Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
616.11 KB
2009-01-16 11:30:52
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
50
198
A közgyűlési jegyzőkönyvek és mellékleteik 1990 novemberétől kezdve papírformátumban elérhetőek a Halis István Városi Könyvtárban, a helyismereti részlegen.


JEGYZŐKÖNYV


Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2008. december 19-én (Péntek) 10.00 órakor tartott folytatólagos nyílt üléséről.


Az ülés helye: Medgyaszay Ház
Nagykanizsa, Sugár u. 5.


Jelen vannak: Balogh László, Bárdosi Gábor, Bene Csaba, Bicsák Miklós, Bizzer András, Bogár Ferenc, Böröcz Zoltán, Dr. Csákai Iván, Cseresnyés Péter, Cserti Tibor, Gyalókai Zoltán Bálint, Halász Gyula, Horváth István, Jerausek István, Karádi Ferenc Gyula, Dr. Károlyi Attila József, Dr. Kolonics Bálint, Marton István, Papp Ferenc, Papp Nándor, Röst János, Szőlősi Márta Piroska, Tóth László, Tóth Nándor képviselők


Tanácskozási joggal megjelentek: Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző, Beznicza Miklós osztályvezető, Domina Erzsébet irodavezető, Maronicsné Dr. Borka Beáta osztályvezető, Szmodics Józsefné helyettesítő osztályvezető, Tárnok Ferenc osztályvezető, Gőcze Gyula vezérigazgató



Napirendi pontok:

1. Javaslat a Kanizsai Kulturális Központ igazgatói állásának betöltésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívottak: érintett pályázók
2. Javaslat az alpolgármester munkahelyét meghatározó 390/2008.(X.30.) számú közgyűlési határozat 2. pontjának hatályon kívül helyezésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
3. Javaslat a 2009. évi köztisztviselői teljesítményértékelés kiemelt céljainak meghatározására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Egri Gyula tü. parancsnok
4. Javaslat a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 18/1997.(IV.16.) számú rendelet módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Dr. Polay József Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke
5. Javaslat a Kanizsa Újság Kft. és a Kanizsa TV Kft. ügyvezetői tisztségeinek betöltésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Dóró János ügyvezető, Maros Sándor ügyvezető
6. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az önkormányzat vagyongazdálkodásának rendjéről szóló rendeletének megalkotására (írásban)
Előterjesztő: Szőlősi Márta önkormányzati képviselő
7. Javaslat a vállalkozások támogatásáról szóló többször módosított 20/2005.(V.9.) számú rendelet hatályon kívül helyezésére (írásban)
Előterjesztő: Tóth László bizottsági elnök
8. Javaslat a helyi adórendeletek módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
9. Javaslat a 2009. évi víz-, és csatornadíjak megállapítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Kassai Zoltán elnök-vezérigazgató
10. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének az elektronikus hírközlési építmények elhelyezéséről szóló 12/2007.(IV.04.) számú rendeletének módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
11. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város településrendezési tervének (településszerkezeti terv, szabályozási terv, helyi építési szabályzat) módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
12. Javaslat a Nagykanizsa Megyei Jogú Város tulajdonában lévő üzlethelyiségek bérleti díjainak korrekciójára (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
13. Kiegészítő határozat az „Autóbuszmegállók korszerűsítése Nagykanizsán” című nyertes pályázathoz (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
14. Nagykanizsa külterület 066/2 hrsz-ú árok egy részének forgalomképessé történő átminősítése és értékesítése (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
15. Javaslat a Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt., Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt., Kanizsa Uszoda Kft. alapító okiratának módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: érintett gazdasági társaságok vezető tisztségviselői
16. Javaslat a Nagykanizsai Régió Ipari Park és Logisztikai Központ Kft. zárómérlegének és a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. nyitómérlegének elfogadására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Gőcze Gyula vezérigazgató
17. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2009. évi munkatervére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
18. Javaslat a Westend Kamaszfesztivál című országos programhoz való csatlakozásra (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
19. Javaslat a 2009/2010 nevelési és tanév tervezésére az óvodai és általános iskolai jelentkezések és beiratkozások időpontjának meghatározására, körzethatárok kialakítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: 9 általános iskola igazgatója, 5 középiskola igazgatója, Szivárvány Fejlesztő Központ igazgatója, Nagykanizsa Központi Rózsa Óvoda vezetője, Tóth Lajos szakszervezeti titkár
20. Javaslat a Zala Megyei Közoktatási Közalapítvány Alapító Okiratának módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Közalapítvány elnöke
21. Javaslat a Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2. pályázaton való részvételre (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívottak: érintett intézmények vezetői
22. Javaslat az oktatási nevelési intézmények álláshely számának módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívottak: érintett intézmények vezetője, Tóth Lajos szakszervezeti titkár
23. Beszámoló Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának civil kapcsolatairól (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Civil Kerekasztal
24. Javaslat a Nyugat-dunántúli megyei jogú városok pályázati tevékenységének hatékony brüsszeli képviseletére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Horváth Jácint NYDRFÜ Kht. ügyvezető


25. A Családsegítő és Gyermekjóléti Központ éves beszámolójának megtárgyalása (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Dr. Kaszás Gizella intézményvezető
26. Tájékoztató a Nagykanizsa Dózsa Gy. u. 73-75. sz. önkormányzati tulajdonú lakóingatlan állapotfelméréséről és javaslat annak több évre ütemezett felújításáról (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Kámán László intézményvezető
27. Tájékoztató a belvárosi utcai épületek külső homlokzatainak élet- és balesetveszélyes állapot felméréséről (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
28. Javaslat informatikai stratégia elfogadására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
29. Bicsák Miklós képviselő önálló indítványa forrás biztosítása ingatlan adásvételére (írásban)
30. Javaslat a Nagykanizsa belterület 1836/12. hrsz-ú út megszűntetésére és az ingatlan forgalomképessé történő átminősítésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
31. Polgármesteri tájékoztató (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
32. Interpellációk, kérdések
33. Napirend utáni felszólalások (Nem voltak.)

Zárt ülés:

34. Javaslat Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. vagyonkezelői szerződésének elfogadására és a 2009. évi üzleti tervre (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
35. Javaslat az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok 2009. évi üzleti terveinek elfogadására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Gazdasági társaságok vezetői
36. Javaslat „Az Év Vállalkozása” emlékplakett adományozására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Dr. Polay József Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke
37. Javaslat az Egészségügyi Alapellátási Intézmény ügyeleti szolgálatának ellátásához szükséges 1 db személygépkocsi beszerzésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
38. Nagykanizsa Erzsébet tér É-i tömbben lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítése (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
39. Javaslat a Nagykanizsa 1770/3. hrsz-ú, Nagykanizsa, Dózsa György u. 114. szám alatti társasház mellett található közterület tulajdonjogának rendezésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
40. Javaslat a nyilvános illemhelyek üzemeltetésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Somogyi Gyula üzemeltető
41. Javaslat a Nagykanizsa, Nagyrác u. 2/A. fsz. 1. szám alatti önkormányzati tulajdonú bérlakás bérlőjének kijelölésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Kámán László intézményvezető
42. Javaslat a Nagykanizsa, Nagyrác u. 2/A. fsz. 4. szám alatti önkormányzati tulajdonú bérlakás bérleti szerződésének meghosszabbítására.(írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Kámán László intézményvezető



43. Javaslat a Nagykanizsa, Zemplén Győző u. 4/A. IV. em. 12. szám alatti önkormányzati tulajdonú bérlakás bérlőjének kijelölésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Kámán László intézményvezető
44. Fellebbezés (írásban)

Nyílt ülés:

45. Javaslat az Ingatlankezelési Intézményt érintő önkormányzati rendeletek módosításáról (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester



Röst János Ügyrendi: Szeretném felhívni a Polgármester Úrnak a figyelmét arra, hogy tegnap este lányos zavarában, 11,00 óra magasságában nem szavaztatta meg, hogy ma legyen folytatólagos közgyűlés az SZMSZ szerint. Felkérném, hogy szavaztasson róla, hogy ma tartsunk folytatólagos közgyűlést, mert jelenleg erre nincsen érvényes döntése az önkormányzatnak.

Marton István: Az SZMSZ szerint ki van írva, hogy akkor kell.

Röst János: Marton úr! Szavaztatni kell. Tessék elolvasni, és ne oktassa ki a közgyűlés tagjait az SZMSZ-ről.

Marton István: Ugye, miután havonta változik az SZMSZ, ezt nem lehet követni. De mindegy, szavaztatok róla. Remélem, nem szavazzák meg. Tehát folytatólagosról kellett.

A közgyűlés 19 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja.



1. Javaslat a Kanizsai Kulturális Központ igazgatói állásának betöltésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívottak: érintett pályázók


Balogh László: Figyelmet kérek, mert szféráim nevében, illetve a kulturális szféra nevében azt gondolom, hogy egy nagyon fontos döntés előtt állunk. Röviden úgy is összefoglalhatnám, hogy a KKK többet érdemel, mármint hogy annál, hogy itt egy napja már várakoznak a tisztelt pályázók. Én már azon sem csodálkoznék, ha a tegnapi nap után visszalépnének. Ezzel együtt legyünk operatívak, és ha figyelem lesz, akkor ígérem, én is az leszek. Tisztelt Közgyűlés! A kulturális bizottság elvégezte azt a feladatot, hogy bőven meghallgattuk a pályázókat és nagyon sok konkrét kérdést is kaptak. Én a mai alkalommal ezt a részét a meghallgatásnak nem kívánom befolyásolni, de összefoglalnám az eddigi állapotot. Öt pályázó volt a Kanizsai Kulturális Központ igazgatói állására, ebből egy pályázat, Kocsis Andreáé érvénytelen volt. Ezt a kulturális bizottság 5 igennel egyhangúlag meg is állapította. Véleményt mondtunk még Pintér Antal pályázatáról és egyben bejelentem azt, hogy közben Pintér Antal vissza is lépett. Tehát három pályázó maradt úgymond versenyben. Én örülök annak, hogy egymás mellett ülvén olyanféle szakmaiságot képviselnek, ami beszélő viszonyt és akár együttdolgozást is jelent, jelenthet. Mondom először a tényleges szavazati eredményt a kulturális bizottságtól - figyelmet kérek Tisztelt Képviselőtársaim! -, amelynek eredménye az jelen pillanatban, hogy a kulturális bizottság nem tette le egyértelműen jelen pillanatban a voksát, de elmondom, hogy ez hogy értelmezendő még ezen kívül. Ernszt Katalin pályázatát 1 igennel, 0 nemmel és 4 tartózkodással véleményeztük. Farkas Tibor pályázatát 2 igennel, 0 nemmel és 3 tartózkodással véleményeztük. Dr. Szerdahelyi Zoltán pályázatát 2 igennel, 0 nemmel és 3 tartózkodással véleményeztük. Mindenkinek egy igen szavazata volt, öten szavaztunk. A hatályos SZMSZ szerint így tettünk és nem szimpátiaszavazást csináltunk. Azt gondolom, hogy egy szimpátiaszavazás során esetleg kevésbé karakterisztikus álláspont alakult volna ki. Én ezzel együtt, hogy ez a szavazási eredmény, tisztelettel arra kérem a közgyűlést, hogy ne legyen negyedik forduló, ha netalántán nem jön össze egyik pályázónak sem a 14 szavazat. Döntsünk. Lehet, persze, hogy az első körben ez nem biztos, hogy sikerül. Akkor én hadd jelezzem azt a féle igényt, hogy dönteni szükséges, így gondolják jó páran, és ezért a pályázókat hadd tiszteljem meg egyben azzal, hogy mindannyiukról egy rövid értékelés hadd hangozzék el, már csak azért is, mert jó páran közülük már régóta megtisztelték a KKK-t azzal, hogy igazgatói pályázatot adtak be és szeretnének dolgozni ezért a városért, annak kultúrájáért. A szakértők véleményének összefoglalása talán az lehet, hogy akár mind a három pályázó alkalmas. A szakértők első helyen, igen, Ernszt Katalint tartják leginkább alkalmasnak, de mind a három pályázó, aki itt van előttünk, akár pro és kontra néha persze, de dicsérhető inkább. Az érdekvédelem és a közalkalmazottak nevében is tulajdonképpen talán egy halvány előnyben van Ernszt Katalin, de ott is mind a három pályázót el tudják akár képzelni. Hogy mi a különbség a három pályázó között? És ez talán színesíti az itt elhangzottakat és ad nekünk valami fogódzót. Ernszt Katalinnál továbbra is, Ő is vállalja és én magam is, hogy álmodó típusú, igen nagy ívű, távlatosan gondolkodó pályázatot tett le, stratégiai hevület jellemzi. Farkas Tibort illetően, Ő jobban az operatív teendőkkel foglalkozik, ilyen szempontból akár egy kicsit realistább az ő pályázata, konkrétabb. Szerdahelyi Zoltán pályázata hasonlítható sok szempontból Ernszt Katalin pályázatához. Ilyen szempontból az Ő kettőjük vonatkozásában az lesz a jövő kérdése, hogy a finanszírozási feltételek elérik-e azt a mértéket, amelyek szükségesek. Tehát náluk ez az érdekes a jövőt illetően. Farkas Tibor talán többet, bővebben foglalkozott a koordinációk, nyitva tartás és egyéb, kisebb konkrétumokkal. Én azt üdvözlöm, hogy mind a három pályázónál van néhány kulcsfogalom, amelyet mindegyikük körbejárt, és ez számon kérhető akár rajtuk, az ifjúság, a felnőtt oktatás, a civil szervezetek, a művészeti együttesek, a marketingmunka, a lakossági igényt felmérés, a klubélet fontossága, és hát az összehangolás és a nyitva tartás fontossága. Nem kívánom bővebben elemezni a szakmaiságot, bár nem volt tanulság nélküli a ….. elemzése, akár mondjuk Ernszt Katalinnak, bár Farkas Tibornak is volt ilyen. Farkas Tibornál előny a helyismeret és a város kulturális életében az utóbbi időben betöltött szerep. Mindenesetre a pályázók elképzeléseihez, akár nagy ívű, akár konkrét elképzeléseihez a jövőben biztos, hogy szükséges az önkormányzat partneri kapcsolata, amelyet azzal is kifejezhetünk, hogy ma döntünk. Tisztelettel erre kérem a közgyűlést.

Röst János: Ott folytatnám, ahol a Balogh képviselőtársam abbahagyta. Én is úgy gondolom, hogy nem tehetjük azt meg, hogy a mai nap nem hozunk döntést. A három pályázó közül kettőt személyesen is ismerek, a harmadikról pedig jelentős információval bírok, tehát döntéshelyzetben vagyok. A szakmai anyagok elkészültek. Nyilvánvaló, hogy a testület tagjai ezt figyelembe fogják venni, illetve a bizottsági döntéseket. Én annyit ígérhetek, amennyiben olyan helyzet alakul ki, hogy senki nem kap többséget az első fordulóban vagy a másodikban, akkor én a többségi akaratnak megfelelően át fogok szavazni arra a személyre, aki megkaphatja a valóságban is ezt a többséget. Tehát ezt nem tehetjük meg, hogy másfél év huzavona után, három pályázatot követően nincsen ennek az intézménynek felelős vezetője.

Dr. Kolonics Bálint: Az ügyrendi bizottság az előterjesztést az ülésén megtárgyalta és a pályázatok érvényességét vizsgálta elsődlegesen. Megállapította, hogy Kocsis Andrea pályázata érvénytelen, a Pintér Antal visszalépett. Tehát gyakorlatilag a közgyűlést arra kéri, hogy állapítsa meg Kocsis Andrea pályázatának az érvénytelenségét. Ernszt Katalin, Farkas Tibor és Dr. Szerdahelyi Zoltán pályázatát érvényesnek nyilvánítja és kéri a közgyűlést, hogy a három érvényes pályázatot benyújtó pályázó közül az intézményvezetőt válassza meg. Én meghallgattam az OKISB elnökének a véleményét, én nagyon örülök a lelkesedésnek, de én azt szeretném kérni Balogh elnök úrtól, hogy végre fogalmazzunk határozottan és konkrétan. Én azt várom a kulturális bizottságtól, hogy segítsen minket a döntésben. Én elhiszem, hogy nehéz a szavazás és gyakorlatilag talán senki nem kapja meg ott sem a többségi szavazatot, de hát én azért mégis csak azt kérem, hogy nyilvánítsa már ki azt egyértelműen, hogy a szakbizottság a három érvényes pályázó közül kit javasol a közgyűlésnek elfogadni. Ezt megérdemlik a pályázók is, mert van egy szakértői vélemény, ami mást mond, mint amit a bizottsági határozat, tehát nem egyértelmű a bizottsági vélemény. Én ezt kérem pontosítani, és a közgyűlés tagjai is megérdemlik azt, hogy legyen egy egyértelmű vélemény arra vonatkozólag, hogy a bizottság kit javasol vezetőnek.

Böröcz Zoltán: Talán túlságosan szubjektív leszek abban az értelemben, hogy nem a pályázatból fogok kiemelni dolgokat, valamennyiünk előtt itt van, mindennel rendelkezünk a döntéshez, szakértői véleményekkel, a KKK területén dolgozó kulturális szakembernek az álláspontjával, mindennel. Balogh elnök úrnak mondom, hát nem könnyű sors jutott Önnek, Balogh képviselő úr. Harmadszor is megpróbálja és jó katonaként valószínűleg meg is teszi, megideologizálni azt a helyzetet, hogy miért egyenlő, egyenlő az esélye három olyan pályázónak, amelyiket egyébként a szakértők nagyon korrekt módon rangsoroltak, első helyre Ernszt Katalint javasolva. Ebből az anyagból az is kiderül, hogy azok a kultúrában dolgozó emberek, helyi emberek is, akik vélhetően majd együtt dolgoznak egyébként a KKK vezetőjével vagy közvetlen irányítása alatt, ők is úgy látják, hogy Ernszt Katalin a legmegfelelőbb. Ezt harmadszor játsszuk el tulajdonképpen, éppen ezzel a jelölt személlyel ezt a dolgot. Ön harmadszor is megpróbálja ezt megideologizálni, azért mondom, hogy nem irigylem az Ön sorsát, nem lehet könnyű, nem lehet könnyű. Kijelentem tehát, hogy ebben az anyagban, ami olvasható, dokumentált és minden érintett által tulajdonképpen már véleményezett. Számomra csak az olvasható ki, hogy Ernszt Katalint tartják mindannyian a legalkalmasabbnak arra, hogy ezt az egyébként nagyon komoly vezető szerepet betöltse. Hát kíváncsian várom Elnök Úr, hogy hány képviselőre fog tudni hatni Ön ezzel a fajta vélemény nyilvánításával.

Papp Ferenc: Amikor itt a pályázatokról döntenünk kell, márpedig ma mindenképpen dönteni kell, hisz 12. hónapja nincs a Kanizsai Kulturális Központnak kinevezett igazgatója, és az elmúlt 12 hónap bebizonyította, hogy annak idején a többség által elfogadott és megszavazott új integrált szerkezeti struktúra működési modell bizony döcögve működött, hisz a legfontosabb célkitűzését, amit annak idején a megfogalmazói és kitalálói leírtak és nekünk beterjesztettek, nevezetesen egyfajta integrációs tevékenység és egyeztetett tevékenység, ez nagyon nehezen, vagy mondhatom, kevésbé jól valósult meg. Az elmúlt hetek rendezvényei, programjai is azt igazolták, hogy továbbra is feltűnően nagy párhuzamosság van az egyes intézménytípusok működésében, hisz az elmúlt hetekben többször előfordult, hogy ugyanazon a napon hasonló jellegű rendezvény volt a városban. Ugyanazon az esten a város két különböző intézményében jazz koncert, ugyanazon a napon, délután fél háromkor két különböző helyen hasonló nagyságú kiállítás nyílt meg, és mondhatom tovább a példákat. Tehát nem sikerült a város önkormányzati és még jobban nem sikerült a nem önkormányzati kulturális és művészeti intézményeinek programjának szervezeti egységét megvalósítani és működését ennek megfelelően, akár havi rendszerben is működtetni. A gazdasági részről nem beszélek, de feltehetően nem került kevesebbe a Kanizsai Kulturális Központ integrált működése, mint amennyibe kerülne, hogyha ezek külön-külön működtek volna, de most nem ez a téma. Elfogadva a többségnek a véleményét, valóban most már a Kanizsai Kulturális Központ integrált működési modelljére kellett volna vagy kellene pályázatokat beadni, és valóban ezt megvalósítani. Balogh László elnök úr egy kicsit egybe mosta a három pályázó támogatottságát és úgy érzékeltette, hogy Böröcz Zoltán úr nagyon okosan elnevezte, de én ennél tovább megyek. Én konkrétan idézek az anyagokból, megkönnyítendő az Önök döntését. Tehát arról van szó, hogy az a szakmai ………., az a három szakértő, amely az ország vagy a régió legjobb közművelődési szakembereiből és itt csak részben van egybefedés a korábbi szakértőkkel. Mind a három pályázó egyértelműen első helyen Ernszt Katalint javasolta. Idézek abból az anyagból, amely a Kanizsai Kulturális Központ igazgatói állásának szakértői megbeszéléséről készült feljegyzésben szerepel, mely a Polgármesteri Hivatalban december 8-án volt, itt az anyag alján, a lap alján szerepel, hogy sorrend: Ernszt Katalin, Pintér Antal, Farkas Tibor, Szerdahelyi Zoltán. Idézek szó szerint abból a két dokumentumból, mert ha valahol szükséges, akkor egy ennyire nyitott és bevételeinek csaknem 50%-át saját működéséből megvalósuló intézménytípus működésénél fontos a kollektíva, a közalkalmazotti tanács, a szakszervezet véleménye, hogy teljesen egyértelmű, hogy kit támogatnak. Tehát idézem: Tóth István a Közalkalmazotti Tanács elnökének levelében a következő szerepel: a Közalkalmazotti Tanács, tehát Ernszt Katalint vagy dr. Szerdahelyi Zoltánt javasolja a vezetői poszt betöltésére. Horváthné Gerencsér Edit szakszervezeti titkár az „Igazgatói pályázat véleményezése” című levelében dr. Szerdahelyi Zoltánt és Ernszt Katalint javasolja. Szerdahelyi Zoltán és Ernszt Katalin pályázata azonos támogatást élvez. Én úgy gondolom, hogy döntési helyzetben van jelenleg a közgyűlés. Úgy gondolom, hogy az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság elnökének a véleménye megalapozott és figyelemreméltó, hogy valóban, ha a bizottság, az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági, Sport Bizottság nem is mondta ki, de ebből az anyagból és ezekből a levelekből egyértelműen tükröződik, hogy döntési helyzetben vagyunk. Azzal az elhangzott javaslattal és véleménnyel egyetértek, hogy amennyiben az első fordulóban, mert feltehetem, megosztott lesz, itt hiányzókat is látok, megosztott lesz a közgyűlés, akkor nagyon kérem, hogy itt 5 perces technikai szünetben próbáljunk megegyezni, megegyezni a frakció, hogy legyen a Kanizsai Kulturális Központnak megfelelő vezetője. Végül is pedig arra a nagy kérdésre, ami tulajdonképpen nem annyira a mindhárom pályázati anyagban jelentősen szereplő programok, szakmai elképzelések, és egyebek elbírálásáról van szó, hanem arról, hogy ezt az integrált intézménynek a működési mechanizmusát hogy kívánják igazából megvalósítani. Ernszt Katalin és dr. Szerdahelyi Zoltán pályázata a legalkalmasabb véleményem szerint ebben, mert most erre kell választ adni. Az egy más kérdés, hogy jövőre vagy két év múlva milyen fesztivált akar valaki, milyen népzenei találkozót akar a városban. Itt most egy nehezen kialakított és az elmúlt 12 hónapban nehezen működött integrált intézménynek a szakmai továbbfejlesztésére és megvalósítására kell valami módszert kitalálni. Ezt mondom annak tudatában, hogy mindhárom pályázó anyagában értékes, rendkívül értékes elemek vannak. Feltehetően a nyertes pályázó akkor lesz szerencsés, ha ezeket valamilyen módon integrálja, hisz maga területén, saját területén mindhárom pályázó attól eltekintve, hogy kiállásban, felkészültségben, iskolai végzettségben teljesen különbözők, egy valamiben azonosak, hogy felelősséggel tartoznak saját szakmájuk, saját eddigi intézményi munkájuk iránt és a pályázatokban ez tükröződik is. Tehát lehet, hogy kicsit hosszan beszéltem, de a befejezésül annyit tudok mondani, hogy döntési helyzetben vagyunk, ezt az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság elnökének is mondom.

Marton István: Nem kicsit, nagyon.

Horváth István: Én egyetértek az előttem szólókkal. A mai közgyűlésen mindenképpen döntenünk kell arról, hogy a háznak vezetője legyen. Amit mondott Papp Ferenc, azzal én egyet tudok érteni, bizonyos tekintetben. Mondjuk a tekintetben, hogy a Kulturális Központot azért hoztuk létre, például egyik sarokpont az volt, hogy a város rendezvényeit ne szervezgessük egymásra. Na most ez a dolog, mint ahogy el is mondta, sajnos nem valósult meg. Nincs egyeztetés, úgy érzem, hogy jelenleg nem folyik olyan egyeztetés, ahol ez megoldott lenne. Én a pályázatokat az összes fordulóban végigolvastam, de ez a három pályázat, ami itt van előttünk, ez a második fordulóban is itt volt. Én a pályázatokról csak annyit mondanék, hogy Ernszt Katalin pályázatát nagyon jónak tartom, de túlmutat a pénzügyi lehetőségeken helyenként, ez az érzésem. A másik két pályázót sokkal realistábbnak érzem én, de nem vagyok szakértő, én ezt a szakértőkre bízom ennek az eldöntését. Én hogy kire fogok szavazni, az egy más kérdés, de mindenképpen azt gondolom, hogy ma döntenünk kell, ezt a kérdést tovább ne ódázhatjuk el, mindenkinek szíve joga arra szavazni, akit a legjobbnak lát.

Balogh László: Azt gondolom, hogy a kulturális bizottság részéről az is egy elég egyértelmű üzenet volt, hogy Ernszt Katalinra 1 igen, Farkas Tiborra 2 igen, Szerdahelyi Zoltánra 2 igen szavazat született, de én hozzátettem azt, hogy ez az összetett döntési mechanizmusban egy lépcsőfok. Én tisztelem az összes szakértő véleményét, tisztelem az érdekvédelmi szerv, a Közalkalmazotti Tanács véleményét és tisztelem mindannyiunk egyes emberi véleményét, de a közgyűlés fog dönteni. Ez így van kitalálva, Tisztelt Képviselőtársaim, ez a demokrácia, hogy mi most, ahogy itt ebben a pillanatban bizonyos szellemi erővonal rendszerek mentén és demokratikus játékszabályok mentén kialakítjuk a végső összegzésként a véleményünket, az lesz a döntés. Én tisztelem a másik véleményt is és örülök annak, hogy ebben a helyzetben viszonylag mosolygós állapotban látjuk magunkat és akár a pályázókat. Én azt kérem tisztelettel, hogy bármi is lesz a döntés, ne érzelmi alapon és egymásra fújva értékeljük majd utána magunkat a helyzetet, hanem javaslom, hogy röviden hallgassuk meg a pályázókat röviden, és utána pedig döntsünk.

Bárdosi Gábor Jenő: Nekem más oldalról és más dolgokkal van bajom. Másodszor tartok a kezemben ilyen vaskos anyagot, nagyon sok, nagyon felüdítő és szép gondolatokkal. A pályázók közül kettővel, azt hiszem, azt mondhatom, hogy több mint 30 éves személyes kapcsolatban vagyok. Amikor egy ilyen pályázati anyagot viszont nézek, akkor nekem az a bajom, és nemcsak ennél, hanem a másik egyéb pályázatoknál is, amik voltak eddig vezetői állások, amit kiírtunk az elmúlt két esztendőben Tisztelt Közgyűlés, egyetlenegy esetben sem láttam még, hogy mi meghatároztuk volna, hogy milyen koncepció, milyen elképzelések alapján és mire pályáztatjuk a pályázókat. Nem láttam egyik anyag előtt sem azt, hogy az itteni nagykanizsai Kulturális Központ igazgatói állásának a betöltésére kiírt pályázatnál sem, hogy mire gondolunk mi az elkövetkezendő 2-5 évben Nagykanizsa kulturális dolgainak kapcsán, mit szeretnénk, milyen elvárásokkal és mivel kapcsolatosan, mivel kapcsolatosan kell neki megírni az anyagot. Biztosan látom a Balogh elnök urat itt egy hatalmas paksamétát fog a kezében, hogy ott van, de a pályázat mellé ez nincsen oda téve Tisztelt Elnök Úr, mert a pályázó önmagától fogja kitalálni, így aztán azokat az elképzeléseit, amit természetesen magából fakadóan meg tud írni. Amikor más jellegű munkáknál vezetői állásokra jelentkezik valaki, és az elmegy pályázni, akkor van lehetősége arra, hogy annak a cégnek, intézménynek, egyébnek megismerje egész tevékenységét, munkáját, egyéb. Nálunk, én azt gondolom azért, mindettől függetlenül, hogy Balogh elnök úr mekkora nagy paksamétát tud fölmutatni. Én meg föl tudnék mutatni egy csomó nem paksamétával megválasztott vezetőink kinevezését, akiknek a pályázatában olvastam gondolatokat, ők mit szeretnének megvalósítani, de mi lehet, hogy nem azt akarjuk. Aztán utána jönnek azok a dolgok, hogy értékelnünk kell bizonyos idő utáni vezető munkáját, és aztán bizony akkor jönnek a már másból fakadó csatározások egy munka értékelése során és nem a szakmából. Hát én azt kérem és azért kérem, igen, amelynek jól mondja egyik képviselőtársam itt halkan, mikrofon nélkül, amelyiknek akár egy munkahelyi vezetőnek a leváltására is szükség lehet, mert igen, az élet ilyen, hogy, ha abba a helyzetbe jutunk itt a képviselőtestületben, akkor akár úgy is kell dönteni, mert nyilván ez a dolgunk, hogy döntsünk úgy. Én azt gondolom, és azt kérem minden képviselőtársamtól, hogy nem csak azért kell döntenünk, még ha nem is tettünk meg mindent, hogy a pályázatok úgy készüljenek el. Azért kell döntenünk, mert itt olyan személyek ülnek, akik életük során megtettek mindent a kultúra fejlesztéséért városunkban élő személyként meg pláne Nagykanizsa kultúrájának a fejlesztéséért. Ha megint nem tudunk dönteni, ha megint nem döntünk, az nem az ő hibájuk lesz, az a testület hibája.

Bene Csaba: Úgy látom, hogy egy dologban teljesen egyetértünk. Abban, hogy ma vezetőt válasszunk. Én azért szeretném megnyugtatni minden képviselőtársamat, hogy bárhogyan dönt, bárkire szavaz, azt nyugodt lelkiismerettel tudja megtenni és még annak ismeretében is nyugodt lelkiismerettel tudja megtenni, még a Böröcz képviselőtársam arra utalt volna, hogy csak egy felé lehet szavazni. Én azért a szakértők véleményére fölhívnám a figyelmet, ha valaki elolvasta figyelmesen az anyagot, akkor olvashatott bent olyat az egyik pályázóról, azt írták, hogy nem rendelkezik felsőfokú szakirányú végzettséggel, a szakértő leírta ezt, amikor ez nem igaz. Tehát teljes mértékben a szakértői véleményekre is, és itt osztom Papp képviselőtársamnak a véleményét, hogy teljesen arra adni nem lehet, minden egyéb körülményt figyelembe kell venni. Én úgy gondolom, hogy az oktatási bizottsági ülésen megtárgyaltuk a pályázókkal az összes olyan kérdést, amire kíváncsiak voltunk és ennek tudatában születtek azok a szavazati eredmények, és úgy gondolom, hogy megfelelő útmutatást adtunk a közgyűlésnek, még ha nem is foglaltunk állást abban, hogy ki az első számú jelöltünk, hogy ma itt vezetőt tudjunk választani.

Böröcz Zoltán: Ilyenkor szokott elhangzani az, amikor jól láthatóan azért van bizonyos megosztottság a különböző frakciók között a megítélésben. Szokott elhangzani egy bizonyos vád, ami a politikai hovatartozásra vonatkozik. Nevezetesen ilyenkor szokták azt mondani igen, hogy az MSZP a saját emberét és így tovább, és így tovább. Tegnap egyébként én nagyobb szakmai kérdésben is Karádi úr emlegette ezt a kérdést, ha jól emlékszem a kórház ügyében, meg mindenféle politikai indítékok vezérelnek bennünket a döntéskor. Valamit azért szeretnék idézni Önöknek, nemcsak hogy ezt cáfolni, hanem példaként, és mivel nyílt ülésen vagyunk és senki nem mondta, hogy nem tehetem. El szeretném mondani, Ernszt Katalin Kanizsai Kulturális Központ igazgatói pályázathoz egy ajánlólevél érkezett Beke Pál úrtól, ebből én kiidéznék egy négy sort, ha megtetszenek engedni, következőképpen szól: A budapesti XI. egyéni országgyűlési választókerületben 2005-2006-os FIDESZ-es képviselőjelölti kampányomban férjével együtt sokat segített, ekkor nemzeti elkötelezettségéről győződhettem meg”. Híres filmjét, a Rajkó zenekarral készített, „Ott, ahol zúg az a négy folyó” című remekbe sikerült klipjét is budapesti polgárok házába mutattuk be először. Azóta is változatlanul segít önkénteseinket össze és egyben tartani. Ezek az alkalmak színes és szeretetreméltó egyéniségét bizonyították számomra, ami ugyancsak még közművelődési intézményvezető szakembernek nemcsak az odaérkező polgárok, hanem a vezetendő stáb miatt is. Ezzel a következőt szeretném, azért olvastam fel, hogy legyen tiszta mindenki számára, aki figyeli ezt az eseményt, ezt a választási folyamatot, hogy a szocialista frakció azt az Ernszt Katalint támogatja, abból a meggyőződésből, hogy szakmailag a legalkalmasabb, aki nyíltan, nyilvánosan, nyilvános ülésen vállalja jobboldali elkötelezettségét. Ezt várom a jövőben Önöktől is. Lesz erre példa a közeljövőben is. Tehát mindenféle olyan vádat, ……….valamiféle politikai döntés születik itt, ……cáfol. Ernszt Katalint a szakmai meggyőződése miatt támogatjuk akkor is, ha egyébként nem hozzánk közeli politikai elkötelezettségét nyíltan vállalja.

Dr. Károlyi Attila: A Bene frakcióvezető úrnak a gondolatát folytatnám annyiban, és visszaemlékezvén az első pályázatra, épp a Szerdahelyi úr említette meg, dr. Szerdahelyi Zoltán említette meg azt, hogy különös módon a szakértői testületben emlékezetem szerint helyet foglalt olyan személy is, akivel ő valamikor, tehát a pályázatot megelőzően szakértőként dolgozott együtt. Hát, én voltam az, aki ezeket a szakértőket, idézőjelben eltávolíttattam az ülésből, de………ülésünkről visszaemlékezvén és most is azt mondom, hogy vállalom is ezt, mert ha ilyen anomáliák fordulhatnak elő vagy olyan, amit Bene tanár úr leírt itt, amire utalt Bene tanár úr, hogy dr. Szerdahelyi Zoltán állítólag nem rendelkezik felsőfokú megfelelő szakirányú felsőfokú végzettséggel, ez nagyon elgondolkodtatja az embert. Ezen túlmenően én emlékeztetném a Tisztelt Közgyűlést arra is, hogy gyakorlatilag mindhárom személyt, Dr. Szerdahelyi Zoltánt olyan személyek ajánlják a közgyűlésnek, akik Kanizsa kulturális életében nagyon jelentős szerepet játszanak, ez Szemenyei Nagy Tibor például emlékezzünk vissza, milyen vehemensen, most nem látom azt a vehemenciát ebben a pályázatban támogatta vagy szerintem támogatja is Dr. Szerdahelyi Zoltán. De másik két jelöltet ezzel párhuzamba állítjuk, a helyzet az, hogy Ernszt Katalinnak elévülhetetlen érdemei vannak Nagykanizsa kulturális életében, azért gondoljunk bele. Gondoljunk bele azokba az évtizedekbe, gondoljunk bele, emlékezzünk csak vissza a Tiszti Klubnak a működésére, amikor a padlóról állította föl ennek az intézménynek a működését. A …… birkóztunk, birkózott ő személy szerint és valaki utal rá, talán épp ez a jobboldali úr, ez a Fidesz országgyűlési képviselőjelölt utal rá, hogy ez milyen előre…….később a hasonló kulturális intézményben dolgozóknak, hogy fel lehet venni a harcot és igen is meg kell vívni és városi intézményekké kell alakítani ezeket az intézményeket……….intézményekből vagy Farkas Tibor? Hát kérem, Farkas Tibor, az úgy hozzá tartozik a mi városunkhoz, mint a felsőtemplom. Olyan stabil és olyan, örülök, hogy egy kis, örülök, hogy egy kis humort is sikerült csempészni ide. Itt a Böröcz úr említette Ernszt Katalint, nekünk van egy egységes álláspontunk, de amellett mind a két másik személyt is nagyon jó szívvel tudom ajánlani a közgyűlésnek.

Marton István: Végzett, képviselő úr? Köszönöm. Több hozzászólót nem látok, ezért ABC sorrendben kérem a jelölteket, hogy most mondom, Röst úr, figyelni kell, ezért kérem a jelölteket, hogy ABC sorrendben három perces rövid bemutatkozást, nem is annyira inkább a személyest, mint inkább a koncepcionálist.

