* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
647.7 KB | |
2009-06-08 09:31:57 | |
Nyilvános 45 | 164 | A közgyűlési jegyzőkönyvek és mellékleteik 1990 novemberétől kezdve papírformátumban elérhetőek a Halis István Városi Könyvtárban, a helyismereti részlegen. | JEGYZŐKÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2009. május 15-én (Péntek) 14.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Medgyaszay Ház Nagykanizsa, Sugár u. 5. Jelen vannak: Balogh László, Bene Csaba, Bicsák Miklós, Bizzer, Bogár Ferenc, Böröcz Zoltán, Dr. Csákai Iván, Cseresnyés Péter, Cserti Tibor, Dr. Fodor Csaba, Gyalókai Zoltán Bálint, Halász Gyula, Horváth István, Jerausek István, Karádi Ferenc Gyula, dr. Kolonics Bálint, Marton István, Papp Nándor, Polai József, Röst János, Tóth Nándor képviselők Tanácskozási joggal megjelentek: Dr. Tuboly Marianna jegyző, Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző, Domina Erzsébet irodavezető, Osváth Sándorné ügyintéző, Dr. Tóth Lászlóné ügyintéző, Szmodics Józsefné osztályvezető, Tárnok Ferenc osztályvezető Marton István: Jó, akkor határozatképesek vagyunk. A munka megkezdődik. Tisztelt Testület! A mai soron kívüli közgyűlést azért kellett összehívnom, mert az SZMSZ módosításai során eljutottunk oda, hogyha a bizottsági elnökök többsége - a hatból ugye ez legalább 4-et jelent – kezdeményezi soron kívüli közgyűlés összehívását, akkor arra a napra és arra a percére, amikor kezdeményezik, össze kell hívnom. 6 napirendi pontot óhajtottak megtárgyalni, közben elkészült előterjesztések egyikének, másikának a címe is más lett, de hát majd eldönti a testület, hogy mit akar. Napirendekhez akar valaki netán kiegészítést? Röst János: A napirendi pontokhoz lenne módosító javaslatom. Azt kérném Polgármester Úrtól, hogy a napirendi pontokat oly módon változtassuk meg, hogy először azokat a napirendi pontokat tárgyaljuk meg, amik bekötődnek, kapcsolódnak a költségvetéshez. Azt követően tárgyaljuk meg a költségvetés módosítását, majd utána a többi napirendi pont sorrendje, az lényegében rendben lenne. Hát akkor a javaslat az, hogy először a 2-est, utána 3-ast, utána az 5-öst és utána a többi, elnézést, a 7-es még előre jönne még a költségvetésnek, és azt követően jönne végig az összes többi ugyanúgy abban a sorrendben, amit egyébként meghatároztak. Marton István: Ez azért így szerepel egyébként, mert így kérték a Bizottsági Elnök Urak. Egyébként én ezt el tudom fogadni. Egyúttal megkérem Dr. Tuboly Marianna jegyzőnőt, hogy foglalja el az általam kijelölt helyét. Dr. Tuboly Marianna: Miről van szó Polgármester Úr? Marton István: Én Önnek az előző közgyűlésen kijelöltem egy helyet és az a kérésem, hogy foglalja el. Dr. Tuboly Marianna: Semmilyen helykijelölésről nincsen tudomásom. Marton István: Hát Hölgyem, ez meglehetősen furcsán hangzik. Kijelöltem, közöltem Önnel, hogy ezen túl nem ülhet mellettem, hova kell Önnek ülnie. De, ha esetleg elfelejtette múltkor, akkor megismétlem. Itt baloldalt a legszélén kérem, hogy foglalja el a helyét. Dr. Tuboly Marianna: Polgármester Úr nekem semmilyen helyet nem jelölt ki. És ne haragudjon, azért egyelőre már, tanúi vannak? Mert ez egy kitalált történet Polgármester Úr, amivel itt a nagyközönség előtt minket szórakoztat. Hát, csak tudnék róla, és csak nem tagadom meg Polgármester Úr, hogy nekem más helyet kijelölt. Marton István: Nincs egyelőre. Dr. Tuboly Marianna: A jegyzőnek mindenkor a közgyűlés között van a helye. Jó, hogy nem Uram a portásfülkébe ültet le engem. Marton István: Mutassa meg ezt nekem. Dr. Tuboly Marianna: Ott a vendégek vannak, itt meg a közgyűlés. Marton István: Mutassa meg ezt nekem. Nem. A hivatalnokok itt vannak jobbra és balra. Mutassa meg Ön nekem ezt a törvényt, amely törvény természetesen nincs. Kérem, foglalja el a helyét! Addig nem tudom elkezdeni az érdemi munkát. Dr. Tuboly Marianna: Uram, az aljegyző a közgyűlés között nem ülhet, ha a jegyző nem ül a közgyűlés között. Akkor mind a ketten. Akkor mind a ketten elvonulunk. Marton István: Akkor az aljegyző is. Helyes, az aljegyző is beülhet a többi hivatalnok közé, ha Önöknek ez az igényük. Dr. Tuboly Marianna: Mi az, hogy Önöknek ez az igényük? Marton István: Hát, ha Ön egyedül nem akar elülni. Dr. Tuboly Marianna: Nézze Polgármester Úr, fel kell vállalni itt, hogy Ön nekem ad egy utasítást. Ezzel semmi gond. Csak ne játsszuk el azt a történetet, hogy Maga kitalálja, hogy valamikor máskor nekem adott utasítást, amikor nem adott ilyen utasítást. Marton István: Adtam, és nem is itt ült a múltkori zárt ülésen és vita nincsen. Az a kérésem, hogy foglalja el a helyét. És, ha az aljegyzőnő Önnel tart, akkor Ő is odaülhet. Köszönöm. Dr. Tuboly Marianna: Technikai szünetre kérek időt. Megkérem a technikai személyzetet, hogy kapcsolják át a mikrofont és az egyéb számítógépet. Marton István: Át van kapcsolva szerintem már régen. Akkor tartunk 5 perc szünetet. Szünet Cserti Tibor (Ügyrendi): Azért kértem ügyrendit, mert a magam szerény stílusában megint meg kell, hogy kérdezzem Polgármester Úr, hogy lesz-e folytatólagos közgyűlés, mert én még tudomásom szerint a régebbit sem fejeztem be. Mivel nem hangzott el a napirendi pontok között erre vonatkozó semminemű utalás, én javaslom annak a folytatását is és fejezzük be. A másik meg, elég kellemetlenül érzem maga a közjáték iránt. Tehát rossz szájízem van. Cseresnyés Péter (Ügyrendi): Ezt a rossz szájízt szeretném én is éreztetni. Én nem tudom. Polgármester Úr, Önnek ez a legfontosabb dolga, hogy a jegyző hol ül, akinek egyébként ott kellene Ön mellett ülnie, ugyanis a törvényességért Ő felel. Marton István: Így van, felelhet a jelenlegi helyén is Alpolgármester Úr. Cseresnyés Péter: Elég szomorú Polgármester Úr, hogy ez a helyzet előállt, amit Ön produkál itt. Marton István: Mellettem azoknak kell ülni, akik segítik a polgármester munkáját a közgyűlésben, és én ezt a jegyző részéről jó ideje nem tapasztalom. Halász Gyula (Ügyrendi): Mélyen fel vagyok háborodva. Amit Ön megenged a Jegyző Asszonnyal szemben, az példátlan. Egyrészt tisztelhetné benne nemcsak a kollégáját, hanem a nőt is. Tehát, amit most már Ön sorozatosan megenged a Jegyzőnővel szemben, az méltatlan Önhöz, mint a város polgármesteréhez. Dr. Kolonics Bálint (Ügyrendi): Ügyrendi a hozzászólásom, mégpedig azért, mert két kolléganőm ül ott a túloldali szélen és mit jogász, el kívánom mondani Polgármester Úr, hogy én úgy emlékszem, hogy a Jegyzőnőt Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése megválasztotta Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzőjének. Ezzel ellentétes határozata a közgyűlésnek nincs. Polgármester Úr pedig a köz érdekében egy szolgálatot teljesít, mint polgármester, és úgy gondolom, hogy az előbbi megnyilvánulása, az szöges ellentéte azzal, ami az Ön funkciója abban a székben. Tehát kérem Polgármester Úr, hogy megfelelő alázattal és tisztességgel szíveskedjen viselkedni az Aljegyző és a Jegyzőnő felé. Kérjen tőlük elnézést és ültesse a helyükre, mert szégyen és gyalázat, amit a város most itt végignéz. A sajtópáholy pedig csemegézik ezen Polgármester Úr, és mindig így kezdődik a közgyűlés. Marton István: Képviselő Úr, nem értek egyet Önnel. Dr. Tuboly Marianna (Ügyrendi): Határozottan vissza kell utasítanom a polgármesternek azt a megjegyzését, hogy nem segítem a munkáját. Nagykanizsa Megyei Jogú Városa Polgármesterének a munkáját minden esetben segítem, amikor a közgyűlést képviselve jár el. Azonban ebben a másfél évben minden esetben, amikor Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésével szembehelyezkedő módon, vagy a jogszabállyal ellentétes módon járt el és erre felhívtam a polgármester figyelmét, minden esetben különféle retorzióban volt részem. Vannak számtalan olyan eset, amikor erről a közgyűlés, vagy Nagykanizsa közvéleménye nem értesült, erről csupán a hivatal néhány dolgozója értesült. Természetesen Ők ezt nem tehették szóvá, mert akkor ismét retorzió érte Őket. Van azonban olyan több eset, amikor a közgyűlés erről értesült. Marton István: No, érdekes, hogy az Ön regnálásának második felében szaporodtak el bizonyos problémái Önnek velem, miközben az első felében nem volt. Én ezt meg tudnám magyarázni, de ebben a pillanatban nem teszem. Úgyhogy, ha valakinek valami gondja van, az keresse meg a jogorvoslatot, mint ahogy én is megtettem az ominózus ügyekben. Aki egyetért Röst úr által javasolt sorrenddel - tehát a 2-es legyen az 1-es, a 3-as legyen a 2-es, az 5-ös legyen a 3-as, a 7-es legyen a 4-es, és a többi pedig értelemszerűen megy utána 5-8-ig – az kérem, nyomja meg. Hát Cserti úr most ügyrendit nyomott. Bajban vagyok, mert nem volt semmi a táblán, amikor én ezt elkezdtem, de megadom Önnek a szót. Cserti Tibor (Ügyrendi): Köszönöm, hogy megadja Polgármester Úr a szót, mert egyébként logikus sorrendiségre akkor van lehetőségünk, hogyha először tárgyalunk egy költségvetési egyensúlyt javító intézkedésekről és ennek alárendeljük a hitelfelvételt. Márpedig a Röst képviselőtársam által javasolt, hogy a 2-es napirendi pontban vannak a fejlesztési célú hitelfelvételek, ez a hitelfelvétel is egyébként a nagy hitelfelvétel része, ilyen értelemben alárendelődik az általános egyensúlykérdéseknek. Tehát el sem tudok képzelni egyébként más sorrendet. Tehát én éppen arra teszek indítványt, hogy először a költségvetés általános helyzetét tárgyaljuk, és akkor rendeljük alá mindjárt hitelfelvételt. Helyre áll akkor a rend. Úgy gondolom elfogadható. Marton István: Tehát Ön a 4-est akarja az 1-re tenni ezek szerint. Cserti Tibor: Magyarul igen. Utána a 2-es és így tovább. Jó? Marton István: Tehát a 4-ből 1-es, 2-es marad, 3-as marad, 5-ös lesz a 4-es, a 7-es lesz az 5-ös és akkor az 1-es lesz a 6-os – figyeljen – és akkor a 6-os lesz a 7-es és marad a 8-as. Nem vétettük el ugye? No. Egyébként ez nekem jobban tetszik, mert teljesen logikus, amit Ön most mondott. Röst János: Számomra is elfogadható a sorrend. Viszont akkor mindenképpen azt kérném, hogy azért először, ami a költségvetést konkrétan érinti, ez pedig a 7-es, azt pedig tárgyaljuk meg, mert az 3 mFt-os tételt jelentene, amit ily módon be lehet már építeni a költségvetésbe. Ez direkt szám. Marton István: 10-es, a címben benne van, hogy javaslat a 2010-es világbajnokság rendezésére. Röst János: Bocs. Akkor elnézést, akkor én néztem rosszul. Jó, csak az összeget néztem, akkor jó, amit a Cserti képviselőtársam mondott. Köszönöm. Marton István: Tehát, ha valaki úgy gondolja, hogy a sorrendet a Cserti úr által elfogadott formában módosítsuk, akkor az nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 17 igen és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Akkor a Röst úréról nem kell szavaztatnom két ok miatt sem. A másik – miután több hozzászólót nem látok – aki el tudja fogadni, hogy ezt a nyolc napirendet ma tárgyalja meg a közgyűlés az kérem, nyomja meg az igen gombot. Én nem támogatom. A közgyűlés 15 igen, 1 nem és 5 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. A közgyűlés az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza: 233/2009.(V.15.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi napirendi pontokat tárgyalja: 1. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2009. évi költségvetésében szereplő további beruházási kiadások engedélyokiratának elfogadására (írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter alpolgármester 2. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. évi költségvetéséről szóló 10/2009.(III.21.) számú rendeletének módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 3. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata fejlesztési célú hitelfelvételére (írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter alpolgármester 4. A kezdeményezés napirendi pontja: Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város víziközmű vagyonának 2009. évi tételes beruházási, felújítási tervének kiegészítésére. Az előterjesztés címe: Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város víziközmű vagyonának 2009. évi tételes beruházási, felújítási tervére (írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter alpolgármester 5. Javaslat a Szan-Dia Fitness Sport Club 2010-es International Dance Federation (IDF) világbajnokság rendezésének támogatására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 6. A kezdeményezés napirendi pontja: Javaslat a 2009. évi sportalap felosztására. Az előterjesztés címe: Javaslat a 2009 évi sporttámogatásokról szóló szerződések aláírására (írásban) Előterjesztő: Balogh László bizottsági elnök 7. Javaslat a TISZK szakmai tanácsadó testületébe tagok delegálására (írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter alpolgármester 8. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata éves összesített Közbeszerzési Tervének módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Marton István: Hát akkor kezdjük az eredeti 4-esnél. Hát ott nem maradt el. Két napirend marad el, meg a kérdések. Nem lehet behozni, azt csak a sorosra megy nem egész két hét múlva Cserti úr. Ha kardinális kérdések lennének bent, akkor azt mondanom, hogy próbálkozzunk, de így nem látom értelmét. Tehát a 4-es napirendi pontnál tartunk. 1. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2009. évi költségvetésében szereplő további beruházási kiadások engedélyokiratának elfogadására (írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter alpolgármester Marton István: Bizottsági Elnök Urak? Nem tudom. Hozzászólót nem látok. Hát azért azt el kívánom mondani, hogyha ezt most a közgyűlés megszavazza, akkor meglehetően gúzsba köti önmagát. Én nagyon nem szeretném, ha ez most átmenne. Ettől függetlenül persze ezt akár Önök el is fogadhatják. De ebben a pillanatban én nem látom ennek az aktualitását annál is inkább sem, mert azért vannak itt egészen nagy kaliberű ügyek, amik pillanatnyilag bizonytalanok, és meglehetően megkötné a kezünket itt sok minden, ha ezt most a testület. Jó részével egyébként én egyet tudok érteni. De ha ezt ideje korán elfogadná. Természetesen vannak bent olyanok is, amelyeket értelemszerűen nem lehet elfogadni. Bizottsági elnökök nem óhajtanak megnyilvánulni. Hozzászóló nincs. A magam részéről nem támogatom. A közgyűlés 16 igen, 1 nem és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Jön a 2. napirendi pont. Tessék? Röst János Ügyrendi: Tisztelt Polgármester Úr, külön van határozati javaslatokból több pont és rendeleti módosításból több pont. Tehát végig kell szavaztatni Polgármester Úr, nem lehet egy szavazással ezt elrendezni. Marton István: Jó, én ennek mód felett örülök. Röst János: Hát akkor legyen kedves külön a határozati javaslatot, külön pedig a rendeletieket külön szavaztatni. Marton István: Akkor nézzük külön a határozatokat. Tehát aki egyetért az 1-es a gyalogátkelőhelyek létesítése Sugár u. – Kazinczy u. Aki ezzel egyetért, kérem, nyomja meg az igen gombot. Én ezt a magam részéről. Azaz 1-es. Igen. Pillanat. Mi van egy mondat erejéig? Bocsánat! Én azt hiszem, hogy erről érdemben nem is szabadna. Most látom, hogy ideküldtek közgyűlés előtt egy másik papírt. Hát további beruházási kiadások. Hát azért én úgy gondolom, hogy ez nem annyira sürgős, hogy ezt nem kellett volna megnézni alaposabban, szakbizottságok tárgyalták-e, erről sincs itt semmilyen jelezés. Bizottsági Elnök Urak meg sem nyilvánultak. Tehát én úgy gondolom, hogy ennek a tárgyalása ebben a pillanatban teljesen szabálytalan. Fönt van igen, csak más került ide most. Igen és mi enne a lényege, ha szabad érdeklődni, mert még nem volt. Napirendnél tartunk Alpolgármester Úr, még nem volt módunk összehasonlítani. Mintha valamivel, eggyel, kevesebb lenne bent a sorszámok alapján. Jó, hát akkor megadom a szót ügyrendiben. Cseresnyés Péter (Ügyrendi): Polgármester úr, ez önálló napirendként szerepel a napirendi pontok között éppen azért, mert egy sor vagy másfél sor kikerült belőle, ezért kell módosítást eszközöli rajta. Egyébként összhangban van azzal a módosított költségvetéssel, amelyik előttünk van. Abban az esetben, ha a közgyűlés többsége elfogadja a módosított költségvetést, ebben az esetben ezt a módosítást a napirendi pontnál el fogom mondani, megkérem a szakosztály vezetőjét, pontosan mondja el, hogy miről van szó és arról fogunk szavazni. Ha nem fogadja el a közgyűlés ezt a módosított költségvetést, abban az esetben az eredetiről, tehát amiről tárgyaltak a bizottságok, arról fogunk szavazni. Marton István: Igen, hát azért itt látom, hogy vannak. Cseresnyés Péter: Ne erről a napirendről beszéljünk, hanem a költségvetésről beszéljünk. Marton István: Bocsánat, hát a 4-es pontról beszélünk. 4-es pontról beszélünk Alpolgármester Úr, Ön itt az előterjesztő állítólag, amit Ön írt alá, a 4-es pontról beszélünk. Nem értem, hogy mit beszél. Pillanat egy kicsit, ha megengedi, én is átnézem, mert hát azért az ember ülést úgy nem nagyon tud vezetni, ha nem tudja, hogy mit vezet és ezt az utolsó pillanatban, itt dugták az orrunk alá nagy dicsősségre. Igen, nem látom bent az Alkotmány utcai járdaépítést. Műfüves pályánál megint eltérést látok. Most egy pillanat még azért én átnézem, aztán utána mehet tovább. Figyelj Péter, figyelj. No, hát akkor Tárnok úrnak megadom a szót, bár nem jelentkezett be, de megadom. Tárnok Ferenc: Az eredeti előterjesztés a 2009. április 30-i ülésre elkészült, ami a jelenleg hatályos költségvetési rendelettel van összhangban. Ezt akkor Alpolgármester Úr visszavonta. mivelhogy a költségvetést módosító bizottság munkája még folyamatban volt és nem volt ismert az eredménye. Amennyiben a Tisztelt Testület elfogadja most a költségvetés módosítást, ez a mai, most kiosztott anyag a május 15-i ülésre, ezzel a jelenlegi költségvetés módosítással kerül összhangban. Ami különbség a múltkori kiküldött anyaggal kapcsolatban, az érinti az út-, járdafelújítások kérdésében a Sikátor utca, Vöröshegyi utcai járda kérdését, az Ifjúság utcai járda került ki, illetve a tartalékkeret. Ami érintett bent még nagyobb tétel, kikerült belőle a palini járdaépítés 12 mFt előirányzattal. Érinti a sportpályaépítést. Az eredeti előirányzat szerint 80 mFt felhasználásra lett volna négy sportpálya építés kapcsán, most jelenleg egy maradt bent a Hevesi Iskola sportpályája 20 mFt-tal, illetve érinti a közvilágítás-építés kérdést, ami 15 mFt-os eredeti előirányzat helyett most 10 mFt-ot szerepeltet. Ezeket tartalmazzák ezek az engedélyokiratok. Cserti Tibor (Ügyrendi): Ügyrendit nyomtam és megint nem véletlenül. Én az előbb tartalmiakban elmondtam, hogy mi legyen a logikus sorrend. A tartalminál a költségvetést érintő általános egyensúly kérdések helyretétele lenne a házi feladat. Utána alárendelve a listán fennmaradt beruházások, felújítások engedélyokiratának jóváhagyása. És azt követően a ……..hitelfelvétel. Eltértünk ettől a dologtól. Lehet ezt így csinálni nyilván, hogy ezt tenderként kezeljük, mert a kettő anyag pillanatnyilag szinkronban van egymással. ……módosításra kerül, akkor megfordul a sorrend. Én azt gondolom és azért nyomtam ügyrendit, hogy függesszük fel most pillanatnyilag ezt a tárgyalást, ezt a napirendi pontot, vegyük előre az 5-öst. Beleillik annak a keretében és vezessük logikusan végig az egészet, vagy elfogadják. Ezt kértem. Marton István: Nem, nem ezt kérte. Másodikként a 2-est kérte Cserti úr. Én pontosan írtam. Az 5-öst 4-dikként kérte, az eredeti 2. és 3. után kérte 4.-ként. Cserti úr ezt kérte, ez biztos, mert én jegyeztem. De soronkénti szavazást kell csinálni és itt, ahogy én végignéztem most ebben az egy-két percben, itt nagyon jelentős eltérések vannak az eredeti beterjesztés meg, amit ide letettek elénk most a közgyűlés elején. Igen. Sorba adom a képviselőknek a szót. Polai József: Kérdezni szeretném, hogy korábban már döntöttünk a Szent Flórián téren kialakítandó gyalogátkelőhelyünkről, ami több év óta húzódó ügy már. Az lenne a kérdésem, hogy ha ebben nem látom, mert nem látom - korábban már a tervezése is megtörtént és én abban reménykedtem, hogy idén már nyáron el fog az készülni – az azért van, mert ebben nem kell bent lennie, külön ügyként kezeljük és megy az maga útján, vagy mi a helyzet ezzel, szeretném tudni? Bene Csaba (Ügyrendi): Szeretném kérni, hogy térjünk vissza arra a kérdésre, amit Cserti képviselőtársam felvetett és abban a sorrendben, mert lehet, hogy számokat rosszul mondott, de tartalmában világosan elmondta az elején, hogy először az összköltségvetésnek a módosítását és utána következik, mert így értelmetlenné válik a munkánk, széjjelforgácsolódik és megint azt sem tudja a fele társaság, hogy miről fog szavazni. Kérem szépen Polgármester Urat, hogy térjünk vissza arra. Szavaztassa meg, hogy abban a sorrendben, amit a Cserti képviselőtársam javasolt, folytassuk a munkát. Ezt a napirendi pontot pedig függesszük fel, mivel már a tárgyalás közepén vagyunk. Marton István: Bene úr, mindkét út járható az én felfogásom szerint. Az egyéniből az általánosba, illetve az általánosból az egyénibe, mert itt gyakorlatilag erről van szó. Jó, hát én szavaztatni fogok akkor, hogy most melyiket vegyük legelőre, de előtte kettő ember van a táblán. Polai József (Ügyrendi): Polgármester Úr, választ várnék Tárnok úrtól. Nem adta meg a szót Néki. Legyen kedves megadni. Marton István: Jó, hát akkor most megadom Tárnok úrnak. Tárnok Ferenc: Előttem van a jelenleg hatályos költségvetés, és ez sem tartalmazza a Bajcsy- Zsilinszky utcai gyalogátkelőhely építését. Tehát eleve nem kerülhetett bele ebbe az anyagba sem. Dr. Fodor Csaba (Ügyrendi): Azért vagyok kénytelen ügyrendit kérni, mert most már látom, mindenki csak azzal kaphat szót itt a napirendi pont tárgyalása kapcsán. Én nem tudom akkor, aki megszavazta a napirendet, akkor az nem tudta, hogy mit szavaz meg? Ez a napirend lett megszavazva. Tartsuk magunkat ehhez, nincs ennek hibája. Ezt a vitát le lehet folytatni most is. Akinek problémája van, el tudja mondani a napirendi pont kapcsán is, aztán majd e szerint bekerül a majdan elfogadandó költségvetésbe, mert akkor legalább meg lesz alapozva az a költségvetés és nem úgy lesz, hogy a költségvetésben valamit megszavazunk, utána akarjuk lefolytatni a részletes vitát, amikor már tök fölösleges, hiszen akkor már úgy is megvan rendeletben, akkor meg mit akarunk. Határozattal meg úgy sem módosíthatjuk a rendeletet. Tehát először ezeket kellene. Logikájában is egyébként először ezt kell tárgyalni énszerintem, mert ha itt elfogadja a közgyűlés határozattal ezeket az okmányokat, akkor azok bekerülhetnek majd a rendeleti költségvetésbe, de ha fordítva gondolják, mint ahogy itt egy-ketten fordítva gondolják, akkor a rendeletet kellene először elfogadni, és ha a rendeletet elfogadnánk, és végén meg ezt nem fogadnánk el, vagy akkor hogyan lenne? Tehát értelmetlen lenne. Folytassuk le most a vitát, ez volt általában a vélemény. Most érdemben pedig annyi és azt nem értem én, arra szeretnék én választ kapni, hogy miért került be például a műfüves sportpályák létesítése? Én ezt megértem, hogy 80 milliót lecsökkentette a faragó bizottság 20 millióra –bocsánat – de közbeivódott ez, ugye. Én nem. A bizottság a 80 milliót lecsökkentette 20 millió forintra, de miért a Hevesi Általános Iskolai került be és mondjuk, miért nem a palini, ahol már az alapmunkálatok el vannak végezve, és ott sokkal kevesebb költségből meg lehetne csinálni és lehet, hogy nem is kellene rá 20 millió. Megnézte-e ezt a bizottság, vagy csak hasra ütve választott ki valamifajta iskolát, valamilyen más szempontok alapján? Ezt szeretném megtudni. Természetesen ezzel azt mondom, hogy nem is támogatom ebben a kérdésben a Hevesi iskolást, hanem igenis a Palini iskolát kellene támogatni, mert az lenne a fontos, hiszen ott már tényleg jelentős munkák készültek el és a beruházást talán csökkenteni lehetne …….20 millió forint is ezzel az összeggel. Egyelőre ennyit. Marton István: Egyébként Fodor úr az elmúlt 19 évben mindig a költségvetést érintő tételeket tárgyalta először a közgyűlés és utána generális, globál az egész költségvetést, mert az, részekből áll össze. Itt most megpróbáltak ebbe a rendszerbe belerúgni. Én teszem a dolgomat. Önök szavazást kérnek, én szavaztatok. Polai József (Ügyrendi): Valamit még mindig nem értek a gyalogátkelőhelyemmel kapcsolatban, hiszen vagy a hivatalban lévő zűrzavar van, és ez okozza ezt a problémát, hogy nem tudják követni, vagy nem tudnak visszanyúlni korábbi időszakoknak a közgyűlési döntéseire, mert hogy erről a gyalogátkelőhelyről már döntöttünk, méghozzá adtunk be, azt hiszem pályázatot is erre a célra. Az önrészünk pedig, ha jól emlékszem, 180 ezer forint volt, ez is megvolt hozzá. Ez a dolog teljesen rendben volt. Én azt gondolom, hogy ez a dolog valahogy kimaradt, mert nem vesszük észre ezt a problémát, pedig ott van. Arra kérek mindenkit, akinek ez feladata, nézzen utána, kerüljön vissza, mert valahogy kisiklottak ezek közül és el van felejtve. Pedig ott van előkészítve és már a munkák elvégzésére várva. Dr. Tuboly Marianna (Ügyrendi): Elhangzott egy ügyrendi javaslat Bene frakcióvezető úr részéről és ügyrendi kérdésről azonnal, vita nélkül kell szavazni. Polai úr felvetésére pedig egy határozott visszautasítás volna a válaszom. Hivatali zűrzavart szíveskedjék nem kreálni abból, hogyha valamire nincs meg a megfelelő szavazat. Marton István: Tehát, aki az eredetileg megszavazott és elfogadott sorrenden változtatni akar, az nyomjon igen gombot. Én a leghatározottabban ellene vagyok. A közgyűlés 11 igen, 4 nem és 5 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja, és a következő határozatot hozza: 234/2009.(V.15.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az eredetileg megszavazott és elfogadott napirendi sorrenden változtatni akar. Marton István: 11 igen, 4 nem és 5 tartózkodás mellett marad, ami volt. Mondom, marad. Kell Tibor, kell. Ebből múltkor vita volt. Bicsák Miklós: Nekem is kérdéseim volnának egyenesen Frakcióvezető Úrhoz. Nagy buzgalommal és nagy energiával Palinban a műfüves pálya elkészült. Tisztelettel meghívom én a csapatot most, külön buszt fogadok azonnal, ha ki akartok jönni. Meg kell nézni, hogy milyen állapotban, milyen költségekkel alá van ágyazva, elkészítve az a műfüves pálya a lakosság legnagyobb ambíciójával, hozzáállásával. Erre gondolnak egyet a faragó bizottságban, lefaragják. Hát ez így megy most már ebben a másfél évben. A másik, amit el szeretnék mondani Tisztelt Frakcióvezető Úr, a 12 millió …. néni féle járda, ami hosszú évek óta Palin városrészben a 74-es úton milliószor közlekednek Önök Zalaegerszeg felé, látják, hogy milyen járda van jobboldalt a keleti oldalon és az idős emberek átjutva – én csendben voltam Cserti úr, amikor Ön beszélt – az idős emberek a boltokba, a gyógyszertárba át kell menni, a nyugati oldalra egy egészséges gyalogátkelő sincs. Hát ez azért problémás, hogy egyszerűen egy tollvonással olyan képviselők sem, mint Röst János úr, Papp Nándor képviselőtársam, akik Palinban laknak és nem támogatják ezt. Most a lakossági fórumon tisztelettel meg fogom a két helyi képviselőt is hívni, és ott a lakossággal majd megvitatjuk ezeket a gondokat, problémákat, hogy ez mire megy. Festésre megy-e az egész, vagy elsápad az ember, vagy össze kapja magát és akkor azok a képviselők, akik név szerint el kívánom mondani, ha megsértődnek, ha feljelentenek, állok elébe, Balogh képviselőtársam, Bene képviselőtársam, Karádi képviselőtársamnak meg kell nézni itt a sorokban hány 10 millió értékű dolgok készülnek. Palin városrész, illetve az 1. választókörzet, a Hársfa, Ifjúság utca, Garay utca diszkriminációt érdemel, megkülönböztetést. Ők is Nagykanizsa része. Elvárják az ott élő emberek, hogy a képviselőtársai igazság, lelkiismeretük szerint támogassák a jó gazda módjával, ahogy a lehetőségek engedik az elosztást, hogy ezek a dolgok megépüljenek. Szükséges, kívánja is Palin és kérem, nem adják meg azért, mert a baloldali frakcióban ülők. Bene képviselőtársam legyen szíves választ adni nyilvánosan itt isten és ember előtt. Nagyon elvárom a korrekt válaszát. Cserti Tibor (Ügyrendi): Ügyrendit nyomtam Polgármester Úr, mert lehet, hogy én tanulatlan vagyok, de én nem találom az SZMSZ-ben azt, hogy a napirendi pontok elfogadásához minősített többség kell. Ha kell, akkor jogi állásfoglalást kérünk. Itt van az ügyrendi bizottság elnöke, itt van a jegyző, aljegyző. Döntsünk ebben a dologban. Az előbb volt egy döntés és majd a döntésből megállapítjuk, hogy annak alapján mit akar a többség. Marton István: Kérek SZMSZ § számot Dr. Tuboly Marianna jegyzőtől, ami ezt eldönti. Ugyanis ugye csak azért, akik minket néznek, szeptember óta négyszer, ötször lett módosítva az SZMSZ. Aki mondjuk kívülről tudta, ma már az sem tudja, csak akkor, ha lapozza és nézi. Én is ezek közé tartozom. Dr. Tuboly Marianna (Ügyrendi): Az SZMSZ ebben a vonatkozásban nagyon régóta nem változott. Egyébként a 20. § (8) bekezdés az, amelyik azt mondja, hogy a közgyűlés megváltoztathatja azt a sorrendet, amire a meghívót összehívták, egyszerű szótöbbség. 20. § (8) bekezdés. Marton István: Nem nagyon érthető ez, mert a közgyűlés meghatározta a napirendet az alábbi sorrendiség megtartásával. Úgyhogy ez indifferens, amit most hallottam. Bene Csaba: Hogyha ez a kérdés eldőlt, én utána kívánnék reagálni, hogyha ezt a napirendi pontot tovább tárgyaljuk, Bicsák képviselőtársam által elmondottakra. Ha pedig más döntés születik, akkor pedig majd a napirendi pont tárgyalásánál. Dr. Tuboly Marianna (Ügyrendi): Hogyha nem egyértelmű a 20. § (8) bekezdés valakinek, akkor kisegítőül a 37. §-t tessék áttanulmányozni, amiben kifejezetten a minősített többségű tárgykörök vannak felsorolva. Ebből az következik, hogy ami nem szerepel a 37. §-ban, az minden egyszerű szótöbbség. Marton István: A 37. § melyik bekezdését idézi? Dr. Tuboly Marianna (Ügyrendi): 37. § (2) bekezdés tételesen felsorolja azokat a tárgyköröket, amelyekhez minősített szótöbbség szükséges. Így indirekt módon kikövetkeztethető, hogy ami ott nem szerepel, ahhoz egyszerű szótöbbség szükséges. Marton István: Hát azért egy kicsit bonyolultabb a helyzet, mert ennek a második, tehát a 37. § (2) szakaszának k.) pontját nézem, akkor minősített többség szükséges rendelettervezethez benyújtott módosító javaslat elfogadásához. Dehogynem. Hát itt most kaptunk egy vadonatújat. Igen, igen, csak rendelettervezet van és minősített és benyújtott módosító javaslat. Napirend keretén belül, de bent van. És az, hogy indirekt módon mi következtethető ki, hát elég szomorú, hogy itt indirekt módon kell dolgokat kikövetkeztetni. Cserti Tibor (Ügyrendi): Akkor folytassuk. Ugye megállapítást nyert, ha jól értelmeztem ugye, hogy nem kell minősített többség a napirendi pontok sorrendjének megállapításához. Ebben egyetértünk? Akkor egyetértünk. Volt egy kérdése a Polgármester Úrnak, hogy ki hajlandó eltérni az eredetileg kiosztott napirendi pontok sorrendjétől, mert ez volt a pontos kérdése. Erre történt egy szavazás. Kérném ennek a szavazásnak az eredményét ismertetni. És e szerint haladjunk tovább. Marton István: Cserti úr a 37. § (2) bekezdés k.) pontja, rendelettervezethez benyújtott módosító javaslat elfogadásához. Gondolom, ezt nem vitatja, hogy amit most kaptunk, az a rendelettervezethez való módosító javaslat. Ez nem az? Hát akkor mi, kérem? Cseresnyés Péter: Önálló napirendi pont, amelyik az eredeti költségvetést módosítja. (Nem mikrofonba beszél.) Marton István: De ezen belül egy meglévő. Bocsánat! Meglévő ugyanezen címszó alatt volt egy napirendi pont ahhoz képest ez módosító. Én legalábbis így értelmezem direktben is meg indirektben is. Cseresnyés Péter: Az egy másik önálló napirendi pont. (Nem mikrofonba beszél.) Dr. Fodor Csaba (Ügyrendi): Szeretném megkérdezni, aki megszavazták a napirendi pontot, amikor feltette a polgármester a kérdést, hogy ez a napirend megfelel Önöknek, előterjesztőknek, azt mondták, hogy igen. Ha azt mondták, hogy igen és megszavazták, akkor most egy napirend vagy fél napirend lefolytatása után meg rájöttek, hogy még se jót szavaztak. Szórakoznak itt velünk? Hát most ez olyan marha nagy baj ez, hogy lefolytatjuk ezt a vitát, és utána áttérünk a költségvetésre? Miért olyan nagy baj ez? A költségvetéssel kapcsolatosan meg bármit meg lehet csinálni. Hát én nem tudom. Most szavazgathatunk itt a napirendi pontokról, hogy még eszébe jut valakinek, hogy még sem volt jó az, amit előtte mondott, csak a mi időnket húzzák tök feleslegesen. Akkor, tessék meggondolni, hogy mit akarnak tárgyalni, és mit nem akarnak! Marton István: Teljesen jó volt feltéve. 