Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
162.36 KB
2006-06-27 14:14:18
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
467
1382
A közgyűlési jegyzőkönyvek és mellékleteik 1990 novemberétől kezdve papírformátumban elérhetőek a Halis István Városi Könyvtárban, a helyismereti részlegen.


J E G Y Z Ő K Ö N Y V


Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2005. szeptember 13-án (kedd) 17.00 órakor tartott közmeghallgatásról.

Az ülés helye: Hevesi Sándor Művelődési Központ kamaraterme
(Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9.)

Jelen vannak: Bicsák Miklós, Budai István, Dr. Csákai Iván, Cseresnyés Péter, Cserti Tibor, Csordásné Láng Éva, Dr. Fodor Csaba, Halász Gyula, Dr. Horváth György, Kereskai Péter, Dr. Kolonics Bálint, Litter Nándor, Papp Nándor, Papp Péter, Polai József, Röst János, Sajni József, Stróber Gábor, Szányiné Kovács Mária, Vargovics Józsefné és Zakó László képviselők

Tanácskozási joggal megjelentek: Dr. Kelemen Marcell jegyző, Sámel Mónika sajtóreferens, Dabi Gabriella osztályvezető, Deák Tamás osztályvezető, Dencsné Szabó Edit osztályvezető, Dr. Nemesné Dr. Nagy Gabriella osztályvezető, Partiné dr. Szmodics Györgyi osztályvezető, Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető, Simánné Mile Éva osztályvezető, Szamosi Gábor osztályvezető, Hári László irodavezető, Somogyi Ottó irodavezető, Tárnok Ferenc irodavezető, Kámán László intézményvezető, Ring Balázs ügyintéző, Gáspár András ügyvezető



Litter Nándor: Megállapítom, hogy a közgyűlés a közmeghallgatáson határozatképes. A közmeghallgatáson közérdekű ügyben lehet kérdéseket feltenni, szót kérni. A jelentkezés sorrendjében megkezdenénk a mai közmeghallgatást. Javaslom, hogy maximum 5 perc időtartamban szíveskedjenek összefoglalni a mondanivalójukat. Amennyiben itt a helyszínen tudunk az adott kérdésre válaszolni, akkor válaszolunk, ha nem, akkor írásban.
Gyarmati Ernő és Cziráki Miklós Nagykanizsa, Erdész u. 51/2. szám alatti lakosok felszíni csapadékvíz elvezetése tárgyában kértek szót.

Gyarmati Ernő - Nagykanizsa, Erdész u. 51/2.: Az Erdész utca végén lévő lakótelep lakóit képviselem. Ez a terület a KÖGÁZ ipartelepével szemben, az Erdész u. északi oldalán és a temetőkerítés között helyezkedik el. A felszíni csapadékvíz elvezetésével van problémánk már régóta. Az utóbbi időben az elmúlt nagy esőzés különösen kihozta ezt a problémát annyira, hogy a területeket elöntötte a víz, és éppen hogy a lakásokba be nem folyt. Az emberek vödörrel merték és söpörték ki a vizet. Nincs semmilyen felszíni csapadékvíz elvezető árok. Az útburkolat, a járda, illetve a vízzáró burkolattal ellátott területekről a víz ömlik egy irányban. A terület lejt a mező felé keleti irányba. Ez azt jelenti, hogy az ott lévő garázssor előtt gyűlik össze a csapadékvíz, és ott egy patak képződik. Ott körülbelül 5-6 m szélességben ömlött a víz. Ez nagyon komoly károkat okozhat abban az esetben, ha még egyszer megismétlődik. Ezek a területek osztatlan közös telkek, magántelkek, de valamit ebben az ügyben tenni kellene. Önkormányzati képviselőnktől értesültem arról, hogy az önkormányzat foglalkozott az utóbbi időben ezzel a problémával. Valamilyen tervezet készült vagy készül és ez a mi területünkre nem vonatkozott. Kérjük, hogy ezt a területet is vegyék fel ebbe a tervezetbe. Amennyiben lehetőség lesz rá, akkor valamilyen segítséget adnának, akár terv szinten is, hogy ott valamit létrehozhassunk. Hoztam egy részletrajzot is, amit esetleg meg lehetne majd nézni. Meg tudnám mutatni, hogy miről is van szó.

Litter Nándor: Kérem, hogy Gáspár Andrásnak, a VIA Kanizsa Kht. ügyvezetőjének szíveskedjék átadni ezt a dokumentumot. Ki kíván még ebben a témában szólni?

Pogány László - Nagykanizsa, Erdész u. 53/A.: 30 éve lakunk ezen a területen és mindig azzal a kifogással kerülték meg ezt a kérdést, hogy nincs rá pénz. Szeretném kérni polgármester urat és a képviselőtestületet, hogy egyszer végre szavazzanak meg végre nekünk is valamit. Sárban járjunk. Nincs megoldva a csapadékvíz elvezetés. Nincs normális közvilágítás. Az út állapota katasztrofális.

Litter Nándor: Megkérem Gáspár András ügyvezető urat, hogy szíveskedjen ismertetni, hogy milyen feladatot végez el az önkormányzat a csapadékvíz problémák felmérésével összefüggésben.

Gáspár András: Az önkormányzat adott nekünk egy olyan feladatot, hogy a városban azokon az ilyen jellegű területeken, de nem csak itt, hanem ahol van árok, de nem megfelelően funkcionál (Kiskanizsa, Miklósfa, Katonarét), készítsünk egy olyan programot, amely alapján a jövő évi költségvetésben az ilyen jellegű csapadékvíz elvezetésekkel kapcsolatos feladatokat legalábbis megkezdheti a város - miután itt hatalmas összegről van szó, több tíz millió forintról. Ez a felmérés, ez program most készül. A közgyűlés elé kerül. Azzal tisztában vagyunk, hogy soha nem volt tervezve ennek a területnek a csapadékvíz elvezetése, így ezzel is foglalkozunk. Úgy tudom – lehet, hogy tévedek –, hogy ennek az egyik útnak a felújítása meg fog történni.

Litter Nándor: Az idei programban benne van és a felújítás meg fog történni. Legalábbis a pályázat kiírása úgy tudom megtörtént.

Gáspár András: Azért mondtam, hogy úgy tudom, mert nem mi intézzük, hanem a hivatal. A közvilágítással kapcsolatban szintén egy önálló beruházásnak kell lennie. A helyszínen fel kell mérni, hogy milyen az igény, jogos-e az igény, ennek mi a költségvonzata, és akkor a következő évi – ki tudja milyen összegről van szó – vagy az azt követő évi költségvetésben szerepeltetheti az önkormányzat. Ez meg kell néznünk szakmai szempontból.

Litter Nándor: Azt várjuk Gáspár Andrástól, hogy Nagykanizsa minden utcájában végezzen el egy felmérést, hogy szükséges-e a beavatkozás csapadékvíz elvezetéssel kapcsolatosan és készítsen egy rangsort, hogy milyen ütemben, milyen rangsorban kellene ezeket a problémákat megoldani, és akkor a következő költségvetésünkben úgy gondolom, hogy erre mindenképpen forrást fogunk biztosítani és a kialakított rangsornak megfelelően megkezdjük.

Papp Péter: Az Erdész utcai lakosoknak szeretnék annyit mondani, hogy ma délelőtt ülésezett a Közbeszerzési Bizottság, ahol mi döntöttünk arról, hogy az Erdész utca felújítását november 30-ig el kell végezni. Az önkormányzat ügyrendje olyan, hogy a Közbeszerzési Bizottság javaslatot tesz, és ha polgármester úr elfogadja, akkor indulhat a beruházás. Az útfelújítás ügyében nyitott kapukat döngetnek.

Litter Nándor: Szabó Imréné Nagykanizsa, Csokonai u. 2. szám alatti lakos menetrendváltozással és hó eltakarítással kapcsolatban szeretne szólni.

Szabó Imréné - Nagykanizsa, Csokonai u. 2.: A menetrendváltozással kapcsolatban mintegy méhkas, úgy felbolydult a keleti városrész. Nem tudom, hogy ez kinek az ötlete volt. Miért volt ez jó? Mire ment el az az 50.000.000 Ft, amit egy újság hozott, hogy ez az egész buszváltozás 50.000.000 Ft-ba került?

