Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
224.13 KB
2009-09-02 10:41:15
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
24
169
A közgyűlési jegyzőkönyvek és mellékleteik 1990 novemberétől kezdve papírformátumban elérhetőek a Halis István Városi Könyvtárban, a helyismereti részlegen.


JEGYZŐKÖNYV


Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2009. június 25-én (Csütörtök) 13.25 órakor tartott folytatólagos nyílt üléséről.


Az ülés helye: Vasemberház, Díszterem
Nagykanizsa, Erzsébet tér 1-2.

Jelen vannak: Balogh László, Bárdosi Gábor, Bene Csaba, Bicsák Miklós, Bizzer András, Bogár Ferenc, Böröcz Zoltán, Dr. Csákai Iván, Cseresnyés Péter, Cserti Tibor, Gyalókai Zoltán Bálint, Halász Gyula, Horváth István, Jerausek István, Karádi Ferenc Gyula, Dr. Károlyi Attila József, Marton István, Papp Ferenc, Papp Nándor, Polai József, Röst János, Szőlősi Márta, Tóth László, Tóth Nándor képviselők

Tanácskozási joggal megjelentek: Dr. Tuboly Marianna jegyző



Napirendi pontok:

Zárt ülés:

1. Javaslat a jegyző ellen fegyelmi eljárás megindítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
2. Bírósági ülnöki megbízatás megszűnésének megállapítása (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Jámbor Lászlóné
3. Javaslat az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok 2009. évi üzleti tervének módosításáról (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívottak: Dr. Berlinger Henrikné ügyvezető, Gáspár András vezérigazgató, Karácsony Károly ügyvezető, Nagy Imre ügyvezető
4. Fellebbezések (írásban)

Nyílt ülés:

5. Tájékoztatás az alpolgármesteri feladatok ellátásáról (írásban)
Előterjesztő: Cseresnyés Péter alpolgármester
6. Bogár Ferenc önálló képviselői indítványa közbeszerzési ügyekben (írásban)
7. Interpellációk, kérdések (írásban)
8. Napirend utáni felszólalások



Zárt ülés

A zárt ülésen elhangzott hozzászólásokat, javaslatokat és döntéseket a zárt ülésről készített külön jegyzőkönyv tartalmazza.

A közgyűlés 304/2009.(VI.25.) - 306/2009.(VI.25.) számú határozata később kerül kihirdetésre.

A közgyűlés 307/2009.(VI.25.) – 309/2009.(VI.25.) számú határozatával egyedi államigazgatási ügyben döntött.
5. Tájékoztatás az alpolgármesteri feladatok ellátásáról (írásban)
Előterjesztő: Cseresnyés Péter alpolgármester


Bicsák Miklós: Meglepődve nézem, nem találom az anyagomban, hogy kértem, hogy a Tisztelt Közgyűlés felvegye a mai napra a Nagykanizsa belváros ….

Marton István: Ez, bocsánat Bicsák úr, az Alpolgármester Úr beszámolója. Az 5. napirendi pont a folytatólagosan.

Bicsák Miklós: Köszönöm, bocsánatot kérek.

Dr. Károlyi Attila: Alpolgármester úrtól azt kérdezném, hogy úgy emlékszem, hogy a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármestere az Ön hatáskörét, vagy hatásköreit megvonta. Nem tudom, hogy változott-e ez a helyzet azóta. Na most azt kérdezném, hogy látok itt olyan tevékenységet, amit, kifejezetten Önt bízta meg Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése, például a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Tanácsban a képviseletről, illetőleg látok olyan feladatellátásokat, amelyek ilyen öntevékenyen történnek – tehát azt kérdezném meg Öntől, hogy nem kínos ez a dolog így Önnek? Mindenféle hátsó él, meg nekem tulajdonított támadás, meg rosszindulat, meg hasonlók nélkül. Tehát, hogy az ember úgy van vele, hogy én a saját szakmámból indokok ki, engem nem bíznak meg, vagy éppen megvonják a megbízást, hiába ajánlom fel a tevékenység ellátását, ha arra nem tartanak igényt, akkor nem tudok a bíróságon se tevékenységet ellátni, tehát vagy én, vagy az ügyfél bejelenti ugye, hogy bevonták a megbízást. Meg hiába is ajánlom valakinek, hogy én vagyok a legjobb ügyvéd a világon, hogyha engem nem bíz meg, akkor hiába akarok én az ő megbízottja lenni. Tehát valahogy így egy kicsit olyan kínos ez a dolog. Legalábbis én olyan kínosnak tartom.

Cseresnyés Péter: Megbízást nem vonhat meg tőlem a Polgármester Úr. Ő hatáskört nem vonhat meg tőlem, hiszen az önkormányzati törvény azt a hatáskört, amit nekem biztosít, azt nem vonhatja meg a Polgármester Úr, ugyanis törvényi előírás az, hogy milyen hatásköre van egy alpolgármesternek. Az önkormányzat törvény szerint tudomásom szerint a polgármester a feladatait határozhatja meg, milyen feladatokat akar elvégeztetni az alpolgármesterrel. Ha ezt a polgármester nem teszi, akkor az az ő hibája, tehát szerintem őneki kínos ez a dolog. Egyébként én azt hiszem, hogy öntevékenyen dolgozhatok, és teszem is a dolgomat, mint azt a beszámolóban, vagy ebben a leiratban, előterjesztésben Ön látja. Én úgy emlékszem, hogy még közösen is tárgyaltunk bizonyos ügyekben, tehát én úgy gondolom, hogy a feladatomat végzem. Azt, amit a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Tanácsban feladatot kell elvégeznem, azt elvégezem. Ami egyéb alpolgármesteri feladat és kötelesség, azokat a dolgokat, én mind megcsinálom, ügyfelekkel, polgárokkal találkozom, a fogadónapjaimat megtartom, tehát én azt gondolom, hogy a feladatomat, és hiszem, hogy a feladatomat a keretek között teljes mértékben el tudom látni, és el is látom.

Marton István: Képviselő Urak! Óhajt valaki valamit mondani még? No, hát akkor pontosítanom kell azt, amit itt Alpolgármester Úr elmondott, mert az egyéb munkáltatói jogok gyakorlója én vagyok, mint a város polgármestere. Ezzel kapcsolatban a közgyűlés hozott már helytelen döntést még az elmúlt évben. A Regionális Közigazgatási Hivatal törvényességi észrevételt is tett, ami miatt vissza is kellett vonni azt a közgyűlési döntést. Ez persze nem zavarta a közgyűlést abban, hogy ezzel kapcsolatban nekem fegyelmit adjon, mely után én pert indítottam a bíróságon, amely még talán azért nem zajlott le, mert az április 21-i tárgyalást azért halasztották el a bíróságon, mert az önkormányzat, melyet Cseresnyés Péter alpolgármester képvisel ebben az ügyben, nem küldte meg a bíróság által kért iratokat. No. A Károlyi doktor kérdésére énnekem kell megadnom a választ. Alpolgármester úrnak 2008. szeptember 1-je óta feladat- és hatásköre nincs. Itt sok minden van, amit én nem akarok nagyon részletesen kibontani. Talán egy-két dologról azért ejtenék szót, mert ez, hogy alternatív lehetőségek dolgozásában vett részt a Kiskanizsa egészségügyi centrum megvalósítási folyamatában, az az én olvasatomban azt jelenti, hogy rendkívül sok időt vesztettünk, mert akit Ő menedzselt, az végül is el se indult a versenytárgyaláson. Hát, a szerepvállalás a városfejlesztési és stratégiában és a belvárosi rekonstrukcióban, hát az szerintem pontosan fordítva van, mint ahogy Ő itt leírja, hiszen emiatt fél évet késett, tehát nem 2008. szeptemberében, hanem 2009. februárjában került a belvárosi rekonstrukció a Kormány által elfogadásra, úgyhogy mi beadtuk az első hatban, vagy hétben, és mindenkié átment, csak a miénk nem ment át, lévén ugye, amiről, ha jól emlékszem, éppen Károlyi doktor próbált fegyelmit indítani Alpolgármester Úr ellen, de aztán a többség leszavazta. Pedig hát, ha itt volt fegyelmi ügy ebben a testületben, akkor az biztos, hogy az volt, és amíg ezt a 235 millió hiányzó vállalkozói tőkét nem sikerült összeszedni, addig az ügy feküdt, és így akadt össze, hogy lett belőle fél év késedelem. Hát írja, hogy javaslatot tett az ingatlanfejlesztési gazdasági társaság létrehozására – erről meg annyit tudok mondani, hogy hála Isten, nem jött össze. Vagyis ilyenek, hogy tárgyalásokat folytatott a mozi újraindításával kapcsolatban. Könyörgöm, ki folytatott eredménytelen tárgyalásokat, hogy ne szűnjön meg a mozi? Ha akkor eredményesek a tárgyalások, akkor nem kellett volna újra indítással kapcsolatban tárgyalásokat folytatni. Vesézgethetném ezt, de ennek én sok értelmét nem látom, de ami biztos, hogy feladat- és hatásköre 2008. szeptember 1. óta Alpolgármester Úrnak nincsen.

