Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
947.12 KB
2010-04-28 15:42:50
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
29
135
A közgyűlési jegyzőkönyvek és mellékleteik 1990 novemberétől kezdve papírformátumban elérhetőek a Halis István Városi Könyvtárban, a helyismereti részlegen.


JEGYZŐKÖNYV


Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2010. március 30-án (Kedd) 13.00 órakor tartott soros nyílt üléséről.


Az ülés helye: Medgyaszay Ház
Nagykanizsa, Sugár u. 5.

Jelen vannak: Balogh László, Bárdosi Gábor Jenő, Bene Csaba, Bicsák Miklós, Bizzer András, Bogár Ferenc, Böröcz Zoltán, dr. Csákai Iván, Cseresnyés Péter, Cserti Tibor, dr. Fodor Csaba, Gyalókai Zoltán Bálint, Halász Gyula, Horváth István, Jerausek István, Karádi Ferenc Gyula, dr. Károlyi Attila József, dr. Kolonics Bálint, Marton István, Papp Ferenc, Papp Nándor, Polai József, Röst János, Szőlősi Márta Piroska, Tóth László, Tóth Nándor képviselők

Tanácskozási joggal megjelentek: dr. Tuboly Marianna jegyző, dr. Gyergyák Krisztina aljegyző, Bakonyi Tamás osztályvezető, Rodekné Hederics Erika mb. Pályázati Iroda vezető, Maronicsné dr. Borka Beáta osztályvezető, Somogyi Ottó osztályvezető, Szmodics Józsefné osztályvezető, Tácsi Hajnalka osztályvezető, Tárnok Ferenc osztályvezető, Deák-Varga Dénes városi főépítész, dr. Farkas Roland irodavezető, Kámán László a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója, Horváth István Városfejlesztési Divízió, Dr. Lakatos Katalin jogi ügyintéző, Stadler Petra pm. személyi titkár, Prof. Dr. Bátorfi József főigazgató


Marton István: Kérek mindenkit, hogy foglalja el a helyét. A mai munkát megkezdjük. Mielőtt hozzákezdenénk az érdemi részekhez, ismertetem Önökkel, hogy a bölcsőde felújítása, ami 71,3 mFt-ba kerül az Attila utca 7-ben mintegy félezer négyzetméteren, 64,2 mFt-ot nyertünk, vagyis 90 %-os támogatással épül. A 40 férőhely bővítése, az nagyon jelentősen javít a helyzeten, de ezen kívül 13 új munkahely is képződik a beruházás megvalósulásakor. Azt kérem mindenkitől, hogy a mai napon mindenki igyekezzen lehetőleg keveset, célratörően beszélni, hiszen, ha felvesszük a javasolt napirendi pontokat, a kiküldött 68-cal együtt összesen 76 napirendi pontunk lesz, és amennyiben nem akarunk holnap reggel 9.00-kor itt összegyűlni, akkor jó lenne ezt elvégezni a mai napon. A ki nem hirdetett határozatokkal kezdem.


Javaslat a Szavazatszámláló Bizottságok tagjainak, póttagjainak megválasztására


94/2010.(II.25.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 23.§. (1) bekezdésében foglaltak alapján a Nagykanizsa Megyei Jogú Városban működő szavazatszámláló bizottságok tagjainak és póttagjainak az alábbi személyeket választja meg:

1. számú szavazókör: Palini Ált.Isk. Alkotmány u. 81.

1. Tagok: Dienesné Szmodics Ilona Nk. Felsőerdő u. 86.
2. Magyar Jánosné Nk. Lazsnak u. 19.
3. Gergye Ottóné Nk. Alkotmány u. 161.
4. Póttag: Kúti Zsuzsanna, Nk. Napsugár u. 27.
5. Boros Csilla Nk. Herkules u. 71/4.

2. számú szavazókör: Palini Ált.Isk. Alkotmány u. 81.

1. Tag: Barta Brigitta Nk. Felsőerdő u. 99.
2. Pávlicz József Nk. Garay u. 1/B.
3. Major Györgyné Nk. Kalász u. 25.
4. Póttag: Dienes Lajos Nk. Felsőerdő u. 86.
5. Horváthné Szaboljev Erzsébet Nk. Herkules u. 88.

3. számú szavazókör: Közútkezelő Magyar u. 158.

1. Tag: Zsiga Lajos Zsolt Nk. Hársfa u. 1.
2. Németh László Nk. Garay u. 9/B. II/7.
3. Molnár János Nk. Hársfa u. 17.
4. Póttag: Valachné Füstös Etelka Nk. Űrhajós u. 10. 1/3.

4. számú szavazókör: Hétszínvirág Óvoda, Corvin u. 2.

1. Tag: Ecsediné Czinki Tünde Nk. Dózsa Gy. u. 7.
2. Horváth Géza Nk. Garay u. 16/A.
3. Varga Gyuláné Nk. Kinizsi u. 90.
4. Póttag: Tar Gábor Nk. Garay u. 16/A.
5. Fórizs Mónika Nk. Kinizsi u. 100/A. 1. em. 2.

5. számú szavazókör: Zala Volán Virág B. 4.

1. Tag: Balogh Imre Nk. Dózsa u. 18.
2. Varga Józsefné Nk. Egry J. u. 8.
3. Szabóné Horváth Erzsébet Nk. Petőfi u. 112/B.
4. Póttag: Bernáth Csaba Nk. Dózsa Gy. u. 117/C.
5. Vargáné Helyes Marina Nk. Dózsa Gy. u. 117/D.

6. számú szavazókör: Vagyongazd.Zrt. /Ipari Park/ Garay u. 21.

1. Tag: Krasznai Anikó Nk. Petőfi u. 112. C.
2. Bernáthné Kuruczleki Judit Nk. Dózsa Gy. u. 117/C.
3. Fülöp Zoltán Nk. Mészáros L. u. 1/E.
4. Póttag: Varga József Nk. Egry J. u. 8.
5. Kercsmaricsné Kövendi Ibolya Nk. Nyírfa u. 13/2.

7. számú szavazókör: Zeneiskola Sugár u. 18.

1. Tag: Horváth Katalin Nk. Jókai u. 57.
2. Kárász Mihály Nk. Corvin u. 12/D.
3. Temesi Róbert Nk. Árpád u. 45.
4. Póttag: Balogh István Nk. Rákóczi u. 1/a.
5. Varga Péter Nk. Arany J. u. 1/B. 1. em. 2.

8. számú szavazókör: Idősek klubja Corvin u. 2.

1. Tag: Nyakas István, Nk. Magyar u. 25.
2. Farkas Róbertné Nk. Rákóczi u. 1/B.
3. Udvardi Lakos Gézáné Nk. Sugár u. 54.
4. Póttag: Kárász Mihályné Nk. Corvin u. 12/D.
5. Berkéné Sabján Katalin Nk. Rákóczi u. 3/b.

9. számú szavazókör: Zeneiskola Sugár út 18.

1. Tag: Kárász Ildikó Nk. Corvin u. 12/D.
2. Bene Lászlóné Nk. Corvin u. 10/D.
3. Tóth Tihamérné Nk. Kinizsi u. 13.
4. Póttag: Végh Endréné Nk. Arany J. u. 20.
5. Temesiné Kocsis Anasztázia Nk. Árpád u. 45.

10. számú szavazókör: Zsigmondy-Széchenyi Szki. Hunyadi u. 18.

1. Tag: Ferencz Mihály Nk. Kazinczy u. 1.
2. Selybi Sándorné Nk. Rákóczi u. 68.
3. Gombos Tibor Nk. Hunyadi u. 5.
4. Póttag: Kárász Anikó Nk. Corvin u. 12/D.
5. Beke Gáborné Nk. Rákóczi u. 73.

11. számú szavazókör: Batthyány Lajos Gimn. és Eü. SZKI. Rozgonyi u. 23.

1. Tag: Pap Józsefné Nk. Berzsenyi u. 6/B.
2. Riersch Zoltán Nk. Berzsenyi u. 12/B. II/10.
3. Delyné Csere Andrea Nk. Huszti tér 5/B.
4. Póttag: Horváth Zoltán Nk. Berzsenyi u. 2/C.
5. Orbán Imréné Nk. Berzsenyi u. 6/B. II. em.

12. számú szavazókör: Tűzoltó Laktanya Kossuth tér 25.

1. Tag: Nagy Sándor Nk. Bajza u. 15.
2. Kis-Gergely József Nk. Teleki u. 3/B. X. 59.
3. Nagy Hajnalka Nk. Bajza u. 15.
4. Póttag: Feketéné Ország Julianna Nk. Széchenyi tér 12.
5. Dominik Árpád Nk. Szekeres J. u. 26.

13. számú szavazókör: Dr. Mező Ferenc Gimn. Platán sor 3.

1. Tag: Lakatos Péterné Nk. Platán sor 4.
2. Tomori Etelka Nk. Teleki u. 1.
3. Süléné Jakab Ildikó Nk. Teleki u. 7/D.
4. Póttag: Gerencsér Anita Nk. Teleki u. 3/a. 1. em. 8.
5. Gerencsér Lajos Nk. Teleki u. 3/a. 1. em. 8.

14. számú szavazókör: Dr. Mező Ferenc Gimn. Platán sor 3.

1. Tag: Hóborné Vincze Teréz Nk. Platán sor 10/A. II. Lph. 1. em. 1.ajtó
2. Bálint Angéla Erzsébet Nk. Platán sor 12/V.
3. Horváth Györgyné Nk. Platán sor 5/A.
4. Póttag: Szűcs László Nk. Platán sor 9/B.

15. számú szavazókör: Péterfy Sándor Ált.Isk. Attila u. 2.

1. Tag: Jakab Tamásné Nk. Irtás u. 28.
2. Horváth Istvánné Nk. Kisberki u. 19. 1/7.
3. ifj. Gór Ferencné Nk. Irtás u. 3.
4. Póttag: Polainé Mihovics Andrea Nk. Postakert u. 37/A.
5. Balczer Mihályné Nk. Attila u. 10. II. Lph. 2/1.

16. számú szavazókör: Péterfy Sándor Ált.Isk. Attila u. 2.

1. Tag: Steinhardt Dénes Nk. Attila u. 6.
2. Horváth Gábor Nk. Kisberki u. 9.
3. Böröcz Istvánné Nk. Rózsa u. 12/9.
4. Póttag: Varga Andrásné Nk. Rózsa u. 12.
5. Koronczi József Nk. Platán sor 7/A.

17. számú szavazókör: Szivárvány Fejlesztő Központ, Rózsa u. 9.

1. Tag: Szakony György, Nk. Kodály u. 4/B.
2. Zömbik Sándor Józsefné Nk. Kodály Z. u. 7. 4. em. 25.
3. Szentgyörgyi Ildikó Nk. Liszt F. u. 8/C.
4. Póttag: Horváth Józsefné Nk. Kodály Z. u. 4/A. 3/9.
5. Munkácsi Katalin Nk. Csokonai u. 8/C. IV. em. 2.

18. számú szavazókör: Kőrösi Csoma S. Ált.i. Csokonai u. 1.

1. Tag: Fenyves Ferencné Nk. Bartók B. u. 12.
2. Drégely-Kis Vincéné Nk. Kodály Z. u. 7. VII/35.
3. Simon József Nk. Bartók Béla u. 8.
4. Póttag: Benczik Ildikó Nk. Csokonai u. 6/A. I. lph. III/1.
5. Ferincz Hajnalka Rita Nk. Csokonai u. 10/A. II/1.

19. számú szavazókör: Kőrösi Csoma S. Ált.i. Csokonai u. 1.

1. Tag: Kosztelnik Lászlóné Nk. Kodály Z. u. 7.
2. Lukács Erika Nk. Bartók B. u. 9/B. 3/1.
3. Halmosné Horváth Zsuzsanna Nk. Hevesi u. 1/E. 2/1.
4. Póttag: Nemes Mária Nk. Bartók B. u. 8. 9/2.
5. Kanizsai József Nk. Bartók u. 6.

20. számú szavazókör: Szivárvány Fejlesztő Központ, Rózsa u. 9.

1. Tag: Somogyi Istvánné Nk. Rózsa u. 15. II/2.
2. Fliszár László Nk. Kazanlak krt. 11/B.
3. Horváth Ferencné Nk. Rózsa u. 19/C.
4. Póttag: Csalló Jánosné Nk. Rózsa u. 15. IX./4.

21. számú szavazókör: Hevesi S. Ált.Iskola Hevesi S. u. 2.

1. Tag: Süle Miklós Nk. Munkás u. 1/A. II/11.
2. Magasi Gyuláné Nk. Rózsa u. 20/A.
3. Fülöp Orsolya Nk. Munkás u. 8/B.
4. Póttag: Völgyi Pálné NK. Kazanlak krt. 7/D. 1. em. 5.

22. számú szavazókör: Szivárvány Fejlesztő Központ, Rózsa u. 9.

1. Tag: Huszicsné Erdősi Erzsébet Ibolya
Nk. Kazanlak 11/B. 4/18.
2. Takácsné Horváth Erika Nk. Rózsa u. 14.A.
3. Tóth Lajosné Nk. Rózsa u. 14/D.
4. Póttag: Takács Attila Nk. Rózsa u. 14/A. I/6.

23. számú szavazókör: Hevesi S. Ált.Isk. Hevesi S. u. 2.

1. Tag: Süle Ildikó Nk. Munkás u. 1/A.
2. Herbai Tibor Nk. Rózsa u. 14/A. 4/16.
3. Bicsák Józsefné Nk. Kazanlak krt. 9/A. fsz.1.
4. Póttag: Szente Istvánné Nk. Kazanlak krt. 7/D.

24. számú szavazókör: Hevesi S. Ált.Isk. Hevesi S. u. 2.

1. Tag: Fenyvesi Mihály Nk. Kazanlak krt. 10/C. 1/7.
2. Póka Lászlóné Nk. Kazanlak krt. 2/C.
3. Szekér Tünde Nk. Zemplén Gy. u. 1/B.
4. Póttag: Horváth József Nk. Zemplén Gy. u. 9/A.
5. Andrasek Marianna Nk. Zemplén Gy. u. 9/A. V/35.

25. számú szavazókör: Szivárvány Fejlesztő Központ, Rózsa u. 9.

1. Tag: Tóthné Hegedűs Erzsébet Nk. Kazanlak krt. 12/C.
2. Pusztai Gyöngyi Nk. Kazanlak krt. 12/C.
3. Lenner Lászlóné Nk. Zemplén Gy. u. 11/A.
4. Póttag: Garamszeginé Pálfy Zsuzsanna Nk. Zemplén Gy. u. 7/A. V. 34.
5. Zsoldos Alida Nk. Kazanlak krt. 12/C.

26. számú szavazókör: Hevesi S. Ált.Isk. Hevesi S. u. 2.

1. Tag: Tóth Ferenc Nk. Kazanlak krt. 12/C. II/11.
2. Vörös Antalné Nk. Zemplén Gy. u. 5/A.
3. Gábor Erika Nk. Zemplén Gy. u. 4/C. 3. em. 10.
4. Póttag: Horváth Józsefné Nk. Zemplén Gy. u. 9/A.
5. Varga Dávidné Nk. Zemplén Gy. u. 9/B.

27. számú szavazókör: Hevesi S. Ált.Isk. Hevesi S. u. 2.

1. Tag: Kötő Edit Anna Nk. Péterfai u. 9/F.
2. Balogh József Nk. Városkapu krt. 11/C. I/2.
3. Krampek Györgyi Nk. Péterfai u. 1/C.
4. Póttag: Gyenes Ágnes Nk. Városkapu krt. 2/C. IV/15.
5. Nánási Adrienn Nk. Városkapu krt. 1/C.

28. számú szavazókör: Hevesi S. Ált.Isk. Hevesi u. 2.

1. Tag: Betlehem Attila Nk. Péterfai u. 5/E. 2/3.
2. Szécsényi István Nk. Péterfai u. 11/C.
3. Halmos Ildikó Nk. Városkapu krt. 2/A.
4. Póttag: Nánási Zoltán Nk. Városkapu krt. 1/C.
5. Kanizsai Genoveva Nk. Városkapu krt. 3/B. III/13.

29. számú szavazókör: Hevesi Sándor Általános Iskola, Hevesi u. 2.

1. Tag: Bodó László Nk. Városkapu krt. 9/B.
2. Igri Józsefné Nk. Péterfai u. 37/C. 4/2.
3. Nánási Zoltánné Nk. Városkapu krt. 1/C.
4. Póttag: Gyurcsó László Nk. Városkapu krt. 9/B. 3/3.
5. Horváth Ferencné Nk. Munkás u. 14/B. IV. 15.

30. számú szavazókör: Kultúrterem Bagoly u. 15.

1. Tag: Mező Henrietta Nk. Szőlősgazda u. 13237 hrsz Pf. 155.
2. Gether Lászlóné Nk. Bagoly u. 65.
3. Kercsmarics Edina Nk. Csalogány köz 7.
4. Póttag: Fesztné Nagy Zita Nk. Szekeres J. u. 54.
5. Lehota Jánosné Nk. Damjanich u. 29.

31. számú szavazókör: Sánc Klubhelyiség Kaposvári u. 11.

1. Tag: Ferencz Tibor Nk. Kaposvári u. 50.
2. Gerencsér György Nk. Levente u. 1/A.
3. Lancsákné Kámán Terézia Nk. Téglagyári u. 19.
4. Póttag: Gelencsér Lászlóné Nk. Bagoly u. 71.
5. Szollár Józsefné Nk. Szabadhegy u. 47.

32. számú szavazókör: Idősek Otthona Teleki utca 19/B.

1. Tag: Hilcz Istvánné Nk. Kaán Károly u. 6.
2. Vastagné Soós Hajnalka Nk. Kaposvári u. 21.
3. Gerencsér Györgyné Nk. Levente u. 1/A.
4. Póttag: Vukics Szilvia Nk. Téglagyári u. 29.
5. Gyertyánági Tamásné Nk. Táncsics tér 2.

33. számú szavazókör: Kisfakos Faluház, Sandi u. 14.

1. Tag: Garai Ferenc Nk. Damjanich u. 71.
2. Garai Ferencné Nk. Damjanich u. 71.
3. Szommer Andrásné Nk. Damjanich u. 3/b.
4. Póttag: Horváth Gáborné Nk. Dankó u. 11.
5. Garai Lajos Nk. Sandi u. 37.

34. számú szavazókör: Zrínyi Miklós Ált.Isk. Zrínyi u. 38.

1. Tag: Bakonyi Györgyné Nk. Fő út 10-12.
2. Lakatos Anna Nk. Ady u. 5.
3. Tóth Ferenc Nk. Király u. 53. IV/5.
4. Póttag: Wolf István Nk. Zrínyi u. 36.
5. Papp Tibor Nk. Csengery u. 2.

35. számú szavazókör: Zrínyi Miklós Ált.Isk. Zrínyi M. u. 38.

1. Tag: Bakonyi György Nk. Fő út 10-12.
2. Aranyás Gabriella Nk. Ady u. 12.
3. Tüske Tibor Nk. Csengery u. 10/D.
4. Póttag: Burcsi Lajosné Nk. Mária u. 15.
5. Tánczosné Müller Szilvia Nk. Király u. 31/J. 3/7.

36. számú szavazókör: Bolyai Ált.Isk. Erzsébet tér 9.

1. Tag: Pucsák Katalin Nk. Sugár u. 1.
2. Árvainé Tarsoly Marianna Nk. Csengery u. 10/E.
3. Id. Ferincz Jenő Nk. Báthory u. 3.
4. Póttag: Takács Ferencné Nk. Fő út 4. III/3.
5. Dr. Dömötör László Nk. Kalmár u. 7/b.
6. Molnár Istvánné Nk. Sugár út 6.
7. Magyar Béla Nk. Sugár u. 1. 2/21.
8. Hegedüs Edina Nk. Király u. 31/J.

37. számú szavazókör: Főiskolai Kollégium Zárda u. 2.

1. Tag: Fenyvesi János Nk. Nagyváthy u. 3/B. II/5.
2. Bolla Lászlóné Nk. Kisfaludy u. 2.
3. Mónai Zsuzsanna Nk. Zárda u. 5.
4. Póttag: Kocsis Dénes Nk. Kisfaludy u. 2.
5. Sipos Sándor Nk., Zárda u. 5/13.

38. számú szavazókör: Kodály Műv.Ház Csengery u. 67.

1. Tag: Mátrai Károly Nk. Babóchay u. 43.
2. Róka Ferencné Nk. Erdész u. 41/A.
3. Biharvári Józsefné Nk. Zrínyi u. 20/C.
4. Póttag: Temesi Józsefné Nk. Erdész u. 27.

39. számú szavazókör Zsigmondy-Széchenyi SZKI., Vécsey u. 6.

1. Tag: Vida Attila Nk. Olaj u. 25. I/1.
2. Herbán Szabolcs Levente Nk. Erdész u. 33/A.
3. Koller Istvánné Nk. Csengery u. 46.
4. Póttag: Böcskei Andrea Nk. Maort u. 24.

40. számú szavazókör: Kodály Műv.Ház Csengery u. 67.

1. Tag: Kulcsár Julianna, Nk. Csengery u. 91.
2. Sárkány Szilveszter Nk. Csengery u. 91.
3. Németh Mária Nk. Nagy Lajos u. 9.

41. számú szavazókör: Mindenki háza Kápolna tér 12.

1. Tag: Imre Béla Nk. Bocskai u. 6/c.
2. Déri Istvánné Nk. Iskola u. 25.
3. Farkasné Horváth Anna Nk. Szentendrei u. 1/a.
4. Póttag: Király Veronika Angéla Nk. Bocskai u. 9/A.
5. Nemes Gyuláné Nk. Hóvirág u. 6.

42. számú szavazókör: Mindenki háza Kápolna tér 12.

1. Tag: Kiss Józsefné Nk. Kápolna tér 19/A.
2. Iványi Lászlóné Nk. Iskola u. 29.
3. Iványi László Nk. Iskola u. 29.
4. Póttag: Vadkerti-Tóth Jánosné Nk. Csiky Gergely u. 32.

43. számú szavazókör: Általános Iskola Nagyrác u. 26.

1. Tag: Magasdi Istvánné Nk. Pivári u. 78.
2. Glavák Károly Nk. Dobó u. 44.
3. Csonka Ferenc Nk. Nagyrác u. 95.




44. számú szavazókör: Általános Iskola Nagyrác u. 26.

1. Tag: Csonka Ferencné Nk. Nagyrác u. 93.
2. Pálfi Pálné Nk. Dobó u. 5.
3. Rózsahegyi György Nk. Nagyrác u. 99.
4. Póttag: Major János Nk. Felsőtemető u. 2/B.
5. Horváth Győzőné Nk. Pivári u. 77.

45. számú szavazókör: Móricz Zs. Műv.Ház, Hajgató S. u.1.

1. Tag: Horváth Péter Nk. Bajcsy-Zsilinszky u. 62.
2. Pálfi Pál Nk. Dobó u. 5.
3. Csonka Ferenc Nk. Nagyrác u. 93.
4. Póttag: Benczik Ferenc Nk. Pivári u. 94.
5. Horváth Dóra Nk. Őrtorony u. 16.

46. számú szavazókör: Általános Iskola Bajcsy-Zsilinszky u. 67

1. Tag: Rácz Katalin Nk. Rozmaring u. 31/A.
2. Perhócs Lívia Nk. Homokkomáromi u. 25/A.
3. Tulman Gézáné Nk. Bajcsy-Zsilinszky u. 75.
4. Póttag: Horváth Zsuzsanna Nk. Bajcsy-Zsilinszky u. 81/A
5. Molnár Józsefné Nk. Cigány u. 7.

47. számú szavazókör: Polgárm.Hiv. Kir. Szent-Flórián tér 30.

1. Tag: Flinger Tamás Nk. Rozmaring u. 50.
2. Borsos Józsefné Nk. Szent Flórián tér 23.
3. Horváth Ferenc Nk. Szepetneki u. 12.
4. Póttag: Horváth Rita Nk. Szepetneki u. 43.

48. számú szavazókör: Kultúrterem Törökvári u. 65.

1. Tag: Somfalvi Csabáné Nk. Törökvári u. 3.
2. Andri Zoltánné Nk. Törökvári u. 16.
3. Bányai Erzsébet Nk. Törökvári u. 73.
4. Póttag: Tanberger Miklósné Nk. Törökvári u. 1.
5. Tanbergerné Vámosi Judit Nk. Törökvári u. 1.

Kisebbségi szavazókör: Bolyai Általános Iskola, Erzsébet tér 9.

1. Tag: Gabnai Sándor Nk. Péterfai u. 1/C.
2. Kahotek Ferencné Nk. Platán sor 1/a.
3. Rigla Rita Nk. Vásár u. 23/D.
4. Pintérné Hajdú Mária Nk. Városkapu krt. 1/B.
5. Rigla Istvánnné Nk. Platán sor 1/a.
6. Póttag: Scheiber Jenőné Nk. Városkapu krt. 6/D. 2. em. 5.
7. Czvetkó Tamásné Nk. Csokonai u. 4. A. Lph. 1/1.

Felkéri a jegyzőt a szükséges intézkedések megtételére.

Határidő: 2010. április 9.
Felelős : Dr. Tuboly Marianna jegyző



Tulajdonosi hozzájárulás az Önkormányzat tulajdonában lévő 098/8. hrsz-ú ingatlanon található lovastusapálya és tribün átépítéséhez, felújításához


95/2010.(II.25.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése – az önkormányzat vagyongazdálkodásának rendjéről szóló – 3/2009. (II.11.) számú rendelete 26. § (2) bekezdése alapján hozzájárul a Kanizsa Lovasklub Sportegyesület (8800 Nagykanizsa, Kisfaludy u. 30.) által az Önkormányzat tulajdonában álló nagykanizsai külterületi 098/8. hrsz-ú, ingatlanon felépített lovastusapálya és tribün felújításához, átalakításához, valamint egy vagy kettő mobil tribün felállításához a jelen előterjesztéshez mellékelt összesítő, látványterv és alaprajz szerint azzal, hogy

- a kérelmező az ingatlanon végzett, átalakítással, műszaki állapot változással járó tevékenysége ellenértékének megtérítésére nem tarthat igényt, továbbá azzal, hogy
- a jelen tulajdonosi hozzájárulás a szükséges hatósági engedélyeket nem pótolja, továbbá
- a kérelmező a felépített lovastusapálya és tribünök elbontására köteles az önkormányzat határozata alapján, a felszólítástól számított három hónapon belül.