Litter Nándor: Nem igaz az 50.000.000 Ft. 5.000.000 Ft-ba került és közösen finanszíroztuk a Zala
Volánnal azt a felmérés előkészítést, amelynek nyomán ez a változás bekövetkezett.

Szabó Imréné: Akkor ezt helyesbíteni kellett volna, mert mindenkiben úgy él, hogy ez 50.000.000 Ft-ba került és ez egy kidobott pénz az ablakon. Jó, hogy a körjáratot megindították – 20-ast, 21-est –, mert tényleg körbe lehet menni a várostól az Izzóig és aztán le a városig. De addig, amíg én a 20-asra és a 21-re egy csokor virágot elvinni a temetőbe, buszt adok, addig, ahol 20-30 ezer ember él abban a városrészben, onnét elveszem az állomás járatát. Ez egy nonszensz dolog. A városrész nem érti meg, hogy a 33-ast miért törölték el. Miért nincs innen felülről egy egyenes járat le a vasútállomásig? A 32E piaci járatot elvették. Tehát a 32C-s, ami most 6C-s, azt meghagyták, holott ott megy még egy le a piacra a TESCO-nak a C-s járata. Azon kívül, hogy azon a Balatoni úton lakóépületek nem nagyon vannak, hiszen lépcsőn kell felmenni egy emeletes házsorig, addig a Csokonai utcán végig, a Platán soron végig egyetlenegy busz nem megy. Nem tudom elképzelni, hogy arra nem gondolt a tervező, a vezetés, hogyha én áthozom a forgalmat a Teleki utcára, attól még egy járatot közlekedtethetnék a Csokonai utcán és a Platán soron, mert hiszen a Platán soron, ha balra elfordul, a rendőrlámpa miatt könnyebben kimegy a busz, mint ahogy kimegy a 6A-s a Teleki utcára. Nagyon balesetveszélyes. Főleg, amikor lejövünk a piacra és egy más jelzéssel, 10-essel, vagy 6Y-ossal, vagy akármilyen busszal feljövök, le kell szállnom a kórházi megállónál. Mondani se kell, hogy ma is 8 kg-ot cipeltem haza a bevásárlásból, mert őszi eltevések vannak, a szélrózsa minden irányába indul a nép, aki leszáll arról a buszról, csak éppen az a nagy forgalom még nem ütött még el egy embert sem. Kérem Önöket, hogy - a Platán sor és a Csokonai nevében, abba beletartozik az Attila lakótelep, a Tavasz utcai rész, a Katonarét – legalább ezt az egy járatot adják vissza a Csokonai és Platán sorra. A többi mehet a Teleki utcán. Nem mondom, hogy mind a 30 járatot járassák a mi utcánkon, de legalább ezt az egy piaci járatot ne vegyék el, illetve ha már elvették, akkor adják vissza, legfeljebb a délutáni órákban nem közlekedtetik. Közeleg a tél. A város hó-eltakarítása nincs megoldva. A régi rendszerben ez meg volt oldva. Most az van, hogy fenyegetnek, hogy aki nem takarítja le a járdát, azt megbüntetik és a képviselőtestülethez tartozó járdákon pedig hasig érő hóban járunk. Nem tudom elképzelni, hogy ezt miért nem lehet megoldani. Nekem kevés az a válasz, hogy magánemberrel kötünk szerződést. Igen ám, de a magánember csak reggel 8-4-ig tartja az embereit, ha tartja. 4 óra után másnap reggel 8-ig ha esik, ha fúj, a járda akkor sincs letakarítva. Mi jogon fenyegetik azt a háztulajdonost, aki elmegy reggel 6 órakor dolgozni, előtte lesöpörte a havat, de nem söpörte le délután 4-re, amikor az urak arra mennek és belelépnek a hóba. Nekem volt egy-két javaslatom arra is, hogy ezt a multicar-ost vissza kellene állítani, mert nem kézi erő, gyorsabban megy. Mi választottuk Önöket azért, hogy igenis a mi érdekeinket képviseljék ebben a testületben, ahol Önöknek határozati joguk van.

Litter Nándor: Jegyeztük ezeket az észrevételeket. Horváth Ferencné itt van a Zala Volán képviseletében. A következő hozzászóló is a közlekedéssel kapcsolatban kíván szólni. Javaslom, hogy hallgassuk meg, és akkor utána reagáljunk együtt a felvetésekre.
Lakatos József Nagykanizsa, Liszt F. u. 2. szám alatti lakos a Liszt F. utca közlekedésének felülvizsgálatával kapcsolatban szeretne szólni.

Lakatos József - Nagykanizsa, Liszt F. u. 2.: A Liszt Ferenc úti utcának a forgalmi rendjével kapcsolatban szeretnék észrevételt tenni. Köztudott, hogy a Hevesi útról nyíló Liszt Ferenc utca zsákutca. Az a zsákutca vezet a parkolókba. A bekötőút forgalmi rendjével kapcsolatban volna észrevételünk. Célszerűnek találnánk, ha megállni tilos táblát helyeznének el. Most jelen pillanatban is és folyamatosan ott az egy sávon két használhatatlan autó parkol hónapok óta. Nem beszélve arról, hogy a téli időszakban nem becsületesen tolják le a havat és nagyon nehéz kijönni. Nagyon sok autó ott áll meg. Be sem tartja a kereszteződés előtti 5 m távolságot. Nem lehet kilátni. Amikor be akar fordulni az ember akár a Telei út felől jövet, vagy a 7-es út felől jövet nem lehet belátni abba a zsákutcába. Ezáltal megáll a Hevesi úton, zavarja a forgalmat, vagy visszatolat, vagy nem. Ott mi úgy találnánk célszerűnek, ha a parkolóba vezető bekötő szakaszban megállni tilos táblát helyeznek el. Különben is az úttesten csak két látszólagos sáv van.

Litter Nándor: Gáspár Andrást kérem, hogy akkor ezzel az utóbbival és a hó-eltakarítással kapcsolatban reagáljon.

Gáspár András: Lakatos úr kérésére válaszolva: valahol, ha ez egy forgalmi út lenne és nem egy parkoló utca, egy lakó utca, akkor igazat tudok adni, mert valóban nagyon le van szűkítve így a sáv, hogy parkolnak ott. Azonban ez egy lakóutca, ahol szükség van a parkolóhelyekre. Amennyiben a lakók, a lakóközösségek azt kérik tőlünk, hogy tiltsuk le a megállást, akkor letiltjuk, de nem értek vele egyet szakmai szempontból, mert megszüntetünk nagyon sok parkoló helyet. Szabó Imréné, mint volt kolléganőnk a költségvetési üzemnél, nagyon jól tudja, hogyan ment akkor a hó eltakarítás. Most viszont nincs olyan szinten képben, és más szemmel nézi, annak a munkáját, aki ott dolgozik, és más szemmel nézi lakosságként a munkáját. Ez sajnos az emberben külön választódik. Többszöröse a jármű és többszöröse a létszám ma a téli hó eltakarítás során, mint ami a mi időnkben volt. De természetesen nem tökéletes. Ez az a dolog, ami minden téren ütközőpont lesz, amire mindig minden városban, minden társaság elmondja, hogy fel van készülve a hóra. Az első hónál rögtön jön a lakosság, hogy hogyan volt felkészülve. Természetesen az első napon, az első héten mindent nem lehet letakarítani. Van egy ütemterv, aminek megfelelően a vállalkozó dolgozik a városban. Azokat a feladatokat végzik el, amelyeket szerződésben rögzítettünk velük. Azon az időn belül elvégzik. Tehát megvan, hogy 3 órán, 6 órán, 24 órán belül mely feladatokat kell elvégezni. Elvégzik, viszont van egy keret, amit nem igazán célszerű túllépni. Pénzügyi keretre gondolok. Van egy bejáratot összeg, durván 30, 40 millió Ft körül van egy tél sajnos ma már tételesen. Tehát mielőtt valaki átalánydíjas szerződésre gondolna, tételesen felmérési napló alapján, sajnos ennyibe kerülnek a gépmunkák, ennyibe kerülnek a munkák. Mindegy hogy ki a vállalkozó. Tehát, ha az önkormányzat saját maga végezné, amellett, hogy beruházásként gépeket is kellene vennie, vagy pedig vállalkozásba adja, ez az összeg ennyi. Lehetne ezt végezni tökéletesebben is, csak duplázni kellene a költségeket. Gondolom, hogy valahol érdekünk az, hogy próbáljuk elviselni a telet úgy, ahogy el lehet viselni. Egy kicsit nehezebb körülmények között, mert abból az összegből esetleg a városban más jobbat lehetne tenni.