Ernszt Katalin: Ha lehet, akkor folytatnám én is egy kis humorral. És mondhatnám azt, amit tegnap is itt már elhangzott, hogy karácsony, meg hogy szeretet, meg hogy remény, meg hit, meg egyebek, meg hogy, meg hogy, meg hogy például, mint a szépségversenyeken szokták mondani, hogy világbéke, de hát az a helyzet, hogy nem világbéke van, hanem világgazdasági válság. Na most az a helyzet, hogy én a szakbizottsági ülésen kaptam egy olyan pici kritikát is, hogy ugye, tényleg túlterjengő talán a pályázatom, túl sok minden álomszerű dolog van benne, és hogy jól tettem volna, hogyha ide a harmadik fordulóra egy szitán átszitáltam volna az ötleteimet, és hát egy kicsit a mostani válsághoz alakítottam volna a pályázatomat. Na most ezt két okból sem tudtam volna megtenni. Ezért-azért, mert, amikor hivatalosan kirobbant az amerikai nagy tőzsdekrach után, hogy itt világválság van most már hivatalosan is, akkor én éppen Bostonból New Yorkba tartottam, bocsánat, mert nem voltam Magyarországon abban az időszakban, és hát ez a válság természetesen áthúzódott Európába és most már Magyarországon is kimondtuk, hogy világgazdasági, európai és magyarországi válság van. Mi, magyarok ehhez rendkívül jól hozzászoktunk egyébként, mert most már nem tudom hány évtizede itt aztán válság van. És annyit tudok hozzátenni ehhez a világgazdasági és magyarországi gazdasági válsághoz még, hogy azt hiszem, hogy nem írtam volna át a pályázatomat akkor sem utolsó pillanatban a már megállapított ugye válság hatására sem, mert úgy gondolom, hogyha sok jó ötlet van, nagyon sok jó ötlet van egy pályázatban, abból a lehetőségek és körülmények számbavételével van mit kihagyni, hogyha csak kevés ötlet, akkor lehet, hogy nulla szint marad a végén. Ez, úgy gondolom, hogy nem jó dolog. A másik, egy okos ország a gazdasági válság hatására nyilván egy válságkezelő programot állít össze magának. Ezt, gondolom, megteszi Magyarország is, gondolom, hogy ez aztán helyi szintekre is lejön és egy városnak is, mint Nagykanizsa, gondolom, hogy kell valamiféle koncepciót kialakítani, hogy hogy kezeli 2009-ben, 2010-ben és folytathatnám a gazdasági válság ügyeit. Tehát egy válságkezelő programot kell összeállítani, amit én el tudok most mondani Önöknek, és nagyon őszintén mondom és köszönöm szépen, hogy Károlyi Attila egy kicsit rávilágított azokra az időkre, amikor szinte lehetetlen dolgokat vittem végbe, hát bizony és sikerült, hála istennek és mai napig meg van az eredménye, mert a mai napig remekül működik, például a Honvéd Kaszinó a városban. Én annyit tudok mondani, hogy ennek a válságkezelő programnak a kulturális részét úgy tudom felvállalni, hogy ha valami nagyon segíthet egy gazdasági válságnál, az nyilván a kultúra, az oktatás, a közművelődés lehet. Ebben az országban nemcsak gazdasági válság van, hanem bizalmi válság is van, ezt mindannyian tudjuk. Ezen a területen is elsősorban a kultúra tud hihetetlenül sokat tenni. Én nagyon-nagyon ismerem az egész területet és ezért merem állítani, hogy annak a válságkezelő programnak, amit majd ez a város állít össze, egy nagyon-nagyon jó kulturális részét adnánk mi a Kanizsai Kulturális Központtal és nem hagynánk, hogy a város bármilyen szempontból is lejjebb csússzon, de azon dolgoznánk majd, hogy a gazdaságélénkítés, a turizmusélénkítés és hát mindenféle olyan területen, ahol a kultúra kifejtheti a hatását, ott ott legyünk teljesen és 100 %-kal. Én azt hiszem, hogy mást nem szeretnék mondani. Önök nagyon jól ismerik a képességeinket, mind a hármunkét, az enyémet is, én még mindig bízom abban, hogy egy szakmai alapon lévő igazságos döntés születik. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.

Farkas Tibor: Először megpróbálok reagálni gyorsan az itt elhangzottakra. Ugyanis egy kicsit én ellentmondást vélek felfedezni abban, ami itt elhangzott, főleg, amit Papp képviselő úr mondott. Ugye, megfogalmazódott, hogy az én pályázatom a legracionálisabb és a legföldönjáróbb, ugyanakkor a szakmai bizottság nyilván azokat díjazta, akik valami nagy világmegváltó ötlettel álltak elő és hát megfogalmazódott az is, hogy most arra van szükség elsősorban, hogy ezeket az intézményegységeket össze kellene hangolni és a KKK működését úgy kellene beindítani vagy úgy kellene működtetni ezt az intézményt, hogy ez az öt intézményegység jól tudjon harmonizálni egymással, jól tudja szolgálni a városban lakók érdekeit, illetve hát a városban lakókat. Valóban az enyém racionálisabb, mint a többieké, talán azért, mert benne élek, talán azért, mert benne vagyok, és látom nap mint nap a lehetőségeket, látom azokat a, látom a valóságot. Tehát én az elmúlt 15 évben rengeteg nagyon kiváló szárnyaló pályázatot olvastam, de én azt gondolom és ez benn is van a pályázatomban, hogy minden pályázat annyit ér, amennyi megvalósul belőle. Nem kívántam hitegetni Önöket. Én is azt gondolom egyébként, hogy valóban szüksége van a városnak egy, többet nem hiszem, hogy elbír, de egy olyan rendezvényre, amelyre országosan fölfigyel a sajtó, amely idevonzza Kanizsára a figyelmet. Én azt gondolom, hogy ebben az öt évben, amit itt mi vállalunk, mindannyiunk célja lehet, mind a hármunknak, hogy egy ilyen rendezvénye legyen Kanizsának. Ugyanakkor én azt gondolom, hogy a pályázatomban úgy próbáltam arra a legfontosabb dologra szorítkozni, ami szerintem egyébként tényleg fontos, hogy ezek az intézmények minél jobb kihasználtságúak legyenek, legyen megtöltve élettel és megpróbáljunk olyan közösségeket megszólítani, és megpróbáljuk olyan tartalommal megtölteni, amelyek eddig még nem jutottak be ezekbe az intézményekbe, amelyekkel tovább lehetne fejleszteni ezeket az intézményeket. Az elmúlt pályázat óta, az én pályázatomat két dologgal egészítettem ki, az egyik a családi hétvégek rendezvénye, amit nagyon fontosnak tartok és nagyon fogom szorgalmazni, ha én leszek a kiválasztott. A másik pedig az a pályázati lehetőség, amelyre január közepéig kell pályázni, amelynek a segítségével az intézményeket, az intézményegységeket még jobban felszereltté lehet tenni, amely lehetőségeket ad a rendezvények megtámogatására, nemcsak a városban, hanem a kistérségben is, hiszen a falvak segítése is, én úgy gondolom, hogy kell hogy feladatunk legyen. Én annyit mondanék, hogy a kiskanizsai templom árnyékában az elmúlt 12 évben, úgy gondolom, hogy egy nagyon jól felszerelt, jól működő, persze nem, nem hiba nélkül működő intézményt vezettem. És szeretném ezt folytatni úgy, hogy a fejemben továbbra nem csak az az egy intézmény, hanem öt intézmény létezik és ennek a, erre a szolgálatra kérem a támogatásukat.

Dr. Szerdahelyi Zoltán: Először is köszönetet szeretnék mondani a pályázat korrekt lebonyolításáért. Én két fordulóban vettem részt és komolyan mondhatom, hogy nem éreztem semmi hátrányát annak, hogy jelenleg nem vagyok kanizsai lakos és nem élek Nagykanizsán. És ez más esetben jelentős hátrány szokott lenni, mert általában mindig azt szeretik előtérbe helyezni, akit egy adott városban ismernek, régóta, minden nap látják és ez teljesen érthető is, mert őrá tudnak olyan bizalommal tekinteni, amit egy kívülről jött pályázó esetében talán nem olyan nyilvánvaló. Ezt annak ellenére mondom, hogy én tulajdonképpen, bár nem Kanizsán dolgoztam az elmúlt 30 évben, de amikor lehetett, én visszajöttem Kanizsára, amikor lehetett besegítettem a kanizsai kulturális életbe. Ezt a lehetettet úgy értem, hogy amikor erre igényük mutatkozott. Szakértőként és bizonyos rendezvényekbe hátulról, főleg nemzetközi rendezvényekbe, amelyekhez hát, ha én nem segítek be, akkor esetleg olyan más cégekkel be……, ami sokkal drágább lett volna. Nem is a pályázatomról beszélnék annyira, hanem arról, hogy röviden nagyon összefoglalva, mik az én elképzeléseim és mit szeretnék itt megvalósítani. Hát, mivel én nagykanizsai vagyok, rengeteg baráttal, ismerőssel rendelkezem itt, és szakértőként ismerem, mert átvilágítottam a város kulturális intézményeit néhány éve, talán nem hátrány az, hogy viszont van egy olyan rátekintésem, gyakorlatom a kulturális életre országos, meg nemzetközi viszonylatban, hogy ha én visszajönnék ide, és ezt tudnám kamatoztatni az Önök bölcs döntésétől függően, az talán hozzáadni valamit azokhoz a szintén értékes nézőpontokhoz, amit a pályázó kollégáim megvalósítottak. Az én pályázatom tulajdonképpen az, hogy arra épül, hogy ezt az eléggé nagy és nehezen fönntartható intézményrendszert olyan tartalommal töltsük meg, ami fokozottan bevonja ide a kanizsai polgárokat és esetleg nagyobb fesztiválok esetén a máshonnan idelátogatókat is. Ennek a, mivel a kollégák e tekintetben szinte mindent megtettek, de úgy gondolom, hogy fokozott közösségépítés, közösségi programok lévén van neki, van erre lehetőség. A másik fontos pedig lenne, hogy fokozott költség hatékony gazdálkodás, ennek a lépéseit leírtam a pályázatomban és végre elkezdeni azt, hogy a Kanizsai Kulturális Központot tényleg összevonni rendesen, párhuzamosságokat megszüntetni és egy olyan hatékony működési struktúrát kialakítani, amely nyilván az alapítónak szándéka volt, amikor összevonta ezeket a különböző intézményeket. Ebben is van gyakorlatom, mert máshol már irányítottam már ilyen nagy összevont intézményt. Még egyet, amit a pályázatomban nem említettem, de nem véletlenül hagytam ki, a Pécs Kulturális Fővárosa projekthez való csatlakozás, fokozottabb csatlakozás lehetőségét, azért nem írtam le és azért itt nagyon zárójelben mondom el, mert annyira sok probléma van Péccsel kapcsolatban, de mégis meg kell kísérelni és talán úgy, hogy biztonságos legyen ez Kanizsa számára. Tehát az ottani problémák ide ne tevődjenek át, talán ebbe egy lehetőséget adhat, hogy az egyik pécsi alpolgármester végül is erős kanizsai kötődésű, ő is elment innen, de és van vele kapcsolatom, talán ez is lehetséges. Köszönöm szépen. Én nem kívánok mást mondani, bízom a bölcs döntésükben.

Marton István: Hozzászólók vannak, nincsenek?

Dr. Kolonics Bálint: Én azt szeretném kérdezni az OKISB elnökétől, hogy most meghallgatta a közgyűlés a pályázatokat. Én szeretném azt hallani, hogy a szakbizottság kit javasol elfogadásra a közgyűlésnek. Tehát ne az legyen, hogy itt mindenki teszi, veszi, rugdossa jobbra balra a szavazatát és majd egy szavazási mechanizmus dönti el, hogy a városnak ki lesz egy intézményvezetője. Tisztán és világosan mondjuk ki, hogy egy szakbizottság, ezt most tényleg mondom Elnök Úr, hogy tessék kimondani végre azt, hogy a bizottság kit tart alkalmasnak és döntsünk, válasszunk vezetőt. Én is támogatom, szóval az a helyzet van, hogy idáig lehet azt mondani, hogy kettő, meg három, meg egy, meg egy, de most már azt kell kimondani, hogy kit tartunk alkalmasnak, és kérem ebben segíteni nekem is a döntéshozatalban. Ki mellett tegyem le Elnök Úr a voksomat? Ki vezesse a Kanizsai Kulturális Központot, ha már meg…… ezt az intézményt? Akkor ott a felelősség, …….. is tessék.

Marton István: Egyébként a bizottság határozatképes számban jelen van? Mert, ha minden képviselő tagja jelen van, akkor határozatképes. De a kérdésem az, hogy jelen van minden tagja……..képviselő a bizottságnak, Balogh úr?

Balogh László: Tisztelt Közgyűlés, Tisztelt Kolonics Bálint képviselőtársam, akinek tanára voltam és afféle tanítványom fizikából, metafizikából. Kedves Bálint! Én nem találkoztam még olyan bizottsággal, bocsánat, aki nálunk ezt tisztességesebben és jobban csinálta volna, hogy elég egyértelmű állásfoglalásaink vannak, és elég egyértelmű pályázati anyagokkal foglalkozunk tisztességesen és hosszan. Én, bocsánat, itt nagyon komoly dolgokat láttam tegnap, meg a múltkori közgyűlésen, itt Rt-k, Zrt-k vezetői pályázata kapcsán egy lap, két lap alapján dönteni, beadni, állásfoglalást nem láttam a nagyon tisztelt többi szakmai bizottságtól, olyat, mint amilyet most hiányol a Kolonics Bálint képviselőtársam. Na, most ezzel együtt, aki ott volt a bizottsági ülésen, látta, hogy tisztességgel végigjártuk a dolgot és vannak helyzetek, amikor sok szempontú, sokrétű egy döntés-előkészítés, egy döntés. Én nem tudok többet mondani, mint hogy a kulturális bizottság, aki egy fogaskerék ebben a folyamatban, lényeges fogaskerék és vállalom a felelősségét, nemcsak ideológiai alapon és kulturális katonaként, de vállalva a szférámat, nagyon is, tehát volt egy szavazási eredmény, afféle állásfoglalás, szimpátia. Ez alapján világos, ez nem egyértelmű, hát itt minden egyértelmű? Itt csak 26 igennel mehetnek át a dolgok? Nem, Tisztelt Képviselőtársaim. Önök ugyanúgy kellenek minden egyes döntéshez, mindenkinek az egyes szavazata, az egyes keze, az egyes agya, szíve. Én most mondhatnám azt, hogy kit fogok esetleg támogatni, de összekeverném a kulturális bizottsági elnöki mivoltommal, nem kívánom. Az egyes szavazatomat majd mindjárt meg fogom nyomni, egyértelműen egyébként, tisztelettel és ezt kérem mindenkitől. És, ha az első körben nem sikerül, az öt perc szünetet kihasználva, legyen végleges döntés kedves Bálint, kedves képviselőtársam és tisztelt másképp gondolkodó képviselőtársaim. Tessék már elhinni egyszer azt, hogy tisztelhetjük egymás véleményét, akkor is, ha az másik. Én a másik embert nagyon tisztelem.

Dr. Fodor Csaba: Kolonics elnök úrnak teljesen igaza van. Én már többedszer elmondtam, hogy ez a helyzet, ez azért állt elő, rögzíteni szeretném csak mindenkinek, aki esetleg nem tudná, ma Nagykanizsán minden bizottság többségét a Fidesz adja. Minden bizottság FIDESZ-es tagjai el tudják dönteni, ha akarják az adott kérdést. Azt, hogy a Balogh elnök úr által említett Városüzemeltetési Bizottság többségi Fidesszel nem tudta eldönteni………, az nem a mi dolgunk. Az viszont, hogy az Ön bizottságának a többségi Fidesz…..nem tudják, nem tudnak állást foglalni, és nem tudják ellátni a feladataikat, az meg az Ön felelőssége és az Önöké. Ne tessék másra rálapátolni ezt, ez az Önök felelőssége, szíveskedjenek eljárni, szíveskedjenek dönteni, szíveskedjék ennek a közgyűlés munkáját segíteni mindenben, adott kérdésben, ebben a kérdésben is, azt gondolom. Tehát ez nem szerencsés, visszamutogatni másik bizottságokra. Mindenki végezze a dolgát, ha valaki nem tudja elvégezni a dolgát, mert nem nagyon alkalmas rá vagy nem akarja, akkor az vonja le a következtetést és mondja azt, hogy köszönöm szépen, eddig volt, nem tudtam semmit csinálni és akkor lemondok, jobban járnánk mi is.

Cserti Tibor: Én egy picit a kultúrától távol lévő, száraz számok tükrében élő hétköznapok embere, azért tényleg kíváncsi vagyok a szakbizottságnak a szakmai állásfoglalására. Balogh képviselő úr, számomra is érthető módon mondja már el, a szakbizottság álláspontját a jelöltek ……..Kit szeretnének első, másod, harmad helyen látni a Kulturális Központ élén, mert ennek az egész átszervezését, procedúrának ugye volt egy racionális magja, azt következetesen végig kell vinni, vannak szervezeti, módszertani szabályozási kérdések vannak és vannak személyi feltételek. Személyi feltételének az első számú ……most megválasztásra került személy. Szeretném hallani, kit szeretnének ilyen sorrendben erre jelölni, és én jó szívvel megszavazom, komolyan mondom.

xy: …. Szólhatok-e vagy, bocsánat. (Nem tudni, ki beszél.)

Marton István: Előbb talán menjünk sorba, még be se jelentkezett.

Dr. Károlyi Attila: ….a szót. Azt mutogatom itt Tisztelt Bizottsági Tagtársamnak, hogy ne szóljon, majd én szólok ebben a kérdésben. A helyzet, az az, hogy a Tisztelt Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottsági elnök úrnak, Cserti úrnak is és másoknak is meg kéne nézni az SZMSZ-t, hogy mi van leírva az oktatási bizottság feladatai között. Mi az első és legfontosabb feladat? Tehát itt nem az van leírva, hogy egy pályázat elbírálása során rangsort állít fel, a legkedvezőbb jelöltet bemutatja a közgyűlésnek, hogy dönteni tudjon Kovács József képviselő. Hanem az van leírva, hogy és idézem Önöknek: „az önkormányzat által kiírt, a város művészeti, kulturális életének gazdagítását szolgáló pályázatokat véleményezi”. Na most a véleményt elmondta Balogh képviselőtársam, de azoknak is mondom, akik nem nagyon figyelnek most, hogy a helyzet, az az, hogy és nem oda szólt ez a megjegyzés, a helyzet, az az, hogy 2:2:1 arányban véleményezte a bizottság, melynek ülésén egyébként én nem voltam jelen. Tehát én úgy gondolom, hogy ebben a Fidesz által is, általában bizottságokban, Fidesz általi többségben is olyan vélemény alakult ki, nem jó magyarsággal fogalmaztam, de a lényege az, hogy köze nem volt a politikai pártoknak ahhoz, hogy milyen vélemény alakult ki ebben a bizottságban és egyébként is az oktatási bizottságban sincs semmiféle politika, semmilyen kérdésben. Énszerintem olyan tagok ülnek ott, akik abszolút korrekten és politikától függetlenül döntenek, de hát a 2:2:1. Hát most mit várunk a Balogh úrtól, hogy mondja azt, hogy 3:1:1 vagy 3:2:1? Nem mondhatja. Összeülnénk, akkor se tudnánk olyan véleményt nyilvánítani és egyébként sem szolgálja a bizottsági véleményezés azt, hogy valakit valamiféle előnyben részesítsünk itt a pályázat elbírálása során. Én szerintem a Balogh úr is megtett mindent ebben a dologban, meg a bizottság is.

Cseresnyés Péter: Én nagyon sajnálom azt, hogy ebbe az irányba elment ez a vita. Lehet, hogy döntöttünk volna ezelőtt egy 20 perce, fél órája, még mindig ilyen meddő vitákba, és majdnem hogy személyeskedő vitákba megyünk bele. Én tudom azt, hogy és sokan tudják azt, hogy Károlyi képviselőtársammal sok mindenben nem értünk egyet, sőt sokszor komoly vitáink vannak, de én most szeretném megköszönni azt, amit az előbb elmondott Ön, Károlyi képviselőtársam, mert én szerintem egy bizottság és főleg egy bizottsági elnök nyakába nagyobb felelősséget tenni, mint amekkora ténylegesen a jogszabályok szerint az ő nyakába vagy éppen a bizottság nyakában van, nem szabad. A bizottság egyértelműen elmondta, hogy milyen döntést hozott, ha valaki hallgatta, tudhatta azt, hogy ott egy milyen sorrend alakult ki. Ez alapján, aki nem tud dönteni, hát erre nem tudok mit mondani.

Halász Gyula: Én mind a három jelöltet több évtizede ismerem és mindegyik más-más ok miatt áll közel a szívemhez, úgyhogy elég nehéz helyzetben vagyok. A döntésemet elsősorban az befolyásolja, hogy kinél látom azt előzetesen, hogy van esélye arra, hogy megkapja a többséget. Nyilván, hogyha az első forduló nem hoz eredményt, akkor nekem is át kell értékelnem az álláspontomat és tekintettel arra, hogy a szünetben esetleg milyen többségi álláspont lesz, én annak megfelelően fogok dönteni, hiszen én is érzem azt, hogy tarthatatlan állapot, ami a Kanizsai Kulturális Központnál van, úgyhogy minden pályázótól ennek a körülménynek a figyelembevételét kérem.

Bene Csaba: Én szeretném megköszönni dr. Károlyi Attilának a szavait és szeretnék utalni arra, hogy ami előtte elhangzott, az már nem először hangzik el képviselőtársamnak a szájából, nem Károlyi képviselőtársam szájából, hanem a mellettem ülő Fodor Csaba képviselőtársamnak a szájából. … mindig a Fideszes többséget próbálja meg szidni, illetve olyan színben feltüntetni, hogy mi milyen döntéseket hozunk. Károlyi képviselőtársam pontosan elmondta, hogy a szakmai bizottságban szakmai döntéseket hozunk, és közösen hozzuk meg ezeket a döntéseket és nagy részben az Oktatási, Kulturális Bizottságban szakmai döntéseket hozunk. És köszönöm szépen, hogy ezt ő kimondta és mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a szavazati arányok, amit mutattak, Böröcz képviselőtársam utalt arra, hogy milyen módon támogatnak jobboldali érzelmű jelentkezőket, ilyen ajánlás mellett. Hát azt hiszem, hogy a szakmaiságot mi sem bizonyítja jobban, hogy ez a bizottság a jobboldali érzelmű jelöltnek is elmondta a kritikáit, és nem biztosította teljes mértékben támogatásáról.

Marton István: Nagy az alapzaj Uraim!

Bene Csaba: Úgy gondolom, hogy ez a mi oldalunkról is pozitívnak számító jelenség, ha a másik oldalról pozitívan állítják be azt, amit Böröcz képviselőtársam elmondott.

Dr. Fodor Csaba: Nem kívánok én ebből vitát gerjeszteni, mert méltatlan a napirendi ponthoz. Csak azt rögzíteném, hogy Önöknek nagyon szelektív az emlékezetük, én csak azt mondom, hogy Fidesz többség van minden bizottságban. A többség felelőssége a határozatképesség biztosítása, a többség felelőssége a döntések meghozatala. Ha Önök nem tudnak határozatképességet vagy döntést produkálni, akkor is az Önök felelőssége, Önökön marad, én csak ezt mondtam el. Egyébként meg sajnálatos módon nem szeretném itt felemlegetni, hogy hányadszor ülünk ebben a témában itt, mert kellő alapossággal megfontolták Önök mindig, hogy mit kell csinálni Nagykanizsa kulturális intézményeivel. Ez lett a vége, ahol most itt ücsörgünk, nem tudom, hogy hány év után, meg azért volt itt iskolaigazgató pályázat is ugye, amikor nem volt politikai döntés, idézőjelben, csak megjegyzem. Tehát, amit én mondok, annak van valóságtartalma, elég sok, de nem kívánnék …….., valóban nem ez a napirend.

Cseresnyés Péter: Bár Kolonics képviselőtársam úgy nézem előbb jelentkezett.

Marton István: Kolonics képviselő úrnak nem adom meg a szót, mert már kétszer hozzászólt. Tartsuk be az SZMSZ-t, csak, mert az idő halad.

Cseresnyés Péter: Csak annyit szeretnék mondani Fodor képviselőtársamnak, hogy született döntés a bizottság, az oktatási bizottság ülésén, született döntés az oktatási bizottság ülésén. Ne próbáljuk azt sugallni, hogy nem született, hoztak döntést, szavazati arányt mondott el az Elnök Úr. Minden megtörtént, amitm minden munkát elvégeztek és minden megtörtént azon a bizottsági ülésen, amit el kellett végezniük és ……meg kellett történnie. Tehát ne próbáljuk már itt tényleg egy vitát tényleg félre vinni, válasszunk már vezetőt!

Marton István: Ügyrendit nyomott, most megadom a szót, de nem tudom, hogy miért?

Dr. Kolonics Bálint (Ügyrendi): Polgármester Úr! Akkor megpróbálom elmagyarázni, jó, hogy megértse Ön is, meg a közgyűlés is. Kétszer jelentkeztem be, mert volt egy kérésem, egy kérdésem. Én még a véleményemet ennél a napirendnél nem fejtettem ki. Majd szíveskedjenek föllapozni az SZMSZ-t. Nem akarok itt személyes érintettségre, semmire se hivatkozni.

Marton István: Nem is lehet.

Dr. Kolonics Bálint (Ügyrendi): Értem én a hümmögést, hammogást, csak nem szeretem, jobban szeretem az egyenes beszédet. Senki nem mondta azt, hogy valamelyik bizottság nem végezte el a feladatát. Igenis, hogy egy részletes anyagot tesz le az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság is ide elénk, én nem ezt mondtam. És Alpolgármester Úr, nem meddő vitáról van szó, egy kérésem volt a közgyűlés előtt. Én kértem a szakbizottságot, hogy akkor mi az ő javaslata, tud-e konkrétabb javaslatot megfogalmazni vagy nem? Akkor a válasz az Tisztelt Közgyűlés, hogy mindhárom jelöltet jó szívvel ajánlja elfogadásra, sorrendiség nélkül. Nem kell itt félremagyarázni semmit, és nem kell ebből meddő vitának nevezett bármilyen vitát lefolytatni, de azért tartsuk tiszteletbe a közgyűlés más tagjának is a kérését, ami nem kritika egy bizottságnak a működésére, és akkor zárjuk le a vitát és szavazzunk, tudomásul veszem. Alpolgármester úr, tudok én dönteni, tehát nem kell nekem segíteni. Az .. segítsége, meg az Elnök Úr segítsége sem kell és nem meddő vita. Én döntési helyzetben vagyok. Tehát nem kell lesajnálni valakit, hogy esetleg nem tud dönteni. Én már tegnap előtt is döntési helyzetben voltam. Tudok olvasni, úgyhogy köszönöm szépen.

Marton István: Több hozzászólót nem látok. Tehát elkezdjük a szavazást. ABC sorrendben rendelem el a szavazást, vagyis először Ernszt Katalinról kell szavazni. Aki egyetért vele, hogy ő legyen a KKK igazgatója január 1-jétől, az kérem, nyomja meg az igen gombot. Az Ernszt Katalinról ABC sorrendben.


A közgyűlés 11 igen és 14 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el.


Marton István: Farkas Tibor, második.


A közgyűlés 12 igen és 12 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el.


Marton István: Harmadik Dr. Szerdahelyi Zoltán.


A közgyűlés 24 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el.


Marton István: Első körből a kettő első maradt bent. Kér valaki szünetet? Bene úr?

Bene Csaba: A frakció nevében kérek öt perc tanácskozási szünetet.

Marton István: Megadom. Így kell akadályozni a munkát. Ez visszaszáll egyébként.


Szünet


Marton István: Akkor folytassuk a munkát! Tisztelt testületnek megkérem a tagjait, hogy üljenek le. 2. napirendi pont környékén járunk. 11.30. Az 1. pontról szavazunk először, amely úgy szól, hogy a közgyűlés megállapítja, hogy Kocsis Andreának a Kanizsai Kulturális Központ igazgatói állására benyújtott pályázata a 150/1992.(XI.20.) kormányrendelet 6 §. (7) bekezdés b. pontja alapján nem rendelkezik legalább öt éves szakmai gyakorlattal, ezért a pályázata érvénytelen - aki ezzel egyetért, kérem, nyomja meg az igen gombot.
A közgyűlés 26 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: A 2. pontból ugye ketten maradtak állva, Ernszt Katalin és Farkas Tibor úr. Aki Ernszt Katalin megbízásával ért egyet, az kérem, nyomja meg az igen gombot.


A közgyűlés 10 igen és 15 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el.


Marton István: Aki Farkas Tiborral ért, az kérem, nyomja meg az igen gombot.


A közgyűlés 16 igen és 9 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: Farkas Tibor lett a Műv. Központ, illetve a KKK igazgatója, méghozzá, 2009. január 1-től 2013. december 31-ig. Igen, hát most még van egy újabb szavazás, ami a járandóságról szól, az 212.500.- Ft-ot jelent. Aki ezzel is egyetért, kérem, nyomja meg az igen gombot. A pályázóknak köszönöm a részvételt. Hosszú vajúdás után végül is eredményre jutottunk. Még nem szóltak ugye a CT. ügyben?


A közgyűlés 25 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja.
A közgyűlés az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza:


475/2008.(XII.19.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. megállapítja, hogy Kocsis Andreának a Kanizsai Kulturális Központ igazgatói állására benyújtott pályázata a 150/1992.(XI.20.) Kormányrendelet 6. § (7) bekezdés b.) pontja alapján nem rendelkezik „legalább ötéves szakmai gyakorlattal…”. ezért a pályázata érvénytelen.

2. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló többször módosított 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról szóló többször módosított 150/1992.(XI.20.) Kormányrendelet alapján 2009. január 1-től 2013 december 31-ig öt évre a Kanizsai Kulturális Központ igazgatói feladatainak ellátásával Farkas Tibort bízza meg.

Fizetési fokozat: F9
Kjt.1.sz.melléklete szerinti garantált illetmény: 159.515 Ft
További szakképesítés, szakképzettség elismerésével
Összefüggő illetménynövekedés:
Kjt. 66. § alapján 5% 7.946 Ft
Garantált illetmény összesen: 167.491 Ft
Összesen kerekítve: 167.500 Ft
Vezetői pótlék, pótlékalap 225 %-a 45.000 Ft
Járandóságok összesen: 212.500 Ft

Határidő: 2008. december 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné helyettesítő osztályvezető)

2. Javaslat az alpolgármester munkahelyét meghatározó 390/2008.(X.30.) számú közgyűlési határozat 2. pontjának hatályon kívül helyezésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Marton István: Egyúttal az egész határozatról se ártana pár mondatot váltani.

Röst János: 1990. óta nem gondoltam azt, hogy előfordulhat Nagykanizsa önkormányzatában, hogy bármely polgármester egy alpolgármestert el akar költöztetni a jelenlegi irodájából. Én abba nem mennék bele, hogy az okok, okozatok hogy függnek össze. Úgy gondolom, hogy egy helyi demokráciában egyrészt ez nem megengedhető, másrészt szakmailag nincs értelme neki, mert arra ugyan lehet hivatkozni, hogy a munkaköri leírás, ami nem létezik, az még a kék házba kötheti az Alpolgármester Urat, de érdemi megbeszéléseket, döntéseket, vezetési stratégiát kialakítani a napi együttlét hiányában úgy gondolom, hogy nem lehet. Azt, hogy ezt a határozatot vissza kell vonni, ezzel egyet lehet érteni. Nyilvánvaló, hogy a törvényesség, az így rendelkezett. Viszont az elszomorító, hogy tilalom…..mindig felállítanunk, ahhoz, hogy a Polgármester Úrnak az egyedi döntéseit valamilyen szinten kordában tudjuk tartani. Éppen ezért lenne határozati javaslatom, az pedig úgy szólna, hogy az 1. pont lenne a jelenlegi beterjesztett, törvényességi rend, egyrészt össze legyen vonva, másrészt pedig a helyzetet stabilizálni tudjuk. A 2. pont, az így szólna, hogy a polgármesteri iroda az alpolgármesteri irodával megegyező épületben és szinten kerülhet elhelyezésre, felelős: Marton István polgármester, határidő: azonnal. A 3. pont, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az eddig kialakult gyakorlatnak és a szervezeti kultúrának megfelelően elvárja, hogy a Polgármesteri Hivatal titkársága annak minden funkciójával – bele értve a polgármesteri, az alpolgármesteri irodát is – azonos helyen nyerjenek elhelyezést, ezért felkéri a polgármestert, hogy a hivatal szervezeti felépítését, az alapító okiratát ennek megfelelően terjessze a közgyűlés, soron következő közgyűlésére. Felelős: Marton István polgármester, határidő: 2009. januári soros közgyűlés, tehát január 29-e, operatív felelős: Dr. Tuboly Marianna. A döntéshez egyszerű szótöbbség szükséges.

Marton István: Törvénytelen volt. Röst úr örvendezek, nagyon örvendezek, hogy Ön egy újabb törvénytelenséget akar elkövettetni, ezt megteheti természetesen ugyanúgy, ahogy az előzőt, ezt is megfellebbezem.

Dr. Kolonics Bálint: Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság tárgyalta az előterjesztést és egyhangú határozatával a közgyűlés számára tárgyalásra alkalmasnak tartotta. Természetesen megismertük a Közigazgatási Hivatal állásfoglalását, nem vitás, hogy a közgyűlésnek erre határozatot kell hozni, és itt ezt ma tárgyalni kell. De nyilván a közgyűlés fogja eldönteni, hogy mennyiben kíván ennek érvényt szerezni, avagy sem.

Marton István: Úgy gondolom, hogy ez elég furcsa megfogalmazás számomra, mert ugye a törvénytelenséget, ha valaki jogosult megállapítani, akkor az éppen a Közigazgatási Hivatal és az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottságnak az állásfoglalása, miszerint tárgyalásra alkalmas, az az én számomra nem elég, itt egyértelműen ki kellett volna mondania, hogy igen, azonnal intézkedjen a testület a törvénytelenség megszüntetéséről.

Dr. Fodor Csaba: Oldjuk fel ezt a helyzetet, és azt gondolom, a helyzet kulcsa egy ember zsebében van, azt pedig úgy hívják, hogy Cseresnyés Péter alpolgármester. Én azt gondolom, Cseresnyés Péter, megpróbálok segíteni Alpolgármester Úrnak, gondolja meg. Következő határozati javaslatot teszem: Cseresnyés Péter Alpolgármester Úr belátva, hogy a kialakult helyzet, ami közte és a Polgármester Úr között keletkezett sajnálatos módon, nem tudott eddig sem munkát végezni, jövőben sem tudja ellátni feladatait, figyelemmel arra, hogy nincs munkaköri leírása, így fogalma sincs, hogy mit kellene egyébként neki teljesítenie. Éppen ezért tudomásul veszi, hogy ez nem illeti meg, az a sok százezer forintos jövedelem és nem okoz a városnak fölösleges költséget ebben a szerencsétlen, szorongattatott időben. Lemond alpolgármesteri tisztségéről, és javaslatot tesz arra, hogy a következő rendes közgyűlésre a többségi Fidesz frakció alpolgármesteri tisztségre alkalmas és dolgozni tudó és dolgozni akaró személyt jelöl, felelős: Marton István polgármester, határidő: azonnal. Azt gondolom, a határozat bezárva, azt gondolom, ez az ………helyzet kulcsa. Az nem megoldás, hogy állandóan idejönnek hozzánk, és azt mondják, hogy a polgármester rálépett a tyúkszememre, majd utána jön a polgármester, és azt mondja, hogy az alpolgármester becsapta előttem az ajtót. Ti meg itt huszonvalahányan döntsetek. Mi alapján? Gyerekes viták vannak, ez a helyzet kulcsa, hogy a város működőképességét megőrizzük, ez a megoldás. De, ha valaki nem akar fölnőni ehhez a feladathoz, hanem azt akarja, hogy itt mindenféle politikai alkuk, meg egyebek következtében a közgyűlés azon szórakozzon, hogy kinek mikor adjon fegyelmit, meg kinek mikor ne adjon fegyelmit, mert az egyike a másikával kitol, és a munkavégzés meg nem folyik, mert azért kérem, ennek a város látja a kárát. Ha Önök felelősen a városért akarnak dolgozni, akkor igenis ezt meg kell tenni. Én azt gondolom, Alpolgármester Úr országgyűlési képviselő, tudott tenni abban a minőségében elég sokat a városért, ha akar persze. És itt meg jelöljön olyan személyt, aki meg itt akar dolgozni, és itt tud dolgozni. Abból az előterjesztésből, amit Röst János képviselő úr elmondott, pontosan kiviláglik, hogy az Alpolgármester Úr nem tudja, hogy mi a dolga, nem tudja, hogy hol végzi ezt a semmit se, akkor innentől azt hiszem, hogy nincs más megoldás, mint a lemondás, tehermentesítsék a közgyűlést az Önök személyes nyűgétől, bajától.

Marton István: Fodor úr, amit mondott, abban nagyon sok igazság van. Lehet itt sok fegyelmit kreálni, lehet lopni itt sok tucat embernek az idejét, ez megtörtént tegnap is négy teljes órán keresztül.

Dr. Károlyi Attila: Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottságnak az én álláspontom szerint az 1990. évi 65. törvény 34. § (2) bekezdés szerint kellett volna állást foglalnia. A jogszabály értelmezéséből egyértelmű következtetést levonnia, miszerint az alpolgármester a polgármester irányításával látja el a feladatait. Ez azt is jelenti, hogy a polgármester szabja meg, és direktívájában meghatározza azt, az alpolgármesternek milyen munkaköre van, azon belül milyen feladatokat lát el, és amellett hol látja el ezt a feladatot. Röst János, Tisztelt Képviselőtársam nagy jogtudor, én nagyon csodálkozom ezen az előterjesztésen, amit ő itt megtett. Szerintem saját magát is bizonyos mértékig devalválja ez az indítvány. Jogszabály szerint bizony megteheti a polgármester azt, hogy a konkrét munkakörének az ellátása, ellátását ott teszi számára lehetővé, ahol akarja. Tehát ebben a jogkörében a polgármestert nem lehet korlátozni amellett, hogy csatlakozom Fodor képviselőtársamhoz, előttem szólóhoz. Ezt a dilemmát csak úgy lehet feloldani, ha Ttisztelt Alpolgármester Úr belátja azt, hogy ez kibékíthetetlen ellentét a két vezető tisztségviselő, illetve Polgármester Úr és Alpolgármester Úr között, nem esik le a gyűrű az ujjáról és bizony neki nagyon fontos országos gondok is nyomják a vállát, ha lemond és lehetővé teszi nekünk azt, hogy egy olyan alpolgármestert válasszunk, aki azokat a feladatköröket maradéktalanul ellátja, amit a Polgármester Úr részére kiszab és ott, ahol kiszabja.

