Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
648.05 KB
2006-07-04 14:19:22
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
589
1295
A közgyűlési jegyzőkönyvek és mellékleteik 1990 novemberétől kezdve papírformátumban elérhetőek a Halis István Városi Könyvtárban, a helyismereti részlegen.



J E G Y Z Ő K Ö N Y V


Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2005. június 29-én (Szerda) 9.00 órakor tartott soros nyílt üléséről.

Az ülés helye: Vasemberház, Díszterem
(Nagykanizsa, Erzsébet tér 1-2.)

Jelen vannak: Bicsák Miklós, Budai István, Cseresnyés Péter, Cserti Tibor, Csordásné Láng Éva, Dr. Fodor Csaba, Gelencsér Gábor, György Pál, Halász Gyula, Dr. Horváth György, Kereskai Péter, Dr. Kolonics Bálint, Litter Nándor, Nagy József, Papp Nándor, Papp Péter, Polai József, Röst János, Sajni József, Stróber Gábor, Dr. Szabó Csaba, Szányiné Kovács Mária, Tóth László, Vargovics Józsefné, Zakó László képviselők

Tanácskozási joggal megjelentek: Dr. Kelemen Marcell jegyző, Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző, Fehérvölgyi Szabolcs kabinetvezető, Dr. Papp Judit osztályvezető-helyettes, Deák Tamás osztályvezető, Dencsné Szabó Edit osztályvezető, Maronicsné Borka Beáta osztályvezető-helyettes, Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető, Simánné Mile Éva osztályvezető, Junger Mónika osztályvezető-helyettes, Beznicza Miklós irodavezető, Domina Erzsébet ügyintéző, Mihovics Zoltán ügyintéző, Tárnok Ferenc irodavezető, Kámán László intézményvezető, Kulbencz Ferenc Közterület Felügyelet Vezető, Gáspár András ügyvezető



Litter Nándor: Tisztelettel köszöntöm a megjelenteket. Megállapítom, hogy a közgyűlés határozatképes.

(A közgyűlés megkezdése előtt Egri Gyula és Bajzát László beszámolt a Nagykanizsát ért előző napi vihar okozta károkról és az elhárítás érdekében tett intézkedésekről.)


Litter Nándor: Ki nem hirdetett határozatok kihirdetése következik.


Javaslat önkormányzati tulajdonú ingatlanok kiürítésére

163/2005.(V.31.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. felkéri a polgármestert, hogy a Nagykanizsa, Honvéd u. 44. szám alatt lévő két darab önkormányzati bérlakásban lévő, jelenleg jogcím nélküli lakáshasználók, Plántek Józsefné és Nagy Zsolt részére a Családok Átmeneti Otthonában, illetve Hajléktalan Szállón történő lakhatás biztosítása érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg.
Amennyiben a lakók a felajánlott lakhatási lehetőséggel nem kívánnak élni, felkéri a Szociális és Egészségügyi Bizottságot, hogy a lakókat a megüresedett önkormányzati bérlakások felajánlásával helyezze el.
Felkéri az Ingatlankezelési Intézményt, hogy a jogcím nélküli lakáshasználók által felhalmozott hátralékot az újonnan kijelölt lakásokra vezesse át és a tartozások behajtására intézkedjen.

Határidő: 2005. augusztus 31.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Simánné Mile Éva osztályvezető
Kámán László intézményvezető)

2. felkéri a Szociális és Egészségügyi Bizottságot, hogy az Erzsébet tér 14-15. szám alatti épületből három lakó (Boda, Kiss, Kalányos) elhelyezéséről a megüresedett önkormányzati lakások felajánlásával intézkedjen.

Határidő: 2005. szeptember 1.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Kámán László intézményvezető
Simánné Mile Éva osztályvezető)


DK-i regionális szennyvízcsatorna hálózathoz kapcsolódó hitelszerződése, készfizető kezességvállalási szerződése


164/2005.(V.31.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. a beruházás állásáról készült tájékoztatót elfogadja.
2. Felhatalmazza a polgármestert a mellékelt Együttműködési Megállapodás aláírására.
3. A készfizető kezességvállalásra vonatkozó K&H Bank Rt. szerződését a mellékelt tartalommal a közgyűlés nem hagyja jóvá.
4. Felhatalmazza a polgármestert folytasson tárgyalásokat, és a szükséges módosítás utáni Beruházási/fejlesztési (éven túli lejáratú) Víziközmű Társulati Hitelszerződést írja alá.

Határidő: a megállapodás aláírására: 2005. május 31.
a szerződések aláírására: 2005. június 30.
a beruházás befejezésére: 2006. december 31.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető)


Javaslat a jegyző illetményének megállapítására


165/2005.(V.31.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése – a 2004. évi teljesítmény értékelés alapján – Dr. Kelemen Marcell jegyző alapilletményét +10%-kal megemeli, és illetményét (alapilletmény és pótlékok) 2005. január 1. naptól kezdődően 493.400 Ft összegben állapítja meg.

Határidő: 2005. június 1.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Bodzai Tiborné dr. irodavezető)


Bicsák Miklós: Napirend előtt szeretnék szólni a nemrég átalakított menetrenddel kapcsolatban.

Tóth László: Szerettem volna kérdést feltenni a fakivágások ügyével kapcsolatban, de mivel ezt a tegnapi szerencsétlenség olyan módon húzta át, hogy nem szívesen poénkodnék a dolgokkal. Szerettem volna megkérdezni, hogy egy képviselőnek van-e joga ahhoz, hogy jelezze a Polgármesteri Hivatal felé, hogy hol kellene kivágni az életveszélyessé vált fákat. Napirend előtt szeretnék szót kérni szociális bérlakás odaítélésével kapcsolatban.

Dr. Szabó Csaba: Napirend előtt szeretnék szólni a Nagykanizsai Kórház privatizációja, avagy hogyan lehet kabátlopásba keveredni címmel.
Kereskai Péter: Napirend előtt szeretnék szót kérni jogi segítségnyújtó szolgálat témában.

Cseresnyés Péter: Kérdést szeretnék feltenni a Közterület Felügyelet munkájával és a Király utca 31. belső udvara helyzetével kapcsolatban.

Polai József: Napirend előtt szeretnék szólni egy önkormányzati ingatlan gondozatlansága és egy Kossuth utcai lakó által benyújtott panasz ügyében. Interpellálni szeretnék a Ráckerti dűlő és egy gyalogátkelőhely kérdésben.

Halász Gyula: Interpellációk és kérdések napirendnél három kérdést kívánok feltenni és három interpellációt. Kérdések témája: Plakát Múzeum, Teleki úti körforgalom, csapadékvíz elnyelők helyzete. Interpelláció témája: képviselői keret felhasználásának gyakorlata, nyilvános telefonállomások csökkentése, Kazanlak krt. 14. számú ház bevezető útjánál útbeszakadás és súlyos veszély elhárítása.

Zakó László: Kezdeményezem, hogy a meghívóban szereplő 13., 31. napirendi pontokat vegyük le a napirendek közül. Kérdést szeretnék feltenni a város határában talált több tízezer éves koponyával, illetve az azzal összefüggő hírrel kapcsolatban. Kérdést szeretnék feltenni az Interneten e-mailben küldött előterjesztésekkel kapcsolatban.

Sajni József: Napirend előtt szeretnék szólni civil szervezetek támogatása címmel. Kérdést szeretnék feltenni közterület rendben tartásával és a veszélyes fák kivágásával kapcsolatban. Interpellációm lett volna a képviselői kerettel kapcsolatban, amit Halász Gyula képviselő úr is feltett, akkor gondolom, hogy ezt egyben meg lehet tárgyalni. Javaslom, hogy a polgármesteri tájékozató egészüljön ki egy alapítvány támogatásával kapcsolatosan.

Tóth László: Javaslom, hogy a meghívóban szereplő 33. napirendet a költségvetési rendeletünk módosítása után tárgyaljuk. A 34. napirendi pontot vegyük előre, ha Papp úr nem ragaszkodik a zárt üléshez.

Röst János: Támogatom Tóth László indítványát, ami a 34. napirendi pont előre vételét jelenti. Javaslom, hogy előtte meg kellene tárgyalni a 27. napirendi pontot, ami egy beszámoló a HSMK tevékenységéről.

Papp Ferenc: Nem ragaszkodom a zárt üléshez.

Litter Nándor: Javaslom, hogy a 19. napirendet is vegyük előre.

Cseresnyés Péter: Kérem, hogy a 18. és 23. napirendi pontokat vegyük le a napirendek közül.

Litter Nándor: Egyetértek a javaslattal, én magam is javasoltam volna levenni a napirendek közül.

Gelencsér Gábor: Javaslom a meghívóban szereplő 10. napirend levételét. Most kaptunk egy körülbelül ötven oldalas anyagot, amit képtelenség áttanulmányozni.

Litter Nándor: A magam részéről ezt nem javaslom. Ezt az anyagot nem mi adtuk ki.

Sajni József: Javaslom a 25. és a 26. napirendi pontok felcserélését és előrehozatalát.

Litter Nándor: Akkor a 3. napirend után fogjuk azokat tárgyalni, amelyeket javasoltak.

Kereskai Péter: Javaslom a 28. napirendi pontot előrevenni.

Litter Nándor: További észrevételek nincsenek.
A meghívóban nem szereplő alábbi napirendek napirendre vételét javaslom:
 Javaslat a településrendezési célok megvalósításához szükséges ingatlanokat érintő elővásárlási jogról szóló többször módosított 2/1999.(I.26.) számú rendelet módosítására (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester (Az előterjesztés a közgyűlés előtt került kiosztásra.)
 Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Iskola és a Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola átköltöztetéséhez szükséges forrás biztosítása (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester (Az előterjesztés a közgyűlés előtt került kiosztásra.)
A meghívóban szereplő alábbi napirendek levételét javaslom:
18. Nagykanizsai Csónakázó-tó fejlesztéséhez kapcsolódó alternatívák (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
23. Nagykanizsa, Kórház-Teleki utca tömbrehabilitációja keretében ingatlanok beépítése (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
24. napirendi pontnál a Cigány Kisebbségi Önkormányzatra vonatkozó együttműködési megállapodás módosítása kerül levételre
A meghívóban szereplő, alábbi előterjesztéshez van kiegészítés:
1. Polgármesteri tájékoztató (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
 három kiegészítő anyag 2005. június 24-én került kiküldésre (Nagykanizsai Sport Egyesület kérelmével kapcsolatos határozati javaslat, 1956-os emlékművel kapcsolatos határozati javaslat, Palotás Tibor kérésével kapcsolatos válaszlevél)
 négy kiegészítő anyag a közgyűlés előtt került kiosztásra (Zrínyi utca és Kisfaludy S. utcák közötti Csengery utcai útszakasz kétirányú forgalomra való átállásával kapcsolatos határozati javaslat, Csokonai mellszobor elhelyezésével kapcsolatos határozati javaslat, 2005. június 29-i adatok, 2005. I-V. havi gazdálkodás tényadatai.)
2. Interpellációk, kérdések (írásban)
 egy kiegészítő anyag 2005. június 24-én került kiküldésre
3. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2005. évi költségvetéséről szóló, többször módosított 6/2005. (II. 21.) számú rendeletének módosítására (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
 egy kiegészítő anyag a közgyűlés előtt került kiosztásra
19. Szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújításához kapcsolódó Terület- és Régiófejlesztési Célelőirányzat terhére benyújtandó pályázat (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
 egy kiegészítő anyag 2005. június 24-én került kiküldésre
 egy kiegészítő anyag a közgyűlés előtt került kiosztásra
31. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kórház privatizációja (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
 egy kiegészítő anyag 2005. június 24-én került kiküldésre
A közgyűlés előtt kerültek kiosztásra a meghívóban szereplő alábbi előterjesztések:
13. Városi Sportcsarnok építés-beruházás előkészítése (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
32. Dr. Fodor Csaba képviselő önálló indítványa a Péterfy Sándor Általános Iskola sportpályáinak felújítására vonatkozóan (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
33. Dr. Fodor Csaba és Tóth László képviselők önálló indítványa MÁV Óvodával kapcsolatban (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
Egyebek:
Közterület Felügyelet tájékoztatója a parlagfűvel kapcsolatban a közgyűlés előtt került kiosztásra.

Ennek megfelelően tehát törlésre kerül 18., a 23., a 24. napirendből a Cigány Kisebbségi Önkormányzatra vonatkozó rész. Zakó Lászlónak volt egy javaslat, hogy a 31. napirendi pontot ne tárgyaljuk. Dr. Szabó Csaba jelentkezett, hogy ebben az ügyben szeretne szólni. Javaslom, hogy vegyük le a napirendek közül a 31. napirendi pontot is. A 13. napirendi pontot úgy gondolom, hogy meg tudjuk tárgyalni. Azokat a feladatokat, amelyeket a legutóbbi közgyűlésen kaptunk, a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság bevonásával elvégeztük. Megkaptuk azokat az anyagokat, kiegészítéseket, amelyek a múltkori tárgyalások után olyan információkkal látnak el bennünket, amelyek nyomán a döntést megítélésem szerint azon a szinten, ahogyan most meg kell hozni, meghozhatjuk. A magam részéről javaslom, hogy maradjon a napirendi pontok között. Aki egyet ért Zakó úrral, hogy vegyük le a napirendi pontok közül, az igennel szavaz.


A közgyűlés 10 szavazattal és 10 ellenszavazattal a javaslatot nem fogadja el.
Litter Nándor: 10. napirend levételéről Gelencsér Gábor javaslata alapján szavazzunk.


A közgyűlés 4 szavazattal, 11 ellenszavazattal és 6 tartózkodással a javaslatot nem fogadja el.


Litter Nándor: Ezen kívül a már jelezett változásokról szavazzunk, hogy a 3. napirendi pont után a 33., 19., 27., 34., 26., 25. és 28. napirendi pontok kerülnek megtárgyalásra. Kérem, így együtt szavazzuk meg a napirendi pontokat azzal a megjegyzéssel, hogy az önkormányzati tulajdonú bérlakások bérlőjének kijelölése és a fellebbezések kerülnek zárt ülésen megtartásra.


A közgyűlés 16 szavazattal, 3 ellenszavazattal és 2 tartózkodással a javaslatot elfogadja és a következő napirendeket tárgyalja:


Napirendi pontok:

1. Polgármesteri tájékoztató (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
2. Interpellációk, kérdések (írásban)
3. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2005. évi költségvetéséről szóló, többször módosított 6/2005. (II. 21.) számú rendeletének módosítására (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
4. Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Iskola és a Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola átköltöztetéséhez szükséges forrás biztosítása (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
5. Dr. Fodor Csaba és Tóth László képviselők önálló indítványa MÁV Óvodával kapcsolatban (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
6. Szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújításához kapcsolódó Terület- és Régiófejlesztési Célelőirányzat terhére benyújtandó pályázat (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
7. Beszámoló a Hevesi Sándor Művelődési Központ elmúlt öt évben végzett tevékenységéről (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
8. Javaslat a Hevesi Sándor Művelődési Központ igazgatójának kinevezésére (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
9. Javaslat az alapfokú művészetoktatás önkormányzati feladat-ellátásának átszervezésére (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
10. Javaslat a nevelési-oktatási, közművelődési és közgyűjteményi intézmények alapító okiratának módosítására (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
11. Tájékoztató a Városi Diákönkormányzat munkájáról (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
12. Nagykanizsa városközpont közterületek fejlesztési és forgalomcsillapítási terve (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
13. Javaslat a pénzbeli és természetben nyújtott szociális, valamint gyermekvédelmi ellátásokról szóló 22/2000.(V.31.) sz. rendelet módosítására (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
14. Javaslat a szociális szolgáltatásokról és a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról szóló 10/2005.(III.7.) sz. rendelet módosítására (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
15. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének …/2005.(….) számú rendelete az önkormányzati fenntartású nevelési-oktatási intézményekben igénybevett tanügyi szolgáltatásokért fizetendő térítési díjak és tandíjak megállapításának szabályairól (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
16. Nagykanizsa, Szabadhegy városrész és környéke szabályozási tervéről és helyi építési szabályzatáról szóló rendelet módosítása (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
17. Javaslat a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos tevékenységet ellátó közszolgáltató kiválasztására kiírandó pályázatra (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
18. Nagykanizsa, Kiskanizsa városrésztől északra lévő terület szabályozási terve és helyi építési szabályzata (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
19. Nagykanizsa, Katonarét rendezési tervének módosítása (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
20. Lakáskoncepciós területek rendezési terve II. ütem (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
21. Városi Sportcsarnok építés-beruházás előkészítése (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
22. Nagykanizsa Csengery út – Miklósfa közötti kerékpárút létesítéséhez kapcsolódó 137/4/2005. sz. határozat módosítása (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
23. A nagykanizsai 1174/1 hrsz-ú Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. szám alatti irodaház ingatlanra bejegyzett elővásárlási jog gyakorlása (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
24. Nagykanizsa belterület 3110/19 hrsz-ú – volt Csapatművelődési Otthon – értékesítése
Előadó: Litter Nándor polgármester
25. A Nagykanizsai Turisztikai Hivatal és Információs Iroda és a Nagykanizsa Többcélú Kistérségi társulás által benyújtandó pályázat térségi kiadvány létrehozására (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
26. Hevesi Sándor Művelődési Központ által benyújtandó pályázat a Kanizsa – MKB Nemzetközi Jazz Fesztivál rendezvényhez kapcsolódóan (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
27. Közterület elnevezések (írásban)
Előadó: Papp Nándor bizottsági elnök
28. Közbeszerzési Terv módosítása (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
29. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint Nagykanizsa Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás módosítása (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
30. Tájékoztató a körjegyzőség munkájáról (írásban)
Előadó: Dr. Kelemen Marcell jegyző
31. Tájékoztató a tárgyi eszköz-értékesítések helyzetéről (2005. I.-V. hó)
Előadó: Litter Nándor polgármester
32. Javaslat a településrendezési célok megvalósításához szükséges inatlanokat érintő elővásárlási jogról szóló többször módosított 2/1999.(I.26.) számú rendelet módosítására (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
33. Dr. Fodor Csaba képviselő önálló indítványa a Péterfy Sándor Általános Iskola sportpályáinak felújítására vonatkozóan (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester

Zárt ülés:

34. Javaslat önkormányzati tulajdonú bérlakások bérlőjének kijelölésére (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
35. Fellebbezések (írásban)






Napirend előtti hozzászólások:


Bicsák Miklós: Az új menetrend változással kapcsolatban sok lakossági panasz jutott el hozzám, főleg a Városkapu krt. környékéről. Kérem polgármester úr közreműködését abban, hogy legyen lehetőség a korrigálásra.

Litter Nándor: Amikor elindítottuk ezt a programot, én június 16-án több órán keresztül részt ebben a közlekedésben. Több alkalommal is azt követően a közlekedésben résztvevőkkel találkoztam, beszélgettünk a kritikus pontokon. Nekem közvetlen tapasztalataim vannak. Lakossági észrevételek alapján a keleti városrész buszpályaudvarán kis fórumot tartottunk. Ott a problémák nagy részét tisztáztuk. Én azt látom, hogy nem ismerik a menetrendet nagyon sokan. Éppen ezért újabb menetrendek kinyomtatásáról intézkedtünk a VOLÁN-nal együtt. 10.000 db került kinyomtatásra. A Kanizsa Újságban újra megpróbáljuk kiadni a menetrendet. A keleti városrészben csak egy változás van, a 33-as járat vasút felé történő közlekedése. Az összes többi járat megmaradt onnét, illetve a körjáratot illetően javult a közlekedés. Szeptemberig várunk, értékelnünk kell. Több információt kell adni a lakosságnak a menetrenddel összefüggésben megítélésem szerint.

Tóth László: 2005. június 14-e valószínűleg nem fog a dicsőséges napjaként bevonulni a nagykanizsai önkormányzat történetébe, ugyanis e napon ülésezett a Szociális és Egészségügyi Bizottság és a 108/2005. számú határozatával zárt ülés keretében döntött az Ady E. u. 20. szám alatt található I/9. számú lakás bérlőkijelöléséről. Arcpirító módon a bizottság 5 igen és 3 nem arányban a lakást egy olyan fiatalnak utalta ki, aki először pályázott önkormányzati bérlakásra, akinek az édesapja önkormányzati képviselőként részt vett a döntéshozatalban. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy e tisztességtelen döntést a későbbiek folyamán visszavonták, illetve hatályon kívül helyezték. Úgy gondolom, hogy el kell gondolkodnunk a tekintetben, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság alkalmas-e a feladata ellátására. Mindenféleképpen meg kell gondolni a bizottság feloszlatását és személyi összetételében egy új Szociális és Egészségügyi Bizottság felállítását, aminek a határidejét úgy gondolom, hogy a következő közgyűlésen meg is kellene tennünk.

Litter Nándor: Tudok egyébként arról, hogy vita volt és osztályvezető asszony kiállására megváltozott ez a határozati javaslat. Még egy féket építettük be. Másfél év óta hozzám is el kell küldeni ezeket az anyagokat. Én nem ismerek mindenkit, de előtte konzultálni szoktam, mielőtt aláírom, mert a polgármester elvileg megállíthatja a bizottsági döntést. Ha olyan információk jutnak a birtokomba, akkor ezt meg is teszem. Itt erre nem volt szükség, mert ez előtte megváltozott.

Simánné Mile Éva: A bizottsági munkával kapcsolatban annyit szeretnék elmondani, hogy az, hogy valaki először pályázik, az egy szabályos dolog. Ha megfelel a paramétereknek, akkor az úgynevezett kínálati palettán megjelenik. Ez mellé készül egy szakmai javaslat, amit a Szociális Osztály állít össze. A kettőből dönt a bizottság, hisz a döntési jogkör ott történik meg. Valóban a döntés felül bírálatát kezdeményeztem a tekintetben, hogy konzultáltam a bizottság elnökével és tagjaival, valamint jegyző úrnak és aljegyző nőnek tettem észrevételt ez ügyben. A bizottság soron kívüli ülést hívott össze és másnap külön csak ezzel a témával foglalkozva határozati javaslatban is elkötelezték magunkat amellett, hogy a jövőben még jobban odafigyelnek. Ettől függetlenül ez a bizottság érdemi munkát végez és nem olyan könnyű ez a szerep. Zalaegerszeg városában ezt a közgyűlés gyakorolja. Ha úgy dönt a közgyűlés, lehet az is, hogy ezt a jogkört visszaveszi és akkor nem 9, hanem 26 fő dönt. Még szélesebb a hozzászólási paletta, de ez az Önök döntésén múlik. Azt gondolom, hogy amit törvényileg lehetett, azt mind a bizottsági tagok, mind a szakosztály megtette.

Litter Nándor: Ez lehet az egyik járható út, amit elmondott osztályvezető asszony, hogy a közgyűlés dönt ezekben a dolgokban. Ez elég nehézkes, hisz a közgyűlés elég nehezen tud olyan mélyen foglalkozni egy-egy ilyen kérdéssel, mint ahogy a bizottság megteszi, de lehet ezt az utat járni. Van még két út, amit én úgy gondolom, hogy esetleg meg lehet gondolni. Egyik a végrehajtás előtt kifüggeszteni ezeket a lakáskiutalásokat. Ez lehet akár a Kanizsa Újságban, vagy más módon azért, hogy azokat az észrevételeket, amelyek valamennyiünkben megfogalmazódnak, el lehessen juttatni, és addig nem szabad végrehajtani ezt a döntést, amíg két-három hét el nem telik a döntés óta. Javaslom, hogy ezt tegyük meg. Van egyéb lehetőség is, aminek a munkálatait egy másfél évvel ezelőtt elkezdtük, de ez megakadt. Egy új alapokra helyezni a döntést, tehát objektívebb információk alapján összerakott döntési mód, amikor a szubjektív elemeket majdnem teljesen ki lehet zárni. Kérjük meg Simánné Mile Évát, hogy gondolja ezt végig, és akkor egy későbbi időpontban térjünk rá vissza, hogy milyen változások szükségesek a döntési mechanizmusban.

Dr. Szabó Csaba: A Nagykanizsai Kórház privatizációja, avagy hogyan lehet kabátlopásba keveredni. A város és a vonzáskörzet lakóinak egészségéért érzett felelősséggel kezdeményeztük a kórház jövőjének napirendre tűzését. Aggodalmunkra az ad okot, hogy jól becsülhetően a kórház saját bevételeiből nem fogja tudni biztosítani az ellátást a jelenlegi színvonalon. A napi működést akadályozó gazdálkodási nehézségek már a jövő évben jelentkezni fognak. Bemutattuk a lehetséges megoldásokat is, melyek egyike a jelenlegi kapacitások felülvizsgálata és lecsökkentése. A másik az önkormányzattól kapott közvetlen pénzügyi támogatás. A harmadik a működtetés vállalkozásba adása. Kihangsúlyoztuk, hogy csak olyan működést tartunk elfogadhatónak, ami nem érinti az önkormányzat vagyonát, tehát nem privatizációról van szó, amelytől mi is, a kórház vezetői is elhatárolódtunk, és továbbra is el kívánunk határolódni. A sok erőfeszítéssel létrehozott és modernizált Nagykanizsai Kórház teljes tulajdonjoga a közé, tehát az önkormányzaté kell, hogy maradjon mindazokkal a jogokkal, amelyek a tulajdonost megilletik. Előterjesztésünk címe: Az egészségügyi intézmény jelenlegi helyzete és a jövő működési lehetősége. Az előterjesztés anyagát elkészítettük. A mellékleteivel együtt az önkormányzati hivatalba eljuttattuk. Nagy meglepetésünkre az előterjesztés címét valaki megváltoztatta és a kórház privatizációja címet ragasztotta rá. A jegyző úr az előterjesztést készítők értesítése nélkül megtagadta annak aláírását anélkül, hogy esetleges törvényességi aggályait megfogalmazta volna. Ezt követően talán már nem is kell csodálkozni azon, hogy az anyag mellékletek nélkül került kiküldésre. Magam is azt mondom, hogy így értéktelen és értelmezhetetlen. Valaki ellopta tehát a kórház kabátját. Erről szól már a történet. A privatizáció, mint közellenség megtette a magáét és a vezetők által vázolt jövőt vizsgálat nélkül elutálja a város politikája. Mi a kórház felelős vezetői, de úgy is, mint a közgyűlés képviselői a lopást illetékes helyen itt és most ezennel bejelentjük. Az élet megy tovább, a jövőt megállítani nem lehet. Nem szeretnénk, ha a következő évben, amikor először érinti majd érzékenyen a város költségvetését a megjelenő új gond, azt mondanák, hogy ja, ezek azok a vezetők, akik tavaly valamilyen kabátlopásba keveredtek.

Litter Nándor: A magam részéről annyit hadd tegyek hozzá, hogy valóban mi büszkék lehetünk arra, hogy egy olyan kórházunk van, hogy nem szükséges a városi költségvetésből a működéshez kiegészítéseket tenni. Nagyon sok város van Magyarországon, ahol nem így van, ahol több százmillió forintot kell a működéshez hozzátenni annak érdekében, hogy tudjon működni a helyi kórház. A kórház adatait valamennyien látjuk. Minden hónapban megkapjuk. Abból egyértelműen látható az a tendencia, hogy a finanszírozás változása, szigorítása nyomán, valószínű egyéb változások nyomán is olyan irányban haladnak a dolgok, hogy romlik a kórház gazdasági helyzete. Ezen kívül a mai kor követelményeinek megfelelően jelentős beruházásokra van szükség és nemcsak arra, ami most folyik, ennél sokkal többre azért, hogy magas szintű műszerezettség legyen a kórházunkban a nagykanizsaiak érdekében. Mindezt egy ilyen támogatással, a működéséhez kapcsolódó támogatással, a működés privatizációjával orvosolni lehetett volna, vagy lehetne megítélésem szerint. Ezt kellett volna megtárgyalnunk. Sajnálatos, hogy ezek az anyagok így kerültek kiosztásra. Én ezért elnézést kérek. Remélem, hogy a következő alkalommal ezeket már pótolni fogjuk.

Kereskai Péter: Az Igazságügyi Miniszter kezdeményezésére 2004. április 1-jétől megkezdte szolgáltatását a jogi segítségnyújtó szolgálat, népszerű nevén a Nép Ügyvédje, amelynek célja az anyagilag rászoruló állampolgárok segítése és biztosítja a szakszerű ügyvédi tanácsadást. A jogi segítség jelenleg 2006. január 1-jéig peren kívüli ügyekben ad tanácsot. Elsősorban lakhatási, tehát a mindennapi megélhetéssel kapcsolatos (lakhatási, nyugdíj, munka, közüzemi tartozások) végrehajtási ügyekben. A rászorultak azok, akik a jövedelem és vagyoni viszonyaira tekintet nélkül rendszeres szociális segélyben, közgyógyellátásban részesülnek, átmenti szállást igénybevevő hajléktalanok, menekültek, illetve, aki menekültügyi eljárásban vesz részt, illetve akiknél a családban az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét. Ez 2005-ben 24.700 Ft. Az ő esetünkben az állam a teljes jogi szolgáltatás díját vállalja, illetve egy éves időtartamra megelőlegezi azok esetében, akiknek a havi nettó jövedelme nem haladja meg a mindenkori minimálbér összegét. Ez jelenleg 57.000 Ft. A kérésem az lenne, hogy ennek az elérhetőségeit Internetes, illetve telefonos elérhetőségeit, ami a Zala megyei hivatalt jelenti, a Kanizsa Újságban mindenképpen közzé kellene tenni, hogy az erre rászorulók tényleg megtudják azt, hogy milyen lehetőségeik vannak ezekben az ügyekben, és hol tudnak elsősorban jogi segítséghez jutni.

Litter Nándor: Közzé tesszük a Kanizsa Újságban, a Kanizsa TV-ben. Kérem Fehérvölgyi Szabolcsot, hogy intézkedjen e felől. Ne felejtsük el, hogy 2003-ban hasonló jellegű szolgáltatást már mi magunk és helyi ügyvédi munkaközösségnek együttműködésével elindítottunk. Hetente keddi napon délután két óra időtartam alatt ilyen szolgáltatást nyújtunk a nagykanizsai lakosoknak. Ez egy plusz, amely tovább segítheti ennek a programnak a megvalósítását.

Dr. Kelemen Marcell: Reagálni szeretnék Dr. Szabó Csaba főigazgató úr által elmondottakra tekintettel arra, hogy név szerint megszólítattam. A kórház privatizációs napirendi pont kapcsán két dolgot szeretnék önöknek elmondani. Ezt az előterjesztést nem a Polgármesteri Hivatal készítette, hanem Papp Péter főigazgató-helyettes úr, aki Interneten e-mailben küldte meg az előterjesztést hozzánk. Ennek az előterjesztésnek a melléklete volt valóban, amit megkaptunk. A Polgármesteri Hivatal hibázott, hogy az előterjesztés kinyomtatásakor ezek a mellékletek lemaradtak. Ezért természetesen vállalom a felelősséget. A polgármester úrnak a titkárnőm átadta az előterjesztést, polgármester úr ezt aláírta, tekintettel arra, hogy Ő vállalata, hogy Ő lesz az előterjesztője ennek az anyagnak. Ezzel az anyaggal kapcsolatban a Polgármesteri Hivatalban nem volt egyeztetés, semmilyen szakmai tárgyalás, ezért nem is állt módomban kifejteni sem nekem, sem a kollégáimnak, akik esetleg arra méltóak vagy érdemesek a szakmai, jogi aggályaikat. Természetesen a következőben vagy a közeljövőben, amikor ez napirendre kerül és ez kérdés lesz, ezt meg fogjuk tenni, és segítően fogunk ehhez hozzáállni, mert nem akadályozni kívánjuk egyetlenegy előterjesztés útját sem, de nem is adjuk a nevünket, én személyesen pedig nem adom a nevemet olyan anyaghoz, amellyel kapcsolatban bármiféle aggályaim vannak. Állok bárki rendelkezésére, ha valaki kíváncsi az én véleményemre.

Polai József: Már kezdek ahhoz hozzászokni, hogy a napirend előtti felvetéseim igazából végképp elmaradnak, és nem történik semmi. Megpróbálkozom azért két újabb problémával napirend előtt előhozakodni. A Szent Flórián téren van egy önkormányzati ingatlanunk, ez egy foghíj telek, amelyen a gaz három méter magasan virít minden évben tavasztól egészen őszig. A VIA Kht. szerint ez nem közterület, tehát nem a hatáskörük. A Vagyongazdálkodási Iroda szerint nekik meg pénzük nincs erre a feladatra. Ugyanezen a területen, mivel itt korábban épület volt jó pár évvel ezelőtt, amit elbontottak és meghagyták a szomszéd kerítéseként egy falmaradvány, ami nem csak szerintem, hanem a szakemberek szerint is életveszélyes. Tehát ennek az elbontását próbáltam kezdeményezni. Nem jártam sikerrel. Kérem a segítséget abban, hogy ezt a nagy gazt valamilyen módon takarítsák el. Vagy kihívom a Közterület Felügyeletet önmagunk ellen, vagy tényleg tudunk lépni, mert hiszen a Közterület Felügyelet mindig ott van, amikor az állampolgárral szemben kell eljárni. A Kossuth utca lakóinak a kertjei mögötti részen van egy olyan terület, amiről nem tudjuk, hogy kinek a területe. Lehet, hogy magánkézben van. Ez egy olyan gondozatlan, kaszálatlan rész, amin újabban a spanyol csigának nevezett állatkák szaporodtak el oly mértékben, hogy különösen reggeli órákban állítólag az emberek azon járnak, ha kimennek a kertekbe. Fordultunk a növényvédő állomásra segítségért. Ajánlottak egy bizonyos szert, ami nem használ. Tudnánk-e valamit tenni annak érdekében, hogy megállítsuk ezt a szaporodást? Ezt a gazost részt le kellene kaszáltatni.

Litter Nándor: Beznicza Miklóst kérem, hogy ezt a fallebontást és a kaszálást végezzük el. Meddig tudjuk elvégezni?

Beznicza Miklós: Egy héten belül.

Litter Nándor: A másikat pedig Kulbencz Ferenc nézze meg, hogy kié ez a terület és annak megfelelően próbáljunk meg eljárni.

Sajni József: Tévesen jelent meg a sajtóban az a hír, mely szerint az önkormányzat 2005-ben a civil szervezeteket 1 mFt-tal támogatja. Szeretném, ha ez akár korrekcióra kerülne, vagy pedig elmondanám, hogy ebben az évben összesen 114.115.000 Ft az, amit egyesületek és alapítványok különböző formákban kapnak az önkormányzattól. Úgy gondolom, hogy ennek egy része csak a civil alap, ami valóban 1 mFt. A többi a kulturális alap, a sport alap és más juttatások, amelyek ezt az összeget teszik ki. A civil szervezetekkel az önkormányzat így foglalkozik és ilyen támogatást nyújt.

Litter Nándor: Úgy gondolom, hogy ez a szám sem pontos, mert ennél még több, mert vannak a térítés nélkül adott bérlemények.

Sajni József: A 114 mFt a következőkből áll össze: bérleti díj kedvezményekből, működési célú pénzeszköz átadásokból, felhalmozási célú pénzeszközökből és céltartalékokból.

Litter Nándor: Kérem ennek eljuttatását a sajtóhoz.



1. Polgármesteri tájékoztató (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Cseresnyés Péter: A 3. oldalon a 7. ponthoz lenne kérdésem. Több mint fél éve húzódik az ügy. Mi volt az oka annak, hogy a opciókat tartalmazó szerződések csak most kerülnek aláírásra. Mi miatt húzódott ez az ügy és a három vállalkozó, akivel nem írja alá a város ezt a bizonyos szerződést, az a három vállalkozó a saját hibájából, vagy saját döntéséből kifolyólag nem akarja megkötni ezt a szerződést, vagy valamilyen más oka van neki? A 4. oldalon a 12. pontnál szeretném kérdezni, hogy van-e felelős, vizsgálata-e valaki, hogy ki a felelős ebben az ügyben, hogy az OTP részvényeken veszteség érte a várost? A 7. oldalon a 21. ponttal kapcsolatban lehet, hogy nem figyelmesen olvastam el az anyagot, de számomra azt derült ki ebből a szövegrészből, hogy parkgondnoki rendszerben egy 8 órás foglalkoztatási időben foglalkoztatnának a Thúry téren a játszótér és az ottani park karbantartására valakit. Ez így igaz, vagy pedig részmunkaidőben tenné ezt valaki, vagy éppen a VIA Kanizsa Kht. állományából valaki rendszeresen végezne ott parkgondozási, vagy játszótér gondozási feladatokat? Az 5. oldalon a 14. pontnál nagyon sajnálom azt, hogy a város az elővásárlási jogával nem élt, hiszen a Rozgonyi iskolának és az ottani iskoláknak, amelyek határolják ezt a telket, lehet, hogy a jövőben nagyon nagy szüksége lett volna erre a telekre is és még a környékén lévő sarokterületekre is.

Litter Nándor: Úgy készült el a Rozgonyi iskola átalakítási terve, hogy a megfelelő területeket az önkormányzat biztosítja, tehát a tervezett beruházást nem akadályozza ez a döntésünk. A részvényekkel kapcsolatban nem vizsgáltuk, hogy ki a felelős. Írásban válaszolunk erre. 2002-ben kellett volna ezt a döntést az önkormányzatnak meghozni. Az Ipari Parkkal kapcsolatos kérdésére úgy tudom, hogy nem mi miattunk késlekednek a dolgok. Ez egyrészt többlet bérleti díj fizetését is jelenti. Megítélésem szerint azért nem kezdeményezik a vállalkozók – 5 Ft-ról 10 Ft-ra emelkedne a díj –, és vannak, akiknek rendezetlen tartozásaik vannak. Reményeim szerint hamarosan meg tudjuk ezeket a szerződéseket kötni.

Gáspár András: A Thúry téri játszótéren működik a parkgondnoki rendszer kezdettől fogva közcélú foglalkoztatás keretében. Nemcsak a játszóteret, hanem az egész területet gondozza az a gondnok, aki nyitja és zárja a játszóteret és odafigyel rá, és egyéb feladatokat ellát. Tehát őt máshová is visszük. A múltkori közgyűlésen volt egy javaslat, hogy még két területen ezt vezessük be. Mi arra válaszoltunk a későbbiekben, hogy egyelőre ezt úgy tudjuk ellátni, miután ott vannak feltételek, amiket írtunk is most a válaszban, ahol védett helyiség kellene - ahogy a Thúry téren is kialakítottunk egy fapavilont -, ahol a szerszámokat tárolni lehet. A másik két helyen csak úgy tudjuk ellátni egyelőre, hogy a kapcsolódó területekről mennek át emberek, és gyakorlatilag gondozzák, odafigyelnek ezekre a területekre, csak jelenleg ott a parkgondnoki rendszer ugyanúgy még nem működik, mint a Thúry téren.

Polai József: A tájékoztató egyik kiegészítő melléklete Palotás Tibor ügyéhez kapcsolódik. A bíróság ítélete alapján végrehajtás van megindítva Palotás Tiborral szemben és a követelések behajtására irányul. A jelenlegi képviselőtestületből nagyon sokan vagyunk olyan képviselők, akik nem voltunk akkor képviselők és nem tudjuk ennek az ügynek a hátterét mélységében ismerni. Ezért van bennem és bizonyára társaimban is némi aggály amiatt, hogy egy ilyen komoly ügyben és ilyen információhiányban nem könnyű a gombot megnyomni akkor, amikor igennel kell esetleg szavazni. A levélből, amit kaptunk, bizonyos mértékben tűnik csak ki, hogy mekkora az az összeg, amit követelünk Palotás Tibor úrtól. Szeretném, ha ezt a bizonyos összeget teljesen pontosan megismerhetnénk. Tudom, hogy az ügy felfüggesztését is kérte Palotás úr. Bizonyára meg lenne ennek a maga veszélye az önkormányzat részére, hiszen itt arról van szó, hogy vizsgálni kellene a dolgot és a pénzünkhöz végül is hozzá tudunk-e jutni, vagy mit akarunk tenni. Javaslom, hogy a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság, az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság és a Pénzügyi Bizottság foglalkozzon behatolóbban ezzel a dologgal. Talán még az is előfordulhat, hogy az érintett úr további egyeztetések során talán hamarabb tudná a dolgot rendezni, és talán megállapodás születhetne ebben az ügyben.

