Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
1 MB
2010-01-08 14:07:17
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
21
113
A közgyűlési jegyzőkönyvek és mellékleteik 1990 novemberétől kezdve papírformátumban elérhetőek a Halis István Városi Könyvtárban, a helyismereti részlegen.


JEGYZŐKÖNYV


Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2009. november 26-án (Csütörtök) 13.00 órakor tartott soros nyílt üléséről.


Az ülés helye: Medgyaszay Ház
Nagykanizsa, Sugár u. 5.


Jelen vannak: Balogh László, Bárdosi Gábor Jenő, Bene Csaba, Bicsák Miklós, Bizzer András, Bogár Ferenc, Böröcz Zoltán, dr. Csákai Iván, Cseresnyés Péter, Cserti Tibor, dr. Fodor Csaba, Gyalókai Zoltán Bálint, Halász Gyula, Jerausek István, Karádi Ferenc Gyula, dr. Károlyi Attila József, dr. Kolonics Bálint, Marton István, Papp Ferenc, Papp Nándor, Polai József, Röst János, Szőlősi Márta Piroska, Tóth László, Tóth Nándor képviselők


Tanácskozási joggal megjelentek: dr. Tuboly Marianna jegyző, dr. Gyergyák Krisztina aljegyző, Partiné dr. Szmodics Györgyi osztályvezető, Szmodics Józsefné osztályvezető, Tácsi Hajnalka osztályvezető, Tárnok Ferenc osztályvezető, Domina Erzsébet irodavezető, Deák-Varga Dénes városi főépítész, Papp Judit Szociális Osztály ügyintézője, Baracskai László Közterület Felügyelet munkatársa, Kámán László a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója


Marton István: Tisztelt Közgyűlés! Megállapítottam, hogy a testületi tagok határozatképes létszámban ülésünkön jelen vannak, így nincs akadálya a munka elkezdésének. Mielőtt rátérnénk a közgyűléssel kapcsolatos részletes dolgaink tárgyalására, egy nagyon szomorú bejelentést kell tennem, amit az itt ülők jó része természetesen már ismer. Meghalt Tüskés Tibor író, irodalomtörténész, szerkesztő, a Magyar Írószövetség tagja, a Pécsi Tudományegyetem címzetes egyetemi docense, Baranya megye és Nagykanizsa Város díszpolgára, a Jelenkor és a Somogy című folyóiratok volt főszerkesztője, a József Attila Díj, a Rippl-Rónai Díj, a Janus Pannonius Díj, a Pro Literatura-díj, az Arany János Díj és Szabó Zoltán Díj kitüntetettje, 2009. november 11-én 79 éves korában. Személyében a XX. századi magyar irodalom és művelődés értékeinek őrzője, generációk nevelője távozott el közülünk. Hamvait Pécsett és Nagykanizsán helyezik végső nyugalomra. Temetése Nagykanizsán december 08-án a Központi Temetőben a 13,00 órakor kezdődő gyászszertartás és búcsúztatást követően lesz. Emlékét, szellemi hagyatékát szeretettel megőrizzük, s kérem Önöket 1 perces néma felállásra. Köszönöm. Mint mindig, ezúttal is a ki nem hirdetett határozatokkal kezdjük. Az október 29-én tartott soros ülésünk határozatairól van szó.


Javaslat a Nagykanizsa, Zemplén Gy. u. 7/a. I. em. 9. szám alatti önkormányzati bérlakás bérleti jogviszonyának meghosszabbítására


572/2009.(X.29.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az önkormányzati bérlakásokról szóló 42/2007.(IX.25.) számú rendeletének 10. § (2) bekezdése alapján hozzájárul Skrop Adrienn Nagykanizsa, Zemplén Gy. u. 7/A. I. em. 9. szám alatti önkormányzati bérlakásra megkötött bérleti szerződésének a Pannon Egyetemmel fennálló közalkalmazotti jogviszonya időtartamára, legfeljebb 5 év időtartamra történő meghosszabbításához. Amennyiben bérlőnek a Pannon Egyetemmel fennálló közalkalmazotti jogviszonya a fenti időtartamon belül megszűnik, úgy köteles a lakást 30 napon belül elhelyezési igény nélkül kiüríteni, és rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban a bérbeadónak visszaadni.
Bérlő a bentlakás időtartama alatt Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének többszörösen módosított 35/1995.(XII.12.) számú rendelete alapján megállapított költségelvű bérleti díjat, és a lakhatással kapcsolatos közüzemi díjakat köteles fizetni.

Határidő: 2009. november 30.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Kámán László vezérigazgató)


Javaslat a pártok által használt önkormányzati tulajdonú helyiségek (ingatlanok) piaci bérleti díjának megállapítására


573/2009.(X.29.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem fogadja el a pártok által használt önkormányzati tulajdonú helyiségek (ingatlanok) piaci bérleti díjának megállapítására vonatkozó előterjesztés szerinti határozati javaslatot.


Marton István: Magyarul, nincs piaci bérleti díj.


Befektetési környezet fejlesztése a Nagykanizsai Ipari Parkban NYDOP-2009-1.3.1./A pályázat segítségével


574/2009.(X.29.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1.
Egyetért „A befektetési környezet fejlesztése a Nagykanizsai Ipari Parkban” NYDOP-2009-1.3.1./A című pályázat benyújtásával, bruttó 58.650 eFt.- keretösszeggel, az előterjesztés 2. számú táblázatában szereplő feltételekkel.
Felhatalmazza a Nagykanizsa Vagyongazdálkodás és Szolgáltató Zrt.-t a pályázat elkészítésére és benyújtására.

Határidő: 2009. november 30.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Kámán László vezérigazgató)


Marton István: Tehát 58.650 eFt értékben.


2.
Az 1. pontban rögzített pályázathoz 2009. évben szükséges tervezési díjat 650eFt összegben fejlesztési célú pénzeszközátadásként biztosít a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt-nek a 2009. évi költségvetés 1/16. sz. mellékletében szereplő fejlesztési célú céltartalék terhére.

Határidő: 2009. október 31. (folyamatos)
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Tácsi Hajnalka Gazdálkodási osztályvezető
Kámán László vezérigazgató)

3.
Egyetért, hogy az 1. pontban rögzített pályázathoz szükséges saját forrást 41.055eFt-ot és az utófinanszírozás miatt a támogatás összegét 17.595eFt-ot a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. finanszírozza az önkormányzatnak fizetendő üzemeltetési díj terhére. Ez a részvénytársaság 2010. évi üzleti tervében is rögzítésre kerül.

Határidő: 2009. október 31. (folyamatos)
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Tácsi Hajnalka Gazdálkodási osztályvezető
Kámán László vezérigazgató)

4.
Befektetési környezet fejlesztése a Nagykanizsai Ipari Parkban NYDOP-2009-1.3.1./A pályázat segítségével az infrastruktúra fejlesztés cél megvalósítási érdekében a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 18/2007. (IV. 23.) számú rendelet 6.§ (3) bekezdés alapján a Nagykanizsa Vagyongazdálkodás és Szolgáltató Zrt. részére a beruházások előkészítése és lebonyolítása körében a következő jogokat biztosítja:

- gondoskodik a költségvetésben jóváhagyott beruházások, felújítások terveztetéséről és a szükséges tervpályázati eljárások lefolytatásáról,
- beszerzi a beruházások, felújítások indításához szükséges hatósági engedélyeket,
- gondoskodik a költségvetésben jóváhagyott beruházások, felújítások vállalkozásba adásáról,
- feladatkörében ellátja a zrt-re, mint ajánlatkérőre háruló törvényi szabályozásából adódó kötelező feladatokat, lebonyolítja a feladatkörébe tartozó közbeszerzési eljárások cselekményeit és tendertechnikai eseményeit, esetenként megbízást ad ezen munkák elvégzésére,
- koordinálja a beruházások lebonyolítását, végzi a műszaki ellenőrzését, illetve megbízást ad ezen munkák végzésére,
- a garancia tárgykörében intézkedik a hibák kijavítására vonatkozóan.

Határidő: 2009. október 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Kámán László vezérigazgató)


Marton István: Tehát a hibák kijavításáról, hogy magyarosabban fogalmazzak.


Javaslat mezőgazdasági utak fejlesztésének támogatására


575/2009.(X.29.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. Támogatja az Önkormányzat tulajdonában levő 0147 hrsz-ú közútnak az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági utak fejlesztéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 125/2009.(IX.29.) számú FVM rendelet alapján nyerhető támogatásból történő felújítására pályázat benyújtását a Paulinus Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Kft. részéről, azzal, hogy a szükséges önerő biztosítása, valamint a hatósági engedélyek beszerzése a Kft. feladata és költsége.

2. Kötelezettséget vállal arra, hogy nyertes pályázat esetén a Paulinus Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Kft. részére – legfeljebb 7 évre – a mellékelt üzemeltetési szerződés keretein belül biztosítja a támogatással megvalósuló létesítmény, azaz a 0147 hrsz-ú közút üzemeltetésének kizárólagos jogát azzal, hogy egyidejűleg a VIA Kanizsa Zrt.-vel megkötött közhasznúsági szerződést is módosítja ezen közút üzemeltetésből való kivonása érdekében.

Határidő: 2009. október 30.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Tárnok Ferenc Városfejlesztési Osztályvezető)


Javaslat forráshiányos fejlesztésekhez többletforrás biztosítására


576/2009.(X.29.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. Nagykanizsa város Középtávú Környezetvédelmi Programjának elkészíttetésével egyetért, és a lefolytatott pályáztatás során beérkezett bruttó 3.750.000 Ft-os árajánlatot elfogadja. A költségvetés 1/16. számú mellékletében szereplő 3.000.000 Ft előirányzathoz hiányzó 750.000 Ft előirányzatot biztosít a helyi adóbevétel ugyanezen összeggel való egyidejű megnövelése terhére. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetés soron következő módosítása során a tervezetben a fenti kiadási- és bevételi előirányzatot szerepeltesse. Felhatalmazza a polgármestert a vállalkozási szerződés aláírására (szerződés az előterjesztéshez mellékelve).

2. a Nagykanizsa, Bornemissza utca járdaépítésével a lefolytatott pályázati eljáráson megajánlott 6.737.525 Ft-os vállalkozási díj ellenében egyetért. A fejlesztés forrásaként a költségvetés 1/14. számú mellékletében rendelkezésre álló 6.000.000 Ft előirányzathoz hiányzó 737.525 Ft előirányzatot biztosít a helyi adóbevétel ugyanezen összeggel való egyidejű megnövelése terhére. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetés soron következő módosítása során a tervezetben a fenti kiadási- és bevételi előirányzatot szerepeltesse. Felhatalmazza a polgármestert a vállalkozási szerződés aláírására (szerződés az előterjesztéshez mellékelve).

3. a Nagykanizsa, Kossuth téri parkolók építésével kapcsolatban a 2009. évi költségvetés 1/14. számú melléklete szerint meghatározott 2.000.000 Ft kerüljön felhasználásra.

4. a Nagykanizsa, Alkotmány u. 75. szám alatti szolgálati orvos lakás felújítását a lefolytatott pályázati eljáráson megajánlott központi fűtés és műszaki észrevétel esetén bruttó 4.598.074,- Ft-os vállalkozási díj ellenében elfogadja, homlokzati nyílászárók cseréje bruttó 600.000,- Ft, összesen bruttó 5.198.074,- Ft. A költségvetés 1/13. számú mellékletében rendelkezésre álló 3.000.000,- Ft előirányzathoz hiányzó 2.198.074,- Ft előirányzatot biztosít a helyi adóbevétel ugyanezen összeggel való egyidejű megnövelése terhére. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetés soron következő módosítása során a tervezetben a fenti kiadási- és bevételi előirányzatot szerepeltesse. Felhatalmazza a polgármestert a vállalkozási szerződés aláírására (szerződés az előterjesztéshez mellékelve).

Határidő: 2009. november 9. a szerződés megkötésére
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető, Városfejlesztési Osztály
Tácsi Hajnalka osztályvezető, Gazdálkodási Osztály)


Marton István: No, hát ehhez tudom, hogy türelem kell, hogy végighallgassák, mert ez egy eléggé unalmas szakasza a munkánknak. Most pedig a forgatókönyv alapján ismertetném a mai nap programját. A meghívóban szereplő alábbi előterjesztést, a 39-est, amely a város kötelezően ellátandó és önként vállalt feladatai meghatározására szolgálna, ezt visszavontam, illetve visszavonom, mert a Városfejlesztési Bizottság szeretné, ha a következő bizottsági ülésen az előterjesztést részletesebben meg tudná tárgyalni, ezért visszavontam. A meghívóban nem szereplő alábbi előterjesztések napirendre vételét viszont javaslom. Ez mindössze kettő. A 483-1/2009.(X.06.) számú határozat módosítása, ez az Egyesített Szociális Intézmény Nagykanizsa Idősek hete rendezvény támogatása. Ez 24-én, novemberben kiküldésre került. A másik, „Javaslat a ZALAISPA Hulladékgazdálkodási Társulás Alapító Okirata és Társulási Megállapodása módosítására”. Az előterjesztés tegnap lett kiküldve, de egy kiegészítést még ma kaptak hozzá a kollegák. És a meghívóban szereplő alábbi előterjesztésekhez van kiegészítés: a 29. napirendi ponthoz, Javaslat a 2010. évi „Közösségi közlekedési infrastrukturális beruházások” vagyis autóbuszmegállók korszerűsítése műszaki tartalmára. Egy kiegészítés ugye a közgyűlés előtt lett kiosztva, határozati javaslat módosítással és a „Polgármesteri tájékoztató”-hoz, a 42-eshez is van. A 24-én kiküldésre került a Középtávú Környezetvédelmi Program elkészítésére kötendő szerződésre vonatkozó határozati javaslat és a közgyűlés előtt a Honvéd Kaszinó Alapítvány támogatásával kapcsolatos határozati javaslat. Ezekkel eszerint én végeztem.

Dr. Csákai Iván: Kérném a 13. és a 14.-es napirendi pontot a 2-es napirendi pont előtt tárgyalni. Itt a 13-as napirendi pont kapcsán elképzelhető, hogy a jövő évi költségvetést érintő téma lesz, ezért kérném szépen.

Marton István: Hát ezt nem tudom elfogadni, mert rendeletek vannak az SZMSZ szerint ez előtt. Annyit én már is mondok, hogy viszont a 11. után a 30.-at javaslom betenni a Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. jegyzett tőkéjének részvények zártkörű forgalomba hozatala útján történő emelésére, ugye a készletek, a Zrt-nek történő értékesítésére, valamint a megszűnő IKI vagyonának rendezésére, azon egyszerű oknál fogva, hogy itt véget értek a rendeletek és külsős, idegen városból lévő meghívottaink vannak.

Balogh László: Egy, azaz egyetlen kérdésem lesz. A Sugár utca 9-es szám alatti régi épülete a Batthyány Gimnáziumnak, nagyon siralmas állapotban van, mint látható. Ezzel kapcsolatban lesz ráerősítő kérdésem.

Papp Ferenc: Napirendek után két témában szeretnék két-két percet kérni. Az első téma a Kanizsai Kulturális Központtal kapcsolatos, annak létrehozásánál az egyik fő szempont volt a Fidesz frakció részéről, hogy így javulhat a rendezvények koordinálása a városban. Tények mást mutatnak. Napirendek után arról szeretnék szólni, hogy például november 20-án ugyanazon időpontba 3 hasonló rendezvény volt a városba. Erről részletesebben. A másik téma, amiről szeretnék beszélni, hogy 5-6 hónappal a választások előtt három fontos dolgot szeretnék majd képviselő társaimnak elmondani napirendek után. Az egyik, nagyon röviden, hogy ne hozzuk be közgyűlésbe az országos pártpolitikát, a kampányt. A másik, legyünk mértéktartók a plusz támogatások felkarolásánál, már előre ne terheljük a jövő évi költségvetést. A harmadik pedig, próbáljunk ragaszkodni a Miklósfán elhatározott együttműködési készséghez, a stílus, a hangnem további változtatásához. Ezekről szeretnék majd részletesen.
Marton István: Bár, ha jól emlékszem, nem írta alá mindenki, képviselő úr.

Papp Nándor: A 39-es napirendi pontot azért gondoltuk, hogy vissza kellene hozni, mert hiszen jelen pillanatban csak a szigorú fölsorolást tartalmazta, hogy mik az eddig ellátandó feladatok és arra gondoltunk, hogy meg kellene nézni, hogy mi mennyibe kerül. és utána lehetne esetleg előrelépni ebben a témában, hogy vannak-e olyan dolgok, amiket el lehet hagyni és ezért kértük, hogy 1 hónap múlva jöjjön vissza. És én azt gondolom, hogy a közgyűlésnek meg majd még később kellene erről tárgyalni.

Marton István: Hát nem is 1 hónap, mert a soros ülésünk, az 22-én lesz. Elnök úr, de én bejelentettem, hogy ezt visszavontam, ezt az egyet, kettő meg majd megy rá.

Halász Gyula: Tisztelt polgármester úr! Hét kérdést kívánok feltenni az interpellációk és kérdések napirendnél. A témák a következők: Közbeszerzési referensi poszt betöltése a polgármesteri hivatalban. Mit tervez polgármester úr a volt IKI épületével, illetve a volt Fő utcai ÁFÉSZ iroda épülettel? A Teleki utcai körforgalom áldatlan állapota. Következő, Attila utca 8. számú ház és a Balatoni út közötti járda-, illetve közvilágítással kapcsolatban. A Határőrség épületei, ingatlanai ügyében milyen lépéseket kíván a polgármester úr tenni? A Városkapu körút - Munkás út kereszteződésében zebra és sebességkorlátozás. Illetve a Városkapu 2. és 4. között járda-, illetve fa- és cserje témájában.

Marton István: Ha jól számoltam, ez legalább 8, ugye képviselő úr?

Halász Gyula: Nem.

Marton István: Hát mondjuk, 8 téma.

Dr. Károlyi Attila: A napirend után kérdést szeretnék intézni az illetékesekhez a szülőknek az iskolák környéki parkolásával kapcsolatban. Iskolakezdésnél, iskola nap végén fordultak elő bizonyos problémák. A másik pedig, kérném azt, hogy a 38. napirendi pontot, amely a méhnyakrák elleni védőoltással foglalkozik, kérném a zárt ülésbe vonni, ugyanis a forgalmazó jelezte, hogy a promóciós törvénybe ütközne a napirend nyílt ülésen történő tárgyalása, lévén vényköteles gyógyszerről, egyrészt. Másrészt pedig kérném a zárt ülést, amennyiben lehetséges a napirendek elején tárgyalni, ugyanis vannak itt többen is, akik érintettek a zárt ülésben, vendégek is, konkrétan az amerikai forgalmazó képviselői is itt vannak, és Budapestről és Szekszárdról jöttek, illetőleg egy nagykanizsai érintett is ezt kérte.

Marton István: Zárt ülésre való átsorolását én már meg is tettem. Azt, hogy zárt üléssel kezdjünk, hát én azt nem nagyon tudom támogatni, de hát majd szavaztatunk róla.

Röst János: Én támogatnám Csákai Iván javaslatát, hogy a 13-as, 14-es kerüljön a költségvetési koncepció elé. Abban polgármester úrnak igaza van, hogy az SZMSZ szabályozza a napirendi pontoknak beterjesztésnél a sorrendjét, viszont az is szerepel az SZMSZ-ben, hogy a testület ettől eltérhet bármilyen módon. Ráadásul a 2-es pont az nem rendeletalkotásról szól, hanem határozatokról, tehát ily módon még bele is illeszthető, tehát törvényesen is egyébként a sorrendbe. Hát én azt a lehetőséget láttam, hogy vagy kerüljön előre a 13., 14. vagy pedig a 2-es kerüljön hátra a 13-ast, 14-est követően. Polgármester úr, várom a választ, hogy melyiket támogatja? Nekem bármelyik jó.

Marton István: Egyiket se támogatom, de szavaztatnom kell róla.

Tóth Nándor: Napirend után szeretnék néhány köszönő szót szólni a Nagykanizsai Hivatásos Tűzoltóság munkájáról.

Karádi Ferenc Gyula: Napirend után szeretnék szólni a vasárnapi bolhapiac után található háborús állapotokról, ami ott a piac környékét illeti.



Bicsák Miklós: Az Interpellációk, kérdéseknél egy kérdést szeretnék feltenni. A témám a buszmegállók tisztántartásával kapcsolatban, mert gond van, nagyon sok a választókörzetem buszmegállóinak a tisztántartásával, majd kifejtem véleményem.

Marton István: Több hozzászólót nem látok, ezért a javaslatokat kell megszavaztatnom. Mint említettem, a 39-est visszavontam, a 38-ast betettük zártra. Aki zárt üléssel akar kezdeni, az kérem, nyomjon igen gombot. Én a magam részéről nem támogatom.


A közgyűlés 14 igen, 4 nem és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: Amiről még szavaztatnom kell, egy dologról kell, a Csákai és a Röst képviselők javasolták a 13-ast és a 14-est a 2. helyre tenni. Én nem támogatom, Önök meg döntenek.


A közgyűlés 15 igen, 3 nem és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: 15 igennel a 2. után jön a 13-as és azt követi a 14-es, 3 nem és 3 tartózkodással. Akkor 3 perc múlva kezdjük a munkát. Zárt ülést megszavaztuk, lehetne a zárt ülés után is, de mindegy, mindegy. Ha már most elkezdtek átállni, akkor álljanak át. Én úgy gondoltam, hogy a … Ezt többféleképpen lehetett volna, hát most efféleképpen. Tessék? Miután még vita sem volt. Jó, jó. No akkor folytassuk a munkát. Azért még egy szavazást elrendelek a napirendeknek az elfogadása tárgyában. Akkor ebben a pillanatban nyílt. Igen.


A közgyűlés 20 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.
A közgyűlés az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza:


598/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi napirendi pontokat tárgyalja:

Zárt ülés:

1. Javaslat „Az Év Vállalkozása” emlékplakett adományozására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Dr. Polay József Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke
2. Javaslat "Zala Megye Fejlesztéséért" Díj adományozására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
3. Javaslat korengedményes nyugdíjazás engedélyezésére Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának intézményeiben (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
4. Javaslat a Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola területén kihasználatlan ingatlanrész bérbeadására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
5. Extra Leder Line Kft. halasztási kérelme (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Extra Leder Line Kft. ügyvezetője Balázs Imre Nagykanizsa, Ady u. 68.
6. Baumeister Kft. kérelme (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Baumeister Kft. ügyvezetője Kustor Ferenc Nagykanizsa, Szent Imre u. 5.
7. Tulajdonosi hozzájárulás az Önkormányzat tulajdonában levő 098/8. hrsz-ú ingatlanon található lovastusapálya és tribün átépítéséhez, felújításához (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: „Kanizsa” Lovasklub Sportegyesület 8800 Nagykanizsa, Kisfaludy u. 30.
8. Fellebbezések (írásban)
9. Javaslat méhnyakrák elleni védőoltás önkormányzat általi finanszírozására (írásban)
Előterjesztő: Dr. Károlyi Attila képviselő

Nyílt ülés:

10. Tájékoztató Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. évi költségvetésének I-III. negyedévi végrehajtásáról (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
11. A Kanizsai Dorottya Kórház igénye a saját erőből teljesíthetetlen kiadások biztosítására, a fenntartó önkormányzat költségvetésének módosításával (írásban)
Előterjesztő: Dr. Fodor Csaba, Bicsák Miklós, Röst János, Dr. Károlyi Attila, Polai József, Halász Gyula, Bogár Ferenc képviselők
Meghívott: Prof. Dr. Bátorfi József főigazgató
12. Javaslat a Kanizsai Dorottya Kórház Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Prof. Dr. Bátorfi József főigazgató
13. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2010. évi költségvetési koncepciójára (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Rábavölgyi Attila a Pedagógus Szakszervezet Titkára
14. Javaslat a költségvetési intézményeknél folyó étkeztetés élelmezési nyersanyagnormáiról és a térítési díjak megállapításának módjáról szóló ……/2009. (……) számú rendelet megalkotására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
15. Beszámoló a települési folyékony hulladék közszolgáltatási tevékenységről, valamint javaslat a 2010. évi díj megállapítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Polainé Marek Valéria közszolgáltató
16. Javaslat a helyi tömegközlekedés 2010. évi díjának megállapítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Zalatnai László vezérigazgató Zala Volán Zrt.
17. Javaslat a 2010. évi kéményseprő-ipari közszolgáltatási díj megállapítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Szalai Zoltán ügyvezető, Füstfaragók Kft.
18. Javaslat a nehéz helyzetbe került, lakáshitellel rendelkező polgárok védelme érdekében szükséges rendelet módosításokra (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
19. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a krízishelyzetbe került, lakáscélú hitellel rendelkező személyek támogatásáról szóló rendelet megalkotására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
20. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a szociális szolgáltatásokról és a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról szóló többször módosított 10/2005. (III.7.) számú rendelete módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
21. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város településrendezési tervének (településszerkezeti terv, szabályozási terv, helyi építési szabályzat) módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
22. Javaslat az önkormányzat saját halottjává nyilvánítás szabályozásáról szóló rendelet alkotására (írásban)
Előterjesztő: Balogh László bizottsági elnök
23. Javaslat folyószámla-hitelkeret rendelkezésre tartásának meghosszabbítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
24. Javaslat a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. jegyzett tőkéjének részvények zártkörű forgalomba hozatala útján történő emelésére, a készletek a Zrt-nek történő értékesítésére, valamint a megszűnt IKI vagyonának rendezésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Kámán László vezérigazgató
25. Javaslat a Halis István Városi Könyvtár közmunka koordinátor létesítésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
26. Javaslat az "Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok TÁMOP-6.1.2/A/09/1 azonosítószámú fenntartói pályázat, valamint az "Audiovizuális emlékgyűjtés" TÁMOP-3.2.9/B-08/2 azonosító számú oktatási-nevelési intézményi pályázat megvalósításához szükséges előfinanszírozás biztosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Balogh László Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola Nagykanizsa, Rozgonyi u. 23., Faller Zoltán Zrínyi Miklós Általános Iskola Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 38.
27. Javaslat oktatási-nevelési intézményvezetői pályázatok kiírására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
28. Javaslat a 2010. évi Női Egyéni Országos Sakk Bajnokság döntőjének Nagykanizsán történő megrendezésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Dr. Kunos Péter 1055 Budapest, Falk Miksa utca 10.
29. Javaslat a "Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskoláért Alapítvány" támogatására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
30. Javaslat a Cantare \'97 Alapítvány támogatásának módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Cantare \'97 Alapítvány Kálovics Ferenc elnök
31. Javaslat a "Hazavárunk” ösztöndíj pályázat 2010. évi finanszírozásához szükséges forrás biztosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
32. Javaslat a Canissa Modellező Sport Egyesület versenyzőinek világbajnokságon való indulására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Lekszikov Zsolt az egyesület elnöke
33. Javaslat Zborai Gyula paralimpikon támogatási kérelmére (írásban)
Előterjesztő: Balogh László bizottsági elnök
Meghívott: Zborai Gyula paralimpikon

34. Javaslat Dr. Mező Ferenc emlékév program támogatására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Kis János, az alapítvány elnöke
35. Javaslat Szekeres Emil festőművész olajfestményének megvásárlására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
36. Pályázat benyújtása egészségügyi alapellátási infrastruktúra felújítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Kercsmaricsné Kövendi Ibolya intézményvezető
37. Pályázat benyújtása bölcsődei infrastruktúra fejlesztésére – kapacitásbővítés érdekében (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Körmendi Viktória intézményvezető Egyesített Bölcsőde
38. Előterjesztés a Csónakázó tó vízminőség védelmi feladatai költségének módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Gáspár András vezérigazgató
39. Javaslat a 2010. évi „Közösségi közlekedési infrastrukturális beruházások” (autóbuszmegállók korszerűsítése) műszaki tartalmára (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
40. Javaslat a 2010. évi Város Napja megrendezésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
41. Tájékoztató a 2009/2010 nevelési év/tanév indításáról (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Böjti Istvánné a Nagykanizsa Központi Rózsa Óvoda vezetője, Nagykanizsa, Rózsa u. 7., Sajni József az Általános Iskola és Óvoda Nagykanizsa-Miklósfa igazgatója, Nagykanizsa, Iskola u. 10., Péntek Lászlóné az Általános Iskola és Óvoda Nagykanizsa-Palin igazgatója, Nagykanizsa, Alkotmány u. 81., Silló Zsolt az Általános Iskola és Óvoda Kiskanizsa igazgatója, Nagykanizsa, Bajcsy-Zs. E. u. 67., Kalamár Márta a Bolyai János Általános Iskola igazgatója, Nagykanizsa, Erzsébet tér 9., Dominikné Papp Edit a Hevesi Sándor Általános Iskola igazgatója, Nagykanizsa, Hevesi u. 2., Kókainé Hámorszky Éva a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola igazgatója, Nagykanizsa, Csokonai u. 1., Bagarus Ágnes a Péterfy Sándor Általános Iskola igazgatója, Nagykanizsa, Attila u. 2., Jeszenői Csaba a Rozgonyi Úti Általános Iskola igazgatója, Nagykanizsa, Rozgonyi u. 25., Faller Zoltán a Zrínyi Miklós Általános Iskola igazgatója, Nagykanizsa, Zrínyi u. 38., Horváth Istvánné a Szivárvány EGYMI igazgatója, Nagykanizsa, Rózsa u. 9., Gellén Melinda a Térségi Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság vezetője, Nagykanizsa, Rózsa u. 9., Baráth Zoltán a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola igazgatója, Nagykanizsa, Sugár u. 18., Balogh László a Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola igazgatója, Nagykanizsa, Rozgonyi u. 23., Johanidesz István a Cserháti Sándor Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója, Nagykanizsa, Ady E. u. 74/a., Szermek Zoltán a Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola igazgatója, Nagykanizsa, Platán sor 3., Göncz Ferenc a Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Iskola igazgatója, Nagykanizsa, Ady u. 29., Bene Csaba a Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola igazgatója, Nagykanizsa, Hunyadi u. 18., Mérksz Andor a Kanizsa TISZK ügyvezető igazgatója, Nagykanizsa, Erdész u. 30.
42. Javaslat Erzsébet királyné szobor felállítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
43. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város 2010. évi rendezvénynaptár elfogadására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Bali Vera a Tourinform Iroda vezetője
44. Beszámoló Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának civil kapcsolatairól (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület 8800 Nagykanizsa, Kálvin tér 5.
45. Beszámoló a város parlagfű helyzetéről (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Dr. Buzás Judit tisztifőorvos ÁNTSZ, Gáspár András vezérigazgató VIA Kanizsa Zrt., Kercsmaricsné Kövendi Ibolya intézményvezető, Tárnok Ferenc osztályvezető, Partiné Dr. Szmodics Györgyi osztályvezető
46. Javaslat 2010-ben országos vár-konferencia rendezésére Nagykanizsán (írásban)
Előterjesztő: Balogh László bizottsági elnök
47. A „Választókerületi fejlesztési céltartalék, út-, járda-, sport-, kultúra céljaira” sor választókerületi képviselők által igényelt beruházások támogatására vonatkozó 483-1/2009.(X.06.) számú határozat módosítása (Egyesített Szociális Intézmény Nagykanizsa Idősek Hete rendezvény támogatása) (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
48. Javaslat a ZALAISPA Hulladékgazdálkodási Társulás Alapító Okirata és Társulási Megállapodása módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
49. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2010. évi intézményi felújítási munkálataira (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
50. Javaslat a 2010. évi fejlesztési feladatokra, a fejlesztések lehetséges finanszírozására – Tájékoztató a hosszú lejáratú adósságot keletkeztető kötelezettségvállalásokból adódó tőke- és kamatfizetési kötelezettségekről (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
(A napirend nem került megtárgyalásra.)
51. Polgármesteri tájékoztató (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
(A napirend nem került megtárgyalásra.)
52. Interpellációk, kérdések (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
(A napirend nem került megtárgyalásra.)
53. Napirend utáni felszólalások
(A napirend nem került megtárgyalásra.)

Zárt ülés

A zárt ülésen elhangzott hozzászólásokat, javaslatokat és döntéseket a zárt ülésről készített külön jegyzőkönyv tartalmazza.

A közgyűlés 599/2009.(XI.26.) – 607/2009.(XI.26.) és 611/2009.(XI.26.) számú határozatával egyedi államigazgatási ügyben döntött.

A közgyűlés 608/2009.(XI.26.) - 610/2009.(XI.26.) számú határozata később kerül kihirdetésre.



10. Tájékoztató Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. évi költségvetésének I-III. negyedévi végrehajtásáról (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Dr. Csákai Iván: Bizottságunk az anyagot megtárgyalta, 7 egyhangú igen szavazattal közgyűlés elé terjeszthetőnek tartotta. Nekem lenne néhány kérdésem. Az I/12. számú mellékletben szerepelnek a tervszámok, hogy mennyit fogunk kiadni. A teljesítésnél pedig nulla szerepel. Itt olyanok szerepelnek, hogy Vöröskereszt. A Vöröskereszt nem kapta meg ezek szerint még az 5 millió forintját. A Szennyvíztársulás támogatására csak 7 millió forintot juttattunk. Több ilyen van…

Marton István: Nem kellett több.

Dr. Csákai Iván: A Közalapítvány sem kapta meg ezek szerint a pénzét, Élettér Egyesület sem. Itt a költségvetés és a … ugyanez van az 1/16-osnál, egy csomó helyen csak a betervezett összegek vannak, és a kiadás nem szerepel. Ez nem tudom, hogy a költségvetésben hát nagyon szépen mutat, de itt egy csomó teljesítés szerint már megtörtént.

Marton István: Így van. Napról-napra változik a helyzet, amit lehetett, azt kihúzzuk decemberig.

Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság 7 egyhangú igen szavazattal elfogadásra javasolja ezt a tájékoztatót. Ugyanakkor minálunk is elhangzott, hogy ezeknek a teljesítése, amit a Csákai doktor is mondott, nagyon elhúzódnak az évvégére.

Marton István: Nem baj. Nekünk pénzügyileg nem baj, és amíg nem okoz nekik gondot a gazdálkodásban, addig nekik se baj.

Balogh László: Az oktatási bizottság 6 igennel, egyhangúlag támogatja a tájékoztatót. Konstatáltuk, valójában benne van ugye az anyagban, de mi szeretjük szemléletessé tenni a dolgokat, hogy az adóbevétel, hogy ugye plusz 200 millió forinttal több lett a tervezettnél. Ez az a bizonyos puffer, ami néha használható és hát annak örülünk, hogy intézményeink, amely hát bizottságunk szféráihoz tartoznak leginkább, tehát azok zavartalan működését igenis prioritásként kezeli a város. Ez természetesen így is kell, hogy legyen. Azonban a takarékos gazdálkodás jegyében megjegyezték a bizottsági ülésen is, és itt is hangozzék el, hogy a beruházások, felújítások indításának elhúzódása, a közbeszerzési eljárás rendszer, ez egy országos probléma ugye, tudjuk, és nálunk is előjön. Tehát a …. ennek problémája miatt, mert törvény szerint kell tenni, és összeszámítani kell dolgokat és így mondjuk 49 beruházás, fejlesztésből nem történt semmi az év folyamán. Hát ezért állunk még úgy, ahogy. Viszonylag jól, ahogy elhangzott polgármester úr szájából is. De, de miért? Mert nem történt meg egy csomó olyan fejlesztés, aminek illett volna megtörténni, mert a költségvetésben benne van. Tehát ez jó is és rossz is, de így tiszta a kép és hát azért szeretnénk és elhangzott bizottsági ülésen, szeretnénk, ha az a sok fejlesztés, ami már egyszer elfogadott volt, 2010-ben azért nem mind annullálódna. Ez tudom, hogy újabb tárgyalássorozat, kemény tárgyalássorozat végeredményeként fog majd eldőlni, jelen pillanatban konstatálni tudjuk ezt. Végül is automatikus tájékoztatót, tehát ez fejeződött ki az egyhangú szavazatunkban.

Marton István: Hát elnök úr, amiket mondott, azok igazak, de ha odanéz az 1/1-es számú mellékletre, ami ugye elindult az eredeti költségvetésnél majdnem 2,2 milliárd hitelfelvétellel, aztán lecsökkent 1,9-re és pillanatnyilag alig vettünk föl többet, mint 100 millió, hát ennek ára van, és azt, azt hiszem, itt mindenki tudja, hogy az igazi nagy beruházások jövő évre indulnak. Belvárosi rekonstrukció, inkubátorház, SBO és hát a legnagyobb, a szennyvízprogram. Hát annak meg kellett, hogy az alapjait teremtsük, nehogy az legyen, hogy minden önrészt hitelből kell kipengetni.

Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 0 igen, 2 tartózkodás és 2 nem szavazattal nem támogatta az előterjesztést.

Marton István: Legnagyobb dicsőségére a bizottságnak.

Papp Nándor: Bizottságunk 7 igen szavazattal támogatta az előterjesztést.

Marton István: Hát úgy látom, hogy a felelősséggel gondolkodó bizottságok, azok maximálisan támogatták, akinek meg a legfontosabb szerepe lett volna, az meg egyhangúlag ellene volt. Hát ez nyilvánvaló, hogy részemről egy összegzés. Több hozzászólót nem látok, aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot.


A közgyűlés 17 igen és 6 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


612/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. évi költségvetésének I-III. negyedévi végrehajtásáról készült tájékoztatót elfogadja.


Marton István: Most a 2. napirend elé bejött ugye a 13-as és a 14-es. Akkor jön a 13-as.



11. A Kanizsai Dorottya Kórház igénye a saját erőből teljesíthetetlen kiadások biztosítására, a fenntartó önkormányzat költségvetésének módosításával (írásban)
Előterjesztő: Dr. Fodor Csaba, Bicsák Miklós, Röst János, Dr. Károlyi Attila, Polai József, Halász Gyula, Bogár Ferenc képviselők
Meghívott: Prof. Dr. Bátorfi József főigazgató


Dr. Csákai Iván: Bizottságunk az anyagot megtárgyalta, 7 igen, egyhangú szavazattal közgyűlés elé terjeszthető azzal a módosítással, hogy ebben az évben 55 millió, a jövő évben 55 millió forintra bontsuk meg ezt az összeget. Emellett el szeretném azt mondani, hogy az országban több kórházban csődbiztos van. Vannak olyan kórházak, ahol a műtéteket leállították, és csak a sürgős műtéteket végzik. Vannak olyan kórházak, ahol főigazgatói engedély szükséges ahhoz, hogy az MR vizsgálatot, CT vizsgálatot indokolt esetben elvégezzék, s vannak olyan kórházak, ahol a betegeket csak akkor fogadják, ha indokolt. Jelenleg a nagykanizsai kórház nincs ilyen helyzetben, pedig hát az olvasott anyagot kiegészítve csupán annyit, hogy az új TVK megjelenése, az az egészségügy, övön aluli ütésként érte az egészségügyet. Hisz 1200 pontban állapították meg a nagykanizsai kórház volumenkorlátját, amely úgy néz ki, hogy nálunk 1600-1800 pontot szoktunk teljesíteni egy hónapban. Ha ezt vesszük és 150 ezer forintra vesszük az 1 pontot, uraim, hát 60 millió forint havi kiesést jelent. A kórházban szigorú gazdálkodás folyik, egyszerűen az osztályokra keret-megállapodás van, tehát a dolgozók is benne vannak, hogy valahogy talpon maradjon a kórház, és ehhez kéri a kórház az Önök segítségét.

Röst János: Én azzal kezdeném, hogy meg szeretném köszönni a kórház menedzsmentjének, beleértve a főigazgató urat, az orvos-igazgató urat, illetve a megbízott gazdasági vezetőt a 2009. évi munkájukért. Amit Csákai Iván elmondott, valóban nagy dolog, hogy apró zökkenőkkel ezt az évet túléljük. Ettől függetlenül szeretném kérni a polgármester urat, hogy a gazdasági vezetőnek adja meg a szót, hogy adjon még egy tájékoztatást, kiegészítésképpen a jelenlegi állapothoz képest. A bizottsági álláspontot én is támogatom és képviselem, és elmondanám szó szerint akkor, hogy hogy hangzik így a módosító javaslat: „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Kanizsai Dorottya Kórház felújítási, karbantartási, gépműszer beszerzési és javítási kiadásaira 55 millió forint előirányzatot biztosít a helyi adóbevétel ugyanezen összeggel való egyidejű megnövelése terhére, valamint 55 millió forintot a 2010. évi költségvetés terhére. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetés soron következő módosítása során a tervezetben a fenti kiadási és bevételi előirányzatokat szerepeltesse.” Én úgy gondolom, hogy indokoltak, tartozunk a kórháznak ennyivel, hogy segítsük, támogassuk a munkájukat, és én arra kérnék mindenkit, hogy szavazza meg.

Szőlősi Márta Piroska: Én Bátorfi főigazgató úrtól szeretnék, vagy a gazdasági igazgatótól szeretnék választ kapni egy-két kérdésemre. Nevezetesen arra, hogy itt azért az elmúlt néhány hónapba…

Marton István: Nagyobb hangerőt kérek, ha lehet.

Szőlősi Márta Piroska: Az elmúlt…

Marton István: Úgy, úgy.

Szőlősi Márta Piroska: Az elmúlt néhány hónapban többször is került elénk kórházas anyag, amiben pályázatokhoz kérték az önkormányzat támogatását. Ha jól emlékszem, akkor különösebb vita nélkül tulajdonképpen mi ezt minden egyes alkalommal meg is tettük. Most itt van előttünk egy előterjesztés, ami 110 millió forintról szól. Félreértés ne essék, akik ismernek, azok tudják, hogy azért az egészségügyet, azt eléggé a szívemen viselem, tehát messze nem arról van szó, hogy én bárkit is szeretnék itt a testületből lebeszélni arról, hogy a kórházat ne támogassuk. Viszont azt szeretném kérdezni, hogy a pályázatok, amikhez már a támogatásunkat adtuk, illetve a most Önök által benyújtott igény között nincs e átfedés, mármint ami a gépeket, műszereket jelenti? Mert az az igazság, hogy összességében, ha összeadjuk mindazt a pénzt, amivel az önkormányzat most már hozzájárul ahhoz, hogy a kórház pályázni tudjon, illetve ezeket a műszereket be tudja szerezni, úgy gondolom, hogy olyan hatalmas nagy összegről van szó és olyan sok darab műszerről van szó, hogy elnézést, de bennem tényleg felmerült az, hogy esetleg, akár tévedésből is, tehát mindenféle rossz szándékot félretéve, esetleg nem fordulhatott-e elő, hogy valami olyanra is kérnek pénzt, ami esetleg valamelyik pályázatba is bekerült, vagy esetleg be fog kerülni, hiszen a TIOP 2.2.4-es még majd ezután kerül beadásra? Ennyi lenne a kérdésem, illetve még egy. Hogy az itt megjelölt összegek, ami a gép (…….) vonatkozik, ezek honnan kerültek be ebbe az anyagba? Tehát mennyire fedik a valóságot vagy mennyire a legjobb vagy legrosszabb, vagy középáras kategóriának számítanak? Tehát magyarul, ezekkel mennyire tudunk biztosan kalkulálni, ha úgy döntünk, hogy kalkulálni szeretnénk?

Marton István: Hát mielőtt főigazgató főorvos úrnak megadnám a szót, még egy kérdezőt látok, akkor Tóth úrnak adom meg a szót, bizottsági elnökként?

Tóth László: Igen. Először majd a Pénzügyi Bizottság álláspontját kívánom ismertetni és majd utána a vitába szeretnék majd szót kérni.

Marton István: Köszönöm.

Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 2 igen és 3 nem szavazattal nem támogatta az előterjesztést, és a közgyűlésnek elfogadásra nem javasolja.

Marton István: És képviselőként akkor mikor akar szólni? Mert már nincs más? A válaszadónak adom meg utoljára a szót mindig, Tóth úr. De ezt Ön tudja.

Tóth László: Mielőtt bárki megvádolna azzal, hogy nem vagyok a kórház barátja, hát ezt alapból visszautasítom. Az elmúlt években, ha valaki kiállt a kórház mellett 2005-től folyamatosan, akkor az én vagyok, és elöljáróban azt mondom, hogy csak olyan tételt tudok megszavazni az előterjesztésből, ami a TIOP 2.2.4-es pályázatba nem illeszthető be. Ugyanezt az álláspontot képviseltem tavaly, amikor a CT, az elhíresült CT ügy kapcsán is képviseltem, hogy amit meg lehet 10%-os önrésszel szerezni, azt nem kell 100%-on vagy még plusz azon felül. Engedtessék meg, hogy az előterjesztés szöveges indoklásából idézzek, itt a 2. bekezdésbe az előterjesztők azt írják, hogy:” …60 milliárd forint került kivonásra az egészségügyből.” Ugye, hát ebbe akár még egy kis politikát is vélhetek áthallani a dologba. Akkurátus ember lévén és tényleg higgyék el, hogy a kórháznak az ügyét szívemen viselem, utánajártam dolgoknak, például a Weborvos 2009. június 14-ei írásából szeretnék egy-két gondolatot: Nem kevesebb, hanem több pénzt kaptak az egészségügyi intézmények az idén. - reagált Pesti Imre Fideszes politikus állítására a szaktárca, amikor is 2009 első hat hónapjában az egészségügyi intézmények, szolgáltatóknak 14 milliárd forinttal többet fizetett ki a teljesítmények után az OEP, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Még egy idézet, tények magukért beszélnek, mondom, idézet a weborvos.hu-ról: „Nem kevesebbet, hanem többet fizettünk ki az első hat hónapban, tehát aki úgy látja, hogy a 14 milliárdos többlet 60 milliárd forintos kivonást jelent, az nem való szakpolitikusnak.” Ugye ezt csak azért mondom, mert ez szerepel, hogy 60 milliárd forintot kivontak az egészségügyből. Azon kívül az egészségügyi közlönyben megjelent legfrissebb adatok szerint 2009. októberéig 608 milliárd forintot fizetett ki a gyógyító-megelőző ellátásra - a TV nézőknek mondom, hogy ez az EÜ kasszát jelenti -, ami 1,5%-kal több, mint a tavalyi hasonló időszaka és 2008-ban 599 milliárd forint került kifizetésre. A 3. bekezdésbe, az 1. oldal 3. bekezdésbe azt írja az előterjesztő, hogy a költségvetés elkészítésekor az OEP támogatásból 148 millió forinttal kevesebbet terveztünk be. Ugye, itt szeretnék hivatkozni a kormánynak a 232/2009.-es számú rendeletére, aminek következtében a kormány és a kórházi szövetségek között 2009. október 07-én létrejött megállapodás értelmében a kormányrendelet módosítása alapján októberben 4,5 milliárd forint, decemberben 6 milliárd forintot, 2009 évben tehát összesen 10,5 milliárd forintot kap az egészségügy plusz forrásként. Azonkívül itt kell megemlíteni azt, hogy ezek után még 2010 januárjában plusz 1 havi többletforráshoz jutnak a kórházak, ugyanis előre hozzák a novemberi teljesítményért járó összeget, amit rendes esetben februárban kapnának meg az intézmények, tehát összesen 2010-ben 13 havi ellátást fog kapni az egészségügy. Ugye ez várhatóan a 80 millió forintot felül ez 300 milliót jelent, tehát ezt szerettem volna elmondani, és ezeknek a fényében úgy gondolom, hogy a kórháznak a helyi szintű tervezését korrigálni kell a valós teljesítésekre. Gondolok itt a 2009. októberi, novemberi és a decemberi források tekintetében. Ugye ez valószínűleg evidens. Az előterjesztők a 3-as, 4-es, 5-ös és 6-os bekezdésben a negatívumokat sorolja föl. Úgy lett volna korrekt és teljes körű az előterjesztés szöveges indoklása, hogyha hozzáteszik, hogy az intézmény által fizetendő munkaadói TB járulékok 2009. január 1-jével csökkentek, ami nagymértékben kompenzálta a ÁFA növekményt, én úgy gondolom. És megmondom őszintén, hogy vártam azt, hogy valamelyik szakbizottságnak feltűnik az, hogy a szöveges indoklás 3. részében ott középtájban, amikor azt írja az előterjesztő, hogy az intézkedések eredménye, hogy a 2009. év I-IX. hónapjának összes kiadása 220 forinttal kevesebb lett, hogyha a képviselőtársaim megkapták volna azt az 1. számú mellékletet, amelyben az előterjesztő hivatkozik, akkor szembesülhettek volna a következő számokkal. Ami nagyon egyszerű aritmetikai műveletek végén a következőt mutatja: A mellékelt táblázat összefüggéseit vizsgálva megállapítható és látható, hogy a bevételek és a kiadások a 2008. I-IX. havi teljesülési különbsége ez az 1. számú melléklet 2. számú oszlopát figyelembe véve mindösszesen 1,6 millió forinttal marad el a kórházak 2008. évitől. Ez úgy adódik, hogy a bevételcsökkenés 223,2 millió forint, a kiadáscsökkenés pedig 221,6 millió forint. Tehát itt is megemlíteném egyébként még a plusz forrásokat. Na most ugye, amikor én készültem erre a közgyűlésre, akkor egészen más eszközlistát kaptunk, amely(….) tulajdonképpen én úgy gondolom, hogy azok jó nagy része beilleszthető a TIOP 2.2.4-be, de erre majd én is várom a főigazgató úr válaszát, hogy ezt jól gondolom-e vagy nem? Tehát még egyszer elmondom, hogy én is a kórház barátja vagyok, mint minden képviselő itt a városba, de hát azért, ha bármit is megszavaz a testület, ugye, a módosítás ugye arról szól, hogy ebben az évben 55 millió forintot durván, meg a 2010-es évre vonatkozóan is 55 millió forintot különítsen el a költségvetésbe külön soron. Ugye az előző zárt üléses napirendi pontok keretében felvetődött a közbeszerzési eljárások szükségessége. Tehát bármit is fog megszavazni a tisztelt közgyűlés, azt ne felejtsük el, hogy az közbeszerzési eljárás keretében valósítható meg. És mivel a bizonyos információk alapján ugye, most nem tudom citálni a törvényi rendelkezést, de hogy az volt a bevett gyakorlat, hogy a gép- és műszerbeszerzésre az önkormányzat, a fenntartó önkormányzatnak a feladata, akkor ugye nem arról van szó, hogy átadott pénzeszközök, átadjuk a pénzeszközt a kórháznak. Hanem akkor az önkormányzat közbeszerzési bizottsága kompetenciába sorolandó. Megmondom őszintén, hogy amikor az eredeti előterjesztést elolvastam, akkor elgondolkodtam, hogy most jól értelmezem-e? Az eredeti listában olyanok is bent voltak, hogy a központi műtő légtechnikai rekonstrukció 12,9 millió forint, és hogyha jól emlékszem, a TIOP 2.2.4-es pályázatnak a kiírására és főleg az október 29-ei közgyűlésen elfogadott döntésünkre, és ott a szakmai indoklásba, ugye ott bent van, hogy a központi műtő technológia, ecetera, ecetera, ott ez bent volt. A most kiosztott módosító tételes listában ez már nagyon helyesen nem szerepel bent. Jó, egyelőre ennyit szerettem volna mondani.


Bárdosi Gábor Jenő: Az előterjesztést tartalmazó melléklet nyomán keletkezett bennem olyan kérdések, amit (…….) képviselőtársnőm és egyúttal Szociális Bizottsági tagtársnőm is feltett. Azonban a ma kiosztott, megosztott 55, kétszer 55 millió forintos megosztásban már részben azt gondolom én, hogy képviselő asszony is választ kap arra, hogy valójába bizonyos tételek már miért nem kerültek be, hiszen a TIOP 2.2.4-be pályázható. Nem tudva, hogy képviselőasszony, hisz együttesen szavaztuk meg, hogy ezzel az 55 millió forinttal együttesen ilyen módosítással kerüljön ide tárgyalásra a közgyűlés elé, azt gondolom, hogy ő is akkor látta ezt az anyagot, mint én a mai közgyűlés előtt megkapva. Én, hacsak pusztán erre a szétosztásra hagyatkoznák, akkor én az 1. ütemben az első három szakaszban feltüntetett részben kötelező(…………..) ÁNTSZ rész(…..) egyéb műszaki és egyéb javítási igényeket szintén kivenném ebből a első 55 millió forintos részből. Ha másért nem, akkor csak azért, hogy még olyan műszerek kerülhessenek bele, amennyiben a közgyűlés megszavazza ezt a két részre bontott 55 millió forintot, amelyik a TIOP 2.2.4-be nem kerülhetnek be. Így ha ezen úton járok, akkor az 55 millió forintos első tételbe még a 2. ütemből fölkerülhetnének olyan készülékek, amelyek a TIOP 2.2.4-ből, mint pályázati részből eleve kimaradó osztályokat, mint neurológia, szemészet, kardiológia esetleges műszerei, ennek helyében az első három rész összegének fejébe bele tudnának tartozni. Én azt javaslom képviselőtársaimnak, és hát az előterjesztést összeállító és azt támogató képviselőtársaimnak is, hogy ezzel a módosítással az első ütem ezen részének kivételével így szavazzuk meg, és ilyen összeggel támogassuk a gépműszer beszerzését a kórháznak. Hiszen nekünk az a feladatunk, és azt gondolom, hogy azt el is végeztük már, hogy reméljük, hogy a TIOP 2.2.4 pályázatával a közel 300 milliós önrész biztosításával jövő évbe, hiszen ha a második 55 milliós tételt nézem, az eleve úgyis jövő évi összegről szól, és azok várhatólag, reményeink szerint, mindannyiunk reményei szerint bekerülnek az elnyert pályázatba, akkor azok ott úgyis megvalósulhatnak.

Marton István: Fodor doktornak, mint egyik előterjesztőnek adom meg a szót.

