* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
92.19 KB | |
2006-07-04 14:29:38 | |
Nyilvános 867 | 2376 | A közgyűlési jegyzőkönyvek és mellékleteik 1990 novemberétől kezdve papírformátumban elérhetőek a Halis István Városi Könyvtárban, a helyismereti részlegen. | J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2005. március 31-én (Csütörtök) 16.00 órakor tartott soros kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Vasemberház, Díszterem (Nagykanizsa, Erzsébet tér 1-2.) Jelen vannak: Bicsák Miklós, Budai István, Dr. Csákai Iván, Cseresnyés Péter, Cserti Tibor, Csordásné Láng Éva, Dr. Fodor Csaba, Gelencsér Gábor, György Pál, Halász Gyula, Dr. Horváth György, Kereskai Péter, Dr. Kolonics Bálint, Litter Nándor, Papp Nándor, Papp Péter, Röst János, Sajni József, Stróber Gábor, Szányiné Kovács Mária, Tóth László, Vargovics Józsefné képviselők Tanácskozási joggal megjelentek: Dr. Kelemen Marcell jegyző, Dr. Szűcs Marianna jogtanácsos Litter Nándor: Tisztelettel köszöntöm a megjelenteket. Megállapítom, hogy a közgyűlés határozatképes. 16 képviselőtársunk a keddi közgyűlésen napirenden lévő önkormányzati rendeletünk újbóli megtárgyalását kérte. A meghívóból ismerik Önök is a mai napirendünket. A közgyűlést megnyitom, javaslom, hogy tárgyaljuk meg és fogadjuk el az előterjesztést. A napirendről szavazunk először, kérem, fogadják el ezt a napirendi pontot. Cseresnyés Péter (ÜGYREND): Azt hiszem, mára nincs napirendje a közgyűlésnek, ugyanis ez az előterjesztés a március 29-i ülésre vonatkozik. Úgy gondolom, hogy illett volna a mai közgyűlésre is egy előterjesztést készíteni. Ha azzal vezeti be, hogy a napirendi pontok közül a március 29-i ülés előterjesztése a napirendi pont, abban az esetben tudok róla szavazni – nemmel természetesen. Ebben az esetben arra nem vette az előterjesztő a fáradtságot, hogy legalább a dátumot kijavíttassa a hivatallal, tehát úgy gondolom, hogy máshogy kellene a kérdést feltenni, vagy a napirendi pont szavazásra a javaslatot feltenni. Litter Nándor: Másképp nem tudom feltenni. Dr. Kolonics Bálint: Nem napirend előtti vitát kezdeményeznék, de kérnék a jegyző úrtól, illetve Tőle függetlenül polgármester úrtól is egy indokolást a soronkívüliségre. Litter Nándor: A rendelet módosítása során megtörtént a szavazás, ennek a valódiságát kifogásolták, és a károkozás elkerülése érdekében kérik a kezdeményezők, hogy tartsunk soron kívüli közgyűlést. Dr. Kelemen Marcell: Az elmúlt keddi közgyűlésen e napirendi pont tárgyában az én megítélésem szerint nem született érvényes döntés, mert mind a módosító javaslatokat, mind pedig az eredeti javaslatot elutasította a közgyűlés, és ezért kezdeményezte a 16 képviselő – tekintettel ennek a rendeletalkotásnak a fontosságára –, hogy egy rendkívüli közgyűlés keretében minél hamarabb ezt a rendeletet a közgyűlés megalkothassa. Ezért kérném, hogy egyébként azt az elmúlt keddi határozatot majd helyezzék is hatályon kívül, és utána az előterjesztési javaslat elfogadásával alkossák meg a rendeletet. Dr. Kolonics Bálint: Egy kérdést szeretnék még tisztázni, mielőtt a napirendet megszavazzuk és érdemi tárgyalásba bocsátkozunk – most kérném a félreértések elkerülése végett, hogy jegyző úr ismertesse azt, hogy a március 29-ei ülésen milyen határozatot hozott ebben a témában a közgyűlés. Tehát mi az a határozat, ami most jelenleg hatályos és a közgyűlés hozott a 29-ei ülésen? Mert az az előterjesztésnek nem része. Itt elhangzott az is, hogy azt