Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
406.75 KB
2006-07-04 14:40:19
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
850
2483
A közgyűlési jegyzőkönyvek és mellékleteik 1990 novemberétől kezdve papírformátumban elérhetőek a Halis István Városi Könyvtárban, a helyismereti részlegen.


J E G Y Z Ő K Ö N Y V


Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2005. január 25-én (Kedd) 9.00 órakor tartott soros nyílt üléséről.

Az ülés helye: Halis István Városi Könyvtár fogadóterme
(Nagykanizsa, Kálvin tér 5.)

Jelen vannak: Bicsák Miklós, Budai István, Dr. Csákai Iván, Cseresnyés Péter, Cserti Tibor, Csordásné Láng Éva, Dr. Fodor Csaba, Gelencsér Gábor, György Pál, Halász Gyula, Dr. Horváth György, Kelemen Z. Pál, Kereskai Péter, Dr. Kolonics Bálint, Litter Nándor, Nagy József, Papp Nándor, Papp Péter, Polai József, Röst János, Sajni József, Scháb György, Stróber Gábor, Dr. Szabó Csaba, Szányiné Kovács Mária, Tóth László, Vargovics Józsefné, Zakó László képviselők

Tanácskozási joggal megjelentek: Dr. Kelemen Marcell jegyző, Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző, Fehérvölgyi Szabolcs kabinetvezető, Dr. Papp Judit osztályvezető-helyettes, Deák Tamás osztályvezető, Tóhné Krémer Mária osztályvezető-helyettes, Karmazin József városi főépítész, osztályvezető, Dr. Nemesné Dr. Nagy Gabriella osztályvezető, Partiné Dr. Szmodics Györgyi osztályvezető, Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető, Simánné Mile Éva osztályvezető, Szamosi Gábor osztályvezető, Bodzai Tiborné dr. irodavezető, Beznicza Miklós irodavezető, Hári László irodavezető, Palángi Krisztina irodavezető, Somogyi Ottó irodavezető, Tárnok Ferenc irodavezető, Kámán László intézményvezető, Németh István ügyintéző, Gáspár András ügyvezető, Szányi Gábor ügyvezető


Litter Nándor: Tisztelettel köszöntöm a megjelenteket. Megállapítom, hogy a közgyűlés határozatképes. Ki nem hirdetett határozatok kihirdetése következik:


Az önkormányzat intézményhálózata részére hőenergetikai és kapcsolódó szolgáltatás biztosítására vonatkozó szerződés megkötése


277/2004.(XI.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért a PROMETHEUS RT-vel kötendő szerződés – közbeszerzési eljárás eredményeként kialakított – tartalmával.


Beszámoló a KanizsaNet 2000 KHT tevékenységéről és javaslat az ügyvezetői munkakör pályáztatására


278/2004.(XI.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. A KanizsaNet 2000 Kht. ügyvezetője, Silló Barnabás megbízatását – a jelenlegi feltételekkel – 2009. december 31-ig meghosszabbítja.

Határidő: 2004. december 31.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető
Bodzai Tiborné dr. irodavezető)


2. bizottságot hoz létre, melynek tagjai

Elnök: Papp Péter a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság elnöke
Tagok: Pénzügyi Bizottság egy tagja
Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság egy tagja
KanizsaNet 2000 Kht. Felügyelő Bizottságának elnöke
Jegyző által delegált egy fő
Silló Barnabás ügyvezető

A közgyűlés felkéri a bizottságot, hogy más – hasonló nagyságú - városok informatikai szervezeteinek működésére vonatkozó összehasonlító vizsgálatot követően tegyen javaslatot a KanizsaNet 2000 Kht. jövőben működésével kapcsolatban.

Határidő: 2005. február 28..
Felelős : Papp Péter bizottsági elnök
(Operatív felelős: Dr. Kelemen Marcell jegyző
Silló Barnabás ügyvezető)

A meghívóban szereplő, alábbi előterjesztésekhez van kiegészítés:
Polgármesteri tájékoztató (írásban)
 öt kiegészítő anyag készült
 Cigány Kisebbségi Önkormányzattal és Horvát Kisebbségi Önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás módosításának előkészítésével kapcsolatos határozati javaslat,
 Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Iskola álláshelyeinek számának csökkentésével kapcsolatos határozati javaslat,
 Szlovén – Magyar Határmenti Regionális Fejlesztési Tanáccsal kapcsolatos határozati javaslat,
 Dráva-Mura Eurorégió Kht. ügyvezetői meghízatásával kapcsolatos határozati javaslat,
 56-os forradalom emlékére készülő emlékművel kapcsolatos határozati javaslat.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének …/2005.(….) sz. rendelete a belterületi határvonal módosítására vonatkozó többször módosított 43/1995.(XII.20.) sz. rendelet módosítására (írásban)
 egy kiegészítő anyag a közgyűlés előtt került kiosztásra
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közbeszerzési Szabályzatának megalkotása (írásban)
 kettő kiegészítő anyag a közgyűlés előtt került kiosztásra
Városi sportcsarnok beruházás előkészítése (írásban)
 egy kiegészítő anyag a közgyűlés előtt került kiosztásra
Nagykanizsa hulladékgazdálkodási terve (írásban)
 egy kiegészítő anyag a közgyűlés előtt került kiosztásra

A meghívóban szereplő 8. napirendet – Régi piac terület hasznosítása – visszavonom. Négy bizottság vezetőjét fogom megkérni arra, hogy delegáljanak egy-egy tagot abba a bizottságba, ahol megfogalmazzák, hogy mit is kezdjünk a régi piaccal kapcsolatban. A meghívóban szereplő 27. és 28. napirendről kell szavaznunk, hogy zárt ülésen tartjuk-e. Javaslom mind a kettőnek a zárt ülésen történő megtárgyalását. Kérem, szavazzunk először a 27. napirendről.


A közgyűlés 17 szavazattal, 4 ellenszavazattal és 3 tartózkodással a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Szavazzunk a 28. napirendről.


A közgyűlés 18 szavazattal és 8 ellenszavazattal a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Farkas Tibort kérdezem, hogy zárt ülést kér-e?

Farkas Tibor: Szeretnék nyílt ülést kérni.

Litter Nándor: Dr. Kremzner Istvánt kérdezem, hogy zárt ülést kér-e?

Dr. Kremzner István: Igen, zárt ülést kérek.

Litter Nándor: A 24. napirendről később döntünk, hogy zárt ülés-e, vagy nyílt mivel mindenki nincs itt.

Dr. Kolonics Bálint: Interpellációk, kérdések napirendnél két kérdést szeretnék polgármester úrnak feltenni. Az egyiket a kiosztott jutalmak tárgyában tenném fel. A másikat pedig az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság szerepe az önkormányzat munkájában címmel.

Dr. Csákai Iván: Az Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskolával kapcsolatban szeretnék kérdést feltenni.

Polai József: Napirend előtt szeretnék szólni a kiskanizsai közlekedéssel kapcsolatban. Interpellációk és kérdések napirendnél pedig az orvosi rendelők felújításával kapcsolatban szeretnék kérdezni.

Kelemen Z. Pál: A meghívóban szereplő 24. és 25. napirendet kérem előre venni.

Litter Nándor: Javaslom, hogy inkább a meghívottak 13,00 óra után jöjjenek vissza.

Dr. Fodor Csaba: Napirend előtt szeretnék szót kérni a Hely a Világban Alapítvánnyal kapcsolatban.

Halász Gyula: Két kérdést szeretnék feltenni. Az egyik a közintézmények akadálymentesítésével, a másik pedig a volt mozi épület tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos.

Bicsák Miklós: Kérdések és interpellációk napirendnél kérdést szeretnék feltenni arra vonatkozóan, hogy felkészültünk-e a télre.

Zakó László: Polgármester úrhoz szeretnék kérdést intézni a nagykanizsai általános és középiskolák BÜFÉ-kínálatával kapcsolatban.

Litter Nándor: Kérem, szavazzunk a módosításokkal együtt a napirendi pontokról.


A közgyűlés 25 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő napirendeket tárgyalja:


Napirendi pontok:

1. Polgármesteri tájékoztató (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
2. Interpellációk, kérdések (írásban)
3. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének …/2005.(….) sz. rendelete a belterületi határvonal módosítására vonatkozó többször módosított 43/1995.(XII.20.) sz. rendelet módosítására (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
4. Az állattartás szabályairól szóló 52/2004. (XII.22.) számú rendelet módosítása (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
5. A közterületek és közterület jellegű területek használatáról szóló 51/2004.(XII.21.) számú rendelet módosítása (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
6. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közbeszerzési Szabályzatának megalkotása (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
7. Javaslat a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló többször módosított 26/2003.(IV.23.) számú rendelet módosítására (írásban)
Előadó: Dr. Kelemen Marcell jegyző
8. Erzsébet tér É-i tömb rehabilitáció célokmány (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
9. Hulladékgyűjtő-szállító jármű beszerzése (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
10. Városi sportcsarnok beruházás előkészítése (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
11. Nagykanizsa városközpont közterületek fejlesztési, forgalomcsillapítási terve (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
12. Nagykanizsa hulladékgazdálkodási terve (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
13. Intézkedési terv az Állami Számvevőszék Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatánál végzett, a köztemetők fenntartásának ellenőrzése során feltárt hiányosságok megszüntetésére (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
14. Város-rehabilitációs program (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
15. Javaslat a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti intézmények 2005. évi fenntartói ellenőrzéséhez készült ellenőrzési terve elfogadására (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
16. Javaslat a Fogyatékkal Élők Integrált Intézménye új Alapító Okiratának elfogadására (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
17. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi és lakásügyi feladatainak ellátásáról, valamint a Városi Gyámhivatal 2004. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadására (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
Dr. Kelemen Marcell jegyző
18. Beszámoló az oktatási-nevelési intézmények kötelező eszközjegyzékének teljesítéséről (írásban)
Előadó: Sajni József bizottsági elnök
19. Tájékoztató a 2004. évi tárgyi eszköz értékesítésekről (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
20. Csordásné Láng Éva és Polai József képviselők önálló indítványa a kiskanizsai ravatalozó újjáépítési tervének elkészítésére vonatkozóan (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
21. Polai József képviselő önálló indítványa a bajcsai Művelődési Ház felújítására (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
22. Bicsák Miklós képviselő önálló indítványa a 20, háziorvosi körzet (Palin) működésére (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
23. Farkas Tibor fegyelmi ügye (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester

Zárt ülés:
23. Farkas Tibor fegyelmi ügye (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
24. Nagykanizsa Szabadhegy Településrész Önkormányzat tagjainak megválasztása (írásban)
Előadó: Tóth László bizottsági elnök
25. XIX-es számú háziorvosi szolgálat álláshelye (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
26. Javaslat az Ipari Park területének hasznosítására (írásban, bérleti szerződések egységesítése, opciós szerződések)
Előadó: Litter Nándor polgármester
27. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata és a MURASPED Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. között létrejött megállapodás módosítása (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Napirend előtti hozzászólások:

Polai József: Kiskanizsán a lakosság részéről több alkalommal már több helyszínnel kapcsolatban merült fel, hogy igény szerint át kellene vizsgálni a közlekedési szempontból veszélyesebb utcákat, tereket. Segítséget szeretnék ahhoz kérni, hogy az illetékesek egy helyszíni szemlén ott lehessenek velünk együtt, és majd mi fogjuk prezentálni a helyszíneket, ahol tapasztaltuk, hogy a szűk utak vagy a kanyar miatt milyen balesetveszélyes. Ha lehetséges, akkor szeretnénk azzal segíteni a közlekedés veszélyességén, hogy netán sebességkorlátozás, illetve sebességcsökkentő tábla kihelyezését kérnénk ezeken a helyszíneken.

Dr. Fodor Csaba: A problémám a Hely a Világban Alapítvánnyal kapcsolatos. Mi annak idején azért döntöttünk úgy, hogy a Fő út 8. szám alatti helyiséget megkapja az alapítvány, mert azt gondoltuk, hogy ez a fiataloknak kultúrált szórakozási lehetőséget biztosít. Több szülő megkeresett és arra panaszkodott, hogy a középiskolás gyerekeiknek ezen a szórakozóhelyen alkoholos italokat szolgának fel. A berendezéshez az önkormányzat eddig adott kb. 2,5 mFt-ot, illetve fogunk adni összesen. Azt gondolom, hogy az önkormányzat ilyen szórakozóhely támogatását nem vállalhatja fel. Ebben azonnali intézkedést kérnék. A másik szintén ehhez a helyhez kapcsolódik. Ebben a klubban polgármester úr engedélyezte, hogy befogadjanak valamilyen vállalkozást. Név szerint a TRIACORE Bt-t, aki ott vendéglátó-ipari tevékenységet folytatat. 150 m2 alapterületre információim szerint bérleti díjat nem fizet. Ez nem azt jelenti ugye, hogy esélyegyenlőséget biztosítunk a Fő úti vállalkozóknak, vagy a más vendéglátó-ipari tevékenységet folytató más vállalkozásoknak ebben a városban. Azt gondolom, hogy a 150 m2, ha a Fő úti bérlemények díját vesszük, akkor ez közel fél millió forintos havi bérleti díj lenne. Mi az oka annak, hogy mi egy vállalkozást támogatunk ily módon? Kérem, hogy Polgármester úr az IKI-vel együtt azonnal vizsgálja felül a bérleti szerződést, azonnal vizsgálja felül a befogadáshoz hozzájáruló levelet és, ha lehet, ezt szüntessük meg. Arra kérem, hogy ebben a klubban, ha tovább szeretnék működtetni, akkor a rendes jogszabályoknak megfelelően, mégpedig akként, hogy ők is ugyanolyan bérleti díjat fizessenek, mint bármely más vállalkozó ebben a városban és akként, hogy tartsák be azt, hogy 18 éven aluliaknak szeszes italt ma még a Magyar Köztársaság területén tilos adni.

Litter Nándor: Meg fogjuk vizsgálni az ügyet.



1. Polgármesteri tájékoztató (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Dr. Kolonics Bálint: A tájékoztatóban nem egy ponton szerepel az, hogy a határozatban foglaltakat végrehajtottuk. Egyik képviselőtől sem várható az el, hogy fejben tartsa a határozatszámokat és tudja azt, hogy a közgyűlés miről is döntött. Magam és a frakciónk részéről elvárom azt a polgármester úrtól, hogy ezt egészítse ki. Kérem, ahol ilyen tájékoztatást olvasunk, ott tájékoztassanak minket arról, hogy miről döntött a közgyűlés és a polgármester úr mit hajtott végre.

Litter Nándor: Konkrétan melyik az, ami nem világos?

Dr. Kolonics Bálint: Palin városrész - ingatlan értékesítés, víziközmű, iskolatej-program, tehát ahol az a megfogalmazás szerepel, hogy a határozatban foglaltakat végrehajtottuk.

Litter Nándor: A víziközmű szerződést heteken, hónapokon keresztül tárgyaltuk. Most tegyük ide a szerződést mellékletként? Minden képviselőnek ismernie kell ezt.

Tárnok Ferenc: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata értékesítette az INSZA-BAU Kft. részére az érintett területeket. Az adásvételi szerződést megkötöttük. A vállalkozó az ellenértéket kifizette.

Litter Nándor: Víziközmű vagyonnal kapcsolatban hónapokon keresztül kínlódtunk a szerződéssel. A szükséges mellékletek elkészültek, aláírtuk.

Tóthné Krémer Mária: Az iskolatej-program december 31-ig működött. A központi támogatást leigényeltük, amely ebben az évben, tehát 2005-ben jelentkezik. Önök úgy döntöttek, hogy december 31-ig működtetjük az iskolatej-programot és a pályáztatás is így történt meg.

Halász Gyula: A 11. oldalon a 219/2004. számú határozattal kapcsolatban szeretnék kérdezni. A Péterfai utca – Alsószabadhegyi utca összekötését szolgáló gyalog- és kerékpárút beruházás összköltségébe a közvilágítás be van-e tervezve?

Litter Nándor: Írásban fogunk rá válaszolni.

Dr. Csákai Iván: A 4. oldalon a Nagykanizsa-városközpont fejlesztési akciótervvel és forgalomcsillapítási feladatokkal kapcsolatban annyit szeretnék elmondani, hogy élő terv van a belváros forgalomcsillapítására. Ez nagyon jó volt. Ezt csak át kellene nézni, és lehetne alkalmazni. A 10. oldalon a Prometheus szerződéskötésnél az utolsó mondatban nem szerepel az, hogy Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság határozatában javasolt intézkedéseket a jegyző megtette-e és, hogy hol áll ez az ügy.
Dr. Kelemen Marcell: Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság döntésében foglaltak olyan szempontból teljesültek, hogy az Ügyészség elé került ez az ügy és az Ügyészség folytatja a vizsgálatot. Jelenleg ez nem zárult le.

Litter Nándor: Az első kérdéssel kapcsolatban javaslom, hogy ezt a napirendi pontnál vitassuk meg.

Cseresnyés Péter: A 11. oldalon a 219/2004. számú határozattal kapcsolatban szeretnék kérdezni. Itt a vízvezeték gerincének kiépítéséről van szó, vagy ennél többről? A 13. oldalon a 244/1,2/2004. számú határozat kapcsolatban: a Közterület Felügyelet részére költségvetési pótelőirányzatról szól ez a határozat és ez a pont. Ugyankkor tudjuk, hogy nem erről van szó, hanem arról, hogy termelődött egy veszteség és utána a város költségvetésében ezt a veszteséget ki kellett egészíteni, jót kellett állni ezért. A fegyelmi tárgyalásnál tudomásom szerint pontosan ezért van a határozatban az a javaslat a közgyűlés előtt, hogy az intézményvezető, aki hasonlóképpen nem kért előre pótelőirányzatot rosszul dolgozott, őt elmarasztaljuk, ebben az esetben pedig a polgármesteri tájékoztatóban tulajdonképpen egy határozatot ismertetünk, hogy rendben megtörtént az a veszteségpótlás, amiről már két alkalommal is a közgyűlés tárgyalt. A 15. oldalon az 59. pontnál bővebb tájékoztatást kérek. Legalább annyit, hogy honnét hová tennék át a székhelyet. Mi azt szeretnék, ha ez a két gazdasági társaság egy irányítás alatt lenne. Az lenne jó, ha nem két vezető, két cég irányítaná a volt laktanyák területén a betelepítést, a beruházások ide hozatalát, mint a működetést, hanem egy cég tudná ezt elvégezni. Így nem is lenne szükség arra, hogy két székhelye lenne ennek a cégnek, egy székhellyel meg lehetne oldani.

Karmazin József: A szabadhegyi átkötő gerincvezeték, amely a 2004-es költségvetésben szerepelt és a befejezése januárra áthúzódik, a Vízmű Vállalat beruházásában valósul meg.

Cserti Tibor: A tájékoztató 5. oldalán a 379/2/2003. számú határozattal kapcsolatban megjegyezni kívánom, hogy a cím nincs szinkronban a tartalommal. Kapjunk érdemi tájékoztatást. A 15. oldalon az 59. ponttal kapcsolatban most nem arról kell nekünk dönteni, hogy hol legyen a székhely. Amikor a határozatot meghozta a közgyűlés, akkor elénk terjesztettek egy társasági szerződés módosítására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés gyakorolja az egyszemélyes társasága felett az önálló tulajdonosi jogokat. November 30-án hoztunk egy határozatot. Ez egy bő hónapot adott a társasági szerződés módosítására, technikai átvezetésére. Most február 15-ös határidő hosszabbítást kérnek erre. Ha ezt az egyszerű technikai feladatot nem tudják megoldani időben, akkor érdemben hogyan tudnak dolgozni? Január 30-i határidő módosítást javaslok.

Dr. Pintérné Grundmann Frida: Ha továbbolvasta Cserti képviselő a szöveget, akkor abban jeleztük, hogy milyen problémák álltak elő, ami miatt a döntést nem tudjuk meghozni, hiszen a néprajzi gyűjtemény, babagyűjtemény, sportgyűjtemény olyan helyen van pillanatnyilag, akiktől meg kell kapnunk ahhoz, hogy a véglegest döntés megszülessen. A tegnapi bizottsági ülésen már tárgyalták ennek a részelemeit. 15-én van egy munkaértekezlet, amin a kiskanizsai részre vonatkozó működést véglegesítjük. Akkor tartom indokoltnak a további működésre vonatkozó beterjesztését. Nem tervezzük a HSMK-ban a működés megváltoztatását.

Litter Nándor: Cserti úr utolsó felvetésével kapcsolatban a határidő módosításra vonatkozóan tájékozódni kellene, mert ne szabjunk olyan feladatot, amit nem tudunk teljesíteni. Fogadja el azt, hogy én sürgetni fogom.

Cserti Tibor: Köszönöm osztályvezető asszony tájékoztatását. Ez is meggyőzött arról, hogy intézkedési kötelme van a közgyűlésnek. Miután hozott egy feladatot, az technikai értelemben nem végrehajtható, de nyitva hagy valamit, akkor kötelezze a közgyűlés polgármester urat, hogy például az első félév végéig ennek a komplex témának a hasznosítására vonatkozóan készítsen egy átfogó szakmai anyagot. Ilyen jellegű határozati javaslat módosítását terjesztem elő ehhez a 15. sorszám alatti határozathoz.

Litter Nándor: Jó, június 30.

Bicsák Miklós: A 10. oldalon a 198/3/2004. számú határozatnál szeretném kérdezni, hogy milyen lehetőségek vannak Brüsszelben a gyakornokként történő foglalkoztatással kapcsolatban?

Litter Nándor: Tárgyaltunk valamikor az elmúlt évben a Nyugat-dunántúli Régió Brüsszeli képviseletének létrehozását. Abban az előterjesztésben az szerepelt, hogy a program keretei között lehetőség lenne arra, hogy a régióban élő fiatalok és a városokból, megyékből delegáltak részt vennének a képviselet munkájában gyakornoki jelleggel. Március 31-ig valószínűleg nem fog ez a képviselet felállni. Kérem a határidőt szeptember 30-ra módosítani.

Röst János: Arra kérem képviselőtársaimat, hogy a polgármesteri beszámoló első részében foglaltakról ne nyissuk vitát, ugyanis az első része arról szól, hogy a korábbi döntéseinkről tájékoztatja polgármester úr a jelenlévőket. Ami azt jelenti, hogy azt a feladatot vagy végre hajtotta az önkormányzat, vagy pedig határidő módosítást kér. Ilyen esetben nem lehet a vitát újra megnyitni, és nem lehet új döntést hozni abban az ügyben. A tájékozódást én is rendben találom.

Dr. Kolonics Bálint: A 4. oldalon a 14. pont teljesítményértékelésekről tájékoztat minket. Konkrétan az érdekelne, hogy a Közterület Felügyelet vezetőjének teljesítményértékelése milyen tartalommal és milyen minősítéssel történt meg.

Litter Nándor: Még nem történt meg. Az önértékelése megtörtént. Az én részemről az értékelése még nem történt meg. Ezt a napokban tervezzük. Akit érdekel, ezt követően megtekintheti.

Dr. Kolonics Bálint: Itt múlt időben szerepel egy tájékoztató erre vonatkozóan, hogy megtörtént.

Litter Nándor: A Közterület Felügyelet Vezetőjénél nem történt meg.

Dr. Kolonics Bálint: Amennyiben megtörténik, akkor szeretném, ha a képviselőtestület elé tenné a polgármester úr.

Bodzai Tiborné dr.: Az értékelés megtörtént, csak az ismertetése nem történt még meg. A nélkül nem lehet a közgyűlést tájékoztatatni. Ezt le kell dokumentálni írásban. Elnézést kérünk, hogy ebben múlt időben szerepel. Úgy volt az előzetes egyeztetés szerint, hogy a közgyűlést megelőzően megtörténik az ismertetés, csak csúsztak a határidők. A Tűzoltóparancsnok teljesítményértékelésénél a Katasztrófavédelem egyetértése szükséges, és velük nem tudtunk korábbra időpontot egyeztetni. Ez a holnapi napon fog megtörténni. A közgyűlés tájékoztatása a teljesítményértékelésekről kötelező, a jogszabály előírja. A következő közgyűlésen erről szóban történik tájékoztatás.

Dr. Kolonics Bálint: A 10. oldalon a 36. pontnál a Prometheus Rt-vel megkötött szerződéssel kapcsolatban a határidő november 30-i határidővel szerepelt. Erről az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság már régen döntött. Régen önálló napirend volt. Ez a szerződés miért most szerepel itt a tájékoztatóban? Esetleg tartalmaz-e új ismeretet, amiről nem tudunk?