Dr. Fodor Csaba: Bár, ebből az anyagból aztán már bocsánat, de az Isten se tudja, hogy ki az előterjesztője az anyagnak, mert ahova aláírtak a nevemet, azt mondjuk nem én írtam. Én azt írtam, vagy azt írtuk az előterjesztőkkel, amit a képviselők az utolsó oldalon megkaptak, utolsó lapként, tehát maga ezt, amit a Tóth elnök úr hivatkozott azokra a bekezdésekre, azokat nem mi írtuk. Azt gondolom, hogy azért e körben aztán nehezen nyilatkozok úgy, hogy előterjesztő vagy nem előterjesztő vagyok ennek az anyagnak. Az biztos, hogy egyike viszont azoknak vagyok, akik felvállalták azt, hogy erről a kérdéskörről beszélnie és tárgyalnia kell a közgyűlésnek, és egyike vagyok azoknak, akik nyilvánvalóan úgy gondolják, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kórházát, ennek a közgyűlésnek és a városnak támogatni kell. Azt hiszem, hogy az nem lehet kétséges senki előtt, hogy ez a közgyűlés a korábbiakban és a nem ez, a korábbi közgyűlések, azok mindig felelősséggel és felelősségteljesen nyúltak a kórházhoz. Egyrészt úgy, mint az egyik legnagyobb intézményhez, másrészt úgy nyúltak felelősségteljesen, hogy tudták, hogy milyen fontos feladatokat lát el és ráadásul a város illetékességi körén kívüli átnyúlva több-több községen, talán még mondhatnánk, hogy megyehatáron is átnyúlva látja el a feladatait. És átéreztük azt minden esetben, azt a felelősséget, hogy nekünk, mint a kórház felépítmény tulajdonosának bizonyos kötelezettségeink vannak. Kötelezettségeink vannak a kórházzal szemben úgy is, mint fenntartóval még akkor is, hogyha működési átfinanszírozása tetszik, az csak átfolyik rajtunk az OEP-en keresztül, de minden esetben az önkormányzatnak jelentős összegeket kellett a saját erejéből akár a kórház felépítményének rekonstrukciójához, felújításához, új beruházásokhoz adni, akár a gépműszer beszerzésekhez. Valóban, voltak olyan szerencsésebb időszakok, amikor maga a kórház is olyan anyagi helyzetben volt, hogy az önerő, amennyiben pályázatot tudtunk benyújtani, akkor az önerőhöz a kórház is többnyire hozzá tudott járulni, sőt volt olyan helyzet is, amikor viselte is. Aztán következett az a közgyűlés, amely hát olyan helyzetet alakított ki a kórházban, amit kialakított, bizonyos, nem rejtem véka alá, bizonyos rossz személyi döntések következtében, aminek aztán az lett a vége, hogy a közgyűlésnek időközben lépnie kellett és természetesen ez a lépés, ez a váltás nem ment simán. De azt gondoljuk, hogy ez eredményt azért talán hozhat. Azt nem tehetjük meg, hogy az elvesztegetett időkben, amik történtek eddig, az elvesztegetett időnkben és ráadásul rosszul benyújtott pályázatminta, amit Tóth elnök úr itt hivatkozott a CT-re vagy be nem nyújtott pályázat - pontosabban szólva - okán egy csomó pénz kifolyik a kórházból működési soron, ugye ami miatt ennek a közgyűlésnek már módosítani is kellett a korábbi döntését. Tehát hogyha akkor felelős döntést hozhattunk volna, akkor talán, talán most lehetnénk olyan helyzetben, hogy azt mondanánk, hogy felesleges, ha tetszik, sorok állnak itt előttünk, amelyeket talán nem kellene most de gyorsan megvalósítani a kórházban. Lévén szó az a működési bevételeket vagy kiadásokat érintő sorokról, vagy éppen a gépműszer beszerzésekről. Na most ez a helyzet, ez a helyzet sajnos, és ezt a helyzetet meg kell oldani. Ugye nagy örömmel töltött el bennünket és azt gondolom, akiknek közünk volt hozzá, azok büszkék lehetünk arra, hogy ez a kórház kiemelt kórház lett, de hát bizony ez nagyobb felelősséggel is jár, mintha nem az lenne. Tehát ebben a körben azt hiszem, hogy az nem helyes magatartás, hogy azt gondoljuk, hogy támogatjuk, igen, elvileg, gyakorlatilag aztán meg nemigen. Tehát a helyes magatartás az, ha komolyan tárgyalunk ezekről a kérdésekről, és ezt köszönöm szépen, amit a Bárdosi Gábor és a Tóth Laci mondott itt, hogy nézzük meg, hogy mi van a TIOP 2.2.4-es pályázatban lehetőségként. Melyek azok az elemek ezek közül, amelyeket oda be lehet emelni, mert értelemszerűen abban a 300 milliós önrészben, hiszen abban bent lehet egy része, akkor próbáljuk meg azt pályázati anyagból, pályázati pénzből beszedni, hiszen ott 10%-os önrész van, és ugye közel 3 milliárdos pályázati lehetőségünk van. Hogy aztán majd ebből mennyi valósul meg ugye, azt ma még nem tudjuk, de lehetőségként ott van a 3 milliárd forint. Ehhez biztosítottuk is az önrészt és azokat a beszerzéseket, amelyeket abban a pályázatban érvényesíteni lehet, akkor én azt mondom, hogy abban a pályázatban érvényesíteni kell, és nekünk azokat kell pályázati lehetőségeken kívül megoldani, amelyek ott nem férnek el. Én el tudom fogadni azt a fajta megosztást, amit az Egészségügyi Bizottság és Röst János is mondott, ez a bontsuk ketté, tehát az a közel 110 milliós forintos igényt azt bontsuk meg úgy, hogy a jelen évi költségvetésben biztosítsunk valamekkora forrást és ennek a (…………..) a másik forrását biztosítsuk a következő évi költségvetésben. Erre vállaljon kötelezettséget a közgyűlés. Természetesen azzal, hogy akkor ezeket a gépműszer beszerzéseket viszont akkor át kell gondolni, és pontosan meg kell határozni, figyelemmel azokra a TIOP 2.2.4-es pályázati előírásokra, ráadásul meg kell határozni a sorrendet. Azt tudjuk, hogy melyek azok ezekből a sorokból, amelyek nagy valószínűséggel abba nem férnek bele, és ezt a Bárdosi Gábor elmondta, hogy ez tulajdonképpen az 1. ütem második harmada, második fele az a hármas blokk például, és akkor ehelyett meg fölmehetne a 2. ütemből valamifajta gépműszer beszerzés. Én ezt nem tudnám megmondani, hogy ez melyik menjen föl, melyik csússzon föl, melyik hova való. Én csak arra kérem Önöket, hogy az előterjesztést a módosításoknak megfelelően támogatni szíveskedjenek, biztosítsuk a kórház gépműszer beszerzéséhez szükséges pénzösszeget azért, hogy a kórház valóban el tudja látni egyrészt a kiemelt státuszú feladatait, másrészt pedig hát a betegeket, a kórházba forduló betegeket pedig meg tudja gyógyítani. Ezek nélkül az eszközök, gépek nélkül pedig ezek veszélyben lehetnek.

Marton István: (Nem lehet érteni, hogy mit mond.)

Dr. Fodor Csaba: Polgármester úr! Én azt nem tudom, ugye abban, abban értek elviekben egyet…

Marton István: (Nem lehet érteni, hogy mit mond.)

Dr. Fodor Csaba: Igen, hát abban elviekben egyetértünk, hogy azok, amik a TIOP 2.2.4-ben, de hát a főorvos főigazgató úr majd erre választ ad, hiszen kapott e körben kérdéseket, ha ezeket ki lehet szedni, akkor nyilvánvalóan akkor fel kell tölteni, de a szakma mondja meg. Hát most azt hadd ne én mondjam meg, hogy a szülész-nőgyógyászati osztálynak vagy a kardiológiának vagy a központi műtőnek vagy a röntgen osztálynak a beszerzései a sürgősebbek, fontosabbak. Ezt én, erre, ehhez nem venném én a bátorságot.

Prof. Dr. Bátorfi József: Nagyon szépen köszönöm a kérdéseket, mert ezek szóbeszéd tárgyában itt-ott már elhangzottak és valóban kételyeket támasztanak sok olyanban, sok olyan polgárban, képviselőben és szakemberben is, akik nincsenek teljesen tisztában a magyar egészségügyi helyzettel és különösképpen a nagykanizsai kórház belső működési problémáival. Engedtessék meg polgármester úr kérem, hogy a kérdéseket részben én, a számszaki részt pedig részben a gazdasági vezetőm válaszolja meg.

Marton István: Semmi akadálya főorvos úr.

Prof. Dr. Bátorfi József: Megpróbálom kronológiai sorrendben megválaszolni. A TIOP 2.2.2-es pályázat a sürgősségi betegellátás fejlesztéséről szól. Azok a tételek, amelyek ott felsorolásra kerültek, a gépműszerészre gondolok, egyik sem szerepel a most felsorolt műszer- és eszközigényeink között. Azok a gépek és műszerek, amelyeket legjobb várakozásunk szerint egy nyertes TIOP 2.2 pályázatban megvásárolhatunk, az mind csak a sürgősségi betegellátó osztály területén használható. Onnan nem vihető el. Hiszen ha van is ott egy ultrahang készülék, mert szerepel egy ultrahang készülék is ott, azt nem tolhatjuk el sem a kardiológiára, sem a szülészet-nőgyógyászatra, mert ha éppen akkor érkezik egy sürgős beteg az SBO-ra, akkor ott rögtön el kell látni az ott lévő műszerrel. Tehát a 2.2.2-es pályázatban felsorolt műszerek között egyetlenegy olyan sem szerepel, amit a mostani előterjesztésünkben igényként felsoroltunk. A 2.2.4-es pályázat az a fekvőbeteg ellátás korszerűsítéséről szól, struktúraváltás, infrastruktúrafejlesztés formájában. Én ebben a pillanatban még azt sem tudom, hogy ki lesz az önkormányzatnak a pályázatírója. Nem tudom, hogy nyertes lesz-e ez a pályázat. De ha nyertes lesz is ez a pályázat, legalább másfél év kell ahhoz, hogy abból pénz lehessen. És hogy ennek a realitását, szükségességét vagy problematikáját közelebbről megvilágíthassam, szabadtassék nekem elmondani egy mai esetet. Egy beteget, pont a sebészeti osztályról ERPC és EST vizsgálatra, ami magyarul annyit jelent, hogy endoszkópos retrográd pankreatográfiára és endoszkópos sphincterotomiára el kellett küldjük a zalaegerszegi kórházba, mert a röntgen átvilágító készülékünk meghibásodott. Ez a vizsgálat, hogy mondjam, arra jó, hogy endoszkóposan, tehát egy gasztroszkóp, azaz gyomortükrözésre alkalmas műszerrel fel lehet hasítani a közös epevezetéknek a nyombélbe való szájadékát, hogy az ott lévő köveket ki lehessen piszkálni, képerősítő ellenőrzése mellett. Ha ez nem történik meg, a beteg sárgasága fokozódik, előbb-utóbb májkárosodás lép fel és akár fatális következménye is lehet. Most ezt mi meg tudtuk csinálni, egészen tegnapig, tegnaptól kezdve nem dolgozik az átvilágítónk, ennek a 8 milliós tétele szerepel többek között az Önök által lévő papíron. Elvittük a beteget, elvitettük Egerszegre, megcsinálják ezt a vizsgálatot, ha valami szövődmény lép föl, akkor már az ottani sebészetnek kell ellátni, igen ám, de a bent fekvő betegeinknek, ha az ellátását egy külső intézetbe csinálják meg, mint ahogy ez esetben is történik, a számlát nekünk meg fogják küldeni. És az a számla, amit ezért a beavatkozásért a nagykanizsai kórháznak fizetni kell majd Zalaegerszegnek, több lesz, mint amit az egész betegellátásért a nagykanizsai kórház kap. Mert a HBCS pontok sajnos így lettek megállapítva. Ráerősítenék arra, amit a Csákai főorvos úr mondott. A zalaegerszegi kórházból CT vizsgálatra hozzánk jönnek a betegek. A zalaegerszegi kórházban a CT vizsgálatokat már nem végzik, csak a sürgős esetekben. Egyszerűen azért, mert a teljesítményvolumen-korlátjuk ezt nem teszi lehetővé. Kénytelen voltam én is kiadni három napja egy olyan intézkedést a képalkotó diagnosztikának, tehát a röntgen CT vizsgálaton dolgozó kollegáknak, hogy csak a területünkön illetékes betegeket lássák el, kivéve a sürgős orvosi eseteket. Igen ám, ezt is megkerülik azonban a rafinált, és lelkük rajta, mert ezt kell csinálni, körzetorvos kollegák, akik egyébként Zalaegerszegre küldik a betegeiket, hogy sürgős diagnózissal küldik a radiológiai osztályra CT vizsgálatra a beteget, és akkor a röntgenorvos nem biztos, hogy fölvállalja annak a felelősségét, hogy valóban történt egy agyi katasztrófa és inkább megcsinálja a mi kvótánk terhére a CT vizsgálatot. Ha mi most bevállaljuk a szomszédos intézetekből, mert Kaposváron sem csinálnak már MRI vizsgálatot, csak főigazgatói engedéllyel. A CT vizsgálatok is korlátozva vannak. Egy összeomlás veszélye fenyegeti az országot, én ezt jeleztem az ÁNTSZ regionális főnökének, ő jelezte az országos főnöknek, azt mondták, megoldás egyelőre nincsen. Valami tragédiának kell bekövetkezni ahhoz, hogy rádöbbenjünk, hogy ez a teljesítményvolumen-korlát, amit nekünk most meghatároztak, nem kezelhető. Elhangzott az a dolog, hogy most kaptunk, ugye egyszer a 4,5 milliárdból, egyszer pedig a 6 milliárdból, összesen 11,5 milliárdból 80 millió forintot. Ez így igaz. Ebből 33 millió forintot már megkaptunk, és decemberben meg fogunk kapni további 46 millió forintot. Igen ám, de novemberben már 60 millió forinttal kevesebb a TVK-nk, decemberben is 60 millióval kevesebb a TVK-nk, a különbséget könnyű kiszámítani, hogy ez év végére a most kapott 80 millió forint nem fedezi a már kiosztott és kideklarált TVK korlátunkból (……) mínuszunkat. De hogyha ez a TVK korlát megmarad a jövő évben is, tessenek megszorozni tizenkétszer a 60 millió forintot, ennyi mínusszal kell a jövő év végére számolnunk, hogyha nem történik változás. Ezt nemcsak én mondom. Ezt mondja a Kórházszövetség, ezt mondja a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület, ezt mondja az Egyetemi Klinikák Szövetsége, ezt mindenki mondja, és már készülődik egy újabb zöldzászlós tüntetés. Ha ez a finanszírozás ebben a helyzetben marad, májusra megint összeomlik az egészségügy és májusban megint le kell ülni a kormánnyal beszélni. TIOP 2.2.4-es pályázatban szereplő tételek: Nekünk, amiket ott felsoroltunk, már tegnap szükség lett volna rájuk. Hát most nem várhatunk másfél évet. Hát, az fordult elő a nyáron, hogy az egyik sebész kollegám kiájult a műtőből a melegben, mert nem dolgozik a klíma. Nem egy klímaberendezés van a 12 millió forintért, 4 darab van. Négyszer 12 millió kellene ebben a pillanatban, a legrosszabbat próbáltuk megközelíteni, hogy legalább a sebészeti műtőben ne legyenek ájulások, de kihúztuk, mert ennél még fontosabb tételek is előjöttek. Három-négy napja szólt Abboud Ali főorvos úr - mindannyian ismerik nyilvánvalóan -, hogy elromlott egy altatógép, 17 éves. Megjavítani nem érdemes. Egy altatógépnek az ára 10-12 millió forint, nem szerepel az előterjesztésünkben. De három napja már egy altatógéppel is kevesebb van a kórházban. Echokardiográf, kardiológia, középáras műszerek, néhány gondolatot erről külön is el szeretnék mondani. A kórház vezetése úgy gondolja, hogy a műszerek beszerzésénél maximálisan figyelembe kell venni a kérő osztálynak, osztályvezetőnek, szakembereknek a kérését. Hiszen ők dolgoznak majd a műszerrel, őnekik van rálátásuk, hogy azzal a feladatot, amit el kell látniuk, hogyan és miként tudják teljesíteni. Nemcsak az ár egy szempont és egy fakter egy műszer megvásárlásánál. Ott van a megbízhatóság, a szenzivitás, ott van az, hogy milyen a szerviz háttér, mi a felszereltsége annak a műszernek. Számos egyéb szempontot mérlegelni kell akkor, amikor egy műszer vásárlása mellett döntünk. Énnekem régről az a véleményem, az lehet, hogy ebben a gazdasági helyzetben nem lehet megvalósítani, de én törekednék rá, hogy így legyen, hogy a lehető legkorszerűbb műszereket kell megvásárolni. Mert hosszú távon biztos, hogy az lesz hatékony és az lesz eredményes és gazdaságos a kórház számára is. Nem szabad az ár miatt beáldozni a minőséget és a műszer használhatóságát. És ha énnekem a kardiológiai osztály vezetője azt mondja, hogy néki erre a műszerre van szükség, akkor nekünk kutya kötelességünk megnézni, hogy meg tudjuk-e a rá való fedezetet megteremteni. Tisztelt Képviselők! Önöknek az édesanyja, férje, gyermeke, anyukája, akárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy a nagykanizsai kórházban keres ellátást, és én nagyon szeretném, hogy a legkorszerűbb ellátást tudnánk biztosítani a számukra és ez Önökön is múlik. A kardiológiai CT-t szóvá(……..) ennek kapcsán, hogy nem lehetne egy alacsonyabb ár(….) vásárolni. Ebben a pillanatban, ma reggel beszéltem a Matoltsy főorvos úrral, oly módon dolgozik az ő most már 10 éves készüléke, hogy időnként bele kell rúgni, hogy működjön, hogy már ragtapasszal van hozzá visszaragasztva az egyik oldala. Ehhez a kardioechográfhoz nem lehet csatlakoztatni azt a transoesophagealis ultrahang fejet, ami annyit jelent, hogy nemcsak bőrön keresztül tudják a szívműködést vizsgálni, hanem a szívhez közelebb esett nyelőcsövön keresztül is. Ezt a transoesophagealis ultrahang fejet le lehet bocsátani a nyelőcsőbe és a nyelőcső közvetlen szomszédságában dobogó szíven lehet konkrétabb képet és vizsgálatot csinálni. Ehhez a műszerhez, ami nekünk van, nem csatlakoztatható ez a transoesophagealis ultrahang fej, ehhez egy teljesen új készüléket kell venni és a megkérdezett mérnökemberek azt mondták, mert higgyék el, ezt több…, hogy nem érdemes már megjavítani, mert csak a sorozatos meghibásodások miatt ráfizetésünk lesz a javításokban. 60 milliárd, 80 milliárd: Bocsánat, 60 milliárd hangzott el (……). Vannak olyan hírek, hogy 100 milliárdot vontak ki az egészségügyből. A forrás a Kórházszövetség, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért, az Egyetemi Klinikák Szövetsége és azok az egyesületek, amelyek az egészségügyi intézmények gazdasági vezetésében tájékozottak. Tegnap volt itt Nagykanizsán egy EGVE értekezlet. Az EGVE, az az Egészségügyi Gazdasági Vezetőknek az Egyesülete. A környék gazdasági vezetői jöttek össze, nálunk, a konferenciateremben tartottuk ezt az értekezletet. Budapestről itt volt az elnök úr és még számos fontos személyiség. Én tagja, illetve megfigyelője és hallgatója lehettem ennek az értekezletnek, valamennyi gazdasági vezető egyhangúlag azon az állásponton van, hogy jövő májusra, ha így marad a finanszírozás, megint összeomlik az egészségügy. Hogy 60 milliárd vagy 100 milliárd, én ezt nem tudom vitatni, de hogy súlyos milliárdok hiányoznak az egészségügyből, az egészen biztos. Az orvos-elvándorlásról is kell azért beszéljek valamit, mert ez is a munkánkhoz tartozik. Ugye a legtöbb pénzt a bérek viszik el, minden orvost meg kell vásárolni. Higgyék el, amikor egy új orvost alkalmazunk, akkor le kell ülni vele, és meg kell mondani, mit tudunk adni, mit kér ő és mi az, ami mind a kettőnknek elfogadható. Ma Magyarországon 1300, 1300 szakorvos hiányzik az egészségügyből, mert nem tudjuk őket megfizetni. Mindent elkövetünk azért, hogy Nagykanizsán itt maradjanak az orvosok, és ebben a pillanatban örömmel mondhatom, hogy valamennyi osztályunk működőképes. Valamennyi osztályunk működőképes. Sőt, a környéki kórházakból sokszor hozzánk jönnek az orvosok munkalehetőségért. Elmondom, Kaposvár oly módon tudja kifizetni a béreket, hogy a vállalkozó orvosoknak a munkaidejét 8 óráról 6 órára csökkentette. Hogy a vállalkozó orvosok nem 5 napot dolgoznak, hanem 3 napot és a vállalkozó orvosok közül sokan jöttek hozzám, hogy azt a két napot nem dolgozhatnák-e Nagykanizsán? Nem tudjuk fölvállalni őket, inkább mi kicsit jobban is, tovább húzzuk az igát. Bizonyára tetszenek tudni, hogy a keszthelyi kórház városi kórház, nem súlyponti kórház, havi 15 millió forintot kap az önkormányzattól. Mi most kérünk 110 milliót. A keszthelyi kórház év eleje óta havi 15 millió forintot kap, az az érzésem jobban megbecsülik ebben a pillanatban ott a képviselők a kórházat, hogyha ilyen kérdéseket kaptam most megválaszolásra. Tetszenek tudni, hogy a zalaegerszegi kórház milyen helyzetben van. A zalaegerszegi kórház több száz milliós tartozással, csődbiztos fenyegeti őket. A zalaegerszegi kórházban már nemcsak az MR vizsgálatot, nemcsak a CT vizsgálatot, az ultrahang vizsgálatot nem végzik el. Sőt, a röntgenvizsgálatok közül is csak a mellkas röntgent vállalják fel. A gerincröntgenre, a csípőröntgenre hozzánk küldik a betegeket. Na ezt még nem tiltottuk le, de ha nem kapjuk meg ezt a 110 millió forintot, lehet, hogy ezt is meg kell tiltanunk. Én tudnék még gondolatokat mondani, de azt hiszem, hogy van ebben a kérdésben egy nálamnál szakavatottabb és számszakilag jobban felkészült ember, a gazdasági vezetőnk, kérem tisztelettel, hallgassák meg az ő válaszait is.

Marton István: Képviselő urak igénylik a gazdasági kérdések meghallgatását? Illetve a kérdésekre adott válaszokat?

XY: Igen.

Marton István: Akkor, gazdasági vezetőt megkérem, hogy fáradjon a mikrofonhoz.

Szlávecz Lászlóné: Szeretném akkor pótolni azokat a kérdésekre a válaszokat, amiket a főigazgató úr esetleg nem mondott volna el. Térjünk vissza akkor a 60 millió forintra. Több helyen publikálták a 60 millió forintkivonást az egészségügyből.

Marton István: 60 milliárdról volt szó, nem?

Szlávecz Lászlóné: 60 milliárd, igen.

Marton István: Mert az nem ugyanaz.

Szlávecz Lászlóné: 60 milliárd forint kivonását az egészségügyből. Természetesen ezt mi is kiszámoltuk, illetve én is végigszámoltam, hogy hogy érinti ez a mi kórházunkat. Ezt akkor tudtam kiszámolni pontosan, amikor megkaptuk a 4,5 milliárdból a miránk eső 33 millió forintot és ennek arányában visszaosztottam a 60 milliárdból ránk eső, várhatóan ránk eső részt. Ez 450 millió forint. Hogy is jön ki ez a 450 millió forint? Egyrészt úgy, hogy az 1. pontja az az lehet, hogy év elején, amikor a költségvetést készítettük februárba, már ismert volt az, hogy változik a finanszírozási rendszerünk, hogy az egészségügyi ágazatból kevesebb pénz folyik be, mint korábban, hiszen a járulékfizetési kötelezettség az kedvezőtlenebbül alakult az országban és már amikor tervezést készítettük vagy a tervünket készítettük, akkor már 148 millióval alapból kevesebbet terveztünk be a forrás oldalon. Ez a költségvetési szerveknél azt jelenti, hogy akkor a kiadási oldalt is nyilván le kellett csökkenteni, hiszen egységben kell lenni. Tehát a kiadásaink között is már a 148 millió forinttal kevesebb lett. Ez elég nehéz kérdést jelentett részünkre februárban, hiszen voltak olyan kötelezettségek, amikről nem kell beszélnem, csak említem a CT-t, ami fix kiadás, vagy említem az őrzést-védést, amit előző évben csak félévet kellett fizetnünk, az idén pedig teljes évet. És ez mellé még jött az infláció, még jött az áremelés, és még jött sok minden más, gazdasági válság például. A következő pont, ami szintén negatív hatással van ránk és ebbe a 450 millióba teljesen beleillik, hogy a tavalyi évben volt egy béremelés, aminek a következő évi vonzata, vagyis a 2009. évi vonzata…

Marton István: Elnézést, ez szerepel az előterjesztésben.

Szlávecz Lászlóné: Igen, csak rákérdezett…

Marton István: Bízom benne, hogy képviselő urak elolvasták, és ugye pillanatnyilag tartunk a 2. napirendnél, alig 50 van vissza.

Szlávecz Lászlóné: Jó, tehát akkor a 99 millió forint…

Marton István: Tehát csak, ami kiegészítés, azt kérem.

Szlávecz Lászlóné: Jó. Tehát akkor ez a 2. tétel a 99 millió forint szintén hiányzik. Akkor most 250-nél tartunk és akkor az utolsó tételről kell, hogy beszéljek, mert ez most vált teljesen világossá, hiszen az OEP támogatásunk éves szinten 4,1 milliárd forint. A 4,1 milliárd forintból ez idáig 3,3 milliárdot kaptunk meg, tehát tulajdonképpen 766 millió forint hiányzik, ami november és a decemberi támogatási összegünk lenne. Ehhez képest ugye elhangzott, hogy lecsökkent a TVK, illetve a novemberi támogatási összegünk, ez 265 millió forintban áll meg. Jelzem, hogy az I-X. hónap átlaga az 340 millió forint. Tehát akkor 80 millióval kevesebbet kaptunk, decemberre pedig 285 millió forintot kapunk. Tehát tulajdonképpen ebben a két hónapban várhatóan 550 millió forint az az összeg, amire számíthat a kórház. Tehát akkor itt is hiányzik úgy 263 millió forint. Tehát akkor nem 450 millió a forráshiányunk az évben, hanem 463 millió forint, egészen pontosan, ha az OEP tartja magát ahhoz az elszámolási rendhez, amint eddig. Egyébként nagyon nehéz követni az OEP elszámolást, hiszen 3 hónap múlva szembesülünk azzal, hogy mennyi igazán az a teljesítményérték, amit financiálisan látunk, mert 3 hónap múlva fizetik ki nekünk az előző időszakot. Tehát nagyon nehéz kiszámolni, hogy mennyi pénzt kapunk. Most tettük a dolgunkat nyilván és próbáltunk úgy gazdálkodni, olyan szigorító intézkedéseket bevezetni, például a keret-gazdálkodást, ami kapcsán igazából eddig elég volt a pénzünk, illetve likvidek tudtunk maradni. De ez most már egyre nehezebb feladat és most teljes biztos, hogy ezt el fogjuk veszíteni a következő hónapban, mert ezt a hiányt ezt már nem lehet pótolni. Hogy tulajdonképpen még meg szeretném azt mondani, hogy a novemberi finanszírozási összegünk az 340 milliós átlagból hogy lett 265 millió forint. Csak azért, hogy lássák azt, hogy az OEP, illetve az elszámolás az mennyire bizonytalan. A lebegőpontos finanszírozás április 1-jétől vezetődött be és akkor, ugye a teljesítményünk 70%-át 100%-on, 30%-át pedig úgynevezett lebegőponton számolták el, és ez a lebegőpont például az augusztusi hónapban 13 ezer forint volt a 150 ezer forint helyett. Hát kérdezem én, hogy egy teljesítményt ilyen mértékű csökkenés mellett lehet-e, tehát egyszerűen nem lehet kigazdálkodni. A másik pedig, hogy az áprilisi elszámolásunkat, ugye 3 hónap múlva teljesítették, ott 71 ezer forint volt a lebegőpont és most újraszámolták az áprilisi teljesítményeket és a 71 ezer forint lebegőpontot átírták 61 ezer forintra, ami azt jelenti, hogy minket például 4,2 millió forint elvonásba részesítettek november hónapban akkor, amikor egyébként is nagyon kevés volt a lebegőpont és egyébként is már nagyon kevés volt a finanszírozási támogatásunk. Az, hogy járulékcsökkentést érint a költségvetésünk az igen, Tóth képviselő úrnak mondanám, hogy 5,4 millió forintot jelent ez havonta, az ÁFA pedig 5,2 milliót, tehát tulajdonképpen nagyon minimális az a különbség, tehát amit az ÁFA 5%-os emelése elvitt tőlünk, azt tulajdonképpen a járulék meghozta. Tehát tulajdonképpen nem jelentett értékelhető különbséget. Azok az eszközök, amik a táblázatban szerepelnek, ezek mind meghibásodott eszközök, tehát olyan eszközök és azért változtattuk meg, mert a prioritást úgy gondoltuk, hogy muszáj felállítanunk. Azért raktunk bele más készülékeket, mert úgy gondoltuk, hogy ezek sokkal fontosabbak és elmondanám, hogy benne volt az eredeti előterjesztésben például a gyermekosztály részére egy sárgaságmérő. Azt azért vettük most ki, mert találtunk egy alapítványt, az Egy Szív a Gyermekekért Alapítványt, és oda megpróbáltunk pályázni. Körülbelül 1 hónap múlva derül ki, hogy megkaptuk-e a sárgaságmérő műszert, de úgy gondoltuk, ha sikerül, akkor inkább onnét próbálkozunk. Alapítványoktól nagyon sok támogatást kaptunk az idei évben és kiemelném a Gyermekrák Alapítványt, akitől háromszor kaptunk támogatást, 21 millió forint értékben és összességében, ha megnézem, akkor cégektől, például Uve Kft., meg mindenféle egyesületek, alapítványok támogatása címén több mint 30 millió forintot sikerült a kórház részére megszereznünk. Úgyhogy ennek a tükrében szeretném kérni azt, hogy támogassák előterjesztésünket.

Tóth László: A keddi Pénzügyi Bizottsági ülésen főigazgató úrnak a hozzászólását akkor nem egészen kristálytisztán értettem, de most már kristálytiszta, amikor ugye arról beszélt főigazgató úr, hogy ez a lista, ez az eszközlista ez egy folyamatosan változó, dinamikusan változó lista és a prioritások, hogyha jól értelmeztem, azok is változnak. Csak akkor ez a 110 millió forint környékű összeg az, ami ebben a dologban statikus, úgy gondolom. És meg kell mondjam, hogy kicsikét meglepődtem főigazgató úrnak azon jelzős szerkezetén, amikor azt mondja, hogy más városok jobban megbecsülik a …, más város képviselőtestülete jobban megbecsülik a kórházukat. Hát azt hiszem, Nagykanizsa nem az, hogy az erejéhez mérten, én úgy gondolom az erején felül is támogatta és támogatni fogja a kanizsai kórházat, mert ez mindegyikünk érdeke. Csak egy megjegyzést, hogy ha valamit kivonnak, meg hogy nincs megfelelő forrás egy működéshez, ugye az nem ugyanaz a közgazdasági fogalom. Tehát én nagyon szívesen megszavaznék 2 milliárd forintos eszközvásárlásra keretet, hogyha a kanizsai önkormányzatnak ilyen lenne a gazdasági helyzete. De hogy átlendítsem a dolgot, tehát és még egy gondolat. Ha jól értelmeztem, mert főigazgató ugye megkerülte a választ a tekintetben, hogy a mostani eszközlistában szereplő tételek közül melyek azok a tételek, amelyek beilleszthetők a TIOP 2.2.4-es pályázatba. És azt mondtam, hogy arra kérem a testületet, hogy azt szavazzák meg, ami ebbe nem fér bele. Na most még mielőtt bárki bármilyen sanda gondolataik lennének e mondandóm kapcsán, elmondanám, hogy elhiszem és el is fogadom, amit főigazgató úr mondott, hogy nem lehet várni másfél évig a tekintetbe, hogy ezekre a készülékekre szükség van. De én úgy gondolom, hogy nem biztos, hogy az az elsődleges és egyetlen üdvözítő megoldás, amikor megvásárolok egy készüléket, azt lehet bérelni, határozott időre, mert azért vettem azt a politikai bátorságot az elmúlt napokba, hogy átböngésztem az Interneten erre vonatkozó szakirodalmat, mert ugye azt mindenki tudja, hogy a Google a legjobb barátja az embernek, aki körbe akar nézni és el szeretne mélyülni egy-egy napirend keretébe. Nagyon sok olyan helyet láttam, ahol lehet bérelni is időre, meghatározott időre készülékeket és úgy gondolom, hogy ha, és azzal is egyetértek és nem is vitatom, amit Ön állít főigazgató úr, hogy ebből másfél év múlva lesz csak pénz. Na de, ha nyer a pályázat, az pedig biztos, hogy nem másfél év múlva fog nyerni, hanem énszerintem fél éven belül eredményt fognak hirdetni. Ebbe az esetbe pedig, ebbe a szerencsés és kívánatos esetben ott van a 333 millió forintos pályázati önrész, amit föl lehet használni e célokra. Tehát én azt kérem, hogy nehogy úgy járjunk megint, mint a CT-nél, hogy a 10%-os önrész helyett, 100%-on vásárolunk cégeket vagy cikkeket, eszközöket. Én azt kérem, hogy akkor ebbe azért gondolkodjunk el, nem biztos, hogy gyorsan meg kell vásárolni, lehet bérelni és vannak egyéb technikai megoldások.

Bárdosi Gábor Jenő: Én a gazdasági igazgató, megbízott gazdasági igazgató asszonynak a válaszai között, különösen az utolsó részre vonatkozót véltem felfedezni arra, amit mondtam, hogy ugye itt a közgyűlés előtt megkapott anyag, az most úgy állt össze, ahogyan az, ez az 55 millió, kétszer 55 millió forintos igényre Önök úgy gondolják, hogy így van szükségük. Én erre tettem fel azt a kérdésemet, illetve mondtam véleményt egyúttal, hogy szerintem ebből még mindig van három olyan tétel, amely működési és egyéb költségek története. És nem akarok belemenni abba, hogy ez most miért nem történt meg az elmúlt évekbe a felvonó, egyéb, stb., nem is akartam ezt részletezni. Ami szintén most azt gondolom, hogy kiemelhető ebből a dologból, tudom, hogy nehéz a helyzetük, és nem tudom, hogyan oldják meg azt a 6 millió forintot, de ha azzal szemben most olyan gépeket teszünk ide, rangsorolunk föl az I. ütemű beszerzéshez, amennyiben a közgyűlés megszavazza az 55 millió forintot, ami biztosan nem lehet benn ha a pályázat nyer, akkor sem a 2.2.4-be. Erre mondtam pár olyan általam a 2.2.4-es anyagból ismert kórház területén működő egységeket, amelyek biztosan nem kerülhetnek bele ebbe. Akkor én azért arra kérnék választ, mielőtt a képviselőtársaimmal együtt, amennyiben ha megszavazzuk az 55 millió forintot, mint tulajdonos, mi arra tehetünk, azt gondolom, csak és kizárólag javaslatot, amely gép- és műszerbeszerzésekre vonatkozik. Mindig is ezt támogatta az elmúlt évek közgyűlése is, sőt én emlékszem még a korábbi nem képviselő múltamból, hanem ügyrendi bizottsági tagságomból is, hogy mindig gép- és műszerbeszerzésekre kapott felhatalmazást a kórház, járult hozzá önrésszel, egyéb, vagy akár teljes fedezettel Nagykanizsa város önkormányzata. Tehát ezért kérném, mielőtt a végszavazásra sor kerülne, amennyiben lehetséges és mód van rá, akkor Önök, a kórház jelenlévő vezetői gondolják meg, hogy a TIOP 2.2.4-esbe be nem kerülhető és most a II. ütembe feltüntetett műszerek közül melyiket emelnének be olyan, szerintem üzemeltetési és egyéb meg nem valósult dolgokat takaró pénzösszeg helyett, amelyet akkor, amikor elfogadja a testület ezt az 55 millió forintot, akkor az valójában az I. ütembe azok kerülnek, ugye, potenciálisan beszerzésre.

Marton István: Több hozzászólót nem látok. Azért egy pontosítást kell tennem, mert azt hittem képviselőtársaim érzékelik, amikor a megbízott gazdasági vezető azt mondta, hogy 3 hónaponként folyik a finanszírozás. Történt és épp a 3 hónap utoléri a kettőt januárban és ebből lesz az a mintegy 300-350 millió többletbevétel. Több hozzászólót nem látok, ezért elrendelem a ….ja, bocsánat. Szövegszerű módosítása volt valakinek? Ja, bocsánat, Tóth úr kérdésére még akkor a pótlólagos válasz.

Prof. Dr. Bátorfi József: Tisztelt Polgármester úr! Tisztelt Képviselők! Tisztelt Tóth képviselő úr! Megkövetem Önt és a képviselőket, amikor azt mondtam, hogy nem támogatják a kórházat. Pont az ellenkezőjét tapasztaltam a 10 hónapos főigazgatásom alatt, talán egy kicsit elragadott a lendület. Még egyszer, megkövetem. Az a körülmény, hogy most itt lehetek és egyáltalán szólhatok a kórház érdekében, az pontosan az Önök problémamegoldó képességét bizonyítja számomra. Még egyszer elnézést kérek ezért a számon kicsúszott és nem idevaló gondolatért. A prioritások és a lista, egy dinamikusan változó dolog. Ennek az a magyarázata, hogy nekünk nem 110 millióra van most szükségünk, 320 millióra. Hónapok óta mondtuk, hogy ebben a pillanatban a kórházban regisztrált műszer- és eszközigény 320 millió forintot tesz ki. Ebből választottuk ki a prioritásban azt a 110 milliót, amit most Önök elé terjesztettünk. És még egy gondolatot, hogy ne húzzam tovább az időt. Hogy mennyire próbálunk mi is a lehetőségekkel is manipulálni. Ha most Önök - és nagyon bízom benne, úgy lesz -, megszavaznák azt, már a gazdasági igazgatómmal ezt megbeszéltük, hogy most 55 milliót és jövőre további 55 milliót (……), akkor mi ezt mind a 110 milliót el fogjuk költeni 1 héten belül. Mert szükség van a műszerekre, megegyezve a műszerbeszállítókkal azért, hogy késleltetve fizethessük ki majd az idehozott műszernek az árát, mert a betegellátás nem várhat egy napot sem. Egy napot sem. Egy napot sem.

Marton István: Tehát szövegszerű módosítási javaslatokat kérek, ha vannak.

Röst János: Tisztelt Polgármester úr! Én felolvastam pontosan, szövegszerűen dátumokkal, illetve …

Marton István: Jegyzőkönyvnek.

Röst János: Jegyzőkönyvnek olvastam föl, Marton úr. Elmondtam pontosan. De megismétlem, hogyha akarja.

Marton István: De túl régen volt, úgyhogy nem ártana, mert biztos, hogy nem mindenki emlékszik rá.

Röst János: Semmi gond, Marton úr. Megteszem, természetesen. „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Kanizsai Dorottya Kórház felújítási, karbantartási, gépműszer beszerzési és javítási kiadásaira 55 millió forint előirányzatot biztosít a helyi adóbevétel ugyanezen összeggel való egyidejű megnövelése terhére, valamint 55 millió forintot a 2010. évi költségvetés terhére. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetés soron következő módosítása során a tervezetben a fenti kiadási és bevételi előirányzatokat szerepeltesse.” A többi, az időpont, felelős, operatív felelős ez ugyanaz, mint ami az előterjesztésnek a része.

Marton István: Röst úr, mint viszonylag régi képviselőtől én elvártam volna, hogy tudja azt, hogy először a nagyobbról kell szavazni, tehát az egyösszegről és utána élhet csak ez a módosító javaslat. Mert egyébként valóban a módosítóról kéne előbb szavazni, de nekem most a 111 milliót kell feltennem szavazásra.

Dr. Fodor Csaba (Ügyrendi): Tisztelt Polgármester úr! Én azt gondolom, hogy ha ebben a 110 millió kettéosztásában konszenzus van és márpedig a bizottság is azt javasolta, akkor én nagy tisztelettel elfogadom azt a javaslatot, amit Röst János mondott, és akkor elég arról szavazni, nem kell a 110 millióról külön.

Dr. Tuboly Marianna: Az én értelmezésem szerint és utánanézhetnek a képviselők az SZMSZ-ben, a módosító javaslatokról az elhangzás sorrendjében kell szavazni. Az én feljegyzésem szerint Röst János képviselő úré volt az első módosító javaslat. Sorban eztán Tóth képviselő úr következett, aki azt javasolta, hogy ne a kórház költségvetésében kerüljön ez az előirányzat biztosításra, hanem az önkormányzat beruházásai között szerepeljen, külön soron, és így az önkormányzat Közbeszerzési Bizottsága javaslatára a polgármester döntsön a közbeszerzésről. És a 3. az Bárdosi képviselő úr módosító javaslata volt, ami azt mondta, hogy megkéri a főigazgató urat, hogy vegye ki a listából azokat a tételeket, amelyek a TIOP 2.2.4-ben szerepeltethetők. Ez a három módosító javaslat volt és csak eztán lehet az eredetiről szavazni.

Marton István: Ez alapvetően igaz, kivéve az összegszerűségnél, de én kérem az ügyrendi bizottság elnökét, mondjon valamit ebben az ügyben.

Dr. Kolonics Bálint: Köszönöm, polgármester úr, én nem szeretném a jegyzőnőt felülbírálni ezekben a kérdésekben. Van nekem is nyilván véleményem, helyes, amit a jegyzőnő elmondott az SZMSZ-ből, azonban hogyha összegszerű kérdésekről szavazunk, akkor az az összeg, ami a másikat gyakorlatilag üti, az okot ad arra, hogy a magasabbal kezdjük és úgy haladunk lefele. Gyakorlatilag az egy összeg, az magasabbnak számít, mint ugyanaz az összeg a két részletben, hiszen a külön költségvetési évet érintően az idei költségvetésre 55 millió, a jövő évre meg szintén 55 millió. Tehát ez gyakorlatilag kisebb.

Marton István: Köszönöm, hát ebben egyetértünk. Bárdosi Gábornak adom meg a … itt most mindenki ügyrendit nyom, mert ugye a vitát már lezártuk és szavazni kéne.

Bárdosi Gábor Jenő (Ügyrendi): Igen polgármester úr, remélem ügyrendi is lesz, amit mondok. Először is egyetértek a …

Marton István: Különben megvonom a szót.

Bárdosi Gábor Jenő (Ügyrendi): …egyetértek a jegyző asszonnyal és nyomtam az ügyrendit azért, hogy a jegyző asszony általam is említett ma Kanizsai Dorottya Kórház által leadott felújítás, karbantartás, gép-műszer beszerzés és javítás két ütemre bontott lapját, azt, mint mellékletét képezzük a mai napnak. És ebbe ugye eleve én elmondtam, bár főigazgató úr és vezető asszony nem mondott rá semmit, hogy az első három, amelyik inkább működési és karbantartási költséget tartalmaz, kivehető-e. És oda emeljen be a jelenlévő vezető testület két tagja a II. ütemből gépbeszerzést. Ezt akkor is el tudom fogadni természetesen, ha ezt a mellékletet majd, amennyiben a közgyűlés döntése megtörténik, utána egy kiegészítésként leadja. De én azt szeretném, hogyha ez most megtörténne, hogy mit emelünk be az első három sor helyébe, és én nem gondolnám azt, hogy az egészségügyi bizottság általi módosítása idekerült javaslatunkat, amelyiket elnök úr elmondott, hogy nem az az első megszavazandó javaslat ma, amire szavazni kell a testületnek.

Marton István: Cserti Tibornak adom meg, de ügyrendi legyen!

Cserti Tibor (Ügyrendi): Minősíti polgármester úr, saját belátása szerint. Köszönöm szépen, hogy szót kaptam. Vitába nem akartam szót kérni, nagyon sokan elmondták azokat az érvéket, amit felesleges lett volna megismételni. Szavaznánk ezzel a sorrendbe, amit a Röst képviselőtársam javaslata fog kezdeni. Azért tudni kell egyébként azt, hogy érdemben ez a módosító javaslat a gyakorlatban tartható-e? Én azt gondolom egyébként, hogy igen, mert ezt a halasztott fizetési kötelezettségvállalásról van szó, beszállítók által kezelhető. De kérném a kórház általi megerősítését. Ha igen, akkor jó szívvel meg is szavazhatjuk akár.

Marton István: Jó, hát énnekem változatlanul az a véleményem, amit az ügyrendi bizottság elnöke is mondott, a 110 millióról kell szavazni először. Aki ezzel egyetért, az nyomja meg az igen gombot. Utána, ha ez átmegy, akkor lehet mindenféle technikai, taktikai részdologról beszélni. Tehát a 110 millióról van szó.


A közgyűlés 14 igen, 1 nem és 9 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: Most kell a, most kell a két részletről szavazni. De, de, de, de. Hogyne lenne miről. Az ideibe vagy a jövő évibe, ez két külön dolog. Egyik részlet így, másik részlet úgy. Dehogynem, uraim. Akkor ne mikrofonon kívül, ha valaki akar valamit mondani, akkor megnyitom újból a vitát. De ha nem akar mondani, akkor pedig szavazzunk, hogy a két részletet elfogadja-e a testület?


A közgyűlés 20 igen és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.
Az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza:


613/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Kanizsai Dorottya Kórház felújítási, karbantartási, gépműszer beszerzési és javítási kiadásaira 55 millió forint előirányzatot biztosít a helyi adóbevétel ugyanezen összeggel való egyidejű megnövelése terhére, valamint 55 millió forintot a 2010. évi költségvetés terhére. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetés soron következő módosítása során a tervezetben a fenti kiadási és bevételi előirányzatokat szerepeltesse.

Határidő: 2009. november 27.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Prof. Dr. Bátorfi József főigazgató
Szlávecz Lászlóné gazdasági igazgató helyettes
Tácsi Hajnalka osztályvezető)


Marton István: No, akkor ezzel végeztünk.



12. Javaslat a Kanizsai Dorottya Kórház Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Prof. Dr. Bátorfi József főigazgató


Dr. Csákai Iván: Bizottságunk az anyagot megtárgyalta, 7 igen egyhangú szavazattal a közgyűlésnek tárgyalásra alkalmasnak találta. Itt ez az SZMSZ módosítás a 8 éve működő minőségbiztosítási rendszert emeli be az SZMSZ-be, nem jár személyi fejlesztéssel, 1 ember foglalkozik a kórházban főállásban a minőségbiztosítással, munka mellett végzi a minőségbiztosítási igazgató-helyettes ezt a feladatát.

Dr. Kolonics Bálint: Az ügyrendi bizottság 6 egyhangú szavazatával tárgyalásra alkalmasnak tartja az előterjesztést.

Bogár Ferenc: Egy számomra nem egészen pontos témára szeretném fölhívni a figyelmet.

Marton István: Hangosabban, hangosabban, nagy az alapzörej.

Bogár Ferenc: Megpróbálom. Így jobb?

Marton István: Köszönöm, így jó.

Bogár Ferenc: Köszönöm. Gyakorlatilag a gazdasági igazgató-helyettesi témáról van szó. Végignéztem a Szervezeti Működési Szabályzatot, valamennyi olyan helyen, ahol igazgató szerepel, mondjuk, például ápolási igazgatónál a helyettesítésére az ápolási igazgató-helyettes van meghatározva, ugyanakkor például a gazdasági igazgató távolléte esetén a főigazgató által megbízott személy helyettesíti, tehát nincs nevesítve a gazdasági igazgató-helyettes és érdekes módon ugyanakkor a vagyonnyilatkozatra kötelezett személyek, vezetők között meg szerepel és nem találom például a gazdasági igazgató-helyettesnek a szerepét egyetlen szervezeti egységben vagy testületnek a működésében sem. Tehát számomra lóg a levegőben. Én azt kérném, hogy ha lehet, akkor ebbe konzekvensek legyünk, tehát ahol van helyettes, megfelelő, akkor azt nevesítsük, és feladattal lássuk el, mert így gyakorlatilag teljesen anonim, tehát számomra egy státusz, amihez megfelelő munkabér és egyéb jár, csak éppenséggel megfelelő munkakör nem. A másik dolog, ami nem besz(……), csak egy észrevétel számomra. Nem tudom pontosan az ápolási igazgató-helyettesnek a munkakörét, mert ugye csak annyi szerepel, hogy külön munkaköri leírás tartalmazza. Ugyanakkor például látom, hogy a munkakörét gyakorlatilag valamennyi osztályon az osztályvezető főnővér ellátja. Gyakorlatilag én néhány esetbe ezt duplikálásnak érzem. Meggondolás tárgyát képezi, hogy esetleg erre a munkakörre és ebbe a formába szükség van-e vagy pedig lehetséges lenne az, ami a gazdasági igazgató-helyettes esetébe van, hogy a főigazgató úr helyettesítésére megbíz egy személyt és az a megbízott személy, mondjuk, egy osztályvezető főnővér az igazgató távollétében ezt a munkakört ellátja.

Marton István: Hát Bogár úr, ha most szavazunk, akkor amit Bogár úr mondott, az pusztába kiáltott szó. Tehát én valamiféle választ várok erre a kórház főigazgatójától.

Prof. Dr. Bátorfi József: Az észrevétel jogos, kiegészítésre szorul a Szervezet és Működési Szabályzat. Most amikor ezt a legutóbbi előterjesztést készítettük elő az SZMSZ módosítására, további három megyei kórháznak az SZMSZ-ét kértem el. A Kaposvárit, a Szekszárdit és a Kecskemétit. Mindegyik legalább egy ötször ekkora irathalmaz, mint ami most Önök előtt van, és ezekben az SZMSZ-ekben valóban részletezve vannak az igazgató-helyettesi és egyéb helyettesi munkakörök, illetve funkciók is. Feladatul kaptuk azt, hogy komplettáljuk az SZMSZ-ünket és bővítsük az egyes részeket.

Marton István: Jó, hát, aki el tudja fogadni, az kérem, nyomja meg az igen gombot.


A közgyűlés 21 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


614/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Kanizsai Dorottya Kórház módosított Szervezeti és Működési Szabályzatát az előterjesztéshez mellékelt egységes szerkezetben jóváhagyja.



13. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2010. évi költségvetési koncepciójára (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Rábavölgyi Attila a Pedagógus Szakszervezet Titkára


Balogh László: Az OKISB 5 igennel, 0 nemmel, 1 tartózkodással támogatta a javaslatot, de, és engedtessék meg néhány mondat, mert még ilyen állapotában is, hogy ez munkaanyag, de fontos munkaanyag ugye még akkor is, ha november 30-án fogadják el a Parlamentben az országos költségvetést, és addig bizony lógnak bizonyos sarokszámok a levegőben, de néhány tételmondata hadd legyen a bizottságnak, mint olyan bizottságnak, amely a 20 milliárdos költségvetéséből a városnak, hát intézményei révén ugye, mármint a szférákhoz tartozó intézményei révén leginkább részesül. Elhangzott – és lehet, hogy most nem szedem prioritási rendbe - az is, hogy a takarékosság a gazdasági társaságok mentén is nyilvánuljon meg. Ugye üzleti tervük még nincs, de ha majd lesz.

Marton István: Balogh úr! Tavasszal szokott lenni. Csak egy helyen történt az meg, hogy a kordé elkerülte a szamarat.

Balogh László: Jó. Én hozom elő a bizottsági legfontosabb néhány tételmondatot. Tisztában vagyunk vele, megint a szemléletesség kedvéért ugye, hogy egyszer az állami normatívák mintegy 400 millió Ft-tal csökkentek ugye, a városi adóbevételeket 400 millióval lejjebb tervezzük sok-sok ok miatt, ami akár logikus ok, tehát itt eleve van egy ilyen 800 milliós lyuk a leendő költségvetésben a koncepció szintéjén is, és ugye itt lehet persze azzal érvelni, hogy a 20 milliárdos költségvetésből 10 milliárd a kötelező és 10 milliárd az önként vállalt feladat, de egy megyei jogú város számára az önként vállalt feladatok nagy része majdnem hogy, ha csak szimbolikusan is, de muszáj és kötelező érvényű. Én örülök annak, hogy az intézményhálózattal való törődés ily módon kiemelten is szerepel. Természetesen jó pár nem tervezhető tétellel. Hát tudnék vitatkozni, és azért hadd mondjam el azt, hogy a dologi, az már sok, sok éve nem nő az intézményeinknél. A cafetéria rendszert üdvözöljük akár, feltéve, hogy a melegétel étkezés is része legyen, jó lenne, ha része lenne. Hogy miért akarunk mi verseny- és élsportban és diáksportban, és kulturális feladatokban akár nem csak szinten maradni, hanem egy kicsit előbbre lépni, az azért van, mert országos szinten a sportnormatíva nagyon, nagyon csökkent, többféle változata. A kulturális pályázatok lehetősége is minimálissá vált országos szinten. Hát ugye ennek megfelelő egy ilyen határozati javaslatrendszer sorozat, amely túl általános, természetesen nem is lehet más ebben az állapotában. Mi ugye elfogadtuk, de engedtessék meg az, hogy néhány kritikus mondattal utaljunk rá, hogy mi nem üdvözöljük a FINESZ Bt. részvételét itt a további tervezésben. Elhangzott, hogy a 2009-es évi költségvetésben megszavazott beruházások, felújítások terén azért mi nem örülnénk annak, ha ugye az idén nem történtek meg és a jövő évben pedig szintén nem történnének meg. Meglévő közgyűlési határozatok mentén bizonyára fogunk küzdeni azok megvalósulásáért minél nagyobb számban. És ennek megfelelően még további részletek hangzottak el, de nem kívánom előadni, mert tudom, hogy egy hosszadalmas egyeztetési folyamat előtt állunk. Egyelőre részünkről ez volt a leglényegesebb néhány mondat.

Dr. Kolonics Bálint: A bizottságunk az előterjesztést megtárgyalta, és egyhangú határozatával a közgyűlésnek tárgyalásra alkalmasnak tartja. Annyit kívánok tisztelt polgármester úr, tisztelt közgyűlés elmondani, hogy a mai ülésen már szóba került a feladatkörök csoportosítása kötelezően ellátandó és a vállalható és nem kötelező feladatok ellátása, én azt gondolom, hogy ez egy helyes irány lesz, hogyha ezt a következő közgyűlésre átgondoljuk, és tételes látjuk azt, hogy mik azok a feladatok, amik bár nem kötelezőek, de az önkormányzat ezeket a feladatokat ellátja, és évről évre finanszírozza, és bizony lehet, hogy itt majd meg kell húzni azt a vonalat, hogy a további eladósodást meggátoljuk, hogy bizonyos feladatok vállalásától a jövőben el kell tekinteni, mert az nem járja, hogy évről évre azt lehet gondolni, hogy ez valakinek jár, és ezek a feladatok, ezek kötelező szintre emelkedtek az önkormányzatnál. Vannak bizony olyan feladatok, amik nem önkormányzati feladatok, de az önkormányzat vállalja ezeket és ellátja. Tehát amennyiben ezeket áttekintettek polgármester úr, akkor lehet, hogy világosabb képet kapunk, és jobban fogjuk látni a koncepciót követően a költségvetés előkészítését.