19 éves gyakorlatnak megfelelően volt feltéve. Jegyző Asszonynak megint megadom a szót. Dr. Tuboly Marianna (Ügyrendi): A napirend szavazása egyébként, valami félreértés volt, mert többek előtt a költségvetés szerepelt. A Polgármester Úr is rendeleti javaslatról beszélt, úgyhogy a zavar, az nem véletlenül történt. Egyébként Polgármester Úrnak mondom, hogy indirekt jogalkalmazása a jogszabályok alkalmazása során nap mint nap előfordul, mert a jogszabály tételesen mindent nem mond ki, tehát ez a közigazgatásban napi gyakorlat. A 37. § (2) bekezdés a.) pontja pedig egy költségvetési rendelethez benyújtott módosító javaslat, határozati javaslatról szól és ez semmiképpen nem keverendő össze Bene frakcióvezető úr javaslatára, ami egy napirendi pontok sorrendjének megváltoztatására irányuló ügyrendi javaslat. Marton István: Én úgy gondolom, hogy az elmúlt fél évben az a négy-öt módosítgatás lehetővé tette volna, hogy az indirekt hely direkt legyen, de én ezen nem óhajtok különösebben vitatkozni. Dr. Kolonics Bálint: Tisztelt Polgármester Úr, én a segítségemet szeretném felajánlani, ha úgy tetszik gondolni, én nagyon szívesen levezetem az ülést, hogy legyen valami eredménye a munkának, mert szóval a péntek délután a képviselők és a hivatali dolgozók idejével így visszaélni, ez gyalázatos. A következő történt. Marton István: Képviselő úr gyalázatosnak tartom, hogy erre az időpontra hívták Önök össze. Dr. Kolonics Bálint: Kaptam szót, szíveskedjen meghallgatni. Az történt, hogy egy napirendnek a szavazása közben a levezető elnök egy ismételt nem tudom milyen SZMSZ szerinti milyen vitát nyitott meg és beszéltünk már mindenféle költségvetésről és gyakorlatilag volt egy darab szavazás. Szavaztunk volna tovább. Polgármester Úr kiirtotta maga mellől a jegyzőt és az aljegyzőt, segítség nélkül ül ott. Én javaslom még egyszer, hogy vonja be a segítőit és szíveskedjen úgy levezetni az ülést, hogy a hivatali dolgozók és a jegyzőkönyvvezetők le tudják azt írni, ami itt történik a közgyűlésen. Nem egyszer járok a hivatalban, és azt látom, hogy milyen nehéz dolga van a hivatali köztisztviselőknek, ugyanis nem tudják, hogy mi történt pontosan a közgyűlésen, mert aki ezt most le tudja írni, azt kitüntetésre felterjesztem, ami itt történt. Ez leírhatatlan Polgármester Úr. Tessék egyenesen és következetesen vezetni az ülést, az SZMSZ-t és minden vonatkozó jogszabályt betartani, hogy ez érthető legyen. De ez így Polgármester Úr, nem az. Volt egy szavazás. Talán a napirendet be kellene akkor fejezni. A szavazás közben azt mondani, hogy további hozzászólás és vita nincs, mert szavazunk. Fodor úr is jól mondta. Elfogadott napirend van. A napirendnek a szavazásánál tartottunk. Kérem, szíveskedjen megszavaztatni a lefolytatott vitát követően a 4-es napirendnek a szavazását, legyen határozat, és mindenki a szavazásban a véleménynyilvánításával jelezze azt, hogy tetszik, vagy nem tetszik ez a napirend, és ne az legyen az alapvető probléma, hogy ki hivatta ezt a mai közgyűlést össze. Tetszik, vagy nem tetszik a napirend, amit felvett a közgyűlés napirendre, Polgármester Úrnak az a dolga, hogy levezesse a közgyűlés ülését, még hogyha nemmel is fog szavazni a napirendnél, illetve annál az előterjesztésnél. Ez szíve joga. Az viszont kötelessége, hogy levezesse az ülést. Szíveskedjen Polgármester Úr szavaztatni! Ha kéri a segítséget, odamegyek és segítek. Marton István: Képviselő Úr, egyrészt nem kérem, másrészt meg leghatározottabban vissza kell utasítanom, hogy itt bárki ki lett volna irtva és ott, ahol üt, ott ugyanúgy tudja segíteni a munkát, mint ahogy tudják a szakosztályok vezetői is. Nálam ilyen privilégiuma a továbbiakban nincs. Tehát akkor az Ön óhaja az, hogy 1-es pontot zárjuk le, ami a 4-es volt eredetileg? Jó. Akkor folytassuk a szavazást. És most éppen Önnel elfogyott a jelentkezők száma szavazgathatunk. 1-es határozati javaslat. Itt most a módosítottról szavazunk ugye Urak? Ezt azért kérdezem, mert az eredetiben kiment az április 30-i és itt van egy május 15-i. Mindenki legyen szíves ezt venni a kezébe! 1-es pont. Itt május 15-i ülésről van szó Alpolgármester Úr, viszonylag jól olvasok, 14-ei dátummal lett aláírva. Ez is mutatja, hogy milyen roppant sürgős volt. Tehát, aki egyetért a gyalogátkelőhelyek létesítésére a Sugár és a Kazinczy között 2.000.000 forint összegben, az nyomja meg az igen gombot. Én ezt támogatom. A közgyűlés 21 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Gyalogátkelőhelyek. Én nem vitatkoztam Uraim, Önök vitatkoztak. Gyalogátkelőhelyek létesítése a Napsugár u. – Alkotmány u., szintén 2.000.000 forint. Aki egyetért, nyomja meg az igent. Természetesen támogatom. A közgyűlés 21 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: 3-as: járdaépítés a Városkapu Körűt déli vége, 1.000.000 forint összegben. A közgyűlés 20 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: 4-es: járdaépítés a miklósfai temetőnél 1.500.000 összegben. A közgyűlés 20 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Járdaépítés, 5-ös alpont. Balatoni út- Irtás útnál 4.000.000 forint összegben. Mindenki a másodikat nézze, akkor talán lát is. A közgyűlés 21 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: 6-os alpont: az út- és járdafelújítások beruházás teljes költségvonzata bruttó 58,3. A közgyűlés 19 igen és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: És a 7. a műfüves sportpálya létesítése, hogy az a Hevesi Iskolában valósuljon meg. Igen. Hát azért azt el kívánom mondani, hogy az itt ülők döntő többsége megszavazott tavaly 10, azaz 10 műfüves pályát az OLLÉ program keretében. Nagy nehezen sikerült lefaragnom kettőre, háromszori vagy négyszeri közgyűlés elé visszahozással és ugye darabonként 20 millióból ez megoldható lett. És akkor abban maradtunk, hogy évente csinálunk kettőt. A kettő gyakorlatilag tavaly elkészült a Mindenki Sportpályáján. Az idei évben, most látom, az eredetileg betervezett négyből már csak egy marad, a Hevesi Általános Iskolában, holott ugye van egy mások iskola, amelyik már két éve az alapokat elkészíttette és hát ugye, amikor én érdeklődtem ennél a bizottságnál, akkor azt mondták, hogy jövőre legyen három. Hát legyen. Én nem támogatom ezt. Fodor úr, ismételje meg, hogy jegyzőkönyvnek szövegszerűen. Dr. Fodor Csaba: Szövegszerűen meg tudom ismételni Tisztelt Polgármester Úr. Műfüves sportpálya létesítése (Palini Általános Iskola), elkülönített keretösszeg bruttó 20.000.000.- Ft. Aztán csak halkan jegyzem meg, hogy választ persze nem kaptam a kérdésemre. Marton István: Tehát ugyanúgy egyet akar, de azt Palinban és nem a Hevesiben? Ezt így kell érteni. Megszavaztatom. Igen, ha egyet építünk. A közgyűlés 4 igen, 1 nem és 16 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. 235/2009.(V.15.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem fogadja el Dr. Fodor Csaba alábbi javaslatát: „Műfüves sportpálya létesítése (Palini Általános Iskola), elkülönített keretösszeg bruttó 20.000.000.-Ft.” Marton István: Marad az eredeti 7-es, mert ugye ahhoz szólt ez a módosítás. Én a magam részéről ezt így nem tudom támogatni. A kettőt tudtam volna. Bocsánat, rosszul mondtam. Ez enyémen mi van a gépen? Tessék? Újra szavaztas…..Nem láttam. A közgyűlés 14 igen, 5 nem és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Az eredeti 2-es napirendi pontnál tartunk. Fejlesztési célú hitelfelvétel. Bocsánat! Hol van itt? Én 7-esnél. Ja, bocsánat, ez egy fél oldal volt csak. Hát ez jó átverés. Közvilágítás a 8-as. Aki egyetért vele, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 17 igen, 3 nem és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: 9-es jön. 30.000.000 forintot, hogy költsünk a Zsinagógára, ahelyett, hogy megvárnánk, hogy befut a másfélmilliárdos pályázatunk. Azt ugye észre sem veszi majd rajta senki, de a pénz elmegy hitelből. Tehát természetesen nem támogatom. Nem lehet eladósodni. A közgyűlés 14 igen, 5 nem és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: És az utolsó a Tripammer úti temető ravatalozó felújítása. Ezt tudom támogatni. A közgyűlés 21 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja. A közgyűlés az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza: 236/2009.(V.15.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az előterjesztést megvizsgálva a becsatolt engedélyokiratokat az abban foglalt műszaki tartalom és költségelőirányzat szerint elfogadja, felhatalmazza Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármesterét az alábbi beruházások elindítására: 1. Gyalogátkelőhelyek létesítése, Sugár u. – Kazinczy u. a beruházás teljes költségvonzata: bruttó 2.000.000.- Ft Határidő: 2009. december 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető) 2. Gyalogátkelőhelyek létesítése, Napsugár u. – Alkotmány u. a beruházás teljes költségvonzata: bruttó 2.000.000.- Ft Határidő: 2009. december 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető) 3. Járdaépítés Városkapu Körút déli vége: a beruházás teljes költségvonzata: bruttó 1.000.000.- Ft Határidő: 2009. december 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető) 4. Járdaépítés Miklósfai temető, a beruházás teljes költségvonzata: bruttó 1.500.000.- Ft Határidő: 2009. december 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető) 5. Járdaépítés Balatoni út – Irtás u., a beruházás teljes költségvonzata: bruttó 4.000.000.- Ft Határidő: 2009. december 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető) 6. 2009. évi út- és járdafelújítások, a beruházás teljes költségvonzata: bruttó 58.300.000.- Ft Határidő: 2009. december 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető) 7. Műfüves sportpálya létesítése (Hevesi Ált. Iskola), elkülönített keretösszeg bruttó 20.000.000.- Ft Határidő: 2009. december 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető) 8. 2009. évi közvilágítás bővítés, elkülönített keretösszeg bruttó 10.000.000.- Ft Határidő: 2009. december 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető) 9. Zsinagóga állagmegóvási felújítása elkülönített keretösszeg bruttó 30.000.000.- Ft Határidő: 2009. december 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető) 10. Tripammer úti temető ravatalozó felújítása elkülönített keretösszeg bruttó 10.000.000.- Ft Határidő: 2009. december 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető) Marton István: Eljutottunk az eredeti 2. napirendi ponthoz. Fejlesztési célú hitelfelvétel. Bizottsági elnökök. Cserti Tibor: …… (mikrofon nélkül beszél, nem érteni, hogy mit mond) Marton István: Hát, könyörgöm, akkor miért így lett megszavazva a napirendek sora? Más meg mást javasolt. Jó, jó. A Tibor a 2-dikra kérte a 2-dikat. Cserti Úr! Akkor most Ön szerint mit kell csinálni? Ön szerint miről kell szavazni? Mert mondom, összekeveredtek a szálak, 19 éves gyakorlat semmibe vész. Cserti Tibor: Nem hiszem, hát egyetlenegy logikus sorrend létezik. Hát a hitelfelvétel nem lehet előtte szavazni, hogy ne szavaznánk egyébként a költségvetési módosító tételekről, mert amelyik tétel megdől, már az Önök előterjesztését érinti a hiteloldal nyilván. Marton István: Ez nekem teljesen természetes, csak ez lett megváltoztatva. Cserti Tibor: Ne, ne, nem. Én az elején is végig azt mondtam, hogy 5. napirendi pontról tárgyaljunk legelőször. Most túl vagyunk egy alrészen, eleget tettünk a képviselői kívánalmaknak, többségének, most az 5-ösről kell tárgyalnunk megítélésem szerint. Marton István: Azt a 4. helyre javasolta egyébként. Akkor erről szavazást kell elrendelnem, hogy az 5. legyen a 2. Aki egyetért ezzel, az kérem, nyomja meg az igen gombot. Én el tudom fogadni, mert ez a logikus. A közgyűlés 18 igen és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 237/2009.(V.15.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja azt a javaslatot, hogy 2. napirendi pontként a meghívó szerint 5. napirend, a „Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. évi költségvetéséről szóló 10/2009.(III.21.) számú rendeletének módosítására” kerüljön megtárgyalásra. 2. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. évi költségvetéséről szóló 10/2009.(III.21.) számú rendeletének módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Marton István: Uraim! Arról kellett szavaztatnom, hogy az 5-ös 4. helyre kerüljön. Ezt megszavazták. De nincs értelme vitatkozni, mert most megszavazták, hogy legyen a második, ezért most ezt kell tárgyalni, kérem. Jegyző Asszonynak adom meg a szót. Dr. Tuboly Marianna: Nem aktuális, mert éppen azt akartam mondani, hogy a hitel előterjesztés a mostani költségvetési javaslatra épül, ezért előbb azt kell elfogadni. Marton István: Nem aktuális, akkor a gépet ki szoktuk nyomni. Dr. Csákai Iván: Bizottságunk megtárgyalta, 4 igen, 1 tartózkodással tárgyalásra alkalmasnak találta. Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság is megtárgyalta, és 6 igen egyhangú szavazással tárgyalásra alkalmasnak tartja. Dr. Kolonics Bálint: Az ügyrendi bizottság 4 igen egyhangú szavazatával meghozott határozatával az előterjesztést a közgyűlés számára tárgyalásra alkalmasnak tartja azzal, hogy a beterjesztés úgy törvényes, hogy azon részein, mely az intézményeket érinti, ahol az Érdekegyeztető Tanács hozzájárulása szükséges, az történjen meg most a rendeletmódosítás elfogadását megelőzően, azzal válik törvényessé a költségvetési rendelet módosítása. Tudomásom szerint erre már kísérlet volt, ami valamilyen okból meghiúsult, de legújabb információim szerint erre lehetőség van a mai közgyűlésen. Tehát ez a hozzájárulás megadható és tárgyalható. Marton István: Elnök úr, Önnek tudnia kell, hogy szabálytalan kísérlet történt, 15 nappal előtte ki kell küldeni. Már a 28-i közgyűlését kiküldtük, és szerdán a nevemben és helyettem valaki kezdeményezte a ma reggeli 8,00 órára, ami teljességgel törvénytelen. Meg kell nézni a költségvetési törvényt. Papp Nándor: Bizottságunk 4 igen, 1 nem szavazattal a közgyűlésnek tárgyalásra alkalmasnak találta a napirendet. Balogh László: Az OKISB 3 igennel, 1 nemmel, 1 tartózkodással támogatja az előterjesztést. Egy megjegyzésem van, illetve javaslatom, ami akár ügyrendinek is felfogható. Az Érdekegyeztető Tanács nem tárgyalta ezt az előterjesztést, ezt a javaslatot. Úgy gondolom, hogy a törvényesség végett ezt akár most, itt és most 5 perc alatt meg lehetne oldani. Én javaslom, hogy történjék ez meg most, és akkor az adhat szabályos szabad utat esetleg a végleges elfogadásnak. Marton István: Elmondtam Elnök Úr, hogy 15 nappal előbb ki kell küldeni, ki is szoktuk. Ez attól még nem törvényes, hogy javaslat, már bocsánat. Szavaztatni szavaztatok róla, legfeljebb lesz egy törvénytelenség. Természetesen ezt a fajta demokrácia sárba tiprást én nem támogatom. Szavazás van. A közgyűlés 15 igen, 2 nem és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 238/2009.(V.15.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja azt a javaslatot, hogy a közgyűlés 5 perc szünetet tartson, mely idő alatt az Érdekegyeztető Tanács megtárgyalja a „Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. évi költségvetéséről szóló 10/2009.(III.21.) számú rendeletének módosítására” című előterjesztést. Marton István: Ez lehet, hogy az egész folyamatot törvénytelenné teszi, de hát. Július 30-ig el kell számolni, és ez a május 28-i közgyűlésen teljesen normálisan és törvényesen keresztülmenne Uraim. Most Önök nagyfokú szabálytalanságba akarják belerángatni a közgyűlést. El lesz költve, mert már mindenki ugrásra kész. Aláírja a papírt, másnap el van költve. 5 perc szünet. Szünet Marton István: Tehát az eredeti 5. és szavazás során 2. helyre került költségvetési módosításról való szavazás, illetve a tárgyalás elől elhárultak az akadályok, mert ha nem is teljesen szabályos módon, de az Érdekegyeztető Tanács összeült, és úgy döntött, hogy tárgyaljuk. Karádi Ferenc ügyrendit nyomott, de remélem, ügyrendi, Karádi úr. Karádi Ferenc Gyula (Ügyrendi): Reményeimhez híven ügyrendi lesz. Polgármester Úr, azt szeretném jelezni, hogy a Tóth László Pénzügyi Bizottsági elnök úr nincs jelen, ezért a Pénzügyi Bizottság határozatait én fogom felolvasni minden napirendi pontnál. Marton István: Köszönöm. Tehát az összesnél Ön? Karádi Ferenc Gyula: Így igaz. Ennél a napirendi pontnál 3 igen és 1 tartózkodással nem szavazta meg a Pénzügyi Bizottság ezt a napirendi pontot. Engedjen meg nekem annyit, hogy még ehhez hozzátegyem, hogy a Pénzügyi Bizottságnak 7 tagja van, és ugyanúgy vonatkozik rá az SZMSZ vonatkozó pontja, mint a közgyűlésre, hogy bizonyos kérdésekben minősített többséget kell produkálnia. Ezt azért mondom el, mert van olyan fórum Nagykanizsa körzetében, ahol ezt éppen, hogy csak nem kifigurázva, és bizonyos képviselői allűrnek tekintik azt, hogy miként szavazzon, és milyen módon szavazzon a Pénzügyi Bizottság. Szigorú ügyrendje van a Pénzügyi Bizottságnak, és azonos a testület ülésein elfogadottakkal. Ezt csak azért szeretném hangsúlyozni, hogy helyére tegyük ezt az ügyet, hogy nem egy képviselő, vagy nem a FIDESZ-esek javaslata az, hogy mi módon kerül meghatározásra az, hogy minősített többség vagy egyszerű szótöbbség kell valaminek az elfogadásához. Tehát még egyszer mondom, a Pénzügyi Bizottságnak 7 tagja van, és a minősített többséget 4 igen jelenti. Így ezek után ebben az esetben is a 3 igen kevés volt az elfogadáshoz. Marton István: Én már ezt az Önök által közösen hozott döntést többször kifogásoltam, mert az összes többi bizottság másképp működik. Az egyszerű többséggel működik. Jerausek István: Én a napirendi pont 2. számú mellékletében szereplő, az eredetileg az 1/15. mellékletben szereplő Bagolai Városszépítő Egyesület támogatásának megvonását, őszintén mondva, jogilag kisség aggályosnak tartom, hisz a város és az egyesület között élő szerződés van, és még hogyha ez jogilag meg is állná a helyét, hogy csökkentjük a támogatást, én akkor is túlzottnak tartom ezt a mintegy 40 %-os csökkentés, és én ezt sajnos nem tudom támogatni, mint a terület képviselője. Dr. Fodor Csaba: Elöljáróban egy értelmezési kérdésre szeretnék választ kapni. Ugye a jogszabály, a törvény, az azt mondja emlékeim szerint, a jegyző által előkészített költségvetést a polgármester terjeszti a közgyűlés elé. A kérdésem az, hogy ennek az előterjesztésnek ki az előterjesztője, mert a hozzám eljuttatott költségvetésben olyan mondatot olvasok, hogy a tervezett változtatások velem nem egyeztetett többségével nem értek egyet – Marton István. Tehát ez azt jelenti, hogy Ön nem előterjesztője Polgármester Úr ennek a költségvetésnek? Ha nem előterjesztője ennek a költségvetésnek, akkor lehet-e erről ma tárgyalni? Ebben nyilvánvalóan majd valami jogi állásfoglalást kérek, hogy törvényesen járjunk el, és akkor utána következően lesznek nyilvánvalóan érdemi kérdéseim is magához az anyaghoz. De hát ez egy érdekes helyzetet teremhet, ha valóban úgy van, hogy Marton István lehet az előterjesztő ennek a költségvetésnek. Marton István: Fodor úr, gondolom, ez szónoki kérdés volt, hiszen látja, hogy nem írtam alá, és nem véletlenül írtam oda, hogy a tervezett változtatások velem nem egyeztetett többségével nem értek egyet. Ez a bizottság körülbelül egy gyenge félórán át tárgyalt velem. Amiket Ők terveztek megtenni, annak jelentős részét én el is tudom fogadni, meg egyet is értettem, viszont azért voltak közöttünk kardinális különbségek. Dr. Tuboly Marianna (Ügyrendi): Nem csak költői volt a kérdés, hanem jogilag is megkérdőjelezte Fodor képviselő úr az előterjesztés jogosságát. Valóban a törvény azt mondja, hogy a költségvetési rendeletet és annak módosítását a polgármester terjeszti elő. Ennek ez az előterjesztés mindenben megfelel, a fejlécen ugye polgármesteri fejléc és polgármesteri előterjesztésként van aposztrofálva az anyag. Az aláírásnál ugye Marton István szerepel, de nem Marton István kézjegye van a név fölött, hanem Cseresnyés Péter alpolgármester kézjegye, és „h” betűvel van ellátva. Ez azt jelenti, és az önkormányzati törvény lehetőséget, sőt nem csak lehetőséget, hanem kötelezővé teszi az alpolgármester részére, hogy a polgármester távollétében helyettesítse a polgármestert. Éppen ezért az alpolgármester e jogkörében írta alá az előterjesztést. Tehát abban a pillanatban, amikor az előterjesztést kézjegyével ellátta, polgármesteri jogkört gyakorolt, és e jogkörben joga van az előterjesztést megtenni. Szerepel még a polgármester válaszában egy érdekes dolog, és nem csak a válaszában, hanem az előterjesztésen ugye polgármesteri aláírással az szerepel, hogy a tervezett változtatások velem nem egyeztetett, és többségével nem értek egyet. Ebben a mondatban egy logikai ellentmondás fedezhető fel, mert hogyha tisztában van avval, hogy mi van az előterjesztésben, ugye csak akkor mondhatja azt, hogy a többségével nem ért egyet. Ha már pedig ez a kettő igaz, akkor az azt jelenti, hogy vele egyeztették. Tehát ez a belső logikai ellentmondás ebben az egy mondatban azt eredményezi, hogy igenis ez az előterjesztés a polgármesterrel egyeztetett módon készült. Marton István: Kérem szépen, én most itt számtalan tudatos félrevezetést hallottam. Én ezzel a mondattal azt jeleztem, hogy több mindenben egyetértek velük, de vannak olyanok, amikkel nem, és volt olyan, amit velem nem is egyeztettek. Szeretném, ha Jegyző Asszony megkeresné az SZMSZ-ben azt a §-t, ami a polgármester helyettesítését takarja, és fölolvasná, hogy ott mi van. Nagy segítség …. Dr. Tuboly Marianna: Polgármester Úr, nekem nem kell Szervezeti és Működési Szabályzat, hogy a jogszabályt idézzem. Ez nem az SZMSZ-ben van Polgármester Úr, hanem a 2/3-os parlamenti többséggel elfogadott önkormányzati törvényben, amelyik kimondja, hogy az alpolgármestert a polgármester helyettesítésére és munkájának segítésére választja a közgyűlés. De kisegítőül az SZMSZ is ezt megismétli az 59. §-ban. Marton István: Ha az idevonatkozót fölolvasná! Ne ugorjunk. Azért ne ugorjunk, mert a polgármester tartós távolléte esetén jogosult …. Dr. Tuboly Marianna: Polgármester Úr, ha kéri, még egyszer megismétlem. Az alpolgármestert a polgármester helyettesítésére és munkájának segítésére választja a közgyűlés. A SZMSZ-ből idézve, ez pontosan SZMSZ 59. §, alcím: alpolgármester, (2) bekezdés: az alpolgármester a polgármester irányításával látja el feladatát, a polgármester helyettesítésekor annak teljes jogkörével rendelkezik. Marton István: Bocsánat! A felhatalmazásom nélkül. Dr. Tuboly Marianna: Még egyszer mind a két bekezdést elolvasom a közvélemény és a közgyűlés tagjainak segítésére szó szerint. 59. § alpolgármester címszó. (1) bekezdés: a közgyűlés saját tagjai közül a polgármester javaslatára, a polgármester helyettesítésére, munkájának segítésére titkos szavazással legfeljebb két főállású alpolgármestert választhat. (2) bekezdés: az alpolgármester a polgármester irányításával látja el feladatát, a polgármester helyettesítésekor, annak teljes jogkörével rendelkezik. Az alpolgármester általános és egyedi ügyekre kiterjedő feladatait, hivatali munkarendjét a polgármester határozza meg. A polgármesterre vonatkozó előírások az alpolgármesterre is megfelelően irányadók. Marton István: Jegyző Asszony! Én azt kértem, hogy azt a szakaszt idézze, ahol a polgármester helyettesítéséről van szó. Egyébként valóban Önnek igaza van, az 59 § (2) szakasza kimondja, hogy az alpolgármester a polgármester irányításával látja el feladatát, és én nem mondtam Neki azt, hogy ezt aláírhatja. Tehát – bocsánat – itthon voltam szerdán is és csütörtökön is. Pár órára nem voltam itthon, tehát vindikált jogokat magának az alpolgármester. És még egyszer kérem, hogy olvassa fel, a polgármester helyettesítése hogy történik. Ezt olvassa el, legyen szíves. Dr. Tuboly Marianna: Tisztelt Polgármester Úr, Tisztelt Közgyűlés! Én elolvashatom még egyszer azt, amit … szó szerint felolvastam. …. Marton István: Ez már nem olvassa még egyszer. A polgármester helyettesítéséről olvasson. Dr. Tuboly Marianna: …. de mást nem olvashatok, mint ami az SZMSZ-ben van, mindkét bekezdésben Polgármester Úr, szó van a helyettesítésről. Úgyhogy nem tehetek mást Polgármester Úr, csak még egyszer szó szerint felolvasom a két bekezdést. Marton István: Ne tegye ezt. A helyettesítés rendjéről, azt mondja meg nekem. Nincs ilyen. Nincs ilyen. Tehát nem az én irányításommal látta el az Alpolgármester Úr a feladatát, amikor ezt engemet megkerülve – hogy nevén nevezzük – kiküldte. Dr. Fodor Csaba (Ügyrendi): Énszerintem, van is igaza a jegyzőnek, meg nincs is. Ebben a konkrét esetben szerintem nincs. Megmondom, hogy miért. Azért, mert ugye a Polgármester Úr azt mondta, már én nem is tudom, mikor, sajtóból értesült róla mindenki, hogy minden jogkört, hatáskört megvon az Alpolgármester Úrtól, amivel – én nem morgolódnék ott a sor végén, megvárnám, míg befejezem. Ugye az itt nem lehet megvonni, viszont akkor mindenki tapsikolt, amikor Páva Zsolt az, akinek gratulálok innen, hogy polgármester lett Pécsen, amikor a szocialista alpolgármestertől megvont minden hatáskört, akkor az lehetséges, ugye mert bejelentette, nyilvánvalóan onnan tudom ugyanúgy sajtóból, mert az önkormányzat ügyeiről csak sajtóból …… Azt tudom. Visszatérve – egy: tehát nem lehet. Az Alpolgármester Úr jogtalanul járt el, nincs jogosítványa arra, hogy ezt megtegye. Ez joggal való visszaélés, és nem tehet az alpolgármester a polgármester szándékolt intézkedése ellen semmi ellentétes intézkedést az én megfogalmazásom szerint, mert azért az egy hülye helyzet lehetne – már bocsánat a kifejezésért –, ha egy iskolában az iskolaigazgató nincs ott, és mondjuk, az iskolaigazgató-helyettes meg teljesen más intézkedést hoz az igazgató helyett, és azt mondja neki, hogy hát sajnos, éppen elmentél egy órára, mert lukas órád volt, vagy nem tudom, hol voltál, és abban az esetben viszont én vagyok azonnal a helyettesed. Meg lehet tenni ezt az iskolákban, Uraim? Szeretném én … Vagy egy munkahelyen? Hát szeretném azt látni, normális munkahelyen persze, ugye most nem erről beszélek. Hát persze, hogy nem lehet. Itt sem lehet megtenni. Tehát azért gondolom én, ezt így ebben a formában nem felel meg a jogszabályi előírásoknak, ebben a formában így az én véleményem szerint nem tárgyalhatja ma a közgyűlés. De én azt gondolom, hogy viszont fontos ennek a tárgyalása, ezért arra kérem meg a Polgármester Urat, ha egyetért vele, akkor tegye magáévá ezt az előterjesztést, mondja azt, hogy az enyém, és akkor tárgyaljuk. Ha meg nem hajlandó, akkor meg szerintem nincs módunk ezt tárgyalni sajnálatos módon, mert valóban azért úgy nem lehet eljárni, ahogy ez elénk került. Mindazonáltal nagyon sok okos, értelmes dolog van benn, és engem is érdekelnek bizonyos kérdések, de hogyha mégis érdemben tárgyaljuk, és mondjuk, megtiszteljük azzal a bizottságot, a faragó bizottságot, akik ebben jelentős munkát végeztek, meg hát mások is nyilvánvalóan, meg a hivatal szakemberei is, akkor azért tárgyaljunk és beszéljünk róla, de ehhez az kellene az én értelmezésem szerint, hogy a Polgármester Úr ebben a kérdésben foglaljon állást, aztán mondja azt, hogy beszélgessünk csak tovább. Marton István: Ugye miután az SZMSZ 58. § h.) pontja és a Jegyzőnő által többször is felolvasott 59. § 2. pontja is egyértelműen kimondja, hogy a polgármester irányítja az alpolgármester munkáját, és ha az alpolgármester erre azt írja, hogy nem értek egyet, és ezért nem írom alá, akkor ezt nem írhatja alá az alpolgármester. Efelől énnekem egy szikra kételyem nincsen. Egyébként meg a tartós távollét, az ebben az esetben három napot teszi ki, és itt, mondjuk, egy napról volt szó úgy, hogy szerdán is itthon voltam délelőtt, és csütörtökön is itthon voltam ebéd után. Tehát ez egyszerűen a polgármester kijátszása Tisztelt Hölgyeim és Uraim, itt nincs miről beszélni, ez történt. Én egyébként egy-két fejezettel szívesen foglalkoznék, de valószínűleg azért kell rá nemet mondanom, mert akkor átcsúsznának olyan részek is, amelyek, hát finoman fogalmazva is ellentétesek a szándékaimmal. Cserti Tibor (Ügyrendi): Ügyrendit kértem Polgármester Úr, mert kikívánkozik belőlem valami, és úgy gondolom, ez egy picit talán a mondandóm kapcsán a közösség érdekeinek is hangot kívánok adni. Én úgy érzem, nagyon sekélyesek vagyunk jelen pillanatban, és nem méltó e napirendi pont tárgyalása egyébként, vagy egyáltalán a jogtechnikai vitájuk, tárgyaljuk-e vagy nem, magának ennek a témának a fontosságához. És cinikus módon lehet egyébként jogtechnikai akadályokat gördíteni ez elé az anyag elé, elő is lehet segíteni, lehet politikai felhangokkal taktikázni, mindent lehet csinálni, de egyet nem lehet megkerülni. Ez a téma miért került ma ide? Azért, mert érezte a Tisztelt Képviselőtestület, hogy nagy gázban van – idézőjelben – Nagykanizsa város. A 2009. évi költségvetés elfogadása Uraim, egy olyan körülmények között történt, egy kényszerű, sodródó állapotban, a legutolsó pillanatban, és most ne menjünk vissza az előzményekbe, mert az nagyon sok oldal…. következtetésre enged, azt hiszem, megint órákat beszélhetünk róla. Magyarul, született egy közgyűlés által elfogadott, mindenki számára kötelező házi feladat. Mit mondott ki? Azt mondta ki, hogy a zárszámadás időpontjáig az