Bene Csaba: Szeretném visszautasítani azokat a vádakat, amik itt elhangzottak Alpolgármester Úrral szemben, hogy Ő eddig nem végezte a munkáját, nem tudta végezni a munkáját. Alpolgármester Úr eddig is végezte a munkáját és a jövőben is szeretné végezni a munkáját, erre szerintem több bizonyíték is van az előterjesztések során és nem biztos, hogy egy oldalra kellene ezt kihegyezni……..kinek milyen felelőssége van, hogy ez hogyan alakult ki és kinek milyen lépéseket lehet ennek az ügynek megoldása érdekében megtenni. És én nem támogatom azt a javaslatot, amit Fodor képviselőtársam itt mondott és a frakciónk sem támogatja.

Röst János: Én nem akarok Károlyi Attilával semmilyen értelemben jogi vitába keveredni. Az Ő jogérzékenysége olyan magasan áll, hogy amikor Cseresnyés Péternek a fegyelmi eljárást akart indítani, akkor nem írta be az előterjesztésébe Cseresnyés Péter nevét. Tehát gyakorlatilag ismeretlen tettes volt a megnevezés jogszerűen. A másik rész, ami illeti, hogy az előterjesztés arról szól, hogy a polgármesteri irodát határozzuk meg abban a közegben, ahol neki működnie kell. Ehhez pedig a közgyűlésnek joga van, tehát ez nem jogszerűtlen. A másik pedig, elmondta, hogy van egy elvárás, hogy a vezetői team működésénél nem megengedhető az, hogy a jegyző, aljegyző, polgármester, alpolgármester a város különböző pontjain lakjanak, illetve a mindenkori polgármesternek a szeszélye döntse azt el, hogy melyik kerül ki Bagolára, melyik pedig Kiskanizsára.

Bene Csaba: Én szeretném fölhívni arra a figyelmet, hogy hogyan lehetne ezen a helyzeten segíteni, amire közgyűlési határozatunk is van a korábbi időszakból, hogy a Polgármester Úr adja vissza az alpolgármester jogköreit és biztosítsa a munkavégzés feltételeit. Ezt az egy lépést kellene Önnek a közgyűlési határozat alapján megtenni.
Marton István: Frakcióvezető úr, legalább a Közig. Hivatalnak a törvényességi észrevételét elolvashatta volna.

Böröcz Zoltán: Értem én Röst János jó szándékát is, így fogom fel a kezdeményezését. Amikor a munkavégzés helyszínét próbálja velünk rögzíttetni, hiszen, de itt nem ez a probléma. A probléma az Alpolgármester Úr helyével és a nem a munkahely helyszínével. És Fodor úrral teljesen egyetértek a következő miatt. Az a helyzet, ami jelenleg van és valóban egy számunkra is kibékíthetetlennek tűnő konfliktushelyzet, ami létrejött Polgármester Úr, illetve az alapító többség vagy Cseresnyés Péter alpolgármester úr között, ez a város számára tartósan elviselhetetlen. Ez rövidesen egyébként ékesen be is fog bizonyosodni, hiszen a költségvetés tervezésének korszakát éljük. Ehhez a költségvetésnek az elkészítéséhez, elfogadásához felelős többségre van szükség. Azért az érdekes lesz, az a költségvetés tárgyaláskor részt venni, leginkább tragikus lesz, hogy ne mondjam, tragikomikus lesz, amikor Polgármester Úr a költségvetést beterjeszti, miután a jegyző részéről átadta előkészítve, és ahhoz többséget gyűjt Cseresnyés Péter által vezetett Fidesz frakcióval és többséget kíván szerezni. A jelenlegi helyzet, úgy látom, én most úgy látom, hogy erre nyújt garanciát, erre nem nyújt garanciát, akkor a helyzet nem tartható. A helyzet nem tartható, mondjuk ki egyszer s mindenkorra, hogy a polgármester, akár alkalmas, akár nem alkalmas feladata ellátására, jogi értelemben stabilan ül a székében, akkor is, ha naponta 70-szer szólítja fel valaki lemondásra, és mindenféle fegyelmi eljárásokat indít. Jogi értelemben ő polgármester, a nagyobb legitimitása a miatt van, mert közvetlenül, név szerint a kanizsai polgár választotta meg. Mit lehet egy ilyen konfliktushelyzetben tenni? Azt, hogy a felelős többség, adott esetben, ha valóban Alpolgármester Úr azt mondja, meghiúsult ez az együttműködés, a város érdekében nekem le kell mondanom ………. helyről és arra bíztatom a többséget, jelenleg azért a Fidesz az alapító többség, hogy jelöljön helyette egy konszenzusra törekvő, a polgármester által meg……feladatokat ellátni képes és ellátni szándékozó alpolgármestert. Mi, MSZP frakció ebben egyébként partnerek vagyunk, ennek akár az elfogadásában is partnerek vagyunk, mert ez a város működőképességének a záloga vagy feltétele. Ha ez nem következik be, akkor még tovább……gondolatot, akkor lesz nagyon érdekes az az ötlet, amit tegnap egyébként ötletszinten bár, de Fodor Csaba egy vita hevében elmondott, hogy januárban nekünk, ha úgy tetszik, ennek a frakciónak a működőképesség megszűnése miatt kezdeményezni kell a közgyűlés feloszlatását. A közgyűlés feloszlatásának kezdeményezésére megint felelős döntést várunk el, hiszen akkor már nem marad meg az a lehetőség, hogy Alpolgármester Úr ezt a helyzetet feloldja, akkor a közgyűlés feloszlatásáról kell szavaznunk. Nem azért, mert szeretjük egyénileg vagy frakcióként meg nem szeretjük, hanem azért, mert a város működését, egy költségvetés elfogadását ez az egyetlen lehetőség biztosítja. Ezt szerettem volna tisztázni és megerősíteni Fodor Csabát abban, hogy ennek a helyzetnek a feloldására egy ember képes, Cseresnyés Péter alpolgármester.

Dr. Kolonics Bálint: Napirend kapcsán, ha ezek a dolgok már itt elhangzottak, akkor egy gondolatot én is szeretnék hozzátenni. Engem rettenetesen zavar az, hogy ez az ellentét feszül itt két ember - Feri! Hallgassátok meg, légy szíves, amit mondok -, két ember között feszül egy ellentét és nagyon sajnálom a közgyűlés tagjait, akik egyébként dolgozni szeretnének, de úgy érzem, hogy akadályoztatva van most, mert a közgyűlés abban, hogy a városért tegyen és dolgozzon, mert másról nem szólnak ezek a napirendek, mint két embernek a konfliktusának a feloldásáról és a rendezéséről. És meg fogom most Polgármester Úr kérdezni majd Öntől, mint a munkáltatói jog…..testület egyik tagja, hiszen az alpolgármester felett semmilyen jogokat én nem gyakorlok, így Öntől fogom tudni csak azt megkérdezni, hogy a jövőben hogy tetszik elképzelni a munkát Alpolgármester Úrral, hol lesz az iroda, mi lesz az Ő munkaköre, mit határoz neki meg? Tehát konkrétan mi lesz a munkavégzés a város érdekében. Ugyanis, ha ezt két ember nem tudja megoldani, és ezt most már én is mondom, hogy záros határidőn belül, akkor ne okozzunk már több kárt ennek a városnak és tessék beterjeszteni ezt a javaslatot, mert én magam is és most kijelentem, hogy támogatom akkor azt a javaslatot, hogy a közgyűlés oszlassa fel magát, mert ez már nem tartható, hogy két ember konfliktusa miatt egy testületre lőcsölni mindig a felelősséget, kérem szépen, ez a testület mindig is érvényes határozatokat hozott, a városért dolgozott, minden képviselő tagját illetően, de ez a konfliktushelyzet, ami itt feszül, ez nem tartható Polgármester Úr. Úgyhogy én azt szeretném kérni, hogy most szíveskedjen nyilatkozni itt a nyilvános közgyűlésen arról, hogy a jövőben hogy képzeli el az Alpolgármester Úrral való kapcsolatot, a munkát, a munkarend, munkakör meghatározást, illetve leszavazásra került az Ön javaslata az újabb választást illetően, de azért szeretném, hogy ha kitérne arra, hogyha az elképzelései ilyen irányúak is, hogy akkor milyen feladatokat, kinek szán és milyen segítségre van Önnek szüksége, hogy ezt a várost irányítani tudja.

Bogár Ferenc: Mint a Magyarországi Szociáldemokrata Párt képviselője, eléggé ellentmondásos és zaklatott állapotban vagyok, ugyanis megmondom őszintén, hogy ami itt folyik, és gyakorlatilag arra megy ki a játék, hogy a közgyűlés föloszlassa önmagát, egy mesterséges hangulatkeltés. Én is egyetértek Kolonics Bálint képviselőtársammal, szeretnék végre nyugodt körülmények között dolgozni, de úgy látszik, hogy a két szemben álló politikai erőnek ez egyáltalán nem érdeke. Az érdek arra megy ki, hogy minél kaotikusabb állapot legyen. A választópolgárok szemében lejáratódjon a közgyűlés, föloszlassa magát és nem tudom milyen politikai praktikák mellett és erővonalak mellett újjá szerveződjön egy közgyűlés, amelynek 80%-a ugyanazokból az emberekből fog ismét állni, akik jelenleg is itt vannak. Én megkérdezném azt, hogy ennek milyen értelme van. Most az, hogy más arányok jönnek ki és mondjuk nem ott lesz a többség, hanem itt lesz? Akkor mi fog változni? A szemlélet nem változik, az emberek szinte nem változnak. Engem az nagyon idegesít és el kell mondanom, hogy amikor egyik oldalról törvénysértést emlegetnek, ugyanakkor a meglévő és megoldatlan törvénysértések fölszámolására semmiféle intézkedés nem születik. Amikor a Polgármester Úrnak érvényes közgyűlési döntéseket kéne végrehajtani, arra nem kér Közig. Hivatali állásfoglalást, azon elegánsan átlép, ha az Ő érdeke úgy diktálja. Ugyanakkor a másik oldalról ezek szembesítve szintén vannak ezek a dolgok. Én akkor föltenném a kérdést: miért csak az Alpolgármester Úr mondjon le? Mondjon le a Polgármester Úr is! Kész. Meg van oldva a kérdés. Itt marad a közgyűlés. Lesz egy időközi választás, lesz egy új polgármesterünk, ő majd választ egy új alpolgármestert és minden megy tovább a dolgokban, ez miért nem vetődött fel? Miért a közgyűlésnek kell fölmondani, uraim? Mondjon le a két emberke, kész, vége. Időközi választás. Csodálatosan megy a dolog. Én, ne haragudjanak, de nem tudom elképzelni, hogy a közgyűlés föloszlik, és Marton István despotaként három hónapig irányítja a város. Ez is egy vélemény és ezt is mérlegelni kell. Tehát a dolog arról szól, hogy nagyon egyoldalúan, árnyalás nélkül vannak kérdések fölvetve, nemcsak fekete és fehér létezik, vannak annak árnyalatai is. Én azt kérem Önöktől, hogy mikor ilyen napirendi pont kérdések vannak, próbáljuk ezt mérlegelve meghozni felelősségteljesen városatyaként a döntésünket. És ha lehetne, akkor akár szükségeltetik, kérjen öt perc szünet egyik vagy másik oldal. Beszéljük meg, próbáljunk valamilyen megoldást hozni, és végre dolgozzunk a város érdekében.

Dr. Károlyi Attila: Egy mondatot elfelejtettem az előbb mondani, mégpedig azt, és ezt Böröcz Zoltán képviselőtársam felszólalása inspirálta, hogy nemcsak a költségvetés vitájáról van itt szó. Hát a tegnapi napon mit láttunk? Amiket a Polgármester Úr előterjesztett, azt a Fidesz leszavazta. Hát most már rendszeresen úgy folynak a közgyűlések, hogy nem egyeztetnek az előterjesztésekben, és ami nem tetszik akár az alpolgármesternek, akár a Fidesznek, akkor vagy levetetik a napirendről vagy leszavazzák. Hát így nem lehet dolgozni.

Dr. Fodor Csaba: Csak ott folytatnám, ahol Károlyi képviselő úr abbahagyta. Nincs érvényes költségvetési koncepciója a városnak. Van egy beterjesztés, aminek eleget tettek a hivatal munkatársai, beterjesztették a közgyűlés elé, a közgyűlés meg azt sem volt képes elfogadni. Azt üzente a költségvetést előkészítő hivatalnak ugye, ha jól emlékszem, a törvény szerint a költségvetést a jegyző készíti el, és a polgármester terjeszti be.

Marton István: Így van.

Dr. Fodor Csaba: A jegyző alatt értelemszerűen a hivatalt kell érteni. Önök azt mondták az elmúlt közgyűlésen a hivatalnak, azt csináltok, amit akartok, mert nekünk fogalmunk nincs, hogy milyen koncepciós mederben folyjon a 2009. évi költségvetés összeállítása. Tehát te hivatalnok, gondolkodj helyettem és próbáld meg kitalálni, hogy majd én mit fogok megszavazni februárban. Ez a felelős gondolkodás, kérem tisztelettel? Bogár képviselő úrnak csak egy költői kérdés: ismer Ön olyan eszetlen embert, már bocsánat ebben a városban, aki ebbe a maradó közgyűlésbe beülne polgármesternek? Kérem tisztelettel. Ez az álmok kategóriája, azt gondolom.

Marton István: Köszönöm Fodor úr, hogy eszetlennek titulált. Ja, bocsánat, akadna, akadna, még a jelenlévők között is akadna egy tucatnyi.

Halász Gyula (Ügyrendi): Nagyon sok napirendi pont megtárgyalása vár ránk. Én azt kérném Polgármester Úrtól, hogy emelkedjen a helyzet magaslatára és maradjunk a napirendi pont témájánál, ne kalandozzunk el, tartsuk magunkat ahhoz, amiről a napirend szól és vonja meg a szót, aki mindenféle más témába elkalandozik.

Marton István: Köszönöm, de én még nem is szóltam.

Bene Csaba: Szeretném fölhívni képviselőtársaim figyelmét, hogy a költségvetés elkészítéséhez szükséges egyeztetéseknek a szervezése, lebonyolítása a polgármester feladata és Őneki kellene szervezni azt. És mi kértük korábban is, hogy a frakcióvezetőkkel üljön le, a bizottsági elnökökkel nézzük meg, hogy hogyan lehet előkészíteni a következő évi költségvetést. Ez nem történt meg.

Marton István: Bene úrnak el kívánom mondani, amit egyébként mindenki tud szerintem, hogy a hivatalt a polgármester irányításával a jegyző vezeti, tehát, amit Fodor úr elmondott, az bizony igaz, annak az apró különbségével, hogy szerintem van érvényes, mert azt nem kell megszavazni, az csak egy úri gesztus lett volna, ami elmaradt ettől a testülettől.

Cserti Tibor: Ha nem lennék tagja ennek a közgyűlésnek, akkor én is mosolyra fakasztó módon ülnék talán a televízió előtt, és elképedve bámulnám, hogy mi történik itt. Tehát annál komolyabb dolog egy város vezetése, egy város közügyeinek az intézése. És a demokrácia szabályai alapján azért a nép választott, ciklusonként választ. Gyakorlatilag az kétségbe vonhatatlan a jelenlegi választásnál egy Fidesz többség alakult ki és én nem politizál…, messze áll tőlem. Szerencsére én vagyok itt ebben a grémiumban az egyedüli független képviselő. És az is tény és kétségbe vonhatatlan, hogy a Polgármester Urat a jelenlegi többség jelölte polgármesternek és így ennek keretén belül választotta meg Nagykanizsa lakossága. Most ebben a szituációban, miután volt egy választás, utána már dolgozni kellene. Az irányításnak a felelősségét soha senki nem veszi le a mindenkori vezetés válláról, és ennek van egy szabályozási rendszere központilag itt és gyakorlatilag nyilvánvalóan ki kell alakítani, mert csak úgy lehet dolgozni értelmesen és hatékonyan, egyfajta egészséges munkamegosztást. Hát az meg a világ röheje, hogy egy Polgármesteri Hivatalon belül és én tudom, én is dolgoztam 20 éven keresztül, hogy ha nincs első számú vezető, nincs a vezetőnek munkamegosztás, nincsenek vezetőtársai, nincsen bizalom, akkor nem lehet hatékony munkavégzésről beszélni egyáltalán, egyáltalán normális munkavégzési körülményekről sem lehet beszélni. Ezért azt én elképedve figyeltem, hogy első számú vezető munkatársát Polgármester Úr jó, hogy nem a Bermudákra száműzi. Hát, hogy a büdös élet. Jó, van informatika, sok minden. Lehet feladatokat összehangolni. Tehát a napi feladatokat nagyon gyorsan, aktuálisan megoldani, és erre reagálni, hát biztos, hogy nem lehet. Éppen ezért én azt mondom, hogy a közgyűlés szólítsa fel nyomatékosan Alpolgármester Úrral együtt Polgármester Urat, hogy próbálják ebben az időszakban, itt a két ünnep között egymással tisztázni az álláspontjaikat, mert nem két ember személyi problémáiról van itt szó, hanem Önök két ember személyi……., felelősek a városért. Ehhez nagyfokú türelem, lojalitás kell és felül kell emelkedni sérelmeken, hogyha ezek vannak, mert kétségkívül……. így nyilvánul meg. És mi, én úgy gondolom, ehhez a megfelelő bizalmat a jövőben is meg fogjuk adni, én legalábbis így ültem le ehhez az asztalhoz, és hagyják normális módon az apparátust dolgozni, mert egyébként az apparátusra úgy nézem, hogy ez a fajta belső harc egy olyan hatást vált ki, ami a vezető munkatársaknak az erodálásával jár és elhagyják ezt a hivatalt. Nem szeretnék én se neveket sorolni. Nagyon sok jó szakember hagyta el az elmúlt időszakban a hivatalt. Ne hagyjuk ezt tovább, mert stratégiailag is nagyon fontos szerepe….., meggyengíti a város intézkedő képességét. És én, csak egy zárójeles megjegyzés, hát azért és egyes kollégáknak itt a jobboldalamon és csak célzom, hogy aki úgy fogalmazott, hát lobbizásról beszélünk, hát az egy, fogalmaim szerint, hogyha egy országgyűlési képviselő egyúttal alpolgármester, hát a lobbizásnak egyik legjobb eszköze, milyen büszkék voltunk egyébként arra, hogy ebben a ciklusban nem is egy országgyűlési képviselőnk van, sőt, hogy államtitkárokat adunk, meg…….. Hát, uraim, próbáljuk meg inkább ennek az előnyeit kihasználni, és erre buzdítanék mindenkit, és a magam részéről ehhez adok én segítséget, de ezt a fajta türelmi időszakban együttműködnek, kérném, hogy alakítsák ki gyorsan az együttműködést.

Cseresnyés Péter: Mivel személyemről van szó, ezért nem kívántam különösebben vagy személyemről is szó van, ezért nem kívántam szólni. Két mondatatot talán, lehet, hogy egy lesz és nem kettő, szeretnék csak mondani. Ezt, én azt hiszem, a múltkori közgyűlésen is elmondtam, és most is még egyszer elmondom. Rajtam az együttműködés nem múlik, ma, holnap, bármikor feladattal bíz meg a polgármester, fogom teljesíteni legjobb tudásom szerint. Mindig is ezt vallottam, mindig is ezt mondtam, és ezután is ezt fogom tenni. Tehát ez a dolog, amit itt fölrónak kettőnknek vagy felrónak nekem a közgyűlés tagjai, nem rajtam múlik. Még egyszer ismétlem, ettől a pillanattól kezdve is, mint ahogy eddig is, hajlandó vagyok együttműködni, és mindenegyes rám bízott feladatot maximálisan teljesíteni.

Horváth István: Én egy kicsit másképp látom a dolgot, mint az előbb, ahogy elhangzott. Én azt gondolom, hogy nagyon kétélű a dolog, vica-versa működik és az nagyon szomorú. Én másfél éven keresztül megpróbáltam azért fáradozni, hogy találjuk meg a konszenzust, a közös hangot, mert egy várost nem lehet úgy vezetni, hogy nincsen egyetértés és különösen az volt a fő baj, hogy a frakció, aki a polgármestert megválasztotta, közötte meg a polgármester között nincsen egyetértés. Én most is javaslatot teszek arra, üljünk le, ha kell, én vállalom, hogy koordinálom ezt a helyzetet, de mindenképpen meg kellene találni a közös hangot, mert ezt elvárja tőlünk a közgyűlés, elvárja tőlünk a város lakossága. El kell, hogy mondjam, ezt már valószínű, hogy mindenki tudja itt, de elmondom a tévénézőknek is, hogy aláírásgyűjtés folyik a tekintetben, hogy oszlassa föl magát a közgyűlés. Ez egy szégyen, ilyen még nem volt ’90 óta és ez egy szégyen, hogy itt tartunk. Én, még egyszer mondom, én hajlandó vagyok arra, hogy koordinálom és összehozom ezt a kapcsolatot, csak a hajlandóságot szeretném érezni mind a két fél részéről.

Szőlősi Márta Piroska: Én csak annyit szeretnék a kialakult helyzettel kapcsolatban mondani, illetve Horváth István úrnak intézném inkább ezt az egy mondatot, hogy úgy tudom, hogy Ő már megpróbálta koordinálni - milyen sikerrel járt azon kívül, hogy a frakciót otthagyta? Mert tudomásom szerint semmilyen más eredményt nem hozott a tárgyalás. Én úgy halottam ezelőtt két perccel körülbelül, Alpolgármester Úr egyértelműen kinyilvánította a nyilvánosság, a közgyűlés és a tévé nyilvánossága előtt is, hogy Ő bármikor hajlandó a munkát felvenni és azt legjobb tudása szerint elvégezni. Azt szeretném kérdezni Polgármester Úrtól, hogy valami reagálást, hogyha Alpolgármester Úr ezen kinyilatkozására tenne, azt megköszönnénk, azt hiszem egy kicsit előrébb lennénk. Azt pedig, hogy Fodor úr úgy áll hozzá a dolgokhoz, hogy a közgyűlésnek kell magát feloszlatnia, ezzel így nagyon érdekes felvetés persze, ezen is el lehet gondolkodni, de én úgy gondolom, hogy talán meg kellene keresnünk azt, aki az egész közgyűlési munkának a gátja. A fegyelmi eljárásokkal kapcsolatban pedig csak az lenne a megjegyzésem, hogy tudomásom szerint azt nemcsak a Fidesz frakció szavazta meg. Az, hogy melyik fegyelmi ügyből mi lett, azt sem csak a Fidesz frakció szavazta meg. És úgy gondolom, hogy azokhoz az ügyekhez a Fidesz frakciónak maximum annyi köze van, hogy esetleg részt vett az ügyeknek a kivizsgálásában, mondjuk bizottsági tagként, például én, de egyik sem az Alpolgármester Úr……, ha valakinek az alkalmatlanságát esetleg bizonyítják, na, az nem az Alpolgármester Úr.

Röst János (Ügyrendi): Ügyrendivel kértem szót. Én kérném a vita lezárását. Az, hogy a jelenlegi vita ide jutott, az a polgármesternek a felelőssége, levezető elnökként Ön nem tett eleget az SZMSZ-nek, hagyta azt, hogy a vita olyan dolgokról folytatódjon le, ami a napirendhez nem kötődhet. Egyedül nekem volt javaslatom, módosító, tisztelettel kérem, hogy zárjuk le a vitát, szavaztasson, pro vagy kontra majd elfogadják a képviselőtársaim a javaslatomat és azt követően még ezt a 60 valahány napirendi pontot próbáljuk meg még ebben az évben befejezni.

Horváth István: Viszontválasz. Tényleg nem akarok vitát indukálni, csak.

Marton István: Egyébként hivatalosan nincs viszontválasz, de még hárman vannak a táblán, azt a hármat én még.

Horváth István: Nem akarok vitát indukálni, csak azért azt szeretném pontosítani, hogy volt közöttünk egy egyeztetés a frakció és a polgármester között, ahol mi leírtuk, hogy mit várunk el a polgármestertől. A Polgármester Úr minden dologra azt mondta, hogy hajlandó egyeztetni és ezek után még sem úgy működött a dolog. Nem akarok fogadatlan prókátora lenni a Polgármester Úrnak egyáltalán, de a tényszerűség kedvéért úgy gondoltam, hogy ezt el kell mondani, és még egyszer szeretném, hogyha ez a helyzet normalizálódna és nem azért szóltam, hogy vitát akarok gerjeszteni, ezt szeretném előre bocsátani, hanem találjuk meg a közös hangot, mert ezzel a felelősséggel tartozunk a városnak.
Dr. Károlyi Attila: Én, el kell keserítenem az Alpolgármester Urat a tekintetben, hogy ez nem így működik, hogy én kijelentem, hogy én együtt tudok működni a Polgármester Úrral. A helyzet, az az, hogy Polgármester Úr nem kíván Önnel együtt működni. Tetszik érteni? A Polgármester Úr jelölte Önt alpolgármesternek. Én is megszavaztam Önt, csak a helyzet, az az, hogy Polgármester Úr Önnel nem kíván együtt működni. Hát hiába mondom én, hogy nekem tetszik az a nő, és én szeretem őt és akarom, ha kijelenti nekem, hogy nem kellesz. Ez ilyen egyszerű. Ezt tudomásul kellene venni. Hát lehet játszani az önkormányzati törvény 33. §-ára Röst, bocsánat.

xy: Leendő alpolgármester (nem tudni, ki beszél, mikrofon nélkül beszél, nem érteni, mit mond).

Dr. Károlyi Attila: Röst képviselőtársam, erre lehet játszani. Mit mond ez a 33. §? A polgármester sorozatos törvénysértő tevékenysége, mulasztása miatt, stb., stb., keresetet nyújthat be a közgyűlés a bíróságra. Hát erre lehet játszani. El lehet őt távolítani, csak megkérdezem azt, amit Fodor képviselőtársam vagy Böröcz képviselőtársam, kikkel fog itt együtt működni egy polgármester ebben a közgyűlésben, ha Önök ezt kívánják elérni, hogy pert indítanak a polgármester ellen, hogy távolítsák el innen? Nem. Önnek kell lemondania, Alpolgármester Úr.

Dr. Fodor Csaba: Azért én is azt gondolom Tisztelt Közgyűlés, hogy a kutya azért ott van elásva, már bocsánat a kifejezésért, de Polgármester Urat nagy bánatomra egyébként, egy nagy bánatunkra és sajnálatunkra, de mégiscsak a város többsége megválasztotta polgármesternek. Szintén nagy bánatomra és nagy sajnálatomra a Fidesz frakció, Önök, tizenegynehányan választottak egy alkalmatlan alpolgármestert mellé. Na már most, hogyha a polgármester, aki a munkáltatói jogokat gyakorolja, azt mondja és azt kéri Önöktől, hogy tegyenek valamit annak érdekében, hogy az odalőcsölt alpolgármester, aki kiderült, hogy alkalmatlan a feladat ellátására, mentsék meg Őt is és a várost is és adjanak egy olyat, aki alkalmas lesz a tisztségre, akkor az Önök felelőssége megoldani. Elsősorban persze Alpolgármester Úr, akinek nyilatkozni kell arra, hogy a várost segíteni kívánja a tekintetben, hogy lemond vagy hagyja ezt a helyzetet eszkalálódni, és akkor ezt így lehetne folytatni. A szomorú persze megint az, hogy ugye addig Önök nagyon egységesek voltak, amíg azokat a szükséges személycseréket a klientúra kiépítésében végrehajtották itt a közgyűlésben, amit akartak, aztán most már, hogy kezdenek a végére jutni, most el kéne kezdeni dolgozni, költségvetéssel kéne foglalkozni, fogalmuk nincs, hogy mit csináljanak a többségükkel, fogalmunk nincs, hogy mit csináljanak a várossal. Hát ez kellemetlen helyzet, én ezt megértem, csak kérem, ezen emelkedjenek fölül, aztán próbáljanak meg tényleg együttműködni, és a városért dolgozni, és hozzák helyre azt, amit elrontottak ezelőtt két évvel.

Marton István: Köszönöm, másnak nem adom meg a szót, Bene úr van még a táblán, háromszor szólt hozzá, most én jövök, és kétfelé fogom bontani a beszédemet, ami elég hosszú lesz. Az egyik a törvényességi észrevétel ismertetése, ami 15-én érkezett meg a hivatalba, a Nyugat-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Zala Megyei Kirendeltségének a kirendeltség vezetője írja, hogy Tisztelt Közgyűlés! A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi 65. törvény, a továbbiakban Ötv. - kicsit nagy az alapzaj - 98. §-ában biztosított törvényességi ellenőrzési jogkörömben eljárva megvizsgáltam a közgyűlésnek a 2008. október 30-i üléséről készült jegyzőkönyvet és a következőket állapítottam meg: a közgyűlés a 390/2008.(X.30.Ö számú határozatának 2. pontjában döntött arról, hogy az alpolgármester munkája a Polgármesteri Hivatalban az Erzsébet tér 7. szám alatt van, ezért munkáját ott kell folytatnia. A közgyűlés idézett döntése törvénysértő az alábbiak miatt. A polgármester szabadon határozza meg az alpolgármester feladatait. Az Ötv. 34. §. (2) bekezdése értelmében az alpolgármester a polgármester irányítása mellett látja el a feladatait. A 23/2001.(VI.29.) alkotmánybírósági határozat indoklása alapján az alpolgármester teljes egészében a polgármester irányításával látja el a feladatát. Gyöngébbek kedvéért, a teljes egészében ki van vastagítva, ha valakit érdekel, akkor még azért megmutatom a kameráknak. Ennek keretében az alpolgármester felett a polgármester gyakorolja az egyéb munkáltatói jogokat. Az Ötv 103. § (1) bekezdés b.) pontja szerint pedig egyéb munkáltatói jogon a kinevezés, a vezetői megbízás, a felmentés, a vezetői megbízás visszavonása, összeférhetetlenség megállapítása, fegyelmi eljárás megindítása, fegyelmi büntetés kiszabása kivételével. Tehát ennek a hétnek a kivételével és az egyik sem ez volt, minden más munkáltatói jogot érteni kell, többek között az elhelyezés meghatározását is. A közgyűlés tehát elvonta a polgármester kizárólagos jogkörét. Most, amit hallottam, javaslatokat, abban is akad egy-kettő hasonló. A leírtak alapján az önkormányzati törvény 99. § (1) bekezdésében biztosított törvényességi ellenőrzési jogkörömben eljárva, törvényességi észrevételt teszek. Felhívom a testület figyelmét, hogy köteles a törvényességi észrevételben foglaltakat megtárgyalni, és a megadott határidőn belül a felhívással kapcsolatban tett intézkedéséről tájékoztatni. Ezen ugyan december 10-i a dátum, dr. Simon Beáta, de 15-én érkezett a hivatalba. Tehát, magyarul január közepéig kell erre válaszolni, azért vagyunk most itt, hogy idejében megszülessen a döntés, lévén, hogy soros ülést eddig nem tervezünk, ez volt az egyik része a mondanivalómnak. A másik, amit Horváth képviselőtársam kezdett el feszegetni, Önök és az itt ülő tömegkommunikátorok jól emlékeznek arra, hogy augusztus végén nem én, hanem Bene Csaba frakcióvezetés, ha jól emlékszem, Alpolgármester Úr jelentették be, hogy megegyeztünk második alpolgármester személyéről. Én leírtam, hogy mit szándékozok feladatként adni. Ott az írás a Fidesz frakciónál. Kevesellték, erre még rátettem egy lapáttal, azóta választ sem kaptam, nem méltattak válaszra a város megválasztott polgármesterét. Könnyen mondja Cseresnyés Péter, amit mond, hogy Őrajta az együttműködés nem múlik. Ezzel kapcsolatban itt néhány képviselőtársam egyébként kifejtette a véleményét. Ki kell, hogy mondjam, Cseresnyés úr kinyilvánít, de nem cselekszik. Egyébként én azt mondtam, hogy nekem a város működtetése érdekében kettő állandóan dolgozó alpolgármester kell. Nem hiszem, hogy a megyei jogú városok többségében csak úgy szórják a pénzt, ezért van három vagy négy, ugye huszonháromból tizenkettőben, a többiben meg 2. Itt meg nincs dolgozó alpolgármester. No, úgy gondolom, és ebben van valóság, meg igazság, amit Cserti úr feszegetett, hogy hogy lehet így tovább működtetni a várost. Én meggyőződéssel vallom, hogy eddig ebből érdemi kára nem keletkezett a városnak, de most elindult egy olyan folyamat, hogy megállíthatatlan és keletkezni fog. A torz döntések lassan sorozatára kell gondolnunk. Mi zajlott tegnap itt a költségvetés módosításánál? Amiért országos dicséretet kéne kapni valakinek vagy valakiknek, hogy 45 nap alatt, hogy egy hidat fölépítettek, nem fogadta el a Tisztelt Testület legnagyobb dicsőségére. Felháborító, kérem szépen. És ilyen döntések sokasága előtt állunk, ehhez nem kell nagy prognosztizáló képesség. Engem az se zavar, ha már húsz fegyelmit kezdeményeznek, hiszen már kezdeményeztek jó párat, hogy a kishíd lesz a következő a testület nagy dicsőségére, mert ebből ugye egyenesen le lehet vonni ezt a következtetést, hogyha nem szavazták meg, akkor én megint valami csúnya illegális dolgot követtem el a választópolgárok érdekében. Tehát ezt nekem be is kell vállalni. Böröcz úr, Önnek emlékezni kell arra, hogy tegnap volt a harmadik sikertelen kísérletem alpolgármester, dolgozó alpolgármester választására és harmadszor akadályozta meg az SZDSZ-Fidesz koalíció. Mi a forgatókönyv? SZDSZ javasolja, hogy vegyük le napirendről, teljesen mindegy, hogy hova írom, és ők meg a Fidesz frakció lelkesen leszavazták. Háromszor megtörtént, mellesleg én politikailag országos ……….. értékelem, de hát mások nem így látják, lelkük rajta. Én is úgy gondolom, hogy abban Kolonics úrnak igaza van, hogy ők dolgozni szeretnének, higgye el, hogy én még jobban szeretnék vagy legalább annyira dolgozni, de ezt a négy órás fegyelmit, mint a tegnap 8-tól délig tartó időszak, ezt kicsit aláássák. És mivel jön a többi, a testület jó része …. tevékenységgel fogja múlatni az idejét. Önök egy-egy ilyen fegyelminél, mondjuk körülbelül, ahogy nézegettem, egy olyan 1500 oldal anyag kijön, ezt megszorozzuk mondjuk 40-nel, ez mennyi, talán 60.000 oldal? De legyen csak 50. Tíz forint darabja, fél millió forint fölött van csak a nyomtatási költség. Lopják a hivatal dolgozóinak az idejét a mondvacsinált ügyekkel. Hát, én nem tudom, nem sül ki Önöknek a szemük, hogy amikor a rendőrség azt mondja, bűncselekménynek a gyanúja sem merül fel, Önök ugyanebben az ügyben egy ellenem indított fegyelmiben ismeretlen tettes ellen tesznek ebben a műfajban feljelentést. Ehhez nem kell kérem jogásznak lenni, ez nonszensz. Én csak azokat nem irigylem, akik ismételten kénytelenek lesznek ezzel az üggyel foglalkozni az ügyészségtől a rendőrségen át, meg a bíróságon természetesen, nem irigylem őket. Cserti úrnak azért egy pontosítással tartozom, nem a Fidesz jelölt polgármesternek, hanem polgármesterjelöltnek jelölt, polgármesternek meg a nép választott, azért itt van némi különbség, ahogy néhány figyelmesebb képviselőtársam az Önök figyelmét erre mellesleg felhívta. A politika irányultság kétségtelen és le is kell szegeznem, nagyon örülök ennek a közbevetésének Cserti úr. Szóljon nekem valaki a FIDESZ frakcióból, amikor elvi politikai nézeteltérés volt közöttünk. Én ilyenre nem emlékszem. Tehát itt, ugye csak próbáltam érzékeltetni, hogy egészen másról van szó. Úgy gondolom, hogy a tegnapi két fegyelmivel kapcsolatban jó érzésű ember csak mosolyogni tud azon a görcsös igyekezeten, amivel engem megpróbálnak lejáratni. És ezzel az üggyel a képviselőtestületnek még a velem nem szimpatizálókat is sikerült meggyőznie Önmaga komolytalanságáról. Itt ismételten kijelentem, ha lesz egy ilyen beterjesztés, hogy a testület oszlassa fel önmagát, én meg fogom szavazni. Tehát én nem látok itt mást, mint egy politikai összeesküvést az SZDSZ és a Fidesz frakció részéről. Sajnos, menjünk tovább, elkezdek jogászkodni, mert most már kénytelen vagyok jó pénzért …….magamat ismert jogászokkal, hogy itt a testületben ülő jogász urakkal esetleg föl vehessem a versenyt. Hogy van az, hogy az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság csont nélkül elfogadta, az elfogadás pillanatában is nyilvánvaló törvénysértő indítványt. Ez képes ebben lehetséges, tisztelt jelenlévők vagy képtelenek értelmezni az önkormányzati törvény idevágó passzusát vagy pedig tudatosan, megrendelésre jártak ilyen gátlástalanul. Kolonics úr, az utóbbiról van szó, akkor legyen szíves, nevezze meg azt az embert, aki erre a döntésre Önt utasította. Ezzel nemcsak nekem tartozik, a közgyűlésnek, hanem még a választópolgároknak is, ugyanis nem hiszem, hogy a jog értelmezése csorba lenne önmagától. Milyen intézkedéseket kíván eszközölni, ugye sűrűsödő, várhatóan sűrűsödő fegyelmik hatására mondom én ezt, hogy a jövőben az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottságra, mint egy hiteles szervezetre lehessen tekinteni. Én azt mondom, hogy a Fegyelmi Bizottságnak jogszerűséget kellene vizsgálni, márpedig én jogszerűen jártam el és minden ellenkező híreszteléssel szemben a város irányítását én nem sodortam veszélybe. Ellenkezőleg, csupán egy aggasztó, nagyon aggasztó jelre hívtam fel a figyelmet, ami a megoldás első lépése lehetett volna. Az, hogy az alpolgármester mennyire nem csinál semmit, azt mi sem jelzi jobban, mint hogy az előző közgyűlés napirendjéről a Fidesz frakció levetette azt a napirendet, amikor Alpolgármester Úrnak kellett volna ugyanennek a határozatnak a, talán 3. pontja alapján az elmúlt két éves munkájáról beszámolni. A testület itt is mulasztásos törvénysértésben van, kérem szépen. Hozott egy határozatot, nem szerzett neki érvényt. És ezt zokszó nélkül tűri például az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottságunk. Ez Uraim, ki kell mondani, a választópolgárok nyílt szembeköpése, nem tudok mást mondani. De ha jól emlékszem, mintha épp az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság javasolta volna, hogy vegyük le a napirendről, de ez nem biztos. Úgyhogy nagyon bízom benne, hogy néhány sikertelen fegyelmi után a politikai ámokfutást Önök Uraim befejezik. Azt mondtam, többet nem adok szót, személyes érintettség nincs. Napirend vitáját lezártam, végeztünk vele. Elhangzott az én nevem is az Önében, nincs, nincs az SZMSZ szerint erre lehetőség, és én most érvényt szerzek az SZMSZ-nek. Befejeztük a napirendet, illetve egy szavazás még hátra van. Az a szavazás az, hogy mit akar csinálni a Tisztelt Közgyűlés a Közig. Hivatallal, illetve annak az észrevételével, valamint szavaztatnom kell Röst János módosító indítványáról. Szövegszerűen, ha a szavazásra alkalmasan Röst úr ismertetné velünk, én megszavaztatom.

