* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
126.13 KB | |
2009-03-02 10:40:47 | |
Nyilvános 55 | 157 | A közgyűlési jegyzőkönyvek és mellékleteik 1990 novemberétől kezdve papírformátumban elérhetőek a Halis István Városi Könyvtárban, a helyismereti részlegen. | JEGYZŐKÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2009. február 20-án (Péntek) 09.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Medgyaszay Ház Nagykanizsa, Sugár u. 5. Jelen vannak: Balogh László, Bárdosi Gábor, Bene Csaba, Bicsák Miklós, Bizzer András, Bogár Ferenc, Böröcz Zoltán, Cseresnyés Péter, Gyalókai Zoltán Bálint, Halász Gyula, Horváth István, Jerausek István, Karádi Ferenc Gyula, Dr. Károlyi Attila József, Marton István, Papp Ferenc, Papp Nándor, Polai József, Szőlősi Márta Piroska, Tóth László, Tóth Nándor képviselők Tanácskozási joggal megjelentek: Dr. Tuboly Marianna jegyző, Dr. Gyergyák Krisztina, Szmodics Józsefné osztályvezető, Gerencsér Tibor nemzetközi és civil kapcs. üi., Stadler Petra önkorm. tanácsadó pm. Marton István: Jónapot kívánok! A mai közgyűlés munkáját megkezdjük. Mint közismert, egyetlenegy napirendi pontra voltam kénytelen összehívni Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlését. Bihács Testvérvárosunk Városnapi ünnepségére kell delegációt kijelölni. És hát, ugye erre azért van szükség, mert a korábbi gyakorlatot a hatáskör korlátozások fölülírták. Úgy gondolom, hogy számolhatunk rendkívül sok soron kívüli közgyűléssel. Nemcsak ilyen, hanem egyéb más ügyekben is. Én hosszasan gondolkodtam rajta, hogy mikorra hívjam össze, lévén, hogy tegnapelőtt délután kaptam meg a meghívót. Tegnap azért hívtam össze a mai napra, mert a hivatal munkatársait fölöslegesen nem akartam terhelni, mondjuk egy szombati vagy vasárnapi közgyűléssel. De ezek sem kizártak a jövőt illetően. Ide vezet a néhány ember által kezdeményezett és a többség által elfogadott hatáskör korlátozás. Nagyon szép példája ez is ennek. De hát ugye már volt olyan bizottság is, amelyik azt mondta, hogy ő nem bírja ezt. Nem tudom, hogy milyen érdemi visszaesés fog bekövetkezni a bizottságok munkájában, a hivatal munkáját hogy rombolja ez, illetve magának a közgyűlésnek a munkáját. Mindezt azért, hogy néhány ember örülhessen, hogy hatásköröm korlátozva van. Szép jövő elé nézünk. Dr. Tuboly Marianna: Az SZMSZ 10. §. (6) bekezdése rendelkezik a soron kívüli közgyűlés összehívásáról, a 22. § az előterjesztések követelményeiről, egyik § sem engedi meg soron kívüli közgyűlés esetén a szóbeli előterjesztést, ezért ennek hiányában nem tartom jogszerűnek a közgyűlés összehívását. Marton István: Nem értem, hogy a 6. §-ra miért hivatkozik a Jegyzőnő. Itt írásban van az előterjesztés. Itt egy program, aminek alapján delegációt kell kijelölni. Hát, ha Ön nem tartja törvényesnek, azért megtartjuk. 6. §. Igen. Akkor ismételje meg. Dr. Tuboly Marianna: Az SZMSZ 10. § (6) bekezdésére hivatkoztam. Az azt mondja, a második mondata: soron kívüli közgyűlés összehívása esetén az ülésre szóló meghívót, az előterjesztést a sürgősség okának és kezdeményezőinek megjelölésével legkésőbb az ülést megelőző napon kell a képviselőkhöz eljuttatni. Én jómagam csak egy meghívót kaptam az ülést megelőző napon. Marton István: Tulajdonképpen akkor mondhatnám azt is, hogy ne tárgyaljunk és nem megy senki, ami rendkívül nagy udvariatlanság lenne, hisz a bihácsi delegáció a polgármester vezetésével kétszer tette már tiszteletét városunkban, míg az én vezetésemmel egyik nap estéjén érkeztünk oda, másnap délben meg el is jöttünk, tehát egy villámlátogatás volt. Gondolom, hogy így jönnénk ki 2:2-re. De én nem veszem figyelembe, amit a Jegyző Asszony mondott, ezért értelemszerűen, ha már összegyűltünk, én az mondom, hogy tartjuk. Dr. Károlyi Attila: Hát, akkor olvassuk az egész 6. §-t. Tehát ne ilyen kiragadott mondatokat, ráadásul nem is pontosan. Nem a 10., bocsánat, 10. § (6) bekezdés. Tehát nem ilyen kiragadott mondatokkal, amit Ön mondott, és ráadásul nem is pontosan, mert kihagyott belőle részeket. A soron kívüli közgyűlést az (5) bekezdésben megjelölt határidőnél rövidebb határidővel is össze lehet hívni. Soron kívüli közgyűlés összehívása esetén az ülésre szóló meghívót, az előterjesztést a sürgősség okának és kezdeményezőinek megjelölésével legkésőbb az ülést megelőző napon kell a képviselőkhöz eljuttatni. Különösen indokolt esetben, azonnali soron kívüli közgyűlés is összehívható. Az írásbeli meghívó mellőzhető és az