Javaslat a Kanizsa Teniszklub Egyesülettel bérleti szerződés megkötésére


96/2010.(II.25.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért az Önkormányzat tulajdonában álló nagykanizsai belterületi 695/1. hrsz-ú ingatlan – Földmérő Kft. által készített 25/2009. munkaszámú változási vázrajzon ferde vonalazással jelölt – 1220 m2 alapterületű részének a Kanizsa Teniszklub Egyesület (8800 Nagykanizsa, Virág B. út 2.) részére történő bérbeadásával az alábbi feltételekkel:

- a bérlet időtartama: a szerződés aláírásától 2018.04.30. napjáig tartó határozott időtartam
- a bérleti díj összege a 2010. évre: 34.160,-Ft + ÁFA
- a bérleti díj évente a KSH által közzétett inflációs ráta mértékével egyezően minden év január 01. napján emelkedik
- a bérlő a pálya kialakításának (használatra alkalmassá tételének) számlával igazolt összegű, de legfeljebb bruttó 1.700.000,-Ft összegű díját elszámolhatná az Önkormányzat felé, oly módon, hogy az általa bérelt területek után fizetendő éves bérleti díjak ÁFA-ját megfizeti, a nettó bérleti díjak éves összege pedig beszámításra kerül az önkormányzat által megtérítendő gazdagodás (pálya építésének-használatra alkalmassá tételének költsége) amortizációt figyelembe véve számított összegébe. Amennyiben a szerződés lejártakor a be nem fizetett nettó díjak éves összege nem éri el a gazdagodás (pálya építésének-használatra alkalmassá tételének költsége) amortizációt figyelembe véve számított összegét, úgy a fennmaradó összeg (különbözet) elsődlegesen az újrakötött bérleti szerződés szerint meghatározott díjba számít bele, új szerződés hiányában pedig megtérítésre kerül a bérlő részére.
- a bérleményen csak a bérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulásával végezhető értéknövelő beruházás, a hozzájárulással egyidejűleg rendelkezni kell a beruházások megtérítésével kapcsolatban is, azzal, hogy a bérlő az állagsérelem nélkül eltávolítható értéknövelő beruházások megtérítésére csak az erre vonatkozó külön megállapodás alapján, a hozzájárulás nélkül végzett beruházások ellenértékének megtérítésére pedig egyáltalán nem tarthat igényt.
- Bérlő köteles a bérelt ingatlanrész működtetésével kapcsolatos költségeket közvetlenül a közüzemi szolgáltatónak megfizetni
- Bérlő tudomásul veszi, hogy a bérelt ingatlanrész azon részeit is köteles karbantartani, melyet nem sporttevékenység céljára használ
- Bérlő a bérelt területrészt harmadik személynek semmilyen jogcímen használatba nem adhatja
- Bérlő tudomásul veszi, hogy a sporttelep teljes területén gépkocsival történő parkolás tilos, a jelen rendelkezés be nem tartásából eredő kárért a bérlő felelős.
- Bérlő tudomásul veszi, hogy tevékenysége a sporttelep más részeit használók tevékenységét nem akadályozhatja
- Bérlő tudomással bír arról, hogy a Baseball Club edzésein és mérkőzésein az eltévedt labda sérülést és kárt okozhat, ezért kötelezettséget vállal arra, hogy - bár az ebből eredő károkért felelősséget nem vállal - sportolói figyelmét erre a tényre felhívja
- A bérbeadó a bérleti szerződést 30 napos felmondási idővel írásban felmondhatja ha:
 a bérlő a bérbevett ingatlanrészt nem gondozza,
 a bérbevett ingatlanrészt vagy annak egy részét harmadik személynek átengedi,
 a használattal összefüggő közüzemi költségeket nem fizeti meg,
 a sporttelepen működő egyesületek tevékenységét lehetetlenné teszi vagy akadályozza,
 a bérlő a bérleti díjat nem fizeti,
 ha a használó a bérleti jogviszony fennállása alatt a fedett pályákat nem üzemelteti.

egyidejűleg felhatalmazza a polgármestert a fenti feltételeket tartalmazó bérleti szerződés aláírására.

Határidő: 2010. április 15. - a szerződés megkötésére
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: dr. Farkas Roland irodavezető)


Mint említettem, a meghívóban 68 napirendi pont szerepel. Ezt az alábbi 8-cal javaslom felbővíteni.
Javaslat a Nagykanizsai Polgárőr Egyesület támogatására, bocsánat, nem ezt nem javaslom, mert ez bent van az én előterjesztésemben, és kétszer nem javaslom.
Tehát az:
• Erzsébet királyné szobor Nagykanizsa, Erzsébet téren történő megjelenítése (írásban)
• Javaslat a Csónakázó-tó vízminőség-védelmi feladatai 2010. évi költségvetésben történő szerepeltetésére (írásban)
• Bicsák Miklós képviselő önálló indítványa buszmegálló létesítéséhez szükséges forrás biztosítása (írásban)
• Javaslat a TIOP-2.2.2-08/2-2009-0005 regisztrációs számú, „Kanizsa Dorottya Kórház sürgősségi ellátásának (SOS) korszerűsítése” c. pályázat projektiroda biztosítására (írásban)
• A NYDOP – 2009-5.2.1/C Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése c. pályázat benyújtása (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
• Javaslat a 2010. évi ellenőrzési terv kiegészítésére a Kanizsai Dorottya Kórház eszközbeszerzése c. közbeszerzési eljárás ellenőrzése tárgyában (írásban)
• Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata mobil- és vezetékes telefonszolgáltatás vállalkozásba adására (írásban) Ezek 26-29-ig kerültek kiküldésre.
A meghívóban szereplő alábbi előterjesztésekhez van kiegészítés:
16. Javaslat a 2010. évre tervezett hitelfelvétel előkészítési feladatainak végrehajtására.
20. Javaslat a „Kiskanizsa Városrész Szent Flórián téri 6050/2 hrsz. alatti Körzeti Megbízotti Iroda kialakítása” forrás kiegészítésére
23. Javaslat a „választókerületi képviselői céltartalék” fejlesztési működési kiadásokra előirányzatának felhasználására
25. Javaslat „Közösségi közlekedési infrastrukturális beruházások” pályázat benyújtására
26. Javaslat a „NYDOP-2010-5.3.1/A , Kis- és mikrotérségi oktatási hálózatok és központjaik fejlesztése” keretén belül pályázat benyújtására
30. Javaslat az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok javadalmazási szabályzatára. Itt három kiegészítés került kiosztásra.26-án, 29-én két felügyelő bizottsági jegyzőkönyv és a harmadik pedig itt lett kiosztva.
31. Javaslat a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény rendelkezéseinek végrehajtására. Ezt javaslom zártra tenni, mert egy nyilatkozatot kaptunk, amelyben kéri az egyik személyében érintett egyén, hogy nem fogadja el a nyílt ülést.
45. Javaslat a Hajléktalanok és Hátrányos Helyzetűek Zala Megyei Egyesületével való együttműködés támogatására
55. Polgármesteri tájékoztatóhoz egy kiegészített közbeszerzési terv, Gleisdorf Művésztelep részvételi díjára vonatkozó határozati javaslat.
63. Nagykanizsa Megyei Jogú Város funkcióbővítő fejlesztése – „Belvárosi akcióterületi terv” megnevezésű projekt II. üteméhez kapcsolódó „Vállalkozások a városrehabilitációban” c. pályázati felhívás nyerteseinek kiválasztása. Itt van az ad-hoc bizottsági jegyzőkönyv, itt van egy kiegészítés, ami a közgyűlés előtt lett kiosztva.
64. Nagykanizsa Megyei Jogú Város funkcióbővítő fejlesztése – Belvárosi akcióterületi terv NYDOP-3.1.1/B-2009-0004 számú projekthez kapcsolódó „Szlogen és logó a városnak” című nyílt ötlet-pályázat nyertesének kiválasztására. Egy kiegészítés 2010. március 26-án került kiküldésre (ad hoc bizottság jegyzőkönyve)
Látom közben hát, képviselőtársam igényel szót. Elsőként jelentkező bizottsági elnököket vegyük inkább előbb.

Dr. Csákai Iván: Bizottságunk a 45-ös napirendi pontot 8 egyhangú igennel kéri, hogy vegyük le a napirendről. És három napirendi pontot szeretnénk, hogyha előre venné. Az egyik, amit utólag vettünk fel, a Kanizsa Dorottya Kórház eszközbeszerzés ellenőrzés.

Marton István: Hányas számú?

Dr. Csákai Iván: Hát az utólag lett, ma felvéve. Nincs száma.

Marton István: Tehát utolsó előtti a javasoltak közül igen. Tehát az ellenőrzési terv kiegészítésére stb.

Dr. Csákai Iván: Igen. Hát gondolom, hogy ez a 7. napirendi pont után jöhetne, mert a 7-es napirendi pont még rendelet.

Marton István: Igen.

Dr. Csákai Iván: És még kettő lenne. Az egyik a 46-os.
Marton István: Egy pillanat, ezt még ide bejegyzem.

Dr. Csákai Iván: A 46-os a Völgy Alapítvány és a 47-es az Alapellátási Intézmény beszámolóját a kórházi téma utánra.

Marton István: Én elfogadom, mert végül is haladni kell. Bár talán nem tökéletesen indokolt, de hadd menjen.

Dr. Csákai Iván: Jó, köszönöm.

Cseresnyés Péter: A közgyűlésnek felvételre javaslom most már második, vagy harmadik alkalommal a Nagykanizsa belterület 4378/29 hrsz-ú – Ipari Parkban lévő forgalomképes „kivett beépítetlen terület” értékesítésére vonatkozó határozatnak a végrehajtása napirendet. Kérem polgármester úr, ne úgy, mint múltkor, most szavaztassa meg a felvételt. Köszönöm.

Marton István: Köszönöm. Alpolgármester úr, nem áll módomban. Ezt én Önnek elmondtam, másoknak is elmondtam. Itt jogvégzett emberek is többszörösen elmondták. Igen, hát akkor én elmondom, hogy mit mond a törvény. A polgármesteri kezdeményezés a képviselőtestületi döntésre halasztó hatályú, azt nem lehet végrehajtani. Szeretném, ha erre a fél évre ezt mindenki megjegyezné. A rendelet kihirdetésére is halasztó hatály van a polgármesteri kezdeményezésnek, így azt a jegyző nem hirdetheti ki. A képviselőtestület köteles megtárgyalni a polgármesteri kezdeményezést, ugye ami nem történt meg a soros kívülin. Ismételten szavazni kell a vitát követően és utána e döntés már végrehajtható, rendelet esetében is kihirdethető. Köszönöm.

Cseresnyés Péter (Ügyrendi): A jogászok, azok nem bírók, tehát nem dönthetnek. A magyar bíróságon meg lehet támadni ezt a döntést. Egyébként a jegyző asszony többször elmondta, hogy attól függetlenül, hogy a közgyűlésnek meg kellett volna tárgyalni ezt a bizonyos napirendet akkor azon a bizonyos soron kívüli közgyűlésen, attól függetlenül, hogy nem tárgyalta meg, a határozat érvényben van. Polgármester úr itt az a kérdés, hogy akarunk-e munkahelyet teremteni, vagy nem Nagykanizsán munkahelyet teremteni. 25-30 munkahely teremtéséről van szó. Hogyha Ön ezzel nem ért egyet, akkor miért nem tette meg két hónap alatt, vagy miért nem teszi most meg, hogy behozza újra ezt az előterjesztést, hogy szavazhasson róla a közgyűlés és végre egy beruházás, amelyik 25-30 munkahelyet teremt, elindulhasson Nagykanizsán?

Marton István: Amit Ön mond, az tárgyi tévedések tömkelege. De itt nem erről van szó, hanem én felolvastam a törvényt. De olvashatom részletsebben is, hogy az önkormányzati törvény 1994. évi módosítás, a törvényalkotó újrafogalmazta a polgármester szerepét stb. Én ezzel nem lopom az időt, mert nincs értelme. Erről, ha valaki akar valamit. Önök voltak, akik megfúrták. Január 5-én soron kívüli közgyűlést direkt ebben az ügyben hívtam össze. Önök 5 perc alatt leszavazhattak volna engemet, és akkor érvényben van. Elolvastam világosan. Én úgy gondolom, hogy ez a napnál világosabb, hogy ismételten szavazni kell a vitát követően és ez a döntés, ami végrehajtható, más nincsen, nem tudok róla mit mondani. Tuboly Mariannának megadom a szót, feltehetően ugyanebben az ügyben óhajt valami magvasat mondani, hát közölje velünk!

Dr. Tuboly Marianna: Köszönöm szépen a szót. Én sem minősítem Polgármester urat, megkérem Őt is, hogy Ő se tegye ezt. Igen, szeretném megerősíteni a korábbi törvényességi észrevételemben foglaltakat ugye, hogy mindenki tudja, arról van szó, hogy a polgármester felfüggesztette a döntés végrehajtását és a közgyűlés nem tárgyalta, amivel egy eljárási jogszabálysértést kétség kívül elkövetett a közgyűlés. Ezt itt a közgyűlés egyik tagja sem vitatja. A jegyző is ezt megerősítette. Ebben a vonatkozásban polgármester úr, úgy gondolom, hogy a jelenlévők között semminemű vita nem áll fenn. Vita azonban van a kialakult helyzet kezelésében. Márpedig, ha fennáll egy jogsértő állapot, akkor a felek abban érdekeltek, hogy ezt a jogsértő állapotot orvosolják. Úgy tűnik, hogy a jelenlévők közül a közgyűlés tagjai kívánják a helyzetet orvosolni, a polgármester viszont szándékosan nem akarja a kialakult törvénysértő helyzetet orvosolni, ámbár minden fórumon azt hangsúlyozza, hogy törvénysértő helyzet áll fenn. Én úgy gondolom, hogy a közgyűlés több alkalommal, több tagja kifejezte abbéli szándékát, hogy ezt a mulasztását, hogy nem vette napirendre, ezt a mulasztását pótolni kívánja, és ezt az előterjesztést ismételten meg kívánja tárgyalni. Úgy gondolom, ha igaz az, amit a polgármester úr nyilvánosságra hozott sajtófórumokon, hogy a közgyűlést ebben az ügyben beperelte, akkor úgy gondolom, hogy a bíróság előtt a közgyűlés az, aki a jóhiszemű fél szerepében van, hiszen többször demostratíve konstatálta, hogy napirendre kívánja venni és szeretné a polgármesteri kezdeményezésre ezt az ügyet tárgyalni. Túl egyébként ezen a jogvitán, amit, azt hiszem, hogy már így mindenki megértett, tartalmilag a Kámán László vezérigazgató úr írásbeli nyilatkozata alapján is alátámaszthatóan, ennek az ingatlannak az értékesítése szerepel az önkormányzat költségvetési bevételei között. És azt is el kell mondani, hogy a jogos és megalapozott ingatlanértékesítési bevételek igen alacsonyan szerepelnek a költségvetésben és ezen alacsony bevételeknek majdnem, hogy az 50 %-át teszi ki ennek az ingatlannak a bevétele, ami bele van abba a költségvetésbe írva, amit a polgármester előterjesztett. Úgyhogy a múltkori ülésen is felhívtam rá a figyelmet, hogyha polgármester úr továbbra is ragaszkodik ehhez a furcsa álláspontjához, akkor ildomos lenne előterjeszteni a költségvetés módosítását, és ezt a több mint 50 millió forintos bevételt valami egyéb hitel, vagy egyéb pénzforrással pótolni, mert így akkor a költségvetés ebben a vonatkozásban végrehajthatatlanná válik.

Marton István: Sajnálom, hogy a jogszerűséget nekem kell védeni Önnel szemben. De még egyszer elolvasom. Az, ami ide van téve előterjesztés, önmagában véve hibás, mert határozat végrehajtásáról beszél. Hangsúlyozom, január 5-én csak napirendre kellett volna venni, és 5 perc alatt vége van az ügynek. Hogy három hónapot egyesek eljátszottak, az az ő lelkiismeretüket terheli. De a jegyzőnőnek elmondom még egyszer. Egyébként nagyon szépen tud csúsztatni. Valóban, ez tagadhatatlan, mert valóban szerepel ez 60 milliós bevétellel. Az viszont, amit előterjesztettek szemben az én előterjesztésemmel, az már lényegesen kevesebb összeget takar. Tehát akkor még egyszer elmondom nem először, sokadszor, de utoljára. Törvényesen, mint Ön is bevallotta, kezdeményeztem. Ebből pedig ez fakad a törvény értelmében, hogy a polgármesteri kezdeményezés a képviselőtestület döntésére halasztó hatályú, azt nem lehet végrehajtani. A rendelet kihirdetésére is halasztó hatálya van a polgármesteri kezdeményezésnek. Így azt a jegyző nem hirdetheti ki. Tehát nemcsak határozatara, rendeletre is igaz. A képviselőtestület köteles megtárgyalni a polgármesteri kezdeményezést. Ezt mulasztotta el azzal a FIDESZ, SZDSZ koalíció, hogy napirendre sem volt hajlandó venni. Ismételten szavazni kell a vitát követően, majd bármilyen döntés születik, e döntés már végrehajtható, és ha rendelet, akkor kihirdethető. Én nem tudom, hogy ezeken az egyszerű magyar mondatokon néhányan miért nem tudják túltenni magukat. Tehát ennek az a módja, hogy valaki csinál egy előterjesztést, és nem pedig egy nem létező határozat végrehajtását kéri rajtam számon.

Dr. Tuboly Marianna: A jogszerű tájékoztatás és kötelességem diktálja azt, hogy még egy kiegészítést tegyek, amit a korábbi törvényességi észrevételemben is írásban megtettem. Ez a közgyűlési határozat, amiről beszélünk, ez egy érvényben lévő közgyűlési határozat, amit még törvénysértés esetén is csak a bíróság helyezhet hatályon kívül. Ezt a teremben ülő valamennyi képviselő tudja. Polgármester úr is tudja, hiszen ezért fordult a bírósághoz.

Marton István: Bocsánat, itt valami nagy tévedés van. Én ebben az ügyben nem fordultam bírósághoz, mert nincs ilyen határozat. Hölgyem, én ezt Önnek kétszer felolvastam, nem tehetek róla, ha nem érti meg. Elmondtam azt is, hogy mi az ügy rövidre zárásának a metodikája, hát valaki vagy rövidre akarja zárni, vagy nem belátható időn belül.

Bene Csaba (Ügyrendi): Tisztelt polgármester úr, nagy tisztelettel kérem, hogy mindennemű jogi vitától függetlenül, meg, hogy kinek van itt igaza ebben a kérdésben, szíveskedjen feltenni szavazásra, hogy felvegyük-e napirendi pontként ezt a napirendet tárgyalni. Mert én úgy gondolom, hogy a korábbi közgyűléseken is minden oldalról az az egyértelmű akarat fogalmazódott meg, hogy szándékunk van eladni ezt a területet. Ma, aki Nagykanizsán munkahelyteremtést gátol meg, az bűnt követ el és nem mondok szándékosan se nevet, se semmilyen szervezetet sem, mert nekem itt kezemben van az a megkereső levél, amely 2009. novemberében érkezett a hivatalba és arra semmilyen válasz nem érkezett a megkeresésre, tehát nem reagált rá a város a vételi szándékra. Erre a 2009. novemberi levélre érkezett még egy újabb megerősítés 2010. március 3-án, és szerintem polgármester úr akár Ön, egy önálló polgármesteri napirendként behozhatta volna ennek a területnek az eladását, ha Ön fontosnak tartaná azt a szándékot, ami itt megfogalmazódott, mondom minden oldalról a közgyűlésben.

Marton István: Frakcióvezető úr, én rendkívül fontosnak tartom. Azt viszont nekem kötelességem megakadályozni, hogy az Ipari Park legértékesebb területét fele annyi pénzért kótyavetyéljük el, mint amennyiben a városnak van. Ez az egyik dolog. A másik dolog, igen, az közel 7 ezer forintjába van a városnak négyzetméterenként. A másik dolog, hát nem tehetek róla, hogy valaki nem ismeri a történetet, nézzen utána, lehet, hogy még több is lesz. A másik dolog, hogy ez sem fedi a valót, amit Ön állított, mert bizony kapott az érdeklődő választ.

Cserti Tibor (Ügyrendi): Én azt hiszem, aki TV-t néz, meg itt helyet foglal a teremben, láthatja, hogy megint olyan szintre süllyedtünk, ami egyébként nagyon könnyen megelőzhető lenne. Tudomásom szerint – bár lehet, hogy nem követem napi szinten az eseményeket – egy polgármesteri épületben dolgozik a polgármester úr a jegyzőnővel. Jól számolom, az ajtójuk sincs túl távol egymástól, hát szíveskedjenek ezeket napközben rövidre zárni. Kijön a meghívó, előtte a meghívó tartalmát, napirendi pontokat, én úgy gondolom, minden normális demokráciában ezek egyeztethetők. Itt vagyunk 80 nem tudom hány napirendi pont előtt és húzzuk az időt ilyen dolgokkal. Ügyrendi kérdésként teszem fel, zárjuk le azonnal ezt a vitát. Akceptáltan szavazhatunk a témáról. A szavazás a demokráciához hozzátartozik és végezzük a házi feladatunkat.

Marton István: Hát nyolcan jelentkeztek szólásra, akik még nem beszéltek, azoknak mindenképp meg kell, hogy adjam a szót. És hogyha olyanok jelentkeznek a későbbiekben, akik még nem szóltak azoknak is meg kell, hogy adjam a szót. Úgyhogy ezzel előbbre nem mentünk. Egyébként Önnek abban teljesen igaza van, hogy több mint 75 napirendről van szó. Hát úgy látszik, nem akar a testület ma végezni, hogy ilyen dolgokkal húzza az időt. Tehát én szeretem, ha a valóság, az tisztességesen rögzül. Valóban egyébként Cserti úr, Önnek igaza van. Három hónapja lett volna a jegyzőnőnek, vagy bárki másnak, hogy előkészítsenek egy előterjesztést, és nem pedig nem létező határozat végrehajtásáról akarnak intézkedni. Egyébként, ha valakinek tényleg ez nem tetszik, nyugodtan forduljon a bírósághoz.

Dr. Kolonics Bálint: A napirendekkel kapcsolatban Csákai elnök úrtól már elhangzott a 45-ös napirenddel kapcsolatban, hogy levételre javasolja. Az ügyrendi bizottság ülését követően az ügyrendi bizottság is levételre javasolja, mégpedig azért, mert az egyesületnek 472 eFt tartozása áll fenn. Ez az egyszerű magyarázata és indoka annak, hogy nincs miről tárgyalni, mert nem aktuális jelen pillanatban. A másik, az pedig a 7-es. A rendelet hatályon kívül helyezésére irányuló előterjesztés. Tisztelt polgármester úr, azt javasolja a bizottság és tette az ügyrendi bizottság is saját maga, hogy vegye le napirendről a közgyűlés is, hiszen amennyiben a költségvetésben erre forrás nem áll rendelkezésre, úgy ez nem is folyósítható. Tehát gyakorlatilag nincs ezzel mit tenni. Ez a rendelet gyakorlatilag az év végén hatályát veszti. Ne húzzuk ezzel az időt, vegyük le.

Marton István: Én elfogadom.

Dr. Kolonics Bálint: A másik, tisztelt polgármester úr, a javaslatom, tekintettel a nagyszámú vendégekre, hogy fontos napirendek is állnak előttünk…..

Marton István: Így van.

Dr. Kolonics Bálint: ….. tehát vannak rendeletmódosítások, vannak gazdasági társaságok üzleti terv módosítások, kitüntetésekről kellene dönteni, vannak beszámolók, tehát célszerű lett volna már egy olyan fontossági sorrendet felállítani, ami azért kategorizálta volna ezeket az előterjesztéseket egyszer. Másrészt meg ismét azzal állunk szemben, hogy jelen vannak meghívottak, akik vagy rendeletmódosítás, vagy csak pusztán beszámoló, tájékoztató kapcsán vannak jelen. De azért ne tegyük velük azt tisztelt polgármester úr, hogy 11.00 órakor közöljük velük, hogy holnap jöjjenek vissza. Tehát mindenféleképpen rájuk való tekintettel a sorrendet, azt javaslom polgármester úrnak célszerűen meghatározni. És harmadsorban, polgármester úr én azt gondolom, hogy Önnek, mint a közgyűlés levezető elnökének egy dolga van, mégpedig az, hogyha képviselők részére indítvány érkezik előterjesztésre, Ön szavaztat, és ezt nem kommentálja. Tehát ettől Ön az elnöke a közgyűlésnek és kérem, így tegye a dolgát, és akkor végzünk is estig.


Marton István: Bízom benne, hogy végzünk. Én el tudom fogadni a két bizottság javaslatát, hogy vegyük le a 45-öst. Az Önét is, hogy vegyük le a 7-est. Azt pedig, hogy vendégeink vannak, azért ez már közel 20 éves gyakorlat, hogy főleg, akik távolról jöttek, azokat mindig előre szoktuk venni.

Balogh László: Én a kérdésekre szeretnék utalni. Most tehetem meg ugye ezt is?

Marton István: Igen.

Balogh László: Jó. Ismét 7 lényegre törő, rövid, nekem és sokaknak fontos kérdésem van. Első: parkolóhely megváltásokkal kapcsolatban. Második: szemetes az utak mente. Harmadik: városi fő-energetikussal kapcsolatos. Negyedik: a 2010. évi költségvetésben nincs városmarketingre szánt alap. Ötödik: Nagykanizsa város madártávlati képével kapcsolatos. Hatodik: a volt Gábor Áron laktanya sgrafittos épületével. Hetedik: Pályázati Irodánkat nem leépíteni kellene.