Röst János: Egyébként ismertettem szövegszerűen, viszont, ha az SZMSZ.

Marton István: Szavazás esetén itt mindenkinek a memóriájába frissüljön.

Röst János: Jó, semmi gond, Marton úr. Meg fogom ismételni. Az SZMSZ-re hivatkozott Ön, amikor az a pont kikerült a személyes megtámadtatás, az amiatt történt, hogy a polgármester szerezzen érvényt, az hogy ne térjenek el a tárgytól a képviselők, ezért történt. Ön ezt nem tartotta be, azért történik gyakorlatilag ez a vita, ami itt lefolytatódott.

Marton István: Röst úr, itt senki nem tért el a tárgytól, se jobb oldalon, se baloldalon, itt egy napirendről volt szó és ezt sikerült.

Röst János: Marton úr, ha nem szólna bele, amit én akarok mondani.

Marton István: Mellesleg mindegy, hogy Ön hogy érzékeli, hogy miért került bele, kikerült belőle, Tisztelt Röst János. Nincs ott, és most érvényt szerez.

Röst János: Marton úr, a vita arról szólt, hogy vonjuk vissza a Közigazgatási Hivatal által meghatározott pontot. Itt nem beszélt földosztásról, nem beszélt egyházról, semmiről nem beszélt ez a pont, erről. Ön hagyta, hogy ez a vita idejusson. Szégyenteljes, amit Ön művel, szégyenteljes. Fölolvastam azt, amit Ön már egyszer hallott, de még egyszer, hogy megértse. Az 1. pont lenne az, ami gyakorlatilag be van terjesztve. A 2. pont a polgármesteri iroda.

Marton István: Gyakorlatilag……..nem elegendő.

Röst János: A polgármesteri iroda az alpolgármesteri irodával megegyező.

Marton István: Legyen szíves, ismételje meg, nem elegendő, hogy gyakorlatilag megegyezik.
Röst János: Van egy határozati javaslat az Ön …..

Marton István: Ossza szét írásban, Röst úr.

Röst János: Tessék?

Marton István: Vagy ossza szét írásban.

Röst János: Nem kell szét osztani, Polgármester Úr, ne szórakozzon már itt. Van Önnek egy beterjesztése, azt elfogadom 1. pontnak, ezt mondta.

Marton István: Akkor nem gyakorlatilag csak, hanem elvileg is.

Röst János: Nem gyakorlatilag fogadom el, elvileg nem, mást jelent.

Marton István: Ja?

Röst János: A 2. pont a következő: a polgármesteri iroda az alpolgármesteri irodával megegyező épületben és szinten kerülhet elhelyezésre. Felelős: Marton István polgármester, határidő: azonnal. Ezt azért tettem be, mert öt perc múlva Ön ne akarja kilakoltatni Cseresnyés Pétert. A 3. pont: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az eddig kialakult gyakorlatnak és a szervezeti kultúrának megfelelően elvárja, hogy a Polgármesteri Hivatal titkársága, ez egy komplex fogalom, annak minden funkciójával, bele érteve a polgármesteri, alpolgármesteri irodát is, azonos helyen nyerjenek elhelyezést, ezért felkéri a polgármestert, hogy a hivatal szervezeti felépítését és az Alapító Okiratát ennek megfelelően terjessze a közgyűlés és a soron következő ülésére előre. Felelős: Marton István polgármester, határidő: 2009. január 29., a soros közgyűlés napja, operatív felelős: Dr. Tuboly Marianna jegyző. Szavazáshoz egyszerű szótöbbség szükséges.

Marton István: Nincs kételyem, hogy meg fogják szavazni. Újabb törvénytelenség, úgy nulla másodperc alatt meg kell támadnom, de Önök azt nyomnak, amit akarnak. Böröcz úr ügyrendi, nem szólt, azért megadom, de…..

Böröcz Zoltán (Ügyrendi): Csak arra szeretném felhívni a figyelmet, nem jogászként, hogy ez a fajta helymeghatározása a Polgármesteri Hivatalon belül az alpolgármester működésének, az tartalmilag teljesen azonos azzal a helyzettel, amit a Közig. Hivatal most korrigált. Tehát, aki ezt megszavazza, szerintem annak tudatában teszi, hogy a Közigazgatási Hivatal állásfoglalással szembe megy egy más megfogalmazásban, hiszen a polgármester ebben az állásfoglalásban rögzített jogát korlátozza, és éppúgy törvénysértővé válik szerintem, ennek a tudatában szavazzanak, mint ahogy a Közig. Hivatal eredeti állásfoglalása azt megállapította.

Marton István: Böröcz úr, tökéletesen egyetértek Önnel, de itt a jobb fülemmel már hallom, hogy nem baj az, ha szembe megy. Hát én viszont nem fogok szembe menni, már most mondom, hogy nem hajtom végre. 1. pont, aki egyetért vele, mert nem nagyon tehetünk mást, az kérem, nyomjon igen gombot, ezt támogatom.


A közgyűlés 20 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: Aki a Röst úr által vázolt megkerülő megoldás 2. pontjára szavaz, az nyomjon igen gombot. Én nagyon nagy nemet nyomok rá. Annak tudatában, hogy szembe menetelnek.


A közgyűlés 13 igen, 6 nem és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: Megvan a többség. Ez benne van. És ebben nem kell minősített? Ja, jó, tehát nem kell, nem kell minősített. Ha az alapító okirat itt lenne, és arról szavaznánk, akkor kellene minősített. 3. pontra megint javaslom a nemet, de úgy is tudom, hogy tőlem jobbról benyomják az igent, meg a bal szélen, igen, a koalícióban.


A közgyűlés 13 igen, 6 nem és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.
A közgyűlés az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza:


476/2008.(XII.19.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Városa Közgyűlése

1. a Nyugat-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Zala Megyei Kirendeltsége – az alpolgármester munkahelyét meghatározó 390/2008.(X.30.) számú közgyűlési határozat 2. pontjával kapcsolatos – törvényességi észrevételét megfontolva, az abban foglaltaknak eleget téve a 390/2008.(X.30.) számú határozatának 2. pontját hatályon kívül helyezi.
Felkéri a polgármestert, hogy a határozatról a Nyugat-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Zala Megyei Kirendeltsége vezetőjét tájékoztassa.

Határidő: 2009. január 13.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző)

2. a polgármesteri iroda az alpolgármesteri irodával megegyező épületben és szinten kerülhet elhelyezésre.

Határidő: azonnal
Felelős : Marton István polgármester

3. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az eddig kialakult gyakorlatnak és a szervezeti kultúrának megfelelően elvárja, hogy a Polgármesteri Hivatal titkársága, ez egy komplex fogalom, annak minden funkciójával, bele érteve a polgármesteri, alpolgármesteri irodát is, azonos helyen nyerjenek elhelyezést, ezért felkéri a polgármestert, hogy a hivatal szervezeti felépítését és az Alapító Okiratát ennek megfelelően terjessze a közgyűlés és a soron következő ülésére előre.

Határidő: 2009. január 29., a soros közgyűlés napja
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: dr. Tuboly Marianna jegyző)



3. Javaslat a 2009. évi köztisztviselői teljesítményértékelés kiemelt céljainak meghatározására
(írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Egri Gyula tűzoltó parancsnok


Marton István: Szakbizottság? Nincs szakbizottsági vélemény?

Dr. Kolonics Bálint: Csak kikapcsoltam a rendszerből, mert itt le lettem állítva Polgármester Úr által.

Marton István: Jó, akkor még sincsen hozzászóló.

Dr. Kolonics Bálint: Bizottságunk még működik, megtárgyalta ezt az előterjesztést is és a közgyűlés számára egyhangú határozatával tárgyalásra alkalmasnak tartotta. Polgármester úr, jó munkát kívánok. Nekem el kell menni dolgozni, tehát a továbbiakban fejezzék be nélkülem a közgyűlést.

Marton István: Én is jó munkát kívánok Önnek. Ha szerencséje van, akkor karácsonyig már nem találkozunk közgyűlésen. De ebben a tempóban még összejöhet. No, mivel több hozzászólót nem látok, kérem a szavazást. Természetesen igent javaslunk.


A közgyűlés 21 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


477/2008.(XII.19.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 34. §. (3) bekezdésében kapott felhatalmazása alapján – a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői 2009. évi teljesítménykövetelményeinek alapját képező célokat az 1. sz. mellékletben foglalt tartalommal állapítja meg.

Határidő: 2009. február 28. - egyéni teljesítménykövetelmények meghatározása
2010. február 15. - a Közgyűlés tájékoztatása
Felelős : Marton István polgármester
Dr. Tuboly Marianna jegyző

2. a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 245/F. §. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága 2009. évi teljesítménykövetelményeinek alapját képező célokat a 2. sz. mellékletben foglalt tartalommal állapítja meg.

Határidő: 2009. január 31. - egyéni teljesítménykövetelmények meghatározása
2010. február 15. - a Közgyűlés tájékoztatása
Felelős : Marton István polgármester
Egri Gyula tűzoltóparancsnok



4. Javaslat a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 18/1997.(IV.16.) számú rendelet módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Dr. Polay József Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke


Marton István: Helyi kitüntetéseknél elolvasták az anyagot, hozzászóló, szakbizottság, Balogh úr?

Balogh László: Az OKISB egyhangúlag támogatja.

Marton István: Köszönöm. Több hozzászólót nem látok. Aki egyetért vele, kérem, nyomja meg az igen gombot. Idejön, úgy döntött tegnap a testület …
A közgyűlés 16 igen, 1 nem és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja:


64/2008.(XII.29.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 64/2008.(XII.29.) számú rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 18/1997.(IV.16.) számú rendelet módosításáról.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)



5. Javaslat a Kanizsa Újság Kft. és a Kanizsa TV Kft. ügyvezetői tisztségeinek betöltésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Dóró János ügyvezető, Maros Sándor ügyvezető


Cseresnyés Péter: Most osztanak egy kiegészítő anyagot, ami módosító indítványként szerepel. Ugye az eredeti előterjesztésben azt szerepelt, hogy megtárgyaljuk a televízió és az újságnak az összevonását. Ez nem történt meg és ezért szükség van arra, hogy döntsünk arról, hogy hogyan tovább, hogyan működjön tovább a televízió és az újság. Ebben a módosító indítványban az szerepel, hogy mind a két önkormányzati Kft. élére vezetői pályázatot írjunk ki és addig, ameddig ez a pályázat elbírálásra nem kerül, addig pedig két személyt, méghozzá Maros Sándort, az eddigi ügyvezetőt a televízió élére és Dóró Jánost az újság élére bízzuk meg. Ez körülbelül, ahogy én beszéltem itt a hivatalban a hozzáértő dolgozókkal, február végére, március közepére lebonyolítható, tehát április 1-jével az új vezetők, megválasztott vezetők vagy régi vezetők, attól függően, hogy a pályázat és a versenynek az eredménye mi lesz, kinevezhetők lesznek. Úgyhogy kérem azt, hogy ezt a napirendi pontot az itt olvasható határozati javaslattal és a pályázati feltételekkel fogadja el a közgyűlés.

Marton István: Cseresnyés úr, ez azt jelenti, hogy a FIDESZ frakció az összevonásról vagy összeolvasztásról, nevezzük annak, ahogy akarjuk, lemondott? Mert nekem ebből ez derül ki, holott erre érvényes közgyűlési döntés van, azért került ki most a testület elé.

Cseresnyés Péter: Polgármester Úr! Jelentheti ezt is, de most azt jelenti, hogy addig, amíg ez nem történik meg, addig ne pár hónapos megbízásokkal működjön ez a két gazdasági társaság, nevezzük és bármikor meg lehet szüntetni vagy az összevonást meg lehet tenni a két cég tekintetében.

Balogh László: Az OKISB ezt az előterjesztést, tehát a nyilvános pályázat kiírását és a pályázat elbírálásáig a jelenlegi ügyvezetők megbízását 5 igennel egyhangúlag támogatta.

Böröcz Zoltán: Csak azt szeretném elmondani Önöknek, hogy azt gondolom, hogy ez a közgyűlés e tekintetben is negatív csúcsot döntött a mindenkori közgyűlések, kanizsai önkormányzati közgyűlések életében. Soha, soha semmilyen gazdasági társaság esetében soha ilyen hosszú ideig ideiglenesen megbízott, határidősen megbízott, átmenetileg megbízott ügyvezetőkkel gazdasági társaság még nem dolgozott. Ez is valahol a produktumunknak az eredménye. Mindennek ellenére természetesen én ezt meg fogom szavazni, mert a pályázat lejárás, pályázat elbírálásáig igenis kell, hogy vezetője legyen ezeknek az intézményeknek.

Marton István: Köszönöm képviselő úr, Önnek teljesen igaza van. Velem együtt elég régről ismeri a helyzetet.

Cseresnyés Péter: Elnézést kérek, hogy még egyszer szót kérek ebben az ügyben, de egy nagyon fontos bejelentést elfelejtettem az előbb közölni a Tisztelt Közgyűléssel, hogy itt van előttem két nyilatkozat, amely Maros Sándor és Dóró Jánosnak a nyilatkozatát jelenti. Mindketten a nyílt ülés megtartásához hozzájárulnak, tehát nehogy valaki esetleg a későbbiekben megkérdőjelezze, hogy jogosan tartunk-e nyílt ülést olyan kérdésben, ahol személyi adatok vagy nevek is elhangoznak.

Marton István: Cseresnyés úr, ennek a nyilatkozatnak az ismeretében bátorkodott a testület tegnap kivenni a zártból a nyíltra.

Tóth László: Csakhogy értsem a dolgot. Ugye a tegnapi közgyűlési meghívóban volt az eredeti 15. határozati napirendi javaslat: „Javaslat a Kanizsa Újság Kft. és a Kanizsa TV átalakulására”. Ezt ugye levettük, levette a közgyűlés a napirendjére. Ez az előterjesztés számomra azt sugallja, hogy nem fog megtörténni a Kanizsa TV és a Kanizsa Újságnak az egybeolvasztása. Számomra azt jelenti, mert hogyha nem azt jelentené, akkor csak simán meg kellene hosszabbítani a két ügyvezetőnek a mandátumát. Ezzel azt csináljuk Uraim, hogy kiírunk egy pályázatot egy vezetői, ügyvezetői megbízásra. Tehát eldőlt, tehát magyarán eldőlt a kérdés, nem kell itten hókuszpókuszolni, ha ezt megtesszük, akkor a továbbiakban nincs összevonás. Tehát én erre kérek egyenes, nyílt választ, hogy akkor nem lesz vagy lesz, mert az egyik a másikat kizárja és én így fogok szavazni.

Marton István: Tóth úr, figyelte azt, hogy én mit mondtam? Azt kérdeztem, hogy ez mit jelent? Jó. Uraim, miért kell ezen meditálni, hogy kitől kérdezik? Különben nem találják az aláírást? De hát itt az aláírás.

Cseresnyés Péter: Én vagyok az előterjesztő, ezért valószínű, hogy én hozzám intézik a kérdést és azért mondtam az előbb olyan választ, hogy elvileg igen, gyakorlatilag bármikor meg lehet tenni, mert nem, ha jól emlékszem úgy szólt a kérdés, hogy a Fidesz frakció eldöntötte. Nem döntötte, mert nem is beszéltünk róla. Van egy helyzet, amit meg kell oldani, az egyik megoldás az volt, hogy most pár hónapig megint kinevezünk egy vezetőt megbízással a két önkormányzati Kft-nek az élére, aztán esetleg tényleg nem sikerül megegyezni abban, hogy legyen összevonás, vagy ne legyen. Akkor megint megcsináljuk pár hónapra, ennek nincs értelme. Én azt hiszem, hogy addig, míg nem sikerül kialakítani a háttérben azt a megállapodást, azt a megegyezést, hogy mi történjen, mi legyen ezzel a két gazdasági társasággal, egyszerűbb, hogyha elhatározzuk azt, hogy egyelőre marad abban a formában mindkettő Kft-nek a működtetése, amelyik alapján vagy amilyen formában eddig működött. Ez a válaszom, nem tudom, ennél konkrétabb válasz kell-e? Tehát kvázi, ez azt jelenti, és akkor válaszolok egyenesebben Tóth képviselőtársamnak, hogy akkor nem. Tehát, ha egy egyenes választ akar hallani, akkor most nem akarjuk az összevonást, vagy én azt javaslom, ne legyen összevonás. És az önkormányzat, és az önkormányzat dönt természetesen ebben.

Marton István: Nem kiabálunk közbe Képviselő Urak!

Tóth László: Jó, tehát akkor 5 évre fogjuk kinevezni a pályázat útján. Mi az, hogy majd? Tehát most itt van előttünk a pályázati kiírás, ha ezt kiírjuk, itt van, a megbízás határozott időre, 5 évre szól. Hogyha még esetleg gondolkodnak az Urak, hogy most lesz vagy nem lesz, de most már hallottam Cseresnyés úrtól, hogy eldöntötték, hogy nem lesz összevonás, akkor köszönöm.

Marton István: Tóth úr! Hát most megint nem döntünk, csak görgetjük a döntést szerintem. Én ezt úgy értelmezem, hogyha kiírjuk a pályázatot - nem egészen, de egy kicsit Önhöz közel -, az azt jelenti, ha még is az összevonás mellett döntünk, ez a pályázat eleve rontja az összevonás esélyeit, de ha még is az összevonás mellett döntünk, akkor lehet, hogy egy nagyon tisztességes embert rendesen fölültettünk a hintaszékre, mert kettő nyer, aztán majd egy viheti tovább a bótot. Más a helyzet, egészen más a helyzet, mint volt például a tegnapi két vezetőválasztás esetében. Ahol a többől csináltunk egyet, ami értelemszerűen áttekinthetőbb, mellesleg mindenütt ezek az összevonások dívnak kishazánkban, mert egyszerűbb figyelni 5 szervet, mint 25-öt. Tehát én emiatt ezt a kiírást, pályázati kiírást nem tudom támogatni, de hát majd eldönti a többség. Tehát a meghosszabbításokkal én egyetértek ezzel, hosszabbítsuk meg három hónapra, hat hónapra, az legyen konkrétum. Jó, tehát elfogadom az előterjesztőnek ezt a módosító indítványát. De én nem támogatom az 1. pont megszavazást. Miután nincs több jelentkező, szavazunk. Én erre nemet javaslok.

A közgyűlés 20 igen és 1 nem szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: Akkor kérem, marad az, hogy a 2. pontban támogatnom kell a január 4-től az ügyvezető megválasztásáig tartó határozott időtartamra Maros Sándornak a megbízási szerződési javaslatát.


A közgyűlés 21 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: 3. pont, a Kanizsa Újság ügyvezető-főszerkesztői tisztségének betöltésére pályázati felhívás közzététele - értelemszerűen ezt sem támogatom, de nem jelent semmit.


A közgyűlés 20 igen és 1 nem szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: És marad a 4. pont, ezt viszont ugyanúgy, mint az előbb, támogatnom kell.


A közgyűlés 21 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja.
A közgyűlés az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza:


478/2008.(XII.19.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. pályázatot hirdet a Kanizsa TV Kereskedelmi és Szolgáltató Egyszemélyes Kft. ügyvezetői tisztségének betöltésére a határozat mellékletét képező pályázati felhívás közzétételével.

Határidő: 2009. január 15. pályázat közzététele
2009. február 28. a pályázat elbírálása
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Dr. Tuboly Marianna jegyző)

2. a Kanizsa TV Kft. ügyvezetőjének Maros Sándort 2009. január 4. napjától az új ügyvezető megválasztásáig tartó határozott időtartamra újraválasztja, és a tisztség ellátásáért 273.000 Ft havi megbízási díjat állapít meg. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, hogy a megbízási szerződést írja alá.

Határidő: 2009. január 10.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: dr.Tuboly Marianna jegyző)

3. pályázatot hirdet a Kanizsa Újság Kft. ügyvezető-főszerkesztői tisztségének betöltésére a határozat mellékletét képező pályázati felhívás közzétételével.

Határidő: 2009. január 15. a pályázat közzététele
2009. február 28. a pályázat elbírálása
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Dr. Tuboly Marianna jegyző)

4. a Kanizsa Újság Kft. ügyvezető-főszerkesztőjének Dóró Jánost 2009. január 1. napjától az új ügyvezető-főszerkesztő megválasztásáig tartó határozott időtartamra - változatlan feltételekkel - újraválasztja, és felhatalmazza a polgármestert, hogy a megbízási szerződést írja alá.

Határidő: 2009. január 10.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: dr.Tuboly Marianna jegyző)



6. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az önkormányzat vagyongazdálkodásának rendjéről szóló rendeletének megalkotására (írásban)
Előterjesztő: Szőlősi Márta önkormányzati képviselő


Marton István: Nem látok hozzászólót. Pénzügyi Bizottság elnökének adom, ja, bocsánat, még nem találták meg. Mindegy, akkor is először a Pénzügyi Bizottság elnökének adom meg a szót, ha ő már megtalálta.

Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 3 igen és 2 tartózkodás szavazattal az előterjesztéssel nem ért egyet, és a közgyűlésnek elfogadását nem javasolja.

Papp Nándor: Bizottságunk 2 igen, 4 tartózkodó, 2 nem szavazattal nem támogatta az előterjesztést.

Szőlősi Márta Piroska: Ennek az előterjesztésnek én vagyok az előterjesztője, ezért is úgy gondolom, hogy illik egy-két gondolatot mondanom hozzá, ez az egyik dolog. A másik pedig módosító javaslatom is van ezzel kapcsolatban. Hát itt tulajdonképpen egy új vagyon…..

Marton István: Hangot kérek, mert nem hallani.

Szőlősi Márta Piroska: Nem tudom közelebb rakni, mert akkor nem férek el a papíromtól. Tehát maga a napirend…..

Marton István: Jobb így.

Szőlősi Márta Piroska: Vagyongazdálkodás rendjéről szóló rendelet megalkotására van vagyonrendeletünk, ez igaz, viszont tekintettel arra, hogy néhány, jó néhány módosítást javasolnék és az elmúlt időszakban is történt módosítás, így…..

Marton István: Rabosítás.

Szőlősi Márta Piroska: …. én azt látnám indokoltnak, hogy gyakorlatilag ne egyszerűen azt csináljuk, hogy átvezetjük a most általam javasolt módosításokat, hanem tulajdonképpen egy új vagyonrendeletet alkossunk, lehetne persze egységes szerkezetbe foglalva az előzőt oldalankénti módosításokkal. Én ezt így tartom célszerűbbnek. Természetesen hát a közgyűlés majd kifejti álláspontját ezzel kapcsolatban. Gyakorlatilag az önkormányzati törvény, amire egyébként tegnap is az SZMSZ esetében is hivatkoztam, 80. § (1) bekezdése szerint a helyi önkormányzatot megilletik mindazok a jogok és terhelik mindazok a kötelezettségek, amelyek a tulajdonost megilletik, illetőleg terhelik. A tulajdonost megillető jogok gyakorlásáról a képviselő testület rendelkezik, mégpedig a vagyongazdálkodás rendjéről szóló rendelet megalkotásával. E körben a közgyűlést teljes döntési szabadság illeti meg abban a kérdésben, hogy az át nem ruházható hatáskörökön kívül a hatásköreit átruházza-e, ha átruházza, akkor kire, milyen feltételek mellett. Én ……..tartanám, hogy a közgyűlés által átruházott hatáskörök tekintetében a közgyűlés a szakértelemmel rendelkező bizottságok egyetértését minden esetben kérje ki. Tehát gyakorlatilag az előterjesztés egyik célja ez lenne. A másik pedig, amit már az előbb is mondtam, hogy most már elég nehezen kezelhető az állandó módosítgatások következtében a jelenleg hatályban levő vagyon…..kérném azt, hogy új vagyonrendeletet alkossunk meg. A módosításom pedig a következőkre vonatkozik: át kellett gondolnom a Városfejlesztési Bizottság döntését, illetve az ott az általam szerzett információim szerint ott elhangzottak alapján, hogy erről majd Papp Nándor úr vagy megerősít, vagy megcáfol, hogy ezek az információim helyesek-e….. A legfőbb aggályuk az az volt, hogy a Városfejlesztési Bizottságnak eddig is nagyon sok dolga volt és szeretnék a feladatkörüket, feladataikat mind úgy ellátni, hogy abba semmilyen hiba ne csússzék. Tehát gyakorlatilag nem szeretnének újabb feladatot emellé. Természetesen majd Papp Nándor úr véleményét szeretném hallani, hogy valósak-e ezek az információim. Éppen ezért szeretném javasolni, hogy ne a Városfejlesztési, hanem a Pénzügyi Bizottság legyen az a bizottság, amelynek az egyetértése szerepeljen. Tehát minden olyan helyen, ahol a Városfejlesztési Bizottságot jelöltem én meg előzőleg, itt szeretném azt kérni, hogy a Pénzügyi Bizottság legyen megjelölve. Most éppen arra való tekintettel, hogy …….kapcsolatban egyeztetésre lenne még szükség, kérném ennek a napirendi pontnak az elnapolását.

Marton István: Az előterjesztő kérésének helyt adok, bár nem hiszem, hogy azért, hogy a rabosításom újabb fejezetét ne írjuk meg, mert ugye ez az előterjesztés értelemszerűen ezt tartalmazza. Azt hiszem, hogy ebédszünetet kell elrendelnem, háromnegyed egy van, fél kettőkor várom a tisztelt képviselőket a folytatásra. Alig 40 napirend van vissza, úgyhogy.


Szünet


7. Javaslat a vállalkozások támogatásáról szóló többször módosított 20/2005.(V.9.) számú rendelet hatályon kívül helyezésére (írásban)
Előterjesztő: Tóth László bizottsági elnök


Tóth László: Az előterjesztéshez szóbeli kiegészítést nem kívánnék fűzni ez egyértelműen, tükrözi az álláspontunkat.

Bizzer András: Amikor először megláttam ezt az előterjesztést, akkor eléggé ledöbbentem és hihetetlennek tartottam, hogy a közgyűlés elé egy ilyen előterjesztést be lehet terjeszteni, ugyanis szeretném felhívni mindenkinek a figyelmét, hogy ez az előterjesztés arról szól, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata vonja vissza a munkahelyteremtő támogatási rendeletét. Egyszerűen hihetetlen számomra, hogy egy ilyen vészterhes időszakban, amikor minden erőnkkel arra kellene összpontosítani, hogy új munkahelyeket teremtsünk ebben a városban, akkor egy már működő rendeletet visszavonjunk, amely alapján egyébként 2008-ban 56 új munkahely teremtődött Nagykanizsán. Szeretnék egy kis történelmi órát is tartani, hogy mindenki megértse ennek a jelentőségét. Ezt a rendeletet még anno Litter Nándor idejében fogadta el a Tisztelt Közgyűlés, akkor teljesen másról szólt, akkor a munkahelyteremtő támogatást az építményadóhoz kapcsolták. Ez a rendelet nem működött akkor. Sajnos senki nem vette igénybe. Tehát nem érte el a célját. 2005-ben volt ez. Aztán jöttek ugye a választások és a FIDESZ többségbe került az önkormányzatban és vállalva azt a küldetésünket, hogy Nagykanizsán minél több munkahelyet teremtsünk, átalakítottuk ezt a rendeletet, és úgy módosítottuk, hogy 300 eFt-os támogatás járjon, tehát pénztámogatás járjon az új munkahelyek létrehozására. Sajnos ez a rendelet akkor sem működött megfelelően, mert ez a rendelet egybeesett ugye a Gyurcsány-féle megszorításokkal 2006. végén és 2007. elején, amikor a vállalkozásoktól jelentős pénzösszegeket vont el a Kormány és ennek köszönhetően nem bizonyult elegendőnek a 300 eFt-os támogatás arra, hogy munkahelyeket teremtsünk. Ezek után a felelős FIDESZ-es többség újabb kísérletet tett arra, hogy munkahelyek teremtődjenek Nagykanizsán, és újból módosítottuk ezt a rendeletet immár oly módon, hogy 500 eFt-os támogatás jár arra, ha valaki új munkahelyeket akart teremteni. Szerencsére ez már elegendő támogatás volt és az idei évben ……, hogy 56 új munkahely teremtődött Nagykanizsán a rendeletnek köszönhetően. Összesen a költségvetésben 35 mFt-ot állítottunk be erre a célra. Amit Nagykanizsa megtehet, azt megtette. Ezek után véleményem szerint, amikor ilyen helyzetbe van Magyarország, Európától leszakadtunk, köszönhetően a szocialista kormánynak Európa sereghajtói lettünk és a pénzügyi válságnak köszönhetően Magyarországot nézték ki a spekulánsok, a forint ellen támadást indítottak, mert az elmúlt évek szocialista vezetésének köszönhetően Magyarország a leggyengébb láncszem az Európai Unióban, így még jobban begyűrűzött a világválság Magyarországra. Ennek hatására a kormány mit tesz…….nem pedig az európai utat követi. Az európai út kérem szépen az adócsökkentés és a munkahelyteremtés és a szocialisták, nem ezt választották, ők a megszorítást. Az európai út a munkahelyteremtés, és íme itt látható most, hogy a szocialista párt frakcióvezetője Tóth László azt kezdeményezi, hogy a munkahelyteremtést megszüntessük Nagykanizsán. Egyszerűen hihetetlen számomra. Egyébként pedig azt is el kell mondanom, ez a rendeletmódosítás arról szól, hogy vonjuk vissza az egész rendeletet. Ha a Pénzügyi Bizottság egy szakmai bizottság lenne, nem pedig politikai bizottság, akkor kidolgozott volna egy normális módosító javaslatot, és az alapján módosította volna a rendeletet. Nem azt kell tenni, ami itt van az előterjesztésben, hogy visszavonjuk az egész rendeletet, aztán utána majd rábízzuk a polgármesterre, hogy dolgozzon ki egy újat, hanem azt kell tenni egy Pénzügyi Bizottságnak, ami elvileg egy szakmai bizottság, hogy kidolgozza részletesen a módosításokat, hogyha esetleg felvetései vannak, hogy nem működik jól a munkahelyteremtő támogatás, és ez alapján egy kidolgozott módosító indítványt tesz. Ez nem történt meg. Egyszerűen nincs arra lehetőség, hogy ezekben a vészterhes időkben visszavonjuk ezt a rendeletet, ezért én ezt nem tudom támogatni.

Marton István: Amit a rendelet 2005-ös születésétől a 2008-as átalakulásáig mondott, azzal én tökéletesen egyetértek, sőt meg is köszönöm, hogy helyettem elmondta, mert nekem kellett volna ezt elmondani. Teljes értetlenséggel állok itt, mert a biztosított 35 milliós keretnek a 80 %-át kihasználták végre az idei évben először. Hát köszönetet kellene mondani a bizottságnak, hogy 3 év vajjúdás után sikerült idejutni ezzel a rendelettel. Felfoghatatlan számomra akkor, amikor már nem is a munkahelyteremtésekért küzdenek a települések, hanem a megtartásukért, vagy a részbeni megtartásukért, az idei évben beindult a gépezet sokkal jobban, mint gondoltam, mert 56 munkahely az még is csak 56 munkahely, az ugye közel 5 tucat és én annak örülnék, ha mind a 35 millió forint erre elfogyna. Erre természetesen most már sok esély nincs. Én még attól sem zárkóznék el, ha ezen lehetne finomítani, bár nem tudom, hogy hogyan, mert érdemi finomítás ezen én nem látok, rombolási esély viszont sok van. Karádi képviselőnek adom meg a szót. Természetesen nem támogatom értelemszerűen. Karádi úrnak megadtam szót! Ja jó, akkor a Cserti úrnak adom meg a szót.

Cserti Tibor: Polgármester Úr, nagyon vissza kell fognom magam, türelmes leszek. De tele van a hócipőm kedves Bizzer képviselőtársam, mert a Pénzügyi Bizottságnak én is tagja vagyok egyébként és én emlékszem még arra az időszakra, amikor a pénzügyi bizottsági tagként egyébként nagyon sokat vajúdtunk ezen rendelet gyakorlati végrehajtásán, és egyébként a jelenlegi FIDESZ többségű Pénzügyi Bizottság normális módon még is szakmai munkát akar folytatni. És ettől a pertől kezdve mellőzzük a politikát, mert ha a helyi támogatási rendeletről beszélünk és helyi vállalkozásfejlesztésről, akkor meggyőződésem, hogy nem politikai síkon kell megközelíteni ezt sem. Ön után egyébként a bizottságba beépülő összes párttag társa hasonló elveket vallott és megpróbált szakmai alapon megközelíteni, és az igényeket elbírálni. Azt kell, hogy mondjam, nagyon messze van a gyakorlattól és a valóságtól. Az Ön által is ismert pénzügyi bizottsági tagok bizonyítani tudják, hogy nem ez a valós fejlesztési irány egyébként, ami az igények alapján tükröződik. Az az 56 munkahely nem az az 56 munkahely egyébként valójában, mint amennyinek lennie kellene. Önnek szíve-joga, hogyha fejjel akar menni a falnak, akkor menjen nyugodtan, az egyéni problémája, de ne keverjük össze a közösségi problémákat ezzel a dologgal. Még egyszer mondom, a retorika meg fantasztikusan irritál. Meggyőződésem, hogy ez a rendelet így rossz, ahogy rossz. Nagyon nehéz rendeleti szinten általános szabályozást hozni, mert mindenki számára egyébként nem biztos, hogy rossz volt, de egyedi igényeket meg egyébként másképp is el lehet bírálni és másképp is, lehet dotálni. Meggyőződésem, hogy nem alapfeladata az ilyen jellegű pénzügyi támogatás egyetlen egy önkormányzatnak sem. A helyi gazdaságfejlesztésnek más eszközeivel hatékonyabb támogatás mellett lehet megoldani a helyi vállalkozásfejlesztést. Ha kell, akkor erre vonatkozóan biztos, hogy külön vitanapot is illene tartani. Meggyőződésem, hogy a jelenleg erre a célra fordított pénz döntő részre kidobott pénz. Ennek a pénznek döntő része alapvetően hitelből megy. Itt vitatkoztunk a hitelnek a költségén, még ráépülnek egyébként erre a dologra. Kérem szépen, felelőtlenül lehet gazdálkodni. A Pénzügyi Bizottság tagjaként egyébként Önökkel együtt megszavazva azt mondtuk igen, ezt a rendeletet így vissza kell gyorsan vonni, és majd egy újat kell helyette kreálni, ami betölti a valós szerepét. Köszönöm szépen. Nem szerettem volna részletekbe meg egyébként további …….dolgokba vitát gerjeszteni úgy, ahogy Ön tette kedves képviselőtársam.

Marton István: Mondjuk azért a Pénzügyi Bizottság, ha ilyet előterjeszt, valami kis iránymutatás, ahogy Bizzer úr mondta, igen csak nem ártott volna.

Böröcz Zoltán: Polgármester Úr, Tisztelt Bizzer Úr, megköszönöm a történelemórát. Én nem ezt a történelmet éltem, amit Ön, vélhetően az elmúlt kettő évben sem. 2007-ben, amikor valóban hozzányúltunk a korábban létező rendelethez, amikre jól emlékszik építményadóra alapult és egyéb dolgokra alapult és megpróbáltuk átalakítani Cserti úr a hozzászólásában körülbelül ugyanazt elmondta, mint most és én is ugyanezt mondtam el csak elmondanám, de nem csak én, ha jól emlékszem talán még Polgármester Úr is, hogy a legrettenetesebben nehéz feladat, megoldhatatlan feladat, az az, amikor munkahelyet szeretnénk teremteni azzal, hogy közpénzből cash kézpénzt engedünk át. Nemcsak azért mert nem feladata az önkormányzatnak, hanem azért mert ez abszolút rendezetlen kereteket ad. Következőt szeretném hozzátenni. Most gondoljon bele Ön. Én mindegyiket tudom, hisz láttam bizottsági szakaszokban milyen vállalkozások, kaptak többlettámogatást ugye 500 eFt-ot, iksz forintot egy-egy foglalkoztatott után a mindenkori rendeletnek megfelelően, ha most azoknak a névsorát ide én felírnám Bizzer úr, akkor valószínűleg nagyon sokan felüvöltenének a városba azzal, hogy ez nem a valós célt támogatta, és ahogy Cserti úr mondja, kidobott pénz volt. Nem lehetett megvalósítani akkor sem, mégis megpróbáltuk. Volt egy többség, amelyiknek ez volt az óhaja, ki akarta fejezni Kanizsa irányában, hogy a munkahelyteremtéséért mindent, osszuk a közpénzt. Gesztusértékű volt, elfogadtuk. Hogy azóta sem rendezett, ezt fogadja el tőlem, és hogy azóta sem a valóst támogatja és nem is támogathatja, ezt fogadja el tőlem. A Pénzügyi Bizottság pedig, ahogy Cserti úr mondta azért szakemberekből áll, ha pedig Ön politikai bizottságnak tekinti, akkor ezt a többséget adó FIDESZ politika által létrehozott bizottság és annak a többsége. Soha többet ne tegyen ilyet, amit most mondott, mert ez Önre visszahúz. Valóban nem tudunk jobbat, mint ezt a rendeletet most egyébként törölni, mert nem érte el e célját, mert nem kezelhető, mert nem ösztönöz, mert semmiféle valós tartalommal nem bírt, eleve osztotta a közpénzt. És azt gondolom, hogy abban partner vagyok, hogy együttgondolkodjunk azon, hogy milyen indirekt módok, szabályozási lehetőségek, területajánlási lehetőségek, egyebek vannak abban, hogy a valóban működésre termett vállalkozásokat és munkahelyteremtő bővítéseket, hogy azokat mivel segítsük. Egy biztos cash-sel, közpénzzel nem megoldható. Csak megjegyezném, hogy az önkormányzatnak nem is tartozik a feladatkörébe természetesen, és nem is teheti. Azt gondolom, hogy fogadjuk el ezt az előterjesztést különösebb vita nélkül. Még egy dolgot mondanék. Nagy igazságot mondott Bizzer úr, hadd mondjam Önnek valóban, komolyan mondom, meghallgattam Önt, távolodunk Európától. Ebben nagy igazsága volt.