ülés szóban, elektronikus úton, távközlési úton összehívható, ha az ülésre okot adó körülmény az ülés azonnali megtartását indokolja. Soron kívüli és azonnali soron kívüli közgyűlés összehívásakor a (3) és (7) bekezdés rendelkezéseit nem kell alkalmazni. A (3) bekezdés azt mondja, hogy a közgyűlést írásbeli meghívóval kell összehívni. Ha soron kívüli és azonnali, tehát összekapcsolja a kettőt, a két fogalmat, a (3) és (7) bekezdést nem kell alkalmazni, akkor például meghívót se kellett volna küldeni Tisztelt Jegyzőnő. Nem kellett volna, mert ugye, ha a mi SZMSZ-ünk nem jó, az egy dolog. Aztán a (7) bekezdés: kézbesítés napja a határidőbe nem számít bele. Nyugodtan meg lehet tartani ezt a közgyűlést. Marton István: Én anélkül, hogy belenéztem volna az SZMSZ-be, ugye, erre az álláspontra helyezkedtem. Én úgy gondolom, hogy amit itt a Jegyzőnő az előbb művelt, az egészen elképesztő, mint a törvényesség őre, mert amit Ön elmondott, azt szó szerint idézte. Újból megadom a Jegyzőnőnek a szót. Nem gondoltam, hogy a nyitáskor ilyen vitába keveredünk egy viszonylag egyszerűnek ígérkező ügyben. Dr. Tuboly Marianna: Én sem gondoltam, Polgármester Úr, hogy odáig ragadtatja magát, hogy művelésnek nevezi azt, amikor a jegyző a dolgát végzi és felhívja az Ön figyelmét arra, hogy jogszerűen kell eljárni. Károlyi dr. által felolvasottak egy szóval sem utalnak arra, hogy az előterjesztés írásbeli megküldése az ülést napját megelőzően mellőzhető volna. Nyilvánvaló, erre mindenki saját magától és a TV-nézők is rájöttek. Hadd jegyezzek meg én is egy mondatot ezzel az üléssel kapcsolatban. Mégpedig azt, hogy én úgy gondolom, hogy a közgyűlésnek azért van hivatala, hogy a hivatal előkészítse az üléseket és megírja az előterjesztéseket. Ebben az esetben erre nem került sor. A Polgármester Úr ki tudja, kivel készítettet egy meghívót és kiküldte a közgyűlés tagjai számára. Én úgy gondolom, hogyha én kaptam volna egy olyan feladatot, hogy készítsem elő a bihácsi delegáció előterjesztését, akkor minden képviselő asztalán itt lenne egy normális, a jogszabálynak és az SZMSZ-nek megfelelő előterjesztés. Úgyhogy nem másról kell beszélni, hanem arról Polgármester Úr, hogy Ön megkerülte a jegyzőt és nem vette igénybe azt, amire hivatott a hivatal. Marton István: A jegyző nem volt megkerülve, momentán nem találtam, ezért a szokásos munkatársait kértem fel, hogy végezzék el ezt a munkát. De nincs miről vitatkoznom, mert Károlyi képviselő úr szó szerint idézte. Tehát Ön többszörösen megpróbálta félrevezetni ezt a testületet. Halász Gyula (Ügyrendi): Először is ugye az előterjesztőtől szeretném megkérdezni, hogy az eredeti meghívót, amit küldtek Boszniából, hogy annak az időpontját én nem látom, ezt feltüntetve. Azt látom, hogy február 19., de ezt nem tudom, nem tudom, hogy ez mikor érkezett. A másik pedig, Polgármester Úrtól, azért nyomtam ügyrendit, mert szeretném megkérdezni, hogy ismeri-e az önkormányzati külkapcsolatok szabályzásának kérdéseiről szóló rendeletünket? Ugyanis ennek a 4. §. 6. pontja kimondja, hogy két közgyűlés között nem szükséges összehívni a közgyűlést, a Polgármester Úr dönt a delegációról, erről utólag köteles tájékoztatást adni. Tehát úgy gondolom Polgármester Úr, az Ön jogosítványai ebben a megközelítésben nincsenek korlátozva, és nem tudom, hogy miért kell indulatokat gerjeszteni. Tehát, ha Ön a két közgyűlés között, mint amire most is sor kerül, ezt megfogadja, amiről szól a rendelet, akkor már is fel lehetne oldani azt a problémát, amit itt a Jegyzőnővel való polémia okozott. Másrészt szeretnék konkrét javaslatot tenni a külföldre utazó személyekre, egy állandó küldöttségre, ami ilyen rendkívüli esetben van. Az állandó küldöttség tagjait Polgármester Úr vezetné, tagja lenne a Horváth István, Polai képviselőtársam, Károlyi Attila és Bicsák Miklós. Kérem, a közgyűlés döntsön erről. Én, ahogy az előző közgyűlésen jeleztem, nem kívánok ebben a ciklusban utazni, sőt más kérdésben is megjegyzem, hogy egy tál levesért, lencséért nem adom el magam. Marton István: Én úgy gondolom, hogy se egy tál lencséért, se semennyiért Önre nincsen szüksége senkinek - ez az egyik. A másik pedig, a február 19-e, az február 19-e Halász úr. Én nem tehetek róla, hogy Önnek ez értelmezési zavarokat okoz, mint ahogy az előbb kifejtette. Azért voltam kénytelen összehívni ezt a soron kívüli közgyűlést, mert élénken él bennem a múlt pénteki közgyűlés, ahol mintegy másfél órát vitatkoztunk azon, hogy ki menjen 