Marton István: Nyitott kapukat dönget képviselő úr.

Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság 6 egyhangú igennel a 3-as számú napirendi pont levételét javasolja gazdasági megfontolásokból.

Marton István: Jó, erről szavaztatni fogok.

Halász Gyula: Tisztelt polgármester úr, négy kérdést kívánok feltenni. Az első: 23 autóbuszváró - 85 mFt - nulla ülőhely. Mindenki hozzon magával egy széket az Európai Unió támogatásával? Ez az első. Második: a forint árfolyamváltozása miként befolyásolja költségvetésünket és a pályázatainkat? Történt-e hatásvizsgálat ez ügyben? Harmadik: a Közmű és Közszolgáltatási Tanácsról döntött az előző önkormányzat. Kérdezem, miért nem működik, amikor csatornaberuházás, városrehabilitációs programok indítása van napirenden? Negyedik: polgármester úrnak milyen tervei vannak a zöld- és barnamezős beruházásokra a fennmaradó félévben? Kérjük, ismertesse ezt. Írásban kérek választ.

Marton István: Megkapja képviselő úr, idejében, mint ahogy meg is szokta mindig.

Bogár Ferenc: A napirend utáni felszólalások keretében szeretnék szólni a Thrák Királyok Völgye kiállításról. Úgy érzem, nagyon pozitív visszajelzése van ennek a kiállításnak. A médiák kedvező színben tüntetik fel, kedvező hírként foglalkoznak vele. Jól szolgálta Nagykanizsa város hírnevének népszerűsítését. Ugyanakkor azt sem szabad elhallgatni, hogy volt egy-két apróbb hiányosság, amikre hasonló rendezvények szervezésekor jó lenne odafigyelni. Erre, valamint egy-két marketing- és reklámtevékenységre szeretnék kitérni a hozzászólásomban.

Röst János: Lenne két-három módosító javaslatom a napirendi pontokkal kapcsolatban. Az első az, hogy a gazdasági társaságoknak az üzleti tervét nyílt ülésre tervezte a polgármester úr, az előző közgyűlési döntésünk is zárt ülésen született.

Marton István: János, mindig a sorszámot kérjük!

Röst János: 12-16-ig. Ezeket kérném zárt ülésre. Nem tartom szerencsésnek, hogy ezen gazdasági társaságoknak a teljes üzleti terve kikerüljön a közvélemény elé. Ennek egy része ugyan megtörtént, de én úgy gondolom, hogy azért az nem közkincs, hanem csak annak a végrehajtási része. A másik, hogy javasolnám, hogy zárt üléssel kezdje a közgyűlés a munkáját. Ezeknek a gazdasági társaságoknak az ügyvezetőit el kellene engedni dolgozni. Nem gondolom, hogy estig itt kellene őket tartani. Elég sok a munkájuk egyébként is. Egy témakörnek a felvételét viszont nem javaslok, és erről szavazást kérnék. Ez pedig az újonnan kiosztott – Javaslat a 2010. évi ellenőrzési terv kiegészítésére a Kanizsai Dorottya Kórház eszközbeszerzése című közbeszerzési eljárás - tárgyában. Erre az az indokom, hogy erre készült egy interpellációk, kérdések keretén belül egy képviselői indítvány, aminek a tárgyalása ma sorra kerül. Ez lényegében megelőzné annak a tárgyalását. Én szerintem ez indokolatlan így. Másrészt a javaslat, ami elhangzott itt, hogy a revizori csoport vizsgálja ki, ez sem helytálló szerintem, mert a revizori csoport erre nincsen berendezkedve. A három felsorolt személy közül egyiknek sincs végzettsége közbeszerzési jelleggel. Magyarul nem értenek hozzá, és gyakorlatuk sincs. Én azt javasolnám e helyett, amennyiben Tóth képviselőtársam fenntartja a vizsgálatnak a tárgyát, hogy a következő közgyűlésre ad hoc bizottságra tegyen javaslatot. Erre hasonló bizottság már működött, annak az írásos előterjesztése az megvan. Majdhogy nem szó szerint átvehető aktualizálva. Én ezt kérném, és azt kérném, hogy a közgyűlés ezt ne tárgyalja e miatt. Az új kiosztott anyagok között van polgármester úr. Azt nem tudom hányas sorszám, mert nincs rajta. Polgármester úr, amennyiben a közgyűlés még sem venné le, akkor javasolnám……

Marton István: Az ellenőrzési terv, magyarul?

Röst János: ….. Igen. Amennyiben nem venné le, akkor kérném, hogy Csákai képviselőtársamnak a javaslata kerüljön elfogadásra, illetve bővüljön még ki a kórházi napirendi pontok azzal, amit Csákai úr nem sorolt fel. Úgy tudom, egyet kifelejtett a napirendi pontok közül még.

Bárdosi Gábor Jenő: Először is egy picit megdöbbentem, de azért örülök. Először mondta három és fél év után polgármester úr Röst képviselőtársamnak, hogy János, melyik pontokról is van szó. Tehát azért van egy kis humor is itt nálunk néha, miközben dolgozunk. Kapcsolódnák Csákai és Röst képviselőtársaim által mondott dolgokhoz, egy kicsit némileg persze más színben. Én azt gondolom, hogy jegyző asszony által beterjesztett ellenőrzési terv kiegészítése tárgyában előterjesztés, ha a közgyűlés megszavazza, ha nem, ez jegyző asszony, miután elé került egy anyag, ez az Ő hatáskörében is elvégezhető történet. Tehát a közgyűlésünk legfeljebb dönt abból, hiszen nem minősített, csak egyszerű szótöbbséget igénylő. A jegyző asszony akkor is meg fogja és meg is tudja tetetni ezt az ellenőrzést. Ennek nincsen semmi összefüggése. Egyébként a képviselő úr által feltett kérdésekre és azokra adott válaszra, hiszen azt képviselő úr vagy elfogadja, vagy nem a kérdések, interpellációk tárgyában, ezért én azt gondolom, hogy ezt a napirendet bárhova lehet tenni polgármester úr, akár maradhat a helyén majd a besorolásban is. A kórház dolgozóit ez nem érinti, ugyanis ez az ellenőrzés még ez után fog megtörténni. A másik két napirendi pont, ami viszont kórházi napirendi pont, annál kapcsolódok a Röst képviselőtársam indítványához azzal, hogy a TIOP 2..2-nek a sürgősségijét és akkor egyúttal ezt a két kórházi témát tárgyaljuk le, magyarul a 7-es helyett a TIOP 2.2-őt és utána a NYDOP pályázatot. Igen, tehát a 7-es helyett a kiosztottban a 6. és 7., a ma kiosztott 6. és 7., az legyen a 7. és a 8. napirendi pont. Azon kívül pedig egy kérdést szeretnék feltenni polgármester úrnak. Ilyenkor előfordul ennyi előterjesztésnél. Polgármester úr a ma kiosztott anyagban én találtam egy Ön által lehet, hogy felolvasott, és akkor elnézést, én nem figyeltem, Nagykanizsa Megyei Jogú Város funkcióbővítő fejlesztése belvárosi akcióterv II-es ütem megnevezésű pályázat benyújtása előterjesztés polgármester úr részéről anyagot, amelyik nem kapcsolódik szervesen egyik, egyébként a belváros rekonstrukciója, általunk ma tárgyalt napirendi ponthoz sem, gondolom én ezt, lehet, hogy csak az én asztalom volt egy ilyen, nem gondolnám, hogy más előtt. Polgármester úr ezt az anyagot mintha nem említette volna, hogy ezt hova tegyük.

Marton István: De elolvastam. Ez volt az utolsó. Ez egy ötletpályázat, ahol nyertest kell kiválasztanunk. Remélem ez nem egy bonyolult ügy.

Bárdosi Gábor: Ez nem a szlogen, logó. Polgármester úr bocsánat, nem kívánok Önnel vitatkozni természetesen. Ez a polgármester úr által a kiegészítések forgatókönyv utolsó pontja, amit tetszett most mondani. Ez az anyag viszont egy a belváros rekonstrukció funkcióbővítés új határozati javaslata, amely arról szól, hogy kiegészíti a korábbi december 22-i határozatunkat. Nem sorolnám most fel.

Marton István: Az melyik szám?

Bárdosi Gábor: Nincsen, mert ezt nem tetszett volt mondani, mert nincsen rajta a papíron sehol sem.

Marton István: A belvárosi akcióterületi terv megnevezésű projekt II. üteméhez kapcsolódó vállalkozások a városrehabilitációban?

Bárdosi Gábor: Nem. Belvárosi akcióterv II. ütem megnevezésű pályázat benyújtása. 1 milliárd, nem azért nem akarok semmit mondani róla, mert hátha akkor meg az van, hogy elmondtam…
Marton István: 24-es Bárdosi úr. 24-es, rajt van. Az eredetileg kiküldött 24-es.

Bárdosi Gábor: Ahhoz fog kapcsolódni? Köszönöm.

Bicsák Miklós: Hát én Bogár Ferenc képviselőtársammal nem értek egyet. Három kérdésem volna tisztelt polgármester úr. Kezdeném ezzel a Thrák királyok kincse völgyének a kiállításával. El kell mondani, nagy tisztelettel fel vagyok háborodva, hogy a Kanizsa Újság március 25-i számában ilyen leminősítő, ilyen gaztalan véleményt, hogy óriási várakozás után némi csalódottság. Hogy mer egy Kanizsa Újság főszerkesztője megjelentetni a főoldalán? Annak a két városnak 20 éves kapcsolatára való tekintettel, aki szívesen a lelkét, mindent, idejét beletéve a kapcsolatoknak a legkorrektebb fenntartása érdekében megszervezték, hogy Nagykanizsára kerüljön ez a világ bármelyik városában Tokiótól……sorolhatnák, Londonig örülnének, ha megszervezhették volna. A mi kanizsai újságunk minősíti. Hogy mer ez a főszerkesztő ilyen cikket azoknak az embereknek. Kikérem a nevükben, hogy meg merte csinálni, és megjelentette, hogy ilyen, mondhatom, ez gaztett. Ezt a főszerkesztőt tisztelt közgyűlés, hívjuk vissza, vagy mondassuk le. Ez nem ért a nyomdászathoz, nem ért a szerkesztéshez. Ez semmihez nem ért, ez az ember. Ez csak kapja a fizetését. Ez egy igazságtalan dolog, ami Ő itt megjelentetett. Nagyon kérem a közgyűlést, vizsgáljuk át, és ezt a dolgot helyre kell tenni, mert a két városnak a rossz hírnevét fogja ez az újságcikk rontani, meg azon emberek, a múzeum igazgatótól a városvezetésig, akik ezt a dolgot megszervezték. Én azonnali visszahívását javaslom. A másik kérdésem tisztelt polgármester úr a korpavári kutyainvázió. El kell mondani, hogy hónapok óta a Közigazgatási Hivatal, a Közterület Felügyelet többszöri telefonálásomra, többszöri megjelenésükre megjelennek. Ott lakik egy komoly betegségben szenvedő ember, akit nem vesz a város, a hivatal, vagy a hatóság komolyan és nem intézkednek, hogy a hat darab kutyájával, mint egy pásztor végigsétál Korpavár városrész területén, és a lakosságot rettegésben tartja. A kutyák beoltva nincsenek, a kisgyermekek nem tudnak kimenni. Azonnal intézkedést kérek a hatóságtól. Harmadik pedig nagy tisztelettel a FIDESZ frakcióvezető úrhoz. Palin, Űrhajós utca, Hársfa utca lakossága kéri és a Garay utca, hogy most a költségvetésben az állandóan leszavazott FIDESZ képviselőtársaim által a gyalogjárdák, azok a lakossági kérések, amik jogosan ugyanolyan hozzáállással, mint a város többi részén megszavazták, ennek a területrésznek is, ne csak a választáskor a lakosság szavazatára számítsanak.

Marton István: Azért úgy gondolom, hogy a napirend utáni első kérdését itt el is mondta nekünk. Én ehhez csak annyit fűznék hozzá a Thrak királyok völgye című kiállításhoz, hogy az év magazinja kitüntető címet elnyert múzeum ……című múzeumi szakfolyóiratban az antik műtárgyak szépségét és a Thrák kultúra jelentőségét méltató írások száma meghaladta a 15-öt. A rádióinterjúk és az országos televíziós híradások száma meghaladta a 25-öt. A Google a Thrák királyok völgye című kiállításra 25100 találatot ad ki tegnapi reggelik, ha jól emlékszem. A Duna TV „Vannak vidékek” című műsora a táralat apropóján mintegy 50 perces műsort készít Nagykanizsáról. A National Geographic 2010. áprilisában szakmai méltatást jelentett meg a kiállításról. És hát a kiállítás első tíz napjában több mint 1200 látogató tekintette meg. Én úgy gondolom, hogy ezek a számok és ezek a méltatások nem igényelnek magyarázatot egy, hát mondjuk úgy, hogy eltéved bárány rovására.

Polai József: Három kérdést szeretnék feltenni a kérdések között. Egyik nagyon röviden: Fák nyírása a Szepetneki utcában. Kettes: Rozmaring utcában aszfaltfelújítás autóbusz közlekedés sürgőssége után. Harmadik: Volt lőtér környezete rendkívül szemetes.

Bene Csaba: Napirend után szeretnék szólni a zöldhulladék szállítás kiterjesztésével kapcsolatosan, ami július 1-jével lép hatályban Nagykanizsán.

Röst János: Ügyrendi jellegű javaslatom lenne a polgármester úrhoz, hogy azoknál a napirendi pontoknál, amit Ön javasolt felvételre és nem érkezett arra kifogás, azt én azt javasolnám, hogy egyben tegye fel szavazásra a felvételnél, ahol pedig van kifogás, például, amit én is jeleztem, ezt legyen kedves külön megszavaztatni. És annyit válaszolnék Bárdosi Gábor képviselőtársamnak, hogy amit én javasoltam, az ad hoc bizottság létrehozásának a beterjesztése, az amiatt szakszerűbb, mint amit itt előttünk látunk, hogy jelenleg még a Tóth képviselőtársamnak az interpellációk, kérdések napirendi pontját nem tárgyaltuk meg, azt követően lehet csak bárminemű intézkedésre sor keríteni. Tehát nem lehet előre elrendelni vizsgálóbizottságot úgy, hogy egy interpelláció, kérdésként elhangzott kérdésnek a tárgyalása, az nem zajlik le. A másik, amit szintén elmondtam, hogy a jegyző asszony nem rendelhet ki a kórházhoz revizori csoportot oly módon, hogy Ő határozza meg. Azért van egyébként maga az intézkedési tervnek az elfogadása, és az alapján tud csak dolgozni a revizori csoport. Önmagában azt nem teheti meg, hogy Ő egy képviselői felvetésre kirendel három jogászt, vagy bármilyen jellegű ellenőrzési szervet.

Marton István: Bárdosi Gáboré a szó. Egyébként Röst úr én, az egyről kell akkor szavaztatni, ez a 2010-es ellenőrzési terv, ahol én most hosszasan beszéltem, mert az összes többit befogadom. A két kórházit meg beteszem a 7-es, 8-asra.

Bárdosi Gábor Jenő: Én azt gondolom, hogy ne legyen ez két képviselő vitája. A jegyző asszony az előterjesztő, hallgassa meg polgármester úr egy percben jegyző asszonyt, vagy két percben.

Marton István: Igaza van Önnek. Jegyző asszonynak megadom a szót ezzel kapcsolatban, hogy döntsük el ezt a vitát.

Dr. Tuboly Marianna: Pontosan miben kellene állást foglalni ez a kérdésem?

Marton István: Akkor először Tóth Lászlónak adom meg a szót.

Tóth László: Tisztelt polgármester úr, nem olyan bonyolult a helyzet. Hát akkor Csákai képviselőtársamat arra kérem meg, hogy vonja vissza a javaslatát. A kérdések, interpellációk után pedig tárgyaljunk erről az előterjesztésről, mert akkor vagy elfogadom a kérdésekre adott választ, vagy nem. Ha elfogadom, akkor is van valamilyen helyzet, ha nem, meg akkor is. Nem értettem akkor sem, amikor Csákai képviselőtársam előrehozta. Illetve értetem, dehogyisnem értettem.

Marton István: Tehát akkor a kérdések, interpellációk utolsó darabja lenne? Jó. Én ezt elfogadom. Akkor ez lesz az eredeti 56-os. Nem kell erről szavazni. Akkor itt ezekről nem kell. Igen, tehát amit mondtam, ahogy kérték, ezt oda befogadom. Hát azért erről szavaztatok akkor is, mert Röst úr, Csákai úr, meg Tóth úr nem egészen szinkronban voltak. Erről az utolsó előttiről, az ellenőrzési terv kiegészítése. Igen? Akkor mindenképpen erről szavaztatok, hogy tegyük-e az 56-os utolsó tételének. De jegyzőnőnek megadom a szót.

Dr. Tuboly Marianna: Ha az imént arra irányult az Ön kérdése, hogy az interpelláció helyére rakható-e és elhanyagolható-e az önálló napirendként történő tárgyalása, akkor természetesen nem. Hát ez csak önálló napirendként tárgyalható, azért került előterjesztésre. Azért nem értettem a kérdést, mert ez evidencia.

Marton István: Hát akkor viszont arról kell szavaztatnom, hogy a 7-es, 8-as után ezzel akar-e a közgyűlés most foglalkozni, már csak azért is, hogy egyben maradjanak a kórházas napirendek. Én támogatom, hogy egyben foglalkozzunk vele.


A közgyűlés 8 igen, 4 nem és 11 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el.


Marton István: Jó, hát akkor jön a következőre. Nem tudok mást mondani. Jó akkor most nem lesz három kórházas napirendünk. Tehát a 7-es, 8-ra jön a TIOP meg a NYDOP. Az összes többi meg. Bocsánat, itt van a 27-es, amit előre kellene venni, ez egy milánói kapcsolat a Zeneiskolának. Tehát akkor azt tegyük a 9-es után, illetve 8-as után, az legyen a 9-es a két kórház után. Mindjárt mondom tovább uraim! Röst úr, amit mondott, hogy a 12-16-ig az legyen zárt. De miért legyen zárt, ez fenn van a honlapon.

Röst János: Hát polgármester úr, akkor az egy súlyos hiba, hogyha Önök ezt felrakták. Gazdasági érdekeket sért.
Marton István: Hát ettől függetlenül fenn van, tehát ezt már visszacsinálni nem lehet. Ettől tárgyalni még lehet, mert abban a percben ez az irattárban nem kutatható, hogyha ezt zárt ülésen tárgyaljuk. Illetve, amit én javasoltam Polgármester úr, hogy zárt üléssel kezdjünk. Ezt is legyen kedves megszavaztatni.

Marton István: Ott még nem tartunk a szavazásnál. A 31-es is megy akkor a zártra. Kolonics, Csákai urak levették a 45-öst, és a kórház utánra még van javasolva a 46-os, 47-es. Tehát akkor a Baráth Zoltán féle napirend után jöjjön ez a 46-os, 47-es. És mivel Röst úr azt kérte, hogy zárt ülés tartásával kezdjünk, ezért azt mondom, hogy kezdjük zárt ülés tartásával. Aki ezeket így el tudja fogadni, az kérem, nyomjon igen gombot. Most Karádi úr, ügyrendi vita, jó.

Karádi Ferenc Gyula (Ügyrendi): Igen polgármester úr, azért ügyrendi, mert azt szeretném megkérdezni, hogy valóban eltökélt szándéka az, hogy a képviselők nagy többségének kinyilvánított szándéka ellenére nem teszi fel azt a napirendi pontot tárgyalásra, amit Cseresnyés Péter beterjesztett? Polgármester úr mindenki azt kéri Öntől, hogy a demokrácia jegyében legalább egyszer próbálkozzék vele, és akkor kiderül, hogy mi a szándéka a közgyűlésnek.

Marton István: Vissza kell, hogy utasítsam a minősítését. Még talán minősítenem is kellene. Talán három hónap elég lett volna arra, hogy valaki csináljon egy önálló beterjesztést, és akkor nem lenne itt jogi vita, és semmi nemű gond nem lenne. Természetesen nem szavaztatok róla. Kolonics úré a szó!

Dr. Kolonics Bálint (Ügyrendi): Ügyrendi jellegű javaslatom van polgármester úr felé. Azt szeretném kérni, hogy 16.00 órakor legyen kedves az első szünetet elrendelni, mikor is az ügyrendi bizottság folytatólagos ülését fogja tartani itt a teremben. Mi a probléma képviselőtársam?

Marton István: Kolonics úr szünet akkor lesz, amikor aktuális.

Dr. Kolonics Bálint: Egyelőre nálam van a szó, tehát nem tudom ki, miért kommentálja. De, ha van kérdés, akkor nagyon szívesen a jegyzőkönyvön kívül, akkor talán megadom rá a választ, hogy miért lesz folytatólagos ülése a bizottságnak akkor, amikor nem a rendes időben tartotta bizonyos indokok miatt az ülését az ügyrendi bizottság és nem is tudta befejezni. Egy napirendi pont vár tárgyalásra, mégpedig a szerződések. A közgyűlés tartásának és tárgyalásának semmilyen akadálya nincs egyébként a bizottsági határozatok alapján. Ez a kérésem tisztelt polgármester úr és ezen nem is szeretnék vitát nyitni.

Marton István: Kolonics úr, én nem tudom azt garantálni, hogy pont 16.00 órakor lesz, de igyekszem. Most ugye, ha zárt lesz, akkor Ők is tudnak várni néhány percet, ha zárttal kezdünk, akkor remélem, addigra véget érünk.

Gyalókai Zoltán Bálint (Ügyrendi): Én kértem a 3-as napirend levételét. Ez a szavazás még nem történt meg.

Marton István: Igaza van. Ez bizottsági kérés ugye? Jó, akkor leveszem, hogy ne kelljen szavazni róla, 3-as. Következőre? Gyalókai úr, következőre?

Gyalókai Zoltán Bálint: Polgármester úr, igazából a város gazdasági érdeke azt kívánja, hogy ez a napirendi pont soha ne jöjjön vissza, a véleményem szerint. Sőt a bizottság véleménye szerint, ezt 6 igen szavazattal a bizottság így szavazta meg.

Marton István: Jó, hát én úgy gondolom, hogy akkor ezt a többi bizottságnak is tárgyalni kell, aztán majd meglátjuk. Én egyelőre azzal veszem le, hogy valószínűleg jön a következőre.

Bárdosi Gábor Jenő (Ügyrendi): Érdeklődni szeretnék polgármester úr, a szavazásnál az ellenőrzést levette a napirendről, vagy pedig arról szavaztatott, hogy kerüljön a sorban a kórházi napirendek után?

Marton István: Melyiket mondja?

Bárdosi Gábor: Az ellenőrzés, jegyző asszony által beterjesztett előterjesztést.

Marton István: A következőre jön be, miután hárman, háromfélét mondtak.

Bárdosi Gábor: A levetetéséről tetszett szavaztatni?

Marton István: Nem szavaztattam. Nem teszem napirendre.

Bárdosi Gábor: Nem Ön az előterjesztő polgármester úr, ott a jegyző asszony az előerjesztő. Ezt Ön itt ne teheti meg, hogy Ön nem teszi rá.

Marton István: Jegyzőnő belenyugszik abba, hogy a következőn tárgyaljuk meg ezt a sokat vitatott ellenőrzési terv kiegészítést, vagy ragaszkodik hozzá, hogy a mostani menjen, mert akkor szavaztatnom kell?

Tóth László: Ezt már levettük.

Marton István: Nem szavaztunk.

Tóth László: Dehogyisnem.

Bárdosi Gábor: Nem, erről nem.

Marton István: Nem szavaztunk.

Bárdosi Gábor: Nem, hogy a sorban hova kerüljön. Vissza lehet kérdezni. Nem tudjátok el…..akkor sem tűnik el ……

Marton István: Én azt mondom, hogy a következőre jön, aztán ámen. Jegyző asszonynak megadom a szót, mert én is így emlékeztem rá.

Dr. Tuboly Marianna: Tóth képviselő úr tette azt a javaslatot, hogy törvénytelen közbeszerzési eljárás történt a Kanizsai Dorottya Kórházban és ezt vizsgáljuk ki. Én úgy gondolom, hogy mind az ellenőrzött szervnek, mind az indítványozó képviselőnek az az érdeke, hogy ez minél előbb pont kerüljön ennek a vizsgálatnak a végére. Senkinek sem érdeke az, hogy ez hosszú hónapokig úgymond lebegtetve legyen. Az előterjesztés elkészült, ezt én nem vonom vissza.

Marton István: Akkor szavaztatnom kell. Nem. Jó, akkor újraszavaztatok, mert azért voltak itt új érvek. Én el tudom fogadni, hogy tárgyaljuk meg ma jegyző asszony előterjesztését, hogy az ellenőrzési tervet vegyük napirendre.


A közgyűlés 7 igen, 5 nem és 12 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el.


101/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem fogadja el, hogy a „Javaslat a 2010. évi ellenőrzési terv kiegészítésére a Kanizsai Dorottya Kórház eszközbeszerzése c. közbeszerzési eljárás ellenőrzése tárgyában” előterjesztést napirendre vegyék.


Marton István: Most már azt hiszem mindenkinek egyértelmű, hogy nem megy mostanra. Több hozzászólót nem látok. Azt hiszem semmi sem maradt ki.

Tóth Nándor (Ügyrendi): Polgármester úr, az volna a tiszteletteljes kérésem, hogy a 49-es napirendi pontot a lehetőségekhez képest szíveskedjék a lehető legelőbbre venni, mert nem sokkal az ünnepek előtt rendőrkapitány úrnak lenne más fontos elfoglaltsága is. Ne kívánjuk tőle, hogy az egész délutánt, vagy estét végigülje.