Marton István: Igen, és akkor az is lehet, hogy majd döntések annulálásra kerülnek. Balogh elnök úrnak azért annyit mondanék, hogy hát a dologi költségek most se fognak nőni, ez teljesen természetesen, a verseny- és élsportot még a növekményt is el bírom képzelni, mert a legjobb gyógyszer, az a megelőzés, tehát nem a kórházra kéne olyan túl sokat költeni, remélem 10-20 év múlva, hanem egészséges fiatalokat nevelni.

Dr. Csákai Iván: Bizottságunk is megtárgyalta az anyagot, 2 igen, 4 tartózkodás, 1 nem szavazattal nem tartotta alkalmasnak. De egyben a 10. pontot, a 19. oldal 10. pontját 5 igen, 2 tartózkodással javasolja, hogy nem szavazattal annuláljuk.

Marton István: Jó, hát ez maga a humor számomra, de hát ettől még Önök ezt így döntöttek.

Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 0 igen, 2 tartózkodás és 2 nem szavazattal nem támogatta az előterjesztést.

Marton István: És ha szabad érdeklődnöm, mi volt az alapindok? Már a legprominensebb bizottságról lévén szó, meg kell, hogy kérdezzem.

Tóth László: Majd, hogyha ebben a tárgykörben valamelyik bizottsági tagtársnak lesz véleménye, azt meg, gondolom, majd kifejti.

Marton István: Hát csak azért, mert mondjuk ennek a bizottságnak illett volna észrevenni, hogy ez körülbelül 89-90 % között kész költségvetés. Tehát lényegesen több mint egy koncepció.

Papp Nándor: Bizottságunk 4 igen, 3 tartózkodó szavazattal támogatta az előterjesztést.

Gyalókai Zoltán Bálint: A bizottságunk első olvasatban elfogadhatónak találja, hogy …. ez a törvényi kötelmünk. A bizottság 7 egyhangú igennel támogatta az előterjesztést.

Marton István: Úgy egyébként, azt hiszem, azt már egyszer, kétszer hallották tőlem tisztelt képviselőtársaim, nem kell ezt elfogadni, ezt csak be kell terjeszteni, az a kötelem.

Halász Gyula: A határozati javaslatokhoz szeretnék egy pontban kiegészítést tenni. A 21. számú határozati javaslat pedig úgy szólna: a közgyűlés dönt arról, hogy a 127/2009.(III.26.) számú határozat alapján a költségvetési munkacsoport működését az önkormányzati ciklus végéig meghosszabbítja. Ennek az az indoka, hogy jövőre jelentős változások állnak be mind az ország, mind az önkormányzatok …, és szükségesnek látszik, hogy ez a költségvetési munkacsoport folyamatosan működjön, minimum negyedévenként összeüljön, és az adott helyzetet áttekintse. Elég nagy teher nehezedik az önkormányzatokra, és én most minden képviselőtársamtól azt kérem, hogy a következő évben mind a parlamenti, mind az önkormányzati kampányban szánt tevékenységüket egy kicsit korlátozzák éppen azért, hogy ne a város legyen a vesztese ezeknek a kampányoknak, hanem fogjunk össze, és a költségvetést a lehető legjobb módon, konszenzussal fogadjuk el.

Bene Csaba: Én bizottsági üléseken már megtettem, de itt is szeretném megtenni, hogy megköszönöm azoknak a munkatársaknak a Polgármesteri Hivatalban, akik ezt az anyagot összeállították, a Gazdálkodási Osztálynak úgy egészében. Lehet ezen vitatkozni, hogy ez milyen anyag, meg hogy mennyire előkészített költségvetés, én akkor is elmondtam, itt is szeretném kifejteni azt, hogy végre elénk került egy valós képet bemutató anyag, költségvetési koncepció, ami alapján felelősen lehet majd továbbgondolkodni. Azok a megjegyzések, amelyek elhangzottak itt az anyaggal kapcsolatosan, bennem is megfogalmazódtak, például az intézményi cafetéria rendszerrel kapcsolatosan. Én nagy örömmel láttam ezt a felvetést az anyagban, de aztán arra gondoltam, hogy most mi értelme van már. Nagyon jó lett volna ezt 5-10 évvel ezelőtt megtenni, amikor még adómentesen lehetett volna juttatást adni a dolgozóknak, ma olyan szigorítások történtek ebben a rendszerben, hogy nagyon, nagyon meg kell nézni, hogy melyik elemét és hogyan lehet bevezetni, de ez egy jó gondolkodás, hogy az intézményekre is kiterjesztjük ezt. Aztán nagyon világosan leírásra került az anyagban, hogy milyen megszorító intézkedések érintik az önkormányzatokat, milyen további forráskivonások történnek, és milyen körülmények között kell újra ellátni a jövő évi feladatokat. Nagyon nehéz év vár ránk, én mindenkit arra kérek, hogy a költségvetés kapcsán komolyan gondolkodjon el, hogy milyen kereteket hogyan lehet feszegetnünk, mert aztán polgármester úr az előbb mondta azt, hogy akkor már a mai döntéseket vissza lehetne vonni, hát akkor azt mondom, hogy végig kellene gondolni az elmúlt fél évnek vagy háromnegyed évnek a döntéseit. Volt olyan közgyűlés talán, hogy olyan 300 millió, 400 milliót is megszavaztunk pluszban, ami a jövő évi elkötelezettséget jelenti, és ha hozzátesszük azt, hogy mi az, amik elmaradtak ebben az évben, és ugye szeretnénk esetleg a következő évben valamit megvalósítani belőle, aztán akkor már úgy is látszik, hogy egészen kétségbeejtő helyzetbe került a városunk. Mindezek mellett én azt javaslom, hogy az előterjesztésben szereplő határozati javaslati pontokat pontonként szavazzuk meg, és kérem, hogy ezt fogadják el képviselőtársaim.

Bogár Ferenc: Amikor jöttem a közgyűlésre, és találkoztam egy képviselőtársammal, és kérdezte, mi lesz a napirendi pontok legfajsúlyosabbika, és azt mondtam neki, hogy gyakorlatilag a költségvetési része, mert most és a következő közgyűlésen dönthetünk arról, hogy Kanizsa város belelökjük a szakadékba, vagy pedig a szélén a pallót, amin egyensúlyozni tud, kiszélesítjük. És gyakorlatilag ez a kijelentésem vagy megérzésem a mai közgyűlésen is megerősödött, ugyanis itt olyan jövőben elkötelezettségekről döntünk elegánsan és szépen, aminek a vonzatát a következő vagy az után következő közgyűlés fogja „élvezni”, és dönthet arról, hogy mit akar csinálni, mit akar elhagyni annak érdekében, hogy a város működőképes maradjon. Tudomásul kell venni két dolgot. Ha ma adunk valamit, akkor az egy év múlva már szerzett jognak minősül, és azt visszavenni nagyon nehéz. És sajnos ezt a dolgot nem kellőképpen gondos gazda módjára mérlegeljük, amikor ilyen döntéseket hozunk. A mai közgyűlésen is ilyen 200-250 milliós, és lehetőleg működési költségről döntünk, amit utána megpróbálunk visszafaragni majd különböző bizottsági üléseken, meg közgyűléseken, és nem biztos, hogy azt a népszerűséget, amit esetleg most megszerzünk, azzal vissza fogjuk nyerni, sőt többet fogunk veszíteni. A másik dolog, amit el szeretnék mondani, gyakorlatilag lehet, hogy a múltbeli beidegződések kapcsán, főleg a szolgáltató szektorban dolgozó cégek úgy érzik, hogy őnekik csak emelni van joguk, visszalépni nem. Én szeretném, hogy elmennének a civil szférába, illetve a vállalkozói szférába, ahol bizony nagyon sok vállalkozás évek óta nem tud árat emelni, esetleg vissza kell neki lépni, és mégis kénytelen élni. Ezzel kellene szembesíteni őket, el vannak kényelmesedve, sajnos ezt kell mondanom. Tehát nem csak a %-os emelésről, hanem igenis a visszaosztásról is kéne beszélgetni, mert sajnos az az elkényelmesedés nem biztos, hogy néha a saját érdekén kívül a város érdekét is szolgálja. Itt, amit el szeretnék mondani még, szeretnék én, nem biztos, határozati javaslatban javaslatot tenni arra ugye, anyag foglalkozik a közüzemi szerződések felülvizsgálatával, a működési költségek nagyon nagy részét teszi ki az energiaárak, és most a liberalizálás folytán lehetőség van arra, hogy szerződést kössünk vagy módosítsunk, mely szolgáltatóval kívánunk szerződést kötni. Eszméletlen pénz lehet ebben a dologban. Én nem látok arra utalást, hogy ezt ki fogja megcsinálni, hogy a következő évben a leggazdaságosabb szállítótól rendeljünk meg több millió, vagy tízmillió, akár százmillió Ft értékben energiát. Kérnék arra mindenképpen figyelmet, hogy ez megvalósuljon. Kérnék még egy javaslatot. Minden testületi ülésen millió, 2 millió Ft-okban jönnek civil szervezetek arra, hogy támogassuk őket. Kérdésem: milyen felelős szervezet az, aki nem tudja, hogy a következő évre milyen országos rendezvénye van, amire most kér tőlünk 2 millió Ft-ot, és nem a költségvetés készítése időszakában? Én kérek egy olyan dolgot, hogy a civil kerekasztalon keresztül, ami …. szervezet, kérjük meg a civil szervezeteket, hogy tegyenek felelősségteljes kérést a költségvetés készítésének az időszakában, és utána ne az OKISB, meg rajtunk keresztül próbáljanak időközben 1-2-3-4 millió Ft-okat kérni. Aki nem tudja eldönteni, hogy őneki 2010-ben milyen országos rendezvénye van, az ne 2010. októberében jöjjön kéréssel a közgyűléshez. Ne kapjon. A másik dolog pedig, ami van, ugye itt számolgatunk, meg az adóbevételnek a terhére csoportosítunk át 10-120 millió Ft-okat. Jövőre kérdés az, hogy a GE elbocsátása miatt hány százmillió Ft kerül szociálpolitikai átcsoportosításra, amit nem tudunk jelenleg. Ne herdáljuk el azt a kis pénzt, ami tartalékként marad. Tehát én ezt a felelősségteljes gondolkodást kérném. És még egy dolgot. Határozati javaslatok gyakorlatilag lefedik valamennyi területet, amit nekünk a költségvetés előkészítése kapcsán figyelembe kell venni. Én azt javasolnám, hogy valamilyen formában a decemberi közgyűlés előtt a jelenlévő képviselő pártok vagy frakciók képviselői üljenek össze és beszéljék át ezeket a dolgokat, mert akkor nem a közgyűlésen ad hoc módon bizottsági ülés jelleggel kerülnek ezek a kérdések megtárgyalásra. Tehát igenis fordítsunk rá időt, energiát, hogy amikor idejövünk, akkor gyakorlatilag ne kérdéseket, meg észrevételeket, hanem kiforrott javaslatokat tudjunk letenni. Én ehhez a segítségünket részünkről föl tudom ajánlat.

Karádi Ferenc Gyula: A koncepció határozati javaslatai között a 18. ponttal van problémám, mégpedig az utolsó fejezetével, amelyik úgy fogalmaz, hogy a fejlesztési célú hitel felvételét csak a korábbi döntéseknek megfelelően engedélyezi. Én módosító javaslatként azt szeretném kérni, hogy ezt a mondatot vegyük ki ebből a 18. pontból, annak érdekében, hogy 2010-ben is legyen lehetőség arra, hogy legalább 1 cm járdát megépítsünk. Mert ha ez így bennmarad, ez a mondat, akkor erre nem lesz lehetőségünk. Az első fele a határozati javaslatnak, ennek a 18. pontnak, amely lehetőséget ad arra, hogy a polgármester úr egyéb hiteleket igénybe vegyen a működés érdekében, azt természetesen én is támogatom, de ezt az utolsó mondatot kérem, hogy vegyük ki.

Marton István: Én attól félek, kivehetjük, meg benn is hagyhatjuk, mert majd a vállalt célokból kell néhányat likvidálni, már amit ebben az évben vállaltunk, a következő évnél.

Papp Ferenc: Bizottsági ülésen részletesen elmondtam véleményemet a koncepcióval kapcsolatban, most csak néhány súlyponti kérdésre, illetve összefüggésre szeretném a figyelmet fölhívni. Úgy gondolom, hogy szociáldemokrataként elfogadható számomra ez a koncepció, hisz ha ezt megszavazzuk, és ezt így elfogadjuk, akkor nagyjából nyugodtan mondhatjuk, hogy már a költségvetést is, hisz ez olyan kereteket ad és olyan mozgástért ad, ami akármilyen apró munka is kezdődik a következő hetekben, mindenképpen eleve ezzel már behatároljuk. Én néhány összefüggésre azért fölhívnám a figyelmet. Az első az, hogy mindenképpen azzal is kell foglalkoznunk, hogy a prioritásokat szinten minden területen fontos lenne jobban megfogalmazni. Olyan nincs, hogy 10-15 féle prioritás, prioritás 2-3 dolog lehet csak. A másik pedig, hogy nagyon érzékenyen érint mindannyiunkat, hogy valóban az állami támogatás 393 millió Ft-tal kevesebb lesz. De a mellékletben én találtam két olyan pontot, illetve két olyan oldalt, ahol ezzel az állami kivonással csaknem megegyező összegek szerepelnek, tehát a következő hetek házi feladata, apró munkája lehet például az 1/12. számú mellékletnek az áttekintése, ahol a működési célú pénzeszköz átadás szerepel a Polgármesteri Hivatalban 382 millió Ft-tal. Tudom, hogy egy nagyon keserves dolog, mert ezeknek egy részéről már korábban döntöttünk, és hát nem véletlen, hogy én napirend előtti fölszólalásnak álcázva napirend utáni hozzászólásomban kértem, hogy túlzottan ne terheljük meg különböző területeken előre már a következő évi költségvetést. Erről Bogár Ferenc képviselő kollegám is beszélt, meg bizottsági elnökünk is jelezte, hisz például csak ebből a területből nagyon nehéz lenne mihez nyúlni, hisz a „Hazavárunk” ösztöndíj, vagy a TISZK működése, vagy a Kanizsa Antológia következő kötetei szintén nagyon fontos dolgok, de azt hiszem, hogy ezen végig kellene menni. Szintén van egy hasonló melléklet, az 1/16. számú melléklet, ahol a cél- és általános tartalékban 325 millió Ft van. Itt valóban néhány olyan dolog van, amire már elköteleztük magunkat, de ezt is érdemes végignézegetni. Kísértetiesen hasonlít ez az összeg a 393 millióhoz. Én nem mondom, hogy erről a két területről össze lehetne szedni a pénzeket, de mindenképpen érdemes elgondolkodni. Nagyon fontosnak tartom az intézményi támogatást. Bizottsági ülésen, meg másutt is elhangzott, az intézmények már nem terhelhetők tovább. Tehát az intézmények, akár az oktatási, vagy szociális, vagy közgyűjteményi intézményektől különösen a dologi kiadásoknál, már elhangzott, évek óta nem kaptak plusz támogatást, onnét már nem lehet elvonni, tehát valóban végig kéne azt gondolni, és mindenképpen az előtt, mielőtt döntenénk abban, hogy a kötelező feladatok mellett melyek azok a nem kötelező, de a város …. számára, a lakosság számára nagyon fontos dolgok azért mégiscsak a szabadon választható feladatokból megmaradjanak, és ez tulajdonképpen, ha ezt a két dolgot nézzük, akkor nagyon kevés mozgástér marad, és úgy gondolom, hogy ez a költségvetést megelőzően a bizottságoknak, a szakbizottságoknak a szakosztályokkal együttműködve nagyon komoly feladatot jelent majd, mert valóban csak olyan költségvetést tudunk mi is támogatni, mi szociáldemokraták, amelyikben ez a kétféle elv érvényesül.

Marton István: Megemlítem, hogy az eredeti 2. napirendi pontnál vagyunk, az 50 valahányból lement már mintegy 10. Hát nem tudom, hogy ma hogy fogunk végezni, ha mindenki hosszú lesz.

Röst János: Megpróbálok rövid lenni polgármester úr. Megköszönöm jegyző asszonynak, illetve a hivatali kollégáknak ezt a munkát, valóban sokat dolgoztak rajta, és az elmúlt időszaknak ez a negyedik koncepciója, ennek a testületnek. Eddig ez a legjobb. Az nem azt jelenti, hogy elégedett vagyok ezzel. A 20 pont, amit lényegében megfogalmaztak, ennek 2/3-a feladat-meghatározás, amit egyébként a polgármester úr egy vezetői értekezletén ugyanúgy meg tudott volna egyébként szabni és határozni a hivatal munkatársainak. A második harmada olyan döntést hoz, ami gyakorlatilag érdemben befolyásolja a költségvetés alakulását. A költségvetési koncepcióból én, amit hiányolok, hogy lehet, hogy nem lesz téma, ez pedig az adónak, adórendeleteknek a felülvizsgálata, hogy szükséges-e, kell-e egyáltalán, tervezi-e polgármester úr, erre nem láttam jelzést. Lehet, hogy nem kell, akkor ezt köszönettel elfogadom, ezt a választ. A másik, hogy nem kezeli, nem jelzi a likvid keretnek a lehetőségeit. Erre szintén, ugyan van egy szerződése jelenleg az önkormányzatnak, amit kiterjesztünk majd a következő napirendi pontoknál, 2010-re, hogy az a keret, az elegendő-e, tehát valamifajta előrejelzést mindenképpen kértem volna. A legutolsó pontot meg én úgy veszem, hogy polgármester úr a vicces kedvében volt, és humorként akarta föloldani a közgyűlésnek a hangulatát, hogy egy koncepcióba beemeli a polgármesteri keretet, mint ilyet. Én úgy gondolom, hogy nem odavaló.

Marton István: Nem, ebben semmi vicc nincs, csak ugye, mivel többször itt elhangzott részemről is, másoktól is, hogy a polgármesteri keret az a pénz, ami legkönnyebben elérhető, bizonyos esetek kivételével. Tehát kétszer ad, aki gyorsan ad alapon működik a dolog. Egyébként a likviditás meghosszabbítása megtörtént, úgyhogy nyitott kapukat dönget képviselő úr.

Polai József: A Gazdálkodási Osztályhoz szeretnék egy kérdést intézni. A választókörzetemet érintő egy tétel miatt teszem fel a kérdésemet. Az 1/13. számú mellékletben, annak 19. sorában látom, hogy már közgyűlési döntéssel elkötelezett felújításról van szó. Mint tudjuk, ez jövőre át fog húzódni. Tehát a Március 15. tér és környéke közterület fejlesztés, felújítása szerepel itt. Az a kérdésem, hogyha itt szerepel, mert ugye ez így egyébként jól van, de akkor miért szerepel egy további táblázatban is ugyanez a tétel, az 1/14. táblázatnak a közterület fejlesztés című rovatában, a második sorban ugyanilyen cím alatt itt 8 millió Ft-tal? De ez már az el nem kötelezett, tehát fejlesztéseket tartalmazza, mint további beruházás. Ez valami kettősséget jelent számomra. Szeretnék erre választ kapni, miért van ez itt így.

Marton István: Hát mielőtt bármi bármit mondana, ami elkötelezett, az elkötelezett. Ezt értelemszerűen ki kell húzni az el nem kötelezettek közül.

Cserti Tibor: Hát, azt hiszem, hogy a koncepcióról általános jelleggel nagyon nehéz beszélni. Lehet megállapításokat tenni, és a megállapításoknak a többségével, ami egyébként elhangzott, …. döntő részével egyetértek. Alapvetően egyébként a koncepciótól, azt kell megmondani, mit várunk. Ha azt várjuk egyébként, jobb legyen, mint a korábbi évek koncepciója, ami semmi nem volt, sőt, az elmúlt esztendőben egyáltalán még koncepció sem kerül elfogadásra, ahhoz képest kétség kívül határozott fejlődés tapasztalható, és ez tény. Az is tény, hogy az a fajta feladatsor, ami most a határozati javaslatokban megjelenik, egy teljesen logikus feladatsor a korábbi évek határozati javaslatai képest, ráadásul majdnem egy cselekvési programként is fölfogható a további készítés mentetét illetően. Ebből a szempontból még meg is dicsérendő. A koncepciónak az a része, hogyha tartalmilag megnézzük, egy hű tükörkép, és ebből a szempontból tényleg a kollektíva és a munkatársak, akik ezt készítették, dicséret illeti őket, mert nagy munka fekszik benne, olyan tükörkép, ami tükrözi azokat a realitásokat, hogy a legjobb tudásnak megfelelően most a forrásoldal várhatóan hogyan alakul. Ott zárójelben egy apró megszorítást azért tennék, hogy megítélésem szerint a város gazdasági alapjai és adóerő képessége még azért, főleg adó vonatkozásában várhatóan jobb lesz az itt bemutatottnál. Ott érdekes módon egy pici tartalékot vélek felfedezni. Ezt elmondtam egyébként az elmúlt időszakban is, amikor konkrét belső elemzéseket végeztünk, és egyébként az élet engem bizonyított. Őszintén szólva, itt mivel ez pozitív, ennek az eredménye, utólag költhetjük el, ez egy jó dolog, de az is igaz, hogy föl kell készülni egyébként a hét szűk esztendőre, amit a Bogár képviselőtársam ragyogóan kifejtett. Ebből a szempontból tehát azt a fajta realitásra kell felkészülni, hogy az állami erőforrások tartós csökkenése az önkormányzati szférában tény és való. Ha ez így van, akkor a kiadási oldalnál találkozunk hű tükörképpel, hogy eddig miről döntöttünk. Most ennek alapján nagyon könnyű felfedezni a koncepciónak azt az összefoglaló állítását, hogy emberek, megállapíthatjuk, sajnos tartós jelleggel túlköltekeztünk. És hogyha az összefoglalónak a legutolsó mondatát emeljük ki, hogy szól? És ezt érdemes szó szerint felidézni. Ugye a hitelek futamideje alatti adósságszolgálat előreláthatólag oly mértéket ér el még ezzel a mostani emelés előtti ugye 1,3 milliárd Ft-os hitelfelvétel lehetőséggel koncepcionális szinten, ami egyébként meggyőződésem, ha nem nyúlunk hozzá, önmagában vége lényegesen emelkedni fog, eléri a hitelképességi mutató közel felső határát. Folytatom a mondatot, melyhez az önkormányzat a lehetséges forrásokat, felsorolja ezeket a forrástípusokat, nem tudja biztosítani. Kérem szépen, ha a koncepciónak az összefoglaló része azt mondja ki számunkra, hogy vigyázz, ez a koncepció, felveszed ezt a nagyságrendű hitelt ehhez a tényállapothoz, akkor nem tudod biztosítani egyébként a lehetséges forrásokat, akkor én most azt tudom mondani városatyaként, és azt javaslom nektek, hogy ez így akkor tényleg azt az állapotot mutatja, hogy csökkenteni kell. Ha így fogjuk fel a koncepciónak a feladatsorát tartalmilag, akkor ahhoz jó munkát kívánok mindenkinek, mert nincs más irány, egy egészséges felülvizsgálat. Azt a fajta javaslatot én a magam részéről nem tudom elfogadni, hogy legyen egy belső munkacsoport, akinek ez a feladata, hisz egyébként a Gazdasági Osztályon alapuló munkatársak vezetésével egy koordinatív feladat, polgármester úr és a hozzá kapcsolódó stáb erre hivatott, főfoglalkozású, van a város vezetésére választásokkal felkent, megbízott koalíció vagy nincs, ez már lényegtelen, ez polémia, de az biztos, hogy nem lehet mellette párhuzamosan egy olyan tervező szervezet, aki egyébként bekontárkodik a tervezésnek ezen szakaszába, és oldalágon behoz valami olyan javaslatot, amit egyébként képviselőtársaim önmagukban is vitatni fognak. No, hát én ebben a dologban így személy szerint nem kívánok így részt venni. Fontosnak tartom egyébként a mindenkori kontrolt. Arról szeretnék szólni mindenféleképpen ennek kapcsán, és ígérem, gyorsan befejezem, hogy összességében, tehát a koncepció nagy munka, írásos anyag itt fekszik előttünk, mindenféleképpen tartalékok képzésére tudatosan az előbbiek miatt készülni kell és képezni kell. Hogy megint visszajön a mellékösvényen a FINESZ Bt., meg nem tudom, kicsoda, nem akarok én ezzel foglalkozni, de a büdös életben, hogyha mi saját magunk a többszöri átvilágítás mellett, az ott elkészült anyagokkal nem tudjuk megállapítani, hogy valami…. ösztönösen nyúlunk mindig az intézmények irányába, van-e még tartalék, akkor soha a büdös életben más rajtunk kívül nem fogja tudni megmondani, legfeljebb itt a megbízások rendszerében hátulról mellbe. Szóval, megint, megint játszunk a szerződésekkel. A cafetéria rendszer nagyon fontos, nyilvánvaló, akkor, ha egyébként alternatív megoldást nyújt valamire, és azt javaslom egyébként, hogy több változatban történjen kidolgozásra, hogy ne egy megmerevedett rendszerről úgy döntsünk, hogy vagy ez, vagy semmit. Legyen annak változatai, mert van benn fantázia, nagyon jól elmondta Bene képviselőtársam. A támogatási rendszert önmagában …. felülvizsgálni, nem akarom …indokolni, elmondta Papp képviselőtársam. No, hogyha egyébként ennek alapján, és így közelítjük meg a költségvetést uraim, ezt így nyugodtan megszavazhatjuk, azzal a kritikai elemmel, hogy bizony, a koncepció marhára rögzít – bocs a kifejezésért, kiszólás – nagy konkrétan három, négy olyan elemet, amit nem kell ilyen értelemben konkrétan forintosítani. Lehet iterálni. Például utalnék egyébként a kisebbségek támogatására, lehet akár több vagy kevesebb, de ez egyébként irányadóként jó, ha így értelmezzük, akkor jó az. Ugyanígy vonatkozik a polgármesteri keretre, irányadóan így jó. Összességében én azt mondom, gyorsan legyünk túl ezen, pipáljuk ki. Van koncepciónk végre, ez a feladatsor, amihez jó munkát kívánok.

Marton István: Én említettem már a napirend kapcsán, hogy ez nem koncepció, tulajdonképpen ez egy 89 %-ban kész költségvetés. Remélem, Cserti úr ezt nem vitatja. Koncepció, az lehetne egyébként szűk is, bő is. Ez, mondom, már majdnem kész költségvetés. Ahol én vitatkozok veled, Tibor, az egyetlenegy pont, hogy az adó alá van tervezve. Nincs alátervezve. Én egyszer ezt már itt elmondtam, hogyha az adótörvényeknél nem lett volna az a változás, ami két nagyon komoly céget érint, akkor most nem ennyi pluszunk lenne, hanem 80 millió mínuszunk. Tehát tulajdonképpen túlterveztük az adóbevételeket. Az, hogy év közben volt egy szerencsés változás, az ilyen szempontból a mi malmunkra hajtotta a vizet, de nem a tervszerűségünket dicséri. És amit te itt mondtál az összefoglaló utolsó mondatánál, az bizony pont úgy van, ahogy kihangsúlyoztad, olyan fájdalmas, de ha valaki kételkedik, akkor lapozzon el az 5. számú melléklet utolsó előtti oldaláig. Nem is kell az utolsóig elmenni. Ha mindenki odaért, szeretném, ha mindenki odaérne, tehát 5. számú melléklet utolsó előtti oldala. Hitelállomány és törlesztés ütemezése utolsó sort nézzük. Erre az évre „alig” 420 millió hitel- és tőketörlesztés jut. Nagyon nagy szám, de azért mondom az „alig”-ot, mert ha valaki itt körülnéz, akkor a minket követő hatodik önkormányzatnál már lesz olyan esztendő, amikor ez meghaladja a 600 millió Ft-ot. Iszonytatos pénzekről van szó. Nem csak a hatodik, a hetedik és a nyolcadik önkormányzat is, tehát 2022-ig. 2022-ig, 13 éven keresztül jobban lesz megterhelve, mint a jelenlegi ötödik önkormányzat. Én úgy gondolom, hogy ennek a mai közgyűlésnek ez a legsúlyosabb mondata. És ezt az előző testület hozta össze, sajnálatos és eléggé el nem ítélhető módon. Ahogy mondani szoktam, nem gazdálkodott, hanem garázdálkodott. Itt gyönyörűen, azt hiszem, ez be van mutatva. Nem kell különösebben hozzáértőnek lenni, csak aki nem viszolyog a számoktól és elolvassa, az már erre rájöhet.

Dr. Fodor Csaba: Hát polgármester úr, el tudja venni Ön az ember kedvét, ha akarja.

Marton István: Nem Fodor úr, én csak a realitásokat említettem.

Dr. Fodor Csaba: Ha ez a költségvetés, a leendő 2010-es költségvetés 80-85 %-a, akkor bizony sírni van kedve az embernek. Remélem, hogy ezt nem gondolta komolyan. Az biztos, hogy ez a koncepciónak az egyik legnagyobb erénye az, hogy elkészült és határidőre beterjesztésre került, ahogy azt az államháztartási törvény 70. §-a pontosan előírja, de attól, hogy ebben egy halom szám van, attól, hogy halom cselekvési terv van felsorolva, attól ez nem koncepció. Attól ez egy hivatalnak lehet, meg a hivatal munkatársainak lehet egy pontos ütemterve, hogy miként végezzék a munkát, és miként hozzák ide az elképzeléseket, amik egyébként pontosak és jók, tehát azt szeretném mondani, hogy az a feladatsor, ami rögzül ebben az előterjesztésben, azok jók, kivételt képezvén mondjuk, a Cserti Tibi által említett FINESZ Bt-s, azt hiszem, 8-as, igen, határozati javaslat, azt mondj…., hogy én ezt törölném, és ez módosítási javaslat. A 10-es határozati javaslatban én nem azt mondanám, hogy a kórháznak nem nyújt működéshez az önkormányzat támogatást, ezt nem tudjuk ma még, csak mondjuk azt, hogy terv szinten nem tervezünk, de ugye itt ez nem koncepció szinten. Ez kategorikusan fogalmaz. Én azt gondolom, hogy tervszinten, tehát nem tervezünk ilyenfajta működés sorú támogatást. Na de visszatérve általában, én azt vártam volna ettől a koncepciótól ugyanúgy hiába, mint ahogy eddig, amit polgármester úr elénk tett, mindegyikben, hogy valamifajta koncepcióban van abban, hogy miként bánjunk az intézményhálózatunkkal, miként bánjunk a gazdasági társaságainkkal, van-e ott valamifajta racionalizálási lehetőség, és az egyébként miként hat ki majd a költségvetésre egyrészt, másrészt pedig a normális működésre, működtetésre. Lehetett volna itt arról szó, hogy elgondolkodunk azon, hogy a TV-ből és az újságból, ami közel 2009-es szinten, mondjuk közel 90 milliót emészt fel, hogy ebből nem szánunk ennyi pénzt 2010-ben, hanem mondjuk kettő cégből csinálunk egy céget, nem tudom, hogyan. Vizsgáljuk meg ennek a lehetőségét. Ezt mondjuk akkor határozati javaslat módosításként kérem beemelni a rengeteg sok közé. Nézzük meg. Ez nem azt jelenti, hogy ezzel el is kell döntenünk, de nézzük meg. Aztán én azt fontosnak tartottam volna, és jó lett volna, de hát így sem baj, hogy ma nem tárgyaltuk, de legközelebb tárgyalni fogjuk a kötelező és az önként vállalt feladataink szétválasztását, mert abban azért sok mindenre – tudom, és azt mondom, de volt egy ilyen anyag, tehát azt mondtam, az nem ártott volna, ha azt is megtárgyaljuk, de hát sajnos nem tudjuk, majd legközelebb megtárgyaljuk, de a határozatokban tudom, hogy bent van, tehát én így értettem, amit mondtam. És természetesen ugye azt nem kell határozatként bevenni a koncepcióba, de ezt mindenképpen rögzíteni szeretném, hogy amikor a költségvetési rendeletünk beterjesztésre kerül, akkor ugye a vonatkozó államháztartási törvény szerint azok a rendeletek is azonnal módosításra kerülnek, amelyek megalapozzák majd ezt a költségvetést, vagy azt a költségvetést, hogyha itt az adók, helyi adókról esetleg, vagy egyéb más bevételekről szólnak. Én itt szeretném felhívni és javasolni, hogyha már ezek a rendeleteket ugye a törvény szerint be kell terjeszteni, akkor készítsük elő az önkormányzat forgalomképes vagyontárgyainak értékesítésére vonatkozó rendeleteinket, nézzük át, vannak-e olyan vagyontárgyak, amelyeket értékesíteni tudunk, és valóban meg tudunk-e szabadulni mondjuk, a befolyó pénzekből, nem működési költségekként és működésként elköltve, de meg tudunk-e szabadulni olyan nyomasztó terhet jelentő hitelektől, tehát ki tudnánk-e váltani az értékesítés során befolyt pénzekből azokat a hiteleket, amelyeket polgármester úr felolvasott ebből a koncepcióból az 5. számú melléklet utolsó, vagy utolsó előtti oldalaiból. Tehát koncepciónak én azt tartanám, amikor majdhogynem ötleteket vetünk föl, hogy merrefelé mozduljunk el, és azt nem tartom koncepciónak, már bocsánat, hogy x utca jobb oldalán megcsinálok 20 méter járdát, az majd a költségvetés része lesz. A koncepciónak azt tartottam volna, ha azt mondjuk, hogy felmérjük ezeket a járdákat, felmérjük az utakat, és milyen prioritásokat állítunk föl. Mondjuk, azt tartottam volna a koncepciónak lényegesen, azt mondom, hogy azokat az utakat javítjuk meg, vagy helyezzük előtérbe, ahol mondjuk a Volán a helyi járat buszközlekedését végzi, mert mondjuk ha rosszak azok az utak, akkor több meghibásodás lesz azokon az gépjárműveken, a több meghibásodások költségei, javítási költségei be fognak épülni a következő évben a Volán által előterjesztett díjba, és majd végső soron az önkormányzat, meg a lakosság fizeti meg. Az ilyeneket kellett volna, de hát mindegy. Van be olyan egyébként, olyan utca, amit én magam is támogatni fogok nyilvánvalóan, ha odajutunk, de ma ezt nem. Igen, a Pivári utca jelesen. Azt mindig elmondom, mert hát ott már lassan vagy fölszántjuk, vagy nem tudom, mit csinálunk vele. De hát…, na mindegy. Tehát én azt gondoltam, de spongyát rá, tehát ez a költségvetési koncepció ilyen feladatterv szinten is támogatható, nem tudunk vele mit csinálni. Azt viszont nem szeretném támogatni, és abban a Cserti Tibor képviselő úrral értek egyet, hogy Halász Gyula által javasolt költségvetési bizottság továbbműködjön. Működött, amíg működött, köszönjük szépen. Lehet így is hívni, hívtuk azt máshogyan is. Nem kellene továbbműködtetni, vannak ennek a közgyűlésnek bizottságai, aminek az a dolga, hogy a jegyző és a hivatal által elkészített, polgármester úr által benyújtandó költségvetést megtárgyalják, azzal kapcsolatosan az álláspontjukat kifejtsék, és meghozzák a szükséges javaslataikat, amelyeket majd a közgyűlés eldönt, ha odajutunk. Még valami. Itt szóba kerültek az elvonások, nem elvonások, megszorítások, meg nem tudom. Én azt gondolom, hogy nyilvánvalóan vannak olyan tételcsökkenések, nem is kevesek, de ezt az anyag pontosan tartalmazza egyébként, amelyek csupán abból adódnak, hogy mondjuk, sajnos Nagykanizsa lakossága fogy, és a fő szerinti normatív visszaosztás nyilvánvalóan ebből az okból csökken. Vannak persze másfajta csökkenések is, de vannak másfajta bővülések és növekmények is, hogy melyek azok a sorok, ahol a költségvetés-tervezet, ugye még az nincs elfogadva, az országos, tehát az tartalmazza, hogy az önkormányzatok milyen sorokon milyen bővüléseket tartalmaznak. Nyilvánvalóan a végleges számokat akkor fogjuk megtudni, amikor majd a költségvetés elfogadásra kerül, és az alapján neki kell állni elkészíteni a város költségvetését, és azt benyújtani február 15-ig.

Marton István: Én elmondtam Önnek, hogy ez nem költségvetési koncepció, tulajdonképpen ez egy 80-90 %-ban kész költségvetés. A tavalyi, az koncepció volt, amit aztán Önök meg se szavaztak. De egyébként az meg kicsit furcsa számomra, hogy felmérés legyenek a koncepcióban. Hát az útjaink állapotát 10 éve, 11 néhány éve először mérték föl, azóta meg korrigálják, mert ugye kiesik belőle, amit följavítottak, bekerül az, ami meg hát leromlott. Tehát én úgy gondolom, hogy ez gyakorlatilag már szinte elfogadásra érett egy-két pont kivételével, a költségvetés. Hát az úgynevezett faragó bizottságot pedig nem kell megszüntetni uraim, az kimúlt. Tehát ha valaki újra akar faragni, és még azt se tudja, hogy mit, az akkor szavazzon meg egy új faragó bizottságot.

Halász Gyula: Tisztelt képviselőtársaim! Biztosan Önök elolvasták az anyagot, és biztosan ilyen humorosan fogják föl a kérdést, mint ahogy Fodor képviselőtársam is tette, és szórakozik itt a nagykanizsai állampolgárokkal. Kérem szépen, jövőre komoly megszorítások várhatók minden területen, és éppen azért, hogy a város ne legyen károsultja a politikai csatározásoknak, ezért javasoltam és továbbra is javaslom a költségvetési munkacsoport megalakítását, illetve az előzőnek a folytatását. Aki ebben nem akar részt venni, az mondja meg most, mondja meg a szocialista párt, hogy nem akar ebben a munkában részt venni, tiszta üzenet lesz, hogy politikai csatározásra készülnek. Egyébként most szeretném javasolni, hogy Tóth László képviselőtársam, a Pénzügyi Bizottság elnöke vegyen részt ebben a költségvetési bizottság munkájában, hiszen az ő szakterülete. A koncepcióról is pár szót mondanék. A munkahelyteremtés és a beruházás ösztönzés témaköre, mint az egyik legfontosabb prioritás, nem szerepel ebben a koncepcióban, vagy ahogy polgármester úr mondta költségvetési anyagban, pedig én azt gondolom, hogy ez az egyik legfontosabb prioritás, már csak azért is, mivel az anyag rögzíti, hogy az állam egyre több terhet kíván az önkormányzatokra átruházni éppen a foglalkoztatás miatt is. És az sem elhanyagolható szempont, hogyha több foglalkoztatott van Nagykanizsán, akkor a személyi jövedelemadó bevétel is nagyobb. Tehát én mindenképpen azt kérem a szocialista párt frakciójától, Tóth Lászlótól is, hogy vegyenek részt ebben a költségvetési bizottságban. Mint ahogy egyébként az MSZDP is javasolta, hogy a pártok között legyen egyfajta egyeztetés a költségvetésről.

Marton István: Az előbb elmondtam Fodor úrnak, most Önnek is elmondom. Ez a bizottság kimúlt, letelt az ideje. Aki újat akar, az csinál, nem pedig meghosszabbítjuk. Ön a beruházás ösztönzéseket hiányolja. Kérem, én mosolyogva hallgattam ez év elején, amikor x megyei jogú város, y., z, sorolhatom, elmondja, hogy milyen nagy beruházás élénkítő intézkedéseket tettek, tesznek, terveznek. Örömmel jelenthetem, hogy mi ezeket 2007-ben és 2008-nak talán az első felében egytől egyig megtettük. Elmentünk addig, ameddig elmehettünk az összes részterületen, úgyhogy ezt most hangoztatni, hát nekem egy picit – hogy mondjam? – demagógnak – ki kell mondani –, demagógnak tűnik, és főleg annak tükrében, hogy Ön ugye faragni akar a végtelenségig, és ezelőtt pár perccel szavazott meg 111 millió kiadást.

Dr. Fodor Csaba (Ügyrendi): Szeretném, ha Halász Gyula képviselő úr figyelne. Itt, ebben a koncepció vitájában én hallottam sem a szocialista pártot, sem a FIDESZ-t, sem senkit, Ön kezdett el itt pártokkal foglalkozni, kérem, képviselő úr. Jobb lett volna, hogyha ezt nem teszi. Mi elmondtuk a véleményünket. Azt gondolom, hogy a szocialista párt is, meg a szocialista párt frakciója is mindig úgy döntött, és olyan ügyeket támogatott, amelyről az volt a meggyőződése, hogy az Nagykanizsa érdekeit szolgálja. Ezt fogja tenni a jövőben is. Azt pedig végképp nem látom, hogy most egy olyan költségvetési bizottságot hozzunk létre, amit Ön javasol, mert az nem szolgálná senkinek az érdekét, persze itt elhúzni, meg elmismásolni lehetne ügyeket, de senkinek az érdekét nem szolgálná, kivéve talán az Önét, de ezt …. Hát nem tudom, mert Ön favorizálja, én ebben nem kívánok, ebben a vitában részt venni. Mi elmondtuk többen a véleményünket ezzel a koncepcióval kapcsolatosan, azt tartjuk is. Nyilvánvalóan a költségvetési vitában polgármester úr, majd pontosítjuk mindazokat az elképzeléseinket, amelyeket itt csak fel mertem vetni.

Marton István: Nem láttam benn az ügyrendit, de nem szakítottam félbe, mert ugye a költségvetésnél lehet beszélni, aki ameddig bírja.

Bene Csaba: Itt a korábbi költségvetési faragó bizottság többször szóba került, polgármester úr nagy szeretettel emlegeti, hogy hogyan múlt ki ez a bizottság. Én úgy gondolom, hogy erre a bizottságra nem is lett volna szükség, ha annak idején az ez évi költségvetés előkészítése kapcsán megtörténtek volna azok az egyeztetések, amelyek szükségesek lennének egy költségvetés elkészítéséhez. Én úgy gondolom, hogy Halász képviselőtársamnak az indítványa idejétmúlt lesz akkor polgármester úr, ha Ön összehívja a megfelelő egyeztetéseket a közgyűlési erők közül, és megtesszük a megfelelő munkát, akkor nincs szükség semmilyen külön bizottságra. Ha viszont ez nem történik meg, és ugyanúgy kerül elénk egy költségvetés a következő évre, mint ahogy ez tavaly történt, akkor bizony újra el kell gondolkodni azon, hogy fölállítsunk egy külön bizottságot.

Marton István: Hát ugye tavalyelőtt sikerült egyeztetni, meg tavaly, aztán az idei költségvetésnél minden erőfeszítésem ellenére meghiúsult, de nem akarok ennek belemenni a részleteibe.

Polai József: Nem kívántam volna még egyszer szót kérni, de mivel elhangzott, hogy ez a koncepció valójában már 80 %-ban kész költségvetés, ezért kérek szót újra. Szeretném megemlíteni, hogy Ön tudomásom szerint az általam tavaly elindított kiskanizsai rendőrségi megbízotti iroda létrehozása céljából komoly tárgyalásokat folytat a megyei kapitány úrral. Bízom abban, hogy jó eredménnyel. Nem tudom még a végeredményt. Amennyiben jó eredménye lesz ennek a dolognak, akkor viszont szükséges volna a Polgármesteri Hivatalunk kirendeltségi épületének a közlekedési, tehát folyosó részének a vakolat leverése, festésére, illetve az arra a célra, ahol az iroda működhetne, már kijelölt két irodahelyiségnek a felújítására, és hát technikával való berendezésére. Én kérem szépen, hogy szíveskedjünk itt tervezni az 1/14-es mellékletnek ennek a sorában mintegy 1-1,5 millió Ft-ot erre a célra, mert talán szükség lehet rá.

Marton István: Képviselő úr, Ön abszolút nyitott kapukat dönget. Én nem csak hogy tárgyaltam ebben az ügyben a megyei főkapitány úrral, leveleztünk is, és megszületett a döntése. Meg kell oldani Kiskanizsán is és a keleti városrészben is, és ez a mondjuk 15 éve vajúdó kérdéskör így akkor sikeresen lezárulhat. A technikai részleteket még meg kell beszélnem a helyi parancsnokkal, és hát utána tudunk költségvetési tételként szerepeltetni. Az, hogy Ön most mond egy számot, az lehet, hogy éppen igaz is lesz, de ebben a pillanatban még én erre nem tudok érdemben nyilatkozni. Tehát elméletileg számolunk vele. Hát azért nem szavaztatok ma arról, hogy fogadjuk el a költségvetést. Többek között.

Bicsák Miklós: Nagyon örülök, hogy tetszett mondani polgármester úr, hogy 89 %-ban készek vagyunk vele ….

Marton István: Bocsánat Bicsák úr, 80-90 %-ot mondtam. Nem tudok ennyire pontos lenni, hogy ez pont 89.

Bicsák Miklós: Tisztelt polgármester úr! Mutatja a rugalmasságot, úgy látszik, vállalkozói szemlélet van, a munkát tisztességgel, jól el kell végezni pontosan és időben, de hát én azért egy városrész képviselője vagyok, engem néznek most a televízióban, és azok a kérések, akik évek óta kérik azt a gyalogjárdát, amit Cseresnyés alpolgármester úrnak írt a Sári néni, Önnek írt a Sári néni Palinban, ezek komoly gondok. Én csak meg akarom említeni, nem szerepel a közösségi nyugdíjasházunkban, ahol 100 nyugdíjas igazolt, mint a sportpályán, nyugdíjas tagjaink vannak, legalább a nyugdíjasház terveiről valamit költségvetési sor, tétel, meg nagyon sok Palin városrésznek, illetve a Nagykanizsa GE-től az északi városrészben az 1. számú körzetembe tartozó Hársfa, Ifjúság utca 35 éve készült járdái mai napig sem, csak az el nem kötelezett sorokban. Hát még én úgy gondolom, tisztelettel kérem polgármester urat, valóban, ahogy a többi képviselőtársaim mondják, dolgoznunk kell ezen, és azokat a jogos képviselői kéréseket, beleértve a jómagamét is, hát dolgozzuk át, és úgy szavazza meg a költségvetés ezeket a dolgokat. Ez lakossági kérés, szent, sérthetetlen. De van még egy-két felvetésem, nem lopom az időt, mert a tisztelt vendégeink itt Zalaegerszegtől kezdve, mondhatom, jó távolabb is várnak, kerüljön sor már az ő napirendi pontjukra is. Erre visszatérünk úgy is. Köszönöm, hogy meghallgattak.

Marton István: Köszönöm képviselő úr, örülök az önbizalmának, hogy biztos benne, hogy nézik. De hát, ha néznek bennünket, akkor nem csak Önt nézik, és biztos vagyok benne, hogy sokaknak sok minden tetszik, már amit lát, abból. Egyébként valóban én a 6. napirendi pont előtt nem rendelek el szünetet se, mert abszolút modortalanság visszaélni messziről jött emberek türelmével, miközben a helyi emberek ügyeit meg előre sikerült venni. Cserti úrnak még utoljára megadom a szót, és lezártam a vitát.

Cserti Tibor: Tényleg rövid leszek polgármester úr. Tehát picit kajánul azt lehetne mondani, meg lehetett volna ezeket a dolgokat beszélni polgármesteri frakció ülésén. Polgármester úrnak van frakciója, mind a két képviselőtársam olyanokat vetett fel, ami már kész tényként beleépülhetett volna ebbe az anyagba. A másik dolog egyébként.

Marton István: Cserti úr! Ön rosszul számol, mert mind a kettő helyett egy van itt.

Cserti Tibor: Ez volt a kaján része a dolognak. De vissza is vonom mindjárt. Egyébként tényleg tegyünk pontot ennek a sokféle névvel illetett, megdöglött, kimúlt bizottság, elmondták képviselőtársaim, azért annyi illett volna, az igazság kedvéért még egyszer, volt szerepe, illett volna megköszönni ennek a bizottságnak a munkáját. Közösségért tette, úgy gondolom, megfelelő eredményességgel. A jövőt illetően pedig így kell tovább haladni, ahogy megbeszélték, polgármester úrnak meg legyen annyi érzéke, mert is, meggyőződésem, hogy ilyen nem nyilvános háttéregyeztetésekkel, minden képviselő bevonásával, mert én a magam részéről az egyesületem nevében is tiltakozom az ellen, hogy a pártok egymás között lemutyizva mindent – bocs a pejoratív kifejezésért, sosem szoktak ezt csinálni –, ezért minden képviselő bevonásával ….. ragyogóan le lehet kezelni a következő év költségvetését ebben a szakaszban. Jó munkát uraim!

Marton István: Hát képviselő úr, ha már a polgármestert hozta szóba, lehet, hogy nincs hozzá érzéke, de 20 éves rutinja van, mert azért emlékeztetek az itt ülők közül mindenkit – mondom, én meg azt mondom, lehet, hogy érzéke nincs, de 20 éves rutinja van, mert ha jól emlékszem, akkor a jelenlegi polgármester volt az első, meg a második ciklusban a Pénzügyi Bizottság elnöke, és később is tevékenykedett benne, de nem akarok elmerülni a részletekben. Szavaztatnom kell. Módosító javaslatok jöttek. 19. oldal 10. pont, Csákai úr javaslatával mélységesen nem értek egyet, mindenkitől azt kérem, hogy a nem gombot nyomja meg. 10. Igen? Pillanat, pillanat, álljon meg a szavazás! Többiről nem volt szó, én csak a módosításokat szavaztatom, majd utána egyben.

Bene Csaba: Az én első javaslatom az volt, azt kértem, hogy szíveskedjen pontonként szavaztatni, de lehet, hogy pont akkor nem volt a helyén, akkor …..

Marton István: De mondom, akkor szavazzunk a módosító javaslatokról először, mindig arról kell frakcióvezető úr.

Bene Csaba: Köszönöm szépen, de utána kérem, hogy pontonként menjünk végig a szavazás….

Marton István: Mondom, a módosítókról szavazunk először, mert arról kell. Tehát 10. napirend, nem értek vele egyet. Én meg kérem, hogy igennel szavazzanak. … Igen. Ez volt, hogy kerüljön ki. Én meg azt mondom, hogy ne. Világos. Önök beszélnek megtakarításokról ugye? Meg hogy a város kasszáját védjük, uraim. Az önrészen kívül is, hogy vállaljunk még be kórháznak finanszírozást. Hát csak nemet lehet nyomni, hát nem vállalhatunk be. 10. pont. Javasolta – Cserti úr figyeljen! –, javasolta Csákai úr, hogy kerüljön ki. Én azt javaslom, hogy ne kerüljön ki. Nem. Nem igen.


A közgyűlés 15 igen, 3 nem és 6 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.

Marton István: Nem került ki. Ja bocsánat, elnézést. A végén még engem is meg tudnak zavarni. Karádi úr javasolta, hogy a 18-asnak az utolsó mondata kerüljön ki. Oda kell lapozni, aztán meg kell nézni uraim. Nem támogatom, hogy kikerüljön.


A közgyűlés 14 igen, 2 nem és 9 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: És 21-diknek Halász úr javasolta egy költségvetési munkacsoportot, ezt se támogatom. Ettől még meg lehet szavazni, persze.


A közgyűlés 13 igen, 3 nem és 9 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: Nem kapta meg a többséget.

xy: …. Ez egyszerű többség.

Marton István: Ehhez egyszerű kell, hát akkor uraim, legyen költségvetési munkacsoport. Kiváló. Semmi gond, szaporítsák csak a gondokat uraim, a sajátjukat szaporítják, nem az enyémet. Nagyon örülök neki. Jó, kérem, akkor megy a sorozatos szavazás. Szavazzuk végig. Ja igen, Fodor úrnak is volt egy a 8-as kikerülése. Szórakozunk az idővel, jól mondja képviselő úr. Nem én, mások. Önök. Tehát Fodor úr javasolta, hogy kerüljön ki. A 8-as kikerülését javasolta Fodor úr.


A közgyűlés 23 igen és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.
Marton István: Nem mertem javasolni, mert akkor bent maradt volna. No, hát akkor megyünk sorban ezen a kis 21 ponton. Tessék? És pedig? Szövegszerűen kérem.

Dr. Fodor Csaba: Hát, szövegszerűen. Igen, az egyik kiegészítésem az volt, hogy meg kell vizsgálni a költségvetés elkészítéséig a városi TV és a városi újságot üzemeltető, vagy működtető kft-k esetleges összevonását. Ez az egyik.

Marton István: 22-es. Jó. 22-es, erről szavaztatok. Támogatom. Az összevonásról van szó.


A közgyűlés 9 igen, 5 nem és 11 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el.


615/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem fogadja el Dr. Fodor Csaba képviselőnek az alábbi javaslatát:

„….meg kell vizsgálni a költségvetés elkészítéséig a városi TV és a városi újságot üzemeltető, vagy működtető kft-k esetleges összevonását.”


Marton István: Hát, akkor nem vizsgáljuk. Elleneztem ám a valóságban, csak így ugrattalak be benneteket. Fodor úr, mi volt még?

Dr. Fodor Csaba: A másik pedig az volt, hogy a költségvetési rendelet beterjesztésével egyidőben kerüljenek beterjesztésre azok a rendeletek, amelyek az önkormányzat forgalomképes vagyonának értékesíthetőségére vonatkoznak.

Marton István: Jó. Ez teljesen logikus. Akkor most ez lép elő 22-essé, ha átmegy. Hát az, hogy a vagyon legyen föltárva a költségvetés ….. Hát nyilvánvalóan …..


A közgyűlés 17 igen és 8 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: Akkor ez lett a 22-es Fodor úr. Most 22-es sorszámot kapott a keresztségben. A határozati javaslat 1. Föl is olvassam, vagy lehet szavaztatni? Hát csak azért, akik esetleg néznek bennünket, talán érdekelheti őket. Jó, akkor nem olvasom fel, ha ez a közhangulat. Honlapon meg lehet nézni. Igen. Aki el tudja fogadni, az nyomja meg az igent. Hát elég szomorú, hogy ilyen kérdést föl lehet tenni.


A közgyűlés 23 igen és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: 2-es.


A közgyűlés 25 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: Hát nem tudom, miért kell itt végigmenni, na mindegy. Jó. Akkor legyen a 3-as.


A közgyűlés 25 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja.
Marton István: 4-es.


A közgyűlés 19 igen és 6 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: 5-ös.


A közgyűlés 25 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: 6-os. Ezek formai szempontok. Mert bele kell írni. Formailag sajnos bele kell.


A közgyűlés 25 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: 7-es.


A közgyűlés 25 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: 8-asról szavaztunk. Arról szavaztunk. 9-esről szavazunk.