140 km-re, reggel és ki jöjjön meg este. Én úgy gondolom, hogy ebben az esetben, ha ezt nem teszem és Önök ezt nagy horderejű kérdésnek minősítik, akkor elindíthatták volna eleve a negyedik vagy az ötödik, vagy ki tudja hányas számú fegyelmijüket. És én nagyon szomorú vagyok, hogy a jegyző ahelyett, hogy a feladatát teljesítené a szerint, ahogy Károlyi képviselőtársam elmondta, csak ügyrendi gombokat nyomogat és akadékoskodik. Újból megnyomta az ügyrendit, újból megadom Neki. Dr. Tuboly Marianna: Ismételten ki kell kérnem magamnak ezt a megjegyzését Polgármester Úrnak, miszerint többszörösen félrevezettem a testületet. Úgy gondolom, hogy akiknél van SZMSZ, el tudják olvasni a 10. § (6) bekezdését, ami előírja, hogy az írásbeli előterjesztést az ülést megelőző napon kell a képviselőkhöz eljuttatni. Hiába olvastunk fel több mondatot, ami első hallásra bárkinek értelmetlennek tűnik, ebben cáfolata ennek a mondatnak nincsen. És a másik, amit Halász Gyula képviselő úr felolvasott, illetőleg, ha Ő nem olvasta fel, akkor csak utalt rá. Az az önkormányzati külkapcsolatok szabályozásának egyes kérdéseiről szóló, ’97-es rendeletmódosítása, amit a közgyűlés november 7-én fogadott el, ez kimondja, hogy a halasztást nem tűrő, a város érdekét szolgáló váratlan külföldi kiküldetés esetén a külföldre történő utazó küldöttség összetételéről a polgármester jogosult dönteni, amiről a soron következő közgyűlésen a Polgármesteri beszámolóban utólag köteles tájékoztatást adni. Marton István: Jegyzőnő, ebben a műfajban már lezajlott egy vita, éppen az elmúlt közgyűlésen. Hogy mire jogosult a polgármester, az nem azonos azzal, amire kötelezett. Én minden további vita elkerülése érdekében úgy döntöttem, hogy ezzel a jogosultságommal nem élek. Nem élek, hanem rábízom a közgyűlésre, hogy bölcs döntést hozzon. A legutóbbi közgyűlésen is volt ilyen ügy, de nem akarok én Önnel terminológiai vitába bonyolódni. Egyébként arról elrendelem a szavazást, hogy folytassuk-e ezt a vitát, akar-e a testület dönteni. Aki nem akar dönteni, az kérem, hogy nyomja meg a. Hát, vannak, vannak, de hát ez így parttalan és éjfélig fog tartani. Jó, akkor csináljuk végig. Bene Csaba (Ügyrendi): Szeretném fölhívni a figyelmét képviselőtársaimnak is, Polgármester Úrnak is, hogy a napirendi ponthoz kapcsolódóan folytassuk le a vitát, aztán nagyon gyorsan döntsünk. És örülök annak a mondatnak, amit az előbb mondott, ami szöges ellentéte az elején fölvázoltaknak, hogy mi hoztuk volna olyan helyzetbe a Polgármester Urat, akik megszavaztuk azt a határozatot, amikor a küldöttségek összetételéről döntünk az SZMSZ szerint, hogy össze kell hívni. Tehát nem kell összehívni, nem kötelező összehívni ilyen esetben, Polgármester Úr döntött saját maga úgy, hogy így teszi. Tehát akkor ne kenje a felelősséget azokra, akik döntöttek - ez az első dolog, amire szeretném fölhívni a figyelmet. A második dolog, hogy én megkérném Polgármester Urat, hogy konzultáljon a jogászokkal, én a jogászoknak a vitájában nem nagyon tudok általában állást foglalni, mert ahányan vannak, annyi félét tudnak mondani. De én úgy gondolom, hogy a hivatalban van éppen elég jogász, akikkel lehet értelmeztetni az SZMSZ-t, hogy hogyan kell egy előterjesztést elkészíteni, és elsősorban azokra a jogászokra kell támaszkodni, akik a hivatalban dolgoznak. Marton István: Abban Önnel egyetértek Frakcióvezető Úr, hogy a jogászok bizony sok félét tudnak mondani egy ügyről, ennek számtalan esetben voltunk résztvevői, hallgatói, akár esetenként személyemben szenvedői. Ismét elmondom, hogy volt ilyen a múltkori közgyűlésen, hogy jogosultság, meg a kötelezettség nem azonos, ezt próbáltam érzékeltetni, egészen konkrétan a költségvetés vitája során. És most is azt mondom, hogy a jogosultság, az nem azonos a kötelezettséggel. Tehát énnekem lehet valamire jogosítványom, és úgy gondolom, hogy ez a kérdés érdekli a testületet, lévén, nem véletlenül korlátozta a jogaimat, és úgy döntöttem ebben az esetben, hogy magam nem jelölöm ki a delegációt. De egyébként nagyon örülök annak az öttagú csoportnak, akit kijelölt a Halász úr, hát gondolom, nem cinizmusmentesen, azt is tudja, hogy általában maximum négytagú a delegáció, amiben, mondjuk lenni szokott egy tolmács, esetleg egy gépkocsivezetés, mondjuk kettő érdemi ember, aki az ügyeket viszi. Tehát itt szó nincs arról, hogy valaki kibújna a felelősség alól, én úgy gondolom, hogy korábban a delegációkat nagyon korrekt, tisztességes módon