Litter Nándor: Úgy gondolom, hogy nem kell megismerni az ügyiratot. A bíróság döntött ebben az ügyben. Végre kell hajtani a bíróság döntését. Most laikusok ne kezdjenek el ezzel az üggyel foglalkozni. Van egy bírósági ügy. A korábbi önkormányzati döntésnek megfelelően a téma bíróságra került és ebben megszületett a jogerős ítélet. Ezt kell végrehajtani. Ha ez így működik, akkor azok, akik az adójukkal, vagy egyéb más ügyekkel hátrányban vannak, vagy tartozásban vannak az önkormányzattal, akkor egy-egy önkormányzati képviselő felvetésére mindent felül lehet vizsgálni. Mindenki teljesítse azokat a kötelezettségeket, amelyet vagy bíróság, vagy adóhatóság, vagy egyéb más rendszerből adódóan számára kirónak. Ha ez úgy működne, hogy az Ön felvetésére, vagy bárki felvetésére mindent felülvizsgálunk, akkor nem tud működni az önkormányzat. Nem kell megismerni ezeket az iratokat. Mi ne bíráljuk felül a bíróság döntését. Ez egy tájékoztatás volt ebben az anyagban, mert ezt megígértem Palotás Tibornak – többször tárgyaltunk –, hogy ebben meghozom a végleges döntést.

Palotás Tibor: (Nem mikrofonba beszél.) Nem arról a két ügyről van csak szó, amiről a bíróság döntött, hanem azt követő másik két ügyről is van szó, amit polgármester úrral ……ismertettem a 111 oldalas beadványban. Erre a Polgármesteri Hivatalból két alaklommal néhány soros levél érkezett. Semmilyen reakciót nem kaptam. Felajánlottam közreműködésemet, együttműködésemet, hogy ne a végrehajtó sok százezer forintos költségével lehessen ezt az ügyet rendezni. Sőt felajánlottam egy festményemet, amit az önkormányzat is örömmel fogadhatná valamilyen értékben a törlesztésben. Nemcsak a két ügyről van szó. Sőt pont arról a másik két ügyről van szó, ami családomnak további 1 mFt-ba került, amit az önkormányzat elveszített pereket. Egyiket mind a két fokon. A másik 2 mFt-os pert pedig II. fokon veszítette el csontra, forintra. Kérem a közgyűlést, hogy tegyék lehetővé számomra, hogy elolvassák azt, amit Önöknek küldenék, ha ehhez hozzájárulnak, és ősszel valószínűleg megegyezhetnénk.

Litter Nándor: A Polgármesteri Hivatalban az üggyel Dr. Gyergyák Krisztina foglalkozik. Azt javaslom mindenkinek, aki érdeklődik az ügy iránt, ezt az egész dokumentációt megtekintheti. Itt még nem hangzott el, hogy miről van szó. A Vásárcsarnokkal kapcsolatos ügyekről van szó, ahol még mindig a város az emeleti részeken üres helyiségekkel bír. Úgy gondolom, hogy minden szálat meg kell próbálnunk elvágni ezzel az üggyel kapcsolatosan. Nem szabad újabb ügyeket a nyakunkba venni a kérdéskörrel összefüggésben.

Sajni József: A tájékoztató 6. oldalán az alapítványok támogatásához lenne hozzáfűznivalóm. Bizottságunk javasolta a Nagykanizsa, Attila úti óvodáért Alapítvány támogatását 50 eFt-tal, amivel ők szeretnének a kötelező eszközjegyzékben is szereplő babaházat készíteni. Ez egy 50 %-os támogatása lenne a költségeknek. Mivel bizottságunk alapítványt nem támogat, ezért kérem, hogy ennek a civil alapnak a terhére a közgyűlés járuljon hozzá ahhoz, hogy az alapítvány ezt az 50 eFt-os támogatást megkaphassa.

Zakó László: A 4. oldalon a 10. ponthoz szeretnék hozzászólni. Az elszámolással kapcsolatban nem tudtunk volna kapni egy friss állapotot, mert hat hét telt el az időpont óta? Ha június 30-ig meghosszabbítjuk ennek a végrehajtását, akkor szerintem csak szeptemberben fogunk tudni erről legközelebb beszélni. A 7. oldalon hivatkozás van a kazanlaki utazással kapcsolatban. Az úti beszámolót szeretném látni. A 8. oldalon tájékoztatást kapunk arról, hogy majd a mobilitási héten milyen megpróbáltatások várnak itt a városlakókra. Azt is megtudtuk, hogy ezt a programot anyagilag nem támogatja az állami költségvetés. Mennyibe fog ez kerülni? Biztosak vagyunk-e abban, hogy megint óriási forgalmi dugókat szeretnénk a városban tapasztalni? A 10. oldalon a 8. pontban olvassuk, hogy van egy olyan pécsi informatikai tanácsadó iroda, amelyik a hivatal telefonálási szokásain és gyakorlatán végigmenne, és ajánlatot tenne a takarékosabb telefonálásra, mind vezetékes, mind mobilhálózatokra vonatkoztatva, ezért cserébe a megtakarítás egyhavi összegét kéri. Teljesen más ok miatt, de én ezeken már végigrágtam magam. Teljesen ingyen, önzetlenül megosztom a tudásomat e vonatkozásban az illetékesekkel. Nem kell hozzá más, csak leülni a számítógép elé, az Internet elé és elolvasni, hogy ki, milyen ajánlattal áll elő. Rengeteg alternatív szolgáltató van. Ezért még fizessünk valakinek - egy kicsit túlzásnak tartom. Nem támogatom. A 12. és a 13. oldalon egy hosszú névsor felsorolás van, akiknek név szerint köszönetet mondunk a Gólyalába Világjátékok megrendezéséért és a Város Napjáért. Ugyanakkor a 15. pontban a Kanizsai Antológia megjelenésében nagy szerepet vállaló szerkesztőbizottság tagjainak pedig nem. Ki alkotott maradandóbbat? Miért nem emeljük ki név szerint a 15. pontban feltüntetett szerkesztőbizottság tagjait? Ügyrendi javaslatként annyit szerettem volna mondani, hogy Dr. Szabó Csaba hivatalosan még nem vonta vissza a kórházi előterjesztést.
Litter Nándor: Én visszavontam.

Halász Gyula: A kiegészítő anyaghoz szeretnék hozzászólni, ami azt taglalja, hogy a rendőrkapitányság, tűzoltóság és egyéb rendvédelmi szervek, illetve a Dél-zalai Vízmű milyen tájékoztatást ad a májusi adatok alapján. Arról szeretnék tájékoztatást kapni, hogy amióta térfigyelő kamera rendszer ki lett építve a városban, azóta csökkent-e a városban az illegális plakátragasztás, rongálás, száguldozás? Ezzel kapcsolatban történt-e szabálysértési eljárás indítás, illetve valamilyen olyan eljárás, ami indokolja és logikussá teszi azt, hogy érdemes volt a térfigyelő rendszert a városba telepíteni? Ez gátolja-e a további szabálysértéseket?

Litter Nándor: Hivatalosan még nem működhet a rendszer. Nincsenek meg hozzá a működési engedélyek. A rendszer be van állítva - ez való igaz. Azt javaslom, hogy valaki a hivatalból – talán Kulbencz Ferencet fogom megkérni – szíveskedjék a képviselők részére egy összejövetelt tartani, amikor bemutatják a kamerarendszer működési előnyeit és akkor ott az egyéb kérdéseket is, amit Halász képviselő felvetett, fel lehet majd tenni. Ezt Kulbencz Ferenctől kérjük, hogy szervezze majd meg.

Cseresnyés Péter: Az ígérte, hogy az OTP-vel kapcsolatos kérdésemre írásban kapok választ. Én kérem azt, hogy az Ipari Park Kft. ügyvezetője is írásban adjon tájékoztatást arról a bizonyos három szerződésről.

Litter Nándor: Rendben.

Dr. Horváth György: A tájékoztatóban is olvashatták és Zakó úr szólt a Kanizsai Antológiáról. Nagy munkával, rövid idő alatt készült el ez az Antológia. A további tervek azok lennének, hogy Nagykanizsa környékéről vagy a Nagykanizsáról elszármazottakkal is bővíteni. Ilyen jellegű Antológia először készül. A nagykanizsai szerzők mindannyian, 21 szerző kapott szót, kapott helyett. Ha meg fogják nézni, akkor úgy érzem, hogy javaslataikkal, véleményeikkel tudnak segíteni abban, hogy a következő számok is jók legyenek. A szünetben fogok mindenkinek az asztalára tenni egy Antológiát.

Litter Nándor: Zakó úr javaslatára a 15. pontunkat egészítsük ki azzal, hogy az Antológiába közreműködőknek név szerint köszönetünket fejezzük ki. Dr. Horváth György majd fel fogja sorolni, amikor ezt a köszönőlevelet elküldjük. További hozzászólások nincsenek. Kérem, szavazzunk a határozati javaslat 1. pontjáról.


A közgyűlés 13 szavazattal, 4 ellenszavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 2. pontjáról.


A közgyűlés 16 szavazattal és 1 ellenszavazattal a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 3. pontjáról.


A közgyűlés 15 szavazattal, 1 ellenszavazattal és 4 tartózkodással a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 4. pontjáról.


A közgyűlés 20 szavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 5. pontjáról.


A közgyűlés 21 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 6. pontjáról, azzal hogy a leírtaktól eltérően a határidőt szeptember 30-ra javaslom módosítani.


A közgyűlés 20 szavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 7. pontjáról.


A közgyűlés 21 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 8. pontjáról.


A közgyűlés 20 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 9. pontjáról.


A közgyűlés 17 szavazattal és 4 tartózkodással a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 10. pontjáról.


A közgyűlés 15 szavazattal, 1 ellenszavazattal és 4 tartózkodással a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 11. pontjáról. Kérjük Zakó úr támogatását még a szerződéskötés előtt, hogy azokat, amiket a KISS Informatikai Tanácsadó Iroda ajánl, esetleg saját munkával kiváltható-e. Mátyás József a gazdája a hivatalban ennek az ügynek. Kérem, hogy jegyző úr koordinálásával ez az egyeztetés jöjjön létre még mielőtt a szerződést megkötjük. Zakó úr legyen szíves megkeresni Mátyás Józsefet, és ha ugyanazt tudja produkálni, mint ez a cég, akkor nem kötjük meg a szerződést.


A közgyűlés 14 szavazattal és 5 tartózkodással a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 12. pontjáról.


A közgyűlés 20 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 13 pontjáról.


A közgyűlés 16 szavazattal és 3 tartózkodással a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Ezzel a 14. pontot is elfogadtuk. Szavazzunk a határozati javaslat 15 pontjáról. Köszönetünket fejezzük ki a szerkesztőbizottságnak és mindazoknak, akik részt vettek ebben a munkában.
A közgyűlés 20 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 16. pontjáról.


A közgyűlés 16 szavazattal és 4 tartózkodással a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 17. pontjáról.


A közgyűlés 15 szavazattal, 1 ellenszavazattal és 4 tartózkodással a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Polgármesteri tájékoztató kiegészítés határozati javaslatában az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója tiszteletére emlékművet kívánunk állítani. Megkérem Tárnok Ferencet, hogy nagyon röviden ismertesse az anyagot. Dr. Pintérné Grundmann Fridától kérdezem, hogy amennyiben a Lektorátus nem támogatja ezt az emlékművet, akkor tudunk-e pályázni állami források megszerzésére az emlékmű felállításához?

Tárnok Ferenc: A Lektorátus és az önkormányzat közösen nyolc olyan művészt kért fel a pályaművek elkészítésére, akit alkalmasnak ítélt a feladat elvégzésére. Ebből két művész visszalépett, így hat mű pályamű érkezett a megadott határidőre. A Lektorátus összeült, véleményezte ezeket a pályaműveket és egyetlenegy olyan pályaművet nem talált, amit támogatásra alkalmasnak tartott volna. A mai napon kiküldött anyag röviden erről szól. Félre sikerült fotókat sikerült csatolni, amit a Lektorátus készített ebben a dologban. A képviselőtestület áttekintheti a fotók alapján, illetve a Városfejlesztési Osztályon ezeket a pályaműveket. Ezt a határozati javaslatot tudtuk összehozni, hogy egy új pályázat meghirdetésével talán eredményt tudunk elérni, hogy az emlékmű következő évi megvalósítása megoldható legyen.

Papp Nándor: A határozati javaslattal alapvetően egyetértek, de úgy érzem, hogy kiegészítésre szorulna. Valamilyen módon az Internetre és mindenféle lehetőséget megragadva fotókat kellene készíteni a térről. Meg kellene fogalmazni az elvárásunkat az emlékművel kapcsolatban, hogy milyen üzenete legyen a város lakói felé és így kellene meghirdetni az országos nyílt pályázatot és akkor november 4-ig reményeim szerint most már olyan anyagok fognak előtérbe kerülni, amit ténylegesen lehet támogatni. Ezeket a segítségeket mindenképpen meg kell adni. Valamint még azt, hogy esetlegesen az 1956-os eseményeknek a leírását szintén feltenni az Internetre.

Litter Nándor: Beavatkozás-e a művészi szabadságba, ha mi a szobor üzenetét is megpróbáljuk megfogalmazni?

Dr. Pintérné Grundmann Frida: Ha én művész lennék, elég furcsának érezném, mert azt gondolom, hogy attól vagyok művész, ha ezt a pályázatot elnyerem, akkor tudom, hogy milyen üzenetet akarok közvetíteni. Én nem hinném, hogy pályázatot nyújt be valaki ilyen korlátozások mellett, mert mindegyiknek van egy üzenete. Hogy mi ezt megértjük, vagy nem, ha ő mellé teszi az indoklásokat nyilván és meghívásos esetben a véleményéket ki lehet kérni. Egy Lektorátusban bízzunk meg annyira, hogy szakmai döntést hoz egy alkotás esetén. Egyébként a pályázat benyújtásának nyilván feltétele az, hogy a Lektorátus által elfogadott.

Litter Nándor: Már, hogy mi benyújtsunk pályázatokat?

Dr. Pintérné Grundmann Frida: Központi támogatása egészen biztos.

Litter Nándor: Papp Nándornak volt az első javaslata, hogy a nagykanizsai eseményeknek megfelelő összefoglalói rendelkezésünkre állnak, ezt csatoljuk a pályázati dokumentációhoz - ezzel segítve a sikeres pályamunkák elkészítését. Így elfogadja? Jó. Szavazzuk meg ezzel a kiegészítéssel a határozati javaslatot.


A közgyűlés 22 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: A következő polgármesteri tájékoztató kiegészítő határozati javaslatában a Nagykanizsai Sport Egyesület szeretné használni a Nagykanizsa elnevezést. Kérem, fogadjuk ezt el.


A közgyűlés 22 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: A következő polgármesteri tájékoztató kiegészítő határozati javaslatában Csokonai mellszobor elhelyezéséről van szó. Kérem, szavazzunk erről.


A közgyűlés 20 szavazattal és 2 tartózkodással a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: A következő polgármesteri tájékoztató kiegészítő határozati javaslatában a Zrínyi, Kisfaludy, Csengery utcai útszakasz kétirányú forgalom megnyitásával kapcsolatban.

Tárnok Ferenc: A korábbiakban elkészült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatnak forgalomcsillapítási terve. Konzultálva a tervezővel, megnéztük azokat a lehetőségeket, hogy a legkönnyebben, a legegyszerűbb módon milyen olyan beavatkozások hajthatók végre, amelyek a tényleges forgalomcsillapítást viszonylag kis költséggel már a közeljövőben megoldják. Ezek közül többet kiemelt a tervező, de ez is nagyon fontos lenne. Jelenleg a Csengery utca a Kisfaludytól a Fő utcáig egyirányú forgalmú. A tervező véleménye alapján állítható, hogy ha a Zrínyi utcától a Kisfaludy utcáig a megfelelő szélességű felújított Csengery utcát kétirányú forgalmúvá varázsoljuk, akkor jelentősen csökkenthető a belváros forgalma ezzel. Ez egy forgalomtechnikai kérdés. A szükséges szakhatósági állásfoglalásokat be kell szerezni. Az egyeztetéseket le kell folytatni a rendőrséggel és az engedélyező hatósággal. Amennyiben ez pozitív eredményt szülhet, akkor ez a forgalomtechnikai beavatkozás egy közgyűlési döntés után megoldható. Itt most csak arról kellene dönteni, hogy felhatalmazza a polgármestert a közgyűlés, hogy ezeket az egyeztetéseket folytassa le és kedvező döntés esetén a tényleges megvalósítást terjesszük a közgyűlés elé.

Litter Nándor: Nem lehet ezt egy lépcsőben megoldani? Tehát a tervező támogatja. A szakhatóságok egyetértenek vele.

Tárnok Ferenc: Egy bólintás kell rá.

Litter Nándor: Még plusz egy bólintás.

Tárnok Ferenc: Nem, most bólintsanak.

Litter Nándor: Van-e valakinek kifogása az ellen?

Tárnok Ferenc: A szakhatósági állásfoglalásokat még nem tudtam beszerezni.

Litter Nándor: Azzal a feltétellel, hogy a szakhatóságok támogatják. Van-e kifogása valakinek, hogy így döntsünk. Ez támogatja azt a programot, ami ma is tárgyalunk, illetve amit legutóbb tárgyaltunk. Van-e ezzel a kiegészítéssel kapcsolatban észrevétel?

Cseresnyés Péter: Az indoklásban azt hallottam, hogy a belváros forgalmát csökkentené az, ha ez az útszakasz – tehát a Zrínyitől a Kisfaludyig – kétirányú lenne. Nem értem, hogy hogyan? Mert abban az esetben, ha valaki a Kisfaludyra akar felmenni, vagy pedig Miklósfa felé akar menni, nem kell neki bemenni a belvárosba ahhoz, hogy ezt megtegye, hiszen elmegy egyenesen a Zrínyi utcán, a Batthyány utcán jobbra kanyarodik és a Kisfaludy és Csengery utcára el tud menni.

Tárnok Ferenc: Ha van egy szűk keresztmetszet, tehát az, ha egy utcát egyirányúvá teszek és utána ezt megnyitom kétirányúvá, mert az utca paraméterei lehetővé teszik ezt, akkor a város lakosságának sokkal nagyobb lehetősége van elérni azokat a pontokat mindenféle kerülő útszakaszok kiiktatásával.
Litter Nándor: Ezt az utakat tervező szakértő véleményével összhangban írták le a kollegák. Igenis ez érinti a belvárost. Kérdezem, hogy ezzel a kiegészítéssel van-e probléma?

Papp Nándor: Gyakorlatilag akkor 50 parkoló is meg fog szűnni.

Litter Nándor: Én azt nem tudom, hogy a parkolók megszűnnének-e.

Tárnok Ferenc: Azért hoztam ezt ide, hogy vizsgálhassuk meg ezt a kérdést. Ha a vizsgálat olyan eredményt hoz, hogy a kétirányú forgalom biztosítható és a parkolási rend is megmaradhat, mert eléggé széles a Csengery utca azon szakasz.

Litter Nándor: Akkor ezzel a feltétellel kérem, hogy szavazzuk meg, hogyha a szakhatóságok elfogadják.

Zakó László: A Zrínyi utcában van a Zrínyi iskolának a szülők által gyakran elfoglalt parkolóhely, a fogászat, egy-két intézmény, akik ott végzik a munkájukat és Miklósfa felé szeretnének menni, nem fogják a belváros forgalmát a saját autóikkal még tovább terhelni, hanem egyből kimehetnek. Erről van szó, ha jól értem és ezt mindenképpen támogatni kellene.

Litter Nándor: Ezzel a két kiegészítéssel javasolnám. Ha nem változik a parkolás vagy a parkolóhelyek száma, illetve ha valamennyi szakhatóság egyetért, akkor mi is támogatjuk, hogy ez a forgalmi rend így változzon. Kérem Önöket, hogy ezt így szavazzuk meg. Azt kérem Tárnok Ferenctől, hogy a rendőrséggel a belváros átalakítására vonatkozó tervünket tárgyaljuk meg. Ezt Ők kérték.


A közgyűlés 20 szavazattal és 2 tartózkodással a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Sajni Józsefnek volt egy javaslata, amiről nem szavaztunk.

Sajni József: Az előbb elmondottak szerint kérem, hogy a bizottságunk javaslata alapján 50 eFt-al támogassuk az Attila úti Óvoda Alapítványát a civil alap terhére.

Litter Nándor: Kérem, szavazzuk meg az 50 eFt-os támogatást.


A közgyűlés 19 szavazattal és 2 tartózkodással a javaslatot elfogadja és az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza:


170/2005.(VI.29.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. a 248/2004.(X.27.), a 287/2004.(XII.14.), a 3/10/2005.(I.25.), a 9/2005.(I.25.), a 10/2005.(I.25.) – intézkedési terv 7,8,17 pontja – a, 14/a/2005.(I.25.), a 23/1,2,4/2005.(I.25.), a 44/1-2/2005.(III.1.), a 88/4/b/2005.(III.29.), 89/1-5,7,10/2005.(III.29.), a 90/1-2/2005.(III.29.), a 91/2,3/2005.(III.29.), a 92/1-2/2005.(III.29.), a 101/8,9,11/a,14/a-c/2005.(IV.27.), a 113/16/2005.(V.27.), a 122/1/2005.(IV.27.), a 124/1a,b,2/2005.(IV.27.), a 132/2/2005.(IV.27.), a 133/2/2005.(IV.27.) a 134/1,2/2005.(V.9.) és a 139/8/2005.(V.17.) számú határozatok végrehajtásáról szóló jelentést elfogadja.

2. a 36/2005.(II.15.) számú – Nagykanizsai Régió Ipari Park és Logisztikai Központ Kft. jegyzett tőkeemelés Cégbírósághoz történő bejegyzésére vonatkozó – határozat végrehajtásának határidejét 2005. július 31-ig meghosszabbítja.

3. a 67/2005.(III.10.) számú – EU csatlakozásunk első évfordulója, a II. Világháború befejezésének 60. évfordulója megünneplésére vonatkozó – határozat végrehajtásának határidejét 2005. június 30-ig meghosszabbítja.

4. a 76/2005.(III.29.) számú – „Zalai gyógynövények” murális mozaik műalkotásra vonatkozó – határozat végrehajtásának határidejét 2005. augusztus 31-ig meghosszabbítja.

5. a 89/6/2005.(III.29.) számú – Nagykanizsai Régió Ipari Park és Logisztikai Központ Kft. üzleti tervére vonatozó – határozat végrehajtásának határidejét 2005. szeptember 30-ig meghosszabbítja, egyben operatív felelősnek Szányi Gábor ügyvezetőt jelöli meg.

6. a 89/8/2005.(III.29.) számú – VIA Kanizsa Városüzemeltető Kht. 2005. évi üzleti tervében szereplő hóeltakarítás plusz költségei és a szombati parkoló díjbevétel kiesése miatt keletkezett forráshiány rendezésére vonatkozó – határozat végrehajtásának határidejét 2005. szeptember 30-ig meghosszabbítja.

7. a 89/9/2005.(III.29.) számú – VIA Kanizsa Városüzemeltető Kht. társasági szerződés módosítására vonatkozó – határozat végrehajtásának határidejét 2005. június 30-ig meghosszabbítja.

8. a 23/4/2005.(I.25.) számú határozatát az alábbiak szerint módosítja:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért azzal, hogy Horváth János vállalkozó részére a megvásárolni kívánt földterület az előterjesztés szerinti 1.800 Ft/m²+ÁFA helyett 1.100 Ft/m²+ÁFA vételáron kerüljön majd értékesítésre.

Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Szányi Gábor ügyvezető)

9. a 140/9/2005 (V.31.) számú határozatának 6 és 7. bekezdését törli, helyette a Programirányító Bizottságba tagként jelöli Palángi Krisztina irodavezetőt.

Határidő: 2005. június 31.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Palángi Krisztina Pályázati Iroda irodavezető)

10. egyetért az Európai Mobilitási Hét „MUNKÁBA, ISKOLÁBA – KÖRNYEZETBARÁT MÓDON!” Európai Autómentes Nap 2005. évi KARTÁVAL, az Európai Autómentes Nap szervezésével.
Megbízza a polgármestert a 2005. évi KARTA aláírásával.

Határidő: 2005. június 30.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető)

11. felhatalmazza a polgármestert, hogy a KISS Informatikai Tanácsadó Irodával (Győr, Bezerédi u. 1.) a telefonszámlák átvizsgálására, megtakarítási lehetőségek elemzésére megbízási szerződést kössön az önkormányzat valamennyi önállóan és részben önállóan gazdálkodó intézménye és a gazdasági társaságok vonatkozásában.

Határidő: 2006. június 30.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Mátyás József irodavezető)

12. elismerését és köszönetét fejezi ki a 2005. június 3-5 között megrendezett X. Kanizsa Kupa Nemzetközi Military Bajnokság és a 2005. június 10-12. között megrendezett I. Alpok-Adria Nemzetközi Díjugrató Verseny támogatóinak, a sportesemények megszervezésében és lebonyolításában közreműködőknek különös tekintettel a Nagykanizsai Lovasklub Sportegyesület kollektívájának.
Felkéri a polgármestert, hogy a közgyűlés döntéséről a támogatókat és a Nagykanizsai Lovasklub Sportegyesületet tájékoztassa.

Határidő: 2005. július 30.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető) )

13. köszönetet mond a Régi Jó Egyesületnek, a Héliosz-N Bt-nek valamint a közreműködő magánszemélynek a Város Napja 2005-ös magas színvonalú és zökkenőmentes megszervezéséért. Az egyesület tagjainak további sok sikert, kitartást és kreativitást kíván hagyományőrző és teremtő munkájához.

Név szerint fejezi ki köszönetét az alábbi személyeknek:
Horváth Gábor ügyvezető
Ferencz József elnök
Burján Emese
Büki Pálné
Czupi Gyula
Dobri Lajos
Farkas Tibor
Horváth Gábor
Katona Noémi
Milassin Tamás
Szakony Szilárd
Bali Judit, a szabadidő szervezők munkaközösségének elnöke
Polgár Péterné, a Vackor óvoda vezetője
Horváth Lászlóné, a Hétszínvirág óvoda vezetője

Köszönetét fejezi ki az alábbi szervezetek és intézmények vezetőinek és dolgozóinak a rendezésben és lebonyolításban nyújtott nélkülözhetetlen segítségükért:
Rendőrkapitányság Nagykanizsa
Polgármesteri Hivatal
Hevesi Sándor Művelődési Központ
VIA Kanizsa Kht.
Közterület Felügyelet
Nagykanizsa összes óvodája, általános- és középiskolája

Nagykanizsa polgárai, akik részvétele nélkül nem teltek volna meg a programok élettel és vidámsággal.

Határidő: 2005. július 15.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Fehérvölgyi Szabolcs kabinetvezető)

14. köszönetét fejezi ki a Régi Jó Egyesület tagjainak, valamint a Héliosz-N Bt-nek a 2005 évi Gólyalábas Világjátékok szervezéséért, megvalósításáért. Külön elismerést érdemel az a számtalan munkaóra, amit önkéntes módon a rendezvény sikere és a városlakók szórakoztatása érdekében erre a célra áldoztak.

Név szerint fejezi ki köszönetét az alábbi személyeknek:
Horváth Gábor ügyvezető
Ferencz József elnök
Burján Emese
Büki Pálné
Czupi Gyula
Farkas Tibor
Horváth Gábor
Katona Noémi
Milassin Tamás
Szakony Szilárd

Köszönetét fejezi ki az alábbi szervezetek és intézmények vezetőinek és dolgozóinak a rendezésben és lebonyolításban nyújtott értékes segítségükért:
Rendőrkapitányság Nagykanizsa
Polgármesteri Hivatal
VIA Kanizsa Kht.
Közterület Felügyelet

Fa-Feri Kft. aki a fellépők díszleteinek elkészítését segítette

Határidő: 2005. július 15.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Fehérvölgyi Szabolcs kabinetvezető)

15. név szerint köszönetét fejezi ki a Kanizsai Antológia No. 1. megjelenésében nagy szerepet vállaló szerkesztőbizottság tagjainak és a kiadvány megjelenésében közreműködőknek.

Határidő: 2005. június 30.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető)

16.

a. felhatalmazza a polgármestert, hogy a Kanizsa Invest Kft-vel és a Szabadics Kft-vel a szükséges egyeztetéseket folytassa le és a szerződésmódosításokat véleményezésre terjessze az Ügyrendi Jogi és Közrendi Bizottság elé.

b. felkéri a polgármestert, hogy tegyen intézkedést a bankgarancia biztosítása tekintetében a Kanizsa Invest 2003 Kft-vel szemben.

Határidő: a szerződésmódosítások megkötésére: 2005. július 30.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető)

17. elhatározza, hogy új, nyílt pályázatot ír ki az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója tiszteletére emelendő emlékmű megvalósítására.
A pályázati kiíráshoz csatolni kell az 1956-os nagykanizsai eseményeket összefoglaló tájékoztatót.
A pályaművek benyújtási ideje 2005. november 4.

Határidő: 2005. július 15.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető
Karmazin József városi főépítész, osztályvezető)

18. hozzájárul a Nagykanizsai Sport Egyesület nevében a „Nagykanizsa” elnevezés használatához.

Határidő: 2005. június 30.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Fehérvölgyi Szabolcs kabinetvezető)

19. elhatározza, hogy a Csokonai mellszobor a Nagykanizsa, Erzsébet tér 1. sz. épület (Vasemberház) homlokzatára kerüljön elhelyezésre.

Határidő: 2005. szeptember 30.
Felelős : Karmazin József kuratórium titkára
(Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető)

20. felkéri a polgármestert, hogy Nagykanizsa városközpontjának forgalomcsillapítási tervét figyelembe véve, a Zrínyi utca és Kisfaludy S. utcák közötti Csengery utcai útszakasz kétirányú forgalomra való átállítását a Városfejlesztési Osztállyal vizsgáltassa meg. A szükséges szakhatósági állásfoglalások alapján az engedélyezési eljárást végeztesse el. A tervek készítése során továbbra is biztosítsa a széleskörű nyilvánosságot. Amennyiben a parkolási rend nem változik, úgy szakhatósági hozzájárulások beszerzését követően a forgalom átállítás 2005. évi engedélyokiratát terjessze a közgyűlés elé jóváhagyásra.

Határidő: 2005. augusztus 30.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető)

21. az Oktatási, Kulturális és Ifjúsági Sportbizottság javaslata alapján az „Alapítvány a Nagykanizsa Attila Úti Óvodáért” (Nagykanizsa, Attila u. 7.) részére, a civil alap terhére 50 eFt támogatást biztosít.

Határidő: az elszámolás benyújtása 2006. január 31.
a támogatás folyósítása 2006. február 28.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Fehérvölgyi Szabolcs kabinetvezető)

22. a fontosabb intézkedésekről, eseményekről szóló tájékoztatót tudomásul veszi.

Felelős : Litter Nándor polgármester



2. Interpellációk, kérdések (írásban)


Cseresnyés Péter: Két kérdést szeretnék feltenni, először a Király utca 31. épület által határolt belső udvar ügyében szólna. Több éves huza-vona után 2003-ban úgy tűnt, hogy ennek az áldatlan állapotnak, ami ma is jellemzi ezt az épülettömb-belsőt végre a végére tudunk jutni. De sajnos egy polgármesteri döntés miatt azt a határozatot, amelyet az önkormányzat ebben az évben hozott, hogy egy csereingatlan biztosításával végre közterületté lehessen nyilvánítani ezt a belső udvart, nem sikerült megoldani, és nem sikerült végrehajtani. Jelenleg tudomásom szerint két bírósági eljárás folyik e miatt az ügy miatt. Többek között a miatt is, mert ez a bizonyos csere nem történt meg. Tudomásom szerint az egyik bírósági eljárásban I. fokon döntés született, és a jelenlegi tulajdonosnak egy kártérítési összeget ítéltek meg, ami tudom, hogy nem végleges, de mindenképpen jelzés értékű, hogy a város nem biztos, hogy ebből az ügyből jól jön ki. A másik bírósági pert egy lakó indította el azért, mert a saját ingatlanához nem tud odahajtani autóval, elvileg nem tudja igénybe venni a garázst. Tehát úgy néz ki, hogy egy 2003-as megoldás helyett 2005-ben még mindig ott tartunk, hogy az ott élő emberek nem nyugodtak, nem tudnak nyugodtan a belső udvarba bemenni, törvényesen nem használhatják a saját garázsaikat. A másik az, hogy a terület ez idáig rendezetlen volt, amit őnekik kellett elviselni, őnekik kellett nap, mint nap nézniük. Tudomásom szerint egy kisajátítási eljárás indult meg, és a kisajátítási eljárás részeként egy értékbecslés alapján körülbelül 30 mFt-os értékűre becsülték ezt a belső udvart akkor, amikor a megegyezés alapján tudomásom szerint lényegesen olcsóbban meg lehetett volna oldani ennek a területnek a megszerzését. A kérdésem tulajdonképpen az lenne ezek után, hogy ki miatt nem rendeződött a Király u. 31. ügye mindmáig? Vajon ki fogja fizetni azokat a kártérítéseket, vagy a kártérítési többleteket, ami az ügynek az idáig való elhúzása miatt keletkeztek? És hát személyesen polgármester urat is kérdezem, hogy mennyiben érzi magát személyesen felelősnek abban, hogy még ez az ügy mindig nincs lerendezve?
A másik kérdésem a Közterület Felügyelet munkájával kapcsolatos lenne. Polgármester úrnak körülbelül két hónapja tettem fel egy kérdéssorozatot, amire megkaptam a választ. Ebben a kérdéssorozatban tulajdonképpen mindegyik kérdésben a Közterület Felügyelet munkájával foglalkoztam, azzal kapcsolatban tettem kérdéseket fel. Polgármester úr válaszaiból az derült ki számomra, hogy azokat a kérdéseket, azokat a problémákat, amiket felvetettem, Ön is hasonlóképpen látja, hasonlóan érzi, hogy valami nem működik a normális módon, a normálisan elvárható módon a Közterület Felügyelet irányításában és az intézménynek a vezetésében. Egy példát szeretnék felhozni, ami én szerintem a legsúlyosabb dolog ebben az ügyben, bár volt már egy olyan vizsgálat, amit revizorok készítettek és több szabálytalanságra felhívták a figyelmet. Ez pedig a Közterület Felügyelet tevékenységének Nagykanizsa város területén kívüli ellátásáról szólt, amelyik úgy szólt volna, hogy csak abban az esetben köthetett volna valamilyen tevékenységre szerződést, hogyha társulási formában teszi ezt meg. Ehhez viszont az önkormányzatnak kellett volna a belegyezése. Úgy tudom, hogy a Somogy Megyei Ügyészség is már felhívta azoknak az önkormányzatoknak a figyelmét, akik ebben az ügyben érintettek Somogy megyében.

Litter Nándor: Én kérem, hogy … ez 4 perc 30 másodperc.

Cseresnyés Péter: De két kérdésről van szó polgármester úr, és 15 másodperc türelmet kérek – gondolom, ennyit megér a dolog. Tehát több olyan kérdés is van, és Ön azt válaszolta a levelében utolsó bekezdésként, hogy a leírtakból egyértelműen – idézem ezt a dolgot - megállapítható, hogy a felügyelet vezetője 2004. év során több esetben nem a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően látta el a munkáját, azonban ezzel a képviselők a közgyűléseken több alkalommal szembesültek, ennek ellenére a közgyűlés nem kezdeményezte a Közterület Felügyelet vezetőjének a felelősségre vonását. Elég cinikusnak tartom ezt a megjegyzést, hisz pontosan Önök szavazták azt le, hogy egy komoly vizsgálat indulhasson el, és fegyelmi eljárás indulhasson ebben az ügyben. Ezért tulajdonképpen azt szeretném kérdezni, hogy kötelességének kíván eleget tenni-e Ön, ténylegesen valami fegyelmi eljárás indul-e ebben az ügyben?

Litter Nándor: Hát én nem fogok indítani. Gyakorlatilag minden közgyűlésnek ez témája. Önök valami módon a Közterület Felügyeletet vették kiemelten górcső alá. Valamennyien tudjuk, hogy miről van szó. Annak a munkatársnak az eltávolítása, aki ott különböző vétségeket követett el a Közterület munkaszervezetében és ezért van ez a kiemelt figyelem a Közterület Felügyelet irányában. Egyébként ugye azt valóban, amikor ezt a közgyűlésen több alkalommal tárgyaltuk, ugye azt értékeltük, elfogadtuk, elismertük, hogy SZMSZ nem volt elfogadva, a külső településeken történő munkavégzést sem hagyta jóvá a közgyűlés, és ennek tudatában döntöttünk arról, hogy szükséges-e valamifajta beavatkozás. Ezeket a hibákat a Közterület Felügyelet kijavította. Én úgy gondolom, hogy most már kellene koncentrálniuk alapvetően a munkájukra. Ezeket a jogszabályellenes működéseket, tevékenységeket elhárították. Dolgozzanak. Igen, van elég munka, amit nekik el kell végezniük. Én erre kérném, hogy erre koncentráljunk. A Király utca 31-gyel kapcsolatosan valóban én állítottam meg ezt a döntést, mert egyrészt ott az a vállalkozó, akivel cseréltünk volna, egyébként is bíróságra ment velünk. Tehát azt a helyzetet a mi csereügyletünk nem akadályozta volna meg, amit Ön felsorolt, hogy milyen bírósági ügyek vannak folyamatban a várossal, mert Ő ettől függetlenül elkezdte ezt a pert. Így van, és a közgyűlés természetesen erre felhatalmazott, amikor ez napirendi pontként idejött, tehát, hogy állítsuk meg ezt a folyamatot pontosan azért, mert per volt az önkormányzattal kapcsolatosan. Nagyon furcsa dolog lenne ugyanabban az ügyben kielégítjük egy vállalkozónak az igényét, Ő meg ebben az ügyben perre megy az önkormányzattal. Ugyanez a helyzet a lakók vonatkozásában is. Egyeztettünk, megpróbáltuk az igényeket kielégíteni, és közben bírósághoz fordult a lakók közül valaki. Én úgy gondolom, hogy meg kell várni ezeknek a pereknek a végét, és azt követően értékelni kell a helyzetet és meghozni a döntéseinket. Írásban válaszolunk egyébként mind a két témakörben Cseresnyés Péternek. Itt most az első reakciómat mondtam, de írásban fogunk válaszolni mind a két kérdésre.

Bicsák Miklós: A véleményemet szeretném elmondani a Közterület Felügyelettel kapcsolatban. Úgy érzem, hogy tisztességesen végzik el a munkájukat. Ha bármi probléma van, a mai napig a Közterület Felügyeletnek egy telefon és kijönnek a problémákra. Nem tudom, hogy miért bántjuk őket. Ők teszik a dolgukat.

Litter Nándor: Sajni József ugyanebben a témában? Nincs ezen vita. Én most hibát követtem el, hogy Bicsák Miklósnak szót adtam, mert ezen nem nyitunk vitát.