Marton István: Én egyébként kapitány úrnak megígértem, hogy előbbre vesszük. Olyan 10-dikre vegyük. Igen akkor a 49-est, meg az 50-est egymás után 10-es, 11-nek, azt hiszem jól figyeltem. Aki ezek után el tudja fogadni, kérem, nyomjon igen gombot. Tehát a polgári védelem megy a rendőrség után. Uraim figyeljünk!


A közgyűlés 22 igen, 1 nem és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: Kérem, a termet hagyják el azok, akik. Bocsánat a zárt ülésről még nem szavaztunk, hogy azzal kezdjünk. Bocsánat! Aki el tudja fogadni Röst János javaslatát, hogy a zárttal kezdjünk, van bent ráció, kezdjünk azzal. Én nem ellenzem.


A közgyűlés 20 igen és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: Egyben az egészről is kell még egy gombot nyomni urak! Látom, már mindenki siet a szünetre.


A közgyűlés 20 igen, 1 nem és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatott hozza:


102/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi napirendi pontokat tárgyalja:

Nyílt ülés:

1. Javaslat az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok javadalmazási szabályzatára (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívottak: Gazdasági társaságok vezető tisztségviselői

Zárt ülés:

2. Javaslat a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény rendelkezéseinek végrehajtására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívottak: Gazdasági társaságok vezető tisztségviselői
3. Javaslat a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. 2010. évi Üzleti Tervének módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Kámán László vezérigazgató
4. VIA Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. 2010. évi üzleti terve (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Gáspár András vezérigazgató
5. Javaslat a Kanizsa Uszoda Kft. 2010. évi Üzleti Tervének módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Karácsony Károly ügyvezető
6. Javaslat a Kanizsa TV Kft. 2010. évi Üzleti Tervének módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Nagy Imre ügyvezető
7. Javaslat a Kanizsa Újság Kft. 2010. évi Üzleti Tervének módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Dóró János ügyvezető
8. Javaslat "Nagykanizsa Megyei Jogú Város Díszpolgára" kitüntető cím és "Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere" emlékplakett adományozására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
9. Javaslat „Nagykanizsa Környezetkultúrájáért” kitüntető cím adományozására (írásban)
Előterjesztő: Papp Nándor bizottsági elnök
10. Javaslat „Nagykanizsa Megyei Jogú Városért”, „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kisebbségeiért”, „Paizs Ferenc Díj” és „Nagykanizsa Biztonságáért” kitüntető címek adományozására (írásban)
Előterjesztő: Dr. Kolonics Bálint bizottsági elnök
11. Javaslat „Szekeres József Díj” adományozására (írásban)
Előterjesztő: Dr. Csákai Iván bizottsági elnök
12. Javaslat „Nagykanizsa Oktatásáért”, „Nagykanizsa Kultúrájáért”, és „Nagykanizsa Sportjáért” kitüntető címek adományozására (írásban)
Előterjesztő: Balogh László bizottsági elnök
13. Nagykanizsa Megyei Jogú Város funkcióbővítő fejlesztése – „Belvárosi akcióterületi terv” megnevezésű projekt II. üteméhez kapcsolódó „Vállalkozások a városrehabilitációban” c. pályázati felhívás nyerteseinek kiválasztása (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
14. Nagykanizsa Megyei Jogú Város funkcióbővítő fejlesztése – Belvárosi akcióterületi terv NYDOP-3.1.1/B-2009-0004 számú projekthez kapcsolódó „Szlogen és logó a városnak” című nyílt ötlet-pályázat nyertesének kiválasztására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
15. Javaslat a Nagykanizsa-Saubermacher-Pannónia Hulladéklerakót Üzemeltető Kft. taggyűlésén hozott határozatok jóváhagyására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Kozma Péter ügyvezető, Nagykanizsa-Saubermacher-Pannónia Hulladéklerakót Üzemeltető Kft.
16. Javaslat a Nagykanizsa zártkert 10550/2. hrsz-ú kivett saját használatú út és a 10550/3. hrsz-ú szántó értékesítésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
17. Nagykanizsa Erzsébet tér 17. Társasház 1167/2. hrsz-ú önkormányzati tulajdonú ingatlant érintő egyezségi ajánlata (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Kámán László vezérigazgató
18. Fellebbezések (írásban)

Nyílt ülés:

16. Javaslat a Nagykanizsa zártkert 10550/2. hrsz-ú kivett saját használatú út és a 10550/3. hrsz-ú szántó értékesítésére (írásba)
Előterjesztő: Marton István polgármester
19. Javaslat egyes önkormányzati rendeletek módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
20. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az Önkormányzat vagyongazdálkodás rendjéről szóló 3/2009. (II. 11.) számú rendelete módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
21. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 18/1997. (IV.16.) számú rendeletének módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
22. Javaslat az önkormányzati fenntartású nevelési-oktatási intézményekben igénybevett tanügyi szolgáltatásokért fizetendő térítési díjak és tandíjak megállapításának szabályairól szóló 13/2007.(IV.10.) számú rendelet módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
23. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a szociális szolgáltatásokról és a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról szóló többször módosított 10/2005. (III.7.) számú rendelete módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívottak: Kollet Jutka intézményvezető, Egyesített Szociális Intézmény
Ignáczné Király Rózsa intézményvezető, Fogyatékkal Élők Integrált Intézménye
24. Javaslat a TIOP-2.2.2-08/2-2009-0005 regisztrációs számú, „Kanizsa Dorottya Kórház sürgősségi ellátásának (SOS) korszerűsítése” c. pályázat projektiroda biztosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Németh Rita projektmenedzser
25. A NYDOP – 2009-5.2.1/C Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése c. pályázat benyújtása (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
26. Javaslat az „Élethosszig tartó tanulás” elnevezésű pályázat megvalósításához szükséges önrész biztosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Baráth Zoltán Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola
27. Beszámoló a Völgy Alapítvány a pszichiátriai betegek nappali és közösségi ellátásában nyújtott 2009. évi tevékenységéről (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Marketti Judit kuratóriumi titkár, Völgy Alapítvány
28. Beszámoló az Egészségügyi Alapellátási Intézmény 2009. évi munkájáról (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Kercsmaricsné Kövendi Ibolya intézményvezető
29. Beszámoló Nagykanizsa Megyei Jogú Város bűnügyi közbiztonsági és közlekedésbiztonsági helyzetéről (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Dr. Molnár József rendőrkapitány
30. A Nagykanizsai Polgári Védelmi Kirendeltség beszámolója a 2009. évi munkájáról (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Prepok Attila Polgári Védelmi Kirendeltség vezetője
31. Beszámoló Nagykanizsa Megyei Jogú Város 2009. évi sportéletéről (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
32. Javaslat Nagykanizsa város Települési Környezetvédelmi Programjának jóváhagyására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Kaleta Jánosné projektvezető, PROGRESSIO Mérnöki Iroda Kft.
33. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város településrendezési tervének (településszerkezeti terv, szabályozási terv, helyi építési szabályzat) módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
34. Javaslat az adóügyi feladatokat ellátó köztisztviselők anyagi érdekeltségéről szóló rendelet megalkotására (írásban)
Előterjesztő: Dr. Tuboly Marianna jegyző
35. Javaslat a 2010. évre tervezett hitelfelvétel előkészítési feladatainak végrehajtására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
36. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város víziközmű vagyonának 2010. évi tételes beruházási, felújítási tervére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Kassai Zoltán elnök-vezérigazgató, Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt.
37. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2010. évi intézményi felújítási munkálataira (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
38. Javaslat a Nagykanizsa – Palin városrész, Forrás utca közvilágítás kiépítésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Gáspár András vezérigazgató
39. Javaslat a „Kiskanizsa Városrész Szent Flórián téri 6050/2 hrsz. alatti Körzeti Megbízotti Iroda kialakítása” forrás kiegészítésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
40. Javaslat helyiség biztosítására a Nagykanizsai Muskátli Polgárőr Egyesület számára (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Kámán László vezérigazgató
41. Javaslat a Nagykanizsai Polgárőr Egyesület támogatására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Csonka Ferenc, a Nagykanizsai Polgárőr Egyesület elnöke
42. Javaslat a „választókerületi képviselői céltartalék” fejlesztési működési kiadásokra előirányzatának felhasználására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
43. „Nagykanizsa Megyei Jogú Város funkcióbővítő fejlesztése – Belvárosi akcióterületi terv II. ütem” megnevezésű projekt II. ütemére vonatkozó pályázat benyújtása (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Kovács Balázs, Nyugat-Pannon Zrt. (9700 Szombathely, Kőszegi u. 23.)
44. Javaslat „Közösségi közlekedési infrastrukturális beruházások” pályázat benyújtására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
45. Javaslat a „NYDOP-2010-5.3.1/A , Kis- és mikrotérségi oktatási hálózatok és központjaik fejlesztése” keretén belül pályázat benyújtására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
46. Javaslat pályázat benyújtására tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységek támogatására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Czupi Gyula igazgató, Halis István Városi Könyvtár, Farkas Tibor igazgató, Kanizsai Kulturális Központ
47. Pályázat benyújtása az Ausztria-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében környezetvédelem és környezettudatosság céljából (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Kaán Károly Környezetvédelmi Egyesület, Benedek Miklós egyesületi elnök
48. Javaslat az Egyesített Szociális Intézmény alapító okiratának, valamint az intézmény fenntartására létrehozott intézményfenntartó társulás megállapodásának módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívottak: Kanász János Surd Község polgármestere, Varga Miklós Zalakor Község polgármestere, Koller Jutka Egyesített Szociális Intézmény vezetője
49. Javaslat a ZALAISPA Hulladékgazdálkodási Társulás Társulási Tanácsába és Társulási Operatív Tanácsába delegált képviselő személyére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
50. Javaslat a Közoktatási Feladat-ellátási, Intézményhálózat Fejlesztési Terv és Önkormányzati Minőségirányítási Program felülvizsgálatához szakértő igénybevételére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
51. Erzsébet királyné szobor Nagykanizsa, Erzsébet téren történő megjelenítése (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
52. Javaslat a Csónakázó tó vízminőség-védelmi feladatai 2010. évi költségvetésben történő szerepeltetésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
53. Bicsák Miklós képviselő önálló indítványa buszmegálló létesítéséhez szükséges forrás biztosítása (írásban)
54. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata mobil- és vezetékes telefonszolgáltatás vállalkozásba adására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
55. Javaslat önkormányzati intézmények alapító okiratainak módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Baráth Zoltán igazgató, Farkas Ferenc Zene és Aranymetszés Művészeti Iskola, Nagykanizsa, Sugár út 18.; Bene Csaba igazgató, Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola, Nagykanizsa, Hunyadi u. 18.; Farkas Tibor igazgató, Kanizsai Kulturális Központ, Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9.
56. Javaslat Intézményfenntartó társulási megállapodás módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Polgármesteri Hivatal Póczai Zoltán polgármester 8881 Sormás, Fő u. 1.
57. Javaslat a Bolyai János Általános Iskola tanulócsoportjainak a 2010/2011 tanévben történő elhelyezésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Bolyai János Általános Iskola Kalamár Márta igazgató Nagykanizsa, Erzsébet tér 9.
58. Tájékoztató a Cserháti Sándor Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium, valamint a Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Iskolában végzett szakmai és tanügy igazgatási ellenőrzésről (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívottak: Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Iskola igazgatója, Cserháti Sándor Műszaki Szakképző Iskola igazgatója
59. Javaslat a Sík Sándor Római Katolikus Általános Iskola, a Suli Harmónia - 2007 Gyermekeket Segítő Alapítvány és a Térségi Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság között feladat-ellátási megállapodás megkötésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívottak: Kósa Istvánné elnök Suli Harmónia – 2007 Gyermekeket Segítő Alapítvány 8354 Karmacs, Szent Anna tér 3. Molnár Sándor igazgató Sík Sándor Római Katolikus Általános Iskola 8743 Zalaszabar, Újtelep u. 1/A Gellén Melinda a Térségi Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság vezetője Nagykanizsa, Rózsa u. 9.
60. Javaslat beszédfogyatékos gyermekek ellátásának megszervezésére és városi iskolapszichológus munkakör létesítésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Gellén Melinda igazgató, Térségi Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői Rehabilitációs Bizottság Nagykanizsa, Rózsa u. 9.
61. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata gyermekvédelmi szakellátási feladatainak ellátására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Nagy Kálmán a Zala Megyei Közgyűlés Alelnöke dr. Halász Gabriella a Zala Megyei Közgyűlés Hivatala
62. Javaslat a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Napokra utazó küldöttség összeállítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
63. Javaslat a köztisztviselői szakmai tanulmányút jóváhagyására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
64. Javaslat a "Kanizsa Turizmusáért Egyesület" programjának támogatására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Gelencsér Andrea 8800 Nagykanizsa, Magyar u. 19.
65. Beszámoló a polgármester többcélú kistérségi társulás társulási tanácsában végzett 2009. évi tevékenységéről (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Polai György NKTT munkaszervezet vezető
66. Beszámoló Nagykanizsa Megyei Jogú Város térinformatikai rendszerének kialakításáról (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
67. Javaslat a belvárosban közterületi megállító-táblák elhelyezésének lehetővé tételére (írásban)
Előterjesztő: Bicsák Miklós önkormányzati képviselő
68. Tájékoztató az önkormányzat 2009. évi ingatlanhasznosításairól (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
69. Polgármesteri tájékoztató (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
70. Interpellációk, kérdések (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
71. Napirend utáni felszólalások








1. Javaslat az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok javadalmazási szabályzatára (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívottak: Gazdasági társaságok vezető tisztségviselői


Marton István: Kérem a frakciókat, kezdjünk el dolgozni! Akkor most gyorsan mielőtt a gazdasági társaságokra térnénk, az Őket érintő zárt ülésre javasolt két napirenddel foglalkozunk, a 30-as, 31-es. Remélem, nulla másodperc alatt mennek át. Az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok javadalmazási szabályzata és a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény rendelkezéseinek végrehajtása. Akár együtt is tárgyalhatjuk, mert annyira összeillenek. Volt hozzá kiegészítés. 26-án jött be az NSP-nek az FB tagja, hogy az előterjesztést előzetesen jóváhagyólag támogatja stb. Hát, nézze meg mindenki, amilye van. A 30. pontról megnyitom a vitát. 30-as és utána jön a 31-es. Jó, hozzászólót nem látok, a vitát lezárom. A határozati javaslatot felolvasom, amíg keresitek. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának egyszemélyes valamint többségi tulajdonában levő gazdasági társaság vezető tisztségviselőinek, felügyelő bizottsági tagoknak, valamint az Mt. 188 § (1) bekezdése vagy 188/A – mondom, amíg megtaláljátok - § (1) bekezdése hatálya alá eső munkavállalók javadalmazása, valamint a jogviszony megszűnése esetére biztosított juttatások módjának mértékének elveiről annak rendszeréről szóló javadalmazási szabályzatot az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal elfogadja. Ehhez minősített kell. És a 2. pont pedig az, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a polgármestert, hogy kezdeményezze a Nagykanizsa és Környéke Foglalkoztatási, Szociális és Közművelődési Nonprofit Kft., valamint a Délzalai Víz - és Csatornamű Zrt. legfőbb szerve alkosson szabályzatot a vezető tisztségviselők, felügyelő bizottsági tagok, valamint az Mt. 188. § (1) bekezdése vagy 188/A. § (1) bekezdése hatálya alá eső munkavállalók javadalmazása valamint a jogviszony megszűnése esetére biztosított juttatások módjának mértékének elveiről annak rendszeréről. Na én most már itt kibeszéltem magamat. De a 30-as is ugyanaz. Most mindegy a kettőt együtt.

Dr. Gyergyák Krisztina: (Nem mikrofonba beszél.) ……..de az nem lehet zárt, az javadalmazási szabályzat.

Marton István: Akkor azt majd utólag nyíltnak minősítjük. Na akkor, aki ezzel a határozati javaslattal egyetért. Bár azt mondják most, hogy ennek elméletileg nyíltan kellene menni, úgyhogy ebben a pillanatban akár nyílttá is minősíthetjük magunkat. De a kettő, az tök összefügg.

Bárdosi Gábor Jenő: Bocsánat polgármester úr, csak a 30-ast én tényleg úgy gondoltam, hogy azt nyílton fogjuk tárgyalni, de akkor most azt a fél mondatot elmondom, hogy ugye, akkor a 30-ast, azt azért tárgyaljuk, mert javadalmazási szabályzatok egyéb. Felügyelő bizottságunk, mármint a Szociális Foglalkoztató felügyelő bizottságába nem találom itt mellétéve az anyagot, pedig komolyan, minthogyha olvastam volna ebben is, nemcsak a sajátunkat. Azért ott azt megfogalmaztuk, hogy remélhetőleg ez nemcsak egy törvény betartásának a szellemében elkészülő dolog, hanem egy kicsit bővebben ki lesz ez majd dolgozva, és itt a közgyűlésen tudjuk azért tárgyalni, hogy hogyan lehet gazdaságosabban, hathatósabban működtetni a gazdasági társaságok dolgait takarékoskodás szempontjából.

Marton István: Én egyébként nem fűzök hozzá vérmes reményeket.

Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 4 igen szavazattal, egy módosítással fogadta el az előterjesztést, miszerint a 1.2.5-ös pont a következőt tartalmazza: A jutalom mértéke nem haladhatja meg az éves megbízási díj, munkaviszony esetében az éves személyi alapbér 20 %-át.

Marton István: Ezt el tudom fogadni, aztán majd, ha gazdagabb idők jönnek, akkor lehet rajta emelni.

Dr. Kolonics Bálint: Most kérek szót azért, mert a bizottságunk tárgyalásra alkalmasnak tartja az előterjesztést. Amennyiben lesz eltérő vélemény, akkor fogom legközelebb a gombot nyomni.


Marton István: Jó. Köszönöm. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igent, mert nincs több hozzászóló. A Tóth féle módosítást én befogadtam. Illetve a Pénzügyi Bizottság, a Tóth úr által a Pénzügyi Bizottság által közvetített állásfoglalást befogadtam. Így jó Tóth úr? Köszönöm. Aki el tudja fogadni, nyomjon igent.


A közgyűlés 20 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


103/2010.(III.30.) számú határozat

I. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának egyszemélyes valamint többségi tulajdonában levő gazdasági társaság vezető tisztségviselőinek, felügyelőbizottsági tagoknak, valamint az Mt. 188 § (1) bekezdése vagy 188/A. § (1) bekezdése hatálya alá eső munkavállalók javadalmazása, valamint a jogviszony megszűnése esetére biztosított juttatások módjának mértékének elveiről annak rendszeréről szóló javadalmazási szabályzatot az előterjesztés 1. számú melléklete – a Pénzügyi Bizottság módosítását is figyelembe véve - szerinti tartalommal elfogadja.

Határidő: 2010. április 25.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: vezető tisztségviselők
Tárnok Ferenc Városfejlesztési Osztály vezetője)

II. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a polgármestert, hogy kezdeményezze a:
 Nagykanizsa és Környéke Foglalkoztatási, Szociális és Közművelődési Nonprofit Kft.
 Délzalai Víz - és Csatornamű Zrt.
legfőbb szerve alkosson szabályzatot a vezető tisztségviselők, felügyelőbizottsági tagok, valamint az Mt. 188. § (1) bekezdése vagy 188/A. § (1) bekezdése hatálya alá eső munkavállalók javadalmazása valamint a jogviszony megszűnése esetére biztosított juttatások módjának mértékének elveiről annak rendszeréről.

Határidő: Nagykanizsa és Környéke Foglalkoztatási, Szociális és Közművelődési Nonprofit Kft. következő taggyűlése, valamint a Délzalai Víz - és Csatornamű Zrt. következő közgyűlése
Felelős: Marton István polgármester
(Operatív felelős: vezető tisztségviselők
Tárnok Ferenc Városfejlesztési Osztály vezetője)



Zárt ülés

A zárt ülésen elhangzott hozzászólásokat, javaslatokat és döntéseket a zárt ülésről készített külön jegyzőkönyv tartalmazza.
A közgyűlés 104/2010.(III.30.) – 121/2010.(III.30.) számú határozata később kerül kihirdetésre.
A közgyűlés 122/2010.(III.30.) számú határozatával egyedi államigazgatási ügyben döntött.
16. Javaslat a Nagykanizsa zártkert 10550/2. hrsz-ú kivett saját használatú út és a 10550/3. hrsz-ú szántó értékesítésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


(A napirenddel kapcsolatos hozzászólásokat, határozati javaslattal kapcsolatos döntést a zárt ülésről készült jegyzőkönyv tartalmazza.)


Marton István: Mint említettem, a zárt ülésnek volt egy olyan napirendje, amihez a rendeletet csak nyílt ülésen lehet meghozni. Ennek ez a rendje, módja. Nevezetesen a közgyűlés megalkotja az önkormányzat vagyongazdálkodásának rendjéről szóló 3/2009.(II.11.) számú rendelete módosítását. Aki el tudja fogadni, nyomja meg az igen gombot.


A közgyűlés 17 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja:


12/2010.(IV.14.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 12/2010.(IV.14.) számú rendelete az önkormányzat vagyongazdálkodásának rendjéről szóló 3/2009.(II.11.) számú rendelet módosításáról.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)



19. Javaslat egyes önkormányzati rendeletek módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Marton István: Önkormányzati rendeletek módosítása, törvényi kötelemmel, pályázati alap megnevezés helyett, hát nagyon nagy változás lesz, pályázati keretet kell írni két helyre, a harmadiknál pedig a költségvetéssel összhangban változik egy keret. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot.


A közgyűlés 18 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja:


13/2010.(IV.06.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 13/2010.(IV.06.) számú rendelete egyes önkormányzati rendeletek módosításáról.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)



20. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az Önkormányzat vagyongazdálkodás rendjéről szóló 3/2009. (II. 11.) számú rendelete módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Marton István: Bocsánat, akkor ez lement. Nem, ez más, más, más. Persze. Szakbizottságok nem akarnak hozzászólni? Aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igent. Az előbb a 66-osnak a rendeletéről, ez meg a mostani. Ezek apró vagyonrendeleti módosítások.


A közgyűlés 19 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja:


14/2010.(IV.06.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 14/2010.(IV.06.) számú rendelete az önkormányzat vagyongazdálkodásának rendjéről szóló 3/2009.(II.11.) számú rendelet módosításáról.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)



21. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 18/1997. (IV.16.) számú rendeletének módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Marton István: Hozzászólót nem látok, aki el tudja fogadni, kérem, nyomjon igent. Itt arról szólt a helyzet, hogy a nagykanizsai székhellyel bejegyzett társadalmi szervezetek tehetnek javaslatot. Azoknak, akik még nem lapoztak ide.


A közgyűlés 19 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja:


15/2010.(IV.06.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 15/2010.(IV.06.) számú rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 18/1997.(IV.16.) számú rendelet módosításáról.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)



22. Javaslat az önkormányzati fenntartású nevelési-oktatási intézményekben igénybevett tanügyi szolgáltatásokért fizetendő térítési díjak és tandíjak megállapításának szabályairól szóló 13/2007.(IV.10.) számú rendelet módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Balogh László: Csak akkor fogok szólni eztán, hogyha van karakterisztikus eltérő véleményünk, tehát az egyhangú OKISB javaslatokat nem fogom mondani, csak most először bejelentem, 5 igennel egyhangúlag támogatta a bizottság.

Marton István: Aki el tudja fogadni, nyomja meg az igen gombot.


A közgyűlés 19 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja:


16/2010.(IV.06.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 16/2010.(IV.06.) számú rendelete az önkormányzati fenntartású nevelési-oktatási intézményekben igénybevett tanügyi szolgáltatásokért fizetendő térítési díjak és tandíjak megállapításának szabályairól szóló 13/2007.(IV.10.) számú rendeletének módosításáról.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)



23. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a szociális szolgáltatásokról és a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról szóló többször módosított 10/2005. (III.7.) számú rendelete módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívottak: Kollet Jutka intézményvezető, Egyesített Szociális Intézmény
Ignáczné Király Rózsa intézményvezető, Fogyatékkal Élők Integrált Intézménye


Marton István: Ha van bizottsági ellenvélemény, azt kérem. Amennyiben nincs …

Szőlősi Márta Piroska: Tehát akkor amennyiben nincs. Tehát a Szociális és Egészségügyi Bizottságnak a döntését szerettem volna ismertetni, de tárgyalásra alkalmas. Pozitív, igen.

Marton István: Aki el tudja fogadni, kérem, nyomjon egy igent. Igen, tehát, aki nincs beavatva, nem tájékozódott, abban maradtunk itt a hosszúra nyúlt szünetben, hogy az igenlő véleményekkel nem pocsékoljuk az időt, csak ha valamelyik bizottság ellentétes, akkor szólunk, és így talán nyerünk egy kis időt. Többek szeme előtt lebeg, 20 óra 45 perc.


A közgyűlés 20 igen, 1 nem és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja:


17/2010.(III.31.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 17/2010.(III.31.) számú rendelete a szociális szolgáltatásokról és a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról szóló 10/2005.(III.7.) számú rendelet módosításáról.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)



24. Javaslat a TIOP-2.2.2-08/2-2009-0005 regisztrációs számú, „Kanizsa Dorottya Kórház sürgősségi ellátásának (SOS) korszerűsítése” c. pályázat projektiroda biztosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Németh Rita projektmenedzser


Marton István: Ez az utólag fölvett. Ellenvéleményt nem látok. Aki el tudja fogadni, nyomjon igent.



A közgyűlés 22 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


123/2010.(III.30.) számú határozat

A Közgyűlés dönt arról, hogy a TIOP 2.2.2-08/2-2009-0005 számú, a „Kanizsai Dorottya Kórház sürgősségi ellátásának (SO2) korszerűsítése” c. pályázat keretében kialakított programiroda a Vagyongazdálkodási Zrt. kezelésében lévő Nagykanizsa, Király u. 47. szám alatti II. emeleti (37,0 m2) ingatlanban kerüljön elhelyezésre.
A Vagyongazdálkodási Zrt. által meghatározott tényleges fogyasztás alapján kerül számlázásra a projektiroda fenntartásához szükséges működési költség a Polgármesteri Hivatal részére, mely a 2010. évi költségvetés 11. sz. mellékletének dologi és egyéb kiadások sorából kerül kifizetésre.
Ennek várható összege 2010. évre 341.685,- Ft-ot, 2011. évre 455.580,- Ft.
Továbbá az Önkormányzat a számítástechnikai eszközök beszerzésére a 2010. évi költségvetés 1/14. sz. melléklet 3. sorában 500.000.-Ft-ot biztosít.