Litter Nándor: A közgyűlési döntésnek megfelelően aláírásra került a szerződés. Semmiféle új dolog nincs ebben a kérdésben.

Dr. Kolonics Bálint: Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság vizsgálatára gondolok itt.

Litter Nándor: Arra jegyző úr az előbb választ adott.

Dr. Kolonics Bálint: A 13. oldalon a 49. ponttal kapcsolatban szeretnék kérdezni. A tájékoztató címe úgy szól, hogy a Közterület Felügyelet részére költségvetési pótelőirányzat juttatása. A közgyűlési határozat pótelőirányzat juttatásáról szólt és erről döntött a közgyűlés. A tájékoztató szöveges része arról tájékoztat, hogy a bevételkiesést fenntartói finanszírozással biztosította az önkormányzat. Fenntartói finanszírozással adtuk át ezt az összeget az intézménynek, vagy pótelőirányzattal?

Tóthné Krémer Mária: Az önkormányzat úgy döntött, hogy a hiány rendezésére pótelőirányzatot biztosít. Ennek a forrása önkormányzati finanszírozás, mint ahogy minden egyéb bevétellel nem fedezett, intézményeknél bevétellel nem fedezett kiadásoknak a forrása, intézményfinanszírozás jogcímen jelenik meg a költségvetésben az intézményeknél.

Dr. Kolonics Bálint: Ez a törvény értelmében így megtehető-e, hogy ilyenkor pótelőirányzatot utólag fenntartói finanszírozással juttatunk? Tehát vagy pótelőirányzat, vagy fenntartói finanszírozás.

Dr. Kelemen Marcell: Nem igazán tudok erre válaszolni. Azt gondolom, hogy a Közterület Felügyeletnek szüksége volt egy bizonyos pénzeszközre, amelynek a juttatásáról döntött a közgyűlés, ahhoz, hogy az év végi működése garantálható és biztonságos legyen. Ha a jogszabály ezt pótelőirányzatként tiltja, amit én most nem tudok megmondani, akkor ez nem pótelőirányzat. Ez egy fenntartói finanszírozás. Ennyivel ki volt egészítve a Közterület Felügyelet költségvetése.

Dr. Kolonics Bálint: Az én észrevételem és a problémám az, hogy ismét döntött valamiről a közgyűlés, méghozzá pótelőirányzatról, akkor ez miért fenntartói finanszírozás? Talán nem azért, mert én ezt kifogásoltam és közben kiderült, hogy valóban törvénytelen volt az a döntés, mert az önkormányzatnak, a közgyűlésnek már nem állt módjában pótelőirányzatot biztosítani. Akkor most ott tartunk, hogy egy polgármesteri tájékoztatóban elfogadjuk és határozunk erről és akkor ezzel visszamenőlegesen legalizáljuk ezt a lépésünket és ezt észre sem vesszük, hogy pótelőirányzat helyett elfogadtuk, hogy fenntartói finanszírozás? Nagyon örültem, amikor itt a közgyűlésen elhangzott, hogy az 1956-os forradalom 50. évfordulójára közös összefogással emlékművet emelünk. A tájékoztatóban a hely kijelölésének már nem tudok örülni. Nem értem, hogy miért kell egy ilyen emlékművet eldugni? Miért egy olyan kevésbé látogatott helyen, mint a Thúry városrész, kell ezt az emlékművet emelni? Azt gondolom, hogy emberek, akik még ma is élnek és személyes részesei voltak ezeknek az eseményeknek, eleget hallgattak. A történelemírók eleget ferdítették a történelmi tényeket. Ha tisztán, világosan, nyíltan beszélhetünk ezekről az eseményekről, akkor vállaljuk és olyan helyen emeljük ezt az emlékművet, ami méltó ennek.

Litter Nándor: Az a tény, hogy mi magunk kezdeményeztük ennek az emlékműnek a felállítását, igazolja azt, hogy mi komolyan gondoljuk azokat az elveket, amit Ön megfogalmazott. Mi azt kértük, hogy olyan személyek, akik a történelmet, a városban lezajlott eseményeket ismerik, azok üljenek össze és tegyenek javaslatokat arra, hogy hol kerüljön felállításra ez az emlékmű. Információm szerint két vagy három helyszín van Nagykanizsán, ami gócpontja volt az eseményeknek. Ebből az egyik a Thúry városrésznek nevezhető terület és ennek eredménye tükröződik ebben az előterjesztésben.

Bicsák Miklós: A Thúry városrész környékén élő emberek örömmel vennénk, ha ott épülne meg az emlékmű. Ez megtiszteltetés számukra.

Sajni József: Bizottságunk tegnap ezt tárgyalta. Egyhangúlag javasolja, hogy - tekintettel arra a tényre, hogy az ’56-os események kiinduló pontja és fő színhelye a Károlyi-kert és környéke volt – meg kellene vizsgálni annak a lehetőségét, hogy ez az emlékmű ennek környékén, vagy a Károlyi-kertben, vagy annak a környezetében kerüljön felállításra.

Papp Nándor: Nem egészen úgy van, hogy a többség a Thúry laktanyát szerette volna. Akik ebben a témában meg lettek kérdezve, azok szívük szerint első helyen az Erzsébet teret gondolták megjelölni, de belátják, hogy az elhelyezés problémás. Kizárólag a Károlyi-kert mellett tették le a voksot. A Károlyi-kert mellett tette le a voksot a Művészeti Tanács is.

Litter Nándor: Nyitott vagyok minden megoldásra. A mi közgyűlésünk támogatására épült a Holocaust és a II. Világháborús emlékmű is.

Cseresnyés Péter: Azt kérem, hogy a határozati javaslatban a Károlyi-kertet határozzuk meg. Ezt a határozati javaslatot, amit megkaptunk, most annyiban módosítsuk, hogy ne a Thúry városrészben, hanem a Károlyi-kertben kerüljön felállításra az ’56-os emlékmű és a helyszínt, tehát, hogy a Károlyi-kert melyik részére állítsa fel a város ezt az emlékművet. Azt pedig egy szakmai testület határozza meg.

Litter Nándor: Azt, hogy milyen emlékmű lesz?

Cseresnyés Péter: Nem. Azt, hogy hova.

Zakó László: Ugyanennek a pontnak a határozati javaslatához szeretnék módosítási javaslatot benyújtani. A határozati javaslat második bekezdése úgy szól, hogy a művészeti tervpályázat kiírása tartalmazza, hogy a történelmi esemény szellemiségét emlékhely jelkép vagy építészeti jellege fejezze ki. Ebből szeretném kihúzni a jelkép jelleget. E mögött azt vélem, hogy az lapul, hogy majd a pályázatok beérkezése után az anyagi kondíciónk figyelembevételével a jelképről fognak esetleg majd mások dönteni. Én ezt méltatlannak tartom. Ha áldozunk ’56 emlékének, akkor egy építészeti jelleg fejezze ki ennek a szellemiségét és ne egy jelkép. Inkább kisebb volumenű valami legyen ott, de ne jelkép jellege legyen.

Röst János: Úgy gondolom, hogy azzal fel lehetne oldani a jelenlegi vitát, ha a javaslatban bent hagynánk mindkét helyszín lehetőségét. Hiszen, akik beadnak pályázatokat, ugyanannak a telepítését el tudják végezni mindkét helyszínre. Vélhetőleg a döntést ezzel el tudnák ódázni és a további egyeztetésekre még lehetne lehetőségünk.

Dr. Fodor Csaba: Javaslom, ha mód és lehetőség van rá, akkor a helyszín kiválasztás tekintetében a döntési jogosítványt a Városfejlesztési Bizottság kapja meg, mint szakmai bizottság azzal, hogy döntése megalapozásánál figyelembe kell vennie a Művészeti Tanács véleményét.

Litter Nándor: A magam részéről ezt nem támogatom. Ez egy akkora jelentőségű ügy, hogy a közgyűlésnek el kell döntenie, hogy hova szeretné ezt felépíteni. Nem tudok egyetérteni Röst János javaslatával sem. Úgy kiírni egy pályázatot, hogy annak pontos helyszíne nincs meghatározva, szerintem nem igazán szerencsés.

Papp Nándor: Egy helyszínt kell kijelölni. Ez pedig mindenképpen a Károlyi-kert. Azt, hogy azon belül hova kerüljön, bízzuk rá a művészekre. Körülbelül 7-9 tagú bizottságot kell létrehozni, és megvannak a szabályok, hogy az elbírálásához kinek a képviseletét kell biztosítani.

Dr. Horváth György: Ott voltam a Művészeti Tanács ülésén. Ott sem volt egységes álláspont. Tegnap, amit az OKISB ülésen hallottam, az megdöbbentett. Ott elhangzott, hogy ezért nem lehet a Károlyi-kertben, mert védett terület az Inkey-urna miatt. Ezt előtte nem tudták? Mert ez nem hangzott el Művészeti Tanács ülésén. A közgyűlés a helyszínben ne szavazzon. Most mindenki megszavazná a Károlyi-kertet, utána meg nem kapnák meg az engedélyt.

Karmazin József: Azt nem tudjuk, hogy van-e gond vele, de az biztos, hogy műemlékké van nyilvánítva a Károlyi-kert területe, mert ott helyezkedik el az Inkey-urna, valamint a mozi épület is ma már műemlék. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal még nem nyilatkozott ebben a kérdésben.

Halász Gyula: Ügyrendi javaslatom lenne, hogy ne döntsünk ma erről a kérdésről, hanem kérjük ki a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal álláspontját. Még egy egyeztető tárgyalást tartsunk esetlegesen a Thúry térrel kapcsolatban. Ha a Károlyi-kert valami miatt meghiúsulna, akkor új helyszín kijelölését vizsgáljuk meg.

Litter Nándor: A magam részéről azt javasolnám, hogy döntsünk. Az idő nagyon rövid. Azt javasolnám, hogy szavazzunk. Amennyiben a Károly-kert kerül ki az első helyen és ezzel kapcsolatosan a Műemlékvédelmi Hivatal valamifajta kifogást emel, akkor a második helyszín jöhet szóba.

Cseresnyés Péter: A Károlyi-kertről szavazzunk most és akkor abban az esetben, ha valami kifogás merül fel ezzel a helyszínnel kapcsolatban, abban az esetben a következő közgyűlésen egy napirend keretében végleges helyszínt kell találni.

Litter Nándor: Itt két helyszín merült fel komolyan. Az egyik a Károlyi-kert, a másik pedig a Thúry városrész. A képviselők ismerik a helyszíneket. Tudnak szavazni erről. Ha nem kapja meg a Károlyi-kert a többséget, akkor a Thúry városrész kapta meg a többséget.

Papp Nándor: Műemléki környezetben nagyon sok helyen létesítettek emlékművet. Nyilvánvalóan a zsűriben, aki el fogja dönteni a pályázatokat, mindenképpen az Örökségvédelmi Hivatalképviselője is ott fog ülni.

Cseresnyés Péter: Továbbra is azt javaslom, hogy egy döntésben csak egy helyszínről döntsünk. Ne kapcsoljunk össze két helyszínt egy döntésben alternatívaként sem.

Litter Nándor: Ha nem kapja meg a Károlyi-kert a többséget, akkor valamiről döntetünk kell.

Cseresnyés Péter: Utána döntsünk egy másik helyszínről, de most határozzuk el, hogy abban az esetben, ha a Károlyi-kert nem megfelelő hely, akkor a Thúry városrészben kerüljön automatikusan ezzel a döntéssel.

Litter Nándor: Mind a kettőről szavazni fogunk

Cseresnyés Péter: Külön-külön.

Halász Gyula: Tartsuk be az SZMSZ-t, ami úgy szól, hogy ügyrendi javaslatról vita nélkül határoz a közgyűlés.

Litter Nándor: Nagy jelentőségű kérdés az ’56-os szobor elhelyezése. Ezt ne próbáljuk ügyrendi tényként lezárni. Valóban ellentétes az SZMSZ-szel, de én még is úgy gondolom, hogy erről szavaznunk kell, és véleményt kell mondanunk. Halász Gyula úrnak volt egy ügyrendi javaslata. Erről szavazunk először. Ki akarja levenni a napirendről.


A közgyűlés 3 szavazattal, 19 ellenszavazattal és 5 tartózkodással a javaslatot elutasítja.


Litter Nándor: Károlyi-kert volt módosító javaslatként. Kérem, szavazzunk.


A közgyűlés 17 szavazattal, 4 ellenszavazattal és 6 tartózkodással a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: SZMSZ szerint mindenkinek egy igen szavazata lehet. Úgy gondolom, hogy most nem kell szavaznunk a másik helyszínről. A vitát lezárom a polgármesteri tájékoztatóval kapcsolatban. Kérem, hogy azokat a módosításokat, amit tettünk, Cserti úr, amit tett és egyéb más határidő módosításokat figyelembe véve döntsünk az előterjesztés szerinti határozati javaslat 1. pontjáról.


A közgyűlés 19 szavazattal, 7 ellenszavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 2. pontjáról.


A közgyűlés 27 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 3. pontjáról.


A közgyűlés 27 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 4. pontjáról.


A közgyűlés 19 szavazattal és 8 tartózkodással a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 5. pontjáról.


A közgyűlés 26 szavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 6. pontjáról.
A közgyűlés 19 szavazattal és 8 ellenszavazattal a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 7. pontjáról azzal a módosítással, hogy a határidő 2005. december 31.


A közgyűlés 26 szavazattal és 1 ellenszavazattal a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 8. pontjáról.


A közgyűlés 27 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 9. pontjáról.


A közgyűlés 20 szavazattal, 6 ellenszavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 10. pontjáról.


A közgyűlés 19 szavazattal, 7 ellenszavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 11. pontjáról.


A közgyűlés 27 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 12. pontjáról.


A közgyűlés 27 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 13. pontjáról.


A közgyűlés 19 szavazattal, 7 ellenszavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Szavazzunk a kiegészítő határozati javaslatról, a Dráva-Mura Eurorégió Kht. ügyvezetője megbízatásának meghosszabbításáról és a pályázat kiírásról.


A közgyűlés 20 szavazattal, 6 ellenszavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Szavazzunk a kiegészítő határozati javaslatról, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat és a Horvát Kisebbségi Önkormányzattal kötendő együttműködési megállapodás módosításának előkészítéséről.


A közgyűlés 27 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja.

Litter Nándor: Szavazzunk a kiegészítő határozati javaslatról, a Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Iskola szakmai álláshelyeinek csökkentéséről.


A közgyűlés 26 szavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Szavazzunk a kiegészítő határozati javaslatról, a Szlovén – Magyar Határmenti Regionális Fejlesztési Tanácshoz delegált szakértők, szakemberek vonatkozásában.


A közgyűlés 21 szavazattal és 6 tartózkodással a javaslatot elfogadja és az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza:


3/2005.(I.25.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. a 238/1/1997.(VII.1.), a 388/1999.(XII.12.), a 125/2001.(IV.24.), a 126/2001.(IV.24.), a 127/2001.(IV.24.), a 17/2002.(II.5.), az 52/4/2003.(II.25.), a 303/13/b,c/1,2/2003.(X.28.), a 350/2003.(XI.25.), a 359/3/2003.(XI.25.), a 361/5/2003.(XII.11.), a 363/4/2003.(XII.11.), a 369/1/2003.(XII.11.), a 379/2/2003.(XII.11.), az 5/3/2004.(I.29.), a 8/3/2004.(I.29.), a 10/1/2004.(I.29.), a 34/2/2004.(II.26.), a 35/2,3/2004.(II.26.), az 53/2,4/2004.(III.30.), az 57/3/2004.(III.30.), a 87/2/2004.(IV.29.), a 103/2004.(V.25.), a 105/4/2004.(V.25.), a 108/3/2004.(V.25.), a 110/3/2004.(V.25.), a 112/2/2004.(V.25.), a 118/2004.(V.25.), a 137/10,14,19,20/2004.(VI.30.), a 146/4/2004.(VI.30.), a 160/2004.(VI.30.), a 166/1,3/2004.(VII.15.), a 179/2004.(VIII.27.), a 199/4/2004.(VIII.27.), a 216/2004.(IX.28.), a 223/2004.(IX.28.), a 224/1,2/2004.(IX.28.), a 227/2004.(IX.28.), a 228/2004.(IX.28.), a 232/1,2/2004.(IX.28.), a 240/1-7/2004.(X.27.), a 243/9/a-c,10,11/2004.(X.27.), a 244/1,2/2004.(X.27.), a 247/1-3/2004.(X.27.), a 251/2004.(X.27.), a 257/1-4/2004.(X.27.), a 263/1,2/2004.(XI.30.), a 264/2004.(XI.30.), a 266/2/2004.(XI.30.), a 269/a,b,c/2004.(XI.30.), a 270/2004.(XI.30.) és a 271/b,c/2004.(XI.30.), számú határozatok végrehajtásáról szóló jelentést elfogadja.

2. a 236/6/2003.(IX.2.) számú – 7-es főút szabadhegyi csomópont átépítésére vonatkozó – határozat végrehajtásának határidejét 2005. szeptember 30-ig meghosszabbítja.

3. a 35/1/2004.(II.26.) számú – Teleki őt és a Siroma-Plast Kft. telephelye közötti ingatlanok területcseréjére vonatkozó – határozat végrehajtásának határidejét 2005. június 30-ig meghosszabbítja.

4. a 60/1/2004.(III.30.) számú – ingatlan-nyilvántartásba még át nem vezetett ingatlanok rendezésére vonatkozó – határozat végrehajtásának határidejét 2005. június 30-ig meghosszabbítja.

5. a 85/1,3,4,6/2004.(IV.29.) számú – településszerkezeti tervre vonatkozó – határozat végrehajtásának határidejét 2005. szeptember 30-ig meghosszabbítja.

6. a 147/3/2004.(VI.30.) számú – Nyugat-Dunántúli Régió Önálló Brüsszeli képviseletének felállítására vonatkozó – határozat végrehajtásának határidejét 2005. december 31-ig meghosszabbítja.

7. a 198/3/2004.(VIII.27.) számú – nagykanizsai fiatalok Brüsszelben gyakornokként történő foglalkoztatásának lehetőségére vonatkozó – határozat végrehajtásának határidejét 2005. december 31-ig meghosszabbítja.

8. a 219/2004.(IX.28.) számú
– vízvezeték építésére vonatkozó - határozat végrehajtásának határidejét 2005. március 31-ig
– gyalog- és kerékpárút megépítésére vonatkozó – határozat végrehajtásának határidejét 2005. július 31-ig meghosszabbítja.

9. 272/2004.(XI.30.) számú – a Nagykanizsai Régió Ipari Park és Logisztikai Központ Kft. székhelyének áthelyezésével kapcsolatos társasági szerződés módosítására vonatkozó – határozat végrehajtásának határidejét 2005. február 15-ig meghosszabbítja.

10. fenntartja szándékát, hogy a város hulladékgazdálkodási célkitűzéseinek megvalósításában tanúsított együttműködés viszonzásaként Bagola városrésznek támogatást szeretne nyújtani. A támogatás feltételeiről, mértékéről hosszú távú keret-megállapodást, és középtávú támogatási szerződést kíván kötni a Nagykanizsa-Bagola Városrész Szépítő Egyesülettel. A megállapodások részleteit az Egyesülettel közösen ki kell dolgozni, majd a Közgyűlés elé kell terjeszteni.

Határidő: 2005. május 31.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető)

11. a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíj odaítéléséről szóló tájékoztatót tudomásul veszi.

12. az ’56-os forradalom emlékére készülő emlékmű helyéül a Károlyi-kertet jelöli meg.
A művészeti tervpályázat kiírása tartalmazza, hogy a történelmi esemény szellemiségét az emlékhely építészeti jellege fejezze ki.
Felkéri a Polgármestert a pályázati kiírás előkészítésére, melyet meghirdetés előtt a Közgyűlés Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottságával, valamint a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottságával egyeztetni kell.
A pályázat eredményéről a Közgyűlést tájékoztatni kell.

Határidő: a pályázat kiírására 2005. február 28.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető
Karmazin József városi főépítész, osztályvezető)

13. felkéri a polgármestert, hogy a megüresedett Nagyrác utcai Általános Iskola komplex hasznosítására vonatkozó javaslatot terjessze a közgyűlés elé.

Határidő: 2005. június 30.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető)

14.
a.) egyetért Horvat Hrvoje (8863 Molnári, Dózsa u. 6.) a Dráva –Mura Eurorégió Kht. ügyvezetői megbízatásának 2005. április 30-ig változatlan feltételek mellett történő meghosszabbításával.


Határidő: 2005. február 15.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Fehérvölgyi Szabolcs kabinetvezető)

b.) felkéri a polgármestert, hogy az ügyvezető tisztség betöltésére vonatkozó pályázati kiírást terjessze a közgyűlés elé.

Határidő: 2005. február 28.
Felelős: Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Fehérvölgyi Szabolcs kabinetvezető)

15. felhatalmazza a polgármestert a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzattal és Horvát Kisebbségi Önkormányzattal kötött együttműködési megállapodások módosításának elkészítésére.

Határidő: 2005. február 28.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Dr. Szűcs Marianna jogtanácsos)

16. a Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Iskola közgyűlés által jóváhagyott szakmai álláshelyeinek számát 2,26 álláshellyel csökkenti.

Határidő: 2005. szeptember 1.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető
Dencsné Szabó Edit osztályvezető)

17. megbízza az alábbi személyeket, hogy képviseljék a Szlovén – Magyar Határmenti Regionális Fejlesztési Tanácsban Nagykanizsa városának érdekeit:

Területfejlesztési, Területrendezési, Infrastruktúra Fejlesztési Munkacsoport

Tag: Röst János alpolgármester

Gazdasági Idegenforgalmi Környezetgazdálkodási Katasztrófavédelmi Munkacsoport

Tag: Bajzek Beáta VENK tanársegéd

Humánerőforrás-fejlesztés, Oktatási, Képzési, Továbbképzési, Nemzeti Kapcsolatok, Nemzetiségi Politikai, Egészségügyi Munkacsoport

Tag: Dénes Sándor a Batthyány Lajos Gimnázium igazgatója

Megbízatásuk visszavonásig érvényes.

Határidő: 2005. január 31.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Fehérvölgyi Szabolcs kabinetvezető)

18. a fontosabb intézkedésekről, eseményekről szóló tájékozatót tudomásul veszi.

Felelős: Litter Nándor polgármester


2. Interpellációk, kérdések (írásban)


Dr. Kolonics Bálint: Kérdést szeretnék feltenni az intézményvezetők jutalmazásával kapcsolatban. Megkaptam a választ jegyző úrtól, amiben arról tájékoztat, hogy a munkáltatói jogokat a közgyűlés és egyéb munkáltatói jogokat a polgármester úr gyakorolja, ezért az információt a polgármester úrtól kérjem. Milyen vezetői jutalmak kerültek kiosztásra az intézményvezetők részére? Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság működésével kapcsolatban szeretnék szólni. Többször kifogásoltam magam és a bizottság tagjai is, hogy olyan szerződések kerültek véleményezésre az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság elé, amelyek már aláírásra kerültek. Olyan szerződésekkel is találkoztunk, amelyeknek már a teljesítési határideje is lejárt. Majdnem oka fogyottá váltak ezek a szerződések. Hosszas értetlenkedés után nem tudtam semmire vélni, hogy akkor miért ülünk ott és miért elmélkedünk mi ezeken a szerződéseken, amikor azok már aláírásra kerültek. Az év eleje is így kezdődött az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság ülésén. Nem is a tartalmát és a tárgyát tekintve a szerződésnek. Ez formai és eljárásjogi kérdés csak a részemről és nem is az, hogy ezt pusztán mi indokolta. Polgármester úr szerint az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottságnak az önkormányzat munkájában mi a jogállása , és mint szakbizottságnak mi a szerepe? Valóban véleményez is, vagy csak adott esetben utólag a formalitás kedvéért jóvá kell, hogy hagyjon szerződéseket?

Litter Nándor: Írásban fogunk ezekre válaszolni.

Dr. Csákai Iván: A volt Úttörőházat a főiskola bérbe vette, teljes egészében ki akarja használni. Ennek megfelelően az Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola bizonytalan helyzetbe került. Nem lehetne a régi mozi épületéből kialakuló úgynevezett civil vagy közösségi házban az iskola székhelye? Lenne egy igazgatói iroda, titkárság és heti pár órában foglalkoztatás.