Marton István: Azért felhívnám nagybecsű figyelmét arra, hogy amit mondott, háromszor is elmondta, és igaza van. Az önkormányzatnak nem tartozik a törvények értelmében az alapvető feladati közé a munkahelyteremtés. Csakhogy éppen az Önök oldalán, a sor végén ülő néhány úrtól hányszor hallom én vissza, hogy mit tett az önkormányzat a munkahelyteremtés érdekében. Tehát, ha ezt a rendeletet mi vissza akarjuk vonni - úgy is megteszi a többség, nem tudom kikből áll, de megteszi –, én azt mondom, addig szó nem lehet az én értékrendem szerint a visszavonásáról, amíg egy jobbat ide nem tesznek. Ami már működött, lehet, hogy nem a legjobban működött, még az is lehet, hogy nem optimálisan működött, de működött és itt van, több mint fél száz új munkahely. Lehet, hogy ebbe, ahogy Ön utalt rá, mondjuk akár a 20 %-a is simlis, vagy éppen a határon mozog, nem tudom, nem is érdekel, de végre három év agonizálás után ebben az évben van valami eredmény. Én ezt, hogy leromboljuk, ebben partner nem vagyok.

Tóth László: Köszönöm Cserti és Böröcz képviselőtársaimnak a szakszerű választ, amit én is el szerettem volna mondani, úgyhogy nem ismétlem meg. És azért is örülök, hogy előttem szólaltak meg, mert kellőképpen lehiggadtam. Bizzer úr, Ön nem ért semmit a világból. Ön betanult egy szöveget, egy politikai szöveget, ezt nyomatja. Most kiábrándítom. A Pénzügyi Bizottság nem politikai bizottság azóta, amióta Ön nincsen bent. Az Ön helyére érkező Szőlősi Márta százszor jobban ért a dolgokhoz, mint Ön, és elmondanám Önnek, ha megnézte volna az előterjesztést, hogy a Pénzügyi Bizottság 6 egyhangú igen szavazatával hozta meg ezt a határozatát, amelyben a Pénzügyi Bizottságban – elmondanám, mert lehet, hogy már elfelejtette, megismételem, hogy rögzüljön –, a Pénzügyi Bizottság hét tagjából négyet ad a FIDESZ, kettőt az MSZP és egyet pedig a Városvédők. Gondolkodjon el és szégyellje magát ezekkel a politikai szerepléseivel.

Marton István: No, akkor kis politikai vitanap is lettünk ezen az ártatlannak tűnő napirenden.

Karádi Ferenc Gyula: Valóban a Pénzügyi Bizottságon a visszavonását ennek a rendeletnek szavaztuk meg, helytelenül. Én módosító indítványt szeretnék előterjeszteni, amit azt tartalmazza, hogy amit körülbelül 15-20 perccel ezelőtt megbeszéltem a szakosztály vezetőjével, Somogyi Ottóval, ami egy járható út mindeni számára. Szoktam mondani a kecske is, a káposzta is. Ebben az esetben valóban ez a helyzet. Tehát módosító javaslat az lenne, hogy ezt a rendeletet tartsuk hatályban, és február 15-ig dolgozzon ki a Pénzügyi Bizottság és a szakosztály közösen egy olyan rendelettervezetet, amely, ha jobb ennél, akkor majd a közgyűlés elfogadja, ha nem jobb ennél, akkor pedig hatályban tartja azt, ami most van. Ez azt hiszem mindannyiunk szándékával, egybecseng. Polgármester Úr szándékával is végképp és megtartjuk azt a jelenlegi sanszot azoknak, akik munkahelyet szeretnének teremteni, hogy ennek a rendeletnek a hatására előre tudnak gondolkodni ezzel a támogatással továbbra is, számolhatnak. Tehát még egyszer elmondom az a határozati javaslatom, az a módosító javaslatom, hogy tartsuk hatályban a rendeletet és február 15-ig, még ugye a költségvetés elfogadásának, végső elfogadásának határidejéig pedig a Pénzügyi Bizottság és az illetékes szakosztály közösen, ha lehetséges javítson, finomítson ezen a rendeleten, és az elénk kerülő változat közül válasszuk azt, amelyik majd akkor megfelelőbb lesz számunkra.

Marton István: Köszönöm Képviselő Úr, a február 15-dike, az végtelenül rossz határidő, mert akkor már nem tudjuk betenni, akkor január 29-ig hozza meg, lesz rá egy hónapja. De hát egyébként ugyanezt mondtam el én is, hogyha tudunk rajt javítani, javítsunk, csak én nem látom, hogy hol lehet javítani rajt. Rontás, az sok lehet.

Bene Csaba: Én nem értek az adóügyekhez, de külső szemlélőként azt látom, hogy volt egy olyan kezdeményezés, amely nagyon jó kezdeményezés volt. Lehet azt vitatni, hogy milyen hibákkal rendelkezik, mert az én is látom, meg mindenki látja, hogy valóban azt a célt teljes mértékben nem érte el, amiért meghoztuk, de úgy gondolom, hogy azt mondani most jelen pillanatban, hogy nem alapfeladatunk ilyen módon a vállalkozások támogatása, amikor a mindenkori magyar kormány az idetelepülő multiknak óriási munkahelyteremtő támogatásokat biztosít, milliárdos összegekben biztosít a munkahelyteremtő támogatásokat, vagy adókedvezményeket adnak, akkor úgy gondolom, hogy ennyit mi is megtehetünk helyi szinten és meg kell tenni a kis- és közepes vállalkozások érdekében. Mondom, azon kell gondolkodni, hogy hogyan lehet ezt finomítani olyan módon, hogy valóban odakerüljenek azok a támogatások, ahova szántuk őket.

Cseresnyés Péter: Többek között azért is kértem szót, mert ennek a rendeletmódosításnak, vagy a rendelet e formájában való átdolgozásában részt vettem én is. Somogyi Ottóval elég sokat gondolkoztunk, hogy mit lehetne tenni annak érdekében, hogy az eredeti rendeletből egy olyan rendelet kreálódjon, olyan rendeletet alkossunk, amelyik alapján ténylegesen a munkahelyteremtésért lehessen is kifizetni valamennyi pénzt. Igen Böröcz képviselőtársam lehet és kell azon gondolkozni, hogy kell-e cash-t adni, készpénzt adni vállalkozásoknak munkahelyteremtésre. Lehet, hogy kell gondolkozni azon, hogy milyen más formában lehetne kisvállalkozókat segíteni, és azt hiszem, hogy itt az elmúlt időszakban a FIDESZ frakció részéről a FIDESZ frakció tagjai részéről volt már jó pár ötlet és lesz még egy-két javaslat, ami be fog jönni a közgyűlés elé és remélem a közgyűlés, majd elfogadja ezeket. De én azt hiszem, hogy a mostani helyzetben, meg tulajdonképpen, ami volt egy évvel ezelőtt is, vagy jó pár hónappal ezelőtt is, nem tehetjük meg azt, hogyha van eszközünk, akkor a helyi kisvállalkozókat, közepes vállalkozókat valami módon ne segítsük. És azzal is egyetértek – itt többen mondták – hogy meg kel nézni, hogy jó helyre megy-e az a bizonyos támogatás, amit ilyen címke alatt – már munkahelyteremtés címke alatt – adunk vállalkozásoknak. Én azt gondolom, hogy igen meg kell nézni, de ez nem azt jelenti, hogy ezt az eljárást úgy kell lefolytatnunk, hogy akkor egy meglévő, hatályban lévő rendeletet eltörlünk, aztán ki tudja, hogy mikor lesz ebből majd egy másik rendelet, ami alapján támogatni tudjuk a kis- és közepes vállalkozók munkahelyteremtését. Én egyetértek azzal a módosító indítvánnyal, amit Karádi Ferenc feltett, hogy ez most maradjon hatályba és mondjuk január végéig, szülessen egy olyan javaslat, amit ennek a hatályban, jelenleg hatályban lévő rendeletnek a módosítását jelenti.

Marton István: Uraim, könyörgöm, négy embert látok hozzászólni. Azt hittem, hogy három perc lesz, már megy 20-21 néhány perce – már öten igen. Hogy gondolják Önök, hogy ezt ma befejezzük, ezt a laza 40 napirendet. Már most mondom, holnap reggelre összehívom a folytatólagost. Hát vagy dolgozunk Uraim, vagy pedig itt mindenki népszerűsíti magát. Bizzer úrnak megadom a szót, de nagyon röviden, mert az előbb eléggé elhasználta az idejét Bizzer úr.

Bizzer András: Tisztelt Polgármester Úr, Tisztelt Közgyűlés, Tisztelt Tóth úr! Nem szégyellem magamat azért, mert én mindig is kiállok a munkahelyteremtésért. Kiálltam a Pénzügyi Bizottságban is, amikor még tag voltam ott és nagyon sajnálom, hogy miután elhagytam a Pénzügyi Bizottságot, nem voltak olyan hangok, amelyek védték volna ezt a rendeletet és megszülethetett ez a döntés. Igen, ez így van.

Marton István: Tóth úr, mérsékelje magát, közgyűlés folyik!

Bizzer András: Elnézést, szeretném befejezni Tóth úr. Tudom, hogy működik a Pénzügyi Bizottság, tudom, hogy ott ki az elnök, tudom, hogy milyen tag van ott még Ön mellett szocialisták részéről. Eléggé ravasz rókák egyébként és több alkalommal megpróbálták megtéveszteni a Pénzügyi Bizottság tagjait és a többi, tehát csak szeretném elmondani a véleményemet, hogy ez az Önök műve, nem a FIDESZ-es többség műve a Pénzügyi Bizottságban. Ez a rendelet az Önök műve, a szocialista tagok műve, hogy egy ilyen rendelet előterjesztésre kerülhetett a Pénzügyi Bizottság által. Egyébként – ezt Böröcz úrnak mondanám – lehet, hogy Ön úgy gondolja, hogy nem feladata az önkormányzatnak a munkahelyteremtés, de én meg úgy gondolom, hogy igen és ez az ideológiai különbség köztünk, mert bizony az emberek elvárják ezt tőlünk, az emberek elvárják, hogy munkahelyeket teremtsünk. És bizony az önkormányzat is támogassa ezt a folyamatot. Ez nagyon fontos folyamat, és szerintem nem lehet szakmaitlan módon és azért utalok most Cserti képviselő úrra, azért szakmaitlan ez a javaslat, mert hol van itt indoklás, hogy miért kell visszavonni ezt a rendeletet? Milyen szakmai javaslat van ebben az előterjesztésben? Semmilyen. Ez csak arról szól, hogy vonjuk vissza és kész, de miért az nincs benne. És egyébként, hogyha rosszul működik, és én is elismerem, hogy lehetne ezen javítani, lehet jobbá tenni ezt a rendeletet, hogy kevesebb pénzből több munkahelyet teremtsünk, de akkor módosító indítványt kellett volna tenni a Pénzügyi Bizottság részéről, nem pedig az egészet visszavonni, aztán majd ki tudja mi lesz, majd talán alkotunk egy újat, ki tudja az működni fog-e. Ezt finoman módosítgatni lehet csak. Nem szabad véletlenül sem elérni azt, hogy visszavonjuk, vagy elérni azt, hogy egy olyan rendeletet alkossunk majd, ami nem működik, mert bizony 56 új munkahelyet teremtettünk. Nem szabad visszalépni ebből kérem szépen.

Marton István: Képviselő úr, Böröcz képviselőtársunk is elmondta háromszor, én elmondtam egyszer. A törvények értelmében a munkahelyteremtés nem önkormányzati feladat, de az önkormányzatnak mindent meg kell tenni lehetőségei függvényében, hogy minél több munkahely keletkezzen és ez a rendelet a jó példa és ezért nem értem, hogy fél órája miért beszélünk róla. Most már látom, hárman ügyrendit nyomnak, remélem valaki ezek közül, azt mondja, hogy fejezzük be a vitát és szavazzunk.

Horváth István (Ügyrendi): Pontosan ezt mondom. Elmegy politika irányába a dolog. Fejezzük be ezt a vitát és szavazzunk.

Marton István: Szavazzunk, és most nem rendelek el két szavazást. Próbálok időt spórolni. Bocsánat, akik fenn vannak mind szóltak már. Tóth úr akkor Önnek még megadom a szót, bár már kimerítette a lehetőségét. Tóth úr mind előterjesztő szóljon, más már nem kapja meg a szót.

Tóth László: Megkérem Bizzer András képviselőtársamat, hogy ne csak az igazat mondja, hanem a valót is. Való igaz, hogy a rendeleti javaslatban az van, hogy hatályon kívül kérjük helyezni ezt a rendeletet, e mellett van egy határozati javaslat. Felolvasom, ha nem tud olvasni. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a polgármestert, hogy a vállalkozások támogatásával kapcsolatosan dolgozzon ki új rendeleti javaslatot, melyet terjesszen a decemberi soros közgyűlés elé. A dátum 2008. december 1-je. akkor megkérdezem az Ottót, az Adóiroda vezetőjét, hogy meddig lehet bepályázni? Mikor írja ki a rendelet szerint a Pénzügyi Bizottság az aktuális évre a felhívást? Akkor felolvasom még ezt csak, hogy mindenki tisztán lássa, hogy Ön mindig csúsztat. A Pénzügyi Bizottság átruházott hatáskörben minden év március 31-ig pályázati felhívást tesz közzé. Tehát minden évben. Ez azt jelenti, hogy január 1-től március 31-ig nincsen, vagy elvileg nem lehet, illetve ki kell írni a pályázatot március 31-ig. Most akkor mit sértettünk meg, milyen vállalkozást segítő tevékenységet sértettünk meg az által, hogy december 1-jén kezdeményeztünk valamit, mert akkor még úgy gondoltuk, hogy december 18-án soros ülésen nem 90, meg folytatólagos ülésen, több mint 100 napirendet fogunk megtárgyalni. Úgy gondoltuk, hogy ezeket addig meg lehet csinálni. Csak maszatolás van, mint mindenben. Uraim, gondolkodjanak el, hogy ki itt az alkalmatlan? Nem ez az oldal.

Marton István: Képviselő úr felhívom a figyelmét arra, hogy a március 31-ig, az mondjuk, takarja akár a január 6-át is. Tehát szavaztatnom kell. Február 15-ig kell, hogy legyen. Tehát. Ez két dolog, hogy mekkora keretet állapít meg az önkormányzat, meg mennyi jelentkezőnk lesz. Tehát nekem Karádi úr javaslatáról kell szavaztatnom, aki azt mondta, hogy február 15-ig ezt, hagyjuk érvénybe és február 15-ig egy módosított, vagy akár új rendelet kerüljön elfogadásra. Én ezt tudom támogatni, aki egyetért, nyomja meg az igen gombot. Tehát hatályba kell tartani. 12 igen, 5 nem és 4 tartózkodással ez bizony nincs elfogadva. Hát akkor az alaprendeleti. Bocsánat. Nem minősített. Ja, megvan a többség akkor, mert egyszerű többség kell. Tehát akkor február 15-ig jöjjön ide egy módosítás vagy új rendelet, nekem tökéletesen mindegy, de én jobban szeretném, ha módosítanák.


A közgyűlés 12 igen, 5 nem és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot, hozza:




479/2008.(XII.19.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja azt a javaslatot, hogy a vállalkozások támogatásáról szóló többször módosított 20/2005.(V.9.) számú rendelet 2009. február 15-ig maradjon érvényben, addig készüljön a jelenleg érvényben lévő rendelet módosítására vagy új rendelet megalkotására vonatkozó javaslat.

Határidő: 2009. február 15.
Felelős : Marton István polgármester
Tóth László, a Pénzügyi Bizottság elnöke
(Operatív felelős: Somogyi Ottó Adóosztály vezetője)


Marton István: A következő napirend. Ahhoz kell a minősített Cserti úr, ezt Önnek tudni kell. A következő napirendnél tartunk. Jó nincs miről beszélni uraim.



8. Javaslat a helyi adórendeletek módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Marton István: A következő napirendnél vagyunk a helyi adórendeletek módosításáról szóló javaslat. Nincs hozzászóló. Valószínű, hogy erre sor fog kerülni, ha ez így folytatódik, mert tűrhetetlen, hogy ma ne tudjunk végezni, és még van 35-40. Jövünk holnap is valószínűleg. Tehát a szakosztályt kérem, hogyha van valami változtatás, akkor azt úgy pár mondatban indokolja a lényegét. Nem hát azért ezt el kell mondani.

Somogyi Ottó: A helyi adórendeleteinkről szóló módosítás érdemi változást nem jelent a rendeletekben. Tulajdonképpen csak a törvényi változásoknak az átvezetése történik meg, pontosítások, egyszerűsítések. Tehát iparűzési adó vonatkozásában semmilyen mértékváltozás, és építményadó vonatkozásában sincs semmilyen mértékű változás, tehát a vállalkozások terheit pillanatnyilag növelni nem szeretnénk és a jelen válsághelyzetben tulajdonképpen, csökkenteni sem tudjuk.

Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 5 egyhangú igennel támogatja az előterjesztést.

Marton István: Több hozzászóló nem lévén a vitát lezárom. Aki el tudja fogadni, nyomja meg az igen gombot. Viszonylag gyors gézmozgást kérek. Először szavazunk természetesen az iparűzésiről, másodszor meg az építményről.


A közgyűlés 20 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja:


65/2008.(XII.29.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 65/2008.(XII.29.) számú rendelete a helyi iparűzési adóról szóló többször módosított 46/1997.(XII.09.) számú rendeletének módosításáról.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)


Marton István: Az építményadóra is kérem ugyanezt.


A közgyűlés 19 igen és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja.


66/2008.(XII.29.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 66/2008.(XII.29.) számú rendelete az építményadóról szóló többször módosított 40/1996.(XI.26.) számú rendeletének módosításáról.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)



9. Javaslat a 2009. évi víz-, és csatornadíjak megállapítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Marton István: Bizottsági elnök urak vannak, tárgyalták? Nem látok jelentkezőt. Vízdíj. Pénzügy, Városüzemeltetés, Ügyrendi!

Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 3 igen, 2 tartózkodás mellett az elfogadását nem javasolja.

Marton István: Városüzemeltetési Bizottság, Ügyrendi Bizottság? Nem hallom a szavukat.

Tóth Nándor: Az Ügyrendi Bizottság tárgyalta és 4 egyhangú szavazattal tárgyalásra alkalmasnak tartotta az anyagot.

Marton István: Több hozzászóló nem lévén. A határozati javaslatról az 1., 2., 3. pontban egyszerre szavaztatok. Ez egyszerű többséget igényel.


A közgyűlés 16 igen, 2 nem és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: Aki a 4-es pontban leírtakat elfogadja, az kérem, hogy szavazza meg. Ez minősített többséget igényel. Ez a szokásos egyesített csatornarendszeres többletpénz.


A közgyűlés 17 igen, 1 nem és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.
A közgyűlés az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza:


480/2008.(XII.19.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. úgy határoz, hogy a vízellátás és csatornaszolgáltatás köbméterenként fizetendő díját a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. Közgyűlése által elfogadott mértéken felül, a fejlesztési források növelése céljából egyedi használati díjat megállapítva változatlan mértékben megemeli.
2. úgy dönt, hogy a 2009. évi fogyasztás arányos díjban, az ivóvíz-szolgáltatásnál az egységes 25 Ft/m3 használati díjon felül – az előző évivel egyezően – további 20 Ft/m3 egyedi használati díjat (az ivóvíznél összesen 45 Ft/m3 használati díjat), a csatornaszolgáltatásnál az egységes 25 Ft/m3 használati díjon felül – az előző évivel egyezően – további 73 Ft/m3 használati díjat (a szennyvíznél összesen 98 Ft/m3 használati díjat) épít be. A használati díj felhasználásáról a közgyűlés külön előterjesztés és fejlesztési terv alapján dönt, az Önkormányzat és a Vízmű Zrt. között 2004. november 17-én megkötött „Üzemeltetési szerződés” IX. pontjában és 6. számú mellékletében foglaltaknak megfelelően.
3. a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. mint közcsatorna szolgáltató vízterhelési díj áthárítására vonatkozó javaslatával egyetértve úgy dönt, hogy szolgáltató a vízterhelési díjat a csatornaszolgáltatásról kiállított számlán a szennyvízmennyiség alapulvételével, külön soron a szolgáltatást igénybe vevőkre hárítsa át. Tájékoztató jelleggel tudomásul veszi, hogy a vízterhelési díj mértéke 2009. január 1-től – a szennyvíz mennyisége és minősége alapján – előreláthatólag 20 Ft/m3 + ÁFA lesz.

Határidő: 2008. december 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető, Városfejlesztési Osztály)

4. a nagykanizsai egyesített csatornarendszeren történő csapadékvíz elvezetésének és tisztításának többletköltségei kompenzálására a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. részére a 2009. évi költségvetésében 9.000.000 Ft működési célú támogatást biztosít.

Határidő: a 2009. évi költségvetés elfogadásának időpontja
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető, Városfejlesztési Osztály)


Marton István: Aki a rendeleti javaslatot is el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot.

A közgyűlés 16 igen, 3 nem és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja:


67/2008.(XII.29.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 67/2008.(XII.29.) számú rendelete a víz- és csatornadíjak megállapításáról, a számlázás és a díjfizetés feltételeiről szóló 62/2006.(XII.22.) számú rendeletének módosításáról.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)



10. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének az elektronikus hírközlési építmények elhelyezéséről szóló 12/2007.(IV.04.) számú rendeletének módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Papp Nándor: Bizottságunk 7 igen, egyhangú szavazattal támogatta a napirendi pontot.

Marton István: Ügyrendi Bizottság?

Tóth Nándor: Igen Polgármester Úr, az Ügyrendi Bizottság is tárgyalta és 4 egyhangú igen szavazattal tartotta tárgyalásra alkalmasnak.

Marton István: Aki egyetért vele, mivel több hozzászólót nem látok, az kérem, nyomja meg az igen gombot. Minősített többség kell.


A közgyűlés 19 igen, 1 nem és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja:


68/2008.(XII.29.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 68/2008.(XII.29.) számú rendelete az elektronikus hírközlési építmények elhelyezéséről szóló 12/2007.(IV.04.) számú rendelet módosításáról.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)



11. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város településrendezési tervének (településszerkezeti terv, szabályozási terv, helyi építési szabályzat) módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Marton István: Településrendezési terv módosítása a következő, amihez kiegészítés is van. A térszintet, ha kivesszük, akkor nagy baj lesz sok helyen. Megadom a szót a szakosztálynak, főépítész. Ja, bocsánat, először az elnököknek. Papp Nándornak adom meg először a szót. Így, úgy mellesleg a magam részéről a telki maximális szintterület sűrűség szabályosságának törlését – bár ez kétségtelen, hogy könnyebbséget okozna a szakosztálynak – de nem tudom támogatni, ebből mérhetetlen bonyodalmak származnának csak néhány általam ismert helyen is. Legalábbis most még nem, majd el lehet rajt később gondolkodni.
Papp Nándor: Bizottságunk az első pontot, azt 7 igen szavazattal támogatta, a 2., 3. pontnál pedig egyetértett azzal, hogy nem támogatja a kezdeményező szándékokat. Nevezetesen az övezeti besorolás módosítását, valamint a Rozgonyi, Sugár, Kölcsey, Kálvin tér által határolt tömb építési helyére vonatkozó jelenlegi előírás megváltoztatását sem. A kiegészítő, a településrendezési kiegészítéssel kapcsolatos anyagot, amit tegnap reggel tárgyalt meg a bizottság, az pedig 1 igen, 4 tartózkodás és 2 nem szavazattal nem támogatta. Ebben pedig az van, hogy bizonyos esetekben a föld felett is lehessen elektromos vezetékeket, tehát a kiváltásoknál ne kelljen az egyébként kötelezően előírtan a föld alá vinni az elektromos és egyéb vezetékeket.

Böröcz Zoltán: Tisztelt Polgármester Úr, valószínűleg megelőzött, mert ugyanarra érez rá. Tehát a határozati javaslatok első pontját nem fogom tudni támogatni. A HÉSZ 1. számú mellékletében telki maximális szintterület sűrűség szabályozásának törlését. Ha van rá nyomós ok, vagy megkeresés, vagy vállalkozói megkeresés, vagy egyéb, akkor kérjük, hogy tárják elénk, mert egyébként én nem tudom támogatni.

Marton István: Igen, hát ide az van írva, hogy a módosításban érdekelt az önkormányzat. Valóban, de én azt mondom, hogy ez olyan kardinális kérdés, hogy inkább vegyünk fel egy újabb embert az építéshatóságra. Nagyon sok területen nagyon sok építkezést ez egyszerűen végveszélybe sodorhat. Az újak szeretnék, a régiek pedig nyomorognak majd. Ezért nem kell szerintem sem megengedni.

Bárdosi Gábor Jenő: Polgármester Úr, megtetszett előzni és ezért nem ragoznám. Én azt gondolom, mivel a műszaki osztály dolgozója voltam 6 éven keresztül, ha egy ilyen probléma van, és egyre inkább van ebben a városban probléma, ahogy Polgármester Úr is mondta, hogy mindenhova, ahova egy magasabb lakóházat óhajtanak csinálni, persze az mindig azokkal az érdekekkel sűrűsödni fog, ezt vagy ne tárgyaljuk, vagy egyszer már normálisan olyan ember, aki ezt végignézi, megnézi, átnézi, és ott van helyszíneken, nemcsak a Kossuth tér 6-ba, ahol én lakom, hanem másik helyszíneken is, ott mindenhol azokat a körülményeket vizsgálják meg és úgy hozzánk elénk a közgyűlési döntés, kényszerhelyzetbe legyünk, ne tudjunk kibújni alóla és ne itt molyolyunk azon, hogy most melyik lenne a jó megoldás, mert az egyik oldalról a vállalkozó nem tud építeni. Kap egy engedélyt, neki indul valaminek, eljut valameddig, és utána elkezdjük mi hozzáigazítani a különböző rendeleteinket. Ez nevetséges Tisztelt Hölgyeim és Uraim. Ezt a munkát, aki csinálta – én hat évig csináltam –, ez egy nevetséges dolog, hogy valamit azért javítunk ki egy rendeletben, hogy valakinek jó legyen. Hát most már azért jó lenne valamilyen rendeletet úgy megcsinálni, hogy az ott lakó, városlakónak legyen az jó, és ne állandóan az érdeksérelmeiket nekünk kelljen itt a közgyűlésben különböző egyéni érdekek alapján kinek, kinek megpróbálni átveri a testület 14 tagjával, hogy az meg legyen szavazva.

Marton István: Egy olyan konkrét esetről tudok, ahol háromszor fellebbeztek az érintettek, viszonylag közel van Önhöz, ha jól emlékszem és mind a háromszor megnyerték, most negyedszer biztos veszítenének, ha mi ezt elfogadnánk. Tehát én leghatározottabban tiltakozva az 1-es pont elfogadása ellen. Több hozzászólót nem látok. Szavaztatok. Aki egyetért az 1-es pont, hogy átmenjen az nyomjon igen gombot, én határozott nemet javaslok mindenkinek.


A közgyűlés 12 nem és 6 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el.


Marton István: 2-esnél mit javasol a bizottság? Helyes. Akkor.


xy: ……..(Nem mikrofonba beszélnek.)

Marton István: Tehát, akkor nem támogatjuk. Tehát igen a helyes válasz, ahogy Elnök Úr mondja.


A közgyűlés 13 igen, 2 nem és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el.


Marton István: Nincs elfogadva. 3-as. Mi a javaslat Elnök Úr? Mikrofonba!

Papp Nándor: A 3-asnál pedig az, hogy a Rozgonyi, Sugár utca, Kölcsey utca Kálvin tér által határolt tömb építési helyére vonatkozó jelenlegi előírás megváltoztatását nem támogatja.

Marton István: Igen, ez teljesen logikus, arra a beugróra gondolva. Tehát itt most viszont nem csak szerintem, de egészen biztos Tóth úr, hogy az igen a helyes válasz.


A közgyűlés 14 igen és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


481/2008.(XII.19.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem támogatja a településrendezési terv módosítására irányuló alábbi kezdeményezést, és erről a kezdeményezőt tájékoztatja:

1228 hrsz-ú, Rozgonyi utca – 1191 hrsz-ú, Sugár utca – 1208 hrsz-ú Kölcsey utca – 1203 hrsz-ú, Kálvin tér által határol tömb építési helyire vonatkozó jelenlegi előírás megváltoztatása.

Határidő: 2009. január 31..
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Deák Varga Dénes városi főépítész)


Marton István: 4-es. Nem kell arról szavaztatni, mert nincs elfogadva. És a módosítás az 5-ös. Tehát a 4-ről azért nem kell szavazni, mert amire vonatkozna, az 1-esre, az nem lett elfogadva. Az 5-öst és a 6-ost. Vagy az 5-öst nem támogatta a bizottság? Indok?

Papp Nándor: A kiegészítést nem támogatta. A városképi megjelenés. Tehát amikor ezekre sor kerül, akkor.

Marton István: Akkor kérem, hogy nemet nyomjon a testület. Kiegészítő 5-ös.


A közgyűlés 14 nem és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el.
A közgyűlés az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza:


482/2008.(XII.19.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem fogadja el az alábbi javaslatokat:

1. „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért az előterjesztésben szereplő indokok miatt a településrendezési terv alábbi területeket érintő módosításaival:
HÉSZ 1. számú mellékletében a telki maximális szintterület sűrűség szabályozásának törlése
Határidő: 2009. július 31.
Felelős: Marton István polgármester
Operatív felelős: Deák Varga Dénes városi főépítész”

2. „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem támogatja a településrendezési terv módosítására irányuló alábbi kezdeményezést, és erről a kezdeményezőt tájékoztatja:
3063/4 hrsz-ú, Zemplén Győző utca – 3068 hrsz-ú utca – 3063/6 hrsz-ú utca – 3064 hrsz-ú, Városkapu körút által határolt tömb övezeti besorolásának módosítása
Határidő: 2009. január 31.
Felelős: Marton István polgármester
Operatív felelős: Deák Varga Dénes városi főépítész”

3. „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért az előterjesztésben szereplő indokok miatt a településrendezési terv alábbi területeket érintő módosításaival:
A HÉSZ 11. § (1) és 13. § (1) bekezdéseit ki kell egészíteni azon kivételes esetekkel, amikor a földkábeles kivitelezés kötelmétől el lehet térni.
Határidő: 2009. július 31.
Felelős: Marton István polgármester
Operatív felelős: Deák Varga Dénes városi főépítész”


Marton István: 14 nem, 4 tartózkodás mellett bejeztük a napirendet, nincs elfogadva. Nincsen 6-os, mert az az 5-höz kötődött.

Papp Nándor: Egy pillanatra még Polgármester Úr, még szeretném mondani, hogy most akkor a 2-es pontnál akkor mit döntöttünk?

XY: …. marad az eredeti …(Nem mikrofonba beszél, ezért nem lehet tudni, melyik képviselő)

Papp Nándor: Értem, jó.

Marton István: Egy hiányzott.



12. Javaslat a Nagykanizsa Megyei Jogú Város tulajdonában lévő üzlethelyiségek bérleti díjainak korrekciójára (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Marton István: Most jön az eredeti 54-es, ami Karádi képviselő javaslatára nyílt ülésre csúszik át. Előterjesztőnek adom meg a szót. Illetve a módosító javaslatot előterjesztőnek pontosabban.

Karádi Ferenc Gyula: Rám gondolt, akkor nem én terjesztettem ezt elő, de módosító javaslatom viszont van a napirendi ponthoz. Az eredeti szándék az volt, hogy csak az üzlethelyiségek bérleti díjait vizsgálja felül a hivatal, de ennek az előterjesztésnek a melléklete műhelyek, irodák, pincék, felsorolását tartalmazza. Módosító javaslatom arra irányul, hogy csak az üzlethelyiségek maradjanak ebben a körben, ahol a bérleti díjat csökkenteni szándékoznak. Tehát a határozati javaslatok között kettő szerepel. Itt a szövegszerű módosítás az lenne, hogy az 1/A esetében az 1-es számú mellékletben szereplő nem lakás célú bérlemények közül az üzlethelyiségek esetében a bérlemény bérleti díja és szövegszerűen a többi határozati javaslatban az eredeti szöveg szerint maradna. A 2/B esetében pedig az 1-es számú mellékletben szereplő nem lakás célú bérlemények közül az üzlethelyiségek esetében a bérlemény díja, szintén a többi változatlanul maradna a határozati javaslatban. Tehát a módosítás szövegszerűen a bérlemények közül üzlethelyiségek szó használata a határozati javaslatokban. Ez pedig azt célozza, hogy csak és kizárólag azok a helyiségek maradjanak ebben a kedvezményezett körben, amelyek az eredeti szándék szerint is megfogalmazódtak a bérleti szerződéssel rendelkező üzlethelyiségek. Ebben az esetben a melléklet táblázatát is e szerint kell módosítani. Én a Kámán László úrral ezt már egyeztettem, elmondtam neki azt a módosítást, amit itt Önöknek felolvastam. Egyetértett a módosítással, hiszen ezt a javaslatot Ők dolgozták ki, és remélem, ezt meg is tudja erősíteni és a lista így szűkült le arra a körre, ahol az üzlethelyiségek szerepelnek a felsorolásban.

Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 2 igen, 3 tartózkodási szavazattal az előterjesztés 1/A határozati javaslatát nem támogatta. Az 1/A határozati javaslatról is szavaztunk. A bizottság 3 igen és 2 nem tartózkodással ezt sem támogatta. És végül is azt terjesztem elő, hogy a Pénzügyi Bizottság a Nagykanizsa Megyei Jogú Város tulajdonában levő üzlethelyiségek bérleti díjának korrekciójáról szóló javaslattal nem ért egyet a közgyűlésnek elfogadását nem javasolja.

Karádi Ferenc Gyula: Tehát a módosító javaslatok – még egyszer elmondom – arra irányulnak, hogy a kör maradjon csak, ami ez eredeti szándék volt, az üzlethelyiségek, erre a körre irányult annak idején a javaslatom és most is ezt tartom fenn. Miután kibővült a lista, azért szándékoztam a határozati javaslatban azt meghatározni, hogy a bérlemények, a bérlemények csak az üzlethelyiségekre vonatkozzanak és a kedvezmény. Az 1/A és az 1/B javaslat között az a különbség, hogy az egyik javaslat 10 %-os bérleti díj csökkentést javasol és mellette a 2009-es inflációnak megfelelő díj növekedésének az elhagyását. A másik javaslat pedig a bérleti díjból nem szándékozik, csökkenti egyetlen százalékot sem, csak a 2009-es évre az inflációnövelő tételt hagyja el. Tehát a kettő közt ez a különbség. Én azt javaslom Önöknek, hogy a 10 %-os mértékes mérték csökkenése mellett szavazzanak, és ezt fogadják el. Ez egy ésszerű, ennek van hatása, van értelme. A másik javaslat az nesze semmi, fogd meg jól, majdnem. Tehát olyan mértékű, ami igazán nem segít egyetlen vállalkozót sem és a célt sem éri el.

Marton István: Hát akkor végül is az eredeti határozati javaslat 1/A és 1/B pontja meg e között a különbség annyi lenne, hogy nem a nem lakás bérleményekről szóló – itt mindenki értse – hanem csak az üzletekről Meg annyi. De mondom az eredeti meg az Ön javaslata között ez a különbség, hogy a nem lakásbérlemények, illetve csak az üzletek közötti. Aztán a többi különbség ugye úgy van, hogy mérsékelje, ne mérsékelje. Én ezt már elmondtam úgy emlékszem Önöknek, hogy amikor a 90-es évek közepén a horvát bevásárló turizmus dühöngött a városban és pár száz forintért esetleg 1000, 1200 Ft-ért béreltek tőlünk, akkor a továbbadott bérleti díjban, ami mondjuk olyan 6000 forint is volt jobb helyeken négyzetméterenként, nem emlékszem, hogy bárki visszaadta volna az extraprofitot. Én úgy gondolom, és azért van ez az eredeti előterjesztés, hogy az 1/A pontban bőségesen kielégítünk mindent, ha ilyen inflációs időszakban, ilyen nehéz gazdasági helyzetben mi nem emelünk. Az bizony 8-10 % Tisztelt Képviselőtársam. Ez az egyik. A másik, itt láttak Önök egy listát, ami a pillanatnyi helyzetet tükrözte, amikor az előterjesztés készült, a december 8-i helyzetet. Ezen még hét, azaz hét ingatlan szerepel, ami üresen áll. Örömmel kell közölnöm, hogy ilyen jó kiadás, mint ami most lesz január 1-jétől, ahol összesen három van, abból az egyik olyan, amit soha nem sikerült még kiadni, az az 1-es számú, nem akarom megnevezni, mert nem akarom rontani az esélyeket, és ott van még a másik kettő, amire jó esélyeink vannak, hogy kiadjuk. Miért romboljuk le a saját lehetőségeinket? Én ismerem nagyjából a költségvetés helyzetét, elhihetik nekem. Ez pár tízmillió kidobását jelenti a semmiért. Illetve azért, hogy esetleg mondjuk egy tucat emberből álló, de maximum egy tucat emberből álló körnek kedvezményt nyújtsunk a többi, pedig hátrányt szenvedjen. A leghatározottabban tiltakozom, és nagyon kérem a testületet is, hogy az eredeti határozati javaslat 1/A pontját szavazza meg. Azt el tudom fogadni, hogy a nem lakás helyett az üzlethelyiségek legyenek benne. Ezt el tudom fogadni, mert ez még valami kis pénzt is hozhat. Tehát én akkor így módosítom az eredetit, hogy a mellékletben szereplő üzlethelyiségek, tehát nem lakás, hanem üzlethelyiségek. Banki kör az más, az eleve nem volt benne Urak, ne keverjük össze. Egyébként megkérem Kámán László urat, hogyha van hozzáfűznivalója, tegyen hozzá, mert engem a napokban tájékoztatott úgy, hogy tényleg már csak ez a három vár kiadásra. Tehát azt kell, hogy mondjam, meg kell Önöket dicsérni, hogy jó munkát végeztek, miközben itt egy nagyon jelentős strukturális átrendezés is volt ugye a bank költözködése Kanizsáról. Nem akarok belemenni a részletekbe. Ennek ellenére soha nem látott módon jól állunk január 1-től.