Határidő: 2010. április 3.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető, Városfejlesztési Osztály
Tácsi Hajnalka osztályvezető, Gazdálkodási Osztály)



25. A NYDOP – 2009-5.2.1/C Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése c. pályázat benyújtása (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 1 igen, 2 tartózkodás, 2 nem szavazattal nem támogatja az előterjesztést.

Dr. Kolonics Bálint: Az ügyrendi bizottság egyhangú határozatával tárgyalásra alkalmasnak tartja az előterjesztést.

Marton István: Ja, még ez friss határozat, gondolom, igen.

Tóth László: A Magyar Szocialista Párt képviselőjeként egyértelműen támogatni tudom városunk az NYDOP – 2009-5.2.1/C rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése program keretében benyújtandó pályázatát. A cél világos, helytálló, megpályázható, de nem az eredeti határozati javaslatok szerint. Amivel abszolúte nem értek egyet, az az eredeti anyag határozati javaslatának 3. pontja. Nevezetesen a pályázat elkészítéséhez szükséges megvalósíthatósági és pályázatíró szolgáltatás nettó 7,7 millió, bruttó 9,6 millió Ft megbízási díjak összege. A benyújtási határidő rövidsége úgy tudom, hogy a kórház által még meg sem kezdett tervezési folyamat a hatósági engedélyek beszerzése miatt aggályos a pályázat kellő megalapozottsággal határidőben történő benyújtása. Az önkormányzatnak a pályázat eredményétől függetlenül is fel kell vállalnia a pályázat előkészítése során felmerült számos költségelemet. Például építészeti tervek, közbeszerzési eljárások díja, a pályázat keretében az építészeti fejlesztés kötelező megvalósítási eleme. Jelen pályázat keretében benyújtandó tervdokumentáció, engedélyezési és kivitelezési tartalomra, összeállítására, hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárást kell lebonyolítani, ha jól tudom. De ha nem, akkor majd valószínűleg kijavítanak. Ne felejtsük el, amennyiben a pályázat elutasításra kerül, a tervdokumentáció és a közbeszerzési eljárások költségeit az önkormányzatnak kell viselnie. Éppen ezért célszerű a pályázatírói feladatokra sikerdíjas konstrukcióban szerződni, amely lehetővé teszi, hogy kizárólag eredményes elbírálás esetén a pályázat keretében elszámolható mértékig és az elnyert támogatással arányos díjazást kell teljesíteni. A tervdokumentációra kiírt közbeszerzési eljárást, tervezési szerződéskötést és tervdokumentáció összeállítását felelőséggel bevállalni a rendelkezésre álló egy hónapos időtartamban nagy bátorságra vall, kellően felkészült gárdát és jól összeállított szakmai koncepciót igényel. Emlékezzünk arra, hogy amikor a TIOP 2.2.4-es pályázatot az önkormányzat benyújtotta, annak az előterjesztésének szerves része volt a konkrét eszközlista, …. koncepció, orvos-szakmai elképzelés. Ha jól látom, itt most ebben az előterjesztésben ezekre nem került sor. A következő, amit még nem értek, hogy lehet, hogy rosszul tudom, de az előterjesztésnek tartalmazni kellett volna a Regionális Egészségügyi Tanácsnak a fejlesztést támogató szakvéleményét, valamint azt sem értem, hogy a pályázati ablak, miután már 2009. decemberétől nyitva áll, miért az utolsó egy hónapban kerül terítékre a pályázat benyújtása. Nem kellő alapossággal előkészített ad hoc pályázatot benyújtani ablakon kidobott pénz. Pár kérdés is fölmerül az előterjesztés kapcsán, hogy ugye az előterjesztésből csak az derül ki, hogy megkeresték az önkormányzatot, nem derül ki, hogy mikor keresték meg az önkormányzatot. Az sem derül ki, hogy kit kerestek meg személyesen. Erre majd szeretnék nyilatkozatot kapni, vagy nyilatkozatot kérek, hogy kit kerestek meg az önkormányzat részéről. És az iránt is érdeklődök, hogy a Kbt. hatálya alá nem tartozó értékhatár alatti beszerzések rendjéről szóló helyi rendeletünk 18. fejezet 2. és 4. bekezdésének megfelelően járt-e el az előterjesztés kapcsán az előterjesztő?

Dr. Fodor Csaba: Maga az előterjesztés, abban én is egyetértek az előttem szólóval, hogy célszerű ebben az esetben csak és kifejezetten sikerdíjas pályázatokat, vagy megbízási szerződést kötni, hiszen az szolgálná a város érdekét és a kórház érdekét is talán. Azt csak megjegyezném, hogy ellentmondás van a határozati javaslatok és a megbízási szerződések között, mert a határozati javaslatokban egy budapesti székhely van megjelölve, holott ennek a részvénytársaságnak nem Budapest a székhelye, hanem a szerződésben helyesen hivatkozott Dunavecse. Célszerű lenne ezeket összehangolni. Azt meg csak úgy halkan megjegyzem, hogy ennek a cégnek az én információim szerint, és a hatályos cégkivonat szerint egy ciprusi cég 100 %-ban a tulajdonosa. Talán egy offshore cég ez, vagy micsoda? Én nem tudom. Úgyhogy ezt gondoljuk végig. Nem tudom. Nem tudom, hogy Önök ezt áttekintették-e vagy eljutottak-e eddig a kutakodásban. Tehát én azt tudom csak mondani, hogy valóban sikerdíjas megbízási szerződést lehessen kötni. És természetesen akkor, hogyha előtte az egészségügyi bizottság elnöke nyilatkozik arról, hogy ebben a pályázatban mi minden bizonnyal indulhatunk, és megfelelünk mindenféle feltételeknek, hogy sikerrel pályázhassunk, mert ebből az előterjesztésből én nem kellően látom ennek a megalapozottságát. De, ha sikerdíjas pályázatot teszünk, írunk ki, akkor én azért támogatom, mert minden lehetőséget, különösen, ha 90 %-os állami támogatást lehet hozzá szerezni és 10 %-os önrészt kell csak befektetni, akkor ez majdhogynem ajándékpénz a kórháznak, úgyhogy ebben a körben ezt így tudom támogatni.

Marton István: Hát ott a 3. pontnak a második francia bekezdésében benne van, hogy nyertes pályázat esetén. Tehát ez sikerdíjas pályázat. Az a megvalósíthatósági tanulmány, nem a pályázat, Fodor úr.

Bárdosi Gábor Jenő: Képviselőtársaim kérdésére majd biztos jön válasz, mert azért rögtön az merül föl az emberben, hogy akkor valóban kivel volt ez tárgyalva az önkormányzatnál. Fodor képviselőtársam feltett kérdésére az egészségügyi bizottság elnöke nem gondolnám, hogy Csákai képviselőtársam itt most tud arra válaszolni egyébként, hogy ez a benyújtandó pályázat vajon így szakmailag megállja-e a helyét. Annyi kiolvasható, hogy négy, összesen négy darab pályázó fog nyerni az egész nyugat-dunántúli területen rehabilitációs kórházak és egyéb intézményeket figyelembe véve. Ennél ezen a nyugat-dunántúli területen jóval több van. Amiért viszont szót kértem, az egy kicsikét más. Az elmúlt időszakban történtek nyomán nem ….. a pályázat előkészítése kapcsán az előterjesztők és a kórház szándékát. Nem olyan régen még azzal büszkélkedett Prof. Bátorfi főigazgató úr, hogy rendelkezik egy profi csapattal. Idézni akarok a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlés 2009. március 31-én, kedden tartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. 2. napirendi pont, Javaslat a struktúraváltozást támogató infrastruktúra fejlesztés a fekvőbeteg szakellátásban TIOP 2.2.4. pályázat benyújtása és a pályázatírói, a projektmenedzsmentet segítő szakértői szolgáltatásra. Marton István polgármester úr: meg kell, hogy kérdezzem, hogy a kórház jelenlévő illetékeseitől, hogy a pályázat előkészítés, illetve a körbeszerzési eljárás bonyolítására, ha megkapja a saját hatáskört a kórház, akkor nem lesz gond, felkészültek-e? Professzor úr válasza: mi magunk úgy ítéljük meg, hogy azt a segítő szolgáltatást, amely ebben az előterjesztésben szerepel 12,5 millió Ft-ért, ezt a segítő elkészítő munkát a kórháznak a felkészült közbeszerzési és egyéb pályázatokban tapasztalattal bíró csapata meg tudja csinálni. Még annyit emlékeztetőül, ez az ominózus azon hirtelen összehívott soron kívüli közgyűlés volt, amelyen egy külső pályázó hasonló, de ennél jóval magasabb összegeket szerepeltett egy ilyen idekészült anyagban. Jogosan vetődik fel bennem a kérdés, hogy a kórház szakembergárdája most, 2010-ben már miért nem képes erre. Itt kívánom megjegyezni, hogy van egy nagykanizsai referenciával bíró pályázatíró csapat, amelyről ma már azt is tudjuk, hogy csak nyertes pályázatért kér díjat. Tehát akár képviselőtársaim által megfogalmazott sikerdíjas történet egyértelmű, hogy ilyen van Nagykanizsán. Akkor miért nem őket bízzuk meg újra? Annál is inkább, mert az SBO 2.2. már bebizonyította, értenek hozzá. Egy megjegyzés: az előterjesztésből egyértelműen kiderül, hogy a pályázatok benyújtása 2010. március 1-jétől lehetséges. A benyújtás végső határideje 2010. április 30. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján fellelt információk alapján utána néztem, a pályázati kiíráshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat december 9-éig várjuk, ezt követően Győr-Moson-Sopron Megye Közgyűlése 2010. január 20-án e tárgyban már döntött. Elnézést, hogy hosszabb voltam a két percnél polgármester úr. Én csak mellékesen jegyezném meg még hozzá magánvéleményemet. Azt gondolom az elmúlt időszak alapján, a kórházban szerintem a kórház vezetése ma nem feltétlenül biztos…. munkákkal foglalkozik, amit a kórház vezetésére megbízást kapott. Én azt gondolom, az idejük nagy része másra megy el, nem azzal foglalkoznak, mert akkor képviselőtársam nem tudott volna feltenni öt darab kérdést, amelyre olyan válaszok jöttek, amelyik olvashatók a másik anyagban, amit sajnálatomra nem tárgyalunk. Felkérek mindenkit, és azt gondolom, hogy joggal, hiszen megtettem én ezt tavaly májusban az akkori kinevező döntéshozó testületi ülésen is, hogy mindenki tegyen meg mindent a kórházért. Mi a magunk részéről mindent megteszünk. Ma is igennel fogunk szavazni, ha a többség ügy fog dönteni, hogy így ezt a pályázatot elfogadja, és nem vesszük le így a napirendről, mert azért itt komoly pénzekről van szó. A vélelmezetten általam elmondottak alapján szerintem nálunknál sokkal esélyesebb, rehabilitációval rendelkező kórházakkal szemben. Azt gondolom, úgy vélem, jó lenne már valóban Nagykanizsa kórházában a gyógyító munkával foglalkozni, és nem ilyen ügyekkel szakértelem hiányában döntéseket hozatni a képviselőtestülettel.

Tóth László: A Pénzügyi Bizottság elnökeként a múlt héten kértem a hivatal Gazdasági Osztályát, hogy mutassa be, hogy amennyiben a mai közgyűlésen az előterjesztéseknek megfelelően kerülnek elfogadásra határozati javaslatok, úgy az mennyiben fogja megnövelni az önkormányzat hitelfelvételét. Ezt szeretném ismertetni. Összesen ez 145.098.350.000, ebből 44.647.000 a fejlesztési és a működési, az 100.451.350. Ezt most azért mondom ennél a napirendi pontnál, mert az ezt követő napirendek kapcsán mindenki legyen azzal tisztában, hogy mindenegyes döntéssel, és ez a pályázat ugye nem volt bekalkulálva a költségvetés készítése során. Tehát világos, nekem csak ez az egy gondom ezzel, hogy egyébként a cél, mondtam már, támogatható, csak ezt a hitelfelvétellel is kell kalkulálni.

Bene Csaba: Én magam részéről támogatok minden olyan pályázatot, amely pályázati forrást biztosít a fejlesztésekhez, annál is inkább, mert annak idején a szocialista frakció is kifejezte ezt a fajta szándékát. Tehát úgy gondolom, hogy ha megfelelő válaszokat kapunk azokra a kérdésekre, amelyek itt fölmerültek, abban az esetben mindenképpen támogatandó a pályázatnak a benyújtása.

Marton István: Ezzel kapcsolatban azért az elég sok időt elvett, hogy egyáltalán induljunk-e, lévén, hogy az elején látható ugye, hogy 0,8 milliárd Ft van, és maximum 200 millió adható. Az esélyesek közül egyébként négy megyei jogú város fog indulni, az ötödik, az nem, ami már egyébként biztosnak tűnik, tehát én azt hiszem, hogy komoly esély van arra, hogy a 200 millió Ft-os pályázatunk nyerjen. Egyébként itt le van írva a közgyűlésnek küldött anyag első oldalán, hogy a MAPI Zrt. már kikkel egyeztetett. Engemet egyébként március elején kerestek meg. Ugye tartott egy darabig, hogy egyáltalán be szabad-e szállni ebbe a dologba, de hát a kórház biztatott bennünket, és én is azt mondom, hogy ez jó dolog. Nem tudom, hogy professzor úrnak van-e valami mondanivalója. Ha van, akkor most légy szíves, tedd meg.

Prof. dr. Bátorfi József: Kezdeném azzal a napirendi ponttal, amely lekerült a mai közgyűlésen, amely napirendi pontnak a felvezetése azt a látszatot keltette, mintha a kórházban a közbeszerzési eljárás kapcsán szabálytalanságok vagy törvénytelenségek történtek volna. Kérem, engedjék meg, hogy ezt visszautasítsam. A nagykanizsai kórháznak van egy szerződése a Kanizsaber Kft-vel, amelyet még 2009 elején megkötöttünk velük. Azért választottuk a Kanizsabert, mert tudomásunk volt róla, hogy felkészült csapat, tapasztalatuk van, megfelelő szakembereik vannak. Úgy ítéltük meg, hogy a kórház közbeszerzési eljárásai leginkább akkor lesznek biztosítva törvényességi szempontból is, hogyha azt a Kanizsaber Kft. csinálja. 2009-ben két közbeszerzési eljárásunk volt, mind a kettőt a Kanizsaber Kft. tette. Ha úgy gondolják, hogyha törvénytelenség történt a közbeszerzési eljárás során, tisztelettel kérem a polgármester urat és a képviselőtestületet, kérdezzék meg a Kanizsaber Kft-t, hogy valóban történt-e ilyen. Én tartom a kapcsolatot a Kanizsaber Kft. képviselőivel, és ugyanazt mondták, ami nekem meggyőződésem. Ezen két közbeszerzési eljárás során semmiféle szabálytalanság vagy törvénytelenség nem történt. Én, mint a kórház vezetője azt látom végig, hogy a Kanizsaber a kórház érdekeit szolgálva, a kórház kéréseit figyelembe véve tette meg az ajánlatot, és semmi olyan észrevételt nem tapasztaltam sem belülről, se kívülről, amely kérdésessé tette volna a közbeszerzési eljárásunknak a tisztességét vagy a törvényességét. Ezzel kapcsolatban még egy kérdést, amely ehhez szorosan kapcsolódik, meg kell, hogy válaszoljak, hogy szerepelt a Tóth képviselő úr kérdései között, majd később a polgármester úr kérdései között is, hogy hogyan és miként dolgozhatnak már néhány szakterületen olyan műszerek, orvosi gépek és technikák, amelyek szerepelnek a közbeszerzési eljárás tenderkiírásában. Szeretném nyomatékosan mondani, hogy ezek a készülékek, gépek nem kerültek beszerzésre, nem kerültek kifizetésre, ezeket a készülékeket úgy tudtuk sok-sok tárgyalás és utánajárás után a kórházba hozni, hogy bemutató-készülékként, demo készülékként, egy esetben pedig, és ez alatt a Prestige röntgenkészülék átvilágító csövét értem, fizetett halasztási feltétel mellett használhatjuk. Mindez ideig abból a pénzből, amit itt próbálnak rajtam számon kérni, egyetlenegy fillér sem került elköltésre, az úgynevezett támogatási szerződés március elején köttetett meg. Jó lehet, mi ezt a tervet, hogy önerőből nem tudjuk teljesíteni a gép beszerzéseket, már tavaly augusztusban elkezdtük, március elején jutottunk olyan helyzetbe, hogy megköttetett a támogatási szerződés, és március elejétől kezdve próbáljuk a megrendeléseket megtenni, várjuk a számlákat, még egyetlen számla sem érkezett meg. Ahogy a számla megérkezik, azt be fogjuk nyújtani a polgármester úrnak, és ahogyan az a támogatási szerződésben van, a polgármester úr azt ellenjegyzi, elfogadja, majd a számlán szereplő összeget a kórház számlájára átutalja, és akkor tudjuk csak kifizetni. Ismétlem még egyszer, egyetlenegy forintot sem fizettünk még ki, tehát sem az önkormányzatot, sem a kórházat semmiféle anyagi kár nem érte. Ha pedig nem léptem meg azt munkatársaimmal együtt, hogy ezeket a gépeket beszerezzük a kórházba, akkor megbénult volna a kórháznak a működése. Tessenek, tessenek elfogadni azt, hogy a Prestige-féle röntgen átvilágító készülék nélkül nem működik az SBO, nem működik a traumatológia, nem működik a sebészet, nem működik a belgyógyászat és még legalább másik négy szakma. Egyszerűen feltétele volt a kórház működőképesen tartásának az, hogy ezek a gépek használhatók, ott legyenek, dolgozhassunk velük. Én pedig úgy gondolom, hogy nekem, mint a kórház első felelős vezetőjének az a feladatom, hogy a betegellátás folyamatos és biztonságos legyen. A napirend kapcsán a következő észrevételeket teszem. Bárdosi képviselő úr kifogásolta azt, hogy hát hogy bátorkodunk belepályázni ebbe a rehabilitációs pályázatba, amikor nincsen megfelelő pályázó csapatunk, illetve nem is pályázhat a kórház. Ha figyelmesen el tetszenek olvasni a pályázati kiírást, csak a fenntartó pályázhat.

Marton István: Ez generálszabály egyébként itt is, meg minden más….

Prof. dr. Bátorfi József: Csak a fenntartó pályázathat, innentől kezdve a polgármester úrnak, illetve a képviselőtestületnek a kompetenciája az, hogy megmondja, hogy ki lesz majd a pályázatíró, és hogy milyen feltételek mellett tudja bevállalni ezt. Ciprosi cég – fölteszem a két kezem, nem tudok róla, hogy ez ciprusi cég. Ha így van, ha így van, akkor én is levonom a konzekvenciákat, én nem tudom, hogy ez az információ honnan származik, én úgy tudom, hogy a csapat tárgyalt a polgármester úrral is, tárgyaltak velünk is, gyanúnk se vetődött föl, hogy valamilyen offshore céggel kerülünk üzleti kapcsolatba. A pénzekről, amelyek ebben rehabilitációs pályázatban szerepelnek, a következőket tudom elmondani. Egy sikerdíjas pályázatról van szó, a pályázatírónak csak akkor vagyunk kötelesek kifizetni – bocsánat, az önkormányzat – az a 3,5 millió Ft-ot, ha jól tudom, amennyiben ….

Marton István: 4,2-öt.

Prof. dr. Bátorfi József: Igen. Amit pedig Bárdosi képviselő úr mondott, a 9 millió Ft megvalósíthatósági tanulmányra, az lehívható a pályázati pénzből. Következésképpen az nem fogja terhelni az önkormányzatot. Az időnek a rövidsége – a pályázatírókkal, nem tudván, hogy ciprusi cég, a pályázatban érintett osztályvezetőkkel kétszer is megbeszélést tartottunk. Összeültünk, hogy az idő rövidsége miatt ebből mit tudunk megvalósítani, mert nagy hiba lenne lemondani erről a 200 millió Ft-ról. Igenis össze lehet állítani a listát, merthogy ez a 200 millió Ft két tételből állna, amennyiben az önkormányzat támogatná a pályázatot. Az egyik része a rehabilitációs osztály orvosi gép- és műszerbeszerzéséből állna, ez különösebben előállítani, összehozni nem kell sok idő. A másik része pedig a pszichiátriai osztályon bizonyos épület technikai dolgoknak a korrekciója, ilyen, hogy gondozóteremnek a kialakítása, nyílászáró szerkezetek, padlóburkolatok, tehát épülettechnikai. Nem épület hozzáépítés, nem épületbővítés, hanem a meglévő épületen belüli épülettechnikai korszerűsítésről lenne szó. Ez ki is merítené a 200 millió Ft-ot. Valóban úgy van, ahogy talán Tóth képviselő úr mondta, hogy összesen a régiónkban elérhető 800 millió Ft-ot négy kórház között tervezik szétosztani, és hogy az esélyünk talán nem olyan nagy. De igenis nagy az esélyünk, mert ahhoz, hogy valaki pályázhasson, annak az a feltétele, hogy legyen rehabilitációs osztálya. Jól tudom, hogy Keszthely is pályázna erre a pénzre, majdnem esélytelen Keszthely azért, mert náluk nincs meg az a struktúra, az az alap, amire ráépítve, ezt a pályázatot meg tudjuk csinálni. A másik rész pedig, hogy legyen egy pszichiátriai osztály. Nekünk van pszichiátriai osztályunk is. Tehát a nagykanizsai kórház abban a kedvező helyzetben van, hogy eleve megvannak az alapok ahhoz, amelyek feltétele, hogy a pályázat beadható legyen. Egy csomó dunántúli kórházban nincs meg ez a háttér. Azt pedig én nagyon sérelmezem tisztelt képviselő úr, Bárdosi képviselő úr, hogy ezek a kórházzal szembeni kifogások csak azóta vetődnek föl, amióta az orvos-igazgató személyében változás történt. Én e mögött időrendi kapcsolatot látok. Szeretném elmondani azt, hogy ez a kórház orvosaival együtt, a vezetőivel együtt mindent elkövet azért, hogy Önök büszkék legyenek rá. Nagyon sajnálom, hogy ezt nem tapasztalom meg, de szeretném elmondani, hogy a múlt héten tudtam meg, hogy a kaposvári kórháznak – póluskórház, kiemelt kórház – 2 milliárdos tartozása van. Nyilván nem tudják azt, hogy a zalaegerszegi kórháznak 1 milliárdos tartozása van. Hogy a nagyatádi kórház az összeomlás szélén van 1 milliárdos tartozással, és az orvosok most jönnek át hozzánk. Nem kívánjuk azt, hogy dicsérjenek bennünket, csak ne bántsanak. Hagyjanak dolgozni. Kérem, tételezzék fel rólunk azt, hogy szakmailag, emberileg tisztességesen próbálunk dolgozni. Lehet, hogy ez néha nem sikerül, de az, hogy olyan jelzőket kapjunk, és olyan jelzőket kelljen elszenvedni, amelyet a Bárdosi képviselő úr mondott, én visszautasítom magam és munkatársaim nevében.

Marton István: Én úgy gondolom, hogy aki a pályázati anyagot figyelmesen elolvasta, az igenis láthatja, hogy a nyerési esélyünk egészen kiváló, különben nem kockáztatnék én egy fillért sem, ha ezt nem így ítélném meg. A működési hitel növekmény, nézzék, én azt tudom mondani, amit már mondtam, amikor a költségvetést első fejezetben beterjesztettem, tavaly is 700 millió volt, tavalyelőtt is sok száz millió volt, a működési hitel csökkentéssel lehet kezdeni valamit, én két éven át lenulláztam, és nem tervezem azt sem, hogy jelentős működési hitelfelvételre kerüljön sor, ami nem jelenti azt, hogy esetleg átmenetileg nem kell felvenni valamennyit. De én azt hiszem, hogy teljesen egyértelmű az, hogy egy cégnek még akár ciprusi vonzata is lehet, az ma már elég nagy divat, én találkoztam egyszer egy olyan talán hatlépcsős cégnyomozással, ahol még brunei tulajdonlás is volt. A cégnek a székhelye viszont valóban Dunavecse, és ez tökéletesen van a szerződés-tervezetben. Hogy az anyagban ez egyszer előfordul, hogy Budapest, ott nyilván kirendeltsége, vagy lerakata vagy nevezzük, aminek akarjuk, van. Tehát a dolog lényege az, hogy ez, miután sikerdíjas pályázat, és a megvalósíthatósági tanulmány elszámolható a pályázatban, én úgy gondolom, hogy ez nem olyan összeg, amit nem szabadna nekünk bevállalni. Sőt, kifejezetten kívánatos, mert ezzel a harmadik nagy kórházi fejlesztésünket tennénk meg az SBO-n, illetve a TIOP 2.2.4-es 3 milliárdoson kívül.