Litter Nándor: Lakatos úr felvetésével kapcsolatban kérem a Rendőrkapitány urat, illetve a Tűzoltóság képviselőjét, Egri Gyula urat és VIA Kanizsa Kht-t, hogy szakembereik nézzék meg, hogy ez a kérés teljesíthető-e. Amennyiben igen, akkor én kérem, hogy ezt tegyük meg.
Horváthnét kérem, hogy a közlekedésekkel kapcsolatos kérdésekre szíveskedjen válaszolni, amennyiben itt tud.

Horváth Ferencné: Az önkormányzat és a Zala Volán finanszírozásában lett egy alapos teljeskörű utasszámlálás elvégezve. Ezt a munkát a Thury Szakközépiskola harmadikos diákjai végezték. Ez teljes körű volt, tanszünetes volt, szeptember 21-én munkanapos volt, illetve szeptember 18-án, szombaton és 19-én, vasárnap, azaz amikor már beindul a forgalom. Évek óta látszott már az, hogy minden menetrendváltozás előtt jönnek a különböző igények, amelyeket be kellett valamilyen szinten fogadni és lett egy olyan szerteágazó rendszer, amit már tovább működtetni nem lehetett, csak rettentő ráfizetéssel. Ezért a Győri Egyetem szakemberei lettek annak az átvilágítására felkérve, hogy az utasszámlálás adatait feldolgozva azt a rendszert ők dolgozzák ki, ami egy Nagykanizsa nagyságrendű város esetében a legoptimálisabb. Valóban erre került sor és az adatok birtokában és a három hónap távlatából is elmondható, hogy természetes, mint minden újtól az emberek nyilván, hogy félnek. Különösen az idősebb korosztály nehezen barátkozott meg az új számokkal, az új vonalakkal. A 12 ezer db menetrendet szétosztottunk díjtalanul. Térképeket tettünk a város különböző pontjaira. Az új menetrendnek nagyon sok előnye van. A területi ellátottság megmaradt ugyanúgy, mint régen volt. Nyilván, hogy a város egy része kedvezőbb helyzetbe került és van egy-két apróbb terület, ahol kedvezőtlenebb szituáció alakult ki. A Csokonai, Platán sort már régebben meg kellett volna lépnünk. Több min két éve a Közlekedés Felügyelet írt nekünk egy levelet, hogy az autóbusz-közlekedésre nem alkalmas az a két utca - pontosan az oktatatási intézmények jelenléte miatt nem alkalmas buszközlekedésre. Rengeteg baleset volt az elmúlt években. Nemcsak közúti baleset, hanem az autóbuszainkon a gépkocsivezetők kényszerültek hirtelen fékezésre. Mindezt összegezve úgy gondolták a szakemberek is – és mi eddig vártunk, mert tudtuk, hogy előbb-utóbb meg fog történni ez az alapos felmérés – és eddig vártunk, hogy ezzel együtt történjen meg és Teleki utca, különösen a körforgalom ….. sokkal egyszerűbbé és balesetmentesebbé tette a buszforgalmat. Úgy gondolom, hogy a Csokonai útról a Teleki utcai megállóhoz a Csokonai útnak a keleti vége igazából tényleg közel van. A másik részének a kórház bejárati út nincs messze. Nem beszélve arról, hogy éppen a Platán sor egy részének a Csokonai út, tehát a 2. házszám is ott van a Rózsa környékén. Tehát a Rózsa 1., 2-nél pontosan az idős lakosságra való tekintettel egy új megállópárt létesítettünk, hogy a 6/A vonala végigmegy a Rózsa úton, ezáltal a 6/A-t Önök igénybe tudják venni, ami iskolai előadási napokon nagy sűrűséggel közlekedik, tehát nem kell a 6-ost igénybe venni. A körjárat, ami félóránként közlekedik, Ön is mondja, hogy jó. Hát éppen a 32/E-t például kiváltotta teljes egészében. Ugyanis az autóbusz-állomás a kiinduló pontja mindkét körjáratnak. A két körjárat egymással szemben közlekedik negyedórás eltolással, ami azt jelenti, hogy az autóbusz-állomásról minden negyedórában van eljutás a város különböző pontjára, azaz ha Ön a keleti városrészt említette, az azt jelenti, hogy negyedóránként el lehet jutni, méghozzá negyedkor, háromnegyedkor a 20-assal, félkor és órakor pedig a 21-es körjárattal. Természetesen mindig az ellentétes irányt kell figyelni a célállomástól függően. A 20-ast az utasok nagyon kedvelik. A 33-as megszűnésével kapcsolatban azt tudom mondani, hogy egy körjárat beindítása már több mint öt éve mindig igény. Ön is tudja nagyon jól, hogy az egészségügyi létesítmények egy helyen koncentrálódnak. A körjárattal ezt félóránként el tudja érni a városrészéből az utazóközönség. Sajnos a leginkább kihasználatlan járatok estek áldozatul. Átszállással nem véletlenül a 20 perces 18-as járat beiktatásával és átszállással egy Nagykanizsa nagyságrendű városban leginkább ez a kézenfekvő. Ahogy én látom, beindultak az iskolák is. Itt probléma az átszállás körül, főleg a diákjáratok beindulásával, amikor a keleti városrészből 5 percenként van lejutás. Ez most már nem szabad, hogy problémát okozzon. Egyet kérek, hogy a megszokást tessék elfelejteni és a menetrendet áttanulmányozni és akkor biztos vagyok benne, hogy Ön is azt mondja, hogy ezt a fáradságot megérte.

Litter Nándor: Annyival hadd egészítsem ki, hogy vannak változások a város úthálózatában. Éppen ezért mi is gondoljuk, hogy újra át kell gondolni egyes elemeit. Például az OBI előtt körforgalom épül. December hónapra tervezzük, hogy összegyűjtenénk ezeket a javaslatokat is, amit Ön elmondott és még egyszer átgondoljuk, hogy hol kell beavatkozni.
Vukics József Nagykanizsa, Törökvári u. 11. szám alatti lakos járdafelújítással, vízelvezető árok rendbehozatalával és hegyi úttal kapcsolatban szeretne szólni.

Vukics József - Nagykanizsa, Törökvári u. 11.: Három kérést szeretnék továbbítana. Az első a járdafelújítás folytatása. A tavasszal volt egy játszótérátadás a városrészben, mivel a város költségvetésében - úgy tudom - ez a része nem szerepel, a polgármester úr tett egy ígéretet, hogy ebben az évben folytatódni fog, és egy újabb szakasza el fog készülni. Ez ügyben történt-e előterjesztés a képviselőtestület felé? Elfogadták-e? Volt-e közbeszerzési pályázat? Milyen határidőig fog ez elkészülni? Részben érintve volt az vízelvezető árok rendbehozatala. Ez az idők folyamán feltöltődött, egyes részein el is tűnt. Gyakorlatilag nem létezik. Azt a választ kaptuk, hogy egy program készül és ez következő évre, 2006-ban. Reméljük - nem csak én, hanem itt a városrész más lakói is -, hogy nem választási programszerű lesz ez a rangsorolás. Bízom benne, hogy megint nem a peremkerületek fognak lemaradni a program végén. A harmadik felvetésem a hegyi út, ami közvetlenül a liszói úttól vezet a mórichelyi hegyre. Ez körülbelül egy másfél kilométeres útszakasz. Ez régebben még az ott lévő ingatlantulajdonosok anyagi hozzájárulásával lett leaszfaltozva. Ez azóta tönkrement. Két évvel ezelőtt történt egy kátyúzás. Ez a kátyúzás annyit ért, hogy tavasszal újra felfagyott, mert ez októberben történt. Azóta gépjárművel nem lehet közlekedni. Jobb érzésű ember nem megy erre rá. A helyzeten változtatni kell. Mivel ezek a tulajdonosok úgy is fizetik az építményadót, nem lehetne ezt figyelembe venni? Ezt az utat valamilyen módon járhatóvá kellene tenni és, ha a városnak olyan anyagi lehetősége lesz, akkor ezt tartós időre meg kellene oldani.

