* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
579.15 KB | |
2006-07-06 08:41:16 | |
Nyilvános 353 | 1089 | A közgyűlési jegyzőkönyvek és mellékleteik 1990 novemberétől kezdve papírformátumban elérhetőek a Halis István Városi Könyvtárban, a helyismereti részlegen. | J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2006. február 28-i (Kedd) 9.00 órakor tartott soros nyílt üléséről. Az ülés helye: Vasemberház, Díszterem (Nagykanizsa, Erzsébet tér 1-2.) Jelen vannak: Bicsák Miklós, Budai István, Dr. Csákai Iván, Cseresnyés Péter, Cserti Tibor, Csordásné Láng Éva, Dr. Fodor Csaba, Gelencsér Gábor, György Pál, Halász Gyula, Dr. Horváth György, Kereskai Péter, Dr. Kolonics Bálint, Litter Nándor, Nagy József, Papp Nándor, Papp Péter, Polai József, Röst János, Scháb György, Stróber Gábor, Dr. Szabó Csaba, Szányiné Kovács Mária, Tóth László, Vargovics Józsefné, Zakó László képviselők Tanácskozási joggal megjelentek: Dr. Kelemen Marcell jegyző, Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző, Dabi Gabriella osztályvezető, Deák Tamás osztályvezető, Karmazin József osztályvezető, Dr. Nemesné dr. Nagy Gabriella osztályvezető, Dr. Müller János osztályvezető-helyettes, Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető, Simánné Mile Éva osztályvezető, Szamosi Gábor osztályvezető, Tóthné Krémer Mária mb. osztályvezető, Bodzai Tiborné dr. irodavezető, Palángi Krisztina irodavezető, Somogyi Ottó irodavezető, Beznicza Miklós irodavezető, Tárnok Ferenc irodavezető, Gerencsér Tibor nemzetközi referens, Erdős Péter településgazdálkodási referens, Ring Balázs Közterület Felügyelet Vezetője Litter Nándor: Tisztelettel köszöntöm a megjelenteket. Megállapítom, hogy a közgyűlés határozatképes. Ki nem hirdetett határozat kihirdetése következik: Javaslat a Dráva-Mura Eurorégió Térségfejlesztő Kht. tisztségviselőinek megválasztása 21/2006.(I.31.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. a 255/2005. (IX.27.) sz. határozatát hatályon kívül helyezi. Határidő: azonnal Felelős : Litter Nándor polgármester 2. a Dráva-Mura Eurorégió Térségfejlesztő Kht. ügyvezetőjének Horváth Miklós Nagykanizsa, Újélet u. 41. sz. alatti lakost javasolja. Az ügyvezető megbízatása 2006. június 30-ig tart. Az ügyvezető munkáját ingyenesen heti 20 órában látja el. Határidő: 2006. március 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Fehérvölgyi Szabolcs kabinetvezető) 3. a Dráva-Mura Eurorégió Térségfejlesztő Kht. Felügyelő bizottságába Ferencz Mihály Nagykanizsa, Péterfai u. 5/a. sz. alatti lakost javasolja megválasztani. Határidő: 2006. március 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Fehérvölgyi Szabolcs kabinetvezető) 4. a Dráva-Mura Eurorégió Térségfejlesztő Kht. Felügyelő bizottságába Burján Emese Eszteregnye, Csíkfa u. 15. sz. alatti lakost javasolja megválasztani. Határidő: 2006. március 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Fehérvölgyi Szabolcs kabinetvezető) 5. javasolja a Dráva-Mura Eurorégió Térségfejlesztő Kht. Felügyelő bizottságának tagja - Fekete István (8840 Csurgó, Kossuth u. 60/A) – megbízatásának meghosszabbítását 2007. december 31-ig. Határidő: 2006. március 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Fehérvölgyi Szabolcs kabinetvezető) 6. egyetért a Dráva-Mura Eurorégió Térségfejlesztő Kht. végelszámolással történő megszűnésével, valamint a végelszámolás kezdő időpontjául 2006. február 28-át javasolja. Határidő: 2006. március 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Fehérvölgyi Szabolcs kabinetvezető) 7. a Dráva-Mura Eurorégió Térségfejlesztő Kht. végelszámolójának Bencze Olgát, Nagykanizsa, Kaposvári út 64/B sz. alatti lakost, a Dráva-Mura Eurorégió Kht. könyvvizsgálóját javasolja felkérni. Határidő: 2006. március 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Fehérvölgyi Szabolcs kabinetvezető) A Murasped Kft.-vel kötendő adás-vételi szerződés 22/2006.(I.31.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nagykanizsai 649/34 hrsz-ú 44434 m2 alapterületű belterületi ingatlant, amely a volt Gábor Áron Laktanya területén található 39.135.179 Ft vételáron értékesíti a Murasped Kft részére és felhatalmazza a polgármestert az adásvételi szerződés aláírására. Határidő: 2006. február 28. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Szányi Gábor ügyvezető) Javaslat az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok 2006. évi üzleti tervének elfogadására 23/2006.(I.31.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. a KanizsaNet 2000 Kht. üzleti tervét bruttó 27.000 ezer Ft működési célú, önkormányzati finanszírozással elfogadja. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a társasággal a 2006. évre szóló vállalkozási szerződést kösse meg. Határidő: 2006. február 28. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető) 2. a Kanizsa TV Kft. üzleti tervét bruttó 47.522 ezer Ft működési célú önkormányzati finanszírozással elfogadja. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a társasággal a 2006. évre szóló vállalkozási szerződést kösse meg. Határidő: 2006. február 28. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető) 3. a Kanizsa Uszoda Kft. üzleti tervét bruttó 81.060 ezer Ft működési célú önkormányzati finanszírozással elfogadja. Az önkormányzat eltekint a Kft-t terhelő 1.000 ezer Ft bérleti díj megfizetésétől, de annak ÁFA vonzatát a Kft. köteles megtéríteni. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a társasággal a 2006. évre szóló vállalkozási szerződést kösse meg. Határidő: 2006. február 28. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető) 4. a Kanizsa Újság Kft. üzleti tervét bruttó 32.200 ezer Ft működési célú önkormányzati finanszírozással elfogadja. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a társasággal a 2006. évre szóló vállalkozási szerződést kösse meg. Határidő: 2006. február 28. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető) 5. a Nagykanizsa Gazdaságfejlesztő Kht. üzleti tervét a felügyelő bizottsági jelentés hiányában nem fogadja el. 6. a Nagykanizsa Régió Ipari Park és Logisztikai Központ Kft. üzleti tervét bruttó 16.010 ezer Ft működési célú önkormányzati finanszírozással elfogadja. Az önkormányzat eltekint a Kft-t terhelő 1.000 ezer Ft bérleti díj megfizetéséről, de annak ÁFA vonzatát a Kft. köteles megtéríteni. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a társasággal a 2006. évre szóló vállalkozási és bérleti szerződéseket kösse meg. Határidő: 2006. február 28. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető) 7. a VIA Kanizsa Városüzemeltető Kht. üzleti tervét bruttó 499.779 ezer Ft működési célú önkormányzati finanszírozással elfogadja. A Kht. a Vásárcsarnok és a temető ingatlanok használata után 2006. évben bruttó 7.000 ezer Ft bérleti díjat köteles fizetni az önkormányzat részére. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, hogy a társasággal a 2006. évre szóló vállalkozási és bérleti szerződéseket kösse meg. Határidő: 2006. február 28. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető) 8. a VIA Kanizsa Városüzemeltető Kht. előzetes mérlegbeszámolója alapján dönt a veszteség rendezésének módjáról. Határidő: 2006. február 28. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Tóthné Krémer Mária mb. osztályvezető Karmazin József városi főépítész, osztályvezető) Javaslat a Nagykanizsai Gazdaságfejlesztő Kht. 2006. évi üzleti tervének elfogadására 29/2006.(II.14.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. a Nagykanizsai Gazdaságfejlesztő Kht. üzleti tervét bruttó 16.460 ezer Ft működési célú önkormányzati finanszírozással elfogadja. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a társasággal a 2006. évre szóló támogatási szerződést kösse meg. A közgyűlés egyetért azzal, hogy a gazdasági társaságok körbetartozásait rendezni kell. Határidő: 2006. február 28. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető) 2. felkéri a polgármestert, hogy a Nagykanizsai Gazdaságfejlesztő Kht. létjogosultságát – eddig tevékenysége ismeretében – vizsgálja meg. Határidő: 2006. március 28. Felelős : Litter Nándor polgármester A meghívóban szereplő, alábbi előterjesztéshez van kiegészítés: 1. Polgármesteri tájékoztató (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester egy kiegészítő anyag a közgyűlés előtt került kiosztásra (Tájékoztató adatok) 5. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2005. évi költségvetéséről szóló, többször módosított 6/2005. (II. 21.) számú rendeletének módosítására (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester egy kiegészítő anyag 2006. február 24-én került kiküldésre 10. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a pénzbeli és természetbeni nyújtott szociális, valamint gyermekvédelmi ellátásokról szóló rendelete megalkotására (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester egy kiegészítő anyag 2006. február 24-én került kiküldésre 14. Megújuló Örökségünk – Zsinagóga rekonstrukció Nagykanizsán (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester egy kiegészítő anyag 2006. február 24-én került kiküldésre 20. Javaslat a Fogyatékkal Élők Integrált Intézménye Alapító Okiratának módosítására (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester egy kiegészítő anyag 2006. február 24-én került kiküldésre 34. A nagykanizsai Király u. 31. sz. alatti 31/11. hrsz-ú ingatlan telekalakítása és közterületté nyilvánítása (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester egy kiegészítő anyag a közgyűlés előtt kerül kiosztásra Egyebek: A meghívóban szereplő 12. napirend előterjesztése - Az adóügyi feladatokat ellátó köztisztviselők anyagi érdekltségéről szóló rendelet módosítása – 2006. február 20-án került kiküldésre. A meghívóban szereplő 39-es napirendi ponthoz - Javaslat „Nagykanizsa Sportjáért”, „Nagykanizsa Oktatásáért” és Nagykanizsa Kultúrájáért” kitűntető cím adományozására, Javaslat „Nagykanizsa Környezetkultúrájáért” elismerő cím adományozására, Javaslat „Szekeres József Díj” kitüntető cím adományozására – vonatkozó előterjesztések 2006. február 24-én került kiküldésre. Törvényességi észrevétel - a „Javaslat az önkormányzati tulajdonú ingatlanok kikiáltási árának csökkentésére” című előterjesztéshez – a közgyűlés előtt került kiosztásra. Jegyző úr véleménye szerint önállóan értékbecslést kell ismételten végezni. Akceptálom a kérést és ezért a meghívóban szereplő 29. napirendi pontot visszavonom. Javaslom, hogy a meghívóban szereplő 27. és 35. napirendi pontot - mivel Böröcz úr és Molnár Úr van itt mint előterjesztő két napirendi ponttal kapcsolatosan és mind a két úrnak halaszhatatlan elfoglaltsága van és nem Nagykanizsán - még a polgármesteri tájékoztató előtt tárgyaljuk meg. Javaslom, hogy a meghívóban szereplő 26. napirendi pontot az 5. napirendi pont után tárgyaljuk. Várhatóan 11.30 óra körül lenne, illetve kérem a megértésüket, hogyha a háziorvosok képviselői megérkeznek, akkor soron kívül ezt a témát kezeljük, mivel Ők rendelésen vesznek részt. Javaslom zárt ülés tartását a 38., 39. és 40. napirendi pontokkal kapcsolatban. Ezek közül csak a 40. napirendi pontot kell megszavazni, mert az első kettőt kötelező zárt ülésen tárgyalni. Kérem, szavazzunk a 40. napirendi pontról, hogy zárt ülésen tárgyaljuk. Dr. Kolonics Bálint: A 2. napirendi pontnál a kérdéseknél kérnék szót. Két kérdést szeretnék feltenni. Az egyiket a hóeltakarítás után, a másikat pedig egy vállalkozási szerződéssel kapcsolatban. Dr. Csákai Iván: Ismételten szeretném kérdezni a Kalmár utcai buszöböllel kapcsolatban mit tudott polgármester úr intézni. Bicsák Miklós: Napirend előtt szeretnék szót kérni a palini városrész belvíz csapadékvíz elvezetésével kapcsolatban. Halász Gyula: Interpellációk és kérdéseknél kérdést szeretnék feltenni a Kazanlaktól keletre eső városrész közterület takarításával kapcsolatban. Papp Nándor: Az útfelújítások átvételével és a Zrínyi utcai kikötéssel kapcsolatban szeretnék kérdést feltenni. Dr. Horváth György: Napirend előtt szeretnék szólni az önkormányzati keret felhasználásával kapcsolatban. Szányiné Kovács Mária: Kérdést szeretnék feltenni arról, hogy az épület ingatlan tulajdonosát milyen eszközökkel lehet rábírni, hogy épületét és környékét rendben tartsa. Nagy József György: Két kérdést szeretnék feltenni a ligetvárosi városrésszel kapcsolatban. Röst János: Napirendi előtt kívánok hozzászólni közélet és szolidaritás címmel. Litter Nándor: További hozzászólásokra nem jelentkezett senki. Kérem, szavazzunk arról, hogy a 40. napirendi pontot zárt ülésen tárgyaljuk. A közgyűlés 18 igen, 4 nem és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Az általam elmondott módosításokkal fogadják el a napirendi pontokat. A közgyűlés 17 igen és 7 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő napirendi pontokat tárgyalja: Napirendi pontok: 1. Beszámoló a Délzalai Víz- és Csatornamű Részvénytársaság Igazgató Tanácsában, igazgatósági tagként végzett tevékenységről (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívott: Böröcz Zoltán igazgatósági tag 2. Nagykanizsa Megyei Jogú Város bűnmegelőzési stratégiája 2006-2008. évekre (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívott: Dr. Molnár József rendőrkapitány 3. Polgármesteri tájékoztató (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester 4. Interpellációk, kérdések (írásban) 5. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2005. évi költségvetéséről szóló, többször módosított 6/2005. (II. 21.) számú rendeletének módosítására (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester 6. Tájékoztató az egészségügyi alapellátás keretében működő felnőtt és gyermek háziorvosi ügyelet ügyeleti díj hozzájárulás és főállású közreműködőkkel történő működtetéséről, valamint a megosztott ügyeleti időről (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívottak: Dr. Hámori Zsolt, Dr. Nagy Marietta 7. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének …./2006.(….) számú rendelete az önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás szabályairól és a tulajdonosi jogok gyakorlásáról (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester 8. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének …/2006.(….) számú rendelete az önkormányzati fenntartású nevelési-oktatási intézményekben igénybevett tanügyi szolgáltatásokért fizetendő térítési díjak és tandíjak megállapításának szabályairól (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívott: 9 óvoda, 10 általános iskola, 5 középiskola igazgatója, Farkas Ferenc Városi Zeneiskola igazgatója, Nevelési Tanácsadó vezetője 9. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésnek …./2006. (……..) számú rendelete a 64/2002. (X.2.) sz., Nagykanizsa, Északkeleti városrész szabályozási tervéről és helyi építési szabályzatáról szóló rendelet módosításáról (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívott: Balusztrád Ingatlanfejlesztő Rt. Dobos Béla projektmenedzser 10. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a szépkorúak 2006. évi egyszeri támogatásáról szóló rendelete megalkotására (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester 11. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 36/1997. (XI. 4.) számú, a nyugdíjasok elhelyezésére épült bérlakások bérletéről szóló rendelet módosítására (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester 12. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a szociális szolgáltatásokról és a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról szóló 10/2005. (III.7.) számú rendelete módosítására (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester 13. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a pénzbeli és természetbeni nyújtott szociális, valamint gyermekvédelmi ellátásokról szóló rendelete megalkotására (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester 14. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 55/2000.(XII.13.) számú az önkormányzati bérlakásokról szóló rendelet módosítására (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester 15. Az adóügyi feladatokat ellátó köztisztviselők anyagi érdekeltségéről szóló rendelet módosítása (írásban) Előterjesztő: Dr. Kelemen Marcell jegyző 16. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Sportkoncepciójára 2006-2010 (írásban) Előterjesztő: Sajni József bizottsági elnök 17. A szabadtéri szabadidősport feltételeinek javítása Nagykanizsán - pályázati forrás igénybevételével (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívottak: Érintett iskolaigazgatók 18. Megújuló Örökségünk – Zsinagóga rekonstrukció Nagykanizsán (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívott: Varga Csaba Raiffeisen Consulting Rt., Lévai Péterné Kanizsai Zsinagóga Alapítvány 19. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közterület Felügyelete Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítására (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívott: Ring Balázs Közterület Felügyelet Vezetője 20. Beszámoló a Kertvárosi Óvoda tevékenységéről (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívott: Hartainé Bobay Éva óvodavezető 21. Beszámoló a Vackor Óvoda tevékenységéről (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívott: Polgár Péterné óvodavezető 22. Beszámoló az Általános Iskola Kiskanizsa tevékenységéről (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívott: Silló Zsolt igazgató 23. Beszámoló a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola tevékenységéről (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívott: Vizeli József igazgató 24. Az Ingatlankezelési Intézmény Alapító Okiratának és Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester 25. Beszámoló a 2005. évi felújítási címjegyzék teljesítéséről és javaslat a 2006. évi felújítási címjegyzékre (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívott: Kámán László intézményvezető 26. Nagykanizsa Megyei Jogú Város víziközmű vagyonának 2006. évi beruházási, fejlesztési terve (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívott: Kovács Antal elnök-vezérigazgató 27. Javaslat a Fogyatékkal Élők Integrált Intézménye Alapító Okiratának módosítására (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester 28. Javaslat az egységes szerkezetbe foglalt közoktatási feladat-ellátási, intézményhálózat fejlesztési terv és önkormányzati minőségirányítási program felülvizsgálatára (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívott: 9 óvoda, 10 általános iskola, 5 középiskola igazgatója, Farkas Ferenc Városi Zeneiskola igazgatója, Nevelési Tanácsadó vezetője 29. Javaslat a Kanizsa Uszoda Kft. ügyvezetői tisztségének pályáztatására (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester 30. 2006. évi oktatási intézményi felújítás engedély okiratának elfogadása (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester 31. Javaslat Kovászna testvérvárossal oktatási és szakképzési együttműködésre (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester 32. Javaslat Nagykanizsa Városi Monográfia III. kötetének kiadására (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester 33. Tájékoztató az önkormányzat 2005. évi ingatlanértékesítéséről (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester 34. A nagykanizsai Király u. 31. sz. alatti 31/11. hrsz-ú ingatlan telekalakítása és közterületté nyilvánítása (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester 35. Közigazgatási eljárások során felmerült pénzfizetési kötelezettségek foganatosítása végett szerződéskötés Nagykanizsa közigazgatási területén működő önálló bírósági végrehajtókkal (írásban) Előterjesztő: Dr. Kelemen Marcell jegyző 36. FIDESZ MPSZ nagykanizsai önkormányzati képviselőcsoportjának önálló indítványa a Thury Laktanya értékesítésével kapcsolatos vizsgáló bizottság felállítására (írásban) Zárt ülés: 37. Fellebbezések (írásban) 38. Javaslat a Szavazatszámláló Bizottságok tagjainak, póttagjainak megválasztására (írásban) Előterjesztő: Dr. Kelemen Marcell jegyző 39. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata által alapított kitüntetések és díjak adományozására (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Dr. Szabó Csaba bizottsági elnök Papp Nándor bizottsági elnök Gelencsér Gábor bizottsági elnök Sajni József bizottsági elnök 40. Előzetes mérlegbeszámoló a VIA Kanizsa Kht. 2005. évi tevékenységéről (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívott: Gáspár András ügyvezető 1. Beszámoló a Délzalai Víz- és Csatornamű Részvénytársaság Igazgató Tanácsában, igazgatósági tagként végzett tevékenységről (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívott: Böröcz Zoltán igazgatósági tag Litter Nándor: Szeretném köszönteni Böröcz Zoltán urat, aki a Délzalai Víz- és Csatornamű Részvénytársaság Igazgató Tanácsának a tagja és tájékoztató anyagot készített részünkre a Vízmű munkájáról. Böröcz Zoltán: Amikor az Önök bizalmából a Vízmű Rt. igazgatósági tagja lettem, ha úgy tetszik már egy kész részvénytársaságba kellett munkát végeznem, hiszen az előtte lévő évben, illetve az év második felében elődeink már a részvénytársaság létrehozását megvalósították. Szeretném elmondani, hogy mindazon túlmenően, amit a beszámolómban leírtam, azért minden évre jutott valami rendkívüli feladat, amiről egy pár gondolatot azért elmondanék. Mindjárt az első alkalommal azzal találkoztunk az igazgatóságban, hogy az alapítói szándék, tehát az alapító okirat és a szindikátusi szerződés szerint dolgozói részvénykibocsátását készítettük elő. Később derült ki számunkra, hogy a tulajdonosi képviselők a dolgozói részvénnyel nem értenek egyet, tehát nyilván nem valósították meg, de mindenesetre jelentős, körülbelül fél évi munkánk volt ebben az előkészítésben. A másik nagy feladat volt a központi pénzügyi alap szabályozása. Azt gondolom, hogy ezt is sikeresen megoldotta az igazgatóság, pontosabban olyan előterjesztést tudott készíteni többedik kíséreltre is, figyelembevéve a tulajdonos szándékát is természetesen is, ami után a tulajdonosok ezt elfogadták és jelenleg is jól működik. Ez az az alap, ami az önkormányzatok tulajdonában lévő közművek kvázi csőrendszerek, vezetékrendszerek szennyvíz és ivóvíz tekintetében is felújítására ……. hibaelhárításra és fejlesztésére szolgál. Nagyon nagy feladat – és még nem értünk a végére – annak az integrált rendszernek, számítógépes rendszer kiépítésének, aminek még igazából még kettő modulja hiányzik. Ha ez is megvalósul – bár ez most részben anyagi, másrészt pedig praktikus okokból egy két év múlva lehet teljes –, akkor elmondhatjuk, hogy a Vízmű Rt. teljes rendszere, tehát a logisztikától elkezdve a lakossági fogyasztás kezeléséig, tehát a számlázásig, a bérszámfejtéstől minden adminisztratív tevékenységét ezt az integrált rendszer fogja végezni, ami részben létszám-megtakarításban nyilván realizálódni fog, tehát költségmegtakarításban, másrészt nyilván egy pontosabb tájékoztatást is lehetővé tesz az igazgatóság számára, illetve a tulajdonosok felé. Azt gondolom, hogy maga a Vízmű Rt. - és ezt tessék elfogadni, hogy szubjektív a vélemény természetesen – és én megdöbbenve tapasztaltam a korábbi életem gyakorlatához képest, hogy egy rendkívül fegyelmezett és egy igazi belső fegyelemmel működő cég. Megtörténtek azok a racionalizálások és átalakítások, amik most egy szorosan és fegyelmezett keretek között működő céget produkáltak. Igazgatóságként természetesen a tevékenységünket egyrészt a gazdasági társaságokról szóló törvény, másrészt a tulajdonosok által meghozott döntések keretei között végeztük és végezhetjük. Azt gondolom, hogy az igazgatóság ezeken egy pillanatra sem nyúlt túl. Talán kiegészítésként ennyit és várom a kérdéseiket. Litter Nándor: Valóban a dolgozói részvény nem került kiadásra ebben az időszakban, bár az alapítói szindikátusi szerződésben határidő ehhez nem volt költve, hogy mikor kerül kiadásra, viszont e helyett bevezetésre került egy olyan dolgozói érdekeltségi rendszer, amely négy év alatt a részvények értékének megfelelő juttatást biztosít a dolgozóknak. A dolgozókat ezzel kapcsolatosan úgy gondolom, hogy semmiféle hátrány nem érte. Kérdezem, hogy kérdések vannak-e Böröcz Zoltán által elmondottakhoz? Nincsenek kérdések. Meg szeretném köszönni az igazgatóságban végzett munkáját Böröcz Zoltánnak, és rajta keresztül a Vízmű tevékenységét is szeretném megköszönni, hiszen egy évet kivéve teljesítette a Vízmű az üzleti tervét. Kérem, fogadjuk el ennek megfelelően a határozati javaslatunkat. A közgyűlés 24 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatott hozza: 35/2006.(II.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Délzalai Víz- és Csatornamű Rt. Igazgató Tanácsban végzett tevékenységről szóló beszámolót elfogadja. 2. Nagykanizsa Megyei Jogú Város bűnmegelőzési stratégiája 2006-2008. évekre (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívott: Dr. Molnár József rendőrkapitány Litter Nándor: Köszönöm a munkát, amellyel elkészítette a rendőrség állománya, vezetői ezt a stratégiát. Ehhez a Polgármesteri Hivatal is kiegészítést adott. Ezt szeretném nekik is megköszönni. Kérném Molnár urat, hogy nagyon röviden foglalja össze ennek a lényegét és a célját, hogy miért kellett ezt elkészíteni. Dr. Molnár József: A 2002-ben elkészített bűnmegelőzési stratégia 2006. évben lejár. Mindenképpen időszerű volt áttekinteni a város bűnmegelőzési stratégiáját, illetve a korábbi stratégia megvalósulási szintjét. Ezt áttekintve azt tapasztaltuk, hogy a korábbi átfogó feladatokat tartalmazó stratégiának egy jelentős része megvalósult, azonban a napi események azt mutatják, hogy nem átfogó dolgokat kell egy stratégiában meghatározni egy város területén, hanem olyan adott problémákat, amire tudunk is hatni. A statisztikai adatokat tartalmazza a táblázat és abból is látható, hogy most az a városrész, amit a stratégiánk legfőképpen megcéloz, a keleti városrész tulajdonképpen városunk egyik legfertőzöttebb területének tekinthető, és ott tudunk elérni véleményünk szerint legtöbb eredményt. Félreértésre adhat okot, kaptam erre visszajelzést, hogy akkor mi lesz a többi városrésszel. A többi városrészben továbbra is végzi a rendőrség a tevékenységét, de most mi szakmailag úgy érezzük, hogy azonnali beavatkozás a keleti városrészben szükséges, amit a koncepció tartalmaz is, hogy tulajdonképpen egy széles, mind rendvédelmi, mind társadalmi összefogással szeretnénk rendet teremtetni a keleti városrészben. Ehhez a kapitányságnak is jelentős áldozatot kell hoznia, hiszen az oda kitelepített rendőrállomáshoz a saját állományunkat kell használnunk, hiszen arra külön forrást a Belügyminisztérium nem biztosít nekünk, de ezt mindenképpen megoldjuk annak érdekében, hogy ott a közbiztonsági helyzet javuljon, hiszen ha a táblázatot tekintjük, akkor azt látjuk, hogy a közterületi bűncselekmények jelentős számban ott követődnek el, ami abból is adódik, hogy a város lakosságának mintegy 40 %-a, az illetékességi területünknek viszont mintegy 20 %-a lakosság lakik ott kint a területen. Arra kérem a képviselőtestületet, hogy támogassa ezt a stratégiát. Természetesen ez egy stratégia, amely konkrét feladatokat fog majd szülni. A megvalósítás során lehet, hogy többször fogunk kéréssel fordulni az önkormányzat képviselőtestülete felé, és kérem az önkormányzatot, hogy a stratégia megvalósítása érdekében most is és a jövőben is támogassa az elképzeléseinket. Litter Nándor: Szeretném megköszönni önkormányzatunk nevében azokat a jó híreket, amik az elmúlt napokban jelentek meg a nagykanizsai rendőrkapitányság munkájának elmúlt évi értékelésével kapcsolatosan. Gratulálok a vezetőállománynak és a személyi állomány minden tagjának közgyűlésünk nevében, mert úgy gondolom, hogy büszkék lehetünk arra, hogy ilyen jó teljesítményt nyújtott az adott lehetőségek között a kapitányság. Az önkormányzat a 2006. évi költségvetésében biztosította azokat a forrásokat, amely a pályázatokhoz szükséges, és ehhez szükséges ez a stratégia is, hogy bármilyen bűnmegelőzéssel kapcsolatos pályázaton a rendőrséggel együtt az önkormányzat vagy bármelyik szervezetünk részt vegyen. Halász Gyula: Először is Kapitány Úrnak szeretném megköszönni ezt a részletes és jól kimunkált anyagot. Örülök neki, hogy a stratégia fő súlypontja a keleti városrészre esett hiszen, ahogy Ön is említette, Nagykanizsa lakosságának csaknem 40 %-a él ezen a területen, és többször kezdeményeztem már én is személyesen, hogy ott egy rendőrőrs jöjjön létre, és azt szeretném kérni képviselőtáraimtól, polgármester úrtól, ha ennek a reális lehetősége közel kerül, akkor támogassuk, hogy minél hamarabb kerüljön a keleti városrészben egy rendőrőrs. Nagy szükség van rá. Fogadóóráimon szinte mindig általában ez jön elő, hogy rendbontás, garázdaság, csendháborítás, egyéb problémák. Dr. Horváth György: Elismerésemet fejezem ki Kapitány Úrnak, hiszen ahogy végigolvastuk és megtárgyaltuk ezt az előterjesztést, nyugodttan mondhatom, a teljességet jelenti. Az eddig végzett munkájuk is azt bizonyítja – nem csak a körzetemben mondhatom –, hogy a járőrözéstől kezdve a különböző segítési módok megnyilvánulnak, és ez a tervezet alapot nyújthat ahhoz, hogy Nagykanizsa ezen a területen is továbbfejlődjön. Nagyon örülök annak, hogy a Határőrséggel baráti kapcsolatban végzik a munkájukat, és ezt tegyék továbbra is. Biztos, hogy további eredmények is lesznek és az előző pozitív jelentés még fényesebb lesz. Bicsák Miklós: A jövőre nézve nagyon gazdag ez az előterjesztés. Egy biztonságot ad. Szeretném megköszöni azokat a sürgős intézkedéseket, amikor Palin városrészben intézkedni kellett. Jó lenne egy körzeti felelős Palin városrészben. Gondolom, hogy ez a jövőben várható lesz. Polai József: Csatlakozom az előttem szólókhoz, hiszen a stratégia valóban mindenre kiterjed. Látom az előterjesztésben, hogy a folyamatos rendőri jelenlét milyen fontos. Ez kitűnik szinte minden oldalon. Éppen ezért gondoltam azt, hogy én magam is a kiskanizsai emberek érdekében nem véletlenül említem itt, a peremkerületek biztonsága is megfordul, előkerült az anyagban. Tehát a körzeti megbízottnak a jelenléte itt is nagyon fontos. Úgy gondoljuk, hogy a csellengők házára sajnos szükség van, akkor azért vannak csellengők a külvárosi részekben is, sőt időként éjszakánként egy-egy játszótéren törnek-zúznak főleg nyári időszakban, és nem egyszer-kétszer bedobták már családi házak ablakait. Arra kérem Kapitány Urat a csellengők házával kapcsolatban, amennyiben nagyon fiatalok, tehát 18 év alatti fiatalok éjszakánként nem tudnak mit kezdeni magukkal – itt írják az előterjesztésben –, és ezért a szociális munkások számukra reggel 6-ig este 18 órától különböző programokkal állnak rendelkezésre. Azért a szülőket kérem, vegyük felelősségre abban az esetben, ha 18 év alatti fiatalokról van szó. Nagy József György: A stratégiai tervet én is jónak tartom. Mégis azt kell mondanom, hogy Ligetváros területére az elmúlt időszakban azt gondolom, hogy nem terjed ki minden tekintetben a nagykanizsai rendőrség figyelme. Többször említettem az önkormányzati ülésen is, hogy Ligetváros az egyik legfertőzöttebb terület, és bizony sok mindent meg lehet találni. Polai képviselőtársam említette, hogy a játszótereket sok esetben nem arra használják, amire rendeltetett, hanem az esti és éjszaki órákon ott töltik a fiatal emberek az idejüket, és ezeken az időtöltéseken bizony az alkoholon, a drogon keresztül minden megfordul. Többször kértem az önkormányzati ülésen, hogy a rendőrség tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az úgynevezett „Gomba” italkiszolgáló helyen fokozott felügyeletet tartani szíveskedjenek. Nagyon …….. a szerencsejáték és a közterületen fogyasztanak nagy mennyiségű alkoholt és a kocsmától gyakorlatilag 10 m-re található az óvoda. Nem jó példát szolgáltatunk így a felnövekvő nemzedéknek. Egyébként teljes mértékben jónak találom a stratégiát. Reményeim szerint Ligetváros területére is a rendőrség fokozott figyelmet fog ezután kiterjeszteni. Zakó László: Szintén támogatásomról szeretném biztosítani Kapitány Urat. Tetszik az előterjesztés. Egy olyan apróságnak tűnő sort szeretnék a figyelmükbe ajánlani, ami megütötte a szememet. A Bűnmegelőzési Akadémia tervezett sorozatban, a II. számú fejezetben, az 5. pontban a média alatt van egy előadás, aminek a címe a média hatása és zárójelben elektromos bébi-pásztor. Ez így humoros, talán még jól is használható ez a kifejezés arra, amit ki szeretne fejezni, viszont azért, ha párhuzamot vonunk, a villanypásztor az állatok elkóborolását, egy helyben tartását célozza. Ez a párhuzam a TV elé szegelése a gyerekeknek, szerintem pont ellenkező hatását fejti ki. Ezeket a gyerekeket veszítjük el szerintem leghamarabb, akik ilyen álomvilágban élnek, amit a média sugároz feléjük. Ha ezen az alcímen lehetne változtatni, akkor jobban kifejezné az előterjesztő szándékát. Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek. Megkérem Dr. Molnár Józsefet a válaszadásra. Dr. Molnár József: Legelőször erre válaszolnék. Pontosan erről van szó. Tehát, ha az előterjesztést, tehát ennek az előadássorozatát nézzük, hogy a fiatal anyukákról, kisgyerekekről van szó. Pontosan arról szólnak most az ilyen címszavak. Maga az elődadás lényege az, hogy ezt ne tegyük. Tehát, ne alkalmazzuk a TV-t, számítógépet bébi-pásztorként, hiszen pontosan ezért lesznek ezek a gyerekek bűnözők. Válaszolva a ligetvárosi problémára, valóban sok mindent lehet számon kérni a rendőrségen, de a problémafelvetés egy részét nem. Nem mi döntünk egy bizonyos vendéglátóhely bezárásáról. Arra ott van a fogyasztóvédelem, Közterület Felügyelet. Mi esetlegesen az ittas vezetéssel szemben tudunk fellépni. Egyébként Ligetvárosban a bűnügyi statisztikai mutatók meglehetősen jók a többi városrészhez képest. Nekünk a döntési sávunkat mindig az határozza meg, hogy hol kell beavatkozni. Ugyanez a helyzet Kiskanizsán. Kiskanizsán való igaz, előfordulnak néha, sőt van ilyen notórius esemény is, hogy több hangoskodás, egyéb garázda magatartás, de alapvetően Kiskanizsának is stabilnak lehet tekinteni rendőri szempontból a közbiztonságát. Azért mondtam, hogy ez nem azt jelenti, hogy a többi peremkerületi városrészre nem fogunk figyelmet fordítani, és nem lesz majd valamikor célterület, hogy ott is valamit ki tudjuk alakítani, de most ez a legfontosabb, itt kell beavatkoznunk, és ide kell lehetőleg a legtöbb erőt fordítani a többi terület szinten tartása mellett. Litter Nándor: Minden probléma megoldását nem tudjuk a rendőrségen számon kérni, amit mi magunknak, szülőknek vagy a társadalom egyéb tagjainak kell rendeznie. Én ezt figyelembe veszem, amikor ezt a kérdést tárgyaljuk. További hozzászólás nincs. Fogadjuk el a határozati javaslatot azzal a kiegészítéssel, hogy egyben megköszönjük és gratulálunk a rendőrségnek az elmúlt évi tevékenységéhez. A közgyűlés 24 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 36/2006.(II.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése Nagykanizsa Megyei Jogú Város 2006-2008-as évi bűnmegelőzési koncepcióját elfogadja, egyben köszönetét és elismerését fejezi ki a Nagykanizsai Rendőrkapitányság vezetőinek és dolgozóinak az elmúlt évben végzett tevékenységükért. Napirend előtti hozzászólások: Bicsák Miklós: Országos probléma a bel- és csapadékvíz. Nagykanizsa-Palin városrésznél, főleg a Napsugár utcánál egy úgynevezett ÉPGÉP működött, és az új tulajdonosa annak idején, ezelőtt 10 éve betemette a vízelvezető árkot. A víz az Alkotmány utcára az iskolával szemben folyik ki. A tulajdonosok, a lakók hozzájárultak – VIA Kanizsa Kht. szakvéleményét kikértem, amelyet csatolok – ahhoz, hogy a kertjük végében engedélyezik, aláírásukkal igazolva, hogy a város egy vízelvezető, csapadékelvezető árkot építsen ki, amely az Alkotmány utcára elvezeti a mezőgazdasági területről odafolyó vizet. Ugyanez a probléma Felsőerdő utcánál. Kérem az önkormányzatot, hogy a tulajdonosokat szólítsa fel. Ugyanez van a temetőnél, a Húsipar mellett. A VIA Kanizsa Kht. szakvéleményével együtt átadom Polgármester Úrnak, hogy ez rövid időn belül megoldásra kerüljön. Litter Nándor: Kérdezem Gáspár Andrást, hogy kíván-e ehhez hozzátenni valamit? Nem. Mi tavaly elvégeztettük egész Nagykanizsára vonatkozóan – Gáspár András és munkatársai elkészítették – azt a programot, amely szerint a belvíz, illetve a csapadékvíz problémák megoldását milyen ütemezéssel és sorrendben kell elvégezni. A költségvetésünkben terveztünk 15 mFt-ot ennek a problémának a részbeni megoldására. Gáspár András feladata az, hogy ezt a programot, ezt a 15 mFt-ot tartalommal megtöltse és programozza. Világos, hogy a legsürgősebb beavatkozásokat kell ebből elvégezni. Azt most nem tudom megmondani, hogy ez ebbe a körbe tartozik-e. Dr. Horváth György: A 700 eFt-ot, amelyet felajánlottam a Dózsa 73-75-re, elköltötték, illetőleg elszámolták. Itt van előttem a leírás. 24 köbméter föld elszállítása, kitermelése. Lemértem tegnapelőtt. 54 lépést mértem le, és itt 80 m2 területről van szó. Hogy hova vittek onnan földet, ez teljesen rejtély, ugyanis jól ismerem a területet. Szomorú az, hogy így végzik el a munkát. A hivatalnak is szóltam körülbelül két hete. Semmiféle intézkedés nem történt. Két javaslatot mondanék. Ilyen esetekben igenis tessék megkérdezni a területi képviselőket, menjenek oda a tervezéskor és az átvételkor. Ne 3 dm2, 70 m2-t számoljanak el. Ezt a munkát a Ryno végezte. Ha így végzi a munkát, kérem a várost, hogy ne adjon neki megbízatást. Itt van előttem a papír. Tessék megnézni, ha magyar-történelem szakos tanár voltam, akkor sem vagyok arra szamár, hogy ne tudjam, hogy egy épületrészt 24 m3-be bele lehet temetni, mert hogy onnan földet nem vittek el, és nem ilyen mennyiségben. Ez egyszerűen nevetséges. Felháborítónak tartom. Valószínű, hogy csak velem csinálták, egyetlen más képviselővel sem, de akkor is felháborító. Litter Nándor: Kérem, szíveskedjen átadni nekem ezt az iratot, és én ezt ki fogom vizsgáltatni. Röst János: Közélet és szolidaritás címen kértem meghallgatást Önöktől. A nagykanizsai önkormányzat fél éve döntött és 2005. évben 1 mFt-ot szavazott meg az erdélyi árvízkárosultak javára, a károk enyhítésére. Ehhez csatlakozott a képviselőtestület és a Polgármesteri Hivatal dolgozói felajánlás címén. Összesen 191 eFt gyűlt így össze, és az összeg átutalásra került az 1 mFt-tal együtt. Sajnos azonban a testület több tagja az általa aláírt és vállalt összeget nem fizette be. A frakciók eltérően viselkedtek. Az SZDSZ frakció minden tagja befizette a vállalat összeget, hasonlóan az MSZP nagyobbik frakciójával. A FIDESZ frakció tagjai közül ketten fizették be, Papp Nándor és Polai József, valamint Cseresnyés Péter jelezte, hogy más módon támogatja. Dr. Kolonics Bálint, Scháb György ezt a felajánlást nem teljesítette, Dr. Csákai Iván pedig nem volt jelen. Vélhetőleg a frakcióvezetői erről Őt nem tájékoztatták. Az MSZP kisebbik frakciójának szintén két tagja nem fizette be, Dr. Fodor Csaba és Tóth László. Azt hiszem, hogy akik még nem fizették be, attól nyugodtan lehet kérni, hogy ezt tegye meg. A kimutatás a hivataltól nálam van. Ez a mai állapotot tükrözi. Ha közben volt befizetés, és a nevüket említettem elnézést kérek tőlük. Azt hiszem, hogy a szolidaritást nem hirdetni kell, hanem gyakorolni. Cseresnyés Péter: Tudom, hogy napirend előttihez nem lehet hozzászólni, de itt megszólítatott egy-két ember. Én a nevükben szeretnék szólni, vagy ha nem, akkor gondolom valaki fog ebben az ügyben szólni, ha a közgyűlés megengedi ezt. Eléggé érdekes módszere van Alpolgármester Úrnak ahhoz, hogy felhívja saját magára a figyelmet. Én garantálom, hogy a FIDESZ frakcióból mindenki szolidáris volt az árvízkárosultakkal szemben, csak nem ezen a módon. Ugyan én jeleztem is, hogy nem ezen a módon fogom megtenni, ennél lényegesen nagyobb összeget fizettem be, ugyanúgy a frakciótársaim is. Nagyon meg vagyok lepődve, hogy Röst úr ebben az esetben, nem tudom, hogy milyen céllal tájékoztatta a közgyűlést és a közgyűlést megnéző embereket. Mondják itt, hogy kampánycélból. Én nem akartam ezt mondani, de nagyon furcsának tartom és eléggé visszataszítónak. Dr. Kolonics Bálint: Alpolgármester úr nem lepődtem meg. Szánalmasnak tartom ezt a fajta, valóban az árokásás az SZDSZ részéről jön és nem az érdemi dolgokkal és azzal foglalkozik Alpolgármester Úr, amivel kellene. Én nem kívánok ebben a dologban se kiabálni, se védekezni. Halkan megjegyzem, hogy egyéb más módon, nemcsak én, de a családom is támogatta többszörösen, de megkérem ismételten, hogy fejezze be ezt a fajta viselkedést és hangulatkeltést. Ez az első alkalom, hogy én kérek valamit, mert Alpolgármester Úr mindig a közgyűlés tagjait kéri és utasítja bizonyos magatartási szabályok betartására, de azt gondolom, hogy ez már olyan határokat szárnyal túl, hogy ezt már be kellene fejezni. Ha nem megy, akkor nem kell alpolgármesterként odaülni az élre. Cserti Tibor: Alpolgármester úr nagyon szerencsétlen volt ez a hozzászólása. A frakciók nevében szólt egyébként. Arról tájékoztatott. Ketté kellene választani sok mindent. A közgyűlés vállalt valamit. Eleget tett neki. Ez közérdek. Egyéni képviselőként és köztisztviselők vállaltak valamit. Ez egyéni döntés kérdése. Szíve joga, hogy mit vállal, szíve joga, hogy befizeti-e vagy nem fizeti. Nagyon sok képviselőtársunk, akik egyébként nem frakció tagjai, ugyanúgy vállaltak, ugyanúgy befizettek. Arról egy szó sem volt. Ugyanúgy a köztisztviselők esetében. Én úgy gondolom, hogy segítést, támogatást közérdekű módon, a szolidaritást sokféleképpen ki lehet fejezni. Zárjuk le itt ezt a pontot. Ne indukáljunk gerjedelmeket. Azzal zárjuk le, hogy szerencsétlen volt ez e dolog. Tóth László: Amikor Röst képviselőtársam megszólalt, azt hittem, hogy valami egészen mást akart bejelenteni a múlt heti sajtótájékoztatások alapján, de úgy látszik, hogy alul tudta múlni önmagát. Azt szeretném mondani Röst úrnak, hogy Önnel ellentétben 1990 óta rendszeresen és folyamatosan támogatja a Szocialista Párt, közte én is a kovásznai testvérvárosi kapcsolatot. Nem 10 eFt-al, nem 100 eFt-al. Ennél egyénileg is sokkal nagyobb nagyságrenddel, többel támogattam. Nem méltó ez a viselkedés Önhöz. Röst János: Nem teljesen értem az Önök indulatait képviselőtársaim. Önök itt vállaltak egy kötelezettséget. Vállalták azt gyakorlatilag, hogy Önök befizetnek támogató összegeket. Önök, úgy is lehet mondani, hogy ezzel a tisztességüket kérdőjelezték meg azzal, hogy ennek nem tettek eleget. Én nem tudom azt, hogy e miatt miért kell itt bárkinek is a másikat fenyegetni, illetve minősíteni. Én azt kértem, hogy pótolják. 3. Polgármesteri tájékoztató (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Cseresnyés Péter: Kérdésem lenne a tájékoztató 6. oldalán a fontosabb intézkedésekről és események résznél. A Thury György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Iskola tájékoztat bennünket arról, hogy Olaszországgal meglévő vagy éppen egy kibontakozó kapcsolatot épít ki, és erre fog a város küldötteket küldeni. Tudomásom szerint volt, vagy van egy franciaországi kapcsolata ennek az iskolának. Milyen állapotban van, mert ezt már régóta nem láttam, ugyanakkor ez az olasz kapcsolat kiemelésre került ebben az anyagban. Elnézést kérek mindenkitől, hogy visszatérek az előző dologhoz. Ez ezért azt gondolom a pimaszság netovábbja – elnézést a durva kifejezésért –, hogy az kér számon tőlünk valamit is, tisztességet, aki az egész dolgot a közgyűlés elé hozta – itt Röst úrra gondolok –, és nekiállt személyeskedni, és Ő kéri ki a személyeskedést. Ez azért minden határon túlmegy. Dr. Kolonics Bálint: A polgármesteri beszámoló 4. oldalának 12. pontjával kapcsolatban lenne egy kérdésem, a koncepcionális elvek és javaslatok címszó alatt. Itt arról tájékoztatja a közgyűlést Polgármester Úr, hogy a költségvetési koncepciónak megfelelően készült el és fogadta el a közgyűlés a 2006. évi költségvetési rendeletet, és ennek volt egy háttér anyaga, amit a Jegyző Úr koordinálásával a Kontrolling Osztály vezetője végzett, mégpedig a jogszabályokban előírt egyeztetéseket végezték el az intézményekkel, amelyről jegyzőkönyv készült. Javítson ki Polgármester Úr, ha rosszul emlékszem. Én úgy emlékszem, hogy én nem láttam erről készült jegyzőkönyvet. Én szívesen vettem volna, ha az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság ülésén, ahol a bizottságnak a hatásköre le van szűkítve a jogszerűség vizsgálatára, tehát én ott szívesebben vettem volna azt, ha ezt a jegyzőkönyvet láthatom, hiszen felvetődtek és év közben is felvetődtek olyan kérdések, hogy intézmény, intézmények gazdálkodása megfelel-e a jogszerűségnek, a jogszabályi követelményeknek. Én most is várnám azt, hogy milyen jegyzőkönyvet vettek fel és mi készült és ki miről kapott tájékoztatást és mit vett tudomásul a gazdálkodás körében. Litter Nándor: Akkor az a kérés, hogy adjuk át a jegyzőkönyveket a bizottságnak? Dr. Kolonics Bálint: Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság ülésére, ha megkapnám, megköszönném. Litter Nándor: Nincs akadálya. Dr. Kolonics Bálint: Egy kérdésem lenne még az 5. oldalon a 18. ponttal kapcsolatban. Régió Ipari Park Kft. üzleti tervének módosítása és a bérleti szerződés elfogadása. Én itt azt kérdezném meg, amit már az előző közgyűlésen megkérdeztem Polgármester Úr, a költségvetés megtárgyalásakor, mégpedig a bérleti díj bevétel. Itt azt a választ kaptam, hogy a költségvetési sorban csak azok a bérleti díjak kerültek elszámolásra, amik már az előző évben befolytak és teljesültek. Litter Nándor: Nem. Fordítva. Tehát a 2006. évi költségvetési tervezéskor azokat a bevételeket tervezetük, amelyek még élő bérleti szerződésekből a jelenlegi ismereteink alapján 2006-ban be fognak folyni, de mivel mindenkinek felajánlottuk, illetve lehetősége van a korábbi és jelenlegi élő szerződések alapján, hogy megvásárolhatja az általa jelenleg bérelt területet, akinek még bérleti szerződése van. Ez egy bizonytalan tétel, mert ha valaki megveszi, akkor természetesen nem fog befolyni a bérleti díj. Én erre emlékszem a legutóbbi közgyűlésen. Dr. Kolonics Bálint: Én az előző évi teljesítésre gondoltam, és ott kérdeztem meg azt, hogy olyan számlák kerültek kiállításra, ahol megkérdeztem azt, hogy megfelel-e az adásvételi szerződésnek és az abban foglaltaknak az a kiállított számla, ami már az ingatlan tulajdonosának került kiállításra és visszamenőlegesen. Én erre nem kaptam választ. Ma is kaptam egy jelzést, hogy olyan számla került kiállításra a vállalkozónak, ami vitatható és nem összeegyeztethető az adásvételi szerződéssel. Én erre a kérdésemre várok majd választ és én erre a múltkor sem kaptam meg. Ha kell, akkor fogok én mutatni olyan számlát – én az előző közgyűlésen is mutattam –, névtelen számlát, ami úgy röpült be valamelyik vállalkozó postaládájába aláírás és átvétel nélkül. Tehát a kérdés az, hogy akkor ez milyen kötelmet keletkeztet? Kérem Polgármester Urat, hogy nézzen utána ennek a dolognak. Litter Nándor: Én utána nézek mindennek lehetőségek szerint, de akkor konkrétumot kérnénk, hogy melyik vállalkozóról van szó. Dr. Kolonics Bálint: Fogok adni ilyen számlát. Litter Nándor: Akkor kérném, és utána nézünk. Csordásné Láng Éva: Az olaszországi kapcsolatunk 1991 óta működik és minden évben rendszeresen tanulócserével. Jelen pillanatban is 8 tanulónk van kint gyakorlaton, illetve áprilisban érkeznek hozzánk Olaszországból ugyaninnen tanulók. Miután a tavalyi tanévben, amikor kint voltak tanulóink, ott a helyi önkormányzat fogadott bennünket, illetve ugyanúgy itt voltak a tavalyi tanévben. Azt kérték akkor ott és itt nálunk is, hogy szeretnék, ha a város képviseletében is ellátogatnának az intézménybe. Eddig csak az intézmény dolgozói voltak kint. A francia kapcsolatról annyit, hogy hosszú időn keresztül működött. Sajnos az előző iskolavezetés alatt valami oknál fogva ez a kapcsolat megszakadt. Elkezdtük újra építeni, és reményeink szerint van esélyünk arra, hogy ez újra indulhasson és abban a formában, mint ahogy az olaszokkal, ez a kapcsolat működhessen. Szeretném tájékoztatni a testületet arról, hogy Opatia-val ugyanígy cserekapcsolatban vagyunk. opatiai gyerekek öthetes nyári gyakorlaton itt vannak nálunk, illetve a mi tanulóink lent Opatia-ban nyári gyakorlaton szintén öt hetet töltenek el. Ugyanez érvényes Csáktornyára. Ott ugyan nem a vendéglátós tanulók, hanem kereskedő tanulók, sport, kulturális rendezvényeken vesznek részt. Éppen március 23-án fognak érkezni 14 tanulóval egy történész konferenciára, és ugyancsak, ha már az előbb Erdély kerül szóba, akkor az ősz folyamán Kézdivásárhelyről egy héten keresztül láttunk vendégül egy 30 fős tanulócsoportot, és reményeink szerint tudunk menni a tavasz folyamán. Ebben, hogy a kézdivásárhelyieket ennyi időre és olyan szinten tudtuk ellátni, szeretném azt is elmondani, hogy a polgármesteri keretből kaptunk kiegészítést, hogy el tudjuk őket szállásolni. Cserti Tibor: A polgármesteri tájékoztatóból tudomásom van arról, hogy a Nagykanizsa Környezetvédelméért Alapítvány Csokonai mellszobor elhelyezését kezdeményezte a városban. A Csokonai mellszobor elhelyezése kérésében egy szerencsétlen helyzet alakult ki. Előttünk van a teljes áttekintő anyag, amely rendkívül vegyes érzelmeket vált ki az emberből. Véleményemet és javaslatomat a Nagykanizsa Városvédő Egyesület nevében mondom el, amellyel természetesen képviselőként is teljes mértékben azonosulok. Úgy gondolom, ha egy alapítvány, jelen esetben a Nagykanizsa Környezetvédelméért Alapítvány valami maradandót akar alkotni, szíve joga, illetve a kuratóriumé. Azt már csak zárójelben jegyzem meg, ha mondjuk önkormányzati támogatás vagy jelentős mértékű önkormányzati támogatás van az alapítvány részére, és ezt használja fel a kuratórium, azért kicsit más a helyzet. Ezt a kérdést nem vizsgáltuk. Az alapítvány által kezdeményezett Csokonai mellszobor aktualitását 2005. évben Csokonai születésének 200. évfordulójára tiszteletreméltónak tartom. Arról ugyan nem tudtam, hogy Csokonai környezetvédő is volt. Az előttünk lévő szakvélemény arról tájékoztat bennünket, hogy sem az alkotás, sem annak a környezeti elhelyezése, tehát a terület kiválasztása nem volt a legszerencsésebb. Az meg szubjektív kérdés, hogy kinek tetszik, vagy kinek nem tetszik egy alkotás. Nekem személy szerint ez az alkotás nem tetszik, de nem ebből a szempontból közelíti meg a Nagykanizsai Városvédő Egyesület sem ezt a kérdést. Egyesületünk nem támogatja a Vasemberház Fő utcai homlokzatán történő elhelyezését azért, mert közvetlen kötődése sem volt Csokonainak ehhez az épülethez, és Csokonainak a városhoz sem volt olyan kötődése mondjuk, mint Csurgónak. Tehát centrumban történő elhelyezést sem indokol. A szakértői véleményekből idézek. „Az amatőr kőfaragás stílusjegyeit magán viselő próbálkozás sem a képzőművészeti, sem a naiv művészeti alkotás kritériumainak nem felel meg, a kitűzött feladat az alkotó számára megoldatlan maradt, nem méltó Csokonaihoz és Csokonai lírájához, de nem alkalmazkodik kellő alázattal a műemléképülethez sem.” Ezért egy kompromisszumos javaslatot terjesztek elő. Úgy gondolom azért Csokonainak emléket állítottunk a városban azzal, hogy Csokonairól utca van elnevezve. Volt olyan nagy költő, hogy halálának évfordulójára megemlékezzünk. Elkészült egy alkotás, és azért egy alapítvány erőfeszítését méltányolni kell a botlásaival együtt is, természetesen a tanulságokat levonva. Úgy gondolom, hogy akkor járunk el helyesen, ha az alapítványnak lehetővé tesszük azt, hogy a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottsággal együtt vizsgálják meg a szobor elhelyezésének lehetőségét Nagykanizsa városban, a Csokonai utcában. Papp Nándor: Egy elírásra hívnám fel a figyelmet. Az 5. oldal tetején, de a 4. oldalon a 15. pontban a Tripammer úti ravatalozó bővítéséről van végig szó, de aztán a másik oldal a Tripammer úti temető bővítéssel kezdődik. Gondolom, hogy ez elírás, mert valóban a temetőt is szeretnénk bővíteni, de nem az idén. Papp Péter Pál: Két gondolatot szeretnék felvetni. Az egyik a 7-es főút szabadhegyi csomópontjával kapcsolatos kialakítás. Én ezt örömmel nyugtázom. Nálamnál nagyobb az örömük az ott lakóknak, mert ez tényleg sokat segít. Nagyon szomorú, szinte bűntett kategóriába sorolom azt, ami ott volt egy hétig, amíg az aknát ellopták és pótolni kellett. Ennél az útkereszteződésnél is és még nagyon sok van ilyen a városban, és még Sáncot említeném, ahol főközlekedési úton az egyik oldalról megközelíthető csak járdával, a másik oldalon van a buszmegálló, hogy ilyen területeken én azt hiszem, hogy a gyalogátjáró közvilágításnak, az útkereszteződésnek a jobb megvilágításával fel kellene erre hívnunk a figyelmet. A későbbiek során ilyen tervezéseknél azt hiszem, hogy ezt előfeltételként kellene meghatározni. A Csokonai mellszobor művészi megítélésbe én sem kívánok belemenni. Egy kicsit szomorúan konstatálom, hogy ez a szobor még mindig itt áll az előtérben és nem találtunk neki méltó helyet. Teljesen jogosnak tartom azt, hogy Csokonairól megemlékezzünk ebben a városban. Ha megnézzük az Irodalmi Emlékhelyek Magyarországon című kiadványt, akkor nagyon sok kis falu fel van sorolva. Nagykanizsát nem találjuk bent. Jó lenne, ha eljutna ez a város odáig, hogy egy irodalmi emlékhelyet valamilyen emlékmű vagy valamilyen személyes kapcsolat, kötődés után be tudna mutatni ez a kiadvány is. Úgy érzem, hogy Nagykanizsán erre szükség lenne. Röst János: Én is azt javasolnám, hogy ne legyen elhelyezve a szobor az Erzsébet téri homlokzaton. Ennek egy lehetősége valóban a Csokonai utca. Annyi kérésem lenne hozzá, hogy olyan intézményre ne helyezzük fel, ahol más névadó már szerepel. Például a Kőrösi Csoma Sándor Iskolára. Úgy gondolom, hogy épület van a Csokonai utcában. Ezt megoldható és ennek az engedélyezési eljárását le lehet folytatni szerintem nagyon hamar. A másik az akna fedlap kérdése, amit Papp Péter képviselőtársam említett. Teljesen igaz van. Itt egy dolgot lehet tenni, hogy azoknak a cégeknek felhívjuk a figyelmét, akik fémhulladékokat gyűjtenek, hogy amennyiben akna fedlapot vagy hasonló jellegű tartozékot visznek be a gyűjtők, akkor ott gondosan járnak el, és csak akkor vegye át, ha annak a származása bizonyított. Cseresnyés Péter: Kérdésem lenne a Kanizsa Vásár kapcsán megrendezendő környezetvédelmi konferenciával kapcsolatban. Van-e valami konkrét célja ennek a környezetvédelmi konferenciának, mert a tájékoztatóban semmi ilyet nem láttam. Litter Nándor: Az én megközelítésemben azért fontos, hogy ilyen célja legyen ennek a vársárhoz kapcsolódó konferenciának, mert jelentős környezetvédelmi beruházások folynak a városban. Nagyon nagy előrelépések történnek egyrészt a hulladékgazdálkodás területén, másrészt a csatornafejlesztések területén, és ehhez köthető ennek a konferenciának az ilyen jellegű megrendezése. Papp Nándor: A Csokonai szoborral kapcsolatosan szeretnék hozzászólni. A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság a legutolsó szakvélemény figyelembevételével nem javasolta az elhelyezését az Erzsébet téri homlokzatra. Természetesen ezt a szobrot, ha máshol állítjuk fel, akkor mindenképpen falra kell feltenni. Érdekes dolog ez az egész szobor ügy, mert az elején ez egy sikertörténetnek indult. Nagyon lelelkesedett a Lektorátus ezért a helyért, hogy ide, az árkádok alá, a …..kapuból kijőve pontosan a közepére a két ablak közé legyen elhelyezve egy ilyen ablakkeretbe és stb. Hasonló megoldás, mint itt a négyes megoldás jelölte volna a homlokzaton. Aztán amikor valami nagyon elszakadt és meggyőződésem szerint itt a művész és a Lektorátus keményen össze is veszett – nem meggyőződésem, hanem tudom is –, ezek után, amit itt leírtak, én azt gondolom, hogy nem fogja merni senki sem azt mondani, hogy igen, ez ide épüljön fel. Egyet viszont biztosan meg lehet jegyezni, hogy ha arcképet csinálunk Csokonairól, akkor el kell ismerni, hogy a matyó hímzéssel nem lehet összekeverni sokunkkal egyetemben, mert tudomásul kell venni, hogy nem egy nagyon szép ember volt, de ragyogó költő és kiváló pedagógus. 32 év alatt óriási sokat teljesített. Szomorú vagyok, hogy ez nem sikerült, mert egy későbbi Virág Benedek szoborral meg lehetett volna találni az összhangot. Litter Nándor: Úgy gondolom, hogy tanulságokkal van tele ez az ügy, mert a tervek alapján kellett volna elkezdeni az egyeztetéseket a különböző hatóságokkal, és akkor nem jutottunk volna el oda, hogy kész a szobor és akkor kínlódunk az elhelyezésével. Ezt meglehetett volna előzni. Dr. Fodor Csaba: A Csokonai szobor elhelyezéséről a közgyűlés tavaly április 29-én hozott határozatot, hogy ez itt történjen meg ezen az épületen. Ezt követően el is készültek a tervek és tervek a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Keszthelyi Regionális Irodájának bemutatásra kerültek, ha jól emlékszem, akik azt mondták, hogy hozzá küldött leírás és vázlat alapján az engedélyezésnek elvi akadálya nincs. Annyi volt, hogy a felirat és koszorú bronzból történjen. Ennek megfelelően a módosítások végrehajtódtak, elkészült a szobor, amiről aztán később a Lektorátus, akinek egyébként én azt gondolom és a fellebbezésünk is erre irányul, mármint az alapítványé, a szakvélemény az igazi szakhatósági jogkör ebben az ügyben nincsen, tehát ez nem köti e tekintetben az építési engedély I. fokon eljáró hatóságot a keszthelyi regionális irodát. Arról nem is beszélve, amit az előbb felolvastam és az előterjesztésben ez egyébként pontosan olvasható, hogy ezek mind megtörténtek. Itt pontosan lépésről, lépésre mentünk, csak valóban annyi volt, hogy van egy Lektorátus vagy valakik - amit Papp Nándor képviselőtársam mondott -, valami okból úgy gondolták, hogy ez a szobor nem megfelelő és egyébként sem ide és máshová sem. Továbbra is azt kérem, hogy a közgyűlés tartson ki a döntése mellett. Igenis ez jó helyen van. Ellentétben Cserti képviselő úr által és a Városvédő Egyesület által mondottakkal és azt gondolom, hogy ennek itt igenis jó helye van ,legalább annyira, mint korábban a Deák szobor a Deák téren, legalább annál egy kicsit jobban is néz ki, azt gondolom, akkor nem volt ekkora morgolódás Alpolgármester Úr részéről sem pedig akkor aztán lehetett volna. Mindenkit arra kérek, hogy a közgyűlés tartsa magát a korábbi döntéséhez, valósítsuk ezt meg és ezt a határozati javaslatot fogadja el, mert akkor ezzel az engedélyezési eljárásban foglaltaknak, azt gondolom eleget tudunk tenni és ez a szobor felállításra kerülhet. Maga az önkormányzat is támogatta ezt a szobrot és nemcsak úgy, mint a Környezetvédelmi Alapítványt, költségvetésen keresztül, de hasonlóan a Városvédő Egyesülethez, hisz azt is támogatja a költségvetésen keresztül, hanem egyébként a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság által kezelt alapból is támogatást kapott ez a szobor, ezért tudott ez így megvalósulni. Polai József: A tájékoztató 2. oldal 3. pontjához szeretnék hozzászólni. A városközpont fejlesztési akcióterve és forgalomcsillapítási feladatok kapcsán megismerjük a tájékoztatóból, hogy a közlekedésfejlesztési intézkedések összhangban valósulnak meg a tömegközlekedési javaslatokkal. Korábban hónapokkal ezelőtt, amikor még aktuálisak voltak a tömegközlekedéshez való hozzászólások, javaslatok megtétele, akkor én javaslatot tettem és kértem Polgármester Urat arra, hogy segítse abban a kiskanizsai városrészt, illetve a keleti városrészt is egyúttal, hogy a Vásárcsarnok elérése autóbusszal megközelíthető legyen. Én akkor kaptam egy ígéretet, hogy ennek a vizsgálatát vagy felvetésemet megvitatják a Volán vezetőjével. Szeretném megkérdezni, hogy erre a problémára visszatértünk-e és valóban összhangban áll-e ezzel a közlekedésfejlesztési intézkedéssel? Azt kértük, hogy reggel és déli időszakban két-két alkalommal térjenek be az autóbuszok. Erdős Péter: Én annyit tudok erről az ügyről, hogy a Zala Volánnal egyeztettem. Felvetettem Polai úr javaslatát, de a Zala Volán szakmai megfontolásokból elzárkózik ez ellen a megoldás ellen. Tovább lehet velük tárgyalni, de szakmai álláspontjuk az, hogy nem megoldható Polai úr kérése. Dr. Kolonics Bálint: Visszatérnék a kiegészítő anyaghoz. A tájékoztatóban a Kanizsa kiállítás és vásár. Itt már elhangzott egy kérdés, de a magam részéről szerencsétlennek tartom azt, hogy egy ilyen határozati javaslat beépül ilyen formában a polgármesteri tájékoztatóba. Erről többször volt szó. Ha egy új témáról döntünk és határozunk és hozunk határozatot, az lehetne akár önálló előterjesztés is, de ha már így alakult, hogy a tájékoztató keretein belül tárgyaljuk, akkor kaphatnánk-e erről részletesebb tájékoztatást? Nem tudom, hogy milyen környezetvédelmi konferenciáról van szó. Ez lehet jó is, szükség is lehet rá. Nyílván az aktuális téma a környezetvédelem és fontos is. Amennyiben itt látnánk azt, hogy milyen körű, milyen keretek között szervezné, kinek, milyen távon, milyen előadókkal, milyen témában, akkor nem tenném fel a kérdéseimet. Természetesen tudom én támogatni, csak kérek róla bővebb tájékoztatást. Litter Nándor: Ezeket alapvetően rá szoktuk bízni a szervezőkre és azokra, akik értenek hozzá. Dr. Kolonics Bálint: Csak a mi pénzünkről is szó van. Itt az önrész, ami körülbelül 3 mFt. Akkor a 3 mFt-ot mibe tesszük bele? Gerencsér Tibor: A pályázat gondolata onnét eredt, hogy évente megrendezésre kerül a Kanizsa kiállítás és vásár, és azon hagyományosan szokott lenni egy környezetvédelmi konferencia, és esetenként számítástechnikai konferencia is. A vásár költségeit kívántuk csökkenteni akkor, amikor megpályáztuk ezt a pályázati támogatást. A konferencia témája az, hogy egyrészt bemutassuk a testvérvárosaink számára, elsősorban az osztrák Gleisdorf számára, aztán Puchheim, Salo, Kazanlak és Kovászna számára, hogy milyen környezetvédelmi események, cégek, fejlesztések történnek itt Nagykanizsán. Megismerjük az Ő tapasztalataikat, és ezeket a tapasztalatokat továbbadjuk a csatlakozás előtt álló országokban lévő testvérvárosaink számára, Kazanlak és Kovászna számára is. Ha ezt az egyenesen Brüsszelbe benyújtandó pályázatot támogatják, akkor ennek a projektnek, aminek része a vásár, a vásári stand bérlete, az ezzel kapcsolatos fogadás, tehát az egyébként is meglévő költségeink körülbelül, illetve maximálisan 60 %-át támogathatják Brüsszelből. Dr. Kolonics Bálint: Akkor az elnyert összeg kiváltja valamelyest itt az önkormányzati forrást, amennyivel támogatjuk? Litter Nándor: Szerződést kötöttünk a Vásár Kft-vel, akkor az önkormányzat bevállalt bizonyos költségeket. Dr. Kolonics Bálint: Tehát annak a keretein belül, de mi pályázati forráshoz is nyúlunk. Litter Nándor: Így van. További hozzászólások nincsenek. A vitát lezárom a polgármesteri tájékoztatóról. Kérem, hogy a határozati javaslatokról szavazzunk. Szavazzunk az előterjesztés szerinti határozati javaslat 1. pontjáról. A közgyűlés 16 igen és 8 nem szavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Szavazzunk az előterjesztés szerinti határozati javaslat 2. pontjáról. A közgyűlés 24 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Szavazzunk az előterjesztés szerinti határozati javaslat 3. pontjáról. A közgyűlés 23 igen és 1 nem szavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Szavazzunk az előterjesztés szerinti határozati javaslat 4. pontjáról. A közgyűlés 16 igen és 8 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Kérem, hogy a polgármesteri tájékoztatóhoz adott kiegészítésről, a Kanizsa Vásárral kapcsolatos pályázattal összefüggő határozati javaslatot fogadják el. A közgyűlés 16 igen és 8 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Következik a Csokonai szobor felállításával kapcsolatos anyag. Itt volt egy kiegészítő javaslat a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság, illetve a Városvédő Egyesület nevében, amely azt javasolja, hogy a Csokonai utcában keressünk helyszínt a szobornak. Csak a Városvédő? Cserti Tibor: Kifogásoltam, mint az alapítvány kuratóriumának elnöke és képviselőként is tehetek indítványt. Hangsúlyoztam, hogy az egyesület elnökeként, illetve képviselőként is azonosulok teljes mértékben. Úgy gondolom, hogy meg kell adni a módját. Méltó helyszínt kell neki találni. Erre a Csokonai utcát tartottuk alkalmasnak. Kértük, hogy az alapítvány a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsággal, mint szakbizottsággal együttműködve erre keresse meg a méltó helyet. Ez olyan kompromisszum, amit meg kellene köszönni, és nem kifogásolni Fodor képviselő úr. Litter Nándor: A véleményét elmondhatja Dr. Fodor Csaba is. Lehetnek különböző vélemények. Kérem, hogy Cserti úr javaslatáról szavazzunk, amelyet alátámaszt szerintem a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság döntése is, mivel ezt a helyszínt nem javasolja. Én úgy tudom, hogy nem javasolja ezt a helyszínt a bizottság. Papp Nándort kérdezem ugye így volt? Így van. Akkor kérem Önöket, hogy támogassák Cserti úr javaslatát. A közgyűlés 13 igen, 10 nem és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: A következő az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának megünneplésével kapcsolatos tájékoztató anyagban lévő határozati javaslatokról történő szavazás. Ezzel összefüggésben szeretném Önöket tájékoztatni arról, amit itt is leírtunk, hogy az ’56-os szövetség helyi szervezetével megállapodás. Zakó László: Elnézést, de az előbb még csak a módosító javaslatról szavaztunk, hogy a helyszín módosuljon, még az egész határozati javaslatot nem fogadtuk el. Litter Nándor: A módosítás a másikat kiüti. Jó, akkor egy második határozati javaslatot teszek, hogy a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság vizsgálja meg a helyszínt. Kérem, hogy erről is szavazzunk. A közgyűlés 20 igen, 1 nem és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Akkor a döntés a következő volt, hogy nem egyet azzal, hogy ide a Vasemberházhoz kerüljön felállításra, és a Városfejlesztési Bizottság vizsgálja meg, hogy hol legyen a helyszín. Cseresnyés Péter: Akkor lehet, hogy félreértés történt. Az első alkalommal, én úgy tudom, hogy arról a módosító indítványról szavaztunk, amelyik azt mondta volna, hogy a Csokonai utcába menjen a szobor. Litter Nándor: Ez igaz. Az eredeti határozati javaslatról szavazunk, vagy nem szavazunk, mert arról most még nem szavaztunk. Arról szavaztunk, hogy keressen helyszínt a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság, ha jól emlékszem. Javaslom, hogy kezdjük újra a szavazást, mert valóban. Dr. Fodor Csaba: Ha jól tudom, Csokonai éppen ellentétben a Városvédő Egyesület információival, kötődött Nagykanizsához. Ha jól tudom, van olyan épület, amihez különösen kötődött és állítólag ez az épület pont ez az épület, és ezért gondolta így a közgyűlés, hogy ezt az épületet ezzel a szoborral örökíti meg, illetőleg itt állít méltó emléket Csokonainak, aki valóban ehhez az épülethez kötődött. Ha a közgyűlés úgy gondolja, hogy más helyszínt jelöl ki, akkor talán hatályon kívül kellene helyezni a korábbi határozatát, mert az még él. Először arról kellene dönteni, hogy azt a határozatot, amit tavaly április 29-én hozott a közgyűlés, ami a helyszínről szól, hatályon kívül helyezi és utána pedig megállapít egy másik helyszínt, vagy nem állapít meg, hanem azt mondja a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottságnak, hogy keressen egy jobbat. Arra kérek mindenkit, hogy ezt gondolja végig. Ennél jobb helyszín nincs. Kit zavar az, hogy ezen az épületen itt megjelenik ez a Csokonai szobor, ami szerintem egy jó szobor és valóban azon az épületen, amihez Ő kötődik. Egyébként bármilyen szobor vagy bármilyen mű, köztéri műalkotás készül ebben a városban, egyik sem megy simán, mert mindig van valaki vagy vannak valakik, akik belekötnek a helyszínbe. Ez a szobor ide illik. Ez ide van tervezve. Ide készült. Nyilvánvalóan egy más helyszínre lehet, hogy más szobrot kellene. Ez nem úgy van, hogy fogom, és ide teszem, vagy oda teszem. A közgyűlés döntésének megfelelően az előzetes elvi állásfoglalást figyelembevéve a regionális iroda, amit kiadott Keszthelyen, elkészült ez a mű. Szerintem az a mű jó. Erre a helyszínre készült. Nem lehet, hogy utána fogom és elteszem egy teljesen vadidegen helyre, mint a Csokonai utca. Az épület jellegéhez készült ez a szobor. Hova teszem fel oda a 60-as években épült házak oldalára? Hogy néz ott ki? Egyszerűen lehetetlen. Ezért nem értem a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság döntését sem. A Városvédő Egyesületét pedig még kevésbé, hogy a város képét akarja megőrizni, és oda teljesen életidegen lenne ez a szobor. Cserti Tibor: Jól kell érteni a Városvédő Egyesület állásfoglalását. Nem ragaszkodom én a Csokonai utcához. Nyilvánvaló, hogy az egy alternatív dolog. Nem kirekeszteni akarja Csokonait a városban, hanem befogadni akarja. A megoldás igazi lényege, hogy a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság a köz érdekében az elhelyezésre találja meg méltó módon a helyét. Egy biztos, hogy szerencsétlen az alkotás. Ez szubjektív kérdés. Az a ……… vélemény, ami ide le van írva, az győz meg mindenkit. Ezt erősítette meg a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság. Dr. Fodor Csabának igaza van, hogy hatályon kívül kell helyezni a korábbi határozatot, és meg kell találni neki a méltó helyét. Továbbra is viszont az az álláspontunk, mint az egyesület álláspontja, hogy nem szerencsés a tér centrális elhelyezésében, a Fő utca felőli homlokzatnak az ilyen értelmű …megnyitása és itt a szobrot elhelyezni nem szerencsés. Bicsák Miklós: A Barbalics-féle Monográfiában is le van írva, hogy ehhez az épülethez Csokonai kötődött. Cserti úr figyelmébe ajánlom. Cserti Tibor: A Barbalics-féle kiadványt én magam is támogattam. Nem kell engem okítani. Nem ellene vagyok én sem, de abban a könyvben sincs bent, hogy a tér északi térfalán centrálisan a homlokzaton legyen egy ilyen szobor elhelyezve. Lehet, hogy ott lesz, úgy gondolják, de nem szerencsés. Ebben, gondolom sokan egyetértünk. Ne arról vitatkozzunk, hanem arról, hogy hogyan lehetne megoldani. Ez a szakvélemény 2005. márciusi és ez a szobor még mindig itt van lent az épület alagsorában. Akkor megér még egy hónapot esetleg a méltó környezeti elhelyezésén gondolkodni. Dr. Horváth György: Megint egy tanulság a számunkra. Én tudom azt, amikor a Vasemerházra az a három tábla kikerült, tudják bizonyítani, hogy mennyit jártunk utána, mert a Műemlék Felügyelőség és a különböző művészek egészen másként vélekednek. Cserti úrnak mondom, tudja Ő, hogy Batthyánynak hosszú volt a füle, Damjanichnak rövid a szakálla, de tudnék ajánlani négy embert, aki bent volt a bíráló bizottságban, hogy elkészítsék ezeket a szobrokat, miért egy ember csinálja. Itt a hibát ott követte el az alapítvány, hogy először nem nézte meg azt, hogy idekerülhet, és most van ez az enyhén szólva cirkusz. Voltam olyan bizottsági ülésen, hogy mit tudom én milyen betűtípus legyen, meg milyen betűnagyság. Hát, ha azt egy földi halandó észreveszi, azt meg fogom nézni, ha csak nem szakember nézi. Ez megint legyen tanulság. Ezt nem szabad a városnak még egyszer elkövetni, hogy valamit oda akar rakni, és legyen ez a cirkusz. Hangsúlyozva azt, hogy a költőknek, művészeknek az értékítéletét nem szabad egészen komolyan venni, mert ha én vagyok a költő, az én művem zseniális, de a másiké semmit sem ér, és úgy van ezekkel az alkotásokkal is. Dr. Fodor Csaba: Nem kell itt tanulságnak lenni. A tanulság megvolt. Itt végig lett járva és ezt pontosan tartalmazza az előterjesztés, csak meg kell nézni. Áprilisban született egy döntés, hogy ezen a helyen legyen. Ennek megfelelően elészült egy vázlat, egy rajz, ami elkerült az építéshatósághoz, azaz a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Regionális Irodájához, Keszthelyhez, aki kiadta az elvi állásfoglalását, és azt mondta, hogy a hozzá küldött leírás és vázlat alapján az engedélyezésnek elvi akadálya nincs, azonban kedvezőbbnek ítélik a felirat és a koszorú bronzból történő megformálását. Ezt az alapítvány tudomásul vette. Az alapítvány és az alap, amit a Városfejlesztési, Idegenforgalmi és Környezetvédelmi Bizottság kezel közösen, úgy döntöttünk, hogy természetesen ennek megfelelően készüljön el a szobor. Ennek megfelelően elkészült a szobor. Aztán jött egy Lektorátus, aki hasonló módon, mint amit Dr. Horváth György elmondott, az aradi szobroknál, valami oknál fogva azt mondta, hogy ez nekik nem tetszik, aztán erre fel pedig elutasította az első fokon eljáró hatóság, akinek egyébként erre nincs joga, mert nem szakhatósági állásfoglalás volt a Lektorátus véleménye. Tanulság nincs ebben az ügyben. Itt végig lett járva minden lépésről lépésre. Nem kell itt kétségbe esni. Hagyjuk itt ezt a szobrot, aztán folytatódjék az engedélyezési eljárás, és ha valóban tudnak szakmai érveket felsorakoztatni, akkor szíveskedjen ezt az engedélyező hatóság megtenni. Azt gondolom, hogy talán nem tudnak, és kénytelen-kelletlen ki fogják adni az engedélyt. Röst János: Arra kérem Polgármester Urat, hogy szavazzunk arról, hogy kerüljön vissza bizottsági szakaszba. Litter Nándor: Ennek megfelelően szavazzunk arról, hogy a 170/17/2005.(IV.29.) számú határozatunkat hatályon kívül helyezzük. Aki ezzel egyetért, igennel szavaz. A közgyűlés 13 igen és 11 nem szavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Javaslom, hogy a határozati javaslatot bontsuk ketté, amelynek megfelelően támogatjuk, hogy egy megfelelő és egy alkalmas helyre kerüljön elhelyezésre a Csokonai szobor, Orosz Gergely alkotása. Ez lenne a mostani szavazásunk. A közgyűlés 15 igen, 2 nem és 7 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Javasolnám, hogy a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság keressen egy megfelelő helyet a szobor elhelyezésére és hozza vissza a közgyűlés elé. A közgyűlés 22 igen és 1 nem szavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának megünneplésével kapcsolatos ügyek következnek. Szeretném Önöket arról tájékoztatni, hogy az 1956-os szövetséggel megállapodásra jutottunk és béke van az emlékmű létrehozásával kapcsolatosan. Kérem Önöket, hogy mivel nem biztosítottuk, nem zárt ülésen vagyunk, ezért én a neveket nem fogom felsorolni, kérem Önöket, hogy értsenek azzal egyet, hogy a határozati javaslat 1. pontjában szereplő személyek, akikkel egyeztetésre került, hogy Ők részt vesznek ebben a munkában, legyenek az emlékbizottságnak a tagjai. Kérem, szavazzunk erről. A közgyűlés 16 igen és 6 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: 2. pont, a beruházásra vonatkozó vállalkozási szerződés megköthet. Erről kérem, szavazzunk. Tudjuk, hogy mennyibe fog kerülni, mert szerepel a költségvetésünkben. Bruttó 40 mFt vagy 41. Amikor ezt az ügyet külön napirendként tárgyaltuk, akkor ez a költség szóba került. A költségvetésbe 2 tétel szerepel az üggyel kapcsolatosan. Egyrészt 41 millió plusz 8 millió forint, mert indulunk az 1956-os forradalom megünneplésével kapcsolatos pályázaton is. Abban bízunk, hogy nyerni fogunk 8 millió Ft-ot. A közgyűlés 14 igen, 1 nem és 7 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza: 37/2006.(II.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. a 73/11/2003.(IIII.25.), a 236/6/2003.(IX.2.), a 361/7/2003.(XII.11.), a 193/2004.(VIII.27.), a 31/2005.(II.15.), a 142/5/2005.(V.31.), a 170/21/2005.(VI.29.), a 230/2/2005.(IX.13.), a 266/2005.(IX.27.), a 293/1,2/2005.(X.25.), a 317/12/a/2005.(XI.29.), a 319/1/2005.(XI.29.), a 324/2005.(XI.29.), a 333/2005.(XI.29.), a 347/1,2/2005.(XII.13.), a 349/2/2005.(XII.13.), a 357/2005.(XII.13.), a 358/2005.(XII.13.) és a 2/2006.(I.16.) számú határozatok végrehajtásáról szóló jelentést elfogadja. 2. felkéri a Szociális és Egészségügyi Bizottságot, hogy a felajánlott ingatlanok közül tegye meg javaslatát azon ingatlanra, amely alkalmas Ápolási Otthon kialakítására és javaslatát terjessze a közgyűlés elé. Határidő: 2006. június 30. Felelős : Gelencsér Gábor bizottsági elnök (Operatív felelős: Simánné Mile Éva osztályvezető Karmazin József városi főépítész, osztályvezető 3. egyetért azzal, hogy 2006. március 1-én és 2-án Litter Nándor polgármester és Gerencsér Tibor külkapcsolati referens az olasz Vittorio Veneto város meghívására részt vegyen a Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Iskola olasz partnerintézete által Vittorio Venetoben szervezett programon. Határidő: 2006. március 2. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Az előkészítésért: Fehérvölgyi Szabolcs kabinetvezető) 4. egyetért azzal, hogy a 2006. évi Kanizsai Vásár alkalmából megrendezendő környezetvédelmi konferencia az Európai Unió „Town twinning” (testvérvárosi) pályázatának társfinanszírozásával kerüljön megrendezésre. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a pályázati dokumentáció aláírására. A pályázati önrész forrását a 2006. évi költségvetés 14. sz. mellékletében meghatározott külkapcsolati keret és céltartalék, valamint a dologi kiadásokon belül a reprezentációs költségek biztosítják. A pályázat költségvetés módosítást nem igényel. Határidő: 2006. szeptember 24. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Az előkészítésért: Fehérvölgyi Szabolcs kabinetvezető) 5. a.) 170/17/2005.(IV.29.) számú határozatát hatályon kívül helyezi. b.) egyetért azzal, hogy Orosz Gergely (Nagykanizsa, Törökvári u. 140. szám alatti lakos) szobrászművész által készített Csokonai mellszobor egy alkalmas helyszínen elhelyezésre kerüljön. c.) felkéri a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottságot, hogy a mellszobor elhelyezésére alkalmas helyszínre vonatkozóan a közgyűlés részére tegyen javaslatot. Határidő: 2006. áprilisi soros közgyűlés Felelős : Papp Nándor bizottsági elnök (Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető) 6. a.) az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója tiszteletére a rendezvénysorozat koordinálása érdekében, az alábbi történelmi emlékbizottságot hozza létre: Elnök: Sajni József OKISB elnök Titkár: Halmos Csaba kulturális referens Tagjai: Dr. Márkus Ferenc ny. tanár Papp Ferenc HSMK igazgatója vit. Bodnár Attila ’56-os Szövetség elnöke vit. Bátki József ’56-os Szövetség tagja Bodnár Béla ’56-os Szövetség tagja Határidő: 2006. március 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető Karmazin József városi főépítész, osztályvezető) b.) felhatalmazza a Polgármestert, hogy a beruházásra vonatkozó vállalkozási szerződést az Art sculptura művészeti Kft.- vel (2071 Páty, Füzespatak u. 37) kösse meg. Határidő: 2006. március 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető Karmazin József városi főépítész, osztályvezető) 7. a fontosabb intézkedésekről, eseményekről szóló tájékoztatót tudomásul veszi. Felelős : Litter Nándor polgármester 4. Interpellációk, kérdések (írásban) Dr. Kolonics Bálint: Az első kérdésem a hóeltakarítással kapcsolatos. Hosszú volt a tél, de tulajdonképpen a havazás jelentős része az elmúlt év december végére és az év elejére esett. Megtörtént a hóeltakarítás. Oly módon történt meg, hogy összetolták a városban a havat, hóhegyeket hozva ezzel létre, amik megfagytak és kősziklákká dermedtek és tulajdonképpen így február végéig, két hónapig ott álltak, ahová összetologatták. Nyilvánvaló, hogy ezt el kellett volna szállítani, hogy ne okozzon gondot. Olyan helyekre tologatták össze a havat, ami a gyalogos közlekedést abszolút elzárta, tehát járdaszakaszt abszolút elzárt. Ami ennél nagyobb probléma és nagyobb problémának látom, azt azért vetem fel, mert megkeresetek, és szóvá tették azok a mozgássérültek, akik parkolni szerettek volna ebben a városban. Nem kell messze menni. Naponta jár Polgármester Úr is a Fő téren. A Fő téren a mozgássérült parkolót, a Városháza előtt a mozgássérült parkolót teletologatták hóval, tehát ott ahelyett, hogy azt a mozgássérült igénybe vehette volna, egy hóhegy dermedt jéggé. Arról nem beszélve, hogy a fizetőparkolónak egy jó része kihasználatlan volt, mivel a parkoló autó helyén egy hókupac állt. Kérdésem az, hogy miért nem szúrt ez senkinek szemet, miért nem adtak erre utasítást, hogy igenis tisztítsák meg a mozgássérült parkolókat? A másik kérdésem egy vállalkozási szerződéssel kapcsolatos, amit most tettem le az Ön asztalára is. Szerencsés módon az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság ezt felvette napirendjére, de a mai ülésen nem tárgyalta. Örülök neki. Arról szól ez a vállalkozási szerződés, hogy a Közterület Felügyelet által feltárt gondozatlan területek, így parlagfüves területek rendezésére, rendbetételére a közérdekű védekezésre egy vállalkozót bíz meg Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője, és mindezt a Közterület Felügyelet és a Közigazgatási Osztály fogja koordinálni. Ennek a vállalkozási szerződésnek a vállalkozási díja 10 Ft m2-ként + ÁFA. Semmi mást nem tartalmaz vállalkozói tevékenységként, mint a közérdekű védekezés végrehajtását. Felmerült bennem a kérdés, hogy miért kell külsős vállalkozót bevonni akkor, amikor az önkormányzat rendelkezik saját gazdasági társasággal, így a VIA Kanizsa Kht-val és a Park Kft-vel. Én megkerestem a VIA Kanizsa Kht-é ügyvezetőjét, Gáspár András urat és kértem tőle egy árajánlatot, amit ajánlok Polgármester Úr figyelmébe. Az pedig arról szól, hogy a karbantartás 4 Ft és 4,40+ÁFA m2-ként. A gondozatlan területek, ami valóban már olyan mértékű kaszálást igényel, az 8 Ft/m2+ÁFA. Ha ez az árajánlat nem lenne olcsóbb, csak megegyezne egy vállalkozó által ajánlott árral, akkor is az önkormányzat a saját gazdasági társaságát nyilvánvaló ezzel megbízni. A kérdést azért feszegetem, mert most már szembeötlő az, hogy másnak, más gazdasági társaságnak, más vállalkozásnak mindig, minden megéri, az önkormányzatnak semmi nem éri meg. Az önkormányzat mindig palimadár, mindig tudja szórni az adófizetők pénzét. Ezen a csatornán ismét kiszórnánk így a vállalkozóknak a befolyt adóforintjait, ha megkötjük a szerződést a külsős vállalkozóval. Amennyiben valaki veszi a fáradságot és elgondolkodik rajta, hogy önkormányzati berkeken belül ezt hogyan lehetne megoldani, saját zsebünkben hagyjuk a pénzt és nyilvánvaló, ez nem is kerül annyiba, mint a külsős vállalkozókkal kötendő szerződés esetén. A kérdésem az, hogy kinek volt ez az ötlete, hogy ezt a vállalkozási szerződést az önkormányzat megkösse? Ezt akkor kaptuk meg az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság ülésén, és az utolsó pillanatban került az asztalunkra, de ez ügyben valaki tárgyalt, ez ügyben valaki megállapodott, aminek lett a végeredménye, hogy meg kellene kötni ezt a vállalkozási szerződést. Én erre a kérdésemre várok választ, illetve kérem Polgármester Urat, hogy gondolják át ezt a döntést, és gondolják át a megkért árajánlat függvényében azt, hogy kivel fogják ezt a munkálatot elvégeztetni. Litter Nándor: Kérném Kolonics urat, hogy túlzásoktól kicsit mentesítsük a hozzászólásokat a vállalkozókkal és az adóforintjukkal kapcsolatban. Ha a mellette ülő Papp Nándort esetleg megkérdezte volna, a Közbeszerzési Bizottság tárgyalta ezt az ügyet, Jegyző Úr meghirdette és a Közbeszerzési Bizottság foglalkozott ezzel az üggyel. Erre írásban fogunk választ adni, hogy hogyan történt meg ennek az ügynek a gondozása és a kezelése. Pályázhatott volna az a cég, aki a VIA Kanizsa Kht-nak dolgozik, tehát a lehetőség adott lett volna, hogy Ő is elvégezze akár olcsóbban is ezt a munkát. Gáspár András: A hóeltakarítással kapcsolatban csak kritikus helyzetekben szállíttatjuk el a havat, mert úgy gondolom, hogy a télhez hozzátartozik a hó, a közlekedés nehezítése a közlekedőkben résztvevők számára a téli időszakban természetes és nem szabad a város költségvetését terhelni olyan költségekkel, amelyet az idő - bármilyen érdekesen is hangzik - meg fog oldani hamarosan. Amit Ön megemlített, hogy a mozgássérült parkolóban nem lehet parkolni hó miatt, ez valóban hiba, elnézést kérek, ezt végig fogjuk nézni, de tudomásom szerint én láttam nem mozgássérült járművet a Polgármesteri Hivatal előtt éppen múlt pénteken a mozgássérült parkolóban. Tehát valami módon beállt. Megmondom őszintén, nem néztem meg, hogy mennyi hó van abban a parkolóban, de használni lehetett. Ettől függetlenül az összes mozgássérült parkolót végignézzük és kirakatjuk onnét a havat. Természetesen viszont a város egyéb területeiről nem fogjuk elszállítani költségkímélés miatt. Dr. Müller János: Nem a polgármester és az önkormányzat feladata megkötni a közérdekű védekezés elrendeléséről szóló szerződést, hanem az elrendelő hatóságé. Településeken a jegyzőé, belterületeken jegyzőé, külterületeken pedig a növényvédelmi szolgálaté. Ezt a botor ötletet a növényvédelemről szóló törvény írja elő. Szó szerint így szól hogy „közérdekű védekezést elrendelő hatóság a közérdekű védekezés elvégzésével az általa minden év február 28. napjáig a közbeszerezésekről szóló törvény rendelkezésének megfelelően kiválasztott gazdálkodó szervezetet, vállalkozót bízhat meg”. Innentől kezdve ez meg lett hirdetve, és akik jelentkeztek – kettő jelentkező volt – ugyanazok voltak, akik tavaly, a legalacsonyabb árajánlat ugyanaz volt. Nagyságrendileg tavaly 200 eFt-ot költöttünk erre, amit a központi költségvetésből szép lassan vissza tudunk csorgatni. Nem szórtuk el a pénzt. Dr. Kolonics Bálint: Azért kértem szót, mert Polgármester Úr minősítette a kérdésemet, illetve azért kérek szót, hogy nehogy úgy tűnjön, hogy itt már tényleg hülyének vagyok beállítva a közvélemény előtt. Az lehet, hogy megtörtént a közbeszerzési eljárás, de a kérdésem az, hogy akkor miért nem noszogatjuk az önkormányzati gazdasági társaságot, hogy tessék már utánanyúlni, és valamit csinálni. Tényként le is tettem Polgármester Úr asztalára a vállalkozási szerződésben szereplő összeget és a megkért árajánlatot. Ezek a tények. Ezek között forintális különbség van. Az, hogy miért kell ezt a védekezést elvégezni, és a szerződést megkötni, az egy más dolog. Itt a forintokról van szó, hogy mennyiért végeztetjük el, és ehhez tartom magam és ez a kérdésem. Litter Nándor: Dr. Müller Jánosnak egyértelmű volt a válasza. Gondolom, hogy egyértelmű volt, nem kell elismételnem, hogy nem én foglalkozom ezzel a szerződéssel, hatósági ügybe tartozik, mint ahogy a hatósági ügyekkel nem foglalkozom, de ettől függetlenül én úgy gondolom, hogy igaz az a kérdés, hogy keresni kell a legjobb megoldásokat, de hát itt volt egy közbeszerzési pályázat. A VIA nem kaszál. A VIA kaszáltat más cégekkel és az a másik cég, aki ilyen áron, amit itt nekem benyújtott, ugyanúgy pályázhatott volna erre a munkára. Feltehetően a lakossággal történő konfliktusok, mert ezek a kaszáltatások nem konfliktusmentesek, mert idegen területeken folyik ennek a munkának az elvégzése, nem önkormányzati területeken, és ez tele van konfliktussal, amikor ütközni kell esetleg azzal a tulajdonossal, akinek a területén ezt a kaszálást elvégzik. Valószínűleg ezért nem pályázott a VIA megrendelési keretei között végzett tevékenységet ez a munkáltató. Tájékozódni kell, és nem hangulatkeltést végezni ezekben az ügyekben. Dr. Kolonics Bálint: Nem hangulatkeltés. Polgármester úr válasza az, hogy nyugodjunk bele abba, csináltassuk meg drágábban. Tessék felhívni a Park Kft. képviselőjét, figyeljen oda és vegyen részt ebben a tevékenységben. Az, hogy a Közterület Felügyelet feltárja ezeket a területeket, nem lakosságellenes, az egy szimpatikus munka? Az sem szimpatikus, ők is konfliktusokba ütköznek. Litter Nándor: Ezért nem vállalata a Park Kft. feltehetően. Dr. Kolonics Bálint: Ez egy feltételezés Polgármester Úr. Litter Nándor: Így van. Köszönöm. A vitát lezártuk. Röst János: Akkor adja meg a szót képviselőtársamnak, ha bejelentkezett. Ez nem kocsma. Dr. Csákai Iván: Úgy látszik, hogy örökzöld téma lesz a Kalmár utca buszvégállomás. Hol áll jelenlegi helyzetben a buszvégállomáson a buszöböl kialakítása? A Volán felé milyen intézkedés történt? A Közlekedés Felügyelet meddig fogja engedni azt, hogy ott buszvégállomás legyen a záróvonallal lezárt területnél? Tárnok Ferenc: Egyeztetést folytattunk a Volánnal ebben a témában. Az autóbuszmegálló pár dokumentációja elkészült. Ennek építési engedélye is van. Ugyanígy a közvilágítási tervdokumentációja is elkészült. Az idei évi költségvetésben 41 mFt szerepel a Volán részére támogatás biztosítása céljából. Az önkormányzattal egyeztetve különféle fejlesztéseket szeretne a Volán ebből megvalósítani. Ez is egy kiemelt célja a Volánnak, hogy ezt a Kalmár utcai autóbuszöblöt megoldja. Litter Nándor: Ezt a legutóbbi közgyűlésünkön is elmondtuk. Halász Gyula: A Kazanlak krt-től keletre eső közterületek takarításával kapcsolatban lenne kérdésem, de még mielőtt a kérdést feltenném, szeretném elmondani, hogy 2003. és 2004. évben ennek a területnek a gondozása példaszerű volt, már majdnem európai színvonalú. Mind a zöldterület nyírása, karbantartása, mind pedig a szemét elszállítása megközelítette a kívánatos európai színvonalat. Sajnos az utóbbi évben egy kis hanyatlás következett be ebben a színvonalban, illetve jelenleg is az a probléma, hogy az új bevásárlóközpontokkal nőtt a körzet környezeti terhelése. A kérdésem az, hogy hány ember és milyen időszakonként takarítja ezeket a közterületeket? Ha szükséges plusz forrás erre, akkor erre milyen lehetőségek vannak? A lakosság komfortérzetének javítása szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy mennyire szemetes környezetben élünk. Írásban kérnénk választ. Papp Nándor: Két kérdést szeretnék feltenni. Út- járdafelújítások átvételével kapcsolatban azt szeretném megkérdezni, hogy mely utcák átvétele és mikor történt meg és mikor történik meg? Erről kérnék egy tájékoztatást. A Zrínyi utca bekötésnél az ….. a tervmódosítás, a lakókkal való egyeztetés hogyan áll és van-e esély arra, hogy az idén meg tudjuk csinálni? Litter Nándor: Az elsőre hadd adjunk írásban választ, mert az egy részletes dolog. Tárnok Ferenc: Jogerős építési engedélye van ennek az útkérdésnek. A kivitelezési munkálatok elkezdődtek munkaterület átadás-átvétellel. Módosítani kellett egy kisajátítási munkarészt és itt még területszerzési problémáink vannak. Vélhetően ezek az év első félévében lezajlanak és a kivitelező által vállalat határidőre – ha jól emlékszem szeptember 30-ra – ez az út megépülhet. Litter Nándor: Annyi kiegészítés, hogy a lakossági felvetések alapján foglalkozunk azzal, hogy tudjuk-e módosítani a nyomvonalat, de ez még nem történt meg a tervezés oldaláról. Szányiné Kovács Mária: A kérdésem az volt, hogy az épületingatlan tulajdonosát milyen eszközökkel lehet rábírni, hogy épületét és környezetét tisztán és rendben tartsa. A konkrét ügy, a Batthyány utca 6. szám alatti épületről szól. Ezt az épületet megvásárolták körülbelül három éve ezelőtt. Az ingatlan tulajdonosa nem gondoskodik róla. Nincs olyan évszak, hogy az utcát, az épület elejét rendben tartaná. Télen jeges, nyáron szennyezett, piszkos. Az épület ablakai be vannak törve, hajléktalanok lakják. Az ereszcsatornán kinőtt a fű. A mellette lévő épületek állapotát is veszélyezteti. Közegészségügyi problémákat is felvet az ott lakó beköltöző hajléktalanok lakáshasználata. Én már nem tudom, hogy mit tudnék tenni, mert a tulajdonost megkerestem, megkértem, hogy védje az ingatlanát. Minden megígért, de semmit nem tesz azóta sem. Nagyon kérem, hogy valamilyen módon próbáljuk ezt megoldani. A lakókörnyezet nagyon fel van háborodva. Nincs olyan fogadóórám, hogy ezt a problémát ne jelezné valaki. Kérem a segítséget. Litter Nándor: Tudunk erre most reagálni, a jogi lehetőségekről? Szamosi Gábor: A jelenleg hatályos építési jogszabályok alapján lehetőségünk van arra, hogy egyes épített ingatlanok tulajdonosait jó karbantartásra kötelezzük. Ennek keretén belül természetesen részben orvosolhatóak azok a problémák, amit képviselő asszony elmondott. A közterületen lévő piszok és más szennyeződés vonatkozásában viszont a Közterület Felügyelet tud esetenként intézkedni. Ring Balázs: Az előbb elhangzottaknak megfelelően a Közterület Felügyelet intézkedni fog ezzel kapcsolatban. Helyi rendelet szól arról, ami az ingatlantulajdonosok kötelezettségét jelenti az ingatlanok előtti járdaszakasz tisztántartására vonatkozóan. Ez nem csak a hóeltakarításra vonatkozik, hanem az egyéb szennyeződések eltakarítására is. Litter Nándor: Kérem az intézkedést ebben az ügyben mindkét részről. Nagy József György: A közelmúltban a Ligetvárosban lakossági fórumot tartottunk, amely során rengeteg probléma merült fel az ott élő lakosság körébe. A ligetvárosi területen felépültek a szociális lakások, amelyek szépek, újak, mégis – az ablakokon keresztül nem tud, mert hőszigetelt ablakok vannak, de – mellette befúj a szél. Ezekkel igazából rengeteg probléma van, amelyről már többször beszéltem. Nincs raktár, nincs kamra. Ez rövid időn belül beláthatatlan következményekkel fog járni. Meg kell említenem a régi épületeket Ligetváros területén, amelyek gyakorlatilag kimerítik az életveszélyesség fogalmát. Mondom ezt azért, mert lakók tömkelege jelezte, hogy a villanyvezetékek gyakorlatilag a 40, 50 évvel ezelőtt épült épületekben teljesen elavultak és többször előfordult, hogy a csatlakozó aljzatokban kigyulladtak a vezetékek. Azt gondolom, hogy nagyon fontos ezeknek az épületeknek az ilyen jellegű felülvizsgálata. Ligetváros területén még hatalmas nagy problémát jelent a vízelvezetés. Ugyanis a téglagyári oldalról, a hátsó részről egy domboldalról lefolyik az esővíz és gyakorlatilag a lakóépületek utcáiban áll meg. Jelezték a lakók, hogy van olyan utca, amelyet közel 30-40 évvel ezelőtt újítottak fel. Ilyenkor és sok esetben még nyáron is gyakorlatilag gumicsizmával lehet közlekedni. Nemsokára itt lesz a tavasz, jön a nyár, megjelennek tömkelegével a darazsak. Egyszerűen a régi lakásokból nem tudják kiirtani a darazsakat, mert az ereszek alatt, a ….. alatt hatalmas nagy fészkeket raktak. Életveszélyes ez is, hiszen nem sima kis darazsakról van szó, hanem nagy, szinte másfél centiméteres lódarazsakról. Kérem, hogy ez ügyben Polgármester Úr tegyen valamit. Még egy kérdéssel fordultak hozzám az ott élők, amelyet közel 100 aláírással is hitelesítettek. Az említett problémákat, amelyeket a rendőrség stratégiai tervénél már részben elmondtam, hogy a fiatalok nem tudnak mit kezdeni magukkal. Egy ifjúsági klubbot szeretnének ott létrehozni, és ehhez kérik az önkormányzat segítségét. Az aláírásokat szünetben Polgármester Úrnak szeretném majd átadni. Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek. Kérdezem, hogy a január 31-i közgyűlésen elhangzott interpellációkra adott válaszokkal összefüggésben mik képviselőtársaim álláspontjai? Dr. Csákai Iván: A Volán busz nem volt fűtve. Három sorban elég lett volna a válasz, hogy utána fogunk nézni és igyekszünk, hogy megfelelő fűtés legyen. Ehelyett kaptam egy kioktatást és azoknak az utasok, akik szóltak, majd továbbítom, hogy az Ő egészségüket védik azzal, hogy nincs fűtés. A megfelelő hőmérséklet megítélése egyedi. Az, hogy bent is deres volt az ülés és deres volt a fogantyú, egyértelmű, hogy így volt és nem egyedi probléma, mert én is utaztam ezen a buszon több napig, mikor nem vezethettem több napig, és ugyanúgy tapasztaltam, hogy nem volt fűtés és nem akarom itt megismételni azokat a kiszólásokat, amik a buszon elhangzottak, hogy ki utazzon ezzel busszal. Annyit kellett volna köszönjük, hogy felhívta a figyelmet, oda fogunk figyelni. Egyébként elfogadom a másikra a választ. A VIA Kanizsa Kht. kihelyezte a táblát, rendben van ott, a Balatoni úton. Litter Nándor: Az elsőre akkor nem fogadja el. Ez a Volán véleménye. Azért Ő a lehetőségeit taglalja, hogy mire van lehetősége ilyen erős hidegben, tehát azt is vegye figyelembe, hogy ezek a járművek mire képesek. Nem fogadja így el a választ? Nem. Kérem, hogy fogadják el a buszközlekedéssel kapcsolatos választ. A közgyűlés 15 igen és 4 nem szavazattal a választ elfogadja. Litter Nándor: Dr. Kolonics Bálint képviselő urat kérdezem, hogy a választ elfogadja-e? Dr. Kolonics Bálint: Örülök neki, hogy a többszöri felvetésünk eredményeként a Király u. 31. ügye ismét a közgyűlés elé kerül, és talán megoldódik az ott lakó emberek problémája. Ennek ellenére a feltett kérdésemre választ vártam volna, hogy miért nem tett eleget abban a határidőbe, a bíróság által megadott határidőbe az Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal a bíróság felhívásának. Erre a kérdésre választ nem kaptam, ezért a választ nem fogadom el, de úgy gondolom, hogy ez most már nem is bír olyan jelentősséggel azzal szemben, minthogy a mai előterjesztéssel a probléma megoldódjon. Litter Nándor: Kérem, fogadják el a választ. A közgyűlés 14 igen, 4 nem és 1 tartózkodás szavazattal a választ elfogadja. Litter Nándor: Halász Gyula urat kérdezem, hogy a választ elfogadja-e? Halász Gyula: A rendőrőrssel kapcsolatos választ elfogadom. A második, a Péterfai utca - Alsószabadhegyi úttal kapcsolatos problémára a választ úgy tudnám elfogadni, hogy próbáljuk meg felgyorsítani az időpontot június 30-ig, ami feladat van, tehát mind a művelési ágból való kivonás, mind a kisajátítást gyorsítsuk fel. Jelezni szeretném, hogy 2003-ban tettem ezt az önálló képviselői indítványomat, most 2006-ot írunk. Azzal, hogyha az I. félév végére az adminisztratív dolgokat le tudnánk rendezni, akkor el tudom fogadni a választ. A harmadik választ elfogadom. Litter Nándor: Gyakorlatilag határidőt vállalni nemcsak rajtunk múlnak ezek az események. Az út épül. Nagy Józsefet kérdezem, hogy a választ elfogadja-e? Nagy József György: Igen. 5. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2005. évi költségvetéséről szóló, többször módosított 6/2005. (II. 21.) számú rendeletének módosítására (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Tóthné Krémer Mária: A küldött anyagtól eltérően négy módosítást terjesztettünk Önök elé. A kisebbségi önkormányzatok elfogadták az előirányzat-módosításaikat. Ezeket be kell építenünk a Polgármesteri Hivatal megfelelő tábláiba. A polgármesteri keret felosztásából 8 tétel kimaradt, tehát kérjük ennek a módosításnak is az elfogadását. A Péterfy Sándor Általános Iskola számítástechnikai eszközöket vásárolt, melynek fedezetét a saját felújítási előirányzatokból kéri biztosítani. Ezen túlmenően a címzett támogatások beruházásait a teljesítésekhez igazítottuk. A törvény erre nem tesz lehetőséget, a törvényben jóváhagyott ütemnek megfelelően kell az előirányzatokat szerepeltetnünk a rendeletben. Ezeket a módosításokat külön mellékletként odacsatoltuk Önöknek. Kérem ezeknek az elfogadását. Budai István: A Pénzügyi Bizottság 5 igen szavazattal javasolja elfogadni a napirendet. Egy észrevételem lenne. Azt hiszem, ezt minden költségvetési módosításkor elmondtuk már. A jövőre vonatkoztatva is kérném, hogy a hitelforgalmat és a hitelállományt különítsük el az 1. táblában is, mert nagyon furcsa számok alakulnak ki az eredeti előirányzat és a módosított előirányzati számok között. Itt úgy viszonyul, hogy 316 millió viszonyul az 1.702 millióhoz. Azt kérném, hogy ezt két sorba kellene bontani, és akkor ez a furcsaság talán állna, és akkor mindenki számára érthető lenne, hogy …. hitelállomány .. a hitelforgalom ebben így jelenne meg. A másik az, hogy a könyvvizsgáló az idei költségvetés tárgyalása során többször elmondta, hogy nem álláshelyeket kellene közölni, hanem létszámkeretet. Azt gondolom, hogy ez is a jövőre vonatkoztatva megfogadható, hogy létszámkeretről beszéljünk. Itt még álláshelyek vannak. A Cigány Kisebbséget nézem. De egyértelművé kell ezt tenni. Litter Nándor: A Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottságnak nem volt javaslata. Más bizottságok részéről sincs. Kérem Önöket, hogy akkor fogadjuk el a rendeleti javaslatot a kiegészítésekkel együtt. A közgyűlés 13 igen és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. Cseresnyés Péter: Most számolgattuk a létszámot, szerintem közösen mind a ketten. Hány tagú a testület ma? Nem ma, hanem aktuálisan hány tagú a nagykanizsai önkormányzat testülete? Litter Nándor: 28. Cserti Tibor: Ügyrendi javaslatom van. Szünetet kellene elrendelni, mert 16 fővel nem lehet rendeletet alkotni. A későbbiek során is lesz még rendeletalkotás. Litter Nándor: Szünetet tartunk. Szünet Litter Nándor: Kérném, hogy térjünk vissza az előző szavazásunkra, mert létfontosságú, hogy ez a költségvetés módosítás elfogadásra kerüljön. Kérem képviselőtársaimat, hogy szavazzunk újra a 2005. évi költségvetésről szóló rendelet csatolt mellékleteknek megfelelő módosításáról. Kérem Önöket, hogy szavazzunk erről. A közgyűlés 26 igen és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja: 7/2006.(III.7.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 7/2006.(III.7.) számú rendelete a 2005. évi költségvetésről szóló 6/2005.(II.21.) számú rendeletének módosításáról. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) 6. Tájékoztató az egészségügyi alapellátás keretében működő felnőtt és gyermek háziorvosi ügyelet ügyeleti díj hozzájárulás és főállású közreműködőkkel történő működtetéséről, valamint a megosztott ügyeleti időről (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívottak: Dr. Hámori Zsolt, Dr. Nagy Marietta Kercsmaricsné Kövendi Ibolya: (Röviden ismerteti az előterjesztésben foglaltakat.) Dr. Hámori Zsolt: Azt hiszem, hogy ez az összeg, amit megszavaz a közgyűlés, elegendő arra, hogy megfelelően el tudjuk látni az ügyeletet, és azt hiszem, hogy ez hosszú távon biztosítsa az ügyelet létét. Gelencsér Gábor: A Szociális és Egészségügyi Bizottság egyhangúlag támogatja a napirendet. Dr. Nagy Marietta: A törvényes munkaidő betartás miatt szükség lenne a plusz főállású kollégák felvételére, és bízunk benne, hogy ezt is rövid időn belül így sikerül megoldani a megemelt összeggel. Litter Nándor: Tervezzük és pályázati forrást nyertünk, 25 millió Ft-ot a központi ügyelet kialakítására. A célunk az, hogy a kistérségen belül próbáljunk valamifajta megoldást közösen találni az ügyelet megszervezésére. S úgy gondolom, hogy ezzel együtt ezt a kérdést is majd vizsgálnunk kell. Dr. Szabó Csaba: Szeretném hangsúlyozni, hogy az országos adatokat ismerve kellő időben és kellő mértéktartással született meg ez az összegszerűségű támogatás. Hangsúlyozni szeretném, hogy nem magas ez az országos viszonylathoz képest, hanem inkább a középső vagy alsó harmadba tartozik, mindenesetre méltányosnak lehet mondani. Sajnálatos viszont, hogy a kistérség önkormányzatainak egy része nem kíván hasonló döntéseket hozni, ami nehezíteni fogja az ügyeleti együttműködést, márpedig az ügyeleti együttműködés a városkörnyék településeivel a lakosság érdekeit szolgálja. Örömömre szolgálna, ha az eddig döntést halogató vagy éppen a hasonló támogatás ellen állást foglaló testületek belátnák, hogy az európai normákhoz való közeledés még óriási távolságra van attól, de a közlekedés halaszthatatlanul elkezdődik. Kérem a kollégák megértését, és jelezni szeretném, hogy ezt az ügyeleti díjat évről évre illik az infláció mértékével legalább emelni. Papp Péter Pál: A Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság egyhangúlag támogatja az előterjesztést. Budai István: A Pénzügyi Bizottság is egyhangúlag támogatja az előterjesztést. Szányiné Kovács Mária: A Nagykanizsa közigazgatási területén élők, mint például Miklósfa, Palin, stb. érdekében azt szeretném elérni, hogy szervezésben a városi ügyelethez tartozhassanak az itt élők. Tapasztalatom van arról, amikor Nagykanizsa belterületén éltem, milyen volt a városi ügyelet, most Miklósfán élek, és tudom, hogy mi az, hogy vidéki ügyelet. Képtelenség orvoshoz jutni. Nem a három városi ügyeletet vállaló orvossal van problémám, hanem a városkörnyéken lévő falvakban munkát végző orvosokkal, akik a Miklósfán élőt nem tekintik olyan betegnek, mint amilyen betegnek kellene tekinteni. Nem jönnek ki, telefonon tanácsokat adnak, amit már házi patikaként otthon is meg tudunk oldani. Azt szeretném, ha az ügyeleti rendszer abba az irányba mozdulna el, hogy a Nagykanizsa közigazgatási területén élő emberek a városi ügyelethez tartozzanak. Litter Nándor: Köszönöm a javaslatot. Úgy gondolom, hogy a tervezett program keretei között ezt a témát is vizsgálnunk kell. Polai József: Hozzám is érkezett az orvosok részéről olyan észrevétel, amit tolmácsolni kell – kérték tőlem is. Felvetődik részükről, bár nem szorosan kötődik ehhez a napirendi ponthoz, hogy majd a főállású – ha így lesz – ügyelet megoldása legalább három, négy szakember alkalmazását szükségelteti. Litter Nándor: Ez már elhangzott. Polai József: Rendben. A 12 órán túli foglalkoztatás miatt külön felelősségbiztosítás kötése szükséges. Ennek a kérdése is felvetődik. Ezt kérném, hogy így legyen, ezzel foglalkozzunk. Valamint a napi 12 órán túli foglalkoztatás pedig a helyettesítés kérdését valamilyen módon felveti. Litter Nándor: Ez is elhangzott. Kercsmaricsné Kövendi Ibolya: Felelősségbiztosításunk van. 12 órán túli foglalkoztatásra nem vállal a biztosító – ezt megbeszéltem tegnap a háziorvosokkal. Ez egy külön dolog. Ezt a munkajog tiltja, nem lehet ilyet. Felelősségbiztosításunk van a jelenleg élőre, és azért szeretnénk megosztani az ügyeleti időt, hogy ne fordulhasson elő a 12 órán túli foglalkoztatást. Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek. Kérem Önöket, hogy fogadják el ennek megfelelően a határozati javaslatokat, és az elhangzottakat is figyelembevéve. A közgyűlés 20 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 38/2006.(II.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nagykanizsa Megyei Jogú Város 2006. évi költségvetésében elfogadott 13 MFt, Egészségügyi Alapellátási Intézmény által működtetett felnőtt és gyermek háziorvosi ügyeleten, ügyeleti díjként történő felhasználásáról szóló tájékoztatást elfogadja. A közgyűlés elfogadja, hogy a munkaidőre vonatkozó törvényi előírások betartása és betartatása érdekében az ügyeleti idő megosztásra kerül, valamint a felnőtt és gyermek háziorvosi ügyeletet főállású közreműködőkkel – elsősorban vállalkozó orvos, ápoló – láttassa el az Alapellátási Intézmény. Határidő: 2006. március 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Kercsmaricsné Kövendi Ibolya intézményvezető) 7. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének …./2006.(….) számú rendelete az önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás szabályairól és a tulajdonosi jogok gyakorlásáról (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Beznicza Miklós: Azért volt szükség erre, hogy beépüljön az a bizonyos üvegzseb törvény ebbe a rendeletünkbe, másrészt megjelent a bírósági végrehajtásról szóló törvény is. Az anyag kiegészült a függelékekkel, amely a három csoportba sorolt ingatlanokat felsorolja. A versenytárgyalást 5 millió Ft-ra vittük le a nagyobb bevétel elérése érdekében. A lényeg ez volt. A bizottsági üléseken elhangzott észrevételek alapján szeretnék egy kiegészítést tenni a 13. fejezethez, amelyben a legfeljebb 60 %-os működési célú felhasználásról van szó, amely így hangzana a három bizottság együttes véleménye alapján, hogy az ingatlanértékesítésből származó bevételek legalább 60 %-át felhalmozási célra kell felhasználni, ezen bevételek felhasználásáról a közgyűlést az éves költségvetés teljesítésének alakulásáról készült beszámolóval egyidejűleg kell tájékoztatni. Ez a 3. és értelemszerűen a 4. kimarad. Litter Nándor: A bizottságok vezetőit kérdezem, hogy van-e ellentétes vélemény? Ez a kiegészítés megtörtént. Ehhez képest más vélemény a bizottságok vezetői részéről? Nincs. Akkor a vitát megnyitom. Dr. Kolonics Bálint: Egyetértek az imént elhangzottakkal. Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság is ezt a javaslatot tette, amit Beznicza úr itt elmondott, és azt gondolom, hogy ez fontos azért, hogy egyértelművé tegyük a rendelet 13. §-ának ezt a rendelkező részét, ahol rendeleti alapelvként is megfogalmazásra került a vagyonfelélés elkerülése, azaz a vagyonfelélés tilalma. Ez volt már téma itt a közgyűlés előtt is, én is tettem fel ez irányú kérdést, hogy mely részében, és mely vagyongyarapodásra, illetve ingatlanvásárlásra fordítjuk a vagyonhasznosításból és így az ingatlanértékesítésből befolyó bevételeket. Örülök, ha most egyértelművé válik ez a megfogalmazás, és ha a jövőre nézve ezzel kapcsolatban kérdés hangzik el, akkor nem olyan választ kapok, ami esetleg a rendelet ennek a szakaszának a félremagyarázását szolgálja. A másik észrevételem Polgármester Úr, a végrehajtásról szóló törvénynek a szerkezetbe foglalásával kapcsolatos. Az 5. §-ban olvashatunk arról, hogy az ingatlan végrehajtás során a végrehajtás alá vont ingatlanra vonatkozóan hatáskörrel rendelkezőnek 30 napon belül elővásárlási jogáról kell nyilatkozni, élni kíván-e az elővásárlási jogával vagy sem. Ezt csak azért említem meg, mert ez egy lehetőség az önkormányzatnak, egy olyan lehetőség, amire fel kell készülni, és naprakésznek kell lenni. Adott esetben az ingatlanok vásárlása tekintetében az önkormányzati tulajdonú ingatlanokat ezzel a lehetőséggel élve lehetne gazdaságosan gyarapítani, hiszen az így árverésen megvásárolt ingatlant bérlakásként kellene a továbbiakban hasznosítani. A másik, amivel egyetértek – itt beépült most az üvegzseb törvény a rendelkezése az államháztartási törvény rendelkezése alapján, örülök, hogy megkérdeztem már kétszer Jegyző Urat, és végre 2006. februárjában ez beépül a vagyonrendeletünkbe, de azért a figyelmet felhívom arra, hogy ez 2004. január 1-jén már hatályba lépett, tehát volt erre két évünk. Ez a két év úgy telt el, hogy mulasztásos törvénysértésben voltunk, de örülök, ha most így a rendeletet végre elfogadjuk. Litter Nándor: Annyit hadd tegyek hozzá az elhangzottakhoz, hogy az önkormányzatunk az elmúlt években a vagyonértékesítésből származó bevételeit teljes egészében vagyongyarapításra költötte, hiszen emlékszünk, a költségvetés II. fejezetében a felhalmozási bevételek között szerepel, és ebből adódik, hogy a kiadásokat is felhalmozásra, vagyongyarapításra költöttük. Tehát aki ismeri a költségvetés szerkezetét, ezzel egyet kell, hogy értsen. És ezt folytatjuk ebben az évben is, tehát nem csak 60 %-át, hanem 100 %-át költjük most már az elmúlt négy évben a vagyon gyarapítására. A másik, valóban fontos az, hogy figyeljük ezeket a lehetséges ingatlanvásárlásokat. Erre a legutóbbi közgyűlésünkön már volt is egy példa, tehát a Polgármesteri Hivatal figyeli az ezzel kapcsolatos lehetőségeket. Tóth László: Átnézve a 3. számú függeléket is, amely a forgalomképes ingatlanokat sorolja fel, három ingatlan vonatkozásában nem látok tisztán, illetve egy megjegyzésem van, hogy termőföld van, nem termoföld. A 282 hrsz-ú ingatlan a 3. számú függelék 3. oldalán üdülőépület és udvar, Balatoni u. 1. Ez merre van? Litter Nándor: Gondolom, ez balatonmáriai ingatlanunk lehet, vagy berényi. Berényi? Beznicza Miklós: Nem tudom. Tóth László: Van Nagykanizsán is Balatoni utca. Gondolom, ezek kanizsai hrsz-ok. Ugyanúgy van egy 845-ös üdülőépület és udvar – Béke út 64. Valamint elég jól ismerem Nagykanizsát, mert tősgyökeres kanizsai lévén, a Teleki utcában állattartó telep, talán valami régi bejegyzés maradt. Litter Nándor: Az feltehetően a kutyamenhely. A másik kettőt tudjuk? A harmadik kérdésre az állatmenhely elfogadható. Tudunk a másik két kérdésre válaszolni. Azt kérném, hogy ezekre a kérdésekre a választ Tóth Lászlónak szíveskedjen Beznicza Miklós megadni szóban. További hozzászólások nincsenek. Azt kérem, hogy azzal a módosítással, mit Beznicza Miklós elmondott, és a bizottságok is támogatnak, szíveskedjenek elfogadni a rendeletet. A közgyűlés 21 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja: 8/2006.(III.7.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 8/2006.(III.7.) számú rendelete az önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás szabályairól és a tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 10/2003.(II.26.) számú rendelet módosításáról. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) 8. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének …/2006. (….) számú rendelete az önkormányzati fenntartású nevelési-oktatási intézményekben igénybevett tanügyi szolgáltatásokért fizetendő térítési díjak és tandíjak megállapításának szabályairól (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívott: 9 óvoda, 10 általános iskola, 5 középiskola igazgatója, Farkas Ferenc Városi Zeneiskola igazgatója, Nevelési Tanácsadó vezetője Dr. Pintérné Grundmann Frida: A törvényi kötelezettségünknek teszünk eleget, és azért javasoltuk egyébként egy új rendelet megalkotását, mert több helyen apró módosításokat kellett volna eszközölni. Azt gondolom, hogy áttekinthetőbb ebben a formában. Szeretném tájékoztatni Önöket, hogy a rendelet nagy része a közoktatási törvényből átemelt §-okat tartalmazza az előírásnak megfelelően, és azon a ponton, ahol az önkormányzatnak jogosítványa van, ott tettünk javaslatot – a tanulmányi eredmény alapján csökkenteni kell a térítési díjat és a tandíjat. A táblázatban megtalálhatóak a javaslataink, illetve a szociális kedvezmény alapján adható csökkentés. Van egy lényeges pont, ami átkerült, és a törvényben is új volt a törvény módosítását követően. Ez a művészetoktatást érinti, ahol kötelezően előírja azt az alsó határt, amit be kell a tanulónak fizetni – 10 % a zenélés és 20 % az egyéb művészeti oktatások területén. Minden intézménynek erre épülve a házirendbe, szervezeti, működési szabályzatába tételesen ki kell dolgozni, tehát a szülő nem ezt a rendeletet kapja kézhez, hanem az adott intézményben az oda vonatkozó részeket tételesen forintálisan kimutatva kapja meg a szülő minden évben. Litter Nándor: Bizottságok vezetőit kérdezem, hogy ezzel ellentétes javaslatok vannak-e? Nincsenek. Cserti Tibor: Támogatom a rendeletalkotást. Egyetlen kérdésem van. Akkor lenne komplex, ha arra választ kapnánk, és gondolom, az osztály ezt felmérte, hogy ez miatt a 2006. évi költségvetést kell-e módosítani. Tehát milyen irányban érinthető? Itt kedvezményekről van szó. Ha érinti, akkor körülbelül mekkora összeg? Dr. Pintérné Grundmann Frida: A tavalyi év tapasztalatai alapján egyébként ez az összeg már elvileg az iskolák költségvetésében szerepel. A művészetoktatás kivételével elhanyagolható egyébként a térítési díj, ami ezt a kört érinti, tehát nem az étkezésiről és egyebekről van most szó, hiszen a középiskolákban ír elő kötelezettséget második szakma megszerzésénél, felnőttoktatásnál, adott szituációban az évfolyam harmadik megismétlésénél, stb. Igazából szinte nem érinti a középiskolákat és általános iskolákat. Polai József: Úgy gondolom, hogy egy ilyen rendelet módosítása azért valamilyen okból indul ki. Itt sajnos azt kell kérdeznem, hogy minőség vagy takarékosság a mi célunk? Úgy veszem észre, hogy takarékosság irányába is látunk itt azért bizonyos célzatokat. Az alapfokú művészeti oktatásban világosan látszik, ott térítési díj emelkedés lesz. Azt hiszem, hogy itt azért közrejátszik ebben az is, hogy a normatíva csökken, és azért az látható. A nem magyar állampolgárok díjfizetési kötelezettségét is be kell vezetni. Ez is valamilyen ilyen irányt céloz, ezért is van szükség. Aztán a második szakma megszerzése is díjfizetéssel jár. Ezek mind lehetnének díjmentesek végül is, de hát ezek mind olyan tényezők, amik miatt a rendeletünket módosítani kell, és ezeknek az összegeknek a bevezetése, előírása tulajdonképpen így válik szükségessé. Én nem tudom támogatni. Zakó László: Szeretném megkérdezni, hogy a 7. § 1.b. pontjában, ha a tanuló családjának a szociális helyzete anyagilag is indokolja, akkor nem lehetne-e azt, hogy kitűnő tanuló esetén, ami 5-ös osztályzatot jelent, a tandíj teljes összegét ne csak el lehessen engedni, hanem el kelljen engedni? Litter Nándor: A vitát lezárom. Kérem a választ a feltett kérdésre. Dr. Pintérné Grundmann Frida: Tisztelt Polai képviselő úr! A normatíva nem változott, tehát nem csökkent. A művészetoktatás normatívánál hosszú ideig fennállt a veszély, de nem csökkent. Szeretném mondani, hogy a térítési díj összege törvényi kötelezettség, tehát nem tudunk mi mást átemelni. Ha megnézik – egyébként, ha összegeket megkérdeznének, ha minden kedvezményt kiadna az igazgató, akkor már van olyan, ahol mi fizetnénk, hogy a tanuló odajár. Nyilvánvaló, hogy nem véletlenül kerültek be a törvény szövegezésébe ezek a meghatározások. Teszem ezt azért, mert a művészetoktatásnál az 5-ösre vonatkozó felmentést azért kérem, hogy mellőzzék, egyrészt mert nem lehet ott, ahol a 10.000 Ft-ot köteles befizetni, de egyébként az az oktatási mód, ami nem forma, ami nem kötelező, és ha nem jó tanulmányi eredményű a tanuló, akkor a szülő egyébként – az tapasztalatunk a kimutatások szerint, hogy adott tanulmányi átlag alatt nem íratja be a következő tanévben a zeneiskolába, illetve a művészetoktatásba a gyermeket. A nem magyar állampolgár törvényi kötelezettség. Ez egy későbbi napirendnél majd úgy is előkerül. Szeretném mondani, hogy ennek jogi háttere van. Kiskorú tanulókról van szó. Azt írja a törvény, hogy akkor fogadható a tanuló az oktatásban, ha törvényes képviselője is vele együtt van. Nem akarom részletezni, hogy miket vethet fel adott szituációban, ha a törvényes képviselő nincs jelen, tehát itt nem lehet további kedvezményt tenni. Azt, hogy el kell engedni, azért nem javaslom, mert a művészetoktatásnál hiába írjuk ide, hogy el kell engedni, a törvény szerint azt a 10.500 Ft-ot be kell fizetni. Megítélésem szerint a közgyűlés nem hozhat olyan rendeletet, ami a törvényi szabályzásnál ellentmond. Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek. Kérem Önöket, hogy fogadjuk el a rendeleti javaslatot. A közgyűlés 18 igen, 2 nem és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja: 9/2006.(III.1.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 9/2006.(III.1.) számú rendelete az önkormányzati fenntartású nevelési-oktatási intézményekben igénybevett tanügyi szolgáltatásokért fizetendő térítési díjak és tandíjak megállapításának szabályairól. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) 9. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésnek …./2006. (……..) számú rendelete a 64/2002. (X.2.) sz., Nagykanizsa, Északkeleti városrész szabályozási tervéről és helyi építési szabályzatáról szóló rendelet módosításáról (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívott: Balusztrád Ingatlanfejlesztő Rt. Dobos Béla projektmenedzser Karmazin József: (Röviden ismerteti az előterjesztésben foglaltakat.) Az előterjesztést az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság olyan feltételekkel támogatta, ha a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság ezzel szakmailag egyetért. A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság pedig kiegészítette az írásban kiadott határozati javaslatot azzal, hogy az új rendezési tervben meg kell vizsgálni, hogy ennek a jelentős beépítettségű lakóterületnek majd elegendő parkoló és zöldterületi megjelölt területek rendelkezésre álljanak. Javaslom, hogy az írásban kiadott határozati javaslatot ezzel még egészítsük ki. Litter Nándor: Akkor ez egyben a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság véleményét is tükrözi. Más bizottsági elnököknek ellentétes véleménye nincs. Tóth László: Támogatom azon indítványt, hogy vizsgáljuk meg ezen területen a parkolók mennyiségét és minőségét, mert múltkor is megkerestek többen az észak-keleti városrészből, nevezetesen a Kisberki és Honvéd utca környékéről, hogy nincs elégséges férőhely az ott lakók parkolására. A másik, tudom, hogy nem ide vonatkozik, de azt szeretném megkérdezni, hogy itt nincs feltüntetve, hogy van a Kanizsai Dorottya utca, de itt most már épülnek lakóparkok, sorházas épületek, a Kanizsai Dorottya utca mikor fog elkészülni, mikor tudják megközelíteni a lakók az ingatlanjukat. Litter Nándor: Ott a lakók részére a beruházónak el kell készíteni az utakat. Most nem tudom, hogy most milyen lakóparkról van szó, nem jut eszembe a neve. De tárgyalásban vagyunk egy befektetővel, aki ott folytatna beruházásokat, és az lenne a városfejlesztési megállapodás, amit megkötnénk vele, hogy ő megépítené a Kanizsai Dorottya utcát végig, plusz egy járdaszakaszt egészen a Kanizsai Dorottya utca és a Hevesi utca, ahol csatlakoznak, egészen attól be a McDonald’s-ig. Tóth László: Az előbb elfelejtettem megkérdezni, hogy hogyan áll a Honvéd u. 44. kiürítése? Ez is kardinális kérdés volt. Litter Nándor: Azt kiürítettük. Arra kértem az IKI-t – nem tudom, hogy ennek milyen jogi keretei vannak –, hogy intézkedjünk arról is, hogy ezt elbontassuk, nehogy oda betelepüljenek olyanok, akik illetéktelenül tudják elfoglalni. Most nincs itt az IKI képviselője, nem tudok erre választ adni. Kámán Lászlót kértem erre, hogy ezt hajtsák végre. Szányiné Kovács Mária: Úgy gondolom, hogy az elegendő parkoló és zöldterület mellett gondolni kellene arra, hogy játszótér is épüljön ott, ahol 500 lakás épül. Nagykanizsán a Király utcában, a Vásárcsarnok körül épülnek a lakótelepek, nagy lakóépületek, és szinte minden talpalatnyi hely beépül. Nincs játszótér. A családok nem tudják a gyerekeiket hova leküldeni. Itt van ez az előterjesztés is, úgy gondolom, hogy a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottságnak talán foglalkozni kellene azzal, hogy egy ilyen terveztet, ha benyújt az építtető, melyik az a lakásszám, ahol elő lehetne írni a vállalkozónak, hogy építsen egy játszóteret is megfelelő …. Litter Nándor: Szerintem nagyon jó a javaslat. Szányiné Kovács Mária: Ezt nagyon fontosnak tartom, mert két éve küzdök a belvárosi játszótérrel, és nem tudjuk … Litter Nándor: Az most meglesz. Szányiné Kovács Mária: A Király u. 31-ben, reméljük, meglesz. De itt ez a Balusztrád által építendő lakótelep. 500 lakásban, csak képzeljünk el, minden lakásban csak egy gyereket, az 500 gyerek, és hol játszanak? Litter Nándor: Úgy gondolom, hogy nagyon jó a javaslat. Nem csak a járdaépítést és útépítést kellene bevenni ezekbe a városfejlesztési megállapodásokba, hanem például a játszóterek megépítését is. Úgy gondolom, hogy ezt még talán el tudjuk a Balusztráddal fogadtatni, hogy építse ezt meg. Kezdeményezni fogjuk. Köszönöm a javaslatot. Cserti Tibor: ….. (mikrofon nélkül beszél, nem érteni) Litter Nándor: Például. Nagyon jó. Dr. Horváth György: A Honvéd u. 44-gyel kapcsolatban mi már többször próbáltunk intézkedni. A helyzet az, hogy kiürítették. Az, hogy lopják el és viszik el, ami elvihető onnan, beköltöznek oda, a környéken lévő gyerekek helyzete veszedelmes. Kámán László úr azt mondta, hogy őrzik, de csak időlegesen, tehát az őrző-védők naponta többször oda kimennek, úgy látszik, ez nem elégséges. Valószínű, hogy hamarosan bontásra kerül a sor. Kijön a jó idő, de egyáltalán nem lehet sajnos mást tenni. Az ott lévő szülőknek nagyon kellemetlen. Litter Nándor: Akkor javaslom, hogy a határozati javaslatot egészítsük azzal, hogy kezdeményezzük a Balusztrádnál, hogy a módosítás fejében építsen ott egy játszóteret. Szányiné Kovács Mária: …. (mikrofon nélkül beszél, nem érteni) Litter Nándor: Az rendben van. Akkor kérem Önöket, hogy a rendeleti javaslatot így fogadjuk el azzal a kiegészítéssel, ami elhangzott. A közgyűlés 20 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja: 10/2006.(III.7.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 10/2006.(III.7.) számú rendelete a 64/2002.(X.2.) számú, Nagykanizsa, Északkeleti városrész szabályozási tervéről és helyi építési szabályzatáról szóló rendelet módosításáról. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) Litter Nándor: Kérem, fogadjuk el ezzel a kiegészítéssel a határozati javaslatot is. A közgyűlés 20 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 39/2006.(II.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. elhatározza, hogy a Nagykanizsa, 1762 – 1769 – 1836/12 – 1937/2 – 652/1 hrsz-ú ingatlanok által határolt területre vonatkozó új szabályozási előírásokat, - a területen tervezett és várható fejlesztési igényeket is figyelembe véve - a jelenleg egyeztetés alatt álló, egész városra kiterjedő új Szabályozási Tervbe és Helyi Építési Szabályzatba kell beépíteni. Határidő: 2006. április 30. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető) 2. felkéri a polgármestert, hogy az egész városra kiterjedően készülő és egyeztetés alatt álló új városrendezési tervben a tervező találjon megoldást az itt épülő lakások parkolási igényének teljeskörű kiegészítésére és a zöldterület területigénye – ezen belül a játszótér igény – kielégítésére. Határidő: 2006. május 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető) 3. felkéri a polgármestert, hogy az Északkeleti városrészben a lakásokat építő befektetővel, a Balusztrád Ingatlanfejlesztő Rt-vel állapodjon meg egy játszótér építéséről. Határidő: 2006. március 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető) 10. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a szépkorúak 2006. évi egyszeri támogatásáról szóló rendelete megalkotására (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Litter Nándor: Mint ahogy Önök is tudják, a tavalyi évben a házasságot kötött nagykanizsai fiataloknak adtunk egyszeri támogatást, illetve a gyermek születésekor biztosított az önkormányzatunk támogatást. A költségvetésünkben elfogadtuk, hogy ezt kiterjesztjük az idősebb korosztályra is. Ennek a rendeletalkotása következik most. Kérem Simánné Mile Évát, hogy szíveskedjen röviden összefoglalni a rendeletet. Simánné Mile Éva: Mint ahogy a neve is mutatja, egy korosztályt célzott meg ez a rendelet, annál is inkább, mert a mi tapasztalataink szerint ez a korosztály fordul legkevésbé segítségért az önkormányzathoz, és ezen korosztály közé tehető legmagasabb számban az egyedül élők aránya, illetve ez a korosztály az, akik legnagyobb számban a külterületeken élnek, tehát úgy gondolom, igazán magukra hagyatottak. A népesség-nyilvántartási adatok szerint körülbelül 500 főt érint Nagykanizsán ez a korosztály, ezen belül kiemelkedően magas a női népesség száma. Az Idősügyi Tanács is véleményezte ezt a rendeletet, és javasolja a közgyűlésnek az elfogadását, azzal a kiegészítéssel, hogy kezdeményezik, hogy majd 2007-ben a közgyűlés vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a korosztályt hogyan lehet szélesíteni, vagy az egyéb korosztályhoz tartozó nyugdíjasokat milyen más módon lehet támogatásban részesíteni. Más városokban is vannak ehhez hasonló, ugyanígy korosztályt megcélzó és szűkítetten adott támogatások. Litter Nándor: Kérdezem a bizottsági elnököket, hogy az előterjesztéstől eltérő vélemény alakult-e ki? Papp Péter Pál: Csak egy szó, hogy a rendelet hatályánál a 2. §-ba kerüljön az be, hogy a hatály kiterjed minden szépkorúra, akinek bejelentett lakóhelye Nagykanizsa Megyei Jogú Városban van a hatályba lépéskor. Nem gondoljuk, hogy itt a tömeges bejelentkezés Nagykanizsára megtörténik a szépkorúak esetében, de zárjuk ki az esetleges ügyeskedés lehetőségét. Budai István: A Pénzügyi Bizottság is nagyon jónak tartja, hogy az időskorúakról így megemlékezünk. Azonban úgy gondolom, hogy a rendeletünket – és a Pénzügyi Bizottság egyhangúlag javasolja is – úgy kellene meghozni, hogy ne ilyen rövid időre szóljon, hogy 2006-ra hozunk rendeletet, és 2006. március 1-jével hatályba lép, június 30-án pedig meg is szűnik, hanem úgy gondoljuk, hogy ezt egy hosszabb távra kellene megalkotni, tehát kihagyni a címéből is a szépkorúak 2006. évi, hanem csak annyit, hogy a szépkorúak évi egyszeri támogatásáról szóló rendelet, és mindenhol, ahol évszám van írva, ott a 2006 helyett azt írni, hogy minden év. Akkor ezzel hosszabb távra biztosítanánk ezt a lehetőséget, és ha majd egyszer már a szépkorúak olyan sokan lesznek, hogy ezt változtatni kellene esetleg, vagy pedig le akarjuk a korhatárt hozni 80-ra, mert ez is elképzelhető, ha az anyagi lehetőség ezt megengedi, akkor egy módosítást meg lehet tenni. Beleírogattam mindenhova, hogy hogyan gondolom ezt átírni, de azt gondolom, hogy egyértelműen, ahogy elmondtam. Az értelmező rendelkezéseknél, a 3. §-nál azt mondjuk, hogy e rendelet alkalmazásában szépkorú, aki minden év január 1. napjáig a 85. életévét betöltötte. Tehát az előző évből áthozva, vagy december 31., vagy január 1., mert … mindig fog követni, de a január 1-jei állapotot megcélozzuk. Litter Nándor: Erre majd reagálnak a kollégák, mert ez vitatott, és azt hiszem, hogy igazuk van – az utóbbi javaslatra. Bizottságok részéről nincs más. Tóth László: Tulajdonképpen, amit akartam mondani, azt elmondta Papp Péter képviselőtársam, de azt mondom, hogy a rendelet hatályát úgy módosítanám, hogy akinek 2006. február 28-án bejelentett lakhelye volt a városban, tehát mindenféleképpen meghúznám ezt a vonalat. Litter Nándor: Erre szól majd Jegyző Úr vagy Simánné. Polai József: Az előttünk szólók valóban több mindent és jót mondtak már el erről a témáról. Annyiban szeretném én is biztosítani a közgyűlést, hogy támogatni kívánjuk, de egy kis kiegészítéssel. Való igaz, legyen több évre biztosított, mint ahogy az előttem szólók mondták, az egyszeri támogatás, viszont úgy érezzük, hogy egy kissé kirekesztjük azokat, akik – ha 85 évben megállapítjuk, ez egy elég magas életkor, ha ennek a határát megállapítjuk, hiszen a magyarországi átlagéletkor, különösen férfiaknál még a 65, 66, 67 év körül mozog, míg a hölgyeknél egy kicsit több, tehát szeretném azt a javaslatot adni, hogy mivel nyugdíjasokról beszélünk, lehetnek közöttük elég sokan kis nyugdíjasok, akik rászorultak lehetnének erre a bizonyos egyszeri támogatásra, és dolgozza ki az osztály, hogy hol húzná meg a határt. Mi azt mondjuk, hogy legyen rászorultsági alapon, és akkor talán többen is beleférnének ebbe a támogatási lehetőségbe, nem csak 500-an, hiszen szerintem sokkal többen örülnének ennek a támogatásnak. Litter Nándor: Mi is szeretnénk, ha szélesíthetnénk ezt a kört, és ez a törekvés, amit Simánné el is mondott, szerepel az elképzeléseink között, de a költségvetésünkben egy 5 millió Ft körüli összeget határoztunk meg, és ehhez ragaszkodva, ez a megoldás tűnik jónak. Bicsák Miklós: Nagyon örülök a rendeleti javaslatnak, már csak azért is, mert Palin városrészben nagyon sokakat érint. De van egy olyan aggályom, hogy ahogy Tóth László képviselőtársam is mondta, hogy meghúznánk a határvonalat, hogy február 1-jével a közigazgatási terület vagy utca lakója. Például Palinban tudomásom szerint két olyan család költözik, akikről tudom, hogy a családban 80 év felettiek is vannak. Ha ők májusban jelentkeznek, mert a családi házuk akkor készül el, akkor miért nem illeti meg őket is? Litter Nándor: Akkor jövőre jogosultak rá. Bicsák Miklós: De ha májusban bejelentkeznek, akkor 4 hónap miatt nem kapja meg. Egy kis gesztus ez. Litter Nándor: Mindig lesz egy határvonal. Ha a májust hozzuk meg, akkor a május. Bicsák Miklós: De az a bácsi úgy áld bennünket, a közgyűlést, hogy kapott 10.000 Ft-ot. Litter Nándor: Így is fog áldani, mert jövőre fogja megkapni. Cserti Tibor: Úgy gondolom, kialakult egy végleges álláspont. A közgyűlésnek azt a szándékát méltányolni kell, hogy a szépkorúakkal foglalkozni akar. Van egy teherbíró képesség. Itt született egy rendeleti javaslat. Úgy gondolom, hogy egy kiegészítő határozattal lehetne azt rögzíteni, hogy a 2007. évi költségvetési koncepció elkészítésével egyidejűleg, az akkori teherbíró képesség vizsgálata alapján terjessze elő az apparátus a következő időszakra szóló, de tartós jellegű rendelettervezetét. A mai napon ezt meg kellene alkotni, a szándék egyértelmű a képviselői hozzászólások alapján. Szerintem kezelhető. Bicsák Miklós úr pedig egyedileg akar egy problémát kezelni, van képviselői kerete, megoldhatja. Röst János: Szeretném kombinálni Papp képviselőtársam és Budai képviselőtársam véleményét, hiszen ellentmondás van valamilyen szinten, mert ha azt akarjuk, hogy folyamatos legyen a rendelet, és ez jó, akkor viszont úgy kellene kettébontanunk, hogy a 2006. évi kifizetés határnapja legyen ez év február 28-a, a következő éveknél pedig ne ez az időszak maradjon meg, mert akkor egy beköltözésnél valóban nincs esély, hogy megkapja az összeget. Az mindig a tárgyévet megelőző december 31. maradjon. Így mindkettő fel van oldva. Dr. Kelemen Marcell: Valószínűleg lassan egy teljesen új rendeletet kell megszövegezni, de a december 31-gyel kapcsolatban a kollégákkal beszélgettünk. Kezdetben felmerült ez is, hogy az kapjon, aki december 31-ig betölti a 85. életévét, de tekintettel arra, hogy mi van azzal a személlyel, aki január 2-án tölti be, vagy február 1-jén, addig a határideig, amíg a 10.000 Ft-ot megállapító határozatok megszületnek. Ezért mi úgy gondoltuk, hogy szakmailag megalapozottan meg tudjuk nézni azt a népesség-nyilvántartásban, hogy április 15-ig ki az, aki betölti a 85. életévét, és április 15-ig elkészülnek a megállapító határozatok. Tehát az április 15-ét követően 85. életévét betöltő személy pedig, ha ez a rendelet nem csak erre az évre szólna, vagy erre az évre szól, de a jövő évben lesz egy újabb rendelet, az pedig a következő évi támogatásnál kapná meg. Ha Önök mégis azt szeretnék, hogy ez egy folyamatos rendelet, akkor nincs április 15., hanem folyamatosan, aki betölti a 85. életévét, annak automatikusan megállapítjuk ezt az összeget. Ebben kellene valamilyen konszenzusra jutni. Viszont, ha ez éves támogatás, ugyanúgy, mint a mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása, azt is március 15-ig kell megállapítanunk. Azt követően a következő év elején történik a megállapítás. Tehát azt kérem, hogy először abban döntsenek, hogy ez évente egyszeri, vagy pedig ez egy teljesen folyamatos. Illetve akkor is dönteni kell, hogy aki betölti, az utána a következő években is automatikusan kap. Simánné Mile Éva: Polai képviselő úrnak mondom, hogy ez egy univerzális támogatás. Ebben azért nincs benn a rászorultsági elem, mert ahogy az előterjesztésben is szerepel, ez a korosztály nem jön el kérni. A szélesebb korosztálynál, tehát a 10.293 60 éven felülinél el lehet majd gondolkodni, hogy rászorultsági alapon. Mellesleg megjegyzem, hogy ők beleférnek bizonyos támogatásokba, úgy, mint lakásfenntartás, úgy, mint gyógyszertámogatás, tehát arra van lehetőség. Ha azt vesszük alapul, hogy nincs egy határvonal, szerintem el kell indulni ebben az évben. A magam részéről egyetértenék Budai képviselő úrnak azzal a javaslatával, hogy január 1. napján legyen, hiszen minden statisztikához ezt az adatot használják különben. De ha úgy dönt a közgyűlés, hogy ez jövőre is lesz, és elfogadja azt a javaslatot, amit felvetett Jegyző Úr is, hogy legyen folyamatos, akkor pedig azt gondolom, hogy erről akkor nem kell külön rendelet, hiszen akkor ez majd 2007-ben beépülhet a pénzbeli támogatások rendeletébe is, mert akkor már folyamatosan végezhetjük annak a kimunkálását. Azon kívül valóban pénzfüggő, azért ezt mindannyian érzik Önök is, hogy minden évben el kell dönteni, hogy mennyit különít el erre a közgyűlés. Ha a január 1. marad, vagy valamelyik határnap, akkor az én felfogásom szerint a 2. §-ra is értendő az, hogy aki akkor bejelentett lakóhellyel rendelkezett, arra vonatkozik. Litter Nándor: Úgy gondolom, hogy kialakult az a vélemény, figyelembevéve Jegyző Úr és Simánné javaslatait, véleményét, amellyel ezt a rendeletet megalkothatjuk. Javasolnám, hogy maradjon ez az április 15., és addig kerüljön mindig kifizetésre. Jegyző Urat kérem, szíveskedjen ismertetni a változásokat. Dr. Kelemen Marcell: Ha minden évben ezt a támogatás a 85. életkort személyeknek kívánják, akkor nem kellene hatályon kívül helyezni már e rendeletben saját magát, hanem ez a rendelet hatályban maradna. Az 1. § szövege úgy módosulna, hogy e rendelet célja, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város a szépkorú személyek helyzetének javítása érdekében minden évben egyszeri támogatást nyújtson (továbbiakban: szépkorúak támogatása), amellyel hozzájárul a mindennapi élettel járó kiadások csökkentéséhez, a nyugdíjas évek anyagi biztonságának megőrzéséhez. A rendelet hatálya, 2. § úgy szólna, hogy a rendelet személyi hatálya kiterjed minden szépkorúra, és akkor itt jönne be az, hogy mely lenne az időszak, aki a tárgyév január 1. napján bejelentett lakóhellyel rendelkezik Nagykanizsa Megyei Jogú Városban. A 3. §-ban: e rendelet alkalmazásában szépkorú az a személy, aki tárgyév január 1. napjáig a 85. életévét betöltötte. Litter Nándor: Jó volt az a javaslata, hogy 2006. április 15-ig betölti. Minden év Dr. Kelemen Marcell: Igen. Tehát úgy szólna, hogy e rendelet alkalmazásában szépkorú …. Litter Nándor: Tehát január 1-jén itt élt, és április 15-ig betölti. Dr. Kelemen Marcell: … a tárgyév április 15. napjáig 85. életévét betöltött személy. A hatásköri szabályok változatlanul maradnak. A támogatás formája és mértéke, igénybevétele, 5. § (1) bekezdés: a szépkorúak támogatása 10.000 Ft egyszeri pénzbeli támogatás, amelyet a tárgyév április 15. napjáig kell megállapítani. A továbbiak változatlanul maradnának. A III. fejezet, támogatás finanszírozása: e rendeletben megállapított támogatás finanszírozására Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a tárgyévi költségvetéseiben előirányzatot biztosít. A záró rendelkezésekből pedig a 7. § (2) bekezdés kikerül, tehát nem lesz benne az a szöveg, hogy a rendelet hatályát veszti 2006. június 30-án, hanem a rendelet 2006. március 1-jén hatályba lép. Litter Nándor: Úgy gondolom, hogy teljesen érthető. A lényeg az, hogy nem egy évre alkotjuk meg ezt a rendeletet, minden évben a költségvetésben biztosítani kell a fedezetét. A január 1-jén Nagykanizsán élőkre vonatkozik, és azokra, akik április 15-ig betöltik a 85. életévüket. Dr. Fodor Csaba: És ha tavaly töltötte be? Litter Nándor: Az már 86 éves, tehát 85 év feletti. Betöltötték. Dr. Kelemen Marcell: A rendelet szövegében nem múlt idő van. Aki betölti 2005. április 15. napjáig, tehát annak is meg fogjuk állapítani ezt, aki mondjuk április 13-án megkapja a határozatot, aki április 15-én lesz 85 év. Tehát a jogosulti kör … Litter Nándor: És akik korábban betöltötték, azok természetesen. Kérem, akkor ezekkel a módosításokkal fogadjuk el a rendeletet. A közgyűlés 21 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja: 11/2006.(III.1.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 11/2006.(III.1.) számú rendelete a szépkorúak egyszeri támogatásáról. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) 11. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 36/1997. (XI. 4.) számú, a nyugdíjasok elhelyezésére épült bérlakások bérletéről szóló rendelet módosítására (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Simánné Mile Éva: (Röviden ismerteti az előterjesztésben foglaltakat.) Litter Nándor: Bizottsági elnököket kérdezem, hogy van az előterjesztéshez képest más javaslat? Nincsen. Szányiné Kovács Mária: Ismerem a nyugdíjasház történetét, mióta működésre átvette a város. Magam is dolgoztam ez ügyben. Az első körben az adományok értékét azért állapítottuk meg kisebb értéken, mert nagyon nehéz volt elfogadtatni, nagyon nehéz volt beköltözőket találni. Azóta a helyzet változott, egyfajta sikertörténetté vált. Ha üresedés van, akkor a jelentkezők száma mindig több. Ha összevetem azzal ezeket az értékeket, amelyeket most itt látok, alig több, mintha szociális otthonba magasabb ellátást igénylő lenne egy ellátott. A javaslatom az, hogy emeljük magasabb szintre, 500.000 Ft-ot mindegyik sorra emeljünk még rá. Ezt így igazságosabbnak érezném. Bicsák Miklós: Nagyon örülök, mert az én szavazatom is hozzájárult ahhoz, hogy ez a nyugdíjasház létrejöjjön, és az élet igazolta, hogy valóban, a városnak szüksége van rá. Képviselő asszony által elmondottakkal egyetértek, mert tőlem is naponta többször kérdezik, hogy hogyan lehetne bejutni. Csak így lehet szelektálni megfelelően, ha a város vezetése korrektül dönt. Zakó László: Csak furcsállom, hogy hátrább soroljuk azt a jelentkezőt, akit életveszély miatt lebontásra kerülő önkormányzati lakás bérlője és elfogadja ezt a felkínált lakást. Ha tudjuk, hogy életveszélyben van, vagy tudjuk, hogy előbb-utóbb le kell, hogy bontsuk, akkor miért nem helyezzük őt előtérbe azzal szemben, aki csak felajánlja a lakást. A csak idézőjelben, mert az is valami természetesen, de itt van egy kényszer is az életveszélyben. Simánné Mile Éva: Azoknak a bérlőknek, akiknek életveszélyessé válik a lakásuk, igazság szerint a lakástörvény sokkal jobb garanciákat ad, és azoknak azonnali elhelyezés van, és ugyanolyan paraméterű lakásokban kellene adni. Ez nagyon ritkán fordult elő különben eddig is a gyakorlatban, hogy egy idősebb személy ezt kérte volna, inkább belvárosi 2 vagy 3 szobás egyéb önkormányzati lakást kér. Csakhogy legyen ez a lehetőség is, ezért tartottuk mi fontosnak, de nem számottevő, és a lakástörvény egyéb passzusai alapján sokkal előnyösebb jogokhoz juthatnak bérlők. Röst János: Amikor ez az épület megépült, akkor mindenki úgy gondolta, hogy piaci alapon fog eldőlni a bejutás lehetősége, hiszen akkor ez egy 200 milliós fejlesztés volt. Mai áron számolva nyilván jelentősen többe kerülne. Az irány, ami elindult, pedig az volt, hogy a szociális bérlakásokból egy bevándorlás indult ezekbe az épületekben, és úgy gondolom, hogy ez a rendeletalkotás így helyes. Visszaállítja a korábbi rendet, és ilyen értelemben nem zárja ugyan ki a bérlakásban élőket, de mindenképpen azokat próbálja meg előtérbe helyezni, akik liciten akarják ezt a lehetőséget, jogot megszerezni. És a módosítást támogatjuk természetesen. Litter Nándor: Én is támogatom, elfogadom a módosító javaslatot. További hozzászólások nincsenek. Kérem Önöket, hogy ezzel a módosítással, hogy plusz 500.000 Ft-tal megemeljük minden kategória határát, fogadjuk el a rendeletet. A közgyűlés 21 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja: 12/2006.(III.9.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 12/2006.(III.9.) számú rendelete a nyugdíjasok elhelyezésére épült bérlakások bérletéről szóló 36/1997.(XI.4.) számú rendelet módosítása. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) 12. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a szociális szolgáltatásokról és a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról szóló 10/2005.(III.7.) számú rendelete módosítására (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Simánné Mile Éva: A törvényi változások okán kell a rendeletet felfrissíteni. A másik tényező pedig, ami indokolta az a térítési díjaknál, hogy Zala megyében megvizsgáltuk, hogy a bentlakásos otthonokban mennyi a fizetendő térítési díj és meg kellett állapítani, bár nálunk a legmodernebb és a legjobb feltételekkel rendelkező otthonok vannak. Szinte a legalacsonyabb díjat fizették a szolgáltatást igénybe vevők és itt történt emelés. Megjegyzem, hogy még mindig nem azon az emelési szinten vagyunk, amit nekünk a törvény lehetővé tenne, hiszen az Önkormányzatnak engedné a szociális törvény azt, hogy az egy napra jutó önköltségnek a szorzatát vegye alapul. Mi ettől még mindig messze elmaradunk, de jelentősen emeltünk a korábbi évekhez képest. Kérem a testületet, hogy támogassa a javaslatokat. Halász Gyula: Egy észrevételem lenne a rendelethez, még pedig az, ha az Európai Uniónál Magyarország részéről benyújtásra kerülne a gondozások ÁFA-jának csökkentése, akkor tekintsük át, mert akkor ez itt számszerűen esetleg befolyásolhatja az itteni tételeket. Úgy tudom, hogy ez a tétel kiemelten szerepel a kormányzat részéről a benyújtás tekintetében. Tehát akkor mindenképpen változnának itt a számok, ha az ÁFA lecsökkenne. Simánné MIle Éva: Ha a parlamentünk ezzel él, illetve a mindenkori kormány, akkor annak követnie kell a jogalkotásban. Tehát meg kell jelennie a szociális törvényben. Ha az módosul, akkor úgy is újra hozzuk Önök elé. Litter Nándor: Kérem, ennek megfelelően fogadjuk el a rendeletet. A közgyűlés 21 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja: 13/2006.(III.1.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 13/2006.(III.1.) számú rendelete a szociális szolgáltatásokról és a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról szóló 10/2005.(III.7.) számú rendelete módosításáról. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) 13. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a pénzbeli és természetbeni nyújtott szociális, valamint gyermekvédelmi ellátásokról szóló rendelete megalkotására (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Simánné Mile Éva: Az elmúlt időszakban olyan nagymértékű változáson esett át a szociális törvény, hogy indokolttá vált egy új rendeletnek a megalkotása. Ez került most Önök elé a megfelelő indokolással. Amit kiegészítésként kaptak, arra szeretnék reagálni, hogy többször átolvasva a rendeletet tervezetet el kellett ismernünk, hogy itt egy kis joghézagot hagytunk volna hiszen, ha valaki egy évben ötször beadott volna például egy lakásfenntartási támogatást és mi ötször elutasítottuk volna neki, akkor elvileg Ő ötször igénybe vehette volna ez a bizonyos kompenzációt, ami tavaly került be a rendeletünkbe ezért kérnénk, hogy a kiegészítéssel együtt szíveskedjék a testület elfogadni, amely csak egy évben egyszer kompenzálja azon kérelmezőknek az elbírálását a kérelmének, illetve támogatását, akik jogosultsági körből kiestek. Litter Nándor: Kérem, fogadjuk el a rendeletet azzal a kiegészítéssel, amelyet megkaptak. A közgyűlés 22 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja: 14/2006.(III.1.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 14/2006.(III.1.) számú rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális, valamint gyermekvédelmi ellátásokról. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) 14. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 55/2000.(XII.13.) számú az önkormányzati bérlakásokról szóló rendelet módosítására (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Simánné Mile Éva: (Röviden ismerteti az előterjesztésben foglaltakat.) Az előterjesztést az IKI-vel több körön is egyeztettünk, és elküldtük az anyagot a Lakásbérlők Egyesületének is, akik sajnos nem tudtak jelen lenni a bizottsági ülésen, de ők két §-hoz tették oda a véleményüket, egyrészt a 2. § utolsó mondatához ők tettek egy olyan javaslatot, hogy vizsgálja meg annak lehetőségét az önkormányzat, hogy ha valaki nem tudja fizetni például a keleti városrészben élők között a magasabb bérleti díjat, akkor cserelakást is tudjon felajánlani az önkormányzat. Emlékeztetném a közgyűlést, hogy erről már többször volt, hogy úgynevezett mobillakásokat kellene e célra is fenntartani, de még egyelőre nem tartunk ott a lakásállományban, hogy ez megvalósuljon. Illetőleg ők szigorítást kérnének a jövedelmi viszonyok igazolásának vizsgálatára, mert az ő véleményük szerint gyakorta olyan igazolások jönnek be, amelyek formailag megfelelőek, de tartalmuk vitatható. Ezzel nem tudok sajnos mit kezdeni, mert aki szabályszerű igazolást csatol be, ha nincs rá különösebb indok, nincs jogom vitatni – például egy munkáltató által kiadott igazolást. Litter Nándor: Kérdezem a bizottsági elnököket, van-e módosítás? Nincsen. Dr. Kolonics Bálint: Csak szeretném itt is felhívni Polgármester Úr és a közgyűlés figyelmét a 3. §-ban a végrehajtási törvénnyel kapcsolatban, hogy az ingatlan végrehajtás során a végrehajtás alá vont ingatlan az ingatlan fekvése szerint illetékes települési önkormányzatot elővásárlási jog illeti meg, tehát ez beépül itt a bérlakás rendeletbe is. Ezt tartsuk szem előtt, hiszen bérlakásként hasznosítható ingatlanná válnak ezek a megszerzett ingatlanok. Biztatom Polgármester Urat, hogy vásároljunk ily módon is ingatlant. Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek. Kérem Önöket, hogy fogadjuk el a rendeletet ezekkel a véleményekkel és kiegészítésekkel. A közgyűlés 21 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja: 15/2006.(III.9.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 15/2006.(III.9.) számú rendelete az önkormányzati bérlakásokról szóló 55/2000.(XII.13.) számú rendelet módosítása. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) 15. Az adóügyi feladatokat ellátó köztisztviselők anyagi érdekeltségéről szóló rendelet módosítása (írásban) Előterjesztő: Dr. Kelemen Marcell jegyző Dr. Kelemen Marcell: A rendelettervezet Önök elé terjesztését az indokolta, hogy az adóügyi dolgozók adóérdekeltségi rendszeréről szóló rendelet egy év alatt a gyakorlatban megmérettetett. Úgy ítéltük meg, hogy némi korrigálásra szükség van. Úgy gondolom, hogy az előterjesztés részletesen tartalmazza ennek az okait. Kérem, hogy fogadják el a rendelettervezetet. Budai István: A Pénzügyi Bizottság egyhangú szavazattal javasolja elfogadni az előterjesztést, azonban egy-két módosítást eszközölnénk rajt, ha a közgyűlés is elfogadja. A rendelet 1. § (2) bekezdésénél nehezen értelmezhető szerintünk az, hogy minden további 4 tized pontos teljesítés – ezt mi úgy szeretnénk átíratni, hogy minden további 0,4 %-os teljesítés esetén. Van még egy ilyen javaslatunk, a 3. § (5) bekezdése jelzi, hogy akkor a fennmaradó 20 % felosztását – így javasoljuk átírni – az irodavezető javaslata alapján a jegyző fogja eldönteni. Valami ilyen szöveget kellene ide bevenni. Litter Nándor: Szerintem jó ez a mondat, ami ide le van írva. Érthető ez. Budai István: Valami olyasmit írtunk, hogy a felosztását az irodavezető javaslata alapján a jegyző dönt. Litter Nándor: Felosztásáról dönt. De ez így van leírva. Jó ez. Papp Péter Pál: Mi is csak egy szót kifogásoltunk az egyhangú döntésünk mellett, hogy a 3. §-ból az automatikusan szó kerüljön. Tehát a feladatellátásban való részvételük arányában kerül felosztásra. Nem kell oda az automatikus. Litter Nándor: Köszönöm. További hozzászólások nincsenek. Jegyző úr elfogadja ezt a két javaslatot. Tehát egyrészt, hogy 0,4 %, másrészt pedig az automatikus szó törlése. Ennek megfelelően kérem, fogadjuk el a rendeletet. A közgyűlés 19 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja: 16/2006.(III.7.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 16/2006.(III.7.) számú rendelete az adóügyi feladatokat ellátó köztisztviselők anyagi érdekeltségéről szóló 44/2004.(XII.15.) számú rendeletének módosításáról. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) 16. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Sportkoncepciójára 2006-2010 (írásban) Előterjesztő: Sajni József bizottsági elnök Kápolnás Zoltán: (Összefoglalja az előterjesztésben foglaltakat.) Litter Nándor: A bizottságok részéről van-e kiegészítés? Csordásné Láng Éva: Egyetértés volt az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság részéről. Budai István: A VII. fejezetben, a főbb célkitűzések között az 1. ponttal megjelölt mondatnál - e célra a költségvetésnek legalább 1 %-át biztosítja – módosítanék annyit, hogy a bevételnek a hitel és az EOP által finanszírozott tétele nélküli összeg 1 %-át. Tudniillik úgy gondolom, hogy a hitelbevétel és az EOP finanszírozás bevétele ne legyen alapja ennek a sporttámogatásnak – amennyiben ezt a közgyűlés elfogadja, ….. Polai József: A sportkoncepcióról önmagában az a véleményem, hogy mindenre kiterjed, tehát valójában támogatni kell és szabad, és kell is. Viszont néhány észrevételem van, mégpedig a következők. Nem biztos, hogy ezt most kellett volna elénk tárni, esetleg később, szerintem egy következő közgyűlés tárgyalhatta volna. Az előterjesztés egy-egy helyén néha érzek egy kis ellentmondást, annak ellenére, hogy jónak tartom a koncepciót. Például van olyan vélemény, hogy a diáksport a versenyrendszer működésének tapasztalatai alapján megfelelő színvonalú. Világos, hogy a versenyrendszerben résztvevő és annak a bonyolításnak a színvonala megfelelő, viszont van egy másik olyan észrevétel, egy másik helyen azt olvasom, hogy a lakosság és a fiatalok egészségi állapota lehangoló, s fakad ez a mozgásszegény életmódból. Igaz ez is, és a másik is. Tehát valamilyen módon azért ez a kettő egymásnak ellent mond. A költségvetés 1 %-ának sportra történő biztosításával kapcsolatban – bár Budai úr az előbbi hozzászólásában valami kiigazítás tett –, a 21 milliárdból véleményem szerint 210 milliónak kellene rendelkezésre állnia a sportra. Tudom, hogy nem csak a 70 és diáksportra külön lévő összegek adják a sportra szánt keretet, vannak még itt támogatások különböző célra, vannak létesítmény fenntartási támogatások, amelyek esetleg itt kimaradnak, de szerintem még sincs ez 210 millió. Amúgy összességében támogatom a koncepciót. Cserti Tibor: Maximálisan támogatom az előterjesztést. A Nagykanizsai Sportrepülő Egyesület elnökeként azonban kérném képviselőtársaimat egy kis kiegészítésre. Amikor a VI. fejezetnél a beszélünk a sport infrastruktúrájának kérdéseiről, a koncepcionális elemeknél megjelenik ugyan, hogy az önkormányzatra háruló feladat, hogy a nem önkormányzati tulajdonban lévő létesítmények városi tulajdonba kerüljenek. Ennek a célkitűzésnek a mondat másik fele azt jelöli meg, hogy a városi intézmények létesítmény-gondjain enyhítsen. Legalább ilyen fontosságú egyébként, és térségfejlesztési szempontból sem elhanyagolható, hogy a kiskanizsai reptér, amellyel kapcsolatban egyébként a város már kezdeményezte az önkormányzati tulajdonba vételt, minél előbb a tulajdonunkba jusson. Tehát, ha a koncepcióban megfogalmazzuk, akkor külön nevesítse szerepeljen ebben a koncepcióban a kiskanizsai reptér mielőbbi önkormányzati tulajdonba vétele. Úgy gondolom, ez egy akceptálható kérés. Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek. Két módosító javaslat volt, amelyekről úgy gondolom, hogy be lehet fogadni – egyrészt a reptér önkormányzati tulajdonba kerülésének folyamatos kezdeményezése, másrészt pedig az EOP és a hitelbevételekkel csökkentett rész legyen, mint cél sporttámogatások vonatkozásában. Dr. Pintérné Grundmann Frida: Azt javaslom, miután a többi sincs felsorolva tételesen, ami nem önkormányzati tulajdonú, nem lenne szerencsés, ha egyet nevesítünk. Ha Önök kérik, a sportrendelet egyébként a következő közgyűlésre jön be, nincs akadálya, hogy ott tételesen megjelenjen egy mellékletben akár, hogy melyek azok, amiről szó van. Egyébként az 1 % ilyenterű módosítását tudomásul vesszük. Litter Nándor: Cserti Tibor elfogadja az osztály javaslatát? Cserti Tibor: Nem fogadom el, mert a koncepcióban kiemelt elv. Nem olyan …. kérdés, hogy ne lehessen beépíteni a koncepcióban. Azért nem fogadom el, mert megjelennek a célkitűzések nevesítve például a városi uszoda, a Mindenki Sportpályája. Tehát nem helytálló az, hogy nem lehet egyidejűleg nevesíteni. Litter Nándor: De van a határőr futballpálya, van a MÁV NTE Sportcsarnok, MÁV NTE futballpálya, repülőtér, amit meg akarunk szerezni. Cserti Tibor: Úgy gondolom, nem követünk el hibát. Ez egy gesztus kérdés. Eddig is igényeltük. Litter Nándor: Jó, akkor ezt a négyet soroljuk fel, amit elmondtam. Tehát a MÁV NTE két pályáját, Olajbányász futballpályát. Lehet, hogy fel se tudjuk sorolni az összeset. Akkor ezekkel a kiegészítésekkel, és Budai úr javaslatával fogadjuk el a sportkoncepciót. A közgyűlés 22 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 40/2006.(II.28.) számú határozat 1. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az önkormányzat Sportkoncepcióját – az elfogadott módosításokat figyelembevéve – elfogadja. 2. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Sportkoncepcióról szóló 388/1999.(XII.12.) határozatát hatályon kívül helyezi. Felelős: Sajni József, az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság elnöke (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető) Litter Nándor: Azt javaslatom, hogy a meghívóban szereplő 14. napirendi pontot csúsztassuk, mert hívtuk a hitközség munkatársait, akik még nem érkeztek meg. 17. A szabadtéri szabadidősport feltételeinek javítása Nagykanizsán - pályázati forrás igénybevételével (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívottak: Érintett iskolaigazgatók Litter Nándor: Kiegészítés nincs. A bizottságok részéről van-e módosító javaslat? Papp Péter Pál: Nem a határozati javaslatot módosító javaslatot fogalmaztunk meg a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság ülésén, mert ezt így elfogadjuk, de kiegészítésként mindenképpen szeretnénk figyelembe vetetni két problémát akár, ha belefér, már a mostani fejlesztésnél is a Mindenki Sportpályája esetében, ha nem, akkor az elkövetkező időszakban mindenképp, az egyik a világítás kérdése. Reggelente sok esetben még 6, 7 óra táján sötét van, és sokan kimennének oda futni, a sötétben sokan nem mernek odamenni. A másik pedig az, hogy egyre több jelentősebb nagy létszámot megmozgató rendezvény van a Mindenki Sportpályáján, ha ez a továbbiakban is így lesz – remélem, hogy így lesz –, akkor kicsit a mostaninál nagyobb gondot kellene fordítani a parkolásra. Nem megoldott ott a parkolás, és a környezetben élőket zavarja ez. Tehát a parkolásra és a világításra kérnénk nagyobb figyelmet fordítani. Csordásné Láng Éva: Az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság az előző felszólalóval egyetértésben – azzal együtt, hogy nem szerepel a határozati javaslatok között, de a bizottság határozatként megfogalmazta, hogy kéri az illetékes szakosztályt, hogy a Mindenki Sportpályájának a parkolási és közvilágítási feltételeinek javítására készítsen közgyűlési előterjesztést. Polai József: Egyetértek az előttem felszólalókkal. Hozzám is jöttek ilyen kéréssel még a tél folyamán, hogy a közvilágítás a futópálya körül valamilyen módon legyen megoldva. Ezt én is kérném. Arra szeretném kérni a közgyűlést, illetve a Pályázati Irodát, hogy keressenek olyan pályázati forrásokat is keresni, ami idővel megoldaná a Mindenki Sportpályája rekortán borítási lehetőségét. Egyébként örülünk annak, hogy jut bizonyos összeg. Szerintem lehet majd ilyen pályázatot találni. Papp Nándor: A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság is alapvetően támogatta az előterjesztést, annyi kiegészítéssel, hogy a 3. és 5. számú fejlesztésben meghatározott aszfaltos pálya felújítások esetén kérjük megvizsgálni a műanyag burkolattal történő felújítását, illetve annak költségvonzatát. Sokkal kevésbé balesetveszélyes. Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek. Dr. Pintérné Grundmann Frida: Ez a vizsgálat megtörtént. Ez a műanyag borítás körülbelül 130 milliós nagyságrendet tenni, ha az ott megjelölteknél ebbe az irányba mozdulnánk el. A pályázat pedig maximálja a támogatási összeget, tehát nem ezt preferálja, ez látszik a pályázati kiírásból. Jelen pályázat összege már túllépi a Mindenki Sportpályájánál a betervezettnél is azt a nagyságrendet, ami pályázható, tehát a világítás és a parkolási problémák megoldására akkor viszont forrást kell biztosítani, mert nem fér bele ebbe a pályázatba. Maximálva is van a pályázat összege. Litter Nándor: Kérem ennek az elfogadását, hogy visszatérünk külön a világításra és a parkoló ügyre, illetve javaslom, hogy a Papp Nándor által elmondottakat építsük be a határozatba, ahogy Ő megfogalmazta. Ennek megfelelően kérem elfogadni a határozati javaslatokat. A közgyűlés 22 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 41/2006.(II.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. - egyetért a Mindenki Sportpályája felújításával, - támogatja a pályázat benyújtását a Nemzeti Sporthivatal SPO-SZAL-06 kódjelű pályázati felhívására, - felhatalmazza Litter Nándor polgármestert, hogy a pályázathoz kapcsolódó támogatási szerződést jelen határozatnak megfelelően aláírja, - a pályázathoz szükséges, legfeljebb 5 millió Ft. saját erőt, a 2006. évi költségvetési rendelete 14. sz. melléklete fejlesztési célú céltartaléka 3. sor terhére biztosítja. Határidő: 2006. május 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Palángi Krisztina Pályázati Iroda vezető Tóthné Krémer Mária Kontrolling Osztály vezető) 2. egyetért az Általános Iskola és Óvoda Nagykanizsa-Miklósfa futópálya felújításával, támogatja az intézmény pályázatának benyújtását a Nemzeti Sporthivatal SPO-SZAL-06 kódjelű pályázati felhívására, a pályázathoz szükséges, legfeljebb 2.5 millió Ft. saját erő kiegészítést a 2006. évi költségvetési rendelete 14. sz. melléklete fejlesztési célú céltartaléka 3. sor terhére biztosítja. Határidő: 2006. május 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Sajni József igazgató Tóthné Krémer Mária Kontrolling Osztály vezető) 3. egyetért az Általános Iskola Kiskanizsa szabadtéri kosár- és kézilabda pályájának felújításával, támogatja az intézmény pályázatának benyújtását a Nemzeti Sporthivatal SPO-SZAL-06 kódjelű pályázati felhívására, a pályázathoz szükséges, legfeljebb 3 millió Ft. saját erő kiegészítést a 2006. évi költségvetési rendelete 14. sz. melléklete fejlesztési célú céltartaléka 3. sor terhére biztosítja. Határidő: 2006. május 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Silló Zsolt igazgató Tóthné Krémer Mária Kontrolling Osztály vezető) 4. egyetért a Rózsa Úti Általános Iskola és Speciális Szakiskola sportudvar pályájának felújításával, támogatja az intézmény pályázatának benyújtását a Nemzeti Sporthivatal SPO-SZAL-06 kódjelű pályázati felhívására, a pályázathoz szükséges, 300 ezer Ft. saját erő kiegészítést a 2006. évi költségvetési rendelete 14. sz. melléklete fejlesztési célú céltartaléka 3. sor terhére biztosítja. Határidő: 2006. május 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Horváth Istvánné igazgató Tóthné Krémer Mária Kontrolling Osztály vezető) 5. egyetért a Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola sportpályájának felújításával, támogatja az intézmény pályázatának benyújtását a Nemzeti Sporthivatal SPO-SZAL-06 kódjelű pályázati felhívására, a pályázathoz szükséges, legfeljebb 2.250 millió Ft. saját erő kiegészítést a 2006. évi költségvetési rendelete 14. sz. melléklete fejlesztési célú céltartaléka 3. sor terhére biztosítja. Határidő: 2006. május 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Szermek Zoltán igazgató Tóthné Krémer Mária Kontrolling Osztály vezető) 6. felkéri a polgármestert, hogy a 3. számú (Általános Iskola Kiskanizsa – iskolai udvar szabadtéri kosár- és kézilabda pályának burkolatcseréje, aszfaltozása) és az 5. számú (Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola – az intézmény szabadtéri sportpályájának aszfaltos pályává történő átalakítása) fejlesztésben meghatározott aszfaltos pályafelújítások esetén vizsgáltassa meg a műanyag burkolattal történő felújítást, illetve annak költségvonzatát. Határidő: 2006. május 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Palángi Krisztina Pályázati Iroda vezető) 18. Megújuló Örökségünk – Zsinagóga rekonstrukció Nagykanizsán (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívott: Varga Csaba Raiffeisen Consulting Rt., Lévai Péterné Kanizsai Zsinagóga Alapítvány Palángi Krisztina: (Röviden összefoglalja az előterjesztésben foglaltakat.) Litter Nándor: A bizottságok részéről volt-e észrevétel? Papp Nándor: A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság a támogatás mellett azt szorgalmazta, hogy a telek ügyét le kell rendezni, mert építési engedélyt semmi módon nem kapunk akármilyen pályázaton indulunk is – addig, amíg az ingatlannak nincs meg a közterületi kapcsolata. Amíg ebből nem mozdulunk előre, egyszerűen nem fogunk sehogy se építési engedélyt kapni. Tárnok Ferenc: Ebben tettünk lépéseket. Egy úttervezővel megvizsgáltattuk, hogy milyen lehetőség lenne a közúti kapcsolat megoldására. Megrendeltük a telekalakítási munkarészt – olyan módon készült ez el, hogy a PIÉRT-raktár ingatlanát bevonva alakítanánk ki a közúti kapcsolatát. Kizárólag egy jogi lépésről lenne szó, hogy közúti kapcsolata legyen, és építési engedéllyel rendelkezhessen a fejlesztés. Budai István: A Pénzügyi Bizottság is hasonló ügyekkel foglalkozott, mint az előttem szóló, azonban mi úgy tudjuk, hogy erre már készült korábban terv, az Ady és a Fő utcára való kinyitást illetően. Úgy gondolom, hogy ezt meg kellene nézni, hogy mit lehet ezzel kezdeni. Ezzel az egésszel együtt megoldani azt a kérdést. Halász Gyula: Két észrevételem lenne. Az egyik az, amit Papp Nándor mondott, a parkolási gond. Úgy gondolom, hogy ezt komplex módon kezelve az egész tömbrehabilitációs program részeként meg lehetne oldani. Másrészt ebben a tömbbelsőben lehet, hogy éppen meg lehetne oldani szintén egy ilyen mélygarázst, ami most is van, és az kezelni tudná ezt a problémát. A másik felvetésem az, hogy úgy tudom, hogy a hitközség részéről voltak észrevételek, amit nem tudnak akceptálni. Ennek ellenére azt mondom, hogy szinte az utolsó lehetőségek egyike, hogy ilyen kedvező feltételekkel pályázatot tudjunk benyújtani a Zsinagóga rekonstrukciójához, úgyhogy azt gondolom, hogy tegyük ezt meg, és időközben próbáljunk kompromisszumot kötni, illetve olyan megoldásokat találni, ami mindkét fél számára elfogadható. Röst János: A hitközséggel több egyeztetést folytattunk le az elmúlt időszakban. Természetesen nekik is vannak jogos észrevételeik. Ezek egy része a műszaki megvalósítást tartalmazza, másrészt pedig a működtetéssel kapcsolatban voltak felvetéseik. Úgy gondolom, hogy ezek az ügyek, amennyiben ezt a pályázatot el tudjuk nyerni, kezelhetőek. Természetesen a működtetésnél az Ő igényeiket messze ki kell elégíteni, hiszen mégis egy olyan épületről van szó, amelyben hagyományok jelen vannak, és úgy gondolom, hogy olyan rendezvényt nem lehet megvalósítani egy ilyen helyen, mi sértené az ott élő emberek érdekeit és véleményét. Azt kérném mindenkitől, hogy támogassa ezt a pályázatot. Valóban, ahogy Halász képviselőtársam elmondta, ez egy utolsó lehetőség, a mi ciklusunkban. Az eddigi ciklusok igazából nem tudtak hozzányúlni az épülethez. Ez a négy év volt az, amikor megpróbáltunk egyrészt felújításra, másrészt pedig pályázatokkal lehetőséget teremteni, és a tető felújításával jelentős lépés történt. Ha ezt elmulasztaná a közgyűlés, akkor úgy gondolom, hogy ennek az ügye hosszú időre lekerül a napirendről az önkormányzat életében. A közlekedés megoldott a Zrínyi utcáról, ahogy műszaki kollégánk elmondta, tehát megoldható. Az építési, felvonulási terület szintén csak onnan oldható meg, hiszen a Hitközség nem járul hozzá a Fő utcáról történő beközlekedéshez. Az Ady utcáról pedig gépjárművekkel, illetve teherautókkal nem lehet átmenni a belső udvarba. Tehát mindenképpen csak a Zrínyi utcai bekötés ad lehetőséget. Ez a terület a miénk, tehát gyakorlatilag jogi akadálya nincs annak, hogy az építési engedélybe, mint tulajdonos ezt a döntést meghozzuk. Papp Nándor: Elfeledkeztem a parkolási gondról, illetve csak a közterületi kapcsolatot mondtam. De mélygarázzsal nincs megoldva, mert rá tudunk venni valakit, hogy oda mélygarázst építsen nagy pénzért? Nem tartom valószínűnek. Tehát ott viszont mondjuk a 200 fő elhelyezésére legalább 50-60 parkolót biztosítani kell …. mindenképpen. De tudom, hogy lehetőség a mélygarázs, csak nem akarom elhinni, hogy oda beinvesztál azért, hogy időnként 5-ször vagy 6-szor megteljen, vagy félig megteljen. Litter Nándor: Garázsok céljára is ezt értékesítik. Az egy másik lehetőségük. Nem tudjuk, hogy megcsinálnák-e. Valóban igaza van. Zakó László: Polgármester úr a napirendi pont tárgyalása előtt jelezte, hogy meghívta a hitközség képviselőit, nem értek ide. Halász Gyula képviselőtársam mondta, hogy messzemenőkig figyelembe kell venni a hitközség véleményét. Röst alpolgármester úr is ebbéli nyilatkozatot tett. Szeretném megkérdezni, hogy milyen mértékig kell ezt figyelembe venni? Ezt bizottsági szakaszban megkérdeztem. A város tulajdona ez az ingatlan. A mai napig emlékszem, és egy kicsit sértőnek találom, hogy négy évvel ezelőtt a zalaegerszegi volt Zsinagógában tartottunk egy politikai rendezvényt, és az egerszegi hitközség minden médiumot megragadva tiltakozott ez ellen. Itt látom, hogy eladásoknak, illetve kiállításoknak kívánunk helyt adni ebben az épületben. Ki lesz az, aki megmondja, hogy mit lehet ott tartani és mit nem? Hol fog húzódni a választóvonal? Mert ilyen körültekintéssel nem járt el senki, amikor a várostól egy területet kértek a keleti városrészben építendő katolikus templom építése során. Nem tudom, hogy mi ez a megkülönböztetés? Nem értem az indokát ennek az egésznek, mert véleményem szerint egy önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanról van szó, ahol senki nem kíván – gondolom – antiszemita tartalmú kiállítást rendezni. Erről szó sincs, de mégis már ezt megpendítik többen, előrevetítve ennek a lehetőségét. Litter Nándor: Ez itt nem hangzott el, hogy esetleg milyen rendezvényeket nem kívánnak Ők engedni, hogy megtartson bárki is. Két probléma van. Az egyik, hogy az Ő épületükön keresztül lehet megközelíteni a Fő út oldaláról ezt az udvart. Igaz, hogy van egy megállapodás arra vonatkozóan, hogy azt az ajtót állandóan nyitva kell tartani – azt hiszem, az éjszaka kivételével –, illetve van még egy probléma, hogy az udvaron belül, ahol az emlékmű megépült, az a földterület részben a hitközségé, ahova a Bazár-udvarból az átnyíló – tehát, ha kinyitnánk ott az ajtót, akkor az Ő területükre történne a belépés. Ezért mindenképpen szükséges a velük történő egyeztetés. A másik oldal pedig, hogy mégis csak egy Zsinagógáról és szomszédokról van szó, úgy gondolom, hogy békében kell élnünk egymással, és azt javaslom, hogy ha nyerne ez a pályázat, és reális cél lenne arra, hogy itt élettel telhetne meg ilyen oldalról ez az épület, akkor kell megállapodást kötnünk arra vonatkozóan, hogy hogyan fogjuk a jövőben működtetni. Tehát én nem szaladnék előre ebben az ügyben, amíg itt még csak a pályázati forrás megszerzéséről van szó. Cserti Tibor: Egy megjegyzés még hozzákívánkozik az előterjesztéshez. Kevés olyan városépítészeti értékkel rendelkezik a város, mint ez a tömb, és a tömbbelsőben elhelyezkedő Zsinagóga épülete. Ennek az építészeti értékét nagyon sokszor kibontották számunkra, bemutató anyagban is bemutatták. Magára a tömbrehabilitációra is már nagyon szép számú terv készült. Úgy gondolom, hogy egy ütemben – ha most ezt a pályázatot elmulasztjuk beadni, akkor nagyon ritka alkalom lesz még egyszer, nem kap ilyen történelmi esélyt a város. Legalábbis emberléptékű távlatokon belül. Úgy gondolom, ezért mindenféleképpen csatlakoznunk kell ehhez a dologhoz. A másik pedig, hogy azt gondolom, hogy komplexen kellene rendezni az egységet, azok mellett vagyok, akik a rehabilitációt szorgalmazzák. A tömbrehabilitáció nem csak egy jog megoldás, hogy a közterülethez csatlakozzon az ingatlan, és akkor a pályázat befogadható legyen, hanem az a számomra azt jelenti, hogy be kell szervesen csatlakozni a várostestbe, funkcióval kell ellátni – ez azt jelenti, hogy kereskedelmi, gazdasági övezetként is kell, hogy szolgáljon, és ide vállalkozói tőkét is illik csatlakoztatni. Lesz erre fizetőképes kereslet. De erre csak akkor kerülhet sor, ha az önkormányzat az előkészítő munkákat a rehabilitáció első fázisában előkészíti, és azokat a gátakat lebontja, ami a teljes tömb rendezéséhez szükséges. Tehát a kiegészítő javaslatom az, hogy külön határozati javaslatban a komplex előkészítés mellett tegyük le a voksunkat, és gyakorlatilag a pályázat eredményessége esetén automatikusan ezt a célt tűzzük ki magunk elé. Halász Gyula: Röviden reagálnék Zakó képviselő úr megjegyzésére. Az anyag teljesen tisztán és világosan mutatja, hogy a volt Zsinagógából Művészetek Háza épülne, illetve a rekonstrukciója során ilyen funkciót kapna. A politika – úgy gondolom – egy másik műfaj, annak van más területe, ahol meg lehet tartani. A Művészetek Házát nem biztos, hogy célszerű lenne politikai csatározásokra felhasználni. Más hely is van. Litter Nándor: Hadd kérjem azt, hogy ezt a vitát zárjuk le. A HSMK-tól elkezdve nagyon sok épületünkben vannak politikai rendezvények. Ne folytassuk le most ezt a vitát, ami előtt vagyunk még. Lehet, hogy évekkel előtte vagyunk. Polai József: Nem akartam hozzászólni, de Halász Gyula hozzászólása miatt megteszem. Én is azt kérem, hogy támogassuk az előterjesztést, pályázatról van szó, adjuk be, és ezt az összeget nyerjük meg, újítsuk fel, illetve arra kérek mindenkit, hogy emlékezzünk arra, amit Zakó úr mondott a négy évvel ezelőtti katolikus templom elutasításánál. Csak földterület kéréséről volt szó. Litter Nándor: De mit utasítottunk el? Mi megszavaztuk. Polai József: Egyesek megvétózták azt a dolgot. Litter Nándor: Nem, mi megszavaztuk. Én magam kint voltam a területen a lakókkal való vitában, és az egyház lépett vissza. Polai József: Volt rá oka, hogy visszalépjen. Litter Nándor: Így van. De akkor ne tájékoztassuk félre … Polai József: Nem, csak mi támogatjuk ezt a kérést. Nagyon remélem, hogy …. Litter Nándor: De területeket próbáltunk meg felajánlani. Polai József: Legközelebb, ha ilyen adódik, hogy a Római Katolikus Egyház is kér netán újból ilyen támogatást majd valamikor, akkor Nagykanizsa nem fogja megvétózni. Litter Nándor: De most ennek mi köze van ehhez a napirendhez? Ez a mi ingatlanunk, azon szeretnénk elvégezni egy jelentős beruházást. További hozzászólások nincsenek. Volt egy kiegészítő javaslat Cserti Tibor részéről, amely 3. pontként azt javasolja, hogy kezdődjön meg annak az egész tömbnek a rehabilitációs programozása, és az kerüljön minél előbb a közgyűlés elé. Palángi Krisztina: Egy technikai jellegű kiegészítésem lenne, hogy került egy kiegészítés is kiosztásra Önök részére, mégpedig azért, mert megkaptuk a Belügyminisztérium állásfoglalását, miszerint a BM EU Önerő Alapot nem vehetjük igénybe a Norvég alap pályázataihoz. Mivel ez később érkezett meg, mint ahogy a pályázatot leadtuk, ezért a kiegészítés határozati javaslatai élnek. Litter Nándor: Kérem Önöket, hogy így akkor ezzel a kiegészítéssel, plusz a 3. határozati javaslattal együtt fogadjuk el, amely azt tartalmazza, hogy a támogatáson felül 134.020 eFt önkormányzat önrészről dönt a közgyűlés, melyet a 2007-2008-as években biztosítja sikeres pályázat esetén. Kérem Önöket, támogassák. És a 3., amit már kétszer elmondtunk. A közgyűlés 15 igen, 2 nem és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 42/2006.(II.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. egyetért a „Megújuló Örökségünk – Zsinagóga rekonstrukció Nagykanizsán” című pályázat benyújtásával, és így pozitív elbírálás esetén a legfeljebb 880.000.000 Ft összköltségű projekt megvalósításával. Felhatalmazza Litter Nándor polgármestert, hogy a pályázati dokumentációt dolgoztassa ki, a projekt költségvetés végleges összegét (a legfeljebb 880.000.000 Ft összköltséget és így a támogatáson felüli 134.020.000 Ft-ot meg nem haladó önkormányzati önrészt) hagyja jóvá és pozitív elbírálás esetén a kapcsolódó támogatási szerződést írja alá. Határidő: 2006. december 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Palángi Krisztina, Pályázati Iroda vezetője) 2. biztosítja a kidolgozott pályázati dokumentáció alapján a 2007. és 2008. évi költségvetési rendeletében a pályázathoz szükséges legfeljebb összesen 134.020.000 Ft önerőt. Határidő: 2006. december 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Palángi Krisztina, Pályázati Iroda vezetője) 3. felkéri a polgármestert, hogy a történelmi városközpont egyik kiemelkedően értékes szerkezeti egységére, a Zsinagóga tömbre készüljön komplex tömbrehabilitációs akcióterv. A terület megújítására vonatkozó befektetői pályázat előkészítő anyagát terjessze a közgyűlés elé. Határidő: 2006. április 30. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető) Litter Nándor: A rendezési terv módosításánál kellett volna elmondanunk, hogy a tegnapi napon az Országos Tervtanács tárgyalta Nagykanizsa város rendezési tervét. A tervező, Karmazin József és én vettem részt ezen a rendezvényen. Kérem Karmazin Józsefet, hogy nagyon röviden szíveskedjen összefoglalni az ott történteket. Karmazin József: Ismeretes, hogy a testület 2003-tól tervezteti Nagykanizsa város új rendezési tervét, amelyet az építési törvény és a tervtanácsokról szóló jogszabály alapján egy sajátos egyeztetési, jóváhagyási eljárás folyamán a Minisztériumi Tervtanácsnak be kell mutatni. Erre került sor a tegnapi napon, ahol a tervtanács által bevont szakértői részletesen elemezte a kidolgozott dokumentációt. A tervet pozitívan értékelte, és felhívta a tervező figyelmét néhány olyan kisebb javításra, amely elsősorban a helyi építési szabályzatot érinti, tehát az a rendelet, amely majd a közgyűlés elé kerül, egyes elemeiben módosítandó. A tervtanácsi jóváhagyást követően szükséges még a szakhatósági vélemények beérkezését követően a lakossági egyeztetések folytatása, ezért az az elképzelésünk, hogy a településrészi önkormányzatok bevonásával a peremterületeken is egyeztetést fogunk folytatni, és a beérkezett véleményeket minél előbb a tervező rendelkezésére kell bocsátanunk, hogy a dokumentációt véglegesíteni tudja. Tekintettel arra, hogy a tervtanács késve tűzte napirendre a nagykanizsai tervét, több mint két hónapos késéssel, hiszen a tervező már november utolsó napjaiban elküldte a minisztériumban – az ottani átszervezések és költözések miatt történt ez a csúszás, ez azt jelenti, hogy a kész dokumentációt még fel kell terjesztenünk a jóváhagyás előtt miniszteri egyetértésre, melyre a törvény 90 napot ad. Abban bízunk, hogy ezt a 90 napot sikerül majd lerövidíteni, és így ha áprilisban nem is, de májusban a közgyűlés jóvá tudja hagyni ezt a dokumentációt. 19. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közterület Felügyelete Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítására (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívott: Ring Balázs Közterület Felügyelet Vezetője Ring Balázs: (Röviden ismerteti az előterjesztésben foglaltakat.) Dr. Kolonics Bálint: Bizottsági ülésen elhangzott némely vélemény ezzel kapcsolatban, és ezt szeretném a közgyűlés előtt is elmondani, illetve néhány gondolattal kiegészíteni, de muszáj egy kicsit ezt a kérdést komplexen kezelni, hiszen az előterjesztés azt tartalmazza, hogy alacsony létszámból fakadóan egyes köztisztviselőknek viszonylag széles feladatkört kell ellátniuk. Kicsit vissza kell, hogy kanyarodjak az elmúlt közgyűléshez, amikor a közgyűlés SZMSZ-t fogadott el és alapító okiratot. Erre nem is kívánok most kitérni, hogy miért nem akkor került bele ez a Szervezeti és Működési Szabályzatba, miért külön kell. Ez a része már különösebben nem is érdekel. Leginkább az a része érdekel, hogy melyek azok a jogszabályi keretek, amelyek valóban ezt a széles feladatkört meghatározzák, hiszen itt egy multifunkcionális intézményt alkotott már a közgyűlés, és vettem a fáradtságot, elhoztam most a törvényt én is magammal, és elsődlegesen a Jegyző Úr figyelmébe szeretném ezt ajánlani, hiszen az elmúlt közgyűlésen jogszerűnek minősítette azt a feladatkör bővítést, amit az alapító okirat és az SZMSZ tartalmazott. Az én határozott álláspontom, hogy ez nem így van. Tehát ez az alapja ennek az előterjesztésnek is, hogy mely feladatokat láthatnak el a közterület felügyelők. Elsősorban a feladatoknál úgy rendelkezik a jogszabály, hogy közreműködik, ellenőrzi a végrehajtásokat, különösebb tevékenységet ő nem lát el. Közreműködik és ellenőriz, tehát amikor arról beszélünk itt, hogy a környezetvédelem és a köztisztaság – közreműködik a köztisztaságra vonatkozó jogszabályok végrehajtásának ellenőrzésében, de nem fog ő szemetet szállítani. Tehát tessék ezt átértékelni, azt az előterjesztést, amit a múltkor a közgyűlés elfogadott, hiszen abba olyan feladatkörök épültek bele, ami a törvénynek ellentmond. Ez az elsődleges, és ebből kell kiindulni akkor, amikor nem kötelezően, hanem lehetséges módon megállapítható képzettségeket vehetünk fel az SZMSZ-be, amihez mi forrást rendelhetünk, és állapíthatunk meg képzettségi pótlékot. Litter Nándor: Letelt az idő. Dr. Kolonics Bálint: Lehet, hogy letelt az idő, de én akkor is folytatom. Idáig nem volt senkinek időkerete. Engedje meg, hogy folytassam. Litter Nándor: Visszatérünk az elmúlt ülésen tárgyalt anyagra. Javaslom azt, hogy ezt vizsgálja meg a Jegyző Úr. Meg fogja vizsgálni. Dr. Kolonics Bálint: Folytatom, Polgármester Úr. Litter Nándor: Nem kell folytatni, mert letelt az idő, befejeztük. Jegyző úr megvizsgálja a felvetését, és akkor a legközelebbi közgyűlésen visszatérünk arra, hogy végez-e a Közterület Felügyelet olyan feladatokat, amelyre a törvény nem hatalmazza fel. De ez most nem ennek a napirendnek a témája. Most a képzettségi pótlék megállapítása a téma. Cserti Tibor: Nem vagyok ellensége az előterjesztésnek, sőt határozottan mindig indítványoztam, hogy dotáljunk mindenféle többletképesítést, ami elősegíti a munkavégzést. De nem tudom, hogy a pótlék mértéke mit jelent számunkra. Jó lenne az előterjesztést komplexen jóváhagyni, mert ha az következik be, hogy a következő alkalommal idehozzák az intézmény költségvetés módosítását, akkor azt most egy ütemben is jóváhagyhatjuk, és az lenne az illendő egyébként, hogy tájékoztassanak bennünket, hogy körülbelül mennyi költségvetési vonzata lenne ennek a dolognak, egyébként támogatom. Litter Nándor: Kérdezem Ring Balázst, hogy költségvetési vonzata van-e a dolognak? Ring Balázs: A költségvetés biztosítja erre a keretet. Dr. Szabó Csaba: Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közterület Felügyelete Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításának javaslatát megtárgyalta, és a bizottság 3 igen szavazattal és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja. A továbbiakban Kolonics képviselő úr javaslatára külön foglalkozott a bizottság azzal, hogy tekintve, hogy képzettségi pótlék kifizetésére már megelőzően is sor került, történjen revizori vizsgálat arra vonatkozóan, hogy milyen jogcímen történt az eddig képzettségi pótlék kifizetése. Ezt a határozati javaslatot a bizottság 3 igen szavazattal, és 1 tartózkodással elfogadta. Dr. Kolonics Bálint: Szabó Csaba képviselőtársamnak köszönöm, hogy ismertette az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottságnak ezt a határozatát. Egyébként a határozat elfogadásakor a határidőt a közgyűlés napjában jelöltük meg. Ez nem készült. Polgármester Úr! Magam is támogatom az előterjesztést abban a formában, amikor a törvény keretein belül meghatározzuk azokat a szakképesítéseket, amelyre a képzettségi pótlék adható. De itt a szakképesítések között olyan szakképesítések szerepelnek, ami nem biztos, hogy be kell, hogy kerüljön ebbe a szervezeti és működési szabályzatba, mert nem biztos, hogy a közterület felügyelő feladatellátásához, ha nem is előírtan, de ott használható ez a szakképesítés a munka ellátásához. Litter Nándor: Ez melyik a szakképesítési felsorolások közül? Dr. Kolonics Bálint: Határrendészeti, védelmi vezetői, környezetmérnöki, környezetgazdálkodási, tehát olyan jellegű szakképesítések vannak itt felsorolva, ami nem biztos, hogy kell a feladat ellátásához. Azt szeretném kérni, hogy ez ne függelékként kerüljön be az SZMSZ-be, hanem mellékletként, hogy ezt a mellékletet csak a közgyűlés tudja saját hatáskörében módosítani. Litter Nándor: Egyetértek ezzel. Akkor javaslom azt, hogy az előbbi felvetése alapján, hogy nézzük meg, hogy törvényszerűen szerepelnek-e a Közterület Felügyelet feladatkörei között azok a tételek, amelyekre az előbb utalt, azt vizsgálja meg a hivatal, illetve akkor terjedjen ki erre is, hogy ezek a szakképzettségek – és módosítjuk, ha szükséges. Én is úgy gondolom, hogy ezek célszerűen jó helyen vannak itt, de akkor terjedjen ki erre a vizsgálat. Jegyző Urat kérnénk, hogy ezt szíveskedjen megvizsgálni. Dr. Kelemen Marcell: Ezen nincs mit vizsgálni. Litter Nándor: Nem erre gondolok, hanem a törvénnyel történő összehasonlításra. Ez lenne akkor a 2. határozati javaslatunk. Cseresnyés Péter: Az előbb elhangzott az, hogy az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság elfogadott egy határozatot, amely bizonyos adat bekérését írta volna elő, és a mai napot határozta meg határidőként. Ez hol van vagy miért nem született akkor meg? Miért nem látjuk? Litter Nándor: Én nem kaptam ezt meg. Igaz, hogy a postát még nem néztem a szabadságom után. Jegyző úr megkapta ezt a határozatot? Dr. Kelemen Marcell: Nem tudom, ott voltam a bizottsági ülésen, nem emlékszem rá. Litter Nándor: Jó, hát ez nem készült el, ez egyértelmű. El fog majd készülni. Akkor ezzel a 2. határozati javaslattal együtt, amit az előbb elmondtam, kérem Önöket, hogy a két határozati javaslatot szíveskedjenek elfogadni, amelynek egyik része, hogy elfogadjuk ezt a szabályzatot, és mellékletként szerepeljen, tehát a közgyűlés hagyhatja jóvá, illetve végezzük el ezt a vizsgálatot, hogy törvényesen folytat-e bizonyos feladatokat a Közterület Felügyelet. A közgyűlés 16 igen, 5 nem és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 43/2006.(II.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal - a képzettségi pótlékra jogosító munkakörök jegyzékét mellékletként - jóváhagyja a Közterület Felügyelet Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítását. Határidő: 2006. március 1. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Ring Balázs felügyelet-vezető) 2. felkéri a jegyzőt, vizsgálja meg, hogy a Közterület Felügyelet alapító okiratában, illetve Szervezeti és Működési Szabályzatában feltüntetett valamennyi feladatkör ellátását lehetővé teszi-e jogszabályi felhatalmazás. Határidő: 2006. március 31. Felelős : Dr. Kelemen Marcell jegyző Szünet 20. Beszámoló a Kertvárosi Óvoda tevékenységéről (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívott: Hartainé Bobay Éva óvodavezető Litter Nándor: Kérdezem, hogy van-e esetleg kiegészítés az anyaghoz? Nincs. A bizottságok részéről van-e észrevétel? Nem volt. Hozzászólások nincsenek. Ennek megfelelően kérem Önöket, hogy fogadják el a határozati javaslatot, fogadjuk el a beszámolót, és meg szeretnénk köszönni a közösség és az óvodavezető munkáját. A közgyűlés 18 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 44/2006.(II.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Kertvárosi Óvoda elmúlt öt éves munkájáról szóló beszámolót elfogadja. Megköszöni az alkalmazotti közösség és a vezető nevelőmunkáját. Határidő: 2006. március 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető) 21. Beszámoló a Vackor Óvoda tevékenységéről (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívott: Polgár Péterné óvodavezető Litter Nándor: Kérdezem, hogy van-e esetleg kiegészítés az előterjesztéshez. Nincs. Bizottságok részéről nincs észrevétel. Ennek megfelelően kérem Önöket, hogy fogadják el a beszámolót és további sok sikert, eredményes munkát kívánunk a közösségnek. A közgyűlés 20 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 45/2006.(II.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Vackor Óvoda tevékenységéről szóló beszámolót elfogadja. Köszönetét fejezi ki az óvoda dolgozóinak, óvodapedagógusainak és az intézményvezetőnek eredményes pedagógiai munkájukért. Határidő: 2006. március 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető) 22. Beszámoló az Általános Iskola Kiskanizsa tevékenységéről (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívott: Silló Zsolt igazgató Litter Nándor: Kérdezem Silló Zsoltot, hogy kíván-e kiegészítést tenni? Nem. A bizottság részéről elfogadásra került egyhangúlag. Ebből az anyagból látszik, hogy elég aktív élet folyik egyrészt a városrésszel, és különböző rendezvényeken történt részvétellel is hozzájárulnak a tevékenységünkhöz. Ezt szeretnénk megköszönni, és kérem a közgyűlést, hogy fogadjuk el a határozati javaslatot, amely a beszámoló elfogadását jelenti, és megköszöni az iskola vezetésének és a munkatársaknak az eddig végzett munkát. Cserti Tibor: Két általános iskolai beszámoló is előttünk van, és az egyikben, Silló Zsolt igazgató esetében a tantestület 94 %-os támogatással fogadta el ezt a beszámolót, míg a másik esetben 100 %-osan. A kisebbségi vélemény milyen irányba szerette volna továbbfejleszteni az intézmény tevékenységét? Silló Zsolt: Nem tudom, hogy Cserti úr hol olvasott erről. Cserti Tibor: A legelső oldalon. Silló Zsolt: Én úgy emlékszem, hogy 100 %-osan lett elfogadva, de lehet, hogy tévedek. Egy főt jelent egyébként. Litter Nándor: Megfogalmazott valaki valamifajta észrevételt, problémát a tantestület részéről? Silló Zsolt: Nem. Litter Nándor: Kérem Önöket, hogy fogadják el a határozati javaslatot, amelyben elfogadjuk a beszámolót, és kifejezzük köszönetünket az intézmény vezetőinek és alkalmazottainak. A közgyűlés 21 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 46/2006.(II.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az Általános Iskola Kiskanizsa elmúlt öt éves munkájáról szóló beszámolót elfogadja. Köszönetét fejezi ki az iskola vezetésének és az intézmény alkalmazotti közösségének eddig végzett szakmai tevékenységéért. Határidő: 2006. március 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető) 23. Beszámoló a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola tevékenységéről (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívott: Vizeli József igazgató Litter Nándor: Van-e kiegészítés. Nincs. Bizottságok részéről elfogadásra került. Kérdés, vélemény, észrevétel nincs. Kérem, fogadjuk el a beszámolót. A közgyűlés 21 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 47/2006.(II.