Kámán László: Azzal kezdeném, hogy egyetértek Karádi képviselő úrnak a módosításával. Ugye ez azt jelenti, hogy a felsorolt 85 üzlet az a magyar kiskereskedelemmel foglalkozó üzletek a belvárosból, kihagyva a gyógyszertárakat és bankszektort, vagy más szolgáltatót, ezek között nevesítve van pár üzlethelyiség mellett, raktárhelyiség és pincehelyiség. Ez azt jelenti, hogy ezekre külön szerződést kötöttünk. Más bérlemények esetében az üzlethelyiséghez tartozónak nyilvánítottuk ezt, és maga az üzlet bérleti szerződésében szerepel. Tehát én egyetértek ezzel. Az átgondolást kellene, mondjuk a Király 47-ben levő irodákról, ahol 2000 forint feletti bérleti díjak is vannak, hogy esetleg ott ezt a kedvezményt meg lehet adni, vagy sem ismerve az ottani körülményeket. A 10 %-os bérleti díj csökkenése ez erre az állományra vonatkozóan 13.600.000 Ft-os bérleti díj csökkenést jelent. Az infláció, 4 %-os inflációval számoltunk, az újabb, annak elhagyása ugye az mind a két esetben lehetséges, az 5.400.000 Ft bevételi díj bevételkiesést jelent. Tehát közel 19.000.000 Ft bevételkiesést jelentene, ha 10 %+ inflációt fogadnánk el. Az üres nem lakásbérlemények vagy üzlethelyiségekkel kapcsolatban szeretném elmondani, hogy az Erzsébet tér 10. azt több hónapja és a Csengery 4-et több hónapja nem tudjuk kiadni. Az Erzsébet tér 16-ra épp ma jelentkezett valaki, remélem, hogy sikerül megkötni azon az alapáron, ami itt szerepel. A Fő utca 2., Kanizsa Áruház ugye az, két részre fog hát szakadni, ha úgy mondhatom. Egyik részébe a 400 m2-be az ERSTE Bank költözik be, a másikba kiskereskedelemmel foglalkozó társaság. A Fő utca 8., az az üzlethelyiség 125 m2-rel, amit most már második próbálkozás után sem tudunk kiadni, nyilvános árverés után nem tudunk kiadni. Itt azt gondolom, hogy az a 3.500 Ft bérleti díj ez elég jelentés és ugye az egész bérleményre vonatkozik és itt nincsen 50 és 100 m2 fölött 10 és 20 %-os kedvezmény. Én azt gondolom, hogyha ezen az áron a közeljövőben ez is el fog menni. Az Erzsébet tér 27-re megkötöttük a bérleti szerződést. A Deák tér 13.

Marton István: Eötvös tér 27.

Kámán László: Bocsánat. Az Eötvös tér 27-re megkötöttük a bérleti szerződést. A Deák tér 13-ra több jelentkező is van, és én azt gondolom, hogy január 1-jétől szintén meg tudjuk kötni a szerződést.

Marton István: Tehát megismétlem, soha nem álltunk ilyen jól ilyen bérlemények kiadásánál, már ami az üzlethelyiségeket érinti. Az ég egy világon semmi nem indokolja, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben 20 millió forintot kidobjunk néhány ember érdekében.

Bicsák Miklós: Polgármester Úr, egyértelmű. Amit Ön elmondott tökéletes és maximálisan egyetértek, mint 40 éve Nagykanizsa városában működő kisiparos. Azért is, mert Karádi Ferenc barátom, képviselőtársam nincs is tisztában a dolgokkal. Nem sérteni akarlak Feri, figyel ide, tisztába vagy Te azokkal az üzletekkel a belvárosban és azokkal a magántulajdonban lévő képkeretező, miért vannak ők hátrányban azokkal, a Te javaslatoddal szemben, akik mint magántulajdonban a költségei ugyanúgy megvannak. Másodszor. El kívánom mondani, ki ellensége saját magának, amikor a városnak azon vagyunk, hogy a büdzséjébe a legnagyobb, vagy lehetőség szerint törvényesen bevételeket, ha bérletből, ha egyéb. Korrekt a megállapítás. Siránkozunk? Van egy régi közmondás. Aki sír, attól el kell venni. Aki dicsekszik, annak adni kell. Kérem szépen, én most is azt tudom mondani, hogy ezek az üzletek – nem akarok itt neveket –, végigmehetünk a Fő úton, a Csengery utca, Ady Endre utca sorolhatnánk, azokhoz nem szabad hozzányúlni, ezt hidd el, ezt a bérleményt ki kell, és ki is tudják fizetni. Én javaslom, és úgy érzem, hogy a többség a Tisztelt Közgyűlésben is nem ellensége a város büdzséjének a növeléséhez, átgondolva, maradjon ez, ahogy a Polgármester Úr is elmondta, hogy a 10 %, az egy nagyon nagy kedvezmény nekik, hogy megmarad. Ha mi most itt boncolgatjuk, olyan támadás éri a Tisztelt Közgyűlést, merem mondani, személyedet is. Nincs erre Feri szükség, mert azok a vállalkozások működnek, ezt Te is tudod, vagy üzletek. Végig kell mennünk a városban, bármelyikben, kérem szépen, dolgoznak, teszik a dolgukat. Ez így van rendjén is. Ki tudják a városnak a bérleményt fizetni. Hogy siránkozunk, én is siránkozok, de dolgozok, és ahol munka van, ott lehet adót fizetni, ott lehet tisztességesen munkabért fizetni, és lehet a céget működtetni.

Karádi Ferenc Gyula: Bicsák képviselőtársam azt mondta, aki sír, attól kell elvenni. Ez is lehet egy szlogen. Én azt mondom, Bicsák képviselőtársamnak azt mondom, ha nem szólt volna, bölcsebb maradt volna. És ez is egy szlogen. Ez az egyik. A másik pedig az, hogy ha valakinek az a szándéka, hogy az üzlethelyiségek helyett az irodákat, pincéket, padlásokat, vagy bármit preferáljon – ezt Kámán úrnak mondom –, akkor tegyen javaslatot arra. Nekem nem volt más a szándékom, az üzlethelységek és erre tettem javaslatot és arra kérek mindenkit, hogy a 2/A javaslatot fogadja el, mert abban az a mérték szerepel, hogy 10 %-kal csökkentjük a bérleti díjakat, illetve 1/B és a 2., természetesen az a végrehajtásról szól. Tehát az 1/B javaslat az arról szól, hogy az üzlethelyiségek bérleti díját ebben az esetben, abban a körben, amelyik lényegesen leszűkült már azzal a javaslattal, amit én mondom, amit Polgármester Úr is mondott és már a 20 millió Ft-os tétel sem igaz, mert lényegesen leszűkült a kör, tehát ezért én azt mondom, hogy az 1/B javaslatot fogadjuk el, amiben a 10 %-os csökkentés szerepel és a 2009-es évre vonatozóan, pedig az inflációs növekménynek az elhagyása.

Dr. Csákai Iván (Ügyrendi): Polgármester Úr, képviselőtársaim, ne kezdjük újra a tárgyalását. Zárjuk le a vitát. Szavazzunk.

Marton István: Szavaztassak a szavazásról, vagy egyből szavazzunk? Jó. Nem látok tiltakozást, egyből szavazunk. Nem támogatom, miután ugye itt mindenki tudja, hogy gyakorlatilag soha nem látott jól állunk a kiadásokban. Tehát én azt kérem mindenkitől, hogy a nem gombot nyomja meg. Karádi módosító javaslatáról, hogy a nem gombot, nyomjuk meg, ezt kérem. A szövegszerűt azt én elfogadtam. Az eredeti határozati javaslatban, hogy üzlethelyiségre vonatkozik a nem lakás helyett. Tessék? Arról szavaztunk, hogy nem mérsékeljük 10 %-kal. Hát ezt elmondtuk. Ja, nem. Bocsánat akkor ezt én elfogadtam. Akkor erről nem kell szavaztatni, akkor jöhet az eredeti határozati javaslat. Köszönöm, „A”, vagy „B”. Azt kérem mindenkitől, hogy az „A”-t nyomja meg. Jó új szavazás. De ott csak az elfogadás volt részemről és ez úgy tűnik, hogy félreértés volt. Elfogadtam, arról nem kell szavazni. Most viszont azt kérem, hogy az eredeti határozati javaslat szerinti 1/A-t, amiben annyi a módosítás, hogy nem lakás bérlemények helyett, az üzlethelyiségek és ez hosszú távon biztos, hogy jó. Tehát az igen gomb megnyomását kérem. Tehát nem emelünk. Ott hagyjuk a pénzt, de a 20 millióról azért még sem mondunk le. Jerausek, Tóth Nándor! Jerausek! Hát akkor valami baj van a rendszerrel.


A közgyűlés 7 igen, 1 nem és 9 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el.


Dr. Gyergyák Krisztina: ………nem tudott szavazni a Jerausek úr…..(Nem mikrofonba beszél, nem érteni, hogy mit mond.)

Marton István: Akkor új szavazást kérek. Tehát azt kérem, hogy az 1/A-ra nyomjunk igent, az eredeti szövegtől annyi az eltérés, hogy az üzlethelyiségekre vonatkozik, hogy nem emelünk.


A közgyűlés 9 igen, 1 nem és 9 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el.


Marton István: Jó, hát akkor jön az 1/B, és itt a nemet támogatom értelemszerűen. Nem adhatunk ki 20 mFt-ot a semmire.


A közgyűlés 9 igen, 6 nem és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el.


Marton István: Helyre állt az eredeti állapot.

Cseresnyés Péter (Ügyrendi): Polgármester Úr, kérnék az 1/A-ról szavazást, rosszul szavaztam ott.

Marton István: Elnézést, akkor megismétlem, minden ilyen kérésnek helyt szoktam adni. 1/A-ról kérem szavazni az elmondottak szerint.


A közgyűlés 15 igen, 1 nem és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: És a 2-es pontra kérem akkor még az igent.

A közgyűlés 17 igen és 1 nem szavazattal a javaslatot elfogadja.
A közgyűlés az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza:


483/2008.(XII.19.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. az I. sz. mellékletben szereplő nem lakás bérlemények helyiségek közül az üzlethelyiségek esetében a bérlemény bérleti díját úgy mérsékli, hogy a 2009. évben az infláció mértékével ne történjen emelés. Felkéri a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatóját, hogy a bérleti szerződések módosítását ennek megfelelően végezze el.

Határidő: 2009. január 15.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója)

2. felkéri a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatóját, hogy a Zrt. üzleti tervének elkészítésekor a korrekcióból adódó csökkentett nem lakás bérleti díj bevételt szerepeltesse.

Határidő: 2009. január 30.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója)



13. Kiegészítő határozat az „Autóbuszmegállók korszerűsítése Nagykanizsán” című nyertes pályázathoz (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Marton István: A következő napirend, ami utólag került napirendre vételre, hát ez teljesen formai. Ezt villámgyorsan el kellett volna már küldenünk. Határozati javaslat, nem is részletezem, műszaki tervdokumentációk mibe kerültek stb. Aki egyetért vele, kérem, nyomja meg az igen gombot.


A közgyűlés 19 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő, határozatot hozza:


484/2008.(XII.19.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése támogatja a NYDOP-2007-3.2.1/B – Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése felhívás keretében támogatást nyert „Autóbuszmegállók korszerűsítése Nagykanizsán” című projekt megvalósítását, és az ehhez szükséges 6.193.447 Ft önerőt a 2008. évi költségvetési rendeletében elkülönítetten biztosítja az alábbiak szerint:
 Műszaki tervdokumentációra kifizetve: 5.040 eFt (az előterjesztésben meghatározott költségvetési sorok terhére)
 A fejlesztés további előirányzat szükséglete: 1.153 eFt (a Polgármesteri Hivatal pályázati önerejének terhére)

Határidő: 2008. december 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Domina Erzsébet, Pályázati Irodavezető)



14. Nagykanizsa külterület 066/2 hrsz-ú árok egy részének forgalomképessé történő átminősítése és értékesítése (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Marton István: Aki egyetért vele, kérem, nyomja meg az igen gombot. Gyalókai elnök úr!

Gyalókai Zoltán Bálint: Csak azt akartam mondani, hogy a bizottság egyhangúlag támogatta.

Marton István: Az igen gomb megnyomását kérem. Szavazunk.


A közgyűlés 20 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő, határozatot hozza:


485/2008.(XII.19.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nagykanizsa külterület 066/2. hrsz-ú, kivett árok megnevezésű ingatlanból telekalakítással kialakuló 38 m2 nagyságú forgalomképtelen törzsvagyont forgalomképes vagyontárggyá minősíti, egyidejűleg egyetért annak értékesítésével a Magyar Állam (Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.) részére 8.000,- Ft vételáron és felhatalmazza a polgármestert a telekalakítási és adásvételi szerződés aláírására.

Határidő: 2008. december 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető
Dr. Farkas Roland irodavezető)



15. Javaslat a Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt., Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt., Kanizsa Uszoda Kft. alapító okiratának módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: érintett gazdasági társaságok vezető tisztségviselői


Marton István: Ehhez van egy kiegészítés. Kérek mindenkit, hogy keresgéljen. Az eredeti előterjesztés 1-es pontjáról szavaztatok. Most felolvassam? A Via Kanizsa Városüzemeltető. Jó, köszönöm. Kérem az igen gombot. Ha ennyire nem akarják, hogy olvassam, akkor biztos meglesz az igen.


A közgyűlés 19 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: A kiegészítőnek az 1-ese és a 2-ese van vissza. Ez minősített szótöbbséget igényel. A CLII. törvény tavalyról Könyvvizsgáló és Pénzügyi Tanácsadó Kft. képviseletében Turzó György könyvvizsgáló 2009. május 31. napjáig, a 2004. december 2-án kelt szerződésben meghatározott könyvvizsgálói díjért történő megbízása érdekében az előterjesztés, igen hát ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy mind a kettő ugyanúgy, mint a többi társaságnál. Nem is olvasom fel, mert nagyon megy az idő. Köszönöm. Aki el tudja fogadni, nyomja meg az igent.


A közgyűlés 18 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


486/2008.(XII.19.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. a Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. alapító okiratának módosítását az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvény végrehajtása, valamint a közhasznú és üzletszerű tevékenységi körök szétválasztása érdekében az előterjesztés melléklete szerint módosítja.
Felhatalmazza a polgármestert, hogy a módosításoknak megfelelő alapító okiratot aláírja.
Felkéri a vezető tisztségviselőt, hogy az Alapító Okirat módosításának Cégbíróságon történő átvezetéséről gondoskodjon.

2. a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt alapító okiratának módosítását az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvény végrehajtása, valamint a PannonConsult Könyvvizsgáló és Pénzügyi Tanácsadó Kft, képviseletében Turzó György könyvvizsgáló 2009. május 31. napjáig, a 2004. december 2-án kelt szerződésben meghatározott könyvvizsgálói díjért történő megbízása érdekében az előterjesztés melléklete szerint módosítja. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a módosításoknak megfelelő alapító okiratot aláírja.
Felkéri a vezető tisztségviselőt, hogy az Alapító Okirat módosításának Cégbíróságon történő átvezetéséről és a könyvvizsgálatra vonatkozó megbízási szerződés aláírásáról gondoskodjon.

3. a Kanizsa Uszoda Kft. alapító okiratának módosítását az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvény végrehajtása, valamint a PannonConsult Könyvvizsgáló és Pénzügyi Tanácsadó Kft, képviseletében Turzó György könyvvizsgáló 2009. május 31. napjáig, a 2004. december 2-án kelt szerződésben meghatározott könyvvizsgálói díjért történő megbízása érdekében az előterjesztés melléklete szerint módosítja. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a módosításoknak megfelelő alapító okiratot aláírja.
Felkéri a vezető tisztségviselőt, hogy az Alapító Okirat módosításának Cégbíróságon történő átvezetéséről és a könyvvizsgálatra vonatkozó megbízási szerződés aláírásáról gondoskodjon.

Határidő: 2009. január 15.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: vezető tisztségviselők)







16. Javaslat a Nagykanizsai Régió Ipari Park és Logisztikai Központ Kft. zárómérlegének és a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. nyitómérlegének elfogadására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Gőcze Gyula vezérigazgató


Marton István: Tehát az eredeti 17-esnél tartunk uraim. Gőcze úr itt van valahol? Itt van. Hátha van kérdés hozzá, de javallom, hogy ne legyen. Szakbizottságok? Pénzügyi Bizottság? Régió és a Vagyongazdálkodási. Záró és nyitómérleg. 17-es. Biztos, hogy tárgyalta. Egyetlen bizottságként tárgyalta. Fejből nem megy Elnök Úr? Öregszünk, fejből már nem megy?

Tóth László: Világos, csak. 5 egyhangú igennel elfogadtuk.

Marton István: Köszönöm. Na ritka egyetértés. Szinte nem is hiszem. Köszönöm. Elnézést, ez a humor volt. Kérem a testületet, hogy nyomjanak igent.


A közgyűlés 18 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja, és a következő határozatot hozza:


487/2008.(XII.19.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. a Nagykanizsai Régió Ipari Park és Logisztikai Központ Kft. 2008. 10. 09-i zárómérlegét 227.374.000 Ft főösszeggel és 1.534.000 Ft mérleg szerinti eredménnyel elfogadja;
2. a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. 2008. 10. 10-i nyitómérlegét 227.374.000 Ft főösszeggel elfogadja.



17. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2009. évi munkatervére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Dr. Csákai Iván: Bizottságunk az anyagot megtárgyalta, a közgyűlésre tárgyalásra alkalmasnak találta azzal a kitétellel, hogy novemberi közgyűlésen parlagfű helyzetről kér beszámolót.

Marton István: Köszönöm. Ezt nyilván átvezetjük, ezt elfogadtuk.

Papp Nándor: A bizottság 6 igen, 2 tartózkodó szavazattal támogatta az előterjesztést.

Marton István: Köszönöm Elnök Úr, külön kívánság nem volt.

Gyalókai Zoltán Bálint: A bizottság az kívánja, hogy így legyen, ahogy a tervben megvan.

Balogh László: 5 igennel, egyhangúlag támogattuk az előterjesztést.

Marton István: Gondolom Tóth Nándor úr, megbízott elnökként szólal meg.

Tóth Nándor: Igen Polgármester Úr. Az Ügyrendi Bizottság 4 egyhangú igennel támogatta az előterjesztést.

Marton István: Nagyon örvendek ennek az egyhangúságnak, bár azt nem mindenki szereti, de ebben az esetben ez kifejezetten jó.

Papp Ferenc: Örülök, hogy mind a 6 javaslatom bekerült a munkatervbe. Én arra szeretném a figyelmet felhívni, hogy a június 25-ei, a Nagykanizsa Megyei Jogú Város médiakoncepciójánál ugyan a Művelődési és Sportosztály vezetőjét tettük meg felelőssé, de én úgy gondolom, hogy ez egy sokkal színesebb grémium legyen az előkészítése is meg a megírása is, hogy mindenképpen a Jogi és Ügyrendi Bizottság segítségét is kérjük, meg a hivatali jogászok segítségét és a szakbizottságunktól pedig azt kérném, hogy a tavasz folyamán egy-két szakmai megbeszéléssel segítse majd ennek az anyagnak az elkészítését, hogy a valóban a kor színvonalának megfelelő médiakoncepciója legyen, és nem bánnám, hogyha a városi médiumokat érintő szakmai és egyéb döntések ezt követően kerülnének majd a közgyűlés elé. A másik észrevételem Polgármester Úr, hogy az egyik közgyűlésre, nevezetesen az április 30-i közgyűlésre 9 nagy oktatási-nevelési intézményünk beszámolója kerül, köztük az összes középiskolának a beszámolója. Én azt szeretném javasolni, hogyha ha valóban érdemben szeretnék ezen intézmények beszámolóját megtárgyalni, akkor ebből a 9-ből legalább 4-et hozzuk előre, hisz az intézményvezetők el tudják készíteni ezt már márciusban is, hogy hoznánk előre az első 4 intézmény beszámoltatását, mondjuk a március 26-ai ülésre annál is inkább, mert itt az április 30-i ülésen 22 jelentős téma van, köztük olyan, mint a kórház éves beszámolójáról az anyag, vagy mint a Vízműnek az éves beszámolójáról a tájékoztató, amelyek gondolom, hogy nem kis érdeklődést váltanak ki - hogyha lehetne ezt javasolni. Mondjuk az általános iskolákra gondoltam itt a 9 oktatási intézménynél.

Marton István: Én elfogadom, hogy az általános iskolák menjenek be március 26-ra. Tulajdonképpen Önnek minden javaslatát elfogadok, még azt is, amit nem, mert a június 25-it Ön kérte, hogy az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság is, tárgyalja az be is van írva, tehát azért mondom.

Papp Ferenc: De az előkészítő munkába is.

Marton István: Jó, hát legyenek aktívak, ezt kívánom, igen.

Papp Ferenc: Meg a hivatal jogászait is.

Marton István: Igen.

Cserti Tibor: Eredetileg nem épült be, de az utóbbi időben rendkívül sok jelzés érkezett Nagykanizsa zöldterületeinek állapotával, ezen belül kiemelten a zöldterületek felépítményi rendszerével, a fás szárú növényeivel kapcsolatba. Tehát kérnék szépen egy általános tájékoztatót tavaszra beiktatva. Gyakorlatilag stratégiába illő módon számoljon be a főkertész az eddigi munkájáról és gyakorlatilag Nagykanizsa zöldterületei továbbfejlesztésének javasolt irányáról.

Marton István: Melyik hónapra Cserti úr? Tehát március 26-án számoljon be a főkertész. Jó, én ezt is befogadom.

Böröcz Zoltán: Az elmúlt időszakok tapasztalatából, ha úgy tetszik levonva a következtetést, én javasolnám, hogy a május 28-i közgyűlésen és a december 17-i közgyűlésen a következő évben kérjünk egy gyors írásos tájékoztatást közgyűlés számára Alpolgármester Úr által felvállalt területek gondozásáról, az általa végzett feladatokról, nagy ügyekben való közbenjárásáról. Én meg szeretném azt előzni, hogy másfél év, két év után, amit Polgármester Úr ugye közölt a közvéleménnyel és velünk is, hogy Alpolgármester Úr nem végzi el a feladatát, meg nem is mondom már, hogy milyen szövegkörnyezetbe. Ezt meg lehetne előzni azzal, hogy május 28-án és az év végén természetesen egy gyors írásos, akár vázlatos beszámolóval tájékoztatná a közgyűlést erről a tevékenységről. Mondom ez mindenki számára elfogadható. Nem Cseresnyés Péter úrnak mondom, az akkor aktuális alpolgármestere, ha Cseresnyés úr, vagy ha valaki más, hogy ezt megelőzzük a jövőben.

Marton István: Befogadom Böröcz úr. Tehát Ön május mondott meg melyiket? December.

Tóth Nándor: Nekem is lenne egy javaslatom. Én az október 29-i közgyűlésre javasolnám, hogy a Regionális Szennyvíztársulás adjon számot a jövő évi munkájáról a közgyűlésnek. Remélem, hogy arra már lesz érdemi dolog is, amiről be fogunk tudni, számolni.

Marton István: Tehát október 29. a Regionális Szennyvíz beszámoló. Én mindent befogadtam Uraim. Jöhet a szavazás.


A közgyűlés 19 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


488/2008.(XII.19.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2009. évi munkatevét – az elhangzott módosításokkal együtt – elfogadja.
Felkéri a polgármestert, hogy a munkaterv végrehajtásáról gondoskodjon.

Határidő: munkaterv szerint
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Dr. Tuboly Marianna jegyző)



18. Javaslat a Westend Kamaszfesztivál című országos programhoz való csatlakozásra (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Marton István: Bizottsági elnök, legalább a szakbizottság szóljon valamit, de nagyon röviden.

Balogh László: 1 igennel, 2 nemmel, 2 tartózkodással ezt a célt nem támogatjuk.

Marton István: Én pedig úgy gondolom, hogy ezt bizony támogatni kell. Aki egyetért. Ez egy olyan jutalom a gyerekeknek, hogy ezt nem szabad kihagyni. Akit egyetért. Ja, bocsánat, Tóth Nándor úrnak adom meg a szót.

Tóth Nándor: Bizottságuk tárgyalta ezt a napirendi pontot és az előterjesztést 4 igen szavazattal tárgyalásra alkalmasnak tartotta.

Tóth László: Nem kívántam hozzászólni és ismertetni a Pénzügyi Bizottság határozatát, de mikor meghallgattam az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottságnak az álláspontját, hát dobtam egy hátast Kedves Városlakók. A Pénzügyi Bizottság támogatja az előterjesztést.

Marton István: No, hát ez fordítva szokott lenni Urak.

Böröcz Zoltán: Meg mondom őszintén a hátast én is dobom, és fel is olvasom azért, hogy mindenki számára tiszta legyen, hogy az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság, Balogh László elnök úr azt mondja, nem támogatja. A következőről van szó. Határozati javaslat: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért a Westend Kamaszfesztivál című rendezvényhez való csatlakozással. A részvételhez szükséges költségekre (a nyertes osztály számára a belépőjegy árát) maximum 200 eFt forrást a 2009. évi költségvetésben biztosítja. Tehát még egyszer mondom, egy kamaszfesztiválból egy osztály vehet részt, amiben a belépő árát biztosítjuk egy éves költségvetésünkből, 200 eFt-ban maximum. Ezt az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság Balogh elnök úr tolmácsolásával nem támogatja. Én természetesen támogatom, kiegészítve azzal, hogy olyan a mi rendszerünk, ha ennek ide kell kerülnie egyáltalán a közgyűlésre, az viszont a mi bajunk. Az már nagyon nagy baj. A 200 eFt értékben természetesen támogatom.

Marton István: Erre azt tudom mondani, hogy isten és a mi bizottságunk útjai kifürkészhetetlenek. Aki egyetért vele, az kérem, nyomja meg az igent. Természetesen támogatom. Ilyen célra ennyi pénzt a föld alól is uraim. A skót Pénzügyi Bizottság is támogatta, mondjuk, ez volt a meglepetés.


A közgyűlés 13 igen, 1 nem és 6 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el.


Marton István: Nem rontott valaki véletlenül szavazást? Akkor újra szavaztatok. Hát, ha rontott, akkor elrendeltem Tóth úr.


A közgyűlés 14 igen, 1 nem és 5 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


489/2008.(XII.19.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért a Westend Kamaszfesztivál című rendezvényhez való csatlakozással. A részvételhez szükséges költségekre (a nyertes osztály számára a belépőjegy árát 4800Ft/fő) a maximum 200 E Ft forrást a 2009. évi költségvetésben biztosítja.

Határidő: 2009. évi költségvetés elfogadása
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Beznicza Miklós osztályvezető
Szmodics Józsefné helyettesítő osztályvezető)



19. Javaslat a 2009/2010 nevelési és tanév tervezésére az óvodai és általános iskolai jelentkezések és beiratkozások időpontjának meghatározására, körzethatárok kialakítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: 9 általános iskola igazgatója, 5 középiskola igazgatója, Szivárvány Fejlesztő Központ igazgatója, Nagykanizsa Központi Rózsa Óvoda vezetője, Tóth Lajos szakszervezeti titkár


Marton István: Hát itt az összes igazgatónak itt kellene lenni, de nem csodálkozom, hogy nincsenek, hogy nem tudják kiszámolni, hogy mikor kell. Kérem, az OKISB mondja a magáét.

Balogh László: Az Oktatási Bizottság részletesen tárgyalta az előterjesztést. A javaslatot 5 igennel, egyhangúlag támogatja.

Marton István: Hát azt hiszem, ezt felolvasni, ez nagyon hosszú lenne. Van benne egyszerű szótöbbség meg minősített is, tehát én úgy gondolom, hogy egyszerű minősítettel el tudjuk mind az öt pontot fogadni. Aki egyetért, kérem, nyomja meg az igen gombot.


A közgyűlés 19 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő, határozatot hozza:






490/2008.(XII.19.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. a 2009/2010. nevelési/tanítási év tervezéséről szóló javaslatot elfogadja. A létszámok ismeretében a 2009/2010. nevelési évre 57 óvodai és 1 fejlesztő csoport működését engedélyezi az alábbiak szerint:

Óvoda Csoportszám
Attila Óvoda 6
Hétszínvirág Óvoda 5
Hevesi Óvoda 6
Kertvárosi Óvoda 6
Micimackó Óvoda 3
Kiskanizsai Tagóvoda 6
Rozgonyi Óvoda 5
Rózsa Óvoda 6
Vackor Óvoda 3
Kossuth Óvoda 4
Miklósfa tagóvoda 4
Palin tagóvoda 3
Összesen: 57
Szivárvány Fejlesztő Központ 1
Mindösszesen: 58

Határidő: 2009. március 15.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Művelődési és Sportosztály vezetője)

2. az óvodai és általános iskolai jelentkezések időpontját az alábbiak szerint határozza meg:

2009. március 3. 8-17 óra
2009. március 4. 8-17 óra

Határidő: 2009. január 30.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Művelődési és Sportosztály vezetője)

3. a 2009/2010-es nevelési év, óvodai beíratásokhoz kapcsolódó körzethatárokat az 1. számú mellékletnek megfelelően elfogadja.

Határidő: 2008. december 30.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Művelődési és Sportosztály vezetője)

4. az általános iskolákban 17 első osztályos tanulócsoport működését engedélyezi
a 2009/2010-es tanévben az alábbiak szerint:





intézmény Általános Iskola és Óvoda Nagykanizsa-Miklósfa Általános Iskola és Óvoda Nagykanizsa-Palin Általános Iskola és Óvoda Kiskanizsa Bolyai János Általános Iskola Hevesi Sándor Általános Iskola Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Péterfy Sándor Általános Iskola Rozgonyi Úti Általános Iskola Zrínyi Miklós Általános Iskola Szivárvány Fejlesztő Központ




összesen
1. osztályos tanulócsoportok száma
1
1
2
2
2
2
2
2
2
1
17

Felkéri a polgármestert, hogy a beiratkozást követő soros közgyűlésen terjessze be a konkrét létszámadatok ismeretében a 2009/2010-es tanévben indítható első osztályos tanulócsoportok számát.

Határidő: 2008. március 15.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Művelődési és Sportosztály vezetője)

5. a 2009/2010-es tanévi beíratásokhoz kapcsolódó körzethatárokat az 2. számú mellékletnek megfelelően elfogadja.

Határidő: 2008. december 30.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Művelődési és Sportosztály vezetője)



20. Javaslat a Zala Megyei Közoktatási Közalapítvány Alapító Okiratának módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Közalapítvány elnöke


Marton István: Ez, mint kiderült, gyakorlatilag törvényi kötelemmé lépett elő számunkra.

Balogh László: 5 igennel, egyhangúlag támogattuk a javaslatot.

Marton István: Aki egyetért ezzel. Papp úrnak megadom a szót.

Papp Ferenc: Csak abban az esetben vesszük észre, hogy milyen csapda van ebben az előterjesztésben, vagy milyen félreérthetőség, hogyha alaposan elolvassuk. Itt arról van szó, hogy ennek a közalapítványnak az egyik alapítója Zala megye Közgyűlése most menetközben szeretné módosítani a kuratóriumi tagoknak 30 hónapra történő megbízási határideje leszállítását. Amikor annak idején ugye 48 hónapra, tehát 4 évre határozta meg, vagy hagyta jóvá a kuratóriumi tagokat. Ez a 30 hónap ez ez év december 31-én jár le. Amikor először elolvastam, azt hittem, hogy az alapítónak az a szándéka a két másik várossal – Nagykanizsa várossal és Zalaegerszeggel együtt –, hogy a következő 30 hónapra határozza meg, hogy a kuratóriumi tagokat 30 hónapra lehet megválasztani. Na most, de így menet közben én egy egyrészt furcsának és etikátlannak tartanám, másrészt pedig hát jogilag is erősen megkérdőjelezhető, hogy ilyen szándéka lenne. Én nem tudom, hogy mivel lehet ezt magyarázni. Számomra, mint a felügyelő bizottság elnöke számára is ez kevésbé érthető. Én kérem azon kollegák, jogászoknak a segítségét, vagy Aljegyző Asszonynak a segítségét, hogy jelenleg van-e arra lehetőség, hogy most így menet közben, mikor annak idején ugye 48 hónapra szólt a mandátum, hogy most menet közben ezt 30 hónapra leszállítsák, a három fenntartó, és hát most lépne ez életbe január 1-jétől. Hatálybaléptetését, mert ugye a ciklus végéig tartana ez. Szóval ilyen kételyeim vannak, és én erre kérnék választ.

Marton István: Aljegyző Asszonynak megadom a szót, de addig is elmondom, hogy itt lehet, hogy patthelyzet lesz, és ebből sérülések keletkeznek, mármint alapvetően a pénz elosztásoknál, mert hogyha mondjuk két helyen simán átment a 30 hónap, és itt nem megy át, akkor megint patthelyzet alakul ki. Azt nagyon nem szeretném.

Papp Ferenc: Polgármester Úrnak részben jogos az aggálya, de a kellemetlenségek és az anyagi támogatás elmaradását én a dolog másik oldalánál látom kevésbé megnyugtatónak, mert Zalaegerszeg Megyei Jogú Város esetében is, ott is egy vagy két képviselő ezt szóvá tette. Ugye tegnap volt közgyűlés és a legnagyobb probléma az, hogyha a Közigazgatási Hivatalhoz fordulnak a törvénysértés gyanújával, akkor jó néhány hónap elmegy „elfolyik” és így döntésképtelenné válhat a munka, és ez már bizony érinti néhány millió forint erejéig a Nagykanizsa és a kistérségben lévő oktatatási-nevelési intézményeket a pályáztatásnál. Tehát a bizonytalan helyzetben, ugye ha ….helyzet van, akkor nem lehet kiírni a pályázatokat sem. Tehát én úgy értem, én úgy gondolom, hogy jogilag ezt járjuk körbe, mert ebből kára származhat a városnak is és hát a város környéknek is. És hát ebben, mint egyik alapító szervezetnek, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának is természetesen felelőssége van. Tehát én a dolgot aggodalommal és felelősséggel közelítem meg. Különben utalnék arra a 2006-os döntésünkre, amikor sorainkból két oktatásüggyel foglalkozó szakembert delegáltunk ugye a majdan felállítandó új kuratóriumba, akkor is megszavaztuk, nem volt aggályunk, csak maga a rendszer működtetése miatt tartom én ezt aggályosnak ennek a 30 hónapnak a megszavazását.

Marton István: Balogh elnök úrnak megadom a szót, majd Aljegyzőnőt kérem.

Balogh László: Csak hogy tisztábban lássunk. A másik két társalapítónál ez a dolog már átment, akkor azt gondolom, hogy nálunk is illő azzal együtt, hogy világos, ez összetett dolog, de egyébként nagyon lényeges közalapítványról van szó. 29 millió forint évi odaítéléséről. Én tisztelem a bent lévő régieket, akik Kanizsa részéről bent vannak, és mi nem is kívántunk így lépni most ebben az esetben, de azt gondolom, hogy Kanizsa akkor képviseli igazán jól az érdekeit, ha az aktuális városvezetés valamilyen módon bent van ebben a kuratóriumban. Az ehhez vezető út számunkra is könnyebb lenne, ezért én azt javaslom, hogy támogassuk ezt az elképzelést.

Marton István: Gyakoroljunk önmérsékletet, mert még egy olyan jó 30 napirendünk van.

Dr. Gyergyák Krisztina: Az előterjesztésben hivatkozott jogszabályok alapján van lehetőség az alapító okirat módosítására az alapítók részéről és tekintettel arra, hogy ez mindenkire nézve egységesen, tehát a jelenlegi tagokra is hatályos lesz ez a 30 hónap, ebből kifolyólag az én jogi álláspontom az, hogy így módosítható az alapító okirat.

Marton István: Tehát így módosítható. Én ugyanezzel kezdtem a nélkül, hogy jogilag felszidoloztak volna előtte. Tehát, ha mi ebből pénzt akarunk, akkor a másik kettő után kell kullognunk. Károlyi doktor úrnak adom meg a szót. Kértem önmérsékletet, de nincs.

Dr. Károlyi Attila: Nem jogszerűtlen a Manninger úrnak - azt hiszem, Ő terjesztette be ugye - a kezdeményezése. Hogy az erkölcsi normákat mennyiben állja ki, az egy más kérdés, de ezt megteheti az alapító. Ergo, le is jár december 31-én, tehát ezt megteheti. Lelkesen támogatta Balogh elnök úr ezt az előterjesztést, ismert okok miatt – nem kívánom részletezni – Ő azzal indokolta, hogyha a másik kettő megtette, tegyük meg mi is. Azért kicsit mélyebbszántó gondolkodást kérnék Öntől. De megteheti az alapító.