Litter Nándor: Én valóban úgy gondolom, hogy folytatni kell a területen a járdaépítést. Remélem, hogy szeptemberben ebben döntés fog születni. A peremkerületekkel kapcsolatban hadd jegyezzem azt meg, hogy a tavalyi évben először és az idei évben megnövelt összeggel a peremkerületek képviselőinek kiemelt keretösszeget biztosítottunk azért, hogy érzékelve a legfontosabb problémákat, próbálják meg ezeket orvosolni. A külső területeken eléggé jelentős beavatkozások voltak. Mi is úgy gondoljuk, hogy nagyon sok elmaradás van ezeken a területeken, és több pénzt kell még ezekre a területekre biztosítani azért, hogy megfelelő színvonalú állapotok jöjjenek ott létre. A vízelvezetésre ugyanazt tudjuk mondani, és nem választási sorrendet akarunk csinálni. Gáspár András fogja összeállítani a legsúlyosabb problémákkal rendelkező területeknek megfelelően a beavatkozási pontokat.

Gáspár András: Az felvetett hegyi út az egyik legrosszabb hegyi utunk. Az, hogy ezek az utak miért jutottak ilyen állapotba, kezdődött azzal, hogy nem megfelelő technológiával készültek el. A lakossági összefogás, adakozás természetes dolog, viszont gyakorlatilag a hegyi utak elérik hosszúkban a városi úthálózatot. Képtelenek vagyunk fenntartani. Itt, majd ha a közgyűlés tud rá majd keretet biztosítani a következő évi költségvetésekben – most is volt egy kisebb összeg –, a hegyi utakra több tíz millió Ft-os nagyságrendű fenntartási előirányzatot kell teremteni. Olyan szivacsos az aljazta ezeknek az utaknak, hogy alatta áll a víz, nincs vízelvezetése, hogy a forgalom mindig ugyanott töri össze. Nem véletlen, hogy a kátyúk általában behatárolható területen keletkeznek egy útnál. Nem igazán tudok mit mondani rá. Mi megnéztük, és nagyon sokba kerülne. Most mi nem tudjuk megcsinálni.

Litter Nándor: A tavalyi évben 10 millió Ft-ot, az idei évben 5 millió Ft-ot - és reméljük, hogy tudjuk folytatni - fordítunk a hegyi utak fejlesztésére.

Vukics József: Ez a szakasz nem az a szakasz, ami Polai képviselő úr keretéből ment (500 eFt). Egy másik kilométeres szakaszról van szó a liszói úttól felfelé. Az első kérdésemre nem kaptam választ.

Litter Nándor: Azt mondtam, hogy remélem, hogy meglesz.

Vukics József: Ön azt ígérte, hogy még ebben az évben meglesz, és mi várjuk ennek a beteljesülését.

Litter Nándor: Kánnár Imre Nagykanizsa, Csokonai u. 8. szám alatti lakos garázsterülettel, lakóház előtti út minőségével és éjszakai csendháborítással kapcsolatban szeretne szólni.

Kánnár Imre - Nagykanizsa, Csokonai u. 8.: 1982-ben épültük a garázst a Katonaréten, a Pipacs utcában. Szép és jó volt mindaddig, amíg jött egy 20 éves időszak és elhanyagolttá vált a bevezető úttest. A Téglagyár úttól párhuzamosan az első út a Pipacs utca, ahogy vezet be a garázsokhoz. A utolsó lakóépületig szépen rendben van, utána valami oknál fogva elmaradt az út és egy hatalmas rendetlenség van helyette. Kérem, hogy ezt valamilyen módon oldják meg. Vagy lekaszáltatni évente. A házunk előtti helyzettel kapcsolatban: a C és az A lépcsőház előtt 1 m x 70 cm-es két hatalmas lyuk van. Esőzéskor különösen veszélyes. A nyár folyamán ott voltak az aszfaltozók az úttesten, az épületünk végénél, de hiába szólt a közös képviselő, nem volt hajlandó, hogy jött volna két-három lapáttal beletenni, és akkor megszűnt volna az egész dolog. Minden második-harmadik éjszaka hol éjfél előtt, hol éjfél után egy rozzant házaspár jó részeg állapotban végigordítozza az utcát. A negyedik emelten lakom, és mire leérnék, arra már elmennek. Kérem ennek megoldását.

Litter Nándor: Gáspár Andrást kérem, hogy ezt az út és járdaszakaszt tekintse meg, és a lyukak eltávolítását kérem. A garázs melletti terület a miénk?

Gáspár András: Nem tudom. A mi gondozásunkban nem szerepel, hogy most az közterületként van, csak valahogy kimaradt, vagy önkormányzati ingatlan, vagy pedig úszótelekként van, erre most nem tudok válaszolni.

Litter Nándor: Ezt akkor azonosítani fogjuk.

Partiné dr. Szmodics Györgyi: A csendháborítás törvényi tényállását sajnos a jelenlegi jogszabály úgy szabályozza, hogy nem elégséges az, hogy valaki indokolatlanul nagy zajt, vagy hangoskodást, ordítozást csap, hanem ennek a másik feltétele az, hogy a meghatározott zajszintet meghaladja és ez bemérésre kerüljön. Sajnos a jelenlegi tényállás alapján így egyetlenegy csendháborításos ügyben jelenleg eljárni nem tudunk. Ezt a helytelen törvényi megfogalmazást már több fórumon is szóvá tettük és felettes hatóságaink is erről tudomással bírnak és jelezték. Bízunk abban, hogy pontosítani fogják ezt a törvényi tényállást és lesz lehetőség arra, hogy az ilyen hangoskodó személyekkel szemben csendháborítás alapján el tudjunk járni.

Dr. Molnár József rendőrkapitány úr: Kérem az urat, hogy házon belül ne oldják meg. Ha nem is csendháborítás, de rendzavarás szabálysértése miatt, most már garázdaság szabálysértése miatt ebben az esetben is el lehet járni. Értesíteni kell a rendőrséget, ha ilyen eset van, és ha tetten érjük az elkövetőket, akkor természetesen ebben az esetben eltudunk velük mi - ha törvény feltételei megvannak - rendzavarás szabálysértése miatt járni.

Litter Nándor: Sthal György Nagykanizsa, Berzsenyi u. 14/b. szám alatti lakos Rozgonyi úti ivókúttal, volt piactérrel és évezredfal témában szeretne szólni.

Sthal György - Nagykanizsa, Berzsenyi u. 14/b.: Minden nap a Rozgonyi utcában járok el, ahol az év elején egy ivókutat avattak, ami szép és jó is, csak bizonyos mértékig nem szolgálja ki azokat az iskola utcában, akiket kellene. Tehát bizonyos mértékig az ajándék lónak ne nézd a fogát helyzet jött létre, mert gyakran látom azt, hogy az első, második osztályosok, akik magasságuk miatt a derekukkal nem érik fel azt a kő valamit, ami ott védi az ivókutat, nem tudnak felhajolni az iváshoz. Felkapaszkodni nem tudnak, mert egyik kézzel nyomni kellene a nyomógombot. Mi a gyakorlat? Az, hogy a leggyengébbnek a táskáját leteszik a földre és négyen, öten arra állva tudnak inni. Gondolom, hogy az az ivókút az iskola utcában nem azért született, hogy pont azokat zárja ki, akik a leginkább ki is próbálják, és használni akarják. Ebben az ügyben intézkedést kérek. A volt piactér ügyében valamennyien érintettek és illetékesek is vagyunk, miután köztérről van szó. Tolmácsolnám az én ismeretkörömből azokat a kéréseket, amelyek azt tartalmazzák, hogy az önkormányzat semmi körülmények között ne döntsön máshogy, mint úgy, hogy az megmaradjon köztérnek, lehetőleg köztér funkcióval és zöld valamiként és semmiképpen ne jusson olyan döntésre bármilyen anyagi, látszólagos anyagi előny miatt, hogy azt úgy értékesítse, hogy bárki oda lakásokat, vagy bármi olyat építsen, ami tovább koncentrálja az autóforgalmat a város belsejébe. A kora tavasszal, februárban tettem egy meghökkentő ötletet az önkormányzatnak. Felajánlottam egy ötletemet megvalósításra. Nevezetesen, amit úgy lehetne mondani, hogy évezredfal vagy ősök tornya stb. Ennek a lényege az, hogy tulajdonképpen a DNS-hordozó kapszulák megőrzése mellett mikro méretekben a személyi adatokat el kellene kezdeni tárolni az összes lakosra vonatkozóan. Ilyen a világon nincs még sehol. Ennek a megvalósítása egy annyira …… ötlet, hogy érdemes volna vele foglalkozni. Ezt egy bizottság meg is tárgyalta, gyakorlatilag nem volt ellene, tulajdonképpen támogatja ezt az ötletet, hogy egy ilyen létesítmény esetleg szülessék Nagykanizsán, mert a lényege, hogy az összes itt élő embernek ezeket az adatait hagyományozni lehessen és majdan a városban születő távlatinak mindenkinek, tehát akár századokra, vagy évezredekre vonatkozólag. Hogy aztán ez mi mindenre lehetne jó, azt azért nem lehetne megmondani, mert senki nem hiheti, hogy a tudományok fejlődése nem megy továbbra is exponenciális függvény szerint az égbe. Bizonyára az ilyen hagyományozott adatok felhasználhatók lehetnek. Kérem, hogy az április bizottsági ülést próbálják meg tovább mozgatni, miután ott az a döntés született, hogy tovább kell vizsgálni ezt, és információt kapjak arról, hogy meg akarja-e esetleg az önkormányzat ezt valósítani vagy nem, mert ha ez a város nem, akkor mondhatom, hogy néhány város nagyon szívesen megvalósítaná. Ha esetleg érdekli a sajtót, át tudok adni egy anyagot, amiből megismerhető, hogy miről van szó.