elfogadott költségvetést felül kell vizsgálni, és a tartós szerkezeti egyensúlyt lehetőleg helyre kell állítani, mert ezt kívánja Nagykanizsa város általános közérdeke, közintézmények működtetési érdekében, a zavartalan működése érdekében, minden józanész. Kérem szépen, ennek a bizottságnak ugye a tagjai megalakultak, aztán lehet ezt a bizottságot sokféle jelzővel illetni, Marton polgármester úr felcsináló bizottságnak titulálta, ez az Ő szíve-joga egyébként, …. minősített…., nem kívánok erre visszatérni. Akkor felajánlottam én magam egyébként, hogy Ő is legyen a bizottság tagja, elzárkózott Polgármester Úr ettől a dologtól. Tehát ugye ennek a vezetésével egyébként az Alpolgármester Urat bízták meg. Tehát most nagyon, nagyon, de nagyon cinikus dolog egyébként számon kérni azt, hogy e bizottságnak az összefoglaló tevékenységét ugye valaki beterjeszti, és most azon meditálunk, hogy ki ne terjessze be, vagy … egyáltalán most milyen szintű állapotban vagyunk. Uraim! Lehet egymás között játszani, de én úgy gondolom, a város röhög rajtunk. Bennünket nem azért delegáltak ide, és azért választottak meg, hogy egymással kisded játékokat játszunk, hanem azt gondolom, hogyha valami fontos, nagyon fontos ma, akkor ennek a témának a tárgyalása. Lehet, hogy nem minden témájában értünk egyet, sőt kell is bizonyos témákon vitatkozni, de egyet nem lehet, ezt a témát ma ne tárgyalni. A bizottságnak, meg egyáltalán a többi véleményemet majd elmondom a vitában, ha egyáltalán szót kapok még. Köszönöm szépen, nekem ez a véleményem. Marton István: Képviselő úr, nem pontosan mondta, de megértettük. Mert rosszul fejezte ki magát. Röst János (Ügyrendi): Én úgy látom, hogy Polgármester Úr nincs abban az állapotban, hogy a közgyűlést le tudja vezetni. Az a kérésem, hogy fontolja meg, hogy a vissza lévő pár napirendnél ezt Ön komolyan gondolja-e, vagy pedig adja át a levezetést másnak. A meghívóban Marton István szerepel aláírva, napirendi pontoknál előadó Marton István szerepel, Cseresnyés Péter alpolgármesterként az Ön távollétében bármikor bármit aláírhat. Ha Ön elhagyja Nagykanizsa közigazgatási határát, teljes jogkörrel jár el. Tehát nagyon fontolja meg azt, mikor megy külföldre. Marton István: Nem így van Röst úr. Egyébként, amit mondott az elején, azt meg kikérem magamnak. Az az érzésem, hogy Ön bizonyos fokú befolyásoltság alatt mondhat ilyeneket, mert az én esetemben ez nem áll fenn. Az pedig, a napirendek jó részének egyébként Cseresnyés Péter az előterjesztője. Mellesleg tartós távollét esetén helyettesíti a törvény értelmében az alpolgármester a polgármestert. Közigazgatási Hivatal álláspontja erről megvan egyébként, még akkor, amikor hatóság volt, úgyhogy nem mondják, hogy nincsen meg. De nem akarok én ebbe érdemben belemenni. Természetesen azért azt juttassuk ám egymás eszébe, hogy a múltkor miért nem ment át az, aminek át kellett volna menni. És ettől lett most hirtelen sürgős egy csomó olyan dolog is, ami meg egyébként nem sürgős, mellesleg értelmetlenségeket is takar, de erről majd később beszélünk. Dr. Kolonics Bálint (Ügyrendi): Én a magam részéről egy másik megvilágításba helyezném ezt a kérdést, nem azon vitatkoznék, hogy az SZMSZ-ben a helyettesítés módja mi, hanem azon kezdenék el gondolkodni, és erre hívnám fel a közgyűlés figyelmét, hogy miért nem került aláírásra ez az előterjesztés Polgármester Úr részéről akkor, amikor a közgyűlésnek volt egy érvényesen elfogadott határozata és a költségvetési rendelete, és azzal a feltétellel fogadta el, amiben megbízta a faragó bizottság, fölállított egy bizottságot a …. a saját hatáskörében, ugye semmi más ezt föl nem állíthatja, elvégezte a faragó bizottság a munkáját, ezt követően pedig nyilvánvaló, hogy Polgármester Úr, mint előterjesztő az előterjesztői mivoltában nem bírálhatja felül a bizottságnak a munkáját, mint előterjesztés, ezt megteszi itt a közgyűlés. Tehát Polgármester Úrnak munkaköri kötelezettsége az, hogy a közgyűlési határozatot végrehajtsa, a faragó bizottságnak a munkáját ide elénk készségesen letegye az asztalra és beterjessze, és egy tisztességes vitában ezt megvitattassa itt a közgyűléssel, aminek eredményeként Ön is ki fogja fejezni a szavazatával a véleményét erről a munkáról, de nem úgy, hogy ideírja a lap aljára, hogy nem ért ezzel egyet, és nem írja alá. Na, így lehet visszaélni valamiféle jogosultsággal és jogosítvánnyal, például azzal, hogy Polgármester Úr vezeti ezt a várost és van előterjesztési jogosultsága, és ebből lehet ugye majd olyan vitát generálni, hogy akkor nyilvánvaló, akitől megvonja a hatásköröket, az nem írhatja alá, és hű de jó, most akkor majd viccelődünk a közgyűlésen, … gyakorlatilag megbénítjuk a város működését, …. megakadályozzuk ugye azt, hogy itt valamiféle működőképes költségvetés legyen. Ám lehet ilyen játékot játszani, de akkor majd az itt élő embereknek el kell magyarázni azt, hogy végül is de jó, itt ülünk azért, hogy a város elemében legyünk, mert ez már teljesen a napnál is világosabb, és akkor Polgármester Úr megint oda kell kilyukadnom, hogy tessék akkor mindenkinek felállni, elmenni haza, és ideengedni olyan embereket, akik akarnak is valamit csinálni, mert ez a vita, ez szégyenteljes. Tehát Polgármester Úr, lehet ezt a kérdést feszegetni, de én, mint az Ön munkáltatójának, a kollektív munkáltatójának az egyike, aki itt ülök a testületben, én ezt úgy értelmezem, hogy Ön nem hajtja végre a közgyűlés határozatát, és nem engedi ideterjeszteni a faragó bizottságnak a munkáját. Ön itt tegye meg a közgyűlésben az észrevételét, és mondja el a véleményét, de ne azt akadályozza meg, hogy a közgyűlés a saját maga döntése eredményeként visszakapjon egy munkaanyagot, és döntsön a város költségvetéséről. Remélem, érthető volt mindenkinek. Marton István: Képviselő Úr! Már a múltkor meg kellett volna tenni, például a 93,5 millió elfogadását. Nem is értem, hogy miért nem tették meg. Én úgy gondolom, hogy akik ezt annak idején elvetették, azok a város ellen léptek fel. Ez az egyik. A másik, én majd részletesen megteszem, mert például a határozati javaslatnak hát nem nagyon van olyan pontja, amivel egyetértenék, de ott még pillanatnyilag nem tartunk. Tehát itt már a múltkori közgyűlésen durva mulasztás történt. Dr. Tuboly Marianna (Ügyrendi): Sajnálatos módon itt a költségvetési vita során került sor arra a közjogi vitára, hogy az alpolgármester annak távollétében helyettesítheti-e az alpolgármester teljes jogkörrel – határozott igen a válaszom, és két dolgot szeretnék kiemelni. Az egyik az, hogy a polgármester szerda reggel 9,00 órakor azzal távozott a hivatalából, hogy legközelebb pénteken lesz, ehhez képest csütörtök délután érkezett vissza, ezt Ő maga is elismerte. Ez az egyik, amit szeretnék mondani. A másik pedig az, hogy, igen, ha a polgármester elhagyja a várost, azonnal, és nem három nap múlva, helyettesítheti Őt az alpolgármester, és hozzáteszem, hogy micsoda kérdés. Úgy gondolja Polgármester Úr, hogy három napig, ha elhagyja a várost, akkor nincs a városnak vezetője? Ez nonszensz. Egyébként ez a három nap sehol nincs leírva, egyetlen szabályzatban szerepel, a pénzkezelési szabályzatban, ami érthető, hogy nem engedi, hogy az Ő távollétében csak három nap után költsék a város pénzét. Ez rendben van. De a városnak nem csak pénzköltési feladata van, hanem számos egyéb feladata, amit meg kell oldani. Ezeket a három napon belül is meg kell oldani. Egyébként a 2/3-os önkormányzati törvény – még egyszer olvasom – 34. § (1) bekezdés a következőképpen rendelkezik: a képviselőtestület a saját tagjai közül, a polgármester javaslatára, titkos szavazással, a polgármester helyettesítésére, munkájának a segítésére alpolgármestert választ, alpolgármestereket választhat. Ezt Polgármester Úr, amit a Magyar Köztársaság Parlamentje 2/3-os többséggel elfogadott, Ön egyedül nem szűkítheti. Akkor szűkítheti, ezzel a bizonyos háromnapos megkötéssel, ha erre Önt a törvény felhatalmazta. Ilyen felhatalmazást egy polgármester pedig nem kapott, pontosan azért, mert egy várost nem lehet polgármesteri irányítás nélkül hagyni nemhogy három napra, egy órára sem. Marton István: Jegyző Asszony! Ön szerint akkor van csak polgármesteri irányítás, ha bent ül az irodájában? Ez nem így van. Egyébként valóban szerdán 9,00 óra után mentem el, Önt kerestem 8,00 óra után jó néhány perccel, nem voltak a helyükön Önök, pedig tudták azt, hogy közgyűlés jön, és itt előterjesztésekkel kapcsolatban kellene bizonyos megbeszéléseket folytatni. De ráadásul én gyakorlatilag alig 24 órától többet voltam távol, mert csütörtök 2,00 órakor meg már megint a helyemen ültem. Az a kérésem egyébként Ön felé, hogy a távolléteit jelezze majd, mert nem szeretném, hogyha a határozatlan munkaidővel esetleg – hát, finoman fogalmazva – nem korrektül gazdálkodna. Tehát én azt javaslom Önnek, hogy kérjen állásfoglalást a Területi Közigazgatási Hivataltól, hogy mi minősül tartós távollétnek, és én úgy gondolom, hogy telefonon keresztül intézkedésképes voltam, és semminemű jelzést se kaptam arról, hogy ezt alá akarják írni. Visszajöttem, megmutatták, és azt mondtam, hogy nem tudom aláírni. Majd kifejtem, amikor konkrétan odaérünk, hogy miről van szó. Nem adom meg Önnek a szót egyébként – Horváth István képviselő úrnak –, mert Ön nem ügyrendiben óhajt szólni. De itt ügyrendi szól, és ez nem az. Horváth úr kapta meg a szót. Horváth István: Szeretném, hogyha nem eszkalálnánk tovább ezt a helyzetet. Megkérek mindenkit, képviselőket, Polgármester Urat, Jegyzőnőt, hogy tereljük mederbe a dolgot. Marton István: Nem jól jön a hang Képviselő Úr. Horváth István: Szeretném, ha nem eszkalálnánk tovább a helyzetet, és ez vonatkozik képviselőkre, polgármesterre, Jegyzőnőre. Tereljük mederbe a dolgokat, és arról beszéljünk, amiről valóban beszélni kell. Itt a költségvetésről van szó, itt született egy dafke költségvetés. Az elsőre beterjesztett költségvetést sikerült fölnyomni majdhogynem 2,3 milliárd Ft-ra, és ezek után fölállítottunk egy bizottságot, aki aztán majd ezt lefaragja. A bizottsággal énnekem semmi bajom, tisztességes képviselők ültek ott, és tették a dolgukat, és majdhogynem sikerült oda lefaragni a felveendő hitelt, mint ami eredetileg tervezve lett. De azért történt olyan összeg, amit én nem hagynék bent a továbbiakban sem, és itt gondolok a műfüves pályákra, a 20 millió Ft-ra. Én egyetlen műfüves pályát nem építenék meg, ugyanis van ezeknek a pénzeknek sokkal fontosabb helye. A területszerzés a Kalmár utcában, ugyan ezt az Alpolgármester Úr tegnap bizottsági ülésen elmondta, hogy már nem arról van szó, hanem egyéb területek vásárlásáról. Én ettől függetlenül ezt a 30 millió Ft-ot is más célra használnám. És van a Zsinagóga állagmegóvása. Az állagmegóvással kapcsolatosan én azt gondolom, hogy ez a vagyonkezelőnek a feladata, és a 30 millió Ft-ból mi állagot nem tudnánk megóvni. Ezt már elmondtam egyszer közgyűlésen, és most is tartom ezt a véleményemet. És mire gondolok, hogy mire fordítható ez a pénz, ami itt megtakarítható? Mondjuk, Kiskanizsán az egészségház létrehozására. Ez közel 7 éves téma, és holnapután be fogja zárni az ÁNTSZ, mert olyan állapotban van. Vagy a kiskanizsai ravatalozó, vagy továbbmegyek, mondjuk, a zöldterületeknek a rendbetétele. Gondolok itt a Sétakertre, gondolok itt a Rózsa út 22. KRESSZ-park féle területre, ahol tulajdonképpen építettek két járdát, meg megcsinálták a mini KRESSZ-parkot, és úgy maradt a terület feldúlva, és egyáltalán én nagyon szeretném, ha ez rendbe lenne téve, mert ez így nem jó. Ráadásul a Rózsa 21. mögött megszüntettek egy játszóteret, a Rózsa 22. mögötti játszótér gyakorlatilag alkalmatlan, mert teljesen lerobbant állapotban van. Ez a terület, Rózsa utca, Zemplén utca, Kazanlak utca és a Munkás utcának egy része is, azt gondolom, hogy megérdemelné azt, hogy legalább egy játszótér legyen, ahova a gyerekek levihetők. Nem tudom, hogy miről beszél Halász képviselőtársam, én nagyon jól ismerem a körzetet, és a Zemplén 21. mögötti területen van egy futballpálya is. Maradjon a futballpálya, vigyenek oda pár kocsi salakot, tegyék rendbe, ott maradjon meg a futballpálya, és a 22. mögötti területet pedig tessék megcsinálni. Énnekem ez egy nagyon fontos dolog. Tehát ebben gondolkodjunk azokon a pénzeken keresztül, amiket én itt javasoltam kivenni. Polai József: Megkérem Halász urat, fejezze be a vitát, ilyen parton kívüli képviselőként ne beszéljen át a túloldalra, mert azt hiszem, illendőség volna végighallgatni, és kérjen szót, arra kérem. Megnyomja a gombot, és meg fogja kapni majd. Polgármester Úr, én is röviden az érdemi vitához annyit szeretnék mondani, Horváth Istvánt már nem ismételve, csak érintve az egészségházunknak az ügyét. Nevetséges, 30 millió Ft-tal szerepeltetjük most az egészségházunknak az úgymond felépítését, miközben tudjuk, hogy a Közbeszerzési Terv, amely módosítása majd ezután lesz napirenden rövidesen, ha ezt a pontot kitárgyaltuk, abban pedig azt látjuk, hogy majd az egészségházunk megépítésének a lehetősége, az a szerződéskötés tervezett időpontja miatt tudom mondani, 2010. II. negyedéve. Tehát itt bátran ki lehet jelenteni, hogy ebben az évben egy kapavágás sem fog történni a kiskanizsai orvosi rendelők dolgában. Ez itt egy tarthatatlan állapot, István elmondotta már, hogy az ÁNTSZ, és nem hivatkozom tovább erre, bármikor bezárhatta volna már évekkel ezelőtt is a mi orvosi rendelőnket. Tehát valami pénzeket elő kellene venni máshonnét, ahogy Ő javasolta, innen, onnan elvenni, és inkább idehelyezni. A másik dolog a ravatalozónk. Szerepel az 1/16. mellékletben tervezési előkészítési feladatok címen a céltartalék fejlesztés rovatban néhány millió Ft, közel 10 millió Ft. Én azt kérem, hogy a ravatalozónknak az eddig már elkészült tervét indítsuk engedélyezési útjára, mert előfordulhat, hogy a közeljövőben bármikor hamar elő lehetne venni, és munkálatokat lehetne kezdeni, ha egy ilyen helyzet előállna, amire talán van némi esélyünk. Kérem, erről szavazzunk, és módosításként szerepeltessük ennek az engedélyezésének az indítását ennek az összegnek a terhére. Tehát még egyszer mondom, a tervezési előkészítési feladatok sorában lévő összegből. Cseresnyés Péter: Én két-három mondatot szeretnék mindössze mondani a bizottság vagy munkacsoportnak a munkájáról, és gondolom, hogy majd, akik részt vettek ebben a munkában, hogyha úgy gondolják, ki fogják egészíteni azt, amit én előadtam. Közel másfél hónapot dolgoztunk ezen a javaslaton, ami ebben a költségvetési módosításban egy elemként bekerült. Körülbelül 250 millió Ft működési hiányt tudtunk megspórolni, és körülbelül 350 millió Ft-tal kevesebb a fejlesztési oldalon levő kiadás. Többek között azzal, hogy egy eléggé feszes költségvetést sikerült összehozni abban az esetben, hogyha elfogadja a közgyűlés többsége ezt. Természetesen ebbe az összegbe, amivel sikerült a hiányt csökkentenünk, beleszámítottuk azt is, amit Polgármester Úr az elmúlt alkalomra már javaslatként behozott, az a működési hiányból történő csökkentés, ami összességében körülbelül 90 millió Ft-ot jelentett. Azt hiszem, hogy eljutottunk egy olyan szintre, amelyikkel talán ki lehet békülni, meg lehet békülni, és meg lehet szavazni. Természetesen mindenki megelégedésére nem lehetett összeállítani egy módosító javaslatot, hogy fejlesztésekben vannak olyan körzetek, amelyek kisebb-nagyobb kárt szenvedtek, de a munkacsoport tagjai megpróbáltak olyan fejlesztési elemeket kivenni ebből a módosításból, amelyek nem azonnali intézkedést igényeltek. Azt hiszem, hogy olyan munkát végeztünk, amivel a költségvetést, költségvetési egyensúlyt jelentősen javítottunk, és talán azt lehet mondani, hogy egyetlenegy körzet sem szenvedett olyan sérelmet az esetleges költségvetési kiadáscsökkentéssel, amivel azt mondhatná, hogy az ő körzetében nem történik semmi. Azt viszont figyelembe kell venni, hogy nagyon nehéz helyzetben van az önkormányzat, így is 440 millió Ft-os lesz a működési hiánya, ami azt jelenti, hogy olyan területen meg el pénz kiadási oldalon, ahol a kiadott pénz igazán nem termel másikat, vagy éppen nem valamiféle állagmegőrzést, vagy éppen valami fejlesztést jelentene annak a pénznek az elköltése, hanem gyakorlatilag azt jelenti, hogy kifizetjük gázra, villanyra, egyéb más működési költségre. Röviden ennyit szerettem volna mondani. Én azt kérem a közgyűlés tagjaitól, hogy támogassák a módosító javaslatunkat, és jövőre talán éppen a mostani tapasztalat alapján azt kellene, vagy ennek az évnek a végén már, és jövő év elején talán már úgy kellene kezdeni, hogy a különböző frakciókkal egyeztetve kellene előkészíteni, és azt hiszem, abban az esetben nem lesz majd a jövő évben egy ilyen munkacsoportra szükség. Tehát egyeztetve a különböző frakciókkal, csoportokkal kellene megtenni a költségvetésnek az elkészítését, a költségtervezetnek az előkészítését. Dr. Fodor Csaba: Én az előterjesztőhöz, Alpolgármester Úrhoz tenném fel a kérdéseket nyilvánvalóan, hiszen Ő volt a munkacsoport vezetője, és szeretnék választ kapni azokra az indokokra, amelyek végül is ezekhez a számokhoz vezettek, amiket ide elénk tettek. Ugye kezdjük a Via Kanizsa Zrt-hez rendelt pénzeszközök csökkentésével, és szeretném azt megtudni, hogy a parkgondozási feladatok, azok miért csökkennek 7,2 millió Ft-tal, a közutak, hidak üzemeltetése miért csökkenik közel 17 millió Ft-tal, az egyéb városüzemeltetési feladatok pedig több mint 17 millió Ft-tal, az mindösszesen 42 millió Ft-tal. Ez összhangban van-e a közgyűlés által elfogadott, a Zrt-re vonatkozó 2009. évi üzleti tervvel? De ami a legizgalmasabb, az szerintem az, és a városlakókat az érdekli, hogy mit gondol Alpolgármester Úr, amikor ezeket a számokat elénk terjesztette, hogy mik lesznek azok a feladatok, amelyek elfelejtődnek és nem lesznek elvégezve? Tehát én ezt szeretném pontosan tudni Öntől, hogy mi lesz az, ami most így kimarad a 2009. évi megvalósításból, tehát mely utak, járdák nem lesznek esetleg olyan mértékben karbantartva, mint ahogy kellene? Én azt hiszem, hogy ma nem csökkenteni kellene ezeket a feladatokat, hanem növelni. Aki azért járja a várost, és nem csak Nagykanizsa és Budapest között, hanem a várost is, azért az látja és láthatja, hogy az utak egyre rosszabb állapotba kerülnek, tehát azt hiszem, hogy ezekre inkább fordítani kellene, és nem elvonni. Ugyanez a kérdésem nyilvánvalóan az egyéb zöldterület-rekonstrukciók, parkosítások terén is. Nagy hévvel nekiálltunk, azt gondolom, korábban, hogy főkertésze legyen a városnak, ne csak azért, hogy elmondhassuk, hogy a főépítész mellett van egy főkertész is, hanem azért, hogy legyen végre olyan valaki, aki tervezetten tudja ellátni feladatait. Tudtuk ezt pontosan, hogy ez akkor fog tudni megvalósulni, ha a közgyűlés kellően fontosnak tartja maga is ezt a feladatot, és ehhez pénzt rendel hozzá. Hozzá is rendeltünk pénzt, rendelt a többség pénzt, 15 millió Ft-ot, most ez lecsökkenik 10 millió Ft-ra, holott azt gondolom, hogy azért ennek a 15 millió Ft-nak is lenne bőven helye, és ezeket mind, mind el lehetne költeni. Önök jelentős mértékben csökkentették a munkahelyek, ugye azt mondtuk, hogy támogatni fogja a város mindenképpen a munkahelyek megőrzését, ehhez képest én itt láttam egy olyan jelentős összeget, ahol valóban jelentőségében, 10 millió Ft-tal csökken a nagykanizsai vállalkozások munkahelyteremtésének a támogatása. Összeegyeztethető-e azzal, amit Önök ezzel kapcsolatosan mondtak? Számtalan még hasonló kérdésem lenne, de azt gondolom, hogy ez kellő, elegendő ahhoz, hogy bizonyos problémákra rávilágítsunk, és mondjuk, sajnálkozzunk a felett, hogy mi a szakmai indoka annak, hogy mondjuk, a Sikátor utcai járdaépítés marad el, vagy miért pont a palini járdaépítés marad el azon a területen, ahol valóban rengeteg gépjármű közlekedik. Bicsák Miklós az előző napirendi pontban ezt nagyon helyesen ecsetelte is. Vagy miért éppen, mondjuk, a palini műfüves pálya marad el, amit előre, és nem kaptam választ, hogy miért lesz helyette a Hevesi, most itt a lehetőség, megadhatják, szívesen venném, miért a Hevesi iskolában kell a műfüves pályát megvalósítani, mikor azt mondtam, hogy nagy valószínűség szerint Palinban a műfüves pálya megvalósítása kevesebbe is kerülhetne, hiszen már elég jelentős társadalmi munkával ott az alépítmény elkészült. Azt csak halkan jegyzem meg, én nem szeretném a politikára terelni a szót, de azért ez mégiscsak úgy működik, hogy a költségvetés előkészítése, elfogadása és végrehajtása a többség feladata. Nem kívánok én ezzel politizálni, de azt szeretném látni, hogy Cseresnyés alpolgármester úr mondana nekem egyetlenegy olyan esetet az elmúlt időben, vagy a Csákai képviselő úr, amikor önkormányzati képviselő volt, és nem Önök voltak többségben, hanem mondjuk, szocialista-szabaddemokrata vezetése volt a városnak, hogy hányszor szíveskedett igennel szavazni a költségvetésre, hányszor szíveskedett ezt megszavazni. Most azt a magatartást tanúsítja a jelenlegi ellenzék, amit Önök akkor tanúsítottak, és most rajtunk újságban, mindenhol számon kérik, hogy nem vagyunk hajlandóak költségvetésben oly módon részt venni, ahogy Önök nem voltak hosszú éveken, vagy ciklusokon keresztül hajlandóak részt venni, mert azért egy kicsit ez nem egy szerencsés álláspont. Ezt a többség feladata. Ha a többség nem tudja megoldani a feladatát, akkor le kell vonni a konzekvenciáit, és be kell tudni vallania, hogy alkalmatlan arra a vezetésre, amire vállalkozott, ilyen vagy olyan okokból. Nyilvánvalóan ugye, most meg kell köszönnöm, persze, Cserti Tibor és Bogár képviselő úrnak, meg nem tudom, még kik, akik Önökön kívül részt vettek ennek a bizottságnak a munkájában, hogy egyszerűen kihúzták Önöket abból a kellemetlen helyzetből, hogy elfogadtak egy szerencsétlen költségvetés, és a várost majdnem romokba taszították azzal a költségvetéssel, ami ma még éppen per pillanat hatályos Nagykanizsán 2009. évben. Ők a szakértelműkkel, tapasztalatukkal, okosságukkal nyilvánvalóan megpróbálták Önöket segíteni. Ennek megvan itt az eredménye, mert azért van benn sok hasznos dolog és sok jó dolog is, nyilvánvalóan vannak, Cserti képviselő úr szavaival élve, költségvetés egyensúlyt biztosító, de jelentőségében éppen a költségvetést vagy a város működését nem nagyon befolyásoló tényezők, hiszen innen, onnan kiveszünk olyanokat, amiket nem is láttuk volna, hogy befolyik, vagy nem folyik, de már a másik oldalon meg tartalékként elraktunk. Tehát vannak itt technikai kérdések, amikkel nyilván egyetértek, maga a szándék, az üdvözlendő. Én számomra ez azt jelenti, hogy Önök eljutottak odáig, amit mi annak idején mondtunk, hogy ez a költségvetés, az mindenre alkalmas, csak arra nem, hogy azt elfogadják, mégis ennek ellenére elfogadásra került. Örülök, hogy belátták. Nyilvánvalóan ehhez képest ez a költségvetés ahhoz képest azért kicsit jobb számokat tükröz, de a felvetett problémák okán még most sem teljesen mértékben elfogadható számunkra. Marton István: Fodor úr, én azért annyit mondanék Önnek, hogy a munkacsoport, az 789 millió Ft megtakarítást javasolt, de abból 535,5 millió Ft-ot elfelejthetünk, mert az a tartalékoknak az elvételét jelenti, ami meg egyébként tartalmilag egy rendkívül súlyos hiba. Ennek döntő tétele a fejlesztési célú tartalék ingatlanértékesítés függvényében. Hitelt egyébként Alpolgármester Úr nem kell felvenni belátható időn belül. Tehát az azt jelenti, hogy körülbelül egy negyedmilliárd Ft-ot vettek el jól vagy rosszul. Mondtam, jó részével egyetértek, de volt benne legalább két olyan tétel, amivel nem tudok egyetérteni. Így a 690 millió működési célúból, ha levesszük azt, amit már április 30-án levehettünk volna, azt az ominózus 93,5 milliót, akkor az ugye 600, és itt most 440-et lát, tehát egy 160 milliós működési célú csökkenés van, a többi pedig a fejlesztési célú. De mondom, ez nagyon virtuális, mert ennek az összegnek több mint 2/3-a, az egyszerűen a tartalékok kisöprése, ami meg egyébként, ha jól emlékszem, talán 2002 óta törvényes, addig kötelező volt tartalékalapot képezni. Bene Csaba: Sokat nem kívánnék mondani ezzel a napirendi ponttal kapcsolatosan, mert sokan előtte elmondtak már mindent, és egyetértek én Cserti képviselőtársammal, Kolonics képviselőtársammal, amit a napirend kapcsán már előzetesben elmondtak, csak szeretném jelezni, hogy én örülök Polgármester Úr, hogy pontosította azt, amit ide leírt az előterjesztés elejére, hogy a tervezett változások velem nem egyeztetett, többségével nem értek egyet – most már Ön többször elmondta, az előbb mondta éppen, hogy összesen két tétellel nem ért egyet. Tehát a többségével akkor egyetértett, kettő tétellel nem. Mert ez hangzott el …. Marton István: Igen, kettővel nagyon nem értettem egyet, de majd a határozati javaslatnál én többet is mondok azért Önnek. Bene Csaba: Azért, mert ez egész mást jelent, hogyha itt meglátják a képviselők ezt, hogy a többségével nem értek egyet, mint amiről most beszélünk. Marton István: Bene Úr! Ha esetleg, ha csak eggyel nem értek egyet, és az súlyos dolog, akkor is indok lehet arra, hogy ne írjam alá. Bene Csaba: Én most azon nem is vitatkozok, én erre az egy mondatra, hogy ez merrefelé orientálja, vagy hogyan orientálja a közgyűlés tagjait, én csak erre utaltam most. Többen utaltak már arra, hogy hogyan készült a város költségvetése, több fordulóban, éppen Horváth képviselőtársam mondta, hogy az elején az elsőt miért nem fogadtuk el. Hát, kérem szépen, azért nem fogadtuk el az első költségvetést, azt az 1 milliárd 500 milliós vagy 600 milliós hiánnyal számolót, mert nem volt kellően egyeztetve minden oldallal, és ezért nem fogadtuk el. Aztán valóban nem lehet számon kérni az ellenzéken, hogy vegyen részt aktívan és szavazza meg. Nem is kérjük ezt, de mondjuk, az előző évi költségvetés tárgyalása kapcsán én még jól emlékszem, amikor majdnem egybeestek a módosító javaslataink, és úgy egész jó költségvetést tudtunk összehozni. És nem kell megszavazni, de úgy gondolom, hogy részt lehetne venni ettől még egy ilyen munkában, mert igen, lehet vitatkozni tételeken, de az már elég érdekes, amikor itt, a közgyűlésen vitatkozunk Fodor képviselőtársammal, hogy akkor melyik tétel kerüljön be, melyik tétel kerüljön ki, vagy kérdőjelezi meg, hogy miért pont abból vettük el. Jobban lenne az ilyen vitát lefolytatni ilyen bizottsági szinten, vagy ilyen kisbizottságban. Ott elmondja a véleményét, és sokkal jobban lehetne érvényesíteni az érdeküket, hogyha erről lenne szó. Azt a vitát, az egészet nem értem, hogy itt egyáltalán az előterjesztésről vitáztunk, hogy legyen, ne legyen meg, hogy jogszerű, nem jogszerű. Hát a közgyűlés határozott arról, hogy tegyük meg ezt a munkát, mi tisztességgel megtettük. Biztosítom Önöket, hogy mindenféle politikai sandaság nélkül, egyikünk se úgy dolgozott a bizottságban, hogy akkor azt néztük, hogy ez most jobboldali javaslat volt, az meg baloldali javaslat volt, ezt kivegyük, azt ne vegyük. Ilyen elő nem fordult, és ezt visszautasítom minden képviselőtársam részéről, aki erre céloz. Bicsák képviselőtársam célzott erre, hogy szeretné látni, hogy mennyi maradt benn a Balogh képviselőtársamnak a körzetében, meg az enyémben. A Sikátor utca, amire éppen Fodor képviselőtársam rákérdezett, az pont az én körzetemben van, ami kivételre került természetesen. És ha már a műfüves pályák szóba kerültek, nagyon komoly vitát folytattunk a műfüves pályák kérdésében, és itt azért utalnék arra, hogy Bicsák képviselőtársam nem szavazta meg azt a költségvetést, amibe mi javasoltuk be, hogy műfüves pályákat létesítsünk. Bicsák képviselőtársam nem szavazta meg. És most számon kérni bennünket azért, hogy miért a Palin maradt ki, mert nem ezért maradt ki a Palinnak a műfüves pályája, hanem úgy gondoltuk, az volt az elképzelésünk, ha egyet lehet megcsinálni, akkor nem tehetjük meg azt, hogy valamelyik peremkerületben csináljuk meg, pontosan azért, mert akkor Miklósfa és Kiskanizsa fog megsértődni, és érzik úgy, hogy hátrányba kerültek. Az, hogy hol, milyen előkészítettség van, a Hevesi iskolában meglévő pályát kell felújítani, tehát legalább olyan előkészítettséggel bír a projekt, mint mondjuk, kint Palinban. Én nagyon ajánlom a képviselők figyelmébe, hogy fogadjuk el ezt a költségvetési módosítást, és ez alapján úgy gondolom, hogy egy tartható olyan költségvetés kerül elfogadásra, amely a város érdekeit szolgálja. Marton István: Képviselő úr, azért ebben sokkal több van, mint amit az Önök bizottsága csinált, úgyhogy azért ebbe ne menjünk bele most még részleteit illetően. Karádi Ferenc Gyula: A kiskanizsai egészségházról hallok, akkor nekem is emelkedik a gyomrom, és zaklatott vagyok amiatt, hogy ennyi időn keresztül nem sikerült megvalósítani. Mindannyian egyetértettünk minden alkalommal abban, hogy erre óriási szükség van, és meg kell valami módon, el kell készíteni, pályázatot is próbált a hivatal ez ügyben benyújtani, ami elutasításra került. Polai József képviselőtársam talán tud róla, hogy van egy kezdeményezés, amelyik talán kiutat jelent ebből a kátyúból, és talán egy olyan, mindannyiunk számára támogatható módon megvalósítható elképzelés, Nagykanizsa és Kiskanizsa számára egyaránt elfogadható elképzelés fog majd megvalósulni, amely körvonalazódhat az utóbbi időben. Valószínűleg Polai képviselőtársam erről tud. Polai József: Nem. (mikrofon nélkül beszél) Karádi Ferenc Gyula: Majd akkor, bizonyára, ha nem tud róla, most azt mondja nekem, nem tud róla, akkor majd biztos meg fogja tudni. Én merem remélni, hogy ez az elképzelés, az mindannyiunk számára elfogadható lesz, és ez az egészségház nagyon rövid időn belül meg fog valósulni. A költségvetés hitel felvételi kényszerrel párosul, ezt nyilván mindannyian látjuk. Amikor bármelyikünk meghallja azt a szót, én magam is, hogy hitel, abban a pillanatban libabőrös lesz a háta. Hát a libabőr, az most különös aktualitást kap Magyarországon, de itt most én nem erre céloztam. Tehát biztos engem is idegesít maga az, az a szó, hogy hitel, és nagyon kevesen értik meg azt, hogy mi az, amiért a városnak hitelből kell finanszírozni bizonyos fejlesztéseket, és bizonyos önként vállalt feladatokat. Mindössze arról van szó, hogy az az állami forrásból juttatott pénzösszeg, és az a helyi adókból befolyó pénzösszeg, amely a város kasszájába évente összegyűlik, ez nem elegendő arra a kötelező feladatokra, a működésre, és az önként vállalt feladatokra. Ez sajnos minden település ugyanezzel a gonddal küzd. Hogyha a központi forrásból mindenegyes ilyen célt, ilyen ellátandó feladatot finanszíroznának, nekünk nem lenne gondunk, nem kéne hitel felvennünk. És ezt azért mondtam el, mert számtalan választó megkérdezi azt, hogy miért kell a városnak hitelből gazdálkodnia, és miért kell hitelt felvennie. Egyszerűen az a magyarázata, hogy az önként vállalt feladatokat és a kötelező feladatokat nem tudja a város a rendelkezésére álló pénzösszegből