sikerült összeállítani. Még akkor is, ha két-három ember ezekkel nem értett egyet. Én Önnel is, a Tóth úrral is rendszeresen konzultáltam, hogy kit delegálnak a pártok. Volt, amikor egy párt mondott egy nevet, aztán kicserélte, aztán megint kicserélte és ezt is le tudtuk nyelni. És én ezzel nem érzékeltem, hogy a legcsekélyebb gond is lett volna. Önök mégis kurtították eme jogaimat. Hát ennek bizony lehet ilyen mellékterméke. Halász Gyula (Ügyrendi): Szeretném a leghatározottabban visszautasítani az Ön személyeskedő megjegyzését. Azt, hogy énrám a közgyűlésnek vagy senkinek nincs szüksége. Én egy választói akarat megnyilvánulásaként ülök itt a képviselőtestületben, és Ön, mint polgármester nem engedhet meg magának ilyen hangnemet egy képviselővel szemben sem, velem sem. Ezt jegyezze meg egyszer és mindenkorra Polgármester Úr. A másik az, hogy ez a fax mikor érkezett a hivatalba, azért fontos, a dátumot el tudom olvasni én is Polgármester Úr. Marton István: Örülök neki. Halász Gyula (Ügyrendi): Annyira azért remélem, hogy van elképzelése, hogy a számokat ismerem. Azért érdekes az idő, hogy a fax mikor érkezett, mert tulajdonképpen, amikor ez megérkezett, lehetett volna továbbítani a képviselőknek elektronikus vagy más módon ugyanúgy, ahogy a meghívó kijött a közgyűlésre, ezt is mellékelni lehetett volna. Úgyhogy Tisztelt Polgármester Úr gondolkodjon el, hogy Ön milyen szintre viszi le a közgyűlés színvonalát. Ön a felelős egyértelműen, mint a közgyűlés levezető elnöke, hogy idáig jutottunk. Köszönöm. A közgyűlés munkájában a továbbiakban nem kívánok ezek után részt venni. Marton István: Az Ön kedvéért ezek után - egyébként nem faxon jött, hanem e-mailen, ahogy nézem - fel fogjuk tüntetni, hogy nemcsak a napot, hanem az órát, percet, ha van, akkor esetleg a másodpercet is. De úgy emlékszem, hogy délután kaptam meg, én nem tulajdonítok ennek jelentőséget. De talán annyi gondolkodási időt nekem adnak, amennyit ebben az ügyben is elhasználtam, mert tegnap reggel, ugye ez tegnapelőtt délután volt, tegnap reggel rögtön 8 óra körül már intézkedtem is, hogy ez kimenjen. Így tudták Önök ezt megkapni papíralapon. És azt se szeretem, ha a szavaimat szövegkörnyezetből kiragadják, mert hogy ugye, amit most hallottam, az azt jelenti, mintha én azt sugalltam volna, hogy Önre az ég egy világon senkinek sincs szüksége - szó nem volt erről. Böröcz Zoltán: Én a magam részéről megköszönöm Polgármester Úrnak, hogy összehívta ezt az ülést. Vélhetően - legalábbis úgy gondolom - ezzel megúsztunk, mondjuk március 5-én egy több órás fegyelmi tárgyalás indítását Ön ellen. Az elmúlt közgyűlésen a Ptujjal kapcsolatos delegáció összeállításkor olyan vita alakult ki, ahol a jelenleg az ülés összehívást fölöslegesnek tartó képviselők hangsúlyozták többszörösen, hogy a testületnek van ez a jogosítványa. Még azt is elmondták szóban Bene úr és Röst úr a hozzászólásában, hogy legfeljebb javaslattevő joga van a Polgármesternek, és ezt megtehette volna. Ilyen mértékben nyomatékosították a Képviselő Urak, hogy a testületi döntés kell ehhez a kérdéshez. Akkor is az volt a véleményem, ami ma, hogy az eddig volt rendszer, amikor a polgármesterhez tapadtak bizonyos jogosítványok, helyesek voltak, működőképesek voltak és ilyen fölösleges üléseket, mint amit ma összehívtunk, nem indukáltak. Az elmúlt ülésen elég heves vita alakult ki, éppen a Ptujjal kapcsolatos kérdéskörben, Bene képviselő úr, Frakcióvezető Úr tartott egy sajtótájékoztatót a héten, ahol elmondta, hogy három képviselő milyen borzasztó módon viselkedett, de nem kívánja megnevezni. Én most megnevezem, vélhetően Bene úr arra gondolt, hogy dr. Károlyi Attila, dr. Fodor Csaba és jómagam többször és hangsúlyosan próbáltunk normális álláspontot képviselni ebben a kérdésben is. És ez tűnhetett agressziónak. Ha annak tűnt egyébként, elnézést kérek, de a három képviselő, aki itt ül és nyugodtan tessék a szememre mondani. Azt viszont én szeretném mindenkinek a szemébe mondani, hogy amikor a Polgármester Úrtól elvontuk a jogosítványokat, vagy a múltkori vitában sokszor hangsúlyoztuk, hogy egy delegáció összehívására sem jogosult, csak a testület, akkor ebben a kérdéskörben igenis, igenis, a FIDESZ frakció, a két SZDSZ-es exponálta magát és az MSZDP jelenlévő képviselője, Bogár úr. Tehát azt egészen pontosan, név szerint Cseresnyés Péter, Röst János és Bogár úr volt az, aki ezekben a kérdésekben nagyon karakteres véleményt alkotott. Azok az előterjesztések, ami