* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
538.46 KB | |
2006-06-27 14:10:40 | |
Nyilvános 457 | 1298 | A közgyűlési jegyzőkönyvek és mellékleteik 1990 novemberétől kezdve papírformátumban elérhetőek a Halis István Városi Könyvtárban, a helyismereti részlegen. | J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2005. augusztus 30-án (Kedd) 9.00 órakor tartott soros nyílt üléséről. Az ülés helye: Vasemberház, Díszterem (Nagykanizsa, Erzsébet tér 1-2.) Jelen vannak: Bicsák Miklós, Budai István, Cseresnyés Péter, Cserti Tibor, Csordásné Láng Éva, Dr. Fodor Csaba, Gelencsér Gábor, György Pál, Halász Gyula, Dr. Horváth György, Kereskai Péter, Dr. Kolonics Bálint, Litter Nándor, Nagy József, Papp Nándor, Papp Péter, Polai József, Röst János, Sajni József, Scháb György, Stróber Gábor, Tóth László, Vargovics Józsefné, Zakó László képviselők Tanácskozási joggal megjelentek: Dr. Kelemen Marcell jegyző, Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző, Fehérvölgyi Szabolcs kabinetvezető, Dabi Gabriella osztályvezető, Dencsné Szabó Edit osztályvezető, Partiné Dr. Szmodics Györgyi osztályvezető, Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető, Simánné Mile Éva osztályvezető, Szamosi Gábor osztályvezető, Bodzai Tiborné dr. irodavezető, Palángi Krisztina irodavezető, Somogyi Ottó irodavezető, Beznicza Miklós irodavezető, Tárnok Ferenc irodavezető, Kámán László intézményvezető, Kulbencz Ferenc Közterület Felügyelet Vezető, Szabó István VIA Kanizsa Kht. munkatársa Litter Nándor: Tisztelettel köszöntöm a megjelenteket. Megállapítom, hogy a közgyűlés határozatképes. Egy felhívást szeretnék közzé tenni, amely azonos Papp Nándor felhívásával. Az erdélyi árvízkárosultak megsegítését szeretnénk elindítani. Dr. Kelemen Marcell jegyzővel és Dr. Gyergyák Krisztina aljegyzővel már aláírtunk egy felajánló nyilatkozatot. Kérem, hogy a képviselőtestület tagjai, illetve a hivatal vezetői gondolják meg, hogy csatlakoznak-e a felajánláshoz. Javaslom, hogy az így összejött összeget a közgyűlésünk egészítse ki 1.000.000 Ft-ra a polgármesteri keretből. Cseresnyés Péter: Akkor, amikor cunami áldozatainak a javára ajánlattunk fel pénzösszeget, milyen eljárást folytattunk? Úgy emlékszem, hogy a város abban az esetben egy fix összeget ajánlott fel és a képviselők még ajánlhattak még ehhez. Ezt javaslom, mert többen vagyunk itt már azok, akik adtak fel pénzt. Ez nem jelenti azt, hogy nem fogunk még további adományokat adni. A város adjon egy fix összeget, és a képviselők pedig saját belátásuk szerint annyit, amennyit gondolnak. Litter Nándor: A magam részéről el tudom fogadni. Amikor az első károk bekövetkeztek, akkor 100.000 Ft-ot elküldött a városunk. Magam is ajánlottam fel. A mostani kár újabb segítséget igényel. Ki nem hirdetett határozatok kihirdetése következik. Javaslat önkormányzati tulajdonú bérlakások bérlőjének kijelölésére 194/2005.(VI.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. a Nagykanizsa, Városkapu 10.C.lph. 1.em. 1. szám alatt lévő 1 szobás összkomfortos önkormányzati bérlakást kiutalja Muhi Dániel részére a Veszprémi Egyetem Kihelyezett Képzési Hely Nagykanizsai Főiskolával (Nagykanizsa Zrínyi u. 33.) fennálló munkaviszonya időtartamáig. A lakásbérleti jogviszony megszűnésekor a bérlő köteles a lakást rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban a bérbeadó részére átadni. A bérlő fizeti a 35/1995. (XII.12.) számú önkormányzati rendelet alapján a lakbért és a lakással kapcsolatos szolgáltatási díjakat. 2. a Nagykanizsa Városkapu 10.C.lph. 2.em.5. szám alatt lévő 1 szobás, 34 m2 alapterületű, összkomfortos önkormányzati bérlakást kiutalja Dulai Tibor részére a Veszprémi Egyetem Kihelyezett Képzési Hely Nagykanizsai Főiskolával (Nagykanizsa Zrínyi u. 33.) fennálló munkaviszonya időtartamáig. A lakásbérleti jogviszony megszűnésekor a bérlő köteles a lakást rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban a bérbeadó részére átadni. A bérlő fizeti a 35/1995. (XII.12.) számú önkormányzati rendelet alapján a lakbért és a lakással kapcsolatos szolgáltatási díjakat. Határidő: 2005. augusztus 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Kámán László intézményvezető) A meghívóban nem szereplő, alábbi napirendi pontok napirendre vételét javaslom: Javaslat „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere” emlékplakett adományozására (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester (BIZALMAS, javaslat zárt ülés tartására) az előterjesztés 2005. augusztus 26-án került kiküldésre Nagykanizsa Thúry városrész rehabilitációja (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester az előterjesztés 2005. augusztus 29-én került kiküldésre Előterjesztés a Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulás feladat-ellátására vonatkozóan (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester az előterjesztés 2005. augusztus 26-án került kiküldésre Dr. Fodor Csaba és Tóth László képviselők önálló indítványa Nagykanizsa Régió Ipari Park és Logisztikai Központ kft. alapító okiratának módosítására, felügyelő bizottság létrehozására az előterjesztés a közgyűlés előtt került kiosztásra A meghívóban szereplő, alábbi előterjesztésekhez van kiegészítés: 1. Polgármesteri tájékoztató (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester egy kiegészítő anyag a közgyűlés anyaggal együtt került kiküldésre (Nagykanizsai Ipari Park és Logisztikai Központban utak felújítására, illetve új útszakaszok építésére beadott TRFC pályázathoz kapcsolódó 138/2005.(V.17.) sz. határozat kiegészítése) egy kiegészítő anyag 2005. augusztus 26-án került kiküldése (Kanizsa Felsőoktatásáért Alapítvány támogatásával kapcsolatos határozati javaslat.) négy kiegészítő anyag a közgyűlés előtt került kiosztásra (Javaslat a 2005/2006-os tanévben induló gyermek- és tanulócsoportok maximális létszám túllépésének engedélyezésére, 2005. augusztus 30-i adatok, cesenai, kovásznai, pölteni, puchheimi delegáció összeállításával kapcsolatos határozati javaslat, 2005. I-VII. havi gazdálkodást bemutató tényadatok) 2. Interpellációk, kérdések (írásban) Dr. Kolonics Bálint képviselő interpellációja a közgyűlés előtt került kiosztásra 1. Tájékoztató Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2005. évi költségvetésének I. félévi végrehajtásáról (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester egy kiegészítő anyag a közgyűlés előtt került kiosztásra 13. Temetők felújítási munkálatai engedélyokiratának elfogadása (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester egy kiegészítő anyag a közgyűlés előtt került kiosztásra 21. Prometheus Rt-vel kötött (746/K/2004. számú) hőszolgáltatási szerződés 1. sz. módosítása (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester egy kiegészítő anyag a közgyűlés előtt került kiosztásra Egyebek: A meghívóban szereplő 10. napirend előterjesztése – HSMK rekonstrukció engedélyokirat elfogadása – 2005. augusztus 29-én került kiküldésre. A meghívóban szereplő 11. napirend előterjesztése - Javaslat vízi közmű fejlesztési feladatok jóváhagyására – 2005. augusztus 26-án került kiküldésre. Javaslom, mivel vendégeink vannak, hogy a meghívóban szereplő 9. napirendi pontot a 3. napirendi pont után tárgyaljuk, a 12. napirendi pontot a 9. napirend után tárgyaljuk. A meghívóban szereplő 18. napirendi ponttal kapcsolatban kérdezem Gyarmatiné Sonkoly Erikát, hogy kíván-e e zárt ülést? Nem. Akkor javaslom, hogy a 12. napirendi pont után tárgyaljuk a 18. napirendi pontot. Dr. Kelemen Marcell javasolja, hogy - előterjesztés a Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulás feladat-ellátására vonatkozó - napirendi pontot tárgyaljuk a 18. napirendi pont után. Papp Péter Pál: Kérem, hogy a - Nagykanizsa Thury városrész rehabilitációja – napirendet szünet előtt tárgyaljuk meg, mert azzal még a Közbeszerzési Bizottságnak feladata van. Litter Nándor: Jó. Dr. Fodor Csaba: Javaslom, hogy a közgyűlés ma ne tárgyalja a meghívóban szereplő 20. és 21. napirendi pontot. A 20. napirend a Kanizsa Plaza-tól Északra lévő terület értékesítésének előkészítésével kapcsolatos. Ezt adjuk vissza átgondolásra. Nem biztos, hogy amennyiben ehhez az áruházlánchoz tartozó társaság veszi meg és oda felépíti ezt az áruházat, az jót tenne Nagykanizsa város által üzemeltetett kosaras piacnak. Nem biztos, hogy jót tenne a kosaras piacot igénybe vevő árusoknak sem. A 21. napirendi pontot, amely a Prometheus Rt-vel kötött (746/K/2004. számú) hőszolgáltatási szerződés 1. sz. módosítására vonatkozik, azért nem kellene ma tárgyalni, mert tudomásom szerint a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság ezt a kérdést nem támogatta. Ez olyan jelentős gazdasági kérdés, amely az önkormányzatra kihat. Ezt egy szakmai csapatnak át kellene tekinteni és a véleménye tükrében talán a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság is állást tud foglalni. Litter Nándor: Javaslom, hogy mind a két napirend maradjon. Zárt ülésen meg tudjuk ezeket beszélni. Dr. Fodor Csaba: Azért nem fogadható el, mert egyeztetni kellene a kosaras piac üzemeltetőivel is ebben a kérdésben. Nem ártana információkat begyűjtenünk. Ezt nem tudjuk ma zárt ülésen megtenni. Litter Nándor: Hozható olyan döntés is, amit Ön javasol, ha ma tárgyaljuk. Dr. Kolonics Bálint: A mai napra összehívott közgyűlés soros, vagy soron kívüli ülés-e? A napirendeket úgy tudnám elfogadni, ha látnám a polgármesteri tájékoztatók között az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság határozatait a Többcélú Kistérségi Társulással kapcsolatban, a Dráva Mura Euro-régió szerződés aláírásával kapcsolatban. Erre a bizottságnak volt határozata és az úgy rendelkezett, hogy itt a közgyűlésen kiosztásra kerül, és minden képviselő azt megismerheti. Az árvíz károsultak részére felajánlott összegre visszatérve azt gondolom, hogy amennyiben a közgyűlés konkrét összeget kíván felajánlani, úgy a Délkelet-ázsiai felajánláshoz hasonlóan terjessze be a polgármester úr a közgyűlés elé határozati javaslattal, és a közgyűlés erről hozzon határozatot, mert ezt még ma megtehetjük. Amennyiben a polgármester úr is egyetért vele, akkor terjessze be és fogadjuk el a napirendek közé. A 2. napirendi pontnál az írásban benyújtott interpellációmat kívánom ismertetni. Kérdést tennék fel a bolhapiac működésével kapcsolatban. Litter Nándor: Jegyző urat megkérem, hogy szíveskedjen az első kérdésre válaszolni. A második részére válaszolva nem tudom, hogy hol vannak ezek a határozatok. Gondolom, hogy ide fog majd kerülni valamikor, valamelyik közgyűlésre. Úgy gondolom, hogy az árvízkárosultak ügye annak a módja szerint történik, ahogyan a cunami áldozatai. 1.000.000 Ft-ot ajánlottunk fel Cseresnyés Péter javaslata alapján és ezen kívül adományokat gyűjtünk még itt a vezetőktől, önkormányzati képviselőktől. Polgármesteri keretből fogjuk biztosítani. Cseresnyés Péter: Interpellációk, kérdések napirendnél szeretnék kérdést feltenni a kórház üzemeltetés kiadásával, vállalkozásával kapcsolatban. Kérdést szeretnék feltenni, amelyet a múlt közgyűlésen elhangzott kérdésemre adott válasz miatt kénytelen vagyok feltenni, hiszen nem kaptam rá választ. Egyik kérdésemre egyáltalán nem kaptam választ. A másik kérdést azért vagyok kénytelen feltenni, mert az eredeti kérdések – a június 29-i kérdések – egyik részére kaptam a választ, a másik részére nem. Az egyik a Király 31., a másik pedig egy OTP-vel kapcsolatos kérdés volt. A polgármesteri tájékoztatóban volt egy tájékoztatást és azzal kapcsolatban tettem fel kérdést, hogy mekkora veszteség érte a várost a részvények értékesítésével kapcsolatban. Halász Gyula: Interpellációk és kérdések napirendnél szeretnék interpellálni a Péterfai patak és az ott található liget tisztásával, karbantartásával kapcsolatban. Kérdéseknél a játszótérprogram állásáról tennék fel kérdést. Röst János: Szeretnék megerősíteni polgármester úr kérését, amely a 20. és 21. napirendi pontra vonatkozik. Úgy gondolom, hogy Dr. Fodor Csaba kérését a 20. pontnál meg tudjuk tárgyalni. A közgyűlés pedig foglalhat úgy állást, hogy annak megfelelően döntsön. A 21. ponttal kapcsolatban elmondanám, hogy a Pénzügyi Bizottság támogatta. Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság alkalmasnak találta tárgyalásra. A Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottságon egy felvetés történt összesen, azt pedig elfogadtuk. Úgy gondolom, hogy nincs indok arra, hogy ne tárgyaljuk. Bicsák Miklós: Napirend előtt szeretnék szólni Palin, Majorkert utca lakóinak kérésével és a buszjáratok átrendezésével kapcsolatban (Űrhajós utca, Lámpás utca). Interpellációk, kérdéseknél szeretnék kérdezni a csapadékvíz elvezetésével kapcsolatban. Dr. Horváth György: Napirend előtt szeretnék szólni Horváth László doktor elismerésével kapcsolatban. Dr. Kelemen Marcell: Dr. Kolonics Bálint képviselő úr kérdésére, miszerint ez soros, vagy soron kívüli ülés-e, felemás választ tudok adni. A munkatervben ez az augusztusi közgyűlés nem szerepel tekintettel arra, hogy amikor a munkaterv készült, akkor a Szervezeti és Működési Szabályzat azt tartalmazta, hogy július, augusztus hónapban a közgyűlés nem ülésezik. Ezt követően ez a szabály kikerült az SZMSZ-ből. Önök törölték azt a mondatot, hogy július, augusztus hónapban a közgyűlés nem ülésezik. Maradt az a szabály miszerint a közgyűlések soros ülésének időpontja minden hónap utolsó keddje. Ez főszabály. Ehhez képest ettől eltérő időpont a soron kívüli ülés. Másrészt az augusztus végi közgyűlésnek indoka az is, hogy a féléves beszámolót a költségvetési gazdálkodásról a közgyűlésnek el kell fogadni. Eleve kell, hogy ülésezzen a közgyűlés augusztus végén. Budai István: Interpellálni szeretnék a közvilágítással kapcsolatban. Csordásné Láng Éva: Kérdést szeretnék feltenni az utak és járdák ügyében. Polai József: Napirend előtt szeretnék szólni a csapadékvíz elvezetésével Kiskanizsán és a Szent Flórián téri önkormányzati terület állapotával kapcsolatban, kamionok közlekedése Kiskanizsán autópálya építés kapcsán, spanyolcsiga továbbra is. Kérdéseknél: a kórház és páciense közötti kapcsolattal szeretnék felvetni bizonyos problémát, a magasan nőtt fenyőfákkal kapcsolatban a távvezetékek között az utcákban, ki ellenőrzi a közhasznúak munkáját a játszótereken? Interpellálni szeretnék autóbusz menetrenddel kapcsolatban. Sajni József: Akkor tartom fenn az interpellációmat, amennyiben az előttem szólók nem szólnak átfogóan a csapadékvíz és belvíz problémáról. Amennyiben szólnak, akkor én elállok tőle. Dr. Szabó Csaba: Interpellációk, kérdések napirendnél szeretnék egy javaslatot tenni az autóbusz közlekedés módosítása tárgyában. Dr. Fodor Csaba: Szeretném pontosítani, és alpolgármester úrnak ellentmondani abban, hogy a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság nem támogatta. Nem szeretném, ha elkenődne a dolog, mintha rossz információim lennének. A Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság nem támogatta a Prometheus szerződés módosítását. E tekintetben kérem, hogy pontosítsa az álláspontját. Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság pedig tartalmi vizsgálatokat nem folytatott le ebben a kérdésben, hanem azt mondta, hogy alkalmasnak tartja. Azt kértem, hogy éppen azért vegyük le, hogy a tartalmi kérdéseket át lehessen vizsgálni, és úgy kerüljön egy előterjesztés vissza ide, amit reményeim szerint a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság is támogatni fog. Röst János: Én nem mondtam azt, hogy támogatta. Három igen, két tartózkodás, egy nemmel szavazott a bizottság. Összesen egy felvetése volt a bizottságnak. Azt pedig elfogadtuk. Úgy gondolom, ha a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottságnak érdemben lett volna ezen kívül véleménye, akkor kifejthette volna. Mivel nem volt, úgy gondolom, hogy elfogadták az anyagot. Litter Nándor: Úgy gondolom, hogy ez az anyag időben került kiküldésre. A Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottságnak a megfelelő idő rendelkezésére állt, hogy ezt az anyagot áttárgyalja. Úgy gondolom, hogy tárgyaljuk a zárt ülésen, és ha vannak még olyan érvek, amelyek azt indokolják, hogy ne döntsünk, akkor én állok elébe. Elfogadja így, vagy továbbra is fenntartja? Dr. Fodor Csaba: Fenntartom. Litter Nándor: Kérem, szavazzunk arról külön, hogy a 20. napirendi pontot vegyük le a napirendek közül. Én nem javaslom, hogy levegyük. Aki egyetért Dr. Fodor Csabával, igennel szavaz. Úgy gondolom, hogy ki tudjuk ezt tárgyalni a napirend keretei között zárt ülésen. Kérem, szavazzunk róla. A közgyűlés 10 szavazattal és 14 ellenszavazattal a javaslatot nem támogatja. Litter Nándor: A 21. napirendi pont levételét javasolja Dr. Fodor Csaba. Kérem, hogy erről is szavazzunk. A közgyűlés 10 szavazattal, 13 ellenszavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot nem fogadja el. Litter Nándor: A felsorolt változtatásokkal kérem, hogy fogadjuk el a napirendi pontokat. A közgyűlés 17 szavazattal, 3 ellenszavazattal és 3 tartózkodással a javaslatot elfogadja és a következő napirendeket tárgyalja. Napirendi pontok: 1. Polgármesteri tájékoztató (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester 2. Interpellációk, kérdések (írásban) 3. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének többszörösen módosított 55/2000.(XII.13.) számú, az önkormányzati bérlakásokról szóló rendelet módosítására (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester 4. Nagykanizsai Csónakázó-tó fejlesztéséhez kapcsolódó alternatívák (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester 5. Mélygarázs program (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester 6. Javaslat a Hevesi Óvoda vezetői megbízására (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester 7. Tájékoztató a helyi önkormányzatok társulásairól (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester 8. Előterjesztés a Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulás feladat-ellátására vonatkozóan (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester 9. Közbeszerzési Terv módosítása (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester 10. Nagykanizsa Thury városrész rehabilitációja (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester 11. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közterület Felügyelete alapító okirata módosítása (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester 12. Tájékoztató Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2005. évi költségvetésének I. félévi végrehajtásáról (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester 13. Javaslat víziközmű fejlesztési feladatok jóváhagyására (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester 14. Zala Megyei Rendezési Terv véleményezése (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester 15. Nyugat-dunántúli Régió Brüsszeli képviseletének létrehozásával kapcsolatos szerződés aláírása (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester 16. HSMK rekonstrukció engedélyokirat elfogadása (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester 17. Temetők felújítási munkálatai engedélyokiratának elfogadása (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester 18. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közterület Felügyelete alapító okirata módosítása (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester 19. Dózsa – Kalmár utcák meghosszabbításának nyomvonal módosítása (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester 20. Thúry téren nyilvános WC kialakítása (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester 21. Tájékoztató a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL tv. hatálybalépésével összefüggő egyes önkormányzati feladatokról (írásban) Előadó: Dr. Kelemen Marcell jegyző 22. Dr. Fodor Csaba és Tóth László képviselők önálló indítványa Nagykanizsa Régió Ipari Park és Logisztikai Központ kft. alapító okiratának módosítására, felügyelő bizottság létrehozására (írásban) Zárt ülés: 23. Thury városrész területértékesítés, előkészítés (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester 24. Kanizsa Plaza-tól Északra lévő terület értékesítésének előkészítése (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester 25. Prometheus Rt-vel kötött (746/K/2004. számú) hőszolgáltatási szerződés 1. sz. módosítása (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester 26. Javaslat „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere” emlékplakett adományozására (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester (írásban) 27. Fellebbezések (írásban) Napirend előtti hozzászólások: Bicsák Miklós: Palinban a Majorkert utcában nincs út. A lakosság kéréssel fordul polgármester úrhoz és a közgyűléshez. Vállalják, hogy 300.000 Ft-os felajánlással hozzájárulnak az út építéséhez. Kérem, hogy ehhez az önkormányzat is járuljon hozzá. Kérem polgármester úr segítségét. Nem tudom, hogy a Napraforgó tér miért maradt továbbra is Napraforgó tér. Úgy tudom, hogy a közgyűlés megszavazta, hogy Tungsram tér legyen. A Lámpás utca a Magyar utcára való rácsatlakozást nem bírja el. Ott vállalkozók is vannak, üzletek, ahol a gépkocsik eddig is parkoltak. Az Űrhajós utcában - a saját képviselői keretemből majd 600-700 eFt-os - buszmegálló ott áll árván. Józanésszel átgondolva eddig is az Űrhajós utcában ez a nagy forgalom megoldotta a GE-től a Magyar utcára vagy a városba befelé, kifelé menő buszokat. Kérem; hogy a VOLÁN módosítsa ezt a járatot, mert a Lámpás utca nem megoldás. Kérem az azonnali felülvizsgálását. Litter Nándor: A VOLÁN-nal egyeztetnünk kell ebben a kérdésben, amit itt második részben felvetett. A Majorkert utcával kapcsolatban a közgyűlésnek kell döntenie. Én azt tervezem, hogy – a hivatal munkatársai már dolgoznak ezen – áttekintjük a 2005. évi beruházásokat, hogy hol vannak eltérések, vannak olyan tételek, ahol megtakarítások keletkeztek, például a Széchenyi iskola építésénél és így tovább és ezeknek a forrásoknak a felhasználásáról döntenünk kell. Elképzeléseim szerint szeptember 13-án, amikor egyébként közmeghallhatást tartunk, akkor a közmeghallgatás előtt döntenénk arról, hogy az esetleges maradványokat a beruházások területén hol használnák fel. A magam részéről támogatnám ennek az utcának a rendbetételét. Azt tudjuk, hogy ott még van egy kisajátítási probléma, amelyen még szenvedni kell, mert egyébként nem lehet kikötni az utcát arra a főútvonalra. Dr. Horváth György: Dr. Horváth László már másodszor kapott magas országos elismerést. Javaslom, hogy ha eddig nem tette meg, keresse meg a módját, hogy Nagykanizsa is fejezze ki elismerését a több évtizedes munkáért és az utóbbi nagy sikerekért, amelyet az Ő vezetésével értek el. Litter Nándor: Köszönöm a figyelemfelhívást. Meg fogjuk tenni a közgyűlés nevében. Polai József: A csapadékvíz elvezetésével kapcsolatban a következőket szeretném elmondani. Kiskanizsa egy elég mély fekvésű terület, nem kell nagy esőnek lenni ahhoz, hogy a belvíz meglehetősen nagymértékben és több területen jelentkezzen. A lakossági bejelentések rendszeresek akkor is, amikor az eső nincs. Tudjuk, hogy azokon a helyeken, kertekben, területeken, udvarokban szinte aszályos időben is a víz láthatóan fenn áll. Ilyen a Templom tér, a Március 15. tér. Ezen a helyen hiába kértem a vizsgálatot egy bizonyos telken. Lehet, hogy rossz helyre fordultam. A Közterület Felügyelettel mentünk ki és nem tudták kideríteni, hogy kinek a területéről, földjéről folyik be a telekre a víz. A ház falát áztatta nemrégiben, de még a nagy eső előtt jóval. Azóta nem történt semmi. Ilyenek a Homokkomáromi utca kertjei és udvarai, a Berek köz, a Principális menti vidék. A Principális egyszerűen olyan lassan folyik, hogy visszaduzzad és ezáltal szoktak a Pivári kertek elázni. Arra szeretném kérni polgármester urat, hogy hasson oda, hogy valamilyen tervszerű megoldással Kiskanizsán az átereszek tisztítása – ami rendkívül el van maradva – kezdődjék meg. Tudjuk, hogy van egy olyan terve a városnak, amely éppen erre vonatkozik, de évről-évre jelentősebb beavatkozás nem történik. Kérésemre mindig annyi szokott történni, hogy kivonulnak oda a VIA Kanizsa Kht. dolgozói és felmérik a problémákat. Ilyenkor rendszeresen kijönnek, megszemlézik és néhány talicska, úgymond, és kézi munkával valamiféle kis beavatkozást végeznek. Én attól tartok, ha ilyen esőzések következnek be, mint ami mostanában jellemző és egyre többször elő fog fordulni, akkor Kiskanizsa javára is gyűjthetünk árvízkárosultak javára. A Szent Flórán térrel kapcsolatban: a múlt közgyűlésen már kértem polgármester urat, amiben Ön segített is és ezt köszönöm, de nem kielégítő módon lett a munka elvégezve. Egy veszélyes fal elbontását kértem. Ezt el is bontottuk. Csakhogy a helyzet az, hogy ugyanazon a helyen a szomszéd telek védelme érdekében valami nagyon egyszerű dróthálós kerítést viszont vissza kellene építeni, hiszen így szabadon van a terület. Most elvégezték a veszélyes fal elbontását és a terület kaszálását, de a veszélyes fal elbontása után ott még láthatóan szanaszét vannak a törmelékek. Mindenképpen további feladatot igényel. Nem beszélve arról, hogy ezen a helyen rendszeresen kellene a kaszálást végeztetni, hiszen már újra akkora a gaz, mint amikor felszólaltam korábban. Ugyanezen a területen még a kaszálás után derült ki a következő: amikor itt körülbelül 20 évvel ezelőtt elbontottak önkormányzati épületet, építményt, ahol mintegy hét lakó lehetett egy közös udvarban, az udvari illemhelyek nyomai még mindig ott vannak a telken meglehetősen közel a szomszéd lakóházakhoz, mégpedig olyan állapotban, hogy a téglamaradványok feljebb vannak a talaj szintjétől, a gödrök megvannak. Litter Nándor: Javaslom, hogy itt most a témákat vessük fel, mert itt úgy sem tudjuk most részleteiben megoldani. Egyetértek azzal, amit elmondott, hogy ezeket el kell távolítani, meg kell oldani. A kollégák ezeket mind meg fogják nézni. Polai József: Egyetértek. Már is tovább mentem. Kamionok közlekednek az autópálya építése kapcsán. A Homokkomáromi utca és környékén csőtörés történt. A VÍZMŰ-nek kellet beavatkoznia. A Mura távvezeték törése történt meg. Három lakóház udvara volt meglehetősen magas víz alatt. Ki kellene tiltani, szerintem ott nincs keresni valójuk a kamionoknak. Spanyolcsiga. Ezt is már korábban felvetettem. Én úgy gondolom, hogy semmi nem történt egy szemlén kívül a Kossuth Lajos utcai kertek végénél. Újra kérték az ott lakók, hogy vessem fel. Mindent elpusztítottak a kertjeikben. 