Cseresnyés Péter: Nem a Közterület Felügyelet munkájával van gondunk, hanem a Közterület Felügyelet Vezetőjének a munkájával van gondom nekem. Polgármester úr azt viszont határozottan visszautasítom, amit mondott, hogy miért hozzuk elő ezt a témát több alkalommal. Köze nincs annak, hogy egy munkatárs elbocsátásával kapcsolatos. Ha Ön visszaemlékezne ezekre a dolgokra, akkor láthatná, hogy az a munkatárs még régen ott dolgozott, amikor ezeket az ügyeket felhoztuk, akkor láttuk már ezeket a szabálytalanságokat.

Polai József: 2003-ban kezdeményeztem a Ráckerti dűlő új levezető útját a régi helyett, ami nagyon szűk. Meddig jutott a jelenlegi ügymenet? Tudjuk, hogy tervezés, megrendelés történt már. Ha már odáig jutottunk volna, hogy a tervek elkészültek és az új lejárati utat biztosító ingatlannak a megvásárlása már lehetséges volna, akkor kérem, hogy erre kerüljön sor a közeljövőben. A másik kérdésem a gyalogátkelőhellyel kapcsolatos, amelyet úgyszintén 2003-ban vetettem fel. A költségvetésünkben szerepel is ennek a megvalósítása. Mikor valósul meg a két gyalogátkelőhely a Templom téri iskola bekötő útjához?

Tárnok Ferenc: Itt van előttem ez a tervdokumentáció, amit elkészítettünk a tömbfeltárásra. Ez jelenleg ott tart, hogy három helyen támadja meg ezeket bezárt telkeket. Ezt a tervdokumentációt elküldtük a rendezési terv készítőjének és ez jelenleg egyeztetés alatt van. Tehát maga a programterv készítője, illetve Heller Márta, a szabályozási terv készítője egyezteti ezeket. Némi nézetkülönbség volt kettőjük között. Reményeink szerint ez rendeződik és ez a programterv beintegrálható a későbbi szabályozási tervbe. Amikor megvan a rendezési terv készítőjének a bólintása, utána tudunk lépni, hogy megalapozottan tudjunk területet vásárolni, illetve ezeket az utakat megépíteni. A gyalogátkelőhelyekkel kapcsolatban a közeljövőben tervezünk a város területén egy rendőri, üzemeltetői bejárást és áttekintjük azoknak a gyalogátkelőknek a felújítási szükségletét, amelyik tényleg indokolttá válik. Figyelembe fogjuk venni a képviselői indítványokat, a rendőrség, illetve a kezelő javaslatát. Ezt a közeljövőben szeretnénk megtenni. Jelenleg nagyobb feladatokat végez a Városfejlesztési Osztály. Készítjük elő az Arany körforgalmat és a többit. Amikor ezekkel végeztünk, utána megpróbálunk ezekkel a kisebb feladatokkal foglalkozni. Kérem válaszom elfogadását.

Zakó László: A sajtóból értesültem arról, hogy Nagykanizsa határában, térségében ásatások során egy koponyatöredéket találtak, amihez a kutatók nagy reményeket fűznek. Állítólag több tízezer éves és alapjaiban változtathatja itt meg az eddig élő elképzeléseinket a múlttal kapcsolatban. Azt is olvastam ebben a hírben, hogy Nagykanizsa városa fizeti a bécsi vizsgálat költségeit. Ez megfelel-e a valóságnak, ha igen, akkor ez mennyibe kerül, miért nem az állam fizeti, mint ahogy véleményem szerint az ő feladata lenne ennek a vizsgálatnak a lefolytatása? Miért a kanizsai önkormányzatnak kell ezt a költséget vállalni, ha igazak a hírek? Múltkor feliratkoztam arra a listára, akik kérik az előterjesztések elektronikus úton való megküldését. Ez a folyamat meg is kezdődött, viszont szeretném itt jelezni, hogy olyan hatalmas mennyiségű elektronikus szemetet kapunk csak amiatt, hogy az előterjesztések fejlécében és a különböző cégek, egyéb előterjesztők logoját megkapjuk. Százszoros mennyiségű adatot küldenek, amely kifejezetten alapja ennek az úgynevezett elektronikus szemétképződésnek. Kérem az illetékeseket, hogy az 1-2 Kbyte terjedelmű anyagokat ne 600 Kbyte terjedelemben küldjék szét, mert ennek hosszú távon is lehetnek káros következményei. El tudom képzelni, hogy a hivatal gépein micsoda állapotok uralkodhatnak.

Litter Nándor: Az első kérdésre a válasz igen. 200.000 Ft-ba kerül ennek a koponyának a műszeres vizsgálata. A lényeget nem tudom elmondani, hogy ez mit jelent. A kor megállapítását és egyéb információkat fognak ez alapján majd Bécsben megszerezni erről. Vándor Lászlóval állapodtam meg, hogy ennek 50 %-át a város, 50 %-át pedig a Megyei Múzeum Igazgatóság fogja fizetni, mivel ezt a koponyát majd a nagykanizsai múzeumban fogják elhelyezni. Ez nem egy kötelező hozzájárulás, de úgy gondolom, hogy igenis ez egy olyan dolog, amit nekünk meg kell tenni annak érdekében, hogy gazdagodjon a Thúry György Múzeum.

Dr. Kelemen Marcell: Az elmúlt alkalommal felmértük a közgyűlés valamennyi képviselőjének, illetve a bizottsági tagok, külső tagok igényeit, hogy kérik-e elektronikus úton valamilyen formában a közgyűlési és a bizottsági előterjesztéseket. Ezeket összesítettük és szabályoztam a hivatalon belül, hogy az előterjesztések, az anyagok kiküldésre kerüljenek. Két képviselő volt az, aki kizárólag csak elektronikus úton kéri a közgyűlési anyagokat. A többiek mindkét formában, illetve van, aki csak kizárólag papír alapon. Ennek az intézkedésnek egyik célja az volt, hogy költségcsökkentés szempontjából kevesebb anyagot keljen fénymásolni, a másik pedig az, hogy a képviselők archiválni tudják otthon a számítógépükön a korábbi közgyűlési előterjesztéseket, és utána tudnak nézni ezeknek. Ez volt az első alkalom, hogy ezt csináltuk. Kérném mindenkitől, hogy ha bármi probléma van ezzel a kiküldéssel, vagy bármit nem kap meg, vagy túl sok mindent kap, ahogy Ön is, akkor ezt jelezze felénk, és akkor ezen változtatunk. De azt most szeretném jelezni, hogy mindent nem fogunk tudni kiküldeni a jövőben sem elektronikus úton, hiszen vannak olyan mellékletei az előterjesztéseknek, amik nincsenek digitális formában meg. (Térképek és azok, amit nem mi készítettünk.) Ezt egyébként akkor mellékeljük majd írásban is. Természetesen intézkedni fogok.

Halász Gyula: Három témában és három kérdésben kívánok szót kapni. Az első interpellációm tárgya a képviselői keret felhasználása. Sajni József képviselőtársammal együtt elégedetlenek vagyunk a képviselői keret felhasználásának gyakorlatát illetően. Én is, Ő is leadta a kérését, javaslatait a Városfejlesztési Osztályra. Egész eddig a napig sem szóban, sem írásban nem történt reagálás arra, hogy az idei képviselői keretünket hogyan használjuk fel. Polgármester úr és jegyző úr hasson oda, hogy ez a munka minél hamarabb felgyorsuljon. Kérem azt, hogy személy szerint jegyző úr nevezze meg azt, hogy kihez tartozik ez a téma és haladéktalanul kérem azt, hogy a Polgármesteri Hivatal munkatársai álljanak úgy a képviselőkhöz, hogy ők a köz érdekeit tudják szolgálni. Második téma a nyilvános telefonállomások csökkentésének a kérdésköre. Információim szerint itt a MATÁV Rt. csökkenteni kívánja Nagykanizsa közigazgatási területén található nyilvános telefonállomások számát. A törvény úgy szól, hogy 1000 főként egy nyilvános telefonállomást kell biztosítani. Viszont vannak olyan területek, ahol idősek élnek és olyan emberek, akik nem tudják a mobiltelefonos szolgáltatást igénybe venni. Az ő számunkra fontos lenne az, hogy rendkívüli esetekben, vészhelyzet esetén tűzoltókat, mentőket, rendőrséget, vagy a katasztrófavédelem munkatársait el tudják érni azért, hogy elkerüljék a súlyosabb helyzeteket. Kérem azt, hogy a hivatal munkatársai egyeztessenek a MATÁV Rt-vel és ezeket a sürgősségi telefonhívásra szolgáló nyilvános állomásokat hagyják meg a városban esetleg még úgy is, hogy az önkormányzat valamennyivel ehhez hozzájárul. Harmadik interpellációm témája a Kazanlak krt. 14., illetve a Városkapu krt. 8-10. között található házak helyzete. Mindkét területen súlyos útproblémák vannak. A Kazanlak krt. 14-nél be van szakadva az út és bármelyik pillanatban olyan helyzet állhat elő, hogy ott vagy a Saubermacher autója, vagy az ott lakók autója eltűnik. Itt útfelújításról van szó, súlyos helyzet áll elő, és nem aszfaltozásról van szó, ami tavaly is megtörtént, hiszen a tavalyi aszfaltozás ugyanúgy a csatorna nyomvonalon besüllyedt egy az egyben, ahogy le lett aszfaltozva. Most is be van süllyedve. Azonnali és teljes körű felújítást kérnénk. Forrásaként a Kalmár úti útépítést, vagy más polgármester úr által javasolt forrást kívánok megjelölni. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy én és a közgyűlés egyetlenegy tagja sem vállalhat azért felelősséget, ha ott valami olyan rendkívüli esemény történik, ami mind emberéletben, mind autóban keletkezett kárt illeti. Ennek a kártérítési dolga az önkormányzatot terhelné. Tehát azonnali és gyors beavatkozást kérek erre a két helyre. Kérdéseknél szeretném megkérdezni, hogy a Plakátmúzeum kialakítása milyen stádiumban van? Tudjuk, hogy Orfeusz pályázaton nyertünk erre pénzt. Minden anyagban szerepel, költségvetésben. Nekem az a félelmem, hogy máris jelentős késésben vagyunk a kialakítás tekintetében. Erre is írásban kérnénk választ. Második kérdésem: a Teleki úti körforgalom több mint egy hónapja meg van sérülve és ennek az elhárítása veszélyezteti a közlekedés biztonságát. Kinek kellene ezt felújítani, kinek kellene ebben lépni, hogy ez felújításra kerüljön? Harmadik kérdés: a választókörzetemben a csapadékvíz elnyelők jelentős része eltömődött, nem működik megfelelően. Több helyen zöld növényzet nő ki belőle. Kinek a feladata a csapadékvíz elnyelők tisztítása, karbantartása és ez mikor történhet meg a választókörzetemben?

Tárnok Ferenc: A képviselői keret felhasználásával kapcsolatban a következőket tudnám elmondani. Nagykanizsa Megyei Jogú Város költségvetési rendeletének 8. § (31) bekezdése taglalja a képviselő keret felhasználásának módját. A képviselő keret csak beruházás, felújítás célokra használható fel és vélhetően ezért tették a Városfejlesztési Osztály keze alá ezt a dolgot. A kijelölt kolléga Dervalits Balázs az osztály részéről. Valóban voltak itt problémák a felhasználással. Mi kitaláltunk egy módszert, hogy ez a paragrafus rendelkezik arról is, hogy csak a polgármester engedélyével végezhetők el ezek a munkák. Úgy gondolom, ha el tudja fogadni a képviselőtestület, akkor készül egy olyan formanyomtatvány, amin a képviselő úr beadja ezeket az igényeket, a képviselői keretből az összeget, amit a polgármester úrral egyeztetünk és a Városfejlesztési Osztály lekoordinálja. A korábbi években volt egy olyan, hogy a képviselő önállóan hozott már be ajánlatokat és itt a kötelezettségvállalás kérdésében problémák voltak és a mai napig van kifizetetlen számla. Igyekszünk ráfordulni erre a feladatra, a képviselői keret felhasználására és át fogjuk tekintetni ennek a lehetőségét. A Plakátmúzeummal kapcsolatban a VÁTI az Euróút Kft-t bízta meg az ajánlati felhívás elkészítésével. Több fórumon keresztül ment, mindenki véleményezte már. Úgy néz ki, hogy rendben van a dolog és a közeljövőben az ajánlati felhívásra megjelenhet a Közbeszerzési Értesítőben. Az érintett utak megsüllyedésével kapcsolatban a tegnapi nap folyamán Zámbó Tamás kollegám a képviselő úrral a helyszínen megtekintette ezeket a problémákat. Úgy állapodtunk meg, hogy árajánlatokat kérünk ezeknek az elhárítására. Megnézzük, hogy ez milyen nagyságrendű kérdés. Itt az is probléma, hogy az útburkolat megbontása nélkül nem lehet megítélni, hogy mekkora problémák vannak az útalapban és mennyi az az elvégezendő munka, de előirányzati szinten igyekszünk ezt megoldani. Amennyiben itt ezek a műszaki paraméterek összeállnak, akkor a döntéshozók elé fogjuk terjeszteni a forrás megjelölésével.

Litter Nándor: Nyilvános telefon ügyében Röst Jánost kértem meg, hogy szíveskedjen felmérni, hogy melyek azok a helyek a városban, ahol mindenképpen meg kellene tartani a nyilvános telefonokat. Temető, kórház és egyéb más helyeken. Ebben az egyeztetéseket folytassuk le a MATÁV-val, hogy itt ne szüntessék meg. Azzal egyetértek, hogy esetlegesen az alapdíj a felvállalásával is. Ez nem egy túl nagy költség és akkor a MATÁV, ha meg akarja szüntetni, akkor ezt ki tudjuk védeni. Folytassák le ezeket a beszélgetéseket. A Teleki úti körforgalom az Állami Közútkezelőé. Pénteken ígérte meg utoljára - akkor foglalkoztunk az üggyel - nekem személyesen Juhász Tibor, hogy megcsinálják rövid időn belül. Remélem, hogy ezt az ígéretét teljesíti.

Gáspár András: A csapadékvíznyelők, ahol külön van a csapadékvíz csatorna, tehát elválasztott rendszer van, ott a VIA Kanizsa Kht. kezelésében vannak, míg a vegyes, egyesített rendszernél a VÍZMŰ kezelésében. Rámozdulunk erre a problémára. Egyébként valós, de a tegnapi napon nem igazán az eldugult, a már eleve eldugult víznyelők okozták a nagy gondot. Ahová embereket küldtünk az este, és el kezdték takarítani a víznyelőkre a tegnapi csapadék következtében lerakódott leveleket, ott megindult. Igazából nem az volt a fő probléma, hogy maguk a nyelők nem működnek. Ettől függetlenül természetesen végignézzük a keleti városrészben is.

Papp Péter Pál: Azt a kérést szeretném aláhúzni, amit Halász képviselőtársam mondott a MATÁV telefonokkal kapcsolatosan. Az 1000 lakost ne vegyük fixnek. Vannak Nagykanizsának olyan településrészei (Bagola, Kisfakos, Nagyfakos), ahol részben nem működik a mobiltelefon, mert olyan leárnyékolt földrajzi helyzet van, másrészt a MATÁV már megszüntette a készüléket.

Litter Nándor: Alpolgármester urat kérem, hogy ennek figyelembevételével folytassa le az egyeztetést a MATÁV-val.

Halász Gyula: A képviselő kerettel kapcsolatban én áprilisban már leadtam az igényemet, tehát több mint két hónap eltelt azóta és nem kaptam választ sem írásban, sem szóban. Legközelebbi alkalommal fegyelmi vizsgálatot fogok kérni jegyző úrtól, ha addig sem történik ebben a kérdésben valamilyen döntés. Lejár a nyár. Nem tudom, hogy télen ezeket a munkákat el lehet-e végeztetni, meg lehet-e pályáztatni a kivitelezőket. Egyszerűen fel vagyok háborodva. A Plakátmúzeummal kapcsolatban azt gondolom, hogy ez a cég, aki meg lett bízva, már rég kiírhatta volna.

Litter Nándor: Ha érthető volt a válasz, nem mi intézzük. Ne kérje azt rajtunk számon, amit nem mi intézünk.

Halász Gyula: Azt gondolom, hogy ezt a munkát fel lehetne gyorsítani, és egy konkrét időpontot szeretnék kérni, amire megtörténik a pályázat kiírása. Azt hiszem, a hivatal kérhet egy ilyen dolgot ettől a társulattól, hogy nevezze meg azt az időpontot, hogy mire fogja kiírni ezt a közbeszerzési eljárást.

Litter Nándor: Ez nem a mi döntési hatáskörünkbe tartozik.

Sajni József: Az interpellációm tulajdonképpen Halász Gyuláéval megegyező. Nem fogom megismételni. Kiegészíteni szeretném a következőkkel: először is, ezek szerint a gyakorlat igazolta, hogy ez egy rossz döntés volt, amikor a költségvetési rendeletbe azt került be, hogy a képviselői keret felhasználása ennyire kötött. Egyébként akkor én ágáltam ez ellen, de nem talált meghallgatásra. Úgy gondolom, hogy valahol a képviselőknek egy kicsit a kiskorúsítása is az, ha egyszer ide, a választópolgárok ide beküldték ebbe a közgyűlésbe, akkor ezt a keretet nem használhatja fel, nem azt mondom, hogy szabadon, de legalábbis az adott területen aktuális olyan feladatokra, amire egyébként az önkormányzat nem fordítana pénz. Például virágosítás. Miklósán ott van az a 8 virágkör. 200.000 Ft lóg, mert a Park Kft. nem kapja meg, mert ez nem erre a célra szolgál. Akkor kérdem én, hogy miből? Úgy gondolom, hogy ott mégis csak a környezetet szépíti, mégis csak ez egy konkrét, elvégzett tevékenység. Például üdvözlő táblákat szeretnénk letenni. Ez se nem felújítás, se nem beruházás. Beton kell, stb. elvégzendő munka kell. Erre megint természetesen a VIA Kanizsa Kht. sem tervezte azokat a munkákat, amiket mi ott önállóan szeretnénk elvégezni. Nem várhatom azt, hogy ő azon túl, amit tervezett a területünkre még ezt megoldja. Számos dolgot sorolhatnék még fel. A parkosítástól elkezdve több mindent. Ha az idő azt igazolta, hogy rossz a rendelet, ha tudunk módosítani költségvetési rendeletet, akkor ennek az elemét is lehet módosítani. Kérem, hogy módosuljon a költségvetési rendelet. Szeretném, ha ennek megfelelően a képviselők és különösen a külterületi képviselők írják le, hogy mit szeretnének. Ezt valamilyen grémium, akár a VIA Kanizsa Kht., valaki bírálja el, és akkor kerüljön az a pénz oda. Több esetben az ő feladatkörük is azonos azzal, amit mi szeretnénk elvégezni, és akkor valaki bírálja el, egy fontossági sorrendet csináljon és abból amit tudunk, abban a költségben próbáljuk megoldani. Ez érezném igenis célirányos felhasználásnak. Az egyik kérdésem a veszélyes fákkal kapcsolatos. A tegnapi vihar kapcsán szeretném elmondani, kérni, kérdezni, hogy létrejöhet-e egy olyan - úgy gondolom, hogy akár erdészek, vagy más szakemberekkel együtt - csoport, aki végigmenne a városon és a városkörnyéken és megnézné, hogy hol vannak veszélyes fák. Ne én mondjam meg, mert én jelzem ugyan, de nem biztos, hogy ezt, aki ebben illetékes, annak is minősíti. Jelzés után a szakemberek mondanák ki, hogy igen, érett a kivágásra, mert addig, amíg tragédia nem történik, ezt meg kellene előzni. Kérem, hogy ehhez polgármester úr járuljon hozzá. A közterületek gondozásáról született egy önkormányzati rendelet. A rendelet kimondja, hogy a telekhatártól 5 m-re az állampolgár köteles rendben tartani a birtokát. Több esetben is most már jelzés érkezett hozzám, hogy ez a város területén nem mindenütt van így, hanem van, ahol lekaszáltatják a közterületnek ezt a részét is. Én ezt konkrétan a palini és a sánci esetben hallottam. Szeretném, ha ebben egységes eljárás lenne.

Litter Nándor: Javaslom, hogy a képviselő keret maradjon. Most elkezdik a kollegák. A tavalyi tapasztalatok nagyon rosszak voltak. Azt az állapotot nem lehet visszahozni.

Gáspár András: Valóban van olyan terület, például Sáncban, ahol körülbelül 25-30 m-es sávban az ingatlanok előtt úgy érzem, hogy nevetséges lenne, hogy ebből 22 m-t mi lekaszálnák, a 3 m-t pedig otthagynánk, hogy a lakók végezzék el. Tehát valóban van, ahol ezt a feladatot mi elvégezzük. Egyébként úgy gondolom, hogy a rendeletnek megfelelően kell eljárni. Ahol gondozni kell a területet az ingatlantulajdonosának, elvárjuk mi is, hogy gondozza, és nem avatkozunk bele. Viszont főútvonal mellett és ilyen terülteken, amit említettem, természetesen elvégezzük, és úgy érzem, hogy a jövőben is el fogjuk végeztetni ezeket a munkákat.

Litter Nándor: A harmadik kérdésre kapcsolatosan munkatársai készítsék el a Park Kft-vel együtt, hogy a vihar után - tehát nem azok, amelyek eltörtek, vagy kitörtek fák – hol kellene beavatkozni, újabb fákat kivágni a város területén. Ez elvégezhető?

Gáspár András: Elvégezhető. Eddig is figyelemmel kísértük ezt, elvégeztük. Vita esetén kértünk szakértői véleményt. Ez nem volt probléma. Ez pénz kérdése.

Litter Nándor: A Park Kft. és az Önök munkatársai végezzék el ezt.

Gáspár András: El fogjuk végezni.

Sajni József: Szeretném megkérdezni Gáspár urat, hogy ez a gyékényesi út főút, vagy nem főút? Tehát a Miklósfa út.

Gáspár András: Főút.

Sajni József: Akkor kérem, hogy ott a főúton is szíveskedjen a csapat rendet tartani, mármint az árokpartokat.

Litter Nándor: Úgy gondolom, hogy Gáspár Andrásék megfelelően próbálják ezt gondozni a felvetését figyelembevéve.
További kérdések, interpellációk nem voltak. Kérdezem Cseresnyés Péter urat, aki a Dél-Zalai Víz- és Csatornamű Rt-vel kapcsolatosan és a GE vízvásárlásával kapcsolatban tett fel kérdést, hogy a választ elfogadja-e?

Cseresnyés Péter: Nem tudom elfogadni, mert nem kaptam választ a kérdésemre.

Litter Nándor: Ennyi történt. Személyesen is érdeklődtem. Később fognak majd arra a konkrét kérdésre választ adni. A jelenlegi információk szerint tudtunk választ adni. Kérem Önöket, hogy fogadják el a választ.


A közgyűlés 15 szavazattal, 2 ellenszavazattal és 4 tartózkodással a választ elfogadja.


Litter Nándor: Halász Gyula urat kérdezem, hogy a választ elfogadja-e?

Halász Gyula: A választ el tudom fogadni abban az esetben, ha a Munkás u. 16. környezetében lévő garázssoron – ami a laktanya területén található – a lámpát visszakapcsolják. Ezzel rövid időn belül orvosolni lehet a problémát addig, amíg komplex módon megoldásra kerül ez a dolog. A laktanya területéről átlóg egy ilyen ostoros lámpa, az már önkormányzati terület. Vissza kellene kapcsolni azt a lámpát, és akkor egy időre ez a probléma megoldásra kerülne. A költségvetésnél pedig visszatérhetnénk a többi részére.

Litter Nándor: Ha vissza lehet kapcsolni, akkor visszakapcsoljuk. A garázssoron nem az önkormányzatnak kell megoldani a közvilágítást.

Halász Gyula: Erre vonatkozóan érkezett lakossági panasz is.

Litter Nándor: Ott a helyi erőknek kell sajnos, mint ahogy az Olaj utcában mi is megoldottuk.

Halász Gyula: Ez rendben van. Ez ebből a válaszból így nem derül ki. Akkor egyértelműen kell fogalmazni.

Litter Nándor: Visszakapcsoljuk, ha ez lehetséges.

Halász Gyula: Jó.

Litter Nándor: Polai Józsefet kérdezem, hogy a választ elfogadja-e?

Polai József: Abban az esetben el tudom fogadni a választ, ha a javaslatomat elfogadja polgármester úr. Még ebben az évben terveztesse meg Plánder Lászlóval - aki egyébként ingyenesen vállalja továbbra is a tervezési munkálatokat. Vállaljunk arra garanciát, szavazzunk arról most, hogy a 2006. évi költségvetésbe automatikusan be fog kerülni a tervek szerint elfogadott összeg, az új ravatalozó megépítéséhez szükséges összeg.

Litter Nándor: Elfogadja a választ?

Polai József: Ezt a választ nem.

Litter Nándor: Kérem, fogadjuk el a választ.


A közgyűlés 15 szavazattal, 2 ellenszavazattal és 4 tartózkodással a választ elfogadja.


Litter Nándor: Nincs itt Fodor képviselő úr, akkor most a következő válaszról nem döntünk.


3. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2005. évi költségvetéséről szóló, többször módosított 6/2005. (II. 21.) számú rendeletének módosítására (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Dencsné Szabó Edit: (Összefoglalja az előterjesztés lényegét.)

Cseresnyés Péter: A 3. ponttal kapcsolatban, az intézmények karbantartásával kapcsolatban ezek példaként vannak felsorolva, vagy ténylegesen ezeket a munkákat fogja elvégezni a kivitelező? Mert ha példaként vannak felsorolva, tehát ilyen jellegű munkákat fognak elvégezni, abban az esetben megértem, de úgy tudom, hogy több esetben ténylegesen életveszély elhárításáról szó van. Ezek a tevékenységek, amelyek itt szerepelnek az anyagban, nem feltétlenül életveszély elhárítására vonatkoznak. Tudok olyan esetről, amikor a tetővel van gond, a cserepek csúsznak. Ha azt megcsinálják, az valóban életveszély elhárítás – egy ajtócsere nem biztos, előfordulhat, hogy életveszély elhárítás céljából is történik, de nem feltétlenül. Ezek példák csak, vagy ténylegesen a munkák elvégzésére utalnak?

Tárnok Ferenc: A felsorolt eseteket a kollégák megvizsgálták. Van benne, ami tűzoltósági kötelezettség, vagy az önkormányzat tűzvédelmi előírás elkészítése. Mi élet- és balesetveszélyesnek ítéltünk meg egy padlóburkolatot, álmennyezetet, mivel leszakad a mennyezet a gyermek fejére. Csőtörés helyreállítása feltétlenül szükséges, mert működésképtelenné teszi az intézményt, ez balesetveszélyt rejt magában.

Litter Nándor: Úgy tudom, hogy valamennyi információ rendelkezésre áll, hogy hol vannak problémák, és ezeket elhárítják a kollégák. Kérem, szavazzunk a rendeleti javaslatról.


A közgyűlés 18 szavazattal és 4 ellenszavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja:


31/2005.(VII.7.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 31/2005.(VII.7.) számú rendelete a 2005. évi költségvetésről szóló 6/2005.(II.21.) számú rendeletének módosításáról.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)



4. Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Iskola és a Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola átköltöztetéséhez szükséges forrás biztosítása (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Litter Nándor: Az iskolák részére átadandó forrás szerepel már a költségvetésünkben, mint többletkiadás. Az egyeztetések alapján ők bonyolítanák ez a munkát.

Tárnok Ferenc: Annyiban pontosítanám, hogy a Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Iskola keretében a Városfejlesztési Osztály bonyolítani le ezt a dolgot saját költségvetési keretből, a biztosított keretből, a Zsigmondy ügyében viszont fejlesztési célú pénzátadásként átmenne az intézményhez, ugyanis rengeteg élő munkát tud a saját diákjaival elvégeztetni, és őt tudná igazán lekoordinálni a bevonandó vállalkozókat, és úgy gondolom, hogy ezek a munkálatok elvégezhetők a tanév kezdetéig. A programtervet elkészítettük, az előterjesztés mögött található. Úgy tudom, hogy az intézményvezetővel egyeztettek a tervezők.

Litter Nándor: Kérem, szavazzunk a két határozati javaslatról.

A közgyűlés 19 szavazattal és 3 tartózkodással a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


171/2005.(VI.29.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. a Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Iskola átköltöztetéséhez szükséges beavatkozásokhoz 9.000 eFt forrást biztosít. Felkéri a polgármestert, hogy a szükséges átalakítási munkálatokat végeztesse el.

Határidő: 2005. augusztus 30.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető)

2. a Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola költözésének tekintetében az alapberuházói jogokat az intézmény részére átadja. Az átköltöztetéséhez szükséges beavatkozásokhoz 16.000 eFt forrást fejlesztési célú pénzátadásként biztosítja.

Határidő: 2005. augusztus 30.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Dencsné Szabó Edit osztályvezető
Mérksz Andor igazgató)



5. Dr. Fodor Csaba és Tóth László képviselők önálló indítványa MÁV Óvodával kapcsolatban (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Sajni József: Az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság többségi szavazattal úgy döntött, hogy az 1. számú határozati javaslatot támogatja, a 2. számú határozati javaslatot pedig nem. A tulajdon megszerzésére irányuló törekvés az első, a második pedig, úgy tudom, hogy itt igazából semmiféle olyan egyeztetés nem történt. A másik, 2005. január 1-től nem lehet intézményt semmilyen formában megszüntetni, mert az tanév közben van, és azt törvény tiltja. Tehát önmagában nem is értem, hogy ez így hogyan kerülhetett ebbe be. Mint a területen is illetékes képviselő, hadd mondjam el, hogy egy ilyen előterjesztés sokkal nagyobb gondosságot igényelne, különös tekintettel például a költségelésre, ami a 3. oldalon szerepel. Ezek nem felelnek meg a valóságnak. Az, hogy egy intézmény hogyan működik egy normál keretben, és egy közalkalmazotti és közoktatási törvény előírásainak megfelelően, az biztos, hogy nem az, ami ebben a költségvetésben szerepel. Tehát ebből ezt nem lehet működtetni így. Éppen ezért ezt az előterjesztést sem jogi szempontból, sem pedig egyéb költségvetési és egyéb szempontból nem tudom támogatni, és a bizottságunk sem foglalkozott ezzel, illetve ezeket az észrevételeket tette. Úgy gondolom, hogy amennyiben valamilyen formában átszervezésre kerülne sor, az egy nagyon részletes és egy az eddigi tapasztalatok alapján egy elég körültekintő eljárást igényelne, és nem tudom támogatni azt, hogy egy óvoda megszüntetés legyen egy másik óvoda átvételének az ára. Tehát egy önkormányzati óvodát megszüntetünk, és egy nem önkormányzati óvodát pedig átveszünk. Úgy gondolom, hogy a vagyonszerzés céljából is sokkal körültekintőbben kellett volna körbejárni. Ezt így nem tudom elfogadni, és a bizottságunk sem támogatta a határozati javaslatnak ezt a részét.

Budai István: A Pénzügyi Bizottság azokkal a kiegészítésekkel, amelyeket hozzáraktunk az 1. határozati javaslathoz, egyetért az előterjesztő is, hiszen az 1. pont megfelel a Pénzügyi Bizottság által megfogalmazottaknak. Tehát annak a lényege az, hogy térítésmentesen szerezze meg az önkormányzat a tulajdon- és kezelői jogot. Az, hogy a 2. ponttal mit kezdünk, az szerintem szorosan vett oktatáspolitikai szakmai kérdés, de mi úgy gondoljuk, hogy 2006-ban ezt a kérdést meg lehet oldani, és ezért a Pénzügyi Bizottság által elfogadott javaslatot, mivel az egybecseng az előterjesztéssel, javaslom a közgyűlésnek elfogadni.

Papp Péter Pál: A Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság tárgyalta a napirendet. Részint a ma kiosztásra került új, június 28-ai keltezésű határozati javaslat részint integrálta azokat a felvetéseket, amelyeket a bizottság felvetett. Az új határozati javaslat 1. pontjáról azt tudom mondani, amit Budai képviselőtársam, hogy így, hogy ez a térítésmentesen szó bent van, ezt a mi bizottságunk is egyhangúlag javasolta, támogatja. A határozati javaslat 2. pontja is finomodott, és így – csak a magánvéleményemet tudom mondani, mert ezt módosítottat nem tárgyalta a bizottság – el tudom fogadni, és támogatni tudom azzal a megkötéssel, hogy nyilvánvalóan körültekintően kell eljárni, mert ha két óvoda helyett csak egy óvoda lesz, és ott akkor létszámfelesleg alakul ki, akkor ott a létszám elbocsátással, illetve a megszüntetéssel kapcsolatos költségek felvállalása fedezetét is abba az előterjesztésbe rögzíteni kell. Tehát komplexen kezeljük ezt a kérdést. Ne essünk abba a hibába, hogy egyszer mi ezt integráljuk, utána a miénket megszüntetjük, és annak az összes költségével és egyéb terhével, hogy azoknak a nehéz sorsú családoknak a gyermekei hogyan jutnak el az óvodába, azzal nem foglalkozunk. Tehát a két óvoda integrálása mindenképp az összes vetületével együtt kerüljön elénk döntéshozatalra.

Tóth László: Sajni képviselőtársam hozzászólására szeretnék reflektálni. Az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság elnézését kérem – én műszaki végzettségű vagyok, Fodor képviselőtársam pedig jogi végzettségű –, hogy nem mélyedtünk el a közoktatási törvényben. De magát a szándékot kell minősíteni, és messzemenőkig egyetértek a most kiosztott határozati javaslatokkal, miszerint mindent meg kell tenni az önkormányzatnak, hogy szerezze meg a MÁV Rt. vezetésétől ezt az ingatlant, ha lehet, akkor térítésmentesen. A határozati javaslat 2. pontjának a határideje is megoldotta azt a problémát, hogy év közben nem lehet oktatási intézményt megszüntetni. El tudom fogadni azt - mivel 2005. augusztus 31. már nagyon közel van, ilyen rövid idő alatt nem lehet ilyen tárgyalásokat lefolytatni. A 2006. augusztus 31-et kicsit előbbre hoznám, mivel ha komolyan gondolkodunk abban, hogy ott azt az óvodát tartsuk fenn a továbbiakban, akkor a beiratkozások határideje már előbb van, mint augusztus 31 – tehát úgy gondolom, hogy ez a határidő legyen a beiratkozás törvényi határideje. Addig el tudjuk dönteni, hogy mi legyen. De ha 2006. augusztus 31-ig akarunk valamit elérni, akkor előtte kell meghozni a döntéseket, nem nyáron. Szeretném megkérdezni osztályvezető asszony véleményét, mert nem vagyok oktatási szakember, de úgy gondolom, hogy előbb kell meghozni a döntéseket.

Litter Nándor: Papp Péter nagyon finoman mondta, de úgy gondolom, hogy ez nagyon sok problémával terhelt, ha sikerül is az ingatlant megszerezni, hiszen Ligetvárosban – erre utalt talán Sajni József is – nagyon nagy számban vannak fiatal házasok és nehéz sorsúak, akiket most kiszolgál az a ligetvárosi óvoda, de ennek most ne menjünk elébe. A magam részéről ezt a két javaslatot így tudom támogatni, hogy próbáljuk meg megszerezni az ingatlant. Az ingatlanvagyonunk növekedne.

Cserti Tibor: Próbálok bölcsen közelíteni a témához. Az intézmény szakmai munkáját korábbról is ismertem. Az előterjesztés alaposan bemutatja, nem vitatom – dicséret nekik. A két határozati javaslattal kapcsolatban aggályaim vannak. Az elsővel nincs. Igen, kétoldalú konszenzusra kell törekedni, próbáljuk meg. Egyébként a további stratégia kialakításához magát az ingatlanvagyon sorsát megnyugtató módon rendezve megállapodni a jelenlegi fenntartóval – mert a Magyar Állam tulajdona a MÁV Rt. kezelésében. De a 2. határozati javaslattal már azért van eleve aggályom és problémám, mert hogyan hozhat egy önkormányzat egy nem önkormányzati intézmény integrálására vonatkozó jogilag is határozatot – jogilag is aggályom van e tekintetben. Tehát eleve kérem ezt a dolgot negligálni. Gondolom, az előterjesztők is így gondolták, nagyon nem írták át ezt az előterjesztést, mert olyan sajátos fogalmazások jönnek ebben az anyagban vissza, hogy azon kívül, hogy …. jóhiszeműen természetesen, mint képviselők és beterjesztették egyéni képviselői indítványként ezt az anyagot, nagyon sok mindennel ezen kívül nem foglalkoztak. Ez nem degradálás részemről. Ha mindez így van, akkor bizottsági ülésen még az került nagyon előtérbe, hogy azért kell ezt az intézményt többek között megnyugtató módon átvenni, mert a fajlagos fenntartási költség lényegesen alacsonyabb – és az előterjesztés ezt tartalmazza, meg is nevezi, hogy a fajlagos 160 eFt/fő, míg az önkormányzati fenntartású intézményekben 230 eFt. Már ott kitaglaltuk ez a dolgot, hogy az oktatási minisztérium évenként ad 3 millió Ft-ot, azt nem adja folyamatosan, az eseti jellegű, ez a későbbiek során nem marad meg, és akkor abban a pillanatban ugyanannyi egyébként, mint az egyéb önkormányzati fenntartású intézményben. Ha logikusan közelítünk a témához, akkor az adott gyerekanyag annyi amennyi – nyilvánvalóan egy önkormányzati intézmény megszüntetéséhez kapcsolódna, és itt ez olyan előtérbe kerül már is a vagyongazdálkodási kérdések mellett, az önkormányzati intézmények szakmai szervezési és fenntartói munkája, amit – úgy gondolom – illik a szakbizottságoknak alaposan előkészíteni. Tehát van benn fantázia, tárgyalni kell. Kétlépcsős döntést igényel mindenféleképpen az anyag. Nem egyben és szembeállítani egymással az embereket, a pedagógusokat, a szülőket és a gyerekeket, hanem megfontolva dönteni, és eljuthatunk …… Egyelőre arra hatalmazzuk fel a polgármester urat, hogy tárgyaljon a fenntartóval, és az intézmény témájában ma ne döntsünk, mert úgy gondolom, hogy nem is dönthetünk.

Zakó László: Miért van az, hogy három oldalon keresztül taglalják a MÁV óvoda előnyeit, amit nem vitatok, és utána egy határozati javaslatban csak odabiggyesztik 2. pontként, hogy a ligetvárosit pedig szüntessük meg. Mi a logikai kapcsolat a kettő között? Mert itt sokan nem értjük, ha át is vesszük – amit nagyon támogatok – miért kell ezzel a ligetvárosit megszüntetni? A Soros Alapítvány feltüntetése támogatást kérőleg van ott? Mert a magam részéről, ahol meglátom a Soros Alapítvány nevét vagy Soros Györgyöt, onnan menekülnék, és ha kiveti a hálóját egy ilyen intézményre, a gyerekemet nem íratnám. Azt is szeretném megkérdezni, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úrhoz írt levélre az itt a reagálás, hogy kedvező fogadtatásra talált a kérelem – ez pontosan mit jelent? Határozati javaslatba azért ne írjuk azt a szót, hogy beintegrálja, mert itt halmozzuk az igekötőket – tehát integráljuk.