ellen már akkor is reagáltam, Szőlősi Márta előterjesztése, nevezetesen rendeletmódosításokra, amely ezt az eredményt, a bizottsági túlterhelést és egyáltalán okozzák, ezek a következő időszakban rettenetes eredménnyel járnak majd, ilyen ülésekkel és sok minden mással, esetleg működőképtelenséggel is. Hát, ha most vicces akarnék lenni, akkor a következőt javasolnám egyébként, de tényleg viccként. Én a következő kettő évben három embert delegálnék minden egyes külföldi kiküldetésre, nevezetesen Polgármester Urat, Cseresnyés Péter alpolgármester urat és Röst János urat. Ugye, ennek két kimenetele lehet, ha egy autóban utaznak, és egy szállodai szobában szállnak meg, akkor lehetséges, hogy egyszer csak végre kibékülnek és normális emberi hangon fognak itt beszélni egymással, előttünk és a város előtt. Aztán ne adj’ isten, nem békülnek ki, aztán kettő jön haza, akkor is nyert a város. Szóval komolyan mondom, borzasztó, egyszerűen nem normális dolog az, hogy ott hagyva a munkahelyemet, bejövök, mert egyszerűen be kell jönni, mert ülés van és ezzel töltöm az időmet. Még annyit szeretnék mondani, hogy a múltkor valószínű, hogy megfogadta Polgármester Úr Röst úr intelmeit, hogy legfeljebb javaslattevő joga van. Megkérdezte az MSZP frakciót egyébként, többek között engem is felhívott, meg most már tudom, minden társamat, ki menne ebbe a delegációba. Röst úr viszont nem kérdezte meg, úgyhogy, bocsánat, Halász úr, nem kérdezte meg, beblöffölt öt nevet. Most akkor tájékoztatom Önöket, ha ez a delegáció megszavazásra kerül, akkor az MSZP frakcióból Bicsák Miklós képviselő urat kérjük, hogy szavazzák meg és vegyen részt a delegációban. Mert ha Halász úr egyébként megkérdezte volna, akkor tudná, hogy Károlyi képviselő úr, akit Ő javasolt, az természetesen nem ……..és egyébként nem is lesz itthon, hanem mindenféle fontos tárgyaláson vesz részt. Tehát az MSZP frakció nevében kérem, fogadják el, hogy ebben a delegációban Bicsák Miklós úr képviselje egyik személyként a képviselőtestületünket. Marton István: Nagyon örülök annak, hogy Ön szépen, részletesen kifejtette, amire én az elején utaltam, hogy a hatáskör elvonások hova juttathatják a várost. Ezt a testületet nagyon simán és nagyon könnyedén elvihetik a működésképtelenség állapotába. Hát, megint egy jó páran ügyrendit kérnek. Bene frakcióvezetőnek harmadszor adom meg ügyrendiben a szót. Bene Csaba Ügyrendi: Szeretném elmondani, hogy sajtótájékoztató, amiről én beszéltem, az nem is biztos, hogy annál a napirendi pontnál volt, Böröcz képviselőtársamnak mondom, hanem korábbi közgyűlések alkalmával, amikor sértő hangnemben nyilvánultak meg. Én arra, de nem, nem. Marton István: Nincs személyes érintettség Frakcióvezető Úr, ezt Önök gyomlálták ki a Szervezeti és Működési Szabályzatban. Bene Csaba: Polgármester Úr, rendben van. Akkor szeretném még egyszer nyomatékosítani, hogy csak az igazat mondjuk, mert nem kötelezte a közgyűlés arra Polgármester Urat, hogy két közgyűlés között össze kell hívni a közgyűlést a delegáció kijelölésére. Minden hozzászóló, Böröcz képviselőtársam is ezt sugallta. Nem igaz. Ez már egyszer elhangzott, nem igaz. Joga van a Polgármester Úrnak két közgyűlés között delegációt kijelölni és azt utána jóváhagyatni a következő közgyűlésen. Polgármester Úr döntött úgy, szíve-joga, hogy összehívja a közgyűlést. Nekünk pedig szívünk-jogunk, hogy itt legyünk és itt is vagyunk. És mi elvégezzük a munkát. Esetleg Polgármester Úr is elvégezhette volna, talán nélkülünk is, és Böröcz képviselőtársam is munkából jön el, többi képviselőtársam is munkából jön el azért, mert közgyűlés van, nekünk ez a feladatunk. De Polgármester Úrnak is van egy olyan feladata, hogy kijelölhet, de Ön nem élt ezzel, mi itt vagyunk, készen vagyunk arra, hogy ezt megtegyük. Ne próbálják már rátolni a felelősséget, ami nincs is ebben a kérdésben, a közgyűlésre. A közgyűlés többséggel döntött és a szerint lehet eljárni, az pedig az Ön szíve-joga, hogy a szerint jár-e el vagy pedig más utat választ. Marton István: Frakcióvezető úr, Ön mondott igazat is, meg valótlant is. Ismételten elmondom, ha nem lett volna az a hatáskörcsorbítás, ez szóba se kerül. Kettő: a jogosult, de nem kötelezett vitát szeretném lezárni azzal, hogy végre megértik, miről szól a történet. Teljesen logikusan mondta el a Böröcz úr, amit mondott, sajnos a ptuji intermezzo után nem óhajtottam jogosultságommal élni. Tehát egy dolog a kötelezettség, más dolog a jogosultság. Ha nem