Dr. Pintérné Grundmann Frida: Ez egy címzett támogatás, amelyben közoktatási intézmény elhelyezése nem szerepel. Az alapítványt, magát el lehet helyezni, csak a kettőt külön kell választani. Az egyik az alapítvány, mint civil szervezet, a másik pedig egy intézmény, amit működtet. Az intézmény működési engedélyének kiadásához a költségvetési törvényben módosított közoktatási törvény tételesen felsorolja, hogy milyen feltételnek kell megfelelni a székhelynek és telephelynek is. Előírja, hogy milyen helyiségekkel kell rendelkezni, milyen tantermekkel kell rendelkezni, milyen felszerelési jegyzéknek kell eleget tenni. Amire készül a mozi épülete ez, ezt nem tudja. Az egy dolog lenne, hogy nyilván akkor annak megfelelően lehet átszabni, de a címzett támogatás megítélésem szerint ezt a feladatot nem sorolja fel. Tehát intézmény működtetését nem tartalmazza.

Polai József: Mindenki számára közismert, hogy Nagykanizsa városban lévő orvosi rendelők állapota milyen. Azt hittem az elmúlt év végén, hogy készülni fog egy közgyűlési előterjesztés, mégpedig azért hittem, mert a még előtte lévő időszakban az Alapellátási Intézmény elkészítette a felújítási igényét, amely véleményem szerint mutatja a rangsort is, hogy mely sorrendben lenne célszerű a munkát megkezdeni. Készül-e a jövőben ilyen közgyűlési előterjesztés, amely tartalmaznál legalább ennek az igénynek az első négy orvosi rendelőjének a felújítását és azok költségeit, és azokban a kiskanizsai szerepel-e?

Litter Nándor: Erre a költségvetés keretei között válaszolunk majd. Más választ most én nem tudok erre adni.

Halász Gyula: A közintézményeink akadálymentesítése milyen fázisban van, előkészítést és megvalósítást tekintve? Ahol az akadálymentesítés megtörtént, az megfelel-e a műszaki szabályoknak, elvárásoknak? Műszaki ellenőrzése megtörténik-e ezeknek az akadálymentesített feljáróknak, bejáróknak? A volt mozi épületének végleges tervét mikor ismerheti meg a szakbizottság és a közgyűlés? Mikor kezdődik a kivitelezés?

Karmazin József: Az intézmények akadálymentesítésére elkészült egy komplex dokumentáció. A költségvetés fog választ adni arra a kérdésre, hogy akadálymentesítés címén ezek közül melyiknél kezdődhet munkálat 2005-ben, valamint az intézmények felújítása keretében, ahol csak úgy lehet a felújítási munkát végrehajtani, hogy az akadálymentesítési munkák is elkészülnek. Ez a két költségvetési sor fog választ adni képviselő úr kérdésére. Ahol megtörtént az akadálymentesítés, az mind építési engedély köteles munka volt. Feltehetően az építési engedélyezési eljárásban vizsgálják ennek a műszaki megfelelőségét. A mozi beruházásával kapcsolatban az engedélyezési tervek az elmúlt évben elkészültek és az építési engedélyt is megkapta a város december hónapban. A kiviteli tervek észrevételezése után a tervező kiegészítette a dokumentációt és az elmúlt héten megküldte. A végleges tervek rendelkezésre állnak és a bizottságok ezt megismerhetik a következő ülésükön.

Bicsák Miklós: A téli felkészüléssel kapcsolatban nem vagyok megelégedve. Azt tapasztaltam ma reggel, hogy az utakat a Felsőerdő utcától nem tisztították le. Ha munka van, azt akkor kell elvégezni, amikor munka van. Kérem ez ügyben az intézkedést.

Gáspár András: Van a városnak egy hóeltakarítási szerződése. Ebben le van írva, hogy milyen ütemezésben, milyen munkát kell elvégezniük. Éjjel három órakor kezdték a munkát. A szerződésnek megfelelően dolgoztak. Már Palin is ki van takarítva.

Zakó László: Szülőként és képviselőként nemcsak a gyermekek szellemi táplálékáért vagyunk felelősek, amit az iskolában megkapnak, hanem a fizikai táplálékukért is. Az iskolai büfék kínálatában túlsúlyt kapott a különböző chips, cola, gumicukor árusítása. Ezek kimutathatóan allergiát, szív- és érrendszeri problémát okoznak és az elhízásban is komoly szerepe van. Ezek az élelmiszernek nevezett készítmények tele vannak színezékkel, tartósítószerrel, íz-fokozóval és különböző „E” sorozatokkal. Úgy érzem, hogy ennek a folyamatnak a magunk eszközeivel gátat kell vetni. Polgármester úr tervez-e egy átfogó, gyors ellenőrzést ezen a fronton? Meg kellene határozni azon élelmiszerek körét, amit az iskolai BÜFÉ-ben forgalmazhatnak.

Sajni József: Zakó úr valós problémát feszeget. Van egy szerződéses viszony a BÜFÉ üzemeltetője és az intézmény között. Gyakorlatból mondom, hogy amennyiben azok az élelmiszerek, amelyek most a gyerekek kezébe kerülnek, kerülnek, akkor feltehetően fel fogja mondani a szerződést, mert akkor nem éri meg. Az intézmények nem tudják ezt a problémát megoldani. A probléma ott kezdődik, hogy a gyerekeket otthon szoktatják hozzá ezekhez az élelmiszerekhez. Volt olyan, hogy kitiltották ezeket az élelmiszereket a BÜFÉ-ből, akkor a gyerekek a legközelebbi boltban vették meg és meg is veszik most is, és azzal mennek be az intézménybe. Egy nagyon végiggondolt és nemcsak az intézményekre kiterjedő megoldásnak kellene valahol megszületni.

Litter Nándor: Megkérem Dr. Pintérné Grundmann Fridát, hogy tájékozódjon ebben az ügyben.

Dr. Pintérné Grundmann Frida: A tájékozódáson túl vagyunk. Egyetlen jogszabály van születendőben, amivel pénzügyileg kívánja a minisztérium támogatni majd azokat az iskolai BÜFÉ-ket, amelyek egészséges életmódra szoktatnak. Az megtehető, hogy az intézmény vezetője nem engedi be az ital-automatákat az iskola területére.

Litter Nándor: Ezek szerint a közeljövőben visszatérünk ennek a problémának a kezelésére.
Kérdezem Bicsák képviselő urat, hogy az interpellációjára írásban adott választ elfogadja-e?

Bicsák Miklós: A Zala Volán hogyan mer olyan választ adni, hogy kényelmi szempontokról van szó?

Litter Nándor: Február 1-jén reggel 8 órakor találkozunk a Zala Volánnal. Ez is téma lesz.

Bicsák Miklós: Nem tudom így elfogadni, mert a lakosság teljesen fel van háborodva.

Litter Nándor: Szavazzunk a válasz elfogadásáról annak figyelembevételével, hogy további egyeztetéseket folytassunk a Zala Volánnal.


A közgyűlés 10 szavazattal, 10 ellenszavazattal és 2 tartózkodással a választ nem fogadja el.


Litter Nándor: A Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottságnak kell akkor foglalkozni az üggyel. Tóth László képviselő urat kérdezem, hogy a választ elfogadja-e?

Tóth László: Fenntartásokkal, de elfogadom.

Litter Nándor: Az M7-sel kapcsolatban szeretném elmondani, hogy két időpontot ajánlottunk a jövő héten az Autópálya Rt-nek. Reményeink szerint az az egyeztetés, amit a válaszban jeleztünk, létrejön. Halász Gyula képviselő urat kérdezem, hogy a választ elfogadja-e?

Halász Gyula: Elfogadom a választ azzal a kiegészítéssel, hogy a tárgyalás terjedjen ki a vasúti szállításra is. Akár a sóder, akár a töltőanyag szállítást próbálják meg vasúti úton megoldani. A jegyző úr jelezte felém, hogy a rókákkal kapcsolatban valamilyen intézkedést tett. Hol tart ez a dolog? Mert jelenleg is fennáll ez a probléma.

Partiné Dr. Szmodics Györgyi: Körülbelül két-három héttel ezelőtt felvettük a kapcsolatot a Vadász Felügyelőséggel, akkor azt az ígéretet kaptuk, hogy fegyveres vadőrrel megpróbálnak hatékonyan intézkedni, vagy elijeszteni a rókát, vagy pedig, ha más módszer nincs, akkor a kilövéssel. Visszajelzést azóta nem kaptunk, de meg fogjuk kérdezni, hogy mi a helyzet.

Dr. Szabó Csaba: Ezek az állatok is életteret igényelnek és urbanizálódnak. Ma, amikor a veszettség elleni immunizálás megoldottnak tekinthető és gyakorlatilag nincs veszett róka, legyünk egy kicsit toleránsabbak.

Halász Gyula: Sajnos az van, hogy a gyerekek szeretik a rókát, viszont nagyon sok felnőtt pedig megijed tőle. A lépcsőházakhoz elvonulnak már a rókák. Van olyan lakó, akit ez félelemmel tölt el. A választ elfogadom.

Litter Nándor: Dr. Csákai Iván képviselő urat kérdezem, hogy a választ elfogadja-e?

Dr. Csákai Iván: Kaptam egy választ, amit nem tudok elfogadni. Ellentmondás van aközött, amit Kulbencz úr elmondott a közgyűlésen, és amit leírt. Itt az van, hogy járőrszolgálatban történt ez az ominózus büntetés, akkor nem erről volt szó. Kicsit furcsának tartom azt, hogy eleve feltételezi az ügyfélről, hogy hazudott. Ez van leírva. Ilyen választ nem lehet elfogadni, hogy nem bizonyította be. Egy őrt kellett volna az autó mellé állítani - ez van leírva -, hogy bizonyítsa, hogy egy nagy súlyú háztartási gépet vitt fel. Felháborító az, hogy eleve feltételezi azt, hogy az ügyfél hazudott. Kulbencz úr azt mondta, hogy civilben is, titkosrendőrként is büntethetnek. Ez elhangzott. Itt pedig le van írva, hogy a járőrszolgálatot teljesítő Közterület Felügyelők hivatalos személyek, egyenruhát viselnek és általában párban közlekednek. Most akkor ki mond igazat?

Németh István: Kulbencz úr ma Budapesten van a minisztériumban egy előadáson, ha jön, akkor válaszol a kérdésre, mivel ezt Ő írta. Írásban válaszolunk ismételten és megvizsgáljuk az ügyet.

Litter Nándor: Akkor napoljuk el a kérdést a következő találkozásig, amikor itt lesz Kulbencz úr.

Zakó László: Itt emberi életről van szó és ezért felrúgva a műfaj szabályait, hogy a kérdésekre adott válaszok elfogadásában most én kértem szót. Dr. Szabó Csaba képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy bár nem vagyok a biológia professzora, de azért az általános iskolai tanulmányaimból emlékszem rá, hogy a róka visszahúzódó életet él és az a róka, amelyik a városba bemegy és lépcsőházban húzza meg magát, az már több mint gyanús. Ne biztassa a gyerekeket a megsimogatásukra.

Litter Nándor: Dr. Kolonics képviselő urat kérdezem, hogy a kérdésére a választ elfogadja-e?

Dr. Kolonics Bálint: Az első kérdésre a válasz azt gondolom, hogy jegyző úr nem kellő komolysággal írta le. Az SZMSZ egyértelműen rendelkezik arról, hogy ki vezeti a hivatalt, és ki gondoskodik arról, hogy az előterjesztések a közgyűlés elé kerüljenek. Ez az én álláspontom. Nem fogadom el a választ.
A második kérdésre adott válasszal kapcsolatban a másik részére feltettem a kérdést polgármester úr felé a jutalmak és intézményvezetők jutalmazásával kapcsolatban. A hivatali dolgozók jutalmazásával kapcsolatban itt összességében szerepel az összegszerűség. Azt kértem, hogy legalább osztályra vagy osztályvezetőre lebontva nagyságrendileg szerepeljen az, hogy ki, milyen jutalomban, ha nem is nevén nevezve, de beosztásánál és az összegszerűségénél meghatározva, hogy tudjuk azt, hogy kinek a munkáját kell elismerni. Nem kellő részletes a válasz, ezért nem fogadom el. A harmadik válasszal kapcsolatban, az SZMSZ értelmében erről a válaszról, amennyiben a képviselő nem fogadja el, a közgyűlésnek szavazni kell, hogy elfogadja-e vagy sem. Azt gondolom, hogy ezt úgy nem tudja megtenni, amennyiben a képviselő, így az általam benyújtott interpelláció írásos formában nem áll itt mellette. Elég hosszú volt ez az interpelláció, én magam sem emlékszem fejből mindenre vissza, nemhogy képviselőtársaim, hogy egyáltalán el tudják azt dönteni, hogy az általam felvetett kérdések megválaszolásra kerültek-e. Elvárnám a jegyző úrtól, hogy az írásos benyújtott írásos interpellációt ehhez a válaszhoz mellékelje, hogy a képviselők eldönthessék, hogy valóban miről is szól a válasz és valóban kimeríti-e az általam feltett kérdéseket. A másik gondom az időzítéssel van. Én ezt a november 30-i közgyűlésen nyújtottam be. December 14-én soros ülést tartott a közgyűlés, ami a 14. nap volt. Az SZMSZ értelmében 15 napon belül kellene a választ megadni. Azt gondolom, hogy ez esetben a 14. napon meg kellett volna kapnom a választ, mégpedig azért, mert a közgyűlés önálló napirendi pontra vette fel a Közterület Felügyelet munkáját és az én interpellációm szorosan kapcsolódott ehhez a témakörhöz, pontosan a működéssel és szabálysértésekkel, a törvénytelen működéssel kapcsolatban. Tehát, amennyiben ez önálló napirendként szerepelt és erről a közgyűlés tárgyalt, akkor nyilván a közgyűlés és így a hivatal és az előterjesztő felkészült ebben a témakörben, így a jegyző úr is. Tehát erre a kérdésre nekem itt választ kellett volna kapnom. Nemcsak nekem, hanem a képviselőtársaimnak is, méghozzá azért, hogy az önálló napirend kapcsán a döntési helyzetüket is megkönnyítette volna az, amennyiben ez a válasz akkor itt a képviselők asztalán fekszik. Ugyanis kimerítőbb és szélesebb tájékozódást nyújt a Közterület Felügyelet munkájáról. Én azt kérem a jegyző úrtól, hogy napoljuk el az interpellációra adott választ. Csatolja hozzá a benyújtott interpellációmat. Emlékszem arra, hogy a sajtó képviselőjének is át kell adni a választ és a kérdést is. Írásos formában megjelent a képviselői interpelláció és arra adott válasz is. Azt kérem, hogy ez legalább a képviselők elé ez kerüljön, és akkor eldönthessük azt, hogy a konkrét kérdésekre a konkrét választ megkapom-e, mert itt a jogszabályhelyekre történik hivatkozás, de konkrétan kimondva minden kérdésre nem kapom meg a választ. Kérem, hogy ezt szíveskedjen csatolni hozzá és ismételten erről döntsünk, hogy elfogadható-e, vagy sem. Mivel a konkrét kérdésre a konkrét választ nem kapom meg, a jogszabály helyekre világosít fel jegyző úr, számomra világos is lenne, mivel a jogszabályokat valamelyest ismerem, de képviselőtársaim számára nem biztos, hogy konkrétan megadja a választ a kérdésben, tehát előzetesen jelezem, hogy nem tudom elfogadni a választ.

Dr. Kelemen Marcell: A két kérdés és az egy interpellációval kapcsolatban néhány megjegyzésem lenne. Az egyik kérdése arra vonatkozott, hogy a soron kívüli ülésre kinek kellett volna készíteni előterjesztést. Én azt hiszem és meggyőződésem, hogy a Polgármesteri Hivatal minden előterjesztést elkészít, amely elkészítésére felkérést kap akár az Önök részéről, akár bármely képviselő részéről, akár a polgármester úr részéről. Nyilvánvaló, hogy a gyakorlat az, hogy elsősorban polgármesteri előterjesztések kerülnek ide, ha soron kívüli ülés van és a Polgármesteri Hivatal közreműködését, legyen ez adminisztratív, szakmai, bármilyen technikai, vagy tudásbeli információs kérés, ennek mi eleget teszünk. Ilyen megkeresés sem az Önök részéről, sem más részéről nem érkezett. Természetesen ez az előterjesztés készítés csak azokra az adatokra vonatkozik, amiről nekünk a Polgármesteri Hivatalban tudomásunk van. Tehát gazdasági társaságok, vagy Kht-k vezetőitől nem tudunk beszerezni anyagot, vagy helyettük nem tudjuk az információt megadni Önöknek. Az interpellációval kapcsolatos válasz, ami a Közterület Felügyelet működésére vonatkozik: 15 napon belül lehet az Ön kérdéseire, az interpellációjában feltett kérdésekre választ adni. Ez a 15 napos határidő betartásra került. A december 14-i közgyűlésen volt egy külön napirendi pont, e napirendi pont keretében e kérdéseket szintén fel lehetett volna tenni, és akkor erre ott a közgyűlésen a választ a kollégám – mert ezen a közgyűlésen én személyesen nem vettem részt –, az aljegyzőnő választ adott volna. Egyébként két külön napirendi pont az interpelláció, illetve a Közterület Felügyelet ügye. Természetesen a kettő összefügg. Én úgy gondolom, hogy tisztességgel megadtuk a választ és kérem, hogy fogadják el az interpellációra adott válaszomat.

Litter Nándor: Előterjesztések kérdéséről szavazunk.

Dr. Kolonics Bálint: Jegyző úr azt említtette, hogy feltehettem volna a napirenddel kapcsolatban is a kérdéseimet, akkor most kérem itt a közgyűlésen a tisztelt jegyző urat, hogy, azt gondolom, hogy az októberi és a decemberi közgyűlésen volt ez napirend, a jegyzőkönyv nekem is rendelkezésemre áll, feltettem a kérdéseimet. Kulbencz úr nem tudott a kérdéseimre válaszolni, ezért tiszteltem meg a jegyző urat azzal, hogy neki teszem fel a kérdéseimet és tőle várom a választ. Amennyiben ez így volt, akkor tekintsék át a jegyzőkönyvet és akkor továbbra is várom, mert ezt is bejelentettem a decemberi közgyűlésen, hogy a továbbra is várom a kérdéseimre a válaszokat és nem kaptam meg.

Litter Nándor: Újraszavazunk az előterjesztések készítésével kapcsolatban.


A közgyűlés 20 szavazattal és 8 ellenszavazattal a választ elfogadja.


Litter Nándor: Vezetői jutalmak vonatkozásában szavazzunk a válasz elfogadásáról.


A közgyűlés 19 szavazattal, 7 ellenszavazattal és 1 tartózkodással a választ elfogadja.


Litter Nándor: Kolonics úrnak volt egy javaslata, hogy napoljuk el az ügyet. Azt gondolom, ezzel a szavazással, hogy elfogadjuk vagy nem fogadjuk el a választ, a kérdés eldől. Kérem, szavazzunk jegyző úr válaszának elfogadásáról.


A közgyűlés 20 szavazattal és 8 ellenszavazattal a választ elfogadja.



3. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének …/2005.(….) sz. rendelete a belterületi határvonal módosítására vonatkozó többször módosított 43/1995.(XII.20.) sz. rendelet módosítására (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Karmazin József: (Röviden ismerteti az előterjesztésben foglaltakat.) Az előterjesztés a kérelemnek megfelelő területeket tartalmazza, ugyanakkor a bizottsági üléseken felmerült az az igény, hogy a rendezési terv által érintett további területek belterületbe vonásával is foglalkozzon a közgyűlés. Erre vonatkozó rendeleti javaslatunkat előkészítettük, tehát ha olyan döntés születik, hogy az előterjesztésen túlmenően is belterületbe von területet a közgyűlés, akkor rendelkezésünkre áll az a tervezet is.

Dr. Fodor Csaba: Ezeken az ingatlanokon mennek-e keresztül olyan vezetékek, amelyek esetleg a beépíthetőséget érinthetik? Szolgalmi joguk van-e vagy nincs, vagy egyáltalán kell-e? A határozati javaslat 1. pontjához módosító javaslatom lenne: nem a kérelmezőkkel kellene megállapodni, hanem a belterületbe vonással érintett ingatlanok összes tulajdonosával. Nem csak ezeket a költségeket, közmű, energiaellátás útépítés költségeit, hanem még magát az egész belterületbe vonással kapcsolatos költségeket is meg szokták osztani, amennyiben önkormányzati tulajdonú ingatlant és egyéb más magántulajdonban lévő ingatlanokat érintenek ezek a munkák.

Litter Nándor: Javaslom, hogy ez így kerüljön átvezetésre az 1. pontban, hiszen az alapvető szándék is ez volt.

Karmazin József: A csatolt rendezési terv kivonat is tartalmazza, hogy a közvetlen beépítésre alkalmas telkeket nem érinti, de ugyanakkor az árok felé vannak gázvezetékek, az árkon túl pedig elektromos energiavezetékek. Ezt a beépítési lehetőséget nem érintik.

Papp Nándor: A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság támogatja a javaslatot azzal a kiegészítéssel, hogy a valós költségeket a tulajdonosok viseljék, hogy a belterületbe vonás és a művelés ág változás megtörténjen. A másik pont esetében pedig csatlakozom Fodor képviselőtársamhoz, jó lenne, ha az egész területet belterületbe tudnánk vonni, és ennek érdekében meg kellene keresni a tulajdonosokat.

Budai István: A Pénzügyi Bizottság döntése összecseng Fodor úr által elmondottakkal és az a bizottság kérése, hogy egyben kezelje a Péterfai utcától dél-nyugatra eső területet.

Litter Nándor: Kiosztásra kerül a módosító javaslatnak megfelelő rendeleti javaslat. Van-e kifogás vagy észrevétel, hogy az egész érintett terület belterületbe vonása induljon meg azokkal a feltételekkel, hogy az ezzel kapcsolatos költségek … A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság kérése is volt, hogy az egész terület kerüljön belterületbe vonásra. Ezt teljesítette a hivatal. A belterületbe vonás költsége, közműköltségek az ott tulajdon lévőket terheli.

Cseresnyés Péter: A szakosztály által most kiosztott anyag azzal a kéréssel egyezik meg, amit a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság kért, hogy az egész területet vonják belterületbe?

Litter Nándor: Igen.

Bicsák Miklós: Én is azt szerettem volt kérdezni, amit Cseresnyés úr.

Litter Nándor: Kérem, hogy ennek a módosításnak megfelelően döntsünk az egész érintett területnek a belterületbe vonásáról és így fogadjuk el a rendeleti javaslatot. Kérem, szavazzunk.


A közgyűlés 24 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja:


1/2005.(II.4.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 1/2005.(II.4.) számú rendelete a belterületi határvonal megállapítására és módosítására vonatkozó többször módosított 43/1995.(XII.20.) számú rendelet módosítására.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)


Litter Nándor: A határozati javaslatot annak megfelelően, amit Papp Nándor és Fodor Csaba elmondott, módosítjuk. Tehát a belterületbe vonással érintett összes terület viseli a belterületbe vonás költségeit, illetve a közműköltségeket is a helyi szabályoknak megfelelően rájuk kell terhelni. Kérem, szavazzunk erről. Erről megállapodást kell velük kötni, mielőtt a végrehajtás megtörténik.


A közgyűlés 24 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


4/2005.(I.25.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. felkéri a polgármestert, hogy a magántulajdonú földrészletek építési telekké történő alakításához szükséges önkormányzati területrészek értékesítése előtt az összes érintett ingatlantulajdonossal a belterületbe vonás költségei tekintetében továbbá, a szükséges közmű-, energiaellátás és útépítés hozzájárulás kérdésében állapodjon meg.

2. a Nagykanizsa 037/27 helyrajzi számú út művelési ágú forgalomképtelen ingatlanát, beépítetlen területté és forgalomképessé nyilvánítja.

Határidő: 2005. február 15.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető)



4. Az állattartás szabályairól szóló 52/2004.(XII.22.) számú rendelet módosítása (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Litter Nándor: A múlt hónapban elfogadott rendelet módosításáról van szó, amely nem csak a helyi közvéleményben erős kritikát váltott ki – egyrészt a végrehajthatóságát illetően, hogy a kutyák és a macskák vonatkozásában ez a rendelet végrehajtható-e, ezért a macskákra vonatkozó szabályozást töröltük ebből a rendeletből, a kutyák vonatkozásában pedig egy megengedőbb szabály kerül be a rendeletbe, ami azt jelenti, hogy a jelenleg tulajdonban lévő kedvencek, amennyiben bejelentik a tartók, addig amíg élnek a család környezetében, tovább élhetnek, illetve a kutyák vonatkozásában négy lenne a kertes családi házakban a tartható maximális szám.