Cseresnyés Péter: Méltatlan és kisstílű ez a vita, de azért hadd cáfoljam tételesen, és arra kérjem, hogy a tényeknek megfelelően tájékoztasson mindenkit, aki nézi a közgyűlést, legfőképpen visszautasítom határozottan azt az állítását, hogy a belvárosrekonstrukció késedelméhez nekem bármi közöm lett volna. Önnek kell legjobban tudnia, mert Önnek elmondtam négyszemközt is, a közgyűlés előtt is elmondtuk, hogy mi volt az oka annak a bizonyos levélnek, amit egyébként Ön látott, csak úgy látszik, hogy nem emlékszik erre a dologra. Egyszerűen annyi volt ebben a dolog, hogy felgyorsítsuk, meggyorsítsuk az eseményeket, egy köztisztviselő nem kapott időben választ egy NFÜ-nek feltett kérdésre, és én megkértem, vagy én kérdeztem meg őhelyette, hátha egy alpolgármesternek, egy megyei jogú város alpolgármesterének gyorsabban megadják a választ, ami igaz is, megadták, és ezt az a bizonyos ügyintéző megkapta, és utána tudott vele dolgozni. Ennyi történt Polgármester Úr. Nem kell a semmiből, a bolhából elefántot csinálni. Tehát pontosan az, amit Ön mond, az elősegítette a munkát, felgyorsította a munkát. Hát a mozi, azért ne tessék már haragudni, a mozi ügye, az teljesen független volt az önkormányzattól. Hát az a társaság, amelyik üzemeltette a mozit, az kivonult, és utána Ön akart egy önkormányzati mozit csinálni, ami 80-100 millió Ft-ba került volna, és az a bizonyos tárgyalás, amire én utalok, annak eredményeképpen vállalkozói alapon valósult meg a mozi úgy, hogy nekünk egy fillérünkbe nem került. Ez a valóság Polgármester Úr.

Marton István: Alpolgármester Úr! Önnek tudnia kell, hogy van olyan nap, amikor én 2000-szer írom le a nevemet, de amit én látok levélben, azon minden levélen rajt a szignóm, ezen a levélen a mai napig nincs rajt a szignóm. De én tényleg nem óhajtok Önnel vitatkozni, mert értelmét értelemszerűen nem látom.

Dr. Fodor Csaba: Röst képviselő úr később mondja el védőbeszédét, valószínű. Mert csak, hogy égett a lámpája, aztán, amikor bekapcsoltam én, akkor Ő kikapcsolta az Övét. Bocsánat. Így is lehet mondani. Az önkormányzati törvény és a saját SZMSZ-ünk azért a tekintetben nagyon pontos és világos, ahol is azt mondja, és ezt csak Alpolgármester Úrnak szeretném kellő tisztelettel mondani, hogy az Alpolgármester Úr az alpolgármesteri tisztséget a képviselőtestület, a polgármester munkájának segítésére hozza létre. Egyébként a polgármester irányításával látja el a feladatait az alpolgármester. Ez szó szerint átemelésre került, az önkormányzati törvény 34. §-a egyébként az SZMSZ-ünk 59. §-ába, szó szerint így van bent mind a kettő. Tehát ezen most én nem polemizálnák. Nyilvánvalóan az lenne a célja az egész alpolgármesteresdi tisztségnek, ha valóban a Polgármester Úr munkáját, a város munkáját, a közgyűlés munkáját, a hivatal munkáját segítené, de hát ugye a kialakult szerencsétlen helyzet, amit voltak szívesek produkálni itt az előbb is, azért ez nem igen azt mutatja, hogy Önök a törvényben és az SZMSZ-ben megfogalmazottak szerint kívánnak egymással eljárni, egymással munkálkodni. Ha ez az Önök együttmunkálkodása nem szolgálja a város érdekét, akkor valamifajta megoldást kellene találni. Ha Polgármester Úr azt mondja, hogy az Ő legitimációja másabb, mint a miénk, akik itt ülünk huszonegynehányan, figyelemmel arra, hogy Őt a város lakosságának megadott többsége – és ezt idézőjelben mondom – választotta, és Ő marad a helyén, akkor, aki nem tud vele együttdolgozni, Neki el kell gondolkodnia, hogy mi fontosabb, a város érdeke vagy a saját érdeke. Ha úgy gondolja, hogy ez a helyzet, ami most fennáll a vezetésben, ez a város érdekét szolgálja, akkor azt kell gondolnom, hogy helytelen utat követnek. Ha azt gondolja, hogy ez nem tesz jót a városnak, és a város érdeke azt diktálná, hogy a városban olyan alpolgármester vagy alpolgármesterek álljanak a polgármester mögött, akik netán az Ő munkáját tudnák segíteni, vagy akivel Ő tudna, és hajlandó lenne együttdolgozni, akkor meg kellene teremteni ennek a lehetőségét. Önök ékes példáját adták az előbb annak, hogy itt az együttműködés csírái is már el….., tehát erre nagyon sok reményünk nincs. Egyébként én annak örülnék, hogyha valóban az Alpolgármester Úr dolgozna, és a munkáját a város érdekében fejtené ki, és ennek valóban látszata is lenne. Azt csak a pontosítás kedvéért jegyzem meg, ugye erről az oldalról elég gyakorta elhangzik tőlem és másoktól is, hogy nem vagyunk megelégedve sem a Polgármester Úr, sem az Alpolgármester Úr munkájával, ez a beszámoló ebbéli hitünket csak elmélyítette, tehát azt gondoljuk, hogy mi ezt nem is nagyon fogjuk így támogatni, elfogadni. Elolvastuk, tudomásul vettük, meg nem értettük, elfogadni aztán meg végképp nem fogjuk tudni. Azt csak megjegyezném Alpolgármester Úr, hogy kerül nekünk pénzünkbe ez a mozi, mert azért nem oly régen ez a közgyűlés döntött, hogy mennyi pénzt ad ennek a mozinak bizonyos filmek vetítéséért. Lehet ezt onnan megfogni, ahogy az előterjesztés szólt, szívhez szólóan, hogy a gyermekeknek, az iskoláskorúaknak biztosítunk mozi-látogatási lehetőséget, lehet a másik oldalról is megfogni, hogy rentábilissá kívánjuk tenni ilyen hátsó szándékkal egy gazdasági társaság működését. Szíve-joga mindenkinek, miként ítéli meg, ez így van, de talán ez a pontos igazság.

Marton István: No, ennyit az ingyenességről.

