* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
89.67 KB | |
2009-03-02 08:33:09 | |
Nyilvános 41 | 160 | A közgyűlési jegyzőkönyvek és mellékleteik 1990 novemberétől kezdve papírformátumban elérhetőek a Halis István Városi Könyvtárban, a helyismereti részlegen. | JEGYZŐKÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2008. december 4-én (Csütörtök) 13.00 órakor tartott folytatólagos nyílt üléséről. Az ülés helye: Medgyaszay Ház Nagykanizsa, Sugár u. 5. Jelen vannak: Bárdosi Gábor, Bicsák Miklós, Böröcz Zoltán, Dr. Fodor Csaba, Halász Gyula, Horváth István, Karádi Ferenc Gyula, Dr. Károlyi Attila József, Dr. Kolonics Bálint, Marton István, Tóth László képviselők Tanácskozási joggal megjelentek: Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző, Maronicsné dr. Borka Beáta osztályvezető, Szmodics Józsefné osztályvezető, Deák-Varga Dénes városi főépítész, Stadler Petra Marton István: 9 óra 5 perckor meg kell állapítanom, hogy a folytatólagos ülésre a képviselőknek nem elégséges száma érkezett meg, 10-en vagyunk, ezért meg kell állapítanom a határozatképtelenséget. Félórán belül kísérletet teszek a határozatképesség helyreállítására. Köszönöm. Szünet Marton István: Kérem a jelenlévőket, hogy foglalják el helyüket és kapcsolják be gépeiket, hogy egy létszámellenőrzést tudjak végezni. Tisztelettel köszöntöm a mai folytatólagos közgyűlésünkön megjelent képviselőtársaimat. Jó fél órával ezelőtt kettővel kevesebben voltunk, csak kilencen. Most tizenegyen vagyunk, de a határozatképességhez tizennégy fő jelenlétére lenne szükségünk. Nagyon szomorú vagyok, hogy egyes képviselők ennyire nem tisztelik a többi képviselőtársunkat. Mondhatnám azt, hogy lopják az idejüket, és ennyire nem tisztelik a választópolgárokat, akik őket megválasztották. A mai lapban egyébként, mármint a megyei lapra gondolok volt egy sajtótájékoztatóról híradás, amit Bene Csaba úr a FIDESZ frakcióvezetője és Szőlősi Márta képviselőasszony adott. Hát meg is lepett, mert egy hatalmas csúsztatás az egész. Igazából ez tőlük lassan már megszokott, de hogy az én lejáratásomra indított kampánnyal a lakosokat teljesen félre akarják vezetni, az egyenesen szánalmas. A közgyűlés kezdő időpontja valóban 13.00 óra volt. Én ott is voltam a tizen néhány perccel a megjelölt idő előtt. Halász Gyula: Polgármester Úr, elnézést sajtótájékoztató van, vagy közgyűlés? (Nem mikrofonba beszél.) Marton István: Nem adtam szót. Jóval előttem ott voltam, és ezt az emberek is tudják, akik nézhették a felvételeket. Viszont a testületi ülés nem kezdődhetett el, amíg jelen esetben az aljegyzőnő – mivel a jegyzőnő nem dolgozik – még nem érkezett meg és ugye a törvény írja elő, hogy a törvényesség őrének jelen kell lennie. Amint megérkezett, a testület munkához is látott. Az, hogy többször rendeltem el szünetet. indokolatlanul, kifejezetten rágalom. Aki nézte a közgyűlési közvetítést, az láthatta, hogy épp a FIDESZ frakció volt az, aki teljesen önhatalmúlag kivonult szünetet tartani, amit a szocialista képviselők is szóvá tettek. Nem került SZMSZ ellenesen összehívásra a keddi közgyűlés, hiszen a jegyzőnő javasolta ezt az időpontot, úgy gondolom, hogy Ő ismeri az SZMSZ-t. A tegnapi folytatólagos közgyűlést is az SZMSZ szerint hívtam össze. Képviselő úr, vagy leül a helyére, vagy felszólítom, hogy távozzon! Tehát a tegnapi folytatólagos közgyűlést is az SZMSZ szerint hívtam össze, arról nem is beszélve, hogy többen vagy jó fél órát kardoskodtak a szerdai napért és időpontért. Sőt meg is szavaztatták, majd egyszerűen nem jelentek meg. Huszonhat képviselőből tizen gondolták úgy, hogy számukra