* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
924.32 KB | |
2008-09-18 11:31:00 | |
Nyilvános 56 | 274 | A közgyűlési jegyzőkönyvek és mellékleteik 1990 novemberétől kezdve papírformátumban elérhetőek a Halis István Városi Könyvtárban, a helyismereti részlegen. | JEGYZŐKÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2008. szeptember 2-án (Kedd) 13.00 órakor tartott soros nyílt üléséről. Az ülés helye: Medgyaszay Ház Nagykanizsa, Sugár u. 5. Jelen vannak: Balogh László, Bárdosi Gábor, Bene Csaba, Bicsák Miklós, Bizzer András, Bogár Ferenc, Böröcz Zoltán, Dr. Csákai Iván, Cseresnyés Péter, Cserti Tibor, Dr. Fodor Csaba, Gyalókai Zoltán Bálint, Halász Gyula, Horváth István, Jerausek István, Karádi Ferenc Gyula, Dr. Károlyi Attila József, Dr. Kolonics Bálint, Marton István, Papp Ferenc, Papp Nándor, Polai József, Röst János, Szőlősi Márta Piroska, Tóth László, Tóth Nándor képviselők Tanácskozási joggal megjelentek: Dr. Tuboly Marianna jegyző, Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző, Mihovics Zoltán Pályázati Iroda ügyintézője, Osváth Sándorné Gazdálkodási Osztály ügyintézője, Maronicsné Borka Beáta osztályvezető, Partiné Dr. Szmodics Györgyi osztályvezető, Szamosi Gábor osztályvezető, Szmodics Józsefné osztályvezető, Tárnok Ferenc osztályvezető, Deák-Varga Dénes városi főépítész, Beznicza Miklós irodavezető, Bodzai Tiborné dr. személyzeti referens, Kercsmaricsné Kövendi Ibolya intézményvezető, Kámán László intézményvezető, Gáspár András ügyvezető, Gőcze Gyula ügyvezető, Marton István: Tisztelt Közgyűlés! Megkezdjük a mai munkát. Elsőként egy örömteli kötelességemnek kell eleget tenni. Sólyom László a Magyar Köztársaság Elnöke az önkormányzati miniszter előterjesztésére augusztus 20-a Államalapító Szent István Ünnepe alkalmából kitüntetéseket adományozott. Az elismeréseket ……István a tárca államtitkára adta át Budapesten. A Magyar Köztársaság Arany Éremkereszt Katonai Tagozat kitüntetésben részesült Egri Gyula tűzoltóezredes Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzati Tűzoltósága tűzoltóparancsnoka. Ezúton is gratulálunk és a testület nevében egy köszönőlevelet küldünk számára. A szokásos munkamenet az a ki nem hirdetett határozatokkal kezdődik. Van belőlük néhány. Ismertetem őket. Ezek a július 14-i közgyűlést érintik. Javaslat felügyelő bizottsági tag választására 268/2008.(VII.14.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. a Nagykanizsai Szociális Foglalkoztató Közhasznú Társaság felügyelő bizottsági tagjának, Hederics Árpádnak a lemondását tudomásul veszi és helyére - a lemondott tag megbízásának időtartamára, vagyis 2010. december 14-ig - Miha Tamásné Nagykanizsa, Rozgonyi u. 31. szám alatti lakost megválasztja. 2. a Nagykanizsai Szociális Foglalkoztató Közhasznú Társaság felügyelő bizottsági tagjának, Beke Miklósnak a lemondását tudomásul veszi és helyére - 2008. szeptember 2-ig – Bizzer András Nagykanizsa, Kazanlak krt. 3/C. I/7. szám alatti lakost megválasztja. Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: 2008. július 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző) Javaslat CT készülék cseréjére a Kanizsai Dorottya Kórházban 269/2008.(VII.14.) számú határozat • Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért a Kanizsai Dorottya Kórház CT készülékének cseréjével 60 hónap futamidejű tartós bérlet formájában. Egyidejűleg határoz arról, hogy a készülék 5 év bérlet után kerüljön a kórház tulajdonába A CT készülék cseréjének forrását a Kanizsai Dorottya Kórház költségvetésében biztosítja. • A CT készülék cseréjének következtében Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának költségvetése módosítást nem igényel. • Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése hozzájárul, hogy a kórház a CT cseréjéhez szükséges közbeszerzési eljárást lefolytassa. Határidő: 2008. december 31. Felelős : dr. Kovács József főigazgató Javaslat közterületi reklámfelületek értékesítése pályázat elbírálására 270/2008.(VII.14.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a Városüzemeltetési Bizottságot, az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottságot, valamint a Közbeszerzési Bizottságot, hogy a közterületi reklámfelületek értékesítésével kapcsolatos szerződéses feltételeket – különös tekintettel a bérbeadhatóság időtartamára – pontosítsa annak érdekében, hogy a közgyűlés 2008. szeptember 2-ai ülésén döntési helyzetben legyen. Határidő: 2008. szeptember 2. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző) Javaslat az önkormányzat gazdasági társaságainak (vagyonkezelő intézményének) átalakításához szükséges egyes intézkedések megtételére 271/2008.(VII.14.) számú határozat 1. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése Megállapítja, hogy az alapító a Nagykanizsai Régió Ipari Park és Logisztikai Központ Korlátolt Felelősségű Társaság társasági szerződésében megállapított vagyoni hozzájárulását, valamint a társaság átalakulásához szükséges 5 millió Ft összegű jegyzett tőkét teljes egészében teljesíti azzal, hogy a Nagykanizsai Régió KFT veszteségének rendezésére 9.496.000 Ft pótbefizetést teljesít az alábbiak szerint: A pótbefizetés forrása működési célú hitelfelvétel. a.) A 128/2008.(IV.24.) határozat alapján 621.000 Ft visszapótlásáról már döntés született. b.) A Nagykanizsai Régió Kft. veszteségének rendezésére 5.758.000 Ft pótbefizetést teljesít. A pótbefizetés forrása működési célú hitelfelvétel. c.) A Nagykanizsai Régió Kft. átalakítása miatt a jegyzett tőke felemelése érdekében 1.500.000 Ft átutalást teljesít, melynek forrásául a működési célú hitelt jelöli meg. d.) A Nagykanizsai Régió Kft. átalakítása miatt a lekötött tartalék visszapótlása érdekében 1.617.000 Ft átutalást teljesít, melynek forrásául a működési célú hitelt jelöli meg. Határidő: 2008. július 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: gazdálkodási osztályvezető) • A Nagykanizsai Régió Ipari Park és Logisztikai Központ Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetőjének - a felügyelő bizottság által véleményezett - előterjesztése alapján egyetért a társaság önkormányzat 100%-os tulajdonában álló, egyszemélyes zártkörű részvénytársasággá történő átalakulásával és az Ingatlankezelési Intézmény feladatainak átvételével. Határidő: 2008. szeptember 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Dr. Tuboly Marianna jegyző) • Az átalakulással létrejövő új társaság a Kft. általános jogutódja, neve Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt., székhelye 8800 Nagykanizsa, Garai u. 21., tevékenységi köre megegyezik a Nagykanizsai Régió ipari Park és Logisztikai Központ Korlátolt Felelősségű Társaság, valamint az Ingatlankezelési Intézmény tevékenységi körével. Határidő: 2008. szeptember 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Dr. Tuboly Marianna jegyző) • A melléklet szerint elfogadja az átalakuló gazdasági társaság 2008. június 30.-i fordulónappal készített vagyonmérleg, illetve vagyonleltár-tervezetét. • A zrt. igazgatósági jogkört gyakorló vezérigazgatójává 2008. szeptember 30. napjától 2008. október 31. napjáig Gőcze Gyulát (sz: Szombathely, 1954. március 10., an: Peringer Irén) Nagykanizsa, Zemplén Gy. u. 3. szám alatti lakost bízza meg. Határidő: 2008. szeptember 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Dr. Tuboly Marianna jegyző) • A zrt. igazgatósági jogkört gyakorló vezérigazgatójának álláshelyének betöltésére 2008. november 1.-i hatállyal 5 év határozott időre pályázatot ír ki az alábbi feltételekkel: Pályázati feltételek: felsőoktatásban szerzett egyetemi, főiskolai végzettség, büntetlen előélet, vezetői gyakorlat, az alábbi területek valamelyikén eltöltött legalább 3 év gyakorlat: piacgazdaság, vagyonkezelés, műszaki, beruházási, pénzügyi, gazdasági A pályázathoz mellékelni kell: az iskolai végzettséget igazoló okirat másolata, 3 hónapnál nem régebbi eredeti hatósági erkölcsi bizonyítványt, feltételként előírt gyakorlatok igazolása, Az alkalmazás a Ptk. alapján megbízási jogviszonnyal, a díjazás megállapodás alapján történik. A pályázat benyújtásának határideje: 2008. augusztus 31. A pályázat benyújtásának helye: Marton István polgármesternek címezve, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. A pályázat elbírálásának határideje: 2008. szeptember 30. A pályázat kiírója fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. Határidő: 2008. szeptember 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Dr. Tuboly Marianna jegyző) Könyvvizsgálóvá PANNONCONSULT Könyvvizsgáló és Pénzügyi Tanácsadó Kft-t választja 2008. szeptember 30-tól 2008. december 31-ig szóló időtartamra, Székhelye 8800 Nagykanizsa Olaj u. 7., kamarai nyilvántartási száma 10001077, cég esetében eljáró könyvvizsgáló megnevezése: Thurzó György Határidő: 2008. szeptember 30. Felelős : Marton István polgármester (operatív felelős: Dr. Tuboly Marianna jegyző) a felügyelő bizottság elnökévé és tagjaivá az alábbi személyeket választja 5 évre: a felügyelő bizottság elnökének neve: Boa Sándor Anyja neve: Borsós Mária Lakcím: Nagykanizsa, Huszti tér 1-2. A megbízatás határozott időre szól. A megbízatás kezdő időpontja: 2008. szeptember 30. A megbízatás lejárta: 2013. szeptember 30. a felügyelő bizottság tagja: Név: Horváth Péter Anyja neve: Somogy Róza Lakcím: Nagykanizsa, Bajcsay-Zs. E. u. 62. A megbízatás határozott időre szól. A megbízatás kezdő időpontja: 2008. szeptember 30. A megbízatás lejárta: 2013. szeptember 30. a felügyelő bizottság tagja: Név: Varga Zoltán Anyja neve: Bedő Anna Lakcím: Nagykanizsa, Jókai út 51. A megbízatás határozott időre szól. A megbízatás kezdő időpontja: 2008. szeptember 30. A megbízatás lejárta: 2013. szeptember 30. A társaság átalakulásához szükséges jegyzett tőke összegét dematerializált törzsrészvény formájában (részvényenként 100 eFt névértékben) biztosítja. Elfogadja az átalakuló Nagykanizsai Régió ipari Park és Logisztikai Központ Korlátolt Felelősségű Társaság független könyvvizsgáló által ellenőrzött átalakulási vagyonmérleg-tervezetét és átalakulási vagyonleltár és mellékletei tervezetét, valamint a jogutód zrt. (nyitó) vagyonmérleg-tervezetét és vagyonleltár-tervezetét. A melléklet szerint 2008. szeptember 30.-i hatállyal elfogadja a jogutód Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. létesítő okiratát és felhatalmazza a polgármestert annak aláírására. Felkéri a vezető tisztségviselőt, hogy a társasági szerződés aláírását követő nyolc napon belül köteles erről a Cégközlönynél közlemény közzétételét kezdeményezni, amelyet két egymást követő lapszámban kell közzétenni. Határidő: 2008. szeptember 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: a társaság vezető tisztségviselője) 2. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az Ingatlankezelési Intézményt 2008. november 15. napjával megszünteti azzal, hogy tevékenységét a 2008. szeptember 30. napjával megalakuló Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. látja el, a vagyoni jogok és kötelezettségek tekintetében is a zrt. az intézmény általános jogutódja. Határidő: 2008. szeptemberi soros ülés Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Dr. Tuboly Marianna jegyző) Felkéri a polgármestert, hogy az Ingatlankezelési Intézmény megszüntető okiratát a létrejövő Zrt. létesítő okiratának elfogadását követően, de legkésőbb 2008. szeptember 30. napjáig terjessze a Közgyűlés elé. Határidő: 2008. szeptemberi soros ülés Felelős : Kámán László intézményvezető Felkéri az Ingatlankezelési Intézmény igazgatóját, hogy az intézmény számviteli zárását és az azt tanúsító dokumentumokat a megszüntetés időpontjára készíttesse el. Határidő: 2008. november 15. Felelős : Kámán László intézményvezető Felkéri az Ingatlankezelési Intézmény igazgatóját, hogy az intézmény dolgozóit, a munkáltatónál képviselettel rendelkező szakszervezetet és a közalkalmazotti tanácsot (közalkalmazotti képviselőt) 2008. október 15. napjáig értesítse az átadás a) időpontjáról, b) okáról, c) a közalkalmazottakat érintő jogi, gazdasági és szociális következményeiről, továbbá köteles a szakszervezettel és a közalkalmazotti tanáccsal (közalkalmazotti képviselővel) konzultációt kezdeményezni a közalkalmazottakat érintő tervbe vett egyéb intézkedésekről. * Határidő: 2008. október 15. Felelős : Kámán László intézményvezető *A konzultációnak ki kell terjednie az intézkedések elveire, a hátrányos következmények elkerülésének módjára, illetve eszközére, továbbá a következmények enyhítését célzó eszközökre. Ezen tájékoztatással egyidejűleg az átadó és az átvevő munkáltató köteles írásban tájékoztatni a közalkalmazottat arról, hogy az átadást követően a közalkalmazott foglalkoztatását az átvevő biztosítja. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell a további foglalkoztatást biztosító munkaszerződés, illetve kinevezés tartalmi elemeire vonatkozó ajánlatot. Az ajánlatot a Kjt. 25/B. § rendelkezéseire figyelemmel kell megtenni. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell azokat a kötelezettségeket is, amelyeknek a közalkalmazott a jogviszony létesítését követően az előmenetele, illetve a jogviszonya fenntartása érdekében köteles eleget tenni. A közalkalmazott a tájékoztatás kézhezvételétől számított tizenöt napon belül az átadó munkáltatónak írásban nyilatkozik, hogy az átvevő munkáltatónál történő további foglalkoztatásához hozzájárul-e. Ha a közalkalmazott az előírt határidőn belül nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, mintha nem járulna hozzá a további foglalkoztatásához. Ha a közalkalmazott az átvevő munkáltatónál történő további foglalkoztatásához nem járul hozzá, az átadó munkáltató az átadás napjával köteles írásban értesíteni a közalkalmazottat a közalkalmazotti jogviszony megszűnéséről, valamint köteles a közalkalmazott számára a Kjt. 37. § (2) és (4)-(6) bekezdés alkalmazásával megállapított végkielégítést - határozott idejű jogviszony esetén a 27. § (2) bekezdésében meghatározott átlagkeresetet - megfizetni. Ha a közalkalmazott az átvevő munkáltatónál történő további foglalkoztatásához hozzájárul, az átvevő munkáltató köteles a közalkalmazottal munkaszerződést kötni. Ha az átvevő munkáltatónál munkaviszony létesül, a munkaszerződés alapján a közalkalmazott munkabére (személyi alapbérének, bérpótlékainak és egyéb bérelemeinek együttes összege) nem lehet alacsonyabb mértékű, mint az átadást megelőzően irányadó illetményének és a jogszabály, illetve kollektív szerződés alapján járó illetménypótlékainak együttes összege, kivéve, ha valamely közalkalmazotti illetménypótlék megállapításának alapjául szolgáló körülmény a munkaszerződés megkötését követően már nem áll fenn. A személyi alapbérbe a közalkalmazotti illetménypótlékok beépíthetőek. Határozatlan időtartamú közalkalmazotti jogviszony esetén - eltérő törvényi rendelkezés hiányában - az átvevő munkáltatónál határozatlan időtartamú jogviszonyt kell létesíteni. Teljes munkaidőben történő foglalkoztatás esetén az átvevő munkáltatónál teljes munkaidős jogviszonyt kell létesíteni. Az átvevő munkáltatónál létesítendő jogviszony tekintetében próbaidő nem köthető ki. 3. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése Megállapítja, hogy a Via Kanizsa Kht., a KanizsaNet Kht., a Nagykanizsai Gazdaságfejlesztő Kht. társasági szerződéseiben megállapított vagyoni hozzájárulását teljes egészében teljesíti azzal, hogy a Nagykanizsai Gazdaságfejlesztő KHT veszteségének rendezésére 3.616.000 Ft pótbefizetést teljesít. A pótbefizetés forrása 2.511.000 Ft működési célú hitelfelvétel, valamint a KanizsaNet Kht. 1.105.000 Ft fejlesztési célú támogatásra fel nem használt rész visszautalása. Határidő: 2008. szeptember 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Dr. Tuboly Marianna jegyző) A társaságok ügyvezetőinek - a felügyelő bizottság által véleményezett - előterjesztése alapján egyetért a társaságok egyesülése útján létrejövő önkormányzat 100%-os tulajdonában álló, egyszemélyes nonprofit zártkörű részvénytársaság megalakításával 2008. december 31.-i hatállyal. Határidő: 2008. szeptember 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Dr. Tuboly Marianna jegyző) Az átalakulással létrejövő új társaság a három kht. általános jogutódja, neve Via Kanizsa Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. legyen. Határidő: 2008. szeptember 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Dr. Tuboly Marianna jegyző) A társaság vezető tisztségviselőit felkéri, hogy készítsék el átalakuló gazdasági társaságok 2008. szeptember 30.-i fordulónappal való vagyonmérleg-tervezetét és vagyonleltár-tervezetét, az egyesüléssel létrejövő, általános jogutód nonprofit zrt. (nyitó) vagyonmérleg-tervezetét és vagyonleltár-tervezetét, a jogutód társaság társasági szerződés tervezetét, illetve a jogutód gazdasági társaságban tagként (részvényesként) részt venni nem kívánó személyekkel való elszámolás módjáról szóló tervezetet, valamint átalakulási tervet. Határidő: 2008. októberi soros közgyűlés Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: gazdasági társaságok ügyvezetői) Felkéri a társaságok ügyvezetőit, hogy a vagyonmérleg-tervezeteket és a vagyonleltár-tervezeteket az önkormányzat közbeszerzési szabályzata XII.3. pontja szerinti (A Kbt. hatálya alá nem tartozó, értékhatár alatti beszerzések rendje) ajánlatkérési eljárás keretében kiválasztott Darázs és Társai Ügyvédi Iroda alvállalkozó könyvvizsgálójával, továbbá a felügyelő bizottsággal ellenőriztesse. Határidő: 2008. októberi soros közgyűlés Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: gazdasági társaságok ügyvezetői) A társaság átalakulásához szükséges jegyzett tőke összegét, azaz 5.000.000 Ft-ot apportként kívánja biztosítani. Felkéri a társaságok ügyvezetőit, hogy az apport eszközlistára vonatkozó javaslatot terjesszék a Közgyűlés elé. Határidő: 2008. októberi soros közgyűlés Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: gazdasági társaságok ügyvezetői) 4. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a polgármestert és a jegyzőt, hogy a gazdasági társaságok létrejötte következtében előálló, a Polgármesteri Hivatalban fennálló párhuzamos feladatellátás elkerülése érdekében tegyen javaslatot. Határidő: 2008. decemberi soros közgyűlés Felelős : Marton István polgármester Dr. Tuboly Marianna jegyző 5. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a polgármestert, hogy a médiát üzemeltető társaságok - Kanizsa TV Kft. és Kanizsa Újság Kft. – átalakulására a 2008. szeptemberi közgyűlésre tegyen javaslatot. Határidő: 2008. szeptemberi soros közgyűlés Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Dr. Tuboly Marianna jegyző) 6. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem ért egyet azzal a javaslattal, hogy a Kanizsa TV Kft. és a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője – szerződésszegés okán – azonnali hatállyal felmentésre kerüljön. Javaslat a Nagykanizsa Ipari Park és Logisztikai Központ Kft. és a Nagykanizsai Gazdaságfejlesztő Kht. ügyvezetőjének újraválasztására 272/2008.(VII.14.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése Gőcze Gyulát a Nagykanizsai Ipari Park és Logisztikai Központ Kft. és a Nagykanizsai Gazdaságfejlesztő Kht. ügyvezetőjének 2008. augusztus 1. napjától 2008. szeptember 30. napjáig - változatlan feltételekkel - újraválasztja, és felhatalmazza a polgármestert, hogy a megbízási szerződéseket - a melléklet szerinti tartalommal - írja alá. Határidő: 2008. július 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: dr. Tuboly Marianna jegyző) „Kanizsa-Mignon” Kft-ben lévő üzletrész értékesítése 273/2008.(VII.14.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának a „Kanizsa – Mignon” Kft-ben lévő 790.000 Ft névértékű üzletrészének értékesítésével a „Kanizsa –Mignon” Kft többségi tulajdonosa, Gyenese István /8900 Zalaegerszeg, Belsőszeg út. 6./ részére 5.000.000 Ft vételáron. Felhatalmazza a polgármestert az adásvételi szerződés aláírására. Határidő: 2008. szeptember 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Beznicza Miklós irodavezető) Nagykanizsa Erzsébet tér É-i tömbben lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítése 274/2008.(VII.14.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért az alábbi ingatlanok nyilvános versenytárgyaláson történő együttes értékesítésével. A kikiáltási árat 90.000.000,- Ft-ban határozza meg: - Nagykanizsa, Magyar u. 7. (984. hrsz. - utcafronti épület nélkül) - Nagykanizsa, Erzsébet tér 12. (986/1. hrsz.) - Nagykanizsa, Erzsébet tér 13. (987. hrsz.) A versenytárgyalási felhívásban az alábbiakat kell rögzíteni: - A versenytárgyaláson részt vehet minden magán- és jogi személy, aki az illetékes szervek által kiállított - 30 napnál nem régebbi - igazolással igazolja, hogy a versenytárgyalás időpontjában köztartozása (adó, illeték, vám, tb. járulékok, stb,) nincs, - A versenytárgyaláson nem vehet részt az a magán- és jogi személy, aki Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatával kötött megállapodásból eredő bármely-, vagy az önkormányzat felé ill. az önkormányzat közigazgatási területén a jogszabályból eredő fizetési kötelezettségét az elmúlt 10 évben felszólításra sem teljesítette. - Az értékesítendő ingatlanok műemléki környezetben találhatók. - A vevő köteles az érintett területet az érvényes rendezési terv szerint 3 éven belül beépíteni, ennek biztosítására az ingatlanokra beépítési kötelezettséget, elidegenítési tilalmat kell a földhivatali nyilvántartásba bejegyeztetni, a szerződéskötéstől számított 4 év időtartamra visszavásárlási jogot kell alapítani. - A vevő köteles a vételárat a szerződés megkötésétől számított 60 napon belül kiegyenlíteni. - A vevő köteles a 984. hrsz-ú ingatlan telekmegosztását elvégeztetni. - A vevő köteles az ingatlan-együttesre beépítési javaslatát benyújtani. - A vevő köteles tájékoztatást adni, hogy milyen funkciót kíván a területen elhelyezni (lakás, üzlet, stb.) - A területen történő beépítésnek illeszkednie kell a meglévő térfalhoz, valamint az „Aranykapu lakópark” engedélyezett beépítéséhez. Felhatalmazza a polgármestert a nyilvános versenytárgyalás előkészítésére, lebonyolítására és az adásvételi szerződés aláírására. Határidő: - nyilvános versenytárgyalás lebonyolítása: 2008. augusztus 6. - adásvételi szerződés megkötése: 2008. augusztus 29. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető) Javaslat a SCANIA Hungária Kft-vel kötött adásvételi szerződésben vállalt infrastrukturális beruházások fedezetének biztosítására 275/2008.(VII.14.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a SCANIA Hungária Kft-vel kötött adásvételi szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítéséhez szükséges fedezetet -101.240 eFt-ot- a 2008. évi költségvetés 15. sz. melléklet 13. sorában szereplő „Ipari Park (önrész)” 169.100 eFt előirányzatból fejlesztési célú pénzeszköz átadásként a Nagykanizsa Régió Ipari Park és Logisztikai Központ részére biztosít, és felhatalmazza a polgármestert, hogy a „Pénzeszköz Átadási Megállapodást” aláírja. Határidő: 2008. július 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szlávecz Lászlóné Gazdálkodási Osztály helyettesítő vezetője Tárnok Ferenc Városfejlesztési Osztály vezetője) Javaslat a PannErgy Nyrt. Polifin A Vagyonkezelő Kft-vel együttműködési megállapodása aláírására 276/2008.(VII.14.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata és a PannErgy Nyrt. Polifin A Vagyonkezelő Kft. között kötendő együttműködési megállapodással nem ért egyet. A meghívóban nem szereplő alábbi előterjesztések napirendre vételét javaslom: • Javaslat a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj-pályázati rendszerben való részvételre (írásban) • az előterjesztés 2008. augusztus 26-án került kiküldésre • Javaslat a Nagykanizsai Szociális Foglalkoztató Kht. Alapító Okiratának módosítására (írásban) • az előterjesztés 2008. augusztus 26-án került kiküldésre • Pályázat benyújtása a könyvtári szolgáltatásfejlesztés támogatására (írásban) • az előterjesztés 2008. augusztus 26-án került kiküldésre • Javaslat a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése által korábban meghozott, a ZALAISPA Hulladékgazdálkodási Társulással kapcsolatos személyi döntések megváltoztatására (írásban) Előterjesztő: Bene Csaba képviselő, Nagykanizsa MJV Önkormányzata FIDESZ frakciójának vezetője • az előterjesztés 2008. augusztus 29-én került kiküldésre • egy kiegészítő 2008. augusztus 29-én került kiküldésre • Soron kívüli közgyűlés kezdeményezése Ipari Park fejlesztése, a beruházás ösztönzés és a városmarketing tárgyában • az előterjesztés 2008. augusztus 29-én került kiküldésre • Javaslat a TISZK társasági szerződése módosítására (írásban) • az előterjesztés 2008. augusztus 29-én került kiküldésre • egy kiegészítő a közgyűlés előtt került kiosztásra A meghívóban nem szereplő alábbi előterjesztéshez van kiegészítés: Polgármesteri tájékoztató 22. oldalán a határozati javaslat • 3-as pontja végrehajtásának határidejét 2009. június 30-ra módosítom. • 4-es pontja végrehajtásának határidejét 2008. november 30-ra módosítom. • 5-ös pontja végrehajtásának határidejét 2008. november 30-ra módosítom. A Polgármesteri tájékoztatóhoz: • egy kiegészítő anyag – termálfürdő döntéselőkészítő vizsgálatával kapcsolatos tájékoztatás – 2008. augusztus 26-án került kiküldésre. • kettő kiegészítő anyag – Nagykanizsa belterület 18. hrsz-ú ingatlan 5365/10000 tulajdoni hányadának Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata általi megszerzéséhez szükséges tulajdoni per megindítására vonatkozó határozati javaslat – Kanizsa Napok- Kiállítás és Vásár 2007-2017. közötti években történő megrendezésére vonatkozó 208/1/b/2008.(VIII.29.) szám határozat hatályon kívül helyezésére vonatkozó határozati javaslat 2008. augusztus 29-én került kiküldésre. 4. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének az állattartás szabályairól szóló 52/2004. (XII. 22.) számú rendeletének módosítására (írásban) • módosító rendeleti javaslat 2008. augusztus 29-én került kiküldésre • kettő kiegészítő anyag – Közművelődési és Városszépítő Egyesület levele, Miklósfa Tehenészeti Telep felmérés eredménye – a közgyűlés előtt került kiosztásra 9. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének az építészeti örökség helyi védelméről szóló 52/2003. (X. 1.) számú rendelete módosítására (írásban) • egy kiegészítő anyag (rendelettervezet) 2008. augusztus 29-én került kiküldésre 10. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város településrendezési tervének (településszerkezeti terv, szabályozási terv, helyi építési szabályzat) módosítására (írásban) • egy kiegészítő anyag határozati javaslattal 2008. augusztus 29-én került kiküldésre 16. Javaslat a termofor kémények felújítását (LFP-2008-LA-7) és az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítését, felújítását (LFP-2008-LA-2) célzó pályázatok támogatására, illetve beszámoló a 2006. évi pályázatokról (írásban) • egy kiegészítő – határozati javaslat módosítása – 2008. augusztus 29-én került kiküldésre 23. Szivárvány Fejlesztő Központ átszervezése (írásban) • szakértői vélemény az átszervezésről 2008. augusztus 29-én került kiküldésre • egy kiegészítő anyag a közgyűlés előtt került kiosztásra 26. Javaslat a Kanizsai Kulturális Központ magasabb vezetői álláshelyének pályázati kiírására (írásban) • egy kiegészítő anyag 2008. augusztus 29-én került kiküldésre 29. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város 2008-2012. évekre vonatkozó Lakáskoncepciójának elfogadására (írásban) • egy kiegészítő a közgyűlés előtt került kiosztásra 31. Polai József képviselő önálló indítványa Kiskanizsa, Bajcsai u. 27. telken utcanyitásra és tájház létesítésére (írásban) • egy kiegészítő anyag 2008. augusztus 26-án került kiküldésre (Thúry György Múzeum levele.) 36. Javaslat a Kanizsai Dorottya Kórház beszámoltatása kapcsán vizsgálóbizottság létrehozására (írásban) • egy kiegészítő anyag (FIDESZ frakció javaslata) 2008. augusztus 29-én került kiküldésre 37. Javaslat bizottsági tagok választására (írásban • egy kiegészítő anyag 2008. augusztus 29-én került kiküldésre Ezek után az alábbi eredeti napirendi pontokkal kapcsolatos javaslataim vannak. A 15-ös napirendi pontot szerencsés lenne előbbre hozni, megszegni a korábbi gyakorlatunkat, hogy a rendeletek vannak elől, lévén, hogy a pályázatot ma még le kell tisztázni, és el kell küldeni. Ezen kívül az M-Government mobil Broadcasting Szolgáltató Központ szolgáltatásra, ha megérkeznek Budapestről az érintettek, azt is kérem előbbre venni, illetve a 21-es - a II. sz. Gyermek Háziorvosi Szolgálat 2009. január 1-jétől megüresedő háziorvosi állásának betöltésére – napirendet is. Ezen kívül a zárt ülésen a 35. napirendi pontot javaslom levenni, amely az alpolgármester választására szóló javaslat, amellyel kapcsolatban sokak örömére, néhányak bánatára megszületett a megállapodás, de abban maradtunk, hogy mivel hatályba úgy is október 1-től terveztük, ezért a végső döntést a részletek tételes kidolgozása után meghozhatjuk a következő soros szeptemberi közgyűlésünkön is. Kérdezem a Képviselő Hölgyet és Urakat, hogy kinek van a napirendekhez valamilyen hozzáfűznivalója, esetleg új napirend, esetleg sorrendváltoztatás? Halász Gyula: Interpellációk és kérdéseknél szeretnék egy kérdést feltenni Polgármester Úrnak, mégpedig azt, hogy milyen intézkedést kíván tenni a belvárosi műemlék épületek életveszélyes állapotának kiküszöbölésére, különösen a miskolci haláleset tükrében? És azért mindjárt hozzá is teszem, hogy nagyon sok önkormányzati tulajdonú épületről is szó van. Marton István: Ez most interpelláció lesz vagy kérdés képviselő úr? Halász Gyula: Kérdésként kívánom feltenni. Papp Ferenc: Az ez évi közgyűlési munkatervünkben szerepel, annak idején, az év elején én vetettem fel, hogy vegyük be mindenképpen a két kanizsai városi médium munkájáról szóló tartalmi, szakmai beszámolót, tájékoztatást. Nagy bánatomra nem látom a mostani szeptember 2-i napirendek között, holott az éves tervbe ez beépült. Azt szeretném megkérdezni, hogy mi az oka, hogy most szeptemberben nem tárgyaljuk a Kanizsa Újság, illetve a Városi TV Kft. szakmai jellegű beszámolóját? Bicsák Miklós: A 33-as interpellációk és kérdéseknél szeretnék három interpellációt nagyon röviden majd elmondani a Tisztelt Közgyűlésben. A témám a mostoha városrészként kezelt Korpavár temető lépcsőzetével kapcsolatban. Korpavári bejárati út, ami hosszú évek óta a témám és a 74-esről. A második kérdésem az interpellációban a Hársfa és Ifjúság utca járdái. Harmadik pedig a palini villogó lámpánál a 74-esnél a reggeli órákban nehéz az átkelés. Oda egy ilyen rendőri, egy órára, másfél órára, rendőri irányítást szeretnék a Tisztelt Közgyűlés segítségével kérni. Röst János: A napirendi pontokhoz tennék javaslatot, mégpedig a 6. napirendi pontot kérném levenni, vagy visszavonni Polgármester Úrtól. Ez pedig a bérlakások elidegenítéséről szól. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság megtárgyalta és egyhangú döntéssel alkalmatlannak tartotta tárgyalásra és időszerűségében. Én úgy gondolom, hogy meg kell várni, amíg a költségalapú lakbéremelésnek a hatásait az önkormányzat elemzi és feldolgozza, és azt követően, 2009. júniusi elemzést követően lehet a közgyűlés elé tárni. Tehát kérném vagy visszavonni, vagy pedig levenni. A következő napirendi pont, az a 36-os. Itt a kórház vizsgálóbizottság megalakulása a tartalma. Itt nem látom az indokát annak, hogy miért kell zárt ülésen tárgyalni. Mi ragaszkodunk ahhoz, hogy a bizottság felállításáról nyílt ülésen tárgyaljon és ebből fakad az, hogy azt követően a vizsgálati jelentés is kerüljön nyilvánosságra. Tehát kérném azt, hogy ne zárt ülésen tárgyaljuk. Egyébként az Egészségügyi és Szociális Bizottság nyílt ülésen tárgyalta ezt a napirendi pontot. Volt egy beterjesztésünk, ez pedig az Ipari Park fejlesztése, gazdasági élénkítésről egy kérés volt Polgármester Úr felé. A napirendi pontok között szerepel, viszont Ön nem készített írásos beszámoló anyagot, amit én nehezményezek. Kérdezném, hogy ezt hogy kívánja megoldani, hogy ebből írásos anyagot kaphassunk még a közgyűlés végére? Bizzer András: Én az interpellációk, kérdések napirendi pontnál egy kérdést szeretnék feltenni a falfirka eltüntetést segítő rendeletünk közvetlen és hatékony hirdetésével kapcsolatban. Dr. Fodor Csaba: Én is egyetértek azzal, amit Röst képviselő úr mondott, hogy 6-os napirendi pontot vegyük le. Egyetlenegy bizottság nem támogatja ennek a tárgyalását, fél és egy éves eltolását kéri, tehát most ebben az időpontban ezt tök felesleges itt tartani. Én azt gondolom, hogy a 12-es napirendi pontot, ez mobil nem tudom micsoda Szolgáltató Központ szolgáltatásával kapcsolatos előterjesztést én nem minősíteném előterjesztésnek. Ez egy tájékoztató anyag lehetne a polgármesteri beszámolóban. Oda kellene kiemelni. Ez nem érdemel önálló napirendi pontot, tehát innen vegyük ki. Ez a másik. A következő álláspont, napirenddel kapcsolatos kérdésem, az pedig a 35-ös, ez az alpolgármester választása. Én örülök annak, hogy létrejött egy kompromisszum Polgármester Úr és a FIDESZ frakció között. Annak viszont még jobban örültem, hogy a Polgármester Úr belátta, hogy ott ül mellette egy szerintünk alkalmatlan Alpolgármester erre a tisztségre, és helyette, vagy melléje, jobban örültünk volna a helyette kifejezést használja maga az előterjesztés, valóban egy hadra fogható, 100 %-os alpolgármesterrel tud dolgozni a város, mert ez ugye hovatovább lehetetlen helyzeteket eredményez, hogy munkateljesítményében egy 20 %-os alpolgármestert tartunk most már lassan két éve közel 1 millió forintért a városban. Azért ez eléggé megterheli a költségvetést és teljesen felesleges. Tehát mi azt gondoltuk, hogy a Polgármester Úr is ért a számok nyelvén és ezt megértette, és ezért próbál valamilyen megoldást találni. Egyébként maga az indoklás, az nem volt szerencsés Polgármester Úr, mert Ön azt mondta, hogy „egyébként is októbertől terveztük” az alpolgármesteri tisztség betöltését. Hát én ebből a tervezetből annyit látok, amit nekünk kiküldtek, hogy 2008. szeptember 2-tól lenne már alpolgármester és megállapítva itt a díja is. Tehát mi azt gondoljuk, Polgármester Úr szerencsétlen egyezséget kötött. Nem az Ön szempontjából, mert nagy valószínűséggel most be fogják terjeszteni, hogy az ZALAISPA-ból viszont akkor ne vonjuk vissza a Polgármester Urat, tehát itt gondolom egy ilyen szerencsétlen kompromisszum kötődött, amiből jól járhat a FIDESZ frakció, jól járhat a Polgármester Úr, mert maradhat ott, ahol van. Rosszul járhat a város, mert továbbra is csak egy – bocsánat – munkateljesítmény tekintetében 20 %-os alpolgármesterrel bír. Bogár Ferenc: Kezdetként én is csatlakozom előttem szóló kettő képviselőtársamhoz. Szintén javaslom a 6-os napirendi pontnak a levételét, mert úgy érzem, hogy nem értett meg az idő arra, hogy ilyen fontos kérdésében dönthessünk. És szeretnék a 33-as interpellációk, kérdések napirendi pont keretében kérdezni, mégpedig a Zrínyi 35. idős bérlői nevében, akik azt kérik, hogy az önkormányzat biztosítsa az Ingatlankezelési Intézménye részére anyagi forrást arra, hogy a 25 éves lemez konvektoraikat, amelyek üzemképtelenek szinte és nem töltik be funkciójukat, lehetőleg még a hideg tél beállta előtt felújíthassák, így ne kelljen még egy telet nagykabátban végigdideregni úgy, hogy közben fizetniük kell a magas gázszámlákat. Bene Csaba: Az általam előterjesztett napirendi pontot - Javaslat a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése által korábban meghozott, a ZALAISPA Hulladékgazdálkodási Társulással kapcsolatos személyi döntések megváltoztatására – visszavonom. Megszületett a megállapodás, mely szerint továbbra is Polgármester Úr látja el ezeket a feladatokat. Balogh László: Egyszerű javaslatom van. Megtisztelve a 23. napirendi ponthoz érkezett vendégeket, a Szivárvány Fejlesztő Központ átszervezése ügyében javaslom, hogy amennyire lehetséges, hozzuk előbbre. Jelzem, hogy egy kérdésem sincs most egyébként. Marton István: Mint említtetem, legalább háromnál ezt már szándékozom megtenni az első három rendelet után. Cserti Tibor: Én magam is javaslom a 6-os napirendi pont levételét, vagy ha mindenáron az előterjesztő ragaszkodik a napirend tárgyalásához – az majd kiderül a szavazatok alapján –, akkor először illene talán egy hosszabbtávú lakáskoncepciót megtárgyalni, és annak kereteibe beilleszteni az elidegenítési programot. Tehát jelen esetben ugye a javaslat lényege az, hogyha tárgyaljuk a 6-os napirendi pontot, akkor előtte a 29-es napirendi pontot szíveskedjenek tárgyalni. Az interpellációk és kérdések között pár kérdést, pontosabban észrevételt szeretnék megfogalmazni a Csónakázó-tó környezeti állapotával kapcsolatosan. Dr. Kolonics Bálint: A kérdések napirendnél szeretnék tájékoztatást kapni Polgármester Úrtól abban a kérdésben, hogy a július 22-i bejelentést követően, amely arról szólt, hogy spanyol Sedessa ingatlanberuházó csoport a Magyar Állammal együtt motorversenypályát, Balatonringet épít Sávolyon, tekintettel arra, hogy én ennek örülök, mert olyan, mintha Nagykanizsán épülne, hiszen majdnem közelebb van, mint a Mogyoród Budapesthez, vagy a csehországi Brno-i pálya Brno városhoz. Azután érdeklődök Polgármester Úr, hogy kivel, milyen tárgyalásokat folytatott abban az ügyben, hogy ebbe a projektbe fejlesztések kapcsán mivel tud Nagykanizsa beszállni, milyen turisztikai, vendéglátóipari és szállodaipari fejlesztéseket, területeket, lehetőségeket ajánlott fel a projekt kivitelezőinek, illetve a Magyar Kormánnyal, kivel, milyen tárgyalásokat folytatott? Ugyanis Polgármester Úr úgy érzem, hogy ez egy nagyon jó lehetőség így, hogy végre ez itt valósul meg és sajnálnám, hogyha itt egyéb más ehhez képest jelentéktelen ügyletek elvonnák a város és városvezetés figyelmét erről, ami egy kiugrási lehetőség lenne a városnak. Tehát Polgármester Úrtól majd várok tájékoztatást a kérdések részletes feltételét követően a kérdések napirendnél. Polai József: Hét kérdést szeretnék feltenni a kérdések közt napirendnél. 1-es: Kiskanizsai Iskola tornaterme életveszély. 2-es: Szent Flórián téri önkormányzati épület utcafronti falán áramütés, életveszély lehetősége. 3-as: Vásárcsarnok tisztasági állapota. 4-es: Vásárcsarnokban bolhapiac, bolhapiaci napon a bérelt asztalt elfoglalni az illető nem tudja. Miért van ilyen állapot? 5-ös: Vásárcsarnok főbejáratától balra szennyvíz jelenléte. Azóta lehet hogy eltűnt, de volt. 6-os: Szeretnék köszönetet mondani Kuzma Róbert kőfaragó vállalkozónak. 7-es: Varasdi utca közlekedését valamilyen formában kellene szabályozni. Gyorshajtókat kellene ellenőrizni. Ebben szeretnék majd kérdést feltenni. Jerausek István: A kérdések napirendi pont tárgyalásakor két kérdést szeretnék feltenni, mégpedig a sánci kultúrház és orvosi rendelő környezetével kapcsolatban. Másrészről pedig a zártkerti ingatlanok szemétszállításával kapcsolatban. Horváth István: Én a Rózsa-Hevesi kereszteződés körforgalommá való átépítése tárgyában szeretnék újfent kérdezni. Egy évvel ezelőtt benyújtottam egy önálló képviselői indítványt, szeretném tudni hol tart a dolog. Dr. Csákai Iván: A 6-os napirendi pontot én azért nem javasoltam a levételre, mert levétel esetén, vagy visszavonás esetén nincs határozati javaslat. Tehát azért, hogy vita nélkül a napirend pont kapcsán egy határozati javaslatot kellene hozni. Tudom, hogy egyes bizottságok a december 31-et, a mi bizottságunk pedig a június 30-at határozta meg, tehát el kellene dönteni, hogy mikorra hozzuk vissza. Levétel esetén ez nem történik meg. Én ezért nem javasoltam a levételt a bizottsági döntés ellenére, mert kell egy határozati javaslat, hogy mikorra hozzuk vissza. Karádi Ferenc Gyula: A kérdések között szeretnék szólni a ligetvárosi óvoda vizes blokkjának felújításáról és a játszókertjének felújításáról, valamint a nyílászárók cseréjének lehetőségéről. Dr. Károlyi Attila: Három kérdést szeretnék intézni. Az egyik kérdés a Rózsa-Hevesi kereszteződés. Horváth képviselőtársam nagyszerű ténykedését ebben az önkormányzatban nem vitatva, Őt megelőzően interpelláltam körforgalom ügyében. Második az autópálya szakasz, városunkat érintő szakasz díjmentessé tétele körében kérdezem Polgármester Urat, milyen szankciókat kíván életbe léptetni e tekintetben, mert a magasságos Honvédelmi Minisztériumnak, az ő kegyelmes vezetője nem kegyeskedett válaszolni, bocsánat nem a Honvédelmi Minisztérium, hanem az illetékes szaktárca nem kegyeskedett válaszolni ebben a kérdésben. Tehát Polgármester Úr határozottságát és e tekintetben példamutató tevékenységét méltányolva kérdezem, milyen szankciókat fogunk életbe léptetni? Kolonics képviselőtársamhoz csatlakozva a Moto GP pálya ügyében szeretnék kérdést intézni. Marton István: Több hozzászólót nem látok a táblán. Tehát mint említettem, az első három után jönnek azok, amiket soron kívül előre kell majd venni. A 6-ost egyébként nem javaslom levenni, már nem csak azért, amit Csákai bizottsági elnök úr mondott, hanem én javaslom azoknak, akik le akarják venni – Röst úr, Fodor doktor, Bogár úr, Cserti úr –, hogy legalább egyszer jöjjenek el a fogadónapomra, aztán ott hallgassák végig, hogy milyen igényeik vannak az embereknek. Egyébként máshol már működik. Ezzel kapcsolatos tapasztalataink is vannak már. Hát lehet, én nem vitatom, hogy Fodor úrnak esetleg igaza van, hogy ez lehetett volna a polgármesteri tájékoztató egy része is. Hát nem az lett. Édes Istenem, ez gusztus kérdése. A 23-ra, amiről én nem beszéltem, de Balogh képviselőtársunk kérte, vegyük előre. Abba a sorrendbe, ahogy itt vannak, az előrevitelek természetesen ez is odailleszkedik. Ezen kívül, itt miután az érintett számba vehető személyekkel sikerült konzultálni, ezért a Röst úr kérésének megfelelően a 36-dikat nyílt ülésen tárgyaljuk. Hova kellene tenni? Ez nem az? Bocsánat, akkor kiderül, hogy félre vagyok vezetve? Tehát a 37-es - nem a 36-os – megy nyíltra, bizottsági tagok választására. És az ad hoc kórház ügyben, aki érintett, az nyilatkozik-e, hogy nyílt ülésen tárgyalható a dolog. Ha nyilatkozik, minden további nélkül, hiszen ezért került a zártba, mert a törvény erejénél fogva kötelező odatenni addig, amíg minden érintett személy nem nyilatkozik úgy, hogy nyílt ülésen kéri. Ez négy darab nyilatkozatot jelentene. Ezt hogy tudjuk megnézni? Kettőről már tudom, hogy ki az érintett. Esetleg a baloldalról két ember, hogyha feltenné a kezét, akkor azt mondom, hogy automatikusan nyílt. Ki, aki érintett ebben? Bocsánat, egyelőre még nincs. Napirendekről tárgyalunk, mi menjen nyílt, illetve zárt ülésen. Kérek két nevet. Kérek két feltartott nevet Uraim! Bogár Ferenc (Ügyrendi): Tisztelt Polgármester Úr, javaslom az ellenzék részéről Röst urat és Tóth László urat az ad hoc bizottságba. Marton István: Elfogadják a nyílt ülést a szóban forgó Urak? Köszönöm. Akkor a 36-os nyíltra jön és a 27-es is nyíltra jön. Méghozzá tegyük valahova, hát mondjuk a 25-ös után. Aki ezekkel a változásokkal. Röst úr ügyrendit nyomott, megadom a szót. Röst János (Ügyrendi): Én úgy gondolom, hogy előbb nem kellett volna feltenni ezt szavazásra, meg nem is kellett volna megkérdezni, ugyanis a zárt ülésnél ez nem olyan típusú személyi döntés, amit gyakorlatilag megbízással, vagy kinevezéssel jár. Egy bizottság felállításánál én úgy gondolom, hogy ez teljesen természetes, hogy akit javasolnak, az el fogja fogadni, egyébként nem lenne értelme magának a javaslatnak. A másik oldalról meg nem hallottam azt a másik két nevet és a két biccentést, amit Ön jelzett, hogy van, akkor legyen kedves, ne titkolja el előlünk, hogy ki az a két fő, aki a FIDESZ részéről ebben közreműködik. Marton István: Röst úr, ha nem kért volna szót, már tudná. Kérem, az érintettek tegyék fel a kezüket. Erről szól a történet Röst úr. Úgy egyébként mindig illik zárt ülésre tenni még akkor is, ha mondjuk a személyes szándékom más, de én ezen nem nyitok Önnel vitát. No, aki ezekkel a változtatásokkal el tudja fogadni, az kérem, hogy nyomja meg. Én a hatost nem támogatom, elmondtam. Röst János Ügyrendi: Polgármester Úr, szavazni kell mindegyikről. Marton István: Jó, szavazunk róla, kérem szépen. Papp Ferenc: …………(nem mikrofonba beszél, nem érteni, hogy mit mond) Marton István: Kérdéseket, a kérdések interpellációknál. Melyik? Be kellett volna kerülni? Bent volt a munkatervben Papp úr? Akkor elnézését kérem, a hivatalnak ez elkerülte a figyelmét. A soros szeptemberire be fog kerülni. Ez nem kérdés számomra. Tehát a 6-ról kell szavaznunk. Aki azt mondja, hogy annak ellenére, hogy ez máshol már nagyon szépen működik, le akarja venni, az kérem, nyomja meg az igen gombot, én nem támogatom a levételt. A közgyűlés 12 igen, 9 nem és 5 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. Marton István: Nincs levéve. Aki az összesítetett el tudja az előbb részletezettek szerint fogadni. Igen? Cserti Tibor: ………… (nem mikrofonba beszél, nem érteni, hogy mit mond) Marton István: Cserti úr, Ön rutinos róka, tudja, hogy a rendeletek megelőzik az egyéb jellegűeket. Ez ezért van itt. Tehát nem tudjuk megtenni. Nem lehet megfordítani. Jó, viszont szavazni szavaztatunk róla, ez nem kérdés. Bocsánat, most szavaztunk róla, hogy rajt hagyjuk. Egy pillanat visszatérve az előzőhöz, Papp úr én nem találom, mert ez a soros augusztusi ülés. Én nem találom ezen a napirendek között. Bocsánat az közmeghallgatás. Papp úr ott nincs semmi. Akkor itt valami árulás van, de mindjárt tisztázzuk. Ez a szeptember 25. lesz. Akkor az, más, az még arrébb van. A következő soros. Tehát, elnézést, akkor a hivatal nem hibázott. Miért is feltételeztük ezt? Tehát Cserti úr mire kér szavazást? Cserti Tibor: ………… (nem mikrofonba beszél, nem érteni, hogy mit mond) Marton István: Tartalmában logikailag Önnek tökéletesen igaza van, csak a törvény meg úgy vonatkozik, ahogy a rendeleteket kell előrevenni. Most akkor mit szegjünk meg, melyik ujjunkat harapjuk meg? Vegyük előbbre? Jó, azt szavaztuk, hogy ne vegyük le. Szakbizottsági Elnök Úrnak, Kolonics úrnak én igazat adok abban, hogy most még is vegyük le, hiszen 4 hét múlva még szeptember végén itt van. Tehát akkor most tárgyaljuk meg a koncepciót, és akkor ez meg a szeptemberire jön be, még akkor is, ha úgy döntöttünk, hogy vegyük le, mert a logika, ez tényleg ez lenne, csak szerkezetileg nem tudjuk elétenni az ismerettett okok miatt. Jó, akkor a 6-ost visszavonom. No, aki ezek után az egésszel egyet tud érteni, az kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 17 igen, 2 nem és 7 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő napirendi pontokat tárgyalja: Napirendi pontok: 1. Tájékoztató Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008. évi költségvetésének I. félévi végrehajtásáról (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 2. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008. évi költségvetéséről szóló 14/2008.(III.19.) számú rendeletének módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 3. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2007.(IV.23.) számú rendeletének módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 4. Szivárvány Fejlesztő Központ átszervezése (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívottak: Szivárvány Fejlesztő Központ igazgatója, Tóth Lajos szakszervezeti titkár 5. Javaslat a II. sz. Gyermek Háziorvosi Szolgálat 2009. január 1-jétől megüresedő háziorvosi állásának betöltésére (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Dr. Kálovics Gabriella 6. A Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése pályázat segítségével (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 7. M-Goverment mobil Broadcasting Szolgáltató Központ szolgáltatás (Pannon) Előterjesztő: Marton István polgármester 8. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének az állattartás szabályairól szóló 52/2004. (XII. 22.) számú rendeletének módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Dr. Tóth Géza kerületi főállatorvos 9. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a központi közműnyilvántartásról szóló 38/2002. (VII.3) számú rendelete módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 10. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a szociális szolgáltatásokról és személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról szóló 13/2006.(III.1.) számú, a 14/2007.(IV.4.) számú és a 11/2008.(III.11.) számú rendeletekkel módosított 10/2005.(III.7.) számú rendelete módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Ignáczné Király Rózsa intézményvezető 11. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a Garzonházakról szóló 39/2003.(VI.25.) számú és 24/2006.(V.11.) számú rendeletekkel módosított 32/2001.(VI.27.) számú rendelete módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 12. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének az építészeti örökség helyi védelméről szóló 52/2003.(X.1.) számú rendelete módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 13. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város településrendezési tervének (településszerkezeti terv, szabályozási terv, helyi építési szabályzat) módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 14. Javaslat a bosznia-hercegovinai Bihács várossal kötendő együttműködési megállapodás tervezetének elfogadására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 15. Javaslat pályázat benyújtására gyalogosvédelmi, közlekedésbiztonsági beavatkozás tárgyában (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 16. Pályázat benyújtása „Jövőnk az Ifjúság”- gyermekek és fiatalok integrációs programjainak támogatására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 17. Javaslat a Fogyatékkal Élők Integrált Intézménye Támogató Szolgálatának 2009. január 1. napjától pályázati rendszerben történő további működtetésére (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívottak: Ignáczné Király Rózsa intézményvezető, Mészáros Marianna szolgálatvezető Nk. Űrhajós u. 6. 18. Javaslat az NTE 1866 MÁV Labdarúgó Szakosztály adósságátvállalása tárgyában (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Máthé István elnök, Kozma Lajos szakosztályvezető 19. Javaslat a hulladékkezelési közszolgáltatási szerződés módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Horváth Balázs ügyvezető Saubermacher-Pannónia Hulladékgyűjtő Kft. 20. Javaslat a „Villamos energia közbeszerzési eljárás” tárgyában hozott 221/2008.(VI.26.) számú határozat megváltoztatására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 21. Tájékoztató a Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi szakképző Iskolánál 2005. évben kötött szakképzési támogatási szerződések körülményeinek feltárásáról (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Csordásné Láng Éva igazgató 22. Javaslat a termofor kémények felújítását (LFP-2008-LA-7) és az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítését, felújítását (LFP-2008-LA-2) célzó pályázatok támogatására, illetve beszámoló a 2006. évi pályázatokról (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 23. Javaslat a VIA Kanizsa Kht. gépbeszerzés célú beruházására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 24. Javaslat Nagykanizsa Kistérség Közoktatási Fejlesztési Tervének elfogadására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Polai György kistérségi vezető 25. Javaslat a Kanizsai Dorottya Kórház beszámoltatása kapcsán vizsgálóbizottság létrehozására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 26. Javaslat bizottsági tagok választására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 27. Javaslat a Kanizsai Kulturális Központ magasabb vezetői álláshelyének pályázati kiírására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 28. Beszámoló a 2008. május-júniusi érettségi vizsga eredményeiről (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: 5 középiskola igazgatója 29. A Zala Megyei Közoktatási Közalapítvány beszámolója a 2007. évi működéséről és gazdálkodásáról (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 30. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város 2008-2012. évekre vonatkozó Lakáskoncepciójának elfogadására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: LABE képviseletében Lenkeiné Sándor Mária 31. Javaslat a Nagykanizsa Thúry városrészben összekötő utak építésére (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 32. Polai József képviselő önálló indítványa Kiskanizsa, Bajcsai u. 27. telken utcanyitásra és tájház létesítésére (írásban) 33. Javaslat a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj-pályázati rendszerben való részvételre (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 34. Javaslat a Nagykanizsai Szociális Foglalkoztató Kht. Alapító Okiratának módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 35. Pályázat benyújtása a könyvtári szolgáltatásfejlesztés támogatására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 36. Javaslat a TISZK társasági szerződése módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 37. Soron kívüli közgyűlés kezdeményezése Ipari Park fejlesztése, a beruházás ösztönzés és a városmarketing tárgyában (írásban) 38. Polgármesteri tájékoztató (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 39. Interpellációk, kérdések (írásban) 40. Napirend utáni felszólalások Zárt ülés: 41. Javaslat a Nagykanizsa, Irtás u. 8. sz. alatti Önkormányzati bérlakás bérleti jogának meghosszabbítására és az Egészségügyi Alapellátási Intézmény kezelésében és használatában lévő Nagykanizsa, Nagyrác u. 2. sz. alatti szolgálati lakás bérleti jogának meghosszabbítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 42. Nagykanizsa Erzsébet tér É-i tömbben lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítése (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 43. Nagykanizsa belterület 649/79 hrsz-ú, - az Ipari Parkban levő - ingatlan értékesítése (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester (Napirend tárgyalására nem került sor.) 44. Nagykanizsa belterület 4378/46 hrsz-ú - „kivett közút” az Ipari Parkban levő forgalomképtelen ingatlan - egy részének forgalomképessé minősítése és eladási árának meghatározása (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester (Napirend tárgyalására nem került sor.) 45. „Kanizsa-Mignon” Kft-ben lévő üzletrész értékesítése (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester (Napirend tárgyalására nem került sor.) 46. Fellebbezések (írásban) (Napirend tárgyalására nem került sor.) 1. Tájékoztató Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008. évi költségvetésének I. félévi végrehajtásáról (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 6 egyhangú igennel támogatta az előterjesztést. Dr. Csákai Iván: Bizottságunk 7 egyhangú szavazattal tárgyalásra alkalmasnak találta az anyagot. Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság 5 egyhangú igennel támogatta az előterjesztést. Papp Nándor: A bizottságunk 5 igennel támogatta az előterjesztést. Balogh László: Az oktatási bizottság 6 igennel egyhangúlag támogatja az előterjesztést. Marton István: No, hát ezek a napirendek egészen jól indulnak, csak igenek voltak. Mi jön még ez után? Röst János: Az, hogy a bizottságok alkalmasnak találják arra, hogy tárgyalja a közgyűlés, az nem olyan nagy érdem. Másrészt pedig ez a beszámoló gyakorlatilag egy rutinszavazást igényel, végül is egy tájékoztató az elmúlt félévnek a pénzügyi terveiről, illetve annak megvalósításairól. Azért én egy mondatra felhívnám a figyelmet, ez pedig az 5. oldalon van, a felhalmozási célú kiadások szakaszában, az első mondat. A beruházások, felújítások összességében a tervezetthez viszonyítva nagy mértékű lemaradás tapasztalható, 25,3 %-os a teljesítés. Ami azt jelenti gyakorlatilag, hogy az összes felújítási kifizetés, illetve fejlesztés 2008. II. félévre tevődik rá, ami gyakorlatilag az előző pénzügyi elemzést tekintve már nem is olyan rózsás a helyzet, mert itt azt írja Polgármester Úr, hogy hosszú évek óta nem fordult elő, hogy az önkormányzat folyószámla hitele nem volt. Ez egyrészt így nem igaz, mert általában júniusig a folyószámla-hitelek nem voltak jelentősek, mindegyik ciklusban az augusztus környékén volt költségvetésben folyószámla-hitel. A másik pedig, ennek semmi köze nincsen a valós helyzethez, hiszen a likvidhitel, az gyakorlatilag egy átmeneti állapotot tükröz, az igazi mérce, az gyakorlatilag a fejlesztések mértéke, aránya, illetve az év végi megmaradó hitelállomány, amit a városnak gyakorlatilag ki kell fizetni. Marton István: Amit Ön mondott, az részben igaz. Valóban augusztus környékén szokott a folyószámla nagyon, nagyon átmenni mínuszba, a tavalyi évben is még, bármennyire szoros gazdálkodást folytattunk, elértük az 1 milliárdot néhány, 3 vagy 4 nap alkalmával, az idei évben viszont ennek a negyedét se sikerült elérni, úgyhogy azt hiszem, hogy mégis csak igaz, amit mondunk. Amit pedig a felújításokról, beruházásokról mondott, az azért nem igaz, mert mondjon nekem az elmúlt 18 évből olyat, ahol sokkal jobb volt ez a szám. Tehát 1/3 fölött soha, de soha nem teljesültek az I. félévben a beruházások. Ráadásul, ráadásul, ha valaki nézegeti a táblázatokat, akkor látja, hogy az ingatlanértékesítésnél elég jelentős a lemaradás, tehát, ha a kettőt együtt nézzük, akkor meg pláne jól állunk, de ezzel együtt is a helyzet messze nem olyan, mint amilyennek én is szeretném. Halász Gyula: A 10. oldalon a szöveges résznél, az Ingatlankezelési Intézmény fejezetnél szükséges rögzíteni és el kell mondani, hogy majdnem 10 millió Ft-ot költött a hivatal arra, hogy az IKI-t kitelepítse az Ipari Parkba, és azóta az IKI épülete üresen áll, állaga romlik, tehát egyáltalán mi szükség volt erre az egész herce-hurcára. Hozzáteszem, hogy a bérlőknek, házfelügyelőknek, közös képviselőknek azóta is kellemetlen oda kijárni az Ipari Parkban, Canossa-t kell járni állandóan. Marton István: Képviselő úr, én nem érzem azt, amit Ön mond. Egyébként azért kellett kiüríteni, mert a Tisztelt Közgyűlés úgy döntött, hogy értékesíti, más pedig, ha megnézzük, hogy kinek hova kell járni, bizony, bizony, Kanizsán eléggé kis távolságot kell még a továbbiakban is megtenni annak, aki az IKI-hez igyekszik, de az IKI-nek ugye ott van abszolút frekventált helyen az irodája, ahova simán bemehetnek, és intézhetik ezeket az ügyeiket a Tisztelt Állampolgárok. Én ezt árnyékra ugrásnak, illetve zavarkeltésnek fogom fel. Tóth László: Az utóbbi hetekben, hónapokban nem egy előterjesztésen azt kellett, hogy olvassam, hogy ellenőrizte helyettesítő osztályvezető. Most azért nem mondok nevet, mert nekem semmi gondom nincs a feltüntetett Hölggyel, csak én úgy emlékszem, hogy a közgyűlés által jóváhagyott polgármesteri SZMSZ-ben nem látok ilyen rubrikát, hogy helyettesítő osztályvezető. Tehát az iránt érdeklődöm, hogy meddig tart ez az állapot, tehát mikor lesz a Gazdasági Osztálynak kinevezett vezetője? Dr. Tuboly Marianna: Köszönöm a kérdést. Jelen pillanatban a harmadik pályázati kiírás fut. Ennek szeptember 12. a határideje, és ezért végleges kinevezésről nem tudok beszámolni. Jelen pillanatban is helyettesítő osztályvezetővel működünk. Egy újabb személy ez, aki betölti, úgy hívják, hogy Beznicza Miklós. Tehát Ő szeptember 30-ig a helyettesítő osztályvezető. Szeptember 12. az új pályázat beadási határideje. Marton István: Több hozzászólót nem látok. Egy kötelmem maradt, nevezetesen, hogy felolvassam a határozati javaslatot, amely szerint Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008. évi költségvetésének I. félévi végrehajtásáról készült tájékoztatót elfogadja. Aki ezzel egyetért, kérem, nyomja meg az igen gombot. Támogatom természetesen. A közgyűlés 21 igen és 5 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 301/2008.(IX.02.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008. évi költségvetésének I. félévi végrehajtásáról készült tájékoztatót elfogadja. 2. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008. évi költségvetéséről szóló 14/2008.(III.19.) számú rendeletének módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Marton István: Semmi mást nem tartalmaz gyakorlatilag, mint az I. félévi változások rögzítését. Egy nagyon, nagyon jó hír van benne, aki ezt elolvasta, hogy az intézményi álláshelyek száma az évközi módosításokat figyelembe véve 1, azaz egy fővel, 2959-ről 2958 főre csökkent mindössze. Ez mutatja azoknak az áldozatos munkáját, akik ezeken a területeken tevékenykednek, és igyekeznek megóvni a szükséges álláshelyeket a városunkban. Dr. Csákai Iván: Bizottságunk az anyagot megtárgyalta, 7 egyhangú igennel tárgyalásra alkalmasnak találta. Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 6 egyhangú igennel támogatja az előterjesztést. Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság 5 egyhangú igennel támogatta az előterjesztést. Dr. Kolonics Bálint: Az ügyrendi bizottság egyhangú határozatával tárgyalásra alkalmasnak tartja az előterjesztést. Balogh László: Az oktatási bizottság 6 igennel egyhangúlag támogatja az előterjesztést. Papp Nándor: A bizottság 5 igen egyhangú szavazattal tárgyalásra alkalmasnak találta. Marton István: Újabb öröm, mindenki egyhangúlag igennel szavazott. Ezek után annyi dolgom maradt, hogy a rendeleti javaslat-tervezetet felolvassam. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az ilyen és ilyen számú rendeletével módosítja a 2008. évi költségvetéséről szóló 14/2008.(III.19.) számú rendeletét, a csatolt mellékletek szerint. Aki ezzel egyetért, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 24 igen és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja: 35/2008.(IX.09.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 35/2008.(IX.09.) számú rendelete a 2008. évi költségvetésről szóló 14/2008.(III.19.) számú rendeletének módosításáról. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) 3. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2007.(IV.23.) számú rendeletének módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Dr. Csákai Iván: Az anyagot a bizottságunk megtárgyalta. Az első pontban a 23,00 óra eltörlésével 7 nemmel nem értett egyet, a második, az törvényi előírás, ezt tudomásul vette, és ugyanakkor egy módosító javaslatot, Röst János javaslatára 5 igen, 2 tartózkodás mellett javasol a közgyűlésnek, hogy a közgyűlés 9,00 órakor kezdődjön, és legfeljebb este 8,00 óráig tartson. Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 6 igen szavazattal egyetértett az előterjesztés második pontjával, mondatával, viszont a Pénzügyi Bizottság egyhangúan nem támogatja az ülés korlátozás eltörlését. Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság természetesen a második pontját egyértelműen támogatta, a vagyonnyilatkozatokról. Az első ponttal kapcsolatban viszont módosító javaslatok érkeztek. 6 igen, 1 tartózkodással a bizottság javasolja a közgyűlésnek a 9,00 órai kezdést. A 23,00 órás befejezésben pedig született egy olyan értelmű határozat, hogy 23,00 órakor a közgyűlés szavazzon arról, hogy belátható időn belül vége lesz a közgyűlésnek, tehát egy-két napirendi pont van vissza, vagy hogyha körülbelül a felénél tartunk, akkor pedig egyértelműen folytatólagos legyen. Tehát egy szavazáshoz kötné a bizottság ezt a 23,00 órás folytatást. Balogh László: Az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság a vagyonnyilatkozat-tétellel kapcsolatos határozati és rendeleti javaslatot természetesen 7 igennel egyhangúlag támogatja. Nekünk viszont más véleményünk van a közgyűlések időtartamát illetően. 4 igennel, 1 nemmel, 2 tartózkodással mi támogatja az eredeti javaslatot, tehát eztán is minden hónap utolsó csütörtökjén 13,00 órakor kezdődjön a közgyűlés, és akár tartson 23,00 óra után is, hogyha arra szükség van. Tehát ez volt a mi többségi véleményünk. Dr. Kolonics Bálint: Az ügyrendi bizottság 3 igen, 2 tartózkodó szavazat mellett az SZMSZ-ről szóló, rendeletmódosításról szóló előterjesztést tárgyalásra alkalmasnak tartja. Annyit szeretnék a magam részéről hozzátenni, hogy a Gyalókai úrnak ez a bizottsági módosító javaslata, ez felejthető lehetne, mert nem gondolom, hogy egy határozattal a rendeletet felül tudjuk írni és módosítani, tehát vegye tudomásul a közgyűlés a múltra és a jövőre is figyelemmel, tehát 23,00 órát üti az óra, akkor nem lehet egy közgyűlési határozattal rendeletet felülírni. Rendeletet csak rendelettel lehet módosítani, tehát úgy tessék most dönteni a 23,00 óra kérdésében, hogy azt be is kell tartani, és minden más rendelkezését egyébként az SZMSZ-nek, amit egyébként két évig nem sikerült szerintem betartani. Tehát felelős döntést hozzon ebben a közgyűlés. Ha 23,00 óra, akkor álljunk fel. Ha reggel 9,00 óra, akkor 9,00 óra, illetve Polgármester Úr, ha 13,00 órakor kezdődik, akkor kezdjünk 13,00 órakor, ne 13,25-kor, hiszen nem főállású képviselők ülnek a közgyűlésben, tehát a munkájukat igazítják a közgyűlés időtartamához, tehát a meghívóban szereplő időpont, az követelje a pontosságot. Papp Nándor: A kettes pontot mi is 5 igen egyhangú szavazattal támogattuk. …. pontnál pedig a Városüzemeltetési Bizottság véleményét fogadtuk el, de akkor a Kolonics képviselőtársam, bizottsági elnök véleményét viszont, azt hiszem, el kell fogadni, tehát az nem megy, hogy akkor szavazzunk ezek szerint esténként. Röst János: Én arra kérném a képviselőtestület tagjait, hogy fogadják el a korábban már megfogalmazott javaslataimat, hogy reggel 9,00 órakor kezdődjön a közgyűlés munkaideje, hiszen az este órákban nem tudom, hogy Polgármester Úr mennyire érzi magát stabilnak, de itt azért én láttam a jeleket több képviselőn, és Önön is, hogy azért elég fáradtnak tűnt. Másrészt pedig a hivatali dolgozókat nem hiszem, hogy lehet arra kényszeríteni, hogy a reggel 8,00 órai kezdést követően hajnali fél ötig itt töltsék az idejüket. Ezt a Munka Törvénykönyve is elég más módon szabályozza. Erre a mai napig nem láttam egyébként helyettesítési rendet, és én nem szeretnék beleesni abba a hibába, hogy a képviselőtestület döntése miatt egy Munka törvénykönyvi per akár a nyakunkba szakadhat. A másik oldalon viszont egy kompromisszumos javaslatom volt, hogy 11,00 óra időtartamot tartson a közgyűlés, ami azt jelentené gyakorlatilag, hogyha 9,00-kor kezdünk és este 8,00 órakor maximum befejezzük, akkor így már egy órával többet ülésezhet a testület, mint egyébként a mostani állapot szerint. Arra kérem Polgármester Urat, hogy lássa be, hogy ez egy rossz beidegződése volt Önnek, ez a 13,00 óra. Hatékonyabb munkavégzést tudunk most végezni szerintem 9,00 órától. Ugyanaz a helyzet a sajtóval, illetve a televízió-közvetítéssel is, hogy nehezebben követik le a sajtó is. Éjfélkor, nem gondolom, hogy a sajtó jelen van, és minket áhítattal figyelve jegyzetelget. Arra kérném, hogy lássa be, hogy ez rossz volt, és fogadja el a javaslatomat. Marton István: Röst úr, Ön szerint szükségünk van nekünk arra, hogy áhítattal figyeljen és jegyzeteljen a sajtó? Szerintem nincs. Ha érdekes a téma, Őket érdekli, jönnek és jegyzetelnek. Egyébként nagyon köszönöm, hogy aggódik a stabilitásomért, de ha a memóriáját egy picit megerőltetné, akkor rájöhetne arra, hogy amikor negyed 4-ig tartottuk, azért volt egy stabil ember, aki mindenre emlékezett, szerény személyemben. És még arra se ártana, ha emlékezne, hogy amikor 16-an vagy 17-en szavaztunk róla egy szimpátiaszavazás jelleggel, teljesen igaza van a Bizottsági Elnök Úrnak, ez nem olyan, mint a babaruha, hogy visszakérem, meg odaadom, meg szavazgatunk közgyűlésenként. Mi az, hogy belátható idő? Tehát ez az én szememben nevetséges. Ezt az időkorlátot el kell törölni. Aki vezeti a közgyűlést, ha én vagyok, ha az alpolgármester, az belátja, hogy van még vissza, mondjuk egy interpellációk, kérdések napirend, akkor nem fogja bezárni. Ha vissza van még 20, akkor – ami képtelenség egyébként, de mondjuk, vissza van még 20, akkor meg bezárja, és másnap folytatólagos lesz. Tehát ez olyan, hogy valami elképesztő, hogy ez egyáltalán téma lehet. Böröcz Zoltán: Én azt gondolom, hogy az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi …. törvény alapján ugye nyilván szabályoznunk kell azokat az általunk kinevezéssel, megbízással létrejött jogviszonyokat, beosztásokat, munkaköröket, ahol vagyonnyilatkozatot kell tenni. Én azt gondolom, hogy ez a kör, amennyiben egyébként nem kötelezően írja elő a törvény vagy egyéb rendelkezés, ez túlságosan bőre sikeredett. Hogy példát mondjak: nagyon nehéz elképzelni számomra, hogy egy településrészi önkormányzat képviselője, aki valóságos döntésekben nem is vesz részt, döntési hatáskörökkel nem bír, valóságos döntéseket közpénzek tekintetében nem hoz, azokat, vagyonnyilatkozati kötelezettséget rójunk rá, mikor tudjuk, hogy egy vagyonnyilatkozatnak a kitöltése, azzal való foglalatoskodás elég jelentős adminisztratív teher. De ugyanúgy gondolom azt is, hogy önkormányzati egyszemélyes vagy többségi tulajdonú gazdasági társaságok tekintetében egyetértek, hogy az ügyvezető és egy vezérigazgató egy komoly cégnél nyilvánvalóan közpénzt forgatva ilyen vagyonnyilatkozati kötelezettsége legyen, de egy felügyelő bizottsági tagnak tökéletesen indokolatlannak tartom. Csak megjegyzem, hogy a felügyelő bizottság általánosságban szintén nem hoz olyan típusú döntéseket, egy tagja pedig kétségtelenül nem, amely egyébként bármiféle vagyonosodásához vezethetne. Különösen érdekes ez, ha arra gondolunk, hogy mondjuk a Kanizsa TV Kft. vagy a Kanizsa Újság tekintetében 5-8-10.000 Ft-os bruttó tiszteletdíj mellett ott dolgozó, általunk megnevezett felügyelő bizottsági tag, mondjuk akár családtagostól együtt esetleg több évre visszamenőleg vagyonnyilatkozatokat tesz, miközben tudjuk, hogy a tevékenységével összefüggésben semmiféle kimutatható vagyongyarapodás semmilyen szabálytalanság áron, ha úgy tetszik, nem jöhet létre. Tehát én taxatíve is, ha gondolják, javaslom, de egyébként általánosságban is javaslom átgondolni. Településrészi önkormányzati képviselőnek ilyen kötelezettséget nem írnék elő, önkormányzati egyszemélyes vagy többségi tulajdonú gazdasági közhasznú társaság felügyelő bizottsági tagjának biztosan nem írnám elő, Kanizsa Dorottya Kórház főigazgatójának igen, de felügyelő bizottság tagjának biztosan nem írnám elő. Ezek olyan fajta adminisztratív, ha úgy tetszik, következmények, vagy kötelezvények rájuk nézve, amely egyáltalán nem szolgálja azt az eredendő célt, amit egyébként a vagyonnyilatkozatok szolgálnak a közpénzek elhasználói vagy döntéshozói számára. Tehát kérném szépen ezeket megfontolni. Marton István: Emlékeim szerint ez kötelező, de hogy biztos legyek a dolgomban, már látom, jelentkezett a Jegyző Asszony, ügyrendi gombot nyomott, meg is adom a Neki mindjárt a szót. Dr. Tuboly Marianna: A közgyűlésnek ebben az ügyben nem szabályozási, hanem jogalkalmazási jogköre van, mert hatályba lépett a 2007. évi CLII. törvény, aminek van egy olyan mondata, hogy vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett az a közszolgálatban álló személy, aki önállóan vagy testület tagjaként javaslattételre – itt a javaslattételre a részönkormányzati képviselők a velük megkötött megállapodás alapján jogosultak –, döntésre – ez nem volt kérdés a felvetett ügyekben –, és ellenőrzésre jogosult. Ebből adódik ugye egyértelműen, hogy ellenőrzésre a felügyelő bizottság tagjai jogosultak, sőt, kötelezettek. És akkor más nem is volt kérdés. A kisebbségi önkormányzat és a felügyelő bizottság. Tehát itt jogalkalmazók vagyunk, éppen ezért egyébként függelékként szerepel. Ha mi szabályoznánk, akkor a mellékletben rögzítenénk. Így csak beiktatjuk azt a névsort, amit a törvény alapján kell, hogy tőlük megköveteljünk, hogy vagyonnyilatkozatot kötelesek tenni. Cserti Tibor: Én is azok pártján állok, akik logikusan indokolták, hogy normális munkavégzés akkor képzelhető el, ha az egész napos munkaidőt tisztességesen kihasználjuk. És nem kötelezzük a közszolgálati szférát egyébként éjszakába nyúló tárgyalásokra. Több képviselőtársammal szenvedő alanyai voltunk azoknak a napirendi pontok tárgyalásának, ami hajnali órákban születtek. Hát nem egészségesek. Javaslom a 9,00 órai kezdést mindenféleképpen. Én úgy gondolom, hogy technikailag egyébként az előterjesztés két részből álló. Külön kérjük szavazni a kezdés és befejezést illetően. Nyilvánvaló a 23,00 órai limitet tartani illik. És külön kérek szavazást a kettes pontról. Dr. Fodor Csaba: Én magam is azt gondolom, hogy a 23,00 órát meg kellene tartani, amennyiben megmarad ez a délutáni kezdés, mert nem igazán hiszem azt, hogy ha valaki becsülettel a munkahelyén ledolgozik mondjuk 8,00 órától folyamatosan, majd idejön a közgyűlésre és tisztességgel felkészül a közgyűlés anyagaiból, és részt is vesz a közgyűlés munkájában, hogy az 23,00 óra után az még olyan nagyon frissen tud gondolkodni. Nyilvánvalóan, ha megmondják neki, meg leírják, hogy mikor melyik gombot kell nyomni, akkor azt el tudja még olvasni, de egyébként olyan friss gondolatai nem hiszem, hogy …. Marton István: Tapasztalat Fodor úr? Dr. Fodor Csaba: Nem nálunk divat az ilyesmi. Tehát én azt gondolom, hogy az nem tud normális, tisztességes munkát végezni. E körben azért fenn kell tartanunk a 23,00 órát. Amennyiben így van, és mondjuk, nem kerülne elfogadásra a Röst úr által javasolt 9,00 órás kezdés, amit én magam is azt gondolom, hogy az lenne a célszerű és a normális. Lehetne kedden is akár a közgyűlés, nem kell azt csütörtökön tartani. Évek óta kedden volt, nem tudom, miért tettük át csütörtökre. Tök fölösleges volt, azt mindenki megszokta, és a szerint működhetne továbbra is a közgyűlés. Én azt hiszem egyébként, hogy maga az, hogy 23,00 óra után itt tartjuk a közalkalmazottak és a köztisztviselőket, ez azért a munkaviszonnyal kapcsolatos szabályokat sérthet, a munkavégzés szabályait sérti, sértheti, és e körben is azért elgondolkodtató lenne az, hogy 23,00 óra után egyáltalán lehetne-e kötelezni valakit arra, hogy itt munkát végezzen. Ugye reggel fél 8-tól vannak vagy állnak munkába adott napon a köztisztviselők, tehát ezt nem is lehet elvárni, nem is emberséges, és nem lehet elvárni őtőlük sem. Marton István: Fodor úr ezt a vitát már egyszer lefolytattuk egyébként. Dr. Károlyi Attila: A vagyonnyilatkozattal kapcsolatban én nem akarom bántani szegény Cseresnyés alpolgármester urat, de most ugye kénytelen vagyon megkérdezni, vagy nem is tudom, nem is kérdezem, csak hangosan gondolkodom, hogy ugye ezt a 2007. évi CLII. törvényt az ember pillanatok alatt elővarázsolhatná a kis számítógépéből és nem kellene 4 kilós papírkötegekkel járkálni ide a közgyűlésbe, de ezt csak ugye szerettem ….., de hát nem tudom elővarázsolni, mert nincs ilyen. Azt hiszem, hogy egyedülállók leszünk már hovatovább az országban ezzel a 4 kilós csomagokkal, meg ilyen – bemutatom Nagykanizsa város polgárainak, hogy ilyen cetliket ragasztok rá, és innen varázsolom elő az anyagot. Tehát ezzel egyedül…., olyan unikális lesz a nagykanizsai közgyűlés. Annyit szeretnék mondani, teljes vagyonukkal felelnek ugye a felügyelő bizottsági tagok a Gt. szerint a döntéseikért nevetséges tiszteletdíjért. Én nem azt mondom, hogy – vagy nevetséges tiszteletdíj nélkül, mert az önkormányzati képviselő, ha felügyelő bizottsági tag, még azt se kap. Tehát ugye önkormányzati képviselő bocsánat, ugye nem kap tiszteletdíjat, hogyha felügyelő bizottsági tag. Tehát azt szeretném mondani a Böröcz képviselő úrhoz is ugye csatlakozom a gondolatmenetéhez annyiban, hogy hát nyilván ez valamiféle korrekciót. Ezt elmondom minden évben. Ha a jó Isten megsegít és élek még két évet, akkor minden év, tehát 2006-ban, 2007-ben, 2008-ban, 2009-ben is elmondom. De hát mondhatom. A munkával kapcsolatban azt szeretném Tisztelt Közgyűléssel közölni, hogy természetesen Polgármester Úrnak az előterjesztéséhez igazodom, természetesen, hogy el kell törölni a 23,00 órás időkorlátot. Hát kérem, aki felelősen gondolkodik, hát csak nem képzeli itt valaki komolyan Tisztelt Kolonics Képviselőtársam, hogy 23,00 órakor felállunk, aztán becsukjuk a papírokat, Polgármester Úrhoz itt üvöltözünk az éjszakában ugye, hogy hát kérem, akkor mikor lesz akkor a közgyűlés, mikor folytatjuk. Hát a jó Isten tudja … Marton István: …. azt a fél órát, ami még hátra van esetleg. Dr. Károlyi Attila: Azt a fél órát, ami esetleg hátra van. Hát kérem, ezt vállaltuk. Ezt is vállaltuk. Amikor valaki jelentkezik, hogy ő is szívesen lenne képviselőjelölt, akkor ezt is vállalja. Punktum. Ezt így kellene lezárni. Papp Ferenc: Amit most mondok, az csak közvetetten kapcsolódik ehhez a napirendhez, de én úgy gondolom, hogy érdemes megfontolni. Ez pedig, hogyha átgondoljuk a különböző hatásköröknek a továbbadását és leadását, és meggyőződéssel vallom, hogyha ebben a hármas egységben gondolkodunk, hogy testület, bizottsági ülés, bizottságok, és a szakosztályok, akkor érdemes végiggondolni, és ebben a Jegyzőnő segítségét, meg valamennyiünk segítségét kérném, hogy gyakran tárgyalunk mi közgyűlésen olyan témát és olyan napirendet, amit véleményem szerint elég, ha bizottsági ülésen tárgyalunk és jóváhagyunk. Különben vannak ilyen témák. Tehát ez a közgyűlés is számtalan olyan hatáskört adott le szakbizottságoknak, amelyek nem csak megtárgyalják, hanem döntenek is. Ha csak közgyűlésenként 5-6 ilyen témát, 5-6 napirendet találunk, amit a bizottságoknak is elég megtárgyalni és dönteni, akkor azt hiszem, hogy csökkenthetjük a számot. De ezt továbbvihető. A bizottsági üléseinkre is gyakran kerülnek be olyan előterjesztések, anyagok, napirendek, amelyeket szerintem a szakosztályok, a szakosztály-vezetők is el tudnak dönteni. Rengeteg példát lehetne mondani. Most a mi területünkről csak egyetlenegyet. Az a gyakorlat, hogy az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság ülésére még akkor is jönnek támogatást kérő kérelmek, levelek, amikor régen szétosztottuk nem a pénzt, a meglévő pénzt, már a tartalékalapot is. Ilyenkor véleményem szerint nem kellene a bizottsági ülésen ugyanazt a vitát, témát lefolytatni, hanem a szakosztály-vezető egy udvarias levelet írjon a kérelmezőnek. És ugyanez vonatkozik a kulturális területen is a különböző kérelmekre, amikor már egyértelmű, hogy a közgyűlésnek vagy az adott bizottságnak is már nincs pénze. Én úgy gondolom, hogyha ezeket végiggondoljuk, akkor lehetne csökkenteni a bizottságok elé, hisz az utóbbi időben számtalanszor előfordult, hogy a mi bizottságunk is 18-20 napirendet tárgyalt, itt a közgyűléseknél pedig 40 és 50 körül van a napirendek száma. Én úgy gondolom, hogy ezt érdemes végiggondolni, és ezt valószínűleg nem mi tudjuk, hanem a Jegyzőnőék tudnának ebben segíteni, a Jegyzőnő és a csapata, hogy melyek azok az előterjesztések, ami…. lehet …. Ami az időpontokat érinti, én a 9,00 órás kezdéssel egyetértek, a reggel 9,00 órás kezdéssel, itt az elhangzott érvek hatására, de azt szeretném hangsúlyozni, hogyha meg is szavazzuk a 23,00 órát, ez ne jelentse azt, hogy addig muszáj. Hát, ha be tudjuk fejezni ütemesen 18,00 óráig vagy 19,00 óráig, tehát nehogy az rögzüljön bennünk, hogy most 9-től 23,00 óráig. Nagyon kérek mindenkit, hogy akkor fejezzük be, és mivel már most én is túlléptem a rendelkezésre álló időt, befejezem azzal, hogy befejezésül azt kérném, hogy a közgyűlések levezetése is pergőbb, gyorsabb ritmusú legyen, Kolonics Bálint is adott már javaslatot. Én kérném például, hogy a szünetek is, a 10 perces szünet gyakran 20, meg 25 perces, és valóban a Polgármester úr legyen kritikus a hozzászólások időpontjával és számszerűségével kapcsolatban is, és akkor talán tudjuk csökkenteni ezt az időpontot. Marton István: Papp úr, 3 és fél percig beszélt, tehát a második hozzászólását is elvette ennél az egyoldalas napirendnél. Tehát én úgy gondolom, hogy mindenki legyen nagyon önkritikus. Én kritikus leszek, ezt megígérhetem. Horváth István: Én rövidebb leszek. Én el tudom fogadni a 9,00 órás kezdést, vagy akár a 11,00 órás kezdést is, de számomra az is jó, ha marad a 13,00 óra és 23,00 órakor befejezzük. Egyetlenegy dologról van szó. Tudom, hogy vannak kardinális kérdések, amik kemény vitákat indukálnak. A két perc után a képviselőket le kell csengetni – ezt gondolom, és nem kell háromszor, négyszer megadni egy képviselőnek a hozzászólás lehetőségét, és akkor, ha 45 pontot hozunk ide a közgyűlés elé, akkor is, azt gondolom, hogy tartható a 23,00 órás időpont. De ha nem tartható véletlenül, akkor amint mondta Károlyi képviselőtársam is, valóban ezt fogadtuk el, erre esküdtünk fel, akkor addig maradunk, amíg nem végzünk. Bárdosi Gábor Jenő: Amikor itt, hogy milyen hosszan tart a munka és mitől meddig tart, meg valóban éjfél felé már mennyire fog az agy, vagy nem fog, akkor arra most a mai napi példát hadd említsem meg. Nem tudom, hogy kinek tűnt fel, kinek nem, de lehet, hogy este 10,00 óra magasságában vagy 11,00 óra magasságában nekem már nem tűnt volna fel a Polgármester Úr egyik megjegyzése. A sajtó képviselőire szükségünk van nekünk egyáltalán? Én azt gondolom, Nagykanizsa város lakosságának tájékoztatása és a sajtó képviselőinek korrekt tájékoztatására nekünk szükségünk van nem csak a kampányban, ezt nem mi vállaltuk, ez a sajtónak egy munka, annak biztosítani kell, és nem csak nekünk magunknak az időt, és arra, hogy figyeljünk minden mondatra, még akár ilyen mondatokra is, hogy ne kerüljön rá sor. Marton István: Köszönöm Képviselő Úr. Úgy veszem észre, hogy félreértette, amit mondtam. Én azt mondtam, hogyha érdekes a sajtónak, akkor úgy is itt marad. Ha pedig érdektelen, hát menjen, senkit sem lehet a demokráciában kiláncolni sehova se. Karádi Ferenc Gyula: Én többször szólaltam már fel éjfél után, legutolsó soros ülésünkön éppen fél kettőt ütött az óra, amikor beszéltem a helyi szemétről. Nem volt kellemes. Valószínű, aki nézett engem annak idején a televíziós közvetítésben, azt hitte, hogy részeg vagyok, mert körülbelül, én magamat, amikor visszanéztem, olybá tűnt a dolog. Tehát én azt mondom, felvázolok egy helyzetképet, mit láttam akkor, éjjel fél kettőkor. Azt láttam, hogy itt, mint a verebek ülünk sorban ezen az oldalon, és a másik oldalon, akik most kardoskodnak a mellett, hogy ezt a szolgálatot vállaltuk, hiányoztak. Tehát szépen sorban hazamennek. Igaz, hogy nekünk kell biztosítani a többséget, ez valóban igaz, de a 11,00 órás befejezés, az egy ésszerű határidő. El tudom fogadni azt, hogy tovább legyen. A Polgármester Úr javaslata az, hogy a mindenkori levezető elnök döntse el azt, hogy ez most meddig fog tartani, teljesen korrekt. Mindent el tudok fogadni. De azt, hogy érdemi munkát tudunk végezni éjjel fél kettőkor, az teljesen kizárt. Én arra kérek mindenkit, hogy ezt vegye figyelembe, amikor szavaz. Marton István: Én legszívesebben ma is 6,00-ra befejezném, de ha csak 8,00-ra megy, annak is örülni fogok. Ez mindig a Képviselő Urakon múlik, mennyit akarnak beszélni róla, illetve az én esetleges engedékenységemen, ami megszűnt. Dr. Károlyi Attila: Karádi úr nyilván, Karádi képviselő úr nyilván tévedett abban, mert ugye én említettem azt, hogy ezt a szolgálatot vállaltuk, és azért remélem, nem énrám tetszett gondolni, mert ugye egymásra tekintgettünk még ugye itt 3 órakor is. Olyan is volt. Tóth László: Nem kimondottan az SZMSZ módosításhoz kívánnék szólni, de ma már valamelyik képviselőtársam, azt hiszem, Fodor képviselőtársam vagy Böröcz Zoli megemlítette, hogy hány kilós, körülbelül 3,5 – 4 kilós a kiosztott anyag. Én úgy gondolom, hogy mikor ez az épület konferenciaközpontnak is lett építve az akkori szűkös költségvetési keretből kimaradt az Internet hozzáférés kialakítás. Én azt javaslom, hogy záros határidőn belül, mondjuk szeptember 30-ig kerüljön kiépítésre egy ….. Internetes, kábel nélküli Internetes hozzáférés, és akkor rá tudunk csatlakozni az önkormányzatnak a szerverére, mindenki el tudná hozni, akinek van természetesen egy note book-ja. Énnekem is sokkal könnyebb lenne, mert fele akkora súlyt kellene cipelnem, mint most a papíralapú információ. Marton István: Képviselő úr, hogy éberségemről tanúbizonyságot tegyek, közlöm Önnel, hogy az Öntől kettővel balra ülő képviselőtársa javasolta ezt, hogy ne kelljen bőröndöt cipelni. A másik pedig, amit mondott, ez az Internet kiépítettség, ez tényleg megvizsgálandó, bár nem hiszem, hogy ez a következő közgyűlésre megvalósítható. Ennek nyilván van anyagi vonzata is, én ezt támogatom, legrosszabb esetben arra tehetek ígéretet, hogy a jövő évi költségvetésben ez megvalósul. Több hozzászóló nem lévén, egy dolgom maradt, a szavaztatás. Mondhatnám azt, hogy gondban lennék ennyi felvetés után, de nem vagyok gondban, mert sem a keddre, sem a 23,00 órára nem kaptam szövegszerű módosító javaslatot. Csodálkozom is, hogy ennyi rutinos képviselő közül ez senkinek se jutott eszébe, ezért nincs miről szavaztatnom, mint módosító indítványról. Tehát marad az eredeti. Aki a határozati javaslatot – miután a vitát lezártam. Hogy? Szó szerinti javaslat nem hangzott el. De ismételje meg Elnök Úr. Dr. Csákai Iván: Szó szerinti javaslata volt a Röst János javaslatára, hogy a közgyűlés 9,00 órakor kezdődjön és legfeljebb este 8,00-ig tartson. Ezt felolvastam Polgármester Úr. Marton István: Hát azt nem mondta, hogy ez szó szerinti, meg egy kicsit …. nem is kerek a mondat, de tekintsük annak és szavazzunk róla. Tekintsük annak, mondom, és szavazzunk róla. Én nem támogatom. A közgyűlés 13 igen, 7 nem és 6 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. Marton István: Ezek után marad az eredeti határozati javaslat tervezet. Aki el tudja fogadni a határozati javaslatot, amely úgy szól, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a polgármestert, hogy kezdeményezze az önkormányzati intézmények szervezeti és működési szabályzatának, valamint az önkormányzati egyszemélyes és többségi tulajdonú gazdasági társaságok alapító okiratának módosítását az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvényben foglaltak végrehajtására. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot. Mi az ügyrendi? Én lezártam a vitát, utána nincs ügyrendi Halász úr. Bocsánat, ez egy határozati javaslat. Az a rendelet volt szerintem, de … Figyeljünk Urak, figyeljünk, még nagyon korai az idő. A közgyűlés 14 igen, 7 nem és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 302/2008.(IX.02.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a polgármestert, hogy kezdeményezze az önkormányzati intézmények szervezeti és működési szabályzatának, valamint az önkormányzati egyszemélyes és többségi tulajdonú gazdasági társaságok alapító okiratának módosítását az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvényben foglaltak végrehajtására. Határidő: 2008. szeptember 5. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Dr. Tuboly Marianna jegyző Intézményvezetők, ügyvezetők) Marton István: A rendelet 1. §-a. Az 1. §-ról szavazunk. Aki egyetért vele, kérem, nyomja meg az igen gombot. Szavazunk már Uraim, nem ügyrendi. Támogatom. A közgyűlés 9 igen, 13 nem és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. Marton István: Tehát marad az eredeti Uraim. Hát, a múltkor, amikor az a szimpátiaszavazás volt éjfél táján, vagy féltizenkettőkor, akkor egészen más jött ki. Úgyhogy Uraim, ezen túl, komolyan mondom, hogyha egy fél napirend marad, akkor is befejezzük 11,00 órakor, és másnap reggel folytatjuk. Igen. A maradékról szavazunk egyben úgy, hogy megváltozik a sorszám. Aki egyetért ezzel, kérem, nyomja meg az igen gombot. Végeztünk már. Ez a többi ugyanis Cserti úr. Ez a második rész. Mi volt ehhez az ügyrendi? Cserti Tibor: ….. (mikrofon nélkül beszél, nem érteni, hogy mit mond) Marton István: Igen, volt ilyen. Volt ilyen javaslat, csak le lett szavazva, ami gyakorlatilag hasonló volt. Uraim! Egyszerre egy ember beszéljen, ha kérhetem. Cserti Úr! Miben különbözik az Ön javaslata a Röst úrétól? Cserti Tibor (Ügyrendi): Javaslatom teljesen egyértelmű. 9,00 órai kezdés, 23,00 órai befejezés. Marton István: Az időtartamban 3 órával eltér. Cserti Tibor: Technikailag ezzel kapcsolatos teljesen külön szavazás. Marton István: Jó, akkor most kérem, hogy erről szavazzunk, a maradékról, majd visszatérünk a Cserti úréra. Az összes többiről átszámozva. A közgyűlés 15 igen, 7 nem és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Most jön a Tibor. Most jön a Tibor. Uraim! Úgy látom, Önök közül sokaknak már a harmadik órában is gondja van, nem pedig a nyolcadikban vagy a tizedikben. Tehát mindenki figyeljen. Cserti úré jön, hogy 8,00 órától 23,00 óráig, vagy 9,00 órától 23,00 óráig. Nem ez volt? Csendet kérek. 9,00-től 23,00-ig, nem? Nem, nem. Most fogunk arról szavazni. Aki ezzel egyetért, kérem, nyomja meg az igen gombot. Én nem támogatom. A közgyűlés 14 igen, 8 nem és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. A közgyűlés az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő rendeletet alkotja: 36/2008.(IX.09.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 36/2008.(IX.09.) számú rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 34/2008.(VII.14.) számú, 20/2007.(IV.27.) számú, 51/2007.(X.03.) számú, 80/2007.(XII.21.) számú, az 1/2008.(II.08.) számú rendeletekkel módosított 18/2007.(IV.23.) számú rendelet módosításáról. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) Marton István: Uraim! Már csak azt várom, hogy mikor akarják majd visszacsinálni. Kétségbeejtő. 4. Szivárvány Fejlesztő Központ átszervezése (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívottak: Szivárvány Fejlesztő Központ igazgatója, Tóth Lajos szakszervezeti titkár Dr. Fodor Csaba (Ügyrendi): Csak egy kérdésem lenne Polgármester Úr. Azt tetszett mondani az előbb, egy-két napirenddel előbb a Cserti képviselő úrnak, hogy nem lehet cseréket végrehajtani, mert a szabályaink szerint a rendeletek elé nem lehet betenni semmi más napirendet. A többit vissza tetszett vonni? A többi rendeletet, azt a maradék tizet, ami még itt van? Marton István: Nem. Nem, hanem azt mondtam – nem figyelt Fodor úr, ismét nem figyelt –, azt mondtam, hogy az eddigi kialakult gyakorlatot megerőszakolva a soron kívülieket, akiknek idegenből érkezése miatt előbbre kell venni, azokat vegyük előbbre. Holott én pontosan tudom, és ezért mondtam azt a Cserti úrnak, és ezért a Kolonics úrnak a javaslatára a 6-ost lemondtam, hogy a dolog ne üsse önmagát. Fodor úr! Nyugodtan csinálhat nálam éberségi próbát. Dr. Fodor Csaba: Polgármester Úr! Nem ezt mondta, de én egyetértek egyébként, hogy valóban ezt kell tenni, csak azt gondolom, nagyon helyesen tesszük, hogyha valóban vendégeink vannak, ne szenvedjék végig velünk ezt az időt, … szenvedés …. szerencsétleneknek eddig itt kell hallgatni ezt a gyűlésnek nevezett valamicsodát, de azt mondom, akkor legyünk konzekvensek. Tehát akkor vagy betartjuk a szabályainkat vagy nem, és nem attól függ, hogy melyik oldalról érkezik javaslat. Marton István: Pontosan így van. Röst János (Ügyrendi): Az ügyrendben egyébként egyiküknek sincs igazuk, ugyanis az SZMSZ-ben annyi van bent, hogy a beterjesztésnek kell lenni ebben a sorrendben. Eddig a pontig igaz. Azt követően a közgyűlés bármely sorrendet megállapíthat, az már a közgyűlés döntése, tehát gyakorlatilag nem SZMSZ-ellenes az, hogyha rendelet elé bármely napirendi pontot egyébként a közgyűlés elővesz. Marton István: De ezt nem mondta senki se Röst úr, hogy ellentétes ezzel, csak a kialakult gyakorlatról beszélt Fodor dr. is, meg jómagam is. Dr. Csákai Iván (Ügyrendi): Én azért nem javasoltam a 21. napirendi pont előre vételét, mert Ön mondta, hogy előrevesszük. Marton István: Igen, de most a 23-asnál tartunk, utána megyünk a 21-esre. Tehát amint elmondtam, a Szivárvány Fejlesztő Központ átszervezése Balogh László elnök úr javaslatára jött előre. Uraim! Egy: figyeljenek. Kettő: haladjunk. Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 6 egyhangú igen szavazatával támogatta az előterjesztést. Balogh László: Az előterjesztés, bár tartalmas, de a lényege nagyon rövid, törvényi előírásoknak teszünk eleget, amikor ki kell szervezni a tanulási képességeket vizsgáló szakértő és rehabilitációs tevékenységet. A szakértőt idézem: a törvényi elvárásnak a tervezett intézményszervezés maximálisan megfelel. Az oktatási bizottság 7 igennel egyhangúlag támogatja az előterjesztést. Dr. Kolonics Bálint: Az ügyrendi bizottság egyhangú határozatával tárgyalásra alkalmasnak tartja. Marton István: Gondban vagyok, mert itt 8 szavazást kéne tartanom, és 3 oldalnyit felolvasni. Én ettől azért megkímélném a Tisztelt Testületet is, meg jómagamat is. Miután van ebben olyan, ami minősítettet igényel, ezért úgy gondolom, hogy feltehetjük egyben a szavazásra a Szivárvány Központnak az átszervezési javaslatát. Aki ezzel egyetért, hogy megtörténjen, kérem, nyomja meg az igen gombot. A részletek pedig hát az előterjesztésben elolvashatók. A közgyűlés 26 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 303/2008.(IX.02.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. 2008. szeptember 2.-ai hatállyal „kiemeli” a Szivárvány Fejlesztő Központ intézményből a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság szervezeti egységet és a Szivárvány Fejlesztő Központ Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja: Az alapító okirat1.1. pontjából törli az alábbi szövegrészt: „és Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság” Az alapító okirat 5.1. pontjából törli az alábbi szövegrészt: „Tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottság” Az alapító okirat 8.2. pontjából törli az alábbi szövegrészt: „Tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs tevékenység” Határidő: 2008. szeptember 2. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető) 2. 2008. szeptember 2.-ai hatállyal a Szivárvány Fejlesztő Központ álláshely-számát az alábbiak szerint határozza meg: Intézményegység szakmai álláshely nevelő-okt.munkát segítő szakmai álláshely összesen nem szakmai álláshely mindösszesen pedagógus könyvtáros összesen ügyvitel konyha karbantartás takarítás összesen Gyógypedagógiai nevelés-oktatási intézmény 33,67 1 34,67 7 41,67 1 1 42,67 Nevelési Tanácsadó 5,5 5,5 0,5 6 0,5 0,5 6,5 Egységes Pedagógiai Szakszolgálat 21,42 21,42 0,5 21,92 0,5 0,5 22,42 Az intézmény működéséhez szükséges álláshely 1,5 1,5 1 4,5 8,5 8,5 összesen: 60,59 1 61,59 8,5 69,59 3,5 1,5 1 4,5 10,5 80,09 Határidő: 2008. szeptember 2. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető) 3. 2008. szeptember 2.-ai hatállyal létrehozza a Nagykanizsai Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság nevű intézményt az 1. számú mellékletnek megfelelő tartalmú alapító okirat elfogadásával. Határidő: 2008. szeptember 2. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető) 4. 2008. szeptember 2.-ai hatállyal a Nagykanizsai Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság nevű intézmény álláshely-számát az alábbiak szerint határozza meg: Intézmény szakmai álláshely nevelő-okt.munkát segítő szakmai álláshely összesen nem szakmai álláshely mindösszesen pedagógus könyvtáros összesen ügyvitel konyha karbantartás takarítás összesen Nagykanizsai Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság 3,5 3,5 0,5 4 0,5 0,5 4,5 Határidő: 2008. szeptember 2. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető) 5. 2008. szeptember 2.-ai hatállyal a Nagykanizsai Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság intézmény magasabb vezetői feladatainak ellátásával egy évre megbízza Gellén Melindát, jelenlegi bérének változatlanul hagyása mellett magasabb vezetői pótlékát 200 %-ban határozza meg. Fizetési fokozat: G 4 Kjt.1.sz.melléklete szerinti garantált illetmény: 141.000 Ft További szakképesítés, szakképzettség elismerésével összefüggő illetménynövekedés Kjt.66.§(2)b) Képzettségi pótlék 8% 11.280 Ft Garantált illetmény összesen: 152.280 Ft Összesen kerekítve: 152.300 Ft Vezetői pótlék, pótlékalap 200%-a: 40.000 Ft Járandóságok összesen : 192.000 Ft Határidő: 2008. szeptember 2. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető) 6. 2008. szeptember 2.-ai hatállyal biztosítja az alábbi intézmények működéséhez szükséges pénzügyi feltételeket, összességében a korábban megállapított költségvetési keretek között. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetés soron következő módosítása előterjesztésében az intézmények előirányzatait az alábbiak szerint szerepeltesse: Szivárvány Fejlesztő Központ Előirányzat megnevezése Összeg (E Ft): Személyi juttatások: 183.558 Járulékok: 58.748 Dologi kiadások: 44.217 Összesen: 286.523 Nagykanizsai Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság Előirányzat megnevezése Összeg(E Ft): Személyi juttatások: 2.489 Járulékok: 796 Dologi kiadások: 231 Összesen: 3.516 Határidő: 2008. szeptember 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető Gazdálkodási Osztály) 7. felkéri a Nagykanizsai Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság intézmény vezetőjét, hogy a működéséhez szükséges alapdokumentumokat - úgymint SZMSZ, jogszabályok szerinti szabályzatok, valamint a Szivárvány Fejlesztő Központtal való feladatellátás (karbantartás, gazdálkodás, ügyviteli, takarítási) szerződése – terjessze a Oktatási Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság elé. Határidő: 2008. október 1. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető Gellén Melinda intézményvezető) 8. felkéri a polgármestert, hogy tekintse át a Szivárvány Fejlesztő Központ, valamint a Nagykanizsai Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság működését és a hatékonyabb feladatellátásához szükséges intézményi átszervezési javaslatát 2008. november 30-ig terjessze a közgyűlés el. Határidő: 2008. november 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető Gazdálkodási Osztály) 5. Javaslat a II. sz. Gyermek Háziorvosi Szolgálat 2009. január 1-jétől megüresedő háziorvosi állásának betöltésére (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Dr. Kálovics Gabriella Marton István: Ez a január 1-jétől megüresedő II. számú Gyermek Háziorvosi Szolgálat állásbetöltéséről szól. Dr. Csákai Iván: Az anyagot bizottságunk megtárgyalta, 7 egyhangú igennel a közgyűlésre tárgyalásra alkalmasnak találta. Marton István: Több hozzászóló nem lévén, a vitát lezárom. Felolvasom a határozati javaslatot, amely szerint Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért azzal, hogy a II. számú Gyermek Háziorvosi Szolgálat funkcionális privatizációban történő továbbműködtetését Dr. Kálovics Gabriella gyermek szakorvos lássa el. Felhatalmazza a polgármestert a szerződés megkötésére. A szerződés hatálybalépésének feltétele az ÁNTSZ működtetési jog, működési engedély beszerzése, valamint a MEP szerződés megkötése. Aki ezzel egyetért, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 26 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 304/2008.