* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
1.16 MB | |
2009-11-20 13:32:35 | |
Nyilvános 15 | 135 | A közgyűlési jegyzőkönyvek és mellékleteik 1990 novemberétől kezdve papírformátumban elérhetőek a Halis István Városi Könyvtárban, a helyismereti részlegen. | J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2009. október 29-én (Kedd) 13.00 órakor tartott soros nyílt üléséről. Az ülés helye: Medgyaszay Ház Nagykanizsa, Sugár u. 5. Jelen vannak: Balogh László, Bárdosi Gábor, Bene Csaba, Bicsák Miklós, Bizzer András, Bogár Ferenc, Böröcz Zoltán, Dr. Csákai Iván, Cseresnyés Péter, Cserti Tibor, Dr. Fodor Csaba, Gyalókai Zoltán Bálint, Halász Gyula, Horváth István, Jerausek István, Karádi Ferenc Gyula, Dr. Károlyi Attila József, Dr. Kolonics Bálint, Marton István, Papp Ferenc, Papp Nándor, Polai József, Röst János, Szőlősi Márta Piroska, Tóth László, Tóth Nándor képviselők Tanácskozási joggal megjelentek: Dr. Tuboly Marianna jegyző, Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző, Domina Erzsébet irodavezető, Maronicsné Dr. Borka Beáta osztályvezető, Szmodics Józsefné osztályvezető, Tácsi Hajnalka osztályvezető, Tárnok Ferenc osztályvezető, Deák-Varga Dénes városi főépítész, Kámán László vezérigazgató, Stadler Petra önkorm.tanácsadó pm. Marton István: Körülbelül eljutottunk oda, hogy a táblán látszó létszám az a jelenlévők számát tükrözi. Tisztelettel köszöntöm megjelent képviselőtársainkat a mai közgyűlésen és megkezdjük a munkát értelemszerűen. A forgatókönyv szerint az október 6-i zárt ülésen hozott határozatok kihirdetése következik. Nagykanizsa, Bajza u. 13. sz. alatti ingatlan értékesítése 520/2009.(X.06.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nyilvános versenytárgyaláson történő értékesítésre kijelöli a Nagykanizsa, Bajza utca 13. szám alatti, 2475. hrsz-ú ingatlanból kialakításra kerülő 2475/2 hrsz-ú ingatlant. Az értékesítés lebonyolítására a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt-t bízza meg. Az ingatlan legkisebb vételárát 26.400.000.-Ft+ ÁFA összegben határozza meg. Felkéri a Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. Vezérigazgatóját, hogy a Vagyonrendelet 1. számú mellékletében rögzített szabályok szerint a nyilvános versenytárgyalást bonyolítsa le. Felhatalmazza a polgármestert, hogy eredményes versenytárgyalás esetén a legmagasabb összeget ajánló vevővel az adásvételi szerződést kösse meg. Az adásvételi szerződés megkötésének előfeltétele, hogy a telek északi végét érintő útépítéssel összefüggésben a telekalakítás ingatlan-nyilvántartási átvezetése megtörténjen. Határidő: 2010. február 28. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. Kámán László vezérigazgató) Marton István: Magyarul a 2475-ből ugye 1-es és 2-es alszám lesz. Tehát az 1-es menjen át az út nyomvonalára. Javaslat a Zala Megyei Önkormányzat által alapított kitüntetések adományozására 521/2009.(X.06.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Zala Megyei Közgyűlés által alapított kitüntető cím és díjak 2010. évi adományozására az alábbi javaslatot teszi: Zala Megye Díszpolgára kitüntető cím Dr. Márkus Ferenc nyug. pedagógus Zala Megye Közigazgatásáért díj Kémné Milei Éva ügyintéző-titkárnő Zala Megye Egészségügyéért díj Dr. Matoltsy András osztályvezető főorvos Zala Megye Zala Megyei Szociális Gondoskodásért díj Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Zalai Közművelődésért díj Kunics Zsuzsanna muzeológus Zalai Pedagógus díj Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola Az Év Zalai Diákja díj Tolnai Judit Zala Megye Sportjáért díj Sáfár László karate mester, sportvezető Zala Megye Ifjúsági Sportjáért díj MÁV NTE Vívó Szakosztálya Zala Megyei Sajtódíj Bakonyi Erzsébet Zala Megye Közszolgálatáért díj Németh József rendőr-alezredes Zalai Civil Társadalomért és Kisebbségekért díj Halis István Városi Könyvtár Zala Turizmusáért díj Nádasi Tamás vállalkozó Zala Megye Mezőgazdaságáért díj Feiszt Ottó vezérigazgató Zala Megye Kistelepüléseiért és Hagyományáért díj Horváth Jánosné könyvtáros Zöld Zaláért díj Cserti József vállalkozó Vajda Lajos díj Kustár Zsuzsa iparművész Határidő: 2009. október 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető) Javaslat az NSP Kft. üzleti tervével kapcsolatos tulajdonosi döntésekre 522/2009.(X.06.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. a 97/3/2009.(III.06.) számú határozatát úgy módosítja. hogy a Nagykanizsa-Bagola-i regionális hulladéklerakó használatáért a Nagykanizsa-Saubermacher-Pannónia Hulladéklerakót Üzemeltető Kft. által 2009-ben fizetendő bérleti díjat 40.000 eFt + ÁFA összegben határozza meg. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a társasággal megkötött bérleti szerződés ennek megfelelő módosítását aláírja, egyben felkéri a polgármestert, hogy a város költségvetését e döntéssel összhangban módosítsa. 2. a 448/2008.(XII.02.) számú határozatát hatályon kívül helyezi. Felkéri a polgármestert, hogy a Nagykanizsa-Saubermacher-Pannónia Hulladéklerakót Üzemeltető Kft. taggyűlésén kezdeményezze a bérleti szerződés rekultivációs alap képzésére vonatkozó előírásának olyan módosítását, amely szerint a lerakó II. üteméhez tartozó rekultivációs alapot a jövőben az NSP Kft. képezze, valamint támogassa a rekultivációs alap képzését tartalmazó üzleti terv elfogadását 3. törli a 139/2009.(III.26.) számú határozatának alábbi, utolsó mondatát: „Az NSP Kft. a többletbevételt a lerakó bővítése céljából felveendő hitel kiváltására fordítsa.”. 4. a város 2009. évi költségvetésében az 1/2. és 1/3. sz. mellékletekben a „Bérleti díj bevétel NSP 80.000 eFt” előirányzatot 40.000.000 Ft összegre módosítja, továbbá az 1/14. sz. mellékletben az „NSP Hulladéklerakó bővítés 2009. évi üteme 13.500. eFt” előirányzatot törli. Módosítja továbbá az 1/16. sz. melléklet „Rekultivációs Alap NSP 40.000 eFt” előirányzatot 13.500 eFt összegre. 5. megbízza a polgármestert, hogy a Nagykanizsa-Saubermacher-Pannónia Hulladéklerakót Üzemeltető Kft. taggyűlésén kezdeményezze a társaság üzleti tervének felülvizsgálatát abból a célból, hogy a kiadások csökkentésével, vagy más módon növelni lehessen a bérleti díj összegét. Az ezáltal adódó többlet bérleti díjat pedig a város költségvetésében a „Rekultivációs Alap NSP" előirányzat visszapótlására használja fel. Határidő: 2009. november 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető, Városfejlesztési Osztály a költségvetés vonatkozásában Tácsi Hajnalka osztályvezető, Gazdálkodási Osztály) Nagykanizsa 20508 hrsz-ú forgalomképtelen árok forgalomképessé történő átminősítése és értékesítése 523/2009.(X.06.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért a Nagykanizsa belterület 20508. hrsz-ú, 140 m2 területű, kivett árok megjelölésű ingatlan forgalomképes vagyontárggyá történő átminősítésével, egyben annak a LÉPTÉK 2000 Bt. által készített 51/2009. számú változási vázrajz-tervezet szerinti telekalakítási eljárás keretében történő megszüntetésével, továbbá az ingatlan Tóth Roland és Mihalecz Marietta részére történő értékesítéssel 63.000,-Ft + ÁFA vételáron. Felhatalmazza a polgármestert a záradékolt változási vázrajz, valamint a telekalakítási kérelem, a jogerős telekalakítási engedély birtokában pedig a telekalakítási és adásvételi szerződés aláírására. A nagykanizsai 3767 hrsz-ú ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba vétele 524/2009.(X.06.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az Állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. Törvény 36. §. (2) bekezdésének c.) pontja alapján úgy határoz, hogy a Magyar Állam tulajdonában lévő, a MÁV Nagykanizsai Torna Egylet (8800 Nagykanizsa, Ady E. u. 78.) által vagyonkezelt Nagykanizsa belterület 3767. hrsz-ú, 43738 m2 nagyságú, kivett sporttelep művelési ág megnevezésű ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba kerülését kezdeményezi a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-nél. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az ingatlan tulajdonjogának Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata részére történő megszerzése érdekében. Az ingatlanokat az Önkormányzat a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdésében meghatározott helyi közszolgáltatások körében vállalt a gyermek és ifjúsági feladatokról való gondoskodásra, valamint a sport támogatására irányuló tevékenységére, továbbá a sportról szóló 2004. évi I. törvény 55. §-ban foglalt kötelezettségeiből eredő feladatai és célkitűzései megvalósítására kívánja tulajdonba venni, nevezetesen az iskolai, a szabadidős és a szervezett keretek között működő sporttevékenység gyakorlása feltételeinek biztosítására, utóbbiak hatékonyabb támogatása, működésük alapvető feltételei segítése céljára kívánja felhasználni. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata saját költségén vállalja az ingatlan környezeti állapotának felmérését, szükség esetén kármentesítését, és az ingatlan vonatkozásában lemond az állammal szemben támasztott bármilyen követeléséről. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata vállalja, hogy a tulajdonba adás érdekében a jelen eljárásban felmerült költségeket szükség esetén a vagyonkezelő részére megtéríti. Vállalja, hogy tájékoztatja a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-t az ingatlannal kapcsolatos értékesítési szándékáról. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata vállalja, hogy az ingatlan önkormányzati tulajdonba maradása esetén, az ingatlan tulajdonba adásától számított 5 éven át évente, a tárgyévet követő első felétől kezdődően tájékoztatja a Zrt-t a hasznosítási cél megvalósításáról. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata vállalja, hogy az 1. pontban feltüntetett ingatlan tulajdonjogát az ingatlanra vonatkozó terhekkel együtt veszi át. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilatkozik, hogy a vagyonigénylés összhangban van a kistérségi területfejlesztési koncepcióval, illetve területfejlesztési programokkal, valamint a települési önkormányzatok egyéb fejlesztési programjaival. Határidő: 2009. október 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: dr. Farkas Roland vagyongazdálkodási irodavezető) Marton István: A ki nem hirdetett határozatoknak így a végére értünk. A meghívóban nem szereplő alábbi előterjesztések napirendre vételét javaslom: • Javaslat a „Nyitott tornaterem” akció 2009 őszi indításáról (írásban) Előterjesztő: Karádi Ferenc önkormányzati képviselő • 9-es számú Gyermek Háziorvosi Szolgálat ellátási feladatai (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester • Előterjesztés a Csónakázó tó vízminőségi védelmi feladatai költségeinek módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester A meghívóban szereplő alábbi előterjesztésekhez van kiegészítés: 1. TIOP „struktúraváltoztatást támogató infrastruktúra fejlesztés a fekvőbeteg – szakellátásban” című pályázat (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester • egy kiegészítés a közgyűlés előtt került kiosztásra 16. A Csónakázó-tó fejlesztése támogatás segítségével (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester • egy kiegészítés (határozati javaslat) 2009. október 28-án került kiküldésre 38. Polgármesteri tájékoztató (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester • három kiegészítés 2009. október 22-én került kiküldésre (képzőművészeti alkotások vásárlásával, Tourinform Iroda költségvetési főösszegének megemelésére, kulturális koncepció beterjesztése határidejének meghosszabbítására és az Egyesített Bölcsőde bővítésére pályázat benyújtatására vonatkozó határozati javaslati) • egy kiegészítés 2009. október 27-én került kiküldésre (496/2009.(X.06.) közgyűlési határozat (Zala megye atlasz)módosítására vonatkozó határozati javaslat) 39. Interpellációk, kérdések (írásban) • Bicsák Miklós képviselő írásban benyújtott interpellációja a közgyűlés előtt került kiosztásra Egyebek: Képviselőtársaim találkozhattak a Vízműnek a 2010 évi tervjavaslatával, amelyet október 27-én küldtünk ki, illetve a GE tájékoztató levele a közgyűlés előtt került kiosztásra, hiszen tegnap délután 15.00 óra környékén kaptam meg. Ezzel ebben a formában végeztünk. Illetve annyit azért el kívánok mondani, hogy a magyar tömegkommunikációnak nem nagyon van olyan szegmense, aki ne foglalkozott volna ezzel a sajnálatos ténnyel. Magyarul, hogy a GE 1291 álláshelyet óhajt megszüntetni 2011. december 31-ig, amiből a következő év végére esik mintegy 300 és a maradék mintegy 1000 pedig a 2011-es esztendőre. Én elmondtam minden fórumon, hogy egyrészt egy ilyen leépítés, ha nem azonnali likvidálást jelent, az még, gazdag élettapasztalatom alapján felelősséggel állíthatom, hogy sose történt meg az eredetileg tervezett határidőre. Tehát én azt hiszem, hogy ez 2012-ig simán eltolódik és itt nagyon nem mindegy, mert a kezelhetőség a tét. Én rögtön a jövőt is kutattam Herman igazgató úrral. Talán az a lényege nagyon röviden, hogy a GE kiürülő csarnokok kiváló infrastruktúrával vannak ellátva, és miután a GE gyakorlatilag az Ipari Park területén van, így kiegészítője lesz az Ipari Parkos beruházásoknak. Mi itt a lényeg? A lényeg az, hogy aki zöldmezőn akar beruházni, az nagy valószínűséggel tőlünk vesz telket az Ipari Parkban, aki pedig hát nem építeni akar, és nem is vásárolni, hanem bérelni, az pedig GE kiváló állapotban lévő csarnokaiban használhatja a rendkívül magas színvonalú infrastruktúrát. Én úgy gondolom, egy ilyen világcég, mint a GE, szerteágazó európai kapcsolataival, mert így gyakorlatilag ezek az érdekesek, a kiürülő csarnokokat könnyebben tudja megtölteni talán vállalkozókkal, mint ahogy ez nekünk sikerült az Ipari Parkban. Nem hiszem, hogy bárkit is ilyen hír kellemesen érintene, de én azt nem szeretem, amikor egyesek megpróbálják meglovagolni ezt a rendkívül szomorú helyzetet, és hát ébresztgetik annak a lehetőségét, hogy esetleg ez sokkal jobb is lehet, holott ezek a dolgok, ezt hangsúlyozom, Amerikában dőltek el. Én személy szerint a tömegkommunikációnak nyilatkozva többször is említettem, hogy külön köszönöm Philip Marshall úrnak, hogy ennyire küzdött a magyarországi területen lévő objektumokért, hiszen aki emlékszik, hogy az első időszakban milyen hírek keltek szárnyra, azok pontosan tudják, hogy itt még végleges bezárása is szóba került. Ami egészen biztos és ezt a levél nagyon egzaktul tartalmazza, mi nem tudunk versenyezni nemcsak az olcsó kínai munkabérrel, hanem a rendkívül olcsó kínai energiával sem. És a néhány évvel ezelőtt Kínába telepített izzólámpagyárak ezek szerint egészen jól működnek, hogyha Európából oda viszik át a termelést. És van itt még egy másik tényező is ugye, ha egy termék uniós, meg országos szabályozásváltozás hatására kihal – ugye gondoljunk arra, hogy az Unió fokozatosan tiltja ki, a 100-as izzót kitiltotta, a 60-ast a következő évben tiltja ki –, akkor bizony csökken a gyártási igény, és ez pedig azt jelenti, hogy kevesebb ember kell addig is, amíg megvan a gyártás a meglévő termékek előállítására. Ezt sajnos tudomásul kellett, hogy vegyük. Mindent elkövetünk annak érdekében, és mindjárt, ha belegondolunk abba, hogy tavasszal várhatóan megindul a szennyvízprogram, ami rendkívül sok szakképzettség nélküli munkaerő felvételét jelenti, de ugyancsak sok munkahelyet teremt, ha elindul szintén tavasszal a belvárosi rekonstrukció is. Tehát meggyőződésem, hogy a GE kikerülő mintegy 300 embertől lényegesen több munkahelyet tudunk teremteni a következő esztendőben. Bene Csaba: Én a napirendi pontokhoz kapcsolódóan szeretnék egy-két módosító javaslatot tenni, mégpedig azt, hogy kérem Polgármester Úr, hogy a 19-es napirendi pontot vegye le a napirendi pontok közül, mégpedig azért, mert ismereteim szerint egyik bizottságban sem kapta meg a támogatást, és a napirendi pont keretében a kiegészítések között sok olyan tételt láttunk, illetve sok olyan tételt nem láttunk, amelyekre úgy emlékszem, hogy benne volt a költségvetésben. Úgy gondolom, hogy át kellene még egyszer tekintetni ezt a listát, és mielőtt idejön a közgyűlés elé, közösen a képviselőtársaimmal együtt meg kellene nézni, hogy akkor valóban azokban mi szerepelt annak idején és mik legyenek azok a tételek, amelyek a későbbiekben megvalósításra kerülnek. Ezen kívül a meghívott vendégeinkre való tekintettel - nagyon sokan napirendi pontokhoz jöttek vendégek – én javaslom, hogy az 5. napirendi pont után vegyük sorra a 12-est, 13-ast, 14-est, 16-ost, jó akkor 11-el kezdődően, aztán a 22-est, 23-ast, 27-est, 28-ast, 29-est, 30-ast, 32-est és a 34-es napirendi pontot. Marton István: Bene úr, a fél napirendi pont köteget hozná előbbre. Bene Csaba: Hát mivel, hogy vendégek vannak mindegyiknél. Marton István: És hát ugye településrendezési terv módosítása is megelőzi az SZMSZ szerint ezeket. Bár hát ezen túlléphetünk végül is. Tehát én nem ellenzem ezt. Tehát az 5. után a 11-től kezdődően. Akkor megismétlem. 11-es, 12-es, 13-as, 14-es, 16-os, 22-es, 23-as, 27, 28, 29, 30, 32, 34. Benn van mindegyik. Én az első felvetését is valahol el tudom fogadni, de azért emlékeztetek arra, hogy a 2008-as út-, és járdafelújítások jó része is csak 2009-ben valósult, illetve valósul meg. A 2009-eseké pedig 2010-ben. Ez nagyon nagymértékben ugye azért van, mert Önök itt mindent túlszabályoztak. Én nagyon sokszor elmondtam már ebben a közgyűlésben, hogy ezzel, amivel az én feltételezésiem szerint engemet óhajtottak gúzsba kötni, nagymértékben akadályozzák a bizottságok munkáját. Talán legnagyobb mértékben pont a bizottságokét, a hivatalt, illetve hát önmagukat, mármint a közgyűlést is gúzsba kötötték. Most, hogyha ezen nem leszünk túl, engem ez nem zavar, tegyük be a november 26-i közgyűlésre. Én ezt el tudom fogadni. Akkor én kérésének megfelelően ezt leveszem. Csak nem szeretném, ha fél év múlva erre vissza kellene utalnom. Balogh László: Én csak a szférám jelenlévő képviselőit képviselve egyedül Mérksz Andor urat illetően a Kanizsa TISZK-et megtisztelve mondtam volna el ugyanazt, amit Bene Csaba már elmondott a 28, 29, 30. napirendet illetően. És lesz most csak négy kérdésem. Az egyik a Zala megyei Közoktatási Közalapítvánnyal kapcsolatos. A másik a hivatal lepusztult informatikai hátterével kapcsolatos. Harmadik egy esetleges 2010-ben megrendezhető országos szintű várkonferenciával kapcsolatos és a negyedik az ifjúsági őrjáratok helyzetével kapcsolatos. Halász Gyula: Az interpellációk és kérdéseknél kívánok három kérdést feltenni Polgármester Úrnak. Első témája: palini zajvédő fal helyzete és jövője. Második a GE-nél bejelentett létszámleépítés miatti helyzet kezeléséről és a Polgármester Úr terveiről ezzel kapcsolatban. Harmadik kérdésem a Thury városrész tehermentességéről, mivel több mint két éve Polgármester Úr Göndör Istvánnal tartott egy sajtótájékoztatót, ahol az hangzott el, hogy a Thury városrész tehermentes, beépíthető és szabadon felhasználható. Ezzel kapcsolatban szeretnék kérdezni. Marton István: Halász úr nagyon rosszul emlékszik. Nagyon sokféle tilalom van, amit sikerült rajta feloldani. Egyet nem sikerült, hogy 2013-ig az elődeink által, Önök által kötött szerződés terhei még rajt vannak, tehát nem lehet értékesíteni, csak az eredeti konstrukciónak megfelelően. Ezen rendkívül keményen dolgozunk, csak az a baj, hogy mire eljutunk valahova, addigra ott az illető döntéshozó személy kicserélődik. Gondolok, mondjuk itt a vagyonkezelőre. Ezt, mielőtt itt elindulnának hamis hangok, kénytelen voltam elmondani. Karádi Ferenc Gyula: Az egyik bejelentenivalóm az, hogy Tóth László bizottsági elnök úr nincs jelen és a Pénzügyi Bizottság határozatait ezután azoknál a napirendi pontoknál, amíg meg nem érkezik, én fogom felolvasni. A másik pedig, a kérdések napirendi pontnál szeretnék egy nagyon egyszerű kérdést feltenni Polgármester Úrnak, ugyanazt a kérdést, amit a Kanizsa TV szerkesztője tegnap, vagy tegnap előtt, amikor Ön nyilatkozott, feltett Önnek. Van pénz a kasszában, vagy nincs pénz a kasszában? Ugye ezt kérdezte a 1,5 milliárd forintos kasszában lévő pénzre utalva a szerkesztő. Erre Ön azt válaszolta, hogy van is és nincs is. Hát én ezt újra fel fogom Önnek tenni, és akkor legyen kedves majd egyértelmű választ adni. Most van, vagy nincs? Marton István: Már is adok egy egymondatos választ Önnek. A vállalat kötelezettségekre van. Mindenféle extra igényre pedig nincs. De ezt részletesebben majd kifejtem. Bicsák Miklós: A kérdések és interpellációknál szeretnék feltenni három kérdést. Az interpellációmat a Tisztelt Közgyűlésnek, Polgármester Úrnak megküldtem, amelyben lényegében leírtam a vadon kóborló macskákkal kapcsolatban, az írásban a Tisztelt Közgyűlés előtt van. Nem kívánok az interpellációval szóban foglalkozni. Kérdéseim a következők. Az első kérdés a Tisztelt Jegyző Asszonyhoz. Szeretném megkérdezni, hogy mi a helyzet a Hevesi Iskola tanárának az úgynevezett nyelvvizsga hamisítvány ügyében? Tudomásunk szerint – szülők megkerestek – hogy a tanár úr végzi a feladatát. A másik kérdésem. A nagyhatalmú Kanizsai Újság és TV vezetői hogy képzelik el azt és meg merték tenni minden marhaság, ökörség szerepel a Kanizsa Újságban, mint nyomdász ember mondom, és nagyon fel vagyok háborodva. Az, ami kellene a városrészekről, a tudósítás, a fejlődés, az ünnepség, azokról egy kis csokornyi, kis csomag nem jelen meg. Hogy képzelik ezek a vezetők, hogy ezt megengedhetik, hogy Palin városrészben október 16-án az Idősek Hete alkalmával nagy büszkén mondom Tisztelt Közgyűlés, 100 éves embert ünneplünk és jó egészségben van a Leveli Pali bácsi továbbra is, sem a Kanizsa Újság, sem a TV nem képviselteti. Először is, mint vállalkozó, adófizető állampolgár tiltakozom, hogy a Kanizsa Újságnak 40 milliót kifizetünk és önhatalmúlag a vezetőik eldöntik, hogy melyik városrészbe küldik ki a munkatársakat. Hogy lehet ezt a Tisztelt Közgyűlésnek megengedni. Felháborító! Palin lakossága kikéri magának, hogy egy sajtó, egy TV-felvétel nem készült a 100 idős ember ünnepségéről. Hát ez milyen dolog, milyen eljárás, hogy képzelik ezek a vezetők! Elvégre a közgyűlés a felettesük, a közgyűlés a vezetőjük. Elvárja Palin lakossága, hogy tisztességgel, nem elfogultsággal, nem diszkriminatív révén viselkednek a városrésszel. Második kérdésem. A Palin, Korpavár szennyvíz kiépítésével kapcsolatban Tisztelt Közgyűléshez és Tóth Nándor elnök úrhoz. Korpavár városrésze fel van háborodva. Befizették az idős emberek a szennyvízcsatornával kapcsolatban, hogy a csatorna megépül és a mai napig egy korrekt fórumot megszervezve kimenni nem voltunk. Tóth Nándor úr nyilatkozik, hogy részt vett Brüsszelben, meg egyéb, meg egyéb. Azért, mint a felügyelő bizottság tagjai is a Polai Józsi képviselőtársammal is szeretném felhívni a Tóth Nándor úrnak a figyelmét, hogy korrekt tájékoztatást Korpavár városrész lakosságának, tessék megadni. Fel vannak háborodva azok a vállalkozók is Korpaváron, aki oda szeretnének települni. Már van egy üzem, látják az urak, ha mennek Zalaegerszegre, és nem szippantásra építették, hogy havonta 15-20 ezer forintos szippantási díjakat fizessenek azért, hogy Korpavár városrész a városnak a közvetlen városa nincs csatornával ellátva. Kérem Tóth Nádor urat, Polgármester Urat, hogy szíveskedjenek ebben az ügyben Korpavár városrésznek megfelelő választ adni és a gondot, problémát megoldani. Igazgató úr, én Önt meghallgatom, amikor tetszik beszélni, Balogh igazgató úr. Köszönöm, hogy meghallgattak. Marton István: Hát hogy ennek a sok mindennek, amit mondott egy kicsit elvegyem az élét, azért én annyit mondanék, hogy a Kanizsa Újság főszerkesztőjének választásakor én már a nem szavazatommal nyomatékosítottam azt, azok ellenére, aki ugye odaszavazták Dóró urat, hogy nem tartom alkalmasnak. Ami azóta történt, ha valaki olvassa a Kanizsa Újságot, valóban sok közel 40 millió forintot erre az újságra elkölteni. Ez számomra nem kérdés. Ez a testület többsége számára kérdés eléggé sajnálatos módon. Tóth úrhoz intézte képviselőtársam a következő kérdést ugye a Korpavárral kapcsolatban. Ezt nyilván, amikor szót adok, Tóth úr megválaszolja. De Tóth Nándortól énnekem is azt kell kérdeznem, hogy a megállapodásnak megfelelően november 2-án, hétfőn ki megy-e az anyag Brüsszelbe lábon, vagy postán? Mert ugye ez a két változat merült fel a tárgyalások során. Dr. Csákai Iván (Ügyrendi): Én egy kérdést szeretnék feltenni most. Napirend előtti hozzászólások vannak-e, vagy pedig a kérdést röviden, és amikor sorra kerül, akkor kell feltenni? Marton István: Önnek igaza van. Ezek kezdenek átcsúszni napirend előttibe, ami nincs. Tehát bőven elég a címét, meg mondjuk egy vagy két mondatot mellétenni. Polai József: Egyetlenegy kérdésem lenne. Szeretném megkérdezni a ravatalozónkkal kapcsolatban, kiviteli terve, építési engedélye lesz-e majd 2009. december 30-ig a közgyűlésnek, a városnak? Marton István: Hát, Szakosztályvezető Úr majd megadja rá a választ. Tóth Nándor: Eredetileg is szót kértem, úgyhogy meg is kérdezem, hogy……. Marton István: Igen, igen. Én azért mondtam, hogy mielőtt megadom. Tóth Nándor: Kérdezem, hogy milyen matematika szerint tetszik megadni a hozzászólások sorrendjét, mert elég közel ülök itt a táblához és tudom figyelni a gombnyomásoknak a sorrendjét. Bicsák úr kérdésével kapcsolatosan én is megkérdezem, hogy visszaállítottuk a napirend előtti felszólalás intézményét? Egyébként a felvetett kérdésére válaszul annyit, hogy a 34. napirendi pont keretében ez önálló napirend lesz. Nyilván fel lehet tenni újra a kérdést, válaszolni fogunk rá. A kérdést egyébként Polgármester Úrnak is feltehette volna, hiszen együtt voltunk Brüsszelben. Új fejlemény azóta nem történt, mint ami a sajtóban, sajtótájékoztatón elhangzott. Akkor is azt ígértük, ha valami új jelentős fejlemény és esemény történik, akkor azonnal tájékozatjuk az illetékeseket. Ez, nyilvánvaló, így lesz a korpavári lakosság esetében is. Egy kis türelmet kérünk tőlük. Jelen állás szerint a jövő héten kimegy Brüsszelbe az átdolgozott pályázat, és akkor ott megkapjuk a végeleges választ. Amíg nincsen végleges válasz, addig nyilván nem tudunk nyilatkozni ez ügyben. Eredetileg azért nyomtam gombot, mert magam is szeretnék egy kérdést feltenni, mégpedig a Vár úti parkolók helyzetével kapcsolatosan. Jerausek István: Egyetlen kérdést szeretnék feltenni, mégpedig a 61-es úton az úgynevezett szeszfőzdei buszmegálló kivilágításával kapcsolatban. Cserti Tibor: A Nagykanizsai Városvédő Egyesülethez is rendkívül sok panasz, lakossági észrevétel érkezett a város közterületein lévő sorfák és ….. kivágásával kapcsolatosan. A kérdések, interpellációk között szeretnék ezzel a témakörrel egy picit bővebben foglalkozni. Böröcz Zoltán: Egyetlen napirendi pontot hiányolok én itt az előterjesztésből Polgármester Úr, nevezetesen Cseresnyés Péter bejelentette a nagy nyilvánosság előtt és minket is tájékoztatott, képviselőket természetesen arról, hogy a továbbiakban ellenzéki szerepet tölt be Ő személy szerint és a FIDESZ frakció, mert elvesztette többségét. Ugye az nem gondolható, feltételezem, mert erre precedens sincs, hogy ellenzéki szerepkörből valaki alpolgármester szerepet tölt be, hiszen akkor a polgármesternek kvázi ellenzéke, ha úgy tetszik, hogy ne mondjam, a városnak. Természetesen ez akkor tudomásul vehető, ha Cseresnyés Péter úr előterjeszti írásban a lemondását a megváltozott alpolgármesteri tisztségről. Ez így korrekt, így teljes és a közgyűlésnek akkor gondoskodni kell a pótlásáról. Nincs az előterjesztésben ez. Marton István: Hát nyilván azért nincs az előterjesztésben, mert én még nem kaptam meg ezt a levelet. Lehet, hogy már megíródott szeptember 24-én, a bejelentés napján, csak a posta egy hónapja még nem volt képes elhozni. No térjünk rá a napirendekre. Én elfogadtam a sorrendi javaslatokat. Több hozzászólót nem látok. Aki ezzel egyetért. Tehát visszavontam a 19-est és az elhangzott javaslatokat akceptáltam, amit Frakcióvezető Úr mondott. Aki ezzel egyetért, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 22 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 527/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi napirendi pontokat tárgyalja: 1. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. évi költségvetéséről szóló 10/2009.(III.21.) számú rendeletének módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 2. Javaslat egyes önkormányzati rendeletek módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 3. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a Kanizsa Kártyáról szóló rendeletének megalkotására (írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter alpolgármester Meghívott: Bali Veronika, a Tourinform Iroda vezetője 4. Tájékoztató a költség alapú lakbérek bevezetésének tapasztalatairól, javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének az önkormányzati bérlakások lakbértámogatásáról szóló 25/2007.(V.16.) számú rendeletének módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívottak: Kámán László vezérigazgató Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt., Lenkeyné Sándor Mária LABE elnök, Nk. Zrínyi u. 26-28. 2/4. 5. Javaslat az önkormányzati bérlakások elidegenítéséről szóló rendelet megalkotására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Kámán László vezérigazgató, Lenkeyné Sándor Mária LABE elnök 6. Javaslat a gyermekdiabetológiai járóbeteg szakellátás szüneteltetésére (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Prof. Dr. Bátorfi József főigazgató 7. Javaslat a Kanizsai Dorottya Kórház fekvőbeteg ellátó struktúra szakmák közötti átcsoportosítással történő módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Prof. Dr. Bátorfi József főigazgató 8. Előterjesztés a Kanizsai Dorottya Kórház létszámleépítésének költségvetési támogatására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Prof. Dr. Bátorfi József főigazgató 9. TIOP „struktúraváltoztatást támogató infrastruktúra fejlesztés a fekvőbeteg – szakellátásban” című pályázat (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Prof. Dr. Bátorfi József főigazgató 10. „Út a munkához program közcélú foglalkoztatás eszközbeszerzésének támogatása Nagykanizsán” című nyertes CÉDE pályázat költségvetésének módosítása (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Gáspár András vezérigazgató 11. A Csónakázó-tó fejlesztése támogatás segítségével (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Gelencsér Andrea Pannonhát Délzalai Turisztikai Egyesület elnöke 12. Előterjesztés a Csónakázó tó vízminőségi védelmi feladatai költségeinek módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 13. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságának tartós kötelezettségvállalása egészségügyi szolgáltatás igénybevételéhez (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Egri Gyula tü. alezredes tűzoltóparancsnok 14. Javaslat a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület támogatására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 15. Cigány kissebségi Közösségi Ház átalakítása bővítése Oktatási felnőttképzési és tanácsadó esélyegyenlőségi központ kialakítása (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Teleki László CKÖ elnök 16. Tájékoztató a Kanizsa TISZK működéséről (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: TISZK Mérksz Andor ügyvezető igazgató Nk., Erdész u. 30. 17. Kanizsa TISZK Felnőtt-képző Szakközépiskola alapításának engedélyezése (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: TISZK Mérksz Andor ügyvezető igazgató Nk., Erdész u. 30., Öt középiskola igazgatója 18. Javaslat a 2010/2011. tanévben indítható szakmacsoportok és szakmák meghatározására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívottak: Mérksz Andor TISZK ügyvezető igazgatója Nagykanizsa, Erdész u. 30., 5 középiskola igazgatója 19. Beszámoló a Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete által Nagykanizsa Megyei Jogú Város területén nyújtott szociális szolgáltatások 2008. évi tevékenységéről, valamint a szolgáltatásokat érintő 2009. évi változásokról (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Antal Istvánné Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Városi Szervezete területi vezető Nagykanizsa, Sugár u. 28. 20. 9-es számú Gyermek Háziorvosi Szolgálat ellátási feladatai (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 21. Javaslat Nagykanizsai Megyei Jogú Város Közgyűlésének "Hazavárunk" ösztöndíj szabályairól szóló 30/2008.(VII.04.) számú rendelettel módosított 29/2007.(VI.11.) számú rendeletének módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 22. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város településrendezési tervének (településszerkezeti terv, szabályozási terv, helyi építési szabályzat) módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 23. Tájékoztatás a Nagykanizsai Regionális Szennyvíztársulás 2009. évi munkájáról, a beruházás állásáról (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Fitos István PME vezető, Horváth Tamás PME tag 24. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város területén a 03028/2, 03028/9 és 0328/4 hrsz-ú ingatlanok belterületbe vonására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 25. Javaslat átszervezés miatti dologi többletigény biztosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Gellén Melinda igazgató 8800 Nagykanizsa, Rózsa u. 9. 26. Javaslat túlóra zárolására feladatmegszűnés miatt (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívottak: Horváth Istvánné igazgató Nagykanizsa, Rózsa u. 9., Dominikné Papp Edit igazgató Nagykanizsa, Hevesi u. 2., Péntek Lászlóné mb. igazgató Nagykanizsa, Alkotmány u. 81., Kalamár Márta igazgató Nagykanizsa, Erzsébet tér 9. 27. Pályázat benyújtása az Erzsébet-tér 14-15. műemléképület felújítására, turisztikai hasznosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 28. Javaslat az "Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok" TÁMOP-6.1.2 /A/09/1 azonosító számú pályázat megvalósításához szükséges előfinanszírozás biztosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívottak. Bagarus Ágnes, Kalamár Márta, Péntek Lászlóné, Sajni József, Silló Zsolt, Bene Csaba igazgatók 29. Kerékpárút hálózat kialakítására tett intézkedések értékelése és a további feladatok meghatározása (írásban) Előterjesztő: Papp Nándor bizottsági elnök 30. Javaslat a Nagykanizsa Eötvös tér 1-2. szám alatti önkormányzati tulajdonú épületek további bontására, illetve azok finanszírozására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 31. Kanizsa és környéke Kulturális Hagyományőrző Egyesület kérelme (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 32. Javaslat a Kanizsa Vízilabda SE támogatására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Kaszper László 33. Javaslat Zborai Gyula paralimpikon támogatási kérelmére (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Zborai Gyula 34. Javaslat az Európai Középvárosok Együttműködési Hálózata őszi ülésén való részvételre (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 35. Nagykanizsa-Bagola Városszépítő Egyesület támogatása (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Poprádi Zoltán elnök 36. Tájékoztató az önkormányzat 2009. I-IX. havi ingatlan-hasznosításairól (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 37. Kérelem a nagykanizsai Várkapu-emlékmű történeti emlékhellyé nyilvánítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 38. Javaslat a 2010. évi ellenőrzési terv megállapítására (írásban) Előterjesztő: Dr. Tuboly Marianna jegyző 39. Javaslat a „Nyitott tornaterem” akció 2009 őszi indításáról (írásban) Előterjesztő: Karádi Ferenc önkormányzati képviselő 40. Polgármesteri tájékoztató (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 41. Interpellációk, kérdések (írásban) 42. Napirend utáni felszólalások Zárt ülés: 43. Javaslat a Nagykanizsa, Zemplén Gy. u. 7/a. I. em. 9. szám alatti önkormányzati bérlakás bérleti jogviszonyának meghosszabbítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 44. Javaslat a pártok által használt önkormányzati tulajdonú helyiségek (ingatlanok) piaci bérleti díjának megállapítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívottak: Kámán László vezérigazgató, Zakó László elnök Jobbik Magyarországért Mozg. Párt, Bogár Ferenc elnök MSZDP, Böröcz Zoltán elnök MSZP, Röst János elnök SZDSZ, Cseresnyés Péter elnök FIDESZ 45. Befektetési környezet fejlesztése a Nagykanizsai Ipari Parkban NYDOP-2009-1.3.1./A pályázat segítségével (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 46. Javaslat mezőgazdasági utak fejlesztésének támogatására (írásban) Előterjesztő: Papp Nándor bizottsági elnök Meghívott: Paulinus Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Kft. 47. Javaslat forráshiányos fejlesztésekhez többletforrás biztosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester 48. Fellebbezés (írásban) 1. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. évi költségvetéséről szóló 10/2009.(III.21.) számú rendeletének módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Dr. Csákai Iván: Bizottságunk az anyagot megtárgyalta, egyhangú szavazattal közgyűlés elé terjeszthetőnek tartotta. Gyalókai Zoltán Bálint: Városüzemeltetési Bizottság 6 egyhangú igennel tárgyalásra alkalmasnak tartja az előterjesztést. Karádi Ferenc Gyula: A Pénzügyi Bizottság 0 igen, 2 tartózkodás és 2 nem szavazattal nem javasolja elfogadni. Marton István: Érdekes leszek az indoklásra. Nagyon érdekes. Papp Nándor: A bizottságunk 6 igen, 1 tartózkodó szavazattal tárgyalásra alkalmasnak találta az előterjesztést. Balogh László: A lényeg, mert szinte automatizmus, a leírtak alapján ez egyértelmű, hogy az OKISB 4 igennel egyhangúlag támogatta a javaslatot. Ezzel együtt elhangzott több minden a bizottsági ülésen, és én most kerítenék sort rá, hogy … Marton István: Inkább a napirend vitája során kéne, mert most az elnöki, bizottsági állásfoglalásokra …. először. Balogh László: Visszavonultam pár percre. Bene Csaba: Kolonics Bálint távollétében, bár nem kért meg rá, csak látom, hogy …. Mint ügyrendi bizottságnak, és csak emlékezetből, mert nincs előttem a papír, és Böröcz képviselőtársamat kérném, hogyha tévesen mondanám a szavazatokat, akkor javítson ki, legyen szíves. Ezt a napirendi pontot egyhangú szavazással tárgyalásra alkalmasnak tartotta a bizottság. Bizzer András: Nekem egy módosító javaslatom lenne a módosító rendelethez, mégpedig az, hogy a 4. § 2. pontját vegyük ki, ez ne szerepeljen a rendeletben, ugyanis a 4. § 2. pontjával mi nem tudunk egyetérteni, hiszen ez a pont arról szólna, hogy a Polgármester Úr teljesen szabad kezet kapna a polgármesteri keret felhasználására. Ez talán egy kicsit furcsának tűnhet, de majd mindjárt megindokolom, hogy miért nem szabad Önnek szabadkezet adni. Ugye emlékszik még a vitára, amikor elfogadtuk ezt a polgármesteri keretet 5 milliós nagyságrendben, én már akkor mondtam, hogy Önben megrendült a bizalmunk, és nem szabad az utolsó pár hónapra, költségvetési év utolsó pár hónapjára ekkora összeget Önnek adni, hiszen ki tudja, mire használja fel ezeket a pénzeket. És ugye erre bizonyíték is van, hiszen itt van a „Polgármesteri tájékoztató”-hoz egy kiegészítés, és ez a költségvetéshez is kapcsolódik, azért mondanám most, itt van múlt időben megfogalmazva Polgármester Úr, hogy Ön vásárolt 22 db képzőművészeti alkotást, összesen 1.362.500 Ft összegben. Ráadásul ezeket a festményeket nem a polgármesteri keretből vásárolja Ön meg, hanem most arra kéri a közgyűlést, hogy járuljunk majd ahhoz hozzá, hogy a helyi adóbevételnek a megnövelése legyen ennek a forrása. Polgármester Úr! Ön közpénzből, úri passzióból festményeket vásárolgat. Ezután hogyan bízzunk Önben? Hogyan adjunk Önnek 5 millió Ft-os polgármesteri keretet, és hogyan hagyjuk azt jóvá, hogy ezután szabadkezet kapjon az ilyen pénzek felhasználására? Mire fogja költeni majd ezt az 5 millió Ft-os polgármesteri keretet, Uram? Másik az, hogy emlékszünk még, hogy voltak Önnek már ilyen úri passziói, például ott volt az Audi is, polgármesteri Audi sí-zsákkal, és a többi, tehát nagyon jól tudjuk, hogy Önben nem lehet megbízni akkor, amikor pénzeket kell Önnek költenie. Tehát Polgármester Úr én arra kérem, hogy ezt mindenképpen vegyük ki, igenis a közgyűlés hagyja mindig jóvá, hogy milyen pénzeket költ el Ön. Egyébként, hogyha azzal akarna védekezni, hogy azért vásárolt ilyen nagy összegben az adófizetők pénzén festményeket, mert így akarja támogatni a helyi művész embereket, akkor én azt kérdezném meg, hogy majd ugyanilyen támogatást kapnak ugyanekkora összegben azok az emberek is, akik elveszítik a munkahelyüket a Tungsramban? Az az 1300 ember ugyanígy megkapja majd ezt az 1.300.000 Ft-ot, amikor ugyanúgy ők is nehéz helyzetbe fognak kerülni? Persze Ön akkor már nem lesz Polgármester Úr, remélhetőleg, de például jövőre februárban, amikor elküldik az első embereket a Tungsram egyik gyáregységéből, az ipari szűrőket gyártó egységből 128 embert már jövőre februárban el fognak küldeni, majd akkor mindenkinek adunk 1.300.000 Ft-ot Polgármester Úr? Van erre keret? Ezt kérdezném. Marton István: Bizzer Úr! Önt öröm hallgatni. Hallott már olyan fogalmakat, hogy mecenatúra, például? És nem értem, hogy a gépkocsi vásárlást miért keveri elő, amikor a közgyűlés az Ön szavazatával együtt szavazott meg 10 millió Ft-ot rá, ráadásul ugye miután ebből fegyelmiket kreáltak, hármat, négyet, ötöt, már az Isten se tudja összeszámolni, ez mind ebből jött le, és így került 8,5 millió Ft-ba az a kocsi, ami legalább két ciklust ki kell, hogy szolgáljon, mert az előző 10 évet futott, 300, majd 20 ezer km-rel. Aki ismeri egy kicsit ezt a területet, annak azt hiszem, ezt nem kell kommentálni. Tehát ellentétben azzal, amit Ön itt előadott, én rendkívül nagy önmérsékletet tanúsítottam gépkocsi vásárlás ügyében. A többi méltánytalan megnyilvánulásával meg nem tisztem foglalkozni. Röst János: Tisztelt Polgármester Úr! Lenne egy kérésem, az előző kettővel lévő közgyűlésen, amikor a képviselői keretnek a felosztásáról döntöttünk, akkor én javasoltam a Fejti Ferenc Alapítványra egy 400 eFt-os támogatást, illetve elmondtam, hogy Halász Gyula képviselőtársamnak a bent lévő javaslata, ami a táblaállításra vonatkozott, 300 eFt-ra, hogy ez kerüljön összevonásra. Na most a döntésnél vélhetőleg nem lett átvezetve ez a döntés ily módon, és én azt kérném, hogy egy utólagos szavazás még egyszer ejtődjék meg ebben az ügyben, mely ily módon a 300 eFt-ot az alapítvány részére át lehet utalni, egyébként meg nem, mert másik keretbe lett ez beépítve. Akkor ezt kérném. Amit Bizzer András mondott a festményvásárlásban, abban igaza van Bizzer Andrásnak, hogy Ön valóban megelőzte a történetet, de önmagában véve ezt megtehette, ezt viszont helyeslem, csak ezt korábban kellett volna közölni velünk. Marton István: Én szavazásismétlést minél további nélkül elrendelek, hiszen a cél az volt, hogy az menjen oda. Szóljon Röst úr, hogy mikor lesz aktuális, ha elfelejteném. Hát ennél a napirendnél, de hát ebben a pillanatban óhajtja Röst úr? Mert ha ebben a pillanatban óhajtja, akkor én megszavaztatom ebben a pillanatban. Én úgy gondoltam, hogy amikor majd szavazgatunk, akkor mondjuk, legyen ez az elején. Röst János: Polgármester Úr! Bármikor jó nekem. Balogh László: A nem pénzügyi szakemberek nevében néhány mondat engedtessék meg arról a költségvetésről, ami ezen napirend szerint automatizmus szinte, az elfogadása, ez a módosítás, de ugye itt elmaradt egy 19. napirend. Arra nem kívánok én hosszabban utalni, de mégiscsak összefüggnek dolgok. Tehát ebben a mostani 1. napirendben olvashatunk arról, hogy a működési bevétel szintjén az iparűzési adó többletbevétele, az 252 millió Ft lett pluszban, és ez lehet forrása sok mindennek. Én már Polgármester Úrral is és mással ez ügyben beszéltem, és igyekszem én ezt megérteni, és értem én azt, hogy lehet, hogy nem alultervezett volt ez ez idei költségvetés, hanem jöttek be plusz pénzek, ezzel együtt én annak örülök, hogy plusz pénzek megjelentek, és ez forrás lehet az idén, azzal együtt, hogy a jövő évi, illetve az előttünk álló költségvetések szintjén én örülnék annak, ha ez a rész nem lenne mindig alultervezve, mert akkor már a költségvetések elfogadásánál is bizonyos olyan célok, amelyekről itt a Bizzer úr hozzászólása kapcsán is volt szó, mégiscsak bekerülhetnének a költségvetésbe, és nem járnánk úgy, mint ahogy jelen pillanatban állunk, hogy valóban itt a laikus városlakó azt látja és hiszi, hogy a Polgármester Úr ül egy 1,5 milliárdos pénzösszeg, plusz pénz tetején, ami jelen van a kasszában, és közben pedig azt érzékeli, hogy elmaradnak fejlesztések, akár a 2009. évre vonatkozóan. Most az mindegy, hogy a közbeszerzések összevonása miatt, de elmaradnak, csúsznak át 2010-re, három éves ügyek maradnak el, és 2010-ben kiveszünk olyan dolgokat a költségvetési megvalósításból, amiről volt döntés is akár már az idén. Szóval nincs ez így jól. Ennek kapcsán kíváncsi lennék a véleményére, azt is hozzátéve, hogy jó lenne, ha valódi rendezés lenne frázisfinanszírozás helyett sok esetben, illetve egy megjegyzés Bizzer úr kapcsán. Azzal egyetértek, hogy pénzügy-technikailag ezt nem jól bonyolította Polgármester Úr, azonban én jelzem azt, hogy igenis szükség van a művészek segítségére, igenis a városnak illene még többet szánni erre, és vannak olyan művészek a mában, akik rászorulnak, úgyhogy én a magam részéről Bizzer úr ezen felvetésével egyáltalán nem értek egyet. Az más kérdés, hogy ennek a szabályos, pénzügy-technikailag szabályos módját, és akár az etikailag is szabályos módját nem könnyű megtalálni, de a különállásomat én ebben szerettem volna kifejteni. Marton István: Én úgy gondolom, hogy a rendkívül értékes művészeteket kell elsősorban támogatni. Én nem akarok felhánytorgatni elődeinknek semmi olyat, hogy hány művészlakást osztottak ki. Itt pontosan nem ilyen művészről van szó, aki eddig világ életében saját talpán állt. Az, hogy technikailag ez a dolog megcsúszott, én úgy gondoltam, hogy ez sokkal egyszerűbb, hogy ez házon belül megoldható, szerintem meg is lett volna oldható, ide se kellett volna hozni, de hát Önök már ugye a gúzsbakötésnek a nagymesterei. De itt egy-két dolgára kénytelen vagyok reagálni. Ez az alultervezés kérdése, ez élt, valóban élt, még az is lehet, hogy közel négy cikluson át. Ami biztos, itt alultervezésről szó nem volt, szó nincs, túltervezésről van szó. Ez lehet, hogy Önnek most paradoxonnak hat, de majd mindjárt megvilágítom Önnek, meg azoknak, akik miránk figyelnek. Az adóbevételek tervezése során azzal nem lehetett számolni, hogy olyan törvényi változások adódnak, amelynek eredményeként kettő, azaz kettő adózó egyszer és megismételhetetlenül összességében 330 millió Ft többletadót fizet az idei évben. Ezért mondom, hogy egyszer és megismételhetetlenül. Ezen kívül belső pénz volt még a 15 évvel ezelőtt a Ferences rendháznak a megváltási összege, és ha ezt a két adóbevétel növekményt, meg a Ferences rendet összeadom, máris félmillió többletben vagyunk. Azt hiszem, hogyha nem ilyen szoros gazdálkodást folytattunk volna, akkor a jövő év, az rendkívül sanyarú évnek indulna, hiszen minimum 1,5 milliárd Ft hátrányba vagyunk, ha az idei év …. vesszük bázisnak. Elég arra gondolni, hogy ugye a 20 %-a elmegy az iparűzési adónak, mert az állam az APEH-on keresztül szedi be. Ez durván ugye jó 3 milliárdnál bő 600 millió. Elég gondolni az ÁFA növekményre. Ezekre a pénzekre, amikről az előbb beszéltem, de ez még egyelőre nem mostani téma, ez majd a költségvetési koncepció kapcsán került úgy érdemben szóba. Tehát alultervezés az én időm alatt nem volt, és nem is lesz. Ez egy kegyelmi állapot volt, ez az idei esztendő, ami hát elég nagy szálkát húzott ki a város ülepéből. Annak nagyon örülök, hogy Ön úgy nyilatkozott, hogy ennek a költségvetési módosításnak az elfogadása szinten automatizmus, majd ennek én a részleteiről is óhajtok beszélni, de nem most, hanem ha már a többi képviselőtársam is elmondta az álláspontját, de ez a frázisfinanszírozás, ez bizony az Ön részéről egy durva frázispuffogtatás volt. Semmi ilyen nincsen. Hétfőn elutaljuk a fizetéseket, abban a pillanatban ilyen, olyan alapok, gondoljon arra, amikor tavaly bevezettük a 20 Ft-ot ugye a szennyvízprogram teljesítéseként, annak a pénze szépen kamatozik, már 260 millió környékén jár. Tulajdonképpen, ha megszorulunk nagyon, akkor önmagunktól is vehetnénk hitel fel – ezt csak úgy megemlítem, mert az körülbelül egyhavi fizetésre elegendő. És vannak jelentős lekötéseink az év végéig. És még hétfőn mindig lesz a számlánkon ezzel együtt is egy olyan 2 millió Ft, tehát még mindig olyan 1 ¼ milliárd Ft környékén járunk. De itt szó nincsen szabad pénzekről. Ezt kéne megérteni. De úgy tűnik, hogy ez viszonylag kevés képviselőnek sikerül. Horváth István: Bizzer úr megszólalására kívánok reagálni. A polgármesteri keret, én úgy gondolom, hogy azért van, hogy ezzel a polgármester szabadon rendelkezzen. És talán elhihetjük azt, hogy van annyira felnőtt, hogy el tudja dönteni, hogy mire költi el ezeket a pénzeket. Én egy iszapbirkózásba nem kívánok belemenni, mert én aláírtam egy etikai kódexet, de azért ezt mindenképpen úgy gondolom, hogy Önnek el kell mondani, hogy ha a továbbiakban valami témához megpróbál hozzászólni, akkor legyen szíves, már készüljön föl, ugyanis saját magát járatja le. Számtalanszor elhangzott már Cserti Tibor szájából is egy-egy megszólalása kapcsán, hogy jobb lett volna, ha nem szólt volna. Lejáratja saját magát. Gondolja meg ezen túl, hogyha valamihez hozzászól, hogy miről beszél. Marton István: Hát képviselőtársam, én nem óhajtottam az Ön által említett képviselővel vitába bonyolódni, nem is tettem, de azért azt érzékeltetni kéne, hogy akkor, amikor nagy a baj, akkor a leggyorsabban hozzáférhető pénz a polgármesteri keret. Ebből adódóan ezt nem csökkenteni, hanem drasztikusan növelni kellett volna, tehát mondjuk, 20 millió alatt szerintem nem állhatna meg. A másik, hogy nem mondom, hogy teljesen mindegy, hogy – lehet ezen mosolyogni képviselő urak, lehet, ez az Önök véleménye, Önök egyébként koszorúzáskor is mosolyogtak már, úgyhogy én nem vagyok különösebben meglepve, ezen a mosolyon sem, de nem szeretem a jelentős alapzörejt a közgyűlési teremben, mert ez sérti azokat, akik éppen beszélnek. Tehát, ha szeptemberben megállapítottak 5 millió Ft-ot, akkor azt attól kezdve már lehetett volna költeni. Én értelmetlen dolognak tartom ezt a pontosítást, de a vezető hivatalnokok úgy gondolták, hogy ennek benn kell lenni, hát legyen benn. De nem gondolja azt egy képviselő sem, hogy azok a társadalmi szervezetek, akik nagyon nagymértékben ránk vannak utalva, azok akkor sem tudnák elkölteni jól a pénzt, hogyha mondjuk, még később kaptuk volna meg ezt a keretet? Tehát itt szó nincs arról, hogy egy évre mondjuk 20 millió, aztán negyedévre meg legyen 5 millió. Tehát az arányokat nem ártana tartani, és ezt mindenkinek a figyelmébe ajánlom, főleg azoknak, akik a következő ciklusban is képviselők akarnak lenni, hogy tájékozottabban induljanak neki a négy év harcnak. Dr. Fodor Csaba: Én Horváth képviselővel ellentétben csak arra buzdítom Bizzer képviselő urat, hogy csak szóljon hozzá nyugodtan, bátran, kellenek az ilyen kis színfoltok nekünk itt ebben a komoly munkában, jól esnek. Abban viszont csak felhívnám a figyelmét képviselő úr, és az Audi ügyet zárjuk le, mert az annak idején kedves volt a szívünknek, de aztán túlnőtt a város határain, és nem igazán szolgálta a város hírnevének öregbítését, de ezt Önök közösen hozták ám össze a polgármesterrel, félreértés ne essék. Az Audira a közbeszerzési pályázatot a Közbeszerzési Bizottság írta ki, aminek tagja volt Balogh elnök úr, Csákai elnök úr, de még a mérnök Gyalókai elnök úr is, és a Papp Nándor elnök úr is, és ők írták ki. Ugye ők írták ki ezt a – kérem, így történt … Marton István: Fodor úr beszél. Mindenki megnyomja a gombot, és beszélhet. Dr. Fodor Csaba: …. innentől a felelősségük közös, úgyhogy Önök hozták ránk ezt az Audit, mint a dögvészt közösen a polgármesterrel, aki akkor még Önökhöz tartozott. De most ez nem tartozik egyébként a javaslat a költségvetésről szóló napirendhez. A költségvetéssel összefüggésben nem tudom, hogy, és nem értem a Pénzügyi Bizottságot, hogy azt mondta, hogy nem fogadja el. Nem tudom, mit lehet tenni, akkor visszautaljuk ezeket az állami támogatásokat, amit kaptunk 68,8 millió Ft értékben, Karádi helyettes elnök úr? Erre gondoltak Önök? Mert ha nem fogadjuk el, akkor mit csináljunk vele? Hát az itt van, ez tényszerű, nem tudom. A közcélú foglalkoztatásra kaptunk csak 38 millió Ft-ot, közel 37.807 eFt-ot, amit föl tudunk használni hála Istennek, hogy olyan embereket tudjunk olyan munkához juttatni és jövedelemhez, akiknek egyébként nincs erre lehetőségük. Mit csináljunk? Ne fogadjuk el? Küldjük vissza, hogy köszönjük szépen, nem kell? Ez a Pénzügyi Bizottság üzenete? Erre majd legyen szíves, válaszoljon nekem Elnök Úr. Bizzer András: Horváth képviselő úrtól kérdezném, hogy az előző hozzászólásomban mi volt olyan momentum, ami alapján én felkészületlen vagyok. Szerintem minden tényállítás ült, nem mondtam téves adatokat, tehát nem hiszem, hogy azt lehetne mondani rám, hogy én felkészületlen vagyok egy-egy hozzászólás kapcsán. A másik meg az, hogy igen, van egy egyéni stílusom, én kimondom azt, ami a szívemen van, lehet, hogy egy kicsit közvetlen a stílusom, lehet, hogy ez sokaknak nem tetszik, de szerintem sokszor azért nem tetszik, mert fáj az igazság, és akkor úgy támadnak vissza, hogy személyemben támadnak, nem a mondanivalómat kritizálják vagy cáfolják meg, hanem személyemben engem támadnak, és próbálnak lejáratni. Sajnos egy ilyen körülmények alakultak ki ebben a közgyűlésben, hogy rendszeresen a szocialisták és most már sajnálatos módon a volt frakciótársam, Horváth István is ilyen módszerekkel él, hogy személyemben próbál lejáratni, amit én nagyon sajnálok, mert annak idején még egy frakcióban ültünk, és azt gondoltam, hogy ilyenekre nem fog sor kerülni. A másik az, hogy az Audival kapcsolatban mondanám Fodor úrnak, hogy igenis a FIDESZ frakció akadályozta meg azt, hogy az Audi nem lett végül beszerezve. Mi akadályoztuk meg. Ennyit erről. Marton István: Uraim! Meddig akarnak még ártani, Bizzer úr, a városnak? Bene Csaba: Megint olyan irányba mentünk el, ami a véleményem szerint egyáltalán nem kívánatos. … Marton István: Bene Úr! Ki indukálta ezt? Bene Csaba: Polgármester Úr! Én meghallgattam Önt, kérem, Ön is hallgasson meg engem …. Marton István: Én is meg fogom Önt hallgatni kellő türelemmel, és mélységes tisztelettel. Bene Csaba: …. Azért Bizzer András lehet, hogy tett kemény megjegyzéseket, de azt nem mondta, hogy Ön meddig fog ártani a városnak, és nem fog ilyet mondani szerintem, és nem is Önre akartam igazából reagálni, hanem talán Horváth István képviselőtársamnak, aki azt mondja, hogy lejáratja magát képviselőtársam a hozzászólásával. Én azért az Ön helyében is elgondolkodnék azon, hogy ki mivel járatja le magát ma a közgyűlésben a politikusok közül. Gondolkodjon el rajt mindenki maga megítélése szerint. Én nem kívánok ebben állást foglalni. Az, hogy Fodor képviselőtársam ilyen kemény csúsztatásokat mond, és fölsorolja a Közbeszerzési Bizottságnak a FIDESZ-es elnök tagjait, és kihagyja belőle Tóth László képviselőtársamat, aki – hát akkor nem volt ott, de Ő is részese annak a bizottságnak, ha azon éppen nem volt jelen, akkor is beletartozik, tehát a dögvészt, ha így fogalmazunk, akkor Önök is hozták ide. Ugye? Tehát azért én úgy gondolom, hogy próbáljunk meg valamilyen más hangvitelben és másképp együttműködve itt a közgyűlésben végezni a munkát. Marton István: Én nem gondoltam, hogy a mai nap során idáig jutunk, hogy ilyen kérdések kerülnek újból napirendre, öregbítve a város jó hírét – természetesen idézőjelben mondtam. Papp Nándor: Hát Polgármester Úr én is azt reméltem, hogy idáig nem jutunk el, de eljutottunk az Audi témáig, és hát ugye azért azt végre akkor kimondom, hogy az a bizottság, amelyik most szapulva volt, a Tóth képviselőtársam nélkül, bizottsági elnök nélkül 8-10 ponton változtatta meg a kiírást, ugyanakkor a sajtóban pedig az eredeti kiírás volt csócsálva. Ezt ne tessenek elfelejteni. Egyébként utána korrektül egy héten belül ez vissza lett vonva ettől függetlenül, és ne akartunk védekezni, itt 8-10 ponton egészen más kiírás történt, és normalizáltuk az akkori kiírást is, de tényleg nem akarok vele többet foglalkozni, csak a városlakók kedvére mondom, hogy nehogy már itt mindenféle szövegeknek bedőljenek. Marton István: Ha már itt tartunk Elnök Úr, akkor azért fölteszek Önnek egy kérdést. Az Audi ár-érték aránya Ön szerint nem lett volna jobb, mint a jelenlegié? Hát erre egyet lehet mondani, hogy sokkal jobb lett volna. Köszönöm a válaszát. Cserti Tibor: Igazán most sajnálom, hogy nem voltam itt Bizzer képviselőtársam állítólag nagy ívű programbeszédén, de én tényleg, távol áll tőlem, mindig meg szoktalak hallgatni. Arra szoktam igazán reagálni, ami megítélésem szerint szakmailag nem állja meg a helyét. Lehet, hogy néha én is élesen fogalmaztam, de mindig azt is szoktam mondani, hogy ezeknek a szakmai vitáknak elsődlegesen nem ez a helye, hanem a szakbizottságban lenne igazán a helye, és akkor lenne igazán a bizottságnak tekintélye, ha azt az álláspontot meg akceptálná a közgyűlés. Az, hogy a helyi politika ilyen torzulásai gyakorlatilag idáig vezettek, ez mindannyiunknak egy közös szégyene. Én szeretném ezt a dolgot megszüntetni, és tényleg a város közügyeivel foglalkozni. Gondolom, ez vezérli Bizzer képviselőtársamat is, mikor picit mély érzelmeket pengetve hozzátok fordult képviselőtársam, ezen az oldalon segít….. most már ne csesztessétek a jövőt illetően. Én a magam részéről is aláírtam az etikai kódexet, zárjuk le ezt az irányát ennek a dolognak egyszer és mindenkorra. Visszatérve az anyagra, elég nagy minősítése egyébként a Pénzügyi Bizottságnak, hogy nem ajánlja elfogadásra ezt az anyagot. Én magam is a tagja vagyok a bizottságnak, és nagyon sok kritika fogalmazódott meg az anyaggal kapcsolatosan. Egy biztos, hogy jogszabály által nagyon sok dolgot nem tudunk elkövetni, jóvá kell hagyni, legalábbis a központi előirányzatoknak az átvezetését, mert az egy technikai kérdés ebből a szempontból. Az anyag egyébként lakonikus rövidséggel szépen fölsorol egyfajta szerkezeti rendnek megfelelően mindent, amit át kéne vezetni, csak a képviselőtársaim … része azt fogalmazta meg, hogy igazán nem érzékeli, hol van döntési szituációban. Tehát a helyi hatáskörű előirányzat átcsoportosításokra vonatkozóan van-e igazán alternatív megoldás, vagy egyfajta kényszerpályán sodródik. No, ez igazán nem jön ki ebből az anyagból, és amiért nem fogadták el a bizottság részéről, vagy nem javasolták elfogadni, döntő részt ez az. Tehát én felhívnám a figyelmet arra, hogy a későbbiek során erre kiemelt figyelmet kell fordítani, és igazán a pénzügyi pozíciónak az elemzését az elkövetkező időszakban a következő közgyűlésen meg kell tenni, nem lehet tovább halasztani, mert egyébként könnyebb dolog lett volna ezt az anyagot is úgy tárgyalni, hogy van előttünk egy ténykérdés, és ahhoz képest ugye az elmozdulási irányokat jóváhagyni, mint módosított előirányzat. Ebből a szempontból ez technikai kérdés. Tekintettel arra, hogy a Pénzügyi Bizottság ülésén ugye előttünk volt egy másik anyag is, úgy tűnik, hogy továbbra is ilyen kétpólusúként működik tovább a Polgármesteri Hivatal, van egy pozícióelemzés, ami a tartós kötelezettségvállalásokra vonatkozóan … ilyen kitekintő pozícióelemzést is elénk tett, ez egy nagyon jó dolog, ugyanakkor előttünk van egy technikai dolog, és ugye megfogalmazódnak kérdések, hogy tessék mondani, akkor valójában most 1,5 milliárdon csücsül a polgármester, vagy pedig tényleg nagy káosz van és egyensúlyhiány a költségvetésben. Én úgy gondolom, igazi választ megadta egyébként rá a polgármester … Marton István: Így van, egyik sincs. Cserti Tibor: … erre a dologra, de a költségvetési koncepció kérdésekor el nem tudjuk kerülni ezt a kérdést, ott én magam is igazi pozícióelemzést várok, és alternatív irányokkal együtt, ha van egyáltalán alternatív mozgási lehetőségünk, nem egy sodródási állapot. No, én ehhez jó munkát kívánok, és a költségvetési koncepció készítésénél olyan határozott kereteket kérnék már az anyagban megfogalmazni, ami a további tervező munkák számára és a végleges költségvetés kialakítására egyértelmű fogódzkodót ad az apparátusnak. Marton István: Alapvetően egyetértettem Önnel. Karádi Ferenc Gyula: Fodor képviselőtársunknak szokása képviselőket megkérdezni erről, arról, különösen a bizottság álláspontját én védjem meg, az érdekes lenne. Én a bizottságnak egyik tagja vagyok, és ismertettem a szavazási arányt. Nem tisztem megvédeni a másik hét bizottsági tag magánvéleményét és szavazását. A magamét viszont meg tudom védeni minden további nélkül. Ez pedig úgy hangzik, hogy ebben az anyagban létezik olyan, amit el tudok fogadni, és létezik olyan, amit nem. Ezt úgy lehet kibekkelni, hogy pontonként szavazunk, és akkor kiderül, hogy melyik az, amit én szimpatikusnak tartok, és melyik az, amit nem tudok elfogadni. Ebben a pillanatban ez meg fog történni, hogyha a Polgármester Úr ezt szétválasztja határozati javaslatban a §-okról a szavazást, abban a pillanatban ez ki fog derülni. Ez az egyik javaslatom. A másik pedig az, hogy ezt az anyagot a Pénzügyi Bizottság ülésén úgy am blokk egy az egyben tette fel Elnök Úr szavazásra, és ezért nem születhetett más megoldás, mint az, aki nem tudja elfogadni egy-egy részletét, az nemmel szavazott vagy pedig tartózkodott. Hát ezért született ez a megoldás. Én úgy gondolom, hogy ha itt most pontonként történik a szavazás, akkor minden a helyére kerül. Köszönöm szépen, és kár nem éri a várost. Bogár Ferenc: Azt hiszem, hogy Cserti Tibor képviselőtársam hozzászólása mutatta meg a helyes irányt, tehát helyre kell raknunk alapvető dolgokat. Ugye Balogh képviselő úr utalt arra, hogy ez szinte automatizmus – ez miért van így? Ugye amikor a közgyűlés elfogad egy éves költségvetést, gyakorlatilag abban fogalmazza meg azokat a stratégiai célkitűzéseket, amelyekhez hozzárendel bizonyos eszközöket, és ennek alapján indul meg az éves gazdálkodás, indul meg az éves munka. Most gyakorlatilag ugye menet közben rengeteg olyan változás van, amelyet technikailag, könyvvitelileg le kell követni ahhoz, hogy a hivatalok, az intézmények, egyáltalán a város működni tudjon. Melyek azok? Egy-kettőt fölsorolok a városlakók számára, hogy ezzel tisztában legyenek. Az intézményeknél jelentős összegű pályázati plusz pénzek, saját bevételek indukálódnak, amelyeket ahhoz, hogy el tudjanak költeni, azt megfelelő módon törvény előírások alapján le kell könyvelni, és mivel költségvetést érintenek, nekünk ezt jóvá kell hagyni. A központi költségvetésből szerencsére kaptunk olyan plusz állami pénzeket, és átvettünk olyan pénzeszközöket különböző cégektől vagy intézményektől, amelyeket a költségvetésben szintén szerepeltetni kell annak ellenére, hogy ezekhez plusz feladatok járultak, de mivel mi vagyunk a fő döntő szerv, ezt meg kell tenni. Gyakorlatilag ezen kívül nekünk köszönhetően rengeteg olyan javaslat hangzott el az elmúlt időszakban, amelynek kőkemény költségvetési vonzatai vannak, ezt szintén rendbe kell rakni, és ezt megint jóvá kell hagyni. Szerencsére ugye, ami itt vitát indukált, ez a plusz iparűzési adóbevétel, ami 300 valahány millió Ft, ezt Polgármester Úr elmondta, nagyon szerencse, mert kettő cégnek a plusz megváltozott tétele miatt keletkezett, de jövő évben ez lehet, hogy mínusz 300 lesz a GE, meg egyéb miatt is, ezt szintén le kell gyakorlatilag könyvelni, és ezt jóvá kell hagyni. Tehát erről szól az egész történet. Most gyakorlatilag, amit a Karádi úr elmondott, ugye az, hogy a polgármesteri kerettel itt egy-ketten esetleg nem értenek egyet, és módosítani akarják, semmi gond nincsen, ügyrendi javaslat azért van, ezt tegyék meg, leszavazzuk, a kettőt ne keverjük össze. Tehát most gyakorlatilag én azt javaslom, ha lehet, ügyrendi javaslatként is, a költségvetést érintő tételeket szavazzuk meg, utána pedig a képviselőtársaim által el nem fogadott javaslatokat külön-külön napirendi pontként szavazzunk róla, és úgy fogadjuk el. Egyébként egyetértek én az anyaggal, és elfogadásra javaslom. Marton István: Ha már Bogár úr ismét említette az adóbevételeket, ezek annyira nem voltak pluszban tervezve, hogyha ezek a, nevezzük így, belső törvényi módosítás okán beeső adóbevételek nincsenek, akkor 80 milliós mínuszunk lenne. Tehát túl volt tervezve kivételesen. Én igyekszem mindig megcélozni, de hát egy ilyen recessziós helyzetben a pontosság, az elképzelhetetlen, és mintegy 3 milliárdnál 80 milliós tévedés, úgy gondolom, hogy az nem tétel. Karádi Ferenc Gyula (Ügyrendi): Akkor ügyrendiként azt szeretném javasolni, hogy pontonként szavazzunk. Marton István: Miről? Karádi Ferenc Gyula: A rendeleti javaslatról pontonként szavazzunk. Dr. Fodor Csaba: Karádi képviselő úr még nagyobb zavart okozott, mint az előző hozzászólásával, mert ha pontonként szavazunk, akkor azt szíveskedjék megmondani, itt két pont van mindösszesen a rendeleti javaslatban vastagon aláhúzott szó alatt, vagy részmondat alatt, az egyik az, hogy a költségvetésről szavazunk, a másik pedig, hogy a sportról szóló rendeletet módosítja a közgyűlés. Ha pontokról beszél, és ha ezt akarta szavaztatni. Ha nem, akkor pedig azt én nem támogatnám, hogy a rendelet szövegét szakaszonként szavazgassuk meg, annak van egy technikája és egy módja, ha valaki nem ért egyet a rendelet bármely szakaszával vagy bekezdésével, vagy mondatával, vagy szavával, akkor veszi a fáradtságot, végigolvassa, és azt mondja, hogy a 4. § (2) bekezdés ötödik sorának a hatodik szavát töröljük, és ez módosítás, és erről fogunk tudni szavazni. Karádi Ferenc Gyula (Ügyrendi): Egyszer már elhangzott, hogy a 4 § (2) bekezdését kéri törölni az egyik képviselő. Ezért kértem én, hogy erről külön szavazzunk. Tehát a 4 bekezdés szakaszairól szavazzunk külön. Marton István: Magyarul a polgármesteri keret annulálásáról van benn szó. Bárdosi Gábor Jenő (Ügyrendi): Ügyrendi lesz, mert most majdnem Karádi képviselőtársam megválaszolta azt, amit kérdezni akartam, hogy a Bizzer képviselőtársam a teljes 2. szakaszt törlését javasolja a módosításában? Én nem így értelmeztem, elnézést érte, ezért kértem ügyrendiben, hogy Bizzer képviselőtársam akkor mondja meg, hogy mit szeretne, mert valóban Polgármester Úr pedig kimondta, hogy ezzel gyakorlatilag az elfogadott polgármesteri keretnek a megszüntetéséről, ha ezt elfogadjuk, a teljes megszüntetéséről tennénk megint a közgyűlés tanúbizonyságot. Nem úgy értelmeztem a félreérthető vagy polgármester sértegető mondatokon kívül sem, hogy a Bizzer kolléga ezt meg akarja szüntetni. Bizzer András (Ügyrendi): Akkor elmondanám a módosító javaslatot, bár én ezt elmondtam világosan a hozzászólásomban, az első hozzászólásomban, hogy ugye a költségvetésünket módosító rendelethez egy olyan módosításom lenne, hogy a 4. § 2-es pontja kerüljön törlésre, és akkor hozzátettem, hogy ez szól ugye a polgármesteri keretnek a felhasználhatóságáról. Tehát 4. § 2-es pont kerüljön törlésre. Marton István: Tehát ez a polgármesteri keret törlése gyakorlatilag. Bizzer András: A felhasználhatóságáról. Marton István: Tehát akkor nem polgármesteri keret Bizzer úr. Aki kijárta az általános iskolát, mondjuk négy elemiig, az talán meg tudja érteni, mit jelent az, hogy polgármesteri keret. Nem portási, vagy tábornoki, polgármesteri. Talán összefoglalásként még annyit elmondanék, hogy akik nagyon sokat finnyákolnak, és ezt a költségvetést nem tartják, illetve a pillanatnyi helyzetet nem tartják jónak, azoknak javaslom megnézni az 1/1. számú mellékletet, ahol ott van az eredeti előirányzat, amelyben a működési célú bevételek és kiadások közti különbség 700 millió Ft. Ezt ebben a pillanatban 200 millió Ft-ra dolgoztuk le. Van, aki ennek nem örül? Főleg úgy, hogy nem sokat tett hozzá. A másik, hitelfelvételnél, működési célú hitelfelvételre be volt tervezve mintegy 700 millió, ebben a módosítás, rendeletmódosításban ez 300 millióra csökken le, tehát mintegy 400 millióval csökkentenénk a működési célú hitelfelvételt, miközben néhány millióval még a hosszú lejárató hitelek visszafizetését is megnöveljük, és összességében a teljes hitelállományt, amit beterveztek, a majdnem 2,2 milliárd, az lecsökken 1,7 milliárdra, tehát gyakorlatilag nem éri el, majdnem eléri az 500 milliós csökkentést – talán egyszerűbb így fogalmazni. Miközben a bevételi főösszeg, az közel 1,5 milliárddal nő. Aki egy kicsit is ért a dolgokhoz, ettől biztatóbb számokra szerintem nem is számíthatott. Sőt, tán még ilyenre sem. No, hát akkor jön a szavazás, mert több hozzászólót nem látok, a vitát lezárom. Aki egyetért azzal, hogy a polgármester ne használhassa fel a polgármesteri keretet, ezt a méltatlanul lecsökkentett polgármesteri keretet, az szavazzon úgy, hogy a rendelet 4. § (2) bekezdését töröljük. Természetesen nem támogatom. A közgyűlés 6 igen, 14 nem és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. 