A közgyűlés 20 igen és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: Tehát a 10-esnél azt szavaztuk, hogy nem vesszük ki. Tehát szavazunk róla. Bocsánat. Ja, kivettük, tehát akkor igen, ki van véve. Akkor arról már nem kell szavazni. 11-es. Aki el tudja fogadni, igent nyomjon.


A közgyűlés 22 igen és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: 12-es. Ez együtt értelmezendő valóban a 9-essel.


A közgyűlés 22 igen és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: 13-as.


A közgyűlés 25 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: 14-es.


A közgyűlés 23 igen és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: 15-ös.


A közgyűlés 21 igen és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: 16. Hát meg kell csinálni. Jó. Tóth úr hát azért, hogy teljen a papír. Számtalanszor bent van. Hivatkozásként.


A közgyűlés 20 igen, 2 nem és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: 17-es.


A közgyűlés 22 igen és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: 18-as, az ominózus utolsó mondat kivételével.


A közgyűlés 24 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: 19-es.


A közgyűlés 24 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: 20-as.


A közgyűlés 9 igen, 4 nem és 11 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el.


616/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem fogadja el azt a javaslatot, hogy polgármesteri keretként a közgyűlés 2010. évben 20 000 E Ft-ot biztosítson.


Marton István: Engem nem zavar. Költségvetési munkacsoportról. Fölkerült a listára 21-dikként. Az volt. Erről szavaztunk, hogy ide fölkerül.

xy: Nem.

Marton István: Erről szavaztunk, hogy ide fölkerül. Igen, hogy fölkerül. Mondom, hogy fölkerül.

Halász Gyula: Nem. Módosításként szavaz….. (mikrofon nélkül beszél, nem érteni)

Marton István: Igen, hogy fölkerül erre a szép hosszú listára. Jó. Hát szavazunk róla, maradjunk annyiban. Kérem a szavazást elindítani. Még ilyen más is van, ami fölkerült a listára, nem kell aggódni.

A közgyűlés 16 igen, 2 nem és 6 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: Meg is lett fogadva. Bocsánat. Új szavazást kér itt az egyik képviselő úr. Új szavazás. Hát nagyon olvasnak, ez a baj. Újból kell szavazni erről a költségvetési munkacsoportról, mert új szavazást kértek. Arról, hogy akarsz-e költségvetési munkacsoportot. Erről szól. Tehát természetesen én nemet tudok csak nyomni. Bizottság, kialakítja mindenki a véleményét.


A közgyűlés 13 igen, 6 nem és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: Jó, hát akkor lesz. Fodor úr féle vagyonkataszterszerűséget, aki támogatja, nyomjon igen gombot. Fodor féle vagyon. Katasztrófa. Hogy fölkerült a listára. Arról szavaztunk egyszer. Na. Uraim, ne vitatkozzunk, hanem valamilyen gombot nyomjunk. Ilyen egyszerű a történet. Szavazás folyik. Szavazás folyik. Kérem a szavazást. Én támogatom egyébként. Lehet, hogy ez lesz a halála.


A közgyűlés 16 igen és 5 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.
A közgyűlés az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza:


617/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2010. évi költségvetési javaslat megalapozása érdekében az alábbi határozatokat hozza:

1. Meg kell vizsgálni, hogy az önkormányzat az elfogadott gazdasági programból eddig mit hajtott végre és mely feladatokat kell 2010. évben végrehajtania.

Határidő: 2009. decemberi soros közgyűlés
Felelős : Marton István polgármester

2. Felül kell vizsgálni az önkormányzati rendeleteket, abból a szempontból, hogy mely önként vállalt feladatot kívánja továbbra is finanszírozni az önkormányzat.

Határidő: 2009. decemberi soros közgyűlés
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: valamennyi osztályvezető)

3. A működési bevételek csökkenés veszélyének minimalizálása érdekében indokolt a bevételeket megalapozó helyi rendeletek felülvizsgálata. Biztosítani kell, hogy a bevételek nagysága fedezze a bevételhez kapcsolódó kiadások megtérülését, ennek érdekében a különböző térítési díjak, bérleti díjak, területhasználati díjak esetében is legalább az inflációkövetést biztosítani kell.

Határidő: 2009. decemberi soros közgyűlés
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: valamennyi osztályvezető)

4. A tárgyi eszközértékesítések között csak azok az ingatlanértékesítések szerepeltethetők a költségvetési javaslatban, amelyek értékesítése nagy biztonsággal realizálható.

Határidő: a költségvetés benyújtásával egyidejűleg
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Vagyongazdálkodási Iroda vezetője)

5. Be kell mutatni az eddig megkötött Európai Uniós finanszírozási szerződések alapján – 2010. évre vonatkozóan – a támogatások várható alakulását és a már ismert, feladathoz kapcsolódó átvett pénzeszközök körét és összegét.

Határidő: a költségvetés benyújtásával egyidejűleg
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: valamennyi osztályvezető
Intézményvezetők)

6. A normatív állami támogatás kiszámításához biztosítani kell a költségvetési törvénytervezetben előírt statisztikai adatszolgáltatást.

Határidő: 2009. decemberi soros közgyűlés
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Intézményvezetők)

7. A Közgyűlés egyetért azzal, hogy az intézmények esetében a kiadások tervezése az előterjesztésben szereplő elvek szerint történik. Ezek az elvek a XXXIII. évi törvény a közalkalmazottak jogállásáról valamint a 2010. évi költségvetési törvényjavaslaton alapulnak.

Határidő: a költségvetés benyújtásával egyidejűleg
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Intézményvezetők)

8. A Közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy a következő soros ülésre terjessze elő az intézményekre vonatkozó egységes cafeteria rendszert, mely szintén alapjául szolgál a 2010. évi költségvetési javaslat elkészítésének.

Határidő: 2009. decemberi soros közgyűlés
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Intézményeknél a Művelődési és Sport Osztály vezetője
Polgármesteri Hivatalnál a Titkárság)

9. A Közgyűlés dönt arról, hogy
a Cigány Kisebbségi Önkormányzatok működéséhez 5 500 e Ft,
a Horvát Kisebbségi Önkormányzatok működéséhez 3 000 e Ft támogatást biztosít, mely összegek a 2009. évi támogatási összegekkel azonosak.

Határidő: azonnal
Felelős : Marton István polgármester

10. A Polgármesteri Hivatal esetében a bérek és a béren kívüli juttatások tervezése a Köztisztviselői törvényben és a Közszolgálati Szabályzatban előírtak alapján történik. A Közgyűlés felkéri a jegyzőt, hogy az intézményekhez hasonló módon a cafetéria rendszert alakítsa ki és a javaslatot terjessze a közgyűlés elé, mely szintén alapjául szolgál a 2010. évi költségvetési javaslat elkészítésének.

Határidő: a költségvetés benyújtásával egyidejűleg
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Titkárság)

11. A Polgármesteri Hivatal dologi kiadásainak megtervezésénél is az intézményeknél már ismertetett elveket kell alkalmazni. A városüzemeltetési feladatok esetében a kötelező közszolgáltatások szerényebb színvonalú, de biztonságos és vállalható szintű ellátását kell szem előtt tartani, ezért az önkormányzati gazdasági társaságok üzleti tervének kialakításánál ezeket a szempontokat kell figyelembe venni.

Határidő: a költségvetés benyújtásával egyidejűleg
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Városfejlesztési Osztály vezetője)

12. A Közgyűlés elfogadja azt az elvet, hogy a fejlesztéseket és felújításokat megelőzően kell számba venni és biztosítani a fedezetet a hitelek és kamatok törlesztéséhez.

Határidő: beruházásokhoz igazodó
Felelős : Marton István polgármester

13. A Közgyűlés dönt arról, hogy folytatni kívánja azokat a beruházásokat, felújításokat, amelyek már folyamatban vannak, illetve felülvizsgálja azokat, amelyekről korábban döntés született, azonban még nem kezdődtek el.

Határidő: 2010. január 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Városfejlesztési Osztály vezetője)

14.
a., A Közgyűlés dönt arról, hogy az Önkormányzat által nyújtandó támogatásokat felülvizsgálja és rangsorolja, abból a szempontból, hogy az önkormányzat által kötelezően ellátandó feladat kerül-e finanszírozásra.

b., A Közgyűlés dönt arról, hogy a Verseny és Élsportra, Diáksportra és Kulturális feladatok támogatására fordított összeg nem lehet nagyobb a 2009. évi, tényleges előirányzat összegénél.

Határidő: a költségvetés benyújtásával egyidejűleg
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Művelődési és Sport Osztály vezetője)

15. A gazdasági folyamatok kiszámíthatatlansága miatt mindenképpen indokolt, hogy az önkormányzati költségvetésben legalább 5 % általános tartalék szerepeljen.

Határidő: a költségvetés benyújtásával egyidejűleg
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Gazdálkodási Osztály vezetője)

16. A költségvetés készítésekor az önkormányzati törvényből adódó feladatok ellátása, a működőképesség megtartása, a fejlesztések megvalósításánál a későbbi években is kezelhető, finanszírozható volumenű hiány elérése az alapvető cél. A közgyűlés egyetért azzal, hogy az Önkormányzat az átmeneti finanszírozási gondok enyhítése érdekében továbbra is éljen a folyószámla-hitel által nyújtotta lehetőséggel.

Határidő: a költségvetés benyújtásával egyidejűleg
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Gazdálkodási Osztály vezetője)

17. A Közgyűlés dönt arról, hogy a 2009. január hó 1-jén hatályba lépett a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) a 2002. évi IX. törvénnyel módosított 95.§-a alapján biztosítja az otthont nyújtó és utógondozói ellátást, amennyiben az Országgyűlés döntése erre kötelezi. A 2010. évi céltartalékban biztosítja ennek 100 000 e Ft összegű fedezetét.

Határidő: a költségvetés benyújtásával egyidejűleg
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Gazdálkodási Osztály vezetője)

18. elfogadja azt a javaslatot, hogy költségvetési munkacsoport kerüljön felállításra.

19. a költségvetési rendelet beterjesztésével egyidőben kerüljön feltárásra az értékesíthető vagyon, illetve az ehhez szükséges esetleges rendelet-módosítás kerüljön előterjesztésre.

Határidő: a költségvetés benyújtásával egyidejűleg
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Városfejlesztési Osztály vezetője)


Marton István: Ezt a napirendet letudtuk.

Dr. Fodor Csaba (Ügyrendi): Polgármester úr olyanról rendeltetett el szavazást, ami szerintem szabályellenes. Milyen munkacsoportot állítunk fel, meg kivel, meg hogyan, meg egyáltalán?

Marton István: Majd megtöltik tartalommal. Ez …. doktor úr.

Dr. Fodor Csaba: Polgármester úr, ilyen nem lehet. Hát ez énszerintem SZMSZ ellenes. Ugye korábban akármilyen személy vagy bármilyen javaslatokat hozott a közgyűlés, akkor ugye már azok is hibásak voltak, amikor ki voltak pontozva a személyek, mert a közgyűlési előterjesztést csak név szerint lehet beterjeszteni. Itt meg nem volt semmi. Én akkor is mondtam. Szerintem Halász Gyula képviselő nagyon szeretné ezt a költségvetési bizottságot, csináljon egy írásos javaslatot, önálló képviselői indítvánnyal a decemberi soros közgyűlésre, nagy szeretettel hozza vissza, és aki elfogadja az abban való részvételt, akkor majd föláll a bizottság. De egyébként egy munkacsoportnak azt is meg kell mondani, hogy mit fog csinálni. Mert ilyen alapon akkor aztán mindenféle munkacsoportot fölállíthatunk nevek nélkül, feladat nélkül, hatáskör nélkül. Ez eszement helyzet, tehát ez énszerintem jogszabályellenes előterjesztés volt, és erről nem is lehetett volna elrendelni a szavazást.

Marton István: Fodor doktor, ez egy elvi döntésként van általam felfogva, aztán majd a következő közgyűlésre mondjuk, Halász úr megteszi a javaslatát, és akkor jön a tételes szavazás. Bízom benne, hogy bölcsebbek lesznek Önök akkor, mint ma voltak. Halász Gyulának adom …. Teljesen értelmetlen szerintem is, de elvi döntésként föl lehet fogni.

Halász Gyula (Ügyrendi): Tisztelt Fodor képviselőtársam! Ön nem figyelt, ugyanis amikor én ezt a módosító javaslatomat beterjesztettem, akkor arról szólt a módosítás, hogy a 127/2009.(III.26.) számú határozati meghosszabbítását kérem. Tehát ennek a határozatnak a szellemében, ennek a költségvetési munkacsoportnak a mandátumát kívántam meghosszabbítani. Egyszerű a kérdés, Ön most válaszolhat rá, hogy a szocialista párt részt akar-e venni ebben, vagy sem. Ennyire egyszerű. Mondja meg Fodor úr, ne nevessen. Mondja meg. Mondja meg. Nem akar részt venni, nem akar részt venni az MSZDP, Cserti úr. Ez egy tiszta beszéd. És akkor arra lehet számítani, hogy politikai háború lesz, politikai küzdelem lesz a választások jegyében, nem pedig egy háttér egyeztetés előkészítése a költségvetésnek. Erről van szó. Ezt ki kell mondani, hogy Önök háborúzni akarnak, a választási kampánynak akarják alávetni a várost, és ebből a város fog rosszul kikerülni, nem pedig a pártok a rövid távú haszonszerzés reményében.

Marton István: Ön totál téves szerepben van. Tehát az a bizottság megszűnt. Annak idején nem lett meghosszabbítva a mandátuma, egyszerűen kimúlt. Most itt a testület többsége úgy döntött, hogy akar egy ilyen bizottságot. Mondjuk, fölállítjuk legközelebb vagy talán sose. Cserti úrnak adom meg a szót, de rendkívül tiszteletlennek érzem én, ami itt zajlik a meglévő vendégeinkkel szemben, kérem.

Cserti Tibor (Ügyrendi): Egyetértek polgármester úrral, ügyrendi gombot nyomtam, egy kimúlt bizottság hallott tagjaként elmondom, hogy nem vagyok hajlandó a továbbiakban is bohóckodásban részt venni. Annál komolyabb egyébként a feladat, hogy így kelljen egyáltalán kezelni. Populáris, Gyuszi, amit mondasz. Ne gerjessz indulatokat, haragot ott, ahol egyébként nincsen most, szerencsére. Felejtsük el ezt a dolgot, szóba se került, tudja mindenki a maga dolgát, e szerint menjünk végig, és ha nem úgy lesz, akkor Bene képviselőtársam elmondta, hogy önmagá… kezdeményezni fogja azt a fajta demokratikus kontrollt, kész, pont.

Marton István: Itt csupán arról volt szó, hogy a közgyűlés többsége támogatja egy ilyen bizottság felállítását, aztán majd, ha valaki ezt megtölti tartalommal, akkor megnézzük, mi jön ki belőle. Uraim! Egy napirenddel előbbre vagyunk már, a folyékony hulladéknál, úgyhogy szépen mindenki szedje ki magát a gépből, az a kérésem.



14. Javaslat a költségvetési intézményeknél folyó étkeztetés élelmezési nyersanyagnormáiról és a térítési díjak megállapításának módjáról szóló ……/2009. (……) számú rendelet megalkotására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Marton István: Ja, bocsánat, akkor már én sietek nagyon vendégeink iránt érzett olthatatlan tiszteletem jeleként, akkor az élelmezési nyersanyagnorma. Én azt hittem, hogy az automatizmus, de akkor előbb még nyomjunk egy igent. És nem szeretem, hogyha utólag visszavakarózunk előző napirendekre. Kérem a szavazást a nyersanyagnormákról.


A közgyűlés 24 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja:


50/2009.(XII.04.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 50/2009.(XII.04.) számú rendelete a költségvetési intézményeknél folyó étkeztetés élelmezési nyersanyagnormáiról és a térítési díjak megállapításának módjáról.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)






15. Beszámoló a települési folyékony hulladék közszolgáltatási tevékenységről, valamint javaslat a 2010. évi díj megállapítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Polainé Marek Valéria közszolgáltató


Dr. Kolonics Bálint: Az ügyrendi bizottság egyhangú határozatával tárgyalásra alkalmasnak tartja az előterjesztést.

Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 1 igen, 3 tartózkodással az előterjesztést nem támogatta.

Marton István: Elnök úr, az az érzésem, az Ön bizottságának aznap igen rossz napja volt.

Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság 7 egyhangú igen szavazattal támogatta az előterjesztést.

Marton István: Szavazást kérek, több hozzászóló nincs, a vitát lezártam alapon. Én úgy gondolom, hogy ettől nagyobb fokú önmérsékletet nehéz lenne tanúsítani ebben a szituációban. Ebben a műfajban ráadásul. Szolidan csinálták mindig.


A közgyűlés 22 igen és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja:

51/2009.(XII.04.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 51/2009.(XII.04.) számú rendelete a települési folyékony hulladék közszolgáltatási díjáról.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)



16. Javaslat a helyi tömegközlekedés 2010. évi díjának megállapítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Zalatnai László vezérigazgató Zala Volán Zrt.


Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 2 igen és 2 tartózkodással az előterjesztést nem támogatta szintúgy, mint az előbb.

Marton István: Érvényben tartom, amit az előbb mondtam a bizottságukkal kapcsolatban.

Dr. Kolonics Bálint: Az ügyrendi bizottság egyhangú határozatával tárgyalásra alkalmasnak tartja az előterjesztést.

Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság a 3 %-os díjemelést és a hozzá tartozó plusz veszteségfinanszírozás 5,7 millió Ft-ot 7 igen szavazattal támogatta, viszont az eredeti határozati javaslatban nem szereplő 6 %-os emelést 5 igen, 1 tartózkodással szintén támogatta, tehát mind a kettőt elképzelhetőnek tartja, és természetesen a közgyűlés dönt. Kérem a polgármester urat, hogy a 6 %-osat tegye fel először. Köszönöm. Mint módosító javaslat.

Marton István: Akkor fölteszem a 6 %-ot. Amiket itt leírtak munkatársaim a Zala Volán előterjesztési javaslata alapján, hát ezek elég szomorú tények, mert hova fogy itt a nép lassan, ugye 4 %-os forgalomcsökkenés. És eddig, amit tervezett a Zala Volán forgalomcsökkenést, az mindig bejött neki sajnos. Sőt. Vezérigazgató úrnak megadom a szót természetesen.
Zalatnai László: Nagyon készültem, de most az előzmények ismeretében igyekszem nagyon rövid lenni, tőmondatos. Néhány dolgot szeretnék azért mégis csak, csak bevillantani. Utas-szám: az az igazság az utolsó 5 évben az utas-számban majdnem 30 %-os visszaesés volt, de nem csak Nagykanizsán egyébként, más városokban is. Az idei év, ez egy katasztrófa, közel 14 %-os utas-szám csökkenés. Az okai: hát elhangzott, és amit én írtam, Zala megye és Nagykanizsa lakossága számának csökkenése, tanulólétszám alakulása, nyugdíjasok aránya Zala megyében 24 %. Azt tessék végiggondolni, hogy valószínű, utazik, csak mi se regisztráljuk, és egyáltalán a fizetési körben nincs benn, de én nem azt akarom mondani, hogy legyen benn, csak mint ténykérdés. A foglalkoztatási helyzet, és ez Zala megyében is, úgy gondolom, hogy még továbbiakban romlani fog. Az egyéni motorizáció hatása, ami szerintem kivédhetetlen még ilyen gazdasági válsághelyzetén. Belejátszhat, és esetleg mi is bakiztunk egyébként bizonyos dolgokban, és a tömegközlekedés elsőbbségének biztosítására voltak törekvések, én úgy gondolom, a városban fejlesztési programok, de vélhetőleg, mondjuk ekkora nagyságrendű városban többet lehet, hogy nem is lehetett volna tenni, de bizonyos módon viszont lehetne segíteni a tömegközlekedést. Mit tettünk mi? Ebben az 5 évben 9 %-os teljesítményt vontunk ki a közel 30 %-os utas-számmal szemben. A legutóbbi évben, két évben ez viszonylag nagy volt, 4,3 %, három autóbusszal csökkent az autóbusz darabszám. Igyekeztünk a szóló új irányába elmozdulni a mostani beszerzésekkel. A buszokkal arányosan csökkent a gépkocsivezető és a kiszolgáló személyzet. Ami viszont az egész ésszerűsítésnek ellene hatott, több mint három éve folyamatosan csökken az árkiegészítés, azaz az a finanszírozás, az a harmadik pólusa és ága volt ugye az egész tömegközlekedés finanszírozásának. Bejött egy korkedvezményes nyugdíjas járulék és bejött egy jelentősebb mértékű súlyadó is. Én ezért azt gondolom, hogy teljesen korrekt volt az együttműködés, és azt gondolom, hogy most is az. A képlet alapján a 3 % jött ki. Azért bátorkodtunk a 6 %-kal is előállni, nem azért, mert Nagykanizsa, Keszthely ezt az alternatívát szavazta meg, hanem a tulajdonos abba az irányba kényszerít bennünket, hogy a portfolió egyetlen elem sem lehet veszteséges. Ha pedig itt végignézik, nagyon nagy, több tízmilliós veszteséget lehet látni. Szóval azt kell, hogy mondjam, hogy én azt szeretném, hogy most ismerve az előzményeket, hogy majdnem közömbös a Zala Volánnak a 3 %-os díjszint-emelés és a normatív 40 helyett 45,3, vagy a 6 % és a normatív marad 40-en, de az Önök szituációját figyelembe véve akkor mégis azt gondolom, meg ha hosszú távon gondolkodunk, hogy vélhetőleg a 6 %-os díjszint-emelés kedvezőbb mind a két fél számára, és azt szeretném javasolni, nem egy, majdnem egy bizottság, jó az előbbi paródia, hogy a Zala Volán javasol két tagot és a Nagykanizsa önkormányzat két tagot, és a költségvetésig nézzük meg mi is, hogy milyen megtakarítási lehetőségünk van, esetleg teljesítmény szűkítés, nagyon nem szeretném, az egészet hogy tudjuk ésszerűbben csinálni, nehogy mi tessünk olyannak, hogy ideállunk, mert kaptunk azért egy olyan kritikát, hogy a szolgáltatók idejönnek, és díjat emelnek. Annyi olyan teher jelent meg itt most, ami kivédhetetlen, azt kell, hogy mondjam, és ez nem egy eredményes tevékenységből, az árrésből lehetne engedni és a profitból, itt a veszteség mértéke 80 millió Ft.

Marton István: Nem tudom, mennyire figyeltek képviselő urak, vezérigazgató úr beiktatott egy bakit, gondolom azért, hogy észrevegyék. Nem Nagykanizsa, hanem Zalaegerszeg szavazott 6 %-ot. De nem vették észre képviselőtársaim. Én azért figyeltem, azt hiszem, ezt bizonyíték. No. Akkor először a módosító javaslatot, a 6 %-os kell szavazni. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomjon igen gombot.


A közgyűlés 10 igen, 1 nem és 12 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el.


618/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem fogadja el a helyi tömegközlekedés díjának 6 %-os emelésére vonatkozó javaslatot.


Marton István: Marad az eredeti előterjesztés, a 3 %-ról. Aki el tudja fogadni, nyomjon igen gombot.


A közgyűlés 25 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:
619/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a tömegközlekedési díjak átlagosan 3,0 %-os emelése mellett a helyi tömegközlekedés 2010. évi veszteség finanszírozásához szükséges – a Zala Volán Zrt vel kötött közszolgáltatási szerződés 8. fejezete alapján meghatározott kompenzációra – fedezetet, 40.000 eFt támogatást a város 2010. évi költségvetésében tervezi.

Határidő: 2009. november 27.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Tácsi Hajnalka osztályvezető, Gazdálkodási Osztály)


Marton István: Még egy napirend és jön a szünet, a kéményseprő díj. Bocsánat, rendeletmódosítás, ami hozzájárul, még egy igen gombnyomást kérek. Nem ragaszkodom a 25:0-hoz.


A közgyűlés 25 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja:


52/2009.(XII.04.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 52/2009.(XII.04.) számú rendelete a helyi tömegközlekedés díjának és utazási feltételeinek megállapításáról szóló többször módosított 32/1998.(XII.15.) számú rendelet módosításáról.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)



17. Javaslat a 2010. évi kéményseprő-ipari közszolgáltatási díj megállapítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Szalai Zoltán ügyvezető, Füstfaragók Kft.


Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság 7 egyhangú igennel elfogadta a kéményseprők által javasolt 5,5 %-os díjemelést.

Dr. Kolonics Bálint: Az ügyrendi bizottság egyhangú határozatával tárgyalásra alkalmasnak tartja az előterjesztést.

Marton István: Hát ez az a cég, amelyik mindig önmérsékletet tanúsított ugyanúgy, mint kettővel ezelőtti területnek a képviselői. Több hozzászólót nem látok, én a vitát így lezárom, és kérem az igen gomb megnyomását.


A közgyűlés 23 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja:

53/2009.(XII.04.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2009.(XII.04.) számú rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatásokról szóló többször módosított 13/1996.(III.26.) számú rendelet módosításáról.
(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)
Szünet


18. Javaslat a nehéz helyzetbe került, lakáshitellel rendelkező polgárok védelme érdekében szükséges rendelet módosításokra (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Dr. Csákai Iván: Hát ez az előterjesztés – hogy mondjam? – az önkormányzat életében egy furcsa helyzetet fog teremteni. Tulajdonképpen az elővásárlási jog gyakorlásával veszünk is valamit, meg nem is. Gyakorlatilag arról szól, hogy megvesszük a lakást, akkor határozatlan idejű bérleti szerződést kötünk az illetővel. Ez a lakás az önkormányzatnak nem áll rendelkezésére, hisz az örökösök, a dédunoka is örökölheti. Ez az egyik része ennek a ….

Marton István: Ezt tekintsem módosításnak? ……..

Dr. Csákai Iván: Nem módosítás, csak elmondom, mert utána elmondanám azt, hogy a bizottság hogy szavazott. Egyetértve itt a vásárlás kapcsán a feltételekkel, hogy minek kell megfelelni a lakásnak, egy nagy problémát vet fel a visszavásárlás lehetősége. Abban a pillanatban, hogyha valaki eladta az önkormányzatnak a lakását, egy hét múlva visszavásárolhatja. A jelenlegi rendelkezésünk alapján ezt 30 %-kal megteheti. A bizottságunk megtárgyalta az anyagot, és a visszavásárlásnál a vételár inflációval generált összegét határozta meg. Tehát hogyha egy év múlva visszavásárolja valaki, akkor nem a kedvezményekkel, hanem a vételár inflációval generált összegét határozzuk meg …

Marton István: A hivatalos KSH fogyasztói árindexre gondol elnök úr.

Dr. Csákai Iván: Igen.

Marton István: El van fogadva.

Dr. Csákai Iván: Igen, hisz hogyha a kedvezménnyel adjuk, akkor egyszerűbb lenne, hogyha odaadunk egy 6 milliós lakásnál 1,8 millió támogatást egy embernek. Az 5. §-ban polgármester úrnak a 10 lakás bérlőkijelölési …. ezt a vételár, ez 7 igen, egyhangúlag szavazta meg a bizottság. A bérlőkijelölési jog a polgármester úrnak, hogy 10 lakásra, 2 tartózkodás, 5 nem szavazattal nem szavazta meg. A harmadik szavazás pedig arról szólt, hogy a krízishelyzettel az SZMSZ foglalkozik, az eddigi SZMSZ is, ahol meghatározza az SZMSZ, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság dönt a krízishelyzetben. Ezt pedig 7 igen egyhangú szavazattal támogatta a bizottság.

Marton István: Röst János ügyrendit nyomott. De akkor legyen ügyrendi!

Röst János: Elnézés kérek, beragadt az előző. Majd szót kérek különben.

Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság elég hosszan vitatkozott rajta, és nem minden pontjával értünk egyet. Ennek ellenére 5 igen, 2 tartózkodással támogatta az előterjesztést. Elég sok fenntartásunk volt.

Tóth László: A bizottság 3 igen, 1 tartózkodás és 1 nem szavazattal az előterjesztést nem támogatta, és a közgyűlésnek elfogadásra nem javasolja. Ezen kívül volt egy módosító indítvány a bizottsági ülésen, ami 3 igen, 2 nem szavazattal el lett fogadva, miszerint a polgármesternek biztosított keretet javasolja kivenni a rendeletmódosításból a Pénzügyi Bizottság

Marton István: Elnézést! 3 igen, 2 nemmel ezt nem lehet javasolni.

Tóth László: Hát ez nem érint költség….

Marton István: Az Önök bizottsága az, aki abszolút többséget, és az Önöknél 4.
Tóth László: De a költségvetést érintő tételek vonatkozásában valóban igaza van polgármester úrnak, de ez, úgy gondolom, hogy közvetlenül nem érinti a költségvetést.

Marton István: Hát érinti, de ezen nem akarok vitát indukálni. Oszályvezető2 – ki Ő? Ki Ő, aki bejelentkezett? Akkor Farkas doktornak megadom a szót.

Dr. Farkas Roland: Csak a Csákai úrnak a javaslatára szeretnék annyit reagálni, hogyha lehetne, akkor talán a következő közgyűlés döntsön erről a módosításról inkább, ugyanis ezt meg kellene vizsgálni szerintem mind az Áht., mind az egyéb rendelkezések szempontjából, illetve az annak a rendeletnek a módosítását igényli, amit a közgyűlés a múlt ülésén fogadott el, ugye az eladásokról szólót. Tehát nem a jelen módosítás keretében kellene ezzel foglalkozni.

Marton István: Tehát magyarul szigorodtak a múltkori közgyűlésen a feltételek.

Bene Csaba: Én polgármester úrnak a figyelmét szeretném fölhívni arra, hogy két bizottság részéről is elhangzott itt a polgármesteri keret ügyében a 10 lakásnak a kérdése. Én úgy gondolom, hogy mind a két bizottság részéről a féltés miatt született ez a döntés, és ezt ne támadásnak vegye polgármester úr. Úgy gondolom, hogy a szociális bizottság, mint bizottság kezében jó helyen van az a lehetőség, hogy krízishelyzetben oszthat a polgármester úr javaslatára is megfelelő döntéseket. Én úgy gondolom, hogy sok-sok személyes támadást lehet ezzel elhárítani, mert ilyen krízishelyzetben bárkin segít Ön, az körülbelül ugyanannyi, vagy több ellenérzést vált ki az emberekben és támadási lehetőséget biztosít. Bízzuk ezt a bizottságra. Én ezeket a javaslatokat támogatom.

Marton István: Frakcióvezető úr nem kell engemet félteni, támadnak Önök eleget, úgyhogy más is támadhat.

Dr. Fodor Csaba: Én örülök neki, hogy a FIDESZ frakció védi a polgármestert, én meg azt gondolom, hogy azon lehetne vitatkozni, hogy most hány lakás legyen a lakásszám, hogy 10 vagy 5, vagy 8 vagy …

Marton István: 20 volt korábban.

Dr. Fodor Csaba: …. de hogy valamennyit kell adni, azt biztos. A korábbi évek gyakorlata, és a korábbi ciklusok gyakorlata is az volt, hogy az aktuális polgármesternek voltak ilyen jogosítványai, természetesen azzal, hogy utólagosan beszámol ezeknek a lakásoknak a felhasználásáról a közgyűlésnek. Eddig nem volt az én tudomásom szerint. Eddig mindegyik polgármester felelősen kezelte a gondjára bízott lakásokat. Ennek pont az volt a lényege, és most is az lenne a lényege, hogy azokon lehessen segíteni, akiknek azonnal segítségre van szüksége. Ezt nem tudta megtenni a szociális bizottság sem. Akkor nem lennének újságcikkek, meg nem tudom, micsoda a szegény Simon családdal kapcsolatosan, ha azt meg lehetett volna oldani. Ha ez akkor napvilágra kerül, és ha ilyen lehetőség van, én azt gondolom, függetlenül a polgármester személyétől, az aktuális polgármesternek erre joga van, lehetősége, akkor az ilyen kérdések egy-két hét alatt rendeződhetnének. Én azt kérem Önöktől, hogy csökkentsék le a számot, mit bánom én micsoda, csak valamennyi maradjon itt benn az ilyen prompt és helyzeteket azonnal kezelni tudja az éppen aktuális polgármester vagy éppen, ha nincs itt, akkor az alpolgármester. De ezeket meg kell oldani, és akkor nem kerülünk ilyen kényelmetlen helyzetbe, mint kerültünk ezzel a szerencsétlen üggyel kapcsolatosan. És az még a kisebbik, a nagyobbik gond az, hogy meg lehetett volna már régen oldani ennek a fiúnak az elhelyezését a testvérével együtt, és mondjuk, nem szembesülnénk azzal, hogy több éve üresen állnak lakások iskoláknál.

Dr. Csákai Iván: Következő, amit a osztályról itt fölvetettek, számomra elfogadhatatlan ez a rendelet azzal a biztosíték nélkül, hogy a vételár generált részével vásárolhatja vissza, mert nem hiszem, hogy az elidegenítési rendeletünk azért hoztuk, hogy egy 6 milliós lakásnál például 1,8 millióval támogassunk valakit. Tehát nem fogadható el, hogyha ez nem lesz beemelve a másik rendeletbe. A gazdasági krízist, azt nem csak észrevételként, hanem módosító javaslatként is kéri a bizottság, hogy a krízishelyzet föl van sorolva az SZMSZ-ben, ez a gazdasági krízis is kerüljön oda be, és a bizottság dönt.


Marton István: Hát a krízishelyzet, az egy más, következő napirendnél lesz érdemben tárgyalva, de hát ….

Dr. Csákai Iván: Volt krízishelyzetben más is, akinek kigyulladt a lakása, és azt pillanatokon belül a bizottság meg tudta oldani. Nem hiszem, hogy bármi probléma lenne avval, hogyha a bizottságra van hagyva az egész.

Dr. Farkas Roland: Nem akarok vitatkozni képviselő úrral, csak az van a javasolt rendeletmódosításnak. a második rendeletmódosításnak az 1. §-a, hogy ezeket a vásárolt lakásokat ne lehessen jelenleg eladni. Ez most a javasolt, mert ugye az van, hogy a rendelet hatálya kiterjed, kivéve ezekre a lakásokra, és akkor a következő közgyűlésre át lehetne gondolni, hogy milyen feltételekkel lehetne nekik odaadni, hogy ne legyen az, hogy sokkal, sokkal többel alámegyünk, mint amennyit a lakás ér. Én ezt javasoltam, de a közgyűlésé a döntés.

Marton István: Igen, ez teljesen korrekt, és ebben benne van, amit Csákai bizottsági elnök úr kér.

Bogár Ferenc: A Városüzemeltetési Bizottság ülésén ezek a kérdések fölvetődtek. Én, amikor elolvastam az előterjesztést, utolsó oldalon Dr. Tuboly Marianna jegyző és a polgármester aláírásával láttam egy lakásrendelet módosítást, fölolvasom. 1. §, rendelet hatálya: E rendelet hatálya – a Ltv. 85/F. §-ban meghatározott elővásárlási jog gyakorlásával vásárolt lakás kivételével – kiterjed a határozatlan időre bérbe adott lakásra, amelynek tulajdonosa Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata. Ezt én úgy értelmeztem, hogy egyértelműen szűkítő tényező, ez kizárja az árverésen elővásárlási jog gyakorlásával megvásárolt, majd pedig határozatlan időre bérbe adott lakásra. Amennyiben ez nem így. Nem, ez szerintem a rendeletmódosításban, én, lehet, hogy rosszul értelmezem, nem vagyok jogász, csak közgazdász vagyok, de egyértelmű az, hogy ez kizáró. Amennyiben ez nem, akkor én azt fogom javasolni most ezúttal, hogy tegyük be egyértelműen, hogy az elővásárlási jog gyakorlásával árverésen vett lakásokat határozatlan idejű tartamuk ellenére nem lehet megvásárolni. Ez egyértelmű kitétel, ezzel a nyerészkedést, amire bizottsági elnök úr gyakorlatilag utalt, hogy tehát valaki vesz egy lakást, utána 30 % kedvezménnyel megvásárolja, majd két hónap múlva meg fogja ilyen kedvezménnyel vásárolni, ezt kizárja. Tehát nem lesz lehetőség. Egy olyan tilalmi lista gyakorlatilag, amit megfogalmaztunk különböző lakások esetében. Tehát, ha én ezt rosszul értelmezem, ezt kérem, hogy a jegyző asszony segítsen ki ebben, akkor javaslom, hogy ezt a lakásrendeletünkben ilyetén módosítsuk. A másik pedig, ugye fölmerült az 1 millió Ft értékű lakások megvásárlásának a kérdése. Én akkor úgy fogalmaztam, hogyha az önkormányzat nyomott áron tud egy lakást vásárolni, akkor ezzel a vagyonát gyarapítja, vegye meg, semmi gond nincsen vele, utána pedig adja bérbe a tulajdonosnak. Sokan fölvetették, hogy egyszerűbb lenne egy 1,5 milliót gyakorlatilag akkor meghitelezni, én erre azt tudom mondani, amikor a Kámán úrral szó volt a lakáselidegenítésről, ő azt mondta, hogy hatalmas apparátus kellett fönntartani annak érdekében, hogy ez ilyen tartozások könyvelése naprakész nyilvántartása meglegyen. Az önkormányzatnak nem érdeke, hogy ez legyen. Tehát az ilyen zavaró, félrevezető dolgokat felejtsük el, teremtsünk tiszta viszonyokat, itt lakásvásárlásról, bérbeadásról van szó. Egyértelműen ezt a vonalat kövessük, és semmiféle ilyen hosszú távú kedvezményes hitelbe ne bonyolódjunk bele, nem vagyunk bank. A másik pedig, ami gyakorlatilag nálam gondot jelenthet, ugye azért szavaztam én meg annak idején a bérlakás elidegenítési rendeletünket, mert ez által lehetővé vált, hogy szórványlakásokat, tehát egy lakóközösség… mondjuk egy lakást el tudtunk adni, ezzel most ezt a helyzetet újrateremtjük, ez a hátulütője. De ez gyakorlatilag, úgy mondom, mivel tökéletes dolog ugye rajtunk kívül nincsen, ez sajnos ezzel együtt jár. Én ennek alapján meggondolandónak és elfogadásra alkalmasnak tartom ezzel a kiegészítéssel a rendeletet. Még egy szót a polgármesteri keretről. Amikor mi szociáldemokraták ezt a javaslatot megtettük, egyértelműen az a cél lebegett a szemünk előtt, hogy a városban ilyen helyzetek megoldására valami okot kell találni. Gyakorlatilag ez a rendszer jól funkcionált az elmúlt időszakokban. A képviselőtársaimnak a belátására bízom, hogy valamilyen megoldást találjunk ki. Ha Önöknek ez nem tetszik, tessék, álljanak elő másik olyan javaslattal, amely ezt helyettesíteni tudja teljes mértékben. Mi azt is támogatni tudjuk, de oldják meg. Tehát a számunkra elfogadhatatlan, hogy valamit csípőből elutasítanak, és helyette nem adnak semmit. Tessék ezt kiváltó másik javaslattal előállni, ha az elfogadható, támogatni tudjuk.
Marton István: Én úgy gondolom, az előző aggályára a vagyongazdálkodási vezető megmondta, hogy ez pontosan azt jelenti, amit Ön kér, tehát ezzel érdemi gondot én nem látok, de egyébként Önnek én őszintén köszönöm, hogy ezúton is próbál segíteni Simon József és testvére lakhatási gondjain. Nyilvánvaló, hogyha lehetőségem lenne rá, akkor 5 perc alatt megoldanám, és ugye nem akarom felidézni, az újságban milyen hercehurca ment, és hogy van az, hogy nem lehet, mert fél évet várni kell, stb. De ha ez a lakásszám a rendelkezésemre állna, akkor ez megkerülhető lenne, és ahogy említettem az előbb, 5 perc alatt meg lehetne oldani a nehézsorsúaknak a problémáját. De azért Ön tényleg azt hiszi, hogy azok a képviselők, akik mindenáron korlátozni akarták az én munkámat, mert azt hitték, hogy ezzel nekem tesznek keresztbe, miközben csak a bizottságok és olykor a közgyűlés munkáját lehetetlenítették el, most megemberelik és felülbírálják magukat? Ezt őszintén hiszi Ön? Én nem hiszem. Sőt, kizártnak tartom. Eddig sem tették, és sajnos az a gyanúm, hogy ebben az esetben sem fogják ezt megtenni. Hogy ez most épp egy nehézsorsú testvérpár életét teszi tönkre, és ki tudja, hány ilyen és ehhez hasonló eset lesz majd még a jövőben, ez őnekik uram, mellékes. Ezt tudomásul kell venni.

Dr. Csákai Iván (Ügyrendi): Elnézést, csak itt fölvetődött, hogy amit én mondtam, az evvel kiváltható, ami itt be van írva. Tudtommal magasabb jogszabály, hogyha előírja, hogy eladható, akkor ez a helyi rendeletünk bármikor megtámadható, és megvásárolhatóvá válik a lakás. Segítsenek ki, Papp Judit vagy valaki. Tehát magasabb jogszabály előírja, hogy megvásárolhatja. Megvásárolhatja bármikor. A polgármesteri kerettel kapcsolatban nekem volt nem valami jó tapasztalatom, én ezért változatlanul amellett vagyok, hogy a polgármesternek ne legyen. A Simon gyereket pedig nem érdemes idekeverni. Ott a közgyűlés hozott egy rendeletet, amit be kell tartani mindenkinek. Legalább 300 család van, aki rossz helyzetben van. 11-szer pályázott valaki, és most kapott olyan, aki pincében lakott kinn a hegyen. Ez van.

Marton István: Hát olyan is van, hogy első pályázók is szép számmal nyernek úgy egyébként. Azt meg, hogy Önnek rossz tapasztalatai voltak a polgármesteri lakásokkal, azt én el tudom fogadni, mert én se örültem minden elődömnek a kiutalásának, de velem kapcsolatban nem lehetnek semmilyen tapasztalatai, hiszen egy percig sem volt részemre lakás kiutalási lehetőség biztosítva, és hát azt hiszem, hogy ahogy itt hallom magukat, nem is lesz. És azért azt a Simon családot igenis ide kell keverni. Azt az ügyet réges rég meg lehetett volna és meg kellett volna oldani.

Karádi Ferenc Gyula: Az előterjesztés címe Javaslat a nehéz helyzetbe került, lakáshitellel rendelkező polgárok védelme érdekében, stb. Én ennek tükrében fellapoztam az előterjesztést első lendülettel, amikor a kezembe vettem, és utána lapozok a 4. oldalra, 4. oldalon pedig van ennek egy második fejezete, ami úgy szól, hogy bérlő kijelölési jog biztosítása a polgármester részére. No, hát most az a kérdésem, hogy a krízishelyzetbe, nehéz helyzetbe kerültek és a bérlőkijelöléshez hogy jön itt össze? Két különböző témáról van szó. Ha ez kettő előterjesztés, akkor egy szavam nincs. Külön előterjesztés az egyik is, külön a másik is, de az, hogy a polgármester úr a 2008. tavaszán valamikor beterjesztett 10 lakásos ötletét, amit ő szeretett volna akkor annak idején bérlakásként elosztani, a bérlőkijelölést magához szerette volna vonni, azt akkor nem szavaztuk meg, és ennek a nehéz helyzetbe került embereknek a lakáshitel kiváltását összekeveri ezzel a saját ötletével, ez számomra egy elképesztő dolog. Polgármester úr ne tegye ezt meg. Két előterjesztést készíttessen, egyik ilyen, másik olyan, a témája sem azonos, és akkor minden érthető mindenki számára, és nem keverjük össze a napirendeket. A másik az, hogy én szövegszerűen szeretném módosítani azt a határozati javaslatot, amely itt meg van fogalmazva, és itt pedig az van, hogy a rendelet szövegszerű 1 §-ában, ott, ahol a magyarázat van, ott az van írva, hogy így a bérlakásokról szóló rendeletmódosítási tervezet 5. §-a szerint a polgármester minden évben, e helyett a szöveg helyett, hogy Bogár Ferencnek is megfeleljek, a Szociális és Egészségügyi Bizottságot szeretném megjelölni, és a polgármester szó helyébe ez van behelyettesítve. Minden olyan kritériumnak megfelel ez a szándék, amit ő az előbb megfogalmazott. Hetente majdnem ülésezik ez a bizottság, bármilyen helyzetben kollektív döntést tud hozni, mérlegelési lehetősége van, a bizonylatokat be tudja szerezni, a vizsgálatot el tudják végezni az indokoltságot illetően. Ezért ez a módosítás énszerintem életszerű, és akkor nem hozzuk olyan nehéz helyzetbe polgármester urat, hogy egy személyben kelljen dönteni olyan igények felmerülése esetén, amely esetleg időnként támadhatóak.

Marton István: Már az előbb elmondtam egyik képviselőtársának, hogy ne kíméljenek, nyugodtan hozzanak nehéz helyzetbe, meg szoktam őket oldani. És ha Ön figyelt volna, akkor amit Bogár úr mondott, az ő javaslatuk volt, az lett ide beépítve, és a bizottság nem képes megoldani ezt, mert a jelenlegi érvényben lévő dolgok alapján ugye fél évig lehet várakozni. Tehát én elég szomorúan konstatálom, hogy várhatóan mi lesz ennek a sorsa. Majd meglátjuk.

Röst János: Én nem mennék ilyen ….. bele, hogy most Marton István mit gondol magáról, meg mi mit gondolunk Marton Istvánról, szerintem ezt mindenki jól tudja. Viszont visszamennék oda, hogy a rendszerváltás után 4500 körül volt az a bérlemény ….

Marton István: 5500, Röst úr, hogy pontosítsak.

Röst János: Akkor 5500, köszönöm szépen. Akkor még több, és akkor volt, úgy tudom, polgármester úrnak, Kereskai Istvánnak talán 20 lakása. Később ez lecsökkent…..

Marton István: Igen, 20 lakása volt.

Röst János: …. és azt követően Suhai Sándort követően úgy döntött az akkori közgyűlés Tüttő Istvánnál, hogy ezt megszünteti, mert jelentős problémák léptek fel egyébként a kiutalásnál, és úgy gondolták helyesnek, hogy ezt nem folytatják. Azt követően két ciklusban Tüttő Istvánnál és Litter Nándornál ez volt szokás. És nagyon helyes volt egyébként, hogy társadalmasítva lett a bérlőkijelölésnek az ily módja. Egyébként nagyon jól működik. Én is azt mondanám, hogy nehéz döntéseket hoz a bizottság. Ha valaki végigolvasná a pályázóknak az életútját, illetve az anyagi és egyéb helyzetét, hát akkor azt kellene mondanom, hogy ilyen élethelyzetben nagyon sok száz nagykanizsai család van, azt nyugodtan elmondhatom. A bizottságnak van egy hatásköre, mindjárt felolvasnám, ez az SZMSZ-ben van benn a h.) pontban. Elemi csapás vagy egyéb károsodás miatt szükségessé váló – lakás kiürítése esetén – a megfelelő lakás biztosításáig határozott idejű bérleti szerződés megkötéséről dönt. Tehát gyakorlatilag én úgy gondolom, hogy ez a pontja az SZMSZ-nek elegendő arra, hogy ideiglenes elhelyezéséről, amennyiben a bizottság úgy ítéli meg, illetve a Szociális Osztály előterjesztése ezt indokolja, ezt megkaphassa, és szerintem rendezhető. Egyébként polgármester úr, ha Ön ezt nagyon akarta volna, akkor már az elmúlt 3-4-5 hónapban ezt behozhatta volna a közgyűlésre. Ez csak zárójeles megjegyzés.

Marton István: Remélem, hogy Önnek nincs igaza, és nincs nagyon sok család, akinek ilyen élethelyzete van, és felhívom arra a szóra a figyelmét, amit Ön említett, ideiglenes jelleggel. Én úgy gondolom, ezt nem ideiglenes jelleggel, hanem véglegesen kellene megoldani. És még mindössze egy gondolat, semmi közöm nincsen Suhai Sándor egykori polgármester döntéseihez. Abból kiindulva nagyon nagy hiba engemet megítélni.

Karádi Ferenc Gyula (Ügyrendi): Csak azért nyomtam ügyrendit, hogy azt szeretném, ha nem maradna a levegőben az a mondat, amit Ön az előbb elmondott, tehát a bizottságnál ez a 6 hónapos várakozási idő, amely a rendeletünkben szerepel, ez ebben a helyzetben, hogyha úgy lett megszavazva az a rendeletmódosítás, amit én az előbb elmondtam, akkor az Szociális és Egészségügyi Bizottság eltekinthet ettől a 6 hónapból, mert ugyanazt a jogot adja meg a bizottság számára ez a rendeletmódosítást, mint amit az Ön számára is megadott volna, hogy az Ön neve marad ebben a javaslatban.

Marton István: Jó. Hát, ha megoldhatták volna, akkor miért nem oldották meg? Bene frakcióvezetőnek adom meg a szót. De egyébként fölhívom a figyelmét, hogy ebben ügyrendi semmi nem volt. Úgyhogy végtelen türelmemnek köszönheti, hogy bár igen rosszul állunk idővel, de nem vontam meg azonnal Öntől a szót.

Bene Csaba: Én polgármester úr javaslom Önnek, hogy ne személyes támadásnak vegye, hogyha itt elhangzanak különböző javaslatok. Én sem annak szántam, hogy nem értek egyet azzal, hogy polgármesteri kézbe legyen. Hát, hiszen az elmúlt időszakban nem is volt abban ilyen lehetőség. Tehát nem arról szól, hogy az Ön személyét támadnánk e miatt, hanem a megoldást keressük, és abban valóban igazság vagyon, hogy az SZMSZ-ben szabályozottak szerint már lehetőség lett volna megoldani ezt, főleg úgy, hogyha – idézőjelbe teszem, és nem bántani akarom ezzel Önt, hogy Ön már többször azt mondta, hogy az csak irányfény Önnek, az SZMSZ, meg a többi jogszabály. Hát akkor irányfényben meg kellett volna látni ezt a lehetőséget, hogy akkor a Simon Józsinak az esetében megoldódjon a probléma. Nekem ugyanez volt a problémám az én általam kezdeményezett szolgálati lakásnál is, hogy egy kis irányfénnyel meg lehetett volna oldani azt a problémát is, hogyha a hivatalok nem azt nézik, hogy hogyan nem lehet megoldani. Tehát ideiglenes megoldásként az is megoldás lett volna. Most itt van egy olyan előterjesztés, ami alapján az ilyen helyzetekre megoldást találhatunk. Én úgy gondolom, hogy a bizottságok által kialakított vélemények alapján lehet szavazni róla.

Marton István: Én az előbb elmondtam, hogy itt nem ideiglenes megoldás kell, mert azzal csak nyújtjuk a témát, …. eljutunk a véglegesig vagy sose. Nagyon örülök neki, hogy hirtelen így kiművelődtek a bizottság egyes tagjai, mert amit most például elmondott Röst úr, azt kezdeményezhette volna már a bizottság ülésén is, és akkor lehet, hogy egy kicsit előbbre is lennénk.

Dr. Csákai Iván: Következő, egyrészt áthidalandó, amit én mondtam, hogy az értékesítés a rendelet hatálya, tehát hogy nem adható el, azt úgy, hogy a tilalmi listára kerüljön föl az a lakás, és ha véletlenül értékesítés, akkor az, amit a bizottságunk döntött. A másik pedig az polgármester úr, hogy nem hiszem, hogy a bizottságunknak az a dolga, hogy holmi újságok cikke alapján tárgyaljon bármit. Előterjesztés nem volt, elénk nem jött, a véleményemet hadd ne mondjam el, mert van véleményem. Tehát a bizottságunk arról nem tárgyalhat, ami nem is volt eléterjesztve.

Marton István: Hát az előbb arra céloztam, hogy valamelyik kiművelt tagja ezt megtehette volna, mert a képviselőknek van joguk előterjesztést csinálni. Azzal egyébként, amit mondott a beszéde elején, én egyetértek, hogy nyugodtan kerüljön tilalmi listára az ilyen lakás. Ezzel nekem semmi gondom nincsen.

Dr. Károlyi Attila: A Röst képviselőtársamnak mondanám, hogy ez a Szociális és Egészségügyi Bizottság hatáskörében lévő h.) pont, az ugye nem alkalmazható, mert ez elemi csapásra vagy egyéb károsodás miatt szükségessé váló. Tehát itt arról van szó, hogy például gázrobbanás esetében lakás kiürítés esetén dönt ugye. Tehát ez egy más tészta szerintem. A másik pedig, amit a Csákai képviselőtársamnak mondanék, hogy én nem látok semmi kizáró okot abban, hogy ilyen helyi rendeletet hozzunk, miszerint aki ilyen kedvező feltételek mellett kap bérleti jogot, az később ne vásárolhassa meg ezt az ingatlant. Ezzel egyetértek.

Marton István: No, hát több hozzászólót nem látok, jön a szavaztatás. Egy szövegszerű volt, hogy a polgármester helyett a bizottság legyen. Erről kell szavaztatnom. Én nem támogatom egyébként.


A közgyűlés 15 igen és 8 nem szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: Ezek után rendeleti javaslatról kell szavaztatnom. Aki el tudja fogadni, az kérem, nyomja meg az igen gombot.


A közgyűlés 16 igen, 2 nem és 6 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.
A közgyűlés az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő rendeletet alkotja:


54/2009.(XII.10.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 54/2009.(XII.10.) számú rendelete az önkormányzati bérlakásokról szóló többször módosított 42/2007.(IX.25.) számú önkormányzati rendelet módosításáról.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)


Marton István: Mondjuk, nem nagyon értem, mert a bizottság eddig is dönthetett lakásokról, hogy miért marad benn ezek után a 10-es lakásszám. Ez számomra érthetetlen, de hát biztos az én készülékemben van a hiba. Jó, következő …. Jó, igen, akkor még egyszer kérem, nyomják meg az igen gombot.


A közgyűlés 19 igen és 5 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja:

55/2009.(XII.10.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 55/2009.(XII.10.) számú rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások elidegenítéséről szóló 48/2009.(XI.09.) számú önkormányzati rendelet módosításáról.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)



19. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a krízishelyzetbe került, lakáscélú hitellel rendelkező személyek támogatásáról szóló rendelet megalkotására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Dr. Csákai Iván: Hát ez az előterjesztésben a 2. §-ban szerepel egy pénzösszeg, amelyiket a bizottságunk 15 millió Ft-ra javasolja csökkenteni

xy: ….. 10 ….

Marton István: Na most akkor mennyire?

Dr. Csákai Iván: Elnézést, tehát azért a bizottságunk álláspontját szeretném, tehát mondjuk, szeretném, hogyha befejez…. esetleg ….