Litter Nándor: Úgy gondolom, hogy az első felvetés az, ami most itt esetleg helyben választ igényelhet. Gáspár Andrást kérdezem újra, hogy meg tudjuk oldani? Megtudjuk. Jó. Köszönjük a felvetést. A másik kettőt pedig tovább kell gondolni. A piactérről mi már beszéltünk. Itt megoszlanak a vélemények. Én sem így látom, de az önkormányzat majd eldönti - figyelembevéve a javaslatait.
Dr. Kékesi Jenő Nagykanizsa, Bába u. 32. szám alatti lakos kerékpárúttal és parkolóval kapcsolatban szeretne szólni.

Dr. Kékesi Jenő - Nagykanizsa, Bába u. 32.: Három témát szeretnék érinteni a kerékpárutakkal kapcsolatban. Elsősorban Kiskanizsa és a városközpont közötti részt, de mellé tehetném a miklósfait is, mert hasonlók a körülmények - egyéni álláspontom szerint. Ezt körülbelül 4-5 éve vetem fel éves rendszerességgel különböző fórumokon, hátha sikerül valami közös megnyugtató választ találni erre, hogy biztonságosan lehessen kerékpározni. Jelen pillanatban ez előrehaladott azért, mert a benzinárak - és nem akarom felvázolni, hogy - hová jutottak. A jövője a városi közlekedésben a tömegközlekedésnek, illetve a kerékpározásnak van álláspontom szerint. Tudom, hogy kiskanizsai viszonylatban a Vár út a Közútkezelő, a járda a város kezelésében van. Ez különböző gondokat szülhet, mivel a két cég nem biztos, hogy egyet akar, vagy az elmúlt években egyet akart. Ezelőtt két évvel, ha jól emlékszem, Csordásné képviselő keretéből a mozgáskorlátozottak akadályoztatása elhárult, így ott többen kerékpároznak, kerékpározok, mert ott a legbiztonságosabb. Legutoljára ezt a problémát egy településrészi fórumon polgármester úrnak vetettem fel. Akkor kaptam rá ígéretet, hogy fogunk kapni választ. Reménykedem abban, hogy egyszer elkészül. Szűkebb körben el tudom mondani az elgondolásomat, hogy hogyan lehetne megoldani. Ne 10-100 milliós összegekben gondolkozzunk, mint ahogy más külső peremterületnél gondolkoztak. Ezek széles úttestek és már semmi nem indokolja azt, hogy az úttest szélén vagy félig a járdán parkolás legyen. Nyugodtan ki lehetne alakítani egy adott területű kerékpározásra lehetőséget adó utat úgy, hogy felfestik, illetve fényes prizmák telepítésével. Kérem, hogy ennek a lehetőségét vizsgálják meg. Ez a Vár útra és a Csengery útra is - álláspontom szerint - igaz. A miklósfaiak terve, úgy tudom elkészült, csak még pénz nem jutott rá.

Litter Nándor: Van rá pénz. 95 millió Ft-ért építünk Miklósfáig kerékpárutat 2005. november 30-ig. Ez ennyire közel van. Reméljük, hogy Kiskanizsa vonatkozásában is. Jó a javaslat szerintem, amit Ön mondott.

Dr. Kékesi Jenő: Ha szükséges, megadom a telefonszámomat. A parkolók ügyében szeretnék szólni. A helyi médiákban olvastam, hogy mélygarázsos parkoló - ahová lift viszi le az autót - magánberuházásban létesülne városunkban. Legyenek kedvesek megnézi a volt KÖGÁZ-parkolót a régi piaccal szemben, illetve alatta az Olajbányász-pálya és nem tudom milyen utca parkolót. Mindegyik fizető. Üresen tátong. Reggeli órákban a KÖGÁZ-parkolónál állatszerető nagykanizsai polgárok az ott lévő több száz galambot etetik. Arra van fenntartva az a parkoló a délelőtti órákban. Kérem az arra illetékeseket – gondolok itt a Közterület Felügyeletre –, hogy hívja fel az állatszerető személyek figyelmét, hogy ha ezt nem az aszfalton teszik, hanem odébb 40 m-rel, ahol fű vagy zöldebb terület van, akkor az állati ürüléknek talán még hasznát is veszik, mert az aszfalton csak szagot áraszt. A mélygarázzsal kapcsolatban azt kérném a város vezetőitől, hogyha nem sürgős annyira, akkor ne legyen ez annyira favorizálva, amikor vannak üres parkolók úgymond a belvárosban. Bár tanulmányúton, ahogy olvastam, meg kívánják tekinteni. Nem tudom, hogy városi pénzből-e, vagy a magánbefektető pénzéből? A Vásárcsarnok környékén van zöld terület, ami a heti vásárkor és a vasárnapi bolhapiacokkor árusítás van. Nem tudom, hogy ott helypénzt szednek-e vagy sem, de általában nem szokták elküldeni azokat, akik ott árusítanak. Ellenben ugyanezen városnak más zöldterületein, ha valaki gépjárművel leparkol, megbüntetik. Egy városon belül ugyanazok a rendeletek vonatkoznak? Belvárosról beszélek. Azt hiszem a Kalmár utca a belvároshoz tartozik. Nem tudom ezeket az övezetek így fejből. Akkor ugyanaz a határ van, vagy ugyanaz az értékrend? A csapadékvíz elvezetésével kapcsolatban sok szó esett. Ha jól tudom, az önkormányzati törvény kötelező feladatként jelöli meg az önkormányzatok számára a területükön a csapadékvíz elvezetését. A Bába utca lakóterületem 200 m-nél ez nincs megoldva. Mindig az kapja a nagy csapadékvizet, akinek a legsekélyebb a telke. Azért nem foglalkoznék vele, mert Gáspár úr említette, hogy felmérték. A menetrendváltozás véleményem szerint Kiskanizsa vonatkozásában pozitívan változott. Több lett a járat. Bátran merjenek hozzányúlni akár új forgalmi rend kialakításához, mert anélkül nem megy a város előre. Egyszer kell meglépni a fejlődés irányát, és az emberek megszokják, főleg a jót.
Litter Nándor: A belváros forgalomcsillapítása ügyében mi szeretnénk ilyen bátrak lenni, ahogy Ön mondja és gyorsan meglépni. Vannak apró akadályai, de bízom benne, hogy haladunk. Épp a mai közgyűlésünkön döntöttünk ennek a programnak egy szakasza megvalósításáról. Ez összefügg azzal, amit Ön a mélygarázsokkal kapcsolatosan mondott. Mi szeretnénk egy forgalomcsillapítást, utcákat lezárni a belvárosban. Ezért gondolkodunk abban, hogy akkor megfelelő parkolóhelyekre van még pluszban szükség, mert itt eltűnnek majd parkolóhelyek. Én egyrészt aggódom a befektetőért, mert azért jó, ha neki megtérül a beruházása, amit csinál egyik oldalról és erre úgy gondolom, hogy a városnak még áldoznia is kell. Ezt most nem akarom részletesen kifejteni. Ő ajánlatot tett nekünk, de esetleg annak az ajánlatának ellentételezéseként megoldható az, hogy barátságos díjak legyenek a parkolókban. Lényeg az, hogy ő majd kiszámolja, hogy megéri-e neki a mélygarázsok létrehozása. Szükség van rájuk. Ez az általános vélemény, azért mert a belvárosban forgalomcsillapítást szeretnénk megvalósítani. Említette a miklósfai utat. Nagyon nagy lépés szerintem a kerékpárprogram keretében, hogy regionális pénzeszközökkel 95 mFt-os beavatkozás lesz és megoldódik egész Miklósfáig a kerékpáros közlekedés. Azt javaslom, és azt fogjuk elindítani, hogy Kiskanizsa vonatkozásában is a tervet elkészítjük és azt az ötletet, amit Ön mondott, ha lehetséges és egyéb forgalomszabályozási dolgok megengedik, akkor beépítjük majd ebbe a programunkba. Galambkérdésben kérem, hogy a Közterület Felügyelet munkatársa válaszoljon.

