* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
818.48 KB | |
2006-07-06 08:53:15 | |
Nyilvános 361 | 1116 | A közgyűlési jegyzőkönyvek és mellékleteik 1990 novemberétől kezdve papírformátumban elérhetőek a Halis István Városi Könyvtárban, a helyismereti részlegen. | 1-6/2006. NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2006. MÁRCIUS 28-I SOROS NYÍLT ÜLÉSÉRŐL 72/2006.(II.28.)-utólag kihirdetve 73/2006.(111.28.) - 90/2006. (III.28 . ) 17/2006. (III.28. ), 18/2006.(III.31), 19/2006. (IV.11. ) 20/2006. (III.30. ), 21 /2006. (III.30. ) JEGYZŐKÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2006. március 28-i (Kedd) 9.00 órakor tartott soros nyílt üléséről. Vasemberház, Díszterem (Nagykanizsa, Erzsébet tér 1-2.) Bicsák Miklós, Budai István, Dr. Csókai Iván, Cseresnyés Péter, Cserti Tibor, Csordásné Láng Éva, Dr. Fodor Csaba, Gelencsér Gábor, György Pál, Halász Gyula, Dr. Horváth György, Kereskai Péter, Dr. Kolonics Bálint, Litter Nándor, Nagy József, Papp Nándor, Papp Péter, Polai József, Röst János, Sajni József, Scháb György, Stróber Gábor, Dr. Szabó Csaba, Szányiné Kovács Mária, Tóth László, Vargovics Józsefné, Zakó László képviselők Tanácskozási joggal megjelentek: Dr. Kelemen Marcell jegyző, Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző, Fehérvölgyi Szabolcs kabinetvezető, Dabi Gabriella osztályvezető, Dr. Nemesné dr. Nagy Gabriella osztályvezető, Partiné Dr. Szmodics Györgyi osztályvezető, Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető, Simánné Mile Éva osztályvezető, Szamosi Gábor osztályvezető, Tóthné Krémer Mária mb. osztályvezető, Bodzai Tiborné dr. irodavezető, Palángi Krisztina irodavezető, Somogyi Ottó irodavezető, Beznicza Miklós irodavezető, Tárnok Ferenc irodavezető, Dervalits Balázs ügyintéző, Gáspár András VIA Kanizsa Kht. ügyvezetője, Ring Balázs Közterület Felügyelet Vezetője Litter Nándor: Tisztelettel köszöntöm a megjelenteket. Megállapítom, hogy a közgyűlés határozatképes. Ki nem hirdetett határozat kihirdetése következik: Előzetes mérlegbeszámoló a VIA Kanizsa Kht. 2005. évi tevékenységéről 72/2006.(11.28.) számú határozat 1. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a VIA Kanizsa Városüzemeltető Kht. részére működési célra, visszafizetési kötelezettség nélkül 20.000 e Ft tőketartalékot, jegyzett tőke emelésre 250 e Ft-ot ad át, melynek forrásául az egyéb beruházási hitelt jelöli meg. Ajegyzett tőke emelést a cégbíróságon be kell jegyeztetni. Határidő: 2006. április 30. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Tóthné Krémer Mária osztályvezető Gáspár András ügyvezető) 2. A VIA Kanizsa Kht. fejlesztéseket csak a jóváhagyott 2006. évi üzleti tervben meghatározott célokra és összegben végezhet. Határidő: 2006. december 31. Felelős : Gáspár András ügyvezető A napirendi pontoknál szeretném javasolni, mivel itt van a megyei rendőrfőkapitány úr, dandártábornok úr és az volt a kérése - más egyéb programok miatt el kell mennie –, hogy a napirendi pontok előtt hallgassuk meg a 22-es napirendi pontot. Kérem, hogy ez majd a napirendi pontok szavazásánál fogadják el. A meghívóban nem szereplő alábbi napirendek napirendre vétele: Átmeneti változtatási tilalom elrendelése a Szabályozási Terv és Helyi Építési Szabályzat jóváhagyásáig (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester ¨ az előterjesztés 2006. március 24-én került kiküldésre · Javaslat a hulladéklerakóban keletkező gázok hasznosításához szükséges közbeszerzési eljárás megindítására (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester ¨ az előterjesztés 2006. március 24-én került kiküldésre ¨ A Dráva-Mura Térségfejlesztő Eurorégió Kht. vezető tisztségviselőinek megválasztása (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester (Javaslat zárt ülés tartására.) ¨ az előterjesztés 2006. március 24-én került kiküldésre A meghívóban szereplő, alábbi előterjesztéshez van kiegészítés: 1. Polgármesteri tájékoztató (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester ¨ két kiegészítő anyag 2006. március 24-én került kiküldésre (kovásznai utazással kapcsolatos határozati javaslat, tájékoztató adatok) ¨ egy kiegészítő anyag a közgyűlés előtt került kiosztásra (elővásárlási joggal kapcsolatos határozati javaslat) 7. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2006. évi Közbeszerzési Tervének tartalmára (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester ¨ egy kiegészítő anyag a közgyűlés előtt került kiosztásra 12. Javaslat a különleges gondozás önkormányzati feladatainak szervezésére (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester ¨ egy kiegészítő anyag 2006. március 24-én került kiküldésre ¨ egy kiegészítő anyag a közgyűlés előtt került kiosztásra 24. Javaslat az oktatási-nevelési intézmények vezetőinek kinevezésére (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívottak: Pályázók ¨ egy kiegészítő anyag a közgyűlés előtt került kiosztásra Egyebek: A meghívóban szereplő 14-es napirend előterjesztése – Nagykanizsa volt Filmszínház épület műemlék bővítése rekonstrukció beruházási program módosítása – 2006. március 24-én került kiküldésre. A meghívóban szereplő 16-os napirend előterjesztése – Tömbrehabilitációs és városközpont közterület fejlesztési program 2006. évi feladatai – 2006. március 24-én került kiküldésre. A meghívóban szereplő 25-ös napirend előterjesztése – Nagykanizsa 1970. helyrajzi számú, volt régi piac tulajdoni helyzetének rendezése – 2004. március 24-én került kiküldésre. Érdekegyeztető Tanács véleménye a közgyűlés előtt került kiosztásra. Kérem, hogy ezeket figyelembevéve tárgyaljunk a napirendekről. Javaslom még azt, mivel nagyon sok vendégünk van, főleg az oktatási intézmények pályázataival kapcsolatosan, hogy név szerint szeretnék megnyilatkoztatni az érintetteket, hogy zárt ülést kívánnak-e, mert amennyiben zárt ülést kívánnak, akkor később tudjuk ezeket a napirendi pontokat lebonyolítani. Amennyiben nem kívánnak zárt ülést, akkor ezeket a napirendi pontokat is előrehoznánk. Kérdezem Hartainé Bobay Évát, hogy kíván-e zárt ülést? Nem. Polgár Péternét? Nem. Daniné Rádóczi Erikát? Nem. Rácz Károlynét? Nem. Silló Zsoltot? Nem. Buchleitner-Szabó Évát? Nem. Magyar Ferencet? Nem. Robár Etelkát? Nem. Vizeli Józsefet? Nem. Vörös Andrea Tündét? Nem. Akkor nyilvános ülést lehet tartani. Azt javaslom a közgyűlésnek, hogy nyilvános ülésen tárgyaljuk meg, és ezt a napirendet a 2. napirendi pont, az interpellációk, kérdések után vegyük napirendre. Ez a 24-es napirendi pont. Ezen kívül szintén javaslom, hogy a 12-es napirendi pontot is ezt követően tárgyaluk meg. Zakó László: Javaslom, hogy a zárt ülés 27. napirendi pontját vegyük le, ne tárgyaljuk. Az elmúlt közgyűlésen egyértelműen és világosan döntött a képviselőtestület a városi kitüntetésekkel kapcsolatosan. Ha ezt a szokást felvesszük, hogy Polgármester Úr meglehetősen önös szándékból bármilyen korábban megszavazott pontot visszahoz, akkor ennek se vége, se hossza nem lesz. Itt egyértelműen egy olyan kampányfogásról van szó, hogy elvbarátait szeretné úgy kitüntetéshez juttatni, hogy erről már korábban határozottan döntöttünk. Nem látom értelmét, hogy második kitüntetetteket hozzunk elő akkor, amikor már egyről szavaztunk. Szeretném bejelenteni, hogy napirend előtt szeretnék szólni egyrészt városi közintézmények nyersanyagvásárlásával kapcsolatban, illetve kérdést szeretnék Önhöz intézni Nagykanizsa Megyei Jogú Város honlapjával kapcsolatban. Dr. Szabó Csaba: Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság egyetértésével arra teszek javaslatot, hogy a 9-es, 10-es napirendi pontot vegyük le a napirendről azon okból, hogy a sok adminisztratív változás miatt a kettő összhangját csak úgy lehet igazán szorosan megteremteni, ha még a kidolgozásra időt adunk. Litter Nándor: Én ezt elfogadom és visszavonom ezt a két napirendi pontot. Dr. Kolonics Bálint: Napirendi pontokkal kapcsolatban lenne javaslatom és észrevételem. Javaslom azt, hogy a 25-ös napirendi pont kerüljön levételre a napirendekről, mégpedig azon okból, hogy ez az anyag hiányos, többek között azért, mert van olyan szakbizottság, aki nem látta. Többek között az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság, másrészt forgalmi értékbecslési szakvélemény is hiányzik mögüle, illetve ha Polgármester Úr a hallgatóság körébe tekint, akkor láthatja, hogy a bérlők közül is itt helyet foglalnak a közgyűlésen, és azt gondolom, hogy ez sokat sejtető dolog, de mivel itt zárt ülésre tett Polgármester Úr itt javaslatot, érdemi kérdésekbe az indok kapcsán nem kívánok bocsátkozni. Bicsák Miklós: Két közérdekű kérdéssel szeretnék napirend előtt szólni. Palin városrészben az áramszolgáltatással kapcsolatban. A másik hozzászólásom a GE gyárától az Űrhajós utcában nagyon fontos gyalogátkelőhely megépítésével kapcsolatos. Dr. Kelemen Marcell: Napirend előtt szeretnék egy tájékoztatást adni Önöknek. Polai József: Napirend előtt szeretnék szólni az Autópálya építéshez szállítandó anyag gépjárműveivel kapcsolatban. Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek. Szavaznunk kell arról, hogy Dr. Kolonics Bálint javaslata szerint, illetve Zakó László azt javasolta, hogy a 27. napirendi pontot ne tárgyaljuk. Aki ezzel egyetért, igennel szavaz. Én nem támogatom. A közgyűlés 8 igen és 16 nem szavazattal a javaslatot nem fogadja el. Litter Nándor: Dr. Kolonics Bálint javaslata szerint a 25-ös napirendi pontos vegyük le a napirendek közül. A aki ezzel egyetért, igennel szavaz. Nem támogatom. A közgyűlés 7 igen, 13 nem és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. Litter Nándor: Szavaznunk kell a zárt ülés tartásáról. Itt most már csak egy témában kell szavaznunk. A 25-ös napirendi pontról, mivel a 24-es napirendi ponttal kapcsolatban az intézményvezetők nyilatkoztak arról, hogy nem kívánnak zárt ülést. Javaslom, hogy zárt ülésen tárgyaljuk a 25-ös napirendi pontot. A közgyűlés 15 igen és 9 nem szavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Az előbbi javaslatomat módosítva kérem, hogy még a napirendi pontok előtt, tehát még a polgármesteri tájékoztató előtt a 22-es, a 24-es és 12-es napirendet is javasolnám. Az előbb ettől eltérő javaslatot tettem. Kérem, hogy ezekkel a módosításokkal fogadjuk el a napirendi pontokat. A közgyűlés 17 igen és 7 nem szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő napirendi pontokat tárgyalja: Napirendi pontok: 1. Beszámoló Nagykanizsa Megyei Jogú Város bűnügyi, közbiztonsági és közlekedésbiztonsági helyzetéről (írásban) Előadó: dr. Molnár József rendőrkapitányság vezetője 2. Javaslat az oktatási-nevelési intézmények vezetőinek kinevezésére (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívottak: Pályázók 3. Javaslat a különleges gondozás önkormányzati feladatainak szervezésére (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívottak: Rózsa Úti Általános Iskola és Speciális Szakiskola, Nevelési Tanácsadó, Péterfy Sándor Általános Iskola igazgatója 4. Polgármesteri tájékoztató (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester 5. Interpellációk, kérdések (írásban) 6. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 18/1997.(IV.16.) sz. rendelete módosítására (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester 7. Javaslat a luxusadóhoz kapcsolódó rendelet megalkotására (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester 8. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének .../2006. (...) számú rendelete a sportról (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester 9. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 10/1999.(111.23.) számú a gépjármű várakozóhelyek létesítéséről szóló többször módosított rendelete módosítása (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester 10. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2006. évi Közbeszerzési Tervének tartalmára (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester 11. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kórháza térítési díj ellenében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatásokról szóló intézményi szabályzatának módosítására (írásban) Előterjesztő: Dr. Szabó Csaba Városi Kórház főigazgatója 12. Javaslat játszótér építésére pályázati forrás bevonásával (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester 13. Rozgonyi úti Általános Iskola bővítéses rekonstrukciója engedélyokiratának elfogadása (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester 14. Nagykanizsa volt Filmszínház épület műemlék jellegű bővítéses rekonstrukció beruházási program módosítása (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester 15. 2006. évi akadálymentesítési program (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester 16. Tömbrehabilitációs és városközpont közterület fejlesztési program 2006. évi feladatai (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester 17. Nagykanizsai Fejlesztési Hitelprogram, azaz kamattámogatásos hitel kis- és középvállalatok (KKV) részére (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívott: Hiesz Miklós ügyvezető 18. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Önkormányzatának 2004-2007. évekre szóló Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciójának felülvizsgálata (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester 19. Beszámoló a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti intézmények 2005. évi fenntartói ellenőrzéséről (írásban) Előterjesztő: Gelencsér Gábor bizottsági elnök 20. Javaslat a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti intézmények 2006. évi fenntartói ellenőrzéséhez készült ellenőrzési tery elfogadására (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester 21. Kiemelkedő személyiségek síremlékeinek gondozása a nagykanizsai temetőben (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester 22. Beszámoló Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2005. évi külkapcsolati eseményeiről és javaslat a 2006-os külkapcsolati tervre (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester 23. Átmeneti változtatási tilalom elrendelése a Szabályozási Terv és Helyi Építési Szabályzat jóváhagyásáig (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester 24. Javaslat a hulladéklerakóban keletkező gázok hasznosításához szükséges közbeszerzési eljárás megindítására (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Zárt ülés: 25. A Dráva-Mura Térségfejlesztő Eurorégió Kht. vezető tisztségviselőinek megválasztása (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester 26. Kelemen Z. Pál önkormányzati képviselő képviselői megbízatásának megszűnése (írásban) Előterjesztő: Dr. Kelemen Marcell jegyző 27. Nagykanizsa 1970. helyrajzi számú, volt régi piac tulajdoni helyzetének rendezése (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester 28. Fellebbezések (írásban) 29. Javaslat városi kitüntetések és díjak adományozására (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Dr. Szabó Csaba bizottsági elnök 30. Nagykanizsa 1970. helyrajzi számú, volt régi piac tulajdoni helyzetének rendezése (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Nyílt ülés: 31. Átmeneti változtatási tilalom elrendelése a Szabályozási Terv és Helyi Építési Szabályzat jóváhagyásáig (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Napirend előtti hozzászólások: Litter Nándor: Napirend előtt szeretnék én is egy bejelentést tenni. Több sajtótermékben megjelent, hogy a Közterület Felügyelet egy munkatársa lakáscserék vonatkozásában esetlegesen érintett. Én az Ingatlankezelő Intézménytől kértem egy anyagot ennek az ügynek a kivizsgálásával kapcsolatosan. Ez alapján megállapítottam, hogy nyolc olyan ügylet volt, ahol az érintett munkatárs valami módon közreműködött, tehát a cserében részt vett valamelyik oldalon. Én kértem az Ingatlankezelő Intézmény vezetőjét, hogy indítson belső vizsgálatot az üggyel kapcsolatosan. Ezeket a dokumentumokat átadtam a Közterület Felügyelet Vezetőjének, és ugyancsak vizsgálatra kértem. Szeretném a közgyűlést tájékoztatni arról, hogy én pedig feljelentést fogok az ügyben tenni. Zakó László: Birtokomba került egy ellenőrzési jelentés, amely azt vizsgálja, hogy Nagykanizsán az elmúlt év november hónapjában a közintézmények és a városi kórház, oktatási, nevelési intézmények milyen áron szereztek be élelmezéshez nyersanyagokat. Hústermékekről, tejtermékekről és pékárukról van szó. Megdöbbentő eredményt hozott a vizsgálat. Nem akarom sokat húzni az időt, és minden sorát kielemezni, de azért alapvetően fontos mutatószámok kerültek napvilágra. A város intézményei csak novemberben néhány áruféleség vásárlása nyomán 1.175.000 Ft-ot dobtak ki úgy az ablakon, hogy nem a legolcsóbb pályázótól vásárolta meg ezeket az alapvető élelmiszeripari termékeket, hanem rendre a drágábbtól. A városi kórház ebből az összegből 13 %-al részesedik, miután csak a sertéscombbal több, mint 50 eFt-tal drágábban, a karaj kilóját majdnem 250 Ft-tal drágábban szerzi be, mint amilyen áron beszerezhette volna a nálam úgy jelentkező egyéb szállítótól. Éves szinten, ha ezt kiterjesztjük 12 hónapra, ami egy kicsit azért hamis, mert az iskolákban mondjuk nyáron nincs oktatás, és nyersanyagvásárlás sincs, 14 millió Ft-nál nagyobb összegre rúg ez az összeg. Amikor itt közgyűlésről közgyűlésre a kórház sanyarú helyzetét tárgyaljuk, és az ember szeme nem marad szárazon, hogy milyen rossz helyzetben van a város kórháza anyagi ellátottságát tekintve, akkor felmerül a kérdés, hogy hosszú évek alatt mennyi pénzt dobtak ki az ablakon ilyen beszerzési módozatokban. Szeretném megkérdezni, hogy amikor ezt a vizsgálatot februárban elvégezte a Jegyzői Kabinet, és ezt aláírásával átvette a kórház igazgató főorvosa, volt rá két hete, hogy reagáljon. Ez nem történt meg. Ezzel hallgatólagosan tudomásul veszi, hogy az intézményében, abban az intézményben, amelynek a szervezeti és működési szabályzatát, amit most levettünk napirendről, világosan le van fektetve, hogy Ő és gazdasági vezető-helyettese is felelős az intézmény gazdálkodásáért. Ezt rendben valónak tartja-e? Állítom, hogy ez a magatartás nem tisztességes. Arról is tudomásom van – mert közvetlen olyan forrásból származik az információ, akik jelentkeztek beszállításra –, hogy bizony, és most nem a kórházról beszélek, nehogy itt ilyen szófűzésből az derüljön ki, hogy én a kórházra utalok, de vannak olyan intézmények, ahol bizony a zsebüket húzzák szélesre annak reményében, hogy majd valami egyéb támogatás fejében esetleg attól a beszállítótól vásárolnak, aki, vagy amely cseppet sem a legolcsóbb. Éves szintem 10 milliókról van szó néhány áruféleség kapcsán. Litter Nándor: Egyrészt itt nem jelentkezni kell csak, hogy ők is szívesen szállítanának be, hanem amikor ezek a közbeszerzések megindulnak, ajánlatokat kérnek, akkor kell ezeket az ajánlatokat rendben elkészíteni, hogy valaki labdába tudjon rúgni egy ilyen beszállításnál. A másik a kórház sanyarú sorsa. Nem hiszem, hogy így tárgyaltuk ezt a dolgot, de lehet így is fordítani ezt az ügyet. Én úgy gondolom, hogy így mi nem tárgyaltunk a kórházról. Dr. Szabó Csaba: Én örülök neki, hogy Zakó képviselő úr ennyire aggódik. Viszont fel szeretném hívni mindenki figyelmét arra, hogy így néz ki a dolog, hogy minden mindennel össze van keverve. Zakó képviselő úr ezek szerint, mint beszerzési szakértől is szerepel. Én csak úgy zárójelben megjegyezném, hogy a kórházban mi olyan minőséget garantálunk az ellátottak számára, ami nem tesz lehetővé napi vásárlást, naponta jelentkező beszállítókkal. Csak úgy megjegyzem, hogy akinek nincs ISO minősítése, az nem is lehet beszállító sem. Szerződések alapján dolgozunk. A kórház költségvetése megközelíti az 5 milliárd Ft-ot egyébként és minden fillérre nagy gondossággal ügyelünk. Ez nem jelenti azt, hogy nem lehet kiemelni aktuálisan egy terméket egy adott időszakban, amikor az olcsóbban is beszerezhető, különös tekintettel arra, hogy Magyarországon vágóhídi hulladék is szokott forgalomba kerülni. Mi igen nagy igyekezettel megteszünk mindent annak érdekében, hogy ilyesmi ne forduljon elő a kórházban. Még egyszer örülök, hogy ennyire aggódik képviselő úr. Javaslom, hogy jöjjön egy kicsit be, nézze meg, hogy hogyan dolgozunk, és akkor majd egy kicsit tisztábban fog látni. Sajni József: Zakó képviselő úr, úgy gondolom, hogy az Ön előző felszólalása, mondhatnám azt, hogy illeszkedik abba a sorba, mely valamilyen kiragadott információ alapján elindul, és egy teljesen valamilyen logikai, sajátos logikai úton elérkezik valahová. Én úgy gondolom, hogy az intézmények és az intézményben élelmezéssel foglalkozók nevében kikérem magamnak az Ön állításait, és kikérem azt az állítást is, hogy itt mit tudom én milyen zsebek és egyebek vannak. Ha Ön tudni szeretné a pontos információkat, illetve ha tudni szeretné az intézmények reagálást, akkor kérem, szíveskedjen felkeresni a revizori csoportot, ugyanis oda be kellett nyújtani minden intézménynek írásban azt a reagálást, amit erre a megállapításra tett. Nem szeretném ezt részletezni. Ha Ön birtokában van esetleg ezeknek, akkor szíveskedjék átnézni, és szíveskedjék abból más következtetéseket levonni, és ne az intézményeket és az azokban dolgozókat vádolja azzal, amiről Önnek fogalma nincs. Egyébként hadd mondjam el, hogy azok az élelmezésvezetők, aki jelen pillanatban nem közbeszerzéssel jutnak hozzá különböző áruféleségekhez, ők napi alkuban vannak azokkal a beszállítókkal, akikkel minden nap megbirkóznak azért, hogy a lehető legjobbat és legolcsóbban vegyék meg. Ezek az intézmények átestek már egyszer a Kincstár közbeszerzési eljárásán, ahol is – nem tudom, hogy Ön az előző ciklusban képviselő volt-e itt a képviselőtestületben, nem – az intézmények súlyosan sérültek, mivel a húsáruk és egyebek úgy mentek el, ahogy nem lett volna szabad. Most mindenki lenyomja - ha megnézi - az árakat és ezek az egyedi alkuk senkinek sem hoznak hasznot, csak egyedül a gyerekeknek. Az étkezési térítési díj most már két éve nem megy fel. Ugyanolyan, vagy jobb minőségben tudnak az élelmezésvezetők biztosítani a gyerekek számára az ő koruknak és az ő fejlettségüknek megfelelő táplálkozást. Még egyszer kérném, hogy előtte, ha ilyen van, akkor legyen szíves tájékozódni majd. Litter Nándor: Nincs vita. Én is érdeklődéssel várom, hogyha információk vannak arról, ha valaki visszaél az ilyen beszerzésekkel, akkor azt név szerint és intézményenként szeretnénk megkapni. Másik dolog pedig az, hogy éppen azért vizsgálta meg a revizori csoport Jegyző Úr utasítására, mert ismételten felvetődött, hogy vannak-e abból előnyök, ha együtt próbáljuk meg beszerezni a dolgokat, de ezen döntések előtt vagyunk még. Természetesen ebben majd a közgyűlésnek kell meghozni a szükséges döntést. Dr. Kelemen Marcell: Szeretném Önöket tájékoztatni arról, hogy a régi piac területén történt ingatlanbontás ügyében Keszthely Városi Ügyészség velem szemben a büntetőeljárást bűncselekmény hiánya miatt, azért mert a cselekmény nem bűncselekmény, megszüntette. Szintén megszüntette a hivatal egy másik kollegájával szemben, aki a beruházási irodán dolgozik, bűncselekmény hiánya miatt. Polai József: Az elmúlt héten, illetve két héttel korábban két alkalommal is a választókörzetemben Bajcsán és Kiskanizsán rögtönzött lakossági fórumot kellett az ő kérésükre tartani. Ennek oka az volt, hogy az autópálya építőanyagot szállító kamionok nagy tömeggel közlekednek a Törökvári és a Bajcsai utcában, és ezeken az utakon nemcsak az úthibákra hívta fel a lakosság a figyelmemet, hanem a házaikban keletkező repedésekre is. Kimondottan a munkálatok megkezdése, a közlekedés történése óta vannak ezek a problémák. Imre Bélával, a Közútkezelő nagykanizsai vezetőjével én ezt a problémát megvittam. Ő egy helyszíni szemlét is tudott már tartani az érintett cégek vezetőivel egybekötve, akkor ígéretet kaptunk szóban, hogy ez a probléma meg fog oldódni. Ennek mintegy kettő hete és változás nem történt. Kérem Polgármester Urat, hogy ebben az ügyben legyen segítségünkre. Ezek az utcák, ahogy el lett mondva a helyszíni szemlén, nem kijelölt közlekedési útjaik ezeknek a gépeknek. Az ígéret megvolt. Ennek ellenére mégsem történik változás. Gáspár András: Nem a város útján járnak. Litter Nándor: Előzetes megállapodást elmondta Polai úr is, hogy az volt az autópálya építők ígérete, hogy elsősorban azokon a földutakon és egyéb helyeken fogják majd szállítani. Mi ezeket rögzítjük, illetve a Megyei Közúti Igazgatóság is rögzíti ezeknek a szállításoknak az útvonalait és újra felhívjuk a figyelmüket erre, hogy jobban figyeljenek oda a Megyei Közút Igazgatósággal együtt. 1. Beszámoló Nagykanizsa Megyei Jogú Város bűnügyi, közbiztonsági és közlekedésbiztonsági helyzetéről (írásban) Előadó: dr. Molnár József rendőrkapitányság vezetője Dr. Molnár József, a rendőrkapitányság vezetője: Az anyag elég részletes, de néhány dologgal szeretném kiegészíteni. Mint ahogy látható az anyagból, Nagykanizsa város területén, illetve a Nagykanizsai Rendőrkapitányság illetékességi területén a bűncselekmény-számban csökkenés volt tapasztalható az elmúlt évben. A kapitányság munkáját jellemző számadatok, statisztikai mutatók viszont tovább növekedtek, ami nagyon jó jel, ami azt mutatja, hogy hatékonyan végezzük munkánkat. Szintén fontos szempont a városban élők részéről a közlekedés biztonsága, és a tavalyi év azt mutatja, hogy bár a közlekedési balesetek bekövetkezésére a rendőrségnek közvetlen behatása nincs, de a közvetett behatás hatására mind az ittas vezetők száma, mind az ittasan okozott balesetek száma, mind egyébként a balesetek száma csökkent, és csökkent a balesetek súlyossági foka is. Az anyagból az is látható, hogy a kapitányság nagyon nagy hangsúlyt fektet a megelőzési tevékenységre, amely szinte teljes vertikumban érinti a lakosságot, döntően azonban az ifjúságot és az időseket céloztuk meg eddig. A következő évek feladata lesz a teljes körű bűn- és baleset-megelőzés megvalósítása. Halász Gyula: Ez az anyag abban erősít meg bennünket, hogy az a hosszú évek óta tartó probléma, miszerint a TESCO környékén, illetve Kiskanizsán és a város több pontján a gyalogátkelőhelyek megerősítése, lámpával való ellátása, illetve a hiányzó helyeken járdaépítéshez fontos és közlekedésbiztonsági szempontból célszerű megoldani. Reménykedem benne, hogy a 22-es csapdájából sikerül kitörnünk, és hosszú évek óta küzdünk ezzel a probléma. Arra kérek mindenkit, Polgármester Urat is, a szakosztályt is, hogy lépjünk előre ebben a kérdésben. Dr. Horváth György: Az előterjesztés mutatja azt a sokirányú és eredményes munkát, amit a rendőrség végez. Egy dologra szeretném felhívni a figyelmet. Az Arany János úti körforgalommal kapcsolatos munkával kapcsolatban szeretném kérni, hogy nagyobb gonddal ellenőrizzék a közlekedést, mivel nagyon sok problémát okoznak. A táblák nem egyértelműek. Különben az a járőrözés, amelyet folytatnak, egyértelműen dicséretes és sokat segít a közbiztonság érdekében. Röst János: Én is szeretném megdicsérni Rendőrkapitány Urat az anyag elkészítése okán. A javaslataikat mindenképpen meg kellene fontolni, hiszen olyan dolgokra hívja fel a figyelmet, ami a közlekedés jobbá tételét szolgálja. Ezek egy részét szerintem már az önkormányzat elkezdte megoldani, a másik része költségvetési tételt jelent. Azt tudom ígérni Önöknek, hogy megpróbáljuk ezeket beépíteni ebben az évben a költségvetési keret terhére. Viszont van egy olyan része a javaslatnak, amin vitatkoznék, és nem tudom elfogadni semmiképpen sem a javaslatot – ez pedig a türelmi zóna kijelölése. Úgy gondolom, hogy Magyarországon egyetlenegy város sem jelölt ki türelmi zónát, nem tartanám helyesnek, ha az önkormányzat ebben járna élen, hiszen az anyagból kiderült, hogy ez a tevékenység csökkenőben van Nagykanizsán, és meggyőződésem az, hogy ennek a kijelölése vonzaná ezt az iparágat, és nem lenne szerencsés az, hogy Nagykanizsa város ebben élen járna. A másik javaslatuk a parkoló gépjárművek elszállításának visszaállítása. Ez szerintem szintén lehet egy napirendi pont a közgyűlésen, de itt is nagyon meg kell fontolni ennek a visszaállítását, hiszen lakossági tiltakozások tömege volt korábban emiatt, és ennek az eldöntése nem csak szakmai kérdés. Polai József: A beszámolót örömmel fogadom majd el, remélem több képviselőtársam ezzel így lesz. Egy dologról szeretnék beszélni. Ami nem volt jellemző Kiskanizsán, az nem régen megtörtént, hogy talán hárman, esetleg négyen követtek el egy közalkalmazottal szemben, munkahelyéről hazatérve, fejükre maszkot húzva és verték meg. Ez azt mutatja, hogy talán bár a lehetőségekhez mérten elégszer van a rendőrség jelen a városrészben, de úgy látszik, még sem elegendő mértékben. Kérem erről a helyről is, hogy amennyiben lehet, segítsenek abban, hogy még többször. Nem véletlenül szoktam elmondani azt, hogy egy ottani kihelyezett körzeti megbízott nagyon fontos volna. Ezek a bűncselekmények kezdenek elharapózni ott is. Kérem, amennyiben lehet, legyen megoldás valamilyen mértékben. Dr. Fodor Csaba: Köszönöm, hogy ezt a munkát elvégezték. Azt hiszem, hogy az önkormányzatnak nagyon sok feladata lenne a jövőben, amit meg kellene oldanunk. Egy kicsit tovább mennék, mint Alpolgármester Úr, azt javaslom, hogy fogadjuk el ezt a beszámolót, köszönjük meg, amelyből számomra egyébként a bűnmegelőzés kérdése a legfontosabb, és az ott kifejtett tevékenység az, ami talán az elkövetkező években a bűncselekmények elkövetésének számát jelentősen csökkenteni fogja. Azt gondolom, hogy fogadjuk el egy olyan határozati javaslatot, amelyben kérjük fel a Via Kanizsa Kht-t, hogy a következő közgyűlésre vizsgálja meg az ebben a beszámolóban az önkormányzatot érintő feladatokat, erre tegyen egyrészt költségvetési számokkal pontos tervet készíteni, és akkor majd beszélgethetünk arról, hogy mit kell nekünk tenni. Ebben az anyagban egyébként az is tetszik, hogy megvan az is, amit a rendőrség maga vállal, amit el fog végezni és a jövőben meg fog tenni, tehát akkor mi is tegyük meg a mi dolgunkat. Litter Nándor: Támogatom az utóbbi javaslatot. Sajni József: Valóban az elvégzett tevékenység az, ami dicsérendő. Többek között azt szeretném kiemelni, hogy több helyütt is említést érdemel a gyermekekkel kapcsolatos, testi épség, biztonság ügye, ami rendkívül fontos, hiszen talán a legveszélyeztetettebb csoport, és a gyakorlatban is látjuk azt, hogy valóban segítenek az iskolák környékén, egyéb helyeken forgalmas időben. Emellett, amit Fodor Csaba képviselőtársam mondott, és az anyagban is szerepel, hogy mi az, amit meg kellene valósítani – úgy hiszem, ennek akkor lesz értelme, ha valóban ez alá lesz támasztva, akár határidőkkel és pénzügyi fedezettel, mert akkor lesz realitása, hogy ez valóban meg is oldódik. Egy dolgot szeretnék kérni. Ligetvárosban már többször elhangzott, és a legutolsó fogadóórámon kérték, hogy ugyan már valami érezhető a rendőri jelenlétből, de ha lehetne, akkor még inkább, hiszen ott halmozottan jelentkeznek azok a problémák, amelyek egyéb lakóterületeken nem, úgyhogy ez szíves kérésük, hogy ha lehet, akkor ezt még fokozzák. György Pál: Kapitány Úr sok elismerést kapott képviselőtársaimtól, okkal, magam is ezen a véleményen vagyok, azonban úgy látom, hogy a város komfortérzete a közlekedés kapcsán nem igazán javult az elmúlt időszakban annak ellenére, hogy az útfelújításokra a múlt évben is és az idén is sokat áldozunk. Egy konkrét példát szeretnék mondani, itt elsősorban a táblák tiszteletéről, a korlátozások betartásáról, nem utolsó sorban a sebességkorlátozás betartásáról van szó. A konkrét példa: a Dózsa Gy. utca teljes hosszában felújításra került, és az útburkolat megóvása, illetve a lakók komfortérzetének javítása miatt az 5 tonnás teherautók onnan ki lettek tiltva – legalábbis ez a szándék született akkor meg, amikor a táblákat kihelyezték. Ezek a teherautók fittyet hánynak mindenre, és továbbra is ugyanúgy közlekednek a 20 tonnás vagy még nagyobb kamionokat is beleértve, mint korábban. Azon a véleményen vagyok, hogy tiltást ott kell bevezetni, ahol igazán indokolt, de ha már bevezetjük, a táblák becsülete, a szabályok betartása érdekében el kell járni, és azokat meg kell követelni. Dr. Molnár József: A Dózsa Gy. úti példára reagálnék – több feljelentést tettünk a tehergépkocsi-vezetőkkel szemben, de folyamatosan ott, azon a területen nem lehetünk. Természetesen oda fogunk rá figyelni. Alpolgármester Úrnak válaszolva – én felvetem problémaként, hogy mi lenne a megoldás, hiszen azért a Dózsa Gy. utcából jelenségként még továbbra is a tiltott kéjelgés szabálysértés elég sokan elkövetik. Persze fellépünk vele szemben. Valóban csökkent, de úgy tudjuk keretek közé szorítani, ha ezt a lépést az önkormányzat esetleg meglépi. Ha nem, akkor a továbbra is a hagyományos eszközökkel lépünk fel. A gépjármű elszállítással kapcsolatban, ahogy a közmeghallgatáson is volt erről szó, hogy tilosban parkolnak gépjárművek – külön kiemeltem az anyagban, hogy a jogszabály lehetővé teszi, hogy az önkormányzat Közterület Felügyelete végezze ezt a tevékenységet. Ezzel segítenénk abban, hogy adott esetben olyan tilosban parkolókat tudjanak elszállítani, akik tényleg mozgásában akadályoznak akár mentőautót, akár tűzoltóautót. Tehát megfontolásra ajánlottam ezt a kérdést. Köszönöm az elismerő szavakat, és megköszönném külön Polgármester Úrnak, Jegyző Úrnak, Alpolgármester Úrnak az egész éves támogatást. Külön köszönetemet fejezem ki Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közbiztonságáért és Közlekedésbiztonságáért Alapítvány kuratóriumának, amivel támogatták munkánkat, és szeretném kérni a további támogatásukat. Litter Nándor: Én is szeretnék csatlakozni a dicsérő szavakhoz, és egy olyan témakört megemlíteni, ami eddig nem hangzott el. Azt az aktivitást szeretném megköszönni, ami különböző pályázatoknál az önkormányzat és a rendőrség együttműködésében megnyilvánult, és úgy gondolom, hogy ezt továbbra is kérnénk és számítanánk erre. Kérem Önöket, hogy úgy fogadjuk el ezt az anyagot, hogy fejezzük ki dicséretünket az elmúlt időszakban végzett munkáért, és Fodor Csaba javaslata szerint kérjük meg a Via Kanizsa Kht. ügyvezetőjét, Gáspár Andrást, hogy ezen feladatokat szíveskedjen megvizsgálni, és a lehetséges megoldásokra költségek meghatározásával egy javaslatot készíteni részünkre. Kérem Önöket, hogy így fogadjuk el együtt ezt az anyagot. A közgyűlés 26 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 73/2006.