Bárdosi Gábor Jenő: Elsősorban, amit mondtam, és a jegyzőkönyvben majd, hogyha szó szerint elolvassa professzor úr, abban kérdéseket tettem fel. Semmilyen dátumhoz nem kötöttem a kérdéseimet, mind professzor úr által, még egyszer megismétlem, 2009. március 31-én tett jegyzőkönyvben rögzített mondatai kapcsán tettem fel a kérdéseimet. Az meg, hogy képviselőként, a város képviselőtestületének egy tagjaként én egy véleményt fogalmazok meg, azt két-három okból is megtehetem. Egyrészt úgy is, mint a Szociális és Egészségügyi Bizottság tagja, másrészt úgy is, mint képviselő, aki ebben a képviselőtestületben Nagykanizsa város kórházáért ebben lassan közelgő négy esztendőben mindenegyes, a kórháznak járó forintot szavazatommal támogattam. Azt már csak harmadikként tenném hozzá, hogy én volt az Tóth László képviselőtársammal, aki a közeli napokban Székely miniszter úrnál lobbiztam Nagykanizsa város kórházának TIOP 2.2.4-es pályázatának elnyerése ügyében. Ezek után azt mondani, hogy az én mondataimat és kérdéseimet visszautasítsa valaki, azt szabad, azt mindenki megteheti, professzor úr is. Én viszont képviselőként kérdezek, kérdeztem a négy év alatt elég sokszor a kórházban, és azt gondolom, professzor úr tudja a legjobban, hogy mikor kérdeztem sokat, és mikor kérdeztem kevesebbet. Még egyelőre keveset kérdeztem, nem szeretnék sokat kérdezni, én is csak a képviselői munkámat szeretném elvégezni, és ugyanúgy támogatok mindent, ahogy támogattam akkor is, amikor a CT-t, elmondtam a testületben nagyon sok képviselőtársammal együtt, 15 millió Ft-os pályázati pénzből kellett volna megvenni, és nem közel 500 milliót rákölteni. Ennek ellenére természetesen megszavaztam, hogy akár 500 millióért is megvegyük. Bocsánatot kérek, hogy viszontválasz nem szokás, polgármester úrnak is köszönöm, hogy megtehettem.

Marton István: Ha jól emlékszem, az csak 360 millió volt. Azért a „csak”-ot idézőjelben mondom.

Bicsák Miklós: Az késztetett hozzászólásra, úgy érzem, a képviselő lelkiismeretem 16 éve a tisztelt közgyűlésben dolgozva, mindig szem előtt tartva Nagykanizsa város, nem csak a kórháza, bármilyen intézménye vagy egyéb, mint felelős egyénileg megválasztott képviselő, büszkén vállaltam és vállalom is azt a felelősséget, hogy hogy fogok dönteni. Úgy gondolom, hogy engem most professzor úrnak a kiegészítő hozzászólásával konkrétan a Kanizsa kórháznak a fejlődéséhez ezzel a harmadik pályázattal, remélem sikeres lesz, és a tisztelt közgyűlés támogatni fogja, a pályázatot elnyeri a kórház. Szükség van rá. Szükség volt akkor is, amikor azon képviselőkkel a Hospinvest meg szerette volna vásárolni vagy üzemeltetni Nagykanizsa kórházát a másik ciklusban, az elmúlt ciklusban. Mi hárman felvállaltuk, hogy ne történjen meg. Most is az a felelősségem, és így fogok dönteni, én ezt a pályázatot támogatni fogom. Meggyőzött polgármester úrnak is a pénzügyi, szakmai ismeretét ismerve, hogy igenis lehet támogatni. Én úgy gondolom, és kérem a képviselőtársakat, parttalan vitákba ne menjünk bele, nekünk felelősséggel és kötelességgel támogatni kell, mert a kórháznak működni szüksége van. Az, hogy a városunkban a kórház mai napig olyan gazdasági stabil állapotban van, amilyenben van, nem kívánom én sem megemlíteni, mint vállalkozó, de azért a hírekből eljött, hogy egyes városokban bizony küzdenek a létfenntartással. Kérem tisztelettel, ezt a pályázatot képviselőtársaim támogassák.

Tóth László: Valószínűleg itt egyeseknél szövegértelmezési nehézségeket vélek felfedezni, amikor hogyha valaki elolvassa az előterjesztés 3. határozati javaslatának második bekezdését, szó szerint fölolvasom. Megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére egy céget 3.500.e-Ft+ÁFA megbízási díjat nyertes pályázat esetén megelőlegezi, illetve amennyiben a pályázat nem nyer, úgy az összeget a 2010. évi költségvetési rendeletében biztosítja a fejlesztési hitel egyidejű megemelésével. Én ezt kifogásoltam, hogy akkor a …. hogy ezt be lehet rakni a pályázatba, hát ez világos. Ahogyan a pályázatírás sikerdíjas, úgy, úgy gondolom, hogy ennek is, a megvalósíthatósági tanulmánynak az elkészítése is csak sikerdíjas konstrukcióban történhet, és város polgármester úr válaszát a hármas kérdésre, hogy kiket hívtak meg ugye, mert ez a hivatkozott rendelet szerint írásban három darab pályázatíró céget kellett írásban Önnek meghívni.

Marton István: Tóth úr, én ezt most nem tudom megnevezni, de majd megkapja idejében. Hát én most nem tudom megadni, írásban megkapja.

Cserti Tibor: Hát én nem vagyok az egészségügyi szakma felkent ismerője, meg tudora, nem is kívánok lenni, annál bonyolultabb a szakma. Egyet érzékelek viszont, mint fenntartó. Az az 1/27 felelősségem, ami nekem is megvan ….. 26, elnézést, képviselőtársaimmal együtt. Kétségkívül van egy kockázat, meg van egy lehetőség. Össze kell vetni jó gazda módjára. Picit méltatlannak érzékelem egyébként ezt a vitát. Ezt nem itt kellett volna lefolytatni egyébként, ez már egészségügyi szakbizottsági szinten, itt a végeredménnyel kellett volna már idejönni képviselőtestületi ülésre. Én úgy gondolom, hogyha ez megtörtént, akkor – mert meg kellett, hogy történjen – egy dolgot – meghallgatom képviselőtársaimat, hallgassanak meg engem is, legyenek szívesek, egy öreg mondatra. Egy nagyon fontos szempontra hadd hívjam fel a figyelmet, amit én mindig tiszteletben tartottam a maga módján, mint minden szakmánál. Amikor a főigazgató úr megnyilvánult, ő sose a saját maga nevében. Bizonyos dolgokat kiért, az igen, de az általa képviselt intézmény nevében, és mindig, amikor a szakmai összegzésről beszélt, abban a kórház főorvosi kar együttes véleménye jelent meg számomra. Én úgy gondolom, nincs jogunk egyébként a Nagykanizsa Megyei Jogú Város kórházával szemben, mint fenntartónak, ezt az esélyt elszalasztani, ilyen támogatási intenzitással, és én ebből a szempontból gyakorló bankárként azt mondom, én az ördöggel is szövetkeznék, nyilvánvaló, bizonyos feltételek és garanciák mellett. Itt – és hogyha ez ciprusi, éppen ezt ásták ki, uraim, Magyarországon élünk, ilyen feltételekkel, így lehet sikert elérni közös boldogulásunkra, ám legyen az is. Valaki ezt előásta, ám legyen. Azért mondom, hogy el lehet sokfelé vinni a vitát, én nem ebbe az irányba javaslom elvinni. Befejezésképpen, én úgy gondolom, mint fenntartónak, erkölcsi kötelességünk, hogy ebbe az irányba ezt a pályázatot benyújtsuk. Nyilvánvaló, szoros …. kontroll alatt tartva annak a folyamatos megvalósítását. Mielőbb szavazást kérnék a témában. Különben, mindenki eldönthette már, hogy mit akar.

Marton István: Károlyi doktornak megadtam a szót, és lezártam a vitát.

Dr. Károlyi Attila: Nem tisztem nekem itt igazságot tenni ebben a dologban, én, amit láttam, a két képviselőtársam ugyanúgy támogatja, mint ahogy én is támogatom ezt a pályázatot. Tóth képviselő úrnak volt itt egy bizonyos megjegyzése a pályázat elkészítésével, illetve a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésével kapcsolatban. Szíve-joga, a város képviselője. Olyan szinten szólal meg egyébként Bárdosi képviselőtársam, ahogyan akar. Nyilván a képviselői esküjét tartja szem előtt. Itt megsértődni senkinek nem kell, legfőképpen professzor úrnak nem kell megsértődni. Én kérem tisztelt polgármester urat, szavaztasson.

Marton István: Miután mondtam, hogy Ön után lezártam a vitát, szavaztatok, ez van hátra. Módosítást, ha szövegszerűen hallanám.

Tóth László: A határozati javaslat 3. pontjának második bekezdését akként próbálom meg módosítani, hogy a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére – itt most nem nevezem meg a céget, az összeget helyben hagyva – megbízási díjat csak nyertes pályázat esetén fizeti meg, illetve megelőlegezheti, megelőlegezi. Azt meg törlésre javaslom, hogy amennyiben a pályázat nem nyer, úgy az összeget, tehát ezt a részét kell kivenni a határozati javaslatból. Tehát sikerdíjas pályázatot kell befogalmazni ebbe. Nem tudom, hogy ez mennyiben sérti az önkormányzat vagy a kórház érdekét, én úgy gondolom, hogy … Jó.

Marton István: Hát csupán annyiban, hogy akkor nem lesz megvalósíthatósági tanulmány, ami alapján nem készül el, és egy hónapon belül nem tudjuk beadni a pályázatot.

Tóth László: De miért, polgármester úr? Miért?

Marton István: Mert nincs rá idő. Egy hónap van mindenre.

Tóth László: … Az attól függ, hogy most sikerdíjas vagy nem sikerdíjas, akkor elkészül vagy nem készül el?

Marton István: Nem, de ők akkor nem vállalják, és mást meg már nem tudunk fölhajtani.

Tóth László: Mi az, hogy nem vállalják.

Marton István: Hát, nyilván nem vállalják, mert ezekkel a kondíciókkal vállalják. Jó, én erről szavaz… Tóth úr, én erről szavaztatok. Nem támogatom.


A közgyűlés 5 igen, 4 nem és 12 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el.


124/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem fogadja el Tóth László képviselőnek „A NYDOP – 2009-5.2.1/C Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése c. pályázat benyújtása” előterjesztéssel kapcsolatos alábbi módosító javaslatát:

„A határozati javaslat 3. pontjának második bekezdését akként próbálom meg módosítani, hogy a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére – itt most nem nevezem meg a céget, az összeget helyben hagyva – megbízási díjat csak nyertes pályázat esetén fizeti meg, illetve megelőlegezheti, megelőlegezi. Azt meg törlésre javaslom, hogy amennyiben a pályázat nem nyer, úgy az összeget, tehát ezt a részét kell kivenni a határozati javaslatból. Tehát sikerdíjas pályázatot kell befogalmazni ebbe.”


Marton István: Aki az eredetit elfogadja, az kérem, nyomja meg az igen gombot. Remélem, az a 200 millió idejön.


A közgyűlés 20 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


125/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. támogatja a NYDOP –2009-5.2.1/C Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése c. pályázat benyújtását azzal, hogy felkéri a Polgármestert, hogy a pályázat pontos műszaki tartalmát tartalmazó előterjesztést a Megvalósíthatósági tanulmány alapján soron kívül, a Pályázat beadási határidejét megelőzően terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: a Pályázat beadási határidejét megelőzően
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Prof. Dr. Bátorfi József, a Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatója)

2. támogatja a NYDOP –2009-5.2.1/C Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése c. pályázat benyújtása érdekében a 10%-os önrész, maximum 20 millió Ft biztosítását azzal, hogy felkéri a Polgármestert, hogy a pályázat pontos műszaki tartalma alapján a pályázat költségvetését a Megvalósíthatósági tanulmány alapján soron kívül, a Pályázat beadási határidejét megelőzően terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: a Pályázat beadási határidejét megelőzően
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Prof. Dr. Bátorfi József, a Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatója)

3. A Polgármesternek a 326/2/2009. (VI.25.) számú Közgyűlési határozattal jóváhagyott Közbeszerzési Szabályzata XVIII. fejezete alapján meghozott döntéséhez biztosítja a forrást az alábbiak szerint:
 Megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére a Magyar Pályázatkészítő Iroda Zrt-t-vel (6087 Dunavecse, Fő út 79.) a 3.500.e-Ft+ÁFA megbízási díjat nyertes pályázat esetén megelőlegezi, illetve amennyiben a pályázat nem nyer, úgy az összeget a 2010. évi költségvetési rendeletében biztosítja a fejlesztési hitel egyidejű megemelésével.
 A pályázat elkészítésére a Magyar Pályázatkészítő Iroda Zrt-t-vel (6087 Dunavecse, Fő út 79.) a 4.200.e-Ft+ÁFA megbízási díjat nyertes pályázat esetén a 2010. évi költségvetési rendeletében biztosítja a fejlesztési hitel egyidejű megemelésével.
 Felkéri a Polgármestert, hogy a költségvetés soron következő módosítása előterjesztésében a fenti kiadási és bevételi előirányzatot szerepeltesse

Határidő: 2010. március 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Domina Erzsébet, a Pályázati Iroda vezetője
Tácsi Hajnalka, a Gazdálkodási Osztály vezetője)



26. Javaslat az „Élethosszig tartó tanulás” elnevezésű pályázat megvalósításához szükséges önrész biztosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Baráth Zoltán Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola


Marton István: Ez a milánói kapcsolat. Én úgy gondolom, hogy nagy megtiszteltetés számunkra, hogy Milánó arra gondolt, hogy a mi Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskolánkkal akar továbbképzéseket együttszervezni. Szakértő, szakbizottság? Szakosztály? Senkit nem látok. Szavazzunk? Eredeti 27-es, a milánói kapcsolat. Az van odaírva, hogy „Élethosszig tartó tanulás”. Jó, egyhangú, akkor, aki el tudja fogadni, nyomja meg az igent.


A közgyűlés 15 igen és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


126/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. támogatja a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola „Élethosszig tartó tanulás” elnevezésű pályázaton projektpartnerként való részvételét.

2. biztosítja a 2010. évi költségvetés 16. számú melléklet, fejlesztési célú céltartalék, 2. Önkormányzat pályázati önrészek soráról a pályázathoz szükséges legfeljebb 5000 EUR-nak megfelelő önrészt, felkéri továbbá a Polgármestert, hogy a 2011. és 2012. évi költségvetés tervezetekben is szerepeltesse ezen összeget.

Határidő: 2010. szeptember 30.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Rodekné Hederics Erika
Tácsi Hajnalka osztályvezető)



27. Beszámoló a Völgy Alapítvány a pszichiátriai betegek nappali és közösségi ellátásában nyújtott 2009. évi tevékenységéről (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Marketti Judit kuratóriumi titkár, Völgy Alapítvány


Marton István: Hozzászólót nem látok, aki el tudja fogadni, kérem, nyomjon igen gombot.
A közgyűlés 18 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


127/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Völgy Alapítványnak a pszichiátriai betegek nappali és közösségi ellátásában végzett 2009. évi tevékenységéről készült beszámolóját elfogadja.



28. Beszámoló az Egészségügyi Alapellátási Intézmény 2009. évi munkájáról (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Kercsmaricsné Kövendi Ibolya intézményvezető


Marton István: Hozzászólót nem látok, aki el tudja fogadni, nyomja meg az igen gombot.


A közgyűlés 18 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


128/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. elfogadja az Egészségügyi Alapellátási Intézmény 2009. évi munkájáról készült beszámolót.
2. hozzájárul az anya,- és csecsemővédelem szakfeladaton a 6 órás asszisztensi állás 8 órásra történő emeléséhez, mely az önkormányzat költségvetését nem érinti.
3. hozzájárul az ifjúság-orvosi szakfeladaton 1 asszisztensi állás megszüntetéséhez, mely nyugdíjba vonulás miatt megüresedett és anyagi vonzata nincs.

Határidő: 2010. március 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Kercsmaricsné Kövendi Ibolya intézményvezető)



29. Beszámoló Nagykanizsa Megyei Jogú Város bűnügyi közbiztonsági és közlekedésbiztonsági helyzetéről (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Dr. Molnár József rendőrkapitány


Dr. Kolonics Bálint: Az ügyrendi bizottság tegnapi ülésén a kapitány úr jelen volt, az előterjesztést a bizottságunk megtárgyalta, kérdések, amik ott felvetődtek, a kapitány úr megválaszolta. Egyhangú határozattal az ügyrendi bizottság a beszámolót elfogadásra javasolja a közgyűlésnek, illetve a bizottság megköszönte a kapitány úrnak a végzett munkájukat.

Dr. Károlyi Attila: Megragadom a lehetőséget arra, hogy az újonnan felállott körzeti megbízotti irodával kapcsolatban tájékoztassam a tisztelt közvéleményt arról, hogy … a keleti városrészben, mint ahogy az ismert is volt, ugye megalakult, illetőleg a körzeti megbízottak a tevékenységüket megkezdték és végzik. Képviselői fogadóórámon érkezett megkeresés tisztelt kapitány úr, hogy nem nagyon látják őket egyrészt mozogni a területen, másrészt pedig, másrészt pedig nem találják őket az irodában sem. Tehát én arra kérném tisztelt kapitány urat, hogy ezeket a körzeti megbízottakat vegyük komolyan. Tehát egyrészt végezzék a tevékenységüket, legyenek kint a területen, igazoltassák azokat a gyanús szituációkat, amelyikre nekik felkent személyekként ezt a munkát ugye ott elvégezhetik. Ez az egyik. Ez az egyik tisztelt kapitány úr. Ezt szeretném, hogyha komolyan vennénk. Ez nem csak egy ilyen – hogy is mondjam? – bokréta a rendőrség kalapján, ez a körzeti megbízotti státusz és iroda, hanem ezt nagyon komolyan kell venni. Mi ott, a képviselő is, meg az állampolgárok is nagyon komolyan veszik, és ezt hiányolják – egy. Kettő – a beszámolóval kapcsolatban köszönöm, nagyon szép, gratulálok hozzá, a közbiztonsági és közlekedésbiztonsági alapítvány, aki a mi alapítványunk és a város azért hozta létre, hogy, én kérem azt, hogy hangsúlyosan szerepeljen. Ha nem csinálnak semmit, akkor persze akkor arra nem kell írni semmit se, de a közlekedési és közbiztonsági alapítvány a maga kis 500 eFt-os támogatottságával ugye, amit annak idején x polgármester úr az előző ciklusban 5 millióról ugye 500 eFt-ra javított át, aztán szaladgálhattunk ahova akartunk, ugye hát nagyon sok és nagyon pozitív tevékenységet végeztek, pályázatokat írnak ki, támogatják a rendőrséget, a motoros rendőröket, a térfigyelő kamerák …. én nem akarom …. Én arra kérném egyrészt a tisztelt közgyűlést, másrészt a kapitány urat is, vice versa, tehát oda és vissza támaszkodjunk egymásra, egyrészt a költségvetésben hangsúlyozottabban kellene megjelenni ennek az alapítványnak, másrészt pedig a rendőrségnek is hangsúlyozottan kell rá támaszkodnia.

Karádi Ferenc Gyula: Tisztelt Kapitány Úr! Én majdnem hasonlókat szeretnék kérdezni, mint Károlyi Attila. A miklósfai KMB-s iroda létrehozásáról én is gondolkodtam a lakossági bejelentések alapján. Nyilván indokolt lenne Miklósfán ugyanezt létrehozni, és azt szeretném Öntől most megkérdezni, ha egy KMB-s iroda megvalósul Miklósfán vagy Kiskanizsán, hiszen a következő napirendi pontoknál lesz is ennek a finanszírozásáról szó, és nem mindegy, hogy mire költünk mi 3-4 millió Ft-ot. Tehát az a kérdésem, hogy mi annak a KMB-snek a feladata? Ha Ön ezt nekünk el tudná mondani, akkor lehet, hogy Károlyi képviselőtársam és én magam is képben lennénk, és nem kérnék olyat a rendőrtől, az ott megjelenő rendőrtől, mint amit nem lehetne elvárni. Nem pontosan tudjuk, hogy mit jelent az, hogy KMB, nem pontosan tudjuk, hogy mi a feladata, az, hogy az utcán jelen legyen naponta, vagy pedig az irodában teljesítsen szolgálatot. Mi pontosan ez a funkció, ha meg tudnák nekünk ezt mondani, akkor azt megköszönnénk, és akkor, ha ez érezhetően javítana a miklósfai közérzetén és a közbiztonsági helyzeten, akkor én is majd kezdeményezem ennek a létrehozását, és tudomásom szerint van is ott egy iroda, ami most éppen nem üzemel. Tehát annak a KMB-s munkahelynek az igazi betöltését szeretném én is kérni, amely Miklósfát érintené.

Bicsák Miklós: Tisztelt kapitány úr, nagy tisztelettel szeretném kérdezni, hogy milyen esélye van Palin városrésznek, tudom, hogy nincs esélyünk, mert nincs közösségi és nyugdíjas házunk, ezt a tisztelt közgyűlés nem támogatta, de én szeretném tisztelettel kérni Öntől, eddig is van járőrözés, személyes tapasztalatom az éjszakai hazatéréseim alapján, hogy a járőrök megjelennek a Palin városrészben …

Marton István: Bicsák Úr! Nem éjszaka kell hazatérni.

Bicsák Miklós: … szeretném kérdezni, hogy van-e a nyári beinduló szezon, a téli estékig, illetve hát a rossz idő beálltáig, hogy többször a járőrök az új városrész, mert hasonló eset történt ott is már nem oly régen, hogy a zsiványok ott a környékben járnak, én szeretném kérdezni, hogy Palin városrésznek van-e lehetőség arra, hogy többször, sürvebben a járőrözés az öreg falu és az úgynevezett új városrészben megtörténjen.

Bene Csaba: Tisztelt kapitány úr, én szeretném megköszönni az éves beszámolóját. Szeretném megköszönni intézményvezetők nevében is azt a tevékenységet, amelyet a kanizsai rendőrkapitányság végez az oktatási-nevelési intézményekben, nagyon komoly munkát végeznek a pedagógusokkal együtt a megelőzés területén, és én ezt nagyon fontosnak tartom, hogy ezzel segítsük a gyerekeknek a nevelését, és bár úgy gondolom, hogy a rendőrségi mutatók, amelyeket minden évben hallunk, a megyei rendőrkapitányságnak a beszámolóján jó magam is részt vettem, és nagyon szép számokat lehetett ott látni, különböző javulásokat, és a lakosságnak a közbiztonságérzete, az mindig egész más képet mutat, de én remélem, hogy a rendőrségen végbement személyi állomány csere, ami a korosztályokat illeti, az hamarosan megoldja azt a problémát is, hogy igazából úgy érezheti a lakosság, hogy olyan rendőri állomány van kint az utcán, és segíti a közbiztonságot, akikre bármilyen szituációban lehet számítani a törvénytisztelő állampolgároknak.

Marton István: Hát azért az a személyi csere, az legalább kétoldalú dolog volt, mert azért a nagyfokú fiatalítás, az nem biztos, hogy a hasznára volt, vagy csak a hasznára, de hát majd nyilván beérnek az urak.

Polai József: Kapitány úrnak tisztelettel én magam is szeretném megköszönni azt a munkáját, amit tapasztalok a körzetemben. Rendszerességgel látom a rendőrkollégákat jelen ott a területen. Azért ez a korábbi években nem így volt, akkoriban azért kellett ezt kérni. Ma már látjuk, hogy azt a szándékot, amit mi kértünk, kezdik komolyan venni. Remélem, egyre komolyabban. Ami pedig a KMB iroda létrejöttét illeti, hát a futottak még kategóriájából látom, hogy szeretnének beelőzni minket. Ennek én nagyon nem örülök, illetve természetesen majd utánunk, ha a mién át lett adva, jöhetnek a következők, sőt, kérem, hogy kezdjék is meg ezt a féle munkát, legyen náluk is ilyen iroda. Viszont én arra kérek mindenkit, hogy hiszen ez még nem egy eldöntött tény, illetve a mi irodánk kialakításának még van egy napirendi pontja, itt most kérem szépen mindenkitől, hogy támogassa azért, hogy a következő hetekben már a munka tudjon ott elkezdődni, és akkor lehessen erről a helyről azt mondani, hogy kapitány úr és mi átadhatjuk majd ott az irodát, amiről én tudom, hogy kapitány úr már nagyon, nagyon régóta szeretett volna ezen már túl lenni, és már ott a munkát végezni. Én köszönöm ezúttal is.

Marton István: Azért nem kell annyira aggódni Önnek, hogy a futottak még kategóriából, ahogy Ön fogalmazott, bárki beelőzi Önöket. Ez is eltartott vagy három évig, amíg a megyei főkapitány úr azt mondta, hogy na, akkor most létszámot így, úgy, amúgy csoportosítunk, és akkor megvalósul a keleti városrész, meg megvalósul az Önök területe, Kiskanizsa. Az egyik helyen körülbelül 17000, a másik helyen körülbelül 8000-en élnek. Én teljességgel kizártnak tartom, hogy mondjuk 2000-es településrész kapjon önálló irodát valaha. De az nyilvánvaló, hogy a járőrözést, azt lehet szaporítani, és szerintem az meg is történik. És hogy egy kis humor is legyen a dologban, énszerintem már azért vannak többet Kiskanizsán a járőröző rendőrök, mert már körbejárják a leendő helyüket, kinézték, hogy hol fognak székelni. Na, ez volt a humor része, de nyilvánvaló, hogy főnöki ukázra járnak, és szigorodnak az ellenőrzések.