Röst János: Fodor képviselőtársamat azért engedtem magam elé, abban bíztam, hogy azt a jogi tévedését, amit Marton úr elmondott, azt helyre teszi, na de hát csalódnom kellett ebben. Ezt a helyzetet egyébként a Polgármester Úr hozta létre, tehát nem a közgyűlés és nem bármely képviselő. Ami a legitimitást illeti, ugyanolyan legitimitással van jelen bármely képviselő, bármely tisztségviselő, mint a polgármester, hiszen a köztársasági elnökválasztás, illetve a miniszterelnök-választás hasonló módszerrel történik, tehát nem ettől függ, hogy most kire szavaztak teljes mértékben, és kire pedig a választott testület. El szeretném azt mondani Polgármester Úrnak, hogy az önkormányzati törvény, az garanciákat ad mind a két félnek a működésére, a polgármesterre is és az alpolgármesterre is, és hatásköröket is ad. Ezt a hatáskört nem tudja elvonni a polgármester. Munkát igen, hatásköröket nem.

Marton István: Röst Úr! Az alapmunkáltatói jogoknál Önnek igaza van, de az összes, ami a munkát illeti, az egyéb munkáltatói jogkör kategóriába tartozik, és ezt én gyakorlom, és ezt egyértelműen mondja ki az önkormányzati törvény.

Cseresnyés Péter: Két nagyon rövid mondat, mert tényleg nem szeretném, hogy méltatlan vitába hajoljon ez a napirendi pont tárgyalás. Igen, Fodor képviselőtársam, tényleg úgy van, hogy sokféleképpen lehet nézni. Ha azt nézzük, hogy az iskolamozi támogatás, az a durván 3 millió Ft, ha jól emlékszem, amit erre fordítunk, ez kvázi támogatás a mozinak, akkor azt mondom teljes őszinteséggel, hogy nagyon örülök, hogy így is tudjuk támogatni a mozit, mert a gyerekek közben egy bizonyos kultúrát, a mozilátogatásnak a kultúráját megszokják, és tudják az, hogy mi az, hogy mozizás, kulturált szórakozási formát tudnak elsajátítani. De ilyen alapon tulajdonképpen sok minden mást, azt lehet mondani, az önkormányzat támogat. Hát, ha mást nem, akkor a helyijáratos buszközlekedésnél is valami hasonló helyzet van. Tehát azért mondom, nézőpont kérdése a dolog. És még egy felvetésével kapcsolatban, az áldatlan helyzet kapcsán – én sokszor itt a közgyűlés előtt is, Önök előtt is elmondtam, hogy bármelyik pillanatban hajlandó vagyok együttdolgozni a polgármesterrel, együttdolgozom most is. Ha Polgármester úr megbíz engem valamivel, el fogom végezni azt a munkát. Nem rajtam áll ez a dolog.

Marton István: Jó, hát akkor több hozzászóló nincs, elrendelem a szavazást. Aki elfogadja Alpolgármester Úr beszámolóját, az nyomjon igen gombot. Én nem támogatom.


A közgyűlés 12 igen, 7 nem és 5 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el.


310/2009.(VI.25.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem fogadja el Cseresnyés Péter alpolgármesteri feladatainak ellátásáról szóló előterjesztést.


Marton István: Nincs új szavazás. Nem rendelem el. Tehát nincs elfogadva



6. Bogár Ferenc önálló képviselői indítványa közbeszerzési ügyekben (írásban)


Bogár Ferenc: A 2003. évi közbeszerzésekről szóló törvényt módosító 2008. évi CVIII. törvény a verseny tisztaságának és nyilvánosságnak erősítése, az átláthatóság és a hatékonyság biztosításának érdekében számos módosító rendelkezést tartalmaz. Így rendelkezik többek között a részajánlattételi lehetőség biztosításáról – egy kis figyelmét kérnék, köszönöm –, az ajánlattevők erőforrást nyújtó szervezet bevonási lehetőségéről, projekttársaság létrehozásának feltételeiről, és a közbeszerzés teljes folyamatának követését biztosító elektronikus ügyintézés követelményeiről. Úgy érzem, hogy ezen új törvényi elemek beemelés önkormányzatunk közbeszerzési szabályzatába biztosítaná városunk kis- és középvállalkozásai számára annak lehetőségét, hogy a jövőben nagyobb eséllyel indulhassanak az önkormányzat által kiírt közbeszerzési pályázatokon, így biztosíthatnánk a Nagykanizsán és környékén élő és itt adózó vállalkozások számára munkát, új munkahelyek megteremtését, illetve a már meglévő munkahelyek megtartását. A fentiek figyelembevételével javaslom a Tisztelt Közgyűlésnek, fogadja el az általam javasolt két határozati javaslatot. Az első lenne, hogy az új, 2008. évi CVIII. törvény előírásainak megfelelően módosítsuk Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának közbeszerzési szabályzatát, másodikként pedig biztosítsuk az elektronikus ügyintézés elvárásaihoz a megfelelő feltételeket.

Marton István: Szakbizottságok közül ki tárgyalta ezt? Hát nem látom. Tudom, ez a május 13-i beadvány. De úgy gondolom, hogy ez a mai soros közgyűlésen beépítésre kerül, úgyhogy akkor szavazzuk meg, az a javaslatom. Ez ilyen gyorsan semmi nem szokott realizálódni nálunk, hogy délután 2-kor megszavazzuk, aztán mondjuk, 5-kor, 6-kor már el is van fogadva. Kérem a támogatást. Szavazunk.


A közgyűlés 22 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


311/2009.(VI.25.) számú határozat

1. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért azzal, hogy a 2008. évi CVIII. törvény – a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról – rendelkezéseinek megfelelően kerüljön átdolgozása Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata jelenleg hatályos Közbeszerzési Szabályzata.
Feléri a polgármestert, hogy az új Közbeszerzési szabályzatot jóváhagyásra terjessze a soros közgyűlés elé.

Határidő: 2009. június 30.
Felelős : Marton István polgármester

2. Felkéri Gáspár Andrást a VIA Nonprofit ZRT. vezérigazgatóját, hogy a közbeszerzésekről szóló 2008. évi CXIII. törvényben előírt elektronikus ügyintézés elvárásainak, és a közgyűlés 2009. április 30-i ülésére beterjesztett „Javaslat az önkormányzat informatikai beszerzésére” előterjesztésben foglaltak figyelembevételével terjessze a soros közgyűlés elé a ZRT. javaslatát a város informatikai rendszerének fejlesztésére.

Határidő: 2009. június 30.
Felelős : Marton István polgármester
7. Interpellációk, kérdések (írásban)


Marton István: No, hát akkor, akik bejelentkeztek kérdésekre. Balog úr! El lettek fogadva, úgyhogy szólítás nélkül nyugodtan egymás után jöhetnek a kérdések

Balogh László: Egy kérdésem van. A belvárosi rekonstrukció ügyében a városlakók általam is, felvetettem már, november óta várnak egy valódi lakossági fórumra, melyen konkrét kérdésekre konkrét válaszokat kapnának szakemberektől szemléletesen. Mikor lesz a pontos időpontja ennek a belvárosi rekonstrukcióval kapcsolatos várva várt lakossági fórumnak?

Marton István: Én elmondtam Önnek akkor is, hogy én nem tervezek újabb lakossági fórumot, de ha valaki megszervezi, és meghívnak rá, akkor odamegyek. Választókerületi képviselő minden további nélkül, az érintett megszervezheti. Az pedig Ön.