Papp Nándor: A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság a módosítást nem támogatta.

Litter Nándor: Kérem, szavazzunk a rendeleti javaslatról.


A közgyűlés 24 szavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja.


2/2005.(II.4.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2/2005.(II.4.) számú rendelet az állattartás szabályairól szóló 52/2004.(XII.22.) számú rendelet módosításáról.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)



5. A közterületek és közterület jellegű területek használatáról szóló 51/2004.(XII.21.) számú rendelet módosítása (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Dr. Kelemen Marcell: Az elmúlt alkalommal módosította a közgyűlés a közterületek és közterület jellegű területek használatáról szóló rendeletet, amelyben egy rossz díjtétel került feltüntetésre, és most ez a díjtétel változik helyesen. A 15.000 Ft/m2 lesz 1.500 Ft/m2/hó.

Litter Nándor: Kérem, szavazzunk a rendeleti javaslatról.


A közgyűlés 27 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja:


3/2005.(II.4.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 3/2005.(II.4.) számú rendelete a közterületek és közterület jellegű területek használatáról szóló 51/2004.(XII.21.) számú rendelet módosításáról.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)



6. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közbeszerzési Szabályzatának megalkotása (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Litter Nándor: Az ülés előtt kiosztottuk a Közbeszerzési Bizottság tagjainak névsorát. Javaslom, hogy ez a Közbeszerzési Szabályzat 1. számú mellékletét képezze. Amennyiben elfogadjuk a Közbeszerzési Szabályzatot, akkor a költségvetésünkkel egyidőben vagy azzal párhuzamosan, vagy azt követően el kell készítenünk a Közbeszerzési Tervet, és a Közbeszerzési Tervnek legyen egy melléklete, amely a szakértők névsorát tartalmazza azért, hogy ismerve azokat a közbeszerzési feladatokat, a megfelelőbb szakértők kerüljenek hozzárendelve az aktuális éves feladatainkhoz.

Dr. Fodor Csaba: A bizottság összetételét célszerű lenne a szabályzatban meghatározni. Legyen az 1. számú mellékletben név szerint. A szabályzatban átdolgozandónak tartanám, hogy kötelező legyen mindig a 2. számú mellékletben felsorolt személyek, szakértők közül legalább kettő főt véleményezési joggal beválasztani mindenféle Közbeszerzési Bizottság által bírált eljárásba, mint ahogy eddig elvileg volt is ilyen. Nem találtam meg az anyagban, hogy kiből lesz közbeszerzési referens. Köztisztviselő lesz, tehát a hivatal munkatársa lesz köztisztviselőként, vagy miként kerül ebbe a szabályzatba? Maga a Közbeszerzési Szabályzat személyi hatálya csak az önkormányzatra vagy az önkormányzat intézményeire is kiterjed-e? A nemzeti értékhatárok alatti közbeszerzésekre vagy beszerzésekre van-e hatályos rendeletünk, ami továbbra is kötelező pályáztatásokat vagy versenytárgyalásokat ír elő, és a szerint fogunk-e dolgozni a jövőben? Mert ha igen, akkor azt célszerűnek tartanám ide írni a I. fejezetbe – megjegyezve, hogy bár nem tartozik a tárgyi hatálya alá, de azokra az eljárásokra másik rendeletünk vonatkozik. A II. fejezet 2. pontjában az éves összesített Közbeszerzési Tervet a Közbeszerzési Bizottság, a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság és a Pénzügyi Bizottság véleménye alapján a közgyűlés tárgyalja - azt gondolom, hogy ezt minden bizottságnak tárgyalnia kellene, és a bizottsági javaslatokkal együtt kerülne ide, hiszen a Közbeszerzési Terv érintheti az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottságot, az Szociális és Egészségügyi Bizottságot, a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottságot nagy valószínűséggel minden építészeti, felújítási, stb. érinti, a többieket pedig funkcióján fogva érinti. Ezt így ki kellene bővíteni. Azt mondtam, hogy a VI. pontban a Közbeszerzési Bizottság tagjait vagy itt soroljuk vagy utalunk rá, hogy az 1. számú mellékletben meghatározott személyek látják el ezeket a feladatokat. A VI/4. pontban kötelező lesz az én javaslatom szerint a két tag. A VII. fejezet 1. pontban arról beszélünk, hogy a közgyűlés a Közbeszerzési Bizottság javaslatára dönt az eljárás lefolytatásáról, és felhatalmazza a polgármestert az eljárás végén kötendő szerződés aláírására. Véleményem szerint ide be kellene tenni a későbbi félreértések elkerülése végett, hogy külön közgyűlési döntéssel. Tehát ne az elején hozzuk meg azt a közgyűlési döntést, hogy elindítjuk és egyben fel is hatalmazzuk a polgármester urat, hogy írja majd alá a szerződést. Gondolom azt volt a szándék, egyszer döntünk, hogy igen, utána pedig döntünk, hogy alá lehet írni a szerződést vagy nem. A 2. pontban hiányt látok a közbeszerzési értékhatároknál. Azt mondjuk, hogy a nemzeti értékhatárok felét eléri, de azt meg nem haladó közbeszerzéseknél ez az eljárás, ami – a nemzeti értékhatárokat elérő és meghaladóan maga ez a szabályzat, és a kettő között van egy fél rész, amiben ki kell mondanunk, hogy azokat ki bírálja el. Bár a végén van egy utalás, mintha azt a Közbeszerzési Bizottság bírálná el, de ezt szeretném már itt pontosítani, és akkor összerakni nullától ezeket a számsorokat, hogy kinek mikor milyen hatásköre lesz. A VIII. fejezetben a Közbeszerzési Bizottságnak álláspontom szerint a meghatározásánál el kell dönteni, hogy állandó bizottság, és ha állandó bizottság, akkor ez azonos jogokkal bíró állandó bizottság-e, mint a Pénzügyi Bizottság, a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság, Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság, Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság, stb. bizottság, és akkor az ahhoz fűződő jogosítványokkal, stb., vagy nem ilyen jellegű állandó bizottság. Akkor pedig ki kellene találni, hogy milyen bizottságot hozunk létre, amely álláspontom szerint véleményező és bíráló – még tennék egy gondolatjelet, és hozzátenném, hogy javaslattevő, hiszen a döntésre jogosultnak ő teszi meg a javaslatot, tehát ha meghatározzuk a bizottságot ily módon, akkor ezt feltétlenül bele kellene építeni. A szakértői kérdést végig kellene vezetni az egész anyagon. A VIII/3. pont 6. francia bekezdésénél azt mondjuk, hogy a bizottság meghatározza a lefolytatandó eljárás fajtását – azt kérem, hogy ezt ne a bizottság tegye meg, ezt a közgyűlés el fogja tudni dönteni, amikor eldönti azt, hogy kiír egy közbeszerzési pályázatot vagy nem, akkor a lefolytatandó eljárásról ott már kellő ismeretekkel rendelkezik, hogy ezt eldöntse. Ezt ne telepítsük mi ehhez a Közbeszerzési Bizottsághoz. Azt kérem, hogy a közbeszerzési referens ne javaslatot tegyen, hanem előterjesztene – javaslatot majd maga a Közbeszerzési Bizottság a döntési jogosultaknak általában. A jegyzőkönyvvel egyetértek. Ott pontosan ki kellene emelni, hogy a jegyzőkönyvnek – ha már ilyen nagyon részletes szabályzatot készítünk – mit kell tartalmazni – a jelenlévőket, a vitában elhangzott fontosabb állásfoglalásokat, véleményeket, a határozatokat, a határozat meghozatalával kapcsolatos felmerült szavazási részarányokat, illetőleg értelemszerűen a kisebbségben maradó fél külön nyilatkozatát, amennyiben kívánja, hogy ez a jegyzőkönyvben szerepeljen. A IX./6. pontban az van, hogy a polgármester túllépést engedélyez, amennyiben 10 %-ot vagy 5 millió Ft alatti az eltérés. Azt gondolom, hogy helyes azzal a feltétellel, hogy a Közbeszerzési Bizottság javaslata alapján, és engedélyezhet. Ne legyen kötelező, cogens szabályként, hogy engedélyez – engedélyezhet, ha akar. Ha nem akarja engedélyezni, a közgyűlés elé hozza, és döntse el a közgyűlés, vagy azt mondja, hogy nem járul hozzá.

Litter Nándor: Ennek a nagy részével egyetértek, csak legutóbb azért halasztottuk el a napirend tárgyalását, hogy legyen időnk, hogy mindenki megtegye az észrevételeit annak érdekében, hogy a mai napon dönthessünk a Közbeszerzési Szabályzatról.

Papp Péter Pál: A Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság többségi szavazással elfogadja az előterjesztést két módosítási javaslattal – amit Fodor úr már említett, azokat újra nem említetem. Az egyik a VI. fejezet 1. pontjának második mondata, ami a közbeszerzési referens és az eljáró ügyintéző szerepét taglalja, és úgy jelzi, mintha ez a két személy egymás mellé rendelt lenne. Mi a munka jobb és nyomon követhetőbb ellátása végett azt javasoljuk, hogy ez a két személy egymásnak alá-fölé rendeltje legyen, és akkor az utolsó mondatot úgy javasolnánk módosítani, hogy az eljárás megindítása előtt szükséges döntések meghozatalát segítő előterjesztések elkészítése a közbeszerzési referens – új szöveg jön: feladata és hatásköre, az illetékes szakmai osztály vezetője által kijelölt eljáró ügyintéző szakmai segítségével. A referensnek kellene prioritást adni, de nem szabad kihagyni a szakosztály által delegált eljáró ügyintézőt sem. A másik ilyen egyszavas javítási javaslatunk a X/2. pontja, ahol a polgármester a Közbeszerzési Bizottság döntését felülbírálhatja, ha azt jogszabálysértőnek ítéli, és azt a közgyűlés elé kell terjesztenie – mi a jogszabálysértő szó helyett, ha bármilyen okból nem elfogadhatónak tartja szöveget javasoljuk. Ne csak akkor legyen a polgármesternek joga felülbírálni a Közbeszerzési Bizottságot és a közgyűlés felé fordulni, ha konkrét jogszabálysértésről van szó, hanem bármilyen aggálya van, akkor ezt megtehesse.

Tóth László: Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság 7 szavazattal (egyhangúlag) az alábbi 4/2005. számú határozatot hozta: a Közbeszerzési Szabályzat VII. fejezet 3. pontját törlésre javasolja, amely arról rendelkezik, hogy ad hoc bizottságot állíthat fel a közgyűlés. Ennek figyelembevételével elfogadásra javasolja. A magam észrevétele a szabályzattal kapcsolatban, hogy valóban át kell vezetni vagy e szabályzat mellékletében a 83/2004. számú határozatban foglaltakat, amelyben a közgyűlés döntött a Közbeszerzési Bizottság összetételéről, vagy az SZMSZ-ben kell rögzíteni. Javaslom, hogy a VII. fejezet 2. pontja csak annyit tartalmazzon, hogy a közgyűlés helyett a mindenkori nemzeti értékhatárok felét elérő, de azt nem meghaladó közbeszerzések esetén a közbeszerzési eljárások lefolytatásáról a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság dönt.

Röst János: Az elhangzottak nagy részével egyet lehet érteni, ezek pontosítások, illetve vannak benne érdemi javaslatok is. Viszont az anyagban nem szerepel konkrétan, hogy ki a felelős az eljárás jogszerűségéért és törvényességéért. Ez elvileg a IX. fejezetet érinti, viszont áttekintve a komplex felelősség kérdése nincs rögzítve. Éppen ezért azt javasolnám az 1. pont folytatásaként, hogy a közbeszerzés jogszerűségéért, törvényességéért a jegyző felel. Ezzel ki van elégítve a felelősség kérdése is, és a későbbiekben ilyen kérdés nem vetődik fel.

Papp Nándor: A 7. ponthoz lenne pontosításom.

Litter Nándor: A 3. pontjához? Ezt javasolták törölni.

Papp Nándor: De ezt a részét is pontosítanám, hogy valamelyik részét bent kellene hagyni, ugyanis az van benn, hogy a Közbeszerzési Bizottság 5 fő képviselő tagja, valamint kettő fő nem képviselő szakértő tag. Ki kell-e, illetve szabad-e kizárni a képviselőket, mint szakértőket?

Litter Nándor: Igaz. Ez visszavezethető arra, hogy egyrészt töröljük azt, hogy szavazati joggal bírnak – ezt elfogadom a többségi vélemény alapján. Ön pedig azt mondja, hogy két fő szakértő – Dr. Fodor Csaba azt mondta, hogy mindig legyen szakértő –, de ne legyen kizárva, hogy képviselő nem lehet, mert vannak az egyes területeknek specialistája.

Papp Nándor: Ha külső szakértő jön, akkor valamilyen javadalmazásuk legyen.

Litter Nándor: Ez egyértelmű, de a képviselő nem.

Papp Nándor: Az természetes, az az SZMSZ-ben szerepel.

Litter Nándor: Elfogadja, hogy lenne majd egy Közbeszerzési Terv, amellett lenne egy szakértői lista, mert minden évben változhat esetleg a szakértők köre is, és akkor ott döntsünk a javadalmazásukról?

Papp Nándor: A szakértői listát pontosítani, illetve szélesíteni kell. Az ad hoc bizottságot töröljük? Mert jelen pillanatban úgy működik – az építés felügyelet. Ha ez más, akkor nem szóltam.

Budai István: A Pénzügyi Bizottság a 148. számú határozatával 2 igen, 3 nem és 2 tartózkodással nem fogadta el a Közbeszerzési Szabályzatot, elsősorban a VII. fejezet 3. pontja miatt, amit most töröltünk vagy módosítottunk. Amennyiben ez változik, merem javasolni, hogy fogadjuk el. Hogyan kell értelmezni a VII. fejezet 2. pontjának első sorában „a nemzeti értékhatár felét elérő, de azt meg nem haladó” szövegrészt”. Szerintem az pontosan a fele. Eléri a felét, de nem haladja meg.

Litter Nándor: A felét elérő több is lehet.

Papp Péter Pál: A módosítás módosítását szeretném kérni. A VII. fejezet 2. pontjában, amit az előbb rövidítés miatt úgy fogalmaztunk meg, hogy a közgyűlés helyett a mindenkori nemzeti értékhatárok felét elérő, de azt nem meghaladó értékű közbeszerzések esetén a közbeszerzési eljárások lefolytatásáról a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság dönt. Nem a lefolytatásáról, hanem a közbeszerzési eljárás megindításáról dönt a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság. A lefolytatást majd a Közbeszerzési Bizottság fogja. A bizottsági tagokhoz szeretnék egy kéréssel fordulni. Az érvényben lévő szakértői lista nagyon régi, ezért kérem – a lista karbantartása a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság feladata –, hogy a szakértői listára képviselőtársaim tegyenek javaslatokat.

Dr. Kelemen Marcell: Alpolgármester úr felvetésére, miszerint a jegyző legyen a felelős a közbeszerzési eljárások teljes törvényességéért, azt gondolom, hogy olyan túlzott felelősséget róna rám, amit nem tudnék kivédeni, tekintettel arra, hogy adott esetben nem a hivatalba tartozó személy döntéseiért is nekem kellene vállalnom a felelősséget, akár alpolgármester úr döntéséért is. Úgy gondolom, hogy ezért nem tudom vállalni. Az én feladatom az, hogy a Polgármesteri Hivatal vezetésével és a kollégák munkájának meghatározásával felelősséget vállaljak a közbeszerzési eljárásokért, azokért a feladatokért, amelyeket a Polgármesteri Hivatalnak kell ellátnia. Ebben a Közbeszerzési Szabályzatban nem csak a Polgármesteri Hivatal van nevesítve, hanem ennek osztályai is, sőt még közbeszerzési referens is, tehát Önök meghatároznak olyan pontos feladatokat, amelyeket telepítenek egy-egy akár ügyintézőhöz, vagy osztályhoz, a hivatal szervezeti egységéhez. Nyilvánvaló, e feladatokhoz felelősség járul, és én, mint a hivatal vezetője, e feladatok ellátásáért felelősséggel tartozom. Egyébiránt a felelősségem annyi abban az esetben, ha nem a hivatal dönt, felhívjam a törvénysértésre a figyelmet, és azért valóban felelős vagyok. De teljes körűen, minden szempontból engem tenni felelőssé a közbeszerzési eljárások törvényességéért, úgy gondolom, hogy elfogadhatatlan.

Litter Nándor: Van módosító javaslata, vagy vonatkozik az általános felelőssége erre?

Dr. Kelemen Marcell: Teljesen egyértelmű, hogy a Polgármesteri Hivatal, ha bármilyen törvénysértést vagy szabálysértést követ el egy közbeszerzési eljárás során, ebben az esetben ezért a jegyző is felelős, ez nyilvánvaló, főleg, ha tudomásomra jut. De például a Közbeszerzési Bizottság döntéséért vagy a döntést lezáró …..

Litter Nándor: Értettem, amit mondott. Nem szükséges a szövegszerű megfogalmazás.

Dr. Kelemen Marcell: Nyilvánvaló.

Litter Nándor: További hozzászólás nincs, a vitát lezárom. Kísérletet tennék arra, hogy az elhangzott javaslatokat próbáljuk beépíteni a szövegbe. Elfogadom azt a javaslatot, hogy a szakértők ne rendelkezzenek szavazati joggal. Nincs szavazati jogú tag, mint szakértő. De szakértő lehet az önkormányzat tagja is. A VII. fejezet 3. pontjában ezt rögzítenénk. A szakértők listája a Közbeszerzési Terv melléklete legyen. Azt minden évben meg lehet újítani, hogy kik azok a szakértők, akik az adott közbeszerzések leginkább alkalmasak. A referens ügye tisztázódott a beszélgetések során. Azokat a javaslatokat, amelyeket Papp Péter mondott, elfogadom, és kérek mindenkit, hogy fogadja el. Kérdés volt, hogy az önkormányzat intézményeire vonatkozik-e a Közbeszerzési Szabályzat? Nem vonatkozik. Végig kell gondolni – erről beszéltünk jegyző úrral, az Ő álláspontja, hogy nekik erre vagy egy egyszerűsített szabályzatot vagy eljárási rendet kell készíteni. Mi azt fogjuk tenni – erről még nem konzultáltunk -, hogy erre mintákat fogunk tenni. A nagyobb beruházások egyébként is önkormányzati szinten valósulnak meg, ebben állandó konzultációra kérjük, kötelezzük őket, ha egy közbeszerzési eljárást indítanak, és ehhez megfelelő formaanyagokat fogunk készíteni. Fodor úr ez így elfogadható?

Dr. Fodor Csaba: Igen.

Litter Nándor: A nemzeti értékhatár – I. fejezet: Dr. Fodor Csaba által elmondottakat építsük ide be. Azzal is egyetértek, hogy a Közbeszerzési Tervet minden bizottság tárgyalja meg, hiszen érinthet mindenkit. Ennek megfelelően módosítsuk. VI. fejezet: a tagok - a szabályzat melléklete. A szakértőkről szóltam. VII. fejezet 2. pont: Tóth László és Papp Péter javaslatainak megfelelően a második sorban a közbeszerzési eljárások szótól megindításáról a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság dönt, és a többi része törlésre kerül.

Budai István: A 2. pont első sorát úgy kellene kijavítani, hogy a közgyűlés helyett a mindenkori nemzeti értékhatárok 50 %-a alatti esetekben, mert ha a felét el nem érő, de azt meg nem haladó, akkor az egy pont, az fele. A felét el nem érő.

Papp Péter Pál: Ez a következő: a mindenkori nemzeti értékhatárok felét elérő, de azt nem meghaladó. Tehát a nemzeti értékhatárt nem meghaladó. Az most 30 millió Ft. Ez arról szól, hogy annak a felét, a 15 millió Ft-ot elérő, de a 30 millió Ft-ot nem meghaladó kérdésekben a közbeszerzési eljárás megindítását a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság kezdeményezi. Nem a fele alatti, itt a fele és az egész közötti részről van szó. Lehet pontosítani. Lehet úgy írni, hogy a mindenkori nemzeti értékhatár felét elérő, de a nemzeti értékhatárt nem meghaladó.

Litter Nándor: Akkor ennek megfelelően. A VII. fejezet 1. pontja: Fodor Csaba azt vetette fel, hogy minden közbeszerzési eljárás végén a közgyűlés dönt.

Dr. Fodor Csaba: Azt mondtam, hogy ebben a szövegben úgy tűnhet, hogy a közgyűlés egy döntéssel dönt a közbeszerzési eljárás lefolytatásáról, és egyben felhatalmazza a polgármestert a majdani szerződés aláírására. Azt mondtam, hogy amikor a közgyűlés dönt az eljárás lefolytatásáról, akkor kerüljön be, hogy és külön közgyűlési határozattal felhatalmazza a polgármestert majd.

Litter Nándor: Ez nincs rendben a közbeszerzési törvény szerint.

Dr. Fodor Csaba: Egyszerre kell felhatalmazni?

Litter Nándor: Nem kell engem felhatalmazni, hanem van egy Közbeszerzési Bizottság, elkészül a közbeszerzési pályázat, azt értékelik, megállapítják a végeredményt. Ott már nem lehet visszakozni. Ott már a közgyűlés nem dönthet. Nekünk előre kell okosnak lenni.

Dr. Fodor Csaba: Akkor én ezt nem szavazom meg.

Litter Nándor: Nem kell előre dönteni. A játékszabályokról döntünk.

Dr. Kelemen Marcell: Egy közbeszerzési eljárás menete körülbelül úgy lenne, hogy valaki döntene a közbeszerzési eljárás lefolytatásáról. Főszabályként a közgyűlés, de az előbb arról volt szó, hogy bizonyos esetben a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság kezdeményezi, és ezt követően a Közbeszerzési Bizottság meghatározza az adott beruházás vagy eszközbeszerzés, vagy szolgáltatásvásárlás, vagy egyéb közbeszerzés, például egy számlavezető pénzintézet kiválasztására vonatkozó pályázati felhívást. Ehhez szakértőt veszünk igénybe. Itt pontosan rögzítésre kerülnek a között az értékhatárok között a pályázati feltételek, amit a közgyűlés vagy a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság meghatározott. A pályázati feltételek kiírásra kerülnek, és értékelési szempontok is meghatározásra kerülnek. Az értékelési szempontok alapján a beérkezett pályázatokat a Közbeszerzési Bizottság értékeli. Összességében a legjobb ajánlatot kihozza nyertesnek. Nyilvánvaló, mást nem tehet, mert a saját pályázati kiírása köti. Utána a polgármester úr döntése olyan szempontból formális, hogy a Közbeszerzési Bizottság javaslatának alapján dönthet. Ha Ő úgy ítéli meg, hogy az törvénysértő, vagy bármilyen, az önkormányzat érdekeivel ellentétes körülmény felmerül, akkor idehozza a közgyűlés elé, ahogy erről az előbb szó volt. De egyébként, ha minden ebben a rendben lefolytatódott és kihirdetésre került a Közbeszerzési Bizottság javaslata alapján az eredmény, akkor már a szerződést meg kell kötni, és a szerződés tartalma az kell, hogy legyen, mint ami a pályázati felhívásban, illetve a pályázati felhívásnak megfelelő ajánlatban szerepelt. A kontroll abban van, hogy a közgyűlés eldönti ennek a tartalmi, pénzügyi kereteit először, utána pedig a Közbeszerzési Bizottság szakértő bevonásával. Ha még idejön közgyűlés elé a szerződés jóváhagyásra, akkor nem biztos, hogy a határidőket tudjuk tartani. Egyébként is meg kell kötni a szerződést.

Litter Nándor: A feltételek meghatározása a kulcsa a közgyűlésnek, illetve annak az elindítása, hogy milyen közbeszerzések zajlanak le, és a feltételek meghatározása.

Papp Péter Pál: A VII. fejezet 1. pontja: szerintem a mondat második felét el lehet hagyni. A közgyűlés a Közbeszerzési Bizottság javaslatára dönt a közbeszerzési eljárás lefolytatásáról – és vége a mondatnak. Az, hogy felhatalmazza a polgármestert a szerződés aláírására, ennek nincs itt szerepe, mert a törvény, ami alapján mi ezt a szabályzatot alkotjuk, arról szól. Ha a polgármester nem emel vétót a Közbeszerzési Bizottság döntése ellen, akkor neki a törvény erejénél fogva kötelezettsége, hogy aláírja a szerződést.