Marton István: Azért itt az erkölcsi alapokra hivatkozás a tegnapi nap délelőttjén történteknél szóval nem nagyon állja meg a helyét. Az én szememben meg egészen biztos, hogy nem.
Böröcz Zoltán: Hát Polgármester Úr, az előterjesztésből én azt olvasom ki, hogy mi is egy alapítók vagyunk ugye Zalaegerszeg Megyei Jogú Várossal és a megyei közgyűléssel együttesen. A megyei közgyűlés dönthetett úgy természetesen, hogy 30 hónapra korlátozza a működését ezeknek a vezetőtestületeknek, vagy az abban dolgozó személyeknek, de azt gondolom, a mi jóváhagyásunk is kell hozzá, mindegyik alapítónknak. Én most nagyon meggondolnám Önöknek, mivel most már akkor tudom Papp úr hozzászólásából, hogy valahol egy 30 hónap, az mostanában jár le, magyarul üzemközben változtatunk ugye egy dolgot, hogy a testület azonnal átalakítható legyen személycserékkel természetesen, és nekünk van ott képviseletünk elég rendesen Papp Ferenc személyében. Hát ezt nem tartom barátságos lépésnek. Én azt gondolom, hogy fogadjunk el egy olyat, mint alapítók, pontosan ugyanolyan a jogosítványunk rá, mint a megyei közgyűlésnek egyébként, hogy a 30 hónapot támogatjuk azzal, hogy a jelenlegi ciklus, 48 – ugye jól mondom – hónapos ciklus végétől kell alkalmazni, átvezetni az alapító okiraton. Hát, az tisztességes, de azt, hogy most ilyen módon, ha úgy tetszik, eltávolítsuk a kuratórium vezetését, és majd behívunk. Ez nem járható út. Lehet, hogy mi kanizsaiként eszközökké vállunk, mert nálunk valószínűleg a Papp Ferit oda fogjuk küldeni legközelebb is, lehet, hogy eszközök leszünk valakiknek a kezébe, ha mi ehhez hozzájárulunk. Még egyszer mondom, a mi alapítványunk, tehát nem valami hozzátársult alapítói vagyunk a három közül. Én ezt javaslom. Tehát fogadjuk el azzal a 30 napot, hogy a jelenlegi 48 hónapra datált ciklus végétől 30 hónapba határozza meg.

Marton István: Hozzászóló nincs több? Hát, akkor nyomjon egyet képviselő úr, ha szólni akar. Köszönöm, meg is adom a szót.

Balogh László: Nem kívántam volna én nagyon exponálni ezt az ügyet. Valóban ebben van helyi politika, oktatáspolitika. A történet datálódik a ciklus elejére és hát most akár megnevezhető a két jelenlegi tagunk. Mind a kettőjüket nagyon tisztelem. Dolgoztam velük együtt. Sárvári László nyugdíjas pedagógusról van szó, a Cserháti igazgatóhelyettese volt és Kiss Ernőné nyugdíjas óvónő, óvodavezetőről van szó, aki jelenleg tagok és ciklus elején ez a közgyűlés - nemcsak egyik oldalról – delegált új tagokat ebbe a grémiumba, ebbe a kuratóriumba, azonban ez nem kellő udvariassággal és szakszerűséggel történt meg ez az új delegálás. A részleteket én nem hoznám elő. Volt hiba az operatív munkatársak részéről, így nem csoda, hogy nem történt meg ez a csere, amihez még egyszer az akkori, jelenlegi, mostani közgyűlésnek joga volt, hogy új, friss embereket delegáljon. Ez az alkalom most nem saját indulatból és önszántunkból lehetséges lenne, hogy ugyanazt meglépjük, mint amit már elhatároztunk a ciklus elején ez által az előterjesztés által. Ezért én képviselve a régebbi határozatot, ami aztán hát érvénytelenné vált, képviselve a jelenlegi regnáló városvezetés sajátos oktatáspolitikai, netalántán politikai? közösségi szempontjait, én mégiscsak azt mondom, hogy igennel adjunk utat ennek a változtatási lehetőségnek.

Marton István: Úgy gondolom, hogy az aktív életből, mármint a munka szempontjából aktív részből kivonultaknak nem biztos, hogy párosával ott a helyük. Én például azt hittem, hogy csak Papp urat delegáltuk. Én a továbbiakban is ki tudok mellette állni, ha ez gondot okoz adott esetben.

Cserti Tibor: Nem akartam eredetileg hozzászólni, de az indok rész számomra valami fura. Itt arról kellene dönteni egyébként, mi alapítók vagyunk egy kuratóriumba, az általunk delegált személyek jól szolgálják-e a város érdekét, vagy nem. Egy apró, árva minősítés sem hangzott el róla, csak az, hogy ….frissítés, a körítésekkel. Tisztelt Balogh képviselőtársam, nem etikus ez a rész és nem akarom én ezt a dolgot ragozni. Az a tisztességes, hogyha jól végzik a munkájukat, akkor meghagyjuk normál módon és így támogatom Böröcz képviselőtársamnak az indítványát. Úgy is le fog járni gyakorlatilag egy éven belül és automatikusan sor kerülhet a frissítésre. Nem akadályozza meg a másik két partnert abban, hogy egyéb eszközökkel gyakorlatilag, ha frissíteni akar, akkor tudjon frissíteni.

Marton István: Hát Cserti úr, ha ez 18 hónap múlva jár le, akkor ez ennek az ötödik közgyűlésnek éppen a nyugdíjba vonulása előtt három hónappal van. A legrosszabb lenne szerintem akkor frissíteni, mert akkor a következő elől vennénk el az esélyt. Én most is azt tudom mondani, hogy én Papp úr mellett, ha már van egy ilyen posztunk, akkor továbbra is ki tudok állni a felügyelő bizottság elnökeként.

Dr. Károlyi Attila: Hogy azért mindenki világosan értse, hogy miről van szó. Hát ugye volt egy jogilag elvetélt kísérlet, ennek a két embernek az eltávolítására. Ugye, hát mikor, a ciklus elején, akkor, dehogynem, hát a Balogh úr, kérdezze meg a Balogh urat. Tehát jött egy trükk, egy jogi trükk, azaz hogy nem is jogi trükk, hanem egy trükk, lecsökkentjük a ciklusidőt, lejár ezeknek az embereknek a mandátuma és elbocsátjuk őket és betesszük a saját embereinket. Ez történik most hát, hogy mindenki értse. Gyalókai úr úgy néz rám, mintha nem értené. Valahogy mintha nem értené. Bent van két nagykanizsai ember nem? Igen. De most lejár a ciklusidejük és Ők megmaradnak, Őket fogjuk jelölni majd a, de nem Őket? Ki tudja? Én tudom, hogy Ön tudja, hogy nem Őket Gyalókai úr.

Cseresnyés Péter: Sajnálom, hogy megint ilyen oda-vissza csapdosás van. Én azt hiszem, hogy az a jelölt, vagy az a két tag, aki a kuratóriumban van, az Nagykanizsa jelöltje és Nagykanizsa által delegált kuratóriumi tag. Abban az esetben, hogyha az lenne a szándék – én nem tudtam erről a szándékról, de úgy látom, hogy próbálják sugallni Önök, hogy most az – hogy ezt a két tagot mi mással helyettesítsük, akkor is, hogyha ez igaz lenne – mert nem igaz, szeretném visszautasítani ezt –, abban az esetben is a közgyűlés fog dönteni majd. Tehát ez nem úgy történik, hogy egy politikai oldal elhatározza és betesz két embert. Ide a közgyűlés elé fog jönni, és majd az a kérésem, akkor mondják el, hogyha tényleg az a véleményük a jelöltekről, majdani jelöltekről, hogy politikai döntés született, vagy politikai nyomásnak kell Önöknek megfelelni, hogyha ez időszerű és okszerű. Jelen pillanatban nem. Most Önök csak vádaskodnak, nem csinálnak mást.

Böröcz Zoltán: Teljesen egyértelmű, Balogh elnök úr egész pontosan megfogalmazta, hogy joga van ennek a közgyűlésnek, ennek a többségnek joga van, igen, cserélni bármikor természetesen joga van, de azt, hogy megint egy szervezetet, egy működő rendszer szabályzatát igazítsuk ahhoz, hogy Balogh úr az Ön által és az OKISB által támogatott jelötlet bejuttassuk valahova, na nem, ebből elég, egyszer és mindenkorra elég! Ne alakítson szervezeteket mindenféle politikai személyes céljaihoz, hanem mondja azt, hogy kérem – felolvassam a neveket? – nem alkalmasak, Ön alkalmasabb és kérjen bennünket, hogy szavazza meg. Méltatlan! Most szabályt igazítunk ahhoz, hogy ……..Balogh úr ezt hagyja abba, komolyan mondom! Nem vezet sehova.

Marton István: Látom az indulatok fokozódnak. Álmomban sem gondoltam, hogy ez a napirend ekkora vitát indukál.

Dr. Csákai Iván (Ügyrendi): Kezd megint elfajulni itt a vita, kérem, zárjuk le, szavazzunk.

Marton István: Aki egyetért a határozati javaslat két pontjával. Ja, bocsánat, Böröcz úrnak a módosító indítványáról kell szavazni. Aki egyetért Böröcz úr kezdeményezésével, az kérem, nyomjon igen gombot.


A közgyűlés 9 igen, 6 nem és 5 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el.


Marton István: Aki egyetért az alap-előterjesztéssel, az kérem, nyomjon igent, én ezt támogatom.


A közgyűlés 12 igen és 8 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el.


491/2008.(XII.19.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem fogadja el az alábbi javaslatokat:

 Böröcz Zoltán: „mint alapítók, pontosan ugyanolyan a jogosítványunk rá, mint a megyei közgyűlésnek egyébként, hogy a 30 hónapot támogatjuk azzal, hogy a jelenlegi ciklus 48, – ugye jól mondom – hónapos ciklus végétől kell alkalmazni, átvezetni az alapító okiraton”.
 előterjesztés szerinti határozati javaslat.


Marton István: Akkor jön vissza januárban, gondolom.



21. Javaslat a Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2. pályázaton való részvételre (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívottak: érintett intézmények vezetői


Balogh László: Az Oktatási Bizottság 5 igennel egyhangúlag támogatja azt, hogy a TÁMOP-3.1.4-es pályázaton 5 intézményünk részt vegye. Ezek a Bolyai, a Központi Rózsa Óvoda, Rozgonyi, Zrínyi és a Mező Ferenc Gimnázium. Nulla forint önrésszel, akár 100 mFt-ot nyerhetnek. Kérem, támogassák.

Marton István: Igen, más hozzászóló nem lévén, a vitát lezárom. Aki egyetért vele, kérem, nyomjon igen gombot. Támogatom.


A közgyűlés 19 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja, és a következő határozatot hozza:


492/2008.(XII.19.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. a „Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés – Innovatív intézményekben” című pályázaton (kódszám: TÁMOP-3.1.4/08/2.) részt kíván venni. Felhatalmazza a polgármestert a pályázattal kapcsolatos dokumentáció aláírására.

Határidő: 2008. február 16.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Művelődési és Sportosztály vezetője)

2. megbízza a polgármestert a projekt benyújtásához szükséges dokumentumok, azaz a megvalósíthatósági tanulmány és az engedélyezési dokumentáció elkészíttetésével. A projekt előkészítéséhez 2.000 e Ft-ot biztosít Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. évi költségvetése céltartalékában a Polgármesteri Hivatal pályázati összegében.

Határidő: a 2009. évi költségvetés elfogadása
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Művelődési és Sportosztály vezetője)



22. Javaslat az oktatási nevelési intézmények álláshely számának módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívottak: érintett intézmények vezetője, Tóth Lajos szakszervezeti titkár


Marton István: Itt egy nagyon kedvező hírem van Önöknek, mert az álláshelyek számát durván 5 fővel kell megemelni. Egy helyen csökken 13 századdal, de van, ahol 2,71 századdal nő. Na most ezt azért mondom, mert ugye nincs törtszámú ember, mármint századra 2,71 század emberrel még nem volt szerencsém találkozni, viszont ezek ugye kerekítendő számok, és ahol, mondjuk, 13 századdal csökken, ez azt jelenti, egy kicsivel kevesebb túlóra van egy területen.

Balogh László: Erre az előerjesztésre objektív okok miatt szükség van. 5 igennel egyhangúlag támogatta az Oktatási Bizottság.

Marton István: Az Érdekegyeztető Tanács is egyhangúlag támogatta. Ezt én mondom, mert ott én voltam. Aki egyetért vele, kérem, nyomjon igen gombot. Tehát itt kivételesen a módosítás nem a szokásos csökkentést, hanem mintegy 5 fővel a növelést jelentette.


A közgyűlés 14 igen és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő, határozatot hozza:

493/2008.(XII.19.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2009. január 1-től az intézmények álláshelyét az alábbiak szerint hagyja jóvá:

intézmény szakmai álláshely nem szakmai álláshely összes álláshely

Általános Iskola és Óvoda Nagykanizsa-Palin
23,83
13,00
36,84
Dr. Mező Ferenc Gimnázium és
Közgazdasági Szakközépiskola
65,86
27,75
93,61
Hevesi Sándor Általános Iskola 51,13 21,00 72,13
Zrínyi Miklós Általános Iskola 40,54 12,50 53,04
Rozgonyi Úti Általános Iskola 34,47 10,50 44,97
Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Iskola
77,06
24,00
101,06

Határidő: 2009. január 1.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Művelődési és Sportosztály vezetője)



23. Beszámoló Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának civil kapcsolatairól (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Civil Kerekasztal


Marton István: OKISB tárgyalta.

Balogh László: Szakbizottsági ülésen méltó módon tárgyaltuk hosszabban, részletekre is figyelve. Itt most nem kívánom az amúgy fontos tartalmat felemlegetni és felmutatni akár a nyilvánosságnak. Megfelelő civil fórumokon nem is olyan régen, éppen, mondjuk, a társadalmi felelősségvállalás vonatkozásában előálltam jómagam is a nyilvánosság elé. Az egészből lényeg az, hogy összeszedi ez az előterjesztés is, hogy több százmillió Ft-ot civil, jó civil célokra fordítunk. Jó lenne akár, ha még több lenne. Az erről szóló határozati javaslatok, tehát a beszámoló elfogadása, illetve bizonyos egységes civil alapra vonatkozó határozati javaslat elfogadását – még egyszer mondom – 5 igennel egyhangúlag támogattuk.

Marton István: Aki el tudja fogadni, kérem az igen gomb megnyomását tőle. Én természetesen támogatom.


A közgyűlés 16 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


494/2008.(XII.19.) számú határozat

1. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

a.) a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata és a civil szervezetek közötti kapcsolatokról szóló beszámolót elfogadja,
b.) a 354/2005.(XII.13.) számú határozatának 6.) pontját hatályon kívül helyezi.

Határidő: 2008. december 3.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető)

2. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése hatályon kívül helyezi a 66/2008.(II.28.) számú határozatát az Egységes civil alap 2009. évi pályázati rendszerére vonatkozó feltételek kidolgozása tárgyában.

Határidő: 2008. december 3.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető)



24. Javaslat a Nyugat-dunántúli megyei jogú városok pályázati tevékenységének hatékony brüsszeli képviseletére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Horváth Jácint NYDRFÜ Kht. ügyvezető


Marton István: Hát azt hiszem, hogy ez világos, rövid előterjesztés. Tehát mivel nem voltunk megelégedve, mint megyei jogú városok polgármesterei a korábbi tevékenységgel, ezért így egy egészen más alapon való felállást, és úgy tudom, hogy a többi négy megyei jogú város már túl is van rajta, de három egészen biztosan. Tehát megváltozott feladatkörrel akarjuk működtetni

Cserti Tibor: Teljesen egyértelmű az előterjesztés, kár indokolni. Egyetlenegy módosító indítványom lenne. Gondolom az Önök számára is feltűnt, hogy ugye az egész Pályázati Iroda tevékenységéhez kapcsolódik közvetlenül. Érhetetlen számomra, hogy nemzetközi referens kerül egyébként közvetett kapcsolattartó személyként megjelölésre. Nincs a személlyel egyébként semmi problémám nekem személy szerint, csak fölösleges áttételt beleépíteni, tehát közvetlen kontaktért a Pályázati Iroda mindenkori felelős vezetője legyen a felelős. Ezzel a módosítással kérem megszavaztatni.

Marton István: Cserti úr, a gond az volt, és azért nem a Pályázati Iroda készítette, amit szerintem Ön tökéletesen Ön tökéletesen tud, hogy az ott dolgozó három ember igen, igen el volt foglalva, és aki még ért valamit a nemzetközi, és egyébként is nemzetközi referens, azért készítette Ő. Hát értelemszerűen, hát a Pályázati Iroda munkatársai jártak Brüsszelben hetekre. Szóval azért ezt tudni kell. …. Persze, persze. Tehát nincs ezzel semmi gond. De ebben nincs is benn, hogy ki …… Jó, hogy Ő csinálta. De nem erről szól, ez csak egy csinálás. ….. Ja, a szerződésben is ….. Ja értem. Jó, hát semmi gond ez. Nyugodtan átírhatjuk, nem gond, ezt én elfogadom.

Balogh László: Az OKISB ugyan nincs feltüntetve, de tárgyaltuk, és 5 igennel egyhangúlag tárgyalásra alkalmasnak tartottuk.

Tóth Nándor: Az ügyrendi bizottság is tárgyalta, és 4 igen szavazattal tárgyalásra alkalmasnak tartotta.

Marton István: Pénzügyi Bizottságból van itt valaki, mert fölszívódott az elnök, úgy tűnik. …. Köszönöm. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igent. Azzal a módosítóval, igen.


A közgyűlés 15 igen, 1 nem és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


495/2008.(XII.19.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. a mellékelt szindikátusi szerződés tervezetét – módosítva azzal, hogy a közvetlen kapcsolattartásért a Pályázati Iroda mindenkori felelős vezetője a felelős – elfogadva Győr, Sopron, Szombathely és Zalaegerszeg Megyei Jogú Városokkal együttműködve részt vesz a Nyugat-dunántúli Régió Brüsszeli Képviseletének működtetésében. A Közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy a mellékelt szindikátusi szerződést – az elfogadott módosítást is figyelembe véve – írja alá.

Határidő: 2008. december 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Művelődési és Sportosztály vezetője)

1. felkéri a polgármestert, hogy az 5.000 E Ft szindikátusi hozzájárulást a 2009. évi önkormányzati költségvetésben a működési célú támogatáson szerepeltesse.

Határidő: 2009. február 28.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Gazdálkodási Osztály vezetője)



25. A Családsegítő és Gyermekjóléti Központ éves beszámolójának megtárgyalása (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Dr. Kaszás Gizella intézményvezető


Dr. Csákai Iván: Az anyagot megtárgyaltuk, 8 egyhangú igen szavazattal tárgyalásra alkalmasnak tartottuk. Mindamellett elismerésünket fejeztük ki a Családsegítő Központnak a magas szintű munkáért, amely felöleli a gyerekkortól az öregkorig a törődést.

Marton István: Jól tették Elnök Úr. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot.


A közgyűlés 19 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:



496/2008.(XII.19.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Családsegítő és Gyermekjóléti Központnak a családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatás területén végzett 2008. évi tevékenységéről készült beszámolóját elfogadja.



26. Tájékoztató a Nagykanizsa Dózsa Gy. u. 73-75. sz. önkormányzati tulajdonú lakóingatlan állapotfelméréséről és javaslat annak több évre ütemezett felújításáról (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Kámán László intézményvezető


Dr. Csákai Iván: Bizottságunk 9 egyhangú igennel tárgyalásra alkalmasnak találta azzal, hogy a „B” variációt támogatja a határozati javaslatban.

Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság a határozat 1.B. pontját 8 egyhangú igennel támogatja.

Papp Nándor: A VKIB is pont ugyanígy, 8 igen egyhangú szavazattal az 1/B-t támogatta.

Marton István: Hát akkor éppen negyed 100 a darabszám.

Tóth László: A Pénzügyi Bizottság sem az 1/A., sem az 1/B. határozati javaslatot nem tudta támogatni.

Marton István: Na kezdünk visszatérni a régi mederbe, rátalálunk az igaz útra előbb-utóbb.

Böröcz Zoltán: A kezdeményezés az enyém volt, hogy tekintsük át ezt a helyzetet. Én azt gondolom egyébként az „A” és „B” variáció tekintetében, hogy bármelyiket támogathatjuk. Ha Önök, illetékes szakbizottságok azt mondják, hogy a „B”-t támogassuk, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a jövőben célunk a Dózsa Gy. 73-75. számú házban megüresedő lakásokat üresen hagyni, pontosabban akár lefalazás árán is sérthetetlennek hagyni, mert későbbiekben egy más célra próbáljuk ezt hasznosítani, vagy valamiféle elképzelést megvalósítani benne, én ezt is elfogadom. Egy biztos, hogy az előterjesztés arról szólt anno, hogy mindaddig, amíg ez meg nem történik, egy más cél megnevezése, kiürítése, ha úgy tetszik, vagy épp a lakások folyamatos felújítása, addig is élhető környezetet biztosítsunk. Én azt gondolom, hogy az alap, tehát a felmérés maga korrekt, egész a történelmi áttekintéstől az elvégzendő feladatok felsorolásáig, ami ráadásul költségbecsléssel van. Én azt kívánom Önöknek, és már 2009-ben a költségvetés során ezt nyilván képviselni is fogom, hogy megfelelő sorrendben, és a mindenkori költségvetés által vállalható terhek mellett ez a folyamat folyamatosan történjen. Tehát minden olyan közterület, környezet rendezése, amely élhető közterületet vagy létet biztosít az ott élő embereknek, és ez független attól, hogy később milyen funkcióra szánják utódaink egyébként, hiszen az elmúlt 40-50 évben sem sikerült valós, igazán hosszú távra építendő célt meghatározni. Hadd kockáztassam meg, hogy nekünk így együtt sem fog sikerülni. Ha Önök a „B”-t mondják, én a „B”-t elfogadom egyébként, de változatlanul nem mondok le arról, hogy felelősségünk van az állagmegőrzésben, a környező területeknek a karbantartásában, élhető környezetnek a megőrzésében, inkább kialakításában, mert ma már szinte nem az. Köszönöm szépen, a költségvetéskor gerjeszteni fogom azt a vitát, amely arról fog szólni, hogy mi az, amit már a következő évben megtehetünk a Dózsa Gy. 73-75. környezetalakítása érdekében.

Marton István: A dolognak tényleg ez a lényege, hogy idáig gyakorlatilag, mondhatjuk azt, hogy már öt közgyűlés, de négy és fél biztos nem tudott vele mit kezdeni. Én emlékszem rá, az első ciklusban pontosan 111 lakás volt benne, most valamivel kevesebb van. Ez által, ha mi az 1/B-t fogjuk elfogadni, ahogy gyakorlatilag mindenki javasolta, akkor ugyan nem tudjuk megmondani, hogy mi lesz vele 10 vagy 15 év múlva, de komoly esélyünk van arra, hogy ugyanúgy ki tudjuk üríteni, mint ahogy például most már kiürítettük a Bartók 1-et, és majd, hát ha előbb nem is, de mondjuk, a hetedik önkormányzat már világosan látható és esetleg megvalósítható közeli célt tud kitűzni.

Röst János: Az 1/B-nél lenne egy módosításom. Itt az szerepel benn, hogy ezen lakásokat falaztassa le megfogalmazás. Én úgy gondolom, hogy ezt nem lehet megtenni, hogy lefalaztassa, helyette a „zárassa le” szó kerüljön, mert abban a percben, hogyha abban a lakásban bárminemű meghibásodás történik, akkor újra bontani kellene gyakorlatilag az elzárt helyiségeket. Tehát én szerencsésebbnek tartanám azt, hogyha a „zárassa le” szó kerülne bele, és amennyiben olyan állapot adódhat, ahol ez nem megfelelő, akkor megerősített lezárást kell alkalmazni.

Marton István: Én ezt el tudom fogadni. Hát itt nyilván a duplasoros acéltámasztós lezárás jöhet csak szóba, mert különben boldog-boldogtalan arra járna.

Böröcz Zoltán: Csupán egy mondat. Sajnálatos módon a lakások lezárása az esetek 90 %-ában nem jelent közművek lezárását, elzárást, mert a legtöbb lakásban ilyen vezetékek nincsenek is. Ennek ellenére elfogadom, amit a Röst úr mond, természetesen. A lényeg az, hogy őrizzük meg, és újabb beköltözések ne legyenek.

Marton István: Ennyi. Ezért született az 1/B.

Gyalókai Zoltán Bálint: Csak a Böröcz úrnak egy kis kiegészítőt mondok. A bizottság ezt tényleg rendesen megtárgyalta, a kiüríthető lakások, gyakorlatilag arról szól a dolog, hogy aki fizetőképes és Kámán László úrral elég hosszan beszéltünk, aki elképzelhető, hogy ki tudja fizetni a bérleti díjat, nyilván azokat költöztessük el fizetős lakásba, tehát nyilván magasabb komfortfokozatú és magasabb rezsijű lakásba. Amit a bizottság nagyon sürgősnek tart, az az udvarra való bejárhatóság biztosítása, tehát egy szilárd burkolatú, magyarul aszfaltozott belső út, illetve parkolóknak a kialakításáról, ami vagy térköves, vagy ilyen akármilyen legyen. Tehát itt arról beszéltünk, és hát nyilván erről a bizottságnak nem volt jogosítványa, hogy erről döntsön, hogy a jövő évben egy 16-20 millió Ft-ból ez nagy valószínűséggel megoldható, … szeretné a lakások, illetve a lépcsőházak bejáratát kulturált módon megközelítési lehetőségét biztosítani a város. Tehát, hogyha a jövő évi költségvetés…., és természetesen, hát ez alatt a közműveknek, tehát az útfelület alatti közműveknek a normális szintű rendbetételét. Tehát szeretnénk első lépésben ezt a megközelíthetőséget, illetve hát nyilván a lakásokban valami tűzoltás jellegű, gyors javításban ezeket is biztosítani. Tehát mi ezt elég hosszan tárgyaltuk, csak én gyorsan olvastam a határozatunkat.

Dr. Csákai Iván: Polgármester úr, annyit szeretnék kérni, hogy a lezárás vagy falazással kapcsolatban kérdezzük meg Kámán Lászlót.

Marton István: Kérdezzük meg, hisz itt van. Nekem mindegyik megoldás – hangsúlyozom – elfogadható.

Kámán László: Röst képviselő úrnak a kérdésére azt válaszolnám, hogy a lakások többségében, ugye komfort nélküli vagy szükséglakásokról beszélünk, nincsen közmű, egyedül a gáz, tehát a fűtési rendszer kivételével. Azt le lehet vágni, azt le lehet dugózni. A bezárásra vonatkozóan nincsen semmiféle bombabiztos megoldás ezen a területen, tehát a lefalazás, az a legjobb megoldás, én azt gondolom. Tehát csak ideig-óráig tudjuk ezeket, ha ajtó beszögelésével vagy ajtózárással olyanná tenni, hogy ne tudjanak bemenni. A Gyalókai képviselő úr javaslatára én is támogatnám azt, hogy az IKI címjegyzékes vagyis a Zrt. címjegyzékes felújítási munkái keretében egy 10-15 millió Ft-ot a jelenlegi utak karbantartására, felújítására majd fogadjanak el. Ez természetesen a februári közgyűlésre fog bejönni, és ott kellene ezt támogatni.

Marton István: No hát, az Ön által elmondottak alapján vissza kell vonnom beleegyezésemet, mert ezek szerint mégsem véletlenül falazásra került be az 1.B-be.

Karádi Ferenc Gyula: Szociális bérlakásokról van szó ugyanúgy, mint Ligetvárosban, tehát én az elvvel teljes mértékben egyetértek, amit Gyalókai képviselőtársam is előadott. Tehát Ligetvárosban ugyanaz a helyzet, szanálásra kerülő házak lehetséges ott, arra csak korlátozott mértékben költsünk. És ezt az elvet szeretném, hogy érvényesülne az útfelújítások során is. Én arra kérem Kámán Lászlót, hogy lényegesen olcsóbb megoldást válasszanak, 15 millió Ft, az pontosan tudjuk, hogy együttesen Palin, Miklósfa és Kiskanizsa teljes egészében nem kapott ekkora útfelújítást az egész három külső körzet 2008-ban, mint amekkorát itt ennek a belső udvarnak az átalakítására szánnak ebben az esetben. Tehát én arra kérem Önöket, hogy jó szívvel megszavazom, hogy ott valamilyen rend kialakuljon, de ne 15 millió Ft-ból, hanem ennél jóval olcsóbb megoldással, hiszen szanálásra szánjuk azokat az épületeket, legalábbis az elképzelések szerint.

Marton István: Momentán ennek éppen nem volt aktualitása, de nem baj.

Horváth István: Énnekem egy kérdésem lenne. Ugye ez több épületegyüttes – az nem elképzelhető, hogy egy tömbbe próbáljuk meg a lakókat telepíteni, és hogyha valaminek nekiállunk, itt 400 valahány milliós felújítás van tervezve, hogy akkor egy adott részt újítsunk fel?

Marton István: Hát, Képviselő Úr, úgy gondolom, hogy ez elképzelhető, de hogy nagyon nehezen megvalósítható, az egészen biztos, és az nem a mai napirendnek a témája. Több hozzászóló nem lévén, tehát vissza kell vonnom Röst úrnak az adott ígéretemet. Röst úr fenntartja, hogy lezár…..

Röst János: Nem kérek róla szavazást, oldja meg az IKI a megfelelő műszaki megoldással.

Marton István: Jó, tehát akkor marad az eredeti 1/B. Aki egyetért vele, kérem, nyomja meg az igen gombot. 1/B, amit mindenki támogatott.


A közgyűlés 16 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


497/2008.(XII.19.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért azzal, hogy az épületekben megüresedett lakások későbbiekben se kerüljenek kiutalásra. Felkéri a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatóját, hogy ezen lakásokat falaztassa le, és a többi lakásra vonatkozó lakás kiürítési eljárásokat gyorsítsa fel. Az előterjesztés mellékletében felsorolt és ütemezett felújítási munkák elvégzését nem támogatja, és az épület további hasznosításáról a későbbiekben kíván dönteni.

Határidő: 2009. január 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója)



27. Tájékoztató a belvárosi utcai épületek külső homlokzatainak élet- és balesetveszélyes állapot felméréséről (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Gyalókai Zoltán Bálint: Hát, azt hiszem, ilyen színvonalas anyag mostanában nem volt a kezünkben. Ezt megköszönte a bizottság, és az előterjesztésnek megfelelő határozati javaslatot 8 egyhangú igen szavazattal támogatta.

Marton István: Önnek igaza van, illetve a bizottságának.

Papp Nándor: A VKIB szerint is komoly munka készült, és 8 igen egyhangú szavazattal támogatta az előterjesztést.

Jerausek István: Tulajdonképpen az előttem szólók már mind elmondták azt, amit én szerettem volna, mármint a dicséretet erről a munkáról. Én, őszintén megvallva, szívesen vennék karácsonyra egy ilyen ajándékot, amit esetleg egy színes kivitelben, ha megkaphatnám. Nem csak nekünk, akár a városba látogatóknak is, mert ez olyan precíz és minden épületről a származása, tulajdonosa, ezt egy nagyon értékes dolognak tartom én.

Marton István: Én nem tartom kizárt, hogy jövőre egy kiadványban, nem ilyen hosszú címmel, hanem egy jó címmel ezt egy színes kiadványként megjelentessük. Én ezt nem tartom kizártnak, de erről ma nem kell szavazni. Tehát, aki egyetért a határozati javaslattal, kérem, nyomja meg az igen gombot.


A közgyűlés 17 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


498/2008.(XII.19.) számú határozat

A Közgyűlés a belvárosi épületek külső homlokzatainak állapotáról összeállított kataszter elfogadja, egyben felkéri a jegyzőt, hogy a 372/2008.(IX.30.) számú határozat 4. pontja alapján az önkormányzati tulajdont nem érintő épületek esetében a baleset- és életveszélyes állapot megszüntetése érdekében szükséges intézkedéseket az Építéshatósági Osztályon keresztül soron kívül tegye meg.

Határidő: 2009. február 28.
Felelős : Dr. Tuboly Marianna jegyző
(Operatív felelős: Szamosi Gábor építéshatósági osztályvezető)



28. Javaslat informatikai stratégia elfogadására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Tóth László: A Pénzügyi Bizottság természetesen ezt az előterjesztést nem tudta támogatni, és a közgyűlésnek nem javasolja elfogadásra. Én még egyszer szeretnék majd szót kérni, a saját képviselői jogomon szeretném majd kifejteni az álláspontomat.

Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság az előterjesztést alkalmatlannak találta, és igazából kerestünk még utána még két-három oldalt, ahol valóban a koncepció került volna esetleg megfogalmazásra, mert a jelenlegi állapot ismertetésére ez az anyag kiválóan alkalmas, viszont stratégiát nem nagyon találtunk benn, és a bizottságnak 7 igen, 1 tartózkodás mellett ez volt a véleménye.

Marton István: Tehát egyik bizottság se támogatta, magyarul.

Tóth László: Az elmúlt két évben nagyon sok mindenhez hozzá kellett szokni a képviselőtestület ellenzéki oldalán ülőknek, de úgy gondolom, hogy ez a mostani anyag, ha az információim jók – ha nem, akkor kérem kijavítani a hivatal jelenlevő szakemberétől – több mint 13 millió Ft-jába került az adófizetők pénzéből, ennyi került énszerintem elpocsékolásra. Fölolvasnám, hogy mindenki lássa, hallja a stratégia összefoglalását. „Nagykanizsa Megyei Jogú Város a stratégiai célok megvalósítása érdekében a 2008-2013 közötti időszakban kialakítja a széleskörű elektronikus ügyintézést, mely jelentős átalakításokat eredményez a teljes informatikai működésben. Első lépésben megvalósítja a helyi adók elektronikus bevallását, majd folyamatosan elektronizálja minden ügytípusát. Ehhez át kell alakítania a városi Internetes portált, mely így e-közigazgatási, tájékoztatási, közösségi és turisztikai funkciókat is meg tud valósítani. Párhuzamosan a nyilvános honlap fejlesztésével, kialakításra kerül az intranetes felület is. A hatékony működés elősegítésére kiterjesztésre kerül a Polisz integrált ügyviteli rendszer, mely kapcsolatban áll a közigazgatási szakrendszerekkel, az Ügyfélkapuval és a Központi Rendszerrel és a városi portállal is. Továbbfejlesztik a térinformatikai rendszert is. Minden szolgáltatás kihasználja a központi közigazgatási informatikai nyújtotta lehetőségeket. A széleskörű informatikai átalakítás érinti a szerver és munkaállomás infrastruktúrát is. Ezek átkerülnek önkormányzati alkalmazásszolgáltatói (ASP) üzemeltetésbe, így költséghatékonyabb, magasabb színvonalú környezetet alakítanak ki. Az Önkormányzati rendszerek felcsatlakoznak az Egységes Kormányzati Gerinchálózatra, melynek előfeltételeként kialakul a szabályozott, információbiztonságot szem előtt tartó szervezeti működés.” Na, úgy gondolom Hölgyem és Uraim, szóval mindennek van teteje. Ezért kifizetni több mint 13 millió Ft-ot, én úgy gondolom, hogy … hát nem találok rá szavakat. Ugye természetesen ez is egy közbeszerzési eljárás keretében került lebonyolításra, ami természetesen megint meghívásos pályázat keretében, és megint budapesti cégen keresztül került megvalósításra.

Cseresnyés Péter: Csak hogy tisztán lássunk, teljesen tisztán lássunk. Ez a pályázat, amit Ön mondott, vagy ez a 13 millió Ft, ez két részből állt, ugyanis erre az átvilágításra, és sajnos rossz a cím itt, itt nem koncepcióról van szó, hanem egy informatikai átvilágítás, amely nem csak a hivatalnak az informatikai átvilágítását, hanem a hivatal informatikai átvilágítását és a hozzátartozó intézményeknek az informatikai átvilágítását tartalmazza. Sajnos ez nem került bele az anyagba, és azt kellett volna még a határozati javaslathoz tenni, amit én javaslatként, kiegészítő javaslatként tennék, hogy készüljön egy koncepció a fejlesztés, az informatikai fejlesztésre, akár egy közbeszerzési eljárás keretében, nyílt közbeszerzési eljárás keretében is. Például olyan koncepció, amit az anyag tartalmaz, ugyanis nem ez az összegzés, meg ez a két oldal, hanem biztos, hogy látta, ha jól emlékszem, olyan 50-60-70 oldalas összegzésről van szó, amit az átvilágítás eredményeképpen leírtak, hogy milyen megoldási javaslatok vannak, és lehetséges megoldási javaslatok vannak az e-önkormányzat bevezetésére, ami azt jelenti, hogy folyamatszabályozásra van szükség, ez a teljes informatikai hálózatnak és az eszköztárnak a felújítását jelentené úgy, hogy önállóan valósítaná ezt meg az önkormányzat hivatala, vagy egy szolgáltatón keresztül tenné meg, vagy szolgáltatásként megvásárolhatná ezt az egész rendszert úgy, hogy abban az esetben beruházást nem kéne fizetni az önkormányzatnak, hanem mint szolgáltatást vásárolna meg. Én azt kérem Önöktől, hogy ezt a tájékoztatást, ha lehet, akkor fogadják el, és a következő közgyűlésen mindenképpen egy javaslatot be kell hozni, ugyanis az tény, hogy ez az informatika … a hivatalban nem maradhat ebben az állapotban, mert egyszerűen nem lehet dolgozni már. Nem egy megyei jogú város szintjén van ez az informatikai hálózat és informatikai rendszer, hanem már egy kisváros szintjét sem üti meg, ott is már jobb körülmények vannak informatikai eszköztár és programok, és hálózati rendszer, folyamatszabályozás tekintetében. És ugye az előbb mondtam azt, hogy a tisztánlátás miatt kértem szót, tehát bizonyos plusz pénz, a 8 millió Ft fölötti plusz pénz, az egy pályázatnak az előkészítésére szolgált, ha jól emlékszem - Aljegyző Asszony talán tud bólintani, és mondja nekem, ez így van –, ami pályázat segítségével, azt hiszem, hogy 50 millió Ft-ot nyert vagy fog nyerni az önkormányzat, tehát bőségesen megtérül az a pénz, amit ebbe belefektetett a hivatal.

Marton István: Kétségtelen, hogy a rendszer lefagyás, az mindig a létező legrosszabb pillanatban történik, esetenként több napra.

Röst János: Hát ezzel a beszámolóval igazából nem lehet mit kezdeni, mert számomra ez egy nonszensz anyag, tehát nem is akarom ezt minősíteni se. A megállapításai körülbelül olyan szinten vannak, amit bármely képviselő, hogyha tud gépelni, vagy le tudja diktálni, akkor ezt körülbelül megteheti egy negyedóra alatt, ebben semminemű konkrétum nincs azon kívül, hogy általánosításokkal megfogalmaz feladatköröket, amik énszerintem mindenki előtt ismertek. Az Zrt. megalakulásánál, én úgy gondolom, ezt a lehetőséget ki kell használni, hogy létrejött, feladatkörébe kell vonni az Zrt. vezérigazgatójának, és én úgy gondolom, hogy neki kell ezt az anyagot elkészíttetni munkaköri feladatként. Ha azért készült az anyag, hogy a számlázást le lehessen bonyolítani, akkor értem.