Polai József: Az elmúlt alkalmak során mintegy háromszor nem tudtuk elmondani a kérdéseinket, közben a hatból én háromra fogytam. Ennek én örülök, mert három kérdés talán meg is oldódott azóta. 1: Templom téren volt egy bankautomata, amit elloptak. Kérdésem a következő, tehát nagyon röviden: tudunk-e valahova oda, arra a környékre, akár egy másik épületbe bankautomatát kérni? Kérünk-e? – inkább így kérdezném. 2. kérdés: utak kátyúzása a választókörzetemben. Mindkért városrészben, Bajcsán és Kiskanizsán egyaránt nagyon rosszak az útjaink, felújításra, tudjuk, hogy nem tudunk sok pénzt költeni, ezért azt gondolom, hogy a több tél időszaka tette tönkre a mai állapotára ezeket az utakat, komoly kátyúk vannak, mélyek, nagyon sok helyen. Kérdezem azt, hogy a körzetemben, legalább a választókörzetemben lesz-e kátyúzás ebben az esztendőben? Szeretném, ha lenne. 3. kérdés: az E.on Kiskanizsán a Szent Flórián téren a kiskanizsai kirendeltség-épület közelében végzett kábelfektetési munkálatokat, aminek során több helyszínen a járdát feltörte, a csapadékvíz-elvezető nyelő aknát úgymond betemette, jelenleg nincs lehetőség ott lefolyni a víznek, a csapadékvíznek. Én arra kérném tisztelettel Polgármester Urat, hogy hasson oda, tehát kérdés, tud-e odahatni, hogy az E.on a hanyagul végzett munkálatok után helyreállítja-e azt, amit neki egyébként helyre kell állítani? Tehát a járdákban és egyéb szilárd burkolatokban, meg zöldfelületekben okozott kárt helyreállítja-e?

Marton István: Nyilván a burkolatokat helyre kell állítani, de ezzel kapcsolatban majd az írásos válasz megérkezik.

Cserti Tibor (Ügyrendi): Elnézést kérek, ügyrendiben nyomtam gombot, de Polai képviselőtársamnak volt egy kérdése, hogy az önkormányzat bankautomatát telepít-e az ellopott helyére. Ugye ez jogi kérdés. Igen. Mondjuk azt, hogy Polgármester Úr válláról leveszem ezt a terhet, megvizsgáljuk ennek a mielőbbi pótlási lehetőségét.

Papp Ferenc: Az elmúlt egy évben gyakran bíráltuk a Főkertész Urat azért, mert hát néha indokolatlanul, néha indokoltan fákat engedett kivágatni, vagy facsoportokat, vagy fasorokat a város különböző pontjain. Néha én is fogalmaztam hasonló kritikákat. Én most arról szeretnék szólni, hogy pozitív fejlemények is azért történnek és történtek, és szeretném megköszönni a Fő utca virágosítását. A lakosság körében nagyon pozitív visszhangja volt a csaknem 300 m2-es területen kihelyezett egynyári virágoknak, de nem csak a Fő utcán, hanem az Eötvös tér környékén, illetve itt, ezen épület, a Medgyaszay Ház is egy kicsit megszépült. Én köszönöm a főkertésznek, és köszönöm a Park Kft. vezetőjének és munkatársainak is ezt a nagyon szép munkát, és én úgy gondolom, hogy ezt folytatni kell, a város különböző terein, közterein vannak még kiaknázatlan lehetőségek.

Marton István: Ehhez azért még hozzátartozik az is, hogy a mostani, múlt keddi vihar, az meggyőzhetett bennünket arról, hogy a fákat fiatalítani kell, mert aki ezt nem látta, az, azt hiszem, hogy nagyon mulasztott. Én mindenkinek kérem a figyelmét felhívni arra, hogy az Ady utcában a Szemere saroktól a vasút felé haladva két-három háznyit, ott megláthatják ennek az elrettentő példáját, ahol körülbelül a jó méteres átmérőjű fának a külső kerületének körülbelül az 1/3-a, olyan 10-15 cm-rel tartotta az egész fát. Ha jól emlékszem, ez a fa még agyon is csapott egy autót, és hála Isten, nem embert. Tehát ezeket a fákat cserélni kell. Ugyanez vonatkozik a Bajza 2-ben lévő két öreg platánra, amit sikerült kivágatni. Meg kell nézni a törzsét, de a helyzet sokkal aggasztóbb ettől, lévén, hogy ott az Ügyvezető Úr, majd aki érdeklődik, annak tud mutatni egy olyan faágat, ami kívülről tökéletesen egészségesnek tűnik, körülbelül, mondjuk olyan gyönge fél méteres átmérője van, és ez nem több mint, mondjuk 2 * 8-10 centi kéreg, a belseje teljesen üres volt. Mellesleg mielőtt a vágás megkezdődött volna, a szomszéd telekre lezuhant egy jó 50 kilós darab, szerencsére nem volt ott senki. Tehát akkor, amikor többek közt engem is már fagyilkosnak neveztek, akkor azért erre kéne gondolni, és nagyon sokaknak a köszönetét tudom tolmácsolni a Főkertész Úrnak, hogy amióta Ő funkcionál, azóta bizony e téren lényegesen jobb a helyzet.

Tóth László: Nyolc kérdést teszek fel, de ha jól emlékszem az SZMSZ-re, a kérdéseknél nincsen lehetőség véleményezésre, egyéb kommentárokra, semmire.

Marton István: Válaszokra.

Tóth László: Válaszokra, pontosan. Az első kérdés: miért nem történ meg a 171/2009.(IV.30.) számú közgyűlési határozat végrehajtása? Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottságát, hogy a Kanizsa Dorottya Kórház CT műszer beszerzése tárgyában folytassa le a szükséges vizsgálatot a Polgármesteri Hivatal belső ellenőreinek közreműködésével. A vizsgálat eredményétől függően készítsen jelentést a soron következő közgyűlés, és abban tegyen javaslatot a további lépésekre (beleértve az esetleges fegyelmi eljárások kezdeményezését, vagy az esetleges büntetőeljárás kezdeményezését is). Határidő: 2009. május 28., Felelős: Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság (Operatív felelős: Dr. Tuboly Marianna jegyző) 2. kérdés: miért kap a pártok közül egyedüliként kitüntetett figyelmet a Polgármesteri Hivataltól a FIDESZ? Ugyanis, hogyha megnézzük az OKISB meghívókat, ott állandóan rajta van, hogy kapja a FIDESZ elnökség. Tehát erre azért nagyon szeretném majd a hivatal vezetőinek a válaszát, erre a kérdésre, hogy mitől ilyen kitüntetett?

xy: ……… (mikrofon nélkül beszél, nem érteni , hogy mit mond)