finanszírozni, amelyet évente a kasszába juttat a központi költségvetés és a helyi adó mértéke. Hát én azt mondom mindenki számára, hogy ez a hitelfelvételi mérték minél kisebb legyen, az a célunk, de ez együtt jár azzal, hogy bizonyos feladatokat el kell hagynunk. És miből hagyhatunk el, csak az önként vállaltból. Ezek mik lehetnek? A fejlesztések, önként vállalt, ugye kultúra, sport, egyebek, társadalmi szervezetek támogatása. Ezekből lehet visszavenni. A kötelező feladatokat nem lehet elhagyni, és azoknak, az iskolák, az egészségügy, az óvodák finanszírozása, az természetesen ezen a költségvetésen keresztül kell, hogy működjön, és azokat nem lehet megkurtítani. Ezért történik meg az, hogy azokat a feladatokat, amelyeket nem érez mindenki kötelezőnek, azokból lehet, illetve mindannyian kötelezőnek érzünk, de el lehet belőlük hagyni, azokból lehet bizonyos tételeket kihúzni a fejlesztések során. Én magam is rendkívüli módon fel vagyok háborodva, vagy fel vagyok háborodva, de el kell, hogy fogadjam, hogy a miklósfai műfüves pálya nem valósul meg. Nem olyan szinten vagyok felháborodva, mint Bicsák képviselőtársam, aki úgy viselkedik, mint az a huszár, aki felül a lóra, és utána megköti a szemét és csapkod mindenfelé, hátha valahol ellenséget lát, amikor a költségvetésről és Miklósfáról Balogh képviselőtársam, Benéről vagy rólam van szó, ugyanezt teszi folyamatosan, csapkod a kardjával, hátha valakit elér. Hát én nem ezt teszem, én azt teszem, hogy ha Miklósfán nem épül meg, akkor valahol mégiscsak épüljön. De épüljön, és engem az is boldoggá tesz, hogy az az ötlet, ami eredendően Bene Csaba és az én ötletem volt, a műfüves pályák létesítése, ebből nagyon apró lépésekkel, de megvalósulnak tételek. És ha most a Hevesi iskolában valósul meg ebben az évben, én ennek is mód felett örülök. Sajnálom, hogy nem a miklósfai, de tudomásul kell vennem, hogy most ez a bizottság úgy döntött, hogy a Hevesi iskolában fog megvalósulni a műfüves pálya. A város működését szolgáló, Gáspár András által vezetett gazdaságit társaság költségvetéséből is valamennyit visszavettek, ez az előbb kérdésként merült fel, hogy milyen tételek lesznek ebből elhagyva. Ez azért történik így, mert tudomásom szerint a bizottság egyeztetett a Gáspár Andrással, én Tőle hallottam, hogy ennyit és ennyit vonnak el a működés során, és ezeket és azokat a tételeket valószínű, nem fogják tudni megvalósítani. De hadd dicsérjem meg őket, és azért hoztam szóba ezt, mert a tegnapi nap során is egy azonnal megoldandó probléma miatt hívtam fel telefonon, és már délután azt mondta nekem, hogy nem ígéri, hogy azonnal, de egy hónapon belül megvalósítják. Hát ez járható út. Én azt hiszem, hogy a működésük során ki tudják gazdálkodni azt a pár milliót, amit ez a faragó bizottság attól a társaságtól elvett, és azt látom, hogy törekvés megvan rá. Én ezúttal is szeretném őket megdicsérni, hogy ennek ellenére teljesítik azt a feladatot, ami rájuk van bízva, és továbbra is azt remélem, hogy ugyanígy fog működni Gáspár András és munkatársai. Marton István: Képviselő úr, azért ha hozzáadjuk a tőketartozásunkhoz ezt az összeget, ami itt szerepel ebben a módosításban, akkor az ugye olyan 5,3 milliárdos tőketartozás. Nem hiszem, hogy a következő testület ennek örülni fog, vagy az azt követő, akiket ez még sokkal jobban fog terhelni, mint minket. Arról nem is beszélve, hogy nekem meggyőződésem, hogy az elmúlt két és fél év szolid gazdálkodásának a vívmányait ez teljesen tönkreteszi. Tehát ezt lényegesen tovább kellett volna még, vastagon belül kellett volna vinni a 1,5 milliárdhoz. Annál is inkább, mert azért azt ne felejtsük el, hogy az őszre tervezett beruházás, az nem fog megindulni, csak a tavasszal, tehát ott fog ez intenzíven jelentkezni, ez a hiteligény. Polai József (Ügyrendi): Nagyon röviden. Karádi úr érintőlegesen beszélt a mi rendelőnkről. Szeretném hozzátenni, hogy Karádi úr lehet, hogy titokban tud valamit, amit én nem tudhattam idáig. Én örülnék bármilyen titokban tartott lehetőségnek egyébként, csak tényleg kezdődjék már végre meg a munka. Ami információ birtokában lehetek a rendelőnket illetően a papírokból, amiket eddig elénk tettek, illetve Polgármester Úrtól, mindennel tisztában vagyok, tehát ezt bátran elmondhatom. De azért azt tegyük hozzá, hogy a költségvetésünk 30 milliót tartalmaz erre. Nagyon, nagyon remélünk valahonnan 60 milliót pályázati úton, az még csak mindig 90, ha megnyerjük, és még mindig hiányzik körülbelül ugye a 153 millió Ft-hoz mintegy 60 millió Ft. Tehát én ezért is gondolom azt, meg azért, hogy látva, hogy jövő év II. negyedévére tervezzük ennek a munkálatoknak a kivitelezővel történő szerződés aláírását, hogy itt idén semmi, jövőre talán valami történhet, de jövő évben már, ha jól számolom, itt mindannyian, ugye jól számolom mindannyian, akkor tudjunk, hogy már nem leszünk mandátumban, mondjuk októbertől, úgyhogy én itt le merem perkázni azt, hogy a mi rendelőnk a mi mandátumunk alatt nem fog elkészülni. És ezt tartom nagyon szomorúnak. És nem beszélve arról, hogy ígértük még a ravatalozót is a négy év alatt. Már az első évben megígértük ezt a két komolyabb beruházást Kiskanizsa számára. Marton István: Én azért ennyire pesszimistán nem látom a helyzetet. Talán jövő hét végére már tudomásunk lesz arról, hogy hogy áll a 60 milliónk, és az sok mindenen változtathat. Cserti Tibor: Hát végre azért csak rátértünk a tartalmi kérdések tárgyalására. Ha jól értelmezem, túl vagyunk már a … szakaszon. Nagyon sok okos dolgot elmondtak előttem képviselőtársaim, nem akarom megismételni. Pár öreg gondolatot mindenféleképpen hadd mondjak. Az egyik az, hogy ugye most már mindenki felelősen átérzi és tudja, világos a város közvéleménye számára, hogy a város költségvetésének helyzete tartós jelleggel az eredeti állapot mellett ugye nem finanszírozható. És intézkedési kötelmünk van. Ennek alapján hozott határozatot, és itt van előttünk az anyag … tárgyal…. Ennek alapján jobb, hogyha ezeket most meghozzuk egyébként, a kellemetlen intézkedéseket, mert most még mindig a minimális dolgot legalább megtesszük, de nehogy azt higgyük egyébként, hogy ez a munka be van fejezve, mert helyesen utalt a Polgármester Úr arra, hogy ez csak bizonyos értelemben a legszükségesebb, a mostani feladatok szempontjából megoldandó kérdéseket tárgyalja. Ezen persze lehet vitatni, meg lehet finomítani, mert minden lehet, és ez így helyes is. Annak is szeretnék hangot adni, természetesen az ellenzék teszi a dolgát, és így teszi, ahogy teszi. Nyilvánvalóan a gyengeségekre világít rá, ez is érthető …., de lám-lám, lehet józanul is tenni egyébként, és én úgy gondolom, hogy most a kollektív bölcsesség alapján mégis meg tudjuk hozni a szükséges intézkedéseket. Azt szeretném még elmondani, hogy minden terület érintve általában a csomag részeként, és nehogy azt gondolja valaki egyébként, hogy fűnyíróelv érvényesült, mert a Polgármesteri Hivatal és a gazdasági társaságok vezetői, alkalmazottai nagyon alaposan kivették a részüket az elmúlt időszakban ebből a munkából, és mivel jelentős túlmunkával járt, nem egy mindennapi, hétköznapi erőfeszítésből állt ez a dolog, én úgy gondolom, a képviselőtestület részéről vagy a munkabizottság részéről is, ezt a dolgot önmagában meg kell köszönnünk. Az intézményblokk meg nem egy durva jelleggel, általános %-os nagyságrendű kurtításra került, hanem a szakmai tartalom ott van mögötte külön. Ezt külön az intézmények vonatkozásában ki kell hangsúlyozni, tehát vállalható. De azt is el kell mondanom még egyszer, hogy a gazdasági társaságoknál ugye, ahol a szakmai feladatok ellátása van, sem a fűnyíró elv érvényesült, hanem a gazdasági társaságok felelős vezetői visszahozták, hogy ha abból az aspektusból indulunk ki, hogy túlköltekezik a város, és nagyúri gesztus, …. módjára hitelből finanszíroz mindent, de az nem megy, akkor hol van az a terület egyébként, ami visszagombolható a legkisebb sérelem mellett, és ezek kerültek be általános elvként a javaslatok alapján ebbe az intézkedési csomagba. És hozzátesszük, hogy nem csak itt, hanem a Polgármesteri Hivatal általános jellegű működési kerete is felülvizsgálatra került, ott is a legfontosabb megtakarítások, természetesen az ódiumaival együtt javaslatként szerepelnek. És befejezésképpen arra szeretnék rávilágítani, hogy az alapkérdés még mindig megoldatlan, csak, mármint ugye azt tudjuk, hogy a város önkormányzata, és ezen belül intézményei és gazdasági társaságai a legnagyobb foglalkoztató a városban. Egyetlen munkahely önmagába véve durván nem sérült, egyetlenegy dolgozó nem került a csomag részeként most a javaslatban elbocsátásra, nehogy félreértések kerüljenek ebből a dologból, viszont minden területen természetesen kiterjedt a vizsgálat a személyi költségek előirányzatainak teljes mértékű felülvizsgálatára a legfontosabb összefüggések vonatkozásában. Nem szeretném Önöket untatni durva példákkal, de most már legalább a durva példák visszagombolásra kerültek. Igen, ezért volt fontos a szakmai vita, amit a Bene képviselőtársam jól mondott, nem itt kellene ezeket megvitatni egyébként, ez tipikus szakbizottsági téma, de én arra szeretnék rávilágítani, hogy a tartós szerkezeti egyensúly ettől még nem állhat helyre. Nagyon jól világított rá Polgármester Úr, hogy további intézkedési kötelem van e tekintetben, mert bizony jelen pillanatban a város továbbra is túlfoglalkoztat, túlköltekezik, és tartós jelleggel finanszírozhatatlan. Ezt nagyon szakszerű módon kell levezényelni, hogy a lehető legkisebb sérelemmel járjon, és felvállalható legyen az unokáink számára is. Ezt szerettem volna a téma kapcsán elmondani, és még egyszer köszönöm, hogy tartalmában tárgyalhatunk erről a témáról. Marton István: Ön nagyon sok okosat mondott. Túlfoglalkoztatás, túlköltekezés, és én még emlékszem arra, amikor Ön többek között velem együtt is szorgalmazta a nem kötelezően ellátandó feladatok felülvizsgálatát, én úgy gondoltam, hogy talán az a bizottság akár ebbe is belekontárkodhatott volna, de ebben a pillanatban már csak azt mondom, hogy a szeptemberben kezdődő jövő évi tervnél kell ezt nagyon keményen megnézni úgy, hogy január 1-től ebben már tényleg ne szerepeljenek olyan dolgok, amik, hát jó lennének, ha lennének, de pillanatnyilag a túlfoglalkoztatás, illetve a túlköltekezés miatt nem működhetnek. Ez a bajom, amit hát igen, Ön lát, körülbelül ugyanúgy, mint én, csak nem biztos, hogy egyformán közelítjük meg, a tartós szerkezeti egyensúly hiányát. Meggyőződésem, hogy ez az 1 egész, majdnem ¾ milliárd Ft-os hitelfelvétel is ezt tovább rontja, ez itt nem állhat meg, ennek 1 milliárd Ft-on belül kell, hogy legyen az év végével, főleg, amit ugye említettem, hogy egy nagy beruházásunk se fog megindulni az idei esztendőben. Akkor viszont a jövő évben sajnos a fokozott eladósodás, az gyakorlatilag kivédhetetlen lesz, és éppen ezért kell meglépni azokat a lépéseket, hogy a nem kötelezően ellátandó feladatokat, hát kicsit megpróbáljuk kurtítani. Igen. Nem finanszírozható ezzel sem. Én nem véletlenül mondtam, amikor a körülbelül hasonló összegű, ilyen jó 1,6 milliárdos első változat volt, hogy azt tovább kellene csökkenteni. Hát ezzel szemben ugye sikerült följutni majdnem 2,3 milliárdig, és most visszajutunk valahova oda, ahol a legelső változat, az 1,6 milliárd hitelfelvételt tárgyalta. Én azt hiszem, hogy a polgármesternek hivatalból kötelessége őrködni a felett, hogy tisztességes gazdálkodás történjen Eddig, hangsúlyozom, ez megtörtént. Közgyűlés vagy hallgatólagos, vagy pedig hangos jóváhagyása mellett, hiszen mi voltunk az egyetlen megyei jogú város a 23-ból, ahol csökkent a summa tőketartozásunk. Cseresnyés Péternek adom meg a szót, de előtte megkérdezem a Jegyző Asszonyt, hogy ügyrendi véletlenül van benn, vagy most van valami ügyrendi hiba. Hát én ügyrendit látok, a többieknél meg normál szókérést. Jó. Igen, akkor megadom a Jegyző Asszonynak a szót, elnézést. Dr. Tuboly Marianna (Ügyrendi): A polgármester néhány perccel ezelőtt azt a rágalmat sugalmazta a város közvéleménye felé, hogy a jegyző nem tölti ki a munkaidejét. Ezzel szemben az igazság az, hogy több mint 100 óra túlmunkát végeztem … Marton István: Köszönöm Jegyző Asszony, megvontam a szót. Dr. Tuboly Marianna: … még nem fejeztem be. Marton István: Megvontam a szót. Cseresnyés úrnak adtam meg. Nem szeretem a viszályszítást Asszonyom. Dr. Tuboly Marianna: Polgármester Úr! Éppen pont ezzel szerettem volna folytatni….. Marton István: Mondom, befejezte. Cseresnyés úrnak adtam meg a szót. Dr. Tuboly Marianna: ….., hogy Horváth úrnak szeretném válaszolni …. Marton István: …… kérem elvenni Tőle. (Marton István polgármester utasítására Dr. Tuboly Marianna jegyző mikrofonja kikapcsolásra került.) Dr. Tuboly Marianna: …….. (mikrofon nélkül beszél, nem érteni, hogy mit mond) Marton István: Jegyző Asszony! Pereljen be, az a kérésem, ha úgy gondolja, hogy sérelem érte. Cseresnyés Péter: Polgármester Úr, tényleg körülbelül arra a szintre jutottunk vissza, mint a legelső előterjesztés, csak egy kicsit más tartalommal. Marton István: Egy picit más, ebben igazad van. Cseresnyés Péter: Picit más tartalommal, és ez nagyon fontos, azt hiszem, sok képviselő számára, és talán a város számára is nagyon, nagyon fontos. Marton István: De nem elég. Cseresnyés Péter: Néhány kérdésre szeretnék válaszolni, amit Fodor képviselőtársam intézett hozzám, bár egyik-másikra például Cserti képviselőtársam, vagy éppen Bene képviselőtársam már válaszolt. A Via Kanizsa és más gazdasági társaságnak a vezetőivel is tárgyaltunk, és nem mi mondtuk meg, hogy honnét vegyék el a pénzt, hanem azt kértük, hogy nézzék meg, hogyan tudnak pénzeket átcsoportosítani úgy, hogy esetleg az össz. költségvetésük valamennyire csökkenjen, és ezt például Gáspár András ügyvezető-igazgató ajánlotta és csoportosította át, amit Ön kérdezett. Egyébként a parkosításra, zöldterületeknek a gondozására 100 milliós nagyságrendben költ a város, nem kevés pénz. Én azt gondolom, hogy nagyon sokat nem sérült a költségvetésünk, és a zöldterületnek a karbantartása, parkosítás sem. Munkahelyteremtés, ez nagyon fontos kérdés, és én egyetértek Önnel abban, hogy erről kell beszélni. Annak idején, amikor egy olyan rendelete volt a városnak ezzel kapcsolatban, amit igazán igénybe nem lehetett venni, nem igazán, nem lehetett igénybe venni, a feltételeknek nem lehetett megfelelni, akkor, miután a költségvetés, a tavalyi költségvetési javaslatban szerepelt az ingatlanadónak az emelése, az ingatlanadó mértékének az emelése, akkor én javasoltam azt, hogy ha már egyszer az ingatlanadót magasabb szinten határozzuk meg, akkor próbáljunk a vállalkozóknak valamennyi pénzt visszaadni azzal, hogy munkahelyteremtésre lehetőséget adunk nekik úgy, hogy valamennyi támogatási összeget megállapítunk erre a célra őnekik. Tavalyi évben ezzel éltek is, ha jól emlékszem, körülbelül 50 támogatott munkahely, új munkahely létesült a városban. 61, tehát akkor több mint 50, rosszul emlékszem rá. Az idei évben azért javasolja a munkacsoport ennek az összegnek egy minimális összeggel, hát nem is minimális, mert durván 30 %-kal való csökkentését, mert bizonyára Fodor képviselőtársam is emlékszik rá, hogy a múlt, azt hiszem, a múlt közgyűlésen fogadtuk el azt, hogy nem csak előre lesz igényelhető ez a támogatás, hanem utólagosan is, tehát van, aki majd úgy juthat hozzá ehhez a támogatáshoz, hogyha a feltételeknek megfelel, két évig foglalkoztatja az új munkaerőt, és majd a végén fogja megkapni ezt a pénzt. Számoltunk azzal, hogy ez valószínűleg a teljes összegnek, az erre elkülönített összegnek a kimerítését nem fogja okozni. Egyébként nem beláttuk azt, hogy ez a költségvetés rossz, hanem tudtuk, azért szavaztuk meg, és azt hiszem, többen egyetértettek ezzel még azon az oldalon is, ahol Ön ül, hogy az a fontos, amikor megszavaztuk a költségvetést, hogy legyen a városnak költségvetése, és ezért döntöttünk így, hogy megszavazzuk azzal a feltétellel, hogy egy munkacsoport segítségének az igénybevételével egy kisebb hiánnyal, kevesebb hitelfelvétellel rendelkező költségvetés kerüljön módosító indítványként a város közgyűlése elé, és elfogadva azt, a városnak ez legyen a költségvetése. Egyébként én szeretném megköszönni a munkacsoport munkáját, minden képviselőtársnak, aki részt vett ebben a munkában, valamint a hivatalnak a munkáját, hisz úgy, ahogy többen mondták, nagyon sokan dolgoztak a hivatal dolgozói azon, hogy ezt a durván 600 millió Ft-ot sikerült lefaragnunk, és szeretném megköszönni a gazdasági társaságok ügyvezetőinek is azt a segítséget, amit ebben a munkában nyújtottak. Marton István: Ehhez a polémiához azért az hozzátartozik, amiről többször is beszéltünk, hogy ezzel a beruházás segítő rendelettel azért tévelyegtünk mi is körülbelül egy jó esztendőt, míg végül is az igazi eredmény, talán azt kell, hogy mondjam, tavaly volt meg először, bár tavalyelőtt is már mutatkozott valami embrionálisan. Na most az, hogy ez csökkent, én ezt el bírom fogadni már csak azon nagyon egyszerű oknál fogva is, ami itt eddig szóba sem került, egészen biztos, hogy a beruházások visszaestek ebben az esztendőben, tehát sajnálatos és eléggé el nem ítélhető módon mi ott hagyhatnánk egy nagyon nagy számot, ez nem segít az ügyön. Ez valószínűleg kevesebb lesz, és én is el tudom fogadni, hogy ez 25 milliót nem halad meg. De bár haladná meg, mert akkor én lennék az első, aki javaslatot teszek arra, hogy 5 vagy 10 millióval emeljük meg. Bicsák Miklós: Jó hírrel kezdem, hogy egy kicsikét a hangulatot, optimistábban álljunk itt a munkához. El kell mondani a Tisztelt Közgyűlésnek, nagyon örülök, hogy a sorokban szerepel annak idején általam bejavasolt 300 eFt-ra az éves polgárőrségeknek való támogatás. Úgy tudom, hét polgárőr egyesület működik a városunkban, a város területén kívül is. A 2.100 eFt, látom, benn van a sorokban. Nagyon jó, hogy ezt a Tisztelt Közgyűlés jóváhagyta. Másik öröm, tegnap a gazdasági bizottsági ülésünkön Alpolgármester Úr említette, és úgy optimistán megfogott, hogy van lehetőség arra, vagy lesz, hogy mint képviselői keret, 24 millió Ft szerepelni fog. Jó érzés volt ez akkor is, amikor mi azt a 2 milliót megkaptuk, mert úgy gazdálkodtunk vele területünkön, hogy az egy megfelelő arányában a területen fel volt használva. Jól jönne ez az 1 millió is. Az ember örül minden kicsinek. A másik két gondolatot két Tisztelt Képviselőtársam, Bene úrnak el kívánom mondani, Frakcióvezető Úrnak, én már a FIDESZ-nek szavaztam költségvetést 2008-2002 között, mert a városnak működni kell. Most is csak az az egy vállalkozói lelkiismeretem tartott vissza a magas hitel végett. Úgy éreztem, hogyha egy jól átdolgozott költségvetés kerül, biztos, hogy nem akadálya. Én akkor harcba szálltam a saját frakciómmal, és kiszavaztam úgy, mint annak idején a kórház idejében. A másik, Karádi úrnak – én büszke lennék, ha huszár lehetnék a Dobri úr csapatában, de ő úgy látszik, levelezőn végezte a hadsereget, én nem levelezőn végeztem, én voltam katona. Mennék tovább a kis gondolataimmal. Hát, nagyon sajnálom, hogy a korpavári ravatalozó, az a 6-800 eFt nem szerepelhet. Nagyon nagy szükség volna rá. A Garay, illetve a Garay járda is kimaradt a választókörzetemből, és nem beszélve az Ifjúság utcai járda, ott szerepelt 1 millió Ft. Úgy értesültem, és a Hársfa utca is kimaradt, hogy az végett valami …. tudni kell, hogy a szennyvíz az úttest közepén megy, és sok problémát idéz elő a Vízműnek, a feltörések, az autók elvonulása az Ifjúság utcában, és szeretnék a járda vonalába behelyezni. Ezt elfogadom, és meg is köszönöm, hogy utólag, ha a járda ennek a szennyvíz átvezetéssel meg fog épülni. Külön nem tudom elfogadni, és nagy tisztelettel kérem a képviselőtársaimat, nem akarok én itt, nem fogadott provokátor vagyok itt szemben Jerausek képviselőtársammal, a Bagolának megjár az a 6 millió Ft a Városszépítő Egyesületnek. Támogatlak, támogassuk. 17 éve, mint képviselő, mindig megadtuk, mert tudni kell, Bagola város lakossága azt a szemetet, azt a füstöt eltűrte. Nem vehetjük el tőlük. Ebben kérem tisztelettel Alpolgármester Úr, hogy ezt korrigáljuk, és méltósággal emelkedjünk fölé, hogy megkapja Bagola városrész. El szeretném még mondani azt, hogy, nem tudom, jól értettem, és gondolom, Alpolgármester Úr elmondja, hogy az úgynevezett telkek vásárlása a Kalmár utcában 30 millió lesz fordítva, ne fordítsunk rá, fordítsuk rá azt azokra a városszéli településeknek a műfüves pályájára, ahol a lakosság már a műfüves pályára felkészült, sportolni szeretne, vagy a Zsinagógát, úgy tudom, államilag is támogatják, egy kicsit nagyon soknak találom a 30 milliót. Én vallásos ember vagyok, de a Halász úrnak ez most bejött, ez a 30 millió, hogy ilyen vastagon szerepel itt a sorokban. Ezt fel lehetne a városnak olyan dolgokra használni, és pályázat útján, ami már évek óta is támogatom én a Zsinagógát, sokszor a város költségvetésében szerepelt, de most azért hirtelen ez egy nagyon erős összeg, és lehetne itt másképp is gazdálkodni. Én kérném a Tisztelt Közgyűlést, hogy átgondolva még, most is, tudnám támogatni én ezeket a dolgokat, de hát azért mind egyénileg választott képviselői, akik vagyunk, mind igyekszünk a jó gazda módjával sáfárkodni, és legalább azokat a fontos dolgokat, ami a körzetében, ugyanúgy Palin vagy itt az északi városrész, a Hársfa, Ifjúság utca, Garay, szükséges, azt valamilyen megoldás formában támogatni kellene, és elvégeztetni. Vagy csak mégis befejezésül, elmondtam sokszor és el kívánom Tisztelt Közgyűlés, a Garay utca páratlan oldala elmaradt azért, nem bántva az elmúlt Polgármester Urat, mert akkor kiszavaztam, és feléig megkészült a bitumenozás, azóta a König Étteremig az a 100 méter nem készült el. Már rég megoldhattuk volna. Nem új járdáról van, egy is réteget kellene, hogy a víz elfolyna. Én részemről megköszönöm, sok hasznos, okos dolgot látok azért itt a sorokban, de gondolom, hogy ezt minden Tisztelt Képviselőtársam ki fogja vesézni, és itt közösen megbeszéljük, és egy olyan kompromisszumos megoldással ezeket a gondokat, problémákat, a reményekben bízva meg fogjuk talán majd szavazni. Köszönöm, hogy meghallgattak. Dr. Fodor Csaba: Hát részben választ kaptam, részben nem kaptam választ Alpolgármester Úr. Nyilvánvalóan azért, mert a kérdéseim között vannak olyanok, amikre Önök nem is fogják tudni megadni a válaszokat már csak azért sem, mert akitől az adatokat bekérték, azok sem tudják. Ugyanis azért azt szeretném mindenkinek emlékezetébe idézni, hogy sajnos volt itt fűnyíró elv, sajnos nem volt ez végigtárgyalva kellően, nem volt ez pontosan végigtárgyalva. Maradjunk a Via Kanizsánál, amire Karádi képviselő, meg Ön is hivatkozott, mert ha végigtárgyalták volna, akkor pontosan tudnák, hogy mik azok az elmaradó feladatok, amelyek a közel 42 millió Ft-ban benne vannak, de hát mivel nem tárgyalták végig, ezért nem is tudják, csak elfogadtak egy számot, amit Önök kértek, hogy körülbelül e körül álljon meg. Tehát volt benn fűnyíró elv. Lehet, hogy ezt a bizottság egyes tagjai nem tudják, de sajnos így működött. Számomra nem ez a baja ennek a költségvetés módosításnak. Számomra az a nagy baja ennek a költségvetés módosításnak, hogy rendkívül megkurtítja a tartalékokat, nincsenek benn azok a fejlesztési tartalékok, amelyeket, mint mondtam Cserti képviselő úr szavaival, költségvetési egyensúlyt biztosító megoldások csak, de technikailag mégis ki kerülnek. Értem ez alatt azt a 455 millió Ft-os tartalékot ugye, ami az ingatlanértékesítés függvényében merült volna föl, volt egy 16,5 milliós tartalék a fejlesztési sorokon, és még egyébként máshol is voltak tartalékok, ezek 50 valahány millió, 520-530 millió Ft körül vannak. Ennyivel csökken a kiadási oldal. Ez biztos rendkívül fontos, csak az a kérdés, hogy marad-e a fejlesztésekre, a rendkívüli helyzetekre olyan szabad pénzeszköz, amihez azonnal, de gyorsan hozzá lehet nyúlni. Én azt látom ebből a költségvetésből, hogy nincs ilyen, nem marad sajnos. Azt látom továbbá, hogy a pályázati önrészek esetlegesen, ha beütne egy jó pályázati lehetőség, azt látnám, hogy a közgyűlés nem hozhatna e szerint a költségvetés szerint felelősen döntést a tekintetben, hogy a pályázaton elindulunk, és az önrész rendelkezésre áll, biztosítva lesz. Ugye a nélkül meg pályázatokon indulni nem lehet, mert ez nem tartalmaz erre lehetőséget. Nyilvánvalóan, itt sok vita merült fel már korábban, évekkel, itt a polgármesteri keret léte, nem léte, kurtítása, hogy dönthet, ki dönthet, mint dönthet benne. Én azt gondolom, hogy valóban azért azt méltányolni kellene, ezt az igényt, és különös tekintettel most erre a kicsit szorongatott költségvetési helyzetben, hogy egy 20 millió összeget helyezzünk polgármesteri keretbe. Lehet ott különböző megkötéseket kötni, hogy igen ám, de ezt csak akkor veheti fel a polgármester, hogyha egy szál rózsát visz az alpolgármesternek, vagy mit bánom, micsoda, de valamiféle feltételeket hozzá lehet kötni, és akkor a többség is nyugodtan van, hogy ez nem lesz elkótyavetyélve, meg elcukrozva, viszont mégis lesz egy olyan szabad eszköz, amely alkalmas lehet arra, hogy adott időben, adott esetben rendkívüli helyzetekben gyors hozzájutás lehet bizonyos pénzekhez. Egyébként azt meg örömmel hallom, hogy Alpolgármester Úr azt mondta, hogy ők tudták, hogy rossz az a költségvetés, amit elfogadtak, mert nem úgy tűnt a számomra. Számomra úgy tűnt, és engedtessék meg nekem ezzel kapcsolatosan egy példa, hogy Önök elfogadtak egy költségvetés, és úgy jártak, mint a, ugye azt mondják, a világban három nagy hadvezér volt, az egyik, az Kutuzov volt, mert beengedte ugye Napóleont Moszkváig, aztán jött az orosz tél, aztán jó pofon vágta a franciákat, kizavarta. A másik, az a Zsukovék voltak, mert beengedték a németeket Voronyezsig, Sztálingrádig, jött az orosz tél, aztán puff, megpofozták őket, kizavarták. Önök meg úgy jártak, mint a Husszein, aki beengedte az izraeli csapatokat Kairóig, aztán most az óta várják a telet. Szóval most azt gondolom, hogy ez a költségvetés olyan volt, amit Önök elfogadtak. Marton István: Amit mondott, annak egy jó részével egyet tudok érteni, de én már – Ön itt a tartalékhiányról beszél –, tehát igen, én azt már mondtam korábban is, hogy én összeadván, 535,5 millió Ft-ig jutottam, és hát bizony, bizony, ha bejön valami olyan pályázat, akkor az történik, ami ma. Szépen jönnek sorozatban a soron kívüli közgyűlések. Azt meg, hogy kellene 20 milliós polgármesteri keret, én el tudom fogadni, de azzal a zöngével, amit, ha utána mondott, azzal nagyon nem, mert elkótyavetyélve abból soha egy hitvány fillér sem lett. Ha lett volna, akkor már legalább újabb három fegyelmi eljárásnak kellett volna, hogy belenézzek. Tehát biztos, ebben Önnek is igaza van, de én ezt elmondtam korábban is, hogy azok a legkönnyebben hozzáférhető pénzek, nem kell hozzá testületi üléseket összehívni, kivételt képeznek ugye az alapítványnak juttatandók, mert az mindig csak testületi ülésen megy keresztül. Röst János: Én is azzal kezdeném, megköszönném a hivatalnak a munkáját a bizottság tagjaként. Ez a bizottság nem azért jött létre, mert ilyen kedve volt, és jó kedvében dolgozott ezen az ügyön, hanem azért jött létre, hogy a költségvetést megpróbálja egy kicsit rendbe tenni, hiszen az elfogadás körülményeinél azért nem kel azt elfelejteni, hogy nem volt költségvetési koncepciója, elfogadott az önkormányzatnak. Olyan lett beterjesztve Polgármester Úr részéről, ami használhatatlan volt, és ezt a közgyűlés mindenegyes pártcsoportja egyébként hasonló véleményt mondott róla, tehát nem csak én, meg illetve a szemben ülő kollégák. Azt követően az első forduló úgy lett beterjesztve, hogy nem fejeződtek be az egyeztetések, tehát egy félkész állapotban lett beterjesztve. Itt valóban 1,6 milliárd szerepelt a hiányként, de ezt én nem tudom komolyan venni, mert ennek semmi értelme nincs értelme nincs, egy félkész költségvetésnek egy félkész hiányára hivatkozva. A másik beterjesztés 1,9 milliárdos hiánnyal számolt, szintén nem volt semmifajta egyeztetés azt megelőzően se a képviselőtestület csoportjaival, se azokkal a cégekkel, amelyikkel, mondjuk, én úgy gondolom, hogy milliméterre végig kellett volna beszélni a költséghányadát. Ugyanígy meg kellett volna tenni egyébként ezt a Polgármesteri Hivatallal is. Az intézményi egyeztetések zajlottak le egyedül, de mint a Polgármester Úr később beterjesztett egy másik csomagot, ami annak a pontosítását tartalmazva egy költségcsökkentést eredményezett. Cserti képviselőtársamnak teljesen igaza van abban, hogy a költségvetés nem attól jó vagy rossz, hogy a végső számtanban mekkora hiány van beírva a végére, az teljesen indifferens, hiszen lehet, hogy költségvetés 0,8-cal is, de lehet, egy jó 1,6-tal is, tehát nem ettől függ. A belső szerkezetről szól a történet, igazából a működési hiány nem lett kezelve, és nem most, hanem egyébként már tavaly se. Ezek a problémák, ezek ilyen gördülőként követik minden évet, tehát igazából a bizottság ebben próbált valamifajta faragást, illetve költségcsökkentést elvégezni. Ennek a bizottságnak a munkája nem fejeződött be, szerintem szeptemberben újra a költségvetéshez hozzá kell nyúlni vélhetőleg. Az, hogy ez a hiány, ez csökken, vagy pedig helyben marad, ez megint nem a közgyűlés döntése lesz, hiszen az állami támogatási pénzekkel megvalósuló beruházás, illetve EU-s pályázatnak az indításához szükséges önrész, ez nem tőlünk függő történet, tehát ennek az elmaradása vagy megléte, ez szintén nem ilyen formában csapódik le, ahogy Polgármester Úr mondta, ettől még lehet jó költségvetés, hogyha mondjuk, ezek a számok ugyanígy megmaradnak. A költségvetést szerintem ebben a formájában el kell fogadni, és nem azért, amit itt több képviselőtársam mondott, hanem egyszerűen én nem látok más realitást ahhoz, hogy a működőképesség valamilyen formájában fennmaradjon, és arra kérném Polgármester Urat, hogy tegye meg Ön is a javaslatait, mert eddig ebben az időszakban azon a csomagon kívül, ami kizárólag az intézményeket érintette, Ön egyetlenegy módosító javaslattal nem tetszett élni, és én vártam volna Öntől, hogy Ön pozitívan közreműködik a bizottság munkájában, ha bár Ön kijelentette az előző költségvetési vitánál, hogy nem hajlandó együttműködni a bizottsággal, …. nagyon sajnálok, és úgy gondolom, hogy egy polgármester ilyet nem tehet. Marton István: Röst úr, kezdjük az végén. A polgármester terjeszt be, és én azt durva korlátozásnak fogtam föl, amin Önök ugye átejtettek. Az, hogy Ön nem lát más megoldást, az bizony nem jelenti azt, hogy úgy is van. Arról nem is beszélve, hogy bizony az lett egyeztetve sokakkal, más kérdés, hogy Önnel valóban nem lett egyeztetve, mellesleg a cégekkel is megvolt az egyeztetés. És azért úgy végső megjegyzésként megemlíteném, bár Ön mindig megpróbálja félrevezetni a minket nézőket, nem hiszem, hogy az itt ülők közül bárkit