Marton István: Öné a szó, fejezze be.

Dr. Csákai Iván: De hát itt most. Tehát akkor …. a 30 milliót 15 millióra javasolja a bizottságunk csökkenteni. A 3. § (4) bekezdésben a hitelt, azt pedig 10 millió Ft-ra javasolja csökkenteni. És mindehhez, hogyha ezt a közgyűlés megszavazza, akkor tudomásul kell venni, hogy a Szociális Osztályon plusz munka fog jelentkezni, és a bizottságunk javasolja, hogy a jegyzőnő a személyi és tárgyi feltételeket teremtse meg a plusz munkához. Az 5. §-ban a (3) bekezdés c.) pontjában a 20 %-ot 25 %-ra kérnénk módosítani. Ezt, mindegyiket 7 igen egyhangú szavazattal szavazta meg a bizottság.

Marton István: A harmadikat elfogadom, a másik kettőről szavazást rendelek majd el. Nevetségessé válna ez az egész rendelet ezekkel a számokkal, amiket Ön mondott.

Dr. Kolonics Bálint: Az ügyrendi bizottság tárgyalásra alkalmasnak tartja az előterjesztést.

Tóth László: A Pénzügyi Bizottság ezt az előterjesztést sem támogatta, 2 igen és 3 tartózkodás volt.

Marton István: Megszoktuk képviselő úr, megszoktuk. Mondtam, jó napja volt a bizottságnak.

Böröcz Zoltán (Ügyrendi): Polgármester úr, lehet, hogy nem ügyrendinek értékeli, de kell, hogy szóljak, most már körülbelül hatodszor mondja a Pénzügyi Bizottság elnökének, hogy megszoktuk, hogy nem jó napja volt, és így tovább. Polgármester úr, ne a Pénzügyi Bizottság elnökének, hanem a Pénzügyi Bizottság többségét biztosított FIDESZ-nek tessék a jövőben ezt címezni, ugyanis 7 tagú Pénzügyi Bizottságból 4 tag FIDESZ-es. Azt szeretném ezzel csak hangsúlyozni, hogy a Pénzügyi Bizottság tevékenységével összességében magam sem, mint képviselő, magam sem vagyok elégedett. De az, hogy Ön ezt rendszeresen a Tóth úrnak teszi meg, ez, azt gondolom, méltánytalan. Legyen kedves hangsúlyozni, hogy a Pénzügyi Bizottságot alkotó többség nem képes egyértelműen orientáló döntéseket hozni a közgyűlés számára.

Marton István: Ezt egyébként így is gondoltam, csak hát kinek címezze az ember, ha nem az elnöknek. Az elnöknek elméletileg valami ráhatással kéne lenni a bizottság munkájára, nem csak azzal, hogy többet kell neki dolgozni, mint a bizottsági tagoknak. Természetesen én ezt így gondoltam, ahogy Ön most mondja. Ez egy az egyben igaz, de Ön ugye mérsékelt elégedetlenségének adott hangot. Ha figyelne, akkor tovább mondanám. Én a rendkívüli nagy elégedetlenségemnek adok hangot a Pénzügyi Bizottság tevékenységét illetően, és itt nem az elnökről van szó, ismételten elmondom Önöknek.

Dr. Csákai Iván: Polgármester úr, lehet, hogy Önnek más a véleménye, de az, hogy 30 milliós értékű lakást vagy házat kezdünk el támogatni, azt, hogy valaki 15 milliót vet föl, hitelt, hát álljon már meg a menet. Hát lehet, hogy Ön úgy gondolja, hogy – kimondom – még a fürdőmedencét is kell esetleg a kertben támogatni, de én nem gondolom, hogy ezt kellene támogatni, hanem tényleg a rászorulókat kell támogatni, és az, hogyha 30 milliós értékű lakást vagy házat támogatok, akkor olyanokat támogatok, ahova nem kellene.

Marton István: Hát képviselő úr, ha sok bírósági építési szakértői jelentést olvasna, akkor ezen nem csodálkozna. 30 millióban nincsen fürdőmedence, maradjunk ennyiben. No, de hát én szavaztatok annak rendje és módja szerint, Önök meg döntenek. 15 milliós házat én, mondjuk, nem nagyon láttam a mai viszonyok között, azért mondtam, amit mondtam.

Szőlősi Márta Piroska: Eredetileg nem akartam szólni, de kénytelen vagyok, mégpedig azért, mert Böröcz úrnak a megjegyzése, az egy kicsikét durva volt. A Pénzügyi Bizottság egyébként FIDESZ-es tagjaként kereken visszautasítom ezt a hangnemet, amit Böröcz úr megenged. Hogyha esetleg idefigyelne, azt megköszönném, mert Önhöz szólok. Ja, nem érdekli, az persze, az természetes. Ennek nagyon örülök. Igazán nem tudom, kiről állít ki ezzel képet. Én úgy gondolom, hogy ha FIDESZ-esként, ha MSZP-sként, vagy akármilyen oldalról is ülünk ott bármelyik bizottságban, ott elsősorban szakmai munka folyik és nem politikai munka, úgyhogy a közgyűlésen is jó lenne, hogyha az ilyen jellegű megjegyzéseket, azokat egy kicsikét félretenné mindenki, egyébként polgármester úr is. Az, hogy ki mennyire elégedett a bizottság munkájával, az mindenkinek egyéni szociális joga eldönteni, mint ahogy nekem, FIDESZ-es képviselőként is, hogy egy előterjesztést javaslok vagy nem javaslok. És ha ne adj isten nem értek egyet azzal az előterjesztéssel, ami elém kerül, akkor nemet fogok nyomni akkor is, hogyha Böröcz úrnak ez nem tetszik. Úgyhogy egy kicsikét a hangnemből, ha visszavenne, megköszönném. Úgy gondolom, hogy egészen más jellegű munkánk lenne itt, mint ilyenekről beszélni.

Marton István: Kedves képviselő asszony, mai közgyűlés is, ha valaki kellő türelemmel rendelkezett és eddig nézett bennünket, megállapítható volt, hogy a legtermészetellenesebb, legéletidegenebb döntéseket a Pénzügyi Bizottság hozta. Általában abban az ügyben, amiben neki kellett volna igent mondani, a többi bizottság mondott igent. Volt, amikor az összes másik 5 bizottság igent mondott, a pénzügyi mondott nemet, és ez valóban nem az elnök felelőssége, hanem azoké, akik ott a többséget alkotják.

Bene Csaba: Tisztelt polgármester úr, hát Önnek is szíve, joga, hogy melyik bizottság elnökével, meg bizottsággal van Ön megelégedve, és a másik oldalnak is szíve, joga ezt eldönteni. Én meg vagyok elégedve Tóth frakcióvezető úrnak a Pénzügyi Bizottság elnöki munkájával, és ugyanúgy meg vagyok elégedve a Pénzügyi Bizottságban dolgozó FIDESZ-es, vagy akármelyik más párt képviselői által oda delegált tagoknak a munkájával, és bizottsági döntések születnek, ráadásul én úgy értékelem a mai munkáját is a Pénzügyi Bizottságnak, hogy ők egy bizonyos sajátos szempontból mérlegelve a dolgokat, kizárólag pénzügyi szempontokat figyelembe véve hozzák meg döntéseiket. A többi bizottság pedig a saját szakterületének megfelelő döntéseket hozza meg. A Pénzügyi Bizottság pontosan ez a feladata.


Marton István: Hát éppen ezért meríti ki ez nálam a vicc kategóriáját, mert amit nyújtottak mondjuk a költségvetési koncepciónál, az több mint szánalmas.

Karádi Ferenc Gyula: Hadd védjem meg magunkat. Most már ebben a közgyűlésben a Pénzügyi Bizottság utolsó ülésén három FIDESZ-es volt jelen, és Ön többször is elmondta, mindannyian tudjuk, költségvetést érintő tételek között 4 igennek kell szerepelni. Szeretném megkérdezni, hogy három FIDESZ-est hogy lehet felelőssé tenni azért, mert nincs 4 igen. Ez történik folyamatosan. Érdekes a helyzet, és Tóth elnök úr teljesen jogosan felvázolja azt a képet, hogy 3 igen, 1 tartózkodás, vagy 2 tartózkodás, és nem a határozat azért, mert 4 igen kellene, 3 FIDESZ-es van jelen. Ennek ellenére természetesen mi vagyunk a hibásak a Pénzügyi Bizottság negatív döntése miatt. Ezt folyamatosan kihasználja polgármester úr, és megpróbálja ezt a bizottságot olyan helyzetbe hozni, ami nem méltó. Egyszerűen racionális döntéseket hozunk, szakmai döntéseket hozunk, ezt merem állítani, és én valóban úgy vagyok, ahogy a Bene Csaba, minden képviselőtársam ott tanúsított magatartásával és szavazatával meg vagyok elégedve, és pontosan azt tükrözi az ott tanúsított magatartás, mint itt a közgyűlésben is.

Marton István: Képviselő úr, hozzám méltatlan lenne, ha én most erre válaszolnék.

Cserti Tibor (Ügyrendi): Én javaslom polgármester úr a vita lezárását, teljesen meddő, értelmetlen. Én, mint Pénzügyi Bizottság tagja, nem szeretnék ebben a vitában részt venni. Gondolom, mindenki eldönthette, hogy miről folyt a vita. Arra inteném Önöket, mint ahogy az öreg Pósalaki mondta ugye Nyilas Misinek, hogy ugorjunk.

Marton István: Fodor doktornak megadom a szót, mert Ő még nem szólt, és lezártam a vitát. Jön a szavazás.

Dr. Fodor Csaba: Persze könnyebb lenne a helyzetünk, ha a Pénzügyi Bizottság szakmai ellenérzéséről hallhattunk volna, de hát ugye nem hallottunk arról, mert mindenki csak itt …. politikai, meg nem tudom, meg sértődöttségének adott hangot, de annak egyiküknek se jutott eszébe elmondani, hogy de azért nem szavaztuk meg, vagy azért nem támogattuk, mert ilyen és ilyen szakmai kifogásunk volt. Ez úgy elsikkadt, csak a sértődöttség maradt. Karádi képviselő úr! A határozatképesség biztosítása a többség felelőssége. Erről szól a többségi felelősség. Ha Önök közül négyen vannak FIDESZ-esek, akkor négyen vegyenek részt a bizottsági ülésben, és képesek lesznek döntéseket hozni. Ha erre nem képesek, akkor arról nem más tehet. De most ez …. tényleg nem ide tartozik. Ami fontos, a szociális bizottság ebben a véleményében énszerintem átvette a Pénzügyi Bizottság szerepét. Elég fiskális szemlélettel nyúlt a kérdéshez. Én azt gondolom, hogy lehetséges arról beszélni, hogy 30 millió vagy 20 millió, vagy 15 millió éppen, melyiket lehet szakmailag alátámasztani, melyiket csak érzésekkel. Én azt hiszem, hogy talán célszerűbb lett volna, ha úgy módosítják, mondjuk lakóingatlan, tehát a lakások esetében elképzelhetőnek tartok egy alacsonyabb értéket, csak arra azért emlékeztetném Önöket, hogy az elmúlt időben, években előfordultak számtalanszor olyan lakásvásárlások, amelyek teljes egészében hitelből történtek, illetőleg esetleg egy-két esetben a szoc.polt. beszámítandó önerőként vették figyelembe a hitelezők, de a pénzintézetek nagy része képes volt megfinanszírozni az egész ingatlan vételárát, mínusz a szoc.polt. …. Tehát az viszont fölkúszhatott 15 millió Ft fölé is, tehát azt hiszem, hogy ebben akkor talán célszerű lenne valami másfajta kompromisszumot kötni. A családi házak esetében a 15 millió Ft, az alacsonynak tűnhet. Ott lehet, hogy a 30 millió Ft-os érték, ami az előterjesztésben valamifajta szakmai szempontok alapján bekerült, az maradhatna. Tehát így kellene szétszedni, vagy éppen tanyaként feltüntetett lakó és gazdasági épületegyüttest, mert az a hozzá tartozó, ha jól emlékszem, a földtörvény szerint 6.000 m2-es földterülettel, stb., stb. elérheti a 30 millió Ft-ot. Ott is lehetnek ilyen szerencsétlen pénzügyi konstrukciók vagy hitelekkel megvásárolt ingatlanok, tehát, ha ezt így megbontanánk, akkor lehet, hogy ez a rendelet-tervezet ily módon is elfogadható lenne, és akkor ezt mondjuk, én módosításként tenném ezt a javaslatot, hogy lakások esetében legyen az én számításaim szerint 17 millió Ft körül, a családi házak esetében lehet, 17-es millió, a családi házak esetében lehetne ez mondjuk 25 millió Ft, és a 30 millió Ft pedig akkor maradhatna az esetleges tanyaként feltüntetett lakó, gazdasági épület, mert az nem biztos, hogy csak olyan tanya, amilyen az embernek először beugrik, hogy mit gondol tanyaként.

Marton István: No, hát akkor szavaztatnom kell. Először is, aki egyetért Csákai úr 30 helyett 15 milliójával, az kérem, hogy nyomjon igen. Én nem támogatom. A 2. § uraim. Bocsánat. Én közben rosszul néztem, új szavazást kérek. Nem akartam még nyomni, de már sikerült. Van ilyen, nem kell mosolyogni.


A közgyűlés 13 igen, 3 nem és 6 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el.


620/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem fogadja el azt a javaslatot, hogy a krízishelyzetbe került, lakáscélú hitellel rendelkező személyek támogatására vonatkozó rendelet-tervezet 2. §-ában javasolt 30 millió Ft helyett 15 millió Ft kerüljön meghatározásra.


Marton István: Hát ez költségvetést érintő tétel, ide biztos, hogy kell a minősített. Tehát akkor ez nem ment át. Itt kell szavaztatnom Fodor úrnak a háromfelé szedéséről. A lakás 17., családi ház 25, és ilyen tanya jellegűnél pedig 30. Aki ezzel egyetért, az kérem, nyomjon igent.


A közgyűlés 8 igen, 1 nem és 14 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el.


621/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem fogadja el azt a javaslatot, hogy a krízishelyzetbe került, lakáscélú hitellel rendelkező személyek támogatására vonatkozó rendelet-tervezet 2. §-ában javasolt 30 millió Ft helyett lakás esetén 17 millió, lakóház esetén 25 millió, tanyaként feltüntetett lakó-, gazdasági épület, épületcsoport és az azonos helyrajzi szám alatt hozzá tartozó föld együtteseként 30 millió Ft kerüljön meghatározásra.


Marton István: A 3. § általános rendelkezések (4) bekezdésénél a hitelösszeg nem haladja meg a 15 helyett javasolta a szakbizottság a 10 milliót. Én nem támogatom.


A közgyűlés 13 igen, 3 nem és 7 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el.


622/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem fogadja el azt a javaslatot, hogy a krízishelyzetbe került, lakáscélú hitellel rendelkező személyek támogatására vonatkozó rendelet-tervezet 3. § (4) bekezdésében javasolt 15 millió Ft 10 millió Ft-ban kerüljön meghatározásra.


Marton István: A harmadikat, azt befogadtam, arról nem kell szavaztatni, tehát 25 % 20 helyett, ami kérése volt.

Dr. Csákai Iván: …. személyi, tárgyi feltételek ….. (mikrofon nélkül beszél, nem érteni)



Marton István: Hát legyen bent, hát azt is befogadom, nem foglalkozok én ezzel érdemben, ez így is jó. Aki el tudja fogadni, az kérem, nyomja meg az igen gombot. Tehát a Csákai féle egyik módosítás befogadva ez a rendelet.


A közgyűlés 13 igen, 3 nem és 7 tartózkodással a javaslatot nem fogadja el.


Marton István: Nincs elfogadva a rendelet. Ja bocsánat, újra szavaztatok.


A közgyűlés 15 igen, 3 nem és 5 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja:


56/2009.(XII.04.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a krízishelyzetbe került, lakáscélú hitellel rendelkező személyek támogatásáról szóló 56/2009.(XII.04.) számú rendelete.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.


Marton István: Úgy látszik valaki közben meggondolta magát, elfogadva. 9-es napirend, szociális szolgáltatásokról és a személyes gondoskodást nyújtó gyerekjóléti ellátásokról szóló többször módosított 10/2005. számú rendelet módosítása. Ja bocsánat, akkor még egy szavazás van, mert határozat is van, meg rendelet is. Eh, borzasztó. Kérek még egy gombnyomást. Remélem, körülbelül ugyanolyat nyomjon mindenki, ha még emlékszik rá, mit nyomott ezelőtt egy perccel.


A közgyűlés 16 igen, 2 nem és 5 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


623/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. felkéri a Polgármestert, hogy a krízishelyzetbe került, lakáscélú hitellel rendelkező személyek támogatására felhasználható 30.000 eFt összegnek a 2010. évi költségvetésben történő szerepeltetéséről gondoskodjon.

Határidő: 2009. november 27.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Tácsi Hajnalka osztályvezető, Gazdálkodási Osztály
Dr. Borka Bea osztályvezető, Szociális Osztály)

2. felkéri a jegyzőt, hogy a krízishelyzetbe került, lakáscélú hitellel rendelkező személyek támogatása miatt felmerülő többletfeladathoz szükséges személy és tárgyi feltételekről gondoskodjon.

Határidő: 2009. december 31.
Felelős : Dr. Tuboly Marianna jegyző

20. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a szociális szolgáltatásokról és a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról szóló többször módosított 10/2005. (III.7.) számú rendelete módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Dr. Csákai Iván: Bizottságunk 6 igen, 1 érintettség miatt nem szavazott, közgyűlés elé terjeszthetőnek tartotta az anyagot.

Marton István: Vitát lezárom, több hozzászóló nincs, ezért aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igent.


A közgyűlés 22 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja:


57/2009.(XII.08.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 57/2009.(XII.08.) számú rendelete a szociális szolgáltatásokról és a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról szóló 10/2005.(III.7.) számú rendelet módosításáról.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)


Bárdosi Gábor Jenő: Polgármester úr, elnézést kérek, az előbbi szavazásnál kérem szépen, hogy a jegyzőkönyv rögzítse, hogy kikapcsoltam a gépemet.

Marton István: Akkor rögzítse a jegyzőkönyv, hogy Bárdosi úr kikapcsolta. 22:0-nál ennek túl sok tartalmi jelentősége nincsen.



21. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város településrendezési tervének (településszerkezeti terv, szabályozási terv, helyi építési szabályzat) módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Papp Nándor: A bizottságunk az előterjesztéseknél a 2., 3. és a 4. pontot, azt így, az előterjesztésnek megfelelően támogatta, az 1. pontnál, ott viszont a mellett döntött, hogy meg kellene engedni a kereskedelmi övezet, ez a Gksz-8-as övezetnek a kialakítását a 32608/ hrsz-ú ingatlanon.

Marton István: Jó. Tehát akkor az 1-esnél módosítás van.

Papp Nándor: Igen, igen, igen. Tehát nem elutasítani, hanem megengedni, mert telephely-engedély kérdés, egyéb, úgyhogy …

Marton István: Vagyis magyarul akkor megszavazni ugyanúgy, mint a 2-es, 3-as, 4-est megszavaz….. Megértettük.

Bogár Ferenc: Csatlakozni tudok az előttem szóló bizottsági elnök úrhoz. Ugye annak idején én kezdeményeztem az ezelőtti előterjesztésben, hogy támogassuk ezt a vállalkozást. Meg tudom erősíteni, amit leírt a kérelmet beadó hölgy, szerintem egyértelműen alátámasztja, hogy semmiféle olyan tevékenységet nem folytat, ami a tájba nem illeszkedő, vagy pedig annyira zavarja a környéken lakókat, hogy meg kéne tiltani. Tehát én is támogatom ezt a javaslatot, és egyetértek vele.

Dr. Fodor Csaba: Az elmúlt közgyűlésen is már egyszer szóba került, és én a városfejlesztési bizottság előtt is szóba hoztam azzal, hogy én ezt a javaslatot ismételten a közgyűléssel szeretném megtárgyaltatni. Ez nem más, mint a vágóhíd, Camping út és a 7-es elkerülő között lévő külterületi ingatlan, aminek az átminősítését kérte az ingatlan tulajdonosa annak érdekében, hogy ott ingatlanfejlesztést tudjon végrehajtani, azon az ingatlanon olyan beruházásokat lehessen megvalósítani, amelyek esetlegesen munkahelyet, sőt biztosan munkahelyet teremtene. Nem tudja ezt megtenni mindaddig, amíg a jelenlegi besorolási övezetben van ez az ingatlan, éppen ezért azt kérte többedszer is, hogy ez az ingatlan kerüljön ugyanolyan minősítésű besorolásba, mint amilyen a mellette lévő volt húsüzemi vagy vágóhídi terület, mert akkor megvalósíthatná az elképzelését. Én azt gondolom, hogy ezt a kérést a közgyűlésnek méltányolni kellene. Ha valaki valamifajta beruházást szeretne, ingatlanfejlesztést, amelynek hozadéka lehet munkaerőt foglalkoztató beruházás, akkor nekünk azt lehetőségeinkhez képest támogatni kellene, és nem mondjuk, valami okból megakadályozni, hiszen tudom én azt, és a főépítész úr nagy valószínűség szerint hangot is ad ennek a véleményének, hogy ott azért átszellőztető területként van nyilvántartva. Igen, csak azt, amikor elfogadtuk a ’90-es évek közepén, akkor más volt a gazdasági helyzet, más volt a foglalkoztatási helyzet Nagykanizsán, így azt hisszük, hogy megérett arra a helyzet, hogy ezt módosítsuk, ezt az elképzelésünket, és ezen az ingatlanon lehetővé tegyük a beruházónak, hogy ott valami beruházást, fejlesztést hajtson végre. Azt szeretném kérni Önöktől, bizonyára emlékeznek arra az előterjesztésre, hogy szíveskedjenek ezt a javaslatomat támogatni, és egy plusz határozati javaslatként ezt a módosítást 7. határozati javaslatként ehhez az előterjesztéshez szíveskedjenek beemelni és megszavazni.

Marton István: Hát azt szerintem újból be kell hozni később. Következő közgyűlés, december 22. Hát azért ne ötleteljünk ennyire Fodor úr. De ez most nagyon annak tűnik egyébként. Én el bírom képzelni, nem ezzel van a gondom, hanem ezt elő kell készíteni. No, tehát akkor a vitát lezártam, már nem látok több hozzászólót. Tessék?

Dr. Fodor Csaba: Akkor az legyen a 7. határozati javaslat, hogy a következő soros közgyűlésre készüljön ilyen tartalmú előterjesztést……

Marton István: Főépítész úr megkapja az ukázt ….

Dr. Fodor Csaba: ……. és kerüljön ide a közgyűlés elé.

Marton István: ….. és a következő ülésre Dénes akkor kérem, hogy ez kerüljön ide. Ehhez nem kell határozat. Tehát akkor az 1-esnél én elfogadom a szakbizottság álláspontját, tehát akkor nem nem támogatjuk, hanem támogatjuk. Tehát nem elutasítjuk, hanem támogatjuk. Aki egyetért vele, kérem, nyomjon igent.


A közgyűlés 18 igen, 3 nem és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: 2-es, nem olvasom fel. Bizottságok támogatták.


A közgyűlés 24 igen és 1 nem szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: 3-as.


A közgyűlés 25 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: 4-es.

A közgyűlés 25 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: És akkor az 5-ös, 6-ost egyben teszem fel, technikai részlet, ügymenet.


A közgyűlés 25 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja.
A közgyűlés az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza:


624/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az előterjesztésben szereplő településrendezési tervi módosításokat illetően az alábbi határozatokat hozza:

1. 32608/2 hrsz-ú ingatlan övezeti besorolásának módosítására vonatkozó kérelemmel egyetért, és felkéri a Polgármestert, hogy a rendezési terv módosításával kapcsolatos intézkedéseket tegye meg, illetve a tervmódosítás költségeit településrendezési szerződés keretében hárítsa át az érintettekre.

Határidő: 2010. június 30.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Deák-Varga Dénes városi főépítész)

2. Csengery u. – Vécsey u. – Olaj u. – Erdész utca által határolt tömb övezeti szabályozásának megváltoztatásával egyetért, és felkéri a Polgármestert, hogy a rendezési terv módosításával kapcsolatos intézkedéseket tegye meg, illetve a tervmódosítás költségeit településrendezési szerződés keretében hárítsa át az érintettekre.

Határidő: 2010. június 30.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Deák-Varga Dénes városi főépítész)

3. 11 904 hrsz-ú út – 11 994 hrsz-ú út – 12 067 hrsz-ú út – 12 066 hrsz-ú út által határolt tömbben a 12 000 hrsz-ú ingatlan közlekedési területként jelölésével egyetért, és felkéri a Polgármestert, hogy a rendezési terv módosításával kapcsolatos intézkedéseket tegye meg.

Határidő: 2010. június 30.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Deák-Varga Dénes városi főépítész)

4. A HÉSZ. 15. (4) bekezdésének törlésével egyetért, és felkéri a Polgármestert, hogy a rendezési terv módosításával kapcsolatos intézkedéseket tegye meg.
Határidő: 2010. június 30.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Deák-Varga Dénes városi főépítész)

5. A HÉSZ. 19. § (12) bek. 23. § felülvizsgálatával egyetért, és felkéri a Polgármestert, hogy a rendezési terv módosításával kapcsolatos intézkedéseket tegye meg.

Határidő: 2010. június 30.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Deák-Varga Dénes városi főépítész)

6. A 7341 hrsz-ú út nyugati végén az út északi szabályozási vonalának a 6042 hrsz-ú ingatlan déli telekhatárához való illesztésével egyetért, és felkéri a Polgármestert, hogy a rendezési terv módosításával kapcsolatos intézkedéseket tegye meg.

Határidő: 2010. június 30.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Deák-Varga Dénes városi főépítész)



22. Javaslat az önkormányzat saját halottjává nyilvánítás szabályozásáról szóló rendelet alkotására (írásban)
Előterjesztő: Balogh László bizottsági elnök


Marton István: Természetesen azért nem én jegyzem, mert nem értek vele egyet. Én a múltkor, amikor ez már idekeveredett, akkor azt mondtam, hogy ez kicsit kimeríti a halottgyalázás fogalmát. Tehát aki például ott volt a mostani tárgyaláson, azért az láthatta, hogyha ilyesmi megszavazásra kerül, akkor gyakorlatilag nem lehet megállapodni, hiszen az érintett díszpolgár vagy egyéb kiemelkedőnek a hozzátartozói ott a helyszínen alakítják ki az álláspontjukat, és hát például a legutolsó alkalommal is ez jelentősen módosult. Jól meg vagyunk e nélkül, én úgy gondolom. Meg vagyunk már 20 éve idestova.

Balogh László: Valóban ez a javaslat, ez diszkréten kezelendő, tehát nem szeretnék én sem belefutni olyan helyzetbe, helyzetekbe, amely kapcsán szó érheti a közgyűlés kegyeleti minőségét, és tulajdonképpen tisztelt polgármester úr nem arról szól ez az előterjesztés, hogy Ön ellenében történne ez a rendeletjavaslat, hanem valami nem volt szabályozva, és most én, aki némely esetben igen, tehát a jogászkodás ellenében akár szóltam, de ez olyan kérdés, amikor jobb, ha tényszerűen tudunk hivatkozni a jó gyakorlatra, illetve hát a megfelelő kegyelet teljes gyakorlatra. És nem kívánok konkrétumot mondani, de való igaz, a mostani helyzetet is, tehát a város saját halottjának tekintve egy ilyen leírt szabályozás jobban tudja kezelni, mert egymásra jobban figyelemmel van, és múltat illetően is nem kívánok én semmit konkretizálni, de hogyha csak az elmúlt eseményeket nézzük és a város utolsó saját halottját, bizony ott is bizonyos pénzügyi vonatkozások nincsenek rendezve a mai napig, és nem kívánom mondani, hogy mi nem. Azért születne ez a rendelet, hogy ilyen ne fordulhasson a jövőben. Nem a polgármester úr ellenében, hanem egy közös joggyakorlás elvén. Lehet, hogy ez kicsit rébuszokban szól, de én is igyekszem a jó érzés és a jó ízlés mentén fogalmazni. Kérem, támogassák.

Marton István: Tisztelt előterjesztő képviselőtársam! Az az ügy, amire céloz, az azért nincs rendben, mert erre a szerintem halott gyalázó rendeletre vártak már. Minősíthetetlen, elfogadhatatlan, hogy ami megtörtént augusztusban, az a mai napig nincs rendezve. Ez a rendelet, ez teljességgel fölösleges. 20 éven át elég jól elvoltak a testületek. Az utolsó 9-10 hónapjában egy testületnek ilyenhez véletlenül se szabadna hozzányúlni, és az akiben van egy szikra tisztesség, nem is szavazza meg.

Bicsák Miklós: Nehéz ilyenkor szólni, mert egy kicsit úgy érzem, hogy ebben, ami a közgyűlés elé került, Balogh képviselő által ismertetett rendelet meghozatal a temetkezéssel kapcsolatban, én úgy gondoltam, mint a terület képviselője is, hogy ez már rég le van rendezve. Azért nekünk, képviselőknek átgondolva valóban a kegyelet, a tisztelet, át kell gondolni, hogy bármelyik család nehéz helyzetbe kerülhet ilyen esetben, és ezt nagyon és nagyon figyelembe kell venni, hogy ezeket az ilyen intézkedéseket nehogy a család hátrányára hozza a tisztelt közgyűlés. Én azt kérném tisztelettel, hogy minél hamarabb rendezze, ugye elnök úr is elmondta, hogy még függőben van, hogy ilyen ne forduljon legközelebb elő. Én kérem tisztelettel a közgyűlést, rendezzük.

Marton István: Hát egyébként az előterjesztés több sebből vérzik, de nagyon, mert például, ha egy kiemelkedő, mondjuk mérnökember meghal, azt hogy tudja elbírálni az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság? Tehát eleve nem lehet. Vagy akár egy magasan, Kossuth-díjas esztergályos, például. Akkor azt mondom, a Városüzemeltetési Bizottságnak adjuk meg ezt a jogot? Nevetséges uraim, szánalmas. Most is azt mondom, jó érzésű ember ezt nem szavazhatja meg.

Bogár Ferenc (Ügyrendi): Kiegészíteném a polgármester urat, tehát aki a város díszpolgára, illetőleg kiemelkedő közéleti tevékenysége vagy a város érdekében végzett tevékenysége alapján annak minősíthető, és akkor gyakorlatilag mindenki benne van, akit ez érint. Kérem, erről szavazzunk.

Marton István: Nem biztos, hogy megértettük, mert többen mondják, hogy nem értik.

Bogár Ferenc: Akkor még egyszer elmondom. Tehát a következő: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata, ha az elhunyt végakaratával nem ellentétes, saját halottjának tekinti azt, aki a város díszpolgára vagy a város közéletében, a város érdekében kiemelkedő tevékenységet végzett.

Marton István: Igen, csak akkor egy csomó minden tök fölösleges ebben a rendeletben Bogár úr. Akkor nincs döntés ilyen, olyan bizottságoknak. Én most is azt mondom uraim, vessük el az egészet, 20 éve nagyon tisztességesen ment ez.

Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 0 igen, 3 tartózkodás és 2 nem szavazattal ezt az előterjesztést sem támogatta.

Marton István: Köszönöm, megértem.

Dr. Károlyi Attila: Mindenekelőtt én visszautasítom és azon társaim nevében is, akik nem úgy fognak szavazni, ahogy a polgármester úr gondolja, hogy mibennünk egy szikra tisztesség sincs. Hát azért Ön azt mondta, hogy aki ezt nem szavazza meg, abban nincs egy szikra tisztesség se. Hát azért elnézést. A másik dolog, amit szeretnék mondani, hogy egy testület kezébe letesszük ezt a hatáskört, ezt a testületet bármikor össze lehet hívni. Lakonikusan fogalmaz a jogszabály. Én támogatom.

Dr. Fodor Csaba: Hogyha a rendelet elfogadásra kerül, akkor én csak úgy tudom elfogadni, hogyha a bizottság helyett a polgármester kerül be. Nem igazán gondolom, hogy egy politikai tagokkal földuzzasztott testület elé kellene citálni ilyen kérdéseket, épp elég akkor, azt gondolom, az elhalt rokonainak, családtagjainak a fájdalma, nemhogy még azt, hogy még egy ilyen testülettel majd ott szórakozzanak, meg azon, hogy most legyen valaki a város saját halottja vagy nem. Arról nem is beszélve, hogy én szétforgattam az oktatási bizottságnak az SZMSZ rá vonatkozó részét, ebben egy betű nincs ilyenről, tehát ezt nem is lehetne megszavazni, akkor talán módosítani kellene az SZMSZ-t. Egyébként pedig, ha megszavaznánk, akkor meg oda kellene testálni a Pénzügyi Bizottsághoz is a jogokat, mert a Pénzügyi Bizottságnak viszont ott van, hogy a bizottságok által tett javaslatok tekintetében pénzügyi kérdésekben szakvéleményt ad. Őneki meg kötelezettsége. Hát csak nem gondolják, hogy 8 bizottságot összerángatunk? Hát szóval én azt hiszem, hogy az oktatási bizottság, köszönöm szépen, az oktatási bizottság egy kicsit lehetne ebben mértéktartó, és ha úgy gondolják, abban van valami, hogy valami szabályozottságot be kell vinni, én azzal egyet is értek, valami korlátokat, vagy valamit föl kell állítani, hiszen mégiscsak így vagy úgy pénzügyekről van szó, de nagy tisztelettel kérem elnök úr, hogy szíveskedjen lemondani az oktatási bizottságnak ebbéli jogáról, mert akkor becibálunk más bizottságokat is a történetbe, én meg azt hiszem, hogy az abban a kegyeleti állapotban nem biztos, hogy bárki is ez, családtagja, vagy az elhalt családtagja fölvállal egy ilyen tortúrát, hogy bizottságokkal folytasson különböző megbeszéléseket. Inkább lemondanak erről a nagy megtiszteltetésről, én azt hiszem.

Marton István: Én úgy gondolom, hogy az Ön által említett gazdasági kereteket eddig még mindegyik polgármester betartotta.

Bene Csaba: Én nagyon szomorúnak tartom, hogy egy ilyen kérdésben itt nyílt színen ilyen vitát bonyolítunk le. Én úgy gondolom, hogy ezt bizottsági üléseken vagy egyéb más fórumokon meg kellett volna tenni. Én úgy gondolom, hogy ez az előterjesztés azért került ide, hogy egy meglévő problémát megoldjon. És nem kívánom tovább ragozni, hogy milyen problémát oldjon meg. És ennek kapcsán én azért tényleg visszautasítom polgármester úrnak mindazon minősítését, hogy bármilyen módon minősíti azokat a képviselőket, akik igennel vagy nemmel szavaznak ennek az előterjesztésnek a kapcsán.

Marton István: Bármit vissza lehet utasítani képviselő úr.

Röst János: Én egyetértek Fodor képviselőtársammal, és akkor én módosító javaslattal élnék, ez a 2. § (2) bekezdésnél, az OKISB kerüljön ki és kerüljön be a polgármester úr. Nem látok ebben egyébként problémát, mert eleve a kegyeleti eljárásban a polgármester úr vesz részt. Ezt a döntést egyébként is csak előterjesztés után teheti meg önmaga. Én úgy gondolom, hogy ezzel fel van oldva lényegében a problémakör.

Balogh László: Tévedés ne essék, én azért álltam ezen ügy mögé, hogy tisztességes megoldás szülessék. Teljesen mindegy, hogy ezt a döntést ki hozza meg, csak születhessék meg szabályosan, jogszerűen. Tehát, ha a bizottságra lett volna testálva, én itt és most összehívtam volna szünetben, mert megtehettem volna, és rendeztünk volna egy elmaradt dolgot. Hogyha ez a megoldás, hogy polgármester úr rendezze, de akkor legyen ez így szövegileg is alátámasztva, és ez jobb megoldás, minthogy sorok között szabályozódik. Tehát én, ha tetszik, most azt mondom, hogy Röst János képviselőtársam javaslatát elfogadom, próbálom persze követni, hogy szövegileg ez akkor rendben lesz teljes egészében? Jó. Igen, tehát látom a szakemberek bólogatását, akkor legyen így, és pont.

Marton István: Szavaztatnom kell a módosításokról. Bogár úr. Akkor ott marad az, hogy a város díszpolgára, meg amit mondott? Tehát akkor ismételje meg szövegszerűen.

Bogár Ferenc: Gyakorlatilag a város díszpolgára, kiemelkedő közéleti és város érdekében végzett munkája alapján.

Marton István: Aki el tudja fogadni, egyébként támogatom, az nyomjon igent.


A közgyűlés 22 igen és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: 2. § (2) bekezdése, az OKISB helyett Röst és Fodor képviselők javasolták, hogy a polgármester kerüljön be. El tudom fogadni.


A közgyűlés 22 igen és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: Aki az egészet el tudja fogadni, az kérem, nyomja meg az igen gombot.


A közgyűlés 23 igen és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.
A közgyűlés az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő rendeletet alkotja:


58/2009.(XII.08.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 58/2009.(XII.08.) számú rendelete az önkormányzat saját halottjává nyilvánítás szabályozásáról.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)



Marton István: Számomra különösen szomorú ez a tény, hogy ez nagyon jól működött a nyárig, kár volt olajat tölteni a tűzre. Majd meglátjuk, hogy most ez hogy alakul. Nagyon nem örülök neki.



23. Javaslat folyószámla-hitelkeret rendelkezésre tartásának meghosszabbítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Tóth László: Örömet fogok okozni mostani mondandómmal polgármester úrnak. A Pénzügyi Bizottság 4 egyhangú igennel támogatta az előterjesztést.

Marton István: Nahát. Ez maga a döbbenet. De talán mondjuk, a Pénzügyi Bizottság, ha kifejezte volna köszönetét azért, hogy eddig nem kellett felvenni, annak még jobban tudnék örülni. Szavazzunk.


A közgyűlés 24 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


625/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért a Magyarországi Volksbank Zrt. pénzintézettel 2007. december 7-én kötött Folyószámla-hitelszerődésben meghatározott hitelkeret rendelkezésre tartásának 2010. január 1-től 2010. december 31-ig történő meghosszabbításával, és felhatalmazza a polgármestert a kapcsolódó dokumentumok aláírására.

Határidő: 2009. december 15.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Tácsi Hajnalka osztályvezető)


Marton István: Vagyongazdálkodás. Kérték, hogy előbbre kerüljön, hát előbbre került.



24. Javaslat a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. jegyzett tőkéjének részvények zártkörű forgalomba hozatala útján történő emelésére, a készletek a Zrt-nek történő értékesítésére, valamint a megszűnt IKI vagyonának rendezésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Kámán László vezérigazgató


Marton István: Tóth elnök úr! Most is tud kellemes meglepetést okozni?

Tóth László: Igen, szeretek kellemes meglepetést okozni, még Önnek is polgármester úr. Megint 4 egyhangú igennel támogattuk az előterjesztést.

Dr. Kolonics Bálint: A bizottság határozatát szeretném csak ismertetni. Az ügyrendi bizottság 6 egyhangú szavazatával tárgyalásra alkalmasnak tartja az előterjesztés. A módosítás ismert volt a bizottság előtt, a 7. oldal 5/2. pontjában a 205 db szerepel.

Marton István: Jó.

Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság módosító javaslatot terjeszt elő. A leselejtezésre váró irodai eszközöket és egyéb eszközöket árverésen hirdesse meg, és liciten értékesítse. Ne mi fizessünk a megsemmisítésért, esetleg számítástechnikai eszközök megsemmisítéséért, hanem inkább bevételünk legyen belőle. Ezt a bizottság 7 egyhangú igennel támogatta.

Marton István: Ezt én el tudom fogadni, erről szavazni se kell, de attól félek, hogy semmi nem változik, azt ugyanúgy mi fogjuk fizetni. De hát azért én befogadtam ezt a javaslatot, ami semmibe se kerül. Próbáljuk meg szerintem is, és akkor lehet menni belőle fagylaltozni. Aki el tudja fogadni ezekkel a módosításokkal, kérem … Bocsánat! Megadom a szót. Csak nehogy utána ott hagyják, és akkor úgy kelljen eltakarítatni.

Deme András: Egy kiegészítést szeretnék tenni, pontosabban szeretném kérni, hogy a határozati javaslatokat két pontban külön szavaztassa meg a polgármester úr, a 8. oldalon b.2., illetve a c.2….

Marton István: Pillanat, lassabban, hogy odaérjünk.

Deme András: Igen, tehát a 8. oldalon a b.2. és a c.2. határozati javaslat arról szól, hogy a követelések, illetve a kötelezettségek kezelésével kapcsolatos költségeket az önkormányzat megtéríti a részvénytársaságnak. Amennyiben ezt nem szavazzák meg, akkor a részvénytársaságnak ezt a feladatot ingyen vagy díjazás nélkül kell ellátni. Tehát itt ez a választási lehetőség van.

Marton István: Tehát Önök a b.2-t, c.2.-t javasolják magyarul.

Deme András: Javasoljuk, igen.

Marton István: Jó, én ezt elfogadom. Akkor itt több szavazás is lesz. Először a 4. oldalon a határozati javaslatot, aki egyetért vele, az kérem, nyomja meg az igen gombot. Mint említettem, befogadtam a bizottság módosító javaslatát.


A közgyűlés 23 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: És akkor itt jön, hogy az alapító okirat 5. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép. 5.1.2.3.4.5. Aki el tudja fogadni, az kérem, nyomjon igent. Itt még nincs vita, majd a 2-esnél lesz.


A közgyűlés 23 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: A 2-es külön szavaztatok az a-ról.


A közgyűlés 21 igen és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: És a b. pontnál b.2-est javasolom. Abszolút technikai dolog, mert vagy így vagy úgy le kell nyelni.


A közgyűlés 23 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: És a c-nél pedig a c.2-t.


A közgyűlés 23 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja.
A közgyűlés az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza:
626/2009.(XI.26.) számú határozat

1. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata (a továbbiakban: Alapító/Közgyűlés) a Zala Megyei Bíróság mint Cégbíróságnál 20-10-040261 cégjegyzéken nyilvántartott Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zártkörűen működő Részvénytársaság (rövidített név: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt., továbbiakban: Zrt.) egyszemélyes tulajdonosa, illetve Közgyűlése a Zrt. tevékenységi körének valamint alaptőke emelésének kapcsán meghozta az alábbi tulajdonosi (alapítói) döntést:

I/A. Alapítói határozatok

Az Alapító a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. 5.000.000,-Ft-ot, azaz Ötmillió forintot kitevő jegyzett tőkéjét új törzsrészvények zártkörű forgalomba hozatalával 15 500 000,-Ft-tal felemelni rendeli.
Az alaptőke növekmény terhére a Zrt-nél kibocsátásra kerül 155 db 100.000,-Ft névértékű, névre szóló, dematerizált törzsrészvény, mely új részvények egyébként az alapítás során kibocsátott törzsrészvénnyel azonos fajtába és osztályba tartoznak, illetve azokkal azonos jogokkal rendelkeznek.
A Közgyűlés megállapítja, hogy Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt-nél csak azonos fajtájú és azonos sorozatba tartozó törzsrészvények kibocsátására került sor (a Gt. 315.§-a nem alkalmazandó).

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a zártkörű alaptőke-emelés során kibocsátott 155 db 100.000,-Ft névértékű, újonnan előállított, dematerizált törzsrészvény átvételére - a polgármester előzetes nyilatkozatának megfelelően a Zrt. vezérigazgatójának, Kámán László úrnak útján – kötelezettséget vállal.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a részvények ellenértékeként nem pénzbeli hozzájárulás (apport) formájában Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt-re ruházza át (apportálja) az 1. számú melléklet szerinti tárgyi eszközöket.

A Közgyűlés – a Gt. 254.§ (2) bekezdésében foglalt előírásra utalva – rögzíti, hogy a részvénytársaság által korábban forgalomba hozott valamennyi részvény névértéke, illetve kibocsátási értéke maradéktalanul megfizetésre került.

A Gt. 255. § (1) bekezdése alapján a Közgyűlés megállapítja, hogy az alaptőke-emelés
– zártkörű módon történik (valamennyi újonnan kibocsátott részvényt az Alapító vesz át),
– az alaptőke-emelés 15.500.000,-Ft mértékben történik, amely összeg megegyezik az alaptőke-emelés legkisebb tervezett összegével,
– az alaptőke-emelés során kibocsátandó részvények ellenértékét az Alapító a fentebb nevesített, és mellékletként tételesen csatolt és felsorolt tárgyi eszközök apportálásával szolgáltatja,
– a nem pénzbeli hozzájárulás tárgyát képező tárgyi eszközök előzetes értékelését Szabó Csaba könyvvizsgáló (kamarai nyilv. szám:006251) végezte.

Az Alapító kötelezettséget vállal, hogy az új részvények ellenértékeként szolgáló nem pénzbeli hozzájárulását a jelen alapítói határozat elfogadásától számított 15 napon belül, vagyis az apportált tárgyi eszközök átruházását tanúsító megállapodás aláírásával szolgáltatja, azaz a Zrt. birtokába és tulajdonába adja. A Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert a 8. számú melléklet szerinti megállapodás aláírására.

I/B. Alapítói határozat

A Közgyűlés dönt a „6810 Saját tulajdonú ingatlan adásvétele” tevékenység mint főtevékenység helyett a „6820 Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése” megnevezésű főtevékenységet alapszabályban történő feltüntetéséről, úgy, hogy az eddigi főtevékenység a tevékenységi körök között marad.

II/A. Feltételes Alapszabály módosítás

A Közgyűlés az alaptőke felemelésével összefüggésben – feltételesen (a Gt. 256.§ (1) bekezdésben foglaltakra utalva), az Alapító által előzetesen vállalt valamennyi részvény átvételére vonatkozó nyilatkozat megtételétől, az alaptőke-emelés során kibocsátott új részvények ellenértékének apport útján történő beszolgáltatásától függően – valamint a Közgyűlés a tevékenységi kör módosítással összefüggésben Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. Alapszabályát az alábbiak szerint módosítja, egyúttal felhatalmazza a polgármestert az alapító okirat módosítás aláírására, valamint az egységes szerkezetbe foglalt módosított Alapító okirat aláírására:

- Az Alapító okirat 3. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:

3.A társaság tevékenységi köre(i) legalább a nemzetgazdasági ág megjelölésével

3.1. Főtevékenység: 6820’08 Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása,
üzemeltetése

3.2. Egyéb tevékenységi kör(ök):
4110 Épületépítési projekt szervezése
5520 Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás
6420 Vagyonkezelés (holding)
6810 Saját tulajdonú ingatlan adásvétele
6832 Ingatlankezelés
6831 Ingatlanügynöki tevékenység
7010 Üzletvezetés
7120 Műszaki vizsgálat, elemzés
7111 Építészmérnöki tevékenység; műszaki vizsgálat, elemzés
7112 Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás
7311 Reklámügynöki tevékenység
7312 Médiareklám
7490 M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység
8110 Építményüzemeltetés
8230 Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése
8299 M.n.s. egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatás
8411 Általános közigazgatás
9101 Könyvtári, levéltári tevékenység
9311 Sportlétesítmény működtetése
9329 M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység

3.3 A társaság ügyvezetése jogosult a tevékenységi kör(ök) statisztikai nomenklatúra szerinti meghatározására, módosítására. „





- Az Alapító okirat 5. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:

5. A társaság alaptőkéje

5/1. „A részvénytársaság alaptőkéje/jegyzett tőkéje: 20.500.000,-Ft, azaz Húszmillió-ötszázezer forint jegyzett tőke, amely 5.000.000,-Ft azaz Ötmillió forint készpénzből áll, amely az alaptőke 24 %-a, valamint 15.500.000,-Ft azaz Tizenötmillió-ötszázezer forint nem pénzbeli hozzájárulásból áll, amely az alaptőke 76 %-a.

5/2 A társaság alaptőkéje 205 darab 100.000,-Ft névértékű, névre szóló törzsrészvényből áll.

5/3 A részvények előállításának módja: dematerizált módon történik.

5/4 A részvények kibocsátási értéke megegyezik a részvények névértékével.

5/5 Az Alapító rögzíti, hogy az alaptőke-emelés során kibocsátott új részvények átvételére vonatkozó nyilatkozatát az alaptőke-emelésről szóló legfőbb szervi határozattal egyidejűleg megtette.”

Az Alapító okirat jelen módosítással nem érintett rendelkezési változatlan tartalommal továbbra is hatályban maradnak.

Határidő: 2009. december 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Kámán László vezérigazgató)

2. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

a.) hozzájárul a jelen előterjesztés 4. számú mellékletében felsorolt készletek Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt-nek 2 554 511 Ft + áfa összegen történő értékesítéshez, és felhatalmazza a polgármestert az előterjesztés 5. számú mellékleteként csatolt adásvételi szerződés aláírására.

Határidő: 2009. december 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Kámán László vezérigazgató)

b.) a Zrt.-nek a követelések kezelésével kapcsolatban felmerülő közvetlen költségeit – nevesítve illetékek, végrehajtási költség, ügyvédi költség, posta költség, adminisztrációs költségek - az önkormányzat megtéríti, ezen felül a Zrt-t külön díjazás nem illeti meg.

Határidő: 2009. december 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Kámán László vezérigazgató)

c.) a Zrt.-nek a kötelezettségek kezelésével kapcsolatban felmerülő közvetlen költségeit – nevesítve illetékek, végrehajtási költség, ügyvédi költség, posta költség, adminisztrációs költségek - az önkormányzat megtéríti, ezen felül a Zrt-t külön díjazás nem illeti meg.

Határidő: 2009. december 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Kámán László vezérigazgató)

3. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése dönt arról, hogy a megszűnt Ingatlankezelési Intézmény eszközeiből selejtezésre került irodai és számítástechnikai eszközöket a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. árverés útján értékesítse.

Határidő: 2010. február 28.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Kámán László vezérigazgató)



Gyalókai Zoltán Bálint (Ügyrendi): Elnézést polgármester úr, nem tudom, csak a mi bizottságunkban hangzott el, hogy a 7. oldalon az 5.2-esben a társaság alaptőkéjét nem 255 darab 100.000 Ft-os névértékre szóló, hanem 205 darab. Tehát nehogy véletlenül a jegyzőkönyvben 255 maradjon.

Marton István: Nem, nem, nem. Pontosítás, az benne van.

Gyalókai Zoltán Bálint: Köszönöm.



25. Javaslat a Halis István Városi Könyvtár közmunka koordinátor létesítésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Balogh László: Az 52 közgyűlési napirendből 36-ot tárgyalt az OKISB, most jönnek egymás után. Szívesen indokolnám hosszabban, nem fogom tenni. Ebben az esetben is csak azt mondom, hogy az OKISB 4 igennel, 2 nemmel, 1 tartózkodással támogatta a javaslatot, és pont, de ha szükséges, hosszabban is tudom indokolni …

Marton István: Nem szükséges, isten ments.

Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 0 igen, 1 tartózkodás és 4 nem szavazattal az előterjesztést nem támogatta, és a közgyűlésnek elfogadásra nem javasolja. Ehhez a napirendhez külön nem szeretnék hozzászólni, csak azért megkérdezném, mert nem derül ki az előterjesztésből, hogy mennyi közmunka foglalkoztatásban résztvevő személyről szól a történet, akit kell koordinálni?

Szmodics Józsefné: A közmunka programban a jelen pillanatban a könyvtárban 8 fő foglalkoztatott van, tehát a kimondottan a közmunka programban, de a Munkaügyi Központon keresztül több foglalkoztatott is dolgozik.

xy: ………..

Szmodics Józsefné: Hát ezt most nem tudom megmondani.

Marton István: 8 + valamennyi.

Balogh László: Van olyan helyzet, amikor 30-an is vannak a könyvtárban a közfoglalkoztatás keretében. Én azt kérem ebben a helyzetben is, itt egy konkrét személyről van szó természetesen, és aki nem ő, az akár, és munka nélkül van, akár irigykedve nézheti őt, de ez nem egy új munkahely létesítése. Arról van szó, hogy a közfoglalkoztatás keretében 2010-ben már nem dolgozhat így, egy év múlva akár nyugdíjba mehet a bizonyos személy, és ez nem plusz pénzébe kerül a városnak, mert a mozgókönyvtári feladatokra kapott kistérségi normatívából biztosítható, csak így szabályos, ha a közgyűlés is bólint rá. Kérem, ha kicsi jót tudunk üzenni, akkor ne a sok rosszra utaljunk. Ennyi. Tisztelettel mondom, köszönöm.

Marton István: Kérem, aki – már igen kevesen vagyunk, de azért remélem, meglesz, aminek meg kellene lenni – el tudja fogadni, kérem, nyomjon igen gombot. Ez egy brigádvezető, csoportvezető, nevezzük, aminek akarjuk.


A közgyűlés 17 igen és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


627/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése engedélyezi, hogy a Halis István Városi Könyvtár a 2010-es költségvetési évben – egy év időtartamra - 1 fő “könyvtári közmunka koordinátor”-t foglalkoztasson a Munka törvénykönyve szerint, napi 8 órában, havi bruttó 100 E Ft plusz járulék bérrel, melynek forrását, mindösszesen 1 584 E Ft-ot a mozgókönyvtári feladatokra kapott kistérségi normatívából biztosítsa.

Határidő: 2009. december 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető
Tácsi Hajnalka osztályvezető)



26. Javaslat az "Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok TÁMOP-6.1.2/A/09/1 azonosítószámú fenntartói pályázat, valamint az "Audiovizuális emlékgyűjtés" TÁMOP-3.2.9/B-08/2 azonosító számú oktatási-nevelési intézményi pályázat megvalósításához szükséges előfinanszírozás biztosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Balogh László Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola Nagykanizsa, Rozgonyi u. 23., Faller Zoltán Zrínyi Miklós Általános Iskola Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 38.


Balogh László: Az oktatási bizottság 7 igennel egyhangúlag támogatja ezt az újabb TÁMOP-os pályázati beindulást. Nem kerül pénzébe a városnak, csak előfinanszírozásába. Lehet nyerni rajta 10-10 millió Ft-okat. Egy kiegészítés, mert közben plusz jelentkezés is volt, tehát indulna az egészségre nevelő pályázaton a TÁMOP 6.1.2-n a Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény is. Tehát kérem, hogy ezzel egészítve fogadjuk el, és örüljünk neki.

Marton István: Én is köszönöm, de aggasztóan kevesen vagyunk. Szavazás. És félő, ha tovább fogyunk, akkor döntést nem lehet hozni.


A közgyűlés 14 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:





628/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. benyújtja a TÁMOP-6.1.2/A/09/1 kódszámú „Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok” elnevezésű pályázatot, melynek keretében biztosítja a Zrínyi Miklós Általános Iskola és a Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény részvételét a programok megvalósítása céljából.