Tóth László: Nem baj, de még mindig rajt van, úgyhogy teljesen mindegy. 3.: a harmadik kérdés a szürkeállomány kataszterre vonatkozik. Már a 2009. április 30-i soros közgyűlésen is megemlítettem, és újból felteszem a következőket. A Polgármesteri Hivatal miért nem hajtotta végre a Pénzügyi Bizottság 49/2008. számú határozatát? 4. kérdés: miért mulasztotta el Dr. Tuboly Marianna jegyző, illetőleg Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző a törvényességi észrevételek megtételét? Csak a Pénzügyi Bizottság által 2009. június 2-án tárgyalt „Tájékoztató a cél jelleggel nyújtott támogatások nyilvántartásával kapcsolatban végzett pénzügyi szabályszerűségi ellenőrzésről” napirendhez csatolt revizori jelentés 5. oldalának első bekezdése a következőket rögzíti: a Kanizsa Lovasklub Sportegyesület a támogatási szerződés alapján a 2008. augusztus 24-i Zala megyei Díjugrató Bajnokság rendezésére részesült 1 millió Ft támogatásban. A támogatás felhasználásáról benyújtott számlamásolatok egy kivételével mind 2008. június hónapra szólnak. A számlamásolatok nem hitelesítettek, és a bizonylatokon a pályázati célt sem tüntették fel. A leírtakból valószínűsíthető, hogy a támogatás jelentős részét nem a szerződésben megjelölt célra használták fel, a támogatott nem megfelelő bizonylatokkal – kérek egy kis figyelmet, akit nem érdekel, az menjen ki – támasztotta alá az elszámolást, ezért intézkedni kell a szabálytalanság megszüntetéséről, illetve a támogatás visszafizetéséről. A revizori jelentés elkészítésének dátuma 2009. január 15. Az abban foglaltakat a Polgármesteri Hivatal illetékesei 2009. január 26. és 27. között megismerték. Miért nem tett Dr. Tuboly Marianna jegyző, illetve Dr. Gyergyák Krisztina aljegyzőnő törvényességi észrevételt a költségvetés készítése során, valamint az azt követő, a sportklub 10 millió Ft-os költségvetési támogatás odaítélésekor? Miért nem rendelkeztek a támogatás visszafizetéséről, holott a revizori jelentés megismerésétől számítva közel 5 hónap telt el? A 6. kérdést azért nem teszem fel, feltehetném, ez a közbeszerzési szabályzat el nem készítésére vonatkozott, ugye az április 1-jével hatályos, és most fogjuk tárgyalni a közbeszerzési szabályzatot, tehát nyilván ezek a kérdések, illetve most már két és fél hónapja ugye nem tudtam elmondani ezeket a kérdéseket, ezért most ezt nem teszem fel, így a következő kérdés: milyen tanulmányokat, felméréseket készített a Délzalai Vízmű Rt. az elmúlt két évben? Kérem a hivatalt, kérjen be adatokat a társaságból, és tájékoztassák erről a többségi tulajdonost. Következő kérdés: az uniós választások lezárultával kérem, a hivatal mutassa ki, az egyes intézmények milyen kampányrendezvények után mekkora bevételt könyvelhettek el, és befizette-e minden párt a bérleti díjakat. A kimutatás terjedjen ki az esetleges kedvezményekre, és mely szervezetek és miért kapták. Az utolsó kérdés: miért nem kapott lehetőséget a Pénzügyi Bizottság a Gazdálkodási osztályvezetői álláshelyre kiírt pályázat elbírálása előtti meghallgatásra, holott a 2007/2008.(IX.25.) számú határozata erről rendelkezett. Ismertetném: a Pénzügyi Bizottság kéri, hogy a Gazdálkodási osztályvezető álláshelyre kiírt pályázat elbírálása előtt a bizottság kapjon lehetőséget a pályázók meghallgatására.

Marton István: Tóth úr, egyébként az utolsó kérdéssel kapcsolatban maliciózusan kell megjegyeznem, hogy egyszer egy napot nem voltam itthon, pontosabban az sem volt egy egész nap, és valahogy véletlenül arra lett a meghallgatás előírva, és utólag énnekem újból meg kellett hallgatnom az érintett két hölgyet, aki közül az egyik nem is tudta, hogy hát nem ő nyerte el. De ebbe nem akarok én mélyebben belemenni. A Lovasklubnál meg úgy tudom, hogy megtörtént a teljesen törvényes, szabályos elszámolás, de hát a kérdéseire, mivel ezeket nem nekem címezte, hanem a jegyzőnőnek, aljegyzőnek, írásban Ők nyilván meg fogják adni a választ. Hát, ha ehhez akar a Jegyző Asszony hozzászólni, akkor megadom a szót, természetesen.

Dr. Tuboly Marianna: A Tóth úr első kérdése arra irányult, hogy a CT vizsgálattal kapcsolatban miért nem került a közgyűlés határozata végrehajtásra. Úgy érzem, hogy igazából operatív felelősként a jegyző van megjelölve, de az operatív feladatokat, mint ahogy Tóth úr nagyon jól tudja, hiszen figyelemmel kíséri az ügyrendi bizottság üléseit, az operatív feladatokat az hivatal végrehajtotta, mint ahogy Tóth úr személyesen is, úgy minden képviselő megkapta azt a gyűjteményt, ami a CT vizsgálatról szól, és megkapták tulajdonképpen azt az összefoglalót, amit erről készítettem. Az ügyrendi bizottság egyébként napirendre tűzte a CT vizsgálat anyagát, ebben az ügyben kettő alkalommal tartott meghallgatást. Hogy a jelentését mikor készíti el, úgy gondolom, hogy akkor, amikor minden vizsgálatkor ezt el szokták készíteni, amikor befejeződnek a meghallgatások. Úgy gondolom, hogy az utolsó meghallgatás a tegnapi nap volt, tehát nyilvánvaló, hogy el fog készülni a jelentés. És elnézést akkor az ügyrendi bizottságot helyettesítő Bene frakcióvezető úrtól, de akkor ezt a kérdést én válaszoltam meg. A második kérdése arra irányult, hogy az oktatási bizottság meghívóját a hivatal miért küldi meg ide, meg oda, meg különösen a pártokat a hivatal miért részesíti előnyben. Igen beszédes volt a kérdés, de roppant egyszerű a választ, nem a hivatal küldi ki a meghívót Tóth úr, az Önét se a hivatal küldi ki, hanem Ön küldi ki. Minden bizottsági elnök írja alá a meghívót, és Ő rendelkezik arról, hogy kinek kell meghívót küldeni. Itt nem a hivatalnokok irányítják a képviselőket, hanem egyelőre úgy működik, hogy a bizottsági elnök rendelkezésének megfelelően történnek a meghívók kiküldései, és úgy gondolom, hogy ez így helyes. A következő kérdése az volt, hogy az önkormányzatnak a szellemi katasztere mikor készül el, vagy miért nem készült el. Tájékoztatom Önt arról, hogy ez a meglehetősen alapos munka igencsak az utolsó stádiumában van, úgyhogy hamarosan meg fogják ezt kapni, hiszen nem csak a hivatal, hanem valamennyi, az önkormányzat valamennyi intézménye érintett ebben, és az adott bekérés és a kimutatások összegyűjtése időt vesz igénybe. Lovasklub ügyben a polgármester válaszolt Önnek. A közbeszerzési szabályzat ugye a mai ülés napirendjén szerepel. A Gazdálkodási Osztály meghallgatása ügyben Polgármester Úr kommentárját egyáltalán nem értettem, mert semmiféle összefüggés nincs abban a tekintetben, hogy ki mikor hallgatja meg a jelöltet, de Tóth úrnak tájékoztatásul elmondom, hogy a Pénzügyi Bizottság meghallgatta ezt a jelöltet, ugyanis ez a jelölt, aki immár a Polgármester Úr egyetértésével a Gazdálkodási Osztály kinevezett vezetője, ez a jelölt pályázott a Zrt-k közül, meg nem mondom, a Via, vagy a másik ügyben ügyvezetőnek, úgyhogy volt módjuk megismerni. Tehát a határozatnak ilyen módon megfelelt a hivatal. Ugyanakkor a Polgármester Úr, ha kérte volna az Önök hozzájárulását, vagy az Önök véleményét, az nyilvánvaló, a kettejük megbeszélésének a dolga, de én jegyzőként a polgármester felé megtettem a javaslatomat, és más törvényes kötelezettségem ebben az ügyben nincsen. Hála Istennek, akkor július 1. napjától a hivatalnak van osztályvezetője, és nyilvánvaló, a következő közgyűlésen bemutatásra kerül.

Marton István: Igen, én is azt mondom, hogy hála Isten, egy év alatt volt egy jó tucatnyi vezetője.

Tóth László: 55 éves koromra már sok mindent megtapasztaltam, és most egy kicsikét visszafogom magamat a Jegyzőnőnek azon állítására, hogy a Pénzügyi Bizottság meghallgatta. Akkor kérem a következő közgyűlésre azt a közgyűlési jegyzőkönyvet, ahol a Pénzügyi Bizottság meghallgatta ezt a jelöltet. Tehát Hölgyem, Ön olyat állítson, ami igaz.