hatályon kívül kellene helyezni. Nem tudom, hogy mit, tehát mielőtt a napirendről döntünk, hogy tudjak megfelelőképpen igen vagy nemet nyomni, kérem ezt ismertetni. Litter Nándor: Ugyanez volt a rendeleti javaslat. Dr. Kelemen Marcell: Azt hiszem, hogy ahhoz, hogy ez az ügy megnyugtatóan záruljon mindenféleképpen, ezért ennek a rendeletnek a megalkotására van szükség. A múltkor is elmondtam, hogy abban az esetben lehet újra szavazni egy határozati javaslatról, ha a szavazás során a szavazást illetően kétely merül fel – az SZMSZ szerint. Ezt senki nem mondta. Volt egy új szavazás, és e tekintetben problémás ez a rendeletalkotás. Nem értem igazából a problémát, képviselő úr. A megismételt szavazás véleményem szerint nem volt SZMSZ-szerű, tehát az SZMSZ-szel ellentétes, hiszen az is döntés, ha a közgyűlés nem fogad el egy határozati javaslatot, azzal is hozott egy döntést. Ezt akkor is jeleztem. Tehát a megismételt szavazás eredményeképpen véleményem szerint érvényesen nem jöhetett létre ez a helyi rendelet, ezért kezdeményezte a 16 képviselő ezt az ismételt közgyűlés. Erről lenne most szó. De azért, hogy utólag ne legyen vita, hogy érvényes-e a korábbi döntés vagy sem, a közgyűlés hatályon kívül helyezi a korábbi, e tárgyban született döntéseit, tehát azok akkor semmisek lesznek, nem létezőek lesznek, és most megalkotja, elfogadja ezt a rendeletet. Ezzel ezt az egész helyzetet tisztázni lehet. Nem tudom, hogy ez így mindenki számára érthető-e? Ezt ennél jobban nem tudom elmondani. Cserti Tibor (ÜGYREND): Ügyrendi gombot nyomtam, mert én voltam többek között az egyik, aki kezdeményezte fokozott károkozás veszélyének fennállására való tekintettel a napirend mindenféleképpen történő megtartását, és magam is aláírtam a rendkívüli közgyűlés kezdeményezését. Az ellenzék felvetéseit a maguk részéről érthetőnek tartom, de tartalmilag időt rablónak és jogi obstrukciónak. Való igaz, hogy mindenkiben az a szándék megvan, hogy a város számára jót akarjon. Viszont a Zalai Hírlapban azt olvastam, hogy kifogásolják és nem tartják jogszerűnek a korábbi döntést. Akkor azt akarja Dr. Kolonics Bálint hallani, hogy jegyző úr azt mondja, hogy igen, azért hívtuk össze, mert nem jogszerű. De akkor, hogy még véletlenül se lehessen támadni egyébként, hogy kétely ne merüljön fel, akkor azért negligáljuk minden ….., hogy még elméletileg se legyen támadható. Polgármester úr felvetette a rendkívüli napirendi pont szükségességét, ezért rendkívüli közgyűlést hívott össze. Itt vagyunk ennyien, és megtiszteltük a téma fontosságára való tekintettel – mondják el őszintén az érveiket, hogy hogyan gondolják, egyáltalán részt kívánnak-e benne venni? Dr. Kolonics Bálint: Értem jegyző úr tájékoztatását, és azt gondolom, hogy közös a szándék képviselőtársaimmal, de válasszuk ketté az előterjesztés tartalmi részét - és nyilvánvalóan egy jogszabályalkotásról van szó – és az eljárásjogi részét. A tartalmi részében még nem bocsátkoztam vitába, tehát ott majd elmondom az álláspontomat, hiszen elmondtam az elmúlt közgyűlésen is. A kérdés egyszerű volt és pontosan a probléma feloldására irányul. Azt kérdeztem, hogy mi az az érvényes határozata a 29-ei közgyűlésnek, amit a közgyűlés hozott, tehát miről van szó, mi az a határozat, ami a vita tárgyát képezi, mert ezek szerint itt ezen a közgyűlésen ezt meg tudjuk oldani, meg tudjuk beszélni. Tehát mi az a határozat, ami az egyik fél részéről jogszerű, a másik fél részéről nem? Azt kértem, hogy a jegyző úr