Ring Balázs: A galambetetést ellenőrizni fogjuk. Helyi rendelet szabályozza a zöldterületen való parkolást. Ez alapján ellenőrzünk, bírságolunk. Vasárnap ezt ellenőrizni fogjuk.

Litter Nándor: A KÖGÁZ parkolóval kapcsolatban tervez-e valamiféle beavatkozást a Közterület Felügyelet?

Ring Balázs: A KÖGÁZ parkoló azért szokott üres lenni, mert sokan beállnak a régi piac területére a behajtani tilos tábla ellenére. A galambetetést ellenőrizni fogjuk.

Litter Nándor: A városi pénzből mentek a kollegák Cesenaban. Tehát nem a cég fizette. Két cég van, aki elvileg pályázik mélygarázs építésére.
Kérdezem a jelenlévőktől, hogy kíván-e valaki közérdekű témakörben szólni?

Kiss József - Nagykanizsa, Erdész u. 43/a.: Örömmel hallottam, hogy az Erdész utcában várható útfelújítás. Az Erdész utca vasút felöli részén várható-e valami felújítás, útburkolat javítás, mert az is az Erdész utcához tartozik. A másik felvetésem is ehhez az úthoz kapcsolódik. Ebben az évben elég sok útburkolat javítást végzett a város, de azért útjaink állapota nagyon sok kívánnivalót hagy maga után. De nem is a természetes elhasználódástól, igénybevételtől mennek tönkre útjaink, hanem egy-egy szükségszerű felbontások közmű, egyéb dolgok miatt. Ezzel nem is lenne véleményem szerint gond, ha időben és műszakilag megfelelő helyreállítás lenne. Sajnos az a tapasztalatom, hogy tömörítések és a fel nem bontott útburkolatoknál a munkafal gödrök falának beomlása miatt későbbi jelentős útburkolat süllyedések keletkeznek, ami több járműre veszélyt okozhat. Az ellenőrzés hatékonyságát kellene javítani. Sajnos tapasztalatom és a tények is azt igazolják, hogy hosszú hónapok óta, évek óta történt felbontásoknál a helyreállítás nem történt meg. Mikor fogja megkövetelni az út kezelője, vagy tulajdonosa a műszakilag megfelelő és időbeni útfelbontások helyreállítását?

Tárnok Ferenc: A VIA Kanizsa Kht-val közösen az önkormányzat összeállította azoknak az utaknak a listáját, ami a második ütemű útfelújítást fogja tartalmazni. Így most nagyon nehéz megmondani az Ön által elmondottak alapján, hogy az Erdész utca melyik részére irányul ez a kérelem. Én kérnék Öntől egy helyszíni szemlét, amikor közösen letisztázzuk, hogy konkrétan melyik szakaszáról lenne szó.

Kiss József: AGIP benzinkúttól a vasút felől az aluljáró felé eső részről beszéltem. A bújóhíd felöli rész. Az is Erdész utca.

Tárnok Ferenc: Ez a rész sajnos nem szerepel benne, de fel fogjuk mérni és akkor a következő évek költségvetése során tervezni fogjuk. A további fenntartási kérdésekben pedig talán a VIA Kanizsa Kht. tudna választ adni.

Gáspár András: A közműbontásokat kétfelé kell, vagy lehet választani. Az egyik az, ha házi bekötés, vagy gerincvezeték építés van. Tehát az egyik, amikor építésről van szó, a másik a hibaelhárításról. Amikor építésről van szó, azt nagyon könnyen kézben tudjuk tartani, mert annak még a közműbekötésnél, ingatlanbekötésnél is átadása van és ezzel nincs is problémánk. A hibaelhárításnál oda jutottunk éppen a múlt héten kollégáinkkal, hogy feljelentést teszünk a jegyzőnél, mert mi nem vagyunk hatóság. Tehát a kezünkben csak kérés van, fenyegetés, felszólítás és van olyan közmű cég, hadd nem mondjam melyik, akivel egyszerűen nem bírunk. Most azt a listát állítottuk össze, amely többszöri felszólításra sem készült el. Ahogy mondja az úr, bizony van több hónapos helyre nem állított. Nekem inkább azzal van nagyobb problémám, ahol olyan helyreállítást végeztek, ami újabb bontást fog eredményezni hamarosan, mert amit még nem állított helyre, ott meg lehet legalább követelni, hogy amikor csinálja, jól csinálja.

Szász Katalin - Nagykanizsa, Csengery u. 117.: Többször jártam Kámán úrnál csendháborítás miatt. Van egy lakótársam - közfalas. Éjjel fél háromig, fél négyig zenél, azután vitatkoznak. Azt értem el, hogy az ablakomat beverte, redőnyömet összetörte, mindennek leszid. Az, aki én vagyok, közfalas, annak nem ajánlottak fel lakást, de egy másiknak, aki levelet írt az én hátteremben, mert mindig azt hiszi ez a család, hogy mindig én jelengetek mindenfelé, annak felajánlottak két lakást, hogy választhat, nekem semmit. Ma, hogy 371 Ft vízdíjat nem fizettem vízdíjat be, azt a papírt kaptam, hogy azonnali kilakoltatás. Azután volt egy vízóra felszerelés, ami 13 eFt-ba került, egy régi óra, amit Marianna, másik nevét nem tudom, hogy hívják, szereltette fel és 20 cm cső. A falat nem tették rendbe. Összetörték az egész fürdőszobát. Nincs visszacsinálva a 13 Ft-ban. Másnál két órát tettek fel 8 eFt-ért.

Litter Nándor: Ez nem köztéma. Azt szeretném kérni, hogy szíveskedjék a Közigazgatási Osztályhoz, Partiné dr. Szmodics Györgyihez fordulni. Ő ezeket a panaszokat fel fogja venni. Továbbítja az érintetteknek és a megfelelő intézkedéseket megtesszük a lehetőségeinkhez mérten.

Szász Katalin: Én már a rendőrséget hívtam. Jártam a Szociális Osztályon háromszor is. Jártam Kámán úrnál. Azt mondják, hogy nem lehet semmit tenni. Ha én 371 Ft-ot nem fizetek be, azért azonnali kilakoltatás van, aki pedig úgy zenél, hogy tombol, a lakás azzal nem lehet semmit tenni. Akkor kihez forduljak?

Kámán László: Önök előtt nem ismert, hogy Ligetvárosban, különösen az új utca megépülésével felszaporodtak azok a problémák, amelyek elsősorban együttélési problémákat jelentenek. Naponta próbálunk intézkedni. Legvégső esetben, mint a bérlőknél is történt, a szomszéd lakásbérleti jogviszonyát felmondtuk nem megfelelő viselkedés miatt. Természetesen ezt a bíróságon tanúkkal kell bizonyítani, hogy ez a lakásbérleti jogviszony felmondás megálljon. Én úgy gondolom – és ez a kolléganőimnek ki van adva –, hogy 371 Ft-ért nem valószínű, hogy a lakásbérleti jogviszonyt felmondtuk és lakás kiürítési eljárást indítottunk. Az értékhatárok külön meg vannak szabva, és csak ez felett lehet ezt indítani. Arra kérem a hölgyet, hogy legyen szíves bejönni és tisztázni ezt a helyzetet velünk.