528/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem fogadja el Bizzer András képviselőnek azt a javaslatát, hogy a 2009. évi költségvetésről szóló 10/2009.(III.21.) számú rendelet módosítására vonatkozó rendelet-tervezet 4. § (2) bekezdése kerüljön törlésre. Marton István: Több módosítás nem lévén, aki el tudja fogadni… Ja, bocsánat. A Röst úr féle szavazást kérem. Aki egyetért azzal, amit itt Röst úr már kétszer is elmondott, az kérem, nyomjon igen gombot. Én támogatom természetesen. A közgyűlés 23 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 529/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja Röst János képviselőnek azt a javaslatát, hogy a 2009. évi költségvetésről szóló, többször módosított 22/2009.(V.25.) számú rendelete I/16. Mellékletének „Választókerületi fejlesztési céltartalék út-, járda-, sport-, kultúra céljaira” rendelkezésre álló 24 millió Ft keretösszeg terhére a Fejtő Ferenc Alapítvány részére Fejtő Ferenc Emléktábla állítása céljából a Halász Gyula képviselő által javasolt összeg 400 eFt-tal kerüljön megnövelésre. Határidő: 2009. december 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: az érintett osztályvezetők) Marton István: Aki egyetért azzal, hogy elfogadjuk a rendeletmódosítást, kérem, nyomjon igen gombot. A Balogh úr féle automatizmusra. A közgyűlés 22 igen és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja: 43/2009.(XI.09.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 43/2009.(XI.09.) számú rendelete a 2009. évi költségvetésről szóló 15/2009.(V.08.), a 22/2009.(V.25.) és a 36/2009.(IX.10.) számú rendeletekkel módosított 10/2009.(III.21.) számú rendeletének módosításáról. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) xy: … sportrendelet! Marton István: Ja, bocsánat, az meg a végén van. Nem is tudom, hogy miért nem egy helyen vannak? Hát én nem olvasom ezt fel, aki el tudja fogadni, az egész nincs másfél oldal, az kérem, nyomja meg az igen gombot. Technikai dolgokról van benn szó. Természetesen támogatom. A közgyűlés 23 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja: 44/2009.(XI.09.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 44/2009.(XI.09.) számú rendelete a sportról szóló 19/2006.(IV.11.) számú rendeletének módosításáról. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) 2. Javaslat egyes önkormányzati rendeletek módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Marton István: Talán annyit róla, hogy alapvetően jogharmonizációs célú módosítások vannak. Egyéb okokból is van, de hát az nagyon kevés. Bene Csaba: Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság az egyes önkormányzati rendelet módosítását tartalmazó előterjesztést a közgyűlés számára tárgyalásra alkalmasnak tartja 7 egyhangú szavazatával. Marton István: Több hozzászóló nem lévén, aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot. Zöme az Unió miatt van úgy egyébként, a minket nézőknek, amíg szavazunk. A közgyűlés 21 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja: 45/2009.(XI.09.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 45/2009.(XI.09.) számú rendelete egyes önkormányzati rendeletek módosításáról. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) 3. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a Kanizsa Kártyáról szóló rendeletének megalkotására (írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter alpolgármester Meghívott: Bali Veronika, a Tourinform Iroda vezetője Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 2 igen, 2 tartózkodó szavazattal az előterjesztést nem támogatta. Cseresnyés Péter: Csak három mondatot szeretnék mondani, hisz ez a napirendi pont, ez az előterjesztés már több alkalommal volt a közgyűlés előtt, egyszer tárgyaltunk is róla, azonban mivel a vállalkozóval nem sikerült megállapodni, ezért mindig csúsztattunk a tényleges döntés meghozatalán. Azért került be most a közgyűlés elé, hogy döntsünk, hogy január 1-jétől ténylegesen induljon el a kártyának a forgalmazása, és a kártyának a használhatósága annak ellenére, hogy valószínűleg ebben a hónapban, vagy pontosabban novemberben, tehát jövő hónapban sikerül csak megegyezni, remélhetőleg, mondom, mert van azért vitás kérdés azzal a vállalkozóval, akivel annak idején még az előző önkormányzat szerződést kötött. A számok, amelyek mellékletben vannak, a bevétel és a kiadási számok, azok feltételezések, más városban használt és látott forgalmak alapján kalkuláltunk ezzel, ténylegesen egy olyan 8-10 millió Ft-ba fog kerülni abban az esetben a városnak ez a kártya, hogyha a feltételezett nagyságrendű kártya elfogy, a kanizsai polgárok ennyi kártyát használnak. Tehát körülbelül olyan 8-10 millió Ft költségvetésben való elkülönítésre kell, hogy számoljunk, hogy a kártyát működtetni tudjuk. De külön fel van tüntetve a Tourinform Irodában a plusz főnek, aki ezzel foglalkozna, a foglalkoztatását jelenti, és a kompenzációt jelenti. Egyébként mellette kalkulálunk egy 5 millió Ft-os bevétellel is, ami a kártya értékesítéséből származna. Bene Csaba: Az ügyrendi bizottság 7 egyhangú szavazatával tárgyalásra alkalmasnak tartja a napirendi pontot. Balogh László: Így mondom, a kulturális bizottság 4 igennel egyhangúlag támogatta a javaslatot. Úgy gondoljuk, hogy ez egy igazi lokálpatrióta támogatás, lokálpatrióta beruházás, ha úgy tetszik, és bővülve akár még lehet, nem nyereségesebb, bár attól függ, miben mérjük a nyereséget, de akár történhet olyan háttérszámítás is, hogy ha 3000-nél többen fognak majd ilyet venni, akkor akár kevesebb pénzzel is kell hozzájárulni a városnak ehhez, ezen jó célokhoz, és nem kell sajnálni itt a több millió Ft-ot sem arra, hogy egy ilyen esetleges öngerjesztő folyamattal többen fognak színházba járni, többen fognak uszodába járni. Tudom, hogy idealista ez az elképzelés, de így van ez rendjén, hogy legyen ilyen egy magára valamit adó városban. Ezért üdvözöltük az egyhangú szavazatunkkal. Papp Nándor: Bizottságunk 6 igen, 1 tartózkodó szavazattal támogatta az előterjesztést. Papp Ferenc: Én úgy érzem, hogy túl azon, ami az anyagban szerepel, hogy miért fontos ennek a kártyának a bevezetése, nagyon lényegesnek tartom, amire részben Balogh László elnök úr célzott, de én pontosan megfogalmazom, mikor azt mondom, hogy a városhoz való érzelmi, értelmi azonosulás, viszonyulásnak is egy nagyon fontos segítője, animátora lehet ez, hisz aki ezt a kártyát megvásárolja, az nem csak egyszerűen el akar menni olcsóbban színházba vagy akar bérletet vásárolni az uszodában kedvezménnyel, hanem kifejezi az egyetértését a város céljaival, elképzeléseivel, és mondani se kell, hogy ebben a rendkívüli időszakban, amikor az önkormányzatunknak ilyen a megítélése a városban, amilyen, rendkívül nagy fontossága lehet egy jól kitalált és sikeresen bevezetett városi kártyának. Örülök, hogy bekerült a lehetőségek közé a színházbérlet támogatása 20 %-kal, hisz áprilisban én ezt javasoltam, akkor Alpolgármester Úr még nem fogadta be, de később, úgy látszik, bekerülhetett. De változatlanul javaslom, hogy tovább gondolkodjunk, hogy miként lehetne a kedvezményezetti kört tovább szélesíteni, így például a komolyzenei rendezvényeknél is, amelyeknek sajnos az ára az elmúlt 4-5 évben egyre jobban emelkedett. El tudok képzelni egy 15-20 %-os lehetőséget, vagy ehhez hasonló lehetne például a Halis István Városi Könyvtárnál, ahol már több száz forint a beiratkozási díj, esetleg ott is egy 20 %-os lehetőségnek a megtervezését, de én úgy gondolom, hogy ez egy következő cél lehet. Most így ebben a formában én javaslom, hogy fogadjuk el, és támogassuk, és nagyon kérem a hivatal vezetését és a sajtó munkatársait, a helyi médiumokat, hogy ennek a Kanizsa Kártyának már most a megindulástól, természetesen, ha a közgyűlés megszavazza, megfelelő reklámot, propagandát csináljunk, hogy valóban minden kanizsai polgárhoz jusson el ennek a lehetősége, hogy Kanizsán egy ilyen készül. Horváth István: Hát már többedszerre kerül elénk ez a Kanizsa Kártya dolog. Maximálisan egyet tudok érteni az előttem szólókkal. Ez millió-egy helyen működik, nem tudom, hogy nálunk ezt miért nem lehet átverni. Színházra nevelés, az uszoda igénybevételével egészséges életmód kialakítása, és nyilván, amit mondott Papp Ferenc, több dologra ki lehetne terjeszteni, még ki lehetne a könyvtárra, komolyzenei rendezvényekre, és akár rövid időn belül, úgy gondoljuk, rövid időn belül megvalósuló Csónakázó-tónál levő beruházásokra is ki lehet majd ezt a kört terjeszteni. Én mindenképpen arra a képviselőtársaimat, hogy szavazzuk meg, vigyük már át ezt az előterjesztést. Dr. Fodor Csaba: Én nem értek egyet senkivel, aki azt mondja, hogy ma ezt támogatni kellene. Szerintem ezt ma nem kellene támogatnunk. Ez az előterjesztés arról szól, hogy jövő évtől a 2010-es költségvetésben 4,5 és 8,5 millió Ft-ot, tehát 13 millió Ft-ot biztosítson – nem erről szól? Nem tudom, lehetséges. Ide az van írva, hogy a Kanizsa Kártya programmal kapcsolatos feladatok ellátásaira 4,5 millió Ft-tal emeljük meg a Tourinform Iroda 2010-re tervezett költségvetését, valamint 2010. évi költségvetésben a kedvezményt nyújtó szervezetek kompenzálására 8,5 millió Ft keretösszeget biztosítson. Ez az én számításom szerint 13 millió Ft. Lehet, hogy nem ezt akarják, hogy ez nem jól van itt megfogalmazva, de én ezt látom ma. Azért itt a nagy lelkesedésben azért nézzük már meg, hogy miről szól ez az egész. Arról szól, hogy az Alpolgármester Úr vért, verítéket, időt nem kímélve mindösszesen Nagykanizsán 10 önkormányzaton kívüli vállalkozást tudott Kanizsa Kártya ügyre rábeszélni. Ehhez még hozzájárul a mi általunk fenntartott Kulturális Központ, a Szociális Foglalkoztató, az Uszoda Kft., Halis Könyvtár. Na kérem tisztelettel, erről beszélgetünk mi, hogy erről szól a történet. Én azt mondom, persze, hogy jó dolog ez a Kanizsa Kártya, csak mondjuk meg, hogy ez ma ennyiről szól. Ebben bent van taxi-szolgáltatás, és bent van más olyan szolgáltatás, amit nem biztos, hogy feltétlenül – és bocsánatot kérek – azok veszik igénybe, akik rá vannak szorulva arra, hogy 10 vagy 15 %-os kedvezményt kapjanak arról, hogy ő taxival közlekedjen Nagykanizsán. Akit nekünk támogatni kellene, azok nagy része nem taxival közlekedik ma Nagykanizsán, azt gondolom. Tehát azért ezeket figyelembe kellene venni. Nagy valószínűséggel a színháztámogatás fontos, az ugye most kiszámoltuk, durván az 2.400 Ft, vagy 2.000 valahány száz Ft-ot jelenthet/fő, az egyévi színházbérletnél, úgy persze, hogy ezt odaadjuk a színházlátogató zsebébe, egyébként pedig a költségvetésből visszacsorgatjuk a pénzt a Kanizsa Kulturális Központnak. Hát, nem tudom. Én azt gondolom, hogy maga az ötlet valóban jó, és azt gondolom, hogy ez valóban arra érdemes, hogy ezzel ma a város foglalkozzon, vagy a közgyűlés foglalkozzon, és arra valóban fontos lenne, hogy ezt be is vezessük, csak én azt kérem, hogyha ezt, akik komolyan gondolják, hogy ezt vezessük be, akkor olyan listát szíveskedjenek idehozni nekünk, ahol az önkormányzaton kívüli gazdasági társaságok vagy egyéb vállalkozásoknak a száma, mondjuk haladja meg legalább a 30-40-et vagy 50-et, és ne 11-2 legyen itt elénk terjesztve, és abból is jelentősen önkormányzati tulajdonúak, vagy részben önkormányzati tulajdonú cégek szerepelgetnek. Tehát én azt hiszem, hogy ma nincs kellően előkészítve, ma ez nem kell, hogy megérjen 13 millió Ft-ot a városnak, szíveskedjenek rajt egy kicsit még dolgozni, és akkor, ha ebből valóban olyan előterjesztés készül, amiből azt látjuk, hogy a városlakók széles rétegét tudjuk támogatni vele, akkor kerüljön ide, és akkor minden szó nélkül támogatni fogjuk. Bogár Ferenc: Fodor képviselőtársam a hozzászólásomnak 50 %-át elmondta. Gyakorlatilag én is erre akartam kitérni, ugyanis ha jól emlékezünk rá, amikor a Kanizsa Kártya ötlete fölmerült, arra egy magán Bt. alakult, tehát üzleti vállalkozásként akarták megvalósítani a Kanizsa Kártyát, és szerény ismereteim szerint, mint volt kereskedő, aki egy üzletbe belevág, az nem azért csinálja, hogy a városnak jó legyen, hanem abból valamit profitáljon. És gyakorlatilag, amikor átolvastam az előterjesztést, szintén csak meg tudom erősíteni Fodor képviselőtársamat, arról szól, hogy 13,5 millió Ft-ból gyakorlatilag a Kanizsa Kártyára majdnem csak intézményeket, illetve a közgyűlés irányítása alá tartozó intézményeket vonunk be, és mindösszesen 12 egyéni vállalkozót. Ha jól tudom, ezelőtt 35 vállalkozóval kötöttek szerződést, ebből mintegy 27 már lemorzsolódott. Én is azt szerettem volna megkérdezni, hogy hol vannak ezek a vállalkozók. És a másik dolog, ami még emellett megerősíti ezt a dolgot, automatikusan ugye a határozati javaslatban az van, hogy a Tourinform Irodát erősítsük még egy munkatárssal meg, ami szerény 2 millió Ft plusz megint van. Tehát a könnyebb ellenállás irányába megyünk, akarunk csinálni valamit, egy új státuszt létrehozunk, nem azt mondom, hogy megpumpoljuk, de megterheljük gyakorlatilag a költségvetést. Könyörgöm én is, akár a Zalai Hírlap hűségkártyáját nézzük, akár másikat nézzük, gyakorlatilag majdnem önmagát kéne eltartani a rendszernek. Én gyakorlatilag erősen gondolkodom azon, hogyha megszavazom, akkor esetleg az a bizalomnak szól, hogy ez a kártya induljon be, de én szeretném ezt az előterjesztést megnézni egy év múlva, hogyha megszavazzuk és beállítunk egy munkatársat a Tourinform Irodára, egy év múlva mennyi egyéni vállalkozás csatlakozik ehhez a kártyához, ugyanis az embereknek nem csak színházra van szüksége, szüksége van gyerekcipőre, szüksége van tartós fogyasztási cikkekre, és Kanizsán, amikor mondjuk, hogy a vállalkozásokat támogassuk, támogassuk azzal, csatoljuk be őket ebbe a rendszerbe, nagyon forgalmat indukáljunk, megérje neki az, hogy kisebb árréssel dolgozzon, de ez által tényleg arra rászoruló embereket juttassunk tartós fogyasztási cikkekhez, alapellátási cikkekhez. Tehát én még egyszer azt kérem a megszavazóktól, hogy egy év múlva térjünk erre vissza. Aki úgy gondolja, hogy mintegy bíztatásként és …. szavazza meg, tegyen lelkiismerete szerint, de erős kérdőjelek vannak bennem, hogy ez a rendszer így jól működik-e. Győzzük meg egymást arról egy év múlva visszatérve, ez a rendszer tényleg működik, és nem csak az intézményeket és a költségvetést terheli, hanem tényleg a vállalkozásokat is bevonja, forgalmat generál, munkahelyeket teremt, és a városlakókat kiszolgálja. Bene Csaba: Én úgy vagyok ezzel a dologgal, hogy végre van egy olyan kezdeményezés, amit úgy gondolom, hogy pártállástól függetlenül támogatni kellene, és nem tudom, hányadszor hangzik el már ebben a közgyűlésben, hogy milyen okoknál fogva vegyük vissza, ne szavazzuk meg, most egyáltalán nem időszerű, hogy elkezdjünk ezzel foglalkozni. Ha valaki megnézte a mai Zalai Hírlapot és látta bent, azt hiszem, a Zalai Hírlapnak a kártyájáról van benn egy egész terjedelmes írás, sikertörténet. Én úgy gondolom, hogy Zalaegerszegen is van, nem messze tőlünk egy ilyen sikertörténet. Nem gondolom, hogy úgy kezdtek hozzá, hogy mindjárt 40-50 beváltó hely volt, hanem ez fokozatosan bővülő helyeket jelenthet. Itt van egy munka, ezt most csak politikai okokból azt mondani, hogy mert ezt Alpolgármester Úr csinálta, nem kellene megszavazni, meg hát hú de milyen kevés vállalkozót sikerült ebbe bevonni, én úgy gondolom, hogy ez nem helyes, és én azoknak a véleményét osztom, akik azt mondták, hogy támogassuk, vezessük be, induljunk el ezen az úton, tényleg adjunk egy lehetőséget a kanizsai embereknek és a kanizsai vállalkozóknak is, még ha ebben most első körben nagyrészt az önkormányzati intézmények vannak bent, akkor is. Marton István: Én megnyugtathatom Önt, hogy én politikai semlegesen most Önnel fogok szavazni, bár ez a dolog nagyon gyöngécske ahhoz képest, hogy három éve vajúdik, és amit itt elmondtak képviselőtársaink szakmailag Fodor doktortól Bogár Ferencig bezárólag, az sajnos mind igaz, de ha nem indulunk el, akkor egy év múlva Bogár úr a következő testület már az elszámolást se tudja megcsinálni. És akkor csak negyedik meg az ötödik év megy, és… valóban, én azért vagyok bizalommal az ügy iránt, mert nagyon sok helyen ezt nagyon sikeresen csinálják. Most nem akarom az itt említett példákat megismételni, mert nem akarok reklámozni senkit az önkormányzaton kívül. Halász Gyula: Az előttem szólókkal részben egyetértve azt tudom mondani, hogy fontos a kultúra és a sport támogatása is, viszont Fodor képviselőtársam elfelejtette, hogy itt a Zala Volán által kínált bérletekre is vonatkozik ez a kedvezmény, ami azért, azt gondolom, hogy a családok mindennapjaihoz kötődő dolog, és én mindenféleképpen támogatni fogom ezt a Kanizsa Kártya beindítását. Adjunk esélyt a Tourinform Irodának. És kérésem van a Polgármester Úrhoz, annyi, hogy a Bali Verát hallgassuk meg, a Tourinform Iroda vezetőjét, hogyha evvel kapcsolatban érvelni akar, vagy hozzászólása lenne. Marton István: Hát, nem tudom, ha hozzá tud tenni a hozzászólások végén a Vera, akkor én megadom Neki a szót, meg ha akar persze. Dr. Károlyi Attila: Mindenekelőtt a Fodor és a Bogár képviselőtársaim által mondottakat annyiban korrigálnám, hogy itt gyakorlatilag az előterjesztés, az azt tartalmazza, hogy ezek a vállalkozók, akik itt fel vannak sorolva, az önkormányzati üzemeltetésű Kanizsa Kártya programban is részt kívánnak venni. Tehát itt ez egy alapvető tévedés, hogy ennyit szedtek hozzá össze, Cseresnyés alpolgármester úr ennyit szedett hozzá össze. Itt nem, itt arról van szó, hogy felajánlották nekik, hogy az önkormányzati üzemeltetésű Kanizsa Kártya programban, ha részt akarnak venni, akkor jelezzék. Mindenképpen javaslom minden tisztelt képviselőtársamnak a Kanizsa Kártya program támogatását. Némi aggályom csak annyi van a 2. ponttal, hogy a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság véleményezését követően elfogadja a kedvezményt nyújtó szervezetek és az önkormányzat között kötendő stb., stb., stb., felhatalmazza a polgármestert - hogy ez a, ha az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság a véleményében ezek szerint felülírhatja ezt a 2. pontot? xy: …….. (mikrofon nélkül beszél, nem tudni, ki és mit mond) Dr. Károlyi Attila: Értem. Csak nehogy az legyen …. Marton István: Tehát egyes esetekben. Dr. Károlyi Attila: Igen. A másik az lenne, hogy ezek szerint ugye mi felmondtuk a szerződést, és ugye elszámolás folyamatban van, illetőleg mi helytállni tartozunk azok felé a vállalkozók felé, akikkel a jogelődünk ugye szerződést kötött, hogy itt azért ezt tartsuk mederben, hogy nehogy itt elszaladjon a ló, aztán évekig bíróságra járkáljunk. Én egyébként köszönöm Alpolgármester Úrnak, amit ebben a munkájával kifejtett. Cserti Tibor: Én is azok közé tartozom, akik járva a megyét, picit irigykedve néztek a szomszéd várra, a Zalaegerszegre konkrétan, akinél jól működő Egerszeg Kártya van. És ezért csodálkoztam egyébként az elmúlt időszakban, mikor tényleg önkormányzati hinterlanddal vállalkozási alapon isten igazából nem működött, kudarcba fulladt az a vállalkozás, és úgy tűnik, hogy egy vállalkozás életébe belenyúlva, gyakorlatilag az önkormányzat vállalkozási feladatokat venne át, nyilvánvaló, saját kockázatára, önkormányzati menedzseléssel, és gyakorlatilag tartós jellegű kötelezettséget vállal. Tehát én egyetértek a képviselőtársammal, aki emocionális oldalról fogta meg ezt a kérdést, és mindenféleképpen, tehát a Kanizsa belterjességet hangsúlyozva, a mi öntudatot, ugye a polgárosodást, én is osztom ezt a véleményt. És az is igaz kétségkívül, amit fogalmaztak a szkeptikusok, hogy egyébként a támogatási rendszerben gyakorlatilag átcsorgatunk közpénzeket egyik oldalról a másikra, önkormányzati költségvetésből az intézményeknek közvetlenül is adhatunk egyébként, olyanok kaptak, akiknek igazán nem lett volna indokolható, és egy olyan tartós jellegű kötelezettségvállalás, amitől a későbbiek során biztos, a város nem tud egyik napról a másik nap megszabadulni egyébként, ha olyan helyzetbe kerülne. No summa summarum, én szurkolok ennek a dolognak, akkor tartom reálisnak egyébként, hogyha mindenféle jogvitának ugye, amit a Károlyi képviselőtársam mondott, hogy le kell zárni egy korábbi kapcsolatot, tisztességesen el kell számolni a vállalkozóval, ez a döntés egyúttal azt is magában kell, hogy hordozza, az új szervezeti egység kialakítása pedig azt jelenti, hogy határozott idejű munkaviszony létesítését engedélyezze csak erre az átmeneti időszakra az önkormányzat, nehogy egyébként megint a későbbiek során már egy olyan tartós kötelezettséget vállaljunk, amiből megint csak bizonyos konzekvenciákkal lehessen kilépni, és szurkoljunk neki, hogy igazán a vállalkozói szféra irányában üzleti jellegű vállalkozást építsen ki, és a működőképességet fenntartsa. Hát ehhez kívánok jó munkát, az előkészítést pedig az összes konzekvenciájával együtt meg kell köszönni azoknak, akik ennek az irányításában részt vettek és hathatós részt vállaltak. Dr. Fodor Csaba: Csak pontosítani szeretném. Ugye itt a Zala Volán is szóba került többek között. Kérem tisztelettel, ugye azt mindannyian tudjuk, hogy a Zala Volánnak és a Kanizsa Uszoda Kft-nek és a Kanizsa Kulturális Központnak a beemelése, azért az csak falból történik ám ebbe a rendszerbe? Ugye azt tudjuk? Mert ugye az, amit a Halász képviselő úr is elmondott, az félig igaz, na de hát ki állapítja meg, ki az árhatóság Ön szerint a bérleteket és a buszjegy árakat? Hát nem mi? Most mit csinálunk? Megemeljük a bérletek árát, ugyan azt mondjuk, hogy de, és akkor itt van az álpopulizmus és az álhumánum, de az önkormányzat azért ad hozzá neked 10 %-ot, ha veszel Kanizsa Kártyát, és egyébként ezt a 10 %-ot én meg meg fogom fizetni a Volánnak. Marha jó! Akkor nem kell megemelni, tetszik tudni, 10 %-kal a bérleteket és a buszjegy árakat, mert az árkülönbözetet viszont a hatályos jogszabályok szerint nekünk ki kell egyenlíteni a Zala Volán felé, és éppen ebből adódik az, hogy sok tízmillió Ft-ot fizetünk évente a Volánnak, amelyből aztán buszt, meg egyebeket vásárol vissza a Volán, de ez részletkérdés. Tehát ugye azt lássuk be, hogy akkor mondjuk el az igazságot. Valóban ennek vannak olyan tartalmi elemei, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy ez a Kanizsa Kártya működőképes legyen, na de azzal jöjjünk elő, hogy a saját zsebünkből, egyikből kivesszük a pénzt, áttesszük a másikba, és akkor hű de jól jártunk, mert ugyanez van a színházbérleteknél is. Meg ugyanez van az uszodánál is, és minden olyan helyen, ahol az önkormányzat tulajdona, mert mi állapítjuk meg a költségvetését. Az egyiknek a mi költségvetésünkben, a másiknak meg elfogadjuk az üzleti tervét, ha gazdasági társaság. Tehát én azt mondom, hogy vannak – nem a Kanizsa Kártya ellen beszéltem, csak azt mondom, hogy ebben a rendszerben ezek így nem eladhatók, mert ezek eladhatók más egyszerűbb módon is. Azokat kell megtalálni, és valóban az lenne a fontos, hogy ezt a Kanizsa Kártyát az a sor, amit Elnök Úr mutat, az sor, az 80 oldalon legyen, akik azt mondják, hogy igen, én hajlandó vagyok elfogadni a Kanizsa Kártyát, és aki betér hozzám egy fagyira vagy betér hozzám egy nyakkendőre vagy egy öltönyre, akkor őneki adok 5-10-15 % kedvezményt, ha fölmutatja a Kanizsa Kártyát. Akkor igen. Akkor van értelme a Kanizsa Kártyának. És én ezeket hiányolom. Tehát azokat a kereskedőket, szolgáltatókat hiányolom, akik nincsenek itt felsorolva, és nem tudjuk, hogy igénybe veszik-e ezt a kártyát vagy nem, hanem most ezekből van 10 megemlítve itt. Tehát maga a kártya jó, hasznos is, és valóban olyanoknak nyújthatunk vele segítséget, akik rászorulnak, és ezt meg is érdemlik, egyrészt megérdemli minden kanizsai természetesen, és hála isten nem minden kanizsai szorul rá ezekre a kedvezményekre, amelyeket mondjuk mi itt most így, mondjuk az uszodában, vagy nem tudom máshol esetleg adni tudnánk. Át kéne ezt gondolni, és tényleg több elfogadóhelyet kellene ide produkálnunk, mert itt szóba került, a Bene képviselő úr emlegette itt a kártyát, a Zalai Hírlap kártyáját, csak azt állítólag 17000, azok az elfogadóhelyek száma, meg én nem tudom, micsoda. Tehát itt azért tessék végignézni, hogy hány elfogadóhely van ott. Annyi kártya van kint, de az elfogadóhelyek száma is jelentős, nem fér rá nem tudom, hány lapra. Tehát az megint más. Ugye itt nem arról beszél, mert 6000 kártya itt is rendelkezésre áll, mint az előterjesztés tartalmazza, de nem az a fontos, hanem az, hogy ezt hány helyen tudja beváltani valaki. Ha valaki csak a nyelviskolában tudja beváltani a Kanizsa Kártyát, meg taxizhat vele, akkor nem biztos, megveszik, tehát értelmetlen a 6000 darabot is kinyomtatni. De ha azt tudom idetenni melléje, hogy ezt elfogadják a nem tudom, milyen vendéglátóegységekben, kereskedelmi egységekben, kicsikben, nagyokban, multikban, akkor igen. Akkor azt mondja a kanizsai polgár, hogy valóban ennek van értelme, és azt mondja a Fodor Csaba is, hogy ehhez akkor tegyük hozzá, mi önkormányzat az évi 13 millió Ft-unkat. Marton István: Képviselő úr, nem tudom, figyelt-e arra, amit én mondtam, hogy ez gyengécske dolog, de el kell valahogy indulni, és három éve vajúdik az ügy. Amit mondott szakmailag, azok nagyon érdekes és megszívlelendő dolgok, egy dolgot kifelejtett, az ÁFA meg közben megy az állam zsebébe. Hadd gazdagodjunk mi jeligére, ugye. Bicsák Miklós (Ügyrendi): Zárjuk le ezt a napirendi pontot, javaslom, és szavazzunk. Haladjon a szekér, mert megint éjfélig itt leszünk. Én kérem, hogy szavazzunk. Marton István: Jó. Aki egyetért ezzel, Bicsák úr, én egyetértek, az kérem, nyomja meg az igen gombot. Bocsánat, az előterjesztőnek még meg kell adnom a szót. De leszavaztatok. Csak utána Cseresnyés úré még egyszer a szó. Akik szólásra jelentkeztek, azok már korábban szóltak egyébként. A közgyűlés 19 igen és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 530/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja Bicsák Miklós képviselőnek azt a javaslatát, hogy zárják le a „Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a Kanizsa Kártyáról szóló rendeletének megalkotására” napirendet. Cseresnyés Péter: Röviden, hogy ne húzzam az időt, mert sok minden elhangzott. Fodor képviselőtársamnak sikerült egy ilyen napirendet is személyeskedés mezejére vinni. Én abszolút nem szeretnék ezzel foglalkozni, de szeretném leszögezni, hogy nem ügynöknek szegődtem ennek a napirendnek az elkészítése során, hanem egy keretnek a meghatározására, amibe majd a kártya használói működtetni tudják a kártyájukat. Úgyhogy, amikor hiányolja a vállalkozókat, akkor olyan dolgot hiányol, ami …. itt van, mert nem is kéne itt lenni, mert ezután kezdődik majd a tényleges munka el, hisz a Tourinform Irodát azért vontuk be, majd az a munkatárs lett az, aki feladatként megkapja azt, hogy újabb és újabb vállalkozókat vonjon be a kedvezményezetti körbe vagy a kedvezményt adó körébe, aki majd itt plusz létszámként jelentkezni fog. Az ő feladata lesz, nem egy önkormányzati képviselőé, alpolgármesteré, hogy újabb és újabb vállalkozók csatlakozzanak ehhez a ponthoz. Egyetértek mindenkivel, aki azt mondta, hogy tulajdonképpen most el kell indítani ezt a kártyát, és majd a kártya működni fog. Hogy miért nem ment az a bizonyos kártya három évvel ezelőtt, vagy négy évvel ezelőtt, amikor az előző közgyűlés elhatározta azt, hogy a Kanizsa Kártya bevezetésre kerül – azért, mert senki, szinte senki nem vásárolt addig kártyát, amíg komoly kedvezményt adó lehetőségekhez nem jutott hozzá. Például színházbérlet, uszodabérlet és a Volán havi bérlet, helyijáratos havi bérlet vagy félhavi bérletnek a kedvezménye. Miután ez bekerült, mindenegyes városban, ahol ezt elkezdték, ezt a kártyát, akkor kezdett el a kártyaszám megvásárlásának a növelése. Így vannak most már Egerszegen körülbelül 17000-en, akik Egerszeg Kártyát vásároltak és használják nap, mint nap sok-sok területen. Ha most ezzel elindulunk, akkor lesz lehetőség arra, amit Papp képviselőtársam is mondott, hogy lehet, hogy majd koncertre is lehet kedvezményt adni. Egyébként a színházat már az elejétől szerepeltettük, valószínű, a koncertet akarta mondani, hogy azt javasolta, a színház az elejétől bent volt, pontosan a színházbérlet elejétől bent volt. Tehát ez a kezdeményezés, ez az előterjesztés most az indítás szándékával került ide. Ha megszavazza a közgyűlés, ebben az esetben el lehet indítani ezt a kártyát, és remélhetőleg ugyanolyan jól, mint máshol, más városokban itt is, Nagykanizsán is ez működni fog. Egyébként a Volán díjszabásról, mert itt erről is szó volt, hogy tulajdonképpen egyik zsebünkből a másikba tesszük be a pénzt, és közben az utazóközönség, az itt élő emberek rosszul járnak, azt kell mondani, ez nem igaz, egyszerűen nem felel meg a valóságnak. Sajnos azt kell mondani, hogy a Volán javaslatára évről évre emelni kell a viteldíjat attól függetlenül, hogy van Kanizsa Kártya vagy nincs Kanizsa Kártya. Tehát én azt hiszem, hogy teljesen indifferens ebben az esetben, hogy bevezetésre kerül-e a Kanizsa Kártya vagy sem. Én kérem azt, hogy a közgyűlés támogassa a Kanizsa Kártyának az indítását. Marton István: A vitát lezártuk, itt sorra nyomogatják Uraim az ügyrendi gombokat. Bogár úrnak először megadom. Megadom az összes ügyrendinek, de abban a pillanatban, ha nem ügyrendi, kikapcsoltatom a gépét. Bogár Ferenc (Ügyrendi): Ugye itt mindenki azt mondja, hogy gyorsan zárjuk le, aztán közben 10 perceket dumálgatunk, a lényegi kérdésekre meg nem figyelünk oda. A Cserti Tibornak volt egy módosító javaslata, miszerint a kért egy fő állományt határozatlan idő helyett egy év határozott idejű legyen. Ehhez nekem lett volna egy módosító javaslatom, csak ugye nem kaptam meg a szót. A következő, nem tudom, hanyadik napirendi pontban az Erzsébet tér rekonstrukciónál szintén a Tourinform Iroda fog kérni egy főt munkatárs beállítását. Most előre mondom. Tehát az előterjesztésben benn van, aki elolvasta, az látja, hogy bent van. Tehát én azt a javaslatot akartam tenni, hogy a kettőt vonjuk össze, legyen határozatlan idejű ez a szerződés, a munkatárs beállítása, ez lássa el a Kanizsa Kártyát, lássa el az adásra kerülő új státuszt, de egy év múlva számoltassuk be, hogy az addig végzett munkája megfelel-e, amiért beállításra került, tehát mennyi Kanizsa Kártyával tudott bevonni vállalkozásokat, egyebeket, és így maradjon továbbra is az egy év helyett határozatlan idejű munkaszerződéssel fölvételre kerülő. Azt hiszem, ezt kell mondani, és erről kellene szavazni, de most már szavaztunk. Dr. Fodor Csaba (Ügyrendi): Én is egyrészt ehhez szerettem volna kapcsolódni, tehát én azt mondom, hogy innen vegyük ki a 4,5 millió Ft-os egy főt, és majd akkor ott térjünk vissza rá. Tehát azt a határozati javaslatból azt a pénzt, amit hozzárendelünk, azt vegyük ki, és csak maradjon a 8,5 millió Ft, és akkor még én is hajlamos lennék ennek a megszavazására, de azt gondolom, hogy azt viszont csak megjegyzem, Alpolgármester Úr nem tudja, hogy hogyan megy a Volánnak, akkor ki állapítja meg a díjat, mert nem a Volán állapítja meg, a Volán kér, mi vagyunk az árhatóság, és ha Önök nem szavazzák meg ilyen nagyon – figyeltünk, csak nem nagyon bírtuk fölfogni, amit Ön mondott, de mi vagyunk az árhatóság, és ezért nekünk van jogunk dönteni, hogy mit, hogyan és valóban, ha mi nem emeljük meg, ezzel nem jár rosszul vagy jól a lakosság, mert a lakosság ugyanannyi, ugyanúgy járna, ha megemeljük, és adjuk neki a kedvezményt, ha nem emelnénk meg Alpolgármester Úr, de bocsánat. Marton István: Hát itt látok három ügyrendit. Uraim! Hosszabbak vagyunk, mint a költségvetésnél. Nem nevetséges ez egy kicsit? Mert nekem nagyon nevetségesebb. Cseresnyés Péter (Ügyrendi): Azért kértem ügyrendiben, mert még fölmerült ez a 8 millió, 4 millió. Tehát tévedés ne essék, az össz. kompenzáció 8 millió Ft. Ha megnézték, az a plusz egy fő, plusz a működtetés, az 4 millió Ft, közben 5,5 millió Ft a kártya eladásból beszáll, bejön a kasszába, tehát ténylegesen 8 millió Ft az a kompenzáció. Ez rendben van, csak itt már az előző, nem akarom, hogy újra ügyrendi gombot nyomjon, az előző hozzászóló ugye már megint itt, hogy vegyük el, meg ne vegyük el, hát a kompenzáció, az 8 millió Ft, a másik kettő majdnem, hogy kiegyenlíti egymást, mert 4 millió Ft a Tourinform Irodához menne, egyébként 5,5 millió Ft bevétel bejön a kártyaértékesítésből. Cserti Tibor (Ügyrendi): Hát azért nyomtam ügyrendit, mivel egyáltalán módosító indítvány előterjesztője én voltam abbéli tekintetben, hogy nyilvánvaló, a feladatot, azt el lehet látni, meg láttatni. Itt mi akarjuk ellátni, ugye új státusz belépéssel. Az nyilvánvaló, hogy munkaszerződés kérdése. Én továbbra is ahhoz ragaszkodnék, hogy arról szavazzon a tisztelt képviselőtestület, hogy a Tourinform Iroda, mint intézmény részére egy fő státuszt engedélyezzen, határozott idejű munkaviszony létesítésével, és majd eldől egy év múlva, hogy ő hogyan végzi a tevékenységét. Nyilvánvaló, érdeke lesz mindenkinek tekerni. Jó? Független az egész dologtól, hogy mihez kapcsoljuk, vagy mihez nem kapcsoljuk. Jó? Én erről kérnék szavazni. Marton István: Két módosítás van. Az első, és most már majdnem mondtam azt, hogy a harmadik a Cserti úré, és második a Bogár úré. Én látatlanban inkább a Bogár urat támogatom. A végén adom meg Vera a szót, láttam, hogy jelentkezik, nem lesz kihagyva. Halász Gyulának megint megadom a szót ügyrendiben. Halász Gyula (Ügyrendi): Tisztelt Polgármester Úr! Ügyrendivel még nem adta meg a szót, csak rendes felszólalással, hozzászólással. Én Bogár úr javaslatát nem támogatom, mégpedig azért, mert hogyha annál a napirendi pontnál, amikor az Erzsébet tér 14-15-ről szavazunk, a közgyűlés többségének a véleményével ellentétes döntés születik, akkor ez a státusz is ugrik, úgyhogy én mos azt mondom, hogy ennél a fejezetnél szavazzunk erről a státuszról, és nyilván, amikor a szervezeti keret meglesz, akkor lehet ezt a létszámot bővíteni. Ezt Alpolgármester Úr is elmondta. Marton István: Na most már tényleg nem látok senki. Vera! Öné a szó. Bali Veronika (Tourinform iroda vezetője): Én a státuszhoz szeretnék hozzászólni, mert a beterjesztésnél sajnos én nem tudtam jelen lenni, de valamit tudni kell a pozícióhoz. Az irodánk jelenleg két fővel működik, az irodavezető, illetve egy referens. Aki kisegíti a munkánkat, az mindig a szakmai gyakornokok. Ők eddig, legalábbis szeptemberig nyolchónapos gyakornoki időt töltöttek be, tehát rendesen tudtuk őket alkalmazni. Az egyetemnek megváltozott az oktatási rendszere, így négyhónapos szakmai gyakornokaink vannak, ez jelentősen megnehezíti a munkánkat, mert vagy nyárra, vagy őszre, vagy tavaszra, vagy is-is, nehezen tudunk gyakornokot szerezni, tehát tulajdonképpen létszámhiányba kerülünk. Ha én akkor dolgoztam volna, amikor ezt beterjesztik a közgyűlés elé, akkor kérelmeztem volna, hogy mindenképpen kérek plusz egy embert legalább négy órában, mert nem tudunk működni. Tehát nem csak a Kanizsa Kártyához van nekem szükségem egy emberre, hanem a fenntartható működéshez, mert utazási kiállításokra járunk, van, mikor ketten megyünk két irányba, az irodának nyitva kell lenni, hosszabbított nyitva tartással vagyunk nyitva, rengeteg túlóránk, szabadnapunk keletkezik. Ugye ehhez tartozik a Polgármester Úrnak az előterjesztése is, vagyis a kérelmünk, hogy nem tudjuk kiadni, kifizetni, tehát szükségünk van még egy emberre. Azzal egyetértek, hogy ez a plusz egy fő, ez legyen majd, amikor a nyomda épületébe átkerülünk, ott is, ezzel teljes mértékben, mert nem nagyüzem vagyunk, és tényleg az a jó, amikor mindig mindenkinek van munkája. Azzal is egyetértek, hogy számoljunk be a tevékenységéről, hogy mit értünk el. A határozott munkaidőt viszont az előbb említett oknál, illetve ez a nagyon szigorúan a kártyához való kötéssel viszont nem javaslom, és nem szeretném, hogyha nem csak ezt vennék figyelembe. Marton István: Én úgy gondolom, hogy azért szavazhatunk most a két módosító indítvány ellenére a személyről, mert kizártnak tartom, hogy az Erzsébet tér 14-15-nek a megpályázható, mondjuk 600 millióját a karmaim közül én jó szándékkal kiereszteném. És annak bizony vannak feltételei, de a nélkül, hogy belemennénk a részletekbe. Már elnézést, hogy ilyen spontán szóltam, de ez van. Tehát most szavaztatnom kell, és én csupán ezért nem tudom támogatni Cserti úrét se, és Bogár úrét se. Egyébként Bogár úréval tartalmában egyetértettem volna, ha nincsen ez a körülmény. Tehát én már megelőlegezem azt a napirendi pontot is. Aki, első volt Cserti úr, javaslatát támogatja, az nyomjon igen gombot, én tartózkodni fogok. A közgyűlés 13 igen és 10 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. Marton István: Nem ment át. Személyi kérdés. Minősített szótöbbség kell hozzá Urak. Mondom, minősített szótöbbség. Nem. Hol a minősített többség Urak? Tóth László: Nem kell minősített többség. Kit neveztünk ki? Nem neveztünk ki senkit, …. fegyelmit, nem mentettünk fel senkit ….(mikrofon nélkül beszél, nehezen érteni, hogy mit mond) Dr. Fodor Csaba: …. költségvetés nem érint ….. többség ….. arról volt szó, hogy nem határozatlan, hanem határozott időre (mikrofon nélkül beszél, nehezen érteni, hogy mit mond) Marton István: Hát azért érinti a költségvetést. Cserti Tibor (Ügyrendi): Öntsünk tiszta vizet akkor. Tehát intézményről van szó, bér- és létszámgazdálkodás témaköre, kötött előirányzat. Tehát egy fő státusz engedélyezéséről van szó, kiemelt előirányzat, egyedi döntés kell hozzá. Az intézményvezető egyébként azt kérte, hogy a feladatköre ne legyen konkrétan megkötve, hanem teljes körű felhasználhatóságát biztosítsuk. De engedtessék meg, hogy az önkormányzat arról is döntsön, hogy ne kötelez… egy időre el magát teljes …., hanem határozott idejű munkaszerződést kössön, és nem ellentétes …. Ha jól végzi a dolgát, akkor azt meg lehet hosszabbítani, és ezt szavaztuk meg. Most ennek alapján, hogyha valaki nem így szavazott, nem így értelmezte a dolgot, akkor én …. Marton István: Tibor! Egy vita van, kell a minősített vagy nem kell a minősített. Cserti Tibor: … most akkor ennek alapján én indítványozom az újraszavazást, hogy ennek a …. mindenki átérezve… én indítványozom az újraszavazást. Marton István: Pillanat! Kérdés az, hogy kell a minősített többség, vagy nem kell? Szólaljon meg Jegyző Asszony! Ez olyan lebegő téma nálam. Dr. Tuboly Marianna: Miután költségvetés módosítást igényel az egy fő határozott idejű plusz létszám, ezért minősített többséget igényel. Marton István: Cserti úr egy bővített összetett mondatban még egyszer mondja el, hogy mindenkinek világos legyen. Dr. Tuboly Marianna: Cserti úrnak volt egy módosító javaslata, de Polgármester Úr nem fogalmazta meg pontosan a határozati javaslatot. Tehát amennyiben csak a módosítóról szavaz…. Marton István: Csak arról szavaztunk, ha figyel. Dr. Tuboly Marianna: Akkor mi a módosított? Csak az az egy mondat, hogy határozatlan helyett egy év határozott idő, és nincs befejezve a mondat? xy: …… így van Dr. Tuboly Marianna: Hát, akkor most tessék megmondani, hogy akkor a teljes mondat miért fogja megkapni a minősített többséget, ha nem kapja meg a módosítás? Hát másról nem szól a határozati javaslat. Marton István: Na, akkor még egyszer szavazunk Uraim. Eldöntöttem. Cserti úr javaslatára. Hogy ne lehessen jogvita, mert a Jegyzőnő szerint minősített kell, itt meg majdnem mindannyian azt mondjátok, hogy nem kell, én meg bizonytalan vagyok benn egy kicsit. Tóth László: …. (mikrofon nélkül beszél, nem érteni, hogy mit mond) Marton István: … Így van. Jó. Tehát a Cserti úr a határozott mellett tette le a voksát. Aki egyetért vele, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 17 igen és 7 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Bogár úr, elnézést, akkor Rólad már nem szavaztatok. Aki ezzel a módosítással el tudja fogadni a két határozati javaslatot, az kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 20 igen és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. A közgyűlés az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza: 531/2009.(X.29.) számú határozat 1. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért azzal, hogy a Nagykanizsai Tourinform Irodába többek között a Kanizsa Kártya programmal kapcsolatos feladatok ellátására 1 fő egy év határozott időre foglalkoztatott közalkalmazott legkorábban 2010. január 1-jétől felvételre kerüljön. Felkéri a polgármestert, hogy a 2010. évi költségvetés kialakításakor a Tourinform Iroda 2010. évre tervezett költségvetését a Kanizsa Kártya programmal kapcsolatos feladatok ellátása miatt 4.500.000.- Ft összeggel emelje meg, valamint a 2010. évi költségvetésben a kedvezményt nyújtó szervezetek kompenzálására 8,5 M Ft keretösszeget biztosítson. Határidő: 2010. évi költségvetés elfogadása Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tácsi Hajnalka gazdálkodási osztályvezető Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző) 2. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése – az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság véleményezését követően – elfogadja a kedvezményt nyújtó szervezetek és az önkormányzat között kötendő kompenzációs, valamint az önkormányzat és a Tourinform Iroda között kötendő együttműködési megállapodás tervezeteket. Felhatalmazza a polgármestert a megállapodások aláírására. Határidő: 2009. december 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tácsi Hajnalka gazdálkodási osztályvezető Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző) Marton István: Uraim! Úgy tervezem, hogy a két …. Bocsánat, rendeleti javaslatot is meg kell szavaztatni. xy: ….. Marton István: Az volt meg az elején, akkor már nem kell. Tóth László: Nem szavaztunk …. Marton István: Nem, nem. Nem volt meg. Nem volt meg. Ez zavaros. Jó, akkor kérek még egy igen gombnyomást, de gyorsan Uraim. A közgyűlés 22 igen és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja: 46/2009.(XI.09.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 46/2009.(XI.09.) számú rendelete a Kanizsa Kártyáról. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) 4. Tájékoztató a költség alapú lakbérek bevezetésének tapasztalatairól, javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének az önkormányzati bérlakások lakbértámogatásáról szóló 25/2007.(V.16.) számú rendeletének módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívottak: Kámán László vezérigazgató Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt., Lenkeyné Sándor Mária LABE elnök, Nk. Zrínyi u. 26-28. 2/4. Dr. Csákai Iván: Ez az előterjesztés részben az én önálló képviselői indítványom. Soha nem aktuálisabb, mint most, amikor egyre több munkanélküli lesz Nagykanizsán, ennek a megtárgyalása, hisz bevezettük a költségalapú lakbért, és ennek a hatását vizsgálva láttuk azt, hogy a 15 %-os limithatár, tehát ott, ahol a jövedelem valakinek, egy főre eső jövedelem a 15 %-ot meghaladta, akkor rögtön kiesett. Itt 197 család esett ki a támogatásból. Hogyha 10 %-ra lecsökkentjük, akkor evvel a 197-ből 108 család kerül be újra a támogatásba, de ehhez hozzá kell venni azokat az embereket is, ezért képviselőtársaimnak elmondom, hogy akik nem adták be, mert eleve úgy voltak, hogy tájékozódtak, és akkor más nem adták be a támogatást, itt még körülbelül egy olyan 50 háztartásra lehet számítani… Marton István: Körülbelül ugyanannyival is talán. Dr. Csákai Iván: …. igen, és ez évi 8 millió Ft plusz támogatást jelentene. Ha jól emlékszem, akkor szociálpolitikára 789 millió volt leosztva Nagykanizsára, akkor talán ebből az Zrt. felé lehet ezt pótolni, ezt a kieső összeget. A bizottságunk 6 egyhangú igen szavazattal támogatta az előterjesztést, és egyben a közgyűlésnek elfogadásra javasolja. Tényleg, soha sem aktuálisabb, mint most ennek a bevezetése. Marton István: Elnök úr, én ezzel Önnel tökéletesen egyetértek, sőt még azzal meg is fejelem, hogyha ezt a rendszert vezetjük be, akkor minden bizonnyal a Zrt-nek a kintlevőségei is csökkenni fognak a jövőt illetően. Ez mondjuk, 1000 %. A kérdés csak a mérce. Már bocsánat, logikusan végig kell gondolni. Papp Nándor: A tájékoztatót a bizottságunk 5 igen, 1 tartózkodó szavazattal elfogadta. Ezen belül a 15 %-ról a 10 %-ra történő módosítást, azt 2 igen, 3 tartózkodó, 1 nem szavazattal nem támogattuk. Személyesen azt nem értem, hogy miért nem. Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 1 igen, 3 tartózkodással nem támogatta az előterjesztést. Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság megköszöni a tájékoztatást, a határozati javaslat módosításával viszonyt, hogy a 15 %-os kedvezményezetti kört 10 %-ra való csökkentését nem fogadta el. Bene Csaba: Az ügyrendi bizottság az előterjesztés 7 egyhangú szavazattal tárgyalásra alkalmasnak tartja. Marton István: Több hozzászóló nem lévén, kettő szavazás jön. A határozati javaslat – aki egyetért vele, kérem, nyomja meg az igen gombot. Természetesen támogatom. Végre lépjünk egy kicsit előremutatóan. A közgyűlés 21 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 532/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2008. év július hó 01. napjától bevezetett költség alapú lakbérek bevezetésének tapasztalatairól szóló tájékoztatót elfogadja. Marton István: A második szavazás – ez ugye egyszerű szótöbbséget igényelt, a rendeleti javaslat minősítettet igényel. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomjon igent. A közgyűlés 21 igen és 1 nem szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja: 47/2009.(XI.09.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 47/2009.(XI.09.) számú rendelete az önkormányzati bérlakások lakbértámogatásáról szóló 25/2007.(V.16.) számú rendeletének módosítására. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) 5. Javaslat az önkormányzati bérlakások elidegenítéséről szóló rendelet megalkotására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Kámán László vezérigazgató, Lenkeyné Sándor Mária LABE elnök Dr. Csákai Iván: Hát ez az előterjesztés nem úgy sikeredett, ahogy én terveztem, mert ez bizonyos lakásokat nem tartalmaz. Én azért tájékozódva, hogy a többi bizottság mit határozott ebben a témában, én azt kérem, hogy a következő kitétellel hozzuk vissza a következő közgyűlésre. Én kérem azokat a lakásokat a Kámán úrtól megjelölni, azokat a lakásokat, amiknek magas a bérleti díja, és ezért szociális alapon sem, sőt üzleti alapon sem tudjuk kiadni, ezeknek a lakásoknak a jegyzékét terjessze a közgyűlés elé, ami körülbelül egy olyan 8-10 lakásról lenne szó, ami üresen és nem lakottan lehetne meghirdetve. Itt lakott lakásokról tárgyalnánk, és azt csak üzleti alapon, tehát használt lakás árán tudná az önkormányzat értékesíteni, egyébként ott áll üresen, most már van olyan lakás, amelyik egy éve, és nem tudunk rá lakót jelölni. Úgyhogy én kérem azt, hogy ezt egészet hozzuk vissza a következő közgyűlésre Polgármester Úr. Marton István: Hát egyre több ilyen lakásunk lesz, ebben Önnek igaza van, de szerintem ez nem lehetne akadálya, hogy ezt most elfogadjuk, és utána a következő közgyűlésen a kiegészítést, hogy ne húzzuk az időt. Itt vagyunk a tél…. Dr. Csákai Iván: Egyébként a bizottságunk 7 igen egyhangú szavazattal tárgyalásra alkalmasnak tartja. Marton István: Én ezt el tudom fogadni, hogy a következő közgyűlésen azzal a 8-10, vagy akár addigra 15-re duzzadó lakással legyen itt egy lista, de az most ne akadályozza meg az elfogadást. Gyalókai Zoltán Bálint: Az előterjesztés szerinti határozati javaslatot a bizottságunk 6 nemmel nem támogatta, illetve hát volt 1 igen is. Tulajdonképpen azt a határozati javaslatot, illetve javaslatot a mi bizottságunkban fogalmazódott meg, hogy a Kámán László intézményvezető úrtól kértük, hogy egy 8-10 olyan lakást hozzon vissza a következő bizottsági ülésre, ami nem kiadható, és piaci értéken a városnak ténylegesen bevétele származhat belőle. Ez a nehezen fűthető, magas rezsijű, illetve magas belmagasságú épületekről, akár a belvárosban levő épületekről, illetve lakásokról legyen szó. Marton István: Én erre megmondtam az előbb a javaslatot. Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 4 egyhangú igennel támogatta az előterjesztést. És ha nálam van a szó, akkor nem szeretnék ebben a tárgykörben megszólalni, én megkérdezném Gyalókai képviselőtársamtól, hogy ez a 8-10 lakással mi a szándék, hogy mit szeretne a bizottság? Eladni? Marton István: Eladni. Tehát magyarul, ez jobbító szándékú, de ezt körülbelül – hanyadszor? – ötödször, hatodszor tárgyalja már a mi közgyűlésünk, úgyhogy azért mondtam én, amit mondtam, hogy ettől függetlenül ezt el lehet fogadni, következő … pedig mondjuk, beteszem a polgármesteri tájékoztató, idehozok listát, aztán külön szavazunk róla. Az már akkor nem ér önálló napirendet se. Papp Nándor: Bizottságunk 6 tartózkodó szavazattal nem támogatta az előterjesztést. Itt azon bizonytalanodtunk el, hogy egy bizonyos kötelező automatizmusokat fog takarni, hogyha valaki jelentkezik utána a lakás megvásárlásakor kötelező eladnunk. Ez bizonytalanított el bennünket. Marton István: Ettől nagyobb bizonytalanság van az általam ismert városok rendeleteiben, mégis működik. Karádi Ferencnek adom meg a szót, ügyrendit nyomott. Karádi Ferenc Gyula (Ügyrendi): Csak azért, mert látom, Kámán László itt mellettem jelentkezik, többször szeretne hozzászólni, arra kérem, adja meg Neki a szót. Marton István: Én ezt figyeltem, köszönöm, hogy figyelmeztet rá, bár semmi szükség, mert amikor lezajlanak – ezt azért mondom, hogy okuljunk – a képviselői hozzászólások, akkor mindig megadom az előterjesztőnek a szót, vagy annak, aki valamilyen módon kötődik az ügyhöz. Bene Csaba: Az ügyrendi bizottság 6 igen, 1 tartózkodással az előterjesztést tárgyalásra alkalmasnak tartja. Marton István: Akkor eléggé heterogén volt e miatt a 8-10 lakás miatt az értelmezés. Halász Gyula: Szeretnék egy javaslattal élni, mégpedig az elidegenítésre kijelölt épületek vonatkozásában szeretném kérni az IKI-től, hogy küldjön ki egy levelet a 113 érdekeltnek, mégpedig egy szándéknyilatkozat formájában, hogy milyen formában tudnák ezt a tulajdont megvásárolni, és ez fontos lenne a költségvetés tervezése szempontjából is, hiszen akkor már lenne egy olyan alapadat, egy olyan viszonyszám, amit lehetne tervezni a költségvetésben. Marton István: Balra hordott az Ön szeme. Ha jobbra is néz, akkor látja, hogy ez nem 113, hanem 149. Tudom, tudom, tudom. Tehát ez jelenthet 2-300 lakást is. Egyébként valóban, bár arra is fel kell hívni a tisztelt figyelmét, hogy nincsen IKI. Vagyongazdálkodási Részvénytársaságunk van, de valóban ezt a közvélemény-kutatást nem árt, most függetlenül az egésztől, lefolytatni, mert igaz az, ahogy Ön érvelt, hogy ez támpont lehet nekünk a költségvetés készítéséhez. Bogár Ferenc: Következő gondom van, nem az előterjesztéssel, hanem a lakásgazdálkodás és eladás körül kialakult anomáliákkal. Ugye a 8. arab pontban az elidegenítésből származó bevételek felhasználása keretében a Vezérigazgató Úr fölsorolta tételesen azt, hogy a lakáseladásból származó bevételeket mire szabad és lehet fölhasználni. Sajnos az eddigi gyakorlat nem ezt tükrözte, hanem a költségvetési lyukakat tömködtük mindig be, illetőleg tömködték be elődeink az ebből származó bevétellel. Tehát nekem lenne egy olyan módosító javaslatom, amit kérek is megszavaztatni vagy kiegészíteni a határozati javaslatban, hogy ami lakásbevételből származik bevétel, rögtön tegyük hozzá, hogy kiadási oldalon a lakásgazdálkodással, ingatlankezeléssel, vagyongazdálkodással kapcsolatban mire kívánjuk fölhasználni a lakáseladásból származó bevételeket. Tehát egyrészt garanciát szeretnék arra kapni, hogy ne megint költségvetési lyukat tömjünk be lakáseladásból, hanem igenis az ingatlangazdálkodás, lakásgazdálkodás területén kerüljön fölhasználásra. Csak ennek alapján tudom megszavazni javaslatot, egyébként nem. Marton István: Bogár Úr! Amit Ön fölvetett, teljesen logikus és reális, csak 20 éve küszködünk vele hol így, hol úgy, hol amúgy a mindenkori soros testületeknél. Én el tudom ezt fogadni végül is, mert az ingatlanvagyon, és az, ami a lakásvagyon, az eléggé lényeges tétel. Nem lehet azt csak vagy eladni, vagy lepusztítani, lelakni, és értéket veszíteni vele. Dr. Fodor Csaba: Ugye azokat a célokat Polgármester Úr, amelyekre fel lehetne használni ezt az elkülönített számlán kezelt pénzt, ezt azért a lakástörvény pontosan rögzíti, tehát meghatározza, a 62. §, de hát mindegy. Akkor azokat kellene betartani, és hogyha azokat nem tartjuk, vagy nem tartja be valaki, akkor velük szemben kell eljárni. Polgármester úr én azért kértem végül is aztán még szót, hogy a rendelet-tervezetben az szerepel, hogy a bentlakás tényénél a beköltözhető forgalmi értéket csökkentsük 20 %-kal. Én ezt ebben az összefüggésben nem igazán tartom értelmezhetőnek. Egy ingatlan értékesítésnél általában a bentlakás ténye akkor forgalmi érték csökkentő tényező, ha azt az ingatlanban nem lakó harmadik személy kívánja megvásárolni, mert az ő szempontjából valóban forgalmi érték csökkentő, hogy valakik, „idegenek” az ő házában laknak, az ő általa megvásárolni kívánt házban laknak, na de hát itt nem erről van szó. Itt arról van szó, hogy az elővásárlási jog jogosultja, jelesen, kezdjük az elején, az a) ponttal, a bérlő, ő az elővásárlási jog jogosultja, ha ő meg kívánja vásárolni ezt a saját maga által bérelt ingatlant, akkor őnekik forgalmi érték csökkentő tényezőként elismerjük azt a marha nagy hátrányát, hogy ez a lakás lakott. Ugyan ő maga által lakott, de ez forgalmi érték csökkentő tényező. Tehát én ezt így nem tartanám célszerűnek bent tartani, mert ellentétes azzal, ami az eddig kialakult gyakorlattal, amikor valóban a lakáshasználat, mint forgalmi érték csökkentő tényező, figyelembe veendő ingatlanértékesítéseknél vagy talán más bírósági eljárásokban is, mert ez esetben az én általam ismert bírói gyakorlat nem szokta a polgárjogi viszonyokban értékcsökkentő tényezőként kezelni azt a helyzetet, ha az kívánja megvásárolni az ingatlant, aki egyébként jogcímmel lakja az ingatlant, akkor az ő javára még nem fogják csökkenteni a vételárat, mert hát ez nem hátrány ebben az esetben. Marton István: No, hát ha nagyon humorizálni akarnék, akkor azt mondanám, hogy talán aki bent lakik, az már jobban ismeri, mint az ingatlan értékbecslés, ezért még így is próbálunk neki kedvet csinálni, hogy annak ellenére, hogy annyira ismeri is, vegye meg. Ilyen gyakorlat van. A bírói gyakorlat, az tényleg inkább azt mutatja, amit Ön mond, de arra, amit Csákai úr és a másik bizottsági elnök is felvetett, arra, ha jól emlékszem, nem is ennek kell vonatkozni, hanem a vagyonrendeletnek, tehát az üresen álló lakásokra már a vagyonrendeletek vonatkoznak. De ha rosszul mondanám, és akkor itt még minden elvi akadály is elhárult, amit mielőtt végiggondoltam jobban a dolgot, magam is annak véltem, de ha itt a képviselő urak befejezik a hozzászólásokat, akkor majd Kámán úrnak adom meg a szót. Dr. Csákai Iván: Következő, Fodor képviselőtársam említette ezt a lakottságot. Annak idején mi ebben benn voltunk. Benn voltunk az értékesítés, és sajnos 50 %-ot kellett, kellett beszámítani. Tehát sajnos ez van. Ez van. Ez van, tehát kötelező érvényű. Az, hogy 20 %-ot, hogy elfogadják, ezt merem remélni. De hogyha lehet az, hogy ezt a20 %-ot eltöröljük, én benne vagyok. Én benne vagyok, csak nem biztos, hogyha ezt megtámadják, akkor ez meg fog állni. Mert olyan, hogy akkor ezt úgy lehetne módosítani, hogy a 20 %-os lakottsági kedvezményt eltöröljük, de ugyanakkor belép egy olyan 25 %-os kedvezmény akkor, hogyha egyösszegben kifizeti. Tehát ezt gondolja át a képviselőtestület. Marton István: Én úgy gondolom, hogy ez a 20 %, ez tulajdonképpen ilyen vételi kedvcsináló azokkal szemben, akik még nem laknak, csak venni akarnak. Tehát én ezt el tudom fogadni, de az ellenkezőjét is. Ha ezen áll vagy bukik, hogy ma itt ezt elfogadjuk több év után, akkor én bármelyiket megszavazom, ezt tudom Önöknek mondani. Mind a kettőt leszavaztatnom képviselő úr. Böröcz Zoltán: Csákai elnök úrhoz egy gondolat, amit mondott, hiszen értem én, amit mondott, meg Ő nyilván irányítója volt anno annak idején is ennek a lakásprivatizációs ügynek. Az egy másik ügy, azért ezt nem kell elfelejteni. Az akkor az állami tulajdon, az önkormányzati tulajdon megoszlása és a lakásprivatizáció hármasában született törvény, amely törvény tól-ig határidő közé tette azt az időszakot, amikor törvényi kötelezettséggel ezt a kedvezményt kellett adni. Ma egy szabadpiaci gazdaság van, az a törvény nincs érvényben ebben, tehát kötelezettséget nem ró ránk, csak önkormányzati tulajdon van, nincs állami tulajdon ugye, ami önkormányzathoz került, de mindjárt privatizációra, tehát azt ne keverjük ide. Másik dolog egy érdekes hozzászólás, amit Bogár képviselőtársam mondott. Értem a szándékát, üdvözlöm a szándékát, de mivel azt mondta Feri, hogy egyébként így tudja csak megszavazni, hadd bíztassam arra, hogy e nélkül a javaslata nélkül is szavazza meg, mert nem úgy van az, amit egyszer régen csinált ez az önkormányzat anno 20 évvel ezelőtt, hogy pántlikázom a pénzt, tehát ezt a bevételt, ami ebből bejön, azt benn akarom tartani a rendszerben, ezért úgy döntsük el, hogy ezt oda kell fordítani. Volt ilyen szándék mindig, sohasem sikerült. Költségvetési gazdálkodási keretek között nem is megvalósítható technikailag sem. Én azt gondolom, hogy a pénznek, filozófiai, ha úgy tetszik, közgazdasági értelemben van öt funkciója. Az egyik legfontosabb, nem csak felhalmozási eszköz, hanem csereeszköz, aminek pont az a lényege, hogy beviszem én ebbe a kalapba, és bármire válthatom. Tehát ne pántlikázzuk meg ezt a bevételt. De amikor jön majd a költségvetés, Bogár úr el fogja mondani, és igaza van, hogy legalább olyan mértékben tervezzünk be Vagyongazdálkodás Zrt-n keresztül ebbe a szektorba, mint amennyit értékesítettünk, mert ez kezelhető. Tavaly, emlékszem rá, Feri, Karádi Ferinek a javaslata, jó szándékú javaslata Miklósfa ingatlanértékesítés és ráfordítására, pont ezen a hibán bukott meg, és ezért nem került akkor támogatásra. Tehát arra kérlek Feri, nyugodtan szavazd meg e miatt, és ….. ott leszek egyébként, hogy ebbe a rendszerbe visszakerüljön ….. Röst János: Én is úgy emlékszem vissza, hogy Polgármester úrnak van igaza abban, hogy az üres lakásoknak az értékesítését ebbe a rendeletbe nem lehet beépíteni, azt bármely egyéb indítványként be lehet hozni egyébként, tehát nincs akadálya annak, hogy arról a közgyűlés külön döntsön. Ami magát a rendeletet illeti, én úgy gondolom, hogy támogatásra érdemes ez a rendelet, viszont a kedvezmények mértékét, amit elmondott itt Fodor képviselőtársam, meg többen említették, itt egy dolgot kell eldönteni, hogy az össz. kedvezmény mértéke mekkora. … teljesen mindegy, hogy ennek az összetétele, az most mily módon jön ki, lényeg az, hogy törvényes legyen, a másik oldalon pedig legyen olyan ösztönző része neki, ami arra ösztönzi a lakót, hogy megvegye, mert egyébként, hogyha 100 %-on kínálnánk neki az ingatlant, akkor bárhol vehetne egyébként lakást, tehát abban nyilván nincs érdekeltsége abban, hogy máshova költözzön. Viszont annyit elmondanék, hogy ez az ügy megérdemelt volna mindenképpen annyit, hogy egy előzetes egyeztetést a frakciók, illetve a képviselők között meg kellett volna ejteni. Én úgy gondolom, hogy szerencsésebb lett volna, és biztosabb lett volna a rendeletnek az elfogadása. Ha a rendelet most mégsem menne át, akkor én ezt javasolnám Polgármester Úrnak, hogy tegyük meg ezt a próbát, ne legyen ebből sértődés, tehát senki ne úgy kezelje, hogy ez egyfajta másikkal szembeni szavazás, hanem az ügy miatt akkor a következő közgyűlésre mindenképpen hozzuk vissza. Marton István: Megígérhetem, ha nem megy át, újból behozom, csak ez már annyiszor volt itt, hogy van, aki már kívül tudja. Karádi Ferenc Gyula: Böröcz képviselőtársamnak csak egyetlenegy helyreigazítás, ha figyel, Böröcz képviselőtársamnak egy helyreigazítás, hogy az a javaslat akkor átment, és ennek hozadéka is volt már a miklósfai Mindenki Háza vonatkozásában. A másik, amiért hozzászóltam ehhez a napirendhez, az, hogy a Fodor képviselőtársam említette, hogy kötelezően 20 %-ot, ha megszavazzuk ezt a javaslatot, 20 % kedvezményt kell adnunk a vásárlóknak, a bent lakó vásárlónak. Én azt kérdezném – ugye ez már csak kérdés –, hogy az értékbecslés során a bent lakás, az nem jelent értékcsökkentő tényezőt majd? Tehát akkor duplán adjuk ezt a kedvezményt? - az lenne a kérdésem, ha ezt a Kámán László kitér majd a mondandójában erre, akkor ezt megköszönöm. Dr. Fodor Csaba: A Vezérigazgató Úrtól szeretnék kérdezni, mert én azt gondoltam korábban, hogy egy olyan koncepció alapján készül el, mondjuk az értékesíthető lakások köre, amikor az önkormányzat vagy jelesen a részvénytársaság ki tud menekülni olyan társasházakból, amelyekben viszonylag nagy számú magántulajdonú ingatlan, önálló ingatlanok vannak, és ezen ingatlanokban bent van 1-2 vagy pár darab, elhanyagolható számú önkormányzati tulajdon. Jó, csak az anyagból nem derül ki, hogy mondjuk a Rózsa utcában, a Városkapuban, meg a Zemplénben, ezekben mi az oka annak, hogy 1, meg 2 darab lakásokat tartunk fönn, és a jogszabályi okok, illetőleg gazdasági okok miatt nem elidegeníthetőek a 2. számú melléklet szerint. Nem lehetne ezeket valahogy kiváltani, és azokból a társasházakból kimenekülnünk? Mert azért abban nem sok értelme van, hogy mondjuk a Zemplén 1/a-ban 2 darab lakásunk legyen az isten tudja hányban. Tehát nem tudom, mert …. Erre kérek választ, hogy ez miért van benn. Marton István: Több hozzászólót nem látok, ezért senkinek nem adom meg már a szót Kámán úr kivételével. Laci! Légy szíves, itt az urak, amiket megfogalmaztak, azt hiszem, nem kell megismételnem. 20 %, stb. Kámán László: Szeretném először tudatosítani, hogy két dologról beszélünk ebben a pillanatban. Egyik a rendeletnek az elfogadása, ami a bérlő részére történő, tehát a lakásban lakó bérlő részére történő elidegenítést jelent. Amiről a Csákai úr beszél, az egy másik történet, az olyan megüresedett önkormányzati bérlakásoknak az eladása, amit több éve esetleg épp a rezsi miatt nem tudunk kiadni, és ezt az én álláspontom szerint a vagyonrendelet szerint forgalmi értéken lehet értékesíteni kívülálló személyek részére. Tehát most itt erről a két dologról kell dönteni. Ha Önök most döntenek, és a rendeletet elfogadják, akkor a bérlők részére történő értékesítésről szóló rendeletet fogadják el. Amit a Csákai úr kér, azt a jövő hónapi közgyűlésre be lehet hozni, és természetesen erről is lehet szavazni. Marton István: Nagyon örülök ennek, hogy a homály oszlik. Kámán László: A Halász Gyula képviselő úrnak jelezném, hogyha Önök ezt a rendeletet elfogadják, akkor hirdetményként közzé kell tenni, tehát azok a bérlők, akik potenciálisan vevőként jelentkeznek, azok tudni fogják, hogy a lakásokat megveszik. Természetesen ez a határozatlan idejű bérleti szerződéssel rendelkező bérlőket jelenti. A lakottság ténye, amit Fodor úr kérdezett, az több éve elég vitát kavar, azt gondolom, Magyarországon. Ugye a lakástörvény azt írja, hogy a lakottság tényét figyelembe kell venni. A Legfelsőbb bírósági határozat pedig arról szól, hogy nincs jelentősége annak, hogy az ingatlant kívülálló vagy bent lakó veszi meg. Tehát ezzel a témával egyszerűen nem tudtunk mit kezdeni. Természetesen az önkormányzat az, hogy 20 %-os kedvezményt ad, ezt módosíthatja. A bírói gyakorlat, a régebbi bírói gyakorlat, az általában 50 %-ot takart. Zalaegerszegen úgy csinálták, hogy 0 %-ot adtak, viszont, aki az ingatlant, vagyis a lakásokat felértékelte, őneki mondták, hogy a lakottság tényét vegye figyelembe. Én azt gondolom, hogy a mi gyakorlatunk, amikor egyértelműen meghatározzuk, hogy ez hány % lehet, sokkal jobb, mint az, hogy esetleg egy idegen ingatlanszakértőre bízzuk ezt. A Fodor úrnak válaszolnám, hogy az a sok lakás, ami különböző társasházakban 1-2 önkormányzati tulajdonként jelenik meg, ez a 2003-2004-ben vásárolt, Széchenyi Terv keretében vásárolt önkormányzati lakásokat jelenti. Ugye állandóan az volt az önkormányzatnak az érdeke, hogy olyan társasházakban, ahol pár tulajdonunk megmaradt, azokból szálljunk ki, mert kezelési problémákat jelent, társasházi közgyűlésekre kell járni. Ezt sajnos nem tudjuk megtenni, mert ezeket a lakásokat 70 %-os állami támogatással 20 évig nem lehet értékesíteni, tehát ezért van ez, a tilalmi listán ezért szerepel. Röst képviselő úrnak mondanám, hogy a lakástörvény előírásai szerint az adandó kedvezményeket nevesíteni kell, tehát mindenegyes %-ot a rendeletben pontosítani kell, és be kell írni. Ennyi lett volna. Még egy lényeges dolgot, elnézést, hogy az önkormányzat nevében ugye a Vagyongazdálkodási Zrt. bonyolítja le ezeket a szerződéseket, ennek a módját a Jegyzőnővel megbeszéltük. Természetesen bizottsági hatáskör alatt, tehát a bizottságok fognak erről dönteni. Egy nagyon lényeges dolog az értékesítéssel kapcsolatban, hogy mivel az önkormányzat ÁFA körös, tehát a forgalmi értéket, az tartalmazza a 25 %-os ÁFA-t, ez a bevétel, az nem lesz annyi, mint mondjuk, ha ezt tavaly értékesítettük volna, ezeket az ingatlanokat. Marton István: Így van. Köszönöm. Két szavazást kell elrendelnem. A rendeleti javaslat minősített többséget igényel, és ugyancsak minősítettet igényel a határozati javaslat elfogadása is. Én azt hiszem, hogy ez a rendelet, bár talán tényleg nem lesz maga a tökély, de általunk hároméves, egyébként meg 10-15 éves huzavonát talán sikeresen le tudnánk zárni, ha most a tisztelt testület az igen gombot nyomja meg. Aki ezzel egyetért, kérem, nyomja meg az igen gombot. Úgy gondolom, hogy a homály teljes mértékig eloszlott mindenütt. A közgyűlés 15 igen és 8 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja: 48/2009.(XI.09.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 48/2009.(XI.09.) számú rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások elidegenítéséről. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) Marton István: Még egy, a határozati javaslatra is kérek igen gombot nyomni. A közgyűlés 13 igen és 10 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. Marton István: Uraim! A rendeleti javaslat átmegy simán, a határozati javaslat meg nem megy át? Uraim! Új szavazást rendelek el. Hát most már …. De, minősített kell a határozathoz is. Ide az van nekem írva jegyző által. Ne nézze meg Tóth úr, mert tudok olvasni. Egyszerűbb, elrendelem az új szavazást, és nagyon kérem, valaki gondolja meg magát. Kérem, nyomjuk meg az igen gombot. Minősített kell Laci. A közgyűlés 15 igen és 8 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 533/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt-t, hogy a lakáselidegenítésekre vonatkozó megbízási szerződés tervezetét terjessze a Polgármester elé. A Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert ezen szerződésnek az Ügyrendi, Jogi és Közrendi, valamint a Pénzügyi Bizottság egyetértése esetén történő aláírására. Szünet 6. Javaslat a gyermekdiabetológiai járóbeteg szakellátás szüneteltetésére (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Prof. Dr. Bátorfi József főigazgató Dr. Csákai Iván: Az előterjesztést a bizottságunk megtárgyalta. A kórház vezetőségének azt a törekvését támogatja, hogy a szakorvosi óraszám megtartására törekedjen, és 5 igen egyhangú szavazattal a közgyűlésnek elfogadásra ajánlja. Marton István: Több hozzászólót nem látok. Aki egyetért vele, kérem, nyomja meg az igen gombot. Természetesen támogatom. A közgyűlés 21 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 534/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a) támogatja a Kanizsai Dorottya Kórház jártóbeteg-ellátó struktúrájának belső átcsoportosítással történő módosítását 2009. november 1-jétől, ennek keretében a gyermekneurológiai és gyermekpulmonológiai szakrendelések óraszámaiból heti 6 szakorvosi óra gyermekkardiológiai és heti 6 szakorvosi óra gyermekdiabetológiai szakrendelésekre történő visszacsoportosítását, b) a Kanizsai Dorottya Kórház fenntartójaként személyi feltételek hiányában a gyermekdiabetológiai szakrendelés (6 óra/hét) 2009. november 1-jétől előreláthatóan egy éves időtartamú átmeneti szüneteltetését kezdeményezi az ÁNTSZ Nyugat-dunántúli Regionális Intézeténél. Határidő: 2009. november 1. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Prof. Dr. Bátorfi József főigazgató c) felkéri a Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatóját, hogy a határozat a) pontja szerinti módosítások átvezetését tartalmazó Szervezeti és Működési Szabályzatot terjessze a 2009. novemberi soros közgyűlés elé. Határidő: 2009. novemberi soros közgyűlés Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Prof. Dr. Bátorfi József főigazgató 7. Javaslat a Kanizsai Dorottya Kórház fekvőbeteg ellátó struktúra szakmák közötti átcsoportosítással történő módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Prof. Dr. Bátorfi József főigazgató Dr. Csákai Iván: 5 igen egyhangú szavazattal támogatja a bizottságunk az előterjesztést. Az élet megmutatta, hogy hol kell pótolni ágyakat, és hol lehet elvenni. Köszönöm, kérem, támogatni. Marton István: Vitát lezártam, mert nem látok több hozzászólót. Aki egyetért vele, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 24 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 535/2009.(X.29.) számú határozat a) Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése támogatja a Kanizsai Dorottya Kórház fekvőbeteg-ellátó struktúrájának 337/2008.(XII. 30.) Korm. rendelet 8. §-a előírásainak megfelelő belső átcsoportosítással történő módosítását, ennek keretében: • Belgyógyászati-Kardiológiai osztály 3 ággyal történő növelését, • Neurológiai osztály 3 ággyal növelését, • Pszichiátriai osztály 4 ággyal való bővítését, • Gerontológiai osztály 4 ággyal növelését, • Szülészeti-nőgyógyászati osztály 6 ággyal történő csökkentését, • Fül-orr-gégészeti osztály 2 ággyal csökkentését, • Urológiai osztály 2 ággyal csökkentését, • Pszichiátriai rehabilitációs osztály 4 ággyal történő csökkentését. b) Egyidejűleg Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nyilatkozik az átcsoportosítások fenntarthatóságáról. Határidő: 2009. október 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Prof. Dr. Bátorfi József főigazgató) c) Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatóját, hogy a határozat a) pontja szerinti módosítások átvezetését tartalmazó Szervezeti és Működési Szabályzatot – az ÁNTSZ átcsoportosítás tárgyában hozott döntését követően – terjessze a közgyűlés elé. Határidő: 20010. februári soros közgyűlés Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Prof. Dr. Bátorfi József főigazgató) 8. Előterjesztés a Kanizsai Dorottya Kórház létszámleépítésének költségvetési támogatására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Prof. Dr. Bátorfi József főigazgató Marton István: Itt 6 főről van szó. Dr. Csákai Iván: Bizottságunk megtárgyalta az anyagot, 6 fő leépítésének a költségvonzatát szeretné a kórház benyújtani támogatásra a központi költségvetés felé. Kérem támogatni. Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 4 egyhangú igennel támogatta az előterjesztést. Bogár Ferenc: Én a Főigazgató Úrhoz szeretnék egy-két kérdést intézni. Az első, ha és amennyiben megépülne a kórháznak az új sürgősségi beteg-ellátó osztálya, az generálna-e plusz létszámigényt a jelenlegihez képest és mennyi lenne? A másik, gyakorlatilag az áttételesen kapcsolódik ehhez az előterjesztéshez. Ugye itt van szakmai 693,2 és nem szakmai 125 fő, hogy van-e az intézménynek elképzelése arra, hogy esetleg valamilyen tevékenységet még kiszervezni, és az által létszámcsökkentést akar elérni? És harmadsorban pedig azt szeretném megkérdezni, hogy az őrzés-védelem, illetőleg azt hiszem, hogy kertészeti kiszervezett dolgozók létszáma tekintetében van-e a mostani munkabér, vagy költségként kifizetett összeg, és a munkabér között nagyságrendi különbség? Tehát megérte-e kiszervezni ezt a tevékenységet? Marton István: Képviselő úr, az Ön kérdésének a zöme nem a napirendhez kapcsolódik, de nyilván Főigazgató Főorvos Úr, vagy hát legalábbis valószínű meg tudja válaszolni. Prof. Dr. Bátorfi József főigazgató: Az első kérdés a sürgősségi beteg-ellátó osztály személyi állományára vonatkozott. Ebben a pillanatban abban a helyzetben vagyunk, hogy a sürgősségi beteg-ellátó osztály orvosi állománya teljes egészében telítve van. Azt a feladatot, amelyet el kell látni ennek a beteg-ellátó osztálynak, teljesíteni tudjuk, sőt olyan helyzet is adódott a közelmúltban, hogy már nem tudtunk alkalmazni egyébként nálunk dolgozni szándékozó orvosokat. Bővíteni a sürgősségi beteg-ellátó osztályt nem tudjuk, mint ahogy a többi osztályt sem, mert a súlyponti kórházaknak az ágyszáma és a feladata törvényben meghatározva. Tehát bővítési lehetőségünk csak törvénymódosítással lenne lehetséges, és ez ….. Az őrző-védő szolgálat munkájával néhány esetben, események kapcsán győződtünk meg arról, hogy elégedettségünknek kellett, és nem kellett, hanem örömmel adtunk hangot. Nevezetesen bizonyos kórházi tulajdon eltulajdonításában jeleskedtek, és lefüleltek olyan, egyébként évek óta működő eltulajdonításokat, lopásokat, amelyeket az őrző-védő szolgálat segítségével sikerült megfékezni. Marton István: Válaszok kielégítőek, képviselő úr? Bogár Ferenc: Köszönöm, igen. Marton István: Köszönöm Professzor Úr, megnyugtatóak voltak számomra is a válaszai. Aki egyetért, az kérem, nyomja meg az igen gombot, lévén, hogy nem látok több hozzászólót. A közgyűlés 25 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 536/2009.(X.29.) számú határozat 1) Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Kanizsai Dorottya Kórház költségvetési álláshely számát a jelenlegi 824,2 főről 818,2 főre csökkenti. A 6 kórházi álláshelyet érintő csökkentés keretében 2 fő részlegvezető ápolónői, 2 fő ápolónői, 1 fő takarítónői, 1 fő minőségbiztosítási előadói munkakört megszüntet. A szakmai dolgozók számát 693,2 főben, a nem szakmai dolgozók számát 125 főben állapítja meg. Határidő: 2009. október 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Prof. Dr. Bátorfi József főigazgató a munkáltatói intézkedésekre Tácsi Hajnalka osztályvezető a költségvetés módosítása előterjesztés készítésére) 2) A Kanizsai Dorottya Kórház részt vesz Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2010. évi létszámcsökkentési pályázatán, melynek keretében az önkormányzat a kórház 6 fő álláshely csökkentésre irányuló egyszeri költségvetési támogatásának igényét benyújtja. Határidő: 2010. 09. 27. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Prof. Dr. Bátorfi József főigazgató Tácsi Hajnalka osztályvezető) 9. TIOP „struktúraváltoztatást támogató infrastruktúra fejlesztés a fekvőbeteg – szakellátásban” című pályázat (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Prof. Dr. Bátorfi József főigazgató Dr. Csákai Iván: Először egy kifogásom, mielőtt még a bizottsági határozatot ismertetném. Marton István: Mármint személyes? Személyes kifogás? Dr. Csákai Iván: Nem, bizottsági elnökként annyi, hogy az 1. pont úgy kezdődik, hogy elviekben egyetért. Az elviekben-t kérem kihúzni. Marton István: Ki van húzva Elnök Úr. Dr. Csákai Iván: Egyetért a bizottság javaslatával. A másik, hogy a bizottságunk a 4. pontban egy képviselőtársunk javaslatára a keretösszeget megosztva kéri meghatározni, tehát 4.a) pont 15 millió Ft keretösszeg kerüljön a pályázat előkészítésére, és 75 millió a tervdokumentációra. Egyhangú szavazattal javasoljuk elfogadni. Marton István: De ez nem azt jelenti, hogy el is kell mind a 90 milliót költeni? Mint lehetőség. Keretösszeg mind a két oldalra, 15 is, 75 is. Papp Nándor: A VKIB 7 igen, 1 tartózkodó szavazat mellett támogatta az előterjesztést. Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 4 egyhangú igennel támogatta az előterjesztést. Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság 7 egyhangú igennel támogatta az előterjesztést. Dr. Károlyi Attila: Tisztelt Csákai elnök urat megkérném, hogy ismételje meg ezt, hogy – nem jutott el a tudatomig –, hogyan módosítanák Önök a 4. pontot? Hogy 15 milliót a tervdokumentációra, elkészítésének fedezetére, és 75 milliót a mire? Marton István: Fordítva. A mire van elől. Dr. Károlyi Attila: És a másik kérdés az lenne, hogy Önöknek erre van valamilyen olyan információjuk, hogy ezek a számok, ezek fedezni fogják ezeket, így ezeket a költségeket, vagy hogy van ez? Vagy csak ezt kitalálták, hogy így ez jól hangzik? Dr. Csákai Iván: Következő, a megosztás 15 millió a pályázat előkészítésére és 75 millió a tervdokumentációra. Ez keretösszegként, de a teljes választ a Tárnok úr meg tudja adni, hogy közbeszerzésben így határozzuk meg. Tárnok Ferenc: Valóban ezt a 90 millió Ft-ot mi határoztuk meg a korábbi tapasztalatok alapján. A kamarai díjszabást vettük alapul a tervezési díj megállapításánál, illetve konzultáltam tervezőkkel, hogy körülbelül egy ekkora nagyságrendű fejlesztésnél az építési engedélyezési dokumentáció elkészítésének mi lehet a díja. Az előterjesztéshez tartozik egy kiegészítés, amiben korrigáltuk a hibánkat, és abban a közbeszerzési terv módosításban már ezek az összegek szerepelnek. Konkrétan azért, hogyha kérdésként merülne fel, hogyha a két összeget összeadják, miért nem 90 millió Ft, azért, mert a közbeszerzési tervben nettó összeget kell szerepeltetni. Hogyha az ott szerepeltetett nettó összegnek a bruttó értékét vesszük, így adja össze a 90 millió Ft-ot. Tehát a korábbi tapasztalatok alapján határoztuk meg ezeket a keretösszegeket. Természetesen ezek az ajánlatkérések, illetve a pályáztatás során ez változhat. Marton István: Ez a ma kiküldött táblázatos anyag, így van. Tehát ott így van már leírva. Több hozzászólót nem látok, aki ezzel egyetért, kérem, nyomja meg az igen gombot. Természetesen támogatom. A közgyűlés 25 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 537/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. elviekben egyetért a Kanizsai Dorottya Kórház infrastrukturális és orvostechnológiai fejlesztési céljaival, ebből a célból pályázatot kíván benyújtani TIOP-2.2.4/09/1 „Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban” c. pályázatra az alábbi célokra: Központi technológiai tömb fejlesztése, ennek keretében: • központi intenzív építészeti és orvostechnológiai fejlesztése, • központi diagnosztika fejlesztése, • központi műtő infrastrukturális korszerűsítése, gép-műszerparkjának megújítása, • központi betegirányító egység fejlesztése, • központi sterilizáló fejlesztése. A központi technológiai tömbhöz kapcsolódó aktív ellátó egységek átalakítása, fejlesztése. A sürgősségi betegellátó osztály és az aktív fekvőbeteg ellátást nyújtó osztályok központi tömbbel való kapcsolódásának megteremtése. Gyermekellátáshoz kapcsolódóan támogatható a szülőknek nyújtott hotelszolgáltatás fejlesztése, „Bababarát kórház” kialakítása, a „Közös Kincsünk a Gyermek” programmal összhangban. Krónikus típusú betegellátást nyújtó egységek fejlesztése, az aktív rehabilitációt támogató fizioterápia fejlesztését is. Felkéri a Polgármestert, hogy a végleges pályázati dokumentáció birtokában, a részletes műszaki, gazdasági, pénzügyi feltételek tisztázását követően a pályázat benyújtása előtt az előterjesztést ismételten terjessze a Testület elé. Határidő: 2010. januári soros ülés Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc Városfejlesztési osztályvezető) 2. felhatalmazza a Polgármestert, hogy a hatályos jogszabályoknak megfelelően kezdeményezze a pályázat elkészítésére alkalmas pályázatíró kiválasztását, a megbízási szerződést megkösse. Határidő: kiválasztást követően azonnal Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc Városfejlesztési osztályvezető) 3. felhatalmazza a Polgármestert, hogy a hatályos jogszabályoknak megfelelően kezdeményezze a pályázat benyújtásához szükséges tervdokumentáció elkészítését, a tervezői szerződést megkösse. Határidő: kiválasztást követően azonnal Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tárnok Ferenc Városfejlesztési osztályvezető) 4. a 2010. évi költségvetés rendeletében a pályázat elkészítésének és a tervdokumentáció elkészítésének fedezetére 90.000 eFt-ot biztosít. Határidő: 2010. évi költségvetés elfogadása Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tácsi Hajnalka osztályvezető) 5. a 2009. évi közbeszerzési tervet a 2. sz. melléklet szerint módosítja. Határidő: 2009. október 29. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: dr. Gyergyák Krisztina aljegyző) 10. „Út a munkához program közcélú foglalkoztatás eszközbeszerzésének támogatása Nagykanizsán” című nyertes CÉDE pályázat költségvetésének módosítása (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Gáspár András vezérigazgató Dr. Csákai Iván: Bizottságunk 7 igen egyhangú szavazattal támogatta. Papp Nándor: A VKIB 6 igen, 1 tartózkodó szavazattal támogatta az előterjesztést. Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság is 7:0-ra támogatta, viszont fölmerült két kérdés, amire igazából senki nem tudott választ adni, hogy igazából a Via, mint a közterület fenntartója és gondozója, ezzel a szerződésekkel lekötött munkát csökkenti, tehát a közterület-fenntartásban, a fűnyírásban, egyébben, illetve ezek a szerződések hogyan módosultak most egy új belépő közszereplő, az úgynevezett közcélú foglalkoztatások miatt? Ezt a kérdést, hogyha most nincs, aki válaszolni tud rá, ezt szeretnénk legalább bizottsági szinten megkapni. Marton István: Mindjárt válaszolnak rá, de még Tóth elnök úrnak is megadom előtte a szót. Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 3 igen és 1 nem szavazattal az előterjesztést nem támogatta. Marton István: Megadom a szót Domina Erzsébetnek, aki a CÉDE anyja. Domina Erzsébet: A helyzet a következő, vártam a Via Kanizsa ügyvezetőjét, de konzultáltunk Gáspár Andrással. Tehát az a lényeg, hogy ami így szerződésben cégnek vagy vállalkozónak ki van adva, korábban is ki volt adva munka, ez olyan minimális területet érint, hogy ez a közcélú foglalkoztatást egyáltalán nem érinti. Tehát semmiképpen nincs az, hogy ugyanazt a területet gondoznák, vagy ugyanazokat a feladatokat látnák el. Ezt Ő egyértelműen így válaszolta meg. Marton István: Több hozzászólót nem látok, a vitát lezárva, aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 23 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 538/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács által meghirdetett CÉDE/ e): önkormányzati fejlesztésekhez kapcsolódó közcélú foglalkoztatás anyag- és eszközbeszerzése támogatására benyújtott, csökkentett támogatási összegű nyertes pályázatának műszaki tartalom és összköltség csökkentését elfogadja és egyúttal felhatalmazza a polgármestert a támogatási szerződés aláírására. A pályázat célja: „Út a munkához program - közcélú foglalkoztatás eszközbeszerzésének támogatása Nagykanizsán” A fejlesztés megvalósulásának helye: Nagykanizsa MJV közigazgatási területe A csökkentett összköltségű fejlesztés forrásösszetétele: Megnevezés Összege (Ft-ban) Saját forrás 3 505 017 Hitel - Támogatás (-ból igényelt összeg) 6 500 000 Egyéb támogatás (Címzett támogatás) - Egyéb forrás - Összesen 10 005 017 2. A Közgyűlés a saját forrás összegét a 2009. évi költségvetéséről szóló 10/2009.(III.21.) számú Költségvetési Rendeletében biztosítja, a költségvetés 1/12. számú melléklet 2. során. Határidő: 2009. 10. 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Domina Erzsébet, Pályázati Iroda vezető Gáspár András vezérigazgató Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit ZRt. Gazdálkodási Osztály vezető) 11. A Csónakázó-tó fejlesztése támogatás segítségével (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Gelencsér Andrea Pannonhát Délzalai Turisztikai Egyesület elnöke Gyalókai Zoltán Bálint: Hát a bizottságban elég sok kérdés felmerült, ezekre többé-kevésbé kimerítő választ kaptunk, ezért a bizottság 7 egyhangú igennel támogatta az előterjesztést. Papp Nándor: A VKIB 5 igen, 2 tartózkodó szavazat mellett támogatta. Marton István: Akkor kiegészítésnek, meg, ja bocsánat, Bogár Ferenc úr is szót kért. Megadom. Kicsit fürgébben kéne gombot nyomni Bogár úr. Bogár Ferenc: Köszönöm, én fürgén nyomtam Polgármester Úr. Gyakorlatilag egy-két kérdést szeretnék föltenni és gyakorlatilag majdnem véleményt is megfogalmazni. Ugye bizottsági üléseken általában az előterjesztőket megkérdeztük, hogy hogy gondolják, vagy miként képzelik el a létesítményeknek a fenntartását, működtetését? Mindenhol az volt a válasz, hogy a VIA Kanizsa Zrt., mivel eddig ott volt, akkor megoldja. Na most ugye gyakorlatilag egy ekkora volumenű és értékű beruházásnál, tekintettel arra, hogy a kanizsai emberekben, fiatalokban vagy a látogatókban, teljesen mindegy, hogy fogalmazom meg, elég nagyfokú rombolási készség van, főleg ilyen téli meg nem munkaidőbeli időszakokban, azt szeretném megkérdezni, hogy a VIA hogy tudja megoldani ezeknek a létesítményeknek a felügyeletét, a karbantartását? A létszámigénye ennek pontosan mennyi lenne? A karbantartás költségvonzata mennyi lenne? Tehát én nagyon üdvözölendőnek tartanám azt, hogyha 8 millió forintért készülő tervben egy külön szakaszt rendelnének arra, hogy a megvalósíthatósági tanulmányban mennyi létszámvonzata, mennyi költségvetési vonzata lenne annak, hogy ez a létesítmény, ha megvalósul, üzemeltethető legyen. Illetőleg arra is ki kéne térni, mert ez szerintem nem egy-két ember lesz, meg egy-két millió forint kerül ebbe megoldásra, hogy esetleg önálló szervezeti egységként kerüljön a VIA keretébe mondjuk kijelölésre, aki a Csónakázó-tó egészével foglalkozik vagy pedig a szervezetébe ez hogy integrálódik. A másik, amit szeretnék megkérdezni az előterjesztőktől, tekintettel, hogy itt vállalkozói kör meg lesz szólítva, volt-e konzultáció a kanizsai Kereskedelmi és Iparkamarával és ők vállaltak-e szerepet ennek a létesítménynek esetleg az előkészítésében vagy pedig a kibővítéséhez adtak-e ötleteket? Marton István: Bogár úr kérésére ki tud válaszolni? Gelencsér Andrea (Pannonhát Délzalai Turisztikai Egyesület elnöke): Megpróbálok akkor nagyon röviden válaszolni ezekre a kérdésekre. Igen, a megvalósíthatósági tanulmány szerves részét kell, hogy képezze a benyújtandó pályázatnak, azonban ezt komoly pénzügyi és gazdasági számítások kell, hogy megelőzzék. Az a három hét, amióta tudunk dolgozni konkrétan a pályázaton, sajnos még erre, hogy konkrét számokat lehessen mondani, erre még nem volt elég, de a pályázatot be sem lehetne nyújtani a megvalósíthatósági tanulmány nélkül. Egyébként az előzetes elképzelések szerint a karbantartást és az állagmegóvást, azt a jelenlegi kapacitásával a VIA meg tudja oldani, igazából a működtetésre kell majd új álláshelyeket teremtenünk. Ezek a fenntartással kapcsolatosan. A biztonság egy nagyon komoly kérdés. Több dolgot is szeretnénk ennek érdekében. Az egyik az, hogy kerítéssel körbevenni mind a játszóteret, mind a kötélpályát, illetőleg a felújításra kerülő csónakházat is. A másik az, hogy a pályázat lehetőséget nyújt térfigyelő kamerarendszer kialakítására, amit az ott meglévő gondnoki szolgálat majd tud kezelni. Valamint az esetlegesen a téli időszakban az őrzéssel, ez költségként fog jelentkezni, egy vagy őrző-védő céget kell megbízni, vagy a polgárőrséggel lehet esetleg valamilyen kompromisszumos megoldásra jutni. Ez a tél szempontjából még kérdés. És a kamara. Igen, a kamarával történtek egyeztetések, sőt olyan szintű egyeztetések történtek, hogy a Polai úrral, amikor volt a közgazdász vándorgyűlés, akkor ő egy előadással készült a közgazdász vándorgyűlésre Nagykanizsa idegenforgalmával kapcsolatban és ezt az előadást, ezt közösen készítettük el. Tehát tökéletesen képben van a kamara a fejlesztést illetően. Balogh László: A kulturális és sportbizottság nem tárgyalta az előterjesztést. Marton István: Semelyik változatát? Balogh László: Pedig ez nemcsak ifjúsági kérdés, de ez csak a hozzászólásom komolytalan része. De hadd szóljak mégis néhány mondatot, mert vállalom azt, hogy én ezt nagyon fontosnak érzem. Akkor is, hogyha vannak félelmeink és akár lehetnek is, mert aki ott volt bizonyos fórumokon, látta, hogy érdekütközések harca zajlott le, akár mint mifelénk itt a közgyűlésben is sokszor történik. De számomra a lényeg és akkor hadd képviseljem akár a nem tárgyaló laikus álláspontját, hogy a költségvetésben néhány prioritásunk egyike kell, hogy legyen a Csó-tó fejlesztése. És ezt mondom akkor is, ha ahogy múltkor is, amikor valahogy mégis egyöntetűen mögé álltunk, de akkor is eszünkben jutott 10 és 10 egyéni ötlet, hogy mi az, ami kimarad és valószínű, hogy így is ki fog maradni. Természetesen nekem most kapásból eszembe jut szubjektív, elfogult módon, hogy és a hajómodellezők maradhassanak és legyen futópálya és minősített erdei iskola, és további értelmes célok sokaságának megvalósulását is mondhatnánk. De azt gondolom, ha itt valami ilyen lényeges, nagy dolog történik, az indukálni fog további megvalósulásokat. Persze tudom, hogy és ha pénz honnét lesz hozzá? Nem pénzügyi szakemberként mégis azt hiszem, hogyha ez a folyamat elkezdődik, akkor a Csó-tó jó irányban fog lépni előre oly módon, ahogy azt már szeretnénk néhány évtized óta. Mert megérdemli, mert a távolról jövő rácsodálkozik, ezért támogatom teljes ész- és mellszélességgel a Csó-tó fejlesztésének projektjét. Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 1 igen, 3 tartózkodás és 1 nem szavazattal az előterjesztést nem támogatta. Karádi Ferenc Gyula: Papp Ferenc képviselőtársam az előbb már említette, hogy nem teljes számunkra az előterjesztés. Mert az összes olyan vonzata, mely a következő években jelentkezik, az nincs feltárva. A Pénzügyi Bizottság ülésén már előkerült az, hogy mi ez, miért nem történik meg? Azt mondta most is a hölgy, hogy kevés volt az idő. De én most visszakérdezek. Az előterjesztés megszavazása óta, amióta megszavaztuk azt, hogy ennek az előkészítése történjen meg, sok 9 millió forint költséget szavaztunk meg erre durván. Ennek az elköltésére nem volt kevés az idő? Ugyanis a Pénzügyi Bizottság ülésén elhangzott, hogy ez lekötött pénz már, tehát ez elköltésre került. Ennek tükrében én azt szeretném, hogy ha azok a kívánalmat, amit Papp Ferenc képviselőtársam, én jómagam is megfogalmazok, hogy kivétel nélkül minden vonzata, költségvonzatával, kivétel nélkül minden olyan elemmel, amelyik a következő évekre majd a költségvetésünket megterheli, itt akár a hitelszolgálattal, akár az önerővel, akár pedig a fenntartás összes költségével ez itt legyen előttünk, és csak akkor döntsünk róla. Nekem most az a javaslatom, hogy ugye jól tudom, hogy 15-e a leadás határideje? 20-a, köszönöm szépen. Tehát 20-a előtt valami módon érje el a Polgármester Úr, hogy ez minden ilyen adat legyen előttünk. Legyen előttünk az még, hogy a vállalkozók közül ki, mit vállal? Ugye, mert erről is csak fikciók vannak, hogy felsorolnám azért, hogy mindenki tisztában legyen, hogy miről van szó. Vízi-sport turizmus fejlesztése 80 millió forint, Égígérő Fűszál Játékvilág 100 millió forint, kötélpálya 50 millió forint, tanösvény 20 millió forint, kiszolgáló infrastruktúra 50 millió forint, egyéb tevékenységek 18,8 millió forint. Ez összesen 318 millió forint és ebből önerő 75 millió forint. Tehát ezekről kéne döntenünk anélkül, hogy tudnánk pontosan, miről döntünk. Ugye hogy ezt mennyivel kell megnövelni, ezt a 78 millió forintot, ezt az önerőt. Tehát én arra kérek mindenkit, annak tudatában legyen kedves itt most szavazni, hogy biankót adunk, nem tudjuk pontosan mi a költségvonzata, a fenntartási költségeiről fogalmunk sincs, nem tudjuk, hogy ki miben vesz majd részt. Ugye, mert a vállalkozásokról, arról volt szó, hogy van egy nagyon szép elképzelés, hogy ez mind valósuljon meg, de hogy a vállalkozó ebből mit fog vállalni, az önrészben melyik részt fogja vállalni, vagy hozzátesz vagy nem tesz hozzá. Utána melyik lesz majd rentábilis, mert ugye erre is ki kéne térni ennek a tanulmánynak, hogy ezek után melyik lesz majd úgy üzemeltethető, hogy az ne legyen folyamatosan veszteséges. Tehát hogy ha ezek mind a kezünkben vannak, és ennek tudatában tudunk dönteni, akkor én jó szívvel meg fogom szavazni, mert egyetértek Balogh László képviselőtársammal, hogy referált hely Nagykanizsán a Csónakázó-tó, ezt érdemes fejleszteni. De tudnunk kell, hogy miből. Azt is tudnunk kell, hogy ez az utolsó fillérig hitelt igényel a város részéről. Az önerő hitelt igényel. Bogár Ferenc: Részben a Karádi képviselőtársam elmondta az aggályaimat. Tehát én gyakorlatilag úgy fogalmaznék, hogy a gondos gazda, az nem csak beruházni akar, hanem fönn is akarja tartani az intézményét. És tekintettel, hogy nálunk mindig a működési költség az, ami örökké faragásra kerül. És így gyakorlatilag egy kitöltetlen biankó csekket akarnak velünk aláírattatni, ami számomra több mint erős kérdéseket vet föl. A másik, a fejlesztés várható hatásaival kapcsolatban az előterjesztés a következőképpen fogalmaz. A város újragondolhatja a tulajdonában lévő ingatlanok - zöldtábor, hivatali ház, büfé - hasznosítási koncepcióját, és létrehozhatja a szabad-strandot. A kérdésem a következő: ugye gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy megint nem koncepcióval és nem - hogy mondjam? - összességében gondolkodunk a területről. Tehát van egy nagyon jó projekt és gyakorlatilag ezt, ugye mindenki azt mondja, meg kell valósítani, csak a következő a kérdésem. Ha és amennyiben a szabad- strandot tényleg meg akarjuk csinálni, akkor a területet csatornázni kell. Miből? Ez több száz millió forintos beruházást igényel. Ha csatornázunk, ugye megoldjuk a szennyvízkérdést, akkor a mellette levő terület rögtön belterületbe akarja vonatni magát, ami számunkra megint kérdéseket vet föl. Úgy tudom, hogy erre több 10 millió forintért vagy 10 millió forintért készült átfogó hatástanulmány az elmúlt időszakban. Elfelejtettem megkérdezni a hölgytől, hogy ezt látták-e? Átolvasták-e? Tehát gyakorlatilag a számomra az a kérdés, hogy ez a teljes koncepció nem került átgondolásra és nem került beillesztésre ez a mostani projekt? Önálló elemként megcsináljuk, odarakjuk őket, és ugyanakkor rengeteg olyan kérdés vetődik föl, ami nem került megválaszolásra. Még egy kérdés. Ugye a 19. napirendi pontban tárgyaltuk volna a 2010-2011-es évek fejlesztéseit, ott sem szerepel például ez a 76 milliós beruházás. Tehát még a Gazdasági Osztály részéről sem került átgondolásra az egész ügymenet. Gyakorlatilag én is szintén a Karádi úrra utalnék vissza, csócsáljuk meg ezt az ügyet egy kicsit. Még egyszer rágjuk meg és utána, mikor ezek a kérdések is megválaszolásra kerülnek, akkor döntsünk ebben a kérdésben. Marton István: Hát, ha ezt soros ülésen tárgyaljuk, akkor ugye úgy tűnik, hogy kicsúszik a határidőből. Soron kívülit meg erre az egy témára, hát nem tudom, érdemes-e összehívni. De hát, ha ezt támogatja a testület, rajtam nem fog múlani. De akkor az azért elég közel lesz, mert akkor annak olyan … XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.) Marton István: …hogy 19-ére hívjuk össze? XY: 20-á….. Marton István: Jó, hát de azért utána még van vele munka. Tehát én úgy gondolom, hogy annak olyan, most nincs előttem a naptár, de mindjárt magam elé veszem, kereshetünk egy időpontot. Nem, nem, nem, nem. Tehát úgy gondolom, hogy egy olyan, mondjuk november 16-ára még éppen, ha majd úgy alakul - az egy hétfői nap - hívhatunk össze soron kívülit, de még Bogár úrnak azt kell, hogy mondjam, hogy az nem úgy van, hogy több százmillióért kell csatornázni, mert azt mobil WC-kel is meg lehet oldani, amire Ön gondol. De ezen túlmenően, mondjuk egy 100 éve létező világhírű strandon, nevezzük Opatiának, … Karádi Ferenc Gyula: Abbázia. Marton István: De Abbáziának is mondhatjuk, nosztalgiázva, nincsen semminemű objektum. XY: De az nem a magyar ….. Marton István: Az igaz. Tehát én azért mondom, hogy mobilban simán megoldható még a magyar ÁNTSZ-nek is. Tóth László: ……….. (Nem lehet érteni, hogy mit mond.) Marton István: Egy pillanat. Először, először mindenki szóljon és utána adom meg a jelentkezőknek. Cserti Tibor: Hát én Pénzügyi Bizottsági ülésen részletesen kifejtettem az álláspontomat, aki ott volt az tudja. Gyakorlatilag egy kényszerpályán vagyunk, többen megfogalmazták ezt a dolgot. Valójában igen. Tehát hogyha elindultunk egy irányba, mert mindenkiben megfogalmazódott az a dolog, én magam is többször interpelláltam, hogy a Csónakázó-tó fejlesztése érdekében, hogy azt fejleszteni szükséges. A jelenlegi állapotában ugyan megfelel egyfajta közösségi igénynek, de hát azon javítani kell, hogy igazi turisztikai attrakció legyen. Állást foglaltunk ennek érdekében, hogy igen, külső forrás igénybevételére pályázni kell. Ennek érdekében beleinvesztáltunk már valamit, akkor nyilvánvaló, logikus lépés a következő, hogy méretődjön meg az a fajta pályázat. És a Pénzügyi Bizottság ülésen egyébként született egy kompromisszumos álláspont, amit az Elnök Úr nem vezetett elő. Tehát ilyen értelemben nekem, azt hiszem kötelességem felhívni rá a figyelmet, hogy módosító indítványként azt szíveskedjenek elfogadni, és ez egyébként összecseng a közbenső észrevételekkel is, hogy a pályázat mindenféleképpen készüljön el és kerüljön beadásra, de a Polgármester Úr a támogatási szerződés aláírása előtt mindenféleképpen tájékoztatás és további döntéshozatal céljából terjessze a pozitív elbírálás végeredményeképpen az anyagot ismételten a közgyűlés elé. Ez adná azt a fajta kontrollt, aminek alapján mindenféleképpen még érdemi állást is foglalhat a közgyűlés, hogy él-e a pozitív elbírálás függvényében, a fejlesztés megvalósításában. Ha egyébként meg közbelsőleg lehet érlelni az anyagot, még akár 16-ai közgyűlés összehívásával is, az szerintem segíthet a dolgon. Egy biztos, hogy nagyon sok olyan funkció van, ami még ez mellett is kimarad ebből a pályázati anyagból. Én magam többször elmondtam ugye, közös véleményt egyébként kértek a horgászok is, hogy lehetőleg legyen körbejárható a Csónakázó-tó, legyen alkalmas ugye a sportolásra, a fiataloknak, a kismamáknak, a mit tudom én, a gyerekeknek sétálgatására. Legyen olyan közösségi tér ott egyébként, amit az intézmények, cégek is igénybe vehetnek rendszeresen, tehát ilyen vállalati partiknak a megtartására. Ennek az üzemeltetés formáját is ki lehet írni. Tehát nagyon sok olyan dolog van, külön felhívnánk a figyelmet, hogy lehetőleg azok a funkciók, amik ott megvannak, beleértve a nagyon komolyan, egyébként, ami előttünk van, a modellező egyesületnek is az ottani létét, mert hisz eredményeket ők is produkálnak, meg a horgászok békés egymás mellett élését ugye, magával a leendő pályával is. Tehát rengeteg olyan dolog van, amit menet közben össze kell hangolni. A Pénzügyi Bizottság különösképpen felhívta a figyelmet, olyan üzemeltetési terheket célszerű vállalni állandó teherként, aminek egyébként bevételi vonzata is van. A pályázat kitér erre. A városfejlesztési bizottságnak meg arra hívtuk fel a figyelmét, hogy azért ma egy olyan egységes közösségi tér, ami nincsen leszabdalva, ugye, tehát nincs úgy lehatárolva, ha itt megjelennek olyan egységek, akkor annak olyan természetbe illő módon kellene bekövetkeznie, hogy ne rontsa azt a fajta táji értéket. No hát ez már olyan szakmai tevékenység, amit menet közben ki lehet érlelni. Én mindenféleképp az eddig elkészült anyag hasznosítása mellett érvelnék, és erre kérem képviselőtársaimat is az elmondottak alapján. Marton István: Ezt úgy kellene értenem, hogy akkor a pályázat beadása előtt nem indokolt soron kívülit összehívni? Cserti Tibor: Én a magam részéről (………………..). Marton István: Mert én is bármelyik megoldásra nyitott vagyok, csak a kettő együtt ne menjen. Tóth László (Ügyrendi): Cserti Tibor nem jól emlékszik. Idéznék a közgyűlési jegyzőkönyvből: „Cserti Tibor: Javaslom, kerüljön ki a határozati javaslatból az utolsó mondat.” Szó szerint felhatalmazza ugye a polgármestert a pályázati dokumentáció és a kapcsolódó támogatási szerződés aláírására. Ez valóban elhangzott, tehát én csak arra célzok, nem volt konszenzus, szavazás volt. A szavazás eredménye 1 igen, 2 tartózkodás és 2 nem szavazattal a javaslattal a Pénzügyi Bizottság nem értett egyet. Cserti Tibor (Ügyrendi): Ügyrendit kérek, én kvázi válaszgombot ugye, az ügyrendből ez törlésre került időközben. Hát tényleg nem vitatkozni szeretnék Elnök Úr, lehet, hogy a dokumentáció során az, amit el tetszett mondani, az tényleg így van, én egyszerűen a józan észre apelláltam. Tehát nincs az a magántulajdonos egyébként, aki beinvesztál valami (…..), elindul normális, logikus úton és utána valaminek még az elvi lehetőségéről is lemond. Én úgy gondolom, ilyen értelemben vagyunk kényszerpályán, jó értelmű kényszerpályán. Éljünk a lehetősséggel. Dr. Kolonics Bálint: Mint képviselő kérek szót, Tisztelt Közgyűlés. Az előterjesztés kapcsán mindenképpen szeretném azt elmondani, hogy én támogatom az előterjesztést, és nem gondolom, hogy soron kívüli közgyűlésen vissza kellene hozni. Én a magam részéről jónak látom azt, hogyha az önkormányzat a civil szervezettel valóban együttműködve, ez egy példája lehet annak, hogy eredményes lehet egy ilyen együttműködés, és ezt a pályázatot így beadják. Én a magam részéről minden segítségemet felajánlom ahhoz, hogyha segíteni kell a pályázat eredményességét illetően, azzal szembe, hogy én nem kívánok problémákat és akadályokat görgetni a megoldás elé. Ez a tipikus esete azoknak az önkormányzati ügyeknek, amikor egy idő után nem arról kezdünk el beszélgetni, hogy hogy oldjuk meg, hanem milyen problémák lehetnek, és miért nem lehet egy ilyet megoldani és megcsinálni. Azt gondolom, hogy bárkinek érdeke az, hogy a Csónakázó-tónál ez a fejlesztés megvalósuljon, és hogyha ez most elindul, akkor a fejlesztések között azért ez nagyságrendileg sem az utolsó helyen fog szerepelni és a város lakosságai között, azt gondolom, lakossága között ez elég nagyszámú támogatottságra tart egyébként számot. Tehát azt gondolom, hogy mindenki számára jót teszünk azzal, ha ezt segítjük. Bene Csaba: Jómagam az ügy kezdete óta maximálisan támogatom ezt a kezdeményezést. Bár megértem én azokat a képviselőtársaimat, akik a Pénzügyi Bizottság tagjaiként ugye pénzügyi oldalról elemzik ennek a hátterét. Teljesen jogosan. Én nem a pénzügyi oldalról közelítem meg, és ennyiben kapcsolódnék Kolonics képviselőtársamhoz, hogy én úgy gondolom, hogy Nagykanizsa életében ez egy olyan jelentőségű fejlesztés, amelyet nekünk mindenképpen meg kell lépni. Ha egy kicsit kitekintünk a pénzügyi részéből, akkor engedjenek meg nekem egy kis emlékezést arra, hogy én sokszor voltam részese olyan vitának, nem itt, hanem más fórumokon, ahol az egészségügy és az oktatásügy vitatkozott azon, hogy kinek kell, és milyen forrást kell biztosítani. Az oktatásügy, az mindig elmondta, hogy a testnevelés és a sporttámogatás, az milyen fontos kérdés lenne népegészségügyi szempontból, mert ha oda több támogatást adnának, akkor sokkal kevesebbe kerülne az egészségügynek a támogatása vagy a finanszírozása. És ugye ott is a lobbyérdekek mindig más irányba vitték el a dolgokat és meg lehet nézni, hogy azóta sincs megfelelő támogatása Magyarországon a testnevelésnek, a sportnak. Meg lehet nézni, hogy a kimutatásokban milyen a Magyarországon az embereknek az egészségi állapota. Hát én ilyen szempontból is maximálisan támogatom ezt a kezdeményezést, és igazából idézőjelbe teszem, nem érdekel ennek a pénzügyi része, meg hogy milyen hatástanulmányok készülnek, hogy akkor ez mennyi pénzbe kerül, mert sokkal fontosabbnak tartom azt, hogy ott az emberek sportoljanak, mozogjanak, és ezáltal egészségesebbek legyenek és ott töltsék el a szabadidejüket a kanizsai emberek is, nem beszélve a hozzánk látogató turistákkal együtt. Marton István: Hát a prevencióval kapcsolatos mondanivalóig én tökéletesen egyetértek Önnel, de aztán az, hogy ennek a pénzügyi vonzata nem érdekes, az az én szemembe erős túlzás. XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.) Marton István: Jó, akkor úgy el lehet fogadni. Jerausek István: Abban a helyzetben vagyok, hogy én maximálisan támogatom a beruházást és a pályázat beadását. Az érveimet előttem már sokan elmondták, és én úgy gondolom, nekünk nem szabad - lehet, hogy most Polgármester Úrnak ellentmondok -, a bekerülési költséggel foglalkozni, hisz ha a Csónakázó-tó jelenlegi állapotát vesszük figyelembe, akkor a pályázati önrészt minimum nekünk a Csónakázó-tó fejlesztésére kellene költeni anélkül, hogy ezek a létesítmények, beruházások megtörténnek. És egyetértek Bene képviselőtársammal abban a vonatkozásba, hogy úgy a helyi, kanizsai polgárok, mind a környező lakosok is igénybe vennék, és ez nemcsak Kanizsa szempontjából lenne jelentős. A bevétel szempontjából lenne jelentős, mert tulajdonképpen az idelátogató turisták csak itt hagynák a pénzüket, ha nem a Csónakázó-tón, akkor akár vendéglátóhelyeken, szálláshelyeken és egyéb vonatkozásba itt költenék el a pénzüket. Tehát nem akarom tovább szaporítani a szót, én a magam részéről, mint a terület képviselője maximálisan támogatom a beruházást. Marton István: De hát éppen oda jutottunk, hogy Bene úrral tökéletesen egyetértettünk, mire befejeztük a gondolatmenetet. Papp Ferenc: Én abban az esetben tudom támogatni ezt a pályázatot, ha további konkrét garanciákat látok mindazon szervezetek és személyek, egyesületek részére, akik jelenleg is használják, és igénybe veszik a Csónakázó-tó sajátos környezetét, infrastruktúráját. Na most ezt előkészítendő én beszéltem ma a modellező kör elnökével és ezért csodálkozom, hogy abban a levélben, amit tegnap kaptunk, van egy ilyen mondat, hogy a projekt előrehaladása érdekében a pályát létrehozó vállalkozó tájékoztatása szerint az egyeztetéseket megkezdték és kompromisszumos megoldásra jutottak. Hát Elnök Úr engem úgy tájékoztatott, hogy valóban megkezdték a tájékoztatást és megkezdték az egyeztetéseket, de nem jutottak konkrét megállapodásra. Tehát a mondat első fele igaz, és ami a lényeg, hogy a mondat másik fele nem. Tudniillik, az egy erősen egyoldalú dolog, hogy én a modellezőknek kijelentem, hogy bizonyos számú versenyt engedélyezek ott, de gyakorlást azon a területen, ahol eddig gyakoroltak, ahol a kiépített infrastruktúrája van a modellezőknek, ott nem. Hát képzeljünk el bármelyik sportágat, amikor versenyre máshol készülnek, nem abban a tornateremben, nem azon a pályán, ahol futni kell vagy kosárlabdázni, vagy bármit mondhatok, tehát úgy gondolom, hogy ez egy egyelőre megoldatlan dolog, és én nagyon szeretném azt kérni, hogy továbbra is megfelelő garanciák kellenének a horgászoknak és a modellezőknek is. Én abban az esetben tudom csak ezt támogatni, hogyha valóban ez megnyugtató módon zajlik le. Az már csak emlékeztető, hogy a korábbi közgyűlésen, ahol szintén ez a téma szóba került, ott többen elmondták, hogy milyen Világkupákat és Európa kupákat rendeztek korábban a modellezők itt. Most hogy újraéledt ez a Canissa Modellező Kör, ismét van arra lehetőség, hogy a már megrendezett, idén megrendezett országos versenyeken túlmenően versenyeken, mert több is volt, esetleg Európa kupát vagy más hasonló jellegű versenyt, de hát ehhez természetesen kell az a pálya, amit saját pénzből nagy ráfordítással kiépítettek a modellezők. Marton István: Azon a fórumon, ahol én is ott voltam, meglehetősen pregnánsan kijöttek a különböző érdekcsoportok ellentétei. De ez nem azt jelenti, hogy ott nem lehet zöldágra vergődni, majd mindenki belátja, hogy minél nagyobb az élet, annál jobban jár ő is. Dr. Károlyi Attila: Én annak örülök, hogy van olyan személy, vagy vannak olyan személyek vagy van olyan civil szervezet, aki nemcsak álmodik, mint én 2007-ben megálmodtam úgy magamba a török fürdőt, meg a konferencia turizmust a Csónakázó-tóra, termálfürdőre gondolok, az is biztos nagyszerű lenne, és biztos elférne emellett az objektum mellett. Talán valamikor a távoli jövőben ez is meg fog valósulni. De itt kézzelfogható közelségbe került egy olyan, valóban ezt a tavat, ezt a kicsit holtnak tekintem a magam részéről, ez egy horgász tóként üzemelő, nagyszerű természeti körülmények között. Nagyon sok város irigyel bennünket emiatt a tó miatt, és végre élettel fogják megtölteni. Tehát a Bene képviselőtársamnak a szavait annyiban idézőjelbe fordítanám le, hogy feltétel nélkül támogatom. Nyilván az anyagi vonzata engem is nagyon érdekel a város érdekében, hasonlóan Karádi képviselőtársamhoz, de én feltétel nélkül támogatom ezt a kezdeményezést, és nagyon örülök neki, megmondom őszintén. Marton István: Hát képviselőtársam, a holt tó jelleget vissza kell, hogy utasítsam, mert ott számtalan program zajlik az év szinte minden szakában. A téli korcsolyázástól kezdve a modell versenyeken át a kajak-kenusok szinte egész éves jelenlétét, már nem is sorolom tovább. Én inkább úgy fogalmaznék Ön helyett, hogy ebben a tóban sokkal több van. Nagyobbak a lehetőségei és ezeknek a kiaknázását kell nekünk keresnünk, okos kompromisszumok árán. Karádi Ferenc képviselőnek másodszor is megadom a szót, de csak röviden, mert az első az elég hosszú volt. Karádi Ferenc Gyula: Polgármester úr, ez költségvetést érint. És meggondolom, jó, hogy mennyi lesz. Tisztelt képviselőtársaim! Ne essünk azért tévedésbe, a környező városok mindegyike rendelkezik hasonlóval, Gébárti-tó Zalaegerszeg, Kaposvár a Deseda, sok minden, tehát mindenhol van ilyen hasonló létesítmény. Az, hogy pontosan nem Csónakázó-tónak hívják, de ilyen van mindenhol. Surdon van egy horgásztó, Liszóban is van egy ilyen tó. Hát azért ekkora tévedésbe ne essünk, hogy Nagykanizsán van csak ilyen. De ettől még ez szép és rendezett és örülök neki, hogy van. A másik, amiért én szólni szerettem volna, az az, hogy azért vívódik bennünk még egy fajta ellentét. Mégpedig az, hogy azt kérik most itt az előterjesztők tőlünk, tőlem, egy külső kerületben képviselőtől, hogy 75 fél millió forintot egyetlenegy gombnyomással döntsek el úgy, hogy még nincs is alátámasztva mindenféle számmal, és a vonzatait nem tudjuk. És ezt annak tudatában döntsem el, most azt kérik tőlem képviselőtársaim, és akik ezt előterjesztették, hogy Miklósfa körzetében ebben az évben nem 75 millió, 1 vagy 500 vagy 200 vagy 100.000 forintos fejlesztés sem valósul meg, holott elhatároztunk egy-kettőt ebben az évben. Tehát azért tessék ezt tudomásul venni, hogy én, amikor ezt felelősséggel megteszem, ezt a lépést, akkor ez a kettősség is létezik. Másik az, amit Bene Csabának szeretnék mondani. Kedves Bene Csaba, én nagyon örülök neki, hogy azt mondod, hogy a sport és a mozgás érdekében nem érdekel semmilyen költség, szeretném azt is elérni nálad és mindannyiunknál, hogy ugyanez a szemlélet vezessen bennünket akkor is, amikor azt mondjuk egy külső kerületre, akár Bagolára, akár Miklósfára, akár Bajcsára, hogy az élhető környezetünk érdekében nem érdekel bennünket semmilyen költség. Azt remélném, (………) ott is… XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.) Karádi Ferenc Gyula: Palint, bocsáss meg, Palin, így van. XY: Meg Kiskanizsa. Karádi Ferenc Gyula: Palint, Kiskanizsa, bármelyik külső területet mondom, akkor, amikor ott élnek nagykanizsai lakosok, nem érdekel bennünket semmilyen költség, mert az élhető környezeteinket szeretnénk jobbá tenni. Akkor ez a szemlélet miért nem él bennünk? Akkor miért vagyunk olyan fukarak, hogy még az elhatározott fejlesztéseinket sem valósítjuk meg? Igaz, ennek nem valószínű, hogy én vagyok az oka. Marton István: De a semmi, az durva túlzás volt. Dr. Fodor Csaba: Én természetesen támogatom az előterjesztést. Engem érdekelnek a költségek is, és mindazok mellett is azt kérem Önöktől - többségtől legalábbis -, hogy adja meg a támogatását ennek az előterjesztésnek. Ez mind azért történik, mert folyamatosan ez a közgyűlés is ugyanabba a cipőbe lépked, mint az előző közgyűlések szinte mindegyike. Nincs olyan közgyűlés, hogy el ne hangozzék, hogy milyen kitörési pontok legyenek, nincs olyan, hogy nehogy szférák, vagy a prioritások vagy én meg nem tudom mondani, hogy milyen kifejezések el nem hangzanak, hogy a város merre induljon és egyébként a Csónakázó-tó, az mindegyik ilyen előterjesztésbe vagy hozzászólásba fix pont, az biztos, a Csónakázó-tó, az valóban gyönyörű környezetben helyezkedik el. Énszerintem is egy kifejezetten kiváló adottsággal rendelkező vízfelület és a környezete is és a kettő együtt is, nemcsak külön-külön. Azt én megértem, hogy a Csónakázó-tóra betelepültek különböző szabadidős tevékenységek, egyesületek. Az persze nem jelenti azt, hogy az újabbakat ki kell zárni onnan. Hanem azt jelenti, hogy őnekik is ugyanolyan egyeztetési kötelmük van az újjal, mint az újnak velük. Ezek az egyeztetések egyébként valóban lezajlottak és Polgármester Úr hivatkozott is rá. Volt egy lakossági fórum, ahol eleinte békés, aztán kevésbé békés, de hangulatok voltak és hozzászólások, természetesen és érthető módon mindenki a saját álláspontját és a saját érdekeit védte. De elhangzott ott egy mondat, nem tudom, talán a Mózes Pali bácsi, volt tanácselnök mondta, hogy a Csónakázó-tó azért mégiscsak mindenkié és a városé. Tehát azért ahhoz úgy kell hozzányúlni, és olyan felelősségteljesen kell annak sorsáról, jövőbeni sorsáról dönteni, hogy minél több embernek, minél szélesebb rétegnek szolgálja a kikapcsolódás, sportolási lehetőségét. Ebbe a koncepcióba bőven beleillik ez az előterjesztés és hát ugye itt az sem elhanyagolható kérdés, hogy a Csónakázó-tó fejlesztéséhez nekünk hozzá kell tenni két éven belül, 2010 és ’11 években 75 millió forintot. De azért ez egy jelentős, a 75 millió forintnak háromszorosa vagy