* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
749.14 KB | |
2009-03-02 08:38:33 | |
Nyilvános 47 | 256 | A közgyűlési jegyzőkönyvek és mellékleteik 1990 novemberétől kezdve papírformátumban elérhetőek a Halis István Városi Könyvtárban, a helyismereti részlegen. | JEGYZŐKÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2009. január 29-én (Csütörtök) 13.00 órakor tartott soros nyílt üléséről. Az ülés helye: Medgyaszay Ház Nagykanizsa, Sugár u. 5. Jelen vannak: Balogh László, Bárdosi Gábor, Bene Csaba, Bicsák Miklós, Bizzer András, Bogár Ferenc, Böröcz Zoltán, Dr. Csákai Iván, Cseresnyés Péter, Cserti Tibor, Dr. Fodor Csaba, Gyalókai Zoltán Bálint, Halász Gyula, Horváth István, Jerausek István, Karádi Ferenc Gyula, Dr. Károlyi Attila József, Dr. Kolonics Bálint, Marton István, Papp Ferenc, Papp Nándor, Polai József, Röst János, Szőlősi Márta Piroska, Tóth László, Tóth Nándor képviselők Tanácskozási joggal megjelentek: Dr. Tuboly Marianna jegyző, Beznicza Miklós osztályvezető, Domina Erzsébet irodavezető, Maronicsné dr. Borka Beáta osztályvezető, Somogyi Ottó osztályvezető, Szmodics Józsefné osztályvezető, Tárnok Ferenc osztályvezető, Deák-Varga Dénes főépítész, Dr. Farkas Roland irodavezető, Kámán László vezérigazgató, Kercsmaricsné Kövendi Ibolya intézményvezető Marton István: Jó napot kívánok! A mai közgyűlést a forgatókönyv ismertetésével kell, hogy kezdjem, aminek az 1. pontja, ki nem hirdetett határozatok. Bizzer úr szót kért? Már a, ja, csak, mert képernyőn ott van. Akkor, kérem kinyomni. Mert szokatlan lett volna, azért. Tehát a ki nem hirdetett határozatokkal kell kezdeni, amelyek a 2008. december 18-i, december 19-i zárt ülésen hozattak. A december 18-iakkal kezdem, a 471. számúval. Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatói pályázatának elbírálása 471/2008.(XII.18.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. megállapítja, hogy Kutasy Gábor pályázónak a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatói tisztség betöltésére benyújtott pályázata – a pályázati feltételként előírt vezetői és szakmai gyakorlat hivatalos igazolására vonatkozó dokumentumok hiányában – érvénytelen. 2. a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. igazgatósági jogkört gyakorló vezérigazgatójává 2009. január 1. napjától 2013. december 31. napjáig terjedő 5 évi időtartamra megválasztja Kámán Lászlót. A tisztség betöltése megbízási jogviszonyban történik. A Közgyűlés megbízáskor a vezérigazgató megbízási díját havi bruttó 530.000 Ft összegben állapítja meg. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, hogy a megbízási szerződést a megválasztott vezérigazgatóval kösse meg. Határidő: 2009. január 10. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Dr. Tuboly Marianna jegyző) NSP Kft. ügyvezetői pályázat elbírálása 472/2008.(XII.18.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. megállapítja, hogy Póczak Anita pályázata – a feltételként előírt vezetői gyakorlat hiányában – érvénytelen. 2. a Nagykanizsa Saubermacher-Pannónia Hulladéklerakót Üzemeltető Kft. ügyvezetői tisztségének megválasztására 2009. január 1. naptól kezdődő 5 évre jelöli Kozma Péter pályázót. A Közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy a jelölést terjessze Kft. taggyűlése elé. Határidő: 2008. december 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: dr. Tuboly Marianna jegyző és Schmidt László ügyvezető) Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata által beruházási, felújítási célú fejlesztéseinek finanszírozására a CIB Bank Zrt-vel kötött hosszúlejáratú hitelkeretszerződései módosítására 474/2008.(XII.19.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja az alábbi javaslatot: „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata utasítja Marton István polgármestert, hogy a CIB illetékes vezetőivel egyeztetéseket folytasson le, vegye igénybe a Polgármesteri Hivatal szakmai segítését, Cserti Tibort delegálja a tárgyalóbizottságba az Önkormányzat, majd azt követően, a tárgyalásokat követően pedig a kanizsai közgyűlés elé hozza vissza szavazásra.” Határidő: tárgyalások lefolytatását követően Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Beznicza Miklós osztályvezető) Javaslat Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. vagyonkezelői szerződésének elfogadására és a 2009. évi üzleti tervre 503/2008.(XII.19.) számú határozat 1. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért azzal, hogy a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt-vel a I. számú Üzemeltetési szerződés kerüljön megkötésre. Felhatalmazza a polgármestert a vagyonrendeletben a szükséges módosítások átvezetésére és a szerződés aláírására. Határidő: 2008. december 20. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Vagyongazdálkodási Zrt vezérigazgatója) 2. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az előterjesztés mellékletét képező üzleti tervet elfogadja. Felkéri a Vagyongazdálkodási Zrt vezérigazgatóját, hogy az 1. pontban elfogadott üzemeltetési szerződésnek megfelelően dolgozza át az üzleti tervet, és azt terjessze a Közgyűlés elé. Határidő: 2009. januári soros ülés Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Vagyongazdálkodási Zrt vezérigazgatója) 3. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért azzal, hogy a Vagyongazdálkodási Zrt ingyenes használatába kerüljön a székhelyként (központi ügyintézés helyeként) az alapító okiratban megjelölt 649/55 hrsz-ú., Garay u. 21. (volt parancsnoki épület) szám alatti ingatlan, valamint a Vagyongazdálkodási Zrt. ingyenes használatába kerüljön, mint telephely a 1220/3 hrsz-ú, de két címen lévő Fő u. 21. és Kálvin tér 2. szám alatti ingatlanok. Felhatalmazza a polgármestert az ingatlanok vonatkozásában a használati megállapodások aláírására. A Zrt. vezérigazgatója köteles gondoskodni az alapító okirat módosításáról (telephely feltüntetése tárgyában). Határidő: 2009. január 31., változásbejegyzésre: 2009. március 15. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Dr. Farkas Roland Vagyongazdálkodási Iroda vezetője Vagyongazdálkodási Zrt vezérigazgatója) 4. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltatási Zrt. vezérigazgatóját, hogy az IKI 2008. december 31-i megszűnését követően a behajthatatlan követelések leírásáról szóló előterjesztést terjessze a Közgyűlés elé. Határidő: 2009. januári soros ülés Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Vagyongazdálkodási Zrt. vezérigazgatója) 5. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az IKI 2008. december 31-i megszüntetésével összefüggő munkáltatói intézkedésekkel felmerülő végkielégítések, korengedményes nyugdíjazások költségeit létszámcsökkentési pályázat keretében kívánja igényelni, ezért az IKI megszüntetésével kapcsolatos 365/1/2008. számú határozattal módosított 271/2/2008.(VII.14.) számú határozatát megerősíti. Felkéri a Polgármestert, hogy a költségeknek pályázat útján történő igényléséhez szükséges intézkedéseket határidőben tegye meg. Határidő: 2009. július 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Gazdálkodási osztály vezetője) Javaslat az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok 2009. évi üzleti terveinek elfogadására 504/2008.(XII.19.) számú határozat Nagykanizsai Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. A KanizsaNet 2000 Kht. 2009. évi üzleti tervét 25.380 ezer Ft működési célú önkormányzati támogatással elfogadja azzal, hogy kötelezi a VIA Kanizsa Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját, hogy a Zrt. cégbírósági bejegyzését követően az átalakuló társaság üzleti tervét építse be a Zrt. üzleti tervébe, azt követően terjessze a Közgyűlés elé. Határidő: 2009. február 28. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Gáspár András vezérigazgató) 2. A Kanizsa TV Kft. 2009. évi üzleti tervét 63.000 ezer Ft működési célú és 13.000 ezer Ft fejlesztési célú önkormányzati támogatással elfogadja. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a társasággal a 2009. évre szóló vállalkozási-, támogatási szerződéseket kösse meg. Határidő: 2009. február 28. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető, Maros Sándor ügyvezető) 3. A Kanizsa Uszoda Kft. 2009. évi üzleti tervét 105.600 ezer Ft működési célú és 37.500 ezer Ft fejlesztési célú önkormányzati támogatással elfogadja. Egyben kötelezi a Kanizsa Uszoda Kft. ügyvezetőjét, hogy fizessen meg az önkormányzatnak évi bruttó 1.000 ezer Ft bérleti díjat. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a társasággal a 2009. évre szóló vállalkozási-, támogatási és bérleti szerződéseket kösse meg. Határidő: 2009. február 28. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető, Karácsony Károly ügyvezető) 4. A Kanizsa Újság Kft. 2009. évi üzleti tervét 30.450 ezer Ft működési célú és 500 ezer Ft fejlesztési célú önkormányzati támogatással elfogadja. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a társasággal a 2009. évre szóló vállalkozási-, támogatási szerződést kösse meg. Határidő: 2009. február 28. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető, Dóró János ügyvezető) 5. A VIA Kanizsa Városüzemeltető Kht. 2009. évi üzleti tervét 555.456 ezer Ft működési célú és 10.000 ezer Ft közcélú foglalkoztatási önrésszel és 57.000 ezer Ft fejlesztési célú önkormányzati támogatással elfogadja, azzal hogy kötelezi a VIA Kanizsa Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját, hogy a Zrt. cégbírósági bejegyzését követően az átalakuló társaság üzleti tervét építse be a Zrt. üzleti tervébe, azt követően terjessze a Közgyűlés elé. Egyben kötelezi a VIA Kanizsa Városüzemeltető Kht. ügyvezetőjét, hogy fizessen meg az önkormányzatnak évi bruttó 7.000 ezer Ft bérleti díjat. Határidő: 2009. február 28. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Gáspár András vezérigazgató) 6. A Nagykanizsai Szociális Foglalkoztató Kht. 2009. évi üzleti tervét 26.000 ezer Ft működési célú önkormányzati támogatással elfogadja az alábbi havi bontásban: Január: 3.000.000 Ft Február: 8.000.000 Ft Március: 3.000.000 Ft Április: 1.600.000 Ft Május: 1.300.000 Ft Június: 1.300.000 Ft Július: 1.300.000 Ft Augusztus: 1.300.000 Ft Szeptember: 1.300.000 Ft Október: 1.300.000 Ft November: 1.300.000 Ft December: 1.300.000 Ft Felhatalmazza a polgármestert, hogy a társasággal a 2009. évre szóló támogatási szerződést kösse meg. Határidő: 2009. február 28. Felelős : Marton István polgármester (operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető, Dr. Berlinger Henrikné ügyvezető) Javaslat „Az Év Vállalkozása” emlékplakett adományozására 505/2008.(XII.19.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése gazdasági tevékenysége elismeréseként „Az Év Vállalkozása” emlékplakettet adományozza: a.) Kis és középvállalkozások kategóriában Tomasics László egyéni vállalkozónak (székhelye: Nagykanizsa, Alkotmány utca 60/A.) b.) Nagyvállalkozás kategóriában a Szig – Bau 94 Kft.-nek (székhelye: Nagykanizsa, Zrínyi utca 20/B.) c.) felkéri a polgármestert, hogy az emlékplakettet és az adományozásról szóló oklevelet az önkormányzat ünnepélyes rendezvényén adja át. Határidő: 2009. január 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző) Javaslat az Egészségügyi Alapellátási Intézmény ügyeleti szolgálatának ellátásához szükséges 1 db személygépkocsi beszerzésére 506/2008.(XII.19.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az Egészségügyi Alapellátási Intézmény részére finanszírozásként 2.057.000,- Ft előirányzatot biztosít 1 db Opel Astra Classic II. 1,4, 5 ajtós személygépkocsi vásárlásához, amelynek fedezetét az alábbiak szerint jelöli meg: Polgármesteri Hivatal személygépkocsi vásárlás előirányzat maradványa (1/14. sz. melléklet) 500.000 Ft Polgármesteri Hivatal bevételi többlete (gépkocsi értékesítés) 700.000 Ft Régi piaci pavilon bontása (1/14. sz. melléklet) 357.000 Ft Polgármesteri Hivatal pályázati önrész (1/16. sz. melléklet) 500.000 Ft Felhatalmazza a polgármestert a fenti módosítások 2008. évi költségvetésben történő átvezetésére. Határidő: 2008. december 19. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Beznicza Miklós gazdálkodási osztályvezető, Kercsmaricsné Kövendi Ibolya intézményvezető) Nagykanizsa Erzsébet tér É-i tömbben lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítése 507/2008.(XII.19.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért a Nagykanizsa 987. hrsz. (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 13.), a Nagykanizsa 986/1. hrsz. (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 12.) és a Nagykanizsa 984. hrsz (8800 Nagykanizsa, Magyar u. 7. az utcafronti épület nélkül) ingatlanok zártkörű versenytárgyalás útján a Baumeister Kivitelező, Tervező és Szolgáltató Kft. (8800 Nagykanizsa, Szent Imre u. 5., Cg.20-09-060902) részére történő együttes értékesítésével az alábbiakban meghatározott együttes feltételekkel: - az ingatlanok együttes vételára 105.000.000,- Ft, amelyből vevő 65.000.000,- Ft-ot a szerződés aláírásától számított 60 napon belül készpénzben fizet meg eladó részére, további 40.000.000,- Ft értékben a szerződés megkötésétől számított 2 éven belül minimum 3 db új építésű üzlet- vagy lakás-ingatlant ad az Önkormányzat tulajdonába, amelyek összes alapterülete legalább 150 m2, - vevő az üzlethelyiségek vagy lakások szolgáltatásának 2 éven belüli elmaradása esetére a 40.000.000,- Ft-os vételárhátralék inflációval növelt összegének megfelelő összegű meghiúsulási kötbért köteles fizetni, - vevő az illetékes szervek által kiállított - 30 napnál nem régebbi - igazolással igazolja, hogy a versenytárgyalás időpontjában köztartozása (adó, illeték, vám, tb járulékok, stb,) nincs, - a versenytárgyaláson nem vehet részt, amennyiben Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatával kötött megállapodásból eredő bármely-, vagy az önkormányzat felé, ill. az önkormányzat közigazgatási területén a jogszabályból eredő fizetési kötelezettségét az elmúlt 10 évben felszólításra sem teljesítette, - A vevő köteles az érintett területet az érvényes rendezési terv szerint 3 éven belül beépíteni, ennek biztosítására az ingatlanokra beépítési kötelezettséget, elidegenítési tilalmat kell a földhivatali nyilvántartásba bejegyeztetni, a szerződéskötéstől számított 4 év időtartamra visszavásárlási jogot kell alapítani, - A vevő köteles a 984. hrsz-ú ingatlan telekmegosztását elvégeztetni, - A vevő köteles az ingatlan-együttesre beépítési javaslatát benyújtani, - A vevő köteles tájékoztatást adni, hogy milyen funkciót kíván a területen elhelyezni (lakás, üzlet, stb.), - A vevő (építtető) köteles az Önkormányzatnak egyetértési jogot biztosítani az építés tervdokumentációjához, - A területen történő beépítésnek illeszkednie kell a meglévő térfalhoz, valamint az „Aranykapu lakópark” engedélyezett beépítéséhez. Egyidejűleg a 130/2008.(IV.24.) számú valamint 274/2008.(VII.14.) számú határozatait hatályon kívül helyezi. Felhatalmazza a polgármestert a zártkörű versenytárgyalás előkészítésére, lebonyolítására és felkéri, hogy az adásvételi szerződést aláírás előtt jóváhagyásra terjessze a Közgyűlés elé. Határidő: - versenytárgyalás lebonyolítása: 2009. január 15. - adásvételi szerződés előterjesztése: 2009. januári soros közgyűlés - adásvételi szerződés megkötése: szerződés jóváhagyását követő 30 napon belül Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető dr. Farkas Roland irodavezető) Javaslat a Nagykanizsa 1770/3. hrsz-ú, Nagykanizsa, Dózsa György u. 114. szám alatti társasház mellett található közterület tulajdonjogának rendezésére 508/2008.(XII.19.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. nem ért egyet a Nagykanizsa belterület 1772/2. hrsz-ú kivett közterület megjelölésű 523 m2 alapterületű ingatlan térítésmentes átadásával a 8800 Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 114. szám alatti társasház tulajdonosai részére. Határidő: 2009. március 15. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető Dr. Farkas Roland irodavezető) 2. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése hatályon kívül helyezi a 163/2008.(IV.24) számú határozatát. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető) Javaslat a nyilvános illemhelyek üzemeltetésére 509/2008.(XII.19.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése hozzájárul, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a jelen előterjesztés 1. számú kiegészítésében csatolt új 11. sorszámú – módosítva a 2. számú kiegészítés szerint - megállapodásban foglalt feltételekkel szerződést kössön az S & S Higiénia Kft.-vel, egyidejűleg felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. Határidő: 2008. december 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Dr. Tuboly Marianna jegyző) Javaslat a Nagykanizsa, Nagyrác u. 2/A. fsz. 1. szám alatti önkormányzati tulajdonú bérlakás bérlőjének kijelölésére 510/2008.(XII.19.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nagykanizsa, Nagyrác u. 2/A. fsz. 1. szám alatti 2 szobás, összkomfortos, 66 m2 alapterületű önkormányzati bérlakás Dr. Csikós János (Budapest, 1950. október 30. an.: Rosenberg Róza) Keszthely, Kossuth u. 14. szám alatti lakás részére történő kiutalására vonatkozó kérelmet elutasítja. Határidő: 2008. december 19. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Kámán László intézményvezető) Javaslat a Nagykanizsa, Nagyrác u. 2/A. fsz. 4. szám alatti önkormányzati tulajdonú bérlakás bérleti szerződésének meghosszabbítására 511/2008.(XII.19.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése Dr. Nagy Márton Nagykanizsa, Nagyrác u. 2/A. fsz. 4. szám alatti önkormányzati bérlakásra megkötött lakásbérleti szerződését a Kanizsai Dorottya Kórháznál fennálló munkaviszonya időtartamára, de legfeljebb 2013. december 31. napjáig meghosszabbítja. Amennyiben bérlőnek a Kanizsai Dorottya Kórháznál fennálló munkaviszonya a fenti időtartamon belül megszűnik, úgy köteles a lakást 30 napon belül elhelyezési igény nélkül kiüríteni, és rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban a bérbeadónak visszaadni. Bérlő a többszörösen módosított 35/1995.(XII.12.) számú önkormányzati rendelet alapján megállapított költségelvű lakbért, és a lakhatással kapcsolatos közüzemi díjakat köteles megfizetni. Határidő: 2008. december 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Kámán László intézményvezető) Javaslat a Nagykanizsa, Zemplén Győző u. 4/A. IV. em. 12. szám alatti önkormányzati tulajdonú bérlakás bérlőjének kijelölésére 512/2008.(XII.19.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nagykanizsa, Zemplén Gy. u. 4. A. lh. IV. em. 12. szám alatti 2 szobás összkomfortos 53 m2 alapterületű önkormányzati bérlakás bérlőjének Molnár Tamás Tibor (Nagykanizsa, 1962. március 30. an.: Móricz Anna) Budapest, Garay u. 26. szám alatti lakost jelöli ki a Polgármesteri Hivatalnál fennálló közszolgálati jogviszonya időtartamára, de legfeljebb 5 év időtartamra. Amennyiben bérlőnek a Polgármesteri Hivatalnál közszolgálati jogviszonya a fenti időtartamon belül megszűnik, úgy köteles a lakást 30 napon belül elhelyezési igény nélkül kiüríteni, és rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban a bérbeadónak visszaadni. Bérlő a többszörösen módosított 35/1995.(XII.12.) számú önkormányzati rendelet alapján költségelvű bérleti díjat, és a lakhatással kapcsolatos közüzemi díjakat köteles megfizetni. Határidő: 2009. január 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Kámán László intézményvezető) Javaslat közbeszerzési eljárásban az eredményhirdetés elhalasztására – A Kanizsai Dorottya Kórház „CT” készülék beszerzése tárgyában 513/2008.(XII.19.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem fogadja el a „Javaslat közbeszerzési eljárásban az eredményhirdetés elhalasztására – A Kanizsai Dorottya Kórház „CT” készülék beszerzése tárgyában” című előterjesztés szerinti határozati javaslatot. Marton István: A meghívóban szereplő alábbi napirendeket kérem levenni: 28. Javaslat a Kálvin téren Horthy Miklós szobrának elhelyezésére – kérelmező visszavonta beadványát. 39. Bicsák Miklós képviselő önálló indítványa forrás biztosítása ingatlan adásvételére – ingatlanforgalmi értékbecslés, valamint az ingatlan tulajdonosának nyilatkozata az eladási árról még hiányzik 53. A Somogy Bróker Biztosítási Alkusz Kft.-vel kötött szerződés felmondása 57. Javaslat a Nagykanizsa 3866/10. hrsz-ú ingatlanból kialakuló 3866/11. hrsz-ú, 182 m2 nagyságú ingatlan értékesítésére – a buszmegálló kialakítása miatt egyeztetés szükséges A meghívóban szerepelő 9-es napirendi pont előterjesztése - Baumeister Kft kérelme közműfejlesztési hozzájárulás kiváltására – bizalmas. értékbecslés a közgyűlés előtt került kiosztásra A meghívóban nem szereplő alábbi előterjesztések napirendre vételét javaslom: A miklósfai Közművelődési és Városszépítő Egyesület tulajdonát képező, közfeladatokat ellátó Mindenki Háza felújítása (írásban) Előterjesztő: Karádi Ferenc önkormányzati képviselő Az előterjesztés 2009. január 27-én került kiküldésre. Tájékoztató a sánci gyalogos híd újjáépítéséről (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Az előterjesztés 2009. január 27-én került kiküldésre. Válasz a Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása 2009. január 26-i állásfoglalására (írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter alpolgármester előterjesztés a közgyűlés előtt került kiosztásra Javaslat kötelező felvevő körzetek módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester előterjesztés a közgyűlés előtt került kiosztásra A meghívóban szereplő alábbi előterjesztésekhez van kiegészítés: 34. Javaslat a Kanizsa Kártya program felülvizsgálatára (írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter alpolgármester egy kiegészítő anyag a közgyűlés előtt került kiosztásra (megbízási szerződés) határozati javaslat módosítása a közgyűlés előtt került kiosztásra 40. Polgármesteri tájékoztató (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester egy kiegészítő anyag 2009. január 21-én került kiküldésre (Vagyongazdálkodási Zrt. tájékoztatója) egy kiegészítő anyag 2009. január 23-án került kiküldésre (Kanizsa TV Kft. és Kanizsa Újság Kft. ügyvezetőjének újraválasztásával kapcsolatos határozati javaslat) 45. Soron kívüli közgyűlés kezdeményezése dr. Bicsak Ágnes megbízott főigazgató azonnali hatállyal történő felmentésére (írásban) kiegészítő vélemény 2009. január 23-án került kiküldésre 46. Tájékoztató a Kanizsai Dorottya Kórház vizsgáló bizottsági munkájáról (írásban) Kanizsai Dorottya Kórház észrevétele a közgyűlés előtt került kiosztásra 51. Javaslat a 267/17 hrsz-ú ingatlan adásvétele tárgyában kötött szerződéstől való elállásra (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester új határozati javaslat a közgyűlés előtt került kiosztásra 54. Előterjesztés 2008. december 31-én megszüntetésre került Ingatlankezelési Intézmény behajthatatlan követeléseinek leírásáról (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester egy kiegészítő anyag a közgyűlés előtt került kiosztásra A 34. napirendi pontot is javaslom, illetve visszavonom, mert ami most anyagot kaptunk, az az idő nem volt arra alkalmas, hogy azt érdemben és mélyebben tárgyaljuk. Igen, igen. Akkor pedig javaslom levenni a napirendről. Bár én úgy gondolom, hogy minden napirendi pontot van jogom visszavonni, és amit én most itt olvastam, az nekem, megmondom őszintén, nem tetszik. Bár ugye az ezzel kapcsolatos anyagok most kerültek kiosztásra. No mindegy. És akkor a meghívóban szereplő 9. napirendi pont előterjesztése, ez pedig, mivel bizalmas - az értékbecslési ügyek közgyűlés előtt került kiosztásra -, ezt le kell venni a nyíltról és így a kivételesen az elsőből lesznek az utolsók, a mindenképpen kötelező Fellebbezések előtti zárt ülés elé javaslom a 9-est hátrahozni. Ezen kívül a meghívóban nem szereplő alábbi elő….. részemről, ha humorosra venném a dolgot, akkor mindössze ennyi volt. Az érdemi munka megkezdése előtti közlendő. No, látom a kérdések, hozzászólások szép számban vannak jelen. Cseresnyés Péter (Ügyrendi): Ügyrendit nyomtam azért, mert a Kanizsa Kártyának, napirendi pontnak az előterjesztője én vagyok, úgyhogy ezt nem vonhatja vissza, viszont javasolhatja azt, hogy vegyük le. Ebben az esetben kérem azt, hogy szavazzon róla, vagy szavazzunk róla. Egyébként egyetlenegy anyag kivételével, amit most osztottunk ki, vagy osztottak ki a hivatalnak a munkatársai, minden az előterjesztés mögött volt, ami érdemleges és a döntést elősegítheti. Marton István: Hát, nekem ez nem egy anyag egészen, Alpolgármester Úr, mert itt van a szerződés is, és én úgy gondolom, hogy egy ilyen szerződés megtárgyalása, megrágása, az több időt igényel, és akkor van itt egy határozati javaslatmódosítás. Igen. És itt most kaptam egy levelet a Kanizsa Kártya Bt-től. Én ezt felolvasom Önöknek és aztán ennek függvényében, amikor szavaztatunk, majd döntsenek a képviselők. Tisztelt Marton István Polgármester Úr! Levelemmel azért keresem meg Önt, hogy tájékoztassam, én, Vlasics Tamás a Kanizsa Kártya BT. képviseletében a 2009. január 29-i közgyűlésről hivatalos értesítést nem kaptam, holott állítólag meghívott vagyok, valamint a Kanizsa Kártya Bt-t érintő előterjesztésről mind a mai napig hivatalos anyagot szintén nem kaptam. A Kanizsa Kártya ügyét tárgyaló bizottságok, a Városfejlesztési, az Oktatási, a Pénzügyi, illetve az Ügyrendi Bizottság üléseinek időpontjáról értesítést nem kaptam, ezért nem lehettem jelen. Úgy gondolom, hogy az egyenlő elbírálás elv alapján a bizottságok ülésén jogom van megjelenni, és az objektív véleménynyilvánításhoz minden érintett fél érvelését kötelesek meghallgatni a bizottságok tagjai. Ezért indokaim alapján kérem, hogy a Kanizsa Kártya program felülvizsgálatának napirendi pontját a közgyűlés vegye ki a 2009. január 29-i ülésének napirendi pontjai közül és helyezze át a következő soros ülésre. Továbbá kérem, hogy az érintett bizottságokat utasítsa, hogy a fent említett előterjesztést tárgyalják újra és biztosítsák a Kanizsa Kártya Bt. jelenlétét ezen üléseken. Valamint kérem, hogy azon személyt vagy személyeket, aki, vagy akik a fent felsorolt mulasztásokat elkövették, a megfelelő szankciókkal sújtsa. Intézkedéseiről kérem, értesítse a Kanizsa Kártya Bt-t. Vlasics Tamás Nagykanizsa, Zrínyi u. 45. Már bocsánat, én úgy gondolom, hogy akinek évek óta érvényes szerződése van, az talán megérdemelte volna, hogy a bizottságok foglalkozzanak vele, és amit, én látom a határidőket, szerintem semmi nem fog történni, a következő soros ülésre hozzuk be, de természetesen szavaztatnom kell róla. Az előterjesztő kérésének megfelelően és kérését tiszteletben tartva. Akkor további kérdezők. Bizzer András: Én a 41. napirendi pontnál egy kérdést szeretnék feltenni, mégpedig azzal kapcsolatban, hogy mit tehet az önkormányzat a Teleki u. 3. lakóház szennyvíz problémájával kapcsolatban, hiszen ott nagy problémák alakultak ki az elmúlt időszakban és az lenne a kérdés, hogy az önkormányzat ebben az ügyben mit tehet. Lenne egy javaslatom is, mégpedig az, hogy a plusz anyagok közül az új 40-es napirendi pontot, vagyis a „Tájékoztató a Sánci gyalogoshíd újjáépítéséről” című napirendi pontot vegyük le, ne tárgyaljuk meg, ugyanis ez érinti a költségvetést is, másrészt pedig a jó és megfontolt döntéshez még egy kis időre szerintem szükségünk van. Marton István: Bizzer úr, az első, az teljesen természetesen számomra. A második, meg legalább annyira természetellenes, mert a Sánci gyalogoshíd újjáépítése az elmúlt esztendőben megtörtént, a számla ott van és nincs kifizetve és pontosan, mivel érinti a költségvetést, azért kellett volna már dönteni a decemberi ülésen, úgyhogy ezt semmiképp se támogatom. Igen. Elnézést, hogy most nem a bizottsági elnököknek adom meg a szót, mert nem tudom, hogy kinek mi a témája ma, bejelentkezés sorrendjében, úgyhogy még csak nem is az ABC-ben. Bogár Ferenc: Nekem napirendi pont cserére lenne javaslatom. Nevezetesen a 26. napirendi pont, melynek témája „Javaslat az Ipari Park főépületének falán honvédelmi tárgyú emléktáblák elhelyezésére” és meghívott Móricz István ny. alezredes. Ez két közgyűlésnek a témája volt. Móricz úr mind a kettőt becsülettel végigülte egész éjjel, egészségi állapotára való tekintettel azt kérem, hogy 26-os helyett a 16-os után tárgyaljuk. Marton István: Bogár úr, javaslata nyitott kapukat dönget, természetesen így szavaztatok. Bene Csaba: Szeretnék következetes maradni, és a költségvetést érintő napirendi pontokat szeretném levetetni. A 35-ös, a 36-os, a 37-es napirendi pontokat, illetve a 38-asat. Marton István: Pillanat, lassabban kéne. Bene Csaba: A 35., 36., 37. számú napirendi pontokat és a 38-as számút, a Bicsák Miklós önálló képviselői indítványát. Azt azért javaslom levételre, mert azt az információt kaptam Papp Nándor képviselőtársamtól, hogy ez már elfogadott és halad a maga útján, tehát fölösleges vele foglalkozni. Marton István: Bene úr, ugyanaz az indokom, mint Bizzer képviselőnél. A költségvetés elfogadása előtt ezeken túl kellene, hogy essünk, vagy így vagy úgy, és éppen ezért ezeket ma mindenképp tárgyalni kéne. Papp Ferenc: Az „Interpellációk, kérdések” napirendnél szeretnék szót kérni a Kaán Károly utcai tuják kivágása témában. A másik pedig, a „Napirendek utáni felszólalások”-nál egy témába szeretnék szólni a Széchenyi téri parkoló esti kivilágításának problémája ügyében. Röst János: Módosító javaslataim lennének a napirendi pontokhoz. Az alábbi napirendi pontok levételét javasolnám: a 3-as, ez „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2009. évi költségvetés tervezete”. A 18 éves önkormányzatiság alatt példátlan módon jelenleg nincs az önkormányzatnak elfogadott költségvetési koncepciója 2009-re. Ez számomra mulasztásos törvénysértést jelent. Én úgy gondolom, hogy az elmúlt majdnem másfél hónapban lett volna kellő ideje Polgármester Úrnak, hogy ezt a hiányosságát Ön pótolja. A másik, hogy jelenleg a bizottsági szakaszokban a bizottságok többsége alkalmatlannak tartotta a költségvetés tárgyalását. Ez nem más gyakorlatilag, mint egy olyan jellegű munkaanyag, ami nem elégíti ki semmilyen módon sem a törvényt, sem pedig az SZMSZ előírásait. Hogyha Polgármester Úr beszélgetni akar a költségvetésről, mert ez lényegében azt jelenthetné csak, akkor javaslom, hogy hívja össze a frakcióvezetői, bizottsági elnököket és ezt tegye meg. Jelen állapotban a költségvetési tervezet nem felel meg semminek sem. A következő, ez a 7-es, „Javaslat a Kanizsa Újság és a Kanizsa TV átalakulására”, a közgyűlés az elmúlt ülésén döntött a vezetők pályázati kiírásáról, másrészt pedig a közgyűlés már sokszor kifejezte azon szándékát, hogy nem kívánja az átalakítást támogatni, tehát nem értem egyébként Marton Istvánnak a makacskodását, hogy ezt mindig rendszeresen visszahozza a közgyűlés elé. A következő, az a 8-as, ez a „MÁV Sportcsarnok megszerzésére” tett javaslat. Az elmúlt közgyűlésen szintén elmondtam, hogy ennek a határozati javaslata nem tartalmaz mást, mint azt, hogy Marton István tárgyaljon az illetékes szervekkel. Ehhez nem kell közgyűlési döntés, ez a munkakörébe beletartozik. Egyébként, ha nem tárgyal, akkor abból vannak jogi következések. A következő, ez pedig a 43-as. „Javaslat alpolgármester választására”. Ez a sokadik előterjesztése Polgármester Úrnak. Én úgy gondolom, hogy ezt el kéne fogadni, hogy a közgyűlés ilyen állapotban nem kíván alpolgármestert választani. Egyébként előző ciklusban egy alpolgármester volt, személyemben, akkor Marton István nem reklamált, hogy legyen kettő. A 44-est javaslom levenni, „Javaslat jegyző elleni fegyelmi eljárásról”, ez számomra nem ügy, kizárólag Marton István akarja elterelni a figyelmet a saját ügyeiről. Az előterjesztés nem tartalmaz törvényességi ellenjegyzést, a helyettesítési rend szerint erre lett volna Önnek lehetősége, hogy megtegye. Az indoklásban megfogalmazottak nagy része egyébként éppen a Polgármester Úrra nézve tartalmaznak fegyelmi eljárási kötelezettségeket. A 46-os pedig, Tóth László képviselőtársammal visszavonnánk. Nem kívánjuk befolyásolni a közgyűlés döntését dr. Bicsak Ágnes megbízatásának visszavonásával, hiszen az általa adott válaszok, illetve annak a kiértékelése számomra negatív jelzést tartalmaz. Én emiatt már eldöntöttem hogy fogok szavazni, de ettől megkímélem a képviselőtestület tagjait, tehát mi visszavonjuk ezt az előterjesztést. Marton István: Röst úr, amiket mondott, azoknak a zöme természetesen nem állja ki az objektivitás próbáját. Önnek tudnia kell, hogy a koncepciónak beterjesztési kötelme van november 30-ig, ez megtörtént. Nem kell elfogadni. És, aki nem fogadja el - ide van írva: munkaanyag -, munkaanyagról nem akar beszélni, az azt akarja, hogy ne legyen a városnak minél gyorsabban költségvetése és ennek az összes ódiumát valaki viselje -, az biztos, hogy nem én leszek. Még amihez kommentárt kell, hogy fűzzek: „Alpolgármester választás beterjesztése”, az így volt korábban is és most is, ez tökéletesen megfelel minden előírásnak. A jegyző elleni fegyelminek vagy ellenjegyzése, hát még jó, hogy nem a beosztott majd ellen jegyzi a főnökét. Azt pedig határozottan vissza kell utasítanom, hogy a saját ügyeimről bárminemű figyelmet el akarnék terelni. Nekem nincsenek ügyeim, Önök próbáltak kreálni ügyeket, de ezek eddig mind megbuktak, úgy a rendőrségen, mind az ügyészségen. Tehát határozottan visszautasítom, hogy nekem bárminemű ügyem lenne. Ügyei, bizony Önöknek voltak, nekem nincsenek. Hát azt, hogy a Tóth-Röst képviselők visszavonják a 46-ost, joguk van rá, ezzel kapcsolatban nincs vitám. Természetesen Röst úrnak egyetlen más javaslatát se tudok támogatni. Dr. Fodor Csaba: Hát azért a Bene képviselő úrnak az indoklása azért, azok eléggé álszent és igen valótlanságokat tartalmaz, mert azért mondhatta volna, hogy 17-es napirendi pontot is, hivatkozva a költségvetésre, amiben a moziról beszél az Alpolgármester Úr, akit meg kellett dicsérnem, mert ma két előterjesztése van, de egyből meg is kell sértenem, mert én arra kérem, hogy mind a kettőt vonja vissza, mert jelen formában mind a kettő alkalmatlan úgyhogy arra, hogy ez a közgyűlés, egyáltalán, hogy ezekről beszélgessen. Tehát ez a javaslatom is, hogy a 17-est és a 34-est, a Kanizsa Kártyát vonjuk vissza és külön indoklom. Ugye, a mozival kapcsolatosan, mielőtt még azt mondanák, hogy gyerekekről szól, tudjuk, hogy nem azokról szól az előterjesztés, hanem arról szól, hogy egy vállalkozást közpénzből, 3 millió Ft-tal segítsen a várost. Persze mellé lehet tenni különböző indokokat. Én ennek most nem látom, hogy itt lenne az ideje. Ezt kérem, hogy szíveskedjenek visszavonni. A 34-est, a Kanizsa Kártyát meg azért szíveskedjenek visszavonni, én nem tudtam arról a levélről, amit a Polgármester Úr beolvasott, de a Kanizsa Rádió híreit hallgatva, megdöbbentett. Marton István: Fodor úr, én se tudtam, itt kaptam meg a közgyűlés előtt két perce. Dr. Fodor Csaba: Akkor ezért nem tudtam róla, csak én se biztos…..A lényeg, a lényeg, tehát a Kanizsa Rádió híreit hallgatva és ott megdöbbentve értesültem róla, hogy Ön úgy készít előterjesztést, hogy a másik érintettel nem tárgyal. Nem szokásos a polgárjogi életben, hogy a szerződő partnerek egymással nem beszélnek, hanem az egyik szerződő partner azt gondolja, hogy hatalomban van, és egy közhatalmi jogával élve próbál meg viselkedni és elég nem gusztusosan a polgárjogi életben, ez nem divat. Éppen ezért figyelemmel az előterjesztés hiányosságaira, valamint az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság korábbi javaslatára, én azzal értenék egyet, hogy ezt szíveskedjen visszavonni. Ezt tessék szépen kidolgozni, és majd visszahozni ide a közgyűlés elé. Egyébként ez az utóbbi 8 millió Ft-tal érintené a költségvetést. Csak Bene képviselő úrnak mondom, és hogyha az előbbieknél, ahol ugye azt kell mondanom, hogy Önök azt javasolják, mert azt elfelejtettem elmondani, hogy a Horváth és dr. Károlyi és a Polai képviselő urak egyéni képviselői indítványairól ne tárgyaljon a közgyűlés, csak világosan mondom, mert Ön a számok mellé elfelejtette hozzátenni, és a Bicsák képviselő úr dolgairól, tehát Ön a képviselőtársainak az ügyeit kívánja levetetni a költségvetésre való hivatkozással ahelyett, hogy az Alpolgármester Úrnak ez a két nem szerencsés – és akkor nagyon finom voltam – előterjesztéseket bennhagynák, ugyanezekbe az indokba belefér és akkor nem, és akkor talán akkor érthető is lett volna az indoklás. Polgármester Úr, azt javaslom Önnek, hogy a 48-as napirendi pontot, ami a Vízmű ügyéről szólna, hát egy ilyen papír alapján közgyűlés ne tárgyalja. Az, hogy a közgyűlés többsége, Önök, én akkor is azt mondtam, és ma is azt mondom, nem alkalmas embereket delegált sem a vezérigazgatónak, sem az igazgatóságnak, sem a Felügyelő Bizottságnak, akkor nekem ide ne jöjjön ide sírni két év után az igazgatóság egy tagja, hanem szíveskedjen az igazgatóságnál megvizsgálni, hogy mi a teendő, szíveskedjen az igazgatóság döntést hozni a Vízműnél, majd a Felügyelő Bizottság is alakítsa ki az álláspontját és ha úgy gondolják, hogy a főtulajdonosnak ezekről tudni kell és olyan fajta döntést kell hozni, akkor pedig baktassanak ide. De itt nem óvodát játszunk, hogy rálépett a tyúkszemére valakinek valaki és akkor idejön. Honnan tudjam ebből az egy papírból, hogy ez valós vagy nem valós vagy egyáltalán csak rossz ízű tréfa. És azt meg javaslom, hogy ez nem bizalmas, a Vízmű ügye, azért sem bizalmas, mert hála az istennek a Kanizsa Rádióban elhangzott az ominózus mondat már többször, hogy milyen pénzügyi és likviditási gondok vannak. Ha Önöknek két év alatt ezt sikerült művelniük egy jól működő részvénytársaságból, hogy a politikát rátolták, szakmailag alkalmatlan embereket tettek oda és ennek ez lett a vége, az nem bizalmas, az a város …………tartozó ügy. És éppen ezért azt javaslom Polgármester Úr, hogy vegyék le. Ha Ön fontosnak tartja ezt az ügyet, akkor pedig egy igazgatósági előterjesztéssel, Felügyelő Bizottsági véleménnyel kerüljön vissza akár a következő soros közgyűlésre, de ha úgy fontos az ügy, akkor akár egy rendkívüli közgyűlést is megér ez. De ma ez egy ilyen fél papíron ez nem tárgyalható álláspontom szerint. Marton István: Fodor úr, nem egészen így van, ahogy Ön mondta, mert én azt hiszem ugye, hogy ez a részvénytársaság azon kevesek közül való, ahol nem vagyunk többségi tulajdonosok, csak relatív többségben vagyunk, és úgy gondolom, hogy évente legalább egyszer, de inkább kétszer az általunk delegált embereket az ott végzett munkáról be kell számoltatniuk. A szóban forgó igazgatósági tag úgy érezte, hogy szólnia kell, és én azt hiszem, hogy nem ártana őt meghallgatni. De én elbírom azt fogadni, amit Ön mond, hogy vegyük le most a napirendről és a következő közgyűlésre egy komplett beterjesztés, én azt is elbírom fogadni, hogy akár soron kívüli közgyűlésen, mert elég hosszadalmas lesz ez az ügy. Csak ugye én nem szeretem az olyan tájékoztatásokat, ami pont a Vízmű vezérigazgatója által a közelmúltban soros közgyűlésen történt, hogy a felmerült - idézőjelben mondom, hogy mindenki értse - spontán kérdésre hirtelen itt 30 példányban kiosztásra került, mindenkinek 15-15 oldal. És hát bizony voltak abban olyan dolgok, amik meg, mondjuk, végképp nem ránk tartoztak, a lényeg viszont nem találtatott meg benne. Mindenkinek elmondom, a december 22-i közgyűlésén nagyon sok mindent kifogásoltam. December 23-án néhány munkatársammal elmentem a Vízműhöz és azt állapítottuk meg, ugye, gondolom, erre céloz, hogy elhangozhatott a rádióban, hogy bizony egy jó 150 millió Ft mínuszunk van. Én, ha jól emlékszem, úgy fogalmaztam, hogy nekünk, a templom egerének, hogy akinek sokmilliárdos hitele van, ugyan már mi ne támogassuk meg, árnyaltan …….szerintem nem túl jól gazdálkodó, relatív többségi tulajdonunkban lévő gazdálkodó társaságnak a működését. Nem ekkora összeggel, jóval kevesebb összeggel sem. Én úgy gondolom, hogy a pénzügyi helyzet indokolta volna, hogy hallgassuk meg az igazgatóság tagját, de hajlandó vagyok ezt elfogadni és szenteljünk ennek nagyobb teret. Akkor meghallgatom a kérését, visszavonom. Bene Csaba: Csak reagálni szeretnék Fodor képviselőtársam által elmondottakra. Megközelítésbeli különbség van közöttünk. Én azt mondom, hogy a gyerekek támogatását jelenti az a támogatás, amiről beszéltünk, illetve a gyerekeknek a neveléséről, oktatásáról szól az a támogatás, más oldalról is meg lehet közelíteni, szemléletbeli különbséget takar. És ez a mozi kérdés, úgy gondolom, hogy mindenképpen támogatandó és nem olyan összeget jelent, mint amiről itt beszélünk a többi előterjesztés kapcsán, mert azok összességében mintegy 100 millió Ft-os nagyságrendet jelentene. És lehet azt az utat választani, hogy akkor tárgyaljuk végig ezeket a kérdéseket. Nézzük meg, hogy akkor az összes képviselő nyújtsa be ide egyéni képviselői indítványként, készen állnak a képviselőink arra, hogy a saját körzetükben a legfontosabb dolgokat benyújtsák, és akkor itt tárgyalgassunk róla és lehet, hogy utána nem kell már költségvetést készíteni, mert akkor, amit itt elfogadunk, az megy. Én úgy gondolom, hogy nem ez a helyes útja-módja a dolognak, hanem beadta mindenki az igényeket, üljünk le és tárgyaljuk meg a költségvetés készítésekor, hogy mik kerülhetnek be a következő év költségvetésébe. Marton István: Bene úr, igények, azok bizony vannak szép számmal, jelentős összegben. Senkit se akarok elkeseríteni, de mondjuk a százada talán meg is valósulhat a nagy és korábban elhatározott beruházások mellett. Én nem látom antagorisztikusnak az ellentétet azok között, amiket Fodor és Bene urak mondanak. Én azt mondanám, hogy is-is. Bizony arról is szól, hogy támogassunk egy intézményt, ami megítélésem szerint elengedhetetlen, hogy egy megyei jogú városban működjön. De higgye el nekem Fodor úr, hogy a gyerekek ezért nagyon sokat kapnak. Ez az összeg a megítélésem szerint elenyésző. Valóban Önnek igaza van abban, hogy álságos dolog ezt ott hagyni, mást, amit pedig már hosszú hónapok óta vagy fél éve húzódik, meg levenni. De Bene úrnak is igazat adok abban, mert én éppen a tegnapi napon mentem el fiatal gyerekeknek a zenei kultúrát, a rock kultúra, ami az öregebbeknek ugye evidens volt, mert megélték ezelőtt 30-40 évvel, ezeknek abszolút újdonság volt és egy, nem mondom, hogy jelentős, de nyugodtan tán még azt is mondhatom, hogy jelentéktelen összeggel bizony-bizony a látókör kitágítását kutyakötelessége ennek a testületnek támogatni. Tehát én nem venném le napirendről, de erről majd szavaztatnunk kell. Cseresnyés Péter: Fodor képviselőtársamnak a hozzászólásához szeretnék reagálni. Azt hiszem, hogy ez az érzelemtől túlfűtött hozzászólása többek között abból adódik, hogy nem olvasta el figyelmesen a napirendet. Ugyanis semmiféle elhallgatásról nincs szó. Itt arról van szó, hogy a Kanizsa Kártyának a működtetésnek a felülvizsgálatáról kellene beszélnünk. Ez benn is van az anyagban és természetesen nincs