1. Polgármesteri tájékoztató (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester Dr. Kolonics Bálint: A tájékoztató 3. oldalán a 6. ponttal kapcsolatban – az önkormányzat által már megszerzett, de az ingatlan-nyilvántartásba még át nem vezetett ingatlanok rendezésével – szeretnék kérdezni. Örülök, hogy ezt látom a tájékoztatóban. Többször felvetődtek a rendezetlen ingatlanú ügyek. Azzal nem értenék egyet, hogy a határidő 2006. március 31. legyen. Egészítsük ki azzal, hogy a közgyűlés elé kerüljön minden hónapban. Hosszú idő a jövő év március 31. Addig is érdekelne, hogy mi történik az ingatlanügyekkel. Javaslom, hogy kerüljön a közgyűlés elé tájékoztatás formájában. A 6. oldalon a 16. ponttal kapcsolatban szeretnék kérdezni. A szabadhegyi rendezési tervvel szabályozott Péterfai úttól keletre eső területeken a megállapodásokkal kapcsolatban kérdezném, hogy mi az oka annak, hogy határidőt kell módosítani? A 7. oldalon található a 22. pontnál szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a 2005. február 15-i határozat, aminek a végrehajtása volt június 30. Most meghosszabbítjuk 2006. március 31-ig. Több mint egy év lesz a határozat végrehajtása. Időben nagyon elhúzódó. Nem szeretném azt, hogy 2005. február 15-i határozat, aminek a végrehajtása 2006. március 31. a 2006. áprilisi közgyűlésen szereplő tájékoztatóban már nem lenne ismert, hogy valójában mi volt az eredeti határozat. Túl hosszú a végrehajtásnak a határideje. Litter Nándor: Ezzel egyetértek. Akkor eleve a költségvetésben nem lehet ennek a végrehajtásáról intézkedni. Javaslom, hogy ez év november 30-ra módosítsuk a határidőt. Dr. Kolonics Bálint: A 9. oldalon a 32. pont 9. pontja az üzleti tervvel kapcsolatos teendőkről szól, miszerint a társasági szerződés módosítása folyamatban van a VIA Kanizsa Kht-nél. Ez március 29-i határozat. Június 30-a volt a végrehajtás. Amennyiben ezt meghosszabbítjuk szeptember 30-ig, akkor fél év lesz a változás bejegyzés. Nem tudom, hogy ennek mi az oka. Ezt harminc nap alatt meg lehet tenni. Mi az oka annak, hogy szeptember 30-ig kell határidőt módosítani? Ki csinálta a változás átvezetést a Cégbíróság felé? Ki volt a jogi képviselő? Számos ügyvédi iroda létezik a városban, akik 30 napon belül megcsinálják. A 15. oldalon az 56. pont a folyamatban lévő út-, járdafelújítások többletköltségeiről szól. Erről mi hosszasan tárgyaltunk az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság ülésén. Többek között felvetődött az is, hogy többletmunkákról szóló szerződések kerültek a bizottság elé és most már feltűnt az, hogy szakaszolva vannak a felújítások. Talán nem az értékhatárok átlépésének az elkerülése az oka annak, hogy szakaszonként és rövid szakaszonként ugyanazon utcákban történnek a szerződéskötések. A már megtörtént, és ahol a felújítások befejeződtek, azokon az útszakaszokon a műszaki átvétel megtörtént-e? Nem az áradásszerű esőzésekre gondolok, hanem az évben megszokott átlagos csapadékmennyiségekre. Azt gondolom, hogy senki számára nem kell elmondanom, hogy a csapadék- és vízelvezetés nem megoldott ezeken az útszakaszokon. A VÍZMŰ, amikor a víznyelőket kihelyezte, vagy nem ismerte a terveket, vagy az egri kivitelezők, akik az útburkolatot csinálták, de azt is el tudom képzelni, hogy egymással nem is találkoztak, mert egymástól függetlenül csinálták meg úgy, hogy a legmagasabb pontra helyezték a víznyelőket. Kérem, amennyiben nem volt meg a műszaki átvétel, úgy ezt jól nézzék meg a műszaki szakemberek és ne vegyék át. Példátlan volt ez év a tekintetben, hogy az útburkolati jelek augusztus hónapban kerültek felfestésre városunk útjain. Ez is az útfelújításokhoz kapcsolódik, úgy gondolom. Minden évben április-május hónapig megtörténtek. Különösebb magyarázatot ehhez nem kívánok fűzni, csak annyit, hogy rendkívül balesetveszélyes az, ha az útburkolati jelek nincsenek megfelelőképpen felfestve. A gyalogátkelőhelyeket útburkolati jelek nem jelzik, csak előjelző táblák. Nem kellene, hogy ezt útfelújítástól függővé tegyük. Amennyiben útfelújítás történik azon a szakaszon, akkor ismételjék meg a felfestést. Kérem azt, hogy jövőre ez igenis tavasszal, amikor lehet, történjen meg a városban. Az utolsó kérdésem egy válaszlevéllel kapcsolatban lenne, amit itt találok a polgármesteri tájékoztató között. Cseresnyés Péter képviselőtársam részére az Ipari Parkkal kapcsolatban látok itt egy választ, ami arra a kérdésre ad választ, hogy miért nem írták alá az új opciós szerződéseket, és elvi problémákra hivatkozik. Látok itt egy önálló képviselői indítványt is, ahol azt olvasom, hogy több esetben a vállalkozók kifogást emeltek a bérleti díjjal és a megvásárlással kapcsolatban. Polgármester úr megígérte a vállalkozóknak, hogy az Ipari Park területén a területet megvehetik. Megígérte azt, hogy az új opciós szerződéseket megköthetik. A vállalkozói fórumként a nyár folyamán sor kerülhetett volna az új opciós szerződés aláírására. Minden magyarázat nélkül nem történt meg a szerződés aláírása. Azt gondolom, hogy most már nem opciós szerződés aláírásáról kellene beszélni, hanem adásvételi szerződések aláírásáról azért mert, ha tulajdonjogot szereznének a vállalkozók, akkor hitelképesek lennének, lenne fedezete a felvett hitelnek, tudnák fejleszteni a vállalkozásaikat, akkor valóban a munkahelyteremtést szolgálná a város vezetése, hiszen a vállalkozások fejlődnének. Litter Nándor: Megkötöttünk már szerződéseket, akik tudták prezentálni azokat a közgyűlés által meghatározott feltételeket, amelyeket mi fontosnak tartottunk, hogy a szerződések megköthetők legyenek. Azoktól, akik még az előző ciklusban opciós jogot szereztek, várnánk egy nyilatkozatot, hogy az az általuk befizetett 13.000.000 Ft-os vételárelőleg hogyan oszlik meg az érintett vállalkozók között, akik megszüntették már ezt konzorciumokat. Tehát nincsenek meg a szerződéskötés feltételei egyéb esetekben. Akiknél megvolt, velük megkötöttük ezeket a szerződéseket. Dr. Kolonics Bálint: Megköszönném a választ, de szeretném a kérdésemet befejezni. Lehet, hogy kényes pontra tapintok rá, de akkor is a véleményem az, hogy a munkahelyteremtést így szolgálná a város, és jelen pillanatban bizonytalanságban vannak a vállalkozók. Mi az oka annak, hogy a Polgármesteri Hivatal gazdálkodásáról készül tájékoztató most került kiosztásra. A magam részéről ezt nem tudom átnézni. Rengeteg számot tartalmaz. Litter Nándor: Ingatlanok ügyében elfogadtuk a javaslatot, hogy legyen egy rendszeres tájékoztató a közgyűléseken a bejegyzések állásáról. Tárnok Ferenc: A Szabadhegy rendezési tervével szabályozott, Péterfai úttól keletre lévő területtel kapcsolatban röviden annyit tudok elmondani, hogy ez az érintett terület érinti részben a Thury városrész rehabilitáció által átfogott projektterületet. Itt a tulajdonviszonyok rendezése még folyamatban volt, ezért kértünk határidő módosítást, hogy amikor ez lezár, teljesen tisztázódnak a tulajdonviszonyok, illetve a rendezési tervhez való illesztése, akkor gondoltuk összehívni az ingatlantulajdonosokat, amikor minden információ birtokában leszünk. Litter Nándor: A VIA Kanizsa Kht-nál Balogh Attila foglalkozik a bejegyzéssel. Úgy látom, hogy a többi társaságuknál is gond van az ilyen jellegű munkákkal, a Cégbírósághoz történő bejegyzésekkel. Volt, ahol új döntést kellett hoznunk, mert nem történt meg határidőben. Kérném, hogy változtassunk. Ami a hivatal hatáskörében van, azon mi változtatni fogunk és keresünk mást, aki ezeket határidőben meg fogja oldani. Az útfelújításokkal kapcsolatban személyesen is tartottam szemlét ezeknél a beruházásoknál. Egyébként nincsenek átvéve a munkák. A magam részéről elégedetlen vagyok a műszaki ellenőrzéssel. Megtiltottam, hogy a műszaki ellenőrzésért fizessünk annak a cégnek, aki ezt a műszaki ellenőrzést az önkormányzat megbízásából végzi. Azokat a problémákat, hibákat, amiket szemmel láthatóan az úton haladó autós is láthat, már a munkafolyamatok közben kellett volna kiküszöbölni. Azok, amiket Ön felsorolt, mind abba a kategóriába tartoznak többnyire. Ezt a helyszíni szemlét követően írásbeli jegyzőkönyv készült, amelyet egyrészt elküldtünk a cégeknek, és állandóan egyeztetünk velük a pótmunkák elvégzéséről. Ezek egy részét elvégezték. Arra törekszünk, hogy azért a pénzért, amit ezekre költünk, megfelelő munkát kapjunk. Nem könnyű feladat, de remélem, hogy sikerülni fog, és azok az utak, amelyek valóban elkészültek – és több mint 700 millió Ft értékben terveztük ebben az évben utakat –, valóban a nagykanizsaiakat szolgálják. Az Ipari Parkkal kapcsolatban elmondtam az álláspontomat. Akik megfelelnek a feltételeknek és beérkeznek a nyilatkozatok, azokkal azonnal megkötjük a szerződést. Budai István: A tájékoztató 2. oldalán az 1. ponttal kapcsolatban szeretném elmondani, hogy a Pénzügyi Bizottság tegnap megtárgyalta a gazdasági társaságok részére nyújtott támogatások összegét és az I. féléves mérlegbeszámolójukat. Zakó László: A 3. oldalon arról kapunk tájékoztatást a 6. pontban, hogy a két gyógyszertár, a vasemberházi és a Zemplén utca 6. szám alatti patikák cseréjéből fakadó perben I. fokon vesztésre állunk. Az I. fokú ítélet hogyan hangzik? Milyen összegű kártérítés van I. fokon kilátásba helyezve nekünk. A 4. oldalon a 7. ponttal kapcsolatban attól, hogy az akadálymentesítés végrehajtására kis lélegzetvételnyi időt kaptunk, néhány évet, csak jelezem, hogy ugyan, aki időt nyer, az életet nyer, de amire soha nem teszünk kellő mennyiségű keretet félre, abból soha nem tudjuk megvalósítani maradéktalanul a feladatainkat. Ne nagyon lélegezzünk fel akadálymentesítési szempontból. A 11. pontban van egy emléktábla felállítása. Nagyjából sejtjük, hogy miről van szó, de azért kérném az előterjesztőt, hogy valamilyen utalást tegyen, hogy miről is van szó, mert semmi határozat, semmilyen helymegjelölés nincs. Litter Nándor: A Hortobágyra elhurcoltak emlékéről van szó. Zakó László: A 21. pontban arról kapunk tájékoztatást, hogy a Polgármesteri Hivatal személyi állományában, a nyugdíjban részesülő hivatali dolgozókat elküldik, illetve jogviszonyát megszüntetik. Hány főről van szó? Eddig hány nyugdíjas dolgozott a Polgármesteri Hivatalban? Szeretném megkérdezni azoktól a delegáció tagoktól, akik Salo-ban jártak, hogy az úti élménybeszámolóban foglaltakon kívül tudnak-e valami kézzel fogható vagy konkrét dolgot mondani. Értem ezt a kazanlaki küldöttségre is, mert túl sok határozott vagy valami eredménnyel kecsegtető emlékről nem tettek említést. Dr. Kelemen Marcell: Az önkormányzat és az Exist Kft. közötti perrel kapcsolatban azt a tájékoztatást tudom adni, hogy ez az ügy 1992-ig nyúlik vissza, amikor az önkormányzat akkori polgármestere, valamint az Exist Kft. egy megállapodást kötött, miszerint az önkormányzat tulajdonában lévő Vasemberházban található ingatlant elcseréli a Zemplén úton lévő későbbiekben felépítésre kerülő gyógyszertárra, illetve orvosi rendelőkre. 1992 óta ez a csereszerződés a Földhivatalban átvezetésre nem került. Jelen pillanatban az Exist Kft. az iránt folytat pert, hogy ennek a csereszerződésnek az érvényességét a bíróság állapítsa meg. I. fokon ezt a bíróság megtette. Viszont a bírósági ítéletben oly módon lett megállapítva a tulajdoni hányad, amit a csereszerződés alapján az Exist Kft-nek ad a bíróság, amely nagyobb az egész ingatlanra tekintettel, mint amennyi egyébként maga a gyógyszertárnak az alapterülete. Ez volt az álláspontja az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottságnak is, hogy ezt meg kell fellebbezni. Most a győri ítélő tábla előtt áll az ügy. Vélhetően a befejezés is ez lesz, hogy mind a két fél megkapja azt a tulajdont, amely a csereszerződés alapján neki jár. A nyugdíjazással kapcsolatban arról van szó, hogy volt egy-két kolléga, aki már kérte a nyugdíjjogosultság megállapítását, és amikor ezt megkérte, egy-két hónapos különbséggel nekik felmondtunk. A kolléganő tájékoztatása szerint három főről van szó. Jelenleg is vannak nyugdíjkorhatárt elért kollegák, akik kérték a felmentésüket. Ilyen esetben kötelező a munkáltatónak a felmentést megtenni. 6 hónap felmentési idő jár, amelyből 3 hónapot a munkavégzés alól mentesíteni kell. A helyüket megfelelően pótolni kell majd pályakezdőkkel, fiatalokkal. Litter Nándor: Az akadálymentesítéssel kapcsolatos felvetést inkább csak egy figyelemfelhívásnak értelmeztem. Salo-val kapcsolatosan a magam részről is tudok tájékoztatást adni, hisz részt vettem ebben a küldöttségben. Ott nagyon komoly szakmai programokat bonyolítottunk le mind a két városban. A kapcsolatok nyomán vállalkozók fognak reményeink szerint jönni a Kanizsa Vásárra. Ezt én egy értékes dolognak tartom, hogy ennyit sikerült elérni. Halász Gyula: A tájékoztatóval kapcsolatban lenne egypár kérdésem. A 3. oldalon a Siroma-Plast bekötő útjával kapcsolatban van egy anyag. Az a kérdésem, hogy hogyan tovább? A 4. oldalon szintén az akadálymentesítéssel kapcsolatban kérdezném, hogy a Petőfi u. 5. szám alatti épület mikor lesz akadálymentesítve? Nyugdíjas szervezetek és a mozgássérültek klubja is ott működik. Elég sürgős lenne ennek a megoldása. A tájékozató vége felé van egy válasz, ami a kérdésemre vonatkozott. Egyrészt a térfigyelő kamarák működésével kapcsolatban, másrészt pedig az illegális plakátragasztásra vonatkozó témával. Az illegális plakátragasztásra vonatkozóan azt tudom elmondani, hogy a Közterület Felügyelet minden jó szándéka ellenére sem történt változás a városban. Továbbra is óriási méretű plakátok borítják a várost. Az a közelmúltban lefolytatott két szabálysértési eljárás szerintem elég sovány. Fokozni kellene ezt a tevékenységet. Esetleg, ha szükséges, akkor a büntetési tételt kellene megemelni azért, hogy inkább más módon hirdessék ezek a diszkók és különböző üzleti vállalkozások a tevékenységüket. Egyrészt aktívabb fellépésre gondolok. A salo-i úttal kapcsolatban én is úgy ítélem meg, hogy nagyon hasznos volt a kinttartózkodásunk. Polgármester úr nem említette, de felmerült a salo-i egyetem és a Nagykanizsai Kihelyezett Főiskolai kar közötti együttműködés az informatika területén. A vállalkozók is élénken érdeklődtek az együttműködés további lehetőségeiről, akár ruhaipar és más gazdasági területen. Itt mindenhol bemutattuk városunk lehetőségeit, Ipari Park, Logisztikai Központ. Helsinkiben a World Trade Centerben halottunk egy tájékoztatót, ahol a Magyar Köztársaság Nagykövetségének tanácsosa is vázolta a finnországi helyzetet. Például nagyon érdekes volt, hogy több bort fogadna Finnország. Tehát a hazai bortermelőknek meg kellene célozni például a finn piacot. Még egy nagyon fontos dolog volt, ami azt hiszem, hogy a közgyűlésünkre tartozik. Salo-ban elmondták, hogy hosszú éveken keresztül a pártok között micsoda éles csatározások folytak. Ettől a városuk nem tudott igazán sikeres lenni. Ott felül tudtak emelkedni a pártpolitikai acsarkodásokon, vitákon és egységesen elindultak azok felé a stratégiai célok felé, amitől Salo ma sikeres és jól halad. Azt gondolom, hogy mind az ír, mind a finn példa jó arra, hogy túl a szavakon, tényleges tevékenységet kellene folytatni a mindenkori ellenzéknek. Sajni József: A közgyűlés előtt kiosztott kiegészítő anyaghoz szeretnék hozzászólni. Ez pedig a tanévben maximális létszámot túllépő csoportok, illetve osztályok engedélyéről szól. Szeretném kérni, hogy a határozati javaslatokat fogadja el a közgyűlés. Az egyik a saját hatáskörű engedélyekről, a másik OKÉV-hez kötött engedélyekről szól. A harmadik határozati javaslat pedig arról szólna, mint ahogy a közgyűlés helyesen több olyan szakmai kérdésben a bizottságnak adott jogkört, hogy itt ebben a saját hatáskörű engedélyezésnél ne az önkormányzat, hanem a bizottságunk legyen az illetékes a maximális csoportlétszám túllépése esetén. Ha valaki végignézi a létszámokat, akkor az nem biztos, hogy teljes mértékben így alakul, mert még nem zárultak le a javítóvizsgák, egyéb. Tehát esetleg még egy belső mozgás lehet, de ez különösebben nem jelentős. Dr. Pintérné Grundmann Frida: Ezért kértük a 2. pontban hogy hatalmazza fel a polgármestert, hogy szeptember 1-jei létszámmal kerüljön benyújtásra, mert egyébként valóban a mai napig nem tudjuk, hogy melyik osztályban végül is hány tanuló van. Papp Nándor: A 15. oldalon az 56. ponthoz, a folyamatban lévő út-, járdafelújítások többletköltségeivel kapcsolatban szeretnék hozzászólni. A Csengery utca felújítása összevontan az I., II. ütem nem lépett-e át közbeszerzési értékhatárt, amely más lebonyolítást igényelt volna? Litter Nándor: Tudunk erre itt válaszolni? Nem tudunk. Polai József: A 6. oldal 15. pont, a Nagyrác úti iskola épületével kapcsolatban szeretnék kérdezni. A Szervita Nővérekkel való tárgyalás lezárult-e vagy még tart? Litter Nándor: A felajánlás megtörtént. Kifejeztük a szándékunkat a további együttműködésre, tárgyalásokra. Erre visszajelzés még nem érkezett. Budai István: A polgármesteri tájékoztató kiegészítéseként kiadott Nagykanizsai Ipari Park és Logisztikai Központ útfelújításával kapcsolatos határozati javaslat számszakilag hibás és kérném, hogy a 2006. évre adott költségvetési terhelés összegét a 28.567 ezer Ft-ról, 28.071 ezer Ft-ra szíveskedjenek kijavítani. Palángi Krisztina: Köszönöm a javaslatot. Én is szerettem volna ez miatt szólni, hogy ott történt egy elírás, illetve, hogy egyértelmű legyen a határozati javaslat, kérném még azt kiegészítésként hozzáírni, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése - és itt jönne a kiegészítés - a 138/2005.(V.17.) számú határozatában rögzített saját forráson kívül, és így folytatódna tovább a határozati javaslat, miszerint további saját forrást biztosít. Litter Nándor: További hozzászólás nincs. A vitát lezárom. Kérem Önöket, hogy szavazzunk a határozatokról. Dr. Kolonics Bálint: Egy kérdésem volt az útburkolati jelekkel kapcsolatban, hogy az miért nem készült el megfelelő időben. A másik pedig a Polgármesteri Hivatal gazdálkodását bemutató táblázatot miért most kaptuk meg, mivel jeleztem, hogy ez áttekinthetetlen ennyi idő alatt. Dencsné Szabó Edit: Az önkormányzat I-VII. havi gazdálkodását bemutató táblázatokat összeállítani úgy tudtuk, hogy a tényadatokat összegyűjtve ellenzőrés után kerültek az adatok a táblázatba. Ezeket ellenőrzés, egyeztetés nélkül nem kívántuk kiadni. Ma reggel készültek el a táblázatok. Szabó István: A felújításra szánt utakat átadtuk munkaterületként a kivitelezőknek. Ezeken a területeken nem tudtunk mi útburkolatfestést végrehajtani, sem egyéb olyan beavatkozást, ami az útüzemeltetéssel, illetve a fenntartással kapcsolatos. A további években fokozott gondot fordítunk erre, hogy leszabályozzuk már a vállalkozásba adáskor, hogy az útburkolat felfestést akkor is tegye meg a vállalkozó, ha ez esetleg a technológiába nehezen illeszthető. Litter Nándor: Az utak egy része felújításra került. Ott ez a magyarázat, vagy ez a válasz elfogadható. A város többi területén az útburkolati jelek mikor kerültek felfestésre? Szabó István: Az útburkolati jel festési munkák megkezdődtek május végén, illetve június hónap elején. Voltak olyan keresztirányú jelek, illetve kézi festésű jelek, amit meg tudott oldani a vállalkozó nyár elején és bizonyos gyalogátkelőhelyeket, illetve egyéb útburkolati jeleket augusztus végén fejezett be. Bizonyos csúszás előfordult belvárosi területeken is. Litter Nándor: A felfestésnek júniusig hány százaléka fejeződött be? Szabó István: Körülbelül 60-70 %-a történt meg nyár elején. Litter Nándor: Akadálymentesítéssel kapcsolatban Halász Gyula felvetésére írásban válaszolunk. Kulbencz Ferenc: Halász Gyula képviselő úr felvetésével egyetértve mi igyekeztünk visszaszorítani a plakátragasztást. Egyrészt a közmunkásokkal, akik rendelkezésünkre álltak. Rendszeresen és folyamatosan igyekszünk eltávolítani a felkerült plakátokat. Szigorítani fogjuk az ellenőrzéseket, valamint megsűrítjük a szabálysértési eljárásokat. Igyekszünk elejét venni annak, hogy ilyen mértékű plakátragasztás történjen. Litter Nándor: Próbáljuk rendezni a Siroma-Plast ügyét. Tárgyalásban vagyunk. Úgy indult neki a dolog a beruházás miatt, hogy teljesen nem volt tiszta a terület, de muszáj volt elvégezni a feladatot. Azért most utólag kell rendezni a területek ügyét. Cseresnyés Péter: A tájékoztató 16. határozati javaslatában vannak-e már nevek, akik a felügyelő bizottságba kerülnek, vagy pedig a határozat elfogadása után kell majd jelölni neveket? Litter Nándor: Javaslatokat kérünk. Nincs egyelőre javaslat. Cseresnyés Péter: Most elfogadjuk, és utána kérnek javaslatot? Litter Nándor: Amikor szavazunk, akkor fogunk javaslatokat kérni. Kérem, hogy szavazzunk az 1. határozati javaslatról. A kérdésekre a későbbiekben megadott válaszokkal együtt. A közgyűlés 17 szavazattal és 6 ellenszavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Szavazzunk a 2. pontról azzal a módosítással, amit Dr. Kolonics Bálint vetett fel, hogy folyamatos tájékoztatást kérünk arról, hogy hogyan állnak ezek az ügyek. Kérem Beznicza Miklóst, hogy ezt jegyezze elő. A közgyűlés 18 szavazattal és 5 tartózkodással a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Szavazzunk a 3. határozati javaslatról. A közgyűlés 22 szavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Kérem Önöket, hogy szavazzunk a 4. határozati javaslatról. Az emléktábla avatása mikor lesz? Dr. Pintérné Grundmann Frida: Nem tudom pontosan a dátumot, de pénteken lesz, 9.45 órakor. Litter Nándor: Kérem, szavazzunk a 4. határozati javaslatról. A közgyűlés 22 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 5. pontjáról. A közgyűlés 22 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 6. pontjáról. A közgyűlés 23 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 7. pontjáról. A közgyűlés 18 szavazattal és 5 tartózkodással a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 8. pontjáról. A közgyűlés 23 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 9. pontjáról azzal a módosítással, hogy a határidő november 30. A közgyűlés 22 szavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 10. pontjáról azzal a megjegyzéssel, hogy a sorozatos határidőcsúszások miatt változtatni kell az ügyvéden, aki ezeket a munkákat végzi az önkormányzat részére. A közgyűlés 18 szavazattal és 5 tartózkodással a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 11. pontjáról. A közgyűlés 23 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 12. pontjáról. A közgyűlés 23 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 13. pontjáról. A közgyűlés 23 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 14. pontjáról. A közgyűlés 23 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 15. pontjáról. A közgyűlés 21 szavazattal, 1 ellenszavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: A 16. határozati javaslatnál javaslatokat kérek. Javaslom, hogy a szocialista frakció részéről, a FIDESZ frakció részéről és az egyéb frakcióval nem rendelkező csoportok részéről kerüljön felügyelő bizottsági tag megválasztásra. Cseresnyés Péter: Gyalókai Zoltánt szeretném javasolni a felügyelő bizottság tagjának. Litter Nándor: Csordásnét kérdezem, hogy elvállalná-e? Nem. Stróber Gábor vállalja? Nem. Dr. Horváth György? Jó. Köszönöm. Javaslom Dr. Horváth Györgyöt. Egyéb javaslatok? Halász Gyula: (Cserti Tibort javasolja mikrofon nélkül.) Litter Nándor: Én Vargovics Józsefnét javasolnám. El tudja vállalni? Jó köszönöm szépen, akkor három főt javaslom, hogy egyben szavazzuk meg. Nem voltak ellenvélemények a javaslatokkal szemben. Tehát Gyalókai Zoltán, Vargovics Józsefné és Dr. Horváth György. Kérem Önöket, hogy szavazzunk. A közgyűlés 20 szavazattal, 1 ellenszavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Egyben elfogadtuk azt is, hogy az ezzel kapcsolatos intézkedéseket meg kell tenni. Szavazzunk a határozati javaslat 17. pontjáról. A közgyűlés 17 szavazattal, 3 ellenszavazattal és 3 tartózkodással a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Polgármesteri tájékoztató kiegészítéséről - az Ipari Park TRFC pályázatához kapcsoló határozati javaslatról - szavazzunk azzal a módosítással, amit Budai István és Palángi Krisztina javasolt. A közgyűlés 17 szavazattal és 6 tartózkodással a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Polgármesteri tájékoztató kiegészítő határozati javaslatáról szavazzunk, amelyben a Kanizsa Felsőoktatásáért Alapítvány Petőfi utcai kollégium elektromos rendszerének a felújítása elvégzésére 2 millió Ft támogatást adunk az alapítványnak. A közgyűlés 23 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: A 2005/2006-os tanévben induló gyermek- és tanulócsoportok maximális létszámának engedélyezéséről szavazzunk, azzal a megjegyzéssel, ami elhangzott, és ami a határozati javaslatban is szerepel. A közgyűlés 22 szavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Szavazzunk a 2005. I-VII. havi gazdálkodás bemutató tájékoztatóról. A közgyűlés 16 szavazattal, 6 ellenszavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Külföldi utakkal kapcsolatos határozati javaslatról egyben szavazzunk. A közgyűlés 17 szavazattal, 3 ellenszavazattal és 3 tartózkodással a javaslatot elfogadja és az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza: 201/2005.(VIII.30.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. a 17/2002.(II.5.), a 82/5,6/2003.(III.25.), a 265/2003.(IX.30.), a 379/3/2003.(XII.11.), a 10/1/2004.(I.29.), a 35/2004.(II.26.), a 87/2004.(IV.29.), a 108/5/2004.(V.25.), a 154/1,2/2004.(VI.30.), a 263/3/2004.(XI.30.), a 284/1/2004.(XII.14.), a 7/2005.(I.25.), a 10/ - intézkedési terv 1. pontja - /2005.(I.25.), 14/c/2005.(I.25.), a 30/2005.(II.15.), a 36/2005.(II.15.), a 37/4/2005.(III.1.), a 48/4/2005.(III.1.), a 67/2005.(III.10.), a 68/15,18/b/2005.(III.29.), a 80/2005.(III.29.), a 81/2005.(III.29.), a 82/2005.(III.29.), a 84/1,2,4,5/2005.(III.29.), a 88/2,3,4/a/2005.(III.29.), a 89/7/2005.(II.29.), a 101/7,11/a,b,12/2005.(IV.27.), a 102/2005.(IV.27.), a 104/2005.(IV.27.), a 105/1/a,b,2/2005.(IV.27.), a 108/2005.(IV.27.), a 113/8,10-14/2005.(IV.27.), a 118/1/2005.(IV.27.), a 120/2005.(IV.27.), a 127/1,2/2005.(IV.27.), a 128/1/2005.(IV.27.), a 133/1/2005.(IV.27.), a 136/1,2,8/2005.(V.17.), a 137/1-4/2005.(V.17.), a 138/2005.(V.17.), a 139/2/c,3/b,4/b,5/b,6/b/2005.(V.17.), a 140/6,8/a,9,11/2005.(V.31.), 141/2005.(V.31.), a 142/6/2005.(V.31.), a 144/1-3/2005.(V.31.), a 145/1/2005.(V.31.), a 146/2005.(V.31.), a 154/2005.(V.30.), a 156/1/2005.(V.31.), a 158/2005.(V.31.), a 160/2005.(V.31.), a 164/2005.(V.31.), a 165/2005.(V.31.), a 170/10-15,18/2005.(VI.29.), a 173/2005.(VI.29.), a 174/2005.(VI.29.), a 176/13/2005.(VI.29.), a 177/2005.(VI.29.), a 178/2005.(VI.29.), a 184/2005.(VI.29.), a 186/2005.(VI.29.), a 187/2005.(VI.29.), a 190/2005.(VI.29.) a 193/3/2005.(VI.29.) és a 198/2005.(VII.15.) számú határozatok végrehajtásáról szóló jelentést elfogadja. 2. 60/1/2004.(III.30.) számú - azon ingatlanok esetében ahol peres eljárás, illetve a tulajdoni hányad megállapítása még folyamatban van - határozat végrehajtásának határidejét 2006. március 31-ig meghosszabbítja azzal a kiegészítéssel, hogy a közgyűlést folyamatosan minden hónapban tájékoztatni kell az ügyek állásáról. 3. a 193/2004.(VIII.27.) számú - Szabadhegy városrész és környéke szabályozási terv módosítására vonatkozó – határozat végrehajtásának határidejét 2005. október 31-ig meghosszabbítja. 4. a 260/12/2004.(XI.30.) számú – Hortobágyra elhurcoltak emlékére emléktábla felállítására vonatkozó – határozat végrehajtásának határidejét 2005. szeptember 30-ig meghosszabbítja. 5. a 266/3/2004.(XI.30.) számú – helyi tömegközlekedés 2005. évi veszteség finanszírozására vonatkozó – határozat végrehajtásának határidejét 2005. szeptember 30-ig meghosszabbítja. 6. a 3/13/2005.(I.25.) számú – Nagyrác utcai iskolaépület komplex hasznosítására vonatkozó – határozat végrehajtásának határidejét 2005. december 31-ig meghosszabbítja. 7. a 4/1,2/2005.(I.25.) számú – ingatlantulajdonosokkal megállapodás – határozat végrehajtásának határidejét 2005. október 31-ig meghosszabbítja. 8. 11/1-5/2005.(I.25.) számú - tömb-rehabilitációs pályázatokra vonatkozó – határozat végrehajtásának határidejét 2005. szeptember 30-ig meghosszabbítja. 9. 35/2005. (II.15.) számú - intézmények fenntartásának és üzemeltetésének áttekintésére vonatkozó – határozat végrehajtásának határidejét 2005. november 30-ig meghosszabbítja. 1. a 89/9/2005.(III.29.) számú – VIA Kanizsa Városüzemeltetési Kht. részére visszafizetési kötelezettség nélkül 14.000 ezer Ft tőketartalék és jegyzett tőke emelésre átadott 250 ezer Ft bejegyzésével kapcsolatos társasági szerződés módosítására vonatkozó – határozat végrehajtásának határidejét 2005. szeptember 30-ig meghosszabbítja. 11. a 128/2,3/2005. (IV.27.) számú – Nagyrécse, Szepetnek és Nagykanizsa települések társulási megállapodásának aláírására, a Nagykanizsa-Saubermacher-Pannónia Hulladéklerakót Üzemeltető Kft üzletrészéből a megállapodás szerinti hányad adás-vételére és a Kft társasági szerződésének módosítására vonatkozó – határozat végrehajtásának határidejét 2005. október 31-ig meghosszabbítja. 12. a 130/2005. (IV.27.) számú - az állati hulladékok elhelyezésével kapcsolatos új megoldásokra vonatkozó – határozat végrehajtásának határidejét 2005. október 31-ig meghosszabbítja. 1. a 147/1-4/2005.(V.31.) számú - Nagykanizsai Ipari Park és Logisztikai Szolgáltató Központ „B” jelű út építéséhez kapcsolódó Gazdasági Versenyképesség Operatív Program pályázat benyújtására vonatkozó – határozat végrehajtásának határidejét 2005. október 31-ig meghosszabbítja. 14. a 152/1/2005.(V.31.) számú - Csónakázó-tó és környéke hidroökológiai vizsgálatára közbeszerzési eljárás lefolytatására vonatkozó – határozat végrehajtásának határidejét 2005. október 15-ig meghosszabbítja. 15. a 156/2/2005. (V.31.) számú határozatát megváltoztatja a tekintetben, hogy a megállapodásban megbízottként a C Mobile Kft. szerepelhet és egyben a határozat végrehajtásának határidejét 2005. szeptember 30-ig meghosszabbítja. 16. a. létrehozza a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közbiztonságáért és Közlekedésbiztonságáért Alapítvány Felügyelő Bizottságát (3 fővel), melynek tagjai: Gyalókai Zoltán Dr. Horváth György Vargovics Józsefné b. felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: 2005. szeptember 30. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző) 17. a 138/2005.(V.17.) számú határozatban rögzített saját forráson kívül további saját forrást biztosít 11.638 ezer Ft- összegben alábbiak szerint: 2005. évi költségvetés terhelés: 13.567 ezer Ft 2006. év költségvetés terhelés: 28.071 ezer Ft 2007. évi költségvetés jóváírás: 30.000 ezer Ft Határidő: 2005. október 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Palángi Krisztina Pályázati Iroda vezető Dencsné Szabó Edit Kontrolling osztályvezető) 18. 2 millió Ft felhalmozási célú pénzeszköz átadásával támogatja a Kanizsa Felsőoktatásáért Alapítványt. A támogatás a Petőfi utcai kollégium III. szintjének villanyrekonstrukciójára használható fel. Határidő: támogatási szerződés megkötésére 2005. szeptember 10. pénzeszköz átadásra 2005. szeptember 30. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc irodavezető) 19. a. a megállapított maximális létszám túllépését saját hatáskörében a 2005/06-os tanévben az alábbiak szerint engedélyezi: Ált. Iskola és Óvoda Nk-Miklósfa Rózsa Úti Ált. Iskola és Speciális 1. osztály: 28 tanuló Szakiskola 4. osztály: 30 tanuló 5. osztály: 17 tanuló 5. osztály: 31 tanuló 6. osztály: 17 tanuló 6. osztály: 33 tanuló Batthyány L Gim. és Eü. SZKI Ált. Isk. és Óvoda Nagykanizsa-Palin 5. osztály: 32 tanuló 1. osztály: 30 tanuló. 