fontosak a város ügyei. A december 2-i közgyűlésről a képviselők a november 12-i soron kívüli közgyűlésen kaptak tájékoztatást. Arról nem tehetek, hogy bizonyos testületi tagok csak testileg vannak jelen, és abszolút nem figyelnek. Ha valaki pedig november 12-től december 2-ig, vagyis három hét alatt nem tud felkészülni egy közgyűlésre, akkor nézzen mélyen magába és tegye fel a kérdést, hogy képes-e ellátni a képviselői teendőit, vagy nem. Amennyiben nem, a továbbiakban lépjen lelkiismerete szerint. Köszönöm a figyelmet. A következő időpont holnap, vagyis pénteken reggel 9.00 óra. Ha így haladunk, akkor négy-öt nap múlva talán meg is lesz a határozatképesség, mert ugye tegnap tíz volt, ma tizenegy és azt kérem, hogy azok, akik itt voltak, azok vegyék ezt tudomásul és ne kelljen külön értesítést küldeni számukra, duzzasztva az amúgy is jelentős adminisztrációt. Fodor úrnak megadom a szót, bár a közgyűlés ugye nem kezdődött el, de ha van valami mondanivalója, ha már ennyien összegyűltünk, tiszteljük meg egymást azzal, hogy végighallgatjuk. Dr. Fodor Csaba Ügyrendi: Hát valóban nem kezdődött el a közgyűlés, de nem is kezdődhet, mert határozatképtelenek vagyunk. Marton István: Ezt jelentettem be doktor úr. Dr. Fodor Csaba: Ezért nagyon kellemesen elbeszélgetünk. Én a magam részéről egyébként felháborítónak tartom azon képviselők magatartását, akik nem jöttek el. Bizonyára van olyan, akinek alapos oka és indoka van rá, de ezek közé nem sorolnám be a politikai okokat, tehát én azt gondolom, hogy akinek munkahelyi és egyéb elfoglaltsága van, nyilvánvalóan nem tudta, és nem is tudhatta, hogy tegnap, illetőleg ma közgyűlés összehívásra kerül. Éppen ezért én azt javaslom Tisztelt Polgármester Úr, hogy ne hamarkodjuk el a holnapi nap reggeli 9.00 óráját is, mert többünknek sem jó ez az időpont. Én arra nagy tisztelettel javaslatot teszek, hogy célozzuk meg, mondjuk szombat délután 13.00 órát, vagy vasárnap reggel 9.00 órát, vagy mit bánom én micsoda, de én azt hiszem, hogy az lenne egy normális időpont. Ötletelni lehet. Tehát annak nem sok értelme van, hogy holnapra összehívják, és holnap megint itt ülnek öten, vagy hatan, vagy nem tudom hányan. Ezt kicsit alaposabban meg kellene fontolni. Én azt kérem Polgármester Úrtól, szíveskedjen olyan gesztust gyakorolni, amellyel a frakcióvezetőkkel felveszi a kapcsolatot, megbeszélik azt, hogy holnap reggel 9.00 óráig a frakcióvezetők beszéljék meg a frakcióikkal, hogy mely az az időpont, amelyik többé-kevésbé majdnem mindenkinek megfelel, hiszen ugye a munkaterven kívüli időpontot kell kitűzni, tehát nem tudta ezt senki sem kalkulálni és nem tudta úgy az idejét beosztani munkahelyén, éppen ezért én ezt tenném, mert számomra sokkal fontosabb, hogy egy közgyűlés végre összeüljön és meghozza azokat a fontos döntéseket, amelyeket meg kell, hogy hozzon, mint az, hogy minden közgyűlésen napokon át itt határozatképtelenül bolondítjuk ide a vendégeket, a hivatal dolgozóit, meg egymást is. Tehát én ezt, ezért volt ügyrendi javaslatom Polgármester Úr, ezt szíveskedjen megfontolni. Marton István: Karádi úr, akkor csak folytassuk a beszélgetést. Karádi Ferenc Gyula: Tényleg csak beszélgetünk Polgármester Úr. Minden ilyen helyzetet meg lehetne azzal akadályozni, hogy Önnek lenne egy feladata, hogy egyeztessen azokkal az emberekkel, akiknek kellene, hogy jelen legyenek. Legyen kedves ezt a gyakorlatot folytatni. Én mind a kétszer itt voltam, de a holnapi időpont nekem sem felel meg és nem tudok itt lenni, előre elmondom, és ne legyen majd az köpködés, fujjolás ami most zajlik azért, mert valaki nem tud megjelenni egy olyan