Láng János - Nagykanizsa, Múzeum tér 5.: A Múzeum téren, ami az Erdészet felé kanyarodik el, az úton baloldalt van egy parkoló. Javaslom, hogy ezt szüntessék meg, mert ha oda beáll egy nagyobb személygépkocsi, nem lehet a kanyart bevenni. Velem fordult elő tavaly, hogy nekem jöttek ott. Tudott dolog, hogy egyirányú utcánál legalább 3 m szélességnek meg kellene lenni. Sokszor még a 2 m sincs meg. A buszmegállókkal kapcsolatban: miért nem vonják felelősségre azokat az embereket, akik a buszmegállóban parkolnak? Vannak ezek az úgynevezett megállni tilos táblák, mintha nem is volna. A következő problémáról nem tudom, hogy a rendőrség tud-e? Ezek a krosszos gyerekek a Kaposvári úton 120-130 km-es sebességgel száguldoznak. Arról nem is beszélve, hogy milyen hangerővel mennek. A látóhegyi szeméttárolóval, az úgynevezett szeszfődével kapcsolatban: tudomásom szerint a környéken az összes lerakodóhelyeket felszámolták. Ez az egyedüli egy maradt meg. Ennek az a szépséghibája, hogy állandóan mindig tömve van, mellé van lerakva a szemét. Hetekig ott van. Bűzlik, a szél hordja. Nem lehetne megoldani azt, hogy ha a heti egyszeri ürítés kevés, akkor kétszer vigyék el? Ugyan ide tartozik a vízlevezető árok is. Körülbelül öt évvel ezelőtt meg lett csinálva, és a VÍZMŰ és a szemetesek az összes árkot betömték. A víz nem tud máshol lefolyni, csak az úttesten. Az úttest is már úgy ki van mosva, hogy egy-két éven belül járhatatlanná válik. A következő problémám a Dózsa laktanya. Tudomásom szerint az önkormányzathoz tartozik a benzinkúttól innét lévő bejárta. Van ott két nyárfa. Egyszer már az én garázsom tetejét betörte. Most pedig a szomszédomét törte be olyan értelemben, hogy az ág leszakadt a vihar következtében. Nem lehetne azokat a fákat valamilyen formában eltávolítani? Arról nem is beszélve, hogy az ott lévő személyzet az összes szemetet a garázs háta mögé szórja be. Javaslom, hogy a Közterület Felügyelet nézzen körül azon a környéken. Az utóbbi közmeghallgatásom foglalkoztam a Polgárőrséggel. Úgy látszik, hogy a Polgárőrségünknek az a módszere, hogy aki nem tag, azt valamilyen formában meg kell büntetni. Azóta másfél évig hagytak nyugodtan, nem csináltak semmit. Foglalkoztak egy másikkal. Most azt abba hagyták, és most foglalkoznak velem. Hogyan foglalkoznak? A gépkocsi ott volt nálam éjjel-nappal, mert kint tanyázok. Éjjelenként feljönnek oda, és különböző festékkel húznak rá egy csíkot. Most már ilyen csík van rajta négy darab. Ezeket nem lehetne valami módon rendre utasítani? Voltam annak idején a rendőrségen, az önkormányzatnál. Mindenki mutogat a másikra.

Gáspár András: A parkolást meg fogjuk nézni. A terület sajátossága, hogy az Erdészeté ez az út. Megnézzük, hogy a megfelelő méretek rendelkezésre állnak-e. A Látóhegyen, a szeszfőzdei szeméttárolóval kapcsolatban: a zártkertekből mi konténerek kihelyezésével hordjuk el, hordatnánk el a lakossági szemetet, amit mondjuk, ott nem tud a földbe tenni, nem bomlik el a természetben. Úgy gondoljuk, hogy ez a mennyiség beleférne ezekbe a konténerekbe. A probléma ott kezdődik, amikor a városból iparosok, vagy a lakosság, mert nem fizet szemétdíjat és nincs szemétgyűjtő edénye, ezekbe a konténerekbe hordja ki. Hetente ürítés van. Hetente az ürítésen kívül még összeszedjük a körülbelül egy másfél konténernyi szemetet minden zártkertnél. Úgy gondolom, hogy - erre város 5 mFt-ot fordít rajtunk keresztül – vagy meg kellene szüntetni ezt a szemétszállítást és akkor talán lehetne a lakosság segítségét kérni ahhoz, hogy tudjuk már meg, hogy kik azok, akik odavisznek szemetet, ami nem odavaló, mert most nem kíván segíteni nekünk senki, vagy pedig ki kellene találni azt a rendszert, és ebben én nem tudok mit mondani, hogy a zártkertekben élők hogyan fizessenek szemétszállítási díjat és ennek megfelelően hogyan tudja a város megoldani a szemétszállítást. Teljesen igaza van, nem az a megoldás, hogy a konténer mellé rakják a szemetet azért, mert már megtelt másokétól. Úgy tudom, hogy a laktanyánál a kanadai nyárok kivágására az önkormányzat valamilyen pályázatot írt ki.

Litter Nándor: Én úgy tudom, hogy szerződést kötöttünk. Azt hittem, hogy azokat már ki is vágták. Beznicza Miklós nincs most itt, Ő gondozta ezt a szerződést. Holnap utána nézünk. Tehát a nyárfák kivágására adtunk egy megrendelést. Dr. Molnár József alezredes urat kérem, hogy a kaposvári úti moto-cross versennyel és a buszmegállóban történő parkolással kapcsolatban, ha tud, válaszoljon.

Dr. Molnár József: Annyit tudnék mondani a panaszosnak, hogy ismerjük a problémát, folyamatosan fellépünk vele szemben. Amikor már elegendő bizonyítékunk van a jogszabálysértő motorosokkal szemben, akkor természetesen kezdeményezzük az eljárást. Meglehetősen nehéz ezeket a motorosokat egyrészt úgy bizonyítékkal alátámasztottan gyorshajtáson érni. Megjegyezném, hogy itt igazából csak a hangja nagyobb a motornak és nem a sebessége, de minden esetben, heti rendszerességgel térünk vissza erre a területre. Ellenőrzéseink során természetesen több feljelentést is tesznek a kollégák. Nem tudom, hogy melyik buszmegállóról beszél az úr, hogy hol parkolnak rendszeresen. Abban az esetben, ha a gépkocsi tulajdonosa nincs a helyszínen, akkor általában a járőrök kihelyeznek egy cédulát, azonban az ismert okok miatt sajnos az eljárásunk ilyenkor nehézkes, hiszen az ügyfélnek meg van egy olyan jogosítványa, hogy önmagát és hozzátartozóját nem köteles szabálysértés elkövetésével vádolni és ezzel elég sokan élnek vissza. Így csak akkor tudunk érdemben intézkedni, ha tetten is érik a kollégák, tehát amikor ott van az autó környékén, illetőleg a szabálytalankodó autós elismeri a szabálysértés elkövetését. Minden esetben visszatérően ellenőrizzük, de természetesen szabálytalankodók mindig lesznek.

Litter Nándor: Volt még a Polgárőrség.

Dr. Molnár József: A látóhegyi Polgárőrség előttem ismert probléma. Nemcsak az úr, hanem egy másik látóhegyi gazda is volt már a rendőrségen ezzel kapcsolatban. Minden esetben a bejelentést felvettük, a szükséges eljárási cselekményeket végrehajtottuk, amit tudtunk. Természetesen amennyiben erre a cselekményre nincs bizonyíték, nincs arra bizonyíték, hogy személy szerint kihez köthető ez a cselekmény, akkor az csak egy elgondolás, egyfajta variáció, hogy a Polgárőrséghez lehet köze. Ezt eddig nem sikerült bizonyítani.