Litter Nándor: Húzzuk ki. 8. pont: itt volt Fodor Csabának javaslata – meghatározza a folytatandó eljárás fajtáját. Javaslom, hogy ezt tegyük át a Közbeszerzési Terv kategóriájába, tehát a fajtát is a Közbeszerzési Terv során határozza meg a közgyűlés. A jegyzőkönyvvel kapcsolatos felvetéseket – hogy miket tartalmazzon – el tudom fogadni, és kérem, hogy ezt építsük be. A IX. fejezet 6. pontjánál: engedélyezhet – elfogadva. Itt kerüljön be, hogy a bizottság tagjait az 1. számú melléklet tartalmazza. A VIII. fejezetbe szövegszerűen kerüljön be ez a mondat.

Röst János: Nem egészen értem jegyző úr aggályát, hiszen a szabályzat személyi és tárgyi hatálya kizárólag az önkormányzat által kiírt beszerzésekre vonatkozik, intézmények, gazdasági társaságok nincs benn. Ilyen értelemben a lebonyolítás minden esetben a Polgármesteri Hivatal koordinálásával zajlik, és a IX. fejezet 1. pontja is ezt mondja, hogy az adott közbeszerzési eljárások előkészítése és lebonyolítása a közbeszerzés tárgya szerint érintett szakmai osztály és a közbeszerzési referens feladata. Mindegyiknek Ő a főnöke. Továbbra is azt mondom, hogy legyen bent, hogy a jogszerűségéért és a törvényességéért a jegyző felel, mert jelenleg gyakorlatilag ilyen értelemben nincs senki, aki a jogszerűségéért felelne. Ha ez nem így van, akkor valaki jelöljön meg egy személyt vagy szervezetet, aki ezért felelni fog, mert megint az álláspont az lesz, hogy lesz jogsértés, törvénysértés, és mindenki felteszi a kezét. Úgy gondolom, hogy ezért a jegyző felel.

Kereskai Péter: Volt még egy javaslata Fodor Csabának a VIII. fejezet 1. pontjában, és szerintem fontos lenne betenni, hogy ez a bizottság, mint véleményező, bíráló és javaslattevő bizottság működjön, mert ő javaslatot fog tenni, amit polgármester úr eldönt.

Litter Nándor: Akkor ezt javítsuk.

Cseresnyés Péter: Alpolgármester úrtól kérdezném, hogy ha alpolgármester egy jogszerűtlen döntést hoz, azért is a jegyző a felelős?

Röst János: Ha érzékeli, és törvénysértésre felhívja a figyelmet, akkor nem.

Litter Nándor: Javaslom, hogy ezt zárjuk le. A többi kérdésben megállapodtunk. Úgy gondoljuk, hogy ha beírjuk, ha nem, a hivatal munkájáért a jegyző is és én is felelősek vagyunk, és ha ezt rögzítjük itt, akkor így van, és ha nem rögzítjük, akkor is így van. Röst úrral elvileg egyetértek, de ha nem írjuk be szövegszerűen, akkor is így fog működni. Nem kerül bele.

Dr. Kelemen Marcell: Arra szeretnék reagálni, hogy éppen például az alpolgármester úr döntéséért nem vállalom a felelősséget. A Polgármesteri Hivatal közreműködéséért vállalom a felelősséget. Egyébként, ha én nem hívom fel az alpolgármester úr figyelmét egy adott esetben a törvénysértő döntésre, ettől még a döntés az Öné, és ezért a felelősség. Maximum a mulasztásért felelek. Kérem a közgyűlést, hogy engem azért tegyen felelőssé, ami a dolgom és a feladatom. A Polgármesteri Hivatal szakszerű és törvényes működéséért.

Papp Péter Pál: X. fejezet ….. jogszabálysértő helyett a nem elfogadható (mikrofon nélkül, nehezen érthető)

Litter Nándor: Bármilyen okból, tehát az volt. X. fejezet 2. pontjában. Kérem, hogy ezen módosításokkal együtt fogadjuk el a Közbeszerzési Szabályzatot.


A közgyűlés 20 szavazattal és 7 tartózkodással a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


5/2005.(I.25.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az előterjesztéshez csatolt mellékletben foglaltak szerint az elfogadott módosításokat figyelembevéve elfogadja a közbeszerzési eljárás lefolytatásának rendjére vonatkozó közbeszerzési szabályzatot.



7. Javaslat a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló többször módosított 26/2003.(IV.23.) számú rendelet módosítására (írásban)
Előadó: Dr. Kelemen Marcell jegyző


Litter Nándor: Egy módosítást kezdeményeznék a korábbi egyeztetések alapján. A Pénzügyi Bizottság a 30. oldalon szerepel, aki a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottsággal együtt, és a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság véleményét kikérve hoz bizonyos ingatlanügyekben döntést. Ezt a Pénzügyi Bizottságnál is szerepeltetni kell, hogy egyrészt összhangban legyen ez, és a függelékkel is összhangba kell hozni. Ennek megfelelően a módosításokat végre fogjuk hajtani. Ezen kívül egyéb bizottsági észrevételek nyomán módosítások kerültek kiosztásra, és a Közbeszerzési Szabályzatban megjelölt ügyek vonatkozásában is módosítanunk kell az SZMSZ-t. A 6. számú napirendi ponthoz, az előbbi napirenddel összefüggésben van kiegészítés Önök előtt, kérem, ezt vegyék figyelembe.

Tóth László: Döntöttünk a mellékletről, tehát a 37. oldalon feltüntetett Közbeszerzési Bizottsághoz át kell emelni a 83/2004. számú határozatban szereplő személyeket.

Sajni József: Az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság az SZMSZ-t egyhangúlag tárgyalásra alkalmasnak tartotta, és az alábbi kiegészítéseket javasolja tenni: A 3. oldalon (3) bekezdés n.) pontjában kérjük, hogy a közművelődési tevékenység, mivel nem önként vállalt, hanem kötelező feladat, kerüljön onnan ki, és kerüljön a kötelező feladatok közé.

Litter Nándor: A tudományos, művészeti tevékenység marad.

Sajni József: A 31. oldalon, ahol az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság feladat- és hatásköre van felsorolva, kérjük, hogy a h.) pont egészüljön mindazzal, ami egyébként időszerű, hogy kiegészüljön, hiszen szakmai kompetencia miatt a pedagógiai program, az intézményi minőségirányítási program és a házirend is kerüljön be még az SZMSZ mellé, mint amiben a bizottság döntési kompetenciával rendelkezik. A 32. oldalon pedig a véleményezési jogkörök felsorolásából kérnénk kivenni a HUMÁN GESZ-t, mivel olyan már nincs.

Litter Nándor: Ezeket természetesen elfogadjuk, nem fogjuk felsorolni a módosításoknál.

Polai József: A Kiskanizsai Településrészi Önkormányzat a településrészi önkormányzat létrehozásánál a 18. oldalon kéri a következő módosítást az 1/2005.(I.18.) számú határozata alapján: ott, ahol a létrehozásnál a 10 %, 5 % és 5 %-ok szerepelnek, kérjük, hogy 3, 1 és 1 %-ra módosuljon – a létrehozás megkönnyítése érdekében.

Dr. Fodor Csaba: Mind a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság, mind a Pénzügyi Bizottság hatásköre módosítását javaslom akként - az ingatlanvásárlásról és értékesítésről 10 millió Ft ÁFA nélküli értékhatárig együttesen kell dönteni a két bizottságnak –, hogy 0-10 millió Ft. Ennek értelében módosítani kell az idevonatkozó önkormányzati rendeletet is. Ennek garanciális jelentőségét látnám.
Litter Nándor: 0-5 millió Ft-ig polgármesteri hatáskör van.

Dr. Csákai Iván: A Szociális és Egészségügyi Bizottság 8 igen szavazattal a közgyűlésnek tárgyalásra alkalmasnak találta az előterjesztést.

Zakó László: A 10. oldal 17. § 1. és 4. pontja szó szerint ugyanaz, tehát az egyiket törölni szükséges. A 11. oldalon a 20. § - ott kérném kiegészíteni egy 4. ponttal, amelynek az lenne a lényege, hogy az ülésen résztvevő nem közgyűlési tagok mindennemű tetszésnyilvánítása tilos. Volt már rá példa, hogy valaki rendszeresen zavarja a közgyűlés munkáját. Ezzel nem sértjük a nyilvánosságot, ha a tetszésnyilvánítástól megfosztjuk. Az 1. és 2. függelékben Kolonics Bálint képviselőtársam lakcíme alatt a borítéknagyságra vonatkozó feltétel van. Ezt az SZMSZ-ből ki kellene venni.

Litter Nándor: Rendben, húzzuk ki.

Dr. Horváth György: A 49. oldalon a 4. számú függelékkel kapcsolatban javaslom, hogy a kereskedelmi lapok is kapják meg a napirendek írásos előterjesztéseit – a Kanizsa Extra, és a Maraton - hiszen rendszeresen közölnek önkormányzati eseményeket.

Cseresnyés Péter: Kérem, hogy a FIDESZ Frakció által benyújtott módosító indítványokról külön-külön szavazzon a közgyűlés, ugyanis Ön elmondta azt, hogy beépítésre kerültek az Ön által módosításra javasolt pontok, így ezek szerint a mi javaslatainkból nincs benn semmi. Egy indoklást szeretnék kapni, hogy miért nem javasolja vagy támogatja azt, hogy az SZMSZ olyan formán kerüljön módosításra, hogy például a napirend előtti hozzászólás 5 percig tartson, egy képviselőnek a megszólalási lehetősége darabszámát tekintve ne legyen korlátozva, ugyanis a mi javaslatunk az, hogy a képviselő ne csak 2x2 percben szólalhasson meg, hanem a 2 perces időtartamot kitágítva, az első és második alkalommal 5, majd 3 percben szólalhasson hozzá, ha ezt igénybe akarja venni. Utána pedig már amikor több alkalommal hozzá akar szólni, időkorlát figyelembevételével tehesse meg. Sajnos azért kellett ezt beletennünk a módosító javaslataink sorában, mert több alkalommal előfordult az, hogy akkor, amikor egy fontos napirendi pont megtárgyalásakor egy-egy képviselő a véleményét több alkalommal akarta megfogalmazni, az SZMSZ-re hivatkozva ezt meg lehetett akadályozni. Abban az esetben, ha nem olyan súlyú kérdésről van szó, felesleges szócséplés miatt senki nem fog hozzászólni. Ezt a közgyűlés nyugodtan elfoghatja. A 20. § (1) a. pontjában, abban az esetben, ha valaki ugyanazt az érvet akarja elmondani, meg akarja ismételni, a jelenleg érvényben lévő SZMSZ szerint meg lehet tőle vonni a szót. Csak emiatt ne vonják meg a szót. Amiatt meg lehet vonni, ha valaki tiszteletlen, vagy ide nem illő kifejezéseket használ. Több alkalommal előfordult már szavazás alkalmával, hogy érvénytelen lett a szavazás azért, mert amikor a szavazáshoz minősített többség szükséges, a minősített többséget nem érte el a szavazati arány. Erre kellene megoldást találnunk. A 12. pontban megfogalmaztunk egyfajta megoldási lehetőséget, a szimpátiaszavazás egy változatát. Kérem, hogy ezt vegyük figyelembe, ne azzal a sokszor komolytalan eszközzel kelljen élnünk egy-egy szavazás megismétlésekor, hogy eredményes legyen a napirend megtárgyalása egy szavazással, hogy valaki azt mondja bármelyik frakcióból, hogy véletlenül rossz gombot nyomott meg. Ehelyett egy szimpátiaszavazással – főként akkor, amikor kitüntetéseket próbálunk megszavaztatni – kétfordulóssá tegyük a szavazást. Először meghatározzuk az első kettőt, ki kapja a legtöbb igen szavazatot, és a második alkalommal már egy igen szavazattal meg tudjuk határozni két határozati javaslat közül azt, amelyiket a közgyűlés legjobbnak talál.

Dr. Fodor Csaba: A Közbeszerzési Bizottság ugyanolyan állandó bizottság-e, mint a Pénzügyi Bizottság, és akkor a Közbeszerzési Bizottság tagjaira is ugyanazok a szabályok – a tiszteletdíjtól kezdve – vonatkoznak-e, mint az összes többi bizottságra? Számomra ez egyértelműen nem tűnik ki. Pontosítani kellene, a Közbeszerzési Bizottság véleményező, javaslattevő bizottság itt is, hogy összhangban legyünk az előbb elfogadott szabályzattal – és nem döntő bizottság.

Dr. Kolonics Bálint: Úgy tudom, mert az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság ülésén elhangzott, hogy polgármester úr nem támogatja egyáltalán a frakciónk által tett javaslatokat. Ezt szomorúnak tartom, mert azt gondolom, hogy más véleményében is lehetnek előremutató dolgok. Három dologra szeretném felhívni a figyelmet. Egyrészt a zárt ülés tartására, amit úgy kell pontosítani, ahogy azt az önkormányzati törvény előírja, ne legyen itt gumiszabály, ne tudjunk ezen túlmenően mérlegelni. A másik, ami gyakorlatban is többször előfordult a közgyűlésen, az időtartamok korlátozása vagy a vita lezárása egy ügyrendi javaslattal amennyiben bármely képviselő javaslatot tesz a vita lezárására – ez az önkormányzatiság szellemiségének is ellentmond az önkormányzatok és a közgyűlés demokratikus működésének. Milyen alapon kezdeményezi valamely képviselő, hogy a másik képviselő az SZMSZ-ben szabályozott hozzászólási jogával ne éljen. Értem a korlátozást, hogy amennyiben egyszer nem szólt hozzá, de az SZMSZ lehetővé teszi azt, hogy kétszer hozzászóljon, akkor az SZMSZ következő pontjában már ne legyen az ott, hogy ha egyszer hozzászólt, akkor utána meg lehet tőle vonni a szót, és le lehet zárni a vitát. Ez nem igazán demokratikus kitétele az SZMSZ-nek. A másik a személyekről való döntésnél az egy igen vagy a több igen szavazat – tehát hány fordulós legyen. Amennyiben a közgyűlés így elfogadná, hogy a személyi döntéseknél a szavazás körül ne legyen gond, akkor kivehetnénk az általam is kifogásolt azon pontot az SZMSZ-ből, ami a 23. § (2) pontja volt az újraszavazásra vonatkozóan, amikor a szavazás körülményei körül kétség merül fel. Ez volt az a gumiszabály, amit a közgyűlés általam elítélt módon alkalmazott arra, hogy újra megszavaztassa a határozati javaslatot. Ez elég komolytalan volt - amikor nem tetszett a döntés, akkor újra szavaztunk. Szabályozni kell személyi kérdéseknél az igen szavazatok számát. Ne forduljon elő olyan eset, hogy valami módon megoldást kelljen erre találni – még az SZMSZ ellenében is, hogy döntésre vigyük, hiszen személyi döntésről van szó. Amennyiben azt szabályoznánk, akkor nyilvánvalóan ezt ki is vehetnénk vagy pontosíthatnánk, mert ez egy gumiszabály. Mi az, hogy kétség merül fel. Azt mondjuk, hogy szavazzunk újra, és addig szavazunk, amíg az a döntés nincs meg, amit esetleg a polgármester úr vagy bárki más szeretne. Ez a kérésem. Amennyiben a közgyűlés ezt nem támogatja, akkor ilyen módon a beterjesztett előterjesztést szintén nem támogatom, és nem fogom így megszavazni az SZMSZ-t.

Dr. Kelemen Marcell: Szeretném felhívni az Önök figyelmét egy kiegészítésre, ami kiosztásra került. Ez az SZMSZ-kiegészítés, és azért történt, mert a Közbeszerzési Szabályzat megalkotásától függ. Kérem, hogy vegyék figyelembe azt, hogy az SZMSZ-be a Közbeszerzési Bizottság feladat- és hatáskörénél a témafelelős közbeszerzési referensre módosulna, az SZMSZ egységes szerkezetű szövegében a 30. oldalon a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság ellenőrzési hatásköreinek felsorolásánál törlésre kell, hogy kerüljön a d.) pont, miszerint ellenőrzési jogkört gyakorol a bíráló bizottság, azaz a Közbeszerzési Bizottság működése felett, valamint az SZMSZ-be a Közbeszerzési Bizottság feladata a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kerüljön átemelésre- tehát egy az egyben a Közbeszerzési Szabályzatban elfogadott Közbeszerzési Bizottság feladat- és hatásköre ugyanígy kerüljön be az SZMSZ-be. Fodor képviselő úrnak válaszolnám, hogy ez egy állandó bizottság, tehát ugyanazok a szabályok vonatkoznak a működésére, mint az összes többi bizottságra. Kérem, hogy ezt a döntéskor vegyék figyelembe.

Litter Nándor: A javadalmazás és egyebek szempontjából?

Dr. Kelemen Marcell: Ugyanaz.

Litter Nándor: Kérem, szavazzunk a módosításokról. Jegyző úr által a közbeszerzéssel összefüggő módosításokat elfogadjuk, azt mindenki megkapta, ezzel kapcsolatosan észrevételek sem voltak. Kérem, szavazzunk a településrészi önkormányzat létrehozásával kapcsolatos javaslatról, miszerint 3, 1 és 1 %-ra változtassuk. Tudjuk, hogy jelentősen csökkentettük ezeket az arányokat a hatályban lévő SZMSZ megalkotásakor. Kérem, szavazzunk.


A közgyűlés 9 szavazatta, 13 ellenszavazattal és 4 tartózkodással a javaslatot nem fogadja el.


Litter Nándor: Zakó László javasolta, hogy egészítsük ki az SZMSZ-t azzal, hogy az ülésen résztvevő nem testületi tagok tetszésnyilvánítása tilos. Javaslom, hogy építsük be. Jegyző úr szerint be lehet építeni. Kérem, szavazzunk erről.


A közgyűlés 18 szavazattal, 2 ellenszavazattal és 6 tartózkodással a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: Javaslom, hogy a 4. számú függeléket egészítsük ki, hogy a Kanizsa Extra és a Mararton újságok is megkapják a napirendek írásos előterjesztéseit. Kérem, szavazzunk erről.


A közgyűlés 26 szavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja.
Litter Nándor: A FIDESZ Frakció javaslatairól szavazunk. Először a zárt ülés tartásával kapcsolatos esetekről.

Dr. Kelemen Marcell: Az SZMSZ-ünkben annyi szerepel, hogy ha személyi kérdésről dönt a közgyűlés, zárt ülést kell tartani, ha az érintett a nyilvános tárgyalásba nem egyezik bele – az önkormányzati törvény szabályozásához képest annyi a kiegészítés: vagy ha nincs jelen. Ha nincs jelen, akkor nem tud nyilatkozni, hogy belegyezik-e a nyilvános tárgyalásba, tehát ebből értelemszerűen következik, hogy nyilvánosan nem lehet. Valójában ennek eldöntése nem a közgyűlés joga. De ha ez nincs benn az SZMSZ-ünkben, akkor is ezt kell tenni.

Litter Nándor: Ennek megfelelően kérem, szavazzunk.


A közgyűlés 7 szavazattal, 17 ellenszavazattal és 2 tartózkodással a javaslatot nem fogadja el.


Litter Nándor: Következik az Ötv. 12. § (5) bekezdésére vonatkozó szakaszának szó szerinti beemelése.

Dr. Kelemen Marcell: Ez a módosító javaslat arra vonatkozik, hogy az önkormányzati törvény azon rendelkezése kerüljön be szó szerint az SZMSZ-be, amely úgy szól – 12. § (4) b.) pontja –, hogy zárt ülést rendelhet el a vagyonával való rendelkezés és az általa kiírt pályázat tárgyalásakor, ha a nyilvános tárgyalás üzleti érdeket sértene. Ez az SZMSZ-ünkben annyival több, hogy a közgyűlés az érdekelt, az előterjesztő vagy a testület bármely tagjának kezdeményezésére rendelheti el. Ha ezt most elhagyja a közgyűlés, akkor úgy is az SZMSZ-t kell alkalmazni. Javaslom, hogy ezt fogadja el a közgyűlés. Nyilvánvaló, hogy a zárt ülés elrendeléséről vagy a közgyűlés vagy az érdekelt, vagy a testület valamely tagjának kezdeményezésére fog erről szavazni.

Litter Nándor: Kérem, szavazzunk, hogy építsük be.


A közgyűlés 23 szavazattal és 2 tartózkodással a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: A következő javaslat: a közgyűlés határozatképes, ha a megválasztott képviselők több, mint a fele jelen van, azaz 15 fő. 15 fő a módosítás. Ez zavarokat jelenthet esetleg egy újabb választásnál. 2003. júniusában módosítottuk az SZMSZ-t. Átmenetileg lehetnek olyan zavarok, amikor nem tud határozatképes lenni.

Röst János: Valóban így van. Egy esetben lehet alapvetően zavaró tényező, az alakuló ülésen, mert az alakuló ülésen még nem tudni, hogy kisebbségi listán ki került be, egy vagy két fő. Amennyiben senki nem kerül be, akkor a 15 fő nem jó szám, és ilyen értelemben ez ellentétes az akkor szavazási lehetőséggel. Számot nem írnék be, hanem maradna a mostani állapot.

Litter Nándor: Kérem, szavazzunk erről.


A közgyűlés 5 szavazattal, 14 ellenszavazattal és 5 tartózkodással a javaslatot nem fogadja el.


Litter Nándor: Napirend előtti hozzászólásról szavazunk.


A közgyűlés 6 szavazattal, 18 ellenszavazattal és 2 tartózkodással a javaslatot nem fogadja el.


Litter Nándor: A következőt töröltük. Képviselők hozzászólására vonatkoznak a további javaslatok. Kérem, szavazzunk erről.


A közgyűlés 8 szavazattal, 17 ellenszavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot nem fogadja el.


Litter Nándor: A 7. számú javaslatot beépítettük. A 8. javaslatról kérem, szavazzunk.


A közgyűlés 6 szavazattal, 17 ellenszavazattal és 3 tartózkodással a javaslatot nem fogadja el.


Litter Nándor: A 9. számú javaslatról szavazunk.


A közgyűlés 7 szavazattal, 18 ellenszavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot nem fogadja el.


Litter Nándor: A részönkormányzatról szavaztunk már Polai úr javaslatánál. A személyi kérdéseknél pedig javaslom a jelenlegi gyakorlat alkalmazását. Kérem elutasítani ezt a javaslatot.


A közgyűlés 6 szavazattal, 18 ellenszavazattal és 2 tartózkodással a javaslatot nem fogadja el.


Litter Nándor: Jegyző úr figyelmeztetett, hogy a településrészi önkormányzattal kapcsolatos javaslat más, mint amit Polai úr tett. Elírás volt? Akkor erről nem szavazunk. A napirend előtti hozzászólás, 17. § negyedik sorát töröltük – Zakó úr felvetésére. Dr. Fodor Csaba javaslata volt, hogy az ingatlanértékesítés, vásárlás esetén a polgármesteri hatásköröket átalakítva 0-10 millió Ft-ig terjedjen a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság és Pénzügyi Bizottság hatásköre, véleményeztetve a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottsággal. Kérem, szavazzunk erről.


A közgyűlés 8 szavazattal, 14 ellenszavazattal és 4 tartózkodással a javaslatot nem fogadja el.


Litter Nándor: Sajni úr által az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottsággal kapcsolatban elmondott javaslatokat beépítettük. Kérem, ennek megfelelően szavazzunk a rendeleti javaslatról.


A közgyűlés 20 szavazattal és 5 ellenszavazattal a javaslatot elfogadja és az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő rendeletet alkotja:


4/2005.(II.7.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 4/2005.(II.7.) számú rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 26/2003.(IV.23.) számú rendelet módosításáról.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)



8. Erzsébet tér É-i tömb rehabilitáció célokmány (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Karmazin József: Az Erzsébet tér É-i tömbjének rekonstrukcióját az Európa Unió előcsatlakozási alapjából a PHARE pénzekből támogatta 50 %-ban, amelyhez 40 %-os állalmi támogatás járult. A közgyűlés korábban már megismerte ezt a pályázati célt. Most a beruházási program jóváhagyása, az engedélyokirat megtárgyalása kerül sorra.