ezt ismertesse. Minden más félreértést elkerülve. Tehát én nagyon jól értem, hogy a jegyző úr mit válaszolt, csak a kérdésemre nem kaptam ismételten választ, a kérdést viszont ebből a célból tettem fel. Nem jogi obstrukcióról van szó. Megkaptam volna a választ a kérdésemre, akkor már meg is tárgyalhattuk volna az előterjesztést. De egyetértek Cserti Tiborral is. Dr. Kelemen Marcell: A közgyűlés az elmúlt alkalommal hozott egy olyan döntést, ami nem volt jogszerű. Ezt most meg kell ismételni. Azt kérem, hogy helyezzék hatályon kívül, és egy olyan jogszerű döntés következményeképpen jöjjön létre egy rendelet, ami jogszabály, ami később senki által nem vitatható, és érvényesen létre, és utána a kihirdetéssel hatályba is került. Dr. Kolonics Bálint: Addig nem tudok továbblépni, amíg nem kerül ismertetésre a határozat. Azt hiszem, hogy egyszerű a kérdés. Kértem a jegyző urat, hogy ismertesse a közgyűlés érvényes határozatát. Mellébeszélünk. Kérem ismertetni és mehetünk tovább. Litter Nándor: Úgy gondolom, hogy a múltkor szavaztunk. Az Ön felvetésére jegyző úr megállapította, hogy ez a szavazás érvénytelen volt. Ennek ellenére szóban megismételtem, hogy ez érvényes határozat, de a későbbi vitákat elkerülendő, már itt a közgyűlésen kezdeményezték 16-an, hogy ennek az ügynek az újbóli tárgyalását ejtsük meg, hogy semmiféle kétség ne merüljön fel. Tehát most azt a rendeletet, amit a múltkor itt megalkottunk, amit együtt elfogadtunk, ezt a rendeleti javaslati, amit akkor felolvastam, ezt fogjuk először hatályon kívül helyezni, és megtárgyaljuk ezt az ügyet. Dr. Kelemen Marcell: Az elmúlt közgyűlésen a szavazás menete a következő volt: módosító javaslat érkezett arra vonatkozóan, hogy a rendelet szöveges tartalmában kinek a hatáskörébe tartozzon a bérbeszámítás engedélyezése. Erre vonatkozóan az eredeti határozati javaslat a polgármester hatáskörét jelölte meg, a módosító a Pénzügyi Bizottságét. Mindegyikről szavazott a közgyűlés, egyiket sem fogadta el, 15 igen szavazatot ez nem kapott, hiszen ez rendeletalkotás, minősített többség szükséges hozzá. Ezt követően a polgármester úr megismételtette a szavazást, hiszen nem volt pozitív döntés – érvényes döntés volt, csak pozitív, tehát rendeletalkotó, rendeletet létrehozó döntés nem –, és szavazásra tette fel ismételten az eredeti javaslatot, ami úgy szól, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az önkormányzati tulajdonú, nem lakáscélú helyiségek bérletéről és használatáról szóló 3/2003.(I.29.) számú rendeletét az előterjesztésben foglaltaknak megfelelően módosítja. Ez volt – azt gondolom, ezt Önök is megerősíthetik – a közgyűlés határozata, amely határozat érdekében – ez nem egy egyedi határozat, hanem egy olyan döntés, ami egy rendeletalkotás és ezzel jön ez létre. Ennek a számát nem tudom, mert nem készült még el a jegyzőkönyv. Ezért csak azt tudom mondani, hogy ez került az én személyes emlékeim szerint szavazásra feltéve. De mivel az SZMSZ azt mondja, hogy nem lehet ilyenkor megismételni, csak ha a szavazás körülményei felől kétely merül fel, ezért ez jogszerűtlen volt. Rendkívüli közgyűlést kezdeményeztek, itt vannak a képviselők a rendkívüli közgyűlésen. Most ismételten ugyanez a napirendi pont, ennek a rendeletnek a megalkotása. És azért kértem, hogy az előző, általam még nem ismert számú önkormányzati döntést Önök helyezzék hatályon kívül, hogy véletlenül semmilyen későbbi vita vagy kétely fel ne merüljön, hogy most melyik az érvényes döntés. Röst