Bogár Ferenc: Én is kezdeném az átlagéletkorokkal, ugye az anyagban szerepel az, hogy 50. életévét betöltő hivatásos kolléga már nincs az állományban. Hát ezt én személy szerint azért sajnálom, mert tényleg az élettapasztalat átadása a fiatalabb kollégáknak az ő részükről lett volna lehetséges és ildomos is. Gyakorlatilag ugye a probléma nem csak a kapitányság részéről van, hanem a lakosság részéről is, mert a másik oldalon meg ugye a 65. életév felé tendáló nyugdíjkorhatár elég nagy feszültségeket szít, és ez nem biztos, hogy esetleg fegyveres erők testületek állományának, akik most dolgoznak, jót tesz. Tehát ez mondjuk, a hivatásos politika, nem miénk. Amiért viszont én jónak tartom, hogy a járőrök átlagéletkora 26 év és a kapitányságé 33 év, mert gyakorlatilag én nem csak abban látom a rendőrség munkáját, hogy ott járőrözünk és mondjuk, védjük a közbiztonságot, hanem inkább abban a szolgáltató tevékenységben, amit a kapitányság úgymond látatlanul végez. Tehát gondolok azokra a szolgáltatásokra, amit a különböző rendezvényeken a kollégák végeznek, a drogmegelőzésben, a drogprevencióban, a szülőkkel való kapcsolattartásban, az ismeretterjesztő, felvilágosító előadások tartásában látom ezt a dolgot, és én nagyon jónak tartom, hogy ebben a rendőrkapitányság minél nagyobb mértékben részt vesz. Megítélésem szerint ez is olyan, mint az egészségügyben a megelőző munka, az mindig hatékonyabb, mint a beállt esetnek, mondjuk a kontrollálása vagy pedig javítása. Én arra ösztönözöm a kapitányságot, hogy ezt a tevékenységét folytassa és erősítse, így gyakorlatilag lehet, hogy a bűneseteknek a száma sokkal kevesebb lesz, és ha kevesebb bűnesemény van, akkor a lakosságnak a közérzete is emelkedik. Tehát én nem csak abban a látom, minősítetten aláhúzva a rendőrségnek a munkáját, hogy mindig járőrözzön, és elrettentő jelenléttel mondjuk, visszatartja a bűnözőket, hanem a lakosságot világosítsa fel …. olyan helyzetben, hogy ne adjon lehetőséget arra, hogy megkárosítsák, vagy vele szemben különböző bűncselekményeket végrehajthassanak. Én köszönöm a munkájukat, és kívánok Önöknek ehhez jó erőt, egészséget. A másik dolog, amit meg szeretnék még köszönni, az, hogy itt a polgárőr egyesületekkel való kapcsolattartásuk az, ami megítélésem szerint mindenképpen nagyon jó, és úgy érzem, hogyha ezek az egyesületek növekednek és valamennyi város kerületben vagy külterületen van polgárőr egyesület, és együtt tud működni a rendőrséggel, akkor akár még kevesebb rendőrrel is a jelenlét biztosítható, és …. tenném a hangsúlyt. Hát egyértelmű, szóval rendőr, az nem hanyagolható el, vagy nem nélkülözhető ugye, mert a visszatartó ereje, az rendőrnek van gyakorlatilag, de hát ez az összefogásban az erő, és gyakorlatilag a feladat-végrehajtás közös legyen, akkor ez a munka még hatékonyabb, még jobb lesz. Tehát még egyszer köszönöm a munkájukat, és kívánok Önöknek jó erőt, egészséget hozzá.

Marton István: Parancsnok úr óhajtasz valamit mondani? Akkor válaszoljon parancsnok úr.

Dr. Molnár József: Kezdeném sorban. Károlyi képviselő úr nagyon jól tudja, hiszen a büntetőjog területén ezzel elég sokat eltöltött a szakmájából kifolyólag, én azt gondolom, hogy az nem jogos panasz, hogy nem látják a KMB-s irodában. Szomorú lennék, hogyha az irodában tartózkodna. Őneki az irodában akkor kell tartózkodni, és ezzel válaszolnék a Karádi képviselő úrnak is, amikor neki írásos munkája van, vagy pedig fogadóórája van. Azon kívül én azt gondolom, hogy célszerűen a közterületen kell tartózkodnia. Tehát én azt gondolom, én akkor leszek majd szomorú, hogyha nem azt a visszajelzést kapom a polgárőröktől, hogy milyen komoly szolgálatok voltak … és milyen sűrűn együtt szolgálunk. Ha ez az igény a lakosság részéről, nagyon nagy az igény a fogadóórára, akkor megoldhatjuk ezt, hogy csak jelezzék, mert akkor odateszünk valakit, aki ….

xy: …… (mikrofon nélkül beszél, nem érteni)

Dr. Molnár József: Jó, én azt gondolom, hogy a lakosság, tehát attól, hogy két ember ki lett nevezve KMB-snek, attól még nem lesz mindig minden területen rendőr. Én tudom az ő szolgálati idejüket, tudom az ő szolgálati beosztásukat, azt tudom mondani, hogy a szolgálati idejüknek több mint 90 %-át fönntöltik a keleti városrészben, mint ahogy a már meglévő két kiskanizsai KMB-s is, és itt válaszolnék Polai képviselő úrnak, tehát azért is növekedett meg a rendőri jelenlét, mert a kinevezése, tehát a székhelyet betöltő két kollega már ott teljesít szolgálatot hasonló metódusban. Tehát ezért vannak ott többet. Valóban két rendőr megjelenése nem fog, egy fecske nem csinál nyarat, kettő rendőr nem fog ott jelentősen emelkedett rendőri jelenlétet okozni. Sokkal többen is lehetnének, most ennyien vannak, és ennyien fognak dolgozni addig, amíg többet nem tudunk odatenni. Ez egyébként, úgy gondolom, hogy csak politikai akarat, hogy mennyi státuszt kap a kapitányság, mennyit tud erre fordítani a kapitányság. Azt gondolom egyébként, és válaszolni szeretnék Bicsák képviselő úrnak és Karádi úrnak is, hogy mindenképpen indokolt szerintem is a Körzeti Megbízotti Irodák megnyitása azokon a területeken is, ezt nem vitatom. Az, hogy mikorra lesz erre esély, ez mindenképpen létszámfejlesztés függvénye, hiszen jelen pillanatban a kapitányság ugye ezt a két státuszt is, amivel pluszban megemeltük, hiszen korábban volt kiskanizsai és keleti városrészi KMB-s, ezt a járőrökből vettük el. Többet nem tudunk elvenni a járőrökből, tehát csak státuszfejlesztés útján tudunk körzeti megbízottakat biztosítani a városban a továbbiakban. Azt gondolom, hogy ahogy az ember a híreket hallja, és a belső információkat is, hogy erre remélhetőleg hamarosan lesz esély, hogy efelé mozduljon el majd a közbiztonsági program. Én köszönöm Bene képviselő úrnak a köszönő szavakat, valóban megelőzés a mi egyik nagyon fontos területünk, és valóban abban nagy igazsága van Bogár képviselő úrnak, hogy ha valakit vissza tudunk tartani a bűnözés útjától, akkor azzal sokkal többet érünk el, minthogyha már elkövetett bűncselekmény után elkezdjük őt büntetni, a börtönélet…, az mindig egy kicsit rosszabb út, sőt, az e legrosszabb út, azt gondolom. Én szeretném egyébként megköszönni az önkormányzatnak az egész éves támogatását, hiszen ezek a támogatások, azért valljuk meg őszintén, a KMB irodákba komoly milliókat szavazott meg az önkormányzat. Azt gondolom, hogy a keleti városrészi Körzeti Megbízotti iroda nagyon szép lett, nagy hasznosan lett kialakítva. Remélem, ahogy ott voltunk a helyszínbejáráson, ugyanilyen takarékosan, és ugyanilyen hasznosan lesz kialakítva a kiskanizsai iroda. Én köszönöm szépen azt a támogatást, amivel a város ugye saját közbiztonsága érdekében a kamerarendszert fejlesztette, nagyon fontos fejlesztés. Remélem, hogy hamarosan el tudunk vele indulni, és köszönöm szépen az önkormányzatnak, a képviselőtestületnek azt, hogy talán a megyében egyedülálló módon egységesen támogatja a polgárőr szervezeteinket. Nagyon fontos stratégiai partnerek a polgárőr szervezetek. Nagyon örülök annak, hogy talán az én bábáskodásommal is kiskanizsai területén polgárőr egyesület alakult, és bejegyzett polgárőr egyesület van. Én kérem az önkormányzatot, hogy ugyanúgy támogassák ezt az egyesületet is, mint a korábbi meglévő egyesületeket is. Én azt gondolom, hogy ő munkájuk nélkül nem lehetnénk ilyen sikeresek, és kérem az önkormányzat támogatását a következő évre is. Ha valakinek még van kérdése, akkor arra nagyon szívesen válaszolok. Remélem, azért mindre válaszoltam.
Marton István: Köszönöm parancsnok úr. Jó Önt hallgatni, mert ennyi köszönet a testületnek ritkán jut ki. Több hozzászóló nem lévén, aki el tudja fogadni a beszámolót azzal az apró kiegészítéssel, hogy egyúttal megköszönjük a város bűnügyi, közbiztonsági és közlekedésbiztonsági helyzetéről szóló előterjesztést, konkrétabban, ami mögötte van számokban, azt kérem, szavazzon igennel.


A közgyűlés 19 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


129/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése megköszöni a Nagykanizsai Rendőrkapitányság 2009. évi munkáját, a beszámolót elfogadja, és lehetőségeihez képest továbbra is támogatja az eredményes és sikeres munkavégzésben.



30. Tájékoztató a Nagykanizsai Polgári Védelmi Kirendeltség 2009. évi munkájáról (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Prepok Attila Polgári Védelmi Kirendeltség vezetője


Dr. Kolonics Bálint: A Polgári Védelmi Kirendeltség tájékoztatóját az ügyrendi bizottság megtárgyalta, azt egyhangú határozattal tárgyalásra alkalmasnak tartja azzal, hogy az előterjesztés címe helyesen nem beszámoló, hanem tájékoztató, tehát „Tájékoztató a Nagykanizsai Polgári Védelmi Kirendeltség 2009. évi munkájáról”. Ez volt a Prepok úr kérése, mert ez a szakszerű elnevezés, illetve megköszönjük a kirendeltségnek a munkáját szintén.

Marton István: Nyilvánvalóan ezt javítjuk. Prepok úr óhajt valamit mondani? Nem. Akkor szavazást rendelek el. Aki el tudja fogadni, az kérem, nyomja meg az igent.


A közgyűlés 19 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


130/2010.(III.30.) számú határozat

A Közgyűlés köszönetét fejezi ki a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Nagykanizsai Polgári Védelmi Kirendeltségének e téren végzett munkájáért és egyúttal a tájékoztatót tudomásul veszi.



31. Beszámoló Nagykanizsa Megyei Jogú Város 2009. évi sportéletéről (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Halász Gyula (Ügyrendi): Szeretném kérni, hogy a 10-es napirendet, mivel vidékről jöttek, vegyük előre.

Marton István: Villámgyorsan elővesszük. Ezt már elmondta nekem műsoron kívül is. Ez után a blokk után odamegyünk.

Balogh László: Tulajdonképpen nem kellene megszólalnom, mert 5 igennel egyhangúlag elfogadta a sportbizottság, és tartok tőle, ha megszólalok, akkor mivel mindenki ért a sporthoz, ezért pillanatok alatt túlburjázunk. De így is van ez rendjén, hogy vannak területek, így benne van sport, amelyhez sokan kapcsolódnak. Na most azt is gondoljuk, és a sportbizottságban ennek teret is adtunk, és ez tételmondat, bárki bármit is mond, városunk sportélete sokszínű. És akkor tulajdonképpen ez a beszámoló arról szól, hogy adatokkal alátámasztja ezt a dolgot, és alátámasztja azt, hogy bármennyire is néhányak számára esetleg fájdalmas, mert kevesebbet kapnak, szokott ugye felmerülni, és akár adott esetben ez még jogos is lehet, ez a felvetés, de utánajártunk, kiszámoltuk, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a 22-23 milliárdos költségvetéséből bizonyos, hogy több mint 1 %-ot, tehát 261 néhány milliót fordít sportra. Ebbe persze beleszámoljuk nem csak a verseny- és élsport 90 millióját, amely akár több is lehetne, de beleszámoljuk az uszoda-fenntartást. A tornatermek működtetését például nem számoltuk bele. Tehát azt gondolom, hogy az a bizonyos néhány évvel ezelőtt hozott sportkoncepciós direktíva, hogy az 1 %-át a város a költségvetésének fordítsa sportra, az megvan. De ennél még inkább büszkébbek vagyunk arra az eredménysorra, ami bent van, és nem kezdek bele, mert hosszú lenne, és nem győzném. Azzal együtt, hogy azt remélem, hogy a napi sajtós megjelenések és akár ez a beszámoló anyag, amit remélem, hogy minél bővebben terítünk, arról győzhet meg bennünket, hogy azért nem állunk olyan rosszul a sport területén sem, még akkor is igaz ez, ha egyes konkrét esetekben jó magamnak is van fájdalma. Tehát summa summarum, a célok és jövőbeni feladatokat is hozzávéve igaz itt sok minden, hogy egy új ciklusban például egy új sportkoncepcióval kell előállni, és az információáramlást oda-vissza kell gyorsítani, és az is igaz, hogy a pályázatokon jobb szinten kell az egyesületeknek is részt venni, és az olajbányász sporttelep például egy nagy üzenet, amelyre tavaly 165 millió Ft-ot költöttünk, tisztelettel mondom a városlakóknak, hogy amihez nem nyúltunk hozzá sok-sok éven keresztül, ott valami elindult. Kérem, ezt is méltányolják akkor, amikor hát, kritikával illetjük akár magunkat. Tisztelt közgyűlés, tisztelt városlakók, ezt a beszámolót, ami akár persze még hosszabb is lehetne, de a tartalmát illetően pozitív. 5 igennel egyhangúlag fogadta el a sportbizottság. Én minden sorát vállalva szeretném, ha minél többek megismernék.

Marton István: Balogh úr, azért az olajbányász sporttelep megszerzése, azért az nem csak szerencse, és nem csak lehetőség kérdése volt, hanem nagyon kemény tárgyalásoké is, amit 16-18 éven át elődeink elmulasztottak. Egyébként 162,5 millió volt, nem 165 – a pontosság kedvéért – ÁFA-val együtt. Mert 130 + ÁFA volt.

Papp Nándor: A kétségtelen részletes beszámolóhoz egy mondatot szeretnék hiányként hozzátenni, hogy azt hiányolom, hogy az eredményekről nincsen benne semmilyen beszámolás se.

Polai József: Nagyon röviden polgármester úr. A sportegyesületek felsorolásában nem látom a Futó- és Szabadidő Sportklubnak a nevét, illetve a Bajcsai Sportegyesületet. Szeretném főleg az utóbbi esetében …. Hogy? A futóklubot nem látok, lehet, hogy csak …. Jó, ott … a keretből való támogatásnál benn van, de listában nem látom, ahol a neveket leírjuk, hogy milyen egyesületek vannak. Tehát szokjuk meg, az a kérésem, hogy kezd működni a Bajcsai Sportegyesület. Már a létszám adott, a labdarúgók adottak, éppen egy öltöző hiányzik, ahol lehetne játszani. Ugye ez, remélem, pedig valamilyen szinten folyamatban van, hogy marad még egy darabig, hogy az elkészüljön.

Bicsák Miklós: Tisztelt sportbizottság elnök úr, hadd kérdezzem, mint Kanizsa futballszerető embere és a drukkolók közé, a szurkolók közé vegyülve kérdezik nap, mint nap tőlem, e tavasszal miért nem sikerült, hogy az NB-III-as mérkőzéseket a MÁV NTE a megszokott Kanizsa drukkolóknak a törzshelyén tudná rendezni. Miért ősszel kerül rá? Nagyon vágyódnak már arra a pályára, hogy legalább jó cirkuszt, jó futballt lássanak eredményesen. Én úgy gondolom, egy jó szervezettséggel a tisztelt közgyűlés, ha talán másképp döntünk, lehet, ha tévedek, akkor elnézést kérek, másképp kellett volna kezelésbe adni ezt a pályát, hogy ez rendben lett volna, és a szurkolók igényeit ki tudtuk volna. Nagyon várják. Kérem tisztelettel a választ.

Marton István: Ha Ön még emlékszik rá, az eredeti előterjesztésemben nem a Vagyonkezelő volt megjegyezve kezelőnek, hanem ugye, aki már a csarnokot, illetve a vasútpályát is működteti. Nyilvánvaló, hogy ott jobb helyen lett volna, de hát a testület így döntött, ezért …. rosszabb változat. Az pedig, hogy még két hónapig nem láthatunk NB-III-as meccseket a volt olajbányász pályán, az a futballal működő egyesületeknek a belső megállapodása. Sok-sok korosztályos csapatot kell átmozgatni, és ennek a szervezési dolgai júniusra érnek össze.

Dr. Károlyi Attila: Azzal a lendülettel nem tudom folytatni, ahogy Balogh László képviselő úr befejezte, de talán a mondatot akkor úgy fejezném be, hogy remélem, minél többen megismerik. Hát abból, az Ön iratából biztos nem, mert az az Ön tulajdonába van. Ebből sem, mert ez meg az én tulajdonom. Tehát az a kérésem, amit átszóltam Önnek, akkor látom, lelkesen helyesli ezt, tehát az a kérésem, hogy a város tegye fel a honlapjára.

XY: Fönt van.

Dr. Károlyi Attila: Igen? Nem hinném, nem, hát kérem, én megnézhetem a képviselői portálon, kedves Gyalókai képviselő úr, de Kovács Jóska a Magyar utcában nem tudja megnézni. Ez egy olyan fontos anyag, ami tartalmazza a sportegyesületeket, azok eredményét, tartalmazza azt, hogy milyen támogatást kaptak ezek a sportegyesületek. Én nagy tisztelettel kérem innen azokat, akik szerkesztik ezt a honlapot. Legyenek szívesek, tegyék fel!

Marton István: A kinti, városi honlapra kell feltenni, igaza van, képviselő úrnak.

Cserti Tibor: Összességében egyetértek Balogh képviselőtársamnak azon megállapításával, hogy a Nagykanizsa város sportélete sokszínű. Minden ezen kívül lévő megállapítása összességével azt hiszem, vitatkozni lehetne. Tény és való, hogy, tehát az, hogy mindent akarunk, ugye, a legnagyobb vádak egyike, én is nagyon sok sportegyesület életében érintve vagyok, sokatokkal együtt. Általában az kerül megfogalmazásra alapvető kritikaként, hogy aki mindent akar, az összességében a nagy valóságban valószínűleg semmit nem fog igazán elérni. A sportkoncepció is ugyan elkészült, sok minden elkészült, és ennek a része a beszámoló nagy munka volt. Aki összeállította, köszönjük, tényleg nagy munka volt, ráadásul precíz, szakmailag, pénzügyileg nézzük a dolgokat, akkor biztos minden rubrika a helyén van. Tehát az érintettek számára összességében még sincsenek kijelölve azok a prioritások, hogy mondjuk, Nagykanizsa város mit támogat. Öröm kijárni kosárlabdára, férfiak közé, de ha bejutunk ugyan, mert szeretnénk ugye ott lenni, akkor vajon tudunk örülni majd? Hát nincsenek meg a távlatok.

Marton István: Cserti úr, a nem létező sport, élsport tartalékalapból majd finanszírozzuk.

Cserti Tibor: Ugye sok minden, erre szerettem volna felhívni a figyelmet, tehát hogy ha árnyoldalt kell megfogalmazni és én nem azért fogalmazom ezt meg, mert hajlamom van rá. Összességében ez nagyon kritika tárgya, és mivel én magam is funkcionális vagyok, még hogyha az utóbbi időben tán nem is a legnépszerűbb, a Nagykanizsai Sportrepülő Egyesületet hadd emeljem ki ezek közül. Kérem szépen, a támogatási rendszerben, sokszor elmondtuk, hogy az egyesületünk életében nagyon sok olyan szakosztályi munka veszélyeztetve van, bejelentem, hogy sajnos a vitorlázó repülő szakosztályunk gyakorlatilag életképtelenné vált. Hiába hívtuk fel a figyelmet sok dologra, és ha megnézik a támogatási sorokat, hogy gyakorlatilag jelentős nagyságrendű csökkenés miatt következett be, döntőrészt. Én úgy gondolom, hogy attól függetlenül az egyesület, tehát nevében úgy fogalmazok, továbbra is azokat a nemzetközi rendezvényeket hozza, szeretne a fiatalok nevelésében továbbra is részt venni és bírjuk remélhetőleg azokat az ígérvényeket, amit egyébként a költségvetés vitája kapcsán én magam is elnyertem az egyesület nevében. Hát én arra kérnék mindenkit, hogy jelöljük ki a jövőt illetően a prioritásokat, és még jobban figyeljünk oda a támogatásoknak az arányosítására, és akkor gazdag lesz tényleg, sokszínű lesz a továbbiakban is (…….) sportélete.

Marton István: Hát, a következő testületre hárul ez a nemes feladat, amit Ön itt az utóbbi 2-3 mondatban mondott.

Bene Csaba: Most nem igazából értem Cserti képviselőtársamnak a hozzászólását, hogy akkor a sokszínűséget támogatja, vagy pedig azt hiányolja, hogy valamelyik területek mellé miért nem teszünk nagyobb pénzt? Tehát mind a kettőt megfogalmazta. Valóban igaz, hogy hát érdemes lenne egy olyan rendszert kidolgozni? De megkérdezem, a kicsiket, most (….) Tibor, téged kérdezlek, hogy az azzal járna, hogy azt mondjuk, hogy a sportrepülőknek nulla. Tehát esetleg azt mondjuk, ha prioritásokat jelölünk meg és nem egy ilyen lenne, nem egy ilyen lesz, hanem sok ilyen lesz, hogy az a sok kicsi, az mit szól hozzá, mert a nagyok lehet, hogy örülnének neki. Azt meg aztán szerencsére a kosárlabdázók pontosan értik vagy tudják, hogy nem is fordult meg a fejükben, hogy följussanak. Mert ma egy A-csoportos férfi kosárlabda csapatnak a fenntartása 100 millió.

Marton István: Több mint a teljes (….) és sport keret.

Bene Csaba: Pontosan így van, tehát szerencsére józanul gondolkodnak. Tehát én azt mondom, hogy amit föl lehet vállalni, azt föl lehet, amit nem lehet fölvállalni, azt nem lehet fölvállalni. És hát örüljünk ennek a sokszínűségnek egyelőre. Hogy aztán merre lépünk el vagy lép a következő közgyűlés ezen a téren, az legyen a következő közgyűlésnek a dolga. A MÁV NTE labdarúgásával kapcsolatban én úgy gondolom, hogy teljesen jól döntöttünk. Én tárgyaltam a szakmai vezetőkkel és szakmai szempontból nem tudják most még ott játszani a mérkőzéseiket, mert ahhoz, hogy mérkőzést játszanak egy stadionban, nem elég a hétvégén odamenni és lejátszani a mérkőzést, hanem több edzést is kell ott tartani, Gábor, mint labdarúgó szakember ezt pontosan tudja. És ennek a feltételeit majd a teljes átalakítás során dolgozzák ki, hogy akkor melyik csapatok hol edzenek, erre a nyáron kerül sor, és reményeink szerint akkor ősszel már a stadionban fogják tudni játszani. Mert az viszont teljesen jogos igény a kanizsai szurkolóktól, hogy az Olajbányász Stadionban kerüljenek megrendezésre az NB III-as mérkőzések.

Marton István: Nincs itt semmi gond, program szerint haladunk, mint ahogy elmondtam én is.

Bárdosi Gábor Jenő: Nem gondoltam volna, hogy képviselőtársam után, aki meg is szólított, részben a labdarúgásban valamennyit ténykedő edzőként, van három dolog, három fajta dolog, amelyikkel egyébként is foglalkozni akartam. A sportkoncepció kapcsán azért én visszautalnák 2008-ba, képviselőtársam, bizottsági elnök úr, sokszor lelkesen elmondottaira. Hogy 2009-re, májusára ugye hozzuk az új sportkoncepciót, amelyikben akár lehetne benn az is, amelyiket Bene képviselőtársam az előbb említett, hogy beszéljük át ugyan már, hogy azt a 70 millió forintot mondjuk a kicsiknek és azt a másik 70-et, hogy ha vállalja a város, azt meg mondjuk, a nagyok között osszuk szét. Ez azért lenne csak egyszerűen fontos, mert 2007-ben, amikor Tóth László képviselőtársammal kiálltunk a bányászpálya mellett, mennyivel jobb lett volna, hogy ha már 2008-ban megvásároljuk. Ma már ezen két éve meccsek folynának. Tóth László képviselőtársammal mind ilyen utolsó lehetőséget némileg anyagilag is segíteni szeretnénk ezt a pálya dolgát, ezért majd a képviselői keretünket, amit még nem osztottunk teljesen szét, 100-100 ezer forinttal azért támogatjuk majd az Olajbányász pálya működési történetét, hogy ott megvalósuljon, hogy elkészüljön a pálya minősítése és némi felújítást is ebből a keretből, ebből a 200 ezer forintból meg tudnak valósítani. Amit nem az önkormányzat ad így keretbe, hanem mi adunk. Valójában az önkormányzat adja természetesen ezt is, csak rajtunk keresztül. Én azt gondolom, hogy azért lenne, volna jó már, hogyha 2009. májusában a sportkoncepciót megtárgyaljuk, mert akkor már arra a testületre, amelyikre esetleg majd sok kerül ugye jövő, illetve idén októbertől, arra már az az elképzelés mehetett volna előre, mutatott volna irányt, véleményezetten talán több képviselővel (……..….), akik tovább tudták volna vinni azt az elgondolást, hogy az egyébként más helyen most is vissza kellett térnem a költségvetésre, más helyen 25-30 milliókat döntünk (……), dobunk ki esetlegesen felesleges, most nem sorolnám a szobrokat ide, meg egyéb jellegű történeteket, milliókat dobunk ki, nem sorolnám az általam emlegetett megtakarítási lehetőséget, hogy 130 millió forintból hogyan lehetne 30 milliót egy kis odafigyeléssel megtakarítani, ha olyan csökkent munkaképességűeket foglalkoztatnának intézményeink. Ezeket azért kell mindig elmondanom és mindig a közgyűlés tagjainak kicsikét úgy az orrára fricskáznom, mert ezek olyan pénzek, amiket akár városunk sportoló lakosságának, gyerekeinek a sportolását elősegítő javára tudnánk fordítani. És ezért hiányolom én, hogy képviselőtársam, bizottsági elnök úr által lelkesedéssel mondott sportkoncepciót a mai napig nem látom. A végén pedig egy határozati módosító javaslatom lenne. Nagy tisztelettel kérem megfontolás tárgyává tenni, hogy nem háromfős kis albizottsága, hanem a bizottság döntsön a sportkeretek felhasználásáról. Tudom, nehezebb dönteni kilenc embernek, mint háromnak, de talán kevesebb olyan vetülete van a dolgoknak, hogy három ember ossza szét Nagykanizsa város sportjának támogatási összegeit.