időpontban, ami nem volt számára előre tervezhető. Ezt én visszautasítom mindenki nevében, aki ilyen helyzetbe került, hogy most köpködés zajlik vele szemben, holott pontosan tudható, hogy semmilyen egyeztetés az időpontokról nem történt meg. Ezt előzetesen meg kell tenni, és utána számon lehet kérni attól, aki nem jelent meg. Marton István: Képviselő úr, ma pontosan két hétre vagyunk a következő soros decemberi közgyűlésünktől, amit én szerettem volna 19-re kitolni, de Önök ragaszkodtak a 18-hoz. Én úgy gondolom, hogyha van több mint hatvan napirend és még azok, akik jó néhányat, ha jól emlékszem hatot, fel is akartak venni a napirendek sorába, tehát közel hetven napirendről szavaz a testület, akkor bizony az icipicit is előrelátó ember, az úgy kalkulál, hogy ez ma nem fog befejeződni és nem is kell neki tovább gondolkodni, csak az SZMSZ-nek a megfelelő sorát kell kinyitni, amiben benne van, hogy a következő nap reggel 9-re köteles vagyok összehívni. Tehát ezért nem értem én ezt a vitát. Amit egyébként Fodor doktor mondott, azzal a szellemiséggel én valahol egyetértek, tehát szívem szerint akár szombaton és vasárnap is tarthatnák közgyűlést, én biztos, hogy megjelenek rajta, csak az egyébként is rendkívüli módon leterhelt hivatalnak én nem akarom szaporítani a munkáját, a gondjait, a bajait feleslegesen. Én a holnap reggeli közgyűlést mindenképpen összehívtam, majd meglátjuk, hogy mi fog történni. Egy csomó dolog sajnos határidővesztéssel jár, és azt hiszem, hogy el kell járnom néhány ügyben teljesen önhatalmúlag, ez által lehetőséget biztosítani az engemet nagyon szerető képviselőtársak néhányának, akik majd kezdeményezhetnek ellenem egy újabb fegyelmit. Fodor úr, egészen jól elbeszélgetünk így tizenegyen. Dr. Fodor Csaba: Csak válaszolni szeretnék Karádi képviselő úrnak. Én nem kívántam ebbe a politikát belekeverni, de azért szíveskedjen elfogadható, normális magyarázatot adni bárki arra, hogy hol van az alpolgármester? Hol volt tegnap 9 óra 30 perckor az alpolgármester? Hol van ma? Hát Őneki nem munkaidőben vagyunk? Vagy mi a büdös bogár? Hát hogy képzeli magáról azt valaki, hogy egy város alpolgármestere és a város közgyűlésén nem jelenik meg. Én azt tudom, hogy tegnap ideszaladt 9.00 órakor aláírta a jelenléti ívet, bekapcsolta a gépét, aztán elhúzott. És amikor a polgármester megpróbálta helyreállítani a határozatképességet az SZMSZ szerint, 9 óra 30 perckor meg nem volt itt, mert vissza sem jött. Hát micsoda viselkedés ez? Szükségünk van nekünk ilyen alpolgármesterre, aki nem végzi el a munkáját? Döbbenet. Ja és ráadásul országgyűlési képviselő, képviseli a várost, a polgárokat. Hát gyönyörű szép! Köszönöm szépen. Marton István: Fodor úr, ki kell, hogy javítsam Önt. Valóban 9-kor aláírt az Alpolgármester Úr a jelenléti ívet, én 9 óra 8 percet mondtam, ha jól emlékszem a televíziónak, amikor először próbáltam megállapítani, mert éreztem, hogy nagyon kevesen vagyunk, mondom, várjunk egy nyolc, tíz percet. Akkor már valóban nem volt itt és nem volt itt akkor sem, amikor fél órával később megpróbáltam helyreállítani a szükséges létszámot. Károlyi doktor úrnak is megadom a szót. No, hát akkor ez egy kis mini közgyűlés lesz. Dr. Károlyi Attila: Én annyit szeretnék mondani Tisztelt Karádi Ferenc képviselőtársamnak, hogy itt köpködésről, köpködni, meg fujjolni Ő köpköd, meg Ő fujjol, mert én ilyenről nem hallottam. Tehát, hogy az Ön fejében köpködés és fujjolás fogalmazódik meg, én nem tudom mire gondolt. Nem köpködött senki és nem fujjolt senki. Ami a Tisztelt Alpolgármester Urat illeti, én nem tudom Polgármester Úr, nyilván a kieső