János (ÜGYREND): Ügyrendi a hozzászólásom, az a kérésem polgármester úrtól ügyrendiként, hogy ezt a beszélgetést zárjuk le, a napirendre vételről rendeljen el szavazást. Nem gondolom, hogy ezt így kellene kifejezni. Ha valamelyik képviselőnek ellentétes a véleménye, nem kívánja tárgyalni, akkor nemmel vagy tartózkodom gombbal szavaz, aki meg kívánja tárgyalni, az nyomjon igent, és ezen lépjünk túl, mert egyébként ezt egész estig még lehetne fokozni. Dr. Horváth György: Polgármester úr, azt kérném, hogy legyen szíves megmondani a média képviselőinek, hogy ennek a meg nem szavazása mit jelent milliókban a városnak. Litter Nándor: Pontosan nem tudjuk ezt kifejezni. Előzetes becslések szerint 20 millió Ft iparűzési adóról van szó. De azért annyit hadd mondjak el az igazság kedvéért, hogy mindenki támogatja ezt a rendeletet, tehát itt nem volt kérdés afelől – üljünk bármelyik oldalán az asztalnak –, hogy nem tárgyaljuk a rendeletet. A kérdés csak a miatt merül fel, hogy ki hozza meg ezt a döntést. Kérem, hogy szavazzunk a napirendi pont elfogadásáról. A közgyűlés 19 szavazattal és 4 tartózkodással a javaslatot elfogadja és a következő napirendi pontot tárgyalja: Napirendi pont: 1. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének az önkormányzati tulajdonú, nem lakáscélú helyiségek bérletéről és használatáról szóló 3/2003.(I.29.) számú rendeletének módosítása (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester Litter Nándor: Egy módosítást javasolnék, hogy a rendelet április 5-ével lépjen hatályba. Dr. Fodor Csaba: A múltkori közgyűlésen a vitában elhangzott, hogy mind a Pénzügyi Bizottság, mind a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság azt javasolta, hogy ne a polgármester hatáskörébe tartozzon a bérbeszámítás engedélyezése és feltételeinek megállapítása, hanem bizottsági hatáskörbe tartozzon. Itt eltért a bizottságok álláspontja, de abban egyetértettek, hogy szerencsés lenne, ha ez bizottsági hatáskörbe tartozna. Éppen ezért az én módosítási javaslatom az, hogy úgy módosuljon ez az előterjesztés, hogy a bérbeszámítás engedélyezése és feltételeinek megállapítása esetenként a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság hatáskörébe tartozzon. Azt gondolom, hogy a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság lesz olyan bölcs, hogy mindig pontosan el fogja tudni dönteni, hogy mikor, kinek és milyen feltételekkel engedélyez bérbeszámítást. Azt gondolom, hogy az idő sürgetettségére való hivatkozás természetesen nem helytálló a tekintetben, hogy azért legyen a polgármester hatáskörében ez a dolog. A Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság is összehívható. Azt hiszem, hogy a tárgyalások lefolytatása után rövid időn belül a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság mozgatható és a szükséges döntést meg tudják hozni. Jobban szeretem, ha ilyen jellegű döntések testületi döntéskörben maradnak, mégiscsak önkormányzati vagyonról, tulajdonról van szó és annak hasznosításáról, és nem egy személyhez kapcsolódnak. Cseresnyés Péter: Kérdésem lenne először, amire szeretnék választ kapni, mert a napirendi vita kapcsán, ha jól számoltam, háromszor hangzott az el, hogy árt valaki a városnak, vagy valakik ártanak a városnak. Azt szeretném megkérdezni a jegyző úrtól, hogy ki árthat abban az esetben a mai rendeletalkotás során a városnak, ha az alapelvben bárki bármit próbál sugallni? Itt Horváth képviselőtársam, Cserti képviselőtársam hozzászólására