Szegi Lászlóné - Nagykanizsa, Kinizsi út: A város egyes részein még nem lévő helyi építési szabályzat miatt hátrányos helyzetbe került családi ház-tulajdonosok nevében szeretnék néhány szót szólni. Kinizsi utcai családi háztulajdonos vagyok. Ha szűkebbre veszem a területet, akkor a Rákóczi utca és a Dózsa György utca között lévő szűk, régi egyirányú kis Kinizsi utca, ami több száz éves, mindig is családi házas övezet volt. Amikor építkeztünk pár évvel ezelőtt, több szomszéd is, mindenki az akkori érvényes építési szabályzat alapján maximum tetőtér beépítést, tehát földszint, manzard, vagy tetőtérbeépítés volt engedélyezhető. Ez a szabályzat 2004-ben megszűnt, most nincs érvényben. Tehát az országos építési szabályzat pontjait veszik itt az építési hatóságnál alapul, mivel nincs más. Ezt a helyzetet kihasználva az egyes vállalkozók lubickolnak ebben a szabályozatlan környezetben és megkapják, erre a kis útszakaszra most adják ki a második társasházra, 6-7 lakásos társasházra szóló építési engedélyt a szabályozatlanság miatt. Ezt rendkívül hátrányosnak érezzük és jogsértőnek. Nem tudjuk elfogadni, hogy pár éve, akik ott építkeztek, nem kaphattak ilyen engedélyt és a szabályozatlanság miatt. Ha most lesz szabályozás 2006-tól, abban nagy valószínűséggel újra nem építhető ezen a szakaszon társasház. A közlekedés nincs megoldva. Egy szűk egyirányú, 3,8 m az aszfaltozott út. Egyébként zöld sávban, ahol a közterületesek, ha ráállunk, akkor büntetnek. A hétlakásos társasháznak - ami mondjuk mellettünk épülne – az egész parkolási rendszere, a másik társasház, ami a Rákóczi út saroktól felfelé épülne, nincs megoldva. Három garázshely fér el az egyikben. Így kiadott építési engedéllyel nem értünk egyet. Tudjuk, hogy a hatóság nehéz helyzetben van, ezért kérjük a város vezetését, hogy amíg az építési engedélyek kiadását azokban a városrészekben, ahol nincs meg a helyi építési szabályzat, a törvény erejénél fogva szüneteltesse az újabb szabályzat életbelépéséig.

Szamosi Gábor: A felvetésekre a következő tájékoztatást tudom adni. Jelenleg készül Nagykanizsa teljes közigazgatási területére az új helyi építési szabályzat és szabályozási terv. Ennek várható elfogadási ideje ez év végére tehető tudomásom szerint. A készítést a Városfejlesztési Osztály koordinálja, ezért pontos információval erről Ők tudnak szolgálni. Az építési törvény valóban lehetőséget biztosít arra, hogy rendezési terv hiányában a települések önkormányzata, illetve képviselőtestülete olyan döntést hozzon, amellyel átmeneti jelleggel építési tilalmat, illetve korlátozást rendel el egyes területekre. Ezt a felvetését a hölgynek természetesen a képviselőtestületnek szakemberek bevonásával kell megvizsgálni és az esetleges szükséges beavatkozásokat, illetve döntéseket meghozni.

Litter Nándor: Azt kérem jegyző úrtól és az Építéshatósági Osztálytól, hogy vizsgálják meg. Kérem Papp Nándort is, hogy segítsen ebben, hogyha kell, akkor a legközelebbi két hét múlva sorra kerülő közgyűlésünkön ez a téma napirendi pontra kerüljön.

Bali Antal - Nagykanizsa, Kinizsi u. 38.: Az előbbi hozzászóláshoz szeretnék hozzátenni néhány dolgot. Nem igazán elégített ki az a válasz, amit az előbb kaptunk. Ez a válasz lehetővé teszi azokat az építkezéseket, amiről az előbb szó volt. Tehát családi házas kisvárosi övezetben hivatalosan szólva olyan tömbházakat építenek, olyan emeletes tömbházakat építenek, ami korábban nem volt engedélyezve. Azzal, hogy most szabályozási terv nincs, nem hiszem, hogy fel lehet rúgni egy település beépítettségének szerkezetét és jellegét. Úgy gondolom, hogy ez nem egyéni érdek, nem egyéni sérelem, hanem érinti azt a körülbelül 20-30 ezer embert, aki hasonló körülmények között lakik. A Katonarétet, a Rákóczi utcát, a Magyar utcát, a Dózsa György utcát, a Vörösmarty utcát és sorolhatnám sokáig. Azt sugalltuk, hogy a mostani építési törvények lehetőséget adnak arra, hogy ilyen házak is épüljenek. Ez igaz. Lehetőséget adnak arra, de ugyanakkor ugyanezek a törvények lehetőséget adnak arra is, hogy ezeket az építkezéseket megakadályozzuk. Például a 97-es törvény 34 §-nak (2) pontja, ami kimondja, hogy az illetékes hatóságnak kötelessége, nem megteheti, kötelessége az érintettek érdekének a védelme. Tehát a szomszédok, vagy a távoli szomszédok érdekeinek a védelme. Ez az egyetlen pont is elég lenne ahhoz, hogy ilyent, amit majd 20, 30, 50, vagy 100 év múlva meg fogunk bánni, ne kövessünk el. Két év óta nincs területrendezési terv. Ha jól tudom, 1998-ban az önkormányzatok fel lettek szólítva arra, hogy újítsák meg a területrendezési tervüket. Ha ez igaz, akkor öt év vajon nem volt elég ahhoz, hogy egy területrendezési tervet készítsünk? Ha ez nem volt elég, akkor még két évig szabad rablást engedélyezünk lelkiismeretlen vállalkozóknak? Hogy mennyire igaz, hogy lelkiismeretlen, azt alátámasztom azzal, hogy ezeket az üres telkeket, vagy nem egészen üres telkeket ezelőtt hat hónappal 3-4 millió Ft-ért vették meg, most ugyanezeket a telkeket 13 mFt-ért árulják tovább - gondolom az építési engedéllyel együtt. Az a kérésem, hogy minden olyan engedélynek a hatálybalépését, jogerőre emelkedését függesszék fel egészen addig, amíg az új területrendezési terv el nem készül, és az új területrendezési tervnek megfelelően adják ki ezeket a korábban benyújtott építési engedélyeket.

Szamosi Gábor: Ön több alkalommal járt bent nálam az osztályon. Úgy gondolom, hogy kimerítő választ adtam már az Ön kérdéseire. Ha megengedi, ezeket megismételném. Helyi építési szabályzat és szabályozási terv hiányában az országos építésügyi előírások alapján és úgynevezett illeszkedési szabályok alkalmazásával lehet építési engedélyt kiadni egyes építési telkekre. Az illeszkedés azt kell, hogy mondjam, hogy egy kicsit rágógumi szabály, hiszen azt mondja, hogy egyes tömbön belül, építési tömbön belül kell vizsgálni a már meglévő építési adottságokat. Ez vonatkozik természetesen a funkcióra, a beépítettség mértékére, az építmény magasságára és még több más műszaki paraméterre is. A rendezési tervek hatályon kívül helyezésével sajnos előállt az Önök lakóterületén is egy olyan állapot, ami az Építéshatóság szempontjából egy viszonylag nehezen kezelhető problémát vet fel. Ez egész pontosan azt jelenti, hogy a tömbön belül nagyon vegyes a beépítés módja és jellege. Ilyenkor az illeszkedés szabályait meghatározni nagyon nehéz. Igazából a jogszabályok nem adnak megfelelő mértékű magyarázatot és alátámasztást arra vonatkozóan, hogy ezeket az illeszkedési szabályokat hogyan kell, hogyan lehet alkalmazni. Természetesen az Építéshatóság azon irányba próbál döntést hozni minden egyes esetben, hogy az a jogszabályi előírásoknak megfeleljen és a környezetben lakók érdekeit is figyelembe vegye. A kérdéseinek a további részére, ha megengedi, nem kívánok a közmeghallgatáson válaszolni, hiszen az egyedi építési ügyre vonatkozik. Erre személyesen Önnek írásban fogunk választ adni.

Litter Nándor: Továbbra is fenntartom azt, hogy át kell gondolnunk, hogy mit tegyünk ebben az ügyben. Kérem, hogy a legközelebbi közgyűlésünkre erre vonatkozóan valami fajta megoldásra javaslat készüljön. További hozzászólás nincs. A válaszokat, akik nem kaptak, írásban fogjuk megadni. Akik pedig a hivatallal és más munkatársakkal a kapcsolatot fogják felvenni problémáik rendezése ügyében, kérem, hogy keressék meg a kijelölt személyeket.




Litter Nándor polgármester más hozzászólás nem lévén a közmeghallgatást 19.00 órakor bezárta. (Az ülésről készült hangfelvétel alapján ezen jegyzőkönyv a hozzászólások lényegét tartalmazza.)





K. m. f.






Dr. Kelemen Marcell Litter Nándor
jegyző polgármester