is félre tudna vezetni, mert nem kell elfogadott költségvetési koncepció, csak beterjesztett kell. Ez a dolognak a lényege, ez pedig teljesen törvényesen megtörtént. Ha nem történt volna meg, akkor gondolom, már egy újabb fegyelmit megint bekaszálhattam volna. Bene Csaba: Engem nagyon megragadott Fodor Csaba képviselőtársamnak a hozzászólása, annak is az a része, amikor egy szál virágra szólította fel Önt Alpolgármester Úr felé. Én javaslom Önnek, hogy ne egy szál virággal, hanem két csokor virággal kérjen elnézést Jegyző Asszonytól és Aljegyző Asszonytól a mai viselkedéséért, és ehhez talán még nem is kell polgármesteri keretet megszavazni a mai költségvetés során. Marton István: Köszönöm a jó tanácsát, de nem kívánok élni vele. Polai József: Talán zárszóként, nem tudom, utánam lesz-e még hozzászóló, igen röviden a következőt mondanám. Itt több oldalról megköszönték a bizottság munkáját, amit én magam is megtennék, ha nem történt volna meg az, amit most mondani szeretnék. Egy 700 főt számláló kis lakóközösség, bajcsai településrész számára két apró dolgot kértem eredetileg, 5 millió Ft-tal szerepelt is a bajcsai sportöltöző, és a Vöröshegyi úti járda felújítása. Mind a kettőt kivette a Tisztelt Fafaragó Bizottság ebből a költségvetési módosító dokumentumból. Tehát megkérdezem Önöket Tisztelt Bizottság, legalább az egyiket nem hagyhatták volna meg? Hozzátenném, hogy ennek a kis városrésznek a járdáinak több mint a fele járhatatlan évek óta. Úgy szokták előadni a lakossági fórumokon, hogyha a Vöröshegyi utcában végigtolnak egy babakocsit, akkor a gyerek kiesik a kocsiból, mert olyan a járda állapota. Kérem, szégyellje magát mindenki, aki úgy gondolta, hogy ezt ki kell venni. Marton István: Több hozzászólót nem látok, ezért a vitát lezárom. És határozati javaslatokra térnék rá, illetve ezzel kapcsolatos véleményem kifejtésére. A …. az 5. oldalon van, három pontból áll. Az 1., amely szerint a közgyűlés megbízza a polgármestert, hogy folytasson tárgyalást a Bagolai Városszépítő Egyesülettel a keretmegállapodás 3.100 eFt-tal való csökkentéséről. Felhatalmazza a polgármestert az ennek megfelelő szerződésmódosítás aláírására. Most ehhez ugye hozzátartozik, hogy érvényes szerződés van a város és a szépítő egyesület között, és ennek értelmében, de aki nem tudja, annak talán elmondom az egészet. Háromféle szerződés van, az éves operatív, a három – bocsánat, én még nem szóltam, azért szólok, mielőtt szavaznánk, Elnök Úr. Jó. Elmondom a saját álláspontomat a határozati javaslatokkal kapcsolatban. Ez azt jelentette, amit az előbb mondtam, hogy utolsóként óhajtok hozzászólni. Tehát, tehát … Jó, akkor nincs lezárva, fölfoghatjuk így is. Na. Tehát érvényes szerződés van. Ha ezt mi megkurtítjuk, akkor, ha bennünket beperelnek, akkor bármelyik bírósága a hazának simán elmeszeli az önkormányzatot. Tehát én úgy gondolom, hogy – ugye így szól, hogy megbízza a polgármestert, hogy folytassak tárgyalás a Bagolai Városszépítő Egyesülettel a keretmegállapodás 3,1 millió Ft-tal való csökkentéséről, meg egyúttal felhatalmaznak, hogy ennek megfelelő szerződésmódosítást írja alá. Hát ez messze nem így néz ki, és messze nem ilyen egyszerű kérdés, és én emlékszem még a régi szeméttelep körüli anomáliákra, és nem szeretném, hogyha valami egészen hasonló dologba sikerülne most is beleszaladni a közgyűlésnek. Ez az egyik. A 2-dikkal kapcsolatban, ha a jegyző úgy gondolja, hogy ez indokolt, én nem vitatkozom Vele, bár megtehetném, mert én úgy gondolom, hogy vannak olyan területek, ahol nem csökkenteni, hanem bővíteni kéne a létszámot, de hát pillanatnyilag Neki ez az álláspontja, meglátjuk, mi történik. A 3., az pedig teljes mértékig oka fogyott, mert nem lehet megszüntetni olyan álláshelyet, ami be van töltve egyébként. Tehát erről még szavazni sem lehet, mert be van töltve. Én azt vártam, hogy majd esetleg szól, hogy igen, ez tévedés, ez hiba, ezt nem lehet megcsinálni. Ezek után tényleg lezárom a vitát, és elrendelem a szavazást. Aki egyetért a …. Polai József: ….. módosító (mikrofon nélkül beszél, nem érteni, hogy mit mond) Marton István: Egy pillanat, kettő is volt, azokról akarok először szavaztatni. Egyik volt az Öné, hogy a ravatalozó, tehát a kiskanizsai ravatalozó tervezésének az engedélyeztetése, ha jól emlékszem. Polai József: ….. (mikrofon nélkül beszél, nem érteni, hogy mit mond) Marton István: No. Aki ezzel egyetért, kérem, nyomja meg az igen gombot, én támogatom. Ha benne van, akkor meg pláne. Bár szerintem sincs. A közgyűlés 7 igen, 1 nem és 13 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. Marton István: A másik, amiről szavaztatnom kell, az a Fodor dr. javaslata volt 20 milliós polgármesteri keretről. Aki egyetért vele, az kérem, nyomja meg az igen gombot. A magam részéről én támogatom. A közgyűlés 6 igen, 1 nem és 14 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. 239/2009.(V.15.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. évi költségvetéséről szóló 10/2009.(III.21.) számú rendeletének módosításával kapcsolatban elhangzott alábbi módosító javaslatokat nem fogadja el: - Polai József: „Én azt kérem, hogy a ravatalozónknak az eddig már elkészült tervét indítsuk engedélyezési útjára.” - Dr. Fodor Csaba: „….. hogy egy 20 millió összeget helyezzünk polgármesteri keretbe….” Marton István: Aki a törvénytelenségre akar engem utasítni, az nyomja meg nyugodt lelkiismerettel a határozati javaslat 1. pontja szerint a gombot. Én ezt abszolút ellenzem, mert én tudom, hogy ebből mi jöhet ki. Nem, szerződés aláírásról szól. A közgyűlés 14 igen és 7 nem szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Az 1. pontról szavaztunk, amelynek a második mondata az, hogy felhatalmazza a polgármestert az ennek megfelelő szerződésmódosítás aláírására. Tehát nincs más. Bocsánat, az nincs ott. Nincs ott. Akkor azt bele kellett volna tenni Uraim. Jó, mindegy, hát ez van, kész. Aki egyetért a 2. ponttal, az nyomja meg az igen gombot, én nem támogatom. A közgyűlés 15 igen és 6 nem szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: 3-dikról nem szavaztatok, mert be van töltve az állás Alpolgármester Úr. Be van töltve az állás. Az előterjesztésben ott van, amely ugye nem az én előterjesztésem, de nem akarom újabb vitát nyitni. Az egy betöltött státusz Uraim. Nem kell megszüntetni. Nem kell. Jó, hát akkor szavaztatok. Természetesen nem értek vele egyet. A közgyűlés 15 igen és 6 nem szavazattal a javaslatot elfogadja. A közgyűlés az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza: 240/2009.(V.15.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1.) megbízza a polgármestert, hogy folytasson tárgyalást a Bagolai Városszépítő Egyesülettel a keretmegállapodás 3.100 eFt-tal való csökkentéséről. Felhatalmazza a polgármestert az ennek megfelelő szerződésmódosítás aláírására. Határidő: 2009. július 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető) 2.) dönt arról, hogy a Polgármesteri Hivatalban 2009. június 1. napjával 4 betöltetlen köztisztviselői (ügyintézői) álláshelyet megszüntet, ezzel egyidejűleg 575.500 Ft havi illetmény összesen 3.453 eFt és 1.105 eFt járulék összegével csökkenti a hivatal 2009. évi rendszeres személyi juttatás előirányzatát. Határidő: 2009. május 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Dr. Tuboly Marianna jegyző) 3.) a stratégiai elemző munkakör önkormányzati (politikai tanácsadó) álláshelyet 2009. június 1. napjával megszünteti, ezzel egyidejűleg 250.000 Ft havi illetmény, összesen 1.500 eFt és 480 eFt járuléka összegével csökkenti a hivatal 2009. évi rendszeres személyi juttatás előirányzatát. Határidő: 2009. május 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Dr. Tuboly Marianna jegyző) Marton István: Be van töltve, igen, jöhet a jogvita. Rendeleti javaslat 1. pontja. Szavazást kérek. A közgyűlés 16 igen, 4 nem és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja: 22/2009.(V.25.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 22/2009.(V.25.) számú rendelete a 2009. évi költségvetésről szóló 15/2009.(V.08.) számú rendelettel módosított 10/2009.(III. 21.) számú rendeletének módosításáról. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) Marton István: 2. pontja. A közgyűlés 15 igen, 3 nem és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja: 23/2009.(V.25.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 23/2009.(V.25.) számú rendelete a falfirkák eltüntetésének támogatásáról szóló 81/2007.(XII.21.) számú rendelet módosításáról. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) Marton István: 3. pontja. A közgyűlés 15 igen, 3 nem és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja: 24/2009.(V.25.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 24/2009.(V.25.) számú rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2007.(IV.23.) számú rendelet módosításáról. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) Marton István: Hát, szép súlyos döntések születtek. Szünetet rendelek el. Azért, mert elmúlt 17,00 óra, 17,15 óra van Uraim. 14,00 óra óta csináljuk. Szünet 3. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata fejlesztési célú hitelfelvételére (írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter alpolgármester Marton István: Elnök Urakat kérem. Bizottsági Elnök Urakat kérem. Eredeti 2. napirend, ami most 3-assá nemesült. Kérem az Elnök Urakat. Karádi úr, mint a Pénzügyi Bizottság megbízott elnöke, megkapta a szót. Karádi Ferenc Gyula: A Pénzügyi Bizottság ebben az esetben is 3 igen és 1 tartózkodással nem fogadta el a javaslatot. Marton István: Más elnököket nem látok szólásra jelentkezni, ezért, ja Cserti úrnak adom meg a szót. Cserti Tibor: Tényleg nem akarom szaporítani a szót, tehát most igazán látszik, hogy logikailag volt értelme az előző napirendi pont alapos áttárgyalására, ez ráépül arra a napirendi pontra. Ebben a pillanatban már technikai kérdés ennek a megszavazása. Mert egyébként logikusan átvezette a munkacsoport javaslatait az előterjesztő. Marton István: Kérem, énnekem az a véleményem, és elég sok bankos ügyféltalálkozón vettem részt, és amikor egy bankvezért az ember nem úgy kérdez meg, mint a saját bankjának vezetőjét, hanem mint egy bankszakembert, akkor olyan nem volt, aki azt mondta volna nekem, hogy vegyünk fel hitelt, ha nem nagyon, nagyon indokolt. Itt erről szó nincsen Tisztelt Hölgyeim és Uraim. Én nagyon kérem Önöket, hogy ezt most nagyon gyorsan felejtsük el. Mindenki azt mondja, hogy hát ha valamennyire megnyugszik a hitelpiac - azért van közöttünk is bankár -, az szeptember előtt nem várható, akkor kellene esetleg, ha indokoltnak látjuk, foglalkozni. Pillanatnyilag semmi nem indokolja, hogy hitelt vegyünk fel. Nem akarok mélyebben belemenni a részletekbe. Cserti Tibor: Énszerintem nincsen ellentét köztünk, Polgármester Úr között. Ez egy lehetőség. Azt jelenti, hogy a költségvetésben van egy jelen pillanatban meghatározott költségvetési tétel, a hitelfelvételi előirányzat, ez egy lehetőséget ad, a felhatalmazás, amennyiben egyébként a hitelfelvétel vagy a hitelszerződés előkészítése megtörténik, az egy lehetőség. Még mindig nem azt jelenti, hogy meg kell kötni, mert nem megkötési kényszer van bent, másrészt pedig a hitelkeret egyébként meg önmagában, hogyha a szerződéskötési jutalék nulla, rendelkezésre tartási jutalék nélkül rendelkezésre áll a keret, akkor meg még inkább érdemes ezzel a dologgal kokettálni. Tehát én úgy gondolom, a hitel előkészítő tárgyalása során ezt az alapelvet lehet képviselni, és akkor nincsen hiba. Én legalábbis így értelmezem. Marton István: Cserti úr, kb. 622 millió Ft hitelkeret áll rendelkezésünkre, és ha szépen tovább fogjuk ezt faragni, mármint a költségvetés hitelfelvételi számát, akkor erre az idei évben biztos nem lesz szükség. Lévén, hogy ugye elmarad egy nagyon nagy beruházásnak az önrésze, és azért szeretném felhívni a figyelmét a testületnek, nagyon megszokták, hogy itt, ha pénz kell, akkor hitelt veszünk föl. Beláthatatlan következményei lesznek a jövőt illetően. Én pontosan tudom azt, hogy ha fölvesszük a hitelt, akkor mindjárt azt hiszik jó páran a testületben - a kevésbé hozzáértőkre gondolok -, hogy van pénzünk. Tehát én azt mondom, nincs. Önnek ebben teljesen igaza van. Én azt mondom, hogy ezt minimum az őszig halasszuk el, és akkor majd meglátjuk, és akkor talán már egy pontosabb számot tudunk, esetleg már a 2010-es dolgok figyelembevételével. Dr. Fodor Csaba: Én azt gondolom Polgármester Úr, hogy valóban abban van igazság, hogy ez egy kicsit előhozott ügy, és azt hiszem, hogy tán célszerű lenne többet látni ebből az évből, illetőleg ennek az évnek a most elfogadott közgyűléséből. Bocsánat, villámlik vagy mi történik? Mert. Ja, villá… fényképezkedünk? Akkor bocsánat, csak zavar, ha a hallgatóság köréből fényképezővakuk villognak a szemembe, polgármester úr, ezt szíveskedjen egy kicsit meg… Marton István: Kérem, erre nincs engedélye a hallgatóság egyetlen tagjának sem. XY: …………. (nem lehet érteni, mit mond) Marton István: Kell, bizony, kell. Mert ülnek itt nem közszereplők is és a villanást így is, úgy is és amúgy is lehet értelmezni, Uraim. XY: …….. (nem lehet érteni, mit mond) Dr. Fodor Csaba: Polgármester Úr, folytatva érdemben… Marton István: Köszönöm a felvetését és felhívását. Dr. Fodor Csaba: A határozati javaslatok A. pontján belül, ugye ott fel vannak sorolva azok a célok, amelyekbe, amelyeket hitelből kívánnánk finanszírozni, vagy hitel igénybevételével kívánnánk megvalósítani. Részben vagy egészben. Itt azt mondjuk, hogy az A, B hitelcélt 100%-ban finanszírozhatók, ezt én értem is, hogy ez a 425.920.000 Ft-ra jön ki, de a D, M hitelcélt, azt nem látom, meg a C hitelcélt sem. Szándékosan maradt itt, vagy csak meg akartak téveszteni bennünket vagy az előterjesztő játéka figyelmességünk érdekében? Cseresnyés Péter: Ahol nem lehet találni hátsó szándékot, ott nem is kell keresni. Én azt szeretném kérni a Gazdálkodási Osztálynak a munkatársát, aki hitel ügyekbe otthon van, hogy legyen szíves, világosítsa föl a képviselőket a tekintetben, hogy miért van szükség, vagy miért lenne jó, hogyha ezt az előterjesztést elfogadnánk, és egy olyan pénzeszköz állna a rendelkezésünkre, aminek a segítségével egyelőre még szabad pénzeszközhöz tudnánk jutni és ezt a szabad pénzeszközt bármikor bármire föl tudnánk használni. Természetesen fejlesztési célt értek én ez alatt. Úgyhogy kérném Polgármester Úr, legyen szíves, adja meg Berecz Balázsnak a szót, hogy el tudja mondani, hogy miért került az előterjesztés ide elénk. És ő szakszerűen meg fogja fogalmazni. Marton István: Hát Alpolgármester Úr, én megmondom Önnek, hogy miért került ide elénk, mert Ön ezt favorizálja, Berecz úr meg majd nyilván alátámasztja. Meg is adom Neki a szót. Berecz Balázs: Annyit szeretnék elmondani, tehát, a rendelkezésre álló 621 millió Ft hitelből, 600 millió Ft szabadon felhasználható, bármilyen beruházási célra, de azt kell tudnunk, hogy jelenleg megváltozott az igénybe vehető hitelek típusa, olyan szempontból, hogy nincs az a szabadság, mint a korábbi években, hogy bármilyen célra felhasználhatnánk őket, tehát hogyha további hitelt szeretnénk fölvenni, akkor mindenképpen meghatározott, jobban meghatározott célokat kell kiválasztani. Tehát hogyha most olyan célt kezdenénk a 600 millióból finanszírozni, ami helyére aztán nem tudunk mást beépíteni, egy plusz jövőbeni igény esetén ez problémát jelenthet. Márpedig ugye a jelenlegi költségvetési javaslatban 1,2 milliárd fejlesztési hiteligény szerepel, és hát ehhez készült el az előterjesztés és itt mindenképpen ilyen szempontból sakkozni kell, tehát a 600 millió, az ilyen szempontból egy sokkal inkább tartalék keretnek tekinthető. A másik kérdés, ami itt elhangzott, hogy a B, D, E pont nem látható. Itt a 4-es oldal közepén vannak felsorolva ezek a hitelcélok, amelyek 95%-ban finanszírozhatók. Legalábbis, ami előttem van, itt a 4-es oldal közepén itt. Feltételeknek megfelelő fejlesztések között mindegyiknek van egy betűjele és ezekre hivatkozok. Felette. És alatta vannak felsorolva ezek a hitelcélok. Marton István: Balázs, én nem látok, például M hitelcélt. Itt a határozat A pontjába, D-től M-ig. Azért mondom, nem látok ilyet. Berecz Balázs: Az elírás igen, valóban. Marton István: Akkor az milyen betű? XY: …………….(nem lehet tudni, hogy ki és mit mond) Berecz Balázs: Hát az C-től G-ig, az egyértelmű. Tehát az A, B, ami 100%-ban finanszírozható, és a D, E, mivel nem az Új Magyarország Fejlesztési Terv vagy a C-től a G-ig, bocsánat, szóval nem az Új Magyarország Fejlesztési Terv részét képezik, ezért csak 95%-ban. Tehát itt van a hitelkonstrukcióban egy ilyen elírás, hogy 5% önrészt kell biztosítani. Marton István: Ön azt mondja, hogy okozhat problémát. Én felelősséggel kijelentem, hogy ez az őszig garantáltan nem okozna semmilyen problémát, annak ellenére mondom ezt, hogy én nem vagyok hajlandó most belemenni olyan részletekbe, hogy hol van nekünk hozzányúlható lehetőségünk. Dr. Fodor Csaba: Én azt szeretném csak és kellő tisztelettel és illendőséggel javasolni a hivatal illetékeseinek, hogy ha határozati javaslatot készítünk, akkor a határozati javaslatban felsorolt és ott használatos számokat és betűket használjuk a döntés meghozatalánál, mert ebben a félreérthető volt, és ezért volt a módosításom a C és G, mert valóban a C kimaradt, D vagy M betű meg nincsen, meg még az M után sincs, tehát az, hogy az előterjesztésben miként és milyen sorrendben vannak, az bizonyára fontos, de a határozati javaslat meg arról szól pontosan, ami maga a határozati javaslat, és ha ez nem felel meg a kettő egymásnak, akkor ez csak vitára adhat okot, és egyébként pedig végrehajthatatlan lenne, lett volna ez a határozat, tehát ennyiben módosítom én akkor ezt a határozati javaslatot, Polgármester Úr. Betűk tekintetében. Marton István: És akkor hogy néz ki az Ön módosítása? Dr. Fodor Csaba: Hát a D és az M helyett C és G. C kötőjel G kerül be, mert nincs, mert a C kimaradt a felsorolásból, M ugye meg nincsen. Marton István: Igen, hát… Dr. Fodor Csaba: Meg a G után … van még azért. Marton István: És G után sincs semmi, ebbe Önnek igaza van. Igen. Jegyző asszonynak adom meg a szót. Minek? Dr. Tuboly Marianna (Ügyrendi): Nyilván egyetértve Berecz Balázs kollegának a szakmai érvelésével, úgy szeretném, ha Berecz kollegám is hallaná, csak most fenntartják. Tehát, a Berecz kollegám is szeretném, ha hallaná, amit mondok. Tehát fenntartva és egyetértve vele, jogilag egy picit másként szeretném megközelíteni az észrevételemet azzal kapcsolatban, miszerint a Polgármester Úr úgy gondolja, hogy őszig semmiképpen nem kell elindítani a hitel közbeszerzését. Álláspontom szerint ez akkor volna helyénvaló, hogyha ugyanekkora összegű beruházásra vonatkozó közbeszerzést sem indítana a Polgármester Úr. Azaz másként fogalmazva, egy építési vagy bármilyen beruházás közbeszerzése akkor indítható, ha a fedezet rendelkezésre áll. Ez a közbeszerzési törvénynek, a réginek is és az újnak is egy kötelező eleme. Tehát azt is mondhatnám, ha nagyon szigorúan vesszük, akkor már most meg kellene legyen a hitelszerződésünk. Azonban elfogadhatónak tartom azt, hiszen az önkormányzat hitelképességével semmi gond nincsen, hogyha az építési vagy bármely beruházás közbeszereztetésével egyidejűleg gondoskodunk a forrás közbeszereztetéséről, azaz a hitel közbeszereztetéséről is. Mert hiszen akkor így gondoskodtunk róla és hát az eredmény, az egyértelműen, hogy rendelkezésre áll. Azonban az megengedhetetlen, hogy úgy indítsunk egy építési vagy más, bármilyen más beruházás közbeszereztetését, hogy a forrás, az csak, hogy úgy mondjam, a költségvetésbe van berajzolva, és nem gondoskodtunk arról. Marton István: Igen, hát ez igaza lehetne akkor, ha tényleg nem, nincs más pénz, mint a hitel, az viszont végtelenül szomorú lenne számomra. Bicsák Miklós (Ügyrendi): Hogy lelkiismeretként önmagammal szemben erről a hitel témáról és itt a Balázs úr által elmondott. Én fel szeretném kérni tisztelt pénzügyileg-gazdaságilag elismert Cserti képviselőtársunkat, hogy korre…. a Tisztelt Közgyűlésnek mondja el, mint szakember. Mint vállalkozó, nekem vannak érzelmeim, én sok mindenben másképp látom a dolgokat, de ha Cserti úr meggyőz, akkor biztos, hogy a szavazásom is olyan irányban fog történni. Marton István: Jegyző Asszony megint szót kért, megadom. Dr. Tuboly Marianna (Ügyrendi): Reméltem, hogy nem kell, hogy szót kérjek, de elhangzott egy olyan mondat, ami abszolút megdöbbenést váltott ki belőlem és itt a mellettem ülőkből is, hogy én rá is kérdezek, hogy jól értettem-e. Azt mondta a Polgármester Úr, hogy van más pénzünk is, mint a hitel a beruházásokra? Akkor ezt fejtse ki, mert talált valamilyen forrást, úgy látszik. Marton István: Természetesen. Nem lep meg, hogy Ön megdöbbent. Nem csak hitel van. Azért ingatlanértékesítési bevételeink is várhatóak. Énnekem van egy-két viszonylag jó állapotban lévő tárgyalásom, abból, ha egy bejön, akkor máris más a helyzet, de nem óhajtok én itt előzetesen elmondani semmit, mert az nem az én stílusom. Én, amikor megtörténik valami, akkor szoktam tájékoztatást adni róla. Röst János: Teljes mértékben egyetértek Cserti Tiborral és a Jegyző Asszonnyal. Ez az anyag, amit látunk itt előttünk, az kötelező jellegű, én úgy érzem, ennek a megszavazása. Ha Polgármester Úr úgy gondolja, hogy el kell hagyni, mondjuk a városrekonstrukciós pályázati önrész miatt az egész pályázatot, akkor ezt legyen kedves, jelentse ki, mert ez számomra azt jelenti, hogy Ön itt ezeket a tételeket el kívánja szabotáltatni. Nem tudok máshogy fogalmazni. Ugyanis az önkormányzatnak nincsen szabad pénzeszköze. Itt valóban Ön említett ingatlan értékesítést, de azok az ingatlanértékesítések nem biztos, hogy ezt a célt fogják szolgálni és volumenében pedig nem akkorák. Most az, hogy befolyik mondjuk 100 millió vagy 200 milliós ingatlan értékesítés, az összes fejlesztési célt nem fogja lefedezni. Én úgy látom, hogy ha Ön ezt meg akarja gátolni, az összes fejlesztés …….., akkor ez egy kiváló alkalom most Önnek. Marton István: Röst úr, visszautasítom az Ön aljas indokkal megfogalmazott rágalmait. Egyébként van az önkormányzatnak most is szabad pénzeszköze. Cserti Tibor: Én úgy gondolom, hogy aki picit néz bennünket, nem is érti, hogy miről van szó. De nem ……. a Bicsák képviselőtársamnak is a, az a szándéka és én megköszönöm, hogy bízik bennem egyébként, de így ugyanígy bízhat az előterjesztőkben, sőt meglepő módon még a Polgármester Úr, meg a Röst képviselőtársam látszólag vélt ellentétes véleményében is. Miért? Ugye jó szándékkal vannak kikövezve a pokol tornácai is, ugye. Jelen pillanatban, és ja bocs, még a Jegyző Asszonyt kifelejtettem be…Tehát van egy jóváhagyott költségvetésünk most, amit pár perce módosítottunk. Ugye azt kell végrehajtani, következő módosításig. A módosításnál a mindenkori, meg kell különböztetni az általános egyensúlyhoz szükséges forrásokat, meg meg kell különböztetni ettől a finanszírozásnak a napi forrásait, tehát a magát a ….. menedzsment, ugye, ezt szokták mondani, szakzsargonnal. Polgármester úr alapvetően arról beszél, hogy a napi likviditást ugye a ….. menedzsment, legjobb tudásának megfelelően végzi. Köszönjük. Ez a feladata. És igaza van, ezt úgy kell csinálni. A másik, hogy mindenféle szituációra pedig föl kell készülni, a legolcsóbb, legjobb kondíciók melletti hitel biztosítására. Ez az előterjesztés pedig ezt szolgálja. Az apparátus beajánlotta nekünk a módosított költségvetési rendeletnek megfelelően, és a jegyzőnő erre világított rá, hogy igen, azt a fajta hitel típust, hitelkeretet kell biztosítani hozzá. Mi a legjobb tudásunknak megfelelően, én úgy gondolom, ezt nyugodtan megszavazhatjuk, mert arra invitálja és buzdítja a polgármestert, hogy folytassa le ezeket a tárgyalásokat, ezzel kapcsolatosan biztosítsa számunkra azt a fajta hitelkeretet, ami a legjobban szolgálja a mi érdekeinket. Ugye alapvetően kétféle forrás lehet. Egy a működési célokat általában szolgáló folyószámla hitelkeret biztosítása, ami jól tudjuk, hogy forint hitel mindig és a forint hitelnek a kamatai, azt is tudjuk, hogy ….. magasa…. Cáfolja meg …. bólintanak, hogy ez így van XY: Nem, nem. Cserti Tibor: Nyilvánvaló a folyószámla hitelkeretet is csak akkor vesszük igénybe, majd ………., hogyha szükség van rá, tehát nekünk az a legfontosabb dolog még egyszer, hogy tartós jelleggel és itt utaltak a közbeszerzési követelményre, nyilvánvalóan, mert hitelkeret biztosításához szükség van erre a célra is. Pragmatikus álláspont elhangzott az, hogy ezek a nagyon jó források egyébként fogyóban vannak, nagyon kell érte hajtani, tehát éppen ezért a jó pozíciónk legyen minél előbb, erre felhatalmazást kell adni a tárgyalások lefolytatására. Mi polgármester úr, megadjuk Önnek a felhatalmazást, és biztos vagyok benne egyébként, hogy a legjobb tudásának megfelelően él ezzel a dologgal. Szavazzunk. Marton István: Köszönöm Képviselő Úr. Cserti Tibor: Ha így értelmezzük, gondolom nincs, nincs ellentét, mert mindenki jót akar, csak az Isten szerelmére, most már ne mutogassunk egymásra, mindenki azt mondja. Marton István: Én azt mondom Önnek, hogy én az elmúlt 2,5 évben is a legjobb tudásom szerint jártam el. Ennek lett az az eredménye, ami. De hát nem akarom dicsérni azt, ami történt. Önnek, mint bankárnak tudnia kell, hogy mondjuk folyószámla hitelnek, ha fölveszem, akkor a kamata momentán kisebb, mint amit kapok a lekötött pénzem után. Tehát, tehát én ebben lennék érdekelt, és én ezért ellenzem ezt a dolgot, meg itt azt hinné mindenki, hogy pénzünk van, holott ugyanúgy nincs. Ez a dolog lényege részemről, én nem ez ellen vagyok, én csak azt mondom, hogy ezt mondjuk, szeptemberben vagy októberben kéne lefolytatni, nem pedig most, májusban. Röst úr ne sértegessen! A szabotálás, az az Ön műfaja. Cserti Tibor: Még azt is mondanám, hogy összességében igaza van, még egyszer abból a szempontból, hogy nem kell hitelt felvenni mindaddig, míg nincs rá szükség, amíg a napi folyó likviditás biztosítható egyéb forrásból. És egy potenciális lehetőség az ingatlanértékesítés többletbevétele. De ugye, és erre kell törekedni, és egy jó dolog, hogy Önnek vannak a tarsolyában erre vonatkozóan ugye ajánlatai. Éljünk vele. De pillanatnyilag vannak költségvetési szabályok is ugye, azt is ugyanúgy….. közösen, a Jegyzőnő meg erről beszél, mert Őneki meg az az érdeke, hogy biztosítani a legolcsóbbnak tűnő forrásokat. Amíg egyébként, ha meg, mondjuk, tételezzük fel, hogy ez a hitelkeret ugye deviza hitelkerethez hasonló ugye kondíciókról van szó, most ugye jó lenne ezt a vitát egyébként bizottsági szinten, szakmai szinten lefolytatni, nem a város közvéleménye ….., mert ez már igazán a gazdasági pozíciónkhoz tartozik. Kijátszunk olyan érveket, adukat, ami nem biztos, hogy indokolt lenne. De azért elmélkedjünk egy picit. Itt még egyszer mondom, a pozíciónk védelme érdekében nagyon gyorsan fogyó forrásokhoz szeretnénk hozzájutni közbeszerzési eljárás keretében. Mi azt mondjuk, hogy igen, biztosítjuk a pozíciónkat, kössük le akkor, hogyha nem kerül egyébként semmibe, mert ha szerződéskötési díja nincsen, mondjuk, ….. sem kell fizetni érte, akkor mit kell? Akkor kell fizetni kamatot egyébként, mikor igénybe veszik. Hát éljünk vele, de indokolatlan meg ne vegyük fel, ne használjuk. Erre és nem többre kap felhatalmazást polgármester úr, és ha így értelmezzük, akkor azt hiszem, béke van közöttünk, és egyértelműen ítéljük meg a kérdést. És én is így ítélem meg, úgy gondolom, többi képviselőtársammal együtt. Marton István: Cserti úr, én …….. tökéletesen igazat adok Önnek abban, hogy bizony ezt a szakmai vitát jobb lett volna, mondjuk bizottsági keretek között lefolytatni, de azért, ha figyelt, itt semmi olyan szám nem hangzott el, ami az önkormányzat érdekeit minimálisan is veszélyeztethetné, néhány kellemetlen huhogást viszont hallottam. Karádi Ferenc Gyula: Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy itt nem másról szól ez az előterjesztés, mint arról, hogy a hivatal illetékes alkalmazottai feladatukat tökéletesen ellátva figyelmünkbe ajánlanak egy olyan lehetőséget, amely rendkívül olcsó, államilag finanszírozott hitelt, lehetőségének közbeszerzését célozza meg. Hát szó nincs arról itt, bárki most pénzt akar költeni. Egyszerűen arról van szó, hogy rendelkezésünkre álljon majd egy olyan keret, amikor szükségünk lesz rá, amit most vehetünk igénybe. De ezt, szeretném hangsúlyozni, most vehetünk igénybe. A mai labilis kormányzati viszonyok között mindannyian tudjuk, hogy holnapután egyetlen tollvonással bármilyen ilyen lehetőséget elvehetnek tőlünk. És azért nem értem Polgármester Urat, mert fejest kéne ugrani ebbe a lehetőségbe, hogyha megnézzük ezeket a számokat, amelyek itt kamatként felmerülnek, vagy egyéb költségként felmerülnek, rendkívül kedvezőek a ma piaci viszonyok között működő kamatokhoz képest. Most ebben, hogyha a város pályázati úton nem kíván részt venni, komoly kárt okozunk saját magunknak. Tehát itt arról van szó, hogy nem elkölteni akarjuk, hanem azt szeretnénk, hogy rendelkezésünkre álljon ez az összeg akkor, különösen abban a vonatkozásban, ahogy ezt Jegyző Asszony elmondta, hogy vannak fejlesztések, amelyeknek a hátterét már az indításkor biztosítanunk kell. Ez forrásként megjelölhető és ebben az esetben ez is teljesül. Azt nem értem, hogy ezt hogy nem lehet átlátni, különösen pénzügyi szakemberek számára. Itt elsősorban Polgármester Úrra gondolok. Marton István: Igen, hát valamennyire tán az is vagyok, két ciklusán át voltam a Pénzügyi Bizottság elnöke is, de higgye el nekem Karádi úr, hogy a hierarchia csúcsán én állok, és én látok a legtöbbet ebben a műfajban. Itt az a különbség, hát Ön meg köztem talán több, de Cserti úr meg köztem annyi, hogy 3-4 hónappal később kellene ezzel a dologgal foglalkozni. A medencébe való fejesugrással meg vigyázzon, mert sokan ugrottak már üres medencébe. S meg is lett az eredménye. Több hozzászólót nem látok, a vitát lezárom, szavazzunk. Én azt hiszem, hogy egyben kell szavaztatni az egészhez. Aki egyetért azzal, hogy ezt most következzen be, mondom, hangsúlyozom, csak ez a különbség közöttünk, az nyomjon igen gombot, én ezt azért nem támogatom. A közgyűlés 15 igen, 1 nem és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 241/2009.(V.15.