(IX.02.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért azzal, hogy a II. számú Gyermek Háziorvosi Szolgálat funkcionális privatizációban történő továbbműködtetését Dr. Kálovics Gabriella gyermek szakorvos lássa el. Felhatalmazza a polgármestert a szerződés megkötésére. A szerződés hatálybalépésének feltétele az ÁNTSZ működtetési jog, működési engedély beszerzése, valamint a MEP szerződés megkötése. Határidő: 2008. október 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Kercsmaricsné Kövendi Ibolya intézményvezető) 6. A Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése pályázat segítségével (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Dr. Csákai Iván: Bizottságunk az anyagot megtárgyalta, 7 egyhangú igen szavazattal tárgyalásra alkalmasnak találta. Balogh László: Az oktatási bizottság 7 igennel egyhangúlag támogatja az előterjesztést. Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság az összes határozati javaslatot 7 egyhangú igennel támogatja. Papp Nándor: A VKIB 1 igen, 6 tartózkodó szavazattal nem támogatta az előterjesztést. Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 2 igen, 1 nem szavazat, 3 tartózkodás mellett nem támogatta az előterjesztést. Dr. Fodor Csaba: Én magam sem támogatom az előterjesztést. Általában a pályázatokon való indulást igen, de az ilyen jellegű pályázatokon való indulást nem, mert azért ez is pénzébe kerül az önkormányzatnak, és én azt gondolom, hogy ma már aztán egyre büszke lehet ez a városvezetés, mégpedig arra, hogy lassan már sugárfertőzést kapnak az önkormányzati intézetben dolgozók, annyi átvilágításon esnek keresztül, úgyhogy én azt gondolom, hogy talán azokat a súlyos tízmilliókért elkészített átvilágításokat szíveskedjenek előbogarászni, és akkor az alapján megtenni a szervezetfejlesztési javaslatokat ide a közgyűlés elé. Csak azért, hogy azok a sok tízmilliós átvilágítások ne az íróasztalnak készüljenek Polgármester Úr, amelyet ez a közgyűlés szavazott meg, ebben sem a hibás. Marton István: Nem nagyon értem, ami elhangzott. Itt arról van szó, hogy 5 millió Ft-ért lehetne nyerni 50 milliót. Azt hiszem, ez elég fontos lépés. Dr. Tuboly Marianna: A Fodor úr által elmondottakkal én is egyetértek, nagyon sok szakértői anyagunk van már, de ezt akarnák értékesíteni, és úgy gondoljuk, hogy ezekből a szakértői anyagokból, mint ahogy Polgármester Úr mondta, 5 millió önrésszel 50 milliót szeretnénk nyerni. Természetesen, hogy a mi munkánk is, sőt kizárólag a mi munkánk lenne ebben, hiszen nekünk kell olyan értékesíthető szabályzatokat, olyan pályázatot letenni az asztalra, amihez mi 45 milliót kapunk, és ez szoftverfejlesztésre költhetjük, illetőleg a honlap korszerűsítésére költhetjük. Tehát csupa olyan dologra, amiből mindannyian és a város profitálna. Tehát mi már több szakértői anyagot ebből a pénzből nem kívánunk elkészíttetni. Marton István: Több hozzászóló nem lévén, a vitát lezárom. Aki egyetért azzal, hogy beadjuk ezt a szervezetfejlesztési pályázatát a hivatalnak, az kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 19 igen és 6 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 305/2008.(IX.02.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. Egyetért Nagykanizsa MJV Önkormányzata Polgármesteri Hivatala szervezetfejlesztésére irányuló pályázat benyújtásával az ÁROP 1.A.2 – B. pályázati felhívásra. 2. Felhatalmazza a polgármestert a pályázat beadásáig történő költségpontosítás esetén a jelen előterjesztés alapján meghatározott keretösszeg erejéig a végső költségvetés jóváhagyására és a pályázati dokumentáció, valamint pozitív döntés esetén a támogatási szerződés aláírására. 3. Az 1. pontban rögzített pályázathoz szükséges legfeljebb 5.560.000 Ft önerőt a 2009. évi költségvetési rendeletében biztosítja. Határidő: 1.pont: 2008. szeptember 30. 2.pont: 2008. szeptember 30. ill. a támogatási szerződés megkötésekor 3.pont: 2009. évi költségvetési rendelet elfogadásakor Felelős : Marton István polgármester Dr. Tuboly Marianna jegyző (Operatív felelős: Domina Erzsébet - Pályázati Iroda vezető Gazdálkodási Osztály vezetője) Szünet 7. M-Goverment mobil Broadcasting Szolgáltató Központ szolgáltatás (Pannon) Előterjesztő: Marton István polgármester Marton István: Kérem, hogy a tájékoztatást kezdjük el. Hat Zoltán (Szolgáltató Központ képviselője): A nevem Hat Zoltán, Budapestről a Pannon GSM-től érkezetünk, és szeretnénk Önöknek bemutatni egy olyan teljesen új, egyedi önkormányzati megoldást, amelyet a cégünk fejlesztett ki, és a hazai távközlésben teljesen egyedülálló szolgáltató független, tehát mind T-Mobil, Mind Vodafone, mind Pannon ügyfelek igénybe tudják venni. A megoldás neve M-Gobernment. Tehát kifejezetten az önkormányzat részére lett kifejlesztve abból a célból, hogy 2010-re Magyarországon valamennyi önkormányzatnak létre kell hozni az úgynevezett I-Governmentet, amely azt jelenti, hogy egy-egy település lakossága a teljes ügyintézést Interneten keresztül tudja végezni. Azonban a tapasztalatunk az volt az elmúlt években, hogy több olyan település Magyarországon, akik már létrehozták az I-Governmentet, így például Veszprém város polgármestere hatalmazott fel, hogy őket hozhatjuk példának, 500 millió Ft-os beruházással valósították meg, amelyet Európai Uniós alapból nyertek el, az I-Governmentet. Veszprém város lakosságának összesen 2 %-a veszi igénybe ezt a szolgáltatást, tehát tulajdonképpen mára mondhatjuk azt, hogy 500 millió Ft-ot kidobtak az ablakon, a lakosság szempontjából haszna nem volt. Mint tudjuk, ez valószínűsíthető, azért van, mert a társadalmi szakadék Magyarországon egyre nagyobb, az önkormányzat feladatai közben nem válogathat, hogy milyen állampolgárokkal áll kapcsolatban, így azokkal is meg kell teremteni a párbeszédet, akiknek nincsen Internet lehetőségük, nincsen számítástechnikai infrastruktúrájuk. Ekkor léptünk be mi a képbe, és a Közgazdaságtudományi Egyetemmel, illetve a Corvinus Egyetemmel, több minisztériummal együttműködve létrehoztuk ezt az úgynevezett M-Government, magyarul mondjuk azt, hogy mobil önkormányzati szoftvert, amely lehetővé teszi azt, hogy az állampolgárok és az önkormányzat interaktív módon a mobiltelefonon keresztül tudjon egymással kommunikálni. A döntésünk, minekután a szoftver több, magyarországi megyei jogú városban teszteltük és óriási sikert aratott, a döntésünk az volt, hogy kiválasztottunk Magyarország 10 megyei jogú városát, akiknek szeretnénk ezt a szoftvert teljesen díjmentesen felajánlani bevezetésre. Ennek a szoftvernek a körülbelüli értéke 50-80 millió Ft, tehát ez az az összeg, amit mi szeretnénk felajánlani a városnak, Nagykanizsának és Nagykanizsa lakosainak. Remélem, hogy a nagyon rövid prezentációnk felkelti az Önök érdeklődését, és amennyiben az érdeklődés hatására Polgármester Úron vagy a kijelölt vezetőn keresztül megkeresnek minket, akkor szeretnénk, hogyha ezt a szoftvert Önök használnák mind a képviselőtestületi munkára, mind pedig a lakossággal való kapcsolattartásra. Szeretném átadni Bors Balázs kollegámnak a szót, aki a prezentációt megtartaná. Bors Balázs (Szolgáltató Központ képviselője): Bors Balázs termékmenedzser vagyok a Pannon GSM Mobil Adat- és Üzletfejlesztési Igazgatóságáról, és nagyon röviden ennek a létjogosultságát, illetve funkcionalitását ismertetném ennek a szolgáltatásnak. Nem kell szerintem Önöknek hangsúlyozni, hogy a mai modernizált közigazgatás modernizált önkormányzatokat is kell, hogy jelentsen, akik a lakosoknak olyan szolgáltatásokat tudnak nyújtani, amelyekkel ők elégedettek lesznek, megbíznak benne, tehát egyfajta verseny van úgy az önkormányzatok, mint a választópolgárok kegyeiért, és joggal várják el a lakosok azt, hogy ne a hosszú sorbaállásban teljen az értékes idejük, hanem közvetlen kapcsolatban hatékonyan tudják intézni mindennapos dolgaikat. Ez az egyik aspektusa a szolgáltatás kialakításának. A másik pedig, hogy a helyi közösségi életről szeretnének napi szintű információkhoz jutni, illetve mindezt költségtakarékosan szeretnének intézni. Jogos elvárás az önkormányzatok részéről is, hogy úgy megszólítani a tömegeket, a lakosságot, az állampolgárokat, hogy ez ne a hagyományos úton történjen, a postai hirdetések útján, hanem egy olyan alkalmazás és egy olyan szolgáltatás segítségével, amely a zsebünkben van. Hiszen itt jön a képbe a Pannon GSM, hogy egy jó példa arra, amikor elindulunk otthonról munkába, három dolog van, amit szoktunk ellenőrizni, hogy nálunk van-e. Ugye a pénztárcánk, a lakáskulcsunk és a mobiltelefonunk. Tehát manapság Magyarországon több mint 100 %-os a mobiltelefonok penetrációja, tehát a teljes, mondhatni azt, hogy szinte minden embernek van Magyarországon mobiltelefonja, és ez a megoldás, amit most röviden ismertetek, a hagyományos, tehát a postai hirdetéses út és az I-Government, ami pedig az elektronikus ügyintézés közötti megoldás lehet a lakosok és az önkormányzatok számára. Kétfajta szolgáltatást fejlesztettünk ki kollégám által ismertetett módon, az egyetemek közreműködésével. Az egyik egy WAP-alapú szolgáltatás, amely tulajdonképpen a lakosokat egy SMS küldés után elnavigálja az önkormányzatnak a saját WAP portáljára, amit természetesen összhangban és együttműködve az önkormányzatával kifejlesztenénk, és tulajdonképpen ez egy kész alkalmazás, csak a saját WAP-oldalt kell létrehozni, és ezeken különféle témakörökbe csoportosítva az okmányirodai időpont-egyeztetéstől kezdve dokumentációk letöltésére is van lehetőség. Tehát tulajdonképpen ez nagyon praktikus út, viszont az önkormányzatnak lehetősége van arra, hogy e-mail címre is elküldje az adott dokumentációkat, valamint visszaigazolja a kívánt időpontot. Ez a WAP-alapú szolgáltatás gyors tájékoztatást ad többféle csoportba szedve mindenféle információkról, amit a választópolgárok és a lakosok fontos lehet, hogy tudjanak, és ez által nyilván nem kell a hivatalban órákat várni sorban állva arra, hogy mondjuk időpont után sorra kerüljenek az önkormányzatok vagy az okmányirodában, például adóügyeket, szociálpolitikai ügyeket intézhetnek, és tulajdonképpen ehhez csak erre a WAP-ra kifejlesztett alkalmazásra van szükség, illetve az ügyfelek részéről a WAP-képes mobiltelefonra. Na most azt kell tudni, hogy ezt a fajta megoldást, a WAP-alapú megoldás Békéscsabán és Budaörsön sikerrel bevezették, viszont még mindig az a meglátásunk, hogy nem mindenki tud WAP-olni, tulajdonképpen WAP-ot használni hatékonyan. Ugyan a mobiltelefonok 70-80 %-a képes erre, viszont az emberekkel ezt még meg kell tanítani. Ezért ennél egy még hatékonyabb megoldást, egy SMS alapú szolgáltatást is kifejlesztettünk, ami tulajdonképpen csak arra épül, hogy valaki az SMS-t tudja használni a mobiltelefonján, ami egy jóval elterjedtebb dolog. Tehát nem kell hozzá WAP sem az önkormányzatok, sem az ügyfelek részéről, és az egész folyamat az, hogy az önkormányzatnak egy speciális, Internetet, webalapú felületet biztosítunk saját belépéssel, saját jelszóval, ami már kész van, tehát ezt csak specifikálni kell az adott önkormányzat részére, és itt mindenféle csoportokba rendezve tömegesen ki lehet értesíteni különféle csoportokat a vállalkozóktól kezdve akár a teljes lakosságon keresztül az arra érintetteknek, és ezekre lehetősége van a lakosoknak akár röviden válaszolni is. Tehát akár közvélemény kutatást is vagy valamilyen reagálást kérhetünk vissza a saját választópolgárainktól. Erre kitaláltunk ezt a Broadcasting Szolgáltató Központot, amit Polgármester Úr, ami napirendben is szerepel, említett, és tulajdonképpen ez elődefiniált üzenetcsoportok, üzenetsémákon keresztül az arra meghatalmazottak, akár a jegyző, akár polgármester, akár bármelyik képviselőtestületi tag, egy gombnyomásra kiválasztva az adott célcsoportot, ki tudja küldeni a megfelelő SMS-t. Na most ezt nem kell egyénenként beírni, hanem megvannak ezek az adott sémák, amik alapján ezt meg lehet tenni. Tehát például sokkal szemléletesebb az a példa, hogyha mondok egy olyat, hogy kategóriába szedve több száz ilyen csoportot csináltunk, és ezeken belül adott sémák vannak, amiből csak itt a sárgával jelöltet kell kitölteni. Tehát például, hogyha az Önök képviselőtestületéről csak az arra jogosultak szeretnének egy SMS-t kapni arról, hogy mikor lesz valamilyen ülés, vagy valamilyen fontos napirendi pont, akkor ezt az előre definiált sémákba csak be kell illeszteni az adott időpontot, a helyszínt vagy esetleg a témakört, és ezt egy gombnyomásra kiválasztva azt, hogy képviselőtestületi tagok például, elküldi a közgyűlés tagjainak. A másik lehet például lakossági véleménynyilvánítás vagy közvélemény kutatás, amikor megkérdezzük azt, hogy egyetért-e azzal, hogy a Sétakertben új szobrot állítsunk fel. Ezt megkaphatja minden lakos, és utána egy igen, vagy egy nem elküldésével válaszolhat, ami valós idejű feldolgozás után azonnal kiértékelődik. Tehát akár láthatjuk azt, hogy milyen gyorsan reagálnak a lakosok erre, vagy hogy mi a megoszlása az ő véleményüknek. Rengeteg ilyen csoportot csináltunk. Tulajdonképpen ezt egyénre lehet szabni, és ez az önkormányzatokkal való interaktív közreműködés útján külön-külön definiálható és külön önkormányzatra szabható. Tehát tulajdonképpen mi a mellett, hogy ugye ezt a szolgáltatást ingyen adjuk, egy interaktív együttműködést feltételezünk az önkormányzat részéről, ahol az önkormányzat részt vesz abban, hogy a meglévő adatokat ebbe a rendszerbe beintegráljuk, valamint nyilván ehhez kell egy olyan összefogó ember, mondjuk egy projektvezető kijelölése, aki ezt az egészet, tehát magát a tartalmat, hogy milyen üzenetsémák legyenek és milyen célcsoportok legyenek, ezeket ebbe a meglévő – még egyszer hangsúlyozom, meglévő - Webes felületbe beillesszük. Tehát tulajdonképpen csak be kell tölteni az adatokat, nyilván az adott nevet és telefonszámot, csoportokat kell csinálni, és üzenetcsoportokat kell csinálni, és utána használható a szolgáltatás. És nyilván a tesztidőszak előtt és közben, és a bevezetés előtt és közben is pedig egy aktív marketingtevékenységet feltételez, ami azt jelenti, hogy nyilván ezt a lakosság körében hangsúlyozni, hirdetni kell, hogy ezzel az ő életüket könnyítjük meg, és tulajdonképpen az össztársadalmi elégedettséget szeretnénk ezzel elérni. Tehát az önkormányzat részéről hatékony kommunikációt szeretnénk, hogy ez működőképes legyen, és az ez által, hogy gyorsan és költség-hatékonyan, szakítva a régi standard-ekkel meg tudjuk csinálni, akkor a végén a lakosaink elégedettek lesznek, és ez bizalommal tölti el őket, és akár hosszú távon is megbíznak az önkormányzatban. Tehát röviden ez lett volna a lényege, és a műszaki bemutató, hogyha kívánják egy következő időpontban a műszaki kolléga meg tudja mutatni akár személyesen az érdeklődőknek is, és tulajdonképpen szerintem ez egy olyan lehetőség, amit nem szabad kihagyni, hogyha hatékonyan kommunikálni szeretnének a várossal. Úgyhogy köszönöm a figyelmet, és még Brezna János kollégámnak adnám át a szót egy pár perc erejéig. Brezna János (Szolgáltató Központ képviselője): Brezna János vagyok és a Pannon GSM-nek a Fejlesztési Igazgatóságát képviselem. Kollegám, amíg itt leveszi a laptop-ot, addig próbálom azt elmondani, hogy a Pannon GSM ez idáig a különböző, úgynevezett hálózati elem hozzáféréseit, interface-eit értékesítette. Ez azt jelenti, hogy hozzáférés az SMS központhoz, hozzáférés az MMS központhoz, de ezt tartalommal nem tudta feltölteni. És hasonlóan, mint ahogy a kollegám is elmondta, valamint próbáltunk tenni arra, hogy a lakosságot az önkormányzatok interaktivitásra bírják. Tehát bejelentést tudjanak végezni. És most mondok Önöknek egy telefonszámot, írják fel – 9697 – és erre valamilyen tetszőleges üzenetet, minthogyha Önök a város lakói lennének, küldjenek be. Itt a felületen, amit most megjelenítettünk, látunk egy üzenetközpontot. Ide, erre az üzenetközpontra úgynevezett projekteket tudunk generálni, ahol a projekteket látják, az Outlook rendszernek megfelelően például egy előválasztási projekt, tesztprojekt, mi az Ön véleménye, mondjuk a HÍR TV-nek, EHO TV-ről mi a véleménye, mi épüljön Békéscsabán. Tehát ilyen üzeneteket lehet kérdezni a lakosságtól, és erre várunk beérkező tartalmakat. Nagyon egyszerű a konfigurálása, és ami érdekes ebben az alkalmazásban, hogy nem csak SMS-t, hanem képüzenetet és MMS-t is képes kezelni. Tehát például illegális szemét-lerakóhely vagy valahol útelzárásnak a helyszínét megjelölni, vagy valaki éppen lopja a fát az erdőből, tehát bármi ilyen tartalmat be lehet tenni ebbe a rendszerbe. És ezt nagyon olcsón adja a Pannon GSM, és havidíja van ennek a szolgáltatásnak. A havidíj 10.000 Ft. Tehát azt hiszem, mindegyikük egy hónapban többet beszél egy telefonon, mint ami ennek a szolgáltatásnak a havidíja. Most, ami érdekes ebben a rendszerben, hogy címszavakra lehet szűrni. Tehát hogyha egy projektet definiálok, akkor meg tudom mondani azt, hogy szemétlerakás, tehát ezt a címszavat, és akkor abba a projektbe csak azok az üzenetek jönnek be, amelyeket erre a címszóra konfigurálok. Vagy például előválasztás, és mutatok itt egy projektet, amelybe a Nagy Kerek Erdőben választunk az emberkékre, jelen vannak a nyulak, róka, görény, dögkeselyű és a ….. Ezekre lehet választani, és itt meg tudom számolni, illetve grafikusan ki tudom jelezni, hogy az adott választott ember vagy, akire választottam, hány üzenetet kapott, tehát milyen eredményt ért el a választáson. És ezt egy külön felületen meg tudom jeleníteni grafikus formában, és itt már egyből %-ban kiírja a választást. Az üzenetek ilyen formában is megjeleníthetők, az egyik oldalon az SMS üzenet, látjuk, hogy ilyen képújságként futnak az üzenetek, tetszőlegesen dizájnolható, betűtípust, betűméretet lehet változtatni. A másik oldalon pedig az MMS tartalmakat lehet megjeleníteni, ahol az adott fájlra rákattintva meg tudom nyitni az adott beküldött képet. Tehát ez lehet egy szemétlerakó hely is, csak ez most a tesztjelleggel egy vitorlázó repülő jelent meg a képen. Röviden ennyit szerettem volna elmondani, és gondolatébresztő volt az egész, hogy ezt hogy tudják beépíteni az önkormányzati rendszerbe. Ezt az alkalmazást jelenleg a médiák használják. És a médiahasználat után a piackutatás hozta azt ki, hogy ennek az alkalmazásnak igen nagy szerepe lehet az önkormányzati szektorban, mint bejövő üzeneteknek a kezelése. Köszönöm szépen a figyelmüket. Marton István: Köszönjük a tájékoztatót, és továbbhaladunk. 8. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének az állattartás szabályairól szóló 52/2004.(XII.22.) számú rendeletének módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Dr. Tóth Géza kerületi főállatorvos Papp Nándor: A VKIB a napirendi pont tárgyalásakor 4 igen, 2 tartózkodó és 1 nem szavazattal támogatta az előterjesztést. Marton István: Támogatta? Papp Nándor: Igen. És majd még utána kérek szót. Dr. Kolonics Bálint: Az ügyrendi bizottság egyhangú határozatával a rendeletmódosítást tartalmazó előterjesztést a közgyűlés számára tárgyalásra alkalmasnak tartja azzal, hogy a rendelettervezet 1. § (2) bekezdése helyébe „az állattartás céljára szolgáló épületeket, helyiségeket és melléképítményeket építési telken létesíteni a 2. számú mellékletben foglalt védőtávolság megtartása mellett lehet, amennyiben magasabb szintű jogszabály másként nem rendelkezik” szövegrész kerül. A rendelet hatálybalépésének dátuma 2008. szeptember 3. Tóth Nándor: Az előterjesztést a Kiskanizsai Településrészi Részönkormányzat is megtárgyalta, és a közgyűlésnek elfogadásra javasolta 5 egyhangú igen szavazattal. Marton István: Nagyon örülök, hogy az a részönkormányzat, ahol még tudják, mi az, hogy állattartás, az egyhangúlag foglalt állást a rendelettervezet mellett. Papp Nándor: A szarvasmarha-tartással kapcsolatosan a miklósfai témával összefüggésben úgy tudom, hogy I. fokon 600 méter védőtávolságot írt elő az I. fokú környezetvédelmi hatóság, és éppen ezért javaslom az 500 és e feletti szarvasmarha számnál a 600 méter védőtávolság betartását. Karádi Ferenc Gyula (Ügyrendi): A közgyűlésünkön jelen van a Miklósfai Városszépítő Egyesület elnöke, és szeretne szót kérni. Arra kérem Polgármester Urat, adja meg Neki. Marton István: Két percben megadom a szót. Kiss László: Az előző alkalommal már kifejtettük a Városszépítő Egyesületnek a véleményét, most röviden szeretnénk ismét elmondani, mi nem az állattartás ellen vagyunk, hanem az ellen, hogy 2000 marhát telepítsenek le a városrész legszélső házától 500 méterre. És ugyancsak kifogásoljuk a hígtrágyás technológiát, ami ma már nem felel meg az Európai Unió környezetvédelmi előírásainak. Nagyon sajnáljuk, hogy a beruházó ennyire ragaszkodik ehhez a helyszínhez, mert én úgy vélem, hogy egy hosszú távon gondolkodó és valóban környezettudatos magatartást folytató beruházó távolabb vinné a lakott területtől ezt a létesítményt már annak tükrében is, hogy az 1800-as évek végén a valóban felelősen gondolkodó nagybirtokosok is lakóterületeken kívül létesítették a nagy létszámú állattartó telepeket. Még annyit szeretnék elmondani, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmánya a 18. §-ában és a 70/D. §-ában biztosítja az állampolgárainak az egészséges környezethez és a jó levegőhöz, és a testi, lelki egészséghez való jogot. Evvel a témával az Alkotmánybíróság háromszor is foglalkozott, három különböző határozatában, és ott leszögezte, hogy a környezetvédelem elért szintjét törvényileg nem lehet csökkenteni. Tehát a jogalkotó nem csökkentheti a környezetvédelem elért szintjét. Én úgy vélem, hogy az állattartási rendelet módosításával Miklósfa esetében biztosan ez történne. Hát, ha sorra kerül a rendelet módosítása, majd látjuk, hogy kiállja-e az alkotmányossági próbát. A beruházó, és itt több…. elhangzott, hogy munkahelyteremtéssel indokolták a beruházást, ez sem helytálló, mert én úgy vélem, hogy a három telephelyről összevont tehénállomány gondozására 14 főt terveznek az új telepen. Nem hiszem, hogy 14 főnél kevesebb látta el a három különálló telepen az állatlétszámnak a gondozását. Ugyanez a helyzet szerintem a növénytermesztésben is, mert három különböző telephelyen valószínűleg több ember kell ahhoz, hogy megtermelje a szükséges takarmányt, mint egy központosított és jól gépesített telepen. A következő véleményünk az, hogy a szarvasmarha-telepet korábban védő erdősáv kivágásával már most is érezhető a 300 állat mellett a bűz. Az elmúlt héten a Csiky Gergely utcából, a Miklósfa utcából többen telefonáltak, hogy este 8 órakor nem lehet ablakot nyitni, nem lehetett nyugodtan aludni. Ezek az emberek az ÁNTSZ-hez fordultak, megkeresték a Környezetvédelmi Felügyelőséget. Nem tudom, az intervenciójuknak milyen hatása lesz. Még egy dolog. Marton István: Köszönöm Elnök Úr. Letelt az idő bőségesen. Kiss László: Polgármester úr, még csak egy mondatot, amit el kell mondanom. Marton István: Azt engedélyezem. Kiss László: Köszönöm. Ez pedig az, hogy egy potenciális károsultnak bizonyítania kell a későbbi eljárás folyamán, hogy ő a kárelhárítás érdekében mindent megtett. Mi most nyomatékosan szeretnénk kijelenteni, hogy a miklósfai városrész lakóit ért értékcsökkenés kapcsán a károkozókkal szemben, amint ez bekövetkezik, mi kártérítési pert, kártérítési pereket kívánunk indítani. Majd a bíróság eldönti, hogy ki volt a károkozó. Ezt csak ezért kellett elmondanom, hogy a későbbiekben ez dokumentálható legyen. Én tudom, hogy az önkormányzat olyan döntést hoz, amilyet óhajt, én azt szeretném, hogyha az önkormányzat a törvénytisztelő magatartásra ösztönözné a lakókat, nem pedig egy törvény…., jogellenesen előkészített folyamatot szentesítene egy rendeletmódosítással. Dr. Károlyi Attila (Ügyrendi): Azért kértem ügyrendit, mert én kérném Tisztelt Polgármester Urat arra, hogy szíveskedjék ugyancsak kért percben, nem négyben, kettőben, meghallgatni a beruházó jelenlévő képviselőjét. Marton István: Esélyegyenlőség van Doktor Úr, úgyhogy természetesen megadom a szót. Beruházó képviselője: Nagyon szépen köszönöm a képviselőtestületnek a lehetőséget, hogy a Miklósfai Mezőgazdasági Rt., mint beruházó és az Alkotmány Mezőgazdasági Rt., mint érintett nevében és képviseletében elmondhassam azokat a tényeket, amivel eloszlathatok néhány tévhitet, és megnyugtathatom a képviselőket, hogy a döntés, amire készülnek, az semmiféleképpen nem fogja hátrányosan érinteni a város lakosságát, akinek az érdekeit Önök képviselik. Először is szeretném eloszlatni azt a tévhitet, hogy a beruházó a lakosság bosszantására akarná ezt a beruházást csinálni. Ezek a telepek 40 évvel ezelőtt létesültek ezeken a területeken. Nem tudom, hogy akkor a város határa és széle meddig terjedt, de ezeknek a területeknek jelenleg is fennmaradási jogosultsága van egészen addig, amíg az önkormányzat nem hoz egy olyan rendeletet, hogy ezeket a telepeket meg kell szüntetni, vagy el kell költöztetni, aminek persze természetesen anyagi vonzatai lennének, hiszen ilyen esetben ki kellene fizetni azt a költséget, amivel ezeket a telepeket el kellene költöztetni. A beruházás, amikor a befektető megvette ezeket a cégeket, akkor egy olyan döntési helyzet előtt állt, hogy eldönthette, hogy ezeket az egyébként veszteséges üzletágakat, az állattartási üzletágat bezárja vagy továbbfejleszti, és megpróbálja hatékonyabbá tenni részben azért, hogy munkahelyeket teremtsen, és itt további munkahelyekről van szó, mert a 14 fő, amit említett az Úr, az plusz 14 főt az eddigi foglalkoztatottak mellett, vagy pedig bezárja a telepeket, és ez összesen 80 embernek a munkájának a megszűnését jelenti a két cégben együtt. Mi amellett döntöttünk, hogy miután az Európai Uniónak jelenleg egy jelentős támogatási programja van, aminél, azt gondolom, hogy ezt nem kihasználni egy olyan országnak, aki jelentős elmaradásban van az Európai Unió régi tagállamaival szemben, elég nagy hiba lenne. Ezért úgy döntöttünk, hogy egy közel 1,3 milliárdos beruházást csinálunk, egy korszerűsítést, amihez több mint 500 millió Ft Európai Uniós támogatást kapunk. Itt emelném ki, hogy Európai Uniós támogatásról van szó, ami azt jelenti, hogy nekünk nem csak az országos rendeleteknek és törvényeknek kell megfelelni ebben a beruházásban, hanem az Európai Unió előírásainak is, és miután birtokunkban van az a határozat, amivel ez a beruházás megfelel az előírásoknak, az a vélelem, amit Kiss úr ismertetett, hogy az a technológia, amit mi meg akarunk valósítani, az az Európai Unió által nem támogatott, ez egyszerűen nem igaz. Ugyanis ez ma a jelenlegi legkorszerűbb technológia. Éppen azt célozza, hogy a jelenlegi jelentős környezetterhelést, amit az állattenyésztés jelenlegi szintje okoz, ezt csökkentsük, és nemhogy több környezetterhelést adjunk, hanem inkább kevesebbet, ez által is figyelembe véve és megvalósítva azt, hogy a lakosságot semmilyen hátrány ne érje ezzel a beruházással kapcsolatban. Amit még szeretnék itt megjegyezni, az ugye az, hogy a jelenlegi városi rendelet nincsen teljesen összhangban az országos rendeletekkel, és ugye ennek a módosításnak részben emiatt kellene megszületnie egyrészt azért, mert a jelenlegi, illetve 2008 XLVI. élelmiszerlánc működésére vonatkozó törvény 6. § (5) bekezdésében kimondásra került az, hogy állat tartását csak állategészségügyi, közegészségügyi, állatjóléti, környezetvédelmi indokokkal lehet korlátozni. Ebben a beruházásban végigcsináltuk már a teljes engedélyeztetési procedúrát, ami azt jelenti, hogy minden szakhatóságtól, akik az Önök munkáját segítik abban, hogy véleményt alkossanak a döntésüknél, minden szakhatóságtól megvan az engedélyünk, és rendben találták, az előírásoknak megfelelőnek találták ezt a beruházást. Ugye a jelenlegi városi rendelet, az még 500 méternél távolabb sem enged a közigazgatási határon belül 49 darabnál több állatot tartani, viszont engedi azt, hogy minden háznál tartsanak 49 darab állatot, akár tehenet, akár sertést. Ami miatt szükség lenne ugye a rendelet, az 500 méteres védőtávolságról mondanék még annyit, hogy az, amire hivatkozott a Tisztelt Képviselő Úr, hogy a környezetvédelmi rendeletben 600 méter van meghatározva, illetve a hatástanulmányban, ez igaz, de a 600 métert a város szélétől a telep súlypontjáig mérik, mert minden országos rendelet a súlypontban határozza meg a távolságot, és nem a telep legszélében. Ennek a súlyponti határnak mi megfelelünk, mert ebben a beruházási tervben a telep súlypontja 650 méterre van. És itt szeretném kérni a Tisztelt Képviselőket arra, hogy amikor meghatározzák, hogy ez az 500 méter, ez mihez képest 500 méter, vagy a 600 méter mihez képest 600 méter, akkor ezt vegyék figyelembe, ugyanis ha én jól tudom, akkor a módosítás szövegében ez nem szerepel, hogy a 600 métert, azt a súlyponttól vagy a szélétől, a telep szélétől gondolják. Ha a környezetvédelmi hatósághoz szeretnének igazodni, akkor a súlyponthoz mérten lehet 600 méteres korlátot meghatározni, a telep szélétől 500 méter a célszerű, és akkor mi ezt a telepet meg tudjuk valósítani. Még egyetlenegy mondatot, hogy ugye ezt a telepet mi tényleg nem azért itt akarjuk csinálni, mert bosszantani akarjuk a lakosságot, hanem azért, mert itt van rá lehetőség, ez a cég itt létesült, és nincs máshol fölterület, ahol ezt a beruházást meg lehetne valósítani. Karádi Ferenc Gyula (Ügyrendi): Azért nyomtam ügyrendit, hogy a Hölgy még tudjon válaszolni arra a kérdésre, amit fel szeretnék tenni Neki. Legyen kedves még. Elnézést kérek, hogy Ön áll, és én ülök, de most pillanatnyilag ez az állapot. Tehát azt szeretném megkérdezni Öntől, hogy nem láttam a két lakossági fórumon, amelyet Miklósfán bonyolítottak. Beruházó képviselője: Pedig ott voltam. Karádi Ferenc Gyula: Ott tetszett lenni? Beruházó képviselője: Igen. Karádi Ferenc Gyula: Elnézést. Akkor ott volt. Tehát akkor hallotta azt, ami elhangzott. Beruházó képviselője: Igen. Karádi Ferenc Gyula: Azon a fórumon az hangzott el, hogy változtatni fognak a telep létszámán és felépítésén és mindenen. Tehát azt hangzott el, hogy 1200 tehén lesz tartva Miklósfán. Így van? Beruházó képviselője: Igen. Karádi Ferenc Gyula: A környező területekre híg trágyát nem helyeznek ki. Ugye meg tud erősíteni, hogy ez így van? Igen, tehát meg tud erősíteni, gondolom, mert ez hangzott el, és a növendéküszőt, a vemhes üszőt elviszik a bajcsai telepre. Ez most így van-e a jelenleg beadott engedélykérelemben, vagy pedig az a fórumon előadott, az csak szóbeli ígéret volt az ottani lakosság részére? Legyen kedves erre válaszolni. Beruházó képviselője: Nem. Természetesen ugye mi arra tettünk egy ígéretet, hogyha ez a városnak gondot okoz, akkor az állatlétszámot megpróbáljuk csökkenteni olyan módon, hogy csak a tejelő szarvasmarhát telepítjük arra a telepre, erre a korszerű telepre, és a növendék állatokat a bajcsai telepre fogjuk telepíteni. Azt gondolom, hogy ezt a vállalást mi fogjuk tudni tartani. Ez az építési tervek módosítását fogja igényelni, de ezt tudjuk tartani. A hígtrágyával kapcsolatban olyan ígéret szerintem nem hangzott el, hogy nem juttatjuk ki, merthogy ezt ki lehet juttatni, mert a mezőgazdasággal kapcsolatos előírások lehetőséget biztosítanak arra, hogy természetes trágyával trágyázzák a földet az egyébként egészségtelen műtrágya helyett, de ez egy olyan zárt technológiában történik, ahol a hígtrágya nem kerül a levegőben, hanem közvetlenül a földbe kerül, tehát annak semmiféle olyan szaghatása nem lesz, mert a gép, amit ehhez alkalmaznak, azonnal be is temeti, mert ez egy injektálásos módszer. És mi volt a harmadik kérdése? Karádi Ferenc Gyula: Nem volt harmadik kérdésem, de határozott ígéret volt arra vonatkozóan, hogy a Miklósfa lakóterületéhez közel eső szántókat nem veszik igénybe erre a hígtrágya kihelyezéshez. Beruházó képviselője: Ha erre irányult a kérdés, akkor igen, csak nem azt ígértük meg, hogy sehova sem, csak hogy nem a közeli területekre. Akkor igen a válasz. Karádi Ferenc Gyula: Így van. Köszönöm szépen. Gyalókai Zoltán Bálint: Nagyon örülök, hogyha szakadó esőben valóban nincs szaga a föld alá juttatott hígtrágyának, de ez az én személyes véleményem. Én egyet tudok érteni Papp Nándor elnök úrnak a 600 méteres telekszéltől való különböző műszaki létesítmények építésével. Mindenképpen javaslom a jelenlegi problémát, amit a Kiss úr is mondott, hogy ebbe az engedélybe, hogyha a Tisztelt Közgyűlés ezt megszavazza, akkor írjon elő a lakóterületek felé egy legalább 30-40 méter szélességű, legalább háromszintű növényzetnek a telepítését. Természetesen a saját területen. Én azt mondom, hogyha már a 300-nál érezhető hatása volt a védőerdő, vagy védőfásítás kivágásának, én szeretném, hogy ez mindenképpen a lakóterületek védelme miatt bekerüljön ebbe az engedélybe. És azt hiszem, ez nem egy olyan kérés, ami abszolút teljesíthetetlen. Dr. Fodor Csaba: Én azt gondolom, hogy nyilvánvalóan vannak bizonyos félelmek, amik normálisak is és kezelhetőek is egy új létesítmény, egy bővülő létesítmény kapcsán, és nyilvánvalóan vannak gerjesztett, mesterségesen előidézett félelmek, amik, én azt gondolom, hogy sajnos megjelennek ebben az ügyben is. Nyilvánvalóan én támogatni fogom az előterjesztést, illetőleg abban a módosításban, amit szeretnék akkor most javasolni, miszerint elhangzott, hogy az adott súlypontjától mért 600 méter legyen az a távolság, amelyet mi határozzunk meg a rendeletben, akkor én ekként ezt módosító indítványként terjeszteném elő, és akkor kérem Polgármester Urat, majd így szíveskedjen ezt megszavaztatni. Én azt gondolom, hogyha egy új vagy egy bővülő létesítmény rendelkezik az összes engedéllyel, amelyet meg kellett, hogy szerezzen, én azt gondolom, és engedélyt viszont akkor kaptak, ha az összes hatályos jogszabályt, beleértve a szabványokat is és mindenfajta előírást betartottak, akkor azt gondolom, hogy valóban mi akadályozhatjuk meg egy ilyen létesítménynek - ráadásul munkahelyet teremt - a megvalósítását. Arról persze lehet most mondani, hogy ha és majd egyébként, meg nem tudom micsoda lesz ott, akkor majd kártérítési perek, meg nem tudom, mik indulnak. Természetesen. Hát nyilvánvalóan, akit kár ér, az a károkozóval szemben ugye fordulhat akár bíróságra is, mehet, csak ott bizonyítani kell a kárt, a kárösszeget, stb., stb., stb. De ez csak akkor. De azzal most fenyegetőzni, egyébként meg nem tudom, hogy hogyan fog alakulni, hát azért én ezt kicsit korainak tartanám még. Úgyhogy én azt kérem, akik eddig kétkedtek, hogy ezzel a módosítással, amit most javasoltam, szíveskedjenek ezt elfogadni, és hát szavazzuk meg az előterjesztést. Bár itt én ezt most csak kérdésként teszem, itt kaptunk itt egy felmérési eredményt Polgármester Úr, ebben a felmérési eredményben nem az látszik, amit a Kiss úr mondott, és a Karádi úr mondott. Itt teljesen más adatok szerepelnek. E szerint a közvélemény-kutatás szerint ugye itt azért mégiscsak az van, hogy ez is egy vállalkozás, mint a többi, és elfogadja a megkérdezettek 78 %-a. De hát én nem tudom, hogy akkor itt ezek mire alapulnak, vagy egyébként akkor miről beszél a Karádi úr és a Kiss úr, hogy akkor elutasítják itt a népek. Tehát azért gondolom, hogy itt valóban van egy mesterséges nem is tudom, ellenérzés szítás, illetőleg talán megpróbálnak befolyásolni bennünket. Természetesen azt meg elfogadom, és azt természetesen helyénvalónak is tartom, hogy egy városszépítő egyesület a városrész lakóinak az érdekét védi, de hát azért ez az érdekvédelem azért nem mehet mások érdekeinek a csorbítására. Bene Csaba: Én a magam részéről már korábban is kinyilvánítottam, hogy minden olyan vállalkozást támogatok a magam részéről, amelyik itt Nagykanizsa területén vagy közigazgatási területén bármilyen beruházást kíván megvalósítani, és véleményem szerint a beruházók ilyen vállalkozók jelen pillanatban. Egyetlen fontos szempontot tudok én szem előtt tartani, hogy a hatályos rendeleteknek, törvényeknek megfelelően valósuljon meg ez a beruházás. Azt most én nem tudom megmondani, talán a jogász képviselőtársaim jobban tudják, hogy akkor a súlyponttól kell mérni, vagy pedig a teleknek a szélétől. Én azt kérem, hogy ebben foglaljanak állást a szakemberek, és a szerint, amit előírnak a szabályozások, illetve kaptunk az I. fokú környezetvédelmi hatóságtól állásfoglalást, annak a szellemében fogadjuk el a mi rendeletmódosításunkat. Marton István: Ez a tehenészeti telepre, illetve bővítésére vonatkozó felmérés, ha az utolsó oldalát nézzük, akkor ugye ott 5 kérdés lett feltéve. Azért talán az érdekesség kedvéért ezt nem árt ismertetni. Ellenzem a bővítést, a meglévőt is fel kellene számolni – ez 6,8 %. Meglévőt elfogadom, a bővítést ellenzem – 7,5 %. A meglévőt elfogadom, a bővítést csak akkor, ha minden szabálynak megfelel – na mondjuk, ez az evidencia kategória, mert különben nincs engedély, ha nem felel meg a szabályoknak. Mindegy, ha bővíteni akarják, hát bővítsék. Jó, hogy bővítik, mert az gazdasági fejlődést jelent Miklósfa számára is. Ez pedig 42,9 %. Ez ugye, úgy nézem, hogy elsöprő bővítéspártiságot jelent. Polai József: Nagyon röviden szeretnék csak néhány gondolatot megosztani a Tisztelt Képviselőtársaimmal és a jelenlévőkkel. A Kovács Ferenc vállalkozó úr fejlesztéséhez csak annyit mondanék, hogy megbízható, megnyugtató, jó helyen próbálja a fejlesztését végezni, Kiskanizsa lakossága, reméljük, ez után sem fogja ellenezni, nem történtek tiltakozások, mi bátran tudjuk ezt a részét támogatni. Az Alkotmány Zrt. és a tehenésztelep fejlesztéséhez kötődő fejlesztéshez viszont szeretnék a Tisztelt Képviselő jelenlévő Hölgytől egy kérdést kérdezni, intézni. A bajcsai tehenésztelep, amely városrész hozzám tartozik, mint képviselőhöz, próbáltam nézni, ellenőrizni, mintegy 1200 méter távolságra van a súlyponttól, tehát ez eléggé megnyugtató távolságot jelent. Nem konkrétan tartozik a tárgyhoz, de talán azért a kérdésemet feltehetem, és szeretnék erre választ kapni. Vannak az Önök tulajdonában olyan jellegű utak, amelyek valószínűleg majd a telep használatához szükségesek lesznek. Gondolok itt a mórichelyi útra is konkrétan. Nagyon rossz állapotban van, és annak a javításával – ez a kérdésem lényege –, annak a felújításával foglalkoznak-e a közeljövőben? Tehát azt gondolom, hogy az ottani lakosság, erdészet és Önök is használják ezt az utat, tehát úgy gondolom, hogy nem csak nekünk, a városnak kellene foglalkoznunk a saját részünkkel, hiszen ott tovább folytatva az Önök tulajdonjog az, és hát jó lenne, hogyha ez a dolog rendeződne. Igen régi kérése a bajcsai lakosságnak ez már. Beruházó képviselője: Hát nem csak ennek a városrésznek, hanem a tulajdonunkban lévő összes cég által érintett városrészeknek és településeknek is azt az ígéretet tudom tenni, hogy természetesen az eddigiekkel ellentétben – mert hallottam már ezekről a problémákról – a cég tulajdonában lévő utakat, amennyiben azok megrongálódnak és használhatatlanná válnak, természetesen mindig fel fogjuk újítani, sőt amennyiben olyan, a város tulajdonában lévő utat rongálnánk meg a tevékenységünk során, amit – azt szeretném mondani, hogy igyekszünk elkerülni, és olyan megoldásokat találni, hogy ne a főközlekedési utakon kelljen a gépekkel mozognunk, de természetesen ezeket helyre fogjuk hozni. Polai József: Mikor tervezik ezt? Beruházó képviselője: Nem tudok most Önnek időt mondani, de meg fog történni. Karádi Ferenc Gyula: Természetesen a statisztikát mindenki arra használja, amire kedve tartja. Nekem is egész más számok jönnek ki akkor, ha megnézem ezt a statisztikát, ezt a felmérést. Elmondom Önöknek, hogy vezetékes …. hívható telefonokról 133 főt hívtak fel Miklósfáról, és ennek a tükrében készült a felmérés. A felmérés utolsó pontja a lényeges, mert arra nem szeretnék kitérni, hogy ilyen kérdések voltak benn, hogy a vállalkozó vállalkozó-e. Hát természetesen mi mást lehet válaszolni, minthogy igen. Aztán, hogy tevékenységet folytat-e, meg ilyen hasonló kérdések voltak. Hát természetesen arra is azt lehet válaszolni, hogy igen. Ami a lényeg, talán valamennyire tükrözi, az utolsó oldalon, amit Polgármester Úr is idézett, nekem egész mást mond. Az a táblázat. Ha ….. az első három pontot, 53,4 % feltételekkel támogatja. Az egyik feltétel az, hogy a törvényes feltételek teljesüljenek, a többi, az mereven elutasítja az 53-on belül, ez 39,1 %, igen, és a 14,3 %, amelyik elutasítja a létesítést. Az engedélyező a másik kettő, a végén az pedig 46,7 %. Tehát ez nem annyira egyértelmű, a támogatás ebből a statisztikából az én olvasatom szerint. Aztán ezzel szemben áll még 600 db olyan aláírás, amelyik mereven elutasítja magát, és ez névvel, névvel, címmel ellátott aláírás, amelyet a városszépítő egyesület gyűjtött. Ennek tükrében mindenképpen érdemes meggondolni, hogy mit döntünk, azt én pontosan tudom, hogy a döntés, az nem könnyű számunkra, mert úgy kellene döntenünk, hogy a kecske is jól lakjon, és a káposzta is megmaradjon. Így van, a szarvasmarhánál nem ez a helyzet, de áttételesen ez a kép is helytálló erre az esetre. Én magam is így szeretnék dönteni, hogy a kecske is jól lakjon és káposzta is megmaradjon, és ezért tudom elfogadni Gyalókai képviselőtársam javaslatát is, és Papp Nándor képviselőtársam javaslatát is, amely 600 métert ír elő az 500 darabon felüli szarvasmarha-állománynál. A méterek mérése pedig, teljesen furcsa szempont az, hogy a súlyponttól szeretné a beruházó méretni a távolságot, mert ad abszurdum, hogyha 1200 méter hosszú maga a beruházásra szánt terület, akkor egyetlen centiméter védőtávolságot sem kell tartania. Hát ez pedig ugye egy nonszensz, tehát nem lehetséges. Ezért az előterjesztésben foglaltakat kérem mindenkitől, hogy fogadjuk el, ahol pontosan meg van határozva, jogszabállyal alátámasztva, hogy a védőtávolságot mitől és meddig kell mérni. Én úgy gondolom, hogy ez a felelős magatartás, és ezzel talán – még egyszer előhozom – a kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad. Dr. Károlyi Attila (Ügyrendi): A Karádi urat kérdezni, Karádi képviselőtársamat, hogy hol lehet megtekinteni ezt a 600 aláírást? Itt van a Kiss úrnál? Nem válaszol, köszönöm. Akkor a Hölgyet kérdezném – elnézést kérek, Kiss úrnál itt van ez a 600 aláírás? A Hölgyet kérdezném, … Tisztelt Polgármester Úr, hogy hogy vagyunk ezzel a súlyponti kérdéssel? Tehát honnan, mi a súlypontja… Ugye Karádi úr azt mondta, 1200 méteres teleknek – tetszik érteni, mit mondott az előbb? Beruházó képviselője: Először csak annyit engedjenek meg még a kérdésen kívül, hogy mi nem gyűjtöttünk aláírást. Mi tartottunk egy tájékoztató fórumot, ahol számunkra egyáltalán nem az derült ki, hogy a lakosság ez ellen a beruházás ellen lenne, de ha nekiállunk aláírást gyűjteni, szerintem mi is tudunk 600 aláírást gyűjteni, aki meg mellette van. Tehát ezt nem igazán tartom korrektnek, az ezzel való érvelést. És még egyszer, értem én, hogy nagyon nagy felelősségük van egy ilyen döntés tekintetében, és távol álljon tőlem, hogy bármi olyasmit várnánk el a Tisztelt Képviselőtestülettől, amivel a lakosságnak hátrányt okoznak, hiszen ebben nagy felelősségük van. Én azt tudom mondani, hogy merjenek a szakhatóságok véleményére hallgatni, és ne higgyenek olyan szakmailag nem megalapozott, nem alátámasztott félelmeknek, amik itt elhangzottak, mert a szakhatóságok, azok rendben lévőnek találták ezt, az előírásaiknak megfelelőnek találták ezt a beruházási tervet, és én azt gondolom, hogyha ezt elhiszik nekik, akkor nem fognak rossz döntést hozni semmiképpen. A 600 méteres súlyponti kérdés, azt pedig nem mi találtuk ki, hanem ez környezetvédelmi hatóság által előírt távolság. Van itt egy környezetvédelmi szakember egyébként, aki erről egy szakmailag megnyugtatóbb véleményt tud Önöknek mondani. Tehát a 600 méter, az súlyponttól számított. Amit a Képviselő Urak akarnak javasolni 600 métert, azt meg a szélétől. Mi a súlypont – megtenné, hogy ezt pontosan elmondja az Uraknak? Kovács Ferenc: Igen, egy pici korrigálásra – elnézést, mert nem környezetvédelmi szakember vagyok, hanem állattenyésztő, és annak … Na most nem környezetvédelmi szakember vagyok, hanem Kovács Ferenc, aki a másik telepet fogja üzemeltetni, de eléggé elmélyedtem ebben a kérdésben, és az pontosan úgy szól, hogy a szaghatások, a légszennyező anyagoknak a súlypontját kell meghatározni. Ez nem azt jelenti, hogy a telephelynek a központját, hanem a kibocsátott légszennyező anyagoknak a súlypontját veszik figyelembe. Tehát ez figyelembe veszi az új épületeknek az építését, és az köti össze egy bizonyos vonallal, és itt a 600 métert, ezt a szarvasmarha-telepeknél határozták meg. Más esetben 500 méter ez az úgynevezett védőtávolság. Itt nem is kell tulajdonképpen ragozni, mert ezt a helyzetet ugyanis a szombathelyi igazgatóság, az a levegő munkacsoporttal együttműködik, és a levegő munkacsoportnak a hozzájárulása is kellett ehhez az engedélyhez. Na most, hogyha tudjuk nagyon jól, hogy Magyarországon milyen környezetvédelmi előírások vannak, és hogyha a szombathelyi szakhatóságon belül négy bizottság hozzájárul ahhoz, hogy ezeket a beruházásokat ilyen és ilyen paraméterekkel el lehessen végezni, akkor szerintem erről felesleges vitázni, hogy … Akkor mondok egy nagyon durva dolgot – akkor most a déli, Kiskanizsa esetében a déli irányban van két lakóház, ami esetleg szóba kerülhet, ami 600 méterre van. Most mi okoz nagyobb problémát? A mellette lévő méhtelep, működő méhtelep, vagy ez a telep, ami az ’50-es évektől működik? A másik része, akkor, hogyha én ezt a határvonalat veszem, és valaki elgondolja, hogy az északi oldalon akar majd egy lakóparkot építeni, vagy lakóházat, akkor melyiktől veszem, a déli saroktól veszem, vagy az északi saroktól veszem a védőtávolságot? És akkor már borul az egész, és az már támadható lesz a rendelet a továbbiakban. Tehát szerintem elfogadásra lehetne ezt így tenni, hogy a súlypontot, tehát nem úgy kell venni ezt, hogy a telepnek a központja, hanem a kibocsátás, légszennyező anyagok kibocsátásának a súlypontját veszi figyelembe. És most nem is kell ezen tovább már meditálni, mert most szeptember 1-jétől életbe lépett törvény viszont egyértelműen rendezi, hogy mivel lehet korlátozni. Na most, hogyha itt lehet akkor itt jogászkodni, meg nem jogászkodni. A miklósfai fórumra visszatérve, egyetlenegy hozzászóló, aki nagyon jól mondta, szakemberekre kell bízni ezt a kérdést. Böröcz Zoltán: Csak próbálok segíteni a szó szerinti megfogalmazásban, mert én is most homályosodtam fel súlypont-ügyileg, mert én is területben gondolkodtam, nyilvánvaló, hozzá nem értőként. Én azt gondolom, hogyha ezt pontosan fogalmazzuk meg, két hibát is ki tudunk korrigálni ebből a rendeletből. Az egyik, amit Jegyzőnő már nekem válaszolt bizottsági ülésen, de igazából akkor is egy magyartalan megfogalmazás – ugye úgy nevezzük, a 2. számú melléklet az alábbiakkal egészül ki és így van megfogalmazva: nagy létszámú állattartó telep épületeinek védőtávolsága. Ez nyelvileg is rossz, mert nem az állattartó telep épületeinek a védőtávolságát, pont fordítottan kellene. Ugye gyönyörű a magyar nyelv. De törvényből emelték át, de attól még ez lehet rossz ugye, mert a lány nem férjhez megy, mint ahogy mi mondjuk, hanem egy független emberhez megy, és szerencsétlen egy férjet csinál belőle, szerencsétlen férjet csinál – pontosabban – belőle. Szép a magyar nyelv, de ezt is ki tudjuk …. Kérdezem az Urat talán, aki ebben a kérdésben …. Ha így fogalmazunk, ez pontos, korrekt, precíz és végrehajtható-e? Marton István: Böröcz úr, egy pillanatra. Ön nem jót néz. Nem a módosítást nézi, mert ha a módosítást nézi, akkor a nagy létszámú állattartó telep építményeinek védőtávolsága … Böröcz Zoltán: Arról beszélek. Marton István: Ön épületet mondott, az meg az előzőben van. Építmény. Böröcz Zoltán: Jó, rendben van. Ugyanaz, ugyanaz az eset. Tehát nem azt védjük természetesen, hanem a lakóingatlan és egyebeket. Kérdezem, hogy ez pontos és precíz-e? Mert akkor azt gondolom, hogy rendeletszintű megfogalmazás. Nagy létszámú állattartó telep légszennyező anyagok kibocsátásának súlypontjától mért védőtávolság. És azt gondolom, hogy akkor ez pontos, precíz talán abból a szempontból, még a nyelvet is helyrehoztuk, ha úgy tetszik. Ha ez megfelel, mert akkor ez … Kovács Ferenc: Szakhatóság pontosan így fogalmaz: a légszennyező források súlypontjának … Böröcz Zoltán: Források súlypontjától. Kovács Ferenc: És akkor így rövid és tömör. Bárdosi Gábor Jenő (Ügyrendi): Nem magamnak kértem igazából, hanem szeretném, ha a szakosztály, mint az előterjesztés összeállítója, hogyha mondana erre pár gondolatot. Partiné dr. Szmodics Györgyi: E tekintetben én, elnézést, de megkérném a kollégát az építéshatóságtól, mert az építési engedélyezési eljárás során, hogy milyen módon, hogy kell mérni, ezt, gondolom, ezek a szabályok szabályozzák le, és erre precízen Ő tud válaszolni. Szamosi Gábor: A környezetvédelmi hatóságtól állásfoglalást kértem arra vonatkozóan, hogy a védőtávolságokat honnan és hogyan kell számítani, illetve mérni. A tájékoztató válaszban arra tért ki a környezetvédelmi hatóság, hogy ezeket a súlypontokat mindenegyes esetben a szennyező források nagyságától és a kibocsátások értékétől függően számítva állapítják meg. Így tehát mindenképpen azt kellene meghatározni, hogy a szennyező források súlypontjától számítottan kell a védőtávolságokat származtatni. Hogy pontosan ezek a súlypontok hol vannak, ezeket a környezetvédelmi hatóság fogja tudni megmondani, tehát a rendeletbe célszerű lenne beépíteni egy olyan bekezdést, amibe ezt a fajta súlyponti meghatározást kötelező lenne lekérni a környezetvédelmi hatóságtól, hiszen így az építéshatóság számára egyértelművé válik az, hogy ezek a védőtávolságok betarthatóak-e vagy sem. Marton István: Jó, akkor kérek egy mondatos megfogalmazást erre. Mit és hová tegyünk be? Szövegszerűen. Szövegszerűen hova tegyük be? Dr. Fodor Csaba: Polgármester Úr! Kellemesen elbeszélgetnek itt, én azt látom, …. Marton István: Nem, a szakértő fogalmazza a mondatot. Dr. Fodor Csaba: ….. de azt szeretném én megkérdezni, hogy egyébként az ilyen jellegű tevékenység, az környezetvédelmi engedély beszerzésére köteles tevékenység ugye? A nélkül lehet kiadni építési engedélyt, hogy nincs? Hát akkor mit fogalmazunk meg? Hát akkor kiadja a környezetvédelmi hatóság azt a szerencsétlen engedélyt, azt hivatalosan be kell nyújtani az eljáró hatóságnak, abban le van írva, hogy hol súlypont. Hát mi azt mondjuk meg, hogy a súlypont, kész, passz, a súlypontot meg nyilvánvalóan az határozza meg, akinek a dolga. Hát ne fogalmazzuk mi most itt orrba, szájba, hát nincs annyi időnk. Hát mennyi dolgunk van még. Marton István: Jegyzőnőt kérem állásfoglalásra, mielőtt nagyon elmerülnénk a részletekben. Dr. Tuboly Marianna: Én az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottsági ülésen kifejtettem, hogy a két rendeletnek egymással szinkronban kell lenni. Az egyik az állattartási rendelet, a másik a rendezési terv. Ha súlypontot fogunk megfogalmazni, az meghatározatlan jogfogalom. Tehát egy rendeletbe olyat, ami egzaktan, pontosan méterre meg nem határozható, hanem majd valaki valamikor valamilyen hatóság állapítja meg, az Alkotmánybíróság előtt megtámadható, mert az állampolgár abból nem tudja megállapítani, hogy a közgyűlés pontosan hány métert szabott meg. Na most ebben az állattartási rendeletben nem csak 2000 db szarvasmarha ügyek vannak, tehát nem fog minden állampolgár 2000 szarvasmarhát tartani, hanem ebben kisebb létszámú állattartó épületek is vannak, és nem fog mindenki elmenni Szombathelyre határozatot kérni. Tehát nem csak a 2000 szarvasmarha állattartó telep ügyéről dönt most a közgyűlés, hanem egy kis állattartónak az épületéről is, és joggal elvárható a közgyűléstől, hogy a kis állattartónak megmondja, hogy az épületét, azt pontosan hova helyezheti el, és ne küldjük el Szombathelyre határozatért majd, hogy abból majd meg fogja tudni, hogy mégis hova teheti az épületét. Tehát az ügyrendi bizottsági ülésen is javasoltam, hogy olyan rendeletalkotás történjen, amiben az állattartási rendelet a majdan megalkotandó rendezési tervvel összhangban van. Ezzel mind az ügyben egyébként szakhatóságként közreműködő, rendelet kidolgozásában közreműködő főépítész, mind az igazgatási osztály vezetője egyetértett. Ebben az ügyben egyébként az építéshatóság jogalkalmazóként vesz részt, szemben a Főépítész Úrral és az igazgatási osztály vezetőjével, akik rendelet-előkészítőként vettek részt az ügyben. Úgyhogy én javaslom ezt a módosító javaslatot újragondolni, és az állampolgárok számára közérthetően megfogalmazni, hogy a közgyűlés … egyébként szinkronban a levegővédelmi kormányrendelettel, amelyik a 2. számú mellékletben pontosan megmondja, hogy az állattartó létesítménytől kell számítani a védőtávolságot, ami minimum 500, maximum 1000 méter. Bogár Ferenc (Ügyrendi): Én azt szeretném javasolni Tisztelt Polgármester Úr, hogy itt fejezzük be a vitát, mindenki elmondhatta, amit akart, pro és kontra érvek vannak. Én javaslom, hogy a Jegyzőnőnek a javaslatát vegyük alapul, tehát a bizottságok megtárgyalták, körüljárták ezt a kérdéskört, egzakt módon meghatározták azokat a mérhető távolságokat, amik vannak. Kérem, az eredeti előterjesztést szíveskedjék szavazásra feltenni. Marton István: Aki egyetért azzal, hogy Bogár úr javaslata szerint lezárjuk a vitát, kérem, nyomja meg az igen gombot. Én ezt támogatom. Kicsit bizottsági szintre süllyedtünk vissza. A közgyűlés 24 igen és 2 nem szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Tehát jön a szavazás. Szavaztatnom kell először a ….. Bocsánat, igen, nulla hozzászólása volt Cserti úrnak, megadom a szót. Cserti Tibor: Egy kitételt szeretnék elmondani Tisztelt Polgármester Úr. Ugye az belátható nagyon könnyen, hogy a helyi állattartó rendeletünk mindenféleképpen módosításra szorul. Indokok szép számmal elhangzottak ebben a körben. A másik, hogy ez a rendelet nagy létszámú állattartó telep építményére vonatkozik, ami mindenféleképpen építési engedélyköteles. Tehát nem egyszerű kis állattartókra vonatkozik. Ha viszont nagy létszámú telep létesítésére vonatkozó engedélyt kérünk, ahhoz meg mindenféleképpen szakhatósági engedélyt be kell szerezni. Önmagában véve ugye Fodor képviselőtársam is ezt elmondta. Tehát automatikusan a vonatkozó szakmai álláspontok érvényesítése szükséges, és ebbe beletartozik – még egyszer mondom – annak a szakhatóságnak, aki környezetvédelmi, közegészségügyi ….. rendeletben szabályozott engedélyeknek a bekérése ahhoz, hogy az építési igazgatás kiadhassa a jogerős építési engedélyt. Tehát én nem látom annak akadályát ebből a szempontból, hogy a jogalkalmazás azt a bizonyos súlyponti kérdést, azt munkaasztalon gyakorlatban kezelje, mert egyébként a csatlakozó szakhatósági engedélybe nagyon szépen, egzaktan, ugye méterben van az leírva, csak ő számítja a súlypontot. Tehát magyarul, a javaslatomnak az volt a lényege, hogy előttünk fekszik egy előterjesztés, és azzal a súlyponti kiegészítéssel, ami az építményekre vonatkozik, Fodor képviselőtársam javaslata szerint én javaslom megszavazni. Vagy a Böröcz képviselőtársam szerint javaslom megszavazni. Marton István: Tehát első szavazási kötelmem a Papp úr által megfogalmazott. Ha szó szerint elmondaná még egyszer. Tehát a jelenleg írt 500 helyett 600. De ez csak a szarvasmarhára vonatkozik. Aki ezzel egyetért, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 16 igen, 7 nem és 3 tartózkodással a javaslatot elfogadja. Marton István: Aki az 500 helyett 600-zal az egészet elfogadja, az kérem, ….. az kérem, aki el tudja fogadni ez után a rendeleti javaslatról a módosított, elfogadott változtatással együtt kell szavaztatnom: a közgyűlés az állattartás szabályairól szóló és többször módosított 25/2004.