elhallgatva az, hogy érvényes szerződése van ennek a Kanizsa Kártya Bt-nek, igen Kanizsa Kártya Bt-nek az önkormányzattal. Egyébként az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottságnak a vitájában hangzott el az, hogy a szerződés jöjjön kiegészítésként ide az anyaghoz, és hogyha elolvassa az előterjesztésben a határozati javaslatot, abban az esetben láthatja, hogy a kedvezmények mértéke kerül tárgyalásra. Tehát ténylegesen tartalommal töltöttünk volna meg, vagy töltjük meg abban az esetben, hogyha ezt az előterjesztést és a határozati javaslatot elfogadjuk magát a Kanizsa Kártyának a működtetését. És, ha megnézte volna a kiegészítést, az ugyancsak tegnap az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottsági ülésen történt vita alkalmával dőlt el, hogy nem döntünk most semmiféle költségvetési teherről, nem beszélünk arról a mai nap folyamán, hogyha a Kanizsa Kártya napirendet fölvesszük, hogy bármiféle költségvetést terhelő összeget megszavazzunk, hanem arról, hogy pontosan ezt a bizonyos szerződést, élő szerződést, amelyiket nem lehet működtetni a város adta kedvezmények nélkül, felülvizsgáljuk, megnézzük, hogy szabad-e nekünk így működtetni ezt a bizonyos Kanizsa Kártyát. Marton István: Nem vagyunk a vitában, Alpolgármester Úr. Cseresnyés Péter: De indoklom, hogy miért van, miért legyen fönn napirenden, elnézést Tóth képviselőtársam. Tehát azt indoklom, hogy miért tartsuk fönn napirenden és ez szerintem, bár napirendi vita, de a napirendhez tartozó vitaként mindenképpen elmondható. Tehát nem döntünk arról, hanem azt nézzük meg, hogy az a bizonyos szerződés életben tartható-e és abban az esetben, hogyha úgy döntünk, hogy a város üzemelteti magát a Kártyát, abban az esetben ezt a szerződést fel kell bontani. Erről szólna a napirend maga. Tehát azért mondom, hogy és javaslom azt, hogy lehetőleg tárgyaljunk erről. Úgyhogy költségvetésre hatása ennek a napirendnek semmiképpen sincs most. Balogh László: Van néhány, nem elsősorban pénzt igénylő felvetésem. Nem tudtam nem kérdezni kedvenc műfajomban, a kérdések, interpellációk között. Első: a közgyűléseken elhangzott kérdésekre, interpellációkra adott válaszok miért nem jutnak el a sajtóhoz? Második: 1409-ből származik az az oklevél, amely Kanizsát először mezővárosnak nevezi. Polgármester Úr, a mezővárossá válásunk 600 éves születésnapját megünnepelnénk-e városi szinten? Harmadik: Nagykanizsán nyolc Polgárőrség működik, velük kapcsolatban lenne egy kérdésem. Negyedik: Az Arany János utcában a Május 1. utca közelében építő vállalkozó, ha elhagyja a terepet, állítsa vissza az eredeti állapotot. Hogy lehet ezt elérni? Ötödik: Tarnóczky Attila újabb akcióval állt elő, erre szeretném egy kérdéssel felhívni a figyelmet. Hatodik: Nagykanizsára nagyon jellemző az elszármazottak ragaszkodása, ezt szeretném tovább léptetni. Marton István: Mielőtt ebbe nagyon belemennénk, hogy a helyén majd kitárgyaljuk mind a hat kérdését, a szokásos hatos. Nincs nyolc Polgárőrség Nagykanizsán, azon meditálhatunk, hogy hat van-e vagy netán hét. Az egyik az ugye nem önálló, azt csak az ismeretszerzés okán mondom. A másik pedig a sajtóhoz miért nem jut el? Hát, én úgy gondolom, hogy a válaszadó, hogyha elfogadja a választ és minket is megkérdez, hogy ez publikus-e, akkor fölteheti, mert az nem egy szerencsés dolog, hogy mi, anélkül, hogy valaki elfogadta volna a választ, bármit is mondjunk. Tehát ezt annak kell kezdeményezni, aki megkapta rá a választ. Dr. Fodor Csaba: Válaszolni szeretnék csak, mert én elolvastam az előterjesztéseket Alpolgármester Úr. Nem érdekes ez. Alpolgármester Úrnak talán azt kellett, saját magát kellett volna elolvasni, amit aláír, mert ebben mindegyikben az van, hogy a 2009. évi költségvetés terhére biztosítunk egyszer 3 millió Ft-ot a mozinak, a vállalkozásnak és. Alpolgármester Úr, én azt gondolom, hogy Öntől el lehet várni, hogyha egy évben készít két előterjesztést, akkor szíveskedjen időben elkészíteni, és időben lefolytatni azokat a megbeszéléseket, akiket érint vagy érinthet az ügy és a képviselőknek időben kiküldeni. Ha Ön erre nem képes, akkor fogadja meg a tanácsomat, aztán adja át a helyét valakinek, aki erre alkalmas. Nem baj az, hát én se vagyok képes űrhajósnak, nem is igen akarok fölmenni a holdra se. Hát, miért, be kell ismerni az embernek a képessége határait. Önnek ez sok. Hát, ha úgy képes csak előterjesztéseket csinálni, hogy Önnek megmondja az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság, meg egyébként, meg mit adjon nekünk ide, közvetlenül a közgyűlést megelőző 10 perc alatt. Hát akkor kérem tisztelettel, ez szégyen és gyalázat, de Ön írta le, hogy a 2009. évi költségvetés terhére 8 millió Ft keretösszeg erejéig ezt biztosítani kell. Hát ezt nem lehet ötféleképpen olvasni, ezt csak úgy, hogy az idei költségvetésben most eldöntjük, hogy ezt a pénzt biztosítani kell, anélkül, hogy Ön végig tárgyalta volna bárkivel is, akit érintett az ügy. Egyébként pedig, ha jól tudom, maga a Pénzügyi Bizottság sem támogatta az Ön előterjesztését, tehát ily módon talán célszerű lenne levenni napirendről, csak ezen okból is. Marton István: Fodor úr, az ön űrhajós példájánál maradva, higgye el nekem, hogy sokan hiszik azt, hogy mivel láttak már szkafandert, űrhajósnak is jók lennének. Cseresnyés Péter: Hát abba az utcába semmiképpen nem szeretnék bemenni, amit Fodor képviselőtársam próbál……….ezt a személyeskedő hangnemet visszautasítom. Fodor képviselőtársam, mivel az információk birtokában ………könnyen vádaskodik, és könnyen próbál, hogy is mondjam, lejáratni másokat. Hát lelke rajta, tegye. A kérdés az, hogy illik-e vagy nem illik, becsületes dolog, vagy nem becsületes, ezt Ön dönti el. Aztán úgy nyilvánul meg, ahogy nyilvánul. Két dolgot szeretnék mondani. Az egyik, az, hogy a Kanizsa Bt. ügyvivője vagy ügyvezetője azt mondja, hogy nem történt egyeztetés, az még nem azt jelenti, hogy nem történt egyeztetés. Ebben a, igen. Ebben a három-négy hónapban körülbelül négyszer tárgyaltam vele úgy, hogy abból a négy tárgyalásból, vagy három vagy négy tárgyalásból két alkalommal a Tourinform Iroda vezetője is itt volt. Tehát tudtak arról, hogy mind a ketten működtetni tudnák a Kártyát, abban az esetben, hogyha a város azokat a bizonyos kedvezményeket megadná. Tehát azt mondom, nem azzal a fogalommal szólva, amit Ön mondott az előbb, valótlanul, valótlanul állította a Bt-nek a vezetője azt, amit állított. Még a szerdai napon, tegnap, tegnap volt a, nem, kedden volt a Pénzügyi Bizottság Tóth képviselőtársam, a Pénzügyi Bizottságnak az ülése. A keddi napon, a keddi napon délelőtt is tárgyaltam és egyeztettem és tájékoztattam a Bt-nek a vezetőjét, sőt én mondtam neki, hogy menjen, ha nem kapott hivatalos meghívót, menjen a Pénzügyi Bizottsági ülésre és jöjjön a közgyűlésre abban az esetben, hogyha a közgyűlés döntésnek az előkészítéséről és a közgyűlés tárgyalásán, vagy a napirend tárgyalásán, a közgyűlésen is részt akar venni. Tehát ennyi a valóságtartalma ennek, hogy egyeztettem vagy nem egyeztettem a Bt-nek a vezetőjével. Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottságtól, csak hogy a valóságot tudja és mindenki, aki nézi a televíziót, vagy éppen itt ül, hogy tudja, hogy miről szól, az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottságon én javasoltam azt, hogy az a bizonyos felülvizsgálat történjen meg március 31-ig, amiből készült ez a bizonyos és az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság egy kis változtatással ezt elfogadta, amiből készült ez a módosító javaslat, határozati javaslat. Tehát nem az Ügyrendi teszi helyre az én dolgomat. Akkor javasoltam, miután itt még külön egyeztetést folytattunk a keddi napon és szerda délelőtt ezzel kapcsolatban. Én azt gondolom, hogy a költségvetésnél kell elfogadni, most pénzről nem döntünk a második javaslat alapján, csak az elvről, hogy akarjuk-e csinálni vagy nem akarjuk. Abban az esetben, ha akarjuk ezeket a kedvezményeket megadni, a költségvetésben el kell fogadnunk majd egy bizonyos keretösszeget. Marton István: Tisztelt Képviselőtársaim, csak azoknak mondom, akik minket néznek, 2, 4, 6, 8, 9 név fér el előttem a táblán, és mikor megadom valakinek a szót, utána még mindig 9-en vagyunk, tehát elbírom képzelni, hogy egy-két órát igénybe vesz, amíg sorba rakjuk a napirendeket. Bicsák Miklós: Én a 41. napirendi pontnál: „Interpellációk és a kérdések”-nél, én rövid kérdést teszek fel, nem úgy, mint Balogh képviselőtársam, hatot. Én egyet szeretnék feltenni kérdésként, hogy ezzel is ugye „az idő pénz, a szíves marasztalást ne vegyék komolyan” címszó alatt, és az Interpellációnál pedig tisztelettel szeretném majd Cseresnyés Péter Alpolgármester Urat a sajtóban elhangzott, hogy a vállalkozók, kis középvállalkozóknak a segítése, nem tudom, milyen szempontból érti Alpolgármester Úr…….az interpellációmban olyan kérdés is, amit szeretnék kifejteni. Tóth Nándor: Majd a „Kérdések” napirendnél szeretnék négy rövid kérdést megfogalmazni, ha elérünk odáig, mert ahogy a kezdést látom, nem biztos, hogy ma eljutunk a 41. napirendi pontig. Egy kérdésem, az első: a Móricz Művelődési Ház leszakadt erkélyével lenne kapcsolatos. A második kérdés: a Vár utca útburkolatának állapotával. A harmadik: az a kisvállalkozások belvárosban történő parkírozásának a segítésével lenne kapcsolatos. A negyedik kérdésem pedig arra irányulna, hogy mi újság a kiskanizsai Egészségházzal? Polai József: Mivel zárt üléssel fogunk kezdeni várhatóan, szeretném javasolni a 45. napirendi pontot, ami szintén a zárt ülések között szerepel, vegyük előbbre az első zárt ülés 3. pontjához azért, hogy Prof. Bátorfi úrnak ne kelljen végig ülni az egész estét, hiszen órákat kellene itt várakoznia. A másik, a „Kérdések” között szeretnék felszólalni egy kérdésben: szociális bolthálózat létrehozása tárgyában. Marton István: Tehát, melyiket akarja előbbre venni a 3.-ra? 45-öst? A 6-os, az maradhat ott? Mert az is kórház. Jó, jó, jó, jó. Dr. Csákai Iván: A 11. napirendi pontot, gondolom, hogy rövid lenne és a 33. napirendi pontot szeretném kérni, előrevenni. Az egyik a „Fogorvosi körzet”, a másik pedig a „Kábítószerügyi Egyeztető Fórum”-nak a témája, hogy a Kapitány Úr se várjon. Marton István: Tehát a 11-es és a. Dr. Csákai Iván: És a 33-as. Marton István: 33-as? Dr. Csákai Iván: A 33-as. Plusz azért, hogy a 35-től, 35, 36, 37, hogy miért támogatjuk jó néhányan a levételét. Annak idején tőlünk kértek a Polgármesteri Hivatalban, hogy a körzetünkben mi az, amit kellene csinálni. Na most, hogyha előre elköltjük a pénzeket, bizonyos olyan beruházások, teszem azt, az észak-keleti városrészben nem fognak megvalósulni. Tehát az, hogy vagy együttesen tárgyaljuk, vagy együttesen tárgyaljuk, egyik sem egy olyan, ami…….. Tehát, egyszerűen arról van szó, a körforgalmat nem kell mutogatni, mert a körforgalom, az tisztázatlan a tulajdonjog, hogy kinek a kötelessége azt megépíteni. Tehát én úgy vagyok vele, hogy együttesen, jó néhányan leadtuk az igényünket a választókerületből, meg lehet előzni, lehet tárgyalni, csak én biztos, hogy nem fogom egyiket se megszavazni. Marton István: Képviselő úr, nem kell lefolytatni a napirendek vitáját, de azért emlékeztetem arra, hogy mielőtt leadták a képviselők az igényeiket, ezek a napirendi pontok hónapokkal ezelőtt itt voltak, bizottsági szakaszban voltak, október, novemberben már itt voltak. Tehát a két dolog az én megítélésem szerint nem függ össze. Azt pedig, amit mondott, a 11-es, illetve a 33-as előre vételéről, én ezt jónak tartom, csak közben a Kapitány Úrnak el is kellett menni. Tehát a 33-asnak nem érzékelem a sürgősségét. Visszajön? Ha úgy alakul, akkor én nem mondom, hogy ne vegyük előbbre, de egyelőre, ne vegyük előbbre. Én azt visszavontam, azt visszavontam. Azt javaslom Önnek, mint amit másnak is, aki megkeresett, hogy a 11-est, azt, meg a 12-est, azt tegyük be a költségvetés, tehát a 3-as után. Az eredeti 3-as után menjen be a 12-es, illetve a 11-es. Ha ezt el tudja fogadni, nem is szavaztatok róla, mert én elfogadom. Karádi Ferenc Gyula: A 41. napirendi pont keretében szeretném felhívni a Főépítész Úr figyelmét arra, hogy a dél-keletről Nagykanizsát elkerülő út, 61-es Kaposvári úr és a Csengery út átkötésének különös aktualitása van, és erre szeretném a Főépítész Úr figyelmét felhívni. Marton István: Jó, tehát egy kérdés a 41-esben. Horváth István: Én Bene frakcióvezetőnek irányítom a kérdésemet, válaszomat. Miért jó az Önnek, hogy az általunk előterjesztett önálló indítványokat immáron harmadik alkalommal kívánja levetetni a közgyűlésről? Ez nem a konstruktivitás felé mutat, én úgy gondolom, és felháborítónak tartom. Ezek az indítványok, azt gondolom, hogy nagyon fontos dolgokat céloznak meg. Én is megtehetném azt, hogy akkor a Mindenki Háza előterjesztést - amit Karádi Ferenc hozott a közgyűlés elé - kérjem, hogy vegyék le, nem teszem, nem teszem. Nyilván azért hozta ide, mert fontosnak tartja, mint amennyire mi is fontosnak tartjuk azt, hogy benn maradjon a mi előterjesztésünk. Én ezt nem tudom másként aposztrofálni, mint a „dezertőrökre lőni kell” fejezetként. Marton István: Hát ugye viszontválasznak helye nincs, de mivel Ön kérdezett, ezért megadom újból Bene frakcióvezető úrnak a szót. Bene Csaba: Ígérem, rövid leszek. Én nagyon sajnálom, hogyha valamelyik képviselőtársam személyes támadásnak véli a dolgokat. Én úgy gondolom, hogy mi is fontosnak tartjuk azokat a kérdéseket, amelyeket ezekben a napirendi pontokban szerepelnek. De én egységesen szeretném a költségvetés tárgyalásakor letárgyalni, beleértve a miklósfai Közösségi Háznak a kérdését is. Ott is azt fogom javasolni, hogy majd a költségvetés tervezésekor beszéljünk ezekről a kérdésekről. Tehát én egységesen, nem személy ellen, én az elején is mondtam, hogy konzekvens szeretnék maradni, ezt minden alkalommal megtettem. Marton István: Frakcióvezető úr, ha ezeket a dolgokat hozzuk, akkor látom előre, hogy az általam tervezett február 13-i, pénteki napon, péntek 13 órára tervezett soron kívüli közgyűlés, ami csak a költségvetésről szólna, nem lesz olyan szituáció, hogy a városnak költségvetése legyen, csak majd esetleg a február végi soros ülésen. Márpedig, felolvasok itt Önnek valamit az 1992-es Államháztartási törvényből, ami a 38-as számot viseli. Nem, mintha nem tudnám elmondani fejből, szó szerint, csak úgy gondolom, hogy Önnek hitelesebb, ha felolvasom. Nem, nem, nem, mert hátha nem vagyok eléggé megbízható. Tehát, ha nem alkotta meg a testület a tárgyévben, akkor a polgármester jogosult a helyi önkormányzat költségvetését megillető bevételeknek a hatályos jogszabályok szerinti beszedésére és az előző évi kiadási előirányzatokon belül a kiadások arányos teljesítésére. Ez a mindenki által közismert 1/12-ed addig, amíg nincs költségvetés. Fölhívom a figyelmet a „jogosult” szóra. A „jogosult” szó nem azt jelenti, hogy kötelező. Remélem, mindenki érti, hogy mire gondolok. Lesz, aki szívja. Dr. Tuboly Marianna: Az imént Horváth István képviselő úr frakcióvezetőhöz intézett kérdést és Polgármester Úr ezt a Frakcióvezető Úrnak, ezt a lehetőséget megadta és a Képviselő Úrnak is, ámde az SZMSZ-szel ez ütközik, mert frakciót ugye nem ismer az SZMSZ és kérdést polgármesterhez, alpolgármesterhez, bizottsági elnökhöz, tanácsnokhoz, jegyzőhöz lehet intézni önkormányzati ügyben. A frakcióvezető ebből a szempontból az SZMSZ-nél nem játszik szerepet. Egyébként, elnézést kérek, de ha ebből gyakorlat van, akkor az úgy gondolom, hogy nem helyes. Egyébként Polgármester Úr, szeretném felhívni a figyelmét az Államháztartás rendjéről szóló kormányrendeletre is Önnek, mert azt a kijelentést tette a meghívó vitája kapcsán Röst úr hozzászólására, hogy a képviselőtestületnek nem kell költségvetési koncepciót elfogadnia. Ez a kormányrendelet pedig kimondja, hogy a bizottságok véleményével együtt a koncepciót a képviselőtestület megtárgyalja, ugye természetesen a polgármester előterjesztésében, és határozatot hoz a költségvetés-készítés további munkálatairól. Ugye, ez nincsen, én erre felhívtam Polgármester Úr figyelmét. Tehát jelen pillanatban a költségvetés-készítés irányelveiért egyedül ilyen szempontból a polgármester tartozik felelősséggel, mert a képviselőtestület ilyen határozatot nem hozott. Marton István: De, ha nem hozott, akkor úgy gondolom, hogy az a törvényesség őrének a figyelmét nem kerülhette volna el, de talán nem okoz számomra gondot, mert szorgalmasan közreműködhet egy e témában ellenem indítandó újabb fegyelmi eljárás megalapozásában. Dr. Tuboly Marianna: Újra szót kértem Polgármester Úr. Marton István: Nem adtam szót, nem látom a táblán. Dr. Tuboly Marianna: Hogyhogy nem látta? Marton István: Nem látom a táblán, most látom, most jelent meg. Ne mondja nekem, hogy szót kért, Jegyző Asszony. Nem kért szót. Dr. Károlyi Attila: Csak néhány mondatot Bene frakcióvezető úrnak a napirenddel kapcsolatos megjegyzéseire, hogy melyiket kéri levetetni és melyiket nem, hogy a Karádi képviselőtársam indítványát majd akkor fogja kérni levetetni, amikor odaérünk? Mondhatta volna eddig is egyébként, mert én most mondanám, hogy a Karádi képviselő úrnak az indítványa …………….., azaz szóról szóra költségvetési témákat tartalmaz, azért ezt is tudja a Tisztelt Város. Ugye, a másik dolog, amit mondanék, hogy Polai József képviselőtársam ugyan nem említette azt, hogy mi lesz az Ő indítványaival. Én kérem, hogy ne vegyék le a napirendről, mert hiszen Polai József képviselőtársam indítványa a sportról szól. Hát a gyermekek sportolnak a legjobban. Nem? - Tisztelt Frakcióvezető Úr. A mozi azért maradjon, mert az a gyermekek érdekeit szolgálja. A sportpálya azért ne maradjon, mert az a bajcsai gyerekek érdekeit szolgálja? ……….Azt szeretném még Tisztelt Frakcióvezető Úrnak mondani, hogy és itt a mozival kapcsolatos dilemmával, dilemmához szólnék hozzá, hogy az legyen, ne legyen. Hogyha esetleg a Tisztelt Alpolgármester Úr a b. pontot tartotta volna fönn, akkor ugye, ami kifejezetten arról szól, hogy egy koncepcióval foglalkozzunk majd, hogy mi legyen március 31-ig, azt egészségesebbnek tartanám, mert semmiféle költségvetési kérdésbe nem nyúlkál bele. Marton István: Miután megjelent a táblán, megadom a Jegyző Asszonynak a szót. Dr. Tuboly Marianna: A költségvetési rendeletet a képviselőtestületnek a vonatkozó jogszabályok szerint március 15-i határidővel kell elfogadni. Ez esetben információszolgáltatás megtörténik a Magyar Államkincstárnak, és a normatíva időben megérkezik. Úgy gondolom, hogy egy jó költségvetéshez idő kell. A bizottságoknak megfelelő módon meg kell ezt tárgyalni és lévén, hogy a polgármester mulasztásos törvénysértésben van, ami miatt részére írásban tettem törvényességi észrevételt, és mert a költségvetési koncepciót elmulasztotta a decemberi második ülésre újra előterjeszteni. Ezért különösen fontos az, hogy pótolják a bizottságok azokat a költségvetési iránymutatásokat, amelyeknek az elfogadása nem történt meg, és mindenki nagyon jól tudja, hogy a tervezési munka alapját kell, hogy képezze vagy kell, hogy képezte volna. És visszautasítom az e tárgyban tett személyes megjegyzéseit Polgármester Úrnak, mert sajnálatos, de nem önszántamból van olyan feladatom, hogy a fegyelmi eljárásban bárminemű jogi tájékoztatást és segítséget megadjak. Ezt a törvény számomra, kétharmados önkormányzati törvény kötelezővé teszi, hogy a képviselők részére bárminemű segítséget megadjak, ilyet részemre, Polgármester Úr felróni elég érdekes. Marton István: Nem érdekes, Jegyzőnő, egyáltalán nem érdekes. Én csak arra utaltam, hogy rendkívüli módon szorgoskodott ezekben az ügyekben, miközben ugye Önnek lett volna kötelme, hogy figyelmeztessen bennünket erre a szerintem nem túl lényeges mulasztásra, ha úgy egyáltalán megtörtént. Az, amiről meg Ön beszél, az a napokban jut….. Most én beszélek, én beszélek, Jegyzőnő, én beszélek. Majd, ha egyszer Ön polgármester lesz és vezeti az ülést, akkor beszélhet. Azt, amiről meg beszél, azt pedig a napokban kaptam meg és az ügy kapcsán indifferens. De talán erről majd egyszer, ha az Ön fegyelmi ügye sorra kerül, bővebben lehet beszélni. És nem is adom meg a szót. Cserti Tibor: Jó érzésű képviselőként, én azt hiszem, a bennünket néző jó érzésű városlakók részéről is megfogalmazhatom, hogy ez nem vitakultúra. Nem jó irányba megyünk, próbáljunk a napirendi pontokra koncentrálni, és érdemi munkát végezni. El vagyok keseredve Polgármester Úr többünkkel együtt. Nem kívánok többet mondani. Marton István: Végzett? Köszönöm az elkeseredését. Nincs egyedül. Röst János: Én is azzal kezdeném Tisztelt Polgármester Úr. Itt több önfegyelmet kérnék Öntől és legyen kedves, a Jegyző Asszonynak adja meg a tiszteletet, mint jegyzőnek, és mint nőnek. Ami pedig a napirendi pontokat illeti, Ön a 48-asnál, a 48-as pontnál azt mondta, hogy Ön visszavonja ezt a napirendi pontot, ez pedig Molnár Szabolcsnak a tájékoztatása. Én nem látnám azt, hogy ez az Ön előterjesztése lenne. Azt lehet visszavonni, amit valaki előterjesztőként beterjeszt. Jelen van Molnár Szabolcs a teremben, meg kellene kérdezni, hogy ő vissza kívánja-e vonni. Egyébként én nagyon kíváncsian várnám a véleményét, sőt ragaszkodnék hozzá, hogy tárgyaljuk meg, ha már ilyen rémhírt a közéletben, illetve a város lakosságának közöltek Önök. Marton István: Röst úr! Röst János: Ami pedig a költségvetést illeti Polgármester Úr, ez az anyag, amit Ön letett elénk, ez alkalmatlan mindenre, ezért a papírért nem volt érdemes fákat kivágni. Marton István: Hát azért, amit Ön kezdeményezett, fegyelmit, viszont érdemes volt akár egy erdőt is megsemmisíteni. Nagyon örülök ennek a hasonlatának. Ön, aki rutinos képviselő, aki már viselt alpolgármesteri címet is ugye, csak azért mosolygok, hogy lássa, hogy mekkora az önuralmam, nem tudom, hogy Ön mit hiányol esetenként, de hát az Ön szíve-joga, hogy hiányolja. Tehát Önnek, mint rutinos képviselőnek, ex-alpolgármesternek tudni kéne, hogy Molnár Szabolcs nem előterjesztő, hiába, ha ez a testület megbízta az igazgatósági tagsággal. Tehát az előterjesztő én vagyok, és jogom van visszavonni Röst úr. Hát ez bizony nem a javára dőlt el. Jegyzőnő, nem adom meg Önnek a szót, mert nincs itt olyan ügy, ami törvényességi beavatkozást igényelne. Jó, akkor adjuk meg, hát nézzük meg, mi az a törvényességi dolog, hátha okosabbak leszünk. Dr. Tuboly Marianna: Az a törvényességi dolog, hogy Ön az írásban tett, Ön felé benyújtott törvényességi észrevételemről Ön azt állította az imént, hogy nem tettem ilyet. Ezt állította. Kénytelen voltam Polgármester Úr ennek hangot adni, és ezért Cserti képviselő urat is ilyen módon megkövetem, hogy sajnálatos, hogy hozzá kell szólnom ehhez a témához, de jegyzőként úgy gondolom, hogy nem hallgathatom el, hogy nagy nyilvánosság előtt elhangzik az a tény a Polgármester Úr részéről, hogy a költségvetési koncepciót nem kell egy közgyűlésnek elfogadni, csak azt a polgármesternek be kell nyújtani. Ez a mondat indukálta az egész vitát és úgy gondolom, hogy a költségvetés készítőjének felelőssége ebből a szempontból fontos információ. Ennyi volt. Marton István: Igen, hát egyben mulasztás is, mint az előbb említettem. A másik pedig, én nem mondtam olyat, hogy Öntől nem kaptam írásos anyagot. Azt mondtam, hogy a napokban kaptam, amire a normál ügyintézési határidőn belül esetleg megkaphatja a választ is, ha nem lenne annyi dolgom, talán már meg is kapta volna. Nem. Dr. Kolonics Bálint: Javaslatot szeretnék tenni a napirendek elfogadásához. Mégpedig a javaslatom az lenne Polgármester Úr, hogy azok az előterjesztések, amelyeknél vendégek vannak jelen a teremben, összességében azokat vegyük előre, mert nem szeretnék részese lenni egy olyan közgyűlésnek ismételten, ahol 11 órakor közöljük az itt lévő vendéggel, hogy holnap reggel találkozunk és folytatjuk. Tehát ebbe a szégyenletes helyzetbe ne kerüljünk, ez az egyik javaslatom. A másik javaslatom Tisztelt Közgyűlés, az pedig az önálló képviselői indítványokra vonatkozik, mégpedig tiszteletben tartom mindenkinek a véleményét és azt az érvet is, hogy a költségvetésre kihatással van minden egyes önálló képviselő indítványnak. Én azt gondolom, hogy tárgyalni kell minden egyes önálló képviselői indítványt, mégpedig azért, mert már harmadik alkalommal kerül ide. Ennek van egy másik oldala is ennek a dolognak, mégpedig az, hogy nagy mértékben korlátozza a közgyűlés a képviselőnek azt a jogát, hogy önálló képviselői indítvánnyal részt vegyen a város közügyében, és a város közgyűlésében dolgozzon. Tehát ezt a közgyűlés nem teheti meg. Azt megteheti Polgármester Úr, hogy a határozatot úgy fogadja el, hogy a közgyűlés magával az előterjesztéssel, az elérni kívánt céllal egyetért, azt támogatja és feltételeként tűzi azt, amennyiben erre forrást tud majd biztosítani az ez évi költségvetésben. Tehát ezt a határozati javaslat részében kell kezelni, hogy mennyiben kívánja a közgyűlés magát elkötelezni a még el nem készült költségvetésének a terhére. A harmadik javaslatom Polgármester Úr, az pedig egy kérdés lenne, mégpedig a, hát, nem is tudom, hogy hogy fogalmazzak, talán kár is, hogy kérdést feltenni, tehát én azt gondolom, hogy kár volt itt SZMSZ-t módosítani és elfogadni. Tessék fellapozni az SZMSZ-t és elolvasni, hogy hol van vita a napirend elfogadásánál, hát sehol, illetve hol van az SZMSZ-ben olyan pont, ami a személyeskedő, egymást kioktató közgyűlési részt tartalmazza? Ilyen nincs. Tehát én azt gondolom Polgármester Úr, hogy a közgyűlést levezető elnöknek hát nemcsak az a feladata, hogy vezesse az ülést, hanem fenntartsa a rendet és olyan hangulatot, és olyan stílust tartson a közgyűlésben, ami méltó ehhez a városhoz. Polgármester Úr, ha nem akarunk dolgozni, akkor tessék felállni és elmenni haza. Aki dolgozni akar, az maradjon, de tisztességesen nyilvánuljon meg és tisztességesen dolgozzon. Marton István: Képviselő úr, én úgy gondolom, hogy itt még a rendfenntartással senkinek semmi baja nem volt. A második gondja volt, az szerintem teljesen igaz. Az első, meg ha odafigyelt, akkor láthatta, hogy úgy nekem, mint néhány képviselőtársamnak ez irányú javaslatai voltak, amiket én be is fogadtam. Ezért került mondjuk a 11-es, a 12-es az alap 3-as mögé, így is lehet az időt húzni. Tóth László: Amikor megnyomtam a gombot, nem ez a gondolat tódult az agyamba, amit most szeretnék mondani. Messzemenőkig egyetértek Cserti és Kolonics képviselőtársam gondolataival, a szocialista frakció nevében, mint frakcióvezető, én is azt kérem, hogy normális emberi hangnemben folytassuk továbbiakban az ülésünket, és amihez valóban szót kértem, az pedig nem más, mint hogyha már Polai úr kezdeményezte a 45-ös napirendi pont első zárt ülés keretében történő megtárgyalását, én javaslom azt, hogy tárgyaljuk le az első, tehát ne kétszer tárgyaljunk zárt ülést, hanem egyszer, tehát egyet pörgessük le. Ez a javaslatom tehát. Marton István: Tóth úr, nem tudom támogatni, mert ez teljesen reménytelen helyzet lenne. No, elfogytak a kérdések. Tehát amiről szavaztatnom kell, a 3-as kerüljön, a 3-as zárt ülési napirendre kerüljön a 45-ös - ezt én elfogadom, erről nem kell szavaztatni. Röst úr a 3-as levételét javasolja, természetesen nem támogatom. Aki ezt támogatja, az azt akarja, hogy a városnak ne legyen költségvetése, és én nem véletlenül idéztem az Államháztartási törvényből, mert abban benn vannak komoly lehetőségek. Erről viszont szavaztatnom kell. Aki Röst úrnak igazat ad és javasolja levenni vagy ma ne is foglalkozzunk a közgyűléssel, mert mint Pató Pálnak, időnk van, rengeteg, március 15. a kötelező elfogadás, az nyomjon igen gombot, én természetesen nem gomb megnyomását javaslom. Mert, ha ez most le lesz véve, akkor a legközelebbi közgyűlésen, hát nem tudom, mennyi kielégítetlen igény halmozódik így is, de úgy meg még több. Tehát én a nem gomb javaslatát, megnyomását javaslom a 3-asnál. A közgyűlés 15 igen, 8 nem és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Úgy ítélem meg, hogy itt sokan nem nagyon óhajtanak dolgozni érdemben a költségvetésért. 11-est, 12-est, mint említettem, elfogadtam, hogy előbbre jöjjön. Röst úr javasolja, hogy a 7-est vegyük le. Aki egyetért vele, az nyomja meg az igen gombot. Én a nemet javaslom megnyomni. A közgyűlés 22 igen, 3 nem és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Az Ady Endre utcai MÁV ingatlan - én nem is értem ezt a kifogást, amit elmondott, nem is akarok én ezzel most foglalkozni. Én úgy gondolom, kaptunk egy ajánlatot, ezzel foglalkozni kéne, hogy mi legyen a válasz, nem kell itt össze-vissza tárgyalgatni. Tehát én nem támogatom a levételét. A közgyűlés 15 igen, 7 nem és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: No, hát úgy látom, hogy az SZDSZ sikereitől hangos a város. Igen, itt nincs más. 17-esbe Fodor dr. javasolta, hogy vegyük le. Én nem támogatom ezt sem. 17-es, mozibérlet. A közgyűlés 6 igen, 15 nem és 5 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. Marton István: Elfogadtam, hogy a 26-os jöjjön előre a 16-os helyére, a 16-os után, igen. Mert olyan túl sokat, túl sokat nem jött, mert egy-kettő becsúszott. 28-ast ugye visszavettük. 34-es, 33-as, az megy előre, ha megjön a rendőrfőnök, de addig egyébként maradhat a helyén. 34-es, ez a Kártya, Kanizsa Kártya program. Ezt Fodor úrral együtt én is javaslom a levételét. A közgyűlés 10 igen, 11 nem és 5 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. Marton István: Bene úr javasolja a 35, 36, 37, 38-as napirendek levételét. Ezt nem támogatom. A közgyűlés 16 igen, 7 nem és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: 39-es levéve, a 41-esről nem kell szavaztatni, 43-asra Röst úr javasolta, hogy ismét ne foglalkozzunk alpolgármester választással. Természetesen nem támogatom. A közgyűlés 14 igen, 8 nem és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Úgy kezdem érezni, hogy itt elmegy két óra a semmittevéssel ugye, tologatjuk a napirendeket, az érdemi munka meg elmarad. Szintén Röst úr javasolta, hogy vegyük le a jegyző elleni fegyelmi eljárás megindítását, természetesen nem támogatom. A közgyűlés 16 igen, 2 nem és 8 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: 46-ost ugye elfogadtam, hogy visszavonják. A 48-ast visszavontam. Tessék? 53-ast visszavontam, 57-est visszavontam, 9-es idejött. Jegyző Asszony, ha felhívná a figyelmem valamire, ami esetleg elkerülte a figyelmemet, akkor megköszönném. Hol van az? Új 40-es, igen. Köszönöm, hogy valaki figyelmeztet egy enyhe mulasztásomra. Természetesen nem támogatom, mert ez már idejétmúlt, akkora a késedelem. De persze, hogyha egy fegyelmit akarnak belőle kreálni az Urak, akkor tökéletesen igazuk van. Tehát a plusz 40-esről szavaztatok. Aki le akarja venni, az nyomja meg az igen gombot. Én nem támogatom, mulasztásban vagyunk, súlyosban. A közgyűlés 12 igen, 10 nem és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. Marton István: Ezt akkor ide felírom. A Miklósfa, Miklósfát, aki támogatja, az nyomja meg az igen gombot. A Közművelődési és Városszépítő Egyesület tulajdonát képező közfeladatokat ellátó Mindenki Háza felújítása. Tehát ez nem városi tulajdon. Tessék? Én nem támogatom természetesen, hogy napirendre menjen. Uraim, csöndet kérek, mert itt kezd rendetlenség lenni. Bene Csaba (Ügyrendi): Tisztelettel szeretném javasolni a kérdésnek a költségvetés kapcsán történő tárgyalását, tehát a napirendről történő levételét. Karádi Ferenc Gyula (Ügyrendi): A szavazások előtt nem emlékszem rá, hogy elhangzott volna, hogy bárki le szerette volna venni a napirendről ezt a napirendet. Most még egyszer mondom, tehát a szavazások megkezdése előtt senki nem kezdeményezte ennek a levételét. Sőt, mielőtt a napirendeket elkezdtük, Polgármester Úr a napirendre vételt javasolta, ha jól emlékszem. Tehát itt most a szavazások befejezése kapcsán erről szavazást nem lehet elrendelni. Legyen kedves Jegyző Asszony ehhez megerősíteni. Köszönöm szépen. Ha nem, akkor. Marton István: Én azt mondtam, hogy van egy ilyen igény, hogy a témát vegyük napirendre. Ezzel kapcsolatban mindenki fejtse ki a véleményét. Ennyi a szavazás. Röst János (Ügyrendi): Ügyrendi gombot nyomtam. Én azt javasolnám, hogy úgy fogadjuk el a javaslatot, hogy kerüljön bizottsági szakaszba, és ezzel fel van oldva gyakorlatilag a kérdés. Volt? Akkor visszavonnám, elnézést. Marton István: Tehát, aki tárgyalni akarja, az nyomja meg az igen gombot. Én nem. A közgyűlés 13 igen, 9 nem és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: 42-es. Aki el tudja fogadni, az nyomja meg az igen gombot. Igen. Egy alpolgármester előterjesztés, támogatom. A 42-est. Nem. Válasz a Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása 2009. január 26-ás. Ez mondom, egy alpolgármesteri előterjesztés. Ki lett osztva. Jó. Új szavazás. Válasz a Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulás 2009. január 23-i állásfoglalásra. Aki tárgyalni akar, az nyomja meg az igen gombot. Én azt mondom, hogy igen, bár nem az én előterjesztésem. A közgyűlés 25 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: A kötelező felvevő körzetek módosítására kérem, hogy gyorsan nyomjunk még igent. Ez egyébként megelőzi az előzőt. A közgyűlés 23 igen és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Tóth úrnak volt még egy javaslata, azt visszavonta. Köszönöm. Akkor nincs miről szavaztatnom, csak a végeredményről, hogy az itt elhangzott és megszavazottak az elhangzás sorrendjében képezzék a mai közgyűlésnek a napirendjeit. Aki ezzel egyetért, kérem, nyomja meg az igen gombot. Ez az összetett. A közgyűlés 25 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja. A közgyűlés az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza: 1/2009.(I.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a következő napirendi pontokat tárgyalja: Zárt ülés: 1. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata által beruházási, felújítási célú fejlesztéseinek finanszírozására a CIB Bank Zrt-vel kötött hosszúlejáratú hitelkeretszerződései módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Kálmán Norbert CIB vállalati üzletág vezető, Berke József CIB fiókvezető 2. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata OTP Bank Nyrt-vel kötött hosszúlejáratú hitelkeretszerződései Bank által kezdeményezett módosításával kapcsolatos önkormányzati intézkedésekre (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Fábián Balázs ügyvezető-igazgató 3. Soron kívüli közgyűlés kezdeményezése dr. Bicsak Ágnes megbízott főigazgató azonnali hatállyal történő felmentésére (írásban) Nyílt ülés: 4. Javaslat Zalakaros Város Önkormányzatával Zalakarosi Tűzoltóőrs megalakítása tárgyában együttműködési megállapodás megkötésére (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Egri Gyula tü. alezredes tűzoltóparancsnok, Szirtes Lajos polgármester 5. Javaslat a III. sz. fogászati szolgálat megüresedett fogorvosi állásának betöltésére (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Dr. Gyulai Gábor 6. Javaslat a vállalkozások támogatásáról szóló többször módosított 20/2005.(V.9.) számú rendelet módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 7. Javaslat a luxusadó kiszámításánál alkalmazandó értékövezetekről és a lakóingatlan fajtáinak települési átlagértékeiről szóló 18/2006.(III.31.) számú rendelet hatályon kívül helyezésére (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 8. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az önkormányzat vagyongazdálkodásának rendjéről szóló rendeletének megalkotására (írásban) Előterjesztő: Szőlősi Márta önkormányzati képviselő 9. Autóbuszmegállók korszerűsítését tartalmazó beruházás indítása (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 10. Nagykanizsai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum 2008. évi beszámolója (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: dr. Molnár József r. alezredes kapitányságvezető 11. Javaslat a Zalakaros Kistérség Többcélú Társulásával és Pacsa és Térsége Többcélú Kistérség Társulásával mozgókönyvtári feladatellátási megállapodás megkötésére (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Czupi Gyula igazgató, Szirtes Lajos elnök, Vígh László elnök 12. Javaslat Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. üzemeltetési szerződésének módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 13. Javaslat Nagykanizsa és Térsége TISZK Szakképzés – szervezés Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. 2009. évi üzleti tervének elfogadására és a 2009. évi működési költségekhez való hozzájárulásra (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Mérksz Andor ügyvezető-igazgató 14. Javaslat a TISZK társasági szerződésének módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Mérksz Andor TISZK ügyvezető igazgatója 15. Javaslat az Ipari Park főépületének falán honvédelmi tárgyú emléktáblák elhelyezésére (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Móricz István Béla ny. alezredes 16. Javaslat az általános iskolás gyerekek mozibérlet támogatásának bevezetésére (írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter alpolgármester 17. Beszámoló Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008. évi külkapcsolatairól és javaslat a 2009. évi külkapcsolati tervre (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 18. Javaslat a Középtávú Ifjúságpolitikai Koncepcióhoz kapcsolódó 2009. évi cselekvési tervre (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Bella Kata diákpolgármester, Baliné Zalavári Ágota ifjúsági koordinátor 19. A nagykanizsai Bolyai János Általános Iskola első fordulóban nyertes pályázatának projektfejlesztése (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Kalamár Márta igazgató 20. Az Erzsébet tér 14-15. sz. műemlék épület fenntartható hasznosítására kialakított koncepció (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 21. Javaslat Erzsébet királyné szobor felállítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 22. Előterjesztés a Csónakázó tó vízminőség védelmi feladatairól (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: VIA Kanizsa Városüzemeltető Kht. Gáspár András ügyvezető 23. A Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatói pályázata I. (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 24. Nagykanizsa Megyei Jogú Város gyermekvédelmi szakellátási feladatainak ellátása (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 25. Beszámoló a 2008. évi felújítási címjegyzék teljesítéséről és javaslat a 2009. évi felújítási címjegyzékre (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 26. Tájékoztatás a lakóhelyi környezet állapotának alakulásáról (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 27. Tájékoztató az Idősügyi Tanács 2008. évi munkájáról és a társszervekkel való kapcsolatáról (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Büki Pálné társelnök, Boa Sándor titkár 28. Tájékoztató Nagykanizsa Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata munkájáról (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke 29. Tájékoztató Nagykanizsa Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzata munkájáról (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Horvát Kisebbségi Önkormányzat elnöke 30. Javaslat a Kanizsa Kártya program felülvizsgálatára (írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter alpolgármester Meghívott: Tuboly Kinga, Vlasics Tamás 31. A miklósfai Közművelődési és Városszépítő Egyesület tulajdonát képező, közfeladatokat ellátó Mindenki Háza felújítása (írásban) Előterjesztő: Karádi Ferenc önkormányzati képviselő 32. Tájékoztató a sánci gyalogos híd újjáépítéséről (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 33. Javaslat kötelező felvevő körzetek módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 34. Válasz a Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása 2009. január 26-i állásfoglalására (írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter alpolgármester 35. Polgármesteri tájékoztató (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 36. Interpellációk, kérdések (írásban) 37. Napirend utáni felszólalások (Hozzászólás nem volt) Zárt ülés: 38. A Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatói pályázat II. Előterjesztő: Marton István polgármester 39. Belvárosi körgyűrű megvalósításával kapcsolatban tulajdonviszonyok rendezése (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 40. Javaslat a Nagykanizsa, Erzsébet tér 1. 1.2.(Ady utca 2.) szám alatti önkormányzati tulajdonú bérlakás bérlőjének kijelölésére (írásban) Előterjesztő: Dr. Károlyi Attila önkormányzati képviselő Meghívott: Kámán László intézményvezető 41. Javaslat a 267/17 hrsz-ú ingatlan adásvétele tárgyában kötött szerződéstől való elállásra (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 42. Javaslat a nagykanizsai 4372 hrsz-ú „Lazsnaki Kastély” ingatlan ingatlanközvetítő útján történő értékesítésére (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 43. Előterjesztés 2008. december 31-én megszüntetésre került Ingatlankezelési Intézmény behajthatatlan követeléseinek leírásáról (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 44. Javaslat Pék Pál hagyatékának a Magyar Államtól történő átvételére (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 45. Javaslat a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. üzleti tervének elfogadására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 46. Baumeister Kft kérelme közműfejlesztési hozzájárulás kiváltására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 47. Fellebbezés (írásban) Marton István: Hát éppen szünetet kéne, hogy elrendeljünk, de akkor nagyon elhúzódik az idő. Én javaslom, hogy a zárt ülést tartsuk meg, és utána tartsunk csak szünetet. Tehát a bankok jönnek, először a CIB. Háromnegyed ötkor. Zárt ülés A zárt ülésen elhangzott hozzászólásokat, javaslatokat és döntéseket a zárt ülésről készített külön jegyzőkönyv tartalmazza. A közgyűlés 2/2009.(I.29.) - 4/2009.(I.29.) számú határozata később kerül kihirdetésre. 4. Javaslat Zalakaros Város Önkormányzatával Zalakarosi Tűzoltóőrs megalakítása tárgyában együttműködési megállapodás megkötésére (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Egri Gyula tü. alezredes tűzoltóparancsnok, Szirtes Lajos polgármester Marton István: Szakbizottságok? Ügyrendi, Jogi, Közrendi? Hát hol vannak a bizottsági elnökök? Parancsnok urat azért megkérdezném előtte, mielőtt bár mit is tennénk. Egri Gyula: Kérem a közgyűlésnek a támogatását, hiszen gyakorlatilag az előterjesztési anyag, az gondolom nyílt. Nagykanizsa Tűzoltóságának ez az egyik legfontosabb - hogy mondjam? - távlati célja, hogy a térségben meghatározó nagyságrendi tűzoltóság maradjon. Marton István: A dologhoz azért még annyi hozzátartozik, hogy a múltkori tiszthelyettes avatással együtt az állomány létszáma, az 108-ra nőt, tehát az egyik legnagyobb munkáltató a városban most már, ki kell, hogy jelentsem a Tűzoltóság, mert 100 felett azért elég kevés gazdálkodó egységünk van abból a négyezeregy-kétszázból, ami van a városban, és Parancsnok úr szeretné ezt az állapotot megőrizni és ezért közösen és nem elereszteni a kisebb testvérnek a kezét. Tóth Nándor: Az Ügyrendi Bizottság megtárgyalta és 5 egyhangú igen szavazattal támogatta az előterjesztést. Marton István: Több képviselőt szólásra nem látok, ezért aki egyetért az előterjesztéssel, kérem, nyomja meg az igen gombot. Természetesen az érintett településsel egyeztetve van, azt hiszem ezt mondanom sem kell. A közgyűlés 18 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot, hozza: 5/2009.