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a.) egyetért azzal, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. évi költségvetésben szereplő hosszú lejáratú, fejlesztési célú hitelfelvétel megkötött hitelszerződéssel nem fedezett részére a közbeszerzési eljárást a „Sikeres Magyarországért” Önkormányzati Infrastruktúrafejlesztési Hitelprogramban szereplő feltételek szerint folytassa le. A hitelprogram keretében finanszírozandó fejlesztési célok: a.) Inkubátorház projekt önrész 125.920 eFt b.) Városközpont rekonstrukció 300.000 eFt c.) Intézményi felújítások 91.000 eFt d.) Út- és járdafelújítások 10.875 eFt e.) Műfüves pályák létesítése 20.000 eFt f.) Zsinagóga felújítása 30.000 eFt g.) Tripammer úti ravatalozó felújítása 10.000 eFt Az a-b) hitelcél 100%-ban finanszírozható: 425.920 eFt A c-g) hitelcél 95%-ban finanszírozható: 153.781 eFt Összesen: 579.701 eFt b.) a Városközpont rekonstrukció 2010-re áthúzódó munkái kiadásainak fedezetét szintén ezen közbeszerzési eljárás keretében kívánja előteremteni. Városközpont rekonstrukció 311.241 eFt c.) kötelezettséget vállal arra, hogy a hitel futamideje alatt a hitel törlesztését és járulékait a futamidő évében – a felhalmozási és tőke jellegű kiadásokat megelőzően – a költségvetésbe betervezi és jóváhagyja, illetve költségvetési előirányzat módosításai során figyelembe veszi. Határidő: 2009. május 30. Felelős : Cseresnyés Péter alpolgármester (Operatív felelős: gazdálkodási osztályvezető) 4. A kezdeményezés napirendi pontja: Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város víziközmű vagyonának 2009. évi tételes beruházási, felújítási tervének kiegészítésére. Az előterjesztés címe: Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város víziközmű vagyonának 2009. évi tételes beruházási, felújítási tervére (írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter alpolgármester Marton István: Hát akkor eljutottunk az eredeti 3-ashoz, a víziközmű vagyon kérdésköre. Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság 6 egyhangú igennel támogatta az előterjesztést. Marton István: A régi 3-as, az eredeti 3-as, ami 4-essé nemesedett Uraim, de ezt elmondtam kétszer, úgyhogy kérem, figyeljünk. Dr. Fodor Csaba: Én azt gondolom, hogy ez az előterjesztés ebben a formában álláspontom szerint nem támogatható, és arra kérem a közgyűlés többségét, ne is adja meg a támogatását ennek az előterjesztésnek. Ebben az előterjesztésben szerintem ellentmondások fedezhetőek fel és olyan pénzek, amelyeknek olyan aprólékos szám szerepel bent, ami azt gondolom, hogy valamifajta mögöttes jogviszonyt már, vagy szerződést, vagy bármit már tartalmazhat és azokról meg semmiféle tájékoztatást nem kaptunk, úgyhogy én mindaddig, amíg nem látom az alapdokumentációkat, illetőleg nem utalnak rá, addig ezt nem fogom tudni támogatni, mert azt hiszem, hogy ha ide van írva a fejlesztési feladatoknál is többek között a Molnári I-es csáposkút villamos kapcsoló szekrényének a kérdése is, 4.481 eFt-os költség van beállítva rá, akkor ez valamivel bizonyára, hogy pontosan lefedett, tehát azt lehet tudni. Azt szeretném tudni, akkor ez már egy megkötött szerződések-e vagy elvégzett munkák netán, vagy hol állunk ezekkel? Egyébként azt sem tudom elfogadni, hogy jelentős pénzeszközök vannak beállítva a haváriára úgy persze, hogy már a határozati javaslatokban pedig felhatalmazzuk majd szépen a Vezérigazgató Urat, hogy hiába döntünk mi itt egyébként bármit a táblázatokon belül, Ő saját hatáskörben ezek között majd átvariálhatja a számokat és mondjuk, az ott lévő pénzzel saját belátása szerint gazdálkodhat, és egyfajta ilyen biankó csekket ebben az esetben nem tennék ide. Azt szeretném megkérdezni az előterjesztőtől, Cseresnyés úrtól, Alpolgármester Úrtól, hogy ez konform-e ez az előterjesztés a költségvetésünkkel? Mert ugye itt arra tesz javaslatot ebben, hogy végre kell hajtani a módosítások okán a város költségvetését, az egyensúlyát nem rontja ugyan, de végre kell hajtani bizonyos módosításokat. Most ezek a módosítások végrehajtódtak-e az Önök által pár napirenddel előbb megszavazott költségvetésben, vagy még ehhez képest kell módosításokat eszközölni ezeken, vagy nem kell? Ugye azt mondják itt, hogy a Vízműnél már megvan 64,5 millió forint közműfejlesztési hozzájárulás, holott ugye meg itt valahol azt írják, hogy akkor végezhetők csak el bizonyos feladatok, hogyha rendelkezésre áll mindösszesen 41 millió forintos fejlesztési költség. Akkor most rendelkezésre áll, vagy nem áll rendelkezésre? Vagy mi az a 64,5 millió forint, hogy viszonyul a 41-hez? Tehát ezekre a kérdésekre szeretném, ha az előterjesztő Alpolgármester úr nekem választ adna. Cseresnyés Péter (Ügyrendi): A költségvetésünket kedves képviselőtársam nem terheli, mert azok a pénzek, amelyet közműhasználati díjból, vagy közműfejlesztési díjból befolynak a mi költségvetésünkbe, abból a pénzből fognak ezek a beruházások megvalósulni. Egyébként azt kérném én Polgármester Úrtól, hogy Kassai Zoltán urat a mikrofonhoz legyen szíves, engedje és Ő a szakmai indokokat, a szakmai érveket e mellett az előterjesztés mellett el fogja mondani, szerintem nagyon röviden. Egyébként a vitát szerintem a múltkor már lefolytattuk. A lényege az, hogy azt a pénzt, amit egyébként azért szedünk be, vagy azért kapunk, mert a víziközművünkre kell fordítanunk, vagy annak a fejlesztésére kell fordítanunk ezeket a pénzeket, oda fordítsuk lehetőleg azért, hogy minél kevesebb kárt szenvedjen a víziközmű hálózatunk, így minél háborítatlanabb legyen a közmű szolgáltatása. Azt kérem Polgármester Úrtól, hogy akkor Kassai vezérigazgató úrnak legyen szíves a kérdést. Marton István: Majd ha odajutunk, akkor megadom. Egyébként a költségvetésünket természetesen érinti, hiszen amit január 12-én, március 27-én átvettünk, az benne van a költségvetésben, de egyébként, hát szerintem még terheli is, de nem akarok én ezen érdemben vitatkozni. Papp Nándor: Bizottságunk 3 igen, 1 nem, 1 tartózkodó szavazattal támogatta az előterjesztést. Dr. Fodor Csaba: Bocsánat, én azt kérdeztem, Alpolgármester Úr Ön írta le, hogy ezeket a költségvetés bevételi oldalát szintén szerepeltetni kell, majd máshol az írja, a kiadási oldalon is szerepeltetni kell. Én azt kérdeztem, hogy ez az előterjesztés, amiben ezek a számok bent vannak, ezek megfelelnek-e a már elfogadott és Ön által, munkacsoport által kidolgozott, bizottság által kidolgozott költségvetésben, vagy ehhez képest kell még valamit módosítani a költségvetésen? Cseresnyés Péter: Kell módosítani a költségvetésen természetesen, ez alapján az előterjesztés alapján többek között. Marton István: Én úgy gondolom, hogyha végtelenül szerencsétlen módon az előző évben 35 milliót sem sikerült elkölteni ilyen célokra, akkor most ezt 200 millióval megtoldani, mert ha ezt összeadom, akkor 234.256.000 forint, vétkes felelőtlenség lenne, de hát a többség majd eldönti. Cseresnyés úr ismét? Cseresnyés Péter: Igen Polgármester úr, mert ne hibáztassuk már a Vízművet azért, ami nem az Ő hibája. Későn tudott nekiállni a tavalyi évben és azt a bizonyos 100 millió forintot, amit fejlesztésre el kellett volna költeni egyébként a tervben, a költségvetési tervünkben ez benn is volt. Azért nem tudta elkölteni, mert túl későn kapta meg annak a lehetőségét, hogy a pályáztatást elindítsa. Ez nem jelenti azt, hogyha most nem adjuk meg a lehetőséget a Vízműnek, hogy ezeket a munkákat elvégezze, akkor ebben az évben ezt ne tudja megcsinálni. Ne csináljuk azt, hogy egy olyan évet veszünk bázisnak, amelyikben a fejlesztés többek között azért szenvedett kárt, mert mi nem adtuk meg a lehetőségét az időben való munkaindításnak. Ez a pénz, ami a Vízmű nekünk közműhasználati díjért és közműfejlesztési díjra befizet, ez a pénz arra van, hogy a saját közművünkre, annak a fejlesztésére használjuk. Engedjük meg az a kérésem a közgyűléshez, hogy engedjük meg nekik, hogy neki tudjanak állni végre dolgozni, elindíthassák azokat a pályáztatásokat, aminek a segítségével a munka, a fejlesztési munka elindulhat. Marton István: Alpolgármester Úr én azt, hogy későn kapták meg a lehetőséget, ezt mondjuk, a vicc kategóriájába sorolom, mert minden további nélkül elvégezhették volna, hiszen ezek az összegek jórészt szerepeltek az eredeti költségvetésben. Ugyanúgy szerepeltek a tavalyiban, mint a tavalyelőttiben, meg az azt megelőzőben is. Lehet, hogy egy-két hét eltéréssel, de ennek semmi jelentősége nem lett volna a munkához. Nem látok hozzászólót, megadom Vezérigazgató Úrnak a szót. Kassai Zoltán: Az általunk javasolt dolgokat, amiről itt beszéltünk többször, teljesen valós helyzet az, hogy tavalyról az 83,5 millió forint, amit átutaltunk az idén, az a tavalyi pénz. Tavaly nem lett elköltve, de nem azért, mert a Vízmű szerencsétlenkedett és nem tudta elvégezni, hanem azért, mert ezek a munkák olyan volumenű munkák, amihez komoly tervezés, próbafúrások, szerződések és egyebek kellettek, és ezeket a munkákat a jelen pillanatban érvényben lévő nagykanizsai közgyűlés, illetve Polgármester Úr döntései alapján ezeket nekünk november 30-ig be kell fejezni az idei évben is. Ezt az összest, ami itt van és be is tudjuk fejezni. Felelősséggel ki merem jelenteni, hogy november 30-ig ezt befejezzük, hogy ennek a költségeit és a pénzügyi vonzata december 31-ig befejeződjön. Az áthúzódásnak az volt az oka, hogy megkötöttük a szerződést, megtörténtek az előkészültek, csakhogy van egy olyan probléma, hogy plusz 5 fok alatt ezeket a hegesztéseket nem lehet végrehajtani. És mivel ezzel az egésszel eljutottunk novemberig, a munka nem több egy hónapnál, csak ugye nyilvánvaló, hogy ezt már a kivitelező nem vállalta fel azt, hogy október végén, november elején elkezdi, és tönkre megy ez egész, és itt azért 10 milliókról van szó. Az egész munka 54 millió forint. Úgy gondolom, hogy ezt jogosan nem vállalta fel és ebből eredt ez a dolog, hogy ez átcsúszik erre az évre. És én úgy gondolom, hogy az a felvetés, hogy nem vagyunk képesek célszerűen és jól elkölteni, ezt meg lehet nézni az elmúlt, a Képviselő Urak közül úgy gondolom, elég sokan kint voltak Molnáriban, látták, hogy fél év alatt mire képes ez a társaság. Az új vezetés, ami felállt a Vízműnél, sokkal ütőképesebb, sokkal gyorsabb és úgy gondolom, hogy képes ezt a munkát elvégezni. Ha tételesen nézzük ezeket, a 2008. évről áthúzódóra 83,5 millió rendelkezésre áll, amit átutaltunk. A fejlesztési feladat, ami 100 millió, ezt Önök javasolták itt, Önök döntötték el, hogy a Vízmű 100 millióról tehet a használati díj fejében javaslatot. Ez a jelenlegi első négy hónap eredményei alapján is azt tudom mondani, hogy ez a használati díj várhatóan be fog folyni, tehát ennek a 100 milliónak különösebb akadálya nincs. A 23,5 millió a következő a 2008 évről áthúzódó, arról gyakorlatilag beszéltem, az a pénz rendelkezésre áll, az a Vízműnél is van, tehát nem kell itt a közgyűlésnek és az önkormányzatnak ebbe pénzt beletenni és a 2009. évi új hozzájárulási terhére megvalósuló feladatok ez a 41.096.000 forint is a Vízmű számláján rendelkezésre áll. Tehát Önöknek itt sem hitelt felvenni, sem semmiféle pénzeszközt megmozgatni nem kell. Annyit kell, hogy ezt a költségvetést pozitív és negatív oldalába beletenni és a Vízmű vezetése ezt a fejlesztést végre fogja hajtani. Ezt annál inkább fontosnak tartom, mert ugye teljes gőzzel az idén, mindnyájan tudjuk, hogy a kohéziós program, ez a csatorna beruházás nem fog elkezdődni. Most itt, ha ezt a programot elhagyjuk, vagy megcsonkítjuk, ugye azt tudjuk, hogy Nagykanizsa vízbázisa milyen helyzetben van és a vízellátása. Tehát az a kérésem, mindenki érezze át annak a felelősségét, ha ezt most ebben az évben nem tudjuk megvalósítani, akkor ennek olyan következménye lesz, hogy jövőre, azután és 2012-ig, amíg az a kohéziós program ilyen volumenű beruházásokat teljes joggal fogja arra fordítani az önkormányzat ezeket a pénzeket. És már most fenn áll az, amiről beszéltünk és látták is Önök, hogy a melegebb hónapokban, tehát ha nagy meleg lesz Kanizsán, billeg a léc, hogy vízkorlátozást kell-e elrendelni a lakosságnak és ipari fogyasztóknak egyaránt. Ennek a csápos kútnak a felújítása I., II. ütem. Az I. áthúzódik tavalyról és a másik, ez megtörténik, akkor felelősséggel ki merem jelenteni, hogy ötre biztosan, de valószínűleg tíz évre megoldódik Nagykanizsa és környékének a vízellátása és ezt most kell megtenni, mert jövőre erre nem lesz pénzt, utána öt évig nem lesz pénz, és ha jövő nyáron, vagy akár az idén nyáron, vagy két-három év múlva nyáron erre nem lesz pénz, és nem tudjuk megcsinálni, mert elköltöttük másra azt a pénzt, amit Önök a döntéseikben víziközmű fejlesztésre szedtek be a lakosságtól, akkor utána valakinek vállalni kell azt is, hogy kérem szépen, ez azért van, mert most rossz döntést hoztunk. Marton István: Köszönöm Kassai úr, de maradjunk annyiban, hogy én nem szeretem, ha fenyegetik a testületet. A helyzet ugyanis az, hogy az Állami Számvevőszék ezt rendszeresen vizsgálja és soha eddig kivetnivalót nem talált és ez még akár az elődeinket is dicséri, nem csak minket. Azt mondja, hogy nem érint. Hát hogyne lenne érintve, amikor a határozati javaslat 1. pontja a január 12-i és március 27-i 83.650.000 forint. A másik. A 100 millió forintot egyébként senki nem kifogásolta. A múltkori közgyűlésen, ha jól emlékszem 171 millió forintra tettem én javaslatot, ami ugye az ötszöröse annak, mint amit tavaly megvalósítottak. Márpedig, hogy a tervek, meg a kivitelezés milyen viszonyban van, hát azt talán tőlem, mint tervezőszakon végzett gépészmérnöknek nem kell megmagyarázni. Nem hiszem, hogy túl sokan jobban tudják, hogy a tervet mindig jóval meg kell, hogy előzzék a konkrét kivitelezéseket, és a terveknek már ott kell lenni a fiókban és abban a pillanatban mihelyt rendelkezésre áll a forrás, akkor bizony el kell azt az akciót indítani, és nem utána kell elkezdeni tervezni. De ezt ebben a testületben többen tudják, mert úgy gondolom, hogy van itt más is, aki tervezéshez, hát komoly affinitással rendelkezik. Tehát én ezt sérelmezem, hogy a múltkori 171 millióval szemben ez most felduzzadt 234-re. De hát majd a testület ezt megszavazza, nem kellő előrelátásra téve tanulságot, akkor majd meglátjuk egy év múlva. Dr. Fodor Csaba: Az hiszem, jobban járok, ha közvetlenül a Vezérigazgató Úrnak teszem fel a kérdéseket és nem Alpolgármester Úr előterjesztőnek, mert így talán előbbre haladunk. Azt szeretném megtudni Vezérigazgató Úr, hogy Nagykanizsán van közel 800, nem tudom mennyi tűzcsap, ezt mennyiért festették le és milyen összegből? De durva számokat hallottam és szeretném …..nem akarom kimondani azt a számot, amit én hallottam, mert eléggé kétségbeejtő. És azt szeretném megtudni, hogy valóban volt-e itt valamilyen hulladékkezelésre kifizetett több tízmillió forint? Volt-e, kivel csinálták, mit csináltak, mi volt a feladata ennek a cégnek, mert ezzel is nagyon ronda számokat hallottam? Hogyha erre megtenné, hogy válaszolna. Karádi Ferenc Gyula: Vezérigazgató Úrtól hallottuk, hogy a vízdíj tartalmazza ezeket a fejlesztési forrásokat. Tehát akkor, hogyha valaki megnyitja a csapot otthon és megiszik egy liter vizet, és ezt ki is fizeti, akkor ezeket a forrásokat biztosítja a Vízmű számára. Tehát befolyik a vízműhöz az az összeg, az a forrás, amelyből a fejlesztéseket meg lehet valósítani. Utána mi határozunk arról, hogy ezeket a fejlesztéseket milyen ütemben és milyen módon használhatja el a Vízmű. Ezek le vannak számunkra itt írva. Egyértelműen a szakemberek javaslatot tettek arra, hogy milyen ütemezésben, milyen összegben, milyen fejlesztést kívánnak a Vízműnél végrehajtani annak érdekében, hogy az a kötelező feladat, ami ránk hárul – ugye az egészséges ivóvíz biztosítva legyen a városban –, az továbbra is ugyanilyen módon meg legyen oldva, mint ahogy eddig megvolt. Ez miért nem tudjuk elfogadni, hogy a Vízmű szakemberei meghatározzák azt a fejlesztési irányt, azt a mértéket, amelyre szükség van ennél a vállalatnál. Nekünk nincs más feladatunk itt, mint megszavazni azt, hogy ezt jóváhagyjuk. Itt a költségvetésünket nem éri kár. Pontosan ugyanazok a források bejönnek és ugyanazokat hagyjuk jóvá a Vízmű számára, hogy felhasználhassa. Tehát Nagykanizsa város költségvetését ez nullszaldósan érinti. Tehát arról szó nincs, hogy nekünk bármilyen hitelt igénybe kellene vennünk, vagy oda kellene adnunk bármilyen olyan összeget, amit nem erre a célra használunk. De én felteszem a másik oldalról is a kérdést, hogy van egy állampolgár, egy vízfogyasztó Nagykanizsán, aki befizetett x összeget havonta ebbe az alapba, ebbe a fejlesztési alapba a vízdíján keresztül, megkérdezheti tőlünk, akkor mire használtuk? Milyen jogon nem hagyjuk jóvá a Vízmű szakembereinek azt, hogy arra a célra használják fel, amire ő azt befizeti. Megkérdezheti tőlünk, bármelyikünktől. Mi az, ami miatt a Polgármester Úr azt mondja, hogy az ő általa befizetett összeget a Vízmű nem arra a célra használhatja fel, vagy egyáltalán nem használhatja fel? Nincs erre jogalapunk. Tessék tudomásul venni, hogy mi csak azt tudjuk megszavazni, és azt kell, hogy megszavazzuk, amit a szakemberek számunkra előterjesztenek. És ez a járható út és én köszönöm is nekik, hogy ezt ilyen módon, többszöri kísérlettel, vért izzadva biztosítják számunkra ezt a lehetőséget, aki itt van, és jelen van ennek tudatában, szavazza meg. Marton István: Karádi úr, Ön meglehetősen sarkosan fogalmaz, de ami ennek az előterjesztésnek az alapja, az egy nekem szóló levél, a víziközmű felújítási javaslatra május 11-i. Kassai elnök vezérigazgató úr ezt az előterjesztést mondjuk, nem méltatta arra, hogy aláírta volna, de rögtön készült belőle egy előterjesztés a mi hivatalunkban sajnálatos módon. Karádi úr itt több év átlagában kell elszámolni az Állami Számvevőszék felé és mondjuk, ami az idei évben nem kerül felhasználásra, az nagyon nagy mértékben elősegítheti esetleg a mi gazdálkodásunkat és jövőre, amikor ez halmozottan jelentkezik, akkor visszaadni, de hát pénzügyi, technikai kérdés és hát ez eléggé bonyolult és összetett folyamat. Úgy gondolom, hogy most Vezérigazgató Úrnak újból meg kell adnom a szót, mert Fodor úr. Konkrétan mit kérdezett Fodor képviselő úr Tőle? Dr. Fodor Csaba: Konkrétan azt kérdeztem Tisztelt Polgármester Úr, hogy a tűzcsapok Nagykanizsán lefestésre kerültek. Közel 800 db-ot saccolunk. Mennyi ez és mekkora összegért történtek ezek a festések? Mert én nagyon magas számot hallottam erre. Ez az egyik kérdésem. A másik kérdésem pedig az volt, hogy valóban történt-e több tízmillió forintos valamifajta hulladékártalmatlanítás? Ki végezte, hol végezte, mennyiért végezte? Mert hát ez is a Vízműben képződik meg. Úgyhogy ha ezek így vannak, akkor erről ismételten azt gondolom, hogy tudni kell a város lakosságának. És majd lesz egyéb más kérdésem is, de az már valóban ez a költségvetésünk, ennek az anyagnak az összevetésével, mert itt én kesze-kuszaságokat látok. De elmondom most akkor. Ugye Alpolgármester Urat megkérdeztem, hogy mennyiben érinti, vagy nem érinti, milyen kapcsolat van, de hát választ nem adott rá. Ugye ennek a munkacsoportnak is Ő volt a vezetője, aki ezt kidolgozta, a költségvetést és hát ezt is Ő jegyzi előterjesztőként. Itt ebben az anyagban valóban itt hivatkoznak a 1/15-os és 16-os táblára. 15-ös táblában ugye 100 millió forintra, a 16-ban pedig 240 millió forintot emlegetnek és azt még egyébként fel kell emelni. De nem annyi van a 16-os táblában, hanem a 16-os táblában 436 millió forint van, nem 240. Én azt kérdeztem, hogy mennyiben konform? Azt mondta, hogy az hát. Hát ez persze, hogy nem ez, mert ugye a számok azok ne igazán egyeznek. Csak azt ne látom, hogy itt viszont az elköltésben meg nem a 436 millió, plusz 100 kerül vissza a határozati javaslatokban. Akkor hol vannak ezek a pénzek? Én ezeket próbáltam egy kicsit óvatosan feltenni, ezeket a kérdéseket Alpolgármester Úrnak, de hát nem kaptam rá választ. Polgármester Úr én céloztam viszont arra, hogy az előterjesztésben ugye én nem szívesen látnám azt, hogy a közgyűlésünk felhatalmazza a vezérigazgatót arra, hogy az általunk, vagy a majd megszavazandó pénzek között itt különböző átjárások legyenek lehetőek. Én azt gondolom, ha a város tulajdona a közmű, márpedig a városé, és akkor a közgyűlés dönt abban, hogy mit gondol, hogy fel kell újítani, akkor ezt meg kell tenni, de azt mi döntsük el és az mondjuk, ne a Vezérigazgató Úr járjon itt körben, mert azért Alpolgármester Úr most adatokat gyűjt hirtelen, hogy hátha tud válaszolni a kérdésemre, de azért még én közben felteszek Neki kérdést, hogy a 34 milliós haváriát, azt miért terveztük 34 millióra és mi az a 13 millió forintos vízminőség javító program, amiről nem szól maga az előterjesztés? És nem szeretném, hogyha ez a 34 millió és a 13 millió összeadódna, aztán fene se tudja, hogy hova lenne elköltve, mert átcsoportosította a Vízmű vezérigazgatója. Tehát az akkora összeg, amelyben én nem szívesen adnám meg a felhatalmazást. Nyilvánvalóan, hogyha idejön a Vízmű vezérigazgatója bármifajta tényszámmal, vagy bármifajta olyan esettel, amire ezt fel kell használni és bizonyíthatóan, hogy ez a mi tulajdonunkban lévő közműre fordítódik, akkor természetesen minden támogatásomat élvezni fogja, de így am block nem. Tehát azt javaslom, hogy a 6. oldalon a táblázat alatt a 2. mondat az úgy szóljon: A Közgyűlés hozzájárul, hogy a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. vezérigazgatója kezdeményezze a keretösszeg évközbeni módosítását az év során a vállalkozásoktól ténylegesen beszedett közműfejlesztési hozzájárulás összegének megfelelően. Tehát az a rész kimaradna, hogy „az egyes tételek között – a keretösszeg túllépése nélkül – forrást átcsoportosítson, illetve”. Ez a módosítási javaslatom egyben. Marton István: Fodor úr, amint mondott, én azzal jórészt egyetértek, mert tökéletesen egyetértek azzal, hogy nem lehet átjárást biztosítani. Az ugye erősebb biankó csekk jellegű lenne. Azzal, amit mondott, hogy a város lakosságának tudnia kell, hát ezzel én önmagában egyetértek, csak ez féligazság, mert nekünk is tudnunk kell szerintem és ennek megfelelően a döntésekről tájékoztatni a város lakosságát akár itt, akár más fórumokon természetesen. Cseresnyés Péter: Fodor képviselőtársamnak mondom, hogy a kohéziós alapba tartozó összegeket nem kellene belekeverni, mert annak az év világon semmi köze nincs ehhez az előterjesztéshez. Azt arra tettük félre és arra tette a közgyűlés félre, amelyik beruházás majd valamikor, remélhetőleg jövőre elindul, ez pedig a szennyvízcsatorna építéséről szól. Az a bizonyos 400 millió forint képviselőtársam erről szól. Marton István: A 400 millión egyébként lehet vitatkozni, az összegszerűségen. Itt szóba került – mielőtt megadnám a Vezérigazgató Úrnak a szót –, hogy a vízellátás javítása. Akkor pillanat mindjárt megadom, csak ezt a gondolatmenetemet lezárnám. Én úgy tudom, hogy nemcsak szennyvíz, hanem ivóvíz ellátási programjai is vannak az Uniónak. Talán egyszerűbb lenne megpróbálni oda felcsatlakozni. Fodor úr nagyon méltatlankodik. Megadom a szót. Dr. Fodor Csaba (Ügyrendi): Hát perszer Polgármester Úr, méltatlankodok, mert Alpolgármester Úr nem akarja megérteni, amit mondok. Ő írta alá az előterjesztést, mind a kettőt. Ebbe Ő írta ide a 436.375.000 forintot, nem én. Ebbe az előterjesztésbe meg nem én kevertem bele, hanem Ön keverte bele Alpolgármester Úr, mert Ön írta ide, hogy kiadási oldalon a költségvetés tartalmazza az 1/16. számú mellékletben a céltartalék fejlesztés célra: kohéziós alap Vízmű 240 millió forint összegű előirányzatot. Én azt mondtam, hogy akkor vagy ez nem jó, vagy ez nem jó, mert itt 240 milliót ír, itt meg 430 milliót ír. Én ezt kérdeztem csak. Ön erre mondta, hogy ezt ne keverjem ide, de nem én kevertem ide, hanem Ön keverte ide. Ha félreérthetően írták, én azt is elfogadom, csak akkor azt kell mondani. Cseresnyés Péter: Szakosztályt majd kérem, majd javítson ki, ha rosszul mondom. Ugye egy évben a közműhasználati díjként több mint 300 millió forintot kap az önkormányzat a Vízműtől. Abban a kohéziós alapban szereplő összegben bent van, vagy beszedett víziközmű használati díjban bent van az a 100 millió forint is, és abból a különbözetéből adódik ez a bizonyos 430, de segítsen ki Ibolya, ha rosszul mondtam, legyen szíves. De hát befolyt a tavalyi évben 240 millió forint, meg most befolyt már valamennyi pénz, és az került betervezésre. Marton István: Azért a 240 sem folyt be. Osváth Sándorné: A költségvetésünkben az 1/3-as számú mellékletben a Vízmű használati díj bevételeként 340 millió forint szerepel. Az 1/15-ös számú mellékletben átadott pénzként 100 millió forint szerepel kiadásként. Ez az, ami a 2-es pontban leírásra került. Az 1/16-os számú mellékletben, az eredeti költségvetésben 240 millió forint szerepelt kohéziós alapként. De a kohéziós alap ugye a tavalyi költségvetésünkben is szerepelt 240 millió forinttal, amiből a pénzmaradvány 196 millió forint volt, és hogyha a 196-ot meg a 240-et összeadjuk, az adja ki a Fodor képviselő úr által megkérdezetteket. Ezt továbbra is tartalékolnunk, kell ezt az összeget, ebből fog megindulni majd a szennyvízcsatorna beruházás. Tehát, ami ezen felül van ebben az előterjesztésben, az mind rendeletmódosítást fog igényelni. Hát a 69 millió, a 23 millió és a 41 millió mind bevételi oldalon, mind pedig kiadási oldalon. Marton István: Köszönöm. Maradt még elvarratlan szál? Mármint a vezérigazgatótól. Vezérigazgató Úrnak megadom a szót. Kassai Zoltán: Tavaly a novemberi nagykanizsai önkormányzati közgyűlésén részletesen elmondtam a tűzcsapokkal kapcsolatos dolgot, de ha Fodor úr igényli, megismétlem. Tavaly 2008. július 6-án kaptam egy levelet a Nagykanizsa Tűzoltóparancsoktól, ami azt állt, hogy a városban, belvárosban kipróbáltak 71 db tűzcsapot és a 71 db tűzcsapnak a 20 %-a egyáltalán nem működött, a 90 %-ával probléma van és kéri a sürgős intézkedésemet, mert az elmúlt években semmi történt ebben az ügyben. Ugyanúgy, ahogy a tűzoltó-készülékekre, a tűzcsapokra is meghatározott előírások vannak és ezek az előírások, amik az elmúlt x évben nem történtek meg, a tavalyi évben Nagykanizsa területén és március 31-ig a Délzalai Vízmű teljes területén megtörtént az összes tűzcsapnak a felülvizsgálata, GPS rendszerbe való GPSR rendszerbe való koordinálása és ebből egy példányt kaptak a tűzoltók is. Ugye akkor felmerült az, hogy minek a tűzoltóknak, hiszen nincs ilyen rendszer a gépeiken, azóta van ilyen rendszer a gépeiken, és már tudják használni. Hozzátartozott az is, amikor azt mondták a részvénytársaság közgyűlésén is hasonló felszólaló, hogy hát mi szükség volt erre, mert hát mindenki tudja kapásból, hogy itt hol vannak a tűzcsapok és mennyi tűzcsap volt. A részvénytársaság közgyűlésén is elmondtam – jegyzőkönyvben is van –, hogy miután mi megrendeltük az általunk tudott 550 tűzcsapról a munkát, annak a karbantartásáról, felújításáról, felülvizsgálatára, kiderült, hogy 698 tűzcsap van Nagykanizsán. Tehát, ilyen pontos nyilvántartást vezettek elődeink, nem akarok visszafelé mutogatni, előre nézek mindig, csak annyit szeretnék mondani ezzel kapcsolatban, hogy mivel ez nem történt meg, ennyit tudott a nagykanizsai Vízmű tavaly augusztusáig. Az elmúlt években azok a jól képzett és pontos szakemberek, hogy az egyharmadát nem tudták, hogy 150-nel több tűzcsap van Nagykanizsán. Ennyit a tűzcsapokról és hangsúlyozom, hogy ezek Nagykanizsa és a Délzalai Vízmű teljes területén március 31-vel megtörténtek. A hulladéklerakó, vagy Magyar utcai telep mellett lévő Vízmű tulajdonában lévő, sajnálom, hogy a Fodor úrnak, mint a felügyelő bizottság elnökének nem volt arról tudomása, hogy 20 éven keresztül a törmeléket, a hulladékot a vízmű odahordta. És mielőtt én a Vízműhöz kerültem, tehát 2007-ben, tavaszán, kötelezte a szombathelyi környezetfelügyelet a Délzalai Víz- és Csatornaművet ennek a telepnek a rekultivációjára. Ez rekultivációs terv elkészült. Egy 60 milliós büntetés nézett ki a Délzalai Vízműnek, aminek - kicsit az elődeim is benne vannak - a nagy részét, a döntő részét, azt a jelenlegi vezetőgárda intézte el, hogy ne történjen meg, és ezt a rekultivációt tavaly december 31-ig végre kellett volna hajtani. Ez úgy történt, hogy erre a Vízmű elvállalta, hogy megcsinálja úgy, hogy gépei nem voltak megfelelőek ehhez a nagymértékű munkához, mert ugye nekünk vannak árokásó gépeink, de egy olyan, ami gátakat és egyebeket kellene csinálni, ugye arra nem volt gép. Mi történt? Nekiálltunk ennek és két gépünket villámgyorsan széttörtük, a javítása körülbelül 1 millió forint volt és akkor azt mondtam, hogy na itt nem tovább, mert még öt métert sem csináltunk meg belőle. És a szombathelyi felügyelettől kértünk határidő módosítást 2009. május 31-ig, amit megadtak. Erre a célra a Vízmű elkülönített több mint 40 millió forintot, hogy ezt a munkát meg tudjuk csinálni. Ez jelenleg folyamatban van, határidő május 31. Az ezzel kapcsolatos terveket, ugye természetesen tervezőintézetnek kellett csinálni, nem a Vízmű csinálta, ezeket a terveket jóváhagyták és elfogadták ezeket a terveket, a rekultivációról szóló terveket, mind a szombathelyi felügyelet, mind egyéb szervek elfogadták, de ezt még előbb elfogadták, mint én a Vízműhöz kerültem, tehát ez 2007. szeptember előtt megtörtént ezeknek a terveknek az elfogadása, tehát ezekről a dolgokról ez a tájékoztatás megfelel Önnek, akkor azt tudom mondani, hogy tartani fogjuk a határidőt. Oda lehet menni, meg lehet nézni, hogy néz ki az a terület. Tehát május 31. a határidő és erre ez el lesz készítve. Annyit még hozzá kell tenni, hogy a tervben 5000 m3 anyagnak a megmozgatása volt, erről szólt az engedély, a terv, és amikor nekiálltak a munkának, akkor kiderült, hogy hát enyhén szólva mint a tervező, mint az akkori ……kicsit elszabta a dolgot, ugyanis a munka megkezdése előtt hangsúlyozom a felmérés 7500, tehát 50 %-os tévedés volt ebbe. Ezért mondtam a 60 millió forintot, hogy költségekben ez közel ott lesz. De közel 60 millió lett volna a büntetés, tehát ezt tudni kell azért, hogy ad ilyen kedvezményt a környezetvédelmi felügyelet, ha azt a pénzt, ami büntetésre kerülne, azt felhasználjuk és helyreállítjuk a területet, akkor ezt a szennyvíztisztító telepek tekintetében is és ebben az esetben is elengedik. A haváriáról. Ha elővesszük – itt van előttem a tavalyai havária program – az egész pontosan 30 millió felújítási költséget tartalmaz, mint ahogy az idei. Ez elmúlt évek tapasztalatából ered. Ugye abból, hogy az elmúlt években ennek a rossz rendszernek, vagy elavult rendszernek, vagy régi rendszernek a felújítása várhatóan és a hibaelhárítása ennyibe került az elmúlt években. Most is ennyi van bekalkulálva. Egyébként, hogy miért ennyi az a Nagykanizsával kötött szerződés is tartalmazza, amit Fodor úr biztosan nagyon jól ismer, hogy a haváriának a jóváhagyott 100 millió ebben az esetben minimum a 20 %-át kell tartalmaznia. Tehát ez 20 milliónál nem is lehet kevesebb, de az elmúlt években ez körülbelül 34 millió forintban állt meg és mivel tavaly is ennyi volt, úgy sejtem, hogy még nem történt az idén a Nagykanizsa vízrendszerén akkora felújítás 2008-ban, hogy ugyanezek a hibák körülbelül ebben a szinten ne fordulnának elő. Köszönöm szépen. Nem tudom, hogy mire nem válaszoltam még? Dr. Fodor Csaba: Én azt a keretszámot kértem volna, amit a tűzcsapok felújítására fordított a Vízmű. Én 20 millió forintot meghaladó