(XII.22.) számú rendeletét módosító rendeletet elfogadja. Aki ezt el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 16 igen, 7 nem és 3 tartózkodással a javaslatot elfogadja. Gyalókai Zoltán Bálint (Ügyrendi): Volt egy kiegészítő javaslatom, a háromszintű védőnövényzet kialakítása. Ezt a Polgármester Úr az előző ….. Marton István: Ezt kiütötte az első, amit elfogadtunk. Gyalókai Zoltán Bálint: Miért? Miért ütötte ki? Marton István: Nem ütötte ki? Gyalókai Zoltán Bálint: Énszerintem erről külön, ez egy kiegészítő javaslat volt, hogy 30-40 méter, legalább háromszintű növényzet a lakótelek irányába, saját telken kell biztosítani. Marton István: Elnézést, de itt akkora a ricsaj, hogy senki nem érti a másik szavát, csak megy a hangoskodás. Tehát, ha még egyszer elmondaná Képviselő Úr. Együtt kellett érteni a Papp Nándoréval? Gyalókai Zoltán Bálint: Így van. Marton István: Hát akkor együtt értettük. Hát a módosító javaslat lett feltéve szavazásra. Akkor ez benne van. Gyalókai Zoltán Bálint: Jó, csak ez nem lett megfogalmazva a határozat előtt. Tehát én azt kértem, hogy legalább 30-40 méter háromszintű növényzet biztosítása a lakótelkek irányában. Ezzel legyen kiegészítve, amit a vállalkozónak a saját területén kell kiépíteni, illetve megvalósítania. Köszönöm. Hogyha ezt Polgármester Úr beleértette, köszönöm. Marton István: Tehát menjünk a közműnyilvántartásról szóló rendelet módosításra. Halász Gyula (Ügyrendi): Én nyomtam ügyrendit, csak nem kaptam meg a szót, tehát Jegyzőnőhöz lenne egy olyan kérdésem, hogy az országos jogszabályt szigoríthatjuk-e, tehát a közgyűlés alkothat-e olyan rendeletet, amiben akár a főhatóságok, akár a környezetvédelmi hatóság vagy a minisztériumi rendeleteken felül szigorúbb előírásokat írunk elő? Nem lesz-e ebből jogi probléma? Ezt szerettem volna még szavazás előtt kérni. És hát én úgy látom, hogy a képviselők nagy része … Marton István: Az beszéljen Uraim, akinél a szó van! Halász Gyula: … tulajdonképpen nem volt tisztában a szavazással. Tehát én arra kérem Polgármester Urat, amennyiben lehetőség van rá, szavazzunk még egyszer, mert ahogy itt a hangzavarból látom, a képviselők nem tudták, hogy miről szavaznak tulajdonképpen. Marton István: Teljesen tisztában voltak, hogy a rendelettervezetben lévő 500 helyett 600. Ez volt a dolog lényege, úgyhogy én nem tartom Önnel szemben kiskorúnak képviselőtársaimat. Jegyzőnőnek ennek ellenére megadom a szót. Dr. Tuboly Marianna: Van egy 21/2001-es Kormányrendelet. Halász úr erről beszél, hogy mi ettől eltérünk? Halász Gyula: Tehát én egy általános dologról beszélek, hogy az önkormányzat hozhat-e szigorúbb előírásokat, mint egy országos főhatóság vagy minisztériumi rendelet? Nem ütközik-e ebbe össze ez a két dolog, illetve egy önkormányzati rendelet felülírhat-e egy magasabb rendű jogszabályt? Ez volt a kérdésem. Dr. Tuboly Marianna: Az önkormányzatnak az állattartási védőtávolságok meghatározására felhatalmazása van, hogy ezt rendeletben állapíthatja meg. A védőtávolságokat a 21/2001. Kormányrendelet szabályozza, ami 500-1000 méterig terjedhet. Ettől a környezetvédelmi hatóság lefelé eltérhet. Böröcz Zoltán (Ügyrendi): Szeretném bejelenteni, hogy én értelmezésem szerint, és ezt az ügyet vizsgáltam, értem, jelenleg ezzel a döntéssel, amit meghoztunk, lehetetlenné tettük a beruházás megvalósítását a Miklósfai Mezőgazdasági Rt-ben. Azt gondolom, hogy ennek – hogy is mondjam? –, nem hiszem, hogy ebben valamennyien tudatában voltak, bár többen igyekeztünk Önöket meggyőzni arról, hogy ez a döntés rossz. Nem azért, mert 600 méter, hanem azért, mert a másik módosító javaslatot Önök nem fogadták el. Erre valóban azt gondolom, hogy ennek a képviselőtestületnek, ha kell, le kell vonni a konzekvenciát, egy ilyen ügyben. Ha kell, akkor pedig, azt gondolom, hogy újra kell szavazni. Remélem, valaki tesz rá indítványt, én ilyenre nem szoktam. Most pedig az MSZP frakció nevében bejelentem, hogy kérek 5 perc tárgyalási szüntetet, mert az az érzésem, hogy mindenkinek kell idő, hogy megértse, milyen döntést hozott. Marton István: Hát itt ügyrendi gombokat látok sorban. Bene Csaba (Ügyrendi): Én csatlakoznék ahhoz, hogy szavazzunk újra ebben a kérdésben … Marton István: Köszönöm, elfogadom. 5 perc szünet, új szavazás elrendelve. Szünet Marton István: Miután itt körülbelül egyórás egyeztetés történt, arra a következtetésre jutottam - itt 50 dolog elhangzott, amit nyilván nem lehet végigszavaztatni -, hogy az eredeti rendelettervezet módosítást, tehát nem, kettő van ugye, az eredeti, meg a módosított. Tehát az eredeti módosított, minden itt elhangzott módosítás nélkül, ami ugye itt a két frekventált témánál kijött, a szarvasmarhánál, illetve a baromfinál – ezt azért mondom, hogy mindenki hallja, akit érdekel – 500-500 méter. Aki ezt el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot. Jó. Megmondták, hogy jó. Mindegyiknek. A közgyűlés az előző döntéseit visszavonja, és az új szavazás eredményeként 20 igen és 5 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja: 37/2008.(IX.03.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 37/2008.(IX.03.) számú rendelete az állattartás szabályairól szóló 2/2006.(II.4.) számú és a 44/2005.(X.04.) számú önkormányzati rendeletekkel módosított 52/2004.(XII.22.) számú önkormányzati rendelet módosításáról. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) Marton István: Köszönöm, hogy egyórás egyeztetés után ekkorát léptünk, és már is a 7. napirendi pontnál tartunk. Ja bocsánat, megint csak az ötödiknél, igen. Látom, siettetem az eseményeket. 5. központi közműnyilvántartással kapcsolatban a bizottsági elnököket nem látom, hogy jelentkeznének. A korábban szavazás természetesen annulálva lett ezzel. 9. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a központi közműnyilvántartásról szóló 38/2002.(VII.3.) számú rendelete módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság 7 igen szavazattal egyhangúlag támogatta az előterjesztést. Marton István: Más elnök nem szól, tehát úgy gondolom, hogy más nem is tárgyalta. Ebből adódóan a vitát lezárom. Aki el tudja fogadni a rendeleti javaslatot, ami úgy hangzik, hogy a megyei jogú város közgyűlése megalkotja a központi közműnyilvántartásról szóló 38/2006.(VII.3.) számú rendeletének módosításáról rendeletét, az kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 22 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja: 38/2008.(IX.09.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 38/2008.(IX.09.) számú rendelete a Központi közműnyilvántartásról szóló 38/2002.(VII.3.) számú rendeletének módosításáról. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) 10. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a szociális szolgáltatásokról és személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról szóló 13/2006.(III.1.) számú, a 14/2007.(IV.4.) számú és a 11/2008.(III.11.) számú rendeletekkel módosított 10/2005.(III.7.) számú rendelete módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Ignáczné Király Rózsa intézményvezető Marton István: A törvény erejénél fogva a térítési díj eltörlését tartalmazza. Dr. Csákai Iván: Bizottságunk 7 egyhangú igen szavazattal a közgyűlésnek tárgyalásra alkalmasnak találta. Dr. Kolonics Bálint: Az ügyrendi bizottság 5 egyhangú szavazatával meghozott határozatával tárgyalásra alkalmasnak tartja az előterjesztést. Marton István: Más hozzászóló nem lévén, a vitát lezárom. A rendeleti javaslatot ismertetem: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a szociális szolgáltatásokról és a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról szóló 13/2006.(III.1.), 14/2007.(IV.4.) számú és a 11/2008.(III.11.) számú rendeletekkel módosított 10/2005.(III.7.) számú rendeletét módosító jelen rendeletét megalkotja. Én azt hiszem, hogy legközelebb, ha ehhez hozzá kell nyúlni, akkor egy új rendeletet kell készíteni, már csak azért is, hogy ne legyen benne 7-8 módosítás, mert sokáig tart felolvasni. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 25 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja: 39/2008.(IX.11.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 39/2008.(IX.11.) számú rendelete a szociális szolgáltatásokról és a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról szóló, 13/2006.(III.1.) számú, 14/2007.(IV.4.) számú és a 11/2008.(III.11.) számú rendeletekkel módosított 10/2005.(III.7.) számú rendelet módosításáról. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) 11. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a Garzonházakról szóló 39/2003.(VI.25.) számú és 24/2006.(V.11.) számú rendeletekkel módosított 32/2001.(VI.27.) számú rendelete módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Dr. Csákai Iván: Azért kell ezt a rendeltet módosítani, mert az élet, az közbelépett ezeknél az embereknél azzal, hogy a kifizetések, amikor lejár az előtakarékosság, akkor sajnos a bank nem azonnal fizet, hanem van, hogy 9 hónapra fizeti ki. Tehát azért kérjük azt, hogy ezt a 6 hónapos laufot adjuk meg az ott lakóknak. Marton István: Tehát, aki már beleesik ebbe, amit Elnök Úr mondott. Dr. Kolonics Bálint: Az ügyrendi bizottság egyhangúlag tárgyalásra alkalmasnak tartja az előterjesztést. Marton István: Több hozzászólót nem látok, ezért a rendeleti javaslatot ismertetem: a közgyűlés a Garzonházakról szóló, 39/2003.(VI.25.) számú és 24/2006.(V.11.) számú rendeletekkel módosított 32/2001.(VI.27.) számú rendeletét módosító számú rendeletét jelen pillanatban megalkotja. Aki egyetért vele, kérem, nyomjon igent. A közgyűlés 24 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja: 40/2008.(IX.11.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 40/2008.(IX.11.) számú rendelete a Garzonházakról szóló 39/2003.(VI.25.) számú és 24/2006.(V.11.) számú rendeletekkel módosított 32/2001.(VI.27.) számú rendelet módosítására. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) 12. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének az építészeti örökség helyi védelméről szóló 52/2003.(X.1.) számú rendelete módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Papp Nándor: A bizottságunk 2 igen, 5 tartózkodó szavazattal nem támogatta az előterjesztést. Dr. Kolonics Bálint: Az ügyrendi bizottság 2 igen, 1 nem és 2 tartózkodás szavazat mellett az előterjesztést nem találta tárgyalásra alkalmasnak. Bogár Ferenc: Én is a mellett vagyok, hogy ne fogadjuk el a rendeleti javaslatot, ugyanis a következő aggályaim vannak, ami félek, hogy bekövetkezne. Ugyanis itt a védett épületekről döntünk, és hogyha ugye a teljes ingatlant vesszük, akkor nem csak egy épület van rajta, hanem három vagy négy. Ha ebből csak a kastélyépületet nyilvánítjuk védetté, ez azt jelenti, hogy a többi épület lebonthatóvá válik, és előfordulhat, hogy a Kistérségi Társulás úgy dönt, hogy értékesíteni akarja ezt az ingatlant, ebben a pillanatban, ha valaki megveszi, akkor a többi épületet nyugodtan a földdel teheti egyenlővé, és ami az aggályomat alátámasztja, hogy úgy tudom, hogy épületeken kívül a növényzet is védett, ami nem szerepel a módosításban, és ismerve a magyar gyakorlatot, előfordulhat az, hogy a meglévő, nem védett épületek eltakarítására szerződött vállalkozó merő véletlenségből letarolja a fákat, meg a növényeket is, és akkor …. helyzet alakul ki, teljesen üres területre a következő közgyűlési ülésünkön 50.000 Ft + ÁFA-ért módosítjuk az építési rendeletet, és a Bajza utca sarkára, mit ad Isten, egy 10-15-20 épületből álló, el nem fogadható ingatlan-együttest fogunk látni két éven belül. Én úgy érzem, hogy ezt a rossz gyakorlatot meg kell szüntetni, vagy ennek elejét kell venni, és azt mondom, hogy ne módosítsuk a javaslatot, maradjon minden a régiben, és ezzel a Bajza utca környéke, az épített környék és a lakók érdeke ne sérül. Marton István: Engem megdöbbent az Ön hozzászólása, mert olyfokú tájékozatlanságról tesz tanúbizonyságot, hogy az félelmetes. Ott növényzet csak a régi Teutsch villa környékén van, aminek természetesen benne van, hogy a védelmet továbbra is biztosított kell, hogy legyen. De ha már nem megy ki a területre, akkor legalább ezt az oldalt olvasta volna, benne van, értékes, védelemre érdemes fák azonban csak a telek észak-nyugati parkosított részén található. Tehát, ahol a Teutsch villa van. Megnézhette volna a térképen is, oda is mehetett volna, hiszen a városközpont azért nincs olyan messze, innen is csak pár száz méterre van az az épület, és közben meg folyik a hangulatkeltés. Az anyagban le van írva, hogy a Teutsch villán kívül egy kétszintes gyermekotthon, ami teljesen lepusztult, a váza van, szerkezetkésznek se minősíteném, hogyha mondjuk, befektető lennék, és két kisebb lakás céljára is alkalmas épület található. Hogy ezt ne adj Isten valaki megveszi, azt eldózerólják vagy felújítják, az szerintem teljességgel indifferens. Ott, amitől itt többen féltek, hogy sarok-sorház, meg egyéb, az nyilván nem épülhet, hiszen a kistérség székháza a régi Teutsch villa kell, hogy legyen, amire a kistérség már felújítási pénzeket is nyert. Nem értem – egyébként a bizottságok álláspontját se értem, úgy látszik, hogy hát a tájékozottságban akadnak jelentős fehér foltok. Bogár Ferenc: Személyes megszólíttatás okán. Nem szoktam visszaszólni, de kikérem magamnak, hogy nem olvastam el az anyagot. Kikérem magamnak, hogy nem ismerem a területet, és miután Ön mondta, hogy a Kistérségi Társulásnak egyedül a Teutsch villára van szüksége, ettől fogva számomra tök világossá vált, hogy a következő, mellette lévő területre nincs igénye, és ismerve azt, hogy egy Kistérségi Társulás forráshiányos, szerintem teljesen természetes, hogy Ön, mint a társulás elnöke, a következő ülésen beterjeszti, hogy gyerekek, mekkora lehetőségünk plusz 20 millió Ft-nak a begyűjtésére, amit a társulás tagjai örömmel meg fognak szavazni, és ez a folyamat, amit én felvázoltam, kettő testületi ülésen, de lehet, egy testületi ülésen lezajlana. Én ezt, mintegy teória, sajátosként vetettem …, de a tapasztalataim azt mutatják, hogy sajnos ez lenne. Úgyhogy énnekem más a véleményem, mint Önnek Polgármester Úr. Fogadni nem akarok rá, mert nem vagyok angol, de félek, hogy ez a folyamat így játszódna le, hogyha ezt a rendeletet módosítanánk. Ezért bátorkodtam javasolni, hogy ne módosítsuk, és az Ön által elmondottak után is ezt a véleményemet fenntartom. Marton István: Képviselő Úr! Honnan veszi azt, hogy forráshiányos a kistérség? Hát ekkora rágalmat ma még itt nem nagyon hallottam. Tehát most is azt mondom, hogy Ön nem olvasta el, mert sehol más értékes, védelemre alkalmas vagy méltó fa nincs, csak a villa környékén, egyébként rendkívül elhanyagolt környezetben. Mint említettem volt, 18 millió Ft-ot a kistérség már nyert a felújításra, de funkcionálisan a kistérségnek, megítélésem szerint valóban csak a Teutsch villára van szüksége. És én azt hiszem, hogy ez egy nagyon tisztességes előterjesztés, és bizony, bizony, akinek ez nem tetszik, az meglehetősen tájékozatlan. Röst János: Arra kérném Polgármester Urat, hogy ne minősítse se a hozzászólókat, se a bizottságokat, hanem próbáljon saját maga, önmagával szemben megfogalmazni egyébként a kritikákat, jobban járnánk mi is. Az előterjesztésben viszont szerepel az, hogy a közgyűlés döntött III. 27-én ennek a megvételéről. Ön egyoldalúan ebből visszalépett közgyűlési döntés hiányában. Ön azt állította, hogy sok tízmilliós haszonnal fog járni ez a vétel, akkor ezek szerint Ön ezzel a másodlagos döntésével ekkora kárt okozott a városnak. Marton István: Röst úr! Miről beszél? Hol van itt ilyesmi? Sehol. Tessék? Az előterjesztésből legyen szíves, olvassa fel ezt a részt. Röst János: Marton úr! Az előterjesztésben szerepel a közgyűlési döntés, amit Ön nem hajtott végre. Ezért Ön ellen akár fegyelmi eljárást is lehetne kezdeményezni. Marton István: Kezdeményezzen Tisztelt Röst Úr! Örülni fogok neki. Másokhoz is voltak vevőként, és a legjobb vevőnek adták el. Ilyen egyszerű a történet. Tehát semmi olyan itt nincsen, amit Ön állít Tisztelt Képviselő Úr. No. Erről ennyit. Dr. Károlyi Attila: Bogár képviselőtársam védelmében, és hát az Ő aggályait némileg osztva, meg hát úgy gondolom, hogy nem baj, hogyha Nagykanizsa város közgyűlésének egy képviselője éppen aggódik a telken lévő növényzetért, mert hiszen emlékezetem szerint, bár külön helyszínbejárást nem végeztem, öreg platánfák vannak ezen a területen. Tehát Polgármester Úr is tudja azt, hogy ha egy területet megosztanak, akkor az a terület ugye helyrajzi számokat fog kapni. Tehát akként lehetne módosítani ezt az előterjesztést, hogy a megosztás során kialakult új hrsz-ok tekintetében is, és ugye a Teutsch villa területén lévő növényzet és a felépítmény védelmét biztosítani kell. Tehát nem aggályoskodok, de úgy emlékszem a tanulmányaimból, vagy a munkámból, tehát ezek új hrsz-ot fognak kapni, és nem árt, hogyha akként módosítjuk ezt a rendeletet, hogy a megosztás után kialakított hrsz-ok tekintetében is kell a védelmet biztosítani. Tehát félek tőle, hogy ha megosztjuk a területet, akkor a jogszabály azt fogja mondani ugye hát, hogy a régi hrsz-ra vonatkozik, holott két új hrsz. fog kialakulni. Marton István: Képviselő úr, nincs semmi védendő érték, csak a Teutsch villa környékén. Ez a dolog lényege, illetve a két óriás platán, az annyira óriás már, hát mondjuk, olyan másfél méter átmérőjű biztos van, hogy megemelte a járdát, és várhatóan meg fogja emelni a Teutsch villát is, ha még sokáig ott maradnak. Életveszélyesek. A környéken elég sok panasz volt már vagy az elmúlt 10 évben, hogy az a kányafészek. De nem akarok én itt … Dr. Károlyi Attila: Igen Polgármester Úr, csakhogy a rendelet mellékletében van, úgy tudom, a növényzet felsorolva. Tehát az épített örökség védelméről szóló jogszabály mellékletében szól a növényzetről, és ha két új hrsz. alakul ki, akkor nem tudom. Tárnok úr talán jobban tudná. Marton István: De a többinél ez nem áll fenn. De felkérem a felkent szakértőt, Főépítész Urat, hogy szóljon. Deák Varga Dénes: A Károlyi doktor úr által elmondottak olyan értelemben valóban helytállóak, hogyha megosztja valaki ezt a telket, akkor a helyi rendeletet is tisztázni kell. Automatikusan akkor mind a két hrsz-ra mindaddig vonatkozni fog, amíg egy közgyűlés esetleg úgy nem dönt, hogy azon telek, ha megosztásra kerül, amin nincsenek védendő értékek, akkor azt törli majdan a rendeletéből. Ez nyilvánvaló. Most erről nem tehetünk előterjesztést, mert megosztási szándékról vagy vázrajzról nem beszélhetünk. Marton István: Én úgy gondolom, hogy ez a dolog teljesen korrekt módon lett körbejárva, és ezért természetesen támogatom, és kérem a testületet is, hogy támogassa. A rendeleti javaslat úgy szól, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az építészeti örökség helyi védelméről szóló 52/2003.(X.1.) rendeletét ilyen és ilyen számú rendeletével a mai napon módosítja. Aki egyetért vele, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 5 igen, 9 nem és 9 tartózkodás szavazattal az építészeti örökség helyi védelméről szóló 52/2003.(X.1.) rendelet módosítására vonatkozó javaslatot nem fogadja el, ezért a következő határozatot hozza: 306/2008.(IX.02.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az építészeti örökség helyi védelméről szóló 52/2003.(X.1.) számú rendelet módosítására vonatkozó javaslattal nem ért egyet. 13. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város településrendezési tervének (településszerkezeti terv, szabályozási terv, helyi építési szabályzat) módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Papp Nándor: A VKIB megvizsgálta a napirendi pontot, és elmondom, az 1. pontra, Miklósfai Major területénél az építési övezet besorolásának a módosításával kapcsolatosan 3 igen, 3 tartózkodás, 1 nem szavazattal nem támogatta. A 2. rendi pontot, azt 7 igennel támogatta, tehát a Kiskanizsai Felsőmajor területe körüli építési övezet besorolás módosítását. A 3. pontot, a Pásztor utca nyomvonalának a módosítását, ami annyit jelent, hogy ugyanolyan széles, tehát 20 méter széles maradna, de délebbre tolódna, azt 7 igennel támogatta. A 4. pontot, a Rózsa – Kazanlak – Munkás u. – Hevesi S. u. tömb övezeti besorolásának a módosítását, azt 4 nem, 3 tartózkodással nem támogatta. Az 5. pont, amely a Hevesi utca szabályozási szélességének növelése céljából tömbhatár rendezés szükséges – tudva levő, itt kerékpárút fog létesülni –, ezt 7 igennel támogatta a bizottság. A 6. pontot, Lazsnak – Vadalmás – Herkules utca – Szálfa utca által határolt tömb rendezés alá vonása az előkert csökkentése céljából, ezt 7 igennel támogatta a bizottság. A 7. rendi pontot 6 igen, 1 tartózkodással, tehát tulajdonképpen nem támogatta ezzel, tehát az eredeti elképzelést, hogy azt nem tartja célszerűnek belterületbe vonni, ezt a telket. A 7. számú pont módosítását ifjúsági táborral kapcsolatban 7 igennel támogatta, tehát azt, hogy a 7. pont hatályon kívül helyezésre kerüljön. Marton István: 8. volt. Papp Nándor: Ja, a 8., bocsánat, igen. 7. volt az előző, elnézést kérek, és a 8-ast. Úgyhogy így döntött a bizottság. Tóth László: Az előterjesztés 8. oldalán a 4. pontban a tervmódosítás indokaként az van, hogy befektetői szándék jelentkezett a 3053/5 hrsz-ú közterületre, melyhez telekalakítás szükséges. Nem megnevezve a befektető céget vagy személyt, szeretném megtudni, hogy milyen befektetői szándék jelentkezett, és hogyha erre a kérdésemre választ kapok, akkor kérem majd vissza a szót. Halász Gyula: Mint ahogy a bizottsági ülésen is kiderült, nem támogatható ennek a 4. pontnak, tehát a Rózsa utca – Kazanlak krt. – Munkás út – Hevesi út által határolt tömb övezeti besorolásának a módosítása, és a bizottsági ülésen elhangzott az is, hogy itt iskola, óvoda, fogorvosi rendelő, gyermekorvosi rendelő van közvetlen közelében, és hát ez a zöldterület elég kicsi ahhoz, hogy ide egy bármilyen jellegű építmény kerüljön. Ráadásul a meglevő parkolóhelyek is veszélybe kerülnek. Tehát a lakosság egy részét is megkérdezve továbbra is parkként szeretnék, hogyha ez megmaradna, és nem épülne be. Én szeretném azért, hogyha a körzet önkormányzati képviselője is elmondaná a véleményét, és egy konkrét javaslatom is lenne, mégpedig Polgármester Úr felé, mivel a szakbizottságban is eltérő volt az egyes módosításokról a szavazási eredmény, ezért kérem azt, hogy pontonként szavazzuk meg az építési szabályzat módosítására vonatkozó pontokat. Marton István: Természetesen, nyitott kapukat dönget Képviselő Úr, mert másképp nem is lehet. Cserti Tibor: Az 1. sorszám alatt jelzett területen a szabályozási terv módosítási javaslatát a következőképpen javaslom meghatározni, tehát itt egy módosítást javaslok. Tekintettel arra, hogy az OTÉK szeptember 12-i hatályba lépésével véglegesen a helyére teszi az övezeti besorolás jellegét. Tehát itt nevezetesen Miklósfáról van szó a nélkül, hogy még valakinek is borzolnám az idegeit, nem sért semmilyen érdeket a módosítás. Úgy szólna egyébként, hogy a jelenlegiGksz-7 övezetbe tartozó Miklósfai major és a G-mg kikerülne, és e helyett kerülne be mezőgazdasági üzemi terület övezetbe sorolandó. Tehát a G-mg helyett ugye a mezőgazdasági üzemi terület övezetbe sorolandó. Ez a javaslatnak a lényege. Szakbizottság, gondolom, támogat ebben a témában, Főépítész Úr, építésigazgatás magáévá tette a dolgot, …. egyértelműen kezelhető. Tóth Nándor: Most, mint a Kiskanizsai Településrészi Részönkormányzatnak a vezetője kértem szót. Ezt a napirendi pontot a részönkormányzat is megtárgyalta, már annak a Kiskanizsára vonatkozó részét. Azokkal egyetértve a határozati javaslatban foglaltakat a közgyűlésnek elfogadásra javasolja. Szőlősi Márta Piroska: Tekintettel arra, hogy félig-meddig megszólíttattam, hát nem név szerint ugyan, hanem terület szerint, itt a 4. ponttal kapcsolatban szeretném elmondani én is a véleményemet, illetve csatlakozni szeretnék Tóth László képviselőtársamhoz, mégpedig abban a kérdésben, hogyha lehet valamit tudni arról, hogy vajon mi indokolja itt a változtatást, magyarul milyen jellegű beruházásról lenne szó, azt megköszönném, ugyanis a véleményemet is ez alapján tudom kialakítani. Az való igaz, hogy a keleti városrészben jó lenne, hogyha sok zöld terület maradhatna, de ez speciel egy olyan terület, amit azon kívül, hogy kutyákat futtatnak rajta, meg még mást is csinálnak a kutyák ott, ezen kívül a gyalogosok arra használják, hogy körülbelül 50 helyen keresztül-kasul járjanak át a területen. Tehát gyakorlatilag, ha úgy tetszik, akkor nem egy kihasznált tér, tehát én nem zárkóznék el esetleg attól, hogy itt tényleg valamiféle beépítettség történjen, ha már nincs játszótér, nincsenek padok, de ha lehetséges, akkor jó lenne egy kicsit többet tudni arról, hogy vajon mi indokolja itt most a módosítást. Deák-Varga Dénes: Az 1. határozati javaslathoz annyit szeretnék kiegészítésként tenni Cserti képviselő úr felszólalásával összhangban, hogy való igaz, hogy az OTÉK új szabályozása lehetővé teszi azt, hogy a mezőgazdasági üzemeket a különleges terület kategórián belül is meghatározhassuk, tehát az a meghatározás, ami az 1. pontban úgy szerepel, hogy a településszerkezeti terv módosítás javaslata, és itt a zavaró hatás…ipari övezetbe sorolandó a major területe, ehelyett a különleges mezőgazdasági üzemi terület meghatározás, illetve a szabályozási terv módosítási javaslatnál a G-mg jelű övezet helyett így a K-mg övezeti jel használata is megoldást jelent. Ez talán bizonyos fokú garanciát és megnyugtatást jelent a környéken lakók számára, hogy mondjuk egy akkumulátorbontó üzem erre a területre nem építhető semmilyen körülmények között, csak mezőgazdasági üzemi célra használható. A 4. napirendi ponthoz pedig annyi megjegyzést szeretnék tenni, miután vita bontakozott ki, és valóban az előterjesztést nagyon szűkszavú, hogy a jelzést tulajdonképpen Alpolgármester Úrtól kaptuk, hogy vizsgáljuk meg annak lehetőségét, hogy adott esetben az önkormányzat értékesítheti ezt a területet. A konkrét befektetőről, személyéről én nem tudok nyilatkozni. Semmiképpen nem szólna a javaslat a parkolók megszüntetéséről, hiszen ezt jogszabály is tiltja. Egyébként jelenleg a terület övezeti besorolása nem zöldterület, hanem most is településközpont, vegyes terület, de facto gyakorlatilag valóban egy füves terület, de most is beépíthető lenne, csak a telekméretek jelenlegi szabályozása miatt volna szükség a rendezési terv módosítására, mert kisebb telekméret alakítható csak ki azon a területen, mint amit a mostani övezeti szabályozás tartalmaz. Karádi Ferenc Gyula: Az állattartó rendeletünket megalkottuk, ahogy megalkottuk. Ezzel kapcsolatban ugyanannak a telekre vonatkozóan még egy módosítás van előttünk, ez pedig a településrendezési terv módosítása. Felállt a szőr a hátamon, amikor első lépésben elolvastam azt az átminősítési javaslatot, ahol jelentős mértékben zavaró hatású ipari övezetbe kívánta sorolni még a rendelet az első fázisban. Most örömmel hallom azt a módosítást, ahol K-mg, tehát különleges mezőgazdasági területté fogják minősíteni, ami azt jelenti, hogy nem lesz olyan ipari tevékenység, amely jelentősen zavarja a környező lakosokat. Viszont a Miklósfa belterülettől délre tervezett falusias lakóövezet, ez nevezetesen, aki ismeri a helyszínt, annak mondanám, hogy az Iskola utca meghosszabbítása és annak a Miklósfa utcával való összekötését jelentené, és ott lakóövezet funkció meghatározása, az kikerülne a rendezési tervből, és így ennek a megszüntetése a tárgya a javaslatnak, és mezőgazdasági szántó, tehát M-asz övezetbe sorolandó ez a terület, tehát itt ezek a területek ennek az útnak a megépítésére ez után remény sincs. Szeretném mindannyiunk számára jelezni, hogy az érintettek, akik az övezetben tulajdonnal rendelkeznek, messze tiltakoznak ez ellen a módosítás ellen, és ezzel az a lehetőség is megszűnik számukra, hogy azokat a Miklósfa utca nyugati oldalán lévő telkeket megosszák, és a hátsó részén, ahol elég hosszú telkekről van szó, felében minden további nélkül meg lehetne osztani őket, és lakótelkeket kialakítani az Iskola utca meghosszabbításában, ezek után erről sem lehet szó, mert az út ezek szerint nem fog ott megépülni. Tehát ez ellen én magam biztosan nemmel fogok szavazni, és nem is értek vele egyet. Továbbá a rendelettervezet úgy fogalmaz bizonyos területekre, itt nevezetesen Palin és Szabadhegy esetében, ahol például Palinban az előző rendkívüli ülésünkön a helyi képviselő kifejezetten szerette volna, hogy az állattartó telep Palinban létesüljön meg, a szabadhegyi egyik képviselőnk meg azt mondta, hogy szimpatikus számára az állatszag, hát ezeknél a telepeknél a rendelet úgy határoz, hogy nem javasolja megvalósítani az átminősítést azért, mert a védőtávolságok nem alakíthatók ki. Akkor felolvasom Önöknek, hogy mi vonatkozik ugyanerre a miklósfai telepre. Az vonatkozik itt az előterjesztés szerint, hogy a Miklófai majorban tervezett beruházást a nemrég kialakított 054 hrszú- ingatlanon kívánják megvalósítani. A beruházással érintett telekrész északnyugati sarka és a legközelebbi lakótelek, Miklósfa u. 68. délkeleti sarka között 440 méter a távolság. Ugye most alkottuk meg azt a rendeletet, illetve aki megszavazta, az megszavazta, hogy 500 méterre legyen ez a távolság. Ez ezek szerint nem tartható. Miklósfa u. 89. házszámnál pedig 450 méter a távolság. Ennek ellenére az átminősítés ebben az esetben javasolt. Tehát, hogyha egyik esetben a védőtávolságok betartása az indoka annak, hogy nem javasolják Palinban, Szabadhegyen, egyébként egyetértek vele messze – akkor Miklósfán a védőtávolságok be nem tarthatósága miatt ugyanezt javasolja határozat. Én tudom, hogy falra borsó, amit most elmondtam a képviselőtársaim számára, de mégis kötelességemnek tartom felhívni mindannyiunk számára a figyelmet arra, hogy másképp van megítélve Miklósfa, és másképp van megítélve Palin és Szabadhegy ebben az esetben, és másképp van megítélve a miklósfai lakosság érdeke, és másként a szabadhegyi és palini lakosság érdeke. Szeretném megkérdezni, hogy ez miért van, és mi az, amiért Miklósfa ebből a szempontból hátrányt szenved? Tóth László: Először Polgármester Úrtól szeretném megkérdezni, hogy egyáltalán kérdezhetek-e most Cseresnyés Péter alpolgármester úrtól, mert ugye úgy tudom, … Marton István: Hogyan? Tóth László: Hogy kérdezhetek-e, hogy van-e hatásköre a kérdésre válaszolni, mert a Városi Főépítész Úr ugye nem tudott válaszolni azon kérdésemre, meg Szőlősi Márta képviselőtársam kérdésére, miszerint milyen beruházás valósulna meg? Mert az én információim szerint a terület rendezésbe vonásával annak a célnak kívánnak feltételt teremteni, hogy a nevezett területen egy orvosi rendelőket is magába foglaló egészségügyi központ kerülne ott kialakításra. Amivel egyet is lehetne érteni – nem értek vele egyet, már csak azért is, mert szeretném, hogyha Nagykanizsa város megbecsülné, illetve jobban megbecsülné a városban adót fizető, az itt élő betegekért évtizedek óta dolgozó gyógyszerészeket és orvosokat, akik praxist és patikát vásároltak a városban. Tehát igaz-e ott, hogy egy nem kanizsai befektető szeretne ott egy egészségházat kialakítani? Cseresnyés Péter: Tóth képviselőtársamnak igaza van, ez az elképzelés, egy befektető megkeresett bennünket, hogy abban az esetben, hogyha van olyan hely Nagykanizsán, ahol szükség lehet egy egészségházra, az egészségház, az egészségcentrum tulajdonképpen ebben az esetben azt jelentené, hogy rendelőket alakítanak ki, és a város részére ingyenes bocsátaná úgy, hogy a város delegálná vagy nevezné ki azokat az orvosokat, háziorvosokat, akik ebben az épületben rendelőt kapva elláthatják a rendelésüket, így az embereknek a szolgálatába állhatnak. A Bartók utcai két felnőttorvosi rendelőt előbb-utóbb fel kell újítani, a Hevesi Szolgáltatóházban levő két gyermekorvosi rendelőre ugyancsak ráférne egy felújítás, ezen kívül a védőnői szolgálatot is el kellene helyezni. Erről beszéltünk. Semmiféle konkrét elképzelés nincs. A telekalakítást azért kértem, mert a rendelőknek a helyzete olyan, hogy azt rendezni kellene, a telekalakítással veszíteni nem veszítünk, az ajánlat, amikor majd jön, abban az esetben kell énszerintem döntést hozni arról, viszont egy ilyen telekalakítás, az több hónapba kerül, tehát ennyivel előbbre lehetünk, és majd eldöntjük akkor, hogyha ténylegesen ez az ajánlat megérkezik, hogy akarunk-e élni ezzel a lehetőséggel vagy nem akarunk élni. Továbbmenvén, természetesen nagykanizsai igény is van egy ilyen jellegű orvosi rendelő, nevezzük kvázi felújításra, tehát hogy segítenének az önkormányzatnak abban az esetben, hogyha ilyen problémája van. Majd a két ajánlatot össze kell vetni, meg kell nézni, hogy melyik a jobb. Abban az esetben, hogyha énszerintem közel hasonló ajánlatot fogunk kapni, akkor természetesen úgy hiszem, hogy kötelességünk a kanizsai vállalkozók mellett dönteni. Ennyi a történet, tehát semmi eldöntve nincs. Egyszerűen egy lehetőséget kínáltak nekünk. A döntés majd a mi kezünkben lesz. Ahhoz viszont, hogyha sürgősen kell valamit csinálni, és azt a területet ilyen szempontból, ilyen célból hasznosítani akarjuk, akkor ne kelljen még fél évet, háromnegyed évet várni a beruházónak arra, hogy valamit megcsináljon, hanem rögtön a rendelkezésre álljon a terület, mert természetesen piacon áron akarja megvenni azt a területet, hogyha arról döntünk mi, hogy megcsinálhatja, piaci áron akarja megvenni azt a területet, és erre építi fel. Nekünk egy fillérünkbe nem kerülő egészségcentrumot. Gyalókai Zoltán Bálint: Itt is kaptunk egy anyagot, és kaptunk egy kiegészítő anyagot. A kiegészítő anyag 2. számú határozati javaslatához annyi kiegészítést szeretnék fűzni, mint az előbb is, tehát itt a hígtrágya öntözhető mezőgazdasági területek védőtávolsága, 1000 méterben állapítja meg, valamint itt is szeretném előírni a minimum 40 méter széles, háromszintű védőnövényzet kialakításának a kötelmét. Természetesen fa, bokor és aljnövényzet. Tehát legalább egy ilyen szintű védelmet nyilvánvaló, hogy a lakóterületek irányába. Itt is szeretném ezt az apró módosítást betenni. Marton István: Akkor a kiesett 1. pont helyett az Ön javaslata az 1. pont, és így szavaztatok. Dr. Csákai Iván: Csak röviden annyit, hogy minden ciklusban egy orvosi rendelő lett felújítva. Minden ciklusban meg lett ígérve, hogy mindent felújítunk. Jelenleg az orvosi rendelőknek nagy része ideiglenes engedéllyel, ÁNTSZ engedéllyel rendelkezik. A Hevesi Szolgáltatóházban a gyermekorvosi rendelők jelenleg alkalmatlanok a funkcióra. Tehát azt felújítani gyakorlatilag gazdaságtalan és lehetetlen reális keretek között. Ezért én úgy gondolom, hogy mindenképpen itt, ezen a területen egy egészségcentrum kialakítását igenis támogatni kellene. Ezzel az önkormányzat válláról is levenne terhet ez a vállalkozó. Karádi Ferenc Gyula: Azért kértem újra szót, mert az előbb nem akartam senkit riogatni azzal, ami le van írva, de most mégis felolvasom. Tehát visszatérnék erre a miklósfai ominózus állattartó telepre. Ennek érdekében a javaslat azt indítványozza, hogy a 500 méter védőtávolság be legyen tartva, hogy a beruházó 70-80 méterrel délebbre csúsztassa el magát a létesítményt és az építendő épületeket. De ha ezt nem teszi meg, képviselőtársaim, a javaslat az, hogy Miklósfa déli részén 6 db családi ház lakó funkcióját meg kell szüntetni. Most ennyire fontos nekünk embereken Istent, embert nem kímélve keresztülgázolni egy létesítmény ügyén? Ennyire fontos ez nekünk? Nem érezzük át az a fontosságát az ott lakók környezetének védelmében? Bent van a javaslatban, tessék elolvasni. Erre tesz javaslatot ez az indítvány, ha a beruházó nem viszi délebbre, és ha nem hajlandó áttervezni, akkor meg kell szüntetni az ott lakók lakhatási lehetőségét azért, hogy a védőtávolság tartható legyen. Azon kívül természetesen az előbb említettem, hogy annak az Iskola utca meghosszabbításának a megvalósítása alapból nem történhet meg. Így keresztül kell gázolni Miklósfa érdekein? Ezt hogy képzelik Tisztelt Képviselőtársaim? Semmilyen szempont nem jelent számunkra meggondolás tárgyát? Mondhatnak, amit akarnak Miklósfán? Írhatnak akárhányan alá akármit? Az előbb kérdeztem bárkitől, egy költői kérdés volt, hogy ennyit számít a miklósfai ember a város számára. Bicsák Miklós: Hát nagyon meg vagyok lepődve. A 16 éves képviselő időm alatt, még Kiss László korában sem volt ilyen felszólalás. Karádi úr! Egészen el vagy mélyedve itt a dolgaiddal. Ilyen kijelentés, hogy gázolnák Miklósfán? És amikor Palinon keresztülmentél a csapadékvíz terveket a költségvetésben Te és a frakciód nem szavaztad meg, az mi Palin városrésznek? Az nem számít? Most itt bennünket képviselőket itt szabályosan kötelezni akarsz? Egy szakemberek által előkészített tervek sorolják itt fel a rendeletet, Te meg itt diktatórikusan ránk akarsz hatni? Nincs igazad, ne most produkáld magad, ott kellett volna a …. gyűlésen. Akkor nem csináltad. Laci! Gondolkodj és normálisan, és korrektül fejtsd ki a véleményed. Én úgy gondolom, hogy minden okos előterjesztést támogatni kell, nincs itt Miklósfa, Palin, Kiskanizsa, minden városrészt maximálisan az a kötelességünk, főleg úgy érzem, mint egyénileg választott képviselő, hogy ez a kötelességem, támogatni kell. De ilyen hőbörgés, amit Te csinálsz, ez túlzás. Marton István: Uraim! Indulat-mentesebben kérem. Na tessék, már van is ügyrendije a Karádi úrnak. Karádi Ferenc Gyula (Ügyrendi): Lehet, hogy hőbörgésnek tűnik, vagy bárminek, ha én azt felhozom, hogy lakófunkciót, tehát lakóépületet indítványos megszüntetni ez a javaslat abban az esetben, hogyha a beruházó nem hajlandó áttervezni az építendő épületek jelenlegi színhelyét. Hogyha ez hőbörgés, akkor azt vegyük annak, nekem teljesen mindegy, akkor is kötelességem elmondani, és felhívni a figyelmét mindenkinek arra, hogy nagyon súlyos döntés az, hogyha ezt az átminősítést meg fogjuk valósítani. Dr. Fodor Csaba: Én azt gondolom, hogy az előbb, amikor szavaztunk az állattartási rendeletről, akkor ott a védőtávolságok meghatározása, az az állattartó épületektől mért 500 méterről beszél. Ebben a rendeletben viszont telekhatárokról beszélünk, és ez teljesen más dimenziót eredményezhet. Éppen ezért én azt gondolom, és nincs is igaza éppen ezért Karádi képviselő úrnak, mert ha figyelt volna akkor, hogy mit szavazunk, akkor talán most nem így beszélne, én azt mondom, hogy itt is vegyük ki, mód van és lehetőség van rá, a telek szót, mert ha telkeket, teleksarkokat, legközelebbi sarkokat mérünk össze, az valóban eredményezhet egy ilyen szerencsétlen helyzetet, de az előbb megszavazott védőtávolság, az viszont építményről, ha jól emlékszem, … ez volt benn, ott is volt egy módosítás, és ugye az volt, hogy az állattartó épületektől vagy építménytől mért távolság a védőtávolság, és nem a telekhatártól mért. Itt pedig telkeket, teleksarkokat, telekhatárokat emlegetünk. Tehát én azt gondolom, hogy ezt talán össze kellene fésülni, ezt a két rendeletet. Nem egészen van ez összefésülve, mert akkor valóban …. De akkor miért van az bent a szövegben, amire hivatkozik a Karádi képviselő úr, hogy 6 db lakott telkeknek a lakótelek funkcióját kell, nem tudom, hogy mit megszüntetni, vagy mit mond. Bele van írva az előterjesztésbe. A kiegészítésben benne van egy ilyen mondat, tehát azért mondom, ezeket ….. kell hozni, mert akkor valóban olybá tűnik, hogy egyszer ebben az életben a Karádi úrnak is lehet igaza, pedig most nincsen. Cserti Tibor: Rövid leszek ugyanez a napirendi ponthoz még egyszer hozzászólva. Azt hiszem, a Karádi képviselőtársam nyitott kapukat dönget. Teljesen ….., hisz az előbb is elhangzott, hogy igen, az állattartó telep áttervezésre került. Tehát ilyen értelemben a megszüntetendő, meg bontásról, meg kisajátításról nem is beszélhetünk. Dr. Károlyi Attila (Ügyrendi): A Fodor képviselőtársam által felvetett gondolathoz annyiban csatlakoznék, és hát Karádi képviselőtársamat is arra inteném, hogy ezt így gondolja át, hogy amennyiben az előbbi jogszabály-módosításhoz igazítjuk ezt a rendeletünket, tehát amivel a terület „minőségét” szabályozzuk, akkor itt nincs gond, tehát ugye éppen a szakhatóság vezetőjének a véleménye alapján még az ügyrendi bizottságnak az ülésén foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, hogy nem épületekről beszéltünk, hanem építményekről beszéltünk, és ehhez képest módosítottuk a jogszabályt. Tehát itt nem telekről van szó, illetőleg nem telekről kell, hogy beszéljünk, hanem az építményekről kell, hogy beszéljünk. Karádi Ferenc Gyula: Bármilyen paramétereket határozunk meg, és bármilyen távolságokat, annak a területnek a Miklósfa utca déli végén a nyugati oldalon elterülő szántó és annak az átminősítése mindenhogyan szükséges a védőövezet kialakításához. Mindegy honnan mérünk bármit. Még a súlypont meghatározásánál is szükség lenne. Tehát ebben a javaslatban bent van ennek a területnek az átminősítése, ami azt jelenti, hogy ott annak az utcának a megvalósítása nem fog megtörténni. Tehát beszélhetünk arról is, hogy a lakóépületeket, funkciókat meg kell szüntetni, az is egy dolog, azt egy áttervezéssel meg lehet valóban akadályozni. De magának annak a területnek a fejlesztési tervben szereplő utcának a megnyitását, annak a megvalósítását – itt van a javaslatban – el kell törölnünk. És bárhonnan mérjük a métereket. Ezzel lehet játszani, a méterekkel, saroktól, háztól, súlyponttól, akármitől, ezt akkor is meg kell szüntetnünk, mert a védőövezetbe beletartozik. Talán a Főépítész Úr meg tud erősíteni, hogy ez így van. Halász Gyula: Tisztelt Karádi Képviselőtársam! Ugye a határozati javaslat 1. pontjának az a) variációjában, a) pontjában az van, hogy a szarvasmarhatelep védőtávolsága 500 db 400 kg feletti szarvasmarha esetén, stb., stb. Azt mondom, mi van akkor, hogyha a vállalkozó 499 db-ot tart? Gondolkozzon el rajta? Marton István: Más van. Ennyi. Karádi Ferenc Gyula: Én hatodszor is szót kapok ezek szerint, ilyen kitüntetett helyzetben vagyok. Hát válaszolni szeretnék – ha 499-et tart, hála Istennek. Örülne minden miklósfai neki, tegye meg, a kutya nem fogja háborgatni. Deák-Varga Dénes: Karádi képviselő úr idézte a rendelettervezetet, illetve azt a kiegészítésben szereplő anyagot, ami a miklósfai telep, illetve a kiskanizsai telep védőtávolságára vonatkozik. Az anyaghoz tartozik egy rajzi melléklet. Ezt direkt azért készítettem az előterjesztéshez, hogy mindenki láthassa, hogy pontosan miről van szó. Ezen a rajzon jól látszik az, hogy a tervezett, jelenleg tervezett beruházás, legalábbis, amiről nekünk tudomásunk van, amiről egy vázlatos helyszínrajzzal rendelkezünk, a szerint a lakóterület és a telep területe között nincs meg az 500 méter szükséges védőtávolság. Ez van leírva az anyagban, hogy vagy a beruházó valamennyivel délebbre valósítja meg a beruházását, hogy meglegyen az 500 méter, vagy valamilyen módon megvásárolja azokat a lakóingatlanokat, magára vállal egy többletköltséget, ha meg tudja venni, ha meg tud egyezni az ottani tulajdonosokkal, ezt nem garantálja senki, és így valósítja meg azt, hogy biztosítja azt a védőtávolságot, amit egyébként még a tervezet készítésekor nem tudtunk, hogy hogyan fog a közgyűlés meghatározni. Mert lehetett volna az is, hogy a közgyűlés mást határoz, és ebben az esetben ez erről az egészről most nem kellene beszélni. Az önkormányzatot semmiképpen nem terheli se így, se úgy semmilyen kiadás vagy kötelezettség, tehát itt szó nincs arról, hogy az önkormányzatnak kellene megvásárolni meglévő lakott lakóházakat. A másik felvetés pedig, hogy a jelenlegi belterületi határtól délre tervezett rendezési tervben jelenleg szereplő lakóterületet el kell hagyni, ez abban az esetben, ha most az önkormányzat úgy dönt, hogy a rendezési terve megengedi Miklósfán a tehenészeti telep bővítését, akkor valóban igaz, hogy el kell hagyni. A kikötő utat meg lehet építeni, erre van lehetőség, hiszen útépítésre korlátozás nem vonatkozik, de arra az útra lakótelkeket kialakítani már lehet. Ez azt jelenti, hogy adott esetben ez az út megépül mondjuk, ha az Iskola utca lakói ezt valami módon kijárják maguknak, hogy ott legyen egy kijáratuk déli irányba, csak gazdaságtalanabb lesz az útépítés az önkormányzat számára. Bárdosi Gábor Jenő: Valóban a kiegészítés és annak rajzai és leírása, ha a képviselő a közgyűlés előtt kapja meg, kicsit nehézkes, és akkor még olyant is, aki valamit ért hozzá, a történethez, mert dolgozott tervező irodában, azt is ilyenkor, ilyen mondatok után átnézésre szólítja fel. Ha a terület telekhatárától mérek bármit, akkor ezt jelenti csak, hogy beljebb viszek egy terület telekhatárát, és arrább viszem 50 méterrel, magyarul berajzolok egy kis kockát most ide a szaggatotthoz, bocsánat, annak, akinek előtte van a rajz, az tudja, és attól a védőtávolságok már 500 méterre elkerülnek. Egyébként ilyen egyszerű. Ezt most nagyon egyszerűen …. és hogy mindenkinek mutassam, ez csak egy ennyit jelent egyébként csak, és semmi mást nem jelent, mint azt a telekhatárt ugye egy kicsivel eltoltam és már az 50 méter megvan. Tehát most valami olyanról beszélgetünk, amit az előbb itt nagy nehezen sikerült megérteni és megszavazni, amiben szintén ugyanez benne volt. Hogy aztán az épületeket hova és miképpen kell elhelyezni majd a beruházónak, ezen most ma más egyéb törvényi dolgok miatt hadd ne vitatkozzunk. Marton István: A vitát lezárom, mert hozzászólót nem látok. Az 1. napirendi pontot értelemszerűen a kiegészítéssel kell értelmezni, amelynek 1. pontjába a Gyalókai úr által részletesen ismertetett pont került, a 2. pedig ez az injektálási védőtávolság 1000 méter marad. Aki ezzel egyetért, kérem, nyomja meg az igen gombot. Támogatom. A közgyűlés 20 igen és 5 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Cserti Tibor: ….. (mikrofon nélkül beszél, nem érteni, hogy mit mond) Marton István: Igen, igen. 2. pontja az előterjesztésnek, a Felsőmajor területe. Ezt is támogatom. Aki egyetért vele, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 20 igen és 5 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Aki egyetért a 3-assal, tehát a területek kimérése céljából az útnyomvonal egy kicsit délebbre vitelével, az kérem, nyomja meg az igen gombot. Ez olcsóbbá teszi az útépítést jelentősen. A közgyűlés 24 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: A 4. pont, az a Rózsa utca. Aki egyetért vele, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 13 igen, 7 nem és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. Marton István: 5.: a szabályozási szélesség az ominózus kerékpárút miatt. Aki egyetért vele, kérem, nyomja meg az igen gombot. Támogatom természetesen. A közgyűlés 24 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: 6.: a Lazsnak utca – Vadalmás utca – Herkules utca- Szálfa utca által határolt tömb rendezés alá vonása az előkert csökkentése céljából. Ezt ugye kezdeményezték, de a szakbizottságok szerint nem szükséges, ezért nem támogatom. Tehát azt kérem, hogy ne nyomjunk igen gombot. Hogyan? Itt az van, a településszerkezeti terv módosítása nem szükséges. Ja ott a nem szükségesre nyomjunk igent akkor? Jó, akkor kérem, hogy az igent nyomjuk meg, mert tényleg nem szükséges. A közgyűlés 24 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: 7. pont: ugyanez a helyzet. Aki elolvasta, külterületi mélyfekvésű, stb., tehát nem támogatandó. Kérem az igen gomb megnyomását. A közgyűlés 18 igen, 1 nem és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Tehát magyarul el van utasítva. Ugye ez azt jelenti. Az előterjesztés van elfogadva. Az Ifjúsági Tábor területe szabályozási terv szerint. Aki egyetért vele, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 24 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Akkor most a határozati javaslatok közül az hiszem, a 9-esről kell szavaztatnom, hogy a közgyűlés felkér, hogy az elfogadott pontokban szereplő terv-módosítás adminisztratív lépéseit tegyem meg, a módosításra a vállalkozási szerződést kössem meg. Aki egyetért vele, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 24 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: És 10. pont: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a polgármestert, hogy a településrendezési terv módosítás költségeit az önkormányzat nevében településrendezési szerződésben hárítsa át az érintettekre. Kérem megnyomni az igen gombot. Tehát nem mi viseljük, hanem az érintett kezdeményezők. A közgyűlés 24 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja. A közgyűlés az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza: 307/2008.