(I.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az előterjesztésben foglaltaknak megfelelően támogatja Zalakaroson Zalakaros Város Önkormányzata által tűzoltóőrs létrehozását, amelynek működéséhez együttműködési megállapodás keretében Nagykanizsa Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága biztosítja a személyi feltételeket. Felhatalmazza a polgármestert az együttműködési megállapodás aláírására. Felkéri a polgármestert, hogy a kihelyezett tűzoltóőrs működésének megkezdése előtt Nagykanizsa MJV Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága Alapító Okiratának, illetve Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítását terjessze a Közgyűlés elé. Határidő: 2009. február 28. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző) Marton István: Gratulálok Parancsnok úrnak az eddig végzett munkához. 5. Javaslat a III. sz. fogászati szolgálat megüresedett fogorvosi állásának betöltésére (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Dr. Gyulai Gábor Dr. Csákai Iván: 8 egyhangú igennel a bizottságunk tárgyalásra alkalmasnak találta. Marton István: Több hozzászóló nem lévén, aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 20 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő, határozatot hozza: 6/2009.(I.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért azzal, hogy a III. számú Fogorvosi Szolgálat funkcionális privatizációban történő továbbműködtetését Dr. Gyulai Gábor fogorvos lássa el. Felhatalmazza a polgármestert a szerződés megkötésére. A szerződés hatálybalépésének feltétele az ÁNTSZ működtetési jog, működési engedély beszerzése, valamint a MEP szerződés megkötése. Határidő: 2009. március 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Kercsmaricsné Kövendi Ibolya intézményvezető) Marton István: Eredeti 4-es napirend következik. Konkrétan, javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az önkormányzati vagyongazdálkodásának rendjéről szóló rendeletének megalkotására. Ügyrendit kér Cseresnyés úr. Megadom. Cseresnyés Péter (Ügyrendi): Polgármester úr, mivel azt látom, hogy az előterjesztő nincs itt, azt javaslom, hogy amikor megérkezik, utána majd tárgyaljuk meg. Az előterjesztőnek módosító indítványa tudom, hogy van, úgyhogy azt mindenképpen meg kellene várni. Marton István: Jó, akkor tegyük hátrébb. 5-ös. Javaslat a vállalkozások támogatásáról szóló többször módosított rendelet ismételt módosítására. Nem látok bizottsági elnök hozzászólót. Úgy látom ez a szünet nem tett jót a hozzáállásnak. 6. Javaslat a vállalkozások támogatásáról szóló többször módosított 20/2005.(V.9.) számú rendelet módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Dr. Kolonics Bálint: Az előterjesztést az Ügyrendi Bizottság 4 igen és 1 tartózkodó szavazat mellett tárgyalásra alkalmasnak tartja. Marton István: Pénzügyi Bizottság? Az 5-ösnél tartunk Elnök Úr. Hát nem jelentkezett, de én felszólítom, hogy mondja már el a bizottság álláspontját. Tóth László: A bizottság 6 igen szavazattal egyhangúlag a javaslattal egyetért és az alábbi határozatot hozza: a Pénzügyi Bizottság a vállalkozások támogatásáról szóló többször módosított 20/2005. számú rendelet módosítását az előterjesztéssel ellentétben az alábbiak szerint javasolja a közgyűlésnek elfogadásra. Az előterjesztés rendeleti része 2. § (2) bekezdésben szereplő egy vállalkozás részére folyósított támogatás összege egy naptári éven belül nem haladhatja meg a 6 mFt-ot. A bizottság 5 mFt-ot javasol. Ez az összeg 10 főnek felel meg. A 3. § (1) bekezdésében szereplő vállalja a tervezett létszámfejlesztés a pályázat kedvező elbírálását követő két hónapon belül megvalósítja és azt legalább két évig folyamatosan fenntartja . A bizottság javasolja: három évig folyamatosan fenntartja. Illetve ugye 12 fő volt az előterjesztésben a létszámkeret. Mi javasoljuk 10 főben meghatározni. Marton István: Ez két módosító indítvány. Én az elsőt el tudom fogadni. Tehát a 6 millióról legyen 5 millió. A másodikat, azt nem. Az a mai. Pontosan azt nem tudom. A másodikat nem tudom elfogadni, hogy három legyen a kettőből. A mai életben ilyen szigorítás mellett azt hiszem, ellehetetlenítenénk a rendeletet, tehát a várt hatással szemben menetelnénk. Tehát erről, mint módosító javaslatról szavaztatnom kell. Aki el tudja fogadni, hogy ne kettő év legyen a 3. § (1) bekezdésének a harmadik francia bajsza. Igen? Akkor megadom a szót a Jegyző Asszonynak. Dr. Tuboly Marianna: Egyúttal a szavazásnál az 5. § (5) bekezdésében foglalt 2 év is 3 évre módosul. A rendeletet ennek figyelembevételével így szavazzák. Marton István: Hol van ez? Dr. Tuboly Marianna: A rendelettervezet nem tartalmazza, hogy a hatályos rendelet 5. § (5) bekezdésében is van egy ezt érintő rész, ezért az is fog módosulni. A mostani rendelettervezet 3. § második bekezdéseként fog változni. Marton István: Jó. Tehát aki egyért azzal, hogy a két év folyamatosan fenntartja helyett három év legyen, az nyomja meg az igen gombot. Én ezt nem támogatom. A közgyűlés 15 igen és 9 nem szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Tehát akkor az 5 millió, illetve a 3 év. Ezzel körülbelül megöltük a rendeletet, de nekem személy szerint nincs vele gondom. Mindenki számoljon el saját lelkiismeretével. Nem kell ezért zokogni Fodor úr. Jó, akkor. Az 5 milliót befogadtam. Tehát nincs róla szavaznivaló Jegyző Asszony. Most egyben. Hát igen, már talán túl is lennénk rajta. Most egyben kell a megszavazott módosítással. Tehát a befogadott 5 millió, illetve a 2 helyett 3 évre növelt. Én ezt nem támogatom egyébként ebben a formában. Az összevontat, hogy három év is benne van meg az 5 millió. Tehát én nem fogadom el. Ti meg azt csináltok, amit akartok. Karádi úr! Nem ügyrendit. Szavazásnál. Ügyrendit nem látok. Nem is jelentkezett. Lehet, hogy gondolt rá, hogy kér, de elfelejtett kérni. Hát ott éghet. Énnálam meg itt semmi nincs. Sőt ott sincs semmi. A közgyűlés 10 igen, 11 nem és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. Marton István: Hát akarunk rendelet alkotni vagy nem? Karádi úr, most látom, hogy ott van, megadom a szót. Karádi Ferenc Gyula (Ügyrendi): Polgármester Úr, azt szerettem volna kérni, hogy a Pénzügyi Bizottság módosítását, az első szakaszt, hogy 5 millió legyen, azt Ön befogadta ezek szerint. Marton István: Így igaz. Karádi Ferenc Gyula: Nem erről szavaztunk? Marton István: Nem. Az összetettről szavaztunk az 5 millióval meg a 3 évvel módosított. Karádi Ferenc Gyula: A 3 évről szavaztunk az első szakasz alkalmával ugye, hogy kettő? Marton István: Így van, elfogadta a testület. Karádi Ferenc Gyula: Azt kérném, hogy a 3 év vonatkozásában legyen kedves új szavazást elrendelni és utána újra az egészet. Marton István: Milyen jogcímen? Valaki rossz gombot nyomott? Karádi Ferenc Gyula: Így van. Marton István: Jó, köszönöm. Akkor. Így van. Tóth úr, de engem lassít ezzel, hogy amikor nem kérem a tanácsot, akkor is adnak. Tehát, aki újra akar szavazni, az kérem, nyomja meg az igen gombot. Én újra akarok szavazni ebben az ügyben, mert szeretném, ha élne. A közgyűlés 18 igen, 5 nem és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: 18 igen, 5 nem, 1 tartózkodás mellett újraszavazunk. Aki el tudja fogadni, hogy a 3 év helyett most ugye az ideírt eredeti 2 év maradjon, az kérem, nyomja meg az igen gombot. Én a módosításról akarok szavaztatni. Jó, vonjuk vissza. Mindegy ezt többféle úton el lehet jutni ugyanarra az eredményre. Vonjuk vissza először. Aki ezzel egyetért, kérem, nyomja meg az igen gombot. Visszavonjuk az eredeti szavazást. Tehát nincs. Meg lett szavazva. Nem, arról szavaztunk csak Balogh úr. Mielőtt beszélünk, gondolkodjunk, ezt kérem mindenkitől. Arról szavaztunk csak, hogy új szavazást rendeljünk-e el. Erre a testület úgy döntött, hogy igen. Most vissza kell vonni azt, amit előtte megszavaztunk. Kérem, aki ezzel egyetért, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 14 igen, 4 nem és 5 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: 14 igen, 4 nem, 5 tartózkodás mellett visszavontuk. Aki egyetért azzal. Bocsánat, nem kell senkinek sem egyetérteni, mert én a 6 millióból az 5-öt elfogadtam. Az összes többi pedig változatlan marad. Aki ezzel egyetért, az most nyomjon egy igent, egy nagyot. A közgyűlés 14 igen, 3 nem és 6 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja: 1/2009.(II.10.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 1/2009.(II.10.) számú rendelete a vállalkozások támogatásáról szóló többször módosított 20/2005.(V.09.) számú rendeletének módosításáról. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) 7. Javaslat a luxusadó kiszámításánál alkalmazandó értékövezetekről és a lakóingatlan fajtáinak települési átlagértékeiről szóló 18/2006.(III.31.) számú rendelet hatályon kívül helyezésére (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Dr. Kolonics Bálint: Az Ügyrendi Bizottság 5 egyhangú szavazatával elfogadásra javasolja az előterjesztést. Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 6 egyhangú igennel támogatja az előterjesztést. Marton István: Aki egyetért ezzel, az kérem, nyomja meg az igen gombot. Ez technikai részletkérdés, mint kiderült, mivel az Alkotmánybíróság eltörölte. A közgyűlés 24 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja: 2/2009.(II.10.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2/2009.(II.10.) számú rendelete a luxusadó kiszámításánál alkalmazandó értékövezetekről és a lakóingatlan-fajtáinak települési átlagértékeiről szóló 18/2006.(III.31.) számú rendelet hatályon kívül helyezéséről. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) 8. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az önkormányzat vagyongazdálkodásának rendjéről szóló rendeletének megalkotására (írásban) Előterjesztő: Szőlősi Márta önkormányzati képviselő Szőlősi Márta Piroska: Tekintettel arra, hogy az előző közgyűlésen tulajdonképpen már röviden összefoglaltam ennek az előterjesztésnek a lényegét, most még egyszer ugyanezt nem tenném meg. Az előterjesztésben foglaltakhoz viszonyítva egy módosítást szeretnék, és ezért is kértem tulajdonképpen akkor a napirendi pont következő, azaz mai közgyűlésre való eltolását, mert hogy egyeztetést igényelt. Tekintettel arra, hogy a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság jelzése, olyan jelezése érkezett hozzánk, hogy túl sok lenne az Ő számukra a feladat, így egyeztetést igényelt az, hogy vajon melyik bizottság lenne az, amelyik e helyett a bizottság helyett a feladatot el tudná látni, és a Pénzügyi Bizottsággal történt egyeztetést követően szeretném, hogyha az eredeti előterjesztésben a két bizottság, tehát a Városfejlesztési Bizottság helyére a Pénzügyi Bizottság lépne. Egyébként az előterjesztést a változatlan tartalommal szeretném, ha a közgyűlés megtárgyalná. Marton István: Bizottsági elnökök? Dr. Kolonics Bálint: A bizottság, ha jól emlékszem december 1-jén megtárgyalta ezt az előterjesztést és tárgyalásra alkalmasnak tartotta a közgyűlés számára. Balogh László: Az OKISB 4 igennel egyhangúlag támogatta az előterjesztést. Cserti Tibor: Hát én egy picit megerőszakoltnak tartom ezt az egész rendeleti módosítást azon egyszerű ….. okán, hogy egyik bizottság nem akarja felvállalni, mert rájött, hogy egyébként a gyakorlatban nehezen, vagy egyáltalán nem tudna eleget tenni a feladatnak. Most ugyanezzel a feladattal megkínálják egy másik bizottságot, és én pedig, miután ennek a bizottságnak a tagja is vagyok, elemi erővel kell, hogy tiltakozzam. Nyilván nem a személyes indíték vezetett, hanem valamifajta okos, értelmes indokot is kellene ehhez mondani. Én megkérdem Önöktől, hogy a vagyonrendelet alapján a tulajdonosi jogok gyakorlása a társaságokban című kötelezettségeknél, mondjuk a 27. § 4-es szakaszában foglalt kötelem, hogy mondjuk a társaságokban a részvényesi jogok gyakorlására a polgármester mellett a bizottságokkal együttesen gyakorol, akkor Önök, hogy értelmezik ezt? A teljes bizottság elmegy a részvényesi közgyűlésre, mondjuk a polgármesterrel együtt, mondjuk egy Vízmű vállalathoz és akkor ugye ott, ami időközben felmerülő problémák a közvetlen tulajdonosi jogok szempontjából reagál és dönt. Vagy előtte a bizottság azt mondja, bocs, ott van a teljes bizottság, és akkor ülésezik, kialakítja az álláspontját, közli a polgármesterrel, mondjuk a polgármester nem is ért egyet vele, vitatkoznak, nincs állásfoglalás és megbénul minden. Magyarul én úgy gondolom, akkor járnák el helyesen, hogyha az egész vagyonrendeleti módosítást még egyszer alaposan átgondolnánk. Ne csak egy jól, vagy félreértelmezett, vagy csak indulatból vezérelt módosítással – mert a múltkorit én annak tartottam most utólag is átgondolva – hatályban tartanánk egy gyakorlatilag nem jól működő, a jövő szempontjából várhatóan nem jól működő vagyonrendeletet, és hozzuk vissza alaposan még egyszer átfésülve ezt az ilyen irányú kötelezést, adjunk a Polgármesteri Hivatalnak. Marton István: A baj nagyobb, mint Ön mondta, bár önmagában, amit Ön mondott, az is nagyon nagy baj, mert ne adj isten, egy társaságnál egészen új szempontok merülnek fel, és akkor ott van valamilyen kötött mandátummal jelenlévő polgármester és eljátszhatja a béna kacsát. Szóval egyszerűen teljesen tragikus. Tudom, hogy ez a Röst úrnak nagyon tetszik, mert bólogat rá, de ez a város lejáratása. Itt egyszerűen arról van szó, hogy a bizottsági munka, mint ahogy kiderült ebből a pár mondatból, ellehetetlenül. Egyik bizottság megpróbálja a másikra lőcsölni. Mindez miért? Azért, hogy egyesek korlátozhassák, továbbkorlátozhassák a polgármester hatáskörét. Ez számomra rendkívül kényelmes álláspont egyébként, csak hát a város válik tökéletesen nevetségessé. De már ez jó pár rendeletnél megtörtént, úgyhogy ez sem lóg ki a sorból Cserti úr, azért ezt figyelembe kellene venni. Dr. Fodor Csaba: Én is azt gondolom, hogy ideje előtt vagyunk ezzel a vagyonrendelet módosítással. Persze én megértem az előterjesztőnek az indítékát, személyes okát talán, de elfogadni nem tudom. Tehát én azt gondolom, egyébként magában a szövegben is érdekes, az van, hogy a sürgősségét mi indokolja december 2-ra, hát, hogyha már akkor az idő meg igazolta, hogy e nélkül is megy élet, tehát a sürgősség, mármint az egész rendeletmódosítás tekintetében oka fogyottá vált, gondolom, hogy pusztán csak az idő múlásával. De visszatérve nem látom én sem szükségességét ily hirtelen, és ily módon való módosításának a vagyonrendeletnek. Cserti képviselő úrnak teljesen igaza van. Lehet, hogy megér egy misét és gondoljuk át, de akkor viszont tényleg komplex módon és ne az süssön ki belőle, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város olyan polgármesterrel bír, aki nem lehet elküldeni sehova egyedül, mert mit tudom én miért, …..feltételezzük, hogy össze-vissza beszél, vagy nem a város érdekeit képviseli, vagy nem tudom ki mindent, mi mást gondol. Kérem, én azt szeretném, hogyha elfogadnák tőlünk, mi, azt hiszem, magunk is érezzük annak a felelősségét, hogy a város abban a helyzetben van, hogy ilyen polgármestere van és ilyen alpolgármestere van, hát igen, de az igazság az, hogy mi ezt tudomásul vesszük. Ez egy szomorú helyzet, de tudomásul vesszük, hogy ez van. Hát akkor vegyék tudomásul Önök is, aztán valóban a felé mozduljunk el, hogy hogy tudunk olyan működőképes rendszereket kidolgozni, amelyek működésük során valóban a város érdekében tudnak működni és mondjuk, nem járatják el a várost. Mert az, hogy mi magunkat 25-en lejártatjuk vagy nem, az más kérdés, de a várost nem illik és nem szabad. Tehát ebben a kérdésben, én azt hiszem, hogy valóban egyfajta ilyen polgármesteri kiskorúsítás azért rányomja a városra a bélyegét és az egész városról, adhat ne kellő, vagy nem jó megítélést. Tehát én azt hiszem, hogy ebből az aspektusból nem szabad nekiállni semmiféle rendeletet módosítani. Ennek az aspektusa, mivel azt gondolom, hogy oka többé-kevésbé ez volt, így azt javaslom az előterjesztőnek, hogy most ne ragaszkodjon ennek a megszavazásához, hanem ezt tényleg alaposan át kell gondolni, és a célszerűség legyen az, ami mondjuk, útmutatást adhat egy rendeletmódosításhoz, jelesen ehhez és nem pedig a másfajta érzelmek. Röst János: Teljes mértékben igaza van Fodor Csaba képviselőtársamnak. Valóban azt jelenti, hogy Marton István polgármestert gyámság alá kell helyezni ügygondnokkal. Ez teljes mértékben bizalomvesztésnek az oka. Az elmúlt két év azt bizonyítja gyakorlatilag, hogy önmagában egyedül nagyon nehéz elengedni egy tárgyalásra, mert teljes mértékben kiszámíthatatlan egyébként a rendelkezése, illetve az ottani kialakított véleménye. Mondhatnám egyébként a Vízmű esetét, de egyébként több ilyen történt. Én úgy gondolom, hogy addig a pontig, amíg ez a bizalom nem rendeződik, teljes mértékben jogos a többségnek az az igénye a polgármesterrel szemben, hogy Őmellette legyen egy olyan tárgyaló fél, véleménykialakításnál egy bizottság, amelynek a véleményét kötelezővé kell tenni Neki, hogy elfogadja. Marton István: Röst úr, aki figyelte a mai ülésünket, az már tapasztalhatta, hogy Ön sok esetben inkorrektul jár el. Amit Ön most mondott, az nagyon lágyan fogalmazva is ordenáré. Ez egy per alapja Röst úr. Hát ugye eddig csak Ön kezdeményezett pereket ellenem, most itt a helyzet számomra is. Böröcz Zoltán: Fodor úr nagyon finoman fogalmazott. Nagyon finoman próbálta megfogalmazni azt, ami valamennyiünk számára nyilvánvaló és Röst úrral ellentétben én ezzel nem értek egyet. Szőlősi Márta képviselőasszony csokrokba szedve rendeletmódosítást kezdeményez. Semmilyen gyakorlati végrehajtás, egyéb szemlélet nem tükröződik ezeken. Egyetlen dolog tükröződik, hogy a polgármestertől minden jogosítványt elvonni, és a bizottságok részére áttolni. Most éppen adott esetben vagyonrendeletről van szó, de múltkor egy szép csokrot láttunk ebből. Azt szeretném mondani Önöknek, hogy nem Marton István kap jogosítványokat bizonyos döntések meghozatalához, hanem Nagykanizsa város polgármestere, és ez nem mindig ugyanaz a személy lesz természetesen, mert az élet ilyen. És nem a FIDESZ többségű és elnökölt bizottságok kapnak többletfeladatokat, hanem azok a szakmai bizottságok, akik remélhetőleg Önök után is majd létrejönnek, és jogosítványokkal kívánnak rendelkezni. Biztos vagyok abban, hogy Cserti úrnak igaza van, ellehetetleníti a bizottsági munkát az a fajta döntési kényszer, amit rá akarnak most Önök lőcsölni, és ennek semmi más indoka nincs, mint egy politikai ellehetetlenülés, ha úgy tetszik, a közgyűlésben. Hát azt szeretném még mondani Önöknek, hogy amit a rendeleteinkkel csinálunk, amik egyébként 15 év munkája ezek a rendeletek és minden előző testület próbálta jobbá tenni, Önöknek rövid kettő, három hónap alatt az összes rendeletet sikerült felborítani, a hatásköröket átrajzolni, értékhatárokat, döntési mechanizmusokat megszüntetni. A jó isten áldja meg azt a testületet, aki Önök után majd átveszi felelős többségként ezt a munkát, ugyanis már nem is fognak emlékezni rá azok a képviselők, hogy az a 15 év milyen eredményt is hozott, milyen döntési mechanizmusok jöttek létre és hatáskörök, és azok 15 évig hogyan finomultak. Önök most ezt akarják - még egyszer mondom - egy döntéssel tönkretenni, most épp a vagyonrendeletben. Önök a kárt nem a következő másfél évre okozzák, amíg Önök itt ülnek, meg Polgármester Úr, hanem azt gondolom, hogy akár évtizedekre. Arra szeretnék felkérni minden egyes képviselőt és tényleg pártoktól függetlenül – kivéve talán Röst Jánost, aki azt gondolom, hogy nem képes azt gondolom felülemelkedni azon a véleményén, amit az előbb szépen elmondott – arra kérek mindenkit, hogy ezt ne támogassa, mert súlyos kárt okoz vele. Marton István: Böröcz úr súlyos károkozások már - Ön is utalt rá több esetben - megtörténtek. Én úgy gondolom, hogy egyel több vagy kevesebb, édes mindegy. Bár kétségtelen, hogy szomorú az, hogy ami 15, 16 év alatt finomodott, de én úgy gondolom, hogy ezek a rendeletek inkább csak az első 12 évben finomodtak - azért az előző testületet sem menteném fel - az szépen, sikeresen leépülésre kerül. Egyszerűen tönkreteszik a bizottságok munkáját, a hivatal munkáját. Ellehetetlenül a közgyűlés munkája. Ezért van 60, 70, 80 napirend alkalmanként, mert a közgyűlés a helyett, hogy lefelé adná a jogosítványait, egyre többet megpróbál magához vonni bizonyos ordas eszmék indoklása alapján, és én ezért a leghatározottabban ellene vagyok, mint ahogy ellene is voltam a korábbi csonkítási manővereknek is. Kisebbségbe maradtam, feltehetően ez ma is bekövetkezik. Több hozzászólót nem látok. Szavaztatok. Aki egyetért a vagyonrendelet beterjesztett módosításával, az nyomja meg az igen gombot. Én a nem gomb megnyomására szólítok fel. Az előterjesztő. Azzal, azzal. Be lett fogadva igen. Szőlősi Márta! Igen, igen, ezt mondtam el. Tulajdonképpen ez nem módosítás, mert az előterjesztő befogadta, csak ami módosításként elhangzott. A közgyűlés 15 igen, 10 nem és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: 15 igennel módosító rendelet elfogadva 10 nem és 1 tartózkodás mellett. Tehát új vagyonrendeletünk van. Dr. Tuboly Marianna: Én azt jeleztem Polgármester Úr – de menet közben úgy gondolom, hogy korrigált –, hogy nem egészen precízen tette fel szavazásra a kérdést. Épp Márti is ezt próbálta megfogalmazni. Marton István: Én úgy gondolom, hogy teljesen egyértelmű volt, hogy befogadtam azt, amit az előterjesztő javasolt kvázi módosításként. De hát, ha Önök újra akarnak szavazni, akkor legyen új szavazás. Ki akar újra szavazni? Az nyomja meg az igen gombot. Én az igent támogatom. A közgyűlés 13 igen, 12 nem és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. Marton István: A testület nem akar újra szavazni. Ez 13:13 Uraim a én terminológiám szerint, mert a nem meg a tartózkodás az együtt olvasandó össze. Úgyhogy nincs új szavazás. Viszont van egy „kiváló” új vagyonrendelet. Akkor felteszem újból a kérdést. Aki új szavazást akar, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 11 igen, 12 nem és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. Marton István: Most már csak 11 az igen, 12 nem és 3 tartózkodás. Cserti úr nem volt nyerő az ötlete. Tehát van új vagyonrendelet, hogy milyen azt majd eldönti az idő. Bár aki ért hozzá az már magától is tudja. A közgyűlés az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal az alábbi rendeletet alkotja: 3/2009.(II.11.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 3/2009.(II.11.) számú rendelete az önkormányzat vagyongazdálkodásának rendjéről. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) 9. Autóbuszmegállók korszerűsítését tartalmazó beruházás indítása (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Papp Nándor: A bizottságunk a közgyűlés előtt tárgyalta meg ezt a napirendi pontot. 5 igen egyhangú szavazattal a határozati javaslatot támogatta. Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság 8 egyhangú igen szavazattal támogatta az előterjesztést. Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 6 egyhangú igennel támogatta az előterjesztést. Dr. Fodor Csaba: Én csak, bocsánat, olvasgattam ezt a „Félidőben” című újságot, mert emlékeztem rá, hogy valahol az van benn, hogy a FIDESZ-nek köszönhetjük ezeket a buszmegállókat. Azért szeretném ……. nem. Ezeket a buszmegállókat az RFT-nek lehet köszönni, meg annak a hivatalnak, gárdának, aki olyan anyagot készített elő, amelyre igent le tudtunk nyomni. Illetőleg úgy tudtunk szavazni abban a RFT tanácsülésen és ebben hát egy-kettőnknek van szerepe, de nekünk nincs közünk, talán majd a FIDESZ-hez. Marton István: Úgy kell értenem, hogy annak is köszöni, aki az RFT-nek állandó tagja? Ja, mert olyan volt, azt hiszem, nem sokan vagyunk….. Polai József: Én örülök annak, hogy valakiknek köszönhető ez a feladat, amit majd el fogunk végezni, annál inkább, mert hiszen autóbuszvárók ügyében, felszállóhelyek, szigetek ügyében az egész város rendkívül rossz helyzetben volt. Egy kissé kezdtünk ugyan most már följönni, mint a fociban, de annak meg még inkább örülök, hogy Kiskanizsa is és Bajcsa is érintett és ezt köszönöm, hogy ilyen arányban, tehát egy kicsit előbbre kerültünk. Tehát ne azt nézzük, hogy honnan-kitől, hanem hogy lesz. Halász Gyula: Szeretném megjegyezni, hogy az előző ciklusban is több autóbuszváró lett átadva és a lehetőség még ebben a ciklusban is fennáll, mint ahogy beterjesztésre került már, és több autóbuszmegálló megvalósult egy cég, reklámozó cég által, aki ingyen és bérmentve létesít a városban buszvárókat. Tehát érdemes lenne ezen is gondolkodni, hogy hogy lehetne még önkormányzati forrás bevonása nélkül autóbuszvárókat létesíteni Nagykanizsán. Marton István: A több, az ugye nem azt jelenti, hogy az itt beterjesztettől több, mert ez kvázi két tucat. Azért mondom, hogy kvázi, mintegy ránézésre. Dr. Károlyi Attila: A Horváth István képviselőtársammal határvonalat képező Hevesi út az Arditti pékség előtt nem rendelkezik buszmegállóval. Én többször konzultáltam a VIA Kanizsa Kht-nek az illetékeseivel és azt a választ kaptam, hogy a pályázat keretében lehetőség nyílik ennek a buszmegállónak is a megépítésére. Én megértem a kiskanizsai képviselőtársam örömét, hogy a 12-nek az egynegyede, sőt ha Bajcsát is belevesszük, akkor ennél is több buszmegálló készül ennek a környéknek, de hát azért ne felejtsük el, hogy a K-i városrészben lakik vagy húszezer ember és ajánlom mindenkinek a figyelmébe, zuhogó esőben, hogy álldigálnak a buszmegálló mellett. Itt viszont egyáltalán nincs buszmegálló. Én a magam részéről ezt sérelmezem és kérem azt, hogy ezt a Tisztelt Közgyűlés valamilyen módon vagy az illetékes osztály vagy a VIA Kanizsa Kht. ezt szeparálja. Böröcz Zoltán: Természetesen támogatom a határozati javaslatot, és nagyon örülök annak, hogy úgy tehetjük rendbe a buszmegállóinkat, hogy 90% központi forrásból és 10% önrésszel a felsorolt buszmegállókat véglegesítjük és talán 10-20-30 évre a helyzetüket korszerűsítve stabilizáljuk. Szeretném egy dologra azért felhívni a figyelmet. Amikor ennek a vitája volt, én akkor exponáltam magam nagyon abban a kérdésben, hogy 90%-os központi forrást maximálisan ki kell használni és arra kértem minden egyes területi képviselőt, hogy azonnal ajánljon, javasoljon, és ha emlékeztek rá, nagyon késő esti órákban sikerült utolsó pillanatban, ha úgy tetszik, ezeket a buszmegállókat bevenni a határozati javaslatba. Bene képviselő úrnak mondom, a Dózsa 73-75. előtti buszmegálló, ahol még egy öböl, megállóöböl sincs kiépítve, és ahol a lakók körülbelül évtizede mondják, hogy a buszmegálló életveszélyes, mert zebrát kérnek és főleg egy buszöblöt, ami ráadásul fizikai értelemben ki is alakítható, hiszen egy széles sáv van, nem került bele ebbe a sorba. Azért sajnálom, mert egyébként az Ön körzete, és mert tavaly többek között egyik előterjesztésem, ami ezzel a 73-75-tel foglalkozott, direkt kértem, hogy ezt oldjuk meg, mert nagyon nagy tömegben gyerekek járnak és a busz előtt és busz mögött futkosnak, miközben a busznak még egy kiálló öble sincs. Sajnálom, hogy nem került bele, ha még egyszer nyílik erre lehetőség, akkor ezt meg kell csinálnunk, még akkor is, ha hosszú távon a Dózsa 73-75-öt nem tervezzük lakásoknak, belekerülhetett volna, ezt akartam mondani. Egyébként támogatandó természetesen és nagyon örülök, hogy ez megvalósult. Marton István: Hát igen, amit Ön említett a végén, az körülbelül még öt év, úgyhogy addig még bőségesen lenne rá szükség, illetve lehet máshova is helyezni, de én is úgy gondolom, hogy van még néhány, ahol szükség lenne rá és bízom benne, hogy a jövőben mód lesz rá. Tóth Nándor: Én is örömömet szeretném kifejezni, hogy ennyi buszmegálló megújul. Egyébként magam is az egyik kezdeményezője voltam ennek, hogy pályázzon a város ennek a pályázatnak a keretében. És tényleg köszönjük, most függetlenül, hogy ki hogy szavazott, illetve hát, aki támogatta elsősorban, nyilván annak köszönjük. És én annak nagyon örülök, hogy a kiskanizsai buszmegállóknak szinte mindegyiket, de legalább is a zöme, az meg fog újulni, de erre az is a magyarázat, hogy ott voltak a legrosszabb állapotban. Nem ……., hogy máshol is vannak rossz állapotban lévő buszmegállók és én köszönöm még egyszer mindenkinek, a városlakóknak, az utazóközönség nevében is, hogy ebben az évben megújulnak a buszmegállóink. Halász Gyula: Előző hozzászólásomban jeleztem, hogy van lehetőség arra, hogy az önkormányzat működési területén ingyen és bérmentve buszmegállók létesüljenek. Az előző ciklusban a Városkapu körúton és a Rózsa utcában is sikerrel lobbiztam ez ügyben. Levélben felkerestem ezt a céget, szívesen minden képviselőtársamnak felajánlom ezt a lehetőséget, hogy ezt cégnek az elérhetőségét rendelkezésre bocsátom, de a hivatalban is meg tudják mondani, és ez ingyen és bérmentve felállítja a buszvárókat. Tehát az önkormányzatnak nem kerül pénzébe. Marton István: Köszönöm a köszönő szavakat, de a köszönő szavak nagyon szaporodnak. Még mindig látok négy képviselőt, aki szót akar kérni. Bene Csaba: Böröcz képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy ismerem a problémát. Tudom, hogy ott régóta gondot jelent ez, de addig igazából abban lépni nem lehet, amíg a lakók el nem fogadják az ott lévő javaslatokat. Szakemberekkel megnézettük, hogy ott, ahol ők elképzelik, hogy ahol kijönnek a Dózsa 73-75-ből, ott mindjárt szemben gyalogátkelő legyen, az nem megvalósítható. Nem tudják elfogadni egyelőre azt, hogy attól a kijárattól fölfelé 30 vagy 40-50 méterre lehet gyalogátkelőhelyet létesíteni, vagy attól lefelé lehet. Amíg ott nem jutunk dűlőre a szakemberekkel együtt, addig úgy gondolom, hogy nem érdemes ebben a dologban gondolkozni, de a probléma a felszínen van, és ha lesz rá lehetőség, akkor következő pályázatnak be fogjuk nyújtani annak a megvalósítását is. Bicsák Miklós: Hát egy egyénileg megválasztott képviselő mikor boldog? Amikor a választókörzetében, főleg egy ilyen árván maradt 74-es út mellett a Korpavári buszmegálló megújul. Hát külön én meg szeretném köszönni Marton István polgármesternek, a Fejlesztési Tanácsban meg Dr. Fodor Csabának, hogy tettek, ez a sorozat nemcsak Korpavár, hanem a város bármely részében a buszmegállók széppé, újjá fognak alakulni és megépülnek a lakosság részére, ami egy öröm és boldogság. Marton István: Én nem mondom azt, hogy a Fejlesztési Tanácson keresztül ömlik a pénz a városba, de azért szépen csordogál ahhoz képest, hogy ugye a legkisebb lobbi-erővel éppen az ott megyei jogú városból és a térségben Nagykanizsa rendelkezik. Ahhoz képest azt kell, hogy mondjam, hogy a Zala megyei lobbi is elég jól működik és a másik két megyének a képviselőit is dicsérnem kell, mert eléggé toleránsak, ez az igazság. Hát talán van hozzá némi köze, úgy gondolom. Elméletileg a létszám, meg minden adat alapján természetesen nálunk a legkisebb, de pont azt próbáltam kedves Tóth úr, ha figyelt volna, megértetni Önnel is, hogy az arányunktól úgy tűnik, hála isten, a lobbi erőnk erősebb. Karádi Ferenc Gyula: Én az említett két személyen kívül én az adó….. Marton István: Hangosabban kérem és az alapzörejt pedig csökkenti kérem. Karádi Ferenc Gyula: Polgármester Úr, talán a hangosítást kéne rendbe rakni. Marton István: Nem, nem a hangosítással van a baj, sok az alapzörej. Karádi Ferenc Gyula: És ahhoz nem kéne bekapni a mikrofont, hogy hangosabban szóljon. Polgármester Úr, az említett két személyen kívül még az adófizető magyar állampolgároknak is megköszönöm, hogy ez a lehetőség rendelkezésünkre áll pályázati forrásból. A 13. választókörzetben az Erdész utcától Miklósfa végéig terjedően három tétel van ebben a rangsorban, illetve felsorolásban, régóta a Ligetvárosnak két pontján és a Gárdonyi utca végén újul meg buszmegálló. A Gárdonyi utca végén létesített buszforduló azért is fontos, mert a múlt héten bombáztam éppen a Zámbó Tamás urat azzal, hogy milyen állapotok vannak ott, és miért kellene megtennünk tavaszig azért, hogy ne térdig járjanak az emberek ott a hólében és a latyakban. Ki fogjuk bírni azt az időszakot, amíg ezek a buszmegállók megújulnak, és én is gratulálok azoknak, akiknek tevékenyen részük van ebben a pályázatnak az elnyerésében. Marton István: Ennek a napirendnek Uraim mondjuk másfél percig kellett volna tartani, lassan több, mint negyed órája tart, és ha mind a 23 buszváró képviselője dicséri önmagát, meg a testületet, akkor ez igen sokáig fog elhúzódni. Bicsák Miklós (Ügyrendi): Én nagy tisztelettel kérem Polgármester Urat, hogy városunk rendőrkapitánya megérkezett, tetszett mondani, hogy tárgyaljuk a Kapitány Úrnak az előterjesztő. Marton István: Bicsák úr, nem szerencsés megnyilvánulás. Pont velem szemben ül a Kapitány Úr, észrevettem, hogy megérkezett. Következő napirend, leteszem a nagyesküt, Ő lesz, erről így is szavaztunk, de még mindig vannak érdeklődő hozzászólók, akik, gondolom, köszöngetni akarnak. Cserti Tibor: Én nem akarok köszönetet mondani, de röviden, én azt hittem, tényleg egy perces napirendi pont lesz, ismerve a többi napirendi pontot. Összefoglalom röviden a kronológiáját az én olvasatomban. Végre egy olyan napirendi pont van, ahol mindenki megdicsőülhet. Ön is ezt várta. Kérem szépen, mivel nyitottunk? MSZP gyomorba vágta gyorsan a FIDESZ-t, mert a FIDESZ elszámolta a programjába, jogtalanul egyébként ezt a szépen megvalósult célrendszert. A másik oldalon gyakorlatilag hangot adtak annak, hogy igen, az utolsó pillanatban tudtuk beerőltetni és a közös munka eredményeképpen születtek olyan helyszínek is, amik nem teljesen ideálisak. Nagyon sokan megfogalmazzák, hogy mennyi minden még kimaradt. Halász Gyula képviselőtársam azt mondja, hogy kérem szépen, tök fölösleges volt 75 millió Ft-ot kinyomni az államnak erre a dologra…………, mert egyébként ingyen is meg lehetett volna valósítani az egészet és már kétszer elmondta, hogy keressük meg azt a céget az isten fáját és kérjük fel, hogy adjon nekünk ingyen, bérmentve reklámtevékenység fejében. Ezek után még körbedicsérték egymást párszor, meg a városrészek képviselői, Uraim, fantasztikusak vagyunk. Egyébként előkészítés a munka végeredménye pozitívan sült el, mindenki a tanulságokat meg vonja le magának. Jó munkát. Köszönöm. Tóth László: Elöljáróban, nem akarok köszöngetni senkinek semmit, csak én egyet nem értek. Nem akarok reklámozni, bedobáltak ilyen sárga, olyan nem tudom milyen színű újságot, aminek a címlapján ilyen van: 15 milliárdos sikertörténet, 1 milliárd szakképzésre, kanizsainak lenni jó. Ön meg azt mondja Polgármester Úr, hogy Kanizsának volt a leggyengébb lobbi képessége. Hát most akkor vagy Ön nem állít valósat, vagy ebben az irományban nem megfelelő adatok szerepelnek. Hát most már akkor döntsük el, hogy akkor most melyik igaz. Marton István: Tóth úr, én ezt egyszer elmondtam már Önnek, elmagyarázom még egyszer. A lobbi ereje Kanizsának jó órában szóljak, és nem merem elkiabálni, az elmúlt esztendőben nagyobb volt, mint ami a fizikai súlyánál fogva lehetett volna, ezért köszöntem meg a zalai együttműködő társaknak, illetve az összes többi testületi tagnak, mert ugye 21-en vagyunk a testületben, aki kellően toleráns volt Zala megyével és azon belül Nagykanizsával szemben. Úgyhogy nem nagyon értem ezeket a feltételezéseket. A Kánaán, nem hiszem, hogy eljön. Bizzer András: Most nem kívánok reagálni a napirenden kívüli dolgokra. Tehát a Tóth úrnak a hozzászólásával kapcsolatban nem is mondok semmit, inkább érdemi dolgokról beszélek. Károlyi képviselőtársam rosszul mondta. Ugyanis a K-i városrészben, amit ő említett buszmegállót, az megépítésre kerül, benne van az anyagban, igaz, hogy egy kicsit félreérthető módon. Úgy van benne, hogy Hevesi út - Munkás utca sarok. Aki jól ismeri a körzetet, az tudja, hogy gyakorlatilag csak az a buszmegálló lehet ez alatt a megfogalmazás alatt, amit Ön is értett az Arditti pékség előtt, a Munkás úti garázssornál. Tehát, igenis a K-i városrészbe is ……..buszmegállók és akkor hadd említsem már meg, hogy az én körzetemben is egy buszmegálló épülni fog. Tehát a K-i városrészt sem felejtették el ebben a pályázatban, köszönhetően annak, hogy a K-i városrésznek is olyan önálló képviselői vannak, akik teszik a dolgukat. Tóth László: Csak érintőlegesen szólított meg Bizzer képviselőtársam és nincs ilyen az SZMSZ. Marton István: Viszontválasz nincs az SZMSZ. Tóth László: Nem, nem viszontválasz. Hát 2010-ben majd eljön a Kánaán, a kanizsaiak megláthatják, és ott van egy kis előrezüméje a dolognak. Ugyanez fog történni, csak nagyban. Marton István: Aki egyetért a határozati javaslattal, az kérem, nyomja meg az igen gombot. Míg a végeredmény megjelenik, bizony azt kell, hogy mondjam, hogy ez a napirend, aki nézett bennünket, az megerősítheti, a kabaré fogalmát kimerítette, de vastagon. A közgyűlés 22 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 7/2009.(I.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért a NYDOP keretében elnyert támogatásból megvalósuló „autóbuszmegállók korszerűsítése” beruházás indításával. Felkéri a polgármestert az engedélyokirat aláírására és a közbeszerzési eljárás kezdeményezésére. Továbbá a beruházás költségeit (támogatás: 78.141 ezer Ft, saját forrás: 3.393 ezer Ft) szerepelteti a 2009. évi költségvetésben, a kiadási, illetve a bevételi oldalon. Határidő: 2009. szeptember 30. (beruházás befejezésére) Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető Beznicza Miklós mb. osztályvezető) 10. Nagykanizsai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum 2008. évi beszámolója (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: dr. Molnár József r. alezredes kapitányságvezető Dr. Csákai Iván: A bizottságunk az anyagot megtárgyalta, az évek óta egyre jobban működő rendszert a közgyűlésnek tárgyalásra alkalmasnak találta. Marton István: Több hozzászólót nem látok, ezért meg kell kérdeznem, hogy Társelnök Úr vagy Rendőrkapitány Úr, nem is tudom, milyen minőségben szólítsam, kíván-e valamit mondani a rövid előterjesztéshez? Úgy látom, nincs kérdés, tehát ezen a napirenden valamit spórolunk az előző pocsékolása után. Nem látok több kérdezőt. Tehát, aki egyetért vele, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 23 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 8/2009.(I.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nagykanizsai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum 2008. évi beszámolóját elfogadja. Határidő: 2009. 02. 28. Felelős : Kercsmaricsné Kövendi Ibolya intézményvezető 11. Javaslat a Zalakaros Kistérség Többcélú Társulásával és Pacsa és Térsége Többcélú Kistérség Társulásával mozgókönyvtári feladatellátási megállapodás megkötésére (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Czupi Gyula igazgató, Szirtes Lajos elnök, Vígh László elnök Balogh László: A Kulturális Bizottság 6 igennel egyhangúlag támogatja az előterjesztést. Normatívából 41 millió Ft-ot kapunk, mozgó könyvtári feladatok ellátására három kistérségben, szerintem ez pozitív hír. Papp Ferenc: Nagyon röviden csak néhány kiegészítő mondat háttérként. Én úgy gondolom, hogy végre most ez egy igazából olyan szakmai és gazdasági pénzügyi kérdés, ami azt mutatja, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város nemcsak a város, hanem a város környékre vagy a város környéken túli térségekre is gondol, amikor ezt az együttműködésű megállapodást jóváhagyja, hogy egyik jeles intézményünk a Halis István Városi Könyvtár a mozgó könyvtári ellátás keretén belül segíti a nehéz helyzetben lévő községeket. Nagyon leegyszerűsítve, és ez hiányzik az anyagból, arról van szó, hogy az elmúlt 10-15 évben, de akár 20 évet is mondhatok, a különböző könyvárak és könyvtári dokumentumok ára hihetetlen mértékben megemelkedett. Ezek a kis települések ugye itt összesen 35 községről van szó. Ezek a kis települések nem tudják ellátni a kulturális törvényből adódó kötelezettségeket, a helyi közművelődési és könyvtári alapellátás feladatait. Képtelenek a meg növekedett árakkal lépést tartani és ez a ………könyvtári ellátás lehetővé teszi, hogy részben az állomány folyamatos gyarapításával, részben az állomány cseréjével a Halis István Városi Könyvtár……. megvalósuljon egy új, korszerű forma. Én úgy gondolom, ennek nemcsak szakmai és pénzügyi jelentősége van, hanem valahol talán a város presztízsét és kapcsolattartását is erősítheti és ez egy lehetőség arra, hogy egyéb más vonatkozásokra, más területekre is fölhívja esetleg a figyelmet, hogy a város hogy élhet együtt szervesen együttműködve azzal a kistérséggel és azzal a körzettel, amelyben valóban ő tölti be a megyei városi jogú funkciókat. Köszönöm szépen és kérem a támogatást. Marton István: Hiányzik még valamelyik bizottság? Igen, az Ügyrendinek az állásfoglalását hiányolom, mert állítólag tárgyalta az Ügyrendi vagy tárgyalni kellett volna csak? Dr. Kolonics Bálint: Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság megtárgyalta és egyhangú határozatával az előterjesztést tárgyalásra alkalmasnak tartja. Marton István: Aki egyetért vele, kérem, nyomja meg az igen gombot. Támogatom. A közgyűlés 22 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 9/2009.(I.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felhatalmazza a polgármestert az Zalakaros Kistérség Többcélú Társulása valamint Pacsa és Térsége Többcélú Kistérség Társulása könyvtári feladat-ellátási megállapodásainak aláírására. Határidő: 2009. február 28. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné helyettesítő osztályvezető Beznicza Miklós megbízott osztályvezető) 12. Javaslat Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. üzemeltetési szerződésének módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Dr. Kolonics Bálint: Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság egyhangú határozatával az előterjesztésben foglalt módosításokkal a Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. szerződésének módosítására készült előterjesztést tárgyalásra alkalmasnak tartja a közgyűlés számára. Tóth László: A Pénzügyi Bizottság is egyhangú igen szavazatával támogatja az előterjesztést. Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság 8 egyhangú igen szavazattal a szerződésmódosítást támogatja. Bene Csaba: A jelenlévő Vezérigazgató Urat szeretném én megkérdezni, hogy itt látom a fuvarköltségnek a díját feltüntetve, 290 Ft/km-ben, hogy ez mi alapján lett meghatározva, mert én egy kicsit túlzott mértékűnek tartom, lehet, hogy nincsen igazam, csak felvilágosítást kérnék, mert ma az autóbuszok olyan 240-250, különjáratú autóbuszok 240-250 Ft-os km díjjal közlekednek. Kámán László: Ez a 209 Ft/km, ez ugye a dolgozóknak a kiutazása és a visszautazását fedezi, jelenti ez a km és az van forintosítva, ez egy általában a karbantartással foglalkozó cégeknél egy elfogadott km díjszabás. Nagykanizsán is ezeket alkalmazzák, tehát a lakás és nem lakásbérleményeknél a nekünk dolgozó Kft. is hasonló díjat alkalmaz. Marton István: Egy intézményvezetői értekezleten egy állásfoglalás történt. Megkérem a Jegyzőnőt, hogy ismertesse. Dr. Tuboly Marianna: Az intézmények gazdasági-titkári értekezletén 2009. január 27-én az intézmények gazdasági szakemberei javasolták, hogy a költségvetésükbe beépülő, eddig az IKI karbantartó részleg által végzett munkák fedezetét szabadon használhassák fel, azzal kötöttség nélkül gazdálkodhassanak, ne legyen számukra kötelező, hogy ezen munkákra a Zrt. karbantartó részlegének, részlegét vegyék igénybe. Az önálló gazdálkodás keretében ezen munkákat alacsonyabb ár és költségszinten tudják elvégeztetni. Cserti Tibor: Én úgy gondoltam, nem alakul ki igazán szakmai vita, mert nem ide tartozik, nem közgyűlési téma ez. Szakbizottsági szinten tisztességesen és átfogóan, alaposan kitárgyalásra került minden részletkérdés, de miután előkerült ez a dolog és az intézmények részéről is ugye hangot adtak, és ugye erre reagálni kell. Miről van szó? Akkor világítsuk rá a ………. Kérem szépen, Önök az átszervezéssel létrehozva ezt az intézményi rendszert, gyakorlatilag egy foglalkoztatási kényszert is ugye magukra vállalva, oda a korábbi karbantartókat az intézményektől elvonva, beintegrálták ebbe az intézménybe. Gyakorlatilag ugye, a másik megoldás az lett volna egyébként, hogy végkielégítéssel elbocsátva ezeket a dolgozókat és egy szabad piaci mechanizmus alapján a szolgáltatásokat ……megvásárolni, minthogy az intézményvezetők vagy gazdasági vezetők ezek szerint ezt kéri. Tekintettel arra, nem erre került sor, kényszerpályán van a dolog, ezért a kettő közötti piaci kapcsolatot is meg kellett határozni. És miért kényszerül piaci kapcsolatok alkalmazására? Azért, mert egyébként ebbe az intézménybe, a nem lakáscélú bevételekből képződő ugye többlet, az kell, hogy finanszírozzon intézmény karbantartási feladatokat is, mert egyébként különben az átszervezés technikailag és szakmailag indokolatlan lett volna, többletterhet rótt volna a városra, miért? Mert közte van, nyilvánvalóan ÁFA befizetési kötelem, meg egy csomó egyéb teher. Azért mondtam, hogy tipikus szakmai kérdésről van szó, amelynek a megoldása csak nyilvánvaló az intézményekhez történő keret leszervezésével és értelmes célirányú, de kötött felhasználásával, felhasználási kötelemmel együtt működőképes. Abban a pillanatban szabad …….adunk neki, akkor mi történik? Nyilvánvaló, olcsóbban egy szabad piaci versenyszférával feltehetően olcsóbban, …….karbantartási szolgáltatás megoldható és ott van, …….foglalkoztatás nélkül, de bérköltségeivel és közterheivel terhelve egyfajta állomány. Akinek feltehetően ugye nyilvánvaló Rt. vagy Zrt. gazdálkodására veszteséghatása van. Jövőre valószínűleg el kellene bocsátani őket. Bejezem, mert ugye sok beszédnek, sok az alja, de gondolom ennek a szakmai összefüggését már kezdenek érteni ennél a dolognál. Egyfajta finomítással még a bizottság azt próbálta megközelíteni, hogy legyen központosítva ez az előirányzat, nem szükséges leszervezni az intézményekhez egyébként előre, valamilyen fajta arányosításra ezt a keretösszeget, hanem évközben keletkezett problémák egyéni megrendelésével meg lehet oldani egyébként maga a probléma hiba elhárítását így, és utóelszámolás keretében meg le lehet bontani az igényeknek megfelelően a pótelőirányzatot is, ez legalább egy intézményesített központi, nyilvánvaló a Polgármesteri Hivatal kereteibe telepített, valami fajta egységes megoldást eredményezhetne. Ez az alternatív megoldása egyébként a dolognak. Ezért én azt javaslom, hogy a költség, erről a témáról a költségvetéssel egyidejűleg is lehetne szavazni, mert hát akkor szakmai módszertanát addig ki lehet alakítani és esetleg új ………..lehet……..Ez a javaslatom, hogy napoljuk most ezt a dolgot és a költségvetéssel együtt hagyjuk jó technikailag. Gyalókai Zoltán Bálint: Mint képviselő kérdezek most. A felvonulási díjba 0.7 ………értékegység nem igazán stimmel, szeretném ezt tisztázni, hogy igazából a díj és az óra között milyen logikai kapcsolat van. Tehát a római IX., 4.3 gyakorlatilag alsó felsorolásában. Tehát a díjnak nem lehet óra mértékegysége. Tehát ez valami egyértelmű mértékegységgel kéne…..Be lehet szorozni, csak nem ez. Marton István: 1200, 1190. Gyalókai Zoltán Bálint: Jó, oké. Marton István: Akkor pontos. Gyalókai Zoltán Bálint: Köszönöm. Marton István: Jó, ezt mindenképpen. Elnök úrnak igaza van, módosítani kell, ez technikai elírás. Kámán László: Az Önök által december 18-án elfogadott üzemeltetési szerződésben a Vagyongazdálkodási Zrt. kizárólagosságot kapott ezen munkákra. Ez azért történt meg, mert azt a 19 embert, amit, ami úgy alakult ki, hogy a fűtésrekonstrukció után a volt GAMESZ karbantartói mellé még átvettünk intézményi létszámot, ezt el kellett volna küldeni, azokat a végkielégítéseket ki kellett volna fizetni. Ez az egyik alapvető kérdés, azt gondolom. A másik, ha az intézményeknél kerül ez a pénz és szabadon ezt fölhasználhatják, akkor ki az a szakmai háttér, aki mondjuk ellenőrzi azokat, hogy az a munka megfelelő minőségben és megfelelő árazással készült. Én azt gondolom, hogy a mi szakembereink erre föl vannak készülve és ezeket normálisan, tisztességesen, nagy helyismerettel együtt le tudják ellenőrizni és el tudjuk ezeket a munkákat végezni. A 7 tized óra, az természetesen az 1700 Ft-os rezsi óradíjjal kerül beszorzásra majd. Tehát az a felvonulást jelenti. Marton István: Ugye, azt úgy kellett volna írni, hogy felvonulási idő alapján járó díj és akkor az idő szorozva, a Ft kiadja az 1190 vagy 1290 Ft-ot. Dr. Fodor Csaba: Én azt gondolom, hogy akárhányszor szóba kerül ez a volt IKI és ez a Vagyongazdálkodási Zrt., mindig el fogom mondani, azt gondolom, hogy ez egy felelőtlen, hibás, elkapkodott döntés volt, aminek az eredménye többek között ez a, amit mondjuk a Bene képviselő úr mondott és lesznek még más kellemetlenebb eredményei is. Nyilvánvalóan gondolok itt az ÁFA-ra, mert azért azzal egy kicsit majd megfog növekedni mindaz a kiadási sor, amit az önkormányzatnak majd be kell terveznie és ugye biztosítani kell az intézményeknél. Egyébként a Cserti képviselő úrral teljesen egyetértek. Hát, ha lehetne még rontani ennek a, vagy ezen a kialakult helyzeten, ahová sodorták Önök az IKI-t vagy az IKI jogutódját, akkor azzal lehetne rontani, amit kértek az intézményvezető vagy a gazdasági vezető. Mert akkor aztán tényleg be lehetne csukni a kaput, de hát én arra kérek mindenkit, ha már egyszer, ha már egyszer Önök elindultak azon az úton, ami rossz és helyes vagy helytelen volt, arra kérem Önöket, hogy ne legyenek következetesek, szakítsák meg a gondolatmenetüket és még véletlenül se támogassák azt az elképzelést, amit a Jegyző Asszony felolvasott. Maradjunk meg az eredeti határozatnál és én még azt se javaslom, hogy gondolkodjuk el azon a javaslaton, mert miután az sem kellene. Lesz elég sok nyűgünk nekünk amúgy is ezzel a céggel, mármint a finanszírozásával. Függetlenül attól, hogy én jó sok embert ismerek talán ennél a cégnél és bízom is a szakértelmükben meg a munkájukban, de hát ez sajnos nem rajtuk fog múlni, hanem rajtunk, mert a pénzt, azt mi fogjuk biztosítani, vagy ahogy ismerem magunkat, nem igen fogjuk biztosítani a szükséges pénzmennyiséget. Marton István: Én a magam részéről értékelem mélységes cinizmusát, de most egyet is értek Önnel. Cseresnyés Péter: Az utóbbi két percre szeretnék reagálni. Senki nem gondolt arra, hogy az, amit a Jegyző Asszony felolvasott, támogatni fogja. Igazgató úrral személyesen én is többször beszéltem erről a kérdésről és pont azt a javaslatot akarjuk támogatni, amelyik az itt foglalkoztatottaknak ad munkát. Tehát senki nem gondolkozott a mi részünkről abban, hogy ezt a karbantartó csoportot, brigádot fel kéne oszlatni, és munkával nem kellene ellátni. Böröcz Zoltán: Teljesen egyetértek Fodor úrral. Zrt. kérdésben még sokszor el fogjuk mondani az ÁFA veszteséget. Azért volt intézmény, mert az intézmények közötti mozgásban a költségvetési pénz ÁFA-val nem volt terhelt, jövőben terhelt lesz. Természetesen ezért találták ki az intézmény fogalmát, ahol költségvetési pénzek mozognak, hogy ne csorgassuk vissza az államnak azt a pénzt, ÁFA befizetés módjával és így tovább. De ezt nem kezdem újra, csak emlékeztetem Önöket. Valóban igaz, hogy ez az intézmények kérése. Én egyébként az intézményvezetőket magánemberként megértem. Ki nem szeretne úgy gazdálkodni egy felelősen rábízott intézménnyel, ahol épület van, ugye ……van, sok minden van, hogy az egésznek gazdának érezhesse magát. Ez megint egy koncepcionális kérdés. Valamikor 10 évvel ezelőtt azt hangsúlyoztuk, hogy az intézmény önállóan gazdálkodik, mindennel, épülettel, helyiséggel, többletbevételre ösztönöztük, lakodalmakat tartanak, és így tovább, és így tovább. Most ez a koncepció megváltozott. Egyre inkább szűkítettük a mozgásterüket, központosítottuk az épület karbantartás és egyebeket már az IKI idején. Most meg odajutottunk, hogy létrehoztunk egy Zrt-t rá, hogy ő csinálja és a kvótákat mi állapítjuk meg. Ez egy koncepcionális döntés, aminek, most, ha egyetértek vele vagy nem, a többség így döntött, kénytelen vagyok elfogadni. Egy kérdést viszont feltennék Polgármester Úr és Tisztelt Jegyzőnő: hogy történt ez most, ami itt történt, ugyanis Polgármester Úrnak van egy előterjesztése és Jegyzőnő ismerteti az intézményvezetők levelét. Hát, Polgármester Úr, azt a levelet nem Önnek kellett volna mellécsatolni, hogy lássuk, hogy az intézményvezetők egyébként másképp gondolkodnak, hogy mi tisztában legyünk a döntéseink során az ő gondolkodásukkal is? És Jegyzőnő, ez nem jogi kérdés, Jegyzőnő pedig beolvas egy levelet, ami, én azt gondolom, hogy - még egyszer mondom, nem jogi kérdés, mert Osztályvezető Asszony beolvashatta volna. Polgármester Úr, tetszik érteni a problémámat? Én azt gondolom, inkább megzavarta egy picit a gondolkodásunkat ez a levél, mert nem ide csatolódott, hanem Jegyzőnő olvasta be, bocsánat, de erre választ kérek. Marton István: Böröcz úr, Ön mindjárt megérti az én problémámat is mivel nem óhajtottam vele foglalkozni és a Jegyzőnő azt mondta, hogy én milliós közpénzekkel csak így áttekintek, ezért megkértem, hogy akkor mondja el Ő. Hát megállhat, megállhat, de ettől ez még így van. Dr. Tuboly Marianna: Így van. …..Hadd mondjam el saját magam gondolatait. Marton István: Teljesen logikus. Dr. Tuboly Marianna: Saját magam szeretném idézni, nem mástól. Tehát az hangzott el, hogy ma reggel az értekezleten értesültem arról a gazdálkodási osztályvezetőtől, hogy ez az intézményvezetők részéről elhangzott. Én ezen az értekezleten nem voltam ott és kértem Beznicza urat, hogy erről készítsen egy feljegyzést. Én úgy gondolom, hogy ez a képviselőtestület elé kerülő téma kell, hogy legyen. És Polgármester Úrnak, amikor ezt odaadtam, Ön ezt értetlenül fogadta és erre mondtam, hogy közpénz, idevaló és idetartozik. Lehet, hogy úgy fogalmaztam, hogy milliós nagyságrend, vállalom, igen, erről van szó. Marton István: Akkor ugye érti Böröcz úr, hogy. Köszönöm. Cserti Tibor: Nem akartam én tartalmilag kérdésekkel …….. tetszenek érteni? Mert messze vezet. De azért, ha érdekelt ………. ide került egy ilyen fajta intézményvezetői állásfoglalás, gazdasági vezetői állásfoglalás, ráadásul a gazdasági osztályon keresztül. Az a minimum dolog lett volna, hogy elvárjuk, hogy a tisztelt fafejű képviselőket, akik nincsenek közel a tűzhöz, nem értik a szakmai összefüggéseket, orientáljuk, hogy igen, van egy ilyen kérdés az érintettek részéről felhasználási oldalról, de vigyázz, vigyázz, mert egyébként ez a mi koordinátori, ha úgy tetszik álláspontunk és javaslatunk a tisztelt döntéshozó szférára. Kitaláltuk a javaslat lényegét úgy gondolom, de a tanulság ………le kell vonni. Marton István: Cserti úr, Önnek is azt tudom mondani, amit Böröcz úrnak. Most látok hozzászólót, vagy nem látok? A Jegyző Asszony újból megnyomta az ügyrendit. Jó, köszönöm már nem látok, mert kilépett. Jó, aki el tudja fogadni az előbbi előterjesztést, kérem, nyomja meg az igen gombot. Én természetesen támogatom. A közgyűlés 25 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 10/2009.(I.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért azzal, hogy a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.-vel megkötendő üzemeltetési szerződés az előterjesztésben meghatározott IX.4.2; IX.4.3; és IX.4.4. pontokkal egészüljenek ki. Felhatalmazza a polgármestert az ezzel módosított üzemeltetési szerződés aláírására. Határidő: 2008. február 15. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Vagyongazdálkodási Zrt. vezérigazgatója) 13. Javaslat Nagykanizsa és Térsége TISZK Szakképzés – szervezés Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. 2009. évi üzleti tervének elfogadására és a 2009. évi működési költségekhez való hozzájárulásra (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Mérksz Andor ügyvezető-igazgató Balogh László: Az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság 6 igennel támogatja az előterjesztést. Igen, annyit mindenképpen el kell mondani itt is és most, újságunk is megírta és más újságok is, hogy 1 milliárdos pozitív üzenet a szakképzésnek, az 5 középiskolánknak és a Pannon Egyetemnek és Csapinak és a Gázgépnek és a DKG East-nek. Tehát 1 milliárdos keret áll rendelkezésére, hogy a szakképzést Kanizsán és környékén megújítsák. Önrésze ennek 50 millió Ft, de ebből is például megújul a Cserháti Kollégium és van néminemű 6 milliós működési költség, amivel pluszban hozzá kell járulni. Ennek árán viszont reméljük, hogy olyan üzenet születik, ami évekre, évtizedekre is akár meghatározza, és jól határozza meg a szakképzésünket. Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 5 igen és 1 tartózkodás mellett támogatja az előterjesztést. Papp Ferenc: Néhány gondolatot, néhány szakmai fölvetést szeretnék az üzleti tervhez kapcsolódva elmondani. Én úgy gondolom, hogy nagyon helyes az üzleti tervnek az a fő célkitűzése, amely két fontos mozzanatból áll. Az egyik az integrációra való törekvés, a másik pedig a rugalmasság, a szakmai és a szó valós értelmében. Valóban egyetértek azzal, hogy rugalmasan kell reagálni, különösen most ebben a megváltozott pénzügyi és gazdasági helyzetben, amikor a vállalkozások szinte hónapról hónapra változhatnak, és újabb és újabb munkaerőigények léphetnek föl. Tehát ehhez nagyon rugalmasan kell alkalmazkodni. De az üzleti tervből hiányzik egy másik mozzanat is. Ügyvezető igazgató úr figyelmét arra szeretném fölhívni és ez tulajdonképpen ugyanannak a dolognak a másik oldala, csak szeretném hangsúlyozni az integráció és a rugalmasság értelmezését és szerepét abban a vonatkozásban is, hogy mai világunkban hihetetlen mértékben felgyorsult az információk elavulása. Vannak tudományágak, vannak szakmák, ahol 4-5 év az úgynevezett felezési idő, amikor a szakmai és egyéb ismereteknek a fele kihull, mert elavult. Én arra szeretném kérni ügyvezető igazgató urat, hogy a, és itt az anyagban azért szerepel a felnőtt oktatás, a felnőttképzés is, a továbbképzés tervezésénél is, és ezzel való foglalkozásnál erre is figyeljenek oda. Mert valóban a munkahelyek és a munkáltatók igénylik, de ez egyéni vállalók, ez egyéni dolgozók, munkások is, dolgozók is igénylik azt, hogy hozzájáruljunk és segítsük a mindennapi életben való továbbképzésüket és átképzésüket, amikor az kívánatossá válik. Ehhez egy nagyon jó alapot ad, hogy az új Magyarország program keretén belül már jelenleg is látjuk, hogy a TÁMOP-nak számtalan pályázata van, de szeretném fölhívni a figyelmet, hogy a minisztériumok államtitkára nyilatkozata szerint újabb pályázatok várhatók. Tehát ez az a terület a szakképzésben és a felnőtt oktatásban, ahol jelentős pénzek jelennek meg a következő félévben és a következő évben. Használjunk ki minden lehetőséget, mert más területeken az oktatásban vagy például a közművelődésben, nincsenek ilyen könnyen mobilizálható lehetőségek, ahol 90 vagy 95%-os támogatásokat vehet igénybe egy szervezet vagy akár egy önkormányzat. Az üzleti tervet különben jónak tartom, alapos, elfogadásra ajánlom. Bicsák Miklós: Egy pár gondolatot én is az Ügyvezető Igazgató Úrhoz tenném fel a kérdést, talán még nem késő ez a kiabálásom. A hiánymesterségek, az üzleti terv ellen semmi kifogásom, támogatni is fogom, de úgy érzem, hogy ezek a hiányszakmák, figyelve több évtizede, most már mind vállalkozó, mint kisiparos dolgozva, senki nem figyelt oda. A képzése a jövőben is, higgyék el, ha csak a hiányszakmákban pótolható. Én csak el kívánok mondani abban az időben, amikor a mesterséget tanultam, ebben az úgynevezett Széchenyi elődjében, a 406-os Polaié, azt hiszem - jól mondom, Igazgató Úr? – igen, szakmunkásképzőnek az alapjaiban olyan mesterségek voltak; cipész, felsőrész-készítő, festők, akik a műhelyekben, mondhatom, kefekötő, könyvkötő mesterség, akik a kis műhelyekben magukba szívták a mesterségnek az alap szakmai tudását, fogását és ezekből lettek később az önálló iparosok. A szakmának a további vivője, aminek a jövő szempontjából egy Magyarországon nemcsak a nagyüzemű képzés, én nem bánva a különböző szak- és szakközépiskolákban képzett embereket is lebecsülve, de higgyék el, egy mesterséget a szakma ellopásával, az odafigyelésével, a mesternek a tekintete, a tanulóra való ráhatással lehet elsajátítani. Ezek mind kérem, ma hiányoznak, hiányoznak azok a szakmai kiállítások, készültünk egy-egy versenydarabbal, a már másod-, harmadévben a szakvizsga előtt, hogy meg tudjunk-e felelni annak a feladatnak, jó volt az elméleti képzés, a szakmai nagyon keményen, mert négy napot dolgoztunk és két napot voltunk iskolában. Az alapja megvolt a mesterségeknek, ezek ma már hiányoznak. Ez valahogy az oktatásban vagy az ……én csak felhívnám tisztelettel Igazgató Urat, hogy szüksége van ugyanúgy a mi kis városunknak is, mert ezek a mesterségek, ha kihalnak, akkor az emberiség nagyon-nagyon, nagyon-nagyon kárára lesz ez, nem mi kapunk egy tisztességes iparost, egy egyéb, ezt kijelenthetem, aki végzi ezeket a feladatokat. Kérném, hogy ezt figyelembe venni, és ha még az utolsó kiáltások is, korrigálni ezeket a dolgokat. Marton István: Több hozzászóló nem lévén, a vitát lezárom. Aki el tudja fogadni az előterjesztést, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 25 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 11/2009.(I.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. hozzájárul a TIOP-3.1.1/081-2008-002 pályázat 28.500E Ft önrészének finanszírozását a Nagykanizsa és Térsége TISZK Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. 2009. év szakképzési alapjából. Határidő: 2009. augusztus 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Mérksz Andor ügyvezető igazgató Szmodics Józsefné helyettesítő osztályvezető) 2. a 59/2008.(II.28.) számú határozatával a TIOP-3.1.1/081-2008-002 pályázat önrészére biztosított 50.000E Ft –ból 35.000E Ft-ot a Cserháti Sándor Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium 6.emeletének átalakítására, felújítására használja fel. Határidő: 2009. december 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Mérksz Andor ügyvezető igazgató Szmodics Józsefné helyettesítő osztályvezető Beznicza Miklós gazdálkodási osztályvezető) 3. felhatalmazza a polgármestert, hogy a KanizsaTISZK 2009. évi működési támogatásának biztosításánál a működési költségek maximum 85%-áig, azaz 5.100 E Ft-ig vállaljon kötelezettséget a társaság üzleti tervét tárgyaló taggyűlésén. Határidő: 2009. március 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Mérksz Andor ügyvezető igazgató Szmodics Józsefné helyettesítő osztályvezető Beznicza Miklós gazdálkodási osztályvezető) 14. Javaslat a TISZK társasági szerződésének módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Mérksz Andor TISZK ügyvezető igazgatója Balogh László: 6 igennel egyhangúlag támogatja az előterjesztést az oktatási bizottság. Böröcz Zoltán: Támogatni fogom természetesen az előterjesztést a személyt ismerve, és alkalmasnak is találom. Itt azon gondolkodtunk képviselőtársaimmal jó páran, hogy vajon hogy születnek személyi javaslatok most, amikor igazából, hát legyünk őszinték, nincs egy felelős többsége a közgyűlésnek. Kérdezem azokat, akiket, személyeket találnak ki,em érzik-e azt a kényszert, belső igényt, hogy adott esetben a frakciókkal vagy képviselőcsoportokkal valamiféle egyezség alapján szülessenek ilyen személyi előterjesztések? Mert ezt a fajta direkt mechanizmust, ahogy ez történt az elmúlt kettő évben, amikor egy jelentős FIDESZ többség, már bocsánat, de senkivel nem egyeztetve terjesztett elő személyi javaslatokat, azokat a továbbiakban nem fogjuk elviselni. Ezt most támogatni fogjuk, személytől függően nem fogjuk elviselni. Csak mondanám, mert igenis akkor van súlya valaminek és akkor van egy személynek igazi megbecsülése és igazi bizalma a közgyűlés iránt, az valószínű egy konszenzusos előzetes többség megbeszélése alapján történik. Egyébként én támogatom személy szerint ezt az urat. Dr. Kolonics Bálint: Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság 5 egyhangú szavazatával tárgyalásra alkalmasnak tartja. Bene Csaba: Böröcz képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy erre a személyi javaslatra maga a szervezet tette a javaslatot, nem mi javasoltuk. Tehát a szervezet javasolta, a TISZK, maga a TISZK javasolta a személyt, úgyhogy ezért nem volt ebben a kérdésben egyeztetés más frakciókkal. Marton István: Vitát lezárom, aki egyetért vele, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 15 igen és 7 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 12/2009.(I.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért Nagykanizsa és Térsége Szakképzés-szervezési Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Felügyelő Bizottsági tagjává Herman László megválasztásával, egyidejűleg a Társasági Szerződés 9.2. pontjának módosításával. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt társasági szerződést aláírja. Határidő: 2009. február 15. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Mérksz Andor ügyvezető Szmodics Józsefné helyettesítő osztályvezető) 15. Javaslat az Ipari Park főépületének falán honvédelmi tárgyú emléktáblák elhelyezésére (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Móricz István Béla ny. alezredes Papp Nándor: A VKIB megtárgyalta a napirendi pontot és a lektorátus részletes véleményére való hivatkozással nem támogatja a. Marton István: Nem támogatta. Papp Nándor: Nem támogatta, igen. Balogh László: A Kulturális Bizottság 7 igennel egyhangúlag egyetért az előterjesztés határozati javaslatával, amely arról szól, hogy a lektorátus véleményét figyelembe véve, hát bizonyos kritikus megjegyzések miatt nem támogatnánk az elképzelést ilyetén való formában. Ezzel együtt Móricz István alezredes úrnak mondjuk azt tisztelettel, hogy ismerjük amatőr, bronz domborműveket készítő munkásságát, hiszen jó pár ilyen van már a városban. És a felvetés maga akár érdekes, értékes a maga módján, de itt vannak bizonyos olyan szempontok, amelyek, hát a szakmabeliek szerint nem léphetők tovább jelen állapotban és ezért arra kérjük a határozati javaslat 2. pontjában Móricz urat is, hogy keressünk egy szerényebb megoldású, olvashatóbb és kisebb költségvonzatú emléktábla megoldást. Erről szól bővebben az előterjesztés, ez volt a bizottságunk véleménye. Dr. Károlyi Attila: Nagyjából és egészében végül is lehet osztani ezt a véleményt, én magam is ekként döntöttem a Kulturális Bizottságban. Annyit megjegyeznék, hogy, hát hogy az amatőr megjegyzés, ugye ez teljesen mást jelent, ugye itt az autodidakta kifejezést kellett volna használni, mert ugye autodidakta művésznek helyeztünk el a Vasember Ház alatt is egy szobrát, amihez mi ragaszkodtunk, igaz kanizsaiként, mert ugye Csokonai Vitéz Mihály ebbe az épületbe álmodta meg az özvegy Karnyónét. Ugye az itt játszódik ebben az épületben. Tehát azt mondtuk, hogy igenis, a bizonyos lektorátus véleménye ide vagy oda, nekünk ez a szobor tetszik, és mi ezt ott elhelyezzük. Most ide visszatérve, egy kicsit ugye a problémánk az volt ezekkel a művekkel, hogy túlzsúfoltak. Tehát ezért is kértük a művész urat arra, hogy álmodjon meg olyan alkotást, ami majd ugye a határozati javaslat 2. pontjában szerepel. Annyi kis apró megjegyzéssel, hogy a Kanizsát ugye vagy latinul írjuk vagy magyarul. Mert, ha latinul írjuk, akkor Kanisa helyett „c” betűt kell használni, ha viszont magyarul, akkor tegyünk mellé egy - ezt a Művész Úrnak mondom -, tegyünk mellé egy, ugye egy „z” betűt és akkor legyen Kanizsa, valamelyik a kettő között. Dr. Fodor Csaba: A magam részéről én azt gondolom, olyan sokszor hangoztatjuk mi magunkról, büszkék is vagyunk arra, hogy Kanizsa katonaváros volt, vagy nem tudom micsoda, ilyen fellengős szólamokat mondunk, hát akkor állítsunk emlékeket ennek az igaz történetnek és engem nem zavar, sőt én azt gondolom, egyetértek, az előterjesztéssel nem persze, ugye, mert az arról szól, hogy nem ért egyet a közgyűlés, tehát én azokkal fogok egyetérteni, akik úgy döntenek, hogy nem támogatják az előterjesztést, hanem azt támogatják, hogy ezek a plakettek, domborművek elhelyezésre kerüljenek. És azt gondolom, meg kellene örökíteni valamilyen módon mégis csak, és értéket teremtve persze, természetesen, hogy ez a kapu, ami ott az Ipari Parknál van, az mikor, hol és egyáltalán milyen célt szolgál. Tehát emlékeztetni az utókort arra, hogy valóban Kanizsa katonaváros volt és emlékezzünk meg azokról a katonákról, akik itt teljesítettek szolgálatot, akár hivatásosként, akár pedig sorállomány tagjaként. Marton István: Fodor úr, nem értem az aggályait, mert a határozati javaslat két pontja pontosan azt fedi le, amit Ön mond egyébként. Bogár Ferenc: Csatlakozom Fodor képviselőtársamhoz. Én is abban értek egyet, hogy tekintettel Kanizsa katonavárosi múltjára, mindenképpen a Gábor Áron laktanya falára valamilyen formában kerüljön ez megörökítésre az utókor számára is és gyakorlatilag a 2. pontba mindenképpen azt szeretném kérni, hogy gyakorlatilag a tervezés után újra kerüljön a közgyűlés elé az emléktáblának az elhelyezési kérdése. És valamilyen úton-módon találjunk lehetőséget arra, akár szerényebb vagy egyszerűbb kivitelben is, hogy ez a nagyon szép elképzelés megvalósuljon, és tényleg méltóképpen emlékezzünk meg Kanizsának a katonamúltjáról. És ezúton is szeretném megköszönni Móricz úrnak azt a sok-sok fölajánlását, amely különböző helyeken, falakon hirdeti azt, hogy tényleg autodidakta művész ellenére is nagyon tehetséges és önzetlen. Amikor megkérést kap, akkor mindig szívesen rendelkezésünkre áll. Tóth László: Természetesen magam részéről is támogatom az emlék megörökítését. Elöljáróban el kell, hogy mondjam, hogy többek között nem vagyok se esztéta, se művészettörténész, sem kritikus, de úgy gondolom, hogy mivel minden relatív, amikor megfogalmazódott itt az, hogy agyon zsúfolt, akkor valószínűleg, akik ezt a véleményt megfogalmazták, nem jártak mondjuk Egyiptomban, …..vagy bárhol, régi korok templomaiban, hogy ott, hogy ………. írás mennyire zsúfolttá ……valamit. De én azt mondom, hogy nem is, nekem ez nem gondom. Én azt gondolom, hogy az alkotó, az autentikus mindenféle szempontból, mert volt katonatiszt, szolgált itt a helyőrségben, én mindenféleképpen támogatom az előterjesztést. Bicsák Miklós: Úgy gondolom, és talán megbocsátja a Tisztelt Közgyűlés, nem elfogult vagyok, de én büszke voltam arra és büszke vagyok mai nap is, ha az ország bármelyik részére megyek üzleti vállalkozásommal kapcsolatban. S ha kiderül, hogy nagykanizsai, én ott voltam Nagykanizsán katona, ez azok a 60’-as, azok az 50’-es évek vagy a későbbiek, a 70’, 80’-as, büszkék, mesélik el vagy mondják az emlékeiket és sorolják fel a Kanizsa környékét, már, aki a Csónakázó-tótól a Szabadhegyig vagy a város környéke, bármelyik, a Homokkomáromról szeretettel beszéltek. Nekünk ilyenekre emlékezni és büszkén fel kell vállalni, hogy végre a történelem szempontjából az a hely, az a laktanya, ahol az ország valamennyi, Nyíregyházától Mosonmagyaróvárig lévő magyar állampolgárok megfordultak és városunkból csak kellemes emlékkel távoztak, hogy emlékeznek az életük végéig. Én is támogatom az előterjesztést, és nem tehetjük ezt meg Tisztelt Közgyűlés, hogy nem figyelünk oda. Kérem, hogy támogassátok. Marton István: Több hozzászólót nem látok. A vitát lezárom. Aki el tudja fogadni a határozati javaslatot, melynek elfogadásához egyszerű szótöbbség szükséges, az kérem, nyomjon igen gombot. Támogatom. A közgyűlés 19 igen, 2 nem és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 13/2009.(I.29.) számú határozat 1. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az előterjesztésben szereplő, Móricz István Béla ny. alezredes úr által tervezett emléktáblák elhelyezésével nem ért egyet. 2. Felkéri a Polgármestert, hogy egyeztessen az Alkotóval egy szerényebb megoldású, olvashatóbb és kisebb költség-vonzatú emléktábla tervezése illetve megvalósítása ügyében. Határidő: 2009. március 15. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Deák-Varga Dénes városi főépítész) 16. Javaslat az általános iskolás gyerekek mozibérlet támogatásának bevezetésére (írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter alpolgármester Cseresnyés Péter: Mint az előterjesztő, szeretnék két mondatot mondani itt a napirendi vitánál. Majdnem, hogy kitárgyaltuk az előterjesztésnek a lényegét. Tehát szeretném hangsúlyozni, hogy itt gyermekek mozi látogatásának a támogatásáról van szó. Abban az esetben, hogyha elfogadja a közgyűlés, a tervezet szerint az iskolás gyermekek évente négy alkalommal egy 50%-os bérleti díj kedvezménnyel, árkedvezménnyel mehetnek moziba, kapva ezzel egy olyan szórakozási lehetőséget sokan, amelyet egyébként lehet, hogy igénybe nem vennének, ez lenne a célja tulajdonképpen ennek az előterjesztésnek. A szabadidő szervezők, akikkel tárgyaltunk erről a lehetőségről, támogatják. felméréseket végeztek, a mozival felvették a kapcsolatot, megfelelő filmek körét kiválasztották, hogy melyek lennének azok a filmek, amelyek a gyermekek számára levetíthetők lennének és arra vár mindenki tulajdonképpen, hogy ezt a kedvezményt megkapják. Dr. Fodor Csaba: Hát én azt gondolom, hogy ezt a napirendi pontot kértem Alpolgármester Úrtól, hogy gyakoroljon önkritikát és vegye le vagy kérje, hogy vegyük le a napirendről, de hát mindegy, ide jutottunk, hogy így tárgyaljuk. Én azt gondolom, hogy ez, ez nem a gyerekek támogatásáról szól, még ha az sejlik is az egészből. Én azt látom, hogy egy vállalkozás támogatásáról szól, aki éppen most a mozit üzemelteti és az, hogy iskolákon keresztül folyik hozzá be ez a 3 millió Ft, az tök mindegy, itt az a lényeg, hogy befolyjon. De hát én ezt ilyen szempontból nem javaslom. Arról pedig nem kaptam semmiféle útmutatást itt, az egész anyagban átolvastam, mert kettőt volt szerencsém volt kapni belőle, mind a kettőt átolvastam és egyikben sem szerepel, hogy egyébként miként kerültek a filmek összeállításra. Én konzervatív ember lévén alapvetően azt szerettem volna megtudni Önöktől, hogy a, hát jó, van ebben olyan film, amit azért ……………… még egyszer végig kellene néznem, de mindegy. De miért nem lehet ebben ilyen, hogy „Kőszívű ember fiai” vagy a Kárpáti Zoltán, Magyar ……., „Arany Ember”, meg „Egri Csillagok”, meg sorolhatnám én azokat a filmeket, amelyeket én azt gondolok, hogy egy általános iskolás gyermeknél, hát valóban képes értéket közvetíteni és talán jó hatással is lenne rá? Lehet, hogy nem lenne rá olyan hatással, mint a „Simpson család”, meg a „Mr. Bean nyaral”, meg nem tudom én micsodák. Hát ez lehetséges, de ugye ez ízlések és pofonok nyilvánvalóan. Én azt hiszem, hogy ez az előterjesztés valóban megérett arra, hogy most ne támogassuk. A közgyűlés ne döntsön most költségvetési pénzről, jelesen 3 millió Ft-ról, és nem biztos, hogy ilyen módon kell nekünk ebben a szűkös anyagi helyzetben még ……… a gyerekek vannak …………. előtérbe helyezve kellene nekünk, mondjuk vállalkozást támogatni. Én nem akartam, én egyszer elmondtam, hogy akkor rettentem meg igazán, amikor a mozival kapcsolatosan olvastam egy Zalai Hírlap cikket: Alpolgármester Úr azt mondta, hogy lesz mozi itt Kanizsán, ha rajta múlik. Voltak szkeptikusok, akik azt mondták, hogy akkor még Plaza se lesz, de én bíztam benne, hogy lesz valami. De azért arra nem gondoltam, hogy úgy gondolta Ön, hogy ezt majd önkormányzati pénzből fogjuk fönntartani. Mert ugye erre vonatkozóan, hogy hasonló megoldásokat annak idején Önök elvetettek, amikor az önkormányzat is szerepet vállalt volna, igaz más volt az előterjesztő, nem Önök, igaz más volt a vállalkozó, nem ez a vállalkozó volt, de én nem akarok a kérdések mögé látni és nem rossz szándékkal, de hát ezt nem is feltételezném, csak megjegyeztem. Én azt gondolom, maga az alapötlet valóban elfogadható lenne, de ebben a formájában viszont nem támogatható. Tehát ezt tovább kellene gondolni és hát ha az Alpolgármester Úr megkomolyodna, akkor hát ha meg is érteni, amit mondok, nemcsak hallaná. Marton István: Fodor úr, ne sértegessük egymást! Bár most kivételesen nem engem sértegetett. Balogh László: A lényeg persze az, hogy a Kulturális Bizottság 7 igennel egyhangúlag támogatja az előterjesztést, de néhány mondat hadd hangozzék el részemről is. Én revideálom régebbi nézeteimet, én nem hittem volna, hogy Kanizsán vállalkozói alapon lesz mozi. És jómagam harcoltam is, próbáltam küzdeni azért, hogy önkormányzati fenntartású mozi legyen, akkor és ott abban hittem. Ilyen szempontból azt mondom, hogy akár és valójában is örülök annak, hogy lett mozi, de hát ezt a mozit nem elég csak elindítani és nem azt mondom, hogy nekünk kell megbecsülni, önkormányzatnak pénzzel, túl sok pénzzel, nagy pénzzel. De igenis, arról tehetünk, hogy bizonyos mozizási szokásokat újra alakítsunk fiatalemberekben. Erre legalkalmasabb akár az általános iskolás korosztály és igen, ez a jegyár, ez olyan, ami annyira kedvezményes, hogy emlékeztet esetleg a régi idők matinéjára is, persze jól meg kellene szervezni a háttérben. Erre valók akár a szabadidő szervezők és jelzem azt, hogy hát úgy alakult ki ez a mozi sor, hogy a szabadidő szervezők jelezhettek filmeket. De sajnos a filmjogok annyira kötik a kezeket, hogy bizony ebbe becsúszott néhány olyan film is, ami rendelkezésre áll és afféle globalizált játékfilm gyerekeknek. Hadd ne idézzek itt most ebből a sorból, amelyiket mondjuk én sem tartok szerencsésnek, de azért van ebben a sorban a: „Hídember”, a „Temetetlen halott”, „Mansfield”, „56 csepp vér”, „Szabadság, szerelem”, „Eszter hagyatéka”, „Rokonok”. Tehát remélem, hogy ezekből is választanak, persze jól átgondolva és még én azt is remélem, hogy nemcsak az általános iskolások indulnak be, hanem valamilyen akciót ki lehet találni, akár önjáró módon a középiskolák számára is. És ne felejtsük, 3736 fős diáktömeget érint ez a kedvezményes mozibérlet, négy előadást illetően és nincs is teljesen 3 millió Ft. Tehát én magam, és hát a bizottságom 7 igennel egyhangúlag ezért is támogatta. Marton István: Én is köszönöm. A Pénzügyi Bizottságnak az álláspontját még nem ismerem. No, hát addig, amíg megérkezik valaki belőle, addig megadom a Bene frakcióvezetőnek a szót. Bene Csaba: Én úgy gondolom, hogy ez az előterjesztés mindenképpen támogatásra érdemes. Én már a napirendek vitájánál elmondtam röviden a véleményemet arról, hogy miért fontos ez a kérdés. Én ezen már nem csodálkozom, amit Fodor képviselőtársam mondott, hogy ne támogassuk a vállalkozókat, hiszen a munkahelyteremtő napirendi pontnál sem támogatták egyik fajta megoldást sem, és most sem támogatják. De nem is erről szól igazából az előterjesztés, az én véleményem szerint. Az én véleményem szerint arról szól, hogy abban a világban, ahol most élünk, ahol az indivizualizált világban, ahol a gyerekek egyedül élnek át élményeket, elszoktak a közösségi élményektől, elszoktak a közösségi örömök átélésétől, hogy újra vissza tudjuk csempészni ezt az általános iskolai korosztály részére. És talán elérünk egy olyan nevelési célt, hogy kialakul egy olyan kulturált moziba járási szokás, ami kívánatos lenne, hogy újra kialakuljon, mert szerintem képviselőtársammal talán együtt végeztük el az általános, középiskolát és még talán együtt jöttünk ebbe az épületbe, tömegesen, osztályokba vonulva és éltük át azokat az élményeket, amelyeket a mozi nyújtott számunkra. Én azt szeretném, ha ezt élnék át a mai gyerekek is újra és abban valóban lehet gondolkodni azon, teljesen egyetértek, hogy nézzük meg a kínálatát ezeknek a filmeknek és bízzuk az általános iskolákra, az ott tanító pedagógusokra, hogy milyen filmeket kívánnak ebbe behozni. De arra is vigyázzunk, hogy a mozi látogatásnak a szokás kialakításában be kell tenni olyan filmeket is, amelyek a gyerekek részére kicsit szórakoztatóbbak, mert nemcsak az ismeretterjesztés, a kötelező irodalomhoz tartozó filmeket is, hanem be kell hozni olyant is, ami igazából érdekli a mai gyerekeket, egyet-egyet. Természetesen a fő hangsúlyt arra kell helyezni, ami itt már többször elhangzott, hogy azokat az értékeket is nézzék meg a gyerekek, amelyeket képviselnek itt egyes filmek. Marton István: Abban én tökéletesen igazat adok Fodor képviselőtársunknak, hogy mondjuk egy Aranyember vagy egy Kárpáti Zoltán, visszagondolva gyerekkoromra, nagyobb siker volt nálam, mint lett volna akkor, ha lett volna Patatanya, meg a Simpson család, illetve a Bean nyaral. De meggyőződésem, hogy az előterjesztés ilyen szempontból jó, és ahogy a Frakcióvezető Úr mondta, hát bizony a filmeket azért még nem árt egy kicsit majd hozzászelídíteni. Papp Ferenc: Tavaly is, amikor kétszer vagy háromszor bejött a mozi témája, természetesen támogattam és akkor néhányan, nemcsak bizottsági ülésen, hanem úgy emlékszem itt a közgyűlésen is úgy fogalmaztunk, hogy akár még néhány 10 milliós támogatást is kellene legalább az első és a második évben adni annak a vállalkozónak, aki egy kulturális vállalkozást elindít olyan körülmények és feltételek mellett, amilyenek akkor voltak. Mert higgyük el, hogy egy bezárt mozit újra indítani sokkal nehezebb, mint, hogyha valahol teljesen szűz terepen próbálnánk egy intézményt megszervezni. Az anyaggal és az előterjesztéssel kapcsolatban pedig, természetesen nekem is vannak dilemmáim. Az egyik, hogy szociáldemokrataként természetesen nagyon nehezen tudom azt elfogadni, azt a fajta egyenlősdit, hogy mindenkinek egyformán adunk mozijegyhez két 200 Ft-os hozzájárulást. Tehát a gazdagabb szülők, meg a szegényebb szülő gyermekei is. De ugyanakkor, pedagógusokat megkérdeztem és két pedagógusnak is az volt a véleménye, hogy az iskolákba az egyes osztályokban lehetetlen megállapítani, hogy most kinek lehetne, mert olyan bürokráciával és adminisztrációval jár, hogy csakis így lehet egységesen, hogy akar menni moziba, aki akar, az kapja majd ezt a támogatást. Véleményem szerint egy 20 milliárdos költségvetést nem veszélyeztet ez a 3 millió Ft. Lehet, hogy most csak ezt el kell indítani, lehet, hogy jövőre már csak kevesebb kell. Én is próbáltam kisebb összegeket nézni, hogy 1 vagy 1.5 milliót, de amikor megnéztem az iskolai listát, mert, ha valóban csak néhány általános iskolánk lenne, akkor lehet, hogy 1 vagy 1.5 millióból ez kijönne. De azt pedig nem lehet csinálni, hogy néhány iskola kimaradjon vagy, hogy egész minimális támogatást adjunk. Szerintem ez így ebben a formában elfogadható. A másik megjegyzésem pedig, én is a filmekkel kapcsolatban bizottsági ülésen is szóvá tettem, hogy jó, hogy választ kaptam arra, hogy az iskolai szabadidő szervezők véleményezték a filmeket. De én azt kérném, hogy olyan pedagógusoktól kérjünk, nem biztos, hogy pont a szabadidő szervezők ismerik a magyar filmeket, nem biztos, hogy járnak rendszeresen moziba, de minden nagyobb iskolában van néhány filmszerető, moziba járó, netalán tán akár ilyen végzettséggel vagy hasonló végzettséggel rendelkező pedagógus is. Az ő véleményüket kérdezzük meg, mert valóban néhány történelmi film biztos, hogy itt kellene. De ugyanakkor én magam is föl tudnék sorolni jó pár olyan filmet, ami jó, hogy bekerült. Na most, a másik pedig a szórakoztató és az úgynevezett ……..filmek aránya. Az életkori sajátosságokat figyelembe kell venni. Én csak címről ismerek néhány szórakoztató filmet, de ha egyszer a tizenévesek imádják ezeket az amerikai filmeket, olyan jellegű szórakoztató filmeket, akkor tegyük lehetővé, hogy valóban legyen vonzó és a megfelelő arányokat szerintem bízzuk a szakemberekre. Ki tudják ezt alakítani vagy ott van például Mamma Mia, hát az ABBA ragyogó zenéje egy romantikus történettel. Hát nem biztos, hogy éppen ebbe a programba való. Lehet, hogy mondjuk a pedagógusoknak ez tetszett. Tehát összefoglalva, én úgy gondolom, hogy érdemes ezt támogatni. Ez egy olyan kísérlet és valóban a kettős célt el tudjuk ezzel érni, hogy Csaba is mondta, frakcióvezető úr, hogy a gyermekek moziba járását elősegítjük. Újra hozzászoktatjuk a mozgófilmhez, mint közösségi élményhez, a moziba járáshoz, másrészt pedig ezzel közvetve tudjuk támogatni azt a vállalkozót, akitől, hát ismét hangsúlyozom, hogy fél évvel ezelőtt akár néhány milliót vagy néhány 10 milliót se sajnáltunk volna, mert olyan igény jelentkezett a város részéről. Mondom mindezt úgy, hogy a képviselők közül néhány azon képviselők közé tartozom, aki az elmúlt fél évben jó pár filmet megnézett ebben a moziban és …………. Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 4 igen, 1 tartózkodással és 1 nem szavazattal az előterjesztést tárgyalásra alkalmasnak tartotta. És ha már nálam van a szó, akkor két mondatban a véleményemet nem rejtem véka alá, hogy én voltam az, aki nemmel szavazott. Többek között azért szavaztam nemmel, mert egyszer ugye itt van előttünk a költségvetés elkészítése, és úgy gondolom, hogy már 2006-ban is megfogalmaztam, és akkor a Pénzügyi Bizottság állásfoglalásában meg is jelent, hogy meg kell nézni, mik azok a kötelezően ellátandó feladatok, amit ki kell finanszírozni és minden egyéb, nem kötelezően ellátandó feladatokat pedig az én álláspontom szerint a gazdasági lehetőségekhez képest szűkítsük, illetve vegyük ki. Tehát ez a, egyszer a pénzügyi vonzata a dolognak. Úgy gondolom, hogy a gyerekeket valami kulturáltabb szórakozásra és közösségi élmény megélése felé kellene terelni, ne adj’ isten el tudnék, el tudnék fogadni egy olyan előterjesztést is bárkitől, bármelyik oldaltól, azt mondja, hogy támogatom a színházba járást ugyanilyen apropóból. Sőt, azt még jobban el tudnám fogadni, hogy ha valamelyik OKISB tag előállna egy olyan javaslattal, hogy kérem szépen, valami ……..vagy nem tudom milyen keretek között mérhető teljesítmény után, aki sportol, fut, …..vagy valami, azt pontozzák…..mit tudom elér 1000 pontot, akkor kap 1000 Ft értékű bónt, amit be lehet mit tudom én váltani vagy a HSMK-ban vagy a moziban vagy bárhol. Tehát nem, ezekre a kulturális intézmény…….. Nekem ez az álláspontom, nem fogom támogatni az előterjesztést. Ezt megfontolásra ajánlom az OKISB-nek, hogy próbáljanak ezen az úton elindulni. Tehát nem be kell szoktatni a gyerekeket ……zárt térbe. Tessék megnézni a rendszeres ………az uszodába reggelente. Azért 20-30 évvel ezelőtt, 40 évvel ezelőtt nem ilyen testfelépítésű gyerekeket láttunk. Hát én azt mondom, hogy inkább ebbe az irányba kellene eltolni a……… Marton István: Felnőtteket se, Tóth úr, azok is másképp néztek ki. Kicsit karcsúbban. Cseresnyés Péter: Néhány mondatot szeretnék mondani, amit Tóth képviselőtársam elmondott, azt meg is kell fontolni, ne csak a mozit támogassuk, a színházba járást is támogassuk, mert ott a színházba járást is gyermekkorban lehet igazán megszerettetni a gyerekekkel. Tehát ez egy jó ötlet. De más hozzászólásra is szeretnék reagálni. Úgy látszik, hogy most az a baj, hogy van mozi, az is baj, hogy a gyerekeket támogatjuk, netán az is baj, hogy ezzel vállalkozót támogatunk. Akkor, amikor nem volt mozi, akkor súlyos 10 milliókat tettünk volna egy mozi létesítésébe. Most sajnálunk esetleg 3 millió Ft-ot, nem támogatásként adni a vállalkozónak, hanem egy szolgáltatás vásárlásával, néhány ezer gyermek mozi látogatásának az elősegítésével juttatni, tehát vásárolni valamilyen szolgáltatást, szóval nem értem. Abban a stílusban meg egyáltalán, ahogy ezt lekicsinyelték, ezt az előterjesztést, most egyszer az a baj, hogy van előterjesztés, máskor az a baj, hogy nincs előterjesztés, nem is szeretnék belemenni ebbe az utcába, ezt már többször mondtam. A lista, ami mellékletként, már filmlista, mi mellékletként az előterjesztéshez megjelent. Én azt hiszem, és úgy hiszem, hogy a szabadidő szervezők alkalmasak arra, hogy eldöntsék, mely filmeket nézzék meg a gyermekek úgy, és egyetértve az előttem hozzászólókkal úgy, hogy kell vonzó filmet betenni abba a mixbe, amit a bérletes előadások körébe beteszünk, ami beviszi a gyereket, mert érdekli, mert esetleg csihipuhi vagy rajzfilm és kell értékes filmet bevinni, ami viszont őneki az épülését szolgálja. Nem hiszem, hogyha közvetlenül a vállalkozót támogatnánk, az baj lenne, de én még egyszer szeretném hangsúlyozni, mert legalább van mozi, egy évig nem volt mozi, de én szeretném hangsúlyozni, ez az előterjesztés elsősorban a gyermekek szervezett mozi látogatásáról szól és nem zárt térbe való bezárásáról, hanem egy kulturált szórakozási formának a megismertetéséről szól. És a szabadidő szervezőkkel történő beszélgetések alkalmával többször fölhozták azt a szabadidő szervezők, hogy egy ilyen lehetőséggel olyan gyermekek is el fognak jutni moziba, akik egyébként nem tudnának elmenni, mert nem tudnák kifizetni azt a jegyárat, amit egy mozi látogatás alkalmával ki kell fizetni. Én azt hiszem, hogy egyetértve egyébként Tóth képviselőtársam hozzászólásával, hogy át kell nézni a költségvetésnél a nem kötelező feladatok ellátásával kapcsolatban mit lehet esetleg spórolni, de ha lehet, a gyermekeken ne spóroljunk, ugyanis valószínű, hogy ez a 3 millió Ft-os keretösszeg, ez nem lesz kihasználva, lényegesen kevesebbet fogunk fölhasználni vagy fognak fölhasználni ebből az iskolák. Dr. Károlyi Attila: Ezek a dörgedelmes szavak itt, hogy kinek köszönhető a mozi, meg kinek……nem köszönhető, hogy nem akarok belemenni ebbe a mozi históriába, hogy honnan indultunk el és hova jutottunk, mert olyan érdekes dolgokat tudnék elmondani ezzel kapcsolatban, pont Alpolgármester Úr személyét illetően, de fátylat rá. De hát azért elmondanám azt Önöknek azt, hogy „Mr. Bean nyaral” vagy éppen az „Üresfejű”……, mert ugye ezt is látjuk benne, ez „Üresfejű”, ez minősíti ezt az egész listát. Tehát énnekem az a véleményem, ha támogatjuk, márpedig támogatjuk a szocialista frakció, egy emberként támogat egy ilyen előterjesztést és visszautasítom Bene frakcióvezető úrnak azt a megjegyzését, miszerint a szocialista frakció nem támogatná a vállalkozásukat. Elmondják hétfőn Önöknek majd, meg nekünk is, hogy mi a véleményük. Én ismerem az ő véleményüket, majd meg kell hallgatni. Tehát elmondanám azt is, és nagyon fontosnak tartom, hogy álszent ez az egész dolog, olyan szempontból is, hogy ugye a bajcsai kisiskolások, akik sportolnának szívesen a bajcsai sportpályán, azoknak a, még egyszer elmondom, mert elmondtam egyszer, az ő sportolási igényük, az nem érdekes, csak itt az, hogy a kanizsai gyerekek hogyan fognak iskolába járni, moziba járni. De azért elmondanám azt, elmondanám azt, hogy különös lesz, vagy nem is tudom, hogyan képzelik el gyakorlati szempontból azt, hogy a Hevesi utcai iskolások, azok hogy fognak lemenni a Hevesi utcáról moziba. Ez egy külön történet, hogy gyalog mennek vagy a lábon mennek le, hát azt nem tudom, nyilván a megszólaló képviselőtársam is kanizsai, de ez egy másik kérdés. Ugye, levették ezeket a napirendi pontról a Polai-Horváth-Károlyi képviselők által előterjesztett indítványokat, az új többség. Hát ugye itt, kialakult itt egy új többség azért Kanizsának azt is kell tudnia, hogy a szabad demokraták szövetsége és a szociáldemokraták minden olyan kérdésben, amit a FIDESZ fontosnak tart, együtt szavaznak. Aki azt mondja, hogy ez nem igaz, akkor annak meg kell nézni az előző szavazásoknak az eredményeit, ami hol 15, hol 16, váltogatja a kérdés egymást, de erről Nagykanizsa Város állampolgárainak tudni kell. Tehát végezetül szeretném elmondani azt, hogy a nemzeti érzések erősítése, kedves Frakcióvezető Úr, ha figyel rám, és az Alpolgármester Úr, a nemzeti érzések erősítése a fontos. Itt a Fodor képviselőtársam ………sarkította ezt. Itt olyan filmeket kell vetíteni a gyerekeknek, akikben a nemzeti érzés erősödik és az említett Jókai Mór művekből készült mozifilmeknél igenis, hogy ez erősödik, mert a „Mr. Beant”, meg a „Malacháborút”, meg az „Üresfejűt”, meg a nem tudom micsodát néznek, amit megnézhetnek, vagy letöltik az Internetről vagy kihozzák a DVD-t. Igenis, mondjuk meg azt vagy mondjuk ki azt, hogy ennek a mozi látogatásnak kimondottan ez legyen a célja. Jó, van itt „Hídember”, én nem mondom, én magamban ……….nem mondom, és vannak egyéb filmek is, amik egy kicsit nehezek, tehát nehezebben érthető a gyermekek számára. De én visszaemlékezem, Polgármester Úr visszaemlékezett a gyermekkorára, én is visszaemlékezek rá, hogy milyen filmekre vittek a Hunyadi iskolából. Igenis, ezekre a Jókai filmekre vittek, akkor abban az időszakban nem volt divat a nemzeti érzések erősítése, de azok a pedagógusok, akik ott tanítottak bennünket, megtalálták a módot arra, hogy igenis, ez erősödjön bennünk. Én erre kérném majd a tisztelt vállalkozót, akinek 3 milliót nyomunk a zsebébe. Marton István: Ez így igaz Képviselő Úr, ahogy mondja, de azért arról se feledkezzünk meg, hogy elvittek azért szovjet filmekre is bennünket. „Nyomok a hóban”, „Tíz éves korban”, „Negyvenegyedik” és így tovább. Tehát azért volt ez is, meg az is, én ebből csak ezt akarom kihozni. Bárdosi Gábor Jenő: Amikor Fodor képviselőtársam elmondta a mondandóját, az első mondata úgy szólt, hogy támogatja az előterjesztést, mármint az alapötletét, csak a formája, de természetesen így, ebben a formában logikusan egy budapesti vállalkozást támogatunk valahol, ami talán még nem is lenne baj. Egyébként mindenki számára elfogadható, ahogy elhangzott, bizonyos módosításokkal. Azt gondolom, még az is, hogy majd a filmeket talán az iskolák azon szakemberei fogják meghatározni ennek a vállalkozónak, hogy mit vetítsen. Nem mondta egy szóval se Fodor képviselőtársam, mint korábban sem mondta a szocialista frakció egyetlen tagja sem más előterjesztéseknél, hogy valamit ne támogatna, akár egy gépbeszerzésére, akár egyébre, azonban azt a formát legföljebb nem tudjuk elfogadni, amilyen formában ez megvalósul. Lenne hozzá két mondatom egyébként, hogy miért mondom én ezt. Talán azért, mert birtokomban van a vállalkozótól egy írásbeli nyilatkozat arra, hogyha bárki tárgyalta vele ezeket a dolgokat, akkor ő felajánlotta volna nagyon szívesen már akkor is, hogy természetesen, ha ez a program itt megvalósul és az önkormányzat így dönt, akkor természetesen a mozi mostani termét és a most nyíló kisebb termét is az önkormányzatnak azokban az órákban, amikor egyébként nem használják mozi üzemeltetésre a termeket, ingyen és bérmentve a rendelkezésünkre bocsátja. Na már most, hogyha ez itt elhangzik, emellé az előterjesztés mellé, akkor ugye egy kicsikét a szájíz már is javulhat, mert ez nem feltétlenül jelenti, egy direkte szolgáltatást fizetünk meg, mondta Alpolgármester Úr, hiszen akkor már valamit egy másik formában kapunk is. És én ezért csodálkozom azon, amikor az előterjesztő idehoz egy ilyen anyagot, gondolom a vállalkozóval többször beszélt erről a dologról, ha pedig beszéltek, akkor ez miért nem jelenik meg ebben az anyagban, hiszen ez nem titok, még egyszer mondom, a birtokomban írásbeli nyilatkozata van erre, hogy ő ezt bármikor, a beszélgetés során is felajánlotta és felajánlja ma is az önkormányzat részére. Elég baj az egyébként, hogyha ez az előterjesztő nem tud legfőképpen erről a dologról. És, hogy miért mondtam mindezt el, azért, mert még egyszer arra szeretnék utalni, hogy amikor a szocialista frakció bármelyik tagja azt mondja, hogy támogatja, ahogy jómagam is ezt az előterjesztést, azokkal az állandó módosításokkal, amire részben utaltam, hogy…………..stb., ahogy képviselőtársaim már elmondták. Akkor azért visszautalnák arra, hogy ugyanezt mondtuk ki annak idején, mikor a kórházi gépbeszerzésénél volt, azt mondtuk, támogatjuk, csak a formáját, a pénzügyi konstrukcióját, azt nem tudjuk támogatni. És abban van nekünk mindig a bajunk, ahogyan idekerült két év óta az ilyen fajta előterjesztés. Bogár Ferenc: Kénytelen vagyok hozzászólni a témához, pedig nem akartam, de dr. Károlyi Attila kiváltotta ezt belőlem. Érdekes volt hallgatnom, hogy Tisztelt Képviselőtársam hogyan jutott el a mesefilmtől a meséig. Azt én megértem, hogy szokatlan számára, hogy a szociáldemokraták önállóan merik képviselni a véleményüket, és ezt szavazataikkal is megerősítik. Ebben az előterjesztésben mi bátorkodtunk a gyermekek érdekeit figyelembe venni, és nem politikai érdekek mentén szavazni, és meg fogjuk szavazni ezt az előterjesztést, mert mi azt szeretnék, hogyha a gyermekek tényleg közösségbe járnának, moziba, színházelőadásokra járnának, és kultúremberekké válnának, és ebből a szempontból fogjuk a kérdést megközelíteni. Megkérdezném Tőle, ugye, mert mondott egy új többséget. Ön számolta azt, hogy hányszor szavazott a régi többségre? Szerintem, nem. Azt megértem, hogy sérelmezi, hogy nem szolgai módon szavazunk együtt a szocialista frakcióval, ha olyan előterjesztéseik vannak, akkor mi ezt megtesszük. Kérem, hogy amikor ilyen hozzászólásokat tesz meg, akkor lehetőleg ezt a dolgot hagyjuk ki. Egyébként továbbra is azt mondom, hogy a dolgok lényegét és ne a politikát próbáljuk belecsempészni a hozzászólásokba. Dr. Csákai Iván (Ügyrendi): Kezd parttalanná válni, és nem akarok jelzőt mondani, zárjuk le, szavazzunk. Marton István: Képviselő úr, Ön téved. Ez nem kezd parttalanná válni, ez régóta az. Köszönöm. Szavazzunk a vita lezárásáról. Aki egyetért, én egyetértek vele, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 22 igen és 3 nem szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: A vitát lezártam. Aki egyetért az előterjesztéssel, kérem, nyomja meg az igen gombot. Arról volt szó Fodor úr, hogy azért, hogy ezt a listát felül lehet vizsgálni. Jó, akkor mondja el az ügyrendijét. Dr. Fodor Csaba (Ügyrendi): Az előterjesztő, Alpolgármester Úr nem mondott teljesen igazat, mert lehet, hogy felül lehet vizsgálni ezt az 1. számú mellékletet, de a határozatban bent van, hogy az 1. számú melléklet szerint 2009. március 1. napjától. Ha pedig ez így van, akkor ezt felül, persze, holnapután is vagy bármikor felül lehet vizsgálni, de ez a szent írás mindaddig, amíg egyébként más döntés nem születik. És én ezért szavazok nemmel, mert nekem azt azért nehezen, igaz, nem vagyok pedagógus, Önök azok ……. Nekem ne mondják, Önök azt tényleg elhiszik, hogy általános iskolás gyereknek, aztán a „Rokonok”, meg a „Hídember”, meg a „Temetetlen halott”, meg a „Szabadság, szerelem”, az aztán olyan film, amit ott piszkosul meg fognak érteni? Azt fogja megérteni, nagy örömmel elmegy persze az osztálytársaival, addig se kell órán lenni, aztán jól ellesznek benn a moziba, aztán néznek ………..meg nem tudom mit csinálnak, meg a „Hídemberben” ráborul valakire a híd. De azt nekem ne mondják, egy általános iskolás gyereknek, az igen. Még egy középiskolás gyereknek is azért elég megterhelő egyik-másika az itt felsorolt filmekből. Én azt gondolom és ez, hát ezt gondolják végig. Tehát én ezért nem támogatom. Ha az Alpolgármester Úr azt mondja, hogy visszahozza az előterjesztést az Ön által Polgármester Úr mondott, február ……..13-i soron kívüli közgyűlésre egy önálló napirendi pontként és akkor beszélgessünk a költségvetés, úgy is akkor lesz a költségvetés, akkor beszéljünk róla, nagyon szívesen. De én ezt, ebben a formában, így nem fogom tudni támogatni, és én azért mondtam el azokat a filmeket, amelyeket mondtam. Tehát így nem jó ez az előterjesztés. Cseresnyés Péter: Azt hiszem, hogy a szabadidő szervezők felelősséggel végzik a munkájukat és ebből a listából tudnak négy olyan filmet kiválasztani, ami adott korcsoportnak megfelelő és meg tudják nézni. A jogdíjak miatt vannak gondok, tehát nem lehet hasra ütve, igények szerint, egyéni igények szerint kiválasztani a filmeket. Én azt hiszem, hogyha lehet tárgyalni a vállalkozóval a filmbeszerzés kapcsán, ezt rábízhatjuk nyugodtan a szabadidő szervezőkre. Olyan filmet, ami nem tesz jót a gyermeknek, most ezt idézőjelbe teszem, valószínű, hogy nem fognak, sőt biztos vagyok benne, hogy nem fognak……… Egyébként nem ezért kértem szót, hanem azért, mert eddig is megoldott volt, valaki azt mondta, hogy hogyan fognak járni majd a Hevesi iskolába a gyerekek. Eddig is megoldódott, eddig is jártak, megoldották, a moziba is, ha jártak. Tehát eddig is megoldott volt. És azt kérném szépen Károlyi képviselőtársamtól, valamit sugallt, hogy tudja, hogy ezt miért csináltam, vagy milyen kapcsolatban vagyok a mozival? Legyen szíves, fejtse ki. Bocsánat, a jegyzőkönyvbe mondta ezt képviselőtársam. Legyen szíves, mondja meg akkor konkrétan, mire gondolt? Marton István: Na most itt vagyok a hatszögletű bajban. Ugye nincs viszontválasz, de gerjesztik egymást itt az Urak, úgyhogy kénytelen vagyok, Károlyi Attilának kénytelen vagyok megadni a szót. Dr. Károlyi Attila: Én mindig kereken fogalmazok. Önnek is, Polgármester Úrnak is, mindenkinek. Nem szoktam semmit sugallni és a gondolataim, a mondataim mögött nincs ellentétes értelem. Nem ismétlem meg, amit az előbb mikrofon nélkül mondtam, mert nem akarom Önt megsérteni. Soha nem is akartam. Tehát, ne tessék olyat feltétezni, ami nem igaz. Marton István: Na jó, akkor szavazunk. Aki egyetért az előterjesztéssel, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 20 igen, 1 nem és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 14/2009.(I.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az általános iskolai diákok mozibérlet támogatását az 1. számú melléklet szerint, 2009. március 1. napjától, az év folyamán biztosítja az érintett intézmények részére a 2009. évi költségvetés terhére. Felkéri a polgármestert, hogy a 2009. évi költségvetés tervezetét úgy terjessze elő, hogy abban a 3.000 E Ft támogatási összeget intézményenkénti megbontásban szerepeltesse. Felkéri az érintett intézmények vezetőit a szervezési feladatok lebonyolítására. Határidő: 2009. február 28. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Cseresnyés Péter alpolgármester Művelődési és Sportosztály Gazdálkodási Osztály Intézményvezetők) 17. Beszámoló Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008. évi külkapcsolatairól és javaslat a 2009. évi külkapcsolati tervre (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Dr. Csákai Iván: Bizottságunk az anyagot megtárgyalta. 8 igen egyhangú szavazattal előterjeszthetőnek találta. Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság 8 egyhangú igennel támogatja az előterjesztést. Balogh László: A Kulturális Bizottság 7 igennel egyhangúlag támogatja az előterjesztést. Igen, azt gondoljuk, hogy egy kicsit akár még nehéz évben is többet kell költeni erre a típusú kapcsolatépítési lehetőségre. Igen, szeretnénk felhívni és azért szólok most is, hogy van testvérvárosi alap. 2.75 milliós keretösszeggel, de nem minden esetben élnek vele a civilek. Nagyon nehezen gondolnak előre egy éves tervezést illetően a külföldi programokra, ezért kell kihasználnunk itt is most a lehetőségeket, konkrétumokba nem mennék bele. Jómagam is jó pár javaslattal éltem és a bizottság részéről is van bent javaslat az anyagban. Egy dolgot hadd emeljek ki, jusson eszünkbe néha a testvérvárosunk vagy a testvérvároshoz kapcsolódó fogalom és nevezzünk utcát a jövőben ilyenekről. És még talán azt hadd említsem, a Tourinform Irodát illetően elhangzott olyan javaslat, jó lenne, ha szerveznének kisebb-nagyobb kirándulásokat testvérvárosokba, van erre mód és lehetőség. És azt is tudjuk, hogy az itt szereplőkön kívül körülbelül még fele anyagnyi lehetőség nincs benn a jövő évi tervben, hanem majd csak utólag lesz. Egy dolgot hadd emeljek ki reklámként. Készülvén a mai közgyűlésre, egy ’75-ös, 1975-ös kazanlaki fotó jut, került a kezembe, 50 kanizsai kisdiák a Sipka-szorosban. Egy ilyen volt még, aztán 1985-ben. Olyan jó lenne, ha megint sikerülne Kazanlakkal egy oda-vissza diákcsere, tudom, hogy ez pénzbe kerül, de talán tetterőben is, aminek talán nem vagyunk híján. Marton István: Elnök úr, az Ön által vezetett bizottság tevékeny közreműködését várom ebben a műfajban. Papp Nándor: Bizottságunk 6 igen, 2 tartózkodó szavazattal támogatta az előterjesztést. Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 3 igen, 1 nem, 2 tartózkodás mellett a közgyűlésnek elfogadásra nem javasolja az előterjesztést. Halász Gyula: Én a 2009-re tervezett külkapcsolati rendezvénytervvel szeretnék foglalkozni. Itt 24 programelem van felsorolva, ebből 9 ifjúsági program, ami alapjában véve nem probléma, csak hiányolom a gazdasági kapcsolatokat, illetve a befektetési kapcsolatokkal összefüggő, akár külkapcsolati, akár nemzetközi rendezvényeket. Mire gondolok? Nem hiszem, hogy óriási költségbe kerülne, hogyha az itteni nagykövetségekkel a gazdasági kapcsolatokat egy kicsit szorosabbra fűznénk, úgy, ahogy az előző ciklusban volt dán, finn és egyéb, akár kínai befektetői konferencia volt, minisztériumok vagy akár az önkormányzat szervezésében. Tehát én kérem, hogy ez a 2009-es terv egészüljön ki ezzel. Hiszen létkérdés Nagykanizsán a befektetők idevonzása, munkahelyteremtésben való segédkezés és egészítsük ki ezt a rendezvénytervet, akár a Polgármester Úr vagy az Alpolgármester Úr javaslatait is figyelembe véve. Marton István: Ez a kapcsolat nemcsak az előző ciklusban élt Képviselő Úr, ez most is él. A baj az, hogy mindenki eladni akar, és kevesen akarnak vásárolni. Én úgy gondolom, hogy ez alapvetően a kulturális, oktatási, sport stb., tehát a humán szféra területén gyümölcsözhet és külön ajándék, ha a gazdasági életből is valami begyűrűzik ide, és ebből is valamit ki lehet hozni. Dr. Károlyi Attila: Már Oktatási Bizottsági ülésén is megemlítettem, hogy a külkapcsolati rendezvényterv 2009. április hónapban Kovásznán megrendezésre kerülő Kőrösi Csoma Sándor Napokra javasoltam és a Tisztelt Közgyűlésnek is javaslom a Városi Vegyes Kar kiutaztatását. A helyzet, az az, hogy a Városi Vegyes Kar, aki bejárta egész Európát, 20, közel 20 éve nem jelent meg Erdélyben semmiféle fórumon és a kovásznaiaknak, mindenképpen úgy érzem, meg kellene ismerni ezt a nagyon nívós művészegyüttest, egyrészt. Másrészt pedig úgy gondolom, hogy az ő repertoárjukban szereplő Kodály blokk kifejezetten az erdélyi és a kovásznai magyaroknak nagy örömet okozna. Én úgy gondolom, hogy ez a művészeti csoport lehetne a Nagykanizsa Város Vegyes Kara, aki Nagykanizsa Várost is reprezentálná ezen a rendezvényen. Marton István: Képviselő úr, nyitott kapukat dönget, művészeti csoport várhatóan megy. Tavaly éppen Tüttő János volt, most éppen ugyan talán inkább a tánc kéne, hogy jöjjön, de felőlem a Vegyes Kar is mehet. És egyébként is nekem az a véleményem, balga dolog ezt a külkapcsolati rendezvénytervet szentírásnak venni, kőbe vésett valaminek. Ezt az élet alakíthatja így is, úgy is, amúgy is. Általában sok minden elmarad, egy-kettő viszont belép. Nem látok több hozzászólót, aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 23 igen, 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 15/2009.(I.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. az önkormányzat 2008. évi külkapcsolatairól szóló beszámolót elfogadja. 2. az önkormányzat 2009. évi külkapcsolati tervét elfogadja. Felkéri a polgármestert, hogy a külkapcsolati tervet hajtsa végre, majd a végrehajtásról szóló beszámolót terjessze a közgyűlés elé. Felkéri továbbá a polgármestert, hogy a 2009. évi külkapcsolati terv végrehajtásának fedezeteként az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló rendeletének tervezetébe 8 MFt előirányzatot tervezzen be. Határidő: A beszámoló közgyűlés elé terjesztésére: 2010. február 28. A források tervezésére: 2009. január 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: A beszámoló elkészítéséért a Műv. és Sportosztály vezetője A források tervezéséért Beznicza Miklós osztályvezető) 3. a városban működő civil szervezetek és intézmények testvérvárosi kapcsolatainak támogatása érdekében felkéri a polgármestert, hogy készíttesse el a Testvérvárosi Alap pályázati kiírását a 2009. július 1. – 2010. június 30. közötti programidőszakra, és gondoskodjon közzétételéről a sajtóban. A pályázati programban a következő városok partnerszervezetei szerepeljenek: Akko, Bihács, Csáktornya, Gleisdorf, Kazanlak, Kovászna, Magyarkanizsa, Puchheim, Salo, Shijiazhuang és Togliatti. A közgyűlés felkéri az OKISB-t a pályázatok elbírálására. A pályázható összeg testvérvárosonként 250 000 Ft, összesen 2,75 MFt, egy testvérvárossal tervezett programokra a keretösszeg betartásával több, mint 250 000 Ft is fordítható. Határidő: A pályázat kiírására: 2009. március 31. A pályázatok elbírálására: 2009. június 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Művelődési és Sportosztály vezetője) 18. Javaslat a Középtávú Ifjúságpolitikai Koncepcióhoz kapcsolódó 2009. évi cselekvési tervre (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Bella Kata diákpolgármester, Baliné Zalavári Ágota ifjúsági koordinátor Marton István: Ez viszonylag hosszú anyag önmagához képest. Dr. Tuboly Marianna: Egy javítást szeretnék az előterjesztés határozati javaslatában eszközölni. Az 5-ös pontnál, ahol szabadidő szervezők és ifjúságvédelmi felelősök továbbfoglalkoztatásáról van szó, álláspontom szerint minősített többség szükséges. Azért hívom fel rá a figyelmet, mert költségvetés előtt vagyunk és ez egy önként vállalt feladat, mert már évek óta ugye az oktatási törvény nem teszi kötelezővé. Ez csak a szabadidő szervezők ugye évi 50 millió forintos tétel. Az ifjúságvédelmi, azt most nem tudom megbecsülni, de mindenképpen minősített többségnek ítélem. Marton István: Köszönöm, én ezt el is fogadom. Balogh László: Ugye ifjúságpolitikai koncepciónk cselekvési terve az részint általános a koncepcionális elemek miatt és tartalmaz nagyon konkrét felvetéseket. A szakbizottság részletesen tárgyalta. A tanulsága talán annyi, hogy ne felejtsük el, két pályázaton is megerősítettük ezt a szférát elég komoly pénzösszeggel, amiből talán majd jól lehet működtetni továbbra is a diákirodát, sőt még jobban és ezernyi ötlet felmerül ezen téma kapcsán akár a diákbarát szórakozóhely és igen azt se felejtsük, hogy a KKK-nál is talán lesz előrelépés az ifjúsági közösségi terekben és szolgáltatásokban és talán még egyszer plusz iskolapszichológusok is lesznek a rendszerben. És egy dolgot. Ami elhangzott a szabadidő szervezők kapcsán és az ifjúság védelmisek kapcsán, valóban az országban nagyon sok helyen nincs ilyen státusz, de azt gondolom, hogy ez nem tipikusan az a kérdés, amikor ki lehet számolni, hogy hány forint egy kiló szabadidő szervező. Tehát jómagam hadd jelezzem azt, hogy bár világos számomra, hogy a takarékossági elvek a 2009-es évben különösen kell, hogy működjenek, keressünk takarékoskodni való területeket. Én nem hinném, hogy a szabadidő szervező és az ifjúság védelmis státusz lenne ilyen. Ha kell, hosszabban is kifejtem, világos, nem ezen előterjesztés kapcsán kell ezt tennem. A költségvetési vitában biztos előkerül ezek szerint. Állok elébe, és szívesen beszélek közgyűlésen kívül is erről a témáról. Köszönöm. Egyelőre az a lényeg, hogy 7 igennel támogatjuk az előterjesztést. Marton István: Hát, ha kilóra nem is lehet megmondani, de azért /főre úgy nagyjából és ez tényleg jelentős összeg - hát, hogy mibe kerül egy ember /fő, /forint, igen. Dr. Fodor Csaba: Én azért azt szeretném pontosan tudni, szóval úgy nem szeretnék határozatot megszavazni, hogy a költségvetésben most azt sem tudjuk, hogy 50 millió forintot ez csak a bérköltségek vonzata, tehát szőröstül, bőröstül. Bér, plusz közterhek. Tehát a bérköltséget terheli igen. Tehát a személyi soron megjelenő költségek, hogy költségvetésszerűen kérdezzem. Hát azért azt még is csak illene leírni, mert azért itt az van, hogy a biztosítjuk, hát összeg nélkül ez egy nem szerencsés. Tehát így nem lehet, azt gondolom erről döntést hozni. Valamit bele kell írni, tehát valamit rögzíteni kell, tudjuk, ha már egyszer itt van. Ez az 5-ös határozati pontról beszéltem. A 3-as határozati pontról az a kérdésem, hogy a Városfejlesztési Bizottságnak adnak itt feladatokat, aminek. Kérem? Hát ugye a 3-as úgy szól, hogy a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság, ez nem lehet az osztály, mert annak nem ilyen neve van. Hogy mi vizsgáljuk meg a játszótereket, meg a kerékpárutakat – egy „k” betű onnan kimaradt – és mi keressünk külső forrásokat a helyzet javítására? Hát mondjuk ez nem igazán, megy, bár hogyha elnök úrnak nem tudom mi az álláspontja, hogy tud ennek a kötelezettségnek eleget tenni a Városfejlesztési Bizottság, mert szerintem sehogy. Hatáskör, kapacitás, tudás, mindenféle híján van. Ezt nem tudja teljesíteni. Hogyha ez a Polgármesteri Hivatalon marad ez a feladat, akkor igen, és akkor viszont úgy kell megfogalmazni, hogy a hivatal illetékes osztálya elvégzi ezt a vizsgálatot, és erről készít egy jelentést, amiről aztán a Városfejlesztési Bizottság kialakítja az álláspontját és a Városfejlesztési Bizottság, beterjeszti a közgyűlésnek jelesen az Oktatási Bizottság természetesen ugye szintén a csatlakozó véleményével vagy éppen nem csatlakozó, de véleményével együtt, de magának a feladatnak a végrehajtása nem lehet a Városfejlesztési Bizottságot meghatározni és legkevésbé nem lehet Papp Nándor elnök urat azt gondolom, meg a Balogh László elnök urat felelőssé tenni ezekért, mert nem tudják, már most tudjuk, hogy nem tudják megoldani ezt a feladatot. Tehát ezt pontosítani kell, ez maradjon az osztályon. Nyilván a beterjesztést azt meg a megbízatást azt megcsinálja a két bizottság. Marton István: Teljesen igaza van Önnek, ahogy Ön elmondta, én úgy fogadom el, ez stilizálás kérdése, de a tartalma az eleve ez volt, csak hát egy kicsit bibisen van kifejtve. Karádi Ferenc Gyula: Fodor Csaba képviselőtársam majdnem elmondta azt, amit én is szerettem volna és a határozati javaslat 3. pontjában azok vannak megfogalmazva, hogy vizsgálják át a város játszótereit, kerékpárútjait és ezeknek állapotát és erre tegyenek javaslatot. Én is pontosan az előbb Papp Nándorral arról beszéltem, hogy ez nem biztos, hogy a bizottság feladata, de viszont a szakosztályé igen. És tudomásom szerint ilyen irányú törekvés már történt is a városban és nem embrionális fázisban van az, hogy a játszóterek állapotát felmérjék. Van erre már valamilyen törekvés és eredménye is, van ennek. És ennek okán én örömmel veszem azt, hogy továbblépés történik ebben. Magamnak is lesz javaslatom egy játszótér felújításának érdekében és ha ezen keresztül ez megvalósul, akkor én azt örömmel veszem. Marton István: Jó irányban mozgott Ön, mert ennek eredményei vannak, a VIA Rt. ezt már felmérte. Én úgy gondolom, hogy itt az operatív felelős, az csak a Városüzemeltető Rt., illetve a szakosztály lehet együttesen. Tehát ezt ezzel ki kell egészíteni. Dr. Károlyi Attila: Karádi Ferenc képviselőtársamhoz is csatlakozva mondom azt, hogy minden olyan képviselő, aki egyéni választókerületben lett megválasztva, és aki a körzetben fogadóórát tart és ismeri az utolsó szögig, hogy úgy mondjam a választókerületét, is tehet ugye javaslatot a Tisztelt Városüzemeltetési Bizottság felé. Tehát mi ismerjük legjobban a környezetünket ott, és mi is tehetünk, gondolom, javaslatot ebben a körben. Hozzátéve azt is, hogy nekünk kötelességünk is az, szerintem, hogy évente egyszer bejárjuk ugye ezt a területet az illetékesekkel. Ugye, ez bent van az SZMSZ-ben. Kikerült belőle? Hát én, mintha azt olvastam volna itt az előbb, hogy ez bent van. Volt? Nem tudom, Jegyzőnőt kérem, hogy kikerült ez a? Én úgy tudom, hogy ez nincs bent. Marton István: Miután ugye, azért mondjuk 10 évvel ezelőtt talán hátulról is tudtam az SZMSZ-t, de miután az elmúlt négy hónapban, ha jól emlékszem, háromszor sikerült módosítani, azt az ég egy világon senki nem tudja fejből megmondani. A hivatal érintett munkatársai is csak, ha megnézik pontosan, akkor tudják. Lehetőség gyanánt van bent………….igen. Balogh László: Mivel sejtem, hogy ennek mentén akár a költségvetési vitában is pro és kontra hangzanak el érvek, hadd pontosítsak és kérjek további pontosítást. Ifjúságvédelmi felelősök szintjén fél állásokban, 0.5-es álláshelyekben gondolkodva minden iskolánknál, 9 általános iskola és 5 középiskola, 8, összesen, mert van ettől való pici eltérés. 8 álláshelynyi ifjúságvédelmi felelős van, ugye a hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű és nemcsak ilyen gyermekek esetén végeznek ők olyan plusz munkát, amit tanórán nem lehet elvégezni és külön szakemberség is kell hozzá. A szabadidő szervezők terén pedig 12 álláshelynyi szabadidő szervezőt foglalkoztat a város. Igen, ez 8 plusz 12, 20 álláshelynyi plusz feladatot felölelő aktivitás van a városban. Én azt kérem, hogy azt mérlegeljük, hogy az iskola, az nemcsak tanórákat jelent, hanem nagyon fontos a tanórán kívüli munka. Épp az, amit az előbb elmondtak, hogy kultúra és sport mondjuk, az sokszor tanórán kívül történik. Ebben a munkában segítenek nagyon sokat a jól dolgozó szabadidő szervezők és jól dolgozó ifjúságvédelmi felelősök. Azt el tudom hinni, hogy vannak bizonyos helyzetek, amikor lehet még jobban csinálni, de én nagyon sok jól dolgozó szabadidő szervezővel találkoztam. Én kérem a Jegyzőnőt, hogy a költségvetési vitában konkrét összeggel nevesítsük ezt a feladatkört és annak mentén tárgyaljunk a továbbiakban. Az 50 millió Ft-ot egy kicsit túlzónak érzem, de kíváncsi vagyok pontosan rá. Marton István: Ki lesz dolgoztatva a kettő együtt. Ki lesz dolgoztatva, Elnök Úr. Karádi Ferenc Gyula (Ügyrendi): Csak az előbb, előbb a levegőben maradt annak a megfejtése, hogy mit szabályoz ez a módosítás, amely az SZMSZ-ünkben végrehajtódott, tehát elmondom, hogy tiszta legyen. Eddig az egyéni választókörzetekben megválasztott képviselők kötelessége volt évente kétszer a körzetükben bejárást kezdeményezni. A jelenlegi módosítás azt irányozza elő, hogy ez a kötelezettség mindenkinek, illetve ez a lehetőség mindenkinek adott és nem kötelesség. Ez a módosítás lényege, ebben nem volt hátsó szándék. Az SZMSZ módosítását, ez ekként került elfogadásra, hogy mindenkinek …., minden képviselőnek lehetősége a bejárást kezdeményezni. Marton István: Több hozzászólót nem látok, aki. Úgy kell szavaztatnom most, hogy az 5-öst, azt át kell minősíteni minősítettre. Tehát az 1-es, 2-es, 3-as, 4-es, 6-os pontokról egybe szavaztatok, azzal, amit a 3-asnál Fodor úr elmondott, meg én is kiegészítettem, hogy a VIA Városüzemeltető is a Szakosztály mellett ezzel kell, hogy foglalkozzon. Aki ezzel egyetért, kérem, nyomja meg az igen gombot. 1, 2, 3, 4, hogyan? Pillanat. Tehát az egyszerűekről szavaztatok egybe. Jó. Akkor az a 3-as, 4-es, 6-os, erről szólt ez a szavazás. A közgyűlés 25 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: És most jönnek a minősítettek. 1-es: aki egyetért vele, kérem, nyomjon igent. Ezek külön-külön mennek. A közgyűlés 23 igen és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: A 2-es: a Zöld tábor és Balatonmária. Aki egyetért vele, kérem, nyomjon igent. A közgyűlés 22 igen és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: És az 5-ös: hogy ez volt a legtöbb vitát kiváltó. A közgyűlés 22 igen, 1 nem és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. A közgyűlés az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza: 16/2009.(I.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. elfogadja Nagykanizsa Megyei Jogú Város Középtávú Ifjúságpolitikai Koncepciójához tartozó cselekvési tervet, az abban megfogalmazott feladatok végrehajtásával egyetért. Határidő: 2009. februári soros közgyűlés Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné helyettesítő osztályvezető) 2. biztosítja a nyári Napközis Zöldtábor és a Balatonmáriai Ifjúsági Tábor működését, a fiatalok hasznos szabadidő eltöltési lehetőségét. Felkéri a polgármestert, hogy a feladat megvalósításához szükséges forrásokat a működést ellátó intézmények számára a 2009. évi költségvetésben biztosítsa. Határidő: 2009. februári soros közgyűlés Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Művelődési és Sportosztály osztályvezető, Gazdálkodási Osztály vezetője) 3. felkéri a Városfejlesztési Osztályt, valamint a VIA Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt-t, hogy vizsgálja meg Nagykanizsa város játszótereinek, kerékpár-útjainak állapotát, illetve keressen lehetőségeket, külső forrásokat a helyzet javítására. Az erre vonatkozó javaslatát (az OKISB-vel való egyeztetés után) terjessze a közgyűlés elé. Határidő: 2009. szeptember 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető, Gáspár András vezérigazgató, Művelődési és Sportosztály osztályvezető) 4. felkéri a polgármestert, hogy az Önkormányzat képviseletében írja alá az együttműködési megállapodást a 2009. évi Városi Diákparlamenten megválasztott Városi Diákönkormányzattal. Határidő: 2009. április 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Művelődési és Sportosztály osztályvezető) 5. Felkéri a polgármestert, hogy biztosítsa az oktatási-nevelési intézményekben alkalmazott szabadidő-szervezők, ifjúságvédelmi felelősök folyamatos foglalkoztatását. Határidő: folyamatos Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Művelődési és Sportosztály osztályvezető) 6. felkéri a Kábítószer Egyeztető Fórumot, és az Alapellátási Intézményt, hogy dolgozzanak ki további egészséget szolgáló, közösségfejlesztő programokat. Határidő: 2009. augusztus 31. Felelős : Kercsmaricsné Kövendi Ibolya intézményvezető, Kábítószer Egyeztető Fórum vezetője (Operatív felelős: Művelődési és Sportosztály osztályvezető) Szünet 19. A nagykanizsai Bolyai János Általános Iskola első fordulóban nyertes pályázatának projektfejlesztése (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Kalamár Márta igazgató Balogh László: Az Oktatási Bizottság 5 igennel, 1 nemmel, 1 tartózkodással támogatja az előterjesztést, aminek röviden az a lényege, hogy 200 millió forintot nyerhetünk pályázati összegként. Az önrész, az ehhez képest 22 millió forint, plusz 20 millió forintért a homlokzat felújítást is meg kell csinálni, de ez már a 2010-es költségvetésben lenne. Ezért is és még sok minden másért a Bolyai Általános Iskola városunk egyik legjobb iskolája, ha lehet ilyet mondani és egy olyan épületben van, ahol még a Kanizsa Vár kövei is benne vannak és bizony ráfér a felújítás, mert lehet, hogy Csányi László idejében törődtek vele legutoljára ilyen szempontból. Ez volt a bizottság rövid véleménye. Marton István: Azért ez nem igaz, mert egy új szárnya épült neki tizenegynéhány évvel ezelőtt, de vannak részei, ami bizony alaposan rászorul. Gyalókai Zoltán Bálint: A bizottságunk 8 egyhangú igennel támogatja az előterjesztést és szeretnénk, hogyha a kivitelezés előtt a pályázat úgy kerülne kiírásra, állítólag a törvény már lehetőséget ad rá, hogy a fővállalkozó lehetőleg nagykanizsai alvállalkozókat vonjon be a kivitelezésbe. Ez a bizottságunk kérése. Papp Nándor: Bizottságunk egyhangúlag támogatta az előterjesztést. Felmerült a bizottságban a probléma, hogy esetleg a homlokzat felújításra 20 millió nem lesz elég, de hát ez majd a jövő év zenéje. Marton István: Több hozzászóló nem lévén, a vitát lezárom. Aki egyetért vele, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 21 igen és 1 nem szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 17/2009.(I.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. támogatja a „Lehetőség kell a jelennek, hogy legyen esély a jövőnek"- Infrastruktúra és szolgáltatás fejlesztése a nagykanizsai Bolyai János Általános Iskolában” című pályázati projekt dokumentumainak a 2. fordulóra történő előkészítését és benyújtását, valamint felhatalmazza a polgármestert a kapcsolódó dokumentumok aláírására. Határidő: 2009. június 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Domina Erzsébet, Pályázati Irodavezető Tárnok Ferenc Városfejlesztési Osztályvezető) 2. elkülönítetten biztosítja 2010. évi költségvetésében a támogatás feltételeként előírt homlokzatfelújítás megvalósításához szükséges maximum 20 Millió Ft-ot. Határidő: 2010. április 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Domina Erzsébet, Pályázati Irodavezető Gazdálkodási Osztályvezető) 20. Az Erzsébet tér 14-15. sz. műemlék épület fenntartható hasznosítására kialakított koncepció (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság 8 egyhangú igennel támogatja az előterjesztést. Papp Nándor: Bizottságunk egyhangúlag támogatta az előterjesztést. Balogh László: A Kulturális Bizottság 7 igennel egyhangúlag támogatja a pályázati lehetőséget, amikor akár 600 millió forintról szól. Halász Gyula: A bizottsági ülésen is elmondtam, most Elnök Úr ezt nem említette meg, volt egy külön véleményem, mégpedig a belső térrel kapcsolatban. Én a játszótér helyett szívesebben venném, és ezzel más nagykanizsaiak véleménye is találkozik a kulturális szférában is, hogyha játszótér helyett egy szabadtéri színpadra, egy külső plakát kiállításra alkalmas rendezvénytér alakulna ki, ami például nyári koncertek, nyári színházi rendezvények, kamaraprogramok lebonyolítására is alkalmas lenne. Egyébként a környezetében zajló építkezésekkel kapcsolatban szerintem van lehetőség arra, hogy a beruházó ott egy kisebb játszóteret megvalósítson, és én hasznosabbnak venném azt, hogyha itt tényleg itt egy szabadtéri tér kerülne kialakításra. Marton István: Lehet, hogy bizottsági elnök úr nem véletlenül nem említett meg minden eltérő véleményt igaz, hogy egy volt az is elég volt. Cserti Tibor: Én szerintem volt egy ……… program, annak egy nagyon széleskörű vitája és minden képviselő is egyébként megkapta a felszólítást, hogy csatlakozzon a funkció megtalálásához, közvéleményt tükrözzön az anyag. Nekem tele van a hócipőm, hogy az utolsó pillanatban elővezetitek állandóan a módosító javaslatot Gyulám. Te állandóan a plakátokat nyomatod, képviselőtársaim meg a szobrokat nyomatják. Énnekem tele van a hócipőm. Szavazzunk ezt így meg, ahogy van. Marton István: Nem muszáj hócipőben lenni Képviselő Úr. Bogár Ferenc: A Városüzemeltetési Bizottság ülésén elhangzott tekintettel, hogy csoportokat szeretnénk szervezett formában bevonni az újonnan átalakításra kerülő épületbe, javasoljuk meggondolásra a parkolási lehetőségnek a kérdéskörét tekintettel arra, hogy az Erzsébet tér átépítésével megszűnnek a jelenleg ott lévő parkolóhelyek, és hogyha nagyobb csoportokat szervezett formában akarunk odavinni, vagy embereket, őnekik parkolni kell valahogy. Ezt a lehetőséget még mielőtt az egész átalakításra kerülne, kérjük, hogy gondolják át. Halász Gyula: Kedves képviselőtársaim, kedves Cserti Tibor képviselőtársam, én nem az utolsó pillanatban állok elő ezzel az ötlettel. Marton István: Megvonom a szót, viszontválaszra nincs alkalom. Halász Gyula: Ne, bocsánat Polgármester Úr, elnézést kérek. Marton István: Megy a személyeskedés, utána meg a Cserti úr is megnyomja. Halász Gyula: Én a témához kapcsolódok és engedje meg, hogy befejezzem a hozzászólásomat. Marton István: Röviden, nagyon röviden. Halász Gyula: Egyébként kulturális szakemberek is javasolták ezt a funkciót, ennek a belső térnek, tehát szó sincs arról, hogy én a plakátokat nyomatom. Arról van szó, hogy kamararendezvényeknek, nyári programoknak is nagyon alkalmas ez a belső tér és meg kell kérdezni egy-két kulturális szakembert kedves Tibor, nem most húztam elő a zsebemből ezt az ötletet. Marton István: Hát, ilyen terünk azért van egy-kettő, gondolok a Péterfi iskolára, gondolok a Bazár- udvarra. Cseresnyés Péter: Csak röviden Bogár képviselőtársamnak a gondolatára, egyik gondolatára reagálnék. Nem szűnnek meg a parkolóhelyek a főtéren, az Erzsébet téren, csak máshol lesznek, tehát a nyomda épület előtti szakasz, az parkoló lesz. Marton István: Köszönöm. Lezártam a vitát. Aki egyetért vele, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 20 igen és 6 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 18/2009.(I.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. elfogadja az Erzsébet tér 14 -15. sz. alatti műemlék épületegyüttes felújítására, fenntartható hasznosítására kialakított koncepciót, egyúttal támogatja a további, részletes kidolgozó munka folytatását. Határidő: 2009. január 29. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Domina Erzsébet, Pályázati Irodavezető Tárnok Ferenc Városfejlesztési Osztályvezető) 2. megbízza a polgármestert, hogy az Erzsébet 14-15 sz. műemlék épület fenntartható hasznosítására kidolgozott projektet a pályázati dokumentáció benyújtása előtt ismételten terjessze a közgyűlés elé. Határidő: 2009. június 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Domina Erzsébet, Pályázati Irodavezető) 21. Javaslat Erzsébet királyné szobor felállítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Balogh László: A Kulturális Bizottság is magáénak érzi az előterjesztést olyan szempontból, hogy bár látszólag nem afféle városfejlesztési feladat, de a kultúrához sok minden hozzátartozik, így az épített környezetünk különösen, ha művészeti alkotásokról van szó, mint monumentumokról. Így, így álltunk hozzá ehhez a kérdéshez is és tudjuk azt, hogy Szentgyörgyi István szobráról már volt szó, de jelképezve azt, hogy itt egy folyamat van, amely elindult, akárcsak a városrekonstrukció, a belvárosi rehabilitációra gondolva és még ilyen szinten lehet változtatni, hogy találtak a szakemberek, az illetékesek egy szebb, egy jobb megoldást. Én remélem, hogy mindenkit meggyőz az itteni kép és a hozzávaló szöveg, hogy ez kararai márványszobor, mármint eredetiben csuda szép és ott van a magyar Képzőművészeti Egyetemen annak epreskerti telepén Szécsi Antal alkotása. Akik voltak ott a helyszínen úgy beszéltek róla, mint, akik lenyűgöződtek. Ezzel együtt világos, hogy többről is szó van itt, mint egy műalkotásról. Lehet itt Habsburg-pártinak és Habsburg-ellenesnek lenni és ízlésbeli dolog ez. Tehát ez a kérdés valószínű megosztó, tehát tudunk pro és kontra érveket találni, embereket is, akik egyik vagy másik oldalra állnak. Én magam bevallom hiszek abban, hogy Erzsébet királynő az éppenséggel nem megosztó személyiség a magyar történelemben, hanem olyan személyiség, aki azt jelképezheti akár a mi számunkra is, hogy lehet összefogni bizonyos ügyekben és Kanizsán 1898. szeptember 15-én Erzsébetről nevezték el ezt a teret. Ez a tér 1945-ig Erzsébet királynő tere volt 1900-tól, mert először Erzsébet tér, tehát itt lehet sok mindent a történetiségben kutatni és magam is, mint afféle amatőr ember, utánajártam a történeti tényeknek és tudnám itt győzködni képviselőtársaimat, hogy tessék elhinni, hogy Erzsébet királynő nem lehet megosztó személyiség sem számunkra, kanizsaiak számára, sem Magyarország, a magyarok számára. Ezzel együtt ezt bizonyára hosszabban kellene akár néhányaknak mondani, magyarázni. Az is igaz, hogy szobrok helyett munkahelyet, persze, de néha másból is él az ember. Én hiszek abban, hogy a város, a belvárosi rekonstrukcióban olyan nyomot tudunk hagyni jó értelemben mindannyian, vagy a többség, amely akár évtizedek múltán is megállja a helyét és szoborfogócska helyett inkább arra gondolunk, hogy igen a képzőművészeti alkotások azok, amelyek befolyásolhatják a tudatot és a lelket, és ezért persze nem mindegy, hogy mit történik egy adott helyen. tessék elhinni, hogy a főtér nem lesz zsúfolt, ennyi szobrot elbír ott a délnyugati sarkában is és az volt a bizottság véglegesen kialakított – hát már mint ezen a bizottsági ülésen legutoljára – állásfoglalása, hogy jó lenne az eredeti szobrot, a kararai márványszobrot megszerezni, megkapni. Nem hiszünk abban, hogy bronzból kiöntve olyan légies lenne, mint márványból. Ezzel együtt annak is van akár logikája, de próbáljuk meg, és határozati javaslati pontként a következővel állok elő. Úgy tudom más bizottság is, átvette ezért én, mint első bizottsági megszólaló, hadd ismertesem. Az első és a másodiknak jelölt határozati javaslati pont úgy változna, hogy az első ugyanaz, mint ami a leírt első. A második a következő lenne. Ezt felolvasom. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért azzal, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata kezdeményezze a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-nél az eredeti márványszobor önkormányzati tulajdonba kerülését. Amennyiben pedig az önkormányzati tulajdonba kerülést jogszabály, vagy más ok nem teszi lehetővé, úgy folytasson egyeztetéseket a szobor Nagykanizsán történő köztéri elhelyezésének engedélyezése tárgyában. Ez egy olcsó megoldás lenne esetleg, de ha ez mégsem sikerülhet – állítólag három hónapon belül ezt le lehet bonyolítani –, akkor lépne életbe a harmadik határozati javaslati pont, ami a leírt másodikkal megegyezik, értelemszerűen átírva. Ez az anyag úgy tudom, ott van Polgármester Úr előtt és talán többeknél, másoknál is. Kérem, támogassák. Gyalókai Zoltán Bálint: …..bizottság az első és a második határozati javaslati pontról szavazott 6 igen egyhangú………tehát, hogyha lehet, akkor…….(Mikrofon nélkül beszél, nem érteni, hogy mit mond) Papp Nándor: Bizottságunk a bronzból való kiöntéssel szemben ellenérzése volt mindenképpen a bizottságunknak. Az, amit a VKIB megfogalmazott azt elfogadtuk mi is, tehát az már többségi igen szavaztat kapott a bizottságtól. Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 3 igen, 2 nem szavazattal az előterjesztést közgyűlésnek elfogadásra nem javasolja. Bene Csaba: Bizottsági szinten az az egyetértés létrejött mindenféle között, amiről itt szóltak itt előttem. Tehát mindenki egyetértet azzal a javaslattal, amit a bizottsági elnökünk felolvasott pontosan. Én javasoltam azt a bizottságunknál, hogy próbáljuk meg - látva a képekről, hogy jelen pillanatban milyen elhelyezési körülmények között van ez a szobor – ezt a megoldást és Károlyi képviselőtársam pedig maximálisan támogatta, sőt Ő felajánlotta a segítségét abban, hogy közbenjár ennek az ügynek az előmozdítása érdekében. Halász Gyula: Többször elmondtam már a városrekonstrukció kapcsán az ellenvéleményemet és elmondtam azt is, hogy szobrok helyett talán a műemléki épületeinket kellene megmenteni, felújítani, hiszen gyakorlatilag most ezt a városrekonstrukció miről fog szólni? Utak, körforgalmak építéséről és egy Erzsébet téri szoborparkról. Ezt elvileg sem tudom támogatni, és hogy nem az én véleményemet tolmácsolom, csak arra elég Szemenyei Nagy Tibor közismerten nem liberális szobrászművész álláspontja, amit eléggé markáns formában fogalmazott meg Polgármester Úr felé. Az meg egyenesen felháborító, hogy, most amikor több száz ember veszíti el a munkáját a városban 31.680.000 forintot akarunk költeni egy szobormásolatra. Kérem mindenkit, hogy még egyszer olvassa el az eredeti előterjesztést, amiben az van, hogy az eredeti szobor nem vehető meg, mert tulajdonjoga nem tisztázott. És ennek a bevezető szövege pedig az, hogy az egyetem rektorával folytatott megbeszélésünk alapján a következőkben állapodtuk meg. Múlt idő. Tehát megállapodás született, úgyhogy én elvileg sem tudom támogatni az egész szoborprojektet, ezt meg főleg nem. Már csak azért sem, mert a szobrok általában egy meghatározott célra, egy meghatározott térbe készülnek. Nem úgy van az, kérem szépen, hogy szobrokat bárhol, bármilyen térben el lehet helyezni. Persze el lehet helyezni, ha van fizikai tér és meg lehet tölteni az Erzsébet teret szökőkúttal, város makettel, zenepavilonnal, mindenfélével. Hát, akit zavar a tér, az még tud oda pár szobrot elhelyezni úgy, hogy meg se lehessen mozdulni az Erzsébet téren, amit egyébként rendezvénytérnek szánunk, jegyzem meg. Tehát én arra kérem képviselőtársaimat, gondoljuk meg. A jelenlegi pénzügyi, gazdasági válságra való hivatkozással vizsgáljuk felül az álláspontunkat, és azt kérem majd, hogy aki megszavazta – mert név szerinti szavazást szeretnék kérni – azt utána majd álljon oda a munkanélküli hivatal elé és magyarázza meg a munkanélkülieknek, hogy miért is kell nekünk 31.680.000 forintot fizetni szoborra. Marton István: Hát ez vegytiszta demagógia, de lapozzunk. Bizzer András: Én választ tudok adni Halász képviselőtársamnak és a munkanélkülieknek is, hogy miért van erre szükség. Első pont. 31 milliót említett Halász Gyula képviselőtársam, csak azt elfelejti, hogy itt 15 %-os az önrész, tehát 85 %-ot kifizet az Európai Unió. Miért kapjuk ezt a pénzt? Azért kapjuk ezt a pénzt, hogy megszépítsük a belvárosunkat. Másra nem kaptunk pénzt, csak erre. Abban, hogy megszépítsük a belvárosunkat, ez fér bele. Szép szobrokat helyezünk el és megújítjuk az ott lévő aszfaltot és a többi. Egy szép teret hozunk létre. Hogy ez miért segíti adott esetben a munkahelyek teremtését is? Azért, mert ez fellendítheti a turizmust. Kevés önerőből befektetünk, óriási pénzeket idehozunk, lesz egy gyönyörű szép belvárosunk, egy meghatározó belváros és ez fellendítheti akár a belföldi turizmust is, majd idejönnek Budapestről, idejönnek Debrecenből, ide jönnek a távoli városokból és megnézik ezt a teret. Idejönnek Kanizsára, és bizony növelik a turisztikai bevételeket, hiszen mindenki tudja, hogy most már vendégéjszakákat is „adóztatja” a város. Minden nagyvárosban ez elterjedt szokás, tehát közvetlen bevétele is lehet a városnak abból, hogyha itt fellendül a turizmus. Tehát az én vélemény az, hogy ez igenis, hogy megmagyarázható, hogy befektetés a jövőbe az, hogy pénzeket hozunk ide, Európa Uniós pénzeket és bizony egy szép teret kell kialakítani és véleményem szerint ez a szobor egy szép szobor és szolgálja azt a célt, hogy itt a turizmust fellendítsük ebbe a városba, és munkahelyeket teremtsünk ez által is. Böröcz Zoltán: A belváros-rekonstrukcióval kapcsolatban többször, többen is elmondtuk a véleményünket, én is egyébként többek között. Az volt az álláspontom, mindig is az volt egyébként, hogy az Erzsébet térből szoborparkot semmiképpen nem csinálnék. Ez egy dolog. Azt is elmondtuk, hogy ez a szobor áthelyezéses tologatás, ami személy szerint ma is felháborít, hogy meg fog történni, nincs kétségem, meg fog történni, hogy levisszük az egyik szobrot, helyére a másikat stb. Az ellen meg kifejezetten tiltakozom. Ebben az esetben azonban azt gondolom, hogy próbálom revideálni az álláspontomat, amennyire sikerül magamat meggyőzni és nem csak azért, mert Erzsébet királynő egy kellemes, légies jelenség még egyébként ezen a kararai márványszobron is, hanem azért, mert valóban kötődik a magyarsághoz és a magyarsággal, kapcsolatos rokonszenvvel és sok mindennel, történelemből mindent ismerünk róla. Azt talán méltán méltó lenne arra, hogy Nagykanizsán ezt megtegyük. Egy dolgot azért elmondanék, és most úgy tűnik főleg így a válságnak elmélyülése kapcsán, hogy való igaz, hogy össze kell húzni a nadrágszíjat, úgy tűnik az egész országnak, Nagykanizsának is, és amikor szegény egy ország, ez háborúban szokott előfordulni, akkor nem szobrokat állított, hanem szobrokat öntött be ágyúnak, meg harangokat, meg egyebek. Nem akarok eddig a végletekig elmenni természetesen, csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy az a 31 millióból - Bizzer képviselőnek igaza van – mintegy 5 millió ugye a saját forrás, a mi pénzünk. Tessék elhinni nekem, hogy ha állami pénzről van szó, az nekem épp úgy fáj, ha Uniós forrás lehívásáról van szó, épp úgy fáj, mert az az állítás, amit Bizzer képviselő mondott, az tulajdonképpen nem állja meg valahol a helyét, hogy másra nem kaptunk pénzt csak erre, dehogyis, mi arra kapjuk a pénzt a városrekonstrukcióba, amit a pályázatba beleírunk és mi ezt beleírtuk. Beleírtuk, bent van, az Unió valóban ilyen magas összeggel támogatja és nekünk csak 5 millió forintunkba kerül. Őszintén szólva, bajban vagyok, én Erzsébet királyné szobrát szeretném ott látni, és ha lehet, akkor valóban márványból, mert bronzból azért nagyon nehéz elképzelni ezt a légies hölgyet, ha úgy tetszik, ezzel egyébként nagyon szép csipkés ruhával, ahogy sikerült ezt megtervezni. Ezzel, amit Bárdosi képviselőtársam itt súg, igen egyedül, azt gondolom, ha van szobor, amelyik oda illik, talán Erzsébet királyné szobra oda illik, de akkor gondolják végig mindenki, aki megszavazta, hogy a többi szobormozgás, ami igazából öncélú, a városban jelenlévő szobroknak a mozgatását jelenti, amivel egyébként többek között zsúfolttá tennék ezt ez Erzsébet teret is, azt talán revideálnunk kellene azt a döntést. Azt át kellene gondolni. Tehát hajlok rá, hogy ebben az esetben egy igent fogok rá nyomni, de tudom, hogy az a 31 néhány millió forint, az akkor is ráköltődik, ha nem a mi költségvetésünkben, hanem másikban van megtervezve. Azt gondolom, hogy a többit át kellene gondolnunk. Egyébként Halász úrnak abban igaza van, ebben a pályázatba, az épületekre gondolnánk, az építészeti értékeinkre, az európai uniós forrás akkor is megnyílt volna rá. Hát mi ezt többségi döntéssel anno Önök ezt belevették. Én nem gondolom, hogy az …..megvalósítását veszélyeztetni kellene. Egyetértek Balogh elnök úrnak azzal a második pótlólagos pontjával, ha lehet ingyen hozzájutni és az eredetihez, az igazán szép az lenne még akkor is, ha az eredeti, adott esetben látszik rajt esetleg, hogy az időközben elmúlt, hiszen ez az alkotás nem ma született., az valóban akkor azt gondolom, hogy egy igazán méltó helyre kerülne talán, de a többi összes szobormozgás, azt gondoljuk át együtt, talán van még rá idő. Marton István: Böröcz úr, sok tekintetben én egyetértek Önnel, csakhogy azt ne felejtsük el, hogy lassacskán már több pénz van, mármint címkézve féleségbe Magyarországon, mint volt ezelőtt 30 esztendővel ugye, amikor mindenütt jelezve voltak, hogy mire lehet költeni, mert ugye most ez Euro is egy ilyen változatos skálát tesz ki és hát valamit erre lehet, valamit arra, hiába Euro az 6, 8 féle helyre lehet felhasználni, de adott esetben csak arra a konkrét helyre mint jelen esetben is erre a szoborra. Cserti Tibor: Hát, ha eddig nem értettem volna, hogy miért fontos ez a városnak, akkor Bizzer képviselőtársam megmagyarázta nekem. És most már biztos vagyok benne, hogy tolongani fognak - Bajától, Győrtől, Debrecentől, Nyíregyházától kedve, Kisvárdán, biztos, hogy beleértem – ide és fellendül a turizmus, bőség kosara fogja jellemezni a várost és a kereskedők, pedig nem győzik áruval ellátni a sok idelátogató turistát. Bízom benne, hogy így lesz, egyébként meg nem is lehetne másképp megcsinálni, hogy az önerő meg kell hozzá, olyant még nem látott a világ, hogy kérlek szépen kapunk uniós, mert olyan nagyon fontos ez a szobor, és akkor kérlek szépen, csak a nyakáig terjed és a fej nélküli szobrot meg úgy nem lehet, önerő meg kell a fejhez. Ugye egészben ér az egész valamit, mert részben meg nem kaphatjuk meg, gondolom én. No hát a poénkodástól eltekintve én úgy gondolom, száz szónak is egy vége, Erzsébet királyné kérem nem megosztó, egyetértek, én is hajlandó vagyok még a kompromisszumra ebben az egy esetben, de nyilvánvaló, az eredeti változat mellett. Az, hogy nem eladó, az nem érdekes, ez nem jogi kategória. Hát senki nem gondolja komolyan megvásárolni, amíg nem jogtiszta, de az őrzés-védelem legalább olyan komoly feladatot jelent, nyilvánvaló, a birtokba-védelem és őrzésvédelem vállalása mellett ennek van egy jó karbantartási kötelme is, ugye ezt a márványszobrot télen védeni is kell. Ennek az össze ódiumával együtt én úgy gondolom, hogy méltó helye lenne egyébként az Erzsébet téren, de azzal a kompromisszummal, hogy az összes többi tologatás, amiről itt képviselőtársam már szót ejtett, én nem akarom szaporítani a szót, akkor azt felejtsük el nagyívben és akkor a 2-es pontnak az a fajta fix, tehát a „B” változat, mint ilyen effektív, az eleve kerüljön visszavonásra. Karádi Ferenc Gyula: Számtalanszor ér bennünket az a vád, hogy városfejlesztés ügyben, beruházások ügyében nem nézünk körül környező sikeres városok körében. Mutatom Önöknek, ugye a Kanizsa Újság legutolsó számáról van szó, első oldalán ki nyilatkozik számunkra? - Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármestere és mit nyilatkozik? - érdemes elolvasni. Ezt Halász Gyula képviselőtársam figyelmébe szeretném ajánlani. Ha nem olvasta el, akkor tegye meg. Kiragadok belőle egy-két mondatot. Miközben mindenki naponta nyafog azért, mert nincs lehetőség építésre, addig Kaposváron a képviselőtestület 1,2 milliárd forintot szavazott meg, tettek városa, a szavak városa helyett, Széchenyi István büszke lenne ránk. Továbbfolytatom. Szerénytelenség vádja nélkül és a kaposváriak igenlése mellett mondhatom, országot építünk városunkban. Ebben a jelenlegi kormányzat nem segít, de vagyunk annyira erősek, hogy förtelmes gazdasági megszorítások ellenére, hogy ezt megtegyük, és meg is fogjuk tenni. Én azt hiszem, hogy ezek olyan szavak, amelyeket érdemes megszívlelnünk, és ennek jegyében tessék átgondolni, hogy egy belváros-rekonstrukció mit jelenthet a helyi vállalkozóknak, mennyi munkahelyet teremthet, és ezek után mondja valaki azt, hogy a munkaügyi hivatalnál kell majd magyarázkodni. Halász Gyula: Szeretném jelezni, hogy nem kívánok válaszolni a képviselőtársaim mondásaira, inkább kiegészíteném az első hozzászólásomat. Hát először is képviselőtársaim gondoljunk el olyan városrekonstrukciót, ahol utak, körforgalmak vannak, miközben a homlokzatokról potyog a vakolat, az erkélyekre árkádot kell húzni az erkélyek alá, hát gondoljuk meg, hogy ott van a régi ….ház, …..palota, a régi Korona Szálló épülete, a volt IKI épületek és egy csomó értékes műemléki épületünk, ami ugyanolyan állapotban fog maradni, legfeljebb egy kis csinosítás lesz, de lesz szép szoborparkunk, meg lesz körforgalmunk, meg elterelő utunk, ami tulajdonképpen semmit nem vezet le, hanem egy-két olyan út-párra viszi majd rá a forgalmat, ami tele van oktatási intézménnyel, és óvodástól főiskolásig közlekednek ott emberek. Gondoljunk ebbe bele. Én erről beszélek. Arról beszélek, hogy a belvárosi rekonstrukciót támogatom, de azt szerettem volna jobban, hogyha a Vasemberház és a többi műemlékünk megújul, és amikor kész lesz ez a városrekonstrukciós terv, tényleg büszkék lehessünk a városunkra. Ez pedig, ez a szoborpark, meg az elkerülő utak, meg a körforgalom nem ezt célozza, majd ami megvalósul belőle, mondom lesz egy szép szoborparkunk – bár ez ízlés kérdése –, aztán egy árkádrendszer a városban a műemléképületek előtt és egyébként hozzáteszem Karádi Ferencnek, hogy a homlokzat-felújítások, a tetőjavítások és a különböző belső terek felújítása is vállalkozóknak ad munkalehetőséget. Én erről beszélek, úgyhogy ezt kellene meggondolni. Marton István: Halász úr én úgy gondolom, hogy amit Ön művel a demagógia című tantárgyból, az már sok. Tényleg sok. Először is nem árt, ha tájékozódik. Bazár ó-udvar felújításra kerül a tervek szerint, ezt majd meg kellene szavazniuk Önöknek, de az sem ártott volna, ha mai napon foglalkoznak ezzel a költségvetés egy aprócska tételeként, valamint a 19-es, néhai 19-es Csemege bolt ugye a Fő utca és a Csengery utca sarkán szintén be van tervezve. Ennyit az Ön tájékozottságáról. A másik, Önöknek volt négy ciklusuk arra, hogy az Ön által felsoroltakat, vagy legalábbis egy jelentős részét megcsinálják. Ezt Önök elmulasztották, erről ennyit. Dr. Fodor Csaba: Én, mondjuk, szomorú vagyok, hogy lokálpatrióta hetilapban nem olvasok mást, mint FIDESZ-es polgármestereknek nem tudom, öndicséretét most már hetek óta, akiknek semmi közünk Nagykanizsához, tehát a kitekintés nem ezt jelenti az én számomra. Arról énnekem a Szita Károly polgármester úr – én nagy tisztelője vagyok, bár valami peres ügyére én emlékszem, a képviselőválasztás körül szóba került, de lényegtelen, amit a fontos, nem bírósági perekre gondoltam – tehát a lényeg az, hogy Kaposvárnak azért helyzeti előnye van. Valóban gyönyörűen megcsinálták, halom pénzt ráfordítottak, csak egyet felejtettek el és ebben nem igaz ez a cikk, hogy Kaposvárnak hosszú ciklusok óta szocialista képviselői vannak, és éppen az Ő segítségükkel lett ilyen fejlődés Kaposváron, természetesen a Polgármester Úr és az önkormányzat segítségével, csak össze tudtak fogni, tetszik tudni, és ezért az az állítás hamis, amit Ön olvasott, hogy nem támogatja őt a Kormány meg az állam. Dehogynem! Nem is tudta volna egyébként megcsinálni. De Kaposvárnak ugye a megyeszékhelyűség azért egyfajta előnyt jelent velünk szemben, ezért ne feledkezzünk el arról, hogy akár az elmúlt rendszert nézzük, akár a mostanit, azért Taszár így is, úgy is közel volt hozzá és mi azt pontosan tudjuk, hogy egy jelenlévő hadseregnek vagy katonaságnak milyenfajta kiszolgáló személyzetre van szüksége, ugye Kanizsán sajnos megéltük tapasztalatból, amikor nálunk megszűnt, hogy akkor mivel járt ez a szolgáltatások és a kereskedelem terén, ott meg azért nem egészen úgy volt, hogy megszűnt, hanem azért egész jó ellátások voltak. Mindettől függetlenül én azt mondom, hogy valóban Kaposváron e tekintetben példát vehetünk az összefogás terén és azt, hogy valóban mit műveltek azzal a várossal, mert csodát műveltek. Aztán egyébként annak meg tényleg nem örülök, hogy a lokálpatrióta hetilapban ilyeneket olvasok. Marton István: Képviselő úr én örömmel olvasok sikeres városokról, még MSZP-s sikeres városokról is, bár azokból kevesebb van, de ezt most teljesen párt- és verseny-semlegesen mondom. Nagyon sikeres város, le a kalappal előttük, ismerem, jól vezetik. Azért én minden ilyen sikeres városnak szívesen megnézném, mondjuk a summa adósságállományát, meg az éves adósságszolgálatát, hogy többről ne is beszéljek, mert nagyon sikeresnek tüntetett városok óriási adósságterhek alatt nyögnek széles e hazában. Dr. Károlyi Attila: Akkor talán visszaeveznék hazai vizekre. Bizzer András képviselőtársamat megvédem, mert – és itt szembehelyezkedek Cserti Tibor képviselőtársammal – ez az Erzsébet királyné szobor, amit mi itt látunk, és én a Főépítész Úrnak az irodájában láttam a számítógépen is, egészen más megvilágítási viszonyokat tükröző gépen ez turisztikai látványosság. Tehát Ön, aki a Városvédők egyik atyja, beláthatja ezt énszerintem, ha megnézi ezt a szobrot, ez valóban turisztikai. A magyar népnek egyébként Erzsébet királynéhoz különleges viszonya van. Ez azt jelenti, hogy talán ismerik Önök is azt a képet, amely Deák Ferenc ravatalánál készült, ezt rézkarcban is elkészítették és festményben is, megfestették, ugyanis Erzsébet királyné kért egy bizonyos időt a ravatalnál, hogy lerója kegyeletét és ráborult Deák Ferencnek a mellére. Tehát sajátságos viszony fűzi a magyar népet ehhez az emberhez, és hát én nagy tisztelője vagyok Szemenyei Nagy Tibornak, de ő a valóságtól messze elrugaszkodott, amikor egy Habsburg kikiáltotta egy kisbetűvel írt Habsburgnak. Ugyancsak elmondanám Cserti Tibor szeretett képviselőtársamnak, hogy jogtiszta a dolog, jogtiszta, ez azt jelenti, hogy nem zűrös, zavaros tulajdoni viszonyok vannak, mert ez a szobor a Magyar Állam tulajdona és ez a szobor jelenleg a Műegyetem raktárába porosodik, és mi előbb kaptuk kézben, mint a budapestiek szerintem, állítólag rossz nyelvek szerint már ők is mozgolódnak ebbe a dologba, de mi előbb kaptunk észbe a …..évi LVI. törvény és a 254/2007. kormány számú rendelet L és LI. szakasza alapján Nagykanizsa városa azért kérheti tulajdonba ezt a szobrot, mert Nagykanizsa városát és polgárait sajátságos viszony fűzi ezen kívül is Erzsébet királynéhoz, mert az 1800-as években Erzsébet királynéról nevezték el ezt a teret és tudomásom szerint, de majd utána fogok nézni, az akkori képviselőtestületben is felmerült a lehetőség, hogy Erzsébet királynénak szobrot állítanak ezen a téren, csak éppen pénzük nem volt rá. Most, ami a pénzt illeti, Bizzer András képviselőtársamnak tökéletesen igaza van abban és itt a Böröcz képviselőtársamnak is, hogy hát igen, egy része az Európai Unió, meg hát magyar volt, meg Nagykanizsa is tesz hozzá, de a helyzet, az az, hogy elsősorban és itt a Balogh elnök úr jól fogta meg ezt a pontot, elsősorban, illetőleg a határozati javaslat egy részében tulajdonba adást is fogunk kérni, és ezért én itt a szocialista frakció nevében kijelentem, hogy még lobbi tevékenységet is ki fogunk fejteni. A magam nevében és társaim nevében, akik nem szobortologatásról, ez egy pejoratív kifejezés egyébként és pont a Cserti Tibor képviselőtársamnak kell tudnia azt, hogy például a Szentháromság-szobor ezen a téren volt. Tehát mi nem tologatjuk ide-oda a szobrokat, hanem csak egyszerűen azt szeretnék, akik a város rekonstrukciót megszavaztuk, hogy ez a bizonyos Szentháromság-szobor, ez legyen ott az eredeti helyén, vagy attól éppen 30 méterre, nem tudom, Zalaegerszeg irányába és legyen egy másik ékessége ennek a térnek. Ez nincs telerakva, telezsúfolva a szobrokkal. Ebben van egy ’20-as honvédoknak a szobra, reményeim szerint lesz egy Erzsébet királyné szobor és egy Szentháromság emlékmű. És mindenképpen csatlakozom az előterjesztéshez. Nagyon örülök annak, hogy Böröcz Zoltán képviselőtársam revideálta a nézeteit, Őneki egészen más nézetei voltak erről a dologról, de Őt is, én úgy érzem, hogy a nemzeti érzése hatotta meg pont ezzel a személlyel kapcsolatban. Marton István: Örülök neki, hogy még mindig egy állásponton vagyunk, mint eredetileg is voltunk. Lehet itt tologatásról, húzogatásról, bármiről beszélni, de a szobrokat egy idő után, én úgy gondolom, hogy illik az eredeti helyükre visszatelepíteni. Röst János: Azzal kezdeném, hogy van egy előterjesztés, aminek van két határozati javaslata, amiről kiderült, hogy ezeket nem lehet megszavazni, mert értelmetlen. Most arról beszélgetünk, hogy a Polgármester Úr tárgyaljon-e a tulajdonjog szerzéséről, vagy ne tárgyaljon-e tulajdonjogszerzésről, vagy ne tárgyaljon. Én azt hiszem, hogy Polgármester Úrnak az első mondat után vissza kellett volna vonni az előterjesztését, majd felvenni a nyúlcipőket jövő héten, és elmenni megkeresni a leendő tulajdonost, a mostani tulajdonost. Marton István: Röst úr, amit Ön mond, azt én nem méltatom válaszra. Tóth László: Hát nagyon nehéz helyzetben vagyok, mert Károlyi képviselőtársam a szocialista frakció nevében beszélt. Én úgy gondolom, hogy erre nem volt Neki felhatalmazása. A szocialista frakció egy részének egészen ellenkező véleménye van ebben az ügyben. Marton István: Uraim, ne itt döntsük el, hogy a hat fős frakcióból kinek van többsége! Cserti Tibor: Tényleg reagálnom kell egy-két észrevételére Károlyi képviselőtársamnak, aki számunkra ugye történelemórát tartott megint az által megszokott módon. De hát olyan közismert tényeket tartalmazott, aki egy picit is érdeklődik a történelem után, annak ez újszerű dolgot tényleg nem mondott. Én magam is elmondtam, és hogy reagáltam hozzá, és különösképpen, mint egyesületi elnök funkciót, sose felejtem el ilyenkor, tehát ennek a figyelembevétele mellett is, hogy igen az előterjesztő a részletes indoklásának megfelelően Erzsébet királyné nem megosztó személyiség, egyébként a város főterére a szobor elképzelhető és a végén úgy fejeztem be, igaz, hogy kompromisszumkésséget tanúsítunk mi magunk is, bizonyos feltételek mellett ez a szobor ide áttelepíthető az eredeti formának megfelelően. És az meg már ….populista megfogalmazás, jól hangzik egyébként csak én, szoktam figyelni a másik megfogalmazására is. Én sosem állítottam azt, hogy zűrös-zavaros. Szó szerint ezt állította képviselőtársam. Én felírtam, ide hogy zűrös-zavaros. Hát, akkor tessék visszahallgatni. Ez részletkérdés. Én nem vitatkozom. Ezek tények. Tehát erről meg lehet bizonyosodni egyébként képviselőtársam. Ugye nem minősítettem még most sem Önt egyébként ezzel a dologgal, csak én hozott anyagból dolgoztam, én azt állítottam, hogy a tulajdonjoga nem tisztázott. Az előterjesztésben van leírva. Sőt, azt mondtam, hogy nem tisztázott tulajdonjogi viszonyok mellett is őrzésvédelmet, tehát birtokbavételt ugye lehet ilyen irányba, akik erőfeszítést tanúsítottak, ha Ön ebbe a körbe tartozik, akkor az Ön munkája is dicséretreméltó. Tehát, ha úgy gondolta Ön, hogy támadás éri részemről, akkor olyan árnyékbokszolást csinált. Én nem akarok ennek részese lenni, és nem exponálom magam még egyszer ebben a dologban. Az eredeti változatot el tudom fogadni, az egyesület is támogatja feltehetően ezt a dolgot. A szobortologatásról, mert a többi témába tartozik, énszerintem nem ide tartozó kérdés. Most már egy konkrét dologról beszélünk, az már egy szélesebb körű vita tárgya. Egyébként is majd közvéleményre vonatkozóan a legutóbbi decemberi közgyűlésen mibe maradtunk? Hogy igen, a városrendezésnek erre a vonatkozásaira mindenféleképpen fórumot kell tartani. Én várok ennek az előkészítésére ugye, mert én vállalkoztam valamire az egyesület előkészítésében, übereltek a Tisztelt Képviselőtársaim, Balogh képviselőtársam átvette a stafétát, várjuk az intézkedéseket erre vonatozóan. Bogár Ferenc: Három témakörben szeretnék hozzászólni. Az egyik például, a Szentháromság-szobor tudomásom szerint három-négy helyen van, tehát teljes önkényes volt kiragadása az, hogy akkor egyik helyre rakjuk vissza, ugyanennyi erővel a másik helyre is visszarakhatnánk. A másik dolog ugye, amikor elkészült az előterjesztés, akkor, egyértelmű, az előterjesztő bronzszoborról és annak a másolatáról gondolkodott. Azóta a gondolkodási irány teljesen megváltozott és mindenki az eredeti szobor megszerzésére törekszik, ezért javaslom, hogy a két határozati javaslatról ne szavazzunk, merthogy egészen más irányba mentünk el. Viszont dönteni kéne akkor, hogy az eredeti szobor megszerzése tárgyában kellene dönteni arról, hogy a Polgármester Úr tegye meg a megszerzéséhez szükséges lépéseket. A másik pedig, addig, amíg a pénzügyi forrás, tehát a pályázat elnyerése nem végleges, feltételes módban annak a függvényében tegyük fontossá, vagy határozzuk meg, vagy hozzuk vissza azt, hogy a szobor elhelyezéséhez szükséges posztamens környezetkialakítás, egyéb, abból a forrásból kerüljön majd akkor finanszírozásra. Marton István: Köszönöm Képviselő Úr, de ha a hárompontos határozati javaslat harmadik pontjának másfél utolsó mondatát elolvasta volna, akkor talán nem is kellett volna szólnia. A Nagykanizsa városközpont rekonstrukció című pályázat elnyerése után kerülhet megkötésre a szerződés. A szobor elkészítését a pályázat által elnyerhető pénzügyi forrás biztosítja. No, erről ennyit. Bogár Ferenc: Polgármester úr, a figyelmét elkerülte a kettő és fél javaslatom. Azt is legyen kedves elmondani akkor. Marton István: Azt már én nem is mondom el, ugyanis három eredeti helyszíne nincs egy szobornak sem Bogár úr. Ez ugye a humor kategóriája. Bárdosi Gábor Jenő: Amikor a közgyűlést néző városlakók néznek bennünket, volt itt ma már minősítése egyesek részéről akár kabarénak is, akár egyébnek is. Azonban most az előbb az elmúlt körülbelül 30 percben egy konstruktív beszélgetést hallok. Mert miről is van szó? Hogyha a belváros rekonstrukcióját tekintve Erzsébet királyné szobráról van szó, hogy az kerüljön az Erzsébet térre, azzal azt hiszem, hogy olyan nagyon nagy ellenkezést nem vált ki semmit 26 képviselőtársam közül senkiben sem ez a dolog, sem a majdan a belváros rekonstrukció kapcsán a városlakókkal. Azonban nem ez történt. Hogy mit történt, azt korábban is elmondtuk, és ma is elhangzott párszor, és nem is minősíteném se szobortologatásnak, se egyébnek, csak azt mondom, hogy az Erzsébet téren, ha Erzsébet királyné szobra, különösen a Balogh képviselő által elmondott határozati javaslatoknak megfelelően kerül sorra, akkor azt hiszem, hogy mindenki megnyugvással teheti az igen gombra a kezét, hogy ez így helyes. Ezzel szemben ma is mi történik? Ma is visszatérünk arra a dologra, ami az elmúlt időszakban történt, hogy a belvárosrekonstrukció kapcsán milyen, szerintem megfontolatlan, szerintem meggondolatlan és azon kívül, hogy értelmetlennek nevezzem azt, remélhetően hamarosan képviselőtársaim elé kerülő önálló képviselői indítványban fogom bebizonyítani, mind Önöknek Tisztelt Képviselőtársaim, mind a város lakóinak. Csak egyre kérem Önöket, hogy azt a képviselői javaslatot, azt szavazzák meg, hogy meg lehessen azt ismerni, hogy mi történik ma Nagykanizsa városában a belvárosi rekonstrukció után. Karádi Ferenc Gyula: Polgármester Úr, engem az zavar, hogy mindannyian úgy tesznek a képviselőtársaim, mintha a bizottsági üléseken nem lennének ott. A projektet kezelők és kidolgozók magyarul elmondták nekünk a pénzügyi bizottsági ülésén is és a többi bizottsági ülésen is, hogy milyen fázisban van jelen pillanatban ez a pályázat. Megváltoztathatatlan fázisban, tehát nem lehet rajt olyan mértékű változtatást végrehajtani, amely lényeges lenne akármelyik elemét tekintve. El lehet képzelni, hogy Erzsébet királyné északra, délre, nyugatra, vagy keletre nézzen, ez a változtatás elképzelhető, de semmilyen másfajta változtatás, mert a lényegi változtatás visszautasítást vonna maga után. Ezt mindenki tudja. Akkor most nem tudom, miről beszélünk. A szobroknak megvan a helye ebben a pályázatban. Minden tételesen le van írva. Tessék ezt tudomásul venni, hogy ebben a fázisban ilyen mérvű változtatást nem lehet végrehajtani. Tehát, amit itt az előterjesztés tartalmaz, abban határozzunk. Nem kell itt előhozni utakat, aztán a többi szobrot. Erzsébet királyné szoborról van szó, ennek a megszerzéséről. Határozott, korrekt állásfoglalása volt a bizottságnak, ezt szavazzuk meg, ingyen és bérmentve kerüljön a város birtokába ellenjegyzésre, vagy tulajdonban, az teljesen mindegy és utána gondoskodjunk az elhelyezéséről. Erről szól ez a határozati javaslat, semmi másról. Ha ezt megszavazzuk, a feladatunkat elvégeztük. Deák-Varga Dénes: Annyival szeretném csak a vitát kiegészíteni, itt a tulajdonjogi kérdésekhez szeretnék csupán egy mondattal hozzászólni. Az előterjesztésben azért szerepelt az a megfogalmazás, hogy a tulajdonjog nem teljesen tiszta és itt Károlyi Attila megjegyzéséhez szeretnék egy mondatot hozzátenni, az alapvető tulajdonjog, az természetesen tiszta, mert a Magyar Állam a tulajdonos. A gond, az az, hogy az nincs tisztázva, hogy a Budapesti Műszaki Egyetemnek, ahol állt ez a szobor a két világháború között, most milyen tulajdonjogi használói jogosítványai vannak. Ez ügyben nem folytattunk tárgyalást, tehát lehetséges, hogy a Műszaki Egyetem még valamilyen jogot formál ehhez az alkotáshoz, ami egyébként, ahogy le van írva, meg el lett mondva, jelenleg egy raktárban áll a Képzőművészeti Egyetem udvarán. Röst János: Megismételném, az egész vita értelmetlen volt. Ezt így nem lehetett volna tárgyalni, a bizottsági vélemény után a Polgármester Úrnak vissza kellett volna vonni az előterjesztését, lefolytatni gyakorlatilag a tárgyalást a valós tulajdonossal, majd visszahozni, és mi erről beszéltünk most körülbelül háromnegyed óra alatt. Marton István: Az Ön tevékeny közreműködésével. Dr. Károlyi Attila: Nem akarom untatni a jelenlévőket, de nagyon röviden egy pár mondatban elmondanék egy történetet. Van Nagykanizsa környékén egy falu, ennek a községnek a templomában állt, volt egy oltárkép, aminek, az oltárképnek az a címe, hogy Szent László király vizet fakaszt a sziklából. Azt mondta a plébános nekem, hogy hát Ügyvéd Úr, ezt a falunk papja eladta az iksz érsekségnek. Mondom, mi az, hogy eladta. Hát, azt mondja, eladta, de hát szeretné a község visszaszerezni ezt a képet. És akkor én elmentem az illető egyházi emberhez és mondtam neki, hogy ennek itt lenne a helye, mert ez a község tulajdonát illeti meg, ez a kép. Azt mondta, hogy menjek el, majd ők ezt megbeszélik és jöjjek vissza, és visszamentem és mondta azt, hogy hát ezt a képet ők visszaadják a községnek, de őnekik van bizonyos restaurációs díjkövetelésük. Mondtam, hogy mennyi és megegeztünk és visszahoztuk a képet. Tehát ezt azért mondtam el, mert a Műegyetemnek, akinek a raktárában bent áll ez a szobor és ennek a szobornak le van törve a keze, egyik keze le van törve, az legfeljebb – az én véleményem szerint és jogászként mondom – az elhelyezés, raktározás, használattal kapcsolatos valamiféle igényt terjeszthet elő, mert rendkívüli mostoha körülmények között letörött kézzel áll ez a szobor, ami a Magyar Állam tulajdona. Ezért mondom a Tisztelt Főépítész Úrnak, hogy nem biztos az a helytálló az, hogy őnekik milyen az affinitásuk ehhez a szoborhoz. Hát őnekik aztán érzelmileg milyen a kötödése, nem lehet ajtóstul berontani a házba. Nem mondhatjuk azt, hogy kvázi ellopjuk innen ezt a szobrot. Csak azt mondhatjuk, és erre jogszabályi alap van, hogy Nagykanizsa város polgárait sajátos érdekek vezérlik akkor, amikor ennek tulajdonba adását kéri. Marton István: De rongálásáért azért nem indítottunk pert ugye? Mert az is pénzbe kerül. No. Több hozzászóló nem lévén, a vitát lezártuk. Szavaztatok. A benyújtott új határozati javaslatról, ami három pontos, nem az eredeti két pontosról értelemszerűen, ezt mindenki megkapta. Aki egyetért vele, az kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 19 igen, 2 nem és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 19/2009.(I.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. dönt arról, hogy az Erzsébet térre Szécsi Antal és Majer Ede „Erzsébet királyné” című szobra, vagy annak megegyező másolata kerüljön elhelyezésre, egyidejűleg a 195/2008.(V.27.) határozata 2. pontját hatályon kívül helyezi. 2. egyetért azzal, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata kezdeményezze a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél az eredeti márványszobor önkormányzati tulajdonba kerülését, amennyiben pedig az önkormányzati tulajdonba kerülést jogszabály vagy más ok nem teszi lehetővé, úgy folytasson egyeztetéseket a szobor Nagykanizsán történő köztéri elhelyezésének engedélyezése tárgyában. 3. Amennyiben a 2. pontban leírt kezdeményezések nem vezetnek eredményre, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése dönt arról, hogy az Önkormányzat a szobor másolatának elkészítésével, a megadott árajánlat alapján, a Magyar Képzőművészeti Egyetemet bízza meg, azzal a kikötéssel, hogy a kiviteli szerződés csak a „Megyei jogú városok funkcióbővítő fejlesztése – Nagykanizsa Városközpont rekonstrukció” c. pályázat elnyerése után kerülhet megkötésre. A szobor elkészítését a pályázat által elnyerhető pénzügyi forrás biztosítja. Határidő: 2009. március 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc városfejlesztési osztályvezető Deák Varga Dénes főépítész) 22. Előterjesztés a Csónakázó tó vízminőség védelmi feladatairól (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: VIA Kanizsa Városüzemeltető Kht. Gáspár András ügyvezető Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság azt kéri a közgyűléstől, hogy több variáció kidolgozása után lehetőleg azt a variációt támogassa, ami a Csónakázó-tó vízszintjének csökkenésével nem jár. Itt a Főkertész Úrral volt egy komoly beszélgetés – nem akarok részleteibe menni –, ajánlatot is tett a Városüzemeltetési Bizottság, hogy kivel, vagy milyen módon keresse meg azokat az embereket, akik nem egy kiszállításos technológia után tudnánk azt a felgyülemlett iszapot eltávolítani, hanem akár úszó stégről is, így a költségek remélhetőleg kevesebbek lesznek, illetve hát több, Csónakázó-tóval kapcsolatos beruházást is említettünk. Nagy valószínűséggel a becsült költségbe ezek a beruházások is beleférnek. Kérem, hogy hozzuk vissza ezt egy kiegészített más variációkkal együtt. Papp Nándor: A VKIB-nél is annak a lehetőségét is kértünk megvizsgálni, hogy esetleg a víz leengedése nélkül, mert hát nem vagyok benne biztos, a bizottság nem biztos benne, hogy két-három hónap alatt az visszatelne, hanem valószínű, hogy közel egy évbe telne, mire feltöltődne a Csónakázó-tó. Vizsgálatot igényel a továbbiakban ez a téma véleményünk szerint is. Marton István: 21 évvel ezelőtt ez így zajlott. Az öregebbek még, azt hiszem, emlékeznek rá, úgyhogy énnekem efelől sok kételyem nincs. Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 0 igen, 1 tartózkodás és 5 nem szavazattal az előterjesztést nem tartja tárgyalásra alkalmasnak. Bogár Ferenc: A Városüzemeltetési Bizottságon kettő, három kérdéskör is előkerült. Az egyik, ott javasoltuk, hogy a Csónakázó-tó kornyékén érintett valamennyi civil szervezettel folytassunk le egy egyeztetést. Az elképzelhetetlen, hogy a közgyűlés meghallgatásuk nélkül önkényesen dönt valamiről. Időszakba beleesik, nem szabad megspórolni. A másik kérdéskör. Felvetődött ott, hogy az egész kérdését a Csónakázó-tónak komplex módon kellene kezelni. Ezzel arra gondoltunk, hogy például ugye az érintett vízfolyás területén halad a 7-es sztráda és például egy műszaki szerencsétlenség folytán nagy mennyiségű szennyező anyag kerülhet bele a vízfolyások miatt a Csónakázó-tóba. Sajnos a tervezés során ennek a védelmi dolga kikerült a látókörből. Tehát mi arra gondolunk konkrétan, hogy egy olyan szűrőrendszer, vagy pedig védőgát rendszer legyen a Bakónaki-pataknak a folyása mentén, amikor egy esetleges gázolaj, vagy pedig bármilyen mérgező anyag bekerülését ez által ki tudjuk szűrni, illetőleg olyan ülepítő rendszer elkészítése a Bakónaki-patakra és a látóhegyi árokra, amely lehetővé teszi azt, hogy a Kis-Balatonhoz hasonlóan leülepítse a hordalékot, és az ne kerülhessen bele a Csónakázó-tóba, tehát ne váljon szükségszerűvé 10-12 évente a tónak a kotrása, hanem sokkal egyszerűbb műszaki megoldásokkal a befolyásnál lehessen ezt az ülepítést megoldani, és akár három, négyévente szükség szerint az elvégezni. Ugyanakkor itt a több technológiának a figyelembevétele is figyelembe került. Tehát mi azt mondjuk, hogy 2, 3 speciális, ezzel a területtel foglalkozó céget meg kell keresni, tőlük árajánlatot kell kérni és a legkörnyezetbarátibb és a legjobb, legkedvezőbb műszaki megoldást kell előnyben részesíteni. Tehát azt javasoljuk, hogy vegyük le a napirendi pont tárgyalásáról, és ha ezek megtörténnek, utána tárgyaljuk ezt a napirendet. Marton István: Nem tudom Bogár úr járt-e Ön a tónál, vagy egyszer az életben körbesétálta-e. Azért bírt ki 21 évet most, mert valamikor - az anyagba egyébként le van írva – előtározót létesíttek. Amíg az nem volt meg, addig talán 6-8 év alatt kellett egyszer megkotorni másfél méteres apasztás mellett. Javaslok egy tó körüli sétát. Bogár Ferenc: Polgármester úr, bocsásson meg, ezt visszautasítom. Lehet, hogy Ön nem nagykanizsainak érzi magát, képzelje el, tudom, hol van a Csónakázó-tó és sétáltam, de hogyha ennyire, akkor megkérem, hogy ketten sétálgassunk, jó, és beszélgessünk közben. Marton István: Hát, ha Önnek ez különleges örömet okoz, én nem állok ellent. Cserti Tibor: Hát, nehéz megzavarni Polgármester úr és Bogár képviselőtársam petitingjét, de ez után sok újat nem tudok mondani. Marton István: Addig nem fajul, ne aggódjon. Cserti Tibor: Én annak szeretnék hangot adni csak, hogy elsők között voltam, aki interpellált a Csónakázó-tó állapotát illetően, és örülök, hogy viszonylag rövid időn belül, tehát itt már határozott intézkedési javaslat került elénk. Én egyetlenegy vonatkozására hívnám fel a figyelmet, amire a bizottsági ülésen is, hogy az a források megnevezése között nyugodtan a hitelbe írhatnánk az egészet, mert egyébként nem vagyunk olyan aktívumban. Tehát el nem tudom képzelni egyébként, hogy környezetvédelmi program kategóriájába sorolható ugye maga a vízminőség védelem mindenképpen pályázati lehetőség ne lenne. Tehát ha valami kategória van, akkor ide bizony kötelezni kell az előkészítőt arra, hogy forrásbevonási lehetőségeket keressen, kutasson és éljen vele. Én pótlólag ezt mindenféleképpen feladatsorba javaslom. Ehhez, úgy tudom a Pénzügyi Bizottság is felzárkózott. Bene Csaba: Én is komplex módon szeretném megközelíteni a Csónakázó-tónak a kérdését és úgy gondolom, hogy azzal a javaslattal teljesen egyet lehet érteni, amit Bogár Ferenc képviselőtársam mondott, hogy az ott tevékenységet folytató civilekkel fel kell venni a kapcsolatot, mindenképpen egyezetni kell velük. Ez az első lépés, én úgy gondolom, de talán még komplexebben kell gondolkodni, mert tovább is lehet gondolni azt, hogy a vízminőség javítása érdekében esetleg milyen új tevékenységeket lehetne odavinni, mert információim szerint valamikor jelentkeztek ott jet-skisek, akik szerettek volna megtelepedni a tónál és egyeztetni kell az ott lévő horgászokkal, mert ugye a horgászok voltak a legnagyobb ellenzői ennek a dolognak, de úgy gondolom, hogy meg lehetne egyezni, illetve meg kell egyezni a civileknek is, mert nem lehet egyetlenegy szervezetnek sem kisajátítani a tavat saját magának, mert ha azt nézzük, hogy a tónál milyen szabadidős, kulturális centrumot lehetne létrehozni, akkor bizony oda új tevékenységeket kellene vinni, ami megpezsdítené a Csónakázó-tónak az életét. És nem mellékes az sem, hogy lehet, hogy nem kotrással kellene javítani a vízminőséget, valamikor kell kotorni is biztosan, mert leülepszik a hordalék, de hogy a Csónakázó-tónak a levegőztetését megoldaná az, hogy szervezett és szabályozott körülmények között ráengednénk a vízi sportokat, ez is biztos. Marton István: Bene úr, egy száraz nyárnál jó néhány sziget keletkezne a Korona felé, ha elmegyünk abba kis öbölbe, úgyhogy ezt nagyon megnézték a szakemberek, a civilekkel egyeztetve is lett, de ugye a halászok vagy a horgászok részéről tényleg volt ellenállás és ez feltehetően fennmarad addig, amíg egy újabb jelentős halpusztulás nem következik be. Nekünk viszont az a dolgunk, hogy ezt előzzük meg. Én kérem a Főkertész Urat, hogy azért mondjon még egy-két dolgot ezzel kapcsolatban. Meg azért még azt is megemlítem, hogy itt a pártok nagyon vállalták annak idején – nemcsak a FIDESZ, mások is – hogy a Csónakázó-tóba életet lehelünk, és én úgy veszem észre, hogy a hajlandóság mintha csökkenőben lenne. Nagyon alapvetően nevetségesen kis összegből sokat lehetne csinálni, és kellene is. Én nem vonom kétségbe a Principális szakembereinek az 1,30-as vízszintapasztási igényét, szerintem akár 1,50 is lehetne ugyanúgy, mint volt annak idején 21 éve és ettől olcsóbb megoldás, meggyőződésem, hogy nincsen. Lancsák Lajos: Természetesen vizsgáljuk több irányban is a Csónakázó-tó víztisztaság védelmének a lehetőségét. Én már tárgyaltam a közben felvetődő Kis-Balatoni Vízi Társulattal, akiknél ez a technológia már alkalmazásra került. Jövő héten fognak lejönni helyszínelni a Csónakázó-tavat és ezt a dolgot is megvizsgálják. Természetesen civilszervezetekkel is egyeztettünk, így a horgászokkal is többek között. Az ő nyilatkozatuk az, hogy ők ezzel egyetértenek, csak megfelelő előkészítés után. Erre természeteses most egy év kifutásunk van erre. Ez meg is fog történni. Úgy szintén a lovas sportolókkal szintén egyeztettünk. Ők is inkább ellene vannak, mint mellette, mivel, hogy a kirakott iszap esetleg a lovak patájának kellemetlen, mivel belesüllyednek az iszapba. De ugyanígy a többi, tehát a hajómodellezőkkel egyeztettünk, őket ez év érdekli egyelőre, idén akarnak szervezni ott modellbajnokságot. De a továbbiakban is bármely szervezettel fogunk egyeztetni, de el kell kezdenünk mindenképpen, mert a látóhegyi árok övezete kezd növénnyel betelepülni. Tehát ez nagyon mutatja, legjobban mutatja azt, hogy a tó eutrofizálódik. El kell kezdenünk valamilyen szinten ennek a rendbetételét. Marton István: Úgy gondolom, amit Főkertész Úr mondott, azt talán annyival lehet vagy kell kiegészíteni, hogy minden civil szervezet csak a saját érdekeit nézi, aztán a vége az lenne, ha tényleg nem tennénk semmit, hogy a tó eliszaposodik és benövi a mindenféle burjánzó növényzet, és élhetetlenné válik. Én úgy gondolom, hogy ennek az előterjesztésnek az elfogadása életfontosságú a tó számára és ez által lehetőség nyílik arra, hogy a Főkertész Úr által elmondottakat még egy jó fél év, háromnegyed év alatt megvalósítsuk. Karádi Ferenc Gyula: Én viccesen azt is mondhatnám, hogy a halakat is megkérdeném legszívesebben, de.. Marton István: Amikor tátognak igen, akkor… Karádi Ferenc Gyula: Maradjunk az előterjesztésnél. Ha azt látom, hogy a látóhegyi öblözet meder iszapolásáról van csak szó ugye? Tehát nem az egész tó iszaprétegének? Marton István: Hát, ami egyharmincon kijön és lefagy. Karádi Ferenc Gyula: Nem, itt az van, látóhegyi…… Marton István: Ennek a döntő része, az az természetesen. Karádi Ferenc Gyula: Itt a látóhegyi öblözetről van csak szó. Ez az előterjesztésben le van írva magyarul. Egyszer. Másodszor pedig itt azt látom, hogy iszap és nádgyökérzet eltávolítás 1.260.000 forint, a másik oldalon pedig 850.000 forint, mederkotrás 22.450.000, a másik oldalon mederkotrás 18.000.0000. Tehát a számok nem ugyanazok, csak azt akartam mondani. Vízleeresztést itt 2.800.000 forint, itt pedig vízleeresztés 800.000 forint. Hát a két oldal homlokegyenest ellenkező adatokkal van megtöltve. Az előterjesztés pillanatnyilag ilyen. Mind a kettőnek a végeredménye 30.000.000 forint. Tehát a kisöböl megtisztításáról van csak szó, nem az egész Csónakázó-tóról és ez kerülne 30.000.000 forintba. Tehát ezt kérem, hogy mindenki gondolja meg, hogy annak a kicsi öbölnek a kotrása, az megoldja-e az egész tó vízminőségének a javítását, mert itt az előterjesztés nagyjából ezt célozza meg. Dr. Károlyi Attila: Határozati javaslatban hol van ez Képviselő Úr? Karádi Ferenc Gyula: Itt le van írva. Dr. Károlyi Attila: Szó sincs az öbölről. Marton István: Nem, itt van egy költségbecslés, és az, szerintem, hibásan. Karádi Ferenc Gyula: Károlyi képviselőtársam, legyen kedves, ezt itt elolvasni, mutatom. Marton István: Hibásan. Karádi Ferenc Gyula: Mutatom, és felolvasom Önnek, mert az előbb nem figyelt. Marton István: Uraim! Főkertész úr legyen szíves, egy pár mondatot erről mondjon, mert jobb, ha Ön mondja, mert alapvetően az a zöme. Főkertész úrnak adtam meg a szót, és csöndet kérek! Lancsák Lajos: Itt folyamatosan vizsgáljuk természetesen a lehető legjobb megoldásokat. Itt az első becslés a Principális társulatnak a becslése, úgy látom, amit Karádi képviselő úr mutatott. Ezután még tovább lett pontosítva, ezért változtak ezek a számok itt. A végső számok nem változtak, csak ezen belül differenciálódott az egyes résztevékenységre fordítható összeg. Másrészt ez erre a leeresztéses technológiára vonatkozik. Még nem vizsgáltuk, de fogjuk vizsgálni a le nem eresztéses technológiát is. A Principális társulat, ő vizsgálta ezt - hozzáteszem - mindig. A mi vizsgálatunk szerint egyelőre elégséges, hogyha a látóhegyi ároknak az övezetét kitisztítjuk, ugyanis a fősodor vonalba eső rész az, ott nem történik lényeges ülepedés épp az elő tározó megléte miatt. Marton István: És a fősorod vonal döntő része, az ugye 1,30-tól lejjebb van eleve. Lancsák Lajos: Látóhegyi árok öblözete, az maga több mint 3 hektár csak az, ami kis résznek mondott terület. Karádi Ferenc Gyula: Tehát a kérdés még egyszer, csak a kisöböl kotrásáról van szó, és az kerül 30 mFt-ba, ha jól értettük ugye? Igen, tehát erről beszélek én is. Tehát nem az egész Csónakázó-tó kerül 30 millióba, mert hogyha az egészet szeretné kikotorni, az több százmillió lenne, ha jól értem. Tehát én úgy érzem, hogy ez a vízminőségben olyan irdatlan változást nem okozna, ami indokolja itt a 30 millió forintos költséget. Marton István: Nagyon nagy változást okoz. Hangosabban Főkertész Úr, mert nem nagyon hallani, és az alapzörejt kérem megszüntetni. Lancsák Lajos: Jelentős javulást okoz akkor is, mivel az iszap többsége onnan kerül. A fősodor vonalból nem kerül be jelentős mennyiség. Ezt így állapították meg a Vízitársulat részéről. Böröcz Zoltán: Azt gondolom, hogy ebben a témában most olyan szakmai részletekbe próbálunk, úgy tetszik, belemenni, amihez nem értünk, beleértve engem is. Egy dologra felhívnám a figyelmet, és akkor Főkertész Úrnak mondom, vagy a hivatal illetékesének. Ma Magyarországon a tavak tisztítása nem azzal jár, mint 15-20 éve, hogy erőgépek dolgoznak, és lánctalpasok tolják ki a sarat, hanem ez így működik ma, hogy a lebegő iszapot és egészen a földig képes leszívni egyébként az iszapot. Ezek a technológiák már elterjedtek. Nem a Principális Víztársulatnál. Természetesen ott erőgépekkel dolgoznak. Ma nem kell egy tavat leengedni, és főleg nem kell generális beavatkozást tenni. Ma egy ilyen úszócsővel bemennek és csak az a kérdés, hogy az iszapot, a kihordott iszapot, szennyezést hova helyezi el. Hozzáteszem, hogy az egy értékes anyag, legtöbbször eladják, aminek a bevétele gyakran több, mint maga az iszapszívatás költsége. Én azt tanácsolom, hogy Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Nádor Pista a vezetője, forduljunk hozzá, kérjünk tanácsot, a keszthelyi üzemmérnökség vezetőjét, azt hiszem, Laki Istvánnak hívják. Több Kft-je van ennek a cégnek, amelyek tavak és többek között a keszthelyi öböl nagymennyiségű tisztításával foglalkozik. Magyarországon legalább 40 ilyen cég van, és ne erőgépekbe gondolkodjunk és azok korrekt árajánlatot egymással szemben, árajánlatot fogunk kérni és megmondják, hogy mit, mennyiért csinálnak meg. Egyébként, hogyha a zöld valóban nyeli el a tavat fizikai értelemben, méterekben mérhetően, akkor legfeljebb be szoktak nyúlni, és egy kanálnyit meghúzzák a szélét azért, hogy magát a zöldet, a nádat, sásot is megfrissítsék. De az iszapeltávolítás, az ma nem mechanikai beavatkozás, hanem egy szivattyús, kompresszoros rendszer, és ezt nem mi tudjuk megoldani, hanem szakemberek, tehát a szakembereket meg kell kérdezni és fejezzük be, mert félek, hogy reggelig tényleg kitakarítjuk a tavat a mi eszközeinkkel. Marton István: Köszönöm Böröcz úr, de az előterjesztés nem foglalkozik azzal, hogy megállnánk a Principálisnál. Itt egy keretösszegről beszél, ami egy nagyon kicsi összeg. Gyalókai Zoltán Bálint: Nagyrészt egyetértve Böröcz Zoltánnal, tehát itt a szikkasztásnak a helye a kérdés. Tehát ott a Csónakázó-tóba a helyén szikkasztom az iszapot és igazából erőgépekkel szedem ki, vagy a szakemberekkel, ahogy Ön is mondta, akár a keszthelyi öböl, akár én konkrétan tudom, hogy a miháldi tavat két évvel ezelőtt 6 mFt-ért iszaptalanították. Tehát különböző úszóberendezésekről, megfelelő gépekkel. Egyelőre a városnak az az érdeke, hogy kijelöljön egy olyan helyet, ami kibélelhető szikkasztónak, átmenti szikkasztónak. A másik, amiről Bogár úr is beszél, gyakorlatilag a Látóhegyi patakra kellene egy előtározót építeni ugyanúgy, mint a Bakónaki-patakra. Tehát, ami olyan mértékűt, olyan hosszúságút, olyan szélességűt, ami gyakorlatilag egy nyári szárazabb időben mechanikusan is, tehát a hagyományos módszerrel is tisztítható és az iszap oda rakódna le nyilván, ahol a leglassabb a folyás. Igazából, a kisöbölnek az eliszaposodása igazából a látóhegyi patak hordja be. Tehát oda megfelelő védelmet tudunk biztosítani és egy előtárolót, akkor ez az iszaposodás, illetve ennek az eltávolítása nagyságrenddel nagyobb időnként lenne szükséges. Tóth László: Elöljáróban annyit szeretnék mondani, hogy nem saját kútfőből, majd a szerzői jogdíjat majd átutalom. Itt már ötletbörzeként működünk a közgyűlés. Hát szeretnék egy nagyon komoly javaslatot tenni, hogy ha valamilyen oknál fogva beüt a gikszer, havária van, akkor a vízilovaknak lehetne egy militaryt is rendezni ott a Csónakázó-tó környékén. Marton István: Gondolom, bérvízilovakra gondol ugye? Van még valami Tóth úr, valami hasonló a tarsolyában? Ha nincs, akkor Bene úrnak adom meg a szót. Bene Csaba (Ügyrendi): Én szerettem volna javasolni, én úgy látom, hogy itt abban konszenzus van megint, hogy építő ötletek vannak mindkét oldalról, de nem itt kellene ötletelni nekünk, hanem ezt elő kell készíteni úgy, hogy megfelelő alternatívák álljanak rendelkezésre, bizottsági szinten tudjuk megtárgyalni, és tudjunk dönteni. Én kérem Polgármester Urat, hogy zárja le a vitát és hozzuk vissza ezt az anyagot, mert hiányzik szerintem még a minden civilszervezettel történő egyeztetés, hiányzik az, amiről beszéltem, hogy esetleg még újabb civilszervezettel is felvenni a kapcsolatot, aki oda szeretne betelepedni és utána pedig……, hogy milyen technológiával, hogyan érdemes megcsinálni. Csak egy valami tisztult le, hogy a látóhegyi pataknak az öblét kell kikotorni. Ez az egy dolog letisztult, más nem. A többi még mind tisztázatlan. Kérem, hogy hozzák vissza ezt a következő közgyűlésre. Marton István: Jó, én el tudom fogadni, hogy a következő közgyűlésre hozzuk vissza. Egyébként a civilszervezetek, ha jól tudom, mindegyikével történt tárgyalás, csak egyetértés nem történt és most megmondom, hogy nem is fog. Indokoltam ugye, hogy mindegyik csak a saját érdekeit nézi, nekünk viszont a város és a választópolgárok érdekeit kell nézni, mert az egy szabadidőközpont és sokkal színvonalasabbá tehető és erre már vannak embrionális lépések, de ebbe most mélyebben nem akarok belemenni. Én elfogadom, akkor a februári soros közgyűlésre visszajön. Nem szavaztatok. 23. A Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatói pályázata I. (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Marton István: Bárdosi úr ügyrendit nyomott, nem tudom miért, de majd kiderül. Bárdosi Gábor Jenő (Ügyrendi): Kérném szépen Polgármester Urat, azt gondolom, most már többször látva, olvasva a bizottsági üléseken részvételem után a 22-es és a 47-es napirendi pont egyben letárgyalható. Semmi szükség arra, nem gondolnám, hogy a kipontozott rész miatt, ott nincs megjelölve személy, hiszen az a közgyűlés jelenlévő tagjai bármelyike lehet a jelölt, tehát nem gondolnám, hogy az oda kipontozott részbe beírandó, vagy később megszavazandó személy miatt azt ne tárgyalhatnánk meg a 22-essel egyben, és ha ezt el tetszik fogadni, hogy azt is nyílt ülésen tárgyaljuk, akkor majd megteszem a javaslatomat egyúttal, ha el tetszik fogadni. Marton István: Ezt nem lehet nyílt ülésen tárgyalni, az a baj, törvényi okoknál fogva. Különben egyben tárgyaltuk volna eredendően. De a Jegyzőnő megindokolja. Bárdosi Gábor Jenő: Nem kell, akkor elfogadom Jegyzőnő. Marton István: Jó, akkor köszönöm. Dr. Csákai Iván: Kérem a képviselőtársaimat, ne húzzuk az időt. Bizottságunk az anyagot megtárgyalta 8 igen szavazattal tárgyalásra alkalmasnak találta azzal a módosítással, hogy tág fogalomnak tartjuk azt, hogy egyéb egyetemi végzettség, mert az egyébben jó néhány diplomás van ebbe az országba, katonatiszti főiskolától elkezdve a fizikusokig. Tehát itt előnyben részesül az orvostudományi, közgazdaságtudományi és jogi egyetemet végzett. A másik, előnyben részesül idegen nyelv ismerete. Én ismerem az angol nyelvet, de nem tudok beszélni angolul. Itt az idegen nyelv ismerete középfokú nyelvvizsgával igazolva. Dr. Kolonics Bálint: Az Ügyrendi Bizottság 4 egyhangú szavazatával tárgyalásra alkalmasnak tartja az előterjesztést. Az imént felvetett bizottsági javaslattal találkoztunk már mi is a bizottsági ülésen. Ehhez én a bizottság részéről annyit fűznék hozzá, hogy a pályázati feltételeknél a jogszabályi előírásnak, illetve kiírásnak megfelelően ahhoz szűkítést nem lehet alkalmazni, és nem tehetünk be szűkítést. A megoldás, az az, hogy az elbírálásnál az előnyt jelent címszónál szerepeltessük. De azt, hogy ott egyéb, tehát azt ott hagyjuk változatlanul, tehát azt nem szűkíthetjük a kiírást. Marton István: Jó. Tóth László: Úgy gondolom, hogy a pályázati feltételeknél nem elég az, hogy legalább 5 éves vezetői gyakorlat, legalábbis az én álláspontom szerint. Elfogadva Csákai képviselőtársam három javaslatát, illetve, hogy egészítsük ki a közgazdasági, vagy jogi végzettséggel, de én meg szeretném kiegészíteni, hogy legalább 15 éves szakmai gyakorlattal. Miért? Marton István: Mert 5 évtől többet nem írnak ki sehol Tóth úr. Tóth László: Nem, hát szakmai gyakorlat. Hát elvileg az abszurdum, 23 éves korban elvégzi az egyetemet. Miért? Milyen szakmai gyakorlat? Hátha orvos, akkor orvosi gyakorlat. Marton István: Ez az elbírálásnál automatikusan előnyt jelent. Hát miért kell ilyet leírni? Tóth László: Hát nehogy már 28 éves emberek bepályázhatnak. Marton István: Kész, ennyi. Bepályázhat, de nem lesz elfogadva. Uraim, egyszerre egy beszéljen. Tóth László: Mondjátok meg, mi ezzel a gond? Van egy javaslatom, tegyük be pályázati feltételek közé, hogy 15 éves szakmai gyakorlat, vagy 10 éves szakmai gyakorlat. Ezt Ti szoktátok eldönteni. Szóval ez nem gittegylet, a kórház, vegyétek már tudomásul! Marton István: Legalább 5 éves vezetői gyakorlat. Akinek ez nincs meg, az nincs Tóth úr. Tóth László: De mi az, hogy vezetői gyakorlat? Csinál egy Bt-t, vezető, ügyvezető. Marton István: A legjobbat kell elfogadni Tóth úr, ennyi a dolog lényege. Tóth László: Ja, akkor úgy látszik….. Marton István: De akkor a Kolonics úrnak még egyszer megadom a szót, még egyszer elmondjad, akkor azt kérem mindenkitől, hogy csend legyen, hogy meghallják, és meg is értsék. Dr. Kolonics Bálint: Akkor elmondom még egyszer. Én értem, amit képviselőtársam mond, de a pályázati feltételeknél a kiírás a legalább 5 éves vezetői gyakorlat azt jelenti, hogy akinek van 5 vagy 6 év vezetői jogviszonyban eltöltött jogviszonya, az jogosult ezt az állást megpályázni. Ezen Te nem szűkíthetsz, ezt a lehetőséget Te, mint pályázat kiíró nem veheted el tőle. Te, mint döntéshozó, majd mint elbíráló eldöntheted, hogy akinek 6 éves, vagy 15 éves vezetői gyakorlata lesz, hogy fogod ezt értékelni a bírálatnál és azt, hogy előnyt jelent, ott mit szerepeltetsz, és Te fogod eldönteni, hogy az azonos paraméternek az összemérésénél Te mit fogsz előnybe részesíteni, és hogy fogod elbírálni, de nem veheted bele. Tóth László: Én nem a vezetői gyakorlatot mondtam, én azt mondtam, hogy 15 év vagy 10 év szakmai gyakorlatot minimum elvárnék a vezetői gyakorlat mellett. A legnagyobb intézményünk élére nem lehet azt megkövetelni, hogy legalább 10 éves, vagy 15 éves szakmai gyakorlata legyen? Marton István: És milyen szakmai? Tóth László: Hát amilyen feltételeket kiírunk. Orvosi, közgazdász……….. Marton István: Ez előnyt jelenthet, de ezt az elbírálás során is tudomásul lehet venni. Ez nyílt ülés, igen. Tóth László: Mi tiltja, hogy betegyük a pályázati feltételek közé az 5 éves vezetői gyakorlat mellett legalább 10 vagy 15 éves szakmai gyakorlatot? Akkor most mi ez? Ezt lehet csak kiírni? Hát akkor ennyi erővel, kérem szépen, aki 18 éves korában csinál egy Bt-t, közben elvégzi az egyetemet, megvan az öt éves vezetői gyakorlata, rá lehet bízni. Köszönöm szépen, ennyi. Cseresnyés Péter: Tóth képviselőtársamnak szeretném mondani, amit Kolonics képviselőtársam elmondott, szerintem egyértelmű volt. Tehát nem szűkíthetjük a feltételeket. Az előnyt jelent sorba beírhatjuk ezt természetesen, és vagy figyelembe vesszük, vagy nem vesszük figyelembe a pályázatnál. Azt nem mondhatjuk meg, hogy egy 28 éves pályázó nem pályázhat azért, mert eleve nem felel meg a miszerintünk felállított feltételeknek, mert a törvény ezt nem engedi meg. De úgy dönthetünk, hogy az a 28 éves pályázó miszerintünk nem rendelkezik megfelelő szakmai gyakorlattal, és ezért úgy döntünk, hogy őt nem nevezzük ki. Dr. Csákai Iván: Tulajdonképpen ugyanaz mind, amit én felvetettem, hogy az egyéb egyetemet sem lehet a pályázati feltételeknél beszűrni, hanem előnyt jelentnél kell szerepeltetni. Tehát ilyen a törvény. A másik, a harmadik francia bekezdésnél, ott szintén azt kaptuk, hogy ezt az egészségügyi szakmenedzser, vagy egészségügyi menedzsment szakirányú szakképesítés előbb erre öt év, ennyi, ezt lehet csak elfogadni, tehát a magasabb jogszabály ezt írja elő és azért ezt a harmadik francia bekezdést érdemes elolvasni néhány képviselőnek. Bárdosi Gábor Jenő (Ügyrendi): Akkor először ehhez a napirendhez az ügyrendit, aztán visszatérek a másik indítványom ügyrendijére is. Tehát Csákai Iván elnök úr elmondott mindent, amit az Egészségügyi Bizottságban elmondtunk és az előnyt jelent, mint beírandók közé az idegen nyel beszéd stb. az 5 év, 10 év, 15 év, azt most itt meghatározhatjuk, tehát miért ne határozhatnánk meg. Szavazzunk csak róla és beírhatunk abba sorba. A szakmai gyakorlatokat, bármit ide be lehet mindent írni. Tehát erről Polgármester Úr, azt gondolom, hogyha van előterjesztő, vagy nem előterjesztőnek, bárkinek javaslata, azt meg tetszik szavaztatni, aztán az előnyt jelent sorba ezt mindegyiket beírhatjuk. Mindent, mert ezt aztán nem tiltja nekünk semmi sem, azt gondolom. Ez ehhez a napirendhez ügyrendi és visszatérnék az eredeti, egyszer már mondott ügyrendihez is. Annak a 47-es napirendnek az az egyetlen egy indoka, hogy nem tudjuk most tárgyalni ezzel együtt és kérem Polgármester Urat, mint előterjesztőt, nyilatkozzon. Amennyiben Polgármester Úrnak nincsen javaslata, személyi javaslata arra az előterjesztésre, hogy itt ne tudjuk megtárgyalni azt is egyúttal, mert nagyon késő este van már, fél tíz elmúlt, holnap meg nem biztos, hogy mindnyájan részt tudnak venni a képviselőtársaim is a közgyűlésen, ezért gondolom, hogyha a Polgármester Úrnak, mint előterjesztőnek van oda személyi javaslata, azt tessék megtenni, akkor úgy tárgyaljuk le, ha nincs, akkor nekem van javaslatom, akkor én ezt megteszem. Ehhez viszont Önnek hozzá kell járulni, mint előterjesztőnek, és akkor meg fogom tenni azonnal ügyrendiként. Marton István: Hát, ha ma nem jutunk el oda, mert nekem nincs momentán, várom a frakciók javaslatát. Bárdosi Gábor Jenő: Akkor nekem van javaslatom ezután, a napirend lezárása után, kérem, hogy ezt….. Marton István: Most nem foglalkozok ezzel, ez a zárt ülés témája, már el lett mondva. Bárdosi Gábor Jenő: De akkor nem lesz zárt ülés Polgármester Úr, mert ha Ön ehhez hozzájárul, mint előterjesztő, akkor én megteszem a javaslatot, és már tárgyalhatjuk is. Marton István: Más meg mást tesz és az meg ragaszkodik a zártsághoz. Nem kell ezt elkapkodni, meg ezzel az időt húzni. Bárdosi Gábor Jenő: Polgármester Úr, megteszem, aztán Ön meg eldönti, mint előterjesztő, hogy elfogadja-e vagy nem. Akkor én megteszem a javaslatomat a 47-es napirendi pontra. Marton István: De nem tárgyaljuk azt a napirendi pontot. Bárdosi Gábor Jenő: Meg kell szavaztatni. Marton István: Böröcz Zoltánnak adtam meg a szót. Böröcz Zoltán: Ugye rendszeresen - Ügyrendin is elmondtam – beleütközünk egy szerintem jogalkotói problémába, vagy jogalkalmazói, nevezetesen abba, hogy amit kiír a törvény kötelezettséget mi azt szigoríthatjuk-e vagy nem. A Jegyzőnő álláspontját ismerem, Ügyrendi Bizottságon elmondta. Azt mondta, hogy nem. Én változatlanul vitatom, hiszen teljesen logikátlan. Ha pont a mi védelmünkben, az egészségügyi intézményrendszer védelmében azt mondja a törvény, hogy legalább 5 év szakmai idő, vezetői gyakorlat, mondjuk, akkor szerintem mi ennél szigorúbbat, 10, 15-öt bármikor meghatározhatunk, mert a saját védelmünkben hozza az 5 éves gyakorlatot a törvényhozó, hogy ennél kevesebbel ne csináljuk, mert veszélyeztetjük az ellátást. De én elfogadom akkor Jegyzőnőnek ezt az álláspontját, hogy ezt mi nem változtathatjuk. Illogikus, mondom, vagy mi értelmezzük rosszul, vagy a törvényhozó nem tudja, mit csinál, de akkor a pályázati előny, tehát az előnyt jelent kategóriába, igazat adok Tóth képviselő úrnak, aki azt mondja, hogy a megszerzett gyakorlati időhöz csak kellene kötni, és ebben van igaza. Az előnyt jelent kategóriába egyébként nem tudom, hogy miért 20 éve bent szerepeltetjük valamiféle, nem tudom ilyen ösztönből, vagy hagyományból, hogy felhasználói szintű számítógépes ismeret. Könyörgöm! Kinek nincs felhasználói szintű számítógépes ismerete ma, nemcsak egyetemet végzettnek egyébként, hanem akár szakmunkásnak is? Tehát az ilyet nyugodtan eltörölhetjük, hiszen a nélkül eddig nem lett volna orvos és a jövőben sem lehetne, és aki szakmenedzser, egészségügyi szakmenedzser, nehogy véletlenül előírjuk ezt neki, mert ez blama, helyette viszont fogalmazzuk meg, amit Tóth úr mond és nem biztos, hogy jól fogalmazom, amit szándékozik. Előnyt jelentbe írjuk be, hogy egészségügyben szerzett 10 év feletti gyakorlati idő. Tudniillik, még azt is mindegy számomra, hogy alapellátásban, vagy fekvőbeteg ellátásban szerezte, de az egészségügy problémáját belülről ismeri valamilyen mértékben. Akkor intézményben, akkor ez konkrétabb talán. De valóban igaza van Tóth úrnak. Azt nem lehet, hogy tényleg e szerint a kiírás szerint gyakorlatilag tényleg 21 néhány évesen bárki kinevezhető lenne ennek az intézménynek az élére, mert sok minden más is kell. Előnyt jelent, és akkor itt fogalmazzuk meg legalább a 10 évest, azt kérem, és azzal a pontosítással, ahogy Csákai úr az előbb mondta. Marton István: Jó, akkor az előnyt jelentnél a három francia bekezdés mellé negyedikként írjuk be, hogy egészségügyi intézményben szerzett 10 éves szakmai gyakorlat. Több hozzászólót nem látok. Jó, hát akkor írjuk be, hogy a három egyetem a pályázati feltételek közé. Vagy az előnyt jelentőbe? Jó, akkor az előnyt jelentőbe írjuk be a három egyetemet, illetve nyelvvizsga meglétét, középfokú, igazolt középfokú nyelvvizsga és a három egyetem. Én ezt el tudom fogadni. Vitát lezártuk. Aki egyetért vele, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 23 igen és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 20/2009.(I.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Kanizsai Dorottya Kórház magasabb vezető állású főigazgatói munkakörének betöltésére pályázatot tesz közzé az előterjesztéshez mellékletként csatolt pályázati hirdetményben – az elfogadott kiegészítéseket is figyelembe véve - foglalt tartalommal. Határidő: 2009. február 5. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Dr. Tuboly Marianna jegyző) 24. Nagykanizsa Megyei Jogú Város gyermekvédelmi szakellátási feladatainak ellátása (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Dr. Csákai Iván: Január 1-jétől lépett a gyerekvédelemről, gyámügyről szóló rendelet hatályba. Ez az önkormányzat nyakába sózna egy csomó feladatot, de mellérendelt finanszírozást nem. Bizottságunk megtárgyalta az anyagot és arra való tekintettel, hogy eddig a megye látta el és a megyével tárgyalások folynak, így a határozati javaslatot elfogadásra javasolja a bizottság, amely kimondja, hogy tárgyalni kell a megyei önkormányzattal, és meg kell várni a feladatellátáshoz szükséges állami támogatás biztosítását. Tehát eleve, hogy megfelelő finanszírozása legyen ennek a feladatnak. Nagykanizsa így is szociálpolitikában az országban élen jár. Nagyon sok mindent megold, így a határozati javaslatokat elfogadásra javasoljuk. Marton István: Több hozzászóló nem lévén, a vitát lezárom. Aki egyetért vele, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 19 igen és 6 tartózkodással a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 21/2009.(I.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. megtárgyalta a gyermekvédelmi szakellátási feladatainak ellátásáról szóló előterjesztést és kinyilvánítja azon szándékát, hogy e feladat ellátására kész megállapodást kötni a Zala Megyei Önkormányzattal, valamint az ágazatban működő civil és egyházi szervezetekkel, vagy a későbbiekben akár saját intézményhálózatot kialakítani és működtetni, amennyiben ehhez az állam a megfelelő forrást biztosítja. Határidő: a feladatellátáshoz szükséges állami támogatás biztosítását követően Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Maronicsné dr. Borka Beáta Szociális Osztály osztályvezető) 2. a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 101.§-ban biztosított felterjesztési jogával élve az Országgyűléshez fordul és kezdeményezi, hogy a gyermekvédelmi szakellátási feladatot törölje a megyei jogú városok kötelező feladatai sorából, vagy biztosítsa a feladatellátáshoz szükséges forrásokat. Felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: 2009. február 28. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Maronicsné dr. Borka Beáta Szociális Osztály osztályvezető) 25. Beszámoló a 2008. évi felújítási címjegyzék teljesítéséről és javaslat a 2009. évi felújítási címjegyzékre (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Gyalókai Zoltán Bálint: Az előterjesztést a Városüzemeltetési Bizottság 8 igennel támogatta, egyetlenegy kiegészítés került a bizottság előtt ismertetésre, a Dózsa György út 73-75. udvarán útfelújítás, illetve bejáratok javítására 15 mFt van betervezve. Igazából felmerült, hogy a 73. felé a járdáknak, vagy bekötő utaknak a kiépítése lassan oka fogyottá válik, ezért onnan a 15 mFt-os részből 5 mFt-ot a lakásfelújításra különítsen el a város, illetve azt egészítse ki az 5 mFt-ra. Marton István: Melyiket egészítse ki 5-tel? Gyalókai Zoltán Bálint: A lakásfelújítást. Marton István: Tehát a II-est. Gyalókai Zoltán Bálint: Igen. Marton István: Magyarul a 89,2 helyett 94,2. Gyalókai Zoltán Bálint: Igen, és a Dózsa 73-75. udvarban az út és a bejáratok kialakítását pedig 10 mFt-ból az IKI oldja meg. Erre Kámán úrtól egy ígéretet kaptunk, hogy ez így megvalósítható. Marton István: Jó, ezt én el is fogadom, úgyhogy erről nem kell szavaztatni. Papp Nándor: Bizottságunk 5 igen egyhangú szavazattal, ugyanazzal a kiegészítéssel, mint a Városüzemeltetési Bizottság fogadta el a határozati javaslatot. Marton István: Több hozzászólót nem látok. Aki egyetért az 5 milliós átcsoportosítással módosított eredeti költségvetéssel, az kérem, hogy szavazza meg a felújítási címjegyzéket. A közgyűlés 24 igen és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 22/2009.(I.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. a 2008. évi címjegyzékes munkák teljesítéséről szóló beszámolót elfogadja. 2. a 2009. évre vonatkozó címjegyzékes felújítási munkákat – a Városüzemeltetési Bizottság módosítását figyelembe véve – jóváhagyja, elvégzésével a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.-t bízza meg, melyet a Részvénytársaság üzleti tervében jóváhagy. Határidő: 2009. december 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Kámán László vezérigazgató) 26. Tájékoztatás a lakóhelyi környezet állapotának alakulásáról (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Papp Nándor: Bizottságunk 8 igen (egyhangú) szavazattal elfogadta az előterjesztést. Tóth Nándor: Az előterjesztés indoklásának utolsó fejezet utolsó előtti, tehát második oldal utolsó előtti fejezetének, utolsó mondatát szeretném pontosítani, amelyik így szól, hogy az előkészítési folyamat jelenlegi szakaszában a projekt támogatásáról szóló döntés a brüsszeli bizottság előtt van, rövidesen elindulhat a közbeszerzési eljárás. Ez a szennyvízberuházásról szól, de az előterjesztő megelőlegezte a projektnek ezt a döntést. Jelenleg olyan szakaszban áll, december 7-én volt egy bíráló bizottsági döntés, amely az NFÜ és a KVVM szakembereiből, illetve külső szakértőkből állt. Itt pozitív elbírálást kapott a pályázat. Pillanatnyilag olyan szakaszban van, hogy a jövő hónap elején összeülő kormánybizottság fog majd róla dönteni. Amennyiben az is kedvező lesz, úgy fog kikerülni Brüsszelbe, és miután kikerül a projekt Brüsszelbe, akkor indulhat el a feltételes közbeszerzési eljárás. Marton István: Magyarul, az ősszel az átfutási idők ismeretében. Jó. Köszönöm. Több hozzászóló nem lévén, a vitát lezárom. Aki egyetért vele, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 25 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 23/2009.(I.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a lakóhelyi környezet állapotának 2007-2008. évi alakulásáról szóló beszámolót elfogadja. Felkéri a polgármestert, hogy a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 46. § e) pontja, valamint 51. § (3) bekezdése szerinti tájékoztatót a lakosság számára a Kanizsa Dél-zalai Hetilapban tegye közzé. (Tájékoztató a határozathoz mellékelve.) Határidő: 2009. február 28. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető, Városfejlesztési Osztály) 27. Tájékoztató az Idősügyi Tanács 2008. évi munkájáról és a társszervekkel való kapcsolatáról (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Büki Pálné társelnök, Boa Sándor titkár Marton István: Közben elmentek az érintettek. Nem győzték kivárni ezt az esti 10 órát. Dr. Csákai Iván: Bizottságunk az anyagot megtárgyalta, egyhangúlag a közgyűlés elé terjeszthetőnek tartotta. Balogh László: A Kulturális Bizottság 4 igennel egyhangúlag támogatja az előterjesztést. Elhangzott, hogy idősügyben is jók vagyunk. Marton István: Több hozzászóló nem lévén, a vitát lezárom. Aki egyetért, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 26 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 24/2009.(I.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a. az Idősügyi Tanács 2008. évi munkájáról és a társszervekkel való kapcsolatáról szóló tájékoztatót elfogadja, b. elismerését és köszönetét fejezi ki az Idősügyi Tanács elnökségének és tagjainak a nagykanizsai idősekért végzett példaértékű tevékenységéért, melyhez a továbbiakban is sok sikert kíván. 28. Tájékoztató Nagykanizsa Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata munkájáról (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke Marton István: Nem látok hozzászólót. Készítő képviselője van valahol? Azt sem látom. Hát igen, szakbizottságok nem tárgyalták. Határozati javaslatot nem látok. Tudomásulvételről kérek szavazást. A közgyűlés 25 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 25/2009.(I.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 2008. évi munkájáról szóló tájékoztatót elfogadja, b. elismerését fejezi ki a kisebbségi önkormányzat kulturális, oktatási, hagyományőrző és egyéb területeken végzett kiemelkedő munkájáért, melyhez a továbbiakban is sok sikert kíván. 29. Tájékoztató Nagykanizsa Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzata munkájáról (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Horvát Kisebbségi Önkormányzat elnöke Marton István: Eredeti 32-es, ugyanez a Horvát Kisebbségi Önkormányzat munkájáról. Itt látok határozati javaslat tervezetet, hozzászólót viszont nem, úgyhogy, aki el tudja fogadni a határozati javaslatot, hogy tájékoztató elfogadjuk, amit az előzőnél is megtettünk és hát ugye itt van még egy b.) pont is, a közgyűlés elismerését fejezi ki a kisebbségi önkormányzat kulturális hagyományőrző és egyéb területeken végzett kiemelkedő munkájáért, melyhez a továbbiakban is sok sikert kíván. Aki ezt elfogadja, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 26 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 26/2009.(I.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzata 2008. évi munkájáról szóló tájékoztatót elfogadja, b. elismerését fejezi ki a kisebbségi önkormányzat kulturális, hagyományőrző és egyéb területeken végzett kiemelkedő munkájáért, melyhez a továbbiakban is sok sikert kíván. 30. Javaslat a Kanizsa Kártya program felülvizsgálatára (írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter alpolgármester Meghívott: Tuboly Kinga, Vlasics Tamás Cseresnyés Péter Ügyrendi: Polgármester Úr, mivel itt 4-5 napirendi pontot elnapoltunk, vagy más ülésnapra tettünk át, ezért azt javaslom, azt kérem a közgyűléstől, hogy napoljuk ezt a napirendet el a költségvetés tárgyalásáig és ott tárgyaljuk meg, hogy belefér-e a költségvetésbe majd ennek a költsége vagy sem. Marton István: Örömmel teszek eleget kérésének, úgyhogy akkor levettük napirendről. Uraim, én úgy ítélem meg, hogy a napirendre vétel vagy nem vétel kérdése erőfelmérés volt. 31. A miklósfai Közművelődési és Városszépítő Egyesület tulajdonát képező, közfeladatokat ellátó Mindenki Háza felújítása (írásban) Előterjesztő: Karádi Ferenc önkormányzati képviselő Karádi Ferenc Gyula: A miklósfai városrészben található kulturális centrum a miklósfai Közművelődési és Városszépítő Egyesület tulajdona és az előterjesztés arról szól, hogy a felújítási igény a 20 éves építés óta olyan mértékű, amelyet az egyesület önmagában nem tud finanszírozni. Az elmúlt időszakokban már többször beszélt a vezetőség arról, hogy milyen munkálatok aktuálisak, de mindig addig jutott csak a tárgyalás során, hogy mit kell azonnal tűzoltás módjára megvalósítani, de a többire nem mutatkozott forrás. Ennek a tudatában készítettem azt az előterjesztést, amely azt célozza meg, hogy ennek a háznak a felújítását már tovább nem lehet halogatni, mert az állaga olyan mértékben romlik, a tetőszerkezete beázik, a vizes blokkja tönkrement a 20 éves használat során, avultak a berendezései, a belső burkolata feltöredezett, és aki ott a répafőző versenyen részt vett és ott volt, az láthatta, hogy a belső terek festése nem halogatható és minden olyan felújítás, amely egy ilyen kulturális központ számára létfontosságú, aktuálissá vált. A berendezések szintén olyan állapotban vannak, mint amilyeneket 20 évvel ezelőtt meg lehetett vásárolni, és azóta folyamatosan használták. Mindennek tudatában szeretném javasolni a közgyűlés számára, hogy Miklósfa területén az elmúlt év tavaszán a közgyűlés által már megszavazott két darab lakótelek kialakítása során lehetőségünk lesz arra, hogy ebben az évben azt a két darab lakótelket értékesítsük és a Miklósfa, Iskola utcában lévő két lakótelek értékesítése után befolyt összeget ennek a háznak a felújítására fordítsa a város. Én arra kérem Önöket, hogy azért szavazzák meg ezt a javaslatot, mert mint ahogy a határozati javaslat is tartalmazza, nincs olyan vonzata a közgyűlés számára, amely olyan kötelezettséget jelentene, amit nem lehetne teljesíteni. A határozati javaslat egyértelműen fogalmaz. Csak abban az esetben válik ez az összeg a felújítás céljára felhasználhatóvá, ha a két telek értékesítése megtörtént és ennek az ellenértéke a város kasszájába befolyt. Mivel miklósfai tételekről van szó, és ezért én úgy érzem, hogy méltányos ennek a pénznek a miklósfai Mindenki Házának felújítására fordítani. Ez nem fogja fedezni azt a 10-12 milliós kalkulált költséget, amely a ház azonnali renoválására kell, hogy fordítódjon. A többit a Városszépítő Egyesület egyéb forrásból kívánja előteremteni, de nagy segítséget nyújtana az az elhatározás, amelyet most megtehet a közgyűlés, hogy ezt a szándékot méltányolja, mert akkor a pályázatok során az önrész előteremtése során kalkulálni lehet, egy ütemtervet lehet elkészíteni a felújításra, és kalkulálni lehet ezzel a pénzzel majd akkor, amikor ez realizálódik. Arra kérek mindenkit, ennek tudatában szavazza meg jó szívvel ezt az előterjesztést. Balogh László: Van ugye Kanizsa kultúrájában a Kanizsai Kulturális Központ, ami ötlábú és teljesen a miénk, de vannak ezen kívül még jól működő közművelődési intézmények Kanizsán, van így a Kodály Művelődési Ház, a Kaszinó és hát a miklósfai Mindenki Háza. Ezek nem a városé működtetésileg, pontosabban, tegyük hozzá és hozzuk nyilvánosságra, a Kodály Művelődési Ház energiaköltségéhez a város hozzájárul a jövő évi költségvetési tervezetben 3,6 millióval, ami nem kis összeg, így van ez jól. A kaszinó energiaköltségei, ez 4,8 millióval járul hozzá a város és a miklósfai Mindenki Házához tavaly 2,2 millióval járult hozzá. Az idén most jelen állapotban 1,5 millió van bent a költségvetési tervezetben, ebből kifolyólag még van mindenképpen egyszer egy 700 eFt-os energiaigény, hát világos, ez a házat működtető egyesület, Közművelődési és Városszépítő Egyesület ugye dolga leginkább, hogy ebben előrelépjen. A ház, az az ő tulajdona és hát a működtetés is az ő felelőssége, de hát, mint a másik két esetben, tehát a Kodály és a Kaszinó esetében, azt gondolom, hogy a város továbbra is kiveheti a részét, hiszen mindannyiunké ezek a házak. Ebből kifolyólag látunk abban rációt, ami az előterjesztésben is előjön, mert hogy valósak ezek a felújítási igények itt a Mindenki Házában is, és hogyha még a forrás is akár ily módon biztosítható, a bizottság így nem csoda, hogy 5 igennel, 0 nemmel, 1 tartózkodással támogatta ezt a határozati javaslatot. Ezzel együtt hadd tegyem hozzá, én is úgy gondolom, hogy az lenne a fair, mert ez is költségvetést közvetlenül érintő tétel, hogy a költségvetési tárgyalássorozat további szakaszában hozzuk ezt is elő, mint ahogy még jó pár napirendet a mai nap ugye elhatároztunk, hogy arrébb viszünk azzal együtt, hogy én magam és a bizottság is harcolni fog, küzdeni fog ezen probléma megoldásáért, de én magam azt javaslom, hogy a költségvetésre hozzuk vissza ezt az előterjesztést. Ezzel együtt örülök annak, hogy itt és most ez a figyelembe kerülhetett, és hát jó magam is ígérem a támogatást a miklósfaiaknak. Marton István: Mielőtt szavaznánk róla, azért elmondom, hogy az Elnök Úr két példájából az egyiket sürgősen felejtse el, mert valóban a Kodály, az nem a miénk, viszont a néhai Tiszti Klub a város tulajdona. A tulajdonról volt szó, Ön tulajdonviszonyokat említett. Én egyébként ezt elfogadom ügyrendi javaslatnak. Aki egyet ért vele, hogy vegyük le napirendről, az nyomja meg az igen gombot. Támogatom. A közgyűlés 13 igen, 7 nem és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő, határozatot hozza: 27/2009.(I.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja azt a javaslatot, hogy a „A miklósfai Közművelődési és Városszépítő Egyesület tulajdonát képező, közfeladatokat ellátó Mindenki Háza felújítása” című napirend kerüljön levételre. Marton István: 13 igen, 7 nem, 4 tartózkodás mellett levéve. Mert sima többség kell hozzá és a 13, az több mint a 7 + 4, mert az csak 11. Költségvetésben visszajön igen. 32. Tájékoztató a sánci gyalogos híd újjáépítéséről (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Dr. Kolonics Bálint: Kérdezni szeretnék csak Ttisztelt Polgármester úr. Én azt szeretném kérdezni, hogy a fizetési határideje mi a benyújtott számlának, azt tudhatjuk? Marton István: Tárnok úr megmondja a pontos napot. Lejárt szerintem. Tárnok Ferenc: A számla fizetési határideje emlékeim szerint 13-án lejárt. Marton István: A testület legnagyobb dicsőségére. Papp Nándor: Bizottságunk 3 igen, 2 nem szavazattal támogatta a határozati javaslatot. Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság elismeri a híd szükségességét és a megépítés gyorsaságát és precízségét, ugyanakkor azt is megfogalmazta, hogy a kötelezettségvállalás nem az előírásoknak megfelelően történt. Dr. Kolonics Bálint: A mi bizottságunk nem tárgyalta. Én azért kérdeztem, hogy mikor járt le a számla teljesítési határideje. Én nyilván a fölött nem tudok szó nélkül elmenni, hogy hogy történt ennek az ügynek a lebonyolítása. Nyilvánvaló, én ezt el is mondtam, hogy ez fedezetnélküli kötelezettségvállalás volt. De mindemellett Polgármester Úr én azt szeretném kérni, az, hogy egy város polgármestere hogy jár el, betartja-e a rávonatkozó szabályokat, vagy sem, az legyen a testületnek és a polgármesternek a dolga, az ügye, de ez mondjuk, ne legyen kihatással a vállalkozóra. Tehát ne támogassuk annyira azért lelkesen a vállalkozókat, hogy nekünk álljon fel tartozásunk a kanizsai vállalkozó felé és generálja még további tartozásokat adott esetben a vállalkozók felé. Tehát én azért kérem, hogy a megoldást találjuk meg és a vállalkozó azért kerüljön kifizetésre, aki már a munkát elvégezte. Viszont a mellett sem mehetünk el szótlanul, ha adott esetben Polgármester Úr valamit nem úgy tett, ahogy a rá vonatkozó szabályok ezt Neki előírták volna, csak kérem, hogy ne a vállalkozón csattanjon az ostor, ha nem ő tehet róla. Marton István: Uraim, lehet kezdeményezni újabb fegyelmit. Bár a megyei jogú városoknál lévő kollégáim mosolyognak rajta, hogy ilyen vis maior helyzetben egy 10 milliós híd gondot okoz valahol. Halász Gyula: Én először is szeretném megdicsérni Polgármester Urat, hogy gyorsan intézkedett, viszont a másik pedig egy kritikai észrevételem lenne. Ön nem tartotta be a törvényes rendet, hiszen a jegyző ellenjegyzése hiányzott erről a szerződéskötésről. Nem hívott össze soron kívüli közgyűlést, nem tárgyalták meg bizottságok, holott Önnek ez egy napjába tellett volna, hogy ezt összehívja. Tehát úgy érzem, hogy nem a jogszabályoknak megfelelően történt ez a folyamat, holott meg lett volna a lehetőség, és a közgyűlés tagjaiban is meg lett volna a szándék arra, hogy ezt megtegye. Utólag kívánja Polgármester Úr legitimálni ezt a hídépítést és hozzáteszem még azt, hogy a képviselőknek nincs tudomása arról, hogy milyen műszaki tartalom és milyen összeggel, milyen részösszeggel lett ez a kivitelezés megvalósítva. E nélkül pedig felelőtlenség megszavazni. Tehát én azt kérem Polgármester Úrtól – és ez ügyrendi javaslatom –, hogy vegyük le ezt a napirendi pontot és hozza vissza a Polgármester Úr részletes költségekkel, részletes műszaki tartalommal és hát azért arra kíváncsi lennék, hogy Polgármester Úr mit mond arra, hogy miért nem hívta össze a soron kívüli közgyűlést, holott egy ilyen havária esetben ez elvárható lett volna, és miért nem került rá a jegyző ellenjegyzése erre a szerződésre? Marton István: Én úgy gondolom, hogy ami itt le van írva, abban egy kicsit, felolvasok. A kivitelezés vállalkozásba adása a Közbeszerzési Szabályzatnak megfelelően történt. A három beérkezett ajánlatból a vállalási díjat figyelembevevő legkedvezőbbet kiválasztotta Prizma 1999 Kft-t bíztuk meg a munka elvégzésével. A vállalkozási szerződés 2008. november 6-án lett megkötve. A vállalási díj 9 egész háromnegyed millió forint + ÁFA. A kivitelezés a szerződés szerinti határidőre, december 15-re az elmúlt esztendőbe elkészült. Én úgy gondolom, hogy utólag nagyon könnyű okosnak lenni, de ha valaki ezt hiányolja, akkor a törvényesség őrének, vagy őreinek lett volna a kötelmük felhívni a figyelmet, hogy hívjunk össze soron kívüli közgyűlést, vagy éppen egy bizottsági ülést. Én ezen nem kívánok vitát nyitni. Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 2 igen, 1 nem, 2 tartózkodás mellett az előterjesztéssel nem ért egyet, a közgyűlésnek elfogadását nem javasolja. Röst János: Úgy gondolom, Polgármester Úr tévedésben van. Egy közbeszerzési eljárás akkor szabályos, hogyha arról döntést született, nem pedig az, hogy Ön eldönti. Marton István: Nem én döntöttem el a közbeszerzési eljárást Röst úr. Röst János: Hát valaki elindította Polgármester Úr. Marton István: Az el lett indítva, igen. Röst János: Illetve a közgyűlés sem döntött erről, magyarul szabálytalan módon lett. A másik, hogyha valaki a helyszínt megnézte, akkor az ideiglenes megoldás a lehatárolással, illetve gyalogos közlekedéssel megoldott volt. Ez meggyőződésem szerint nem került többe, mint 5-600 eFt egyébként. Ön egy vadonatúj hidat kért oda megépíteni, ami nem volt bent semmifajta elképzelésben. Erről senki nem döntött. Ez ráért volna egyébként tavasszal is, nyáron is. A közlekedés abban a csomópontban meg volt oldva. Marton István: Röst úr, elképesztő, amit mondott, én nem is méltatom válaszra. Kolonics elnök úrnak adom meg a szót. A Közbeszerzési Bizottság egyébként legalizálta az építést, ugye azért hat bizottsági elnökből áll, de én vitát ezen nem nyitok. Dr. Kolonics Bálint: Mindegy, nem az a lényeg, hogy most ez híd volt egyébként a tervekben, ez is épült volna meg. Ezen most már kár vitatkozni. Ezt úgy sem lehet elbontani. Ez volt tervezve bicikli úttal, ha nem most, akkor később ez épül meg. Ez megvan. Tehát ezen most már nem kellene vitatkozni. Nekem van egy javaslatom egyébként. Tehát azért itt dokumentáljuk le, és az utókornak rögzítsük azt – módosító javaslat Tisztelt Polgármester Úr –, a közgyűlés megállapítja, hogy a vállalkozói szerződés megkötésénél Polgármester Úr fedezet nélküli kötelezettséget vállalt. Ez az a.) pont a b.) pedig az, hogy fizessük ki a vállalkozót, és akkor lapozhatunk. Marton István: Igen és akkor az a.) pontból jöhet egy újabb fegyelmi, örömmel várom. Cserti Tibor: Körülbelül van abban igazság, amit Kolonics képviselőtársam elmondott, mert jogilag ez a tiszta helyzet. Én azt gondolom, hogy most jelen esetben lehetünk egy kicsit nagyvonalúak is. Itt isten igazból az piszkálta Tisztelt Képviselőtársaim csőrét, személy szerint az enyémet is, hogy erre – miután elő volt készítve a műszaki terv, tehát elő kellett húzni csak a fiókból, ami előrelátásról is tett tanú bizonyságot – hogy pályázati forrásokkal jelentős mértékben meg lett volna támogatható és megvalósítható. Ez a dolog, ez előrejött és gyakorlatilag irreálisan magas költségébe került a városnak. Lényegesen olcsóbban is megúszhattuk volna. Tanulságaival együtt. Dehogynem! Pályázati lehetőség. Nándi ne rángasd a fejedet, mert mindenki tudja, hogy pályázni lehetett volna rá. Elő volt készítve a programok részeként. Ettől most elestünk, de ettől függetlenül ……..Az összes tanulságaival együtt szentesítjük és felejtsük el az egészet. Marton István: Cserti úr a vis maior, az vis maior, és aki tisztában volt a helyzettel, és aki egyáltalán vette magának a fáradtságot, hogy megnézte, ott bizony, bizony az életveszély nagyon nagy mértékben fennállt. Bicsák Miklós: Én másképp gondolom, és úgy gondolom, hogy a Tisztelt Közgyűlés is felméri azt, hogy ez a 63-as út, én csodálom, hogy a helyi képviselőtársam az ügy érdekében egy-két…..nem védené Polgármester Urat, de a lakosság érdekében illene, nem kioktatásképpen, mert én, ha Palinban ilyen történt volna, biztos, hogy még a szalmakazal tetejére is felmásztam volna, hogy minél hamarabb megoldódjon. Az az út egy forgalmas, sajnos tragédiával történt baleset okán. Polgármester úr a rugalmasságával az a sánci, a nagykanizsai Kaposvár, Csónakázó-tóhoz történő kimenő emberek, horgászok, biciklisták érdekében a biztonságos híd leghamarabbi újraépítését tette. Az is gond, hogy előfordul emberileg, hogy a gyorsaságában valóban jogszabály, egyéb, de ezt méltányolhatná a Tisztelt Közgyűlés, hogy nem önfejűen és ezt a városért tette. Én úgy látom, ezt elmondta három családban, nekem rokonaim, akik nagyon boldogok és büszkén azt mondták, ilyen dolgok még nem készültek ilyen gyorsan, ahogy a lakosság érdekében ez a híd. Tudni kell Tisztelt Képviselőtársaim, én kinn voltam személyesen is, éjszaka is dolgoztak azon a hídon, hogy avatásra elkészüljön és átadják. Most ezen itt, ilyen apró dolgokon fennakadunk. Ez nem a köznek az elpazarolása, hanem a város lakossága érdekében történik. Marton István: Én úgy gondolom, hogy ez abszolút életveszély volt. Aki úgy ismeri a terepet, az tudja, hogy 60 centin jártak és nagyon jó időben készült el híd, mert utána jöttek a fagyos éjszakák. Ott, ha megcsúszik egy idősebb ember, a combnyaktörés garantált, és ha nem balra dől, hanem jobbra, ha mondjuk, alulról jön befelé a városba, és arra jár egy autó, akkor mondjuk, a halálos baleset is gyakorlatilag garantált lett volna. Én úgy gondolom, hogy azok, akik ezen dolgoztak, azok maximális elismerést, dicséretet érdemelnek, hisz 45 nap alatt egy ilyen híd elkészült, ez viszont új magyar csúcs. Polai József: Csak egyetlenegy mondattal szeretnék hozzájárulni. Ez az a téma, ami talán nagyon szépen prezentálhatná az összefogást, mind két oldal összefogásának tehát példája lehetett volna. Bene Csaba: Én nagyon meglepve hallgatom ezt a vitát, mert én is elismerem azt, hogy gyors munka, meg milyen jó hidat csináltak, meg hogyan csinálták meg, de azzal alátámasztani, amit Bicsák képviselőtársam itt elmondott, hogy az emberek érdekébe és a többi, meg mekkora forgalom van, nem kell ilyenekkel alátámasztani azt, hogy ha valami nem egészen szabályszerűen történt meg, mert ez folyik most már itt két hónapja. A sajtón keresztül és mindenen keresztül. Meg kell oldani a problémát, abban biztos vagyok, de én nagyon szívesen áldoznék arra pénzt, hogy mondjuk 0 órától 24 óráig, mondjuk, kiállítunk egy forgalomszámlálót arra a járdaszakaszra és számolják meg, hogy hány biciklis és gyalogos közlekedik azon a részen és azért az is teljesen világos mindenkinek, hogy megoldott volt, ha valaki megnézte. Én személy szerint voltam kint, én is megnéztem, a hídnak a beomlása után megoldott volt a biztonságos közlekedése a kijelölt, nem az úttesten ment, hanem szegélyen megoldott volt, tehát ezzel indokolni azt, hogy szabálytalanul csináljuk meg, szerintem teljesen felesleges, mert bőven belefért volna abba, hogy szabályosan a közgyűlésnek a bizottságait összehívva és a rendkívüli közgyűlést összehívva oldjuk meg ezt a problémát, mert abban mindenkivel egyetértek, hogy példamutató gyorsasággal oldotta meg Polgármester Úr ezt a dolgot, de nekem ne indokolják ilyen dolgokkal a képviselőtársaim azt a szabálytalanságot, ami történt. Marton István: Frakcióvezető úr, tévedés, nem én oldottam meg, én is dolgoztam rajta. Én elmondtam Önöknek már, csak süket fülekre talált, hogy elsősorban dicséret illeti az engedélyező hatóságot, mert Ő meg szerintem világcsúcsot javított, mi meg csak magyar csúcsot és ezen a munkán dolgozó közvetlen munkatársaimat. Az meg, hogy megoldott volt, én nem mondanám annak. Ott van egy az úttest mellett egy olyan 60 cm hely, ami úgy gondolom, hogy eléggé veszélyes volt. Én azt megoldottnak abszolút nem nevezném. Böröcz Zoltán: Azt gondolom, hogy Dr. Kolonics Bálint által előterjesztett és pontosan fogalmazott határozati javaslat mindkét pontja elfogadható és az ügy lezárható. Tanulsága persze mindig mindenünknek van. Kollektíven bárki, bármit képvisel, megállapította, hogy ennyire gyorsan, ilyen szakszerűen még a közbeszerzésnek a meghívásos pályázat, azt is betartva megtörtént a dolog, de nem volt szabályos. Könyörgöm a mai. Csak annyit szeretnék mondani, a mostani időbe, mondjuk mától Szőlősi Márta képviselőasszony által beterjesztett rendeletek alapján soha, senki szabályosan semmit nem fog tudni, megoldani, mert a polgármester még akkor sem intézkedhet, csak bizottságok és testület olyan ügyekben, ami azonnali beavatkozást igényelne. Ezzel én csak azt akarom Önöknek mondani, ha minden nagyon gyors volt, a lehető leggyorsabban tél előtt elhárításra került, csak nem volt szabályos, akkor két dolog lehetséges. Egy: tévedett a döntéshozó, a polgármester, kettő: nem jók a szabályaink. Azért most azt elmondanám Polgármester Úr, ha kell, tanácsolom - ezt az előterjesztést, ami nagyon ritkán betűvel írva és egy oldalnyi, ha ezt a Kanizsa Újságban lehoznák, mondjuk adott esetben szó szerint ezt, kihúzva a cég nevét, aki csinálta, meg az összeget, mert lehet, hogy az üzleti titok, nem tudom, mindegy, és Kanizsa polgárait megszavaztatnák, akkor most itt mondom mindenkinek, 70-80, talán annál magasabb százaléka azt mondaná, hogy intézkedést vár el időben, gyorsaságban, veszélyelhárításban még akkor is, ha mi jól tudjuk, hogy egyébként nem tartotta be a szabályokat, mert fedezet nélkül vállalat kötelezettséget. Tehát azt mondom, fogadjuk el azt, amit a Kolonics úr mondott és az ügyet zárjuk le. Ha esetleg valakinek még eszébe jut, hogy ez alapján fegyelmit indítson, akkor ezt a vitát újra kell nyitnunk vélhetően, és ezeknek az érveknek össze kell csapnia majd akkor. Én azt gondolom, hogy elfogadható. Marton István: Fel vagyok rá készülve Böröcz úr, hogy nyitnak. Horváth István: Hogy nem volt szabályszerű a dolog, ezzel egyetértek, de azt gondolom, hogy egy vis maior esetről volt szó, amit azonnal meg kellett oldani. De azt mindenképpen megtehette volna Polgármester Úr, hogy egyeztet a bizottságokkal. Én azt gondolom, hogy ebből nem lehet rendszert csinálni a továbbiakban, de azt is el kell mondani, hogy ez a híd mindenképpen meg kellett volna, hogy épüljön, hiszen a kerékpárút erre megy. És az, hogy most 3-400 eFt-ért valami tákolmányt oda csináltatunk, az semmiképpen nem járható út. Azt gondolom, megtörtént, ezt fogadjuk el így, ahogy van, és legközelebb ilyen lépésre ne szánja el magát a polgármester. Marton István: Képviselő úr, én azt tudom mondani, hogy vitatom a szabálytalanság tényét is, hiszen a Közbeszerzési Bizottság, az hat bizottsági elnökből áll. Hát bármelyiknek eszébe juthatott volna, hogy hoppá, hát talán az én bizottságomnak külön össze kellene, hogy jöjjön, vagy hát Uraim, itt egymást közt vagyunk, hát akkor gyorsan egy soron kívüli közgyűlést is hívjunk össze? Senkinek nem jutott eszébe. Engemet ezért felelőssé tenni, maga a gyalázat az én erkölcsi értékrendem szerint. Tóth László: Csak a történeti hűség kedvéért és a késői utókornak mondom, hogy a Közbeszerzési Bizottság ebben a tárgykörben nem ült össze, nem legalizált semmit. Értékhatár nélküli közbeszerzési eljárás volt a szabályzatunk szerint. Nem a közbeszerzési eljárás, vagy a Közbeszerzési Bizottság döntött ebben a kérdésben. Marton István: Tárnok úrnak adom meg a szót. Hazudni nem ebből a székből szoktak, legalábbis több mint két éve Röst úr. Nem akarok újjal mutogatni. Tárnok Ferenc: Közbeszerzési Szabályzatunk nyilatkozik az értékhatár alatti beszerzésekről is. Ez a beszerzés építési beruházásnak minősül, aminek az értékhatára 15 mFt + ÁFA. Ebben az esetben a Közbeszerzési Bizottság nem ült össze. Ajánlatkérés útján adtuk vállalkozásba és a Közbeszerzési Szabályzat szerint ebben az esetben a Polgármester Úr a döntéshozó. Halász Gyula: Akkor hol volt a hat bizottsági elnök? Marton István: Elnézést, vannak a hivatalban olyanok, akiknek hivatali kötelmük a törvényesség felett őrködni és én itt befejeztem. Cserti Tibor (Ügyrendi): Ügyrendit nyomtam, mert tényleg nekem is tele van a hócipőm, meg nagyon sokaknak, úgy látszik, a tanulságainak levonásával együtt tegyük pontot ma a dolog végére. Zárja le a Polgármester Úr a vitát, szavaztasson erről. Marton István: Megadom a szót a Jegyző Asszonynak is. Dr. Tuboly Marianna: ……Polgármester Úrnak valamilyen módon szüksége van arra, hogy belekeverje a saját ügyébe a jegyzőt. Ha minden ilyen gyönyörű szépen történt, azt nem tudom, hogy erre miért van Polgármester Úr, szüksége. Miért kell a jegyző felelősségét firtatni, amikor az Osztályvezető Úr jelezte a számomra, hogy a Polgármester Úr alá akar írni egy szerződést. Talán követnem kellett volna mindenhova Polgármester Úr, hogy ne kövessen el több törvénysértést? Gondolom, nem erre gondolt. Azt a kijelentését pedig, miszerint vitatja a szabálytalanság tényét, hát szeretném elmondani, hogy nem kellene az intézmények vezetőinek ilyen példát adni, hogy fedezet nélkül vállaljanak kötelezettséget, mert Ön Polgármester Úr nemcsak a Polgármesteri Hivatal, hanem az egész város gazdálkodásának szabályosságáért felel. És nem kellene, úgy gondolom, a közgyűlést és másokat a jogszabályokról félretájékoztatni, mert a törvényesség őre szerint kötelességem nekem ebben az ügyben akkor helyreigazítást tenni. Marton István: Nagyon örülök annak Jegyző Asszony, ami az Ön szájából itt elhangzott. Amit Ön itt most elmondott, azzal a saját felelősségét húzta alá, de nagyon vastagon. Ha Önnek az Osztályvezető Úr ezt jelezte, akkor Ön kötelezettséget szegett, mert azonnal szólni kellett volna nekem még akkor is, ha éppen Ausztráliában vagy az Egyesült Államokban tartózkodok. Egyik helyre sincs szándékom elmenni. Tehát itt ez tetten érhető és ez előbb-utóbb Önnek még fel lesz róva. Dr. Tuboly Marianna: Ne forgassa ki a szavaimat, legyen olyan kedves, mert az Osztályvezető Úr jelezte Magának. Nem véletlenül mondtam el a múltkori ülésen is és mindenki emlékszik rá, hogy az Osztályvezető Úr aláírása, a gazdálkodási osztályvezető aláírása, senki ellenjegyző aláírása nincs a szerződésen. Gondolom, Polgármester Úr, a többi szerződésen van ilyen aláírás. Marton István: Én elmondtam, amit elmondtam. Miről szavazzunk ezek után? Kolonics úr legyen szíves, szövegszerűen ismételje meg az 1-es pontot, a 2-es pontot. Ha valaki 3-dikat akar, azt is tegyük oda. Dr. Kolonics Bálint: Határozati javaslat szövegszerűen, ami az előterjesztésben megfogalmazásra került, az lenne a határozati javaslat b.) pontja, én azt megelőzően egy a.) pontot javasoltam megfogalmazni a történeti hűség kedvéért. Nem tudom pontosan mikor került ez a szerződés aláírásra. Tehát a Polgármester Úr részéről az előterjesztésben foglalt vállalkozói szerződés aláírásával a Polgármester Úr fedezet nélküli kötelezettséget vállalt. Tehát ezt állapítja meg a közgyűlés. Marton István: 2008. november 6-án. Dr. Kolonics Bálint: Én ennyit kértem csak Polgármester úr. Marton István: Jó, akkor legyen ez az 1-es pont. Aki ezzel egyetért. Lezártam a vitát egyébként. Aki ezzel egyetért, kérem, nyomja meg az igen gombot. Én természetesen nem értek vele egyet. Halász Gyula: Volt egy ügyrendi javaslatom, hogy vegyük le. Azért, mert az javasoltam, és arról vita nélkül kell szavazni. Marton István: Jó, akkor az ügyrendi javaslatát megszavaztatom. Aki – miután lefolytattuk a vitát – egyetért ezzel a csacskasággal, az nyomjon igen gombot, én nemet javaslok. Tehát nem javaslom a Halász úrnak a javaslatát elfogadni. Kérem a testület tagjait, nyomják meg a nem gombot. A közgyűlés 7 igen, 14 nem és 5 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. Marton István: És most jön az 1-es pontra való szavazás, amit a Bizottsági Elnök Úr javasolt, aki egyetért vele, az nyomjon igen gombot. A közgyűlés 23 igen és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Az eredeti javaslat, az lett a 2-es pont. Aki egyetért vele, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 18 igen, 4 nem és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. A közgyűlés az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza: 28/2009.(I.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város közgyűlése a. megállapítja, hogy az előterjesztésben foglalt vállalkozói szerződés aláírásával Marton István polgármester fedezet nélküli kötelezettséget vállalt. b. utólag jóváhagyja a Kaposvári úti, Péterfai árkon átvezető, közelmúltban leszakadt gyalogos híd újjáépítése érdekében tett, a kivitelezés mielőbbi megindítására irányuló intézkedéseket. A beruházás 13 millió Ft összegű költségét a 2009. évi költségvetésben biztosítja. Felkéri a polgármestert, hogy gondoskodjon az előirányzat szerepeltetéséről a költségvetésben. Határidő: 2009. február 28. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető Beznicza Miklós mb. osztályvezető) Marton István: Nem került pont, ne nyugtalankodjon Cserti úr, kár aggódnia. 33. Javaslat kötelező felvevő körzetek módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Balogh László: A Kossuth óvoda kapcsán merült fel bizonyos pontosítási igény, így tettük precízebbé ezt az előterjesztést. Az Oktatási Bizottság 6 igennel egyhangúlag támogatja. Polai József: Lehet, hogy nem vettem észre, de valószínűleg, hogy jól látom, hogy nem találom a kiskanizsai vonatkozású új utca, a Gördövényi utca, tehát nem szerepel ezen, nyilván tévedésből, hiszen fiatal utcáról van szó. Kérem a hiányt pótolni. Nyilván nem fogják másik körzethez sorolni a Gördövényi utcát, hanem szintén kiskanizsai iskolához és óvodához. Marton István: Jó, hát akkor javasolja, hogy írjuk be a megszokott helyére. Köszönöm. Több hozzászólót nem látok, aki az előterjesztés határozati javaslatait el tudja fogadni, az kérem, nyomja meg az igen gombot. Egyszerű szótöbbség, tehát azért egyben tudom szavaztatni. A közgyűlés 23 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 29/2009.(I.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. hatályon kívül helyezi a 3/490/2008.(XII.19.) és az 5/490/2008.(XII.19.) számú határozatokat. Határidő: 2009. február 28. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető) 2. a 2009/2010. nevelési évre történő beiratkozásokhoz kapcsolódó óvodai körzethatárokat az 1. számú mellékletnek, valamint az elhangzott módosításnak megfelelően elfogadja. Határidő: 2009. február 28. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető) 3. a 2009/2010. tanévi beiratkozásokhoz kapcsolódó általános iskolai körzethatárokat a 2. számú mellékletnek, valamint az elhangzott módosításnak megfelelően elfogadja. Határidő: 2009. február 28. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető) 34. Válasz a Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása 2009. január 26-i állásfoglalására (írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter alpolgármester Cseresnyés Péter: Hogy mi a története ennek az előterjesztésnek, szeretném néhány mondatban elmondani. Kedden, ha jól emlékszem, kedden Polgármester Úrtól, mint a Fegyelmi Tanács elnöke, átvettem azt a bizonyos levelet, ami mellékletként az előterjesztéshez hozzá lett fűzve. Én a levél tartalmát ezúton szeretném ismertetni a közgyűléssel, és mivel úgy gondolom, hogy tartalmaz valótlanságot, ezért azt javaslom a közgyűlésnek, ha úgy dönt, hogy valamilyen nyilatkozattal, állásfoglalással reagáljon erre a levélre. Dr. Kolonics Bálint: Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság elé került ez az előterjesztés. Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság megtárgyalta és 4 igen szavazatával az alábbi határozatot hozta: Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság javasolja, hogy a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése Nagykanizsa Kistérség Többcélú Társulása 2009. január 26. napján kelt levelére az előterjesztéshez mellékelt nyilatkozatban foglalt válaszlevelet küldje meg, valamint kérje fel a polgármestert és sajtóban és Internetes portálon megjelent tudósításokban, illetve cikkekben foglalt valótlanságok miatt sajtó helyreigazítási elsődlegesen, sajtó helyreigazítási eljárást, illetve sajtó helyreigazítási pert kezdeményezzen az azt közlő sajtóorgánumokkal szemben. Pontatlanul lett legépelve a határozata a bizottságnak, mert a bizottság azt határozta el, hogy az azt közlő sajtóorgánumnál sajtó helyreigazítást kezdeményezzen, másodlagosan pedig sajtó helyreigazítási pert. Tehát amennyiben a sajtó helyreigazítás eredményre nem vezet, úgy sajtó helyreigazítási pert kezdeményezzen a Zala Megyei Bíróságon. Továbbá megállapítja, hogy Marton István polgármester a 99/2008. számú közgyűlési határozatot nem hajtotta végre, ezért az értékbecslő által 58 millió + ÁFA értékre felértékelt ingatlant az előterjesztésben foglalt 35 millió Ft + ÁFA vételáron a Zala Megyei Közgyűlés által megvásárolni nem tudta, ezért a várost hátrány érte. Az ingatlan a város ingatlanvagyonának nem lett része. Ez a megállapítás plusz kiegészítés volt az ott megfogalmazott levélhez a bizottság részéről. Marton István: Ez nagyon nagy hátrány egyébként. Ha valami 76.2 %-ban a városé és ingyen jut hozzá, az valóban hihetetlen nagy hátrány. Röst János: A sajtóban arról is értesültünk, hogy Polgármester Úr jogorvoslattal élt. Ezt az egyik polgármester nyilatkozta. Kérdezném, hogy ez igaz-e? Marton István: Micsoda? Röst János: Gyakorlatilag a sajtóban az is szerepelt, hogy a Polgármester Úr a fegyelmi üggyel kapcsolatosan jogorvoslással élt. Én kérdezném, hogy ez megtörtént-e? Legyen kedves, tájékoztassa a közgyűlést. Vagy pedig elfogadta a közgyűlés döntését, és nem fellebbezte meg. Marton István: Ez nagyon vicces kérdés Röst úr, de vagyok köteles rá válaszolni. Ne aggódjon, az a válaszom. Mire letelik a határidő, mindent meg fog tudni, sőt még az is lehet tán, hogy előbb. No. Van itt valami, amiről szavaztatni kell, vagy a testület megelégszik a bölcs Ügyrendi Bizottsági döntéssel? Nem látok több hozzászólót, ezért azt hiszem, hogy a határozati javaslatot kell ismertetnem. A határozati javaslat így szól: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése jelen előterjesztéshez az Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottság által javasolt szövegű nyilatkozattal kívánja megválaszolni Nagykanizsa Kistérség Többcélú Társulása 2009. január 26. napján kelt levelét, illetve azt közzéteszi a nyilvánosság felé. Aki ezzel egyetért, kérem, szavazza meg. A közgyűlés 18 igen, 1 nem és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 30/2009.(I.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése jelen előterjesztéshez az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság által javasolt szövegű nyilatkozattal kívánja megválaszolni a Nagykanizsa Kistérség Többcélú Társulása 2009. január 26. napján kelt levelét, illetve azt közzéteszi a nyilvánosság felé. Határidő: 2009. január 30. Felelős : Dr. Kolonics Bálint, az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság elnöke 35. Polgármesteri tájékoztató (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Marton István: Ha nincs hozzászóló, akkor elfogadom Cserti Tibor javaslatát. Nem volt hozzászóló Halász úr, én már Önnek nem adok szót. Aki egyet ért Cserti úrral az kérem, nyomja meg az igen gombot. Idejében kell eszmélni képviselők. Ön idejében, de nem Önnek szóltam. Halász Gyula, Karádi. Halász Gyula. Legyen szíves, kapcsolja ki a gépét. A közgyűlés 21 igen, 1 nem és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 31/2009.(I.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. a 136/3/2005.(V.17.), a 80/2006.(III.28.), a 176/2,3/2006.(VI.27.), a 146/2007.(IV.26.), a 286/2007.(IX.25.), a 325/2007.(X.25.), a 347/2/2007.(XI.29.), a 385/2007.(XI.29.), a 393/1,2/2007.(XII.20.), az 5/3/c/2008.(I.30.), a 13/1-10/2008.(I.30.), a 22/2008.(I.30.), a 29/5,6/2008.(I.30.), a 31/2008.(I.30.), az 55/1/a-c/2008.(II.28.), a 86/2008.(III.27.), a 87/1,2/2008.(III.27.), a 89/2008.(III.27.), a 109/2008.(III.27.), a 158/2008.(IV.24.), a 166/1-4/2008.(IV.24.), a 185/2008.(V.27.), a 221/2008.(VI.26.), a 249/1-4/2008.(VI.26.), a 257/2/2008.(VI.26.), a 267/2008.(VII.14.), a 269/2008.(VII.14.), a 309/2008.(IX.02.), a 332/12/2008.(IX.02.), a 351/2008.(IX.30.), a 364/2008.(IX.30.), a 365/2008.(IX.30.), a 383/2008.(X.30.), a 384/2008.(X.30.), a 385/2008.(X.30.), a 391/2008.(X.30.), a 400/1/2008.(X.30.), a 410/2008.(XI.12.), a 419/12/2008.(XI.12.), a 436/2,3/2008.(XII.02.), a 438/2008.(XII.02.), a 439/2008.(XII.02.), a 442/2008.(XII.02.), a 443/2008.(XII.02.), a 444/2008.(XII.02.) és a 447/1-3/2008.(XII.02.) számú határozatok végrehajtásáról szóló jelentést elfogadja. 2. 10/2007.(I.25.) számú - Keleti városrész parkolási koncepciója – határozat végrehajtásának határidejét 2009. június 30-ig meghosszabbítja. 3. 196/1-5/2007.(V.31.) számú - Felmérés az iskolai számítógépes oktatásról és annak higiénés vonatkozásairól 2005/2006. tanévben – határozat végrehajtásának határidejét 2009. március. 30-ig meghosszabbítja. 4. 372/2007.(XI.29.) számú - Ipari Parkban lévő ingatlanok alapárának meghatározása – határozat végrehajtásának határidejét 2009. december 31-ig meghosszabbítja 5. 376/2007.(XI.29.) számú - Nagykanizsa belterület 48/2 hrsz-ú kivett út térítésmentes átvétele – határozat végrehajtásának határidejét 2009. május 31-ig meghosszabbítja. 6. 132/1,2/2008.(IV.24.) számú - Nagykanizsa belterület 649/97-98 hrsz-ú - az Ipari Parkban levő- „kivett beépítetlen terület” megnevezésű ingatlanokra adásvételi szerződés aláírásra – határozat végrehajtásának határidejét 2009. április 30-ig meghosszabbítja. 7. 249/1-11/2006.(IX.26.), 407/2007.(XII.20.), 236/1-23/2008.(VI.26.) számú, 358/1-3/2008.(IX.30.), 359/2008.(IX.30.) számú - Nagykanizsa Megyei Jogú Város településrendezési tervének (településszerkezeti terv, szabályozási terv, helyi építési szabályzat) módosítása – határozatok végrehajtásának határidejét 2009. április 30-ig meghosszabbítja. 8. 257/1,3/2008.(VI.26.) számú - Nagykanizsai fizetőparkoló rendszer korszerűsítése – határozat végrehajtásának határidejét 2009. március 31-ig meghosszabbítja. 9. 270/2008.(VII.14.) számú - Közterületi reklámfelületek értékesítése pályázat elbírálása – határozat végrehajtásának határidejét 2009. június 1-ig meghosszabbítja. 10. 386/2008.(X.30.) számú - Nyilvános versenytárgyalás a 4378/29. hrsz-ú, 14.833 m2 nagyságú „kivett beépítetlen terület” nagyságú ingatlanra – határozat végrehajtásának határidejét 2009. április 30-ig meghosszabbítja. 11. 400/3,5/2008.(X.30.) számú - Kiemelt projektjavaslatok benyújtása – határozat végrehajtásának határidejét 2009. március 31-ig meghosszabbítja. 12. a 476/3/2008. (XII. 19.) számú közgyűlési határozat végrehajtásának határidejét a 2009. február 26-i soros közgyűlés időpontjáig meghosszabbítja. 13. a 2009. évi munkatervben szereplő – „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2009. évi költségvetési rendelet-tervezete” – előterjesztés benyújtási határidejét 2009. február 3-ig meghosszabbítja annak érdekében, hogy a – törvényi véleményezési határidőket betartva – a februári soros ülés naprendjén szerepelhessen. 14. a 2009. évi munkatervben szereplő - „Tájékoztató a folyamatban lévő, valamint a 2008. évben lezárult peres ügyekről” - napirend beterjesztését a 2009. február soros közgyűlés időpontjáig meghosszabbítja. 15. a 2009. évi munkatervben szereplő - „Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata intézmény felújítási tervének elfogadására” - napirend beterjesztését az éves költségvetés elfogadásáig meghosszabbítja. 16. a 2009. évi munkatervben szereplő - „Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata út-, járda felújítási tervének elfogadására” - napirend beterjesztését az éves költségvetés elfogadásáig meghosszabbítja. 17. módosítja a 166/2008 (IV.24.) számú KGY határozat 3. pontját: a nagykanizsai hulladéklerakóban keletkező gázok energetikai célú hasznosítása tárgyában kiírandó pályázati eljárás keretében létrehozott ad hoc bizottságba – Schmidt László volt ügyvezető helyett - Kozma Péter ügyvezetőt tagként megválasztja. Határidő: 2009. január 29. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Kozma Péter ügyvezető Dr. Fröhlich Klára jogtanácsos) 18. a. a 478/2/2008. (XII. 19.) számú határozatát az alábbiak szerint módosítja: a Kanizsa TV Kft. ügyvezetőjének Maros Sándort 2009. január 4. napjától az új ügyvezető megválasztásáig - a pályázati kiírásban foglalt időtartamig - 2009. március 31. napjáig tartó határozott időtartamra újraválasztja, és a tisztség ellátásáért 273.000 Ft havi megbízási díjat állapít meg. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, hogy a megbízási szerződést írja alá. Határidő: 2009. február 15. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: dr.Tuboly Marianna jegyző) b. a 478/4/2008. (XII. 19.) számú határozatát az alábbiak szerint módosítja: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezető-főszerkesztőjének Dóró Jánost 2009. január 1. napjától az új ügyvezető-főszerkesztő megválasztásáig - a pályázati kiírásban foglalt időtartamig - 2009. március 31. napjáig tartó határozott időtartamra - változatlan feltételekkel - újraválasztja, és felhatalmazza a polgármestert, hogy a megbízási szerződést írja alá. Határidő: 2009. február 15. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: dr.Tuboly Marianna jegyző) 19. a fontosabb intézkedésekről, eseményekről szóló tájékoztatót tudomásul veszi. (A határozat elfogadásához egyszerű szótöbbség szükséges.) Felelős: Marton István polgármester Marton István: Halász úr pedig panasszal élhet. Igen? Itt már nem lehet egyben Cserti úr, mert akkor szabálytalanságot követnék el. Uraim, de most miért, most kivételesen nincs is olyan sok. Hát ne húzzuk az időt. Azért írta le, hogy ne kelljen elmondania. Hát jó, én nem támogatom, hát zárjuk már le. Nem támogatom a Cserti úr javaslatát. Egyébként tartalmában egyetértek vele, csak zárjunk le már valamit. Cserti úr azt akarja, hogy a két utolsó napirendet majd tegyük valahova a végére. Most lezavarjuk öt perc alatt, aztán kész. Ne tegyük a végére, most nyomjuk le. Tehát én nemet javaslok mindenkinek nyomni, hát értsük már meg, Urak! A közgyűlés 13 igen, 7 nem és 5 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Jó, akkor átmentünk a zárt ülésbe. Bocsánat, új szavazást kell elrendelnem. Itt valaki jelezte, hogy rosszul szavazott. Tehát én azt javaslom, hogy a nyílt ülés két napirendi pontját gyorsan nyomjuk le. Holnap mindenképpen jövünk közgyűlésre, mert rengeteg pont van. Jó, tehát azt javaslom, hogy nem gombot nyomjunk erre, amit Cserti úr javasolt. A közgyűlés 11 igen, 9 nem és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. Marton István: Tehát nem sikerült Cserti úr. 36. Interpellációk, kérdések (írásban) Tóth Nándor: Én gyors leszek, rövidek lesznek a kérdéseim. Az első kérdésem, az a Móricz Zsigmond Művelődési Ház leszakadt erkélyével kapcsolatos. Marton István: Melyik erkély? Nagy az alapzaj! A Móricz Zsigmond Művelődési Ház ugye? Tóth Nándor: Így van, erkélyével kapcsolatos. Szeptemberben leszakadt az erkély, és azóta sem került megjavításra. Jelenleg alá van dúcolva, de pillanatnyi állapotában is életveszélyes, balesetveszélyes, valamint esztétikailag is nagyon környezetromboló hatású. Tisztelettel kérem, hogy amennyiben a jó idő beáll, szíveskedjék intézkedni a megjavításáról. Ismereteim szerint ez egy olyan 6-700 eFt-os költséget jelent. A másik kérdésem a Vár utca útburkolatának az állapotával kapcsolatos. Ez az út, ez nem a város kezelésében van, hanem a Közterület Felügyeletében. Közútkezelő bocsánat. Azt kérném a szakosztálytól, hogy szíveskedjenek felvenni majd a kapcsolatot a Közútkezelővel, és ott is történjen valami hathatós érdemi intézkedés. A harmadik, az a mikro-vállalkozók, vállalkozások parkolási problémáival kapcsolatos. Kérdezem, hogy lenne-e arra lehetőség, hogy a mikro-vállalkozások – itt az egyszemélyes vállalkozásokra gondolok – kaphassanak valamilyen kedvezményes éves parkolási bérletet. A negyedik kérdés pedig a kiskanizsai egészségházzal kapcsolatos. Igaz, hogy nem figyel senki, de azért elmondom. Szeretnék tájékozódni, hogy most tulajdonképpen mi a helyzet a kiskanizsai egészségház beruházással? Marton István: Megígérem a gyorsítás érdekében, hogy mindenki írásban kap választ. Bizzer úr, Teleki 3., mit tehet az önkormányzat? Bizzer András: A Zalai Hírlap újságcikke óta talán már mindenki számára világos, hogy milyen problémák vannak a Teleki utca 3. lakóházzal. Most karácsonykor az történt, hogy az egész ház a földszinttől kezdve a 10. emeletig bűzben állt, ugyanis a szennyvízcsatornát úgy építették meg annak idején, hogy bizonyos szintkülönbségek vannak és visszaáramlások is előfordulnak, vagy pedig aminek le kell folynia, nem folyik le, ezért az egész lépcsőház bűzben áll bizonyos időszakonként és nekem az a véleményem, hogy ez tűrhetetlen állapot és mindent meg kell tenni azért, hogy ez megszűnjön végre. Itt utána kell nézni annak, hogy ez önkormányzati tulajdonú csatornaszakasz-e, vagy sem, mert ha önkormányzati tulajdonú, akkor mindenképpen tudunk segíteni, ugyanis van olyan, hogy használati díj, van olyan, hogy közműfejlesztési hozzájárulás és ezek a pénzek ott vannak a Vízműnél, úgyhogy az önkormányzat pénzei gyakorlatilag és az önkormányzat rendelkezhet, hogy milyen felújításokat hajtson végre a Vízmű ezekből a pénzekből. Tehát nekem az a véleményem, hogy mindenképpen a 2009-es tervbe be kell venni ezt a szakaszt, és segíteni kell az ott élőkön. Marton István: Képviselő úr, ha ez ekkora ügy és tényleg egy nagy cikk lehet belőle, én is olvastam, akkor az miért nem derült ki eddig, hogy kié az a szakasz, mert ha valaki azt mondja, hogy az önkormányzaté, igen, már be lehetett volna tenni a tavalyi tervbe is. 100 milliót minden évben erre költünk, az idei esztendőben is ez lesz, ha kiderül, hogy önkormányzati, akkor abban a pillanatban bele kell tenni a 100 millióba, kész, nincs itt miről beszélni se. Csak ezt kellene valahogy kideríteni, de talán az nem az én dolgom lesz. Papp Ferenc képviselő úr? Elment már? Pedig lett volna neki kettő is. Bicsák Miklós: Az interpellációmat Alpolgármester Úrral szemben visszavonom, majd írásban szeretném feltenni Alpolgármester Úr, még egy-két gondolatom jött hozzá és hosszú lenne az. A kérdésemet szeretném folytatni a Palinnal kapcsolatban. A Palin 74-es elkerülő útnak az építésével szemben, a Lovarda utcán keresztül járnak le a 6-7 tonnás kavicsot szállító teherautók és az ott élő embereknek az egész lovarda, a magánlovarda területéig teljesen kátyúval, mélységben az autók, főleg most a téli időjárás is az utat tönkretette. Nem lehet-e kötelezni a kivitelezőt, hogy - olyan apró kaviccsal betömni, tudom most az időjárás kegyetlen és ez nagyon nehéz – elvégezze a tönkretett útnak a közlekedésre alkalmassá tételét? Mert egyszerűen a lakók fel vannak háborodva. Már gondolkodnak abban, hogy el fogják állni és leállítják a 74-es útról szállító autók forgalmát. Ebben kérném tisztelettel a közgyűlést, Polgármester úr segítségét, hogy kötelezni a kivitelezőt. Marton István: Balogh úrnak van hat kérdése. El is óhajtja mondani, vagy írásba leadta, ezért teszem fel a kérdést? Balogh László: Tisztelt Polgármester Úr, igen, 1/26-nyi időt kérek. A közgyűléseken elhangzott kérdésekre, interpellációkra adott válaszok miért nem jutnak el a sajtóhoz? Ez a fajta nyilvánosság és annak kezelése biztosan használna az ügyeknek. Az még egy kicsi többlet lenne, hogy mindez digitálisan történjen, hiszen hamarosan, áprilisban a közigazgatás e-ügyintézése témájában nemzetközi konferenciát rendezünk Nagykanizsán. 2.: A városiasodás fokát képviselő településtípus a mezőváros, ahol már megtalálható a helyi és bővebb szükségletek kielégítésére alkalmas kézművességgel is foglalkozó réteg. Ezek egyben vásáros helyek is voltak, ahol a tágabb környék árui cseréltek gazdát. 1409-ből származik az az oklevél, amely Kanizsát először mezővárosnak nevezi. Ugyanebből az okiratból tudjuk, hogy a hetivásár a keddi napon volt. Ez a keddi nap azóta is visszaköszön. A híres kanizsai vásárokra már akkor legalább 50 km-es körzetből jártak, sőt, megfordultak itt külföldi kerekedők is. Polgármester Úr, a mezővárossá válásunk 600 éves születésnapját megünnepelnénk-e városi szinten? Kanizsa évszázadokon átívelően vásárváros, kereskedelmi központ, büszke lehet piacára, vásárcsarnokára, nagyvásáraira, még bolhapiacára is, sőt nem véletlenül van oly sok mindenféle áruházunk. Szóval, a pozitív városmarketing szempontjából törődnünk kellene ezzel is. 3.: Nagykanizsán 6 vagy 7 polgárőrség működik. Valamelyik kiválóan, valamelyiknek van még hova javulnia. A polgárőrségek önkéntes, segítő munkája fontos a város közbiztonsága szempontjából. Polgármester Úr, ki lehetne-e írni a fontosabb városba jövő utak mellett a város határán azt, hogy - nem mindegyik helyen gondolom ezt, de ahol van ténylegesen polgárőrség, akár a közelben is és vannak ilyen részek - „POLGÁRŐRSÉGGEL VÉDETT VÁROS”! Ez egy apróság, de szimbolikus, figyelemfelkeltő és talán segítő érdekes gesztus lenne. 4. Az Arany János utcában, a Május 1. utca környékén jelentős társasház-építkezések folytak és fejeződtek be, és még folynak tovább is. De az ott lakók kérdik és kérik: az építő vállalkozó, ha elhagyja a terepet, állítsa vissza az eredeti állapotot – hogy lehet ezt elérni? Ne csak néhány kiültetett tujában látszódjon ez, de bővebb tereprendezésben, út-, padka- és járdajavításban, füvesítésben is, hiszen az építési terület visszaminősül zöldterülettel is bíró közterületté – amire büszkék szoktunk lenni. 5. Tarnóczky Attila nyugdíjas tanár és közéleti ember megcsinálta már 150 db-os emléktábla sorozatát, mely Nagykanizsa város építészeti értékeit jelöli. Az afféle várostörténeti mozaikként is szolgál. Most újabb akcióval állt elő: végigkutatta Kanizsa régi házait utca és konkrét házszám szerint, s azt több száz oldalas írásos anyagban – itt van nálam - is rögzítette. Hamarosan az Interneten nyilvánosságra is hozza ezt az értékes várostörténeti dokumentációit. Polgármester Úr, hogyan tudnánk minél szélesebb és hatékonyabb nyilvánosságot teremteni ennek a lokálpatrióta büszkeségünket ismét fokozó akciónak? 6. és egyben utolsó: Mindenféle értékkeresés és kutatás kimutatja, hogy Nagykanizsára nagyon jellemző: az elszármazottak ragaszkodása. Ez érték lehet a jövő szempontjából. A Polgármester Hivatalban kellene, hogy legyen olyan adatbázis, mely a Kanizsáról származókat vagy a Nagykanizsához erősebben kötődőket összegyűjti, elérésüket meggyorsítja, összefogja őket. Csak a Batthyány Gimnáziumhoz kötődően 4 jelenlegi magyar akadémikusról tudunk. Lehetne ez akár egy új Kanizsai Klub is, akár az Internet előnyeit is felhasználva. Tisztelt Polgármester Úr, mi a véleménye erről a talán előrevivő ötletről? Marton István: Írásban megy rá a válasz. Karádi úrnak adom meg utolsóként a szót. Bocsánat, Polai urat majdnem kifelejtettem. Karádi Ferenc Gyula: Még mielőtt elkezdeném a mondókámat, szeretném mindenki számára leszögezni, hogy az a fórum, amelyiken most én beszélek, mondom – mondom, én beszélek! – a körzeteken megválasztott képviselők számára jelentős. Mindannyian elmondjuk a saját gondunkat, és arra kérek mindenkit, hogy ne vegyék el ezt a lehetőséget tőlünk azzal a magatartással, amely most itt tapasztalható. A barnamedve nem morog így, mint ahogy most Fodor képviselőtársam teszi már 10 perce. Arra kérek mindenkit, hogy legalább ezt a lehetőséget….. Marton István: Uraim! Csöndet kérek, mert lehet, hogy most kell rendfenntartáshoz fordulni! Csöndet kérek Uraim! Mosolyogjanak, mert látom, hogy mosolyog Fodor úr, sőt cinikusan mosolyog. Karádi úr, Öné a szó. Karádi Ferenc Gyula: Tehát érdemi részét majdnem befejeztem a mondandómnak. Miután Főépítész úrhoz tettem volna fel a kérdésemet és vele megbeszéltem mielőtt eltávozott, hogy írásban megismétlem számára, most eltekintek attól, hogy azt a kérdést feltegyem. Polai József: Képviselőtársak, aki emlékszik Petőfi: Falu végén kurta kocsma című versére, hogy a legények ugye hazamentek csendesen. Kérem szépen, én 1 percet, kérek, hogy csendben szeretném kérni én is a Ferihez hasonlóan. Országos médiában értesültem arról, hogy szociális bolthálózat kiépítésén fáradoznak az országban. Ennek a célja, hogy a magyar gazdák, akik nem tudták eladni a terményeiket, gyümölcseiket, zöldségeiket, termelői áron ők maguk hirdetik ezt, szeretnének egy hálózatot létrehozni az egész országban, és szeretnék értékesíteni a termékeiket mintegy egyharmad áron a multinacionáis áruházakhoz képest. Polgármester Úr, kérdésem az volna - országos médiában hallottam én ezt a hírt – tudnánk-e csatlakozni? Én nagyon szeretném, mert gondolom Nagykanizsán is éppen elég sok család van, aki ezt szívesen venné igénybe. Tehát ez egy olyan gesztus lehetne a részünkről, ha egy boltot tudnánk a kezdeményezőkkel közösen létrehozni, ahol ilyen zöldségeket vásárolhatnának, egyharmados áron, ez kedvező, egy szép gesztuslépés volna a városlakók érdekében. Kérem a lépés megtételét. Marton István: Köszönöm. Megvizsgáljuk. Támogatandó így első közelítésben. 37. Napirend utáni felszólalások (Napirend utáni felszólalás nem volt.) Marton István polgármester az ülést 23.00 órakor bezárta. (Az ülésről készült hangfelvétel alapján ezen jegyzőkönyv a hozzászólásokat szó szerint tartalmazza.) K. m. f. Dr. Tuboly Marianna Marton István jegyző polgármester |