6. osztály: 32 tanuló 2. osztály: 27 tanuló 7. osztály: 32 tanuló 8. osztály: 34 tanuló Határidő: 2005. október 1. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető) b. Nagykanizsa Megy az 1. számú mellékletben felsorolt csoportok, osztályok esetében a létszámtúllépést indokoltnak tartja, és a 2005/06-os tanév szeptember 1-jei létszámmal az engedélyezési kérelmet a hatásköri illetékességgel rendelkező OKÉV-hez benyújtja. Határidő: 2005. október 1. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető) c. a nevelési-oktatási intézmények maximális osztály- és csoportlétszámtól való eltérésnek engedélyezését az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság hatáskörébe utalja. Határidő: 2005. szeptember 1. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Sajni József OKISB elnök Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető) 20. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2005. I-VII. havi gazdálkodását bemutató tényadatokról szóló tájékozatót elfogadja. 21. a. egyetért azzal, hogy az olaszországi Cesenában 2005. szeptember 8-án a Bicsák Miklós, Papp Nándor és Tóth László képviselők, Szabó Sándor VKIB tag, Dervalics Balázs köztisztviselő és Lábodi István köztisztviselő, tolmács összetételű küldöttség tekintse meg a TREVI SILO ® rendszerű mélyparkolót. Határidő: 2005. szeptember 9. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: az előkészítésért: Fehérvölgyi Szabolcs kabinetvezető) b. egyetért azzal, hogy Kovászna testvérváros Város Napja rendezvényein 2005. szeptember 16. és 19. között küldöttség képviselje Nagykanizsát. A Közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy állítsa össze az önkormányzati küldöttséget. Határidő: 2005. szeptember 19. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: az előkészítésért: Fehérvölgyi Szabolcs kabinetvezető) c. egyetért azzal, hogy az Európai Középvárosok Együttműködési Hálózata jubileumi rendezvényén St. Pöltenben 2005. szeptember 22-23-án a dr. Fodor Csaba, Kereskai Péter, Vargovics Józsefné képviselők és Gerencsér Tibor köztisztviselőből álló delegáció képviselje Nagykanizsát. Határidő: 2005. szeptember 23. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: az előkészítésért: Fehérvölgyi Szabolcs kabinetvezető) d. egyetért azzal, hogy Puchheim testvérvárosban működő Német-Magyar Egylet jubileumi rendezvényén küldöttség képviselje Nagykanizsát. A Közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy állítsa össze az önkormányzati küldöttséget. Határidő: 2005. október 9. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: az előkészítésért: Fehérvölgyi Szabolcs kabinetvezető) 22. a fontosabb intézkedésekről, eseményekről szóló tájékoztatót tudomásul veszi. Felelős : Litter Nándor polgármester 2. Interpellációk, kérdések (írásban) Dr. Kolonics Bálint: (Ismertette írásban benyújtott interpellációját, ami a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Amiért én ezt az interpellációmat benyújtottam, annak oka az, hogy nem az első eset, hogy küldözgetjük egymásnak a szerződéseket, és a bizottság nem támogat bizonyos szerződéseket. Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság többször kifogásolta azt is, hogy egy valaki készíti csak a forgalmi értékbecsléseket és több esetben kifogásolta azt, hogy talán nem is elfogadható maga az értékbecslésben megjelölt összeg sem. Miért nincs mellette más, miért nem bízunk meg mást azzal, hogy a forgalmi értékbecslést megcsinálja? A bolhapiaccal kapcsolatban egy rövid kérdésem lenne. A bolhapiac vasárnaponként egy közkedvelt kikapcsolódási és szórakozási helye a városi polgároknak. Nagyon sokan látogatják. Szemmel láthatóan visszaesett a bolhapiac forgalma azok után, miután a helypénzt közel a duplájára emelte a közgyűlés. Az előző és alacsonyabb, csökkentett helypénzeknél mennyi volt a kiadott jegy? Tehát mennyi volt az árusítók száma és mennyi most? Ennek mi az oka, van-e köze a helypénzekhez? Mit lehetne tenni ez ügyben, hogy a bolhapiac ismét olyan forgalmas hellyé váljon? Litter Nándor: Mind a két kérdésére írásban válaszolok. Nemcsak a helypénz felemelése történt meg, hanem azoknak a törvényi előírásoknak a szigorúbb ellenőrzése is, hogy milyen áruk árusíthatók a bolhapiacon. Azt, hogy melyiknek volt nagyobb hatása esetleg a visszaeséshez, elég nehéz megállapítani. Cseresnyés Péter: Az első kérdés igazán nem is kérdés. Nem is teszem fel. Azt szeretném kérni, hogy a múltkor feltett kérdésemre a válaszomat megkapjam írásban. Azt ígérték akkor, hogy írásban meg fogom kapni, és nem kaptam meg. Az OTP-vel kapcsolatos kérdés volt. A részvények értékesítésével kapcsolatban tettem fel kérdést. Tervezik-e a kórház üzemeltetésének vállalkozásba adását? Ez a kérdés azért is érdekes, mert eljutottak olyan hírek hozzám, pletyka szinten terjedt a városban, hogy a városnak a likviditási gondjai miatt a kórház nyújtott hitelt a városnak. Ez a hír igaz-e? Mind a két kérdésemre szeretnék egy igen, vagy egy nemleges választ kapni. A Király 31-gyel kapcsolatban szeretném a következő kérdésemet feltenni. Június 29-i közgyűlésen a Király 31. belső udvarának ügyét felhoztam azért, mert lassan már egy évtizede nem oldódik meg ez a probléma és a lakók életét keseríti meg az, hogy bizonytalanságot éreznek, bizonytalanságban vannak abban, hogy most a garázsokat meg tudják közelíteni. Ennél súlyosabb probléma az, hogy közművek jelen pillanatban magánterület alatt vannak és ezekhez a tulajdonos beleegyezése nélkül nem nagyon lehet hozzáférni. A múlt évben hoztunk egy közgyűlési határozatot, amely Önt azzal bízta meg, hogy a cseréről – és konkrét ingatlan is volt – gondoskodjon, folytasson tárgyalást. Ezt a határozatot Ön nem hajtotta végre. Miért nem hajtotta végre? Miért nem cserélte el ezt a belső udvart el egy önkormányzati ingatlanra azért, hogy a lakók gondjai megoldódjanak. Mennyiben érzi magát felelősnek azért, hogy valószínűleg egy kisajátítási eljárás végén ez a belső udvar mégis csak közterületté fog nyilvánulni. Abban az esetben, ha ez így fog történni, akkor 10 milliós nagyságrendű kár fogja érni a várost, hisz a kisajátítást meg kell tenni, azt a területet meg kell vásárolni. Litter Nándor: Valamennyi kérdésre írásban fogunk válaszolni. Az utóbbihoz hadd tegyek egy megjegyzést. A Király 31-gyel kapcsolatban minden közgyűlésen elmondjuk a válaszunkat. A közgyűlésnek volt egy másik határozata is, amikor egyetértett azzal, hogy nem cseréljük el az ingatlant. Ezt kihagyta ebből a felsorolásból. Cseresnyés Péter: Egy jelenséggel kapcsolatban szeretnék szólni. Már több alkalommal beszéltünk egy-két képviselőtársammal - pártállástól függetlenül - arról, hogy jó lenne, ha a közgyűlés méltóságát megadnánk azzal is, hogy például nem egy ír, vagy éppen egy magyar kocsmai kontaktusban beszélnénk a közgyűlésen. Arra kérem Önt, ha más nem kéri, akkor ne tegye, ha én a közgyűlésen Önt magázom – attól függetlenül a magánéletben tegeződünk –, és polgármester úrnak szólítom, úgy gondolom, hogy illene megadnunk a közgyűlésnek a méltóságát azzal, hogy itt egymást magázzuk, és viszont elvárhatom azt, hogy engem ebben az esetben képviselőnek szólítsanak. Nem azért mondom, mert ez most egy önhitséget sugalló gondolat tőlem és nem azért, mert többnek képzelem magam ezzel, de úgy gondolom, hogy az önkormányzati gyűlésnek a méltóságát kellene ezzel megadnunk. Litter Nándor: Úgy gondolom, hogy elég nagy bajban van akkor az önkormányzat, ha keresztnéven történő szólításon múlik egy önkormányzat méltósága. Úgy gondolom, hogy teljesen máson múlik ennek az önkormányzatnak a méltósága. Azon, hogy tudunk-e felelőséggel dönteni a város érdekében. Ha ezt meg tudjuk tenni, akkor igenis van az önkormányzatnak méltósága, de megpróbálom ezt a kérést teljesíteni. Halász Gyula: A Péterfai utcában lakók közül sokan megkerestek, hogy a Péterfai patak gondozása elmaradt az eddigi évekhez képest. Parlagfű nő, faágak vannak benne. A legutóbbi esőzés során ki is öntött a patak. A hídon nem lehetett átmenni. A Szabadhegyen élőknek körbe kellett menni. Itt található még egy ligetes rész, ami azt hiszem, hogy az elmúlt 15 évben nem lett tisztítva. Ki ennek a területnek a tulajdonosa? Egyben megkérném polgármester urat és a Közterület Felügyelet munkatársait, hogy intézkedjenek arról, hogy ez az ősvadon valamilyen kultúrált formában legyen kialakítva, az allergén növények pedig kerüljenek lekaszálásra. Kérdésem a játszóterekkel kapcsolatban van. Törvényi kötelezettség, hogy a játszótereket az Európa Uniós normákhoz igazítsuk. Körzetemben is több ilyen játszótér található. Az egyik legnagyobb játszótér, ami plusz még két körzetet is érint, a Székely kert és az Európa Park környéke. Ennek a területnek a játszótérrel való ellátása mikor valósulhat meg, mikor van ennek realitása? Kulbencz Ferenc: A Péterfai patak környékével kapcsolatban már beszélgettünk képviselő úrral. Információm szerint ez magánterület, aminek a pontosítása csütörtökön történik meg, akkor fogjuk a Földhivatal munkatársaival egyértelműsíteni ennek a területnek a tulajdonjogát. Ez után az érvényben lévő rendelkezés alapján a Közigazgatási Osztály el fogja rendelni a kényszerkaszáltatást. Ez által a terület rendezése megoldódik. Szabó István: A Péterfai patak állami vízfolyás. Annak gondozása a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatósághoz tartozik. Intézkedtünk már a híd környékének rendbetételéről olyan szinten, hogy most egy mészköves út vezet át a patakon egy vasszerkezetű híddal. Most az esőzés során volt egy kisebb kiöntés. Ennek a kárelhárítási munkái részünkről folyamatban vannak. A Vízügyi Igazgatóság pedig megteszi a meder tisztításával kapcsolatos szükséges lépéseket. Litter Nándor: Játszóterek ügyében írásban válaszolunk. Halász Gyula: Elfelejtettem mondani még a Péterfai ligettel kapcsolatban, hogy a veszélyes fákat – hála a Tűzoltóságnak – sikerült kivágatni, úgyhogy itt elhárult az a veszély, ami a Szabadhegyre menőket érintette, és egyben erre is felhívnám a figyelmet, hogy a Tűzoltóság által kivágott fákat, illetve a ligetben található többi veszélyes fát is el kellene távolítani. Erre is terjedjen ki az intézkedés. Bicsák Miklós: Palinban nagyon sok magántulajdon van. A Felsőerdő és Förhénci út területére lehetett menni az erdő mellett. Azok magántulajdonban vannak kiadva. Az időjárás megtréfálta az egész új városrészt. Az a gondunk, hogy a tulajdonosok rögtön jönnek, hogy a város miért nem intézkedik a csapadékvíz elvezetéséről, az árok tisztításáról. Maguk sem figyelnek, elszántják a vízelvezetését. Egy bizottságot kellene felállítani, aki az ilyen területeken a csapadékvíz elvezetését ellenőrzi. Litter Nándor: Egyeztetünk a VIA Kanizsa Kht-val ebben az ügyben. Budai István: Választókörzetemben és a város több pontján sok olyan lámpatest van, ami nem világít. Ez sok helyen problémát okoz. Különösen az olyan helyeken, ahol sötét foltok keletkeznek, mint például a Hevesi ABC mögötti részen. Többen szóvá tették, hogy ezt feltétlen rendezni kellene. A fémkandeláberek burkolatrésze szinten 50 %-ban hiányzik. Különféle megoldásokkal takarják le, ami megítélésem szerint életveszélyes. Az a gond a fémkandeláberekkel, hogy eszi őket a rozsda. Ezt a problémát sokszor felvetettük, de nem történt intézkedés. Kérem, hogy a VIA Kanizsa Kht. vizsgálja felül a város területén lévő ilyen problémákat és egy csomagban adja át az E-ON-nak. Litter Nándor: Támogatom a javaslatot, hogy ez a felmérés valamennyi lámpatest vonatkozásában elkészüljön. Arról is gondolkodni kell, hogy ha az E-ON nem reagál, akkor a tarifarendszerünket kellene módosítani, mert a mostani tarifában bent van a világítótestek karbantartása is, amit nem végeznek el a mi elvárásaink szerint. Csordásné Láng Éva: A 2004-ben út- járdafelújításra elfogadott összegek és megjelölt járdaépítések, amelyek akkor a közbeszerzési eljárás elhúzódása miatt 2005-re datálódtak, még most sem kezdődtek meg. Van, amelyik ugyan elkezdődött, de nem fejeződött be. A Dobó utcában a tükör elkészült, akadályozva jelentősen az ott lakók udvarra történő bejárását és gyakorlatilag az az alap, már amennyi elkészült belőle. Mondhatjuk azt, hogy megsemmisült. Mondhatnám a többi utat, amit 2005-re fogadott el a közgyűlés. Semmi nem történt ezen a területen. Mikor valósul meg? Tárnok Ferenc: Nagyrészt befejezés előtt állnak ezek az útfelújítások. Műszaki átadás-átvétel sehol nem történt. Mint jeleztük is, több problémával találkoztunk. A cég is megszűnt közben és a feladatát a Hoffmann Rt. vette át. Múlt hét végén történt egy egyeztetés, ahol papíron is átvette ezeket a feladatokat és november elejére vállalta az összes olyan hiányosság pótlását, ami eredetileg az EGUT követett el, de átvállalta és így megoldja. 2005. évi induló útfelújítások: a közbeszerzési eljárás megindult. Szeptember 9-én lesz az ajánlatok bontása. November 30-i teljes befejezéssel került kiírásra. Úgy tudom, hogy több ajánlattevő kivette ezt a pályázatot. Polai József: Kórház és beteg kapcsolatáról szeretnék kérdezni. Egy példán keresztül szeretném ezt a problémát felvetni. Ez nem azt jelenti, hogy a kórházban a munka rosszul menne. Körzetemben lakónak gerincproblémája van. Táppénzes állományban van, illetve egy hét után visszament a kórházi rendelésre, ahol nem fogadták. Azért ment vissza, mert az állapota rosszabbodott. Az az orvos, aki Őt előtt vizsgálta, szabadságon volt, a másik orvos pedig nem fogadta. A kartanozóban kérte, hogy legalább egy-két napon belül fogadják majd. Ez az időpont négy hét lett. Egy olyan állapotban, amikor már menni is alig tudott, tehát súlyosabb állapotba került, mint mielőtt az orvosát megkereste más a bántalmai miatt, ezért kénytelen volt elmenni egy privát orvoshoz. Miért történhet meg ilyen? Közel egy éve jeleztem, hogy a Bajcsai utcában Kiskanizsán – lakossági bejelentés után tettem ezt meg a VIA Kanizsa Kht. felé –, Lengyel Gyögy TV-műszerész szomszédságában - Ő volt a bejelentő - több fenyőfa a villamosvezetékeken túl nő és azokon keresztül. Ez életveszélyt is jelenthet. Semmi nem történt. Szerintem meg sem nézték. Ellenőrzi-e valaki a közhasznú dolgozók munkáját? A Hunyadi téri játszótéren a homokozóban összefüggő gyepterületet látunk. A bajcsai autóbusz fordulónál véleményem szerint nyírták a fűzfák ágait, de valószínűleg nem kellő mértékben. Az autóbuszvezetők jelezték, hogy az ülésből nem jól látják be az utat. Kérem, hogy ezt a munkát tisztességesen végeztessük el. A Kalmár utcából keresett meg valaki azzal, hogy hívjuk fel a figyelmet a következőre. A 20-as autóbusz a Király panzióhoz közeli szakaszon várakozik. Ennek itt végállomása van, de itt záróvonal van, ha nem tévedek. A záróvonalat nyilván átlépni nem ildomos, de a mögötte forgalomban résztvevő járművek pedig nem tudnak előzni, kerülni, illetve azt kell megvárniuk míg az autóbusz tovább halad. Ezt valahogyan meg kellene szüntetni. Menetrendbeli kéréseinket a lakossági felvetések alapján Horváth Ferencnének már eljuttattam. Meglepődtem azon, hogy az aláírásgyűjtésre azt mondta Horváthné, hogy arra nincs szüksége. Nem vette át tőlem. Bár lehet, hogy ezt Erdős Péternek kellett volna átadnom. Ilyen probléma a Vásárcsarnok érintése újra, ahogy korábban is volt, hogy reggel a piaci időben, amikor odamennek, és amikor onnan haza egy-egy autóbusz legalább térjen be. Nem hiszem el, hogy nekünk azt tűrni kell, hogy idős emberek a vállukon 20-30 kilót cipelve menjenek. Azt mondjuk, hogy a Dél-zalai Áruháztól nincs messze a Vásárcsarnok. Lehet, hogy a fiatalok számára ez nincs messze, de idős emberek számára messze van. A KÖGÁZ telepet nem tudják elérni autóbusszal. A várakozási idő az átszálláshoz hosszú, ezért inkább gyalogolnak. Az Izzó megközelítésével kapcsolatban: a lakosság elmondása szerint késve érkeznek a munkahelyre. 6 óra helyett 6 óra 2 perc. Nem egy nagy különbség, de mégis ott nekik előbb meg kell jelenni. Lesz-e újabb felülvizsgálat és kaphatunk-e segítséget ezekben az ügyekben? Litter Nándor: Némi módosítások lesznek szeptember 1-jétől. Ez a menetrendet érinti. 5 perces eltérések valóban az olyan problémák kiküszöbölésére, amit Polai úr is felvetett. Azon kívül a 6-os járatnak lesz egy olyan változata, amely a Balatoni úton végig jön és Petőfi utcán haladva fog elmenni az Izzóig. Ez szintén a lakosság kérésére változik meg. Az lenne a mi feladatunk, hogy az összes többi módosítási igényeket próbáljuk meg úgy összefogni, hogy a következő menetrendi változásokra felkészülten tudjunk a tárgyalásokra menni. A felvetésekre írásban válaszolunk. Sajni József: Miklósfa a vizek szempontjából a legveszélyesebb hely. Ez ezen a nyáron teljes mértékben beigazolódott. Nemcsak egy-egy területen, hanem az egész város területén érdemes lenne bejárni a veszélyeztetett helyeket és megnézi, hogy mit lehet tenni. Kérem, hogy egyrészt a miklósfai területen az árkokat, hidakat. Ehhez kérem még Szabadics Józsefet is, aki a csatornázást végezte, hiszen a csatorna beépült az árkokba, illetve a járdák széléhez. Kérem, hogy a VIA Kanizsa Kht. szakembereivel és a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakemberivel járjuk be a területet, mert három patak is érinti a településrészt és ezeknek a medrén és vízgyűjtő területén is gondok vannak. Litter Nándor: Támogatom. Világos, hogy ekkora nagy esőzés, ami most volt, nagyon ritkán fordul elő. A legsúlyosabb problémákra nem lehet a rendszereknek felkészülni, mert ezek szélsőséges ügyek, de én azt javaslom és ezt meg fogjuk tenni, hogy az egész város vonatkozásában készüljön egy olyan terv, amely szakaszosan is, de a legégetőbb problémáknak a megoldását foglalná össze. Ugyanígy a Vízügyi Igazgatósággal is a folyók, patakok vonatkozásában is készüljön egy korszerűsítési terv. Dr. Szabó Csaba: Az autóbusz közlekedéssel kapcsolatban kívánok észrevételeket tenni. Mikor lesz az a bizonyos hat hónap eltelte utáni revízió, amire vonatkozósan az észrevételek összegyűjthetők és az abból jogosan megoldható megoldást kapnak? Erre vonatkozóan talán érdemes volna egy időpontot, ha nem is napra, de határidőre. Számításom szerint novemberre esne a hat hónap letelte. Örömmel hallottam, hogy már szeptember 1-jétől bizonyos változások történnek. Észrevételem az lett volna, hogy a Berzsenyi úti lakótelep, az Eötvös tér felső része, Huszti tér és a Petőfi utca eleje méltánytalanul kiesett az útvonalból. Erre valószínűleg már a közelmúltban is gyógyír lesz. Javaslatom az lett volna, hogy a 20-as, 21-es, illetve a 6-os járat a Hevesi Sándor úti körforgalomnál forduljon a Balatoni utcára és a Petőfi Sándor utcán menjen ki. Ez egy jelentős városrész területét érintené. Nagy örömömre szolgálna, ha ez a változás már szeptember 1-jén bekövetkezne. Litter Nándor: További interpellációs kérdés nem volt. Kérdezem képviselőtársaimat, hogy a korábbi interpellációkra, kérdésekre adott válaszokat elfogadják-e? Dr. Fodor Csaba Postakert és Balaton utca közt épülő áruház megközelíthetőségével kapcsolatos kérdésére szóba jelezte, hogy a választ elfogadja. Cseresnyés Péter képviselő urat kérdezem, hogy elfogadja-e a választ? Cseresnyés Péter: Egyiket sem fogadom el. Az egyiket azért, mert nem kaptam az egyik kérdésre választ, azért tettem fel ugyanezt a kérdést ma. A másik kérdést azért nem tudom elfogadni, mert úgy gondolom, hogy pontosan az Ön dolga lett volna az, hogy abban az esetben, amikor kiderül az, hogy a Közterület Felügyelet vezetésével gondok vannak, megtegye az intézkedéseket, és egy fegyelmi vizsgálatot indítson el. Ezt elmulasztotta, és a közgyűlés mulasztására hivatkozik a válaszában, és ezért nem tudom elfogadni. Litter Nándor: A közgyűlésnek van jogköre megindítani a fegyelmi eljárást. Kérem, egyenként szavazzunk a válaszokról. Király utca 31. szám alatti ingatlannal kapcsolatos peres ügy vonatkozásában szavazzunk. A közgyűlés 16 szavazattal, 4 ellenszavazattal és 1 tartózkodással a választ elfogadja. Litter Nándor: Közterület Felügyelet munkáját érintő válasz elfogadásáról szavazzunk. A közgyűlés 16 szavazattal, 3 ellenszavazattal és 2 tartózkodással a választ elfogadja. Litter Nándor: Halász Gyula képviselő urat kérdezem, hogy a válaszokat elfogadja-e? Halász Gyula: Az első választ kiegészítéssel tudom elfogadni. Folyamatos tájékoztatást kérek főleg a Városkapu 8-10. és a Kazanlak krt. 14. előtti csatornanyomvonal beszakadások tekintetében. Tehát ezt elfogadnám ezzel a kiegészítéssel. A távbeszélő igazgatósággal kapcsolatos dologgal kapcsolatban az lenne a kérésem – a választ elfogadom természetesen –, hogy képviselőtársaim választókörzeteikben mérjék fel, hogy melyik telefon visszaállítására lenne szükség és akkor így folyjék egy újabb egyeztetés a T-COM vezetőivel, hogy melyik telefonállomást kell visszakapcsolni. A Plakátmúzeummal kapcsolatos választ elfogadom. A csapadékvíz elvezetők tisztításával kapcsolatban azt kérném, hogy amikor a választókörzetemben a munkát elvégezték, akkor kérek erről egy visszajelzést. Polgármester urat arra kérném, hogy a VÍZMŰ felé járjon el a tekintetben, hogy a hozzájuk tartozó csapadékvíz elvezetők is ki legyenek tisztítva. A VIA Kanizsa Kht. a maga részéről ezt koordinálja. Röst János: Köszönöm Halász Gyulának, hogy elfogadta a választ. Szeretném megkérni a képviselőtestület tagjait, hogy a nyilvános távbeszélő állomások listáját tekintsék át és szeptember 15-ig adjanak egy véleményt. Igazából ez a peremterületeken jelent problémát, Korpavár, Bajcsa, Bagola, Fakos, illetve a temető Kiskanizsa részéről. A vállalattal leülünk tárgyalni szeptember második felében és a közgyűlést tájékoztatjuk. Litter Nándor: Sajni József képviselő urat kérdezem, hogy a válaszokat elfogadja-e? Október 31. határidővel elfogadja. Dr. Horváth György képviselő urat kérdezem, hogy a választ elfogadja-e? Dr. Horváth György: A vízvezeték hálózattal nemcsak a körzetemben, hanem általában vetettem fel a problémát. Tanulság legyen az, hogy ahol rosszul telepítették valamikor 30 évvel ezelőtt a vízvezetéket és a fák gyökerei felnyomják, ott nem lehet mit csinálni, hiszen a Betlehem Gábor utcában négyszer-ötször van évente csőtörés. Ennyi hiba kijavításából három utcában megcsinálhatták volna az új vezetéket. Többször elhangzik az ellenőrzés. A körzetemben is tapasztaltam, hogy a helyreállítási munka vagy nem történt meg, vagy hanyagul történik. Tessék ezt úgy ellenőrizni, hogy ilyen ne fordulhasson elő. A választ elfogadom. Litter Nándor: Eléggé eszköztelenek vagyunk az elvégzett munkák után. Annak a módszerét és rendszerét kellene kidolgozni, hogy hogyan tudjuk így anyagi eszközökön keresztül ezt a kontrollt biztosítani. 3. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének többszörösen módosított 55/2000.(XII.13.) számú, az önkormányzati bérlakásokról szóló rendelet módosítására (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester Litter Nándor: A bérlakások kiutalásával kapcsolatosan néhány probléma felvetődött az elmúlt időszakban. Úgy gondolom, hogy jó szívvel valamennyien támogathatnánk azt, hogy – hiszen minden információ nem tud eljutni a döntésben résztvevő bizottsági tagokhoz – tegyük nyilvánossá a Szociális és Egészségügyi Bizottság döntését, adjunk erre egy meghatározott időt, amíg a lakosok részéről esetleg információk érkezhetnek. Ezt követően a bizottság értékeli a bejövő információkat, és amennyiben úgy gondolja, hogy olyan információ jutott a birtokába, amely szükségessé teszi a korábbi döntésének módosítását, akkor módosítja a döntését. Ha úgy érzi, hogy ilyen információ nem érkezett be, akkor minden megy a maga útján, és a folytatódik a lakások kiutalása. Úgy gondolom, hogy ez a segítség beépíthető a rendszerbe és segíti azt a munkát, amit felelősségteljesen végez a bizottság. Gelencsér Gábor: Ahogy polgármester úr elmondta, hogy problémák voltak a lakáskiutalásokkal kapcsolatban – ez a bizottságot elég sértőn érintette, és ezért szeretném azt kérdezni, hogy milyen problémák voltak ezek. Gondolom az utolsó ügy volt, ami idehozta ezt a rendeletmódosítást a közgyűlés elé. Erről csak annyit szeretnék mondani, ezt a problémát a bizottság saját hatáskörben 24 órán belül orvosolta külső felhívás nélkül. A Szociális és Egészségügyi Bizottság 1 tartózkodás mellett nem javasolja az előterjesztés elfogadását. Olyan problémák vannak ezzel kapcsolatban, hogy a nyertes pályázókat egy olyan támadási lehetőségnek tesszük ki, ami nem egy emberséges, szerencsés dolog. Másrészt a Szociális Osztályon keletkezik messze a legtöbb ügyirat. Ha itt még külön lakossági bejelentések fognak érkezni, ezeknek a feldolgozását nem tudom, hogy milyen személyzeti háttérrel fogják megvalósítani. Ehhez plusz embert biztosítunk, vagy milyen módon kívánjuk ezt megtenni? Erre nem látok semmilyen utalást ebben az előterjesztésben. Litter Nándor: Ugye kaptak olyan személyek lakást, akik előtte saját tulajdonú lakással rendelkeztek. Olyan problémák felvetődtek az elmúlt időszakban, amelyek esetlegesen elkerülhetőek lettek volna, ha ilyen információkkal rendelkezik a bizottság. Másrészt egyébként is bejönnek ezek a panaszok, tehát amiről most beszélünk, hogy leterheljük a Szociális Osztályt ezekkel az információkkal – ezek egyébként is bejönnek, mert a nyilvánosságot nem lehet kizárni, mert egyrészt a Szociális Osztály hirdetőtábláján eleve ezek kifüggesztésre kerültek eddig is, illetve Nagykanizsa nem akkora város, hogy a sok lakásigénylő, több száz ember sorban áll, hogy lakást kapjon, hogy ezek az információk ne jussanak el hozzá. Nem félnék a nyilvánosságtól éppen ezért, és ezzel nem keletkezik több adat, mert fogadóórákra és biztos képviselőtársaimhoz is rengetegen jelentkeznek lakásügyekkel, ami nem biztos, hogy probléma, és nem biztos, hogy rosszul döntött a bizottság, hanem csak kérdések, észrevételek hangzanak el. Ezeket jobb megelőzni, és a nyilvánosság véleményem szerint kiváló lehetőséget biztosít erre. Nem kell félni a nyilvánosságtól. Polai József: Kérni szeretném, hogy amikor Kiskanizsa területén lesz lehetőség ilyen lakást valaki számára kiutalni, és a pályázati hirdetés már megtörtént, akkor szeretnénk, ha a Kiskanizsai Településrészi Önkormányzat is javaslatot tehetne, hogy a pályázók köréből kinek javasol. Csak Kiskanizsa területén található lakosokkal kapcsolatban kérnénk ezt. Litter Nándor: Simánné Mile Évát kérdezném, hogy van-e ennek akadálya? Úgy gondolom, hogy ez a javaslat elfogadható. Simánné Mile Éva: A törvényt maximálisan figyelembe vettük. Tehát ha a pályázat kiírásakor és meghirdetésekor az ügyfél nem fogja adni a hozzájárulását ahhoz, hogy a neve megjelenjen, akkor nincs semmilyen törvény, még helyi rendelet sem, ami majd azt felülbírálhatja. Így a lehetőség bekerül, csak azt nem tudjuk szakmailag garantálni, hogy ez minden esetben meghirdetésre kerülhet, mert a személyes adatokról szóló törvény és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény egy magasabb rendű jogszabály. Úgy gondolom, hogy ezt az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság is alaposan áttárgyalta. Így, ahogy Önök elé került, nincs jogi akadálya. Polai úr felvetésével kapcsolatban annyiban szeretném kiegészíteni, hogy Kiskanizsa területén a FICSO lakások találhatók. Az első döntés 2001-ben született meg. Ott is kikérte a Szociális és Egészségügyi Bizottság az akkor településrészi önkormányzat véleményét. Azt azonban szeretném hangsúlyozni, hogy a véleményét adhatja és a bizottságnak a magasabb rendű jogszabály a helyi rendeletben foglaltak, de akkor is minden tag messzemenőleg figyelembe vette. Azt azért nem mondhatjuk ki, hogy a kiskanizsai városrészben csak kiskanizsai lakos kaphat. Litter Nándor: Nem ezt kérte Polai úr. Simánné Mile Éva: De véleményezhetik. Ez történt 2001-ben is. Litter Nándor: Akkor nincs akadálya. Simánné Mile Éva: Nincs. Litter Nándor: Akkor kérem, hogy amikor kiskanizsai lakások kiutalásáról van szó, akkor előtte a Kiskanizsai Településrészi Önkormányzat is mondjon erről véleményt, figyelembevéve azokat a pályázókat, akik jelentkeznek. Dr. Kolonics Bálint: A Szociális és Egészségügyi Bizottság véleményét és határozatát hallottam. Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság határozatát szeretném, ha – elnök úr távol van – jegyző úrnak esetleg rendelkezésére áll, ismertetné a közgyűlés előtt. Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság ülésén hosszas vitát váltott ki ez az előterjesztés. Jogi szempontból aggályos vagy sem. Világosan értettem osztályvezető asszony álláspontját, de az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság és az én véleményem is az, hogy a rendelet 13. §-a, tehát a személy nevének és a számára kijelölt bérlakásnak a Kanizsa Dél-Zalai Hetilap soron következő számában egy alkalommal való közlése nem biztos, hogy jogszerű ebben a megfogalmazásban, hiszen a rendelet előző szakasza az adatvédelmi törvényre utal, mely szerint hozzá kell járulni a személyes adatok közléséhez. Ebben a pontban utalásnak kellene lennie arra, hogy amennyiben nyilvánvaló, az érintett hozzájárul, de nincs, tehát így ebben a formában a rendelet ezen pontjából az következik, hogy közzé kell tenni. Jogi aggályok merültek fel ezzel kapcsolatban. Másrészt szakmai aggályok, ami nem biztos, hogy az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottságnak volt feladata – mégpedig az, hogy a nyilvánosság természetesen fontos, de meg kell húzni azt a határt, ameddig a nyilvánosságot a döntésbe engedi a döntéshozó szerv, a bizottság, illetve a Szociális Osztály. Nem kívánok erről beszélni, ez szakmai dolog, a Szociális és Egészségügyi Bizottság, illetve az osztályvezető asszony többször szólt erről. Szerencsétlen és kényes dolog a szociális alapon történő lakáskiutalás, és szakmailag ez komoly munkát igényel. Ebből pedig az következik, hogy el kell döntenünk, hogy szakmai alapon a szakbizottság, illetve a Szociális Osztály teszi ezt meg, vagy közérdekű bejelentések alapján talán már szakmaiságot nélkülözve születnek meg döntések. Amennyiben úgy módosítaná a közgyűlés ezt a rendeletet az adatvédelmi törvénynek megfelelően, hogy kizárólag hozzájárulás esetén lehetne nyilvánosságra hozni a Kanizsa Újságban a bérlakást megszerzőnek a nevét, ez esetben ez egy halva született ötlet lesz, hiszen nagyon kevés ember fog ehhez hozzájárulni, ugyanis ha valaki, azt a Szociális és Egészségügyi Bizottság és a Szociális Osztály tudja, hogy milyen sorsú emberekről van szó. Ha az ő helyükbe gondoljuk magunkat, akkor nem biztos, hogy ő azt kívánja, hogy a szerencsétlen sorsát a Kanizsa Hetilapban olvassák, és akkor még ki legyen annak téve, hogy közérdekű bejelentéssel akár jó-, akár rosszakarója megkívánná változtatni azt a döntést, amivel ő lakáshoz jutott, ugyanis nagyon sok ember jut önhibáján kívül is ilyen sorsra, és nagyon sok ilyen embernek van rosszakarója – gondolok itt szerencsétlen sorsú és tönkrement családokra. Tehát én az irányba mennék el, és azt támogatnám, hogy maradjon ez a szakmaiság alapján, és a Szociális és Egészségügyi Bizottság döntsön. Eddig is érkeztek bejelentések - hiszen polgármester úr elmondta itt a közgyűlésen -, akkor ezután is fognak érkezni, de azt, hogy a Kanizsa Dél-Zala Hetilapban ez megjelenjen, nem támogatom. Az, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság hogyan működik, egy kérdést vet fel számomra. Mégpedig azt, hogy szeretném a szakmaiságot erősíteni és úgy, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság teljes létszámmal kell, hogy működjön. Polgármester úr a Szociális és Egészségügyi Bizottság egy ideje már nem működik teljes létszámmal, és azt gondolom, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottságnak nincs aktív elnöke. Tehát e napirendi pont kapcsán felhívom polgármester úr figyelmét arra, hogy egészüljön ki a Szociális és Egészségügyi Bizottság, tegye polgármester úr rendbe, és legyen aktív elnöke, és a Szociális és Egészségügyi Bizottság vállán legyen ez a teher, hogy ezekben a kérdésekben döntsön. Bicsák Miklós: Nagyon sokszor hozzám is juttattak el információkat szociális bérlakásban részesült személyekkel kapcsolatban, és mindig a tisztesség vezérelt, kezelve ezeket az ügyeket. Úgy gondolom, hogy nagyon okos dolog, mert az ember az életében csak tisztességgel és becsülettel tud előrelépni, ha felvállalja a nyilvánosságot. Jogi aggályok miatt nem kell félni, a bizottság és a szakosztály végzi a munkáját. Ha jogos felvetés érkezik, figyelembe kell venni. A nyilvánosságot vállalni kell. Támogatom az előterjesztést. Cseresnyés Péter: Azt gondolom, hogy Bicsák képviselőtársam félreértette Dr. Kolonics Bálint képviselőtársamat, ugyanis nem arról van szó, hogy Kolonics képviselőtársam azt mondta volna, hogy ne legyen hozzáférhető az, hogy ki nyert lakást, hanem azt tartotta aggályosnak, hogy ezt egy nyilvános napilapban úgy jelentessük meg, hogy ebben a bizonyos szakaszban nem utalunk arra a törvényre, ami ezt lehetővé teszi úgy, hogy a beleegyezését kell adnia annak a pályázónak, aki megnyerte a jelzett lakást. Tehát nem arról van szó, hogy bárki azt ellenezné – én legalábbis így értettem Kolonics képviselőtársamat –, hogy ezek ne legyenek nyilvános adatok, hanem arról van szó, hogy az aggályos, hogy a Kanizsa Dél-Zalai Hetilapban ezt megjelentetjük anélkül, hogy utalnánk arra, hogy neki ehhez a beleegyezése szükséges. Litter Nándor: Erre utalunk ebben az anyagban, a rendelet utolsó oldal első önálló bekezdésében: nyilatkoznia kell arról, hogy hozzájárul-e nevének és lakcímének nyilvánosságra hozatalához. Ez szerepel ebben. A döntés előtt, amikor pályázik a bérlakás megszerzésére. Dr. Kolonics Bálint: Segíteni szeretnék, nehogy félreértés legyen. Akkor egészítsük ki ezt a 13. szakaszt azzal, hogy egy alkalommal a személyek nevét és a számukra kijelölt bérlakás címét – gondolatjellel szúrjuk be azt, hogy a megadott hozzájárulás esetén – a Kanizsa Dél-Zalai Hetilap soron következő számában egy alkalommal közzé kell tenni. Tehát kerüljön ide be, hogy …. Litter Nándor: Jó, szúrjuk be szövegszerűen, ahogy képviselő úr elmondta. További hozzászólások nincsenek. Kérem, hogy ezzel a kiegészítéssel, amit most Dr. Kolonics Bálint mondott, fogadjuk el a rendeletet. A közgyűlés 18 szavazattal, 1 ellenszavazattal és 4 tartózkodással a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja: 41/2005.(IX.6.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 41/2005.(IX.6.) számú rendelete az önkormányzati bérlakásokról szóló 55/2000.(XII.13.) számú rendelet módosításáról. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) 4. Nagykanizsai Csónakázó-tó fejlesztéséhez kapcsolódó alternatívák (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester Palángi Krisztina: Varga Csaba a Raiffeisen Consultung Rt. képviseletében röviden ismertetné az anyagban foglaltakat. Az előterjesztés 6. oldal C. pontjában lévő mondat, miszerint termálturisztikai létesítmény kialakítása, melynek kiegészítő elemei lehetnek a kistérségben lévő tavak – itt törlésre kerülne a melynek kiegészítő elemei lehetnek a kistérségben lévő tavak. És ugyanez a változat az 5. oldal B. pont legvégére kerülne, tehát a kistérségben lévő tavak projektjei a Csónakázó-tó fejlesztésének B változatához kapcsolódnának. Varga Csaba (Raiffeisen Consulting Rt. képviseletében): Röviden ismerteti az előterjesztésben foglalt elképzeléseket. Litter Nándor: Két kiegészítést szeretnék tenni, egyrészt a határozati javaslathoz egy 3. pontot, ami mindenképpen fontos lenne. Jelenleg a horgászok használják ezt a tavat, gondozzák bizonyos fokig. A tervvel kapcsolatosan velük az egyeztetést el kell végezni. A jövőbeni horgászatot mindenképpen érintenék ezek a fejlesztések. A másik pedig, hogy a kérésemre készült a B2 javaslat, amely nem a tó partján jelöli meg a kemping esetleges megépítését, hanem ettől távolabb, hiszen az én megközelítésemben a Balaton partnak és egyéb más területnek is az az egyik nehéz pontja, hogy a legfontosabb területeket elfoglalják olyan célra, amely másokat korlátoz a vízfelület használatában. Azon kívül a military versenyek, lovasversenyek is nagyon fontos szerepet töltenek be városunk életében, és ezért szerepel a B2 verzióban másik terület a kemping kialakítására. Azon kívül Önök is tudják, hogy meg fog épülni a 61-es út, és a gát folytatásában van egy vasúti átjáró, az a vasúti átjáró lesz a 61-es útnak is a nyomvonal, amely ott keresztezni fogja a vasutat, és a gát mellett és annak a lapos területnek mintegy átlójaként fog majd a mostani Kaposvári úthoz eljutni. Tehát ott kialakul az út mellett egy olyan rész, amely az én megközelítésemben azt kívánná, hogy ott olyan funkciók jelenjenek meg, amik az odaérkezőket szolgálják ki, vagy akár a karbantartásban résztvevőknek különböző funkciókat jelent. Ezért kértem, hogy készüljön el ez a B2 változat, mert a jelenlegi funkciók, amelyek ott vannak – jelenleg is van a karbantartóknak egy épülete, egy vizesblokk, ami szintén bevonható további használatra. De egyébként egyetértek azzal, amit Varga Csaba mondott, hogy a végleges funkciók kialakítása egy következő lépés, további egyeztetések, és elemzések után kell, hogy meghatározásra kerüljön. Ez a B2 változat mintegy lehetséges alternatívaként jelentkezzen. Javasolnám a B és a B2 változatot, de ezek a funkciók a későbbiekben kerüljenek majd további egyeztetések után meghatározásra. Bicsák Miklós: Mit értenek a szelíd viszi sportok alatt? Van a városunkban egy vállalkozó, aki EU színvonalnak megfelelően szeretne a Csónakázó-tavon jet-ski szolgáltatást nyújtani. Mennyiben zavarja a körülményeket, ez beilleszthető-e ebbe a programba? Magyarországon már több helyen találkozhatunk ezzel a vízi sporttal. Van-e erre a közeljövőben lehetőség? Varga Csaba: Az, hogy bizonyos konkrét szolgáltatások milyen módon, milyen kapacitásokkal és milyen létesítmények telepítésével kerülnek majd itt megvalósításra, az a következő szintje az előkészítő munkának, ez egy komplex megvalósíthatósági tanulmány keretében pontosan tárgyalható és kielemezhető. Egy biztos. A hét javasolt funkcióban mi nagyon pontos és központi szerepet szánunk a sportnak, méghozzá minden olyan típusú vízi és nem vízi sportnak, amely a természetközeliséghez, illetve a nagyvárosi életformához kapcsolódó általános elvárásoknak megfelelő. Ebben a tekintetben azt kell mondanom, hogy a jet-ski-t alapvetően kizárni nem lehet, de egy biztos, hogy az a természetes környezet, az a fajta természetközeliséghez, a vízhez, mint élő egységhez való kapcsolatban egy kicsit idegennek tűnik. De ezen a ponton szerintem elvetni semmit sem szabad, megvizsgálni mindent meg kell, így ezt is. Amit mi a sport esetében kiemelten fontosnak tartunk, az az, hogy ne csak a hobbisport legyen itt Nagykanizsán, hanem adott esetben kihasználva a tó adottságait, akár például a mégoly sikeres magyar kajak-kenu utánpótlásnak például nevelő táborait, felkészítő versenyeit lehessen idehozni. Ezáltal nemcsak az a fajta tömegsportolási, természetjárós és ilyen szórakoztató típusú sportlehetőséget kellene idetelepíteni, hanem ezek mellé tényleg azokat a dolgokat, akár evezős – kettő középdöntősünk már van a VB-n, vagy a 6 arany, 3 ezüst, 3 bronz. Ezeket gondolnánk ide inkább. A jet-ski-t ezen a ponton kizárni nem szabad, megvizsgálni meg kell, dönteni pedig Önök fognak. Papp Péter Pál: A Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság 7 igen szavazattal tárgyalásra alkalmasnak ítéli a B alternatívát. A B1 és a B2 között nem tettünk különbséget, tehát nem szavaztunk róla külön. A bizottsági ülés vitájában olyan vélemények hangzottak, amelyekkel arra szeretnénk befolyásolni a megvalósíthatósági tanulmány készítőjét – mert most arról fogunk dönteni, hogy milyen irányba induljon el a megvalósíthatósági tanulmány készítője –, hogy a meglévő értékek, funkciók a lehetőséghez képest maradjanak meg. Gondolunk a horgászati lehetőségre és az ott jó hagyományokkal rendelkező military versenyekre. Nyilván az egy értéke a tónak és a városközelsége miatt ezt a funkciót jó lenne megtartani, hogy ez körbesétálható, hosszan sétálható legyen. Tehát a part elzárását lehetőleg egyetlenegy funkció se idézze elő. A harmadik ilyen vélemény az, hogy az ottani különböző funkciók megközelíthetősége és az egymáshoz való közelsége lehetőleg legyen úgy biztosított, hogyha ott lesz egy kemping és egy strand, vagy lesz kemping és lesz horgászati lehetőség, akkor ezek gyalogosan már strand vagy horgászruhában megközelíthetők legyenek, hogy ne kelljen ott külön ezekre ruhatárakat, megőrző-helyet vagy egyéb létesítményeket biztosítani. Sajni József: Elsősorban Varga úr felé szeretnék egy kérést tolmácsolni, mégpedig azt, hogy ennek az anyagnak a kapcsán – illetve tudják, hogy a Csónakázó-tó környéke rendezésre kerül – felkerestek a hajómodellezők. Bicsák képviselőtársamhoz csatlakoznék, mert hiszen ez is egy technikai sportág, sőt mondhatnám azt, hogy az extrémsport kategóriájába is tartozik. Valamikor itt világbajnokságot is rendeztek a Csónakázó-tavon. Esetleg hozzátenném a vízisít és egyebeket. Nem lehetne-e kialakítani egy olyan szakaszt, elkülönítve akár – ezen lehetne elmélkedni –, ahol ezen extrém sportokat űzők is helyet kapnának, hiszen ha ez turisztikailag fellendül, akkor azért megjelenik többféle korosztály. A fiatalok feltehetően ezeket a szelíd sportokat űzik, de valószínű, hogy lesz vonzereje annak, ha ők is helyet kapnak és feltehetően, ha nagyobb a választék, akkor nagyobb a látogatottság is. Természetesen nem zavarva azokat – vagy időkorlátok közé beszorítva, de ez már technikai kérdés. A tó egy részét elkülöníteném, akár az északi végén, vagy bárhol. Én helyet adnék nekik, főleg így, hogy igény is van, és hagyománya is van. Varga Csaba: Ugyanazt a választ adnám Önnek is, mint amit az előző felvetésre mondtam, hogy ezen a ponton ezt elvetni nem szabad, meg kell vizsgálni. Most nem ott tartunk, hogy elkezdjük leválogatni, hogy mit nem akarunk. Ma az a fontos, hogy lássuk az alapfunkciókat, és a sport és a szabadidősport a középpontban vannak. Azt kell alaposan körbejárni, hogy mit bír el a tó, mint vízfelület, mint élővíz, és mit bír el a környezete, mint létszámterhelés, és akkor lehet ezekre igazából pontos választ adni. Papp Nándor: A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság a B1 és B2 alternatív megkülönböztetésével is foglalkoztunk, és a B1 alternatívát támogatta a bizottság. De azt gondolom, hogy ez semmilyen módon nincs kőbe vésve, tehát amit polgármester úr mondott, abban is van komoly megfontolnivaló, tehát a központi épület elhelyezése azon a részen. Azt gondolom, hogy bennünket az zavart meg, hogy jelen pillanatban, ha ide van téve ez a központi épület …, az alkalmatlan helyen van berajzolva, mert gyakorlatilag ott van a vízelvezetés, tehát a bacónaki patak folytatásában van, ahol levezeti a vizet. Az elkerülő út mellett meg lehet, hogy lesz akkora hely, tehát nyilvánvalóan meg kell vizsgálni. Felmerült a bizottságnál az, hogy a lovasversenyek mindenképpen maradjanak, és a vízpart ne legyen kisajátítva egy tevékenységnek, főleg nem a keleti oldal. Cserti Tibor: Bizottsági szinten részletesen kifejtettem véleményemet a tervvel kapcsolatosan, aminek összességében az volt a lényege, hogy lehetőség szerint a táj adottságait, értékeit környezetkímélő módon kellene kezelni, ugyanakkor nyilvánvaló, hosszabb távra olyan programot kellene elfogadni, ami a terület-felhasználás szempontjából egy határozott perspektivikus fejlődést ad a város ezen értékének, illetve a kapcsolódó kistérségnek, és azoknak a funkcióknak. Úgy gondolom, az extrém sportok iránt az igény határozottan megvan, ennek a tervnek kezelni, fogadni kellene tudni ezeket a dolgokat. Elfogadom azt a választ egyébként, hogy ma nem kizáró. Úgy gondolom, hogy a területi telepítésére az extrém sportok részére az előtározónál lévő tavat alkalmasnak tartom, külön megközelítéssel, hiszen a kisrécsei állomás a 7-esről történő hátsó megközelítéssel és a tónak az a feltárása és fejlesztése e terv kiegészítésével, mint határ kapcsolódó terület szerintem megoldható, és tovább kellene így fejleszteni. Támogatom. Polai József: Úgy gondolom, hogy olyan napirendi ponttal foglalkozunk, amelyről elmondható, hogy nincs olyan nagykanizsai városlakó, aki ne kapná fel a fejét, amikor ezt hallja. Bizonyára nem csak nekem, másoknak is megfogalmazták már többször, hogy mikor történik egy ilyen fejlesztés ezen a területen. A termálfürdő nagyon érdekelné a lakókat. Mit gondolunk arról? Vajon miben merünk majd gondolkodni e téren? Erről egy-két mondatot szeretnék hallani. Varga Csaba: Vizsgáltuk a termálfürdő- és/vagy gyógyfürdőfejlesztés lehetőségét is. A következőt kell itt nagyon tisztán látni. Egyrészt van egy olyan piaci környezet, amibe ma nagyon nehezen illeszthető bele és nagyon nehezen pozícionálható egy zöldmezős beruházásként egy nagykanizsai termálprogram. Nem lehetetlen, de nagyon sok szempontból nagyon nehezen pozícionálható. Értem ez alatt Zalakaros szomszédságát, és tudom, itt mindig felmerül az, hogy ott van Hévíz gyógyfürdő hatalmas múlttal és milyen szépen mellette Kehidakustány. Csak mindeközben tessék elfogadni és látni, hogy Hévíz az elmúlt években sem fejlesztett wellness-t, illetve szórakoztató szabadidős irányban, ellentétben Zalakarossal, aki mást sem csinált az elmúlt 5-6 évben, részben Széchenyi Terves forrásokból, részint saját erőből, bankhitelből, mint teljessé tette az egészségturisztikai szolgáltatás palettáját, kiegészítette a klasszikus orvoslási, gyógyászati szolgáltatásokat olyan családbarát és kisgyerekbarát szolgáltatásokkal, amelyeket ma wellness-nek és sportnak, és ilyesminek szoktunk hívni, vagy fittnes-nek. Itt ezért borzasztóan nehéz lenne ezt most egyértelműen jól pozícionálni. A másik a probléma, ami felmerült a vizsgálat során a Csónakázó-tó köré telepített termálfürdővel kapcsolatban, az az, hogy a terület mit bír el a befogadóképesség szempontjából, és ez sajnos nagyon nagy korlátokat mutat. Nem beszélve arról, hogy nagy mennyiségű, bár forgatásos technológiával telepített medencék esetében a termálvíz ideszállítása, illetve a termálvíz elszállítása – ez egy speciális szennyvíz, ami automatikusan élővizekbe nem ereszthető el, ennek megfelelően ezek óriási problémákat, megoldandó kérdéseket jelentenek. Ha a későbbi tanulmánykészítés, értékelés során szükségessé válik az, hogy alaposabb érvanyagot tárjunk Önök elé a termálfürdő fejlesztésével kapcsolatosan a Csónakázó-tó környékén, akkor ezt természetesen megtesszük. Ebben a pillanatban úgy tűnik, hogy sem a piaci környezet, sem pedig a terület adottságai és lehetőségei nem támasztják alá egy termálfürdő létesítésének a lehetőségét. Dr. Fodor Csaba: Azt gondolom, hogy a Csónakázó-tó fejlesztési koncepciója helyes, valóban el kell kezdenünk ennek a gyönyörű tónak a környezetét fejleszteni és rendbe tenni. Azt kérdezném viszont, hogy a parkoló az előterjesztés szerint az önkormányzat tulajdonban marad, az önkormányzat fejlesztésében kell, hogy megvalósuljon. A tervezett parkoló érint-e más ingatlanokat vagy csak önkormányzati tulajdonú ingatlanokat? Tehát magáningatlant érint-e? Varga Csaba: A szakértői csoport tagjaként olyan tervezővel dolgoztunk, akit kifaggattunk arról is, hogy az általunk javasolt funkciók várható terheléséhez mekkora parkoló igényt ír elő a jogszabály. Az ő véleménye jelen pillanatban az, hogy ami Önök előtt áll funkció, illetve szolgáltatáskör, azt a jelenlegi parkolóflekken meg lehet oldani. Tehát igazából első körben, hacsak valamilyen nagyon extrém dolog nem áll össze és egyidőben jelentősebb terhelés jelenne meg, a jelenlegi parkolóterület alkalmas arra, hogy ellássa ezt a funkciót bizonyos átalakítással, felújítással együtt. Személy szerint is azt gondolnám, hogy ez mindenképpen egy önkormányzati területként kell, hogy megmaradjon, működtetésre, üzemeltetésre, önkormányzati jövedelemtermelésre nyilván vállalkozásba kell vagy lehet ezt adni a megfelelő pillanatban. Dr. Fodor Csaba: Azért kérdeztem, mert nem szeretném, ha az a helyzet állna elő, hogy az önkormányzat által a tavalyi évben szerintem olcsón, de így vagy úgy, az biztos, hogy az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság álláspontjával ellentétesen mégiscsak értékesítésre került ott egy terület, és nehogy azt vissza kelljen vásárolnunk. Bár ha így lenne, akkor azt javaslom, hogy azon az áron, amin tavaly eladta, aki aláírta az adásvételi szerződést, az visszavenné. Zakó László: Észrevételem az anyaggal kapcsolatban az, hogy az A variációt az előterjesztő igen kurtára rövidítette, pedig ha belegondolunk, Nagykanizsának – ha a realitások talaján akarunk maradni – sokkal több esélye és nagyobb igénye mutatkozna az A variáció megvalósítására, tudniillik nagyon szépen le is van írva, Nagykanizsa és környezete lakosságának kialakított szabadidő központ, kifejezetten a helyi igényekhez igazítva. Ebbe is nagyon sok minden belefér, és ha továbbolvasom a B variációt, hogy turisztikai attrakció, tömegsporthoz, amire azt mondom, hogy ott van a Mindenki Sportpályája, az extrém sporthoz, ami sokszor vagy zajjal, vagy nagy kosszal, vagy környezetkárosítással jár – nem megsértve egyik extrém sport művelőjét sem. A versenysporthoz kapcsoló létesítményekkel kapcsolatban pedig az a véleményem, hogy azok a mai színvonalon és a nemzetközi szabványoknak megfelelően nagyon sokba kerül. Anélkül mondom ezt, hogy most bármilyen sportra vonatkoztatnám. Nem tudjuk ezeket felérni. Tehát egy szolid, nagyon kellemes környezetet ki tudnánk alakítani az A variációval. Mindenféleképpen ezt támogatom, és ne ringassuk magunkat abba, hogy most elfogadjuk a B-t, és utána majd egy hatalmas megvalósíthatatlan tervvel fogunk szemben állni, és akkor azt mondjuk, hogy erre aztán végképp nincs pénz, és még akkor az A variációt sem választjuk majd. Egy grammatikai kérésem hadd legyen, mind fizikailag, mind grammatikailag képtelenség, hogy alternatívákról, meg 4 és 5 alternatíváról beszélünk. Az alternatíva azt jelenti, hogy van valami, és annak van egy másik lehetőség. Akkor írjuk lehetőségnek, variációnak. Értelmezhetetlen az, hogy alternatívák. Litter Nándor: Úgy gondolom, hogy abból a világméretű iparágból, amit a turizmus jelent, amely egyes becslések szerint körülbelül 10 %-át teszi ki a világ gazdaságának, jó lenne, ha Nagykanizsa is valami módon ki tudna magának hasítani egy szeletet. Tehát éppen ezért úgy gondolom, hogyha csak az egyes változat megvalósításában gondolkodunk, akkor erre korlátozottan van lehetőség. Tehát azért mondjuk a másodikat, hogy ez valóban megtörténjen, és a múzeumfejlesztés, a Tourinform Iroda és egyéb más dolgok is, amelyek változtak, vagy tervezzük változtatni, az mind arra irányul, hogy ebből az iparágból valami módon részesedjen Nagykanizsa is. Zakó László: Egyszer fogadná el valaki, hogy a kanizsaiaknak, magunknak próbáljunk megfelelni, ne mindig másoknak. Litter Nándor: Ettől nem lesznek elzárva a kanizsaiak sem. Zakó László: Higgye el, amikor majd ilyen nagy rendezvények lesznek, be se fognak oda férni, vagy nem fognak tudni bejutni azok, akiket ez esetleg érdekelne. Miért nem lehetne egy kicsit ilyen családias, kanizsai polgároknak megfelelő igényeknek megfelelni, és állandóan majd a külföldiek. Már 15 éve itt lennének, ha akartak volna. Kicsit változtassunk a mentalitásunkon. Varga Csaba: A szakértő szemével annyit szeretnék ehhez hozzátenni, hogy három nem pregnánsan elkülönülő variációról, fejlesztési irányról beszélünk. Ha úgy tetszik, az A és a B gyakorlatilag egymásra épül. Egymást nemhogy nem zárják ki, épp ellenkezőleg, gyakorlatilag ahhoz, hogy a B megvalósulhasson, el kell jutni az A stádiumába. Tehát ahogy mondtam, ez egy kettős funkció, a B variációban felvázolt fejlesztési irány. Ez azt jelentené, hogy első körben egy nagykanizsai szabadidő-ipari, turisztikai funkciót létesíteni a tó környékére, aztán pedig alkalmassá tenni ezt egy ökoturisztikai hálózati központjává. Azt gondolom, a kettő egymást egyébként nem zárja ki. A másik nagyon fontos dolog, hogy mára az emberek szabadideje jelentősen megnő. Ennek az aktív eltöltése már egy önálló iparággá fejlődik, turizmusnak hívják ezt – sok esetben helytelenül, hiszen turizmusnak hívunk olyat is, mint amikor egy nagykanizsai család elmegy Zalakarosra csúszdázni. Ez nem turizmus, ez a szabadidőipar, és a kettő mennyire összekapcsolhat és mennyire összekapcsolódik, arra éppen a magyar példák mutatnak rá nagyon jól. Nyilvánvaló, arra nagyon kell vigyázni, hogy a tó és környékének a terhelhetőségét olyan módon figyelembe kell venni, hogy ez egy ökoturisztikai és családbarát, ifjúságközpontú projekt lehessen. Fejleszteni azért is szükséges, mert különben nem tudjuk megtartani az értékeket. A nagy beruházással járó sportfejlesztések, szálláshelyfejlesztések, vendéglátás, egyéb funkciók – ezt nem Nagykanizsa városának kell végigvinni, nem Nagykanizsa városának kell működtetni. Ez az, amire meg kell tudni nyerni a vállalkozói tőkét. Őket pedig úgy lehet megnyerni, hogy olyan alapinfrastruktúrát, egy olyan alapot hozunk létre a tó környékén, amire ők már szívesen építenek rá. Kereskai Péter: Én is a B komplex tervvel értek egyet. Azzal pedig messzemenőkig egyetértek, amit Cserti Tibor mondott, hogy esetleg az extrém sport teljesen elkülönüljön. De ez úgy sem most fog eldőlni. A 2. számú határozati javaslatban kijavítanám azt a nevet, mert szerintem ez Raiffeisen Gazdasági és Pénzügyi Tanácsadó Rt. Akkor már őt bízzuk meg a megvalósíthatósági tanulmánnyal. Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek. Akkor ezt az utóbbi módosítást, illetve azt, hogy egy 3. pontként a horgászokkal is kerüljön egyeztetésre ez a program, illetve támogatnám Cserti Tibornak azt a javaslatát, hogy a tóhoz kapcsolódó, de elzárt részként funkcionáló Kisrécse felőli előtározó az extrém sportoknak mintegy lehetséges helyszíne legyen – ezek a módosítások kerüljenek be, és javasolnám, hogy a B2 változat. Tehát a B és a 2. változat. Ennek megfelelően kérem, szavazzunk először az 1. pontról – tehát a B2. A B, amiről beszéltünk, és a cégnek is az a javaslata. A 2-es pedig arról szól, hogy a tó közvetlen partja nem kerül elfoglalásra – olyan megjegyzéssel, hogy ennek a pontos felépítését és elhelyezkedését külön kell még tervezni. A közgyűlés 22 szavazattal és 1 ellenszavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: A 2. pont a név pontosításával. Kérem, szavazzunk róla, hogy folytatni kell a programot. A közgyűlés 23 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: A következő, hogy a horgászokkal – akik jelenleg használják a tavat – is történjen meg egy egyeztetés. Ez lenne a 3. pont. A közgyűlés 23 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza: 202/2005.(VIII.30.) szám határozat 1. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Csónakázó–tó turisztikai fejlesztéséhez kapcsolódóan az alábbi alternatíva részletesebb kidolgozását javasolja. Komplex: Az első ponton túlmutatóan az aktív turizmus (vízi-, élmény-, bakancsos, lovas-, kerékpáros és horgászturizmus) belföldi és külföldi vendégkörének való megfelelés, melynek kiegészítő elemei lehetnek a kistérségben lévő tavak. - Turisztikai attrakciók: - Tömegsporthoz - Extrém sporthoz - Versenysporthoz kapcsolódó létesítmények Megosztott funkciók szerepeltetése a 2. sz. ábra alapján Határidő: 2005. szeptember 30. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Palángi Krisztina Pályázati Iroda vezető) 2. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a Raiffeisen Gazdasági és Pénzügyi Tanácsadó Rt.-t, hogy a kiválasztott alternatívának megfelelően elkészítse a Csónakázó-tó fejlesztéséhez kapcsolódó megvalósíthatósági tanulmányt az 1. sz. melléklet alapján, mely az ide vonatkozó jogszabályoknak megfelelően részletesen kell, hogy tartalmazza a fejlesztés műszaki megoldásait, a forrásokat, az ütemezést és a megvalósíthatóság jogi hátterét. Határidő: 2005. november 02. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Palángi Krisztina Pályázati Iroda vezető) 3. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felhatalmazza Litter Nándor polgármestert, hogy a Horgászegyesület Zala Megyei Szövetségével egyeztetéseket folytasson le a fejlesztésekkel kapcsolatban, ezen kívül vizsgáltassa meg annak a lehetőségét, hogy az extrém sportokhoz kapcsolódó fejlesztések az elő-tározóhoz tartozó tavak használatával megvalósulhatnak-e. Határidő: 2005. november 02. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Palángi Krisztina Pályázati Iroda vezető) 5. Mélygarázs program (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester Litter Nándor: Üdvözöljük Körösfalvi Ilonát és Buday József urat, azoknak a cégeknek a képviselőit, akik jelenleg Magyarországon építenek mélygarázsokat. Az elképzelés az, hogy más magyarországi városokhoz hasonlóan egyrészt a belváros forgalomcsillapítása, átalakítása és a belváros élhetőbbé tétele gondolatok által vezéreltetve keressük meg azokat a helyszíneket, ahol mélygarázsok építhetők. Másrészt megismerve ezt a programot, ezek a mélygarázsok alkalmasak arra is, hogy azt a garázshiányt, ami a belvárosban lakók részéről nagyon gyakran felvetődik, esetleg enyhítsük. Megkérem Dr. Körösfalvi Ilonát, hogy röviden vázolja programjukat. Dr. Körösfalvi Ilona (CEO - vezérigazgató): Röviden – projektor segítségével – bemutatja mélygarázs telepítésére vonatkozó technológiájukat. Zakó László: Ismerve a budapesti Szabadság téri kezdeti állapotokat, ahol egyrészt az elején voltak műszaki problémák – egy autót nem tudtak kiszabadítani, de az előfordulhat máshol is, de inkább az, hogy az akkor aktuális felszíni parkolási díjnak már akkor is azt hiszem, a háromszorosa volt az indulást utáni időszakban a parkolási díja – milyen parkolási díjakkal számolnak, és figyelembe vették-e tekintetben Nagykanizsa adottságait? Dr. Körösfalvi Ilona: Nem Szabadság tér, hanem Szent István tér – Bazilika előtti parkolóról van szó. Tudjuk, hogy van ilyen cég, tudjuk, hogy problémákkal küzdenek. Kettőnk között semmiféle hasonlóság nincs. Hogy ők honnan és kiktől vásárolták a berendezést, az az ő üzleti ügyletük, ez pedig a mienk. Soha semmiféle kapcsolatban nem álltunk. Kérdése második felére válaszolva: mi mindig és mindenhol 1 Euro-val, azaz 250 Ft-tal számolunk. Hogy ez sok, vagy kevés Nagykanizsa vonatkozásában, ez egy dolog. Ez a mi befektetésünk, és nem 2-3-5 évre, hanem egy ilyen volumenű építkezésnél mi nagyon hosszú távra, 25, esetleg 49 évre számolunk, attól függ, hogy milyen hosszú távú megállapodást sikerül a várossal kötni. De ha a bevezetés utáni időszakot tekintjük majd, ez akkor sem lesz több 1 Euro-nál. Dr. Szabó Csaba: Gondolom, a 250 Ft, az /óra parkolási díj? Dr. Körösfalvi Ilona: Igen. Dr. Szabó Csaba: Nagyon szép referencialista áll rendelkezésre. Ebből és a férőhelyekből arra tudok következtetni, hogy magánépítkezések is kiegészíthetők ebben? Dr. Körösfalvi Ilona: Igen. Dr. Szabó Csaba: Akkor egészen biztos, hogy autóhelyre való fajlagos költség, legalábbis nagyságrendben becsülhető, és ezt nyilvánvaló, hogy a garázsárakkal lehetne összevetni. Egy darab autóhely körülbelül milyen kivitelezési, vagy bérleményi költséggel jár, illetve a napi 24 órás parkolás, ami sohasem annyi szokott, mint az órára vetett díj? Litter Nándor: Két dologra szeretném felhívni a figyelmet. Az egyik, hogy egy másik cégnek is itt van a képviselője, tehát úgy gondolom, hogy vezérigazgató asszony akkor válaszol azokra a kérdésekre, hogy mibe kerül egy garázshely megépítése, ha ő ezt jónak tartja. A másik, hogy nekik, ahogy elmondta, elemezni kell a nagykanizsai helyzetet, tehát hogy mi várható bevételként egy esetleges mélygarázs megépítésénél. Ha ők megépítik, akkor bennünket két dolog érdekel, hogy egyrészt megfelelő helyre kerüljön, és a fő céljaink megvalósuljanak, hogy tehermentesüljön a belváros esetlegesen, másrészt, hogy mi történik azzal a bérleti díjjal, amit részünkre fizetnek. Dr. Körösfalvi Ilona: Azt hiszem, nem árulok egy különösen nagy titkot, hogy sokkal drágább ez a megoldás, mint a hagyományos teremgarázs, de mi valamiért mégis emellett tettük le a voksunkat hosszú évekre – az elmúlt 16 évről beszélek, és tételezzük fel, hogy a következő 49-50 évünkről beszélek. Minden szám egyszer napvilágra kerül, tehát mielőtt még itt a rémhírek elindulnak, ennek fajlagosan egy autóra vetítetten körülbelül 7,5-8 millió Ft/autó a költsége addig, amíg egy teremgarázsnál a hagyományos technológiával 4,5-5 millió Ft-ról beszélek. De ennek a költsége relatív, hogy sok vagy kevés. Miután a saját pénzünkről van, valamiért a tulajdonosaink úgy döntöttek, hogy ők mégis a többet teszik be. Ami emellé párosul, ahol ezt a technológiát meg tudom építeni, teljesen biztos vagyok benne, hogy nem fér be a hagyományos teremgarázs 100-108 autó/férőhely… Nagyon sok érv szól mellette. Például a zajterhelés – be tudom vinni a belváros egy olyan túlzsúfolt területére is, ahol semmi zajterhelés nincs, sem káros anyag kibocsátás. Ha ezeket hosszú távon vizsgáljuk, valahol ez a drágább az olcsóbb. Annál is inkább, miután egy teremgarázsban sokkal magasabb az energiaköltség, a fűtés, a világítás, ami itt nincs. Hosszú távon biztos, hogy jelenleg a fajlagosan az egy autóra vetített hely olcsóbb lesz. Litter Nándor: Üdvözlöm a Kapu Centrum Kft. ügyvezetőjét, Buday urat is. Buday József (Kapu Centrum Kft. - ügyvezető igazgató): Röviden – projektor segítségével – bemutatja mélygarázs telepítésére vonatkozó technológiájukat. Dr. Szabó Csaba: Kérem, szíveskedjen tájékoztatni az egy gépkocsira vonatkozó létesítési költségről. Buday József: Egyszerű parkoló …. két kocsit akarunk elhelyezni, egy egy kocsira való költség 6-800 eFt, egy automata rendszernél körülbelül jelen állásban 4-5 millió Ft-os költséggel számolunk. Zakó László: Itt eléggé nagy szabadtéri felületről van szó. A belvárosban a közművek kiváltása mekkora problémát jelent? Mert itt vezetékek rengetege húzódik. Buday József: Ez a probléma jogos. A WÖHR cégnek is körülbelül kilencféle automata rendszere van. Itt egyet láttunk, a 730. típust. Hasonló silórendszerű berendezése van a WÖHR-nek is, ami akár felfelé, akár lefelé telepíthető valamekkora sugarú körben, attól függ, hogy hány kocsit akarunk egy emeleten elhelyezni. Attól függ, hogy a hely mit ad. Akár meg tudjuk csinálni azt, hogy 4 vagy 5 autó helyére felteszünk 58-t. Gyakorlatilag 5 parkolóhelynyi autóról van szó, és felteszünk például oda 58 autót akár lefelé, akár felfelé. Tehát m2-ben a közműkiváltásnál mindig a hely dönti el, hogy mit szeretnének. Halász Gyula: Itt nem esett szó a várakozásról. Tehát mi van akkor, ha olyan területre kerül ez letelepítésre, ahol egyidőben esetleg több autó is parkolna? Akkor az hogyan van megoldva ezen a téren? Ugyanis előfordulhat, hogy akár valamilyen nagyobb rendezvény, esemény kapcsán elég sokan szeretnének parkolni. Mindenképpen erre is gondolni kell a helyszín kialakításakor, hogy legyen egy várakozó zóna, ahol a parkolásra várakozó autók tudnak parkolni. Buday József: Az automata rendszerű garázsok nem robbanásszerű tömegparkolásra alkalmasak. Nem egy konferenciaközponthoz, nem egy színházteremhez való parkoló. Szállodákhoz kiváló, belvároshoz, ügyintézési munkaterületen, ahol nagyon sok iroda van. Minden városban a belvárosba tömörülnek a komolyabb cégek. Az a hely előbb-utóbb betelik. Tehát ahol nem robbanásszerű használatról van szó, hanem egy folyamatos, állandó, 24 órás igénybevételnek kitett helyre. Litter Nándor: További kérdések, vélemények nincsenek. Kérem, szavazzunk a határozati javaslatról. A közgyűlés 18 szavazattal és 3 tartózkodással a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 203/2005.(VIII.30.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a bemutatott dokumentációk és ismertetők alapján felhatalmazza a Polgármestert, hogy az automata mélyparkolók nagykanizsai telepítési lehetőségéről, az eddig ajánlatot tévő illetve további hasonló projektet kínáló cégekkel tárgyalásokat folytasson. A tárgyalások eredményeként kialakuló telepítési lehetőségekről, a kialakuló jogi és pénzügyi konstrukcióról részletes dokumentációt készíttessen. Felkéri a Polgármestert, hogy a dokumentációt és annak engedélyokiratát terjessze a közgyűlés elé jóváhagyásra. Határidő: 2005. szeptember 27. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető) 6. Javaslat a Hevesi Óvoda vezetői megbízására (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester Litter Nándor: Megkérdezem Gyarmatiné Sonkoly Erikát, hogy van-e kiegészítése a pályázattal kapcsolatban? Gyarmatiné Sonkoly Erika: Röviden ismerteti a pályázatában foglaltakat. Csordásné Láng Éva: Az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság 7 igen szavazattal támogatja a pályázó kinevezését. Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek, a vitát lezárom. Kérem, szavazzunk határozati javaslatról egyben, azzal a kiegészítéssel, hogy a közgyűlés megköszöni Kiss Ernőnének azt a nagyon hosszú és eredményes munkát, amit a városunk és főleg a gyermekek érdekében kifejtett Nagykanizsán. A közgyűlés 22 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 204/2005.(VIII.30.) számú határozat 1. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése A közalkalmazottak jogállásáról szóló többször módosított XXXIII. törvény, valamint a 138/1992. (X.8.) Kormányrendelet alapján 2005. szeptember 1. napjától 2010. július 31. napjáig – öt nevelési évre – a Hevesi Óvoda intézményvezetői feladatainak ellátásával Gyarmatiné Sonkoly Erikát bízza meg. Fizetési fokozat: G 10 Kjt.1.sz.melléklete szerinti garantált illetmény: 167.134 Ft További szakképesítés, szakképzettség elismerésével Összefüggő illetménynövekedés: Kjt. 66. § alapján 5 % 8.357 Ft Garantált illetmény összesen: 175.491 Ft Összesen kerekítve: 175.500 Ft Vezetői pótlék, pótlékalap 230 %-a 43.470 Ft Járandóságok összesen: 218.970 Ft Határidő: 2005. szeptember 1. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető) 2. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a polgármestert, hogy a kinevezéssel kapcsolatos munkáltatói intézkedéseket tegye meg. Határidő: 2005. szeptember 1. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető) 3. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése köszönetét fejezi ki Kiss Ernő nyugállományba vonuló óvodavezetőnek a hosszú évek során a város, valamint a gyermekek fejlődése érdekében végzett munkájáért. Határidő: 2005. szeptember 1. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető) 7. Tájékoztató a helyi önkormányzatok társulásairól (írásban) Litter Nándor: Az anyagban összefoglaltuk azokat az előnyöket, amelyek Nagykanizsa számára kialakulnának, ha ezek a társulások létrejönnének. Hangsúlyozni szeretném, hogy természetesen itt önkéntes társulásokról van szó, tehát azok a partnereink, akiket mi szeretnénk megkérni arra, hogy társuljanak velünk, szabad akaratukból, önkormányzatuk szabad döntésének megfelelően társulhatnak. Viszont már most is vannak olyan települések – Homokkomárom és más települések –, akiknek az iskolai ellátása Nagykanizsáról történik, tehát semmiféle külön beavatkozás nem szükséges ahhoz, hogy ezek a társulások létrejöjjenek. Bízom abban, hogy ezek megvalósulnak, és azzal a néhány millió Ft-tal, a kiegészítő normatívák eredményeként városunknak előnyöket jelentenek. Hozzászólások nincsenek, kérem, szavazzunk a határozati javaslatokról egyben. A közgyűlés 17 szavazattal, 1 ellenszavazattal és 2 tartózkodással a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 205/2005.(VIII.30.) számú határozat 1. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felhatalmazza a polgármestert, hogy folytasson tárgyalásokat a Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulásában résztvevő önkormányzatok polgármestereivel az óvodai nevelést, általános iskolai nevelést-oktatást biztosító intézményfenntartó társulások létrehozásának lehetőségéről. Határidő: 2005. szeptember 30. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető Dencsné Szabó Edit osztályvezető) 2. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felhatalmazza a polgármestert, hogy folytasson tárgyalásokat a Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulásában résztvevő önkormányzatok polgármestereivel a belső ellenőrzési társulás létrehozásának lehetőségéről. Határidő: 2005. szeptember 30. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Polai György Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulás munkacsoport vezetője Dencsné Szabó Edit osztályvezető) 8. Előterjesztés Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulás feladat-ellátására (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester Dr. Pintérné Grundmann Frida: Röviden ismerteti az előterjesztésben foglaltakat. Litter Nándor: Hozzászólások nincsenek, a vitát lezárom. Kérem, szavazzunk a határozati javaslatokról egyben. A közgyűlés 21 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 206/2005.(VIII.30.) számú határozat 1. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulásával megállapodást köt a pedagógiai szakszolgálat feladatok ellátására 2005. szeptember 1-jével az 1. számú melléklet szerint. Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: 2005. szeptember 30. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető Dencsné Szabó Edit osztályvezető Rácz József társulási alelnök) 2. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nevelési Tanácsadó alapító okiratának 6.2. pontját kiegészíti. Az intézmény a Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulás és Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata között létrejött külön megállapodás alapján ellátja a kistérség szakszolgálati feladatai közül a nevelési tanácsadást Határidő: 2005. szeptember 1. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető) 3. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Rózsa Úti Általános Iskola és Speciális Szakiskola alapító okiratának 7.2. pontját kiegészíti. Az intézmény a Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulás és Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata között létrejött külön megállapodás alapján ellátja a kistérség szakszolgálati feladatai közül a gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés és gondozást, fejlesztő felkészítést, logopédiai ellátást, gyógytestnevelést, konduktív pedagógiai ellátást. Határidő: 2005. szeptember 1. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető) 4. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az általa fenntartott intézmény közalkalmazotti álláshelyeinek számát 2005. szeptember 1-jétől az alábbiak szerint hagyja jóvá: Intézmény Jelenleg jóváhagyott álláshely Változás Módosított álláshely szakmai nem szakmai összesen szakmai nem szakmai összesen szakmai nem szakmai összesen Rózsa Úti Általános Iskola és Speciális Szakiskola 59,20 7,80 67,00 8,00 0,00 8,00 67,20 7,80 75,00 Nevelési Tanácsadó 5,00 2,00 7,00 1,00 0,00 1,00 6,00 2,00 8,00 Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola 65,82 27,75 93,57 -0,50 0,00 -0,50 65,32 27,75 93,07 Összesen: 130,02 37,55 167,57 8,50 0,00 8,50 138,52 37,55 176,07 Határidő: 2005. szeptember 1. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető Dencsné Szabó Edit osztályvezető) 5. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a polgármestert az alapító okirat módosításával, illetve a feladat-változással kapcsolatos intézkedések megtételére. Határidő: 2005. szeptember 30. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető Balassáné Tüske Ágnes igazgató Horváth Istvánné igazgató) 9. Közbeszerzési Terv módosítása (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester Litter Nándor: A szükséges beruházások indokolják, hogy ennek megfelelően kiegészítsük a Közbeszerzési Tervet. Cseresnyés Péter: A bizottsági véleményeket szeretném hallani. A 2. sorban szereplő Nagykanizsa Thury városrész rehabilitációja kapcsán a közbeszerzés fajtája oszlopban azt olvasom, hogy nemzeti értékhatárt elérő, két szakaszból álló, meghívásos közbeszerzési eljáráson történik. Tudomásom szerint a bizottsági tárgyalások során ennek az eljárásnak a módosítását javasolták. Szeretném tudni, hogy ez valóban így van-e. Ha igen, akkor azt szeretném, ha erről szavaznánk. Úgy tudom, hogy itt nem meghívásos, hanem egy nyílt pályázatról lenne szó – az a javaslata valamelyik bizottságnak. Litter Nándor: Megkérem Dr. Kelemen Marcell jegyzőt – mielőtt a kérdésre válaszolnánk –, hogy szíveskedjen ismertetni ennek az eljárásnak a menetét, amelyről tegnap délután beszéltünk. Dr. Kelemen Marcell: A Közbeszerzési Bizottság az elmúlt ülésén úgy döntött, hogy a 2., 3. pontban szereplő két beruházás ne két szakaszból álló meghívásos közbeszerzési eljárás legyen, hanem nyílt eljárás – emlékeim szerint a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság is ilyen álláspontra jutott. A két eljárás között annyi a különbség, hogy nyílt eljárás esetén az önkormányzat egy közzétételt fogad el, elfogadja a pályázókkal kapcsolatos feltételeket, amelyek a pályázók alkalmasságára vonatkoznak, meghatározza a pályázat formai és tartalmi követelményeit, valamint meghatározza, hogy a benyújtott pályázatokat milyen szempontok szerint értékeli, azoknak milyen súlyszámot ad. Hasonló a két szakaszból álló, meghívásos közbeszerzési eljárás is, de annyiban eltérő, hogy két részre bomlik az eljárás. Az első rész az úgynevezett előminősítéses eljárás, meghatározza az önkormányzat a pályázókkal szembeni alkalmassági követelményeket, majd azokat a pályázókat, akik alkalmasak és az előre meghatározott feltételeknek megfelelnek, hívja meg, és ezek a pályázók tehetnek ajánlatot az adott beruházásra. Tehát voltaképpen hasonló a kettő. Az egyiknek az az előnye, hogy a pályázó alkalmasságának elbírálásával egyidejűleg az önkormányzat kiválasztja azt a pályázót, aki a legelőnyösebb pályázatot tette, míg a másik esetén ezt két részre bontja, először azt mondja, hogy ők az alkalmas pályázók, majd ők, ha a meghívás alapján tesznek ajánlatot, ebben az esetben az azt követő ajánlatokat fogják formai és tartalmi szempontból minősíteni. De itt is ugyanúgy meg kell határozni előre azt, hogy milyen szempontok szerint fogja elbírálni az önkormányzat ezeket a pályázatokat. Litter Nándor: Gerócs urat kérdezem, hogy van-e ehhez kiegészítése? Egy dologra szeretném még felhívni a figyelmet. Épp Csordásné Láng Éva kifogásolta, hogy már tavaly elindult a munka a közbeszerzés oldaláról, az idei évben meg kellett volna kezdődni a munkának, és olyan cégek kapták – mert az ár volt az egyik domináns feltétele a pályázatnak –, akik csődbementek, és még most is ott állnak a munkák befejezetlenül. A magam részéről jónak tartanám azt, ha van egy előminősítés, ahol csak a legkomolyabb cégek maradnak versenyben, akik képesek egy ilyen nagy munkát megvalósítani, finanszírozni. Itt azt kell a Közbeszerzési Bizottságnak kidolgoznia, hogy valóban méltányosak legyenek ezek a feltételek, akár konzorciumot alkotva képesek legyenek kisebb-nagyobb cégek is arra, hogy erre a munkára vállalkozzanak. De viszont garanciák kellenek arra vonatkozóan, hogy ne úgy járjunk, mint az idei évben. Gerócs László: A lényeg elhangzott. A két eljárás közötti különbség az összetettségében és a nagyságrendjében van. Tehát minél bonyolultabb és minél nagyobb beruházásról van szó, a két szakaszos eljárás az, ami igazán alkalmas annak lefolytatására. A korábbi közbeszerzési törvény a 240 milliós nagyságrend felett kötelezően ezt a két szakaszos eljárást alkalmazta. Ebben az eljárásban több jelentős, jól sikerült beruházás történt Nagykanizsán. A Városi Könyvtár is ebben az eljárási formában zajlott le, a Kórház „A” épület is, a Palini Általános Iskola, miklósfai csatorna. Tehát a nagy beruházások ebben a két szakaszos eljárásban folytatódtak, zárultak. Az új közbeszerzési törvény lehetőséget ad a mérlegelésre az ajánlatkérőnek, hogy eldöntse, hogy a nyílt eljárásban, amikor a két szakasz egybetolva, egyszerre zajlik le, ezt az egyszerűbb eljárást alkalmazza, vagy pedig a két szakaszost, ami lényegében a legbonyolultabb, és egyben a legtisztább eljárási forma közbeszerzési eljárásokban. Azért is ez a javaslat született, hogy ezt a két szakaszos eljárást alkalmazza az ajánlatkérő, mert itt a munkák olyan bonyolultak és olyan összetettek, ami épp a laktanya rehabilitációból adódik, hogy a lőszermentesítéstől kezdve a különböző terep- és tárgyak mentesítésétől kezdve jelentős épületbontások és új utak, közterületek kialakítása teszi szükségessé a javaslatunk szerint. Ezen kívül még itt egy nagyon lényeges kérdés az, hogy ezt az EU-s pályázatot felügyelő, szerződéskötő hatóság által kinevezett, illetve azt működtető VÁTI nagyon szigorú eljárási rendben hajlandó csak az odaítélt EU-s pénzek elköltésére, folyósítására, és ezt a két szakaszos eljárás alkalmazását ilyen nagyságrendű munkáknál szintén javasolják. A beruházás nagyságrendje és bonyolultsága ezt a legtisztább eljárási fajtát indokolja. Papp Péter Pál: Cseresnyés Péter képviselőtársam kérdésére is válaszolva, illetve a történi hűség kedvéért is el kell, hogy mondjam azt, hogy amikor a Közbeszerzési Bizottság ülésezett, akkor a jelenlévő, a hivatalt képviselő, hozzám képest szakértő a közbeszerzési törvény 41. §-ára hivatkozva azt mondta – mert ez van a 41. §-ban –, hogy az eljárás lehet nyílt, meghívásos vagy tárgyalásos. Mivel ennek a munkának a volumene és ennek a feladatnak az összetettsége és a súlya Nagykanizsa városában olyan, ezért azt mondtuk, hogy ne bízzuk senkire azt, hogy eldöntse, hogy kivel áll vagy nem áll szóba, kit zárunk vagy nem zárunk ki a pályázat lehetőségéből, ezért azt mondtuk a szavazás eredményeként, hogy az eljárás legyen nyílt. Aztán később, amikor a közbeszerzési törvényt átnéztük, hogy tényleg csak ez a nyílt eljárás és csak a tárgyalásos eljárás lehetséges-e, vagy mi van azzal, ami a régi közbeszerzési törvényben volt, a kétfordulós pályázat, akkor mikor szakemberek véleményét is kikértük, akkor jutott a tudomásomra az a kérdés, hogy amivel napjainkban például a MALÉV privatizációja, vagy több nagy országos beruházás is folyik, hogy azok hogyan lehetnek mégis kétlépcsősek, akkor kiderült az, hogy a közbeszerzési törvény 246. §-a taglalja azt, amit itt most már a jegyző úr és Gerócs úr is elmondott, hogy igenis lehetséges egy olyan, ami megfelel az önkormányzat igényeinek teljes mértékben, és talán a pályázókat is egy kicsit a felesleges többletmunkától mentesíti. Konkrétan arról van szó, hogy első körben egy abszolút nyílt pályázatot hirdetni, és mindenki jelentkezhet, semmilyen korlátozás nincs, majd az önkormányzat hoz egy olyan döntést, hogy ezen jelentkezők közül kit tart alkalmasnak arra, hogy ezt a feladatot el is végezze, és ezeket meghívja egy második körbe, ahova elkészítik ezeket a pályázatokat. Ez nem csak az önkormányzat érdekeit szolgálja. Az önkormányzat érdekeit abban szolgálja, hogy mindenki közül kiválaszthatja talán a legalkalmasabbnak hitt 3-4-5-6 pályázatót a pályázat elkészítésére, így korrektebb pályázatbírálatokat tudunk lefolytatni. Másrészt azt is tudjuk így biztosítani, hogyha van 27 pályázó, akkor nem készíttetünk 27 pályázóval komplett pályázatot. Egy ilyen pályázat elkészítése most már milliós nagyságrendű munka. Egy ekkora horderejű feladatnál, mint például itt a Thury városrész rehabilitációja, közel 1 milliárdos munka. Ennek a pályázati anyagának az elkészítése biztos, hogy milliókba kerül. Ha csak azt vesszük, hogy a pályázati anyaghoz szükséges adathalmazt meg kell vásárolni a várostól, ezt a pályázatot effektív el kell készíteni, színes ábrákkal kiegészíteni, ez biztos, hogy 3-4 mérnöknek, közgazdásznak egy-két havi munkát jelent. Ne kérjünk 27-től olyan munkát, amikor kiderül az, hogy esetleg valamilyen oknál fogva ő nem alkalmas arra, hogy az önkormányzat megbízza ezzel a feladattal. Messzemenően egyetértek azzal, hogy első körben abszolút nyilvános, a második körben viszont egy ilyen meghívásos pályázat legyen a közbeszerzési törvény 246. §-a értelmében, ami kimondottan a nemzeti értékhatárt elérő beruházásokra vonatkozik. Cseresnyés Péter: Kérdést akartam feltenni, és kérdésemre Papp képviselőtársam szinte teljes egészében megválaszolt, mert az lett volna a kérdésem, hogy nyílt eljárás adhat-e olyan lehetőséget, hogy előminősítés mégiscsak történjék. Papp képviselőtársam hozzászólásából erre megkaptam a választ. Papp képviselőtársam hozzászólásának második részéhez néhány gondolatot mondani. Ha jól értettem, Ön azt mondta, hogy a pályázók, ha lehet, ne verjék magukat túl nagy költségbe, mert egy nagy falatról van szó sokaknak. Azt gondolom, hogy minden vállalkozás, vállalkozó el tudja saját maga dönteni azt, hogy az a költség, ami egy pályázat megírásával neki jelentkezik, megéri-e neki vagy sem. Azt gondolom, hogy az önkormányzatnak legyen az a feladata, hogy azt a bizonyos pályáztatást, nyílt versenytárgyalást, pályázati kiírást megteszi, az előminősítés megtörténik – mert ez szerintem támogatható ebben az esetben –, és a vállalkozások pedig azt a bizonyos felelősséget vállalják fel, hogy ők esetleg elveszíthetik ezt a versenytárgyalást, és akkor felesleges energiát fektettek ebbe a pályázatírásba. Kereskai Péter: Ráerősíteni szeretnék erre a két szakaszból álló eljárásra, ugyanis ez egyrészt jóval egyszerűbbé teszi a mi helyzetünket, és csodálkozom is, hogy eddig nem volt. Megnéztem más városoknál, hogy ez hogyan zajlik. Sokkal inkább ezt a módszert alkalmazzák, mint ami eddig volt. Tehát nem nyílt eljárások zajlanak, hanem van egy első kör, ahol kiválasztják a megfelelő pályázókat, és utána akár tárgyalásos eljárásban is. Szerintem még sokkal gyakoribb, hogy tárgyalásos eljárásban választják ki, de ez már részkérdés. Úgy gondolom, hogy így teljesen rendben van ez a két beruházás. Másrészt azért is, mert főleg akkor érdekes ez a két szakaszból álló eljárás, amikor valamilyen speciális dologról van szó. Itt úgy gondolom, például a Thury városrész rehabilitációja estében egészen speciális dolgok is vannak benne, úgyhogy nem tudom, hogy ez miért volt probléma. úgy emlékszem, a Pénzügyi Bizottság ülésén ez fel sem vetődött. Szerintem ez így teljesen rendben van. Dr. Kelemen Marcell: Mindkét esetben a pályázóval szemben alkalmassági feltételeket támaszt az önkormányzat. Önök megkapták a Közbeszerzési Bizottság mai ülésére azt az anyagot, amelyet a KANIZSABER készített el. Tessék elolvasni ezeket a pályázókkal szembeni alkalmassági feltételeket. Azt gondolom, hogy ezek olyan szigorúak, amelyek meghatározzák eleve, hogy kik pályázhatnak, kik azok, akik akár nyílt vagy akár ezen a meghívásos kétfordulós eljáráson részt vehetnek. Szerintem mindenegyes gazdasági társaság képes megítélni, hogy ezeknek az alkalmassági feltételeknek megfelel-e. Nagyon pontosan van leírva, tehát semmilyen bizonytalansági tényező nincs. Ezért nem áll meg az a feltevés, hogy valaki netán úgy ad be pályázatot egy nyílt eljárás keretében, hogy nem tudja magáról, hogy ő az általunk támasztott alkalmassági feltételeknek megfelel-e. Egyébként a lényeg ott dől el, hogy a Közbeszerzési Bizottság milyen alkalmassági feltételeket támaszt a pályázókkal szemben, és ez fogja majd megteremteni azt, hogy sok pályázó lesz vagy kevés pályázó lesz. Cserti Tibor: Számomra üzenetértéke a dolognak az, hogy hangsúlyozzuk ki, hogy a Thury városrész rehabilitációja kapcsán korábban volt egy milliárdos pályázatunk, ebből 800 milliót akceptáltak, gyakorlatilag módosítani kellett a programot egy ésszerű költségcsökkentési eljárással, ezt határidőre gyorsan vissza kellene igazolni, hiszen a pályázati szerződés aláírásának határideje 2005. szeptember 30. Mielőbb jóváhagyásra javaslom az előterjesztést. Litter Nándor: Egy megjegyzést tennék, és ezt javasolnám Gerócs úrnak is végiggondolni, aki összeállította ezt az anyagot, és a Közbeszerzési Bizottságnak is megfontolásra, hogy kérjük azt, hogy konzorciumok is pályázzanak, mert akkor még tudjuk szaporítani azoknak a számát, akik pályázhatnak, ha konzorciumot alkothatnak. Nem láttam az előterjesztést, azért mondom. Bevett szokás, hogy bizonyos részfeladatokra vagy alvállalkozókat, vagy konzorciumot kérhetnek. Gerócs László: A közbeszerzési törvény kötelezően biztosítja minden esetben. Litter Nándor: Így akkor létrejöhet az, amit jegyző úr mondott, hogy akár kisebb cégek is összeszövetkezve pályázhatnak, tehát nem szűkül le annyira az érdeklődők köre, mint amit esetleg feltételezni lehet, ha konzorciumot kötve vesznek az egyes speciális részterületekben gyakorlatot szerzett cégek, és meg akkor meg tudnak felelni ezeknek az elvárásoknak. További hozzászólások nincsenek. Kérem, szavazzunk a határozati javaslatról. A Közgyűlés 16 szavazattal és 5 tartózkodással a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 207/2005.(VIII.30.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az előterjesztésben és az ahhoz kapcsolódó 1. számú mellékletben foglaltaknak megfelelően Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közbeszerzési Tervét módosítja. Felelős: Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dencsné Szabó Edit kontrolling osztályvezető) 10. Nagykanizsa Thury városrész rehabilitációja (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester Litter Nándor: Nagykanizsa a Nyugat-Dunántúlon a legkisebb a ROP pályázatok tekintetében. Egyrészt ez a 800 millió Ft, másrészt a laktanya, Ipari Park területén az A-jelű út megépítéséhez 400 millió Ft-ot nyertünk a Regionális Operatív Programok keretei között. A nyugat-dunántúli régióban senki nem kapott ekkora támogatást a Regionális Operatív Programok keretei között. Arról van szó, hogy a korábban tervezett pályázat 1,1 milliárd volt, és ez 800 millió Ft-ra csökkent, és ezért kell módosítani az engedélyokiratot. Tárnok Ferenc: Áttekintettük a fejlesztés műszaki tartalmát, és hozzáigazítottuk egy kicsit ahhoz a forrásoldalhoz, ami lehetőséget ad arra, hogy ezt a rehabilitációt megvalósítsuk. A fejlesztési célok nagy része megvalósul, tehát maga a lőszermentesítés, kármentesítés, épületek bontása szerepel a programban. Minden olyan nagyon fontos beavatkozás, ami lehetővé teszi a területek későbbi hasznosítását, útépítések, vízvezeték, csatorna, elektromos hálózat építés. Egy-két olyan út marad ki belőle, ami a későbbiekben megépíthető, de jelenleg nem létkérdés, tehát a későbbi beruházás során megépülhet. Elvégezhető belőle a sportcsarnok előkészítése, engedélyezési tervezés és egyéb környezeti fenntartási munkálatok. Litter Nándor: Kérem, szavazzunk a határozati javaslatról. A közgyűlés 23 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 208/2005.(VIII.30.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a „Nagykanizsa Thury városrész rehabilitációja” című pályázati projekt engedélyokiratát elfogadja. Felkéri a polgármestert, hogy az engedélyokiratban foglalt beruházási és előkészítési ügyekben intézkedjen és annak megvalósítását indítsa el. Határidő: 2005. szeptember 30. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető) Szünet 11. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közterület Felügyelete alapító okirata módosítása (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester Kulbencz Ferenc: Röviden ismerteti az előterjesztésben foglaltakat. Cseresnyés Péter: Az alapító okirat végén két dátumot látok. Az egyik, hogy a jelen határozat rendelkezéseinek kötelező alkalmazása 2004. január 1., illetve a polgármester és a jegyző neve felett Nagykanizsa, 2003. november 25. szerepel. Szeretném megkérdezni jegyző urat, hogy ez a két dátum nem okoz-e gondot, visszamenő hatályt nem jelent-e ebben az esetben? Hisz tudjuk azt nagyon jól – és ezt elhallgatta igazgató úr –, hogy nem csak a Közigazgatási Hivatal reagálására történhetett ez a dolog, hanem volt egy revizori vizsgálat, amely megállapította azt, hogy nem volt jogszerű az a szerződés, amit már megkötöttek, és többek között abban az időben kezdődött el az a kérdéssorozat-feltétel, amit mi több alkalommal Kolonics képviselőtársammal megtettünk. Tehát szeretném megkérdezni jegyző urat, hogy ez így jó-e? Mert szerintem ez nem jó, mert ma 2005. augusztus 30-át írunk, és nem 2003. novemberét, vagy éppen 2004. januárját. De ezen kívül még magában az alapító okirat tartalmában is lenne egy javaslatom, méghozzá a 11/a. ponttal kapcsolatban. Ez így szól: az intézmény vezetőjét Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése bízza meg határozatlan időre. Mivel intézményvezetőről van szó, azt javaslom a közgyűlésnek, ha már egyszer egy megyei jogú város kórházának igazgatóját pályáztatás után nevezi ki az önkormányzat, ha az általános iskolák, középiskolák igazgatóit, az óvodavezetőket pályáztatás után nevezi ki a közgyűlés, akkor úgy gondolom, hogy itt is történjen ez, határozott időre történjék az ő kinevezése, és állapítsunk meg egy időpontot. Javasolnám is a 2006. január 1-jét, hogy addig írjunk ki egy pályázatot, és 2006. január 1-jével az intézmény vezetőjét egy 5 éves időtartamra, úgy ahogy más intézmények vezetőjét is, nevezzük ki. Dr. Kelemen Marcell: Cseresnyés képviselő úr felvetése látszólag megalapozott, hisz valóban ezek a dátumok már jóval korábbiak, de ez azért történt így, mert ez az alapító okirat az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat. Tehát a most elfogadni szándékozott módosításokat is tartalmazó. Az alapító okirat pedig 2004. január 1-jén lépett hatályba, hisz mint költségvetési szerv intézmény alapítása e naptól történt, és ez 2003. november 25-én volt. Ezért egy alapító okirat dátuma 2003. november 25., illetve az alapítás pedig 2004. január 1. Tehát ilyen szempontból ennek nincs jelentősége. Tehát ezt úgy kérem kezelni, hogy ez egy egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat, amely már tartalmazza azokat a módosításokat, amelyek az előterjesztésben szerepelnek. Dr. Kolonics Bálint: Érdekes megközelítése ez az alapító okirat dátumának értelmezésére, hiszen nem egy alapító okirat módosításáról van szó, ami a mostani közgyűlési határozatot követően lépne hatályba és módosítaná az alapító okiratot. Hanem arról van szó, hogy a 2004. január 1-jén elfogadott alapító okirat nem felelt meg a törvényi előírásoknak. Tehát az előterjesztésből az tűnik ki, és az kell, hogy kitűnjön, hogy tulajdonképpen az intézmény itt mulasztásos törvénysértésben volt. Ezt lehet kiküszöbölni, és kell is kiküszöbölni, és talán a 2004. január 1-jét azért kell a visszamenőleg hatály dátumának keltezni. De ebből azért a következtetést le kell vonni, és a kérdéseim továbbra is megfogalmazódnak bennem, mint eddig is, hogy ki készítette az alapító okiratot, miért nem ismerte a jogszabályt, miért maradtak ezek ki akkor az alapító okiratból? Hiszen ha nem történt volna semmi az intézmény gazdálkodása és szerződéskötései körül, akkor talán lényegtelennek tűnne ez a kérdés. De tudjuk, hogy társulási megállapodás nélkül végeztek közterület felügyeleti feladatot más településeken. Tehát amennyiben az átalakuláskor az alapító okirat a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően készül el, akkor talán ismert lett volna, hogy milyen feltételekkel lehet ilyen tevékenységet folytatni. Tehát a leglényegesebb kérdésem polgármester úr az, hogy akkor ki készítette ezt az alapító okiratot, és miért kell várni egy törvényességi felülvizsgálatra, ami megállapítja azt, hogy mennyire hiányos ez az alapító okirat? Hiszen az azt jelenti, hogy ez másfél éven keresztül nem felelt meg az intézmény alapító okirata a jogszabályi előírásoknak. Támogatom az előterjesztést, természetesen helyre kell tenni, tehát a jogszabályoknak meg kell, hogy feleljen. Az előterjesztés dátumához nem tudom, miért került 2003. november, hiszen oda a mai dátumot kell írni. A jegyző úr álláspontjából kiindulva azt gondolom, hogy ki kell ezt mondani, hogy mulasztás történt, és mulasztásos törvénysértést így lehet korrigálni, hogy visszamenőleges dátummal helyre kell állítani az alapító okiratot. Litter Nándor: Úgy értelmezem, hogy 2003. novemberében nem volt még meg ez az egységes szerkezet, tehát a mostani állapotnak megfelelően alakul ki ez az egységes szerkezet. Legfeljebb szeptember 1-jétől. Ez lehet egy megoldás. A 2004-gyel kapcsolatban nem hiszem, hogy jó úton járnánk, ha 2004. január 1-jét írnánk ide rá. Vagy pedig maradhat a 2003. november, ha megjelöljük az egyes részeknél, mint az egyéb törvényeknél, hogy ezek egyes fejezetei mikor kerültek elfogadásra. Szerintem a tényleges állapotot kell ennek az anyagnak mutatnia az itteni anyagtól eltérően. Röst János: A napirend tárgya az alapító okirat módosítása. Nem hiszem, hogy ebben a napirendben most lehetne munkaügyi kérdésben döntést hozni. De kérem jegyző urat, hogy ebben erősítsen meg. Azt külön elő kell készíteni, ha ilyen igény van, és külön napirendi pont keretében kell ezt megtárgyalni. Ez lényegében arról szól, hogy egy egységes szerkezetbe van foglalva, és azok a módosítások, amelyek indokoltak, át vannak vezetve. Cseresnyés Péter: Megkérdezném jegyző urat, hogy amit alpolgármester úr mondott, az megfelel-e a valóságnak, tényleg most csak arról szól a történet, hogy ezeket a hiányosságokat az alapító okiratba be kell vezetni, vagy pedig tartalmi kérdésekről is döntünk? Mert ha tartalmi kérdésekről döntünk, abban az esetben úgy gondolom, módosítást lehet ebben az esetben javasolni, és módosításokról lehet szavazni. Ha pozitív választ ad a kérdésemre, akkor még lenne egy kiegészítésem is egy másik ponthoz. Dr. Kelemen Marcell: Azt gondolom, hogy alpolgármester úr álláspontja megalapozott, tehát hogy nem a Közterület Felügyelet vezetőjének kinevezése, vagy a felmentése, vagy a pályáztatás a napirendi pont. Az alapító okirata módosításakor az alapító okirat bármely elemére vonatkozóan tehet bármely képviselő módosítási javaslatokat. Ez érintheti a Közterület Felügyelet vezetőjének kinevezési rendjét is természetesen. De a pályázat kiírás vagy egyéb ezzel kapcsolatos feladat egy következő napirend tárgya kell, hogy legyen. Tehát bárki tehet ehhez módosítást a törvény keretei között, nem csak az, ami az előterjesztésben szerepel. Azt gondolom, hogy nem igazán egy érdemi polémia, hogy a Nagykanizsa, 2003. november 25. helyénvaló-e vagy sem. Két lehetősége van Önöknek. Vagy kizárólag úgy fogadják el az alapító okiratot, hogy az alapító okirat ilyen és ilyen számú pontja helyébe ezek a rendelkezések lépnek, és akkor a határozatban az szerepel, hogy ezek a rendelkezések most egy ilyen szövegű rendelkezésekké alakultak, és majd utána mi a hivatalban egységesítjük ezt az alapító okiratot. Az, hogy 2004. január 1., az eredeti alapító okiratban is benne szerepelt, hiszen akkortól jött létre a Közterület Felügyelet. Ez most nem is kerül módosításra. Tehát kérem, hogy mindenki így értelmezze. Amennyiben Önöknek az megnyugtató, akkor ezt módosítsuk a mai dátumra, ami itt van, hogy egységes szerkezetbe a módosításokkal foglaltan a mai dátummal kerül majd aláírásra polgármester és általam. Dr. Kolonics Bálint: Pontosan mi a Közigazgatási Hivatal ténymegállapítása, hol a Közigazgatási Hivatal levele? Ugyanis nem látom az előterjesztés mögött? Azért kérdezem, mert az tűnik ki számomra, hogy itt most az alapító okirat bővebb módosítása történik, mint amit a Közigazgatási Hivatal felhívására mulasztást pótolni kell. Mert amennyiben ez megfelel a valóságnak, hogy az előterjesztés szöveges bevezető része fedi a Közigazgatási Hivatal felhívását, akkor intézmény megnevezés, jogállás, működési területbeli módosítást kell megtenni a törvényi szabályozásnak megfelelően az alapító okiratban. Nem tudom, hogy az intézményvezető kinevezésének rendjét például kell-e módosítani. Tehát ki az előterjesztő, mi alapján kerül ez bele az előterjesztésbe, tehát mi az, amit a Közigazgatási Hivatal elvár a közgyűléstől, mi az, ami ezen felül plusz került most bele az előterjesztésbe? Ezen kérdésekre kapott választ követően tudom eldönteni, hogy mely részében tudom támogatni az előterjesztést, és melyben nem. Dr. Kelemen Marcell: A Közigazgatási Hivatal megállapította azt a tényt, amelyet egyébként a közterület felügyeletről szóló törvény egyértelműen szabályoz, miszerint közterület felügyelet más település közigazgatási területén csak a két önkormányzat által megkötött társulási megállapodás alapján végezhet. Ez volt a kifogásuk. Ha elolvassuk az előterjesztést, akkor egyértelmű a kifeketített részben, hogy az alábbiak szerint módosul: ott a második mondatban ez így szól, hogy a közterület felügyeleti feladatkört a felek társulási megállapodás alapján látja, valamint a másik részben is szintén: a közigazgatási területe, illetve társulási megállapodás alapján a megállapodással érintett önkormányzatok közigazgatási terület. Tehát mindkét esetben a társulási szó kerül be, mint módosítás. Így teljesen egyértelmű, hogy a Közterület Felügyelet a jövőben közterületi felügyeleti feladatok más település közigazgatási területén csak a két önkormányzat társulása alapján végezhet. Ez volt a módosítás oka, és ez a módosítás tartalma. De azért, hogy ez egyértelmű legyen, e módosítással egységes szerkezetbe foglaltuk az alapító okiratot, amely idekerült Önök elé. Tehát ez az alapító okirat ezt a módosítást tartalmazza. Litter Nándor: A kérdés arra is irányult, hogy van-e egyéb módosítás. Ezt magam se tudom megállapítani. Volt már itt egy olyan pillanat, amikor úgy gondoltuk, hogy van SZMSZ és nem volt SZMSZ. Jegyző úrtól kérdezem, mert ő megnézte, hogy más változott-e ezen kívül, hogy társulási formában láthatja el. Dr. Kelemen Marcell: Azt gondolom, hogy nem vagyok ismerője a Közterület Felügyelet alapító okiratának. Itt van Kulbencz Ferenc igazgató úr, ő választ tud erre adni, hogy ez az alapító okirat tartalmaz-e mást. Tudomásom szerint – ezt a kollégáim készítették – ebben semmilyen más változtatás szándékosan nem került be. Kizárólag ez, hogy a társulási úton működtetheti. De amennyiben Önöknek ebben bizonytalansága van, akkor kérem, hogy ebben most ne szavazzanak. A későbbiekben, például két-három napirenddel később tárgyalja meg ezt a közgyűlés. Előkerítjük a korábban elfogadott alapító okiratot, összehasonlítjuk, és akkor mindenféle problémát elháríthatunk, ami felmerül esetleg Önökben, valamilyen kétely. Dr. Kolonics Bálint: Egy javaslatom lenne. Gyakorlatban úgy ildomos egy alapító okiratot módosítani, és a szövegezést elkészíteni, hogy az alapító okirat teljes szövege nyomtatott formában megjelenik, és ahhoz képest a módosítások kitűnnek a szövegből. Tehát ha előtte vastagon volt szedve valami, akkor nem vastagon. A gyakorlat az, hogy dőlt betűkkel szedik a módosítást. Tehát mindenegyes módosításnál az aktuális módosítás kitűnik a szövegből. Ha ezt én készítem, akkor a módosítás egyértelmű, mert az döntve szedve szerepel az alapító okiratban, és az előterjesztés szöveges bevezető részével is az összhangban van. Tehát egy olyat szeretnék akkor látni, akkor legyen döntve szedve az, ami a módosítás. Nyilvánvaló, egységes szerkezetről van szó, tehát a többi is bent szerepel az alapító okiratban. Így szemléletes és így olvasható. Az, hogy most betűről betűre összehasonlítunk három oldal szöveget, az nem közgyűlési munka. Cseresnyés Péter: Gyanítom, hogy van ebben több is, mint amiről jegyző úr említést tett. Éppen ezért javaslom, hogy vegyük le napirendről ezt. Készüljön el abban a formában ez az előterjesztés, ahogy Kolonics képviselőtársam ezt elmondta, és miután látjuk azt, hogy ténylegesen a kívánalmaknak megfelelően készült el az előterjesztést, ebben az esetben tárgyaljuk újra a napirendi pontot, és miután megtárgyaltuk, ez esetben döntsünk az alapító okirat módosításáról. Litter Nándor: Úgy gondolom, hogy a hivatal munkatársai ezt összehasonlítják, és a még a mai napon, a későbbiekben ezt lezárhatjuk. Kérem, hogy fogadjuk el így. A hivatal munkatársai ezt el fogják végezni. Így megfelel? Most hátrébb tesszük. Jegyző úr intézkedik. Kulbencz Ferenc: Hozzátenném, hogy nem történt ebben semmilyen más egyéb változtatás, csak az, ami az előterjesztésben van. Ez elég rosszindulatú feltételezés, hogy mi bármi mást becsempéztünk volna. Nem áll szándékunkban, csak azt, amit a Közigazgatási Hivatal tulajdonképpen a levelében megfogalmazott. Ez számunkra teljesen egyértelmű volt. Ez alapján készítettük mi, átadtuk a Polgármesteri Hivatal részére. Jegyző úr részéről átvizsgálták, és ennek megfelelően került ide a közgyűlés elé. Szerintem ez a módosítás megfelel a szabályoknak, és ez nyugodtan elfogadható véleményem szerint. Halász Gyula: Egyetértek Kolonics Bálint véleményével. Valóban nem kell betűről betűre ezt végignézni. Ez a vita ugyanis, ami itt zajlik, bizottsági szintű munka. Az, hogy kurzívval van szedve, vagy hogyan van szedve, ez bizottsági munka. Az, hogy az eredeti alapító okirat mit tartalmaz, ezt bizottsági szinten meg lehet vizsgálni. Nekünk a döntésben kell részt venni. Szeretném felhívni jegyző úr figyelmét, hogy a FIDESZ által erősen képviselt SZMSZ-t tartsuk be, a képviselők tartsák be azt, hogy hányszor szólhatnak egy témához. Litter Nándor: Akkor a javaslatot elfogadva a mai napon, a későbbiekben fogjuk tárgyalni. Történjen meg ez az összehasonlítás. Kérem jegyző urat, szíveskedjen intézkedni. 12. Tájékoztató Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2005. évi költségvetésének I. félévi végrehajtásáról (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester Dencsné Szabó Edit: Rövid kiegészítést tennék az anyaghoz. Az államháztartási törvény előírása szerint a költségvetés I. félévi teljesüléséről szeptember 15-ig tájékoztatni kell a közgyűlést. Az előterjesztés ennek megfelelően tájékoztatót tartalmaz. Kérem figyelembe venni a tájékoztatás mellett, hogy költségvetési rendeletmódosításra került sor június 30-án az előző közgyűlésen. A táblázatrendszer ennek a rendeletmódosításnak az eredményét nem tartalmazza, mert a június 30-án elfogadott módosított előirányzatok kihirdetése csak július hónapban történt meg, tehát VI. hó 30-ai dátum után. A közgyűlés előtt kiosztásra került egy kiegészítés módosítás címmel kiegészítés az előterjesztéshez. Ennek 1. pontja a bevételek között szereplő felhalmozási célra átvett pénzeszközök között egy módosítást tartalmaz. Hibásan szerepel a szöveges előterjesztésben, hogy a 2004. évről áthúzódó címzett támogatások lehívására nem került sor. A kiegészítésben megjelöltük, hogy pontosan mekkora összeg az, ami lehívásra került a 2004. év alapján. Illetve csatolásra került a hiteltábla, amely tartalmazza az önkormányzat jelenlegi hitelállományának összegét és a 2005. I. félévében teljesített törlesztéseket is az előterjesztésben szereplő táblákkal összhangban. Budai István: A Pénzügyi Bizottság hosszas vita után 5 igen és 1 nem szavazattal tudomásul vette az előterjesztést és javasolja a közgyűlésnek is tudomásul venni. Kifogásoltuk, hogy nem volt a hiteltábla csatolva. Ezt pótlólag megkaptuk. A Pénzügyi Bizottság egy kétfős bizottságot hozott létre annak vizsgálatára, hogy mi az oka annak, hogy egyes szervezeteink nem fizetik be a bérleti díjból befolyt bevételeiket, vagy temetőfenntartásból származó bevételeiket. Ezt megvizsgáljuk, és utána tisztábban látunk. Kértük, hogy egy pénzforgalmi jelentést csatoljanak, amit havonta szoktunk megkapni korábban. Remélem, hogy ezután majd rendszeresen meg fogjuk kapni. Összességében az volt a Pénzügyi Bizottság véleménye, hogy a költségvetési egyensúly biztosítva van, azonban tartalmilag probléma az, hogy a hitelfelvét azért maradt el, mert nem valósultak meg a beszámolási időszakra vonatkozóan a feladatok. Ilyen vonatkozásban természetesen van mit tenni. Bízunk benne, hogy év végéig ez a helyzet másképp alakul. Az előbb említettek alapján a tájékoztatót elfogadásra javaslom. Kereskai Péter: Megkaptuk a hiteltáblát. Ennek kapcsán még inkább felmerül bennem a kérdés, amit tegnap megkérdeztem és így most már még inkább nem értem. Itt 2005-ben elvileg csak tőketörlesztésre 107 millió Ft-ot kellene fordítani, és az I. félévben ez már I-VII. havi teljesítés 12.483 eFt. Ez gyakorlatilag az 1/10-e. Tehát akkor a közel 90 %-a a II. félévben esedékes? Illetve azt szeretném megkérdezni a Polgármesteri tájékoztató kiegészítő anyagával kapcsolatban, hogy itt a hitelfelvétel mit tartalmaz, mert ez a 90 milliós tétel szerintem egy sorral lejjebb kellene, hogy szerepeljen. Gondolom abból az 1 milliárdból lett felhasználva, és hogy a gyerekmedencén kívül ebben esetleg még mi volt benn? Scháb György: Tekintettel arra, hogy tájékoztatásról van szó és nem rendeletmódosításról, túl sok jelentősége nincs ennek a napirend tárgyalásának. Két dolgot szeretnék kiemelni. Az egyik az, ami a Pénzügyi Bizottság ülésén szintén elhangzott, hogy egyfajta indexe az a városunknak, hogy tárgyi eszköz értékesítés arányaiban hogyan tudott teljesülni az I. félévben. Elég jelentős lemaradás tapasztalható az év végi tervszámhoz képest. A másik pedig egy szintén több éve tartó tendencia, hogy a felújítási kiadások ismerve azt a tényt, hogy például az intézmények, illetve iskolák felújítása a VII-VIII. hónapra esett, amit a beszámoló nem feltétlenül tartalmaz, de ismét időarányosan jelentős elmaradás tapasztalható. Dencsné Szabó Edit: Valóban 107.670 eFt szerepel 2005. évben a korábban felvett hitelek tőketörlesztésére. Július, augusztus hónapban, illetve december hónapban van jelentősebb nagyságú tőketörlesztés. Augusztusban 32 millió Ft-ot fizetünk tőketörlesztésre, decemberben pedig 51 millió Ft-ot kell a szerződések szerint fizetni. Tehát így oszlik el időben a törlesztés ütemezése. Az első hét hónap gazdálkodási adataival kapcsolatban a 90.775 eFt valóban egy sorral lejjebb kellene, hogy szerepeljen, ez az önkormányzat infrastruktúra fejlesztési hitelprogramból lehívott hitelösszegeket tartalmazza. Ami tartalmazza a strandfürdő gyermekmedence megvalósítását és a Zsigmondy felújítással kapcsolatban elindult hitellehívásokat. Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek, a vitát lezárom. Kérem, fogadják el a tájékoztatót. A közgyűlés 18 szavazattal és 4 tartózkodással a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 209/2005.(VIII.30.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2005. évi költségvetésének I. félévi végrehajtásáról szóló tájékoztatót elfogadja. 13. Javaslat víziközmű fejlesztési feladatok jóváhagyására (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester Litter Nándor: A lényeg az, hogy amikor a tavaszi feladatokat terveztük, akkor még nem számoltunk azzal, hogy milyen összegű közműfejlesztési hozzájárulások folynak be. I. félévben 19 millió folyt be. A Vízművel megegyeztünk, hogy 30 millió Ft-ra kalkuláljuk és ilyen értékben el is végzik a munkálatokat, és amennyiben eltérés lesz, akkor a következő évi használati díjaknál ezeket korrigálni fogjuk ± oldalról, és az ezzel kapcsolatos felhasználásokat tartalmazza ez az anyag. Kiemelten azokat a területeket, ahol a közművek állapota igényli ezeket a beavatkozásokat. Hozzászólások nincsenek. Kérem, szavazzunk a határozati javaslatokról. A közgyűlés 23 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 210/2005.(VIII.30.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. a Délzalai Víz- és Csatornamű Rt. által a gazdálkodó szervezetektől beszedett 30 millió Ft közműfejlesztési hozzájárulás melléklet szerinti felhasználásával egyetért. (A fejlesztési célok a határozathoz mellékelve.) Felhatalmazza a polgármestert a beruházási indítólapok aláírására. 1. a 114/2005. (IV.27.) számú határozata 2. pontját akként módosítja, hogy a tervezett Magyar úti körforgalom és DOMUS közötti fővezeték felújítását 2006. évre átütemezi, és az e célra tervezett 2005. évi 10.000 eFt forrást a jelen előterjesztéshez mellékelt javaslat szerint átcsoportosítja. Határidő: 2005. december 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető) 14. Zala Megyei Rendezési Terv véleményezése (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester Litter Nándor: Augusztus 30-áig kaptunk határidőt, hogy észrevételeket fűzzünk ehhez az anyaghoz, azért is küldtük ki egyből mindenkinek, amikor ez az anyag megérkezett. Néhány kiegészítést tartalmaz már ez a kiegészítés. Szeretném még ezt kiegészíteni. Kollégáim, Fehérvölgyi Szabolcs és munkatársai átolvasva kérték, hogy kerüljön be az észrevételek közé, hogy egyrészt a 36. oldalon nem igaz, hogy a fényforrásgyártást a rendszerváltás után beáramló külföldi tőke teremtette meg. A 86. oldalon az M9-es út megépítését 2007-re írják. Ez is fizikai képtelenség. Egyéb javaslatok: a nyugat-dunántúli régióban közhivatalok és egyéb irányítási központok decentralizációjára kell törekedni – ez szerepeljen kiemelten az anyagban. A 137. oldalon javasoljuk, hogy a borturizmus és a rendezvényturizmus lehetséges helyszíneként Nagykanizsa város és kistérsége is kerüljön meghatározásra. Még annyit, amit egyébként jelzünk az anyagban is, hogy a kistérség településeitől is kértük, hogy amennyiben vannak észrevételek, azokat jutassák el hozzánk. Halász Gyula: Nagyjából egyezik a véleményünk azzal, amit polgármester úr elmondott. Azokat nem is mondanám. Az M9-essel kapcsolatban a Zalaegerszeg-Nagykanizsa közötti szakasszal kapcsolatban úgy vélem, hogy prioritásként kell kezelni, tehát az időrendben, amit vázoltak, a nyugat-dunántúli régióban előbbre kellene sorolni, hiszen szerepel pontosan egy rédicsi leágazás, aminél szerintem sokkal fontosabb az észak-déli tengely összekapcsolása, így rákapcsolódhatnak az M9-es az M7-es autópályára, ami szerintem egy fontos dolog. Még egy javaslat az M7-es autópályára, ami szerintem egy fontos dolog. Az M7-es autópálya indokolttá teszi azt, hogy a mentők számára egy helikopter-leszállóhely létesüljön. Ezt korábban Tóth képviselőtársam is szorgalmazta, és egy sürgősségi központ létrehozását Nagykanizsán, hiszen bármilyen balesetnél minden perc számít, főleg, ha emberi életről van szó. Az anyagból hiányzik véleményem szerint a hírközlési és az információs társadalommal összefüggő fejezet, amely tartalmazza azokat az infrastrukturális fejlesztéseket és stratégiákat, amit lakókörzetünkben és Zala megyében meg kellene valósítani. Nagyon fontosnak tartom, hogy a Nagykanizsa - balatonkeresztúri vasúti pályatest rekonstrukciója megtörténjen. Úgy tudom, hogy ez jelenleg a MÁV középtávú terveiben sem szerepel. Tehát ezt nagyon hangsúlyosan kellene képviselni, mégpedig úgy, hogy a Somogy megyei érintett önkormányzatokkal, illetve a Somogy megyei közgyűléssel karöltve, hiszen a Balaton mellett turizmus és a zalai turizmus is indokolja azt, hogy ez a pályaszakasz fel legyen újítva, és így gyorsabb legyen a vasúti közlekedés. Litter Nándor: Az M9-essel kapcsolatosan szerepeltethetjük ezt, hogy a Nagykanizsa – zalaegerszegi szakasz legyen a kiemelt rész, előzze meg azt a rédicsi 86-os útnak a … De hát annak elképesztően magas a forgalmi terhelése, és szerintem ennek nincs realitása, hogy ez így valósuljon meg. Tehát pontosan azért indokolt nagy részben az M9-es is, mert a 86-os úton zúdul le Horvátország és Szlovénia felé a forgalom. Halász Gyula: .. van egy gyorsforgalmi ….. a Balatonkeresztúr, Bak térsége és Rédics … Ezt valamilyen szinten tudná kezelni … ezt a levezetést. …. ez a kettő dolog Észak-Zala érdekét szolgálja, miközben kimarad ….. (mikrofon nélkül beszél) Litter Nándor: De azért a racionalizálásokat is figyelembe kell venni, hogy hol a legnagyobb az utak terhelése. Mi ezt beleírhatjuk, de ez mindenféle közlekedésfejlesztéssel … Jó, rendben van. A többi részét támogatom. További hozzászólások nincsenek. Kérem, hogy ezekkel a kiegészítésekkel együtt, amit én, illetve képviselőtársam elmondott, egészítsük ki a véleményünket és küldjük meg a Zala Megyei Területfejlesztési Tanácsnak. Kérem, szavazzunk. A közgyűlés 24 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 211/2005.(VIII.30.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Zala Megyei Közgyűlés által véleményezésre megküldött, előkészítési fázisban lévő Zala Megyei területrendezési tervhez az alábbi észrevételt teszi: A terv 113. oldalán a Nagykanizsai kistérség, térszerkezetet meghatározó közlekedésfejlesztési javaslataihoz kiegészítésként a „Dél-keleti” elkerülő forgalmi utat és a „Nyugati” elkerülő forgalmi utat a Vasútállomástól a Kiskanizsa MOL Benzinkútig (Kemping út) (1. sz. melléklet), valamint a Nagykanizsa – Szombathely vasút vágány megerősítését szerepeltessék, a 35. oldalon nem igaz, hogy a fényforrásgyártást a rendszerváltás után beáramló külföldi tőke teremtette meg, 86. oldal: nem valószínű, hogy az M9-es autóút 2007-re megépül, a tervezés fejlesztési elvei és célja közé fel kellene venni a Nyugat-dunántúli Régión belül a régió a közhivatalok, állami és irányítási központok, valamint az általuk nyújtott legkülönbözőbb ellátások ne csak régió, vagy megyék székhelyein koncentrálódjanak, hanem a területi kiegyenlítés jegyében minden emelt szintű városi központban, vagy teljes körű ellátást biztosító városban, ezzel is erősítve a kohéziót a régió távolabbi települései között, 137. oldal: a borturizmus és rendezvényturizmus lehetséges célterületei közé javasoljuk felvenni Nagykanizsát és kistérségét is, a Zalaegerszeg-Nagykanizsa közötti szakaszát az M9-es gyorsforgalmi útnak lehetőség szerint kérjük időrendben előbbre sorolni, mivel szerepel egy rédicsi leágazás, így az M7-es autópályával meg lenne a kapcsolata, az M7-es autópálya indokolttá teheti a mentők számára egy helikopter-leszállóhely létesítését és egy sürgősségi központ létrehozását Nagykanizsán, az anyagból hiányzik a hírközlési és az információs társadalommal összefüggő fejezet, mely tartalmazza azokat az infrastrukturális feljegyzéseket és stratégiákat, amit lakókörzetünkben és Zala megyében meg kellene valósítani, a Nagykanizsa - Balatonkeresztúr vasúti pályatest rekonstrukcióját kérjük szerepeltetni, a Balaton mellett a zalai turizmus is indokolja. 6. Nyugat-dunántúli Régió Brüsszeli képviseletének létrehozásával kapcsolatos szerződés aláírása (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester Litter Nándor: Az anyagban röviden megfogalmaztuk, hogy a közgyűlés egyetértett azzal, hogy a többi szereplővel együtt részt veszünk a képviselet létrehozásában. Akkor még 10 mFt/év költségviselés szerepelt. Olyan feladatot kaptam, hogy együttműködve a többi polgármesterrel, megyei vezetővel próbáljuk meg ezt a költséget csökkenteni. Ez sikerült. Ennek az idei évi időarányos része és a jövő évi része az, ami terheli, lényegesen kevesebb, ami eredetileg a tervekben szerepelt. Lehetőség van arra is, hogy a képviselet fogadjon gyakornokokat. A nagykanizsai gyakornok november hónapban tudna kiutazni. Erre írnánk ki egy pályázatot a jelentkezők részére, és amikor a többi városból is a gyakornok megfordul Brüsszelben, akkor újra majd nagykanizsaira kerülhet sor. Ez nagyon jó dolog. Tapasztalatokat tudnak szerezni, és az önkormányzat részére hasznos információkkal jöhetnek. Az elvárás az lenne, hogy foglalják össze tapasztalataikat, és működjenek együtt az önkormányzattal a későbbiekben ezt követően. Tóth László: Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság 196/2005. számú határozata szerint az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság javasolja a közgyűlésnek, hogy a Nyugat-Dunántúli Régió Brüsszeli Képviseletének gyakornokát pályázat útján a közgyűlés válassza ki, és a nyertes pályázóval Nagykanizsa Megyei Jogú Város érdekeit az ő foglalkoztatását tekintve a polgármester kössön szerződést. Papp Péter Pál: A szindikátusi szerződésben két helyen szerepel Győrffy Gábor neve, mint munkáltatói jog gyakorló, illetve mint bizonyos feladatot elvégzi. Nem lenne-e jobb, ha csak az szerepelne, hogy a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Társaság ügyvezetője gyakorolja a munkáltatói jogot. Ha itt valamikor történik Győrffy Gábor személyében például egy leváltás, és más kerül oda, akkor ne kelljen a szindikátusi szerződést módosítani. Ez talán célravezető lenne. Litter Nándor: Igaza van képviselő úrnak, mert neveket nem szokás beírni, hanem a munkaköröket kell megfogalmazni egy ilyen szerződésben. De mivel látjuk, hogy itt mennyi szereplőnek kellene az egyetértését újra közgyűlés elé vinni esetleg – ezt el fogjuk mondani, és amennyiben lehetséges, akkor ezt korrigálják, ha nem, akkor kérem, hogy fogadjuk így el, és ha a személyben változás áll be, akkor magát ezt a szerződést is módosítani kell. Dr. Kolonics Bálint: Javaslom, hogy az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság határozatát építsük be a közgyűlési határozatba, ugyanis az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság hosszasabban tárgyalta ezt az előterjesztést, mégpedig azért, mert egyszer már tárgyalta, és felvetődtek kérdések, amire a bizottság nem kapott választ. Lényeges kérdés volt az, hogy a célt, amit ezzel a város el kíván érni, milyen módon teheti meg, tehát ki lesz az a kapcsolattartó ember, aki járja a városnak az utat, és a város érdekében lobbizik, és a megfelelő naprakész információval a várost ellátja. Tehát egyrészt a gyakornok, aki kint lesz Brüsszelben, másrészt pedig ki az a kapcsolattartó, akivel itt az önkormányzatnál a kapcsolatot tarja és információval ellátja. Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság azért hozta ezt a határozatot, mert a gyakornok személye nagyon fontos ott kint, nyilvánvalóan a mi érdekünkből fog ő ott kint dolgozni, és célszerű a közgyűlésnek pályáztatás útján kiválasztani a személyét. Ez a határozat egyik része. A másik pedig az, hogy milyen szerződést kössön vele az önkormányzat. Értékes tapasztalatokat szerez ő ott kint egy év alatt. Utána, ha adott esetben elmegy más gazdasági társasághoz dolgozni, egy pályázatíró céghez, bárkihez, ott fogja a tapasztalatait kamatoztatni. Mi azt szeretnénk, ha egy tanulmányi szerződéshez hasonló elemekkel kialakított megbízási vagy munkaszerződést, bármilyen szerződést kötne vele az önkormányzat pontosan azért, hogy kötelezve legyen arra valamilyen módon, hogy miután befejezte a gyakornoki teendőit kint, itt kamatoztassa, és adott esetben legyen akkor innét ő a kapcsolattartó ember Brüsszel felé. Mindenféleképpen látni szeretné a közgyűlés azt a szerződést, amit az önkormányzat megköt vele, nyilván az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság is, és abba olyan elemet építsünk bele, amelyek ezeknek a feltételeknek eleget tesznek és az önkormányzat érdekeit védik és érvényre juttatják. Tehát kérem azt, hogy az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság határozatával egészüljön ki ez a közgyűlési határozat, és ennek megfelelően fogadjuk el, hogy ennek a lehetősége adott legyen. Dr. Fodor Csaba: A határozat ne kiegészüljön, hanem módosuljon, mert hiszen akkor a 3. pont értelmetlenné válik, illetve egymásnak ellentmond a két javaslat. A jelenlegi 3. pont helyére kellene betenni ezt a javaslatot. De azzal kiegészíteném, hogy bízzuk meg az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottságot, hogy szeptember 5-éig írja ezt a pályázatot. Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság gondolom, fog olyan anyagot kapni, amiben már ezekre a kérdésekre mind választ fognak tudni adni, és a pályázatot úgy el tudják készíteni, amit Kolonics képviselő úr mondott. És azt gondolom – ami az előterjesztésben logikus –, hogy a szeptemberi brüsszeli tanulmányútra, ha lehet, már az menjen ki, aki vélhetően gyakornoki időt eltölthet november és december hónapban Brüsszelben. Akkor ennek a határidőnek a betartásával írják el a pályázatot és bírálja is az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság, és nyilvánvalóan az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság bírálata alapján pedig a polgármester úr kösse meg a szerződést. Tehát nem feltétlenül vissza kellene hozni ide. Ez bizottsági hatáskörben lekezelhető, figyelemmel a rövid határidőkre. Ez lenne a célszerű. Tehát a 3. pont helyett az általam elmondott módosítást kérem megszavazni, amennyiben az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság egyetért vele. Röst János: Pontosítást tennék: a 4. határozati javaslatnál a határidőt december 30-ára kérném módosítani, mert 18-án még Brüsszelben van vélhetően a gyakornok, és azt követően a januári közgyűlés elő tudna bekerülni szerintem az anyag. Decemberre biztos, hogy nem tud tájékoztatni bennünket, maximum írásban a közgyűlés működését figyelembevéve. Litter Nándor: Egyetértek azzal a javaslattal, hogy akkor a közgyűlés válassza ki a gyakornokot. A szeptemberin már nem tud részt venni véleményem szerint, mert az idő annyira előrehaladt, hogy nem tudjuk addig kiválasztani. Kérem, hogy ennek megfelelően szavazzunk a határozati javaslatokról. Kérem, szavazzunk a határozati javaslat 1. pontjáról. A közgyűlés 18 szavazattal, 1 ellenszavazattal és 5 tartózkodással a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: A 2. határozati javaslat a 2006. évi költségvetési támogatást tartalmazza. Kérem, szavazzunk. A közgyűlés 18 szavazattal, 1 ellenszavazattal és 5 tartózkodással a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: A 3. határozati javaslatnál elfogadva a javaslatot a közgyűlés válassza ki a gyakornok személyét. Kérem, szavazzunk erről. A közgyűlés 17 szavazattal, 1 ellenszavazattal és 6 tartózkodással a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: A 4. pontnál javaslom, hogy egészítsük ki azzal, amit Kolonics Bálint javasolt, hogy kössünk egy tanulmányi szerződést a kiutazó gyakornokkal. Ezt a kiválasztással együtt fogadja el a közgyűlés, amikor a kiválasztás meg fog történni, és december 31. a módosítás. Kérem, szavazzunk erről. A közgyűlés 20 szavazattal, 1 ellenszavazattal és 3 tartózkodással a javaslatot elfogadja és az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza: 212/2005.(VIII.30.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. egyetért a mellékelt, a Nyugat-dunántúli Régió Brüsszeli Képviselete nevű szervezetet létrehozó Szindikátusi Szerződés aláírásával, valamint meghatalmazza a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséget, hogy a Nyugat-dunántúli Régió Brüsszeli Képviselete vonatkozásában helyette, mint alapító tag helyett és nevében az ügyek vitelében eljárjon, és nevében jognyilatkozatot tegyen. Határidő: 2005. augusztus 30. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Fehérvölgyi Szabolcs kabinetvezető) 2. 2006. évben 5 millió Ft támogatást biztosít a Nyugat-dunántúli Régió Brüsszeli Képviselete működéséhez, amit az önkormányzat 2006. évi költségvetésében szerepeltet. Határidő: 2006. február 15. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dencsné Szabó Edit kontrolling osztályvezető) 3. a Nagykanizsa Megyei Jogú Városa képviseletében várhatóan 2005. november 14. - 2005. december 18. között a Nyugat- Dunántúli Régió Brüsszeli Képviseletén dolgozó gyakornok személyét pályázat útján a közgyűlés választja ki. Határidő: 2005. október 30. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Fehérvölgyi Szabolcs kabinetvezető) 4. A pályázatot elnyert gyakornokkal tanulmányi szerződést kell kötni, melyet a közgyűlés a gyakornok személyének kiválasztásával egyidőben fogad el. A kiutazó személy a Nyugat- Dunántúli Régió Brüsszeli Képviseletén eltöltött gyakornoki idejéről, az elvégzett munkájáról, valamint a Nyugat- Dunántúli Régió Brüsszeli Képviselete működéséről szerzett tapasztalatairól beszámolót készít Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése számára. Határidő: tanulmányi szerződés elfogadására: 2005. október 30. beszámoló elkészítésére: 2005. december 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Fehérvölgyi Szabolcs kabinetvezető) 16. HSMK rekonstrukció engedélyokirat elfogadása (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester Tárnok Ferenc: A parlament egy kicsit módosítva, de támogatta ezt a címzett támogatási igényünket. Az engedélyokirat elfogadása szükséges ahhoz, hogy a fejlesztést elindítsuk. Cserti Tibor: Maximálisan támogatom az előterjesztést, de nagyon örültem volna annak, ha egy működő intézményről lévén szó, ami a működését nem függeszti fel a beruházási konstrukciós ideje alatt, mindjárt ehhez az anyaghoz kapcsolódóan a közgyűlés találkozott volna olyan átmeneti intézkedési tervvel, ami az intézmény működésének feltételeit tartalmazza és a pótlólagos feltételekhez kapcsolódó anyagi, műszaki igényeket és a kapcsolatos esetleges pénzügyi igényeket is. Ez előbb-utóbb problémát fog okozni a gyakorlatban. Felvet hatásköri kérdéseket, pótelőirányzat kérdéseket. Több nagy rendezvényen is részt vettem az utóbbi időben a HSMK-ban. Rendkívül időszerű a rekonstrukció. A hangtechnika nagyon rossz. Ez a beruházás nemcsak építészeti, hanem gépészeti beruházásokat is érint. Amikor belenézek az engedélyokiratba és azt látom, hogy csak építési jellegű, gépi beruházás technikailag sem szerepel. Véleményem az, hogy általában elnagyolt. A későbbi üzemvitelre vonatkozó kihatásait az engedélyokirat tervezet sem tartalmazza. Egy ilyen számot várnék, hogy a beruházási rekonstrukció befejezését követően a jelenlegi üzemeltetési költség, például energia vonatkozásában 90 %-ra csökkent, mert ilyen és ilyen egységet építünk be. Ettől függetlenül jóváhagyásra javaslom. Litter Nándor: A HSMK igazgatója készíti már ezt a tervet, de véglegesíteni csak akkor tudja, ha meglesz a kivitelező, annak lesz egy kivitelezői programja, mert ahhoz kell igazítani majd neki azt a működést, amit ő szeretne részben fenntartani. Részben megkezdte a tárgyalásokat különböző intézményekkel, hogy hol tudja a programjait megtartani. Magam részéről egy kicsit korainak tartom, hogy erre most már véglegesen tudjuk reagálni, de teljesen egyetértek, ezt el kell készíteni. Kérem Önöket, hogy fogadjuk el ezt a beruházási engedély okmányt. Tóth László: A mozi rekonstrukciót felügyelő bizottsági ülésen mi ezzel a kérdéskörrel önhatalmúlag is foglalkoztunk, és akkor hoztunk egy belső határozatot, hogy esetleg jó lenne megvizsgálni - akkor még úgy gondoltuk, hogy ha a határidők lehetővé teszik -, hogy amíg nem találja meg az önkormányzat a mozi működéséhez szükséges feltételeket, tehát, hogy mi legyen ott, akkor addig az időpontig a HSMK bizonyos tevékenységét át lehetne rakni. Úgy gondolom, hogyha elkezdődik ez a rekonstrukció, nem tudom elképzelni, hogy ott bármilyen életszerű tevékenység működhetne a továbbiakban. Szerintem arra az időre valamilyen részleges bezárást kell alkalmazni. Litter Nándor: Kérem, fogadjuk el az engedélyokiratot. A közgyűlés 21 szavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 213/2005.(VIII.30.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 1. a „Hevesi Sándor Művelődési Központ rekonstrukciója” projekt engedélyokiratát elfogadja. Felkéri a Polgármestert, hogy az engedélyokiratban foglalt előkészítési és beruházási ügyekben intézkedjen és a projekt megvalósítását indítsa el. Határidő: az engedélyokirat aláírására: 2005. szeptember 15. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető) 2. a Hevesi Sándor Művelődési Központ rekonstrukciója, átalakítása, bővítése címzett/céltámogatással megvalósuló beruházásáról az alábbiak szerint dönt: I. A beruházás pénzügyi forrásai: I.1. A beruházás összköltsége: 659 214 ezer forint I.2. A Közgyűlés saját forrásként az éves költségvetési rendeleteiben 67 977 ezer forintot - a beruházási adatlap szerinti ütemezésben - biztosítja. I.3. A saját forrás összegéből: Saját bevétel: 67 977 ezer forint Lakossági hozzájárulás: ………….. ezer forint (Amennyiben a beruházás megva-lósításához vízi-közmű-társulati hitel igénybevételét tervezik, úgy az annak fedezetéül szolgáló lakossági hozzájárulást is e soron kell szerepeltetni.) Hitel: ………….. ezer forint Egyéb állami támogatások ………….. ezer forint ebből: KAC: ………….. ezer forint VICE: ………….. ezer forint TERKI: ………….. ezer forint CÉDE: ………….. ezer forint Egyéb: ………….. ezer forint EU támogatások: ………….. ezer forint Egyéb: ………….. ezer forint I.4. A képviselő-testület/közgyűlés a beruházáshoz vállalt saját bevételeit az alábbiak szerint biztosítja: Lekötött betét: ………….. ezer forint Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése: 67 977 ezer forint Privatizációból származó bevétel (pl. gázközmű juttatás): ………….. ezer forint Önkormányzati vagyon bérbeadásából, üzemelteté- séből, koncesszióból származó bevétel: ………….. ezer forint Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel (önkormány- zati körön belül): ………….. ezer forint Részvények, kárpótlási jegyek, államkötvények, egyéb értékpapírok értékesítése: ………….. ezer forint Osztalék- és hozambevétel: ………….. ezer forint Egyéb (rövid megnevezéssel): ………….. ezer forint Összesen: 67 977 ezer forint 1.5. Az egy érdekeltségi egységre jutó lakossági hozzájárulás összege (szennyvízberuházás esetén): ………….. ezer forint/bekötés 1.6. A képviselő-testület/közgyűlés az önkormányzat korrigált saját folyó bevételét a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 88. §-a szerint a beruházási adatlap szerinti ütemezésben az alábbiak szerint igazolja (Cct.: 10.§. (3) b)). Ezen adatlappal egyidejűleg nyilatkozik, hogy az önkormányzat hitelkérelme legalább a hitelfelvétel évére és az azt követő két évre vonatkozóan megfelel a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 88.§.-ában foglaltaknak. (Az önkormányzatnak az 1.6. pontot kizárólag abban az esetben kell kitöltenie, amennyiben az igénybejelentésben megjelölt beruházásához hitelt kíván felvenni!) Ezer forintra kerekítve Ebből No. Megnevezés Összesen ……. ……. ……. ……. ……. éves ütemek 1. Saját folyó bevétel 1.1. Helyi adók 1.2. Illetékbevételek 1.3. Bírságok 1.4. Kamatbevételek 1.5. Egyéb sajátos bevételek 2. Rövid lejáratú kötelezettségek (az 1990. évi LXV. törvény 88. § (6) bekezdése szerint) 2.1. Tőke- és kamattörlesztés 2.2. Lízing díj 3. Korrigált saját folyó bevétel [(1.-2.)*0,7] 4. Az önkormányzat által adott év(ek)ben még vállalható fizetési kötelezettségek (az önkormányzat részére legfeljebb ezen összeg erejéig bocsátható ki hitelígérvény) (3.4.) II. A településrendezési tervvel való összhang: A képviselő-testület/közgyűlés igazolja, hogy a címzett/céltámogatással megvalósítandó beruházás a Nagykanizsa Megyei Jogú Város fejlesztési terveiben, Városfejlesztési.Koncepciójában szerepel. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény alapján hatályon kívül helyezett 15/1994. (VI.13.) sz. rendelet (Nagykanizsa Városközpont rendezési terve) Művelődési Központra vonatkozó előírása az új, most készülő városrendezési terv része, melynek Településszerkezeti Terv munkarésze a Közgyűlés 85/2004. (IV.29.) sz. határozatával jóváhagyta. III. Tulajdonjog: A képviselő-testület/közgyűlés igazolja, hogy a címzett/céltámogatással megvalósítandó beruházás (kivéve szennyvízcsatorna, egészségügyi gép-műszer beszerzés, állami tulajdonú közintézmények alatti pinceingatlanok veszélyelhárítása, valamint természetes partfalak által veszélyeztetett állami tulajdonú közintézmények veszélyelhárítása) az önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő teher-, per-, és igénymentes ingatlanon valósul meg. E határozathoz az önkormányzatnak a 30 napnál nem régebbi tulajdoni lapot csatolnia kell (kivéve szennyvízcsatorna-hálózat építése, egészségügyi gép-műszer beszerzés). A pincerendszerek és természetes partfalak veszélyelhárítási munkálatai esetében a veszélyeztetett ingatlan (állami, önkormányzati tulajdonú közintézmény, belterületi közút, közpark) 30 napnál nem régebbi tulajdoni lapját. IV. Kötelező feladat ellátását szolgáló vagyon korábbi elidegenítése: Az önkormányzat az igénybejelentést megelőző tíz évben az igénybejelentésben megjelölt ugyanazon kötelező feladat ellátását szolgáló vagyonát nem idegenítette el. / elidegenítette. (a megfelelő szöveg aláhúzandó). Amennyiben az önkormányzat az igénybejelentést megelőző tíz évben e vagyonát elidegenítette, úgy nyilatkozik, hogy az elidegenítést műszaki vagy szakmai okok tették szükségessé. Az elidegenítésből befolyt vételárat vagy annak megfelelő összeget az önkormányzat saját forrásként a fenti beruházásra biztosítja (Cct. 19. § (2) ). Határidő: a beruházás megvalósítására 2007. december 30. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető) 17. Temetők felújítási munkálatai engedélyokiratának elfogadása (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester Litter Nándor: Az előterjesztéshez készült egy kiegészítő anyag, amely területenkénti bontásban tartalmazza, hogy a tervezett költségek hogyan oszlanak meg a 20 mFt-on belül. Tárnok Ferenc: Ennek a fejlesztésnek az alapját egy ÁSZ vizsgálat, illetve egy ANTSZ vizsgálat előzte meg. Az ebben megfogalmazott feltételeknek próbáltunk eleget tenni akkor, amikor a VIA Kanizsa Kht-val karöltve megfogalmaztuk azokat a feladatokat, amelyek elvégzésre kerülhetnek. A tervdokumentációk elkészültek. Ezek jelenleg engedélyezés alatt vannak. Holnap kerülne sor az ajánlatok felbontására és akkor ebben az évben pontot tennék a temetőfejlesztés ezen szegmensének végére. Polai József: A kiskanizsai temető fejlesztése már egy régi és elhúzódó ügy. Az ott lakó emberek ezt már talán több mint másfél, két évtizede próbálják szorgalmazni. Szeretném felhívni a figyelmet ismételten arra, hogy a temetőben bővítésre volna szükség. Hűtőkamra létrehozására volna szükség. Nem ártana, ha az urnás temetésre is lehetőség nyílna majd a jövőben. Amit az előterjesztésben látunk a mi temetőnknél, ezek az úgymond kis pótlólagos hozzátoldások, amit az ANTSZ és egyéb dolgok előírnak, természetesen hiányoznak és nagyon kellenének. Ennek ellenére a KTÖ jelen lévő tagjai egyhangúlag elutasítják a ránk vonatkozó előterjesztési javaslatot és a következő javaslatot hozta meg: a Kiskanizsai Településrészi Önkormányzat kéri Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlését, hogy a 17/2005.(I.25.) önkormányzati határozat alapján – ez egy képviselői indítvány volt, amit Csordásné Láng Éva képviselőtársammal nyújtottunk be és ezt támogatta az akkori közgyűlés – építse meg az új ravatalozót 2006-ban és vegye figyelembe a törvényi előírásokat a temetőkről és a temetkezésekről. Az a kérésünk, hogy lehetőség szerint ezt a 4 mFt-ot ne költsék el, tartalékolják számunkra és a jövő évben, 2006-ban vállalja fel az új, bővített ravatalozó épület megépítését. Litter Nándor: Egy kérdés merült fel a tegnapi konzultáció során is, hogy akkor ezek közül a tervezett fejlesztések közül semmi nincs, amely nem befolyásolja esetlegesen egy ilyen nagyobb beruházás megvalósítását, tehát összeilleszthető. Tehát, hogy ezek a munkálatok, amelyek itt a tervben szerepelnek önállóan elkészíthetőek-e és nem zavarja-e később azt a teljes körű feladatmegoldást, amiről Ön beszél? Polai József: Úgy gondolom, hogy feleslegessé teszi. Azon a véleményem vagyunk, hogy nekünk ezt elbontva egy új épületet kell megépíteni. Tárnok Ferenc: A tervdokumentáció úgy készült, hogy nem zavarja egyik funkció a másikat. Ütemezve, három ütemre készült a tervdokumentáció. Első ütemben megvalósulna, amit az ANTSZ a szakhatósági állásfoglalásában leírt, illetve a VIA Kanizsa Kht-val egyeztettünk és ez további bővítési lehetőségeket tartalmaz. Papp Péter Pál: A Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság támogatja a határozat elfogadását a közgyűlés felé. Az engedélyokiraton egy formai kiegészítést szeretnénk kérni, hogy az engedélyokirat 3. pontja tételesen sorolja fel a beruházásban érintett temetőket, funkciókat. Bicsák Miklós: Sérelmezem, hogy Palin városrész a temetők felújítására csak ilyen kevés pénzt kapott. Nem tudom elfogadni az előterjesztést és nem támogatom. Litter Nándor: A magam részéről nem gondolom azt, hogy Palint hátrányos megkülönböztetés érné. Visszagondolva az elmúlt három évre: óvodai felújítás volt Palinban, most építjük az orvosi rendelőt. Rangsorolni kell és a forrásainkat úgy kell elosztani, hogy lelkiismeretesen megoldjuk a feladatainkat. Csordásné Láng Éva: Plánder László ingyen és bérmentve ajánlotta fel azt, hogy a kiskanizsai ravatalozó terveit elkészíti. Úgy gondolom, hogy ezzel, amit Tárnok úr elmondott, kellene várni addig, amíg a tervek elkészülnek és, akkor valóban ez a minimál feltétel is teljesülhet, de már úgy, hogy hozzáépíthető lesz az új rész a jövő évben. Litter Nándor: Egy fontos dolog van, hogy olyannak kell megvalósulnia ott, amit mi szeretnénk. A szükséges és elégséges feladatot kell ott megtervezni, és ha a KTÖ gondozza ezt a tervet, akkor esetleg nem biztos, hogy megvalósul ez a feladat. Javaslom, hogy egyelőre ennek a 4 mFt-nak a sorsát hagyjuk függőben. A tervező és a mi hivatalunk műszaki munkatársai együtt tartsanak egy helyszíni szemlét és amennyiben lehetséges ezeknek a feladatoknak a megoldása anélkül, hogy a jövő évi tervezett fejlesztést zavarná, akkor hajtsuk végre, ha nem megoldható, akkor pedig nem hajtanánk végre ezeket a munkálatokat. Így elfogadható? Polai József: Ez attól függ, mert a bővítés nem nyilvánulhat meg egy előtető nagyobbításban. Itt magát az épületet is kellene bővíteni. Litter Nándor: Fogadja el a javaslatot, hogy egy helyszíni szemlével jussunk közelebb a megoldáshoz. Polai József: Ezzel egyetértek, csak Tárnok úr éppen azt mondta, ha jól értelmeztem, hogy bővíthető állapot alapján. Ezt mi alapján tudta kijelenteni? Litter Nándor: Biztosan már tájékozódott. Azt kérem, hogy történjen meg ez a helyszíni szemle a két képviselő részvételével. Ha szükséges, akkor visszatérünk rá. Amennyiben ez a munka így végrehajtható, nem zavarja egy későbbi fejlesztést, akkor megcsináljuk, ha nem, akkor dönteni kell majd arról, hogy mi történik majd ezzel a 4 mFt-al. Elfogadható így? Jó. Kereskai Péter: Meglepett Polai képviselőtársam hozzászólása. Valószínűleg Ő nem tudja azt, amit mi tegnap megtudtunk a Pénzügyi Bizottság ülésén. Egyrészt kértük ezt a költségkibontást. Ott elhangzott, hogy itt csak olyan munkák vannak szinte, amelyek elengedhetetlennek ahhoz, hogy egy temető egyáltalán működhessen. Nyilván ezeket kell először megcsinálni. Elhangzott az is, hogy az ominózus kiskanizsai ravatalozó szerkezetileg vagy statikailag egy teljesen rendben lévő épület, tehát azt bővíteni indokolt. Úgy gondom, hogy ezek a munkák elvégezhetők. Litter Nándor: Az előbbi javaslatot elfogadta a két képviselő, hogy ennek megfelelően folytassuk. Budai István: A Pénzügyi Bizottság 6 igennel elfogadta az előterjesztést. Ezzel az előterjesztéssel az ANTSZ előírásainak teszünk eleget. Ezt a feltételt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek. Javaslom, hogy feltételesen döntsünk a kiskanizsai Bajcsai úti temetőről az előbb elmondottak szerint. Azt kérem Tárnok úrtól, hogy Bicsák Miklóssal együtt és azzal a műszaki emberrel együtt, aki a palini temetőnek állapotát megnézte, ott is legyen egy helyszíni bejárás, és ha szükséges, akkor a beázás és egyéb beavatkozások még ebben az évben történjenek meg, amelyek a normális funkciót akadályozzák. A jövőben még úgy is kell foglalkoznunk a többi temetővel is. Kérek mindenkit, hogy fogadjuk el ezekkel a kiegészítéssel az engedélyokiratot. A közgyűlés 21 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 214/2005.(VIII.30.) számú határozat 1. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért azzal, hogy a 2005. évi Kanizsa Fejlesztési Terv keretében az alábbi köztemetőket érintő fejlesztések valósuljanak meg az előterjesztésben mellékelt engedélyokiratban foglaltaknak és az alábbiaknak megfelelően: Temető helye Szükséges intézkedések Nagykanizsa Tripammer u. - a hűtőkamra helyiség bővítése - előkészítő helyiség kialakítása kézmosóval - a padozat cseréje Kiskanizsa Bajcsai u. - a közönség számára 2 db illemhely kialakítása kézmosóval - a régi életveszélyes raktár bontása - új raktár építése - zárt rendszerű szennyvíztároló építése - a személyzet számára WC, kézmosó és zuhanyzó építése Miklósfa - kb 500 méter kerítés építése Sánc - kb 260 méter kerítés építése Palin - a meglévő illemhely teljes felújítása Bajcsa - illemhely kialakítása egy zárt rendszerű szennyvíztárolóval együtt Fakos - illemhely kialakítása egy zárt rendszerű szennyvíztárolóval együtt Felkéri a polgármestert az engedélyokirat aláírására. Határidő: a felújítási munka elvégzésére: 2005. december 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető) 2. A közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, hogy helyszíni egyeztetések keretében az érintett önkormányzati képviselőkkel pontosítsa a kiskanizsai és palini temetőkben elvégzendő munkálatokat. Határidő: 2005. december 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető) 18. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közterület Felügyelete alapító okirata módosítása (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester Litter Nándor: Visszatérnék a Közterület Felügyelet alapító okiratához. A kollégák átvizsgáltak. Nem hozták az eredeti alapító okiratot. Én kérem, hogy a hivatal munkatársai véleményét fogadjuk el. Egyben megkérném az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottságot, hogy legközelebbi ülésén még ezt tekintse át, és ha olyan jellegű észrevétel van, akkor visszahozzuk legközelebb, hogy haladjunk ebben a dologban. Elfogadható - kérdezem Dr. Kolonics Bálint képviselő urat? De szavazunk róla. Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság megtekinti, összehasonlítja akkor, amit most megtett a hivatal munkatársa és jegyző úr erről tájékoztatást ad, míg még kétségek vannak, akkor legyen még egy utóellenőrzés. A magam részéről megbízom a hivatal munkatársaiban. Dr. Kelemen Marcell: A kollégák összehasonlították az Önök által korában elfogadott alapító okiratot, valamint a most Önök elé került módosításokkal egységes szerkezetbe került alapító okiratot. Az általam korábban elmondottak szerint kizárólag csak ez a két szó plusz került be az alapító okiratba. Tehát ez a társulási szó. Tehát a társulási megállapodás alapján, illetve az, hogy a társulási megállapodás alapján megállapodással érintett önkormányzatok közigazgatási területe, amely ellátja ezt a feladatot. Semmilyen más változás ebben nincs. Számomra kétséget kizáróan bizonyították a kollégák ezt. Most összehasonlították. Kérem, hogy ezt fogadják el Önök. Talán a kételyük is eloszlott. Litter Nándor: Volt még egy felvetés Cseresnyés Péter részéről a 2006. január 1-je. Jelen pillanatban határozatlan idejű a kinevezése. Ezt javasolta, hogy 2006. január 1-jéig írjunk ki egy pályázatot. Arra tett javaslatot, hogy az alapító okiratban ez szerepeljen. Nem tudom, hogy ez jogszerű-e, hogy szerepeljen az alapító okiratban. Dr. Kelemen Marcell: Egy dologban dönthetnek Önök. Az itt lévő alapító okiratra vonatkozóan tehetnek módosítási javaslatot. Lehet olyan javaslat, hogy a határozatlan idejű kinevezés határozott időre módosuljon és a jövőben a Közterület Felügyelet vezetőjét határozott időre, mondjuk öt évre, mint más intézményvezetőt, bízza meg a közgyűlés. Ezt most el lehet dönteni, de azt, hogy milyen pályázatot, milyen határidővel és egyebek, abban nem. Litter Nándor: De nem erről volt szó. Dr. Kelemen Marcell: Dehogyis nem. Cseresnyés Péter: (Nem mikrofonba beszél.) Polgármester úr mondta helyesen. Az eredeti javaslat az volt, hogy határozott idejű legyen ………….akkor lett volna nekem javaslatom. Litter Nándor: Kérdés az, hogy ez jogszerű most így? Dr. Kelemen Marcell: A későbbiekben lép hatályba attól kezdődően, amikortól. Röst János: A következő kinevezés történik gyakorlatilag ……….. Nem a jelenlegi helyzetre vonatkozik ez. Ennek van egy munkaviszony folyamata. Dr. Kelemen Marcell: Külön kell választani két dolgot. Az egyik az, hogy az alapító okiratban megteremti az önkormányzat annak a feltételeit, hogy a Közterület Felügyelet vezetője nem határozatlan időre kapja a kinevezését, hanem határozott időre. Ez az egyik dolog. Ezt, ha így dönt a közgyűlés, kérem egy későbbi időponttal hatályba helyezni. Tehát ne a mai naptól kezdődjön ez. Akkor a jelenlegi Közterület Felügyelet vezető határozatlan idejű kinevezését már az alapító okirat szerint módosítani kellene, hiszen az ellentétes az alapító okirattal. Egy későbbi időpontra vonatkozóan ezt megteheti a közgyűlés. Természetesen, ha ezt teszi, akkor saját magát kötelezi arra, hogy a jelenlegi Közterület Felügyelet vezető határozatlan idejű megbízását visszavonja, hisz más szabályt alkotott és megpályáztatja, vagy akár határozott idejűre. Ez nem érinti Kulbencz Ferenc közszolgálati jogviszonyát. Tehát ezt is külön kell választani. Így próbálják el elképzelni, hogy ennek a döntésnek milyen következményei vannak. Dr. Kolonics Bálint: Jegyző úrnak elfogadom a válaszát, amit mond, azt el is hiszem, de azért némi kétkedés van bennem azok után, hogy mióta én itt ülök, némely kérdésre már kaptam olyan választ, ami messze távol állt a valóságtól és azt nem fedte. Azt gondolom, ha ez az előterjesztés korrektül elkészül és az anyag összeállításra kerül, akkor itt kellene, hogy legyen az eredeti alapító okirat is. Nem tudom, hogy mi volt az akadálya annak, hogy most ez nem került elénk. Egyszerű lett volna. Mindenki meggyőződhetett volna róla és kétség nem merül fel. Az előterjesztés mellékletét képezi most a Közigazgatási Hivatal ez év július 19-én kelt levele és a Nagykanizsai Városi Ügyészség május 20-án kelt levele. Azért ezen van határidő is. Tehát a Közigazgatási Hivatal 30 napot adott a július 19-én kelt levelében arra, hogy ezt a mulasztást pótolja az intézmény. Az érkeztető bélyegzőt látom, az július 25-e. Ismét mulasztunk. Az nem szerepel az anyagban, hogy ezt valaki engedélyezte. Tehát én, mint képviselő ezen információk birtokában vagyok és így döntök. Ki tájékoztat engem arról, hogy a határidőből kicsúsztunk és a Közigazgatási Hivatal ekkor és ekkor kelt levelében ezt engedélyezte? Senki. Azt szeretném kérni és erről a közgyűlés tájékoztatást nem kapott, hogy volt egy ügyészségi jelzés és volt egy törvényességi észrevétel a Közterület Felügyelet működésével kapcsolatban? Igenis, hogy helye van a polgármesteri tájékoztatóban ennek, de azt gondolom, hogy magam, mint képviselő, vagy mint frakció fogunk erre önálló képviselői indítványt benyújtani, mert az még sem állapot, hogy véletlenszerűen kerül elénk az, hogy az Ügyészség törvényességi szempontból megvizsgálta a működést és hiányosságokat tapasztalt. Litter Nándor: Feljelentés alapján történtek a vizsgálatok. Nem véletlenszerűen. Dr. Kolonics Bálint: A törvénytelenség attól még törvénytelenség. Mi ne azzal foglalkozzunk, hogy minek eredményeképpen jutott az Ügyészség erre a véleményre. Litter Nándor: Nem én foglalkoztam ezzel. Ön foglalkozott ezzel. Dr. Kelemen Marcell: A Közigazgatási Hivatal törvényességi észrevételt tett és a törvényességi észrevételének a tetején azt írta, hogy határidő 30 nap. Ez így van, hiszen a Közigazgatási Hivatal Vezető a jogkörét gyakorolta, és ha találkozik egy önkormányzati képviselőtestület törvénysértő határozatával, ezt köteles tenni, de az az általános gyakorlat, hogy soron következő ülésen foglalkozik ezzel a képviselőtestület. A Közigazgatási Hivatal Vezetője megtehette volna azt, hogy összehívja – ez is törvényben biztosított jogköre - a képviselőtestületet, amelynek a polgármester, illetve a közgyűlés köteles eleget tenni. Ez egy speciális esete a közgyűlés összehívásának. Ez sem történt meg. A kollégák jelezték írásban a Közigazgatási Hivatal felé, hogy augusztus 30-án lesz a közgyűlés, és majd csak akkor tudnak ezzel a kérdéssel Önök foglalkozni. Erre nem kaptunk semmilyen választ. Csak szóban, de írásban nem érkezett válasz, hogy elfogadják, vagy nem fogadják el. Nem tettek intézkedést, nem kérték az eset súlyára tekintettel, hogy a közgyűlés haladéktalanul üljön össze és ezt a törvénysértő állapotot reparálja. Ezt most Önök megtehetik. A kollégáim összehasonlították ezt. Ez garancia erre. Egyetlen hibát követtünk el, hogy a módosítást valóban nem jelenítettük meg, sem feketével, sem egyéb módon. Ezt a jövőben meg fogjuk tenni. Ígérem, oda fogok figyelni erre személyesen. Cseresnyés Péter: Szeretnék most már jegyző úrtól egy határozott, könnyen érthető választ kapni arra, hogy az a módosító indítvány, amit én az előbb tettem szóban, hogy ennek a napirendnek a tárgyalása folyamán lehet-e a határozatlan időtartamra történő kinevezést határozottra változtatni. Ez most mehet vagy nem? Kulbencz igazgató urat érzékenyen érintette és valami gyanúsítgatásról beszélt, ha jól emlékszem, hogy nem hiszünk …. szavának. Pontosan polgármester úr volt az, aki azt mondta, hogy sajnos előfordult az, amikor Ő már mint a Közterület Felügyelet a vezetője itt azt mondta a közgyűlés előtt, hogy van SZMSZ-e a Közterület Felügyeletnek és kiderült utána, hogy nincs. Én azt gondolom, hogy azért joggal várta el mind Kolonics képviselőtársam, mind én, hogy nézzük meg, hogy tényleg azok a javítások történtek-e ebben az alapító okiratban, amit elvár a Közigazgatási Hivatal és előírt a Közigazgatási Hivatal vagy sem. Azt gondolom, hogy itt a sértődésre Kulbencz úrnak egyáltalán nincs semmiféle oka. Röst János: A napirendi pont gyakorlatilag azért jött létre, mert törvénysértő állapot volt. Csak azokat a pontokat fogadjuk el módosításként, ami indokolta gyakorlatilag az alapító okirat módosítását. Semmi egyéb módosítást ne emeljük bele. Ha elfogadnánk Cseresnyés Péter véleményét, akkor egyúttal egy munkaügyi ügyben is döntenénk. Gyakorlatilag kvázi felmentenék január 1-jétől a jelenlegi vezetőt, mert abban a percben, ha ezt határnaphoz kötjük, ez ezt jelenti. Képviselőtársaim ezt így értsék. Nem hiszem, hogy ebbe most nekünk bele kellene mennünk. Dr. Kelemen Marcell: Remélem, hogy most tényleg utoljára és egyértelműen sikerül megfogalmazni az álláspontomat. Az alapító okirat módosítása napirend keretében az alapító okirat bármely része módosítható. Ha Cseresnyés képviselő úrnak az a javaslata, hogy ez határozott időre módosuljon, ha ezt a közgyűlés elfogadja, akkor én csak azt kérem, hogy ezt valamely későbbi időponttal léptesse hatályba. A Közterület Felügyelet vezetője, miután köztisztviselő és vezetői munkakört tölt be, a vezetői megbízás egyébként bármikor indokolás nélkül visszavonható, egyébként pályázati eljárás is lefolytatható, de most nem ez a napirendnek a tárgya. Tehát ha Önök így döntenek, akkor kérem, hogy azt fontolják meg, hogy egy későbbi időponttal léptessék hatályba ezt a módosítást, mert akkor Önöknek munkajogi döntéseket is kell hozniuk, mert ennek az lesz a következménye. Litter Nándor: Ennek megfelelően javaslom, hogy most ezzel az üggyel ne foglalkozzunk, ezzel a részével. Későbbiekben, ha továbbra is ez az igény megvan, akkor kezdeményezni kell. Vagy kéri, hogy szavazunk erről? Cseresnyés Péter: …. önálló képviselői indítvány … (mikrofon nélkül beszél, nehezen érteni). Litter Nándor: Jó. Akkor most az javasolnám, hogy a Közigazgatási Hivatal által kért módosításokat figyelembevéve így egységes szerkezetbe foglalva, amit korábban már értelmeztünk, hogy a mostani, szeptember 1-jei hatállyal értelmezünk, így egységes szerkezetbe fogadjuk el ezt az alapító okiratot. A közgyűlés 19 szavazattal, 3 ellenszavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 215/2005.(VIII.30.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közterület Felügyelet Alapító Okirata módosítását egységes szerkezetbe foglalva 2005. szeptember 1-jei hatállyal jóváhagyja. Felelős: Litter Nándor polgármester 19. Dózsa - Kalmár utcák meghosszabbításának nyomvonal módosítása (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester Tárnok Ferenc: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata megterveztette a Dózsa György utcát, Kalmár utcát, illetve a Vágóhídi utat összekötő tehermentesítő útszakaszt. Ez a tervdokumentáció a közgyűlés által elfogadott szerkezeti terv alapján készült. Jelenleg engedélyezés alatt áll. Képviselő indítványra az önkormányzat megvizsgáltatta, hogy ennek a nyomvonal módosításával korszerűbbé, illetve életszerűbbé tehető ez a kikötés. A tervdokumentációhoz egy programszintű vázlat készült, amit mellékeltünk az előterjesztéshez az eredeti nyomvonal feltüntetésével, illetve az új nyomvonallal. A régi nyomvonal a Kalmár utcát a Vágóhídi úttal kötötte volna össze. Ez az új tervezett nyomvonal két körforgalom beépítésével a Kalmár utcát összeköti a 7-es elkerülővel, illetve egy közbeeső csomóponttal a Dózsa György utcával. Papp Nándor: A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést és elfogadásra javasolja a közgyűlésnek. Nagy örömmel vettük a sokkal korrektebb, egyenesebb és jobb megoldást, hogy rá lehetett kötni a 7-es elkerülő szakaszra. A területek megszerzésére, telekalakításokról pedig minél előbb gondoskodjon az önkormányzat, illetve a hivatal. György Pál: Úgy tudom, hogy ennek a beruházásnak csak egy bizonyos részére van meg a pénz. Éppen ezért, és azért mert az a szakasza új rendszernek, amely a Kalmár utcát összeköti a Dózsa György utcával, két lakóingatlant is érint és ezen lakóingatlanok kisajátítása, a terület megszerzése esetleg időben elhúzódhat, ezért azt javaslom, hogy ne arra a két ütemre legyen bontva a beruházás, amit az előterjesztés tartalmaz, hanem bontsuk több ütemre annak érdekében, hogy azt a részt tudjuk megvalósítani, amely leginkább előbbre jár az előkészítésben. Ennek a négy ütemnek még az is indoka, hogy az újólag előírt vagy betervezett körforgalom, amely a Plaza környékén helyezkedik el, talán úgy is megvalósítható, hogy a Plaza mellett egy beruházást tervező cég valamilyen formában hozzájárul ennek a körforgalomnak a beruházásához, hiszen ez a körforgalom az ő érdekeit és célját is szolgálná. Tehát egyfajta pénzcsinálási lehetőséget is magában rejt ez a megoldás. Éppen ezért a javaslatom az, hogy egyidejűleg legyen az egész beruházás elindítva. Az előkészítő munkálatok induljanak meg minden szakasz esetében, az ütemezés négy részre legyen bontva és a hiányzó pénzösszegek azért, mivel ez az egész így komplett, ahogyan a rajz tartalmazza előttünk, a jövő évi költségvetésben az a pénzösszeg, amely még szükséges a az egész beruházáshoz szerepeltetve legyen. Dr. Horváth György: Dicséretes a szándék. Úgy érezzük, hogy nagyon kedvező változás lesz. Az utóbbi időben most már a Magyar utca forgalma elviselhetetlen. Cserti Tibor: Támogatom György Pál módosító indítványát. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a határozati javaslat is ilyen értelemben módosul. Ki kell venni belőle az I. ütemet és a zárójelben tett megszorítást pedig fel kell szabadítani a zárójel alól és teljesen egyértelmű lesz az a nyomvonal szakasz, ami I., II., III., illetve több ütemben, tehát értelmes, célszerű szakaszokban megvalósítható. Itt a feladat erről az oldalról, hogy a közgyűlésnek ma abban kell dönteni, hogy egyetértünk a módosított nyomvonalban, illetve az ahhoz szükséges terültek tulajdonjogának megszerzésében. Erre felhatalmazza a polgármester urat. Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek. A vitát lezárom. A javaslatokat elfogadom. Kérem, hogy ennek megfelelően szavazzunk. Egyrészt egyetértünk a módosított nyomvonallal. Ez lenne az első határozati javaslat. A közgyűlés 21 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: A második határozati javaslat. A beruházást négy jól értelmezhető szakaszra kell bontani és a területszerzések függvényében kell a beruházást végrehajtani. A közgyűlés 22 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: A 2006. évi költségvetésben a fedezetet biztosítani kell erre. Annyit azért még egy zárójeles megjegyzést mindenképpen hozzá kell tenni, hogy ez függvényében annak, hogy ha az M7-es autópálya elkészül. El tudok képzelni olyat, hogy nem engedik megépíteni addig a körforgalmat, amíg az autópálya forgalma, illetve a 7-es út forgalma át nem kerül az autópályára. Tehát az ilyen logikus értelmezését a feladatnak kérem elfogadni, mert az már külső tényezőktől fog függni. A közgyűlés 22 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 216/2005.(VIII.30.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. egyetért a Dózsa Gy. és Kalmár utcák meghosszabbításának tervmódosításával, mely szerint a Kalmár utca a Vágóhídi utca helyett a 7-es számú elkerülő útra köt ki. Felkéri a polgármestert, hogy gondoskodjon a terv módosításának elkészítéséről, valamint a szükséges területek megszerzéséről, a telekalakításokról. 2. felkéri a polgármestert, hogy gondoskodjon a beruházás előkészítéséről. Ennek során a projektet négy, jól értelmezhető szakaszra kell bontani. Az ütemezést a területszerzések függvényében kell elkészíteni, illetve végrehajtani. 3. felkéri a polgármestert, hogy a beruházás fedezetét biztosítsa a 2006. évi költségvetésben. Határidő: 2005. december 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető) 20. Thury téren nyilvános WC kialakítása (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester Litter Nándor: Valamennyien tudjuk, hogy a Thury téren egy Európai Uniós normáknak megfelelő játszótér épült. Onnét még egy illemhely hiányzik, és ezt célozná ennek a létrehozása vállalkozók közreműködésével. Tárnok Ferenc: Tavalyi évben átadásra került ez a játszótér. Nagyon sok látogatót vonz és lakossági igényként, illetve vállalkozói igényként is jelentkezett egy olyan dolog, hogy úgy oldaná meg a nyilvános illemhely kialakítását, hogy mellette ezzel egybeépítve egy saját maga által üzemeltetett cukrászda kerülne kialakításra. Szeretném kihangsúlyozni, hogy szeszesital mérése nem lehetséges semmiképpen, mert a közgyűlés esetleg arról fog dönteni, hogy cukrászdát épít, nem melegkonyhás egységet, így, mivel 200 méteres sugarú körben oktatási intézmény található, szeszesital mérése semmiképp nem megoldható. Ez egy önbefektetői pályázat kiírását tenné lehetővé, ami az önkormányzatnak pénzébe nem kerülne, de a feladatot még is megoldaná. Kereskai Péter: Kiegészítő javaslatom lenne a határozathoz. Meg kellene vizsgálni más helyszíneket is, mert vannak sokan a városban, akik nehezményezik, hogy egyébként nem nagyon találnak ilyen létesítményeket, és szükség lenne rá. Konkrétan esetleg még a Székely-kert merült fel. Szerintem más területeket is meg kellene vizsgálni, ahol lehetséges illemhely kialakítása. Cseresnyés Péter: A céllal, hogy egy nyilvános illemhely létesüljön itt ezen a területen, mindenképpen egyetértek. A gondom ezzel az előterjesztéssel az, hogy amit én kaptam, nem teljes. Most tudjuk meg, hogy cukrászdáról van szó. A határozati javaslatban például egyéb szolgáltatás létesítése van a cukrászda helyett odaírva. Azt kérem az előterjesztőktől, hogy részletesebb előterjesztést készítsenek, amiből dönteni lehet. Itt merül fel a kérdés többek között azért, mert tényleg kevés információ jut el hozzánk ebből az előterjesztésből, hogy hogyan akarunk mi pályáztatni. Tudjuk-e hova, vagy eldönti majd a pályázó, vagy a pályázók sora, hogy hova akarják tenni ezt a bizonyos építményt? Megkérdeztük-e az ott már működő olyan kereskedelmi egységet, amelyik rendelkezik WC-vel, hogy nem működtetne-e esetleg egy nyilvános WC-t, ha nem akarjuk ezt a teret egy kicsit szokatlanná tenni egy új építménnyel? Miért nem kérdeztük meg, miért nem kereste meg valaki az ott már működő boltokat, hogy nem akarnak-e egy ilyen intézményt ott működtetni esetleg egy hozzáépítéssel? A kispiac ott van. Van ott tudomásom szerint egy italbolt, aminek esetleg a hozzáépítésével meg lehetett volna oldani ezt a problémát. A céllal egyetértek. Azért nem tudom a szavazatomat igennel biztosítani, mert nem látom az előkészítettségét ennek a napirendi pontnak és ennek a határozati javaslatnak. Nem beszélve arról, hogyha most egy újabb olyan vendéglátóipari egység létesül erre a területre, mit szólnak hozzá azok a vállalkozók, akik már ott működtetnek valamilyen ehhez hasonló üzletet? Nem fognak-e majd ők háborogni e miatt? Papp Nándor: A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság megvizsgálta a napirendi pontot. Mi kaptunk egy vázlattervet a valamikori elképzelésre. A bizottságnak az volt a véleménye, hogy ahová ez telepítve volt, attól még vizsgálni kell a helyszínt, hogy a téren belül hova legyen elhelyezve, mert azt nem tartottuk ideálisnak, ahová éppen ezen a helyszínrajzon tették, a játszótér délnyugati sarkába. Elméletileg ott lenne egy jobb lehetőség, de nyilván, hogy meg kell vizsgálni a helyszínt. Bicsák Miklós: Az előterjesztéssel egyetértek. Hosszú távra határozzuk meg azt, hogy szeszesitalt nem szabad árulni. Zakó László: Rövid az előterjesztés, de számomra egy kicsit érthetetlen. Úgy kezdődik, hogy felmerült az igény egy nyilvános illemhelyre. Eddig érthető. Az önkormányzatot megkereste egy vállalkozó, aki cukrászdával kombinálná ezt a helyiséget. Ez is érthető. Bár akkor felmerül a kérdés, hogy itt a Fő utca két végén már van egy ehhez hasonló, hogy ilyenkor kérni kell a kulcsot, vagy a pultos lány fogja lekísérni felszolgálás közben? Nem tudom, hogy van ez. A határozati javaslat pedig úgy szól, hogy közben meg írjunk ki egy befektetői pályázatot erre a célra. Akkor most valaki ötletet adott azzal, hogy szeretne egy cukrászdával kombinált illemhelyet adni? Litter Nándor: Hogy a legjobb megoldás jöjjön ki. A pályázat csak azért. Zakó László: Jelzem, hogyha ez cukrászdára épül és mellékesen idegenek is bemehetnek, akkor abból elég komoly félreértések is lesznek és nem ez a része fog dominálni. Mit jelent az, hogy a nyilvános illemhely és kapcsolódó egyéb szolgáltatás, mert a határozati javaslatban már ez van. Az illemhelyhez számtalan egyéb szolgáltatás kapcsolható. Szerintem egy kicsit szorosabbra kellene ezt a fogalomkört vonnunk. Dr. Fodor Csaba: Jónak tartom az ötletet. Valóban szükséges az illemhelyek és cukrászdák kialakítása, különösen olyan helyen, mint a játszóterek. Azt hiszem, hogy ez az előterjesztés így nem jó. Javaslatom, hogy a határozati javaslat módosuljon, hogy utaljuk vissza a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság elé ezt a kérdést. A bizottság a Városfejlesztési Osztály segítségével határozza meg a városnak azokat a területeit, ahol szükségét látnák ilyen nyilvános WC-k elhelyezésének. A területeken belül határozzuk meg, hogy az adott területnek melyik részére kívánnánk mi felépítetni egy ilyen jellegű építményt. A Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság ülésén vita kerekedett abból, hogy a becsatolt térképvázlaton jelölt felépítmény helye megfelelő, vagy nem. Ezt döntsük el ott, és már úgy kerüljön már kiírásra, hogy tudja a pályázó, hogy hová szeretné. Az is fontos lenne, hogy meghatároznánk előre, hogy körülbelül milyen méretű, milyen nagyságú, milyen megjelenésű építmény lenne elhelyezhető. Mindezeknek a meghatározása és pályázat kiírásának a határideje lehetne szeptember 15-e. A pályázatokat be lehetne nyújtani október 15-ig és október 30-ig pedig a Városfejlesztési és Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság el tudná dönteni. Azért tartanám a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság kezében és nem a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság kezében, mert nagy valószínűséggel ezek saját erős beruházások lesznek. Tehát vagyoni kérdéseket nem érintenek. Illetőleg annyiban és csak annyiban, hogy önkormányzati tulajdonon foglalnak el bizonyos négyzetmért, de egyéb más szempontokból mindenképpen a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság hatáskörébe tartozna. Én ekként módosítanám a határozati javaslatot. Litter Nándor: A magam részéről támogatom Dr. Fodor Csaba javaslatait. Úgy gondolom, hogy a pályázatok értékelése pedig a beadott, vagy az eddigi kialakított rendnek megfelelően kell, hogy történjen. Ezt kivéve én támogatom a javaslatait. A Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság mondja meg, hogy hol legyen, vannak-e egyéb területek és a pályázat feltételeit és esetleg az üzemeltetésre vonatkozóan is, hogy ne legyenek zavarok a használattal összefüggésben, hogy elzárják stb. A pályázatok értékelése pedig történjen az eddig rendnek megfelelően. Ha közbeszerzés, akkor az, de ez valószínűleg nem közbeszerzés. További hozzászólások nincsenek. Ez így integrálja mindazt, amit elmondtak képviselőtársaim. Kérem Önöket, hogy ezekkel a módosításokkal fogadjuk el a határozati javaslatot. A közgyűlés 21 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és következő határozatot hozza: 217/2005.(VIII.30.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottságot, hogy vizsgálja meg – az adott területen belül a konkrét elhelyezés megjelölésével –, hogy a város mely területein szükséges nyilvános illemhely kialakítása. A területek kijelölését követően a szolgáltatás létesítésére pályázatot kell kiírni. A közgyűlés felhatalmazza a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottságot a pályázati, üzemeltetési feltételek meghatározására. A pályázat kiírását, elbírását az érvényben lévő szabályozás szerint kel lefolytatni. Határidő: a pályázat kiírására: 2005. szeptember 15. a pályázat benyújtására: 2005. október 15. a pályázat elbírálására: 2005. október 30. Felelős : Litter Nándor polgármester Papp Nándor bizottsági elnök (Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető) 21. Tájékoztató a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL tv. hatálybalépésével összefüggő egyes önkormányzati feladatokról (írásban) Előadó: Dr. Kelemen Marcell jegyző Dr. Kelemen Marcell: A napirendi pont alapvetően Önök számára egy tájékoztató, amelynek a legfőbb célja, hogy Önök is megismerkedjenek azokkal az előttünk álló feladatokkal, amelyek a Polgármesteri Hivatalt terhelik. 2005. november 1-jétől új eljárási törvényt kell alkalmaznunk valamennyi közigazgatási eljárás intézése során. Ennek jegyében bizonyos felkészítés már elkezdődött. A hivatal vezetői ötnapos, a Közigazgatási Hivatal által szervezett képzésen vettek részt. Közel 90 kolléga képzése fog megtörténni az elkövetkezendő időszakban november 1-jéig. Ezt a Közigazgatási Hivatal fogja szervezni. Erre Nagykanizsán lesz lehetőség. Ezen túl a hivatalon belül nagyon feszes ütemtervnek és tempónak megfelelően készülünk fel az új közigazgatási eljárási törvény alkalmazására. Önöknek is van feladata ebben, hiszen jogalkotási feladatot is előír a Ket. A szeptemberi közgyűlésre fogjuk Önök elé terjeszteni azt a rendelettervezetet, ami ehhez szükséges. Vannak továbbképzési teendőink. Mi házon belül is a jogalkalmazás, az egységes joggyakorlat megteremtése érdekében a kollégáknak képzést fogunk az osztályvezetőkkel közösen megszervezni. Ez várhatóan október hónapban fog megtörténni. Vannak különböző szervezési feladatok. Így például ügymenet modellek kidolgozása, új formanyomtatványok létrehozása, valamint különböző, a kollégák munkáját segítő iratminták elkészítése, amelyet november 1-jétől alkalmazni kell. A Ket. hatálybalépésével nekünk bizonyos ügyekben a továbbiakban is alkalmazni kell a régi államigazgatási eljárási törvényt, hiszen mindazokban az ügyekben, amelyekben a kérelmet a korábbi jogszabály alapján nyújtották be, az eljárást még a szerint kell lefolytatnunk. Építéshatósági ügyekben elképzelhető, hogy még a jövő évben is lesznek ilyen ügyek. Nagy várakozással tekintek a Ket. bevezetése elé. Egyrészt majd a joggyakorlat fogja megmondani, hogy ez az új jogszabály megfelel-e valóban az elvárásoknak, vagy sem. Tudniuk kell, hogy még hatályba sem lépett, de már módosította az Országgyűlés, hiszen kiderült, hogy néhány eleme Alkotmánysértő, illetve ellentmondásos volt. Önöknek az előterjesztés mellékleteként a közigazgatási eljárási törvény egy példányát kiküldtük. Önök, mint képviselők nap, mint nap kapcsolatban állnak az ügyfelekkel. Kérem, hogy e jogszabály segítségével, ennek felhasználásával adjanak nekik tanácsot, mert bizonyos esetekben az ügyfelek sem fogják érteni a megváltozott szabályokat. Két nagyon fontos dolgot szeretnék megemlíteni a Ket. változásával kapcsolatban. A közigazgatási szervnek öt napon belül az ügyfelet értesíteni kell az eljárás megindításáról. Sajnos a jogszabály nem öt munkanapot mond, hanem öt naptári napot. Tehát ha egy három napos ünnep közbeesik, akkor két napunk lesz erre. Mondjuk építéshatósági ügyben, ahol ki kell kérni a tulajdoni lapokat, nem tudom, hogy ezt hogyan fogjuk tudni megvalósítani. Ennek a szabálynak az előnye az, hogy nemcsak a határozat kézbesítésével tudja meg valaki, hogy a szomszédban építkeznek, vagy bontanak, vagy bármi hatósági ügy történik, hanem már az ügy megindításakor. Egyéb ügyfelek is, nemcsak a kérelmező tudja az eljárás során a jogát gyakorolni. Ez egy alapvető szabály. Az új jogszabály előírja, hogyha az ügyfél kéri, akkor bizonyos adatokról tájékoztatni kell. Ezt úgy fogom előírni a hivatalban, hogy nemcsak az ügyfél kérelmére, hanem valamennyi esetben a kérelmezőt tájékoztatni fogjuk az iktatási számról, az eljárás megindításának napjáról, az ügyintézési határidőről, az ügyintéző nevéről és a hivatali elérhetőségéről. Ez szintén garanciális az ügyfelek számára, hogy tudják, hogy ki, mikor, hogyan intézi az ügyüket. A határozati javaslatok között szerepel az is, hogy a Városi TV, illetve a Kanizsa Újság vegyen részt a közigazgatási eljárási törvény bevezetésének publikálásában. Kérem, hogy Önök ezt is fogadják el, hogy mi, hivatali dolgozók az általunk összeállított anyagot megjelentethessük a helyi újságban, illetve a Városi TV-én keresztül tájékoztassuk minél szélesebb körben az ügyfeleket a megváltozott eljárási szabályokról. Ezen kívül, ahol lehet, közzé fogjuk tenni a közigazgatási eljárási törvény szövegét, valamennyi osztályon, kint a folyosón, könyvtárban és így tovább, valamint a honlapon is. A Ket. értelmezésével kapcsolatos anyagokat is közzé fogjuk az önkormányzat honlapján. Kérem, hogy támogassák a Polgármesteri Hivatalt ebben a munkában. Litter Nándor: Úgy látom, hogy hozzászólások nincsenek. Ennek megfelelően kérem, hogy fogadjuk el a határozati javaslatokat. A közgyűlés 23 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 218/2005.(VIII.30.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1.) a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény hatálybelépésével összefüggő egyes önkormányzati feladatokról szóló tájékoztatót elfogadja. 2.) Felkéri a jegyzőt, hogy a szeptemberi közgyűlésre a szükséges rendeletmódosításokat valamint az új eljárási törvény hatálybalépésével megalkotandó rendeleteket terjessze a Közgyűlés elé. Határidő: 2005. szeptember 30. Felelős : Dr. Kelemen Marcell jegyző (Operatív felelős: Dr. Termecz Marianna önk. szervezési-jogi ügyintéző) 3.) Felkéri a jegyzőt, hogy a köztisztviselők képzésével és az egyéb szervezési feladatokkal kapcsolatos intézkedéseket tegye meg. Határidő: 2005. október 31. Felelős : Dr. Kelemen Marcell jegyző (Operatív felelős: Dr. Termecz Marianna önk. szervezési-jogi ügyintéző) 4.) Felkéri a Kanizsa Újság Kft. és a Kanizsa Tv Kft. ügyvezető igazgatóit, hogy a Ket. bevezetéséről és az azzal kapcsolatos főbb változásokról szóló - a jegyző által készített - tájékoztató közzétételéről gondoskodjanak. Határidő: 2005. október 31. Felelős : Dr. Kelemen Marcell jegyző Luif Ibolya Kanizsa Újság Kft. ügyv. igazgatója Maros Sándor Kanizsa TV. Kft ügyv. igazgatója (Operatív felelős: Dr. Termecz Marianna önk. szervezési-jogi ügyintéző) 22. Dr. Fodor Csaba és Tóth László képviselők önálló indítványa a Nagykanizsai Régió Ipari Park és Logisztikai Központ alapító okiratának módosítása, felügyelő bizottság létrehozására (írásban) Tóth László: A képviselő indítványban megfogalmazottak elég egyértelműek. Mivel ennek a Kft-nek nem volt felügyelő bizottsága és az elkövetkező időszak feladatai mindenféleképpen indokolják a fokozottabb odafigyelést. Annak fényében is igaz, hogy a költségvetés tárgyalásánál nem tettem szóvá, nem tettük szóvá, hogy a Kft. nem teljesítette az I. féléves befizetését. Mindenféleképpen célszerűnek látjuk a felügyelő bizottság létrehozását. Röst János: Jogos a felvetése a két képviselőtársamnak. Az indoklás minden részével nem értek egyet. Mert azt, hogy a vállalkozók kifogást emeltek a bérleti díj és megvásárlással kapcsolatban, ez nem hiszem, hogy a felügyelő bizottságnak a hatásköre lenne. Ez egyéb intézkedést igényel. Ettől függetlenül igazuk van. Én is azt mondom, hogy hozzuk ezt létre. Eléggé szokatlan gyorsasággal érkezett be. Igazából a felügyelő bizottság tagjaira való javaslattétel megnehezítette. Bízok abban, hogy a közgyűlés tud ebben dönteni, és mindenképpen javaslatokat kérnénk. Az egy fő vállalkozó személyére ugyanúgy nem volt idő arra, hogy azt leegyeztessük. Remélem, hogy a beterjesztőknek volt erre is véleményük, illetve a frakcióknak. Litter Nándor: Egyeztettünk mi ebben a dologban. Egyrészt három személyre szeretnék javaslatot tenni. György Pál önkormányzati képviselő, Bicsák Miklós önkormányzati képviselő és Pados Károlyné a helyi vállalkozók képviseletében javaslom, hogy kerüljön be a felügyelő bizottságba. Úgy látom, hogy nincs további hozzászólás. A vitát lezárom. Kérem Önöket, hogy szavazzunk a felügyelő bizottság tagjairól. Egyrészt Gyögy Pálról. A közgyűlés 16 szavazattal, 3 ellenszavazattal és 4 tartózkodással a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Bicsák Miklósról szavazzunk. A közgyűlés 17 szavazattal, 2 ellenszavazattal és 4 tartózkodással a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Pados Károlyné vállalkozóról szavazzunk. A közgyűlés 16 szavazattal, 2 ellenszavazattal és 5 tartózkodással a javaslatot elfogadja és az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza: 219/2005.(VIII.30.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. egyetért az önálló képviselői indítványban foglaltakkal, 2005. szeptember 1-jei hatállyal 3 fős felügyelő bizottságot választ, melynek tagjai: 1 fő önkormányzati képviselő György Pál 1 fő önkormányzati képviselő Bicsák Miklós 1 fő vállalkozó Pados Károlyné 2. utasítja Szányi Gábor ügyvezetőt, hogy a cégbírósági eljárás keretében az alapító okirat módosítását végezze el, és intézkedjen, hogy a módosítások a cégjegyzékben átvezetésre kerüljenek. Határidő: a cégbírósághoz történő benyújtásra 2005. október 30. Felelős : Szányi Gábor ügyvezető Zárt ülés: A zárt ülésen elhangzott hozzászólásokat, javaslatokat és döntéseket a zárt ülésről készített külön jegyzőkönyv tartalmazza. A közgyűlés 220/2005.(VIII.30.) – 223/2005.(VIII.30.) számú határozata később kerülnek kihirdetésre. A közgyűlés 224/2005.(VIII.30.) – 228/2005.(VIII.30.) számú határozataival egyedi államigazgatási ügyekben döntött. Litter Nándor polgármester más tárgy és hozzászólás nem lévén az ülést 15.40 órakor bezárta. (Az ülésről készült hangfelvétel alapján ezen jegyzőkönyv a hozzászólások lényegét tartalmazza.) K. m. f. Dr. Kelemen Marcell Litter Nándor jegyző polgármester |