összegről hallottam, ami darabonként 18 ezer forint körüli, tehát tűzcsaponként darabonként 18 ezer forint körüli költséget jelent. Körülbelül nagyságrendileg stimmel Vezérigazgató Úr? Kassai Zoltán: Amikor a Nagykanizsáét megnéztük, arra tudok válaszolni, a közgyűlésen is kiszámoltuk a Nagykanizsát, tehát azt tudom. Nagykanizsának költsége körülbelül 12 ezer forint körül volt, tehát nem 18. De, ha saját magunk csináljunk, tehát a saját önköltségünket kiszámoltuk, ez sokkal több lett volna ennél. Már a kivonulás és azzal kapcsolatos dolgok, hogy még hozzá sem nyúltunk semmihez az már 9 ezer és 10 ezer forint között voltak. Dr. Fodor Csaba: Nagykanizsa viszonylatában 14 millió forint körüli összegről hallottunk. Csak Nagykanizsa közigazgatási területén lévő tűzcsapok, ami most Ön szerint 600 valahány darab, az közel 14 millió forintba került. Mert, hogyha ezt elosztom, akkor az nem 12 ezer forint. Ezt kérdeztem, hogy ez valós-e? Tehát ez nagyjából, egészéből így stimmel, vagy nem stimmel, mert akkor Ön azt mondja, hogy nem annyi volt, hanem ez jóval kevesebb. Ez volt az egyik kérdésem. A másik kérdésem pedig az volt Vezérigazgató Úr, hogy meg lehet-e mondani, hát persze, hogy meglehet mondani, hogy ki a vállalkozója ennek, akit, gondolom, közbeszerzési pályázat alapján választottak ki, aki ezt a rekultivációt csinálja? Lehet-e tudni? Kassai Zoltán: Lehet tudni természetesen, most erre nem tudok válaszolni, de a szolgáltatás-igazgató, aki lebonyolította az egészet, az meg fogja tudni mondani. Jó? Mert Ő bonyolította az egészet, az meg fogja tudni mondani. Jó? Mert Ő bonyolította ezt az egész pályázatot. Marton István: Mennyibe került, még egyszer? Nem volt valami hangos a szám elhangzásakor a mikrofon, úgyhogy nem értettem. Ez a rekultiváció, amiről itt a Fodor doktor polemizáltak. Kassai Zoltán: A rekultiváció, a szolgáltatási igazgató kollégám megmondja pontosan, hogy mennyi a jelenlegi állapot, amire szerződést kötöttünk, amire menetközben módosítanunk kell, arról még most tárgyalunk, hogy mennyi lesz a végösszeg. De azt elmondtam, hogy az 5000 m3 helyett 2500-at, mert 7000 m3-t kell megcsinálni és nyilván ezt egyeztetnünk kellett a szombathelyi felügyelettel ugye, mert a méretek egyből mások lettek minden szempontból és a tervmódosítást engedélyezték és hozzájárultak és azután tudtunk új megállapodást előkészíteni, ez még most van folyamatban, nincs aláírva még a pótmunkáknak a szerződése. Marton István: Jó, akkor két számot várok a Szolgáltatási Igazgató Úrtól. Kassai Zoltán: Melyik kettőt? Marton István: Akkor hozzávetőleges számot várok. Két hozzávetőleges számot. Kassai Zoltán: Egy pontos számot tudunk mondani, ami a szerződés meg van kötve, meg a pótmunkáknak a szerződése még nincs lezárva a szerződéskötés. Marton István: Hát hadd halljuk. Azért mondtam, hogy két pontos szám, mert az egyik ugye. Kassai Zoltán: Én nem tudom, hogy üzleti titkot sértő dolgokra van-e felhatalmazás. Marton István: Ez nem az, Vezérigazgató Úr, hogy a tűziviz csapokat mennyiért festegették le, ez nem üzleti titok. Kassai Zoltán: Hát nem festegették, annál egy kicsit többet csináltak Polgármester Úr. Marton István: Jó hát, akármit csináltak, de ez akkor sem üzleti titok. Kassai Zoltán: Hát azért, mint műszaki ember, tudja jól, hogy festegetés meg a karbantartás, egyéb között elég nagy különbség van. Marton István: Igen, igen. Kassai Zoltán: Örülök neki. Kendli Richárd szolgáltatási igazgató: A válaszom a Képviselő Úr kérdésére a következő: Árajánlatok alapján lett kiválasztva a kivitelező, aki elvégezte ezt a munkát és négy árajánlat került bekérésre. A vállalási ár, az 34,5 millió forint nettó + ÁFA. Ez 5000 m3 hulladéktömegnek a rekultivációját jelenti. A többletmunkák, azok mintegy 2000, 2500 m3 hulladék megmozgatását jelenti. Marton István: És a másik szám? Kendli Richárd szolgáltatási igazgató: A vállalkozó a Tabán Bau Kft. Marton István: És a tűzivíz csapok? Kendli Richárd szolgáltatási igazgató: Tűzivíz csapok esetében pedig …..Kft. Marton István: De konkrétan az összeg mennyi volt? Kendli Richárd szolgáltatási igazgató: A konkrét összegre nem tudok most választ adni. Marton István: Hozzávetőlegesen, nem forint, nagyságrend az érdekes. Kendli Richárd szolgáltatási igazgató: Írásban válaszolunk a kérdésre. Marton István: Hát igen, egy kicsit szomorú vagyok. Több hozzászóló nem lévén. Én teszek egy módosító javaslatot az előterjesztéshez. Nevezetesen azt a múltkori közgyűlésen általam előterjesztett, de át nem ment 171 milliót javaslom megszavazni az előterjesztésben szereplő 234 helyett. Aki egyetért a 171 millió forinttal, ami az április 30-i közgyűlésen nem ment át, majd utána nem ment át persze a lényegesen több sem, az kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 3 igen, 3 nem és 12 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. 242/2009.(V.15.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem fogadja el a 2009. április 30-i közgyűlésre Marton István polgármester által beterjesztett és el nem fogadott a víziközmű fejlesztésre vonatkozó 171 mFt-os javaslatát. Marton István: Ezek után fel kell tennem szavazásra az itteni előterjesztést, amit természetesen nem támogatok. A közgyűlés 14 igen, 1 nem és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja, és a következő határozatot hozza: 243/2009.(V.15.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. az önkormányzati tulajdonú víziközművek 2009. évi, a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. által megvalósítható beruházási, fejlesztési tervét az alábbiak szerint hagyja jóvá: I. 2008. évről áthúzódó, használati díj terhére megvalósítandó fejlesztési feladatok. Forrása: a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. által 2009. január 12-én és március 27-én átutalt, összesen 83.650 eFt 2008. évi használati díj. Ssz. Fejlesztési feladat Fejlesztési költség, eFt 1. Molnári II. sz. csáposkút felújítás I. ütem 49.695 2. Molnári I. sz. csáposkút villamos kapcsoló. szekrény 4.481 3. Molnári vízműteélep szivattyú beépítés 6.951 4. Havária (Molnári vízmű kompresszor légfúvó beépítés) 8.533 Összesen (1-4) 69.660 II. 2009. évi új, használati díj terhére megvalósítandó fejlesztési feladatok. Forrása: a város 2009. évi költségvetéséről szóló 10/2009. (III.21.) számú rendeletében biztosított 100.000 eFt 2009. évi használati díj. Ssz. Fejlesztési feladat Fejlesztési költség, eFt 1. Havária 34.000 2. Molnári II. sz. csáposkút felújítás II. ütem 61.000 3. Tűzcsapok cseréje 5.000 Összesen (1-3) 100.000 III. 2008. évről áthúzódó, közműfejlesztési hozzájárulás terhére megvalósítandó fejlesztési feladatok. Forrása: a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. által az elmúlt időszakban beszedett 23.500 eFt közműfejlesztési hozzájárulás Ssz. Fejlesztési feladat Fejlesztési költség, eFt 1. Vízminőség javító program 13.000 2. Magyar utcai átemelő szivattyú beépítés 10.500 Összesen (1-2) 23.500 IV. 2009. évi új, közműfejlesztési hozzájárulás terhére megvalósítandó fejlesztési feladatok. Forrása: a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. által az elmúlt időszakban beszedett 41.096 eFt közműfejlesztési hozzájárulás. Ssz. Fejlesztési feladat Fejlesztési költség, eFt 1. Magyar úti átemelőtelep szivattyú beépítés 2. ütem 7.700 2. Kiskanizsa központi szennyvízátemelő gépészeti felújítása 11.380 3. Erdész u. 10 db lakótelek víziközműveinek kiépítése 7.286 4. Március 15. tér 13 db lakótelek víziközműveinek kiépítése 8.170 5. Szabadhegy, Alsószabadhegyi út ivóvízvezeték bővítés 2.960 6. Miklósfa, Iskola u. víziközművek bővítése 2.160 7. Miklósfa, Miklósfai u. végén szennyvízcsatorna bővítés 1.440 Összesen (1-7) 41.096 A fejlesztéseket, előzetes kötelezettségvállalást követően, csak a költségvetésben biztosított előirányzat mértékéig lehet végrehajtani. A Közgyűlés hozzájárul, hogy a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. vezérigazgatója az egyes tételek között – a keretösszeg túllépése nélkül – forrást átcsoportosítson, illetve, hogy kezdeményezze a keretösszeg év közbeni módosítását az év során a vállalkozásoktól ténylegesen beszedett közműfejlesztési hozzájárulás összegének megfelelően. A tervezett fejlesztési célok azonban csak a fedezet rendelkezésre állása esetén indíthatóak. A közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a feladatok végrehajtásához szükséges intézkedések megtételére. Határidő: A fejlesztési célú pénzátadásról szóló szerződés megkötésére azonnal, folyósítás – a felújítás megvalósulásának ütemében – 2009. december 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető, Városfejlesztési Osztály) 2. a város 2009. évi költségvetéséről szóló 10/2009.(III.21.) számú rendeletében az 1/2. és 1/3. mellékletét kiegészíti a “Délzalai Vízmű Zrt. víz- és csatornahasználati díj 2008. évi áthúzódó 83.650 eFt”, valamint a “Vállalkozások közműfejlesztési hozzájárulása 64.596 eFt” bevételi előirányzatokkal. Kiegészíti az 1/13. mellékletetet a “Víziközmű felújítások 199.240 eFt” és az 1/14. mellékletet a “Víziközmű beruházások 35.016 eFt” kiadási előirányzatokkal. Ugyanakkor törli az 1/15. mellékletből a “Vízmű használati díj visszaforgatása 100.000 eFt” kiadási előirányzatot. A közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a költségvetés fentieknek megfelelő módosításához szükséges intézkedések megtételére. Határidő: 2009. július 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető, Városfejlesztési Osztály Gazdálkodási Osztály) Dr. Fodor Csaba: …… (mikrofon nélkül beszél, nem érteni, hogy mit mond) Marton István: Melyik? Ja, bocsánat, arról szavaztatni kell. Természetesen egyetértek Fodor úr javaslatával. Közgyűlési hatáskör, idehozza a módosítási kérelmet. Aki egyetért ezzel a javaslattal, hogy ne legyen biankó, az kérem, nyomjon igen gombot. A közgyűlés 7 igen, 1 nem és 10 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. 244/2009.(V.15.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem fogadja el Dr. Fodor Csaba alábbi javaslatát: „….a 6. oldalon a táblázat alatt a 2. mondat az úgy szóljon: A Közgyűlés hozzájárul, hogy a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. vezérigazgatója kezdeményezze a keretösszeg évközbeni módosítását az év során a vállalkozásoktól ténylegesen beszedett közműfejlesztési hozzájárulás összegének megfelelően. Tehát az a rész kimaradna, hogy „az egyes tételek között – a keretösszeg túllépése nélkül – forrást átcsoportosítson, illetve”. 5. Javaslat a Szan-Dia Fitness Sport Club 2010-es International Dance Federation (IDF) világbajnokság rendezésének támogatására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Balogh László: A Szan-Dia Fitness Sport Club 2010-ben látványtánc világbajnokságot rendezne, 90%-ban a költségeket a nemzetközi szövetség állná, az idén Barcelonában lesz, vagy igen, van májusban a hasonló világbajnokság. 28 nemzet 2000 sportolója érkezne Nagykanizsára 2010-ben. Egyetlenegy meggyőző mondat: Nagykanizsa hírnevéhez méltóan a sporthoz való elkötelezettségének kinyilvánítása mellett üzleti szempontok is alátámasztják ezen esemény bevállalását. A 3 millió forintos támogatás a 2010-es költségvetésben jelenne meg, így a sportbizottság, mint szakmai bizottság 4 igennel egyhangúlag támogatja ezt a különös, szép eseményt. Karádi Ferenc Gyula: A Pénzügyi Bizottság 3 igen, 1 tartózkodással nem támogatta az előterjesztést. Én magam a támogatók között voltam és arra bíztatom a képviselőtársaimat, hogy ilyen eseménynél az igen gombot nyomják meg. Marton István: Én magam is arra bíztatom Őket. Szavazzunk, mert nincs több hozzászóló. A közgyűlés 18 igen szavazattal egyhangúlag a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 245/2009.(V.15.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 3 000 E Ft-tal támogatja a Szan-Dia Fitness Sport Club által rendezendő IDF Világbajnokság lebonyolítását. A 3 000 Ft támogatást a Nagykanizsa Megyei Jogú Város az Önkormányzat 2010-es költségvetésében külön, soron nevesítve biztosítja. Felhatalmazza a polgármestert a támogató nyilatkozat aláírására. Határidő: Nyilatkozat aláírása 2009. május 20-ig. Pénzügyi forrás biztosítása a 2010-es költségvetés elfogadása Felelős : Marton István (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető) 6. A kezdeményezés napirendi pontja: Javaslat a 2009. évi sportalap felosztására. Az előterjesztés címe: Javaslat a 2009 évi sporttámogatásokról szóló szerződések aláírására (írásban) Előterjesztő: Balogh László bizottsági elnök Cserti Tibor: Azt hittem, először egyéb bizottsági vélemények elhangzanak majd, de nem érdekes. Utaltam arra az elmúlt időszakban, a korábbi közgyűlés kapcsán, hogy az általános interpelláció között jelentkeztem szólásra én magam is, ugye. Nyilvánvaló hogy a téma kapcsán már aktualitását veszti majd az akkori interpelláció, viszont most az előterjesztés kapcsán meg mindenféleképpen indokolt, ezért elnézést kérek képviselőtársaimtól, hogyha két öreg mondatot mondhatok. Akkor úgy fogalmaztam a felszólalásom témájaként ugye, megjelölendő, hogy mély felháborodásomnak szeretnék hangot adni a sportfinanszírozás általános rendszerével kapcsolatosan. Ezt továbbra is fenntartom, de az élét, azt lényegesen csökkentem. Ezt tekintsék egy picit talán kompromisszum-készségnek is, de azért két nagyon fontos területről úgy is picit, mint a területeknek az érdekképviseleti rendszere is, mindenféleképpen szólnom kell. Én általános jellegben azt tudnám mondani, hogy azt vártuk és várom, szerintem minden képviselőtársammal együtt, hogy a sportfinanszírozás rendszere teljesítményorientációt erősítse és dotálja az egyesületi munka eredményességét. Hisz maga az elosztási rendszernek a, ugye, ma is hatályba lépés érvényes táblázati rendszere vagy pontozási rendszer ugye, és ezt kívánja, jól tudom, rendeleti szinten is megvalósítani. Akkor két területről beszéltem én, mert azt mondtam, hogy alapvetően két területen sérülni látszik ez a dolog, az egyik a Nagykanizsai MÁV Vívó Egyesület esetében, úgy gondoljuk, hogy ez az elv nem érvényesül. Az Egyesület mögött álló Vivere Alapítvány kuratóriumának elnökeként is fogalmazom meg ezt a kuratórium felhatalmazása alapján. Jelentem, az Önök előtt fekvő előterjesztésben, valószínűleg már látták, hogy az Egyesület 2009-ben az OKISB által elfogadott szinten, amit itt megerősítést kérnek ugye tőlünk, 10%-kal csökkentette az éves működési támogatást. Önmagába véve nem, ha általános csökkentésről lenne szó, ugye ez nem kifogásolandó, mert akkor azt jelenti, hogy szűk kapacitások vannak, szűk források, mi magunk is, mint a faragó bizottság tagjai nyilvánvaló ezt kényszerülten tudomásul vennénk. De most nem erről van szó. Ugye most ezek a források kevesebbek a rendszeres működési támogatások, mint egyébként 2002-ben volt. A dolog pikantériája egyébként csak az, hogy ez mindössze 4 egyesület esetében történt így. A többi egyesület esetében legalább abszolút értéki megtartás vagy növelés körvonalazódik. És ez azért fura, mert az eredmények tükrében azt tudom mondani, ez teljesen érthetetlen a vívó egyesületnél. Miért? Azért, mert a versenyzőink az elmúlt időszakban vagy hosszú éveken keresztül szinte minden kontinensen részt vettek. Én úgy gondolom, nem untatom Önöket, ja és úgy vettek részt, hogy plusz támogatást soha nem kértek hozzá. Név szerint az eredményességet, azért hadd ne untassam Önöket, de megérdemlik ezek a versenyzők. Ma már nem csak Magyarország vívóberkeiben, de bizony a világon is megsüvegelik Szmodics Zoltán, Bagonyai László, Dani Diána, Sznopek Gabriella, Piecs Adrienn, Mátyás Szabina és Magyar Zsanett nevét. És tényleg büszkék vagyunk, hogy szakosztálynak van egyéniben két magyar bajnoka, egy Európa bajnoka, egy világbajnoki 6. helyezettje és több országos bajnoki helyezettje. Ha csak a 2009-es esztendőt nézzük, akkor az OB csapatmásodik a kadett kard, csapatnyolcadik a férfi tőr felnőtt és csapathatodik a női kard. És nem sorolom, mert ugye, többi egyesülettel szemben talán méltatlan lenne, de ugye mint, még egyszer mondom, mint egyesület, vagy az alapítvány elnök megengedhetem ezt magamnak. Hogy azt kérjem, hogy feltétlenül egészítsék ki a működéshez szükséges támogatási keretösszeget az egyesület esetében, mert az alapítvány mindent megtesz mögötte, erején felül támogatja rendszeresen a vívóegyesületet és nem mások zsebében turkálunk, és nem más egyesülettől akarunk elvenni, bár erre, hadd mondjam, nagyon kajánok lennénk, jelölhetnénk meg forrásokat itt az egyesületek, de nem tesszük, hanem kérnénk szépen a kiegészítését. És nem lennék hű magamhoz és a bizottsághoz, hogy viszont arról ne szólnék, igen, két területen adott már ebben az évben póttámogatást, de mindegyik támogatás ugye, ez 300.000 Ft összegű volt, mindegyik egyébként olyan rendezvényhez kapcsolt, amihez már korábbi évben kötelezettség vállalás történt vagy pedig az minden évben rendszeres olyan plusz jellegű rendezvény, ami nem keverhető össze a rendszeres működési támogatással. És most miután már nagyon visszaéltem az idejükkel, rövid leszek, a másik egyesület pedig a Nagykanizsai Sportrepülő Egyesület, és itt ennek az elnökeként kértem szót. Ismert Önök előtt, hogy most már hagyományos, 5. alkalommal kerül megrendezésre, vagy legalábbis szeretnénk az egyesület nagy rendezvényt idecsatolna Kanizsára. A technikai triatlonról van szó. Minden nyáron, ugye holtszezonban július hónapban került megrendezésre és egyre sikeresebb, ahogy nézzük. És egyre populárisabbá kívántuk tenni, ugye a keleti városrészbe történő behozatalával, sajnos az erre vonatkozó fél milliárdos, ah fél milliárdos, 500 ezer, 500 ezer forintos keretösszeg támogatás most nem található meg a költségvetésben. Én úgy gondolom, ennek a biztosítása rendkívül szükséges, mert a szervezési idő, az már szinte nulla, meg tudjuk csinálni, szeretnénk, erre halvány ígéretet is kaptam, de garanciát is szeretnék kérni, és én befejeztem. Marton István: Hát én, amit Ön mondott, azzal jórészt egyetértek, ráadásul ugye a vívók most sokkal jobbak, mint tavaly, tavalyelőtt voltak az országos versenyeken elért eredményeik, ranglista pontok, stb. alapján, de én az egészről majd később óhajtok szólni. Halász Gyula: Módosító javaslatom lenne, mégpedig az 1. számú melléklettel kapcsolatban, a kanizsai kosárklub esetében 500 ezer forint csökkentést, a 7. pontban a kéziseknél szintén 500 ezer forint csökkentést javasolnék és ezt a kétszer 500 ezret pedig a kanizsai Vadmacskák SE-nek javasolnám. És lenne még egy javaslatom, hogy a Palini Futball Klub SE-nek pedig ugyanarra a 2,5 milliós szintre emeljük meg a keretét, mint amilyen a Miklósfának, illetve a másik bagolai futballcsapatnak van. Tehát ez a javaslatom. Bene Csaba: Minden évben viharokat kavar a sporttámogatásoknak az elosztása, én úgy gondolom, hogy a közgyűlésnek van egy érvényes határozata, illetve jogosítvány átadása, mégpedig az, hogy a sporttámogatások elosztását az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság végzi. Én nagyon nem tartom szerencsésnek, hogy ez a támogatás ide került, én már Polgármester Úrnak is elmondtam korábbi beszélgetések alkalmával, hogy egy 3 fős elkészítő bizottság kezdte meg a munkát, amely bizottságban az MSZP képviselője is jelen volt, tehát ez egy most olyan előkészítés volt, ahol az MSZP is részt vett ebben. Hiába ingatja a fejét az újságírónő, részt vett bent, és szavazatával támogatta. Ezen kívül utána az oktatási bizottság teljes létszámban jelenlévő ülése 7 igen szavazattal elfogadta a felosztást. Én nagyon jogosnak érzem, hogy vannak módosító javaslatok, mégsem tartom szerencsésnek, hogy itt közgyűlés előtt beszéljünk erről, mert ez azt jelenti, hogy az egész támogatást szét kell verni, és akkor újra kell gondolni. Ennek volt egy előkészítő szakasza, énszerintem most ebbe belenyúlni nem szabad. Egy ilyen előkészítésen, ilyen konszenzussal megalkotott pénzelosztásba nem szabad belenyúlni. Azon el kell gondolkodni, és én már tavaly is kezdeményeztem a közgyűlésben résztvevő pártoknál és leültünk ebben a témában is, még a legelső előkészítő beszélgetésen, hogy a sporttámogatási rendeletünket módosítsuk, mégpedig olyan formán, hogy konszenzus szülessen, tehát megegyezés formájában minden oldal képviseltesse magát, és annak alapján módosítsuk a rendeletünket. Ez nem kapott megfelelő támogatást az előkészítő bizottságban, tehát úgy döntöttünk, hogy a jelen pillanatban érvényben lévő rendelet alapján próbáljuk meg elosztani a sporttámogatást. Én változatlanul fenntartom a véleményemet, hogy módosítani kell a rendeletünket, de annak hosszú előkészítő munkája van, ezt az ősz folyamán meg kell tenni, és majd a következő évi sporttámogatás elosztásánál lehet más szempontokat is figyelembe venni. Marton István: Frakcióvezető úr, ha ez nem történt meg 2,5 év alatt, én nem sok esélyt látok arra, hogy ez megtörténjen a későbbiekben. Röst János: Egy ilyen döntés mindig elég kényes, mert pénzekről van szó, illetve teljesítményekről, én igazából a többlet növekedést a tavalyi évhez képest két helyen tartom reálisnak és fontosnak. Egyik az a MÁV NTE labdarúgó csapata, a másik pedig a boksz klub, akinél tényleg azt mondom, hogy méltányolni kell, és el kell ismerni a tevékenységüket. A többi tételnél szívem szerint a tavalyi összegeket szavaznám meg, de mivelhogy nem akarok belebonyolódni egy ilyen típusú vitába, mert ennek nincs igazából értelme, viszont azt elmondanám, hogy ennek az előterjesztésnek az előző közgyűlésen kellett volna előkerülni, hiszen az SZMSZ-nek mondanám a paragrafusát is, 58. § 3. szakasza kimondja, hogy a polgármesternek nincsen vétójoga, felfüggesztési lehetősége van, és a felfüggesztést követően azt követő soros közgyűlésen elő kell terjeszteni ennek a megvitatására. Ami arról szól, hogy vagy helybenhagyjuk a felfüggesztést, vagy pedig elutasítjuk. Hát ennek vissza kellett volna jönni, az amiatt érdekes, hogy a finanszírozási oldalról az egyesületeknél csúszás állt be, ami egy működést azért befolyásol. Tehát én arra kérném Polgármester Urat, hogy a következő esetben, ha ilyen van, hogy bizottsági döntéssel nem ért egyet, akkor legyen kedves megtenni azt, hogy a következő közgyűlésen döntéshozatalra visszahozza. Marton István: Az utolsó előtti mondat, az egy erőteljes csúsztatás. Semmilyen finanszírozási probléma nem volt, én még a mai nap is hajlandó lettem volna aláírni a szokásos évi egy tizenkettedet minden hónapra annak, aki ezt kéri, ha a hivatalban, mondjuk, ennek nem lett volna személyemen kívül egy akadálya. Hát az akadály szólni kíván, de én nem adom meg neki a szót. Balogh László elnök úrnak adom meg. Balogh László: Talán még vagyunk jelenleg 15-en, de hát a nyilvánosság, az sokkal bővebb, a sportszervezetek révén is és hát a sajtó, a televízió révén is, bár jó lenne, ha nem ez hajtana elsődlegesen bennünket, hogy kifelé szóljunk. Valójában a leglényegesebb dolog az, hogy a verseny- és élsport támogatás és hát a diáksport támogatás visszajelzése forintálisan, az jog szerint az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság joga. Ezt mi meg is tettük, valamikor április 6-án, miután március 21-én lett közgyűlés, addig több fordulón keresztül egyeztettünk, előkészítettünk, kisbizottsági szinten, sőt még nagybizottság szintjén is és a végleges döntés április 6-án kristályosodott ki 7 igennel egyhangúlag. És tulajdonképpen a meglévő SZMSZ-ünk szerint, tisztelettel mondom, ennyi lenne a lényeg, mert, mert ez nekünk jogosítványunk. Akinek nem tetszik, az módosítsa a jövőben az SZMSZ-t, állok elébe és legyen akár másképp, de jelen helyzetben ez egy olyan döntés volt, amit mindenkinek, ha tetszik, ha nem, illene elfogadni. Én magam is tudnék kritikával élni a saját döntésünket illetően. De tessék tudomásul venni, hogy ez itt 50 sportegyesületet jelent a verseny- és élsport szintjén, 18 iskolát jelent a diáksport szintjén. Nem egyszerű, nem könnyű egy ilyen döntés. Mi 7 igennel egyhangúlag kikristályosítottunk egyféle döntést, amelynek a nyomát itt látják. Ebben persze akár van még észrevételem jómagamnak is, a lényeg ebben az, hogy, és én erről nem szerettem volna most bővebben bizonyítványt magyarázni, mert a sajtóban ezt megtettem már többször is és igen, vannak benne prioritások, azt gondolom és az egész bizottság, a szakmai bizottság, amely jelen pillanatban 7 főből áll, és van mandátumunk erre a ciklusra, egyelőre, adta magát hozzá és voltak benne prioritások, kiemelt sportágak, én nem kívánom nagyon részletesen indokolni a meglévő döntést, mert azt hiszem, hogy hosszan tudnám és tenném és akár szívesen tettem is mindenkinek, aki megkeresett, és nem kell ezzel egyetérteni. De Polgármester Úrnak mondom tisztelettel, hogy hiába nem ért egyet ezzel a döntéssel, nem teheti meg azt, hogy nem írja alá. Az SZMSZ-ünk és a jog szerint is és mindenféle ki nem mondott jóérzés és tisztesség szerint sem, mert, mert törvénysértő az az állapot, ami jelenleg létezik. Lassan az I. félév is el fog telni és azok a sportegyesületek, akiknek ez a pénz olyan támogatás, hogy nagyon fontos, jó lenne, ha nem ez lenne a betevőt biztosító egyetlen forrás, ezt mi is tudjuk és el is mondtuk, mondjuk, de nagyon szükséges és lehet azt persze úgy gondolni, ahogy a Polgármester Úr is gondolja, hogy majd kellett volna tartalékolni akár a felét a II. félévre és az eredmények birtokában kiosztani, de egy év, ez nem olyan hosszú táv, amire lehetne ily módon szakaszolni és ütemezni. Egy év a sportban nagyon csekély idő. Nagyon igénylik a sportegyesületek, hogy legalább 1 évre tudjanak tervezni, ezért történt az, ami történt. Egyébként a városnak nincs szégyellni valója, ha összeszámoljuk itt akár 250 millió Ft körüli összeg is kerül a sportra, de itt most csak erről legyen szó vagy van szó, ami előjött és konkrétan is lehet persze azt mondani még, hogy persze, lesznek további kiegészítések a technikai triatlonra, a lábtollra, a palini focira, a foci egyébként tényleg prioritás ebben az évben, de mi pozitív üzenetet próbáltunk volna mutatni minél többeknek a meglévő koncepció mentén haladva, amit akár újítsunk meg majd a jövőben, és annyiban hadd jelezzek valamit, és ez is igaz, hogy ami itt van Önöknél 1. számú melléklet, például tartalmaz egy hibát a 70 tételből, mert az április 6-án amikor hoztunk bizottsági döntést, akkor módosítottunk éppenséggel a Polgármester Úr kérésének is megfelelően a Kanizsai Vadmacskák 4 milliója szerepel itt, amit módosítottunk és a Dél-zalai Vízmű SE-nél jelentem, jelzem, hogy hibás az az összeg, ami meg van jelölve, 1 egész, 1.400.000 Ft, az nem 1.400.000 Ft, hanem 2.800.000 Ft. Így a sarokszám, az összesenben az 5. oldal alján, az 88.920.000 Ft, ennek megfelelően a tartalék alap az 1.080.000 Ft. Így lenne érvényes az előterjesztés, ami sok-sok adatot tartalmaz és végül összefoglalva a mai közgyűlés tanúsága számomra, és akár a sportkoncepció mentén hozott ilyenfajta sporttámogatási döntésünk tételmondata az, és ezt üzenem tisztelettel a nyilvánosságnak, aki képtelen a kompromisszumra, az szakmailag alkalmatlan a vezetésre, aki lemond bizonyos elvekről, az erkölcsileg alkalmatlan a vezetésre. Én és a sportbizottság igyekeztünk szakmailag megalapozott döntést hozni és erkölcsileg is megalapozott döntést hozni. Ha ezt mások másképp is gondolják, én azt gondolom, hogy a többség számára az üzenet pozitív. Állunk elébe a további üzeneteknek, jelen pillanatban 7 igennel egyhangúlag kérem a jelen támogatás elfogadását azzal a szövegszerű, pontosabban számszeri, szerű módosítással, amit mondtam. Marton István: Ezt a 2-3 utolsó mondatát már többször hallottuk, de ettől nem árt, ha elmondja többször. Még többször. Röst János Ügyrendi: Polgármester Úr, rossz hírem van az Ön számára, szeretném Önnek mondani az SZMSZ-t, ez a 34.