(III.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. a Nagykanizsa Megyei Jogú Város bűnügyi, közbiztonsági és közlekedésbiztonsági helyzetéről szóló beszámolót elfogadja, egyben dicséretét és köszönetét fejezi ki a Nagykanizsai Rendőrkapitányság elmúlt időszakban végzett munkájáért. 2. felkéri a Via Kanizsa Kht. ügyvezetőjét, hogy a beszámolóban megfogalmazott, az önkormányzatot érintő feladatokat vizsgálja meg, lehetséges megoldásukra – a költségvonzat meghatározásával – a közgyűlés számára tegyen javaslatot. Határidő: 2006. április 25. Felelős : Gáspár András ügyvezető 2. Javaslat az oktatási-nevelési intézmények vezetőinek kinevezésére (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívottak: Pályázók Litter Nándor: Kertváros Óvoda vezetői pályázatáról kell döntenünk. Megkérdezem a pályázót, hogy kíván el szólni, röviden összefoglalni a pályázata lényegét? Nem. Bizottsági Elnök Urat kérdezem a bizottság véleményéről. Sajni József: Az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság Hartainé Bobay Éva pályázatát áttanulmányozta. Ezt megelőzően közgyűlési anyagként is előttünk volt az a beszámoló, ami az elmúlt ciklusról az Ő, illetve az óvoda által végzett szakmai munkáról szólt, és azt a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. A volt vezető pályázta meg a vezetői állást a következő öt évre, bizottságunk úgy döntött, hogy az Ő személye biztosíték arra, hogy az a szakmai munka, ami elkezdődött, és amit az Ő irányításával az óvoda végzett, az egyértelműen a következő öt évre is garancia arra, hogy magas színvonalon tevékenykedjenek, és éppen ezért a bizottságunk is 6 igen szavazattal támogatta az Ő kinevezését, és ezt javasoljuk a közgyűlésnek. Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek, a vitát lezárom. Ennek megfelelően javaslom, hogy a Kertvárosi Óvoda vezetőjének az anyagunkban leírt 1. számú határozati pontban meghatározott feltételekkel nevezzük ki 2011. július 31. napjáig Hartainé Bobay Évát. Kérem Önöket, hogy fogadják el ezt a határozati javaslatot. A közgyűlés 26 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: A Vackor Óvoda vezetői pályázata következik. Itt is egy pályázó volt - Polgár Péterné, aki az intézmény jelenlegi vezetője. Megkérdezem a pályázót, hogy kíván-e szólni, összefoglalni a pályázatát? Nem. A bizottsági véleményt kérem ismertetni. Sajni József: Hasonló a helyzet, mint a Kertvárosi Óvodában. Polgár Péterné is vezetőként pályázta meg a következő öt éves ciklusra a vezetői beosztást. Úgy gondolom, hogy szintén az előző közgyűlésen előttünk lévő szakmai anyag, illetve az a beszámoló, ami az előző öt év munkájáról szólt, egyértelműen bizonyítja azt, hogy a munkavégzés minősége, szakmaisága milyen volt. Úgy gondolom, az Ő helyzete talán még azért is egy kicsit nehezebb, mert két intézményegységben kell egyszerre ezt a munkát összehangoltan és jól csinálni. Ezt mindenféleképpen szakmailag, emberileg egyaránt jól megoldotta, és a leendő pályázata is biztosíték arra, hogy a következő öt évben is magas színvonalú szakmai munka folyik a két intézményegységben, ezért a bizottság úgy döntött, hogy 6 igennel támogatja az Ő vezetői pályázatát, illetve kinevezését, és ezt javasolja a közgyűlésnek is. Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek, a vitát lezárom. Kérem Önöket, hogy a 2. számú határozati javaslatban meghatározott feltételekkel, tehát 2011. július 31. napjáig, öt évre a Vackor Óvoda intézményvezetői feladatainak ellátásával Polgár Péternét bízzuk meg az itt meghatározott keretek között. Kérem Önöket, hogy értsenek ezzel egyet. A közgyűlés 26 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Az Általános Iskola Kiskanizsa következik. Szeretném felhívni a figyelmüket, hogy a 3. határozati javaslat első bekezdésében Kertvárosi Óvoda szerepel, kérem Önöket, hogy azt javasítsák ki kiskanizsai iskolára. Erre az intézményvezetői munkakörre három pályázat érkezett. Daniné Rádóczi Erikát kérdezem, hogy kíván-e kiegészítést tenni a pályázati anyagához? Daniné Rádóczi Erika: 1961-ben születtem Nagyatádon és 1983 óta élek Nagykanizsán. Ekkor mentem ugyanis férjhez, és mivel férjem határőrtiszt, ezért Nagykanizsára költöztünk. Időközben két gyermekem is született. Szakmai végzettségeim: a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, Szegeden végeztem magyar-történelem szakon. Ezek után felsőfokú oktatásinformatikusi végzettséget szereztem. Ezen kívül néptánc oktatói végzettséggel rendelkezem. Minőségbiztosítási képzésen vettem részt, illetve pályázatírói képzésen is részt vettem. Szakmai gyakorlatot általános iskolában szereztem, illetve az kisegítő iskolában – akkor még így nevezeték –, gyógypedagógiai gyakorlattal is rendelkezem. Szeretném megindokolni, hogy miért is adtam be a pályázatomat a kiskanizsai iskola vezetői állására. 23 éve élek Nagykanizsán, és ebből már 10 éve Kiskanizsán, ugyanennyi ideje dolgozom az Általános Iskola Kiskanizsa nevű intézményben. Ez idő alatt megismertem a kiskanizsai embereket, és úgy gondolom, hogy ez alatt a 10 év alatt át is tudtam érezni a problémákat, illetve az örömeikben is tudtam osztozni. Az iskolában folytatott minőségbiztosítási munka során kiderült az iskola számára és számomra is, hogy a kiskanizsai emberek minőségi iskolát szeretnének. Ehhez a kiskanizsai iskola megtartó erejét kívánom javítani – a pályázatomban is ezt emeltem ki tulajdonképpen fő gondolatként. Mint ahogy Önök is tudják, a mai adatok szerint a Kiskanizsán élő gyermekek közel 50 % nem a kiskanizsai iskolába jár általános iskolába. Hogy ennek mi az oka, tulajdonképpen azt mondhatjuk, hogy legfőképpen az oka az, hogy a tájékoztatás hiánya áll fenn, tehát tulajdonképpen az iskolának az lenne a feladata, hogy nagyobb tájékoztatást adjon akár a városrész, akár a város lakossága számára az iskolában folyó munkáról és az eredményeiről. Ezen kívül természetesen az iskola oktatási palettáját is különböző oktatási programokkal kell színesíteni ahhoz, hogy értékeket tudjunk teremteni, és kedvet teremtsünk arra, hogy a szülők oda írassák be a gyermekeiket. Ehhez véleményem szerint egy menedzsertípusú iskolavezetésre van szükség, és a tájékoztatóanyagok elkészítésére és kiadására, illetve a médiában való iskolai tájékoztatásra. Pályázatom másik sarkalatos pontja a továbbtanulási helyzet javítása, mert iskolánknak nagyon kiemelt feladata az, hogy a középiskolákba első helyen megjelölt intézményekbe jussanak be tanulóink. A bejutáshoz, illetve a középiskola eredményes elvégzéséhez kellene nagyobb segítséget nyújtanunk tanulóinknak. Úgy gondolom, hogy ehhez a szakmai segítséget úgy tudnánk megadni, hogy a középiskolák szintjén szakmai munkaközösségekkel vennénk fel a kapcsolatot, és összehangolnánk a mi munkánkat a középiskolai szakmunkaközösségek munkájával. Ezen kívül pályaválasztási szülőértekezletet, tájékoztató jellegű szülőértekezletet tartanánk, és ez egy régen jól bevált módszer volt, most egy kicsit megfeledkeztünk erről az oldaláról a pályaválasztásnak. Azt gondolom, hogy ezt fel kellene eleveníteni. Ezen kívül pedig a 7., 8. évfolyamon a középiskolára való felkészítő foglalkozások bevezetését kellene megtennünk. Ezt természetesen nem a kötelező órák, hanem a szabadon felhasználható órák terhére, illetve mint most is működik nálunk egy nívócsoportos oktatás a főbb tantárgyakból, ebbe kellene beépíteni. Harmadik téma, amit kiemelnék a pályázatomból, ez a testvérvárosi kapcsolatok témakörébe tartozik. Azt gondolom, hogy Nagykanizsa testvérvárosaiban működő iskolákkal fel kellene vennünk a kapcsolatot, így nekünk is, a kiskanizsai iskolának. Ez ügyben el is indult egy kezdeményezés iskolánkban, igaz, hogy nem közvetlen testvérvárossal, de a közelmúltban felvettük a kapcsolatot egy lendvai általános iskolával annak kapcsán, hogy iskolánk tavaly elnyerte az ÖKO-Iskola címet, és ez a lendvai iskola ÖKO-Iskola, és éppen emiatt közösen tudunk pályázni majd, és közös programokat tudunk kölcsönösen szervezni a gyerekeknek. Azt gondolom, hogy ezt a területet jobban ki kellene aknázni. Zárógondolatként igazából a felvilágosodás egy nagy gondolkodójának mondatával szeretném zárni mondandómat. Ez úgy szól, hogy nem a változásoktól kell félnünk, hanem a változatlanságtól, mert abban nincsen fejlődés. Ez az én munkámnak is az alapgondolata, és ahogy eddig is tettem, az eddigi értékekre építve szeretném a változtatásokat megtenni. Litter Nándor: Kérdezem Rácz Károlynét, hogy kíván-e szólni? Rácz Károlyné: Két-három gondolatot szeretnék hozzátenni a beadott pályázatomhoz. A pályázati anyagomból kiderül, hogy 25 éve dolgozom Kiskanizsán. Az újításokban, a szakmai fejlődésben nagy szerepem volt. Az elmúlt években beadott pályázatok is ezt bizonyítják. Az anyagban szerepel egy pályázat, ami tulajdonképpen akkor még nem volt eldöntött. Szeretném elmondani, hogy egy 18 milliós uniós pályázatot adtunk be, aminek a címe a kompetencia alapú képzésre való átállás. Ezt első évben 5. és 7. osztályban vezetjük, majd a következő években felmenő rendszerben, ami egyértelműen meg fogja határozni az iskola oktató-nevelő munkáját. Ennek a szakmai anyagának a kidolgozása a nevemhez fűződik, nagy szerepem volt benne, projektmenedzseri feladatokat látok el benne. Úgy érzem, hogy ezzel nagy mértékben fejleszthető az iskola, amire szükség van. Litter Nándor: Silló Zsoltot kérdezem, hogy kíván-e szólni? Nem. Sajni Józsefet kérem, hogy a bizottsági álláspontot szíveskedjen ismertetni. Sajni József: Először is szeretném tájékoztatásul elmondani, amit gondolom, a közgyűlés minden tagja tud, hogy ebben az évben ott, ahol több pályázó volt egy intézményben, szakértői véleményt kért a szakosztály. Gondolom, ez mindenkinek a birtokában van. Az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság, amikor a pályázókat meghallgatta, alapvetően arra volt figyelemmel, hogy egyszer milyen a vezetési program, annak a tartalma, illetve figyelembe vettük a szakértői véleményt, ezen túl pedig figyelembe kellett és kell vennünk a nevelőtestületnek a szakmai programra vonatkozó támogatottságát, illetve az illető pályázónak a személyére történt támogatottsági arányokat, amit az alkalmazotti közösség tett meg. Mindhárom pályázó esetében elmondható, hogy a pályázók a vezetési programot egy reális helyzetértékelésből kiindulva alkották meg, és mindhárom pályázó alapvetően és egyértelműen arra törekedett, hogy az intézmény jelen helyzetéből vagy a realitásokból kiindulva egy olyan programmal álljon elő, ami mindenféleképpen előrelépést jelent. Ezt ki-ki a maga módján, esetleg más-más szemszögből, de alapvetően mindenkit ez a szándék vezérelt. Úgy gondolom, hogy egy intézmény életében, amikor a vezetőn kívül még kettő vagy még több belső pályázó van, az részben könnyíti, részben nehezíti a helyzetet. Könnyíti abban, hogy ha ennyi jó ötlet és ennyi jó javaslat van arra, hogy hogyan lehet egy intézményben szakmailag továbblépni, akkor abban kell bízni, hogy egy pályázat lejártával ezek az erők, ezek az ötletek, ezek a javaslatok összegeződnek, és ezek kicsúcsosodnak egy olyan minőségi munkában, ami a jelenleginek a továbblépését is jelentheti. Nehezíti abban, hogy ahol több pályázó van, ott esetleg megoszlanak a vélemények, és akár itt is lehet látni, hogy alkalmazotti vagy a tantestületi döntéseknél ez látható. Összességében a bizottság minden vélemény és minden információ birtokában azt a döntést hozta, hogy Daniné Rádóczi Erika pályázatát, illetve személyét 2 igen és 4 tartózkodással javasolja a közgyűlésnek elfogadásra, Rácz Károlyné pályázót és pályázatát 1 igen és 5 tartózkodással javasolja a közgyűlésnek, és Silló Zsolt pályázót és pályázatát 6 igen szavazattal javasolja a közgyűlésnek. Tóth László: Meg szeretném kérdeni, mivel Kiskanizsán működik részönkormányzat, milyen álláspontot alakítottak ki az iskola vezetőjével kapcsolatban. Daniné Rádóczi Erikától kérdezem – mert utalt arra, hogy elvégzett egy pályázatíró tanfolyamot, ha jól értelmeztem –, hogy mennyire ismeri a pályázatírásokat, lehetőségeket, mit tud ebben a továbbiakban tenni, javítani? És célzott a menedzsertípusú igazgatói felfogásra – úgy gondolom, hogy ez dicséretes. Ezzel kapcsolatban szeretném megkérdezni, hogy a városi rendezvényeken hogyan tudná elképzelni az iskola aktívabb részvételét? Daniné Rádóczi Erika: Valóban elvégeztem egy pályázatírói képzést, és én is tevékenyen részt vettem eddig is az iskola pályázatírásában. Ez a kompetencia alapú oktatásról szóló pályázat is részben az én munkám is, és azt gondolom, hogy ez a pályázat is és még számos más pályázat is van olyan, ami az iskola tartalmi és minőségi munkáját is kiválóan tudja javítani. Úgy gondolom, hogy ebben a munkában, természetesen a pályázatíró iroda segítségét is nagy fokban figyelembevettük, illetve segítséget kértünk tőlük eddig is, és ez után is együtt kívánunk működni ebben a munkában a pályázatírói irodával. A másik kérdéssel kapcsolatban pedig a város kulturális életében úgy gondolom, hogy iskolánk eddig is vállalt szerepet. Tulajdonképpen azt gondolom, hogy ezen egy kicsit javítani kellene, több kulturális rendezvényen kellene részt vennünk, hogy jobban megismertessük egyrészt Kiskanizsa kulturális értékeit – gondolok itt a néphagyományokra és a népi értékekre –, illetve, hogy magáról az iskolánkról és az iskolánkba járó tehetséges tanulókkal is meg tudjanak ismerkedni a város rendezvényein. Polai József: Mind bizottsági szinten, mind a részönkormányzat meghallgatásán mindhárom pályázót meghallgatva, számukra kérdéseket feltéve és az előttünk lévő pályázatból próbáltuk megismerni mindhárom pályázó szándékait és jövőbeli céljait. Ahogy Sajni úr is elmondta, valóban mindhárom pályázó az intézménnyel kapcsolatban előremutató és mindenképpen fejlesztő szándékú és különösen kihangsúlyozta mindhárom pályázó, hogy a létszámmegtartás egy fontos feladat, és azt tartjuk mi is, és ezt nem győztük elégszer hangsúlyozni már eddig is. Mindezek után nem kívánok már kérdéseket feltenni, de szeretném a részönkormányzat véleményét tolmácsolni. A pályázatokat megismerve és meghallgatva a pályázókat, a településrészi önkormányzat a következő határozatot hozta. 2/2006.(111.21.) KTÖ határozat: A kiskanizsai iskola intézményvezetői feladatainak ellátására Silló Zsoltot javasolja a közgyűlésnek megbízni – 4 igen és 1 tartózkodás mellett. Dr. Pintérné Grundmann Frida: A szavazás előtt szeretném tájékoztatni Önöket a 277/1997. Kormányrendelet 20. § (2) bekezdéséről. 2002. január 1-jétől kezdődően a nevelési-oktatási intézmény vezetői megbízásánál azonos feltétellel rendelkező pályázók esetén előnyben kell részesíteni azt, aki rendelkezik pedagógus szakvizsgával. A mellékletben megtalálják felsorolva mindazokat a végzettségeket, külön egy oszlopban azt is, hogy ki és ki nem rendelkezik szakvizsgával. Daniné Rádóczi Erika szakvizsgával nem rendelkezik. Tehát azonos feltétel esetén. A döntés egyébként ebben a szituációban a közgyűlésé. Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek. Szavazni fogunk a már sokszor ismertetett és egyeztetett módon, tehát mindenkinek egy igen szavazata van, és ABC sorrendben fogjuk a szavazást végrehajtani. Daniné Rádóczi Erika igazgatói pályázatáról szavazunk. A közgyűlés 1 igen, 3 nem és 22 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. Litter Nándor: Rácz Károlyné pályázatáról szavazunk. A közgyűlés 1 igen, 2 nem és 23 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. Litter Nándor: Silló Zsolt pályázatáról szavazunk. A közgyűlés 23 igen és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Silló Zsolt igazgatói kinevezése mellett döntöttünk a határozati javaslatban meghatározott feltételekkel. A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola következik. Öt pályázat érkezett, és szakvélemények alapján azt javaslom, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a pályázati kiírásban előírt képesítési feltétel – amely tanári végzettséget jelent – hiánya miatt Magyar Ferenc, Robár Etelka és Vizeli József pályázatát a további pályázati eljárásból zárja ki. Dr. Fodor Csaba: Az én javaslatom egyszerűbb, tisztességesebb és végrehajthatóbb. Azt javaslom, hogy ezt a pályázati kiírást minősítse eredménytelennek, bízza meg egy évre Vizeli igazgató urat az igazgatói teendők ellátásával, és írjunk ki pályázatot újra. Azt gondolom, azért tisztességesebb ez, mert a pályázati kiírásban, amikor kiíratták a közgyűléssel, akkor elfelejtették közölni velünk, hogy az a tanári képesítés, amely kiírásra került, nem jogszabályi kötelem, tehát azt úgy írtuk ki. Azt gondolom, hogy egy olyan iskolában, ahol 10 éve igazgatja valaki ezt az iskolát, eredményeket ér el, sem a munkájával, sem az iskolában végzett tevékenységével semmiféle kifogás nem volt – ez annyira igaz, hogy az elmúlt közgyűlésen ez a közgyűlés fogadta el Vizeli igazgató úr beszámolóját az iskolában végzett munkáról, egyhangúlag, mindenféle észrevétel és ellenvetés nélkül –, tehát azt hiszem, hogy akként minősíteni valakit és olyan helyzetbe hozni, hogy be se adhasson érvényes pályázatot, mert így íratják ki velünk ezt a kiírást, nem szerencsés, és nem is igazán tisztességes eljárás. Azt gondolom továbbá, hogy végigcsináltatták az iskolában mind a pedagógusi karral, mind az egész közalkalmazotti állománnyal a szükséges eljárást, amelynek azért érdekes számai jöttek ki, amelyből az tűnik ki, hogy Vizeli József az összes alkalmazott tekintetében 61,5 %-ban kapott támogatást az iskolából. Azt gondolom, hogy ez azért látszik, és a másik négy pályázó kapta a fennmaradó 38,5 %-ot megosztva. Tehát azt hiszem, hogy nekünk mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ennek az iskolának valóban igazgatója legyen, de azt is, hogy azt az igazgatót valóban a végzett munka alapján, a benyújtott pályázat alapján, a testületi döntés alapján válasszuk ki. Nekünk tapasztalatunk van abban, hogy aki eddig igazgatója volt ennek az intézménynek, az mit produkált és mit produkált az Ő igazgatósága alatt az intézmény. Azért is fontosnak tartanám egyébként az új pályázat kiírását és eredménytelennek minősíteni ezt a pályázatot, mert tudomásom van arról, hogy az iskolából vannak olyan pedagógusok, akik azért nem pályáztak – megfeleltek volna a mostani pályázati kiírásnak is –, mert Ők elégedettek voltak ezzel a vezetéssel. Nyilvánvalóan, ha fel lettek volna világosítva az emberek, köztük mi is, én is, és a pályázó is, és mindenki más is, hogy nem is adhat be érvényes pályázatot a jelenlegi igazgató, akkor más pályázók kerülhettek volna ide. Azt gondolom, hogy ez az iskola nem is olyan régen a balatonmáriai tábor működtetését, üzemeltetését is átvette önként az Igazgató Úr vezetése alatt. Méltánytalan ez az eljárás, ha ezt most nem eredménytelennek minősítjük. Polai József: Frakciónk ugyanilyen véleményen van részben, mint Fodor képviselőtársam, tehát vagy ezt a variációt tudnánk támogatni, hiszen valóban az történt, hogy valamikor még időben talán nem kellett volna befogadni akkor a pályázatokat, ha úgy gondoljuk, hogy nem fogadható be. De ez nem történt így, be lettek fogadva, mindenkit meghallgattak, és végül azzal szembesültek bizottsági szinten, hogy őket ki kell zárni. Nem tartjuk mi sem ezt így etikus megoldásnak. Azt javasolnánk, hogy legyen kiírva egy újabb pályázat a lehető legrövidebb időn belül. Adjunk lehetőséget – ahogy Fodor úr is említette – pályázni még egyszer újra másoknak is, hiszen az is megtörténhetett volna, hogy a két belső pályázóval szemben újabbak nem kívántak volna pályázni, mert hiszen elfogadták vezetőjüknek, és esetleg ebben tudatban, ha tudják, hogy Ők ki lesznek zárva, viszont pályáztak volna. Tehát a határozati javaslatom az, hogy egy újabb pályázat kiírása történjen meg a lehető legrövidebb időn belül, és ennek a kiírását tegyük közzé. Volt erre már példa egyébként, hogy így cselekedtünk, nem is olyan régen, például a Thury iskola esetében. Litter Nándor: Értem a javaslatot, de egy oktatási bizottság tagjától, aki maga is az oktatás területén dolgozik, aki a mi szakértői bizottságunk, elvárható lett volna, hogy ez ne most jusson eszünkbe, és ne most tegyünk ilyen javaslatot, hanem az eljárás során, amikor ezt a pályázatot kiírtuk. Azt javaslom, hogy most hallgassuk meg Dr. Pintérné Grundmann Fridát, aki a pályázat kiírásával kapcsolatos körülményekről fog szólni. Dr. Pintérné Grundmann Frida: Szeretném Önöket tájékoztatni, hogy ez a kiírás, ez a szűkítés, ami a tanári végzettséget előírja, 2001. óta így történik. Az azt megelőző időszakban elsőbbséget élvez a tanári végzettséggel került kiírásra. A két kinevezés esetén, ami megtörtént két ciklusban, az volt az egyszerűbb változat, hogy nem volt tanári végzettséggel rendelkező, tehát nem kellett előnyben részesíteni. Tehát azt szeretném mondani, hogy nem ebben az évben került módosításra, nem hirtelen módosításról van szó, tehát 5 éve ez az önkormányzat mindig így írja ki. Egyébként, hogy Önök eredménytelennek minősítik, és újra kiírják a pályázatot, erre a közgyűlésnek joga van. Az eljárás egyébként lebonyolítható addig is, amíg az új tanév elkezdődik, tehát akár egy éves megbízást se kell adni. De azzal kapcsolatban, amit Önök felvetnek, hogy miért fogadjuk be, szeretném a közgyűlésnek tájékoztatásképpen elmondani, hogy a pályázat előkészítőjének nincs arra felhatalmazása, hogy előzetesen értékelje, szelektálja a beérkezett pályázatokat. A munkáltatói jogkör gyakorlását venné át ebben az esetben, ami hatáskör elvonást jelent, ha akár formai, akár tartalmi okokra hivatkozva a benyújtott pályázatok közül bármelyiket kizárná az eljárás további menetéből. Ily módon minden beérkezett pályázatot továbbítani kell a véleményezési joggal rendelkezők részére. Tehát még egyszer szeretném felhívni a figyelmüket, nem volt joga a jegyzőnek, és ezáltal a nekünk átadott hatáskörben sem kizárni senkit. Meg kellett hallgatni a véleményezést. És elnézés kérek, a pályázat magyar nyelven jelent meg, a végzettségi feltétel ki volt írva. Egyébként, ha a pályázati procedúrától akartak, vagy a sérelem, hogy ezt végig kellett vinni, egyetlenegy esetben lehetett volna ezt elkerülni, ha végzettség hiánya miatt az adott szituációban az érintett visszavonja a pályázatot. Ez a döntés az ő kezében volt egyébként, ők álltak elébe, végigcsinálták az egyeztetési folyamatot. Szeretném Önöknek elmondani, hogy minden szakértői véleményt bekértünk. Annyiféle végzettség volt némelyik esetben mellette – például a jelenlegi igazgatónál egy humán szervezői szakos végzettség is, csak ez általános iskolában tanításra nem jogosít fel, ennek megfelelően hiába az egyetemi végzettsége, nem nevezhető ki a jogszabály jelenlegi állása szerint. Azzal szeretném zárni, a jogszerű eljárás szerint kizárni a pályázatból, illetve be nem fogadni a pályázatot, nem lehetett. Önöknek egyébként joga van arra, hogy az új pályázati feltételt, és bővítik. De ez a bővítés azt jelenti, hogy az eddig öt év gyakorlatát, illetve az azt megelőző elsőbbség gyakorlatát szűnteti meg az önkormányzat. Ehhez egyébként joga van. Dr. Fodor Csaba: Azt szeretném pontosan megkérdezni, hogy van-e jogszabályi kötelező előírás arra, hogy általános iskolai igazgatói pályázatnál tanári végzettséget írjon elő az önkormányzat, vagy előírhat tanítói végzettséget is, amiből három van a jelenlegi igazgatónak? Dr. Pintérné Grundmann Frida: A jogszabály azt mondja ki, hogy mindenki megbízható elviekben vezetőnek, akinek jogosítványa van arra, hogy olyan típusú intézményben tanítson. Ennek megfelelően igen, a pályázati kiírás 138-as rendelete azt mondja az 5. §-ban, hogy magasabb vezetői megbízás estén a megbízási feltételeket meg kell jelölni, és itt felsorolja. Például iskolai végzettségek. Tehát az önkormányzat öt éven keresztül, illetve azt megelőzően is minden alkalommal az elsőbbséggel is ezt a szándékát fejezte ki, tehát ez történt. Nem kötelező a tanári végzettséghez kötni az igazgatói megbízást. A városban egyébként mindenütt tanári végzettséggel látják el jelen pillanatban a feladatot. Röst János: Úgy gondolom, hogy Fodor Csaba képviselőtársamnak osztályvezető asszony egyértelmű választ adott. Egy kérdés akkor tisztázódhat, hogy amennyiben a közgyűlés úgy dönt, hogy eredménytelennek nyilvánítja ezt a pályázatot, akkor elvileg megbízható a jelenlegi igazgató. Litter Nándor: Nem ezt mondta. Röst János: Ha nem lehet ebben szavazni, akkor ez a kérdés értelmetlen a továbbiakban, mert akkor ez a változat ilyen értelemben nem jöhet szóba, mint szavazás. A másik javaslatom pedig az, hogy a közgyűlés előtt legyen 5 perc szünet, mert úgy gondolom, hogy a közgyűlés akkor tud felelősen dönteni, ha ennek a jogi részét teljes mértékben tisztázzuk. A pályázók véleményezése során szerintem az önkormányzat, illetve a bizottságok, iskola helyesen járt el. Ez lehet félreérthető, nyilván az fennáll, de úgy gondolom, hogy nem történt törvénytelenség. Zakó László: Két észrevételem van. Az egyik az, hogy Vizeli József ráutaló magatartást tett akkor, amikor Ő évekkel ezelőtt beiratkozott egy olyan iskolába, ami már a jelenlegi szabályok szerint ezek szerint előírás ahhoz, hogy Ő betöltse ezt a tisztséget. Polgármester Úr, Önnek is mondom, hogy Vizeli úr két év múlva végez azzal az iskolával, amivel már jogosult lesz ezt a munkakört betölteni. A másik pedig, Polgármester Úr, Ön már párszor áthágott ilyen dolgot akkor, amikor önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok ügyvezetői kinevezésekor csupán humánus megfontolásból esélyt adott az ügyvezetőnek a nyugdíjazásáig történő