(IX.02.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért az előterjesztésben szereplő indokok miatt a településrendezési terv alábbi területeket érintő módosításaival: 1.a.) Nagykanizsa Megyei Jogú város Önkormányzata szarvasmarha-telep létesítése esetén minimum 40 méter széles, háromszintű védőnövényzet (fa, bokor, aljnövényzet) kötelmet ír elő a lakóterületek irányába. Határidő: 2009. április 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Deák Varga Dénes városi főépítész) 1.b.) Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a belterületi határvonal és a hígtrágyával öntözhető mezőgazdasági területek közti védőtávolságot 1000 m-ben állítja meg. Határidő: 2009. április 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Deák Varga Dénes városi főépítész) 2. Kiskanizsai Felsőmajor területe (M7-es autópálya – 0382/4 hrsz-ú út – 0378 hrsz- út – 0362/1 hrsz-ú út által határolt tömb) építési övezeti besorolásának módosítása Határidő: 2009. április 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Deák Varga Dénes városi főépítész) 3. Cseresznyés utca (13466/32 hrsz) – Alsószabadhegyi utca (13443/8 hrsz) – Pásztor utca (13441, 13443/5, 13443/2, 13443/1 hrsz-ok) – Szabadhegy utca (13468/2 hrsz) határolt tömb rendezése – Pásztor utca nyomvonalának módosítása Határidő: 2009. április 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Deák Varga Dénes városi főépítész) 4. Hevesi S. u. (3108 hrsz) – Munkás u. (3047/1 hrsz) – Városkapu krt (3064 hrsz) – Laktanya u. (3110/34, 3110/36, 31110/37, 3287/11 hrsz-ok) – Teleki u. (2924/3 hrsz) által határolt tömb rendezés alá vonása a Hevesi utca szabályozási szélességének növelése céljából Határidő: 2009. április 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Deák Varga Dénes városi főépítész) 5. Lazsnak u. – Vadalmás u. – Herkules u. – Szálfa u. által határolt tömb rendezés alá vonása az előkertek csökkentése céljából Határidő: 2009. április 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Deák Varga Dénes városi főépítész) Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem támogatja a településrendezési terv módosítására irányuló alábbi kezdeményezéseket, és erről a kezdeményezőket tájékoztatja: 6. Rózsa utca (3054/2 hrsz) – Kazanlak krt. (3058 hrsz) Munkás u. (3047/1 hrsz) – Hevesi S. u. (3108 hrsz) tömb övezeti besorolásának módosítása Határidő: 2008. október 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Deák Varga Dénes városi főépítész) 7. Hegybíró utca – 034/1 hrsz-ú út – tervezett 61-es elkerülő út által határolt tömb szabályozásának módosítása Határidő: 2008. október 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Deák Varga Dénes városi főépítész) 8. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése hatályon kívül helyezi a 236/2008. (VI. 26.) számú határozati pontjának 7. alpontját, mely a 087 hrsz-ú út – 070 hrsz-ú turisztikai erdő által határol tömbben a meglévő ifjúsági tábor területének a szabályozási terven történő szerepeltetéséről szól. Határidő: 2008. szeptember 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Deák Varga Dénes városi főépítész) 9. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a Polgármestert, hogy az 1-5. pontokban szereplő terv-módosítás adminisztratív lépéseit tegye meg, és a módosítására a vállalkozási szerződést kösse meg. Határidő: 2008. december 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Deák Varga Dénes városi főépítész) 10. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a polgármestert, hogy a településrendezési terv módosítás költségeit (1., 2., 3. és 6. pontokban) az Önkormányzat nevében településrendezési szerződésben hárítsa át az érintettekre. Határidő: 2008. december 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Deák Varga Dénes városi főépítész) 14. Javaslat a bosznia-hercegovinai Bihács várossal kötendő együttműködési megállapodás tervezetének elfogadására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Marton István: Nem látok hozzászólót. Aki el tudja fogadni – ez a testvérvárosi együttműködésnek a típusszerződése, és így szól a határozati javaslat, hogy a közgyűlés a Bihács várossal kötendő testvérvárosi megállapodás szövegét a mellékletnek megfelelően jóváhagyja. Felkéri a polgármestert a megállapodás aláírására. Aki egyetért, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 17 igen és 7 igen szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 308/2008.(IX.02.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Bihács (Bosznia-Hercegovina) várossal kötendő testvérvárosi megállapodás szövegét a mellékletnek megfelelően jóváhagyja. Felkéri a polgármestert a megállapodás aláírására. Határidő: a leendő testvérvárossal történő egyeztetés szerint Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető) 15. Javaslat pályázat benyújtására gyalogosvédelmi, közlekedésbiztonsági beavatkozás tárgyában (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Papp Nándor: A bizottságunk 7 igen szavazattal támogatta az előterjesztést, tehát a pályázat benyújtását. Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság 7 igen egyhangú szavazattal támogatta az előterjesztést. Jerausek István: Őszintén szólva nagyon örülök annak, hogy a pályázaton nyert a Szent Flórián téri gyalogátkelő megépítése, azaz, hogy lehetőség van rá pályázatot beadni. Annál szomorúbb vagyok, hogy ez nem sikerült a sánci gyalogátkelő esetében. Érthetetlen számomra, mert egy olyan helyen, ahol egy óvoda, egy orvosi rendelő, kultúrház van egyik oldalon, másik oldalon kereskedelmi, vendéglátó egységek, útkereszteződés, egyebek, hogy ezt a Közútkezelő Kht. milyen indokkal utasította el, ez számomra talány. Őszintén megvallva, szívesen vettem volna, hogyha kapok ebből az iratból, amiben elutasítja a gyalogátkelő megépítését. Egyrészt a magam igazolására, mert én, amikor ez a lehetőség felvetődött, én már az ottaniakkal akár fogadóórámon vagy részönkormányzati ülésen fennen hirdettem, hogy ez a gyalogátkelőhely meg fog valósulni. Másrészt meg azért szeretném, hogyha ez birtokomban lenne, ez az elutasító nyilatkozat, mivel azt olvasom, hogy a Közútkezelő Kht. azzal indokolja ennek az elutasítását, hogy várhatóan a 61-es út elkerülő szakaszának megépítése után kerül sor. Ez azért érdekes, mert most mi ezt a gyalogátkelőhelyet megépíthettük volna pályázati pénzből, 10 %-os önkormányzati hozzájárulással. Kíváncsi lennék akkor, hogy a Közútkezelő Kht. állja-e a 90 %-os bekerülési költséget, és nekünk akkor ugyanúgy 10 %-ba kerülne-e ennek a gyalogátkelőhelynek a megvalósítása. Én arra kérem Polgármester Urat, hogy ne felejtsük el ezt. Én ígérem, hogy nem fogom elfelejteni, és a 61-es út elkerülő szakaszának a megépítése kapcsán én újólag fogom kérni ennek a gyalogátkelőhelynek a megépítését. Marton István: Nem felejtjük el Képviselő Úr. Ezek a gyalogátkelőhelyek egyike-másika, az 5-10 év alatt szokott megvalósulni évenkénti kezdeményezéssel. Polai József: Tisztelt Polgármester Úr! Önnek valóban igaza van, 5-10 év szóhasználatot említve. Én csak annyit szeretnék mondani, a Szent Flórián téren valóban én 2003-ban kezdeményeztem először gyalogátkelőhelynek a megépítését. Mivel pályázatot adunk be, bízom benne, hogy talán most már el is jutottunk addig, hogy meg fog majd készülni és a pályázat nyer. Egyébként nem túl nagy pénzről van szó, tehát még 1 milliós tétel sincs egészen. Tehát köszönet, hogy ez a pályázat lehetőségként adott. Tóth Nándor: Annyit szeretnék elmondani, hogy ezt a napirendi pontot is tárgyalta a Kiskanizsai Részönkormányzat. A határozati javaslatban foglaltakkal egyetértettünk, azt elfogadásra javasoljuk, és még szeretnék csatlakozni Jerausek képviselő úrhoz annyiban, hogy magam is kezdeményezője voltam egy ilyen gyalogátkelőhely létesítésének Kiskanizsán a Bajcsy-Zsilinszky utcában a gyógyszertár és az orvosi rendelők előtt, és hasonlóan a sáncihoz, elutasításra került. Én magam sem adom fel, próbálkozni fogok. Valamelyest megnyugtatott, hogy Polai képviselőtársam azt mondja, hogy 5 éve volt folyamatban ez az ügy, és 5 év után sikerül olyan álláspontra jutni, hogy a közeljövőben megvalósul ez a gyalogátkelőhely. Én jobban örültem volna, hogyha a másik is megvalósult volna, illetve tudtam volna őszintén örülni annak is, ha a sánci vagy a Bicsák képviselő úr által Palinban is GE környékén kért gyalogátkelőhely is ezzel egyidejűleg ilyen konstrukcióban megvalósulhatott volna. Marton István: Én a magam részéről olyasmit is érzek ebben, hogy a szakhatóság megvárja, hogy a Kaposvári út összekötése megtörténjen a 7-essel, és az új forgalmi szituációban mi alakul ki. Én ilyenfajta taktikázást is érzek benne, de hát ezt csak én gondolom. Bogár Ferenc: Az előbbi gondolatmenethez csatlakozva, én valószínűsítem, hogy a Közútkezelő abban játszik, hogyha megépül az elkerülő 61-es, akkor belterületi út lesz, és utána átpasszolja ezt a lehetőséget az önkormányzatnak. Végül is, amikor az előterjesztést átolvastam, megörültem ugye, mert egy pályázaton belül három műszaki létesítmény kialakítására volt lehetőség, és vártam azt, hogy melyik ez a három létesítmény, és én is meglepődve tapasztaltam, hogy csak egy lett ebből a háromból, holott a lehetőség adva lett volna. Én azt szeretném megkérdezni az illetékes osztály vezetőjétől, hogy a Közútkezelő, mint hatóság kénye-kedve szerint bármit elutasíthat vagy ehhez valamilyen indoka szükségeltetik-e? Mert úgy néz ki, hogy ismerve a város közlekedési lehetőségeit és a jelentkező igényeket, hogy Nagykanizsán körülbelül 10-12 ilyen gyalogos átkelőhely létesítése lenne aktuális, és ha ebből csak egyet hagy jóvá a Közútkezelő, azt miként teheti meg, és rá lehet-e arra szorítani, hogy esetleg egy következő pályázat alkalmával, hogy ezt a lehetőséget önkényesen ne vonhassa meg a várostól, és legyen lehetőségünk arra, hogy kimeríthessük a pályázati lehetőségeket. Marton István: Épp az előbb mondtam, és ha jobban figyelt volna, akkor talán, amit mondtak Polai és Tóth Nándor képviselőtársaink is, hogy 5 éve küzdenek érte. Én is elmondtam, hogy 5-10 év ennek az átlagos átfutási ideje. A Közútkezelő, az mindig jogszabályhelyekre vonatkozva utasítja. Ilyet lehet találni. De pár év után, én úgy gondolom, hogy a helyzet változásával ez megváltozhat. Ugyanez a helyzet, ugye Ön is említette, a Hevesi és a Rózsa sarkon. Meglátjuk. Bicsák Miklós: Tisztelettel, én Polgármester Úrnak az elmondott 5-10 évét 16 évre tenném. Én 16 éve küzdök Palin városrész, meg a Kanizsa északi résznél lévő gyalogátkelőkre. Én jó hírről tudok, hisz Polai úrral egy pályázat sikerült az Ő városrészében, és egy Palin 74-es, az úgynevezett Gesztenyés utcáról, ami már valóban 10 éve nagyon aktuális lett volna. Hála Isten sok a gyermekáldás, és a palini iskolában a nyugati oldalra nagyon bonyolult, ha kijönnek a széles úton. Én csak azt szeretném kérni a Tisztelt Közgyűléstől, meg itt ül, látom a Zoli, a szakemberünk, hogy a kivitelezőt egy picit felgyorsítani, itt van az iskolaszezon, hogy legalább még a rossz idő beállta előtt ez a pályázaton elnyert 74-es úton, a Gesztenyés utcában lévő gyalogátkelő üzembe kerüljön. Én ezt szeretném, és még egyszer köszönöm a közgyűlésnek, akik a pályázatot adták Palin városrésznek, mert ennek örülni fog. Egy olyan forgalmas úton, ahol nem 70-nel, 100-zal száguldoznak Zalaegerszeg irányában, és nagyon veszélyes. Horváth István: Ugyan nem az én körzetem, hanem Jerausek Istváné, de azért annyit mondanék, hogy teljesen logikátlan itt a Közútkezelőnek az indoklása, hogy ha majd megépül a 61-es, akkor az után lehet erről beszélni. Hát ezen útszakaszon most van forgalom, tehát most kellene megépíteni. És én attól tartok, azért kértem szót, hogy a Közútkezelő például a Hevesi – Rózsa kereszteződésnél is keresztbe tesz. Megteheti? Vagy hogyan van ez? Erre szeretnék választ kapni. Dr. Csákai Iván: Én emlékszem arra, hogy a Hevesi utca felújítását 4 év harc előzte meg. 7 év harc előzte meg a Balaton utcában a gyalogátkelőt. 7 év harc volt a Közútkezelővel, mire azt ott a Fordnál megépítették, a gyalogátkelőt. Marton István: Több hozzászólót nem látok, de azért Tárnok urat kérem, hogy pár mondatban ismertesse a helyzetet. Tárnok Ferenc: Hát valóban nem egyszerű a helyzetünk. Több egyeztetést is folytattunk a Közútkezelővel az általa kezelt utakon létesítendő gyalogátkelők kapcsán. Én Jerausek úrnak pótoltam azt a két elutasító levelet most itt a testületi ülésen, amire hivatkozva elutasításra került ez a gyalogátkelőhely. Három olyan indokot határozott meg a Közútkezelő, ami miatt nem tartotta indokoltnak a pályázatunkat. Ez a sánci városrészben a két buszöbölnek a közelsége, a rendelkezésre álló baleseti és forgalmi adatok voltak, illetve a 61-es út közelgő megépítése volt az a hármas indok, ami miatt elutasította ezt sajnos. Folyamatosan jelezzük az önkormányzati igényeket a Közútkezelővel. Amit el is mondtak a Tisztelt Képviselők, illetve Polgármester Úr, hogy nem egyszerű dűlőre jutni velük. Tulajdonképpen monopólium ebben a dologban, nem nagyon tudunk vele előrejutni. Marton István: Minősített többséget igényel. Aki elfogadja, hogy a Szent Flórián tér 26. számú ingatlan előtti útszakaszon meglegyen a gyalogátkelő, az kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 23 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 309/2008.(IX.02.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. egyetért a Nagykanizsa, Szent Flórián tér 26. számú ingatlan előtti útszakaszon gyalogátkelőhely létesítésével, a „Gyalogosok védelmének növelése Nagykanizsán” című pályázat benyújtásával. Felhatalmazza a polgármestert a pályázati dokumentáció, valamint kedvező döntés esetén a Támogatási Szerződés aláírására. Határidő: 2008. december 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Domina Erzsébet, Pályázati Irodavezető Tárnok Ferenc Városfejlesztési Osztályvezető) 2. az 1. pontban rögzített pályázathoz szükséges önerőt, azaz 75.000 Ft-ot a 2009. évi költségvetési rendeletében biztosítja. Határidő: 2009. évi költségvetés elfogadása Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Domina Erzsébet, Pályázati Irodavezető Gazdálkodási Osztály - osztályvezető) 16. Pályázat benyújtása „Jövőnk az Ifjúság”- gyermekek és fiatalok integrációs programjainak támogatására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Dr. Csákai Iván: A bizottságunk 7 igen egyhangú szavazattal tárgyalásra alkalmasnak találta az anyagot. Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság 7 egyhangú igen szavazattal támogatta. Balogh László: Ez a pályázat 0 Ft önerős, 10-20 millió Ft között lehet nyerni. Reménykedünk. Támogattuk 7 igennel egyhangúlag. Marton István: Aki egyetért ezzel, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 22 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 310/2008.(IX.02.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a) egyetért azzal, hogy a TÁMOP Gyermekek és fiatalok integrációs programjai című felhívás b) Ifjúságügyi komponensére pályázatot nyújtson be maximálisan 20.000.000 Ft teljes projektköltséggel. b) Felhatalmazza a polgármestert a pályázat beadásáig történő költségpontosítás esetén a jelen előterjesztés alapján meghatározott keretösszeg erejéig a végső költségvetés jóváhagyására és a pályázati dokumentáció, valamint pozitív döntés esetén a támogatási szerződés aláírására. Határidő: 2008. szeptember 10. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Domina Erzsébet, Pályázati Iroda vezető Szmodics Józsefné Művelődési és Sport Osztály vezető) 17. Javaslat a Fogyatékkal Élők Integrált Intézménye Támogató Szolgálatának 2009. január 1. napjától pályázati rendszerben történő további működtetésére (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívottak: Ignáczné Király Rózsa intézményvezető, Mészáros Marianna szolgálatvezető Nk. Űrhajós u. 6. Dr. Csákai Iván: Bizottságunk az anyagot megtárgyalta, és 7 igen egyhangú szavazattal a közgyűlésnek tárgyalásra alkalmasnak találta. Marton István: Több hozzászólót nem látok, a vitát lezárom. Aki el tudja fogadni, az kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 22 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 311/2008.(IX.02.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért azzal, hogy az önkormányzat a Fogyatékkal Élők Integrált Intézménye Támogató Szolgálatát 2009. január 1. napjától pályázati rendszerben tovább működtesse és ennek keretében történő támogató szolgáltatást – mint nem kötelező önkormányzati feladatot – biztosítsa. Jóváhagyja, hogy a polgármester a Szociális és Munkaügyi Miniszter által a támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjéről szóló 191/2008.(VII.30.) Korm. rendelet alapján kiírt pályázatára a támogató szolgáltatás állami finanszírozási rendszerbe történő befogadására és működésének támogatására pályázatot nyújtott be. Felkéri a polgármestert, hogy a pályázat eredményéről a Közgyűlést tájékoztassa. Határidő: a pályázat eredményéről szóló tájékoztató Közgyűlés elé terjesztésére: 2008. november 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Maronicsné dr. Borka Beáta osztályvezető Szociális Osztály Domina Erzsébet irodavezető Pályázati Iroda) 18. Javaslat az NTE 1866 MÁV Labdarúgó Szakosztály adósságátvállalása tárgyában (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Máthé István elnök, Kozma Lajos szakosztályvezető Tóth László: A Pénzügyi Bizottság is megtárgyalta az előterjesztést. 1 igen, 1 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett az előterjesztéssel nem értett egyet. És amikor majd a bizottsági elnökök elmondják a mondanivalójukat, akkor utána kérek szót. Balogh László: A sportbizottság 7 igennel egyhangúlag támogatja ezt az előterjesztést afféle gesztusként, de hangsúlyoztuk a bizottsági ülésen Elnök Úrnak is és Szakosztályvezető Úrnak is, hogy ezt mi úgy értelmezzük, hogy nem póttámogatás. A verseny- és élsportot ebben az évben 10 millió Ft-tal támogattuk a MÁV NTE esetében. Ezt a 2,5 millió Ft-ot azért javasoljuk, hogy adja meg a közgyűlés, hogy az adósságátvállalás által segítsünk. Tehát ez egy szigorúan adósságkezelő üzenet a közgyűlés, az önkormányzat részéről. Így volt ez a 7 igenes egyhangú szavazat. És még más is, sok minden is elhangzott a konkrétumok kapcsán, de itt most a lényeg a fontos. Kérem, támogassák. Tóth László: Nem rejtem véka alá, hogy amikor a Pénzügyi Bizottsági ülésen tárgyaltuk ezt, ugyanúgy kezdtem, mint most, hogy természetesen támogatom a labdarúgó szakosztály kérelmét. De az viszont mélységesen felháborít, hogy az előterjesztés, amelyet Marton István polgármester úr írt alá, azt mondja, hogy az egyesület évek óta húzódó 2,5 millió Ft-os adóssága miatt nyújtotta be az igényt adósság kezelésére, illetve megszüntetésére. Én elolvastam a mellékleteket, hát hogyha, aki ezt tudja ebből kihozni, akkor őszinte sajnálatom. Elmondanám, hogy én voltam NTE egyesület elnöke 2008. május 31-éig, a május 22-ei egyesületi közgyűlésen a következőt állítottam és vállalom is, hogy abban a pillanatban 30 napon túli ki nem fizetett számlája az egyesületnek nem volt. Ilyet nem is állít a Labdarúgó Szakosztály, hogy évek óta görgetik maguk előtt. Valóban, hiányzott a költségvetésből, már az év elején is nyilvánvaló volt. Hogy miért nem kapta meg akkor az egyesület, illetve a Labdarúgó Szakosztály a 2,5 millió Ft-ot, az is benne van burkoltan, a csapat teljesítménye és céljai, valamint megújult vezetésbe vetett bizalom is indokolja kérelem teljesítését. Tehát én visszautasítom, hogy az egyesületnek évek óta húzódó 2,5 millió Ft-os adóssága miatt kell ezt kifizetni, vagy támogatni. Biztos volt ilyen is valamikor, de hogy 2008. május 31-én ez nem volt igaz, az is biztos. Marton István: Hát sajnos igaznak kell, hogy legyen, mert a szakosztály elnök és az elnök által hozzám írt levél első mondata így hangzik a Tisztelt Polgármester Úr után. Mivel a legnagyobb erőfeszítések ellenére sem sikerült ledolgoznunk azt az adósság (2,5 millió Ft), ami az NB-III-as bajnokságba való feljutás és az ottani szereplés során felmerülő költségek idéztek elő. Tehát én most nem akarok itt szavakon lovagolni, de ezért ebben ez benne van szerintem eléggé egyértelműen. Bárdosi Gábor Jenő: Szokásomhoz hívem bizonyos dolgokban elmegyek másik bizottság ülésére és meghallgatom az ott megszólalókat. Nekem azért az furcsa volt a bizottsági ülésen, a Pénzügyi Bizottság ülésén, hogy az hangzik el, hogy nem erről volt szó igazából, amikor egy ilyen kérelem pénzösszeg segítségkérése nyomán az önkormányzat felé jön, hanem a műfüves pálya, a megépült műfüves pálya hiteltörlesztésének segítésére. Amellett még egyszer, bocsánat elfelejtettem mondani, természetesen meg fogom szavazni, mert mindig is mindenféle támogatást megszavaztam, ami a sportirányú, azt hiszem, a képviselőtársaim ezt pontosan tudják. Azonban, amikor képviselőtársamtól az hangzik el Pénzügyi Bizottsági ülésen ott, amelyiken hallgatom, hogy hiszen nem erre irányult az eredeti kérelem, hanem a műfüves pálya, ami megépült, annak a hiteltörlesztésére, akkor nagyon szépen kérek most mindenkit, előterjesztőt is és mindenkit, akkor most itten mondja el ezt Ő, és ne énnekem kelljen elmondanom, és örömmel veszem azt, hogy láttam én már egy kezet egy gomb felé nyúlni, aki majd remélhetőleg el is fogja mondani. Dr. Károlyi Attila (Ügyrendi): Én valamit nem értek itt. Ugye a Balogh elnök úr ékes szavakkal ecsetelte, illetőleg hát Polgármester Úr is szólt erről a pénzgörgetésről. Na most Tóth ex NTE 1866 elnök állítja azt, hogy ilyen nem volt. Nem lehetne megkérdezni az itt jelenlévő Kozma urat, hogy kinek higgyünk? Marton István: Hát bocsánat, én felolvastam az első mondatát annak a levélnek … Dr. Károlyi Attila: Az nem szentírás Polgármester Úr. Marton István: …. amit Kozma úr aláírt. Dr. Károlyi Attila: Az nem szentírás az. A város 2,5 millió Ft-járól van szó. Hát akkor dobáljuk ki az ablakon. Hát a Kozma úr itt van, akkor mondja már meg, hogy görgettek és … Cseresnyés Péter: Bárdosi képviselőtársam egy meg nem nevezett valakinek a gombnyomására volt, én voltam ez a meg nem nevezett valaki, mert én tárgyaltam az akkor még regnáló Karácsony József elnök úrral, és egy elég hosszas beszélgetés után abban állapodtunk meg, hogy a műfüves pályák hiteltörlesztésére adjunk pénzt, mert őket, mármint az egyesületet ez kirángatná a bajból, ugyanis akkor havonta nem kellene ezt a törlesztőrészletet fizetni, és az a pénz, az másra lenne fordítható. Polgármester úrral erről beszéltünk is, innét kezdve a továbbiak előttem már nem voltak nyitottak. Én is, miután elolvastatták velem azt az anyagot, amit én automatikus gondolván arra, hogy ez így van megfogalmazva az előterjesztésben is, és miután felhívták a figyelmemet, olvassam végig az előterjesztést, én is csodálkoztam azon, hogy itt napi adósságtörlesztésről és nem a műfüves pályáról van szó. Egy mentsége lehet szerintem a mostani vezetésnek, hogy közben megváltozott, és lehet, hogy a kommunikáció, tételezzük fel, hogy a kommunikáció nem volt megfelelő a régi vezetés és az új vezetés között. Marton István: Úgy egyébként, ha az ember kifizet egy nagy adósságot, akkor lehet, hogy e miatt keletkezik több kisebb adóssága, mint ami itt a 2. számú mellékletben fel van sorolva. Dr. Kolonics Bálint: Csak nagyon röviden, nem szeretnék én ezen tényleg vitát gerjeszteni, mert túl lehetnénk már ezen a támogatáson, csak úgy gondolom, hogy az NTE kapcsán ez mindig vitát szül. Azért ennek az oka, az az idei évi támogatásban gyökerezik, ami bent van ebben az előterjesztésben is, és ez nagyon helyesen szerepel, hogy a tavalyi évi 12,5 millió Ft helyett erre az évre 10 millió Ft-ot kapott az egyesület. Tehát innét kezdődnek a bajok. Hogyha az önkormányzat a támogatást nyújtja, akkor nincs itt az ismételt kérelem, és nem kell az NTE-ről beszélni, és a közgyűlésen problémát szítani ebből, hogy most melyik egyesületet mennyivel és milyen módon támogatjuk. Ez támogatás legyen-e vagy adósságátvállalás legyen-e. De én azért mindenkitől kérem azt, hogy a jövő évi támogatásnak a mértékét azért itt már ne irányozzuk elő, hogy majd ennyit, meg annyit adunk, meg beszámítjuk, nem számítjuk. Egyet tudjunk, hogy kevesebbet kapott ez az egyesület, mint a tavalyi évben. Marton István: Nem tudom, Kozma úr tud-e hozzátenni érdemben valamit, vagy akar-e. Ha igen, akkor mondja. Kozma Lajos: Nekem az a véleményem, hogy igenis szeretnék hozzászólni, mert azok a költségek, amik az NB-III-as bajnokságban, tehát a Nemzeti Bajnokságban felhalmozódnak, ezeket a költségeket ki kell fizetni. Polgármester úrnak igaza van, hiszen évek óta az elmúlt időszakban folyamatosan halmoztunk fel költségeket. Az is igaz, amit Tóth elnök úr mond, hogy lenulláztuk ezt márciusban, de az nem jelentette azt, hogy a későbbiekben, hiszen az új bajnokság most kezdődött júniusban, és nem éves költségvetésről kell beszélni a labdarúgás vonatkozásában, hanem félévről, hiszen mindig augusztusban kezdődik a bajnokság, és az igazi nagy költségek ekkor jelentkeznek. És ezért kértük a segítséget, mert akkora költség jelentkezett, hogy a későbbiekben a működtetést befolyásolta volna. És ezért nagyon örülök annak, hogy az elmúlt időszakban elhangzottak alapján pozitívan állt hozzá az önkormányzat, és előre is köszönöm a segítségüket. Természetesen ezt Máthé elnök úr nevében is mondom, aki munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudott itt lenni. Marton István: Több hozzászóló nincs, a vitát lezárom. Aki egyetért vele, hogy adósságátvállalás címén a 2,5 millió Ft-ot odaadja a közgyűlés, az kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 21 igen és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 312/2008.(IX.02.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése adósságátvállalás címén 2 500 e Ft összeget nyújt az NTE 1866 MÁV Labdarúgó Szakosztálynak. Forrásául Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008. évi költségvetéséről szóló 14/2008.(III.19.) számú rendeletében a működési célú hitel ugyanezen összeggel megemeli. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetés soron következő módosítása előterjesztésében a fenti kiadási és bevételi előirányzatot szerepeltesse. Határidő: 2008. szeptember 3. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné, a Művelődési és Sportosztály vezetője Szlávecz Lászlóné, a Gazdálkodási Osztály helyettes vezetője) 19. Javaslat a hulladékkezelési közszolgáltatási szerződés módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Horváth Balázs ügyvezető Saubermacher-Pannónia Hulladékgyűjtő Kft. Marton István: Tehát itt a 2004-es, ’5-ös években keletkezett behajthatatlannak minősített települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatási díjhátralék törvényi előíráson nyugvó megtérítési kötelezettség teljesítése a Saubermacher-Pannónia Hulladékgyűjtő Kft-nek. Ez a téma. Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság 7 egyhangú igen szavazattal támogatta az előterjesztést. Marton István: Több hozzászóló nem lévén, a vitát lezárom. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 23 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 313/2008.(IX.02.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. jóváhagyja a 2004-2005. években keletkezett, és behajthatatlannak minősített 1.015.142 Ft települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatási díjhátralék törvényi előíráson nyugvó megtérítési kötelezettség teljesítését a Saubermacher-Pannónia Hulladékgyűjtő Kft. felé. Az előirányzatot a 2008. évi működési hitel ugyanezen összeggel való megemelésével biztosítja. Felkéri a polgármestert, hogy a 2008. évi költségvetés soron következő módosításában a fenti kiadási és bevételi előirányzatot szerepeltesse. 2. egyetért a települési szilárd hulladék lakosság által fizetendő díjának hátralék rendezésével kapcsolatos törvényi változás miatt, a Saubermacher-Pannónia Hulladékgyűjtő Kft.-vel megkötött Közszolgáltatási Szerződés előterjesztés szerinti módosításával (szerződés módosítás az előterjesztéshez mellékelve) és felhatalmazza a polgármestert a szerződésmódosítás aláírására. Határidő: 2008. október 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető, Városfejlesztési Osztály, Somogyi Ottó osztályvezető, Adóügyi Osztály, Szlávecz Lászlóné helyettesítő osztályvezető, Gazdálkodási Osztály) 20. Javaslat a „Villamos energia közbeszerzési eljárás” tárgyában hozott 221/2008.(VI.26.) számú határozat megváltoztatására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Marton István: Az eredeti 18-asban egy hibát kell korrigálni. Tehát a lényeg itt az, hogy nem önállóan, hanem az egész megye összefogásában próbálunk nagyobb súlyt teremteni. Bogár Ferenc: A Városüzemeltetési Bizottság ülésén kisebb vita alakult ki az előterjesztés kapcsán, tárgyalása kapcsán. Ott egy olyan álláspont fogalmazódott meg, hogy nem biztos, hogy módosítani kéne a közgyűlés előző ülésén hozott ez irányú határozatát, ugyanis ahogy ottani szakember mondta, ha a megyei összefogást szavazzuk meg, akkor sincs egy olyan nagyságrend különbségű villamos energia igény, amely költségcsökkenést indukálna. Tehát körülbelül a városnak, ha jól tudom, akkor ilyen 2 millió kW vagy e körüli érték lenne, a megye összességére 20 millió körüli, és ez azonos vételi sávba kerülne. Tehát gyakorlatilag itt nem tudna spórolni a város. A másik pedig, amit érvként felhoztak, hogy akkor megint a Vízmű hasonló gondja jöhetne elő annyiban, hogy nagyon sok kistelepülés csatlakozna ehhez a közbeszerzési társuláshoz, vagy nem tudom, milyen formában működne, és itt végül is a város járna annyival rosszabbul, mert a járulékos költségek aránytalanul több terhet jelentenének a városra, minthogyha esetleg a társulás nélkül lennének. És még egy jelentős érv hangzott el, miszerint, hogyha a társuláshoz csatlakozunk, akkor egy évet veszítünk a tárgyalások folyamán, ami a városra halmozottan hátrányos nem jogkövetkezmény, hanem anyagi következménnyel, kondícióvesztéssel járna, és ezért javasoltuk mi a Városüzemeltetési Bizottságon, hogy maradjunk az előző közgyűlésen meghozott határozatnál, és a város egyedül induljon a közbeszerzési tárgyalásokon, és ne társuljon a megye többi községéhez vagy városához. Marton István: Bogár úr! Nem tudom, ki volt a szakértőjük, de ezen veszíteni nem lehet, csak nyerni. Hát megcsinálhatjuk azt, hogy majd összefog a megye, meg Egerszeg, mi meg kimaradunk belőle, és akkor majd elmondom Önnek, hogy mennyi kárt okoztak. Gyalókai Zoltán Bálint: Gyakorlatilag ugyanez a Városüzemeltetési Bizottságnak a határozata, tehát 6 nem és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el ezt a javaslatot, és valóban, ahogy Bogár úr elmondta, Takács Zoltán úr bizony, bizony elmondta, hogy ezzel a módosítással, tehát az eredeti elgondolásnak a módosításával legalább egy évet – igazából így hangzott el ez a mondat –, legalább egy évet vesztünk, és gyakorlatilag ugyanabba a kedvezménysávba esnénk tulajdonképpen, minthogyha összefognánk 30-40 falut és Zalaegerszeget. Tehát igazából nagyobb kedvezményt várhatóan nem, de biztos, hogy egy évvel vagy ne adj Isten, több idővel késnénk ezzel a kedvezményes rendszer elindításával. Nyilvánvaló, hogy ezek az információk álltak a bizottság rendelkezésére, és én is azt mondom, hogy próbáljunk gyorsan lépni. Aki gyorsan lép, az talán kettőt lép. Marton István: Ezért kell villámgyorsan szerződni. Én nem óhajtok kimaradni abból. Nemhogy 20-30 település, hanem itt az egész megyéről, az összes városról, benne Egerszegről, meg Nagykanizsáról van szó. Egyébként mindenki azt szavaz, amit akar ebben az ügyben, de felhívom mindenkinek a figyelmét, hogy én nem bánnám, hogyha ne adj Isten e miatt veszteség ér bennünket, akkor arányosan szétoszthatnánk a megszavazók közt. Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 3 igen, 2 nem és 1 tartózkodás mellett nem támogatja az előterjesztést. Dr. Károlyi Attila: Polgármester úrhoz tennék fel egy kérdést ezzel kapcsolatban, hogy ez a megyei szinten integrált közbeszerzési társuláshoz a Manninger úr közgyűlésén kívül már valaki csatlakozott? …. Marton István: Természetesen. Dr. Károlyi Attila: Ki? Marton István: Ez kora tavasz óta megy, mikor Nagykanizsán volt utoljára a megye városainak találkozója, akkor mind a 10 város kinyilvánította szándékát, hogy ebben részt kíván venni. Dr. Károlyi Attila: És ők a szándéknyilatkozatukat alá is írták már? Marton István: Gondolom, igen, feltehetően ott van a megyénél. Nem néztem utána, de ha érdekli, utánanézek. Bogár Ferenc: Rövid leszek. A következő gondom van. Egy állítás áll egy másik állítással szemben, ugyanis az előterjesztés egy egész lapot szán ennek a nagyon fontos kérdésnek. Ön pénzügyi szakember, részben magamat is annak vallom. Én akkor tartom ezt a dolgot nagyon fairnek, hogyha egyik oldalon ott lenne a megyei beszerzésnek a teljes költségvonzata, a másik oldalon a városi költségvonzat, ezt hiteles emberek leírnák, a kettőt össze tudnám tolni, és azt mondom, hogy ennek alapján dönteni tudok. Azt mondja Ön, hogy a megyei egyesület, az nagyon jó lenne. Én meg hiszek a Takács Zolinak, aki szakember, ebben dolgozik, végül is Ő ma is ezen a területen dolgozik. Én úgy ítélem meg, hogy Ő, mint esküt tett külső bizottsági tag, a város érdekeit nézi elsőként, és annak alapján akar dönteni, és ezért én teljes jóhiszeműséggel azt hiszem, hogy a Zolinak a véleménye ebből a szempontból esetleg autentikusabb és hihetőbb, mint az, hogy valaki azt mondja, hogy kérem, …. nagyobb volumenű beszerzés van, az automatikusan több nyereséggel jár. Nem biztos. Lehet, hogy a járulékos költségek sokkal többet elvisznek, mint amit kapunk, és így elveszítjük azt a réven, amit nyerünk a vámon. Tehát én továbbra is tartom a javaslatomat, maradjon a város egyedüli beszerzőként. Marton István: Uraim! Egy négyszer vagy ötször akkora tömeg, nem gondolják, hogy nem lényegesen előnyösebb kondíciók mellett juthat hozzá, mintha valaki ezt önállóan csinálja. Önállóan olyan picik vagyunk, hogy alig vagyunk partnerok. Az egész megye az összes várossal, meg a 257 településsel együtt is hát éppen az a kategória, ahol már a nagyszállítók komolyan foglalkoznak vele és tárgyalnak, és ebből időveszteség nem keletkezhet, ebből csak haszon keletkezhet. Aki egyetért vele – mivel több hozzászólót nem látok –, az kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 12 igen, 4 nem és 7 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el, és a következő határozatot hozza: 314/2008.(IX.02.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem ért egyet azzal, hogy a villamos energia közbeszerzési eljárás tárgyában hozott 221/2008.(VI.26.) számú határozatának azon része, amely a közbeszerzési eljárás városi szinten (intézmények, közvilágítás) történő lebonyolítására vonatkozó döntést tartalmazza, visszavonásra kerüljön, és a Zala Megyei Közgyűlés Elnöke által kezdeményezett, a villamos energia megyei szinten integrált közbeszerzési társulásában Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése részt vegyen. 21. Tájékoztató a Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi szakképző Iskolánál 2005. évben kötött szakképzési támogatási szerződések körülményeinek feltárásáról (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Csordásné Láng Éva igazgató Balogh László: Engedtessék meg, hogy azért néhány mondat erejéig, mert tanulságos a dolog, hangozzék el néhány gondolat az előterjesztés kapcsán. Volt egy revizori vizsgálat, hivatali belső ellenőri, és a történet egy 2005. évi történet. A 2005. évben, hogy hogy használódott fel a szakképzési támogatás a Thúryban. Hát az ellenőrzés is megállapította, hogy nem jogszabály szerinti volt ez a felhasználás. A cél jó volt, sportudvart alakítottak ki a szakképzési támogatásokból. Nem lehetett volna sportudvart kialakítani. Bár a kereskedelemben, vendéglátó-iparban dolgozók számára bizonyára fontos az erőnlét, de ezt nem lehet a jogszabályoknak megfelelően összekötni sportudvar kialakítással ily módon. Az ellenőrzés, végigjárván minden lépcsőfokot, megállapította, hogy ez a 2005-ös szakképzési támogatás felhasználás az intézményvezető által ellentétesek voltak a jogszabályokkal, az akkori polgármester révén a jóváhagyás törvénysértő volt, és az akkori szakosztály is hibázott, mert nem járt el kellő körültekintéssel. Ettől még igaz az is, hogy mindannyian jóhiszeműen jártak el, de kell, hogy legyenek tanulságok, ezért nem volt haszontalan ez az ellenőrzés. Legyenek tanulságai a szakközépiskolák számára, és hát a célvizsgálat megállapításait ennek fényében kell tudomásul vennünk, és a jövőben körültekintőbben kell eljárni. Ez talán azért egyszerűbb lesz, mert a TISZK révén szeptember 1-jétől ilyen hibát talán kevésbé véthetünk, mert egy helyen futnak össze a szálak. Ott lesz ezt érdemes igazán továbblépni. Így ezért az oktatási bizottság 7 igennel egyhangúlag támogatja az előterjesztést. Marton István: Azért nem árt az összefoglalóról pár mondatot idézni. Megállapítható, hogy az intézményvezető kötelezettségvállalási ellentétesek voltak a szakképzési hozzájárulásra és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvényben rögzítettekkel. Az intézményvezető kötelezettségvállalása ellentétes volt az államháztartás működési rendjéről szóló kormányrendeletben foglaltakkal, mert ellenjegyzés nélkül nem vállalhat kötelezettséget. A polgármester fenntartói jóváhagyása törvénysértő volt, mivel a megállapodásokban foglalt fejlesztési cél ellentétes volt a szakképzési támogatásról szóló törvényben foglaltakkal. A polgármester nem járt el kellő körültekintéssel a szerződések megkötésekor, mivel nem ügyelt arra, hogy a szakosztály részéről minden megállapodás láttamozásra kerüljön. És ötödször, azokban az esetekben, amikor a megállapodásokon szerepel a szakosztály részéről aláírás, megállapítható, hogy ők is a szakképzési törvényben foglaltakkal ellentétes tartalommal hagyták azt jóvá. Tehát ebből azt akarom kihozni, hogy ebben az ügyben sajnos minden közreműködő sáros, méghozzá erősen 2005-re visszamenőleg. A vitát lezárom, mert több hozzászólót nem látok. Aki egyetért a határozati javaslattal, illetve az abban rögzítettel, az kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 19 igen és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 315/2008.(IX.02.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 297/2008.(VII.14) számú határozata 2 pontja értelmében, a Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi szakképző Iskolánál, a 2005 évben kötött szakképzési támogatási szerződések körülményeinek felderítése tárgyában elrendelt célvizsgálat megállapításait tudomásul veszi, felhívja a támogatási szerződések létrejöttében érintettek figyelmét, hogy a jövőben körültekintőbben járjanak el, különösen az önkormányzatot anyagilag is érintő kötelezettségek vállalása esetén. Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: 2008. szeptember 3. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző) Marton István: Szünetet rendelek el, ami 19,15 óráig tart Uraim. Szünet 22. Javaslat a termofor kémények felújítását (LFP-2008-LA-7) és az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítését, felújítását (LFP-2008-LA-2) célzó pályázatok támogatására, illetve beszámoló a 2006. évi pályázatokról (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság a beszámolót elfogadásra javasolja, és a termofor kéményeket és az idei évi pályázatokat 7 egyhangú igen szavazattal támogatja. Papp Nándor: A bizottságunk is egyöntetű szavazattal, 7 igennel támogatja az előterjesztést, mégpedig ott, ahol a felújítás maximális összege energia megtakarítást eredményező felújításoknál 100 millió Ft. Marton István: Több hozzászólót nem látok. Aki egyetért – én nem olvasom fel mind a 36 pontot, mert az oldalszámban is 13 oldal lenne – a határozati javaslattal, az kérem, nyomja meg az igen gombot. A módosító javaslattal együtt természetesen. A közgyűlés 24 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 316/2008.(IX.02.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. támogatja a Nagykanizsa, Attila u. 12. (hrsz.: 3027) szám alatti társasház termofor kémény felújítást célzó (LFP-2008-LA-7 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 10.081.979 Ft, b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 10.080.000 Ft, c) az önkormányzati támogatás összege 2.880.000 Ft formája: vissza nem térítendő egyösszegű támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 3.361.979 Ft e) az állami támogatás összege 3.840.000 Ft. Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 2. támogatja a Nagykanizsa, Attila u. 14. (hrsz.: 3029) szám alatti társasház termofor kémény felújítást célzó (LFP-2008-LA-7 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 10.710.461 Ft, b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 10.710.000 Ft, c) az önkormányzati támogatás összege 3.060.000 Ft formája: vissza nem térítendő egyösszegű támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 3.570.461 Ft e) az állami támogatás összege 4.080.000 Ft. Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 3. támogatja a Nagykanizsa, Bartók B. u. 7. (hrsz.: 3080) szám alatti társasház termofor kémény felújítást célzó (LFP-2008-LA-7 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 16.093.176 Ft, b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 15.062.056 Ft, c) az önkormányzati támogatás összege 3.360.000 Ft formája: vissza nem térítendő egyösszegű támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 8.253.176 Ft e) az állami támogatás összege 4.480.000 Ft. Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 4. támogatja a Nagykanizsa, Berzsenyi u. 12. (hrsz.: 1363/9) szám alatti társasház termofor kémény felújítást célzó (LFP-2008-LA-7 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 5.885.156 Ft, b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 5.880.000 Ft, c) az önkormányzati támogatás összege 1.680.000 Ft formája: vissza nem térítendő egyösszegű támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 1.965.156 Ft e) az állami támogatás összege 2.240.000 Ft. Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 5. támogatja a Nagykanizsa, Berzsenyi u. 5/A-B. (hrsz.: 1363/13) szám alatti társasház termofor kémény felújítást célzó (LFP-2008-LA-7 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 8.397.176 Ft, b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 7.852.976 Ft, c) az önkormányzati támogatás összege 1.740.000 Ft formája: vissza nem térítendő egyösszegű támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 4.337.176 Ft e) az állami támogatás összege 2.320.000 Ft. Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 6. támogatja a Nagykanizsa, Berzsenyi u. 8/A-B. (hrsz.: 1363/7) szám alatti társasház termofor kémény felújítást célzó (LFP-2008-LA-7 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 8.936.964 Ft, b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 8.349.324 Ft, c) az önkormányzati támogatás összege 1.920.000 Ft formája: vissza nem térítendő egyösszegű támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 4.456.964 Ft e) az állami támogatás összege 2.560.000 Ft. Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 7. támogatja a Nagykanizsa, Corvin u. 12. (hrsz.: 823/26) szám alatti társasház termofor kémény felújítást célzó (LFP-2008-LA-7 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 6.724.334 Ft, b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 6.720.000 Ft, c) az önkormányzati támogatás összege 1.920.000 Ft formája: vissza nem térítendő egyösszegű támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 2.244.334 Ft e) az állami támogatás összege 2.560.000 Ft. Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 8. támogatja a Nagykanizsa, Csokonai u. 2. (hrsz.: 3100) szám alatti társasház termofor kémény felújítást célzó (LFP-2008-LA-7 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 6.194.960 Ft, b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 5.797.120 Ft, c) az önkormányzati támogatás összege 1.320.000 Ft formája: vissza nem térítendő egyösszegű támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 3.114.960 Ft e) az állami támogatás összege 1.760.000 Ft. Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 9. támogatja a Nagykanizsa, Herman O. u. 3. (hrsz.: 2317/9) szám alatti társasház termofor kémény felújítást célzó (LFP-2008-LA-7 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 6.511.485 Ft, b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 6.511.485 Ft, c) az önkormányzati támogatás összege 1.500.000 Ft formája: vissza nem térítendő egyösszegű támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 3.011.485 Ft e) az állami támogatás összege 2.000.000 Ft. Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 10. támogatja a Nagykanizsa, Király u. 53. (hrsz.: 19/1) szám alatti társasház termofor kémény felújítást célzó (LFP-2008-LA-7 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 8.427.968 Ft, b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 5.880.000 Ft, c) az önkormányzati támogatás összege 1.680.000 Ft formája: vissza nem térítendő egyösszegű támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 4.507.968 Ft e) az állami támogatás összege 2.240.000 Ft. Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 11. támogatja a Nagykanizsa, Munkás u. 2. (hrsz.: 3051/12) szám alatti társasház termofor kémény felújítást célzó (LFP-2008-LA-7 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 7.709.812 Ft, b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 7.709.812 Ft, c) az önkormányzati támogatás összege 1.380.000 Ft formája: vissza nem térítendő egyösszegű támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 4.489.812 Ft e) az állami támogatás összege 1.840.000 Ft. Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 12. támogatja a Nagykanizsa, Nagyváthy u. 1. (hrsz.: 2060/5) szám alatti társasház termofor kémény felújítást célzó (LFP-2008-LA-7 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 15.641.927 Ft, b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 15.641.927 Ft, c) az önkormányzati támogatás összege 2.700.000 Ft formája: vissza nem térítendő egyösszegű támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 9.341.927 Ft e) az állami támogatás összege 3.600.000 Ft. Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 13. támogatja a Nagykanizsa, Nagyváthy u. 2. (hrsz.: 2060/4) szám alatti társasház termofor kémény felújítást célzó (LFP-2008-LA-7 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 11.923.405 Ft, b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 11.923.405 Ft, c) az önkormányzati támogatás összege 1.920.000 Ft formája: vissza nem térítendő egyösszegű támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 7.443.405 Ft e) az állami támogatás összege 2.560.000 Ft. Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 14. támogatja a Nagykanizsa, Nagyváthy u. 3. (hrsz.: 2060/5) szám alatti társasház termofor kémény felújítást célzó (LFP-2008-LA-7 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 11.923.405 Ft, b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 11.885.056 Ft, c) az önkormányzati támogatás összege 1.920.000 Ft formája: vissza nem térítendő egyösszegű támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 7.443.405 Ft e) az állami támogatás összege 2.560.000 Ft. Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 15. támogatja a Nagykanizsa, Nagyváthy u. 5. (hrsz.: 2060/5) szám alatti társasház termofor kémény felújítást célzó (LFP-2008-LA-7 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 2.998.940 Ft, b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 2.998.940 Ft, c) az önkormányzati támogatás összege 600.000 Ft formája: vissza nem térítendő egyösszegű támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 1.598.940 Ft e) az állami támogatás összege 800.000 Ft. Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 16. támogatja a Nagykanizsa, Platán sor 8. (hrsz.: 2963) szám alatti társasház termofor kémény felújítást célzó (LFP-2008-LA-7 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 13.655.696 Ft, b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 12.791.496 Ft, c) az önkormányzati támogatás összege 2.880.000 Ft formája: vissza nem térítendő egyösszegű támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 6.935.696 Ft e) az állami támogatás összege 3.840.000 Ft. Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 17. támogatja a Nagykanizsa, Bartók B. u. 6. (hrsz.: 3051/21) szám alatti társasház energia-megtakarítást eredményező felújítását célzó (LFP 2008 LA 2 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 24.249.270 Ft, b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 24.249.270 Ft, c) az önkormányzati támogatás összege 4.110.046 Ft formája: vissza nem térítendő, 5 év alatt (2009-2013) öt egyenlő részletben biztosított támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 12.056.134 Ft e) az állami támogatás összege 8.083.090 Ft. Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 18. támogatja a Nagykanizsa, Bartók B. u. 8. (hrsz.: 3051/20) szám alatti társasház energia-megtakarítást eredményező felújítását célzó (LFP 2008 LA 2 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 22.914.072 Ft, b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 22.914.072 Ft, c) az önkormányzati támogatás összege 3.883.741 Ft formája: vissza nem térítendő, 5 év alatt (2009-2013) öt egyenlő részletben biztosított támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 11.392.307 Ft e) az állami támogatás összege 7.638.024 Ft. Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 19. támogatja a Nagykanizsa, Csokonai u. 6/A. (hrsz.: 3099/3) szám alatti társasház energia-megtakarítást eredményező felújítását célzó (LFP 2008 LA 2 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 47.698.602 Ft, b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 47.698.602 Ft, c) az önkormányzati támogatás összege 5.752.440 Ft formája: vissza nem térítendő, 5 év alatt (2009-2013) öt egyenlő részletben biztosított támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 26.046.628 Ft e) az állami támogatás összege 15.899.534 Ft. Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 20. támogatja a Nagykanizsa, Herman O. u. 3. (hrsz.: 2317/9) szám alatti társasház energia-megtakarítást eredményező felújítását célzó (LFP 2008 LA 2 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 17.172.179 Ft, b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 17.172.179 Ft, c) az önkormányzati támogatás összege 2.568.053 Ft formája: vissza nem térítendő, 5 év alatt (2009-2013) öt egyenlő részletben biztosított támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 8.937.307 Ft e) az állami támogatás összege 5.666.819 Ft. Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 21. támogatja a Nagykanizsa, Kazanlak krt. 10. (hrsz.: 3059/23) szám alatti társasház energia-megtakarítást eredményező felújítását célzó (LFP 2008 LA 2 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 26.280.616 Ft, b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 26.280.616 Ft, c) az önkormányzati támogatás összege 4.454.342 Ft formája: vissza nem térítendő, 5 év alatt (2009-2013) öt egyenlő részletben biztosított támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 13.066.069 Ft e) az állami támogatás összege 8.760.205 Ft. Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 22. támogatja a Nagykanizsa, Kazanlak krt. 11. (hrsz.: 3059/9) szám alatti társasház energia-megtakarítást eredményező felújítását célzó (LFP 2008 LA 2 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 65.024.199 Ft, b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 65.024.199 Ft, c) az önkormányzati támogatás összege 7.806.882 Ft formája: vissza nem térítendő, 5 év alatt (2009-2013) öt egyenlő részletben biztosított támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 35.567.317 Ft e) az állami támogatás összege 21.650.000 Ft. Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 23. támogatja a Nagykanizsa, Kazanlak krt. 14. (hrsz.: 3063/13) szám alatti társasház energia-megtakarítást eredményező felújítását célzó (LFP 2008 LA 2 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 97.195.458 Ft, b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 95.981.446 Ft, c) az önkormányzati támogatás összege 6.574.217 Ft formája: vissza nem térítendő, 5 év alatt (2009-2013) öt egyenlő részletben biztosított támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 58.627.426 Ft e) az állami támogatás összege 31.993.815 Ft. Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 24. támogatja a Nagykanizsa, Liszt F. u. 8. (hrsz.: 3048/2) szám alatti társasház energia-megtakarítást eredményező felújítását célzó (LFP 2008 LA 2 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 84.514.652 Ft, b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 84.016.016 Ft, c) az önkormányzati támogatás összege 5.752.440 Ft formája: vissza nem térítendő, 5 év alatt (2009-2013) öt egyenlő részletben biztosított támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 50.762.212 Ft e) az állami támogatás összege 28.000.000 Ft. Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 25. támogatja a Nagykanizsa, Munkás u. 1. (hrsz.: 3049/17) szám alatti társasház energia-megtakarítást eredményező felújítását célzó (LFP 2008 LA 2 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 75.600.000 Ft, b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 75.600.000 Ft, c) az önkormányzati támogatás összege 5.855.162 Ft formája: vissza nem térítendő, 5 év alatt (2009-2013) öt egyenlő részletben biztosított támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 44.796.838 Ft e) az állami támogatás összege 24.948.000 Ft. Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 26. támogatja a Nagykanizsa, Munkás u. 14. (hrsz.: 3065/3) szám alatti társasház energia-megtakarítást eredményező felújítását célzó (LFP 2008 LA 2 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 34.737.866 Ft, b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 34.737.866 Ft, c) az önkormányzati támogatás összege 5.887.774 Ft formája: vissza nem térítendő, 5 év alatt (2009-2013) öt egyenlő részletben biztosított támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 17.280.092 Ft e) az állami támogatás összege 11.570.000 Ft. Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 27. támogatja a Nagykanizsa, Munkás u. 3. (hrsz.: 3049/14) szám alatti társasház energia-megtakarítást eredményező felújítását célzó (LFP 2008 LA 2 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 85.780.149 Ft, b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 85.780.149 Ft, c) az önkormányzati támogatás összege 5.752.440 Ft formája: vissza nem térítendő, 5 év alatt (2009-2013) öt egyenlő részletben biztosított támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 52.027.709 Ft e) az állami támogatás összege 28.000.000 Ft. Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 28. támogatja a Nagykanizsa, Munkás u. 5. (hrsz.: 3063/15) szám alatti társasház energia-megtakarítást eredményező felújítását célzó (LFP 2008 LA 2 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 43.145.697 Ft, b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 43.145.697 Ft, c) az önkormányzati támogatás összege 4.930.663 Ft formája: vissza nem térítendő, 5 év alatt (2009-2013) öt egyenlő részletben biztosított támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 23.833.135 Ft e) az állami támogatás összege 14.381.899 Ft. Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 29. támogatja a Nagykanizsa, Rózsa u. 16. (hrsz.: 3049/52) szám alatti társasház energia-megtakarítást eredményező felújítását célzó (LFP 2008 LA 2 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 66.071.108 Ft, b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 62.415.535 Ft, c) az önkormányzati támogatás összege 5.546.995 Ft formája: vissza nem térítendő, 5 év alatt (2009-2013) öt egyenlő részletben biztosított támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 39.724.113 Ft e) az állami támogatás összege 20.800.000 Ft. Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 30. támogatja a Nagykanizsa, Teleki u. 13. (hrsz.: 3099/16) szám alatti társasház energia-megtakarítást eredményező felújítását célzó (LFP 2008 LA 2 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 32.348.932 Ft, b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 32.348.932 Ft, c) az önkormányzati támogatás összege 2.876.220 Ft formája: vissza nem térítendő, 5 év alatt (2009-2013) öt egyenlő részletben biztosított támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 18.722.712 Ft e) az állami támogatás összege 10.750.000 Ft. Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 31. támogatja a Nagykanizsa, Teleki u. 15. (hrsz.: 3099/15) szám alatti társasház energia-megtakarítást eredményező felújítását célzó (LFP 2008 LA 2 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 32.134.764 Ft b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 32.134.764 Ft c) az önkormányzati támogatás összege 2.876.220 Ft formája: vissza nem térítendő, 5 év alatt (2009-2013) öt egyenlő részletben biztosított támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 18.558.544 Ft e) az állami támogatás összege 10.700.000 Ft Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 32. támogatja a Nagykanizsa, Városkapu krt. 3. (hrsz.: 3063/10) szám alatti társasház energia-megtakarítást eredményező felújítását célzó (LFP 2008 LA 2 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 105.860.238 Ft, b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 105.860.238 Ft, c) az önkormányzati támogatás összege 6.163.328 Ft formája: vissza nem térítendő, 5 év alatt (2009-2013) öt egyenlő részletben biztosított támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 69.696.910 Ft e) az állami támogatás összege 30.000.000 Ft. Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 33. támogatja a Nagykanizsa, Városkapu krt. 4. (hrsz.: 3066/10) szám alatti társasház energia-megtakarítást eredményező felújítását célzó (LFP 2008 LA 2 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 86.562.562 Ft, b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 86.562.562 Ft, c) az önkormányzati támogatás összege 6.574.217 Ft formája: vissza nem térítendő, 5 év alatt (2009-2013) öt egyenlő részletben biztosított támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 51.138.345 Ft e) az állami támogatás összege 28.850.000 Ft. Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 34. támogatja a Nagykanizsa, Városkapu krt. 5. (hrsz.: 3059/42) szám alatti társasház energia-megtakarítást eredményező felújítását célzó (LFP 2008 LA 2 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 89.578.777 Ft, b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 89.578.777 Ft, c) az önkormányzati támogatás összege 6.060.606 Ft formája: vissza nem térítendő, 5 év alatt (2009-2013) öt egyenlő részletben biztosított támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 54.018.171 Ft e) az állami támogatás összege 29.500.000 Ft. Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 35. támogatja a Nagykanizsa, Városkapu krt. 8. (hrsz.: 3066/6) szám alatti társasház energia-megtakarítást eredményező felújítását célzó (LFP 2008 LA 2 kódszámú) pályázatát a következők szerint: a) tervezett felújítás teljes költsége 106.102.492 Ft, b) tervezett felújítás elismerhető bekerülési költsége 106.102.492 Ft, c) az önkormányzati támogatás összege 6.574.217 Ft formája: vissza nem térítendő, 5 év alatt (2009-2013) öt egyenlő részletben biztosított támogatás. forrása: saját forrás, illetve szükség szerint hitel. feltétele: a társasház által igényelt állami támogatás elnyerése, támogatási szerződés megkötése az önkormányzattal. d) a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege 67.528.275 Ft e) az állami támogatás összege 32.000.000 Ft. Egyben kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati támogatás összegét költségvetésében elkülöníti. 36. biztosítja a termofor kémény felújítás támogatásához (1-16.számú határozatok) szükséges 32.460.000 Ft előirányzatot a 2009. évi költségvetésében, valamint az energia-megtakarítást eredményező felújítások támogatásához (17-35. számú határozatok) szükséges összesen 100.000.000 Ft előirányzatot, a 2009-2013-ig terjedő öt év során rendre az éves költségvetésében évente 20.000.000 Ft ütemezéssel. Határidő: az előirányzat biztosítására 2009-2013-ig évente, először a 2009. évi költségvetés elfogadásával egyidejűleg. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető, Városfejlesztési Osztály Kámán László intézményvezető, Ingatlankezelési Intézmény Szlávecz Lászlóné helyettesítő osztályvezető, Gazdálkodási Osztály) 23. Javaslat a VIA Kanizsa Kht. gépbeszerzés célú beruházására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Marton István: Ezt már tárgyalta a közgyűlés más megközelítésben. Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság 7 egyhangú igen szavazattal támogatja az előterjesztést. Marton István: Ezt elolvasom, mert ez rövid. A határozati javaslat: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése hozzájárul ahhoz, hogy a VIA Kanizsa Városüzemeltető Kht. a korábban részére biztosított 8.800.000.- Ft egyéb városfejlesztési kiadásokból átcsoportosított 7.900.000.- Ft keretösszeget az alábbi eszközvásárlásokra fordíthatja: JINMA 435 típusú traktor, pótkocsi, rézsűkasza, mulcsozó hátsó kasza MTD P180 HG fűnyírótraktor 2 db STIHL FS 400 aljnövényzet tisztító Használt kisteherautó (fűnyírótraktor és nyesedék szállításához) Tulajdonképpen egyfajta kapacitást hozunk létre a városfejlesztési feladatok olcsóbbá tétele érdekében. Aki egyetért vele, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 25 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 317/2008.(IX.02.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése hozzájárul ahhoz, hogy a VIA Kanizsa Városüzemeltető Kht. a korábban részére biztosított 8.800.000.- Ft egyéb városfejlesztési kiadásokból átcsoportosított 7.900.000.- Ft keretösszeget az alábbi eszközvásárlásokra fordíthatja: JINMA 435 típusú traktor, pótkocsi, rézsűkasza, mulcsozó hátsó kasza MTD P180 HG fűnyírótraktor 2 db STIHL FS 400 aljnövényzet tisztító Használt kisteherautó (fűnyírótraktor és nyesedék szállításához) Határidő: 2008. szeptember 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Gáspár András ügyvezető) 24. Javaslat Nagykanizsa Kistérség Közoktatási Fejlesztési Tervének elfogadására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Polai György kistérségi vezető Marton István: A fejlesztési terv körülbelül egy 5 kilós, 5 cm vastag könyv, ezért a fejlesztési terv CD lemezen került kiküldésre. Balogh László: Valóban ez egy 267 oldalas anyag. Stratégiai terv 2013-ig, 27 önkormányzat van a társulásban, és a Művelődési Osztály aktívan részt vett az előkészítő munkában, így nem csoda, hogy az oktatási bizottság egyhangúlag támogatja az előterjesztést. Marton István: Vitát lezárom, mert hozzászólót nem látok. A határozati javaslat: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nagykanizsa Kistérség Többcélú Társulás 2008-2013. időszakra vonatkozó Közoktatás-fejlesztési tervét elfogadja. Aki egyetért ezzel, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 25 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 318/2008.(IX.02.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nagykanizsa Kistérség Többcélú Társulás 2008-2013. időszakra vonatkozó Közoktatás-fejlesztési tervét elfogadja. 25. Javaslat a Kanizsai Dorottya Kórház beszámoltatása kapcsán vizsgálóbizottság létrehozására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Marton István: A FIDESZ frakció kiegészítő anyagát, azt hiszem, mindenki megkapta. Dr. Csákai Iván: A Szociális és Egészségügyi Bizottság az anyagot megtárgyalta, 7 egyhangú igen szavazattal a közgyűlésnek tárgyalásra alkalmasnak találta. Röst János: Először egy bejelentést szeretnék tenni. A mai nap sajtótájékoztatón bejelentettük Tóth László képviselőtársammal együtt, hogy Kovács József főigazgató pert indított ellenünk a jó hírnév megsértéséért és október 1-jén lesz egy tárgyalás, azért szeretném tájékoztatni a közgyűlés tagjait. Egyébként engem ebben az ügyben ez nem zavar és nem is foglalkoztat. A FIDESZ frakció javaslatáról mondanék pár gondolatot. Az első az, hogy 4 főből álljon, szerintem teljesen természetesen megoldható, nem okoz gondot. A másik pont, amit javasoltak, ez pedig az időtartama a vizsgálatnak. Én a 2002-es év kezdését nem tartom szerencsésnek több okból. Az egyik, hogy ez 7 évet ölel fel. Tehát általában egy pénzügyi vizsgálat is 5 évet szokott felölelni. Nem látom értelmét 7 évig vizsgálni, 7 évre visszamenőleg, vagy 8. évig a szerződéseket. Másrészt a szerződések nagy része már nincs érvényben, hiszen felmondásra került nagyon sok szerződés. Nagyon sok szerződés módosítva lett a korábbiakból, illetve lejárt a szerződésnek a tartama, tehát én arra kérném a FIDESZ frakciót, hogy egy ettől kevesebb időpontot javasoljon. A másik, hogy az általunk beterjesztett javaslat pontjaiban én azt kérném a testület tagjaitól, hogy amennyiben az „A” változatot, vagy a „B” változatban elfogadjuk a 4 főt, akkor a FIDESZ frakció az általunk felsorolt tematikát, illetve a beterjesztett anyagban lévő tematikát fogadja el. Az Övék elég szűkszavú, a miénk eléggé részletes. Annyi módosítással, és ezt elmondtam bizottsági szakaszban is, hogy a c.) pontban van egy szeptember 30-i dátum a tevékenységről való beszámolásra. Én ezt kérném töröltetni, ez a módosító javaslatom, ugyanis a határidő, az az októberi soros közgyűlés és így a kettő egyrészt ellentmond, másrészt, amikor ezzel a javaslattal mi éltünk, vagy döntéssel, akkor még nem tudtuk azt, hogy ez a mai közgyűlés, ez szeptemberben lesz. Tehát nagyon kevés lenne az idő ezt szeptember 30-ig elkészíteni, ráadásul úgy, hogy az októberi közgyűlésre kerüljön benyújtásra, tehát azt javasolnám, hogy ezt töröljük. A 4 főt mi elfogadjuk és az a kérésem a FIDESZ frakció részéről, hogy támogassa a másik részét a történetnek. Marton István: Röst úr, akkor ezt egy hónappal toljuk ki, szeptember 30. helyett, október 31. és a novemberi soros. Ezt elfogadom, úgyhogy ezzel nincs vita. Böröcz Zoltán: Tudom, jól tudom természetesen, hogy a többség fog bizottságot felállítani, az Ő javaslata fog érvényesülni. Ez valahogy Nagykanizsán ma így elfogadott. Azért arra felhívnám a figyelmet, hogy a politikai kultúra része, nem akarom én itt ebben a testületben számon kérni természetesen, nem ezt a gyakorlatot követjük, úgy veszem észre régóta. Ha egy ellenzék vizsgálóbizottságot javasol, ahol megad egy tematikát, egy tól-ig határt, amit vizsgálni szeretne, egészen pontosan felsorolja azokat a kérdéseket, amire választ akar kapni, és erre javasol egy 3 fős bizottságot, amiből természetesnek tartja, hogy a jelenlegi többségből is természetesen beemel, hiszen magát a vizsgálatot is, ha úgy tetszik, kontrolálni kell, akkor ezt a politikai kultúra íratlan szabályai szerint illik elfogadni. Jelenleg az történt Nagykanizsán, hogy ez a javaslat megtörtént. Az elmúlt ülésen valamennyi képviselő ezt megkapta, azonnal jött egy többségi javaslat, ami igazából nem a vizsgálóbizottságot próbálja ellehetetleníteni, hanem paritásos alapra helyezve két ellenzéki és két többségi bizottsági tagot javasol, sőt a vizsgálatot kiterjeszti egy olyan időszakra, amely időszak a kezdeményezőknek nem volt szándékában. Miért lett volna szándékában, hiszen 2006-ig ez a kórház éppen az utolsó évben, ha jól tudom, az év kórháza, a második helyzettett elérve, második helyezett eredményt ért el és korábban valójában nem tapasztaltunk sem mi, sem a lakosság, sem az akkori ellenzék, ha úgy tetszik, alapvető, a kórház stabilitását megkérdőjelező döntéseket és eljárásokat. Tehát azt akarom ezzel mondani, arra kérem a teljes közgyűlést, próbálja meg ezt a javaslatot úgy elfogadni, hogy az előterjesztő, kezdeményezők szándéka szerint 3 fővel, amiben két ellenzéki képviselő és 1 többségi képviselő vesz részt és próbálja azt a kezdeményezést is méltányolni, hogy ennek a vizsgálatnak 2006. évtől van valójában értelme. Természetesen Önök megtehetik, sőt ahogy ismerem Önöket, meg is teszik erőből, hogy ezt a javaslatot, hogy úgy mondjam, kiterjesztik. Egyébként csak mondok példát rá, hogyha legközelebb az ellenzékből valaki azt javasolná, hogy vizsgáljuk – mondok egy intézményt – mondjuk az Ingatlankezelési Intézményt, bármelyiket mondhatnám, azon sem csodálkoznék, ha Önök azonnal azt mondanák, hogy természetesen egyetértünk vele, de vizsgáljuk meg a VIA Kanizsa Kht-t is. Szóval azért mondom, hogy ezek olyan dolgok, amik, azt gondolom, hogy nem természetesek. Várom a döntésüket. Én az eredeti javaslat elfogadását fogom támogatni, hogy egy 3 fős vizsgálóbizottság végezze el ezt 2006-tól és az általunk közösen meghatározott tematika alapján. Marton István: Képviselő úr, ez az év kórháza versenyre való visszahivatkozás, hogy milyen jó helyen végeztek, én azért egy Internetes szavazást nem tekintenék semmi formában sem szakmai mércének, de meg hát arról nem is beszélve, hogy amikor a kórház nyújtott hitelt a városnak, ami teljesen illegális volt, ezt annak idején már sikerült megállapítani. Mert mitől? Mert annak idején, amikor a kórház az elsők között nagy bajba került, akkor az önkormányzat adott neki kamatmentes kölcsönt, ami lehet, hogy szintén nem volt szabályos tizenegy néhány éve. Azért mondom, hogy nézzük kronológiájában a dolgokat. Én ezt tökéletesen elfogadom, hogy paritásos alapon álljon fel és az ellenzék egyik képviselője legyen a vezetője, mert a politikai kultúra tényleg ezt kéri, illetve ezt követeli. Bene Csaba: Én elfogadom azt a javaslatot, amit Röst úr mondott azzal kapcsolatosan, hogy hány fős legyen a bizottság, tehát Ők elfogadták a miénket, és természetesen azt a gesztust mi is szeretnék gyakorolni, hogy az ellenzék jelölheti a vezetőjét ennek a bizottságnak. Azzal nem értek egészen egyet, amit Böröcz képviselőtársam mondott, hogy szűkítsük le, illetve az eredeti javaslat szerinti határidőben vizsgáljuk a kórháznak a működését. Én szeretném kérni, hogy a közgyűlés azt fogadja el, amit mi javasoltunk, hogy 2002-től, hiszen itt nem arról van szó, amit Böröcz képviselőtársam mondott, hogy másik céget akarunk vizsgálni, vagy jövünk elő egy másik kezdeményezéssel, hanem egy szervezeten belül, csak egy hosszabb időszakot felölve kívánjuk ezeket a vizsgálatokat lefolytatni, és úgy gondolom, hogy ami itt nagyjából kialakult, hiszen közösen kezdeményeztük az elmúlt közgyűlésen emlékeim szerint ennek a vizsgálóbizottságnak a felállítását, vagy legalábbis egyetértettünk abban, hogy ez álljon fel, ennek a szellemében szerintem el lehet fogadni azokkal a módosításokkal, amiket mi bejavasoltunk. Dr. Csákai Iván: Az, hogy mi történt eddig a közgyűléseken, az a múlt. Jelenleg előttünk van egy előterjesztés. Ebben a „B” változatban az van, hogy …..január elejétől a kórház által megkötött építési, szállítási, szolgáltatási, bérleti szerződések törvényességének, célszerűségének vizsgálata. Tehát a célszerűséget ki fogja eldönteni? Milyen alapon dönt ez a bizottság egy célszerűségről egy szakmai kérdésben? - hát nem tudom. Szóval ez a megfogalmazás, hogy célszerűségben dönteni fog, nem elfogadható, úgyhogy ezt húzzuk ki. Húzzuk ki a célszerűséget. Ezt a célszerűséget ki fogja eldönteni? Marton István: Jó, elfogadom, elég a törvényességének a vizsgálata. Több hozzászólót nem látok, ezért a vitát lezárom. A határozati javaslatnak kettő a.) pontja van, úgy mint 3 főből, vagy 4 főből álljon a beszámoltatás kapcsán a vizsgálóbizottság. Szavaztatok először az A-ról, a három főről, amit nem támogatok. A közgyűlés 11 igen, 7 nem és 7 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. Marton István: Most szavaztatnom kell a B-ről, mert az sem automatizmus, hogy 4 főből álljon. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 22 igen, 2 nem és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: 22 igen, 2 nem és 1 tartózkodás mellett a B.) változat lett elfogadva. A többiben pedig a kért dolgot én akceptáltam, tehát szeptember 30. helyett október 31., illetve októberi soros közgyűlés helyett a novemberi soros közgyűlés. Név szerint? Igen, a 4 név. Szavazzunk külön-külön, vagy akár egyben? Egyben szerintem is, mert énnekem mind a négy név rendkívül szimpatikus. Tehát - baloldalról Röst János, Tóth László, jobboldalról Szőlősi Márta, illetve Bene Csaba - Hölgyet, illetve Urakat javaslom, mármint vizsgálóbizottsági tagként. Nem kell félreérteni és örülni mindjárt. Aki el tudja a 4 nevet fogadni, az kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 21 igen és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: És aki, az eddigieket egyben el tudja fogadni, az kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 24 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. A közgyűlés az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza: 319/2008.(IX.02.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a.) a Kanizsai Dorottya Kórház beszámoltatása kapcsán 4 főből álló vizsgálóbizottságot hoz létre. A bizottság tagjainak: Röst János, Tóth László, Szőlősi Márta és Bene Csaba önkormányzati képviselőket megválasztja; b.) a vizsgálóbizottság feladatait a következők szerint határozza meg: a 2002. január elsejét követően a Kanizsai Dorottya Kórház által megkötött építési, szállítási, szolgáltatási és bérleti szerződések törvényességének vizsgálata, a 2002. január elsejét követő közbeszerzési eljárások lefolytatása szabályosságának vizsgálata, a vonatkozó helyi és központi szabályozások, rendelkezések betartásának, továbbá az előkészítés, lebonyolítás törvényességének vizsgálata. A vizsgálat lefolytatásához a bizottság külső szakértőt is igénybe vehet. c.) kéri a vizsgálóbizottságot, hogy tevékenységéről 2008. október 31-ig a közgyűlés számára készítsen beszámolót, melynek tartalmazni kell: a bizottság feladatait, a bizottság által meghatározott eljárási rendet és vizsgálati módszereket, a bizottság ténybeli és jogi megállapításait, annak bemutatását, hogy megállapításait milyen bizonyítékokra alapította, a vizsgálat által érintett szerv vezetőjének észrevételeit a lefolytatott vizsgálat módszereire és megállapításaira vonatkozóan, a bizottság javaslatait a szükséges intézkedésekre. Felkéri a polgármestert, hogy a beszámolót terjessze a közgyűlés elé. Határidő: 2008. novemberi soros közgyűlés Felelős : Marton István polgármester d.) felkéri a Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatóját, hogy a vizsgálóbizottság részére 2008. szeptember 9-ig biztosítsa a szerződések és a közbeszerzési eljárások előkészítési dokumentumait, azokra vonatkozó szabályozásokat, a megkötött szerződéseket, azokkal összefüggő levelezéseket, ügyiratokat, illetve a vizsgálóbizottság tagjai által a vizsgálat időszakában kért dokumentumokat; Határidő: 2008. szeptember 9. Felelős : Dr. Kovács József főigazgató e.) felkéri a jegyzőt, hogy a vizsgálat lefolytatásához biztosítsa a Polgármesteri Hivatalból jogi, közbeszerzési, gazdálkodási és pénzügyi szakemberek közreműködését. Határidő: a vizsgálóbizottság döntésének megfelelően Felelős : Dr. Tuboly Marianna jegyző Marton István: Na jó, nincs tovább vita. Mindenki értelmezze legjobb tudása szerint, és ha rosszul értelmezi, akkor a többi bizottsági tag majd elmondja neki. Viszont én abba nem óhajtok beavatkozni, hogy az Urak közül ki lesz az elnök. Ezt döntse el a bizottság, az már nem a mi ügyünk. 26. Javaslat bizottsági tagok választására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Marton István: Hozzászólót nem látok. Tehát a határozati javaslat kipontozott részére kérem a nevet, illetve neveket. Először a szociális. Pénzügyi Bizottsága Szántó Zsuzsa helyett! Hova lehet választani Röst Úr, legyen éberebb! Jó, hát meg lett mondva, hogy a Szántó Zsuzsa helyett, csak nem figyelt oda a Kollega Úr. És a Szociális Foglalkoztatóba is kérek egy nevet. Cseresnyés Péter: Bizzer András. Marton István: Tehát, aki egyetért azzal, ami a határozati javaslatban szerepel - és ezt azért mondhatom, mert lezártam a vitát -, hogy a közgyűlés a Nagykanizsai Szociális Foglalkoztató Közhasznú Társaság felügyelő bizottsági tagjának 2008. szeptember 3. naptól kezdődően 2010. december 14. napjáig Bizzer András képviselő urat megválasztja, az kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 22 igen és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Aki a Pénzügyi Bizottság külső tagjának a lemondott Szántó Zsuzsanna bizottsági tag helyére Kőfalvi Bernadettet elfogadja, az kérem, szintén nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 25 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Most kell Kőfalvi Bernadettnek esküt tenni. (Kőfalvi Bernadett a közgyűlés előtt leteszi az esküt.) Marton István: Ennek a napirendnek a kiegészítése, hogy Bizzer András önkormányzati képviselő a Pénzügyi Bizottság, valamint a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság tagja a pénzügyi bizottsági tagságáról 2008. augusztus 29-én írásban lemondott. Kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy a lemondott tag helyére a Pénzügyi Bizottság teljes létszámának biztosításához válassza meg Szőlősi Márta képviselőasszonyt az alábbi határozati javaslat alapján. A határozati javaslat úgy hangzik, hogy a közgyűlés a Pénzügyi Bizottság tagjának a lemondott Bizzer András bizottsági tag helyére Szőlősi Márta képviselőasszonyt megválasztja. Aki ezzel egyetért, kérem, nyomjon igen gombot. A közgyűlés 24 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. A közgyűlés az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza: 320/2008.(IX.02.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a.) a Nagykanizsai Szociális Foglalkoztató Közhasznú Társaság felügyelő bizottsági tagjának 2008. szeptember 3. naptól kezdődően 2010. december 14. napjáig Bizzer András Nagykanizsa, Kazanlak krt. 3/C. Lph. I. em. 7. ajtó szám alatti lakost megválasztja, b.) a Pénzügyi Bizottság külső tagjának a lemondott Szántó Zsuzsanna bizottsági tag helyére Kőfalvi Bernadettet Balatonkeresztúr, Gagarin u. 4. szám alatti lakost megválasztja. c.) a Pénzügyi Bizottság tagjának a lemondott Bizzer András bizottsági tag helyére Szőlősi Márta képviselő asszonyt megválasztja. Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: 2008. szeptember 3. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző) 27. Javaslat a Kanizsai Kulturális Központ magasabb vezetői álláshelyének pályázati kiírására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Balogh László: Az előterjesztés összetett. Új szakértői bizottságról van benne szó. Helyettesítő igazgatói feladatokkal megbízzuk Dolmányos Erzsébetet december 31-ig és az új pályázati kiírás, amelyben jelzem, hogy a könyvtáros szó OKM-s megerősítéssel is kimarad a kiírásból. Ennyiben új az eredeti szöveghez képest, de a csatolt anyagot ma megkaptuk. Tehát így 7 igennel támogatja egyhangúlag az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság az előterjesztést. Dr. Kolonics Bálint: Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság 4 igen és 1 tartózkodás mellett a pályázati kiírást tartalmazó előterjesztést a közgyűlés számára tárgyalásra alkalmasnak tartja azzal, hogy a pályázati kiírásból a képesítés és egyéb feltételek közül a könyvtárosi szó, törlésre kerüljön, amennyiben az Oktatási Kulturális Minisztériumból az írásos szakvélemény a közgyűlésen, kiosztásra kerül. Marton István: Köszönöm Elnök Úr, de ez megtörtént, mint hallottuk. Halász Gyula: Csak egy rövid visszaemlékezés arra, hogy a legutóbbi kulturális központ vezetői pályázatánál milyen botrány volt, és ezt azért mondom el, hogy a legközelebbinél kerüljük ezt el. Ugye egyrészt már bizottsági szakaszban kezdődött a szakértők megalázása azzal, hogy ítéletidőben Nagykanizsára jöttek és meghallgatás nélkül kellett távozniuk és így nem csoda, hogy három új szakértő nevével találkozunk a mostani előterjesztésben, hiszen feltételezhetően ezek az emberek nem is vállalták volna még egyszer ezt a megaláztatást, amiben részük volt. Ez az egyik. A másik pedig, a vezetőválasztás kapcsán a közgyűlés mélypontja történt, hiszen 7-8 órán keresztül étlen-szomjan kellett várni a jelölteknek arra, hogy végül is a sorsukról döntsenek. Tehát én azt gondolom, hogy erre még egyszer nem kerülhet sor, és arra kérem képviselőtársaimat, hogy ne hagyjuk ezt, hogy még egyszer ilyen színben tűnjön fel a testület. Egyébként a határozati javaslatokat támogatom. Balogh László: Csak a saját olvasatomat is hadd tegyem hozzá. Visszatérve ahhoz, hogy valóban kétszeri procedúrában, hát nehéz döntések után vagyunk, illetve a nem döntés is döntés, és azt remélem én magam is, hogy harmadszori nekifutásra végül sikerül megoldanunk ezt a problémát. Azért azt hadd jelezzem, hogy az akkori szakértői meghallgatások – és ebben kérem Károlyi Attila doktor urat, mint a Kulturális Bizottság tagját, akinek jogász bölcsességében bízva és hallgatva rá, hát fogadtuk el azt, hogy a szakértők bizony hosszan ne ecseteljék azt, amit amúgy is leírtak. Erről ennyit. Remélem, hogy a jogász megerősít hamarosan. És azért, hogy utaljak arra, hogy a szakértőkben nem hagyott azért ez olyan mély nyomott, ez a nem meghallgatás ténye, hadd jelezzem hogy a három mostani szakértőből tudatosan egy a régi. Tehát Károly Irma vállalta azt, hogy újra részt vegyen és egyébként egy szakértő az OKM javaslatára került be, egy pedig egy helyi indítatásból. Remélhetőleg egy teljesen független és új csapat ez a három szakértő. Dr. Károlyi Attila: Most is fenntartom azt az álláspontomat, miszerint, ahogy Elnök Úr is említette az imént zárt ülést, talán azt nem említette, hogy zárt ülést tartottunk és ismertük a véleményüket. Egy bizottságnak szuverén joga az, hogyha zárt ülést tart és gyakorlatilag a személyiségi jog védelme körében nem óhajtja azt feltárni azok előtt a szakértők előtt, akik bár egyébként is adtak írásban véleményt. Én most is fenntartom ezt az álláspontomat, hogy ez helyes döntés volt. Semmiféle kötelező rendelkezés miránk nézve nem volt. És ha legközelebb szavaznék erről, akkor megint így fogok szavazni. Marton István: Uram, Önnek igaza van, köztünk ebben az ügyben semminemű nézeteltérés nincsen. Dr. Kolonics Bálint (Ügyrendi): Ügyrendi hozzászólásom lényege az, hogy Polgármester Úr a napirendhez kérem, hogy mindenki szíveskedjen hozzászólni, ami a pályázati kiírásról szól, nem pedig a múltnak az ecseteléséről, hogy mi történt. Vegyük komolyan a munkát. Több napirend áll még előttünk, amit este meg kell tárgyalni. Tehát nem szeretném, ha most egy órát azon vitatkoznánk, a semmit tupíroznánk, ami történt és kinek volt igaza, vagy kinek nem. Úgy gondolom, hogy egyetértünk a pályázati feltételek jelen tartalmú kiírásában, akkor miről vitatkozunk. Polgármester Úr zárja le a vitát és szavazzunk és haladjunk. Marton István: Képviselő Úr, Önnek igaza van, tökéletesen egyetértek Önnel, de ismét ügyrendire jelentkezett az, akiről Ön az előbb beszélt. Halász Úr, megadom a szót. Halász Gyula (Ügyrendi): Én a történelmi hűség kedvéért és az okulás miatt mondtam el. Egyébként a mostani szakértői bizottságba jelenlévő Károly Irma külön kérte azt, hogy az ominózus bizottsági ülésen az egyik jelöltet szóban meghallgathassa, és én azt gondolom, hogy a bizottságnak kötelessége lett volna szót adni, ha már ítéletidőben odaérkeztek ezek a szakértők minden helyről és még egyszer ilyen megalázó dologra ne kerüljön sor. Marton István: Képviselő Úr, megvonom a szót, nem ügyrendi. Nem ügyrendi, megvontam a szót. Halász Gyula: Viszontválasz volt. Dr. Károlyi Attila (Ügyrendi): Én egyetértek mélységesen Kolonics képviselőtársammal és szeretném elmondani, felemlíteni a Tisztelt Közgyűlésnek azt az Ura, aki itt elmondta, hogy, kérem, én ezekkel – Halász úrnak címezem ezt – az emberekkel egy szakértői testületben vizsgálódtam talán egy évtizeden keresztül. Tehát a három közül kettővel Ő szakértett más önkormányzatokban és egyéb és Ők ennek ellenére, hogy érintettek voltak ennek az Úrnak az elbírálásában, oda beültek szakérteni. Már elnézést Halász úr, ez is hozzátartozik az ügyhöz. Marton István: Ez sem volt annyira ügyrendi, de az éberségi próbának megtette. Lezártam a vitát. Több hozzászólót nem látok. Aki egyetért a határozati javaslatban rögzítettekkel, az kérem, nyomja meg az igen gombot. Összevontan szavaztatok. A közgyűlés 23 igen és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 321/2008.(IX.02.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtására vonatkozó 150/1992.(XI.20.) Kormányrendelet alapján pályázatot hirdet a Kanizsai Kulturális Központ igazgatói állásának betöltésére az 1. számú mellékletet képező, és az előterjesztés kiegészítésében módosított pályázati felhívás közzétételével. A közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy a szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidő: 2008. szeptember 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető) 2. a Kanizsai Kulturális Központ igazgatói állására beérkező pályázatokat véleményező szakmai bizottságba felkéri • Joós Tamás szakértőt Szombathelyről, • Dr. Edelényi Adél szakértőt Győrből és • Károly Irma szakértőt Kaposvárról. Határidő: 2008. december 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető) 3. a Kanizsai Kulturális Központ magasabb vezetői állásának betöltéséig – jelenlegi bérével - Dolmányos Erzsébetet, az SZMSZ alapján helyettesítő igazgatót bízza meg az igazgatói feladatok ellátásával. Havi illetményét a következők szerint állapítja meg Kjt. 1. sz. melléklete szerinti garantált illetmény 163.160 Ft további szakképesítés, szakképzettség elismerésével összefüggő illetménynövekedés: Kjt. 66. § (2)-(3) bekezdés alapján 7 % 11.421 Ft Garantált illetmény összesen: 174.581 Ft Összesen kerekítve: 174.600 Ft vezetői pótlék: (mértéke a pótlékalap 225 %-a) 45.000 Ft Járandóságok összesen: 219.600 Ft Határidő: 2008. december 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető) 28. Beszámoló a 2008. május-júniusi érettségi vizsga eredményeiről (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: 5 középiskola igazgatója Balogh László: Középiskoláinkra - ez a tartalmas anyag ezt bizonyítja - nagyon is büszkék lehetünk, mutatják ezt az érettségi eredmények. Ez nemcsak belső, de külső mérés is az országos adatokkal összehasonlítva. A legfőbb eredménye az ennek az anyagnak, hogy külön köszönetet is kifejezhet minden olyan pedagógus számára, aki ebben a tartalmas, értékes munkában részt vett, tehát nagyon széles kanizsai tanárrétegnek. Úgyhogy én ezt olyan anyagnak tartom, amit a polcra elteszek, és kíváncsi vagyok a folytatásra. Épp ezért az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság 7 igennel egyhangúlag támogatta az előterjesztést. Marton István: A határozati javaslatról szavazunk, mert több hozzászólót nem látok. Egy mondat a lényeg. A város közgyűlése a 2008. évi május-júniusi érettségi vizsgákról szóló beszámolót elfogadja. Aki ezzel egyetért, kérem, nyomjon igent. A közgyűlés 22 igen és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 322/2008.(IX.02.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2008. évi május-júniusi érettségi vizsgákról szóló beszámolót elfogadja. 29. A Zala Megyei Közoktatási Közalapítvány beszámolója a 2007. évi működéséről és gazdálkodásáról (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Balogh László: 7 igennel egyhangúlag támogatja az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság. Csak jelzem, hogy Zala Megyei Közoktatási Közalapítványba ezért érdemes bent lenne, mert 1 mFt befizetése lévén 2007-ben 8,5 mFt-ot kaptunk vissza. Reméljük a hasonló folytatást. Marton István: Én is bízok a kiváló eredményben. Papp Ferenc: Szeretném a Tisztelt Közgyűlést tájékoztatni arról, hogy elmúlt két-három hónapban Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése és a Zala Megyei Közgyűlés is megerősítette és elfogadta a nagykanizsai közgyűlésnek azt a javaslatát, hogy ennek az alapítvány felügyelő bizottságába engem delegáljanak, és elnöknek megválasszanak. Bejelentem, hogy október 1-jével a felügyelő bizottság megkezdi a munkáját. Marton István: Több hozzászóló nem lévén, ismertetem a határozati javaslatot. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Zala Megyei Közoktatási Közalapítvány 2007. évi működéséről és gazdálkodásáról szóló beszámolót elfogadja. Elismerését és köszönetét fejezi ki a kuratórium lelkiismeretes és korrekt szakmai tevékenységéért. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomjon igent. A közgyűlés 24 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 323/2008.(IX.02.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Zala Megyei Közoktatási Közalapítvány 2007. évi működéséről és gazdálkodásáról szóló beszámolót elfogadja. Elismerését és köszönetét fejezi ki a kuratórium lelkiismeretes és korrekt szakmai tevékenységéért. 30. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város 2008-2012. évekre vonatkozó Lakáskoncepciójának elfogadására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: LABE képviseletében Lenkeiné Sándor Mária Marton István: Itt van egy kiegészítés is, remélem, Képviselő Urak, nem vétik szem elő. Dr. Csákai Iván: A Szociális és Egészségügyi Bizottság az anyagot megtárgyalta és 8 egyhangú igen szavazattal a közgyűlésnek tárgyalásra alkalmasnak találta. Ezen kívül nem, mint bizottsági elnök azért néhány dologra felhívnám a figyelmet. A költségalapú lakbér bevezetésével arra számítottunk, hogy fedezi az Ingatlankezelési Intézmény, üzemeltetéssel kapcsolatos költségeket, de ugyanakkor félő, hogy a bérleti díjak nagy részét nem fogják tudni, fizetni. A Bartók utca 1. számú házban egyetlenegy lakos van jelenleg már. Abban kellene gondolkodni, hogy azzal az épülettel mit kezdünk. Nehogy úgy járjunk, mint a Király 43-45-tel annak idején, hogy négy évig vártunk arra, hogy egyáltalán meg lett hirdetve eladásra. Jelenleg el kellene dönteni, hogy a Bartók 1-ből értesülésem szerint októberre az utolsó lakos is ki fog költözni, ott fog üresen állni, mit csinálunk vele. Ezt is el kellene dönteni. A lakóépületek fenntartására a kijelölt területnél, itt Palin városrész és Szabadhegy van csak megemlítve. Hiányzik Miklósfa, hiányzik Ligetváros, hiányzik esetleg Kiskanizsa. Tehát valahogy bővebben kellett volna ezt az egészet megjelölni, és igenis mindenhol kellene lakóterületeket kialakítani. Nem mindenki erre a két helyre szeretne költözni. A lakásfenntartásnál elmondhatjuk azt, hogy a bérlők nagy része nyugdíjas, munkanélküli, halmozottan hátrányos helyzetű, úgyhogy a jelenlegi lakásállomány, az toldozgatásra, foldozgatásra elég. Ez a koncepciónak nevezett előterjesztés, ez egy állapotjelentés. Tehát egy jelenlegi állapotot írja le nekünk. Ez nem koncepció számomra. A koncepció akkor lenne, hogyha ebben szerepelne az, hogy esetleg új lakásépítés, vagy vásárlás is szerepelne benne, szerepelne benne az, hogy a belvárosban lévő nagyobb lakásokban lakó egyedülálló nyugdíjasoknak felajánlva kisebb lakásokat hogyan tudunk továbblépni, hisz ezeket a lakásokat nem fogják ezek a nyugdíjasok fenntartani. Elfogadásra el lehet fogadni azt, hogy ez egy beszámoló, de ez a hosszú távú koncepciót nem ad még a kiegészítővel együtt sem. Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság igazából 7 igen egyhangú szavazattal elfogadásra javasolja. Ugyanakkor a bizottság is hiányolja a jövőbeli kis rezsijű lakásokba való költözés lehetőségeinek csak az említését mindenféle konkrétum nélkül. Papp Nándor: A Városfejlesztési, Környezetvédelmi, Idegenforgalmi Bizottság 7 igen egyhangú szavazattal támogatta az előterjesztést. Balogh László: Az Oktatás, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság 7 igennel egyhangúlag támogatja az előterjesztést. Bogár Ferenc: A következő gondom van az előterjesztéssel, ami szerintem az előttem szóló Egészségügyi Bizottság Elnök Úrnak aggályos választ adhat, mégpedig a készítőnek a személyével. Én úgy ítélem meg, hogy az Ingatlankezelési Intézményt megbízni ilyen feladattal nem biztos, hogy túl szerencsés volt. Ha egy hasonlattal szeretnék élni, ez körülbelül olyan lenne, minthogyha valakit egy villamosszékbe ültetnek, egyik kezével megíratnák, hogy milyen szép az élet, a másik kezére pedig rátennének egy főkapcsolót, utána húzza magára a villanyt. Miért mondom ezt? Ugye látjuk ebben a koncepcióban, hogy megfogalmazásra került, miszerint a lakásállományba a fizetőképes bérlakások arányának ugye a növelése lenne a cél és tudjuk azt, hogy ez a fizetőképes bérlakás állománynak a döntő része a 6-os napirendi pontban ugye az elidegenítésben majdnem szerepelt is. Szumma-szummárum. Tehát én azt tartanám szerencsésnek az elkövetkezendőkben, hogy ilyen koncepció előkészítését mondjuk három szakosztálynak a gondozásába adnánk, akik dönteni tudnának arról például, hogy területszerzésben milyen lehetőségek vannak a város egészére kitekintéssel. Milyen lehetőségek, pénzügyi kondíciók vannak arra, hogyha megfogalmazunk valamit, például telek előkészítésbe, bérlakás vásárlásba, fejlesztésre, források megnevezésére, ezt szakosztály tegye meg. Erre az Ingatlankezelési Intézménynek egyébként nincs kompetenciája, másrészt esetleg nincs kellő rálátása. Tehát én azt szeretném az elkövetkezendőkbe javasolni, hogyha egy ilyen nagy ívű 2012-ig kitekintő középtávú koncepciót fogunk tárgyalni, vagy szeretnénk tárgyalni a következőkben, akkor ezt az illetékes szakosztályok készítsék el, mert ez a meghasonlás, vagy a tudathasadásos állapot nem biztos, hogy túl szerencsés dolog. Ennyit szerettem volna elmondani, és szeretném javasolni Polgármester Úrnak, hogy a jelenlévő LABE képviselőjét kérdezzük meg, hogy szeretne-e hozzászólni mielőtt a többi képviselőtársamnak megadná a szót. Marton István: Én meg úgy gondolom, hogy előbb a képviselők mondják, és akkor ahhoz lehet hozzátenni. Bárdosi Gábor Jenő: Bizottságunk elnöke, Csákai elnök úr már majdnem mindent elmondott, hiszen bizottságon áttárgyaltuk ezt az anyagot. Ott is elmondtam, és itt most el szeretném mondani a közgyűlésben és kiemelve a Bartók 1. sorsát. Én azt gondoltam, naivan azt hittem, hogy a Bartók 1-gyel kapcsolatosan megjelenik már a közgyűlésben egy olyan elképzelés, anyag, amelyik az abból befolyó pénzek, esetleges bérlakás vásárlásra, felújításra, egyébre szolgáló történetét mutatja be előttünk még csak tervezett formában ugyan, hiszen ameddig lakó van bent, ezt nem lehet megtenni, de azért ne akkor döntsünk már valamiről, amikor már üres az épület, hanem döntsünk róla előtte és majd iktassuk be, mint megvalósítást akkor, amikor ténylegesen meglehet. Aztán azt is a bizottságban elmondtam, és azt hiszem Bizottsági Elnök Úr ezzel is maximálisan egyetértettünk, hogy nekünk közösen volt egy javaslatunk, amit bizottságunk is elfogadott arra nézve, hogy kapjunk már egy anyagot arról, hogy mi lenne akkor, ha a Gábor Áron laktanya utolsó tiszti épületének még meglévő épületében mondjuk, 40-45 bérlakást alakítana ki az önkormányzat. Ez mibe kerülne esetleg, mielőtt az épületet eladnánk. A mai napig erre vonatkozólag sem bizottságban, sem itt a közgyűlésen még csak egy hang se szólt. Így én ilyen formában azt gondolom és ilyen tények után nézve egy lakáskoncepció az én számomra ez így, ilyen formában elfogadhatatlan marad egészen addig, ameddig legalább ilyen meglévő dolgokat, ami lehetőségünk, nem lép meg az önkormányzatunk, nem foglalkozik vele érdemben és tárja a közgyűlés elé. Marton István: Képviselő úr, egy kicsit vissza kell emlékezni a múltra, amikor a közgyűlés eldöntötte, hogy kiürítjük ezt az objektumot, akkor a várható változások eredménye is szóba került. Konkrétan arról is beszéltünk, hogy az évekkel ezelőtt készített felújítási koncepció alapján, ha jól emlékszem, körülbelül 400 millióba kerülne ennek a 40 lakásnak a felújítása. Ez most már minimum 500 milliót jelentene. Hátha valakinek megéri ezt a 40 kislakást megvásárolni az önkormányzattól, mert a következő lépés nyilvánvalóan azt lesz, hogy felajánljuk, és ha találunk rá befektetőt, akkor megszűnt a gondunk. A gondunk akkor keletkezik, ha nem találunk rá befektetőt. De, ha jól emlékszem, ez év végéig volt beütemezve a kiköltöztetés és hát, hogy jobban állunk egy kicsit az időarányostól, az sok mindennek a függvénye. Ez függ az IKI-nek az áldozatos munkájától, függ annak a piaci lakbért közelítő lakbérrendeletnek az elfogadásától stb. Nem kell aggódni, idejében megszületik az előterjesztés az épület további sorsát illetően. Bicsák Miklós: Én nagy tisztelettel szeretnék hozzászólni Csákai elnök úrnak, elmondani nagy boldogan, hogy örülök, hogy megemlítette a Palin városrészt. Talán csodás dolog az, hogy nagyon sok fiatal ebben a nehéz lakás és anyagi gondokkal küzdve építkeznek és kijönnek Palin városrészbe, keresik a lehetőséget adóságtól nem félve, belevágnak, családot alapítanak. Jó érzés ez. Talán, mint képviselő is önzetlenül mondom, hogy mint idegenvezetőként is bemutatva a területet észak felé, mert fejlődik Palin városrész, csak ezt azért mondom Tisztelt Elnök Úr, hogy mondtad, hogy csak Palin, meg most nem tudom hirtelen Miklósfát, vagy melyik részt említetted. Keresik a fiatalok. Nem akarnak Ők városi lakásokban. A gyerek mozgása, a játszóterek stb. Ezt mindnyájan tudjuk és nagyon jó érzés, hogy ahogy említettem nem félve az anyagi gondoktól, keresik a megoldást és ez jó dolog, és ez, gondolom, hogy a városnak különböző várásrészi településeken is hasonlóan alakulna. Dr. Fodor Csaba: Én magam, megnézve ezt az anyagot, én ezt nem tartom koncepciónak. Egy koncepcióban nem szerepelhetnek olyan kijelentések és olyan mondatok, amelyek ebben az anyagban benne rejlenek, mert azt gondolom, hogy éppen ezekre a kérdésekre kellene, hogy választ adjon, amelyeket itt felvetnek, hogy jelenleg önkormányzatunk a fokozódó, felerősödő igényekre nem tud választ adni. Hát akkor mi a fenének készül? Egy koncepciónak épp az a lényege, hogy már most válaszokat adjunk. Én azt gondoltam volna, hogy Alpolgármester Úr ehhez elmondja – bár én tudom hogy a Polgármester Úr megtiltott Önnek mindent, de azért képviselői jogával élhetne, hozzászólhatna egyik-másik napirendhez, így ehhez is, vagy azt gondolta, az a koncepció, amikor a közgyűlés megmondja, hogy körülbelül mit szeretnénk és azt a szakapparátus kidolgozza és annak megfelelő megoldásokat ideteszi? De az nem koncepció, amikor az IKI-től, a majdani végrehajtótól várjuk el, hogy a saját kútfőjéből ötölje ki, hogy mi a fészkes fenét akar csinálni öt évig. Hát nyilvánvalóan csak azt, amit nagyon muszáj, és amit most az Ő tudomása szerint ugye meg tud majd valósítani, mert ugyanis rajta is fogják számon kérni. Tehát ővelük megcsináltatjuk, hogy találja ki helyettünk, mit akarunk, aztán úgy is tudja, hogy ezt majd szépen évről-évre rajta kérik számon. Tehát annyira – már bocsánatot kérek – nem bolond senki, hogy olyan feladatokat ír elő saját magának, amivel egy kicsit meg kellene feszíteni magát a teljesítésben. Arról nem is beszélve, hogy ráadásul a feltételeket meg nekünk kellene biztosítani a számára, hogy legyen megfelelő lakás akár nagyságban, akár darabszámban, akár méretekben, meg szobaszámokban, meg nem tudom miben, hogy valóban a lakásfelújítás, mint olyan, tükröződhessen. Én azt mondom éppen ezért, hogy én a határozati javaslatokban is e körben módosítási indítványom van. Annyit hagynék csak meg, hogy a város hosszabb távú fejlesztése, fejlődése érdekében az önkormányzat nem vonulhat ki a lakáspiacról. A fiatal korosztály városba tartásának, illetve vonzásának leghatékonyabb módja a munkához és a lakáshoz jutás elérhetősége és ennek megfelelően ugye a többi maradhat azzal, hogy ezt a mondatot vegyük ki, hogy ezt a koncepciót így, ahogy van, elfogadjuk, mert ez nem koncepció, hanem azt mondjuk, hogy ezeknek a paramétereknek a figyelembevételével, meg, amik itt lehangzottak nagyon helyesen, mert valóban több bizottsági ülésen is elhangzott, hogy akkor járjunk el korrekt módon egyébként, ha költségalapú lakbérek tekintetében, ha azt tudjuk mondani, ha mondjuk egyedül élő belvárosi nagy lakásban lakó bérlőnek, hogy vagy fizetett a költségalapút, vagy azt gondoljuk, hogy hasonló minőségű kisebb lakást itt és itt fogunk tudni neked, biztosítani és akkor elcserélhetett. De ugye ma még ezt nem igen tudjuk mondani. Tehát azért nem járunk el olyan tisztességesen, amikor rászorítjuk a költségalapúra, de mellette alternatívát meg nem tudunk támasztani. Tehát egy koncepciónak ilyenekre is ki kellene térnie, és ennek megfelelően kellene elkészíteni. Tehát én azt gondolom, hogy ezt így ne fogadjuk el, határozzuk meg a sarokpontokat, hogy mit szeretnénk elvárni, merre szeretnénk a lakáskoncepcióban a lakásokkal való gazdálkodással bánni, és ennek megfelelően kerüljön kidolgozásra egy valóban tényleges koncepció. Marton István: Fodor úr, azért nem nagyon értem én a mondandójának a második felét, mert egyszerűen nem értem, hogy a jelen előterjesztés szerinti lakáskoncepciót a közgyűlés kiindulási alapként miért ne tudná elfogadni. A koncepcióban felvázolt eszközöket, megoldási módokat figyelembe véve felkéri a polgármestert, hogy készítsen egy olyan átfogó elemzést és javaslatot, amely az önkormányzat pénzügyi, gazdasági lehetőségéhez képest optimálisan irányozza elő az önkormányzati bérlakás állomány átalakítását. Én azt hiszem, hogy ez a koncepció és utána jönnek a részletek. Dr. Fodor Csaba: ………. (nem mikrofonba beszél, nem érteni, hogy mit mond) Marton István: Így van, ez alapján kell. Hát most olvastam fel azt a mondatot, ami erre engem utasít. Dr. Fodor Csaba: ………. (nem mikrofonba beszél, nem érteni, hogy mit mond) Marton István: De ez koncepció, mert az az elveket, az általános dolgokat takarja, és ezt kell részletesen kidolgozni. Böröcz Zoltán: Bárhogy forgatjuk szét, a lényeg az, hogy számomra sem fogadható el, de ezt már annyiban elmondták. Nem koncepció sem tartalmilag, sem formailag nem az. Hozzáteszem, hogy tényleg szerencsétlen helyzet – Bogár úr hosszabban elmondta – valóban egy üzemeltetésért, felújításért, szervező, végrehajtó szervezet vezetője nem is készíthet koncepciót. Nyilvánvaló nem feladata. Ezt a politikai szándékot kell kifejeznünk, amit koncepcióba kell ugye önteni, a hivatal segítségével létrehozni. Tehát ez ennek sem felel meg. Csak megjegyzem csendesen, mert ez még nem hangzott el, hogy belső ellentmondást is takar és a nélkül, hogy nagyon belemennék a II. lakáskoncepció céljába. Azt mondja, hogy 2008-2012. évi koncepció ….bérlakás állomány számszerűségében is növelni, a X. fejezet 4-es pontja azt mondja, hogy a tulajdonos önkormányzatnak jelenleg is szándékában áll egy más alapokon, más, tilalmi lista újra felülvizsgálatával megvalósuló lakásprivatizáció. El kell dönteni azt, hogy növelni, csökkenteni. Ha növelni, akkor minőségi. Azért mondom, önmagában is ellentmondásos, biztosan nem tudom elfogadni a magam részéről. Marton István: Ez önmagában nem ellentmondás, mert valamit növelek, valamit csökkentek, annak van egy eredője, ami ebben az esetben a növelést célozza. Dr. Károlyi Attila: A magam részéről az előterjesztést elfogadom, és azt koncepciónak tekintem. Külön felhívnám az ezzel ellentétes véleményen lévő képviselőtársaim figyelmét a 7. pont lakáspolitika megvalósításának eszközrendszerével kapcsolatban. Ebben olyanokat lehet olvasni, hogy nem halogatható a régi ligetvárosi lakások felújítása, szükség esetén bontása sem. Csak kiragadok belőle részeket. A b.) pontban városunk feladata a lakás mobilitással kapcsolatban ezen lakásokat csereként felajánlja, megüresedett nagyobb alapterületű lakások kiutalásáról gondoskodjon, c.) pontban: önkormányzati tulajdonban lévő belvárosi épületek, épületrészek, udvari épületek szanálásával kapcsolatban kiürített területek eladását fel kell gyorsítani a befolyó bevétel egyik forrása lehet a szükséges önerő biztosítás és így tovább. Én nem akarom untatni a Tisztelt Képviselőtársaimat, akik nagyon jól ismerik. Én a magam részéről ezt koncepciónak tekintem. Tisztelt Közgyűlés! Szeretnék köszönetet mondani személy szerint Marton István polgármester úrnak a Bartók Béla u. 1-gyel kapcsolatban a határozott kiállására és a következetes, a határozatok következetes megvalósításához. Szeretném elmondani azt, hogy a választói kerületemben lévő Bartók Béla u. 1-ben pánikhelyzetben 2007. tavaszán összehívtunk egy lakógyűlést, amin Kámán László intézményvezető is részt vett, és akkor én azoknak az embereknek azt mondtam, hogy nyugodjanak meg, mert három-négy ütemben mindenki ahhoz a lakáshoz fog jutni, amit szeretne. Személy szerint Kámán László, igazgató úr is részt vett ezen a gyűlésen és én azt mondtam, hogy ennek a két embernek Marton István polgármesternek és Kámán László igazgatónak a személyében Önök bízzanak, és hogyha nem olyan lakást kapnak, ami Önöknek tetszik, akkor legyenek olyan kedvesek engem, mint képviselőt keressenek meg. El kell mondanom azt, hogy egyetlenegy személy meg nem keresett, és ezért még egyszer külön köszönet a két megnevezett személynek. Marton István: Köszönöm, végre van egy negyedév előnyünk, van egy olyan terület, ahol negyedév előny van, és nem ugyanennyi hátrányban vagyunk. Mint említettem az előbb, azért a szerencse is egy kicsit a kezünkre játszott. És jól esik a köszönete Képviselő Úr. Röst János: Én nem akarom megköszönni Marton Istvánnak, mert ráadásul nem is olyan sok köze volt ehhez, inkább a bizottságnak, illetve az IKI-nek. Viszont elmondanám az anyagról azt, hogy ez egy teljes mértékben egy nagyon jó és nagyon helyes helyzetelemzést ad. Az most, hogy koncepció vagy helyzetelemzés, tökmindegy számomra. Én úgy gondolom, hogy egy nagyon jó anyag. Ebből tovább lehet lépni. A határozati javaslat tartalmazza azt a pontot, hogy január 31-ig kell készíteni egy átfogó anyagot, ami egyébként elég optimista, mert Marton Istvánt jelöli meg felelősnek január 31-ig, ami számomra azért kérdőjeles. Fodor Csaba képviselőtársamtól csak annyit kérnék Cseresnyés Péterrel kapcsolatban, hogy én, amíg én úgy gondolom, hogy Őt alpolgármesternek kell szólítani, nem láttam, hogy kiültették volna a sor végére, tehát én továbbra is úgy fogom szólítani, hogy Alpolgármester Úr. Marton István: Röst úr, eme késői órában meglehetősen szórakoztató. Ami történik és jó dolog, ahhoz a polgármesternek semmi köze, egyébként meg mindenért felelős. Hát ez az Ön formája, és a vágyait meg egyébként meg ne keverje össze Tisztelt Képviselő Úr a realitásokkal. Röst úr, még egyszer szólni kíván? Röst János: Örömet akarok Önnek bejelenteni. Én már Önön keresztül a hét végén nyertem, ugyanis Ön annyira meghatott engem a szövegével a Zalai Hírlapban, hogy szerencsésnek éreztem magam és vettem egy lottószelvényt, megjátszottam az Ön nevét, a Marton-t és a 6-os lottón hármasom lett. Nyertem 1264 Ft-ot és érdekes módön, ami nem nyert a betűkből, az A betű és az RT. Marton István: Hát, Önre rá is fért az a nagy nyeremény Röst úr. Láthatja, hogy rám nyugodtan támaszkodhat, én szerencsét hozok Önnek is, meg másnak is. Cseresnyés Péter: Fodor képviselőtársam foglalkozott megint velem, erre szeretnék két mondatban reagálni, nem többel. Az, hogy koncepció vagy nem koncepció ez az előterjesztés, lehet rajta vitatkozni. Nekem is megvan a véleményem. Szerintem is egy koncepció azért máshogy néz ki, de rajtam számon kérni, aki az előkészítésben és az elkészítésben nem vett részt, mert nem kapta meg feladatul, eléggé érdekes. Tehát énszerintem, hogyha kritizálni akar, olyan helyen, olyan területen tegye meg ezt, amibe részt vettem, ami a feladatom volt. Fodor Csaba: ……………. (nem mikrofonba beszél, nem érteni, hogy mit mond) Cseresnyés Péter: Fodor képviselőtársam, Ön rosszul keres, vagy éppen napszemüveget tesz fel akkor, amikor keres, hogy ne lásson semmit sem. Marton István: Egészen röviden úgy gondolom, hogyha ennek van gondja, ennek az anyagnak, akkor azért nem mondható kristálytisztán koncepciónak, mert attól sokkal több, de nem akarok a lényegbe belevágni. Több hozzászólót nem látok. A vitát lezárom. Kérem, a LABE-t szólni! Lenkeiné Sándor Mária: Átolvastuk az anyagot és megmondom őszintén, egy párhuzam jutott az eszembe. A ……-ról az ősrobbanás jut az eszembe, úgy az őskáoszról ez az egész lakásszektor. Annak idején 2007-ben, vagy talán már 2006-ban is Polgármester Urat megkértük, hogy lakáskoncepciót dolgozzunk ki először, utána jöjjön csak a többi. Így a piaci, a költségalapú lakbér és esetleg az eladás. Most egy lakáskoncepció miből áll? Ez a lakáskoncepció 2012-ig szól. Kérdezem én, olyan lakáskoncepció, ami 2012-ig egy olyan lakásnövekedést irányoz elő, hogy jön ide akkor a lakások eladása? Én megértem azt az embert, és azt a társaságot, akinek meg kell csinálni ezt, de egyetértünk, azt hiszem a Szociális Bizottság elnökével, már a bizottsági ülésen is egyetértettünk, hogy ez a lakáskoncepció csak az első lapja lakáskoncepció, a többi halvány gőze sincs hozzá. Marton István: Én már az előbb említettem, hogy eladunk mondjuk százat, veszünk, mondjuk kétszázat és megvan a növekmény, méghozzá 100 %-os növekmény. Ez ennyit jelent úgy egyébként. A vitát lezártam már, csak utólag adtam meg a szót a LABE elnökének. Fodor úr már nem kap szót. Fodor Csaba: ……….. (nem mikrofonba beszél, nem érteni, hogy mit mond) Marton István: Bocsánat, ezt én nem Önnek mondtam, hanem a LABE elnöke szólt és próbáltam értelmezni. Meg is köszöntem. Aki el tudja fogadni a határozati javaslatot, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 21 igen, 4 nem és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 324/2008.(IX.02.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. a 2008-tól 2012-ig szóló lakáskoncepcióját az előterjesztés és annak kiegészítése alapján elfogadja, és mindezek alapján az alábbi fő célkitűzéseket és intézkedéseket irányozza elő: A város hosszabb távú fejlesztése (fejlődése) érdekében az önkormányzat nem vonulhat ki a lakáspiacról. A fiatal korosztály városban tartásának, illetve vonzásának leghatékonyabb módja a munkához és lakáshoz jutás elérhetősége. Ennek érdekében a jelen előterjesztés szerinti lakáskoncepciót a közgyűlés kiindulási alapként elfogadja. A koncepcióban felvázolt eszközöket, megoldási módokat figyelembe véve felkéri a polgármestert, hogy készítsen egy olyan átfogó elemzést és javaslatot, amely az önkormányzat pénzügyi gazdasági lehetőségeihez képest a optimálisan irányozza elő az önkormányzati bérlakás állomány átalakítását. Határidő: 2009. január 31. Felelős : Marton István polgármester 2. a lakbér- és közüzemi díj hátralékosokkal szemben az Ingatlankezelési Intézmény folyamatosan és következetesen érvényesítse az előterjesztésben jelzett szankciókat, minden eszközzel vissza kell állítani a fizetési fegyelmet. Határidő: folyamatos Felelős : Marton István polgármester Kámán László IKI intézményvezető 31. Javaslat a Nagykanizsa Thúry városrészben összekötő utak építésére (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság 7 egyhangú igennel támogatta az előterjesztést. Papp Nándor: A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság 5 igen, 2 tartózkodó szavazattal támogatta az előterjesztést. Bogár Ferenc: A nagykanizsai Thúry városrészt összekötő útja építését megelőzően egy-két lakossági fórumon vettünk részt és eléggé parázs hangú vitákban kristályosodott végül is egy olyan közepes megoldási javaslat, amely a lakók részére, illetőleg a szakhatóság részére is elfogadható. Amit szeretnék az előterjesztéssel kapcsolatban kérdezni, amennyiben elkészül a Kaposvári elkerülő út - ugye ígéret volt arra, hogy ez körülbelül egy éven belül realizálódik -, lehetőség van-e arra, hogy ismét visszatérjünk a Thúry városrészt összekötő utjaira, és azt a forgalmi rendet alakítsuk ki, ami a lakóknak eredetileg igénye volt? Marton István: Természetesen van rá lehetőség Képviselő Úr. Több hozzászólót nem látok, a vitát lezárom. Aki el tudja fogadni a határozati javaslatot, az kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 21 igen és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot, hozza: 325/2008.(IX.02.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. a ”Nagykanizsa Thúry városrész összekötő utak építése” projekt engedélyokiratát (1. sz. melléklet) elfogadja. 2. Felkéri a Polgármestert, hogy az engedélyokiratban foglalt beruházási és előkészítési ügyekben intézkedjen, és annak megvalósítását indítsa el. A megvalósítás pénzügyi fedezete a 2008. évi költségvetésben, valamint az elnyert HÖF CÉDE pályázat alapján biztosított. Határidő: 2008. november 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc beruházási osztályvezető) 32. Polai József képviselő önálló indítványa Kiskanizsa, Bajcsai u. 27. telken utcanyitásra és tájház létesítésére (írásban) Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság a közút megnyitását támogatja és a tájház megépítését, illetve átépítését, fenntartását pedig nem támogatja. Ez kapott 6 igen és 1 nem szavazatot a bizottságban. Papp Nándor: A VKIB az 1. pontot 6 igen, 1 nem szavazattal, 2. pontot pedig 4 igen, 3 tartózkodó szavazattal támogatta. Polai József: Rövid leszek, hiszen azt hiszem, a témát már eléggé körüljártuk, több alkalommal esett erről már szó, különösen arról, hogy miért fontos ebben a kérdéskörben az út, mert hozzá kell tenni, hogy az az 1. számú és 2. a tájház. Az út azért fontos, mert már veszekedések, birokra menések voltak a régi, szűk lejárat miatt. Nem ecsetelem különösebben tovább, tehát ezért vásároltunk egy új ingatlant, amelyen keresztül ezt …lejáratot szeretnénk biztosítani. Időközben a lakosság igénye szerint, hiszen korábban is voltak, évekkel korábban ilyen igények már, hogy egy kiskanizsai gyűjteményt elhelyező múzeumot hozunk esetleg létre másik nagyobb épületben. Azt a dolgot nem tudtuk felkarolni a rossz épület miatt. Természetesen most egy jóval kisebb volumenről van szó, és elfogadottnak tartja a lakosság oly része, azon része, akik ezzel szoktak foglalkozni, hogy akkor itt építsük meg, ha már adott egy épület a melléképületekkel, akkor itt legyen tájház is. A kettő együtt nagyon jól megfér. Tehát az út és a régi épületek megtartása. Azért készítettem indítványt ebben az ügyben, mert engem korábban még az én frakcióm is egyébként bátorított ennek megírására és csodálkozom azon, hogy egyébként most pedig bizottsági szinten eddig úgy tűnik, hogy ilyen fele-fele arányban megoszlanak a vélemények. Abban az esetben, amennyiben az derül ki, hogy nem támogatja a közgyűlés, szeretném előre jelezni, akkor inkább már most képes volnék visszavonni a tájházra vonatkozó indítványrészt, és akkor csak maradna az út. Ezt persze szeretném addig elodázni, amíg azt nem tudom, hogy mi az igazi szándéka a közgyűlésnek. Kérem a támogatását lehetőség szerint. Természetesen azt el tudom fogadni, hogy a javaslatban megfogalmazottakat úgy értelmezzük, hogy majd akkor foglalkozunk ezzel igazán komolyan, amikor lehetőség szerint a legkorábbi pályázat igénybe vehető ehhez a célhoz. Tehát kérném, hogy gondolkozzunk abban, hogy pályázzunk minél előbb, ha tudunk. Remélem ilyen lehetőség adott lesz, és az önrészt pedig ehhez tegyük hozzá. Jó lenne már 2009-ben. Tóth Nándor: Az előterjesztést a részönkormányzat megtárgyalta és 5 egyhangú igen szavazattal mind az utat, mind a tájház megépítését támogatta, és teljes egyetértéséről biztosította Polai képviselő urat, úgyhogy kérném a közgyűlés tagjait is, hogy szíveskedjenek támogatni bennünket. Dr. Károlyi Attila: Én teljes mellbedobással tudom támogatni Polai József és Tóth Nándor képviselőtársaimat, sőt itt megszólalt mellettem Fodor képviselőtársam, aki azt mondta, hogy a frakció támogatja. Mivel az előterjesztésben, illetőleg a Deák-Varga Dénes emlékeztetőjében az is szerepel, hogy a tömbfeltáró utcanyitás bár a tájház szempontjából nem a legszerencsésebb, de mégis a két funkció egymás mellett is elképzelhető. Tehát minden egyes mángolóra, hogy úgy mondjam, Kiskanizsán szükségünk van a jövő generációjának a múlt életét bemutatandó, pláne szükség van egy tájházra. Tehát én kérem a Tisztelt Képviselőtársaimat is, hogy támogassák az előterjesztést. Halász Gyula: Én a néprajzos muzeológus Kovács Zsuzsa véleményéből idéznénk egy gondolatot, amely azt mondja, hogy az épületet tájháznak alkalmasnak tartja, viszont aggályosnak tartja az említett út megépítését, ami a tájház udvarán keresztül vezetne, tehát itt azért mérlegelni kell különböző dolgokat, és nyilvánvalóan a későbbi működtetés költségeit is számításba kell venni, amikor döntést hozunk. Marton István: Köszönöm Képviselő Úr, de a dolgok azért ne forduljanak visszájukra. Azt az épületet azért vettük meg, hogy a Ráckertbe utat tudjunk nyitni, és szinte melléktermékként adódik az a kiváló lehetőség, hogy szerény költséggel tájházat is tudjunk létrehozni. Papp Ferenc: Sok-sok évvel ezelőtt Tolna megyében egyik kezdeményezője voltam, amikor két tájházat is kialakítottunk és természetesen én támogatom most, csak az ottani tapasztalatokat szeretném elmondani nagyon röviden. Igen nagy lelkesedés volt az akkori megyei vezetésbe és a helyi ottani helyi vezetésben a községeknél, a tájház beindításánál, felépítésénél és ez a lelkesedés a második és a harmadik évben elfogyott, mert bizony milliókba kerül egy tájház fenntartása. Gyula már az előbb utalt arra, hogy valóban a folyamatos működtetés. Azért itt nagyon jelentős személyi kiadások, dologi kiadások, és ha valóban eredeti formájában próbáljuk beüzemeltetni ezt a tájházat, akkor az állagmegóvás minden évben vagy legalábbis kétévente mindig olyan költséget jelent, ami meghaladja egy átlagos ház, egy átlagos épületnek a költségeit, hisz a szakértői véleményekből is kitetszik, hogy végig az autentikus formákhoz, jelekhez kell ragaszkodni. Tehát én azt kérném, és én támogatom, hogy létesítsük, csak legyünk azzal tisztába, hogy ezzel a döntéssel elkötelezzük magunkat a folyamatos fenntartás, üzemeltetés költségei és felelőssége mellett. Dr. Károlyi Attila: Csak egyetlen szó erejéig. Tisztelt Közgyűlés! Én jobban a Beregi tájházakat ismerem, és itt vitatkoznék Tisztelt Papp Ferenc képviselőtársammal, nem elvitatva az Ő tapasztalatait és érdemeit. Például a Tarpai Tájház, az úgy működik, hogy a Mariska néni lakik a szomszédban, és ki van írva, hogy kulcs a Mariska néninél. Én nem tudom. Télen nem fűtik és 20 fokos hidegben is nyugodtan be lehet menni, meg 40 fokos melegben is. Marton István: Itt is vannak szomszédok Képviselő Úr. Polai József (Ügyrendi): A szakértő véleménye közül azért Halász úr csak egyet ragadott ki és pont a negatív jelezőt említette. A másik, a többiek pedig ugye támogatják, mindkettőt együtt. Ami pedig azt illeti, hogy hogy lehetne ezt működtetni, én bízom abban, meg lehet találni a megfelelő személyt, aki nagyon méltányosan, vagy talán egyáltalán mindenféle anyagiak mellőzésével együtt el tudja vállalni ezt a feladatot. Az iskolát is be lehetne ebbe a munkába vonni. Ott iskolai órákat is lehetne tartani, hiszen a kertészkedés ugyanúgy maradna, itt bemutatásra kerülne az ott ültetett kultúrával együtt. Tehát az iskolai órák, a diákok is ebből tudnának tanulni. Nem hinném, hogy olyan túl sok költséget kell, ahogy Károlyi úr mondotta, ahogy a szomszédban a kulcs és át lehet könnyen jutni, menni, főleg ha ez pénzbe sem kerül. Nyilván a fenntartása azért valamibe kerül, nyilván fenn kell tartani, tehát azt gondolom, hogy egy ekkora városrész és ilyen hagyománnyal bíró, ekkora múlttal rendelkező városrész azért igazán megérdemelhet egy tájházat, talán még többet is egyébként, akár egy kisebb múzeumot is megérdemelne, ez pedig csak egy tájház. Én tisztelettel kérek mindenkit a támogatásra. Még egyszer mondom, amennyiben azt látom, hogy nem támogatták, akkor az utolsó szó jogán vissza fogom vonni a tájházra vonatozó indítványrészemet és ki fogom jelenteni én is azt, hogy kik nem támogatták. Marton István: A végét nem értettem teljesen. Bogár Ferenc: Nekem áthidaló megoldásom lenne. Az előterjesztés 5. pontjában szerepel, hogy a feltáró út a rendelkezésre álló 9 m-re is leszűkíthető, így gyakorlatilag, ha ezt a variációt fogadjuk el, akkor a tájházként szereplő épület, illetőleg a pajta érintetlen marad, és ha elfogadjuk azt a lehetőséget, hogyha a közeljövőben, a belátható közeljövőben olyan pályázati forrás lesz, amely minimális önrésszel elegendő mondjuk a tájháznak a felújítására, akkor azt tegyük meg. Ha ezt nem tudjuk megcsinálni, akkor hagyjuk az idő szavára és végezze, amit kell. Marton István: Miután több hozzászólót nem látok a napirend vitáját, lezárom és a két pontról, úgy gondolom, külön kell szavaztatnom. Az 1. az, hogy a közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy a Bajcsai u. – Pápai u. – Felsőtemető u. – Kisrác u. – Varasdi u. közti terület tömbfeltáró útja első ütemének területszerzési és útépítési engedélyezési terveit 400.000 Ft keretösszeg erejéig készítesse el, egyidejűleg forrásul ugyanezen összeggel megemeli a felhalmozási hitelt. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetés soron következő módosítási előterjesztésében a fenti kiadási és bevételi előirányzatot szerepeltesse. Aki ezzel egyetért, kérem, nyomja meg az igen gombot. Természetesen támogatom. A közgyűlés 23 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: 2. pont: felkéri a polgármestert, hogy a muzeológus, néprajzos, illetve népi építészetben jártas szakemberek bevonásával készítessen vizsgálatot a Bajcsai u. 27. sz. ingatlan tájházzá történő átalakításának lehetőségeiről. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot. Támogatom. A közgyűlés 20 igen, 1 nem és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. A közgyűlés az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza: 326/2008.(IX.02.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. felkéri a polgármestert, hogy a Bajcsai u. – Pápai u. – Felsőtemető u. – Kisrác u. – Varasdi u. közti terület tömbfeltáró útja első ütemének területszerzési és útépítési engedélyezési terveit 400.000 Ft keretösszeg erejéig készítesse el, egyidejűleg forrásul ugyanezen összeggel megemeli a felhalmozási hitelt. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetés soron következő módosítási előterjesztésében a fenti kiadási és bevételi előirányzatot szerepeltesse. Határidő: 2008. november 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető) 2. felkéri a polgármestert, hogy a muzeológus, néprajzos, illetve népi építészetben jártas szakemberek bevonásával készítessen vizsgálatot a Bajcsai u. 27. sz. ingatlan tájházzá történő átalakításának lehetőségeiről. Határidő: 2008. szeptember 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Deák-Varga Dénes városi főépítész) Marton István: Következő napirendi pont a Polgármesteri tájékoztató. Mi van előtte? Nem értem! Röst János: Polgármester Úr, volt már napirend, amit nem tárgyaltunk, amire rendkívüli közgyűlést hivattunk össze, azt a napirendi pontot nem tárgyalta a közgyűlés még. Marton István: Azt nem tárgyaltuk. Röst János: Hát, nem utána kell tárgyalni, hanem előtte akkor, a polgármesteri tájékoztató előtt kell tárgyalni. Egyébként az összest, amit pótlólag behozott a Polgármester Úr. Marton István: Jó, hát most. De napirendre vettük Tóth úr, a végére. De teljesen mindegy, mert mondjuk, a hagyományoknak megfelelően hagyjuk a legvégére a polgármesteri tájékozatót az interpellációk, kérdések elé. Akkor vegyük a TISZK-et. Bursaval kezdünk. 33. Javaslat a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj-pályázati rendszerben való részvételre (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Balogh László: Az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság 7 igennel egyhangúlag támogatja az előterjesztést. 8 mFt-ra van szükség hozzá a jövő évi költségvetésben, másik 8 milliót lehet kapni, és ennek megfelelően szociális indíttatású ösztöndíj válik belőle, kiegészítve a „Hazavárunk”-at és a 9 pécsi kollégiumi helyet. Azt gondoljuk, hogy jó helyre folyik ez a pénz. Marton István: Több hozzászólót nem látok. Aki egyetért a határozati javaslattal, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 24 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 327/2008.(IX.02.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. egyetért az önkormányzatnak az Oktatási Minisztérium Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2009. évi fordulójához való csatlakozásával, az 1. számú mellékletben szereplő Általános Szerződési Feltételekben foglaltakat elfogadja. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a Nyilatkozatokat (1. számú melléklet) írja alá. Határidő: 2008. szeptember 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Maronicsné Borka Beáta osztályvezető Szmodics Józsefné osztályvezető) 2. a 2009. évi költségvetésben a Bursa Hungarica ösztöndíjpályázatra 8.000 E Ft-ot biztosít. Határidő: 2009. évi költségvetés elfogadása Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szlávecz Lászlóné mb. osztályvezető Szmodics Józsefné osztályvezető Maronicsné Borka Beáta osztályvezető) 34. Javaslat a Nagykanizsai Szociális Foglalkoztató Kht. Alapító Okiratának módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Marton István: Ez Európa Parlament és Tanács rendelete miatti módosítást tartalmaz alapvetően. TEOR szám változást. Hozzászólót nem látok. Aki egyetért azzal, hogy a közgyűlés a Nagykanizsai Szociális Foglalkoztató Kht. Alapító Okiratának módosítását az előterjesztés szerint jóváhagyja, felkéri a polgármestert és a jegyzőt az Alapító Okirat aláírására, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 25 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot, hozza: 328/2008.(IX.02.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az Nagykanizsai Szociális Foglalkoztató Kht. Alapító Okiratának módosítását az előterjesztés szerint jóváhagyja, felkéri a polgármestert és a jegyzőt az Alapító Okirat aláírására. Határidő: 2008. szeptember 15. Felelős : Marton István polgármester Dr. Tuboly Marianna jegyző (Operatív felelős: Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző) 35. Pályázat benyújtása a könyvtári szolgáltatásfejlesztés támogatására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Marton István: Ez gyakorlatilag a Deák Ferenc Megyei Könyvtár vezetésével egy konzorciumban való részvételt jelenti. Balogh László: Az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság 7 igennel egyhangúlag támogatja természetesen ezt az önrész nélküli pályázati beindulást. Marton István: Aki ezzel egyetért, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 25 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot, hozza: 329/2008.(IX.02.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a.) hozzájárulását adja a Halis István Városi Könyvtárnak a TIOP 1.2.3.- Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra fejlesztése - „Tudásdepó Expressz” pályázaton való részvételre, a Deák Ferenc Megyei Könyvtár vezetésével megvalósuló konzorcium keretében. b.) a fenti pályázat elnyerése és felhasználása esetén vállalja, hogy a támogatott beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat az 1083/2006 EK rendelet szerint a projekt befejezését követő 5. év végéig fenntartja és üzemelteti. c.) felhatalmazza a polgármestert a pályázat benyújtásával összefüggésben felmerülő fenntartói nyilatkozatok aláírására. Határidő: 2008. szeptember 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Czupi Gyula igazgató, Halis István Városi Könyvtár) 36. Javaslat a TISZK társasági szerződése módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Marton István: És egy kiegészítés is van benne, amely szerint Herman László lemondott felügyelő bizottsági tagságáról és Szőlősi Mártát javasoljuk. TISZK-kel kapcsolatban Elnök Úr miért kell módosítani? Dr. Kolonics Bálint: Egyhangú határozatával az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság az eredeti előterjesztést tárgyalásra alkalmasnak tartja. Kiegészítés…….nem volt. Marton István: Itt nincs másról szó Uraim, mint az időpontoknak az összehozása, mert túl gyorsan jegyezték be, és a módosítás pedig, hogy a Közgyűlés egyetért Nagykanizsa és Térsége Szakképzés-szervezési Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Felügyelő Bizottsági Tagjává Szőlősi Márta képviselő megválasztásával, egyidejűleg a Társasági Szerződés 9.2. pontjának módosításával. Aki ezeket el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 24 igen és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 330/2008.(IX.02.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. a létesítő és az elfogadó okiratokban szereplő dátumok ellentmondásossága miatt a Nagykanizsa és Térsége TISZK Szakképzés-szervezési Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (8800 Nagykanizsa, Erdész utca 30.) társasági szerződését az alábbiak szerint módosítja (javítja ki.) „7.2. Az Ügyvezető megbízatása 2008. június 26. napjától határozatlan időtartamra szól.” „9.3. A Felügyelő Bizottság tagjainak megbízatása 2008. június 26. napjától határozatlan időtartamra szól. A Felügyelő Bizottság tagjait a Taggyűlés bármikor visszahívhatja.„ „10.2. A könyvvizsgáló megbízatása 2008. június 26. napjától 2012. december 31. napjáig tart. A könyvvizsgáló megbízatásának megszűnése esetén új megbízás három évre adható.” Felhatalmazza a polgármestert, hogy a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt társasági szerződést aláírja. Határidő: 2008. szeptember 4. Felelős : Marton István polgármester Dr. Tuboly Marianna jegyző (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető) 2. egyetért Nagykanizsa és Térsége Szakképzés-szervezési Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Felügyelő Bizottsági Tagjává Szőlősi Márta képviselő megválasztásával, egyidejűleg a Társasági Szerződés 9.2. pontjának módosításával. Határidő: 2008. szeptember 2. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető) 37. Soron kívüli közgyűlés kezdeményezése Ipari Park fejlesztése, a beruházás ösztönzés és a városmarketing tárgyában (írásban) Marton István: Ez az előterjesztés augusztus 29-én került kiküldésre. Halász Gyula: Azt hiszem, mindenki elolvasta az anyagot, és mint a kezdeményező képviselő közül az egyik, szeretném elmondani, hogy az elmúlt időszakban nagy arányú beruházásokról döntöttek országosan. Kecskeméten külön alpolgármestert neveztek ki, aki csak a Mercedes gyár ügyeivel foglalkozott. Meg is lett az eredménye. Szolnokon spanyol autóalkatrész-gyár létesült. Zalaegerszegen négy terület van előkészítés alatt, ami várja a befektetőket, miközben Nagykanizsán úgy tűnik, nincs koncepció, nincs elképzelés, nincs megfelelő nagyságú terület. És Polgármester Úrnak itt van egy hozzászólása 2007-ből, amikor engem megvádolt azzal, hogy kinek az érdekében lobbizok, amikor az Ipari Park bővítéséről földterület vásárlásról volt szó. Más esetben pedig arra hivatkozik, hogy Nagykanizsának nincs megfelelő nagyságú területe, hogy ilyen nagy beruházásokat tudjon fogadni. Többről van azonban szó, mint területbővítésről, területvásárlásról. Én azt gondolom, hogy mind az adórendszer, mind pedig a városmarketing eszközét, mind pedig más egyéb feladatokat is át kell tekinteni és ebből a szempontból le kell vonni azokat a tanulságokat, amik az elmúlt közel két évben voltak a városfejlesztés és a gazdaságösztönzés területéből, és lehet ugyan hangoztatni, hogy a nagykanizsai önkormányzat támogatja a helyi vállalkozókat, de talán meg kellene kérdezni, hogy ők hogy érzik ezt, mi a véleményük akár az iparűzési adóról, akár másról. Marton István: Gondolkodom rajta, hogy mennyire legyek goromba Önhöz, mert amit Ön folytat, az, kérem, ki kell, hogy mondjam, huhogás. Az a kérésem, ne huhogjon, ne keltsen itt pánikot. Ezt megtették rendszeresen. Kérdem én azt, hogy mennyi befektetőt csaltak ide Önök mondjuk az előző ciklusban. Úgy mellesleg név nélkül, a világ egyik legnagyobb vállalatával vagyunk tárgyalásba, akinek évi bevétele megközelíti a 10 billió dollárt, de mint meghirdettük két esztendővel ezelőtt, mi nem puffogtatunk, hanem akkor számolunk be, amikor valami megtörtént. Ezt csak úgy mellesleg említettem Önnek. Halász Gyula (Ügyrendi): Tisztelt Polgármester Úr, viszontválasszal szeretnék élni. Marton István: Éljen Uram! Halász Gyula: Polgármester Úr, visszautasítom ezt a hangot, amit Ön velem szemben megenged. Nem huhogásról van szó, hanem felelősségről és az a bajom Polgármester Úr Önnel kapcsolatban, és azért tartom alkalmatlannak polgármesternek, mert a szemléletmódja egészen más, mint Kósa Lajosnak, egészen más, mint Szita Károlynak, egészen más, mint Gyimesi Endrének. Kósa Lajos, amikor megvolt a 2006-os választás, felhívta az új minisztert, és azt mondta Neki: Miniszter Úr, vége van a választásnak, most beszéljünk arról, hogy mit tehetünk Debrecenért. Ön pedig folyamatosan bírálja a Kormányt, folyamatosan bírálja az előző városvezetést. Az Önnel kapcsolatos problémám a szemléletében van. Ön állandóan hátrafelé néz és mutogat, nem pedig előre tekint. Marton István: Éppen most mondtam Önnek, hogy milyen céggel vagyunk tárgyalásba. De az Ön által említett miniszteri felhívás óta hány miniszter ment el attól a tárcától? Ez azért úgy megkérdezném. Bogár Ferenc: Én más irányba közelítem meg a kérdést. Nem véletlenül, amikor kezdeményeztük a soron kívüli közgyűlés összehívását, ezzel is jelezni akartuk, hogy egy olyan fajsúlyú kérdésről van szó, amely esetleg többet megér, mint egy önálló napirendi pontot egy soros közgyűlésen. Miről van szó? Nagykanizsán ugye a GE-vel kapcsolatban felrepült egy hír, miszerint több száz, vagy esetleg ezres nagyságrendben szűnnek meg munkahelyek. Ugyanakkor az emberek kérdezik egymástól, hogy Nagykanizsán körülbelül mi várható ettől függetlenül a közeljövőben. Mi azt reméltük, amikor ezt a kezdeményezést közreadtuk, illetve betettük a soron kívüli közgyűlés összehívására az igényünket, hogy legalább valamilyen anyag készül, amelyben nyomon követhető vagy tetten érhető, hogy ez a városvezetés, ez a közgyűlés rendelkezik reális jövőképpel. Tudni akarjuk, hogy a meglévő problémák, egyszer mik ezek a meglévő problémák, tehát ezt le kell szögezni, tudjunk elindulni valahova, és hogyha van egy elemzésen alapuló kiindulási pontunk, akkor már tudjuk azt is, hogy hova szeretnénk eljutni. Ugye, hogy hova szeretnénk eljutni, ez egyértelmű. Ha lehetne, akkor a munkanélküliség lehetséges nullára redukálása, de ez nem lehetséges, hanem inkább minimalizálása, viszont ehhez szeretnék tudni a lakosok, hogy milyen lépéseket tervez egyrészt a városvezetés, másrészt pedig az önkormányzat. Tehát én azt kérem Önöktől, mint vezetőktől, hogy ezt a lehetőséget teremtsük meg, adjunk választ a városlakókat érdeklő kérdésre, és erre, ahogy mi határozati javaslatunkban is kértük az októberi akár soros közgyűlésen is kerítsünk sort, de mindenképpen valamilyen helyzetfelméréssel, valamilyen jövőképpel és valamilyen konkrét cselekvési programmal, amely 2010-ig meghatározza azt, hogy 2009-ben, 2010-ben mit akarunk tenni és ez nagymértékben megnyugtatja az aggódó városlakókat és nekünk is megnyugvást az irányba, hogy tudjuk, hogy mit kell tennünk két éven keresztül. Marton István: Úgy gondolom, hogy az Ön hozzászólása lényegesen konstruktívabb volt, mint az Ön előtt szólóé. Ma kaptam meg szeptember 1-jei dátummal a GE magyarországi igazgatójának a levelét. A következő közgyűlésre ezt minden képviselő megkapja. Alapvetően megnyugtató anyag van benne. Itt szó nincs arról, hogy ezreket bocsátanának el, meg pláne menne Moszkvába az új központ, mert nem épül Moszkvába GE központ, ezt elöljáróban. mondom. Tudomásul kell venni, hogy a hagyományos lámpagyártás, az hanyatló iparág szerte a világban, mert egyrészt kevesebb kell belőle a kompaktok terjedése miatt, másrészt ezt a hagyományosat tőlünk kicsit keletebbre olcsóbban gyártják. Tehát ez dupla csapás a hagyományos égőknek. Nem is beszélek arról, hogy milyen ütemben tiltják ki őket majd az Európai Unióból, de a GE - és itt most pénteken egy üzemátadás lesz - új termékek után néz, és nemcsak elküld hagyományos termékeket előállító dolgozókat, hanem vesz is fel, illetve átállít ilyeneknek a gyártására. Mint ígértem, ezt meg fogják kapni a következő közgyűlésre. Én úgy gondolom, hogy ez meglehetősen megnyugtató anyag. Ezen kívül én tárgyaltam a GE húsz európai gyárának termelési igazgatójával, ezen kívül tárgyaltam a GE húsz európai gyárának a humán erőforrási igazgatójával és természetesen a helyi gyárigazgatóval is. Én nem örömmel hallgatom azt, hogyha küldenek el embereket, de vannak dolgok, amiket tudomásul kell venni, de ez éves szinten körülbelül 200 fő lehet, ha jól emlékszem a levélben 224 fő van, júniustól. Ez pedig a holdudvarral együtt közel 4000 főt, ha jól emlékszem, 3850 főt foglalkozató GE-nél kibírható helyzetet teremt. Rendkívül kíméletesen csinálják, amit csinálnak, mert ugye a magyar törvények értelmében, mondjuk féléves végkielégítést kell adni, aki ott lehúzott 40 évet, az kaphat adott esetben 29 hónapit, tehát körülbelül ötszörösét a magyar végkielégítésnek. No, erről egyelőre ennyit. Röst János: Én a napirendi pontok vitájánál kérdeztem Polgármester Urat, hogy hol van az Ön előterjesztése, a beszámolója az elmúlt időszak tevékenységéről. Hát egy árva papírt nem kaptam. Lehet, hogy arra gondolt, mint egyszer megtette, hogy A4-es lapon mindegyikre felírt egy szót, vagy egy mondatot és az a program. Továbbra is kérem Polgármester Urat, hogy tájékoztasson bennünket, hogy ebben a lassan két évben Ön mit tett azért, hogy Nagykanizsa város gazdasága fejlődjön, az Ipari Parkban betelepülők legyenek. Egyébként a jelenlévőket, én úgy gondolom, hogy nem a holdról érkeztek, hanem előző testületnek a munkája alapján vannak jelen, meg kell nézni őket a Szivárvány Áruháztól kezdve, vagy Színvilág Áruháztól kedve egészen az Ipari Park másik végéig, nem beszélve a GE Logisztikai Központjáig, ami gyakorlatilag ezt a döntését a GE-nek megalapozza, hogy Nagykanizsán marad vélhetően a többi egysége is, hiszen Közép-kelet Európában ez a logisztikai központja a GE-nek. Ilyen értelemben azt lehet mondani, hogy legcélszerűtlenebb az lenne, hogyha Nagykanizsán szüntetnének gyáregységet a többi országrész, illetve más országok központjain keresztül. És továbbra is várom Öntől Polgármester Úr, hogy nekem sorolja fel, hogy Ön mit tett. Eddig a polgármesteri tájékoztatókban ezekkel nem találkoztam. Kérdeztem Öntől, hogy eddig hány minisztériumban volt, kikkel találkozott. A portán, mint jeleztem korábban, hogy a regisztrálás megvan, ha gondolja végighívom Őket, hogy Ön hánynál tette a tiszteletét, milyen konkrét tárgyalásai voltak. Eddig semmi hír nem volt, eltelt két év. Ön azt mondta 2006-ban, hogy jövőre már jobb lesz, 2007-ben azt mondta, hogy 2-3 éven belül jobb lesz. Legutoljára azt olvastam Öntől, hogy talán 5-10 évben lesz jobb. Marton István: Nem ezt mondtam Röst úr! A gazdálkodásunk jobb lesz, és az már tavaly is jobb volt, mint tavalyelőtt, az idén meg még jobban javult, mint az előző esztendőben volt. Ezért nem szeretem ezeket a csúsztatásokat. Egyébként, hogy visszatérve arra, hogy mi történt. Én úgy gondolom, hogy a GE nagy logisztikai bázisa is már ennek a ciklusnak az életében épült és sok minden épült. Az Ipari Park két évvel ezelőtt szeméttelepnek tűnt a mostani állapotához képest. Az önkormányzati területek tehermentesítve lettek, amiket Önöknek sikerült odahordatni, azokat 10 millió forintért sikerült ennek az önkormányzatnak likvidálni. De nem érdemes ebbe mélyebben belemenni. Horváth István: Én azt gondolom, hogy a sárdobálást be kellene fejezni. Én nem mondom, hogy nekünk nincsen sarunk a munkahelyteremtésen, de azt gondolom, hogy a rendszerváltás óta minden önkormányzatnak megvolt ez a sara. Valamit a rendszerváltás és az utána következő 5-6 évbe nagyon elszúrtunk, mert a városnak a respektje nagyon rossz a befektetők körében. Ide nem akarnak jönni befektetők. Egy komoly befektetőt nem tudunk megfogni. Én arra kérném Polgármester Urat, hogy próbáljunk meg összehozni egy fórumot a civil szervezetekkel és beszéljük meg, hogyan tudnánk a várost vonzóvá tenni a befektetők szemében. Ez lenne a cél és nem az, hogy itt sarat dobálunk egymásra. Böröcz Zoltán: Nagy a baj itt a kanizsaiak környékén, a mi képviselőtestületünkre is természetesen. Azt pillanatra sem gondoljuk, hogy nincs nekünk tennivalónk, dehogy nincs. Ebben a képviselőtestületben – és én is részese vagyok természetesen – a legminimálisabb reagáló készség sincs a világ dolgaira, felelősen állítom. Éppen ezért kellene talán ezt az előterjesztést akár vita nélkül megszavazni és összerakni mindazt, amit a jövőben tehetünk a gazdaság fejlesztésért. Az elmúlt 15 év, az azt bizonyíja számomra, hogy a mindenkori képviselőtestület képtelen volt valójában valós tettekre. Mások kihasználták a lehetőséget, mi nem. Most csak példaként mondom, tényleg csak a múltból példaként, de a jövőben is ezt fogjuk elkövetni, látom előre. Redillco, emlékszik mindenki a Redillco ingatlanfejlesztésre. Jelentem, több mint 100 hektáron Szlovéniában ez a cég több mint 40, közte négy-öt világcéget telepített le Celjétől nem nagyon messze. Biztosan sokan ismerősök azon a vidéken. Létrehozott egy Ipari Parkot egy ingatlanfejlesztésre, amit nálunk szeretett volna. Az akkori testületi többség, és páran azért Polgármester Úr vagytok még itt abból, a bizalmatlanságával megfojtotta ezt a lehetőséget. Jelenleg, még egyszer mondom, több mint 40 cég dolgozik azon az iparfejlesztési területen. Hogy mennyit foglalkoztat, őszintén szólva, ezt nem tudom megmondani, mert ahhoz nyilván közelebbi adatok kellenének. Soha nem tudunk reagálni semmire sem szinte, és nem is fogunk, ha ezt nem gondoljuk át, ezt a helyzetünket. Képviselő úr mondja a Moto GP-t. Azt hiszem, nem akarom lelőni a poénját, de a lényeg az, hogyha július 28-án megtudtuk az Internetről, akkor azt gondolom július 31-én kész kellene lenni a város prezentációjának, és most ott kellene lenni már Bajnai Gordonnál, majd Képviselő Úr elmondja, a spanyol befektetőnél, mert tudjuk, hogy 30-35 ezer ember délről a 7-esen fog érkezi Magyarországra, hogy Sávolynál a Moto GP-n részt vegyen. A jó Isten azt adta, meg a döntéshozók, hogy szerencsére nem Nagykanizsára jött a Moto GP. Volt rá kezdeményezés, sokkal jobb helyre Sávolyra, mert a déli forgalmat a befektetők Nagykanizsán tudják elhelyezni, ha szállodát építenek, apartman házakat, házsorokat, egyebeket, hiszen 35 ezer embert el kell látni autójával… 13 percre vagyunk Sávolytól. 