időre a város nem fogja megfizetni az Ő munkabérét, mert ugye itt a szembeülő Tisztelt Gyalókai Zoltán képviselőtársam vonatkozásában a VOLÁN jelentette be, hogy nem fizetik meg a munkabérét. Én az javaslom, hogy arra az időre, amikor nem tartózkodik itt, ne tessék neki bért fizetni. Tudomásom szerint Ön a munkáltatója, tegye meg ezt. Marton István: Ez így van, viszont nem lehet elhallgatni, hogy szabadságon van az Alpolgármester Úr. Igyekeztem Neki szabadidőt biztosítani költözködéssel kapcsolatos feladatok ellátásra stb. Tehát Ő jövő hét végéig szabadságon van, ha jól emlékszem, de mindjárt megnézem, mert nálam ez rögzítve vagyon. Bocsánat, a közgyűlési időponttól, a 18-i közgyűlési időpont kivételével a következő két hétben is szabadságon lesz. Tehát ez a munkabér probléma ebben az esetben nem áll fenn. Egyéb esetekben fennállhat, és akkor majd el is járok. Karádi Ferenc Gyula: Tényleg jól elbeszélgetünk. Szeretném kérni mindannyiunktól, különösen Polgármester Úrtól, hogy a december 2-i időpontot talán, hogyha emlékezetébe vésné, hogy ki határozta meg, hogy akkor legyen és az SZMSZ szerint mi lett volna annak a november végi közgyűlésnek az időpontja. Tehát azt is önkényesen határozta meg, fátylat rá, spongyát rá. De a következő esetekben legyen kedves egyeztetni mindenkivel, hogy megfelelő-e számára az időpont és az SZMSZ szerint összehívni azokat a közgyűléseket, amelyek rögzítve vannak a saját programunkban. Ez az egyik. A másik, amire szeretném kérni a Polgármester Urat, hogy legyen kedves akkor, amikor a soros közgyűlést tartja, jelesen a tegnapelőtti napon a közgyűlés 13.00-23.00 óráig szólt, játszva, könnyedén, fütyörészve le tudtuk volna zongorázni azokat a napirendi pontokat, amelyek előttünk álltak. Nagyon sokat levettünk azok közül, csak dolgozni kellett volna Tisztelt Képviselőtársaim. E helyett szünet, szünet hátán. Lassú hozzászólások. Volt, aki egyetlen naprendi ponthoz minden SZMSZ passzust felrúgva hatszor, hétszer szólt hozzá és ezt Polgármester Úr tűri. Hát ez az, amiért itt tartunk. Ez, amiért a soros közgyűlésen nem tudjuk befejezni az ügyeket. Legyen kedves Polgármester Úr hatékonyan dolgozni abban a székben, amelyben ül, és akkor minden a helyére kerül. Marton István: Karádi úr javaslom, hogy mindig legyen Önnél, kéznél az szervezeti és működési szabályzat. Én igyekszek mindent betartani, mindent előírást. Annyiszor adom meg a szót, ahányszor előírja. Ezt talán, ha már így beszélgetünk, elmondhatjuk esetleg az idejüket ránk pazarlókra, hogy ha például valaki ügyrendivel azt mondja, hogy zárjuk le a napirendet, akkor én azt általában elfogadom, ha csak nem érzem azt, hogy valami nagy ellentét van és még nem is szavaztatok, elfogadom szavazás nélkül, hogy igen le akarjuk zárni. De látok a gépen, mondjuk még tizenegy embert és abból kilenc nem szólt. Az SZMSZ értelmében köteles vagyok nekik megadni a szót. Tehát én úgy gondolom, hogy az az SZMSZ, amit már itt módosítgattak, meg tovább akarnak módosítani, az pontosan azt a célt fogja szolgálni, hogy gúzsba kösse magát a közgyűlés még jobban, de hát erről majd beszélünk a soros ülésen, amikor nagy valószínűséggel ez teljesen feleslegesen és értelmetlenül szerintem, de napirendre fog kerülni. Böröcz Zoltán: Igazából csak azt szeretném Önnek mondani, meg mindenkinek mondani, hogy én holnap egészen biztosan nem leszek itt, de kérem, hogy ne beszéljenek rólam olyan elítélő hangnemben. Én Budapesten leszek 10 órától 12-ig és azt gondolom 130, 140 ember foglalkoztatása érdekében tárgyalok és én ezt nem fogom tudni felcserélni, holnap biztos nem. Ennyit szerettem volna