Halász Gyula: A beiratkozással kapcsolatban, amit Tóth képviselőtársam említett, azért még van más probléma is, mert ez az egész dolog, akár integrációról, akár a tulajdon megszerzéséről és további működtetéséről beszélünk – azért ennek költségvetési vonzatai is vannak. Úgyhogy én is azt tudom ebből az egészből leszűrni, támogatva Cserti képviselőtársam indítványát, hogy az 1. határozati javaslatot fogadjuk el, és amennyiben a tulajdonjog megszerzése megvalósul, utána úgy is vissza kell térni – több bizottságnak - Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottságnak, Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottságnak és esetleg a Pénzügyi Bizottságnak –, hogy milyen további lépéseket tervezünk, és akkor nem kellene foglalkoznunk most a határidővel, hanem a rendes ügymenetbe beillesztve az aktuális dolgokat meg tudnánk tárgyalni.

Röst János: Teljes mértékben egyetértek Cserti Tibor véleményével. Én is úgy gondolom, hogy az 1. pontról van értelme szavazni, ugyanis a 2. pontban – ha olvassuk a szövegszerkezetet – az amennyiben szó bent van a tulajdonjog megszerzésénél, ami azt jelenti, hogy ha például a MÁV más konstrukciót ajánl, akkor eleve kizárja ennek az óvodának az átvételét működtetésre. Tehát ebből a szempontból sem lenne szerencsés így megszavazni. A másik pedig, hogy ennek a vizsgálata érinteni fogja a 2006. évi költségvetést, és szerintem erre kellő idő áll rendelkezésre, és ha ebben az évben lezárul a tárgyalás az önkormányzat, illetve a MÁV között, akkor kellő időnk van arra, hogy ennek egy nagyon szakszerű megszervezését, előkészítését, mivel érint más intézményeket is, el tudjuk végezni. Tehát támogatom, de én nem szaladnék ennyire előre pontosan amiatt, hogy nem tudjuk a MÁV véleményét.

Stróber Gábor: Jó két évvel ezelőtt ez a téma terítéken volt. Akkor azt mondták, hogy a MÁV horribilis összeget kér a létesítményért. Nem tudom, azóta hogyan derült ki az, hogy gyakorlatilag már nem is kérhet érte, mert állami kezelésében van, tehát megszerezhető a tulajdonjog. Épp ezért a határozati javaslat 1. pontját támogatom, de a második részt automatikusan nem tudom támogatni, mert ha az első elfogadjuk, az automatizmus von maga után, hogy integrálja be a MÁV óvodát, tehát egy önkormányzati óvoda terhére. Ezt így – úgy érezem – a képviselőtestület nem támogathatja. Önmaga ellen, önmaga dolgozói ellen határozatot szerintem ne fogadjunk el. Valószínű, hogy az oktatási tárca vezetője adatokkal alátámasztja, hogy egyáltalán szükség van-e, amikor a területen iskola is megszüntetésre került. A gyermekutánpótlás – úgy érzem – a város közelebbi óvoda elhelyezés szempontjából megközelíthető, és így a miklósfai óvoda az új generáció betelepülésével valószínűleg tovább fog élni. Kérem a tisztelt testületet, hogy ezt a határozati javaslatot így támogassa, ahogy elmondtam.

Sajni József: A fajlagos költség vonatkozásában szeretnék észrevételt tenni. Ezen létszámok, amelyek itt kimutatásra kerültek, nem felelnek meg jelen pillanatban a törvényi előírásnak, tehát amennyiben ahhoz igazodik majd a létszám, akkor itt is a fajlagos költség természetesen annyi lesz, amennyi ….

Dr. Pintérné Grundmann Frida: A határozati javaslat 2. pontja felett a vita felesleges, ezt nem lehet most megszavazni. Törvényileg nem lehet megszavazni. Nem csak azért, mert év közbeni átszervezés – a legsúlyosabb –, de olyan egyeztetési kötelezettségeket ír elő a közoktatási törvény – csak egyet emelek ki, és ezért kérem, hogy a Ligetvárost is vegyük le napirendről, hogy most egy-egy óvodával vagdalkozunk, hogy kivel hogyan integrálva – ki kell kérnünk az OKÉV által kijelölt szakértőtől a véleményt, hogy az ott élő szülőknek ez milyen többletterhet jelent, milyen hátrányos helyzet van mögötte, stb. Nincs ma olyan szakértő, aki leírja, hogy a ligetvárosi óvodát meg lehet szüntetni. Természetesnek tartom, hogy a problémával foglalkozni kell, nagyon örülnék, ha megoldást találnánk, hiszen ez nem új keletű, évek óta tart ez a huzavona, ami ha önkormányzati, ha nem önkormányzati óvodáról van szó, ezek a kisgyerekek nagykanizsai gyerekek, akikkel szemben ellátási kötelezettségünk van abban a pillanatban, ha ellehetetlenül a helyzetük, és most már megközelítően így érzem a helyzetet, hiszen minden évben kétszer, háromszor előkerül ez a kérdés. Szeretném jelezni, hogy az, hogy év közben nem lehet átszervezni, ez azt jelenti, hogy a közgyűlés kellő előkészítés után – javaslom – akár decemberben meghozhatja már a döntést, és akkor a 2006-os tanév szeptembertől bekövetkező részét akár be lehet építeni előre már a költségvetésbe. Ez azt jelenti, hogy meghozza a közgyűlés kellő előkészítés után, egyeztetési eljárások lefolytatása után a döntését, és kimondja ebben a döntésben, hogy július 1-jével lépi meg. Ennek praktikus oldala is van, mert a költségvetésnél féléves beszámolót úgyis kell készíteni. Ha ezt augusztusra tesszük, akkor nehezítjük a másik intézmény helyzetét is, és nehezítjük a saját helyzetünket is. Kérem, hogy bízzanak meg bennünk annyira – szinte napi kapcsolatban vagyunk egyébként az óvoda vezetőjével az állandó problémák miatt, illetve amiatt, mert neki adatszolgáltatási kötelezettsége van, hiszen a jegyző a törvényességi ellenőre – ígérem, hogy kellően körüljárva elő fogjuk készíteni ennek az óvodának az átvételét, amennyiben a közgyűlés ezt kéri – természetesen úgy, hogy összekötjük a hálózat áttekintésével. Azt előre bocsátom, nem tartanám szerencsésnek önálló óvodaként való továbbműködtetését, hiszen a gyereklétszám jelen pillanatban, ha nagyon ideálisan is alakul, legfeljebb két csoportra enged következtetni. A jelenlegi létszámmal kapcsolatban, hogy ne érje vád az óvodát, és nehogy valami olyan kerüljön a sajtóba, hogy szabálytalanul működik, tegnap délután egyeztettem a vezető óvónővel – aki sajnos beteg és ezért nem tud jelen lenni –, szabályosan működik az óvoda. Egy speciális nyitvatartási renddel működtetik. Vannak apróságok, amelyek nyilván korrekciót igényelnek. Nyilván az átvételnél azt célszerű majd tisztázni, hogy a szülők tudomásul veszik, hogy ugyanebben a rendszerben veszi át, és nem illeszti hozzá automatikusan a városi nyitva tartáshoz és a csoportok rendjéhez. Nem látom egyébként ilyen értelemben a problémáját. Abban biztos vagyok, hogy ha az egy főre kivetített összeget kiszámítjuk, akkor az egy kicsit másképp alakul. Már csak azért is rossznak tartom az összehasonlítást, hiszen Nagykanizsa adata, amit Önök használnak, az összes átlagát tartalmazza, amiben benne van olyan csoport is, ahol 6-8 kisgyerek van a speciális helyzet miatt. Az óvodákat egyenként lehet elemezni, egy hasonló nagyságrendű óvodával lehet majd összevetni. Azt kérem, hogy hozzák meg azt a döntést, hogy készítsük elő szakmailag, amennyiben a vagyon kérdése rendeződik.

Litter Nándor: További hozzászólás nincs. Ennek megfelelően kérem Önöket, szavazzunk a határozati javaslatról. A magam részéről is egyetértek azzal, hogy túl korai lenne meghozni a 2. határozati javaslatunkkal kapcsolatos döntést. Ha sikerülnek ezek a tárgyalások az átvételről, akkor döntsünk arról, hogy mi legyen ennek az intézménynek a sorsa. Tóth Lászlót kérdezem, mint előterjesztőt, hogy így elfogadja-e?

Tóth László: Igen.

Litter Nándor: Kérem, szavazzunk az 1. pontról.


A közgyűlés 22 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


172/2005.(VI.29.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felhatalmazza a polgármestert, hogy folytasson tárgyalásokat a tulajdonossal és a kezelő MÁV RT vezetésével a nagykanizsai 3629 hrsz-ú ingatlan tulajdon jogának térítésmentesen történő megszerzése tárgyában.

Határidő: 2005. december 31.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Tárnok Ferenc irodavezető)
Litter Nándor: Ezt követően, amikor sikerül az ingatlan sorsát rendezni, visszatérünk erre az ügyre.



6. Szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújításához kapcsolódó Terület- és Régiófejlesztési Célelőirányzat terhére benyújtandó pályázat (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Litter Nándor: Tudjuk, hogy 50 millió Ft-ot nyertünk már az útfelújításokhoz a Nyugat-Dunántúli Fejlesztési Tanácstól. Az ottani egyeztetések alapján a nagyvárosok mindegyike megkapott 50 millió Ft-ot, most újabb 25 millió Ft-ra nyílik lehetőségünk. Tehát nem kell versenyeznünk a kistelepülésekkel.

Budai István: A Pénzügyi Bizottság 1 igen, 1 nemmel és 2 tartózkodással nem fogadta el az előterjesztést. Olyan vita alakult ki, hogy a Zrínyi utca kikötését a rendezési terv szerint javasolja végrehajtani.

Dr. Horváth György: A kiegészítő anyagban látom, hogy ….. lesz, ahol az Árpád utca is itt van. Ennek csak örülni tudok. Mi okozta ezt a változást?

Domina Erzsébet: Az alapelvek az eredeti előterjesztésnek megfelelnek. Amit a bizottságok már megvitattak, ott három pályázatról volt szó: a Kölcsey utca, illetve a Kórház utca a Kisfaludy utcáig, illetve a Katona József utca a Zrínyi Miklós utcától a Kisfaludy utcáig. A harmadik pályázatban pedig az Árpád utca ment volna be. A közgyűlés előtt kiadtunk még egy kiegészítést – ez a II. Erre azért volt szükség, mert kaptunk jelzést, hogy tervezői költségbecslés szerint ezzel az útszakasszal még nem tudjuk lehozni az egész pénzt, és mivel ez célszerűnek látszik, ezért a II. kiegészítésben már a Kisfaludy utca egy szakaszát is hozzátettük. Így lenne a három pályázat. Egyrészt Kölcsey utca, a másik a Kórház utca, Katona József, illetve Kisfaludy S. utca, a harmadik pedig az Árpád utca. Ehhez kérjük a támogatásukat.

Litter Nándor: Úgy gondolom, hogy azok a részek, amelyek ott elkezdődtek, a Kórház utca, és a Katona József utca egy része, így válna kompletté teljesen ez a szakasz.

Papp Nándor: Természetesen támogatom az előterjesztést is. A Kölcsey utcával kapcsolatosan azért olyan jellegű problémát vetnék fel, hogy ott a 7. és 9. számú házaknál az út szélessége gyakorlatilag 3 méteresre szűkül. Azt gondolom, hogy azzal valamilyen módon kellene kezdenünk valamit, mert az egy eléggé szerencsétlen helyzet a belváros közepén. Nyilván most nem tudjuk, de korrektül lezárni a Kölcsey utcát emiatt – az a meglátásom –, hogy nem tudjuk. Egyébként nagyon ráférne, ráadásul az a legrosszabb szakasza a Kölcsey utcának, mert még a Református Templom mellett még rendben is van. A Kisfaludy utca végig elég rossz állapotban van. Mindegyikre ráfér gyakorlatilag a felújítás. Nem tudom, hogy ezzel a Kölcsey utcával tudnánk-e kezdeni valamit belátható időn belül.

Tóth László: Teljes mértékben egyetértek a Kölcsey utcával kapcsolatos észrevétellel. Ha valamilyen oknál fogva mégsem a Kölcsey utcát kellene felújítani, akkor tudnám javasolni a Fő utca OTP előtti részét, tehát a Fő utca északi részét, mert az botrányos, Nagykanizsa Megyei Jogú Városához nem méltó az a Fő utcai járdaszakasz.

Litter Nándor: Az OTP előtt egy részét az OTP a jelenlegi tárgyalások szerint megcsinálja – a zöldterületeket. Javaslom, hogy ezt fogadjuk el azzal a kiegészítéssel, amit Papp Nándor tett. Egyet én is hadd tegyek hozzá: a Kisfaludy utcában esetleg arra is gondolni, hogy parkolásnak egy-egy helyen ott a fák között meg lehetne ilyen egyéb rácsos, vagy egyéb szerkezettel a parkolást megoldani. Ezt a Kölcsey utca közlekedésének megoldása, és a parkolások is a Kisfaludy utcában. A Kisfaludy utca főútvonal lesz, ha a belváros átalakításra kerül.

Cseresnyés Péter: A Kölcsey utcában a probléma ilyen formában nem megoldható. Tehát amit polgármester úr mondott, nagyon jó, áttekinthetjük, de ezzel a probléma nem fog megoldódni, ugyanis ezt a két házat szerintem el kellene bontani ahhoz, hogy azt a Kölcsey utcai szakaszt normálisan fel lehessen újítani, úgy meg lehessen csinálni, hogy közlekedésbiztonsági szempontból is megfelelő legyen. Tehát most vagy elfogadjuk ebben a formában és megcsináltatjuk a Kölcsey utca felújítását így, ahogy van, azzal a utcaszűkülettel, ami ott a két ház miatt megvan, vagy pedig tényleg nagyon gyorsan találunk egy olyan útszakaszt – mert úgy tudom, hogy ez a pályázat csak teljes útszakaszokra vonatkozhat - …

Litter Nándor: Összefüggő. Vagy ha nem összefüggő, akkor önálló pályázatot kell beadni.

Cseresnyés Péter: Tehát vagy azt csináljuk, vagy pedig ez marad így. Azt gondolom, hogy a kiegészítésnek egyszerűen nincs értelme, mert ott két házat kellene bontani ahhoz, ha normálisan meg akarjuk csinálni azt az utat.

Papp Nándor: Amennyiben a Kölcsey utca ilyen módon nem tud megvalósulni – ha jól értettem, a Kisfaludy utca körülbelül a Csengery utcáig lett volna betervezve, vagy teljes hosszában? –, mert akkor javasolnám a teljes hosszt.

Tárnok Ferenc: Itt nézve a térképet, valószínű, hogy épületbontással lehetne megoldani. Ez a 13. számú épület – a 9. és a 11. házszám tekintetében nem tudunk mást tenni, csak épületbontással lehetne az utcát megszélesíteni.

Litter Nándor: Akkor vegyük ki most? Mert az épületbontás szerintem évekig elhúzódik. Biztosítható így a közlekedés?

Tárnok Ferenc: Jelenleg is biztosított a közlekedés. Az épület bontására a költségvetés nem fog fedezetet biztosítani.

Tóth László: Sem polgármester úr, sem pedig a közgyűlés tagjai közül nagyon sokan nem tudják, hogy amikor a könyvtár épült, már akkor a könyvtárat felügyelő ad hoc bizottság megtette a javaslatát, hogy a Kölcsey utcával valamit kell csinálni, és bontassa el az önkormányzat az önkormányzati tulajdonú bérlakásokat. Úgy tudom, hogy az önkormányzat tulajdonában van, és teljes mértékben egyetértek, hogy a Kölcsey utcával nem lehet mit csinálni. De ha a Fő utca se nyerte el polgármester úr és a képviselőtestület tetszését, akkor javaslatot teszek a Teleki utca északi részének rekonstrukciójára.

Litter Nándor: A Teleki utca a Tavasz utcáig felújításra kerül teljes egészében. A járdák nem. Útról beszélünk.

Tóth László: … Kórház utca sarka? (mikrofon nélkül beszél, nem érteni.)

Litter Nándor: Azzal van egy befektetői igény, ott egyelőre nem szabad beleavatkozni, amíg abban nem döntünk, hogy mi történik azzal a sarokkal.

Papp Nándor: Módosító indítványom lenne, hogy a Kölcsey utcát nem tudjuk most lerendezni, vegyük előre, hogy legkésőbb jövő évben meg tudjuk oldani, és most a Kisfaludy utca teljes hossza kerüljön bele ebbe az elképzelésbe, ebbe a módosító javaslatba.

Litter Nándor: Ezzel egyetértek így.

Tóth László: …… (mikrofon nélkül beszél, nem érteni.)

Tárnok Ferenc: Nem lesz megcsinálva a Zrínyi utca, a kikötés lesz megcsinálva.

Tóth László: …… (mikrofon nélkül beszél, nem érteni.)

Litter Nándor: De egybefüggő szakaszokat kell, és be kell fejezni egy utcát. Ezért Papp Nándor javaslatát kérem, hogy fogadjuk el. Van-e újabb javaslat, ami módosítaná? Ami lényegesen befolyásolja a döntésüket. Fogadjuk el Papp Nándor javaslatát.

Cseresnyés Péter: Nem a Kölcsey utca ellen beszéltem, amikor mondtam. A Kölcsey utca burkolat-felújítására szükség van, akkor meg kell csinálni. A gond az, hogy ez nem fog megoldást adni hosszú távon. Ha azt tudjuk mondani, hogy van reális esély arra, hogy a következő költségvetésbe be tudjuk tervezni azt, hogy azokat a házakat bontásra ítéljük, és ezt meg tudjuk csinálni, abban az esetben a Kölcsey utcára ne fordítsunk most pénzt, és akkor támogatom Papp Nándor javaslatát. Abban az esetben, ha nem tudjuk megcsinálni ezt, nem látjuk előre két-három évre, hogy valamikor lesz annyi pénzünk, hogy azokat a házakat el tudjuk bontani, akkor – nem tudom, hogy milyen a Kölcsey utca műszaki állapota – viszont el kell gondolkodni, hogy az eredeti javaslatot fogadjuk el, mert ha tényleg ott nagyon komoly problémák vannak azzal az úttal, akkor ne máshova vigyük a pénzt, akkor tegyük rendbe azt azzal a tudattal, hogy sajnos közlekedés-biztonsági szempontból nem felel meg az az utca az elvárásoknak.

Litter Nándor: A vitát zárjuk le. Javaslom, hogy Papp Nándor javaslatát fogadjuk el, és így valósuljon meg a Kölcsey utca nélkül, a II/a. számú javaslat. Minden képviselőtől kértem, hogy a következő évek tervezését kezdjük meg, hogy egy kicsit előrébb tudjunk lenni ezekkel az ügyekkel. Természetesen abban akkor a Kölcsey utca is szerepelhet. Ott majd rangsorolnunk kell a meglévő problémák között, mint ahogy minden esetben. Kérem, szavazzunk ezzel a módosítással – a 2/a. módosítva, hogy Kölcsey utca nincs benn, és a Kisfaludy utca pedig végig.


A közgyűlés 22 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


173/2005.(VI.29.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

- egyetért azzal, hogy az Önkormányzat támogatási kérelmet nyújtson be a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács által a 27/2005. (II. 14.) számú Kormányrendelet alapján a „települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat-felújítása” címen kiírt pályázatára az alábbi utak útburkolat-felújítására.
o Kórház u. (Szekeres J. u.-tól – Kisfaludy S. u.-ig) - Katona József u. (Zrínyi M. u.-tól – Kisfaludy S. u.-ig) – Kisfaludy S. u.
o Árpád utca

- felhatalmazza a polgármestert a pályázathoz szükséges – a pályázati anyag kötelező mellékletét képező – nyilatkozatok megadására, a pályázati dokumentáció aláírására.

- 2005. évben legfeljebb 25.000.000 Ft saját forrást biztosít a költségvetési rendelet 12 sz. mellékletének 36. sorában szereplő előirányzat terhére, és további legfeljebb 250 ezer Ft-ot biztosít a 14. számú melléklet/fejlesztési célú céltartalék 3. költségvetési sor terhére

Határidő: 2005. június 30.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Palángi Krisztina Pályázati Iroda vezető)



7. Beszámoló a Hevesi Sándor Művelődési Központ elmúlt öt évben végzett tevékenységéről (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Papp Ferenc: Az anyagomban minden részletesen leírtam, de az élet olyan, hogy felülír bizonyos dolgokat, így az anyag elkészítése után bekövetkezett változások újabb feladatokat róttak ránk. Nevezetesen arról van szó, hogy az elmúlt napokban a parlamenti végszavazáson immár véglegessé vált, hogy a Hevesi Sándor Művelődési Központ részleges felújítására sor kerül. Ez azt jelenti, hogy a közbeszerzési tárgyalások és a közbeszerzési eljárások lefolytatása után feltehetően az év végén, talán valamikor decemberben vagy januárban megkezdődhet a felújítás. Ezért az elmúlt egy-két hétben több intézményvezetővel, részben közművelődési, részben oktatási intézményvezetővel tárgyaltam, hogy a három évig húzódó felújítás során milyen módon, hogyan tudjuk ezt az egész munkát úgy levezényelni, hogy a város lakói ne érezzenek hátrányt, ne maradjanak el színházi, zenei rendezvények, a nálunk működő szakkörök, klubok folyamatosan tudjanak működni, valamint néhány új programot is tudjunk szervezni. Örömmel mondom, hogy mind az öt intézményvezető, köztük középiskola igazgató, általános iskola igazgató és közművelődési intézmények vezetői készségesen voltak, tehát már elkészült az a tervezet, hogy hogyan tudjuk vagy a teljes, vagy a részleges lezárás után ezeket a programokat, rendezvényeket és különböző szolgáltatásokat lehetőleg a városközponti intézményekben elvégezni.

Litter Nándor: Arra szeretném ráirányítani a figyelmet, hogy – bár szerepel az anyagban is – számos olyan kezdeményezése volt a HSMK-nak, amely új színt hozott a város életében, és ezt szeretném erről a helyről is megköszönni a kollektívának, és további sok sikert kívánni a munkájukhoz.

Polai József: A beszámoló önmagában meglehetősen tág és mindenre részletesen kiterjedő. Szeretném azért a figyelmet arra felhívni, hogy ebből a beszámolóból, szinte minden részéből sugárzik a nem kielégítő mértékű önkormányzati támogatás, finanszírozás, hiszen több helyen említi a beszámoló készítője, hogy a ház szakmai tevékenysége például kibővült, meg tudták őrizni a szórakoztató, színházi, zenei, képzőművészeti programjaikat, azok színvonalát, de például a kiemelkedő rendezvényeiket csak további szponzorok bevonásával tudják megszervezni. Meglehetősen sok évi, tehát 105-110 szponzor támogatását említi, illetve nyilván a pályázatok sikerességéről is, 18 esetet is említ. Ezek természetesen kellenek, csak azt tartom furcsának, hogy miért kell így lenni egy ilyen fontos munkának - a város kulturális életének meghatározója a ház, amit végez –, miért kell így lenni, hogy tulajdonképpen rendszeresen kérni kell pénzeket, és csak akkor tudnak esetleg némely programot megoldani. Tehát a támogatás reálértéke tulajdonképpen nem emelkedett az infláció mértékével – ezt mondhatjuk. Még azt szeretném kifogásolni, hogy az iskoláknak a színházterem bérbe adva mintegy 100 eFt-jába kerül. Azt gondolom, hogy nekünk olyan támogató szándékúnak kellene lennünk, hogy iskoláknak legalább évente egy alkalommal teljesen ingyenesen kellene biztosítani a színháztermet. Azt hiszem, hogy fontos feladat, amit nem tudnak megoldani – erre a figyelmet hívnám fel –, hogy két állandó kiállítás átrendezése már aktuális, de nincs rá fedezetünk. Ez is azt sugározza, hogy nem elegendő az a pénz, amivel dolgoznak.

Litter Nándor: Úgy gondolom, hogy a mai élet arról szól, hogy pályázni kell, szponzorokat kell felkutatni, és igenis ezt a HSMK nagyon magas színvonalon végzi, ezért köszönetünket kell kifejeznünk részére, és azt továbbra is ugyanígy kell csinálni. Ehhez jó egészséget kívánunk Papp Ferencnek.

Sajni József: Az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottságnak volt a feladata az, hogy ezt az öt éves beszámolót végigtárgyalja. Ezt megtettük és 3 igen és 2 nem szavazattal fogadtuk el. Alapvetően itt néhány dolog már elhangzott. Úgy hiszem, hogy sem az igazgató úr, sem pedig a csapata nem volt könnyű helyzetben, hiszen ez a ház – ezt jól tudja mindenki – építészetileg nem igazából ideális olyan célokra, amit sokszor számon akarunk kérni rajta. Úgy gondolom, hogy ezt most az átépítéssel valószínűleg jelentősen fog javulni a helyzet. Tehát a tárgyi környezete igazából eléggé behatárolta a … Ennek ellenére igyekeztek és meg is tették azt, hogy próbálták a ház minden helyét, terét kihasználni, igaz, hogy hol bálás ruha eladással, de az élet ilyeneket produkál, és végül is az, hogy ennyi saját részt hozzá tudtak tenni az önkormányzati pénzekhez, ezért dicséret jár, és úgy gondolom, hogy el kell ismerni a munkájukat, a szakmait is és a gazdasági tevékenységüket is. Az, hogy felvetik annak szükségességét, hogy önálló gazdálkodók legyenek, azt hiszem, hogy megfontolásra ajánlanám a közgyűlésnek, hiszen itt azért sok olyan tevékenység van, amit nem lehet besorolni a további intézmény tevékenységébe, és felül kellene majd ezt vizsgálni. De bizottságunk is köszönetét fejezte ki ebben az arányban az elvégzett munkáért.

Dr. Horváth György: A beszámoló hűen tükrözi az ott végzett nagyon sokirányú munkát. Ki emelni olyan dolgokat is, amelyek nemzetközi jelentőségre tettek szert. A vizuális kultúrára gondolok elsősorban, és pedig a Fotóklubra és a Kamera ’67-re. Nem mintha a többi nem végezne kiváló munkát. Hozzáteszem azt, hogy mivel a tudományos kutatók kanizsai egyesülete is helyet kap a HSMK-ban, közvetlen tapasztaljuk azt, hogy mennyire leterhelt a ház, hogyan foglalkoznak különböző csoportok, néha művészet üres termet találni. Azt a sokoldalú munkát nagyra értékelem, és a sokféle tevékenységet, és – itt is már elhangzott – a megújulási képességet, hiszen nem könnyű ezt végrehajtani. Ugyanakkor nyilván a takarékos gazdálkodásra egyértelműen szükség van. Nagy neveket olvashatunk, nyilván ők már nem 10 fillérért jönnek Nagykanizsára szerepelni, és az is nagyon dicséretes, hogy egyre inkább a réteg felé nyúlt a HSMK az utóbbi időben – ezért külön elismerés jár a HSMK-nek és dolgozóinak. A dolgozókról is esett szó, említettem bizottsági ülésen is, elég gyakran megfordulok a HSMK-ban – azt a kedvességet, segítőkészséget - kérem igazgató úrtól, hogy köszönje meg a nevemben a ház dolgozóinak is.

Röst János: Nem teljes értem Polai képviselőtársam véleményét, hiszen az Ő szavai szerint tokkal-vonóval kellene finanszírozni a HSMK mindennemű tevékenységét. Úgy gondolom, hogy neki feladata ellátni a rátartozó alapellátási részt, ami kötelező feladatot, ezen felül pedig az összes színesítés, ami akár program, akár pedig az egyéb rendezvényt illeti, ott pedig a kölcsönösség elvén az önkormányzat támogatásával nyilvánvaló, akár rétegigényt elégít ki, akár pedig más funkciókat, szponzorok bevonásával történhet. Ehhez ad még lehetőséget bármely jellegű pályázat megnyerése. úgy gondolom, hogy ők jó úton járnak, és nem hiszem, hogy őket arra kellene biztatni, hogy ne pályázzanak, és ne keressenek szponzorokat.

Papp Ferenc: Néhány kérdés felmerült, amire szeretnék reagálni. Először is köszönöm azokat a pozitív értékeléseket, megjegyzéseket, amelyek elhangzottak. Úgy gondolom, hogy azokból kérdésekből és véleményekből, amelyek elhangzottak, pedig tanulni a tapasztalatokat kell leszűrnünk mindenképpen. Polai József képviselő úrnak szeretném mondani, hogy valóban a csökkenő reálértékű önkormányzati támogatás mellett rákényszerülünk szponzorokra, de én ezt a szó jó értelmében írtam le, és valóban most már a kultúra és egyéb területeken is nagyon fontos a szponzortámogatás, illetve újabb és újabb pályázatok. A pályázatoknál viszont azért azt szeretném megjegyezni, hogy sajnos a mi területünkön, tehát a közművelődésben nincs annyi pályázati lehetőség, mint például a felnőttoktatásban vagy a szakképzésben, vagy például a szociális területen, és azt a kevés pályázati lehetőséget pedig általában nagyon sokan megpályázzák, tehát többszörös, 50-100-szoros pályázatok is vannak. Polai úrnak a javaslatát, hogy évben egyszer az iskoláknak ingyen adjuk oda a színháztermet, már néhány éve mi elkezdtük azzal, hogy kimondottan iskolai rendezvényekre, olyan jellegű ünnepségekre, mint például március 15. vagy október 23, vagy valami kerek iskolai évforduló – 25 vagy 50 éves –, de azért azzal vitatkoznék, hogy ha egy iskola bevételes rendezvényt, bált, vagy egyebet akar, azért legalább az önköltséget szeretnénk terembérleti díj formájában megkérni. Köszönöm Dr. Horváth György képviselő úrnak a hozzászólását, és valóban a kollektívának, a munkatársaknak tolmácsolom ez irányú elismerését és köszönetét.

Litter Nándor: Tovább hozzászólások nincsenek. Kérem, szavazzunk a határozati javaslatról, köszönjük meg Papp Ferencnek és az intézmény kollektívájának az elmúlt időszakban végzett munkáját, és további sok sikert kívánjunk ehhez.


A közgyűlés 19 szavazattal és 4 tartózkodással a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:

174/2005.(VI.29.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése megköszönve az intézmény vezetőjének és munkatársainak tevékenységét a Hevesi Sándor Művelődési Központ beszámolóját elfogadja, egyben köszönetét fejezi Papp Ferenc igazgatónak és az intézmény kollektívájának az elmúlt időszakban végzett munkájáért.

Határidő: 2005. július 15.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető)



8. Javaslat a Hevesi Sándor Művelődési Központ igazgatójának kinevezésére (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Litter Nándor: Egy pályázat érkezett.

Sajni József: Az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság az előterjesztést megtárgyalva 3 igen és 2 nem szavazattal az alábbi határozatot hozta: az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság a vezetői célokat és a hozzárendelt feladatokat jónak tartva a pályázó vezetői megbízatását támogatja. Ehhez kiegészítésül hozzátenném azt, hogy az előzőben tárgyaltakhoz szervesen kapcsolódik ez az anyag is, és úgy gondolom, hogy itt már szerepelnek azok az újszerű feladatok, amelyek a ház átalakításából is következnek. Úgy hiszem, azok a célok, amelyeket megfogalmaz, azok részben folytatása annak a munkát, amit eddig végeztek, és úgy gondolom, hogy az Ő személye és az a képzett csapat, ami mellette dolgozik, egyértelműen garancia arra, hogy az újszerű feladatoknak, kihívásoknak is meg tud felelni. Egy kérdést magam is feszegettem, ezt a bizonyos konferencia központ és turizmus, aminek nem a ház, hanem a város nehezen tud megfelelni, de végül is ez az infrastrukturális feltétel, ha nincs is meg minden esetben, de a környező részeken, akár Zalakaros vagy máshol ez adott, úgy gondolom, hogy mindenféleképpen színesebb lesz a ház tevékenysége, és ehhez jó munkát és jó egészséget kívánunk.

Dr. Horváth György: A pályázatot alaposan áttanulmányoztunk, hiszen módunk volt rá, bizottsági ülésen is tárgyaltuk részleteiben is. Alapos, jól felépített munkáról van szó. Mi itt a közgyűlésben a szakértői véleményeket kaptuk meg. Ezek is úgy érzem, hogy egyértelműen pozitívak és mutatják azt a folyamatos munkát, amit a HSMK végez, és nyilván ebben Papp Ferencnek nagy szerepe van. Így egyértelmű az, hogy ezt a tevékenységet folytassa tovább, és az átmeneti időszakban – a felújítás időszakára gondolok – külön a sarkán kell lenni, és többletfeladatot jelent mindenki. De bízom benne, hogy meg tud birkózni vele, és azzal a gárdával, akik egyértelműen mellette állnak, akikkel a problémáit és a ház munkarendjét rendszeresen megbeszéli, és így közösen tevékenykednek.

Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek, a vitát lezárom. Kérem, szavazzunk a határozati javaslatról.


A közgyűlés 19 szavazattal, 3 ellenszavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


175/2005.(VI.29.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Közalkalmazottak jogállásáról szóló többször módosított 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a végrehajtásról rendelkező többször módosított 150/1992.(IX.20.) Kormányrendelet alapján 2005. október 1. napjától 2010. szeptember 30. napjáig – öt évre – a Hevesi Sándor Művelődési Központ vezetői feladatainak ellátásával megbízza Papp Ferencet.

Fizetési fokozat: I 12
Kjt. 1. sz. melléklete szerinti garantált illetmény: 213.467 Ft
További szakképesítés, szakképzettség elismerésével
Összefüggő illetménynövekedés:
Kjt. 66. § alapján 7 % 14.943 Ft
Garantált illetmény összesen: 228.410 Ft
Összesen kerekítve: 228.400 Ft
Vezetői pótlék, pótlékalap 225 %-a 42.525 Ft
Járandóságok összesen: 270.925 Ft

Felkéri a polgármestert a szükséges munkáltatói intézkedések megtételére.

Határidő: 2005. október 1.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető)





9. Javaslat az alapfokú művészetoktatás önkormányzati feladat-ellátásának átszervezésére (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Dr. Pintérné Grundmann Frida: (Röviden ismerteti az előterjesztésben foglaltakat.) A kötelező vélemények nincsenek csatolva az előterjesztéshez. Menet közben mindenki, akinek véleményezési jogosítványa van, megküldte a véleményt. A Zala Megyei Közgyűlés nem emelt ellene kifogást. Az adott intézmények elfogadják – mindhárom fórum: a tantestület, a Diákönkormányzat, és a szülői munkaközösség is – az egységes iskolává történő átalakítást. Az OKÉV által felkért szakértő, akinek abban az ügyben kell nyilatkoznia, hogy többletterhet jelent-e a szülőnek a szolgáltatás igénybevétele, egy részletes szakértői véleményt készített az egész átszervezésre vonatkozóan, és néhány észrevételt tett – ezt szeretném Önöknek jelezni, a névhasználatra vonatkozóan. Nem felel meg a jelenlegi előírásnak, le is írja, hogy mi kellene, hogy legyen a neve. Kérem, hogy fogadják el ezt a kompromisszummal született nevet, amit az Aranymetszés Alapítvány és az iskola kompromisszumok árán, de el tudott fogadni. Kérem azért, mert tudjuk, hogy ez a rendelet módosítás alatt van, nem tudjuk, hogy mi lesz az új rendelet. Ha észrevételezik, vagy megkifogásolják, akkor nyilvánvalóan vissza kell térni erre a kérdésre. Különböző szakmai javaslatokat tesz ez a szakértő. Azt gondolom, hogy miután ez nem volt hatásköre, nem kívánom részletezni. Nyilván az ajánlásokat elfogadjuk, ahol a jobbítási szándékot szolgálja. Van még egy észrevétele, ez a megállapodásokra vonatkozik – Hahótnak, Zalaszentbalázsnak és Újudvarnak is ellátott feladatot az Aranymetszés, mi azt kérjük, hogy jogutódlással vegye át az önkormányzat ezt a magánintézményt. Ez nyilván azt is jelenti, hogy ezzel a három önkormányzattal tárgyalnunk. Mi elkezdtük a tárgyalást. A zalaszentbalázsiak tulajdonképpen visszajuttattak egy megállapodást. Azt kérjük, hogy miután mindhárommal tárgyaltunk, tehát elvileg, ha Önök elfogadják most a Zalaszentbalázst, azt azért köszönjük, mert ők megnyugodnának ettől nyilván, de a másik két önkormányzat miután hivatalosan nem jelzett, augusztusban vissza kell, hogy hozzuk a közgyűlés elé, illetve a tanév előkészítő közgyűlésnél majd azokat a közoktatási megállapodásokat, ahol ezekre a telephelyekre vonatkozóan, illetve ezekre a vidéki önkormányzatokra vonatkozóan a férőhelyet is rögzítenünk kell a szerződésben, mert az állami normatíva lekérésének ez előfeltétele lesz. Tehát azt kérem, hogy ez a megállapodás egy elvi szándékot jelent, ami most csatolva van, és miután két önkormányzat még nem nyilatkozott, mindenképpen vissza kell úgy is térnünk rá. Szeretném jelezni, hogy a Többcélú Kistérségi Társulástól kértük, hogy vegye fel napirendre ezt a feladatellátást. Szeretnénk elérni, hogy a Többcélú Kistérségi Társulás feladatellátásába kerüljön be a művészetoktatás a szakszolgálat mellé, mégpedig azért, mert egy újabb hátrányos helyzet alakul ki a vidéken élő gyermekek és a városban élő gyermekek között, amennyiben ezt nem tesszük meg, és a Többcélú Kistérségi Társulás nem vállalja fel, hiszen a kistelepülésen élő gyerekek nem jutnak hozzá ehhez a szolgáltatáshoz ellenkező esetben.

Baráth Ivett: Utoljára áll módomban itt állni, mint az Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola vezetője. Ez az iskola 5 éve alakult az Önök támogatásával, illetve az akkori testület támogatásával. Ezúton is köszönet. Az intézményben közel 600 diák tanul és részesül művészetoktatásban a mai napig. Kérem Önöket, hogy viseljék a művészetoktatásnak e területét ugyanúgy szívükön, és tegyék ezt ugyanolyan odaadással, mint ahogy ezt az Aranymetszés Alapítvány és én magam tettem.

Sajni József: Azt hiszem, osztályvezető asszony teljes részletességgel elmondta, amit erről az egész ügyről tudni kell. Azt hiszem, hogy ez nagyon alaposan előkészített tárgyalások és egyeztetések eredményeként született meg. Az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság 5 igennel valamennyi határozati javaslati pontot elfogadta. Szeretném, ha az önkormányzat is az Aranymetszés Iskola eddig tevékenységét megköszönné. Úgy gondolom, hogy nekik lesz még majd dolguk, és reméljük azt, hogy ebben, ami az ő feladatuk lesz, segíteni tudnak. Úgy gondolom, hogy javasolni lehet csak, hogy az önkormányzat is ezt fogadja el.