Bene Csaba: Én az iránt érdeklődtem az elmúlt közgyűlésen, hogy az intézményi felújítások tárgyában hol tart az önkormányzat, mikor várható, hogy ezek a felújítások megtörténnek? Mert az intézményeknek a munkarendje alapján nagyon nehezen lesz kezelhető, hogyha ezek a felújítások a szeptember utáni időszakra fognak esni.

Marton István: Hát, nem tudom, nyílt ülésen vagyunk, és nem látom az osztályvezetőket, de hát mindegy, majd írásban ezek után csak úgy tudom megadni.

Gyalókai Zoltán Bálint: …. közbeszerzés megtörtént …. (mikrofon nélkül beszél, nehezen érteni, hogy mit mond)

Marton István: Ma történt meg?

Gyalókai Zoltán Bálint: Igen.

Marton István: Jó, hát akkor ennyit tudunk rá most mondani.

Karádi Ferenc Gyula: Három kérdésem van, illetve három témában szeretnék hozzászólni a mai közgyűlésen. Az egyik a bankautomaták kérdése, amelyről már itt az előbb szó volt. Azt szeretném javasolni, hogy a hivatal érje azt el, hogy a Vásárcsarnok területén legyen elhelyezhető egy darab automata. Ennek több indoka is van. Egyrészt az ott forgolódó vásárlók szívesen látnák, másrészt a kereskedők szívesen látnák, harmadrészt kiszolgálja azt az igényt, ami most már alapvető ez ügyben, hogy a pénzéhez ott jusson hozzá a legközebb a pénz tulajdonosa, ahol ez számára a legcélszerűbb. A második téma, az pedig egy régebbi, amit nem tudtam elmondani a közgyűlések sorozatos idő előtti vége miatt, az pedig az, amikor hasonló időjárási katasztrófa ér bennünket, mint az utolsó időszakokban, Miklósfa egész területe hegyes-völgyes, mindenki tudja, hogy minden utcája a vízszintestől meredeken eltér, és jellemzően szántóföldekkel van körülvéve. A Krúdy Gyula utca is egy ilyen majdnem zsákutca, a mezőre még ki lehet menni a végén, és ennek az utcának a végén a Via nagy erőket mozgósított az ügy, hogy a szántóterületről leérkező vízmennyiség a sarat az utcára ráhordja, de egyszerűen lehetetlen megakadályozni. Tudomásul kell vennünk, hogy azok az árkok annyit bírnak el, amilyen átmérőjűek, annál nagyobb mennyiségű vizet nem tudnak levezetni, sőt az átereszek sem, ezért a szántóföldről érkező hatalmas sármennyiség egyszerűen elborítja ezt az utcát folyamatosan, és minden ilyen időszakban. Az lenne a kérdésem a hivatal felé, hogy a szántóterület használóját, a Miklósfai Zrt-t tudjuk-e valamilyen kötelezettségre, vagy valamivel kötelezni az ügyben, hogy az ne történjen meg folyamatosan, és ez a kár ne érje azt az utcát folyamatosan? Az ott lakók kertjét, udvarát és a bejáratokat folyamatosan elönti a sár olyan mértékben, hogy az elmúlt alkalommal, amikor én kértem a Via-tól azt, hogy egy ilyen seprő, ilyen drótkefés járművel próbálják letakarítani, arra se volt képes ez a jármű, akkora mennyiségű sár volt az úton. A harmadik pedig a Csengery út 93., 95., 97. társasházak áldatlan helyzete az ügyben, hogy velük szemben, a Csengery út másik oldalán működik egy olyan üzem, amelyik jellemzően fémhulladék gyűjtésével és továbbértékesítésével foglalkozik, és ennek a tevékenysége olyan mértékűen zajos, hogy az az ott lakók számára kifejezetten elviselhetetlen. Akkor, amikor én nap közben tárgyaltam velük a legutolsó alkalommal, egymás szavát is alig értettük, pedig legalább 100 méterre voltunk ettől az üzemtől. Akkor éppen vagonrakás történt, fémhulladékot, vasat raktak vagonba, és ez borzasztó zajjal jár. Ennek az a baja, hogy ez nap minden órájában, és minden szakában így történik hosszú, hosszú idő óta. Ezek az emberek és a közös képviselőjük megjártak már elég sok fórumot, bemérették a zajszintet, ami természetesen jóval magasabb a megengedettnél, jártak már Polgármester Úrnál is tudomásom szerint, mindenféle kézzel fogható eredmény nélkül, és a végén az ad abszurdum, már az a kezdeményezés született a vállalkozás részéről, tehát a hulladékkezelő részéről, hogy mi minősítsük át ezt a területet iparterületté, hogy a zajszint ilyen módon feleljen meg annak, hogy a környezetében neki ezt ne kelljen csökkenteni. Én akkor nem szóltam, amikor előttünk volt ez a napirendi pont, én nem szóltam ennél a napirendi pontnál, mert azt láttam, hogy a határozati javaslat számunkra tökéletesen fogalmaz, és úgy fogalmazott ne fogadjuk el ezt a módosítási javaslatot, és ne legyen iparterület abból a környezetből, és azt nem is fogadtuk el, így a lakókörnyezetre vonatkozó zajszintet kell teljesíteni az ott élők számára a vállalkozónak. Azt kérdezem, hogy milyen eszközünk van arra, hogy ezt nyomatékosan, akár büntetések terhe mellett, akár más módszerrel elérjük, hogy valamilyen módon a nyugalmukat visszakapják azok az emberek, akik ezekben a társasházakban laknak?

Bicsák Miklós (Ügyrendi): Én csak szeretném Tisztelt Polgármester Úr – azért nyomtam ügyrendit –, hogy még az elmúlt közgyűlés anyaga, kérdései vannak, vagy már a most, a legújabb, a mai közgyűléssel kapcsolatos?

Marton István: Képviselő úr, ez papíron a múlt, de szerintem át…. a dolgok.

Bicsák Miklós: Akkor várok a soromra, köszönöm.

Marton István: Én rugalmasan kezelem az ügyet. Mindenki saját lelkiismerete szerint járjon el.

Bárdosi Gábor Jenő: Egy kérdésre redukálódott a kettő. A 2009. június 2-ai Szociális és Egészségügyi bizottsági ülésen a bizottság hatáskörébe utalt a 2008. évi szociális alap felhasználásáról témakörben szeretnék Jegyző Asszonyhoz kérdést feltenni. A 2008. évi elszámolásról 2008. október 16-án bizottságunk döntött, melyben meghatározta, hogy 2008. december 31-ig az írásos összefoglalókat, valamint a pénzösszegről szóló elszámolási bizonylatokat be kell nyújtani a pályázatot elnyerteknek. Az ezzel kapcsolatos véghatáridő december 31., amikor és ennek mindenféle összesítésével és egyébbel, én azt gondolom, végezni kellett volna, és május 31-ig vissza kellett volna kerülni ugye a Szociális és Egészségügyi Bizottsághoz. Ez gyakorlatilag június 2-án megtörténik, azonban megdöbbenve tapasztaltam, hogy április 20-án a hivatal egy dolgozója elég hosszan sorolja fel, hogy ki milyen, a teljesítés kifizetéséről szóló bankigazolásokat, számlahiányosságokat, elszámolási hiányosságokat, mire használták, mikor használták – nem részletezném az egyoldalnyi kézírással ráírt szövegrészt, miközben Jegyző Asszony által február 12-ével, azaz a január 31-ei dátum után 12 nappal, egy olyan szabályzat kerül kiadásra, amely a cél jelleggel nyújtott támogatások elszámolására és ellenőrzésére vonatkozó szabályzatot modulálja, meghatározza, stb., stb. Nem az összeg nagysága érdekes a számomra, hanem azt veti fel, azt a kérdést veti fel bennem, hogyha egy ilyen, egy város életében úgynevezett kicsi pénzösszeg, mert 2 millió Ft, az nem egy nagy pénzösszeg, elszámolásánál a hivatal dolgozója ennyi hiányosságot tár fel április 20-án, április 20-ai dátummal, egy január végi elszámolási kötelemmel szemben, akkor el sem merem képzelni, hogy 2 millió Ft-nál nagyobb összegnél még milyen problémák lehetnek a hivatalban.