Marton István: Böröcz Zoltánnak adom meg a szót.

Böröcz Zoltán: Hát, lehet, hogy kár volt Polgármester Úr. Megmondom őszintén, hogy szóval én annyi semmit vagyok képes elolvasni, mióta képviselő vagyok, én 6-800 oldalt komolyan 4 óra alatt hétvégén elolvasok. Ennél elakadtam azért egy negyedórára, merthogy összesen másfél oldal, és nem tudtam, komolyan mondom, ma sem tudom, hogyan tudott valaki leírni ennyi mindent a semmiről. Hát, tessék már azért elképzelni, most Alpolgármester Úr azt mondja, ez az átvilágítás és ebben benn van majd a pályázat koncepció készítése. Én komolyan kezdem elhinni, hogy aki az átvilágítás szót használja ebben a testületben, vagy a koncepció szót, az biztosan valószínűleg nem ért semmit, és ezt biztos valami fedőnévként használja. Hát, mi az, hogy átvilágítjuk? Hát, az e-pontos ügyintézés ma működő rendszer Magyarországon, számtalan önkormányzat esetében ez körülbelül most leegyszerűsítve úgy képzeljük el, hogy bedugta valaki a dugót a konnektorba, és egy működő rendszerre én otthon a számítógépen rá tudok menni, és tudok adót bevallani és egy csomó dolgot tudok csinálni, mert azért van az ügyfélkapu, mint ahogy megvan a nagy rendszerekben, úgy megvan az önkormányzati rendszerekben is. Az én pici szülőfalum, ami 350 lakost számlál, most én elmegyek oda a számítógépemhez, elbaktatok, és el fogom tudni intézni az ügyeimet. Hát nehogy már át kelljen világítani ahhoz, hogy az egyébként 10 éve használt POLISZ rendszert ki kell terjeszteni azokra az elemekre, ami nincs, és ezt egy átvilágító most megállapítsa. Hát, ha azt kell megállapítani, hogy … tényleg borzasztó, hogy a kormányzati csatlakozások meglesznek-e az elektronikai rendszerünkben. Ezt nem kell átvilágítani. Ezek szerintem megvásárolható termékek. Hogy ASP központot mi hozunk létre, vagy pedig megvásárolunk, egy ilyen központba lépünk be, az gyorsan, az egy egyperces döntés. Össze kell ülni 5 embernek, el kell dönteni, nem kell átvilágítani. Ahhoz nem kell átvilágítani, hogy az intézményhálózatunk kapcsolódik-e, azt mondja, hogy kapcsolódni kéne a Polgármesteri Hivatalhoz? Hát 10 éve tudjuk, hogy ennek egy közös rendszernek kell lenni. Ami itt le van írva, ez komolyan mondom, az hogy ….. akár egy, hát egy hatodikos gyerek biztos már az informatikában tart valahol. Ezek működő rendszerek, amire most nekünk azt mondják, hogy ezek léteznek, és el kéne gondolkodnunk azon, hogy nem-e gyártunk koncepciót arra, hogy ezt be akarjuk vezetni. Ugye ez most az egész vicc? Mondja valaki azt, hogy vicc! Hogy átvilágításra, koncepciógyártásra fizetünk. Hát ebben a városban nincs annyi szellemi kapacitás, hogy már itt helyben kiválasztottuk volna azokat, akik ezeket a rendszereket felépítetik? … Nincs új, ezek megvásárolható szolgáltatások és informatikai termékek. Itt, szerintem az van, hogy, nem is tudom mi van. Valószínű, nem, nem tudom, hogy mi van. Hát ez, komolyan mondom, ez mind megvásárolható. Ezek a rendszerek, ezek mind levédettek, a Polisz-tól elkezdve mindegyik ma működő és használható rendszer. Nekünk egyperces döntés abban kell, abban kell, hogy mennyit szánunk arra és meg kell pályáztatni, és ennek a megvalósítása és az ügyfélkapu működ….. Én attól félek, hogy egy év múlva is előkerül, és valaki majd ilyen koncepciót gyártatni valakivel valamiért. Szóval, azt tessék megérteni, hogy ez a nulla, és most a Tóth elnök úr azt mondja, hogy erre fizettünk mi ki x millió Ft-ot. 13, erre. Meg a koncepció, hogy majd …. Én azt gondolom, hogy ezekben az esetekben én annyira a határozat elfogadásáról, minthogy a felelősség megállapításának a ….. tudnék dönteni. És egyszer eljön az idő, talán döntünk is.

Marton István: Böröcz úr, ahhoz képest, hogy negyedórát elakadt az olvasáshoz, utána nagyon felgyorsult a beszédben, és nem kell szégyenkezni a maga pici faluja miatt, betleheme van, első gólyája van, hát egy világhíres település, és informatikai rendszere. E-falu. Ugye Böröcz úr, e-falu? De e-falu akkor?

Tóth László: Én egy javaslatot szeretnék tenni, egy nagyon praktikusat. A tegnapi szavazási procedúra során szóval elhűltem, hogy ebben az épületben nincs nyomtató, fénymásoló, ahol folyamatosan tartjuk az üléseinket, semmilyen informatikai rendszer nincs, nem tudjuk rácsatlakoztatni a saját tulajdonú note bookunkat az informatikai rendszerre. Nincs semmi. Minthogyha 50 évvel ezelőtt ülnénk itt, mert semmi nincs. Szóval a következő közgyűlésre – tudom, nem a napirend kérdése, nem a napirendhez tartozik – kérem Polgármester Urat, hogy utasítsa a hivatal illetékesét, hogy a közgyűlés idejére fénymásoló, nyomtató és Internet hozzáférést biztosítsanak a közgyűlés tagjainak.

Marton István: Ez meg 3-4 hét alatt? …. Hát egyébként 10 évvel ezelőtt se volt, nem kell 50 évre visszamenni a történelemben. Jó, Tóth úr én ezt akceptálom, megpróbálunk valamit tenni. Ha minden nem is lesz, de valami biztos.

Cseresnyés Péter: Tökéletesen egyetértek Tóth László úrral, és én azt hiszem, hogy az a bizonyos összegzés, akkor ne mondjuk másnak, az az összegzés, ami készült, és nem ez, mert ennek a készítéséhez nekem az égvilágon semmi közöm nincs, az az összegzés, ami készült, az a helyzetfelmérés alapja lehet annak, hogy elinduljunk valahonnét. Én azért azt – hogy is mondjam? – hozzá nem értőként, és énszerintem Böröcz képviselőtársam sem ért jobban az informatikához, mint az átlagos képviselők, akik nap mint nap használják a számítógépeket, nem mondhatom azt, hogy rendszerben, folyamatban, számítástechnikai folyamatban gondolkozni tudunk úgy, hogy egy rendszer föl tudjunk építeni abban az esetben, hogyha egy hivatalról és nem tudom, hány munkahelyről van itt szó, és azon kívül még a hozzákapcsolódó intézmények és az adott intézményekben levő munkahelyekről van szó. Ahhoz, hogy ezt meg lehessen csinálni, tehát el tudjuk dönteni, hogy milyen irányba menjünk előre, hogyan történjen a fejlesztés, hogy itt is legyen Tóth képviselőtársam számítógép, és ne azért legyen csak számítógép, mert ha közgyűlés van, akkor ide fölhozzák a hivatal dolgozói, hanem ténylegesen egy működő rendszer, amelyik a központhoz csatlakozik, működjön, ehhez ezt az összegzést meg kellett csinálni, és amikor, ha úgy dönt a közgyűlés, természetesen a közgyűlésnek a döntése, úgy dönt a közgyűlés, hogy na, akkor nézzük meg, hogy melyik az a megoldás, amivel az egész intézményrendszerünkre és a hivatalra kiterjedően egy fejlesztést tudunk megcsinálni, akkor az, aki ezt nekünk megoldja, vagy megoldást javasol, ebből az anyagból tud készülni és ebből az anyagból tud táplálkozva egy pályázatot elkészíteni. Erről szól az összegzés. És bocsánat, nem erről beszélek, ez tényleg nem az. Az a vastag anyag, ami benn van a hivatalban, és el lehet olvasni, az szól erről, ennek egy nagyon, nagyon rövidített változata, amennyit én olvastam belőle, tényleg nagyon rövidített változata, mintha egy 200 oldalas regényből csinálnánk 4-5 oldalas összegzés, ez akkora része annak az anyagnak.

Marton István: Több hozzászólót nem látok, a vitát lezárom. Valaki, azt hiszem, nem kapcsolta be a gépét, mert én, ahogy összeszámoltam, eggyel többen vagyunk, mint a táblán lévő 17. No, akkor szavazzunk. Az alpolgármesteri kiegészítéssel én el tudom fogadni. Kérem, hogy szavazzunk. Na, 18-an lettünk. Ki volt hunyó? Cserti úr?


A közgyűlés 12 igen, 4 nem és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:

499/2008.(XII.19.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az „Informatikai stratégia 2008-2013” szakértői anyagban foglaltakat tudomásul veszi Cseresnyés Péter alpolgármester alábbi kiegészítésével:

„…. készüljön egy koncepció a fejlesztés, az informatikai fejlesztésre, akár egy közbeszerzési eljárás keretében, nyílt közbeszerzési eljárás keretében is…..”

Határidő: 2009. január 29.
Felelős : Marton István polgármester



29. Bicsák Miklós képviselő önálló indítványa forrás biztosítása ingatlan adásvételére (írásban)


Bicsák Miklós: Én köszönöm, hogy nem vette le a Tisztelt Közgyűlés az önálló képviselői indítványomat. El szeretném csak egy kis röviden, dióhéjban, bevezetőben, a költségvetésben most már, ahogy szokás, harmadik éve, 2007-es, 2006., ugye ’7-esben, most a ’8-asban, a ’9-esben kérem, Palin városrésznek valóban nagy gond ez a nyugdíjas, illetve kis közösségi ház. Na most előzményképpen el szeretném azt mondani, van egy olyan lehetőség, hogy van nekünk egy védett kastélyépületünk, ahogy Zalaegerszegre mennek a képviselőtársaim, úgynevezett Somogyi-kastény. Tudni kell, Palin városrészben valamikor három uradalom volt, a Somogyi, az Elek-major és a Rubint. A Rubint, az volt a gépállomás, akié ez a kastély is, ….. nevezetű személyeké, és tudomásomra jutott a lakosságtól, hogy ez egy védett épület, nem tudja az illető eladni, elbontatni, mert ilyen tájékoztatás szerint a lakosságtól, ilyen elképzelései volta, és ezért gondoltam én, hogy a Tisztelt Közgyűlésnek önálló képviselő indítványom formájában, és van köztünk szakember, meg hát majd úgy is, aki ezt felméri, olyan lehetőséget, hogy megvásárolná a város, mivel nagyon megfelelő a 74-es útra a bejárat, szép kertrésze van. Valamikor ebben a kastélyban voltak irodák, állami gazdaság, Tsz irodái …. A tetőszerkezete rossz neki, és az illető nem csináltatja meg. Olyan szándéka van, hogy eladná. Én javasolnám a Tisztelt Közgyűlésnek, hogy kérném is, hogy foglalkozzunk vele, mert ez a falunak, illetve a városrésznek, Palinnak, Korpavár …. nyugdíjas klubunknak, ami most alakult meg, tudomásom szerint még hivatalosan nem jöttek hozzám csináltatni, azért nem merem kimondani – Somogyi kastély, ez a Somogyi, 74-es, és azért is határoztam, vagy határozati javaslatomban baloldalt, az úgynevezett, valamikor volt faluház, valamikor templomként működött, és mellette lévő két ingatlan abban a területben, gyönyörű rész ingatlana van a városnak, ez a 60-as, a Somogyi kastély és balra mindjárt az úgynevezett csapásnak mondják, az egy lejárat a vasúti Zsigárd-pusztához, ahol most mennek az építkezések, azt a területet eladná a város, az épület, aki megvenné, mert egy gyönyörű szép telekrész is van hozzá, ez rá tudná a város, a Tisztelt Közgyűlés fordítani a kastély megvásárlására és felújítására. Védett épület, a Főépítész Úr is ezt már megnéztük, elmondta. Ez gyönyörűen egy patinás, a 74-es útról, ha arra közlekedő, és ha majd nem járnak már a kamionok ugye, ha elkészül az elkerülő, az egy Palinnak egy meg…., nem tudom, ebben nem is kívánok nyilatkozni. A lényeg az, hogy én azt kérem Tisztelt Polgármester Úr a közgyűléstől, hogy legalább egy ilyen elő-felmérést, a tudakozást a tulajdonostól, az adóhatóságnál megvan ennek az épületnek a tulajdonosának a címe, hogy milyen szándéka, mit szeretne. Ez alku tárgya. De ez nagyon megfelelne. Valamikor ott irodák voltak, és a szép kis …. Nándi ismeri, tudja Ő, …. én ott nevelked… és fatulipán van, védett, gyönyörű kis fatulipán, három bokra van neki. Ezt lehet látni, ha mentek tavasszal, figyeljétek meg, a gyönyörű bordó fatulipán virágzik. Én …. Köszönöm szépen. Ebben kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy ….. legalább egy információs felmérés alapján, hogy mit kóstál ez az épület.

Marton István: Bicsák úr, most a közgyűlés egyet tehet, bizottsági szakaszba utalja. Aki ezzel egyetért, kérem, nyomja meg az igen gombot. ….. Bizottsági szakasz. ….. Tessék? Könyörgöm! Bizottsági szakaszba kell utalni. …. Akkor mondjon Röst úr, aztán mondja el majd még egyszer, amikor visszajött a bizottsági szakaszból.

Röst János: Tisztelt Polgármester Úr! Hát ne játssza már Ön a mindenhatót, az isten áldja meg. Hát Ön levezető elnök, nem az a dolga, hogy eldöntse, hogy ki mit csináljon ebben a testületben.

Marton István: De az dolgom Képviselő Úr, hogy lehetőleg ma befejeződjön.

Röst János: Polgármester Úr! Ha ott Ön van ….., akkor meg az a dolga, hogy megkérdezi, hogy hozzá akar-e szólni.

Marton István: Akkor megkérdezem.

Röst János: Én abban akartam hozzászólni, az előterjesztést így nem elegendő csak bizottsági szakaszba helyezni Polgármester Úr, ezzel nem történik semmi, van benn egy határozati javaslat, ami értelmezhetetlen, nem végrehajtható. Azt kérje Bicsák képviselőtársam – egyébként az igénye jogos Palin részére, úgy gondolom –, hogy az önkormányzat részéről Marton István polgármester kezdjen tárgyalásokat, hogy egyáltalán ezt az ingatlan értékesíteni kívánja-e a tulajdonos. Addig erről nincs mit beszélni. Ez nem bizottsági szakasz kérdése. Utána, hogyha ez megvan, akkor ennek meg kell az árértékét nézni, hogy mennyiért akarja eladni, utána meg kell nézni azt, hogy a két ingatlan, amit értékesíteni lehet Palinban, ami a mi tulajdonunk van, az mennyit ér, azt össze kell vetni, és azt követően lehet bizottsági szakaszba helyezni. Ennyit akartam elmondani. Tehát nincs értelme egyébként addig.

Marton István: Ettől még nyugodtan oda lehet tenni, hogy utána ne kelljen még egyszer bizottsági szakaszba utalni, és ne kelljen vele újból foglalkozni, csak majd, amikor túl van a bizottsági szakaszon. Jó, tehát én azt mondom, hogy tegyük bizottsági szakaszba azzal együtt is, hogy nyilván elkezdünk tárgyalni a tulajdonossal. Aki ezzel egyetért, kérem, nyomja meg az igen gombot.
A közgyűlés 14 igen és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


500/2008.(XII.19.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. Bicsák Miklós képviselőnek a forrás biztosítása ingatlan adásvételére tárgyú önálló indítványa megtárgyalására felkéri az alábbi bizottságait:

Pénzügyi Bizottság
Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság
Városüzemeltetési Bizottság

Határidő: 2009. január 29.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző)

2. felkéri a polgármestert, hogy az ingatlan tulajdonosával folytasson tárgyalásokat az ingatlan esetleges megvásárlása érdekében.

Határidő: 2009. január 29.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Dr. Farkas Roland irodavezető)



30. Javaslat a Nagykanizsa belterület 1836/12. hrsz-ú út megszűntetésére és az ingatlan forgalomképessé történő átminősítésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Marton István: Tehát a kivett utat, kivett, beépítetlen területté történő átminősítésével lehet forgalomképessé minősíteni.

Papp Nándor: Bizottságunk tegnap reggel megtárgyalta, és 5 igen, 2 tartózkodó szavazattal támogatta az előterjesztést.

Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság 8 egyhangú igen szavazattal támogatta az előterjesztést.

Marton István: Ekkora egyhangúság mellett kérem, hogy mindenki gyorsan nyomjon igen gombot.


A közgyűlés 16 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


501/2008.(XII.19.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért a Nagykanizsa belterület 1836/12. hrsz-ú forgalomképtelen „kivett út” megjelölésű ingatlan művelési ágának „kivett beépítetlen terület”-té történő átminősítésével egyidejűleg az ingatlant forgalomképessé minősíti.
Felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.

Határidő: 2009. január 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető
Dr. Farkas Roland irodavezető)



31. Polgármesteri tájékoztató (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Marton István: Most jön a polgármesteri tájékoztató, amihez még várunk itt egy apró kis kiegészítést. Itt gyakorlatilag egy tegnapi döntésnek a járulékosáról van szó, vagy bocsánat ezt már a múltkori közgyűlésen volt. Tehát gyakorlatilag arról van szó, hogy a Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. cégbejegyzéséig meg kell választani valakit, és az Gáspár úr, és írásban hozzájárult, hogy nyílt ülésen tárgyaljuk és ezzel felhatalmazni engem, hogy a megbízási szerződést kössem meg. Hát most is megtárgyalhatjuk, de ráérünk a végén is. De ha már szerintem most kiosztottuk, akkor jobb, hogyha le is tudjuk. Ez teljesen technikai. Ez pár nap. Nem hónap. Valószínűleg csak pár nap. Gáspárnak a pár napos megbízása. Hozzászólót nem látok. Kérem, nyomjuk meg az igen gombot, mert igen fogy a létszám úgy, hogy kezdek aggódni. Gyors igeneket kérünk. Tessék? Jó, hát akkor nyomjunk, kérem. Nem. Erről külön a kiegészítésről, Gáspár-féle menetrend. Gáspár-féle napirend, mindenki figyelmét felhívom rá.


A közgyűlés 16 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: Most akkor visszatérünk az alap polgármesteri tájékoztatóra. Hozzászólót nem látok, aki egyetért és elfogadja a Cserti úrnak ama javaslatát, ami valamelyik nap elhangzott, hogy egyben szavazzuk le mind a 15 pontot, az kérem, nyomja meg az igen gombot a minősített többséghez.


A közgyűlés 15 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: Ennek van még egy kiegészítése. Nem, nem, 15-öt nyomtunk le. Ez a ÁFA-val kapcsolatos a 2007. évi CXXVII. törvényből fakadó gondunk, aminek a rendezése az jelenti, itt a határozati javaslat szerint, hogy a közgyűlés tudomásul veszi, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 2009. január 1-től 5 év időtartamra az ingatlan (ingatlanrész) bérbeadása, haszonbérbeadási tevékenységére az általános forgalmi adó mentesség helyett az általános szabályok szerinti adókötelessé tételt választja, továbbá az egyes beépített ingatlan (ingatlanrész) és az ehhez tartozó földrészlet értékesítése, illetve az egyes beépítetlen ingatlan (ingatlanrész) értékesítési tevékenységére az adómentesség helyett az általános szabályok szerinti adókötelessé tételt választja. Aki ezzel egyetért, kérem, nyomja meg az igen gombot.


A közgyűlés 16 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogja.
A közgyűlés az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza:







502/2008.(XII.19.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. a 350/3/2005.(XII.13.), a 419/2007.(XII.20.), a 66/2/2008.(II.28.), a 239/1-5/2008.(VI.26.), a 303//1-8/2008.(IX.02.), a 311/2008.(IX.02.), a 325/2008.(IX.02.), a 326/2008.(IX.02.), a 331/2008.(IX.02.), a 339/2008.(IX.17.) a 341/2008.(IX.17.), a 348/2008.(IX.30.), a 350/2008.(IX.30.), a 357/2008.(IX.30.), a 358/1-3/2008.(IX.30.), a 370/2008.(IX.30.), a 372/2/2008.(IX.30.),.), a 381/6/a,7/2008.(IX.30.), a 392/1,2/2008.(X.30.), a 394/2008.(X.30.), a 395/1/2008.(X.30.), a 396/2008.(X.30.), a 397/2008.(X.30.), a 400/1/2008.(X.30.), a 404/2008.(X.30.), a 408/2008.(X.30.), a 417/2008.(XI.12.), és a 419/13,14,15,16/2008.(XI.12.) számú határozatok végrehajtásáról szóló jelentést elfogadja.

2. a 213/b/2007.(VII.03.) számú - Nagykanizsa belterület 4378/45 hrsz-ú – az Ipari Parkban lévő – ingatlan tulajdonba adása – határozat végrehajtásának határidejét 2009. április 30-ig meghosszabbítja.

3. a 238/2008.(VI.26.) számú - a lebonyolító értékelésére, illetve az éves közbeszerzési munkáról szóló tájékoztató elkészítésére - határozat végrehajtásának határidejét 2009. január 31-ig meghosszabbítani.

4. a 271/4/2008.(VII.14.) számú - gazdasági társaságok létrejötte következtében előálló, a Polgármesteri Hivatalban fennálló párhuzamos feladatellátás elkerülése érdekében javaslattétel – határozat végrehajtásának határidejét a VIA Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. cégbejegyzését követő hónap soros közgyűlés időpontjáig meghosszabbítja.

5. a 300/2008.(VII.14.) számú - Kórház kápolna melletti terület rendbetétele és parkolók kialakítása, kivitelezéshez – határozat végrehajtásának határidejét 2009. május 31-ig meghosszabbítja.

6. a 331/2008.(IX.02.) számú határozatát hatályán kívül helyezi.

7. 372/4/2008.(IX.30.) számú - belvárosi épületek állapot felmérése – határozat végrehajtásának határidejét 2009. február 28-ig meghosszabbítja.

8. 393/2008.(X.30.) számú - Nagykanizsa Megyei Jogú Város településrendezési tervének (településszerkezeti terv, szabályozási terv, helyi építési szabályzat) módosítása – határozat végrehajtásának határidejét 2009. május 31-ig meghosszabbítja.

9. 399/2/2008.(X.30.) számú - Balatonmáriai Ifjúsági Tábor felújítási munkái állapotfelmérés – határozat végrehajtásának határidejét 2009. január 31-ig meghosszabbítja.

10. a 400/3/2008.(X.30.) számú - a projekt benyújtásához szükséges dokumentumok, azaz a megvalósíthatósági tanulmány és az engedélyezési tervdokumentáció elkészíttetésének - határozat határidejét 2009. március 31-ig meghosszabbítja.

11. a 400/5/2008. számú – az Erzsébet tér 14-15 sz. műemlék épület fenntartható hasznosítására kialakított koncepció közgyűlés elé terjesztésének – határozat végrehajtásának határidejét 2009. március 31-ig meghosszabbítja.

12. a 419/3/2008.(XI.12.) számú - Környezetvédelmi Program kidolgozása, ajánlatok beszerzése – határozat végrehajtásának határidejét 2009. január 31-ig meghosszabbítja.


13. egyetért a Magyarországi Volksbank Zrt. pénzintézettel 2007. december 7-én kötött Folyószámla-hitelszerődésben meghatározott hitelkeret rendelkezésre tartásának 2009. január 1-től 2009. december 31-ig történő meghosszabbításával, és felhatalmazza a polgármestert a kapcsolódó dokumentumok aláírására.

Határidő: 2008. december 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Beznicza Miklós osztályvezető)

14. javasolja, hogy a Regionális programsorban a Városnapi Rendezvény, Bor és Dödölle Fesztivál, Tavaszi Művészeti Fesztivál városi rendezvényeink szerepeljenek.

Határidő: 2008. december 19.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné helyettes osztályvezető)

15. Gáspár Andrást a Nagykanizsai Gazdaságfejlesztő Kht. ügyvezetőjének 2009. január 1. napjától a VIA Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. cégbejegyzéséig megválasztja és felhatalmazza a polgármestert, hogy a megbízási szerződést kösse meg.

Határidő: 2009. január 10.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: dr. Tuboly Marianna jegyző)

16. tudomásul veszi, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 2009. január 1. napjától 5 év időtartamra az ingatlan (ingatlanrész) bérbeadása, haszonbérbeadási tevékenységére az általános forgalmi adó mentesség helyett az általános szabályok szerinti adókötelessé tételt választja, továbbá az egyes beépített ingatlan (ingatlanrész) és az ehhez tartozó földrészlet értékesítése, illetve az egyes beépítetlen ingatlan (ingatlanrész) értékesítési tevékenységére az adómentesség helyett az általános szabályok szerinti adókötelessé tételt választja.
Felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedés megtételére.

Határidő: 2009. december 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Beznicza Miklós osztályvezető)

17. a fontosabb intézkedésekről, eseményekről szóló tájékoztatót tudomásul veszi.

Felelős: Marton István polgármester

32. Interpellációk, kérdések

Marton István: Úgy emlékszem, hogy Halász Gyula egy interpellációt és kérdést akart feltenni. Nincs itt. Bene Csaba - Erzsébet tér, Rozgonyi. Bene Csaba sincs itt. Na ez halad. Karádi úrnak is van kérdése. Ő itt van.

Karádi Ferenc Gyula: Igen én itt vagyok. Tisztelt Polgármester Úr, az egyik kérdésem az lett volna, hogy a Gárdonyi utca északi oldalán a szeméthalom hogy fog eltűnni, de közben - erre ugye annak idején nem kaptam választ -, de közben Tárnok Ferenccel konzultáltam és arról tájékoztatott, hogy a hivatal fog majd valamilyen elképzeléssel szolgálni és kitalálja, hogy mi módon tűnjön el az a 3000, 4000 m3 szemét, ami a Gárdonyi utca északi végén van. A másik téma pedig az, amiről Gáspár Andrással már sokszor beszéltem, hogy a közcélú munkások alkalmazása, annak módja és az Ő megélhetésük, az hogy lehet biztosítva a 2009-es évben, mert a jelenlegi módszer, amit alkalmaz a Via Kanizsa Nagykanizsán, az egy elég sajátos. Ez azt jelenti, hogy van – Miklósfát ismerem leginkább, arról tudok Önöknek tájékoztatást adni – egy állandó 8 órás munkaidőben foglalkoztatott és mellé csatlakozik időnként 3, 4, 5, a szükségeknek megfelelő létszám, akik ideiglenesen vannak foglalkoztatva, és Ők 6 órában dolgoznak, de teljesen igénybe vannak véve, mert a 6 órás alkalmazásuk során nagyon komoly munkát végeznek, megfelelően dolgoznak. A gépekkel úgy bánnak, ahogy az elvárható ezektől az emberektől. Én nagyon meg vagyok velük elégedve. Ütemezik Miklósfán a munkát. Szépen, rendben végigmennek időszakonként a munkaterületeken. Nem kell külön szólni egyetlen területért sem. Tehát gondosan ellátják a feladatukat, és ennek érdekében viszont azt várják el tőlünk, hogy a megélhetésük legalább biztosítva legyen. Körülbelül 40 eFt az, amit hazavisznek egy-egy hónapban és ez az, amit sérelmeznek. Az egyik, amit sérelmeznek, ez a bér, a másik pedig az, hogy 6 órában vannak alkalmazva harmadik az, hogy időszakosan vannak alkalmazva. Tehát a jelenlegi rendelkezések szerint, hogy az önkormányzat hozzájusson ahhoz a támogatáshoz, ami utánuk jár, időszakonként el kell küldeni őket munkanélküli szabadságra, és utána visszavenni őket. Tehát ennek a létszámnak, amely kitartóan dolgozik, megbízhatóan dolgozik, indokolt valamilyen módon az állandósítása. Ennek a kidolgozását kértem én Gáspár Andrástól már a 2008-as év elejétől. Valamilyen módon megállapodtunk abban, hogyha van rá lehetőség, akkor ezeknek a munkásoknak az állandósítsa meg fog történni. De én most is azt kérdezem, hogy van-e erre lehetőség ezeknek az embereknek az állandó foglalkoztatására, a 8 órában való foglalkoztatására és megbízható, jó munkaerőt kapunk így cserébe? Arra kérem Polgármester Urat, hogy ezt valamilyen módon dolgozza ki a hivatal, hogy ennek a rendszere ez sokkal inkább megfeleljen a jelenlegi követelményeknek.

Marton István: Bicsák képviselő úr!

Bicsák Miklós: Köszönöm szépen, nagyon röviden.

Marton István: Bocsánat, Bicsák úr nem volt a jelentkezők között.

Bicsák Miklós: Dehogynem, bejelentkeztem.

Marton István: De nem arról van szó, hanem akik már feliratkoztak korábban. Most be akar surranni a surranó pályán?

Bicsák Miklós: Igen, mert elfeledkeztem erről. Bocsánatot kérek, ha hozzájárul Polgármester Úr.

Marton István: Nagyon rövid, fél perc.

Bicsák Miklós: Köszönöm. Röviden. Egyetértek Karádi képviselőtársammal. Nálunk is ez a probléma röviden. Lejár az egy hónap, vagy két hónap, akkor elküldik. Nincs megfelelő ember és nálunk is nagy a terület. Valóban erre a megoldást Polgármester Úr kérem, szíveskedjék. Egyetértek és kérem a támogatást.

Marton István: A hivatal kidolgoz valamit és akkor mindkettőjük tájékoztatva lesz róla. Jerausek úrnak van két kérdése.
Jerausek István: Két kérdést szeretnék feltenni, mégpedig a Szabadhegyi út, Úttörő utca, Új Élet út kereszteződésében az áteresz olyan mértékben eliszaposodott és feltelt már, hogy az ott lakók szóltak, hogy alig egy arasznyi az áteresztőképesség, hogy esetleg, ha intézkedés történne annak ügyében, hogy az kitisztításra kerüljön, hogy a csapadék folytán nehogy elöntse az úttestet a víz. A másik kérdésem pedig a Kaposvári úton a kultúrház előtti oldal, ami a Kaposvári úttól több helyen akár 60 méteres úgynevezett földút, földbejáró van a családi házakhoz. Arra szeretnék egy valami megoldást találni, hogy az ott lakók elmondták, hogy még arra sincs lehetőségük, hogy egyénileg ezt az utat feljavítsák, mert hát nem az ő tulajdonuk és olyan műszaki tartalmat írnak elő, hogy anyagilag azt nem tudják kivitelezni és az esős, sáros időben úgyszólván járhatatlan, nem tudják a gépkocsikkal használni. Én egy olyan megoldást is el tudok képzelni, hogyha a költségvetés ezt finanszírozni tudná, hogyha remélhetőleg a közeljövőben elkészül a kerékpárút, hogy esetleg egy belső úttal akár egy olcsóbb műszaki tartalommal megoldani ezt, mert úgy gondolom elég költséges az, hogy családi házanként az utat feljavítani. Erre szeretnék választ kapni.

Marton István: Ahogy megyünk kifelé a kultúrháztól baloldalt. Csónakázó-tó felé, ahogy megyünk.

Jerausek István: Igen, a kultúrháztól.

Marton István: Én úgy emlékszem, hogy mindenkinek murvás bejárója van.

Jerausek István: Hát, volt esetleg, de most nagyon rossz állapotban van.

Marton István: Hát akkor megvizsgáltatjuk képviselő úr. Balogh úrnak adom meg a szokásos hat kérdésére.

Balogh László: Tisztelt Közgyűlés, mivel a kétnapos közgyűléssel már úgy is bekerültünk a Guiness Rekordok könyvébe, ezért önmérsékletet tanúsítok, és csak célzottan teszem fel kérdéseimet. Kérdéseim ……… jellegét Polgármester Úrnak és Aljegyző asszonynak írásban is átnyújtom, és ennek megfelelően tisztelettel kérek majd hivatalos érdemi választ, mert szoktam kapni. Hat kérdésem a következő. Első: ez már csak a fele az önkormányzati anyagunknak, tudom ez demonstratív szokott lenni, de szeretnék költségvetés előtt ismét én is ráerősíteni, túl a ciklusunk félidején meddig kell még várni a közgyűlési dokumentumok és vele párhuzamosan a városi honlap XXI. századi színvonalon való működtetésére? Második kérdésben kifejtettem, hogy annak ellenére, hogy nagyon sok az albumunk, fényképalbumunk és nagyon sokféle Kanizsakönyv létezi, de mégis hiányoznak az aktuális és informatív, a várost bemutató könyvek. Én mutatok egy példát, mondjuk ezt a „Vendégváró” sorozatot és még mondtam egy-két ötletet és ajánlom Polgármester Úrnak az együttműködést a Kulturális Bizottság és a Kulturális Alap nevében tiszteltettel költségvetés előtt, kérem a véleményét. Hármas:

Marton István: Ez a Kulturális Alapból megoldható. Nem kell itt együttműködni.

Balogh László: Jobban lehet, hogyha bővebb a nekiindulás. Hármas: városképi jelentőségű fákkal kapcsolatban. Vörösmarty utcában kivágták az összes fát. A Nagymagyarország emlékműnél kivágtak fenyőfákat. Hamarosan a Felsőtemplom melletti 4 vadgesztenyefához is hozzá kell nyúlni. Ezzel kapcsolatban, tisztelve a városi főkertész munkáját, javasolnék egy kicsit szélesebb körű nyilvánosságot, hogy a városlakosság időben hozzászokjon az ilyenhez. Négyes: mi lesz a Csónakázó-tónál a kajakházzal? Ezzel kapcsolatban hosszabban adom elő a problémát. Kérem tisztelettel Polgármester Urat, hogy segítsen megoldani ezt a problémát.

Marton István: Balogh úr, mielőtt még továbbmondaná. A tavasszal jártak nálam, itt volt az akkor szövetségi kaptány is, azóta eltűntek. Olvasom az újságban, hogy az önkormányzat mondott valamit, de nem csinált semmit. Hát könyörgöm, ha valaki akar tőlünk valamit, az keressen meg, mondjuk, engemet.

Balogh László: Így gondolom én is. Tehát ez is a…..

Marton István: Csak nem azért, mert az újságban nem szeretem viszont olvasni, hogy mi csúnyák vagyunk akkor, amikor én ígértem támogatást és nem jelentkeztek.

Balogh László: Jó, ez is már az előrelépéshez vezető út első lépcsőfoka. Ötödik: a hajómodellezők 3 országos bajnokságot is szeretnének rendezni jövőre a Csónakázó-tavon és Polgármester Úr nyilatkozott olyat, hogy le kell engedni valamennyit a Csónakázó-tóból. Kérem az egyeztetést tisztelettel. Hatodik: …..

Marton István: Balogh úr, folyik az egyeztetés. Csak nem mindenkinek van ez ínyére, mert van, aki - na nem is akarok ebbe mélyebben belegondolni. Valamelyik szervezetnek kell, a másiknak nem kell. A városnak meg kell, mert 20 éve nem történt ott semmi Uraim.

Balogh László: Jó, folytatjuk.

Marton István: Aztán a végén már dombokat fogunk ott látni a kishíd környékén, aztán le is lehet bontani a hidat, mert száraz lábbal lehet átjárni. Tűrhetetlen!

Balogh László: Meglévő tornacsarnokaink rossz állapotára utalnék a hatodik kérdésben. Sok kívánnivalót hagynak maguk után. Lehet akár a Cserhátira, a Hevesi Általános Iskolára, vagy akár a Batthyány Gimnázium nagy tornatermének balesetveszélyes parkettáira utalni, és így tovább. Ezzel kapcsolatban is lenne egy kérdésfeltevés. Tisztelettel átadom, és a nyilvános ülés végén boldog karácsonyt mindenkinek.



33. Napirend utáni felszólalások


Marton István: Napirendi után felszólalásokra nem jelentkezett senki, ezért a nyílt ülést berekesztem.



Zárt ülés

A zárt ülésen elhangzott hozzászólásokat, javaslatokat és döntéseket a zárt ülésről készített külön jegyzőkönyv tartalmazza.

A közgyűlés 503/2008.(XII.19.) - 512/2008.(XII.19.) számú határozata később kerül kihirdetésre.

A közgyűlés 4/2008.(XII.19.) számú végzésével egyedi államigazgatási ügyben döntött.



45. Javaslat az Ingatlankezelési Intézményt érintő önkormányzati rendelet módosításáról (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Marton István: Tehát, nem tudom, ehhez valaki akar-e hozzászólni. Én azt mondom, hogy gyorsan szavazzuk le. Akkor meg. Ez még jobb szó. Az IKI rendeletmódosítás. Aki egyetért vele, kérem, nyomja meg a … Nem kell, hát nézik, olvassák, hogy …. …..


A közgyűlés 16 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatokat elfogadja és a következő rendeleteket alkotja:


69/2008.(XII.29.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 69/2008.(XII.29.) számú rendelete az önkormányzati bérlakások lakbértámogatásáról szóló 25/2007.(V.16.) számú rendelet módosításáról.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)


70/2008.(XII.29.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 70/2008.(XII.29.) számú rendelete az önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás szabályairól és a tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 10/2003.(II.26.) számú rendelet módosításáról.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)


71/2008.(XII.29.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 71/2008.(XII.29.) számú rendelete az önkormányzati bérlakásokról szóló 42/2007.(IX.25.) számú rendelet módosításáról.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)


72/2008.(XII.29.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 72/2008.(XII.29.) számú rendelete az önkormányzati tulajdonú nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről szóló 31/1997.(VII.01.) számú rendelet módosításáról.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)





Marton István polgármester más tárgy vagy hozzászólás nem lévén az ülést 17.20 órakor bezárta. (Az ülésről készült hangfelvétel alapján ezen jegyzőkönyv a hozzászólásokat szó szerint tartalmazza.)




K. m. f.




Dr. Gyergyák Krisztina Marton István
aljegyző polgármester