Cserti Tibor: Ezt hiszem, hogy a művészeti oktatás történelmi sorsfordulóhoz érkezett Nagykanizsa városban. Az anyag, ami előttünk van, egy szerves fejlődés eredménye. Azt is tudom mondani, hogy jelentős kompromisszumok árán született. Azt is tudjuk mondani, hogy összességében elfogadható. Mondhatom ezt azért, mert érzékelik tisztelt képviselőtársaim, hogy olyan nem önkormányzati fenntartású, hanem eddig alapítvány által szervezett és alapítvány fenntartású intézményről van szó, aminek a sorsa gyakorlatilag az önkormányzat stratégiai, oktatáspolitikai intézkedéseivel egybe kell, hogy vágjon. Kérem, adjuk meg a szót Balogh Lászlónak, a kuratórium elnökének, már csak azért is, mert kétoldalú megállapodásról illik ma dönteni. A magam részéről, úgy is, mint a kuratórium tagja, azt gondolom, hogy azt a fajta tisztesség munkát, amit az előttem szólók már – elnök úr személyén keresztül is javasoltak megköszönni, éppen az érintett intézményben tanuló diákok részéről, az valóban elismerésre méltó. Ugyanakkor a továbblépés kérdését illetően a korább jelentős érzelmek kiváltása mellett is úgy gondolom, most megnyugtató módon hosszabb távra rendeződhet pontosan az érintett diákok számára az oktatás színvonala. Nagyon fontos, hogy komplex előterjesztésről van szó, és osztályvezető asszony rávilágított arra, hogy a városnak biztosítani kell, hogy a korábbi ellátási területen, ahol az alapítvány által fenntartott és üzemeltetett az intézmény, a három község számára, illetve a még becsatlakoztak eseti jelleggel, továbbra is zavarmentesen megtalálják maguk számára azt a fajta ……, amit egyébként, hogy az átlag életformán kívül az intézmény az érintettek számára nyújtani tudott, tehát törés ne következzen be, ezért az önkormányzatok egymás között is ezt a megállapodást az előterjesztésben szereplő módon mielőbb kössék meg, és mivel elfogadó nyilatkozat van Zalaszentbalázs részéről, Zalaszentbalázs esetében konkrétan is döntsünk erről a dologról. Az anyagot elfogadásra javasolom úgy komplex módon, hogy a költségvetés során az előbb szavaztunk egyébként, mert jóvá van hagyva az intézmény működtetésével összefüggő költségvetés komplex módon, létszámok, státuszok a helyére kerültek, ezáltal elfogadásra javaslom az anyagot.

Balogh László: Az Aranymetszés 5 éves története sikertörténet. 586 növendékünk érdekében a hosszú tárgyalássorozatban úgy gondoltuk, hogy az a legfontosabb érv, hogy a jövőt vezesse, és ezt a megállapodás-tervezetet, ezt a 12 pontból álló határozati javaslat tervezetet vezesse, mint vezérfonal. tehát az volt a legfontosabb érv, hogy szeptemberben ezen 586 gyermek legtöbbje részesülhessen alapfokú művészeti oktatásban. Így alakult ki az a végeredmény, ami Önök áll. Ez elsősorban a város érdeke, de benne van a mi érdekünk is. Éppen ezért én különösebben nem érvelnék az igen mellett, mert közös érdek, és a város érdeke nagyon is benne van. A magunk igenjéről szeretnék tudósítani.

Papp Péter Pál: A Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság tárgyalta a napirendet. A bizottság feladatától egy kicsit szokatlan módon nagyon hosszan tárgyalta. Érdemleges döntésünk nem született, mivel 4 igen, 3 tartózkodás és 2 nem volt a határozati javaslatok mellett, de azt hiszem, hogy ez abból adódott, hogy némely bizonytalansági tényező még felmerült a bizottsági ülésen, ami miatt ennyire szétszavaztunk. Az egyik az volt, hogy a jelenlegi szakaszban még nem tudjuk Zalaszentbalázs és Újudvar, illetve Hajót hogyan nyilatkozik, mert szeretnénk, ha ezt valóban egy térségi feladatot ellátó lenne. A néven nagyon sokat elvitatkoztunk, hogy ez a hosszú név hogyan lenne jó. Emiatt van, hogy ennyire szétszavazott a bizottság. Én mindenképpen támogatni tudom, hogy az átszervezés céljában, és abban, hogy a művészetoktatás egy racionalizált körülmények közé kerüljön.

Budai István: A Pénzügyi Bizottság 5 igennel elfogadta az előterjesztést. A név körül nekünk is gondjaink voltak, nem azért, hogy ne kerüljön be az Aranymetszés, hanem az név összehozása, hogy közvetlenül a művészet elé tegyük, vagy előbbre tegyük a Farkas Ferenc elé. A magam részéről is csak támogatni tudom, és megköszönöm az alapítvány tagjainak és vezetőinek eddigi munkáját.

Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek, a vitát lezárom. Javaslom, hogy egy ponttal még egészüljön ki, hogy az alapítvány kuratóriumának, vezetőinek köszönjük meg azt az öt éves munkát, amit Nagykanizsa és térségének gyermekei zenei, művészeti nevelése érdekében végeztek. A névvel kapcsolatosan nincs változás az indoklás alapján. Kérem, hogy ezt fogadja el mindenki osztályvezető asszony által elmondottak szerint. Az így kiegészült 13 határozati javaslatról együtt szavazzunk, mert különösebb vita nem volt ezekben. Kérem, szavazzunk.


A közgyűlés 21 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


176/2005.(VI.29.) számú határozat

1. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola jogutóddal való megszűnése esetén jogutódként a Farkas Ferenc Városi Zeneiskolát jelöli meg.

Határidő: 2005. szeptember 1.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető)

2. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Farkas Ferenc Városi Zeneiskola nevét Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskolára változtatja.

Határidő: 2005. szeptember 1.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető)

3. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Farkas Ferenc Városi Zeneiskola feladat-ellátását a 2. számú mellékletként csatolt alapító okirat szerint kibővíti, és az iskola alapító okiratát a 2. számú melléklet alapján jóváhagyja.

Határidő: 2005. szeptember 1.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető)

4. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az átszervezés után a jelenlegi Farkas Ferenc Városi Zeneiskola magasabb vezetőjének megbízását változatlanul fenntartja.

Határidő: 2005. szeptember 1.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető)

5. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az intézmény közalkalmazotti álláshelyeinek számát a 2005. szeptember 1-jétől az alábbiak szerint hagyja jóvá.

Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola
2005. évi előirányzat 2005. szeptember 1-jei változás 2005. évi módosított előirányzat
szakmai nem szakmai összesen szakmai nem szakmai összesen szakmai nem szakmai összesen
32,75 5,50 38,25 7,50 0,50 8,00 40,25 6,00 46,25

Határidő: 2005. szeptember 1.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető
Dencsné Szabó Edit osztályvezető)

6. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése fenntartói hatáskörében eljárva utasítja a Farkas Ferenc Városi Zeneiskola intézményvezetőjét a jogutódlással összefüggő intézkedések megtételére.

Határidő: 2005. szeptember 1.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető
Dencsné Szabó Edit osztályvezető
Dabi Gabriella osztályvezető
Baráth Zoltán igazgató)

7. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése fenntartói hatáskörében eljárva felkéri a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola intézményvezetőjét, hogy az alapító okirat módosítását követően a szükséges intézkedéseket tegye meg.

Határidő: 2005. december 31.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető
Baráth Zoltán igazgató)

8. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az Aranymetszés Alapítvánnyal megállapodást köt az 1. számú melléklet szerint.

Határidő: 2005. szeptember 1.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető
Dencsné Szabó Edit osztályvezető)

9. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az alapfokú művészetoktatás feladatellátására Hahót, Újudvar, Zalaszentbalázs önkormányzataival szerint megállapodást köt a 3. számú melléklet szerint.

Határidő: 2005. szeptember 1.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető
Dencsné Szabó Edit osztályvezető)

10. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a felsorolt intézményeket 2005. szeptember 1-től egységes iskolaként működteti az alábbiak szerint.

Intézmény Művészeti ág – Tanszak
Általános Iskola Kiskanizsa  táncművészet: néptánc, társastánc
 szín- és bábművészet: színjáték, drámajáték
 képző- és iparművészet: festészet, grafika
Bolyai János Általános iskola  képző- és iparművészet: festészet, grafika, kerámia, kézművesség
 táncművészet: néptánc
Péterfy Sándor Általános Iskola  táncművészet: néptánc
 zeneművészet: hangszeres népzene – citera
Zrínyi Miklós Általános Iskola  táncművészet: társastánc, modern- kortárstánc, balett, néptánc
 képző- és iparművészet: festészet, grafika, kerámia, kézművesség
 szín- és bábművészet: színjáték, drámajáték
Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Iskola  táncművészet: társastánc, modern- kortárstánc
 képző- és iparművészet: festészet, grafika, kerámia, kézművesség
 szín- és bábművészet: színjáték, drámajáték
Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola  táncművészet: társastánc, modern- kortárstánc
 képző- és iparművészet: kerámia, kézművesség

Határidő: 2005. szeptember 1.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető
érintett intézményvezetők)

11. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola igazgatóját, valamint az egységes iskolák vezetőit, hogy az intézmények pedagógiai programjában, az SZMSZ-ben, a házirendben, az IMIP-ben a szükséges módosításokat végezzék el.

Határidő: 2005. december 31.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető
érintett intézményvezetők)

12. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.

Határidő: 2005. december 31.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető
Dencsné Szabó Edit osztályvezető
Dabi Gabriella osztályvezető
Baráth Zoltán igazgató
érintett intézményvezetők)

13. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése köszönetét fejezi ki az Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola vezetői, kuratóriumának az elmúlt öt évben Nagykanizsa és térsége gyermekeinek zenei, művészeti nevelése érdekében végezett munkájáért.

Határidő: 2005. július 31.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető



10. Javaslat a nevelési-oktatási, közművelődési és közgyűjteményi intézmények alapító okiratának módosítására (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Dr. Pintérné Grundmann Frida: A törvényi változások, amelyek miatt végre kellett hajtani ezt a módosítást, az előterjesztés tartalmazza, illetve az előbb megszavazott napirend miatt átvezetésre került az egységes iskola azoknál az intézményeknél, illetve a telephelyek, ahol erre szükség volt.

Litter Nándor: Vélemény nincs. Kérem, szavazzunk a határozati javaslatról.


A közgyűlés 21 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:



177/2005.(VI.29.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a

1. Attila Óvoda
2. Hétszínvirág Óvoda
3. Hevesi Óvoda
4. Kertvárosi Óvoda
5. Micimackó Óvoda
6. Pipitér Óvoda
7. Rozgonyi Óvoda
8. Rózsa Óvoda
9. Vackor Óvoda
10. Bolyai János Általános Iskola
11. Általános Iskola Kiskanizsa
12. Általános Iskola és Óvoda Nagykanizsa-Palin
13. Általános Iskola és Óvoda Nagykanizsa-Miklósfa
14. Hevesi Sándor Általános Iskola
15. Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola
16. Péterfy Sándor Általános Iskola
17. Rozgonyi úti Általános Iskola
18. Rózsa úti Általános Iskola és Speciális Szakiskola
19. Zrínyi Miklós Általános Iskola
20. Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola
21. Cserháti Sándor Műszaki és Mezőgazdasági Szakképző Iskola
22. Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola
23. Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola
24. Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Iskola
25. Nevelési Tanácsadó
26. Hevesi Sándor Művelődési Központ
27. Móricz Zsigmond Művelődési Ház
28. Halis István Városi Könyvtár

a mellékelt módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát elfogadja és felhatalmazza a polgármestert az alapító okiratok aláírására.

Határidő: 2005. július 1.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető)



11. Tájékoztató a Városi Diákönkormányzat munkájáról (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Péntek János (Diák Önkormányzat képviseletében): Szeretnénk megköszönni Önöknek, hogy új helyre költözhettünk, valamint az elmúlt időszakban nyújtott segítségüket, támogatásukat is köszönjük.

Sajni József: Az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság a tájékoztatót egyhangúlag elfogadta. A bizottság elismerte a Diák Önkormányzat munkáját, hiszen nagyon sok rendezvényt kezdeményeztek már, ami egyértelműen pozitív, és azt kértük, hogy a továbbiakban is ostromolják az önkormányzatot mindenféle ötleteiket, és mi pedig segítsük az ő munkájukat, és segítsük azt, hogy a fiataloknak lehetőleg minél kulturáltabb és minél sokrétűbb elfoglaltsága legyen.

Litter Nándor: Nagyon köszönöm, hogy erre felhívta a figyelmünket, mert a diákok szervezték meg a Pedagógus Napot. Egy csodálatos műsort varázsoltak valamennyiünk számára. Bízom benne, hogy a következő évben ezt hasonló módon megszervezik, és érdeklődés jelentősebb lesz, mint amit legutóbb tapasztaltunk. Szeretném erről a helyről is megköszönni a munkájukat.

Dr. Horváth György: A határozati javaslatot szeretném megerősíteni, az elismerés kifejezését. A havi bontás mutatja, hogy milyen széleskörű tevékenységet folytattak. Továbbá azt javaslom a jövőre nekik – hiszen megújulási lehetőség mindig van –, amikor elkészül az Ifjúsági Koncepció, nem csak bevonni kell őket, hanem az ő javaslataikat is tovább kell vinni, mert végső soron ez a réteg nagyon fontos szerepet játszik jelenleg is és a későbbiekben is. A végzett munkához, ehhez a sokirányú tevékenységhez csak gratulálni lehet.

Litter Nándor: További hozzászólás nincs. Még egyszer köszönjük a munkát, külön Baliné Zalavári Ágotának, Szabó Anita diákpolgármesternek, aki leköszön. Sok sikert kívánunk a jövőbeni tevékenységhez. Kérem, szavazzunk a határozati javaslatról.


A közgyűlés 21 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


178/2005.(VI.29.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Városi Diákönkormányzat munkájáról a tájékoztatót elfogadja és köszönetét fejezi ki a működést és programszervezést segítő pedagógus Baliné Zalavári Ágota, a leköszönő Szabó Anita diákpolgármester és a diákönkormányzat vezetőségének aktív, kezdeményező tevékenységét.

Határidő: azonnal
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető)


Szünet



12. Nagykanizsa városközpont közterületek fejlesztési és forgalomcsillapítási terve (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Litter Nándor: Üdvözöljük Szálka Miklóst, aki a tervezőmunkát irányítja.

Szálka Miklós (PRO-URBE Kft.): A múltkori közgyűlés elfogadta a tanulmánytervet, és egy határozat született arról, hogy a tervezés a centrum előtti közterület tervezésével folytatódik. Erre kiadtam a megbízást. Gyakorlatilag ez a terv rövidesen el fog készülni. Az eredeti tervezési szerződésben opció volt meghatározva. Ebben az évben a Huszti tér tervezésére kell, hogy sor kerüljön, az Ady u., Zárda u. tervezésére. Eredetileg benne volt az Erzsébet tér központi része, de ez kivételre került. Erre vonatkozóan a testület nyilvánvalóan döntést fog majd valamikor hozni, hogy ez hogyan menjen tovább. Tulajdonképpen ezek a tervek ebben az évben elkészülnek, mind az engedélyezési, mind a tenderterv. Tehát úgy érzem, hogy erre vonatkozóan kell a testületnek egy döntést hozni a mi opciós szerződésünk értelmében. Ezen kívül elküldtük az utcabútorokra vonatkozó javaslatokat. Ebből ki kellene választani a testületnek azt, ami a számára a legszimpatikusabb, és az ebben az évben már elkészülő Centrál előtti közterületre ezek az utcabútorok kerülnek elhelyezésre. Ezen kívül az OTP megkeresett bennünket, hogy az előtte lévő járdaburkolatra is megbíznának bennünket, hogy a nagy elfogadott koncepció alapján azt a járdafelületet is tervezzük meg. Abban a pillanatban, amikor megkapjuk az erre vonatkozó megbízást, azt is megtervezzük pontosan úgy, hogy ez része lesz majd a Fő utcai közterületnek a végleges állapotának.

Litter Nándor: A legutóbbi közgyűlésünkön még néhány dolog elhangzott. Egyrészt vártuk a képviselők ötleteit, javaslatait a tervvel összefüggésben. Elhatároztuk azt, hogy újabb lakossági fórumot tartunk. Ezt megtartottuk. Ezen kívül a város lakossága részére, a lakossági fórumon kívül is, a televízióban, és egyéb más úton próbáltuk eljuttatni az információkat. Ezt is végrehajtottuk. Ezt folytatni szeretnénk. Ha meglesznek a utcabútorok, akkor elhatározott szándékunk az, hogy egy makettet készítenénk, amellyel a város lakossága még mélyebben meg tudna ezzel a programmal ismerkedni. A jövőt illetően úgy gondolom, hogy a tervezés továbbfolytatása egy külön blokk lenne. Érkeztek javaslatok, amelyeket figyelembe szükséges venni?

Tárnok Ferenc: Osztályunkra érdemi javaslat nem nagyon érkezett. Bizottsági üléseken tárgyalták ezt, főleg a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság. A bizottság elnöke valószínűleg elmondja a határozatot.

Litter Nándor: Úgy gondolom, hogy ha vannak olyan javaslatok, amelyek még a múltkor elviekben elfogadott, hogy még legyen egy ilyen szélesebb körű vita, akkor azt kellene először véglegesítenünk. Ezt követően az utcabútorok tervét, és a harmadik lépés, hogy a tervezési munkák hogyan folytatódjanak.

Papp Nándor: A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság megtárgyalta a napirendi pontot. Az utcabútorok közül nem tudtunk választani. Úgy gondoltuk, hogy ha van Művészeti Tanácsunk, akkor annak a véleményét kikérnénk, és talán könnyebben tudunk dönteni. A Huszti téri körforgalmi csomópont engedélyezési tervének elkészítését pedig javasolja a közgyűlésnek a bizottság. Magam részéről annyit szeretnék hozzátenni, hogy a határozati javaslatot három külön pontba szedném, mert igazából különálló témák is.

Cserti Tibor: Megerősített elnök úr véleménye abban, hogy jó irányba haladt az anyag a véglegesítés stádiumában – szakmai szempontból. Úgy gondolom, a megbízás alapvetően elérte célját. Biztos voltam abban, hogy komoly vitát fog kiváltani, illetve az interpretáció alapján a szakmai bizottság önmagában döntésképtelen volt abban, hogy az utcabútorok, amelyek meghatározzák jelentős mértékben városunk képét, melyik változatát fogadja el. Meggyőződésem szerint egyébként itt vannak azok a kis rejtett nüánszok, aminek a gazdasági vetülete általában meg szokta osztani a közvéleményt, főleg a közmegbízásoknál, a megbízó oldal komoly hátsó gondolatokra enged következtetni. Ennek a kivédése érdekében és az esztétikum is visszajön az eredeti elképzeléseknek megfelelően – még ha az esztétikum nézőpontból jelentős különbséget is hordozhat – úgy gondolom, hogy valóban a Tervtanácsra kellene bízni ennek a kiválasztását azzal, hogy a kiválasztást ne csak ezen javaslatok alapján végezze el, mert maga a tervező nem gyártó, de a tervező egy adott valamit hozott, ami irányadónak természetesen elfogadható, hanem meggyőződésem szerint viszonylag lehatárolható akár meghívásos pályázat keretében kellene, hogy ennek kiválasztására sor kerüljön, egyúttal nyilvánvalóan az árjegyzék függvényében. Tehát műszaki kiírás és árjegyzék egymással kompatibilis egységet képez, nem választható el egymástól. Ezzel a kiegészítéssel jóváhagyásra javaslom. A döntési kompetenciát a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság és Tervtanács hatáskörébe téve.

Litter Nándor: Van egy Művészeti Tanács is.

Cserti Tibor: A Művészeti Tanács. De meggyőződésem szerint a Tervtanácsnak hasonlóképpen.

Litter Nándor: Annak is kellene.

Halász Gyula: Örülnék, ha a Városvédő Egyesület is legalább az utcabútorok, kandeláberek, egyéb berendezés vonatkozásában elmondaná az álláspontját. Nehogy utólag sértődés legyen, hogy itt van egy civil egyesület, aki arra hivatott, hogy a város értékein őrködjön, és őket kihagyjuk. Mindenképpen szükségesnek tartanám, hogy a Városvédő Egyesület szakemberei belefolyjanak ebbe a folyamatba.

Cserti Tibor: Nem véletlenül fogalmaztuk meg ezt a javaslatot, mi is így gondoltuk, és feltételeztük egyébként, hogy a Tervtanács munkájában a Városvédő Egyesület kifejtheti az álláspontját. Mi ezáltal, hogy ki akartuk szélesíteni a merítési lehetőséget, s egyúttal a gazdasági szempontra is szerettük volna felhívni a figyelmet, úgy gondolom, hogy előbbre vittük a dolgot, és köszönöm a figyelmeztetést.

Cseresnyés Péter: Halász Gyula hozzászólásához szeretnék egy gondolatot mondani. Ilyen alapon meg kell nézni, hogy melyek azok a civil szervezetek Nagykanizsán, akik a városvédelemmel vagy városvédéssel foglalkoznak, és az ő véleményüket is ki kellene kérni. Nem hiszem, hogy ez csak a Városvédő Egyesületnek lenne jog és kötelessége a civil szervezetek közül. Polgármester úr azt mondta, hogy – ha jól értettem – nem érkezett be a képviselőktől semmiféle javaslat ehhez a tervhez. Én annak idején, amikor az előző közgyűlésen téma volt, mondtam egy javaslatot. Ezek szerint az akkor nem számított. Mégpedig azt, hogy a Huszti téren megépülő körforgalomnak a megépítését át kellene gondolni azzal, hogy önmagában az egész Eötvös teret ki lehetne alakítani egy egész körforgalommá. Nem tudom, hogy a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság tárgyalta-e ezt a javaslatot? Tehát érdemben volt-e szó arról, hogy a Huszti téri körforgalom megépítési helyett az Eötvös tér lenne egy természetes körforgalom?

Röst János: Teljes mértékben nem értem Cseresnyés Pétert. Ezzel a felvetésével, hogy az Eötvös teret körforgalommá alakítaná át, gyakorlatilag a teljes koncepciót hiúsítaná meg. Életszerűtlen, értelmetlen. Nagy sugarú területről van szó, és egyébként közlekedési szempontból semmi értelme nincs neki. A körforgalmak azért vannak gyakorlatilag, hogy magát a közlekedést felgyorsítsák, illetve a balesetveszélyt elhárítsák. Úgy gondolom, hogy a prioritásokban az első prioritást meghatároztuk, ez pedig a Centrál előtti terület átépítése. A következő prioritást a Huszti téri körforgalmat tartanám, ahhoz kapcsolódó Eötvös téri kialakításokkal. Ez lenne a második prioritás. Azt követően lehetne megcsinálni szerintem az Ady e. u., illetve a Zárda utca sétáló utca jellegét. Ezek nélkül nem tudom elképzelni. Nyilván a többi városi fejlesztés, amit korábban már elhatároztunk, a folyamatosan meg fog valósulni. De mindenkit óvnék attól, hogy egy egységes koncepcióban kialakított belváros forgalomcsillapításába Cseresnyés Péter javaslatára olyan elem bekerüljön, ami gyakorlatilag az egész tervet teljes mértékben hátráltatja, és értelmetlenné teszi maga a közlekedés-technikai megoldás javaslata.

Cseresnyés Péter: Örülök, hogy Röst János alpolgármester úr polihisztorként hozzászólt és minden ilyen dologhoz szól, főként akkor, ha én szót kérek. Én nem azt kérdeztem, és nem azt mondtam, hogy ezt kell megcsinálni. Azt kérdeztem alpolgármester úr, hogy vizsgálta-e a bizottság, beszéltek-e erről, hogy van-e ennek értelme? Nem az Ön véleményét kérdeztem, hanem a bizottság véleményét. Elhiszem, hogy a Huszti tér Önnek a gondolatában, és annak a körforgalomnak a megvalósításával fontos dolog, mert az, amit Ön védett annak idején, annak a Huszti tér épületnek a megépítése, amit tervezőként alpolgármesteri szinten védett, ebben a helyzetben megoldódna. De nem erre gondoltam, és nem emiatt hoztam fel ezt a dolgot, hanem egyszerűen arról van szó, hogy ez egy megoldási javaslat lenne az út nagyobb átépítése nélkül.

Röst János: Nem gondoltam arra, hogy Cseresnyés Péter véleménye személyeskedésbe torkollik. Úgy gondolom, hogy jelen van Szálka Miklós kolléga. Ő egy mondattal el tudja dönteni az Ön kérdését, és amire irányult a véleménye. Bocsánat, egyszerűen hülyeségnek tartom, amit Ön javasolt. Elnézést.

Litter Nándor: Azt kérem, hogy tartózkodjunk ezektől a megjegyzésektől. Kérem Cseresnyés Pétert, hogy zárjuk le ezt a vitát.

Cseresnyés Péter: Csak a jegyzőkönyv számára, csak annak, hogy a jegyzőkönyvben legyen benn. A stílus maga az ember, alpolgármester úr.

Litter Nándor: Ezzel egyetértünk egyébként, globálisan. Mindent bele lehet ebbe érteni.

Papp Nándor: Az Eötvös téri körforgalmat nem vizsgálta a bizottság, de azt felvetődött, hogy a déli oldalának a lezárása mikor történhet meg, megtörténhet-e, hogy azt lezárjuk. Ez téma volt. A másik téma, ami még felmerült, hogy a Huszti térről a csuklós buszok a körforgalmon keresztül mennyire könnyedén tudnak forgolódni.

Szálka Miklós: A Huszti téri körforgalomra visszatérve, sokkal nagyobb, mint a Király utcai, tehát 15 méter a külső átmérője. Semmi gond nincs a csuklós buszokkal, hacsak az nem, hogy egy kicsit lassabban kell nekik is menni, és ez szerintem jó. A másik, amit Cseresnyés Péter vetett fel, az a helyzet, hogy az egy fantasztikus városfejlesztési előny, hogy az Eötvös téri parkot hozzá lehet csatolni ahhoz az üzletsorhoz, ami tér déli oldalán van. Tehát nekem az volt a koncepcióm, és elnézést, ha emellett emelek most szót, nem tudok független szakértőként erről nyilatkozni, de sokkal előnyösebbnek tartom azt, ha ott egyáltalán nincs forgalom, mert ez pontosan egy forgalomcsillapítási terv, és pontosan az a lényeg, hogy az emberek érezzék jól magukat a városközpontban, és nem az autósok. Az autósok számára pedig minden egyes forgalmi lehetőséget biztosítani tudunk a körforgalom, illetve a Teleki úti csomópont által.

Litter Nándor: Voltam egy másik fórumon, ahol idősebb korosztály vett részt. Ott kellett a városfejlesztési tervekről beszélni, és ez is szóba került. Ott vetődött fel a parkolás helyzete. Azért látjuk, hogy itt bizonyos parkolók megszűnnek, vannak, ahol újabbak létesülnek. Tudom, hogy a korábbi anyagban, ami ennek az előanyaga volt, ott egy parkolási terv is készült. Azt gondolom, hogy ezt majd elő kellene vennünk, amikor itt lépéseket teszünk ennek a programnak a végrehajtásában, tehát nehogy kirántsuk a talajt a parkolás alól teljesen, és összeomoljon esetleg a város közlekedése ilyen szempontból.

Röst János: Emlékeztetnék mindenkit arra, hogy a közgyűlés tagjaitól is vártunk szakmai véleményeket. Nagyon sajnálom, hogy akik most többek közt szót kértek és szót emeltek, egy mondattal sem tették jobbá a tervet. Megköszönöm Szálka Miklósnak, hogy amit én egy szóval kifejeztem, Ő azt szakmailag körülírta.

Litter Nándor: Kérem, hogy ezt hagyjuk abba. A véleményeket el kell mondani pro és kontra, és meg kell próbálni az ügyet lezárni. Felírtam magamnak azokat a feladatokat, amelyeket én látok, egy kicsit módosítva azon, amit leírtunk, figyelembevéve a kollégák javaslatait is, hogy jobban tagoljuk ezt a határozati javaslatot, amivel rendelkezünk. Azt nem ismételjük meg, úgy gondolom, az elhangzott vélemények, javaslatok alapján, hogy a város közgyűlése támogatja ezt a programot. Véglegesítjük ezt a programot. Szerintem erről kellene most még egyszer szavaznunk, attól függetlenül, hogy a múltkor ezt már egyszer megtettük. De mivel elindítottuk újra a beszélgetést, azért ezt erősítsük meg. Nem voltak ellenkező vélemények. Javaslom, hogy ezt most tegyük is meg, tehát, hogy a nagy komplex programot így elfogadjuk.

Szálka Miklós: Nekünk egy bizonyos opciós szerződésünk van, aminek az a feltétele, hogy ha a tanulmánytervet elfogadják, akkor életbe lép az összes tervezési feladat ebben az évben és jövő évben. Most ehhez képest az volt a változás, hogy az Erzsébet tér, ami ez évi program lett volna, ez úgy tűnik, hogy csúszik, de szerintem a közgyűlésnek vagy a hivatalnak rá kell bólintania, hogy a mi tervezési szerződésünk érvényes. Én annak tekintem, és így kezdtem dolgozni.

Litter Nándor: Igen. Annak ellenére, hogy én írtam valószínűleg alá ezt a szerződést, nem emlékszem pontosan erre a részére, de a megértésüket kérem, hogy mi olyan ütemben akarjuk ezt végrehajtani – nem úgy értem az opciót, hogy végig kell vinni az egész szerződésben, vagy abban a táblázatban megfogalmazott összes feladatot –, hogy ha mi úgy gondoljuk példaként említve, hogy a Huszti tér vagy az Ady E. utca, akkor most mi azt kérjük, hogy az első lépésben ezek készüljenek el, mert nem akarunk feleslegesen kiadni pénzt. Tehát önmagában nincs azzal gond, hogy mi szövetséget kötöttünk Önökkel és szeretnénk végigvinni, de ennyire rugalmas hadd legyen már ez a szerződés, hogy a mi teherbíró képességünk és az elképzeléseink szerinti ütemben készüljön el. Gondolom, ez ellen nincs talán kifogásuk?

Szálka Miklós: Nekem semmi kifogásom. Van nekem is egy főnököm, aki a szerződést mindig …… Azt kérem, hogy ezt írjuk le, és akkor ennek megfelelően minden rendben lesz.

Litter Nándor: Ezt le fogjuk írni. A többi témával oda szerettem volna eljutni. Hat pontban írtam fel, hogy miről kellene itt ma döntenünk. Van-e kifogás az ellen, hogy megerősítenénk a múltkori döntésünket, hogy a koncepciót, a fejlesztési tervet, amelynek majd még további elemei készülnek, kiviteli terv és egyéb dolgok, hogy azokat támogatja a közgyűlésünk. Az elhangzott vélemények alapján úgy gondolom, hogy nincs. A lakossági egyeztetést tovább folytatjuk, ezt nem ismétlem el – a makett oldaláról, és ahogy Szálka Miklós sokszor elmondta, hogy ennek a tervnek az egyik előnye talán az, hogy lehet azért hozzányúlni, másrészt részenként is lehet ezt végrehajtani. Kérem, fogadjuk el ezt a tervet, globálisan. Utána jönnek a részletei a Huszti tértől az egyéb ügyekig.


A közgyűlés 16 szavazattal, 1 ellenszavazattal és 4 tartózkodással a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Az utcabútorok következnének. Itt volt egy olyan javaslat, hogy terjesszük ki, a szakértőinkkel vizsgáltassuk meg. Vannak itt utcabútorok, különböző formájúak, stílusúak. Örültem volna annak, ha a tervező is leteszi valamelyik mellett a voksát, mert szeretem, ha így segítséget, támogatást kapok a tervezőtől. Nem tudom, hogy van-e ilyen?

Szálka Miklós: Ezt meg tudjuk tenni. Mi akartuk szűkíteni. A választási lehetőséget meg kívántam adni. Mindegyikre meg tudjuk adni a mi ízlésünk szerint javaslatot. De szerintem ezt itt kellene eldönteni.

Litter Nándor: Arra kérem Tárnok Ferencet, hogy szíveskedjen összehívni a Művészeti Tanácsot, a Tervtanácsot, a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottságot, a Városvédő Egyesület képviselőit, és ha vannak egyéb civilek, akkor tegyük közzé, akik érdeklődnek, akkor ezt nyilvános ülésként tartjuk meg, és akkor ott alakuljon ki egy vélemény az utcabútorokról. Ez azért sürgős, mert egyébként a tervezés nem tud befejeződni, mert egy padot le lehet ugyan rakni, de a kandeláberektől kezdve, azokat be kell építeni a felszínbe.

Tárnok Ferenc: …. (mikrofon nélkül beszél, nem érteni.)

Litter Nándor: Akkor mit csinál a bizottság? Előkészítik a mi döntésünket? Te azt javasoltad, hogy döntsék el ők.

Cserti Tibor: …… a merítési lehetőség kiszélesítésével és árjegyzékkel.

Litter Nándor: 10 % különbség egy árban, ha valami illik egy ilyen városfejlesztési tervben, nem hiszem, hogy az ár az elsődleges kérdés, de ez nem biztos, hogy jó megközelítése az ügynek.

Cserti Tibor: Azt próbáltuk hangsúlyozni, hogy igen, van 3-4 féle stílus, ami megjelenik az anyagban. Megítélésünk szerint az utcabútorok választéki lehetősége ennél szélesebb. A másik nagyon komoly, ha kiválasztunk és elindulunk egy egységes irányba, tehát egységesnek kell lenni, az ár, főleg a dömpingár esetében, ha nagymegrendelőként lép fel a város, az egy meghatározó tényező, és szeretnénk ár függvényében is kvázi mintegy megversenyeztetni a potenciális ajánlattevőket. Arra utaltam, hogy a tervező már ne döntse el a konkrét gyártóval karöltve ebből a három tervváltozatból ár ismerete nélkül, hogy melyiket válasszuk.

Litter Nándor: Ő javaslatot tett, hogy abba a tervben, ami ő elkészített – ezt mi kértük egyébként a legutóbbi ülésen tőle, hogy tegyen néhány változatban olyan formátumú utcabútorokat, amelyek illeszkednek ehhez a tervhez. Egy kérdés van, hogy még akarunk-e mi ezzel foglalkozni? Annyit hozzáteszik, ha ezzel valami problémát látok – amihez egyébként is van jogom –, akkor vissza fogom hozni, de bízzuk rá a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottságra, és a Művészeti Tanácsra és a Tervtanácsra, együttes döntésre, hogy melyik utcabútor kerüljön kiválasztásra. Világos, hogy az árakat is kell majd, ez a következő lépés. Nem a tervező rendeli meg a bútorokat, mi fogjuk megrendelni. Ezzel egyetért mindenki? Ha tudunk erre az ülésre beszerezni árakat, akkor ezeket is szerezzük be, hogy legyen egy viszonyítási alapunk is a döntésnél.

Papp Péter Pál: A javaslatom az, hogy az önkormányzat bizottsága hozza meg döntést, de a Tervtanács, a Városvédő Egyesület és a Művészeti Tanács javaslata alapján. A döntéshozó maradjon önkormányzati szerv. De nem a közgyűlés, hanem a bizottság.

Litter Nándor: Kérem, szavazzunk erről.


A közgyűlés 20 szavazattal és 1 ellenszavazattal a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: A Centrál előtti területről a legutóbbi ülésen már döntöttünk, tehát arról nem kell dönteni. Javaslom, hogy fogadjuk el, hogy kezdődjön meg a Huszti téri körforgalom tervezési munkálatainak előkészítése, a többi tervezéssel együtt, amit mi szeretnénk a következő év vonatkozásában előkészíteni. Kérem, hogy erről külön szavazzunk. Tehát az előkészítés. Végleges adatok alapján újabb döntést hoz majd a közgyűlés a Huszti tér körforgalmáról. A tervező javaslata, hogy a Huszti tér körforgalom tervezése kezdődjön meg, mert logikai sorrendben arról a területről kezdené meg ennek az egész beavatkozásnak az indítását. Ehhez kell a Huszti téri körforgalom tervének elkészítése. Most arról döntenénk, hogy ennek az előkészületeit a Városfejlesztési Osztály megteszi. Kérem, szavazzunk erről.


A közgyűlés 16 szavazattal, 2 ellenszavazattal és 3 tartózkodással a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Javasolnám, hogy az Ady Endre utcának - mert az lehetne talán még egy olyan következő lépés – a tervezését is kezdje meg a Szálka Miklós által képviselt csapat, ugyanúgy, mint idén a Centrálnak. A szerződésben a határidőket és egyéb dolgokat rendezni fogjuk, módosítjuk a szerződést. Jelen pillanatban eddig mennénk el, ami vállalható, mert egyéb beavatkozások is kellene a jövő évben - a Zrínyi utca körforgalomtól az Úttörőház előtt rész kiépítése, tehát nagyon sok feladatunk lesz még jövőre is. Pillanatnyilag nem szabad többet vállalnunk. Ennek az indítását javaslom.

Szálka Miklós: Ezeknek az engedélyezési és a tendertervét készítenénk el? (mikrofon nélkül beszél, nehezen érteni.)

Litter Nándor: Így van: Azt javaslom, hogy ezt fogadja el a közgyűlés. Most az Ady Endre utcáról beszélünk, ami összhangban lesz az idén elkészülendő Centrál előtti területekkel.


A közgyűlés 16 szavazattal és 5 tartózkodással a javaslatot elfogadja és az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza:


179/2005.(VI.29.) számú határozat

1. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Pro Urbe Kft. 2005. évben elkészített „Nagykanizsa városközpont közterületek fejlesztési, forgalomcsillapítási terve” című komplex tanulmánytervet véglegesen elfogadja.

2. A közgyűlés megbízza a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottságot, hogy tanulmányterv részét képező utcabútorok tekintetében a Művészeti Tanács, a Tervtanács, a Városvédő Egyesület, valamint más civil fórumok javaslata alapján döntsön.

3. Felkéri a polgármestert, hogy a tanulmányterv alapján a Pro Urbe Kft—vel érvényben lévő tervezési szerződés opciós részajánlatai szerint:
a) a Huszti tér (Eötvös tér É-i, K-i területe) körforgalmi csomópontjának engedélyezési és tendertervét,
b) az Ady utca sétáló utcává történő átalakítására az engedélyezési és tendertervet
készíttesse el.
A terv készítése során továbbra is biztosítsa a széleskörű nyilvánosságot.

Határidő: 2005. augusztus 30.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető)



13. Javaslat a pénzbeli és természetben nyújtott szociális, valamint gyermekvédelmi ellátásokról szóló 22/2000.(V.31.) sz. rendelet módosítására (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Litter Nándor: Technikai jellegű a rendeletmódosítás. Hozzászólások nincsenek. Kérem, szavazzunk a rendeleti javaslatról.
A közgyűlés 21 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja:


32/2005.(VII.7.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2005.(VII.7.) számú rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális, valamint gyermekvédelmi ellátásokról szóló 22/2000.(V.31.) számú rendelet módosítására.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)



14. Javaslat a szociális szolgáltatásokról és a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról szóló 10/2005.(III.7.) sz. rendelet módosítására (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Litter Nándor: Kiegészítés nincs. Technikai jellegű itt is a változtatás. Kérem, szavazzunk a rendeleti javaslatról.


A közgyűlés 21 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja:


33/2005.(VI.30.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 33/2005.(VI.30.) számú rendelete a szociális szolgáltatásokról és a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról szóló 10/2005.(III.7.) számú rendelet módosításáról.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)



15. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének …/2005.(….) számú rendelete az önkormányzati fenntartású nevelési-oktatási intézményekben igénybevett tanügyi szolgáltatásokért fizetendő térítési díjak és tandíjak megállapításának szabályairól (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Cseresnyés Péter: Ha jól értem az előterjesztés alapján, tulajdonképpen azért van szükség itt a módosításra, mert a törvény alapján az első szakképesítés megszerzése után, tehát a második, harmadik szakképesítés megszerzéséhez már mindenképpen pénzügyi hozzájárulást, tehát tandíjat kell fizetni. Ugyanez igaz-e az alapfokú művészetoktatásban is? Tehát eddig ingyenes volt, most pedig térítési díjat kell ezért fizetni.