négyszerese fog ebből megvalósulni, tehát jelentős mértékű támogatást lehet ehhez kapni. Ha most van a pályázat benyújtási határidő, akkor valóban olybá tűnik, hogy a tett halála az okoskodás lehet és kérhetünk még itt különféle adatokat. Én már most biztosan mondom, aki úgy gondolja ma, hogy ezt különböző indokok alapján nem fogja tudni megszavazni, annak bármilyen, bármilyen iratot idehoznak, két hét múlva sem lesz okosabb és két hét múlva sem lesz abban a helyzetben, hogy arról az előterjesztésről dönteni tudjon. Ugyanis maguk az előterjesztők nincsenek abban a helyzetben, hogy ennél konkrétabb és pontosabb számokat idehozzanak. Természetesen, egy kicsit ez egy sötétbe ugrás, természetesen azok a garanciák, amelyeket a Cserti képviselő úr mondott, továbbra is fennállnak. Hiszen mi csak arról döntünk ma, hogy körülbelül úgy látjuk a jövőt, hogy ennyi pénzt hozzá kell tenni annak érdekében, hogy egy-két éven belül jelentős fejlesztések, amelyekhez jelentős magántőke is társul, mert nemcsak nekünk kell állni az önerőt, mert ezen kívül van vállalkozói önerő is, tehát ezekhez képest valóban elindul egy olyan fejlesztés, ami fontos lehet a városnak és a város környékének. Elhangzott a szabad-strand kérdése, a szabad-strand kérdésében ott a lakossági fórumon talán a Főkertész Úr mondta azt, ha jól emlékszem, hogy az abban a kis öbölben valósulhatna csak meg, amelynek… Marton István: Így van. Dr. Fodor Csaba:…az iszap kotrására egyébként… Marton István: A kisöböltől, a hídtól a pályáig, a modell pályáig. Dr. Fodor Csaba: …. a modellpálya stégéig és a kishíd közötti szakaszon, ami egyébként az kerül iszapmentesítésre is, tehát ez a terület. Más terület szóba sem jöhet a Csónakázó-tó vízfelületét figyelembe véve. XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.) Dr. Fodor Csaba: Nem, mert ki kell kotorni a patakot. Tehát ott voltak szakemberek, akiknek más volt a véleményük. Én nem kívánok ezekben állást foglalni, hogy ezt hol lehet, mit nem lehet. Egy szabad- strand kialakításának jelentős közegészségügyi előírásai vannak, amit be kell tartani. (…………..). XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.) Dr. Fodor Csaba: Teljesen mindegy, most mi ezen nem fogunk tudni eldönteni. Úgy járunk, mint az iszappal, hogy egy évig azon szórakoztunk és mindenki itt már mederkotró kisiparossá vált, hogy milyen fajta technológiát meg módszert alkalmazzunk, meg egyébként mi legyen az iszappal. Tehát most azért ennyire azért ne süllyedjünk le az iszapba, hanem maradjunk ennél a témánál. Tehát én arra kérnék mindenkit, hogy vegye figyelembe, hogy a mai tudások alapján, tapasztalatok alapján ennél pontosabb és jobb előterjesztés énszerintem nem készíthető el. Ha ennél pontosabb számok kerülnének ide, azok lennének igazán csak hasraütős számok, tehát előbbre nem lennénk. Én kérem Önöket, hogy fogadjuk el ezt az előterjesztést. Azzal is elfogadhatjuk, hogy értelemszerűen, amikor a pályázat pozitív elbírálást nyer, azt követően a támogatási szerződés aláírása előtt nézzük végig. Természetesen akkor is meglesz egy kockázata a dolognak, de legalább valamifajta biztosítékot kaphatnak azok, akik ma szívük szerint megszavaznák, de eszük szerint még kívánnak többi, nem tudom, adatra várnának. Marton István: Képviselő úr, amikor Ön az előbb Mózes Pál a korábbi tanácselnök, városunk díszpolgára szavaira hivatkozott, azokat a szavakat nemcsak itt elmondta, hanem később le is írta a Trilógiájába, ha jól emlékszem. Mert kevés olvasnivalót találok én a Kanizsa Újságban, de ezt alaposan végigolvastam. XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.) Marton István: Igen, lehet belőle tanulni Uraim, a mosolygás mellett is. Bőségesen lehet valakinek az élettapasztalata alapján. No, de ez a dolog lényege, hogy én úgy emlékszem, hogy azt a fórumot én pontosan ennek a szellemében vezettem, amikor egyes szervek, akik már odatették a lábukat, mindenféle előjogokat próbáltak vindikálni maguknak. Azt hiszem, hogy számomra az egy megrendítő élmény volt, amikor ezzel elkezdtem tavaly foglalkozni és akkor még 20, mára már 21 éve nem történt semmi a vízvédelem érdekében. És ha ez a dolog nem kerül elő, akkor talán pillanatnyilag még itt se tartanánk, ahol most tartunk. Horváth István: Nem tisztem nekem elmondani tulajdonképpen azt, hogy a szakosztályok között valóban nem volt egyetértés. Ezt Gelencsér Andrea tegnap elmondta nálunk a bizottsági ülésen. Én is amorfnak éreztem azt az állapotot, ami a múltkori nem is tudom, hogy hogy nevezzem, azon a bemutatón, ahol elénk hozták, a Pannonhát elénk hozta a Csónakázó-tónak a fejlesztését. Én is amorfnak éreztem ezt a helyzetet, de én tegnap óta, a választ, hogy megkaptam, teljesen nyugodt vagyok e tekintetben. A másik dolog az, hogy ugyan nekünk 75 millió forintot mellé kell tenni ehhez a pályázathoz, de azt gondolom, hogy vétek lenne nem élni azzal a lehetőséggel, azzal a festői környezettel, ami itt a Csónakázó-tó környékén található, ez a városnak egy olyan értéke, hogy ezt nekünk már régen hasznosítani kellett volna, ez legalább 15-20 éves sarunk és adottságunk. És hát, amit mondott Kolonics Bálint képviselőtársam, ott van az igazság, hogy mi mindig azt keressük, ezt már számtalanszor elmondtam egyébként, ha valami ilyen fejlesztéssel kapcsolatosan meg kell nyilvánulni, hogy hogyan nem lehetne megcsinálni? Ez egy nagyon rossz felfogás. Nekünk ebbe a pénzt vagy emellé a pénzt oda kell rendelni, ez véleményem szerint újabb fejlesztéseket fog majd indukálni az elkövetkezendő időkben és turistacsalogató mindenképpen. És ebbe Bene Csaba képviselőtársamnak is igaza van, hogy nem a gyógyításra kellene nekünk a pénzeket elszórni, hanem a megelőzésre. És a megelőzés, az nyilván onnan fakad, hogyha mozgási lehetőséget, sportolási lehetőséget biztosítunk embereknek. Bicsák Miklós: Látom, én vagyok az utolsó, remélem nem a gonoszoké. A következőt szeretném elmondani nagy tisztelettel a tisztelt közgyűlésnek és kérve. Én részt vettem a legelső fórumtól a bizottsági szakokban is, most a mai nap közgyűlés. Mint vállalkozó is felelősséggel átgondolva ezeket a dolgokat, igenis a Csónakázó-tónak szüksége van erre a beruházásra. Úgy gondolom, hogy majd a jövő eldönti. Fodor Csaba képviselőtársam és Bene Csaba is kivesézte ezeket a kérdéseket, nem is kívánom én továbbiakban boncolgatni, mert szükség van, és ezt gondolom, nagykanizsai város lakosságának. Mi felelősséggel fogunk most dönteni, hogy ez a jövő szempontjából megvalósuljon, mert szüksége van a városnak és biztos, hogy az idő igazolni fogja. A jogászaink, ami itt elhangzott a szakbizottságban is, átgondolva úgy dolgozzák ki szakmailag is ezt, hogy a város bármikor azokkal a jogi vagy egyéb a városnak a károsodása ne történjen meg, élni tudnak a jogi felelősséggel, és ha az adott eset, ne adj Isten felmerülne, akkor nekünk jogilag alá van támasztva. Ez elhangzott és bízok is benne, hogy az önkormányzatnak, ismételve, a jogászok úgy dolgozzák át ezt a szerződést vagy a továbbiakban, hogy a közgyűlés felelősséggel tudjon dönteni. Én részemről támogatom, mert ahogy mondtam, Fodor Csaba is nagyon elmondta részletekben, szüksége van a Csónakázó-tónak egy ilyen beruházásra. Tóth László: Én szeretném, hogyha Nagykanizsa város polgárait megnyugtatná Polgármester Úr, …Iván, nem szóltam hozzá a napirendhez, egy fél perc lett volna az egész. …Nyugtassa meg a város közvéleményét, hogyha valaki le akar a preventív dolgok miatt futkározni a Csónakázó-tó környékén, a vízparttól mondjuk két vagy három méterre, azt akadály nélkül megteheti bármikor. Mert ugye van itten 20, 20 évre szóló használatba adás, opciók, van, lesz itt minden. Tehát megtehetem-e én azt, hogy jövőre vagy két év múlva, hogyha körbe akarok sétálni a családommal a Csónakázó-tó környékén, hogy karámok kerülgetése és egyéb dolgok kapcsán ezt megtehetem-e anélkül, tehát? Tehát én erre kérek választ. Mert ugye azt elvártam volna, hogy egy ilyen volumenű előterjesztéshez terveket tesznek a tisztelt képviselőurak elé, nem karaktereket, számokat, hogy azért vizuálisan is lehessen látni. Polgármester Úr, én erre kérek választ, hogy ezt tudja Ön garantálni? Marton István: Tóth úr! Ezt 37 éve garantálja az élet és ez így is fog maradni. A vitát lezárom, több hozzászólót nem láttam. Bocsánat! Az érintetteknek, pályázatíróknak még megadom a szót. Domina Erzsébeté a szó. Domina Erzsébet: Csak pár dologra szeretnék reagálni. Nem tudom, hogy Papp Ferenc képviselő úr ugyanazzal a Canissa Modellező Sportegyesület Lexikov Zsolt nevezetű elnökével beszélt-e, akiről nálunk, mi megkaptuk az aláírt nyilatkozatot, amit a wakeboard pálya üzemeltetőjével kötöttek, ahol megvan a hajómodellező sportegyesület nevébe a vállalások, illetve a wakeboard pálya üzemeltetőjeként. XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.) Domina Erzsébet: Megkaptuk, igen. Ez a, az eredeti példányt, azt már gyűjtögetjük a pályázati dokumentációhoz benyújtandó anyagokat, oda tettük be az eredeti, aláírt nyilatkozatot. Ugyanúgy a horgászokkal is megtörtént a megegyezés. És azt szeretném elmondani, köszönöm azokat a véleményeket, köszönjük az előkészítők nevében, amik azt erősítik, hogy ez egy szükséges és jó irány. A másik bizottsági, három bizottsági ülés, három bizottság tárgyalta az anyagot. Mind a három bizottsági ülésen a tervező is részt vett. Terveket odavittük. Az előterjesztésben leírtakkal együtt azt gondolom, hogy a műszaki tartalmak eléggé világossá válhattak Önök előtt, akár képletessé is. A másik a költségek. Hát a fenntartás, az nyilvánvaló, hogy egy nagyon komoly kérdés. De azt gondoljuk, hogy per pillanat, mi a műszaki tartalmak mellé fel van sorolva költség, az egy kicsi, úgymond józan paraszti ésszel való belegondolással elfogadható. Hogyha Önök belegondolnak, hogy egy legegyszerűbb, pár apró játékos játszóteret körülbelül 20 millió forintból lehet megcsinálni, akkor egyáltalán nem kell csodálkozni azon, amit bemutattunk játszóteret, amit a támogatás, vagyis az önerő 15 milliójából tudunk megcsinálni, egy valóban egy szuper, fantasztikus, kreatív játszóteret. Én nem szeretnék a továbbiakban belemenni a tartalmakba, de azt felajánlom valamennyiüknek, hogy amikor elkészül a pályázati dokumentáció, bármelyik képviselő urat nagyon szívesen látjuk. Jöjjön be hozzánk, nézze meg azokat a költségvetési táblákat, azokat a költség, amiket a költségvetési szabályok alapján össze fogunk állítani, illetve árajánlatokkal alátámasztott költségvetést fogadnak csak be a pályázathoz. Ha lehetne, az lenne a javaslatom és a kérésem, az, hogy támogatási, tehát a pályázatot benyújtjuk, az semmiféle elkötelezettséget nem jelent. Az, ha az a kérés és az elvárás, hogy támogatási szerződés aláírása előtt hozzuk vissza, természetesen visszahozzuk. Sőt ezt előrevetítem, hogy elképzelhető, hogy kell is, mert költségekben mindig van módosulás, mindig egy konkrét, egy aktualizált határozatot kérnek tőlünk, tehát ez vissza fog kerülni. A kérésem az lenne, itt több képviselő szájából is elhangzott, hogy valóban felesleges lenne most, hogy a pályázatkészítést megelőző napokban még arra is készüljünk, hogy hozzuk be külön az előterjesztést. Ha ez így elfogadható. Azt hiszem ennyit, és csak azzal erősíteném még meg ezt a jó szándékot, hogy az esélyt talán meg kellene adni a pályázatnak, mert nem jelent elkötelezettséget. A másik, ez a 2009-2010-es év turisztikai fejlesztésének utolsó pályázati kiírása. 2010-ben nem lesz, 2011-12-ben minimális maradványösszegek jutnak a turisztikai fejlesztésre régiós szinten. Marton István: Tehát ebből azért azt hiszem mindenkinek kristálytiszta, hogy döntenünk most kell. Nem tudom, Gelencsér Andrea Pannonhát Délzalai Turisztikai Egyesület elnöke óhajt-e még szólni vagy megelégszik azzal, amit az elején mondott? Gelencsér Andrea: Köszönöm szépen, megelégszem. Marton István: Jó, köszönöm. Több hozzászólót nem látok, ezért el kell rendelnem a szavazást. Ugye itt vigyázni kell, mert a meghívóban szereplő alábbi előterjesztésekhez van kiegészítés, a 16-os vagyis ehhez a napirendi ponthoz, a Csónakázó-tó fejlesztése támogatás segítségével. Tehát itt több szavazás lesz. Kérem, mindenki nézze a papírjait. A határozati javaslat 1. pontja azt mondja, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért a Csónakázó-tó fejlesztésére történő pályázat benyújtásával, a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program „A régió történelmi és kulturális örökségének fenntartható hasznosítása, valamint a természeti értékeken alapuló aktív turisztikai programok” című pályázati konstrukciójára. Felhatalmazza a polgármestert a pályázati dokumentáció, és a kapcsolódó támogatási szerződés aláírására. Aki ezzel egyetért, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 19 igen, 1 nem és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: 2-es napirendi pont, bocsánat, napirendi pont helyett határozati javaslat ennél a napirendi pontnál - biztosítja a pályázathoz szükséges maximálisan 76.000.000 Ft önerőt és a 2010. és 2011. évi költségvetési rendeletében. Tehát ez majd valamilyen arányba oszlik. Aki egyetért vele, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 19 igen, 1 nem és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: A legvégén van az anyagnak a kiegészítés a Csónakázó-tó fejlesztése pályázati támogatás segítségével című előterjesztéshez. Ennek a határozati javaslatát nem olvasom fel, mert igen hosszú. Tehát itt a 42.000 m2 vízfelület és az 1200 m2 földterület használatba adása, használati idő, használati díj, stb., stb. Aki ezzel egyetért, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 16 igen, 3 nem és 5 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: És itt van, amire az előbb hivatkoztam, egy határozati javaslat, amely olyan címszó alatt ment ki, hogy Csónakázó-tó fejlesztése pályázati támogatás segítségével, bocsánat nem az, az volt. Előterjesztés a Csónakázó-tó vízminőség védelmi feladatai költségeinek módosítására. Ugye itt arról szól a dolog, hogy 28 millió forint lesz ez a költség. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot. Ez egyébként az előfeltétele, … XY: (Nem lehet érteni, hogy kik és mit mondanak.) Marton István: Hát, nem volt az külön napirend, mert … XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.) Marton István: Hát nem. Hát én ezt nem úgy látom, hogy ez nagyon külön napirend lenne, de ha ragaszkodunk hozzá, akkor jó, akkor legyen külön napirend. Akkor jöjjön most ez a napirend. Ha már csónakázunk. Föl lett véve, föl lett szavazva, igen. Cserti úrnak ügyrendi. Cserti Tibor (Ügyrendi): Csak miután módosító indítványom volt és a szavazás végigment logikusan, de ugye volt egy függő feltétel, hogy a támogatási szerződés aláírása előtt, ugye elhangzott egyébként, amúgy is várhatóan vissza kell hozni, akkor szíveskedjék a polgármester ide beterjeszteni elénk, akkor erről szavazzunk. Marton István: Támogatom, Cserti úr. Cserti Tibor Ügyrendi: Mert (………..) nem jött vissza. Marton István: Támogatom, támogatom. Szavazzunk róla! Még egy igen gombot kérünk nyomni, igaza van Cserti kollegának. Ebben az anyagban tételesen szerepelni kell, hogy hogy jön össze ez a pénz. Természetesen. A közgyűlés 21 igen és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. A közgyűlés az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza: 539/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. Egyetért a Csónakázó-tó fejlesztésére történő pályázat benyújtásával, a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program „A régió történelmi és kulturális örökségének fenntartható hasznosítása, valamint a természeti értékeken alapuló aktív turisztikai programok” című pályázati konstrukciójára. Felhatalmazza a polgármestert a pályázati dokumentáció aláírására. Határidő: 2010. március 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Domina Erzsébet Pályázati Iroda vezetője, Tárnok Ferenc, Városfejlesztési Osztály vezetője) 2. Biztosítja a pályázathoz szükséges maximálisan 76.000.000 Ft önerőt a 2010. és 2011. évi költségvetési rendeletében. Határidő: 2010., 2011. évi költségvetés elfogadása Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Domina Erzsébet Pályázati Iroda vezetője Gazdálkodási Osztályvezető) 3. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért a Nagykanizsa külterületi 0110/1, 0108/1, 0111, helyrajzi számú ingatlanok - amelyek a természetben a Csónakázó tó vízfelülete és a tó nyugati partján található önkormányzati terület - pálya üzemeltetéséhez szükséges részének (cc. 42.000 m2 vízfelület és 1200 m2 földterület) 3/2009 (II.11.) sz. rendelet 16. § (2) d.) pont alapján történő ingyenes használatba adásával a wakeboard pálya megvalósítására szerződött konzorciumi partner (továbbiakban: Használó) részére az alábbi együttes feltételekkel: - használati idő: A Konzorciumi partnerséggel benyújtott pályázat Támogatási Szerződésének megkötése napjától számított 20 éves határozott időtartamra, - a használati szerződés hatálybalépésének feltétele a Támogatási Szerződés megkötése, - használati díj: a Használó a Vagyonrendelet 16. § (2) d.) pont alapján a használati díjat terhelő ÁFÁ összegének megfizetésére köteles, - a használó az ingatlanok üzemeltetésével kapcsolatos költségeket köteles megtéríteni, - a Használó a wakeboard pálya üzemeltetéséhez szükséges felépítményeket elhelyezheti, szerződés megszűnése esetén köteles azokat kártalanítás nélkül elbontani, - a felépítmények elhelyezéséhez illetve a működéshez szükséges valamennyi hatósági engedély beszerzése a Használó feladata és költsége, - a felek a megkötött szerződést indoklás nélkül 3 hónapos felmondási idővel felmondhatják, - használó a jogviszony teljes időtartama alatt köteles a kedvezményre jogosító R. 16. § (2) d.) pont szerinti tevékenységet (wakeboard pálya üzemeltetése) folytatni, Felkéri a polgármestert, hogy tegyen javaslatot a használati díj összegére, dolgozza ki a használati szerződés részleteit és javaslatait valamint a szerződést jóváhagyásra terjessze a Közgyűlés Pénzügyi illetve Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottsága elé. Határidő: 2009. november 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: dr. Farkas Roland Vagyongazdálkodási Iroda vezetője) 4. felkéri a polgármestert, hogy pozitív döntés esetén a Támogatási szerződés aláírása előtt a projekt költségvetését terjessze a közgyűlés elé. Határidő: 2010. június 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Domina Erzsébet Pályázati Iroda vezetője) 12. Előterjesztés a Csónakázó tó vízminőség védelmi feladatai költségeinek módosítására Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: VIA Kanizsa Városüzemeltető KHT. Marton István: No, hát akkor a Csónakázó-tó vízminőség védelmi feladati költségeinek módosítására. Itt van egy nagyon rövid előterjesztés, ez egy oldalas. Ez utólag lett fölvéve. XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.) Marton István: Egy oldalas, igen, igen. 28-i anyag. Ez ki lett küldve 28-án, ami tegnap volt ugye, értelemszerűen. Küldött anyag, nem osztott, úgyhogy segítség az előkerítéséhez. No, hát én hozzászólót nem látok, Karádi Ferencet most látom, már föliratkozott. Karádi Ferenc Gyula: Ez a …- megvárom, míg egy kicsit tisztul a hangulat – … Marton István: Na, akkor várunk egy picit. Karádi Ferenc Gyula: Egy kicsit igen. Marton István: Az alapzörej nagyjából megszűnt. Na, akkor, akkor azért még csökkentsünk az alapzörejen, hogy Karádi képviselőtársunkat hallhassuk. Karádi Ferenc Gyula: Igen. Most talán érthető lesz. Tehát ez az előterjesztés arról sz… Marton István: Uraim, nagy az alapzaj! Jöhet a válasz. Karádi Ferenc Gyula: Ez az előterjesztés arról szól… Marton István: Fejezzük már be az átbeszélést egyik oldalról a másik partra. XY: (Nem lehet érteni, hogy kik és mit mondanak.) Marton István: A párbeszéd az legyen mikrofonon keresztül, uraim. Karádi Ferenc Gyula: Igen. Marton István: Na, most talán már hallgathatjuk képviselőtársunkat. Karádi Ferenc Gyula: Igen, most megpróbálkozom még egyszer vele. Tehát ez az előterjesztés arról szól, hogy megszavazott a testület 25 millió forintot ezeknek a költségeknek a fedezetére és most ezt kéri Polgármester Úr, hogy 3 millióval emeljük meg. Ennek az indoka pedig az, hogy az a vállalkozó, aki javaslatot tett ennek a megvalósítására, az árajánlatában megnövelte azt az összeget, amit mi meghatároztunk. Úgy gondolja, hogy csak 3 millióval drágábban tudja megvalósítani. Én mindenkit figyelmeztetek arra, hogy ez nem az első ilyen napirendi pont a mai közgyűlésen. A zárt ülésen van további 5 hasonló. Ugyanez a szisztéma. Van egy keretösszeg, amit meghatározunk egy valamilyen fejlesztés végrehajtására, és utána kiderül, hogy a vállalkozó ennél drágábban akarja megcsinálni, és pótköltségvetést kér tőlünk, pótforrást kér tőlünk. Ennél a helyzetnél ugyanez van. Én nem vagyok hajlandó ilyenben részt venni. Tessék abból a költségből megcsinálni, ami előirányzatként akkor meg lett szavazva. Azt is rendkívül soknak tartom a magam részéről. Ebben nem vagyok szakember, lehet, hogy ezt rosszul tudom, de azt a 25 milliót is rendkívül soknak tartom, ezt még megnövelni hárommal, az rendkívül felelőtlen számomra annak tudatában, hogy mondom, van még a zárt ülésen, lesz napirenden tárgyalva, ahol ugyanezzel a szisztémával, ugyanígy a vállalkozók azt mondják, hogy kevés az az összeg, amit meghatároztunk és pótforrás biztosításával kellene majd a költségvetésből hozzájárulnunk ahhoz, amit el kell végezni. Ez egy nem járható út. Van egy költség, akkor, amikor megszavazzuk, annak tudatában szavaz mindenki és utána, amikor kivitelezésre kerülne a sor, akkor plusz milliókat kell hozzátenni minden egyes tételhez. Ezt én nem tudom támogatni. Marton István: Képviselő úr, Önnek teljes fokú szabadsága van abban, hogy hozzon olcsóbb ajánlattevőket. De akkor, amikor mondjuk, lefolytattunk egy eljárást, mondjuk a Sánci kishíd esetében, akkor Ön többször elmondta, hogy fele annyiból is meg lehetett volna csinálni. Csak nem hozott ide senkit, aki ezt vállalta volna. És itt ugyanez az eset áll fenn. Gyalókai Zoltán Bálint: Most már megtaláltam, mert tegnap a Városüzemeltetési Bizottság is napirendjére vette. A Városüzemeltetési Bizottság 5 egyhangú igen szavazattal támogatta az előterjesztést. Dr. Csákai Iván: Elnézést, nem elnökként, hanem mint a Közbeszerzési Bizottság tagjaként. Marton István: Akkor közbeszerzési tagként. Dr. Csákai Iván: Lenne egy kérdésem. Hogy a Polgármester Úr olvasta-e, hogy november 03-a kedd 15 óra 1. pont zárt ülésen javaslat a Csónakázó-tó vízminőség javítás tárgyában benyújtott ajánlat elbírálásáról írásban, amit írásban holnap fogunk megkapni. Most miről tárgyalunk ma? Tehát egy olyan dolog, hogy nem értem, tehát gyakorlatilag a Közbeszerzési Bizottság tárgyalása előtt valaki tudja már azt, hogy valaki ennél nagyobb összeget ad…Nem értem, hogy miről tárgyalunk? Marton István: Csákai úr, itt ilyen meghívót én nem látok. Ez… Dr. Csákai Iván: (Nem lehet érteni, hogy mit mond.) Marton István: Az lehet, akkor viszont meg kell kérdezni, aki ezt a forgatókönyvet készítette, hogy ez miért került ide? Egyébként is elrendelem, hogy a forgatókönyvet legkésőbb a közgyűlés napján 10 óráig tegyék le az asztalomra. Tűrhetetlen állapot, hogy itt látom először 13 óra előtt egy-két perccel, mindig akkor kerül szétosztásra. Tóth László: (…………) nem lehet a közgyűlés előtt (…………….), ilyen egyszerű. Marton István: Ilyen egyszerű. Egyébként jó a kérdés. XY: (Nem lehet érteni, hogy kik és mit mondanak.) Marton István: Uraim, Önök egyébként megszavazták, de azt mondom, hogy szavazzunk arról, hogy vegyük le a napirendről. Meg lett szavazva. Most akkor folytassuk le a vitát? XY: (Nem lehet érteni, hogy kik és mit mondanak.) Marton István: Igen? Dr. Kolonics Bálint: Tehát nem az érdemi vitát kívánom lefolytatni, hanem igazándiból ügyrendi jellegű a javaslatom, tehát módszertani, ami az alapvető hiba. Tehát a hiba az, amikor az eredeti határozatot a közgyűlés meghozta, nyílt ülésen hozza meg. Mikor van az önkormányzatnak, ugye mikor fűződik hozzá gazdasági érdeke? Akkor, mikor egy beruházást meg kívánunk hirdetni, meg akarjuk versenyeztetni és erre egy keretösszeget elkülönítünk. Mi kikiabáljuk a nagyvilágba, hogy mennyi pénzért kívánjuk ezt megvalósítani és csodálkozunk azon, hogy még talán fölé is ígérnek. Nyilvánvaló probléma az, hogy az önkormányzat az ajánlatkérő, ez mindig is drága és zsíros munka. Ugye? És fölé ígérnek és most megint fölé kéne gyakorlatilag biztosítani ugye (…..). Ez az egyik. Másik. A következő hiba, hogy most megint nyílt ülésen tárgyalunk olyat, amit egyrészt ugye még nem kéne tárgyalni, másrészt ugye zárt ülésen kellene tárgyalni, tehát innét ez a közbeszerzési eljárás is úgy lesz eredménytelen, ahogy. Mert gyakorlatilag most nyílt ülésen olyan információk látnak itt napvilágot, ami még egy eredményhirdetés előtt történik meg egy közbeszerzési eljárásban, egy el nem bírált ajánlathoz kívánunk mi most többletforrást biztosítani. Itt kiment az anyag, kikerültek ugye az értékek, tehát gyakorlatilag nyilvánosságra került egy ajánlattevőnek az ajánlata ebben a közbeszerzési eljárásban a számok tekintetében. Kérdezem én, hogy akkor az önkormányzat gazdasági érdekei most miként és hol fognak érvényesülni? Ha én elmegyek a Közbeszerzési Bizottság ülésére, mint bizottsági tag, biztos, hogy nem fogom tudni támogatni az eredményhirdetést ilyen formában, hiszen innentől bukta az egész eljárás. Tehát oda kéne figyelni valakinek arra, … Marton István: Figyeljenek Kolonics úrra, nagyon nagy az alapzörej, uraim! Dr. Kolonics Bálint: …hogy milyen módon folytatjuk le ezeket az eljárásokat és puszta hanyagság az, ami egyébként óriási károkat okoz így nekünk, mint önkormányzatnak, mert kezdhetjük az egészet elölről. Ez időben ugye nyilván elhúzódó dolog és előfeltétele a Csónakázó-tó fejlesztésének. Tehát Polgármester Úr, akkor ki a felelős ezért? Nevezze meg, és akkor tegyünk már végre rendet, és normálisan akkor készítsük elő ezeket és zárt ülésen, nem nyílt ülésen. Marton István: Képviselő úr, ha figyelt arra, hogy mit mondtam az előbb, akkor abból kiderül egyértelműen. Böröcz Zoltán (Ügyrendi): Attól félek, hogy ezen a problémám nem fogunk túllépni, tehát nem lehet levenni a napirendről, és nem is szándékozom ilyet támogatni. Ha az valóság, márpedig Csákai képviselő úrnak elhiszem, hogy holnap ennek a pályázatnak az elbírálása törté… XY: (…..) kedden. Böröcz Zoltán (Ügyrendi): ….. bocsánat, kedden ennek a pályázatnak az elbírálása történik meg, akkor az előterjesztő, aki most velünk el akarja fogadtatni, hogy 3 millióval többet kell rákölteni, mert múlt időben megírta, hogy a pályázat eredményeképpen ennyi lett a végeredmény és hogy eredményes volt, akkor én most tudni szeretném Polgármester Úr, ki készítette az előterjesztést? Ki az, aki tudja, hogy mi van abban a pályázatban, ami majd egyébként jövő kedden kerül elbírálásra? És az egész ügyben, ha erre itt most nem kapunk választ, napirend keretében, akkor vizsgálat elrendelését fogom kérni és a vizsgálat céljára rendelkezésre áll az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság és a testület arra is jogosult, hogy akár a, akár, még egyszer mondom a hivatal szervezetében lévő revizori csoportot is felhasználja. Deák-Varga Dénes: Én Karádi képviselő úr kérdésére és problémafelvetésére szeretnék reagálni elsődlegesen. Tehát itt vissza kell térni az időben arra, hogy ez a költségvetési tétel, hogy 25 millió forint, ez egy jóval korábban, már lassan egy éve lefolytatott árajánlatkérést követően került így be a költségvetésbe. Most viszont a konkrétan a kivitelezésre nekünk a közbeszerzési törvény szerint újra meg kellett hirdetni a feladatot, ez megtörtént. Egy ajánlat érkezett összesen, az viszont meghaladja azt az összeget, amelyik szerepelt a költségvetésben az előterjesztés értelmében. Ezért kellene többletforrást biztosítani. Ennyit tudok elmondani. Marton István: És akkor majd el lehet bírálni a pályázatot, igen. Beznicza Miklós álnév alatt ki rejtőzködik? Tóth László: Honnan tudjuk, hogy (…………………)? Marton István: Érdeklődöm, ki a Beznicza Miklós? Tárnok Ferenc: Tárnok Ferenc vagyok, üdvözlök mindenkit. Marton István: Akkor ez talán már lett volna, talán már lett volna mód fél év alatt átírni. Tárnok úrnak megadtam a szót. Tárnok Ferenc: Én nem, mint a magának a feladatnak a gazdája, hanem mint a közbeszerzési elbírálást koordináló osztály vezetője szeretnék szólni ebben a kérdésben. Ugyanis a Főkertész Úr volt ennek a koordinátora. De mivel, hogy a Városfejlesztési Osztály koordinálja a Közbeszerzési Bizottság munkáját, ezért úgy gondolom, hogy el kell mondanom a következőket. Megerősítve azt, amit a Főépítész Úr mondott, hogy közbeszerzési eljárást folytatott le az önkormányzat a testület döntése alapján erre a munkára és ebben az eljárásban egyetlenegy ajánlat érkezett. Az ajánlat bontása megtörtént és azért gondoltuk, hogy előterjesztéssel fordulunk a testület elé, mivelhogy a jövő héten a Közbeszerzési Bizottságnak ezt el kéne bírálni, s érdemben csak akkor tudja elbírálni, hogyha a forrás rendelkezésre áll. A novemberi testületi ülésre visszahozni már nem állt volna módunkban, ugyanis a közbeszerzési törvény ezt már nem teszi lehetővé. Tehát abban az esetben mindenféleképpen eredménytelennek kellett volna hirdetni az eljárást, így amennyiben, ha most dönt a testület, akkor a forrást biztosításával még van esély eredményesnek ítélni, vagy amennyiben most nem úgy döntenek, akkor eredménytelenséget kell hirdetni. Az ajánlatbontás nyilvános volt, a jegyzőkönyv készült róla és a közbeszerzési törvénynek megfelelően került dokumentálásra. Papp Nándor: Igen, hát nagyjából végül is itten, amit akartam mondani, azt elmondták előttem a többiek. Még annyit szerettem volna hozzáfűzni, hogy az igazsághoz az tartozott volna még, hogy ezt a pontot a 45-ös pont alatt kellett volna tárgyalnunk, javaslat forráshiányos fejlesztésekhez többletforrás biztosítására. Volt, van egy ilyen napirend, ahol három, három téma föl volt sorolva és utólag érkezett volna elméletileg véleményem szerint ez a 4. pontként. Tehát ezt eredetileg zárt ülésen kellett volna megtárgyalni. Ennyi hiba történt. Aztán a másik az, hogy még döntés nem történt róla, ez a másik probléma, de hát végül is a Tárnok úr ezt talán megmagyarázta, hogy a novemberben már elkéstünk volna a témával. Nem tudom, nem vagyok benne biztos. Tóth László: Hát azért csak nézek ki a fejemből, mert nagyon egyszerű a történet. Úgy gondolom, hogy valakik átvették a Közbeszerzési Bizottság feladat- és hatáskörét, ugyanis egyedül a Közbeszerzési Bizottság jogosult azt eldönteni, hogy érvényes-e a pályázat vagy nem. Meghozza a Közbeszerzési Bizottság ezt a döntését, hogy érvényes, akkor valószínűleg azt is konstatálja, hogy belefért-e abba a keretbe vagy nem. Ugye abban az esetben lehet csak eredményessé nyilvánítani a pályázatot, hogyha meg van rá a fedezet. Ha nincsen fedezet, akkor természetesen - engemet szóval nagyon nem érdekel, hogy most csúszik, vagy nem csúszik -, akkor nem lehet eredményessé, érvényes pályázattá nyilvánítani ezt a közbeszerzési eljárást. Tehát itt ez a probléma, ez a probléma. Akkor egy módon lehetett volna ezt áthidalni, hogy akkor összehívom a Közbeszerzési Bizottságot ma fél egyre. Két perc alatt lehetett volna dönteni. Ez lett volna a megoldás. Marton István: Engem nagyon érdekel, hogy csúszik vagy nem csúszik, és ha itt most csúszunk egy hónapot, akkor buktunk egy újabb évet. Azt majd meglátjuk, melyik, mit csinál következő testület? Dr. Kolonics Bálint: De a megoldás módja nem jó. Tehát még egyszer mondom. Tehát mi az indoka annak, hogy a többletforrást kell biztosítani? Nincsen jelen pillanatban indoka, mert nem született az ügyben döntés. Senki nem bírált el egyetlenegy ajánlatot sem. Tehát fordítva kívánunk eljárni. Többletforrást akarunk biztosítani valamihez, amit még nem tudjuk, hogy egyáltalán érvényes és elbírált ajánlat-e? Tehát el kell bírálni, és hogyha szükséges, akkor aláírás előtt a többletforrást biztosítani kell hozzá. Ki bírálta el ezt az ajánlatot? Tehát nem jó az előterjesztés. Vagy azt kellett volna tenni, hogy a Közbeszerzési Bizottsággal egyeztetve összehívni a bizottságot a közgyűlés előtt akár, és amennyiben olyan eredmény a Közbeszerzési Bizottság döntése, akkor kellett volna napirendre venni ezt az előterjesztést. Tehát valaki nem jól koordinálta ezt a folyamatot. És ne tessék Polgármester Úr adott esetben a képviselőkön elverni a port és a felelőst keresni, mert nem a testületbe keresendő. Marton István: Akkor most elrendelek 5 perc szünetet és a Közbeszerzési Bizottság üljön össze. Hát itt az anyag. XY: (Nem lehet érteni, hogy kik és mit mondanak.) Marton István: De már dolgozni kéne rajta. Jó, nem véletlenül mondtam, hogy ezen túl közgyűlés napján 10 órára várok minden forgatókönyvet és akkor nincs ilyen kalamajka. Cserti Tibor (Ügyrendi): Indítványozom azonnali hatállyal a napirendről történő levételt. Fejezzük be a vitát, mert nem vagyunk döntési pozícióban és menjünk, számtalan anyag van még előttünk. Jó? Szavazzunk ebben a kérdésben. Marton István: Egyébként, hogyha holnapra ígérték, ahogy itt hallom Elnök Uraktól, az anyagot, akkor azt most is ide lehet hozni és majd zárt ülés előtt éppen meg lehet tartani a ... XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.) Marton István: Nem úgy értem, hanem a Közbeszerzési Bizottság ülését a zárt ülés előtt és utána, ahogy Papp Nándor elnök úr mondta, odacsapjuk a forráshiányos dolgokhoz. Tehát megvan az anyag, ide lehet hozni egy fél órán belül, órán belül vagy nem? XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.) Marton István: Tessék? Nem. Hát akkor, …. nem erről beszélek. Azt kérdeztem, hogy megvan-e az anyag? Mert ha megvan, akkor hozzák ide. Én éjjel 11-kor is mondhatom, hogy hozzák ide. Tehát nincs meg az anyag. Ez a dolog lényege. Akkor, akkor le kell venni a napirendről. Aki egyetért vele, kérem, nyomja meg az igen gombot. Sajnálom, de ez van. Most levesszük. A közgyűlés 19 igen, 2 nem és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 540/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az „Előterjesztés a Csónakázó tó vízminőség védelmi feladatai költségeinek módosítására” napirendi pontot leveszi napirendjéről. Marton István: Ezt kiprovokáltuk uraim, akkor ez van. Hát ennyi. XY: (……….) jegyző ilyenkor hol van? Marton István: Ilyenkor hallgat a törvényesség őre. Mondom, többet ide nem hoznak egy órakor forgatókönyvet. XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.) Marton István: Mert azt már idehozták korábban. XY: (Nem lehet tudni, hogy ki és mit mond.) Marton István: Igen, tudom. Tudom, mondjuk reggel. XY: (Nem lehet hallani, hogy ki és mit mond.) Marton István: Honnan tudjam én azt, hogy volt-e vagy nem volt? Mert nem szólnak. 13. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságának kötelezettségvállalása egészségügyi szolgáltatás igénybevételéhez (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Egri Gyula tü. alezredes tűzoltóparancsnok Dr. Károlyi Attila: Mielőtt még Csákai elnök úr javaslatára a szavazást el tetszik rendelni, szeretném megkérdezni azt, hogy a határozati javaslatban az a kitétel, hogy 2009 és 2015 közötti időszakra 900.000.- forint összegben szerződést kössön a Zala Megyei Rendőr Főkapitánysággal a tűzoltóság hivatásos, stb., stb., ismerjük a határozati javaslat tartalmát. A kérdés azért merül fel bennem, mert gyakorlatilag arról van szó, hogy 1.800.000.- forintba kerül 3 irodának az átalakítása, orvosi rendelővé. Ehhez adunk mi 900.000.- forintot, csak ezt a 2009-2015 közötti időszakra vonatkozó részt, nem tudom, ez hogy vág bele ebbe a dologba vagy 2015 és 2020 között is jelentkezik a Tűzoltóság 900.000.- forintért? Vagy nem értem, akkor, hogy ez így hogy van. Akkor mondják ki azt, kérem, a határőrségnél megszűnt a rendelő, a megyei rendőr-főkapitány azt mondja, hogy tudok adni 900-at, Önök adjanak hozzá még 900-at. De akkor ez legyen a határozati javaslatban. Marton István: Károlyi úr, ha figyelmesen elolvasta volna, ennek semmi köze a rendelő kialakításához, ez az évi alkalmassági felülvizsgálatot takarja, Kedves Képviselő Úr. Dr. Károlyi Attila: Ez nem így van Tisztelt Polgármester Úr. Marton István: És az 5 éven át nincs inflációkövetés. Dr. Károlyi Attila: Ez nem így van. Azért nem így van, mert kiderül egy levélből, ha figyelmesen olvasta volna a Tisztelt Polgármester Úr a mellékleteket is, akkor kiderül egy levélből, hogy 1.800.000.- forint, azt mondja, Főkapitány Úrnak az volt a kérése, hogy támogassuk az orvosi rendelő továbbra is Nagykanizsán történő elhelyezését 900.000.- forinttal, másik 900.000.- forintot a kanizsai rendőrkapitányság fogja biztosítani. Azt mondja, az átalakítás költsége a felmérések alapján bruttó 1.800.000.- forint. Miről beszélünk, Polgármester Úr? Marton István: Hát Képviselő Úr, azt javaslom, hogy nagyon figyelmesen olvassa el! Itt tévedésben van Ön, mert kétszer ugyanaz a szám szerepel, eltérő funkciókra. Megadom a Parancsnok Úrnak a szót. Ez két külön dolog, el kell olvasni, hogy a 21/2000.(VIII.23.) BM-IM-TNM együttes rendelet meghatározott egészségügyi szolgáltatások nyújtására, valamint a Tűzoltóság hivatásos állományának időszakos pszichikai alkalmassági vizsgálatára. Hol lát itt olyat, hogy csinálni kell valamit? XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.) Marton István: Arra utalás van, arra, hogy ez hogy alakul ki, Károlyi úr! Higgye el, hogy megtanultam olvasni. Egri Gyula tűzoltóparancsnok: Voltaképpen mind a Polgármester Úrnak, mind pedig a Képviselő Úrnak is igaza van, mert valóban az előterjesztésbe nem tehettünk mást, hiszen nem fizethetünk, csak szolgáltatásért, viszont tárgyszerűen a jelenleg a határőrség objektumában elhelyezett orvosi rendelőnek az áthelyezéséről van szó, és ahhoz járul hozzá nem a város, hanem Nagykanizsa Hivatásos Tűzoltóságnak az éves, 2009. évi pénzmaradványa 900.000.- forinttal. Na most nekem miért érdekes ez? Én a 2000, tehát a 21/2000-es ÖM rendelet alapján, illetve BM rendelet alapján minden hivatásos tűzoltó a rendőrorvosi rendszerben mehet felülvizsgálatra, illetve alkalmassági vizsgálatra. Nem mehetek ki egy másik szolgálati rendszerbe. Énnekem ezt vagy itt Nagykanizsán vagy pedig Zalaegerszegen legközelebb kellene elvégeztetnem. Csak az utalási költségek kerülnének 1,5 millió forintba a 108 fős létszámnál, évente. És a 2015-ös dátum hogy jön ide? Hogy nem tudtam a Rendőr-főkapitány Úrral hosszabb időpontot elfogadtatni, ezért a 900.000.- forintért. Gyakorlatilag ellenszolgáltatás területén. XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.) Egri Gyula tűzoltóparancsnok: Igen. Én kérem azt, hogy Önök így fogadják el, ugyanis a pénzáthelyezés korábban úgy szerettem volna, hogy mi ne szolgáltatást vásároljunk, hanem a felújításban legyünk érdekeltek, de a pénzáthelyezés törvényessége két intézmény között csak így lehetséges, ha szolgáltatást vásárlunk tőlük. XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.) Marton István: Ugyanis képviselő úr, az 7 évről szól és nincs mindegyik évben rendelő kialakítás 1,8 millióért. Azért mondtam, amit mondtam. Jó. Elrendelem a szavazást. Aki el tudja fogadni, ráadásul nem is a mi pénzünk. A közgyűlés 24 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 541/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése támogatja, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága a 2009 – 2015. közötti időszakra 900.000,- Ft összegben szerződést kössön a Zala Megyei Rendőr Főkapitánysággal a tűzoltóság hivatásos, köztisztviselői, közalkalmazotti állománya részére a 21/2000 (VIII. 23.) BM-IM-TNM együttes rendeletben meghatározott egészségügyi szolgáltatások nyújtására, valamint a Tűzoltóság hivatásos állományának időszakos pszichikai alkalmassági vizsgálatára. A Közgyűlés a szolgáltatás fedezetéül a Nagykanizsai Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága 2009. évi költségvetésében szereplő személyi juttatások és ahhoz kapcsolódó járulékok összegénél keletkező megtakarítást jelöli meg. A 900.000,- Ft dologi kiadásokra történő átcsoportosításához hozzájárul. Határidő: 2009. december 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Egri Gyula tü. alez. tűzoltóparancsnok Tácsi Hajnalka gazdálkodási osztályvezető) Marton István: Így kell húzni az időt, Uraim! Köszönöm Parancsnok Úr a részvételt. Figyelmes olvasást, mielőtt szól valaki! Dr. Károlyi Attila: Mellékleteket is el kell olvasni. Marton István: Igen, igen. Én nagyon alaposan és kronológiájába is jól ismerem a történetet, mert elsőként engem ért az a megtiszteltetés, hogy tájékoztattak róla. 14. Javaslat a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület támogatására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 4 igen és 1 tartózkodással az előterjesztést támogatta. Balogh László: A kulturális bizottság a határozati javaslatot támogatja, de olyan formában, hogy tisztelettel kérjük a Polgármester Urat, tudjuk, hogy csak kérhetjük, hogy a támogatás pénzügyi forrása az a polgármesteri keret legyen, 500.000.- forint értékben. Marton István: Kérni lehet. Balogh László: Jó, tudom. Marton István: De elutasítás, az helyből van. Nem szeretném, ha az Önök bizottsága vagy bármilyen más bizottság osztogatná el azt az agyonkurtított keretet. Kérem a határozat…Bizzer Andrásnak adom meg a szót, remélem, ugyanezt fogja javasolni. Bizzer András: Igen, eltalálta Polgármester Úr. Marton István: Köszönöm, megvontam a szót. Bizzer András: Én módosítom a határozati javaslatot úgy, hogy a forrás, az a polgármesteri keret legyen. Ehhez jogom van képviselőként és erről szavaztatni is kell. Tehát a forrás, az nem a helyi adóbevétel megnövelése legyen, hanem a polgármesteri keret. Marton István: Erre… Bizzer András: Pont ilyen célokra való a polgármesteri keret egyébként. Marton István: Erre én nem szavaztatok, Bizzer úr. Bizzer András: Dehogynem, hát kell. Marton István: A polgármesteri keretet a polgármester határozza meg és osztja el, ezt Önök hagyták jóvá ezelőtt 2 órával. Bicsák Miklós (Ügyrendi): Tisztelt képviselőtársaim, kérem a komolyságát, a polgármesteri keretet… XY: (Nem lehet érteni, hogy kik és mit mondanak.) Bicsák Miklós (Ügyrendi): Megvárom, még beszéljétek meg egymással szembe. Úgy gondolom, meg kellett volna szavaznunk a 20 milliót, és akkor Bizzer képviselőtársam máris a javaslatodat támogatni tudnánk. Én nagyon kérem, hogy ezt az 5 millió forintot ne az ilyen különböző kérelmekre, ezt a Tisztelt Közgyűlés szavazza meg egy megfelelő forrásnak a formájában, és majd a Polgármester Úr tudja, hogy milyen helyekre, meg megfelelően fogja elosztani. Ne határozza ezt meg a közgyűlés. XY: De a Bizzer úrnak az indítványáról szavaz(…..) kell, az biztos. Marton István: Bizzer úr indítványáról nem kell szavazni és nem is szavaztatok. XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.) Marton István: Mondom, nem! Meg van szavazva a költségvetésben. Nincs vita! Akinek nem tetszik, forduljon a bírósághoz. Böröcz Zoltán (Ügyrendi): Szerintem azért nem kell szavazni róla, mert most egy napirend, egy konkrét esetben egy napirend tárgyában most egy olyat próbál Bizzer úr elfogadtatni, amivel egy másik napirenden tárgyalt rendeletet és elfogadott rendeletet akar módosítani. Ez elég furcsa lenne, ha rendeletet módosítanánk most Bizzer úr kérésére ebben a napirendben, amely rendelet előkészítése, módosítás előkészítése az bizottsági munkát és sok mindent igényel. Hát a költségvetési rendeletet akarja Bizzer úr módosítani, ezzel az egy tétellel. Hát nem gondolom, hogy ez helyes. Cserti Tibor: Forrás nél… XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.) Marton István: Komolytalan. Abszolút komolytalan. Karádi Ferenc Gyula: Én fel szeretném olvasni a levélnek az első mondatát, amely Önhöz szól. Tisztelt Polgármester úr! A Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület kéri, hogy a polgármesteri keret terhére, még egyszer fölolvasom, tehát a civilek, Balogh István soros elnök kéri, hogy a polgármesteri keret terhére 500.000.- forinttal támogassa a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület működését a 2009. évben. Tehát az a javaslat, amelyet itt Bizzer Andrástól hallottunk, az a Civil Kerekasztal véleményével egyezik. Kérem Polgármester Úr, erről legyen kedves szavaztatni. Marton István: Nem szavaztatok róla, olvassa el, hogy mit írtam a végére, kérni bárki bármit kérhet, én meg azt teljesítek, amit tudok. Tehát nem hiszem, hogy a Civil Kerekasztal tisztában van a város költségvetésével, nem hiszem, hogy bármilyen tényezőhöz van joga, hogy igénybe vegye. Én olyan előterjesztést csináltam, amilyet csináltam. Önnek joga van vagy megszavazni, vagy nem, és akkor nincsen forrása. Fodor doktornak adom meg a szót. Egyébként Böröcz úr egészen világosan elmondta, hogy mi a képtelenség. Dr. Fodor Csaba (Ügyrendi): Én azt gondolom, hogy egy ilyen nemes célt, mint amit a Civil Kerekasztal itt végrehajt a városban, és ehhez kér támogatást, hát még ezt is lehet azért, úgy látszik, itt a közgyűlésen ilyen szerencsétlen fényben feltűntetni. Én azt gondolom Polgármester Úr, hogy egyet tehet, én levenném a napirendről ezt a napirendet. Ma nem tárgyalnám, már csak azért is, mert nyilvánvalóan itt majd el fognak hangzani nagy okosságok, hogy az a rendelet még nem került kihirdetésre, amire itt hivatkoznak, tehát hogy az nem hatályos, bár ugye határozatot azt később is ki lehet hirdetni, tehát akkor ott megint csak kígyó beleharapott a farkába. Én azt gondolom, hogy ez tényleg méltatlan ehhez a kérelemhez. Ezt a kérelmet támogatni kell, közigazgatás szabályai szerint ugye kérelm(….) megfogalmazottak nem kötik, a döntésre jogosultat, most utalok a polgármesteri keretre, de én célszerűnek tartanám ezt most levenni, és a következő közgyűlésre visszahozni, és akkor talán megnyugszik mindenki és az lesz a fontos, hogy támogassuk ezt a Civil Kerekasztalt. Marton István: Fodor úr, egy hónap múlva sem leszünk, hogy mondjam, többet tudók ebben az ügyben. Dr. Tuboly Marianna: Csak felhívnám a figyelmet, hogy elhangzott egy módosító javaslat és a közgyűlésnek van joga arról, hogy erről döntsön, és nem lehet nem feltenni szavazásra. Marton István: Jegyzőnő, elmondtam, amit elmondtam, ezt nem tudom akceptálni. Ahhoz nem lehet nyúlni. Bene Csaba: Polgármester úr, ne személyes támadásnak vegye ezt a javaslatot. Az oktatási bizottság részéről biztos, hogy nem az. Nem ez volt a szándék, …. Marton István: Ennek örülök. Bene Csaba: …. hanem egyhangú szavazással, ahol talán Károlyi képviselőtársam is ott volt és Ő az, aki a mellékleteket is elolvassa, ugye, és mi is elolvastuk és ez alapján született az a kérés, tehát most bennünk nem fogalmazódott meg, hogy aztán ezt akarjuk megszavaztatni, hanem ez a kérés a Polgármester Úr felé, hogy azt a polgármesteri keretből tegye meg. Tehát én nem gondolom, hogy ebből egy ilyen politikai vihart kellene kavarni, hogy most vegyük le az előterjesztést, mert mi is fontosnak tartjuk, hogy ez a szervezet megkapja ezt a támogatást. Marton István: Tisztelt Frakcióvezető Úr! A polgármesteri keretre az igény körülbelül háromszorosa, mint ami rendelkezésemre áll, tehát módfelett nehéz helyzetben vagyok, hogy azt az 5 millió forintot majd előbb-utóbb hogy osszam szét. Tehát itt van egy előterjesztés, erről lehet dönteni vagy kell dönteni így vagy úgy, én nem fogom másként visszahozni. Bizzer András: Hadd fejtsem ki mindenki számára, hogy amit elfogadtunk rendelet, ugye költségvetési rendeletet, az arról szól, hogy van egy sor, 5 millió forint polgármesteri keret. Ettől mi még, mint közgyűlés hivatkozhatunk rá, hogy ebből a sorból, ebből a keretből szeretnénk költeni. És még akkor is hivatkozhatunk így közgyűlésként erre, hogy szeretnénk költeni, hogyha meg van adva az, hogy egyébként ebből a keretből a polgármester is és hangsúlyozom is, költhet szabadon. De a közgyűlés is hozhat egy olyan döntést, hogy ő is erre a keretre bizony forrás megjelölést tesz, és ebből költ. Mert a közgyűlésnek mindenhez joga van. A közgyűlés ebben a helyi demokráciában, önkormányzatban a közgyűlés a legfelsőbb szerv és bizony, ha úgy akarja, dönthet úgy, hogy ebből a keretből költ. Tehát szerintem az én módosító javaslatomat igenis fel lehet tenni és a demokráciának a sárba tiprása lesz, hogyha a Polgármester Úr … Marton István: Tragédia. Bizzer András: …egyszerűen csak azt mondja, hogy én most nem szavaztatok erről a kérdésről. Ilyen nincs! Képviselői jogom, hogy módosító indítványt tegyek ehhez a határozati javaslatról, és a közgyűlésnek döntenie kell! Ez így jogszerű, Polgármester Úr. Marton István: Bizzer úr, én javaslom, hogy az Ön képviselői keretének a terhére menjen ez a játék, arról lehet dönteni. Egyébként én csak akkor tudnék szavaztatni az Ön felvetéséről, ha visszavonatnánk a pár órával korábban meghozott költségvetés rendeletet. Akkor képes is lennék rá, meg hajlandó is, ha ezt valaki kezdeményezi, hogy vonjuk vissza az egészet, amin olyan két órácskát vitatkoztunk. Egyébként meg tudom azt mondani Önnek, hogy nyugodtan fordulhat a bírósághoz, hogy én az Ön megítélése szerint mondjuk, lábbal tiprom a demokráciát. Én azért annyit mondok Önnek nagyon kedvesen, hogy az itt elhangzott, három év alatt elhangzott csacskaságok között Ön biztos, hogy dobogós és nem is vagyok benne biztos, hogy a dobogó legalsó fokán áll. No, hát itt azt mondja, 4 darab ügyrendit látok, szépen sorba, Bicsák úr először. Bicsák Miklós (Ügyrendi): Javaslom, 20 millióra emeljük meg a polgármesteri keretet és megvan Tisztelt Képviselőtársaim az ilyen 500.000.- forint, akik jogosan kérik, mint a Civil Kerekasztal is és nincsenek ilyen vitáink, hogy az Andrásnak az indítványát megszavazzuk vagy ne. 20 milliót, én támogatni tudom a polgármesteri keret felemelését. Kérem, támogassátok! Marton István: Egyébként minden közgyűlésen lehet ezzel játszadozni, elszórakoztatni azokat, akik még néznek bennünket. Dr. Fodor Csaba (Ügyrendi): Csak azért polgármester úr és én tényleg méltatlannak érzem most már ezt a vitát, … Marton István: Az. Dr. Fodor Csaba (Ügyrendi): …csak Bizzer képviselőnek azt mondanám, hogy nem dönthet ebben, a költségvetési rendeletben azt fogalmaztuk meg, ha élne ez a rendelet, hogy a polgármester hatáskörébe adjuk át a polgármesteri keret felőli döntési jogot. Ha pedig az ő hatásköre, akkor az ő kötelessége és joga ebben dönteni, ezt csak megjegyeztem. Bocsánat, nem szerettem volna kioktatni. Marton István: Köszönöm, de egyébként, ha ebben nem is döntöttek volna, a cím akkor is az, és ez automatizmus lenne értelemszerűen, de hála Isten, még nyomatékosítva is lett. Karádi Ferenc Gyula (Ügyrendi): Polgármester úr, amit most Ön megengedett magának Bizzer Andrással szemben, az minősíthetetlen! Hogy merte aláírni azt a nyilatkozatot, amit Miklósfán aláírt, annak tükrében, hogy így beszél egy képviselővel a közgyűlésen? Kifejezetten kikérem magamnak! XY: Te meg miért nem írtad alá? Marton István: Ön, Ön, …egy pillanat, Ön kikéri, én meg kiadom. Ön is dobogós egyébként énnálam, Karádi úr. Bene Csaba (Ügyrendi): Hát Tisztelt Polgármester Úr! Lehet, hogy én is pályázni fogok Önnél a dobogós helyezésekre, de én tiltakozni fogok minden alkalommal, akármelyik oldalról, akármelyik képviselőt fogja ilyen módon minősíteni. Ez megengedhetetlen egy közgyűlésben! És senki nem veszi a bátorságot ahhoz, bármennyire van törvényességi felügyelet a polgármester meg a képviselőtestület (…..) vagy nincs, hogy ilyen minősítéseket megtegyen. És mi valóban nem írtuk alá azt a nyilatkozatot, de nem fogunk ilyen minősítő jelzőket használni senkivel szemben se, mert én tiszteletbe tudom tartani, mikor a Fodor képviselőtársam mond valamit jogi alapon a Bizzer képviselőtársamnak, de nem minősíti. Marton István: Bene úr, Bene úr! Itt 5 órán át viszonylag csöndes mederben folyt a közgyűlés. Először ezt ki piszkálta fel? Két órával ezelőtt, mondjuk? Bizzer úr. Másodszor ki piszkálta fel? Bizzer úr. Rákontrázik Karádi úr. Tehát azért álljon meg a menet. A tiszteletet én elvárom, és ha nem kapom meg, akkor ne várják, hogy kesztyűs kézzel simogatom a tiszteletleneket. Tóth László (Ügyrendi): Igaz, hogy már 55 éves vagyok és úgy rémlik, javítsanak ki, hogyha rosszul emlékszem, nem ma döntöttünk az 5 millió forintos polgármesteri keretről, igaz? Marton István: Így van. Tóth László (Ügyrendi): Ez él! Tehát a nevében benn van. Tehát arra nem lehet hivatkozni, ugye ma csak lekorlátoztuk Polgármester Úr, illetve bizonyos képviselők segítségével bepróbálta a közgyűlés korlátozni, hogy mire használhatja fel. De polgármesteri keret, az valóban azért van, hogy a Polgármester Úr költse el. Tehát van egy érvényes rendelet. Arra nem lehet hivatkozni jogszerűen, hogy még nincsen kihirdetve. Hát de miért? Nem volt 5 millió forintos polgármesteri keret? Volt. Marton István: Van már egy ideje. Tóth László Ügyrendi: Így van. Ennyi. Marton István: Tehát, ezt tulajdonképpen korlátozás, ahogy Tóth úr mondta, de én ezt elfogadtam. Nem akartam ebből ügyet kreálni. Böröcz Zoltán (Ügyrendi): Azért nyomtam ügyrendit, hogy próbáljam ezt a dolgot - hogy is mondjam csak? - befejezni, ami itt történik. Persze nem fogom tudni, csak javasolni. De azért Polgármester Úr, azt gondolom, hogy Önnek is néha magába kell szállni. Higgye el nekem, hogy az a hangnem, amit lehet, hogy Ön nem vesz észre, amit alkalmazott itt Bizzer képviselő úrral, Karádi úrral, nem tudom kikkel szemben, szóval az a fajta minősítés, ami a személyiségüket érinti, ha úgy tetszik, az emberségük, az ember személy(……) érinti, az megengedhetetlen és eddig nem ragadtathatja magát Ön sem, én sem és senki sem. És valóban aláírtuk azt a nyilatkozatot egyébként, amit a Fidesz nem írt alá, és én Öntől elvárom, hogy ennek megfelelően cselekedjen. Azt gondolom, hogy ez az elvárásom, ez szintén nagyon emberi és jogos. Még azt is megkockáztatom, sőt javaslom, hogy úgy zárja le ezt a vitát, hogy mondja azt Bizzer képviselő úrnak és Karádi képviselő úrnak, hogy képviselő urak, bocsánatot kérek, elnézést kérek, elragadtattam magam, többet nem fordul elő. És ez után akár azt is megtehetjük, hogy lezárjuk a vitát, mert a témától oly mértékben tértünk el, hogy ma már sokan azt sem tudják, hogy melyik az előterjesztés, amiről tárgyalunk. Marton István: Én az Ön kérésének hajlandó vagyok eleget tenni, ha az előbb említett két képviselő meg tőlem kér bocsánatot előtte, lévén, hogy ők bizony megsértették az én személyiségi jogaimat. Cserti Tibor: Hát maximálisan egyetértek Böröcz képviselőtársammal, körülbelül hasonló stílusban, hasonló mondanivalóm lett volna. Lehet hallani? Jó, mondom. Tehát képviselőtársaim! Tényleg méltatlan egyébként az előterjesztés témájával kapcsolatosan, amikor tényleg a város közügyeit illetően egy olyan civil kezdeményezésről van szó, exponált területen ráadásul, megfelelő hátfalat kell nyújtani. S ebben megfelelő konszenzus is volt egyébként a képviselőtársak részéről, ha figyelték, a téma tárgyalásának első menetében. Aztán ott jött a vita lényege, picit ugye, hogy milyen forrás terhére? Egyébként Bizzer képviselőtársam jót akart, csak rosszul fogalmazta meg. Ha ő úgy teszi fel ezt a kérdést, hogy indítványozza egyébként, mint képviselő, mert ezt megteheti, a költségvetési rendelet módosításával a polgármesteri keret csökkentését, fél millió forinttal, ezt megteheti. Jogszerűen megteheti bármikor. Ez nem a keret felhasználását érinti, hanem a keret csökkentését, ugye? Bizonyos jogtechnikának mennyire más eredménye van? És akkor nem beszélünk itt, kérlek szépen minden olyan következményről, amikor már egymás sértegetése irányába hatott a dolog. No, én úgy gondolom és egyetértek azon képviselőtársakkal, akik azt mondják, hogy volt egy határozott kérés Ön felé, Polgármester Úr. Gyakorlatilag illik erre valamifajta választ adni, elbírálni. Lehet azt mondani, értesítve az egyeseket, hogy köszönöm szépen, de most én úgy gondolom, hogy nem támogatom a keret terhére, amire a kérelem jött, és akkor értesíti a kérőt írásban, és akkor egyúttal a közgyűléshez fordul, ennek az igénynek a kielégítésé(…). Tájékoztatja tisztelt kérelmezőt, hogy továbbította a kérelmét a közgyűlés irányába és visszahozza ide hozzánk. Tehát most én indítványozom a napirendről történő levételét és egy ilyen eljárási rendbe történő terelését a dolognak. Gondolom, nem sértünk meg senkit, egy picit hosszadalmasabb lesz a dolog, aztán addig mindenki higgadt fejjel átgondolja, hogy ugye mindenki jót akart, csak aztán milyen buta dolog alakult ki a végén. Kicsit alázattal, meg tisztelettel a közügyek intézése irányába. Marton István: Cserti úr, ez az eljárás gyakorlatilag így zajlott, csak nem írásban, hanem szóban. És azért nem akarom levetetni napirendről, mert a következő közgyűlésre már nem lesz adótöbblet, aminek a terhére javaslom ebben a pillanatban a megvalósítást. Dr. Károlyi Attila: Egy anyagi értelmű, illetőleg egy eljárási értelmű jog, tehát anyagi jogi értelmű, eljárási jogi értelmű megjegyzéseim vannak. Érdemben mondanám azt el, hogy a Tisztelt Polgármester Úrnak a Civil Kerekasztal által írott levélben az olvasható, következő, idézem: ”Mivel a pályázat előkészítésével kapcsolatos költségeink meghaladták az 500 ezer Ft-ot, kérjük a Tisztelt Polgármester Urat, hogy részünkre ítélje meg e támogatási összeg kifizetését.” Tisztelt Közgyűlés! Itt a Dödölle Fesztivállal kapcsolatos, amire aztán többször is fogok majd remélhetőleg az elkövetkezendő időszakban vagy éppen bánatomra hivatkozni, a Dödölle Fesztivállal kapcsolatos egyik civil egyesület, nem mondom a nevüket, kértek tőlünk, mit tudom én, 200.000.- vagy 300.000.- forintot, és amikor meg mertem kérdezni a bizottsági ülésen, hogy tessék már mondani, mire kérik ezt, vöröshagymára vagy pirospaprikára, ugye egyszerűen az ember nem érti. Azt se nagyon értem, hogy itt 500.000.- forint, meghaladták a költségeink, nem tudom. Lát az ember emellett valami olyan iratot, mellékletet, ahogy mondta tisztelt frakcióvezető, Bene frakcióvezető úr, én vagyok a mellékletolvasó ember, de itt hiába keresem. Na most akkor, azt írták volna ide, hogy a, hát a költségeink meghaladták a 800.000.- forintot, akkor most arról beszélgetnénk itt. Ez egy szánalmas és elég szégyenteljes dolog. A másik pedig az, Polgármester Úr, Önnek a Bizzer képviselő úrnak az indítványáról szavaztatnia kell! Ha nem teszi meg, sérül a közgyűlés szuverenitása. Tehát itt azért Ön azért van ebben a közgyűlésben, hogy vezesse a közgyűlés üléseit. Ne minősítse, ne tiltsa meg az indítványokkal kapcsolatos jogszerű felvetéseket! Hát azért elnézést, teljesen mindegy, hogy hol ülünk. Marton István: Önnek két frakciótársa magyarázta el, hogy miért lehetetlen mindez. Balogh László: Tőlem indult, zárjuk be! Talán azzal, hogy úgy válunk méltóvá ezen kéréshez, ha azért arról is szó esik és nem a csűrcsavarral vagyunk elfoglalva, hogy itt egy 63 millió forintos KEOP-os 3.1.3-as pályázat a sétakert rehabilitációját célzó pályázat 99,9%, hogy ez a pénz megvan, mert bejutott a második körbe. Szóval persze, még így is van benne esetlegesség, de tisztelettel kérem Polgármester Úr, higgye el, mi azon nem vitatkoztunk, hogy ez a cél értelmes, jó és támogatnunk kell. De ha az eredeti kérésben a polgármesteri keret megfogalmazódott, ne csodálkozzon azon, hogy felvetődött ez, és akkor én is azt kérem, hogy Bizzer András felvetéséről legalább legyen egy szavazás, de utána, ha az nem megy át, illetve a Polgármester Úr nem vállalja ily módon be, feltétlenül szavazzunk arról, ami az eredeti határozati javaslat és menjen, bocsássuk útjára egyébként ezt a jó határozatot. Marton István: Én nem mondom el még egyszer, hogy ez miért lehetetlen. Itt van egy határozati javaslat, lehet majd róla szavazni. Dr. Fodor Csaba: Engedjék meg, hogy tegyek egy határozati javaslat módosítást, és ezzel talán kihúzzuk a tüskét mindenkinek a, hát a lábából. Nem arra gondoltam, de a lábából. Nagykanizsa Környezetvédelméért Alapítvány rendelkezik 500.000.- forintos ígérvénnyel, amely a költségvetési rendeletünk I/12-es mellékletének 3. nagyobb csoportjának a 15-ös sorában található, 500.000.- forint. A Környezetvédelmi Alapítvány céljait tekintve megegyezően munkálkodik ugyanazon a területen, amire most a Civil Kerekasztal aspirál, és amire, amit valamikor még együtt kezdtünk el, akkor még nem Civil Kerekasztal volt. A sétakert felújításával kapcsolatosan. Én azt a módosító indítványt teszem, hogy nagy tisztelettel ezt az 500.000.- forintot, erről lemond a Környezetvédelmi Alapítvány, és akkor ezzel a költségvetési rendeletet módosítsuk, és ezt az 500.000.- forintot adjuk oda a Civil Kerekasztalnak. Így sem Önnek Polgármester Úr, sem Bizzer képviselő úrnak, amiért nagyon fáj a szívem, de nem lesz igaza, és mégis olyan hely, olyan célra és olyan helyre kerül az az 500.000.