Cserti Tibor: Alapvetően ez az előterjesztés egy sikertörténet. Ritka dolog az, hogy 90 %-os támogatást kap a város egy fejlesztési célja megvalósításához. A javaslataimat kizárólag azért fogalmazom meg, mert az engedélyokirat a végrehajtás okmánya, ami külső kézbe is kikerül és ilyen értelemben a PHARE nemzetközi szervezeteihez is. Ebben egy kicsit értelemzavaró helyesírási hibák hemzsegnek és tartalmi problémák is felvetődnek, amit feltétlenül korrigálni kell. Az Erzsébet tér É-i tömbjének rehabilitációját úgy képzeltem volna el korábban is, hogy először a külső térfalat tesszük rendbe, … a komplex tömb egészével. Indultunk a Kiskastéllyal. Hátulról megyünk kifelé és a térfalhoz még most sem nyúlunk, ami egyébként a későbbi térfal rehabilitációnak alapvető organizációs problémáit is előrevetíti. Az engedélyokirat 5. pontjánál a harmadik mondat úgy szól, hogy „Az ingatlancsoport az utca felől egy szinten műemléki védelem alatt álló, jelenleg önkormányzati bérlakásokat és egy nyomdaüzemet tartalmazó épület takarja.” Ingatlancsoportot takar. A nyomda pedig nem igaz. Ezért fel kellene oldani - tehát az ingatlancsoportot takarja - a helyesírási hibát, és az északi térfalként meglévő önkormányzati ingatlanokat tartalmazó épület takarja. A második mondat: "A város tervei szerint az épületben a későbbiekben más funkciót kaphat." Ez teljesen értelmetlen. A város tervei szerint az épület a későbbiekben más funkciót kaphat. „A szomszédos nyugati ingatlanon lévő épületcsoport bontásra kerülhet.” Ilyen értelemben helyre tettük már akkor a helyszínt. Tartalmi észrevételem az, hogy 2003-ban döntöttünk, 2004-ben megkaptunk valamint. Érthetetlen számomra, hogy miért kezdjük a kivitelezést 2005. júniusában. Ez azért érdekes, mert ha visszaugrunk a tartalmi oldalhoz, ott a 4. pontban az mondjuk, hogy „Az épület körüli park rendezése parkoló kialakítása…..” Az épület körül nincs park. A parkolót ki kell alakítani. Tehát az épület körül park és parkoló kialakításáról hozzunk döntést. Itt pedig azt jelenti, hogy nem szerencsés 2005. decemberével – jól tudjuk a kivitelezési urbanizációnál – parkosítani. Gyorsítani kellene értelemszerűen ezt az egészet. Javaslom a kivitelezés kezdésének áprilist megjelölni. Egyébként a közbeszerzés addig lefolytatható - én úgy gondolom. Szakemberek ebben erősítsenek meg. A 12. pontban pedig feltétlen javításra szorul, hogy az üzembe helyezés időpontja 2006 december, mert akkor miért áll egy évig üresen az intézmény. A 13. pont esetében pedig mindig adjuk meg a működtetés funkcióját és adjuk meg annak a szervezeti keretét és adjunk meg költség……Ha ezt nem tudjuk megtenni, akkor legalább mondjuk ki azt, hogy intézményként akarjuk-e üzemeltetni, vagy nem. Azt mondjuk az engedélyokiratban, hogy a HSMK intézményeihez kapcsolva kívánjuk üzemeltetni és a költségvetési rendeletben pedig a működtetés feltételeit biztosítjuk.

Tóth László: Kérdezem, hogy a Plakátmúzeummal kapcsolatos döntést mindenképpen meg kell csinálni a városnak?

Litter Nándor: Így adtuk be a pályázatot.

Tóth László: Ha nem lesz mit kiállítani, akkor mit fogunk csinálni?

Litter Nándor: Folynak a tárgyalások a minisztériummal, pécsiekkel, ahol a plakátok nagy számban raktározásra kerülnek és készek átadni ilyen plakátokat.

Tóth László: A városnak azért lett volna sokkal fontosabb dolga, mint Plakátmúzeumot üzemeltetni. Ha már így döntött a testület, akkor én is azt tudom támogatni, hogy ne hozzunk erre létre egy intézményt, hanem oda kell tenni a HSMK mellé, vagy az alá, és akkor így működjön a továbbiakban.

Szányiné Kovács Mária: Miután a terveket megismertem és az épület körül egy játszótér is szerepelt a terveken. Az itteni leiratban viszont nem látom. Lesz-e ott játszótér?

Bicsák Miklós: Támogatom, hogy a Plakátmúzeum a HSMK-ban valósuljon meg.

Litter Nándor: A vitát lezárom. Megkérem a kollegáimat, hogy ami nem fogadható el, vagy vita van az elhangzottakkal összefüggésben, főleg amit Cserti úr mondott, azokra reagáljunk. Ami elfogadható, azzal ne foglalkozzunk, mert azokat beépítjük. Ez egy elég kötött pályázat volt. Mi is eredetileg azt szerettük volna, hogyha a homlokzati rész, ahol a nyomda és a lakások vannak, be tudott volna kerülni ebbe a programba, de maga a pályázati kiírás ezt nem tette lehetővé. A körforgalom és egyéb más beavatkozások is bent voltak ebben a programban, de a három eleméből csak egy elemét nyertük el ennek a pályázatnak.

Cserti Tibor: Arra kérem képviselőtársaimat, hogy úgy fogadják el a hozzászólásomat, hogy a sikertörténetet nem megkérdőjelezni akartuk. Tisztességes kivitelezést javasoltam. Időben történő kezdést. Értelmes befejezést. Parkosítást a játszótér funkciónak is megfelelően, ami belefér a programban. Ehhez megvan az idő. Másrészt nem egyéves pihentetést. Nyilvánvalóan gépelési hiba lehet az, hogy az üzembe helyezés 2005. december.

Karmazin József: Azok a kötöttségeket, amelyeket polgármester úr említett, vonatkoznak az egész eljárási rendre. A közbeszerzési eljárásra kijelöltek számunkra egy EUROUT nevezetű céget, amelynek hat hónapot adtak arra, hogy a kivitelezési tendert összeállítsa, ezért mi ebben nem tudunk gyorsítani. Sőt már arra is kaptunk instrukciót, hogy módosítassuk a szerződést, mert abba a határidőbe a saját maguk által meghatározott ügymenet nem fog beleférni. A 2006-os időpont természetesen elírás. A játszótér nem szerepel a tervekben. Úgy tudom, hogy a képviselők körében is van ellentétes vélemény. Olyan döntés nem született, hogy ott játszótér legyen. Olyan ötlet felmerült, hogy esetleg szabadtéri előadásokra alkalmas legyen ott a Kiskastély mögötti terület.

Litter Nándor: A többit elfogadjuk és beépítjük. Kérem Önöket, hogy fogadjuk el így együtt a célokmányt ezekkel a módosításokkal.


A közgyűlés 24 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


6/2005.(I.25.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért a 201 624 eFt összköltségű Nagykanizsa, Erzsébet tér É-i tömb rehabilitáció önkormányzati beruházással, és a beruházáshoz kapcsolódó közbeszerzési eljárások lefolytatásával.
Felhatalmazza a polgármestert az 1. számú mellékletben foglalt engedélyokirat – az elfogadott módosításokat figyelembevéve – aláírására, valamint a közbeszerzési eljárások eredményeként kötendő szerződés aláírására.

Határidő: az engedélyokirat aláírására: 2005. január 30.
a beruházás befejezésére: 2005. december 31.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető)


9. Hulladékgyűjtő-szállító jármű beszerzése (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Litter Nándor: Hozzászólások nincsenek. Kérem, szavazzunk arról, hogy elfogadjuk az engedélyokiratot.


A közgyűlés 20 szavazattal és 4 tartózkodással a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:

7/2005.(I.25.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése elhatározza, hogy a pályázati úton elnyert 36.307 eFt felhasználásával – az értékhatár szerint meghatározott közbeszerzési eljárás lebonyolításával – egy darab speciális szelektív hulladékgyűjtő járművet vásárol.
Az erről szóló beruházási engedélyokiratot az 1. sz. melléklet szerint jóváhagyja, és felhatalmazza a polgármestert annak aláírására.

Határidő: 2005. július 31.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető)
10. Városi Sportcsarnok beruházás előkészítése
Előadó: Litter Nándor polgármester


Litter Nándor: Köszöntöm Erdélyi Zoltánt és munkatársait, akik a tervet készítették. Ez egy hatalmas program lenne - 2,4 milliárd. A bizottsági vélemények alapján jó lenne átgondolnunk ezt az egész ügyet.

Karmazin József: A beruházás előkészítése tulajdonképpen a „SPORT XXI. LÉTESÍTMÉNYFEJLESZTÉSI PROGRAM” alapján indult el, amely egy pályázati konstrukció. Az előkészítési munkát segítette az, hogy Nagykanizsa már korábban foglalkozott egy sportlétesítmény gondolatával, ezért ennek a helyét is megjelölte a volt Thúry laktanya, a Thúry városrész rendezési terve tartalmazza ezt a létesítményt. Az az infrastruktúra pályázat, amelyet benyújtottunk, elősegíti ennek a létesítménynek a terület előkészítését és előközművesítését. Ezen információk alapján készítettünk három megvalósíthatósági tanulmányt azzal a céllal, hogy az e témában jártas építészek fogalmazzák meg a beruházó számára azt a műszaki tartalmat, amely illeszthető ehhez az országosan meghirdetett programhoz. Az előterjesztéshez csatoltunk egy kétoldalas kiegészítő anyagot. Időközben polgármester úr tárgyalásokat folytatott a Nemzeti Sportminisztériummal, valamint helyszínen tájékozódtunk Mosonmagyaróvár hasonló beruházása felöl. Azt a tapasztalatunk, hogy ennek a beruházási konstrukciónak még ma is vannak számunkra ismeretlen elemei. A tervek szerint februárban viszi Mosonmagyaróvár és Gyöngyös város a programját a kormány elé. Ezt követően tudunk további információkat szerezni a teendőkről. Azért, hogy ez a folyamat folyamatos legyen, és ne maradjunk ki ebből a lehetőségből, a határozati javaslatot úgy fogalmaztuk meg, hogy az előkészítő munka olyan lépéseket tartalmazhat, amelyek nem járnak a beruházás indításának kötelezettségével, de ugyanakkor rajta legyünk a témán és ne veszítsük időt.

Zakó László: A Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság ülésén heves vitát váltott ki ennek a napirendi pontnak a tartalma. Sok kérdés merült fel. Magam részéről azért nem tudom támogatni az előterjesztésben foglaltakat és a határozati javaslatot, mert nagyon nagy kérdőjelek sorjáznak itt az oldalakon.

Litter Nándor: Van egy módosított határozati javaslat, amit ma osztottunk ki. Hadd kérjem meg arra, hogy azt olvassa el, és annak megfelelőn mondjon véleményt a határozati javaslatról.

Cserti Tibor: A kiegészítő anyag nélkül magam sem szavaztam volna meg az eredeti határozati javaslatot. Más dolog építeni, és más dolog üzemeltetni. A kettőnek valahol találkozni kell egymással. Az tény, hogy Nagykanizsa város számára e nagy közösségi tér egy régen óhajtott valami, ami többcélú hasznosítás mellett a város közösségének javát szolgálhatja. Ennek megteremtése az elsődleges feladatok egyike volt már a ciklus elején is. Ennek az építészeti megformálása úgy látom, hogy a partnerkapcsolatok kiépítésével mindenféleképpen előrehaladott stádiumban van, ezért köszönet az előterjesztőknek, mert egyébként a műszaki előkészítés önmagában véve gátja lehet egy jó ütemű projekt előkészítésének. Ami számomra kezdettől fogva probléma volt és gondolom, hogy a megvalósítás alapvető gátja is lehet, ha a kezdet kezdetén nincs tisztázva az, hogy egyáltalán milyen üzemeltetési konstrukcióval, de még inkább előtte milyen tulajdonviszonyoknak megfelelő konstrukcióban kívánom én ezt a közösségi teret üzemeltetni. Erről az előterjesztés eredeti formája mélységesen hallgatott. Már pedig ott, ahol gyakorlatilag egyharmados arányban várunk befektető forrást és csatlakozunk ehhez a kormányzati kiemelt programhoz, ott mindenféleképpen a potenciális befektetőknek mintegy étlapszerűen be kell kínálni, hogy kérem szépen én ilyen formában, akár társasági formában tulajdoni hányad mellett, vagy milyen formában kívánnám ezt a dolgot a jövőre nézve olyan formába üzemeltetni, hogy egy befektető ráadásul egy tisztességes megtérítési hozamot produkáljon saját maga számára. A kiegészítő határozati javaslatot elfogadásra javaslom.

Papp Nándor: A bizottság támogatta a határozati előterjesztéseket. Természetesen a tervezett költségekkel voltak és vannak is gondjaink. Nagyon nagy odafigyeléssel kell a továbbiakban is eljárni.

Sajni József: Bizottságunk egyöntetűen támogatja a Városi Sportcsarnok megépítésének lehetőségét. Amennyiben ez megépítésre kerül, nagyon sok jogos igény oldódik meg akár a verseny- és élsport, a diáksport, szabadidősport, kultúra terén is. Ez a város javát fogja szolgálni. Ennek a financiális kérdését meg kell nézni. A módosított határozati javaslatokkal biztosan lesz annyi előrelépés, hogy ez a közeljövőben realizálható lesz.

Zakó László: Kérem módosítani az előterjesztésben a második oldalon a második bekezdés végét. Ne legyünk annyira szemérmetlenek, hogy leírjuk azt, hogy mindenki számára elérhetővé tesszük a sportintézmény hátterét. Ennyire üzleti alapon működő sportcsarnokban a városban élők elenyésző hányada fog képes lenni arra, hogy ezeket a bérleti díjakat, belépőárakat megfizesse. Ez egy fontos beruházás, szükség van rá, de ne áltassunk senkit azzal, hogy megteremtik mindenki számára az elérhetőséget.

Bicsák Miklós: Nagykanizsa város lakossága már nagyon várja, hogy megvalósuljon ez a sportcentrum. Ez másképp nem megy, csak befektetéssel.

Papp Péter Pál: Az eredeti előterjesztést a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság többségi szavazással nem támogatta. Az új határozati javaslatot a bizottság nem tudta tárgyalni, de magam részéről a határozati javaslat mindkét pontjával egyetértek.

Litter Nándor: A vitát lezárom. Kérem, szavazzunk a határozati javaslat 1. pontjáról.


A közgyűlés 22 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja.


Litter Nándor: A vitát lezárom. Kérem, szavazzunk a határozati javaslat 2. pontjáról.


A közgyűlés 17 szavazattal és 5 tartózkodással a javaslatot elfogadja és az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza:


8/2005.(I.25.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. egyetért azzal, hogy Nagykanizsán városi sportcsarnok létesítésének előkészítése folytatódjon.
2. felhatalmazza a polgármestert, hogy a beruházásban érdekeltekkel a szükséges további egyeztetéseket folytassa le.
Az előkészítő munkálatok közül mindazok elvégzését támogatja, mely nem jár a beruházás indításának kötelezettségével.
A helykijelölési, gazdasági, finanszírozási, műszaki, ütemezési és üzemeltetési kérdések tisztázását követően a beruházás engedélyokiratát és a közbeszerzési eljárás lefolytatásáról szóló előterjesztést terjessze a közgyűlés elé.

Határidő: 2005. május 31.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető
Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető)


Erdélyi Zoltán: A ’70-es, ’80-es években elég gyakran megfordultam Nagykanizsán és elég jelentősnek mondható épületek tervezésével foglalkoztam. Ilyen például a művelődési központ, mellette a bevásárlóház. Országos tervpályázatokat nyertem abban az időben, többek között a Vasemberház pályázatát. 13 éve megalakítottunk egy építész kft-ét, annak vagyok a vezetője és építész tervezője. Amennyiben igényt tartanak rá, hogy ezeket a tervezői tapasztalatokat továbbgyarapítsam Nagykanizsán,szívesen állok elébe.
11. Nagykanizsa városközpont közterületek fejlesztési, forgalomcsillapítási terve (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Karmazin József: A korábban elkészült, részben már elavult terveknek az egybedolgozásáról, azok szintetizálásáról van szó. Akár a forgalomcsillapítási tervet tekintjük, akár a valamikori Erzsébet téri tervpályázatot, ezek önmagunkban nem alkalmasak arra, hogy a városközpont egészének összehangolt fejlesztését elindítsák. Az az elképzelésünk, hogy a tervezői ajánlat alapján egy tárgyalásos eljárását bonyolítunk le, ahol pontosítanánk a munkák műszaki tartalmát és meghatároznánk azokat a munkarészeket, amelyek elhagyhatók, illetve amelyeknek a műszaki tartalma csökkenthető. Azért csatoltuk a teljes tervezői ajánlatot, mert ebből kikövetkeztethető, hogy a megvalósítás végső szakaszában a teljes területre, beleértve a kiviteli terveket is, hozzávetőlegesen milyen költségekkel kell számolni. A mai döntés arról szólna, hogy ez a munka elinduljon és elkészüljön a táblázatban is jelölt előkészítő munka és tanulmányterv. Ennek ismeretében az a városközpontban kijelölt néhány terület, amelyet még 2003-ban jelölt meg a közgyűlés, ennek hatására megújuljon.

Litter Nándor: Az lenne a közgyűlés feladata, hogy fogadja azt el, hogy az elkészült korábbi anyagok egybecsiszolása megtörténjen. Ezt nevezzük a 6. számú mellékletben tanulmánytervek összeállításnak, ami egységes szerkezetben kezelnél az egész belváros fejlesztését, megújítását. Ekkor visszakerülne – és ekkor ezt a határozatokban is rögzíteni kellene – a közgyűlés elé és minden további költségfelhasználás, minden további esemény csak a közgyűlés döntése után történne meg. Csak egy előzetes költségbecslés alapján kerültek ide a számok beírásra. Ennek megfelelően szeretném a határozati javaslatot módosítani.

Karmazin József: A határozati javaslat második bekezdése, ami nem pontosan erről szól, hanem ott már a tendertervről is szó van. A második bekezdés helyébe kellene beírni azt, hogy a tanulmányterv ismeretében a közgyűlés dönt a további folyamatokról.

Cserti Tibor: A javaslatom nekem is erre terjedt volna ki. Az 1. sz. mellékletben foglalt tartalmat műszaki tartalomnak értsük, de költség…… tartalom nélkül kerül jóváhagyásra. Miután a tervezői ajánlatok értelemszerűen tartalmaznak olyan tartalékelemeket is, amivel ez lényegesen csökkenthető. Az előkészítési fázisát, a tanulmánytervi szintet és megvalósíthatósági tanulmányt lehetőség szerint össze kellene vonni.

Papp Péter Pál: Úgy kellene megfogalmazni, hogy döntés-előkészítésre, ami magában előkészítést és tanulmányterv készítést jelent, maximum 10.377.000 Ft-ot biztosítunk. Ha a feladatot szűkítjük, akkor a határidőt nem lehetne rövidíteni? Tehát a 2005. július 15-jét lehet, hogy előrébb lehetne hozni.

Papp Nándor: Bizottságunk az előterjesztést nem támogatta 3 igen, 4 tartózkodás és 1 nem szavazattal. Gyakorlatilag az a félelem került túlsúlyba, hogy ha most mindent hamar megtervezünk, megcsinálunk, akkor ebből megint feleslegessé fog válni pár terv.

Litter Nándor: Rengeteg Európa Uniós pályázat van, ahol a város rehabilitációs lehetőségekre pályázni lehet. Nekünk kész programokkal kell rendelkeznünk ahhoz, hogy bármilyen pályázaton akár csak a belváros egy részére is startolhassunk. Ha ezek nincsenek meg, akkor a pályázatoknál gyakorlatilag esélytelenek vagyunk. Ennek a munkának az előkészítését is szolgálná az elindítás.

Cseresnyés Péter: Megvan-e a pénz arra, hogy elkezdjük a belváros tényleges átalakítását a tervek alapján? Miután Ön mondta, hogy Európa Uniós pénzekről is szó van, tudomásom szerint önrészre mindenképpen szükség van. Megvannak-e ezek a pénzek? Belátható időn belül a város tud-e áldozni erre pénzt? Mert ha nem, akkor én is megkérdőjelezem az értelmét annak, hogy az elmúlt két évben már nem tudom a hányadik tervet szavazzuk meg. Ez mikor fog megvalósulni?

Litter Nándor: Melyik terveket szavaztuk meg?

Cseresnyés Péter: Többet is. Például amiről ma is szavaztunk - a Fő tér északi részéről.

Litter Nándor: Megvan a pénzünk rá. Elindul a program.

Cseresnyés Péter: Azért kérdezem, hogy erre van-e pénz, belátható időn belül, a város tud-e erre pénzt szakítani a költségvetésében?

Litter Nándor: Úgy gondolom, hogy tud. Különösen úgy, hogy létezik a Belügyminisztérium keretei között, amikor az önrészt is 80 %-ban a Belügyminisztérium megfinanszírozza. Akkor a 10 %-nak – legtöbb pályázatnál 10 % önrész lesz – is csak a 20 %-át kell biztosítanunk. A Thúry városrész, illetve az Ipari Park „A” jelű útjánál mindössze a 10 %-os önrésznek - ha sikeresek lesznek ezek a pályázatok – a 20 %-át kell biztosítanunk.

Karmazin József: A határidőnek május 31-et javasolnák a július 15. helyett. Megjegyezni kívánom, hogy ezek nettó összegek.

György Pál: Ezzel a dologgal kapcsolatban olyan félelmeim vannak, hogy esetleg úgy járhatunk, mint a régi piac területével. Félévenként, évenként a közgyűlés foglalkozik vele, aztán nem történik semmi. Nem tudunk elmozdulni egy előremutató irányban. 2003 végén foglalkoztunk ezzel a témával. Akkor elkészült a forgalomcsillapításról, illetve a belváros forgalmának átrendezéséről egy koncepció és ezen a közgyűlésen arról is határoztunk, hogy már 2004-ben bizonyos dolgok megvalósulnak. Pénz is lett félretéve 2004-es megvalósulásra és nem történt semmi. Most előttünk van egy olyan előterjesztés, amely megint tervezési munkákat tartalmaz, de csak olyan tervezési munkákat, amelyek még engedélyeztetésre sem alkalmasak, nem még kivitelezésre. Tartok attól, hogy ahogyan 2004-ben, úgy 2005-ben sem valósul meg abból semmi, ami nagytöbbséggel és nagy örömmel lett elfogadva 2003 végén. Lépjünk is, ne csak egyhelyben toporogjunk, ne csak terveztessünk. Nem biztos, hogy jó, ha most az egészet egyszerre megterveztetjük, mert ez egy sokmilliárdos program és lehetséges, hogy amikor az utolsó milliárdokat költjük, addigra mindezen tervek, amiket most elkészítettünk, elavulnak. Kisebb lépésekben haladjunk, de csináljunk már valamit.

Litter Nándor: Egyetértek azzal, amit György Pál mondott. Ha hozzá akarunk nyúlni a belvároshoz, akkor egy egységes koncepciónak kell lenni. Amiről eddig beszéltünk, az csak a közlekedésre vonatkozott. Közterületek minősége, útburkolata, egyéb tárgyak nem szerepeltek ezekben a programokban. Az lenne a nagy vétek, ha úgy hozzányúlnánk, hogy nincs komplex tervünk az egészre. Komplex tervvel kell rendelkeznünk és azt az anyagi erőnkhöz képest szakaszosan megvalósítani, végrehajtani.

Bicsák Miklós: A város körforgalmát az Arany János sarkon meg kell csinálnunk. A közgyűlés támogatása szükséges ahhoz, hogy a belvárosi gondok megoldódjanak.

Litter Nándor: A vitát lezárom. Azokkal a módosításokkal, amelyeket Karmazin úr elmondott, hogy döntés-előkészítésre készüljön egy anyag, határidő módosítva május 31-re, és nettó maximum 10,3 mFt, kérem, szavazzunk.


A közgyűlés 17 szavazattal, 2 ellenszavazattal és 5 tartózkodással a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


9/2005.(I.25.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az előterjesztés 1. sz. mellékletében foglalt tartalommal elhatározza Nagykanizsa városközpont közterületei fejlesztési, forgalomcsillapítási munkálatainak a tervi előkészítését, a megalapozó dokumentumok felülvizsgálatával, továbbfejlesztésével, hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás alkalmazásával.