2. nyertes pályázat esetén a pályázathoz kapcsolódó kifizetéseket előfinanszírozásként, az intézmény saját költségvetéséből engedélyezi.

3. nyertes pályázat esetén a Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola TÁMOP-3.2.9/B-08/2 kódszámú „Audiovizuális emlékgyűjtés” elnevezésű pályázatához kapcsolódó kifizetéseit előfinanszírozásként, az intézmény saját költségvetéséből engedélyezi.

Határidő: 2009. december 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető
Tácsi Hajnalka osztályvezető)



27. Javaslat oktatási-nevelési intézményvezetői pályázatok kiírására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Balogh László: 7 igennel egyhangúlag támogatjuk a pályázati kiírást.

Dr. Kolonics Bálint: Az ügyrendi bizottság az előterjesztést a közgyűlés számára tárgyalásra alkalmasnak tartja, a pályázati kiírás a jogszabályi rendelkezéseknek megfelel, ahhoz képest azon módosítás nem történt.

Marton István: Vitát lezárom. Aki el tudja fogadni, nyomjon igen gombot.


A közgyűlés 15 igen és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


629/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. a 138/1992.(X.8.) Kormányrendelet 5. §-a alapján pályázatot hirdet a(z)

1. Általános Iskola és Óvoda Nagykanizsa- Palin
2. Bolyai János Általános Iskola
3. Péterfy Sándor Általános Iskola
4. Cserháti Sándor Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium
5. Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Iskola
6. Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola

magasabb vezetői beosztásának ellátására a határozat 1. számú mellékletét képező pályázati felhívás közzétételével.

Határidő: 2009. december 20.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető)

2. felkéri a polgármestert, hogy a pályázati eljárás folyamatában közoktatási szakértőt kérjen fel a pályázatok véleményezésére.

Határidő: 2009. december 20.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető)



28. Javaslat a 2010. évi Női Egyéni Országos Sakk Bajnokság döntőjének Nagykanizsán történő megrendezésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Dr. Kunos Péter 1055 Budapest, Falk Miksa utca 10.


Balogh László: Arról lenne szó, hogy 2010-ben a Női Egyéni Országos Sakk Bajnokság Nagykanizsán lenne. Hosszabb elemzés helyett én magam is szószólója lennék itt és most annak, hogy Nagykanizsa igenis a magyarországi sakk fővárosa, ha adódik egy ilyen lehetőség, ne azt nézzük, hogy ki által indítódott, vagy mi is van a háttérben, hanem örüljünk neki, ha van egy országos bajnokság Kanizsán, és nem 3.000, hanem 3.000 eFt, javítom a határozati javaslati szöveget.

Marton István: Itt a szövegben jó szám is, csak följebb.

Balogh László: Igen. Tehát így értendő. És kiegészítettük 7 igennel egyhangúlag a határozati javaslatot azzal, hogy a versennyel kapcsolatos valamennyi reklámjog a város tulajdonát képezi, és ezt el is küldtük bizottsági ülés után a Magyar Sakkszövetségnek, és meg is kapták a választ Önök, amely azt tartalmazza, hogy ez a felvetésünk rendben van, csak élni kell tudni vele. Kérem, azt gondolom, hogy ebben az esetben is örüljünk annak, hogy ilyen esemény történhet a városban. Aki látta Anandot és ott volt a közelében, az egy női országos bajnokságnak is fog örülni.

Marton István: Igen, hát itt közgyűlés előtt került kiosztásra Korpics főtitkárnak a levele, amelyben az van, amit bizottsági elnök úr mondott.

Karádi Ferenc Gyula: Tóth László bizottsági elnök úr távollétében a Pénzügyi Bizottság határozatát én fogom felolvasni, ami így szól, és spórolós magatartást tanúsítva 1 igen, 1 tartózkodás és 3 nem mellett nem támogattuk, de Balogh Lászlótól hallottam azt, hogy mivel indokolja a megváltozott körülményeket, ez egész más helyzetet teremt, én magam is meg fogom változtatni a véleményemet.

Dr. Károlyi Attila: De gondolom, ez a bizottság véleményére nem vonatkozik ugye? – tisztelt helyettes úr. Igen, mert …. Nem korrigálja azért. Tóth képviselő úr, bizottsági elnök egyébként rosszulléte miatt távozott, tehát sajnálatos módon elhagyta valóban a tanácskozás helyszínét. Az én javaslatomra került be ez a tulajdonába szó, az én javaslatomra került be ez a tulajdonába szó, amit – most erre büszke vagyok rá – aztán idézőjelbe téve ész nélkül elfogadott a …. Talán meg se kapta ez a szegény ….meg se kapta talán még ezt a faxot, már is elfogadta. De azért Nagykanizsa sakk nagyhatalom. Itt játszik a világ legjobb játékosa, polgármester úr is kiválóan műveli ezt a sportot …

Marton István: Meg is verem a világbajnokot, ha rászorulok.

Dr. Károlyi Attila: Látom elérzékenyült arcát, miközben ezt mondtam, és legyünk büszkék rá egyrészt, hogy itt rendezik, másrészt meg használjuk ki, használjuk ki ezt a lehetőséget, az országos sakkbajnokságot, és valóban, ha megkapjuk a promóciós jogokat, akkor éljünk is vele. Én támogatom.

Marton István: Mindettől függetlenül én annyit azért el kívánok mondani, hogy az idei női bajnokságot Egerben rendezték, én beszéltem az egriekkel, elképesztő reklámértéket hozott nekik. Amikről én tudok, hogy a tömegkommunikációban hol jelentek meg. Egyébként a jogokat ők is megszerezték. Hát szolidan számolva legalább 50 millió reklámértéket hozott ez Egernek, szerintem nekünk is hoz legalább annyit, lehet, hogy többet. Tehát gyakorlatilag ingyen csinálhatunk valami nagyszerűt.

Röst János: Én is kérném javítani akkor a 3 millióra az összeget, mert valóban 3.000 Ft van bent. Annyit hozzátennék, hogy az, hogy Kanizsa város Európa egyik legjobb sakkcsapatával rendelkezik, mert nyugodtan kijelenthetjük, bármely nemzeti 11-gyel vagy 12-vel felvenné egyébként a versenyt. De hozzá kell tenni azt is, hogy ahhoz, hogy ezt a sikert elérhesse Kanizsa város, ahhoz kellett nagyon szorgalmas, nagyon lelkes és nagyon hozzáértő sakkvezetők. Én nem kívánnék mindenkit felsorolni, de azért pár nevet megemlítenék. Jelen van közöttünk Papp Nándor, akinek sokat köszönhet a sakksport, Bagonyai Attilának, Kassai Zoltánnak és Nádasi Tamásnak. Én úgy gondolom, ezt a gesztust meg kell tenni, és nyilván mindenkinek, aki egyébként ebben bármilyen módon hozzátette a maga lehetőségét.

Marton István: Elrendelem a szavazást, mert nincs több hozzászóló.


A közgyűlés 20 igen és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


630/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Magyar Sakkszövetség felkérését elfogadja azzal, hogy a versennyel kapcsolatos valamennyi reklámjog a város tulajdonát képezi, és a 2010-es költségvetésben külön soron 3 000 eFt támogatást biztosít a Kanizsa Sakk Kupa 2010 elnevezésű Női Egyéni Országos Bajnokság megrendezéséhez a Magyar Sakkszövetség részére.

Határidő: 2009. november 30.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető)



29. Javaslat a "Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskoláért Alapítvány" támogatására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Balogh László: Az oktatási bizottság 7 igennel egyhangúlag támogatja ezt az automatizmust.
Karádi Ferenc Gyula: A Pénzügyi Bizottság 5 igennel támogatta.
Marton István: Aki el tudja fogadni, kérem, nyomjon igen gombot.


A közgyűlés 21 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:





631/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskoláért Alapítvány számára 249 550 Ft támogatást nyújt a Testvérvárosi Alap pályázatra benyújtott „Testvérvárosi Tábor” című program támogatására az önkormányzat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 10/2009.(III.21.) számú rendelete Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. évi költségvetéséről című rendeletének 1/16. számú melléklete „Külkapcsolatok” során tervezett összeg terhére.

Határidő: 2009. december 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető)



30. Javaslat a Cantare \'97 Alapítvány támogatásának módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Cantare \'97 Alapítvány Kálovics Ferenc elnök


Marton István: Egy átirányítás.

Balogh László: A kulturális bizottság 7 igennel támogatja ezt az automatizmust is.

Marton István: Vitát lezártam, bár nem volt. Aki meg el tudja fogadni, igen gombot nyomjon.


A közgyűlés 22 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


632/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért azzal, hogy a CANTARE ’97 Alapítvány /Városi Vegyeskar/ a 491/2009.(X.06.) számú közgyűlési határozat alapján biztosított 200 E Ft-os támogatást, amelyet a görögországi Thesszalonikiben 2009. november 6-8. között megrendezendő XXV. Nemzetközi Kórusfesztivál kiutazásához kapott, formaruha vásárlásra költse.

Határidő: 2009. november 30.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető)



31. Javaslat a "Hazavárunk” ösztöndíj pályázat 2010. évi finanszírozásához szükséges forrás biztosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Balogh László: Az ifjúsági bizottság 7 igennel egyhangúlag támogatja az előterjesztést.

Karádi Ferenc Gyula: A Pénzügyi Bizottság 5 igennel egyhangúlag támogatta az előterjesztést.

Marton István: Aki el tudja, kérem, nyomjon igent.
A közgyűlés 22 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


6332009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a „Hazavárunk” ösztöndíj pályázathoz szükséges 12 000 E Ft-ot az önkormányzat 2010. évi költségvetésének céltartalékában biztosítja.

Határidő: 2009. november 27.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Tácsi Hajnalka osztályvezető
Szmodics Józsefné osztályvezető)


32. Javaslat a Canissa Modellező Sport Egyesület versenyzőinek világbajnokságon való indulására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Lekszikov Zsolt az egyesület elnöke


Balogh László: A sportbizottság 7 igennel egyhangúlag támogatja az előterjesztést. Egy mondat, szeretnénk, ha a Csónakázó-tó nem csak a kajak-kenusoké lenne, és nem csak a vízisíelőké, hanem a hajómodellezőké is, ezért fogunk tenni is a jövő évben.

Marton István: Hát eddig is így volt legjobb tudomásom szerint, úgyhogy itt nincsenek faldöngetések.

Karádi Ferenc Gyula: A Pénzügyi Bizottság külön szavazott a két napirendi pontról, illetve határozati javaslatról, és mind a kettőnél ugyanaz az eredmény született, 1 igen, 2 tartózkodás, 2 nem szavazattal nem támogattuk.

Papp Ferenc: Szeretném bejelenteni, hogy személyi érintettség miatt nem veszek részt a szavazásban. Dr. Lexikov Gábor a leányomnak a férje, aki szintén pályázott.

Marton István: Köszönöm, hát akkor eggyel kevesebb. Akkor, aki el tudja fogadni, kérem, nyomjon igent.


A közgyűlés 18 igen és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


634/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. 200 E Ft-tal támogatja a Canissa Modellező Egyesület versenyzőinek a 2010. szeptember 17-26-a között megrendezésre kerülő világbajnokságon való részvételét a 2010. évi költségvetés terhére.

Határidő: 2010. évi költségvetés elfogadása
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető
Tácsi Hajnalka osztályvezető)

2. 50 E Ft-tal támogatja a Canissa Modellező egyesület 2010. július 03-04-én Nagykanizsán rendezendő nemzetközi versenyét, a 2010-es költségvetés „máshová nem sorolt” keret terhére, és a 3x 10db ajándékcsomaggal.

Határidő: 2009. november 30.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető)



33. Javaslat Zborai Gyula paralimpikon támogatási kérelmére (írásban)
Előterjesztő: Balogh László bizottsági elnök
Meghívott: Zborai Gyula paralimpikon


Karádi Ferenc Gyula: A Pénzügyi Bizottság 0 igen, 2 tartózkodás és 3 nem szavazattal nem támogatta az előterjesztést.

Balogh László: Igen, ismét előjött ez a javaslat. Tisztelettel kérem annak végiggondolását, jelenleg Nagykanizsáról valószínűsíthetően egy londoni olimpiai résztvevő, az lesz, és az éppenséggel Zborai Gyula, ha részt tud venni bizonyos versenyeken. Tévedés ne essék, a paralimpiai olimpiai bizottság támogatja őt, mint magyar válogatott, sok versenyén, de bizonyos helyzetekben kell a plusz támogatás. Azt gondolom, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város egy ilyen esetben, amikor egyébként előző években is szoktuk őt támogatni, a Kanizsa Sörgyár asztalitenisz egyesületén keresztül, illő, hogy 2012-ig, a londoni olimpiáig ezt megtegyük. Lehet itt vitatni összegeket, ez nem akkora összeg, hogy kardinális kérdést csináljunk belőle. szintén azt mondom, amit már az előbb is és több esetben, Zborai Gyula számára ez elegendő lenne egy nagy célhoz. Általa mi is ott lennénk Londonban. Lehet, hogy egyedüliként lesz kanizsai versenyzőként, ezért kérem, támogassuk. A sportbizottság 6 igennel, 1 nemmel, 0 tartózkodással támogatta.

Marton István: Én merem remélni, hogy Önnek nem lesz igaza, és lesz ott Londonban kanizsai versenyző, hiszen nemrégiben döntöttünk a támogatásáról.

Bicsák Miklós: Csak a Zborai Gyula úrnak a kérelmével, támogatásával azt tudom mondani, most is Brazíliában van tudtom szerint egy nemzetközi versenyen. Azért az csak a városunk hírnevét öregíti, és én részemről támogatom.

Marton István: Igen, ez nem először van előttünk.

Karádi Ferenc Gyula: A Pénzügyi Bizottság 0 igenjét én valamennyire megpróbálom megmagyarázni, amennyire tőlem telhető. A javaslat már volt előttünk, mindannyian tudjuk, hogy a támogatási kérelem 300 eFt-ról szólt, amit akkor annak idején jó szívvel meg is szavaztunk volna, de itt kiegészítéseket kértünk, és a határozati javaslat 2. pontjában a 2011-es és a 2012-es évre vonatkozó elkötelezettség is szerepel, és ez az, amivel a Pénzügyi Bizottság maximális nem értett egyet, mert az teljesen rendjén való, hogy a mi ciklusunkban valamilyen elkötelezettséget vállalunk, amely ugye nem kötelezően ellátandó, hanem önként vállalt, dehogy még a következő önkormányzatra is testáljunk ilyen feladatot, az teljesen abszurd számomra. Tehát az 1. pontot, ahol a 300 eFt-os támogatás mértéke meg van határozva, én jó szívvel támogatnám, a 2-dikat pedig egyáltalán nem, hiszen hosszú évre előre el kellene, hogy kötelezzük magunkat.

Böröcz Zoltán: Én azt gondolom, hogy amit Karádi úr elmondott, ha ez valóban a Pénzügyi Bizottság álláspontja, akkor aggódom, ugyanis nem lesz vége az életnek akkor, amikor mi már hála a jó istennek, nem ülünk itt, vagy remélem, nem ülünk itt sokan. Tovább fog menni a város, és tovább fog menni ez a sportoló. Egy sportoló nem teheti azt meg, hogy most elmegy két versenyre, és kettő évet kihagy. Egyébként nem is értem ezt a fajta gondolkodást, hogy Karádi úr mondja, hogy a Pénzügyi Bizottság elképzelhetetlennek tartja. Én meg nem tartom elképzelhetőnek, hogy egy házat felépítek az alapig, és mert változik a kőműves, ezért úgy marad a ház, és abba költözzek be. Tehát én azt gondolom, egy folyamat. Ha mi 2012-re azt látjuk szükségesnek, hogy ez a feltétele, hogy egy kanizsai ember is, ha akarjuk, ez döntés kérdése, ez a feltétele, hogy ezeken a versenyeken részt vegyen, és ebben részt kívánunk venni, az 2012. Én csak remélem, hogy a következő közgyűlés lesz olyan bölcs, hogy ezt az elkötelezettségünket abszolút nem kérdőjelezi meg. Én egyébként biztos vagyok benn, hogy lesz olyan bölcs. Mindig is így működött a város.

Marton István: Azért egy dologra felhívnám a figyelmet uraim. Itt az 1. pontnál vastagon van szedve ugye Balogh képviselő előterjesztésében, 300 eFt támogatást biztosít, mármint az idei versenyen, nem tudom, hogy egy hónap van vissza, a helyi adóbevétel ugyanezen összeggel való egyidejű megnövelése terhére. Hát azért ez számomra furcsa, mert itt állandóan lehet növelni helyi adóbevétel. Szóval ez nem olyan, mint a gumilabda, hogy lehet fújni, vagy luftballon. Szóval nem lehet fújni. Jó, vitát lezárom, szavazást rendelet el. Az 1-esről természetesen.


A közgyűlés 12 igen, 1 nem és 8 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el.


Marton István: 2. pont. Ez persze nem jelenti azt, hogy a szakosztály nem támogathatja.


A közgyűlés 12 igen, 1 nem és 8 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el.


Marton István: Mező dr. emlékév program támogatása, 24. pont. Hát leszavaztuk a napirendet. Jó, hát napirend után akkor

Bene Csaba (Ügyrendi): Kedves képviselőtársaim! Én kérem a testületet, hogy gondoljuk végig újraszavazásunkat az előző napirendi pontról, mert korábban egy sportoló esetében már megtettük azt a gesztust, hogy egy olimpiai ciklusra biztosítottuk a felkészülését. Én úgy gondolom, hogy egy másik sportoló esetében, aki majdnem biztos, hogy londoni olimpiai résztvevő lesz, elemi kötelességünk, hogy biztosítsuk ugyanezeket a feltételeket, és kérem, hogy szavazzunk újra és mindenki gondolja át a szavazatát még annak tükrében is, hogyha nagyon nehéz gazdasági helyzetben vagyunk. Én a Böröcz képviselőtársammal teljes mértékben egyetértek, én korábban is azt szoktam hangsúlyozni, hogy ciklusokon átívelő dolgok vannak, tehát nem ciklusokhoz kötődnek dolgok. Ha valami elkezdődött egy ciklusban, én biztos vagyok benne, hogy ami jó célt szolgál, az tovább fog menni, és tovább fog fejlődni. Kérem, hogy szavazzunk még egyszer az egész előterjesztésről, ha erre lehetőség van.

Marton István: Hát, én elrendelem az új szavazást, ezen ne múljon.

Dr. Károlyi Attila (Ügyrendi): A másik sportoló vonatkozásában azt hiszem, valami disztinkciót tettünk, tehát valami olyasmit …. amíg az olimpiai keret tagja. Nem lehetne most is hozzátenni ezt a …? Ilyen nincs. Tehát jó.

Marton István: De szerintem az egyesület támogathatja, hát most mi nem zártunk ki semmit. Bőven van az egyesületnek pénze a város jóvoltából.

Bogár Ferenc (Ügyrendi): Én arról kérnék szavazást, hogy szavazzunk-e.

Marton István: Igen. Aki úgy gondolja, hogy újra akar szavazni, az nyomja meg az igen gombot. Egyébként ezt kellett volna elrendelnem Ön nélkül is.


A közgyűlés 14 igen, 4 nem és 5 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:

635/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja azt a javaslatot, hogy a „Javaslat Zborai Gyula paralimpikon támogatási kérelmére” előterjesztés kapcsán új szavazásra kerüljön sor.


Marton István: Új szavazás. Akkor új szavazást rendelek el. Az 1-est nyilván, először az 1-est.


A közgyűlés 15 igen, 1 nem és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: 2-es, ami ugye nyugdíjig szól.


A közgyűlés 15 igen, 2 nem és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.


636/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. Zborai Gyula paralimpikon 2009-es kvalifikációs versenyen történő indulásához 300 E Ft támogatást biztosít a helyi adóbevétel ugyanezen összeggel való egyidejű megnövelése terhére.
Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetés soron következő módosítása során a tervezetben a fenti kiadási- és bevételi előirányzatot szerepeltesse.
A támogatás a Kanizsa Sörgyár SE Asztalitenisz Szakosztályához történő utalással, kizárólagos felhasználás megjelölésével valósulhat meg.

Határidő: 2009. december 15.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető)

2. Zborai Gyula paralimpikon 2012-es Paralimpiára történő felkészüléséhez a 2010, 2011, 2012-es évre – évenként 600 E Ft –, azaz összesen 1 800 E Ft támogatást biztosít. A támogatás a Kanizsa Sörgyár SE Asztalitenisz Szakosztályához történő évenként 600 E Ft utalásával, „Zborai Gyula paralimpikon 2012 paralimpiára történő felkészülése” felhasználás megjelölésével valósulhat meg.

Határidő: 2009. december 15.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető
Tácsi Hajnalka osztályvezető)


Marton István: Ez is átment uraim. Majd, amikor kihúzogatjuk a célokat, amiket már elfogadtunk, akkor emlékeztetem Önöket.






34. Javaslat Dr. Mező Ferenc emlékév program támogatására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Kis János, az alapítvány elnöke


Marton István: No, hát ez is majdnem van annyi, de ezzel tudok azonosulni, mert ez nem akármi.

Bogár Ferenc: Ahogy Ön is említette már, gyakorlatilag Nagykanizsa városnak egy fontos eseményére kerül sor 2010-ben, amikor Dr. Mező Ferenc emlékévnek a megszervezésére kerül sor. Gyakorlatilag annyit szeretnék bejelenteni, hogy a jelen lévő Kis János úr a szervező bizottságnak az elnöke megkért arra, hogy gyakorlatilag tájékoztassam Önöket az egyesület döntéséről, ők méltányolják azt, hogy Nagykanizsa ilyen nehéz helyzetben van, és olyan javaslattal élnek, hogy az írásban beterjesztett 2 millió Ft helyett 1,5 millió Ft-ot szavazzon meg a város erre a célra. Ők igyekeznek a hiányzó 500 eFt-ot előteremteni.

Karádi Ferenc Gyula: A Pénzügyi Bizottság 0 igen, 0 tartózkodás és 5 nem szavazattal nem támogatta az előterjesztést.
Balogh László: Dr. Mező Ferenc Kanizsa egyik neves személyisége, nem fogom hosszabban méltatni ….

Marton István: Ne is, mert aki nem ismeri, hát annak úgy kell, azon nem tud segíteni Ön se elnök úr.

Balogh László: A 125. évfordulót illő sokféleképpen megünnepelni. Világos, hogy itt szerepe lesz a Mező Ferenc Gimnáziumnak, és sok-sok civil szervezetnek, civilnek ebben, ha úgy akarja, és ebben részt kell venni a városnak is. Na most itt van egy tartalmas program felmutatás, ami persze kérdés, hogy hány részletében tud megvalósulni. A kért 4 millió Ft, az túlzó volt a bizottság véleménye szerint, emiatt történhetett az, hogy lépve visszafelé, bizony hát a végső támogató javaslat, az megállt valahol 150 eFt-nál. Ez kapott 7 igennel támogatást. Minden előző ennél nagyobb javaslat nem ment át. Volt ennek sok oka, például az, hogy a civil alapon van összesen 1 millió Ft, a rendezvénynaptárban nincsen jelölve ezen események egyike sem, és mindenesetre azt szeretnénk kérni, hogy a Mező Ferenc emlékév, az elsősorban Nagykanizsán megvalósuló rendezvényekre vonatkozzon. Ennek fényében történt ez a bizottsági döntés. Jómagam örülnék, ha sokkal bővebb teret kapna Nagykanizsán 2010-ben a 125 éves évforduló.

Marton István: Hát a rendezvénynaptárt most fogadtuk el, abban még ez megjelenés előtt bele lehet és bele is kell tenni.

Dr. Károlyi Attila: Két kérdést intéznék a jelenlévő elnök úrhoz, alapítvány elnök úr, ha jól látom. Az egyik az, hogy ez az Európai Sport Hagyományőrző Egyesület, ez az egyesületnek a hatásköre Európára, egész Európára kiterjed-e, vagy pedig egy olyan egyesület, ami európai sportokat favorizál? Tetszik érteni, amit kérdezek. Köszönöm. A másik, azt szeretném mondani, hogy hát azért Dr. Mező Ferenc, akit mélységesen tisztelek én is, hiszen ilyen nevű gimnáziumban is jártam például, leghíresebb zalai születésű, kanizsai kötődésű személy. Ez így nem igaz. Ugye? Amit még szeretnék Öntől kérdezni ….

Marton István: Egyik leghíresebb szerintem.

Dr. Károlyi Attila: … azt szeretném még Öntől kérdezni, hogy ezek a kutatások, miben nyilvánulnak meg? Tehát például a NOB székhelyén, Lausanne-ban vagy Olüpiában elmennek Önök levéltárba vagy a helyszínen kutakodnak-e? Ez érdekel engem. Tehát milyen kutatásokat végeznek?

Cserti Tibor: Én röviden csak egy apró dologgal csatlakoznék a kérdések sorába, aztán megvan egyébként az álláspontom, nyilván fontos eseménynek tartom én magam részéről is. Érdekes, hogy amikor a költségvetést összeállítják, következetesen nyilvánvaló …. utazási költségek alátámasztásához km-t kell számolni, meg nyilvánvaló, ahhoz kapcsolódó díjat, km díjat, amit egy vállalkozó megajánl. Következetesen végig mindenhol 160-es szám van, egy esetben, amikor Kolozsvár-Korond útvonal van, ott meg 260 Ft. Nem tudom, mindegyik busz. Ha meg tetszik nézni, nagyon egyszerűen lehet ám erre válaszolni.

Kis János: … bocsánat, oda van a legfelső sorba írva, hogy az 25 személy, a többi meg …. (mikrofon nélkül beszél)

Marton István: Egy pillanat, majd …

Cserti Tibor: Ja, tehát ez a különbség a 260 meg a 160 között. Jó, ez az egy kérdésem volt.

Marton István: Akkor Kis úré a szó, jöjjön a mikrofonhoz.

Kis János: Köszönöm szépen azoknak, akik segítettek ebben a pályázatot összeállítani, illetve beterjeszteni a közgyűlés elé, köszönöm a polgármester úrnak, hogy ezt beterjesztette és támogatja, és köszönöm minden képviselőnek, aki itt támogatni fogja. Most pár gondolatot mondanék, hogy valahogy méltatlannak érzem a kulturális bizottság döntését Mező Ferenccel kapcsolatban. Mégiscsak egyetlen zalai olimpiai bajnokról van szó, aki kanizsai kötődésű, és ott nincs egy sportos ember abban a bizottságban, aki azt mondja, hogy bocsi, na, sportot képviselem, és azért álljon meg a menet? A másik, hogy a Balogh elnök úr elmondta ott, amit valószínű, sokan nem tudnak, mi 2000-ben fölállítunk Büki Erzsébet segítségével, innen is köszönöm, egy emléktáblát egy kőre az Interspar helyén levő parkírozóba. Az szőrén-szálán eltűnt, senki nem tud róla semmit, és azt, hogyha most ebben az évben be van tervezve, az csak 300 eFt lenne egy ugyanolyan kő, meg egy emléktáblát fölállítani. Akkor hol a 150 eFt-nak a határa? Én javaslatot is tudnák tenni, és elnézést, hogyha azt mondják mindig, hogy mindenki mondjon egy javaslatot, hogy honnan. Ha jó az információm, ma kaptam, hogy Sissi szobrot szeretnének fölállítani, és azt mondták, hogy 55 millió Ft értékben. Nem tudom, ez jó?

Marton István: Rosszul mondták, de ne keverjük össze.

Kis János: Csak én mondom, én csak azért akarom mondani, mert én körülbelül 25 nemzetközi … vetélkedőt nyertem, 1998-ban meghirdettek egy Sissi Baráti Kör az Erzsébet és kora …. vetélkedőt, amit 1500 induló vagy több mint 1500 induló közül egész Európából magyar anyanyelvűek voltak, jómagam nyertem meg. Grassalkovich-kastélyban Gödöllőn volt a döntő. Tehát én a Sissi egyik legfőbb híve vagyok, nem csak Kanizsán, hanem az egész országban, és nem tudom, hogy az adatok jók-e, de túlzottnak találom, és ebből egyéb helyre is lehetne fordítani. Elnézést, hogyha rosszak az adatok. És most azt szeretném mondani, hogy az Európai Sport Hagyományőrző Egyesület alapszabálya szerint egész Európára kiterjed, de tagjaink, elnökségi tag Szekeres Vilmos Lendváról, a Szlovén Olimpiai Bizottság tagja, egy másik sakkozó, az itt levő Vajda testvérek, akik itt voltak, őnekik az édesapja, Székelyudvarhelyen laktak, de most Székelykeresztúrra költöztek ki, tehát a Vajda testvérek apja a másik tagunk, de Erdélyből például a sepsziszentgyörgyi sportklub elnöke Sánta Károly ….

Marton István: Inkább a lényeget kérném Kis úr.

Kis János: Csak én a kérdésre válaszoltam. Mi volt a másik kérdés? Ja, meg, hogy mit kutattunk. Tehát be van tervezve, hogy elmegyünk, de a pályázati nyerés esetén elmegyünk Lausanne-ba az Olimpiai Múzeumba, és ott az Olimpiai Múzeumban van Európa legnagyobb könyvtára, sportkönyvtára, és ott kutatjuk az olimpia történetét, Mező Ferenc adatait, egyéb NOB-beli adatait, stb. Reméljük, hogy találunk újabb adatokat, amit az Olimpia Krónikája című könyvünkben ki is adunk, 14. könyvem, ami a világon egyedülálló módon feldolgozza az olimpiai adatait. Ott pedig az olimpia, az Mező Ferenc egyetlen olimpiai bajnokunk, szellemi olimpiai bajnokunk, akinek a könyvének a címe az Olimpiai játékok történte, tehát az ókori játékokról szól, és ha őneki nyomán, ennek a könyve nyomán szeretnénk az olimpiai bajnok könyve nyomán kutatni, bejárni, kutatni ezt az ókori olimpiák helyszíneit.

Bene Csaba: Tisztelt Kis János! Én nagy figyelemmel kísérem az Önök tevékenységét, hiszen Interneten minden alkalommal megkapom az értesítéseket, hogy éppen milyen eseményt hol szerveztek, de azt mindenképpen nehezményezem, hogy most a sportbizottságra olyanfajta kijelentést tett Ön, hogy ott nincsenek sportemberek. Igenis vannak sportemberek, mégpedig felelősséggel ott ülő sportemberek, nem csak sportemberek vannak ott, hanem politikusok is vannak ott, minden oldalról vannak ott emberek, és egyhangú döntéssel hozták meg azt a határozatot, amit itt az elnök úr felolvasott, és azért hozták ezt a határozatot, mert bizony vannak olyan diáksport egyesületek, és ott is elmondtam, ahol 3-400 vagy 500 főnek a sportolását kell megoldani egész évben körülbelül 3-400 eFt-ból. Tessék megkérdezni a diáksport egyesületek vezetőit, de van sportegyesület is, ahol több százan sportolnak, és ilyen összegek állnak rendelkezésre. Hát én úgy gondolom, hogy nekünk mindenképpen felelősségünk van egyéb más egyesületek iránt is, és ezért született meg ez a döntés, és kérem ennek a döntésnek a tudomásulvételét.

Marton István: Politikus sportemberekről nem esett szó, csak más változatban. Vagy olyan nincs is?

Balogh László: Mint politikus sportember. Tisztelt közgyűlés! Nem kívánom hosszan elemezni ezt a helyzetet, de annyiban Kis János úr mondandójára hadd térjek vissza, sportbizottsági ülésen igen, előjött az is, hogy valóban egy emlékkő eltűnt Nagykanizsáról az Interspar építkezése kapcsán, folytán. Azt gondolom, hogy ezt kutya kötelessége a városnak visszaállítani, mondjuk a következő 125. évfordulós évben. Hogy ezt hova, ezt majd döntsük el eztán, ne most. Van Mező Ferenc utca, más kérdés, hogy ez Ipari Parkban, és valójában nincs még kijelölve a helye, tehát egy kicsit méltatlan ilyen szempontból, a jövő év szempontjából. Ezzel is akár kell törődnünk, valószínű, hogy ezt sem tudjuk eldönteni most. Méltó lenne, hogy legyen Mező Ferencnek szobra, és Szermek igazgató úrral már felvettem a kapcsolatot ilyen szempontból, hogy kezdődjék egy gyűjtési akció ezt célozva. Szerintem a városnak is kell ezt támogatni. Kiadványokat ettől az előterjesztéstől függetlenül is támogattunk eddig is, és támogatunk eztán is. A jövő évet célozva mondom Kis János úrnak, hogy próbálkozzunk vele. Úgy tűnik, hogy a nagy kompakt egész ily módon most nem fog átmenni, ezzel együtt én azt kérem, hogy a 150 eFt fölötti összegről is szavazzunk. Ha az előbb nem ment át 300 eFt, itt volt javaslat az előbb? Mennyi volt az összeg? Én maradnék, és ezt ismertetem, tehát a sportbizottságban volt egy 500 eFt-os javaslat, amely 3 igennel, 4 nemmel, 0 tartózkodással nem ment át. Tehát akkor egy 500 eFt-ról is szavazzunk, és akkor abba értetődjék bele, mondjuk az emlékkő is akár.

Marton István: Elnök úr lehet, hogy csak elszólta magát, mert azt mondta, hogy a következő 125 évben, tehát akkor remélem, nem a 250. évfordulóig akarja húzni? Én így értem, csak ezt mondta, hogy a következő 125. Mondom, akkor az 250 lesz. Jó. Jó, megértettem én, csak nem jól mondta.

Bicsák Miklós: Javasolni fogom tisztelt polgármester úr, kérem javaslatomat megszavaztatni, és Balogh elnök urat úgy érzem, hogy méltó lenne a közgyűlés, tudom, hogy nehéz, sokszor elhangzik, itt a költségvetésünk, és mindannyiunknak, szeretnénk a választókörzetünkben ezt, azt megcsináltatni, de azért ez a Dr. Mező Ferenc név, most nem akarok én itt rivalkodni, nagyon sok könyvét bekötöttem, sok olyan tudományos dolgozat került a kezeim közül ki, ami az egyetemekre, vagy ezzel a témával foglalkozott. Én javasolnák 1 millió Ft-ot. Azért vegyük figyelembe, azért újra a városunk, gondoljuk át, hát valahogy majd sáfárkodva a tisztelt közgyűlés megfogja, és behozzuk ezt az 1 millió Ft-ot. Gondoljuk át a lehetőségeinket, és kérem, támogassa a tisztelt közgyűlés. Kérek róla szavazást polgármester úr.

Marton István: Hát nekem itt már három módosító javaslat gyűlt össze a papíromon.

Röst János: Én úgy gondolom, hogy ez olyan léptékű előterjesztés témakörében, hogy mindenképpen támogatásra érdemes. Ha belegondolunk abba, hogy ebben az ügyben azért a városmarketing szerepe mekkora lehet, itt előbb szó volt a sakkról, én úgy gondolom, hogy hasonló méretű lehet neki a marketing, hiszen tényleg nem mindennapi eseményre lehet rászervezni, és hogyha a programot kibővítenék szerintem a szervezők különböző olyan konferenciákkal, ami ezt még felturbósíthatja, akkor úgy gondolom, hogy egy reális összeg erre megszavazható.

Marton István: Több hozzászóló nem lévén, a vitát lezárom. Akkor kezdem a szakbizottság 0,5 millió Ft-os támogatási javaslatával. Módosító indítványokat. Igen, a 0,5 millió. Hát az 500 ezer nálam még elnök úr. Kronológiai sorrendben megyek. Akkor menjünk? Már bocsánat, akkor a 2 milliónál kezdjük?

Dr. Fodor Csaba: Igen.

Marton István: Az eredeti javaslat. Mondjuk ez szabálytalan helyből. Helyből szabálytalan, de hajlandó vagyok fölvállalni ezt a szabálytalanságot. Irányfény, így van. Tehát ezért vagyok hajlandó ezt a szabálytalanságot frakcióvezető úr elkövetni, meg hát a maga magvas tanácsára természetesen. Aki a 2 millióval egyetért, nyomja meg az igen gombot.


A közgyűlés 7 igen és 15 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el.


637/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem fogadja el azt a javaslatot, hogy az Zalai Sportmúzeum Alapítvány részére, a Dr. Mező Ferenc emlékév programsorozat tervezetének megvalósítása érdekében a 2010-es költségvetésben 2 000 E Ft támogatást nyújtson.


Marton István: Aki a 1,5-lel ért egyet, az is nyomjon igent.


A közgyűlés 10 igen és 13 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el.


638/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem fogadja el azt a javaslatot, hogy az Zalai Sportmúzeum Alapítvány részére, a Dr. Mező Ferenc emlékév programsorozat tervezetének megvalósítása érdekében a 2010-es költségvetésben 1 500 E Ft támogatást nyújtson.


Marton István: Szaporodnak az igenek, de ez se ment át 10 igen, 13 tartózkodással. Aki az 1 millióval ért egyet, az is nyomjon igent.


A közgyűlés 15 igen és 8 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


639/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése, az Zalai Sportmúzeum Alapítvány részére, a Dr. Mező Ferenc emlékév programsorozat tervezetének megvalósítása érdekében a 2010-es költségvetésben 1 000 E Ft támogatást nyújt.
Felhívja a pályázó figyelmét, hogy a program forrásainak további kiegészítésére a 2010. januárjában megjelenő Kulturális Alapra nyújthat be pályázatot.

Határidő: 2010. évi költségvetés elfogadása
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető
Tácsi Hajnalka osztályvezető)


Kis János: Szeretném megköszönni a közgyűlés támogatását, és elnézést kérek a sportbizottság tagjaitól, hogyha megsértettem valakit.
35. Javaslat Szekeres Emil festőművész olajfestményének megvásárlására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Cserti Tibor: Nem azért kértem szót, mert okvetetlenkedni akarok, maximálisan egyetértek azzal a törekvéssel, hogy egy városnak a városban élő és alkotó művészeit mecénás módra támogatni kell. És ennek egy korábbi jól működő hagyományra hadd hívjam fel a figyelmet. Ugye rendszeresen évek óta a város polgármestere közvetlen vezető munkatársaival a művészeket össze szokta hívni, főleg így karácsony előtt, megköszönve a munkájukat egy kis koccintással, egyúttal gyakorlatilag egybekötve a vásárlással is. Esélyegyenlőséget adott mindenki számára. Ez a gyakorlat ebben az évben valahogy megszakadt, és búvópatak módjára jönnek be egyenként előterjesztések különböző módszerrel, különböző csatornákon, favorizálva, támogatva művészeket, akik nem azt mondom, hogy nem érdemlik meg, dehogynem, az előbbiek alapján, csak a módszerre hívom fel a figyelmet, hogy ezzel a döntésünkkel egyúttal önmagunk generáltunk egy esélyegyenlőtlenséget, és nem biztos, hogy jól csináljuk. Én megváltoztatnám.

Balogh László: A kulturális bizottság 7 igennel egyhangúlag támogatja a javaslatot. Valóban jobb lenne rendszerbe foglalva csinálni ezt a dolgot. Ezzel együtt jól múltkor valakit támogattunk, most is tudnánk esetleg valakit támogatni. Ez két művész Nagykanizsáról, tudom, hogy a többség kimarad az idén, de hátha jövő évben ezt a gyakorlatot azért fenn lehet tartani, illene. Ezen kép kapcsán a kulturális bizottság a kulturális alap tartalékából 200 eFt-ot tud még mozgósítani, és ez lesz az utolsó tartalékunk. És a polgármester úrhoz hozzátesz 300 eFt-ot az ő polgármesteri keretéből. Ez nem kis pénz, de egy nagyon szép, Károlyi képviselőtársam és jómagam a művésznél megnéztük a képet, egy nagyon szép, méltó kép lenne ez a Polgármesteri Hivatalban, mondjuk karácsonyi ajándékként. El tudom képzelni, hogy az I. emeleti tárgyalóban lenne helye. Nagyméretű olajfestmény, Thúry Györggyel, akire mindannyian büszkék lehetünk.

Marton István: Hát itt nem is csak a szponzorálásról van szó az én tekintetemben, hanem hát tényleg a hős várvédő kapitány eddig még nem volt megörökítve. Hát igaz, így is csak úgy eszmei megörökítés ez, mert a művész fantáziájára volt bízva, lévén, hogy nem maradt róla hiteles kép, de hát én azt hiszem, hogy jó szívvel adhatom ezt a 300.000-et. De nagyon sokan akarnak még hozzászólni, és igen rosszul állunk időben. Azt azért elmondom most, hogy ezen az oldalon végig kéne menni, és utána egy 5-10 perces apró szünetet kell csak tartani.

Dr. Károlyi Attila: Cserti Tibor képviselőtársam szép szavain eltűnődtem az előbb, és tényleg ezen a szép gesztuson, amit a város polgármestere gyakorolt valamikor. Hát sajnos a polgármester úrnak ez a hajó már elment, de talán a következő időszakban azért ezt már lehet majd orvosolni. Én magam tiszta szívvel támogatom ezt a kezdeményezést.

Marton István: Én nem akarok nagy vitát indukálni, de megtehetném, mert azért itt szó nincs arról, hogy az elmúlt mondjuk 5 vagy 10 évben minden művész, aki él és alkot, és színvonalas, az támogatva lett volna a városban. Hát ízlések és pofonok különbözők, erről ennyit.

Karádi Ferenc Gyula: Polgármester úr, az előterjesztés tartalmával talán még egyet is értenék, de van egy hiányérzetem, Balogh Lászlótól kérdezném, ez a kép, ez már meg van festve, és készen van? Igen. Hát, ha igen, akkor legalább egy aprócska fotó vagy valami itt szerepelhetett volna mellékletként, mert pillanatnyilag A4-es fehér lapról döntünk, és legalább a képviselőnek lett volna megadva az a lehetőség, hogy elbírálja, hogy tetszik vagy nem tetszik. Legalább ezt meglehetett volna tenni. Én ezért hiányérzetemet fejezem ki. Összegszerűségében az értékéről nem szeretnék nyilatkozni, de egyet azért mindenkinek elmondok, hogy ezt a piacot én ismerem, és az értékeket is ismerem ez ügyben, és van róla véleményem.

Bene Csaba: Ez egy korábbi eset kapcsán már előkerült, és csak megismételném, hogy én maximálisan támogatom az ilyenfajta mecenatúrát Nagykanizsán, de ennek valamilyen kereteket kellene szabni, és a jövő évi költségvetésben, ha már itt dobáljuk a milliókat egyéb témák kapcsán, akkor talán erre is érdemes lenne betervezni majd valamilyen összeget, és akkor tervezhetően lehetne költeni, de arra is fölhívnám Cserti képviselőtársamnak a figyelmét, hogy akkor is elmondtam, most még egyszer megismétlem, hogy a bankoknak is ugyanilyen szerepe lehet, és esetleg a polgármester úrral összefogva a bankokat is felszólítani arra, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel.

Marton István: A bankok éppen most csukták be a bukszát. Elég helytelen számunkra, de hát ez van.

Cserti Tibor: Nem ezért kértem szót egyébként, hogy ráerősítsek erre, de úgy gondolom, ez természetes dolog, mindenképp megteszi a maga módján a dolgot. Ahhoz a gondolathoz csatlakoznék, amit Balogh képviselőtársam vetett fel, hogy nyilvánvalóan, ha megvásárlásra kerül, közösségi célra alkalmas egyébként az I. emeleti tanácsterem, méltó a helye, de akkor viszont emlékezzünk meg arról, vagy adjunk feladatot azoknak, hogy Thúry György ugye a város elismert várkapitánya volt, hát a várat is azért valahogy csempésszük oda vissza, ami egyébként megvolt ám. Aki elbontotta annak idején az átalakítással az ott meglévő vörösréz féldombor művet, szíveskedjék azonnali hatállyal oda visszahelyezni, és akkor méltó helye lesz egyúttal a vár a várkapitánnyal együtt. Köszönöm szépen. Kutassák fel.

Marton István: Több hozzászóló nem lévén, a vitát lezárom. Kérem a szavazást. Keretem 6 %-a.


A közgyűlés 18 igen, 3 nem és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


640/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért azzal, hogy Szekeres Emil festőművész Thúry Györgyöt ábrázoló nagyméretű olajfestményét a kulturális alap terhére 200 E Ft-ért, illetve polgármesteri keret terhére 300 E Ft-ért, azaz, összesen 500 E Ft-ért vásárolja meg. Forrása a 2009. évi költségvetésről szóló 10/2009.(III.21.) számú rendelete 12. számú melléklet „Kulturális feladatok támogatása” összeg és a polgármesteri keret.
Felkéri a Polgármestert, hogy a 500 E Ft összegű képzőművészeti alkotás kiadási előirányzatot a beruházások között, a költségvetés soron következő módosítása előterjesztésében szerepeltesse.

Határidő: 2009. december 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető
Tácsi Hajnalka Gazdálkodási Osztály vezetője)



36. Pályázat benyújtása egészségügyi alapellátási infrastruktúra felújítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Kercsmaricsné Kövendi Ibolya intézményvezető


Dr. Csákai Iván: Bizottságunk az anyagot megtárgyalta, 7 egyhangú igen szavazattal tárgyalásra alkalmasnak találta.

Papp Nándor: A bizottságunk 8 igen egyhangú szavazattal támogatta az előterjesztést.

Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság 7 egyhangú igennel támogatta az előterjesztést.

Karádi Ferenc Gyula: A Pénzügyi Bizottság 5 igen szavazattal támogatta az előterjesztést. A magánvéleményem pedig az, hogy rendkívül örülök annak, hogy a miklósfai orvosi rendelő bekerült ebbe a pályázati körbe, és a kiskanizsai egészségház felújítása a palini orvosi lakás felújítása után Miklósfára is kerül ebből a forrásból és megújul az orvosi rendelőnk. Köszönöm szépen mindenki, aki megszavazza.

Marton István: Bogár képviselőé a szó. Egyébként örülhet is. Osztom örömét.

Bogár Ferenc: Karádi képviselőtársam említette a palini orvosi rendelőt, szeretném fölhívni a tisztelt képviselőtársaim figyelmét, hogy ott háromszori alkalommal vagy kétszeri alkalommal került sor költségvetés módosításra, tehát a felmérés nem valami sikeresen sikerült – jó magyartalanul megfogalmazva. Az lenne a tiszteletteljes kérésem, hogy az itt, ugye 35 millió bruttó bekerülési összeg valóban fedezi-e azokat a munkákat, amit el kell végezni, hogy menetközben derülnek ki olyan dolgok, amiket később be kell vonni ebbe az összegbe. Tehát a kérdés az, hogy ki végezte a felmérést, és vállal-e garanciát arra, hogy menet közben nem derül ki az, hogy ott is rothad a pallózat, esetleg ablakokat kell cserélni, vagy pedig olyan munkálatokat, amik nincsenek betervezve, és akkor végül nem 85 %-os támogatással, hanem 100 %-os önköltségi, illetve városi költségvetési összegből kerül ez majd megvalósításra.

Marton István: Ne fesse az ördögöt a falra képviselő úr.

Bicsák Miklós: Csak pár gondolat. Tisztelt Karádi képviselőtársam Kiskanizsa, Palin városrész orvosi rendelői már nagyon rá sor kerülhetett, hogy végre 30 év után egy nyugdíjba vonuló orvos elment, és a városnak egy olyan újra felújított lakása és rendelője lesz, hogy abban bármikor, ha körzeti orvost cserélnek, akkor nem költ rá a város költségeket. Kiskanizsánál meg jogos hasonlóan. Én bármikor Miklósfának 16 alatt megszavaztam bármiről volt szó, de Karádi urat még nem tapasztaltam, hogy Palin városrésznek, vagy Kiskanizsának, egységesen szavazzon. Úgyhogy azért gondolja meg Karádi úr is.

Marton István: Képviselő úr, mi tudtuk, hogy Ön egy bőkezű úr.

Dr. Csákai Iván: A Bogár képviselőtársamnak mondanám, hogy a bizottsági ülésen ugyanez felmerült, mert 50 millió az a plafon, amire lehetett volna pályázni, de meg van határozva a m2 ár. Meg van határozva a m2 ár, amit lehet pályázni, és ez sajnálatosan ez van, ebből kell kijönni, és reméljük, hogy ki is fog jönni. Ez meghatározott.

Marton István: Karádi Ferencé ismét a szó, és egyben utoljára.

Karádi Ferenc Gyula: Köszönöm szépen polgármester úr, utoljára. Bogár Ferencnek nem én szeretnék válaszolni, meg kérem arra, a Pályázati Iroda vezetőjét kérdezze meg, ővele egyeztettünk. Elmondta azokat az aggályokat, amelyekről beszélt Bogár képviselőtársam, és felmérték ezeket a lehetőségeket tudomásom szerint, de részleteiben ő el tudja mondani, hogy miért annyi az annyi. Nem kell akkor. Köszönöm én is.

Marton István: Akkor azért én Tárnok úrnak adom meg a szót.

Tárnok Ferenc: Nagyon röviden Bogár képviselőnek szeretnék választ adni a kérdésre. Tulajdonképpen Csákai elnök urat szeretném megerősíteni ebben. Tehát abból építkeztünk, amink volt, tehát 2005-ben elkészült egy tervdokumentáció akadálymentesítésre, ez képezte az alapját egy számításnak. A pályázat rendkívül kötött, 140.000 Ft-os m2 árral tud számolni, és az előterjesztésben szereplő m2-t kell megoldani. Ehhez járul még a tetőfelújítás, illetve a külső tereprendezés. Így jött össze ez a beruházási össz. költség. A maximumát így tudjuk lehívni a támogatásnak, és a tervdokumentáció készítésénél figyelemmel kell lenni ezekre az összegekre.

Marton István: A két válasz, az több mint az egy válasz. Több hozzászóló nincs, vitát lezártam, aki el tudja fogadni, kérem, nyomjon igent.


A közgyűlés 23 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:
641/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése


1. egyetért a Nagykanizsa Miklósfa u. 10.sz. alatti orvosi rendelő felújítására irányuló pályázat benyújtásával a NYDOP-2009-5.2.1 pályázati kiírás „A” Alapellátás fejlesztése című komponensére, és egyúttal felhatalmazza a polgármestert a pályázati dokumentáció aláírására.

Határidő: 2010. Január 29.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Domina Erzsébet Pályázati Iroda vezetője
Tárnok Ferenc, Városfejlesztési Osztály vezetője
Kövendi Ibolya Alapellátási Intézmény intézményvezetője)

2. a NYDOP-2009-5.2.1/A kiírásra benyújtandó, Nagykanizsa Miklósfa u. 10. sz. alatti orvosi rendelő fejlesztésére irányuló, maximum 35 millió Ft. összköltségű pályázathoz szükséges önerőt, maximum 5,25 millió FT-ig 2010. évi költségvetésében biztosítja. Egyúttal felkéri a polgármestert, hogy támogató döntés esetén a támogatási szerződés megkötése előtt a pályázati projekt véglegesített költségvetését terjessze a közgyűlés elé.

Határidő: 2010. évi költségvetési rendelet előterjesztése
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Tácsi Hajnalka Gazdálkodási Osztály osztályvezető)



37. Pályázat benyújtása bölcsődei infrastruktúra fejlesztésére – kapacitásbővítés érdekében (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Körmendi Viktória intézményvezető Egyesített Bölcsőde


Dr. Csákai Iván: Bizottságunk 7 igen egyhangú szavazattal tárgyalásra alkalmasnak találta.

Papp Nándor: Bizottságunk 6 igen, 2 tartózkodó szavazattal támogatta az előterjesztést.

Karádi Ferenc Gyula: A Pénzügyi Bizottság 5 igen szavazattal egyhangúlag támogatta az előterjesztést.

Marton István: Több hozzászóló nincs, aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igent.


A közgyűlés 23 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


642/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

az 511/2009.(X. 06.) számú határozatát az alábbiak szerint módosítja:

A határozat 2.3. pontja helyébe az alábbi lép:

Az Egyesített Bölcsőde intézményének 40 férőhellyel történő bővítésére irányuló Nagykanizsa 2966/2hrsz-en megvalósuló új bölcsődei telephely kialakításához Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata az alábbiak szerint biztosítja a szükséges, maximum 44.146.000 Ft saját forrást:

a) a NYDOP-2009-5.1.1/B kiírásra benyújtandó, „ Biztonság a kicsiknek”- bölcsődei férőhelybővítés Nagykanizsán című, maximum 72 millió Ft. összköltségű pályázat előkészítéséhez szükséges 3.743.720 Ft-ot a 2009 évi költségvetés 16. számú melléklet, fejlesztési célú céltartalék, 2., Önkormányzat pályázati önrész soráról biztosítja.

b) a NYDOP-2009-5.1.1/B kiírásra benyújtandó, „Biztonság a kicsiknek”- bölcsődei férőhelybővítés Nagykanizsán című, maximum 72 millió Ft. összköltség pályázathoz szükséges további önerőt maximum 3.456.280 FT-ig 2010. évi költségvetésében biztosítja. Egyúttal felkéri a polgármestert, hogy támogató döntés esetén a támogatási szerződés megkötése előtt a pályázati projekt véglegesített költségvetését terjessze a közgyűlés elé.

c) a NYDOP-2009-5.1.1/B kiírásra benyújtandó, „Biztonság a kicsiknek”- bölcsődei férőhelybővítés Nagykanizsán című pályázat pozitív elbírálása esetén az Önkormányzat saját erőből 2010 évi költségvetési rendeletében biztosítja az 511/2009.(X.06.) számú határozata 4. pontjában elfogadott intézményi áthelyezésekhez szükséges 36.946.000 Ft-ot.

Határidő: 2009. december 31. (a pont)
2010. évi költségvetési rendelet előterjesztése (b,c pont)
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Domina Erzsébet Pályázati Iroda irodavezető
Tárnok Ferenc Városfejlesztési Osztály osztályvezető
Tácsi Hajnalka Gazdálkodási Osztály osztályvezető)



38. Előterjesztés a Csónakázó tó vízminőség védelmi feladatai költségének módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Gáspár András vezérigazgató


Papp Nándor: Bizottságunk az eredeti határozati javaslatot, azt 5 igen, 4 tartózkodó szavazattal támogatta, de fölmerült a bizottságban egy másik lehetőség módosító javaslatként, hogy új közbeszerzési eljárást kellene kiírni. Az 4 igen és 5 tartózkodó szavazatot kapott.

Marton István: Tehát az nem kapott többséget, viszont időben teljesen le is fektetne bennünket.

Gyalókai Zoltán Bálint: Valóban így van. A Városüzemeltetési Bizottság 6 egyhangú igennel javasolja az új közbeszerzési eljárás lefolytatását a takarékosság jegyében.