- forint, amire eredendően szánva lett. Cserti Tibor: Hát ez tiszteletreméltó! Marton István: Uram, ez egy gáláns ajánlat, meg fogom szavaztatni. Horváth István: Mint a Kanizsáért Frakció vezetője szeretném megkérni Polgármester Urat, hogy vegye elő ismét diplomáciai érzékét, mert eleddig a napirendi pontig úgy gondolom, hogy normális mederben ment a közgyűlés. A túloldaltól pedig azt kérem, hogy ne korbácsolja föl a hangulatot azzal, hogy örökké a polgármesteri keretre próbál meg apellálni. Én azt gondolom, hogy ezt kellően megfaragtuk annak idején és próbáljuk meghagyni ezt a keretet egyéb dolgokra. Még akkor is, ha a levélíró erre hivatkozik. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy ebből a keretből kell akkor mindenképpen betámogatni ezt az 500.000.- forintot. És még egyszer szeretném mondani, nem mondom ki a nevet, de szeretném mondani, a polgármesteri keret azért polgármesteri keret, hogy ebből gazdálkodjon a polgármester. És ne próbáljuk meg örökké ezzel zaklatni, hogy ebből próbáljon finanszírozni dolgokat. Marton István: Hát ez szórakoztatásnak biztos, hogy megteszi. Én az előbb elmondtam, hogy itt bő 5 órán át békés mederben csordogált a közgyűlés. Eléggé jól haladtunk is, bár már volt egyszer egy kis hullámverés, ugyanannak a részéről, aki most itt majd csak nem vihart produkált, egy bizonyos kicsi objektumban, erről ennyit. Cserti Tibor (Ügyrendi): Én nem akarom Bene képviselőtársamba belefojtani a szót, majd adja meg neki azért polgármester úr, … Marton István: Megadom én, köszönöm. Cserti Tibor (Ügyrendi): …de azért nagyvonalakban most a Környezetvédelmi Alapítvány elnökétől gyakorlatilag itt van, megtaláltuk a forrást, nagyvonalú javaslat volt, döntési szituáció van, ne húzzuk ám most már gyorsan tovább ezt a napirendet. Szavazzunk róla! XY: Mielőtt még meggondolná magát. Marton István: Bene frakcióvezető úrnak megadom a szót, és utána már senkinek. Bene Csaba: Én is nagyra értékelem Fodor Csaba képviselőtársamnak a fölajánlását, amelyet azért is tett meg könnyen, mert ő az Alapítvány elnöke és nem is kaphatta volna meg az Alapítvány ezt a támogatást a jelenlegi szabályozása szerint, de ettől függetlenül köszönjük és nagyon gáláns a felajánlása. Polgármester úr, hogy kicsit oldjuk a hangulatot, mindig a polgármesteri keretről beszélnek, mi csak az aggodalmunkat szerettük volna kifejezni ennek kapcsán, mert rövidnek ítéltük az időt, ezt a hátralévő két hónapot, hátha nem tudja elkölteni a polgármesteri keretét, és azért próbáltuk beletenni ebbe a keretbe. Marton István: Köszönöm Frakcióvezető Úr az Ön aggodalmát, nagyon köszönöm, de mint az előbb említettem, körülbelül háromszor annyi igény van, úgyhogy nekem a dilemmám egészen más és pontosan a napirend kapcsán fejtettem ki azt, hogy tulajdonképpen, ha decemberben lett volna meg és nem szeptemberben, akkor is nagyon simán lenne neki helye. De egyébként humornak ez tényleg jó volt. Akkor módosításról, bocsánat, Bizzer ügyrendi, bocsánat, megmondtam, hogy nem adom meg, nem adom meg senkinek a szót. Bizzer András (Ügyrendi): Csak annyit szeretnék mondani, hogy tiszta legyen az ügy, hogy visszavonom akkor az én módosító indítványomat. Marton István: Köszönöm, köszönöm. Fodor úr módosító indítványáról kell szavaztatnom. Aki egyetért vele, én természetesen támogatom, az nyomjon igen gombot. És azért ilyen fokú aggódást én nem várok el Frakcióvezető Úrtól a jövőt illetően. A közgyűlés 20 igen és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 542/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület működését 500.000.- Ft támogatásban részesíti a 2009. évi költségvetés I/12. melléklet 15. sorában a Nagykanizsa Környezetvédelméért Alapítvány támogatására elfogadott 500.000.- Ft keret terhére. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetés soron következő módosítása során a tervezetben a fenti kiadási előirányzatot szerepeltesse. Határidő: 2009. november 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető Tácsi Hajnalka Gazdálkodási Osztályvezető) 15. Cigány Kisebbségi Közösségi Ház átalakítása bővítése Oktatási felnőttképzési és tanácsadó esélyegyenlőségi központ kialakítása (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Teleki László CKÖ elnök Marton István: A helyzet azért változott, mert azt hiszem, hogy nincs meg mindenkinél a levél, amit Dr. Koltai Dénes a Pécsi Egyetem dékánja írt. Én ezt fölolvasom Önöknek. Tárgy: Támogató nyilatkozat. Tisztelt Marton István polgármester úr! Támogatását kérjük a Nagykanizsán már több éve működő főiskolai képzésünk konzultációs helyszínének (pontos cím: Teleki u. 14.) fejlesztéséhez. A Nagykanizsai Cigány Kisebbségi Önkormányzat Teleki utcai épülete a Bolognai rendszer alapképzés konzultációs helyszíneként funkcionálhatna abban az esetben, ha a képzéshez szükséges termek és infrastruktúra kiépítésre, illetve fejlesztésre kerül. Ezért kérem Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatát, hogy támogassa a tantermek bővítését és a megfelelő infrastruktúra kialakítását. Amennyiben kérésünk támogatásra kerül, az alapképzés folytatásának nincs akadálya. Pozitív elbírálásában bízva, várom válaszát. Hát a pozitív elbírálás természetesen nem az én feladatom, ez az Önök feladata. Elnököknek sorba adom meg a szót. Balogh László: Bizottságunkban hosszan tárgyaltuk az előterjesztést és nagyra értékeljük a Cigány Kisebbségi Közösségi Ház és a Cigány Önkormányzatunk munkáját. Ezért is javasoltuk annak idején, hogy 50 évre kapják meg a Teleki utca 14. szám alatti épületet, és örülünk, hogy ott olyan típusú képzés van, ami nívós és van továbblépése, és most épp erről lenne szó, hogy a mesterképzésnek, hogy tudja biztosítani a feltételeket, ezért, hát bizony egy 305+18 millió forintos igénnyel álltak elő. Nem rögtön az első évben, mert az első évben 18 millió forint a tervezés + 50 millió forint az első lépcső pénzügyi fedezete. Na most akkor, amikor az el nem hangzott 19. napirendi pontban, a 2010 évi fejlesztési igények kapcsán meg is jelent sorban, hogy intézmény felújítása, tehát az összes nagykanizsai intézményünk felújítására 50 millió forintot szánunk és van betervezve, 2010-re, bizony erre az egyébként jó célra a bizottságunk úgy foglalt állást, hogy nem tudjuk támogatni ezt a jelentős pénzösszeget. Az oktatási bizottság tehát 1 igennel, 0 nemmel és 3 tartózkodással a napirendet, az előterjesztést nem támogatja. Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság 1 igen, 4 tartózkodás, 2 nemmel nem támogatta az előterjesztést. Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 1 igen, 1 tartózkodás és 3 nem szavazattal az előterjesztést nem támogatja és a közgyűlésnek elfogadásra nem javasolja. Papp Nándor: A VKIB 2 tartózkodás, 6 nem szavazattal nem támogatta az előterjesztést. Dr. Fodor Csaba: Polgármester úr, én kérdezni szeretnék, mert azért elég szűkszavú ez az előterjesztés. Itt, itt röpködnek 300 millió forintok, meg aztán később 18, meg 50 millió forint. Én azt azért tudni szeretném, hogy miként valósulna meg ez a beruházás? Milyen pénzek állnak rendelkezésre? És nem volt-e benn valamifajta felújítása vagy valamilyen pénz a városrehabilitációs pályázatban, ami érintené ezt a felépítményt? És akkor utána majd még kérek szót. Marton István: Ki tud a felmerült kérdésre válaszolni? Kicsoda? XY: Tárnok… Tárnok Ferenc: Mehet? Marton István: Nem, nem jelentkezett be, ezért kérdeztem. Tárnok Ferenc: Elnézést kérek. Marton István: Megadom a Tárnok úrnak a szót. Tárnok Ferenc: Az előzetes egyeztetések során, amit lefolytattunk a Cigány Kisebbségi Önkormányzattal, röviden ez az előterjesztés született. Ugye ez egy 300 millió forintos fejlesztést takarna. A 18 millió forintos tervezési díj ennek a 300 millió forintos fejlesztésnek a teljes tervezési díját tenné ki és első ütemében, amit a Kisebbségi Önkormányzat szeretett volna megoldani, az a főépületnek az alsó szintjének a felújítása, illetve a tetőtér beépítése, további tantermek kialakítása. Most önkormányzati beruházásként tudnánk ezt elképzelni azzal, hogy Teleki úrral történt egyeztetés kapcsán a Cigány Kisebbségi Önkormányzat további forrást tudna biztosítani hozzá. Ez egy új információ, ez kimaradt az előterjesztésből, ezt kérem, hogy a döntés során majd vegyék figyelembe. Tehát önkormányzati beruházás lenne azzal, amennyiben a Kisebbségi Önkormányzat hasonló nagyságrendű pénzösszeget szán erre és én megfogalmaztam egy módosított határozati javaslatot, itt a Teleki úrral történt egyeztetés kapcsán, amennyiben a Polgármester Úr egyetért vele, akkor felolvasnám, hogy a döntés során ezt vegyék figyelembe. Marton István: Természetesen igénylem. Több hozzászólót, ja bocsánat, Károlyi doktor… Dr. Károlyi Attila: Én csak azon gondolkodtam, köszönöm a szót, Tisztelt Polgármester Úr, Tisztelt Közgyűlés! Csak azon gondolkodtam el az imént, hogy hát ugye az egyedüli kitörési pontja a cigányságnak, az nem más, mint a tanulás. Na most, illetőleg azoknak az áldatlan állapotoknak a megváltoztatása, ami Magyarországon ma létezik és annak a szociális helyzetnek a megváltoztatása, mentalitásnak, gondolkodásnak a megváltoztatása, ami Magyarországon létezik. Pro és kontra. Hát önkormányzati feladat is, az én véleményem szerint. Ugye Gyalókai képviselőtársam azt kérdezte, hogy az önkormányzati feladat-e? Én úgy gondolom, hogy az is. Tehát ha mi azt akarjuk, hogy a magyar lakosság 10%-át kitevő cigányság valahogy, valami módon integrálódjon ebbe a közösségbe, akkor bizony a tanulásra kell a hangsúlyt fektetni. A mesterképzés egyetemi szintű oktatást jelent és pontosan azoknak az embereknek kellene, azoknak a tehetséges embereknek kellene a vezetők közé, a cigányok vezetői közé emelkednie, akik ezt az iskolát elvégeznék. Biztos, hogy nagyot lépnénk vele, Nagykanizsa. Biztos, hogy sok pénz az 50, meg a 18, meg a 300 millió, tehát ez nagyon elgondolkodtató. Nyilván nem önkormányzati feladat, kormányzati feladat elsősorban, ezt én elfogadom. Marton István: Hát Önnek igaza van, mert ez eredendően kormányzati feladat, de nem egyformán szorít a csizma a településeken. Nálunk viszonylag szorít. És kiemelkedésre csak a tanuláson meg a munkán keresztül van esély. Bene Csaba: Én úgyis szót kérek, mint a Zsigmondi-Széchenyi Iskola igazgatója, akik közösen dolgozunk a Cigány Kisebbségi Önkormányzattal a középfokú oktatás terén és akár a felnőttképzés terén is. Én nagyon nagyra értékelem azt a munkát, ami ott folyik a Cigány Kisebbségi Önkormányzatnál. Tudom, hogy milyen jelentőségű ez a cigányság életében és Nagykanizsa életében is. Ettől függetlenül én úgy gondolom, hogy elsősorban a cigányság felemelkedésének a kérdése, az nem szegregáltan megoldható, hanem integráltan. Tehát nem biztos, hogy ott egy Cigány Kisebbségi Önkormányzati házban kell csak megoldani ezeket a feladatokat. Én úgy gondolom, hogy az integráció, az egy nagyon fontos eleme ennek a kérdésnek is. Jó pár évvel ezelőtt itt már elhangzott, hogy odaadtuk ezt az épületet a Cigány Kisebbségi Önkormányzatnak, hosszú időre és én még visszaemlékszem arra, hogy akkor azzal az ígérvénnyel, Teleki úr azt ígérte akkor, hogy, meg beszélgettünk mi azon kívül is erről a kérdésről, hogy lesz olyan pályázat, aminek a segítségével ennek az épületegyüttesnek a felújítása megoldható lesz. Tehát a, talán képviselőtársaim is emlékeznek erre, mert szerintem ez talán itt a közgyűlésben is elhangzott. Tehát ez egy ilyen dolog. Aztán, hogy megnézzük azt, hogy Nagykanizsán a felsőoktatás hogyan alakul a Pannon Egyetemmel vagy a Pécsi Egyetemmel együtt, ez egy másik érdekes kérdés. Mert én nagyon sajnáltam, hogy annak idején a Cigány Kisebbségi Önkormányzat nem talált partnert a Pannon Egyetemben arra, hogy a felsőfokú oktatását megoldja. És egy másik egyetemmel kellett partnerséget alakítani, aki idejött. Azt mindenki tudja, hogy ma a felsőoktatás túlméretezett Magyarországon. Tegnap hallottam a rádióban azt, hogy talán más képviselőtársaim is hallották, hogy a rektori konferencia foglalkozik azzal, hogy tudják, hogy milyen mértékben fog lecsökkeni a hallgatóknak a száma, és akkor hogyan lehetne megoldani azt, hogy ne kelljen elbocsátani 4000 főiskolai tanárt, egyetemi tanárt és ehhez mit kell tenni. Azt mondják, hogy elsősorban a külföldi hallgatóknak a fogadásában kellene gondolkozni, és akkor ez megoldaná ezt a problémát. Hát nagy valószínűséggel, hogy Nagykanizsa nem az a helyszín lesz, ahova külföldi hallgatókat fogunk varázsolni. Hiszen jól látjuk, hogy a Pannon Egyetem keretében ebben az évben a kollégium épületét visszaadták az önkormányzat részére, tehát nem használják. Ott áll üresen. Javaslatom is ezzel kapcsolatosan, hogy akár ezt az épületet föl lehetne használni arra a célra, amit a Cigány Kisebbségi Önkormányzat most megfogalmazott. Felújított, nyílászáró cserés épület, ott áll teljesen üresen. Marton István: És visszacserélné a Teleki 14-el? Bene Csaba (Ügyrendi): Nem, nem visszacserélni, hanem az oktatásnak a részét, azon részét, ami nem megoldható jelen pillanatban mondjuk, akkor ott lehetne megoldani. Ez csak egy javaslat, ötlet a részemről. Ezt át kell gondolni Teleki úréknak is, hogy ez hogyan kivitelezhető, mert azért azt luxusnak tartom, hogy az önkormányzat pénzén fölújításra került a Hámán Kató és utána visszakerül hozzánk, aztán csináljatok vele, amit akartok. Mert azt sem a saját szakállára a Pannon Egyetem újíttatta fel, hanem Nagykanizsa város önkormányzata újíttatta fel és ugye szűkül a keret… Marton István: Zömmel, igen. Bene Csaba (Ügyrendi): Zömmel igen. Tehát szűkül a keret, biztos, hogy lesznek itt visszalépések. Tehát, hogy most egyedül a felsőoktatási képzésnek a címszavával ennyi pénzt áldozzunk ilyen fejlesztésre, ezt át kell gondolni. Nem vagyok benn biztos, hogy ez járható út. Nem beszélve arról, hogy itt felnőttképzési központról is beszél a Cigány Kisebbségi Önkormányzat, amelynek kapcsán már többször, már a HSMK kapcsán is elmondtam, amikor a HSMK jött hozzánk azzal, hogy milyen felnőttképzéseket, hogyan szervez, hogy Nagykanizsán létrehoztuk a TISZK szervezetét, amelyik teljes mértékben felöleli a felnőttképzést pont azért, hogy egy helyre koncentrálódjon a dolog, és megfelelő ajánlatokkal tudjanak menni a lakosság felé és a foglalkoztatók felé. Én úgy gondolom, hogy ebbe a TISZK szervezetbe integráltan kell bevinni azokat a képzéseket is, amelyeket akár a Cigány Kisebbségi Önkormányzatnak az égisze alatt lehet végrehajtani. Tehát ezekkel együtt én most jelen pillanatba ezt az előterjesztést nagyon aggályosnak tartom. Marton István: De mielőtt azért félreértésbe esnénk, szóval nem azért adta vissza az egyetem, mert a diákok száma fogy, mert az éppen szaporodik, csak a strukturálódás alakult másként. Korábban nagyon sokan, nagyon messziről is jöttek, most pedig általában 25 km-es sugarú körön belül van és inkább így hazamennek, mondván, hogy olcsóbb az élet. Tehát ez ebben a pillanatban ezt jelenti az én szerény ismereteim szerint, de nem akarok én pápább lenni a pápától, visszaadom a szót az ügyrendit kérő Frakcióvezető Úrnak. Bene Csaba Ügyrendi: Én azért ajánlom mindenkinek a figyelmébe, szerintem minden képviselő megkapja a diplomaosztóra szóló meghívót az egyetem részéről, és tessék már megnézni, hogy a melyik képzésen hányan vannak? A felsőfokú akkreditált szakképzés, amelyet lefejezett Nagykanizsa város pár évvel ezelőtt a középiskolák részéről, mert a felsőfokú akkreditált szakképzés az a középiskoláknak a területén volt… Marton István: Így van. Bene Csaba (Ügyrendi): Lefejezte a Nagykanizsa középiskoláit. Hát ez jelenti ma a felsőoktatást Nagykanizsán. Nézzük meg a meghívót! Tessék elővenni a meghívókat! Nézzétek meg, hogy hány alapképzéses és hány master képzéses hallgató végez ma a Pannon Egyetemen. Mindettől függetlenül természetesen támogatni kell, de azért azt is figyelembe kell venni, hogy további lefejezésre készülnek az egyetem részéről, mert olyan szakokat hirdetnek meg mindenféle egyeztetés nélkül, Kanizsa városával történő egyeztetés nélkül - itt a TISZK vezetője, Ő megerősítheti ezt -, amely további gyerekeket fog elvenni a középfokú oktatástól. Tehát a középiskolát(…), tőlünk. És azért ez komoly problémákat fog okozni Nagykanizsa oktatásában továbbra is. Tehát erre azért oda kell figyelni. Marton István: Szerintem is oda kell figyelni, alapvetően annak a bizottságnak, amelyikben Ön is ül, Frakcióvezető Úr. Itt van Elnök Úr, itt van a TISZK-nek a vezetője, mert azért az már ne legyen, hogy a saját iskoláinkat véreztetjük ki. És azt senki nem vitatja, hogy ez a fajta képzés nagyon jelentős súllyal esik latba az egyetemnél. Dr. Fodor Csaba: Hát egy kicsit azért eltávolodtunk, mert itt arról szól az előterjesztés, hogy egy felnőtt egyetemi képzés, mesterképzésről beszélgettünk és nem egyéb más felnőtt felsőfokú tanfolyamok, meg nem tudom, milyen képzésről szól. Én azt gondolom, hogy ma a városban nincsen egyetemi képzés, sem felnőtt, sem nappali, sem semmilyen képzése nincs a városnak, és ez nem a cigányságról szól. Tehát itt valaki azért egy kicsit tévedett. Én azt gondolom, itt, ha valaki elmegy erre a főiskolára, de Bene képviselő úrnak pontos információi vannak a középiskolák tekintetében is, hogy milyen arányban romák és milyen arányú nem roma diákok vannak akár a főiskolai karon, akár a gimnáziumban, akkor azért ez eléggé jelentős mértékben talán fele-fele arányban, azt lehet mondani, hogy körülbelül (….) így lenne igaz. Én azt hiszem, hogy ez az egyetemi képzés vagy mesterképzés éppen abból az okból, hogy ilyen nincs a városban, nem lehet konkurenciája a főiskolának sem. Azt meg szomorúan hallom, hogy a főiskola és a középiskoláink között pedig ilyen fajta állapot alakult ki. Hát akkor ez egyrészt a TISZK-nek a feladata feloldani, de én is azt javaslom akkor, hogy sürgősen le kell ülni Birkner igazgató úrral, és akkor meg kell nézni, hát nem állunk vagy állnak Önök sem távol igazgató úrtól, le kell ülni, valami megoldást kell találni. Mindamellett nyilvánvalóan, hogy az ő érdeke, az más, mert mindenkinek az üléspontja határozza meg az álláspontját, de mindettől függetlenül a remény hal meg utoljára. Tehát én bízom abban, hogy egy ilyen megbeszélésről úgy lehet majd fölállni, hogy az megfelel a város érdekeinek is, oktatás érdekeinek is és gazdaság érdekeinek is, és annak az érdeknek is, hogy itt valóban egy kiművelt emberfők sokasága legyen. No, de nem is ez a kérdésem. Azt szeretném én Polgármester Úr, hogyha megkérné a Tárnok urat, hogy olvassa fel azt a határozati javaslatot, amit módosított, mert az egy kicsit módosít ezen az előterjesztésen és akkor utána talán, ha Teleki képviselő úrnak megadná a szót, akkor kicsit több információval is rendelkezhetnénk. Marton István: Köszönöm, de szinte imádom Önöket, hogy mindig mondják, hogy még kinek kell szót adni. Én pontosan tudom, természetesen, mint ahogy több napirendnél elmondtam, most is elmondhattam volna, hogy a jelenlévő érintett, ha végeznek a képviselők a kérdésekkel, akkor megadja majd a választ. Természetesen kár aggódni azért, hogy Teleki úr ezt esetleg nem kapná meg. Bicsák úrnak adom meg a szót először. Bicsák Miklós: Én úgy gondolom, és úgy látom, és figyelemmel kísérve Nagykanizsa városban azt a kapcsolatot, ahova a cigány kisebbségnél az oktatás elindult, és erre kérem Bene igazgató urat, figyeljen rám és én büszkén a barátaimnak, bárhova mentem szakmailag az országban, kérdezték, hogy nálatok a cigány középiskola, az egyéb, hát micsoda szinten van. Én ezt nem itt hízelgésképpen azt mondtam, hogy egy olyan szakképzés, szakközépiskola van, akinek a tanárai óraadóinkként dolgoznak a cigány kisebbségi iskolában, az általános-, a középiskolában és úgy gondolom, hogy ez a kapcsolat nem lefelé, hanem fölfelé ment a te szakmai, a te kollegáid segítségével emelte ezt a szintet. Jó érzés, hogy nálatok iskolázott cigányok vannak? Mondom, igen. Azt mondja, létezik ilyen, hogy a képzésben a segély…? Mondom, igen, van egy olyan kapcsolat, ami már hosszú évek óta tart és én ezt büszkén vállalva úgy gondolom, hogy ezt a mesterképzést is, és ahogy elmondta Fodor képviselőtársam, semmivel sem csonkítja a Pannon Egyetem vagy konkurencia szempontból, mert esti. Ők végzik a maguk dolgát, ezt a bizottsági szakban is elmondtam, és ezt nekünk képviselőtársaim segíteni kellene és kell is, mert … nem jó a mikrofon, Polgármester Úr? Marton István: Jó, jó, halljuk. Bicsák Miklós: Köszönöm szépen. Szükség van arra, mert azért a városunk hírnevét, hogy mindig-mindig mondjuk, hogy a kisebbségben problémák, mi azért az oktatásban elöljár(……) járunk országosan. Ezt a Tatabányától Győrig, Debrecenig elmondják az ott lévő nyomdász, könyvkötő barátaim, akikkel, ha összeülünk szakmailag, hogy le a kalappal, hogy Nagykanizsa városában. Ebben benn van az igazgató úr a Széchenyi-Zsigmondnak a tanárai munkája és ezt csak segíteni kell, és a közgyűlés, mint gazdája az intézményeknek, kötelességünk. Én kérem, gondoljátok át! Én részemről támogatom, mert szüksége van a város szempontjából a cigányság felemelkedésének, ezt Károlyi képviselőtársunk is korrektül elmondta. Kérem, hogy támogassátok! Marton István: Több hozzászólót nem látok, ezért Teleki László úrnak, parlamenti képviselőnek, a helyi CKÖ elnökének adom meg a szót. Teleki László: Polgármester úr, mielőtt megkapom a szót, jó lenne a határozatot ismertetni. Marton István: Előtte? Teleki László: Igen. Marton István: Én úgy gondoltam, hogy a dolog logikájából adódóan utána, de semmi akadálya ennek. Amíg odaér a mikrofonig, addig a Tárnok úr elmondja a határozati javaslatot. Tárnok Ferenc: Az új információk birtokában fogalmaztam egy határozati javaslatot, amit föl szeretnék olvasni. Következőképpen hangzana. Határozati javaslat: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Cigány Kisebbségi Közösségi Ház átalakítása bővítése, Oktatási felnőttképzési és tanácsadó esélyegyenlőségi központ kialakításának programtervét. A programterv megvalósításához szükséges pénzügyi fedezetet biztosítja az alábbiak szerint: A tervek elkészítésére a 2010. évi költségvetésben bruttó 18.000.000,- Ft. nevesített tervezési díjat, továbbá a kivitelezés I. ütemére, azaz az utcafronti épület átépítésére pénzügyi fedezetet, 50.000.000,- Ft-ot, összesen 68.000.000.- Ft-ot biztosítja abban az esetben, amennyiben a Cigány Kisebbségi Önkormányzat a projekt megvalósításához ugyanezen összeget, 68.000.000,- Ft-ot biztosít, továbbá a Pécsi Tudományegyetem írásban nyilatkozik arról, hogy ha ezen első ütemű fejlesztést megvalósítja az Önkormányzat, akkor a mesterképzés kihelyezésének feltételei megvalósulnak és a mesterképzés Nagykanizsára történő kihelyezése az Egyetem részéről megtörténik. Ennyi lenne az 1. számú határozati javaslat módosítása. A 2. és a 3. határozat módosítás nélkül kerülne elfogadásra. Marton István: Most kételyeim támadtak, hogy a Tisztelt Dékán úr által írt levél, az ezt letakarja-e? Nem tudom, mennyire érthető, amit kérdeztem? XY: (Nem lehet érteni, hogy kik és mit mondanak.) Marton István: Csak azért, mert már ugye késői órában kezdünk járni, látom néhányakon a fáradságot, de most akkor figyeljünk Teleki úrra. Teleki László: Köszönöm szépen a szót. A kérdésére a választ röviden meg tudom adni. Igen, letakarja, mert Ő azt kérte, hogy két tanterem legyen legalább, ebből a fejlesztésből a két tantermet tudjuk mindenképpen megteremteni. Néhány dolgot hadd mondjak. Tehát azt gondolom, akkor, amikor az épületnek az átadásáról volt szó a közgyűlésben, akkor nem voltam itt, de egyértelműen kijelentettem mindenféle téren, hogy nagyon fontosnak tartom azt, hogy maga a felújítását és egyéb más működését a Közösségi Háznak, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat vállalja be. Ezt továbbra is így gondolom, de akkor, amikor ezt a határozati javaslatot felolvasták, akkor egyértelművé tettem azt, hogy nem kívánom, hogy csak a kanizsai önkormányzat pénzéből valósuljanak meg azok a fejlesztések, amelyeket végre szeretnénk hajtani, hanem ugyanennyi forrást szeretne a Cigány Kisebbségi Önkormányzat is hozzárendelni. Teljes felelősséggel merem azt mondani, hogy ha ezt a közgyűlés támogatja, akkor a közgyűlés 60.000.000.- Ft-ja helyett 120.000.000.- Ft, illetve 68.000.000.-, tehát akkor közel 130 valahány millió Ft-ot fogunk a város fejlesztésére ráfordítani. Ami azért is fontos, mert ha Bene Csaba képviselő úrnak a gondolataira visszatérek, akkor azt mondja, hogy miért nem a Pannon Egyetemmel próbáltunk meg alkut kötni? Kedves Képviselő úr! De, ezt így mondta, hogy a Pannon Egyetemmel kellene a, kellett volna felvenni a kérdést. Én szeretném jelezni, hogy elsőként jelentkeztem, amikor létrejött itt az egyetemi oktatás, hogy szeretnénk egy felnőttoktatást elindítani a Pannon Egyetem égisze alatt. Akkor a Pannon Egyetem nem volt rá vevő, arra, hogy ezt a képzést… ezt követően Birkner Zoltán úr jelezte, két évre rá, mikor már felvettük a kapcsolatot, felvettem a kapcsolatot a Pécsi Tudományegyetemmel, hogy mégiscsak akkor hajlandó lenne a Pannon Egyetem velem együttműködni. De akkor én már nem léphettem vissza, mert volt egy fair play szabály és egy írott szabály, íratlan szabály, hogy a Koltai professzor úrral megegyeztem, innentől kezdve egyértelművé vált számomra, hogy a Pécsi Tudományegyetemmel kötöm meg az együttműködési megállapodást. Tehát ezért van az, hogy nem a Pannon Egyetemmel, hanem a Pécsi Tudományegyetemmel kötöttem meg az együttműködést. A másik oldalról Fodor Csaba és több képviselőtársam is elmondta azt, hogy szó sincs arról, hogy esetlegesen a képzés ütné egymást, a két képzés ütné egymást. Azért, mert az egyik ugye nem kell elmondani, itt vannak az oktatási szakemberek, ugye nappali tagozatról van szó, a másik oldalról pedig felnőttképzésről, felnőtt oktatásról van szó. Tehát semmi köze egymásnak a kettőhöz. Ezt természetesen múlt héten Birkner Zoltánnal is megbeszéltem telefonon, hogy ez nem üti az egyik a másikat, és abszolút azt gondolom, hogy ez látható is. Innentől kezdve három-négy dolgot még szeretnék nagyon röviden elmondani. Mindenképpen fel szeretném hívni a figyelmet arra, a testületnek, hogy szeretném, hogyha politikamentes döntés születne. Még akkor is, hogyha a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője vagyok. Azért, mert ez az érdeke nem csak a romák érdeke, ami most történik Nagykanizsán, hanem Nagykanizsa és Nagykanizsa régiójában élőknek a sorsa múlhat azon, akkor, amikor beszűkül a foglalkoztatási helyzet, akkor újabb lehetőséget kell biztosítani egyes személynek ahhoz, hogy el tudjon helyezkedni. És a képzés és az oktatáson kívül nincsenek más lehetőségek, hogy újabb munkahelyeket tudjanak teremteni saját maguknak, ezért tehát nagyon fontos abba belegondolni, hogy politikai oldalak teljesen függetlenként próbálják meg ezt megfogalmazni, hogy akarják-e azt, hogy plusz pénzt hozzunk ebbe a városba, Cigány Kisebbségi Önkormányzat? Akarják-e, hogy a felnőtt lakosság egy olyan képzést kapjon, amelyet nem tud máshol megkapni, csak Pécsett vagy éppen még messzebb lévő egyetemeken, vagy pedig itt helyi szinten képezzük, oktatjuk azokat a felnőtteket, akiknek szükségük van az egyetemi végzettségre. És azt is szeretném elmondani Bene képviselő úrnak, hogy Ő tudja a legjobban, és Mérksz Andor úr tudja a legjobban, hogy közel 10 éve, pontosan 10 éve működik a középiskolánk és egyetlenegy forintot nem kértünk még működésre, fenntartásra ahhoz, hogy - tessenek hallgatni - évente 200 fő, azaz kettőszáz fő középiskolás hallgatónk van, aki ott jár iskolába, évente 70 fő érettségizik, közel 10 éve. Ez azt jelenti, hogy ezt a Nagykanizsai Cigány Kisebbségi Önkormányzat pályázati pénzekből valósította meg, hogy a középiskolát nemcsak romák számára, nem romák számára is biztosította. Rosszabb az az arány, amit mondott Képviselő Úr, mert nem 50-50%-ban roma és nem roma a hallgatók létszáma. 70%-ban most már nem roma és 30%-ba pedig roma hallgatók vannak akár a főiskolán, akár a középiskolában. És továbbmennék, a tanodai programban, ahol 100 roma gyerek van, itt viszont 99%-ba roma gyerek van és ugye hétvégi kollégiumnak hívjuk ezt, itt viszont szintén ugyanazt lehet elmondani. Ez az első év, amikor egy pályázaton közösen nyertünk az önkormányzattal, de 10 éve folyamatosan a Nagykanizsai Cigány Kisebbségi Önkormányzat pályázati forrásból biztosítja a hallgatóknak az étkezést, a tanítást, természetesen egész napos tanítást, a számítógépes használatot és egyszeri meleg étkezést is tudtuk eddig biztosítani, még a kórház működött. Mondom még egyszer, ez ’97 óta működő program, és nem kopogtattunk a város, önkormányzat ajtaján, hogy esetleg kellene forrás. Ezért tehát én azt gondolom, hogy most, amikor azt mondjuk, hogy igen, ez a helyzet alakíthatna a város foglalkoztatási térképén és foglalkoztatási helyzetén, akkor azt gondolom, valós dolgot mondunk. Ezért tehát én azt javaslom Önöknek, hogy azzal a határozati javaslat módosítással, amit Tárnok Ferenc felolvasott, azzal a politikai oldalak, talán ha kérnének szünetet, még az is jó lenne, próbálják meg önmagukban rendezni azt a kérdést, hogy várospolitikailag Önök hozzá tudnak-e állni ahhoz, hogy ehhez a fejlesztéshez úgy járuljanak hozzá, hogy a Cigány Kisebbségi Önkormányzat azokat a forrásokat, amelyeket megemlítettünk a határozatban, biztosítja. Ha nem biztosítja a Cigány Kisebbségi Önkormányzat azt a forrást, amelyet megjelöltünk, abba az esetben, felelősségtudatom teljes jogán azt mondom, hogy nem kérjük 2010-be azt a forrást, és nem kívánjuk felhasználni. Viszont hogyha azt a forrást hozzá tudjuk tenni, amit a város biztosít ehhez a fejlesztéshez, akkor pedig kérnénk ezt a fejlesztést. Azt gondolom, hogy bölcs döntés lenne, hogyha ezt támogatnák. Marton István: Kicsit hasonlít a sporttámogatás egy forint egy forintos elvéhez, de nekem tetszik. Bene Csaba (Ügyrendi): Csak Teleki urat szeretném megnyugtatni, hogy rosszul értelmezted Laci akkor, amit mondtam, mert pontosan tudom, hogy a Pannon Egyetem nem volt partner abban, hogy elindítsa a képzést. Tehát én arról beszéltem, hogy azt sajnálom, hogy nem volt partner a Pannon Egyetem ebben a kérdésben és egy másik egyetemnek kellett ide eljönni. Tehát én erről beszéltem, csak Te egész mást mondtál nekem. Tehát szeretném helyreigazítani. Marton István: Idejében nem volt partner, magyarul. Halász Gyula (Ügyrendi): Szeretném javasolni, hogy a három pontról külön, ne egyben szavazzunk. Marton István: Eredeti tervem az volt, hogy külön szavazunk az egyes és a másik kettőről együtt, de gondolom alapvetően Ön is erre gondol? Halász Gyula: Nem, Polgármester Úr. Én egyenként, mind a három pontról, külön. Marton István: Hát nem nagyon látom az értelmét annak, … Halász Gyula: Én, én… Marton István: …hogy a kettes meg a hármas is külön legyen, de megszavaztatom, nincs ezzel gondom nekem. Cserti Tibor: (….) az idő, de egyetlenegy kérdést azért szeretnék föltenni. Ha jól figyeltem ezt az egészet és a Bene képviselőtársam ráirányította egy ilyen alternatív megoldásra a figyelmet, hogy ott van egy olyan önkormányzati ingatlan, ami jelenleg üres és hasznosítható. Laci, Te elmondtad, a programban gyakorlatilag az I. ütemben ugye, két tanterem kialakításáról van szó, amelynek gyakorlatilag a kivitelezési költsége alle cusammen 136 millió forint. Tehát van-e olyan közbenső megoldás, amikor gyakorlatilag most az önkormányzatunk (….) hatállyal természetben biztosítja az ingatlanok egy részét, ami betakarja ezt a programot, azonnali rövidtávon már gyakorlatilag indítható is, Ti meg mellé teszitek azt a részt, amiről beszéltél, aztán a program még nagyobb inter(….) kap, tehát még jobban megalapozott. Vagy kizárólag a Teleki utcának arra az épületének az átalakítása, meg jövőbeni fejlesztésére irányul valamilyen oknál fogva. Tehát én is, hogy mondjam, miután nem igazodok ki ezen a dolgon, homályosítsatok fel engem. Köszönöm szépen és (……….). Marton István: Hát ezek után újból fel kell majd kérnem Teleki urat, de előbb még az utolsó hozzászólóként Fodor doktornak megadom a szót. Dr. Fodor Csaba: Csak egy módosításom van, ha a Teleki képviselő úr által elmondottakat figyelembe véve, akkor fogalmazzuk meg úgy, hogy a 2010. évi költségvetésben céltartalék soron határozzuk meg ezeket az összegeket, mert hiszen ugye az volt a felajánlás, hogy ezeket akkor tudjuk felhasználni, ha ehhez meglesz az ugyanekkori nagyságrendű másoldali forrás. Meg hát akkor lenne értelme felhasználni, értelemszerűen. Tehát akkor csak ennyi, hogy céltartalékba tegyük el, és akkor talán meg is szavazható ez az előterjesztés. Marton István: Tehát Ön azt javasolja, hogy a Tárnok úr által felolvasott 1. pont ezzel bővüljön ki. Köszönöm. Teleki úr, akkor légy szíves mondd el nekünk, hogy miért alkalmas vagy miért nem alkalmas a Petőfi utca 5. erre a célra? Cserti úr igényeinek megfelelően. Cserti Tibor: (Nem lehet érteni, hogy mit mond.) Marton István: Kis tudatlan? Cserti úr, ne mondjon már ilyet. Mert ki hiszi ezt el Önnek? Teleki László: A Nagykanizsai Cigány Kisebbségi Önkormányzat és …… települési önkormányzat is azzal a céllal hozta létre a Teleki utca 14-et, hogy egy olyan objektum jön létre, amely központilag megpróbálja azokat a programokat felölelni, összetartani, összefogni, amelyek körülötte vannak. Nem mondom el újra számokat, de szeretnék egyetlenegy számot mondani. Közel 500, 500 személy fordul meg naponta a Közösségi Házban. Ezért tehát, ha két irányba bontanánk meg ezt a rendszert, akkor az a struktúra, az a fejlesztés, amit gondoltunk, hogy ott egy központ létrejön, az sérülne mindenképpen. Ezért tehát a bővítés sokkal célszerűbb és sokkal eredményesebb, mert szeretnénk, hogyha ez az egyetem annyira kiforrná magát, hogy három-négy tanteremre vagy ötre lenne szükség. De egyébként Bene Csaba képviselő úrnak szeretném jelezni újra, hogy gondolom, az ő tanulói is, tehát a mi tanulóink, inkább azt mondom, ők is igénybe fogják venni azt a tantermet. Mert ez nemcsak a főiskola és az egyetemnek a tanterme fog lenni kizárólagosan, mert ugye, ha fel lesz újítva az alsó és a fölső emeletráépítés meg lesz, akkor egyértelműen, hogy maga a Zsigmondi-Széchenyi Szakközépiskola hallgatói is egy minőségi tanterembe tudnak tanulni. És nem mindegy az, hogy abban a faházban fognak tanulni, amit Önök nagyon jól ismernek, vagy éppen egy olyan tanteremben, amely európai szintű lesz akár, vagy azt lehet mondani, magyarországi szintű mindenképpen. Tehát ezért azt gondolom, Bene Csabának külön felelőssége van abban, képviselő úrnak, hogy ezt a kérdést megszavazza-e vagy nem, mert esetlegesen akkor az ő tanulói is hátrányt fognak érezni, mert továbbra is abban a vizes blokkban, illetve abban a faházban fognak lenni, ahol egyébként a mai nap is beázott a tető. Marton István: A helyzet az, hogy én értem Cserti úrnak az aggodalmát, nekem ugyanez az aggodalmam, hogy ott van most a visszakapott Petőfi 5., mit kezdhetünk vele? Ugye kiderült annak idején, a TISZK központot nem tudjuk beletenni, most Nektek se jó, hát valamit előbb-utóbb kezdenünk kell vele, de ha tévednék, akkor most … XY: Én nagyon szívesen (…….). Marton István: …Cserti úr úgyis korrigál, mert megadom Neki a szót. Cserti Tibor (Ügyrendi): Tehát szemtelenségnek tűnik, (……) egy picit, most úgy tűnik számomra egyébként, hogy ezzel a megfogalmazással Laci, hogy a TISZK-nek a fejlesztési aránya, amibe oltári nagy pénz lesz beinvesztálva az elkövetkezendő időszakban, az ottani tárgyi fejlesztési elképzelések irányába is, mint hogyha ez a, …Te azt kérted, legyen ez beintegrálható. Most a kettőnek van, lesz egyébként köze egymáshoz? Én nem vagyok oktatáspolitika szakember, és nem is akarok lenni, … Marton István: Késő is. Cserti Tibor (Ügyrendi): …én arra kérdezek rá nagyon konkrétan, van-e valami olyan közbenső hatékony megoldás, ami rövidtávon nem terhelné a város kasszáját, de hosszabb távon meg elősegítené a Ti fejlesztési irányotokat? Marton István: Jaj, uraim. Bene Csaba frakcióvezető úr harmadszor kér szót ügyrendiben. Bene Csaba (Ügyrendi): Bocsánat Polgármester Úr, …. Marton István: Már a türelmem vége felé jár, … Bene Csaba (Ügyrendi): Igen. Marton István: …arról nem is beszélve Uraim, hogy eddig 12 befejezett napirendünk van, tehát a negyedével végeztünk … Bene Csaba (Ügyrendi): Bocsánat, Marton István: …a mai penzumnak. Nagyon fel kell gyorsulni, ha nem akarnak folytatólagos ülést. Bene Csaba (Ügyrendi): Teleki képviselő úr, idézőjelbe teszem, „nem volt egészen tisztességes”, ezzel a kicsit zsaroló megjegyzésével velem szembe, ugyanilyen „tisztességtelen”, idézőjelbe teszem, én is lehetek vele szemben, mert én is föl tudom ajánlani, hogy az iskola főépületében ott van 28 tanterem, amelyet bármikor lehet használni. Tehát lehet itt vagdalkozni ezekkel a dolgokkal, de úgy gondolom, hogy nem érdemes és nem is ilyen körben kellene ezekről a dolgokról beszélni, hanem akár zárt ülésen vagy kisebb körben. Marton István: Bene úr, ha bármikor lehet annyi tantermet használni, akkor csak nem azt akarja ezzel mondani, hogy az iskola felét le lehet bontani? Bene Csaba: Polgármester úr, tisztelettel jelzem, mert ugye egy felnőttképzési és esti tagozatról van szó, ezért mertem ezt a kijelentést tenni. Marton István: Tehát este lehet bármikor. Bene Csaba: Délután, így van. Köszönöm szépen. Marton István: Megnyugtatott, köszönöm. Teleki úrnak még megadom a szót, de Isten bizony, senkinek, ha ügyrendit nyom, akkor se. Teleki László: Csak meg szeretném nyugtatni Cserti képviselő urat, hogy és ugyanaz igaz egyébként Bene Csaba képviselő úrnál is, hogy a célcsoport, az teljesen más. Amikor azt mondom, hogy roma és nem roma közösségről van szó, akár a képzésnél, akár az oktatásnál, ugye azt azért vissza tudja igazolni volt Igazgató Úr is és a mostani Igazgató Úr is, hogy nem mentek be ugyanazok a hallgatók, ugyanazok a tanulók az intézménybe, mint akik bejönnek a Közösségi Házba. Tehát ez az alfája-omegája mindennek, mert sokkal közelebb érzik magukat a szervezés miatt, a közeg miatt vagy egyéb más miatt az oktatáshoz, mint abban az intézményben vagy éppen a képzési központban. Ezért tehát nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy egy helyen próbáljuk meg összetartani azt a feladatot, azt a szakmaiságot, amit tartunk, mert még egyszer mondom, nem az a probléma, hogy nem lehetne máshova menni, vagy nem lehetne oda beiratkozni abba az iskolába. Be lehet iratkozni, abszolút. Csak ezt szívesebben vállalják a fiatalok, illetve a tanulni vágyók, a felnőtt tanulni vágyók, mint az intézményt. És erre nem tudom megadni a választ. Biztos azért, mert szabadabban érzik magukat. Marton István: Igen, hát a világban mindenütt centralizációs folyamatoknak lehetünk szemtanúi, teljesen mindegy, hogy termelő tevékenységről, vagy éppen az oktatásról van szó. A szavazást rendelem el. Aki egyetért Tárnok úrnak az 1. határozati javaslatának a módosításával, illetve, ahogy ezt még Fodor úr kiegészítette, tehát, hogy céltartalékba, az kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 13 igen és 8 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. Marton István: Ez nem lett elfogadva, minősített többség kell. Mindenki a teremben van? XY: Nem. Marton István: Ki nincs benn? XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.) Marton István: Papp úr? XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.) Marton István: Na, hát akkor valaki kerítse elő, Uraim! Hamarosan szünet lesz, már csak egy 8-10 napirendet szeretnék hirtelen még az eddig letárgyalt 12-höz. Tehát a bepontozottak, amik érintenek külsősöket, itt erről beszélek, most hadd ne soroljam fel mindegyiket. Hajlandó vagyok még egy szavazást elrendelni. Hat órája vagyunk együtt, Urak. Papp Ferenc: (Nem lehet érteni, hogy mit mond.) Marton István: Most szavazás van, Papp úr. Új …nem miniszter érkezett, úgyhogy új szavazást rendelek el. Kapcsolja be mindenki a gépét. Három hiányzónk van. 23-an vagyunk, igen, a terembe. Aki egyetért vele, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 14 igen, 1 nem és 8 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Hát kérés volt, hogy a kettest, hármast szavaztassam külön. Nem látom az értelmét, de külön szavaztatom. Aki a kettest el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 14 igen, 1 nem és 8 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: És a harmadikat is kérem, hogy nyomjuk meg az igen gombot. És megkérem a kezdeményezőt, hogy mesélje el nekem, hogy mi volt ennek az értelme? Ez. Ez volt az értelme, ez csak 13 igent kapott. 3. pont nem ment át. Felkéri a Polgármestert, hogy a kivitelezés pénzügyi forrásához hiányzó fedezetet, - ha lehetőség van rá-, a 2009-2010. évi pályázati támogatásokból biztosítsa. Nem, az az elsőre vonatkozott. Elsőre. Ezzel egyébként úgy gondolom, hogy most a testület saját magát hozta nehéz helyzetbe. Nem? Jó, meg a 2. is megvan, csakhogy ugye … Jó, persze én ettől magamtól is igyekszem pályázati ….. Dr. Fodor Csaba: Polgármester Úr! Nem keresel pályázati forrásokat (mikrofon nélkül beszél, nehezen érteni, hogy mit mond. Marton István: Igen, mondom, engem hoztak könnyebb helyzetbe, de ettől függetlenül én keresni fogok. Jó. Dr. Tuboly Marianna: A három határozatrész egyben volt, és egyben igényel minősített többséget, de amennyiben megbontjuk, a harmadik határozat önmagában nem igényel minősített többséget. Tehát az előterjesztésben helyesen szerepel, hogy mindhárom együtt minősített, de amennyiben megbontjuk, önmagában a harmadiknak nincsen anyagi vonzata, tehát azt is elfogadtuk. Marton István: Köszönöm, tehát érvényesnek és eredményesnek minősítem, akkor viszont tényleg nem értem az értelmét, hogy miért volt külön ez a szavazás a 2., 3. pontnál. A közgyűlés 13 igen, 1 nem és 9 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. A közgyűlés az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza: 543/2009.(X.29.) számú határozat 1. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Cigány Kisebbségi Közösségi Ház átalakítása bővítése, Oktatási felnőttképzési és tanácsadó esélyegyenlőségi központ kialakításának programtervét. A programterv megvalósításához szükséges pénzügyi fedezetet biztosítja az alábbiak szerint: • A tervek elkészítésére a 2010. évi költségvetésben céltartalékban bruttó 18.000.000,- Ft. nevesített tervezési díjat, továbbá a kivitelezés I. ütemére, azaz az utcafronti épület átépítésére pénzügyi fedezetet, 50.000.000,- Ft-ot, összesen 68.000.000.- Ft-ot biztosítja abban az esetben, amennyiben a Cigány Kisebbségi Önkormányzat a projekt megvalósításához ugyanezen összeget, 68.000.000,- Ft-ot biztosít, továbbá a Pécsi Tudományegyetem írásban nyilatkozik arról, hogy ha ezen első ütemű fejlesztést megvalósítja az Önkormányzat, akkor a mesterképzés kihelyezésének feltételei megvalósulnak és a mesterképzés Nagykanizsára történő kihelyezése az Egyetem részéről megtörténik. 2. Felkéri a Polgármestert, hogy a 2010. évi költségvetésben a szükséges pénzügyi fedezet biztosítására az intézkedéseket tegye meg. 3. Felkéri a Polgármestert, hogy a kivitelezés pénzügyi forrásához hiányzó fedezetet, - ha lehetőség van rá-, a 2009-2010. évi pályázati támogatásokból biztosítsa. Határidő: pályázati forráskeresésre 2009. október 30., a forrás számbavételére a novemberi soros ülés Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tácsi Hajnalka Gazdálkodási Osztályvezető Tárnok Ferenc Városfejlesztési Osztályvezető Domina Erzsébet Pályázati iroda vezető) 16. Tájékoztató a Kanizsa TISZK működéséről (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: TISZK Mérksz Andor ügyvezető igazgató Nk., Erdész u. 30. Balogh László: Az oktatási bizottság 4 igennel egyhangúlag támogatta a tájékoztató. Jó lenne méltatni hosszabban, mert nagyon a miénk ez a hálózatos együttműködésű, és hát 1 milliárd Ft-ot nyert szerveződés. Kiemelem, hogy külön köszönetet mondunk a menedzsmentünknek a kiemelkedő szakmai munkájáért. Marton István: Ehhez még én annyit hozzátennék, hogy öregebb TISZK-ek rosszabbul állnak. Ettől nagyobb dicséretet ebben a pillanatban nem is tudok mondani. Papp Ferenc képviselő úrnak adom meg a szót. Úgy látom, Balogh úr hiába hívta fel képviselőtársaink figyelmét önmérsékletre, mert szépen be vannak jelentkezve. Papp Ferenc: Tisztelt Polgármester Úr. Én úgy gondolom, hogy most rossz időben, rossz helyen tetszett ezt a megjegyzést megtenni, mert ez az intézmény, a TISZK azért érdemel annyit, hogy Balogh László elnök úron kívül azért legalább hárman, négyen, akik valamilyen módon foglalkozunk felnőtt-nevelés, felnőtt-képzéssel, azért néhány szakmai kérdésről elmondjuk a véleményünket. De figyelembe veszem a fölfokozott állapotokat, és igyekszem rövid lenni. Korrekt, jó előterjesztés van előttünk. Nem kívánom részletesen elemezni, úgy gondolom, hogy egy eredményes, sikeres eddigi tevékenységről van szó. Én három olyan szakmai jellegű dologra szeretném fölhívni Ügyvezető Úr figyelmét, aki kezdettől kezdve nagy lelkesedéssel és szakmai hozzáértéssel, és ami ezen a területen nagyon fontos, integráns személyiségként irányítja és vezeti ezt a nagyon nehéz munkát, a TISZK-ben folyó tevékenységet. Ez a három megjegyzésem a következő és egyben kérésem: mint szociáldemokrata, kérem, hogy fordítsunk fokozott figyelmet a jövőben az esélyegyenlőség kialakítására. Nem csak a beiskolázásnál vegyük figyelembe a hátrányos családi helyzetű fiatalokat, hanem azt is, hogy kis falusi iskolából is jönnek diákok, hanem ezek mellett azt is, hogy a szakképzés folyamán, szakképzés során is vegyük figyelembe ezeket az esélyegyenlőségi kritériumokat akár az iskolában, akár műhelyben, vagy akár kollégiumban. Mi Polgármester úrral néhány nappal ezelőtt szem- és fültanúi voltunk a 6. emeleti kollégium átadásnak a Cserháti Kollégiumban, és valóban nem országos, hanem európai színvonalú kollégiumi részleget sikerült átadni. A második észrevételem, hogy igyekezzenek olyan ismereteket adni, olyan képzést biztosítani, amely a gyorsan változó munkaerőpiacon is jól konvertálható ismereteket ad a hallgatóknak, a tanulóknak. A harmadik pedig, a tanulók nevelésénél ne csak a hagyományos magatartásminták kialakítása legyen fontos, hanem olyan emberi értékekre is fordítsunk figyelmet a nevelés során, mint az együttműködés, a kollegalitás, a szolidaritás, vagy az önművelődés és önképzés igénye. Igenis, ezekben a fiatalokban már most ki kell alakítani azokat a készségeket, képességeket, amelyek lehetővé teszik a továbbiakban, hogy megvalósuljon az az álmunk, mindannyiunk törekvése, az egész életen át tartó önművelés, önképzés és tanulás. Dr. Fodor Csaba: Azt szeretném megkérdezni a TISZK vezetőjétől, olyan vállalkozások kerestek meg, és tőlem, hát nem is kérdezték, csak így kérdés-feleletként talán feltették, hogy a pályázatokat, amelyeket kiírt, építés-beruházás pályázatokat, amelyeket kiírt a TISZK, azt igaz, hogy Budapestre kellett felvinni kanizsai pályázatokat, és ott kellett leadni valamilyen irodában? És ha igen, akkor azt szeretném tudni, ez így volt-e, és ki volt az az iroda, mi az indoka? Ha így volt? Ha nem, akkor egyszerű a válasz. Bene Csaba: Én csak szeretném megnyugtatni azokat a képviselőtársaimat, akik korábban egy kicsit szkeptikusak voltak a TISZK szervezetével kapcsolatosan, és tudom, hogy minden alkalommal tartózkodással vagy nemmel szavaztak a TISZK kapcsán, hogy talán sikerült egy olyan formát találni Nagykanizsán, amelyik a legjobban működtethető itt helyileg, és járva az országot, több konferencián résztvevőként is ott voltam, és hallva azokat a híreket, hogy máshol milyen formában oldották meg, mert ugye az országban mindenhol csináltak ilyen szervezetek, de ugye mindenhol kiválasztották a helyi sajátosságoknak talán legmegfelelőbb szervezetet, nagyon sok gondot, problémát okoznak az iskolák működésében, óriási ellenállás van az iskolák részéről a TISZK-kekkel szemben. Ez Nagykanizsán nem így történt, nagyon jó előkészítéssel az Ügyvezető Igazgató Úr nagyon kemény munkájával, illetve a TISZK menedzsmentjének kemény munkájával, és a résztvevő iskoláknak az együttes tevékenységével sikerült eddig ezt a tevékenységet elvégezni, és remélem, hogy ez előrevetíti a következő időszaknak a sikerességét is. Marton István: Több hozzászólót nem látok, a vitát lezárom. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot. Akkor várom a választ. Elnézést! Csak a hozzászólókra ügyeltem. Mérksz Andor: A kérdésre a következő választ tudom adni: minden pályázatban van egy olyan rovat, hogy úgynevezett szakértői hátteret is biztosítanak különböző tevékenységeinkhez. Ezek között van egy olyan is, hogy jogi háttérnek a biztosítása, ami azt jelenti végeredményben, hogy magát a közbeszerzésnek mindenfajta dolgát az …. menedzsmentünk hajtotta végre, jogilag egyeztetni kellett azokat a fajta kiírásokat, amelyikeket mi megtettünk. Ők visszaigazolták, és mi jelenítettük meg a többi részét. Tehát a jogszerűségének volt egy ilyenfajta háttere a közbeszerzések esetében. Marton István: Melyik volt az a jogi iroda ezek szerint? Mérksz Andor: Elnézést, nem készültem így? De ezt meg tudom mondani később, hogyha érdekli, minden további nélkül, a Képviselő Úrnak meg fogom mondani. Dr. Fodor Csaba: De nekem azt mondták, hogy fel kellett vinni Budapestre. Én tudom, melyik ügyvédi irodába. Mérksz Andor: Ezeket, amit elkészítettünk. Ezeket fölvitték, leellenőrizték, visszahozták. Dr. Fodor Csaba: Ne, ne, ne. A pályázatokat is ott kellett leadni. Tehát, ha én pályáztam volna kőműves munkára …. Mérksz Andor: Nem, nem. Ez mind a helyszínen volt. Így volt a kiírás, így volt … Dr. Fodor Csaba: Igen, de énnekem azt mondták, én azt kérdeztem, hogy én tudom, hogy Budapesten, Budán melyik ügyvédi irodába állítólag fölvinni, vagy leadni a pályázatokat, ezt kérdeztem, hogy ez így volt, vagy nem így. Mérksz Andor: Tehát a pályázat beadásának a helyszíne volt az, ahol ez a jogi iroda működött, de onnan hoztuk le, és itt volt bontva a megfelelő bizottság előtt. Tehát őnáluk …. Marton István: Hát igen, ez szerintem nem annyira szerencsés, hogy a pályázatokat se mi vesszük össze, nálunk adják le Kanizsán. Mérksz Andor: Így kérték. Így volt. Marton István: Na mindegy. Azért ez kerülendő a jövőt illetően, mint gyakorlat. Mérksz Andor: Összesen – bocsánat – kettő ilyen volt. Marton István: Jó. Én úgy gondolom, hogy az egy is sok, és a jövőben nem szeretnék ezzel a gyakorlattal szembesülni, mert nekem teljesen mindegy, hogy milyen jellegű tevékenységről van szó, de ahol némi protekcionista intézkedést lehet végrehajtani, azt tegyük is meg, ha éppen fizikai munkáról van szó, akkor is, meg ha mondjuk, jogi munkáról, akkor se bánnám, ha így lenne. Mások ugyanis ezt teszik. Köszönöm. Több hozzászólót nem látok, aki el tudja fogadni, az kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 22 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 544/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a mellékletben lévő Kanizsa TISZK működéséről szóló tájékoztatót elfogadja, és köszönetet mond a menedzsment kiemelkedő szakmai munkájáért. Határidő: 2009. október 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető Mérksz Andor TISZK ügyvezető igazgató) 17. Kanizsa TISZK Felnőtt-képző Szakközépiskola alapításának engedélyezése (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: TISZK Mérksz Andor ügyvezető igazgató Nk., Erdész u. 30., Öt középiskola igazgatója Balogh László: Egyedül mi tárgyaltuk, és természetesen 4 igennel egyhangúlag támogatjuk, mert ahogy saját intézményeink felújítása a legfontosabb számunkra, úgy a saját intézményeinkben történő felnőttképzés a legfontosabb a számunkra. Ez nem jelenti azt, hogy mások ne próbálkozhatnának vele Nagykanizsa, és próbálkoznak is, de azt gondolom, hogy nem elfogultság és nem tisztességtelenség, és nem etikátlanság, ha itt és most, és egyébként is kijelentjük, hogy a saját intézményeink támogatása és fenntartása, és óvása, felújítása a legfontosabb. Ezért is volt az egyhangúság. Marton István: Hozzászólót nem látok, vitát lezártam, aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 21 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 545/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri és megbízza Marton István polgármestert, hogy a Nagykanizsa és Térsége TISZK Szakképzés-szervezési Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. Taggyűlésén Nagykanizsa MJV képviseletében a TISZK által fenntartott felnőttoktatási profilú szakképző intézmény alapításához hozzájáruljon. Határidő: 2009. november 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Mérksz Andor KanizsaTISZK ügyvezető) 18. Javaslat a 2010/2011. tanévben indítható szakmacsoportok és szakmák meghatározására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívottak: Mérksz Andor TISZK ügyvezető igazgatója Nagykanizsa, Erdész u. 30., 5 középiskola igazgatója Balogh László: Nem méltatom hosszabban az amúgy fontos javaslatot, 4 igennel egyhangúlag támogatta az oktatási bizottság. Marton István: Hozzászólót nem látok, ezért a két határozati javaslati pontot egyben szavaztatom, mindegyik minősítettet igényel ugyanis. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 21 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 546/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. a 2010/2011-es tanévben az érettségire épülő szakképzés esetében 13. évfolyamon az 1.számú mellékletben meghatározott szakmák indítását engedélyezi, Határidő: 2010. augusztus 25. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető Érintett intézményvezetők) 2. a 2010/2011-es tanévben a 11. évfolyamon a 2. számú mellékletben meghatározott szakmák indítását engedélyezi. Határidő: 2010. augusztus 25. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető Érintett intézményvezetők) 19. Beszámoló a Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete által Nagykanizsa Megyei Jogú Város területén nyújtott szociális szolgáltatások 2008. évi tevékenységéről, valamint a szolgáltatásokat érintő 2009. évi változásokról (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Antal Istvánné Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Városi Szervezete területi vezető Nagykanizsa, Sugár u. 28. Dr. Csákai Iván: Bizottságunk az anyagot megtárgyalta, köszönettel és elismeréssel együtt egyhangúlag támogatja. Marton István: Több hozzászólót nem látok, ezért a vitát lezárom. Aki el tudja fogadni, nyomjon igen gombot. A közgyűlés 19 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 547/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete Nagykanizsai Városi Szervezetének 2008. évben végzett tevékenységéről szóló beszámolóját elfogadja, egyben megköszöni a szociális szolgáltatások és a gyermekjóléti ellátások területén végzett munkáját. Marton István: Jön a 34-es, igen. Tájékoztatás a Nagykanizsai Regionális Szennyvíztársulás 2009. évi munkájáról, a beruházás állásáról. Az első napirend kapcsán, illetve hát a napirendre vételek előtt már Tóth úr célzott rá, hogy úgy is erről Neki dolga lesz beszámolni. Tóth Nándor (Ügyrendi): Tiszteletteljes kérésem volna, hogy egypár perccel napoljuk el a napirendet, mert Fitos úr útban van idefele, perceken belül megjelenik, elég komoly munkájuk van benn, és szeretnének Ők is személyesen részt venni esetleg, hogyha a képviselőknek kérdései volnának. Marton István: Részemről nincs ennek akadálya, nem is szavaztatok róla, önhatalmúlag, diktatórikusan hátrébb sorolom. Amivel vádolni szoktak, ezt azért ironikusan mondtam. A 9-es számú Gyermek Háziorvosi Szolgálat ellátási feladatait, amit napirendre vettünk, úgy gondolom, hogy most éppen itt az alkalom, hogy meg is tárgyaljuk. 20. 9-es számú Gyermek Háziorvosi Szolgálat ellátási feladatai (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Marton István: Ugye itt egy sajnálatos haláleset okán van változás. Dr. Csákai Iván: Bizottságunk nem tárgyalta, most kaptuk meg a mai nap folyamán, de gondolom, hogy ez annyira egyértelmű, hogy nem is kellene tárgyalni a bizottságunknak. Marton István: Én tökéletesen egyetértek Önnel ebben az ügyben, úgyhogy szavazásra teszem fel. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 21 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 548/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a tájékoztatást elfogadja és tudomásul veszi, hogy a Dr. Dénes & Dr. Csere Kft. Dr. Teffer Éva gyermekgyógyásszal láttatja el a 9-es számú gyermek háziorvosi szolgálat gyermekorvosi feladatát a praxisjog eladásáig. Határidő: 2009. november 1. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Kercsmaricsné Kövendi Ibolya intézményvezető) 21. Javaslat Nagykanizsai Megyei Jogú Város Közgyűlésének "Hazavárunk" ösztöndíj szabályairól szóló 30/2008.(VII.04.) számú rendelettel módosított 29/2007.(VI.11.) számú rendeletének módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Balogh László: A valós, felmerült ésszerűsítések épültek be az új szövegbe. 4 igennel egyhangúlag az oktatási bizottság. Marton István: Aki el tudja fogadni, nyomja meg az igen gombot. Természetesen támogatom. A közgyűlés 22 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja: 49/2009.(XI.09.) számú rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 49/2009.(XI.09.) számú rendelete a „Hazavárunk” ösztöndíj szabályairól szóló 30/2008.(VII.4.) számú rendeletével módosított 29/2007.(VI.11.) számú rendeletének módosításáról. (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) 22. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város településrendezési tervének (településszerkezeti terv, szabályozási terv, helyi építési szabályzat) módosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Papp Nándor: Bizottságunk az 1. határozati javaslatot 6 igen, 2 tartózkodó szavazattal támogatta, a 2. határozati javaslatot 4 igen, 3 tartózkodó és 1 nem szavazattal végül is nem támogatta. Egyelőre ennyit, köszönöm. Marton István: Tehát a magánút szabályozásának az elvetését támogatták? xy: …. így van (mikrofon nélkül beszél, nehezen érteni) Marton István: Igen. Hát akkor több hozzászóló nem lévén, én erről szavaztatok. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot. Magyarul, hogy nem ért egyet a 13058 hrsz-ú ingatlant érintő magánút szabályozásával. És engem felkér a testület, hogy a döntésről a kérelmezőt értesítsem. Aki egyetért ezzel, kérem, nyomjon igen gombot. A közgyűlés 20 igen és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Aki el tudja fogadni a 2. napirendi pontot, kérem, nyomja meg az igen gombot. A napirendi pont 2. határozati pontját. A közgyűlés 15 igen és 5 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 549/2009.(X.29.) számú határozat 1. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem ért egyet a 13058 hrsz-ú ingatlant érintő magánút szabályozásával. Felkéri a Polgármestert, hogy a döntésről a kérelmezőt értesítse. Határidő: 2009. november 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Deák-Varga Dénes városi főépítész) 2. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért a 070 hrsz-ú turisztikai erdőterület délnyugati részén az ifjúsági tábortól délre fekvő 1,5 hektáros területrész különleges idegenforgalmi-rendezvény terület övezetbe való átsorolásával, továbbá az önkormányzat részéről csereként a Zalaerdőnek átadandó terület erdőterületté történő átminősítésével. Felkéri a Polgármestert, hogy a tervmódosításhoz szükséges adminisztratív lépéseket tegye meg. Határidő: 2010. június 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Deák-Varga Dénes városi főépítész) 23. Tájékoztatás a Nagykanizsai Regionális Szennyvíztársulás 2009. évi munkájáról, a beruházás állásáról (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Fitos István PME vezető, Horváth Tamás PME tag Papp Nándor: 1 tartózkodás mellett a bizottságunk elfogadta az előterjesztést, a tájékoztatást. Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság 7 egyhangú igennel javasolja az előterjesztést elfogadásra. Marton István: Több képviselő hozzászólót nem látok, ezért … Tóth Nándor úr nem óhajt szólni? De akkor meg is adom a szót, ha már felkér…. Tóth Nándor: Igen, röviden szeretnék szólni annál is inkább, mivel Bicsák Miklós az elején ugye kérdést intézett hozzám. Tulajdonképpen arról van szó, hogy ott tart a projekt, ahol Brüsszelben, amiben megállapodtunk, elkészültek a tervek, pillanatnyilag egyeztetésen van Bécsben, mert közbejött az is, hogy ki kellett küldenünk a JASPERS nevű céghez, amelyik az Európai Uniós bizottság mellett dolgozik, mivel olyan információ jött a projektgazdától, Maksi úrtól Brüsszelből, hogyha az ő szakvéleménye is mellette lesz, akkor megkönnyíti majd a döntést. Gyakorlatilag a jövő héten valószínű, hogy a bécsi döntés is a kezünkben lesz, szakvélemény, és akkor elektronikus úton el tudjuk juttatni Brüsszelbe a pályázatot. A pályázat átdolgozása gyakorlatilag határidőre megtörtént. Ami sokak által közismert volt, hogy az eredeti terv, az nem volt tartható, tehát az Unió, az semmilyen körülmények között nem támogatta volna, hogy a 15 településről bejöjjön a szennyvíz Nagykanizsára, mivel kimondták, hogy a szennyvíz hosszú távon történő utaztatását nem finanszírozzák. Ennek az volt az ára, hogy az északi ág, amelyik Zalaszentbalázstól indul és ugye Korpaváron, Palinon keresztül a szennyvíztelepen kötött volna ki, gyakorlatilag Fűzvölgy térségében véget ér, és ott lesz egy helyi tisztító, és azok a falvak, amelyek ott vannak azon az ágon, tehát Zalaszentbalázs, Bocska, Magyarszerdahely, Magyarszentmiklós, Hosszúvölgy, Fűzvölgy és Homokkomárom, odakerülnek összegyűjtésre, ott kerülnek összegyűjtésre, és ott lesz a szennyvíztisztítás egy ilyen természetbarát, környezetbarát megoldással. Viszont ennek ára van, mégpedig az ára az, hogy Korpavár ebből a projektből nagy valószínűséggel ki fog maradni, mert 70 millió Ft-ba került volna Korpaváron 35 háztartásnak a bekötése, és ezt a 70 millió Ft-ot egy az egyben a nagykanizsai önkormányzatnak kellene finanszírozni. Tehát ehhez sem magyar finanszírozást, sem uniós finanszírozást nem tudnak biztosítani. Természetesen a tervek, engedélyek Korpavár vonatkozásában is megvannak. Ha a közgyűlés ugye olyan döntést hoz, hogy bevállalja ennek a finanszírozását, akkor ennek nincs akadálya, hogy saját finanszírozás keretében akár a projekttel egy időben vagy még annál előbb is megvalósuljon. Én ezért csodálkoztam, amikor 50 milliót, 70 milliót, 58-at, 68-at mindenhova megszavaztunk, mondtam volna is Bicsák képviselőtársamnak, hogy bizony, bizony ez a 70 millió, ez finanszírozta volna a korpavári projektet. Tehát erről az ágról ennyit. A déli ág, amelyik Surdot és Liszót jelenti, ott gyakorlatilag két ilyen helyi szennyvíztisztító lesz, az egyik Surdon, a másik pedig Liszón. Ott olyanok voltak a költséghányadok, hogy azt nem lehetett volna behozni Kanizsára, nem támogatta volna az Unió. Ilyen esetben pedig arra van ígéret, hogy támogatják. Most Surd vonatkozásában, ott igazából semmilyen probléma nincs, Liszó vonatkozásában van egy probléma, hogy az egyik utca, az nagy valószínűséggel kimarad a projektből, ott olyan alacsony a lélekszám, tehát a lakott ingatlanok száma olyan alacsony, hogy költséghatékonyan nem lehetne becsatornázni. Erről ennyit. Az északi ághoz még az hozzátartozik, hogy Korpavár mellett sajnos még egy áldozatot be kellett vállalnunk, Magyarszerdahely külterületén lévő Újnéppuszta is kimarad a projektből, mert gazdaságosan nem lett volna csatornázható. A dél-nyugati ágként emlegetett ág, az ugye Semjénházáról indul és Szepetnek, Eszteregnye, Rigyác, Fityeház, Bajcsa településeket érinti. Gyakorlatilag azzal van a legkevesebb probléma. Az a jelen állás szerint be fog jönni Nagykanizsára. Ott mindössze annyi áldozatot kellett vállalni, hogy Rigyácon járt egyetlen utca ugyanúgy, mint Liszóban, amelyik kimarad a projektből. Viszont, ami a projektnek az előnye továbbra is, hogy Kanizsát jelen állás szerint nagyobb vérveszteség nem éri, tehát azok a szakaszok, amelyek eredetileg, illetve szerepeltek a projektben, azok nem változnak, illetve a szennyvíztisztító telepet érintő beruházás sem fog változni. Körülbelül én ennyit szerettem volna elmondani, de még egyszer mondom, hogy Projektmenedzser Úr és helyettese is itt vannak, sokat dolgoztak Ők a projekten és dolgoznak folyamatosan is, és én gondolom, hogyha valakinek valamilyen kérdése van, akkor használjuk ki az alkalmat, egyébként Ők készültek is rá, hogy esetlegesen felmerülő kérdésekre választ adjanak, vagy választ adjunk akár közösen. Marton István: Képviselőtársam, kérdés egész biztos, hogy lesz, már Bicsák úr alig várja, hogy megadjam Neki a szót. Bicsák Miklós: Nagyon örülök. Hát most már lassan képben vagyok, de mellette nagyon bánatos azért is, mert ezelőtt 10 éve, amikor Palin városban megépült és Miklósfán is egyidőben a csatornázás, ugye Korpaváros városrész elmaradt, majd abban a reményben, hogy pályázatok, uniós ország lesz Magyarország, és rugalmasan meg lesz oldva a Korpavár városrésznek. Igaz, hogy Korpavár mindig Palin városrésszel összefüggésben mindig kisebb lélekszámú település volt, de arra senki nem gondolt az örömben, a mámorban, hogy ez a dolog bekövetkezik, hogy az Unióban úgy döntenek, hogy 1 km-es gerincvezetékre legalább 120 fő jusson. Hát mai világunkban tudni kell, hogy az egy városrésznek egy idősebb lakókból, lakó személyzetek laknak ott, és közben örömünkre csatlakoznak hoznánk a kitelepülők. Napokban is két régi családi házat adtak el, és hamarosan beköltöznek. Mellette ipari üzem is épült, ami a városrésznek azért a fellendülését is remélem. El szeretném mondani, tisztában vagyok, amit Tóth Nándor képviselőtársam, mint a társulás elnöke elmondta, hogy ezt a Kanizsa város önkormányzatának meg kell oldani, és kérem is, hogy ebben a Menedzser Urak is segítsenek ötleteikkel, hogy ez a városrész már végre a víz, a gáz be van szerelve, be van vezetve a település, illetve a városrészbe, hogy a csatornázás is meglegyen, mert igénylik ezek az emberek. Ugyanúgy alakuláskor, mint a felügyelő bizottság tagja, a Polai Józseffel együtt befizették, a kis díj, megfelelő összegeket abban bízva, hogy ebből lesz valami. Na most felmerült az a gondolat és köszönöm is az ötletet, hogy jó volna felvenni Kámáncspuszta, aki Újudvar községhez tartozik, mint külön településrész, hogy az a kámánszpusztai 13 családi ház vagy 15, pontosan nem tudom, hogy az Újudvar és Korpavár valami közös, illetve hát Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése vezetése egy közös megoldást találjon, hogy Korpaváron ezek a dolgok megoldódjanak, illetve Kámáncspusztán. Talán van rá lehetőség, szakmai ötletek, és ebben kérem Önöket, amennyiben, ha lezárul, és mégsem az Unió nem támogatja Korpavár városrészt, hogy előrelépés és legrövidebb időn belül megvalósuljon akkor Korpaváron, illetve Kámpáncspusztán az újudvari önkormányzattal közösen a csatornázás, mert a mai XXI. században ma már úgy adnak el telkeket még a legegyszerűbb ausztriai 1000 méteres hegyen is, hogy közműhálózattal van ellátva. Én akkor bízok abban, hogy ez nálunk a város hozzáállásával a városrészben megoldódik, és kérem is a segítségüket a menedzsereknek, hogy mondják el, hogy milyen lehetőség, és abban is Tóth Nándor elnök urat, képviselőtársamat, hogy a Korpavár részben kell majd, amikor ez konkretizálódik, egy megbeszélésre a lakossággal leülni. Dr. Károlyi Attila: Két icipici kérdésem a jelenlévő Tisztelt Urakhoz. Az egyik az, hogy átdolgozott dokumentációt mikor nyújtják be? Konkrétan mikor nyújtják be? – ez az első kérdés. A második kérdés pedig az, hogy mikor indul meg, a kivitelezési munkák konkrétan mikor indulnak? Karádi Ferenc Gyula: Ennek a szennyvízberuházásnak a történetét mi átéltük mindannyian, akik részt vettünk benn akár tevőlegesen, akár tervezési szinten, ötletek szintjén. Hát én három év alatt azt láttam, hogy fokozatosan soványodik ez a projekt. Mivel kezdtünk első lépésben? Ugye van egy hosszú távú fejlesztési terve a városnak, ami megcéloz bizonyos területek a város külterületeink, amelyek lakóövezetként lettek volna majd figyelembe véve. Ezeknek a szennyvízzel való ellátása szerepelt még az elsődleges tervekben. Itt a Miklósfát érintően a pedagógus telket, a Pityer utca mögötti rész, a Mátyás király utca mögötti rész, aztán a Tsz irodával szemben az Iskola utca meghosszabbításában. Ezek szép lassan kikerültek ebből a projektből, második ütemben már szó nem volt ezekről, és így soványodtunk. Még szerencse, hogy a belső területekről ez nem mondható el, az Erdész utcánál megmaradt ez a fejlesztés, a Csengery utat elég hosszan érinti majd a sörgyár utcai egész szakaszát, és ami még az Iskola utcát érinti Miklósfát tekintve, az az, hogy ott a liszói nyomóvezeték a mostani állás szerint nem fog keresztül menni. Ezt azért mondom el, mert hosszú időn keresztül volt ellene is, mellette is a lakók között vélemény, most nyugodjon meg mindenki, azt ajánlom, itt a nyomóvezeték nem fog az Iskola utcában végigmenni, de viszont van ennek egy negatív vonzata is, jelesen az, hogy az Iskola utca és a temetőt összekötő, jelenleg rendkívül rossz állapotú zúzalékos út, az nem kerül felújításra azért, mert az alatt ment volna középen pontosan ez a nyomóvezeték, és ennek a projektnek a keretében aszfalttal lett volna ellátva ez az útszakasz. Na most ez kikerült ebből a megvalósításból, ezért nem marad más hátra, mint a városnak kell ezt az útszakaszt majd önerőből elkészíteni, és aszfaltburkolattal ellátni. Tehát ilyen pozitív és negatív vonzatai voltak ennek a projektnek a három év alatt. Én azt látom, hogy szép fokozatosan csökkent az a cél, amit mi annak idején meghatároztunk. Hogy ez értelmes vagy nem, ezt mindenki eldönti magában. Egy biztos, hogy ezek a tények. Marton István: Hát, Képviselő Úr kétségtelen, hogy ez a tehén fogyott három év alatt, de azt kell, hogy mondjam, még mindig igen jó állapotban van, és mint már korábban említettem, ezek a brüsszeli eurotechnokratákat mumusként állítják be előttünk, azért ezek nem mumusok, hanem alapvetően abszolút felkészült szakemberek, akik ráadásul még úriemberek is. Amit itt mondott a társulás elnöke, Tóth képviselőtársunk, én annak örülök, hogyha ez a bécsi cég gyorsít majd az elbíráláson. Most ugyan mondjuk, vesztünk vele egy hetet, de ez visszajöhet akár duplán is, és nagyon nem szeretném, ha nem sikerülne az eredetileg tervezett január közepi időpontban aláírni a szerződést. Polai József: A bajcsai településrész Törökvári utca sportpálya környékén merült föl a tervezés során, hogy egy szennyvízátemelőt kell építeni. Ennek a területét egy magánszemélytől kellett volna megvásárolni. Úgy tudom, hogy a mai napig ez még nem történt meg. Erre szeretnék rákérdezni - ki vásárolja meg, kitől, mikor? Mert úgy tudom, ez még egy tisztázatlan helyzet jelen pillanatban. Mondanék még valamit. Tehát a magántulajdonossal, Pintér Károly úrral nem régen beszélgettem éppen e miatt engem hívott, meg egyéb más ugye ilyen szövevényes kapcsán kellett erről a telekről rendezkedni, intézkedni. Ő nekem azt mondta el, hogy még ezt a területet nem vásárolták meg sem tőle, sem szerintem az önkormányzattól sem. Az a kérdésem akkor most továbbá, hogy ez a terület már önkormányzati tulajdonba került-e vagy még mindig Pintér Károlyé? Bene Csaba: Én nagyon örülök, hogy ez a projekt talán a célegyenesbe ért minden gondjával együtt, és átérzem azoknak a képviselőknek a gondját, akiknek a területét, mondjuk, olyan módon érinti, hogy onnan kellett visszalépni, hogy ez milyen problémát okoz személy szerint őnekik is, de az ott élő lakosságnak is. Én azért egy másik problémára, ami nem is probléma, de csak szeretném fölhívni a figyelmet arra, hogy hogyan kellene hosszú távon tervezni és útfelújításokat, meg minden egyebet betervezni képviselői indítványokra, mert én láttam a nyomvonalat, hogy hol fognak haladni a városon belül ezek a közművek, és azt elképedve láttam, hogy a Dózsa György utcán végig – ha valaki tudja, hogy melyik a Dózsa György utca, 2006-ban, nem tudom, hány tízmillió Ft-ért felújítva, de mondhatnám a Kisfaludy utat is, és abban az időszakban már a képviselőtestület pontosan tudta, hogy ezek a területek érintve lesznek a csatorna-beruházás által, mert azóta csak lehúztak belőle, tehát nem pluszban tettek be. Marton István: Ez igaz. Bene Csaba: Tehát azóta csak lehúztak, és azért bár mondhatjuk azt is, Bicsák képviselőtársam szokta emlegetni, hogy az én területemen új buszmegállókat építenek, bár én nem ilyen szemszögből nézem sosem, mert örülök, ha látom, hogy Palinban is esetleg épülnek, meg a másik területeken is csinálják a buszmegállókat, hogy ugye milyen jó, a képviselő háromévente teljes mértékben felújíttatja az utakat egy adott területen, de hát azt azért óriási pazarlásnak tartom, hogy három éve fordított az önkormányzat komoly összegeket, most meg meg kell csinálni, és föl kell túrni, és újra meg kell csinálni. Na de hát ez már csak a múlt, csak egy kis figyelemfelhívásképpen mondtam el. Marton István: Több hozzászólót nem látok. Hát, nem tudom, Társulási Elnök Úr, a csapatából valaki akar esetleg valamit mondani? Mert nem láttam jelentkezőt. Tóth Nándor (Ügyrendi): Igen, legyen kedves a Projektmenedzser Úrnak megadni Polgármester Úr a szót. Fitos úr …. Marton István: Jó, akkor megadom. Tehát azért mondom, mert jelentkezni szoktak általában. De mindegy, megadom a szót. Fitos István PME vezető: Először is azt hiszem, hogy Károlyi képviselő úr nem kapott még választ a kérdéseire, hogy mikor adjuk be ugye az új dokumentációt. Ahogy Tóth Nándor úr is elmondta, a múlt héten Bécsben a JASPERS szervezetnek – a JASPERS egyébként az Európai Unió műszaki szakértője, hiszen az az úriember, akivel Polgármester Úr és a küldöttség tárgyalt Bécsben, Ő közgazdász, és ez a JASPERS szervezet, ő a műszaki szakértője az Európai Uniónak, és ami után, tehát Polgármester Úr mikor volt kinn Brüsszelben, azt követően volt itt ez a brüsszeli emberke Magyarországon, és Ő kérte direkt, hogy a JASPERS előtte nézze meg az anyagot, mielőtt beadnánk, hiszen ez Neki kint a kinti jóváhagyás folyamán könnyebbséget fog eredményezni. A múlt héten mi a JASPERS-nek elküldtük ezt az anyagot, és tegnapi nap folyamán és a mai nap folyamán is e-maileket váltottunk velük, még voltak kérdéseik, voltak igényeik, mindenféle táblázatot kellett nekik összeállítanunk. A mai napon az jött vissza tőlük e-mailben, hogy az északi régió és a déli régió, az teljesen érthető számukra, ez így, ahogy van, maradjon, a dél-nyugati régióval, tehát ezzel a Szepetnek, Fityeház, Rigyác, Eszteregnye régióval kapcsolatban még bővebb kifejtést kérnek az anyagban. Ez nekünk természetesen megvan, csak minden nem volt benne szerepeltetve, és még nem volt angolra lefordítva. Ezt a holnapi nap folyamán fogjuk pótolni, és abban maradtunk velük, hogy a jövő héten ők kiadják a kis szakvéleményüket, ami után aztán azonnal beadhatjuk az anyagot Brüsszelbe, amit elektronikusan kell benyújtanunk, tehát viszonylag gyorsan odaér, és Maksi Mátyásnak – így hívják ezt az Európai Unióban, Brüsszelben székelő fiatalembert – az volt az ígérete, hogy amint Ő megkapja az anyagot, akkor körülbelül egy hónap múlva egy szóbeli jóváhagyást fog tudni nekünk mondani, illetve még azt követő egy hónapra, tehát összességében két hónapra pedig a hivatalos írott jóváhagyást is meg fogja tudni adni. Azt hiszem, hogy Károlyi úrnak minden kérdésére így akkor válaszoltam. Dr. Károlyi Attila: … ehhez képest ….. Fitos István PME vezető: Ja igen. Még a közbeszerzéseket kell ugye lebonyolítanunk. Gyakorlatilag amint megvan ez az utolsó jóváhagyásunk, amint megvan ez az utolsó jóváhagyás, azt követően kiírhatjuk a közbeszerzéseket, és hát reményeink szerint, hogyha ez számításaink szerint december vége, január elején megvan a jóváhagyás, azt követően közbeszerzések, tehát tavasszal elvileg indulhatnak a kivitelezés. Marton István: Én a folyamatnak csak a végét említettem ugye, aminek az a lényege, hogy január közepén szerződést szeretnénk aláírni. Polai képviselő úr mintha nem kapott volna választ a kérdésére. Fitos István PME vezető: Ja igen, Polai képviselő úr, bocsánat. Polai képviselő úrnak annyi lenne a válaszom, hogy az illetékes úriemberrel kötöttünk egy adás-vételi előszerződést, tehát a Nagykanizsai Regionális Szennyvíztársulás kötött Pintér úrral adás-vételi előszerződést, amiben gyakorlatilag minden szerepel, tehát az összeg, a terület nagysága, amit tanúkkal letanúztattunk. Gyakorlatilag ezeknek a szennyvízátemelőknek a területeit még nem vásároltuk meg, tehát senkiét, egyiket sem, tehát senkiét sem. Nyilván azért, mert a projekt nem volt teljesen jóváhagyva, mint ahogy látjuk, jelen esetben például Korpavár, akii úgy tűnik, hogy kiesik, vagy kiesett a projektből. Felelőtlenség lett volna mindezt előre megvásárolni, de egy adás-vételi előszerződést, tehát megállapodást kötöttünk az úriemberrel is. Marton István: Bicsák Miklós képviselőnek másodszor adom meg a szót, de nagyon röviden, mert ….. Bicsák Miklós: Polgármester Úr! Egy városszéli képviselőnek a lakosságot kell, tisztelettel mondom, képviselni, és kérdések lesznek, és szeretném Fitos úrnak feltenni, mint szakembereknek, elmondta a Tóth elnök úr is. Kérdésem volna, hogy azért megerősítve itt a tisztelt közgyűlés előtt, amennyiben Korpavár városrész kiesik ebből az uniós támogatásból, hogy milyen költsége a városrésznek a szennyvíztelep, vagy nem tudom, elvezetése, és tisztító megépítése, milyen lehetőség az, hogy a közvetlen Kámáncspuszta, ami hát testvére területileg közvetlen, ott is a lévő üzemek nem hozzám tartoznak, de a vezetőik kérik, hogy megoldást meg kell találni, hogy létezik-e Nagykanizsa város és Újudvar község között valami lehetőség, pályázatra, vagy egyéb, hogy ezt a gondot, problémát, ha meglesz a döntés, hogy megoldhatja Kanizsa város, illetve Újudvar községe? Hogy ez időben is mire várható, ha valahogy egy rossz döntés születik? Mert már semmi reményt nem látok, hogy az Unió továbbra is meg fogja adni a támogatást. Marton István: Tóth Nándor most akar szólni, vagy? Tóth Nándor: … Fitos ……… (mikrofon nélkül beszél, nem érteni) Marton István: Jó, tehát akkor a végén akar szólni. Akkor Fitos úr, adja meg a maradék válaszrészeket. Fitos István PME vezető: Abban teljesen én egyetértek Bicsák képviselő úrral, hogy én sem látok sok reményt arra, hogy a korpavári beruházást is támogatja az Európai Unió, bár az egyik változat továbbra is az, hogy Korpavár is benne van a csatornázandók körében. Milyen egyéb lehetőségek vannak, és mennyibe kerülne? Mi, amikor különböző változatokat raktunk össze, akkor elkészítettünk egy olyan változatot is, hogy Korpavárt, csak Korpavárt külön Palin végére kötnénk be, ez körülbelül számításaink szerint 70 millió Ft-ba kerülne. Hogyha gyorsan osztunk és szorzunk, 70 millióba kerülne a 34-35 db bekötés, tehát az elvárt 5.000 Euronál jóval többe kerülne ez a beruházás, tehát innentől kezdve az Európai Unió azt mondta, hogy ezt ők nem szeretnék támogatni. Tehát gyakorlatilag a válasz az volna, hogy a 60-70 millió környékéből ki lehetne hozni ezt a beruházást. Nyilván ezen lehetne úgy fajlagosan csökkenteni, tehát egy bekötésre jutó beruházási költséget csökkenteni, hogyha Kámáncspuszta is beszállna ebbe a beruházásba, és Kámáncspusztát is Palin végére kötnék be. Kámáncspusztával kapcsolatban el kell, hogy mondjak annyit, hogy egész Kámáncspusztát megterveztük mi, és érvényes vízjogi létesítési engedélyek is, tehát építési engedélyek vannak Kámánpusztára is. Sajnos a pályázatíráskor, illetve a pályázat beadásakor ki kellett hagynunk Kámáncspusztát, mert Kámáncspusztának gyakorlatilag 90-95 %-a Újudvarhoz tartozik, Újudvar pedig nem tagja a Nagykanizsai Regionális Szennyvíztársulásnak, tehát nem voltunk jogosultak egy tőlünk független önkormányzat területére pályázatot benyújtani. Tehát én úgy gondolom, hogy a kettő településnek közösen összefogva kellene Palin végére becsatlakoznia. Én pályázati forrással gyakorlatilag környezet és energia operatív program pályázati kiírásával vagyok teljesen tisztában, hiszen mi ezt menedzseljük. Ebben a pályázati forrásban nincs erre lehetőség, viszont a Regionális Operatív Programokban tudomásom szerint van. Marton István: Hát, ha lesz, akkor majd igyekszünk. Annyi mindent kilobbiztunk már, talán még ez is összejön. Tóth Nándor: Igyekszek rövid lenni, azt el kell azonban mondani, hogy mind a korpaváriak esetében, mind szintén a projektből kimaradó obornakiak esetében szeretném elmondani, hogy mivel a lakosság közül vannak olyanok, akik befizették egy összegben a 200.000 Ft-ot, ezekkel a viziközmű társulat, tehát nem a szennyvíztársulás, hanem a viziközmű társulat, aki begyűjtötte a pénzt, el fog számolni miután meglesz a végleges hivatalos döntés, mint ahogy az a viziközmű társulat alapszabályában is szerepel, hogy 30 napon belül elszámol azokkal, akik valamilyen oknál fogva kimaradnak a projektből. Polai képviselőtársamnak pedig meg azt mondanám, hogy teljesen így van, ahogy Projektmenedzser Úr mondta, hogy Pintér úrral mi elkezdtük a tárgyalásokat, csak azért szakadtak meg, mert képbe került az önkormányzat is, és amennyiben a területcsere, meg a megállapodás létrejön a Pintér úr és az önkormányzat között, és reményeink szerint hamarosan létrejön, akkor igazából nekünk már az önkormányzattal kell egyezkedni, és az egyszerűbb és rövidebb lesz. És még annyit, hogy nagyon sok tárgyalást kellett nekünk folytatnunk vidéken és helyben is a különböző ingatlanok tulajdonosaival, és volt egy akkor neuralgikus a beruházásnak, mégpedig a mostani bányászpályának a területe. Tudni kell, hogy ott van a központi szennyvízátemelő a bányászpályán, ahogy bemegyünk, a pénztáraktól jobbra, rendkívül rossz állapotban van, az mindenképpen felújításra került volna, valamint a teniszpályák mögé még egy szennyvízátemelő kerül megépítésre. Most az EU-tól nekünk voltak írásbeli előzetes engedélyeink, de amennyiben ugye nyilván hamarosan a város tulajdonába kerül, akkor ez is egyszerűbb lesz. Egyébként a magánszemélyektől megvásároljuk a területet, meg hát az önkormányzatokkal is megegyezünk a területeket illetően. És még erről a központi szennyvízátemelőről tudni kell, hogy a Vízmű kezelésében volt, illetve van, de tulajdonjogilag az E.on tulajdonában van egész addig, ameddig majd nem kerül át a bányászpálya, és ez által az átemelő is a város tulajdonába. Marton István: De remélem, a lefolytatandó közbeszerzési eljárás, ami ugye egy olyan fél év késedelmet okozott, eredményeként még ebben a naptári esztendőben a tulajdonunk lesz, tehát mire szerződést írunk alá, már a miénk. Köszönöm Fitos úrnak a megjelenést, illetve a mondottakat. Több hozzászólót nem látok, aki el tudja fogadni a határozati javaslatot, mely szerint a közgyűlés a Nagykanizsa Regionális Szennyvíztársulás 2009. évi munkájáról, a beruházás állásáról szóló tájékoztatót elfogadja, az kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 24 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 550/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nagykanizsa Regionális Szennyvíztársulás 2009. évi munkájáról, a beruházás állásáról szóló tájékoztatót elfogadja. 24. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város területén a 03028/2, 03028/9 és 0328/4 hrsz-ú ingatlanok belterületbe vonására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Papp Nándor: Bizottságunk 6 igen, 1 tartózkodó szavazattal támogatta az előterjesztést. Polai József: Nagyon röviden csak kérdésem volna. Ez az ügy már inkább 5, mint 3 éve van napirenden, az előbb említett Pintér urat érinti, bajcsai Törökvári utcai lakost, aki a területét fölkínálta az önkormányzat számára cserébe, hiszen az ő területén még különböző objektumok találhatók, mint például a vízház, a Vízműhöz tartozó vízház, aztán a sportpályának egy része, buszforduló, stb. Annyit szeretnék csupán megtudni, ezt az ügyet erre az évre vajon lezártnak tekinthetjük-e már végre? Erre kérem a válaszát az illetékes szakosztály részéről valakitől. Marton István: Akkor felkérem a szakosztályt, hogy nyilatkozzon ebben a nagyon egyszerű kérdésben. Vagy egyszerűnek tűnő. Deák-Varga Dénes: A belterületbe vonási eljárás a megváltozott jogszabályok miatt rendkívül bürokratikussá vált, és csak több lépcsős eljárásban lehet ezt az ügyet, amit a Pintér Károly úr kezdeményezett, végrehajtani. Ennek az első lépése az érintett területek művelés alóli kivonása, a második lépésben történhet meg a belterületbe vonás, és a harmadik lépésben történhetnek telekalakítások. A földhivatallal mi folyamatosan egyeztetünk, és a közelmúltban derült ki az, hogy a korábban beadott kérelmünket visszaadták azzal, hogy azt azért nem lehet teljesíteni, mert a Vízmű területét nem kértük korábbi testületi határozattal belterületbe vonásra. Ezt a határozatot egészítettük ki a jelen határozattal, és ennek a folyományaként, hogy hozzá kell újra nyúlni a területhez, egyúttal célszerűnek és logikusnak látszott, hogy a sportpályát is, ami egyébként nem áll mezőgazdasági művelés alatt már jelenleg sem nyilvántartás szerint, azt is vonjuk belterületbe, ahogy a rendezési tervben szerepel. Ha ez megtörténik, akkor történhet meg a többi lépés is, amit az előbb felsoroltam, de ez már nem a hivatal hatásköre, ez mind a földhivatalnál zajlik. Nem tudom, hogy kielégítő volt-e a válasz. Marton István: Én elhiszem Polai képviselőtársunknak, hogy ez 5 éves ügy, hát engemet személy szerint már 3 éve nyomaszt, mert ugye nekünk csak 3 évünk volt ebből. Én azt szeretném, hogyha ez az ügy kiemelt figyelmet kapna esetleg a földhivatalnál való ügyintézés sürgetésével is, bár tudom, hogy rendkívül leterheltek a földhivatal, de talán van egy-két olyan ügy, ami megérdemli azt, hogy minél gyorsabban lezárjuk. Talán így akkor a ciklus végén az ügy megoldódik. Aki egyetért – a vitát lezártam, mert nem látok több hozzászólót – a határozati javaslat három pontjával, miután egyszerű szótöbbséget igényelnek, kérem, nyomjuk meg az igen gombot. A közgyűlés 24 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 551/2009.(X.29.) számú határozat 1. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése hatályon kívül helyezi a 102/2008.(III.27.) számú határozatának 6-os pontját, mely a Nagykanizsa-Bajcsa 028/9 hrsz-ú ingatlan szabályozási terv szerinti „Lf-9-o” jelű részének belterületbe csatolásáról szól. Határidő: 2009. október 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Deák-Varga Dénes városi főépítész) 2. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért a Nagykanizsa-Bajcsa 03028/9 hrsz-ú ingatlan „a” alrészletéből a szabályozási tervben belterületbe vonásra kijelölt területrész, valamint a 03028/4 és a 03028/2 hrsz-ú ingatlanok teljes egészének a belterületbe csatolásával – amennyiben ehhez a vízmű-társulásban résztulajdonos valamennyi önkormányzat is hozzájárul -, azzal a feltétellel, hogy a 03028/9 hrsz-ú ingatlan tulajdonosával kötött megállapodásban foglaltak továbbra is érvényben maradnak. A vízmű-telek művelés alóli kivonásánál felmerülő földvédelmi járulék a 2009. évi költségvetés I/14. melléklet 18. tételéből biztosítandó. 3. Felkéri a Polgármestert fenti terület belterületbe vonásának, művelésből való kivonásának és a szükséges telekalakítások munkarészeinek elkészíttetésére és a Földhivatalhoz történő benyújtásra. Határidő: 2010. március 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Deák-Varga Dénes városi főépítész) 25. Javaslat átszervezés miatti dologi többletigény biztosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Gellén Melinda igazgató 8800 Nagykanizsa, Rózsa u. 9. Balogh László: Most az egyszer nem kommentálok. Az oktatási bizottság 4 igennel egyhangúlag megszavazta, illetve javasolja támogatásra az előterjesztést. Marton István: Balogh úr, az úristen tartsa meg a szokását. Több hozzászólót nem látok, ezért a vitát lezárom. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot. Ez kellemes meglepetés volt Öntől. A közgyűlés 23 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 552/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a Térségi Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottságnak a pályaválasztási feladatkör beindításához egyszeri dologi plusz támogatást biztosít 977.000 Ft összegben a Szivárvány Fejlesztő Központban keletkezett magántanuló óraszámának csökkenése miatt 787 e Ft személyi és 252 e Ft járulék (összesen 1.039 e Ft) zárolt előirányzatmaradvány terhére. Határidő: 2009. november 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető Tácsi Hajnalka osztályvezető) 26. Javaslat túlóra zárolására feladatmegszűnés miatt (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívottak: Horváth Istvánné igazgató Nagykanizsa, Rózsa u. 9., Dominikné Papp Edit igazgató Nagykanizsa, Hevesi u. 2., Péntek Lászlóné mb. igazgató Nagykanizsa, Alkotmány u. 81., Kalamár Márta igazgató Nagykanizsa, Erzsébet tér 9. Balogh László: Az oktatási bizottsági 4 igennel egyhangúlag támogatja az előterjesztést. Marton István: Aki el tudja fogadni, kérem, nyomjon igen gombot. A közgyűlés 23 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 553/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 1. Az Általános Iskola és Óvoda Nagykanizsa-Palin intézményben a magántanuló óraszámának megszűnéséből adódóan az intézményi álláshelyek számát az alábbiak szerint hagyja jóvá: Szakmai álláshelyek száma: 23,39 Nem szakmai álláshelyek száma: 13 Összes álláshelyek száma: 36,39 Határidő: 2009. szeptember 1. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető) 2. Felkéri a polgármestert, hogy a következő költségvetési rendelet módosításakor az Általános Iskola és Óvoda Nagykanizsa-Palin költségvetéséből a magántanuló óraszámának csökkenése miatt 156 e Ft személyi és 49 e Ft járulékot zároljon. Határidő: 2009. november 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető Tácsi Hajnalka osztályvezető) 3. A Hevesi Sándor Általános Iskolában a magántanuló óraszámának megszűnéséből adódóan az intézményi álláshelyek számát az alábbiak szerint hagyja jóvá: Szakmai álláshelyek száma: 48,93 Nem szakmai álláshelyek száma: 21 Összes álláshelyek száma: 69,93 Határidő: 2009. szeptember 1. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető) 4. Felkéri a polgármestert, hogy a következő költségvetési rendelet módosításakor a Hevesi Sándor Általános Iskola költségvetéséből a magántanuló óraszámának csökkenése miatt 170 e Ft személyi és 54 e Ft járulékot zároljon. Határidő: 2009. november 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető Tácsi Hajnalka osztályvezető) 5. A Bolyai János Általános Iskolában a magántanuló óraszámának megszűnéséből adódóan az intézményi álláshelyek számát az alábbiak szerint hagyja jóvá: Szakmai álláshelyek száma: 43,70 Nem szakmai álláshelyek száma: 21,50 Összes álláshelyek száma: 65,20 Határidő: 2009. szeptember 1. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető) 6. Felkéri a polgármestert, hogy a következő költségvetési rendelet módosításakor a Bolyai János Általános Iskola költségvetéséből a magántanuló óraszámának csökkenése miatt 169 e Ft személyi és 54 e Ft járulékot zároljon. Határidő: 2009. november 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető Tácsi Hajnalka osztályvezető) 7. A Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben a magántanuló óraszámának megszűnéséből adódóan az intézményi álláshelyek számát az alábbiak szerint hagyja jóvá: Szakmai álláshelyek száma: 52,11 Nem szakmai álláshelyek száma: 7,5 Összes álláshelyek száma: 59,61 Határidő: 2009. szeptember 1. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető) 8. Felkéri a polgármestert, hogy a következő költségvetési rendelet módosításakor Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény költségvetéséből a magántanuló óraszámának csökkenése miatt 787 e Ft személyi és 252 e Ft járulékot zároljon. Határidő: 2009. november 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tácsi Hajnalka osztályvezető) 27. Pályázat benyújtása az Erzsébet-tér 14-15. műemléképület felújítására, turisztikai hasznosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Balogh László: Sajnálom, hogy a kulturális bizottság nem tárgyalta ezt az előterjesztést. Egyénileg támogatnám. Papp Nándor: Bizottságunk 5 igen, 2 tartózkodó szavazat mellett támogatta az előterjesztést. Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság 7 igennel támogatta az előterjesztést, ugyanakkor a beltartalommal nem igazán értett egyet. Marton István: Az még változhat egy kicsit. Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 2 igen, 1 tartózkodás, 2 nem szavazattal nem támogatta az előterjesztést. Dr. Károlyi Attila: Ahogy én végigolvastam ezt az előterjesztést, azzal maximálisan egyetértek, hogy magában a pályázatban vegyünk részt, annak, mint ahogy előbb Gyalókai elnök úr is mondta, a beltartalmával viszont maximálisan nem értek egyet. Itt, ahogy én elolvasgattam, ezt az épületegyüttest „elfoglalná” a Sass Brunner Erzsébet és a Brunner Erzsébet képzőművészeti hagyatéka. Én úgy gondolom, mindenkinek szíve-joga megítélni a művészeknek a jelentőségét a magyar képzőművészetben vagy az indiai képzőművészetben, illetőleg hát Soós úrnak a jelentőséget a magyar képzőművészetben, de azért nagy tisztelettel fölhívnám a figyelmet arra, hogy Nagykanizsán számtalan olyan művész alkotott, illetőleg alkot, akiknek a munkássága nagyon megérne egy misét, tehát amennyiben mi úgy gondolkodunk majd, hogy ezt az épületegyüttest képzőművészeti célra használnánk fel, bemutató, kiállító helyiségeket és egyebeket hoznánk létre, akkor inkább egy kanizsai képtárat vagy egy kanizsai galériát, vagy egyéb megoldást tudnék elképzelni. Arról nem is beszélve, hogy ezzel a pályázattal le is mondunk arról mindjárt gyorsan, hogy esetleg más célra hasznosítanánk az épületet, például, uram bocsá, városházát alakítanánk ki belőle. Itt aztán olyan sikamlós területre tévedek, amit Polgármester Úr ebben a pillanatban némi morgással vett tudomásul … Marton István: Jó a füle Képviselő Úr. Dr. Károlyi Attila: … de azért ne felejtsük el azt, hogy város városháza nélkül nem város. A helyzet, az az, hogy 1953-ban készült egy felmérés Nagykanizsa műemléki épületeiről, a VÁTI lett megbízva, ha valaki kíváncsi erre az anyagra, akkor befáradhat a múzeumban és megnézheti, de nálam is van egy példány, én lemásoltam ezt az anyagot, például 1953-ban a VÁTI azt javasolta, hogy az akkor leégő félben lévő és a Jancsi és Juliska üzlet, és egyéb célra szolgáló nagykanizsai városházát feltétlenül építsék fel, nehogy arra gondoljanak, hogy azt valamilyen más célra hasznosítsák, megvannak a tervek, és építsék fel a városházát. Tehát ha már nekünk nincsen történelmi városházánk, mint minden városnak, akiknek ilyen szerencsétlen helyzetbe nem jutott a közönségem, akkor igenis gondolkodni kellene arról, hogy a városházát valahol valamilyen módon létrehozzuk és ez az épületegyüttes kiegészítve, és építészekkel is beszélgettem erről, megfelelő célra, például városháza céljára is lehetne továbbépítve hasznosítani. Tehát, hogyha erről döntünk itt most, hogy ez valamiféle olyan műemléki együttes helyreállítása lesz, amibe a funkciót is beleizzadjuk, akkor erről szépen lemondtunk, erről a lehetőségről. Ezt azért minden képviselő nagyon gondolja meg. Marton István: Én úgy gondolom, hogy ezt a pályázatot nagyon, nagyon jó lenne, ha megnyernénk, ugyanis éppen a tegnapi Regionális Fejlesztési Tanács ülésen szorult ki a kiemelt jelentőségű kastélyok kategóriájából a körmendi Batthyány Strattmann kastély, nagy szomorúságára az RFT tagjainak, hatalmas vita után. Nem minthogyha nem ott lenne a helye, de abban a kategóriában nem volt rá pénz. És most abban a kategóriában versenyez ő, ahol mi erre pénzt szeretnénk nyerni. A pénzügyi keretek ismeretében vagy, hát más nem nyerhet, csak ez a kettő, ha sikerül Kanizsának odaférkőzni, mert nagyon szűkek a keretek. Mi azért nem vetélkedhetünk ezzel az előbb említett objektummal, de szeretnénk ezt a pénzt elhozni, mert ugye a belvárosi rekonstrukcióban ez az egyetlenegy épület maradna a főtéren, ami nincs helyreállítva. Ez a hármas együttes, a Kiskastély, a Plakát Ház, meg ez, a belső terével, annak hangulatával szerintem nagyon csak Magyarországi jelentőségű objektum. Abban meg egyébként én partner lennék a következő választási ciklusban, hogy a régi polgármesteri hivatal helyét kiürítjük, mint ahogy kiürítettük a Bartók 1-et, ami még nagyobb volt, és fölépítjük a régi polgármesteri hivatalt, de ehhez kell egy következő ciklus. Bogár Ferenc: Lehet, hogy én rosszul olvasom, de az anyagban a régió történelmi és kulturális örökségének fenntartható hasznosítása szerepel, és ebbe a polgármesteri hivatal, meg a városháza nem nagyon illeszthető be. Tehát gyakorlatilag beszéljünk arról, amiről az egész történet szól, tehát álmodozni lehet, de az egy másik kategória. Gyakorlatilag erről van szó, és ez a terv ezt lefedi. Én nem érzem magam arra alkalmasnak és felhatalmazva, hogy Sass Brunnernek és Z. Soós Istvánnak a tevékenységét méltassam, képviselőtársammal ellentétben úgy érzem, hogy igenis ez a két alkotó méltó arra, hogy Nagykanizsának a turisztikai hírnevét öregbítse, és idevonzza a látogatókat. Ugyanakkor a terveket nézve, én lehetőséget látok arra is, hogy akár a beltartalom módosításával a jelenkori alkotóknak is megfelelő helyet biztosítsunk, hogy alkotásaikat közzé tegyék, illetőleg arra is, hogy az arra hivatott jelenleg élő nagykanizsai polgárok tevékenyen bekapcsolódhassanak a képzőművészeti tevékenységekbe is. Amiért én szót kértem, az gyakorlatilag lehet, hogy régi vesszőparipám is, de szeretném megkérdezni a terv készítőit, tekintettel arra, hogy Erzsébet tér átalakításával a parkolóhelyek megszűnnek, és ugye hogyha itt gyakorlatilag megvalósul az a kulturális centrum, amit Polgármester Úr is mondott, itt nem csak személygépkocsik, hanem akár buszok is gyakorlatilag előfordulhatnak. A terven látható tízegynehány parkolóhelyet én nagyon kevésnek érzem ahhoz, hogy egyrészt a kanizsai polgároknak a parkolási igényét, illetőleg az esetlegesen előforduló turistáknak a parkolási igényét kielégítse. Szeretnék választ kapni arra, hogy a hiányzó parkolóhelyeket hol kívánja a város fölépíteni. Ugye hallottunk arról, hogy a Magyar utca térbeépítésénél esetlegesen a vállalkozó mélygarázs építését tervezgeti, hogy ez jelenleg így van-e, és a hiányzó helyeket tudnánk-e ebből pótolni? Marton István: Így van Képviselő Úr. Karádi Ferenc Gyula: Én nem kívánok abban a szerepben tetszelegni, hogy a képviselők lelkiismerete vagyok, de azért egyre szeretnék figyelmeztetni mindenkit, aki ebben az ügyben most szavazni fog, hogy ebben a pillanatban, ma a 2010-11-es költségvetésünket a 300. millióval terheljük meg. És az nem kevés. Különösen annak a tekintetében, hogy én ma reggel figyeltem Polgármester Úr nyilatkozatát, ahol azt mondta a jövő évre vonatkozóan, hogy 2.000 millióval lesz kevesebb a város bevétele a jövő évben. Arra kérek mindenkit, hogy valahogy próbáljon kalkulálni, hogy miből lesz erre fedezetünk, erre az itt önerőként megjelenő 100 valahány millióra, amely ennél az egy tételnél jelentkezik. Tehát eszemben nincs a beruházást vagy a szépítkezést, azt meggátolni, de a racionális gondolkodást, azt igenis kérem mindenkitől. Tehát még egyszer mondom, a 300. milliót költjük el úgy, hogy mindenki arra figyelmeztet bennünket, hogy jövőre nem lesz egy fillérünk se, és nem tudom, miből fogjuk ezt majd kifizetni, kigazdálkodni. Marton István: Én azt mondtam, és ma már a költségvetés vitája során is mondtam, hogy ez 1,5 milliárd mínusz, hogyha standardizálom a megfelelő tételeket, ami biztosan összejön, de én azt hiszem, hogy egy ilyen horderejű kérdésben, ahol potenciálisan mi sokkal rosszabbak vagyunk, mint a szerencsésebb sorsú városok, nem nagyon inoghat meg a kezünk, és erre, én úgy gondolom, hogy még lesz pénz. Lehet, hogy kevesebb szegélykövet cserélünk, lehet, hogy kevesebb járdát, meg utat újítunk fel, de olyan ügyeket, ahova egy fillér támogatást nem tudunk kapni, olyan ügyek elé helyezni, ahonnan mondjuk, a 80 % vagy 83 % a jelen esetben ingyenpénzből bejön, azt én végtelen nagy ostobaságnak tekinteném, és mint említettem volt, nem akármilyen konkurensekkel kell megküzdeni ezekért a százmilliókért. Ezzel kapcsolatban én már – Fodor úr, ha idefigyel, akkor talán még helyesel is, hogy körülbelül másfél éve lobbizik. November 20-án be kell adni a pályázatot. Erről ennyit. Cserti Tibor: Hát elég nagy vitát váltott ki a Pénzügyi Bizottság ülésén is az előterjesztés, és hát mint a végeredmény mutatta, önzetlenül nem támogatták abbéli megfontolásból, amit Karádi képviselőtársam is képvisel. Ott én elmondtam, egyébként és kifejezetten egyébként a Városvédő Egyesület nevében is, hogy ma már méltatlan városkép fogadja, főleg a belváros tekintetében az idelátogatókat, és itt élni kanizsaiként, hát nem egy leányálom. Ez régi történelmi múlt bennünket egy szebb jövőre kötelez, és olyan épeszű ember nincs egyébként, aki egy ilyen alkalmat nem használna ki. Ugye akkor azzal érveltem, hogy egyébként ott volt a vagyonkezelő zrt. vezérigazgató, néhai IKI ugye, akinek alapvető feladata a város lakásainak, önkormányzati épületeinek és bérleményeinek, pontosabban ugye nem lakáscélú bérlemények fenntartása, hogy önmagában mindenféleképpen hozzá kéne nyúlni az Erzsébet tér északi részéhez. Ha csak az egyszerű lakóház felújítási részét nézzük, az több mint 100 millió Ft lenne. Tehát az egyszerű megóvás, karbantartás. Most ahhoz egyébként, hogy olyan építészeti érték és funkció alakuljon ki, ami előttünk van, ahhoz meg nyilvánvaló, lényegesen nagyobb pénz kell, azt meg ingyen kapjuk. Ha csak ezt az egyetlen megfontolást nézzük, akkor – még egyszer mondom – tulajdonosi pozícióból nem tehetjük meg felelősen, hogy most egy előkészített pályázatot ebben az éles szituációban nem adjuk be, és nem élünk az egyetlen elvi lehetőségével. No, hát én ékesebben nem akarok mellette szólni, csak apró érvvel, ugye Karádi képviselőtársam azt mondta, hogy hát nem akarja megakadályozni egyébként a projektet, de csak gondoljunk bele, most akkor nincs rá pénz, mert …. Igaz tökéletesen. … én azzal fejezném be, szegény néhai bölcs nagyapám szokta mondani, hogy szűznek is maradni, meg kefélni is egyúttal nem lehet egyszerre. Itt igen vagy nem kérdés van, és isten igazából nincs köztes megoldás, úgyhogy szavazd meg jó szívvel Feri, nem fogod megbánni. Marton István: Köszönöm képviselőtársam, hogy kifejtette részletesebben azt, amit én csak úgy eredő jelleggel meséltem el. Bene Csaba: Hát azért érdeklődve hallgattam Cserti képviselőtársamnak az eszmefuttatását, pénzügyi szakemberként, elsősorban úgy tekintek rá. Ahhoz képest egész érdekes volt ez a megközelítés. Igen, igen. Mert hogyha visszaemlékeznek képviselőtársaim a 19. napirendi pontra, melyet levettünk, és annak csak az első részére, hogy abban milyen intelmeket fogalmaztak meg a részünkre, hát ahhoz képest érdemes elgondolkodni azon, amit a Karádi képviselőtársam mondott, meg érdemes emlékünkbe idézni minden ilyen szavazáskor a Pénzügyi Bizottságnak az állásfoglalását. Aztán ezen mindenki gondolkodjon el. A másik rész, amire utalnék, hogy lehet, hogy ritkán tudok hivatkozni arra, hogy érdemes odafigyelni Károlyi képviselőtársamnak a szavaira, de most, most igen, most azt mondom, hogy erre érdemes odafigyelni, amit Ő mondott ezzel kapcsolatosan, mert én emlékszem egy másik hozzászólására is annak idején, amikor a Bolyai iskolának a felújítása került szóba, és annak idején még én is úgy gondoltam, hogy hát az, amit mondott a képviselőtársam, ez nem igazából jó. Aztán gondolkodtam rajt egy sort egyszer, kétszer, aztán végiggondoltam, hogy teljesen igaza volt akkor, amikor azt megfogalmazta, hogy ott mit kellett volna csinálni, vagy hogyan kellett volna csinálni. És ebben is lehetnek nagy igazságok, amiket elmondott, hogy esetleg milyen célra. Nem biztos, hogy ott mondjuk, a hivatal elférne, dehogy most kizárni funkciókat, bár tudom, hogy a pályázatkiírások kapcsán nem lehet megjelölni azokat a funkciókat, amelyeket érdemes lenne bevinni ebbe a dologba, és így talán elugrik ez a lehetőség is, hogy abba az irányba gondolkodjunk tovább, amit Ő említett. Tehát nehéz helyzetben vagyunk, mert ugye a szívünk azt diktálja, hogy menjünk előre, közben meg, ha az észérveket néznénk, akkor már régen azt kellett volna mondani, hogy állj, mert nem csak ennek a pályázatnak a kapcsán fogalmazódott meg, hanem talán már az elmúlt ülésen is több képviselő megfogalmazta, hogy az egy dolog, hogy pályázhatunk, de utána meg kell nézni azt, hogy annak a fenntartása, működtetése mibe fog kerülni, és hogyan terheli a város későbbi éveit, meg a követő képviselőtestületnek a munkáját. Marton István: Hát ez, úgy gondolom, még mindig olcsóbb, mint hagyni tönkremenni, aztán majd egyszer háromszor annyit rákölteni. Papp Nándor elnök úrnak adom meg a szót. Egyébként – mielőtt megadnám a szót – ezzel számoltunk nem csak a jövő évinél, hanem már az ideinél számoltunk, de lecsúsztunk róla tavaly. Papp Nándor: Hát gondoljuk át, hogy mi történik a közeljövőben a főtéren. Egyrészt a térburkolat meg fog újulni, ha szerencsénk van, akkor mindenképpen egy … teljesen meg fog szűnni, gyakorlatilag 15 vagy 17 % költségért egy olyan műemlék épület, amelyiknél előbb-utóbb a körmünkre koppintanának, hogy hát álljon meg a menet, ezt nekünk kötelességünk rendbe hozni, aztán akkor gyakorlatilag 100 % pénzért kéne rendbe hozni. Aztán gondoljunk tovább, hogy ugyanebben a másfél évben vagy egy évben meg fog újulni homlokzatilag a Bolyai Általános Iskola épülete, és akkor most gondoljunk bele, hogy a mai naptól, reggel óta teljes pompájában látható a Fő út 8. épülete, amelyik hát egy üdítő színfolt lett az a belvárosban. Ott is onnét indultunk, és innét szeretnék gratulálni a kivitelezőnek, műszaki ellenőröknek, mindenkinek, akik ezt létrehozták, ezt a szép épületet. Úgyhogy igenis, hogy ezen a pályázaton el kell indulni, és izgulnunk kell azért, hogy ez nyerjen. Marton István: Igen, sajnos nem volt hozzánk kegyes az úr, mert ugye leomlott a Fő út 8-nak a homlokzata, és nagyon jelentős összegből kellett helyreállítanunk. Én úgy gondolom, hogyha ezt most kihagynánk, akkor a következő testület ezt, ahogy Bizottsági Elnök Úr az előbb említette, mondjuk olyan 1 milliárd Ft nem létező pénzből valósíthatná meg egy-két évvel később, és nem lehetünk ilyen felelőtlenek, mint örökhagyók a következő testülettel szemben. Dr. Kolonics Bálint: Egy kérdésem van Polgármester Úr, én azt szeretném megkérdezni, hogy itt a funkciók között a Kiskastély mögötti északi részen a kialakításra kerülő játszó- és pihenőpark szerepe, a 4. oldalon a táblázat a technikai feltételek között sorolja fel a 8 db játszóeszközt és egyéb kültéri felszerelést. A játszótérnek a játszóeszközeinek a költsége, az ennek a pályázatnak része, az a mi önerőnkben szerepel-e, vagy ezeket a technikai feltételeket még külön forrásból kell-e majd az önkormányzatnak biztosítani? Ezt kérdezem Polgármester Úr azért, mert nyilvánvaló, hogy a pályázat eredményétől függően a költségvetés tervezésénél ezt számításba kell venni, ha valójában a belvárosban a játszóteret meg kívánjuk valósítani. Én várom a választ. Marton István: Mielőtt erre választ kapna, Karádi úrnak még megadom a szót, és utána több képviselői hozzászólást már nem fogadok be, Domina Erzsébetnek adom meg a szót. Talán ékesebben tudja elmondani, mint én. Karádi Ferenc Gyula: Én Papp Nándortól azt hallottam, hogy képzeljük el, hogy mi lesz ezzel a területtel akkor, ha nem valósul meg ez a fejlesztés. Hát én most azt szeretném mindenkinek mondani, hogy képzelje el, mi fog történni a jövő évi költségvetésünkkel abban az esetben, ha ezt a 100 milliós, 125 milliós önrészt megszavazzuk. Hát az fog történni kedves képviselőtársaim, hogy még se költségvetésünk, se elképzelésünk a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban nem nagyon van, sőt most kaptunk meg egy határozatot, illetve egy levelet, amely arra bíztat bennünket, hogy a jövő évi elképzeléseinket vessük papírra, adjuk be, és költségvonzatokkal együtt. Hát most arra kérek mindenkit, hogy gondolja ezt át, hogy mi fog ebből születni. Az fog születni, hogy egymásnak esünk, hajba kapunk azért, hogy 3 centi járdát valahol valaki meg tudjon valósítani. Nem fog más történni, mert forrás semmire nem lesz, kivéve a hitelt ugye, amely természetesen abban az anyagban, amit a Pénzügyi Bizottság megkapott, tökéletesen le volt írva, milyen módon adósodik el a város akkor, hogyha ezeket a fejlesztéseket, ezeket a projekteket támogatja az önkormányzat. 2013-ban közel 900 millió Ft-os lesz az évi hiteltörlesztés kötelezettsége. Tehát ezeket tessék számba venni, és utána meghatározni azt, hogy mi az, amit megszavazhatunk, és mi az, amit nem, mi az, ami belefér a költségvetésünkbe jövőre, mi az, ami nem. Egyébként a célokkal, funkciókkal Károlyi képviselőtársammal tökéletesen egyetértek. Én magam is túlzottnak tartom azt, ami azoknak a képeknek az elhelyezésére fordítódik, amelyikről Ő is beszélt. Marton István: Képviselőtársam, meg kell, hogy mondjam Önnek, hogy Ön jó úton jár. Kezdi magát beleásni a költségvetés rejtelmeibe, de azért én javaslom, hogy mélyebbre is ásson még ettől. Én is elmondtam, néhány képviselőtársam közvetve erősítette meg, hogy ez bizony belefér, bele kell, hogy férjen, hisz tavaly már egyszer lecsúsztunk róla, illetve hát tavalyelőtt, ezért nincsen benn a tavalyi, illetve idei költségvetésben. Én azt mondtam, hogy nem adom meg több képviselőnek a szót. De jó, megadom, Frakcióvezető Úr, Ön nem szólt, megadom, és utána jön Domina Erzsébet. Horváth István: Én nagyon rövid leszek, nem kell ezt hosszú lére ereszteni. Minden képviselőnek megértem az aggodalmát, aki félti a büdzsé helyzetét, de azért megkérdezném Karádi képviselőtársamtól, hogy megtörténik a belváros-rekonstrukció, ez az épület ott marad torzóként, vagy hogy van ez? Marton István: Úgy gondolom, hogy bárki bármennyire félti a kasszát, tőlem jobban senki se félti, és talán nem is látja át jobban – szerényen megállapíthatom. Igen, mert ez a feladatom. A mindenkori polgármesternek ez a feladata. Balogh úr! Ha Ön lenne az, akkor ez az Ön feladata lenne, és akkor, mondjuk tízszer annyit, vagy hússzor annyit foglalkozna vele, mint ebben a szituációban. Én bőségesen foglalkozok vele, és nem véletlenül teszem azt, amit teszek. Domina Erzsébet: Úgy látszik, az én tisztem, az rendszeresen az, hogy ilyen emlékidéző, emlékképeket idézzek fel Önökben. Azt gondolom, nem először van itt a közgyűlés előtt a volt nyomdaépület felújítása. Korábban is voltak kisebb léptékű pályázataink, aztán a Norvég Alapnál is próbálkoztunk. Tehát többszöri, egyrészt forráshiány miatt utasították el a pályázatunkat, másrészt nem kapott támogatást a Norvég Alapnál például második alkalommal a kidolgozásra. Első alkalommal viszont nagyon a toppon volt körülbelül ugyanezekkel a tartalommal, ugyanezekkel a tartalmakkal. A mostani életútja ennek a projektjavaslatnak is, 2008 őszén döntöttek Önök először arról, hogy foglalkozzunk ezzel, ugye kiemelt projekt kategóriába szerettük volna benyújtani, illetve nyújtottuk be ezt a koncepciót, és utána 2009. február 29-én hoztak Önök arról határozatot, hogy azt a koncepciót, ami most is, ami alapján tovább dolgoztunk, Önök azt támogatták, elfogadták, az alapján kezdődött meg a kidolgozó munka. Tehát ebbe már változások, merthogy a megvalósíthatósági tanulmány ez alapján a koncepció alapján készült, a tervek ez alapján készültek, úgy gondolom, hogy most november 20-áig változtatni már nem lehet. Hát, hogy mikor lehetne belőle városháza, végül is a megvalósítás után 5 évig kötelező fenntartani ezzel a funkcióval, utána esetleg lehet gondolkodni benn, addig valószínű, hogy nem lehet. Tehát hangsúlyoznám, hogy elfogadott koncepció alapján végeztük a munkát. A játszótérrel kapcsolatban, bent van a játszótér, teljesen támogatási elemként szerepel minden alkatrészével, vagy játékával együtt. A parkolókra vonatkozóan, jogerős építési engedéllyel rendelkezik az egész projekt, tehát ez azt jelenti, hogyha erre megkaptuk a jogerős építési engedélyt, akkor ez az elvárt parkoló férőhely is rendben van. A költségvetésével kapcsolatban csak pár dolgot. Ez a 123 millió, ez úgy jelöltük meg, hogy 2010-2011-es évben. Azért azt látni kell, hogy az eljárásrend szerint, ha ebbe jövő tavasszal, mondjuk január-február körül döntés születik, nyárra mondjuk támogatási szerződés, tehát tulajdonképpen a jövő évi költségvetést, talán hogyha elindul a közbeszerzés, a kiviteli terveknek az elkészíttetése, ami jelentkezik, és ehhez még szeretném azt mondani, hogy kifejezetten a gazdasági válságra való tekintettel a ROP Irányító Hatóság hozott egy olyan intézkedést, vagy rendeletet, olyan elvárást, hogy lehetőség van arra, hogy minden elnyert projektnél a támogatási szerződés megkötése előtt be lehet nyújtani az előlegigénylést, ami 35, illetve 40 %. És igyekeznek ezt viszonylag gyorsan rendelkezésre bocsátani. Még egy, egyetlenegy dologra szeretnék reagálni, és ha érdekli Önöket, és talán a TV-nézőket is érdekli, ha röviden Kőfalvi Csilla eloszlatná azt a félreértést, hogy a kiállítóhelyek, illetve a festőművészeknek a helyzete, képek helyzete hogyan alakul. Polgármester úr, ha Csilla kaphatna szót, nagyon röviden. Marton István: Én úgy gondolom, hogy nincs erre szükség, ezt a Képviselő Urak megértik. Itt ezt később majd ki kell tárgyalni, hogy a hármas együttesben ugye, ami ott van, mit lehet tenni. Eléggé el vagyunk maradva önmagunkhoz képest…. Domina Erzsébet: Elnézést, akkor Polgármester Úr, egy mondatot. Tehát a Sass Brunner, az egyáltalán nem kerül át a felújítandó nyomdaépületbe …. Marton István: Tudjuk, le van írva. Domina Erzsébet: Csak itt elhangzott az, ezt szerettük volna korrigálni. Marton István: Igen. Tehát én Kolonics úrnak akkor köszönöm, úgy adom meg a választ, hogy 17 %, az arányosan mindenütt 17 %. És azért van a 2. pontban 2010-2011, ugye ezt nem részleteztük, köszönöm, hogy Domina Erzsébet ezt elmondta, hogy gyakorlatilag ez a jövő évi költségvetést alig terheli. Én ezért bátorkodtam azt mondani számok konkretizálása nélkül Karádi képviselő úrnak, hogy én pontosan tudom, hogy mi a helyzet ilyen ügyekben. Több hozzászólót nem látok, aki el tudja fogadni, az kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 18 igen és 6 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 554/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. Támogatja az Erzsébet tér 14-15 szám alatti műemlék épület felújításának céljából pályázat benyújtását, a Nyugat-Dunántúli Operatív Program „A régió történelmi és kulturális örökségének fenntartható hasznosítása, valamint a természeti értékeken alapuló aktív turisztikai programok” című pályázati felhívására. Felhatalmazza a polgármestert a pályázati dokumentáció és a kapcsolódó támogatási szerződés aláírására. Határidő: 2010. március 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Domina Erzsébet, Pályázati Irodavezető Tárnok Ferenc Városfejlesztési Osztályvezető) 2. A 2010-2011. évi költségvetési rendeletében biztosítja a projekt megvalósításához szükséges maximálisan 123.503.000 Ft önerőt. Határidő: adott évi költségvetési rendelet elfogadása Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Domina Erzsébet, Pályázati Irodavezető Tácsi Hajnalka, Gazdasági Osztály) 28. Javaslat az "Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok" TÁMOP-6.1.2 /A/09/1 azonosító számú pályázat megvalósításához szükséges előfinanszírozás biztosítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívottak. Bagarus Ágnes, Kalamár Márta, Péntek Lászlóné, Sajni József, Silló Zsolt, Bene Csaba igazgatók Balogh László: A TÁMOP 6.1.2-es pályázatról van szó, amely 100 %-os támogatottságú, 10 millió Ft-ot is lehet nyerni, és annyiban kiegészítem, hogy hál istennek, futnak be újabb pályázatok, illetve pályázati indulási szándékok, így hetedik pályázó a Batthyány Lajos Gimnázium, a nyolcadik pedig a Thúry Szakközépiskola. Ezzel a kiegészítéssel kérem, hogy támogassák ezt a javaslatot. 5 igennel egyhangúlag támogatta az oktatás bizottság. Marton István: Több hozzászólót nem látok, a vitát lezárom. A kiegészítést elfogadom, aki el tudja fogadni egyben az egészet, kérem, nyomjon igent. Szövegszerűen majd Balogh úr adja le a szakosztálynak. A közgyűlés 23 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 555/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. benyújtja a TÁMOP-6.1.2/A/09/1 kódszámú „Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok” elnevezésű pályázatot, melynek keretében biztosítja az Általános Iskola és Óvoda Kiskanizsa, az Általános Iskola és Óvoda Nagykanizsa-Palin, az Általános Iskola és Óvoda Nagykanizsa-Miklósfa, a Bolyai János Általános Iskola, a Péterfy Sándor Általános Iskola, a Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola, a Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola, valamint a Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Iskola részvételét a programok megvalósítása céljából. 2. nyertes pályázat esetén a pályázathoz kapcsolódó kifizetéseket előfinanszírozásként, az intézmények saját költségvetéséből engedélyezi. Határidő: 2009. november 01. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető Tácsi Hajnalka osztályvezető) 29. Kerékpárút hálózat kialakítására tett intézkedések értékelése és a további feladatok meghatározása (írásban) Előterjesztő: Papp Nándor bizottsági elnök Papp Nándor: A bizottságunk 7 igen, 1 tartózkodó szavazattal elfogadta a határozati javaslatot. Reményeim szerint elég részletesen le van írva a koncepció. Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság 7 egyhangú igennel támogatta a koncepciót. Marton István: Örülök a két bizottság egyhangúságának. Köszönöm. Több hozzászólót nem látok, aki el tudja fogadni, hogy felálljon ez a kerékpárút hálózat fejlesztési munkacsoport, az kérem, nyomja meg az igen gombot a határozati javaslat elfogadásával egyetemben. A közgyűlés 22 igen és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 556/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a „Nagykanizsa Kerékpárút-hálózat Fejlesztéséért Munkacsoport” által javasolt kerékpárút-hálózati koncepciót. Felkéri a polgármestert, hogy a koncepció aktualizálását folyamatosan - minden év november 30-ig - végeztesse el, és arról tájékoztassa a Közgyűlést. Határidő: minden év november 30. Felelős : Papp Nándor VKIB elnök (Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető) 30. Javaslat a Nagykanizsa Eötvös tér 1-2. szám alatti önkormányzati tulajdonú épületek további bontására, illetve azok finanszírozására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Papp Nándor: 4 igen, 2 tartózkodó szavazattal támogattuk az előterjesztést. Egy kicsit fájt a szívünk, hogy ezt a későbbi, aki megvásárolta volna, az a vállalkozó bontotta, de hát ilyen az élet. Marton István: Igen, ilyen az élet. Nagy szerencsénk volt, hogy szombat hajnalban 4-kor, és ugye se autó, se emberéletben nem esett kár. Gyalókai Zoltán Bálint: Városüzemeltetési Bizottság ezt is 7 egyhangú igennel támogatta. Igazából sokkal jobban örültünk volna egy önköltséges nullaszaldós bontásnak. Marton István: Gyalókai úr, én mennyi mindennek tudnék örülni. Köszönöm. A vitát lezárom, mert nincs több hozzászóló. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot. Az építés, az ugyanis, ha belvárosban zajlik, akkor az bontással jár. A közgyűlés 19 igen és 5 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 557/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. Felkéri a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt-t, hogy a Nagykanizsa Eötvös tér 1. sz. alatti Hunyadi utcai épületrész, illetve a Nagykanizsa Eötvös tér 2. sz. alatti épületrész bontását végeztesse el. Határidő: azonnal Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Kámán László vezérigazgató) 2. Az 1. pontban szereplő bontási munkálatokra, illetve az eddig elvégzett Eötvös tér 1. sz. épület bontására összesen bruttó 9.000 eFt keretösszeg előirányzatot biztosít a helyi adóbevétel ugyanezen összeggel való egyidejű megnövelése terhére. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetés soron következő módosítása során a tervezetben a fenti kiadási- és bevételi előirányzatot szerepeltesse. Határidő: 2009. november 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tácsi Hajnalka osztályvezető) 3. Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. üzleti tervét úgy módosítja, hogy a kezelt ingatlanok karbantartására meghatározott költséget 9.000 eFt-al megemeli, és ennek megfelelően a Zrt. által az önkormányzat felé fizetendő üzemeltetési díjat 9.000 eFt-al csökkenti. Határidő: 2009. december 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Kámán László vezérigazgató) Szünet 31. Kanizsa és környéke Kulturális Hagyományőrző Egyesület kérelme (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Balogh László: A kulturális bizottság 5 igennel egyhangúlag támogatta a kérelmet azt visszajelezve, hogy egy használaton kívül eső pincehelyiség értelmes célt kap. Marton István: Igen, hát amelyben 30-40 éve nagyon komoly élet folyt még. Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 1 igen, 3 tartózkodás, 1 nem szavazattal nem támogatta az előterjesztést. Dr. Károlyi Attila: Annyi aggályom lenne ezzel a Hagyományőrző és Kulturális, Kulturális és Hagyományőrző Egyesülettel, hogy zalai népi hagyományok ápolása és gyűjtése, kulturális értékek megőrzése és továbbadása. Legalább a mellékletek körében szerettem volna látni az egyesületnek az alapszabályát, vagy az egyesület tagjainak névsorát, mert ha jól látom, a nevekből arra következtetek, hogy egy miklósfai érdekeltségű csoportról van szó, ha jól látom, és úgy gondolom, hogy ilyen célra nekik Miklósfán a Mindenki Háza, vagy valami hasonló néven van ugye az objektum. Tehát nem nagyon értem, hogy miért kellene – elnézést a kifejezésért – beszivárogni onnan Miklósfáról a miklósfaiaknak, amikor ott is ragyogó helyszínük van, tehát egy kicsit aggályoskodom ezzel a dologgal. Marton István: Hát én nem tudom, hogy ez miklósfai érdekeltségű-e, vagy nem, de nekem teljesen mindegy, a lényeg az, hogy tényleg hosszú évek óta az romlik, romlik és előbb-utóbb nem szeretném, hogy az egész épület állagát is veszélyeztetné. Én úgy gondolom, hogy nagyon gáláns ajánlatot tettek, azért hoztam ide ezt az előterjesztést. Hát több hozzászólót nem látok, ezért, aki egyetért vele, kérem, nyomja meg az igen gombot. Természetesen támogatom őket. A közgyűlés 13 igen és 5 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. Marton István: Jó akkor. Ne vigyük következő alkalomra. Jó köszönöm. Új szavazást rendelek el. És kérek valakit, aki itt a hivatalnoki állományban van, hogy kerítse elő a Képviselő Urakat. Ne énnekem kelljen futkosnom, kérem a képviselők után. Az új szavazást a képviselő asszony kérésére elrendelem. Igent kértem nyomni Uraim. Azt kértem, hogy kerítsék elő a hiányzó képviselőket. A törvényesség mindenkire vonatkozik, az állag meg romlik Képviselő Úr. A közgyűlés 13 igen, 2 nem és 5 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. 558/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem fogadja el Kanizsa és környéke Kulturális Hagyományőrző Egyesületnek a Nagykanizsa, Király utca 47. számú épület pince szintjén található 83 m2 alapterületű helyiség ingyenes használatba adására vonatkozó határozati javaslatot. Dr. Károlyi Attila: Polgármester Úr, az élelmiszer kisker vállalatnak az étterméről van szó. Marton István: Nem. Dr. Károlyi Attila: Nem arról? Marton István: Az ügyvédház alagsoráról van szó. Az klub volt valamikor. Jó, hát akkor ez legközelebb újra jön. 32. Javaslat a Kanizsa Vízilabda SE támogatására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Kaszper László Balogh László: A sportbizottság 5 igennel egyhangúlag támogatja azt a kérést, amely az eredetihez képest 1.000.000 forintban állapítaná meg a határozati javaslatban a visszajelzést a Kanizsa Vízilabda Sportegyesület számára. Szeretném akár hosszabban méltatni a vízilabdát és ezt az egyesületet, amely 5 indított csapattal és köztük több gyermek, ifjúsági csapattal, azt gondolom, hogy fontos színfolt Nagykanizsa sportjában. Remélem, hogy az előző közgyűléshez képest, amikor valóban kevesen voltunk ennél a szavazásnál, most talán megkapja a támogatást. A sportbizottság így járta végig az előterjesztést. Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 0 igen, 1 tartózkodás és 4 nem szavazattal nem támogatta az előterjesztést. Marton István: Sajnos elég sokszor látom itt ezt az adótöbblet bevételről készített kimutatást. Én úgy gondolom, hogy egy közgyűlésen ebben bőven egy elég és nem kell belőle fél tucat, vagy esetleg még attól is több. Nem, nagyon nem, a felét sem tisztelt Cserti úr. Köszönöm. Aki tudja támogatni, az kérem, nyomja meg az igen gombot. Nem, bocsánat, akkor tévedtem. Aki a módosítást támogatja az nyomja meg az igen gombot. Én nem támogatom. Én az eredetit támogatom értelemszerűen. A közgyűlés 13 igen, 1 nem és 6 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. 559/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem fogadja el az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság azon javaslatát, hogy a Kanizsa Vízilabda SE 2009. évben 1.000 eFt póttámogatásban részesüljön. Marton István: Akkor felteszem az eredeti szavazásra. Feltehetően az sem megy át. Haladunk itt szépen. Kérem a szavazást. Természetesen az eredetit támogatom. A közgyűlés 7 igen és 12 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. 560/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem fogadja el az előterjesztés szerinti határozati javaslatot, mely szerint a Kanizsa Vízilabda SE 2009. évben 2.000 eFt póttámogatásban részesüljön. Marton István: No, hát akkor szépen haladunk. 33. Javaslat Zborai Gyula paralimpikon támogatási kérelmére (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Zborai Gyula Balogh László: A sportbizottság 5 igennel, egyhangúlag támogatja azt az elképzelést, és a határozati javaslatban ez szerepel, hogy ebben az évben Zborai Gyulának a brazíliai világkupán való indulását plusz 300 eFt-al támogassuk. Erre az indulásra szüksége van ahhoz, hogy kvalifikált legyen a jövőt illetően az olimpiai indulás jogáért bővebben, és a jövőt illetően szüksége van arra is, hogy 2010-ben, 2011-ben, 2012-ben, ha a város úgy gondolja, akkor szimbolikusan álljon mögé. A szükséges hiányzó szöveges dokumentumok, amelyek a múltkori közgyűlésre nem voltak csatolva, mellékelve, most itt vannak. A sportbizottság ezeket kérte és megkapta. Tehát a paralimpiai bizottság, az vállalja az olimpiára való készülés nagy részét pénzügyileg is, de bizonyos dolgokra szükség van a versenyző és így Kanizsa részéről. Én azt kérem, hogy az Európa bajnoki harmadik és a paralimpiai, mert hogy Athénban negyedik volt Zborai Gyula, tehát ezt a nagy eredményt, ezt jelezzük vissza, ha nem is oly mértékben, mint más esetben, de az is szimbolikus volt. Korpics István ökölvívóról van szó, de itt is az elkövetkezendő években a havi 50 eFt-al való felkészülést, tehát támogassuk ennyivel a felkészülését Zborai Gyulának. Ezt jártunk végig a szakbizottság ülésén 5 igennel, egyhangúlag kérjük a támogatását. Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 0 igen, 5 tartózkodással nem támogatta az előterjesztést. Marton István: Akkor szavaztatnom kell, mert nem látok több hozzászólót. A közgyűlés 8 igen és 13 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. 561/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem fogadja el az előterjesztés szerinti határozati javaslatot, mely szerint Zborai Gyula paralimpikon 2009-es kvalifikációs versenyen történő indulásához 300 eFt, valamint 2012-es Paralimpiára történő felkészüléséhez a 2010, 2011, 2012-es évekre, évente 600 eFt támogatásban részesüljön. 34. Javaslat az Európai Középvárosok Együttműködési Hálózata őszi ülésén való részvételre (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Marton István: Ez kivételesen elég közel, a szlovákiai Túrócsszentmártonban lesz. Egy reggel egyik nap megyek, másik nap jövök út lenne, ahol a településgazdálkodási referens és a Gerencsér Tibor külkapcsolati referens venne részt. Gerencsér Tibor lenne a gépkocsivezető is. Balogh László: A Kulturális Bizottság 4 igennel, egyhangúlag támogatja az előterjesztést. Tóth László: A Pénzügyi Bizottság nem tárgyalta ezt az előterjesztést, de nem is mint elnök, hanem képviselő szeretném megkérdezni, hogy az előterjesztés első bekezdése azt mondja, hogy november 19. és 20-án tartja az évi őszi ülését a szlovákiai Túrócsszentmártonban. Az ülés témája „Hulladékgazdálkodás, szemétégető-művek, a biohulladék komposztálása az önkormányzat vonatkozásában”. Akkor miért tárgyalja az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság, mint szakbizottság? Csak erre lettem volna kíváncsi. Marton István: Nagyon egyszerű a válasz, a külkapcsolati referens abban a szakosztályban tevékenykedik. Ennyi. No, hát örülök neki, ha minél több előterjesztést, minél több bizottság megtárgyal. Bicsák Miklós: Kérdezném Polgármester Urat, Tisztelt Közgyűlést - miért nem egy szakembert is küld? Városunkat képviseli Polgármester Úr, legalább a szakember ezzel a szemétégetővel kapcsolatban. Mindig hasznos dolgokat lehet tanulni. Az öreg pap is holtig. És azért nem arról van szó, hogy Polgármester Úr nem tudja megkérdezni, de ha ott van vele, gondolom, a delegációban, nyugodtan ajánlhatunk valaki hozzáértőt. Marton István: Bicsák Úr! Két ember megy, abból az egyik sofőr is, a másik pedig a hivatal e témában illetékes szakembere. Több hozzászólót nem látok. A vitát lezárom. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 19 igen és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 562/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért azzal, hogy az Európai Középvárosok Együttműködési Hálózata 2009. november 19-20-án, a szlovákiai Túrócszentmártonban tartandó ülésén Erdős Péter településgazdálkodási referens és városunk szervezetbeli koordinátora, Gerencsér Tibor külkapcsolati referens vegyen részt hivatali gépkocsival. A gépkocsivezető Gerencsér Tibor. Határidő: 2009. november 20. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető) 35. Nagykanizsa-Bagola Városszépítő Egyesület támogatása (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Meghívott: Poprádi Zoltán elnök Tóth László: A bizottság 4 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: A Pénzügyi Bizottság a Nagykanizsa-Bagola Városszépítő Egyesület támogatása előterjesztést megtárgyalta indítványozza az egyesülettel kötött keretmegállapodás egyoldalú felmondását. Dr. Károlyi Attila: Ehhez az indítványhoz magam is csatlakoznék, csatlakozom is. Annyit szeretnék így elöljáróban megjegyezni, hogy azon túlmenően, hogy nem kívánok senkit megsérteni nyilván, de azért ez az egyesület az évi 6 millió vagy 7 millió forintos támogatásából egy számítógépet már beszerezhetett volna. Meg megmondom őszintén, ez a 2009. október 20-i jegyzőkönyv elolvasása számomra elég nagy feladatot okozott. Ez a kézírás nehezen volt követhető. Mindazon által ugye maga az előterjesztés is megjegyzi, hogy Jerausek képviselő úr nem kívánt részt venni ezen, vagy nem is tudom hogy írja az előterjesztés, hogy nem vett részt ezen a megbeszélésen. Csak valahol olvastam olyan megjegyzést, hogyha 100 eFt-al csökkentik ezt a, Jerausek urat idézik, hogyha 100 eFt-al, Ők engednek ebből, és akkor a többit már nem tudtam elolvasni. Azt mondja, a képviselőnek Jerausek úr a 2009. október 16-i időponti rendezvényen találkozott az elnökség, ahol elhangzott az, hogy a 6 millió forintból engedjünk legalább 100 eFt-ot és akkor valószínű, hogy kapunk pénzt, helyett pénz, kapunk pénz, de az a szó ez, egyébként nem. Ja ez az egyébként. Képviselő úrnak biztos nagyon fontos elfoglaltsága volt akkor, amikor nem vett részt rajta, csak azért akadtam meg, mert itt közben ilyen magánbeszélgetés folyik jobbról, de, balról. Én megkérném Tisztelt Képviselő Urat, akit mi felkentünk azzal, hogy minket képviseljen ezeken a tárgyalásokon, hogy mi is történt itt valójában amellett, hogy én magam is a megállapodás felmondása mellett szavaznék annak ellenére, hogy a gyűlésen részt vett személyek úgy nyilatkoztak ezen a klubházban megtartott gyűlésen, hogy más városrészek sokkal többet kapnak, jól dolgozunk, törekedni kell a szerződésben foglaltak betartására. Bicsák Miklós: Én nagy tisztelettel kérdezném Jerausek képviselőtársamat. Tudom, hogy nagyon nehéz a sorsunk, ezt elmondtam, mint peremkerület képviselője, hogy ilyen esetben, hogy mi volt az oka egészségi, betegségtől kezdve, egyéb, hogy nem vettél részt? Mert hát, na most ez nem nevetséges dolog, ez egy felelősségteljes és itt őszintén ki kell állni, nemcsak akkor ugye, amikor az embert megválasszák, hanem vannak kellemetlen helyzetek. Csak azért is mondom tisztelettel, ahogy a Miklósfa, ahogy a Bagola, ahogy a Palin, Bajcsa városrészekkel mindig szimpatizáltam és maximálisan támogatom és támogattam én a 16 évemben. Én tudom, hogy nehéz dogok vannak, és fel kell vállalnunk nekünk, mint városszéli képviselőknek, hogy kompromisszumos megoldást a tisztelt Városszépítő Egyesület tagjaival nem tudtál elérni, mert továbbra is én javaslom, a 6 milliót a Tisztelt Közgyűlés támogassa és adjuk meg nekik. Marton polgármester úr abban az időben képviselő volt, kemény csatákat vívott, én emlékszek a 1994. utáni évekre, a Bagola város el akarta az utat zárni, meg hadd ne mondjam, milyen megmozdulásokra törekedtek, hogy hogyan látod ezt, hogyan lehetne ezt kezelni? Jerausek István: Mind köztudott, a faragó bizottság javaslatára a Polgármester úr tárgyalásokat folytatott a Városszépítő Egyesülettel és meg is állapodtak 6 millió forintban, ami azt jelenti, hogy évi 1,1 millió forintos csökkentést jelent a támogatás tekintetében. Mivel a közgyűlés ezt az összeget nem fogadta el, úgy a közgyűlés engem hatalmazott fel, hogy tárgyaljak a bagolai Városszépítő Egyesülettel. Igen, azoknak mondom, akik néznek bennünket, gondolom, hogy Bagolán is néznek bennünket, és nem mindenki vett részt azon az ominózus közgyűlésen, mert úgy nevezik, a jegyzőkönyvből nem derül ki. No. Akkor én annak rendje módja szerint telefonon felvettem a Városszépítő Egyesület vezetőjével a kapcsolatot és megegyeztünk egy időpontban, amikor én kimegyek ez ügyben tárgyalni, hogy a megállapodást meg tudjuk kötni. Hozzáteszem, hogy mivel, hogy szerepel a jegyzőkönyvben, hogy nem hivatalos tárgyalást folytattam én. Én úgy gondoltam, hogy délelőtt folyamán aznap délelőtt, amikor kimentem Bagolára, a szakosztály illetékesével megbeszéltem, hogy amennyiben megállapodásra tudok jutni, akkor megkérem, hogy készítse el ennek a jegyzőkönyvét, és én kiviszem, aláírattatom és egyebek. Tehát ennek is megvolt a koreográfiája, hogy ezt hivatalossá tegyem, ezt a tárgyalást, de amikor kimentem olyan határozott elutasítást tapasztaltam, hogy eszük ágában sem volt, még a szikráját sem mutatták annak, hogy velem megállapodjanak, hogy egyáltalán ez a 6 millió forint valamelyest is csökkentésre kerüljön, sőt odáig jutottak, hogy azt a megállapodást is, amit Polgármester Úrral kötöttek, névjegyükkel ellátva, pecsétjükkel az egyesület ellátva is felrúgták, és azt mondták, nem egyeznek már bele a 6 millió forintba, hanem Ők ragaszkodnak az eredeti 7,1 millióhoz. Én hiába próbáltam győzködni Őket, Ők hajtatlanok voltak. Én úgy vettem észre, hogy ezt a döntést már azelőtt meghozták, mielőtt velem találkoztak volna. Igaz, hogy Ők invitáltak engem arra, hogy összehívnak egy közgyűlést, amin erről döntenek, de én úgy gondolom és tudom, hogy a közgyűléstől én arra kaptam felhatalmazást, hogy a vezetőséggel tárgyaljak. A Polgármester Úr a vezetőséggel hozta ezt létre, ezt a megállapodást és én akkor, ott elmondtam nekik, hogy én nem vagyok a hajlandó a közgyűlésen részt venni, mivel borítékolható, hogyha a vezetőség határozott nemmel van a megállapodás tárgyában, akkor felesleges közgyűlést összehívni. És én azzal nem kívánok foglalkozni, hogy amit összehívtak közgyűlést a megbeszélés után, hogy mit írtak le benne, ki mit mondott el, én mit mondtam el, nem vagyunk bíróságon, én ezzel nem kívánok foglalkozni. Sőt én ott is elmondtam a nyolc szem közti megbeszélésen, hogy jó, rendben van, nem sikerült megállapodunk, de én ennek ellenére ezt az összejövetelt hivatalossá szeretném tenni, elkészítettem, mint ahogy említettem már, Erdős úrral megbeszéltem, elkészíttetem a jegyzőkönyvet és kiviszem aláírásra nekik, hogy sajnos nem sikerült megállapodnunk a csökkentés ügyében. Úgyhogy különösebben ehhez nem tudok hozzászólni. Mereven - hogy mondjam, többet nem tudok elmondani ezzel kapcsolatban - mereven elzárkóztak, és még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy a jegyzőkönyvbe Ők mit foglaltak bele, hogy én mit mondtam, hogy mondtam, én ott nem voltam jelen, azt sem tudom, hányan voltak jelen, és hogy mit írtak oda kézzel. Én ezzel nem kívánok foglalkozni. Ennyit kívántam elmondani. Marton István: Bocsánat, elég szomorúan hallottam, amit halottam. Dr. Fodor Csaba: Én azt gondolom Tisztelt Közgyűlés, hogy Jerausek úr kapott egy feladatot, megkértük arra, hogy végezze el a munkát, Ő nem volt hajlandó ezt megtenni. Az, hogy Ön kivel, meg hogyan beszélget, az aztán a legkevésbé sem érdekel bennünket, bennünket az érdekel, hogy van egy hivatalos jegyzőkönyv, amelyben az áll, hogy a Jerausek úr az október 16-i időponti rendezvényen találkozott az elnökséggel, ahol azt mondta, hogy legalább 100 eFt-ot engedjenek, mert akkor lesz pénz, egyébként nem. Így van írva. Lehetséges, hogy így volt, sőt biztos, hogy így volt, csak Önnek azt kellett volna tudni, amikor elmegy, hogy egy egyesületnek a legfőbb fóruma a közgyűlés, és ha Önt meghívták erre a közgyűlésre, akkor oda kutya kötelessége lett volna elmenni, és a közgyűlésen elmondani azt, amit itt ez a közgyűlés mondott, és ott a közgyűlésen talán egyeztetni, hogy Ők mit szeretnének, mert a közgyűlésnek joga van bármilyen döntést hozni, bármit is mond az elnök, vagy az elnökség bármely tagja. Ön ezt nem végezte el. Az már csak számunkra egy magyarázkodás, hogy nem volt kedve, meg hát egyébként is megbántódott, mert elutasító volt a magatartás. Én azt gondolom, hogy Önnek, aki ráadásul nemcsak a közgyűlés megbízásából járt el, hanem azért is, mert a terület képviselője, hát egy kicsit nagyobb figyelmet kellett volna fordítani az egyesület munkájára, egy kicsit nagyobb figyelmet Bagolára, meg arra is a feladatra, amivel a közgyűlésünk megbízta. Úgyhogy én ezt a magyarázkodást így nem tudom elfogadni, és nem örülök neki, hogy ismételten visszajött egy ilyen faramuci módon ez a határozati javaslat valakinek a, mit tudom én, azért, mert nem teljesítette a feladatát. Én nagyon fel vagyok háborodva. Horváth István: Csak egyetlen kérdés, hogy mennyire tartja etikusnak Jerausek képviselőtársam azt, hogy valamivel megbízta a közgyűlés, és akkor nem hajlandó elmenni a közgyűlésre, ami a legmagasabb fóruma mondjuk a körzetének? Egyszerűen nem is értem, hogy nem megyek el. Mondja meg, legyen szíves! Dr. Kolonics Bálint: Én végighallgattam a vitát. Közben még egyszer elolvastam a határozati javaslatot, mely szerint arról is kellene azért szavazni, hogy a mellékelt jegyzőkönyv szerinti szerződésmódosítást a közgyűlés hagyja jóvá, amíg nincs itt mögötte és ugye már itt volt egyszer az előterjesztés előttünk az eredeti szerződés, amit módosítunk, és nem tudom, hogy miről szól a szerződésmódosítás, addig nem vagyok abban a helyzetben, hogy én egyébként erről döntsek. Én tudom és sejtem azt, hogy miről van szó, mert kiviláglik az anyagból, hogy itt az összegszerűségek változnak, de azért nem ártana azért az eredeti szerződés is itt lenne, tehát tudjuk azt, hogy mit mivel módosítunk, és akkor mi lesz az a szerződés, ami a felek között aláírásra kerül és innentől hatályban lesz. Tehát hiányos az anyag Polgármester Úr, így nem lehet dönteni. Marton István: Hát én elég szomorúan hallom, hogy valaki ezek után sem tudjon dönteni, de hát mindenkinek lelke rajta. Böröcz Zoltán: Való igaz és nekem is ez ütött szemet nyilván, vagy ez tűnt fel nekem is, amit Kolonics elnök úr mondott, hogy a határozati javaslat egy VI. hó 23-án kelt jegyzőkönyv szerinti szerződés módosítás jóváhagyására szólít fel bennünket. Ezt a szerződést és a módosítását nem látjuk. Azt gondolom, a dolog egyébként rendezhető azzal, ha a jegyzőkönyvnek megfelelően, vagy attól eltérő módon hozunk egy döntést. Biztosan elégséges, ha az ügyrendi bizottság elé küldjük majd ezt a módosított szerződést és esetleg az ügyrendi bizottság jóváhagyásával ez jogérvényessé válhat, gondolom én, és majd a jogászok megmondják, hogy igen, vagy nem. Annyit szeretnék Önöknek elmondani, mert szélsőséges vélemények hangoznak el pro és kontra. Értem a Pénzügyi Bizottság elnöke által elmondott, a Pénzügyi Bizottság álláspontját tolmácsoló és a város kasszáját óvó nulla támogatásra vonatkozó javaslatát is tudomásul veszem, de nem támogatom. Ez egy történelem sokunk számára, már nyilván a ’90-es évek elején és közepén és végén is még tulajdonképpen az a megítélt keretösszeg volt az, amire az akkor közgyűlésé két ok miatt vállalkozott. Egyrészt, mert Bagolát 40, 50 éven keresztül sújtotta, Bagola városrészt az az iszonyatos füst, hiszen folyamatos lassú égés és néha lángos égés volt és ennek, ha úgy tetszik, az elviselése kárpótlásául - mondhatnám tovább – szavazta meg hosszú távra, de nem meghatározott időtávra a közgyűlés évente ezt a támogatást. Ezt a támogatást egyébként biztos, hogy jól használta fel Bagola. Én évente egyszer vagy kétszer fordulok ott elő, de látni a falun, hogy ezt a támogatást jól használja fel. Azt gondolom, méltánytalan lenne a Pénzügyi Bizottságnak egyébként racionális javaslatát támogatni. Tehát Bagola városrész nem maradhat támogatás nélkül. Én ezt a 23-i jegyzőkönyvet két dolog miatt becsülöm, a júniusi tárgyalást, függetlenül attól, hogy most az egyesület vezetése, vagy az egyesület elvetette. Azért, mert két dologban előlépett. Az egyik dolog az, hogy csökkentette a mértékét annak a támogatásnak, mert az idő múlásával ezt csökkenteni kell és egy folyamat végén valószínűleg ennek le is kell azzal zárulni, hogy nem ezen a csatornán, nem ezen megállapodáson keresztül támogatjuk azt a városrészt, hanem normális, kulturális módon, mint a többit is. Ennek van egy időtartama, és azért becsülöm még ezt a jegyzőkönyvet, mert erre vonatkozóan utalást tesz, a következő három évre vonatkozó megállapodásra kötelezi, ha úgy tetszik a feleket. Tehát én azt gondolom, hogy a legbölcsebbek akkor most úgy leszünk, ha a 6 mFt-ot elfogadjuk, ami végül is legalábbis az általunk, azt hiszem Polgármester Úr által képviselt, vagy nem tudom ki által, de igen, általa képviselt tárgyaláson eredménynek könyvelünk el a mi oldalunkról, ezt jóváhagyjuk, a 2 millió forint többletet a 4 millió költségvetési forráshoz valóban biztosítjuk forrás megnevezésével és megkötjük a három éves megállapodást. És már itt jelezni kell akkor a Városszépítő Egyesületnek, hogy ez az önkormányzat nem óhajtja fenntartani további évekre, vagy évtizedekre ezt a formát és csökkenő mértékű támogatásra vonatkozó megállapodás javaslatot terjeszt elő a következő három esztendőre. De azt is hozzáteszem mindjárt, hogy ez azt jelenti, hogy Bagolának ez a forráscsökkenés egyúttal azt is jelenti, hogy részünkről nagyobb odafigyelést igényel, hiszen a sport, kulturális tevékenység, önálló épületfenntartás, üzemeltetés, stb. költsége van. Én javaslom, hogy ezt fogadjuk el a jegyzőkönyv tartalma szerint azt a szerződésmódosítást, amit majd az ügyrendi bizottság és Elnök Úrra nézve gondolom, hogy be tudja vállalni, jóváhagyásával a mi oldalunkról jogérvényes lesz, és a témával többet nem foglalkozunk. Természetesen hiányozni fog erről a megállapodásról a másik fél aláírása. Én azt gondolom, hogy akkor lép életbe ez a szerződés, ha a másik fél is elfogadja. Én most azt a tanácsot mondanám nekik, hogy fogadják el, mert ez egy jóindulatú és az átmenetet kezelő megoldás lenne. Dr. Károlyi Attila: Tisztelt Böröcz Zoltán képviselőtársamnak mondanám, hogy ez – és Polgármester Úr cáfoljon meg, ha nem így van – a három évre szóló támogatási szerződés, ez nem a 2000-ben megkötött keretmegállapodás alapján köttetik mindig, hogy a felek háromévenként visszatérnek, illetőleg módosítják, vagy egyáltalán megállapodnak. Mert én emlékszem rá, az ügyrendi bizottságba előttünk volt a keretszerződés, hogy itt miért nincs itt, azt nem tudom, de onnan emlékezem vissza, mintha az lenne benn a szerződésben, hogy háromévenként valamilyen felülvizsgálat alá kerül ez, illetőleg összegszerűségi meghatározásra. Nem tudom Polgármester Úr, helyesen mondom-e? Marton István: Hát részben Képviselő Úr. 20 évre köttetett, 2001-2020-ig. Egyébként könnyű kiszámolni, hogy az három szerződés. A 20 éves hosszú távú, a három éves középtávú. Ugye 2001, 2002, 2003-ban lejárt az első. 2004., 2005., 2006-ban lejárt a második. És 2007., 2008., 2009., amiben itt a második bekezdésben utalunk, vagyis az idei évben lejár a harmadik. Éppen ezért van itt a 2009. június 23-i jegyzőkönyvben, hogy a következő középtávú szerződést a felek 2010. január 31-ig megkötik. Én úgy gondoltam, hogy ez a dolog sínen van. Egyébként az a 6 mFt, amiről annak idején én megállapodtam, az a, ha jól emlékszem a 2002-es árszint, mert azért az elődjeink is igyekeztek ezt az összeget lenyomni, holott valóban az szerepelt, hogy mindig az inflációs rátával emelgetjük. Én nem tudom, hogy most mit lehet tenni. Én ezt találtam az elfogadhatónak. Böröcz úr azt mondja, hogy igen, hát ez szerinte is jó. Most lejár egy hároméves, aztán majd el kell kezdeni bokszolni december, januárban, hogy mi legyen, hogy legyen. Én azért attól mindenkit óvnék, hogy megpróbáljunk egyoldalúan felmondani egy szerződést. Böröcz úr nyilván, amit mondott, azt azért mondta el Fodor úrral együtt, mert elég régi képviselők ahhoz, hogy emlékeznek rá mi volt a ’90-es évek közepétől egészen a szerződés megkötéséig, vagyis 2000 tavaszáig. Tüntetés, útlezárás, amit el bírnak képzelni a fiatal képviselők, azon mind keresztülesett az a vezetés és hát személy szerint én is, mert akkoriban én voltam a képviselő. Azt azért úgy csendben megjegyezném, sokkal nagyobb volt a baj, mint most, és én minden egyes alkalommal odamentem, amikor a megfelelő egyesület hívott. Tehát szépítő egyesület, vagy bárki. Igaz, hogy néha vittem magammal még erősítést is, amit a jelenlegi képviselő is megtehetett volna, hogyha úgy egyébként gyengének érezte magát a tárgyalás lefolytatására. Tehát azt mondom, hogyha eredendően újat nem is lehet nyújtani a 20 éves megállapodás alapján, de egy új alapokra lehet helyezni a következő évtől a hároméves középtávút, illetve az abból származtatott éves operatívat, amiben már a feladatok konkrétan szerepelnek. Dr. Kolonics Bálint: Egy kérdésem van azért akkor Polgármester Úr. Tehát a jegyzőkönyv szerinti szerződésmódosítás jóváhagyásáról tárgyalunk. Én akkor azt kérdezem, hogy a jegyzőkönyv, az tartalmazza azt, hogy az alábbiak szerint kívánja az önkormányzat és az egyesület a 20 évre szóló keretmegállapodást módosítani. Itt egy módosítás szerepel. Szerepel a végén az, hogy a felek egybehangzóan szintén vállalják a középtávú hároméves szerződés megkötését 2010. január 31-ig. Ezek egybehangzó kétoldalú nyilatkozatok, és akkor szerepel egy egyoldalú nyilatkozat, a Városszépítő Egyesület képviselői közgyűlési határozatával kinyilvánították akaratukat a 2000. évben kötött szerződések érvényben tartásáról. Akkor a kérdés az, hogy ezt csak Ők tekintik így, vagy nekünk is van ilyen nyilatkozatunk, mert elég furcsa lesz, ha ebből alakul ki most egy szerződésmódosítás, és akkor azon vitatkozunk majd, hogy akkor gyakorlatilag mire is módosítottuk, mert én itt ezt nem olvasom, hogy az önkormányzat is az érvényben tartásról akkor itt nyilatkozott volna, de azért kiviláglik itt a szövegből, hogy nyilván azt is fenn kívánjuk tartani, ha módosítani kívánjuk. Tehát én azért óvva intek mindenkit attól, hogy ez legyen a kötelezettségvállalás innentől a jövőt illetően. Azért készüljön ide egy olyan szerződés, amit már most itt döntéskor látunk, látjuk, hogy mi a módosítás benne és tudjuk, hogy miről döntünk. Marton István: Én úgy gondolom, hogy a 2000-ben kötött szerződések érvénybetartása, az taktikai rész volt, de nem is illik ilyet mondanom részemről, tehát azért maradt egyoldalú, mert én ezzel az üggyel kapcsolatban ott nem akartam konkrét nyilatkozatot tenni, hiszen nagy mértékben függ attól, hogy mire jutunk a következő hároméves szerződés megkötésénél is. Hát majd meglátjuk. Én azt hiszem, hogyha le tudom vinni 2009-ben a 2002-es, vagy 2003-as árszintre, vagy le tudtam vinni, akkor ennek az ügynek az alapvető tanulsága az kéne, hogy legyen, a közgyűlés ne próbáljon még rátenni egy lapáttal, és utána eléggé kellemetlen helyzetbe hoz mindenkit, mert azért azt emlékeztetem, hogy egyelőre ők ennyit 7,1-et kérnek, az eredeti szerintit és itt még 6-ra tettem én javaslatot teljesen önkényesen. Hát nem tudom, hogy ebből majd mi fog kikeveredni. Halász Gyula (Ügyrendi): A sok bizonytalanság miatt javasolnám levenni most ezt a napirendet tárgyalásról azzal, hogy az ügyrendi bizottság vizsgálja meg az eredeti szerződést, és a következő közgyűlésre hozzuk vissza ezt. Addig esetleg Polgármester Úr is folytathat egyeztető tárgyalást a bagolai Szépítő Egyesülettel. Marton István: Halász Úr! Egy: nincs ezen mit vizsgálni, ahogy mondja az ügyrendi bizottság elnöke. Kettő: én nem óhajtok ebben az ügyben újabb tárgyalást folytatni, én egyszer már folytattam, majd meglátjuk hova jutunk. Halász Gyula: Polgármester úr, elnézést kérek, az SZMSZ szerint Önnek kötelessége ügyrendi javaslat esetén vita nélkül szavaztatni a javaslatról. Ezt kérem, tegye meg. Marton István: Ez majd meg is lesz, csak még kettő úr egyszer sem szólt hozzá, ezért azoknak megadom a szót. Bicsák Miklós: Nagyon nehéz helyzet, mondtam már, nekünk falusi képviselőknek lenni és ilyen helyzetben átérzem én itt a felelősséggel, meg hát őszintén bármelyik városrésszel szimpatizálva én úgy gondolom, és volna egy kompromisszumos megoldásom, hogy mielőtt a tisztelt közgyűlés a szerződést újra vizsgálná és 2010-es költségvetésben. Tudom, hogy nehéz jó gazda módjával úgy kell sáfárkodnunk, hogy megfelelően a családban is így történik, meg mindenhol a vállalkozásban is, aki odafigyel a munkájára, hogy ezt a 6 milliót én csak javaslom egy 500.000-el megtoldanánk, 6,5 millióra és ezt adjuk meg ez évben nekik és utána, de ezzel a kikötéssel, hogy a következő évben már csökkentett. Én úgy gondolom Bagola város vezetőivel meg lehet egyezni, és akkor a közgyűlés is jó szájízzel, meg ők is tudomásul veszik. Ma már nem az a helyzet van, ami volt a Polgármester Úr képviselősége alatt. Emlékszek, hiszen ismétlem, hogy bizony-bizony kemény időszakok voltak, de jogosan kérte Bagola annak idején. Ezt most én javaslom, mint képviselő átérezve az ottani embereknek a gondját, problémáját is, aztán majd a tisztelt közgyűlés dönt ebben. Marton István: Én az eredeti javaslatomhoz tudok ragaszkodni. Azt sem tudom, hogy hogyan lesz majd elfogadva a másik oldal részéről, de teljesen mindegy. Egyébként Bicsák úr szerintem elvétette a szót, mert amikor falut említett, akkor Rózsadombot kellett volna inkább említenie, mert Palinban én elég gyakran járok és hát egy-egy komolyabb rezidenciánál, amikor az ember úgy megnézi, hát belefárad a szeme, amíg körbenézi, az nem annyira falu. Na ez a humor volt. Bicsák Miklós: Munkásemberek laknak Palinban, szorgalmas, éjjel, nappal dolgoznak. Marton István: A leggazdagabb kerülete városunknak és én ennek kifejezetten örülök, hogy van ilyen kerületünk. Dr. Fodor Csaba: A jelenlegi helyzet körülbelül akkor az, van egy hatályos szerződésünk 7,1 millió forintról ebben az évben. Ugye, ha most ezzel nem foglalkozunk, és valóban november 15-ig utalni kellene a pénzt, addig meg nem lesz közgyűlés, akkor nem lehet mást tenni, mint teljesíteni a 7,1 millió forintról szóló szerződést. Ha viszont most megszavazzuk ezt a módosítást, ami 6 millió forintról szól, akkor már nyertünk legalább 1,1 millió forintot, amit az előterjesztés szerint valamikor júniusban a Polgármester Úr, meg az egyesület elnöksége ebben megállapodott. Én azt gondolom, hogy most teljesítsük, módosítsuk így a szerződést 6 millió forintra, és akkor ezt az összeget fizessük ki, és ennek megfelelően pedig akkor kössük meg a következő három évre szóló szerződést, amin aztán lehet majd tárgyalgatni, hogy mit lehet tenni, mit nem. Hát sajnálom, hogy ilyen kútba esett ez az egész egyeztetési eljárás személyes okok miatt. Tehát nem vagyunk most olyan helyzetben, hogy támogatási szerződéseket felmondhatunk. Nem tartom szerencsésnek egyébként, ha az önkormányzat szerződéseket kötés majd ezektől a szerződésektől ezért vagy azért, mondva csinált okok miatt fogja és eláll, illetőleg felmondja őket. Nem hiszem, hogy ez szokásos gyakorlat lenen, nem hiszem, hogy a jogbiztonságot szolgálná egy ilyenfajta magatartás. Egy önkormányzattól azt várják el az emberek, a polgárok, hogy megfontoltan dönt, még talán tőlünk is ezt várják el, bár hát ebben egy kicsit kétségeim támadtak. Marton István: Az elődeinket, konkrétan - ugye mi az ötödik önkormányzatunk vagyunk – a harmadik önkormányzatot lehet szidni, lehet dicsérni ezért a szerződésért, de úgy gondolom Fodor úrral összhangban, hogy nekünk helyt kell állni. Én viszont nem nagyon tehetek mást, mint a korábbi javaslatomat próbálom meg, ha a tisztelt közgyűlés elfogadja, hát most a másik oldalnak eladni. Ez egy hónappal ezelőtt teljesen sima ügy volt, most egy kicsit bonyolultabb lett, és ezért érzem magamat rossz helyzetben. Dr. Károlyi Attila: Nagyon komolyan mondom, hogy meg kellene vizsgálni annak a lehetőségét is, hogy felmondjuk ezt a szerződést. Nem emlékszem rá, hogy mikor kötötték a szerződést. Marton István: 2000. május 10-én. Dr. Károlyi Attila: 2000-ben kötötték meg a szerződést, alapszerződést. Marton István: A 20 évest. Dr. Károlyi Attila: A 20 éves szerződést. Én nem gondolom azt, hogy engem, sajnos, mint jogutódot köt a jogelődeimnek az akarata, de az nem jelenti azt, hogy mi ne vizsgáljuk felül ebben a szerződésben foglaltakat és a szerződés tartalmát, és ne vizsgáljuk meg a jelenlegi helyzetünket. Én úgy gondolom, hogy Bagola városrész ugyanúgy megkapja azt a segítséget, amit megkap mondjuk Miklósfa városrész, vagy megkap Palin városrész. Ők el is várják azt, hogy mindenből ugyanúgy részesüljenek, mint a másik városrészek. Marton István: Mire gondol képviselő úr? Dr. Károlyi Attila: Hát például a csatornára, például gondolok a közlekedésre, például gondolok a szemétszállításra, meg mindenre, ami egyébként az önkormányzati életben, illetve a polgárok életében fontos. Azt, hogy ott volt egy bűzölgő domb és kérem, hát ott azóta teljesen más világot élünk, egy modern szemétlerakó létesült, európai uniós beruházással, kultúráltan, a környezetet egyáltalán nem veszélyezteti. Én kimondom azt egyébként, ami sokunknak a fejében megfordul, egy kicsit ilyen zsarolás íze is van ennek a dolognak. Magamra vállalom ezt, hogy én ezt kimondjam. És kérem szépen, Miklósfa például azt tette, hogy megakadályozott egy beruházást. De Miklósfa is mondhatta volna, hogyha a tehenészeti telepet odatelepítjük, akkor Ők meg kérnek a fekália szakának elviseléséért évente 10 mFt-ot, kössünk egy 20 éves megállapodást. És akkor elállták volna az utakat, meg nem tudom micsodákat, és rákényszeríttették volna az önkormányzatot. Többször emlegette Tisztelt Polgármester Úr ezt a szituációt, ……..megkötötték ezt a szerződést. Nem kényszer és fenyegetés hatására jött véletlenül létre ez a szerződés? És mint ilyen, keletkezésében érvénytelen talán? Vagy talán megtámadható? Például gondolkodjunk el rajta, 20 év alatt kifizetünk, mit tudom én, 150 millió forintot nekik így. Hát ezen el kell gondolkodni, és én javaslom azt, hogy mondjuk fel ezt a szerződést. Marton István: Képviselő úr, Önnek tudni kell ugyanúgy, minthogy azok a települések tőlünk kicsit nyugatabbra, ahol ilyen jellegű objektumok vannak, a leggazdagabbak a környéken. Itt erről azért szó sincsen. Egyébként Miklósfa mondhatta volna, ha lett volna fekália szag, de ez legalább két ok miatt nem valósult meg, mert egyrészt olyan lett volna a technológia, hogy nincs, másrészt pedig a dolog úgy tűnik, hogy kútba esett. Ez mindkettő ügyben eléggé nyomós érvnek tűnik. Sajnálatos módon sikerült addig piszmogni a közgyűlésnek, amíg aztán az ügy kútba esett, lévén, hogy becsapott a gazdasági világválság és azon belül is az egyik legsújtottabb ágazat a tejágazat lett. Nem hiszem, hogy kényszer hatására született. Szerintem ez egy nagyon komolyan kidolgozott szerződésrendszer volt. 20 éves, 3 éves, illetve éves bontásban. Bene Csaba: Hát ez a történet talán akkor indult, amikor a faragó bizottság részéről áttekintettük az ez évi költségvetését és annak kapcsán azt javasoltuk, hogy az itt meglévő szerződés alapján csökkentsük ezt az összeget valamilyen mértékben, és mi tettük az első javaslatot arra a 4 millió forintra, ha jól emlékszem, hogy ezzel próbáljon megegyezni Polgármester Úr. Én úgy gondolom, hogy és nem szeretném megismételni, amit Károlyi képviselőtársam mondott, én azzal teljes mértékben egyetértek. Ez ma már a második eset, hogy ezt kinyilatkoztathatom. És én örülök neki, hogy egy ilyen egyforma állásponton vagyunk, mert valóban, hát, ha csak belegondolunk abba, hogy milyen körülmények változtak meg azóta, ha csak ezt az egy szempontot nézzük meg, már akkor érdemes elgondolkodni ezen. Marton István: A jelen körülmények várható ismeretében született meg az a szerződésrendszer és úgy gondolom, hogy miután ez a megállapodás megvan, január 31-ig szabad lesz a vásár a következő három évet illetően. Böröcz úrnak adom meg a szót, és utána lezárom a vitát. Egyébként közlöm képviselőtársaimmal, amennyiben ma nem végzünk, holnap 16.00 órára a folytatólagos közgyűlést összehívtam. Tekintsék múlt időnek. Böröcz Zoltán: Én most elkezdtem aggódni, mert azt gondolom Károlyi úr javaslatára, aki ezt előterjesztette, többen is csatlakoztak szóban. Én azt gondolom, hogy valami végzetes hiba elkövetésére fogunk most sort keríteni, ugyanis nem jogi kérdés egy szerződés felmondása, vagy nem, az csak a jogász számára jogi kérdés. Egész egyszerűen emberi kérdés. Ha én valakivel megállapodok – nem én tettem annak idején, nem – akkor én azt akkor is tartom, hogyha nekem egy kicsit attól kellemetlenebb lesz a helyzetem. Ez nem egy szerződés, amit felmondhatok, hanem két jelentős embercsoport megállapodása, akinek a nevében mi eljártunk 2000 környékén, amikor az új lerakó épült. És még egyszer mondom, nem véletlenül a korábbi elszenvedett kár. Az egy nagyon bonyolult helyzet volt, és aki azt gondolja, hogy akkor mi Nagykanizsa közigazgatási területén ezt odatehettük, az téved. Nagyon kemény alkuk voltak. Magánterületek cseréje volt. Bagolai emberek területeinek a kisajátítása, illetve lerövidítése. Olyan volt, hogy csereterületet kifizetett. Olyan dolgokat vállaltak be bagolaiak együtt, ami nélkül mi ezt akkor időben megtenni nem tudtuk volna. Attilának igaza van. Azt mondja, közcélra. Igen. Akkor gondoljuk tovább ezt a dolgot. Bagola közigazgatási, bocsánat, Nagykanizsa közigazgatási területén, de bagolai városrészre tartozó területen mi üzemeltettünk egy olyan hulladéklerakót, ahova mi a beszállított hulladék arányában lerakási díjat szedünk be, 80, 90 millió forintot évente ez a város, miközben a bagolai ott pedig ott él mellette és a faluja mellett, kultúrált lerakó, európai lerakó, azt gondolom, jó üzemeltetett, nincs a korábbi hatás, nem éri a bagolaiakat akkor kár. De még egyszer azt mondom, azt mondani, hogy elállhatunk tőle, mert az egyik jogász, vagy másik jogász kigondolja, hogy ez nyerhető. Csak itt nem harmadik féllel, hanem kanizsai emberekkel állunk szemben. Még egyszer mondom, a határozati javaslatot - ragaszkodom hozzá, kérlek benneteket – fogadjuk el azzal a csökkentett összeggel, bízzuk meg a polgármestert, hogy a következő három évre pedig kösse meg a szerződést. Mi nem önmagunk miatt vagyunk itt. Nem léphetsz ki abból, ha valakivel valamiben megállapodtál emberileg. Marton István: Köszönöm Böröcz úr. Megmondtam, több képviselőnek nem adom meg szót. A vitát lezártam. Böröcz úr célzott rá, de akkor most már ki kell mondani, bár tartózkodtam tőle, hogy amit mi onnan beszedünk, annak a tizedét sem kapják vissza. Ez az egyik. És hogyha a régi képviselők. Nem nyitok erről vitát! Utána kell számolni. De Böröcz úr gondoltam, hogy. Én beszélek, és nem adtam másnak szót! Böröcz úr talán emlékszik rá, hogy hát másodpercekre voltunk attól, hogy a kanizsai hulladékot Marcaliba vigyék. És akkor ebben a témakörben én befejeztem. Énnekem, ha a határozati javaslat kerül elfogadásra, rendkívül sok kemény, komoly dolgom lesz képviselői mulasztás, közgyűlési mulasztás miatt, mert ez a múltkori közgyűlésen simán ment volna uraim, most pedig nekem nagyon komoly feladatom van, mert akkor nekem oda kell állnom az emberek elé és közlöm Önökkel, hogy nem is viszem oda magammal a terület önkormányzati képviselőjét. Nem szeretném rontani a tárgyalási pozíciómat. Vitát lezártam. Aki el tudja fogadni, az kérem, nyomja meg az igen gombot, aki nem, az pedig tegyen, amit tesz. Bocsánat, Halász úr! Halász Gyula (Ügyrendi): Az volt az ügyrendi javaslatom, amiről Ön ígérte, hogy szavazni fogunk, hogy vegyük le, és a következő alkalommal hozzuk vissza ezt a témát úgy, hogy az ügyrendi bizottság vizsgálja meg a korábbi szerződést. Ez egy javaslat volt. Erről az SZMSZ szerint vita nélkül kell szavazni. Marton István: Jó szavazunk róla. Az ügyrendi bizottság elnöke visszautasította. Én meg azt mondom Önnek, hogy Ön se lesz okosabb a következő alkalommal, én meg garantáltan butább leszek. Aki támogatja az Ön javaslatát, az nyomja meg az igen gombot. Én nagyon óvok mindenkit attól, hogy most igent nyomjon. A közgyűlés 7 igen, 10 nem és 6 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. 563/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése Nagykanizsa-Bagola Városszépítő Egyesület támogatása napirend tárgyalása kapcsán nem fogadja el Halász Gyula önkormányzati képviselő alábbi ügyrendi javaslatát: „………vegyük le és a következő alkalommal hozzuk vissza ezt a témát úgy, hogy az Ügyrendi Bizottság vizsgálja meg a korábbi szerződést.” Marton István: Volt még valamilyen, mert szeretnék. Tessék? Az melyik volt? Hát bocsánat, a három éves az idén lejár. És januárban majd kötünk valamilyet, úgyhogy nem is tudom értelmezni ezt. Mert, ha azt mondták volna, hogy bontsuk fel a 20 évest. De mit? A hármat. Nem volt megfogalmazva Uraim. Pénzügyi Bizottság elnöke mondja el a magáét. Tóth László: Csak már magamban is kételkedtem. Marton István: Meg is értem Tóth úr. Tóth László: Hát hogyha én is Önből indulnék ki, akkor én is elgondolkodnék ezen, de itt most félre a humort. Akkor még egyszer elmondanám. Azt hiszem, elég egzakt volt a Pénzügyi Bizottság álláspontja a 314/2009., a megtárgyalta és indítványozza az egyesülettel kötött keretmegállapodás egyoldalú felmondását. Tehát azt hiszem, elég egyértelmű volt a Pénzügyi Bizottság állásfoglalása. Marton István: Nekem nem. Tóth László: Hát a keretmegállapodás, az mi? Marton István: A három éves is, meg a 20 éves is. Tóth László: Hát én szerintem, a 20 éves a keretmegállapodás. Marton István: Mind a kettő keretmegállapodás. Tóth László: Az egésznek és a hároméves az csak a része. Marton István: Akkor mondja ki, hogy a 20 évest akarja felmondani. Tóth László: Gyerekek, hogyha szövegértési problémák vannak, akkor nem kellene itt ülni a teremben. Marton István: Tehát a 20 évest akarja felmondani, mert akkor a három éves még érvényben van. Nem, mert a konkrétumok mindig az operatív évesben vannak. Jogász urak már tévedtek többször egyébként. Nekem fel kell tennem szavazásra. Én nem támogatom az Ön javaslatát teljes egyértelműséggel. Tehát akkor, bocsánat a Pénzügyi, tisztelt Pénzügyi Bizottság javaslatát nem tudom támogatni. Tehát én azt kérem, hogy nemet mondjanak Önök. A közgyűlés 11 igen, 4 nem és 8 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. 564/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése Nagykanizsa-Bagola Városszépítő Egyesület támogatása napirend tárgyalása kapcsán nem fogadja el a Pénzügyi Bizottság alábbi javaslatát: „….indítványozza az egyesülettel kötött keretmegállapodás egyoldalú felmondását.” Marton István: Kérem az eredeti határozati javaslat szavazását. Természetesen én az igen gombot javaslom megnyomni. A közgyűlés 12 igen és 11 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. Marton István: Na uraim, milyen helyzetbe sikerült navigálni a társulatot? Akkor marad a 7,1 millió, igen. Uraim, marad a 7,1 millió. Ezt mondja a jog. Hát akarunk egy pert? Hát a városnak van pénze, csak nem szavazta meg. Jó, kérem, mehetünk tovább. Maradt a 7,1 millió. Nincs forrás megjelölve a költségvetésben. Ezt a szerződőt nem érdekli. Az tartja markát a 7,1 millióért. Nagyon örülök annak, hogy ennyire humorosnak fogják fel képviselőtársaim ezt a rendkívül szerencsétlen helyzetet. No. Akkor ez nem ment át. Valamilyen javaslat? Fizetjük a 7,1 milliót jobb híján a város pénzéből. Mondom, a szerződő felet nem érdekli, hogy mit szerencsétlenkedik a másik fél, van egy érvényes szerződés. Hát nem is kérdés ez. 35-ös napirendi pont. Ha valaki egyébként kéri, hajlandó vagyok elrendelni egy új szavazást. Ne szaporítsuk a fenekünkbe a szálkákat Uraim! Van, a városéban van. Ha nem kéri senki, akkor mentünk tovább. Bicsák Miklós: Polgármester úr én kérek újra szavazást. Nem tehetjük ez meg Bagola városrésszel, de nem csak Bagolával, bármelyik városrésszel sem. Én kérem a képviselőtársaimat. Igennel szavaztam a 6 millióra, én mondtam. A határozati javaslatot támogatom. Marton István: Uraim, ne lopjuk az időt, ha nem akarunk holnap délután 16.00 órakor itt találkozni. Bicsák Miklós: Az előterjesztésben lévő határozati javaslatot, a 6 milliót tudom támogatni. Marton István: Akkor a 33-as újraszavazását rendelem el. Nagyon kérem a képviselőket, felelősséggel az igen gombot nyomják meg. Még akkor sem lesz egyszerű a helyzet. A közgyűlés 12 igen és 11 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. 565/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése - Nagykanizsa-Bagola Városszépítő Egyesület támogatása - nem fogadja el az előterjesztés szerinti határozati javaslatot. Marton István: Hát ez sajnos nem ment át. Jó, hát akkor így buktunk 1,1 milliót. 36. Tájékoztató az önkormányzat 2009. I-IX. havi ingatlan-hasznosításairól (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Papp Nándor: Bizottságunk 6 igen, 2 tartózkodás mellett elfogadta a napirendi pontot, illetve az előterjesztést. Marton István: Igen, szomorú számok vannak benne sajnos. Bár most senki sem vádolhat bennünket azzal, hogy túlterveztük a várható bevételeket, mert ennek, mondjuk volt, amikor az ötszöröse volt betervezve, Igaz, azok még szerencsésebb évek voltak az önkormányzat életében. Igen, hát ez a gazdasági válság hatása. Ha aki, egyetért azzal a határozati javaslattal, hogy az első fél éves ingatlanhasznosításról szóló tájékoztatót a testület elfogadja, az kérem, nyomjon igen gombot. A közgyűlés 22 igen és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 566/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja az Önkormányzat 2009. I-VI. havi ingatlan-hasznosításairól szóló tájékoztatót. 37. Kérelem a nagykanizsai Várkapu-emlékmű történeti emlékhellyé nyilvánítására (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Balogh László: A kulturális bizottság 5 igennel, egyhangúlag támogatja a kérelmet, és mivel a mi egyhangúságunk, az nem mindig valósul meg máshol, ezért pár mondatot szólnék, mert nem mindenki értette meg valószínűleg ezt a szimbolikus kérelmet. Arról lenne szó. Marton István: Elnézést Balogh úr, az egyhangúságot miért kell magyarázni? Balogh László: Nem a miénket, más bizottságban nem ment át. Marton István: Hát azok majd elmondják a sajátjukat. Balogh László: Jó. Hát én meg azért erősítem a pozícióinkat. Marton István: Jó, Öné a szó. Balogh László: Jó. Tehát ez egy pénz nélküli, szimbolikus üzenet. Gyorsan lehet jelezni az Országgyűlés felé, hogy Kanizsa várát becsüljük meg ily módon országos szinten. És aki ott volt a vár és város, Kanizsa és Botszentgyörgy váráról szóló szakavatott szakemberek által tartott mostani nemrég megvalósult kiállítás-megnyitón, az hallhatta és láthatta, hogy európai szintű kincs van a birtokunkban akkor is, ha 1702-ben ez a vár megszűnt valóságosan létezni, de szellemiekben, lelkiekben még itt van, és még itt utalhatunk rá ezzel az emlékművel. Én tisztelettel kérem a kanizsai lokálpatrióták nevében, hogy támogassuk ezt a pénzbe nem kerülő javaslatot. Papp Nándor: Hát a mi bizottságunk 1 igen, 4 tartózkodás, 2 nem szavazattal nem támogatta a határozati javaslatot. Azt gondoltuk, többségünk, hogy nincs komoly esély arra, hogy ez a történelmi emlékhellyé legyen minősítve, ez helyileg is nem a legjobb helyen lévő, kényszerűségből nem a legjobb helyen lévő Várkapu emlékmű. Marton István: Nem nagyon értem, hogy az esélyt miért vesszük el már magunktól ennyire lemondóan, de hát ez az Önök dolga volt. Cserti Tibor: Nem akarom ilyen késői órákban szaporítani a szót, de maximálisan egyetértek Balogh képviselőtársam indoklásával, és egy picit megütköztem a magam részéről is, hogy miért nem támogatható ….indokok alapján. Amiért szót kértem, egyébként az, hogy annak idején a Nagykanizsa Városvédő Egyesület szervezte, koordinálta a város lakosságával, üzemeivel együtt ennek a Várkapunak a létrejöttét, történelmi emléket állítva, ha nem is az eredeti helyén, mert akkor fizikálisan nem lehetett megvalósítani, de gyakorlatilag úgy gondoltuk, hogy tényleg az összefogás eredményeképpen ez egy méltó megkoronázása lenne annak a dolognak. Ezért én arra kérem képviselőtársaimat, ne meditáljunk ezen. Lehet, hogy elutasítják, de azért egy pénz nélküli olyan gesztus gyakorlásához egy ilyenfajta közös döntésünkkel, úgy gondolom, olyan marha nagy kockázatot nem vállalunk. Elnézést a kiszólásért. Dr. Károlyi Attila: Én azt hiszem, az a közgyűlés hibázott, elején hibáztak akkor, amikor Ipari Parkká nyilvánították a Kanizsai Vár romjait. Ez óriási hiba volt. Nyilván megvan annak a közgyűlésnek a felelőssége. Isten tudja mikor volt, amikor a Blau Mór és fiai ott ugye felépítették a szeszgyárat, ami maga az épület is, már ugye ipari emlékmű maga az épület. Sajnos beépítették gyárakkal. Ki tudja, hogy valamikor, ezeket az épületeket talán valamikor lebontják, és talán valamikor egy közgyűlés azt fogja mondani, hogy igenis ássuk elő a várfalakat és csináljunk egy olyan emlékhelyet, mint például lehetne Somogy Vár példáját említeni. Ott sem tettek mást, mint előbányászták a várfalakat, uram bocsá, kiegészítették némely épületrésszel. Tehát Cserti képviselőtársamnak tökéletesen igaza van, hiszen maga a várkapu, tehát a szimbolikus vár épülete és a tényleges vár épülete között talán 100-150 méter távolság van. Miért ne lehetne ez történelmi emlékhely? Hát legyen 250 méter, de a szelleme itt van a várnak. Tehát az azt jelenti, hogy maga az objektum is ott helyezkedett el. Én kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák ezt az előterjesztést. Marton István: Hát miután oda épült, ott a szelleme. Én nem szeretném még egyszer ilyen fotón látni ezt a várkaput. Nem véletlenül költöttünk rá több százezer forintot, hogy rendbe rakjuk. Vérlázító, hogy ilyen fotó kerülhet egy potenciális emlékhelyről elénk. Nem így néz ki. Ez méltatlan. Ami meg most van, az meg méltó. És ráadásul ez a testület intézkedett ebben az ügyben. Tehát az illetékesek figyelmét felhívom, hogy tisztességes fotó készüljön róla addig, amíg készülhet. Aki egyetért az előterjesztéssel, az kérem, nyomja meg az igen gombot. A közgyűlés 19 igen és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 567/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 5/B §-a alapján azzal a kérelemmel fordul a Magyar Köztársaság Országgyűléséhez, hogy nyilvánítsa történeti emlékhellyé a nagykanizsai Várkapu-emlékművet. Nagykanizsa közvéleménye indokoltnak és méltónak tartja, hogy Nagykanizsa török elleni harcokban kiemelkedő szerepet játszott várának emlékét megörökítő emlékmű történeti emlékhely legyen. Határidő: 2009. november 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Deák-Varga Dénes városi főépítész) 38. Javaslat a 2010. évi ellenőrzési terv megállapítására (írásban) Előterjesztő: Dr. Tuboly Marianna jegyző Karádi Ferenc Gyula: Csak egy kérdésem lenne. Az ellenőrzési terv elején az van ideírva, hogy egyeztetve Marton István polgármesterrel, és kézzel írva utána, nem értek egyet, Marton István – gondolom, a szignó, ez az. Marton István: Gépelni kellett volna Karádi Úr? Karádi Ferenc Gyula: Nem, erre lennék kíváncsi, hogy egy ilyen ellenőrzési tervvel Polgármester Úr, mi az, amiért nem ért egyet. Nyilván van valami indoka. Marton István: Bőséges indokom van, de ezeket különösebben nem fogom részletezni. Böröcz Zoltán: Tisztelt Polgármester Úr! Arra kérem, hogy részletesen azért csak ismertesse ezeket az indokait. Ez előtt egy hónappal körülbelül a hivatalban járva épp bizottsági ülés előtt, másnap azt hiszem, talán el is értem Polgármester Urat, felhívtam egy olyan hírrel, hogy azt hallottam a hivatalban, hogy két fő tölti be az egyébként három fő álláshelyet. Itt a belső ellenőri szervezetről van természetesen szó. Kérdeztem Polgármester Urat, hogy van-e erre valami alapos indok, hogy ketten csinálják egy olyan helyzetben, amikor egyébként éppen a belső ellenőrzésünk munkája eredményeként hát egy elég hosszú ideig tartó kínos szituáció keletkezett? Most én ezt, most már látom a 2010-es ellenőrzési tervet, ebben meg azt látom, hogy ez három főre, teljes munkaidőre kihasználva el van készítve, miközben még olyan megjegyzést is olvasok itt, ha épp jól emlékszem, a határozati javaslatban, hogy egyéb ellenőrzéssel is megbízhatók. Én azt szeretném Önökkel megosztani, hogy mindig is volt egyébként, nyilván minden hivatalban, minden gazdasági szervezetben belső ellenőrzés, ez korábban úgy működött, hogy nyilván vannak törvényi kötelezettségek, nagy intézményhálózat, bizonyos időszakonként kötelező beépíteni a tervbe mindenféle ellenőrzést, éves, ötéves, komplex vizsgálat, nem tudom, milyen fogalmakat használnak igazán manapság, cél-, utóellenőrzés, és így tovább, visszaellenőrzés. Természetesen más gazdasági szervezetnél ismerem a belső ellenőrzés fogalmát. Három főre van készítve, és azt mondja, és telített természetesen óraszámra lebontva ez a vizsgálati időszak, és akkor még további célvizsgálatokkal is megbízható. Ki? Ha három főre elkészült ez a terv 2010-re, ki és milyen időtartamban? Valamikor a második ciklusban, azt hiszem, akkor voltam talán a Pénzügyi Bizottság elnöke, franc tudja már mi voltam, azt hiszem, talán az, de egy évben legalább 5-6 alkalommal igénybe vettük a revizori csoport segítségét. Akkor még az volt a vita, hogy a polgármesterhez tartozzon közvetlen, vagy a gazdasági osztályvezetőhöz, akkori szervezetbe, voltak ilyen viták. Most a Jegyzőnő előterjeszti, Jegyzőnő aláírásával itt van, hogy három főt javasol, három főre készítette el a szervezet. Polgármester úrtól telefonon azt az információt kaptam, hogy nem hajlandó betölteni. Hogyhogy? Hát a hivatalt nem a polgármester vezeti, hanem a jegyző. És a jegyző szükségesnek tartja. És itt ez a munkaszervezet ezt a szükségesnek tartja, hát azon a testület vagy a polgármester ugyan már ne nyúljon keresztül. Én azt gondolom, hogy ezt a határozati javaslatot így el kell fogadni három fővel. De még akkor mindig nem tudom, hogy kit bízunk meg célvizsgálatokkal. Ha a Pénzügyi Bizottság azt kéri, hogy ebben a témába ássa bele magát egy revizori csoport vagy annak egy-két tagja, akkor mikor fogja megcsinálni? Tetszenek érteni? Úgyhogy Polgármester Úr kérem a részletes indoklást, amit Ön az előbb a Karádi úrnak azt a választ adta, hogy nem fogja elmondani. Kérem, mondja el. Marton István: Hát akkor villantok belőle. A helyzet az, hogy Böröcz úrnak hivatalból elég sok belső ellenőrzési vizsgálati anyagot kellett olvasnia, amikor, úgy emlékszem, hogy 1998 és 2002 között bizottsági elnökként tevékenykedett. Én sokat olvastam, olvasok a mai napig ilyeneket. Kimennek az ellenőrök, intézménynél, mondjuk, találnak az egyiknél 10 hibát, másiknál találnak 8 hibát, harmadiknál találnak 11 hibát. Aki veszi magának a fáradtságot és belenéz 5-6 ilyen jegyzőkönyvbe, az rögtön azt kell, hogy megállapítsa, hogy ebből 4-5-6, esetleg 8 ugyanaz mindegyiknél. Tehát énnekem nem esik jól ilyeneket olvasni. Úgy gondolom, hogy nem az ilyen általános és eredményükben semmitmondó, ki kell, hogy mondjam, semmitmondó vizsgálatokra van szükség, hanem százszor inkább a kemény célvizsgálatokra, és ahhoz bőven elegendő kettő ember, miközben faragjuk a létszámot. Talán egyelőre ennyi. Bene Csaba: Engem nagyon meglepett az, amit Ön itt az előbb elmondott, mert én intézményvezetőként nem tudom megerősíteni azt, hogy semmitmondóak azok a vizsgálatok, amelyeket lefolytatnak a revizorok, mert igenis az intézményvezetőket segítik ezek a vizsgálatok, mert én úgy gondolom, hogy abban az irathalmazban, abban az útvesztőben, amiben benn vannak az intézmények, nagyon komoly segítséget jelent a revizori csoportnak a munkája. Azt mindig figyelemmel elolvassuk, lehet, hogy Önnek nem érdekesek, hogy ismétlődnek az intézményeknél a hibák, de nekünk, vezetők számára nagyon fontos információkat tartalmaz, mert mindig úgy jönnek, hogy segítő szándékkal. És ennek kapcsán tudjuk utána úgy szervezni a munkánkat, hogy a jogszabályi előírásoknak megfelelően végezzük. Tehát én teljesen egyetértek azzal, amit Böröcz képviselőtársam elmondott, hogy igenis szükség van arra, hogy ez három fővel működjön, és megfelelően tudja végezni a munkáját. Én úgy gondolom, hogy ugye csak azok nem hibáznak, akik nem dolgoznak, és azok a hibák, amik előfordulnak az intézményeknél, azok valóban ott vannak, és mi, akik csináljuk, nem vesszük észre a hibákat, de külső szemlélő, az biztosan, hogy többet lát a mi szemünknél, és nagyon fontos a mi munkánk további megfelelő szervezésében, és nagyon fontosnak tartom ezt a munkát, és kérem, hogy fogadja meg azt a tanácsot, amit Böröcz képviselőtársam is megfogalmazott, hogy biztosítsa a három főt az ellenőrzési munkáknak a végrehajtásához. Marton István: Úgy csak halkan jegyezném meg, hogy amit a törvény nekem lehetővé tesz, hogy két beosztottam legyen, abból Önök az egyiket, tehát 50 %-át leblokkolták még úgy is, hogy nem volt betöltve. Biztos nagyon elégedettek önmagukkal egyébként. Karádi Ferenc Gyula: Hát én elképedve hallottam, hogy nem kívánja megmagyarázni azt, hogy miért nem ért egyet ezzel a tervvel. ….. Marton István: Karádi Úr! Magyaráztam, csak nem figyelt. Karádi Ferenc Gyula: …. Azt már pontosan tudom, hogy az alpolgármesteri hatáskört is magához vonta, de ezek szerint most már a jegyzőjét is magához kívánja vonni. Hát ezzel meg én nem értek egyet, maradjunk ebben. De azt, amit Ön elmondott az előbb, abból az világlik ki, hogy Ön a revizorok munkájával nem elégedett. Na de hát ez egy terv. A munkájukat irányító terv, egy program, amely szerint egész évben dolgozni fognak. Hogy ezzel miért nem ért egyet, hát azt aztán végképp nem értem. Marton István: Hát Karádi úr, Ön bizony nem értette meg, amit mondtam. Itt szó nem volt részemről arról, hogy én a revizorok munkájával nem vagyok elégedett. Arról volt szó, hogy ugyanazokkal a dolgokkal jönnek előre. Bene úr azt mondja, hogy mennyire segíti az ő munkájukat. Hát néhány évente visszatérnek, és tudok olyan jegyzőkönyveket, hogy ugyanaz volt leírva három éve, mint az idén. És ez a borzadály az egészben, és ennek az ellenkezőjéről senki nem tud meggyőzni, aki nem olvasott el legalább 50 ilyen jegyzőkönyvet. Tehát Karádi úrnak még egyszer mondom, véletlenül vagy szándékosan, de semmiképp se értelmezze félre, itt nem a revizorok munkájával voltam én elégedetlen, a célirányos hasznosításukkal a munkájuknak. Ez az, ami nekem gondot okoz. Papp Ferenc: Én Bene Csaba képviselőtársammal szinte majdnem egyszerre jelentkeztem, és majdnem hasonló dolgokat szerettem volna, vagy szeretnék elmondani. Két szempontból is érdekes lehet, egyrészt, mint volt intézményvezető, hosszú időn keresztül én gyakorlatban is tapasztaltam a belső ellenőrzés, illetve az ellenőri, revizori tevékenységnek az előnyeit, hátrányait, és örömeit és problémáit, másrészt, pedig mint képviselő, és mint az OKISB tagja azért jó néhányszor elolvastam más jellegű intézményekben készült jegyzőkönyveket is. Én biztos vagyok benne, hogy a revizorok munkájában egyszerre érvényesült hosszú éveken keresztül, és most ez a személyektől teljesen független, hogy kik végezték, és nem egy revizor jött, hanem általában ketten vagy hárman jöttek, és az a szerencsés, az volt a szerencsés, ha hárman jöttek. Egyszerre érvényesült a szakmai szigor és a segítőkészség. Én úgy érzem, hogy minden igazgatónak, minden intézményvezetőnek és minden ottani gazdasági vezetőnek, vagy most gazdasági titkár nevezzük, ez egy megnyugtató. Számomra soha nem stresszhelyzetet jelentett a revizorok megjelenése, hanem megerősítése annak vagy cáfolata, vagy kiigazítása annak, hogy azon a bizonyos két évben vagy három évben, attól függ, hogy milyen intervallumot ölelt át az ellenőrzés, a gazdasági, pénzügyi tevékenységünk jó úton járt vagy nem, visszatérhetünk-e jó útra. És valóban, különösen az oktatási, kulturális, nevelési területen olyan hihetetlen mértékű volt a jogszabályok változása, részben a szakmai jogszabályok, amelynek pénzügyi kihatásai voltak, de direkt pénzügyi, gazdasági jogszabályváltozások, hogy még kvalifikált vezetők is, most nem magamról beszélek, de gyakorlott, több évtizede, éve ott lévő középiskolai igazgatóknak is esetenként gondot jelentett bizonyos dolog. Emellett azok a beszélgetések, amelyek csak apropójaként jelentkeztek egy-egy ilyen revizori vizsgálatnál, amikor akut problémákra, gondokra rákérdezhettünk, és valóban a három revizor ezekre válaszolt egyenrangú partnerként, én úgy gondolom, hogy mindenképpen azt mutatja, vagy azt bizonyíthatja, hogy szükség van rájuk. Tudom Polgármester Úr nem ezt kifogásolta, én értettem a célzást, de azzal egyetértek, akik azt mondják, hogy a három revizorra mindenképpen szükség van. És voltak célvizsgálatok, és