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola öt éves tevékenységéről szóló beszámolót elfogadja. Megköszöni az intézményvezető, a tantestület gyermekek érdekében végzett oktató-nevelőmunkáját. Határidő: 2006. március 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető) 24. Az Ingatlankezelési Intézmény Alapító Okiratának és Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Deme András: A módosításokra azért volt szükség, mert egyrészt kiegészült az Ingatlankezelési Intézmény tevékenysége a karbantartói részleggel már 2004-ben a bölcsődék, óvodák, illetve szociális, egészségügyi intézmények tekintetében, majd 2005. szeptemberétől kiegészült ez az általános iskolák, majd mindegyik középiskola – kettő kivételével – karbantartási tevékenységével is. Ezért ezt át kellett vezetni mind az alapító okiraton, mind pedig a szervezeti és működési szabályzaton, és ezzel együtt természetesen pontosításra került a korábbi okiratban már nem aktuális adatok, törzsszámváltozások, bankszámlaszám változások, statisztikai szám változások. Gyakorlatilag ezért került sor erre a módosításra mindkét esetben. A bizottságok megtárgyalták, elfogadták, annyi kiegészítéssel, hogy az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottságnak volt az a javaslata, hogy az alapító okirat 8. pontjánál az intézmény szakágazati besorolása TEÁOR megnevezési kerüljön ki ebből, mert végül is ez nem pontosan a TEÁOR-nak megfelelő besorolás, hanem a PM által meghatározott szakfeladat rendnek való megfeleltetés. Litter Nándor: Bizottságok részéről volt-e ezen kívül más javaslat? Nem volt. Hozzászólók nincsenek, ennek megfelelően kérem Önöket, hogy fogadjuk el a határozati javaslatokat. A közgyűlés 21 igen, (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 48/2006.(II.28.) számú határozat 1. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Ingatlankezelési Intézménye Alapító Okirata módosítását – a határozat melléklete szerinti szöveggel – 2006. március 1-i hatállyal jóváhagyja. Felkéri a polgármestert, hogy a módosítással kapcsolatos intézkedéseket tegye meg. Határidő: 2006. március 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Kámán László intézményvezető) 2. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Ingatlankezelési Intézménye 216/2000.(VII.4.) számú közgyűlési határozattal jóváhagyott Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítását – a határozat melléklete szerinti szöveggel – 2006. március 1-i hatállyal jóváhagyja. Határidő: 2006. március 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Kámán László intézményvezető) 25. Beszámoló a 2005. évi felújítási címjegyzék teljesítéséről és javaslat a 2006. évi felújítási címjegyzékre (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívott: Kámán László intézményvezető Deme András: (Röviden ismerteti az előterjesztésben foglaltakat.) Litter Nándor: Bizottságok részéről, elnökök részéről nincs észrevétel. Dr. Horváth György: A felújításokról szólnék, egy tételt emelnék ki. A Magyar u. 23. szám alatti lakók köszönik Önöknek azt a munkát, amit végeztek. Az udvari WC-k bekerültek, fürdőszoba is kialakításra került a lakók legnagyobb megelégedésére. Az idős lakók nagyon örülnek annak, hogy valóban kultúrált környezethez jutottak, és több munkát is elvégeztek ott munkaidő után is teljesen ingyen és bérmentve, a lakás környékét is rendbe tették. Az Ő nevükben is köszönöm. Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek. Kérem Önöket, hogy egyrészt fogadjuk el a beszámolót. A közgyűlés 19 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: És fogadjuk el a 2006. évi címjegyzékes felújítási munkákra vonatkozó elképzelést is. A közgyűlés 19 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 49/2006.(II.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. a 2005. évi címjegyzékes munkák teljesítéséről szóló beszámolót elfogadja. 2. a 2006. évre vonatkozó címjegyzékes felújítási munkákat jóváhagyta, elvégzésével az Ingatlankezelési Intézményt bízza meg. A részletezett felújítási munkák költségeit a 2006. évi költségvetésében biztosítja. Határidő: 2006. december 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Kámán László intézményvezető) 26. Nagykanizsa Megyei Jogú Város víziközmű vagyonának 2006. évi beruházási, fejlesztési terve (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívott: Kovács Antal elnök-vezérigazgató Litter Nándor: Van-e kiegészítés az anyaghoz? Nincsen. Annyit elmondanék, hogy ez csak azokat a részeket tartalmazza, ami külön ilyen jogcímen a költségvetésünkben szerepel. Ezen kívül előző évek tapasztalatai alapján véglegesen akkor fog ismertté válni, ha a tervezett útfelújítások során a kivitelezők ajánlatokat tesznek a viziközművek felújítására is, de várhatóan ott is egy 30 %-nyi a tervezett útfelújításoknál a viziközművek korszerűsítésére fog fordítódni. Ez 170-180 millió Ft lesz együttesen az előzetes kalkulációk szerint. Tehát lényegesen több mint, amit költségvetésünkben bevételként terveztünk a viziközmű használati díjakból, illetve a közműfejlesztési hozzájárulásokból. A bizottságok részéről nem volt módosító javaslat. Halász Gyula: E napirendi pont kapcsán szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a Közmű- és Közszolgáltatási Tanács működik, és célszerű lenne, ha ennek a beruházásnak a során, illetve a városban leendő beruházások során is összehangolnák a közműszolgáltatók a tevékenységüket, hogy ne legyenek olyan problémák, hogy az úttestet kétszer fel kell bontani. Litter Nándor: Ennek Röst János a vezetője, tehát úgy gondolom, hogy ezen anyag elfogadása után minden lehetőség adott, hogy ez az egyeztetés megtörténjen, és kérjük is Röst Jánost, hogy folytassák le ezt a többi szolgáltatóval, hogy valóban felesleges munkavégzés ne történjen a területen. További hozzászólások nincsenek, így kérem Önöket, hogy fogadják el a határozati javaslatot. A közgyűlés 19 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 50/2006.(II.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a víziközmű beruházások, fejlesztések 2006. évi tervével egyetért, azt az alábbiak szerint hagyja jóvá. Felhatalmazza a polgármestert a feladatok végrehajtásához szükséges intézkedések megtételére. S.sz. Fejlesztési feladat Fejlesztési költség, eFt 1. Havária 10 000 2. Molnári kompresszor csere 4 800 3. Molnári szivattyúk cseréje 6 100 4. 4 db szivattyúcsere Magyar u. átemelő 8 700 5. Strukturális Alap pályázat 10 000 6. Csengery u. vízvezeték felújítás* 31 000 7. Magyar u. vízvezeték felújítás* 36 000 *Megjegyzés: végrehajtás a befolyó közműfejlesztési hozzájárulástól függően. Határidő: 2006. december 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető) 27. Javaslat a Fogyatékkal Élők Integrált Intézménye Alapító Okiratának módosítására (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Litter Nándor: Ehhez van egy kiegészítő anyag, amit kiosztottunk. A bizottsági elnökök részéről van-e eltérő vélemény? Nincs. Mi indokolta ezt a módosítást? Simánné Mile Éva: A címzett beruházás befejezésekor tisztázódott pontosan a helyrajzi szám, ezért volt fontos az alapító okirat módosítása, és ezzel egy időben, amit kiegészítésként most kaptak, pedig 2006-ban pontosításra kerültek a TEÁOR számok, és mi akkor ezt is beletettük. Litter Nándor: Hozzászólások nincsenek. Kérem Önöket, hogy fogadjuk el az alapító okirat módosítását. A közgyűlés 20 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 51/2006.(II.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Fogyatékkal Élők Integrált Intézménye alapító okiratát az előterjesztésben és kiegészítő előterjesztésben foglaltak szerint módosítja. Felkéri a Polgármestert, hogy gondoskodjon a módosításnak az alapító okirattal történő egységes szerkezetbe foglalásáról. Határidő: 2006. március 1. Felelős : Litter Nándor polgármester 28. Javaslat az egységes szerkezetbe foglalt közoktatási feladat-ellátási, intézményhálózat fejlesztési terv és önkormányzati minőségirányítási program felülvizsgálatára (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívott: 9 óvoda, 10 általános iskola, 5 középiskola igazgatója, Farkas Ferenc Városi Zeneiskola igazgatója, Nevelési Tanácsadó vezetője Dr. Pintérné Grundmann Frida: (Röviden ismerteti az előterjesztésben foglaltakat.) Litter Nándor: A bizottság részéről nem volt észrevétel. Cseresnyés Péter: Az 1. számú mellékletben a feladatok között meghatározásra került az, hogy intézményekben folyó reklámtevékenységet szabályozni fogják. Szeretném megkérdezni, hogy ebbe beletartozhat-e például, hogy az ingyenes újságos hogyan jelenhetnek meg iskolákban, egyáltalán megjelenhetnek, vagy pedig milyen módon jelenhetnek meg? Dr. Pintérné Grundmann Frida: Azért is került be külön pontként intézkedésbe, mert a törvény is előírja, hogy szabályozni kell a reklámtevékenységet. A felülvizsgált SZMSZ-ek egy része erre vonatkozóan ki sem tért, tehát ezért jelezte a szakértő. A reklámtevékenységre vonatkozó paragrafus úgy van megfogalmazva, hogy szinte minden belefér, ami nem gyerekellenes, tehát innentől kezdve a szabályozásnál kell az iskolának odafigyelni arra, hogy mi az, amit beenged az iskolába, és mit nem. Tehát az ingyenes újság kategóriáját, ha tételesen nem fogja kimondani, akkor elvileg nem tiltható ki. Litter Nándor: Ebben azért jó lenne egy koordináció, gondolom az osztály és az egyes intézmények részéről, hogy egységesen közelítsük meg ezt a kérdést, és a politikát szeretnénk valamennyien, ha nem jelennének meg az iskolában. Kérném Dr. Pintérnét, hogy az ezzel kapcsolatos koordinációt szíveskedjen lefolytatni. Ezt a 3. határozati javaslatként ide is írnám, hogy erősítsük meg ezt az elképzelésünket, és így együtt a három határozati javaslatot szavazzuk meg, kérem. A közgyűlés 24 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 52/2006.(II.28.) számú határozat 1. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az oktatási-nevelési intézményekben végzett szakmai szakértői vizsgálatról szóló tájékoztatót elfogadja. 2. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri az oktatási-nevelési intézmények vezetőit az 1. számú mellékletben található intézkedési terv végrehajtására és a szakmai szakértők által megállapított hiányosságok fokozatos megszüntetésére. Határidő: 2006. augusztus 30. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető) 3. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a polgármestert, hogy az oktatási-nevelési intézményekben az ingyenes újságok megjelenésének szabályozásával kapcsolatos koordinációs feladatokat végezze el. Határidő: 2006. augusztus 30. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető) 29. Javaslat a Kanizsa Uszoda Kft. ügyvezetői tisztségének pályáztatására (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Litter Nándor: Tudjuk, hogy Czoma Péternek május 31-én jár le a szerződése, és ezért vált indokolttá a pályázat kiírása. A pályázat egyébként törvényi előíráson alapszik, és azért ilyen műszaki végzettségeket jelölt meg a pályázati kiírás, mert külön főmérnök nincs, és azt írja elő a jogszabály, hogy ha főmérnök nincs, akkor a vezetőnek műszaki végzettséggel kell vagy azzal is kell rendelkeznie. Lehet, hogy ezzel módosítani is kellene, hogy nem csak olyanok pályázhatnak, akinek ilyen van, hanem ez is megvan. Megvan, jó, akkor ezzel nincs gond. Papp Péter Pál: A Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság egyhangú szavazatával elfogadásra javasolja az előterjesztést azzal a kiegészítéssel, hogy „a vezetői vagy szakirányú szakmai gyakorlat, illetve gazdasági szakképesítés vagy gyakorlat előnyt jelent” felsorolást a nyelvismeret és a számítástechnikai ismeret is jelentsen előnyt, illetve a pályázatnak tartalmazni felsorolás utolsó pontja – a Kft. vezetésére vonatkozó elképzeléseket – egészüljön ki azzal, hogy a Kft. vezetésére és létesítmény fejlesztésére vonatkozó elképzeléseket is tartalmazza a pályázat. Ezzel a két kiegészítéssel a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést. Cseresnyés Péter: Azt szeretném megkérdezni, amire Polgármester Úr utalt, hogy pontosan mire hivatkozva vannak ezek a …. Bodzai Tiborné dr.: 37/1996. NM rendelet rendelkezik a közfürdők üzemeltetéséhez szükséges minimális szakképesítésekről. Itt több munkakört sorol fel, a fürdővezetőt, a főmérnököt, gépészt, stb., és azt írja a jogszabály, hogy B típusú fürdőkapacitású létesítmény, ami 400 és 1500 fő közötti kapacitással rendelkezik – amilyen a mi uszodánk és strandfürdőnk –, ott a középfokú szakirányú végzettség és 5 éves szakmai gyakorlat elég lenne akkor a fürdővezetői munkakör betöltéséhez, ha lenne főmérnök, aki szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkezik. De mivel a mi uszodánkban, strandfürdőnknél nincs ilyen alkalmazású főmérnök, ezért a jogszabály szerint, ha víztisztító, forgató berendezéssel rendelkezik a létesítmény, akkor mindenképpen kell a szakirányú felsőfokú végzettségű szakember a fürdőben, műszaki végzettségű Dr. Fodor Csaba: Azt szeretném tudni, hogy a műszaki végzettség csak ez, akik itt fel vannak sorolva, vagy esetleg vannak műszaki végzettségnek tekinthető más szakmák is, netán vízügyi főiskolai ágazatban végzettek? Bodzai Tiborné dr.: A jogszabály azt is felsorolja, hogy melyek ezek a végzettségek. Itt, ami a pályázatban szerepel: a gépész-, a villamos-, az építőmérnök és épület üzemmérnököt nevesít. Litter Nándor: Kielégítő volt a válasz? Dr. Fodor Csaba: Igen. Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek. Javaslom, hogy azokat a kiegészítéseket, mit Papp Péter mondott, illesszük be. Tehát, hogy a nyelv- és a számítástechnikai ismeretek előnyt jelentsenek, illetve a pályázat tartalmazza a Kft. vezetésére és a létesítmény fejlesztésére vonatkozó elképzeléseket is. Így fogadjuk el ezt a pályázati felhívást. A közgyűlés 23 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 53/2006.(II.28.) számú határozat Nagykanizsa megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet a Kanizsa Uszoda kft. ügyvezetői tisztségének betöltésére a határozat mellékletét képező pályázati felhívás – kiegészítve azzal, hogy Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság határozata szerint a nyelvismeret és a számítástechnikai ismeret előnyt jelent, valamint a Kft. vezetésére vonatkozó elképzeléseken kívül a pályázatnak tartalmaznia kell a létesítmény fejlesztésére vonatkozó elképzeléseket is – közzétételével. Felkéri a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottságot, hogy a döntés előtt a pályázatokat - az érvényesen pályázók meghallgatásával - véleményezze. Határidő: 2006. március 5. - a pályázati kiírás közzététele 2006. április 21. - a pályázati eljárás lefolytatásával kapcsolatos előkészítő feladatok ellátása Felelős : Litter Nándor polgármester Papp Péter bizottsági elnök (Operatív felelős: Bodzai Tiborné dr. irodavezető) 30. 2006. évi oktatási intézményi felújítás engedély okiratának elfogadása (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Tárnok Ferenc: 2004-2005-ben elkészült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata intézményvagyonának a felmérése, műszaki állapotok meghatározása. Ebből a dokumentációból kiindulva került végrehajtásra a tavalyi évben az intézmény-felújítási program. Ennek a következő üteméhez érkeztünk. A műszaki állapotok, az igények ismeretében állítottuk össze ezt a listát az oktatási intézményi felújításokról. Azt egyeztettük a szakosztállyal, illetve Polgármester Úrral, és ebből alakult ki ennek a 70 millió Ft-nak a tervezett felosztása. A Rózsa úti Általános Iskolánál még egy 16.450. eFt-os többletforrás rendelkezik, ez a közoktatási feladatellátási-intézményhálózat fejlesztési tervben megfogalmazott gyógypedagógiai módszertani központ kialakítása. Zakó László: Nagyon emlékszem rá, hogy körülbelül három és fél évvel ezelőtt Horváth György képviselőtársammal szócsatát kellett vívni a Hevesi iskola tetőszigetelése ügyében, már akkor jeleztem, hogy nem lesz jó, beázott. Akkor két évvel ezelőtt újra előjött egy beázással ez az iskola. Most olvasom, hogy a főépület II. emelet, aula, tornatermi öltözők beáznak, 8 millió Ft-ot teszünk félre. Ki lesz az, aki beismeri azt, hogy hibázott itt a szigetelés kivitelezőjének kiválasztásakor három évvel ezelőtt? Most 8 millió Ft így megy ki, közben máshol húzogatjuk meg a nadrágszíjat. Tárnok Ferenc: Természetesen, amit korábbiakban elvégeztettünk tetőfelújítási munkálatokban, ezeknél a feladatoknál még él a garancia, nem erről a tetőről van szó, amit akkor megcsináltattunk. Tóth László: A Dr. Mező Ferenc Gimnázium 10 millió Ft-jával kapcsolatban érdeklődnék, hogy nem járunk-e úgy esetleg, mint a Rozgonyi Iskola felújításával kapcsolatban? Mert ott a hőenergetikai szolgáltatás kapcsán be voltak tervezve bizonyos források, és azt felújítjuk teljesen, és reményeim szerint a Dr. Mező Ferenc Gimnáziummal is ilyen terveink vannak. Litter Nándor: Most ott az iskola igazgatója azt kérte, hogy tetőtér beépítés …. Ha azt megcsináljuk, elkezdjük, és a jövő évben befejezzük, akkor egy időre ott nagy munkálatok nem biztos, hogy történnek. Tóth László: Ennek a válasznak nem örültem. A közeljövőben akkor a Dr. Mező Ferenc Gimnázium nem lesz felújítva. Litter Nándor: Az iskolaigazgatóval egyeztettük a programot. Most a legszükségesebb munkálatokat 10 millió Ft-ból elvégezzük, és megkezdjük a tetőtér építését. Akkor lehet még arról dönteni, hogy a hiányzó egyéb munkálatok közül mit végzünk el. Cseresnyés Péter: Számomra az derült ki ebből az előterjesztésből, hogy 70 millió Ft-ot betervezett az önkormányzat ezekre a felújításokra, és ezt osztotta szét a szakosztály. Azt szeretném kérdezni, hogy mennyire felel meg az igényeknek? Mert itt azt hallottuk, hogy az igények figyelembevételével történik a pénzek felosztása. Mennyire felel meg az igényeknek? Egyáltalán az egyes intézményeknél felmerülő igényeket ki tudjuk-e elégíteni? Azokat a javításokat, karbantartási munkákat, amelyek fontosak és felmerültek, ebből el tudjuk-e végezni? Ugyanis nem látok itt olyan iskolaneveket, többet is, amelyeknél vannak gondok, és ennek ellenére ebben az előterjesztésben ezek az oktatási intézmények nem szerepelnek. Litter Nándor: Ez itt nem javítás, karbantartás, ez a munka. Ez felújítási munka. A javítás, karbantartásnak van két másik forrása. Az egyik az IKI-nél, közel 30 millió Ft áll rendelkezésre ezeknek az intézményeknek a javítására, karbantartására, illetve 15 millió Ft van az olyan rendkívüli állapotok elhárítására, ami előadódhat év közben. Tehát ez csak a felújításokra értendő. Cseresnyés Péter: Pontosítok, felújításra értem azt, hogy mennyiben felel meg az ottani igényeknek. Litter Nándor: Nincs olyan szervezet a világon, ahol az összes igényt ki tudják elégíteni. Emellett figyelembe kell venni, hogy megindul a Rozgonyi Iskola teljes körű felújítása év végével, ami több mint 800 millió Ft. Reményeink szerint a Bolyai Iskola teljes rekonstrukciója megvalósul, címzett támogatásként ezt futtatjuk. Tehát a jövő időszaknak – úgy gondolom – az oktatási intézményeknek kell a középpontba kerülni felújítás oldaláról, mert a HSMK-tól elkezdve a mozi, stb. befejeződik, és az oktatási intézményeknél kell most felerősítenünk ezeket a munkálatokat. Tehát ez nem tudja természetesen az összes igényt kielégíteni. Polai József: Úgy emlékszem, hogy az eredeti tervben a Batthyány Gimnázium esetében 15 millió Ft volt, 12 milliót látunk. Ez mitől van? Tárnok Ferenc: Ez a végső anyag, ami idekerült a 70 millió Ft felosztására az oktatási intézmények tekintetében. Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek. Kérem Önöket, hogy fogadjuk el így együtt az engedélyokmányokat. A közgyűlés 23 igen és 1 nem szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 54/2006.(II.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért az alábbi 2006. évi felújítási munkálatok elvégzésével. FELÚJÍTÁSI ELŐIRÁNYZATOK-2006. ÉVI FELHASZNÁLÁSA OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK Előirányzat: 70 000 eFt S.sz. Intézmény megnevezése: Előirányzat: eFt 1. Batthyány Lajos Gimnázium 12 000 2. Dr. Mező Ferenc Gimnázium 10 000 3. Rózsa Úti Általános Iskola 20 000 (+16 450) 4. Péterfy Sándor Általános Iskola 10 000 5. Hevesi Sándor Általános Iskola 8 000 6. Kertvárosi Óvoda Sánc 5 000 7. Rozgonyi Óvoda 5 000 Összesen : 70 000 Felkéri a polgármestert az engedélyokirat aláírására. Határidő: a felújítási munka elvégzésére: 2006. augusztus 30. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető) 31. Javaslat Kovászna testvérvárossal oktatási és szakképzési együttműködésre (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Röst János: Azt javaslom, hogy ezt vegyük le a napirendről, ugyanis úgy gondolom, hogy a kovásznai Polgármester Úrral személyesen is kellene egyeztetni. Vélhetőleg vagy kanizsai delegáció utazik Erdélybe, vagy pedig a Város Napján Ők részt vesznek, és azt követően tárgyalja a közgyűlés. Litter Nándor: Elfogadom. Dr. Pintérné Grundmann Frida: Azért vettük napirendre egyébként ezt az előterjesztést, mert beiratkozások következnek, és nyilvánvalóan tudni kellene, de ha ez egy hónapon belül megtörténik, akkor elvileg még kezelhető. Litter Nándor: Akkor leveszem a napirendi pontok közül, visszavonom. 32. Javaslat Nagykanizsa Városi Monográfia III. kötetének kiadására (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Litter Nándor: Valamennyien tudjuk, hogy a II. kötet elkészült. Gyönyörűen ábrázolja Nagykanizsa múltját 1849-ig. Dr. Pintérné Grundmann Frida: (Összefoglalja az előterjesztésben foglaltakat.) Litter Nándor: Bizottságok részéről támogatás volt. Kérem Önöket, fogadják el a két határozati javaslatot. A közgyűlés 24 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 55/2006.(II.28.) számú határozat 1. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért a Nagykanizsa Városi Monográfia III. kötet kiadásának előkészítésével. Határidő: 2006. május 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető) 2. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a szerkesztő bizottság elnöki teendőinek ellátására Dr. Habil.Kaposi Zoltánt a Pécsi Tudományegyetem docensét a történettudományok kandidátusát és Kunics Zsuzsa és Rábavölgyi Attila nagykanizsai történészeket. Határidő: 2006. május 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető) 33. Tájékoztató az önkormányzat 2005. évi ingatlanértékesítéséről (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Beznicza Miklós: (Röviden ismerteti az előterjesztésben foglaltakat.) Litter Nándor: Bizottságok részéről nincs észrevétel. Hozzászólások nincsenek. Kérem Önöket, hogy fogadjuk el a tájékoztatót. A közgyűlés 18 igen, 3 nem és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 56/2006.(II.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2005. évi tárgyi eszköz értékesítésről szóló tájékoztatót tudomásul veszi. Felelős: Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető) 34. A nagykanizsai Király u. 31. sz. alatti 31/11. hrsz-ú ingatlan telekalakítása és közterületté nyilvánítása (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Dr. Varga Éva: Egy peres ügy kapcsán került napirendre ez az ügy, mégpedig Fenyves Jenő és Dobri Gabriella felperesek által közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt indított per kapcsán. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatát és a Polgármesteri Hivatalt perelte Fenyves Jenő és Dobri Gabriella, méghozzá kártérítési igényüket arra alapították, hogy a tulajdonukban lévő nagykanizsai, Király u. 31. szám alatt található ingatlanok értéke csökkent, mivel a lakások megközelítése közterületről nem lehetséges. A per során próbáltunk megoldást találni ennek az ügynek a kimenetelére, és a bíróság a február 8-ai tárgyaláson felhívta az önkormányzatot, hogy döntsön a kérdésben, és próbáljon megoldást találni a közvetlen közterületi csatlakozásra. Az előterjesztés mellékletét képezte a térképkivonat, ami a jelenlegi állapotot tükrözi, és csatoltunk egy megosztási vázrajzot, ami alapján tervezzük a nagykanizsai 31/11 hrsz-ú ingatlan megosztását. Ez megosztás vezetne végül is arra az eredményre, hogy a Fenyves Jenő és Dobri Gabriella által lakott 31/1 és 31/7 hrsz-ú tömb közvetlen közterületi csatlakozása megvalósulna. Időközben egyeztetés történt a tulajdonostársakkal, tehát a 31/9 hrsz-ú tömb tulajdonosaival, és jegyzőkönyvbe vettük a közös képviselő nyilatkozatát, amely szerint ők a megosztási vázrajz ennek a formájával konkrétan nem értenek egyet. Azzal egyetértenek, hogy az ingatlan megosztásra kerüljön, és az önkormányzati tulajdoni illetőség önálló helyrajzi számon szerepeljen, és közterületté alakuljon, viszont azt kérik, hogy a saját tulajdoni hányaduk ne pontosan úgy szerepeljen a megosztási vázrajzon, ahogy mi elképzeltük, viszont tekintettel arra, hogy a bíróságtól határidőt kaptunk a döntésre, ezért megfogalmaztunk a kiegészítő anyagban egy olyan határozati javaslatot, amit a bíróság felé kívánunk benyújtani, és kérjük az önkormányzatot, hogy döntsön arról, hogy az ingatlan megosztását tervezi, és az önkormányzati tulajdoni illetőség közterületté alakítását. Dr. Szabó Csaba: Vélhetően rossz információ birtokában abban a hiedelembe voltam, hogy ezt a napirendet levesszük a mai közgyűlés napirendjei közül, és ezért az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság nem tárgyalta ezt a napirendet. Litter Nándor: Jegyző úrral egyeztettünk, ezért úgy gondolom, hogy fontos, hogy ebben az ügyben ma döntést hozzunk, tehát valamilyen módon meg kell állapodni az ottani lakókkal az ingatlan megosztásáról annak érdekében, hogy ez az állapot ilyen módon rendeződjön. Tehát egy általános megoldást kellene az ügyben keresni. Kiegészítő anyag kiosztásra került, ennek a határozati javaslat a., b., c., pontját javaslom, hogy fogadjuk el, és ezzel ez az egyeztetési folyamat elindulhat. Cseresnyés Péter: Úgy tudom, hogy az a bizonyos vázrajz szerinti 31/16 hrsz-mal rendelkező terület helyzete is megoldódni látszik. Jól tudom-e? Dr. Varga Éva: Arra utaltam, hogy a tulajdonostársak, akik a 31/9-es tömb lakói, az Ő közös képviselőjük volt benn a hivatalban, és Ő tájékoztatott, hogy a 31/16 hrsz., ami egyébként az Ő osztatlan közös ingatlanuk lenne, Ők azt kérik, hogy mivel 31/10 tulajdonosa, a Vasics Kft. is tulajdonos lenne ebben a 31/16-osban, tőle külön legyenek választva. Ez egyébként elviekben elképzelhető, csak ez nem felel meg ennek a vázrajznak. Dr. Kolonics Bálint: Látom ezt a határozati javaslatot, és azt gondolom, hogy ez a megoldás felé visz minket, és ez egy jó közgyűlési döntés lenne. Megkérdezném, hogy ez a határidő jó, nem késő? Nem tudnánk ezt előbb megtenni? A ma kiosztott anyagot összehasonlítva a már megkapott anyaggal, lényegében annyi különbséget látok, hogy vázrajz nincs előttünk, mert az az elképzelés, ami a megosztásra vonatkozott, a lakókkal nem egyeztethető össze. Ezt nyilván úgy kellett volna megcsinálni, hogy a lakókkal előtte egyeztetni kellett volna, és azután megcsinálni a hivatalban a megosztás tervezetét, most nem estünk volna ebbe a hibába. Így is jó, ha már van konszenzus a lakókkal, ha ez a műszaki és telekalakítási problémákat nem okoz, megosztható, akkor azt gondolom, hogy ezt egy rövidebb határidőn belül a lakókkal egyeztetve készüljön el ez a vázrajz, és valóban kerüljön sor erre a megosztásra, és akkor végre sor kerülhetne a probléma megoldására, csak rövidebb határidőt szabjunk. Litter Nándor: Mennyi időt tudunk vállalni? Dr. Varga Éva: A határidőbe beleszámoltam az építéshatósági eljárás lebonyolítását, illetve annak befejezését. A vázrajz megrendelése és annak elkészülése körülbelül néhány hét, az egyeztetés a tulajdonostársakkal, akkor a Földhivatal záradékolja a változási vázrajzot természetesen soron kívül, mondjuk egy hét alatt, az építéshatóság eljárásra is, ha kérünk soron kívüliséget, akkor egy három hónap esetleg. Litter Nándor: Vegyük kettő a határidőt. Egyeztetések április 30-ig, az egész eljárás lebonyolítására akkor maradhat augusztus 31? Befejeződhet addigra? Dr. Kolonics Bálint: Kell majd a közgyűlés a megosztási vázrajz jóváhagyásához? Litter Nándor: Úgy gondolom, ha megegyezünk a lakókkal, akkor nem kell. Dr. Kolonics Bálint: Tehát nem kell ide visszahozni. Litter Nándor: Ha megegyezünk velük, akkor értelmetlen. Így megfelel, hogy április 30-ig az egyeztetések, október 31-ig – akkor maradjon ez – a szükséges ezt követő eljárások lebonyolítása. Így elfogadható? Dr. Varga Éva: Igen. Szányiné Kovács Mária: Előttem szinte minden elhangzott. Nagyon örülnék, ha ebben ma döntenünk, hogy a határozati javaslat a., b., c., pontját elfogadnánk, és örülök a lerövidített határidőnek is, mert szeretnénk minél előbb játszóteret a Király u. 31-ben. De úgy gondolom, ez még csak az első lépések megtétele ahhoz, hogy ez a terület rendeződjön, de tegyük meg. Cseresnyés Péter: Én is arra biztatnám a közgyűlést, hogy minél előbb hozzuk meg a döntést, tehát ma hozzuk meg a döntést, mert tudomásom szerint el kell indítani a folyamatot. Abban az esetben, ha nem indítjuk el a folyamatot, ha jól tudom, a bíróság szankcionálhatja a késedelmet. Tehát mindenképpen ma döntenünk kell erről a dologról. Dr. Varga Éva: Igen, a bíróság várja az önkormányzat határozatát a február 8-ai tárgyalástól számított 60 napon belül, tehát a mai közgyűlésen dönteni kellene. Litter Nándor: Fenyves Jenő szólni kíván a lakók képviseletében. Fenyves Jenő: Egy félreértést szeretnék tisztázni. Van egy bírósági végzés, ami alapján 20 napon belül az önkormányzatnak nyilatkozni kell, hogy a felperesekkel egyezséget kívánnak-e kötni. A felperes jelen pillanatban én vagyok, Fenyves Jenő és Dobri Gabriella, a két végén lévő társasház egy-egy képviselője. Ez egy precedens per. Ha ez a per eldől valamilyen formában, akkor a többi lakó több pert már nem indíthatnak. Én megküldtem február 20-án az ajánlatomat az önkormányzatnak, nem tudom, hogy kiosztásra került-e. Ha nem került kiosztásra, akkor felolvasnám, és 20 napon belül kell az önkormányzatnak ebben nyilatkoznia, hogy ezt az egyezséget elfogadja-e vagy nem. Amennyiben nem fogadja el az önkormányzat az egyezséget, úgy a továbbiakban ügyvédet fogadok, és akkor ez a költség növekedni fog, mert engem a bíróság már felszólított, hogy a perköltségemet állítsam össze, mivel az önkormányzat vesztes pozícióban van jelenleg. A bíróság arra szólított fel, hogy a benyújtott esetleges változási vázrajz ismeretében kössünk egyezséget. Én az egyezségre tettem javaslatot. Felolvasnám a javaslatot. Odaadtam Jegyző Úrnak és kiosztottam néhány képviselőnek is. Az alperesek által elindított telekosztás és közterületté nyilvánítási eljárás egy éven belül befejeződik, és a felmerült költségeimet – csak az enyémet, a másik felperes részéről nincs, az én perköltségem 77 hónapon keresztül, mert 1999. szeptember 28-án volt az első határozat – 200.000 Ft jelképes összeget jelöltem meg, hogy a várost ne érje kár, ezt kérem megtéríteni, akkor a pertől ellátunk. További az eljárás alatt pedig biztosítják az önkormányzati területrész használatát, illetve parkolást. Ez, amit javaslok, és erre vár választ a bíróság 20 napon belül, mert megküldtem Önöknek ezt az egyezségi ajánlatot, és onnantól számított 30 napon belül kell a bíróságnak ezt benyújtani. A változási vázrajzzal kapcsolatban pedig annyit tudok elmondani, mivel szintén bíróság által megkapott, illetve átadott, hogy a Zala megyei Közigazgatási Hivatal a Zalaegerszeg Megyei Jogú Városát jelölte ki az eljárás lefolytatására, úgyhogy mindennemű módosítás, kérés az Ő feladata, hogy mit kér be, melyik tulajdonosoktól. Az önkormányzatnak csak az a dolga, hogy ezt a változási vázrajzot oda benyújtsa, és abban a pillanatban, hogy benyújtotta, létrejött az egyezség. Mert itt nem csak 40 tulajdonostársról van szó, hanem megindul a telekmegosztás, az összes 83 körülötte lévő tulajdonost is ki kell értesíteni az eljáró hatóságnak, és bárki ellentmond, akkor az egész kútba esett. S azért az a kérésem, mivel két szélső ponton vagyunk felperesek, ha mi most megegyezünk, akkor a többi 83-ra nézve kötelező, mert nem tud indítani újabb pert ez ügyben. Litter Nándor: A kettő nem feltétlenül függ össze. Fenyves Jenő: Mivel két alperes van jelen ügyben, a hivatal, illetve az önkormányzat, a hivatal képviselője a Jegyző úr, illetve az önkormányzat, úgyhogy két egyezséget kell kötnünk, és erre kérnék határozatot, hogy mindegyikről külön-külön legyen megszavazva, hogy az egyezséghez hozzájárulnak, mert a bíróság ezt így kívánja meg. A pert csak azért indítottam, hogy lerendeződjön ez a dolog. 