Marton István: Mint az előbb is említettem, ez teljességgel tönkretenne mindent, az azt jelenti, hogy az idén ebből nem lesz semmi, marad a következő testületre. Ezért sem tudom támogatni.

Karádi Ferenc Gyula: A Pénzügyi Bizottság 0 igen, 5 nem szavazattal nem támogatta az előterjesztést. Az indoka ugyanaz volt, mint amit most Gyalókai Zoltántól kaptunk. A 25 milliós eredeti előterjesztés helyett itt a 28 millió szerepel, és ez egy ilyen bujtatott növekedése annak az előirányzatnak, amely a költségvetésünkben erre meg lett szavazva. Ezért nem támogattuk.

Marton István: Jó, hát ahhoz képest eléggé bőkezűen osztogattuk itt a 10 milliókat.

Bogár Ferenc: A Városüzemeltetési Bizottságon azért alaposabban körüljártuk a dolgot, de végül is ugye az a döntés született, amit a bizottsági elnök úr mondott. Itt fölvetődött, hogy végül is nem mindig szükséges, hogy automatizmus legyen az, hogy egy ajánlattévő mit kér, végül is piaci helyzet van, és általában, hogyha az ember kimegy egy piacra, akkor ott alku tárgyát szokta képezni az, hogy mi mennyiért cserél gazdát. Nem csak az arab országokban létezik az, hogy ugye mond egy árat az eladó, és akkor a vevő arra nem bólint rá, hanem fele úton egyezik meg. Én azt javaslom, hogy próbáljuk meg azt, hogy azt mondjuk a tisztelt jelentkezőnek, elfogadjuk a javaslatát uram, van 25 millió Ft-om, ha rendben van, akkor a munka indulhat, ha nem, akkor újra gomboljuk a mentét.

Marton István: Szakosztálynak megadom a szót. Lehetséges-e új közbeszerzést lefolytatni úgy, hogy ez ne károsodjon, és még az idén meglegyen? Úgy, hogy az idén elkezdik, ahogy az eredeti tervek közt szerepelt.

Lancsák Lajos: Én szeretném a vészharangot kongatni a Csónakázó-tó ügyében. Az eutrofizáció annyira elharapózott, annyira előrehaladt már, különösen abban a tervezett öblözetben, ami a kotrásra volt tervezve, hogy ennek mindenféle további halasztása komoly problémát fog jelenteni. Az eddig elkészült tervek a fejlesztésekre, vízisí-pálya, a modellező-pálya, mindennek az alapját elvenné, hogyha a kotrást nem végezzük el. A benyújtott terv, úgy érzem, rendkívül alapos, az ajánlattevő, amit a tavasszal említett, tulajdonképpen első becslésre, azon nem emelt, az emelés akkor a nagyobb részben az ÁFA emelkedésből származik. Az emelés ahhoz képest nem több mint amit ő tett akkor, ugyanis az akkori 30 millióhoz képest ő 26 bruttó körül adta az ajánlatát. Tehát ő nem tett hozzá időközben.

Marton István: Több hozzászóló nem lévén, a vitát lezárom. Elrendelem a szavazást. Én is úgy gondolom, hogy az utolsó pillanatban vagyunk. ’88 után uraim 21-22 év eltelt, ha már jövőre fejeződik be. Én nagyon kérem, hogy most ezen a 3 millión, amikor olyan szépen lapátoltuk itt a 10 milliókat, ne vitatkozzunk, hanem szavazzuk meg. Kérem az igen gombot megnyomni. Tessék? Nem, nem. Azzal halottak vagyunk abban a pillanatban, mert nem tudjuk már megcsinálni ezen a télen. Ilyen egyszerű a történet. Az eredeti 28 milliósról. Hát, akkor szavazzunk a módosítóról. Abszolút ellenzem, mert ez azt jelenti, hogy a munkát likvidálni akarjuk. Akkor szavazzunk a 25 millióról. Elképesztő, egyszerűen. Ez nem így működik, nem így működik. Hát van, ami alá nem mehet már senki. Jó, hát szavazunk róla, én nem támogatom, kész. Mondom, hát így kell a munkát megbuktatni. Ilyen egyszerű a történet uraim. Felelőtlenül lehet dönteni. Nem egyszer sikerült úgy is. Szavazást kértem. A 25 milliós módosításról. Új közbeszerzésről. Igen. Magyarul, akkor meghiúsult az egész ügylet.

xy: …… (mikrofon nélkül beszél, nem tudni, hogy ki és mit mond)

Marton István: Bocsánat. Ez nem hangzott el, új közbeszerzésről volt szó.

Bogár Ferenc Ügyrendi: Elnézést kérek, én javasoltam, de akkor lehet, nem ügyrendiként, én most beteszem. Én azt mondtam, hogy piaci viszonyok vannak, egy alkut megér az, hogy azt mondjuk a tisztelt javaslattévőnek, ő 26 millióra taksálta, de 25 milliót adunk érte. Csinálja meg!

Marton István: És ha nem csinálja? Akkor előbbre tudunk nézni az orrunkon túl? Akkor mikor tudunk dönteni, Bogár úr?

Bogár Ferenc: Egyébként én is elmondom azt, sajnos mindenki fejőstehénnek nézi a tisztelt önkormányzatot és jogosan, mert ilyen a hozzáállásunk. Uraim! Kereslet van a piacon, dolgozni akar, gazdasági vállság van. Miről beszélünk? Kész.

Marton István: Hát veszteséget senki se akar termelni. Megnyitom újból a vitát.

Gyalókai Zoltán Bálint (Ügyrendi): Én módosító javaslatként mondtam a bizottságnak a véleményét, amit 6 igennel a bizottság elfogadott az új közbeszerzési eljárás kiírását. Kérem, erről is szavazzunk.

Marton István: Azzal kezdjük, már az előbb utaltam rá.

Halász Gyula (Ügyrendi): Én a jegyző asszonytól kérnék egy jogi állásfoglalást, hogy amit itt Bogár úr fölvetett, az jogilag kivitelezhető-e?

Marton István: Jegyzőnő, nyilatkozzon!

Dr. Tuboly Marianna: Ebben az eljárásban már nem kivitelezhető, itt vagy hirdet az önkormányzat győztest és biztosítja a hiányzó forrást, vagy pedig eredménytelennek nyilvánítja forrásszükséglet miatt.

XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.)

Marton István: Magam is így gondoltam, magam is így gondoltam. Ezért csak a szakbizottság álláspontját szavaztatom meg. Aki támogatja az új közbeszerzési eljárást 25 millióval, az nyomjon igen gombot. Nagyon óvom tőle a testületet. Bogár úrét nem tudom megszavaztatni.


A közgyűlés 13 igen, 4 nem és 6 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el.


643/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem fogadja el azt a javaslatot, hogy a Csónakázó-tó vízminőség védelmi munkái elvégeztetésére új közbeszerzési eljárás kerüljön kiírásra.


Marton István: Aki az eredetit tudja támogatni, az kérem, nyomjon igen gombot. 22 év után azért most már tényleg csináljunk valamit.


A közgyűlés 11 igen, 4 nem és 8 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el.


644/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem fogadja el az előterjesztés szerinti javaslatot, mely szerint a 135/2009. (III.26.) számú határozata 2. pontjának akként módosítja, hogy a Csónakázó tó vízminőség védelmi munkái elvégeztetésére a 2010. évi költségvetésben 28.000.000 Ft-ot biztosít, amely tartalmazza a tervezési, előkészítési és kivitelezési munkák elvégzéséért járó díjakat is.


Marton István: Akkor nem történt semmi, akkor, akkor véget ért a Csó-tó ügy. Ebben a pillanatban véget ért. Hát ez igen. Meg kell, hogy mondjam, hogy a város polgárai elleni pökhendi döntésnek tartom, és ez annulálja az összes többit, amit a múltkor Önök megszavaztak. Elképesztő! Teljesen felesleges. Persze. Semmi értelme semminek. Ilyen egyszerű. Posványra senki se megy rá, ha akar se. Befejeztük kérem, levettem. Végeztünk, nincs itt ügyrendi, meg hasonló. Befejeztük! Ezt a napirendet befejeztük, de most már, ha megy itt az időhúzás, akkor megadom, Cserti úrnak megadom a szót. Miért ne? Énnekem van időm.

Cserti Tibor (Ügyrendi): Polgármester úr! Nem kell érzelmi hullámokat gerjeszteni, énszerintem mindenki a legjobb tudásának megfelelően a legjobb döntést meg akarta hozni. Sajnos kialakult egy olyan álláspont, … erre nem kerülhetett sor. Nem, én magam sem értek egyébként azzal egyet, hogy volt itt egy közbeszerzési eljárás, gyakorlatilag lefolytatás előtt még mielőtt eredményt hirdetnének, módosíthatja bizony egy alkuba, egy hátsó alkuba…

XY: Bogár (…………….)

Cserti Tibor Ügyrendi: …az ajánlattevő az ajánlatát, mert senkit nem sért, meg lehet oldani. Ne játszunk a szavakkal! Jogilag egyébként mindent meg lehet magyarázni is, meg elő lehet segíteni, meg gátolni is lehet. Ha mi azt mondjuk, hogy 25-ön belül álljon meg és van egy ilyen lehetőség, akkor adjunk neki zöld utat!

XY: Így van.

Cserti Tibor Ügyrendi: És ne gerjessz(……….). Kérek erről szavazást.

XY: Helyes.

Böröcz Zoltán (Ügyrendi): Hát, polgármester úr! Én csak Önt szeretném felhívni a figyelmét, hogy az, hogy ez egy pökhendi döntés, ilyet ne tessék mondani! Mert tessék megmondani, hogy ki döntött pökhendi módon. Én a saját véleményemet képviseltem, feltételezem, a többi képviselőtársam is. Annak, hogy az eredménye ilyen lett amilyen, az azt jelenti, hogy nem történt egyeztetés. Tehát ez az eredményben, minden döntésben bent a pakliba. Egy pökhendi kifejezést lehet alkalmazni egy emberre, egy személyi tulajdonság, lehet egy negatív tulajdonság, de egy testület nem lehet pökhendi. Mindannyian szavaztunk, sajnálom, hogy ez a végeredménye született. Én egyébként a Csó-tó felújítása mellett szavaztam, természetesen, de nem pökhendi (……..).

Marton István: Hát örülök az érzelmes megnyilvánulásnak. Bogár úréról nem szavaztatok, megmondta jegyzőnő, hogy törvénytelen és én ezzel egyetértek.

XY: (Nem lehet hallani, hogy kik és mit mondanak.)

Marton István: Akkor kérem, szövegszerűen ismételje meg.

Cserti Tibor: Javaslatom a következő: A beadott pályázat alapján a tisztelt kiíró egyeztessen az ajánlattevővel, még eredményhirdetés előtt és érvényesítse lehetőség szerint, bocsánat, semmi törvénytelent nem mondtam eddig, én úgy tudom. Egy pályázó volt…

Marton István: Eddig még nem.

Cserti Tibor: …és érvényesítse azt az akaratot, hogyha a város a feladatot meg kívánja oldani és erre maximálisan ÁFÁ-stól együtt összesen 25 millió forintja van. Pont.

XY: Így van.

Cserti Tibor: Ha van megoldás, hirdessen eredményt, ha nincs megoldás, eredménytelen. Pont.

XY: Így van.

Marton István: Persze, hát egy korcsabb megoldás is megoldás. Csak nem sokra megyünk vele. Jó, tehát akkor ragaszkodik hozzá. Akkor én ezt megszavaztatom. De ezzel, úgy gondolom, hogy az ügy halálára tettünk pontot. Én megszavazom, nincs ezzel gond.


A közgyűlés 19 igen és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:



645/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja azt a javaslatot, hogy a Csónakázó-tó vízminőség védelmi feladatainak elvégzésére vonatkozó közbeszerzési eljárás ajánlattevőjével az eredményhirdetés előtt egyeztessen arról, hogy bruttó 25 millió Ft összegért vállalja-e a munka elvégzését, és az egyeztetés eredményétől függően kerüljön sor az eljárás eredményhirdetésére.

Határidő: közbeszerzési eljárás eredményhirdetésének időpontja
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Deák-Varga Dénes városi főépítész


Marton István: Maradt az eredeti 25 millió.



39. Javaslat a 2010. évi „Közösségi közlekedési infrastrukturális beruházások” (autóbuszmegállók korszerűsítése) műszaki tartalmára (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Marton István: Egy kiegészítést megkaptak az urak? Közgyűlés előtt.


Papp Nándor: A bizottságunk 8 igen és 1 tartózkodó szavazattal támogatta az előterjesztést.

Gyalókai Zoltán Bálint: Az eredeti előterjesztést 7 igennel támogatta a bizottság, feltételezem, hogy a pótkiegészítésben levő hármat is …

Marton István: Az, nem téma.

Gyalókai Zoltán Bálint: … egyértelműen támogatta volna.

Halász Gyula: Bizottsági ülésen is elmondtam azt a véleményemet, amit itt is el kívánok mondani. Hogy az utasvárók tekintetében keressünk meg olyan reklámcéget, akik ingyen letelepítenek utasvárókat, s evvel is lehetne csökkenteni a költséget. Én azt gondolom, hogy a hivatal osztályai, hogyha elég rugalmasan állnak hozzá, akkor ezt viszonylag gyorsan le lehet rendezni és nem igaz az a vélekedés, miszerint ez a cég rugalmatlan lenne, és hosszú időn keresztül képtelen lenne az utasvárókat kivitelezni. Én azt gondolom, takarékoskodjunk, ha valaki ingyen megcsinálja, akkor bízzuk rá.

Marton István: Hát 85%-a támogatás(…..) ingyen megcsinálják, akkor leszünk bajba. Mert 15% önrész kell hozzá. Akkor lehet, hogy azt éppen az öbölkialakításra kell fordítanunk, úgyhogy ezt nem nagyon tudom támogatni.

Jerausek István: Én a felsorolásban szereplő kisfakosi buszváróval kapcsolatban szeretnék egy kérést megfogalmazni. Mégpedig a jelenlegi buszváró a, ha a Damjanich utcából jövünk kifele, bal kéz felől esik, és én szeretném, ha ezt az újonnan megépülőt a Damjanich utcából kifele jövet a bal kéz felőli oldalra helyeznénk át. Megmondom miért. Mert a jelenlegi állapotában egy kanyarban található ez a buszmegálló, és ahogy fordulunk ki jobbra, a belátást zavarja, balesetveszélyes és ennek gondolom semmi plusz költségvonzata nincs. Ez csak hozzáállás kérdése. Ez a hely, amit én említek, ez önkormányzati területen van, a mostani orvosi rendelő vagy kultúrház előtt. Esetleg egy árokbefedéssel ez a dolog kivitelezhető. Köszönöm. Zárójelben szeretném megjegyezni, hogy én azt evidenciának tartom, meg remélem, úgy is van, hogy a 61-es út felújítása kapcsán a régi buszvárót, hogy mondjam, akadálymentesítették. Én úgy gondolom, hogy maga az építmény is fel fog épülni rá.

Marton István: Azért azt nem tekinteném evidenciának.

Jerausek István: Amit elbontottak, tehát az visszakerül.

Marton István: Úgy igen.

Cserti Tibor: Magam a programmal összességében egyetértek. Annak szeretnék hangot adni, hogy nagyon nagy lehetőség van most annak érdekében, hogy valamifajta egységesítéssel, egységes városkép kialakításával segítsük elő elsősorban az autóbuszvárók felépítményének a városképi megjelenítését. Ez esztétikai kérdés. Oly módon kéne megoldani, hogy beleilljen ebbe a polgárvárosi miliőbe. Én úgy gondolom, főépítész úr koordinálásával, beruházási vonal szakmai koordináló munkájával és van egy erre vonatkozó bizottságunk, tehát a bizottság koordinálásával, ha mi meghívást kapunk a bizottság ülésére, mint Városvédő Egyesület, mi magunk is már korábban is letettük a voksunkat ebbe az irányába, ragadjátok meg az alkalmat és egy jó végeredményt kaphatunk ebből a (…………….).

Marton István: Köszönöm képviselő úr, Önnel tökéletesen egyetértek.

Bene Csaba: Én is támogatom ezt a programot, jó lenne, ha megvalósulna. Azt nem tudom eldönteni, hogy az így kijelölt buszmegállók, utasvárók felújítása az át lett-e gondolva a csatorna-beruházással együtt, ami a következő évben indulhat. Mert ha csak az én körzetemet nézem, akkor a Dózsa György út egészen a Magyar úttól föl a Petőfi útig érintett lesz a csatorna-beruházásba, tehát ott teljes mértékben fölbontják az utat, nem tudom, hogy mennyire, a csatornabekötéseket mennyire érinti majd. Tehát ha csak a Dózsa György 73. megálló-párat nézzük, és oda járdasziget, akadálymentesítés, minden betervezésre került, akkor azt mondom, hogy ezt kérem kivenni. Mert mondom, a csatorna-beruházás érinteni fogja a Dózsa György utat, tehát nem javaslom megcsinálni ennek a keretében. Tehát kérem ezt a lehetőséget áttenni ugyancsak a Dózsa György úton a Stop Shop és a Spar közötti mindkét oldalon lévő buszmegálló váróknak az elhelyezésé(….), mert ott azt hiszem, már öböl is kialakításra került. Nem tudom pontosan, emlékeim szerint van öböl is és oda csak buszvárókat kellene tenni. De akkor ezzel együtt kérném áttekinteni Tárnok úréktól az egész csatorna-beruházás kérdését, mert ha itt nálam, az én körzetembe ilyen módon érinti, akkor elképzelhetőnek tartom azt is, hogy a más körzetekben is vannak benn olyan helyek, amelyeket nem lenne célszerű most megcsinálni.

Marton István: Szakosztályvezetőnek majd megadom a szót, de előbb még Papp Ferenc úrnak adom meg és utána le is zárjuk a vitát.

Papp Ferenc: Én csak közvetett módon kapcsolódom a témához, egy kisebb problémára hívnám föl a figyelmet a már elkészült buszmegállókkal kapcsolatban. Tegnapelőtt azt vettem észre, hogy már megjelentek az illegális plakát- és hirdetésragasztók. Na most lehet vitatkozni, hogy mennyire esztétikusak az elkészít…, nekem is szokatlannak tűnnek, de szerintem szépek lesznek. Na most meg kellene ezeket védeni, és én tisztelettel kérném a Közterület Felügyeletet, hogy most az elején, még az első hetekben, hónapokban szigorúan figyeljenek oda és az engedély nélküli különböző ronda föliratokat, diszkó hirdetéseket, egyéb maszek hirdetéseket tiltsák be, illetve hát ki lehet nyomozni azokból a hirdetésekből, hogy kik a felelősök ezért. Most próbáljuk ezt megfogni, mert elképesztő állapotok alakulhatnak esetleg később ki és hát ezek a föliratok, ezek az illegális plakátok az esztétikai benyomást is nagyban befolyásolják.

Tárnok Ferenc: Pár gondolatba reflektálnék a képviselő urak által elmondottakra. Halász Gyula képviselő úrnak válaszolnék, hogy sajnos keserű tapasztalatunk van ezekkel a reklámos autóbuszvárókkal kapcsolatba. Igaz, hogy csak kettő készült el a városban, a Vásárcsarnok melletti területen, az is a legelső levélváltástól kezdődően 3 éven belül sikerült megoldani. Nem nagyon volt eszköz a kezünkben. Én arra kérem a tisztelt testületet, hogy ne kötelezzen most bennünket arra, hogy ebben a projektben ezeket a reklámos autóbuszvárókat betegyük. Ez egy kicsit ellent is mond Cserti képviselő úr javaslatának, mivelhogy oda típus autóbuszvárók kerültek és leginkább, tehát azok a várók kerültek, amit maga a reklámozó cég forgalmazott. Tehát nagyon beleszólásunk nem volt, hogy milyen típusú váró kerüljön oda. Ezért nem javasolnám ezt. Jerausek képviselő úrnak válaszolva, gyaníthatóan megoldható ez a feladat, nincs ezzel semmi probléma. Mindegyik feladat tervezést igényel, valamelyik engedélyeztetést, valamelyik nem. Ez engedélyeztetést fog igényelni, s az engedélyező hatóság fogja eldönteni, hogy ez az autóbuszváró áthelyezhető-e avagy nem. Nagy valószínűséggel igen, tehát műszaki problémát én így, ismerve a helyszínt, nem nagyon látok ebben. Cserti Tibor képviselő úrnak azt mondom, hogy igen, nyitottak vagyunk arra, hogy egységes városkép alakuljon ki. Természetesen együtt dolgozunk a főépítész úrral, tervezővel, Városfejlesztési Bizottsággal és amennyiben igényli, természetesen a Városvédő Egyesületet is be fogjuk vonni. Bene Csaba képviselő úrnak válaszolnám, hogy át fogjuk gondolni valóban a csatorna projekttel való összhangját ennek a történetnek. De amit Ön említett, a Dózsa György utca 73-nál, ott eléggé kaotikus az autóbusz közlekedés. Ott azért javasolnám megtartani az autóbuszvárót ebben a projektben, mert ott egy buszöböl kialakítása is indokolt lenne, mert jelenleg a nyitott pályán áll meg az autóbusz és forgalmi akadályt okoz, amikor az autó…, tehát az utasok le- és felszállnak. Én javasolnám benntartani ezt is, mindamellett kiegészítve azzal, hogy utasvárók kerüljenek elhelyezésre a Stop Shop-hoz, illetve a Spar-hoz. Hogyha ezt a javaslatot elfogadja, akkor amúgy a csatorna projektben a helyreállítási munkálatok is szerepelnek, tehát amennyiben előbb készülnek el ezek a buszmegállók, a csatorna projekt, amennyiben érinti, teljes helyreállítását el kell végezni.

Marton István: A vitát én már lezártam. Azért adtam meg utolsóra az osztályvezetőnek. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot. Tehát a módosítással egybekötött, illetve az azt követő határozati javaslatról kérek szavazni.


A közgyűlés 24 igen egyhangú szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


646/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért azzal, hogy a Nyugat-Dunántúli Operatív Program keretében megjelent, „Közösségi közlekedési infrastrukturális beruházások” című, NYDOP-2009-3.2.1/B kódszámú pályázati kiírásra az Önkormányzat az előterjesztésben, az előterjesztés kiegészítésében (kiegészítve azzal, hogy utasvárók kerüljenek elhelyezésre a Stop Shop-hoz, illetve a Spar-hoz) szereplő helyszínekkel és műszaki tartalommal pályázzon. Felkéri a polgármestert, hogy a szükséges műszaki előkészítéseket (terveztetés, engedélyeztetés) tegye meg, és az előkészítést követően a pontos összegek ismertetésével a végleges javaslatot terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: 2010. februári soros ülés
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető)



40. Javaslat a 2010. évi Város Napja megrendezésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Balogh László: A 15. Város Napja lenne, 6 igennel egyhangúlag támogatja a kulturális bizottság. Város Napja és Thúry György Históriás Napok, kérjük, hogy ez így legyen hivatalos.

Marton István: Hát úgy is hivatalos egyébként, már tavaly óta. Hát sajnos azt hiszem, hogy a jövő évi Város Napja, az szegényesebb lesz, azt azért el kell mondanom a minket nézőknek, mert akkor nyertünk hozzá 4 millió forintot, amire most szerintem esélyünk se lesz. Hát akkor kétharmad annyiból rendezzük meg. Aki elfogadja, nyomja meg az igent. Kérem az igen gomb megnyomását.

XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.)
Marton István: Egyben szavazunk az egészről.


A közgyűlés 21 igen és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


647/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. egyetért azzal, hogy a Város Napja jövőre április 23-24-én kerüljön megrendezésre.

Határidő: 2009. november 27.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Dr. Gyergyák Krisztina titkárságvezető)

2. a 2010. évi Város Napja megrendezésére szükséges nettó 6 400 000 Ft+Áfa összeget biztosítja.

Határidő: 2010. február 15.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Tácsi Hajnalka Gazdálkodási Osztály vezetője)

3. megbízza a polgármestert a Város Napja szervezését és lebonyolítását végző szervezet kiválasztásával.

Határidő: 2010. január 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Dr. Gyergyák Krisztina titkárságvezető)


Szünet


41. Tájékoztató a 2009/2010 nevelési év/tanév indításáról (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Böjti Istvánné a Nagykanizsa Központi Rózsa Óvoda vezetője, Nagykanizsa, Rózsa u. 7., Sajni József az Általános Iskola és Óvoda Nagykanizsa-Miklósfa igazgatója, Nagykanizsa, Iskola u. 10., Péntek Lászlóné az Általános Iskola és Óvoda Nagykanizsa-Palin igazgatója, Nagykanizsa, Alkotmány u. 81., Silló Zsolt az Általános Iskola és Óvoda Kiskanizsa igazgatója, Nagykanizsa, Bajcsy-Zs. E. u. 67., Kalamár Márta a Bolyai János Általános Iskola igazgatója, Nagykanizsa, Erzsébet tér 9., Dominikné Papp Edit a Hevesi Sándor Általános Iskola igazgatója, Nagykanizsa, Hevesi u. 2., Kókainé Hámorszky Éva a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola igazgatója, Nagykanizsa, Csokonai u. 1., Bagarus Ágnes a Péterfy Sándor Általános Iskola igazgatója, Nagykanizsa, Attila u. 2., Jeszenői Csaba a Rozgonyi Úti Általános Iskola igazgatója, Nagykanizsa, Rozgonyi u. 25., Faller Zoltán a Zrínyi Miklós Általános Iskola igazgatója, Nagykanizsa, Zrínyi u. 38., Horváth Istvánné a Szivárvány EGYMI igazgatója, Nagykanizsa, Rózsa u. 9., Gellén Melinda a Térségi Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság vezetője, Nagykanizsa, Rózsa u. 9., Baráth Zoltán a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola igazgatója, Nagykanizsa, Sugár u. 18., Balogh László a Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola igazgatója, Nagykanizsa, Rozgonyi u. 23., Johanidesz István a Cserháti Sándor Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója, Nagykanizsa, Ady E. u. 74/a., Szermek Zoltán a Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola igazgatója, Nagykanizsa, Platán sor 3., Göncz Ferenc a Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Iskola igazgatója, Nagykanizsa, Ady u. 29., Bene Csaba a Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola igazgatója, Nagykanizsa, Hunyadi u. 18., Mérksz Andor a Kanizsa TISZK ügyvezető igazgatója, Nagykanizsa, Erdész u. 30.


Balogh László: Az oktatási bizottság 6 igennel, egyhangúlag támogatja az előterjesztést, nekünk elvileg ez a legkedvesebb előterjesztésünk, de visszafogjuk magunkat.

Marton István: Több hozzászóló nem lévén a vitát lezárom. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomjon igent.


A közgyűlés 19 igen egyhangú szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


648/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2009/2010-es nevelési év/tanév indításáról szóló tájékoztatót elfogadja.

Határidő: 2009. december 20.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető)



42. Javaslat Erzsébet királyné szobor felállítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Papp Nándor: Bizottságunk 5 igen és 3 tartózkodó szavazattal a 3. pontot támogatta, mert nem nagyon bíztunk benne, hogy az eredetinek a megvásárlása, az sikerülhet 25 millió forintért, de lehet, hogy kishitűek voltunk, nem tudom.

Marton István: Igen.

Balogh László: A kulturális bizottság hosszan, félórán keresztül tárgyalta a javaslatot, és ezért én most nem mennék részletekbe. Tisztelettel kérem, fogadják el azt, hogy rendben volt az utánjárás és a 2-3. pont az egymás utáni fokozat, tehát azért próbálkozzunk, és ne adjuk fel, hátha sikerül megszerezni. Ha nem, akkor érvényes a 3. pont. 6 igennel, egyhangúlag támogattuk. Kérem a …

Marton István: Köszönöm elnök úr.

Balogh László: … hasonlót.

Marton István: Hát főleg annak tükrében, hogy kétszer ennyiért ajánlották fel, én eléggé reménytelennek ítélem meg, tehát való egy igaz, hogy a városfejlesztési bizottság ajánlata fog majd bejönni, vagy javaslata, de attól függetlenül szerintem az egészet egyben meg kell szavazni. Mert ezek egymásra épülő dolgok.

Karádi Ferenc Gyula: A Pénzügyi Bizottság 3 igen, 1 tartózkodás, 1 nem szavazattal levette a napirendről. Az indoka pedig az volt, hogy elsődleges indoka az volt, hogy egy tiszta kép kialakítása után alakítja ki a bizottság a véleményét.

Marton István: Hát elég szomorú, hogy nem tiszta a kép.
Dr. Károlyi Attila: Én nem szeretném a Pénzügyi Bizottság bölcs tagjainak a véleményét kritizálni, de ennél tisztább képet tisztelt képviselőtársam, mint ami itt most kialakult, sajnos nem lehet létrehozni. Gyakorlatilag a 3. pont, ami a fehér, kő anyagból, tehát egy olyan fagyálló, fehér, kő anyagból történő megformázást jelentene, talán még egy picit jobb is, mint a 2. pontban írt, de én a Balogh elnök úrral együtt mind a két pont elfogadását javaslom. Természetesen az eredeti szobrot, azt azért szívesebben látnánk itt ezen a patinás téren, hiszen eleink már az országban emlékezetem szerint elsőként nevezték el ezt a teret a szomorú emlékű, illetőleg hát szomorú sorsú, de szép emlékű királynéról. Tehát én azt javaslom, hogy ne vessük el a 2. pontot sem.

Marton István: Hát azért még ne, mert azért még van hozzászóló is, Deák-Varga Dénes úrnak adom meg a szót.

Deák-Varga Dénes: Csak emlékeztetni szeretném tisztelt képviselőket arra, hogy ez a szobor nem önmagában egy beruházás, hanem a városközpont rekonstrukció része és szerepel a tervekben és a projektben, tehát önmagába véve ezt a szobrot így nem is lehet elvetni, csak törekedni kell arra, hogy a lehető legjobb döntés szülessen.

Marton István: Meggyőződésem, hogy néhány évtized múlva utódaink majd azon gondolkodnak, hogy mint ahogy a Török-kút is védett helyre került, majd ez a szobor is védett helyre kerül, és akkor jön valami másolat a kiállításra. Halász Gyuláé a szó. Ja, nem, ne? Akkor több hozzászóló nem lévén, vitát lezártam, Kérem, nyomjuk meg az igen gombot.


A közgyűlés 13 igen, 1 nem és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el.


Marton István: Hányan vagyunk?

XY: (Nem lehet érteni, hogy kik és mit mondanak.)

Marton István: 17-en vagyunk. Jó, akkor újra. Új szavazás. Egyik képviselőnknek nem volt bekapcsolva a gépe, csak nyomogatta.

XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.)

Marton István: Tessék?

XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.)

Marton István: Jó. Akkor várunk egy kicsit, uraim. Ez a fegyelem, ez derék. Minősíti a testületet. Én türelmes vagyok.

XY: Menjünk tovább, ….

Marton István: Azért, mert eleve volt, akinek a gépe nem volt bekapcsolva, csak nyomkodta szegény.

XY: (Nem lehet érteni, hogy kik és mit mondanak.)

Marton István: Pillanat.

XY: Addig, amíg nem jönnek, …..

Marton István: Szavazunk. Ja, Halász Gyula akkor szóljon, de már itt vannak.

Halász Gyula (Ügyrendi): Tisztelt Polgármester úr! Ami ma zajlik, az komédia. Az én általam tett javaslatról is négyszer szavazott, amikor Cserti Tibor a Vízmű, vízdíj emeléssel kapcsolatban újra szavazást kért, akkor Ön nem adta meg a lehetőséget, most meg bizonyos témában addig szavazunk, amíg nem az jön be, amit Ön akar? Hát egyszerűen nevetséges, ami már itt zajlik a közgyűlésben, komolyan.

Marton István: Képviselő úr, ez elég szomorú, hogy Önnek ez komédia. Nekem inkább tragédia vagy tragikomédia. Ha egy képviselő jelzi, hogy a gépe ki volt kapcsolva és nem szavazott, akkor kötelességem elrendelni az új szavazást, Ön bárhogy fogja ezt fel. Kérem, nyomja mindenki a lelkiismerete szerinti gombot, én természetesen az igent javaslom.


A közgyűlés 14 igen, 1 nem és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


649/2009.(XI.26.) számú határozat

1. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése hatályon kívül helyezi a 19/2009.(I. 29.) sz. kgy. határozat 2. és 3. pontját.
2. Nagykanizsa Megyei Jogú Város közgyűlése egyetért azzal, hogy az Erzsébet téren felállítandó Szécsi Antal és Majer Ede „Erzsébet királyné” című szobrát a Budapesti Képzőművészeti Egyetemtől – amennyiben az Egyetem erre hajlandó - Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 25 M Ft + ÁFA összegért megvásárolja.
3. Amennyiben a 2. pontban említett adás-vétel az Egyetem részéről nem fogadható el, úgy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata elkészítteti a szobor másolatát fagyálló fehér kőanyagból közbeszerzési eljárás keretében. A szobor megvásárlásának illetve elkészítésének fedezete a 2010. évi költségvetés Városközpont rekonstrukciós projekt keretéből biztosítandó.
Határidő: 2010. június 30.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Deák-Varga Dénes városi főépítész)


Marton István: Mi és Papp úr nem szavazta meg? Papp úr hol van?

XY: (Nem lehet érteni, hogy kik és mit mondanak.)

Marton István: Jól van, gyönyörű, gyönyörű.


43. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város 2010. évi rendezvénynaptár elfogadására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Bali Vera a Tourinform Iroda vezetője


Marton István: Talán annyi kiegészítést tennék, hogy itt az előző napirendben szerepelt Dr. Mező Ferenc emlékévnek az eseményeivel ezt ki kéne még bővíteni, ahova be lehet tenni, azon kívül én jónak tartom.

Balogh László: Igen, ez egy rugalmas sor. Lehet jelentkezni bele, folyamatosan és Bali Vera, a Tourinform Iroda vezetője erre a bizottsági ülésen ígéretet is tett. Jelen pillanatban ez a helyzet, nagyon sok hiányzik belőle, de tudjuk, hogy még bővebb az a kínálat, ami Kanizsán előáll, épp ezért a kulturális bizottság 6 igennel, egyhangúlag támogatja.
Marton István: Akkor el kell rendelnem a szavazást. Aki egyetért vele, nyomjon igen gombot, a kiegészítéssel együtt.


A közgyűlés 20 igen egyhangú szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


650/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a mellékletben foglaltaknak megfelelően a rendezvények rangsorolásával egyetért és azokat a rendezvénynaptárban megjelenteti, kiegészítve a Dr. Mező Ferenc emlékév eseményeinek szerepeltetésével.

Határidő: 2009. december 15.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Bali Vera Tourinform Iroda vezetője)



44. Beszámoló Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának civil kapcsolatairól (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület 8800 Nagykanizsa, Kálvin tér 5.


Balogh László: Tulajdonképpen az OKISB, az civil bizottság is, csak nincs még a nevében. Ennek megfelelően jártuk körül ezt a beszámolót. Világos, hosszan nem fogom méltatni, de sokkal fontosabb annál, mint mondjuk ez a két oldal és igenis arra akár még büszkék is lehetünk, hogy nem 122 millió forinttal, mint néhány alapon, mondjuk támogatjuk a civileket, hanem ennél jóval többel is. Mert most helyiségbérleteket is, polgármesteri keretet, a külön sort, sorokat hozzászámítva több száz millió forint, amivel támogatjuk a civileket. Hadd jelezzem, hogy nem Civil Fórum létezik most már elsődleges szervezetként Nagykanizsán, hanem az úgynevezett Civil Kerekasztal. Ők fogják össze a kanizsai civilek munkáját, igen, tehát jórészüket, de vannak rajtuk kívül álló civilek is és ez így van rendjén, mert a civil társadalom az, abban az a jó, ha minél bővebb és nemcsak hivatalos szervezetben léteznek. Azzal együtt, hogy a 2. pontban való utalás az ő hivatalos szervezetükre vonatkozik, hogy legyen a Civil Kerekasztal Egyesületnek irodája, civil szolgáltató iroda. Ismételten felkérjük a Vagyongazdálkodási és Szolgáltatási Zrt-t, hogy erre valamiféle tárgyalássorozat révén találjanak megoldást. Erről szóltunk 7 igennel, egyhangúlag.

Marton István: Úgy gondolom, hogy a Petőfi út 5.-be ennek simán tudunk helyet biztosítani. Több hozzá…Na hát akkor látok mégis egyet, Halász úrnak megadom a szót.

Halász Gyula: Úgy tudom, hogy a Civil Kerekasztal a könyvtárban működik, és még egy kérdésem is lenne akkor ennek kapcsán az elnök úrhoz, hogy hány városban működik Civil Szolgáltató Iroda? Tudna-e evvel kapcsolatban számot mondani? Csakúgy nagyságrendileg.

Balogh László: Hát, Halász képviselő úr, elvileg minden megyébe delegáltak központilag, kormányzatilag Civil Szolgáltató Irodát, így van Egerszegen is. Nálunk sajnos nem lett. De mi fontosnak éreznénk, hogy megyei jogú városként nálunk is legyen. Azonban ez nem kötelező, hanem önként vállalt feladat, mint szó volt róla és való igaz, sok év óta már nem sikerült ebben jó megoldást találni. Én hiszek abban, hogy előbb-utóbb, nem eltolva a messzi jövőbe, lesz megoldás. A Halis István Városi Könyvtár, az aktuálisan jó megoldás, civil központ ez így is, de a civilek szeretnének jobb megoldást. Persze ők a működtetésben is bővebb segítséget kérnének, de egy adat hadd hangozzék el, kedves civilek és ezt tisztelettel mondom. Amikor Nagykanizsa Megyei Jogú Város civil alapja 1 millió forintot, és ez szerintem nagyon kevés, mert van egy ilyen, ami konkrét célokat céloz meg, és akkor a civil szervezetek erre pályázhatnak és kiderül, hogy alig pályáznak rá, mert azt mondják, és ilyet nem lehet mondani, hogy azért nem adnak be pályázatot, mert céljaikhoz képest kevésnek tartják az elnyerhető összeget. Ilyen nincs. Tehát tisztelt civil egyesületek! Több 10 millióra tessék pályázni, és akkor szerintem mi sem hagyhatjuk 1 millió forintosan a civil alapot. Jelenleg alig több az érvényes, beinduló pályázat a civil alapra. Interaktivitás, kölcsönös együttműködés lesz a feladatunk a jövőben, szerintem állunk elébe és tudom, hogy a civilek is.

Marton István: Hát igen, elnök úr, Önnek igaza van, mert ha itt összeadom a sorokat, akkor mintegy 200 milliónyi támogatás jut a civil szervezeteknek. Azt kell, hogy mondjam, hogy a város aktívabb, mint ők. Bár általában a várost szokták támadni. Aki ezzel egyetért, kérem, nyomjon igen gombot.


A közgyűlés 20 igen egyhangú szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


651/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata és a civil szervezetek közötti kapcsolatokról szóló beszámolót elfogadja.

2. felkéri a Nagykanizsai Vagyongazdálkodási és Szolgáltatási Zrt-t, hogy a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesülettel történt egyeztetés után tegyen javaslatot a Civil Szolgáltató Iroda elhelyezésére.

Határidő: 2010. február 28.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Kámán László vezérigazgató)



45. Beszámoló a város parlagfű helyzetéről (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Dr. Buzás Judit tisztifőorvos ÁNTSZ, Gáspár András vezérigazgató VIA Kanizsa Zrt., Kercsmaricsné Kövendi Ibolya intézményvezető, Tárnok Ferenc osztályvezető, Partiné Dr. Szmodics Györgyi osztályvezető


Dr. Csákai Iván: Bizottságunk 7 egyhangú igen szavazattal tárgyalásra alkalmasnak tartja az anyagot. Kimerítő anyag. Sokat tesz a város és lakossága, de még ennél többet is tudnánk tenni.

Marton István: Hát, ahogy itt elnézem ezeket az ország térképeket, Zalában a második világháború előtt kezdett elterjedni. Azóta „szerencsére” mert az egész országot sikerült elfertőzni vele. Szóval egészen tragikus a helyzet.

Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság szintén 7 egyhangú igennel elfogadásra javasolja a beszámolót.

Marton István: Aki el tudja fogadni, kérem, nyomjon igen gombot.


A közgyűlés 19 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja, és a következő határozatot hozza:




652/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a város parlagfű helyzetéről szóló beszámolót elfogadja.



46. Javaslat 2010-ben országos vár-konferencia rendezésére Nagykanizsán (írásban)
Előterjesztő: Balogh László bizottsági elnök


Balogh László: Én igyekszem rendezetten előállni és nem hosszan. Kérem tisztelettel ne csodálkozzanak azon, hogy egy kulturális bizottsági elnök szinte kötelességszerűen vállalja egy ilyen felmutatást. Arról van szó, hogy várkonferenciát rendezzünk 2010-ben és a kulturális bizottság azt 7 igennel egyhangúlag támogatta, nem a konkrét 1 mFt-tal, ezt be kell vallani, hanem elvi támogatását adta és a költségvetés elfogadásáig kért egy bővebb konkretizálást, mert a bizottság is azt gondolta, hogy ez fontos. És néhány mondat engedtessék meg. Én szószólója lennék, vállaltam, nekem ez hivatalból kötelességem, és muszáj, hogyha egy város azzal büszkélkedhet, hogy 1702-ben - bocsánat lehet, hogy, sőt ez biztos, ez ismétlés lesz most mindenki számára, de – elveszítette egy szimbolikus helyét, a várát. Lerombolták, és azóta ez a vár mégis itt van akár előttünk és tudunk hivatkozni rá és nem szűnt meg létezni, és virtuálisan is van és szóbeszéd tárgyaként és tudományos objektumként, akkor én azt gondolom, hogy meg kellene adni a lehetőségét, hogy ismét visszaszerezzük. Lesz erre vonatkozóan, biztos vagyok benne, előbb-utóbb projekt is turisztikai fejlesztés szintjén és a hozzávezető úton bizony egy-egy ilyen konferenciára is szükség lehet. Lehet, hogy ezt nem jövőre tudjuk megrendezni, de erről beszélni kell. Tisztelt közgyűlés, én biztos vagyok benne, hogy 10-20 év múlva modellszerűen állni fog Kanizsa vára. Hogy a hozzávezető utat mikor kezdjük el, ez kérdéses számomra is. Én szeretném, ha jövőre elkezdenénk. Tudom, hogy ennek támogatottsága jelen pillanatban nem oly nagy, de az elvi támogatás és költségvetés elfogadásának határidejével kérem, hogy adják meg a kulturális bizottságnak a megfelelő lehetőséget, hogy konkretizáljuk, mert ez az 1 mFt, az nem olyan sok, ráadásul már több százezer forint van mellette, és még talán összejön még bővebb támogatás is. Tehát az általam javasolt, finomított változatot kérem, támogassák, még visszatérünk rá hamarosan.

Karádi Ferenc Gyula: A Pénzügyi Bizottság 0 igen, 2 tartózkodással és 3 nem szavazattal nem támogatta az előterjesztést. Az indokát talán egy summás megjegyzésben tudnám elmondani. Az egyik bizottsági tag azt mondta, hogy legalább egy ekkora picike kis várunk lenne. Ez volt a véleménye. Talán ez indoka a nem szavazatoknak.

Marton István: Hát azért várkapunk van.

Dr. Károlyi Attila: Azon tűnődtem el az imént, hogy 100 évvel ezelőtt biztos nem mert volna valaki az akkori közgyűlés elé, vagy városi képviselőtestület elé hozni egy ilyen ötletet, amivel előállt ugye a megyei múzeum igazgató Batthyány Ádámra hivatkozásra, aki valóban tiszteletre méltó ember volt. Csak annyit szeretnék elmondani Önöknek, hogy pont Batthyány Ádámra hivatkozással szerezte meg a Batthyány család Nagykanizsát, aki aztán körülbelül 200 évig pereskedett a Batthyány családdal, mert ugye ott fojtogatták Kanizsát, ahol érték, tudták. Például csak a Szabadhegy is ugye azért kapta ugye a nevét, mert megszabadultak a Batthyányk legeltetési jogától, de földet rá. Én a magam részéről támogatom, még ha nincs is várunk.

Cserti Tibor: Hát én úgy gondolom, hogy a Nagykanizsa Városvédő Egyesület nevében is csak felkarolhatónak tartjuk a témát és támogathatónak. Örülök a kezdeményezésnek. Tehát ez széleskörű összefogással nyilvánvalóan lehetőséget kell biztosítani. Azt, hogy most az anyagiakban túlzás, vagy nem túlzás, azt majd eldönti a tisztelt közgyűlés. Én az egyesületnek a magunk részéről lehetséges eszközökkel biztosít mindenféle támogatást meg fogunk tudni adni. Hogy az anyagi is lesz, azt nem garantálom, mert szegény ember vízzel főz, mi magunk is szegények vagyunk. Támogatást nagyon nem kaptunk, nem is kértünk ugyan, az biztos. De helytörténeti szempontból biztos, hogy elő fogja segíteni összességében a kutatásokat, és hát méltó emléket állítani a várnak e téren is.
Marton István: Az a ritka pillanat van, hogy én a Pénzügyi Bizottság javaslatával értek egyet. Szerintem is a következő testületet kivárhatja ez a konferencia. Nem kell neki sokat várnia. Tehát én nem támogatom. Szavazást elrendelem. Elvi az mindig van, csak a következő testületet várja ki. Hát az 1 mFt-ról. Az elvi, az megvan szavazás nélkül is.


A közgyűlés 8 igen és 9 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el.


653/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem fogadja el a Javaslat 2010-ben országos vár-konferencia rendezésére Nagykanizsán előterjesztés szerinti határozati javaslatot.



47. A „Választókerületi fejlesztési céltartalék, út-, járda-, sport-, kultúra céljaira” sor választókerületi képviselők által igényelt beruházások támogatására vonatkozó 483-1/2009.(X.06.) számú határozat módosítása (Egyesített Szociális Intézmény Nagykanizsa Idősek Hete rendezvény támogatása) (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Marton István: A közgyűlés október 6-i ülésén ismételten megtárgyalta a 10/2009.(III.21.) számú rendelete I/16. melléklete „Választókerületi fejlesztési céltartalék, út-, járda-, sport-, kultúra céljaira” sor választókerületi képviselők által igényelt beruházások támogatását. Böröcz úr gálásan felajánlotta a keretéből az Idősek Hete rendezvény támogatására 50 eFt-ot. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot.


A közgyűlés 19 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


654/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a 483-1/2009.(X.06.) számú határozata második bekezdését Böröcz Zoltán saját képviselői kerete felhasználása szempontjából az alábbiak szerint módosítja:

• Egyesített Szociális Intézmény Nagykanizsa (Idősek hete rendezvény támogatása) 50.000.-Ft



48. Javaslat a ZALAISPA Hulladékgazdálkodási Társulás Alapító Okirata és Társulási Megállapodása módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Dr. Fodor Csaba: Én először azt szeretném tudni, hogy a Nagykanizsát ki képviseli és milyen szervezetben itt a ZALAISPA-val összefüggésben? Mert itt már volt sok mindenki megnevezve: Most nem tudom most Ön jogosult-e ott valamit is képviselni, vagy nem jogosult, mert innen is vissza lett híva, vagy nem lett. Először azt szeretném tisztázni, hogy a ZALAISPA körül, vagy a ZALAISPA-ban Nagykanizsát ki, milyen szervezetben, vagy milyen egységben képviseli, és utána szeretnék kérdést feltenni annak, akit illet persze.
Marton István: Hát nem nagyon jelentkezik itt senki, aki be akarná vallani, hogy mi a helyzet. Én annyit tudok erről mondani, hogy az ott korábban viselt három funkciómból egy éve körülbelül visszavonta a közgyűlés. Más kérdés, hogy volt, ahol teljesen törvénytelenül, de én alávetettem magamat ennek azon egyszerű oknál foga, hogy kevesebb figura, kevesebb gond mondja a művelt sakkozó ugye, miközben alpolgármester nélkül kell vezetni a várost. Tehát úgy tudom, hogy mindegyik funkciómra, de ezt Fodor úrnak legalább úgy kell tudni, mint nekem, Szőlősi Márta lett megválasztva. Meg is adom neki a szót.

Szőlősi Márta Piroska: Csak azért furcsállom Fodor képviselőtársamnak a kérdését, mert ugyanis az Ő ötlete volt, hogy a közgyűlés polgármester úr helyett engem delegáljon. Tessék? Azt én nem tudom, hogy Ön miért gondolt rám, de az Ön ötlete volt, úgyhogy ezek után egy kicsikét furcsa kérdés feltenni azt, hogy vajon ki az, aki képviseli a várost. Én vagyok az, tisztelt képviselő úr, ha véletlenül még sem tudná.

Marton István: Azért még annyit mielőtt Fodor doktornak megadnám a szót, hogy az operatív tanácsi tagságot, azt csak maga a ZALAISPA vonhatta volna vissza, de mondom, én örömmel elfogadtam, mert ez nekem csak teher volt. Hát, ha a közgyűlés kellően meggondolatlanul így döntött, hát akkor viselje az ódiumát. Sajnos viseli is, úgy tűnik.

Dr. Fodor Csaba: Azért voltam kénytelen ezt megkérdezni ugye, mert az előterjesztést a polgármester írta alá és az előterjesztés ugye arról szól, hogy miként módosítsuk mi ezt az alapító okiratot és minden mást, amit ide kaptunk, és még kaptunk hozzá ma is egy kiegészítő anyagot, amelyben módosítani kell a közgyűlésnek. Akkor azt szeretném megkérdezni Szőlősi Mártától, hogy mi volt az indoka annak, hogy ily sokáig késlekedtek azzal, hogy idekerüljön elénk ez az anyag? Mert ugyanis ugye ez egy hiánypótlásra kellene, hogy ezt megtegyük. És ha ebben a társulási tanácsban Ő van benne, akkor azt meg tudná nekem mondani, hogy mi volt az indoka, hogy közel fél évet csúszott ez mire idekerült?

Marton István: Ezt én megmondani nem tudom, mert nem is tisztem. Tessék?

Dr. Fodor Csaba: Polgármester úr én a kérdést a Mártának, Szőlősi Márta képviselő asszonynak tettem fel.

Marton István: Akkor felszólítom a képviselő asszonyt, hogy valamiféle válasszal nyugtassa meg Fodor doktort.

Szőlősi Márta Piroska: De bent van az előterjesztésben. Az első oldal közepén a ZALAISPA Hulladékgazdálkodási Társulás Társulási Tanácsa tehát e törvényi kötelezettségeinek, illetve a Magyar Államkincstár által kibocsátott hiánypótlási felhívásnak tett eleget, amikor 2009…….

Marton István: Hangosabban kérem!

Szőlősi Márta Piroska: Mindenki előtt ott van az anyag egyébként, úgyhogy, aki tud olvasni, az valószínűleg tudja követni.

Marton István: Igen, csak hogy Önt szeretnénk követni.

Szőlősi Márta Piroska: Amikor 2009. október 14-én megtartott ülésén módosította határozatával a Társulás Alapító Okiratát és ugyancsak nyilván másik számon, tehát 21/2009.(X.14.) számú határozatával a Társulási Megállapodást. Tehát, hogyha októberben történt meg a Társulási Tanács részéről a Társulási Megállapodás, illetve Alapító Okiratnak a módosítása, akkor nem gondolom, hogy mi ezt ennél előbb tudtuk volna a közgyűlés elé hozni.

Marton István: Önnek valószínűleg ebben igaza van, mert az összesen másfél hónap és meghozza a Tanács a döntéseit, amíg ezt legépelik stb., kiküldik, tehát ez az október 29-re biztosan nem férhetett volna be csak erre.

Dr. Fodor Csaba: Ez igaz is lehetne, de a kiküldött anyagban az van, hogy a Zala megyei, a MÁK Zala megyei Területi Igazgatósága azt mondja: 2009. 06. hó 26-án pénteki napon küldte el faxát, ezt a hiánypótlási felhívást. Én ezt kérdeztem, hogyha ez a dátum valós – mindenkinek rajt van a papírján – akkor miért késlekedett a Társulási Tanács októberig? Én csupán erre kérdeztem rá. Mert ugye a módosításokat meg végre kell hajtani nem? Erre kérdeztem csak rá nyilvánvalóan, hogy most egy szorongatott helyzetben vagyunk, mert ezzel nem tudunk mit csinálni. Vagy megszavazzuk, vagy nem szavazzuk meg. Mert ugye január 1-jétől működni kellene ennek az új szabályoknak megfelelően összeállított alapító okiratnak. Csak ezért voltam kíváncsi.

Szőlősi Márta Piroska: Nyilván Ön nem ezért kérdezte képviselő úr, de ne menjünk bele a részletekbe. Arra meg, gondolom, Ön sem gondolja komolyan, hogy én fogok tudni válaszolni, hogy vajon a Társulási Tanács egyébként milyen időközönként hívja össze az ülését. Ne integessen Fodor képviselőtársam! Úgy gondolom, hogy nem az én tisztem összehívni a Társulási Tanács ülését, következésképpen, amikor a Társulási Tanácsot összehívta, akkor tudott erről a Társulási Tanács tagsága dönteni. Ezt pedig október 14-én volt. Ilyen egyszerű. Hát ezt Öntől nyilván nem is vártam, hogy Ön megszavazza.

Marton István: Azért egy mondatra felhívnám az Önök figyelmét, mint ahogy Dékány Endre úr, a ZALAISPA Hulladékgazdálkodási Társulás Társulási Tanácsának Elnöke megtette velünk, hogy felhívja a figyelmünket, hogy a MÁK, tehát a Magyar Államkincstár a határozati kivonat hitelesítésére kizárólag a polgármester, vagy a jegyző aláírását fogadja el. Így az okiratok megküldése során e tényre szíveskedjenek figyelemmel lenni. Tehát teljesen mindegy, hogy ki a képviselő, meg hol, ezt nekem kell aláírni. Több hozzászólót nem látok. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot. Tehát ez a mai módosítással együtt érvényes, mint ahogy már szó volt róla.


A közgyűlés 15 igen és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


655/2009.(XI.26.) számú határozat

1. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzat Képviselő-testülete – a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 44. §-ának (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelően – felülvizsgálta az irányítása alá tartozó Zalabér, Rákóczi Ferenc utca 2. szám alatti székhelyű „Önkormányzati Társulás a Nyugat-Balaton és Zala folyó Medence Nagytérségi Települési Szilárd Hulladékai Kezelésének Korszerű Megoldására” (továbbiakban: ZALAISPA Hulladékgazdálkodási Társulás) közfeladat ellátásának módját szervezeti szempontból és annak továbbműködését 2009. július 1-je után is indokoltnak tartja.