foglalkoztatására, és ennek már az Ön esetében van hagyománya, úgyhogy nem tudom, hogy most ilyen mereven miért zárkózik el ettől, miközben Vizeli úr nemsokára végez azzal az iskolával, amivel jogosulttá válik a munkakör betöltésére. Litter Nándor: Nem emlékszem erre, amire utal. Egy dologra igen. Az Uszoda ügyvezetőjének 5 hónapot adtunk még arra .... Az nem nyugdíjazás. Én egyedül nem döntök, de ezekkel egyetértettem egyébként, amik felvetődnek. Sajni József: Úgy gondolom, hogy a közgyűlés meglehetősen nehéz feladat előtt áll, és arra, hogy miért jutott ide a közgyűlés, gondolom mindenkinek vannak ötletei, és ezt a folyamatot, hogy miért ide jutott, felesleges visszafelé göngyölíteni, de azért azt el szeretném mondani, hogy az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság mindent mérlegelve azt a határozatot hozta – és itt térek vissza arra, amit osztályvezető asszony mondott, hogy tulajdonképpen ki állapíthatja meg azt, hogy egy pályázat érvényes vagy nem, illetve kizárható vagy nem. Amikor először felvetettem, akkor az volt a válasz, hogy elvileg a kinevező, tehát a közgyűlés. Úgy gondolom, a bizottságunknak van annyi kompetenciája, hogy el kellett dönteni, hogy mi is történjen, illetve a mi állásfoglalásunk és a határozatunk arról szólt, hogy az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság megállapítja, hogy a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában a beadott pályázatokból három nem felel meg a kiírás feltételeinek. Ezt alátámasztja a szakértői vélemény is. Ezt 4 igen és 2 nem szavazattal a bizottságunk elfogadta. Ezek után a második határozat arról szól, hogy a bizottságunk a két érvényes pályázó személyét javasolja az általunk feltüntetett arányban a közgyűlésnek. Igazából szeretnék arra kitérni, hogy ez elvileg, a nem megfelelés bárhogy is nézzük, tehát valami kritériumnak nem felelt meg, és ezt nem mi, hanem a szakértő is kijelentette, hogy nem felel meg a pályázó. Tehát mi egy szakértővel szemben, akinek az a dolga – és mind az öt pályázatot szakértő minősítette –, nehéz azt mondani, hogy mi ezt úgy fogadjuk el, hogy nem fogadjuk el. Egyúttal szeretném kifejezni, hogy – ugyan nincs itt Fodor Csaba képviselő úr, de Ő rosszul értelmezi az arányokat. Az intézményvezető személyére, vagy a szakmai programjára leadott szavazatok nem úgy vannak, hogy itt van 61 %, és a többi 38, hanem mindenkire van igen szavazata mindenkinek, tehát mind az 5 személyre külön-külön papír van, arra igennel és nemmel szavazhat, és tulajdonképpen így alakulnak ki azok az arányok, ami az Önök előtt lévő 3. és 4. lapon a szakmai programról, illetve a vezető személyéről szólnak, mert ha valaki ezt összeadja, ez nem 100 %. Tehát ez a belső arányokat tükrözi. Az, hogy ennek a folytatása mi. Úgy gondolom, hogy az intézmény életében a legrosszabb, ha nincs vezető. Úgy gondolom, hogy az intézmény számára mindenféleképpen a közgyűlésnek kötelessége, hogy úgy nevezzen ki vezetőt, aki biztosítja azt, hogy ott nyugodt és az eddig szakmai folytatása történjen meg. Az, hogy mit érvénytelenítünk, és a közgyűlés kimondja, hogy nem, kérem, azért mindent vegyenek figyelembe, tehát az összes véleményt, az összes szakmai véleményt, és a szakértői véleményt is. Az intézményben aláírást gyűjtöttek, és azt mi megkaptuk, természetesen ebből az sugárzik, hogy az intézményben aggódnak amiatt, hogy mi lesz, tehát, hogy mi a további folytatás. Úgy gondolom, hogy ez a mi felelősségünk, és kérném, hogy ezt mindenki alaposan fontolja meg. Ismertettem a bizottság álláspontját, és nagyon jó lenne, ha az, ami – lehet, hogy az információ nem egészen pontos – az intézményből kiszivárog, az nem egészséges sem az intézmény, sem a gyerekek, senki szempontjából, mert ott eléggé bizonyos csatározási folyamatok vannak, ami részben természetes, hiszen van két belső és három külső pályázó, de úgy gondolom, hogy nekünk itt nagy a felelősségünk, és kérem, mindenki úgy kezelje ezt az ügyet. Dr. Kolonics Bálint: Fodor Csaba képviselőtársammal egyetértve nem kívánom elismételni az Ő érveit. Annyit kívánok hozzátenni, hogy gondolja át mindenki azt, hogy ennek az intézménynek működni kell, a tanári kollektívának ott együtt kell működni a vezetővel. Egy ilyen pályázati kiírást követő, egy ilyen pályázati elbírálás eredményeként egy kinevezés nem biztos, hogy megnyugvást hoz, és nyugodt munkát tud eredményezni az intézményen belül. Tehát mindenképpen javaslom azt, hogy írjunk ki új pályázatot, gyorsan, hiszen adott esetben ez a szeptemberi beiratkozás előtt még a nyár folyamán elbírálható, és kinevezhető az új vezető. A jelenlegi pályázók érdekei sem sérülnek, hiszen bárki pályázhat ismét. Nem az a kérdés egyébként most, hogy jogszerű volt vagy sem a pályázatok benyújtása és elbírálása. Itt oda kanyarodtunk vissza, hogy hogyan történt meg a pályázat kiírása, a közgyűlés milyen információkkal rendelkezett. Számtalan esetben megkérdezzük bizottsági ülésen is, illetve itt a közgyűlésen is a szakosztálytól, hogy a jogszabályi feltételeknek a pályázati kiírás megfelel-e, de úgy látom, hogy ez a kérdés kevés, hiszen itt mozgásteret ad a jogalkotó a közgyűlésnek. Még kérdéseket kellene feltenni, hogy mennyiben enged eltérést, mert jelen esetben is az tűnik, hogy nem voltunk kellő ismeretek, információk birtokában – és akkor finoman fejeztem ki magam – akkor, amikor ezt a pályázatot kiírtuk. Tehát ez a javaslatom. Litter Nándor: Úgy gondolom, hogy jogszerű volt ennek a pályázatnak a kiírása. Semmi gond ezzel nem volt, de értem az érvelést, hogy lehetett volna lazítani. Cserti Tibor: Én azok közé tartozom, akik rosszul érzik magukat, mert nem vagyok nyugodt, és őszintén szólva, ha a végeredményt kell mondanom, akkor és is az mellett vagyok, hogy meg kellene ismételni ezt a pályázatot. Miért? Döntő részt egyetértek azokkal a képviselőtársaimmal, akik azt mondják, hogy milyen indokok alapján kellene megismételni. Valóban a szakmai programot, az intézményi programot és az intézmény szakmai munkáját értékelte a közgyűlés az elmúlt alkalommal. Ott különösebben nagy megállapítást nem tett, plusz munkával terhelte. Ugyanakkor a balatoni tábor üzemeltetési nem ki munka a pedagógusok részéről. Úgy érzem, ez többek között intézményvezetői koordinációs feladat is, és ezzel nem azt mondtam ki, hogy a jelenlegi igazgató munkáját kívánom támogatni, általános jellegű megállapítást tettem. Egyetértek az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottsággal a tekintetben, hogy a legrosszabb, ha nincs vezető, de annál rosszabbnak tartom, ha nincs meg az a fajta támogatottság és az a nyugodt munkalégkör egyé intézmény életében. A pedagógus munka a gyerekről, a gyereknevelésről szóljon. Úgy gondolom, hogy e tekintetben nagy fontossággal bír a folyamatosság, hogy az intézményi szakmai munkát a mindenkori fejlődés ellenére is az intézményben dolgozók tudják támogatni, és ha vezetőcserére kerül sor, akkor az elvi lehetőséget mindenkinek meg kell adni az ott dolgozók részére is. E tekintetben meg vagyok győzve, hogy a kiírás jó volt, nem figyeltünk oda. Tehát nem jogi és adminisztratív probléma van, ha problémáról beszélünk. A nevelési-oktatási intézményvezető megbízási feltételeinél – 18. § b. pontja – hogy másodszor és további alkalommal történő esetén a pedagógus szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség elfogadható. Nem tudom, hogy ez akkor hogyan értendő, amikor itt vizsgáljuk, hogy ki indulhat, és ki nem indulhat. Nem vagyok szakértő, de nem vagyok meggyőzve arról, hogy az egész pályázati procedúra akkor a pályázati rendszer minden elemére kitért. A pedagógusoknak törésmentes átmenetet, a közgyűlésnek bölcs döntést kívánok. Én akkor tudnék bölcs döntést hozni, ha megfontoltan, akár még az új tanév előtt, vagy a következő tanévben, egy éves megbízással. Polai József: Mivel elhangzott, hogy bizottsági ülésen kellett volna bizonyos javaslattal előállni, szeretném felhívni a figyelmet, hogy a bizottsági ülésen határozottan szavazásra kértem azt a kérdést feltenni, hogy a három pályázó ne legyen kizárva. Litter Nándor: Nem mostanról beszéltem, ha akkor, amikor kiírtuk a pályázatot. Tehát az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottságtól és olyan személyektől, akik az oktatásban dolgoznak, mint Ön is. Én, aki nem ebben dolgozom, elvárhatnánk, hogy ne utólag polemizáljunk ezen a kérdésen, hogy ott szűrjük ki, ha van probléma – szerintem. Kereskai Péter: Nevelési-oktatási intézmények vezetői kinevezésével kapcsolatban talán még soha nem szóltam hozzá, de úgy gondolom, hogy most kell. Nekem az előttem szólókhoz képest egészen más a véleményem. Sokszor az volt a problémánk, hogy egy pályázó van, mindig az éppen aktuális intézményigazgató pályázott. Most pedig az a bajunk, hogy nagyon sok a pályázó. Volt egy kiírás, amit elfogadtunk. Úgy gondolom, hogy tiszta helyzet. Akár én is pályázhattam volna, bár tanári végzettségem nincs, de nem csodálkoznék rajta, ha kiderülne, hogy sajnos nem feleltem meg a pályázati feltételeknek. Nem gondolom, hogy újra ki kellene írni a pályázatot. Egy kicsit – lehet, hogy sokan nem értenek ezzel egyet – egy pohár vízben lévő viharnak érzem az egészet. Szerintem döntési helyzetben leszünk. Vannak pályázók, van pályázati kiírás, aminek vagy megfeleltek, vagy nem. Elsősorban azért kértem szót, hogy az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság véleményét hallottuk, kíváncsi lennék az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság véleményére is. Dr. Kelemen Marcell: Szeretném felhívni az Önök figyelmét néhány tényre. Az egyik tény az, hogy Önök kiírtak egy pályázatot, és ebben a pályázati kiírásban az Önök határozatában meghatározták a pályázati feltételeket. Ezek olyan feltételek, amelyekkel szemben meg kell, hogy feleljenek a pályázók. Tehát Önöknek össze kell hasonlítaniuk, hogy az Önök által kiírt pályázati feltételeknek a pályázók megfelelnek-e. Az előterjesztésben foglaltak szerint az öt pályázóból három ezeknek a feltételeknek nem felel meg. Ebből a szempontból a megítélésem az, hogy Őket ki kell zárni ebből a pályázati eljárásból, róluk Önök nem dönthetnek, hiszen a pályázati feltételek hiányában Őket nem is lehet kinevezni az intézmény vezetőjének. Eredménytelennek nem minősíthetik Önök ezt a pályázati eljárást, hiszen van két pályázó, aki az Önök által kiírt pályázati feltételeknek megfelel. Önök egy dolgot tehetnek. Döntenek erről a pályázatról, és abban az esetben, ha egyetlen pályázó sem kapja meg a kinevezéshez szükséges minősített többséget, új pályázatot írnak ki. Az új pályázat kiírásakor Önök dönthetnek úgy, hogy akár tanító végzettségű személyt is beengednek a pályázati körbe, és majd az elbíráláskor Önök eldöntik, hogy a pályázók számától és végzettségétől, személyétől függően kit támogatnak. Erre az időszakra, ha ezt le lehet bonyolítani még a következő tanév kezdetéig, abban az esetben nem kell megbízni senkit sem az intézményvezetői feladatok ellátására, ha viszont nem bonyolítható le az újabb pályázat, abban az esetben meg kell bízni Önöknek valakit, aki ideiglenesen egy évig ellátja. Osztályvezető asszony számot ad arról, hogy ismeretei függvényében lebonyolítható-e egy ismételt pályázati kiírás. Ha igen, akkor jelen pillanatban, jelen közgyűlésen nem kell dönteni esetlegesen, ha Önök nem támogatnak senkit, arról, hogy egy évre kit bíz meg a közgyűlés az iskola vezetésével. Dr. Pintérné Grundmann Frida: Jegyző úr a lényeget elmondta. Arra felhívom a figyelmet, hogy az egy éves megbízásra is és új pályázat kiírásra is akkor van lehetőség, ha a magasabb vezetői beosztás ellátására kiírt pályázat nem vezetett eredményre. Tehát a minősített többséget nem kapja meg egy jelölt sem. Nem tartom célszerűnek ezen intézménynél az egy évre szóló megbízást, és ezt nem kívánom jelen pillanatban indokolni. Gyorsított eljárásban egyébként lebonyolítható, tehát kérhetjük a pályázat kiírásánál – valamilyen felárral kell akkor megjelentetni, de elviekben szeptember 1-jére igazgatója lehet az intézménynek az eddigi tapasztalatunk alapján. Dr. Fodor Csaba: Akkor arra kérek minden képviselőt, hogy szíveskedjen mindegyik pályázónál tartózkodni, utána pedig legyen eredménytelen ez a kiírás, és visszavonom azt a javaslatomat, hogy egy évre írjunk ki pályázatot, hanem sürgősséggel oldjuk meg az új pályázati kiírást, ahol valóban csak a törvényi feltételeket írjuk ki, és tegyük lehetővé, hogy a jelenlegi igazgató is nyújtson be pályázatot, és akkor a pályázatokat tartalmuk alapján tudjuk összevetni, és tartalmuk alapján tudunk róla dönteni. Ez lenne álláspontos szerint egy tisztességes és követhető álláspont, vélemény és gyakorlat. Kereskai Péter: Várnám az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság véleményét. Másrészt, amit Jegyző Úr elmondott, és osztályvezető asszony korábban említett, akkor azt szeretném megkérdezni, hogy ha az egyetlen lehetséges akkor, hogy hármójukat kizárjuk, akik nem feleltek meg, kettőről szavazunk – ha nincs eredménye, akkor megbízható-e bárki a pályázók közül.? Dr. Pintérné Grundmann Frida: A három pályázóról nem lehet szavazni, őket jogilag ebben a szituációban ki zárni. A két pályázónál, ha nem kapja meg a minősített többséget, akkor csak azt lehet megbízni az egy éves időtartamra, akinek abban az intézményben jelenleg határozatlan időre szóló közalkalmazotti jogviszonya van. Ez jelen pillanatban a három tanító végzettséggel rendelkező pályázó lehet, vagy az intézményben természetesen bárki, akinek a közalkalmazotti jogviszonya határozatlan időre szól. Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek. Úgy látom, ha elfogadjuk Fodor Csaba és mások javaslatát, akkor egyrészt az eddig, 2001 óta alkalmazott feltételeken lazítunk, ezzel kimondjuk azt, hogy minden iskolában ..... Én így értettem. Dr. Pintérné Grundmann Frida: Azért szeretném pontosítani, mert majdnem az a látszat, hogy itt tudatos átverésről van szó. Az indulástól kezdve benne volt a feltételben mindig, hogy elsőbbséget élez a tanári végzettség. Tehát jelen pillanatban, ha a tizenvalahány éves hagyomány szerint lett volna kiírva, akkor sem lehetne a három tanítói végzettségűt kinevezni. De Önöknek jogukban áll fellazítani, és azt odaírni, hogy a 18. §-ban előírt feltételek szerint hirdetik meg a pályázatot. Csak azt szeretném tudatosítani, hogy nem az történt, hogy bárkit át akartunk mi verni. Volt egy tizenvalahány éves gyakorlat, és annak megfelelően jártunk el. Kérdés és kérés erre vonatkozóan nem volt. Litter Nándor: Ugyanezt mondtam végül is, hogy a korábban alkalmazott gyakorlat szerint került kiírásra ez a pályázat. Ha ezen változtatunk, akkor ezen lazítunk, és a többi intézményünkben is az itt kiírt pályázati feltételeknek megfelelő vezető vezeti az iskolát. Úgy gondolom, hogy mindent megbeszéltünk ebben a kérdésben. Dr. Fodor Csaba: Lehet, hogy volt ilyen tizenvalahány éves gyakorlat, azt nem vitatom. De már két ciklus óta igazgató volt, de eddig sem volt tanári végzettsége. Litter Nándor: Elhangzott, hogy nem volt más pályázó. Dr. Fodor Csaba: Akkor nem gyakorlat volt ez. És az lett volna a tisztességes ... Litter Nándor: Ne használja a tisztességes szót. Dr. Fodor Csaba: De igen. Akkor lett volna az, amikor kiírták a pályázatot, és azt mondják nekünk, hogy ezt a pályázatot így írjuk, de ezzel – felhívjuk a figyelmet – az az igazgató, aki 10 éve igazgatja ezt az iskolát, és jól vezeti, és soha semmi kifogás nem merült fel sem az iskolával, sem az Ő munkájával kapcsolatosan, nem lesz jogosult pályázni. Ezt kellett volna akkor elmondani. Litter Nándor: Kértem, hogy a tisztességes szót ne használjuk ebben a körben, mert mindig így írtuk a pályázatok. Nem használható ebben az esetben ez a szó, mert nem tisztességtelen volt az eljárás. Dr. Pintérné Grundmann Frida: Azért kívánok szólni, mert egyrészt azt gondolom, hogy senkit nem az vezérelt, hogy bárkit becsapjon, és hogy a jelenlegi igazgatónál miért nem tűnt fel, ha mi úgy írjuk ki a pályázatot, hogy most azt javasoljuk Önöknek, hogy puhítsunk be, akkor lehet, hogy az lett volna a vád, hogy azért, hogy pályázhasson a jelenlegi igazgató? Szeretném Önöket tájékoztatni, hogy az iskola által benyújtott tantárgyfelosztás alapján pályázhatott volna az igazgató, hiszen felső tagozatban tanít. Csak akkor oszthatta volna oda azt az órát, ha neki erre vonatkozóan a végzettsége megvan. Tehát az, hogy mi kívülről nem tudjuk, hogy kinek mikor milyen végzettsége van éppen – ráadásul neki van egy egyetemi végzettsége, ami humán szervező, és tizenvalahány éve áll fenn ez az előnyben részesítés is. Elnézést kérek, ha bárkit ezzel mi félrevezettünk volna, de higgyék el, hogy fel nem merült volna bennünk, hogy ezt itt külön hangsúlyozzuk, hiszen egy tizenvalahány éves gyakorlatról van szó. De hogy a jelenlegi igazgató esetében miért nem merült fel, ezt szerettem volna azért a közgyűlésnek elmondani. Dr. Szabó Csaba: Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság a 82/2006.(111.22.) ÜJKB. számú határozata: az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság a nevelési-oktatási intézmények vezetőinek megbízatását tartalmazó előterjesztést a közgyűlés számára tárgyalásra alkalmasnak tartja 5 egyhangú szavazással. Litter Nándor: A vitát lezárom ebben a kérdésben, amiről eddig szó volt. Utána majd a pályázatokról és az igazgató kinevezésről természetesen újranyitjuk a vitát, ha odajutunk. Az elhangzottak alapján, és konzultálva Jegyző Úrral, az a tényhelyzet hogy nekünk nem kell arról döntenünk, hogy hányan vehetnek részt ebben az igazgatói pályázati elbírálásban. Itt két fő vehet részt, mivel a pályázati kiírásnak három fő nem felel meg, tehát Magyar Ferenc, Robár Etelka és Vizeli József pályázatáról itt a közgyűlésünk nem dönthet, mert akkor megsértjük a pályázati kiírásban foglaltakat. Az egyéb eljárás végeredménye lehet az, amit Önök mondtak, hogy nem kapja meg a két másik jelölt a szükséges szavazatot, de nekünk az Ő pályázatukról az Ő meghallgatásuk után kell döntenünk. Így szeretném ezt a dolgot folytatni. Van-e ezzel kapcsolatosan olyan észrevétel, ami más megállapításra jutna? Cserti Tibor: Ha jól figyeltem, akkor nagyon egyszerű a dolgunk, mert ha két pályázóra szűkíti le a közgyűlés a kiírás alapján, akkor a másik feltétel is azonnal érvénybe lép, hogy a két pályázó közül az egyiknek megvan a közoktatás vezetői szakvizsgája, és előnyben kell részesíteni. Szó szerint idézek. Így kell értelmezni, vagy nem? Litter Nándor: Választ fogunk erre adni. Azt kérdezem, hogy az általam az előbb megfogalmazottakkal összefüggésben van-e észrevétel? Dr. Kelemen Marcell:...... Litter Nándor: Jegyző úr azt javasolja, bár szerintem erről nem kell szavazni, mert akkor megsértjük a pályázati kiírást. Ez ellen az észrevétel ellen van észrevétel? Nem látok észrevételt. Dr. Kelemen Marcell: Formálisan Önöknek minden benyújtott pályázatról dönteniük kell, valamilyen döntést hozniuk kell – függetlenül attól, hogy valakinek a képzettsége, vagy bármilyen egyéb, az előírásban foglalt feltételei nem felelnek meg a pályázati kiírásnak. Tehát el kell utasítaniuk, ki kell mondaniuk a közgyűlésnek. Mindannyian tudjuk, és elmondtuk, és megállapították, a bizottság is, és mindenki, de mégis Önöknek, mint a pályázatok elbíráló szervének ki kell mondaniuk, hogy x-nek, y-nak és z-nek a pályázatát elutasítják azért, mert .. Természetesen ez egy olyan döntés, ami ellen akár jogorvoslattal is lehet élni, mert nyilvánvalóan a pályázók érdekeit érinti. Kérem, hogy döntsenek a három személy elutasításáról, és érdemben a két megbízásról, akinek megfelelnek a feltételei. Ha egyik sem kapja meg, akkor a következő lépésről kellene majd beszélni. Litter Nándor: Mi van akkor, ha sikertelen lesz a három pályázó esetében a szavazás. Akkor pedig törvénytelenül folytatja a munkát, de nem érdemes ezzel tovább folytatni a polémiát. Akkor elfogadva Jegyző Úr módosított javaslatát, szavazásra teszem fel a kérdést, egyrészt Magyar Ferenc pályázatát kérem, hogy utasítsuk el, mert nem felel meg a pályázati kiírásban meghatározott feltételeknek. Aki igent nyom, elutasítja a pályázatot. A közgyűlés 16 igen és 11 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Robár Etelka pályázatával kapcsolatosan javaslom, hogy utasítsuk el, mert nem felel meg a pályázati kiírásban meghatározott feltételeknek. A közgyűlés 17 igen és 10 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Vizeli József pályázatával kapcsolatosan kérem, hogy utasítsuk el, mert nem felel meg a kiírási feltételeknek. A közgyűlés 17 igen és 10 tartózkodással a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Tehát a jelenlegi helyzet az, hogy két pályázó pályázati anyagáról kell döntenünk, és most lehet kérdés az, amit Cserti úr felvetett. Kérem Pintérné, hogy szíveskedjen erre a kérdésre válaszolni. Dr. Pintérné Grundmann Frida: Nem ismétlem meg a jogszabály. Azonos feltételek esetén. A két pályázó esetében nem azonosak a feltételek. Az egyiknek egyetemi végzettsége van, és nincs közoktatás vezetői végzettsége, pedagógia szakon egyetemi végzettséggel rendelkezik. A másik pályázónak van közoktatás vezetői végzettsége, tehát szakvizsgával rendelkezik. Természetesen ezek a mérlegelés tárgyát képezhetik, de az azonos feltétel az én megközelítésemben ebben az esetben nem áll fenn. Litter Nándor: Kérem a két pályázót, először Buchleitner-Szabó Évát, hogy szíveskedjen ismertetni elképzeléseit az iskola vezetésével kapcsolatosan. Buchleitner-Szabó Éva: Igazából nem is ezzel szerettem volna kezdeni, amivel most kezdem. Itt az öt ember helyébe kellene képzelnünk magunkat, és külsősként úgy érzem, hogy nagyon nehéz nekem, mert ahogy hallottam, eleve külsős pályázót lehet, hogy nem is képzelnek el ennek az intézménynek az élére. Litter Nándor: Kérem, hogy az elképzeléseire koncentrálni. Az életben sokszor vagyunk nehéz helyzetben, és aki ennek az iskolának esetlegesen az igazgatója lesz, vagy régi, vagy új, az is került már nehéz helyzetbe, és fog a jövőben is. Ezt ne boncolgassuk. Buchleitner-Szabó Éva: A vezetői programom valójában kettő fő irányt céloz meg. Az egyik fő irány az iskola életére, a nevelők, az ott dolgozók életére irányul, a másik pedig a fenntartó és a város elvárására. Nagyon sokszor hallottuk a mai nap folyamán, hogy mindenkinek fontos az iskolában működő jó légkör kialakítása. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy vezetőként ezt célozzam meg először, tehát az iskolában egy demokratikus, nyugodt, félelemmentes légkört kialakítása, és úgynevezett csapat kialakítása, ahol mindenki úgy dolgozik, hogy ottaninak érezze magát. A következő iskolára vetített célkitűzésem, hogy az iskola eddigi jó hírnevére alapozva –amit eddig elért – továbbvigyem ezt a jó hírnevet a sportban, az idegen nyelv, a művészeti oktatás területén, és erre alapozva továbbfejlesszem ezt. Nagyon fontosnak tartom a gleisdorfi kapcsolatépítést. Németszakos lévén úgy gondolom, hogy ebben élenjárhatnék, és nemcsak a csereüdülésre gondolok itt, hanem a pedagógusok szakmai továbbképzésére is. Fantáziát látok a balatonmáriai tábor üzemeltetésében, itt is nemcsak a gyerekek csereüdültetésére, hanem a pedagógiai szakmai konferenciák megtartását is céloznám. Rendkívül fontosnak tartanám a pályaorientációt. Itt már említettem korábban is, hogy a városnak nagyon fontos az, hogy kihalófélben lévő szakmákat esetleg népszerűsítsen, megnézzük azt, hogy melyek azok a szakmák, melyek azok a hiányszakmák, amelyekbe esetleg a gyerekeket tovább lehetne vinni. Ez a városnak is nagyon jó lenne, hiszen 7., 8. osztályosokat esetleg célzottan tovább lehetne irányítani egy bizonyos cél iránt. Nagyon fontosnak tartom a médiával és a sajtóval való kapcsolatot, és a különböző kulturális rendezvényeken való fellépést, és rendkívül fontosnak tartom a szponzorok megcélozását. Hogy mi a fenntartó és a város felé feltett célkitűzésem – elsősorban egy igazgatónak úgy gondolom, hogy menedzsertípusúnak kell lenni, tehát szeretném az iskolát menedzselni. Nagyon fontosnak tartom, mint már említettem a szponzorok felkutatását, és a pályázatokban való részvételt. Jelenleg egy EU-s pályázat szakmai szakértője vagyok, „Az információs technológia az általános iskolákban' című pályázat 250.000 uniós pályázat szakértője vagyok. Ezen kívül Interreg III/A pályázatban tolmácsként és projektgazdaként veszek részt. Pályázatíró tréningeken vettem részt, és a 2007-2013 tartó Nemzeti Fejlesztési Terv pályázati elérési lehetőségeit úgy gondolom, hogy mindenféleképpen szeretném kihasználni, és ha a bizalmat elnyerem, akkor mindenféleképpen az iskola jó hírnevét továbbítanám, és a városért dolgoznék. Litter Nándor: Vörös Andrea Tündét kérem, hogy szíveskedjen ismertetni a programját. Vörös Andrea Tünde: Két általános iskolai tanári végzettséggel rendelkezem. A Jannus Pannonius Tudományegyetemen nemcsak pedagógia szakot végeztem, hanem iskolaelemző, fejlesztő specializációt is. Itt a közoktatás vezetői tananyag nagy részét mi tanultuk, de jelenleg járok közoktatás vezető képzésre is. 2007-re várhatóan meg tudom szerezni ezt a képesítésemet is. A pályázatomból néhány pontot szeretnék kiemelni. Egyrészt a tanóra tevékenységekhez kapcsolódóan mindenképpen hangsúlyoznám, hogy az eddig elért eredményeket nagyon fontosnak tartom, és ezeket mindenképpen továbbviendőnek is, de szeretném jó néhány ponttal ezt kiegészíteni, ugyanis a mai gazdasági, piaci helyzetben, ha egy iskola nem tud újat hozni, akkor nagyon nehezen tud az iskolahasználók körének teljes mértékben megfelelni. Az alsó tagozatban nagyon fontosnak tartanám elsősorban pedagógiai szempontokból a nagyfelmenő rendszer megteremtését. A felső tagozatban pedig az esélyegyenlőség mellett, ami az integrációs, illetve felzárkóztató programokat is tartalmazza, a tehetséggondozás számára az országos tudományos diákköri munkába bekapcsolódni. Ez 2005-től már benn van a rendes országos szakmai versenyeztetési jegyzékben, és nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítanom a Veszprémi Egyetem bázisiskolájával, tehát könnyűnek tűnik az ide való kapcsolódás. Szakmai szempontból pedig a nevelőközösség számára is egy nagyon fontos előrelépési lehetőségnek tartanám. A pályázatomban nagyobb részt foglalkoztam a tanórán kívüli tevékenységek megszervezésével, ugyanis, ha a családok helyzetét megnézzük, illetve, ha a mai viszonyokat vizsgáljuk, azért azt láthatjuk, hogy a gyerekek nagy része délutáni időben nem igazán célszerűen lekötött, tehát az iskolának fontos szerepet szánnék abban, hogy ezekkel a szabadidős tevékenységekkel a gyermeket ne csak a tanuláshoz, hanem megfelelő szociális viselkedésmód kialakításához is hozzásegítse. Ennek kapcsán a pályázatban említettem a szabadidő-szervező munkájának kiemelten való kezelését, illetve a bűnmegelőzési programhoz való kapcsolódást. A délelőtt elején hallhattuk ennek néhány pontját. Az akadémiával is felvettem a kapcsolatot. Itt azt tudni kell, hogy jelen pillanatban a Dunántúlon igazából Pécsett és Sopronban van ennek megfelelő központja, és elképzelhetőnek tartják, hogy ha egy bázisiskolát létesíthetnénk Nagykanizsa környékén. Ez nem csak a gyerekek számára jelentene plusz programot, illetve egy olyan együttműködési készség kialakítását, hanem a pedagógusok számára is tartalmaz továbbképzési lehetőségeket, újabb technikák megismerését, illetve szakmailag is egy előrelépési lehetőséget. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy a pedagógustársadalom számára az iskolai tevékenységeken kívül is esetlegesen lehessen mód továbblépésre. Kiemelném még a pályaválasztás fontosságát, mindenképpen rendszeresíteném, illetve folyamatosabban kezelném a jelenleg a Városi Könyvtárban működő pályaválasztási tanácsadó szolgáltatásait, és fontosnak tartanám, hogy bizonyos vállalkozások, szakmák területéről rendszeresen az iskolába hívjunk meg vendégeket, így is segítve a szülőket, gyerekeket az esetleges piaci igényeknek, lehetőségeknek a megismerésében. A kapcsolatrendszereket emelném még ki, amivel a pályázatomban foglalkoztam. Mind lefelé, mind felfelé fontosnak tartom az építkezést. Nagyon jól lenne, ha az óvodákkal való kapcsolat nem csak a beiratkozás előtti időszakokra helyeződne, hanem egy folyamatos kapcsolattartással ezt meg tudnánk oldani. Közel van a Kertvárosi Óvoda, nagyon jó közös programokat tudnék elképzelni nem csak az óvodában, hanem egy közös óvoda-iskolai rendszerben, és természetesen nem csak a beiratkozás előtti időszakokban. Nagyon fontos a folyamatos kapcsolattartás a középiskolákban a pályaválasztással kapcsolatban. Bár ez ismert azt hiszem mindenki számára, hogy a Kőrösi Iskola eredményei eddig is jók voltak, de jól lenne, ha minél több intézmény igazgatója, vezetője tudna az középiskolai igényekről bemutatót tartani. Ezt is fontosnak tartanám megszervezni. Ezen kívül megemlíteném a támogatói kör létrehozását. Egy intézmény gazdálkodása elég nagymértékben kötött, és a bevételeket valamilyen szinten inkább csak az intézményi terem-bérbeadásokból lehet segíteni. Egy ilyen támogatói kör létrehozásával, folyamatos kapcsolattartásokkal úgy érzem, hogy több eredményt is el lehetne ezen a területen érni. A végére helyezném a vezetői elképzeléseimet, illetve irányelveimet. Nagyon fontosnak tartom a pontos, egyértelmű cél- és feladat-meghatározást, amikor a nevelőtestülettel együttműködve követjük, próbáljuk elemezni ezeket a folyamatokat. Nagyon fontos a munkahelyi légkör megteremtése, ami természetesen a kölcsönös bizalomra és egymás iránti tiszteletre kell, hogy épüljön. A kommunikáció fejlesztését tartom elengedhetetlen feltételnek a különböző iskolán belüli szintek között, ugyanis az információáramlás nagyon fontos abban, hogy egymás munkáját megfelelően ismerjük, és értékelni tudjuk. Cserti Tibor: A korábbi felszólalásokból talán kiderült, hogy aggódom az intézmény munkájáért, illetve törésmentes átmenet érdekében szeretnék indítványt tenni. Még a marxista ..... is elismeri a megszüntető-megőrző jelleget. Úgy gondolom, hogy ha jogilag azt mondjuk, hogy két érvényes pályázat van, nyilvánvaló – számomra mindkét jelölt szimpatikus, érvelése meggyőző, úgy gondolom, az a legfontosabb, hogy beilleszthető legyen vezetői program egy intézményi munkába. Az is nagyon fontos, hogy a közösség befogadja, segítse, támogassa a gyerekek érdekében, hiszen azokról szól alapvetően a dolog. Azt szeretném mindkét jelölttől megkérdezni – és befolyásolja nyilvánvalóan a szavazatomat –, hogy a jelenlegi vezetéssel, aki ki lett zárva, el tudnának-e vele képzelni például helyettesi munkakapcsolatot, tehát vezetői munkakapcsolatot annak érdekében, hogy a korábbi értékek megtartásra kerüljenek? Bicsák Miklós: A két jelölthöz ugyanez a kérdésem lett volna. Ugyanakkor szeretném megkérdezni a két pályázótól, ha bármelyikük elnyeri a pályázatot, ezt a jelenlegi helyzetet fel tudják-e oldani a tantestületben annak érdekében, hogy a gyerekek ne szenvedjenek hátrányt? Litter Nándor: További észrevételek, vélemények nincsenek. A vitát lezárom. Kérem a két pályázót, hogy szíveskedjen a két feltett kérdésre válaszolni. Buchleitner-Szabó Éva: Mielőtt benyújtottam volna a pályázatot, bementem az iskolába, ismertem az igazgató urat korábban is, bemutatkoztam, és elmondtam, hogy szeretnék pályázni. Igazgató úrral jó kapcsolatban vagyok, és általában ismerem az ott lévő kollégák véleményét. Első szempont, amiért ezt az iskolát céloztam, mert valamikor ide jártam iskolába, és nagy érzelmi kötődésem hozzá, a második az, hogy az ott dolgozók közül rendkívül sok embert ismerek, a harmadik pedig az, hogy a munkámhoz mindenféle segítséget az igazgató úrtól megkaptam. A kérdésre pedig, hogy el tudnám-e képzelni – ha a nevelőtestület igent mond – a vezető-helyettes kiválasztásánál az igazgatónak jogában áll a vezető-helyettest megnevezni és kinevezni, de ehhez a nevelőtestület véleményére van szükség, ha a nevelőtestület ebben támogatna, akkor igen. De mivel nálam elsődleges szempont volt - és ezzel is kezdtem - a jó és nyugodt légkör kialakítása, úgy gondolom, hogy elsősorban rájuk hagyatkoznék. Vörös Andrea Tünde: Sokkal másabb véleményt nem tudok mondani, mint a pályázó kolléganőm. Jelen pillanatban én nem ismerem ilyen szinten tantestületet, mint ahogy Ő, nem ismerem a véleményüket, de a vezetői elképzelésemben szerepel az a gondolat, hogy mindenképpen velük együttműködve és rájuk hagyatkozva kívánok ebben a tekintetben dönteni. Meg kell mondanom, hogy ilyen mélységében az igazgató urat sem ismerem jelen pillanatban, hogy azt tudjam mondani, hogy biztosan tudok vele dolgozni, de azt sem mondhatom, hogy nem tudnék vele együtt dolgozni. Úgy gondolom, hogy egy hosszabb idő szükséges ahhoz, vagy legalábbis jó néhány hét, egy munkakapcsolat, hogy ezt el tudjam dönteni, hogy valóban a vezetésben egymás partnerei tudnánk-e lenne, ugyanis az elengedhetetlen, hogy egy vezető a helyettesével vagy helyetteseivel olyan viszonyt alakítson ki, hogy kifele közösen az elképzeléseiket összefogva sugározzák. Erre a kérdésre nem tudnék most igennel és nemmel sem válaszolni. Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek. Röst Jánosnak volt egy ügyrendi javaslata, hogy tartsunk szünetet a döntés előtt egy rövid konzultációra. 5 perc szünetet tartunk. Szünet Litter Nándor: A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola igazgatói munkakörére beadott pályázatokról fogunk dönteni. Két jelölt maradt még versenyben. Buchleitner-Szabó Éva és Vörös Andrea Tünde. ABC sorrendben fogom a szokásos módon indítani a szavazást. Kérem, először Buchleitner-Szabó Éva pályázatáról döntsünk. A közgyűlés 17 igen és 10 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Vörös Andrea Tünde pályázatáról döntünk. A közgyűlés 8 igen, 1 nem és 18 tartózkodással a javaslatot elfogadja és az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatát hozza: 74/2006.(III.28.) számú határozat 1. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése A közalkalmazottak jogállásáról szóló többször módosított XXXIII. törvény, valamint a 138/1992. (X.8.) Kormányrendelet alapján 2006. augusztus 1. napjától 2011. július 31. napjáig – öt nevelési évre – a Kertvárosi Ovoda intézményvezetői feladatainak ellátásával Hartainé Bobay Évát bízza meg. Fizetési fokozat: Kjt.1.sz.melléklete szerinti garantált illetmény: További szakképesítés, szakképzettség elismerésével Összefüggő illetménynövekedés: Kjt. 66. § alapján 5 % Garantált illetmény összesen: Összesen kerekítve: Vezetői pótlék, pótlékalap 230 %-a Járandóságok összesen: G 10 170.968 Ft 8.548 Ft 179.516 Ft 179.500 Ft 45.080 Ft 224.580 Ft Határidő: 2006. szeptember 1. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető) 2. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése A közalkalmazottak jogállásáról szóló többször módosított XXXIII. törvény, valamint a 138/1992. (X.8.) Kormányrendelet alapján 2006. augusztus 1. napjától 2011. július 31. napjáig – öt nevelési évre – a Vackor Óvoda intézményvezetői feladatainak ellátásával Polgár Péternét bízza meg. Fizetési fokozat: Kjt.1.sz.melléklete szerinti garantált illetmény: További szakképesítés, szakképzettség elismerésével Összefüggő illetménynövekedés: Kjt. 66. § alapján 5 Garantált illetmény összesen: Összesen kerekítve: Vezetői pótlék, pótlékalap 230 %-a Járandóságok összesen: G 13 189.028 Ft 9.451 Ft 198.479 Ft 198.500 Ft 45.080 Ft 243.580 Ft Határidő: 2006. szeptember 1. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető) 3. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése A közalkalmazottak jogállásáról szóló többször módosított XXXIII. törvény, valamint a 138/1992. (X.8.) Kormányrendelet alapján 2006. augusztus 1. napjától 2011. július 31. napjáig – öt nevelési évre – az Általános Iskola Kiskanizsa intézményvezetői feladatainak ellátásával Silló Zsoltot bízza meg Fizetési fokozat: Kjt. 1 .sz.melléklete szerinti garantált illetmény: További szakképesítés, szakképzettség elismerésével Összefüggő illetménynövekedés: Kjt. 66. § alapján 8 % Garantált illetmény összesen: Összesen kerekítve: Vezetői pótlék, pótlékalap 230 %-a Járandóságok összesen: G 10 170.968 Ft 13.677 Ft 184.645 Ft 184.600 Ft 45.080 Ft 229.680 Ft Határidő: 2006. szeptember 1. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető) 4. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése A közalkalmazottak jogállásáról szóló többször módosított XXXIII. törvény, valamint a 138/1992. (X.8.) Kormányrendelet alapján 2006. augusztus 1. napjától 2011. július 31. napjáig – öt nevelési évre – a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola intézményvezetői feladatainak ellátásával Buchleitner-Szabó Évát bízza meg Fizetési fokozat: G7 Kjt.1.sz.melléklete szerinti garantált illetmény: 152.908 Ft További szakképesítés, szakképzettség elismerésével Összefüggő illetménynövekedés: Kjt. 66. § alapján 8 12.233 Ft Garantált illetmény összesen: 165.141 Ft Összesen kerekítve: 165.100 Ft Vezetői pótlék, pótlékalap 230 %-a 45.080 Ft Idegen nyelv tudási pótlék 50 % 9.800 Ft Járandóságok összesen: 219.980 Ft Határidő: 2006. szeptember I. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető) Litter Nándor: Tehát Buchleitner-Szabó Éva nyerte el a pályázatot a határozati javaslatban megfogalmazott feltételekkel. Gratulálok és azt szeretném kérni, hogy azokat az elhangzott észrevételeket, amelyek a munkával kapcsolat itt megjelentek, azt az aggódást, ami megfogalmazódott a képviselőktől, ezt szíveskedjen figyelembe venni döntéseinél, és a korábbi időszakban végzett hatékony és eredményes munka érdekében békét és egységet teremteni az iskolában. 3. Javaslat a különleges gondozás önkormányzati feladatainak szervezésére (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Meghívottak: Rózsa Úti Általános Iskola és Speciális Szakiskola, Nevelési Tanácsadó, Péterfy Sándor Általános Iskola igazgatója Dr. Pintérné Grundmann Frida: Szeretném Önöket tájékoztatni arról, hogy az új intézmény, ami létrejön, egy többcélú, összetett feladatokat ellátó intézmény, és ahogy azt az anyagban részletesen elemezve megtalálják, négy önálló intézményegységet fog működtetni ez az intézmény. Ez azt jelenti, hogy mind a négy intézményegység, amely meghatározott feladatokat végez el, szakmailag önálló és egy függetlenített intézményegység-vezető irányításával látja el a szakmai feladatokat és egy magasabb vezető kerül kinevezésre, aki az Igazgatótanács segítségével igazgatja majd az intézményt. Formailag ebben az esetben úgy kellett eljárni, hogy a két jelenleg meglévő intézményt meg kell szüntetni, ezért megtalálják mindkét intézménynek – a Rózsa úti Általános Iskolának és a Nevelési Tanácsadónak – a megszűntető okiratát. Szeretném kérni Önöket, hogy a Nevelési Tanácsadó esetében szíveskedjenek a telephelyen módosítani a helyrajzi számot, mert ott rossz szám lett beírva. Az 5-ös a jó. Ennyi módosítást kérünk ott. Szeretném kérni, hogy a közgyűlés hozzon egy olyan döntést, hogy ne keljen minden egyes határozatnál végigvezetnünk azt a változtatást, amit a szakértő javasol, hogy a névben nem Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményként jelenjen meg, hanem Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, tehát mindenütt, ahol az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény szerepel, annak a helyére Egységes Pedagógiai Szakszolgálat kerül. A közgyűlés előtt kiosztottuk Önöknek azt az alapító okiratot, amely az új intézményt létrehozza, ott már átvezettük ezeket az elnevezéseket. Ennek az alapító okiratban vannak következményei, kérem, hogy ezeket is módosítsák. A 5.1. pontban, tehát a feladat, amit megjelölünk, Egységes Pedagógiai Szakszolgálatra változik. A szakágazati besorolásnál a 8.1. pontban csak az alapfokú oktatás marad, és ami ott szerepel felnőtt oktatásként, az az intézmény kiegészítő tevékenységeibe kerülhet át. Ennek következménye, hogy a 11.1-es a vállalkozói tevékenység törlésre kerül az alapító okiratból, az az intézmény vállalkozói tevékenységet nem folytathat túl azon, hogy mindenütt, ahogy kértem, illetve jeleztem, ez az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Pedagógiai Szakszolgálatra kerül majd módosításra. Az az alapító okirat, amit ma kiosztottunk, azokat az adatokat tartalmazza, amely a szakértő szerint is megfelel minden törvényi előírásnak. Szeretném Önöket tájékoztatni, hogy a napirend előkészítésénél a közoktatási törvény által előírt minden egyeztetési kötelezettségnek eleget tettünk, kiindulva minden egyes intézménynél az alkalmazotti közösség, a szak-alkalmazotti közösség, a szülői munkaközösség, a diákönkormányzat, a Rózsa úti Iskola esetében a kamara véleményét, hisz szakképzést is folytat az intézmény, illetve eleget tettünk annak a törvényi kötelemnek is, hogy az OKÉV által kijelölt külső szakértőt felkértünk a véleményezésre. Engedjék meg, hogy a szakértői vélemény - miután ez kötelességem - összefoglaló részét ismertessen Önökkel. A fentiek alapján, tehát az előterjesztés alapján a feladatellátás és az intézményi átszervezés előbb vázolt módon történő megszervezésének törvényességi akadálya nincs. Igyekezni kell olyan szakszolgálati feladatellátást nyújtani, amely hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekek egyenlő eséllyel jussanak a szükségleteiknek megfelelő ellátáshoz, és ez a lehetőség lakóhelyükhöz legközelebb szakmailag magas színvonalon egy helyen történjen. Véleményem szerint a Nagykanizsai Önkormányzat által tervezett szakszolgálati centrum mintaszerű, követendő és irányadó lehet a napjainkban oly sok bizonytalansággal kérdéses jövőképpel és tétova útkereséssel küszködő szakszolgálati rendszer számára. Szeretném egyben tájékoztatni Önöket arról is, hogy ez az intézmény egy bővítést is tartalmaz, mégpedig a szakértői rehabilitációs bizottságot létrehozza. Ezt a feladatot eddig Zalaegerszeg látta el. Szakmailag jelen pillanatban minden feltételnek meg tudunk felelni, ezért kérjük Önöket, hogy támogassák ezen intézményegység létrehozását, hisz ez a szülőknek nagy könnyebbséget jelent, nem kell több alkalommal is Zalaegerszegre utazni, illetve, hogy ezt jeleztem, esetenként nagyon hosszú időbe telik, amíg a szakvéleményt megkapjuk. Novemberben felterjesztett esetben a mai napon nem született még döntés. Tehát ez több mint öt hónap, ami egy kisgyerek sorsát valamilyen szinten azért eldönti. Szeretném egyben tájékoztatni Önöket, hogy az 5. számú melléklet tartalmazza a pályázati felhívást és tájékoztatom Önöket, hogy ez a pályázati felhívás a köroktatási törvény 18. § (7) bekezdését jelöli meg végzettségi előírásnak, ami arról szól, hogy olyan végzettség, amivel abban az adott intézményben, többcélú intézményben külön szabályozva tájékoztatásul közlöm Önökkel, hogy a legtágabb változatot nyújtottuk be. Itt egyébként majd a jogszabály fog iránymutatást adni, mert itt feltételeket szab, abban a pillanatban nyilván ez is az Önök döntése lesz. A két intézménynél lefolytatott egyeztetések mellékelve vannak. Tulajdonképpen elfogadták és támogatják ezen összetett intézmény létrehozását. A név lehet, hogy viccesnek tűnik. A közoktatási törvény és a rendeletek előírásai szerint mindennek meg kell jelennie az elnevezésben, amit feladatként ellát az intézmény, ezért van egy hosszú neve az a háromsoros és javasoljuk, hogy a Szivárvány Fejlesztő Központ elnevezést hagyják jóvá, mint használható rövidtett név. Úgy gondoljuk, hogy a feladat sokszínűségét és az egész oktatási ágazatot átfogó jellegét ez fejezi ki a legjobban. Ezt is egyeztettük egyébként mindkét intézmény esetében. Sajni József: Újfent előttünk áll egy szervezet megújítása, amely esetén mindig egy kicsit gondban vagyunk, hogy mire is van ez, és miért is van ez. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon jó példája annak, hogy egy városban hogyan kell erőket összpontosítani, és hogyan kell a szülők és a gyerekek érdekében valamit jobbá tenni. Ez egy nagyon jó példa erre. Úgy hiszem, hogy osztályvezető asszony szinte mindent részleteiben elmondott. Éppen ezért a bizottságunk, amikor erről tárgyalt és jelen voltak az intézményvezetők, akik majd ennek a központnak az egységvezetői, intézményegység vezetői is lesznek, az Ő egyetértésükkel is találkozik az, hogy valóban ez a szervezeti megújítás mindenki számára hasznot jelent. Én egy elemét emelném ki, hiszen az, hogy volt Nevelési Tanácsadó, rendben van. Aztán volt a gyógypedagógiai, nevelési, oktatási intézmény, ez is, de az, hogy itt különösen kiegészül a szakértői rehabilitációs bizottsággal, ami tulajdonképpen elsősorban a közfelfogásban a tanulási képességvizsgálatot jelenti nagyrészt és ezért Zalaegerszegre kellett utazni, ez egy olyan új szolgáltatás, ami rendkívüli módon megkönnyíti azoknak a gyerekeknek a vizsgálatát, és sokkal könnyebbé is teszi, ami eddig helyben nem volt megoldható. Összességében szeretném elmondani, hogy bizonyos, hogy a volt Zemplén iskola helyén, ami a Rózsa iskolával szomszédos, kialakul egy olyan központ, ami azokat a problémákat, amelyeket meg kell oldania, egy nagyon koncentrált szakmai team-el és egyhelyben képes lesz elvégezni, és ennek örülni kell. Úgyhogy én kérném, hogy a közgyűlés támogassa, hiszen bizottságunk egyhangúlag támogatta. Tóth László: Itt a 13. oldalon azt írja a 4. bekezdésben, hogy a 6. számú melléklet szerint javasoljuk. Nálam nincs 6. számú melléklet. Dr. Pintérné Grundmann Frida: A pénteki anyaggal kiment a 6. számú melléklet. Ez valamilyen oknál fogva az eredetileg kiküldött anyagból lemaradt. Ez egy táblázat, ami a három intézményegységnél az álláshelyek számát rögzíti. Tóth László: Akkor elnézést. Az írja az előterjesztés, hogy az intézményegységek azonos számú képviselőiből álló igazgatótanácsot kötelező választani, amely részt vesz a munkáltatói jogkör gyakorlásában. Mely jogköröket gyakorolja? Ki alá lesznek rendelve az intézményegységek vezetői? Hogyan fog ez ott működni? Dr. Horváth György: A bevezető indoklás négy fő szempontot említ, amelyen változtat ez a nagyon alapos előterjesztés, és ez a négy szempont nemcsak azt jelenti, hogy itt valamiféle technikai változás történik, egy helyre menetel történik, hanem itt alapvető minőségi változás is. Valóban a nagykanizsai gyermekek olyan segítséget kapnak, akik rászorulnak erre, hogy példaértékű, ahogy bizottsági ülésen is beszélgettünk róla, hogy országos jelentőségű ez a kezdeményezés. Mellékesnek tűnik, de azt hiszem, hozzátartozik az, hogy a Rózsa úti vagy a Zemplén iskolába való kerülés mellett a Mikkamakka is odakerül, az is egy szerves egységét alkotja ennek a nevelési területnek. Igazán dicséretes, és ebben is élen jár a város és nyilván támogatandó. Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek. Dr. Pintérné Grundmann Fridát kérem, hogy szíveskedjék a kérdésekre válaszolni. Dr. Pintérné Grundmann Frida: Ez a jelenség nem új. Egyébként a középiskolák esetében is van, ahol kötelezően működik, illetve Miklósfa és Palin esetében az igazgatótanácsnak ugyanaz a jogosítványa, mint a közgyűlésnek, azaz át nem adható hatáskörben az intézményegység vezetők kinevezése, a kinevezés visszavonása, illetve a fegyelmi eljárás lefolytatása vagy fegyelmi felelősségre vonás. Tehát ezek azok a hatáskörök, amit az igazgatótanácstól nem vonhat el senki. Az összes többi az intézmény szervezeti és működési szabályzatában rögzítendő, hogy átadott hatáskörben mit ad át a közösség, illetve a magasabb vezető ennek az igazgatótanácsnak. Az igazgatótanács alárendeltje, tehát a magasabb vezető az igazgatótanács alatt van, és alatta vannak az intézményegység vezetők. Tehát ez a szervezeti felállás. Még egy kiegészítést teszek. Az intézményegység vezetőknek a kinevezésére ugyanaz vonatkozik ebben az esetben, tehát közlönyben közzé kell tenni, és ugyanezzel az eljárásrenddel, amit Önök most itt gyakoroltak az előző napirendnél, kell eljárni azzal a különbséggel, hogy végén a kinevezést az igazgatótanács adja. Formailag is teljesen egybeesik a két eljárás. A közgyűlés hatáskörét ott az igazgatótanács veszi át. Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek. Kérem, hogy az egész anyagot azokkal a kiegészítésekkel, az új alapító okirattal és azokkal a kiegészítésekkel a szervezeti elnevezésre és egyéb más kiegészítésekre vonatkozóan fogadjuk el. Van-e esetleg kifogás az ellen, hogy így együtt szavazzuk meg. Tudom, hogy személyi döntések is vannak benne. Kérdezem, hogy van-e ez ellen kifogás, mert észrevételek nem érkeztek? Van-e kifogás az ellen, hogy egybe szavazzuk meg? Nincs. Kérem, hogy azokkal a módosításokkal, a módosított alapító okirattal és a kiosztott anyagokat is figyelembe véve az 1-14-ig terjedő határozati javaslatokat szavazzuk meg. A közgyűlés 25 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 75/2006.(111.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. 2006. július 1. napjával a 2. számú mellékletben csatolt Alapító Okirat elfogadásával létrehozza a Szivárvány Óvoda, Altalános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Nevelési Tanácsadó és Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság többcélú intézményt. Határidő: 2006. szeptember 1. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető Dabi Gabriella osztályvezető) 2. a Rózsa Úti Általános Iskola és Speciális Szakiskolát 2006. június 30-án jogutódlással megszünteti. Az intézmény megszüntető okiratát a 3. számú melléklet szerint jóváhagyja és a 177/2005. (VI.29.) számú közgyűlési határozattal elfogadott Alapító Okiratát hatályon kívül helyezi. A jogutód intézmény a Szivárvány Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Nevelési Tanácsadó és Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság. Határidő: 2006. július 1. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető Dabi Gabriella osztályvezető Horváth Istvánné intézményvezető) 3. Horváth Istvánné a Rózsa Úti Általános Iskola és Speciális Szakiskola igazgatójának megbízását 2006. június 30-ával visszavonja és közalkalmazottként történő tovább foglalkoztatását biztosítja. A magasabb vezetői pótlékot beosztásától függetlenül 2006. december 31-ig folyósítja. Határidő: 2006. december 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető) 4. a Nevelési Tanácsadót 2006. június 30-án jogutódlással megszünteti. Az intézmény megszüntető okiratát a 4. számú melléklet szerint jóváhagyja és a 177/2005. (Vl.29.) számú közgyűlési határozattal elfogadott Alapító Okiratát hatályon kívül helyezi. A jogutód intézmény az Szivárvány Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Nevelési Tanácsadó és Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság. Határidő: 2006. július 1. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető Dabi Gabriella osztályvezető Balassáné Tüske Ágnes intézményvezető) 5. Balassáné Tüske Ágnesnek a Nevelési Tanácsadó igazgatójának a igazgatójának megbízását 2006. június 30-ával visszavonja és közalkalmazottként történő tovább foglalkoztatását biztosítja. A magasabb vezetői pótlékot beosztásától függetlenül 2006. július 31-ig folyósítja. Határidő: 2006. július 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető) 6. pályázatot hirdet a Szivárvány Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Nevelési Tanácsadó és Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság magasabb vezetői feladatainak ellátására az 5. számú mellékletben meghatározott feltételekkel. Határidő: 2006. április 15. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető) 7. a Szivárvány Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Nevelési Tanácsadó és Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság 2006/2007. tanévre vonatkozó álláshely számát a 6. számú melléklet szerint hagyja jóvá. Határidő: 2006. szeptember 1. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető Tóthné Krémer Mária mb. osztályvezető) 8. a Péterfy Sándor Általános Iskola hatályos Alapító Okiratának 4.1. és 9. pontját az alábbiak szerint módosítja. 4.1. Az intézmény telephelye: 8800 Nagykanizsa-Csónakázó tó – Napközis Zöldtábor 9. Az intézménynek átadott vagyonnal kapcsolatos rendelkezések A feladat ellátását szolgáló vagyon: Az intézmény használatában lévő ingatlanok ingatlan-nyilvántartás szerint, Ingatlan sorszáma Helyrajzi száma Terhelés, szolgalmi jog 1. Nk-i 2983 hrsz. - 2. Nk-i 2027 hrsz valamint az intézmény leltára szerint nyilvántartott ingó vagyona. Az alapító tulajdonát képező ingatlan(ok), valamint az ingó vagyon tekintetében az intézményt ingyenes és teljes körű használati jog illeti meg, amelyet rendeltetésszerűen köteles gyakorolni. Az intézmény a vagyonnal való gazdálkodás vonatkozásában Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének az önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás szabályairól és a tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló rendelete alapján köteles eljárni. Határidő: 2006. szeptember 1. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető Dabi Gabriella osztályvezető Bagarus Ágnes intézményvezető) 9. felhatalmazza a Szivárvány Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Nevelési Tanácsadó és Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság igazgatóját, hogy a Nagykanizsa, Attila u. 7. szám alatti telephelyén felszabaduló helyiségek használatára a Gyermekvarázs Alapítvánnyal bérleti szerződést kössön. Határidő: 2006. szeptember I. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető Szivárvány Fejlesztő Központ igazgatója) 10. utasítja a jegyzőt, hogy az egyes pontban hozott döntésekről a megszüntető, illetve az alapító okirat megküldésével — nyilvántartásból való törlés, illetve nyilvántartásba vétel céljából — értesítse a Magyar Államkincstár Zala Megyei Területi Igazgatóságát, és az Oktatási Minisztériumot. Határidő: 2006. szeptember 1. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető Dabi Gabriella osztályvezető) 11. a Nevelési Tanácsadó és a Rózsa Úti Általános Iskola és Speciális Szakiskola ingó vagyonát a jogutód intézménynek adja át. Határidő: 2006. szeptember 1. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető Dabi Gabriella osztályvezető) 12. utasítja a Szivárvány Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Nevelési Tanácsadó és Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság igazgatóját, hogy a működési alapdokumentumokat (SZMSZ, házirend, pedagógiai program, IMIP) az alapító okirattal összhangban készítse el, és jóváhagyásra nyújtsa be. Határidő: 2006. december 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető Szivárvány Fejlesztő Központ igazgatója) 13. felkéri az érintett intézmények vezetőit, hogy az átszervezésből adódó feladatokat hajtsák végre, biztosítsák, hogy a dolgozók a végrehajtás időszakában rendelkezésre álljanak. Határidő: 2006. szeptember 1. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető Horváth Istvánné igazgató Balassáné Tüske Ágnes igazgató) 14. az eddig végzett vezetői feladatok ellátásáért és a szervezeti összevonás előkészítő munkájában végzett együttműködéséért köszönetét fejezi ki Horváth Istvánnénak, a Rózsa Úti Általános Iskola és Speciális Szakiskola és Balassáné Tüske Ágnesnek a Nevelési Tanácsadó igazgatójának. Határidő: 2006. szeptember I. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető) 4. Polgármesteri tájékoztató (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Zakó László: A tájékoztató 5. oldalán a 13-as pont alatt látom, hogy Dr. Kelemen Marcell jegyző 2005. évi teljesítményértékelése megtörtént. Jegyző úr írásban tájékoztatott, hogy a teljesítményértékelésben foglaltakat nem fogadja el, stb. Nyílt ülésen vagyunk, előterjesztést tárgyalunk. Lehet-e valamit tudni, hogy Önnek milyen típusú, milyen jellegű problémái voltak? Litter Nándor: Erről most én nem tudok szóban tájékoztatást adni. Ennyi a tájékoztatási kötelezettség, mert nem volt egyezség a kérdésben. Dr. Kolonics Bálint: A tájékoztató 3. oldalának 6-os pontja tájékoztat minket az adásvételi szerződések teljesüléséről. Ehhez kapcsolódik egy melléklet is, amiben látható, hogy mely vállalkozásokkal mikor kötöttünk szerződést. A kérdésem ehhez kapcsolódik, és én már itt az elmúlt közgyűléseken feltettem, és ez az lenne, hogy ebből kitűnik a szerződéskötések határideje, a vételárak és azoknak a teljesülése. A kérdésem az irányú volt, hogy itt ez az átmeneti időszak, a bérleti jogviszony és a tulajdonjogszerzés között az adásvételi szerződésekben foglaltak teljesültek-e? Mennyibe kerültek beszámításra a bérleti díjak, és amit szóvá tettem, hogy az adásvételi szerződéssel összhangban voltak-e azok az általam felemlegetett és kiküldött számlák, amik még bérleti díj elmaradással kerültek kiszámlázásra, tehát ezt Polgármester Úr áttekintette-e, tud-e nekem ezt követően választ adni? Litter Nándor: Egy általános választ tudok adni. Voltak különböző vállalkozói csoportok, akiket képviseltek választott személyek. Az ottani megállapodások alapján kiszámláztuk, és egyezség alapján végrehajtottuk a közgyűlési döntéseket. Voltak olyan vállalkozók, aki nem csatlakoztak ezekhez a csoportokhoz. Néhány vállalkozóról van szó. Van, akivel még mindig vitában állunk a közgyűlési döntések végrehajtása vonatkozásában, és egyezkedés folyik. Itt most ennél többet nem tudok mondani. Dr. Kolonics Bálint: Az 5-ös oldalon a 13-as ponttal kapcsolatban szeretnék kérdezni. Itt látom, hogy teljesítményértékeléseket megalapozó követelményeket meghatározza a Közterület Felügyelet Vezetőjével szemben is. E követelmények meghatározásánál áttekintette-e és figyelembe vette-e a revizori jelentés megállapításait, a jövőre nézve dolgokat elkerülendő? Volt az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottságnak egy határozata. - Ez a kérdés lehet, hogy Jegyző Úrhoz szólna. - A februári ülésen, ahol arról határoztunk, hogy meg kell vizsgálni azt, hogy milyen pótlékok kifizetésére került sor, és ezekre mi alapján került sor, tehát volt ezeknek jogalapja - ez megtörtént-e vagy sem? Litter Nándor: Az első kérdésre válaszolva kérem Bodzainét, hogy segítsen nekem ebben. Én úgy emlékszem, hogy egyrészt a gazdasági rend és fegyelem bekerült a feladatok közé, illetve az intézményen belüli rend helyreállítása. Én akkor inkább elküldeném ezt írásban, de én úgy emlékszem, hogy ez a két feladat ilyen általános feladatként a Közterület Felügyelet vezetői feladatai közé bekerült, de el fogom küldeni a részletes kitűzést. Dr. Kelemen Marcell: Ilyen irányú vizsgálat nem történt a Közterület Felügyeletnél. Ez múltkor az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottságon is elhangzott. Természetesen, ha a közgyűlés igényli, akkor az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság ezt igényelte, akkor majd meg fogják vizsgálni a revizorok. Bár megítélésem szerint a Közterület Felügyelet jelenlegi vezetője egyértelmű választ adott erre a kérdésre. Cserti Tibor: A polgármesteri beszámoló részeként a mai napon kiosztva egy meghívót kaptak és gondolom, többen már ismerik a tartalmát, de engedjék meg, hogy ezúton szeretettel és tisztelettel meghívjam képviselőtársaimat is és a város lakosságát Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Nagykanizsa Városvédő Egyesület és a Magyar Tudományos Akadémia közös rendezvényére, egy helytörténeti konferenciára ezen héten, március 31-én délelőtt 10 órai kezdettel a volt Úttörő ház épületébe. Helytörténeti konferencia, gondolom hasznos ismereteket ad mindannyiunk számára. Úgy gondolom, hogy főleg a képviselők számára is hasznos. Dr. Kolonics Bálint: Egy mondatban szeretnék reagálni Jegyző Úr válaszára. Nagyon csodálkozom ezen, amit Jegyző Úr mondott. Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság hozott egy határozatot. Azt gondolom, hogy ez nem kérdés, hogy most a közgyűlés igényli, nem igényli. Ezt a határozatot Jegyző Úr, végre kell hajtani, ha ez volt az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság határozata. Úgy érzem, hogy ez irányban nem lesz előrelépés, mert külön kérvényt kellene benyújtani. Kérem Jegyző Urat, hogy tessék szíves végrehajtani az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság határozatát. Egy kérdésem lenne még a tájékoztató 7. oldalán a 22-es ponttal kapcsolatban. A Közterület Felügyelet létszámcsökkentésével kapcsolatban egy számot szeretnék tudni, hogy mennyi lett akkor most a Felügyelet létszáma? Litter Nándor: Tíz fő. Azt kérném Dr. Kelemen Marcelltól, hogy a revizori csoport végezze el ezt a vizsgálatot, és az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottságnak adjuk át. További hozzászólások nincsenek. A vitát lezárom. Kérem, hogy szavazzunk a határozati javaslatokról. Szavazzunk a határozati javaslat 1-es pontjáról azzal a kiegészítéssel, amit most tettünk. A közgyűlés 17 igen és 6 nem szavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 2-es pontjáról. A közgyűlés 17 igen és 8 tartózkodó szavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 3-as pontjáról. A közgyűlés 24 igen és 1 nem szavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Szavazzunk a határozati javaslat 4-es pontjáról. A közgyűlés 17 igen és 8 tartózkodó szavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Szavazzunk a polgármesteri tájékoztató kiegészítőjéről, amely az 1956-os emlékmű létesítésére vonatkozó pályázat nem nyerteseinek a díjazását tartalmazza. A közgyűlés 22 igen és 2 tartózkodó szavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Szavazzunk a polgármesteri tájékoztató kiegészítőjéről, a helyi közlekedéssel összefüggésben. 41.000 eFt vissza nem térítendő támogatás biztosításával és a tömegközlekedés fenntartásával kapcsolatban kell döntést hoznunk. A közgyűlés 23 igen és 1 tartózkodó szavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Szavazzunk a polgármesteri tájékoztató kiegészítőjéről a Hevesi Sándor Művelődési Központ és a Móricz Zsigmond Művelődési Ház közművelődési érdekeltségnövelő pályázatának benyújtásával kapcsolatban. Kérem, így együtt a határozati javaslatokat fogadják el. A közgyűlés 23 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Szavazzunk a polgármesteri tájékoztató kiegészítőjéről - a Gazdaságfejlesztő Kht. felügyelő tagjának, Kovács Tamásnak a megbízatása lejárt. Kérem Önöket, hogy hosszabbítsuk meg további öt évre ezt a megbízatást. A közgyűlés 23 igen és 1 tartózkodó szavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Kérem, szavazzunk a kovásznai küldöttségről. Fehérvölgyi Szabolcs: A kovásznai közgyűlés összetételét illetően annyi változásról szeretnék beszámolni, hogy személyem helyett Simánné Mile Éva venne részt a küldöttségben. Litter Nándor: Fehérvölgyi Szabolcs helyett Simánné Mile Éva venne részt a programon. Kérem, ennek a figyelembevételével szavazzuk meg. A közgyűlés 23 igen és 1 tartózkodó szavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Elővásárlási jogról történő lemondásról kell döntenünk a Hunyadi utca 22. szám alatti ingatlan vonatkozásában. Kérem, szavazzuk meg, hogy nem élünk az elővásárlási joggal. A közgyűlés 19 igen és 6 tartózkodó szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 76/2006.(llI.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. a 297/1/2004.(XII.14.), a 103/2/2005.(IV.27.), a 193/4/2005.(V1.29.), a 212/2/2005.(VIII.30.), a 217/2005.(VIII.30.), a 221/2005.(VIII.30.), a 275/2005.(X.13.), a 292/2005.(X.25.), a 299/d/2005.(X.25.), a 317/13,15/2005.(X1.29.), a 338/15/b,19/2005.(XII.13.), a 341/2005.(XII.13.), a 349/1/2005.(XII.13.), a 354/5,7/2005.(XII.13.), a 356/2005.(X11.13.), a 3/2006.(I.16.), a 4/11,13,14,15/a,b/2006.(I.31.), a 4/17/2/2006.(I.31.), az 5/2006.(1.31.), a 6/1,2/2006.(I.31.), a 10/2006.(I.31.), a 11/1,2/2006.(1.31.), a 13/1-5/2006.(I.31.), a 14/2006.(1.31.), a 15/1,2/2006.(I.31.), a 19/2006.(I.31.) és a 20/2006.(I.31.) számú határozatok végrehajtásáról szóló jelentést elfogadja. 2. a 276/16/2005.(X.25.) számú – nagykanizsai 0560 hrsz-ú ingatlan művelési ágának megváltoztatására vonatkozó – határozat végrehajtásának határidejét 2006. augusztus 31-ig meghosszabbítja. 3. a 354/2/2005.(X11.13.) számú – Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának Civil Koncepciójára vonatkozó – határozat végrehajtásának határidejét 2006. április 30-ig meghosszabbítja. 4. dönt arról, hogy az 1956-os emlékmű pályázatán Sipos Marica és Sipos Barbara által benyújtott pályamű II. helyezéséért járó 300 eFt – írásbeli nyilatkozatuk alapján – a Corvin Art Bt részére kerüljön kifizetésre. Határidő: 2006. április 20. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető) 5. kötelezettséget vállal arra, hogy a) a helyi közlekedés működtetéséhez (folyamatos üzemeltetéséhez és eszközfenntartási ráfordításaihoz) és/vagy fejlesztéséhez (beruházásaihoz) 2006. évben 41.000 eFt vissza nem térítendő önkormányzati támogatással járul hozzá, amely a város 2006. évi költségvetéséről szóló 6/2006. (11.27.) számú rendeletébe beépítésre került, továbbá b) a helyi közlekedést 2006. január 1-jétől december 31-éig folyamatosan fenntartja. Határidő: 2006. december 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető) a) a Hevesi Sándor Művelődési Központ pályázatát támogatja. A pályázati önrészként a Polgármesteri Hivatal a támogatás arányában, de maximum 275.000 Ft összegű önkormányzati támogatást biztosít. Forrása a költségvetésről szóló 6/2006.(11.27.) számú rendelet 14. számú melléklet 48 millió forintos pályázati önrésze. Határidő: 2006. április 30. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető) b) a Móricz Zsigmond Művelődési Ház pályázatát támogatja. A pályázati önrészként a Polgármesteri Hivatal a támogatás arányában, de maximum 245.000,- Ft összegű önkormányzati támogatást biztosít. Forrása a költségvetésről szóló 6/2006.(11.27.) számú rendelet 14. számú melléklet 48 millió forintos pályázati önrésze. Határidő: 2006. április 30. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető) 7. a Nagykanizsai Kovács Tamást újraválasztja. Felkéri a polgármestert, hogy gondoskodjon Cégbírósághoz történő benyújtásáról. Határidő: 2006. április 28. Felelős: Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Hiesz Miklós ügyvezető) 8. egyetért azzal, hogy a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület meghívására 2006. április 6. és 8. között Cserti Tibor képviselő, Simánné Mile Éva osztályvezető, Halmos Csaba kulturális referens, valamint 14 tagú kulturális csoport közepes méretű autóbusszal Kovásznára utazzon. A közgyűlés felkéri a polgármestert a küldöttség összeállítására. 2006. április 8. Litter Nándor polgármester Az előkészítésért: Fehérvölgyi Szabolcs kabinetvezető A kulturális műsorért: Dr. Pintérné Grundmann Frida osztályvezető) 9. nem él a Nagykanizsa, Hunyadi tér 22. szám alatti, 5508/A hrsz-ú ingatlan, 1/1 tulajdoni hányadára vonatkozó elővásárlási jogával 25.000.000,- Ft becsértéken. Határidő: 2006. április 30. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Beznicza Miklós irodavezető) 10. a fontosabb intézkedésekről, eseményekről szóló tájékoztatót tudomásul veszi. Felelős : Litter Nándor polgármester 5. Interpellációk, kérdések (írásban) Zakó László: Minap elég részletesen volt lehetőségem böngészni városunk honlapját és elég sok meglepő dolgot tapasztaltam. Az egyik az, hogy gyakorlatilag az idegen nyelvű oldalak egy-két százalékosan vannak feltöltve. Sem a német, sem az angol, sem a horvát nyelvű oldalaink gyakorlatilag nem elérhetőek, nem naprakész. Egy idegen Nagykanizsát beüti és megkívánja nézni a honlapunkat, az oldal közepén kiemelt helyen és központi helyen az eladó ingatlanjaink szerepelnek. Amikor egy város azt a képet festi magáról, hogy miden más kevésbé fontos, minthogy az ingatlanjainkat, ami van, áruljuk, eladjuk, ez elég gyenge alkupozíciót nyújt számunkra. De, ha rámegyek az eladó ingatlanokra, akkor - nem tudom ez ilyen lapszerkesztési probléma - éppen a versenytárgyalási időpontok egy része nem is olvasható. Azt kérdezem, hogy fordított-e Polgármester Úr figyelmet saját városunk honlapjának figyelemmel kísérésére, mert így, ahogy most kinéz, ez rosszabb annál, mintha nem lenne honlapunk. Ez a véleményem és kérem, hogy hasson oda, hogy kicsit nívósabb, jobban olvashatóbb, jobb összeállítású aktualizált anyag kerüljön fel, és a szegénységi bizonyítványukat, ami most szó szerint értendő az eladó ingatlanok kapcsán, azt pedig kicsit száműzzük hátsó lapokra. Fehérvölgyi Szabolcs: Annyi kiegészíteni valóm van az idegen nyelvű oldalakhoz, hogy végül is nem cél minden egyes információt lefordítani németre és angolra. Úgy gondolom, hogy a várost bemutató információk le vannak fordítva, sőt horvát nyelvre is, viszont a különböző rendeletek, választási információk és nagyon sok minden, ami egy külföldit igazából nem hiszem, hogy szorosabban érintene, azok valóban nincsenek és nem is szándékunk, hogy lefordítsuk őket idegen nyelvre. Mi is tapasztaltuk már, hogy különböző böngészők nem egyforma módon nyitják meg a honlapot. Ez a honlap egy böngészőre optimalizált ismereteim szerint, ezért valóban előfordulhat, hogy más böngészőkkel megnyitva az oldalak nem úgy jönnek le, tehát nem pont ott van, esetleg nem látszik valami vagy kisebb zavarok érzékelhetők. Litter Nándor: Azt kérném, hogy ezt az ingatlaneladást próbáljuk meg megoldani. Ne ez jelenjen meg először. Fehérvölgyi Szabolcs: Azt gondolom, hogy lehetőségeink szerint frissen tartjuk a honlapot és számos aktuális információ olvasható rajta. Számos régi információ automatikusan lekerül a honlapról. Bicsák Miklós: Olyan gondja van Palin városrésznek, hogy most március 10-én vagy 12-én volt az a három napos erős széljárás és a villanyvilágítás 10, 15 másodpercenként elment. Ez nagy anyagi károkkal járt egyes családoknál. Elektro nem tudom mik mentek ki. Ez komoly költségekbe kerül a város lakosságának. Történt személyes levelezés is az EON szolgáltató pécsi vezetésével. Egyszerűen nem veszik komolyan. Kérem ebben az ügyben Polgármester Úr és a közgyűlés segítségét. Miért nem tudunk odahatni, amikor a város lakossága komoly szolgáltatási díjakat fizet a villanyáramért, és akkor egy trafóállomást nem képesek lecserélni. A VOLÁN átrendezte tavaly a menterendet, az Űrhajós utca és a GE gyár közvetlen közelében egy megállót tett az Űrhajós utcára, és amikor jönnek ki a dolgozók, ott veszélyes közlekedési dugók alakulnak ki, mert nincs gyalogátkelő, és igyekeznek a Lámpás utcán a Magyar utcai buszmegállóhoz. Hiába kérem már régóta ennek a megoldását. Személyesen a GE személyzeti vezetője is megkeresett, hogy a közgyűlés és Polgármester Úr valamilyen megoldást találjon rövid időn belül. Litter Nándor: Az első pontban megpróbálok személyesen intézkedni, tájékozódni. A másodikat pedig felfestjük. Interpellációkra, kérdésekre adott válaszok következnek. Halász Gyula képviselő urat kérdezem, hogy elfogadja-e a választ? Halász Gyula: A választ nem tudom elfogadni. Azért az mégis csak elszomorító, hogy közel hat-nyolcezer ember lakókörnyezetében hetente egy fővel takarítanak. Visszautalnék arra, amit Bicsák képviselőtársam is mondott a márciusi viharra. Közvetlen lakókörnyezetemben azóta sem tisztították az utcát. A fákról lehullott gallyat még most is ugyanúgy ott találni az úttesten. Van egy piros térvédő, arról Kotnyek István nagyon jó filmet tudna forgatni. Három hete ott van. Hozzá nem nyúlt egy lélek sem, ami azt jelenti, hogy arra közterület tisztító szakember, gépjármű nem járt. Azonnali intézkedést kérek arra, hogy ezt a heti egy alkalmat emeljék fel, illetve a létszámot pedig növeljék meg egy nagyságrenddel. Ez elfogadhatatlan, hogy egy fő közel nyolcezer ember után takarít. Litter Nándor: Kérem, szavazzunk az adott válaszról. Kérem, fogadják el. A közgyűlés 14 igen, 4 nem és 5 tartózkodó szavazattal a választ elfogadja. Litter Nándor: Szányiné Kovács Máriát kérdezem, hogy elfogadja-e a választ? Szányiné Kovács Mária: Az Építéshatósági Osztály válaszát elfogadom, miután az intézkedést megkezdték a Batthyány u. 6. szám alatti ingatlan ügyében. A Közterület Felügyelet válasza általános. Miután elolvastam, felvettem a kapcsolatot a Felügyelet vezetőjével. Minden fajta információt megadtam nekik, hogy hatékonyabban tudjanak intézkedni. Remélem, ez megtörtént azóta. Így el tudom fogadni, ahogyan megbeszéltük. Litter Nándor: Nagy József képviselő urat kérdezem, hogy a választ elfogadja-e? Nagy József György: Elfogadom a választ. Egyetlenegy gondolatot azért hozzátennék, hogy az elavult villanyvezetékekkel kapcsolatosan tudjuk, hogy nem szerepel az évi költségvetésben az ilyen jellegű felújítás, de amennyiben akut probléma van, kérem azért az önkormányzat figyelmét. Litter Nándor: Az elavult villanyvezetékeket nem mi újítjuk fel. Nagy József György: Az Ingatlankezelési Intézmény feladata. Litter Nándor: A lakásokon belül? Nagy József György: Igen. Egyébként kimerítő a válasz. Litter Nándor: Dr. Horváth Györgyöt kérdezem, hogy elfogadja-e a választ? Dr. Horváth György: Tudomásul veszem, de felhívnám arra a figyelmet, hogy volt két javaslatom és megszívlelendő lenne, azt hiszem, a következő időszakra. Litter Nándor: Ez elég nehéz, legalábbis az egyik megfogadása, mert pályázatokról van szó. Köszönöm, hogy elfogadta. 6. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 18/1997.(IV.16.) sz. rendelete módosítására (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Bodzai Tiborné dr.: Az elmúlt közgyűlésen döntött úgy a testület, hogy a „Nagykanizsa Kisebbségeiért" díj tekintetében a rendelet módosítását a következő közgyűlésre a hivatal készítse elő. Ennek az előkészítése megtörtént. Erre vonatkozóan a rendeleti javaslat azt tartalmazza, hogy 2006. évben egy helyett kettő kitüntetés adományozására lehessen javaslatot tenni. Cseresnyés Péter: Kinek az érdekében módosítjuk a rendeletet? Mert valamilyen céllal, tehát valakit meg akar jutalmazni a közgyűlés. Ki ez, aki miatt a rendeletet módosítjuk? Litter Nándor: A múltkori közgyűlésen – akkor Képviselő Úr nem volt itt, ha jól tudom – ez egyértelművé vált, hogy van két kisebbségi önkormányzatunk, és mivel 10 évesek voltak, a tavalyi évben ünnepeltük ezt az évfordulót, ebből a rendkívüli alkalomból gondoltuk úgy, hogy azt a kiváló munkát végző két kisebbségi önkormányzatot kivételesen 2006-ban kitüntetésben részesítenénk. Ezt Cserti Tibor indítványozta. További hozzászólások nincsenek. Kérem Önöket, hogy fogadják el a rendeleti javaslatot. A közgyűlés 15 igen, 6 nem és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja: 17/2006.(III.28.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 17/2006.(111.28.) számú rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló többször módosított 18/1997.(IV.15.) számú rendelet módosításáról. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) 7. Javaslat a luxusadóhoz kapcsolódó rendelet megalkotására (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Somogyi Ottó: (Röviden ismereti az előterjesztésben foglaltakat.) Budai István: A Pénzügyi Bizottság az előterjesztést némi módosítással, egyhangú szavazással elfogadta. A módosítás pedig az, hogy az I. értékövezetből vegyük ki Sáncot, és tegyük a II. értékövezetbe, mert azért Nagykanizsával, Szabadheggyel, Palinnal Sáncot együtt emlegetni talán nem kellene. A II. övezetbe jobban illik. Papp Péter Pál: A Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság többségi szavazással elfogadásra javasolja az előterjesztést. Mi két helyen javasoltunk korrekciót. Az egyik, amit már többen felemlítettek, hogy a Sánc az I. övezetből a II. övezetbe kerüljön, valamint a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság többségi szavazással azt javasolja, hogy az egylakásos lakóépületben lévő lakásoknál húzzuk egy kicsit szorosabbra a sávokat, és az I. értékövezetben a 180.000 Ft/m2 árat elfogadva a II. értékövezet 165.000 helyett 170.000, a III. értékövezetben 150.000 160.000 Ft-tal szerepeljen. Litter Nándor: A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság részéről volt-e? Nem. Cseresnyés Péter: Csak a pontosítás végett, egy elhangzott mondat pontosítása kapcsán – én is egyetértek azzal, hogy Sánc kerüljön a II. értékövezetbe, csak Osztályvezető Úr szóban azt mondta, hogy Sánc az I. értékövezetbe tartozik. Eltévesztette, vagy az előterjesztésben szerepel rosszul? Litter Nándor: Az előterjesztés szerint az I. övezetbe tartozik, és a bizottságok javasolják, hogy a II-ba. Dr. Kolonics Bálint: Annyit szeretnék elmondani, ami elhangzott bizottsági ülésen is, hogy amennyiben csak a rendelet szövege kerül kihirdetésre és ismertetésre a közvélemény felé, ragadja meg Jegyző Úr is és a hivatal is azt a lehetőséget, hogy széles körű tájékoztatást nyújtson magáról azt ezt megalapozó törvényről is, ami meghatározza azt, hogy mely esetben következik be adófizetési kötelezettség, amennyiben a 100 millió Ft-ot eléri, és akkor mi lenne ennek az adónak az alapja. Tehát jelen esetben Nagykanizsán talán nem is lesz adóköteles ingatlan. Papp Nándor: Csak pontosítani szeretnék, hogy nem is tárgyalta a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság ezt a napirendet. Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek. A magam részéről támogatom ezeket a változtatásokat, amelyeket Budai István és Papp Péter mondott. Egyrészt, hogy a II. övezetbe kerüljön Sánc, illetve az egy lakásos, illetve az egyéb értékek vonatkozásában Papp Péter által elmondott változások kerüljenek módosításra. Kérem Papp Pétert, szíveskedjen elismételni a javaslatot. Papp Péter Pál: Az egylakásos lakóépületben lévő lakások esetében az I. értékövezet 180.000 Ft-ját elfogadjuk, de a II. értékövezetben kicsit zárkóztassuk fel a 165.000 helyett 170.000, a III. értékövezetben 150.000 160.000 Ft legyen m2-enként. Litter Nándor: Ezeket a módosításokat javaslom, hogy fogadjuk el. Értelemszerűen. Kérem Önöket, hogy ezekkel a módosításokkal fogadjuk el a rendeleti javaslatot. Dr. Kolonics Bálint (ÜGYREND): Javaslom, hogy külön szavazzunk, mert a magam részéről nem értek egyet ezzel a javaslattal, tehát szeretném, ha külön szavaznánk. Litter Nándor: Ki ért azzal egyet, hogy Sánc városrész az I. értékövezetből a II. értékövezetbe kerüljön? Kérem, szavazzunk. A közgyűlés 23 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Ki ért azzal egyet, hogy az egylakásos lakóépületben lévő lakás a II. értékövezetben 165.000 helyett 170.000 Ft összeggel kerüljön beszámításra? A közgyűlés 17 igen és 6 nem szavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: A III. értékövezetben ugyanez az egylakásos lakóépületben lévő lakás 150.000 160.000 Ft legyen. A közgyűlés 17 igen és 6 nem szavazattal a javaslatot elfogadja. Litter Nándor: Ennek megfelelően kérem, hogy a módosításokkal fogadjuk el a rendeleti javaslatot. A közgyűlés 17 igen, 1 nem és 5 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja: 18/2006.(111.31.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 18/2006.(111.31.) számú rendelete a Luxusadó kiszámításánál alkalmazandó értékövezetekről és lakóingatlan-fajtáinak települési átlagértékeiről. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) 8. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének ...../2006.(...) számú rendelete a sportról (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Kápolnás Zoltán: Mint ismeretes, a közelmúltban a közgyűlés elfogadta a város sportkoncepcióját, amely 2006-2011. időtartamig szól. A koncepció megalkotását követően szükségessé vált az új sportrendelet megalkotása, amelynek célja, hogy a koncepcióhoz kapcsolódóan meghatározza a feladatokat és a kötelezettségeket, valamint szervezeti keretet adjon a sportra szánt pénzeszközök felhasználásának módjáról. Sajni József: Az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság már múltkor alaposan megtárgyalta magát a sportkoncepciót, és ennek folytán került megalkotásra a rendelet. Ez a rendelet azokat a sporttevékenységeket, illetve sporttevékenységekhez feladatokat és kötelezettségeket jelöli meg és foglalja össze szerkezeti keretben, amelyek a városra jellemzőek, illetve a sport támogatásának felosztásával foglalkoznak. Úgy gondolom, hogy ez a rendelet, legalábbis a működésünk alatt, folyamatosan csiszolódott és a jelenlegi formájában törekedtünk arra, hogy lehetőleg a legoptimálisabban kerüljön megfogalmazásra mindaz, ami az adott tevékenységhez kapcsolódik. Ez ebben az állapotában úgy hiszem, elfogadható és kérjük is a támogatást. Papp Nándor: Egyetlenegy felvetésem van, ami sajnos komolyan érintett sportágunk, a sakk révén. Negyedévente kapjuk a támogatást, de gyakorlatilag a tavaszi-téli bajnokságoknál egyszerűen meg kellene kapnunk azt, hogy a januárban elszámoltunk az előző évvel, akkor az első negyedévet az előző évi bázison megkapnánk. Gyakorlatilag most is ott tartunk, hogy hónapot megkaptuk és várjuk – múlt héten a bizottság döntött és még 30 nap múlva fogjuk megkapni – pénzt. Ezt eléggé problémás áthidalni. Litter Nándor: Ebben lehet ezt szabályozni? Kápolnás Zoltán: A költségvetési rendelet szabályozza. Litter Nándor: Hogy a költségvetés elfogadásáig az előző év. Mondjuk logikus a dolog. Röst János: Erre tennék javaslatot. Ez bennem ugyanúgy felmerült. A 15. § (1) bekezdését módosítanám a következő mondattal. A tárgyi év költségvetési rendelet elfogadásának időpontjáig kérelem alapján a polgármester jogosult a verseny és élsportba biztosított tárgyévet megelőző évi keret időarányos részét előfinanszírozásként biztosítani a sportszervezetek részére. Ezzel gyakorlatilag egy részre megoldódik. Litter Nándor: Ez most is így van. Röst János: Ez valóban így van most is, viszont ebben a rendeletben nem szerepel, és ezzel lényegében áthidalná a költségvetés elfogadásának időpontjáig január 1-jétől azt a másfél hónapot, mert hiába rendelkezik másként a költségvetésünk, ha ebben a rendeletben nem szerepel. Tehát ellentmondás fog fellépni. Litter Nándor: Úgy értem, hogy a költségvetés elfogadása és az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság döntése közötti, illetve az első...... Röst János: Papp Nándor másról beszél. Én nem erről beszélek. Gyakorlatilag van egy időpont január 1-jétől a költségvetés elfogadásáig, ami február 15. Ezt a másfél hónapot ez a rendelet nem szabályozza. Ezért javasoltam ezt a mondatot beépíteni. Az a költségvetési rendelet, ez pedig a sportrendelet. A kettőt ilyen értelemben szinkronba kell helyezni. Így ez a mondat szerintem beépíthető. A másik esetben, amit képviselőtársam jelezett, arra pedig egy keretet kellene megfogalmazni, és azt szavatolni finanszírozást a költségvetési rendeletben. Litter Nándor: Úgy gondolom, hogy a költségvetési rendeletünkben, lehet, hogy itt is kell szabályozni, de ugye az megoldott a költségvetés elfogadásáig a helyzet. Szerintem, addig kellene akár ebben a rendeletben is, kiegészítve azt, amit elmondott, egy szabályt hozni, hogy mindaddig, amíg az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság nem dönt erről, és az első források nem kerülnek kifizetésre. A bizottsági döntésig. Ilyen módosítással kérem, fogadjuk el ezt, amit Röst János mondott. Így megfelel? Javaslom, hogy írjuk azt, hogy az első negyedévben, illetve mindaddig, amíg a finanszírozás nem kezdődik meg az egyesületeknél. Jó így, mert elképzelhető, hogy a költségvetés sem kerül jóváhagyásra az első negyedév végéig. Vannak olyan önkormányzatok, ahol ez nem történik meg. A módosító javaslatom az lenne, hogy az első negyedévig, illetve mindaddig, amíg az első összegek folyósítása nem történik meg a sportegyesületek részére, az előző év időarányos összegét kapják meg. Így elfogadható? A 15. § (1) bekezdéséhez kerülne ez be. Jó. Ez lenne ez a kiegészített módosítás. Papp Péter Pál: Írjuk azért be, hogy ez a sportkör kérésére nehogy ebből automatizmus legyen, ha időközben egy sportkör megszűnik, vagy valami, azért még az első negyedévben utalgatják ki neki a pénzt. Ne automatikus legyen, hanem csak kérésre. Litter Nándor: Az szerepelt alpolgármester úr szövegében. Papp Péter Pál: Amit én szeretnék kérni, az ugyanezen a paragrafus (6) bekezdés c.) pontjában. Tehát a 2 millió feletti, hogy a negyedik részlet november 15-e után vagy november 15-én kerül utalásra. Ezt, ha az önkormányzat likviditása megengedi és megengedi, akkor szeretném azt javasolni, hogy ezt mondjuk vagy október 30-ig, vagy október 15-ig, szeptember 15-e az adófizetési határidő, tehát az önkormányzat likviditása szeptember 30-ra mindig helyre szokott állni. Ezeknek a sportköröknek a nagy része szabadtéri rendezvényeket tart, illetve sokan vidékre utaznak. Ezek a tevékenységek november 15-e után már megszűnnek. Tehát kiadásuk gyakorlatilag jelentősen lecsökken, míg augusztus, szeptember, október hónapokban és még november elején is elég sok van. Ezért, ha az önkormányzat likvidítása engedi, szeretném 15 vagy 30 nappal ezt előre hozni. Litter Nándor: Gyakorlatilag a negyedéveket felezte ez a javaslat. Ilyen szempontból szerintem ez tökéletesen rendben van, de javaslom, hogy legyen október 31. és akkor ezt a módosítást is befogadtuk. Bicsák Miklós: A labdarúgásra valami megoldást kellene találni Nagykanizsán. Lennének támogatók is, én úgy érzem, a városba. Egy NB/III-as szinten. Valami megoldást kellene találni őszre. Litter Nándor: Azt tudjuk, hogy minden évben tettünk erre kísérlet és nem sikerült, mert nem jött össze az elképzelt megoldás, és akkor kezdtünk hozzá, hogy a MÁV-NTE csapatának az osztályonként való feljuttatása egy valamilyen NB szintig. Köszönjük a javaslatot. Kísérletet teszünk ebben az évben is erre. Dr. Horváth György: Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy itt van 26 kiemelt sportág. Ez mutatja a városban lévő sport gazdagságát. Nyilván mindegyik mögött eredmények vannak. A pontérték számítás teljesen világos és követhető. Itt egy megjegyzésem van. Nem szükséges, mert a rendeletben bent van. Van az alappont és arra jönnek a minőségi pontok. Természetesen abszolút igazságosan nem lehet eljárni, hiszen akármilyen jók Papp Nándorék, csak egy bajnokságot nyerhetnek. Ha elmegy egy úszószakosztály, és valaki hét számban indul és hozza a pontokat. Amennyire lehetett, azt hiszem az osztály és a bizottság is hozzájárult ahhoz, hogy ilyen rendelkezés legyen. Az hiszem, hogy az így is dicséretes. Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek. Kérem, hogy az előbb elmondott módosításokkal együtt szavazzanak a rendeletről. A közgyűlés 22 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendelet alkotja: 19/2006.(IV.11.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 19/2006.(IV.11.) számú önkormányzati rendelete a sportról. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) 9. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 10/1999.(III.23.) számú a gépjármű várakozóhelyek létesítéséről szóló többször módosított rendelete módosítása (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Dervalits Balázs: (Röviden ismerteti az előterjesztésben foglaltakat. Papp Péter Pál: A Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság egyhangú szavazással a közgyűlésnek elfogadásra javasolja az előterjesztést, egyetlenegy mondat kiegészítéssel, ami úgy hangzik, hogy az Ipari Parkban lévő ingatlanok esetében a határoló útvonaltól függetlenül a IV. számú díjövezetben lévő díjak a mértékadóak. Ez alatt azt értjük, hogy ha díjövezet határ van egy adott utcában, akkor az utcának mindkét oldalán lévő ingatlanok a drágább tarifába tartoznak. Az Ipari Parknál szeretnénk azt, hogy hiába lóg le a telek a 7-es elkerülő útra ettől függetlenül az Ipari parki zóna a mértékadó. Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek. Javaslom, hogy ezt a módosítást, amit Papp Péter ismertetett, fogadjuk el, és így együtt fogadjuk el a rendeletmódosítást. A közgyűlés 21 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja: 20/2006.(III.30.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 20/2006.(111.30.) számú rendelete a gépjármű várakozóhelyek létesítéséről szóló többször módosított 10/1999.(III.23.) számú rendelete módosításáról. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) 10. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2006. évi Közbeszerzési Tervének tartalmára (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Litter Nándor: Ehhez kiegészítő anyag is készült. Az éves beruházási tervünkben szereplő és egyéb szolgáltatásokat megszerzendő Közbeszerzési Tervet látják itt az előterjesztésben. Gelencsér Gábor: A Szociális és Egészségügyi Bizottság támogatta az előterjesztést azzal a kéréssel, hogy a Zöldtábor felújítás kivitelezéséhez a költséget írjuk be a táblázatba, mert így úgy tűnik, mintha nem akarnánk megvalósítani. Litter Nándor: Ezt a kiegészítést meg fogjuk tenni. További hozzászólások nincsenek. Kérem, hogy a két határozati javaslatot az adott kiegészítéssel, illetve Gelencsér Gábor által elmondottakkal kiegészítve fogadjuk el. A közgyűlés 15 igen és 4 nem szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 77/2006.(III.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. az előterjesztésben és az ahhoz kapcsolódó mellékletben – az elhangzott és írásban beterjesztett kiegészítésekkel együtt – foglaltaknak megfelelően Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata összesített Közbeszerzési Tervét jóváhagyja. 2. az előterjesztésben és az ahhoz kapcsolódó mellékletben foglaltaknak megfelelően a Polgármesteri Hivatal éves összesített Közbeszerzési Tervét elfogadja. Határidő: 2006. március 28. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Tóthné Krémer Mária mb. kontrolling osztályvezető) 11. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kórháza térítési díj ellenében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatásokról szóló intézményi szabályzatának módosítására (írásban) Előterjesztő: Dr. Szabó Csaba Városi Kórház főigazgatója Papp Péter Pál: A bizottsági tárgyalások után azt a korrekciót, kiegészítést szeretnénk hozzáfűzni, hogy nyilván az adta ennek a térítési szabályzat módosításának az aktualitását, hogy a kórházban a beruházás befejeződésével az ápolási osztály megnyílt és ott részleges térítési díj fizetésére kerül sor. Az Egészségügyi Bizottság ülésén elhangzottak alapján mondom azt, hogy a végrehajtási utasításban a kórházon belül, amikor ez a díj megállapításra kerül, ott külön soron szerepeltetni fogjuk, hogy az eltartott, az ápolási osztályon bent fekvőnek tartási szerződése van-e, mert ha igen, akkor az jövedelemtől függetlenül részleges térítési díj fizetésére kötelezett, illetve a jogi javaslatra, hogy mindent valahol meg lehet fellebbezni és rá lehet kérdezni a miértre, ezért az új d.) pontként bekerülő szabályzatba folytatólagosan egy mondat kiegészítést szeretnék tenni, hogy a részleges térítési díj megállapítását, ha az ápolási osztályon ápolt vagy hozzátartozója vitatja, akkor a főigazgató a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztályát kéri fel a tartásra kötelezett hozzátartozót, hogy a tartásra, képességének vizsgálatára a 1993. évi III. törvényben foglaltak szerint folytassa le a tartásra képesség vizsgálatát. Budai István: A Pénzügyi Bizottság is tárgyalta ezt a napirendet és a határozati javaslatot azzal kívánja kiegészíteni, hogy csak az SZMSZ módosítása után léphet hatályba. Addig nekem nem is volt problémám, míg a másik két napirend is fenn volt a közgyűlés naprendjén, de mivel levettük, ezért itt most zavar keletkezett, én azt kérem - és hogy a kórházban sem keletkezzen zavar, mert én úgy gondolom, hogy ez probléma lehet a működés rendezésére vonatkozóan –, hogy a közgyűlés kötelezze a kórház vezetését arra, hogy a következő közgyűlésen az SZMSZ-t és alapító okiratot hozza be. Litter Nándor: Okoz ez zavart Papp Péter? Papp Péter Pál: Mi szeretnénk az átadott osztály folyamatos működése miatt, ha a részleges térítési díj a rendelet kihirdetésekor hatályba léphetne. Természetesen viszont az áprilisi közgyűlésre minden további nélkül az alapító okiratot és az SZMSZ-t behozzuk. A kórház vezetése részéről a kellő körültekintés hiánya miatt került úgy be az alapító okirat módosítás és az SZMSZ, hogy mi csak a mostani bővítményt írtuk hozzá a régi alapító okirathoz és az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottságon bukott ki, hogy időközben voltak többek között TEOR szám változások és egyebek, amelyeket mi nem vezettünk át. Úgy idehozni ezt, hogy most viszont azt mondjuk, hogy még 12 szám változzon, úgy érzetük, hogy nagyobb zavart okozna. Inkább egy korrekt egységes szerkezetbe foglalt tervezetet fogunk letenni a következő közgyűlés asztalára, de kérjük, hogy ettől függetlenül ez a rendelet április 30-ig a bizalom talaján, de lépjen életbe. Litter Nándor: Kérem, hogy Papp Péter által elmondott módosításokkal fogadjuk el, akkor a Pénzügyi Bizottság javaslatát nem vennénk figyelembe. Kérem, szavazzunk a rendeletről, illetve fogadjuk el a határozati javaslatot. A közgyűlés 20 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 78/2006.(III.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kórházának „A térítési díj ellenében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatásokról szóló intézményi szabályzatának módosítását" – az elfogadott módosításokkal együtt – elfogadja. 12. Javaslat játszótér építésére pályázati forrás bevonásával (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Litter Nándor: Pályázati lehetőséget szeretnék kihasználni és a Corvin Ottó utca 8-10. szám alatt lévő épületek környékén lévő játszótér felújításához szeretnénk pályázati forrást szerezni. Van-e eltérő vélemény a bizottságok részéről? Úgy látom, hogy nincs. Kérem, hogy fogadjuk el a határozati javaslatokat. A közgyűlés 20 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 79/2006.(III.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a) egyetért a Corvin utca 8.-10. sz. alatti épületek között lévő, 823/23 hrsz-ú területen elhelyezkedő, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában lévő területen megvalósuló, legfeljebb egy 10.000.000 Ft összköltségű játszótér létesítésével. E játszótér megvalósítása érdekében támogatja a „Játszótér építése Nagykanizsán a Corvin utcában" című dokumentáció benyújtását az IFJ-JT-06 kódszámmal jelzett köztéri játszóterek bővítése, illetve újak létrehozására kiírt pályázati felhívásra. Ehhez kapcsolódóan felhatalmazza Litter Nándor polgármestert a kapcsolódó támogatási szerződés aláírására. Határidő: 2006. június 30. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Palángi Krisztina, Pályázati Iroda vezető) b) az a.) pontban rögzített pályázathoz a szükséges legfeljebb 5.000 Ft. saját erőt a 2006. évi költségvetési rendeletében biztosítja. Határidő: 2006. június 30. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Palángi Krisztina, Pályázati Iroda vezető) 13. Rozgonyi úti Általános Iskola bővítéses rekonstrukciója engedélyokiratának elfogadása (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Dervalits Balázs: A közgyűlés döntött a Rozgonyi iskola komplett rekonstrukciójáról, a beruházáshoz címzett támogatás igény benyújtásról. A támogatást elnyerte a város. Ez törvényben kihirdetésre került. A beruházás indításához szükséges döntés a közgyűlés által jóváhagyandó engedélyokirat elfogadása. Litter Nándor: Bizottságok részéről ellentétes vélemény? Nincs. Cseresnyés Péter: Több kérdésem lenne. Úgy hallottam, hogy változott az eredeti tervhez képest a mostani terv. Igaz-e ez? Van-e költségvonzata abban az esetben, ha történt egy változtatás és az okát is szeretném tudni, hogy miért változott a terv, ha ténylegesen változott? Dervalits Balázs: Valóban tervmódosításra került sor. Erre azért volt szükség, mivel nagyon sürgősen kellett benyújtani a címzett támogatáshoz a jogerős építési engedélyt és tervdokumentációt. A szomszédos ingatlan tulajdonosa a fellebbezésről való lemondást ahhoz a feltételhez kötötte, hogy bizonyos változtatásokon essen át a terv. Ez azt jelentette, hogy a keleti telekhatár vonatkozásában az épületet nem lehetett ,valamint a tetőt le kellett kontyolni keleti irányba. Kisebb alaprajzi változást jelentett ez. Lényegesen nem változott a beruházás költsége. Cseresnyés Péter: Ez az a terület, amelyik ingatlan adásvételéről egy évvel ezelőtt olyan módon döntöttünk, hogy lemondunk-e az elővásárlási jogunkról vagy nem, és itt hosszas érvelésünk volt többünknek, hogy nem mondjunk le, és vásároljuk meg és a területre vonatkozóan nem éltünk az elővásárlási jogunkkal. Erről a területről és erről a szomszédról van szó? Litter Nándor: Igen, erről van szó. Én úgy gondolom, hogy annak kellene örülnünk, hogy itt évente egy vagy kettő címzett támogatás van, és ez már eléri a város oldaláról a 7,4 milliárdot. Ennek kellene egyszer örülni. Határozott a cél, hogy költsünk, utána meg jövünk azzal, hogy a város büdzséje esetleg nincs rendben. Persze rendben van. Én e között ellentmondást látok. Nem volt lényeges változás annak érdekében, hogy megegyezzünk a szomszéddal. A kapu került máshová, illetve az épület tetőszerkezete lekontyolásra került. Igazán a program nem változott. Arról nem is beszélve, hogy jóváhagyásra került már és közel 800 millió Ft-os támogatással meg fog újulni ez az iskola. Tornaterem épül, ami hosszú évtizedek óta az egyik legnagyobb problémája a nagykanizsai iskolarendszernek, hogy ilyen állapotban van a Rozgonyi iskola. Ennek egyszer végre kellene már örülni, és nem ilyen kis apróságokon megakadni. Megegyeztünk a szomszéddal. Indul a program. Jóváhagyta a Magyar Parlament a Kormány javaslata alapján. Dr. Kolonics Bálint: Én a számoknál egy kicsit leragadnék ezzel kapcsolatban, hogy mit eredményez ez a tervmódosítás. Ha megnézzük a címzett támogatás összegét, az a 710 millió Ft az a 90 %, és ha jól belegondolok, akkor 780 millió körül volt ennek a bekerülési költsége. Tehát most a bekerülési költségnövekmény tulajdonképpen az önrészt növeli. Ha az önrészt növeli, akkor ez körülbelül egy 40-45 millió Ft-os növekményt jelent most számunkra. Tehát amiről mi beszélünk, annak az a lényege, hogy ez a módosítás most nekünk mibe kerül, mennyivel növeli a beruházás összköltségvetését? Ez akkor most itt az önrészt növeli ennyivel, 45 mFt-tal, és a kérdés, amit felvetettünk az az, hogy annak idején, ha az elővásárlási joggal élünk, az mennyibe került volna, és most így mennyibe kerül. Így mondjuk a duplájába kerül. Litter Nándor: Számok vonatkozásában kérem, hogy Dervalits Balázs majd segítsen, de világos, hogy ez a program némiképp csökkent, mert kontyolásra került az épület. Nem tudom, hogy ebből következik-e az, hogy most többe kerül a beruházás. Kérek erre vonatkozóan Balázs részéről véleményt alkotni. Ebből adódóan növekedett a beruházás értéke? Dervalits Balázs: Pontosan nem tudok erre választ adni. Egy kis türelmet és megpróbálok utána érdeklődni. Litter Nándor: Csökkent az épület alapterülete ez által, hogy változott a program? Cseresnyés Péter: Megértem azt, hogy Polgármester Úr indulatosan válaszolt vissza. A probléma az és a kérdésemmel arra próbáltam rávilágítani, hogy többen figyelmeztettük és nem csak én, hanem mások is figyelmeztették a közgyűlést, hogy erre a területre szükségünk lenne. Ha igaz, amit Dr. Kolonics képviselőtársam mond, és a számokból lehet, hogy ez világosan látszik, abban az esetben nemhogy nyertünk ezzel, hanem még a pénzünknél sem vagyunk. Nehogy félre tessék itt magyarázni. Itt nem arról van szó. Itt Önök állandóan azt mondják, hogy mi nem örülünk dolgoknak. Dehogynem. Örülünk neki. Meg is szavaztuk. Én csak azt hoztam fel és hozom fel, hogy ezt a területet talán még Dr. Horváth György képviselőtársam - aki most mosolyog - is támogatta felszólalásával, ha jól emlékszem, hogy ezt a területet szabadítsuk fel a város részére, ugyanis ott egy nagyon komoly terület marad mind a Széchenyi Szakközépiskola esetleges bővítésére és a Rozgonyi iskola beépítésére vagy bővítésére. Ezt sérelmezem, hogy akkor nem előrelátóan gondolkozva hozott egy döntést az önkormányzat. Litter Nándor: Nem tudom, hogy a Széchenyi iskolában mit kellene bővíteni. Most építettünk egy új épületet. Átadtuk a Vécsey iskolát. A Széchenyi iskolának nincsen szüksége újabb épületekre. A Rozgonyi iskolának pedig megoldjuk ezzel a beruházással a tornaterem problémáját, ami hosszú évtizedek óta nem megoldott, és az egész épületet korszerűsítjük. E mellett adtunk volna még ki közel 40 millió Ft*ot arra, hogy megszerezzük azt az épületet? A program elképzelése az volt, ha jön egy vállalkozó - ez volt az akkori vélemény -, aki átvállalja helyettünk annak a saroknak a rendezését, átvállalja helyettünk annak az épületnek megvásárlását, akkor induljon meg a beruházás. Ez a program kész, rendben van, átment. Megkapjuk a címzett támogatást, és meg fogjuk valósítani. Tudunk számokat mondani? Dervalits Balázs: Az épület mérete szintenként, tehát összesen bruttó 240 m2-el csökkent az átalakítás miatt. A beruházás nettó költsége teljesen változatlan maradt. A bruttó költsége viszont az ÁFA változás miatt 5 %-asl csökkent. Litter Nándor: Tehát akkor nem igaz az a megállapítás, hogy 40 millióval többe kerül ez az épület, hogy az önkormányzatnak 40 millióval több kiadása keletkezett. Papp Péter Pál: Én csak annyival szeretném kiegészíteni, hogy a bizottsági ülésen egyhangúlag elfogadtuk a határozati javaslatot. A bizottsági ülésen viszont részt vett az iskola igazgatója, és ott arról beszéltünk, hogy a kivitelezés kezdete 2006. IV., befejezés 2007. IV. negyedéve, de áthúzódik 2008-ra a pénzügyi teljesítése a költségvetés finanszírozási szerkezete okán. Mi egyetlen egy dologra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy ha 2006-ban elkezdődik, akkor célszerűnek tartanánk egy olyan kivitelezési ütemezést, hogy 2007. I. félévében olyan munkálatokat végezzenek el, tornaterem építés, illetve más olyan egyéb feladatokat, ami az oktatást nem érinti, hogy maga a meglévő tanítás helyszínéül szolgáló épület felújításra a 2007. félévi, tehát úgy hogy csak egy iskolai tanévet vegyen igénybe a kiköltöztetés, tehát hogy viszonylag kisebb zavar támadjon. De ezek nem az engedélyokiratot érintik, hanem csak szeretnénk felhívni a kivitelezési szerződés ilyen irányú részletes kidolgozására a majdani szerződéskötők figyelmét. Dr. Kolonics Bálint: Az előbb elmondottakhoz visszatérve közben a kezembe vettem a Közbeszerzési Tervet, ahol az eredeti bruttó érték a 777 millió Ft-ban szerepel, itt pedig a 836 millióban. Ahhoz képest akkor volt az önrészünk körülbelül olyan 67 millió Ft, itt pedig ez 125 millió Ft-ot tesz ki. Én a számokat innét vettem és ez dokumentáltan itt van. Litter Nándor: Nem változott. Az előbb Dervalits Balázs elmondta. Ha nem változott, akkor mit tudunk vele csinálni. Ha csökken a négyzetméter és növekszik az érték, ugye önmagában ellentmondás. Röst János: Úgy gondolom, hogy egy jelentős döntése volt a Magyar Parlamentnek ennek a beruházásnak az elfogása. Én bízom abban, hogy Cseresnyés Péter országgyűlési képviselőként ezt megszavazta, és ebben erősítsen meg engem, hogy ez megtörtént. Akkor köszönöm szépen. A másik oldalon azt szeretném elmondani, hogy a testületnek egy lehetősége van, hogy ezt támogatja, hiszen engedélyokiratról van szó. Ennek a vitája, ami itt zajlik az nem ehhez kapcsolatos. Sajni József: Én csak egy adalékkal szeretnék szolgálni, miközben elmondom, hogy a bizottságunk természetesen örülve annak az eseménynek, hogy egy oktatási intézmény ilyen felújításon esik át, öt igennel támogatta, és Papp Péter képviselő úrhoz csatlakozva szeretném elmondani, nálunk is előkerült az, hogy mikor lehet használni, használatba venni. Tulajdonképpen megtörténtek azok az egyeztetések, amelyek a tanulócsoportok elhelyezését szolgálják, mégpedig a 2006-2007-es tanévben, tehát a 2007-2008-as tanévet már a gyerekek ott kezdik az intézményben, legalábbis az ütemezés szerint ez így van. Dr. Kolonics Bálint: Úgy gondolom a magam részéről, hogy nem ellenébe megyünk ennek az előterjesztésnek, de azért hadd kérdezzük meg már azt, hogy miért és miben változik az az önrész, amit nekünk kell biztosítanunk az adófizetők pénzéből. Azért ülünk itt, hogy ezeket a kérdéseket feltegyük, és ezekre a kérdésekre választ kapjunk, tehát én nem kívánok itt más irányba elmenni. Nagyon örülök Alpolgármester Úr, de nem kívánom itt most a politikát fényezni, maradok az előterjesztésnél, és fel fogjuk tenni a kérdéseinket. Cserti Tibor: Nem akarok békéltető szerepet játszani, de gondolom, van egy szituáció, aminek az összességével kellene megbékélnünk. Én úgy gondolom, hogy döntött a közgyűlés annak idejét, hogy nem élt az elővásárlási jogával. Én úgy gondolom egyébként az akkori szituációban, hogy talán nem volt teljesen átgondolt egyébként ez a döntés. Jobb lett volna talán intézményterületté nyilvánítani az egészet, teát nemcsak ezt, hanem az összes többi telket is egyben. Teljesen városfejlesztési irányba indultunk volna el, és már városkép is alakult volna ki. Most itt van egy döntés és van a döntésnek egy következménye, és arra ráépül gyakorlatilag egy pályázati rendszer. A pályázat eredményes volt. Polgármester úr elmondta, hogy tisztességesen gyarapodik a városunk. Az egy más kérdés, hogy ennek a döntésnek az alapján a szomszédjogokkal élve már demokráciában vagyunk. Valaki esetleg beakaszthatott volna úgy az önkormányzatnak, hogy ez nem valósul meg. Ez egy teljesen más műfaj. Ezt érdemes vizsgálni, a tanulságaival együtt én is azt mondom, de gyakorlatilag ez az engedélyokirat ma már egy lefutott és eredményes pályázatnak a megkoronázásra és a beruházás engedélyokirata meg arra szól, hogy igen a beruházásnak zöld utat adjunk, és a szerződést a szakosztály megköthesse. Én úgy gondolom, hogy olyan buta döntést nem hozhatunk most, hogy egy ilyen engedélyokiratot nem hagyunk jóvá. A konzekvenciái én szerintem inkább általános politikai jellegűek, mert hiszen egy önkormányzat döntött akkor is, és most is az önkormányzat dönt és itt gyakorlatilag a képviselők szavazatairól van szó. A kollektív felelősség mindig a megfoghatatlan egyébként, de érdemes, hogy elgondolkodjunk rajta. E szavakkal ajánlanám kompromisszumra és gyors elfogadásra. Mindenki gondolkodjon el otthon a sötétkamrájában. Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek. A vitát lezárom. Kérem, fogadjuk el az engedélyokiratot és az ezzel kapcsolatos határozati javaslatot. A közgyűlés 24 igen és 1 tartózkodó szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 80/2006.(III.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város önkormányzat képviselő-testülete/közgyűlése 1. a Rozgonyi Úti Általános Iskola bővítéses rekonstrukciója címzett/céltámogatással megvalósuló beruházásáról az alábbiak szerint dönt: 1. A beruházás pénzügyi forrásai 1.1. A beruházás összköltsége: 836 304 ezer forint 1.2. A képviselő-testület/közgyűlés saját forrásként az éves költségvetési rendeleteiben 125 445 ezer forintot - a beruházási adatlap szerinti ütemezésben - biztosítja. 1.3. A saját forrás összegéből: Saját bevétel: ezer forint Lakossági hozzájárulás: (amennyiben a beruházás megvalósításához víziközműtársulati hitel igénybevételét tervezik, úgy az annak fedezetéül szolgáló lakossági hozzájárulást is e soron kell szerepeltetni) Hitel: Egyéb állami támogatások ebből: ezer forint ezer forint ezer forint Helyi önkormányzatok fejlesztési és ezer vis maior feladataira szolgáló forint előirányzat Egyéb ezer forint Egyéb: .... 125 445 ezer forint 1.4. A képviselő-testület/közgyűlés a beruházáshoz vállalt saját bevételeit az alábbiak szerint biztosítja: Lekötött betét: ezer forint Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése: 125 445 ezer forint Privatizációból származó bevétel (pl. gázközműjuttatás): ezer forint Önkormányzati vagyon bérbeadásából, üzemeltetéséből, koncesszióból származó bevétel: ezer forint Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel (önkormányzati körön ezer forint belül): Részvények, kárpótlási jegyek, államkötvények, egyéb értékpapírok értékesítése: ezer forint Osztalék- és hozambevétel: ezer forint Egyéb (rövid megnevezéssel): ezer forint Összesen: 125 445 ezer forint 1.5. Az egy érdekeltségi egységre jutó költség (szennyvízberuházás esetén): ezer forint/bekötés. 1.6. A képviselő-testület/közgyűlés az önkormányzat korrigált saját folyó bevételét a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 88. §-a szerint a beruházási adatlap szerinti ütemezésben az alábbiak szerint igazolja [Cct. 10. § (3) bek. b) pont]. Ezen adatlappal egyidejűleg nyilatkozik, hogy az önkormányzat hitelkérelme legalább a hitelfelvétel évére és az azt követő két évre vonatkozóan megfelel az Ötv. 88. §-ában foglaltaknak. (Az önkormányzatnak az I. 6. pontot kizárólag abban az esetben kell kitöltenie, amennyiben az igénybejelentésben megjelölt beruházásához hitelt kíván felvenni!) Ezer forintra kerekítve No. Megnevezés Összes en Ebből .. .. .. eves ütemek 1. 2. 3. 4. 5. 6. 1 Saját folyó bevétel 1.1. Helyi adók 1.2. Illetékbevételek 1.5. Egyéb sajátos bevételek 2 . Rövid lejáratú kötelezettségek [az 1990. évi LXV. törvény 88. § (6) bekezdése szerint] 2.1. Tőke- és kamattörlesztés 2.2. Lízingdíj 3 . Korrigált saját folyó bevétel [(1.-2.) x 0,7] 4 . Az önkormányzat által adott év(ek)ben még vállalható fizetési kötelezettségek (az önkormányzat részére legfeljebb ezen összeg erejéig bocsátható ki hitelígérvény) (3>4.) II. A településrendezési tervvel való összhang A képviselő-testület/közgyűlés igazolja, hogy a címzett/céltámogatással megvalósítandó beruházás a 85/2004.(IV.29.) számú képviselő-testületi/közgyűlési határozatban elfogadott Településszerkezeti Tervvel összhangban van. Ill. Tulajdonjog A képviselő-testület/közgyűlés igazolja, hogy a címzett/céltámogatással megvalósítandó beruházás (kivéve szennyvízcsatorna, egészségügyi gép-műszer beszerzés,) az önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő teher-, per- és igénymentes ingatlanon valósul meg. IV. Kötelező feladat ellátását szolgáló vagyon korábbi elidegenítése Az önkormányzat az igénybejelentést megelőző tíz évben az igénybejelentésben megjelölt ugyanazon kötelező feladat ellátását szolgáló vagyonát nem idegenítette el/elidegenítette (a megfelelő szöveg aláhúzandó). Amennyiben az önkormányzat az igénybejelentést megelőző tíz évben e vagyonát elidegenítette, úgy nyilatkozik, hogy az elidegenítést műszaki vagy szakmai okok tették szükségessé. Az elidegenítésből befolyt vételárat vagy annak megfelelő összeget az önkormányzat saját forrásként a fenti beruházásra biztosítja [Cct. 19. § (2) bek.]. Határidő: a forrás biztosítására: 2007., 2008. február 28. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Tóthné Krémer Mária mb. osztályvezető) 2. felhatalmazza a polgármestert az engedélyokirat aláírására Határidő: a beruházás befejezésére: 2008. december 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető) 14. Nagykanizsa volt Filmszínház épület műemlék jellegű bővítéses rekonstrukció beruházási program módosítása (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Dervalits Balázs: 2005. évben elkezdődött a városi volt Filmszínház rekonstrukciója. A beruházáson közben olyan módosítások jelentkeztek, melyek a beruházást megdrágították. Ezzel kapcsolatban további 120 millió Ft címzett támogatást kap a város, mely folyamatban van. Az igénybenyújtási dokumentációt kellene elfogadni a közgyűlésnek, hogy továbbíthassuk. Litter Nándor: Bizottságok vezetőit kérdezem, hogy van-e eltérő javaslat? Nincs. Kérem, hogy fogadjuk el ezt a módosítást. A közgyűlés 25 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 81/2006.(III.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város önkormányzat képviselő-testülete/közgyűlése a Volt Filmszínház épület műemlékjellegű bővítéses rekonstrukciója, zsinórpadlás belső szintosztásával , címzett/céltámogatással megvalósuló beruházásáról az alábbiak szerint dönt: 1. A beruházás pénzügyi forrásai 1.1. A beruházás összköltsége: 691 049 ezer forint 1.2. A képviselő-testület/közgyűlés saját forrásként az éves költségvetési rendeleteiben 133 103 ezer forintot - a beruházási adatlap szerinti ütemezésben - biztosítja. 1.3. A saját forrás összegéből: Saját bevétel: ezer forint Lakossági hozzájárulás: (amennyiben a beruházás megvalósításához víziközműtársulati hitel igénybevételét tervezik, úgy az annak fedezetéül szolgáló lakossági hozzájárulást is e soron kell ezer forint szerepeltetni) Hitel: ezer forint Egyéb állami támogatások ezer forint ebből: Helyi önkormányzatok fejlesztési és ezer vis maior feladataira szolgáló forint előirányzat Egyéb ezer forint Egyéb: .... 133 103 ezer forint 1.4. A képviselő-testület/közgyűlés a beruházáshoz vállalt saját bevételeit az alábbiak szerint biztosítja: Lekötött betét: ezer forint Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése: 133 103 ezer forint Privatizációból származó bevétel (pl. gázközműjuttatás): ezer forint Önkormányzati vagyon bérbeadásából, üzemeltetéséből, koncesszióból származó bevétel: ezer forint Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel (önkormányzati körön ezer forint belül): Részvények, kárpótlási jegyek, államkötvények, egyéb értékpapírok értékesítése: ezer forint Osztalék- és hozambevétel: ezer forint Egyéb (rövid megnevezéssel): ezer forint Összesen: 133 103 ezer forint 1.5. Az egy érdekeltségi egységre jutó költség (szennyvízberuházás esetén): ezer forint/bekötés. 1.6. A képviselő-testület/közgyűlés az önkormányzat korrigált saját folyó bevételét a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 88. §-a szerint a beruházási adatlap szerinti ütemezésben az alábbiak szerint igazolja [Cct. 10. § (3) bek. b) pont]. Ezen adatlappal egyidejűleg nyilatkozik, hogy az önkormányzat hitelkérelme legalább a hitelfelvétel évére és az azt követő két évre vonatkozóan megfelel az Ötv. 88. §-ában foglaltaknak. (Az önkormányzatnak az I. 6. pontot kizárólag abban az esetben kell kitöltenie, amennyiben az igénybejelentésben megjelölt beruházásához hitelt kíván felvenni!) Ezer forintra kerekítve No. Megnevezés Összes en Ebből .. .. .. .. eves ütemek 1. 2. 3. 4. 5. 6. 1 Saját folyó bevétel 1.1. Helyi adók 1.2. Illetékbevételek 1.3. Bírságok 1.4. Kamatbevételek 1.5. Egyéb sajátos bevételek 2 . Rövid lejáratú kötelezettségek [az 1990. évi LXV. törvény 88. § (6) bekezdése szerint] 2.1. Tőke- és kamattörlesztés 2.2. Lízingdíj 3 . Korrigált saját folyó bevétel [(1.-2.) x 0,7] 4 . Az önkormányzat által adott év(ek)ben még vállalható fizetési kötelezettségek (az önkormányzat részére legfeljebb ezen összeg erejéig bocsátható ki hitelígérvény) (3>4.) II. A településrendezési tervvel való összhang A képviselő-testület/közgyűlés igazolja, hogy a címzett/céltámogatással megvalósítandó beruházás a 85/2004.(IV.29.) számú képviselő-testületi/közgyűlési határozatban elfogadott Településszerkezeti Tervvel összhangban van. III. Tulajdonjog A képviselő-testület/közgyűlés igazolja, hogy a címzett/céltámogatással megvalósítandó beruházás (kivéve szennyvízcsatorna, egészségügyi gép-műszer beszerzés,) az önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő teher-, per- és igénymentes ingatlanon valósul meg. IV. Kötelező feladat ellátását szolgáló vagyon korábbi elidegenítése Az önkormányzat az igénybejelentést megelőző tíz évben az igénybejelentésben megjelölt ugyanazon kötelező feladat ellátását szolgáló vagyonát nem idegenítette el/elidegenítette (a megfelelő szöveg aláhúzandó). Amennyiben az önkormányzat az igénybejelentést megelőző tíz évben e vagyonát elidegenítette, úgy nyilatkozik, hogy az elidegenítést műszaki vagy szakmai okok tették szükségessé. Az elidegenítésből befolyt vételárat vagy annak megfelelő összeget az önkormányzat saját forrásként a fenti beruházásra biztosítja [Cct. 19. § (2) bek.]. Határidő: a beruházás befejezésére: 2006. december 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető) 15. 2006. évi akadálymentesítési program (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Dervalits Balázs: Az elmúlt évek folyamán felmérésre kerültek Nagykanizsa közintézményei akadálymentesítési szempontból. Az akadálymentesítés felmérése során kiderült, hogy olyan nagyságrendű összegeket igényel, amely egyik napról a másikra nem megoldható. Rangsorolásra kerültek az intézmények, mely rangsort a civil szervezetekkel és a Polgármesteri Hivatal szakosztályaival egyeztetésre kerültek. A 2006. évi költségvetésben szerepel 20 mFt intézményi akadálymentesítésre, és további 20 mFt a Polgármesteri Hivatal akadálymentesítésére. Az intézményi akadálymentesítés összegeit osztottuk fel a szakosztály, illetve az alapellátási intézmény instrukciója alapján, így az orvosi rendelők akadálymentesítésére kerülne sor reményeink szerint az első kilenc orvosi rendelő akadálymentesítésére. Az akadálymentesítési program részletezi, hogy ezen kilenc orvosi rendelőn kívül további akadálymentesítések is zajlottak a városban az évek folyamán, így láthatjuk, hogy a kórház épületei, a bajcsai kultúrház, Rozgonyi iskola, sánci orvosi rendelő. Tehát nagyon sok olyan épület fel van sorolva, amelyek beruházásai, felújításai az 1998. évi törvényi változás után keletkeztek. Polai József: Gyermek és felnőtt, tehát általában két orvosi rendelő akadálymentesítését célozzuk meg. Hogyan lehet az, hogy a prioritást, amikor figyelembe kell venni, akkor a kiskanizsai Bajcsy-Zsilinszky utcai rendelő, ahol két felnőtt és egy gyermek van, egyszerűen bele sem kerül? Azért, mert jobboldali a képviselője? Dervalits Balázs: A sorrendet az Alapellátási Intézmény vezetőjével állapítottuk meg. Az eredeti sorrendben minden orvosi rendelő szerepelt. Ezek közül kiemelésre kerültek azok, amelyekben az intézményvezető közlése alapján vagy folyamatban vannak, vagy már megtörténtek az akadálymentesítési munkák. Litter Nándor: Annyi kiegészítést tennék ehhez a táblázathoz, hogy amennyiben a beérkezett ajánlatok alapján pénzmaradvány keletkezik, akkor folytassuk ebben a sorrendben, ahogy itt a további tervezett feladatok sorrendjében van, a további orvosi rendelőknek a felújítását. Egy kiegészítő határozati javaslatot szeretnék tenni az anyaghoz. Kérem, hogy ezzel a módosítással együtt fogadják el. A közgyűlés 24 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 82/2006.(III.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felhatalmazza a Polgármestert az alábbi táblázat alapján rang sor Intézmény neve Intézmény címe A vizsgált intézmény rendeltetése AM. becsült költsége eFt. :o C ó To E 0 c cD a~ 0 . i 6 0 ° 1 Polgármesteri Hivatal Erzsébet tér 7. Irodaház: Polgármesteri Hivatal, Városi Bíróság, Városi Ügyészség 20 000 1 Garay utcai orvosi rendelő Garay utca 14. Gyermek és felnőtt orvosi rendelő 2 500 2 Zemplén orvosi rendelő Felnőtt orvosi rendelő 2 000 3 Rozgonyi orvosi rendelő Gyermek és felnőtt orvosi rendelő 2 000 4 Csengery úti orvosi rendelő Gyermek és felnőtt orvosi rendelő 2 000 5 Bartók Béla úti orvosi Rendelő Felnőtt orvosi rendelő 2 000 6 Miklósfai orvosi rendelő Miklósfa utca 10. Gyermek és felnőtt orvosi rendelő 3 000 7 Kinizsi utcai orvosi rendelő Kinizsi utca 3. Felnőtt orvosi rendelő 2 000 8 Nagyrác utcai orvosi rendelő Nagyrác utca 2. Felnőtt orvosi rendelő 2 000 9 Hevesi úti orvosi rendelő Hevesi utca 6. Gyermek orvosi rendelő 2 500 Összesen: 20 000 Mindösszesen: 40 000 a beruházások megindítására. 2.) Pénzmaradvány esetén az orvosi rendelők felújítását az alábbi sorrend alapján kell folytatni: ó F- N co 10 Palini orvosi rendelő Alkotmány utca 75. Felnőtt orvosi rendelő 2 000 11 Bajcsai orvosi rendelő Törökvári utca 65. Gyermek és felnőtt orvosi rendelő 2 000 12 Bagolai orvosi rendelő Bagoly utca 15. Felnőtt orvosi rendelő 3 000 13 Bagolafakosi orvosi rendelő Sandi utca 14. Felnőtt orvosi rendelő 2 000 Határidő: 2006. december 10. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető) 16. Tömbrehabilitációs és városközpont közterület fejlesztési program 2006. évi feladatai (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Dervalits Balázs: Több éve probléma, hogy a városnak vannak olyan területei, amelyek értékesítése úgynevezett tömbrehabilitácis program keretén belül történne, és erre nem találtuk meg ezideáig azokat a megoldásokat, amellyel a város szempontjából megnyugtató módon ezt a pályáztatási rendszer így tudnák hirdetni. Az elmúlt év során beruházásokat alátámasztó műszaki tervdokumentációk készültek négy tömbrehabilitációjával kapcsolatban, mely pályázati dokumentációk alátámaszthatják a befektetőknek, hogy ezeket a területeket érdemes megvásárolni, illetve ezeket a tömböket rehabilitálni. A rendszer bonyolultságát úgy elemezném gyorsan, hogy egy többfordulós pályázati rendszert gondoltunk kihirdetésre. Az első körben a pályázók benyújthatnák az elképzeléseiket, mely elképzelést a Tervtanács véleményezése alapján a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság elfogadja vagy elutasítja. Azokban az esetekben, amikor a VKIB elfogadja, azokat a pályázókat egy zártkörű meghívásos versenytárgyalásra hívnánk, és itt dőlne el, hogy az önkormányzat által értékesítendő ingatlanok elidegenítésre kerülhetnének-e vagy sem. Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek. A vitát lezárom. Kérem, fogadjuk el a határozati javaslatokat. A közgyűlés 20 igen és 6 tartózkodó szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 83/2006.(III.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése A. elfogadja az Erzsébet tér É-i tömb (1. számú melléklet) Múzeum tér (2. számú melléklet) Zsinagóga tömb (3. számú melléklet) Eötvös tér É-i tömb (4. számú melléklet) terveket, és támogatja a tervezett beruházási konstrukció megvalósítását, a pályázatok meghirdetését az alábbiak szerint. · Első fordulóban a befektetők az induló licitár ismeretében pályázati úton bemutatják a részletes beépítési javaslatukat. A beérkezett pályázatokat a Tervtanács véleményezése alapján a VKIB elbírálja. · Az ingatlan értékesítésére meghirdetett zártkörű versenytárgyalásra a VKIB által alkalmasnak ítélt befektetők kapnak meghívás. · A versenytárgyaláson legmagasabb vételárat kínáló befektetővel az önkormányzat az ingatlan értékesítésére előszerződést köt a jogerős építési engedély megszerzéséig. · A végleges adásvételi szerződést a jogerős építési engedély birtokában, garanciák beépítésével köti meg az önkormányzat. Határidő: 2006. július 30. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető) B. felkéri a Polgármestert, hogy vizsgáltassa meg a tömbrehabilitáció végrehajtása érdekében egy önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság létrehozásának, vagy egy meglévő gazdasági társaság feladatköre bővítésének lehetőségeit. Határidő: 2006. július 30. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Karmazin József városi főépítész, osztályvezető) 17. Nagykanizsai Fejlesztési Hitelprogram, azaz kamattámogasos hitel kis- és középvállalatok (KKV) részére (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Hiesz Miklós: A közgyűlés az alapelveket a tavalyi évben elfogadta. Ennek megfelelően a Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. került megbízásra, mivel ők ilyen programot már részletesen több város számára kidolgoztak. A közgyűlés elé ennek egy rövidített változata kerül most. Ez a rövidített változat időközben megküldésre került a Pénzügyminisztérium támogatást vizsgáló irodájához e-mailben és levélben is. Amennyiben a közgyűlés elfogadja, illetve az iroda jóváhagyja, akkor a részletes programot a Regionális Fejlesztési Zrt. rendelkezésünkre bocsátja az összes iratanyagával, iratmintáival együtt. A bizottsági megtárgyalásoknál bizonyos vélemények a Pénzügyi Bizottságnál elhangzottak, de nem szeretnék eléje menni, gondolom, hogy az itt meg tudjuk beszélni. Budai István: A Pénzügyi Bizottságnak a következő változtatási javaslata van. Az előterjesztés 3. oldalán, a támogatás mértékénél, ahol kimondja, hogy egységesen 5 %, mi javasoljuk úgy módosítani, hogy a kamattámogatás mértéke kölcsönszerződés szerinti, de legfeljebb 5 %. Ugyanis, ha 6 % alatt lenne a hitelkamat, akkor nem adhatnánk 5 %-ot, mert akkor az egy furcsa helyzet lenne. Foglalkoztunk a kamatszámítás módjával is. Megítélésünk szerint úgy kellene kalkulálni, mivel a bankok általában a hiteltörlesztés első időszakában a kamattörlesztéseket referálják, és a tőke nagyobbik része későbbi időszakra marad, ezért azt gondolom, hogy meg kell határozni, hogy az így kiszámított 5, illetve legfeljebb 5 %-ot a 36 %-ra eső időtartamra kellene visszaszámolni és ez lenne talán a helyes szám. Valahol ez leírja, hogy bemutatja a hiteltörlesztésről a banki bizonylatait. Én úgy gondolom, hogy az nem lehet mérvadó, hanem a 36 hónapra eső kiszámított kamat összeggel kell, hogy támogass. Kereskai Péter: Itt van, hogy mely tevékenységek támogathatók, illetve milyen egyéb .... nem adható támogatás és itt van sokféle kamattámogatás, de mindegyikben benne van még itt a járműszállítási ágazat és export, és a mezőgazdaságon kívül néhány olyan tevékenység, amit nevesíteni kellene. Ezek konkrétan a fegyver- és lőszergyártáshoz, szerencsejáték fogadás, illetve a pénzügyi közvetítés, biztosítási nyugdíjalap és pénzügyi kiegészítő tevékenység. Ezekre a tevékenységekre szokásosan bármilyen támogatás nem jár, mert ezek olyan tevékenységek, amik kimaradnak ebből a körből. Szerintem ezt a három dolgot bele kellene venni. Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek. Én a magam részéről javasolná, hogy fogadjuk el ezt a javaslatot, amely a támogatás mértékére vonatkozik, hogy kölcsönös szerződés szerinti, de maximum 5 %, illetve ezt a kiegészítést, amit a nem adható támogatás címen Kereskai Péter felsorolt. Hiesz Miklós: Javaslom ezt a részletes anyagba beleírni, tehát nem ebbe az összefoglalóba vagy ebbe is, de a részletesbe mindenképpen. Cserti úr mindig azt mondta, hogy ne végezzen az önkormányzat pénzügyi tevékenységet. Ha most mi ebbe a kamattámogatásos játékba belemegyünk, akkor óhatatlan ebbe az irányba sodródunk el, holott itt az összefoglaló anyagnak a következő oldal első teljes bekezdése, amire Budai úr is utalt az leírja, hogy nem foglalkozva azzal, hogy kötötte meg, milyen formában kötötte meg a bankkal a szerződést a támogatott, ott leírja a részletes folyósítás módját, tehát semmiféle támogatást ott nem akar lehetővé tenni és nem is követel tőlünk. Azt javasolnám, hogy maradjunk ennél a változatnál. Litter Nándor: Én a magam részéről. Budai István: Azzal azért egyét ért Hiesz úr, hogy azt a korlátot be kell tenni, hogy a kölcsönszerződés szerint, de legfeljebb 5 %? Hiesz Miklós: Természetesen. Ezt meg is beszéltem szerzőjével. Budai István: Kérném, hogy a bírálatnál a Pénzügyi Bizottság szerepét ne hagyjuk ki. Szeretném, ha a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság mellé bekerülne a Pénzügyi Bizottság is. Litter Nándor: Most mit kell elbírálni? Ennek nincsenek pénzügyi vonatkozásai. Ha a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság a városfejlesztési programhoz illeszkedőnek ítéli őket, akkor ezen elvek alapján biztosítható a támogatás. Itt nem kell számolgatni. Budai István: Akkor nem is kell elbírálni, mert ebben a szövegben bent van, hogy el kell bírálni. Litter Nándor: Dehogynem. Rangsorolni kell, mert lehet, hogy sokan lesznek. Budai István: Van egy rangsorolás a mondat vagy a szöveg elején, és később az van, hogy a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság bírálja el a kérelmet. Litter Nándor: Kérdés az, hogy milyen feladata van a Pénzügyi Bizottságnak. Budai István: Én mondjuk SZMSZ-be bele tudnám illeszteni. Cserti Tibor: Tekintettel arra, hogy a Kht. vezetőjétől elhangzott egy ilyen, hogy a bizottsági ülésre visszautaló kijelentése, amit hiszek és vallok, magam is megfogalmaztam, hogy pénzügyi tevékenység, beleértve a támogatási tevékenységet is isten igazából nem ez a fajta támogatási rendszer működtetése, szerintem az önkormányzatnak az alapvető feladata. Meg lehet ezt így oldani, de én számtalan más egyéb eszközzel látnám a támogatás lehetőségét. Ettől függetlenül meg fogom szavazni, mert vállalkozásbarát vagyok, de úgy gondolom egyébként, hogy ha már belemegyünk ilyen szakmai mélységébe, akkor lehetne igazán erről a dologról dönteni, mert bizottsági ülésen sem tették oda elénk a részletes anyagot. Természetesen ennek a részletes anyagnak a további kidolgozása adja majd az igazi matériát, mert részletekben bújik meg az ördög. Azért mondom ezt, mert tényleg van egy döntési kompetencia. Én jó helyen látom azt a bizottságnál. Kontrollszerepe lehet a Pénzügyi Bizottságnak. Kontrollálja kicsodát? A pénzügyi elszámoló és támogató szervezetet. Persze az önkormányzat egyébként a Kht-ját felhasználva egyébként admínisztratív olyan feladatot jelent majd, hogy hétköznap .... kell és tartani kell a kapcsolatot a vállalkozókkal a bankszámla kivonatok stb. alapján. Egy csomó dolgot felvet egyébként, aminek a jogosultságát szerződéses rendszerben le kell rendezni, de gondolom, ez a megbízás kiterjed rá. Alapvetően nekem olyan gondjaim is vannak ezzel, hogy ma a gyakorlatban egyre inkább a hitelezés eltolódik a deviza hitelek irányába. Egy forinthitelt és egy devizahitelt nem lehet így összehasonlítani, hogy mit tudom én 5 % maximum. Alapvető különbség van a kettő között. Még csak nyomát sem láttam itt az anyagban ilyen apró ..... taglalásakor és nem is volt módunk, hogy alaposan ennek a tartalmát kitárgyaljuk. Jó dolog. Az önkormányzat támogassa a területén élő vállalkozókat bizonyos szelekciós szempontok alapján. Ez nem egy normatív rendszer. Adható. Tehát a bírálatok során majd alaposan kitárgyalható, hogy kell-e az önkormányzat számára vagy nem kell. Működtessük, alakítsuk-e rendszert. Javaslatom az, hogy egy év múlva térjünk majd vissza és majd a tapasztalatok függvényében meglátjuk, hogy hol kell finomítani vagy akár elhagyni és vonjuk le a tanulságot. Most is azt állítom, hogy a Kht. igazán nem erre hivatott, nem erre hoztuk létre, nem is igazán alkalmas ennek a feladatnak, alkalmassá tehető természetesen. Litter Nándor: Úgy gondolom, hogy Budai úr által elmondott módosítás, hogy a kölcsönszerződés szerinti maximum 5 %, ez természetesen kezeli a devizahitelekre vonatkozó rendszert is, mert ha alacsonyabb, akkor tehát kezeli. Ezt a vitát nem most kellett volna lefolytatni, mert hoztunk egy döntést tavaly valamikor, utána költségvetésbe beleraktuk a 25 mFt-ot, akkor csalfa reményeket keltettünk sokáig mindenkiben, ha most ezt újra vitatjuk, hogy rendben van ez a dolog. Kereskai Péter: Amit Cserti Tibor elmondott, az alapján merült fel bennem, hogy kellene egy harmadik határozati javaslat, hogy mondjuk 2007. március 31-ig a kamattámogatási program tapasztalatait tárgyaljuk újra a közgyűlés előtt vagy a költségvetés előtt. Litter Nándor: Jó így, 2007. január 31-ig ..... Ezekkel a módosításokkal egészítjük ki újabb határozati javaslat ... 2007. január 31-ig ...... A közgyűlés 26 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 84/2006.(III.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. egyetért azzal, hogy az előterjesztésben foglalt tartalommal „Nagykanizsai Vállalkozásfejlesztési Hitelprogram" névvel a helyi mikro-, kis-, és középvállalkozások beruházásait kamattámogatásban részesítse a mindenkori éves költségvetési rendeletben megszabott összeg erejéig, és egyben felkéri Litter Nándor polgármestert a programdokumentációk kidolgozására, a program meghirdetésére és felhatalmazza, hogy a program operatív működtetésével kapcsolatos feladatok elvégzésére Nagykanizsai Gazdaságfejlesztő Kht-vel szerződést kössön. A "Támogatás mértéke" címszó alatt pontosan az alábbi megszövegezéssel: „A kamattámogatás mértéke a mindenkori szerződött kamatszint, de maximálisan 5% (500 bázispont), A támogatás maximum 10.000.000,- Ft-nak megfelelő Ft vagy deviza alapú hitel mellé adható. „ A meghirdetésre kerülő szövegben szerepelnie kell az alábbi kizárásnak: „Nem adható támogatás a fegyver és lőszergyártáshoz, szerencsejáték fogadás illetve a pénzügyi közvetítés, a biztosítási nyugdíjalap pénzügyi kiegészítő tevékenységeihez !" Pályázatok a mindenkori éves költségvetési támogatási keretösszeg erejéig fogadhatók be, legkésőbb 2006. november 30-ig. Határidő: 2006. március 29. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Hiesz Miklós ügyvezető) 2. dönt arról, hogy a „Nagykanizsai Vállalkozásfejlesztési Hitelprogram" kamattámogatásának pénzügyi fedezetét 2007. évi költségvetésben 25.000 E Ft 2008. évi költségvetésben 25.000 E Ft 2009. évi költségvetésben 25.000 E Ft összegben biztosítja. Határidő: 2007, 2008, 2009 évek költségvetés elfogadása Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Hiesz Miklós ügyvezető) 3. A kammattámogatási program első évi tapasztalatait a Közgyűlés 2007. 01. 31-ig áttekinti. Határidő: 2007. január 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Hiesz Miklós ügyvezető) 18. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2004-2007. évekre szóló Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciójának felülvizsgálatára (írásban) Előadó: Litter Nándor polgármester Simánné Mile Éva: A Szolgáltatásszervezési Koncepciót Önök már elfogadták, de a törvény előírja a felülvizsgálatát. Ez az anyag szerepel most Önök előtt. Ebben az anyagban felsoroltuk az elért eredményeket, hogy hol tartunk most, és az lesz a következő lépés, hogy majd 2008-tól megírjuk a következő programot. Szakmai megítélésem szerint a városnak abszolút nem kell szégyenkeznie a szociális ellátások terén. Az elmúlt 15 évben pénzt és szakmai tudást fektettek abba, hogy az ellátás színvonala javuljon. Nagyon remélem, hogy a jövőben ugyanez marad meg ezen a területen. Kérem, fogadják el a beszámolónkat. Bicsák Miklós: Megerősíteni szeretném azt, amit osztályvezető asszony elmondott. A múlt héten az Integrált Szociális Intézményben jártam és ott egy beteg gyermek szülei mondták, hogy le a kalappal Nagykanizsa város előtt. Jó érzés volt, hogy egy intézményünk van. Sajni József: Maga a beszámoló is átfogóan jelzi azt, hogy nagyon sokrétű és az ellátás minden területére kiterjedő ellátó rendszerről van szó. Én egy adalékkal és kiegészítéssel szolgálnék, mégpedig azzal, hogy alapvetően talán abból kiindulva, hogy nem a külső területeken, az étkeztetéssel kapcsolatosan felmerült észrevételek miatt is szeretném, ha a miklósfai városrészben az iskola konyhája az étkeztetésben részt vehetne, és ehhez természetesen a megfelelő módosításokat kérni fogom. Gondolom, hogy ez érinteni fogja a konyhai ellátást, illetve akár még az alapító okiratot is. Én szeretném, ha onnét meg lehetne oldani azoknak az időskorúaknak az ellátását, ami jelen pillanatban most az igények szerint több mint harminc és én jeleztem ezt már a Szociális Osztály felé is. Most tartunk ott, hogy most hívjuk össze azokat, akik ebben kérik az ellátást, illetve felkeresik azokat, akik jelen pillanatban nem tudnak eljönni ide, és kérni fogom majd a Szociális Osztály támogatását és segítségét. Litter Nándor: Erről most nem kell nekünk? Nem. További hozzászólások nincsenek. Kérem, fogadjuk el a két határozati javaslatot. A közgyűlés 25 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 85/2006.(III.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. a 2004-2007 évekre szóló szociális szolgáltatástervezési koncepció felülvizsgálatáról szóló előterjesztést elfogadja. Határidő: 2006. március 28. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Simánné Mile Éva, Szociális Osztály vezetője) 2. felkéri a Polgármestert, hogy a 2004-2007 évekre szóló szociális szolgáltatástervezési koncepcó végrehajtásáról szóló beszámolót, és a 2008-2012 évekre szóló új koncepciót terjessze a Közgyűlés elé. Határidő: 2008. március 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Simánné Mile Éva, Szociális Osztály vezetője) 19. Beszámoló a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti intézmények 2005. évi fenntartói ellenőrzéséről (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Simánné Mile Éva: Bár számtalan szakmai jogszabály számtalan ellenőrzést ír elő a szociális intézményeknél, mégis úgy gondoljuk, hogy mint a fenntartó önkormányzat nevében a gazdának is körül kell nézni a háza táján éppen azért, hogy tervezni tudja a szociális ellátások megvalósítási tervét, legalább középtávon. Önök előtt most az az anyag van, hogy tavaly a szakmai szakosztály megnézte ezeket az intézményeket. Természetesen ez mellett volt pénzügyi ellenőrzés, amelyet a Gazdálkodási Osztály és revizorok is lefojtattak, de abban a témában nem kutakodtunk. Igazából, ami számunkra fontos volt és az Önök számára is, hogy az alapító okiratoknak, a törvényi előírásoknak megfelelően működnek-e az intézményeink. Ha emlékeznek rá, több intézményünkben is, akár létszám, akár csoportbővítésben ezen ellenőrzés folytán is állt be változás. Megítélésem szerint magas színvonalon folynak az intézményeinkben a szakmai munkák, mind az ellátottak, mind a hozzátartozók részéről. Én bízom benne, hogy a jövőben is ugyanez a színvonal megmarad. Litter Nándor: Bizottságok részéről ellentétes vélemény nincs. Hozzászólások nincsenek. Kérem, fogadjuk el az ellenőrzésekről készült jelentést. A közgyűlés 24 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 86/2006.(III.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti intézmények 2005. évi - törvényességi és szakmai - fenntartói ellenőrzéséről készült beszámolót elfogadja. Felkéri a Polgármestert, hogy az ellenőrzés tapasztalatai alapján, a 2006. évre vonatkozóan az intézményi ellenőrzési tervet a vizsgálandó főbb területek meghatározásával együtt terjessze a Közgyűlés elé. Határidő: 2006. március 28. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Simánné Mile Éva osztályvezető) 20. Javaslat a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti intézmények 2006. évi fenntartói ellenőrzéséhez készült ellenőrzési tery elfogadására (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Simánné Mile Éva: Kapcsolódva az előző témához, ez évre is megterveztük, összeállítottuk azt az ütemtervet, melynek mentén ellenőriznénk az intézményeket. Ez nem is pontos kifejezés, hogy ellenőrizzük, hanem konzultálunk velük. Ezt az anyagot a Szociálpolitikai Kerekasztal, a Szociálpolitikai Tanács is megtárgyalta és elfogadásra javasolta. Nyilvánvaló, hogy valamennyi intézménnyel is egyeztettünk és az időpontokra fókuszálunk. Próbáltuk úgy elosztani az ellenőrzést, hogy az végrehajtható is legyen, és valamennyi intézményben rendelkezésünkre tudjanak állni, ezért aztán május hónaptól december hónapig terjedne a szakmai ellenőrzés. Kérem a közgyűlést, hogy támogassa az ellenőrzési tervet. Litter Nándor: Bizottságok részéről észrevétel nincs. Kérem, fogadjuk el az ellenőrzési tervet. A közgyűlés 25 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 87/2006.(III.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti intézmények 2006. évi - törvényességi és szakmai - fenntartói ellenőrzésére készült ellenőrzési tervet elfogadja. Felkéri a Szociális és Egészségügyi Bizottságot, hogy az ellenőrzésről készült beszámolót terjessze a Közgyűlés elé. Határidő: 2007. február 28. Felelős : Gelencsér Gábor, Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke (Operatív felelős: Simánné Mile Éva Szociális Osztály vezetője) 21. Kiemelkedő személyiségek síremlékeinek gondozása a nagykanizsai temetőben (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Litter Nándor: Ha jól emlékszem, Papp Nándor javaslata alapján kezdődött meg ez a munka, amely megpróbálja feldolgozni ezt a témakört. Papp Nándor: A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság is megtárgyalta az előterjesztést. Belus József síremléke már elkészül június végére, július közepére. A következő síremléket, amit úgy gondol a bizottság, hogy fel kellene újítani, az a Hajgató Sándoré. Egyrészt a legrosszabb állapotban van, másrészt pedig a legrégebbi síremlék a Belus Józsefet leszámítva. Azt, hogy ez 2006-ba belefér-e vagy 2007-be, természetesen most nem tudjuk megmondani. Sajni József: Az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság is tárgyalta ezt a napirendi pontot, és egyhangúlag támogatja, hiszen valóban az utókor gondoskodjon az elődökről ilyen formában is. Úgy gondoljuk, hogy ez a felmérési anyag egyértelműen mutatja, sőt még a prioritási sort is jelzi valamennyire. Úgy gondolom, hogy ezzel sok mindenről tanúbizonyságot tesz ez az önkormányzat, amikor ezt a napirendjére veszi és ennek a megvalósítását is célul tűzi ki. Egy módosító javaslatot tett a bizottságunk, kérném ezt elfogadni, hogy a felmérés terjedjen ki a városrészek temetőiben azon kiemelkedő személyiségek gondozásra szoruló síremlékeinek gondozására is, amelyben ha meg lehetne egyezni, akkor valamilyen egyesség alapján, mert ott is léteznek olyanok, akik lehet, hogy nem a városért adott városrészért esetleg kiemelkedőt tettek, hiszen most a városhoz tartozunk és több terület odatartozik. Ha ezzel kiegészülhetne, akkor meg tudnák köszönni, hogy legalább felmérésre kerülne. Litter Nándor: Azok is a városhoz tartoznak. Ennek az elképzelésnek az az alapvető célja, amelyek gondozatlanok, nincsenek hozzátartozók, tehát nem úgy általában mindenkinek a síremlékét gondozni, mert ez egy óriási és megterhelő feladat lenne, de természetesen betartoznak a külső városrészek is. Kérni fogjuk a VIA Kanizsa Kht-ét, hogy ezt a felmérést végezze el a helyi képviselőkkel együttműködve. Polai József: Én voltam az, aki bizottsági ülésen elnök úr felé javaslattal éltem, és tényleg azt mondom, hogy egy kicsit hiányoltuk, hogy a mi temetőink iránt nem kaptunk érdeklődést, hogy tudnánk-e valakit javasolni, ajánlani, valakinek az emlékét. Én a kiskanizsai temetőből egy személy esetében szeretném javasolni, hogy itt a kilenc után tizediknek kerüljön fel a tisztítása, illetve a felújítása. Én úgy gondolom, hogy nem egy túl komoly költséget igénylő feladat lenne. Nem olyan rossz állapotban lévő emlékműről van szó. Az illetőt Fajcsa Lajosnak hívják, aki ügyvéd, városi főügyész volt, a Dél-zalai Biztosító Egyesület elnöke és a Polgári Egylet díszelnöke, született 1848-ban és meghalt 1926-ban. Gyenge felújító munkálatokra tartanék igényt, mert úgy gondolom, hogy nem kell különösebben erre olyan sokat költeni, mert nem olyan rossz állapotú az emlékmű. Nem tudom, hogy a hozzátartozók léteznek-e, ezt fel kellene kutatni. Bicsák Miklós: Csatlakozom az előttem felszólalókhoz. Palinban az úgynevezett ÉP-GÉP épülete mellett, a Rubint temetőben is vannak olyan személyek, akiknek a síremléke felújításra szorul. Dr. Horváth György: Említettem bizottsági ülésen, de azt hiszem, ennek a jogi hátterét is meg kellene keresni, az pedig az Izraelita temető. Ha értékek vannak, az Izraelita temetőben vannak értékek. A vasútról áttelepített sírok maradványairól van szó. Meg kellene gondolni. Azt hiszem, hogy itt a hitközséggel feltétlenül beszélni kellene. Emlékszem arra, hogy valamikor még próbálkoztak diákok a helyreállítással, és nem engedték be őket. Természetesen tanári felügyeletről volt szó. Cserti Tibor: Elődeink tisztelete, megbecsülése azt hiszem a jövőbe vetett hitünknek a záloga is, ezért a Nagykanizsai Városvédő Egyesület nevében is az előterjesztést feltétlenül elfogadásra javaslom. Szeretném kihangsúlyozni többek között azt, hogy a határozati javaslat megfelelően tiszteletben tartja azokat az emberi jogokat, amelyek a közvetlen hozzátartozókat illeti, és megfelelő kereteket szolgál a mi igenlő döntésünk az előterjesztésben megjelölt sírnak a felújítására. Természetesen a kiegészítő javaslatokkal is egyetértünk, hogy ne csak a Tripammer utcai kerüljön felmérésre, hanem a város egésze. Én úgy gondolom, hogy ezzel tartozunk a múltnak. Dr. Szabó Csaba: Szabad legyen a Városvédők szellemében egy kiegészítést, illetve korrekciót tennem a Tripammer utcai temető díszsírhelyek, 7. sorszám alatt Dr. Szekeres József az első kórház igaztója volt és Szekeres József nyugalmazott gazdatiszt, aki 1894-ben meghalt az az édesapja. Ő 1948-as honvédtiszt volt és az Ő gyermeke volt a kórház igazgatója, aki 1921-ben halt meg. Itt a két személy összevonásra került, de az első, az idős az nem Dr., hanem Szekeres József. Tartsuk akkor helyesen számon. Dr. Szekeres József 1921-ben halt meg ugyanebben a kriptában van eltemetve, amelyikben az édesapja is, aki 1948-as huszártiszt volt és egyébként gazdatisztje volt a Batthyány hercegségnek. Litter Nándor: Javaslom, hogy építsük be ebbe a gondolatba az összes elhangzott észrevételt, véleményt. Azokat a sírhelyeket is, amelyek nem szerepelnek ezekben a felsorolásokban. Egyrészt kerüljön be a határozati javaslatba, hogy a külső városrészekben és az Izraelita temetőben is fel kell mérni a megóvásra, gondozásra, felújításra javasolt sírhelyeket. Egyben akkor fogadjuk el a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság javaslatát, hogy ebben az évben Hajgató Sándornak a síremléke kerüljön felújításra. A cél az, hogy minden évben egy-egy síremléknek a hozzátartozókkal történt egyeztetés után a felújítása történhet meg. Kérem, hogy így fogadják el ezt a határozati javaslatot. A közgyűlés 24 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 88/2006.(III.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város közgyűlése 1. a Tripammer utcai temetőben lévő díszsírhely felújítási programot elfogadja. Felkéri a polgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket Hajgató Sándor síremlékének 2006. évi felújítására. Határidő: 2006. szeptember 30. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Karmazin József osztályvezető) 2. felkéri a polgármestert, hogy a Tripammer úti temetőben városi érdekből megóvandó síremlékek felméréséhez hasonlóan minden önkormányzati temetőről készíttessen felmérést a Via Kanizsa Kht-vel. Határidő: 2006. szeptember 30. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Gáspár András ügyvezető) 3. felkéri a polgármestert, hogy a nem önkormányzati tulajdonú izraelita temetőben városi érdekből megóvandó síremlékek felmérése érdekében a temető üzemeltetőjével vegye fel a kapcsolatot. Határidő: 2006. szeptember 30. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Karmazin József osztályvezető) 22. Beszámoló Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2005. évi külkapcsolati eseményeiről és javaslat a 2006-os külkapcsolati tervre (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Halász Gyula: Szeretném javasolni a 2006. évi külkapcsolati tervbe, hogy Írország Nagykövetségével vegyük fel a kapcsolatot, és próbáljunk meg egy találkozót létrehozni Nagykanizsán, hiszen az információ, ami szerint Írországnak nagyon sok befektetésre váró pénze van, keresi a helyet Európába, hogy hová tudná kihelyezni a pénzét. Zala megyében egyébként nagyon sok példa van arra, hogy az ír tőke megjelent. Elég, ha csak Sármellékre gondolunk, és nagyon jó lenne, ha Nagykanizsa épp a logisztikai szerepét erősítve próbálna Írország irányába lépéseket tenni, illetve a kapcsolatot felvenni. Azt gondolom, hogy mint európai uniós ország még talán szimpatikusabb is az emberek számára, mint az ázsiai tőke. Litter Nándor: További hozzászólások nincsenek. A vitát lezárom. Kérem, hogy ezzel a kiegészítéssel, amit én támogatok. Zakó László: A kapcsolatok felvételét támogatom. Szeretném figyelmeztetni itt azokat, majd akik az ír kapcsolatban munkálkodni szeretnének, hogy azért nyitott kapukat ne döngessünk. Sármellék, ahogy elhangzott, éppen alapkő letételen túlesett a zalacsányi golfpálya beruházóival. Itt a térségünk egyik országgyűlési képviselője szoros napi kapcsolatban áll. Nógrádi Lászlóról van szó. Azért vegyék fel vele a kapcsolatot. Ezt csak azért mondom, mert ír kapcsolat felvételi kezdeményezés volt, tehát itt már jártak a városunkban ír városok polgármesterei, csak annak idejét körülbelül 6-8 évvel ezelőtt egy akkori száj- és körömfájás meghiusította a kapcsolatok további folyamatát. Ez volt a hivatalos ír válasz azért, hogy miért nem fogadták utána a magyar kanizsai küldöttséget. Én erre konkrétan emlékszem. Vannak már hagyományai, csak ezeket a szálakat szedjük fel, és úgy induljunk el ne a semmiből. Litter Nándor: Kérem, hogy ezekkel a módosításokkal fogadjuk el a három határozati javaslatot. A közgyűlés 23 igen és 1 nem szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 89/2006.(III.