Dr. Pintérné Grundmann Frida: Részben igen, a második szakma megszerzésénél, de ott van egy kitétel, hogy abban az esetben ingyenes a második is, ha ugyanazon szakma magasabb szintű végzettségének megszerzésére irányul. Eddig is térítési díj köteles volt egyébként az alapfokú képzőművészeti oktatás. Ami módosult ott, hogy meghatározta azt a minimumot, ami most fizetni kell érte. Tehát nem lehet annál kevesebbet kérni. Egyébként az valóban jogszabály változás ugyancsak, hogy ha több képzésben vesz részt művészetoktatásban, akkor a második esetében már tandíjfizetési kötelezettség van. Nem olyan nagy ezen tanulók száma Nagykanizsán.

Csordásné Láng Éva: Tudom, hogy a törvényben így van leírva, de a 6. § (2) bekezdése térítési és tandíj, tehát a díjfizetési kötelezettség együttesen. Nem?

Dr. Pintérné Grundmann Frida: A térítési díj lehet. A tandíj esetében a teljes összeg, ott nincs %-os megosztás, tehát jó az a térítési díj. A törvényi szöveg van átemelve.

Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek. Kérem, szavazzunk a rendeleti javaslatról.


A közgyűlés 20 szavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja:


34/2005.(VII.7.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 34/2005.(VII.7.) számú rendelete az önkormányzati fenntartású nevelési-oktatási intézményekben igénybevett tanügyi szolgáltatásokért fizetendő térítési díjak és tandíjak megállapításának szabályairól.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)



16. Nagykanizsa, Szabadhegy városrész és környéke szabályozási tervéről és helyi építési szabályzatáról szóló rendelet módosítása (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Tárnok Ferenc: (Ismerteti az előterjesztésben foglaltakat.)

Papp Nándor: A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság egyöntetű véleménnyel elfogadásra javasolja a rendeltet.

Papp Péter Pál: Az előterjesztést a Szabadhegy Településrészi Önkormányzat is tárgyalta, és elfogadásra javasolja. Egy olyan kérésünk lenne, hogy az út keleti oldalán a végleges út nyomvonalát szeretnénk, ha kitűznék és kijelölnék. Itt a közeljövőben biztos, hogy szilárd burkolatú út önkormányzati forrásból nem valósul meg, már csak azért is, mert vélelmezzük, hogy a közeljövőben csatorna kerül megépítésre. Ha tudnánk azt, hogy mi lesz az út végleges nyomvonala, és az út bal keleti vagy nyugati oldalán lesz a csatorna, akkor a nem érintett területen saját erőből valamilyen kő odahordásával autóval megközelíthető legyen, mert ezen a területen 25-30 családi ház már áll és laknak benn.

Tárnok Ferenc: Erre ígéretet tudok tenni. Van rá forrás, hogy ezt megtegyük. Azt a szakaszt kellene bejelölni konkrétan, hogy melyik az érintett területrész, ahol ez igényként jelentkezik. Az a tapasztalat sajnos, hogy az általunk kitűzetett területrészek kapcsán a következő héten már nincsenek meg a karók. Tehát valamiféle olyan lakossági segítséget is fogunk kérni, ha kitűzetjük, akkor valami módon állandósítani is kell.

Cserti Tibor: Támogatom a módosítást, mert a korábbi általunk meghatározott feladat végrehajtását segíti elő. Egy dolgot nem értek. Ki fizeti ezt a 300 eFt-ot? Az előterjesztés erre vonatkozó részét nem értettem. Tehát a rendezési terv módosítással összefüggésben további 300 eFt vetődik fel? Mert akkor hová megy ez a sok pénz?

Tárnok Ferenc: Valóban bizottsági ülésen is felvetődött ez a kérdés, hogy nehezen értelmezhető ez a megfogalmazás, és ezért elnézést kérünk. Az ingatlantulajdonos kifizette a rendezési terv készítésének díját.

Litter Nándor: Akkor legalább szóban módosítsuk ezt, hogy a 300 eFt-ot az ingatlantulajdonos kifizette. További hozzászólások nincsenek. Kérem, szavazzunk a rendeleti javaslatról.


A közgyűlés 21 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja:
35/2005.(VII.5.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 34/2003.(V.28.) számú, 29/2003.(IV.24.) számú, 18/2003.(III.26.) számú rendeletével módosított, 45/2001.(IX.27.) számú rendeletével megállapított Nagykanizsa, Szabadhegy városrész szabályozási terve és HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA a 35/2005.(VII.5.) számú rendelettel történő módosítása.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)



17. Javaslat a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos tevékenységet ellátó közszolgáltató kiválasztására kiírandó pályázatra (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Erdős Péter: A jelenlegi közszolgáltató szerződése december 31-ével lejár, ezért törvényi kötelezettségünknek teszünk eleget, amikor az azt követő időszakra pályázat útján kívánjuk kiválasztani a közszolgáltatót.

Papp Péter Pál: A Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság támogatja a pályázat kiírását. Két helyen javasolnánk módosítást. Az egyik, hogy ha szeptemberben van a bontás, akkor mi úgy ítéljük meg, hogy október 30-áig az eredményhirdetés megtörténhet. Tehát javasolnánk november 28-ról október 30-ra a határidő előrehozatalát. Így, ha véletlenül új pályázó lenne, aki eddig még nem ezen a területen dolgozott, több ideje lenne a felkészülésre. A másik az, hogy a pályázat kiírásának 4. pont b., c., pontjában, a későbbi viták elkerülése végett javasolnánk azt, hogy milyen igazolásokat szükséges csatolni. Ezeket pontosítsuk. Tehát a köztartozások és az elkülönített pénzalapokkal szembeni. Meghatároznánk azt, hogy az APEH adó és járulék, vagy hogy milyen igazolásokat kérünk a pályázótól csatolni. Ezzel a kiegészítéssel egyhangúlag támogatta a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság

Zakó László: Javaslom, hogy a határozati javaslat 1. pontjába, ahol arról döntünk, hogy a hirdetést hol tesszük közzé, vegyük fel még a Somogy Megyei Napilapot is egyrészt a földrajzi közelség miatt – és nem azzal, hogy …. vagyok, de azért egy kis versenyt lehet hirdetni árban, aminek mi lennénk a haszonélvezői. Földrajzilag nagyon közel vannak a Somogy megye észak-nyugati részei.

Bicsák Miklós: A jelenlegi vállalkozás hogyan látja el a feladatát? Szeretném kérni, hogy a pályázatnál a hazai piacot támogassuk, mert úgy tudom, hogy ez a vállalkozás korrektül, a törvényeknek megfelelően végzi a feladatát. Több milliós beruházást hajtott végre. Nehogy Somogyból vagy Besztercebányáról idehozzunk valakit, és ő fogja Nagykanizsán a folyékony hulladék kapcsolatos feladatot elvégezni. Ezt mind kérem figyelembe venni, mert korrekt árakkal dolgozik. Biztos, hogy partner lesz a pályázat során. Nehogy hátrányba kerüljön.

Litter Nándor: Ezt úgy lehet megoldani, hogy a pályázati kiírásban meghatározzuk azokat a feltételeket, amelyek esetleg hozzásegítik a helyi vállalkozókat ahhoz, hogy ők előnyben részesüljenek. Tehát így deklarálni – amivel természetesen valamennyien egyetértünk – nem tudjuk, ez nem kezelhető. Tudunk-e erre valamit mondani? A Somogy Megyei Naplóban ne tegyük közzé. Ezzel is tudjuk támogatni, hogy az információ nem jut el máshova, csak a hazaiakhoz.

Erdős Péter: Amióta ez a közszolgáltató végzi a szolgáltatást, panasz nem érkezett a hivatal, tehát a munkájára semmilyen panasz nincs. Esetleg a kiírásban annyiban lehetne támogatni – tudomásom szerint az idén szerzett be egy olyan gyűjtőjárművet, ami a zsírfogókból származó veszélyes hulladékok gyűjtésére is alkalmas, ha esetleg ezt, mint feltételt beírjuk, erre már nem mindenki alkalmas, mert ehhez nem akármilyen gyűjtőautó szükséges.

Litter Nándor: Kérdés akkor az, hogy egyrészt ezt fogalmazzuk be, hogy ilyen eszközzel rendelkeznie kell. Ezen kívül van-e egyéb eszköz, nagykanizsai telephellyel rendelkezők, vagy ilyen kitételek vannak? Nincs erre lehetőség.

Halász Gyula: Úgy gondolom, hogy versenyellenes minden további dolog kitárgyalása itt a közgyűlésen.

Litter Nándor: Jegyző urat kérdezem, hogy van-e másra lehetőség?

Dr. Kelemen Marcell: Azt hiszem, hogy ez egy nyilvános pályázat, amelyen mindenegyes olyan közszolgáltató részt vehet Magyarországon, aki megfelelő hatósági engedélyekkel rendelkezik. Nem lehet kizárni senkit. De azért azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy valaki Balassagyarmatról olcsóbban, vagy alacsonyabb szolgáltatási díjakkal tud ilyen közszolgáltatást nyújtani a nagykanizsai polgároknak, mint az, aki itt él, itt rendelkezik telephellyel, stb. Életszerűtlennek tartom, hogy valahonnét távolról valaki idepályázzon és ezt a közszolgáltatást megpróbálja elnyerni. De nem lehet kizárni természetesen ezt.

Papp Péter Pál: A Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottságon a határozati javaslat 2. pontját nem támogatjuk, mert egyértelműen adminisztratív feladatnak érezzük a pályázatok bontását, azon a bizottság miért vegyen részt? Ezt kérnénk törölni. Egyéb nagyobb értékű pályázatok bontásán sem veszünk részt.

Cserti Tibor: Úgy kérem a közgyűlés határozatát meghozni, hogy a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság részletesen meghatározta, hogy milyen dokumentumokat kell benyújtani. Nagy szakmai vita volt. Nem akarom ezt felsorolni, például benne van a cégbírósági végzés is. Úgy gondolom, hogy körbejárhatjuk a versenysemlegesség elvit is – megtartva, hogy azonos feltételek esetén a helyi vállalkozó előnyben részesül, illetve előnyben részesül az, aki helyi telephellyel is rendelkezik. Nyilvánvalóan ennek a helyi adóvonzatával is összefüggésben. Kérném bevenni ezt a két szempontot.

Zakó László: Szeretnék valamit tisztázni. Itt megint fordítva ülünk a lovon. Itt most nem egy vállalkozó és adott esetben Zala megyei vállalkozó érdekeit kell, hogy figyelembe vegyük, mert az is fontos, hanem ha elolvasták volna a szerződés tartalmát, akkor abból kiderül, hogy egész Nagykanizsa, 53.000 fős városunk területén a folyékony hulladékok elszállításáról van szó. Tehát itt, aki ebbe beleesik, már a szippantást illetően, annak egyáltalán nem mindegy, hogy mennyiért visszük el. Most ne annak az egy vállalkozónak az érdekeit nézzük, hanem annak a sok száznak, akiktől elviszik, és ha 10-20 %-kal olcsóbb lenne például egy szomszéd megyének az innenső felében lévő valakinek az ajánlata, akkor miért ne őt támogassuk, amikor ezzel mi több száz itt élő érdekeit támogatjuk.

Litter Nándor: Zakó úr azért feltételezze rólunk, hogy tudjunk, hogy mit írunk le, és mit küldünk ide a közgyűlésre, másrészt itt csak arról van szó, hogy csak azonos feltételek esetén. Bicsák Miklós is amellett kardoskodott, hogy ha azonos feltételeket teljesít, elsősorban ároldalról, akkor keressük meg annak a lehetőségét, hogy hogyan lehet a helyi vállalkozókat ezen keretek között.

Zakó László: De ha nem juttatjuk el ezt a felhívást oda, ahonnan tudnának pályázni, akikkel össze lehetne hasonlítani ezeket a feltételeket, akkor ők meg se tudják ezt az egészet. Ezért bátorkodtam nem Balassagyarmat, és főleg nem Besztercebányára gondolni, hanem Csurgó térségéről egy vállalkozót is nyugodtan be lehet vonni, aki esetleg alávágna az áraknak.

Dr. Kelemen Marcell: Azt ne felejtsük el, hogy a jelenlegi vállalkozó tudtommal nem a Dél-Zalai Víz- és Csatornamű Rt-nél teszi le a folyékony hulladékot, hanem a régi 7-es mentén egy ilyen barázdás területen, aminek a költségei azért jóval olcsóbbak. Tehát ha valaki más pályázik, nem biztos, hogy rendelkezik ilyen lehetőséggel, és annak viszont ott kellene elhelyeznie. Például az, aki nem Nagykanizsán szippant, hanem bármely más településen, ahol a Dél-Zalai Víz- és Csatornamű Rt-nek szolgáltatási területe van, onnan a Vízmű köteles befogadni a szennyvizet. Tehát ezeket a szennyvizeket, amelyek szippantásból származnak, olyan területről, ahol nincs csatornahálózat, azt a Vízműnél kell elhelyezni. Tudtommal ez a szolgáltató, aki Nagykanizsán jelenleg ellátja ezt a feladatot, egy ilyen barázdás rendszerbe engedi bele a szennyvizet a régi 7-es mentén jobb oldalt. Azt gondolom, hogy ennek költségei, hogy ott leengedi, és az, hogy valaki fizet a Vízmű telephelyén, nagyon nagy árkülönbséget tesz lehetővé, hogy költségvonzata van.

Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek. Kérem, szavazzunk külön Zakó úr felvetéséről, hogy egy Somogy megyei újságban is jelentessük meg.


A közgyűlés 6 szavazattal, 5 ellenszavazattal és 10 tartózkodással a javaslatot nem fogadja el.


Litter Nándor: Egyetértek Papp Péterrel, hogy a 2. pontot húzzuk. Elfogadom ezt a javaslatot, szavazni nem kell róla. Az október 30. teljesíthető, és volt a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottságnak a tételes lista felsorolása, hogy mit kell csatolni hozzá. Kérem, hogy ezeket úgy vegyük, hogy részei az anyagnak. Egy kérésünk lenne még, hogy a közbeszerzési törvény áttanulmányozásával – azt most itt csak külön fogalmazzuk meg –, ha van arra lehetőség, hogy azokat előnybe részesítsük azonos feltételek esetén természetesen, akkor nézzük meg, hogy ez beépíthető-e a pályázati kiírásba. Ha beépíthető, akkor beépítjük.

Dr. Kelemen Marcell: Ez nem közbeszerzés. Ez egy törvény által előírt kötelező közszolgáltatás igénybevételét takarja, hogy ki az, aki egy olyan szolgáltatást nyújt, amit kötelező igénybe venni annak, akinek nincs kiépített csatornahálózata. Itt most nem közbeszerzési eljárásban egy pályázatot ír ki az önkormányzat egy szolgáltatónak, aki nem az önkormányzatnak szolgáltat, hanem a lakosságnak.

Litter Nándor: Akkor azt nézzék meg, hogy ebbe be lehet-e építeni.

Dr. Kelemen Marcell: Ha ez törvényes, akkor …

Litter Nándor: Az a lényeg, hogy törvényes-e. Erdős Péternek volt az eszközökre vonatkozóan egy kiegészítése. Akkor ezekkel a módosításokkal fogadjuk azzal a feltétellel, hogy itt még a pályázat jogi áttekintése megtörténik. Kérem, szavazzunk.


A közgyűlés 20 szavazattal és 1 ellenszavazattal a javaslatot elfogadja és az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza:


180/2005.(VI.29.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város közgyűlése

1. a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatási feladatok ellátására nyilvános hulladékkezelési pályázatot ír ki (a pályázati felhívás és a pályázati dokumentáció mellékelve), és azt a Zalai Hírlapban, továbbá a Kanizsa Dél-zalai Hetilapban közzéteszi.
A pályázati dokumentációt az alábbiak szerint módosítja:
- 2. és 7. oldalon értesítés az eredményről 2005. október 30-ig,
- 5. oldalon a 4. c) pont: 30 napnál nem régebbi cégkivonatot, APEH (adó és járulék) igazolást, valamint önkormányzati adófizetési kötelezettség teljesítéséről igazolást.
- 6. oldal 6. pontban a pályázatok bontásánál a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság képviselete kimarad.

2. felkéri a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottságot, hogy a képviselő-testület döntését előkészítendő a benyújtott ajánlatokat értékelje, véleményezze, illetve rangsorolja.

Határidő: 2005. szeptember 30.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető)







18. Nagykanizsa, Kiskanizsa városrészről északra lévő terület szabályozási terve és helyi építési szabályzata (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Tárnok Ferenc: Ez az előterjesztés több fórumot megjárt és egy rendezési terv módosítási kérelemről lenne szükséges dönteni a Holdosi-Fém Kkt. kérelme alapján.

Papp Nándor: A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság megtárgyalta ezt a napirendi pontot. Régi téma, de valamiféle áttekintést kell adni, hogy 1997. óta működik itt ez a vállalkozás. Időközben, 2003. január 5-ével egy rendezési tervi módosítás készült a Kiskanizsától északra eső területeken. Azt gondolom, hogy annak idején ez kifüggesztésre került, egyéb módon tudomására juthatott mindenkinek, hogy itt települési vegyes központot képzelt el a rendezési terv készítője. Mintegy a városnak az egyik komoly bejáró kapuja lenne hosszú távon, amikor ez elkészülne. Közben beszéltünk a rendezési terv készítőjével. Mereven elzárkózott a rendezési terv módosításától. Azt gondolom, hogy hasonlóan járnánk a Területi Főépítésszel is. A rendezési terv módosítása ilyen módon nem járható annak ellenére, hogy a vállalkozó pozitív dolgot akar csinálni. A rendezési tervvel nem látom összehozhatónak semmilyen módon sem az elmondottak alapján. Így a bizottságunk a csereterület felajánlását javasolja a közgyűlésnek.

Bicsák Miklós: Egy régi vállalkozásról van szó. Nem tehetünk tönkre családokat, sorsokat. Ez a vállalkozó tette a dolgát és a mai napig is teszi. A mai napig is hajlandó kompromisszumba belemenni. Nem tudom ezt a városrendezési elképzelést támogatni.

Cserti Tibor: Úgy gondolom, ha egy településrész életében van olyan hosszabbtávú stratégiai döntés lehetősége, mint egy rendezési terv módosítása egy konkrét vállalkozás sorsának tükrében, akkor ez az. A településrésznek ki kell alakítani az álláspontját. Én, mint képviselő, biztos, hogy nem fogok határozni úgy, hogy nem ismerem a véleményüket. Támogatható is egyébként, ha el tudják viselni az általuk megfogalmazottak alapján az esetleges ….. kárt. Az összes szakhatósági egyeztetésen, mindenen keresztül ment ez a dolog tudomásom szerint. Ha a lakókörnyezet kiveti magából, akkor az egy demokratikus irány, ha befogadja, az egy másik irány. Én egyiket sem tapasztalom itt. A telephelyengedély megszüntetésére - a jogszabály kimondja - egy bizonyos időpontig úgy sem kerül sor. Év végéig, ha jól emlékszem. Addig telephelyengedély hiányában ….. hiányában még működtethető. Azért kérek jogi megítélést. Ügyrendi javaslatom, hogy utaljuk vissza a Településrészi Önkormányzatnak véleményalkotásra.

Polai József: Ha Cserti úr tovább lapozna, akkor láthatná a 2. számú mellékletben azokat a felsorolt problémákat, amelyeket a terv módosításával kapcsolatban a tervező megválaszolt. Egy csomó negatívum van itt. Főépítész úr úgyszintén nem javasolta a terv módosítását. Azért döntöttünk úgy, amikor a Részönkormányzat elé került ez a dolog, mert itt hatósági feladatokról is szó esik, tehát nyilvánvalóan azon túl szakmai alapon kell ezt a kérdést meghozni. Amikor a Részönkormányzat tagsága azt mondta, hogy ezt a dolgot visszautalja a közgyűlés elé, éppen azért tette, mert tudja azt, hogy nem szakemberekből, nem tervezőkből, nem ilyen irányú szakemberekből áll a mi tagságunk. Ezért kértük, hogy a bizottság, a közgyűlés a továbbiakban tárgyalja. Amióta ez a dolog létezik, gyakran, hetente kaptam telefonokat, hogy ezekkel a dolgokkal már valamit tenni kell. Hozzátenném itt és név nélkül, nemcsak a Lakatos úr által üzemeltett vállalkozás ellen van panasz, hanem minden lakóházak közelében, között üzemelő vállalkozások ellen panaszok merülnek fel Kiskanizsán.

Cserti Tibor: Meggyőződésem, hogy a Településrészi Önkormányzat nem a szakembereknek és egy-egy szakterületre specializálódott szakembereknek a fóruma. A Településrészi Önkormányzatnak az a feladata, hogy a demokratikus elvárásoknak eleget téve megítélje azt, hogy befogadó-e valami irányban, vagy annak kitaszítója. Jelen esetben pontosan egy vállalkozás stratégiai sorsáról van szó e tekintetben. Szíveskedjék a Településrészi Önkormányzat alapfeladatának eleget tenni.

Röst János: Cserti Tibornak teljesen igaza van. Úgy gondolom, hogy a Településrészi Önkormányzatnak állást kell foglalni, hiszen a mai nap van pontosan egy levél előttünk, amiben ezt követeli magának egy ingatlan értékesítést. Úgy gondolom, hogy valóban nem kell szakembereknek lenni, mert akkor elvileg semmiben sem tudnának döntést hozni, mert érinti a települést oktatási, kulturális és gazdasági kérdés is. Itt egy olyan szerencsétlen helyzet van, hogy ez a vállalkozás ott működött nagyon régóta. Nyilván az összes problémájával és előnyével együtt, ami ilyenkor fellép. Viszont a telepengedély kiadásban bekövetkezett változás érintette őket. Ugyanis, ha ez nem jön elő, akkor azt jelenti, hogy ők, amíg ott működnek - az még lehet, hogy több 10-20 év - nyugodtan működhetnének. Ez az engedélyezési eljárás megváltozása hozta ezt a helyzetet, hogy időközben erre külön engedélyt kell most kérni. Ennek az engedélynek megadása nyilván összefüggésben van a település rendezési tervével, ami szintén megváltozott. Így felemás helyzet van, egy meglévő vállalkozás gyakorlatilag ellehetetlenül ebben a helyzetben. A döntés a testület részéről mindenképpen problematikus, mert jó döntés itt nincs. Lehet tekinteni gyakorlatilag a település érdekét, lehet tekinteni a vállalkozó érdekét. Azt kérdezném meg a jelenlévő vállalkozótól, hogy csereingatlan lehetőségét komolyan vállalja-e, illetve lát-e ebben lehetőséget? A szakértő kollégát kérdezném meg, hogy az indokrendszerét hogyan építette fel?

Papp Nándor: Korrektül lett áthozva annak idején a rendezési tervi módosítás. Az EU komfortnak megfelelően az előírások, változások következtében a vállalkozó rákényszerült egy EU komfort dolog megtervezésére. És itt jön be az a probléma. A közgyűlés hozzájárulhat ettől, hogy a rendezési tervet szembe menve a Területi Főépítésszel és mindenkivel megváltoztatja és két és fél év után megváltoztatja a döntését. Ez egy dolog, de az biztos, hogy az ódiumát vállalnunk kell, hogy le leszünk dorongolva ezért az egész témáért. Az is remélem, hogy kijött a szavaimból, hogy nagyon sajnálom, hogy egy abszolút pozitív dolgot kezdeményezett a vállalkozó. Itt nehogy valaki is azt gondolja, hogy ezzel nem vagyok és vagyunk tisztában.

Cseresnyés Péter: Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, hisz itt nemcsak az ott lakók érdekét, hanem a vállalkozó érdekét is figyelembe kell venni, hisz neki most abban az esetben, ha úgy döntünk, hogy telephelyet kell változtatnia, súlyos pénzekbe fog kerülni az, hogy ezt megtegye még abban az esetben is, hogy csereingatlannal megoldható ez a dolog. Szeretném megkérdezni jegyző urat, hogy abban az esetben, ha úgy döntünk, ahogy itt a határozati javaslatban van, lehet-e annak jogi következménye?

Dr. Kelemen Marcell: Attól függ, hogy milyen jogi következményre gondolunk. Minden döntésnek van valamilyen joghatása. Tehát itt arra senkinek nincsen személyesen alanyi joga, hogy követelje egy önkormányzattól, hogy az önkormányzat az érdekeinek megfelelően módosítson egy rendezési tervet azért, hogy ő ott, az adott területen egy meghatározott tevékenységet, ami telephelyengedély köteles, gyakorolhasson. Az önkormányzat dönti el, hogy a közigazgatási területén belül mely területegységekkel mi a célja. Ipari Parkot akar, vagy lakóövezetet? Azt, hogy az adott lakóövezetben milyen tevékenységek gyakorlását engedélyezi a rendezési terv szabályozásával. A telepengedély kiadásához különböző szakhatósági engedélyeket kell beszerezni. A jegyző dönt a telepengedély kiadásáról. Olyan érdekes az eljárás, hogy meg kell keresnünk egy csomó szakhatóságot és az ő szakhatósági állásfoglalásuk figyelembevételével kell megadnunk – amennyiben mindegyik hozzájárul – vagy elutasítunk. Jelen esetben itt arról van szó, hogy a rendezési terv nem teszi lehetővé ennek a tevékenységnek a gyakorlását. Ezért az építéshatóság, aki szakhatóságként kell, hogy nyilatkozzon, nem tudja a hozzájáruló nyilatkozatát megadni. Abban az esetben, ha Önök nem módosítják a rendezési tervet, akkor a Holdosi-Fém Kkt. nem fog telephelyengedélyt kapni. Azt Önöknek kell mérlegelniük, hogy az adott területeken milyen tevékenységet kívánnak engedélyezni. Ez az önkormányzat joga, ezért kártérítést nem követelhetnek.

Polai József: Lakatos úr bizonyára tudja, hogy az én képviselőségem idejétől számítva – sok lakossági bejelentés ellenére – soha nem mentem Lakatos úrhoz, nem tettem panaszt. Próbáltam a lakosságot nyugtatni. Ezzel azt akarom kifejezni, hogy befogadó vagyok én magam is, és befogadók vagyunk, de meg kell érteni azt is, hogy amikor már 4-5 m magasságig tárolt autóalkatrészek és egyéb ehhez hasonló dolgok vannak, akkor azt már a lakosság, ha titkoltan is, de jelzi, és ezt megtették felém rendszeresen. Felolvasnám a KTÖ 11/2005.(VI.24.) számú határozatát. A Kiskanizsai Településrészi Önkormányzat javasolja elfogadásra Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a „Nagykanizsa-Kiskanizsa városrésztől északra lévő terület szabályozási terve és helyi építési szabályzata” című előterjesztés határozati javaslatát.

Litter Nándor: Pontosan a nehéz kérdésekben kell állást foglalni. Jegyző úr, amikor elmondta a jogi környezetet, az világos, hogy ennek nemcsak olyan következménye lehet, hogy valaki megkifogásolja a mi ügyeinket. Eddig is volt már egy vállalkozó, akinek Kiskanizsáról el kell jönni egy telephelyengedély miatt ugyanebben a tevékenységi körben és a laktanyák területére kellett átköltöznie. Lehetnek még számos olyan vállalkozók, vagy voltak, akik azért módosították a telephelyüket, mert ez a szabályozás érvényben volt valamelyik területünk vonatkozásában. Úgy gondolom, hogy nehéz szívvel, de azt kell mondanom, hogy mi segítetnénk ebben a csereingatlanban, hogy máshol, akár jobb körülmények között induljon meg, vagy folytatódjon ez a tevékenység. Az én véleménye ez. Én ki tudom mondani, és ezt kellene kimondani persze a Településrészi Önkormányzatnak is. Ő van legközelebb az ottani lakossághoz. Ezek a nehéz kérdések, ilyenkor kell megszólalni. Cserti úrnak volt egy javaslata, hogy addig az önkormányzatunk ne foglalkozzon az üggyel, amíg a Településrészi Önkormányzat erről véleményt nem mond. De mielőtt szavaznánk, megadjuk Önöknek a szót.

Lencsés Gábor (Opál Mérnöki Iroda): Arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a MÉH Holdosi-Fém Kkt. ezt a fajta tevékenységet a ’80-as évek vége óta gyakorolja ezen a területen. Azóta több rendezési terv ciklus is megtörtént. Legutóbb ez a 2003-as, azt hiszem I.29-i helyi rendelettel elfogadott építésügyi szabályzat van a területre érvényben. A MÉH Holdosi-Fém Kkt-nak ezzel kapcsolatban az a problémája, hogy a rendezési terv készítője, a Virányi Építész Stúdió az egész rendezési tervben nem foglalkozott egyetlenegy mondattal sem a tervezési területnek az akkori, jelenlegi területhasználatával, így tulajdonképpen nem is mutatott semmilyen irányt arra, hogy a jelenlegi funkciók, amelyek akkor voltak mondjuk a tervezés időszakában, hogyan gyakorolhatók a rendezési terv új építési szabályzata életbe lépése után. Ez a bizottság előtt is tulajdonképpen vita tárgyát képezte, mert végül is a tervező szerint, amit a Karmazin úr levele foglalt magában, a jelenlegi területen a jelenlegi tevékenység végezhető lenne, csak tulajdonképpen ennek a mondatnak, amely tulajdonképpen leírásra került, illetve elhangzott a bizottsági ülésen, köszönő viszonyban nincs a rendezési terv építési szabályzatával, mivel a rendezési terv egy szóban nem foglalkozik ezeknek a területhasználatoknak a fennmaradásával, illetve azzal sem, hogy valahol ott valamiféle fajta területhasználat folytatódik. A MÉH Holdosi-Fém Kkt. ezt aggályosnak tartja tulajdonképpen, ha a tevékenysége ellehetetlenülne ezen a területen, mivel elég sok pénzt beruháztak itt az évtizedek folyamán, hogy megteremtsék a gazdálkodásnak a feltételeit, amely most tulajdonképpen a tervezett korszerűsítéssel teljesen EU komforttá tenné ezt a telephelyet. Ezért kérnénk azt, hogy végül is járuljanak hozzá esetlegesen a rendezési terv módosításához. Itt felmerült a csereingatlan kérdése. Végül is a csereingatlant csak abban az esetben tudná a MÉH Holdosi-Fém Kkt. jó szívvel elfogadni, ha segítséget kapna, mondjuk anyagi segítséget az új területen a tevékenységének a beindításához.

Litter Nándor: Úgy gondolom, hogy ezeket meg kell vitatni, hogy mit gondol a Kkt. a jövőről, hova tudunk eljutni a csereingatlan vonatkozásában Ez életveszélyes dolog, mert bárkinek, bárhol megszűnik, ugyanezekkel a feltételekkel precedens módon kérné mindenki, hogy hasonló módon járjunk el. Azt javasolnám, ha ez a megoldás kerül elfogadásra, kezdjünk erről tárgyalásokat és akkor ennek a végeredményétől függően a közgyűlés tenne pontot erre a dolgokra, már a csereingatlan dolgára.

Lakatos Ferenc (MÉH Holdosi-Fém Kkt.): Ez a vállalkozás már ’88-tól megvan. A városrendezési terv azt nem vette figyelembe, hogy mi tulajdonképpen ott dolgozunk és ott élünk. Úgy csinálták meg ezt a városrendezésit tervet, hogy bennünket figyelmen kívül hagytak. Valamilyen jogszabálysérelem ért bennünket, mert nem úgy csinálták a városrendezési tervet, hogy mi dolgozhassunk tovább, hanem azt, hogy a városi önkormányzat bennünket megszüntessen, és ne adjon telephelyengedélyt. Holott itt most már minden szakhatósági engedély megvan, csak éppen a telephelyengedély nincs. Ezért harcolunk, ezért szeretnénk EU komforttá tenni a telephelyet, hogy meg tudjunk felelni a mai kor követelményeinek. Polai úr pedig nem bennünket képvisel. Nem tudom, hogy kit képvisel. Én is kiskanizsai vagyok. Az irigyeket képviseli, akik oda mennek hozzá, mert nézd a cigány mire jutott, meg ilyen dolgokat. Nem mellénk áll. Ő nem volt képviselő sem, amikor az a telep réges-régen ott működött. Én saját véleményemet, saját fülem hallatára, én a saját lakossági körzetemből akarom hallani azt, hogy igen nem való ide ez a vállalkozás. Azoknak pedig nincsen kifogásuk, akik az út mellett elmennek a 7-esről. Kb. 400-500 m-re vagyunk az úttól. Igaz, hogy látható az útról. Mondhatták volna, hogy csináljon ide egy védősávot. Nem ajánlották fel, hogy milyen téren maradhatunk fenn, hanem csak egyszerűen az, hogy meg kell szűnni. Hátrányos helyzetű embereket foglalkoztatunk. Azoknak vannak családtagjaik. Ha nekünk el kell menni teljesen bejáratlan egy sík akármilyen területre, akkor megtesszük ezt is, de teljes mértékben, teljes kártalanítást kérünk. Önöknek lehetőségük van a városrendezési terv megváltoztatására. Én hajlandó vagyok megfizetni a városrendezési tervben felmerülő költségeket is. Én ott lakom. A telepemet tudom őriztetni. Az egy bejáratott hely. Saját magam építettem. Hátrányát vesszük annak is, hogy pályázatokhoz – ami a környezetvédelmet szolgálja – mi nem jutunk ezekhez a pénzekhez és hátrányba kerülünk a többi MÉH telepessel szemben. Menjünk az Ipari Parkba? Ez teljes lehetetlenség. Ott már működik egy MÉH telepi vállalkozás. Igazán ez lenne a megoldás, hogy egy van délen, egy van északon, mi pedig vagyunk nyugaton. Így eloszlana a városban, és akkor nem lenne semmi probléma.

Litter Nándor: Önnek is el kell tudnia azt fogadni, hogy mi, akik itt ülünk, nem az Ön vállalkozása ellen vagyunk, hanem megpróbálunk olyan döntést hozni, ami egyrészt Nagykanizsa fejlesztését, annak a területnek a fejlődését, a jövőjét szolgálja. Ha ezen túl lehetne lépni, nyugodt lehet Ön abban, hogy mindenki igennel szavazna. Ezt ne a személye ellen, vagy a vállalkozása ellen tett lépésnek fogja fel, hanem annak, hogy minden területnek kell lenni fejlesztési tervének, rendezési tervének, amely egy magasabb rendű érdeket szolgál az egyes személy, vagy egy-egy vállalkozás fölött.

Cserti Tibor: Lépjük vissza arra az időszakra, amikor a rendezési terv készült és a rendezési terv elfogadásra került. Ez az a pillanat, amikor egyébként a rendezési terv a korábbi állapothoz képest korlátozást léptet életbe, akkor az sérti a magánszemély, illetve vállalkozás érdekeit. A törvény ilyen értelemben védi azt, akit érint ez a korlátozás. Ha a törvényben foglalt határnapon belül, akinek a jogos érdekét sérti - sokféle jogorvoslati lehetőség van, de akkor gyakorlatilag azonnali hatállyal lépni kellene - megadja a kártérítés lehetőségét is. Ketté kellene a dolgot választani. Azért került előterébe a rendezési terv szabályozásának a szükségessége, mert a telephely engedélyezés megújítása kapcsán – mint önálló törvény – van egy kötelem. Gyakorlatilag egy korábbi jogorvoslati lehetőséget megítélésem szerint a vállalkozás elmulasztott. Itt a kettő között jön a közérdek és a vállalkozás érdeke. Ráadásul a Településrészi Önkormányzat pedig ez ellen foglal állást.

Litter Nándor: Ez lakótelek volt.

Tárnok Ferenc: Volt jogorvoslati lehetősége a rendezési terv készítése során az ingatlantulajdonosnak, ugyanis médiában meghirdetésre kerül ez és kifüggesztésre a rendezési terv véleményezésre.

Polai József: Nem tudom elfogadni Lakatos úr érvét, mert nekem vagy nekünk, akik ott képviselők vagyunk, Kiskanizsa egészéért, minden lakosságáért kell felelőséggel gondolkodnunk. Ezért nem tartom helyénvalónak azt a véleményt, amit Ön mondott. Ha még egyszer szabad hivatkozni arra, ami itt a 2. számú mellékletben szerepel, tehát nemcsak a tervező írta le röviden az elképzeléseit, ami miatt nem javasolta módosítani a rendezési tervet. Hadd ragadjak ki néhányat belőle. Amikor a fémhulladék gyűjtő telep környezetében lévő lakóépületekben a lakók erőteljesen sérelmezték, amikor a telep működésével kapcsolatban érdeklődtek. Tehát valakik jártak ott nyilván a tervező időszakban és őnekik tettek panaszokat az emberek ezek szerint. Én ott nyilván nem voltam jelen. Ha a telep itt maradhat és fejlődhet, akkor a szomszédos ingatlanokat is ipari, gazdasági területként kell szabályozni ……. ez esetben szükségessé válhat, hogy a várható környezetvédelmi problémák miatt a tervezést megelőzően, hogy a lakóépületek építési tilalom alá kerülnek, illetve ennek megfelelően kártalanítani is kellene őket, vagy egyéb kártalanítási igény, tehát értékcsökkenés következik be. Ha egyszer Nagykanizsa Város Főépítésze elküldi a Kiskanizsai Részönkormányzat számára az anyagot tanulmányozni, miből induljunk ki másból, amikor Ő is azt javasolja, hogy nem tartja jó megoldásnak a változtatást.

Csordásné Láng Éva: Ismerve azt a jogosítványt, hogy Főépítész, belterület és minden más egyéb, de emlékezzünk vissza arra az esetre, hogy miért lett belterületbe vonva ez a terület. Akkor, amikor 2003-ban ez belterület lett, annak az volt az oka, hogy akkor jelentkezett egy vállalkozó, aki azt a területet úgy kívánta működtetni, hogy ott egy aszfalt- vagy betonkeverő üzemet és körülötte lakóépületeket, üzletközpontot és minden más egyebet, és akkor lett ez a terület kivonva a külterületből és lett belterületbe vonva. Tény és való, hogy azon a területen, ahol most jelen pillanatban azok a roncsautók és minden egyéb fém van, olyannyira külterület, hogy annak a környékén nem laknak. Kiskanizsaiak részéről, ami nagyon sok panasz volt, megoldódott, a másik fémgyűjtő. Ő viszont egy 16 m széles telken művelte a fémgyűjtést és ő az, aki bevonult az Ipari Park területére és most jelen pillanatban ott dolgozik. Én úgy gondolom, hogy az a terület a látványon kívül – mert látványnak nem szép a 7-esről természetesen – az ott lakókat nem sérti. Biztos, hogy a Kkt. megcsinálja azokat a dolgokat, amit ígért. Úgy gondolom, hogy ezt számon lehet kérni, és ennek megfelelőn arra hajlanék, hogy maradhasson még akkor is, ha ez gondot okoz a rendezési terv szempontjából. Természetesen, ha ezt a Főépítész és rendezési terv előírja számunkra, akkor viszont nem tudunk mit csinálni.

Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek. A vitát lezárom. Cserti úrnak volt egy javaslata, hogy a Településrészi Önkormányzat részére utaljuk vissza, és egyértelműen fogalmazzák meg a véleményüket. Erről szavazzunk. Itt egyértelmű, hogy a Településrészi Önkormányzat a határozati javaslatban szereplő pontok mellett teszik le a voksukat. Ennek megfelelően szavazzunk külön-külön a határozati javaslatokról. Az 1. pontról.


A közgyűlés 12 szavazattal, 2 ellenszavazattal és 8 tartózkodással a javaslatot nem fogadja el.


Bicsák Miklós: Az 1. határozati javaslatot, hogyan értelmezzem?

Litter Nándor: Ha az 1. határozati javaslatot megszavazzuk, akkor ott ez a telephely nem maradhat. Ezt jelenti ez a mondat, mert a módosítását nem támogatja a közgyűlés. Ha ezt elfogadjuk, akkor jöhet szóba a 2. pont.