lett volna az a másfél órás csevely - nevezzük ennek - akkor biztos, hogy én eldöntöttem volna, hogy milyen delegáció megy, és akkor az történt volna, amit Böröcz úr mond, hogy március 5-én pedig egy újabb fegyelmi kezdeményezés nagy valószínűséggel megszületett volna. Karádi Ferenc Gyula (Ügyrendi): Kinek mihez van szíve-joga, azt eldönti saját maga, én is eldöntöm. Arra teszek javaslatot, hogy senki ne menjen sehova ezek után, ha minden ilyen küldöttség kijelölése ekkora vitát generál, természetesen mesterségesen. Hogy ennek ki az értelmi szerzője, azt nem nehéz kitalálni. Aki összehívta ezt a közgyűlést, szándékában áll egy ilyen vitát generálni, meg is teszi, és mindent megtesz azért, hogy a hangulat is ilyen legyen. Én ezek után nem kívánok résztvenni és ez nekem is szívem-joga. Tehát én most elmegyek, ezt tovább nem hallgatom, mert nem vagyok hajlandó ezt a nemtelen vitát végig hallgatni. Marton István: Karádi úr, azért közölnöm kell Önnel, hogy nekem nem állt szándékomban nemtelen vitát generálni, nem is tettem meg. Mint hogyha mások kértek volna ügyrendit és mondtak volna esetenként csacskaságokat. Én úgy gondoltam, hogy ez 10 perc alatt véget ér, ehelyett már itt vagyunk több mint fél órája. Polai József: Nagyon szomorú vagyok, egy ilyen parttalan vitának vagyunk a részesei, ahelyett, hogy a frakcióvezetők, ha már Polgármester Úr nem vállalja a küldöttség kijelölését, a frakcióvezetők tennének javaslatot, hogy kik utazzanak. Azt gondolom, hogy meg lehetne ebben szépen egyezni, és amit Karádi úr itt elmondott, ahhoz pedig annyit tennék hozzá, hogy én nagyon szégyellném magam, ha Nagykanizsa küldöttsége nem venne részt ezen a bihácsi ugye delegációs meghívásunkon. Hiszen, aki ott volt az elmúlt évben, én is ott voltam, ezért jelentem ki, hogy nem is kívánok most még egyszer utazni, bár szívesen tenném, örömmel mennék. Olyan fogadtatásban volt részünk, minden vonatkozásban olyan udvariassággal közelítettek meg bennünket, minden percünkben valaki mellettünk, körülöttünk volt és kísértek minket és remek étkezéssel láttak el bennünket, tényleg maximális kiszolgálás volt minden tekintetben. Mi ezt nem tudjuk viszonozni, mert azt hiszem, hogy a magyar ember alkalmatlan annak ellenére, hogy azt mondjuk, hogy milyen vendégszerető emberek vagyunk általában mi, magyarok. Ez nem igaz, ott megtapasztaltam ennek ellenkezőjét, hogy ők sokkal inkább értenek ehhez. És azt gondolom, hogy el kell menni, nem lehetünk ilyen udvariatlanok, hogy nem veszünk részt ennek a kedves meghívásnak, mert várnak bennünket. És nem veszekedni kell, nem megsértődni kell, hanem valóban három-négy képviselő egy tolmács jelenlétében valóban utazzon ki. És én, ahogy tavaly, mint mondottam, jelen voltam, idén nem kívánnék utazni, ezt szerettem volna. Marton István: Önnek teljesen igaza van, hiszen ha csak pár órát is, de együtt ott voltunk. Végtelenül kedves, vendégszerető emberekről van szó. Ezt Ön nem hozza elő, akkor én se mondom, de hát most már Karádi képviselő elballagott. Tehát tulajdonképpen már nemcsak Neki mondom, durva sértés lenne, ami alkalmas lenne a kapcsolatok megmételyezésére, ami más testvérvárossal megtörtént, hosszú évekkel ezelőtt például. Kint esetleg, műsoron kívül elmondhatom, hogy mire gondolok, de most nem akarok ezzel érdemben foglalkozni. Bizzer András: Én nem emlékszem rá, hogy a napirendi pontot megszavaztuk volna. Mégis elkezdődött már ugye a napirendi vita, ezért én is a napirendhez kapcsolódóan szeretnék egyrészt javaslatot tenni. Javaslom, hogy a delegációban legyen bent Papp Nándor képviselőtársam, másrészt pedig kérdést is szeretnék feltenni. Én az előző ciklusban nem voltam képviselő, ezért megkérdezhetem azt, hogy nem úgy volt véletlenül annak idején, 2006. október 1-je előtt, Litter Nándor korszakában, hogy egy hasonló rendelet működött, amikor a közgyűlésnek kellett jóváhagynia a delegációkat? Akkor, én úgy tudom, hogy működött ez a rendszer, és szerintem ez azon múlik, hogy milyen a polgármester hozzáállása. Lehet mindenből ügyeket kreálni, ebből is lehet kreálni. Kimondta a jegyző is, hogy joga lett volna a Polgármester Úrnak önállóan dönteni, sürgős esetben, ezt megtehette volna, mégsem tette meg. Én úgy érzem, hogy azért van összehívva ez a közgyűlés - elnézést, Polgármester Úr, hogy ezt kell mondanom, de - Ön ki akart babrálni a képviselőkkel, ki akart babrálni a közgyűléssel, és ügyeket akart kreálni. Marton István: Köszönöm Képviselő Úr a javaslatát. Egyébként