csupán mondani. Jövő héten várhatóan bármikor egyébként átrendezhető programjaim vannak, gondolom sokunknak, de holnap egészen biztosan nem leszek. Marton István: Böröcz úr, aki bejelenti, hogy ilyen és ilyen nyomós okok miatt nem tud részt venni, az igazoltan van távol. Könyörgöm Uraim, huszonhatan ülnek a testületben. Abból adott esetben tizenkettő távol lehet. Hát ez véletlenszerűség számítással nézve is erre nem kerülhet sor. Ilyen mondjuk, a mesében lehet, de egy komolyan dolgozó testület esetében nem. Én tudomásul veszem, hogy holnap Fodor úr és Böröcz úr nem tud itt lenni. Bicsák Miklós: Meg vagyok teljesen Tisztelt Karádi Feri barátom, nekem nincs Veled semmi bajom, mindig úgy éreztem emberileg tiszteletben tarthatlak, de ilyen kioktató magatartást, én régóta vagyok képviselő, azért hangsúlyozom, nagyon sok testületi taggal dolgoztam, professzorokkal, tanárokkal, egyszerű emberekkel, de a tisztesség, a tisztelet egymás iránt megvolt. Ha elmaradt a közgyűlés másnap, vagy harmadnapra a polgármesterek bármelyik volt mi jobbos, ballos, ez a FIDESZ idejében is 1998-2002. között volt ilyen, kérem a többség mindig megvolt. A városnak működni kell. Mi egyénileg, Feri barátom, egyénileg vagyunk megválasztva. Mit szólnak a miklósfai választók, hogy Te itt vagy, de a többi társaid, a FIDESZ, azok, akik 13-an, 14-en megnyertétek és a Bálint, itt van, teszi a dolgát, pedig biztos, hogy a kuncsaftok ott állnak az ajtójában és kérlek szépen, a többiek meg ma délelőtt, nem akarok itt személyeskedni, hogyne mennénk közgyűlésre, rájuk kérdeztem a hivatalban, találkoztam és mosolygott. Tudtam, a cinikusság mögött mi van. Nekem is. Én elmondtam, hogy tegnap nem tudtam itt lenni, de ma félretettem mindent, mert dolgozni kell, vállaltuk a közéleti munkát, ez a feladatunk. Ehhez, ahogy mondtam, egy van. Én egyszerű négy elemit végzett szülők gyereke vagyok. A tisztesség. Amennyit magadnak, annyit másnak. Horváth István: Én azt gondolom, hogy a jövő hétben kellene gondolkodni. Kedd, szerda, vagy csütörtökbe. Ezt próbáljuk átgondolni. Ugyanis nekem sem jó se a holnap, se a holnapután. Programjaim vannak. Meg akkor van idő arra, hogy rákészüljenek a képviselők az időpontra. Most per pillanat azt gondolom, hogy nem aktuális. Gondoljuk ezt végig, szerintem jövő héten kedden, szerdán, csütörtökön bármelyik napon megtarthatjuk a közgyűlést. Marton István: Képviselő úr, ha tizenegyből három bejelenti, hogy nem tud részt venni, vagy négy, az még bőségesen a határozatképesség határán belül van, hiszen egyel több mint a fele kell csak, hogy jelen legyen. Rendkívül fontos dolgok, most nem akarok belemenni, hogy segélyezési dolgok függnek ettől, de más ügyek is, tehát én azt mondom, hogy keddtől péntekig nem igaz, hogy nem lehet összehozni egy határozatképes folytatólagos ülést. Ez nonszensz. Hát Ön akkor szintén igazoltan lesz távol. Tóth László: Nem kívánom a szót szaporítani, de be szeretném jelenteni, hogy a szocialista frakció, mint láthatóan 100 %-an részt vettünk a mai folytatólagos ülésen, de a holnapi nap frakciótársaim közül három munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tud részt venni, de természetesen bármikor meg fogunk jelenni. Marton István: Köszönöm. Önök most többségbe kerültek a testületben ezek szerint, mert tizenegyből hatan vannak. Úgyhogy holnap reggel 9-kor remélem, megkezdhetjük a munkát. Köszönöm. Marton István polgármester az ülést 13,55 órakor bezárta. (Az ülésről készült hangfelvétel alapján ezen jegyzőkönyv a hozzászólásokat szó szerint tartalmazza.) K. m. f. Dr. Gyergyák Krisztina Marton István aljegyző polgármester |