A Közbeszerzési Bizottság a Városfejlesztési Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság bevonásával, a tanulmánytervek, az engedélyezési terv szintű megvalósíthatósági tanulmány/tenderterv mint döntés előkészítő anyag elkészültét követően dönt azok végső tartalmáról melyre legfeljebb nettó 10.3 mFt-ot a 2005. évi költségvetésben biztosít.

Felkéri a Polgármestert, hogy a tervek készítése során biztosítsa a széleskörű nyilvánosságot, és a beruházás 2005. évi ütemének engedélyokiratát terjessze a közgyűlés elé jóváhagyásra.

Határidő: 2005. május 31.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető)



12. Nagykanizsa hulladékgazdálkodási terve


Erdős Péter: A terv az egy nagyon terjedelmű dokumentáció, ezért a képviselőknek ebből egy kivonatot tettünk közzé. A teljes terv a Városfejlesztési Osztályon megtekinthető. A Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség a tervet jóváhagyta. Erről szóló levelet osztottuk ki a közgyűlés előtt. A törvény előírta, hogy az önkormányzatnak ezt a hulladékgazdálkodási tervet helyi rendeletével kell elfogadnia, ezért kérem a közgyűlést, hogy a rendeletet elfogadni szíveskedjen.

Litter Nándor: Nincs hozzászólás. A vitát lezárom. Kérem, szavazzunk a rendeleti javaslatról.


A közgyűlés 22 szavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja:


5/2005.(II.3.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 5/2005.(II.3.) számú rendelete a Helyi Hulladékgazdálkodási Tervről.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)



13. Intézkedési terv az Állami Számvevőszék Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatánál végzett, a köztemetők fenntartásának ellenőrzése során feltárt hiányosságok megszüntetésére (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Litter Nándor: A kiadott határidőtervet, a feladattervben lévő határidőket módosítani szeretném. A 2. pontban szereplő feladat 2004. december 31-ig megtörtént. A 4. pontban szereplő határidőt pedig kérem, módosítsuk 2005. február 15-re. Hozzászólások nincsenek. Kérem, szavazzunk.


A közgyűlés 22 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


10/2005.(I.25.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nagykanizsa Megyei Jogú város Önkormányzatánál végzett, a köztemetők fenntartásának ellenőrzéséről szóló Számvevői Jelentésben foglalt hiányosságok felszámolására készített, az előterjesztés részét képező – a módosításokkal együtt - Intézkedési Tervet elfogadja.
Felkéri a polgármestert, hogy az Intézkedési Tervben foglaltak végrehajtásáról folyamatosan tájékoztassa a közgyűlést.

Határidő: Intézkedési Terv szerint
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Dabi Gabriella osztályvezető
Karmazin József osztályvezető
Simánné Mile Éva osztályvezető
Gáspár András ügyvezető)



14. Város-rehabilitációs program (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Karmazin József: Elkészült a tavalyi évben a városközpont rehabilitációs akcióterve. Ennek a felhasználásával elképzelésünk az, hogy négy belvárosi tömböt kidolgozunk befektetői pályázat kiírására. Ezek a tömbök az Erzsébet tér északi tömbje, az Eötvös tér északi tömbje, a Múzeum tér és környéke, valamint a Zsinagóga tömb. A piactömb is szerepel ebben a munkálatban, de az egy más konstrukcióban valósul meg.

Halász Gyula: Az Erzsébet tér északi tömb rehabilitációval kapcsolatban kérdésem lenne, hogy milyen tartalma van. Mit érint konkrétan ez a rész? Tekintettel arra, hogy ha elindul ott a belső munkálat, akkor célszerű lenne a volt nyomdaépület és a mellette lévő épület is rendbehozatalával összehozni a munkákat úgy, hogy ne legyen ott probléma esetleg a belső udvarban kialakítandó térburkolat, illetve egy később elvégzendő felújítással, építéssel kapcsolatban. Ezt a két dolgot szinkronba kellene hozni.

Cseresnyés Péter: A piactömb beépítésével kapcsolatban olvastam egy olyan mondatot az előterjesztésben, amely így szól „A befektetővel a tárgyalások folyamatban vannak.”

Litter Nándor: Megegyeztünk abban, hogy levesszük a napirendről a piacos előterjesztést. Erre is vonatkozik. A bizottságok jelölnek személyeket, akik megfogalmazzák azt, hogy hogyan induljunk neki a piacügynek. Ebből adóan ebből törlendő ez a rész.

Cseresnyés Péter: Ettől függetlenül a kérdésemet szeretném feltenni. A befektetővel vagy egyáltalán valamilyen befektetővel folynak-e tárgyalások?

Litter Nándor: Ezt minden közgyűlésen megkérdezik tőlem.

Cseresnyés Péter: Úgy gondolom, hogy jogos a kérdés.

Litter Nándor: Miért jogos a kérdés? Kapok egy feladatot a közgyűléstől, és azt igyekszem legjobb tudásom szerint végrehajtani. Csupán erről szólt a dolog, de ez most megszakadt, ugyanis január 1-jétől a költségvetési törvény szerint minden ingatlanértékesítésnél 20 mFt felett versenytárgyalást kell kiírni. Tehát az a folyamat, amit én a közgyűlés elhatározása szerint elindítottam, nem folytatható ilyen módon. Azt úgy fogjuk folytatni, hogy a bizottságok jelölnek személyeket, megfogalmazzák, hogy mit csináljunk. Több variáció van, amit most nyílt ülésen esetleg nem feltétlenül szükséges elmondani.

Cseresnyés Péter: A kérdésre a válasz az, hogy nem?

Litter Nándor: Tárgyaltam a beruházóval.

Cseresnyés Péter: Folyamatban vannak. Erre szerettem volna választ kapni. Tehát nincsenek folyamatban a tárgyalások?

Litter Nándor: Nincsenek folyamatban.

Szányiné Kovács Mária: A Múzeum téri tömbbel kapcsolatban szeretnék pár gondolatot elmondani. A Múzeum téren az ott élők szeretnének egy kicsit jobban élni, jobb körülmények között közlekedni és egy kicsit szebb teret látni. Az ott lévő romos, rossz állapotú garázsokat már tervbe vette az önkormányzat, de azt szeretném, ha ez a folyamat felgyorsulna, a bontás, a kisajátítás. A terek, utak állapota tűrhetetlen. Belvárosi lakások, belvárosban élő emberek nem élnek belvárosi körülmények között. Nagyon szeretném, ha ott minél előbb rendet tehetnénk. Kérdezem Karmazin úrtól, hogy ahol a romos garázsok vannak, amelyek bontásra kerülnek, a tulajdonviszonyok rendezettek-e? Önkormányzati tulajdonban van-e az a rész, ahol esetleg zöldfelületet, parkot szeretnénk építeni, mert utolsó információm szerint ott több tulajdonos is van.

Bicsák Miklós: Megerősíteni szeretném képviselőasszony által elmondottakat.

Litter Nándor: Amikor odajutunk, hogy lesz egy befektető, akkor is ugyanígy sorakozzunk fel.

Röst János: A garázssorban lévő 6 garázsból, 5 magántulajdon, elég bonyolult tulajdonosi szerkezettel. Velük folytattunk tárgyalásokat. Nem kívánják jelenleg eladni a garázssort. Meg fogjuk tenni nyilván a megfelelő ajánlatot. Nyilvánvalóan folytatjuk ezt az eljárást. Jelenleg elég bonyolult most ott a helyzet. A földterület egy része városi tulajdonban van, de van egy földterület, amely szintén magántulajdont képez. Az egységes kialakításnak tulajdonjogi problémái is vannak. Nyilvánvaló, hogy törekszünk arra, hogy ezeket megoldjuk.

Tóth László: A határozati javaslat 3. pontjára szeretném felhívni a figyelmet. Az nem a 3. sz. melléklet, hanem a 4. számú, és ugyanúgy a Zsinagóga a 3. Tehát ott kell módosítani.

Bicsák Miklós: Az egyik garázstulajdonost ismerem. Nagyon nehezen kezelhető ember. A város érdekét figyelembe véve ezt nem tudjuk kisajátítani?

Röst János: A folyamat úgy zajlik le, hogy először teszünk egy vételi szándékot a tulajdonosoknak. Arra Ők nyilatkoznak, hogy eladják-e az ingatlant, vagy nem adják el. Ha eladják és meg tudunk egyezni az árban, akkor ez a dolog egyszerű, ha nem, akkor lehet kísérletet kezdeményezni, de ehhez nyilvánvalóan meg kell fogalmazni a közcélút.

Karmazin József: Az Erzsébet tér északi tömbjében, mivel a pályázat során nem minden komponens nyert, ezért szűkült le a rekonstrukciós munka a volt magtárépületre és a környezetére, de a dokumentáció tartalmazza a teljes terület megújítását, amelynek az önkormányzat tulajdonában álló üzlet, udvar a magja, tehát onnan indulhat el ez a befektetői fejlesztés. Többször fordul elő, hogy az előterjesztést ki kell javítani, módosítani. Ez abból ered, hogy az anyagok három héttel korábban készülnek, tehát nincs lehetőségünk arra, hogy a bizottsági vélemények beépüljenek. A Múzeum téri tömb megújítása hasonlóan a többihez, többszereplős, tehát azok a tulajdonviszonyok, amelyek egy városközpontban kialakulnak, mindenképp szükségessé teszik a különféle tulajdonok részvételét ebben a munkában. Amellett, amit Röst úr részletezett, van még a társasház északi részéhez csatlakoztatva egy magánterület. Nyilván annak a területnek a beépítése is szóba jöhet a munkálatok során.

Litter Nándor: Ezeket figyelembe véve és a piac tömb nélkül, azzal a módosítással, amit Tóth László mondott, hogy a 3. és a 4. pontban a 4., illetve a 3. számú melléklet szerepel, kérem, szavazzunk a határozati javaslatról.


A közgyűlés 22 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


11/2005.(I.25.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. egyetért az Erzsébet tér északi tömbjének további ütemű rehabilitációjával, az 1. sz. melléklet szerinti tartalmú pályázat meghirdetésével.

2. egyetért a 002 jelű, Múzeum tér rehabilitációjával, a 2. sz. melléklet szerinti tartalmú ismételt pályázat meghirdetésével.

3. egyetért a 005 jelű, Eötvös tér északi tömb rehabilitációjával a 4. sz. melléklet szerinti tartalmú pályázat meghirdetésével.
4. egyetért a 009 jelű, Zsinagóga tömb rehabilitációjával a 3. sz. melléklet szerinti tartalmú pályázat meghirdetésével.

5. Felhatalmazza a polgármestert a pályázatok nyilvános meghirdetésére és a pályázati eljárás eredményeként kialakított szerződés aláírására. A részletes pályázati kiírási dokumentációkat a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság, a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság, valamint a Közbeszerzési Bizottság előzetesen véleményezi.
Felhatalmazza a polgármestert a szerződések és beruházó kiválasztására vonatkozó Közbeszerzési Szabályzat szerinti döntés aláírására.

Határidő: a pályázatok meghirdetésére: 2005. február 28.
a pályázatok értékelésére: 2005. június 30.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető)



15. Javaslat a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti intézmények 2005. évi fenntartói ellenőrzéséhez készült ellenőrzési terve elfogadására (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Litter Nándor: Hozzászólások nincsenek. Kérem, szavazzunk a határozati javaslatról.


A közgyűlés 22 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


12/2005.(I.25.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti intézmények 2005. évi – törvényességi és szakmai – fenntartói ellenőrzésére készült ellenőrzési tervet elfogadja. Felkéri a polgármestert, hogy az ellenőrzésről készült beszámolót terjessze a közgyűlés elé.

Határidő: 2005. október 15.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Simánné Mile Éva osztályvezető)



16. Javaslat a Fogyatékkal Élők Integrált Intézménye új Alapító Okiratának elfogadására (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Litter Nándor: Az intézmény avatása csütörtökön 10,30 órakor lesz. Hozzászólások nincsenek. Kérem, fogadjuk el az Alapító Okirat módosítását.


A közgyűlés 22 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:






13/2005.(I.25.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Fogyatékkal Élők Integrált Intézménye új Alapító Okiratát elfogadja. A Közgyűlés felkéri a Polgármestert, hogy az Alapító Okiratot nyújtsa be a működést engedélyező hatóságnak.

Határidő: 2005. február 1.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Simánné Mile Éva osztályvezető)



17. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi és lakásügyi feladatainak ellátásáról, valamint a Városi Gyámhivatal 2004. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadására (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester
Dr. Kelemen Marcell jegyző


Simánné Mile Éva: A beszámoló 8. oldalán szeretnék egy dátumot javítani. A Szociális és Egészségügyi Bizottság működésének adatai 2004. évben természetesen december 31-i állapotot tükröznek, ott egy elírás volt.

Litter Nándor: Hozzászólások nincsenek. Kérem, szavazzunk a három határozati javaslatról.


A közgyűlés 21 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


14/2005.(I.25.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

a) a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi és lakásügyi feladatainak ellátásáról, valamint a Városi Gyámhivatal 2004. évi tevékenységéről szóló beszámolót elfogadja. Felkéri a jegyzőt, hogy a beszámolót terjessze fel a Zala Megyei Közigazgatási Hivatal Gyámhivatalának.

Határidő: 2005. május 31.
Felelős : Dr. Kelemen Marcell jegyző
(Operatív felelős: Simánné Mile Éva osztályvezető)

b) felkéri a Polgármestert, hogy az Útvesztők és Útkeresők bűnmegelőzési akadályverseny 2005. évi megrendezéséről gondoskodjon.

Határidő: 2005. november 30.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Simánné Mile Éva osztályvezető
Kercsmaricsné Kövendi Ibolya intézményvezető)

c) felkéri a Polgármestert, hogy a Gyermekjóléti Szolgálat Gyermekjóléti Központtá alakulására vonatkozó előterjesztést terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: 2005. június 30.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Simánné Mile Éva osztályvezető)



18. Beszámoló az oktatási-nevelési intézmények kötelező eszközjegyzékének teljesítéséről (írásban)
Előadó: Sajni József bizottsági elnök


Sajni József: Az önkormányzat 2008. augusztus 31-ig kapott határidőt arra, hogy a kötelező eszközjegyzékben szereplő felszereléseket, eszközöket az intézmények számára biztosítsa. Ennek az első éve volt a 2004-es. A táblázat adatai az 1. sz. mellékletben azt tartalmazzák, hogy mennyi volt a tervezett érték beszerzési érték 2004-re. Az utolsóban pedig azt látjuk, hogy ebből mi valósult meg. Itt a kettő között eltérés van. A szakosztály be is kérte az intézményektől azokat az adatokat, hogy mi hogyan teljesült és miért. A bizottságunk elfogadta és támogatta ezt a beszámolót. A különbség elenyésző. Az időközi beszerzések miatt esetleg nem úgy valósultak meg, azonban felhívnám a figyelmet a teljesített értékre 2004-ben, ahol azt lehet látni, hogy minden intézmény a tervezett értékénél jelentősebb összeget fordított eszközbeszerzésre, amit elsősorban pályázatokkal és egyéb módon finanszírozott. A 2004. évi teljesítés maradéktalanul megvalósult.

Litter Nándor: Kérem, szavazzunk a két határozati javaslatról.


A közgyűlés 22 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


15/2005.(I.25.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. az oktatási-nevelési intézmények kötelező eszközjegyzékének teljesítéséről szóló beszámolót elfogadja.

2. utasítja az oktatási-nevelési intézmények vezetőit, hogy a kötelező eszközjegyzék teljesítésére biztosított összeget az OKÉV engedélyének megfelelően használják fel.

Határidő: 2005. december 31.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető
Oktatási-nevelési intézmények vezetői)



19. Tájékoztató a 2004. évi tárgyi eszköz értékesítésekről (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Papp Nándor: A 2. határozati javaslathoz egy kiegészítést tennék, hogy felkéri a polgármestert, hogy a közgyűlés eseti döntése után, annak értelmében gondoskodjon.

Cserti Tibor: Tájékoztatást kaptunk arról, hogy összességében 2004. évben a költségvetésben szereplő, illetve nem szereplő évközi döntések alapján többletingatlanok értékesítésére is sor került. Ennek alapján az éves előirányzat nem teljesült. Összességében az bizonyosodott be, amit többen is megfogalmaztak, hogy kicsit túlfeszített, megkérdőjelezheti adott esetben a költségvetés megalapozottságát is. A végeredmény: eredeti terv 543 millió Ft, a tényleges teljesítés 345 millió Ft, és a tanulságot nem vonja le. A tanulság az, hogy jobban figyeljünk a 2005. évi megalapozásnál. Ilyen értelemben a határozati javaslat részének a törlését javaslom. Miért hozzunk arról határozatot, hogy elfogadjuk a tájékoztatót? Tudomásul vesszük a tájékoztatót, külön határozat nélkül. A másik pedig az, hogy az alapfeladatát végezze el majd a meghatározottak szerint ugyanúgy az erre kijelölt hivatali apparátus. Erősítsük meg külön határozattal azt, ami az alapfeladata? Ezzel a két kiegészítéssel elfogadásra javaslom.

Litter Nándor: Tehát a másodikat törölni.
Cserti Tibor: Az elsőt is. Tudomásul vesszük.

Litter Nándor: Az elsőt pedig tudomásul vesszük. Elfogadom a módosítást. Kérem, szavazzunk róla. Tudomásul veszzük a tájékozatót. A második rész törölve.


A közgyűlés 21 szavazattal és 1 tartózkodással javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


16/2005.(I.25.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2004. évi tárgyi eszközértékesítésről szóló tájékoztatót tudomásul veszi.



20. Csordásné Láng Éva és Polai József képviselők önálló indítványa a kiskanizsai ravatalozó újjáépítési tervének elkészítésére vonatkozóan (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Polai József: A ravatalozó újjáépítése régóta valós igénye volt a lakosságnak. Most odáig jutottunk, hogy remélhetőleg el is fog készülni ebben az évben. A lakosság is köszönetét fejezi ki. A részönkormányzat is köszöni és megfogalmazza azt, hogy Plánder László kiskanizsai tervező felkínálja a tervezői munkálatokat társadalmi munkában. Azt kérem, hogy vegyük igénybe az Ő segítő szándékát. Tudom, hogy nem vagyunk még tervezés időszakában, de tudhatunk-e arról, hogy milyen méretű lesz ez várhatóan?

Litter Nándor: Nem tudunk.

Polai József: Kiindulópontként mondom, hogy sok esetben három halott is előfordul egyszerre.

Halász Gyula: Mindenképpen támogatandó a cél. Körülbelül nagyságrendileg mennyit tesz ki ennek a ravatalozónak az építése? Úgy néz ki, hogy sorra szavazzuk meg a biankó csekkeket a költségvetés elfogadása előtt.

Litter Nándor: Ez a mondatrész jó úgy, hogy a VIA Kanizsa Kht. által meghatározott összeggel? Szerintem ez így nem megfelelő, hanem azt kellene írnunk, hogy a mi általunk megtervezett, vagy megterveztetett és közbeszerzésen kiválasztott összeggel. Tehát körülbelül ezt a korrekciót itt hajtsuk végre.

Bicsák Miklós: Én is tudom támogatni. Jó lenne, ha a költségeket látnánk.

Litter Nándor: Azzal a módosítással, amit javasoltam orvosolható a felvetése. Ezt figyelembevéve döntsünk a határozati javaslatról. Visszajön a költségvetéssel. Elvi támogatás, hogy nagyon akarjuk. Visszakerül ide, mert akkora kategória, hogy nem kerülhető meg a közgyűlés. Kérem, szavazzunk róla.


A közgyűlés 23 szavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


17/2005.(I.25.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. felkéri a polgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a kiskanizsai ravatalozó újjáépítési tervének elkészíttetésére.

2. egyetért azzal, hogy a kiskanizsai ravatalozó újjáépítésének költségei a 2005. évi költségvetésben külön soron feltüntetésre kerüljön, az újjáépítés önkormányzat által történő megterveztetését követő közbeszerzési eljárás során kiválasztott összeggel.

Határidő: a 2005. évi költségvetés elfogadásáig
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Dencsné Szabó Edit osztályvezető
Karmazin József városi főépítész, osztályvezető)



21. Polai József képviselő önálló indítványa a bajcsai Művelődési Ház felújítására (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Papp Péter Pál: Mint városszéli települések önkormányzati képviselője, egyetértek azzal, hogy a városszéli településeknek legyen valamilyen közösségi háza, helyisége, ahol kulturális, sport, gyermek, nyugdíjas, énekkari vagy esetleg akár családi rendezvényeket is meg lehessen rendezni. Erre igény más területen is megvan. A bajcsait is támogatom, csak más településrészekről se feledkezzünk meg. Ebben a szellemben gondolkodott a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság is, és ezért többségi szavazással egy olyan javaslatot támogat és a határozati javaslat módosítását kezdeményezzük, hogy a 3 millió Ft-ot erre a célra építsük be az önkormányzat 2005. évi költségvetésébe, ugyanakkor az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság írjon ki egy pályázatot vagy készítsen felmérést, hogy ezt a 3 millió Ft-ot melyik városrészben - esetleg megosztva több városrészben is – lehetne legcélszerűbben felhasználni.

Litter Nándor: El tudom fogadni ezt a módosítást.

Sajni József: Egyetértek Papp képviselő úr ezen javaslatával, ehhez azonban a mi szakmai kompetenciánk nincs meg, ehhez kérek majd segítséget.

Litter Nándor: Műszaki oldalról meg fogja adni a támogatást a Városfejlesztési Osztály. Az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság a szükségességét az igény oldaláról fogja majd meghatározni és mérlegelni.

Polai József: Ez a művelődési ház 15 évig zárva volt, de lehet, hogy már a rendszerváltás előtt is. Nem akarok arra hivatkozni, hogy valakinek felelőssége is lenne ezen a téren, de ne keressük már a felelőst, mikor tudjuk, hogy a törvény azt is kimondja, hogy közösségi életteret kell biztosítani. Bajcsa 10 km távolságra van Nagykanizsától, amely eleve megszabja azokat a korlátokat az ott élők számára, hogy Nagykanizsán vegyék igénybe mindazt, amit helyben szeretnének. Azért mertem kérni a felújítás támogatását, hiszen már egy évvel ezelőtt felhívtam a figyelmet egy kérdés megfogalmazásával, hogy ez az épület beázik, a padló balesetveszélyes, a villamoshálózat teljesen elavult – ki kellene cserélni, stb. A kérdésemre polgármester úr válaszolt. Az is írta egy évvel ezelőtt, hogy a közeljövőben elindítják a tervezést. Tehát azt reméltem, hogy a tervezés már el is készült az elmúlt időszakban – tudom, nem készült el, nem is kezdtek hozzá. Egy olyan településrészről van szó, amelynek évek óta nem adtunk semmit. A régi rendszerben ezt a városrészt Nagykanizsához csatolták, amelyet az ott lakók már bánnak, hogy megtörtént. Most azzal foglalkoznak, hogy nem kellene-e leválni. 8-10 millió Ft-os beruházásról van szó. Ezt miért sajnáltuk ettől a háztól? Arra kérem Önöket, hogy szavazzák meg a határozati javaslatot. Azzal kapcsolatban, amit Papp Péter képviselő úr mondott, a bajcsai ház kivételével a többire esetleg azt a 3 millió Ft-ot elköltjük és ott is történhet valami.

Litter Nándor: Többször egyeztettem Polai úrral a különböző önálló képviselői indítványokkal összefüggésben, hogy az nem lehet a munka járható útja, hogy kiragadunk elemeket – ezt többen kifogásolták most is – a költségvetésből, és azokat előre eldöntjük. Ez Polai úr taktikája. Ezzel nem tudok egyetérteni. Az a véleményem, hogy általában a költségvetés keretei között kell biztosítani a forrásokat a legfontosabb feladatokra. Ott rangsorolni kell. Ne írjuk be a 3 millió Ft-ot, hanem határozzuk el, hogy forrásokat fogunk meghatározni a költségvetésünkben a városkörnyéki művelődési házak felújítására. Ezen kívül Papp Péter módosító javaslatával egyetértek, hogy egyrészt legyen egy műszaki, egy szakmai megalapozottsága a kulturális ügyeket irányító bizottság részéről, és ennek megfelelően, hogy milyen forrásokat tudunk erre biztosítani, induljon meg azoknál a házaknál a program, amire pénzünk lesz. Az kérem, hogy ez így fogadjuk el, mert ki kellene számolni, hogy mennyit költöttek Bajcsára az előző négy év alatt. Mi nem akarunk ilyen számolásokat végezni. Lehet ezzel hangulatot kelteni. Azt szeretnénk, ha minden településrész fejlődne, függetlenül attól, hogy mi történt ott korábban. Kérem, hogy ezt a módosítás így fogadjuk el 3 millió Ft nélkül.