Dr. Tuboly Marianna: Én úgy gondolom, hogy Képviselő Úr hozzászólása a vélemény kategóriába tartozik, mert nem hallottam olyan kérdést, amit meg kellene válaszolnom.

Jerausek István: Három kérdést kívánok feltenni. Elsőként szeretném megkérdezni, hogy milyen stádiumban van, és egyáltalán történtek-e lépések az ügyben, hogy az idei költségvetésben szereplő út- és járdafelújítások mihamarabb elkezdődhessenek? Természetesen engem a körzetemben történő út- és járdafelújítások különösen érdekelnek, nevezetesen a kisfakosi járda felújítása, a sánci József Attila út járdafelújítása, a sánci sorompó után kezdődő vaspályasori zártkerti út felújítása, a Szentgyörgyvári hegy útfelújítása, valamint a Bagolai soron a parkírozó és az út felújítása. Ezt azért is fontosnak tartom megkérdezni, hogy nehogy úgy járjunk, hogy mint már előfordult, hogy decemberben azon vitatkozunk, hogy az időjárás miatt ezeket az út- és járdafelújításokat el lehet-e végezni. A következő kérdésem a sánci József Attila út közvilágításával kapcsolatos. Szeretném megkérdezni, hogy mi az oka annak, hogy az utca végén a világítótest nem lett felszerelve, és sötétben van ez az utcarész. Kérem Polgármester Urat ennek a kivizsgálására. És végezetül harmadsorra szeretném megkérdezni, hogy mi az oka annak, hogy a már tavalyi költségvetésben szereplő kórház parkírozója nem épült meg, és az idei költségvetésben is szerepel, mint áthúzódó beruházás, és a mai napig egy kapavágás nem történt.

Tóth Nándor: Két kérdést kívánok feltenni, de mielőtt feltenném, szeretnék én is két mondatot a város virágosításáról szólni. Amit Papp Ferenc képviselőtársam mondott, én minden szavával egyetértek, és elismerem, hogy a köszönet mindazoknak járt, akiket említett, azonban egy embernek a neve nem hangzott el, mégpedig Póczak János kiskanizsai virágkertészé, aki 5000 tő egynyári virágot ingyen, bérmentve ajándékozott a városnak. Szerintem a köszönet és az elismerés Neki is kijár. A kérdésem a közvilágítás működésére, milyenségére irányul. Kérdezem én, hogy mi az oka neki, hogy hónapok óta, és pontosan fogalmazok, tehát nem a vihar óta, hanem azt megelőzően is, tehát hónapok óta a Vár úton a sorompótól Kiskanizsa … részen folyamatosan akadozik a világítás. Tehát hol ég, hol nem ég, de ugyanez a helyzet a Pivári utca egy részén, és a Bornemissza utcában is. Kérdezem, hogy kinek a feladata ezt ellenőrizni, és akinek a feladata, hogy ellenőrizze, az miért nem ellenőrzi, és miért nem történik érdemi intézkedés? Még két mondatot a közvilágítással kapcsolatosan. A Vásárcsarnok parkolójában siralmas, de mondhatni, gyalázatos, életveszélyes állapotban vannak a kandeláberek. Kérném az illetékeseket, hogy szíveskedjenek ezeket megtekinteni, megnézni, hogy jelenlegi állapotukban nem okoznak-e, nem jelentenek-e balesetveszélyt, és minimum a festésükről szíveskedjenek intézkedni. A második kérdésem pedig arra irányul, hogy közismert, hogy a közúti közlekedés fejlesztésével kapcsolatos pályázaton a város eredményesen szerepelt. Információim szerint ennek a pályázatnak a megvalósítása Keszthelyen már érdemben elkezdődött. Kérdezem én, hogy mikor fog megtörténni Nagykanizsán a beindulása ennek a pályázat gyakorlati megvalósításának?

Bogár Ferenc: A Via Nonprofit Zrt. megnövekedett feladatainak ellátásához új irodahelyiségek kellettek, ezért a Bazárudvarban a napokban felújításra kerültek irodák, illetve volt bérlemények. Ennek következtében ott várhatóan növekedni fog az átmenő ügyfélforgalom is. A Bazárudvar Zrínyi utcai bejárata és a volt MSZP iroda bejárata melletti falfelület finoman fogalmazva ugyancsak leharcolt állapotban van. Úgy érzem, hogy ezen a már több éve fennálló méltatlan állapoton változtatni kéne, és ehhez jó apropót szolgáltatna a most folyó felújítás. Kérem, hogy találjunk valamilyen lehetőséget a probléma megoldására.

Horváth István: Polgármester Úr, Képviselőtársaim! Ön azt mondta, hogy rugalmasan kezeli a kérdéseket, interpellációkat, akkor most szeretnék föltenni egy olyan kérdést, ami már elhangzott két közgyűléssel ezelőtt. Kitől kaptak engedélyt arra, hogy a Rózsa 19. mögötti játszóteret leszereljék, a játékokat elvigyék? Én akkor kértem azt, hogy se ott, se a Rózsa 22. mögött nincsen játszótér, illetőleg a 22. mögött van egy olyan, ami életveszélyes, nem Európa-szabványos. Én a tavalyi, illetőleg az idei költségvetés összeállításánál én ezt kértem, onnan ki lett szavazva, de ez nem azt jelenti, mint felelős képviselő, hogy akkor én ezt helyben is hagyom. Én nagyon kérem, hogy intézkedjen ezzel kapcsolatosan, hogy legalább az egyik helyen építsék ki a játszóteret. Énnekem ez teljesen mindegy, hogy a 22. vagy a 19. mögött, és a 19. mögötti futballpályát, vagy kézilabdapályát hozzák helyre. Az aztán tényleg nem kerül sok pénzbe, hiszen egy két-három autó salakot kivisznek oda, meg egy kicsit a környezetét rendbe teszik és már használható. Kérem erre a választ, mert én az interpellációk és kérdések között nem találtam meg a választ erre.