Dr. Kelemen Marcell: Itt egy olyan határozati javaslat van, amely nemlegesen van megfogalmazva. Tehát a határozati javaslat úgy szól, hogy a rendezési tervi módosításának elhatározását elutasítja. Tehát aki igennel szavaz, az azt mondja, hogy nem kívánja a rendezési terv módosítását, aki pedig nemmel, az azt, hogy kívánja. Tehát, ha nem kapja meg a szükséges számú igen szavazatot ez a határozati javaslat, az azt vonja maga után, hogy a közgyűlés nem fogadta el azt, hogy nem kívánja módosítani a rendezési tervet.

Litter Nándor: De a másikat sem fogadta el. Ez az értelmezés nem jó így.

Dr. Kelemen Marcell: De nincs elfogadva a határozati javaslat.

Litter Nándor: Az sincs, de másik sincs elfogadva.

Dr. Kelemen Marcell: Akkor nincs értelme a döntésnek. De, ha ez úgy van feltéve, fordítva van feltéve, hogy kívánja-e a közgyűlés a rendezési terv módosítását, akkor nagyon egyszerű, mert aki igennel szavaz, tehát ha lesz 15 igen, akkor lesz rendezési tervi módosítás, ha nem, akkor meg nem.

Litter Nándor: Fordítsuk meg, ha úgy érthetőbb. Ki akarja azt, hogy a vállalkozó költségére és a vállalkozó érdekeinek megfelelően kerüljön kialakításra ennek a térségnek a rendezési terve. Aki azt akarja, hogy így legyen, igennel szavaz, aki pedig másként gondolja, mondjuk figyelembe veszi a Kiskanizsai Részönkormányzat véleményét, ők pedig nemmel szavaznak.


A közgyűlés 6 szavazattal, 10 ellenszavazattal és 6 tartózkodással a javaslatot nem fogadja el.


Litter Nándor: Akkor megy minden a maga módján. A rendezési terv készítése. Ez a változás nem fog beépülni. Szavazzunk a 2. pontról. Felajánljuk a vállalkozónak, hogy külön egyeztetések alapján megpróbálunk keresni olyan ingatlant, ami az előbb elmondott feltételeknek is megfelel, tehát, hogy ez a három térség, amely nagyvonalakban kialakítható a roncsautók, vagy egyéb más fémhulladékok összeszedése vonatkozásában, ne zavarja egymás működését. Erre vonatkozóan kérem Beznicza Miklóst, szíveskedjen megkeresni, és akkor az egyeztetéseket lefolytatjuk ennek érdekében. Kérem Önöket, hogy támogassák a 2. számú határozati javaslatot.


A közgyűlés 21 szavazattal, 1 ellenszavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:







181/2005.(VI.29.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. a Nagykanizsa, Kiskanizsa városrésztől északra lévő terület szabályozási tervéről és helyi építési szabályzatáról szól rendezési tervi módosításának elhatározását elutasítja.

2. csereingatlant ajánl fel a Holdosi-Fém KKT-nak, hogy ott valósuljon meg a környezetvédelmi követelményeknek is megfelelő beruházás és felkéri a polgármestert a további egyeztetések lefolytatására.

Határidő: 2005. november 30.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető)


19. Nagykanizsa, Katonarét rendezési tervének módosítása (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Tárnok Ferenc: (Ismerteti az előterjesztésben foglaltakat.)

Papp Nándor: A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság 1 tartózkodás mellett támogatta a rendezési terv módosításának elfogadását.

Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek, a vitát lezárom. Kérem, szavazzunk a rendeleti javaslatról.


A közgyűlés 19 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja:


36/2005.(VII.5.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 36/2005.(VII.5.) számú rendelet Nagykanizsa-Katonarét helyi építési szabályzatának módosításáról.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)



20. Lakáskoncepciós területek rendezési terve II. ütem (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Tárnok Ferenc: (Ismerteti az előterjesztésben foglaltakat.)

Sajni József: Sajnos az említett területen kívül kettő rész van még, ami rendezés alá lett vonva. Az egyik a Parkerdő és a Pityer utca között, a másik pedig a Gárdonyi úttól keletre eső terület. Sajnos ezek a területek osztatlan közös tulajdonban vannak, és az egyik helyen 127, a másik helyen 96 tulajdonos van. Maradt igazából ez a terület, amelyik a Szentendrei úttól északra esik, hiszen itt van, 3 hektár nagyságú önkormányzati terület, ahol mintegy 28 családi ház építhető – ez az önkormányzat tulajdonában van, és további 60 alakítható ki, amennyiben lesz vállalkozó és az azokat a területeket felvásárolja. Erre nagy esély nem nagyon van, mert a három terület közül ez a természeti adottságokat tekintve a leggyengébb adottságú terület. De értem a tulajdonost, itt van neki egyedül területe, tehát ide fektet be először, vagy itt próbál meg először telkeket kialakítani. Inkább arra kérném azokat, akik érdeklődnek akár a Parkerdő melletti területről, hogy mit lehetne vele kezdeni, és hogyan lehet itt kialakítani ezt a családi házas lakóterület, hogy keressék a lehetőségét, mert ezt tartom a legjobbnak. Azért kérném a testület, hogy ezt támogassa, mert most már nincs Miklósfán sehol sem olyan, ahol nagyobb számú családi házas beépítésre alkalmas terület lenne, és itt reális esélye van annak, hogy ez megvalósítható.

Cserti Tibor: Akkor is, amikor koncepcionális oldalról tervbe került a lakásépítési területek bővítése, elmondtam, hogy nagyon nehezen képzelhető az el, hogy 100-hoz közelítő tulajdoni hányadok mellett – megfordítjuk a józan logikát, amelyet minden település önálló település, aki saját tulajdonosi jogaival megpróbál okos módon sáfárkodni, esetleg ebből még anyagi hasznot is húzni, a szociális feladatainak ellátása mellett – úgy nem lehet kialakítani területet gazdaságosan, előközművesíteni, és eleget tenni a szabályozási tervi kötelmeknek, hogy előtte nem rendezzük a tulajdonjogot. Jelen előterjesztés ….. kizárólag csak annak a területnek a rendezési tervi szabályozását javaslom, amelyik önkormányzati tulajdonban van.

Papp Nándor: A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság a rendezési terv elfogadását javasolja – tekintettel arra, hogy ez egy tavaly elhatározott döntés volt, hogy ezt ily módon rendezzük.

Tárnok Ferenc: Az volt a meglátás, hogy előzetes számításokat végeztünk, hogy mi lenne az a terület, ami gazdaságosan kialakítható lenne. Ennek egy része volt csak önkormányzati tulajdon. Úgy ítéltük meg, hogy ha csak az önkormányzati tulajdont szabályozzuk, akkor gazdaságosan nem alakítható ki, nem képződhet belőle olyan bevétel, ami fedezné a közművesítés költségét. Ezért gondoltuk kiterjeszteni.

Cserti Tibor: Erre mondtuk azt, hogy akkor először a tulajdonosi jogokat kell gyakorolni, meg kell vásárolni a tulajdonjogot, és egységesen, tisztán előkészíteni, közművesíteni, és tiszta módon, értékesíthető módon belátható időn belül és feltételekkel értékesíteni.

Litter Nándor: Illetve a tavalyi évben gyakorolt módon, hogy eladjuk az önkormányzati területeket úgy, hogy az a vállalkozó, aki megvásárolja tőlünk, felvállalja, hogy az egészet összevonja, és elvégzi ezeket a munkarészeket. További hozzászólások nincsenek. Tárnok Ferencet kérdezem, hogy amit elmondtam, az ebbe beleillik-e? Igen. Akkor ennek megfelelően javaslom, hogy így fogadjuk el a két rendeleti javaslatot, és a további lépések pedig a palini módon történnének, amikor értékesítjük a területeket annak érdekében, hogy a közművesítés és az értékesítés kockázata ne az önkormányzatunkat terhelje. Kérem, szavazzunk az 1. számú rendeleti javaslatról.


A közgyűlés 17 szavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja:

37/2005.(VII.7.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 37/2005.(VII.7.) számú rendelete a „Miklósfa, dr. Szentendrei E. utca északi oldal” helyi építési szabályzatáról.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)


Litter Nándor: Kérem, szavazzunk a 2. számú rendeleti javaslatról.


A közgyűlés 18 szavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet elfogadja:

38/2005.(VII.7.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 38/2005.(VII.7.) számú rendelete a belterületi határvonal megállapítására és módosítására vonatkozó többször módosított 43/1995.(XII.20.) számú rendelet módosítására.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)
21. Városi Sportcsarnok építés-beruházás előkészítése (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Litter Nándor: A témát a legutóbbi ülésünkön tárgyaltuk. Akkor a Városfejlesztési Osztály és a hivatal kapott feladatokat, amelyet végrehajtottunk.

Tárnok Ferenc: (Összefoglalja az előterjesztésben foglaltakat.)

Cseresnyés Péter: Ha jól emlékszem, a napirendi pontok megszavazása alkalmával támogattam Zakó képviselőtársamat, miszerint nem tartom jónak, hogy ezt ma megtárgyaljuk. Erre az az indokom, hogy most kaptuk meg, tehát egészen 8,45 óráig nem volt a kezünkben ez az anyag. Azt gondolom, amikor milliárdos beruházásról döntünk, ennél azért mélyebb ismereteket kellene szerezni, és ehhez kapcsolódóan szeretném mondani, hogy sajnos az az anyag, amit itt átlapoztam, sem igazán okosít ki arról, hogy milyen műszaki tartalommal jöttek ki ezek az árak. Ez lehet, hogy azért van, mert nem vagyok műszaki szakember, de engem nem győzött meg. Én azt látom, hogy anyagi, beruházási kívánalmaknak, forintális összeget megnevező kívánalmaknak felel meg ez a tervezet, és nem tudjuk igazán, hogy egyéb dolgokban a mi igényeinknek hogyan felel meg ez a terv. Ez az egyik kifogásom, ami miatt ma nemmel fogok szavazni ennél a napirendi pontnál. A másik kifogásom az az úgynevezett PPP rendszer – nem akarom ragozni, mert múlt alkalommal elmondtam már. Úgy gondolom, hogy nagyon nagy terhet vesz a város a nyakába úgy, hogy évekig nem lesz a tulajdonában ez a csarnok. Mérhetetlen teher lesz ez az éves szinten számításaim szerint 100 millió Ft feletti összeg, amit bérleti díjként valószínűleg ki kell fizetnünk. A harmadik – és ez egy nyomós érv, úgy gondolom a továbbiakban is – a nézőszám, amit ugyancsak már kifogásoltam a múlt közgyűlés során. Ugyanis ahhoz, hogy nemzetközi rendezvényekre alkalmas legyen egy sportcsarnok, lényegesen több ülőhellyel kell rendelkezni egy ilyen jellegű intézménynek. Azt el tudom fogadni, amit múlt alkalommal Kereskai mondott példát, hogy ennél kisebb nézőszámot befogadó sportcsarnokban is tudtak rendezni nemzetközi sportversenyt, viszont azt figyelembe kell vennünk, hogy ha Magyarországon azok a sportcsarnokok megépülnek, aminek az építését már elkezdték, vagy egyáltalán már működik is, abban az esetben egy nemzetközi szabványoknak nem megfelelő sportcsarnokkal abban a versenyben, amely arról szól, hogy tudunk-e hozni nemzetközi versenyeket Nagykanizsára vagy sem, alul fogunk maradni. Mert akkor, amikor a nemzetközi szövetségek döntenek, meg fogják nézni a feltételeket. A Kézilabda Európa Bajnokságra Zalaegerszegnek már bővítenie kellett nézőszámot, ugyanis a férfi nemzetközi versenyekre, Európa Bajnokságra, Világbajnokságra kézilabdában minimum 3000 fő ülőhellyel kell rendelkezni annak a sportcsarnoknak, amelyik versenyezni akar annak érdekében, hogy odavigyenek selejtezőket vagy annál magasabb szintű mérkőzéseket. Úgy gondolom, ha ennek a multifunkcionális csarnoknak egy olyan funkciót is akarunk találni, amelyik Nagykanizsát a külvilág számára és nem csak az országhatáron belül, hanem túl is hírét akarja vinni, akkor nem tehetjük meg azt, hogy olyanban gondolkozunk, amelyik ezt a lehetőséget minimalizálja, mert lehet, hogy időnként sikerül egy-egy olyan versenyt megcsípnünk, amelyik nemzetközi hírű és nemzetközi érdeklődésre tart igényt, de nem biztos, hogy abban az esetben, ha azok a sportcsarnokok megépülnek, amelyek itt a környékünkön is meg fognak épülni, mi ezzel a versenyben eredményesek tudunk lenni. Tehát ez a három indok, ami miatt én nem szavazom meg. Még mielőtt az a vád érne, hogy a sportcsarnok megépítése ellen vagyok, én nem az ellen vagyok, én azt szeretném, ha olyan sportcsarnok épülne Nagykanizsán, amelyiket ténylegesen sok mindenre lehetne használni.

Litter Nándor: Úgy gondolom, hogy ezt sok mindenre lehet majd használni, de az Ön által elmondottakban van azért némi ellentmondás. Egyrészt soknak tartja a pénzt, amit erre kell költeni – azt mondta, hogy a PPP konstrukcióban soknak gondolja, amit erre kell költeni –, de legyen nagyobb, tehát legyen még több, amit majd erre kell költenünk. Tehát ezt az ellentmondást fel kellene oldani. Zalaegerszegen a tavalyi évben, ha jól tudom, tavaly volt a Kézilabda Világbajnokság, ezen kívül más rendezvény – ilyen nagy nézőszámot igénylő rendezvény – nem volt. Most van a Kard Világkupa. Tudjuk, hogy a kard nem annyira … Azt kell végiggondolni, hogy a mi városunknak – ha az állóhelyeket is a küzdőtéren elfoglalják a nézők, akkor körülbelül 2500 embert tud befogadni, ami a lakosság körülbelül 5 %-a – ennél nagyobb sportcsarnokra van-e szükség azért, hogy esetleg évente egy alkalommal egy nagyobb rendezvényt el tudunk csípni. Úgy gondolom, hogy a költségekkel való gazdálkodás miatt kisebb fába vágjuk a fejszénket, ez a méret megfelelő lenne.

Papp Nándor: A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság az ÁFA-val együtt 1,236 milliárd Ft-ra becsült épület megépítését javasolja. Magánvéleményem, hogy igazából még mindig nem ülünk rendesen a nyeregben, mert ezzel a tervvel még nagyon sok áttervezni való és odafigyelni való dolog. Nagyon szeretném hangsúlyozni például többek között - amit a Városfejlesztési Osztály képviselői a látottak alapján összeállítottak -, hogy úgy tűnik, hogy az egyoldali lelátó gazdaságosabb kialakítást eredményezhet. Általában mindenütt kevés volt a raktárterület. Tehát gyakorlatilag a kihasználatlan légtér méretét a megfelelő szerkezet kiválasztásával minimalizálni kell. Ez az, amit a múltkori közgyűlésen is elmondtam. Ezzel nagyon sok pénzt meg lehet takarítani. Szerintem az Erdélyi úr féle tervben olyat nem láttam, hogy edző-bemelegítő csarnok lenne például, ami sok mindent felvet. Igazából a tárgyalások mellett maximálisan arra kellene törekedni, hogy tényleg célszerű legyen az a csarnok, és minden maximálisan használjunk ki. Igazából egy csarnokban nem az a döntő, hogy 2000 vagy 2500 ülőhely van, hanem az, hogy a funkciók mennyire vannak rendben, és mennyire tudunk egy 5-600 m2-t megmenteni belőle. Szerintem még egy nagyon komoly körültekintést igényel az egész dolog.

Röst János: Örülök Papp Nándor véleményének, végre szakmai vélemény is elhangzik ebben az ügyben. Úgy gondolom, hogy nem az első nekifutásra tárgyaljuk ezt a napirendi pontot, hanem a korábbi előterjesztés is sok szakmai anyagot tartalmazott. A közgyűlés véleménye alapján végiglátogattuk a Dunántúlon azokat a beruházásokat, amelyek nemrég valósultak meg, illetve amelyek tervezés alatt állnak. Egyértelművé vált, hogy mindegyik csarnok annak a városnak a funkcióját tartalmazták, amekkora léptékű volt maga a település, és mindegyik eltérő módon volt kialakítva. Volt, amelyik a konferenciarészét helyezte előtérbe, sőt volt olyan épület, ahol mozi funkció volt. Nyilvánvaló, hogy nekünk a sajátosságunkat kell figyelembe venni, Nagykanizsa léptékét. Úgy gondolom, hogy ez a nézőszám reális. Nemzetközi, kiemelkedő versenyeket jelenleg Magyarországon két csarnokban rendeznek, Budapesten és Debrecenben. Nem hiszek abban, hogy Nagykanizsa város Debrecen méretű rendezvényt tudna szervezni. A kisebb rendezvények, amelyek előfordulnak Magyarországon, és bármilyen selejtezőt jelenthetnek, arra a csarnok alkalmas. Egyébként a kosárlabdára és a kézilabdára kikértük a szövetség szakvéleményét, és egyértelmű volt az, hogy ilyen jellegű kikötésük nincs. A másik, hogy egy szövetség mikor hogyan ítéli oda a versenyek lebonyolítását, az egyrészt lobbi kérdése, másrészt a település vonzereje, és azt követi a nézőszám, tehát nem fordítva van. Végül is a három pontban való döntésnél a 3. pont a lényeges, a másik kettő egy szándéknyilatkozat. A közgyűlés elé ezt az anyagot mindenféleképpen vissza kell hozni, hiszen az engedélyokirat elfogadása közgyűlési feladat. Azt hiszem, hogy amit Papp Nándor képviselőtársam jelzett szakmai véleményeket, azokat lehet tisztázni, és Kanizsának nem az a problémája, hogy mekkora csarnokot épít, hanem egyáltalán épít-e csarnokot. Ez a méret szerintem reális. Még van egy jó hír, hogy 2006-tól az ÁFA 20 % lesz, így 5 % plusszal gazdálkodhatunk.

Litter Nándor: Illetve ha külön céget alapítunk közösen azzal, aki üzemelteti, akkor nem csak a 20 %, hanem a teljes ÁFA visszaigényelhető.

Cserti Tibor: Annak szeretnék hangot adni, hogy jó volt visszautasítani a korábbi anyagot, és nem elutasítani. Szerves fejlődésen ment keresztül az anyag, előnyére válva. Magam is úgy vagyok, hogy szeretnék nagyot álmodni. Nem szeretnék légvárakat, pontosabban légcsarnokot építeni, ezért a realitások talaján kell maradni. Gyakorlatilag az elmondottak alapján, ami a lényeg az anyagban a funkcionalitás. Elnök úr elmondta, hogy mit vár ettől a dologtól, hogyan pontosodhat. A másik a mobilitás. Mi magunk is nagyon sokat kutakodtunk időközben e téma kapcsán, és lám, előnyére fejlődött, és kialakult ez a karakterisztikus dolog, hogy mit kívánunk egyébként ettől a dologtól. A magam részéről két dolgot mindenféleképpen. Az egyik a gazdasági funkcionalitás a mobilitás mellett. Ez azt jelenti, hogy igazán nincs megoldva Nagykanizsán … bemutató jelleg, tehát gazdaságszervező funkciója. Meg kell oldani. Egy városrész rendezési tervi oldalánál a régi laktanya helyére adja magát annak a területrendezési része. A másik nyilvánvalóan a sportszervező funkciója, és mindaz, hogy gazdaságos is legyen. Nyilvánvalóan ki kell tölteni azzal a divatos mai … és működő funkcionális tartalommal, amit az anyag most már szépen bemutat. Ezt nagyon kifogásoltuk az elmúlt időszakban, és lám-lám visszajött. Nagyon fontos dolog a harmadik, az üzemeltethetőség. Nekem mindegy, hogy kinek a tulajdona. Természetesen nem mindegy, hogy mennyire terheli meg az önkormányzat zsebét. Egy fontos, itt legyen a városban, és megfelelően hasznosuljon. Ha így közelítem meg a témát, akkor ebből a szempontból nagyon fontos, hogy van egy történelmi pillanat, ha úgy tetszik, egy kicsit az a fajta pozícionális előnyünk, ami, és elkötelezettség, ami megnyilvánult hosszú időszakon keresztül. Éljünk ezzel a dologgal. A második, teljesen mindegy ebből a szempontból, ilyenkor mindig tiltakozni szoktam, hogy 1.236.965, úgy is visszajön engedélyokirat szinten – javaslom az összeg elhagyását, nehogy megkösse a tárgyalópartnerek kezét, körülbelül hasonló nagyságrendű összegeket, tehát összeg nélkül, a II. számú változat elfogadását javaslom, és majd elvitatkozunk az engedélyokirat jóváhagyásakor, hogy igazán eleget tett-e polgármester úr a 3. pontban foglalt kötelezettségének. Gratulálok az anyag eddig elkészítéséhez.

Cseresnyés Péter: Polgármester úr azt kérte tőlem, fejtsem ki, hogy miért van ellentmondás az állításom között. Nem azt mondtam, hogy sokba kerül, azt mondtam, hogy amennyibe a városnak fog kerülni a PPP rendszer alapján. Mondok egy példát, mert ennek a pénzügyi konstrukcióját még nem tudjuk, konkrét számokat még nem tudunk mondani. Abban az esetben, ha összehasonlítom egy tornaterem építéssel, ami ugyancsak a kisiskolák, vagy a falusi iskolák tornaterem építési programjában benn van, és ahhoz arányítom ennek a költségeit, ahhoz tudok mondani számot. Az egyik változatban az ilyen tornaterem építések, amelyek 150-170 millió Ft-os bekerülési árba vannak belőve, abban az esetben 15 évig csak az önkormányzatnak úgy kell fizetni évi 20 millió Ft-ot bérleti díjként, hogy 15 évig nem az övé a tornaterem, és az idő körülbelül 70-75 %-ával rendelkezik csak. Ezt mondtam, hogy ahhoz képest kerül nekünk sokba, hogy esetleg a funkciót nem tudjuk teljes mértékben kialakítani, mintha egy olyan sportcsarnokot építettünk volna, amelyik nézőszáma nagyobb lenne. Itt nem arról van szó polgármester úr, hogy egy nagyobb alapterületű csarnokot kellene építenünk, hanem lehet, hogy a nézőhelyek kialakítását kellene racionálisabban, ésszerűbben, legjobb lehetőség szerint kihasználni, mert még lehet, hogy ebben a tervben, amit itt láttunk, és amiről úgy gondolom, hogy nem igazán részletes ahhoz, hogy komoly véleményt lehessen alkotni róla, még lehet, hogy ez alapján is lehetne ülőhely-számot bővíteni. Tehát én erre utaltam, amikor hozzászóltam.

Litter Nándor: Egyrészt volt egy egyeztetés, ahol Papp Nándor is ott volt, és neki volt az ötlete, hogy esetleg tovább folytatni annak a lelátónak részét. Két dolgot tudnék felvállalni. Egyrészt haladunk előre az időben, közeledik 2006 tervezési időszaka, mert azzal én is egyetértek, hogy a PPP nem egy olcsó dolog, mert aki ezt megépíti és üzemelteti, szeretné a saját hasznát is ebből megszerezni – teljesen természetesen. Azt tudnám még felvállalni, hogy … haladunk előre 2006 felé, hogy legyen egy olyan változat, hogy mi az akkor, ha nem ebben a rendszerben valósítjuk meg. Folyik egy véleménykérés az Állami Számvevőszéktől bizony ügyek kapcsán, hogy hogyan kell számolni nekünk a hitelképességünket. Ebben az esetben az 1,2 milliárdot vagy akár az ÁFA-val csökkentett részét kell csak, vagy teljes egészében be kell-e számítani, ha a jövő évnél számolunk, vagy pedig csak a jövő évre eső részét kell ennek az összegnek beszámítani. Vannak olyan vélemények, akik azt mondják, hogy csak az adott évre. - Az iharosberényi csatornaprogram problémánál jött elő ez a kérdés. - Akkor nem lesznek korlátok abban, mert egyébként is ki kell fizetni, ha elindítjuk a sportcsarnokot, csak nem lesz a hiteloldalról korlátja, és akkor valóban egy reális alternatíva az, hogy akár egy PPP rendszerben vágunk bele ebbe a programba azokkal a gondokkal esetlegesen, amit Cseresnyés Péter elmondott, vagy pedig ha ezt a korlátot másképpen kell értelmezni, akkor hitelfelvétellel oldjuk meg ezt ügyet. A magam részéről ezt a részét felvállalnám, hogy amikor visszahozzuk ide, addigra tudjuk tisztázni esetleg ezt a kérdést, és akkor a finanszírozás oldaláról – annak ellenére, hogy előkészítjük ezt az állammal, hogy nehogy lemaradjunk róla – két változat jönne ide vissza. A másik, folytassuk azt a beszélgetést, amit a csarnok belső részeivel kapcsolatosan múltkor folytattunk, hogy azok a funkciók, amelyek akár ebbe a változatba is beleférnek, hogyan tudnának gazdaságosabban és a jövőbeni céloknak megfelelően jobban kialakításra kerülni. Tehát ezzel egészíteném ki ezeket a határozati javaslatokat.

Cseresnyés Péter: Tulajdonképpen erre céloztam, amikor a PPP drágaságáról beszéltem, ezt szerettem volna, azt hiszem, a múltkor mondtam is, hogy egy ilyen konstrukció kellene. Ezt szerettem volna hallani, hogy nézzük meg más formáját is beruházás finanszírozásának. Elfelejtettem mondani, hogy az alapján az összehasonlítás alapján tulajdonképpen 140-150 millió Ft-os éves bérleti díja lenne a városnak az a kötelezettség, amit ki kell fizetnie a PPP rendszerben. Ez nagyon nagy összeg, ezt 15 éven keresztül kellene fizetni csak a városnak.

Papp Nándor: Elfelejtettem az előbb mondani, az árat tekintve ez az ár nagyságrendekkel közelebb van a valósághoz, a 980 millió ebből a könnyűszerkezetből.

Litter Nándor: Erre irányult a feladat.

Papp Nándor: Ugyanolyan szerkezet költségbecslését megtaláltam, 310 eFt/m2 volt, azért ágáltam, hogy a 180.000-t nehogy elhiggyük. Ez azért már sokkal közelebb van hozzá. Még ha 10-15 % tartalékot rászámolunk, akkor is elviselhető magasságokban van.

Litter Nándor: Szeretném megköszönni Papp Nándornak – a múltkor is megtettem – azt az aktivitást, amivel a pontosítás érdekében közreműködött.

Dr. Kolonics Bálint: Folytattunk már vitát a Városi Sportcsarnok ügyéről. Ott elmondtam a véleményemet, amit nem is kívánok most megismételni, de azt gondolom, és ebben osztom azon véleményeket, így Cseresnyés Péter véleményét is, hogy nem kell ezt a kérdést elhamarkodni, mert elég hosszú távra vállal kötelezettséget az önkormányzat, és fontos kérdés a sportcsarnok ügye. Amiért szót kértem, talán az volt, ami alpolgármester úr szájából elhangzott, hogy több szempont figyelembevételével bírálják el a nemzetközi sportesemények helyszínét, és itt elhangzott többek között az is, hogy a település vonzereje, tehát nem csak az ülőhelyek száma. Ezért szeretném felhívni a figyelmet arra, amit az elmúlt közgyűlésen elmondtam ezzel a témával kapcsolatban, mégpedig igenis szoros összefüggés van a sportcsarnok létesítése és a város jövője között, így a település vonzerejének kedvezőbbé tétele, illetve amikor szó volt itt a belváros forgalmi rend változása, illetve a kerthelyiségekről beszélgettünk, és erre az összefüggésre világítottam akkor rá. Tehát nem mindegy, hogy mennyi lesz az ülőhely, ugyanis ha az ülőhelyek száma már megfelel a nemzetközi elvárásoknak, akkor nyilvánvaló, hogy vonzóvá teheti, és erre ráépülhetnének – itt elhangzott kritikaként, hogy eleve a szállodakomplexumok hiánya, stb., ami fellelhető a városban, majd lesz, ami ösztönözze ezt a szektort is és kiépüljenek, tehát lesz, ami vonzóbbá tegye a várost, illetve lesz, akik majd elfoglalják az üres székeket a Fő utcán a kerthelyiségekben. Tehát egy kicsit komplexen kellene ezt a dolgot szemlélni, és így a jövőt látva, azt gondolom, hogy igenis tárgyalni kell erről a kérdésről és az ülőhelyek számát bővíteni kell. Azt gondolom, hogy ez szakmai kérdés. De akár úgy is, hogy az átrendezhetőség és a csarnok többfunkciója.

Bicsák Miklós: Örülök, hogy lassan közös nevezőre jutunk. Azt szeretném megérni, hogy amikor már nem szereplek a közéletben és nem vállalok munkát, büszkén mondhatom majd az unokáimnak, hogy megszavaztam és Nagykanizsa városnak van egy olyan sportcsarnoka, mert tegnap is azt kérdezték tőlem, hogy mikor épül a sportcsarnok. Azt válaszoltam, hogy a közgyűlés akarja, remélem, mindannyian akarjuk. Igaz, hogy szegény ember vízzel főz, annyit fordítsunk rá, amennyi pénzünk van, de építünk a városnak egy olyan csarnokot, amit szeretnek. Ha mi itt válogatunk, hogy majd jövőre – meg kell csinálni. Nem kell megfutamodni, csináljuk, támogatom.

Zakó László: Akkor Bicsák Miklós azt is mondja el a gyerekeknek, hogy oda túl sokszor nem fognak tudni belépni, mert amilyen bérleti díjak itt vannak példaként felmutatva, azt a szüleik nem fogják tudni megfizetni, nemhogy a gyereknek annyi pénzt adjanak, hogy oda bemenjenek sem nézőként, sem játszani. Ilyen 10.000 Ft-os bérleti díjak mellett óránként nem fogják betenni a lábukat oda, és ezért álságos egy korábbi előterjesztésben a tömegsportra hivatkozni – de ezt már múltkor elmondtam. Senki ne higgye, hogy sűrű vendége lesz ennek a sportcsarnoknak. Milyen rendezvényeket szánunk ide? Mert évi egy-egy koncert biztosan megtöltené a nézőteret. Egy-egy nívósabb sportverseny biztos megtöltené a teret, de ez az év 365 napjából szerény becsléseim szerint, ha 5-10 napot kitesznek, a többi pedig a kiváltságosoknak lesz a sportidőtöltésére alkalmas, viszont ebből fenntartani, a költségeket fedezni, béreket fizetni nehezen lehet. Most már nem is az épület mérete felől közelítek – szükség van rá biztos, csak helyezzük be Nagykanizsa jelen mindennapjaiba ezt az egész létesítményt.

Litter Nándor: Úgy gondolom, hogy azért ennél optimistábban kell nézni a jövőt. Zalaegerszegen Dr. Pintérné Grundmann Fridával megnéztük a jégcsarnok üzemeltetését. Ott a vállalkozó, hogy odaszoktassa a gyerekeket a szülőkkel együtt, a délelőtt folyamán ingyenesen nyitja ki a jégcsarnokot az iskolásoknak. Tehát az érdekek majd át fogják alakítani azokat a szempontokat, amiről Zakó László beszélt. Másrészt egy kicsit optimistábban kell néznünk a jövőbe annak érdekében, hogy valóban ez egy dinamikus része lesz a város sportéletének, ha megépül.

Röst János: Itt a funkciók kettősek. Láttuk Tapolca esetében, ahol kimondottan csak sportcélra volt megépítve az épület, és nem volt kísérő funkciók. Itt nyilvánvaló, hogy akkor oda olyan jellegű rendezvények mehetnek be, amelyeket a település egyesületei töltenek ki. Ahhoz, hogy a működtetését fedezni lehessen, ami egyébként olyan 30-70 % volt az eddig beszélgetések során, arra a 70 %-ra pedig rendezvényből, illetve olyan funkciókból volt bevétele a működtetőnek, ami gyakorlatilag nem a kimondott sportra épült, hanem kísérő rendezvényekre. Ezt az épületet fenn kell tartani, és ennek a költségeit csökkenti az, ha olyan funkciók kerülnek be, amelyek a sport mellett beleférnek az épületbe.

Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek a vitát zárjuk le. Két ponttal egészítettem ki ezt a határozati javaslatsort. El fogom majd mondani. Az 1. pont, hogy a közgyűlés egyetért többfunkciós Ifjúsági és Sportcsarnok építésével.


A közgyűlés 19 szavazattal, 1 ellenszavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: A 2. pont következik. Kifejezzük azon szándékunkat, hogy a II. variáció szerinti (megközelítően 1,3 milliárd Ft) költségvetésű könnyűszerkezetes építési technológiájú sportcsarnok építésének, 15 éves futamidőben elosztva fizetendő szolgáltatási díj megfizetését hosszútávon vállalja, mint I. változat. Tehát mint I. változat megoldásként vállaljuk. Kérem, erről szavazzunk.


A közgyűlés 16 szavazattal és 5 ellenszavazattal a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Most jönne be a hitellel kapcsolatos javaslat, hogy az engedélyokirat elkészítéséig ki kell munkálni azt, ha nem a PPP rendszerben történne ennek a programnak a megvalósítása, az milyen terheket rónak Nagykanizsa önkormányzatára, figyelembevéve a hitelkeret számításával kapcsolatosan reményeink szerint addig megérkező állásfoglalást is. Kérem, szavazzunk erről.


A közgyűlés 16 szavazattal és 5 tartózkodással a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: A közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, hogy az érintettekkel a szükséges egyeztetéseket folytassa le, a helykijelölési, gazdasági, finanszírozási, műszaki, stb. ügyekben. Engedélyokiratot elfogadásra terjessze a közgyűlés elé. Kérem, szavazzunk erről.


A közgyűlés 16 szavazattal, 2 ellenszavazattal és 3 tartózkodással a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: 5. pont: a végleges engedélyokirat elkészítése előtt a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság sportszakértők bevonásával - a sportcsarnok belső részeinek kialakítására szülessen egy javaslat, elképzelés.


A közgyűlés 17 szavazattal és 4 tartózkodással a javaslatot elfogadja és az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza:


182/2005.(VI.29.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. egyetért Nagykanizsa Megyei Jogú Város területén többfunkciós Ifjúsági és Sportcsarnok építésével.

2. kifejezi azon szándékát, hogy a II. variációban szereplő (megközelítőleg 1,3 milliárd Ft költségvetésű) könnyűszerkezetes építési technológiájú sportcsarnok építésének, 15 éves futamidőben elosztva fizetendő szolgáltatási díj megfizetését hosszú távon - mint I. változat – vállalja.

3. az engedélyokirat elkészítéséig ki kell munkálni, hogy a beruházás esetleges hitelfelvétellel történő finanszírozása milyen terheket róna az önkormányzatra - az Állami Számvevőszék hitelkeret számítására vonatkozó állásfoglalását is figyelembevéve -, amennyiben a beruházás megvalósítása nem a PPP rendszer keretében történne.

4. felhatalmazza a polgármestert, hogy az érintettekkel a szükséges egyeztetéseket folytassa le, a helykijelölési, gazdasági, finanszírozási, műszaki, ütemezési kérdések tisztázását követően a beruházási engedélyokiratot elfogadásra terjessze közgyűlés elé.

5. a végleges engedélyokirat elkészítése előtt a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság és sportszakértők bevonásával javaslatot kell készíteni a sportcsarnok belső részeinek kialakítására.

Határidő: 2005. november 1.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető
Dencsné Szabó Edit osztályvezető)



22. Nagykanizsa, Csengery út - Miklósfa közötti kerékpárút létesítéséhez kapcsolódó 137/4/2005. sz. határozat módosítása (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Domina Erzsébet: Az előterjesztésből egyértelmű és világos az a helyzet, hogy forráshiány miatt az igényelt 25 mFt helyett a kerékpárút felújításra 20 mFt-ot kapunk, tehát az önrész különbözetet fel kell vállalni. Mindhárom bizottság, amelyik megtárgyalta, támogatta az előterjesztést.

Litter Nándor: Annál is inkább, mivel a költségvetésünkben 95 mFt szerepelt. Kérem, szavazzuk meg.


A közgyűlés 20 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


183/2005.(VI.29.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

- a Nagykanizsa Csengery út - Miklósfa közötti kerékpárút létesítéséhez kapcsolódó 137/4/2005. sz. határozata 4. pontját hatályon kívül helyezi.

- 16.264 eFt saját forrást biztosít a 26/2005 (VI.8) költségvetési rendelet – 14 sz. melléklet - fejlesztési célú céltartalék 3. sorában foglalt előirányzat terhére.

Határidő: 2005. szeptember 6.
Felelős: Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Palángi Krisztina Pályázati Iroda vezető)






23. A nagykanizsai 1174/1 hrsz-ú Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. szám alatti irodaház ingatlanra bejegyzett elővásárlási jog gyakorlása (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Papp Péter Pál: A Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság többségi szavazással nem támogatja a határozati javaslatot. Indokként itt elmondták, hogy milyen szép és jó helyen van az épület, erre mindenképpen áldoznia kellene az önkormányzatnak. Amikor arról volt szó, hogy a bizottság fogalmazza meg azt is, hogy honnan vegyük rá a pénzt, akkor csak egy részére tudtak a tagok ötletet mondani, ami azt volt, hogy a polgármesteri keretből. Én úgy szavaztam a bizottsági ülésen, hogy támogattam az előterjesztést, azaz mondjuk le az elővásárlási jogról. Az épületnek ez a ….. épület nem biztos, hogy ez az Erzsébet tér éke és ezt nekünk nagyon forszírozni kellene, hogy ebbe osztatlan közös megjelöléssel tulajdoni hányadunk legyen. Másrészt azért is ezt a véleményt alakítottam ki, mert több milliárd forint jelzálogjog bejegyzés terheli ezt az épületet. Egy ilyen osztatlan közösben ekkora jelzálogjoggal nem hiszem, hogy az önkormányzatnak nagyon hasznára lenne az, ha tulajdoni hányadot képvisel.

Litter Nándor: Mit csinálunk vele? - Ez is egy jó kérdés, mert a pénzünk benne van, az addig jó.

Papp Péter Pál: Ha mondhatom, akkor az az ötlet, hogy rövidebb-hosszabb távon, de vegyük meg az egész házat.

Zakó László: Akkor pontosítanám a bizottsági ülésen elhangzottakat. Arról van szó, hogy véleményem és néhányunk véleménye szerint az Erzsébet tér legfiatalabb épületéről van szó azon a helyen, ahol a nagy ívű városfejlesztési koncepció teraszokat és egyebeket álmodott meg a Centrál Szálloda előtt. Ha már a hivatal különböző osztályai szanaszét vannak, ha egy átlagosan nyomott áron megyei jogú városunk főterén egy jó állapotú épület önálló emeletét megkaphatjuk, akkor miért ne élnénk vele. Forrás megjelölésként valóban elhangzott a polgármesteri keret. Én jeleztem a különböző uniós csatlakozási ünnepségek már elköltött pénzét, de jövőre majd biztosan a két évest akarják ünnepelni dupla pénzért.

Litter Nándor: Ez a javaslat komolytalan. A nincset jelöli meg.