2. A Társulási Tanács az irányítása alá tartozó ZALAISPA Hulladékgazdálkodási Társulás-t a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény előírásai szerint tevékenységének jellege szerint közszolgáltató, a közszolgáltató szervfajtája szerint közüzem; a feladatellátáshoz gyakorolt funkciója alapján önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervnek sorolja be.

3. Alapító Okirat
3.1. Az Alapító Okirat preambuluma a következők szerint módosul:
„A Nyugat-Balaton és Zala folyó medence Nagytérségi Települési Szilárd Hulladékai Kezelésének Korszerű Megoldására a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény (a továbbiakban: Ttv.) 16. §-a alapján létrehozott Önkormányzati Társulást alapító önkormányzatok képviselő-testületei és közgyűlései a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 2. § (2) bekezdése és 4. §-a, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII.30.) Korm. rend. 10. §-a szerinti tartalmi követelményeknek megfelelően az alábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot adják ki:”

3.2. Az Alapító Okirat 1-6. pontjai helyébe az alábbi szöveg lép:
„1. A költségvetési szerv (Társulás) neve: Önkormányzati Társulás a Nyugat-Balaton és Zala folyó Medence Nagytérség Települési Szilárd Hulladékai Kezelésének Korszerű Megoldására

Rövidített neve: ZALAISPA Hulladékgazdálkodási Társulás

2. Székhelye: 8798 Zalabér, Rákóczi Ferenc utca 2.

3. A létrehozásáról rendelkező
határozat száma: Társulási Tanács 1/2005. (X.26.) TT számú határozata

4. Az alapítók neve és címe: Felsorolásukat az Alapító Okirat l. sz. melléklete tartalmazza

5. A fenntartó szerveinek neve
és címe: A Társulást alapító önkormányzatok
Felsorolásukat az Alapító Okirat 1. sz. melléklete tartalmazza

6. A Társulás irányító
(döntéshozó) szerve és Társulási Tanács
és székhelye: 8798 Zalabér, Rákóczi Ferenc utca 2.”

3.3. Az Alapító Okirat 8., 9. és 10. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:
„8. A Társulás besorolása:
a) A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv
b) A közszolgáltató költségvetési szerv fajtája: közüzem
c) A feladatellátásához kapcsolódó funkció szerint: önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv.
d.)A Társulás elsősorban szakmai célú költségvetési kerettel rendelkezik, amelyek felett kötelezettségvállalási, teljesítésigazolási joggal és felelősséggel bír. A szakmai alapfeladata ellátásához szükséges szakmai szervezeti egységekkel rendelkezik, ezen kívül egyes adminisztratív, szellemi támogató feladatokat is - e célt szolgáló külön szervezeti egység nélkül – elláthat.
Előirányzata felett teljes jogkörrel rendelkezik. Kialakítja a költségvetési szerv adottságainak, körülményeinek leginkább megfelelő számviteli politikáját és elkészíti a hozzákapcsolódó szabályzatokat. A vonatkozó jogszabályokkal összhangban meghatározza a közbeszerzési eljárás szabályait. Önálló adatközlési, beszámolási és statisztikai jelentési jogosítványokkal rendelkezik. A költségvetési szerv az államháztartás és költségvetési szervekre vonatkozó számviteli előirányzatok alapján tervezi meg naptári évenként a költségvetését és számol be a gazdasági eseményekről.
Gazdálkodási feladatait – a projektiroda közreműködésével – külön megállapodásban foglaltak alapján Zalabér-Zalavég Községi Önkormányzatok Körjegyzősége látja el jelen Társulási Megállapodásban, továbbá az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1997. (XII. 30.) Korm. rendeletben foglaltak szerint.

9. A Társulás működési köre: Az alapítók közigazgatási területe.

10. A társulás képviselete: A Társulás képviseletére a Társulási Tanács Elnöke jogosult. Helyettesítéséről a Társulás Társulási Megállapodása rendelkezik oly módon, hogy az Elnök akadályoztatása esetén teljes jogkörrel elsősorban Zala megyei, másodsorban Vas megyei elnök-helyettese helyettesíti.”

3.4. Az Alapító Okirat 12. pontja az alábbi rendelkezéssel bővül:
„A Társulás egyéb más, vele bármely alkalmazási jogi kapcsolatban állók jogviszonyára a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. rendelkezései az irányadók.”

3.5. Az Alapító Okirat az alábbi 17-23. pontokkal egészül ki:
„17. Alaptevékenysége:
Szakágazat:
száma: 382100
megnevezése: Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása

Szakfeladat száma Szakfeladat megnevezése:
381101 Települési hulladék összetevőinek válogatása, elkülönített begyűjtése, szállítása, átrakása
381102 Egyéb nem veszélyes hulladék összetevőinek válogatása, elkülönített begyűjtése, szállítása, átrakása
381103 Települési hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása
381104 Egyéb nem veszélyes hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása
382101 Települési hulladék kezelése, ártalmatlanítása
382102 Egyéb nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása
382103 Szennyvíziszap kezelése, ártalmatlanítása
390003 Épületek szennyeződésmentesítése
390004 Telephely szennyeződésmentesítési tevékenységek
390005 Egyéb szennyeződésmentesítési tevékenységek
429900 Egyéb m.n.s. építés
431200 Építési terület előkészítése
439900 Egyéb speciális szaképítés m.n.s.
432900 Egyéb épületgépészeti szerelés
682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése
683200 Ingatlankezelés
712201 Összetétel-, tisztaságvizsgálat, - elemzés
771200 Gépjárműkölcsönzés (3,5 tonna fölött)
773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzés
811000 Építményüzemeltetés
821100 Összetett adminisztratív szolgáltatás
890215 A gyermekek és fiatalok környezet- és egészségtudatos gondolkodásának fejlesztését segítő programok

18. A feladat ellátására szolgáló vagyon: A Társulás vagyona a tulajdonából és a Társulást megillető vagyoni értékű jogokból áll.

19. A vagyon feletti rendelkezési
jogosultság: A vagyon feletti rendelkezési jog a Társulási Tanács jogkörébe tartozik. A Társulás vagyona feletti döntésekben a Társulás tagjai vagyoni hozzájárulásuk arányában vesznek részt.

20. MÁK-nál nyilvántartott törzsszám: 560508

21. Közvetlen jogelődjének megnevezése,
székhelye: Nyugat-Balaton és Zala folyó medence Nagytérségi Konzorcium Tulajdonos Közössége
8798 Zalabér, Rákóczi Ferenc utca 2.

22. Záró rendelkezések:
1. Jelen Alapító Okirat hatályba lépéséhez a Társult Tagönkormányzatok képviselő-testületei és közgyűlései mindegyikének minősített többséggel hozott döntése szükséges.
2. A Társulásban résztvevő települési önkormányzatok képviselő-testületeinek és közgyűléseinek döntéseit és a jóváhagyó határozatainak számát is tartalmazó aláíró lapok ezen Alapító Okirat 2. sz. mellékletét képezik.
3. Az Alapító Okiratot kiadó képviselő-testületek megbízásából a Társulási Tanács Elnöke intézkedik a Magyar Államkincstár Területi Igazgatóságánál történő törzskönyvi nyilvántartásba vétel kezdeményezése iránt.

23. Jelen Alapító Okirat a 17. pontban foglaltak kivételével 2009. július hó 1. napjával lép hatályba azzal, hogy a:
a. 8/c., 8/d. pontban foglaltakat 2010. január 1. napjától kezdődően kell alkalmazni.
b. Ezen Alapító Okirat 16. pontjában foglaltak 2009. december 31. napjával hatályukat veszítik.
Jelen Alapító Okirat 17. pontjában foglaltak 2010. január 1. napjával lépnek hatályba.””


4. Társulási Megállapodás
4.1. A Társulási Megállapodás bevezető szövegrésze az alábbi szövegrészre módosul:
„Az alább felsorolt települési önkormányzatok, mint alapítók elhatározzák, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmánya 44/A.§ (1) bekezdés h) pontjában, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (Ötv.) 41. § (1) bekezdésében, valamint a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény (Ttv.) 16. §-a által meghatározott társulási jog alapján, Nyugat-Balaton és Zala folyó medence nagytérség települési szilárdhulladékai kezelésének korszerű, hatékonyabb és célszerűbb megoldása érdekében, mint közös cél megvalósítására és a közös érdekérvényesítés elősegítése jegyében önálló jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulást hoznak létre és biztosítják annak működési feltételeit.”

4.2. A I. fejezet az alábbiak szerint módosul:
„I. A TÁRSULÁS NEVE, SZÉKHELYE, MŰKÖDÉSI KÖRE, típus szerinti BESOROLÁSA, jogelődje

A költségvetési szerv; a Társulás
neve: Önkormányzati Társulás a Nyugat-Balaton és Zala Folyó Medence Nagytérség Települési Szilárdhulladékai Kezelésének Korszerű Megoldására

A Társulás rövidített neve: ZALAISPA Hulladékgazdálkodási Társulás

Székhelye: 8798 Zalabér, Rákóczi Ferenc utca 2.

Alapítók neve és címe: Felsorolásukat a Társulási Megállapodás 2-12. oldala tartalmazza

Fenntartó szerveinek neve és címe: Felsorolásukat a Társulási Megállapodás 2-12. oldala tartalmazza

A Társulás irányító szerve,
székhelye: Társulási Tanács
8798 Zalabér, Rákóczi Ferenc utca 2.

Működési köre: az alapítók közigazgatási területe

Tevékenység jellege alapján közszolgáltató költségvetési szerv

A közszolgáltató költségvetési
szerv szerfajtája: közüzem

Feladatellátáshoz gyakorolt
funkciója alapján: önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv

Létrehozásáról rendelkező
határozat száma: A társulási tanács 1/2005. (X. 26.) TT számú határozata


Magyar Államkincstárnál
nyilvántartott törzsszám: 560508

Közvetlen jogelődjének
megnevezése: Nyugat-Balaton és Zala folyó medence Nagytérségi Konzorcium Tulajdonos Közössége
8798 Zalabér, Rákóczi Ferenc utca 2. „

4.3. A Társulási Megállapodás III. A Társulás jogállása címszó alatti első bekezdést követő rendelkezés az alábbiak szerint módosul:
„A Társulás élén a Társulási Tanács által a tagjai sorából megválasztott Elnök áll.
A társulás saját költségvetéssel rendelkezik, önálló gazdálkodási jogköre és felelőssége van. Alaptevékenységét önállóan látja el azzal, hogy ezen belül kormányrendeletben foglaltak szerint gondoskodik fizikai (technikai) segítő feladatai ellátááról, illetve rendelkezhet pénzügyi és számviteli szerezeti egységgel.
A társulás a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 8. § (1) bekezdésében meghatározott köztisztaság és településtisztaság megoldása helyi közszolgáltatási, valamint a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 21. §-ában meghatározott kötelezően ellátandó hulladékkezelési közszolgáltatási feladatokat az Alapító Okiratban és a Társulási Megállapodásban meghatározott működési körén (szolgáltatási területen) alaptevékenységként, feladatvégzési és ellátási kötelezettséggel, Zalabér Község Önkormányzata Képviselőtestületének (továbbiakban: Pénzügyi Lebonyolító Szerv) szakmai és gazdasági felügyelete, az alapítók célszerűségi és gazdasági ellenőrzése mellett végzi.
A társulás gazdálkodási feladatait – a projektiroda közreműködésével – külön megállapodásban foglaltak alapján Zalabér-Zalavég Községi Önkormányzatok Körjegyzősége látja el jelen Társulási Megállapodásban, továbbá az államháztartás működési rendjéről szóló 2l7/1998. (XII. 30.) Korm. rendeletben foglaltak szerint.
A társulás operatív végrehajtási feladatairól a projektiroda közreműködésével, Zalabér Község Önkormányzatának Képviselőtestülete (továbbiakban: Pénzügyi Lebonyolító Szerv) gondoskodik.

Az Alapító Okiratot kiadó Önkormányzatok-képviselőtestületeinek megbízásából a Társulási Tanács Elnöke intézkedik a Magyar Államkincstár Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóságánál történő törzskönyvi nyilvántartásba vétel kezdeményezése iránt.”

4.4. A IV./3. szakasz helyébe az alábbi szövegrész lép:
„A projekt működéséhez szükséges munkafeladatok ellátásához a Társulás munkaszervezeti feladatain belül a IV/2. pont szerint a tagok vállalják az alábbi feladatok előkészítését, a döntések végrehajtását, illetve a hulladékgazdálkodási kötelezettségek átvállalását.”

4.5. Az „V. A Társulás alaptevékenysége” fejezet Alapvető szakágazata: 382100, Megnevezése: veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása utáni szabályozás az alábbiak szerint alakul:
„Szakfeladat: (2009. december 31-ig hatályos)
45101-7 Magasépítőipar
45201-4 Mélyépítőipar
75188-9 Gazdaság- és területfejlesztési feladatok
90211-3 Települési hulladékok kezelése, köztisztasági tevékenység

2010. január 1. napjától hatályos

Alapvető szakágazat: 382100
Megnevezése: Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása

Szakfeladat száma, megnevezése:
Szakfeladat száma Szakfeladat megnevezése:
381101 Települési hulladék összetevőinek válogatása, elkülönített begyűjtése, szállítása, átrakása
381102 Egyéb nem veszélyes hulladék összetevőinek válogatása, elkülönített begyűjtése, szállítása, átrakása
381103 Települési hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása
381104 Egyéb nem veszélyes hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása
382101 Települési hulladék kezelése, ártalmatlanítása
382102 Egyéb nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása
382103 Szennyvíziszap kezelése, ártalmatlanítása
390003 Épületek szennyeződésmentesítése
390004 Telephely szennyeződésmentesítési tevékenységek
390005 Egyéb szennyeződésmentesítési tevékenységek
429900 Egyéb m.n.s. építés
431200 Építési terüle előkészítése
439900 Egyéb speciális szaképítés m.n.s.
432900 Egyéb épületgépészeti szerelés
682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése
683200 Ingatlankezelés
712201 Összetétel-, tisztaságvizsgálat, - elemzés
771200 Gépjárműkölcsönzés (3,5 tonna fölött)
773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzés
811000 Építményüzemeltetés
821100 Összetett adminisztratív szolgáltatás
890215 A gyermekek és fiatalok környezet- és egészségtudatos gondolkodásának fejlesztését segítő programok

4.6. A VI. A TÁRSULÁS VAGYONA, GAZDÁLKODÁSA címszó első három bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:
„A társulás gazdálkodási feladatait – a projektiroda közreműködésével – külön megállapodásban foglaltak alapján Zalabér-Zalavég Községi Önkormányzatok Körjegyzősége látja el jelen Társulási Megállapodásban, továbbá az államháztartás működési rendjéről szóló 2l7/1998. (XII. 30.) Korm. rendeletben foglaltak szerint.
A társulás operatív végrehajtási feladatairól – a projektiroda közreműködésével - Zalabér Község Önkormányzatának Képviselőtestülete (továbbiakban: Pénzügyi Lebonyolító Szerv) gondoskodik.

Zalabér-Zalavég Községi Önkormányzatok Körjegyzősége a Pénzügyi Lebonyolító Szerv Vezetőjén keresztül, a projektiroda közreműködésével köteles a bankszámla pénzforgalmáról részletes kimutatást készíteni és évente legalább egyszer, illetve a Tagok kérelmére bármikor a Tagok rendelkezésére bocsátani.”

4.7. VI/1. A Társulás működésének, fejlesztésének forrásai: címszó alatt a) pont előtti bekezdés - „saját bevételek” szövegrész előtt - helyébe a következő rendelkezés lép:
„A gazdálkodási feladatok ellátását végző Zalabér-Zalavég Községi Önkormányzatok Körjegyzősége, a Tagok által vállalt fizetési kötelezettségének nem teljesítése esetén a fizetési határidőt követő 15. naptól azonnali beszedési megbízás (inkasszó) benyújtására jogosult.
Amennyiben a gazdálkodási feladatokat ellátó szerv nem tesz eleget a Társulás felé vállalt fizetési kötelezettségének, úgy a Társulási Tanács a gazdálkodási feladatok ellátására új arra jogosult költségvetési szerv kijelöléséről dönthet, amelyet egyúttal felhatalmaz arra, hogy a Zalabér-Zalavég Községi Önkormányzatok Körjegyzősége ellen azonnali beszedési megbízást nyújtson be.”

4.8. A VIII. Belső szervezeti rendszer fejezet további 6. ponttal egészül ki:
„6. Zalabér-Zalavég Községi Önkormányzatok Körjegyzősége, mint gazdálkodási feladatokat ellátó szerv”.

4.9. A VIII. fejezet 6. bekezdése után az alábbi szövegrész lép:
„A gazdálkodási feladatokat ellátó szer székhelye: 8798 Zalabér, Rákóczi Ferenc utca 2.
A Tagok rögzítik, hogy képviseleti jogkörrel a Pénzügyi Lebonyolító Szervnél a polgármester, míg a gazdálkodási feladatokat ellátó költségvetési szervnél a körjegyző rendelkezik.”

4.10. A VIII. fejezetben szereplő szervezeti ábra helyébe az alábbi ábra lép:
Társulás
|
Társulási Tanács – Felügyelő Bizottság
(döntéshozó; irányító szerv) (működési, ellenőrző szerv)

|
Társulási Operatív Tanács
(Operatív feladatellátásra megbízott szervezet)
|
Pénzügyi Lebonyolító Szerv
(Zalabér Község Önkormányzatának Képviselőtestülete:
szakmai és gazdasági felügyeletet ellátó szerv, operatív végrehajtási feladatok)
|
Projektiroda __________Zalabér-Zalavég Községi Önkormányzatok Körjegyzősége
(Munkaszervezet) (gazdálkodási feladatokat ellátó költségvetési szerv)


4.11. A VIII/1. Társulási Tanács fejezet első mondata az alábbiak szerint alakul:
„A Ttv. 11. §-a alapján a Társulás irányító (döntéshozó) szerve a Társulási Tanács, amely a társult Tagok képviselőtestületei által delegált önkormányzati képviselők, vagy polgármesterek összességéből áll.”

4.12. A VIII/1.1. fejezet utolsó mondata az alábbi szövegre módosul:
„A gazdálkodási feladatokat ellátó költségvetési szerv - a Pénzügyi Lebonyolító Szerven keresztül -, a Felügyelő Bizottság állásfoglalása alapján történt pénzügyi keret felhasználásáról részletes, számszaki adatokat is tartalmazó tájékoztatási kötelezettséggel tartozik a soron következő Társulási Operatív Tanács, majd beszámolási kötelezettséggel tartozik a soron következő Társulási Tanács ülésén.”

4.13. A VIII/1.2 A társulási tanács működése fejezet második bekezdésének, valamint legutolsó bekezdésének utolsó mondatai törlésre kerülnek.

4.14. A VIII/1.3. A Társulási Tanács Elnöke címszó alatti „A Társulási Tanács Elnöke a Társulás ügyeinek vitele keretében” szövegrész b. pontjában jelzett 15 napos határidőre „8 napon belül” szövegre változik

4.15. A VIII/3. Pénzügyi Lebonyolító Szerv és Projektiroda fejezet első kettő bekezdése az alábbi szövegre módosul:
„A Társulás Zalabér Község Önkormányzatának Képviselőtestületét (Pénzügyi Lebonyolító Szerv) bízza meg a Társulás Alapító Okiratában, valamint Társulási Megállapodásában meghatározott feladatainak szakmai és gazdasági felügyeletével, az operatív végrehajtási feladatok ellátásával.

A Pénzügyi Lebonyolító Szerv a projektirodán keresztül ellátja a Társulás adminisztrációjával kapcsolatos feladatokat, gondoskodik a Társulás számlavezetéséről, koordinálja a gazdálkodási feladatokat ellátó költségvetési szerv; a Zalabér-Zalavég Községi Önkormányzatok Körjegyzősége és a Társulás különböző szervei között az információáramlást, továbbítja az adatszolgáltatást.”

4.16. A XI. A társulásban foglalkoztatott személy alkalmazásának feltételei címszó alatti szövegrész további alábbiak szerinti mondattal egészül ki:
„A Társulás egyéb más, vele bármely alkalmazási jogi kapcsolatban állók jogviszonyára a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. (pl. megbízási jogviszony) rendelkezései az irányadók.

5. Az Alapító Okirat és a Társulási Megállapodás jelen módosítással nem érintett rendelkezései változatlanul hatályban maradnak.

6. Az Alapító Okirat módosítás és a Társulási Megállapodás módosítás 2009. július 1-jén lép hatályba, amelyhez a Társult Tagönkormányzatok képviselő-testületei mindegyikének minősített többséggel hozott döntése szükséges.

7. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az Alapító Okirat Módosítás, az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat, valamint a Társulási Megállapodás Módosítás és az egységes szerkezetbe foglalt Társulási Megállapodás aláírására és a döntésről a Társulási Tanács elnökének értesítésére.

Határidő: 2009. november 30.
Felelős : Marton István polgármester



49. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2010. évi intézményi felújítási munkálataira (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester

Dr. Csákai Iván: Bizottságunk 7 egyhangú igen szavazattal tárgyalásra alkalmasnak tartotta az anyagot.

Papp Nándor: A bizottságunk 6 igen, 3 tartózkodó szavazattal támogatta az előterjesztést. Azzal a kiegészítéssel, hogy a mellékletként szerepeljen majd az intézményi felújítások részletesebb tartalmi része is és hát természetesen a 100 millió forint értékig.

Balogh László: Természetesen elfogult vagyok ezen előterjesztés kapcsán, mert jómagam indukáltam és néhány mondat engedtessék meg, mert amikor azt mondtam, hogy egy tanév indítása és folytatása a legfontosabb előterjesztés egy oktatási bizottság számára, hát ez a másik legfontosabb. Intézmény felújítások. Tisztelt Közgyűlés! Két évvel ezelőtt született egy hasonló felmérés és akkor 740 millió forintos igény volt intézmény felújításra. Természetesen lehet azt mondani, hogy az intézményektől bejövén, de szakemberek által felülvizsgálván. Na most ugyanezt megtette a szakosztály, köszönöm innét is nekik és az igény, az 1,8 milliárd forintnál is több. Persze lehet erre is azt mondani, hogy felfelé srófolt, de plusz, mínusszal is hozzávéve, tessék elhinni, hogy ez valós igény. Akkor is valós igény, hogyha tavaly is, meg tavalyelőtt is 100-100 millió forintokat hozzátettünk ezen üzenetekhez. Tehát intézmény felújítás 100-100 millió forint volt itt az elmúlt időszakban és jelen pillanatban is 100 millió forintra van beállítva és én ennek is örülök. Tehát itt van konkretizálva és elég széleskörűen szétbontva ez a 100 millió forint. Lehet, hogy jelen állapotunkban ennyire vagyunk képesek, de ne felejtsük, hogy ez a 100 millió az elmúlt évek tapasztalatából is véve kevés lesz. Tehát hosszú távon muszáj lesz többet tenni, üzenni, mert, ha 1,8 milliárd forint most a hiány, szakemberek által végigjárva, akkor jövőre nemcsak az inflációval, hanem az amortizációval is még több lesz. És ezt tudnám konkretizálni. Nem teszem. Majd elfogult módon a kérdésemben fogom példázni azt, hogy mondjuk a Batthyány Gimnáziumban ez mit jelent, de tessék elhinni, hogy a 100 millió forint kapcsán, mikor hajtok, akkor nemcsak a Batthyány Gimnáziumért teszem, hanem az összes intézményünkért. Remélem, hogy előbb-utóbb leszünk olyan jó gazdák, hogy ezzel, mint egyik legfontosabb javaslattal, határozattal és előterjesztéssel foglalkozunk.

Gyalókai Zoltán Bálint: Városüzemeltetési Bizottság sajnálatát fejezi ki arra, hogy a ténylegesen felmerült igényeknek mintegy körülbelül 5-6%-át tudjuk csak teljesíteni. Ennek ellenére 7 egyhangú igen szavazattal elfogadta az előterjesztés szerint.

Jerausek István: Őszintén megvallva én hiába keresgélek itt, sehol nem találom egy fillér megjelölésével sem a kisfakosi orvosi rendelő felújítását vagy egyáltalán valami kezdeményezést ezzel. Tudomásom szerint ramaty állapotban van. Nem tudom, hogy ennek mi az oka? Igaz, hogy szerepel itt a Bagola-Fakosi Közösségi Ház, hogy ebben bent van-e az orvosi rendelő avagy se? Mindenesetre az egészségügyi intézmények felújítása vagy egyáltalán…, ezek között nem találom.

Cserti Tibor: Egy picit másképp látom ezt az egész kérdéskört. Nem azt vitatom, hogy egyébként a felmért állapotok alapján ekkora felújítási igény jelentkezik-e vagy nem. Feltehetőleg igen. Lehet, hogy még ennél több is.

Marton István: Sőt!

Cserti Tibor: Nyilvánvalóan az intézményekben bent lévők a funkciót látva annak a javítására kiemelt figyelmet fordítanak, és ez önmagába vitára is adhat alkalmat. Mert csak egy zárójeles megjegyzést hadd említsek. Például a Batthyány Gimnáziumban nagyon sokan kifogásolják a, ugye, jogos tornaterem felújítási szükséglet, megoldódott, mint ahogy egy nem egy parketta burkolatot állítunk helyre és (……), műanyag burkolatot teszünk a helyére. Az már szakmai és erősen vitatható téma. Nagyon megoszlanak a vélemények. Itt ezzel kapcsolatosan én inkább módszertanra hívnám fel a figyelmet. Először is olyan elvi kérdésekről kéne beszélni, hogy van egy intézményi hálózatunk, ugye, annak van egy erkölcsi javulása, hogy a 100 millió forint az miért 100 millió? Azért mert ennyit szoktunk? Mihez viszonyítottunk? Van egy erkölcsi javulás, az jól-rosszul kifejezi a számvitelnek az úgynevezett amortizációs éves szintű elszámolása, az már ad egy fogózkodót. Ahhoz képest tudunk-e körülbelül annyit visszapótolni vagy nem? Ugye én tudom egyébként, hogy nem, de jó lenne az anyagba bemutatni, legalább utalni rá, hogy a vagyongazdálkodásnak, a tulajdonosi szemléletnek, a jó gazda szemléletnek ez egy nagyon fontos mérőszáma. A másik az, hogy ha már egyszer ilyet, kialakítottunk valamit és beilleszthető egy városi koncepció keretébe, amit előbb tárgyaltunk, akkor gyakorlatilag jó lenne a felhasználási elveket mellérendelni. Itt ugye leszűkül egyébként a kategória, a baleset- és életveszély elhárítása. Tényleg tudjuk ma, hogy a baleset- és életveszély van? És ilyen elaprózott nagyságrendbe 1 millió, 1 millió, 1 mill….. Minden intézménynél, szintén minden ágazatot felölelve? Dehogy tudjuk, kedves uraim, képviselőtársaim! Ma egy elosztás politikát gyakorolunk, ilyen jogcímen. Felújítási alapkategóriájában. Legalább köpnénk akkor egy ilyen bizottsági határozatot vagy valamit és akkor pontosan azt a kategóriát szolgálná. No, tehát én ezt a részét újragondolásnak javaslom, mert egyébként egy, tényleg egy normál szintű elosztás politikának egy eszköze a felújítás és nem biztos, hogy mindig találkozik a valós igényekkel. És ráadásul, ha felújításról beszélünk, akkor én, és gondolom, ez nem lesz ám vita, a kiskarbantartással nagyon sok felújítási késői problémát meg lehet váltani, nagyon jól tudjátok. Egy esőcsatorna kilyukadásának elhárítása későbbi teljes nagy karbantartási igényt válltana ki. Ez most nincs megoldva. Tehát ilyen értelembe, tehát a szoros (……………..) megkötés újragondolását a jó gazda szerepkört és a költségvetésbe az intézmények szerepének megerősítését újragondolásra javaslom, amellett, hogy még egyszer mondom, tehát ennek a felújítási alapnak a felhasználási jogkörét most így konkrétan intézményenként, konkrét leszervezéssel egy elhibázott dolognak tartom.

Papp Ferenc: Az intézményi felújítási igényeknél, a bő anyagnál, az 1,8 milliárdos résznél van 3 olyan intézmény, amelynek a felújítása két éve történt meg, körülbelül 1,5 milliárd forintból. Én most nagyon szokatlan dolgot mondok. Én a kulturális területnek a képviselőit tisztelettel kérném kellő önmérsékletre, hisz ezek az intézmények, még ha csak három, meg két, meg fél millióval is szerepelnek, hát én meggondolásra méltónak tartom, hogy ezt gondolják meg, mert valóban még az általános iskolák és a középiskolák helyzete eléggé kritikus, most a közművelődési intézményeknél úgy gondolom, hogy nem indokolt. A 20. oldalnál látjuk a példát. Nem nagy jelentőségű, de kellő önmérsékletet kéne bizonyítani.

Marton István: Én úgy gondolom, hogy az önmérséklet még nagyobb lesz. A valóságba, az anyagiak szorító ölelésében. Bene frakcióvezető úrnak adom meg a szót, és lezárom a vitát.

Bene Csaba: Én nagy tisztelettel kérném a képviselőtársaimat, fogadják el ezt az anyagot, hiszen a szakosztály állította össze a beérkezett, felmért, valós igények alapján. Tehát abba cáfolnám Tibornak a véleményét, hogy ez egy ilyen normatív pénzelosztás. Hát a bejövő igények alapján nem az intézmények mondták meg, és nem is mi mondtuk meg, hogy mi kerüljön bele, hanem a szakosztály állította össze ezt az anyagot, hogy mi valósuljon meg, és természetesen figyelembe vették azt a szomorú tényt, hogy a költségvetések kapcsán most már időtlen-idők óta szinte ez a 100 millió forintos összeg szerepel. Sőt, ha visszaemlékszünk az ez évi költségvetés készítésekor, akkor nem szerepelt bent intézményi felújítás, pont a mi javaslatunkra került bele a 100 millió forintos, az ebbe az évi keretbe is és ez valóban arra elég csak, hogy egy ilyen tűzoltás legyen az intézményeknél. Az egy távlatos gondolkodás, azzal teljes mértékben egyetértek, amit Tibor elmondott, hogy ugye, fel kellene mérni ennek az avulását és ahhoz képest a kereteket is, aztán igazából látnánk azt, hogy milyen adósságunk keletkezik ott évek során, és azt fel kell tudni mérni, hogy ezzel mekkora károkat okozunk. Aztán lehet, hogy egy idő után azt kell mondani, hogy bizony, arra több forrást kell biztosítani, mert több kárt okozunk a kevesebb pénzzel.

Marton István: Hát igen, hát felújítani itt nem ennyit, nem 1,8 milliárdot, hanem akár 5-6 milliárdot is lehetne. Bár ebben a szituációban a magam részéről egy ilyen, ha jól látom 418 milliós tételt egészen viccesnek tartok. A 100 millió az szép, kerek szám. Tőlünk nem túl távol, hasonló súlyú, de gazdagabb város évek óta, ha jól emlékszem lényegesen kevesebbet…. A múltkor, mikor néztem, akkor azt hiszem 50 millió volt a költségvetésben. De, persze változóan. Mi legalább egy kiegyenlített szinten álltunk eddig, nem vagyok benne biztos, hogy a 100 millió forintra lesz forrás.

Dr. Fodor Csaba: Én azt gondolom, hogy okulva abból, amit Cserti képviselő úr elmondott, nem kellene most ezzel a 100 millió forinttal nekünk nagyon foglalkozni, és most elfogadni. Lesz erre időnk a költségvetés tárgyalása kapcsán, és akkor legalább azért pontosan ismerünk sok mindent, és talán azokra a kérdésekre is válaszokat kaphatunk, amit a Tibor feltett. Úgyhogy én most azt javaslom, hogy ebből a megfontolásból most ezt ne szavazzuk meg.

Marton István: De Fodor úr, én az Ön gondolatmenetét értem, és tulajdonképpen egyet is értek vele, de szerintem nem baj, ha megszavazzuk, lesz egy-két tétel talán ez is, amit majd később kihúzunk. De így legalább figyelembe lehet venni a költségvetés készítésénél. Ennek ez az egy előnye megvan.

Balogh László: Engedtessék meg, hogy ismét szóljak. Én el tudom fogadni azt a logikát, hogy akár most ezt ne fogadjuk el, de jelzem itt és most, hogy mondjuk azért, mert ez a 100 millió ez kevés. Tehát ennél én többért fogok küzdeni, csapataink harcban állnak és nem a magam elfogult, önző álláspontja alapján, hanem az összes intézmény alapján tudom és az 1,8 milliárd forint alapján tudom mondani ezt. Elegáns volt Fodor Csaba képviselőtársam részéről ez az arrébbtolás. Én örülök annak, ha ez állandóan porondon lesz ez a téma, mert én 4 éven keresztül porondon tartottam és tartani fogom. Mert azt gondolom, hogy a 20 milliárdos költségvetésű városban a legnagyobb szelet az intézményeink és azon belül ez az egyik legfontosabb témánk, hogy ne rohadjunk le, bocsánat, és akkor tudom mondani a konkrétumokat. Persze valamelyik tétel ebben az 1,8 milliárdban kicsit túlzásos. Akár még ez is igaz, plusz, mínusz. De tisztelettel mondom, hogy mi itt élünk ebben a közegben, természetes, hogy ezen kéne a legtöbbet javítani. Elfogult módon, de tisztességgel.

Marton István: Cserti úrnak adom meg a szót, és lezárom a vitát.

Cserti Tibor: Képviselőtársam, akkor beszéljünk egy picit komolyan. …… szándéka. Ha tényleg azt gondoljuk egyébként, és csak akkora szándékkal szavazzuk meg ezt az anyagot, hogy majd egyébként a végső költségvetés jóváhagyása során majd pontosodik úgyis, csak legyen egy főszámunk, meg legyenek bent intézmény érintettek, úgy nagy komolysága nincs a dolognak. Ha azért szavazzuk meg egyébként, hogy kötelességvállaló nyilatkozatot tehetünk, tehát igazán, hogy ha most, én a Tárnok úr helyébe lennék, mind ahogy nagyon sok éveken keresztül a két szakosztály együttműködve, tehát a gazdasági és a beruházói vonal azt mondja, hogy uraim, énnekem erre azért van szükségem, mert tele van a hócipőm abból, hogy amikor Önöknek városi költségvetése van, mondjuk, és kihirdetésre kerül, valamikor március végén, április időszakba és attól perctől kezdve (….) terveztetni és még a vállalkozásba adom, már elmegy az optimális időszak, hogy nem hogy oktatási időszak szünetébe valósítom meg, hanem a túró, nincs rá gyakorlati (……….) időm, akkor most kell vállalkozásba adni. Tehát olyan jellegű felhatalmazással, komolysággal, akkor pedig azt mondom, hogy intézmény(…..) kell a beruházásokat, felújításokat? Intézmény címenként és konkrét tételenként jóváhagyni. Soron kívül. Az, hogy egészségügyi intézmények sor, megjelenik egy konkrét intézményi cím, egy összeggel, az még nem felújítás. Honnét tudja a Tárnok úr, hogy mit kell felújítani ebből? Életveszély, balesetveszély elhárítása miatt. Vagy mondom, hogy, tehát ugyanez lesz a (……), mondhatok ám mindegyiket, mert mindegyik ugyanaz. Kérem szépen, ki mondja meg nekem ezután, hogy kötele(……)vállaló nyilatkozatként ez így szavazás után alkalmas-e vagy nem? Az én véleményem szerint nem. Én ezt tartanám fontosnak, és befejezésképpen még egyszer azt mondom, hogy kicsit koncentráltan, hatékonyabban felhasználva sokkal többet markolunk, sokkal többet érnénk el, mint elaprózva pénzeinket, a jó szándék mellett, természetesen. De nem vezet a végeredményhez. Én így látom, nem vagyok tévedhetetlen, úgy döntenek, ahogy akarnak.

Marton István: Képviselő úr, azért ne keltsünk illúziókat. Ezek a számok nem hasra ütött számok, ezek műszaki becslés alapján, tehát azt jelenti, hogy minimum 80%-ba ülnek. Szomorú is lennék, hogyha ez nem így lenne. De lehet, hogy nagyobb arányban ülnek ezek a számok.

Tárnok Ferenc: Úgy gondoltuk, hogy az összes beérkezett igényt szerepeltetjük ebben az előterjesztésben, ezért is több fejezetből áll ez az előterjesztés. Tehát ezért is tudom azt a választ adni, talán Papp Ferenc képviselő úrnak, hogy miért kerültek bele olyan fejlesztések, igényelt igények, inkább így mondanám, ami művelődési intézményhez köthető. Természetesen ezeket is bele tettük, mert úgy gondoltuk, hogy bemutatjuk a tisztelt testületnek, hogy ágazatonként milyen olyan fejlesztési igények, felújítási igények vannak, amit el kell végezni. Más kérdés az, hogy valóban egy 100 millió forintos keretösszegbe gondolkodtunk, és ez kapcsolódik több olyan előterjesztéshez is, amit ma a tisztelt testület tárgyalt. Konkrétan a költségvetési koncepció, illetve előttünk van még egy előterjesztés, amibe emlékeim szerint szintén ez az összeg szerepel. Annyit Cserti képviselő úrnak, hogy kollegám áttekintette ezt az egész vertikumot, és az intézmények állapotának ismeretében került összeállításra ez a lista, és amire Ön hivatkozik, hogy magába a határozati javaslatba valóban nem szerepelnek azok a célok, de itt utalnék a Városfejlesztési Bizottságnak azon javaslatára, hogy a műszaki tartalomként, mellékletként én azt javaslom, hogy a 21. oldaltól a 24. oldalig történő műszaki tartalom fedi le azt a 100 millió forintot, ami az előterjesztésben ismertetésre került. Amennyiben ez melléklete lehet a határozatnak, akkor én úgy gondolom, hogy érdemi döntést tud hozni a tisztelt testület és megkezdhetjük az előkészületet, hogy ne kerüljünk olyan helyzetbe, mint az idei évben, hogy a közbeszerzési eljárás elhúzódása miatt a tanévkezdésre nem tudtuk megkezdeni, elvégezni a feladatot.

Marton István: De hát azért én a költségvetés elfogadásáig véletlenül se adnám vállalkozásba ezeket.

Dr. Fodor Csaba: Szóval azért én azt gondolom, hogy nehogy valaki azt higgye, hogyha megszavazzuk ma ezt a 100 millió forintot, hogy ez nem lesz elköltve. Legalábbis ennek 110%-a nem lesz lekötve február 15-ig, a költségvetés benyújtásáig. Hát dehogynem. Hát pont ez a lényeg. Hát ez a lényeg benn, hogy mire költségvetéshez…., addigra ez szépen le lesz kötve az összes és utána költségvetésből polgármester úr húzogathat, amit akar, csak nem lesz értelme, mert ténylegesen nem fogja tudni kihúzni ebből. És egyébként én azt gondolom, ezért nem szabad ezt most megszavazni, és nem tudom például, hogy a…, és nem akarom én a Bene Csabát froclizni, de a…, nem értem, hogy miért élet- és balesetveszélyes a könnyűipari tanműhely udvarának felújítása, tárgya? Tehát fogalmam nincs, az miért életveszély, illetve balesetveszélyes, amikor ott egy halom más dolgot látok más intézményeknél, amik valóban balesetveszélyesnek tűnnek és meg, ki kéne javítani, de mondjuk azt nem javítjuk ki. Tehát én azt gondolom, hogy ez, ráérünk erre még nagyon csak, nem olyan nagy késés az, hogyha februárba bekerül ide a költségvetés, akkor beszéljünk róla, mert akkor lesz miről beszélni. De ha most ezt megszavazza a 14 emberke, akkor nem lesz miről beszélni a költségvetésből e kapcsán.

Marton István: Hát Fodor úr, azért én nem vagyok ennyire pesszimista, mint Ön.

Dr. Fodor Csaba: Ide van írva, szó szerint.

Marton István: Mi van odaírva szó szerint? Olvass el!

Dr. Fodor Csaba: Kötelezettséget vállalunk arra, hogy biztosít(….) a 100 millió forintot a 2010-es költségvetésből.

Marton István: Igen, hát az…

Dr. Fodor Csaba: A kötelezettségvállalás feljogosíthatja (……………………)az intézményt, hogy ezt a pénzt, amit őneki a táblázatba (…………………….).

Marton István: Igen, persze, ha én aláírom. De én a költségvetés elfogadásáig semmit nem írok alá. Megnyugtatásként mondom, és amit az előbb is mondtam, hogy költségvetésben legyen miről beszélni. Én ezért azt mondom, hogy nyugodt szívvel meg lehet szavazni.

Röst János: Ha igény szintet megnézzük, akkor, és kivesszük a kórházat belőle, akkor is 1,5 milliárd (….) igény jelent meg a felújítási, balesetvédelmi problémák elhárítására. Ha megnézzük az előterjesztést, akkor azt lehet tapasztalni gyakorlatilag, hogy kis intézmény, kis pénz, nagyobb intézmény, kicsivel nagyobb pénz. Tehát gyakorlatilag be lehet lőni, hogy mondjuk óvodák 1,5 millió, iskolák mondjuk nagyságrendtől függően 5, 6 vagy 3 milliót kapnak. Ami gyakorlatilag arról szól, hogy valamifajta maszatolást lehet az intézményen elvégezni. Ami ugyan fontosak, de érdemi beavatkozást ez az összeg nem fed le, ezt azért tisztázzuk. Én azt mondom, hogy a költségvetésig ez a történet ráér, és az intézmények akkor járnak egyébként jobban, hogyha ezt később szavazzuk meg, mert elvileg még ez az összeg akár nőhet is. De így, ha megnézem, hogy mindegyik iskola kap 3 millió forintos felújítási összeget, az semmire nem elegendő.

Bene Csaba: Tisztelt Polgármester úr! Tisztelt Fodor képviselőtársam! Tisztelettel hívom meg képviselőtársamat a könnyű(……) tanműhelynek az udvarába, hogy személyesen győződjön meg annak a balesetveszélyességéről. De gondolom, akkor ilyen meggondolásból talán mindegyik intézményt meg kellene Önnek látogatni.

Karádi Ferenc Gyula: Majdnem ugyanazt akartam mondani, mint a Bene képviselőtársam. Én is tegnapelőtt voltam a Miklósfai Óvodában. Legyen kedves bárki odajönni és megnézni, ami itt életveszélyként fel van tűntetve, az a bejárati szakasz. Az egy régi betonozás és mekkora lyukak vannak ott, és a gyerekek nap mint nap ott mennek el.

XY: Meg kell csinálni!

Karádi Ferenc Gyula: És meg kell csinálni. Én is erről beszélek, de most azt mondjuk, hogy tavasszal, ősszel, akármikor, majd valamikor. Ez nem tűr halasztást! Az életveszély itt, ebben az esetben biztos, hogy balesetveszély fent áll. És én arra kérek mindenkit, hogy azt a részét mindenképpen támogassuk, ami ennek az elhárítását célozza.

Marton István: A vitát lezártam. Kérem a szavazást. Én támogatom azzal, hogy blokkolom a költségvetés elfogadásáig.


A közgyűlés 12 igen és 7 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el.


656/2009.(XI.26.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem fogadja el az előterjesztés szerinti „Élet-és Balesetveszély elhárítás" érdekében 2010 évben betervezett intézményi felújítási munkák elvégzését.


Marton István: Sajnálom, én támogattam, de legalább két szavazat hiányzott. 41-es napirendi pont…

XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.)

Marton István: Megadom a szót, Bene úr.

Bene Csaba: Most nem kérek új szavazást, mert nehogy azt mondja valaki, hogy érintettként itt megengedhetetlen lobbit fejtünk ki ebbe az ügybe, csak szeretném Önöket figyelmeztetni arra, hogy az a fajta döntési mechanizmus, amely az ez évi költségvetés kapcsán fordult, az oda vezetett, hogy mindegyik intézménybe szinte az ősz folyamán tanítási idő alatt kellett a felújítási munkákat elvégezni. Aki… és ezért lett volna fontos az, hogy a mai napon itt döntés szülessen. És ugyanide jutottunk ebben a következő időszakban is. Én azt gondoltam, hogy talán tanultunk a ebből az évből, mert aki itt az intézmények működését ismeri az tudja, hogy az intézményekbe felújítási munkákat végezni egyedül a nyári szünetben szabad. Semmikor máskor nem szabadna. Szerencsére, óriási szerencsénkre olyan vállalkozók nyerték a kivitelezést, akikkel tudtunk úgy egyeztetni, hogy hétvégén végezzék a munkákat, meg a szünetben és sikerül nagyjából különösebb zavar nélkül lebonyolítani. De ugye ez minden évben nem biztos, hogy kivitelezhető, úgyhogy én ezt egy kicsit idézőjelbe teszem, „felelőtlen döntésnek” érzem, amit az előbb tettünk.

Marton István: Azért én nem vagyok ilyen pesszimista. Vállalkozó is ismeri a saját érdekét. Ha az idén meg tudtunk vele állapodni, meg tavaly, akkor jövőre is megfogunk. De nem biztos, hogy nem normális, de én úgy gondolom, hogyha február végén van egy költségvetés elfogadása, akkor ennek simán le kell játszódni, ennek az eljárásnak úgy, hogy június közepén lehessen dolgozni.

Dr. Fodor Csaba (Ügyrendi): Azért vagyok kénytelen, mert amit a Bene frakcióvezető úr elmondott, az akár igaz is lehetne, de itt én, ahogy nézem, itt egyetlenegy értékhatár haladja meg a közbeszerzés értékhatárát, a 15 millió forintot éri el, ugye. A többi, az a legmagasabb, ami a Batthyány Iskolának van betervezve, 7,5 millió forint, az szerintem nem közbeszerzési értékhatár.

XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.)

Dr. Fodor Csaba (Ügyrendi): Kérem?

XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.)

Dr. Fodor Csaba (Ügyrendi): De ezt nem tudom, hogy ebben az esetben is össze kell-e számítani? Külön intézményeket? Én ezzel akkor sem igazán értettem egyet és ma sem igazán értek egyet, ezekkel az össze(….) számításokkal. Mert azért itt az egyiken udvarjavítás, a másikon vizesblokk javítás, a harmadikon nyílászáró csere, negyediken meg homlokzatjavítás. Teljesen más műszaki tartalmak, teljesen más megvalósulási helyszínek, tehát ez…és Miklósfán meg járdajavítás. Tehát ez nem vagyok benn biztos, de én azt mondom, hogy én ezt nem tartom elhibázottnak, jól döntött a közgyűlés, lesz erre idő, akkor kell valóban megcsinálni.

Dr. Tuboly Marianna: Tájékoztatom a közgyűlést, mert úgy gondolom, hogy nincsen megfelelő információ birtokában, akkor, amikor azt hiszi, hogy május-júniusra ez a közbeszerzés befejeződhet. Ugyanis a tervezés is közbeszerzés köteles és itt már két közbeszerzési eljárásról beszélünk. Tehát nem véletlen, hogy ez az előterjesztés novemberben került Önök elé, hiszen a kivitelezésig még eljut a hivatal, az olyan fázisokon megy keresztül, hogy közgyűlés elfogadja ezt a fejlesztési ütemet, utána tervezés közbeszereztetésre kerül, és ennek a dokumentációnak alapján kerül vállalkozásba adásba. Én is természetesen osztanám azt a népszerű elméletet, hogy nem kell egybeszámítani, de hát a közbeszerzési törvénynek az egybeszámítási szabályát pont ezért találták ki. Semmi másra nem való ez, mint arra, hogy olyan munkákat egybe kell számítani, amelyeket egy kivitelező, elméletben elvégezhet, függetlenül attól, hogy azok milyen helyszínen vannak, az az ajánlattevő részéről kerül szerződésbe adásra. Úgyhogy ezért hívom fel a közgyűlés figyelmét nyomatékosan, annak érdekében, hogy ez szeptember 01-jéig megvalósulhasson, sajnos, egy február végi, március elejei költségvetés elfogadás ezt nem fogja tudni szavatolni.

Balogh László (Ügyrendi): Nem kívánom fokozni a hangulatot, tehát, de ez a téma megér ennyit, még ilyenkor éjfél előtt is. Tisztelt Fodor Csaba képviselőtársam! Tehát ahogy előhozta ezt az előbbi Batthyányira való utalást, én úgy nem hoztam elő, mondjuk azt, és akkor most belevágok a közepébe. Jó múltkor, mondjuk 68 millió forintot egy egyetem mesterképzésére simán odaadtunk, és már én akkor jeleztem, hogy lehet, hogy az intézmény felújításainkra ez legalább annyira hiányozna. Én ezt nem tettem szóvá. Tudomásul vettem. És most sem kívánom, csak az igaztalan vádra, hát lehet, hogy én is közel igaztalanul válaszolok. Tehát …

Dr. Fodor Csaba: (Nem lehet érteni, hogy mit mond.)

Balogh László (Ügyrendi): Jó, igen, igen. De a 100 millió, azért higgyük el, tisztelt közgyűlés, hogy ez még mindig a takarékos megoldás. Tehát itt, ha több százmillió lenne ezen a tételen, akkor sem biztos, hogy jó megoldás lenne és elhangzott, hogy jobb lenne ezen most túl lenni, mert nyugodtabban lehetne a jövőt tervezni. Én elfogadom, hogy nem ment át, mivel szóvá tették a konkrét példát, majd mindjárt a kérdésemben fogom is felmutatni, mert erre jelentkeztem be eleve, és most nem kívánom húzni ezzel az időt. Tisztelt Közgyűlés! Állítom, hogy sok éven keresztül még ez lesz az egyik legfontosabb feladatunk, hogy ebben helytálljunk. Hogy most ez nem sikerült, lelkünk rajta. Bízom benne, hogy leszünk jobbak.

Marton István: Uraim, de miről beszélünk, amikor megtörtént a szavazás? Véget ért. Lehet még húzni az időt, s ez után a napirend után úgyis megyünk haza.

Cserti Tibor (Ügyrendi): Igen, szóval, én azért kértem ügyrendivel, (….) megér egy misét. Tetszik látni? A legjobb szándék mellett ugye, én provokáltam ezt, lelkiismeret furdalásom is van. De rávilágítottam arra a dologra, hogy igazán nagyapám azt szokta mondani, fejtől büdösödik a hal, fiam. Mást gondol a polgármester, okkal-joggal, nem is hibáztatható. Ő opponálja, és a kötelezettségvállaló nyilatkozatot nem adna hozzá, hogyha egyébként meg lenne szavazva. Itt meg azt hisszük egyébként, s presszionálva vagyunk és én is erre világítottam rá, hogy csak most szabad kötelezettséget vállalni, normál mederben adott esetbe lebonyolítható legyen. Elhangzott, hogy jogilag sem tiszta egyébként, mert összeszámítási kötelem, meg egyéb(……….). Nincs ez se a dolog teljes mértékbe átgondolva. A legjobb szándék mellett is megint hoztuk önmagunkat. Tehát én még azt is mondhatnám, szavazzunk újra ennek a függvényében, de sosem lesz béke itt a Kánaánba. Ennek alapján én úgy gondolom, bölcsen döntött itt a közgyűlés, hogy legyen költségvetési időszakában ez egy olyan előrehaladott állapotban munkaanyag és így kezeljük. Kerüljön be lehetőleg abba, de addig azért még párhuzamosan mindenki gondolja ám át, van-e értelmesebb és okosabb megoldás a beltartalomra. Százast fogadjunk el és nyugodjunk most már bele ebbe a dologba.

Marton István: Egyébként volt már olyan csoda, hogy januárban volt költségvetés első olvasatban. Ha ez akkor megtörténik, akkor semmi gond nem lesz az üggyel. Hát végeztünk már ezzel a napirenddel. Igen, igen, pont maga volt az indukálója, ha jól emlékszem, Cserti úr.

XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.)

Marton István: Cinkos összejátszás. Nagyon nyers anyag volt, ahogy visszaemlékszem egyébként. Röst úrnak még megadom a szót, mielőtt hazamegyünk, (……).

Röst János (Ügyrendi): Polgármester úr, nekem van egy feloldó javaslatom. Az anyagot áttekintve lényegében egy olyan intézmény van, ami tervezési igény felléphet, ez egy egészségügyi intézmény. Én azt javasolnám polgármester úrnak, hogy a következő közgyűlésre ennek a tervezési igényét hozza be, az 1-2 milliós tétel lehet maximum, azt szavazzuk meg. A többinél meg nincsen gyakorlatilag tervezési probléma, azt le lehet bonyolítani. Az összes többi felújítási kérdés, tehát nem kell terveztetést …

Marton István: Persze.

Röst János (Ügyrendi): … közbeszereztetni. Amire kell, azt meg hozza be a Marton úr a következő közgyűlésre, azt szavazzuk meg és a dolog úgy gondolom, hogy rendben lesz.

Marton István: Jó, hát nem kell megszavazni, december 22-ére visszahozzuk. Tárnok úrnak még megadom a szót. Egyébként teljesen igaza van Röst úrnak, én nem is értettem ezt az összetervezést, amikor ott nincs is érdemi tervezés.

Tárnok Ferenc: Ez egy, hadd pontosítsam a polgármester úr mondandóját, de van tervezési munka, érdemi tervezési munka van vele, ugyanis egy kormányrendelet kimondja, hogy milyen műszaki tartalmú tervdokumentációnak kell készülni a kivitelezés vállalkozásba adásához. S ez mintegy intézményi felújítási programcsomag összeszámításra kell, hogy kerüljön, és egy eljárásban kell, hogy vállalkozásba adásra kerüljön. Ehhez a meghatározott tartalmú tervdokumentációt minden esetben el kell készíteni, különben a közbeszerzési döntőbizottság nem hagyja jóvá, illetve támadási felületet ad az alapberuházónak a kivitelezésű közbeszerzési eljárás során. Tehát így részekre bontani ezt nem lehet, sem tervezés, sem kivitelezés szintjén.

Marton István: Én most is azt mondom, hogy a nagyobbik felére nem kell. De teljesen mindegy, december 22-ére ez visszajön. És most pedig az utolsó 4 napirenddel kapcsolatban azt mondom Önöknek, hogy ne kelljen túl gyakran összejönni, hát igen, ez humornak jó, december 02-án, szerdán, ugye 17,00 órára összehívtam közmeghallgatásra a testületet, én úgy gondolom, hogy ha 15,00 órára összehívom a folytatólagost, akkor két óra alatt végzünk ezzel a 4 napirenddel, bármilyen sok kérdés és hozzászólás van. Köszönöm, mai munkával végeztünk.






Marton István polgármester az ülést 23.10 órakor bezárta. (Az ülésről készült hangfelvétel alapján ezen jegyzőkönyv a hozzászólásokat szó szerint tartalmazza.)







Marton István Dr. Tuboly Marianna
polgármester jegyző