emlékszem, és azért említem őket név szerint. Ki az, aki árt a városnak abban az esetben, hogy az elvvel, tehát, hogy a vállalkozók a beruházásaikat jóváírhassák vagy betudhassák a bérleti szerződésükbe, tehát ezzel az elvvel egyetért mindenki? Tudomásom szerint a keddi közgyűlésen abban jött létre vita, hogy ki határozza meg azt, hogy kik élhetnek ezzel a lehetőséggel. Budai István: Azt nem lehetne figyelmen kívül hagyni, hogy e témában van egy Pénzügyi bizottsági határozat is – annak ellenére, hogy amennyiben a közgyűlés úgy dönt, hogy a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottságot bízza meg vagy a polgármestert, teljesen mindegy, én ezt tudomásul veszem, mint a Pénzügyi Bizottság elnöke, de azért szeretném, ha nem feledkeznénk meg arról, hogy nekünk is volt egy javaslatunk. Nekem az számít, hogy jó döntést hozzon bármelyik bizottság a város érdekében, amikor arról dönt, hogy hogyan számítja be a bérleti díjat a beruházás költségeibe. Dr. Kolonics Bálint: A FIDESZ Frakció módosító javaslata, hogy a beszámításról esetenként a Pénzügyi Bizottság, mint szakbizottság döntsön. Ez a módosítás elhangzott a 29-ei közgyűlésen is. Azt gondolom, hogy ha van javaslatunk, és akkor is támogattunk valamit, akkor ebből csak is és kizárólag egy következtetés vonható le, azaz, hogy támogatjuk a beruházásokat az Ipari Park területén a vállalkozók részéről, és azt is, hogy ezek a beruházások elszámolásra kerüljenek. Az eljárásjogi résszel kapcsolatban, ha jól értem, akkor a jegyző úr arra a határozatra céloz, amit hatályon kívül kellene helyezni, amit az ismételt szavazással hozott a közgyűlés, amire jegyző úr azt nyilatkozta, hogy SZMSZ-ellenes volt, tehát érvényesen nem jött létre az a határozat, polgármester úr viszont jegyzőkönyvben azt nyilatkozta, hogy van érvényes határozata a közgyűlésnek, menjünk tovább. Egyszerű volt a kérdés, nyilvánvaló, ha eredménytelen a szavazás, tehát egyik javaslat sem kapja meg a szükséges többséget, attól még a közgyűlés hozott egy határozatot, ami tartalma szerint úgy néz ki, hogy a közgyűlés egyik javaslat szerint sem támogatja a rendelet módosítását. Tehát azt gondolom, hogy amennyiben nincs eredménye a határozatnak, akkor a rendelet az eredeti tartalmában marad hatályban. Cserti Tibor: Cseresnyés Péter említette a nevemet, ezért szeretnék válaszolni. Gondolom, ennél az asztalnál ülve, komolyan gondolja mindegyikünk a megbízatását. Eszem ágában sem volt azt mondani és főleg nyíltan állítani, hogy direkt e napirend kapcsán, vagy egyébként elviekben és módszeresen a város kárát akarják, vagy akarja személy szerint. Azt viszont gondolom, elismerik Önök is, e napirend kapcsán a polgármester utalt arra, hogy tárgyalások vannak folyamatban, és annak vannak közbenső döntési fázisai, amiben viszont igent vagy nemet kell mondani. Ha elvek lebegtetése van, és az elvekről sem döntöttünk, akkor adott esetben – magam is a szakmám kapcsán nagyon sokszor kerültem olyan helyzetben, hogy az idő pénzbe került, a nem döntés is pénzbe került, és ilyen értelemben döntési szituációban voltunk az elmúlt időszakban. Ha megnevesedtünk, akkor mi az idő fontosságára utaltunk, és a jogi obstrukció ez által ahhoz vezetett könnyen. És nekem az a gyanúm egyébként a mai napig is, ha az egyik bizottság sem kapja meg a javaslatot – itt is megint egyfajta gondolat továbbviteléről van szó, ami érthető az előterjesztő részéről, de akkor viszont az a kérésem, Kolonics úr azért örültem, figyeltem Önre