77 hónappal ezelőtt indult. Rengeteg határozat, elképzelés, csere, minden volt, és az önkormányzat jött ki ebből nagyon rosszul, mert több mint 20 millió Ft-os kárt okoztunk ezzel a városnak. 77 hónap alatt volt több egyezség, olyan egyezségről is tudok, hogy amit most megszerzett tulajdont, ha az önkormányzat elcserélte volna egy másik tulajdonra, 10 millió Ft plusz pénzt fizetett volna Németh Ferenc úr. Ez jegyzőkönyvben van az önkormányzatnál lefektetve. Litter Nándor: Ez valamikor régebben lehetett. Fenyves Jenő: Nem régebben, még mielőtt a Magyar utcai ingatlan cseréjéről volt szó, akkor Ő azt kérte, hogy kér a Fő úton egy üzletet, annak az árát kifizeti, odaadja a telket, és pluszban még 10 millió Ft-ot fizet. Litter Nándor: És közben perre ment az önkormányzattal, ugyanúgy, mint ahogy Önök is, hogy felajánlottam, hogy lebonyolítjuk ezt a cserét, amennyiben az összes lakó nyilatkozik, hogy nem mennek perre, és akkor mégis pert kezdeményeztek. Még a Baracskai úr volt ott a Dobri Gabriellával, nem tudom, hogy Ön ott volt-e, ezt az egyezkedést kezdtük ott meg. Fenyves Jenő: ’77-től jóhiszeműen végig az önkormányzat, a város érdekeit szem előtt tartva történt a dolog. Azt kérem, hogy az önkormányzat döntsön egyszer, hogy a kijelölt eljáró hatóságnál megindítja az eljárást 20 napon belül, és az eljáró hatóság dolga beszerezni mindennemű hozzájárulást. Litter Nándor: Ezt már hallottuk. Fenyves Jenő: És a két egyezségre való ….. Litter Nándor: Világos a dolog, akkor állnak el a pertől – a perköltség megfizetése nem feltétele a megosztásban történő megállapodásban, mert ezt Ön összekapcsolja. Fenyves Jenő: Azért egy évet adok, .. 20 napon belül az egyezséget megkötjük. Dr. Kolonics Bálint: Azt szeretném kérni Fenyves úrtól is, mert úgy hallom, hogy itt a 31/9 hrsz-ú társasház lakóközösségével is volt már egyeztetés, közös képviselővel. Úgy tudom, hogy ez a 31/1 .. Tehát azt kérném, hogy a közös képviselőknek szerves része legyen abban, hogy a megosztási vázrajz kialakításánál közreműködnek, illetve már akkor abban segítséget nyújtani, hogy a hozzájáruló nyilatkozatokat, amennyiben valóban minden lakónak az elvárása szerint készül el, ezt majd adják meg, mert ezzel lehet segíteni, hogy mielőbb rendeződjön ez a dolog. Függetlenül attól, hogy most az egyezség a perben létrejön vagy nem, most akkor is olyan irányba menne a megoldás, ami az alapmegoldási javaslat is volt, hiszen akkor is arról beszéltünk, hogy közterületté kell majd nyilvánítani. Most ez lesz a megoldás, a területmegosztás és a közterületté nyilvánítás, de ebben azért kell a lakóknak, a lakóközösségnek is a segítsége. Nem beszélek rá senkik, és le se arról, hogy pereskedjen vagy sem, vagy egyezséget kössön. Az egy más dolog, de a lakóközösség képviselőivel itt azért együtt kell működnünk. Litter Nándor: A perköltséggel kapcsolatosan vannak igazolt költségek? Fenyves Jenő: A bíróság felszólításának megfelelően megküldtem a bíróságnak, illetve az önkormányzatnak is. A bíróság dolga eldönteni, hogy a perköltséget elfogadja-e vagy nem. Ez a bíróságon való megjelenés költségeit nem tartalmazza, mert azt a bírónő saját maga fogja meghatározni, illetve a végzésben két per volt, mer volt előtte is egy per, a másik per költségeit bele se számoltam. Mondtam, ez egy jelképes összeg, 77 hónapon keresztül, ahhoz képest, hogy a város több mint 20 millió Ft-ot fog ezért kifizetni. Kár beszélni erről a bagatell összegről. Litter Nándor: Ugyanez jelentkezik a Dobri Gabriellánál? Fenyves Jenő: Dobri Gabriellának semmiféle perköltségi igénye nincs, csak a peren való megjelenést. Ez a végzésben benne van. Kolonics képviselő úrnak pedig azt tudom válaszolni, hogy a lakóközösség nevében természetesen minden megteszünk, hogy ez közterület legyen. A 31/9 nem társasház, hanem külön van 43 tulajdonosa az udvarnak. Azon kívül van még három személy, akikkel egyáltalán nem lett felvéve a kapcsolat. Litter Nándor: Dr. Varga Évát kérdezem, hogy a lakóközösség nyilatkozhat-e ebben az ingatlanügyben, vagy személyenként kell mindenkinek nyilatkozni? Dr. Varga Éva: Úgy gondolom, ha meghatalmazással járnak el a közös képviselő felé, akkor a közös képviselő eljárhat az Ő nevükben. Cseresnyés Péter: Azt szeretném kérni, hogy a megoldás irányába lépjünk el. Szavazzuk most meg ezt az a., b., c., pontot. Azt látom, hogy különböző kérdések merülnek fel, hogy jogos a 200.000 Ft, nem jogos, vagy ha fenntartják ezek az emberek ezt a pert, előbb-utóbb meg fogják nyerni. Többe kerül a városnak, mint ha most gyorsan nekiállnánk, és megindulna a megegyezés irányába az egész. Litter Nándor: Javaslom, hogy az a., b., c., határozati javaslatokat fogadjuk el így együtt. A határidő módosult. Az egyeztetésekre vonatkozóan április 30., az eljárások lebonyolításával kapcsolatosan október 31. A közgyűlés 23 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Akkor mondhatom azt, hogy a perköltségek megtérítését felvállalja az önkormányzat, maximum 200.000 Ft erejéig? Fenyves Jenő: Ha a mai nap folyamán meg tudunk egyezni, akkor annyi, vagy 20 napon belül, akkor természetesen, mert a továbbiakban én nem akarok bíróságra járni. Ügyvéd fog képviselni, és az a költség pedig 5.000 Ft óránként. Dr. Kolonics Bálint: Javaslom, hogy akkor olyan határozatot hozzunk, hogy amennyiben Polgármester Úr egyezséget kíván kötni, felhatalmazzuk a Polgármester Urat arra, hogy az elfogadott határozat tartalmának megfelelően az egyezséget aláírják, mint peres felek, és ezt közös kérelemmel benyújtják a bíróság felé, mint a Polgármesteri Hivatal, mint peres fél, mind az önkormányzat képviseletében. Litter Nándor: Kérem, hogy ezt mintegy következő határozati javaslatot fogadjuk el. A közgyűlés 24 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 57/2006.(II.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a.) egyetért a Nagykanizsa Király u. 31. sz. alatti 31/11. hrsz-ú ingatlan megosztásával oly módon, hogy önálló helyrajzi számon szerepeljen önkormányzat tulajdoni illetősége, b.) egyetért a nagykanizsai 31/11. hrsz-ú ingatlanból kialakított önkormányzati tulajdonú ingatlan közterületté nyilvánításával, c.) felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére (egyeztetés a tulajdonostársakkal, vázrajz megterveztetése), valamint felhatalmazza a polgármestert az a.)-b.) pontban meghatározott eljárás lebonyolítására. Határidő: lakóközösségekkel történő egyeztetésre 2006. április 30. telekalakítási eljárás lebonyolítására 2006. október 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző) d.) felhatalmazza a polgármestert, hogy az a.)-b.)-c.) pontban megfogalmazottaknak megfelelően kösse meg az egyezséget a felperesekkel, és azt mind az önkormányzat, mind a Polgármesteri Hivatal, mint peres felek képviseletében közös kérelemben nyújtsa be a bírósághoz. Határidő: 2006. március 20. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző) 35. Közigazgatási eljárások során felmerült pénzfizetési kötelezettségek foganatosítása végett szerződéskötés Nagykanizsa közigazgatási területén működő önálló bírósági végrehajtókkal (írásban) Előterjesztő: Dr. Kelemen Marcell jegyző Dr. Kelemen Marcell: Az új közigazgatási eljárásról szóló törvény szerint lehetőség nyílt arra, hogy a közigazgatási határozatokban előírt pénzfizetési kötelezettség behajtására az önkormányzat szerződést kössön bírósági végrehajtókkal. Mi előzetesen tárgyaltunk a nagykanizsai székhelyű három bírósági végrehajtó szolgálattal, akik vállalják ezt a feladatot. Ahhoz, hogy a szerződés megkötésre kerüljön a Polgármester Úr által, az Önök jóváhagyása szükséges. A bírósági végrehajtók által történő pénzfizetési kötelezettség behajtásának több előnye van. Egyrészt az, hogy ez nem terheli a Polgármesteri Hivatal munkáját, másrészt, hatékonyabban és gyorsabban tudnak eljárni, s jelentős költségei ennek nincsenek. Abban az esetben, ha behajthatatlan a követelés, akkor követelésenként 5.000 Ft díjat kérnek az önkormányzattól, illetve a Polgármesteri Hivataltól. Tekintettel a megnövekedett bírságok összegére, a végrehajtási bírság most már magánszemély esetén 500.000 Ft, illetve gazdasági társaság esetén lehet 1 millió Ft is, ezért a hatósági eljárások során lehetőség nyílik arra, hogy a korábbi 10-20.000 Ft-os végrehajtási bírságok helyett, ha valaki nem teljesíti a határozatban foglalt kötelezettségét, akkor jóval magasabb összeget szabjunk ki. Ezeknek a pénzköveteléseknek a behajtása végrehajtók által bőven megteremti a fedezetét ennek a költségnek, másrészt ez bizonyos esetekben plusz bevétel is lehet. Ehhez hozzájárul az, hogy az új jogszabály szerint az eljárási költségek is most már a feleket terhelik, és nem az önkormányzatot, és eljárási költségek, amelyek sok esetben több tízezer vagy akár 100.000 Ft-ra is rúghatnak, ezt be tudnánk hajtani. Javaslom a közgyűlésnek és kérem Önöket, hogy fogadják el ezt a határozati javaslatot. Ezt követően elkészítünk egy szerződéstervezetet, egyeztetve a végrehajtó szolgálatokkal, és ezt nyilvánvalóan az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság jóváhagyását követően Polgármester Úr aláírná. Litter Nándor: Bizottságok részéről van-e eltérő vélemény? Dr. Kolonics Bálint: A bizottsági ülésen is elhangzott, és kérem itt is Jegyző Urat, hogy miután elfogadtuk ezt a határozati javaslatot, és a szerződés is aláírásra került, az nem elegendő ahhoz, hogy megfelelő hatékonysággal működjön a végrehajtókon keresztül ezeknek a kintlévőségeknek a behajtása. Nyilvánvaló, csak úgy éri meg igazán az önkormányzatnak, ha hatékonyabban fog így működni. Ez úgy fog hatékonyabban működni, ha gyakorló jogászok tanácsát is a hivatal megfogadja, és szoros heti, havi kapcsolatot tart fenn az ügyekben a végrehajtókkal. Tehát nem elég az, hogy kiadtuk az ügyet végrehajtásra, és majd lesz belőle valami. A segítséget fogadják el ebben. Litter Nándor: Kérem Önöket, hogy fogadják el a határozati javaslatot. A közgyűlés 22 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 58/2006.(II.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért azzal, hogy az Önkormányzat a Ket. 131. § (2) bekezdése alapján, Nagykanizsa közigazgatási területén működő önálló bírósági végrehajtókkal a közigazgatási eljárások során felmerült pénzfizetési kötelezettségek foganatosítására szerződést kössön. A közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert, hogy az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság jóváhagyását követően a szerződéseket megkösse és aláírja. Határidő: 2006. március 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Kelemen Marcell jegyző) 36. FIDESZ MPSZ nagykanizsai önkormányzati képviselőcsoportjának önálló indítványa a Thury Laktanya értékesítésével kapcsolatos vizsgáló bizottság felállítására (írásban) Litter Nándor: A kezdeményező FIDESZ részéről kíván-e valaki kiegészítést tenni? Dr. Kelemen Marcell: Még mielőtt a vita elkezdődik, azt szeretném elmondani, hogy amennyiben döntenek az ad hoc bizottság létrehozásáról, kérem, szíveskedjenek pontosan megjelölni azt a feladatot, amit a bizottságnak el kell látnia, illetve rögzíteni kell a teljesítés határidejét a hatályos SZMSZ-ünk szerint. Dr. Kolonics Bálint: Annyit szeretnék elöljáróban elmondani, hogy amennyiben Szabó Csaba képviselőtársam ismerteti az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság határozatot, az előrébb viszi a dolgokat, és nem szeretném azt megismételni. Ott pontosításra került a határozati javaslat a döntés mellett. Dr. Szabó Csaba: Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság az előterjesztést megtárgyalta. Kolonics Bálint képviselő úr az indítvány határozati javaslatát a következőképpen módosította: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése három tagú vizsgáló bizottságot állít fel, melynek feladata, hogy megvizsgálja a Thury laktanya területének értékesítése – figyelembevéve a Dalessa Kft. ajánlatát is – megfelelt-e a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LV. törvénynek, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének az önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás szabályairól és a tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 10/2003. számú rendeletének, a Szervezeti és Működési Szabályzatban foglaltaknak, valamint adjon arra a kérdésre választ, hogy az önkormányzat gazdasági érdekei sérültek-e. Ezen módosítási indítványt is megtárgyalva, a bizottság 1 igen és 3 nem szavazattal a javaslatot elutasította. Röst János: Az előterjesztés nem felel meg az SZMSZ 13. § 7. pontjának. Kérném név szerint felsorolni, hogy kik voltak a kezdeményezők, mert így, mint képviselőcsoport nem jogosult beterjeszteni. Litter Nándor: Ezt technikai dolognak tartom. Cseresnyés Péter: Felsorolja a frakció tagjait? Röst János: Nem, mert öten írták alá, és hatan vannak a frakcióban. Dr. Kelemen Marcell: Az a. pontban az van, hogy a közgyűlés tagjai, vélhetően ebben a közgyűlés tagjai … Dr. Fodor Csaba: Nyilvánvaló azt gondolom, hogy nem szívesen támogatnék semmiféle ilyen vizsgálódást, különösen most, ebben az időszakban, amiben most élünk, de abban van valóság, hogy a városban bizonyára megfelelő érdekek okán ez a Thury laktanya területértékesítés nem kívánt jelzőkkel és nem is valós jelzőkkel vélhetően azért terjeng a nép között. Tehát valamifajta magyarázatot erre azért adni kell. Azt gondolom, hogy aki érintett ebben az ügyben, annak talán azt kellene felvállalni, hogy rendben van, figyelembevéve azt a javaslatot, amit Dr. Szabó Csaba képviselő úr, és ugyan nem kapta meg a többséget, de az egy korrekt javaslatnak tűnik számomra, vizsgáljuk meg, nézzük meg, és utána pedig számoljunk be arról, hogy ebben volt-e hiba, ha volt, akkor ki hibázott, ha nem volt hiba benn, akkor pedig nem volt benn hiba, de ezt mondjuk ki. Erre a közgyűlés jogosult. Ebben az eljárásban, amit magam egyébként nagyon sokszor, de a közgyűlés és zárt ülésen is szóban is, írásban is kifogásoltam, azt gondolom, ebben az eljárásban voltak hibák. Ezeket a hibákat tárjuk fel, nem azért, hogy a múltba tekintgessünk, és újra böködjük meg egymást, hanem azért, hogy a hibákból a kellő tapasztalatot levonva okuljunk, és a következőben ezek a hibák ne forduljanak elő az önkormányzat működése során. Ez az elérendő célom nekem ezzel az egésszel. Tehát azt kérem, hogy a közgyűlés legyen bölcs, döntsön, hogy igen, nézzük meg, hogy valóban helyesen jártunk-e el akkor, amikor bizonyos döntéseket meghoztunk, vagy nem. Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek. Egy megjegyzést hadd tegyek hozzá. Én minden dokumentumot, ami ebben az ügyben – személyes találkozások az ügyben nem voltak, csak levélben történt érintkezés – keletkezett, az önkormányzat rendelkezésére bocsátottam. Ezt követően a Dalessa Kft. részére felajánlottunk más ingatlanokat, ami a város területén megvásárolható lenne. Erre nem reagált azóta. Nem igazolta, hogy rendelkezik ezekkel a forrásokkal, tehát teljesen egészében úgy gondolom, hogy mindenki számára minden információ rendelkezésre állt és áll is. Az 1. határozati javaslat az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság javaslatának megfelelően, amit Dr. Szabó Csaba ismertetett, tehát Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése három tagú vizsgáló bizottságot állít fel, és azt, amit elnök úr elmondott. Erről szavazunk először. A közgyűlés 9 igen, 13 nem és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el és a következő határozatot hozza: 59/2006.(II.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem ért egyet a FIDESZ MPSZ nagykanizsai önkormányzati képviselőcsoportjának a Thury Laktanya területértékesítését vizsgáló bizottság felállítására vonatkozó önálló indítványával. Litter Nándor: Így a 2. pontról, a bizottság tagjairól nem kell szavaznunk. Zárt ülés A zárt ülésen elhangzott hozzászólásokat, javaslatokat és döntéseket a zárt ülésről készített külön jegyzőkönyv tartalmazza. A közgyűlés 60/2006.(II.28.) – 63/2006.(II.28.) számú határozataival egyedi államigazgatási ügyekben döntött. Litter Nándor: Bejelentem, hogy közgyűlésünk a mai napon határozatával a Szavazatszámláló Bizottság tagjait és póttagjait megválasztotta, és ennek megfelelően az előkészületek megindulhatnak. Javaslat a Szavazatszámláló Bizottságok tagjainak, póttagjainak megválasztására 64/2006.(II.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a választási eljárásról szóló 1997. évi C. tv. 23.§. (1) bekezdésében foglaltak alapján Nagykanizsa Megyei Jogú Városban működő szavazatszámláló bizottságok tagjainak és póttagjainak az alábbi személyeket választja meg 1. számú szavazókör: Palini Általános Iskola, Alkotmány u. 81. 1. Tagok: Seres Zoltán Nk. Alkotmány u. 126/a. 2. Pirbus Lászlóné, Nk. Magvető u. 4. 3. Tálos Erzsébet Nk. Garay u. 16/a. 4. Póttagok: Horváth Lászlóné Nk. Hársfa u. 16/1. 5. Magyar Jánosné Nk. Lazsnak u. 19. 6. Csonka Ferenc Nk. Hársfa u. 1. 2. számú szavazókör: Palini Általános Iskola, Alkotmány u. 81. 1. Tagok: Paizs Tiborné, Nk. Szálfa u. 14. 2. Töreki Sándor Nk. Felsőerdő u. 80. 3. Major Györgyné Nk. Kalász u. 25. 4. Póttagok: Dolmányos Diána Nk. Hársfa u. 16/1. 5. Barta Brigitta Nk. Felsőerdő u. 99. 6. Dienes Lajos Nk. Felsőerdő u. 8. 3. számú szavazókör: Közútkezelő Kht., Magyar u. 158. 1. Tagok: Paizs Tibor, Nk. Szálfa u. 14. 2. Zsiga Edit Nk. Hársfa u. 1. 3. Molnár János Nk. Hársfa u. 17. 4. Póttagok: Soós Edina Nk. Garay u. 2/B. 5. Pávlich Richárd Nk. Garay u. 1/B. 4. számú szavazókör: Zala Patyolat, Magyar u. 86. 1. Tagok: Ecsediné Cinki Tünde Nk. Dózsa Gy. u. 7. 2. Horváth Géza Nk. Garay u. 16/A. 3. Soós Nóra Katalin Nk. Dózsa Gy. u. 87/A. 4. Póttagok: Kárász Mihályné Nk. Corvin u. 12. 5. Varga Gyuláné Nk. Kinizsi u. 90. 6. Zombori Katalin Nk. Garay u. 14/A. 5. számú szavazókör: Zala Volán, Virág Benedek u. 4. 1. Tagok: Balogh Imre, Nk. Dózsa u. 18. 2. Varga Józsefné, Nk. Egry J. u. 8. 3. Pávlicz József Nk. Garay u. 1/B. 4. Póttagok: Németh László Nk. Garay u. 9/B. 5. Farkas Gyuláné Nk. Garay u. 11/B. 6. számú szavazókör: FERR-TIPP Kft., Egry J. u. 1. Tagok: Szabó Attiláné Nk. Dózsa Gy. u. 115/B. 2. Stockinger Lászlóné Nk. Űrhajós u. 14/10. 3. Németh Renáta Nk. Honvéd u. 2/A. 4. Póttagok: Kárász Mihály Nk. Corvin u. 12. 5. Krasznai Anikó Nk. Petőfi u. 112. C/4. 7. számú szk.: Zeneiskola, Sugár u. 18. 1. Tagok: Vastagné Soós Hajnalka Nk. Dózsa Gy. u. 91. 2. Kárász Ildikó Nk. Corvin u. 12. 3. Horváth József Nk. Fő út 23. 4. Póttagok: Horváth Józsefné Nk. Fő út 23. 5. Gaál József Nk. Hunyadi u. 33-35. C/fsz. 8. számú szavazókör: Idősek Klubja, Corvin u. 2. 1. Tagok: Nyakas István, Nk. Magyar u. 25. 2. Sorok Ferenc, Nk. Berzsenyi u. 1/C. 3. Vurczer Jánosné Nk. Kölcsey u. 4-6. 4. Póttagok: Ecsedi Sándorné Nk. Sugár u. 2/B. 5. Biharvári Józsefné Nk. Zrínyi u. 20/C. 9. számú szavazókör: Zeneiskola, Sugár u. 18. 1. Tagok: Janzsó Andrea Nk. Kinizsi u. 69. 2. Dr. Gáspár Ferencné Nk. Hunyadi u. 33-35. 3. Farkas Róbertné Nk. Rákóczi u. 1/B. 4. Póttagok: Kriston Józsefné Nk. Magyar u. 2/A. 5. Orbán Imréné Nk. Berzsenyi u. 6/B. II. em. 6. Bene Lászlóné Nk. Corvin u. 10/D. 10. számú szk.: Zsigmondy-Széchenyi Szakképző Iskola, Hunyadi u. 18. 1. Tagok: Boha Józsefné, Nk. Berzsenyi 7/A. 2. Papp Józsefné Nk. Berzsenyi u. 6/B. 3. Boha Kálmánné, Nk. Rákóczi u. 96. 4. Póttagok: Koronczi József Nk. Platán sor 7/A. 5. Farkas István Nk. Kölcsey u. 4-6. II/10. 11. számú szavazókör: Rozgonyi úti Általános Iskola, Rozgonyi u. 25. 1. Tagok: Tamási Zsófia Nk. Berzsenyi u. 4/A. 2. Vajda Bernadett Nk. Dózsa Gy. u. 115/a. 3. Fuksz Csaba Nk. Corvin u. 4/C. II/5. 4. Póttagok: Farkas Istvánné Nk. Kölcsey u. 4-6. II/10. 5. Kárász Anikó Nk. Corvin u. 12/D. 6. Horváth Györgyné Nk. Arany J. u. 18. 12. számú szavazókör: Tűzoltó Laktanya, Kossuth tér 25. 1. Tagok: Németh Tibor, Nk. Bajza u. 12. 2. Kis-Gergely József Nk. Teleki u. 3. 3. Nagy Hajnalka Nk. Bajza u. 15. 4. Póttagok: Ruszka Károly Nk. Ady u. 14/c. 5. Somogyi Szabolcs Nk. Kodály Z. u. 4/C. II/8. 13. számú szavazókör: Dr. Mező F. Gimnázium, Platán sor 3. 1. Tagok: Bálint Angéla Nk. Platán sor 12. 2. Kahotek Ferencné Nk. Platán sor 5/A. 3. Kristóf Anna Nk. Platán sor 7. 4. Póttagok: Kovács Józsefné Nk. Bartók B. u. 7. 5. Juhász István Nk. Platán sor 9/C. 14. számú szavazókör: Dr. Mező F. Gimnázium, Platán sor 3. 1. Tagok: Hóborné Vincze Teréz, Nk. Platán sor 10/A. 2. Árvainé Tarsoly Mariann Nk. Platán sor 9/A. 3. Balogh József Nk. Városkapu krt. 11/C. I/2. 4. Póttagok: Süléné Jakab Ildikó Nk. Teleki u. 7. 5. Brém Veronika Nk. Teleki u. 64. 15. számú szavazókör: Péterfy S. Ált. Iskola, Attila u. 2. 1. Tagok: Somogyi Istvánné, Nk. Rózsa u. 15. 2. Bolla Lászlóné, Nk. Kisfaludy u. 2. 3. Gór Ferencné Nk. Toldi u. 17. 4. Póttagok: Balczer Mihályné Nk. Attila u. 10. 5. ifj. Gór Ferencné Nk. Irtás u. 3. 16. számú szavazókör: Péterfy S. Ált. Iskola, Attila u. 2. 1. Tagok: Steinhardt Dénes, Nk. Attila u. 6. 2. Krampek Györgyi Nk. Péterfai u. 1/C. 3. Horváth Gábor Nk. Kisberki u. 9. 4. Póttagok: Takács Ferencné Nk. Fő u. 4. 5. Lehota Jánosné Nk. Attila u. 2. 17. számú szavazókör: Rózsa úti Ált. Iskola, Rózsa u. 9. 1. Tagok: Horváth Istvánné Nk. Kisberki u. 19. 2. Jakab Tamásné Nk. Irtás u. 28. 3. Balla Ferenc, Nk. Rózsa u. 15. 4. Póttagok: Lakatos Péterné Nk. Platán sor 4. 5. Helyes Zsuzsanna Nk. Liszt F. u. 8/B. IV/2. 18. számú szavazókör: Kőrösi Cs. Sándor Ált. Iskola, Csokonai u. 1. 1. Tagok: Fenyves Ferencné, Nk. Bartók B. u. 12. 2. Drégely-Kis Vincéné Nk. Kodály Z. u. 7. VII/35. 3. Dr. Szabó Ernőné Nk. Platán sor 8. 4. Póttagok: Farkas Zoltán Nk. Kazanlak krt. 3. 5. Novákné Fleskó Margit Nk. Rózsa u. 15. 19. számú szavazókör: Kőrösi Cs. Sándor Ált. Iskola, Csokonai u. 1. 1. Tagok: Pergel Krisztina, Nk. Bartók B. u. 3. 2. Kosztelnik Lászlóné Nk. Kodály Z. u. 7. 3. Deák Gáborné Nk. Rózsa u. 4. 4. Póttagok: Halmosné Horváth Zsuzsanna Nk. Hevesi u. 1/E. 5. Decskó Józsefné Nk. Kodály Z. u. 7. 6. Nemes Mária Nk. Bartók B. u. 8. 9/2. 20. számú szavazókör: Péterfy Általános Iskola, Rózsa u. 9. 1. Tagok: Szakony György, Nk. Kodály u. 4/B. 2. Berky Dezsőné, Nk. Teleki u. 17. 3. Zömbik Sándor Józsefné Nk. Kodály Z. u. 7. 4. Póttagok: Ferenc András Nk. Teleki 9/A.III.10. 5. Lukács Zoltán Nk. Irtás u. 32. 21. számú szavazókör: Hevesi S. Ált. Iskola, Hevesi u. 2. 1. Tagok: Kercsmaricsné Kövendi Ibolya Nk. Nyírfa u. 13/2. 2. Birkás Zoltánné Nk. Rózsa u. 18/D. 3. Lancsák József Nk. Fenyő u. 17. 4. Póttagok: Nagy Zita Nk. Zemplén Gy. u. 3/B. VII/43. 5. Marton Boldizsárné Nk. Kodály Z. u. 4. B. lh. 6. Perkó László Nk. Kazanlak krt. 12/C. 22. számú szavazókör: Rózsa úti Ált. Iskola, Rózsa u. 9. 1. Tagok: Huszicsné Erdősi Erzsébet Ibolya Nk. Kazanlak 11/B. 2. Takácsné Horvát Erika Nk. Rózsa u. 14. 3. Horváth Györgyné Nk. Platán sor 5/A. 4. Póttagok: Böcskei Andrienn Nk. Rózsa u. 20. 5. Kálóczi István Nk. Munkás u. 2/A. II/8. 6. Hadnagy Gertrúd Nk. Kazanlak krt. 12/C. 23. számú szavazókör: Hevesi S. Ált. Iskola, Hevesi u. 2. 1. Tagok: Igri Józsefné Nk. Péterfai u. 37/C. 2. Godinek László Nk. Balaton u. 17. 3. Süle Ildikó Nk. Munkás u. 1/A. 4. Póttagok: Horváth József Nk. Zemplén Gy. u. 9/A. 5. Betlehem Attila Nk. Péterfai u. 5. 24. számú szavazókör: Hevesi S. Ált. Iskola, Hevesi u. 2. 1. Tagok: Póka Lászlóné, Nk. Kazanlak krt. 2/C. 2. Göntérné Soós Hajnalka Nk. Kalmár u. 7/F. 3. Zelovichné Lukács Erika Nk. Kazanlak krt. 4. 4. Póttagok: Pusztai Gyöngyi Nk. Kazanlak krt. 12/C. 5. Császár Györgyi Nk. Munkás u. 7/B. IV/13. 6. Tóthné Hegedűs Erzsébet Nk. Kazanlak krt. 12/C. 25. számú szavazókör: Péterfy Általános Iskola, Rózsa u. 9. 1. Tagok: Lackenbacher Péterné Nk. Zemplén u. 7/B. 2. Munkácsi Zsolt Nk. Csokonai u. 8/C. IV/2. 3. Csuha Krisztina Nk. Zemplén Gy. u. 7/B. 4. Póttagok: Vörös Antalné Nk. Zemplén Gy. u. 5/A. 5. Beke Gáborné Nk. Rákóczi u. 73. 26. számú szavazókör: Hevesi S. Ált. Iskola, Hevesi u. 2. 1. Tagok: Tóth Ferenc Nk. Kazanlak krt. 12/C. 2. Torma Lászlóné Nk. Péterfai u. 3. H. lp. III/6. 3. Gábor Erika Nk. Kazanlak krt. 4/D. 4. Póttagok: Horváth Józsefné Nk. Zemplén Gy u. 9/A. 5. Szabó Krisztina Nk. Kazanlak krt. 14. 27. számú szavazókör: Hevesi S. Ált. Iskola, Hevesi u. 2. 1. Tagok: Kötő Edit Anna Nk. Péterfai u. 9/F. 2. Gabnai Sándor, Nk. Péterfai u. 1/C. 3. Horváth Józsefné Nk. Kodály Z. u. 4/a. III/9. 4. Póttagok: Nánási Zoltánné Nk. Városkapu krt. 1. 5. Gyenes Ágnes Nk. Városkapu krt. 2/C. 6. Horváth Csaba Nk. Városkapu krt. 5/C. II/9. 28. számú szavazókör: Hevesi Sándor Általános Iskola, Hevesi u. 2. 1. Tagok: Szécsényi István, Nk. Péterfai u. 11/C. 2. Halász László Nk. Városkapu krt. 5/A. 3. Horváth Zoltán Nk. Városkapu krt. 5/C. 4. Póttagok: Halmos Ildikó Nk. Városkapu krt. 2. 5. Horváth Ferencné Nk. Rózsa u. 19/C. 29. számú szavazókör: Fiókkönyvtár (Szolgáltatóház), Hevesi u. 6. 1. Tagok: Ferencz Mihály Nk. Péterfai u. 5/a. 2. Osváth Sándorné, Nk. Péterfai u. 11/B. 3. Horváth Lajosné Nk. Városkapu krt. 8/C. 4. Póttagok: Szabóné Horváth Erzsébet Nk. Petőfi u. 112/b. 5. Keppel Julianna Nk. Munkás u. 4/B. 30. számú szavazókör: Kultúrterem Bagola, Bagoly u. 15. 1. Tagok: Horváth Miklós Nk. Új Élet u. 41. 2. Gether Lászlóné Nk. Bagoly u. 65. 3. Kercsmarics Edina Nk. Csalogány köz 7. 4. Póttagok: Reich Katalin Nk. Szekeres J. u. 26/A. 5. Gyurcsó László Nk. Városkapu krt. 9/B. 31. számú szavazókör: Sánc Klubhelyiség, Kaposvári u. 11. 1. Tagok: Gelencsér Lászlóné Nk. Bagoly u. 71. 2. Ferencz Tibor Nk. Kaposvári u. 50. 3. Rigla Rita Nk. Ilona u. 1/B. 4. Póttagok: Sánta Csaba Nk. Nagyváthy u. 1. 5. Polainé Mihovics Andrea Nk. Postakert u. 37/A. 6. Szollár Józsefné Nk. Szabadhegy u. 47. 32. számú szavazókör: Idősek Otthona, Teleki u. 25. 1. Tagok: Lancsák Lajos László, Nk. Téglagyári u. 19. 2. Hilcz Istvánné, Nk. Kaán Károly u. 6. 3. Gerencsér Györgyné Nk. Levente u. 1/A. 4. Póttagok: Pilczer Péter Nk. Teleki u. 86. 5. Tomori Etelka Nk. Teleki u. 1. 6. Fülöp Zoltán Nk. Szekeres J. u. 55/A. 33. számú szavazókör: Dr. Mező F. Gimnázium, Platán sor 3. 1. Tagok: Csizmadia Ferenc, Nk. Szekeres J. u. 35. 2. Gerencsér György Nk. Levente u. 1/A. 3. Csima Gyula Nk. Levente u. 1/A. 4. Póttagok: Horváth Rita Nk. Csokonai u. 4/A. 5. Tábori Imre Nk. Teleki u. 9/B. IV/14. 34. számú szavazókör: Zrínyi Miklós Általános Iskola, Zrínyi M. u. 38. 1. Tagok: Ivády Árpádné, Nk. Ady u. 5. 2. Fartig Ferencné, Nk. Csengery u. 27. 3. Bakonyi Györgyné Nk. Fő út 10-12. 4. Póttagok: Óvári Elvira Nk. Báthory u. 8. 5. Géczi Violetta Nk. Erzsébet tér 2. 6. Ebergényi Józsefné Nk. Batthyány u. 10. 35. számú szavazókör: Zrínyi Miklós Általános Iskola, Zrínyi M. u. 38. 1. Tagok: Ebergényi József, Nk. Batthyány u. 10. 2. Kónya István, Nk. Kisfaludy u. 17/B. 3. Pucsák Katalin Nk. Sugár u. 1. 4. Póttagok: Aranyás Gabriella Nk. Ady u. 12. 5. Eklerné Tánczos Mária Nk. Csengery u. 1. 6. Lakatos Szilvia Nk. Herman O. u. 2. I/9. 36. számú szavazókör: Bolyai Általános Iskola, Erzsébet tér 9. 1. Tagok: Tüske Tibor, Nk. Csengery u. 10/D. 2. Temesi Róbert Nk. Árpád u. 45. 3. Id. Ferincz Jenő Nk. Báthory u. 3. 4. Hajnal Gábor Nk. Fő út 10-12. 5. Bakonyi György Nk. Fő út 10-12. 6. Németh Attila Nk. Fő út 10-12. 37. számú szavazókör: Thury György SZKI, Zárda u. 2. 1. Tagok: Temesi Józsefné Nk. Erdész u. 27. 2. Fenyvesi János Nk. Nagyváthy u. 3/B. 3. Artner Attila Nk. Csokonai u. 4/A. 4. Póttagok: Tánczosné Müller Szilvia Nk. Király u. 31/J. 5. Czinki Ferencné Nk. Király u. 39/B. 38. számú szavazókör: Kodály Zoltán Művelődési Ház, Csengery u. 67. 1. Tagok: Mátrai Károly Nk. Csányi u. 30. 2. Lakatos Anna Nk. Ady u. 5. 3. Mónai Zsuzsanna Nk. Zárda u. 5. 4. Póttagok: Herbán Szabolcs Levente Nk. Erdész u. 33/A. 5. Szabó Béla Nk. Csányi u. 21. 39. számú szavazókör Vécsey Általános Iskola, Vécsey u. 6. 1. Tagok: Vida Attila Nk. Olaj u. 25. 2. Gerencsér Lajos Nk. Csengery u. 117. 3. Koller Istvánné Nk. Csengery u. 46. 4. Póttagok: Zsiga Lajos Zsolt Nk. Csengery u. 117/18. 5. Feketéné Ország Julianna Nk. Széchenyi tér 12. 40. számú szavazókör: Kodály Zoltán Művelődési Ház, Csengery u. 67. 1. Tagok: Mátai Erika Nk. Csengery u. 89/A. 2. Kulcsár Julianna, Nk. Csengery u. 91. 3. Sárkány Szilveszter, Nk. Csengery u. 91. 4. Póttagok: Amfer András Nk. Pityer u. 14/A. 5. Rezsőfi Tamás Nk. Határőr u. 18. 41. számú szavazókör: Mindenki Háza, Kápolna tér 12. 1. Tagok: Imre Béla Nk. Bocskai u. 6/c. 2. Déri Istvánné, Nk. Iskola u. 25. 3. Kovács Szilvia Nk. Szentendrei u. 19. 4. Póttagok: Riersch Zoltán Nk. Csengery u. 88. 5. Király Tiborné Nk. Bocskai u. 9/A. 42. számú szavazókör: Mindenki Háza, Kápolna tér 12. 1. Tagok: Kiss Józsefné Nk. Kápolna tér 19/A. 2. Iványi Lászlóné Nk. Iskola u. 29. 3. Szekér Tünde Nk. Zemplén Gy. 1/B. 4. Póttagok: Tislerics Attila Fülöp Nk. Nagyváthy u. 1. 5. Iványi László Nk. Iskola u. 29. 43. számú szavazókör: Általános Iskola, Nagyrác u. 26. 1. Tagok: Magasdi Istvánné, Nk. Pivári u. 78. 2. Glavák Károly, Nk. Dobó u. 44. 3. Ebergényi Zoltánné, Nk. Pivári u. 116. 4. Póttagok: Bencze Gabriella Nk. Nagyrác u. 75. 5. Gyergyák György Nk. Nagyrác u. 29. 44. számú szavazókör: Általános Iskola, Nagyrác u. 26. 1. Tagok: Dr. Karosi Zoltán, Nk. Nagyrác u. 29/A. 2. Pálfi Pálné, Nk. Dobó u. 5. 3. Zsován Lajosné Nk. Nagyrác u. 22/A. 4. Póttagok: Csiszárné Müller Andrea Nk. Liszt F. u. 2/A. III/3. 5. Farkas Tiborné Nk. Nagyrác u. 23. 45. számú szavazókör: Móricz Zs. Művelődési Ház, Hajgató S. u. 1. 1. Tagok: Póczak Attiláné Nk. Nagyrác u. 50/A. 2. Pálfi Pál Nk. Dobó u. 5. 3. Benczik Ferenc Nk. Pivári u. 94. 4. Póttagok: Horváth Zsuzsanna Nk. Bajcsy-Zsilinszky u. 81/A. 5. Németh Ferencné Nk. Bajcsy-Zsilinszky u. 46. 6. Husz Józsefné Nk. Templom tér 2. 46. számú szavazókör: Általános Iskola, Bajcsy-Zsilinszky u. 67. 1. Tagok: Koczfán Lajosné Nk. Pivári u. 15. 2. Hartainé Bobay Éva Nk. Varasdi u. 61. 3. Knausz József Nk. Hajgató S. u. 23. 4. Póttagok: Tulman Gézáné Nk. Bajcsy-Zsilinszky u. 75. 5. Szak Jenő Nk. Bajcsai u. 17. 47. sz. szavazókör: Polgármesteri Hiv. Kirendeltsége, Szent Flórián tér 30. 1. Tagok: Bukovics László Nk. Szepetneki u. 31. 2. Borsos Józsefné Nk. Szent Flórián tér 23. 3. Flinger Tamás Nk. Rozmaring u. 50. 4. Póttagok: Rácz Katalin Nk. Rozmaring u. 32/a. 5. Horváth Lászlóné Nk. Cigány u. 7. 48. számú szavazókör: Kultúrterem, Törökvári u. 65. 1. Tagok: Somfalvi Csabáné Nk. Törökvári u. 3. 2. Andri Zoltánné, Nk. Törökvári u. 16. 3. Bányai Erzsébet, Nk. Törökvári u. 73. 4. Póttagok: Tanberger Miklósné Nk. Törökvári u. 1. 5. Kisvargáné Farkas Hajnalka Nk. Törökvári u. 18. Felkéri a jegyzőt a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: folyamatos Felelős : Dr. Kelemen Marcell jegyző Zárt ülés A zárt ülésen elhangzott hozzászólásokat, javaslatokat és döntéseket a zárt ülésről készített külön jegyzőkönyv tartalmazza. A közgyűlés 65/2006.(II.28.) – 72/2006.(II.28.) számú határozata később kerül kihirdetésre. Litter Nándor polgármester más tárgy és hozzászólás nem lévén az ülést 15.20 órakor bezárta. (Az ülésről készült hangfelvétel alapján ezen jegyzőkönyv a hozzászólások lényegét tartalmazza.) K. m. f. Dr. Kelemen Marcell Litter Nándor jegyző polgármester |