Zakó László: Nem. Csak mondom, hogy vannak itt források. Különböző testvérvárosi kapcsolatokból szépen le lehetne lecsípni. A másik pedig az, hogy szeretném most már hivatalos helyről hallani, mert a két bizottsági ülésen nem jutottunk dűlőre, hogy pontosan az épület hány m2-ről van szó, mert meg van ugyan jelölve, hogy a harmadik emeletéről, de akik ismerik azt az épületet – polgármester úr elég jól ismerheti, pár évig dolgozott odabent, akkor segítsen abban, hogy Ön szerint ez az emelet hány m2-es. Véleményünk szerint egy egész emelet egy L alakú épületben tele irodával nem a 846 m2-nek a 15/100 része, hanem annál nagyobb. Ha Városházával szemben tudnának néhány irodába költözni azok, akiknek az elhelyezése nem megoldott, és ha a pillanatnyi helyük felszabadulna, annak a bevételéből is lehetne ezt finanszírozni.

Tóth László: Egyetértek a határozati javaslatban foglaltakkal. Az ingatlan vételára 22,5 mFt. Ez a mérleg egyik serpenyője. Az esetleges elővásárlási jog gyakorlása hozhatja azt a következő lépést is, hogy ezek a cégek, akik érdekelve vannak az elővásárlási joggal, azok a telephelyüket elviszik innét és az éves szinten 41-50 millió forintos adókiesést jelentene az önkormányzatnak. Arra kérek mindenkit, hogy támogassa ezt a határozati javaslatot.

Kereskai Péter: Az előterjesztés szerint javasolnám elfogadni a határozati javaslatot. Örülök, hogy kaptunk hozzá egy tulajdoni lapot. Zakó Lászlónak azt mondanám, hogy arra is keressen forrást, hogy esetleg ott a közös költséget és az őrzési díjait miből fizetné. Tóth Lászlóval egyetértek. A jelzálogjogokról pedig ne is beszéljünk. Elég rendesen le van terhelve ez az ingatlan. Annak semmi értelmét nem látom, hogy az irodaháznak az egyik emeletén lévő irodákat vennénk meg. Úgy gondolom, hogy a város ne éljen az elővásárlási jogával.

Papp Nándor: Azt gondolom, hogy ez 127 m2-t jelent a valóságban, de 846 m2-nek a 15/100 reményeim szerint és akkor 180 eFt+ÁFA-val együtt kb. m2-ként. Nem javaslom a megvásárlását.

Budai István: A Pénzügyi Bizottság egyhangú szavazattal egyetért a határozati javaslattal.
Cserti Tibor: Egyike voltam azoknak a bizottsági tagoknak a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság ülésén, aki azt mondtam, hogy alaposan meg kellene nézni ezt az előterjesztést. Számomra teljesen egyértelmű, hogy a határozati javaslatot - hogy ne éljünk az elővásárlási jogunk gyakorlásával - meg kellene szavazni. Azóta a tekintetben pontosodott. Azért nem értem Zakó képviselőtársamat, mert úgy vetette fel, mintha még most is lebegnének m2-ek és elhelyezkedések. Itt van a tulajdoni lap előttünk. Teljesen egyértelmű, hogy miről van szó. Annak a 846 m2-nek a 15/100 részéről, de többről, se kevesebbről. Tudjuk, hogy ezt a tulajdoni hányadot nem terheli semmi nemű zálogjog, de csak ezt a tulajdoni hányadot. Nagyon fontolóra kellene venni, hogy van-e az önkormányzatnak olyan érdeke, ami saját intézményét, vagy saját szervezetét le akar telepíteni ide a városközpontba. Úgy érzem, hogy ez van, de önkormányzati épületbe, önálló tulajdonba, nem egy ilyen vegyes tulajdonban, ez megoldható. Nagyon fontos szempont az, hogy városszerkezeti elemként a …… mindenféle javítani való, lelakott épület. Rövid időn belül feltételezhetően nagy pénzt kell rákölteni és társtulajdonosként az önkormányzatot ebbe az irányba nem vinném bele. Éppen ezért a határozati javaslat megszavazását javaslom.

Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek. Egyszerű a kérdés. Igennel és nemmel lehet szavazni. Továbbra is úgy gondolom, hogy itt a vitában elhangzottak szerint nem szabad élni az elővásárlási joggal, hiszen nem tudunk vele mit kezdeni. Egy elzárt rész fent a harmadik emeleten. Ott állna kihasználatlanul. Továbbra is nyomná a költségeinket. Továbbra sem támogatom a vásárlást. Kérem, szavazzunk erről.


A közgyűlés 19 szavazattal, 2 ellenszavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Megint rosszul szavazott. Újraszavazunk.


A közgyűlés 21 szavazattal és 1 ellenszavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:

184/2005.(VI.29.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a nagykanizsai 1174/1 hrsz-ú Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. szám alatti ingatlanra elővásárlási jogát nem gyakorolja.
A közgyűlés döntéséről a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Rt. eladót értesíteni kell.

Határidő: 2005. július 15.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző)



24. Nagykanizsa belterület 3110/19 hrsz-ú – volt Csapatművelődési Otthon – értékesítése (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Papp Péter Pál: A Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság megtárgyalta a napirendet és 7:2 arányban támogatja az értékesítést.

Halász Gyula: Az értékesítés tekintetében azokat mindenképpen zárjuk ki, akiknek az önkormányzattal szemben peres ügyük van.

Litter Nándor: Nem csak azokra gondolt, akikkel ebben az ügyben perben vagyunk?

Halász Gyula: Általában. Az olyan vállalkozókat, akikkel az önkormányzat perben áll bármilyen dologban, azokat zárjuk ki az értékesítés köréből.
Litter Nándor: Ezzel egészítsük ki a határozati javaslatot.

Budai István: A Pénzügyi Bizottság 5 igen (egyhangú) szavazattal támogatja az előterjesztést.

Zakó László: Az előterjesztés második oldalán foglaltaknak higgyek, hogy a tartószerkezetek károsodtak, vagy pedig az ingatlan végső forgalmi értékének megállapítása anyagának, ahol azt írja az ingatlanközvetítő értékbecslő, hogy a tartószerkezeteket állékonynak megfelelő teherbírásúnak tekintette?

Litter Nándor: A kettő nem zárja ki egymást. Csak a mondatszerkezetet.

Zakó László: De a teherbírásuk nem ismert. Ott pedig megfelelőnek találta. Ha nem ismeri, akkor hogyan minősítheti megfelelőnek. Homlokegyenesen különböző dolog szerepel egy előterjesztésben.

Litter Nándor: Az előbb nem ezt olvasta fel, hanem, hogy tartószerkezetek károsodtak. Csak eddig olvasta. Ez állította szembe a melléklettel. Erre mondtam, hogy a kettő még együtt megfér egymással.

Zakó László: Tehát károsodtak, teherbírásuk nem ismert.

Litter Nándor: Így már valóbban.

Zakó László: Utána pedig állékonynak, megfelelő teherbírásúnak tekintette.

Litter Nándor: Felértékelték. A kárenyhítés érdekében úgy gondolom, hogy meg kellene próbálni értékesíteni ezt az ingatlant.

Cserti Tibor: Nem értem Zakó képviselőtársamat. Ezt eljátszottuk bizottsági ülésen is, tételes választ kapott rá. A közgyűlést miért kell fárasztani ilyennel.

Zakó László: A bizottsági ülésen nem én vetettem fel. Más vetette fel, és nem kaptunk rá választ. Mi van akkor, ha eladjuk valamennyiért, és nyakunkba sózzák kártérítésként, hogy nem azt vették, amit árultunk nekik.

Litter Nándor: Javaslom, hogy kérjük meg az ingatlanszakértőt, hogy ezt az ellentmondást oldja fel. Ennek megfelelően véglegesítsük a pályázati kiírásunkat.

Dr. Kolonics Bálint: Az lenne a kérdésem Halász Gyula által felvetettekkel kapcsolatban, hogy akivel perben áll az önkormányzat, az kizárható-e egy ilyen versenytárgyalásról? Jogszerűen kirekeszthetjük-e abból, hogy ugyanúgy licitáljon és esetleg itt tulajdonjogot szerezzen? Hiszen nem vállalkozási szerződés, megbízási szerződéskötésről van szó. Tehát nem egy tartós jogviszonyról lenne szó az önkormányzattal szemben. Amikor ezt az önkormányzat itt tilalomként megfogalmazza, egy ilyen vállalkozókkal nem köt szerződést. Nem mindegy az önkormányzatnak adott esetben az, hogy a legjobb, legkedvezőbb ajánlatot ki adta és ki tette le az a pénzt az asztalra? A kérdésem, hogy jogszerűen tudjuk-e ezt korlátozni? Javaslatom az, hogy bontsuk ketté. Az eredeti határozati javaslat maradjon ezzel a szövegszerű megfogalmazással, és akkor ez legyen egy 2. pontja és akkor úgy szavazzunk róla.

Litter Nándor: Akkor mindenki eldöntheti, ahogy akarja.

Dr. Kelemen Marcell: A versenytárgyalásra vonatkozó szabályokat a vagyonrendeletünk tartalmazza. Ilyen feltétel nincs bent. Általában egy versenytárgyalás különböző szabályokat tartalmazhat, illetve egy versenytárgyalásra való felhívás. Nem jellemző, hogy eleve egy versenytárgyaláson olyan feltételt szab egy eladó a vevőre vonatkozóan, ami egy vevőt kizár, hisz itt elsősorban a vételár minél nagyobb mértékének elérése a cél, tehát, hogy minél magasabb összegért nyilvánosan kerüljön értékesítésre egy köztulajdonban lévő ingatlan egyrészt, másrészt pedig ez nem egy tartós jogviszony lesz, ahol számít az, hogy milyen a vevő és az eladó közti viszony. Ezt azért Önök mérlegeljék, hogy mi a fontos. Az, hogy el tudjanak-e adni minél magasabb vételáron egy ingatlant, ami ki van jelölve értékesítésre, tehát minél nagyobb összeg folyjék be a költségvetésbe, ami amúgy is hiányos, vagy pedig az a fontos, hogy esetleg egy vevőt, aki egy magas vételárat adna, csak azért, mert van vele egy jogvita, emiatt kizárnak ebből és nem kívánják számukra eladni. De ezt úgy gondolom, hogy a versenytárgyalási felhívásnál akkor kizáró tényezőként kell megjelölni. Nem érzem teljesen jogszerűnek. Erre most száz százalékos választ nem tudnék adni, hogy biztosan jogszerűtlen, vagy biztosan jogszerű, de mindenképpen a versenytárgyalási felhívásban már akkor ott jelezni kell, hogy ki az, aki nem vehet részt. Ezt kérem, fontolják meg Önök, hogy ennek van-e értelme.

Litter Nándor: Látszik ebből az ügyből, hogy azért egyszerű értékesítésből is tud tartós jogvita kialakulni. Amikor ez megtörtént pár évvel ezelőtt, senki nem gondolta, hogy ilyen tartós kapcsolatba kerülünk ezzel a vállalkozással. Tudom, hogy nem erről van szó, de itt van a tartós kapcsolat. És még mindig nem tudunk tőle megszabadulni. Nagyon jó gondolatnak tartom Halász Gyula felvetését. Támogatom, hogy bontsuk ketté ezt a határozati javaslatot és támogassuk, hogy akikkel ilyen vitában vagyunk, azokkal ne kerüljünk még egyszer kapcsolatba.

Cserti Tibor: Tényleg a vagyonrendeletünk nem tartalmazza. Javaslom a Halász Gyula által felvetettek pontos megfogalmazását, ami egyébként kiterjesztődik az én olvasatomban, tehát kizáró tényező az, ha az önkormányzattal szemben esedékes, vagy lejárt bárminemű követelés áll fenn. Külön határozati javaslatban szavazzunk arról – ugye itt a Kanizsa Trez Kft.-ről van szó, ismert az előterjesztésből. Ennek etikai és egyéb előzményei vannak. Perben szemben álló felek. Döntsön a közgyűlés, hogy kizárja-e vagy sem.

Dr. Kolonics Bálint: Ki és hogyan tudja azt előre, hogy adásvételi szerződés megkötését követően peres felek leszünk és per lesz folyamatban? Ha ezt tudnák, akkor nem kötnék szerződést. Azt gondolom, hogy a kettő nem összekeverendő. Én érzem a lényegét és azt, hogy ezt a kitételt miért kívánják. Nem azt mondom, hogy ezt nekünk így le kellene nyelni, és hű de jó egy olyan társasággal szerződést kötni, akivel peres viszonyban vagyunk. Hiszen az nem mondható egy jó viszonynak. Mi az önkormányzat érdeke? Ha az önkormányzat érdeke, hogy egy jó értékesítéssel egy jó bevételt produkáljunk a költségvetés számára, és jól értékesítsük ezt az ingatlant, akkor úgy gondolom, hogy teljesen mindegy. Csak azért ne fosszuk meg az önkormányzatot pár millió forinttól adott esetben, mert perben álunk valakivel.

Halász Gyula: Akkor pontosítanék. Az önkormányzatnak nem érdeke az, hogy a város tele legyen torzokkal, olyan épületekkel, olyan területekkel, amit valaki valamennyiért megvett, aztán ott marad szégyenszemre a város közepén, vagy a lakótelepen, vagy bárhol. Én itt nem konkrét személyre, vállalkozásra gondoltam. Egyszerűen csak arról van szó, hogy kerüljük el azokat a helyzeteket, hogy rövid távú érdekeink miatt feláldozzunk olyan terveket, célokat, amelyek számára előnyösek lennének. Kiegészíteném a dolgot annyival, hogy a biztosítékokat próbáljuk meg úgy megfogalmazni, akár beépítési kötelezettséggel, vagy bármilyen más egyéb dolgokkal – amit nyilván a szakosztály kidolgoz – hogy az önkormányzat ebből jól jöjjön ki.

Dr. Kelemen Marcell: Most Halász képviselő pontosította azt, hogy mi lenne célszerű egy ilyen versenytárgyalási kiírásba belefoglalni. De például a beépítési kötelezettség nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de eszembe jutott, hogy nem egy olyan ingatlannal találkoztam, amit az önkormányzat a közelmúltban értékesített beépítési kötelezettséggel, de a mai napig semmi nem valósult meg ezen a területen. A másik az, hogy a szóban forgó terület azért különleges, mert nem versenytárgyaláson értékesítette az önkormányzat és értéken alul, tehát 10 %-os értéken az előző közgyűlés. Ez azért jelentős. Ezért van a jogvita, hisz teljesen más dolgot ajánlott fel a vevő még a vételáron felül, amit nem teljesített. Nagyon sok olyan ingatlan van, amelyet beépítési kötelezettséggel vettek meg a vevők. A közgyűlés esetleg felhatalmazná a hivatalt, akkor mi utána járnák, hogy például melyek azok az ingatlanok Nagykanizsán, amit az önkormányzat eladott beépítési kötelezettséggel és ott nem valósult meg ez a beépítés.

Dr. Kolonics Bálint: Jegyző úrral e tekintetben is egyetértek. Meg van határozva az önkormányzatnak az a köre, azok az jogosítványok, amelyekkel élni tud és azok a garanciák. Tehát mi történik? Értékesítünk egy területet. Rendezési tervek és így tovább. Az építési szabályok vonatkoznak arra a területre is. Ezen túlmenően az értékesítésnél mit lehet csinálni? Egy beépítési kötelezettséget kikötni, vagy e mellett egy visszavásárlási jogot, de nem mondhatjuk meg azt, hogy mi ezt erre értékesítsük, és ezt csinálják és akkor tegyük rá egy nevet, hogy kívánjuk értékesíteni. Ma már nem úgy megy egészen, hogy ilyen formában értékesítsük. Megvannak a lehetőségeink. Ezekkel élni kell, de ezen túlmenően majd az élet hozza magával, hogy lesz per, vagy nem lesz per.

Cserti Tibor: Jegyző úr véleményén egy kicsit megakadtam. Szerintem nem felhatalmazás kérdése, kötelesség kérdése. De, hogy ne legyen ez vita téma, egyébként én úgy gondolom, hogy a vagyongazdálkodás előkészít valamit, ennek alapján végigviszünk, a közgyűlés dönt, értékesít, és a biztosítékrendszer megjelenik a beépítési kötelezettséggel, akkor ellenőrzési kötelem is tartozik hozzá. Az eddigi fennálló értékesítés alapján a beépítési kötelezettség teljesítését december 30-ig szíveskedjenek generálisan, teljes mértékben felülvizsgálni, ha egyedi intézkedési kötelem van, akkor szíveskedjenek a javaslatot meghozni a részünkre.

Litter Nándor: A vitát lezárom. Kérem, szavazzunk a határozati javaslat 1. pontjáról, ami változatlan az itt leírtakhoz képest.


A közgyűlés 21 szavazattal és 1 ellenszavazattal a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Lenne egy 2. pont Halász Gyula javaslata szerint, amelynek megfelelően csak azok vehetnek részt ebben az ingatlanértékesítésben, akiknek nincs követelése az önkormányzattal szemben, illetve nem állunk perbe velük.

Zakó László: Pontosítsunk. Ahogy ők már egyszer nevet változtattak, kvázi céget váltottak, ezt újra megtehetik. Ne a cégre kössük ki, mert annyi eszük gondolom, nekik is van, hogy nem azonos néven fognak jelentkezni.

Litter Nándor: Nem erről az egy cégről van szó itt. Halász Gyula javaslata szerint általában. Kérem, hogy ezt szavazzuk meg. Illetve volt a másik javaslat, hogy a pályázati kiírásba kerüljön bele, hogy vállalja a cég, a pályázó, hogy mennyi idő alatt építi be és ha ezt nem építi be, akkor milyen garanciákat, vagy milyen kötelezettségeket vállal, akár anyagiakat is, hogy helyt áll az ígérete teljesítésében. Kérem, hogy ezt így együtt szavazzuk meg.


A közgyűlés 17 szavazattal, 1 ellenszavazattal és 4 tartózkodással a javaslatot elfogadja és az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza:


185/2005.(VI.29.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. nyilvános versenytárgyaláson értékesíti a Nagykanizsa belterület, 3110/19. hrsz-ú – volt Csapatművelődési Otthon – ingatlanát 38.000.000.- Ft + ÁFA, azaz 47.500.000.- Ft induló áron.
Felhatalmazza a polgármestert a versenytárgyalás előkészítésére, lebonyolítására és az adásvételi szerződés aláírására.

2. a nyilvános versenytárgyaláson csak az a magánszemély és vállalkozás vehet részt, amelynek Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatával szemben sem követelése, sem kötelezettsége az árverés időpontjában nincs, peres eljárás kezdeményezés egyik fél részéről sem történt.
A nyilvános versenytárgyaláson a licitálóknak nyilatkozni kell arról, hogy mennyi idő alatt vállalják az ingatlan beépítési kötelezettségét, valamint azon jogi és anyagi következményekről, amelyet vállalnak ezen kötelezettségük nem teljesítése esetén. Ezen nyilatkozatot az adásvételi szerződésben rögzíteni kell.

Határidő: 2005. november 30.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető)


25. A Nagykanizsai Turisztikai Hivatal és Információs Iroda és a Nagykanizsa Többcélú Kistérségi társulás által benyújtandó pályázat térségi kiadvány létrehozására (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester

Domina Erzsébet: Erre a turisztikai kiadványra a Turisztikai és Információs Iroda, illetve a Többcélú Társulás június 15-ei határidővel benyújtotta a pályázatot, mert ez volt beadási határidőnk. Mivel részben a Tourinform Iroda a pályázat benyújtója, és mivel részben önállóan gazdálkodó intézmény, szükséges, hogy pótlólag beküldjünk hozzá egy támogató határozatot, ami határozati javaslatban került megfogalmazásra. A Pénzügyi Bizottság két észrevételt tett a határozati javaslathoz, amit teljesen jogosnak érzünk. Tehát a határozati javaslat második bekezdése harmadik sorban fejlesztés megvalósításához pályázatot nyújtson be – természetesen itt a kiadvány megvalósításához pályázatot nyújtson be. Illetve a Pénzügyi Bizottság észrevételezte, hogy mivel regisztrációs díj ilyen alacsony, ne eFt-ban szerepeltessük, hanem írjuk ki az összeget, tehát, hogy 9.335 Ft.

Zakó László: Szeretném kérni, mielőtt nyomdába menne és kiadnánk 2 x 6.500 példányban, valaki nézze át helyesírási szempontból a kiadványt, és tegye hozzá a véleményét.

Litter Nándor: Kérem, szavazzunk az előbb elmondott módosításokkal együtt a határozati javaslatokról.


A közgyűlés 21 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza

186/2005.(VI.29.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

- egyetért a Nagykanizsai Turisztikai Hivatal és Információs Iroda és a Nagykanizsa Többcélú Kistérségi Társulás által közösen létrehozandó többnyelvű turisztikai kiadvány megvalósításával

- hozzájárul ahhoz, hogy a Nagykanizsai Turisztikai Hivatal és Információs Iroda, mint Nagykanizsa Megyei Jogú Város részben önállóan gazdálkodó intézménye ezen kiadvány megvalósításához pályázatot nyújtson be a Nyugat- dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács Terület- és Régiófejlesztési Célelőirányzat Decentralizált területfejlesztési program programjának 2005. évi felhívására.

- felhatalmazza a polgármestert a pályázathoz szükséges – a pályázati anyag kötelező mellékletét képező – nyilatkozatok megadására, a pályázati dokumentáció aláírására.

- 2005. évben 300 eFt saját forrást, illetve regisztrációs díjnak további 9.335 Ft-ot biztosít 2005. évi költségvetési rendeletében a 15. sz. melléklet 42 sorának dologi kiadásai terhére.

Határidő: 2005. június 30.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Palángi Krisztina Pályázati Iroda irodavezető)


26. Hevesi Sándor Művelődési Központ által benyújtandó pályázat a Kanizsa – MKB Nemzetközi Jazz Fesztivál rendezvényhez kapcsolódóan (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Domina Erzsébet: A helyzet ugyanaz, mint előbbi pályázatnál, és ismét ez a két módosítást kérném, hogy megszavazzanak. Tehát nem fejlesztés megvalósításához, hanem itt rendezvény megvalósításához, illetve 18.420 Ft a regisztrációs díj.

Litter Nándor: Hozzászólások nincsenek. Kérem, szavazzunk a határozati javaslatról.


A közgyűlés 21 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza


187/2005.(VI.29.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

- egyetért a Hevesi Sándor Művelődési Központ által megvalósítandó Kanizsa-MKB Nemzetközi Jazzfesztivállal

- hozzájárul ahhoz, hogy a Hevesi Sándor Művelődési Központ, mint Nagykanizsa Megyei Jogú Város részben önállóan gazdálkodó intézménye ezen rendezvény megvalósításához pályázatot nyújtson be a Nyugat- dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács Terület- és Régiófejlesztési Célelőirányzat Decentralizált területfejlesztési program programjának 2005. évi felhívására.

- felhatalmazza a polgármestert a pályázathoz szükséges – a pályázati anyag kötelező mellékletét képező – nyilatkozatok megadására, a pályázati dokumentáció aláírására.

- 2005. évben 1.809 eFt saját forrást, illetve regisztrációs díjnak további 18.420 Ft-ot biztosít 2005. évi költségvetési rendeletében a 15. sz. melléklet 21 sorának dologi kiadásai terhére.

Határidő: 2005. június 30.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Palángi Krisztina Pályázati Iroda irodavezető)


27. Közterület elnevezések (írásban)
Előadó: Papp Nándor bizottsági elnök

Tárnok Ferenc: (Röviden ismerteti az előterjesztésben foglaltakat.)

Papp Nándor: A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság az Egyetem Park elnevezésben nem kívánt állást foglalni, mert azt gondoltuk, hogy igazából nem közterület. A bizottság a Napraforgó tér átnevezését nem javasolja, a Puttonyos úttal pedig egyetért.

Sajni József: Az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság az Egyetem Park elnevezéssel 3 igen, 1 nemmel egyetértve támogatja, a Tungsram tér elnevezést 3 igen és 2 nem szavazattal támogatja. Itt felmerültek azok a problémák, hogy az átnevezés mivel jár, de az volt a végső döntés, hogy tartsuk tiszteletben az ott lakók kérését. A harmadik esetben pedig figyelembevéve a környező utak elnevezését, a Puttonyos útra tettük le a voksunkat 5 igennel, mert a többi is a szőlőműveléssel kapcsolatos.

György Pál: Az elnök úr az imént nem mondott semmiféle indoklást arra, hogy a bizottságunk tulajdonképpen miért nem támogatta a különféle elnevezéseket a Puttonyos út kivételével. Néhány szóban elmondanám azt, hogy Tungsram tér semmivel sem magyarosabb és a városnak jobban tetsző véleményem szerint, mint a Napraforgó tér. Ha már változtattunk volna, akkor valamilyen magyar szóra kellett válna változtatni, például Lámpagyár vagy Izzó térre, de annak sem látom értelmét. A Napraforgó tér egy megismert, jól bevált elnevezés. Nem látta a bizottság értelmét annak, hogy ezt megváltoztassuk. Az Egyetem Park tekintetében pedig olyan vélemények is elhangzottak, hogy tulajdonképpen Nagykanizsán nincs egyetem, Nagykanizsán egy egyetemnek van egy kihelyezett kara. Amennyiben egy ilyen elnevezést alkalmazunk, akkor nem közterületre, tehát tulajdonképpen jogosultságunk sincs, másrészt pedig valamiféle nagyzolási mániába esünk, mint amikor valaki feketére és fényesre lakkoztatja a Trabantját és a lökhárítóit pedig kinikkelezteti.
Dr. Horváth György: Úgy látom, többször tettem javaslatot az elnevezésekre, vagy minden alkalommal, de semmiféle koncepciót nem látok benn. Ezt valahogy úgy kellene egységesíteni, elveket elfogadtatni, és akkor ez biztos, hogy szerencsésebb lenne. Most egyik vagy másik, ezen lehet vitatkozni. Valamiféle elvet kellene elfogadni, hogy a következőkben valahogyan tervszerűbben történjen az elnevezés.

Bicsák Miklós: Azért bátorkodtam javasolni a Napraforgó teret Tungsram térre változtatni, mert most már 12 éve azon a területen dolgozom, és az ott élő emberek azt mondták, hogy stílusos a gyárhoz. A Napraforgó tér névre azt mondták, hogy elképzelhető Palinban, Kiskanizsán, Miklósfán. Úgy látszik, hogy a bizottságban lévő szakemberek nem tudják értékelni azt, hogy a GE jelenléte miatt stílusos, hogy Tungsram tér legyen.

Zakó László: Ha most döntünk a kérdésben, akkor a Napraforgó térről Tungsram térre való átvezetést a személyi okmányokban ki fogja fizetni? A lakókkal fizettetjük meg, vagy mi fizetjük? Ha mi fizetjük, akkor mennyibe kerül? Nincsen semmilyen? Akkor elnézést.

Litter Nándor: Egyrészt a Tungsram, mint márkanév létezik, tehát ilyen terméke van a General Elektric-nek. Egyeztettem ezt a javaslatot Herman Miklóssal. Ők nagyon örülnek ennek, hogy a közgyűlésünk így megemlékezik a gyárról, amely nagyon sokat jelent városunknak. Kérem, hogy egyenként szavazzunk. Kérem, először szavazzunk az Egyetem Parkról.


A közgyűlés 18 szavazattal, 2 ellenszavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Kérem, szavazzunk a Tungsram térről.


A közgyűlés 17 szavazattal, 2 ellenszavazattal és 2 tartózkodással a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Kérem, szavazzunk a Puttonyos útról.


A közgyűlés 22 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza:


188/2005.(VI.29.) számú határozat

1. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nagykanizsa, 2027, Napraforgó tér és a Bagola 1077 hrsz-ú ingatlanokat az alábbi névvel jelöli meg:

Nagykanizsa, 2027 hrsz-ú ingatlan: Egyetem Park

Nagykanizsa, Napraforgó tér átnevezése: Tungsram tér

Bagola zártkert 1077 hrsz-ú ingatlan újbóli elnevezése:

Puttonyos út

2. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felkési a polgármestert, hogy az új elnevezések nyilvántartásokba való elnevezéséről gondoskodjon.

Határidő: 2005. augusztus 31.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető)

28. Közbeszerzési Terv módosítása (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester

Litter Nándor: Kiegészítés nincs. Hozzászólások nincsenek. Kérem, szavazzunk a határozati javaslatokról.

A közgyűlés 22 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:

189/2005.(VI.29.) számú határozat

I.) Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az előterjesztésben és az ahhoz kapcsolódó 1. számú mellékletben foglaltaknak megfelelően Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közbeszerzési Tervét módosítja.

Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Dencsné Szabó Edit Kontrolling osztályvezető)

II.) Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az előterjesztésben és az ahhoz kapcsolódó 2. sz. mellékletben foglaltaknak megfelelően Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Közbeszerzési Tervét módosítja.

Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Dencsné Szabó Edit Kontrolling osztályvezető)


29. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint Nagykanizsa Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzata közötti együttműködési megállapodások módosítása (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester

Vargovics József Árpádné: (Ismerteti az előterjesztésben foglaltakat.)

Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek. Kérem, szavazzunk a 2. számú határozati javaslatról.


A közgyűlés 22 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:

190/2005.(VI.29.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzattal 2003. szeptember 27-én kötött együttműködési megállapodást az előterjesztés mellékletében foglaltak szerint módosítja és egyben felhatalmazza a polgármestert az együttműködési megállapodás módosításának aláírására.

Határidő: 2005. július 31.
Felelős : Litter Nándor polgármester



30. Tájékoztató a körjegyzőség munkájáról (írásban)
Előadó: Dr. Kelemen Marcell jegyző

Litter Nándor: Hozzászólások nincsenek. Kérem, szavazzunk a határozati javaslatról.


A közgyűlés 22 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:
191/2005.(VI.29.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a körjegyzőség 2004. évi munkájáról szóló beszámolót elfogadja.

Határidő: azonnal
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző)


31. Tájékoztató a tárgyi eszköz-értékesítések helyzetéről (2005. I.-V. hó)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Litter Nándor: Hozzászólások nincsenek, a vitát lezárom. Kérem, szavazzunk a határozati javaslatról.


A közgyűlés 21 szavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:

192/2005.(VI.29.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2005. év I-V. hónapjában történt tárgyieszköz-értékesítésekről készült tájékoztatót tudomásul veszi.

Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető)


32. Javaslat a településrendezési célok megvalósításához szükséges inatlanokat érintő elővásárlási jogról szóló többször módosított 2/1999.(I.26.) számú rendelet módosítására (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester

Dr. Gyergyák Krisztina: (Ismerteti az előterjesztésben foglaltakat.)

Litter Nándor: Hozzászólások nincsenek, a vitát lezárom. Kérem, szavazzunk a rendeleti javaslatról.


A közgyűlés 21 szavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja:

39/2005.(VII.5.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 39/2005.(VII.5.) számú rendelete a településrendezési célok megvalósításához szükséges ingatlanokat érintő elővásárlási jogról szóló többször módosított 2/1999.(I.26.) számú rendelet módosítására.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)


33. Dr. Fodor Csaba képviselő önálló indítványa a Péterfy Sándor Általános Iskola sportpályáinak felújítására vonatkozóan (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Cserti Tibor: Úgy gondolom, tiszteletlenség a közgyűléssel szemben, hogy van egy képviselői előterjesztés, akkor maga a képviselő nincs jelen. Tehát ellene etikátlan döntést hozni, mellette pedig nem érvelhet. Úgy gondolom, napoljuk el a következő közgyűlésre.
Sajni József: Valóban így nem egészen tiszta a dolog, hogy az előterjesztő nincs itt. Úgy gondolom, hogy azért el lehet mondani a véleményeket. Megjelent ebben a ma kiosztott anyagban az érdekelt bizottságok véleménye és határozata. Azt hiszem, ebből egyértelműen látszik az, hogy minden bizottság amellett foglalt állást, hogy ebben az ügyben tennivalója van az önkormányzatnak. Szeretném azért azt elmondani, hogy ez az intézmény, amely alapvetően abszolút nyílt udvarral rendelkezik, és a nyílt udvaron szinte közterület jelleggel működnek azok a sportpályák, amelyek ott vannak. A másik az, hogy nagyon régóta elhanyagolták itt a pályák felújítását, karbantartását is. Ez egyértelműen intézményi kompetencia lett volna. Természetesen mellette az önkormányzaté is, hiszen nyílt a terület. Egy helyesbítést szeretnék tenni, nem testnevelés tagozatos iskola, itt emelt szintű képzés folyik. Megszűnt ez a kifejezés. Ez azt jelenti, hogy itt megfelelő óraszámban, illetve megfelelő szakmai programmal működik. Azt is ki kell mondani, hogy sajnos abból a bizonyos régi tagozatos iskolai jellege, illetve az eredménye és a szintje jelentősen csökkent, sokkal kevesebb eredményt produkál, a szakmai program már nem úgy működik. Ettől még ezeket a pályákat rendbe kell tenni, és valamennyire – nem azt mondom, hogy zárttá tenni, de legalább átjárását megakadályozni annak, hogy motorral és mindenféle eszközzel rongálják a pályákat, mert akkor a felújításnak nincs értelme. Az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság amellett foglalt, hogy igenis kerüljön felmérésre az elvégzendő munka és ezeket a munkákat a szakemberek és a bizottságok tárgyalják meg, és rangsorolják a feladatokat. A határidőkkel nem értünk egyet, mert ezek olyan határidők, amelyeket szerintem nem lehet tartani. A pályákat nem lehet most elkészíteni, de a következő évben ezzel az önkormányzat foglalkozzon.

Dr. Kolonics Bálint: Azt gondolom, hogy hozzászólásom Cserti képviselőtársam hozzászólását követően ügyrendinek kell, hogy minősüljön. Ugyanis határozott véleményem van most már erről a kérdésről – miért van távol az előterjesztő? Lehet, hogy azért, amiért én is távol voltam délelőtt, holott én is megkaptam a meghívót a közgyűlésre, és tudtam róla, hogy közgyűlés lesz. De képviselőtársam, ügyvéd kollégám – úgy gondolom – nem főállású képviselő, és tervezi-szervezi a munkáját. Lehet, hogy éppen ugyanúgy a bíróságon tárgyal, mint én tettem ezt délelőtt. Azért mondom, mert a közgyűlés soros üléseinek napja minden hónap utolsó keddje. Talán oda kellett volna kitűzni a közgyűlést, és akkor lehet, hogy Dr. Fodor Csaba is jelen lenne az ülésen. Nem tudom, hogy az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság elnöke, Tóth László úr ismertette-e az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság erre vonatkozó határozatát. Tehát ha már itt tiszteletlenségnek vesszük, hogy Dr. Fodor Csaba nincs itt a közgyűlésen, akkor lehet, hogy arról is el kellene beszélgetni, hogy jogszerű-e a mai közgyűlés vagy sem, mert az SZMSZ egyáltalán nem rendelkezik a szerdai napról. Azt gondolom, minden képviselőnek joga van - ha már a választópolgárok megválasztották - itt a közgyűlésen a véleményét elmondani és szavazni. Én is ebben a jogomban voltam korlátozva azért, mert nem tudom, ki nem ért rá, vagy miért kellett szerdára tűzni. És ez a harmadik alkalom ebben az évben, és ezért vagyok felháborodva, mert a közgyűlés napja kedd. Akkor módosítsuk az SZMSZ-t, módosítsuk úgy, hogy soros ülés bármely napon, amikor a polgármester úr összehívja, mert úgy gondolja.

Litter Nándor: Valóban miattam kellett módosítani, és a legutóbbi ülést is miattam kellett módosítani, amikor a brüsszeli képviselők előtt mutattuk be a csatorna-programot. Ezen a programon többünknek kellett ott lenni. Úgy gondolom, hogy indokolt volt a módosítás. A sikert meghozta az az egyeztetés.

Papp Péter Pál: A Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság több észrevétel tett az előterjesztéssel kapcsolatban. Ezeket az észrevételeket a mai kézhez kapott határozati javaslat tartalmazza, így tudjuk támogatni.

Tóth László: A magam részéről feltétlenül támogatom a képviselői indítványban foglaltakat, annál is inkább, mert az adott terület, amiről szó van, az én választókörzetemmel közvetlenül határos, és ha emlékszem, már hat éve már szóvá tettem, hogy azzal a területtel kellene valamit kezdeni. Az akkori közgyűlésben azt a kérdést tettem fel, hogy meddig lesz a Dr. Mező Ferenc Gimnázium a kanizsai oktatásügy rút kiskacsája. Vannak képviselőtársaim, akik emlékeznek erre a felvetésemre. Akkor azt a választ kaptam, hogy majd megnézik komplexen, pályázunk. Azóta se történik semmi a Dr. Mező Ferenc Gimnáziummal és közvetlen környezetével, és ezért üdvözlöm Fodor képviselőtársam indítványát. Valóban meg kellene oldani, mert eddig csak autóztak és kábítószereztek ott a fiatalok, de most már autós pályának is használják, tehát mindenféleképpen kell valamit tenni azzal a környezettel.

Budai István: A Pénzügyi Bizottság határozatát az előterjesztés tartalmazza, tartalmilag azonos az előterjesztett határozati javaslattal, ezért elfogadásra javaslom – egy módosítással, hogy a 3. pont határidejét június 31-ről június 30-ra módosítsuk, mert nincs 31. júniusban.

Bicsák Miklós: Én is tudom támogatni a javaslatot.

Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek, a vitát lezárom. Budai úr által mondott módosítással kérem, hogy egyben szavazzunk a határozati javaslatokról.


A közgyűlés 22 szavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:

193/2005.(VI.29.) számú határozat

1. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a Polgármestert, hogy a Péterfy Sándor Általános Iskola képviselőjével folytasson egyeztető megbeszéléseket az iskola sportpályáinak felújításával kapcsolatban.

Határidő: 2005. szeptember. 30.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Tárnok Ferenc irodavezető)

2. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a jegyzőt, hogy készítsen a Péterfy Sándor Általános Iskola intézményi rekonstrukciójára vonatkozó komplex tervet, kitérve a sportpálya környezetére is. A terv tartalmazza a szükséges és elvégzendő munkákat.
A rekonstrukciós tervet a Pénzügyi Bizottság, a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság, a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság, továbbá az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság, szükség szerint a Közbeszerzési Bizottság tárgyalja meg.
A fentiek alapján a Közgyűlés meghatározza a lefolytatandó eljárást és annak ütemezését.

Határidő: 2005. december 31.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Tárnok Ferenc irodavezető)

3. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a VIA Kanizsa Kht. ügyvezetőjét, hogy a Péterfy Sándor Általános Iskola udvara közvilágításával és a terület gépjárművek elöli elzárásával kapcsolatos teendőket legkésőbb 2005. június 31-ig tegye meg. Ennek forrása: Dr. Fodor Csaba képviselői keretének ½ része.

Határidő: 2005. június 30.
Felelős : Via Kanizsa Kht. Gáspár András ügyvezető

4. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az 1. pontban írt sportpályák felújításával kapcsolatos költségek fedezetét a 2006. évi költségvetésben teremtse meg.

Határidő: a 2006. évi költségevetés elfogadása
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Dencsné Szabó Edit osztályvezető)





Zárt ülés:

A zárt ülésen elhangzott hozzászólásokat, javaslatokat és döntéseket a zárt ülésről készített külön jegyzőkönyv tartalmazza.

A közgyűlés 194/2005.(VI.29.) számú határozata később kerülnek kihirdetésre.

A közgyűlés 195/2005.(VI.29.) – 197/2005.(VI.29.) számú határozataival egyedi államigazgatási ügyekben döntött.




Litter Nándor polgármester más tárgy és hozzászólás nem lévén az ülést 16.25 órakor bezárta. (Az ülésről készült hangfelvétel alapján ezen jegyzőkönyv a hozzászólások lényegét tartalmazza.)



K. m. f.






Dr. Kelemen Marcell Litter Nándor
jegyző polgármester