* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
92.18 KB | |
2006-07-04 14:25:28 | |
Nyilvános 933 | 2683 | A közgyűlési jegyzőkönyvek és mellékleteik 1990 novemberétől kezdve papírformátumban elérhetőek a Halis István Városi Könyvtárban, a helyismereti részlegen. | JEGYZŐKÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2005. április 29-én (péntek) 19.00 órakor tartott ünnepi üléséről. Az ülés helye: Hevesi Sándor Művelődési Központ színházi terme (Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-7.) Jelen vannak: kitüntetettek és vendégeik a közgyűlés tagjai meghívottak Az ünnepi közgyűlés nyitányaként Szabados Márta, a Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola diákja énekelte el a Himnuszt, melyet követően Tatár Csaba vezetésével a Farkas Ferenc Városi Zeneiskola trombita kvartettjének előadásában az Európai Unió himnusz hangzott el. Litter Nándor polgármester köszöntötte a megjelenteket, elmondta ünnepi beszédét, majd ezt követően a közgyűlés 2005. március 1-jei döntése alapján a következő kitüntetéseket adta át. 54/2005.(III.1.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. Dr. Ördög Ferenc nyugdíjas középiskolai tanárnak a nyelvtudomány területén végzett kiemelkedő szakmai munkásságáért és ezzel városunk hírnevének öregbítéséért a „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Díszpolgára” kitüntető címet adományozza, valamint a város címerével ellátott arany pecsétgyűrűvel, a cím adományozását megörökítő díszoklevéllel, kisplasztikával és nettó 200.000. Ft pénzjutalommal ismeri el Nagykanizsáért végzett kiemelkedő munkásságát. 2. néhai Krátky Istvánnak, Nagykanizsa volt polgármesterének a város és lakossága érdekében végzett kiemelkedő közéleti tevékenységéért a „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Díszpolgára” posthumus kitüntető címet adományozza, valamint a cím adományozását megörökítő díszoklevéllel, kisplasztikával ismeri el Nagykanizsáért végzett kiemelkedő munkásságát. Határidő: 2005. április 29. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Bodzai Tiborné dr. irodavezető) 55/2005.(III.1.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. Dr. Szabó Gábor fizikusnak, a Szegedi József Attila Tudományegyetem tanárának a fizika kutatási területén végzett kiemelkedő tevékenységéért és ezzel városuk hírnevének öregbítéséért a „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere” emlékplakettet adományozza, valamint az emlékplakett adományozását megörökítő díszoklevéllel ismeri el Nagykanizsáért végzett kiemelkedő tevékenységét. 2. Dr. Perjés Ottó orvosnak, a Nagykanizsai Városi Kórház és a Piarista Iskola, valamint más magyarországi iskolák és kórházak támogatásában végzett tevékenységéért a „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere” emlékplakettet adományozza, valamint az emlékplakett adományozását megörökítő díszoklevéllel ismeri el Nagykanizsáért nyújtott érdemeit. 3. Ulrike Göbelnek és Helmut Göbelnek, a Szakosított Szociális Intézmény támogatóinak „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere” emlékplakettet adományozza, valamint az emlékplakett adományozását megörökítő díszoklevéllel ismeri el a több éve Nagykanizsáért végzett kiemelkedő karitatív tevékenységüket. 4. a Stichting Werkgroep Oost Europa holland alapítványnak, a Szakosított Szociális Intézmény támogatójának „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere” emlékplakettet adományozza, valamint az emlékplakett adományozását megörökítő díszoklevéllel ismeri el a több éve Nagykanizsáért végzett kiemelkedő tevékenységét. 5. Baráth Béla nyugdíjas zenetanárnak, a nagykanizsai zenekari kultúra fellendítésében végzett több évtizedes munkája elismeréseként a „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere” emlékplakettet adományozza, valamint az emlékplakett adományozását megörökítő díszoklevéllel ismeri el Nagykanizsáért nyújtott érdemeit. Határidő: 2005. április 29. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Bodzai Tiborné dr. irodavezető) 56/2005.(III.1.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. A Nagykanizsai Városi Televízió Kollektívájának a „Nagykanizsa Megyei Jogú Városért” kitüntető címet adományozza, az erre emlékeztető díszoklevéllel és kisplasztikával, valamint a további eredményes működést segítő 150.000 Ft. összegű támogatással ismeri el Nagykanizsa lakosságának folyamatos színvonalas tájékoztatásában és a város közéletének fejlődésében vállalt szerepét. 2. Wilheim Gábornak a „Nagykanizsa Megyei Jogú Városért” kitüntető címet adományozza, az erre emlékeztető díszoklevéllel és kisplasztikával, valamint nettó 150.000 Ft. összegű pénzjutalommal ismeri el Nagykanizsa gazdaságáért végzett munkáját és sokszínű közéleti tevékenységét. 3. Kiefer Károlynak, a Csapi Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium igazgatójának a „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kisebbségeiért” kitüntető címet adományozza, az erre emlékeztető díszoklevéllel és kisplasztikával, valamint nettó 100.000. Ft pénzjutalommal ismeri el a hátrányos helyzetben lévő, cigány kisebbséghez tartozó gyermekek oktatása-nevelése terén végzett példaértékű tevékenységét. 4. Mátyás József vezető-főtanácsosnak, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala irodavezetőjének a „Paizs Ferenc Díj” kitüntető címet adományozza, az erre emlékeztető díszoklevéllel és kisplasztikával, valamint nettó 100.000. Ft pénzjutalommal ismeri el a nagykanizsai közigazgatásban közel négy évtizede folytatott eredményes munkáját. Határidő: 2005. április 29. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Bodzai Tiborné dr. irodavezető) 57/2005.(III.1.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. Dr. Dömötör Károly háziorvosnak a több évtizedes, kiemelkedő szakmai hozzáértéssel, példamutató emberséggel végzett körzeti és háziorvosi tevékenységét a „Szekeres József Díj” kitüntető cím adományozásával, az erre emlékeztető díszoklevéllel és kisplasztikával, valamint nettó 100.000 Ft pénzjutalommal ismeri el. 2. Magasdi Györgyné ápolónőnek a szociális ellátás terén végzett több évtizedes, szakmailag kiemelkedő, igényes és lelkiismeretes munkáját „Szekeres József Díj” kitüntető cím adományozásával, az erre emlékeztető díszoklevéllel és kisplasztikával, valamint nettó 100.000 forint pénzjutalommal ismeri el. Határidő: 2005. április 29. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Bodzai Tiborné dr. irodavezető) 58/2005.(III.1.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése Gersei István rendőr alezredesnek, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya vezetőjének a „Nagykanizsa Biztonságáért” kitüntető címet adományozza, az erre emlékeztető díszoklevéllel és kisplasztikával, valamint nettó 100.000. Ft pénzjutalommal ismeri el a város közbiztonságáért végzett kiváló szakmai tevékenységét. Határidő: 2005. április 29. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Bodzai Tiborné dr. irodavezető) 59/2005.(III.1.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése Makrai Mártonnak Nagykanizsa város és a környező települések tisztaságának biztosításában és környezetkultúrájának alakításában kifejtett sokéves eredményes munkáját a „Nagykanizsa Környezetkultúrájáért” kitüntető cím adományozásával, az erre emlékeztető díszoklevéllel és kisplasztikával, valamint nettó 100.000 Ft pénzjutalommal ismeri el. Határidő: 2005. április 29. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Bodzai Tiborné dr. irodavezető) 60/2005.(III.1.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. Vajda Szidónia sakkozó, országos bajnoknak kiemelkedő sportteljesítményéért a „Nagykanizsa Sportjáért” kitüntető cím adományozásával, az erre emlékeztető díszoklevéllel és kisplasztikával, valamint nettó 100.000. Ft pénzjutalommal ismeri el. 2. Szűcs Rozália nyugdíjasnak a Zala megyei és nagykanizsai természetbarát mozgalom népszerűsítése és fejlesztése terén kifejtett több évtizedes tevékenysége elismeréseként a „Nagykanizsa Sportjáért” kitüntető cím adományozásával, az erre emlékeztető díszoklevéllel és kisplasztikával, valamint nettó 100.000. Ft pénzjutalommal ismeri el. 3. Jakobovics Árpád zenepedagógus, hegedűművésznek az ifjúság komolyzenei oktatásában elért szakmai munkájáért és a nagykanizsai zenei élet kiteljesítéséért végzett munkája elismeréseként a „Nagykanizsa Oktatásáért” kitüntető cím adományozásával, az erre emlékeztető díszoklevéllel és kisplasztikával, valamint nettó 100.000 Ft pénzjutalommal ismeri el. 4. Tóth Miklós igazgató több évtizedes pedagógiai és közéleti munkáját a „Nagykanizsa Oktatásáért” kitüntető cím adományozásával, az erre emlékeztető díszoklevéllel és kisplasztikával, valamint nettó 100.000 Ft pénzjutalommal ismeri el. 5. Mónai Zsuzsanna népművelő, könyvtárosnak a város kulturális életében eltöltött több évtizedes munkásságát a „Nagykanizsa Kultúrájáért” kitüntető cím adományozásával, az erre emlékeztető díszoklevéllel és kisplasztikával, valamint nettó 100.000 Ft pénzjutalommal ismeri el. 6. Tiborcz Iván több mint két évtizedes zenei munkásságát és ezáltal városunk hírnevének öregbítéséért, a hangzó jazz életben tartásáért, a nemzetközi hírű Jazz-Land fesztivál létrehozásáért és működtetéséért végzett tevékenységét a „Nagykanizsa Kultúrájáért” kitüntető cím adományozásával, az erre emlékeztető díszoklevéllel és kisplasztikával, valamint nettó 100.000 Ft pénzjutalommal ismeri el. Határidő: 2005. április 29. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Bodzai Tiborné dr. irodavezető) A díjátadást követően a kitüntetettek nevében Dr. Ördög Ferenc mondott köszönetet, melyet követően került sor a Város Bora díjak átadására Horváth Miklós - vörösbor (2004-es évjárat) Merlot-Cabernet Sauvignon Kalamász György - fehérbor (2004-es évjárat) Sauvignon Blanc Az ünnepi közgyűlés első részének zárásaként a Nagykanizsai Ifjúsági Vonószenekar mutatta be az „Ír táncok” című művet. A Szózatot követően került sor Branko Salamon és Litter Nándor polgármesterek által Csáktornya városa és Nagykanizsa Megyei Jogú Város közötti testvérvárosi szerződés aláírására A testvérvárosi szerződés aláírását követően a Nagykanizsai Horvát Néptánccsoport mutatta be „Muramenti horvát néptáncok”, a Kanizsa Táncegyüttes pedig „Küküllő menti táncok” című műsorát. A továbbiakban szintén kanizsai fellépők következtek. Elsőként Pulai Viktória, aki a Tánc Világnapja jegyében balett produkciót mutatott be, majd az Eraklin Tánccsoport, akik Chicago című produkciójukkal részt vettek a Országos Formációs Bajnokságon, társasági tánc kategóriában rangos helyezést értek el (művészeti vezető: Lekszikov Csaba) Az ünnepi közgyűlést Keresztes Ildikó előadása zárta. A díszelőadás végén Litter Nándor polgármester az ünnepi ülést 21.15 órakor bezárta. Kmf. Dr. Kelemen Marcell Litter Nándor jegyző polgármester |