Önnek abban teljesen igaza van, hogy még a napirend vitáját úgy kezdtük el, hogy nem lett megszavazva a napirendre vétel. De, amit Ön mond, abban a végén ott egy nagy csúsztatás van. Önök ugye össze-vissza csorbítják nemcsak ezen a téren, minden téren a hatáskörömet, de rosszul csorbították. Mert, ha úgy csorbították volna, hogy két közgyűlés között köteles vagyok, akkor nem tudtam volna kitérni előle, és akkor nem fenyegetnének fegyelmikkel, és akkor kijelöltem volna egy delegációt. De még a csorbítást is bután csinálták, erre próbáltam rámutatni. No, akkor most szavaztatok arról, hogy a ….. Jegyzőnő, negyedszer látom, örülök neki, hogy ebben a magvas kérdésben negyedszer, igen. Dr. Tuboly Marianna: Néhány ténybeli mondat hangzott el, amire szeretnék reagálni. Ilyen mondat hangzott el, hogyha nem lett volna hatáskör-csorbítás, ez nem kerül ide, ez az anyag. Ilyen hangzott el, hogy a polgármester egy esetleges fegyelmit úsz meg azzal, hogy ez az anyag idekerült. Ide - az hangzott el, hogy - a hatáskörelvonás hova juttatja a várost. Én azt szeretném elmondani még egyszer, nyomatékosan annak, akinek esetleg nagyon zavaros volt a sok hatásköri vita, hogy két ülés között indokolt esetben halasztást nem tűrő, váratlan külföldi kiküldetés esetén a polgármester jogosult a küldöttség összetételét meghatározni. És úgy gondolom, hogy nem a polgármester fegyelmijéről kell beszélni, hanem arról, hogy a közgyűlés most az SZMSZ ellenesen fog döntést hozni. Tehát fel sem merül a polgármester felelőssége, viszont az, hogy az SZMSZ-t megsértjük sorozatában, az nem tudom, hogy kinek a felelőssége. Beszélt arról a Polgármester Úr, hogy múltkor is ugyanilyen vitának volt része a közgyűlésben és a város ilyen vitát hallgatott végig, de másról volt szó. Ugyanis a múltkori közgyűlés, egy munkaterv szerinti soros ülés volt, amikor a polgármester a javaslatot be kellett, hogy terjessze, csak az előterjesztés hiányos volt. Egy kipontozott előterjesztés került a közgyűlés elé, ami a háromnegyed órás vitából látható módon alkalmatlan volt arra, hogy megfelelő módon, intelligensen a közgyűlés ezt meg tudta volna tárgyalni. A mostani közgyűlés pedig előkészítetlen. Tehát mindkét előterjesztésnek az előterjesztési hibája az, ami miatt a közgyűlés értelmetlen vitát folytat. Jelen esetben a Polgármester Úr a képviselőktől jogszerűen javaslatot kérhet, és dönthet a küldöttség összetételéről, de az SZMSZ szerint a közgyűlésnek a mostani megtartása, az SZMSZ ellenes. Marton István: Köszönöm, hogy a Jegyzőnő körülbelül hatodszor mondja el a jogosultság, meg a kötelezettség közötti különbséget. Ettől okosabbak nem lettünk. És hát bizony a múltkor ugyanilyennek voltam a részese, teljesen mindegy, itt nem jogászkodni kell, kérem. A tartalmi dolgot kell megnézni, hogy ez most soros ülésen vagy soron kívüli ülésen került sorra, ez teljesen indifferens. Az előkészítetlenségről meg csak annyit, csak nem azt akarja a Jegyzőnő ezzel mondani, hogy Ön nem tudott arról, hogy a tegnapi napon ez elkészült és kimegy? Nem, ez csak a levegőbe, költői kérdésként. Dr. Tuboly Marianna: A levegőben nincs szó, Polgármester Úr. Marton István: Már megtette a levegőben többször, Hölgyem. Hát nagyon jó lenne, hogyha érdemi dolgokkal foglalkozna és nem ugyanazt mondaná el sokadszor. Gyalókai Zoltán Bálint: Én szeretném Bogár Ferenc képviselőtársunkat javasolni a küldöttségben való részvételre. És felkérek mindenkit, hogy a munkákkal foglalkozzunk, a felesleges vitákat kerüljük. Ez tényleg egy öt perces közgyűlés lett volna, hogyha itt van az a három-négy név előttünk, akire jó szívvel igent tudok nyomni. Gyakorlatilag a vita több mint háromnegyed óra alatt az ügyrendről folyik. Én a nevekről szeretnék dönteni. Marton István: Most szavaztatnom kell azért így utólag is, hogy aki el tudja fogadni a napirendet, az nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 16 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 66/2009.(II.20.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a következő napirendi pontot tárgyalja: Nyílt ülés: 1. Boszniai testvérvárosunk Bihács városnapi rendezvényére delegáció kijelölése (szóban) Előterjesztő: Marton István polgármester Marton István: Elhangzott nevek sorrendjében, az MSZP jelöltje Bicsák úr, a FIDESZ frakció jelöltje Papp Nándor, semmi kifogásom ellenük. Aki egyetért Papp Nándor utazásával, az kérem, nyomja meg az igen gombot. Hát, attól függ. Majd szólok én a végén. Aki el tudja fogadni Papp Nándort, az nyomjon igent. A közgyűlés 16 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Aki el tudja fogadni Bicsák urat, kérem, nyomjon igent. A közgyűlés 16 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. A közgyűlés az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza: 67/2009.