a végén, az a konstruktív magatartás az Önök részéről, ha az egyik sem kapja meg majd a szavazatot, azért az eredeti változatot szavazzuk meg jó szívvel. – Cseresnyés úr, hogyan maradhatna hatályban, amikor a Zalai Hírlapban Dr. Kolonics Bálint éppen ma hozza le, hogy Önök vonják kétségbe annak egyáltalán a jogszerű létrejöttét. Azt olvastam legalábbis. Vagy ha nem így Kolonics úr, akkor legalábbis ismertesse számunkra - itt van a Zalai Hírlap – vagy helyesbítsen a Zalai Hírlapban. Nem tudom, mi van, de akkor valakit nagyon megvezettek. Litter Nándor: Jegyző úr javaslatára először hatályon kívül kell helyeznünk a 2005. III. 29-én ebben a témában meghozott szám nélküli rendeletünket, és akkor helyreáll. Nem? Dr. Fodor Csaba (ÜGYREND): Abban megegyezhetünk, valóban SZMSZ-ellenesen került az a rendelet megalkotásra. Ha SZMSZ-ellenesen került megalkotásra, akkor az a rendelet érvényesen nem jött létre, tehát nincs hatályos jogszabály. Ha nincs hatályos jogszabály, akkor nincs hatályon kívül helyezés, mert a hatályon kívül helyezés egy hatályos, alkalmazandó jogszabály végrehajtásának vagy alkalmazhatóságának az időpontját szünteti meg. Tehát akkor az én ügyrendi javaslatom azt, hogy egyrészt állapítsa meg a közgyűlés, hogy ebben a tárgykörben a március 29-ei közgyűlésen érvényesen határozat, illetőleg a határozat alapján rendeletmódosítás nem jött létre. Másrészt szavazzuk meg a tényleges módosítást. Dr. Kelemen Marcell : Meg kell különböztetni a rendelet érvényességét és hatályosságát, és meg kell egy önkormányzati döntés érvényességét. Ez az önkormányzati döntés érvényes, de véleményem szerint nem hoz létre érvényes rendeletet, ezért nem is lehet kihirdetni, ami a hatály feltétele. Az lehet csak hatályos, ami kihirdetésre kerül. Az érvényességnek pedig különböző feltételei vannak, többek közt az, hogy az arra rendelt eljárási rendben hozza az a szerv, akinek erre jogköre van, azt a jogszabályt. Kérem, hogy Önök azt a döntést – és nem rendeletet kell hatályon kívül helyezni –, ami a megismételt döntés volt e rendeletalkotásról, azt a döntésüket helyezzék hatályon kívül. Ha ez megtörténik, akkor nincs értelme azon gondolkodni, hogy érvényes vagy nem érvényes egy rendelet vagy sem. A másik, hogy történt-e károkozás vagy történhet-e. Igazán nem szeretnék önkormányzati kérdésekben állást foglalni. E rendeletalkotásnak az a célja, hogy a jelenlegi szabályozás változzon. A jelenlegi szabály szerint, ha önkormányzati tulajdonú ingatlanban értéknövelő beruházást végez valaki, akkor a beruházás értékének 50 %-át, illetőleg a bérleti díj 50 %-át számolhatta el. Ez akadálya lehet annak, hogy egy olyan gazdasági társaság letelepedjen Nagykanizsán és egy önkormányzati tulajdonban székhelyet teremtsen, ami feltétele lehet az iparűzési adónak, illetve annak, hogy itt foglalkoztatás legyen. De én nem szeretnék ennek a részleteibe belemenni. Elszámolási vita lehet, főleg ha határozott időre jön ide valaki, értéknövelő beruházást végez önkormányzati ingatlanon, és amikor elmegy, akkor azt fogja mondani, hogy jogalap nélkül gazdagodik az önkormányzat, mert ő sokkal nagyobb értékű beruházást eszközölt, mint például amennyi egyébként számára eddig az 50 %-os bérleti díj beszámítás volt. Litter Nándor: Úgy gondolom, ezt a részét senki nem vitatta, ez már a múlt alkalommal is teljesen tiszta volt. Halász Gyula (ÜGYREND): Nagyra becsülöm ellenzéki képviselőtársaim ragaszkodását az SZMSZ előírásaihoz. Én viszont jegyzem, hogy ki