Kereskai Péter: Polgármester úr már elmondta, amit én is szerettem volna mondani. Nem tudtam volna megszavazni ezt a 3. pontot, hiszen eleve furcsa, hogy egy önálló képviselői indítvány kapcsán más vizekre is evezünk, de annak tükrében, hogy vizsgáljuk felül az állapotokat és állítsunk fel rangsor, lehet, hogy 30 millió Ft kellene, de az is lehet, hogy csak 1 millió Ft. Ha a 3. pont kimarad, akkor támogatom a három határozati javaslatot.

Dr. Kolonics Bálint: Egyetértek Polai képviselőtársammal, és elgondolkodtató az, hogy Őt a választópolgárok többsége ott egyéni képviselőnek megválasztotta, és a választópolgárok akaratát képviselve egy szándékot idehoz a közgyűlés elé, és polgármester úr taktikázásnak és hangulatkeltésnek minősíti azt, amikor a képviselő végzi a munkáját. Nyilvánvaló, hogy ez költségvetést is érintő tétel, de ezért ne a képviselőt hibáztassuk, hogy ez érinti a költségvetést és pénzbe fog kerülni. Pénzbe fog kerülni, de biztosítom polgármester urat arról, hogy ha a költségvetés elénk fog kerülni, Polai képviselő úr meg fogja majd mondani azt a helyet a költségvetésben, ahol meg lesz a forrás.

Litter Nándor: Nem kifogásolom, hogy idehozza ezeket az anyagokat, hiszen foglalkozunk vele és dolgozunk rajt. A módszerrel nem tudok egyetérteni, hogy kiragadunk bizonyos elemeket, és ezt követően az egész költségvetést nem szavazzuk meg – ez a jellemző gyakorlat. Ettől kellene eltérni, és egységes egészben gondolkodni.

Polai József: Véleményem szerint ezt a kérdést nem így kell nézni, sokkal összetettebb ez a gondolat, nem csak a kultúrházról van itt szó. Aki látja polgármester úr korábbi válaszát, azt tudja abból, hogy itt működik egy orvosi rendelő is, és az efölötti tetőrész beázik. Bátran mondhatom, hogy most a hóolvadás idején ott majd vödörrel lehet merni a vizet. Úgy gondoltam akkor, amikor ezt az indítványt beadtam, hogy ott olyan összetett problémákról van szó, amelyeket mindenképpen orvosolni kellene, mert orvosi rendelő egyúttal, mert felmerült, hogy át kell rendezni a kirendeltségi irodát az óvoda játéktermébe, és ezekről mind már beszélgettünk. Azt gondolom, hogy ezt a dolgot nem lehet elkülöníteni, és együtt kell kezelni, és nem kiragadom a feladatot, hanem jól látom Bajcsán az emberek érdekeit. Amit nekem elmondanak, azt próbálom meg tolmácsolni. Bicsák képviselőtársam mit tesz, ha nem kiragadja Palin orvosi rendelőjét, holott nem az a legrosszabb rendelő. A 3. határozati javaslatot Papp Péter képviselő úr javasolta, nem én, én még csak nem is írtam összeget. Ennyi idő után már igazán áldozhat néhány millió Ft-ot arra a városrészre.

Budai István: A Pénzügyi Bizottság egyetértett a határozati javaslattal, ugyanis a bizottság a 3. pontot nem Bajcsa esetére érti csak, hanem a városszéli közösségi házakra, amelyre majd az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság felállítja a sorrendet. A költségvetés készítése során erre mindenféleképpen forrást kell biztosítani, ha nem is a bajcsai művelődési házra 3 milliót, hanem a városszéli művelődési házakra.

Papp Péter Pál: Ha hangulatot kell kelteni, akkor én Fakos miatt tudok. Fakos Nagykanizsának az a belterületi városrésze, amelyik nincs rajt Nagykanizsa térképén. Az a városrész, amelyik, ha az országútról le kell fordulni, nincs kint közútjelző tábla, az a városrész, ahol 1957-ben bevezették a villanyt – azóta semmi nem történt ott. Ha infrastruktúrában rosszabbul felszerelt településrészt tud valaki mutatni, akkor fejet fogok hajtani, és a költségvetés megszavazásnál őket előtérbe fogom helyezni. Fakoson szerettek volna a bezárt iskola helyett egy közösségi házat. Azt az iskolát 20-25 éve bezárták. Volt igény arra, hogy legyen egy közösségi hely, ahol bármilyen rendezvényt meg lehet tartani. Idén Öregek Napját tartottak abban a házban úgy, hogy tavaly a képviselői keretemből 500 eFt-ot felajánlottam építőanyagra, amit a Via Kanizsán keresztül ők kivettek, és a helybeliek saját munkájukkal ezt beépítették. Akkor, amikor a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság ülésén és itt, az előző hozzászólásomban azt mondtam, hogy azt kellene megnézni, hogy olyan közösségi házhoz biztosítsunk pénzt, ahol van igény arra, hogy közösségi rendezvényeket fognak tartani, akkor odategyük. Ha van arra igény, és van arra fizikai erő felajánlás, hogy esetleg az odatett 1 millióból 2 millió Ft értékű munkát lehet elvégeztetni, akkor odategyük, mert ilyenkor, amikor az önkormányzat forrásai erősen végesek, mi is gondoljuk meg, hogy hova tesszük. Nem tudom elfogadni, hogy egynek adjunk pénzt, és az összes többi kimaradjon. Jusson mindegyiknek.

Litter Nándor: Kérem, hogy az előbb pontosított határozati javaslatokat fogadjuk el, amely a következőket tartalmazná: - a 3. pontban van vita – a 2005. évi költségvetésben a városszéli közösségi házak felújítására forrást kell biztosítani összeg megjelölése nélkül. Felkérjük az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottságot, hogy a Városfejlesztési Osztály szakmai támogatásával tervezze meg a szükséges feladatokat, határozza meg a sorrendet, és mérje fel a lakosság részére, hogy hol lenne esetleg társadalmi és egyéb munkában hozzájárulás, hogy csökkenthessük a költségeinket.

Polai József: Az eredeti javaslatról szeretnék szavazást kérni. Az első két javaslati pontról.

Litter Nándor: Arról, ami itt szerepel határozati javaslatról? Erről a háromról?

Polai József: Vagy az első kettőről.

Litter Nándor: Papp Péternek módosító javaslata volt, akkor arról szavazunk, amit most módosítottunk. Tehát a 2. pont nem létezik, hanem csak 1. és 2. pont van. A 2. pont úgy alakul, ahogy az előbb felolvastam. Kérem, szavazzunk erről.


A közgyűlés 14 szavazattal, 4 ellenszavazattal és 5 tartózkodással a javaslatot nem fogadja el.


Litter Nándor: Szavazunk az eredeti határozati javaslatról.


A közgyűlés 7 szavazattal, 10 ellenszavazattal és 6 tartózkodással a javaslatot nem fogadja el és ez előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza:


18/2005.(I.25.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése Polai József képviselőnek a bajcsai Művelődési Ház felújítására vonatkozó önálló indítványával, valamint a városszéli közösségi házak felújítására vonatkozó javaslattal nem ért egyet.


Litter Nándor: A költségvetésnél visszatérünk erre a feladatra.



22. Bicsák Miklós képviselő önálló indítványa a 20, háziorvosi körzet (Palin) működésére (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Papp Péter Pál: A Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság kiegészítéssel elfogadásra javasolja a javaslatot. Az határozati javaslat 1. pontját többségi szavazással elfogadta a bizottság. Egy 2. határozati javaslatot terjesztünk elő, látva azokat a műszaki problémákat, amelyek az Alapellátás rendelőinél fennállnak, és ismerve azokat a jogszabályi változásokat, amelyek bővítéseket tesznek indokolttá, mert különben működési engedély megvonásra kerülhet sor, mindenképp szükség van Nagykanizsán arra, hogy több orvosi rendelő felújításra kerüljön. Ezért az a bizottság kiegészítő javaslata, hogy az önkormányzat a költségvetés előtt 30 millió Ft-os keretet biztosítson 2005-ben, és a további években is mindig egy meghatározott összeget az Alapellátás rendelőinek felújítására, amelyet a Szociális és Egészségügyi Bizottság javaslata alapján sorrendben használna fel az önkormányzat.

Litter Nándor: Összeg nélkül, és akkor a költségvetésnél döntsünk ezekről.
Papp Péter Pál: A 30 millió Ft-ot azért mondtam 30 milliónak, mert nagyságrendben úgy gondoljuk, hogy ha most a palini rendelőt meg akarjuk valósítani, illetve azokat a rendkívül fontos munkákat – például a sánci rendelő, ami oszloppal alá van támasztva, és nem orvosi rendelőnek, de emberi tartózkodásra lassan alkalmatlannak minősül –, amelyeket 2005-ben el kellene végezni, tételes költségvetés nélkül, ilyen nagyságrend.

Nagy József György: A Szociális és Egészségügyi Bizottság 8 igen, egyhangú szavazattal egyért Bicsák Miklós képviselő önálló képviselői indítványával, hogy a 2005. évi költségvetésben a 20. számú háziorvosi körzet működtetésének feltételéül orvosi rendelő céljára az Alkotmány u. 100. szám alatti ingatlan vételára és kialakításának költségei tervezésre kerüljön, azzal a feltétellel, hogy az életveszélyes orvosi rendelő rendbetétele az első. A Rózsa u. 6. szám alatti lévő önkormányzati ingatlanban orvosi rendelő kialakítására kerüljön sor a felújítandó rendelők zavartalan működtetésének érdekében.

Bicsák Miklós: Jogos Palin lakosságának ez a kérése. Palin lakossága, főleg az új telep lakói nagyon örülnének, ha ez megvalósulna, mert nagyon rosszak a körülmények. Ez a probléma egy olyan ingatlanban oldódhatna meg, amely elfogadható áron megvásárolható. Ezt a problémát előbb-utóbb meg kell oldani, mert a két orvosi rendelő nem működhet egy helyen. Nem mindegy, hogy az ingatlanvásárlás 2005. évben vagy később történik. Az ingatlan tulajdonosai építkezésbe kezdtek, és tudni szeretnék, hogy az önkormányzat megvásárolja-e az ingatlant vagy sem, ugyanis a megkezdett építkezést annak függvényében folytatják. Szükség van ennek a problémának a megoldására.

Polai József: Nem tudom, miért nem vagyunk hajlandóak figyelembe venni azt a felújítási igénytervet, amelyet az Alapellátási Intézmény készített számunkra. Tudtommal nem a palini a legrosszabb állapotban lévő rendelő, vannak rosszabbak. Én is azt kérem, legyen felállítva egy rangsor. Vegyük figyelembe a felújítási igény tervezetet, és az alapján a megállapított keretösszeget költsük el azokra, amelyekre ez a keretösszeg elég.

Papp Nándor: Bicsák úr kérésére megtekintettem a rendelőt, melyről vázlatot készítettem egy pozitív javaslattal, amely szerint az épületből egy jó orvosi rendelőt lehet kialakítani. A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság egyöntetűen támogatta a javaslatot. A magam részéről támogatom Bicsák képviselőtársa kérését.

Röst János: Én is támogatom a javaslatot. Annyi türelmet kérnék Bicsák úrtól is, hogy a költségvetés tárgyalásakor foglalkozzunk a témával.

Bicsák Miklós: Kérem, hogy a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság által előterjesztett 30 millió Ft-ot támogassa a közgyűlés.

Litter Nándor: Úgy gondolom, hogy akkor vagyunk korrektek, ha ugyanazt az eljárást alkalmazzuk, mint a bajcsai művelődési háznál, tehát egyetértünk azzal, hogy megoldódjon a palini orvosi rendelő sorsa. Azt javaslom, hogy végezzük el az ingatlan vagyonértékelését, és amit Papp Péter mondott, hogy minimálisan 30 millió Ft-ot tervezzünk a költségvetésben az orvosi rendelők korszerűsítésére, felújítására, és szintén a szakmai, városfejlesztési, műszaki támogatással a Szociális és Egészségügyi Bizottság határozza meg a sorrendet, és tegyen javaslatot a közgyűlésnek. Javaslom, hogy így fogadjuk el ezt, és a többi javaslatot nem szavaznánk meg. Kérem, szavazzunk erről.


A közgyűlés 23 szavazattal (egyhangúlag) a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


19/2005.(I.25.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése Bicsák Miklós képviselőnek a XX. számú háziorvosi körzet (Palin) működésére vonatkozó önálló indítványát támogatja azzal, hogy

1. a Nagykanizsa, Alkotmány u. 100. szám alatti ingatlan ingatlanforgalmi értékbecslését el kell készíttetni.

Határidő: 2005. február 28.
Felelős : Litter Nándor polgármester
(Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető)

2. az orvosi rendelők korszerűsítésére, felújítására a 2005. évi költségvetésben 30 millió Ft-ot biztosít, amely összeg felhasználási sorrendjének meghatározására - a Városfejlesztési Osztály szakmai támogatásával - és közgyűlés elé történő terjesztésére felkéri a Szociális és Egészségügyi Bizottságot

Határidő: 2005. április 30.
Felelős : Kelemen Z. Pál bizottsági elnök
(Operatív felelős: Kercsmaricsné Kövendi Ibolya intézményvezető
Karmazin József városi főépítész, osztályvezető)



23. Farkas Tibor fegyelmi ügye (írásban)
Előadó: Litter Nándor polgármester


Litter Nándor: Megkérem Budai Istvánt – akit felkértük az ügy kivizsgálására –, szíveskedjen ismertetni megállapításait.

Budai István: A közgyűlés azzal bízott meg, hogy a III. negyedévi költségvetési teljesítések kapcsán vizsgáljam meg a Móricz Zsigmond Művelődési Ház költségvetési teljesítményeit, mivel az akkori számok azt mutatták, hogy a bevételi előirányzatát 99 %-ban, a kiadási előirányzatát pedig 95,66 %-ban már a III. negyedév végén teljesítette. Tehát az volt a prognosztizáció, hogy körülbelül 3.600 eFt-tal az éves költségvetési előirányzatát túl fogja teljesíteni, és ezért vizsgáló biztosként kijelöltek. A vizsgálat során nagyon sok anyagot átnéztem, mondhatnám, hogy a művelődési ház számvitelét átvizsgáltam. A vizsgálat eredményét mindenki megkapta. Kizárólag arra hagyatkoztam, hogy csak azt a III. negyedévi teljesítést és az év végi várható teljesítményeket mérlegeljem. Nem folytam bele olyan mélységben, hogy a művelődési ház egyéb munkáját minősítsem. A feladatom az volt, hogy prognosztizáljam, hogy a 2004. év végi állapot hogyan alakulhat. Azt egyértelműen megállapítottuk már a vizsgálat elején, hogy a több olyan költségvetési bevétel, kiadás szerepel a ház elszámolásában, amely a költségvetéskor nem lehetett még ismert, pályázati pénzeket kapott különféle címeken, többek között a Csengey Dénes Versmondó Versenyre. Nehezítette a kérdést az, hogy ennek egy részét már 2003. decemberben megkapta, tehát ilyen szempontból talán helyesebb lett volna - mivel december 23-án kapta meg -, ha akkor pénzmaradványként ott megmarad. De nem maradt meg. Ha nem kapta volna meg, akkor negatív előjelű pénzmaradványa keletkezhetett volna. A művelődési ház pályázott az e-Magyarország pont kialakítására, 1,4 mFt-ra, amit meg is kapott, de ez évre húzódott el az elszámolás. Számlával kellett elszámolni. Mindent összevetve, a 2. számú mellékletből az derül ki, hogy az a prognosztizált 3,6 mFt hiány az elszámolásában 1.762 mFt-ra csökken, melyben még nincs benn az 1.400 mFt 2005-ös pályázati pénzeszköz. Ha ezt levonnánk belőle, akkor 362 eFt-ot kapnánk. A mai nap információja, hogy még ez a helyzet is bizonyos javuláson ment keresztül. A költségvetési előirányzathoz viszonyított jelenlegi túllépés – a legutóbb kapott adatok szerint - 1.162 eFt. Azért javasoltam Farkas Tibornak – ezt meg is beszéltük – megrovás fegyelmi büntetést, mint a fegyelmi büntetések legenyhébb fajtáját, mivel rosszallásomat fejezem ki, és ez a megrovás a szabályok szerint is egy rosszallás kifejezését jelenti. Nem jár semmiféle más olyan fegyelmi büntetéssel, amit párosítani lehetne bármikor is. Azért javaslom, mert jobban oda kellett volna figyelni, és amikor a konkrét költségvetési tételek ismeretében volt, akkor egy előirányzat módosítással ezt a kérdést helyre tehette volna. Kérem a tisztelt fegyelmi tanácsot, hogy a javaslatomat fogadja el, lehetőleg ne szigorítsa.

Dr. Kolonics Bálint: 2004. december 14-én a közgyűlésen jutott tudomásunkra, hogy a művelődési háznál szabálytalan gazdálkodás következtében hiány várható. Akkor 3.6 mFt-ról beszéltünk. Ez a vizsgálati anyag világossá teszi számunkra azt, hogy a valóságban ez a hiány a tizedére csökken, 362 eFt. Ezt a hasonlatot azért vonnám ilyen formában, mert a december 14-ei közgyűlésen elénk került a Közterület Felügyelet ügye is, ahol 5,7 mFt-ról volt szó. Teljesen mindegy, hogy 360 eFt vagy 3.600 mFt, vagy 5.700 mFt. Ha valaki törvénysértő módon gazdálkodik, amellett nem lehet elmenni, és helyeseltem ez esetben is a fegyelmi eljárás lefolytatását. Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy a törvény kötelezően írja elő fegyelmi felelősségre vonás megindítását akkor, amikor ennek az alapos gyanúja a munkáltató tudomására jut, tehát amikor ez a szakértői megállapítással polgármester úr tudomására jutott – itt párhuzamot vonok a Közterület Felügyelet vonatkozásában, ott is ugyanígy kellett volna eljárni. A jogszabályokat egyformán kellene mindenkivel szemben alkalmazni és betartani azon túl, hogy ez lelkiismereti kérdés is, amikor 360 eFt miatt döntünk most erről, amit egyébként támogatok, mert korrekt Budai úr vizsgálati jelentése, és mellette pedig az 5,7 mFt-nál azt mondták, hogy nem történt semmi.

Cserti Tibor: A vizsgálati jelentést szakmailag megalapozottnak tartom. Farkas Tibor fegyelmi tárgyalását, mint fenntartónak ennek alapján le kell folytatni és meg kell ítélni. A két anyagot egyben kell tárgyalni, és ne felejtsük el, hogy a vizsgálati és a revizori jelentésben foglaltakat együtt kell vizsgálni. Az intézményvezető felelőssége nem kizárólagos pénzügyi vonatkozású. Az, hogy túllépett egy előirányzatot, és azt időben ki kell fizetni, és túl kellett finanszírozni, csak úgy tudott teljesíteni, hogy az önkormányzat megelőlegezte, mintegy kölcsönkért az önkormányzattól, ami ugyan tizedére csökkent – az egy dolog. Azt is mérlegelni kell, hogy abban a munkakörben az irányítói tevékenysége kapcsán mindenféle felelős döntést átgondoltan hozott-e meg. Úgy vállalt-e kötelezettséget, olyan a bizonylati és fegyelmi rend, a munkavállalók felett gyakorolt munkáltatói jogkör, és e vonatkozásban megfelel-e az alaptevékenységbe foglaltaknak az intézmény vezetése. Ennek alapján úgy gondolom, hogy a vizsgáló biztos által lefolytatott jelentés jóindulatú volt, és az elmúlt időszak alapján Farkas Tibor tevékenysége ilyen értelemben feltárt minden olyan közreható tényezőt is, ami Őt hátráltatta ebben a dologban, és elfogadta a jó szándékú felvetéseket is. Minden jel abba az irányba mutatott, hogy az hiányosságok döntő része megáll, mert nem vitatta senki, saját maga se, ismertette, hogy mik gátolták és milyen segítséget kért volna. Ennek alapján úgy gondolom, hogy az okos intézményvezető tanul a hibájából és a jövőre koncentrál. Ennek alapján a javasolt megrovás számomra elfogadható, és a vizsgálati jelentés elfogadását javaslom.

Litter Nándor: Jegyző úr tájékoztatott arról, hogy az eljárást a következőképpen kell lefolytatni: meg kell hallgatnunk a vizsgáló biztost, Farkas Tibort, ezt követően, ha esetleg vannak olyan tanúk, akiket meg akarnak hallgatni, szintén meg kell hallgatni. Utána zárt ülésen kell a vitát lefolytatni, és a döntést meghozni.

Farkas Tibor: Szeretném megköszönni Budai úr korrekt és tisztességes munkáját. Mindannyian azon voltunk – Ő is, a hivatal dolgozói, magam és munkatársaim is –, hogy tisztán lássunk abban az ügyben, amelyről a vizsgálat szólt. Számomra van néhány tanulsága a dolognak, olyanok, amelyeket magamnak le kell vonni. Természetesen az, hogy még jobban oda kell figyelnem azokra a dolgokra, amelyekről azt gondoltam, hogy elsősorban az intézmény gazdasági vonalát érinti. Nálunk az intézményben ezen a téren váltás történt, illetve amit már múltkor is jeleztem, nem működik az intézmény félállású gazdasági titkárral, pénztáros nélkül. Nem tudom, hogy bárki lesz az intézmény vezetője, vállalhatja-e szívvel-lélekkel azt, hogy soha nem fog előfordulni ilyen eset. Van ebben a jelentésben egy mondat – amit Budai úr el is mondott –, ami arról szól, hogy szinte biztosra vehető, hogy az 1. számú mellékletben bevételként figyelembe vett pénzmaradvány összege nem valós, tehát az a 700 eFt, mivel nem tartalmazza az év utolsó napjaiban jóváírt pályázati pénzeszközt. Amikor 2003. december 23-én megérkezik az intézménybe 2.100 mFt, a Csengey Versmondó Verseny támogatásának első részlete, és szeptember, októberben a színházbérleteket bevesszük, akkor nem tudom, hogy ez a 2.100 mFt, illetve az a körülbelül 1,5 mFt, ami színházbérletekből befolyt, hogyan tűnhet el, és hogyan lehet ebben 700 eFt pénzmaradvány. Azért mondom ezt el, mert azért jöhetett ki ez a közel 4 milliós hiány, mert egyszerűen rosszul számolták ki a pénzmaradványt. Innentől kezdve még fontosabb az, hogy legyen olyan gazdasági titkárunk, akivel követni tudjuk szinte naprakészen az intézmény gazdasági tevékenységét. Ha a művelődési ház jövőbeni működésének és a működés feltételeinek jobbításának ez az ára, vállalom a fegyelmi felelősséget, és természetesen elismerem azt, hogy írásban kellett volna kérnünk az előirányzat-módosítást. Erre nem figyeltem sem én, és a kollégáimnál váltás történt év közben és az új kolléganőm sem figyelt erre. Vállalom a felelősséget ezért, és bízom benne, hogy a továbbiakban nem fog előfordulni ilyen. Azt szeretném elmondani, hogy sokféleképpen meg lehet ítélni egy intézmény és egy intézményvezető működését – az én vagy a kollégáim gazdasági vénájáról talán elmond valamit, hogy az intézmény 14 mFt-os finanszírozása mellé körülbelül 8 mFt-ot pályáztunk 2004. évben, tehát körülbelül ennyi pénzt tettünk hozzá a finanszírozáshoz. Igyekeztünk olyan rendezvényeket vállalni, aminek volt pénzügyi háttere.

Litter Nándor: Zárt ülésen folytatjuk a napirend tárgyalását.
Zárt ülés:

A zárt ülésen elhangzott hozzászólásokat, javaslatokat és döntéseket a zárt ülésről készített külön jegyzőkönyv tartalmazza.

A közgyűlés 20/2005.(I.25.) – 24/2005.(I.25.) számú határozata később kerül kihirdetésre.




Litter Nándor polgármester más tárgy és hozzászólás nem lévén az ülést 14.45 órakor bezárta. (Az ülésről készült hangfelvétel alapján ezen jegyzőkönyv a hozzászólások lényegét tartalmazza.)




K. m. f.






Dr. Kelemen Marcell Litter Nándor
jegyző polgármester