(II.20.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért azzal, hogy Bihács város meghívására 2009. február 25-27. között küldöttség utazzon az ott megrendezésre kerülő városnapi rendezvényre. A küldöttség tagjai: Bicsák Miklós, Papp Nándor. Határidő: 2009. február 25. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető) Marton István: Bicsák úrhoz fel kell tennem egy kérdést - mert azért ez egy 300 km-es út, és ha önkormányzati autóval megyünk, akkor ugye egy tolmácsot automatikusan vinni kell, mert szerb-horvátot olyan tökéletesen a megválasztott urak, nem hiszem, hogy beszélik -, hogy hajlandó-e saját kocsijával menni, mert az a delegációt egy fővel megnöveli, ha igen. Ha nem, akkor más a helyzet. Bicsák Miklós: Mielőtt válaszolnák, el szeretném mondani a Tisztelt Közgyűlésnek, én is tavaly tagja voltam a delegációnak. Higgyétek el, ez a Bihács város sokat szenvedett annak idején a háborúban, a ragaszkodásuk a városunkhoz, a magyar kapcsolatokhoz, ez ott helyszínen, akik ott voltak, vagy nem akarom ismételni Polai képviselőtársamat is. Ez egy olyan lehetőséget ad őnekik és nekünk is a további fejlődésben, a két város, a jövőbeli önkormányzati képviselőtestületnek is, hogy ezt nem szabad elhanyagolni, az az emberi közvetlen, meleg szeretet és az érdeklődésük nemcsak abból áll, hogy egy pohár sört vagy egy …….megittunk, szó sincs róla, hanem a kapcsolatok, a kiterjedt, a kulturális, sport, gazdasági oldalról ezt ápolni kell. Polgármester Úrnak válaszolva, köszönöm, elvállalom azért is, mert én láttam, hogy olyan kapcsolat ez, aminek a fejlődését a továbbiakban is erősíteni kell. Hát az, hogy öten, hát az a kényelem szempontjából, ez négy főnek felel meg, akármilyen kocsi is, a kényelem szempontjából. Én költséget nem kérek a várostól az útiköltségre, én azt felajánlom Kanizsa városának is úgy, mint most a Szlovéniába utazó küldöttségnél is. Én az emberi és a város érdekében ennyit, úgy érzem, hogy megtehetek. Marton István: No, hát akkor két ember már megvan, külön sofőr nem kell, tolmáccsal megvan a harmadik, akkor negyedik emberről kell dönteni. Hogyan? Tessék? Igen. A Bicsák úr ügyrendit nyomott. Bicsák Miklós (Ügyrendi): Engedjétek azt meg, ha Alpolgármester Úr, ha Polgármester Urunk képvisel egy várost, én már több delegációban voltam 16 év óta, a Romániától kezdve mindenhol voltam, most nem hándálásképpen, csak egyedül Finnországban, nem úgy, mint itt a Röst úr, hogy már többször megjelent Finnországban, nem is kívánok, el tudok én oda utazni Helsinkibe magánemberként is. A lényeg az, a városnak a komolyságát a delegációnak meghatározza a város első vagy második embere, mint vezető, képviseli a delegációt és én javaslom, hogy így döntsünk, mert erre szükség van a protokoll szabályai szerint is, a komolysága a városunknak az elismerése. Én Polgármester Urat javaslom. Dr. Tuboly Marianna: Megállapítom, hogy a közgyűlés a külkapcsolati rendelettel ellentétben elvonta a polgármester hatáskörét és ezt mind a polgármester előterjesztésére tette. Marton István: No, ez gyönyörű. Milyen hatáskörelvonásra gondol? Akkor hatodszor kérem, hogy szóljon róla. Dr. Tuboly Marianna: Még egyszer felolvasom. A halasztást nem tűrő, a város érdekét szolgáló, váratlan külföldi kiküldetés esetén a külföldre történő utazó küldöttség összetételéről a polgármester jogosult dönteni. Marton István: No, hát akkor a közgyűlés döntött tulajdonképpen három emberről, akkor negyediknek pedig kijelölöm magamat. Ha valaki ezzel nem ért egyet, az szóljon. Erről nem kell szavazni, mert különben itten a jegyzőnő meg fog fenyíteni, hetedszerre. Én nem akartam a tagokat eldönteni, de ha már így az utolsó pillanatban elhangzik egy ilyen vaskos megállapítás, akkor azt mondom, hogy jó, akkor vezetem én a delegációt. Már azért mégis csak, talán ne a Bogár képviselő vezesse a delegációt. Jó, köszönöm. A mai ülésünket bezárom. Marton István polgármester az ülést más tárgy vagy hozzászólás nem lévén 09.50 órakor bezárta. (Az ülésről készült hangfelvétel alapján ezen jegyzőkönyv a hozzászólásokat szó szerint tartalmazza.) K. m. f. Dr. Tuboly Marianna Marton István jegyző polgármester |