hányszor szólt hozzá, és arra kérem a jegyző urat, hogy ebben a vonatkozásban is tartsuk magunkat az SZMSZ-hez. Cseresnyés Péter: Ha véletlenül két strigulát húzott be a nevem mögé Halász Gyula, akkor javaslom neki, hogy az SZMSZ-t nagyon figyelmesen olvasgassa, többször, hogy meg tudja jegyezni annak a pontjait, ugyanis a kérdésre semmiféle szabályozás nincs, és eddig tudomásom szerint én csak kérdeztem, és szeretnék egy második kérdést is feltenni. Mi az oka annak – és erre szeretnék a polgármester úrtól választ kapni –, hogy Ön annyira ragaszkodik ahhoz, hogy Ön dönthessen és ne egy testület, egy bizottság, legyen az az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság vagy éppen a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság? Litter Nándor: Gyorsaságra gondoltam, de itt mi már megegyeztünk. Tájékoztatom Cseresnyés urat, megegyeztünk, hogy megváltoztatjuk ezt. Ha szavazunk, akkor ez mind el fog hangzani. Röst János (ÜGYREND): Arra szeretném kérni képviselőtársaimat, hogy próbáljuk meg átgondolni a napirendi pontot, összeszedni a kérdéseiket, egy csokorban feltenni, nem pedig egy kérdezz-felelekbe átmenni. Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek, a vitát lezárom. Két módosító javaslat volt. Ki kell azt mondanunk, hogy a múltkor nem hoztunk döntést? Dr. Kelemen Marcell: Azt a döntést hatályon kívül helyezzük. Nem egy rendeletet, mert az még nem jött érvényesen létre. Litter Nándor: Kérem, szavazzunk arról, hogy a múltkori döntésünket, amely a nem lakáscélú helyiségek bérletéről és használatáról szóló rendeletünkről szólt volna, nem tekintjük döntésnek, ezt a döntésünket hatályon kívül helyezzük. A közgyűlés 19 szavazattal és 4 tartózkodással a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 100/2005.(III.31.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a nem lakáscélú helyiségek bérletéről és használatáról szóló 3/2003.(I.29.) számú rendeletének módosítására vonatkozó 2005. március 29-ei döntését hatályon kívül helyezi. Litter Nándor: Két módosító javaslat volt. Az egyik a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság. Elfogadom a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottságra vonatkozó javaslatot, hogy a döntést ő hozza meg. Volt ezen kívül egy módosító javaslat a Pénzügyi Bizottságra vonatkozóan. A Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottságra vonatkozó javaslatot, mint előterjesztő, beépítettem az előterjesztésembe. Kérem, szavazzunk a Pénzügyi Bizottságról. A közgyűlés 9 szavazattal, 10 ellenszavazattal és 4 tartózkodással a javaslatot nem fogadja el. Litter Nándor: Kérem, szavazzunk a módosított javaslatról, amelyben egyrészt a polgármester helyett a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság szerepel, azon kívül a rendeletben április 1. helyett április 5. szerepel. A közgyűlés 18 szavazattal és 5 tartózkodással a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja: 17/2005.(IV.7.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 17/2005.(IV.7.) számú rendelete az önkormányzati tulajdonú nem lakáscélú helyiségek bérletéről és használatáról szóló 3/2003.(I.29.) számú rendeletének módosításáról. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) Litter Nándor polgármester más tárgy és hozzászólás nem lévén az ülést 16.45 órakor bezárta. (Az ülésről készült hangfelvétel alapján ezen jegyzőkönyv a hozzászólások lényegét tartalmazza.) K. m. f. Dr. Kelemen Marcell Litter Nándor jegyző polgármester |