§. (5) bekezdést idézném: Ön nem tagadhatja meg a jegyzőtől a szókérésnél a lehetőséget, Önnek kötelező megadni, és annyiszor kell Neki megadni a szót, ahányszor Ő bejelentkezik. Marton István: Röst úr, mindenre az idejébe sor kerül természetesen. Karádi Ferencnek… Van itt néhány ügyrendi egyébként. Karádi Ferenc Gyula (Ügyrendi): Röst János előtt nyomtam ügyrendit, ugyanezt szerettem volna elmondani, nem az SZMSZ-szel alátámasztva, hanem azzal, hogy sportról beszélünk. xy: Így van. Karádi Ferenc Gyula: Tisztelt Polgármester Úr! Az elmúlt közgyűlést Ön mivel kezdte, ha visszaemlékszik rá? Ugyanazzal, amivel most megtámadta a Jegyző Asszonyt. Pedig a Jegyző Asszony akkor nem volt jelen. Most ezt nem azt mondom, hogy ez sportszerűtlen, etikátlan és minden, amit el lehet képzelni. Ezt most megteszi azt, hogy szintén megtámadja valamivel és utána, amikor bejelentkezik, nem ad számára szót. Hát Polgármester Úr, ez volt az ügyrendim. Marton István: Karádi úr, ez nem volt ügyrend egyébként, de idejében mindenki megkapja, most mást nem látok ügyrendit nyomni, ezért megadom a Jegyző Asszonynak. Dr. Tuboly Marianna (Ügyrendi): Tisztába vagyok vele, hogy a közgyűlés tagjai tudják és értik, hogy miért tettem törvényességi észrevételt, tisztába vagyok vele, hogy a közgyűlés tagjai tudják és értik, hogy már több mint 3 hete a sportegyesületeknek meg kellett volna kapniuk az éves finanszírozást. Amiért szót kértem, az pontosan az, amit Röst és Karádi képviselő úr köszönöm, hogy elmondott, a Polgármester Úr megint csak azt a rágalmat sugalmazta a város közvéleménye előtt, hogy a város jegyzője volna a felelős azért, mert a város sportegyesületei nem kapták meg azt a sport támogatást, ami őket megillette volna. Nekik szeretném elmondani, hogy április 6-án ülésezett a sport bizottság, felosztotta a keretet, 15-én elkészült a jegyzőkönyv, ezt követően a sportosztály soron kívül elkészítette az ezekről szóló szerződéseket, amelyeket a Polgármester Úr nem írt alá. Ezt követően, hogy a bizottsági döntés megszületett, a polgármester már nem követelhette rajtam, és nem írhatta alá jogszerűen az 1 havi támogatásról szóló szerződéseket. Ezért a tények megváltoztatása az, és rágalmazásnak minősül, hogy én volnék a felelős azért, hogy az egyesületek nem kapták meg a támogatásukat. Akkor követtem volna el hibát, ha én akadályozom meg, hogy az éves támogatásuk aláírásra ne kerülhessen. Marton István: Pedig Ön akadályozta meg, mert a döntés előtt is, várva a döntésre, már nem írta alá általam aláírtakat, és amíg a közgyűlés erre nem tesz végül is pontot, addig a régi szabály, az ököl szabály, az él, a havonta egy tizenkettedek. De nem akarok én ezzel kapcsolatban érdemben vitatkozni már senkivel se. Megint jegyző, ja nem, téves volt… Dr. Tuboly Marianna (Ügyrendi): De. Szót kértem, igen. Marton István: Igen? Hát, akkor megadom a szót. Dr. Tuboly Marianna (Ügyrendi): Köszönöm szépen. Marton István: Ha ügyrendi. Dr. Tuboly Marianna (Ügyrendi): Régi szabály nincsen. Arról szól a sportrendelet és a költségvetési rendelet is egymással összhangban, hogy amíg a költségvetés elfogadásra nem kerül, illetőleg a sportkeret felosztásra nem kerül, addig teljesen értelemszerűen a polgármester előfinanszírozást nyújt a sportegyesületeknek az ő kérelmükre. Ez történt mindaddig, amíg elém nem került a sportbizottság azon jegyzőkönyve, amik felosztották a keretet. Eddig, ennek a jegyzőkönyvnek az elkészültéig valóban sport átmeneti finanszírozási szerződést készített elő az osztály, s ez került részemről is aláírásra. Azonban Polgármester Úr, akkor Önnek mondom, mert úgy látszik, hogy a szabályt Ön még mindig nem érti, azt követően, hogy a sport bizottság a közgyűlés által átruházott hatáskörben meghozta a sportkeret felosztásáról szóló döntését, ezt követően Ön már nem jogosult a sportegyesületek átmeneti finanszírozására, hanem az éves támogatási szerződés aláírására jogosult egyedül. Azaz még egyszerűbben mondom, ha a sportegyesületek részére megszületik az a döntés, hogy mekkora összegű támogatásra jogosultak, akkor a sportegyesületek a kasszához fáradhatnak és megkaphatják azt az összeget, ami egész évben őket megilleti, természetesen a rendelet alapján két részletben. Tehát innentől kezdve semmiféle egyhavi finanszírozás nem törvényes. Marton István: Csak nem innentől kezdve nem írta alá Ön többet, de én ezen nem akarok Önnel vitatkozni. Úgy látszik korábban ismertem, most meg már nem ismerem Ön szerint. Azt se szeretem egyébként, hogyha lukat beszélnek a testületi, illetve jómagamnak a hasába. Papp Nándor: Hát, nyilvánvalóan, hogy vannak furcsaságai ennek az elosztásnak, …… Marton István: Vannak. Durva furcsaságai. Papp Nándor: Egyebeket mondanék, hogy mennél rosszabbul szerepelnek csapatok, annál több pénzt kapnak, vagy fordítva, mennél jobban, annál kevesebbet. De tulajdonképpen nem is ezt akartam elsősorban mondani, mint azt, hogy rendkívüli módon szomjaznak és éhesek a, ki vannak éheztetve a sportkörök, ez az igazság, mert én nem is emlékszem, hogy ilyen későn kaptak volna meg pénzt, mint az idén. A másik, ami aggályom van, hogy fogalmam nincs, hogy a nagykanizsai Tungsram …. Aquaprofit Nagykanizsa Tungsram sakk klub mifől fogja megkapni a bajnoki címért járó prémiumot? Marton István: Képviselő úr, nem tudok róla, hogy azért jár prémium. Semmilyen ilyen írást nem olvastam. De lehet, hogy van ilyen, akkor meg kell nézni, terjesszék be elém, és akkor valamilyen döntést tudok hozni. Ha nem tudok magamtól hozni, akkor esetleg idehozom a közgyűlés elé. Bene Csaba: Szerintem nem érdemes ilyen vitába belemenni, hogy most akkor melyik egyesület, meg hogyan osztottuk el a pénzt, milyen eredményesség vagy eredménytelenség kapcsán kaptak pénzeket. Ha valaki leül több sportág képviselőivel, ember legyen a talpán, aki ott igazságot tud szolgáltatni. Mert mondjuk, ha megkérdezik a labdarúgókat, kosárlabdázókat, kézilabdázókat a baseball-ról vagy akár az akrobatikáról, meg a lábtoll labdáról, meg sorolhatnám a többit, akkor azért érdekes véleményeket hallanának. És nem biztos, hogy igazságot tudnának tenni. És lehet eredményeket elérni olyan sportágban, ahol 4 csapat van Európában, és lehet olyan sportágban nagy munkát végezni, ahol pedig rengeteg csapat és rengeteg ember szerepel. És lehet, hogy csak a másod- vagy harmad vonalban vannak. Marton István: Az utolsó néhány mondatával Frakcióvezető Úr tökéletesen egyetértek. És általában azokból vagyunk nagyon erősek. Amit Ön negatív példának hozott fel. Bicsák Miklós: Úgy látszik, utolsóként a remélem, és …. Marton István: Nem utolsóként Bicsák úr, majd még én is szólok. Bicsák Miklós: Ja, köszönöm szépen. Én először szeretném megköszönni Balogh elnök úrnak, hogy korrigálta a Dél-zalai Vízmű SE-nek valóban jogos, 180 kis gyereknek olyan eredményes egyesületről van szó, mindnyájan és tömören csokorba szedve, akikre azt hiszem a városunk büszke, akik a kis általános iskolás diákjaink országos első ötödik helyen végzett eredményeket produkálnak. Meg, meg kívánja a tisztelt város lakossága, hogy elmondjam, mint a Zádomics, Zámodics Márk, Hederics Hanna, Abai Nemes Anna, sorolhatnám, Karanc Alízka, akik mind olyan eredményeket produkálnak ebben az úszó szakosztályban, egyesületben, hogy városunk büszke lehet rá. És nem mindegy, hogy a szülők is mit áldoznak egy-egy versenyre elkísérve a csemetéjüket. Köszönöm Elnök Úr és köszönöm a közgyűlésnek is, hogy ezt a 2 millió 8-at megkapja, mert nagy szüksége van ennek az egyesületnek, komoly kihívások előtt állnak, nemzetközi, egyéb és ezt tudjuk, hogy azzal megy. A másik, remélem Bene képviselő úr, rám figyel egy kicsit. Elfogadom a gondolatait, amit mondott, a sport felosztásnál, de azért Tisztelt Frakcióvezető Úr engedje meg, talán mint Palin városrész képviselője elfogultsággal beszéljek és el kívánom mondani és módosító indítványként, ahogy Halász úr is elmondta. Hála az Istennek, Palin városrészben a tömegsporttól a labdarúgásig mondhatom fejlődésnek indult, és nem vette figyelemben a sportkeret elosztásánál, hogy megkérdezték volna fejlődésnél, hogy mi várható? Elmondom itt Isten, ember előtt, hogy van vissza 3 mérkőzése Palin városrésznek és az augusztusi bajnokság beindulásával Miklósfa, Kiskanizsa és Bagola városrésszel együtt megyei II-ben fog, biztos vagyok benne, mert maga a hozzáállásuk, a szakmai, az egy kicsit a mi vállalkozók támogatásával megyei II-ben, a sportpálya megszépítése fog történni, hamarosan társadalmi akcióban, hogy az 1 millió 4, vagy 1 millió 200 ezret ugyanarra a keretre módosítom, amit megkaptak most a 3 megyei II-esek. Tulajdonképpen mi 3 mérkőzés után ugyanabban az osztályban vagyunk. Kérem a Tisztelt Közgyűlést, gondolja át, ezt a 2 millió 5-öt kérem, hogy támogassák módosító indítványomat, mert mint megyei II. osztály fog Palin városrész csapata ifjúsági csapatot, itt azt hiszem, ebbe Karádi úr segít, hogy ott még a II. osztályban milyen kötelességek vannak, ezt fogjuk mi továbbiakban is támogatni mind szponzorok is, de a várostól ugyanazt a támogatást szeretném a keretben megkérni vagy elérni, amit a 3 megyei II-es. És bízok benne, innét már előre is gratulálok a csapatunknak, mert vasárnapi kemény meccs lesz vidéken Pogányszentpéterben, de bízok a sima 6 győzelem után most jön a 7.. És még azt engedjék meg befejezésképpen, 14 éves kortól 24 éves korig van a sportegyesület, ebben 90%-a helyi futballista. Ezt tudom igazolni, itt a mondhatom a lokálpatriotizmus van, azok az emberek, szülők, és vasárnap külön buszt fogunk indítani szponzorok támogatásával, úgy érezzük, mintha magyar válogatott menne Pogányszentpéterre. Palinnak győzni kell! Kérem, támogassátok a módosításomat, hogy ugyanazt a szintet megkapjuk, mint a jelenlegi megyei II. osztályú egyesületek. Köszönöm, hogy meghallgattak. Marton István: A számomra elvtelen és majd a részleteket később kifejtem osztogatásnak eredménye az, ha az Ön kérésének a testület eleget tenne, akkor az 1.080.000 Ft-os tartalék keret, az átmenne mínusz 220.000 Ft-ba. Karádi Ferenc Gyula: Bicsák képviselőtársam javaslatával én maximálisan egyetértenék, sőt örülök is neki Miklósfa városrész részéről azért is, mert helyi rangadók lesznek, házi rangadók mindig népszerűek a nézők körében, nem kell messze utazni, a költségeink csökkenek és gratulálok nekik, ha feljutnak a megyei II-ben, én leszek az első, aki egyetértek majd azzal, hogy időarányosan természetesen a megemelt támogatást kapják. Viszont arra szeretném mindenki számára felhívni a figyelmet, hogy a sport, az egy rendkívül nehéz terület és hosszú távon kell gondolkodni, és egyik napról a másikra semmilyen változtatást nem lehet végrehajtani anélkül, hogy jelentős veszteséget ne okozzunk azoknak az egyesületeknek, sportolóknak, akik ebben működnek. Minden bajnokság minimum 1 éves, de van, ahol ez még ennél is hosszabb és ennek a finanszírozása és tervezhetősége attól függ, hogy a támogatások milyen mértékben és hogy biztosítottak. Nem hozhatjuk őket, a sportköröket olyan helyzetbe, hogy lebegtetjük azt a lehetőséget, hogy hozzájuthatnak, és nem gondolkodhatnak egy fix támogatási rendszerben. Ezért a struktúra megváltoztatása, az nagyon nehéz volt ebben az évben is, és nem is sikerült. Valóban egy évre lega…, vagy két évre előre kell a struktúrát nekünk megváltoztatni ahhoz, hogy érdemben a finanszírozásba bele tudjunk nyúlni. Ezért nem sikerült ebben az évben a kisbizottságnak sem ezt a gondot megoldani, de én ígérem mindenkinek, hogy én magam is javaslattal fogok élni az ügyben, hogyha azt látom, hogy a város teljes egészét átölelő sporttámogatási rendszer egy fix összeget céloz meg, és ennek a felosztása szintén fix mértékű legyen évről-évre, amiből egészen keveset tudunk majd változtatni. Azt viszont tudni kell mindenkinek, hogy ez önként vállalt feladat és nem kötelező feladat, tehát csak abból lehet finanszírozni, amilyen bevétele a városnak van. Vagy ha ez nincs, akkor hitelből, mint jelen pillanatban. Marton István: Én nem bízok abba, hogy rendszerjavításra sor kerüljön jövőre, az utolsó esztendejében ennek a testületnek. Őszi-tavaszi rendszer van mindenütt, és ezért sem logikus nekem az éves dolog, mármint naptári év szerint, hanem a bajnokságokhoz igazítva. Balogh László: A határozat elfogadása egyszerű szótöbbséget igényel, kérem ezt így méltányolják, és azt az 1.4 millió forintos emelést az úszóknál, azt kérem, hogy sajtóhibaként kezeljék, tehát én mint előterjesztő most, itt és most ezt a tévedést szeretném korrigálni. A sok-sok tételből, a 70 tételből valóban magamra véve akár a felelősség terhét, ezt nem vettem észre. Ezért kérem, hogy ennek megfelelően ezt építsük be az előterjesztés szövegébe, és én méltányolom mindazon felvetéseket, amik elhangzottak, csak kérem, hogy jelen pillanatban ezt fogadjuk el és innét tovább lépve akár Palint, ha feljut a magasabb osztályba, megpróbáljuk kezelni, természetesen lehet azt mondani, hogy honnét? Hát a maradék tartalékalap egy keskeny keret, én azt hiszem, hogy a máshová nem sorolható sporttevékenység is még lehet továbblépés, és hát a közgyűlés elé fogunk hozni minden további bővebb támogatást. Tehát ha úgy tetszik, akkor a közgyűlés dönthet további lényeges sportkérdésekben. Nem könnyű ez a szerep, gondoljanak arra, hogyha mi 26-an nem nagyon tudunk megegyezni helyzetekben, dolgokban, hát akkor 50 sportegyesület között igazságot tenni. Hát bizony sokszor legalább olyan nehéz feladat, aki nem hiszi, járjon utána. Jöjjön el egy-egy sport bizottsági ülésre. Állunk elébe. Marton István: Elnök úr, vitatkoznom kell Önnel. Szerintem nem olyan nehéz feladat ez, hogyha normális elvek alapján megy az osztás. Én az idei esztendőben azért éltem vétójogommal, mert én Önöknek 2007-ben mondtam már, hogy 2008-ra nem ártana normális elvek alapján szétosztani, ha van sportkoncepció, új meg jó, elfogadható, ha nincs. Miért mondom én ezt? Én azt kértem Önöktől már 2007-ben is, 2008-ban még elmentem mellette, mint említettem, hogy ne osszák szét az éves keretet. Félévenként osztanak úgy, hogy az I. félévre 45%, a másodikra szintén 45%, és 10%-ot meg meghagyni, mondjuk november, december tájára, hogy az önhikisek, tehát ha valaki önhibáján kívül kerül bajba, vagy éppen feljut egy csapat, vagy kiemelkedően szerepel valamelyik sportoló, mert azért ilyenekre is van példa, azokat dotálni lehessen. No most a 18 diáksportkörnek a támogatásával az ég egy világon semmi gondom nem volt, annál nagyobb van az 50 sportkörével, mert például én ebbe olyan egyesület támogatását is látom, amelyik ráadásul nem is kanizsai. Elég, ha megnézzük, mondjuk a 32-es tételt. Nagyon-nagyon szomorú vagyok, hogy a kiválóan szereplő Vadmacskák, konkrétan a női kosárlabda csapatról beszélek, ahol a város polgárainak a 15-től 20 éves korú gyermekei játszanak, kizárólag mind helyi játékos, azoknak levenni 6,5 millió 4 millióra akkor, amikor följutó helyen állnak. Én is azt tanácsoltam nekik, amit egyébként önmaguk is beláttak, hogy nem érdemes fölmenni a magasabb osztályba, mert azt a játékerőt nem ütik meg. De ezzel büntetni azokat a feltörekvő fiatalokat, nekem nonszensz. Nonszensz egyébként a kézilabdázóknál is, múltkor lenn voltam női kézilabda mérkőzésen és megnéztem a fiatalokat. Szépen, jól játszottak, kérdem, hány edzésük van? Hát elméletben kettő, de most csak 1 volt, mert nem tudjuk fizetni az edzőt. Megengedhetetlen, mert így kell elsorvasztani a sportot. Nagyon sajnálom, hogy ez így zajlik, én még egy ócska kis indokot sem láttam annak alátámasztására, hogy a Vadmacskák miért, a 6,5-ről miér esnek vissza 4-re, én magam, ha már évbe osztunk, akkor legalább 7 milliót adtam volna nekik. Balogh elnök úr is tudja, hogy az ötöd-vonalbeli futballcsapatoknál önkormányzati támogatást nem nagyon adnak sehol se, itt ezzel szembe mindenütt növekmény van. Nem értem például a Kanizsa Sörgyárnak a növekményét, már jó pár egyénit aláírtam, ugye, ifjúsági Eb-re való felkészülés, stb., stb. Nem nyertek, nem hogy meccset, de játszmát is alig nyertek, éppen most nyertek egyet, valamelyik 6. helyezett csapattól, tehát biztos kiesés az útjuk. Erre fölemelik a 4 milliót, 4,8 millióra úgy, hogy egyébként mondom, már aláírtam jó pár 100.000 Ft-ot pluszba. Én nem akarom bántani a Kanizsai Futó és Szabadidősport Klubot, de én úgy gondolom, hogy ha én elindulok egy sakkversenyen, akkor én a saját pénzemből indulok, és itt pedig azért nem, hogy mondjam, tinédzserkorú futók futkosnak. Ráadásul kemény közpénz támogatással. Nem értem azt se, amit Cserti úr hozott föl példaként. Tökéletesen ül az a példa. Hát ragyogónál-ragyogóbban szerepelnek a vívó gyerekek, hát kettő már nemzetközi szinten van, a két kislány. Nem akarok nevet mondani. De sorolhatnám én itt az egyesületeket nyakra-főre. Tehát én úgy gondolom, hogy a 2007-es instrukcióimat 2008-ban nem vették figyelembe, ezt még lenyeltem. De azt, hogy most se veszik figyelembe, és addig, amíg valami normálisabb dolog ki nem jön, addig nem maradunk az előfinanszírozásnál, azt én nagyon-nagyon szomorúnak tartom. Igen, hát Karádi úr a rendszert javítani kell. Én már az előbb elmondtam, az Önnek is szól, hogy utolsó évben itt én rendszerjavításra minimális esélyt sem látok, ellenben a szakbizottság képtelen volt egyről a kettőre vergődni ennyi idő alatt sem. És én úgy gondolom, hogy nem elegáns dolog bizottsági döntések mögé bújni, amikor gyakorlatilag elvtelenséget legalizálunk. Én nem. Röst János: Azzal, amit Polgármester Úr elmondott az elosztásnak a jellegével, én se értettem egyet ugyanúgy, mint Ön, viszont egy dolgot azért legyen kedves valahogy megjegyezni, az pedig a következő, hogy sportkoncepciónak az előterjesztéséért Ön felel. Hát, Ön felró valamit itt bizottsági tagoknak, képviselőknek, bizottságoknak, ezt nem is értem teljesen. Hát, a polgármester felel gyakorlatilag mindenért. Ha Önnek nem tetszett a korábbi sportkoncepció, mivel valóban voltak hiányosságok, akkor miért nem tetszett intézkedni abban, hogy előterjesztés készüljön? Nyilván be lehet vonni ebbe a munkába a sportbizottság elnökét, illetve a tagjait, de a felelősséget azért nem lehet áthárítani senkire se. Marton István: Nagyon jó humora van Önnek Röst úr. Tényleg vicces ember. Egy gúzsba kötött polgármester miért tud felelni? Bene Csaba: A magam dilettáns módján szeretnék hozzászólni, mert itt a Zalai Hírlapnak a nem is tudom, hányadiki számában olvasom, hogy Marton István polgármester nem írta alá a kifizetéseket, szerinte ugyanis dilettáns módon működött a pénzeket elosztó bizottság. Tehát magamra veszem ezt a megállapítást. Marton István: Nyugodtan vegye Képviselő Úr. Bene Csaba: Polgármester Úr meg vegye magára azt, amit a Jegyző Asszony és több képviselőtársam itt már elmondott a mai ülésen, hogy Önnek nincs vétójoga. Az, hogy Önnek egyénileg mi a véleménye, azt elmondhatja, de vétójoga nincs. Marton István: …. legyen erős. Bene Csaba: Arra szeretném felhívni a figyelmét, hogy csak pontosan kell idézni, mert a 32. tételen szereplő amerikai futball SE-nek a bejegyzett céghelye Nagykanizsa. Ez fölvetődött. Marton István: Csak elvonultak Nagykanizsáról. Bene Csaba: De ez fölvetődött a bizottsági ülésen is, de megnéztük, bejegyzett céghelye Nagykanizsa. Az egy más kérdés, hogy nem Nagykanizsán játsszák a mérkőzéseket. Tehát én úgy gondolom, hogy csak pontosan idézzük. A labdarúgásnál az a dilettáns vezérelvünk volt – hadd idézzem Önt többedszer – hogy a legnépszerűbb magyar sportágról van szó, és ezért adunk a sokadik vonalra is sok pénzt, mert a legtöbb igazolt versenyző a labdarúgásban van, és ezt mindenki tudja, aki a sportban dolgozik. Mindegy, hogy milyen szinten szerepelnek, a legtöbb igazolt versenyző itt szerepel. És ezért az egy vezérelv volt, konszenzusos vezérelv, hogy erre a sportágra fordítsunk legtöbbet, hiszen nem véletlenül, ugye a sporttámogatáson kívül a műfüves pálya programot is ezért szorgalmaztuk, mert úgy gondoljuk, hogy a labdarúgásnak az infrastrukturális feltételeit kell javítani a városban ahhoz, hogy a megfelelő feltételeket megteremtsük a sportolni vágyó gyerekeknek és felnőtteknek, és aki ellátogat a Mindenki Sportpályájára, a két műfüves pályára, az láthatja, hogy milyen örömmel vesznek részt ott az emberek, és ott körülbelül 600 fő sportol rendszeresen, és őnekik teremtettük meg ezeket a feltételeket, és remélem, hogy fogunk még ilyen feltételeket teremteni máshol is. Tehát én úgy gondolom, hogy lehet minősíteni bennünket, meg lehet mondani, hogy hogyan, de én úgy gondolom, hogy bizottság, az előkészítő bizottság is szakszerűen tette meg a feladatát, és a bizottság, amelyik 7 főből áll, minden erő részt vesz bent, szintén meghozta döntését, és ezt Önnek tudomásul kell venni. Marton István: A közgyűlési döntés után tudomásul is veszem. Én azért megkérem Balogh elnök urat, hogy hát dicsekedjen el vele, hogy mondjuk, Kereki Zoltán elég nagy szaktekintély, vagy esetleg a Péter úr, hogy amikor közösen együtt voltunk, akkor mi volt a véleménye a pénzosztásról, sokszoros válogatott, egyébként kiváló sportvezető Kereki Zoltánnak, meg Péter úrnak ugyanúgy, de ez egy másik kérdés. Mindennemű befolyásoltság nélkül. Balogh Úr! Mi volt a véleménye? Balogh László: Én erre azt mondom, hogy ez a vita, ami most itt a közgyűlésben történik, ez hát sokszor persze, de most is méltatlan a közgyűléshez. Ezt a vitát egy bizottsági, egy szakbizottsági ülésen kell lefolytatni. Nem tudom, miért nem volt ott az április 6-i sportbizottsági ülésen Polgármester Úr, és bármelyik ülésen. Ott ilyesmikről akár essen szó, mint ahogy persze én azt gondolom, hogy én bizonyos helyzetekben tájékoztattam is Polgármester Urat, biztos, hogy bizonyos helyzetekben nem úgy, ahogy Ön igényelte volna, de az a bizonyos kompromisszum-készség, tehát én tisztelettel ezt kérem így szemtől szemben nézve, és azt kérem, hogy itt fel lehet dobni ezernyi szempontot, természetes, de ne azt akarjuk már, hogy csak az én és az én igazam legyen mindenekfölött. Higgye el Polgármester Úr, részleteiben én is tudnék vitatkozni ezzel az elképzeléssel, de nagyon nehéz itt jobbat kikristályosítani. Ebben a közgyűlésben pedig, ebben a sokpólusú, sokszínű, soktehetségű, sokérdekű, néha sokértékű közgyűlésben pedig különösen nehéz. Tehát én továbbra is azt kérem, hogy ezt méltányolják, hogy a sportegyesületeknek minél előbb üzenjünk, és ne vitatkozzunk tovább, aztán majd jövőre javítunk rajta. Ezt mondom továbbra is. Marton István: Balog úr, mintha valami ilyesmit ígért volna 2007-ben is, ’8-ban is. Az én kompromisszum-készségem, az két teljes évig eltartott. Bene Csaba: Igazából engem az érdekel, hogy az itt élő embereknek mi a véleménye a sporttámogatás elosztásáról, meg a képviselőknek mi a véleménye. Az igazából nem érdekel, hogy Péter Zoltánnak vagy Kereki Zoltánnak mi a véleménye erről, akik nem ismerik a helyi viszonyokat, nem tudják a helyi sajátosságokat. Annak könnyen lehet mondani, én is tudom mondani, hogy másik városban nem értek egyet a sporttámogatásnak az elosztásával. Marton István: Itt elvekről volt szó Tisztelt Frakcióvezető Úr, és nem egy-egy város gyakorlatáról konkrétan. Bicsák úrnak adom meg a szót, és lezárom a vitát. Bicsák Miklós Ügyrendi): Mielőtt szavaznánk, kérem tisztelettel Polgármester Urat, hogy a palini sportklub részére a Halász módosítóját Palinnal kapcsolatban, és jómagam, mint képviselő módosító javaslatomat, hogy 1,2 millióról 2,5 millióra, mint a másik három megyei II-es csapat negyedik feljövő tagja egy három héten belül, hogy holnap az edzésen már a játékosokkal a vasárnapi meccs előtt olyan energiával felkészülve indulhatunk a csatába, hogy van remény, hogy a megyei II-ben is a saját ambiciózus embereinkkel és támogatókkal megállja Palin városrész. Erről kérnék szavaztatni. Marton István: Bicsák úr javaslatáról szavaztatok. Aki egyetért vele, nyomjon igen gombot. Tehát, hogy egyenlő legyen a palini a másik hárommal. A közgyűlés 7 igen, 1 nem és 7 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. Marton István: Aki egyetért azzal, hogy ez így menjen át, ahogy ide van terjesztve, az kérem, nyomja meg az igen …. Halász….. Volt még más is, hogy 0,5-0,5 milliót – igaza van Halász úrnak – a férfi kosárlabda …. aki az eddig legeslegjobb eredményét érte el egyébként és a férfi kézilabdának, illetve pontosabban a kézilabdának, mert egy sorszám alatt van a férfi meg a női, vegyünk le 0,5-0,5 milliót, és azt adjuk a Vadmacskáknak. Én nagyon szívesen adnék a Vadmacskáknak, de ilyen áron biztos, nem, tehát én nem támogatom. Nyomjuk meg a megfelelő gombot. Női kosárlabdacsapatról Képviselő Úr. Ön ugyanúgy ismeri őket, mint én, ott szoktam látni a meccseken. Látom, a humorérzéke még este 8,00 óra közelében is megvan. A közgyűlés 4 igen, 3 nem és 8 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. 246/2009.(V.15.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2009. évi sporttámogatásokkal kapcsolatos alábbi módosító javaslatokat nem fogadja el: - Bicsák Miklós és Halász Gyula javaslata: a Palini Futball Klub SE támogatását emeljék fel 2.500.000 Ft-ra. - Halász Gyula javaslata: „….az 1. számú melléklettel kapcsolatban, a kanizsai kosárklub esetében 500 ezer forint csökkentést, a 7. pontban a kéziseknél szintén 500 ezer forint csökkentést javasolnék és ezt a kétszer 500 ezret pedig a kanizsai Vadmacskák SE-nek javasolnám”. Marton István: Aki ezek után egyetért azzal, hogy ez így maradjon változatlanul, az nyomjon igen gombot, de én ezt nagyon nem szeretném, ha átmenne, de ettől …. A közgyűlés 13 igen és 2 nem szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 247/2009.(V.15.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a.) az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottságnak a verseny- és élsport támogatás felosztására vonatkozó 70/2009.(IV.06.) számú, valamint diáksport támogatás felosztására vonatkozó 71/2009.(IV.06.) számú határozatait nem változtatja meg, b.) utasítja a polgármestert az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság döntésének megfelelően előkészített támogatási szerződések aláírására. Határidő: 2009. május 15. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető) Marton István: Nem ment át. Hát azért ez költségvetést érintő tétel. Jó, akkor kihirdetem, hogy átment. Kihirdetem, hogy átment. Holnaptól kezdve lehet fölvenni ilyen igazságtalanul a pénzeket. Erről ennyit. 7. Javaslat a TISZK szakmai tanácsadó testületébe tagok delegálására (írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter alpolgármester Marton István: Szakbizottsági Elnök Úr, nem látom. Bene Csaba: Bizottságunk tárgyalta az előterjesztést, de át is adom a szót Balogh képviselőtársamnak, mert megjött közben. Balogh László: A „Javaslat a TISZK szakmai tanácsadó testületébe tagok delegálására” előterjesztést 6 igennel fogadta el az oktatási bizottság, és módosítottunk a határozati javaslat szövegén, mert név szerint is bevettük a határozati javaslatba azt, hogy kit delegálunk ebbe a testületbe. Tehát Cseresnyés Pétert, az oktatásért felelős alpolgármestert, valamint Szmodics Józsefnét, a Művelődési és Sport Osztály osztályvezetőjét delegáljuk ebbe a TISZK számára fontos grémiumba. Marton István: Igen, hát én ezzel kapcsolatban azt kívánom elmondani, hogy pillanatnyilag nincs oktatásért felelős alpolgármester, mert Alpolgármester Úrtól én elvontam mindenféle feladatot, illetve jogot szeptember 1. óta. Úgy látszik, vannak, akik erről elfeledkeznek, természetesen elsősorban Ő. Szavaztatok. Aki Cseresnyés Péter alpolgármestert akarja a TISZK-be, tanácsadó testületében delegálni, az nyomjon igen gombot. Én kérem, hogy ne gombot nyomjunk. A közgyűlés 12 igen, 1 nem és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. 248/2009.(V.15.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem fogadja el a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről, valamint a térségi integrált szakképző központ tanácsadó testületéről szóló 8/2006.(III.23.) OM rendelet 20. § (1) bekezdése szerinti térségi integrált szakképző központ tanácsadó testületébe Cseresnyés Péter alpolgármester delegálására vonatkozó javaslatot. Marton István: Aki egyetért Szmodicsné Marikával – minősített többség kell hozzá, ki van írva, minősített többség kell hozzá Cserti úr. Aki egyetért Szmodicsné Máriának a delegálásával, az kérem, nyomjon igen gombot. A közgyűlés 15 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 249/2009.(V.15.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről, valamint a térségi integrált szakképző központ tanácsadó testületéről szóló 8/2006.(III.23.) OM rendelet 20. § (1) bekezdése szerinti térségi integrált szakképző központ tanácsadó testületébe Szmodics Józsefnét, a Művelődési és Sportosztály mindenkori osztályvezetőjét delegálja. Határidő: térségi integrált szakképző központ tanácsadó testületének megalakulása Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető) 8. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata éves összesített Közbeszerzési Tervének módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Papp Nándor: Bizottságunk 4 igen, 1 tartózkodó szavazattal támogatta az előterjesztés egyetlenegy módosítással, az is szintén 4 igen és 1 tartózkodó szavazattal, miszerint a parkosítási és növényvédelmi pénzek, az semmiképpen se kerüljenek be a közbeszerzésbe, mert az egyenesen tragédiához vezetne. Most egyébként azzal, hogy ugye a közgyűlés elfogadta a 15 millió Ft-nak a 10 millióra való csökkentését, szerintem abszolút az nem probléma. Én azt gondolom, hogy semmilyen módon nem kellene összevetni, főleg a Csónakázó-tónak az 5 millióját, az, hogy most a Főkertész Úr foglalkozott vele, az teljesen biztos vagyok benne, hogy nem idetartozik. 10 millió Ft-ból is meggyőződésem szerint, hogy semmi köze nincs egymáshoz, például egy növényvédelmi munkáknak, amikor a platánok …. gomba elleni permetezése, juharok lisztharmat elleni, valamint a vadgesztenyék … permetezése történik, ez önmagában bizony egy 4-5 milliós tétel. A fönnmaradó 5 millióból pedig úgy virágfelületek létesülnének, fiatal fák koronaalakítása lenne, idős fák koronáinak a visszavágása, és hát beteg fáknak a kivágása. Én azt gondolom, hogy ez időben is, térben is annyira elkülönül, hogy igazán, hogy semmilyen módon nem kéne a növényvédelmet összekeverni az új ültetésekkel. Jellemzően el tudom mondani, miután a körzetemhez tartozik, hogy a keddi fogadóórám…. hoztak beteg platánleveleket, ami… szintén …. megtámadta. Ha tavaly valaki látta ezt, hogy hogy nézett ki a lakótelep, amikor május végén rendesen olyan volt, minthogyha október vége vagy október közepe lenne, hullottak le, az összes levélnek legalább a 30-40 %-a lehullott két hónap alatt. Kiderült, hogy ugye …..-val nem volt, …. ellen nem volt permetezve. Hát szerencsére most az idén a hétfői napon talán elkezdték a permetezést, és folyamatosan végeznek vele, és olyan óriási nagy probléma nem lesz. Ezzel együtt egyébként a bizottságunk támogatta az előterjesztést. Dr. Tuboly Marianna (Ügyrendi): Általánosságban mondom a Közbeszerzési Tervvel kapcsolatban, ha egy tételt kivesz a testület, ezt törvényességi szempontból nem tudom támogatni, ami azt jelenti, hogy akkor így a közgyűlést terheli a felelősség, hogy így fogalmazzak. Dr. Csákai Iván: Bizottságunk 4 igen, 1 tartózkodással a közgyűlésre tárgyalásra alkalmasnak találta. Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság 6 egyhangú igennel támogatta az előterjesztést. Balogh László: Az OKISB 4 igennel egyhangúlag támogatja a javaslatot. Papp Nándor: Én csak annyit szeretnék mondani, hogy most gondoljuk bele, május 15-e van, közbeszerzést most lelkesen indítunk, milyen virágfelületeket fogunk létesíteni, és mikor fogjuk elültetni? Július közepén, amikor már semmit nem fog érni? Mert előbb nem tudjuk megcsinálni. Tehát ez. Én azt gondolom, hogy igenis, hogy vállalja föl a közgyűlés a felelősséget, hogy a növényvédelmét nem kéne összekeverni az új virágfelületekkel. Ugyanis, tehát egyszerűen nem lehet tovább halasztani az ügyeket. Annyi virágültetés történt, amit egy magánember, kiskanizsai magánember fölajánlott, és annak az egyik része már el van ültetve, 2000 tő. Szóval ennyire nem szabad, hogy saját magunkat gúzsba kötjük. Ezt szeretném mondani. Köszönöm szépen, és akkor szavazhatunk. Marton István: Papp elnök úr, Önnek tökéletesen igaza van. Ez úgy rossz, ahogy van egyébként. Köszönöm. Lezártam a vitát. Aki ezt el tudja fogadni, az nyomjon igen gombot, én nem támogatom. Ja, Te most ezt módosításként mondtad. De ezzel kapcsolatban volt a Jegyzőnőnek kifogása. Papp Nándor: …… (mikrofon nélkül beszél, nem érteni, hogy mit mond) Marton István: Ezzel egyetértek, ezt támogatom. Kérem, nyomjuk meg az igen gombot. A közgyűlés 12 igen és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Nem tudom, hogy ez miért egyszerű szótöbbséget igényel, amikor itt azért elég nagy pénzekről van szó. xy: ….. (többen mikrofon nélkül beszélnek, nem érteni, hogy ki és mit mond) Marton István: Jó, hát én a határozati javaslatot egyébként nem támogatom. A közgyűlés 13 igen, 1 nem és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. A közgyűlés az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza: 250/2009.(V.15.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az előterjesztésben és az ahhoz kapcsolódó mellékletben foglaltaknak, valamint a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság javaslatának – a Parkosítási és zöldterület rekonstrukciós munkák kerüljenek ki – megfelelően Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata összesített Közbeszerzési Tervének módosítását elfogadja. Határidő: 2009. május 15. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző) Marton István: Mai közgyűlési munkánkat befejeztük. Marton István polgármester más tárgy vagy hozzászólás nem lévén az ülést 19.50 órakor bezárta. (Az ülésről készült hangfelvétel alapján ezen jegyzőkönyv a hozzászólásokat szó szerint tartalmazza.) K. m. f. Dr. Tuboly Marianna Marton István jegyző polgármester |