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. az önkormányzat 2005. évi külkapcsolatairól szóló beszámolót elfogadja. Felelős: Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Fehérvölgyi Szabolcs kabinetvezető) 2. az önkormányzat 2006. évi külkapcsolati tervét – az elhangzott módosításokkal együtt - elfogadja. Felkéri a polgármestert a külkapcsolati terv végrehajtására. Határidő: 2006. december 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Fehérvölgyi Szabolcs kabinetvezető) 3. a városban működő civil szervezetek, egyesületek, alapítványok és intézmények testvérvárosi kapcsolatainak támogatása érdekében felkéri a polgármestert, hogy készítesse el a Testvérvárosi Alap pályázati kiírását a 2006. július 1. – 2007. június 30. közötti programidőszakra, és gondoskodjon közzétételéről a sajtóban. A közgyűlés felkéri az OKISB-t a pályázatok elbírálására. A pályázható összeg testvérvárosonként 250 000 Ft, összesen 1,75 MFt, egy testvérvárossal tervezett programokra a keretösszeg tiszteletben tartásával több mint 250 000 Ft is fordítható. Az összeg forrása a 2006-ös költségvetés 14. sz. mellékletében a működési célú céltartalékok között a Külkapcsolatokra elkülönített összeg. Határidő: A pályázat kiírására 2006. április 31. A pályázatok elbírálására 2006. június 30. Felelős: Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Fehérvölgyi Szabolcs kabinetvezető) 23. Átmeneti változtatási tilalom elrendelése a Szabályozási Terv és Helyi Építési Szabályzat jóváhagyásáig (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Dervalits Balázs: Az elmúlt év folyamán, az év vége felé a közgyűlés változtatási tilalmat rendelt el a város egész területére, mely változtatási tilalom egy rövid egy hetes hatályosság után visszavonásra került. A rendezési terv készítője leszállította a Helyi Építési Szabályzat és Szabályozási Terv egyeztetett anyagát, mely különböző bizottságok előtt, fórumokon bemutatásra került és lakossági fórumon a lakosság ismételten felvetette azokat a problémákat, melyekre a rendezési terv készítője ilyen gyorsan nem tud reagálni, közben viszont az építések olyan ütemben zajlanak, mely visszafordíthatatlan folyamatokat eredményezhetnek. E folyamatok megakadályozására, illetve késleltetésére ismét egy változtatási tilalmat javasolunk bevezetni, melyet viszont nem az egész város területére, hanem jól körülhatárolt területegységekre vonatkozóan jelöltünk meg. Azt tudni kell a változtatási tilalom elrendelése kapcsán, amit az előterjesztésben leírtunk, hogy ott semmiféle értéknövelő beruházást végrehajtani nem lehet. Papp Nándor: A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság 5 igen és 1 tartózkodás mellett nem támogatta ennek a tilalomnak az elrendelését, ugyanis egész egyszerűen az önkormányzat a saját beruházásait egyszerűen gátolni fogja. Nem lehet útfelújítást csinálni addig, nem lehet a legkülönfélébb munkákat, egyáltalán nem lehet elvégezni közterületen sem, mert ez teljes tilalommal jár. Ellenben azt javasolja - reményeim szerint ez betartható -, hogy az Építéshatósági Osztály a december óta ismert helyi építési szabályzatot vegye figyelembe az építési engedélykérelmek elbírálásánál, ami utána várhatóan arra a területre érvényes lesz. Tehát ha 6 méteres épületmagasság van és maximum hat lakás beépítése vagy négy lakás, akkor a szerint aztán, ha megengedőbb lesz, akkor majd addig vár az az építtető. Nem tudtunk ennél jobbat kitalálni, mert biztos, hogy ennek is van baja, amit mondtunk, de az átmeneti tilalom teljesen leblokkol nem három hónapra, mert szerintem május 30-ig nem lesz elfogadva a rendezési terv, hanem lehet, hogy talán fél évre is. Litter Nándor: Ezek a problémák ismételten a rendezési terv lakossági vitájakor vetődtek fel, hogy különböző olyan családi házas övezetekben, mint a Honvéd utca és más területek olyan épületek kerültek felépítésre és továbbiakat is terveznek, amelyek azok a kisvárosias területre nem illenek és reményeink szerint elfogadásra kerülő rendezési terv sem képzel el ott ilyen megoldásokat. Szamosi Gábor: A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság ezen javaslatával nem tudok sajnos egyetérteni. Az építéshatóság csak és kizárólag a hatályos építési jogszabályok előírásai szerint tud eljárni. Egy majdan elfogadásra kerülő szabályozásra hivatkozni egy hatósági eljárásban nem lehet. Természetesen azt megértjük hatósági oldalról, hogy vannak olyan jellegű fejlesztések, amiben az önkormányzatnak szerepe és érdekeltsége van, akkor viszont úgy kell meghatározni a változtatási tilalommal érintett területeket, hogy ezen akcióterületeket ne érintse. Litter Nándor: Azokat, ahol önkormányzati beruházást tervezünk, ne érintse? Készült egy anyag, amelyben a kollegák bemutatták, hogy gyakorlatilag mindegyik területen van valami fajta város által tervezett beavatkozás, akár a közvilágítás fejlesztése, ami mondjuk a legkisebb beavatkozás. Nemcsak közterületen, hanem itt egyéb beruházások is vannak. Nincs itt ez a listánk? Én azt kérném, hogy az egyes területeket érintően fel kellene olvasni, hogy melyik területen, milyen beruházások vannak. Dervalits Balázs: Felolvasnám azokat a beruházásokat, amiket összegyűjtöttünk, amiről jelenleg információnk van. Az egyes akcióterület Dózsa György út, Kisberki út, Postakert út, Honvéd út, Petőfi Sándor út által érintett területen közvilágítás építés a Honvéd út, Dózsa György út csomópontjában. A kettes akcióterület a Dózsa György út, Kinizsi Pál, Rákóczi, Sikátor út által határolt területen. Rákóczi útban útfelújítás, pályázaton pénzt nyert Rákóczi Ferenc út útfelújítás, Corvin úti játszótér felújítás, Dózsa György út zöldterület építés. Hármas akcióterület, Teleki út, Téglagyári út, Mindenki sportpályája, bagolai sor, Thury György, Semmelweis út, Mária út, Szekeres út, Kórház út, Búzavirág út, Ibolya út, Muskátli útban útfelújítás, Levente út csapadékvíz árok építés, ugyanaz Tavasz út, bagolai soron, Teleki kórház sarkon. Egy telekértékesítést tervez az önkormányzat építési szándékkal. A négyes akcióterület Zrínyi út, Katona út, Kossuth út, Liget út, Csengery út, Szemere út, Ady út által határolt területeken. Ady út közvilágítás építse, Kisfaludy út útfelújítás pályázaton pénzt nyert, Csengery út orvosi rendelő felújítása, Katona József út útfelújítása, Szent Imre út fogorvosi rendelő felújítás. Általánosságban parkolók kialakítása több helyen tervezett. A képviselői keretek felhasználása egyelőre nem meghatározott, de valószínűsíthető, hogy ezeken a területeken is elképzelhető, hogy érinti. Autóbusz várok, akadálymentesítések ezeken a területeken. Továbbá vannak olyan oktatási intézmények, amelyben a nyár folyamán jelentős felújítási munkák várhatóak. Dr. Fodor Csaba: Ezen a listán elég sok olyan útfelújítás, játszótér felújítása szerepelt, ami közterületeken elvégzendő munkák. Azt gondolom, hogy a közterületeket kivehetjük ezeket a rendeletből. Tehát arra ne legyen érvényes. Egyébként valóban ezen a lakossági fórumon, amit Polgármester Úr mondott, merült fel ennek az igénye és pontosan ezen családi házas övezetű lakóterületekről, hogy valamiféle gátat kellene szabni annak, hogy ezekben, például a Honvéd utcában a jellemzően családi házas övezetekben emeletes, soklakásos társasházak épüljenek, ezért a majdani elfogadandó rendezési tervet szabályozási előírásig készüljön el egy ilyen rendelettervezet. Azt gondolom, hogy egy oldalról a közterületeket vegyük, azokat nem érinti. Ezek nem befolyásolják, nem ebből a szándékból készül ez a rendelet. Nem tudom, hogy ezek között van-e közbeszerzéses eljárásra utasított munkálat. Melyeknek történt meg a közbeszerzésük, ha van ilyen, melyeké várható, hogy hamarosan lezajlik. Én azt gondolom, hogy ez nem jelent jelentősebb korlátozást az önkormányzatnak. Azok a felújítások, amiket hallottunk, nem tudom, hogy mindegyike építési engedélyköteles felújítás-e. Papp Nándor: Azt nem egészen értem meg, hogy ha 1998 óta érvényben lévő OTÉK meghatároz egy kertvárosias beépítésbe maximum négy lakást és majdan, ami fél év múlva vagy három hónap múlva elfogadásra kerül, ott egy kertvárosias elvárás van, akkor miért nem lehet azt mondani 12 lakásosra, hogy majd megvárjuk a rendezési tervet, addig nincs építkezés. Az OTÉK szellemében van egyébként ez a helyi építési szabályzat is kimunkálva. Ezt csak azoknál kellene figyelembe venni, amelyik ebből ki akar könyökölni semmi mást. Szamosi Gábor: Amit a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság elnöke most elmondott, azt csak részben igaz ebben a formában, ugyanis a tilalommal érintett területek egy részére jelen pillanatban is van érvényes szabályozási terv és helyi építési szabályzat. Ezek a szabályozók természetesen az országos előírásoktól eltérő szabályokat is meghatározhatnak. Értelemszerűen az építéshatóság ezen szabályok alapján jár el. Amennyiben ezek a helyi szabályozók hatályon kívül vannak helyezve, akkor lehetőség van arra, hogy az illeszkedési szabályok alapján az országos jogszabályi előírások betartásával adjunk építési engedélyt. Litter Nándor: Én ezt nem értem. Akkor olyan anyagot kell iderakni, hogy hogyan lehet azt a célt megvalósítani, hogy megakadályozzuk a családi házas övezetekben a nagy többlakásos, tízlakásos házaknak az építését. Ez többször egyeztetésre került. Akkor vagy azt kell mondani, hogy ezekben az utcákban hagyjuk meg a régit, tehát akkor valami differenciált megoldás kell, nem ilyen egységes, amit ez az anyag sugall. Akik itt ülünk mi a többségünk az nem hozzáértő ezekben a kérdésekben. A múltkor is meghoztuk a rendeletet. Kiderült, hogy akadályoz önkormányzati vagy más fontos beruházásokat, hogy akkor gyorsan eltöröltük. A megoldás felé, hogyha tudnák haladni. Most lehet, hogy nincs megoldása ennek a képletnek, mert itt lehet a különböző szabályokról beszélni, mi meg szeretnénk egy olyan rendeletet alkotni, amellyel esetleg ez a fő cél megvalósítható. Van-e megoldás? Szamosi úr értelmezte, amit Papp Nándor mondott. Értelmezte, hogy valahol van jelenleg is érvényes szabályzatunk. Itt ezzel eltörölnék azokon a helyeken is. Nem azt mondom, hogy nem tudom követni, de ha két szakember nem ért ebben egyet, akkor mi hogyan tudjunk ebben döntést hozni. Szamosi Gábor: A változtatási tilalom a törvény szerint azt jelenti, hogy ezeken a területeken, ami a rendelet hatálya alá tartozik, esetlegesen nem lehet telket alakítani, nem lehet építési engedélyeket kiadni. Tehát ez totális korlátozást és tilalmat jelent. Itt nem lehet kivételeket meghatározni. Ezt a törvény nem engedi meg. Ezért kellene mérlegelni, hogy mi a fontosabb. Ajövőkép szempontjából ezt a tilalmat elrendelni és addig természetesen az önkormányzati beruházásokat is halasztani vagy pedig olyan jellegű beruházásokat kívánunk megvalósítani esetlegesen, amelyek nem teszik lehetővé per pillanat ezen tilalmak bevezetését. Litter Nándor: Az a probléma, hogy egyik sem jó megoldás, mert egyrészt a családi házas övezetekbe épülnek nagylakások és a jövő vonatkozásában tartósan egy más irányt vesznek ezek a településrészek. A másik sem jó megoldás, hogy korlátozásokat végeznek. Van-e közbülső megoldás? Halász Gyula: Úgy érzem, hogy bizottsági szakaszba kerültünk a közgyűlés helyett. Már előtte, mielőtt Tóth képviselőtársam félhangosan véleményt nyilvánított, én is képviselőtársaimnak azt javasoltam, hogy vegyük le a napirendről. Látszik az, hogy egyszerűen nem tudunk előbbre jutni. Bizottsági ülést csinálunk a közgyűlésből. Cserti Tibor: Azon képviselőtársak közé tartozom, akik gerjesztői voltak, ha úgy tetszik az elmúlt időszakban, ha nyomatékos akarok lenni akkor a Nagykanizsai Városvédő Egyesület nevében is azoknak az anomáliák megszüntetésének, amelyek megnyilvánultak egyébként a testidegen beruházásokba. Ha ezt meg akarjuk szüntetni, akkor tényleg hathatós lépésekre lesz szükség. A szakmának egy kicsit a bizonyítványa is ez, hogy idekerült elénk egy olyan anyag. Ha visszatekintünk a történelemre, hoztuk egy szabályozást, utána egy tilalmat, utána hatályon kívül helyeztük, most megint tilalmat akarunk elrendelni és mások fel akarnak lazítani. Ha összerakom az idődimenziót, akkor azt jelenti, hogy elvileg május végéig kellene elfogadni az új tervi szabályozást. Bár egyesek szkeptikusak, mert azt mondták, húzódni fog akár még egy fél évvel is. Legyünk optimisták. Én az vagyok egyébként, mert a Városvédő Egyesület titkára Szamosi Gábor kollégánk, aki az illeszkedési szabályok alkalmazásával remélem, meg fogja tudni akadályozni minden ilyen ..... dolognak a telepítését. Úgy gondolom, hogy talán akkor járnánk el helyesen, ha azt mondanánk, hogy gondolkodjon rajta még egy kicsit a szakma. Az időtényező itt nem számít. A következő soros közgyűlésre hozzuk vissza az ezzel kapcsolatos elképzeléseinket. Addig pedig rendeljük el az építési tilalmat. Dr. KoIonics Bálint: Úgy halottam az előbb, hogy közelítünk a megoldás felé, hiszen ez egy dolog, hogy ezt át kell gondolni, és egy jobb megoldástervezetet a közgyűlés elé hozni, de a kérdés az, hogy addig mit tegyünk. Addig valahogy meg kell akadályozni azt, hogy surranó pályán egy-két építési engedély iránti kérelem beérkezzen az osztályra, hiszen egy megkezdett és folyamatba lévő eljárásra már vonatkoznak az akkor hatályos jogi szabályozások. Ennek nem lesz visszamenőleges hatálya. Ha most mi azt mondjuk, hogy nem és holnap után valaki beadja az engedély iránti kérelmét, utána egy hónap múlva hiába hozunk mi más szabályozást, arra már visszaható hatálya ennek nem lesz. Tökéletes megoldás nincs, de az lenne azért célszerű, hogy ameddig egy jobb megoldást nem dolgozunk ki, addig ezt az átmeneti tilalmat rendeljük el, hiszen akármikor egy határozattal ezt mi hatályon kívül helyezhetjük. Az lehet hetek kérdése. Tehát lehet, hogy kész van soron kívül már két hét múlva és tudunk erről tárgyalni, ezt hatályon kívül helyezni és helyette már egy jobb megoldást határozat formájában itt elfogadni. Litter Nándor: Én úgy gondolom, hogy ez talán járható út lenne. Mi a véleménye Papp Nándornak és Szamosi Gábornak erről, hogy legkésőbb április 25-ig, ha előtte elkészülne? Az javasolnám, vonjuk be szakértőket, nézzük meg esetlegesen más városban, hogy hogyan tudnak egy ilyen ügyet kezelni és lekésőbb április 25-én újra tárgyaljuk ezt meg, és addig legyen érvényben ez a korlátozás. Kereskai Péter: Úgy látom tényleg haladunk valamilyen megoldás irányába, de én sokkal könnyebben tudnék dönteni – és ezt gondolom, meg tudja mondani most itt a helyszínen a szakosztály részéről bárki, hogy melyek azok az önkormányzati beavatkozások, amelyek építésengedély kötelesek. Litter Nándor: Nemcsak önkormányzatiról van szó. Az sem jó, ha olyan nem történik magán vagy vállalkozói körben, ami jó lenne, ha menne. Kereskai Péter: Azt is tudnunk kell, hogy mikor indulnak ezek a beruházások, mert az sem mindegy, hogy az év második felében vagy mi az, ami már esetleg folyamatban van, mert akkor egyszerűbb lenne döntetnünk. Én is azt mondom, hogy egy hónapi legyen egy átmenti tilalom, aztán majd meglátjuk. Litter Nándor: Amennyiben április 25-én is ugyanígy állunk, mint ahogyan most, ha nincs jobb megoldás, mert ezt az érdeket nem lehet összehangolni, mindenképpen visszahozzuk április 25-én, ha csak nem születik a szakemberek részéről előbb egy javaslat, egy elképzelés és azt akkor soron kívül megtárgyalni. Én erre ösztönöznénk mindenkit. Ha meg nem lesz, akkor április 25-én visszavonjuk ezt a rendeletünket. Az a gond, ahogy én értettem, hogy ez mindent blokkol. Itt nem minősíti, hogy durva vagy kis beavatkozás. Szamosi Gábor: A törvény nem tesz arra lehetőséget, hogy mérlegeljünk és bizonyos beruházásokat, illetve tervezéseket kiemeljünk a tilalom hatálya alól. Vagy minden korlátozunk, és erre vonatkozik a változtatási tilalom vagy semmit. Dr. Kolonics Bálint: Javaslatom van akkor Polgármester Úr, amit mondtam, arról szavazzunk, mint módosító javaslatról. Egészítsük ki akkor az előterjesztés határozati javaslatát azzal, hogy a szakosztály április 30-ig egy ismételt megoldási javaslatot előterjesztés formájába terjesszen a közgyűlés elé. Legkésőbb április 30-ig. Nyilvánvaló akkor a szándékunk ebből kitűnik, hogy mi ezt az átmenteti állapotot nem hónapokig kívánjuk fenntartani, de ha már ennyi beszéltünk róla és ez a közvélemény felé is nyilvánvaló, akkor védjük azért a város lakosságát ilyen formában. Mi tudjuk azt, hogy addig nincs változtatás, amíg nem hozzuk a döntést. Litter Nándor: Jó. Legkésőbb április 25-i közgyűlésig. Dervalits Balázs: Itt elhangzottak olyan dolgok, hogy mely építési engedélyhez kötött beruházásokat blokkol. Az építési törvény nemcsak az építési engedélyhez kötött beruházásokat blokkolja, hanem ha egyszerűen akarunk fogalmazni, a Katonaréten élő tulajdonos nem festheti le a kerítését tavasszal. A rendeletben változtatási tilalom mellett hatályon kívül helyezünk kettő hatályban lévő OTÉK alapú helyi építési szabályzatot. Ezt a két hatályban lévő helyi szabályzatot a készülő új helyi építési szabályzat tudomásom szerint egy az egyben beemeli saját magába. Tehát valószínűleg ez elfogadott mindenki által, akkor nem értem én, hogy miért kell hatályon kívül helyezni. Ha hatályon kívül helyezzük és mondjuk egy hónap múlva a közgyűlés úgy dönt, hogy a változtatási tilalmat feloldja rendelettel hatályon kívül helyezi ezt a rendeletét, akkor viszont egy olyan helyzet alakul ki, hogy a jelenleg élő hatályos rendezési tervet hatályon kívül helyeztünk, majd amikor ismételten valamikor hónapok múlva az új teljes egész városra vonatkozó helyi építési szabályzatot fogadjuk el, akkor meg ismételten ugyanazt elfogadjuk. Litter Nándor: Tehát, ami most hatályban van, ha jól értettem. Dervalits Balázs: Például a Katonarét helyi építési szabályzata most hatályban van. Litter Nándor: De akkor azzal van gond? Akkor az miért került ide be? Amivel nincs probléma, azt nem kellett volna idehozni. Papp Nándor: A Kisfaludy, Csányi, nem tudom tömböt két és fél évvel ezelőtt fogadtuk el. Azt hiszem, hogy 1998 után lett elfogadva az OTÉK szerinti szabályozás van a Honvéd utcára is jelen pillanatban. Litter Nándor: A Honvéd utcával gond van, mert ott épülhetett meg ez nagy lakás. Mi folytatjuk tovább a munkánkat. Tessék addig megnézni és vagy a zárt ülés után, vagy amikor visszavesszük ezt a napirendi pontot, tessék idehívni azokat a kollegákat, akivel ezt pontosítani lehet, hogy melyik területen kell esetleg egy ilyen beavatkozást tenni ebből az április 25-i korláttal. Tehát még jobban elrontani a dolgot természetesen nem akarjuk. Nézzék meg, hogy hol van rendben a jelenlegi szabályozás. Azokat vegyük ki akkor ebből a javaslatból. Dr. Kolonics Bálint: Én a miértre is várnék választ. Tehát miért kerültek elénk pont ezek az övezetek? Litter Nándor: Valószínű, hogy valami tévedésből. Ne feltételezzünk rossz szándékot. Értelmetlen ezt már elemezni. Lényeg az, hogy a Dervalits Balázs és Papp Nándor elmondta, hogy hogyan áll ez a dolog. Megoldható ez így? Köszönöm. Tehát az egyesre és a hármasra. A Honvéd utca? A Honvéd utcán hogyan építhetett? Cserti Tibor: Egy kicsit olyan jogi tűnik ez számomra, amikor van egy közakarat, szeretnénk annak megfelelni és higgadt módon a szabályozással ezt meg kell tudni oldani. Ha nem fogadható el rövid távon, és nem oldható meg a mai közgyűlésen ennek a kezelése, akkor az eredeti javaslatot kérem, ügyrendiként szavaztassuk meg, hogy április 25-ig hozza ide vissza a szakma és tegyen eleget annak a közakaratnak, aminek nekünk eleget kell tenni. Litter Nándor: Javaslom, hogy most még egyszer tekintsék át, és visszatérünk még a mai nap. Egyik szavunkkal azt mondjuk, hogy érvényes szabályozások vannak az egyik területen, de egyben kiderül, hogy az a szabályozás nem felel meg a közgyűlés elképzelt akaratának, hogy egyes területeken családi házas övezetek maradjanak, mert ki lehet adni építési engedélyt ettől eltérően. Tehát akkor még sem jó az a szabályozás valami módon. Van gond azzal, ha eltöröljük? Ez lesz beemelve ebbe az új szabályozásba egy az egyben? Én itt voltam a rendezési terv vitáján. Ott a Honvéd utca családi házas övezetnek kerül besorolásra. Tehát akkor nem az egy az egyben kerül beépítésre. Azt kérném, hogy tekintsék át. Tehát az érvényben lévő rendezési terveket újra értékeljük, hogy ebből a négy területből melyiknél kell korlátozásokat végeznünk, és még a mai napon visszatérünk erre az ügyre. 24. Javaslat a hulladéklerakóban keletkező gázok hasznosításához szükséges közbeszerzési eljárás megindítására (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Litter Nándor. A mai napon került kiosztásra a hulladéklerakón keletkező gázok hasznosításához szükséges közbeszerzési eljárás megindítása. Schmidt László: Az elképzelésnek az a lényege alapvetően, hogy a régi lerakóban jelenleg rekultiválás előtt álló hulladéklerakóban keletkező metángáz valamilyen módon hasznosítható legyen. Szándékaink szerint a közbeszerezési eljárással sikerül olyan partnert kiválasztani, aki megfinanszírozza ezt a beruházást, végre is hajtja, és az önkormányzatnak a későbbiekben ebből bevétele származik. Ez a lényege a közbeszerzési kiírásnak. Litter Nándor: Úgy látom, hogy észrevétel nincs. Kérem, fogadjuk el a határozati javaslatot. A közgyűlés 19 igen és 4 tartózkodó szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 90/2006.(III.28.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. szükségesnek tartja a Nagykanizsa-bagolai hulladéklerakóban keletkező biogáz hasznosításának megoldását. A hasznosításban résztvevő és a finanszírozásban szerepet vállaló partner kiválasztásához el kell készíteni a lefolytatandó közbeszerzési eljárás dokumentációját. Határidő: 2006. május 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Schmidt László NSP Kft. ügyvezető) 2. az elkészült kiírási dokumentáció alapján a közbeszerzési eljárást le kell folytatni. Határidő: 2006. október 31. Felelős : Litter Nándor polgármester (Operatív felelős: Dr. Fröhlich Klára közbeszerzési referens) Zárt ülés A zárt ülésen elhangzott hozzászólásokat, javaslatokat és döntéseket a zárt ülésről készített külön jegyzőkönyv tartalmazza. A közgyűlés 91/2006.(III.28.), 92/2006.(III.28.), 103/2006.(III.28.), 104/2006.(III.28.) számú határozata később kerül kihirdetésre. A közgyűlés 93/2006.(III.28.) – 102/2006.(III.28.) számú határozataival egyedi államigazgatási ügyekben döntött. 31. Átmeneti változtatási tilalom elrendelése a Szabályozási Terv és Helyi Építési Szabályzat jóváhagyásáig (írásban) Előterjesztő: Litter Nándor polgármester Szamosi Gábor: Áttekintettük a korábbi tárgyalás során felmerült kérdéseket. A következőkről szeretném Önöket tájékoztatni. Az előterjesztés szerinti két területre úgy, ahogy korábban is említettem, tehát az első és a harmadik területre jelenleg is hatályos településrendezési terv van. Ezen településrendezési tervi előírások tulajdonképpen megegyeznek azokkal a tervezett előírásokkal, ami a jelenleg készülő új szabályozásban is szerepel. Szeretném azt még elmondani Önöknek, hogy itt lesz mód és lehetőség arra, hogy még olyan korlátokat felállítsuk, amivel a jövőben ezeket a túlépítéseket ki lehet zárni. Gondolok itt pontosan arra, hogy meg lehet határozni a maximális lakásszámot, meg lehet határozni esetleg a homlokzatmagasságot, ami egy szigorúbb paramétert jelent, mint a jelenleg még érvényben lévő építménymagasság, és akkor tulajdonképpen ezek a problémák kiküszöbölhetők. Az előbb elmondottak alapján erre a két területre a változtatási tilalom elrendelését nem javaslom. A második és a negyedik területre tulajdonképpen kisebb módosítással elrendelhető, illetve javasolható a változtatási tilalom elrendelése, figyelembevéve azt is, hogy lehetőség szerint az önkormányzat által már elhatározott beruházások továbbfolyjanak. A 2. számú terület lehatárolását erre figyelemmel a következőképpen javasolnám akkor meghatározni: Dózsa György utca, Kinizsi utca, Rákóczi utca és Árpád utca által határolt tömb. Ebben egyetlenegy olyan beruházás maradt fenn a rostán, amit per pillanat akkor halasztani kellene, ez a Corvin utcai játszótér megvalósítása. A másik három, tehát az Árpád utca felújítása, a Rákóczi Ferenc utca felújítása és a Dózsa György utca zöldterület felújítás is zöld utat kaphat. Litter Nándor: A Rákóczi utcában akarunk utat építeni? Szamosi Gábor: Azért mondom, hogy ezek akkor zöld utat kaphatnak, tehát ezek mehetnek. Csak a Corvin játszótér az, ami nem lenne egyelőre megvalósítható. Litter Nándor: A Rákóczi úton akarunk építeni. Azt mondta, hogy az bent marad. Nem? Szamosi Gábor: Azért mondom, hogy ezzel a területi lehatárolással ez még bent marad. Tehát dönteni kellene akkor róla, hogy ha a pályázat mellett dönt a testület, akkor a változtatási tilalmat nem lehet elrendelni. A 4. számú területnél sikerült olyan területi lehatárolást találni, ami az önkormányzati beruházások mindegyikének lefolytatását lehetővé teszi. Ugyanakkor azok az ominózus akcióterületek, amelyekre ténylegesen szeretnénk elrendelni a változtatási tilalmat, benne lesznek ebben a szabályozásban. Ennek a lehatárolása akkor úgy alakulna, hogy Zrínyi utca, Katona József utca, Kossuth tér, Kisfaludy utca, Ady utca, Szent Imre utca és a Csengery utca által határolt tömb. Litter Nándor: Annyi még itt a kollégák javaslata, ami a korábbi tárgyalástól eltérő, amikor itt az előbb tárgyaltuk, hogy ez a két rendezési terv maradjon érvényben még amellett, hogy ezeket a korlátozásokat. Dr. Kelemen Marcell: Amíg a tilalom él, addig amúgy sem lehet semmit építeni, tehát ezeket a rendezési tervi szabályokat sem lehet alkalmazni, de ha egy hónap múlva úgy döntenek, hogy a tilalmat feloldják, akkor még ez a rendezési terv sem lesz és még ennyi szabály sem lesz ezekre a területekre mindaddig, amíg az új szabályozási terv ...... nem lehet ez alatt az idő alatt ezeket hatályba léptetni, vagy újat alkotni. Indokolatlan, mert mindaddig, amíg ez a tilalom fennáll, ezeket a szabályozásokat sem lehet és kell használni, ha viszont már nincs a tilalom, legalább legyen helyi szabály, ne csak a központi szabályok alapján. Ezt nem kellene hatályon kívül helyezni. Tehát a negyedik nem lenne és, ami most a negyedik a hatállyal lépéssel kapcsolatban az maradhat a hatályon kívül helyezés időpontja az, hogy a szabályozási terv hatálybaléptetése, mert majd egy hónap múlva eldöntik, hogy. Korábban hatályon kívül lehet helyezni. Dr. Fodor Csaba: Nem értek egyet az 1. pont elhagyásával már csak azért sem, mert azt pontosan a Honvéd utcában, hisz az a probléma, hogy a helyi rendeletünk az éppen megengedi-e ezt a tömbházas beépítést. Tehát, amikkel késő este itt voltunk a lakossági fórumon, akkor a Heller Márta azt mondta, hogy az új szabály ezt nem fogja engedni. Nem értem, hogy mi az azonosság, amit mond Szamosi Gábor. Itt azt mondta Heller Márta, hogy csak olyan házat lehet építeni a Honvéd utcában, aminek elmondta a paramétereit és egyébként pedig kettő lakásnál nem több társasház, tehát a mostani rendezési tervünk meg igenis lehetővé teszi, hogy ott tíz lakásos tömbház vagy mint tudom én mi épüljön be. Ezt akarjuk megakadályozni. Ezt nehogy kivegyék, mert akkor megölnek bennünket az emberek, mert itt megígértük nekik, hogy megoldjuk. Ha most ezt kivesszük, akkor ugyanaz a helyzet, hogy nem csináltunk semmit. A Honvéd utcai lakók indították el ezt az egész folyamatot és ehhez próbáltunk meg keresni másik ingatlant, ahol még esetleg ilyen helyzetek előfordulhatnak, és pont az ő területüket - ez a Dózsa, Kisberki, Honvéd .... határban. Ebben valamit tenni kell, mert a mostani rendezési terv lehetővé teszi oda tömbházak felépítését, és ezt nem akarnánk. Szamosi Gábor: A jelenlegi új készülő szabályozási terv tervezetben ugyanazok a szabályozási paraméterek szerepelnek még, mint amik a hatályos településrendezési tervekben. Amit itt a lakossági fórumon elmondott a tervező nő, az az volt, hogy majd még lesznek olyan korlátok, mint amit én is említettem az előbb, mint például a homlokzatmagasság és a lakásszám. Ezekkel a jövőben lehet szabályozni majd és korlátozni, hogy ezeken a területeken milyen fajta beépítettség jöjjön létre. Litter Nándor: A Teleki utcán van valami olyan, ami önkormányzati? Ebben a blokkban? Teleki utca, stb. A Thury laktanya építkezés is ide tartozik, nem? Szamosi Gábor: A másik oldalon van. Litter Nándor: Tehát ezzel a Thury laktanya építkezést korlátozzuk? Nem. Mi van még ott? Milyen építkezések vannak arrafelé? Tehát a harmadikban. Arról volt szó, hogy a 2-est és a 4-est rendeljük el. Arról volt szó, hogy a 2-est és a 4-est azzal a szűkítéssel, amit Szamosi Gábor elmondott, rendeljük el a korlátozást, és az 1-essel és a 3-assal láttak ők problémát. Ha jól értettem. Ez volt a mostani előadott kis korlátozás vagy változás volt a 2-esben és a 4-esben, de azt javasolták azzal a változtatással, és az 1-est és a 3-ast azt mondták, hogy ne rendeljük el. Az 1-esre is van, csak ott van pontosan ez a probléma, amit nem tudunk feloldani. Tehát azt javasolnám, hogy akkor a 3-ast ne bántsuk, oda ne rendeljük el. Még egyszer milyen önkormányzati beruházások vannak a 3-asnál? Papp Péter Pál: Búzavirág út, Levente utca ... Litter Nándor: Ott is vannak útfelújítások. Papp Péter Pál: Azért nem kellene bántani .... Litter Nándor: Elnézést. A 2-est és a 4-est kell nézni, hogy ott milyen beruházások vannak. Dervalits Balázs: ...... a Corvin úti játszóteret érinteni. Azt viszont december 31-ig kell befejezni, tehát addig elvileg jó esély van rá, hogy be tudjuk fejezni ... augusztusban ... (mikrofon nélkül beszél, nehezen érteni) Litter Nándor: A 4-esben nincs olyan jellegű? Dervalits Balázs: (mikrofon nélkül beszél, nem érteni.) Litter Nándor: Azok kikerültek, jó. Akkor úgy gondolom, hogy az 1-est viszont javasolnám, hogy maradjon benn, ott rendeljük el, legalábbis áprilisig, de úgy, hogy maradjon meg a mostani rendezési terv is. Tehát a 3. §-t eleve kihúzzuk. Dr. Kelemen Marcell: És a 4-es, ami most hatályba léptet, az lenne a 3. Litter Nándor: Akkor a javaslatom az, hogy az 1-esre és 2-es ezzel a szűkítéssel, amit Szamosi Gábor mondott, hogy a Rákóczi út után az Árpád utca, és a Sikátor utca nem. Tehát ez a kör. A harmadikra nem rendelnénk el – ez volt a javaslat. A negyedikre pedig azzal a szűkített résszel, amely a Kossuth Lajos tér után Kisfaludy utca és a Szent Imre utca – ezzel a módosítással. Ez volt a javaslat? Szamosi Gábor: Tehát Zrínyi utca, Katona József utca, Kossuth tér, Kisfaludy utca, Ady utca, Szent Imre utca és Csengery utca által bezárt terület. Litter Nándor: A többi rendben volt, amit elmondtam? Szamosi Gábor: Igen. Litter Nándor: Tehát akkor a harmadikat töröltük. A többit pedig ezekkel a módosításokkal, amit Szamosi Gábor elmondott. Van-e kérdés, vagy értelmezési probléma? Illetve annyi változás, hogy a rendelettervezetben a 3. § törlésre kerül, tehát érvényben marad a két jelenlegi területet érintő rendezési terv. Papp Nándort is kérdezem, hogy rendben van-e? Jó. Akkor kérem, hogy így szavazzuk meg ezekkel a módosításokkal. De áprilisban visszatérünk újra rá. A közgyűlés 19 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja: 21/2006.(III.30.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2006.(III.30.) számú rendelete átmeneti változtatási tilalom elrendeléséről a Szabályozási Terv és Helyi Építési Szabályzat jóváhagyásáig. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) Litter Nándor: Tehát egyetértés volt ebben, és azzal, hogy áprilisban – hiába hoztuk ezt így meg – az akkori tapasztalatokat addig értékelni kell, és ha szükséges, akár önkormányzati, akár más ügyek miatt, akkor ezzel foglalkozzunk újra áprilisban. Litter Nándor polgármester más tárgy és hozzászólás nem lévén az ülést 17.45 órakor bezárta. (Az ülésről készült hangfelvétel alapján ezen jegyzőkönyv a hozzászólások lényegét tartalmazza.) |