13 perc az autópálya-időnk Kanizsától Sávolyig. Ott vagyunk-e vajon már a Turisztikai Zrt. vezérigazgatójának az asztalán a prezentációnkkal, hogy csak mi vagyunk a jók erre? Ott vagyunk-e a spanyol közös cég 70, 30 %-ban a Turisztikai Zrt. vezérigazgatójánál, hogy kiajánljuk a várost, hogy itt fektessetek be, mert olcsó apartman házak vannak, ide kell befektetni? Ott vagyunk-e azt mondani, hogy négy hónapig tudjátok használni az apartman házat, hisz a tengerparti forgalom, az észak-déli itt fogja az utolsó éjszakát tölteni, ha itt van olcsó szálláshelye. Nem vagyunk mi ott sehol, mert ha tízezer szálláshely itt lenne nem nekünk, a városnak, csak nekünk kellene ezt menedzselni, hogy idejöjjön, ha itt lenne, akkor majd valaki felvetné, nem mi, hogy esetleg termálkúttal lehet foglalkozni, hiszen van 10 ezer szálláshely. Teljesen mindegy, hogy milyen témát mondok, teljesen mindegy, olyan vagyunk - már bocsánat - ebben a városban ….Most egy friss hír, mai hír. Interneten olvastam, Polgármester Úr biztos tudja, valahonnan, Isten tudja honnét, „Nóta városa” címet kaptunk, ami állítólag egy rang ilyen nóta körökben, nem vagyok egy olyan nagyon nótás gyerek. Akkor én azt gondolom, nekünk tennivalónk lenne. Ezt komolyan mondom, nem vicc. Turisztikai Irodát tartunk fenn, hogy képeslapot adjon, vagy nem tudom mit a városról, de nincs mit bemutatnunk. De, ha „Nóta városa” lennénk öt év múlva, mert most eldöntjük, hogy a Zeneiskolába igenis zenés cigányképzés folyik, ha azt mondjuk, hogy a helyi adóból az a vendéglős, aki cigányzenekart tart fenn, a cigányzenekara után befizetett teljes akármilyét leírhatja az adójából, fogadjunk, hogy 8-10-15 cigányzenekar lesz Nagykanizsán, és ehhez hozzátesszük, mert ötletünk sok van, nem nekem, a hozzáértőknek, akkor utcazenészeknek kell Kanizsán lenni és öt év múlva 100 tagú cigányzenekart meg lehet már hívni, mert van rá lóvénk és lehet, hogy a világból idejönnek. Nem lehet nem reagálni, azt akarom mondani. Tehát Polgármester Úr, fogadjuk el ezt a javaslatot, üljünk össze, vonjuk be azokat az illetékes kamarákat, szakembereket, akik egy-egy területre tudnak segíteni, gondolkodjuk együtt, és ami lehetőség van, próbáljuk kihasználni. Erről szól az előterjesztés. Nem lehet egymásra mutogatni, és tényleg nincs területünk, szerezzük meg azt a területet is, azt a sormási területet. Ráadásul ebben a tekintetben azt gondolom, hogy van valamilyen ígérvényünk, amit talán be tudunk hajtani, mert az nekünk száz valahány hektár, 550 egyébként együtt Homokkomárom, Sormás és Nagykanizsa önkormányzatának. Tegyünk, üljünk le, csináljunk egy komoly előterjesztést, ne a szokásos bizottságba, ha úgy tetszik, akkor kisebb körökbe üljünk le, de egy-két hónapon belül legyen olyan előterjesztés, amikor mindenki tudja, hogy reagálni kell a világra. Elmegy mellettünk, és akkor tényleg egymást fogjuk továbbra is vádolgatni, hogy ki tett és mit tett. Fogadjuk el a javaslatom. Marton István: Azért azzal vitatkoznék, hogy nincs mit bemutatnunk, hiszen a Tourinform Irodánál lévő prospektusunk, az turisztikai díjat nyert, mert annyira színvonalas. Abban Önnek teljesen igaza van, hogy még abból is lehetne csinálni, hogy a „Nóta városa” lettünk, mert elméletileg mindenből lehet valamit csinálni. Több hozzászólót nem látok, a vitát lezárom. Én el tudom fogadni az Önök határozati javaslat tervezetét. Ezt felolvasom. Úgy hangzik: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri Marton István polgármestert, hogy az Ipari Park bővítése, a gazdaságfejlesztés, a beruházás-ösztönzés és az ezekhez kapcsolódó városmarketing tervekről készítsen cselekvési programot, s ezt terjessze az önkormányzati közgyűlés elé. Az októberi soros közgyűlés. Hát én azt mondanám, hogy inkább a november, de tegyük novemberre, mert egy kicsit közeli, soros közgyűlésre. Aki ezzel egyetért, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 26 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 331/2008.(IX.02.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri Marton István polgármestert, hogy az Ipari Park bővítése, a gazdaságfejlesztés, a beruházás-ösztönzés és az ezekhez kapcsolódó városmarketing tervekről készítsen cselekvési programot, s ezt terjessze az önkormányzati közgyűlés elé. Határidő: 2008. novemberi soros közgyűlés Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Gőcze Gyula ügyvezető) 38. Polgármesteri tájékoztató (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Tóth László: A Polgármesteri tájékoztató 23. oldalán a 7-es határozati javaslatban jóváhagyja valakinek a másodállás folytatására vonatkozó kérelmét. Én szeretnék egy kimutatást kérni a szeptember 30-i soros közgyűlésre azokról a másodállásokról, illetve egyéb munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében irányuló tevékenységekre, amelyek intézményvezetők vonatozásában a közgyűlés jóváhagyott. Tehát, hogy mindenki értse. Marton István: Illetve, amennyi van. Biztos, hogy annyi van, mint amennyi jóváhagyott? Tóth László: Én azt kértem, hogy azt mutassa be a hivatal – intézményvezetőkről van szó – másodállás, illetve egyéb munkavégzésre irányuló jogviszony keretére vonatozó. Marton István: Minden önkormányzati szervezetre meg fogja kapni a következőre, mármint az első számú vezetőt. Polai József: A 12. oldal 41. pontjához szeretnék rövid hozzászólást tenni, ahol az M7-es autópálya építéséhez kapcsolódó anyagszállítási problémát vetettük fel. Szeretném itt annyiban korrigálni, hogy nemcsak a Bajcsai utcáról van szó. Ugyebár mit értünk ezen? Bajcsán a Törökvári utca, Kiskanizsán a Bajcsai utca közti szakaszt. Erre nyert Ön 71 mFt-ot, amit még egyszer köszönök, ami állami támogatásból lesz felújítva várhatóan egy rétegben a jövő évben. Tehát itt azért kell korrigálni. Nemcsak a Bajcsai út, hanem ez 9 km-es szakaszt érint. Marton István: Ha jól emlékszem 9 km-es szakasz lesz egészen konkrétan. Papp Ferenc: A tájékoztató 20. oldalán alulról számítva a 10. sorhoz szeretnék hozzászólni, pontosítani, hogy a Kórus Világtalálkozón, amit Grazban tartottak, nemcsak a Virág Benedek. Marton István: Igaza van, kifelejtődött a Szivárvány Kórus. Papp Ferenc: Igen, a Szivárvány. Tartozunk azzal, hogy a Szivárvány Vegyeskar is részt vett Barát Ivett vezetésével és szép helyezést értek el. Marton István: Sőt, Ők arany minősítést szereztek és ezüst diplomát. Papp Ferenc: Úgyhogy mind a két kórusnak gratulálunk. Marton István: Igen, ez kimaradt belőle. Köszönöm. Röst János: Pótlólag kaptunk meg egy kiegészítést a polgármesteri tájékoztatóhoz a Kanizsa Napok Kiállítás és Vásár eltörléséről gyakorlatilag. Én arra kérném a testület tagjait, hogy ezt ne szavazzák meg. Az ilyen típusú rendezvények, vásárok azok, akik a vállalkozókat összehozzák, a város jó hírét kelthetik. Az előbb beszéltünk itt városmarketingről, távlati tervekről. Ha ezeket az önkormányzat meglépi és eltöri, ide ember fia nem jön Nagykanizsára. Tehát gyakorlatilag pont az ellenkező hatást fogja elérni Polgármester Úr, hogyha ezt keresztülerőszakolja a közgyűlésen, ennek az eltörlését. Marton István: Képviselő Úr! 2007-ben is nulla volt az érdeklődés, most meg talán még kisebb. Három évig élt és mindig kisebb lett az érdeklődés. Ez totális pénzkidobás volt már az Önök idejében is. Én a 21. oldalon a 4-es pontra azért felhívnám a figyelmet. A folyószámlahitel összegének alakulása a bázisévhez viszonyítva március, április, május, június végi számok. Azért nem mindenütt 30 vagy 31, mert van, amikor hétvégére esett és hasonló napra eső számokat hoztunk ki. Ebből látható, hogy az első félévi adó beérkezését követően 400-800 millió forintig jobbak voltak a hó végi pozícióink, mint 2007-ben. Úgy gondolom, hogy mi az eredmény, ha netán ez sem eredmény. Lezárom a vitát, mert több hozzászólót nem látok. Jönnek a határozati javaslatok. Aki el tudja fogadni az 1-esben felsorolt, mondjuk 40 teljesülést, az kérem, hogy nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 19 igen és 5 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Aki el tudja fogadni a 2-esben a 4378/30, a 4378/45, valamint a 644/5 hrsz-ú ingatlanok területének összevonása, útcsatlakozás, parkoló kialakítása határozat végrehajtásának határidejét, hogy 2008. november 30-ig meghosszabbítsuk, az kérem, nyomja meg az igen gombot. Ezek technikai kérdések egytől-egyik sajnos. A közgyűlés 19 igen és 5 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Aki el tudja fogadni, hogy a Nagykanizsa Deák tér 5. számú ingatlan értékesítésére a határozat végrehajtásának határidejét 2009. június 30-ig meghosszabbítsuk, az kérem, nyomja meg az igen gombot. Én ezt most mondom, hogy módosítottuk. A közgyűlés 20 igen, 1 nem és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Aki el tudja fogadni, hogy a Nagykanizsa belterület 649/97-98 hrsz-ú - az Ipari Parkban levő - „kivett beépítetlen terület” megnevezésű ingatlanon található törmelék elszállítása határozat végrehajtásának határidejét hosszabbítsuk meg november 30-ig, az kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 19 igen, 1 nem és 5 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Aki el tudja fogadni, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatainak végrehajtását, amely a 185/2008. számút viseli, határidejét 2008. november 30-ig meghosszabbítsuk, az kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 19 igen és 6 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: A 6.: aki a 299/2008.(VII.14.) számú - Nagykanizsai belterület a 649/118 helyrajzi számú „kivett beépítetlen terület” megnevezésű, 3.823 m2 nagyságú ingatlan közvetlen értékesítése – határozat végrehajtásának határidejét 2008. szeptember 30-ig meghosszabbítsuk, az kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 19 igen és 6 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: 7. pont: jóváhagyja Silló Zsolt, az Általános Iskola és Óvoda Kiskanizsa igazgatójának másodállás folytatását a Brokernet üzletkötőjeként, az kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 23 igen és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Aki a Polgármesteri Hivatal 2008. évi dologi kiadásai terhére (Városi rendezvények) 1.000.000 Ft támogatásban részesíti a Kanizsa Lovasklub Sportegyesületet, az kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 19 igen, 2 nem és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Szintén a dologi kiadások terhére a városi rendezvények soron 500.000 Ft támogatásban részesíti a Kanizsa és Környéke Gasztronómiai Egyesületet, az kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 22 igen, 1 nem és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: 10.: a 361/2007. (XI.29.) számú határozat 2. pontját az alábbiak szerint módosítja: részt vállal 2 db autóbusz beszerzésében 2008. évtől 5 éven át 10 millió Ft/év fejlesztési célú támogatással, melynek fejében a megvásárolt egyik autóbusz az önkormányzat tulajdonába kerül. Felhatalmazza a polgármestert az erre vonatkozó támogatási szerződés aláírására szeptember 15-el. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 22 igen, 2 nem és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Aki a fontosabb intézkedésekről, eseményekről szóló tájékoztatót tudomásul veszi, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 21 igen, 2 nem és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Most jönnek a kiegészítések. A Kanizsa Napok – Kiállítás és Vásár 2007-2017. közötti években történő megrendezésére vonatkozó 208/1/b/2006.(VIII.29.) számú határozatát hatályon kívül helyezi. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 16 igen, 5 nem és 5 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Másik kiegészítés. a 18. hrsz-ú ingatlan 5365/10000 tulajdoni hányadának az önkormányzat általi megszerzéséhez szükséges tulajdoni per megindítását, aki elfogadja, az kérem, nyomja meg az igen gombot. Elfogytak a kiegészítések. Van egy kiegészítés egy tájékoztató az AQUAPROFIT-tal kapcsolatban. Erről nem kell szavazni. A mai napirendnek ezt a részét lezártuk. A közgyűlés 17 igen, 3 nem és 6 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. A közgyűlés az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza: 332/2008.(IX.02.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. a 300/b,c/2005.(X.25.), a 56/1-3/2007.(III.1.), a 303/2007.(IX.25.), a 347/2/2007.(XI.29.), a 377/2007.(XI.29.) a, 20/2008.(I.30.), a 26/1/a-d/2008.(I.30.), az 55/3/2008.(II.28.), az 58/3/2008.(II.28.), a 64/2008.(II.28.), a 91/4,5/2008.(V.27.), a 101/1-7/2008.(III.27.), a 104/2008.(III.27.), a 126/2008.(IV.24.), a 128/1-8/2008.(IV.24.), a 129/1,2/2008.(IV.24.), a 130/2008.(IV.24.), a 131/2008.(IV.24.), a 133/2008.(IV.24.), a 139/2008.(IV.24.), a 140/2008.(IV.24.), a 141/2008.(IV.24.), a 142/2008.(IV.24.), a 145/1,2/b/2007.(IV.26.), a 150/1-3/2008.(IV.24.), a 152/1-3/2008.(IV.24.), a 173/2008.(V.27.), a 174/2008.(V.27.), a 175/2008.(V.27.), a 176/2008.(V.27.), a 177/2008.(V.27.), a 181/2008.(V.27.), a 182/2008.(V.27.), a 183/1-4/2008.(V.27.), a 188/1,2/2008.(V.27.), a 189/2008.(V.27.), a 191/5/2008.(V.27.), a 192/1/2008.(V.27.), a 193/2008.(V.27.), a 194/3/2008.(V.27.), a 195/5,7/2008.(V.27.), a 199/3,4,5/2008.(V.27.), a 200/1-3/2008.(V.27.), a 201/2008.(V.27.), a 203/2008.(V.27.), a 205/2008.(V.27.), a 214/2008.(VI.26.), a 216/2008.(VI.26.), a 219/2008.(VI.26.), a 220/2008.(VI.26.), a 222/2008.(VI.26.), a 236/1-23/2008.(VI.26.), a 237/2008.(VI.26.), a 240/2008.(VI.26.), a 242/1-5/2008.(VI.26.), a 244/1-6/2008.(VI.26.), a 248/1,2/2008.(VI.26.), a 251/1,2/2008.(VI.26.), 254/2008.(VI.26.), a 256/2008.(VI.26.), a 262/12/2008.(VI.26.), a 291/2008.(VII.14.), a 292/2008.(VII.14.), a 294/2008.(VII.14.), a 296/1,2/2008.(VII.14.) és a 298/2008.(VII.14.) számú határozatok végrehajtásáról szóló jelentést elfogadja. 2. a 213/b/2007.(VII.03.) számú - 4378/30, a 4378/45, valamint a 644/5 hrsz-ú ingatlanok területének összevonása, útcsatlakozás, parkoló kialakítása – határozat végrehajtásának határidejét 2008. november 30-ig meghosszabbítja. 3. a 399/5/2007.(XII.20.) számú - Nagykanizsa Deák tér 5. számú ingatlan értékesítése – határozat végrehajtásának határidejét 2009. június 30-ig meghosszabbítja. 4. a 132/1,2/2008.(IV.24.) számú - Nagykanizsa belterület 649/97-98 hrsz-ú - az Ipari Parkban levő - „kivett beépítetlen terület” megnevezésű ingatlanon található törmelék elszállítása - határozat végrehajtásának határidejét 2008. november 30-ig meghosszabbítja. 5. a 185/2008.(V.27.) számú - Közbeszerzési Döntőbizottság határozatainak végrehajtása – határozat végrehajtásának határidejét 2008. november 30-ig meghosszabbítja. 6. a 299/2008.(VII.14.) számú - Nagykanizsai belterület a 649/118 helyrajzi számú „kivett beépítetlen terület” megnevezésű, 3.823 m2 nagyságú ingatlan közvetlen értékesítése – határozat végrehajtásának határidejét 2008. szeptember 30-ig meghosszabbítja. 7. jóváhagyja Silló Zsolt, az Általános Iskola és Óvoda Kiskanizsa igazgatójának másodállás folytatását a Brokernet üzletkötőjeként. Határidő: 2008. szeptember 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető) 8. a Polgármesteri Hivatal 2008. évi dologi kiadásai terhére (Városi rendezvények) 1.000.000 Ft támogatásban részesíti a Kanizsa Lovasklub Sportegyesületet. Határidő: 2008. szeptember 30. Felelős : Marton István polgármester 9. a Polgármesteri Hivatal 2008. évi dologi kiadásai terhére (Városi rendezvények) 500.000 Ft támogatásban részesíti a Kanizsa és Környéke Gasztronómiai Egyesületet. Határidő: 2008. szeptember 30. Felelős : Marton István polgármester 10. a 361/2007.(XI.29.) számú határozat 2. pontját az alábbiak szerint módosítja: 2. részt vállal 2 db autóbusz beszerzésében 2008. évtől 5 éven át 10 millió Ft/év fejlesztési célú támogatással, melynek fejében a megvásárolt egyik autóbusz az önkormányzat tulajdonába kerül. Felhatalmazza a polgármestert az erre vonatkozó támogatási szerződés aláírására. Határidő: 2008. szeptember 15. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető, Városfejlesztési Osztály) 11. a Kanizsa Napok – Kiállítás és Vásár 2007-2017. közötti években történő megrendezésére vonatkozó 208/1/b/2006.(VIII.29.) számú határozatát hatályon kívül helyezi Határidő: 2008. szeptember 30. Felelős : Marton István polgármester 12. felhatalmazza a polgármestert a Nagykanizsa belterület 18. hrsz-ú ingatlan 5365/10000 tulajdoni hányadának Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata általi megszerzéséhez szükséges tulajdoni per megindítására. Határidő: 2008. október 15. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző) 13. a fontosabb intézkedésekről, eseményekről szóló tájékoztatót tudomásul veszi. Felelős : Marton István polgármester 39. Interpellációk, kérdések (írásban) Marton István: Kérdezem Halász Képviselő Urat, hogy a megadott választ el tudja-e fogadni? Halász Gyula: Nem. Marton István: Köszönöm. Csákai Iván képviselő urat?. Dr. Csákai Iván: A négy kérdésnél háromra korrekt választ kaptam. A negyedikre pedig jogszabályt sorol fel a válaszoló. Nem a jogszabályra, nem a helyi rendeletre vagyok kíváncsi. Én is nagyon jól tudom, hogy lehet kutyát tartani. Én arra voltam kíváncsi, hogy az önkormányzatnál, aki erre illetékes, tesz-e intézkedést arra, hogy főleg nagytestű kutyákat póráz nélkül sétáltatnak a játszótér környékén. Egy büdös szó nincs erről, hogy a Közterület Felügyelet jobban odafigyel erre, és hogyha kell, bünteti ezeket az embereket, akik felelőtlenül gyerekek között nagytestű kutyákat sétáltatnak. Marton István: Csákai úr, akkor ezt a kérdést és a Halász úr kérdéseit bizottsági szakaszba kell utalnom. Ez meg fog történni. Balog képviselő úrnak a hat kérdésére a válasz? Balogh László: A hat kérdésemből ötre előrevivő választ kaptam. Köszönöm. Reménykedem, hogy lesz továbblépés, előrelépés, viszont egy apróság, ami szimbolikus, és kérem Polgármester Urat, hogy találjon rá megoldást. Szóvá tettem, hogy a 7-es számú főútvonal mellett ugye két oldalon vannak ezek az üdvözlő, elköszönő táblák. A VIA Kanizsa Kht. felmérte, hogy valóban ezek megrongálódtak, hiányosak, egyszerűen méltatlanok egy megyei jogú városhoz. Ez egy körülbelül 400 eFt-os költséget igényelne, hogy helyrehozzák. A VIA-nak erre állítólag nincs pénze. Valakinek viszont kell, hogy legyen, mert ezt nem nézhetjük, hogy így legyen. Tiszteltettel kérem Polgármester Urat, hogy 400 eFt-ot találjon valahol és hozzák helyre ezeket a Nagykanizsát jelző, szimbolizáló, üdvözlő, elköszönő táblákat. Marton István: És most nem túl jó reklámot nyújtó táblákat. Megkeressük a 400 eFt-ot. Ha ez csak ennyibe kerül, akkor ez meg lesz oldva. Bicsák úr? Bicsák Miklós: Én is úgy vagyok itt Csákai képviselőtársamnál, hogy kérném bizottsági szakaszba vissza ezzel a kutya üggyel kapcsolatban, mert valóban itt nekem is itt a jogszabály, meg a rendeletek szerepelnek. Én úgy gondolom, hogy én sem azt kértem, hanem azt, hogy a Közterület Felügyelet többet a játszótereken vagy megfelelően. A kutyákat sétáltatókat, amikor a kutya végzi a dolgát, ahogy mások kulturáltan összeszedi a gazdája, nála van a nejlonszatyor meg az egyéb, kesztyű. Ez nálunk nem tapasztalható. Sem Palin városrészben, sem a városi területeken. Én is úgy gondolom, hogy ez menjen vissza szakba. Van a másik. Nagyon örülök és köszönöm, hogy most itt foglalkozik, de az bánt, hogy az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság ezt a Palin csapadékvíz költségvetésben nem szerepeltette, és nem támogatta az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság. Nem a Bicsák Miklóst büntették ezzel, az ott lakó Palin városrészt, amit meg kellene oldani. Ezt tudjátok képviselőtársaim. Kérném, hogy ezt átgondolva. Úgy el tudom fogadni, hogy el kell fogadni ezeket a terveket, mert ezt nem lehet halogatni. Alpolgármester úr is részt vett ezen, meg kint volt a Katasztrófavédelem. Ne adj Isten egy őszi nagy esőzés, megint úsznak a garázsok, minden. Én kérem, hogy majd támogassátok. Így el tudom fogadni. Marton István: Igen. Meg is kell, hogy keressük, mert ez tényleg hosszú évek óta húzódó nagyon súlyos probléma a Napsugár utcai kertek alján. Ezzel a napirendi ponttal is végeztünk, és most jönnek a felteendő interpellációk, illetve a kérdések. Halász úrnak volt egy kérdése a belvárosi életveszélyes állapotú épületekkel kapcsolatban. Halász Gyula: Mint, ahogy Önök által is ismert, a nyár folyamán a Fő út egyik épültéből, a Sugár utca párkányzatából egy nagydarab rész leszakadt. Szerencsére nem volt ott senki járókelő és így viszonylag szerencsésen zárult a történet. Azonban a belvárosban nagyon sok olyan épület van, ami önkormányzati tulajdonú, majdnem 100 %-os mértékben és vannak vegyes tulajdonú épületek. Ezek többnyire műemlék épületek, ahol ilyen életveszélyes állapot fennáll. Mindenki, gondolom, értesült a miskolci halálestről, aminek kapcsán az ottani polgármester azonnali vizsgálatot rendelt el és azonnali intézkedéseket hozott arra, hogy a miskolci életveszélyes épületeket megszüntessék. Én azt gondolom, ha itt tétlenül maradunk, akkor nem a Régiók Kapuja lesz Nagykanizsa, hanem az árkádok városa. Tisztelt Polgármester Úrtól az a kérdésem, hogy mit kíván tenni annak érdekében, hogy az életveszélyes épületek, benne önkormányzati tulajdonú ingatlanok is megszűnjenek a városban, és itt mondhatnám a Képzőművészetek Házát, ahogy a kapualjon átmegyünk és visszatekintünk, ott is lóg a párkányzat, de mondhatnám a Zrínyi 43-at, és rengeteg épületet fel tudnék sorolni. Tehát kérdésem: Polgármester Úr mit kíván tenni az épületveszélyes állapotok megszüntetésére? Dr. Tuboly Marianna: A hivatal építéshatósági eljárás keretében megindította az eljárást, együttműködve az Ingatlankezelési Intézménnyel és Kámán úr az őszi ülésszakra előterjesztést készít olyan költségvonzatok vonatkozásában, amely az önkormányzati tulajdonú épületek utáni felújítási önrészt érinti. Úgyhogy fog vele találkozni a közgyűlés. Marton István: Úgy egyébként is nyitott kapukat dönget, hiszen elvi egyetértésre jutottunk. 16 év alatt ugye nem történt semmi. Most viszont valóban a mi nyakunkba szakadt nemcsak képletesen, hanem fizikálisan is sok gond. Tehát a jövő évi felújítási tervben a Bazárudvarnak, illetve a Sugár utca – Fő utca kereszteződésében lévő Állami Biztosító épületének, még azt is mondhatom, hogy a tulajdoni arányunktól nagyobb arányú homlokzat felújítási költségviselésében is beszállunk, de ez a jövő évi költségvetést érintő téma, és akkor még mindig ott van a régi ÁFÉSZ irodák sorsa, ott a múzeum meghosszabbításával. Bicsák Miklós: Három témában szeretnék interpellálni. Már tavaly is jeleztem. 10 éve épült a Korpavár városrész kistemetője és sajnos az évek hosszú foga tönkretette, mivel szabad és északi széljárásnak megfelelően vizet, egyéb nedvességet odahordott az időjárás és lefagytak a kövek, a terasznak, a lépcsőnek és veszélyes. Teljesen fel van fagyva különböző, legalább 6-7 m2-en. Ott az idős emberek már többsör szóvá tették. Én kérném egy kisebb javítás, kisebb költséggel a teraszt mielőtt a rossz idő beállna újra, kellene lerakni és a lépcsőt is. Ez nagy gond Korpavár városrésznek. A másik hasonló. Külön köszönöm Polgármester Úrnak, hogy a reggeli, korai műszakra bemegy az autóbusz 5 órakor. Hát még van gond, azt majd 12-ig írásban közlöm az önkormányzat illetékes személyével, hogy a 74-es út, Nagykanizsáról, ahogy megyünk ki és jobbra fordulunk be, az még soha nem volt felújítva. Én nem kérek itt teljes aszfaltozást, de legalább mélységében egy olyan kátyúzást. A buszsofőr éppen ma reggel jelezte, hogy gondok vannak, és azt mondja, ez egy áldatlan állapot. Hogy legalább a kátyúzás innen Nagykanizsa felöl kimenő és jobbra befordulunk Korpavár városrészben. Olyan 60 m területről vagy útról van szó. Ez a második kérdésem az interpellációban. A harmadik pedig, tisztelettel kérem a közgyűlést, Polgármester Urat, Alpolgármester Urat, hogy a rendőrséggel karöltve, megbeszélve, segítsen. Palin városrészben hiába van a 74-esen a villogó lámpa, nem veszik figyelembe az autóvezetők a 70, illetve az 50, 30 km-es sebességkorlátozást, haladnak és a villogó lámpa ellenére gyalogátkelő kijelölt helyen nem tudnak átjönni a Szálfa utcából, az új városrészből a buszmegállóhoz a nyugati oldalra reggel 6.30 - 7.45-ig utazó diákok, felnőttek munkahelyre. Egy rendőr segítségére volna legalább a hét öt napján hétfőtől-péntekig egy másfél órára, aki ott a forgalmat koordinálná. Ehhez kérem a közgyűlés segítségét. Bizzer András: Talán már egyre többek számára lesz ismeretes, hogy van nekünk egy rendeletünk, amely a falfirkák eltüntetését segíti. Ugye ezt a rendeletet még 2007. decemberében az én javaslatomra fogadta el a Tisztelt Közgyűlés és azt is sikerült kiharcolnom, hogy a 2008-as költségvetésben 2 mFt álljon rendelkezésre arra, hogy a városszerte látható falfirkákat eltüntessük. A Városfejlesztési Bizottság 2008. tavaszán ki is írta a rendelet alapján a falfirka eltűntetést segítő pályázatot, de sajnálatos módon erre a pályázatra nem voltak jelentkezők ez idáig, és véleményem szerint ennek a legfőbb oka talán az, hogy nem ismerik ezt a lehetőséget az érintettek, vagyis azt a lehetőséget, hogy minden ingatlantulajdonos és társasházak esetén a közös képviselő pályázhat az önkormányzathoz és pénzt nyerhet, vagyis a falfirka eltüntetési költségek 40 %-át az önkormányzat megtéríti. Véleményem szerint ezt az információhiányt úgy lehetne orvosolni, és a kérdésem erre vonatkozna, hogy lehetséges lenne-e, ha az önkormányzat az IKI-n keresztül a társasházak képviselőit közvetlenül értesítené egy levélben. Véleményem szerint ez sokat segítene és egyébként az IKI vezetőjével konzultáltam is ez ügyben, és Ő azt mondta, hogy az Ő részéről ennek nincsen akadálya és remélem, hogy a városvezetés is hozzá fog járulni, hogy akkor egy ilyen közvetlen levél menjen ki az összes közös képviselőnek Nagykanizsán. Bogár Ferenc: A Zrínyi u. 35. alatt lakó egy-két idős bérlő kért meg, hogy a nevükben a következő kérdést adjam közzé. A költségalapú lakbér bevezetését követően négyen levelet intéztek Dr. Gyenesei István önkormányzati miniszterhez, aki válaszadásra Dr. Bujdosó Sándor önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkárt kérte meg. Ebben a következőkre kértek választ. Tekintettel arra, hogy a költségalapú lakbér egy új jogviszonyt létesít, Ők megkérdezték azt, hogy új bérleti szerződést kell-e kötni, ugyanis a költségelvű bérbeadás lakbérének a lényege az, hogy a bérbeadónak az épülettel, az épület központi berendezéseivel és lakással, valamint a lakásberendezésekkel kapcsolatos ráfordításai megtérüljenek, ez által egy új helyzet állt elő. A Szakállamtitkár Úr szerint jogos a kérésük, tehát indokolt új bérbeadási szerződés megkötése. A másik pedig, kérdést intéztek az ügyben, hogy a karbantartónak vagy bérbeadónak milyen kötelmei vannak a bérelőkkel szemben. A következőt írta Szakállamtitkár Úr: Végezetül megemlítem, hogy az említett új önkormányzati rendeleti szabályok szerint fizetendő lakbértől függetlenül Önöknek lehetőségük volt korábban és lehetőségünk van ma is arra, hogy a lakások rendeltetésszerű használatához szükséges, az épület, illetőleg a közös használatú területek, helyiségek állagában keletkezett hibák kijavítását kérjék a bérbeadótól, melyet a törvény alapján a bérbeadó köteles elvégezni. Amiért ezt elmondtam. Ők sérelmezik, hogy a nagy belmagasságú lakásokban 25 éve érdemi javítás nem történt, a nyílászáró szerkezeten újnyi vastag rések vannak. A konvektorok, lemez-konvektorok, 25 éve nincsenek gyakorlatilag karbantartva. Nagy energiaráfordítással szinte semmi hőt nem termelnek, így öreg korukra kénytelenek most már évek óta szinte nagykabátban végigdideregni a telet és kérik, hogy az említett levélre is hivatkozva az Ingatlankezelési Intézmény valami úton-módon lehetőleg még a tél, a hideg beállta előtt segítsen ezen gondjukon, és megkértek arra, hogy kérjem meg az önkormányzatot, hogy erre az Ingatlankezelési Intézménynek valamilyen forrást szíveskedjen biztosítani. Marton István: Erre csak írásban tudunk válaszolni. Cserti Tibor: Az elmúlt időszakban volt szerencsém több alkalommal látogatást tenni a nagykanizsai Csónakázó-tónál. Minden egyes látogatás alkalmával őszintén rácsodálkoztam, hogy milyen szép környezeti adottságú természeti tájjal van dolgunk és az odalátogatók is ennek hangot adtak. Egyúttal hangot adtak annak is, hogy nem gazdálkodunk vele eléggé jól. Én azért interpellálok, hogy anomáliákra felhívjam a figyelmet. Elöljáróban azért le kell szögezni őszintén, hogy a Csónakázó-tónak a karbantartása a kaszálás tekintetében a korábbi évekhez képest fejlődött. E területen nincsen probléma, határozottan jónak minősíthető. A Csónakázó-tót jelenleg igénybevevők többsége a horgászok, számuk több, tehát 100-150 közé tehető. Ezek közül rendszeresen a napi igénybevétel közelít a 100-hoz. Gyakorlatilag az esti időszakokban az ott lévő futók és kocogók, valamint a Csónakázó-tóhoz látogató kismamák, gyermekek, illetve a kirándulóbuszok. Meg kell, hogy állapítsuk, hogy a Csónakázó-tó, hogyha nézzük, akkor a nevében Csónakázó-tó, de megkérdezném én Önöktől, mitől Csónakázó-tó? Egyáltalán a vízfelületnek az ilyen irányú hasznosítása már évek óta hiányos, tehát erre mindenképpen a kirándulócsoportok fogadása miatt is lehetőséget kell teremteni. Ezt még a horgászok nagyobb zavarása nélkül is megtehető és nagyobb zajhatás elkerülése nélkül megtehető. Mindenféleképpen valamifajta kereskedelmi-vendéglátó egység kívánatos lenne, mert egy egyszerű üdítő, csokoládé stb. fogyasztására alkalmas vendéglátóegység nem üzemel a tó közvetlen környezetében. A Szőlőskertről nem beszélek, mert ott nagyobb ugye, kicsit távolabb eső részéről van szó. De önkormányzati ingatlannak a hasznosítása mindenféleképpen kívánatos lenne. Ott korábban is működött és ez nem profitorientált kell, hogy legyen. Hátha csak egy nulla forintért valakinek fenntartási kötelemmel odaadjuk, már eleget tettünk egy turisztikai funkciónak. Szeretnék hangot adni mindenféleképpen azokra az anomáliákra, amik ma megfigyelhetők. Egy villamosvezeték….került sor a töltéstől a déli oldalon az ott meglévő kis faházig nagyon durva módon. Nem a gyeptéglás felszedés, meg helyreállítás. Ha most megnézzük azokat az állapotokat, akkor az ott meglévő sétaútnak a helyreállítása, az teljesen az analfabéta szintre süllyedt és gyakorlatilag a zöldterület durva beavatkozása, az már mindjárt az első látásra feltűnik az oda területre látogatókra. Kérem szépen, aki ezt végezte, a szakszerű helyreálltásáról mindenféleképpen gondoskodni kell. Gondoskodni kell továbbá a kis szigeten lévő stég, durva és vandál módon összetörték a fiatalok és még csak azt sem mondható, hogy nem hívták fel időben a figyelmet, nem kértek segítséget, mert a horgászok időben jelezték. Hát a környezetvédelem, illetve a rendőrség között elsikkadt ez a feladat. Helyre kellene tenni egyébként a rendszeres felügyeletet. Ami még szomorúbb egyébként, hogy abban a működő környezetben nincsen nyilvános működő WC. Hát, hogyha rendszeresen a horgászokat kell figyelembe venni, akkor a kisdolgok, meg a nagydolgok elvégzése után hát …..szagok terjednek, és erről ne beszéljünk többet. Meg kell oldani ezt a feladatot szakszerű módon. Én úgy gondolom, hogy feltétlenül két dolog még kívánatos. Ezt, úgy tudom, több képviselőtársam megfogalmazta és vállalkoztak, hogy a tónak az északi oldalán lévő sétánynak a legalábbis egy minimális szintű kiépítése kívánatos lenne a kocogók szempontjából, a kismamáknak a gyerekeivel történő igénybevétele miatt is egy emeltebb funkció biztosítása. Annyi fejlesztési terv készült a Csónakázó-tóra. Egy minimális költséggel ez viszont mindenféleképpen megvalósításra kellene, hogy kerüljön. Én nem szeretném tovább húzni ezzel kapcsolatosan a figyelmet, én mindenkinek jó munkát kívánok és pici odafigyelést, és a jövő évi költségvetés során gondosodjunk ezeknek a feladatoknak az elvégzéséről. Marton István: Annyit azért a Csónakázó-tóhoz hozzátennék, hogy ott egyéb gondok is vannak. Éppen 20 éve nem volt leeresztve. Aztán nem is mondom tovább. Télen ebben is lépni kell. Itt szakemberek erre nagyon keményen felhívták a figyelmünket, ez sem halogatható, meg hát azok se, amiket Ön mondott. Dr. Kolonics Bálint: A kérdésem a Moto GP-vel kapcsolatos, bár volt már önálló napirend, aminek kapcsán Böröcz képviselőtársam érintette ezt a kérdést, tehát nem is kívánok itt nagyon részletekbe menni. Nagyon röviden a tények. Azt hiszem, hogy július 22-e volt az a dátum, amikor hivatalosan bejelentésre került a Magyar Moto GP-nek a helyszíne, amely Sávoly és a Balatonring. Én azt gondolom, hogy ekkor mindenki örült és mindenki azon gondolkodott, hogy Nagykanizsa hogy tud ebből profitálni, hiszen én arra gondoltam, hogy esetleg valaki kint volt most Brno-ban, ami a legközelebbi volt, mert hát szemléletet vehetett volna ott, hogy gyakorlatilag ez miről is szól, ez a rendezvény, tehát ez az esemény színhelyét körülölelő olyan 30 km sugarú kör egyébként, amit ez lefed máshol is, tehát Nagykanizsa a legközelebb eső legnagyobb város egyébként a helyszínt tekintve. A délnyugati határbelépőt tekintve a horvát, szlovén, olasz turisták Nagykanizsán keresztül közelítik meg a helyszínt és általában, ha az Interneten megtalálják a közelebb eső nagyobb várost, jelesül most Nagykanizsa, onnét 15 perc az autópályán a versenypálya, akkor a felkínált lehetőségeket, a szálláslehetőségeket keresik és ezzel élnek is. Tehát gyakorlatilag egy turisztikai fejlesztés indulhatna meg, hiszen fel kellett volna ajánlani már most a befektetőknek azt, hogy Nagykanizsa ebben miben tudja kivenni a részét. Tehát jelenleg milyen férőhellyel, szobaszámmal rendelkezik, és milyen további fejlesztésekben mit tud felajánlani. Én remélem Polgármester Úr, még mindig nem késő vagy már megtette ez ügyben a lépéseket. Én azt tudom Polgármester Úr, hogy a sávolyi környezetben 3000 ember, szerviz embernek az elszállásolása és az ellátása, az egy nagyon szűk réteg. Itt 100.000 emberről van szó csak azon a hétvégén, mindamellett egyébként, hogy a szűk csapat és a versenyzők a Forma 1-gyel ellentétben, a pályán laknak egyébként a lakóbuszokban, de a turisták keresik a környéken a szálláshelyeket. Én nem gondolom, hogy kizárólag a Balaton part és Sávoly, Marcali és Zalakaros lenne. Zalakarosi szállodákat feltöltik most, fel fogják ezután is. Tehát van Nagykanizsának ebben a dologban lehetősége. Én azt kérem Polgármester Úrtól és hát a kérdésem az, hogy nyilván felfedezte ebben a lehetőséget, de tárgyalt-e valakivel, kivel tárgyalt, illetve kivel kíván ez ügyben tárgyalni, és mit kíván, mint Nagykanizsa első embere letenni az asztalra a projektvezetésnél vagy a Kormánynál mit tudunk mi felajánlani. Én azt kérem Polgármester Úrtól, hogy tegye meg a szükséges lépéseket, mert énszerintem még mindig nem késő. Marton István: Erre írásban meglesz a válasz egyébként, de itt a turisztika és a vendéglátás területén önkormányzati források gyakorlatilag nem mobilizálhatók. Minden ilyen igény fel van mérve. A legfrissebb tájékoztatón, amin azt mondtam, hogy Vásár díjat nyert a kiállatáson, ott az utolsó panzióig minden fel van tüntetve. Ebben a befektetőknek kell üzletet látni és ez tényleg tipikusan az a terület, ahova magántőkét lehet bevonni. Mert való egy igaz, ami itt elhangzott, hogy mintegy 30 km sugarú körben több tízezer vendég keres majd szállást. Reméljük, hogy a meglévő szállásaink megtelnek, illetve hát az esetlegesen magántőkéből újabbak megvalósulók azok is betelnek. És a sávolyi polgármesterrel érintőlegesen tudtam felvenni a kapcsolatot. Remélem ez a közeljövőben mélyebb szintre fog eljutni, de mi a spanyolok felé nem mozogtunk, hisz a spanyolok még, ha őket komolyabban érdekelné a dolog, akkor nekik kellett volna, hogy megkeressenek bennünket, mint a környéken ott lévő első potenciák. Való egy igaz, hogy ezt nem fogja Keszthely, Hévíz, és Zalakaros lefedni. Tehát mindenképpen kell egy ekkora városnak a hinterlandja a kiszolgálórészleghez. Polai úr kiskanizsai tornaterem, Szent Flórián, Vásárcsarnok, bolhapiac, szennyvíz jelenlét stb. Hét. Ez mind kérdés. Polai József: Kérdés lesz igen, illetve a hatosra nem kérdés, hanem köszönet. Nagyon röviden mindegyikre Polgármester Úr. Iskolánk tornaterme beázik. Mégpedig milyen helyen, ahol villamos szerelvények vannak a mennyezeten, tehát életveszélyt jeleznek az ott dolgozók. Kérdezem, hogy felújítása, elhárítása megtörténhet-e? Második kérdés. Marton István: Polai úr, még mielőtt továbbmennénk. Az életveszély dolgokat el kell hárítani, arra megvan a keretünk. Kicsit jobban fogyott az időarányostól, de még van benne valami. Polai József: Igen, volt erre jelezés, de még nem történt eddig. Szent Flórián téri önkormányzati épület. Évek óta ezt már egyébként szorgalmaztam, igen apró feladat. Egy villamos szekrény van kívül a falon. Ez fel van feszítve évek óta. Mindenfelé telefonálgattam, azért kell már itt szólnom, mert hiába telefonáltam, jeleztem, senki nem mozdult rá, hogy egyszerűen lezárja, vagy levegye, vagy valamit tegyen annak érdekében, hogy ne lehessen hozzáférni. Nyáron a gyerekek ott gyülekeznek. Az egy játszóhely számukra. Tehát áramütés veszélye áll fenn. Harmadik kérdés Vásárcsarnok tisztasága. Jelzést kaptam, hogy a Vásárcsarnok földszintje nem a legtisztább volt mostanság. Szeretném kérdezni, hogy így volt-e és kell-e valamit tenni? Negyedik: Vásárcsarnokban bolhapiac ugye vasárnapi napon. Panaszoltak nekem olyasmit, hogy a hétköznapi napokon 400 forintért bérlik az asztalt, havonta hatezerért egyébként, amit meg kell fizetni, és szeretne vasárnap bejutni az asztalára, de nem tud, amit ő bérel, nem tud igénybe venni, mert el van foglalva a bolhapiacosok által. Tehát kérdésem az, hogy jogos-e az elfoglalás vagy ő igénybe vehet-e vasárnap azt, amit szeretne? Ötödik: Vásárcsarnok főbejáratától balra, tehát kint az utcai részen szennyvíz jelenlétét jelezték nekem. Marton István: Melyik főbejárattól? Polai József: Tehát a kishíd, ahogy bemegyünk ugyebár az autóbuszmegállóval a hídon és attól balra a százforintos üzlet irányában, azzal szemben, tehát ott a talajon volt szennyvíz jelenlét. Hogy ez valóban csak pillanatnyi, vagy állandó jellegű, nem tudom. Meg kellene nézni, és el kell állítani valamit. Ezt szeretném kérdezni, hogy van-e ott elhárítani való? Hatodik pont: Kuzma Róbertnek szeretnék köszönetet mondani, egy kőfaragó vállalkozó, aki saját kérésére megkeresve felvetette, hogy szeretne a mi temetőnkben néhány apróságot, figyelmességet elvégezni. Mécstartót készített, virágtartót készített. Egy szeméttároló alját lebetonozta, hogy legyen esztétikusabb. Fákat ültetett. Aztán egy öntözőkanna tartót, gereblyét, egyéb szerszámokat lehelyező, tehát tárolót rakott ki a helyszínre éppen azért, hogy a kilátogató emberek tudjanak oda ilyen eszközöket elvinni, és oda visszatenni és eddig mind megvan. Már egy hónapja készen van. Tehát köszönet Neki, aki még jelzi, hogy tovább ilyen feladatokat kíván vállalni. Hetedik: Varasdi utca közlekedésének szabálytalanságára hívták fel a figyelmemet. Szeretném azt kérni Polgármester Úr, hogy mondjuk a helytelen parkolókat, illetve gyorshajtókat legyen szíves vizsgáltatni a rendőrséggel, mert erre van igény a Varasdi utcában. Jerausek István: Két kérdést szeretnék feltenni, egyrészt a sánci kútúrral kapcsolatos dolgokat, szeretném megemlíteni. Kívülállónak is úgy tűnik, hogy ez a szépen felújított épület felújítása mintha abba maradt volna. Úgy tűnik, hogy az épület felújításán kívül az épület környezetének a rendbetétele nem történt meg. Én úgy gondolom, hogy kevés ráfordítással a környezetet parkosítva nem tűnne úgy az arra járónak, hogy a senki földje és az egész épület mintha elhagyatott lenne. Azon kívül a kerítésre már évek óta tudomásom szerint rádőlt egy fa, deszkapalánkkal van pótolva. Azon kívül én megemlíteném, a jövő évi költségvetés terhére el tudnék képzelni ott egy parkoló kialakítását, de azt sem vetném el, ha, mivel elég nagy terület az, a kultúr és az orvosi rendelő körüli terület, hogy amúgy is annyira elavult a sánci játszótér, hogy annak a felújítása szerintem többe kerülne, mintha idetelepítenénk egy játszóteret és a Szabadhegy közelsége miatt a környék gyerekeinek a lehetőségét, játszási lehetőségét megoldaná, nem beszélve arról, hogy a telekhatár az óvoda. Én nem tudom a jogi lehetőségeket ezzel kapcsolatban, hogy esetleg az óvoda pályázna kültéri játszó alkalmatosságok megépítésére és az önrésszel az önkormányzat beszállna. Ez csak az én saját véleményem, lehet, hogy ennek nincs jogi kivitelezhetősége. Azon kívül továbbiakban a kerítés felújítását is szükségesnek tartom, ha már az előbb a Polgármester Úr említette, hogy az életveszélyes dolgokat sürgősen el kell hárítani. A posta bejáratánál a bejárati téglaoszlopot a fa gyökere már úgy felnyomta, hogy a merőlegestől elég komolyan eltér már az oszlop. A következő oszlopnak meg a fedlapja már félig lelóg. Úgyhogy szerintem oda sürgősen ki kellene menni a szakosztálynak, és ezeket megoldani. A másik kérdés, amit szeretnék megemlíteni. Köztudomású, hogy a zártkerti ingatlanoknál, hegyi bejáratoknál a meglévő konténerek elszállításra kerültek, amivel én a magam részéről egyet is értek, mert már tűrhetetlen volt az az állapot, ami a konténerek körül kialakult, hogy a városból a szemetet odaszállították, de én úgy gondolom, hogy mielőtt a környéket, a város peremterületét az illegális szemétlerakók ellepnék, sürgősen intézkedni kell annak érdekében, hogy itt a zártkerti ingatlanokba a szemétszállítás megtörténjen annál is inkább, mivel nyilatkozott úgy a Saubermacher, úgy mint VIA Kanizsa Kht. képviselője, hogy nem látják ennek akadályát. Én javaslom, hogy záros határidőn belül egy ad hoc bizottság alakuljon az illetékesekből és dolgozzák ki ennek a mikéntjét. Tudom, hogy nyilatkozott a Saubermacher képviselője, hogy van erre a megoldásra alkalmas járművük, hogy zsákos megoldással a kint lakók, vagy a hétvégi ingatlantulajdonosoktól a szemetet begyűjtsék. Én úgy gondolom Polgármester Úr, hogy ezzel sürgősen foglalkozni kell, mert engem már gyakran, hetente kétszer keresnek, hogy hajlandóak akár fizetni is, de kérik, hogy intézzük el és szervezzük meg a szemétszállítást ezeken a területeken. Horváth István: Egy évvel ezelőtt nyújtottam be egy önálló képviselői indítványt a Rózsa u. – Hevesi u. kereszteződésének körforgalommá való átépítése tárgyában. Leírtam benne, hogy ez a kereszteződés ez egy potenciális veszélyforrás, ahol millió-egy baleset történik, nem beszélve arról, hogy reggel 7-9-ig és délután 2-6-ig egyszerűen nem lehet a Rózsa utcáról kihajtani. Leírtam ebben dátumokhoz kötve, hogy folytassanak egyeztetéseket a Közútkezelővel, hogy készítessék el a kivitelezési terveket, és a közbeszerzést írják le. Ez a dolog valahol megrekedt. Megjegyeztem még azt is, hogy számomra nem elfogadott az a magyarázat, hogy majd, ha megépül a 61-es út, akkor ez a forgalom csillapodni fog, ugyanis, ha lezárjuk a Kaposvári utat a sorompónál, akkor a 61-es elkerülő inkább vissza fogja duzzasztani pontosan a miatt, mert a nagybevásárló megépült. Én szeretném, ha ezt a dolgot komolyan vennénk. Én szeretném, ha egy forgalomszámlálást csinálnánk az adott időszakban két-három alkalommal, és akkor rájönnének arra, hogy itt valóban ezt a körforgalmat meg kell csinálni. Én körülbelül ennyit szerettem volna elmondani és azt gondolom, hogy Károlyi képviselőtársamnak még lesz hozzá egy-két szava. Karádi Ferenc Gyula: Mielőtt a ligetvárosi és a miklósfai óvoda nyílászáróiról beszélnék, a Moto GP-vel kapcsolatban van egy ötletem. A turisztikai látványosságok körébe remélem, hogy a közeljövőben fel fogjuk venni a miklósfai tehenészeti telepet, annak EU-s kivitelezését és a hígtrágya kezelést is. Ez lenne az első része. A másik pedig a ligetvárosi óvoda játszóudvarát és a vizesblokkját felújította nyáron a hivatal. Én köszönöm a közreműködőknek, eredményes volt a munkájuk. Az első fázisban az lett volna az elképzelés, hogy csak a játszóudvar van felújítva, balesetmentessé téve, de a költségkereteken belül megvalósult a vizesblokk felújítása is, amely mindenféle háborús állapotot mutatott még az előtt. Tehát az az állapot tarthatatlan volt, ami ott leledzett. Ez most kultúrált módon át lett alakítva és ennek nagyon örülök. Ugyanez vonatkozik a nyílászárókra. A nyílászárók állapota minden egyes bejárásnál téma szokott lenne. Én a múlt héten is megnéztem, de egyébként a miklósfai óvodára ugyanez vonatkozik. Ott ugyanezek az állapotok uralkodnak. Mind a két óvoda nyílászárói olyan állapotban vannak, mint egy 40-es évekbeli lakás, amire ránéz az ember, és minden el van korhadva, és a szél átfúj az ablakon, és a függönyt mozgatja, ha egy északi szél van például a ligetvárosi óvodában, pedig dupla az ablak. Tehát ezeket az állapotokat mindenképpen meg kellene szüntetni és erre irányul a kérdésem, hogy erre reális esélye van-e ennek a két intézménynek, hogy ez valaha is megvalósul. Azért kérdezem most a közgyűlés előtt, mert a bejárások alkalmával a jegyzőkönyvek tartalmazzák ezeket a tételeket, de rámozdulni egyetlen alkalommal sem sikerült a hivatalnak. Én most fokozottan felhívom a figyelmet arra, hogy a gáz rendkívül drága, a konvektorokkal fűtenek és ezek a nyílászárók alkalmatlanok arra, hogy bármilyen szigetelést megvalósítsanak. Arra kérem Polgármester Urat, hogy hasson oda, hogy ez mielőtt még talán a fűtési szezon elkezdése előtt valamilyen módon orvoslásra kerüljön. Marton István: Nem a hivatal nem mozdult rá, hanem a költségvetésben ez nem volt benne, de megnézzük. Dr. Károlyi Attila: Folytatnám Horváth István képviselőtársam kérdését. Annyiban „erősítenék” rá a Hevesi – Rózsa kereszteződésre, hogy plasztikusan esetleg annak a kanizsainak, aki még nem járt arra, körülbelül úgy néz ki a helyzet, mint az Interneten körözött indiai, vagy pakisztáni felvétel, hogy egy egyenrangú kereszteződésben körülbelül egy időpontban beérkezik mondjuk 600 autó és az a 600 autó közül mind a 600 elindul ugye, és egyik sem okoz sérülést a másiknak. De nálunk is ugyanez a helyzet, ha nem is 600, de 200 egy időben odaérkezik, és hogy melyik indul el és kinek, milyen sérülést okoz, az tudja, hogy Horváth István képviselőtársam is elmondta, csak idő kérdése, hogy tragédia fog történni. De örökzöld témává kezd válni ez a kérésünk, és azt kérdezem Polgármester Úrtól, hogy a szakhatósági vélemények és engedélyek birtokában most sem a hivatal vezetése, illetőleg Polgármester Úr és egyáltalán a költségvetés tervezésénél figyelembe veszik-e ezt a lehetetlen állapotot? Marton István: Az az érzésem, hogy saját erőből kell megoldani, de a részletekbe nem akarok belemenni. Dr. Károlyi Attila: A másik kérdésem, Tisztelt Böröcz Zoltán képviselőtársam és Dr. Kolonics Bálint képviselőtársam már szenvedélyes hangon elemezték a sávolyi motorkerékpár gyorsasági pályával kapcsolatos dolgokat. Polgármester Úr az imént közbeszólt, hogy hát még a spanyolok nem kerestek meg bennünket. Nem is fognak az én véleményem szerint. Én arra kérném Tisztelt Polgármester Urat és kérdezném is, hogy kiknek ajánlották ki ezt a lehetőséget, mert én úgy gondolom, ez fordítva működik, ez a dolog? A harmadik, amit szeretnék megemlíteni, és kérdésként feltenni, hogy mit kíván tenni Tisztelt Polgármester Úr az M7-es autópálya 74-es és 67-es, 61-es főúti csomópontjai közötti szakasz díjmentes tétele körében. Most már nem tudom hányadik miniszter, meg államtitkár nem válaszol a kérdésünkre. Tehát mit kíván tenni? Én javasolnék esetleg Polgármester Úr tevékeny részvételével, esetleg elsőként vonulhatna ki a helyszínre egy élőláncot, alkotna ott Kanizsa és személyesen is példát mutatna azzal, hogy a forgalmat akadályozva, vagy nem tudom keresztbe feküdni ott az úton, vagy valami hasonlót. Marton István: Hátha arra jár az úthenger. Képviselő Úr, ez most tényleg nem humor, de most már tudom a legújabb nevet is, akinek írni kell, aki ezzel foglalkozik, Csepi Lajos államtitkár-helyettes, ha jól emlékszem. Neki is küldünk hamarosan levelet. Teljesen ismeretlen név, még a ’90-es évek elején volt valami ikertestvére, vagy alteregója, vagy ki. Még egyszer-kétszer még türelmesen kísérletezgetünk. Én nagyon el vagyok keseredve, hogy azzal az indokkal, hogy minket elutasítanak, azzal az indokkal kellene, hogy nekünk igazat adjanak. Hát, hogyha ők sem látják be előbb-utóbb, akkor lehet, hogy valami fizikális megmozdulást is kell csinálni. Felkérünk néhány termelőt stb. A napirendet lezártuk. 40. Napirend utáni hozzászólás (Napirend utáni hozzászólás nem volt.) Zárt ülés A zárt ülésen elhangzott hozzászólásokat, javaslatokat és döntéseket a zárt ülésről készített külön jegyzőkönyv tartalmazza. A közgyűlés 333/2008.(IX.02.) – 336/2008.(IX.02.) számú határozata később kerül kihirdetésre. Marton István polgármester más tárgy és hozzászólás nem lévén az ülést 22.30 órakor bezárta. (Az ülésről készült hangfelvétel alapján ezen jegyzőkönyv a hozzászólásokat szó szerint tartalmazza.) K. m. f. Dr. Tuboly Marianna Marton István jegyző polgármester |