Bicsák Miklós: Engedjék meg, akkor én is, nagyon jó hírem van, és boldogan vállaltam a Múzeum tér és az Erzsébet tér 18-19. lakóinak a köszönetét a Tisztelt Közgyűlésnek, és külön Nagykanizsa város polgármesterének, mert személyesen ezt én igazolhatom, hogy Polgármester Úr leellenőrizte, hogy végre történt a városban a Múzeum tér egy része és az Erzsébet téren gyönyörűen helyre, megfelelő, nem tudom szakmailag, milyen kővel lerakva a Múzeum tér és az Erzsébet tér területe. Ez bizony a lakosság számára, igazolta a vihar is most, hogy a nagy sárdagasztásból most gyönyörű járdán közlekednek ki az Erzsébet tér és a további városrészben. Külön köszönik, mert valóban ez nem került a városnak egy fillérjébe, ez csupán a vállalkozóval való, mint a város polgármestere, aki megegyezett a vállalkozóval, hogy a városnak ezt a rését ingyen, bérmentve szakszerűen, az előírásoknak megfelelően tegye rendbe, és rendbe tette. Köszöni a lakosság a közgyűlésnek és a Polgármester Úrnak. Polgármester Úr, az 52. napirendi pontnál, interpellációk és kérdéseknél lenne egy szóbeli interpellációm, témája az önkormányzati tűzoltóságnál a hatósági munkával kapcsolatban szeretnék szóban interpellálni. A vállalkozók több jelzést adtak felém, és el szeretném ez a Tisztelt Közgyűlés a város lakossága előtt is mondani, mert a vállalkozók várják. A kérdésekben lenne négy kérdésem, és már sorolnám is röviden. június 6-án volt az a csuda jégverés, sajnálom, hogy kiment Karádi Ferenc képviselőtársam, Miklósfát hála Isten nem érte, de Palin városrészt legelőször akkor csapta meg, a förhénci, illetve az úgynevezett Gesztenyés, a villogó lámpáig egy sávban. Ezt fényképekkel tudnám, de felesleges, hogy itt, hogy az árkok hogy néztek ki abban az időben. A második jégverésünk most június 16-án, azt hiszem, akik ott voltunk a Volksbankban, tapasztalták, hogy 17,00 órakor milyen égi áldás jött a városra. Nagyon sok kárt csinált ez a város különböző területein. Kezdeném azzal, hogy Tisztelt Alpolgármester Úr és Polgármester Úr, hogy hogy áll Palin városrésznek a csapadékvíz tervei, ami a költségvetésben szerepelnek? Ezt külön köszönöm, de fel kellene gyorsítani, mert el kívánom mondani, a Kalász utca, Via Kanizsa a helyszínre ki is jött az áldott állapotban, amikor ez megtörtént, a Napsugár utca, az úgynevezett – nekem is puskáznom kell – a Herkules utca, ez mind a förhénci hegynek a vonulatából lefolyó rengeteg csapadék. Most is ugyanúgy átmentek ott a Herkules utcánál lévő társasházaknak a garázsán, és folyt ki a víz végig az Alkotmány utcára. A másik olyan kérdésem tisztelettel, hogy a Felsőerdő utcában, már többször kérdésben is feltettem, a Felsőerdő utca 61. és a 85. közötti baloldali, nyugati oldalán az esővíz-elnyelővel van gond. Most is ez a tegnapelőtti nagy esőzés, bizony, aki ott Finom Pékségünkbe megy, az akkor egy bizonyos területen a Felsőerdő legszebb részén, magaslati részén vízben megy, csapadékvízben megy keresztül. Valami gond van. Erre kérnék valami megoldást. Azt hiszem, hogy ez három volt. És tanácsot kérnék, talán segítenek Tisztelt Képviselőtársaim, nem tudom megakadályozni, hogy mit lehetne újra a szemét kezd éledezni. Úgy látszik a kultúránk, a környezet, az egyéb oda, a förhénci hegyre való följárásnál, tudni kell, hogy elvitték a kukákat, és mi, magyar emberek ugye fogékonyak vagyunk, fogják a házi szemetüket, zsákban, ahogy megy, és oda kidobálják. Mit lehet tenni? Nagyon örülnék, ha ötletes tanácsot, mert bizony a förhénci bejáratnál nem tudják a polgárőrök elfogni, mert adott esetben vagy elviszi és visszafelé este későn, mikor jön, kidobja pillanatok alatt. Ezek az emberek a környezetünket nagyon súlyosan károsítják. Valami megoldást. Gondolom, ez a városban mindenhol előfordulhat. Fel kellene lépni nagyon keményen ellenük. Én kérem is az ottani polgárőrséget, hogy gépkocsi-rendszám, de hát ez idáig jelzéseket nem kapunk.

Böröcz Zoltán: Véglegesen, azt gondolom, hogy összecsúszott a két közgyűlés, mert hát a második közgyűlés nem nyílott meg, és ugye új témák kerültek elő. Hát én remélem, hogy megértőek leszünk ebben a tekintetben képviselők és Jegyző Asszony, és nem valamiféle törvényességi észrevétellel teszi lehetetlenné ezt a munkát, ami itt most folyik, mert egyébként fontos, de ez az SZMSZ-en kívül történik. De mivel mindenki kérdéseket tett fel, és napirend után jelentkezett hozzászólásra, sőt interpellációra, én is egy kérdést szeretnék majd megfogalmazni. A kérdésem lényege: hova fordulhat az az állampolgár, nagykanizsai állampolgár, akit egészen végletes mértékű katasztrófa sújtott az elmúlt héten bekövetkezett káresemény kapcsán? Miklósfai és kiskanizsai családokról tudok, akik szó szerint ellehetetlenültek még amellett is, hogy egyébként az épületeket illetően természetesen biztosítással rendelkeztek. Hova fordulhat? – ezt szeretném, ezt a kérdést tolmácsolni. Polgármester Úr lát-e lehetőséget arra, hogy most azonnal, a következő közgyűlésen feltétlen bármilyen minimális mértékben is, de egy katasztrófaalapot létrehozzunk az ilyen havária esetek kezelésére, mert ezek az emberek, azt gondolom, szóval, nagyon nehéz nekik azt mondani, hogy Nagykanizsa önkormányzatának már nincs általános tartaléka, már nincs polgármesteri kerete, már nincs havária jellegű beavatkozás lehetősége, semmiféle katasztrófa …. nincs. Kanizsai állampolgár gyakorlatilag sorscsapásnak ki van téve, ez a közgyűlés semmit nem tett ez idáig azért, hogy bármilyen kicsi összeggel is próbálja a pillanatnyi helyzetüket segíteni.

Marton István: Köszönöm Képviselő Úr! Önnel együtt én is sajnálom, hogy nincs polgármesteri keret, mert tökéletesen alkalmas lenne a gyors kárelhárításra is.

Cserti Tibor: Szeretném megragadni az alkalmat, hogy a város nyilvánossága előtt két nagy fontosságú rendezvényről tájékoztassam a lakosságot. Szeretném bejelenteni, hogy e hétvégén, szombat, vasárnap a Nagykanizsai Sportrepülő Egyesület szervezésében kétnapos rendezvénynek ad otthont városunk. Mindkét rendezvényre a kiskanizsai városrészben, a repülőtéren kerül sor. Szombat délután 14,00 órától az Ultrakönnyű Köztársaság Kupa megrendezésére kerül sor. Ez egy országos bajnokságnak az egyik fordulója. Vasárnap ugyanitt pedig nagyon látványos, horvát-magyar válogatott küzd meg egymással ugyancsak az ultrakönnyű repülők tekintetében. Erre délelőtt 9,00 órától kerül sor. Tekintettel arra, hogy mindkét nagyszabású rendezvény igazi látványosságul szolgál, úgy gondolom, azok számára, akik részt vesznek, ezért kérem, hogy jöjjenek minél nagyobb számban, a belépés díjtalan, szurkoljanak a magyaroknak, szurkoljanak a kanizsaiaknak, és mindenkinek kellemes időtöltést kívánok, mint a repülőegyesület elnöke.

Bicsák Miklós: Fél percet kérnék. Nagy tisztelettel kérdezem Polgármester Úrtól és a közgyűléstől, mi az akadálya, hogy a sürgős önálló képviselői indítványom, a július 1-jével ajánlott, vagy próbára bocsátott város sétáló utcával való történő indítványom nem került ide, és kértem, hogy a napirendre felvegye a Tisztelt Közgyűlés?

Marton István: Az az egy oka van, hogy még nem tartunk ott. Több hozzászólót nem látok, ezért a folytatólagos ülésünket bezárom, és az eredeti terveknek megfelelően 15,00 órakor kezdjük a soros közgyűlésünket.


8. Napirend utáni felszólalások

(Napirend utáni felszólalások nem voltak)





Marton István polgármester más tárgy vagy hozzászólás nem lévén az ülést 14.35 órakor bezárta. (Az ülésről készült hangfelvétel alapján ezen jegyzőkönyv a hozzászólásokat szó szerint tartalmazza.)




K. m. f.





Dr. Tuboly Marianna Marton István
jegyző polgármester