voltak visszatérő vizsgálatok, amikor a korábbi hibáknak a kijavítását ellenőrizték, és bizony, bizony, voltak olyan intézmények, ahol hát nagyon komoly megállapítások volt, és nekünk képviselőknek is nagyon fontos tudni, és honnét tudjunk máshonnét, mint a revizori jelentésekből, hogy az általunk felügyelt ágazatból milliárdok mennek a költségvetésből az intézményhálózatba, valóban megnyugtató pénzügyi gazdálkodási tevékenység folyik vagy nem. Én azt kérném, támogassuk a három revizornak a munkáját. Marton István: Papp Úr! Ön, mint közelmúltban nyugdíjba ment intézményvezető, az elmúlt közel 20 évben az Ön intézményénél hányszor volt revizori vizsgálat? Papp Ferenc: …. (mikrofon nélkül beszél, nem érteni) Marton István: Mondjuk, nyolcszor, tízszer. Ha óhajtják, én számtalan olyan jegyzőkönyvet idehozok, és nagyon szép, amit itt mindenki elmondott, talán Ön fejtette ki legszebben, de akkor miért van az, hogyha volt mondjuk, egy intézményben 20 év alatt 6-8 ellenőrzés, abból ugyanaz, ami mondjuk az első vagy a második ellenőrzésnél előfordult, mondjuk ’94-ben, az előfordul 2008-ban is? Tehát a hatékonysága, azt kell, hogy mondjam, és ezek nagyon erős szavak, tudom, konvergál a nullához. Ha valami nagy disznóságot felfedeztek, arra kétségtelen, hogy volt intézkedés. De én az átlagos normál, ahogy szépen, csendesen folydogál a Tisza, és mondjuk, hirtelen jön a vaskapu a Dunán, ennyi a különbség a célvizsgálat, meg ezek a normál vizsgálatok között. Dr. Fodor Csaba: Én azt gondolom, hogy azt mindenképpen meg kell állapítanunk, hogy a belső ellenőrzés eddig is jól végezte a munkáját, az más kérdés, hogy valóban milyen eredménnyel. Az eredményesség nem rajtuk kérendő számon, hanem azokon az intézményvezetőkön, akik nem hajtották végre az okos és jó tanácsokat, és az ő felelősségük, tehát – ez így van, hát nem az ő felelősségük, őrajtuk nem lehet azt számon kérni. Egyébként én azt gondolom, hogy ellentétben sok hozzászólóval, én azt hiszem, hogy bőven elég a két revizor, nem kell azt még egy fővel megtoldani azt a létszámot, hanem tessék a hivatalon belül a belső ellenőrzést másként megoldani, mondjuk folyamatba épített ellenőrzéssel, és akkor talán nem jutnánk oda, hogy éveken át sikkasztják a közpénzt, és akkor is csak nézünk ki a fejünkből, amiről egyébként mind a mai napig nem kaptunk semmiféle hivatalos információt, és Polgármester Úr megkérem, hogy szíveskedjen tájékoztatni, vagy legalább akkor most ezt kérdésként venni, és szíveskedjen megmondani, hogy miért nem tudhatunk arról, ami az újságban megjelent már rég, nem tudom, hány hónapja, hogy milyen bűncselekmény követődött el a hivatalban, és most vagy igaz, vagy nem igaz, újsághír vagy egyáltalán hogy állunk ezzel, és akkor közben idejön egy ilyen ügy, aztán még e kapcsán sem kapunk tájékoztatást. Azért ezt én, mondjuk, rosszallom. Visszatérve, mindenki itt hivatkozik, hogy kell a három ember. Miért? Mondja meg nekem valaki. Ebből? Mert ha én fogom és a 20 napok helyett ide 25-öket írogatok, meg a 30 napok helyett 35 napokat írogatok, akkor valaki meg tudja itt közülünk cáfolni, hogy az sok vagy kevés, és nem három ember kell, hanem azt mondja, hogy öt? És akkor nekem van igazam, mert nagyobb számot írtam oda? Mert ez az alapja, és Önök erre alapozzák azt, hogy kell a három ember. Mert ez alapján van végigosztva. És akkor mondjuk meg, a Kanizsa Újság Kft-nél 30 nap van ide előirányozva annak megállapítására, hogy az erőforrásokat gazdaságosan és hatékonyan használja-e föl a Kanizsa Kft. vagy nem. Ez 30 nap? 30 munkanap? Hát ez nevetséges, kérem, ez nem valósak ezek a számok. De ugyanez van a Kanizsa Uszoda Kft-nél is. És akkor a Polgármesteri Hivatalban meg a 2010. évi költségvetésre meg 20 nap? A mi 4,5 milliárdos költségvetésünkre 20 nap, a Kanizsa Újságnál a nem tudom hány 10 millió Ft-ra meg nem tudom. Na ugyan már kérem. Ez nem valós, ez a táblázat. Ez arra szolgál valóban, hogy valakinek valamilyen érdekét arra támassza alá – idézőjelben –, hogy még plusz egy embert valahova tegyünk be. Tehát ez nem valós. Én azt mondom, hogy az 1. pontot el lehet fogadni, a 2. pontot nem lehet elfogadni. Nem szabad. Mert ez, ezeket, én mondom, fogom, átírom, és akkor én olyan előterjesztést fogok ide készíteni, és meg is fogom Önöknek magyarázni, hogy öt ember kell. Nem három, öt. Tehát most én azt javaslom Önöknek, az 1. pontot fogadják el, a 2. pontot, ami arról szól, hogy a revizori álláshelyet töltsük fel plusz egy fővel, három főre, azt szíveskedjenek ne elfogadni. Ez nem támasztja alá, szerintem ez az előterjesztés. Marton István: Köszönöm Képviselő Úr, szívemből beszélt. Hát akarata ellenére is sikerült. Valóban itt a lényeg a felhasználás hatékonyságáról szól, és ahhoz a kettő is sok az elmúlt 20 év tapasztalatai alapján. A másik, amire szintén célozgatott, és én most nagyon nyomatékosítom, a hivatalban minden rangú beosztott vezetőnek osztályvezetőtől a hivatalvezető jegyzőig a vezetői ellenőrzését kell erősíteni. Tűrhetetlen, hogy augusztus vége óta az állítólag sikkasztásnak minősített ügyről nem kaptunk tájékoztatást, én személy szerint se kaptam. Akkor, ha jól emlékszem, 4 és ¼ millió Ft körül volt, most már a folyóson hallottam olyat, hogy van az talán 6 is. Tehát ez az én számomra elképesztő. Önnek teljes mértékig igaza van, amikor itt a számokkal játszik. Én azért kiegészíteném azzal, hogy a hivatalban a költségvetés ellenőrzésére 20 nap is sok. Hát akkor mennyire sok a 30 az újságra, meg a hasonló szervezetekre. Elképesztő bürokrácia. No ezt már azért tőlünk picit nyugatabbra azért nem tűrik el ennyire. Én egyetértek azzal, amit Ön mondott, hogy az 1-es, az elfogadható, a másikról meg szó ne essék. Karádi Ferenc Gyula (Ügyrendi): Polgármester Úr! Önnek szeretnék segíteni. Fodor Csaba feltette azt a kérdést, hogy miért nem kaptunk tájékoztatást arról a bizonyos esetről. Én szeretném tájékoztatni, hogy a Pénzügyi Bizottság részletes, kimerítő tájékoztatást kapott most erre a bizottsági ülésre, amely tartalmazta ezt a jegyzőkönyvet, amely le van zárva, és mindenre kiterjedően tájékoztatott bennünket ezzel az üggyel kapcsolatban. Hogyha információra van szüksége, ott ül Öntől nem messze Tóth László képviselőtársa, legyen kedves, elkérni Tőle. Hogyha nem adja oda, akkor én a sajátomat odaadom. Marton István: Talán elég, ha ismerteti Tóth László képviselőtársunk. A lényegét. Nyílt ülésen. Igen, nyílt ülésen. Közpénzt sikkasztottak. Tóth László: Hát Karádi úr, hát Ön nem gondolja komolyan, hogy a Pénzügyi Bizottságnak van olyan hatásköre, hogy átveheti a közgyűlés hatáskörét? Hát kaptunk egy papírt, egy semmi, le van írva egy jegyzőkönyvben. Hogy az mi, milyen, hogy most mit kell ezzel csinálni, milyen vezetői útmutatás vagy, tehát mi lesz ennek a következménye a hivatalon belül, hogy mit csináljunk? Én meg azt fogom javasolni akkor, hogy állítsunk föl egy háromfős, vagy négy, vagy ötfős bizottságot, aztán akkor nézzük meg, hogy hogyan lehetett eljutni odáig, hogy folyamatosan lehet sikkasztani a közpénzt. Mert odatesznek elénk egy papírt? Így? Honnan tudjam, hogy az valós? Rendben van, hogy persze, aláírják szerencsétlen vizsgálóbiztosok. Azoknak van azért, gondolom, főnökük. Na de nem érted? Hát a közgyűlés, a közgyűlés, a közgyűlésnek nem kapott erről tájékoztatást. Miért, Te megosztottad a …? Így van. Marton István: Igen. Én nem véletlenül hangsúlyozom a minden szintű vezetői ellenőrzés fontosságát. Ráadásul ebben az ügyben, ami itt szóba került, egy egyszer már botlott emberről van szó, aki különös figyelmet érdemelt volna, mert mindegy, hogy először jelentéktelennek tűnő összeggel botlott vagy nem, azon a poszton nem lett volna szabad meghagyni, és ha nem találnak neki más helyen megfelelő munkát, akkor bizony, ki kell, hogy mondjam, már el kellett volna küldeni. Bene Csaba: Szerintem nem erről szól az előterjesztés, amiről itt most beszélgettünk. Térjünk vissza az előterjesztésre, és én nem értek egyet Fodor képviselőtársam által elmondottakkal, és itt a napokkal aztán tényleg lehet variálni, de hogyha valaki megnézi az előterjesztést, és összeadja az ellenőrzési napok számát, abból kiderül, hogy a revizorok nem 30 napig dolgoznak egy cégnél, hanem átfedésben vannak, mert körülbelül 600 nap van itt ellenőrzésre beállítva. Tehát nem azt jelenti, hogy 30 napig itt dolgoznak, aztán 30 nap után mennek át máshova dolgozni. Én úgy gondolom, hogy a hivatalnak az irányítója a jegyző, és Ő tudja megmondani pontosan, hisz Ő is készítette az előterjesztést, hogy hány főre van szükség ehhez a munkához. Én nem gondolom, hogy én polihisztor lennék, és meg tudnám mondani pontosan, és én bízok abban, amit a hivatal vezetője ide elénk terjeszt, hogy ehhez a munkához hány főre van szükség. Marton István: Bene Úr! Ha ennek a 23 pontnak összeadta volna a napjainak a számát, akkor pontosan kijön egyébként, az ellenőrzésre lekötött éves munkanapok száma 577. Rendkívül sok ezekre a feladatokra, és ugye ott van, hogy a rendelkezésre álló revizori napok száma – egy sorral följebb –, ha hárommal számolom, akkor 657. Ha viszont ezeket reális összegre csökkentjük, vagyis napszámra, akkor ebből az derül ki, amit Fodor úr mondott. A kettő is sok. Ezért lehet célellenőrzéseket elrendelni az adott ügyben. Dr. Tuboly Marianna: Tájékoztatni szeretném Önöket arról, hogy az államháztartási törvény alapján a belső ellenőrzési terv összeállítása a belső ellenőrök feladata. A belső ellenőrök a tervet kockázatelemzés alapján állítják össze. E tevékenységükben őket a jogszabály szerint függetlenség illeti meg. Tehát a belső ellenőrök mind szakmailag, mind munkáltatóilag, szervezetileg is függetlenek. Tehát sem a jegyző, sem a polgármester őket a szakmai munkájukban nem utasíthatja. Elkészítették az ellenőrzési tervet. Hogyha a közgyűlés úgy látja, hogy ez nem megfelelő, akkor a közgyűlés felelőssége az is, hogy hány fővel láttatja el az ellenőrzést az önkormányzatnál, intézményeinél, gazdasági társaságainál, és az is a közgyűlés felelőssége, hogy hány ellenőrzést folytat le a városban. Ez az egyik, amiről szó volt. A másik pedig, Tóth képviselő úr tette szóvá, hogy nincs tudomása arról, hogy a belső ellenőrzés által feltárt szociális segély visszaélés ügyben mi a helyzet. Tóth úr mind úgy, mint Pénzügyi Bizottság erről abszolút részletes, segélynemre, tételszámra kiterjedő vizsgálati anyagot kapott kézhez, ami a lehető legfrissebb, és a legteljesebb vizsgálati anyag. Mint azt a Polgármester Úr számtalan sajtóorgánumnak tájékoztatóban elmondta, a szükséges vizsgálatok megindultak. Ettől többet, lévén, hogy fegyelmi eljárásokról van szó, mondani munkáltatóként az érintett köztisztviselők adatvédelme szempontjából nem áll módomban. Természetesen, mint ahogy az a polgármesteri tájékoztató és sajtónyilatkozatok során is számtalan esetben elhangzott, a büntető feljelentést megtettük. Erről fejlemény nincsen, nem áll rendelkezésünkre, úgyhogy több információval nem tudunk szolgálni. Marton István: Jegyzőnőt hallgatva meg kell, hogy állapítsam, hogy a mi belső ellenőreink függetlenül, hogy hányan vannak, nagyobb önállóságot élveznek, mint jómagam. És ez nem humor volt. Böröcz Zoltán: Igen Polgármester Úr, és én ezzel egyet is értek, mert a polgármester feladata, az egyrészt jogszabályok által, másrészt a népképviseleti testület által, döntései által behatárolt, sőt kötelezett. Ettől fogva legfeljebb átengedett hatáskörben járhat el. Belső ellenőrnek, revizornak természetesen lényegesen tágabb a mozgástere, hiszen egy egész intézményhálózatban végezhet olyan tervezett vagy megbízott célvizsgálatokat, …. olyan iratokba is betekinthet, amibe adott esetben még a Polgármester Úr sem, vagy nem férne bele az életébe oda elmenni, mondjuk. Azért itt annyi mindent hallottam én, hallottam én itt olyat, hogy folyamatba épített ellenőrzés. Hát természetesen folyamatba épített ellenőrzés és a belső ellenőri tevékenység, az nem átfedi egymást, az kiegészíti egymást. Fodor úrnak az érvelése azért volt nagyon szép, én imádom a Csaba érvelését, mikor azt mondja, határozati javaslat 1. pontját fogadjuk el, de a 2-dikat, a létszámot nem, miközben végig az első pontot kritizálja, a kigyűjtött időket, órákat, az 1. pont azzal foglalkozik, hogy a tervet, ezt a tervet, amit Ő kritizált, ez nem jó, mondja Ő, de ezt fogadjuk el, de a 2. pontot ne fogadjuk el. Nem, itt a következőről van szó, ezt higgyék el nekem. Arról van szó, hogy nem ismertem még soha életemben olyan vezetőt, vezetést, mert hiszen nem mindig egyszemélyi vezetésről van szó, aki előbb-utóbb ne botlott volna bele abba a hibájába, hogy spórolni akart azokon a kiadásokon, mint például belső ellenőrzés. Aki ezen akar spórolni, ezt úgy mondták felénk, hogy megásta a sírját. Egy vezető, beleértve a széles intézményhálózatunk vezetését is, akkor van biztonságban és stabilan, ha van az a revizor, aki időben, akár 15-ször is megállapítja azt a problémát. Egy visszaellenőrzésnél pedig igenis azt kell neki megvizsgálni, hogy elhárult-e az adott probléma. Polgármester úr azt mondja, egy intézménynél csak 5-6-7 típushiba van. De próbáljuk meg akkor, hogyha ezt hét évig nem csináljuk, az évente 5-6-7-ből mi lesz? Őskáosz lesz, átláthatatlanság. És ha Jegyzőnő ezt javasolja Polgármester Úr, én nem tudok nem egyetérteni Vele, mert ráadásul azt a vezetői felelősséget, ami áttételesen Jegyzőnőn, hiszen nyilván a közvetlen intézményvezetőkön, osztályvezetőkön, gazdálkodókon van, ezt a felelősségét én nem akarom elvonni ezektől az emberektől azzal, hogy nem biztosítom hozzá a revizort. Nem akarom magamra venni, a testületre sem venni. Kérem, hogy szavazzák meg mind a kettőt. …. Tóth László: Jegyzőnőnek mondom, hogy én nem hiszem, hogy azt mondtam, amit Ön állított, hogy nem ismerem a részleteit. Dehogyisnem ismerem a részleteit. Sőt. Még azon belül ismerek részleteket. Csak annyit szeretnék mondani a Polgármester Úr kérésére, vagy kérdésére, éppen nálam van ez a vizsgálati jelentés, ez a címe: Vizsgálati jelentés. Egy jogi ügyintéző, lakásügyi ügyintéző és egy adóügyi ügyintéző vizsgálta le valószínűleg azt követően, amikor a szeptemberi Pénzügyi Bizottság ülésén megkérdeztem a revizoroktól, hogy miért ilyen elég hiányosra sikeredett a sikkasztásos ügynek a vizsgálata. Ha jól emlékszem, ott pár százezer forintos tétel volt, és meg mertem kérdezni a Pénzügyi Bizottság elnökeként, hogy hát érdekes, hogy csak az hiányzik belőle, hogy ki, honnan, hová, milyen számlaszámra, meg hányszor utalt. És ugye ez, úgy tudom, ez június került napfényre, és azért lett volna idő ezt a Pénzügyi Bizottságot is tájékoztatni így vagy úgy, ahogy ez a vizsgálati jelentés van. Én arra céloztam Jegyzőnő, hogy én, mint a Pénzügyi Bizottság elnöke és a Pénzügyi Bizottság tagjai sem tudtak vele „mit kezdeni”, mert ezt jó, hogy persze tisztességes dolog, hogy megkapta a Pénzügyi Bizottság, de a közgyűlést is tájékoztatni kellett volna egy előterjesztés keretében. Én meg úgy gondolom, hogy itt most arra hivatkozni, hogy a személyiségi jogok – de ennél van egy sokkal fontosabb jog énszerintem – nem vagyok jogász – a közpénzek. Nem lehet személyiségi jogok mögé bújni, amikor lenyúlják a közpénzeket milliószámra Nagykanizsa önkormányzatánál, Polgármesteri Hivatalnál. Marton István: Tóth úr, én egyetértek Önnel. Fél város tárgyalja, és homály van. Dr. Tuboly Marianna: Tóth úrnak válaszolnám még kiegészítésül, hogy összesen ebben az ügyben öt jelentés készült. Az első a revizori jelentés volt. Ennek alapján elrendeltünk egy szabálytalansági vizsgálatot, akik már megállapították, hogy mint ahogy Ön megfogalmazta, hogy ki pontosan mennyit és hogyan sikerült ezt végrehajtani. Ezt követően folyt egy teljes állású dolgozó bevonásával 5 évre visszamenően, elévülési időn belül a segélyek tételes átvizsgálása. Tehát miközben Tóth úr vizsgálatot követelt minden sajtóorgánumon és minden közgyűlésen, addig egy fő dolgozó folyamatosan visszamenőleg a segélyeket tételesen kénytelen volt a revizori vizsgálat alapján áttekinteni, hogy meg tudja állapítani, hogy hol és milyen visszaélés történt, hiszen ez másból, mint a számlaszámok tételes összehasonlításából nem volt megállapítható, és ennek alapján készült egy szabálytalansági vizsgálat. Ez lezárult szeptember közepén, de ez csak a tételeknek az első felére vonatkozott, mert közben zajlott a másik ellenőrzés, és amit, teljes anyagot a Pénzügyi Bizottság kapott, ez a teljes anyag készült el október 12-én. Tehát október 12-dike előtt csak részanyagok léteztek a hivatalban. Azt, hogy a Pénzügyi Bizottságnak az a véleménye, hogy erről a közgyűlést tájékoztatni kell, ezt a véleményét én még nem kaptam meg, a jegyzőkönyvet nem ismerem. Hogyha úgy gondolja, hogy ezt a vizsgálati anyagot a közgyűlésnek ki kell küldeni, ennek semmi akadálya nincsen. Tóth László: Nem nekem kell ezt …. (mikrofon nélkül beszél, nem érteni) Marton István: Na de Uraim! Miért kell Önöknek mindent érteni. Hisz olyan is van, amit én se értek. Én is megérteném, ha meg tudhatnám. Tehát én azért kérem a Jegyző Asszonyt, hogy ebből legalább egy példányt holnap reggel 8-kor juttasson el a titkárságomra. Akkor, mivel több hozzászólót nem látok, a javaslatom az, hogy az 1. pontot úgy, ahogy Fodor úr javasolta, én is támogatom azzal, hogy átlagosan a vizsgálati napokból vegyenek le ötöt, és akkor simán tartható a kettő személlyel a továbbiakat illetően. Aki egyetért ezzel, kérem, nyomja meg az igen gombot. 1. pont. Igen. Ezzel, hogy átlagosan 5 napot vegyünk le belőle. A közgyűlés 11 igen, 8 igen és 5 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. 568/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem fogadja el az önkormányzat 2010. évi ellenőrzési tervét azzal a módosítással, hogy a vizsgálati napok átlagosan 5 nappal kerüljenek csökkentésre. Marton István: Ezek után, aki az 1. pontot elfogadja módosítás nélkül, az nyomhat igen gombot, én nem támogatom. Nyilván meglesz a többség. A közgyűlés 15 igen, 4 nem és 5 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. Marton István: Ezzel együtt én nagyon kérem Önöket, hogy a 2. napirendi pontot ne szavazzák meg. Nem vagyunk túl. xy: …..2. napirend Marton István: A határozati javaslat 2. pontját. Halász úr! Értelmezze már. Most szépen, hosszan, bonyolultan Önnek mindig mindent el kell mondani. Jó. Tehát én azt kérem Önöktől, hogy ne támogassák. A közgyűlés 14 igen, 6 nem és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja. A közgyűlés az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza: 569/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése: 1. az önkormányzat 2010. évi ellenőrzési tervét a csatolt 1. számú melléklet szerint jóváhagyja azzal, hogy az év folyamán szükség szerint további vizsgálatok rendelhetők el, 2. felkéri az egyetértési jogkört gyakorló Polgármestert, hogy a Polgármesteri Hivatalban 2009. május hónapban nyugdíjazás miatt megüresedett revizori álláshely belső áthelyezéssel haladéktalanul betöltésre kerüljön. Határidő: 2009. október 30. Felelős : 1. pont: Dr. Tuboly Marianna jegyző 2. pont: munkáltatói és egyetértési jogkört gyakorló Marton István: Gratulálok. Természetesen idézőjelben így kell növelni a bürokráciát. 39. Javaslat a „Nyitott tornaterem” akció 2009 őszi indításáról (írásban) Előterjesztő: Karádi Ferenc önkormányzati képviselő Karádi Ferenc Gyula: Igazából az előterjesztés komplett, én köszönöm a sportosztálynak, oktatási és sportosztálynak, hogy segítséget nyújtott a statisztikai adatok tekintetében, és hozzátenni sokat nem kívánok. Arra kérem képviselőtársaimat, szavazzák meg. Balogh László: A sportbizottság 3 igennel, 0 nemmel, 2 tartózkodással foglalt állást ebben az ügyben. A „nyitott tornaterem” akciót jónak tartjuk, de elhangzott bizottsági ülésen, és ezt hadd jelezzem itt is, hogy ezzel együtt, ha a jövőben netalántán a sportszférát illetően is faragásra kerül sor, akkor sok minden mást ennél fontosabb célnak tartunk. Tehát mondjuk, ehhez nyúlnánk először, de most adjunk neki szabad utat ismét. Ebben partnerek lennénk. Marton István: Én nagyon bízom benne, hogy a már ide esztendőben lefaragott verseny- és élsport támogatást nem faragjuk tovább. Nagyon szívesen ezt a 2 milliót oda átcsoportosítanám. A magam részéről egyébként nem támogatom, mert nem tudom, Karádi úr hallott-e már olyat, hogy „nyitott tornaterem” akció csukott tornateremmel. Nem tudom, mennyire volt érthető, amit mondtam. Karádi Ferenc Gyula: Én nem tudom, Polgármester Úr mire gondol, de én magam is többször részt vettem ugyanilyen akcióban, és 40-50 ember vett részt, arról nem is beszélve, hogy azok, akik hallották az előterjesztés létét, azok már megkerestek az ügyben, hogy köszönik szépen, mert a téli időszakban ez az egyetlen lehetőségük arra, hogy ilyen sportban részt vegyenek. Marton István: Igen. Hát, hogyha az ellenőrzés biztosítható lenne, akkor én is támogatnám, de így nem tudom. Dr. Fodor Csaba: Én csak egy kéréssel fordulnék a Jegyzőnőhöz. Ez az előterjesztés úgy készül, mint a hivatali előterjesztések. Én azt szeretném kérni, hogyha nem FIDESZ-es képviselő él ilyen előterjesztéssel, akkor szíveskedjenek ugyanezt a segítséget és támogatást és külzetet ahhoz is hozzárendelni, nehogy ebben esetleg úgy tűnjön, hogy vannak, akik jobban vagy kedvesebbek a hivatal szívének, lelkének. Ugyanis, amit mi készítettünk, vagy a kollegáim szoktak készíteni, az nem szokott ilyen ügyesen, szépen és mondjuk, összerakva idekerülni, amire ugye azt lehetett volna mondani, hogy hevenyészett volt. Mert volt ilyen is. Köszönöm szépen előre is. Marton István: Fodor úr, Ön nem hallott arról, hogy vannak az egyenlők meg az egyenlőbbek? Dr. Tuboly Marianna: Én is szeretném megkérni Fodor képviselő urat, hogy legyen olyan jó és a kérésével személyesen keressen meg, mert ugyanúgy, mint Őneki, mint Bicsák úrnak, ugyanilyen szép előterjesztést szeretnénk készíteni, ami eddig is gyakorlat volt a hivatalban. A Bicsák úr ezzel nem keresett meg, de hogyha emlékszik, akkor már volt olyan előterjesztése, amivel megkeresett. Az nem előterjesztés Fodor úr, az egy interpelláció írásban történt benyújtása. Én előterjesztésről beszéltem Fodor úr, és ha lesz olyan kedves, hogy engem megkeres, akkor ugyanilyen gyönyörű előterjesztést fogunk Önnek prezentálni, ugyanúgy Önnek, mint a frakciója más tagjának eddig már megtettük. Cserti Tibor: Hát a témára szeretnék koncentrálni. Már, megmondom őszintén, picit kezd idegesíteni mindezen kérések politikai felhangja. Ilyen késői órában próbáljunk meg a témára koncentrálni. Én azt mondom, hogy oké, rendben van, Karádi képviselőtársamnak jó szándékú természetesen a kezdeményezése. Korábban volt egy nagy akció, annak volt egy utóértékelése, utóértékelés alapján született az, ami született, hogy nem vállalja a város ennek a továbbvitelét. Ez nem azt jelenti egyébként, hogy az intézmények normális rendeltetésszerű módon a rájuk bízott vagyonra az alaptevékenységén kívül ne helyezzenek kiemelt figyelmet, és ne hasznosíthassák. Én magam is egyébként számtalan sportegyesületnek vagyok tagja, például öreg fiúkkal együtt nagyon régóta kosárlabdázok. Igen, egyesületi formában vagy kis közösségi formában ki lehet bérelni az intézményeket, megfizetni az azért járó bérleti díjat, és rendeltetésszerűen használni. Akkor megteremthető egyébként az őrzés-védelem, mert hisz a befizetett bérleti díj terhére az őrzés-védelem az intézmények részéről minden esetben biztosított volt. Gondolom, ez után is az lesz. Ha van igény egy olyan jellegű dologra, hogy külön még támogatást is nyújtsunk, mert rászoruló az igénybevevők köre, az meg egy olyan dolog, amiről egyénileg kell dönteni és nem így érvényesíteni városi szinten. Ez a véleményem. Marton István: Ugye és akkor általában nyitva is van a tornaterem ellenőrizhető módon. No, hát akkor Ön elmondta azt, amit én a végén szerettem volna elmondani. Ne lapátoljuk a pénzforrásainkat. Bizzer András: Fodor úrnak a megjegyzéseire én azért reagálni szeretnék. Ugye az előterjesztés külalakja, hogy milyen, az mindig az adott képviselőnek a felelőssége, és egyébként hozzáteszem azt is, hogy az én előterjesztéseim is ugye viszonylag úgy néznek ki, mint ahogy a hivatalos előterjesztések, de ez nem azért van, mert én bementem a hivatalhoz és mindig segítséget kérek. Egyszer letöltöttem az Internetről egy sémát, a címert is, hasonlóan megszerkesztettem Word-ben, és mindig ezt használom fel. Azért néznek úgy ki az előterjesztéseim, ahogy kinéznek. Ehhez nem kell nagy kunszt vagy tudomány. Ezt mindenki meg tudja csinálni. Most miért kell ehhez hivatali segítség? Én ezt nem értem. Csak szépérzék kell, és a munkára oda kell figyelni. Marton István: Több hozzászólót nem látok, vitát lezárom. Aki egyetért ezzel az előterjesztéssel, az nyomjon igen gombot, és a leghatározottabban vagyok ellene. Ez lehet, hogy Önöknél garancia arra, hogy átmegy. A közgyűlés 13 igen, 4 nem és 6 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el. 570/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem fogadja el a „nyitott tornaterem„ akció 2009 őszi indítására vonatkozó javaslatot. 40. Polgármesteri tájékoztató (írásban) Előterjesztő: Marton István polgármester Marton István: Ennek, mint említettem a forgatókönyv ismertetésekor, van néhány kiegészítése. Képzőművészeti alkotások vásárlása, Tourinform Iroda költségvetési főösszegének megemelése, Kulturális Koncepció beterjesztési határidejének meghosszabbítása és az Egyesített Bölcsőde bővítésére pályázat benyújtására vonatkozó határozati javaslat és a Zala megyei atlasz módosítására vonatkozó határozati javaslat. Azt hiszem, mindet végigsoroltam. Melyik? Hát én azt nem akarom hangsúlyozni. Szerintem annak nem is kellett volna idekerülni. Akkor ne beszéljünk róla, csak döntsünk. Egyben, igen. Papp Nándor: Én arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a 2. oldalon a kettes mondat, szerintem az október 31. az nyilvánvaló elírás, az december 31. akarna lenni. Itt az autóbuszmegállók korszerűsítése témájában. Ugyanis a szerződés alapján a kiviteli, október 3., pénzügyi kifizetés ez követően történik. Kérem a határozat végrehajtásának határidejét 2009. október 31-ig meghosszabbítani helyett december 31-ig, gondolom én. Így logikus. Marton István: Mire gondol Elnök Úr? Év végére? Papp Nándor: Hát igen, mert október 30. most van. Marton István: Jó elfogadtam. Igen december 31. Cserti Tibor: Polgármester úr, a tájékoztató részeként olvastam, hogy egy városban élő művésztől kollekciót vásárolt reprezentációs célra. Nincs is ebben semmi kifogás egyébként és kivetnivaló, mert korábban is igaz és való, hogy a szponzorálásnak is a jó értelemben vett mecenatúrának az önkormányzat mindig az élharcosa kell, hogy legyen, támogassa a városban élő művészeket. Az előterjesztés kapcsán azonban egy kérdőjel, az megfogalmazódott bennem, hogy isten igazából egy ilyen döntésre az anyagot ideterjeszti elénk utólagos jóváhagyásra, azért maga a művészt is meg kellett volna becsülni azzal, hogy legalább nevén megemlíti, hogy kiről van szó. Tehát kinek a kollekcióját adja majd esetenként, mondjuk a város ajándékba külföldi delegációknak. Tehát én úgy gondolom, azt mindenféleképpen megillette volna. Ez az egyik. A másik meg hát, hogyha már mecenatúráról van szó, ugye a korábbi időszakban az volt a jellemző, hogy annak az 5-6 embernek, aki egyébként abba a kiemelt kategóriába tartozik, és tényleg meg is érdemli, akkor mindenkinek a kollekciójából vásárolunk. Tehát lehet, hogy ez lett volna talán praktikusabb, hogyha ugyanilyen mennyiséget egyébként mondjuk, hat művésztől vásárolunk. Ezeket a gondolatok egyébként részemről és tényleg mindenfajta hátsószándék nélkül, ha nem is ebben az esztendőben, de jövő évtől kezdve megfontolni valónak tartanám, és akkor így éljünk ezzel az eszközzel. Egyébként jó szívvel megszavazásra javaslom. Marton István: Köszönöm képviselőtársam. Balogh elnök úr már korábban is jelentkezhetett volna, mint szakmailag érintett bizottsági elnök, de most megadom a szót. Balogh László: Ezen a késői órán úgy látom, hogy a polgármesteri tájékoztató nagy részével különösen problémánk nem lesz, de ezek a bizonyos képek, illetve művészeti alkotások sejtem, hogy megosztóan vannak itt előttünk ezek ügye. Én hadd mondjam el még egyszer, amit itt a közgyűlés elején is jeleztem, hogy én azokkal értek egyet, aki, azt mondják, hogy igenis dolgunk, kötelességünk bizonyos esetekben ilyen fajta mecénálást, szponzorálását, támogatást folytatni, nem kell, hogy ezzel mindeni egyetértsen, de a kulturális bizottsági elnökként és kultúremberként azt gondolom, hogy jó lenne, ha még többeket is támogathatnánk ily módon. Ha most ebben a két esetben jó helyre megy ez a támogatás, én tudom, nem csak sejtem, tudom, hogy jó helyre megy, ezekből az alkotásokból intézményeinkben is lesz esztétikai, nevelő erő. Na most természetesen, aki kimarad egy ilyen támogatásból, az akár rossznéven is veheti, de én az a fajta ember vagyok, aki egyesek örömének is örül, ezért én teljes belátásommal támogatom ezt a vásárlást. Egy dolgot azonban muszáj megjegyezni, hogy azt nem tartom helyesnek, hogy Polgármester Úr megint kész tények elé állított bennünket. Tehát megtörtént már minden és velünk már csak utólagosan közli a tényt. Na most ezzel együtt én azt kérem, hogy a művész, a két művész érdekében ebből ne csináljunk országos, illetve hát városra szóló botrányt, hanem szavazzuk és támogassuk ezt a helyzetet. Marton István: Itt gyakorlatilag arról van szó, hogy valóban két művészről van szó. A grafikái az egyiknek a Rozgonyi Iskolába kerülnek, ahol a művész végzett, ahol az anyja végzett és tanított, ahol a nagyanyja tanított. Kétségtelen, hogy most nem azokról a művészekről van szó, akik mondjuk művész jogcímen, művészlakásokat kaptak, meg hát sztárolva voltak az elmúlt, mondjuk tizenegy néhány esztendőben. Ez más ízlésvilág. Azt el tudom fogadni, hogy egy kicsit elkerülte a kordé a szamarat, de hát ez elég gyakran előfordul nem az én hibámból és nem általam, hanem mások által. Bene Csaba: Én csak csatlakoznék Balogh képviselőtársamhoz. Én is fontosnak tartom a mecenatúrát. Én fontosnak tartanám azt is, hogy akár költségvetési tételként kerüljön be egy jövő évi költségvetésbe a mecenatúra mértéke. És arról pedig Polgármester Úr, hogy mikor, hogyan és mit vásárolunk, arról nem biztos, hogy ilyen körben kellene vitatkozni. Marton István: Ebben Önnek igaza van. Bene Csaba: De úgy gondolom, hogy le kellene ülnünk kisebb körben egyeztetni közgyűlésen kívül, és akkor utána nem itt kellene magyarázkodni, hogy miért éppen ezeket és miért ilyen összegben vettük meg. De még azt is hozzátenném Cserti képviselőtársamnak, hogy ugyanolyan fontosnak tartanám a bankoknak a mecenatúráját ilyen téren, és a kanizsai bankok elegen vannak, járjanak élen ebben. Marton István: Ennek nagyon örülök, ennek az utolsó néhány mondatban tett felvetésének képviselőtársam. Valóban én elfogadom a Balogh úr és a Bene úrnak a kritikáját, de lépni kellett, mert már az ég egy világon semmink sem volt és testvérvárosi szerződést aláírni valami apró ajándék nélkül és itt egy 12x12-es tűzzománcról volt szó, ez nem megy. Én úgy gondolom, hogy ilyen jellegű beszerzést már túl sokat már nem kell ebben a hátralévő egy évben eszközölnünk. Még az is lehet hogy. Tóth úr, ne élcelődjön már ilyen dolgokkal! Azt elidegeníthetetlenül, ott kell tartani, ahol van. Ezt Ön ugyanúgy tudja, mint én, de viccnek tényleg jó volt. Kolonics doktor szót kért. Azt hittem, hogy lezárhatom a vitát. Dr. Kolonics Bálint: Elnézést kérek Polgármester úr, csak itt Horváth képviselőtársammal beszélgettem. Itt a kezemben tartom a polgármesteri tájékoztatónak a kiegészítését, és nekem is van azzal kapcsolatban kérdésem. Én azt szeretném Polgármester Úr Önnel, ezzel kapcsolatban itt, hát tájékoztatni itt az én véleményemről, hogy hát elég szerencsétlen a megfogalmazás. Mégpedig …. kiegészítő anyagban. Marton István: Melyik kiegészítés, itt több is van. Dr. Kolonics Bálint: Pontosabban a képzőművészeit alkotások tekintetében. Ugyanis úgy kezdődik, hogy vásároltam és a határozati javaslat ugye arról szól, hogy a közgyűlés jóváhagyja. Tehát én úgy szeretném, hogyha ez idekerülne elénk, hogy a közgyűlés egyetért a vásárlással, és ezt követően történjen meg a vásárlás, mert minden bizonnyal a vásárlás már folyamatban van és utólagosan valamiféle fedezetet biztosítani egy kötelezettségvállalásra, mert azért én feltételem most itt halkan magamban, hogy amennyiben most nem biztosít erre forrást az önkormányzat, a közgyűlés, akkor nem lesz azért ezt miből kifizetni. Marton István: Így van. Jó, én elfogadom ezt a kritikát, akkor ezt módosuljon így, ahogy a szakbizottság elnöke elmondta. Igen. Vitát lezárom, mert több képviselő nem jelentkezett. És én azt hiszem, hogy az egész polgármesteri tájékoztatóról, ha nem akarunk holnap négykor találkozni, akkor egyben kell, hogy szavaztassak, még van vagy tíz napirendi pontunk Uraim. Aki egyetért vele, az kérem, nyomja meg az igen gombot. Igen gombot az egész tájékoztatóra a kiegészítésekkel együtt. Mondom, nem szeretnék délután négykor holnap találkozni veletek. Igen elfogadtam, amit mondtál. Nagyon nagy volt a jó indulat. Én, ami jogos kritika volt, a mai nap során először véltem felfedezni az Önök részéről a jogos kritikát. El is fogadtam. A közgyűlés 19 igen, 1 nem és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza: 571/2009.(X.29.) számú határozat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. a 366/2008.(IX.30.), a 124/5/2009.(III.26.), a 138/7/2009.(III.26.), a 219/2009.(IV.30.), a 220/1,2/2009.(IV.30.), a 240/1/2009.(V.15.), a 295/1/2009.(VI.15.), a 332/2009.(VI.25.), a 345/2009.(VI.25.), a 346/2009.(VI.25.), a 347/2009.(VI.25.), a 349/2009.(VI.25.), a 350/2009.(VI.25.), a 352/2009.(VI.25.), a 353/1-3/2009.(VI.25.), a 357/2009.(VI.25.), a 370/2009.(VI.26.), a 390/2/2009.(VI.26.), a 398/2009.(VII.15.), a 400/2009.(VII.15.), a 415/1/2009.(IX.03.), a 418/2009.(IX.03.), a 420/2009.(IX.03.), a 423/1/2009.(IX.03.), a 424/2009.(IX.03.), a 425/2009.(IX.03.), a 426/2009.(IX.03.), a 427/2009.(IX.03.), a 428/2009.(IX.03.), a 429/2009.(IX.03.), a 431/2009.(IX.03.), a 432/4//2009.(IX.03.), a 434/2009.(IX.03.), a 436/1,2/2009.(IX.03.), a 437/2009.(IX.03.), a 438/2009.(IX.03.), a 439/2009.(IX.03.), a 440/2009.(IX.03.), a 443/20,17/2009.(IX.03.), a 445/1,3/2009.(IX.03.), a 460/2009.(IX.03.) és a 463/2009.(IX.03.) számú határozatok végrehajtásáról szóló jelentést elfogadja 2. a 7/2009.(I.29.) számú - autóbuszmegállók korszerűsítését tartalmazó beruházás - határozat végrehajtásának határidejét 2009. december 31-ig meghosszabbítja. 3. a 148/2/2009.(III.26.) számú - Mozgáskorlátozottak Nagykanizsa Városi Egyesülete ingatlan-használata - határozat végrehajtásának határidejét 2009. november 30-ig meghosszabbítja. 4. a 307/1/a,1/b,2,4,5/2008.(IX.02.) számú - Nagykanizsa Megyei Jogú Város településrendezési tervének (településszerkezeti terv, szabályozási terv, helyi építési szabályzat) módosítása - határozat végrehajtásának határidejét 2009. december 31-ig meghosszabbítja. 5. a 373/1-6/2009.(VI.26.) számú - önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok bérleti szerződésének felülvizsgálata - határozat végrehajtásának határidejét 2009. december 31-ig meghosszabbítja. 6. a 449/1/2009.(IX.03.) és a 177/2/2009.(IV.30.) számú - térfigyelő kamerarendszer működésének tapasztalatai, továbbfejlesztésének irányai és lehetőségei, valamint a fejlesztés várható hatása a közterületen – határozat végrehajtásának határidejét 2009. december 31-ig meghosszabbítja. 7. tekintettel arra, hogy további vizsgálat lefolytatása nem indokolt, a Kanizsai Dorottya Kórház beszámoltatása kapcsán a 319/2008. (IX. 02.) számú határozattal létrehozott vizsgálóbizottságot megszünteti. 8. a Nagykanizsa Központi Rózsa Óvoda Kossuth Óvoda és Vackor Óvoda tagintézményében a 2009/2010. nevelési évtől a nyitvatartást az alábbiak szerint hagyja jóvá. hétfő-péntek 6,15-17,00 Határidő: 2009. október 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető) 9. a Nagykanizsa Megyei Jogú Város média koncepciója előterjesztés beterjesztésének határidejét – előzetes egyeztetéseknél új elképzelések merültek fel, ami további egyeztetést igényel - a 2010. januári soros közgyűlés időpontjáig meghosszabbítja. 10. felkéri a polgármestert, hogy az újszülött gyermekek és a házasságot kötő párok 2010. évi egyszeri támogatását biztosító 6,5 millió forintot szerepeltesse a 2010. évi költségvetésről szóló rendeletében. Határidő: 2010. február 15. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tácsi Hajnalka a Gazdálkodási Osztály vezetője) 11. Felhatalmazza a polgármestert a szükséges utalványok szállítójának kiválasztására, és az utalványok beszerzéséhez szükséges lépések megtételére. Határidő: 2010. január 1. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző) 12. egyetért a képzőművészeti alkotások vásárlásával 1.362.500 Ft értékben. Forrására 612.500 Ft rendelkezésre áll a Polgármesteri Hivatal dologi kiadásai között, a fennmaradó 750.000 Ft képzőművészeti alkotás megvásárlás forrásául egyidejűleg ugyanezen összeggel megemeli a helyi adó bevételi előirányzatot. Felkéri a Polgármestert, hogy a 750 000 Ft összegű képzőművészeti alkotás kiadási előirányzatot a beruházások között, valamint a fenti adóbevételi előirányzat módosítást a költségvetés soron következő módosítása előterjesztésében szerepeltesse. Határidő: 2009. december 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tácsi Hajnalka Gazdálkodási Osztály vezetője) 13. a NYDOP-2009-5.1/B kiírásra benyújtandó bölcsődei fejlesztési pályázathoz szükséges Megvalósíthatósági Tanulmány előkészítési költségét maximum 300.000 Ft bruttó költségig a 2009. évi költségvetés 16. számú melléklet, fejlesztési célú céltartalék, 2., Önkormányzat pályázati önrész soráról biztosítja. Határidő: 2009. október 25. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Domina Erzsébet Pályázati Iroda vezetője, Maronicsné dr. Borka Beáta Szociális Osztály vezetője Tácsi Hajnalka Gazdálkodási Osztály vezetője) 14. engedélyezi a Tourinform Iroda költségvetési főösszegének 180.000,- Ft-al történő megemelését, 142.000,- Ft-ot személyi juttatásra és 38.000,- Ft-ot annak járulékaira. Forrásául 180 eFt előirányzatot biztosít a helyi adóbevétel ugyanezen összeggel való egyidejű megnövelése terhére. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetés soron következő módosítása során a tervezetben a fenti kiadási- és bevételi előirányzatot szerepeltesse. Határidő: 2009. október 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Tácsi Hajnalka osztályvezető) 15. a mellékelt megbízási szerződést az abban foglalt tartalommal jóváhagyja. A megbízási díj forrásául Nagykanizsa Megyei Jogú Város 2009. évi költségvetéséről szóló 10/2009.(III.21.) számú rendeletének 1/11. sz. melléklet személyi juttatások sorában szereplő állományba nem tartozók egyéb megbízási díját jelöli meg. Határidő: 2009. október 30. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Maronicsné dr. Borka Beáta osztályvezető Tácsi Hajnalka osztályvezető) 16. a 496/2009. (X. 06.) határozatot az alábbiak szerint módosítja: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a MAPLAND javaslatára igényt tart a az új kiadásban megjelenő Zala megye atlaszában Nagykanizsa város 1 oldalon történő bemutatkozására. Felhatalmazza a Polgármestert, hogy az erre vonatkozó hirdetési szerződést 290.000 Ft + ÁFA értékben aláírja. Határidő: 2009. október 31. Felelős : Marton István polgármester (Operatív felelős: Deák-Varga Dénes városi főépítész) 17. a 2009. október 29-i munkatervben szereplő – Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város kulturális koncepciójának felülvizsgálatára - előterjesztés beterjesztésének határidejét 2009. novemberi soros közgyűlés időpontjáig meghosszabbítja. 18. a fontosabb intézkedésekről, eseményekről szóló tájékoztatót tudomásul veszi. Felelős : Marton István polgármester 41. Interpellációk, kérdések (írásban) Marton István: Nagyon kérem, hogy gyorsuljunk, mert negyedóra múlva hivatalosan vége kellene, hogy legyen az ülésünknek. Én összehívhatom holnap négyre. Tessék? Én bízom benne. Jó, köszönöm. Interpellációk, kérdések. Aki feltették a kérdéseiket, én úgy gondolom, hogy megkapták rá a választ. Senki nem jelentkezett. Le is zárom én az írásban kiadott válaszoknak a vonulatát. Aki pedig most akar kérdezni, az tegye meg. Bejelentkeztek az urak, mindjárt nézem, milyen sorrendben. Balogh László elnök úr négy kérdéssel jött. Balogh László: Első: a Zala Megyei Közoktatási Közalapítványt illetően az a legszomorúbb, hogy valószínűleg oktatási kormányzati intézkedésre is ez a fajta támogatási forma a jövő évtől meg fog szűnni. Ezzel együtt reménykedni talán lehet még, hogy másképp lesz és egy konkrét esetben a közalapítványhoz tartozó egyes témakör kapcsán ez a pedagógiai gyakorlat gazdagítását jelentő pályázat megyei szinten történt meg. Az, hogy Nagykanizsa körülbelül 1,4 millió forinttal, Egerszeg 5,8 millió forinttal és Zala megye 3,6 millió forinttal támogatódott, ennek kapcsán én azt kérem tisztelettel Polgármester Úrtól, hogy akár bizottsági megerősítéssel is, de kérdezzünk már rá arra, hogy mi az oka annak, hogy egy ilyen helyzet előállhat. Tehát, hogy vannak bizonyos anomáliák az általunk ugyanúgy támogatott alapítvány pénzügyi odaítélésben, mint Egerszeg és Zala megye esetében. Tehát ugyanúgy támogatjuk. Ehhez képest más volt a visszajelzés a legutolsó alkalommal. Egyetért-e vele Polgármester Úr, hogy erre rákérdezzünk? Marton István: Nagyon egyetértek vele, ezt rögtön mondom. Azzal nem értek egyet, hogy amíg a bezzeg városnak kiosztottak több mint háromszor annyit a mi képviselőink, akik benn ülnek ebben, nem is tudom pontosan kik azok, azok alig az egyharmadával beérték. Keményebb, sokkal keményebb érdekvédelemre számítottam. Balogh László: Második: nem kívánom a konkrét részletek sorolni, de mint új igazgató is érzékelem azt, hogy a hivatalban az informatikai háttér, hát hogy mondjam, szóval ne áll olyan szinten, mint egy e-közigazgatást hamarosan esetleg bevezető helyen. Meglehetősen lepusztult. Én ezt mondom a középiskolákhoz viszonyítva. Én szeretnék segíteni ezen kérdésfeltevés által a hivatalnak. Tehát nem megy az, hogy új munkatársnak egy hónapig nincs e-mail címe, nem megy az, hogy bár a KIR-ben a statisztikai adatokat idéntől már on line módon lehet betáplálni, de mégiscsak ki kell nyomtatni a középiskoláknak például, mert nincs mesterjelszó és nincs megfelelő szintű hozzáférés a hivatalban. Bizonyára hibásak vagyunk mi is, mert bizonyos helyzetekben nem döntöttünk kellő gyorsasággal és jól az informatikai fejlesztést illetően. Én tisztelettel azt kérdezem, hogy lassan a ciklus végére érvén van-e még remény arra, hogy ebben a ciklusban történjen kézzel fogható informatikai fejlesztés elsősorban a hivatalban, mert digitális napló lehet, hogy az iskolákban jövő szeptembertől sok helyen lesz, legalábbis a középiskoláinkat illetően, de mikor lesz a hivatal ily módon e-közigazgatásos hamarosan? Harmadik: 2010-ben Nagykanizsa otthont adhatna egy országos jelentőségű vár konferenciának. 2010-ben lesz Batthyány Ádám dunántúli főkapitány születésének 500. évfordulója is, aki Kanizsához is kapcsolódott a Batthyányak révén. A Castrum Bene Egyesület - ez az a konferencia szerevező csapat – minden évben tudományos konferenciát szervez vártémában. A várkonferenciák általában kétnapos rendezvények, pályázattal is támogathatók. A Romlott Vár Alapítvány is tudná támogatni a rendezvényt, esetleg a város is. Készülne akár részemről is előterjesztés ehhez. Polgármester úr támogatná-e? És utolsó negyedik kérdésem. Marton István: Igen támogatnám. Balogh László: Megértve azt, hogy az egri kijárási tilalmas engedményes felvetés ugye, amely 0-14 évig, illetve 14-16 éves fiatalok, hát éjszaki létezéséről szólna ott Egerben, meg itt általam is felvetetten akár Kanizsán és az ombudsman ezt még visszadobta, és hát lehet itt hivatkozni alkotmányos alapjogokra. Ez így van, várom is, hogy mit hoz még az alkotmánybírósági vizsgálat, de ezzel együtt a témához is tartozóan, mint az ifjúsági bizottság elnöke, hadd kérjek egy kérdések általi tájékoztatást a kanizsai ifjúsági őrjáratok helyzetéről, amelyre való rákérdezést Polgármester Úr hivatalból bővebben megteheti, mint én, bizottsági elnök, de akár tegyük fel együtt a kérdést az illetékeseknek. MI a helyzet Nagykanizsán az ifjúsági őrjáratokkal, hogy lehet esetleg hatékonyabbá tenni az Ő munkájukat? Marton István: Hát, ami az egri példát illeti, én várnék annak, mondjuk a féléves eredményének megismerésére. Az ombudsmanoknak én nem akarom nagyon lejáratni a nem létező tekintélyüket, mert ebben a városban azok már buktak nagyon vastagot. Éppen a Bene úr által vezetett iskolában, mert akkor még nem Ő volt a vezetője, mikor össze-vissza tiltakoztak a beléptető rendszer megvalósítása ellen. Aztán mi történt? Semmi. Tehát én nem várok ombudsmani megerősítésre. Én arra várok, hogy Habis úr és Szelecki úr mit mond nekünk az egri tapasztalatokról, mondjuk fél év után Eger polgármestere, illetve az üggyel foglalkozó alpolgármestere. És utána én azonnal mellé állok, ha azt mondják, hogy pozitív. Dr. Tuboly Marianna: Én egyetértésemet szeretném kifejezni Balogh úrral kapcsolatban, Balogh úrnak az informatikai felszólalásával kapcsolatban, mert a hivatalban az informatikai személyi ellátottság ugye nincsen, ezt a VIA Kanizsának kell az alapító okirata szerint biztosítani és meglehetősen hézagos. Az anyag és infrastrukturális ellátottság pedig szánalmas. Tehát a közgyűlést is kérem, hogy már 2009-et írunk és a hivatalban évek óta semmilyen fejlesztés nem történt ebben a vonatkozásban. Ez a közgyűlés két éve csak koncepciókat vet le, úgymond a napirendről, de egy elfogadott koncepció nincs, és egy sor sincs a költségvetésben arra, hogy valamiféle fejlesztés történjen. Egyébként ez már a napi munkának is a rovására megy. Marton István: Nem is tudom, amikor egy testületnek van vagy tíz hónapja hátra, hogy szabadna-e neki ilyen döntő elhatározásra jutni, nem kellene-e meghagyni az utód testületnek egy év múlva. Halász úrnak adom meg a szót Ő bejelentkezett három kérdéssel. Halász Gyula: Még az írásbeli kérdésre adott válaszra szeretném mondani, hogy a válaszokat elfogadom egy kivétellel, a Pécs kulturális fővárosa kérdésemre adott választ, nem tudom elfogadni. A város komolytalanul veszi. Ez egy óriási lehetőség, városmarketing lehetőség. Nem jelölt ki a város kapcsolattartó személyt. Itt a kezemben a szerződés. És teljesen komolytalanul vesszük ezt a dolgot, holott egy óriási lehetőség van. Ha mást nem is mondok, például a Trák anyagnak a bemutatása is egy európai érdeklődésre tarthatna számot. Az pedig teljesen komolytalan, hogy a tavaszi fesztivál, a Város Napja és a Bor- és Dödölle Fesztivál, ami minden évben adott, ezt bevesszük a programba, mert ez egy-egy sor lesz a pécsi füzetben, tehát teljesen komolytalan. Ide valami attrakció kellene. És lenne attrakció, tudnék javaslatot tenni rá, most nem teszem. Hadd mondjam el a három kérdésemet. Első kérdésem a palini zajvédő fallal kapcsolatban. Kíván-e Polgármester Úr továbblépni esetleg annak tükrében, hogy másként nem megy, akkor városi összefogással tudnánk segíteni a paliniakon. Második kérdésem: a GE-nél történt leépítéssel kapcsolatban kíván-e a kormányfőhöz fordulni Polgármester Úr? Megmondom milyen szempontból, mert lehet, hogy a GE-ben történő leépítést nem tudjuk megakadályozni, viszont más ügyben a kormány segíthetne a városon, Magyarországra települni szándékozó cégeket ide irányíthatna, támogathatná a várost azzal, hogy kormányszintű támogatást ad abban az esetben, ha egy adott cég Nagykanizsára települ. Én ebben látnék fantáziát. A harmadik kérdésem, az pedig egy két évvel ezelőtti sajtótájékoztatóhoz fűződik, amikor Ön és Göndör István közösen tartoztak egy sajtótájékoztatót, amiben arról tájékoztatták a közvéleményt, hogy sikerült közösen megoldaniuk a volt Thury laktanya területén levő 184.000 m2-nyi terület tehermentes és szabadon felhasználhatóságát a város számára. Ön ezt cáfolta a napirendi pontnál. Akkor szeretném megkérdezni, miről szólt az Ön és Göndör István sajtótájékoztatója, ha nem arról, hogy ezt a hasznosítást a város igénybe tudja venni? Egyébként szívesen átadom Önnek ezt a sajtótájékoztatót gyönyörű fotóval együtt. Marton István: Ne adja át, mert emlékszem rá. Elmondtuk akkor is, most is azt tudom mondani, de akkor még megpróbálok világosabban fogalmazni. Minden eredendően magyar tilalmat feloldottunk, de az unióval kötött szerződést - ami ugye, ha emlékszünk rá, ezt elődeink kötötték és én ezért dicsérem őket – 888.000.000 forint volt a mentesítés, ebből 800.000.000 EU-s pénz volt, 50.000.000 az akkori önkormányzati, vagy tán még Belügyminisztérium volt, nem emlékszem rá pontosan és 38.000.000-ba került a városnak. Az ezzel kapcsolatos, az elődök által vállalat kötelezettségeket nem tudtuk levenni róla, tehát ez több síkon folyó tevékenység. Azzal próbálkozunk a vagyonkezelőnél, hogy egy körülbelül egyharmadáról oldják fel. Nem akarok én ebbe mélyebben belemenni kicsit faramuci módon, de akkor ez talán így elég. Egyelőre még nem tudtunk ebben az ügyben átütő sikert elérni. Hátha ez a testület, vagy ha most elérjük valamikor, ennek ez a testület már sok hasznát nem látja, viszont a következő testület annál többet láthatja. A GE-vel kapcsolatban, amit Ön mond, oda város parlamenti képviselői kellenének alapvetően, hogy lobbizzanak a kormánynál. Hát ott találkoznak velük hetente. Halász Gyula: Polgármester úr, Önnek is kellene Bajnai Gordonhoz fordulni, hogy próbáljon meg a kormánysegítségét igénybe venni ahhoz, hogy a Magyarországra települő cégek közül valakinek ajánljon fel akár adókedvezményt, akár más adókedvezményt, hogy Nagykanizsára települjenek. Számos város esetében történt ilyen. Önnek levelet kellene írni, személyesen találkozót kellene kérni és hozzáteszem, a parlamenti képviselők pedig fogjanak össze, és közösen forduljanak a kormányhoz. A Szuperhíren tett nyilatkozata Önnek és Göndör Istvánnak pedig nem arról szól, amit Ön elmond, hanem egyértelműen arról, tehermentes és szabadon felhasználható a volt Thury laktanya területe. Akkor legyen szíves egy sajtótájékoztató keretében módosítani az Önök által tett, két éve tett nyilatkozatot, amiben azóta is úgy tűnik, mint hogyha ez a terület szabadon értékesíthető lenne. Marton István: Tehermentes és szabadon értékesíthető a rosszul megjelölt célok tekintetében. De nem óhajtok én ebbe, Ön írásban megkapja rá a választ. Tehát én úgy gondolom, hogy GE ügyben a parlamenti képviselőknek kell lobbizni. És ha már valamire jutottak, én szívesen leülök tárgyalni a Miniszterelnök Úrral, ismerjük egymást, több esetben találkoztunk már. De ha óhajtja, én írhatok Neki egy levelet is külön, de akkor minek van itt három-négy parlamenti képviselő, aki valamilyen formában a város színeit kell, hogy képviselje. Ugyan már, ne minden a polgármesterre háruljon. A palini zajvédő fallal kapcsolatban miniszteri szemlén vettünk részt a terület önkormányzati képviselőjével. Van egy ígéretünk, hogy újra mérnek majd az általunk megjelölt időpontokban, mert ugye Bicsák úr sérelmezte a Miniszter Úrnál, hogy akkor mérnek, amikor nincs zaj. Egészen röviden így néz ki a történet. Megkapják írásban a választ. De én úgy gondolom, hogy mivel éppen most telik le a normál idő, én arra kérem a képviselő urakat, hogyha nagyon nem sürgős, akkor esetleg mérsékeljék a kérdéseiket, de kettő, négy, öten itt vannak. Én hajlandó vagyok megállítani az órát azért, hogy Önökkel holnap délután 16.00 órakor ne kelljen találkoznom folytatólagos ülésen. Cserti Tibor: Jeleztem, hogy az interpellációk, kérdéseknél hangot adok azon városi hát egyesületünkhöz érkezett. Marton István: Cserti úré a szó! Cserti Tibor: Próbáltam egy picit kivárni még elhallgattok. Jó. Tehát rendkívül sokan jelezték felháborodásukat, hogy a városban a szervezetszerű fakivágások körül valami nincsen rendben. Ez vonatkozott az Eötvös térre, megnyilvánult a Deák téren. Gyakorlatilag a Múzeum téren egész nagy érzelmi hullámokat kavart fel és most gyakorlatilag előkészítés alatt van az Alsótemplom esetében is. A Múzeum téren jelezték egyébként, hogy olyan fákat is kivágott a vállalkozó, amelyik fák nem voltak megjelölve, sőt olyan fát is ki akart vágni, ami egyébként tulajdonjogilag abszolút nem a város közterületének, tehát a városnak a tulajdona. Érdekes módon azt a fát nem vágta ki egyébként, amit a vihar a tetején ledöntött az elmúlt időszakban, azt az egyet meghagyták. Érdekes módon a fáknak azt a részét, ami az erdészethez tartozott, azt érintetlenül hagyták, mert nyilvánvalóan az egy teljesen más értéket képvisel. No én úgy gondolom, egy dolgot mindenféleképpen figyelemmel kell kísérni Nándi. A jelzéseknek a jelentős része biztos, hogy érzelmi hevület alapján valamihez kötődő. Nyilván ilyen volt mondjuk a Felsőtemplomnál az elöregedett gesztenyefáknak a kérdése. …..megoszlik a véleményt, hogy egyszerre kell kivágni mind a négyet, vagy csak kettőt meghagyni. Nagyon sokan példálózódnak azzal, hogy Festetics fasornál, kérlek szépen, meg lehetett hagyni ilyen évtizedekre is egyébként a gesztenyefákat annak ellenére, hogy elöregedtek, és majd megoldja történelem. Marton István: Cserti úr lejárt az ideje. Cserti Tibor: Tudom. Kanizsán is körülbelül ez a kérdés, ez ilyen kérdés. Egyet szeretnék kérni, hogy kiemelt műszaki ellenőrzést, folyamatosan a fakivágások ugye nem hosszú idő alatt történnek meg, egy napon belül, azonnal, akkor a közvetlen ellenőrzésre az önkormányzat részéről, mert egy csomó anomália megszüntethető lenne. A másik, ami viszont most bejelölésre kerültek a fák az alsóvárosi templomnál, szíveskedjenek ezt az egész kérdéskört felülvizsgálni. Én úgy gondolom, a városi fáknak ez a kérdése, ahol exponált közterületről van szó, megérne egy előzetes bizottsági javaslati szintű felülvizsgálatot, nemcsak ad hoc jelleggel. Én tudom, hogy Papp képviselőtársamnak ugye az egyik legfőbb eredménye a városi főkertész státusz létesítése és főkertész munkába állása. Én úgy gondolom, a kritikáknak egy része jogos, és ha csak egy kis része is jogos, már megéri vele foglalkozni. Marton István: Cserti úr, írásban megkapja a választ. De hogy az idő vészesen ne múljon, felkérem a jegyzőt, hogy vizsgáltassa felül ezeket a dolgokat a főkertésszel, aki a kiemelt műszaki ellenőrzést elvégezheti. Én ezentúl egyébként csak írásban adok választ, hogy az időt kíméljünk. Jerausek István: Egy kérdést szeretnék felenni, de engedjék meg, hogy előtte a múlt alkalommal feltett kérdésemre reagáljak, ugyanis a kérdés feltevését követő két napon belül - a Bagolai sori csapadékvíz elvezetésére gondolok - intézkedés történt, és a magam nevében szeretném megköszönni a gyors intézkedést és az ott lakók megkértek, hogy Polgármester Úrnak is adjam át a köszönetüket. A mai napra szándékomban állt feltenni azt a kérdést, amit már régebben feltettem, pontosabban tavaly, mégpedig a 61-es úton az úgynevezett szeszfőzdei buszmegállónak a kivilágításával kapcsolatban, és akkor azt a választ kaptam, hogy az idei költségvetésben ez szerepelni fog. A szakosztálynál az érdeklődésemre elmondták, hogy igenis szerepelni fog. Szeretném a Polgármester Urat megkérni, hogy intézkedjen az ügyben, hogy mihamarabb ez a világítás ott megtörténjen, mert ott a buszmegálló két oldalán erdősáv van és merem mondani, hogy olyan sötét van, hogy az ember az orránál tovább nem lát és addig, amíg komoly baleset ott nem történik, kérem, hogy intézkedjen az ügyben, hogy ott kivilágításra kerüljön. Marton István: Köszönöm, megvizsgáltatom. Karádi Ferenc Gyula: Polgármester úr, ma reggel a televíziót nézve, vidám perceket szerzett nekem. Marton István: Mód felett örülök neki képviselőtársam. Karádi Ferenc Gyula: A Szerkesztő Úr kettő kérdést tett fel Önnek. Mind a kettőre nagyon érdekes választ adott. Az egyik az volt, hogy a vagyoneladásból befolyó bevételek hogyan realizálódtak ebben az évben eddig. Marton István: Ezt ma megtárgyaltuk napirend keretében, kár a szót pocsékolni rá. Karádi Ferenc Gyula: Még egyszer elmondom Önnek, hogy mit válaszolt. Azt válaszolta, hogyha azt veszem, hogy amit nem fizettek ki, azt is kifizették, akkor 80 %-ra. A másik válasza pedig az volt, hogyha azt veszem, hogy amit nem fizettek ki, azt nem fizették ki, akkor 20 %-ra. Ezen aztán derültem rendesen. Hát a másik kérdés pedig az volt Polgármester Úr, hogy van a kasszában pénz vagy nincs a kasszában pénz. Ugye a Szerkesztő Úr annak ürügyén kérdezte ezt, hogy számtalanszor nyilatkozta, hogy 1,5 milliárd, 1,8 milliárd, ennyi, annyi van a kasszában és Ön erre azt válaszolta szintén elég nevetséges módon, hogy van is és nincs is. Hát én csak ezeket a rövid kérdéseket teszem fel Önnek, újra mind a kettőt legyen kedves írásban válaszolni. Azért kellene írásban válaszolni, mert ezt én szeretném leírva is látni, mind a két választ. Marton István: Én ilyen csacska kérdésekre nem válaszolok írásban. Tehát nem véletlenül mondtam Önnek, hogy Ön dobogós. Kétszer beszámoltam arról, hogy hogyan áll ez a kérdéskör. Lehet ezzel játszadozni. Erre én megtagadom a választ a továbbiakban. Ha Ön nem értette meg, amit elmondtam többször, ha nem értette meg a nyilatkozatot, olyan butaságot én sosem mondtam. Egyébként itt le van írva. Nem olvasta el az előterjesztést. Hogyha azt nem fizetik ki, tehát meghiúsulna az az üzlet, akkor 20 %-on sem állunk. Egész pontosan 19,7 %-on. Ha pedig összejön ez az üzlet, akkor már 80 % felett vagyunk. Hát ezt nem megérteni szerintem külön tudomány. Tóth Nándor: A kérdésem arra irányul, hogy tessék szíves lenni, megnevezni a dobogón elfoglalt helyezéseket. Komolyra fordítva a szót. A Vár úton kialakult parkolási helyzettel kapcsolatosan szeretnék kérdést feltenni, mégpedig a Vár út déli oldalán lévő járdán kialakult helyzettel. Elég jelentős gyalogos és kerékpáros forgalom van ezen a járdaszakaszon mind Kiskanizsa irányában, mind onnan befele és gyakorta panaszkodnak a lakók, hogy a járdán fennálló, ott parkoló gépjárművek zavarják a közlekedést. Kérdezem, hogy van-e arra lehetőség, hogy a VIA Kanizsa, illetve a Közútkezelő megvizsgálják a parkolás lehetőségének a megszüntetését a járdaszakaszon? Marton István: Hát mondjuk, azon a részen éppen nincsenek lakók, de mondjuk Kiskanizsáról járnak be lakók ez tagadhatatlan. Nyilván erre gondolt képviselőtársam. Igen, igen, Hát ez az egyik. A másik pedig késői órában Önt el kell, hogy szomorítsam, viszonylag kevés esélye van a dobogóra kerülésre. Polai József képviselőtársamnak adom meg a szót. A lehetőség adott Képviselő Úr valóban. Polai József: A mai kérdésemet már nem tudom, miért kell harmadszor feltennem. A két korábbi közgyűlés után nem érkezett erre válasz. Rövid és velősen teszem. A kérdés röviden tehát: jövő évben meg kívánjuk-e építeni a kiskanizsai ravatalozót, illetve az ehhez szükséges tervek, engedélyek elkészültek-e már? Marton István: Az előre beharangozott kérdése, az a második fele volt a mostani kérdésének. Tárnok úrnak megadom a szót. A tervezés hogyan áll? Azt, hogy jövőre mit történik, az majd a költségvetés kérdése. Arra most nem lehet válaszolni. Tárnok Ferenc: Nagy rövid választ fogok adni. Azt, hogy a 2010. évi költségvetés hogyan fog alakulni, erre nem szeretnék most kitérni. A tervdokumentációt annak idején engedélyezés szintű tervdokumentációt készítettünk. Az idei évben most ősszel készítettünk rá egy korszerűségi felülvizsgálatot. Ezek elkészültek, a megfelelő példányszámban a tervező leszállította, engedélyezésre benyújtásra került a nagykanizsai építéshatósághoz. Eljáró hatóságot fog kijelöltetni és ezt követően történhet meg a létesítménynek az építési engedélyének a kiadása. Marton István: A 39-es napirenddel végezünk. A 40-es napirend utáni felszólalások, ha vannak, akkor jelentkezzenek képviselőtársaim. 42. Napirend utáni felszólalások Marton István: Remélem, nem jelentkezik senki sem barátságos felszólításom ellenére sem, tehát nincs. (Napirend utáni felszólalás nem volt.) Marton István: Kettő, négy, hat napirendi pontunk van. 5 percen belül kérem kiüríteni a termet és folytatni hajlandó vagyok, mert nem szeretem Önöket annyira, hogy holnap délután négykor találkozzunk. Ez részben humor, de ez a szomorú valóság is. A zárt ülésen elhangzott hozzászólásokat, javaslatokat és döntéseket a zárt ülésről készített külön jegyzőkönyv tartalmazza. A közgyűlés 572/2009.(X.29) - 576/2009.(X.29.) számú határozatával egyedi államigazgatási ügyben döntött. A közgyűlés 577/2009.(X.29.) - 582/2009.(X.29.) számú határozata később kerül kihirdetésre. Marton István polgármester az ülést 23.10 órakor bezárta. (Az ülésről készült hangfelvétel alapján ezen jegyzőkönyv a hozzászólásokat szó szerint tartalmazza.) Marton István Dr. Tuboly Marianna polgármester jegyző |