Marton István: Bárdosi úr, amit itt a végén mondott, ez nem napirend ma, nem is szeretnék ebbe belebonyolódni.


Karádi Ferenc Gyula: Az előttünk lévő napirend a 2009. évi sporttámogatások összegszerűségében azt hiszem, hogy nem szégyenkezhetünk. Mert aki ott volt 3 héttel ezelőtt, amikor dr. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke városunkban járt és elmondta, hogy az országban milyen a helyzet ez ügyben, és mik az elvárások egy-egy város költségvetésével szemben, akkor elmondta, hogy van olyan önkormányzat, amelyik sok-sok milliárddal rendelkezik és 20 milliót ad évente erre a tevékenységre és Nagykanizsa városa akkor ennek fényében, azt hiszem, hogy teljesítette azt az elvárást, amit ő megfogalmazott, de azt mondta, hogy a költségvetés 1%-át minimum fordítsa minden önkormányzat a sport támogatására. Én nem választom külön a verseny- és élsportot, a diáksporttól és az egyéb támogatásoktól, és hogyha ezt így teszem meg, akkor a 200 millió környékén költünk egy évben sportra, ami nagyon kevés helyen igaz. Ebből ennyi jut, ebből a 200 millióból, akár áttételesen, akár pedig direkt kapják az egyesületek, és én azt hiszem, hogy az elosztása sem olyan rossz, hogy a bírálat hangján szólhassunk róla. Biztos vannak elégedetlenebbek, és biztos vannak megelégedettek, de én azt hiszem, hogy egy hosszú évek alatt kikristályosodott valamilyen rendszert betartva osztja el a bizottság azt, ami rendelkezésére áll. És azok, akik megkapják, azok pedig örülnek neki és hatékonyan használják föl, ezt bátran állíthatom. Én azt hiszem, hogy hosszú távon csak úgy működhet bármelyik sportkör ebben a városban, ha biztos és stabil támogatásra számíthat. Azért nagyon veszélyes belenyúlni ebbe a rendszerbe, mert abban a pillanatban ez fel fog borulni, és akkor egyesületek szűnhetnek meg, a versenyt nem tudják végigvinni egy év alatt. Tehát van egy elfogadott rendszer ebben a városban, amely le is van írva egyébként magában az előterjesztésben, és ez a finanszírozás körülbelül ezt tükrözi. A labdarúgó…

Marton István: Képviselő úr, lejárt az ideje, már másodszor csengettek azóta, kérem, hogy valahogy röviden fejezze be.

Karádi Ferenc Gyula: Polgármester úr, valóban igaza van, lejárt az időm.

Marton István: És mindenkit arra kérek, hogy miután a napirendi pontoknak az egyharmadán vagyunk túl és este 7 óra lesz mindjárt, hogy igyekezzen rövid lenni, mert különben holnap reggel 9-kor itt folytatjuk. Egyre több az esély erre.

Karádi Ferenc Gyula: Polgármester úr, engedje meg nekem, hogy miután én a versenysportban legalább 10 évet töltöttem és érdekel Nagykanizsa Város sportja, ebben az ügyben kifejtsem azt a véleményemet, ami valószínűleg képviselőtársaimat is érdeklik, miután azt látom, hogy mindenki szó nélkül hallgatja. Én köszönöm szépen.

Marton István: Köszönöm, de én nem azt láttam, hogy szó nélkül hallgatták, én azt láttam, hogy sokan szóltak hozzá. Balogh úr még egyszer Öné a szó és utána lezártam a vitát.

Balogh László: Nem kívántam hosszan szólni, mert hiszen a beszámoló elvileg, azért el kell ismernünk, magáért beszél, de ez egy fontos téma, tehát egy-két percet megér. Úgy látszik, hogy nekem is hozzá kell fűznöm azt, hogy azért nem lett sportkoncepció itt a ciklus végén, mert nem volt konszenzus. Én azt remélem, hogy egy új ciklus legelején lesz új sportkoncepció, és itt most ne hibáztassuk egymást. Abból induljunk ki, hogy Kanizsán a következő igaz. Lehet, hogy nem az olimpiai sportágakban és a legnépszerűbb sportágakban tudunk nagy minőséget felmutatni, de az, hogy 72 sport szervezet működik és a diáksport is kellő, erős lábakon van. Van olyan sportegyesületünk, nem kezdtem bele az elején, de most hadd mondjam, 3000 tagja van. Igaz, hogy az a horgász egyesület. Még olyan különleges, extrém sportágainak is vannak, amire persze lehet azt mondani, hogy na és, de bocsánat, más megyei jogú városokat ismerve tudható, hogy nálunk a különlegességeknek van minősége, és egyetlenegy szimptómát hadd mondjak. Mondjuk a diáksportot illetően. Friss hír, százhúszan kaptak az országban a Magyar Köztársaság jó tanulója, jó sportolója címet. Zalából hatan kaptak, abból 5 kanizsai lett, most minap volt a díjátadás. Nem ez az érdekes. 5 kanizsai fiatalember kapott és azt is tudom, hogy más megyei jogú városban a diáksportot ilyen viszonylag, viszonylag jó szinten nem támogatják. És ha már elhangzik, mi például biztosítjuk azt, hogy a felmenő rendszerű diákolimpiai szponzorálást olyan szinten is megoldjuk, hogy nem kérdés, hogy el kell vinni a gyerekeket, mondjuk országos diákolimpiai döntőkre. És ha már elhangzott egy egerszegi példa, igen, 100 millió forintunk nincs NB I-es kosárlabdára, nincs is egyelőre NB I-es kosárlabda csapatunk, de azt is tudom, és kiragadok egy apró adatot. Egerszegen van például tájfutó klub, ahol van válogatott versenyző. 100.000.- forintot kap egy évben sporttámogatásként. Mi ennél jobbak vagyunk. De ez persze nem érdem. Érdem az, ahogy a sok edző és testnevelő ott van és a sportorientált óráink is még vannak, például a verseny- és élsporthoz tartozó 3000 sportoló és 130 edző, testnevelő munkája persze világos, hogy lehetne még jobban visszajelezhető…

Marton István: Elnök úr, kérem, hogy rövidítsen.

Balogh László: Jó, tudom. De az igények jóval meghaladják a valóságot, ez is igaz, de a segítő szándékot, és azt tessék elfogadni, hogy minekünk az összes sportegyesület érdekeit kell visszajeleznünk, ezért van jelen pillanatban a sporttámogatásban is egyféle egalizálás, amihez hozzá lehet a jövőben nyúlni esetleg, de én azt sem bánom, hogy vannak így is csimborasszók, és ha lóvá tett városról van szó és műfüves pályákról van szó, ennek örülök azzal együtt, hogy remélem, hogy lesz még mondjuk rekor….. pályás fedett futócsarnok, de még inkább munkacsarnok és sportcsarnok, de az már a jövő kérdése. Egyelőre 2009-ről van szó, summa summarum, hajrá kanizsai sport!

Marton István: Köszönöm képviselő úr, bár meglehetősen hosszú volt, de azért én annyit ehhez hozzáteszek, hogy az Ön reményei mellett ott az én reményem is, hogy a kanizsai közgyűlés állatorvosi lovának az utolsó műtétje volt a mai. Mármint a sportkoncepcióé. Nem érdemes erről szót se ejteni, nem volt meg Önökben 4 év alatt a kompromisszumkeresés készsége sem, majd a következő testület dönt. De lehet, hogy abban se lesz meg. Szavazást rendelek el. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot.


A közgyűlés 18 igen és 1 nem szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza.


131/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése Nagykanizsa Megyei Jogú Város 2009. évi sportéletéről szóló beszámolót elfogadja, valamint támogatja az előterjesztés 5. pontjában foglaltak megvalósítását.



32. Javaslat Nagykanizsa város Települési Környezetvédelmi Programjának jóváhagyására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Kaleta Jánosné projektvezető, PROGRESSIO Mérnöki Iroda Kft.


Papp Nándor: Bizottságunk 7 igen, 1 tartózkodó szavazattal támogatta a program elfogadását.

Gyalókai Zoltán Bálint: Polgármester úr, szintén 6 egyhangú igen, tehát ezt nem kívántam beolvasni.

Marton István: Pénzügyi Bizottság nem óhajt szólni, elrendelem a szavazást, aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot.


A közgyűlés 17 igen és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza.






132/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. a 2010-2015 évekre szóló Települési Környezetvédelmi Programot jóváhagyja. Kifejezi azon szándékát, hogy Programban szereplő feladatokat és előírásokat a helyi rendeletalkotások során figyelembe véve törekszik azok érvényesítésére.
2. felkéri a polgármestert, hogy az egyes programelemek, kitűzött célok megvalósulásáról, a lakóhelyi környezet állapotának alakulásáról szóló tájékoztatóval egyidejűleg évente készítsen beszámolót a közgyűlés részére.

Határidő: 2010-2015. december 31. (évente)
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető, Városfejlesztési Osztály)



33. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város településrendezési tervének (településszerkezeti terv, szabályozási terv, helyi építési szabályzat) módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Papp Nándor: Pozitív, tehát 6 igen, 2 tartózkodás és (……) 8 igennel támogattuk, a 6 igen, 2 tartózkodás arra vonatkozott, hogy a keddi közgyűlésig a melyiket is? A 2-es pontot, azt a térinformatikai átvezetést, azt, pontosításra kerüljön.

Gyalókai Zoltán Bálint: Igazából nem, mint elnök úr, hanem az 1-es tervezethez bizottsági ülésen nem igazán kaptam válaszokat az út szabályzási szélességről, mit akar építeni, kié a terület? Ezekre a kérdésekre akkor nem kaptam választ. Ezekre, hogyha egy mód és lehetőség van, akkor szeretnék választ kapni.

Marton István: Főépítész urat kérem, hogy szóljon.

Deák-Varga Dénes: Sikerült beszerezni a tulajdonosi adatokat, ez magántulajdonban van, azon személyeknek a tulajdonában, akik egyébként ezen a területen is sportolnak, tehát ez a sportterület. Az építési szándék pedig egy olyan kisebb épület elhelyezése, ami a jelenlegi rozoga épületet kiváltaná és ott a versenyek szervezéséhez és gondnoki teendők ellátásához szükséges épületről lenne szó. A szabályzási szélesség a rendezési terv szerint változatlanul maradna, csupán a szabályzási szélességen túlmenő 10 méteres előkert előírást kerülne törlésre, ez a szándék.

Bogár Ferenc: Lehet, hogy rosszul látom, de a 2-es pontban megjelölt rész foglalkozik a Gábor Áron laktanyától északra és nyugatra lévő területekkel, amely 3-as napirendi pontnak megfelelő döntést taglalja, gyakorlatilag. Most a kérdésem az, hogy ha ebben ugye döntés születik, mert itt az előterjesztés, ha jól értelmezem, az elővásárlás jog megerősítését tartalmazza, ha és amennyiben ezt mi most így jóváhagyjuk, akkor oka fogyottá válik a már levett 3-as napirendi pont újbóli beterjesztése.

Marton István: Főépítész úr, kíván erre reagálni valamit? Nem az, szerintem se, de. Jó, köszönöm, akkor főépítész úr ne reagáljon. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot, mert az más, igen.


A közgyűlés 18 igen és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza.

133/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az előterjesztésben szereplő településrendezési tervi módosításokat illetően az alábbi határozatokat hozza:

1. Északi gyűjtőút – 652/1 hrsz-ú közút – Petőfi Sándor út által határolt tömbben az előkert méretének csökkentésével egyetért.

Határidő: 2011. március 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Deák-Varga Dénes városi főépítész)

2. A Nagykanizsa Megyei Jogú Város 2/1999.(I.26.) számú, a településrendezési célok megvalósításához szükséges ingatlanokat érintő elővásárlási jogról szóló rendelet átvezetésével a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Szabályozási tervére és a térinformatikai rendszerébe egyetért.

Határidő: 2011. március 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Deák-Varga Dénes városi főépítész)
Gáspár András ViaKanizsa Városüzemeltető Zrt.)

3. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a Polgármestert, hogy a településrendezési terv módosítás azon pontjainál, (1.) ahol a módosítás főként a kezdeményezők érdekében történik, a tervmódosítás költségeit – a tervezői árajánlatok beérkeztét követően – településrendezési szerződés keretében hárítsa át az érintettekre.

Határidő: 2011. március 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Deák-Varga Dénes városi főépítész)



34. Javaslat az adóügyi feladatokat ellátó köztisztviselők anyagi érdekeltségéről szóló rendelet megalkotására (írásban)
Előterjesztő: Dr. Tuboly Marianna jegyző


Marton István: Pénzügyi Bizottság, Ügyrendi Bizottság foglalkoztak a témával?

Bogár Ferenc: Gyakorlatilag ugye az érdekeltségi rendelet megalkotásáról szól az előterjesztésünk. Én úgy ítélem meg, hogy anyagilag mindenképpen érdekelté kell tenni az adóügyi feladatokat ellátó tisztségviselőket, ugyanis az ő hozzáállásukon múlik az, hogy mennyi teljesül a kitűzött célkitűzésből, mennyi adót tudnak behajtani. És ami gyakorlatilag érvként mellette szól, hogy a plusz munkáért nem költségvetési pénzt kapnak, hanem a terület bevételi forrás meghatározott részét forgatjuk vissza, tehát ez olyan befektetés, ami megítélésem szerint mindenképpen ildomos, sőt én még azon gondolkodnék, hogy ennek alapján más területeken is hasonlóképpen kéne gondolkodni és be kéne vezetni ezt az érdekeltségi rendszert, ami úgy hallottam, ezelőtt be volt vezetve és jól működött. Tehát én javaslom, hogy mindenképpen támogassuk.

Marton István: Igen, hát valamit mindenképp kell tenni, hiszen ugye, ahogy itt le vagyon írva, az építményadó kintlévőség több mint háromszorosára, az iparűzési pedig kétszeresére emelkedett. Ezek intő jelek számunkra.


Karádi Ferenc Gyula: A Pénzügyi Bizottság határozatát elmondom, 4 tartózkodás és 1 nemmel a Pénzügyi Bizottság nem támogatta az előterjesztést. Én magam azt a kérdést tettem fel a Pénzügyi Bizottság ülésén, hogy az adó mértéke összességében attól, hogy érdekeltségi rendszert vezetünk be, változik-e? A beszedhető adó mértéke? Erre Somogyi Ottó azt válaszolta nekem, hogy természetesen nem. Hát ez így is van, tehát elméletileg a beszedettből lehet visszaosztani, ez lenne a lényege a dolognak és a Pénzügyi Bizottság talán ebből a meggondolásból sem támogatta ezt az előterjesztést. Én magam is meggondolásra ajánlom mindenkinek, mert az az adómérték, amely jelen pillanatban a lakosságtól és a nagykanizsai vállalkozóktól beszedhető, az egy fix szám. Ennek a fizetési készségnek a csökkenése, az nem elsősorban a hivatalnokok munkáján múlik, hanem a gazdasági körülményeken, a háztartások fizetőképtelenségén és azokon az intézkedéseken, amelyek központilag sújtják a vállalkozókat és a háztartásokat egyáltalán. Most ezen el nem tudom képzelni, hogy Nagykanizsa hivatalnokai hogy tudnak változtatni. Tehát az a gyanúm, hogy bármennyire is igyekeznek, nem lesz hatékony a munkájuk ez ügyben, mert várhatóan nem fog teljesülni az, ami az előterjesztésben is reményként meg van fogalmazva, hogy több bevétele lesz az önkormányzatnak akkor, ha az érdekeltségi rendszer meg fog valósulni. Egy tételre azért kitérnék az adózás vonatkozásában, sokszor előkerül a gépjárműadó jelenlegi szintje. Én szeretném mindenkinek elmondani, hogy nem Nagykanizsa önkormányzata változtatta meg 2010. január 1-jétől ennek a mértékét, hanem központi szabályozás okán 15%-kal megemelkedett ez az adó, ezt Somogyi Ottó nekem kimutatásban is lefektette és megmutatta, hogy egy-egy gépjármű esetén ez mekkora növekedést jelentett. Tehát Nagykanizsa város önkormányzatának és magának a hivatalnak sincs köze ahhoz az adómérték növekedéshez, ami ez ügyben megtörtént. Tehát a gépjármű adó január 1-jétől emelkedett. Ezt csak úgy mellékesen mondtam volna el, ha valaki nem pontosan tudta volna, hogy nem az önkormányzat határozott az ügyben, hogy emelkedjen Nagykanizsán ez a helyi adó.

Marton István: Ki mondta Önnek, hogy nem változik ettől? Nem értettem.

Karádi Ferenc Gyula: Nem, én azt mondtam, …

Marton István: Az elején az első mondata volt vagy a második.

Karádi Ferenc Gyula: Én azt mondtam polgármester úr, hogy Nagykanizsán a helyi adó mértéke változik-e attól össz volumenében, hogy ha érdekeltségi rendszert vezetünk be - erre Somogyi Ottó azt mondta, hogy természetesen nem. Szó szerint ezt mondta és ez igaz is. Ha ezt Ön valahogy nem nagyon érti, akkor ezen én nem tudok segíteni, de ez tényleg így is van, tehát nem lehet több adó kivetni a lakosságra attól, hogy érdekeltségi rendszert vezetünk be a…

Marton István: Nem a kivetésről van szó, képviselő úr, a behajtásról.

Karádi Ferenc Gyula: De a kérdés arra vonatkozott polgármester úr, azt kérdeztem, hogy attól, hogy érdekeltségi rendszer lesz, ettől a városnak a kivethető adó mértéke több lesz vagy nem? Nem lesz több.

Marton István: Ez nem téma ebben a napirendben, képviselő úr.

Karádi Ferenc Gyula: Én azt nem mondtam, hogy téma, hanem…

Marton István: Akkor értem, csak összekeverjük a dolgokat.

Karádi Ferenc Gyula: Ön azt kérdezte, hogy mi volt az első kérdés. Ez volt az első kérdés és most még egyszer elismétlem, hogy ha nem értette akkor meg, …

Marton István: Na ne mondja el még egyszer, az a kérésem, mert az idejét rendszeresen túllépi, most is túllépte, birkatürelmem következtében elmondhatta. Amit Ön elkezdett mondani rögtön az elején, én azt azért nem értettem meg, mert érthetetlenül mondta. Cserti úré a szó, aki ért hozzá egy kicsit, hiszen annak idején nem is járt ő olyan rosszul az akkori érdekeltségi rendszerrel. Igaz, Cserti úr? Bár most járna olyan jól.
Cserti Tibor: Érdekes végén fogjuk meg a kérdést, főleg polgármester úr.

Marton István: Hát a lényeges végét, kedves Tibor.

Cserti Tibor: Én úgy gondolom, hogy érdekes pályafutása (…..) ennek az érdekeltségi rendszernek, mert nem is olyan rég még működött. Ugye, én akkor nagyon az ellenzője voltam annak a dolognak, hogy ez megszűntetésre kerüljön. Szomorúan konstatálom, hogy az élet bizonyítja azt, hogy ugye működtetni kell. Nem azért, mert mi találtuk ezt a dolgot föl, az adóvégrehajtás az egy nagyon népszerűtlen feladat. Oda ember kell, karos, aki utána is megy a dolognak, hajtani és hajtatni kell a dolgot. És a Krisztus koporsóját se őrzik ingyen, szokták mondani, nagy szlogenekkel, ugye. Én úgy gondolom, szükség van rá, úgy kell megszerkeszteni és egy nagyon ugye, levertétek Ottó a port a dologról, nagyon könnyen (……………………). Akik közvetlenül érintettek benne, akik részt vesznek, akiknek a munkája eredményeképpen egyébként akkumulálódik az a fajta többlet Feri, én tudom, én is irányítottam apparátust, hidd el, hogy ennek van eredménye. Nem a kivetés lesz ettől több, hanem a behajtás eredményessége, feltehetőleg. Aki, ennek is két része van, hogy (………) felszámolás alatt van, ahol nincs vagyon mögötte ott nem is lesz várható eredmény, de a felderítési tevékenység, a behajtási (……) bizony az eredménnyel fog járni. Nem fognak ettől meggazdagodni, egyébként én sem gazdagodtam meg tőle, jegyzőnő se fog várhatóan meggazdagodni tőle, ő is bent van az érdekeltek körébe. Tehát attól még működtetni kellene. Én javaslom. Jó szívvel szavazzuk meg.

Marton István: Én úgy emlékszem, hogy ez a régi rendszer úgy működött, hogy aki ezért kaphatott, a legmagasabb szint, az az osztályvezető volt. Aki másképp tudja, az cáfoljon meg.

Röst János: Én úgy emlékszem vissza, hogy szélesebb körben volt egyébként az érdekeltségi kör meghatározva az adócsoportnál. És én is sajnáltam, hogy az elsők között lett egyébként ez megszűntetve ebben a ciklusban, ugyanúgy ahogy Cserti Tibor képviselőtársam. Egyébként ezt a döntésünket az idő fogja igazolni, meggyőződésem az, hogy adócsoportnak személyenként érdeke, hogy itt bevétel többlet kerüljön az önkormányzat számára, ebből nyilván neki megvan a személyesen a maga haszna, én ebben az ösztönzőben bízok és kérem a támogatást.

Bicsák Miklós: Egyetértek az előttem felszólaló Cserti képviselő és Röst képviselőtársammal, mint vállalkozó is engedjék meg, az embert irritálja az és itt a tisztelettel a nyilvánosság előtt is, hogy tisztességgel teszi a kötelességét a város a helyi adók befizetésével, teszi az állam felé, és bizony-bizony vannak olyan emberek, finoman fogalmazva elalusszák az adóbefizetéseket vagy ehhez hasonló. Igenis ez az előterjesztés tökéletes, arra van kidolgozva, hogy a város büdzséjét elősegítse és elérjék azt a 95%-os vagy azon felüli behajtást vagy pedig felderítést, amiből csak ki jár jól, a városunk. Nekünk az a kötelességünk, hogy ezt az előterjesztést támogassuk, és igenis okos gondolatok vannak, amelyet részemről támogatni fogok.

Bogár Ferenc: Két dolgot szeretnék elmondani. Az országos költségvetés vitájában, amikor az APEH-nak az érdekeltségi rendszeréről volt szó, akkor a pénzügyminiszter vagy vala…azt hiszem az államtitkár megjegyezte, hogy az APEH revizorok érdekeltségi rendszerén száz milliárdos nagyságrendű adóbevétel többlet vagy pedig hiány mutatkozhat. Nagyon egyszerű a dolog. Itt meg kell nézni a táblázatot, az adóhátralék emelkedése, ami főleg vállalkozásoknál van, eléggé nagy mértékben megnövekedett és az nem mindegy, hogy valaki érdekelve van abba, hogy elmegy egy vállalkozáshoz, kideríti és behajtja vagy átütemezi, teljesen mindegy ezt a hátralékot, vagy pedig eltekint, és nem hajtja az ügyeket. Tehát egyértelmű erről van szó és gyakorlatilag én azért mondtam, hogy támogatom, mert itt meg van fogalmazva magyarul az érdekeltségi alap forrását az ad(…….) feltárt és beszedett adó (…..) van. Tehát ez realizált többletbevétel, amiből vissza(….). És még egy dolog, nem ragozom tovább a kérdést, a korrupció melegágya is ott van, amikor valaki olyan kevés pénzt kap, és gyakorlatilag érdekeltté van téve abba, hogy ne fedezze föl, és ne hajtsa be az adóhiányt, én nem a kanizsai adórevizorokra, hanem esetleg másra gondolok, ez egyértelmű, hogyha őneki érdeke fűződik ahhoz, hogy reálisan, tisztán keressen többletpénzt, akkor hajtja. Egy dolog, ami meggyőződésem, mert én is voltam vállalkozó. A kínai kereskedelem azért tudott olyan magas érdekeltségi, meg forrásra szert tenni, mert a piros (…..) budapesti embereknek nem volt érdeke az, hogy egy egyszerű őrmester megfogja a határnál a bejövő, beszivárgó tételeket, ugye rongyként bejöttek a különböző ruhaneműk tonnái, ami utána feketepiacon, Józsefvároson kőkemény forintért realizálódtak. Kivették a magyar állam zsebéből az adóbevételeket. Akkor, hogyha mondjuk ezt azt mondják Budapesten, hogy megfogja a vámos a határon X összeggel, akkor 1%-át, fél %-át megkapja, akkor állítom, hogy a kínai csempészáruknak a fele nem jött volna az országba, csak ugye le kellett volna nyelni, hogy őrmester esetleg 3-4 millió forintot keresett volna nettóban, reálisan. Nem tudták elfogadni. Én ezért mondom, hogy igenis érdekeltté kell tenni az embereket, tiszta pénzt kereshessen, menjen utána, meg kell adni, erről szól a történet.

Marton István: Bene frakcióvezető úrnak adom meg a szót, majd lezárom a vitát.

Bene Csaba: Jómagam is támogatom az előterjesztést, tehát úgy gondolom, hogy mindenképpen szükség van erre, sokat vitatkoztak képviselőtársaim már ezen, hogy ez hogyan működik. Én remélem, hogy egyszer majd azt is megérjük azért, hogy a pedagógusoknak is lehet teljesítménymotivációs rendszert kitűzni. Hogy mert olyan fontos kérdés lesz, nemcsak a pénz, hanem az ember is, meg hogy milyen embereket nevelnek a pedagógusok, hogy azt mondjuk, hogy hát az alapfizetése, az csak azért van, hogy bemenjen, és a motivációs rendszerbe majd még odateszünk neki plusz pénzt azért, hogy megfelelő eredményeket érjen el.

Marton István: Több hozzászólót nem látok, ezért a vitát lezárom. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot.


A közgyűlés 15 igen és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeletet alkotja.


18/2010.(III.31.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 18/2010.(III.31.) számú rendelete az adóügyi feladatokat ellátó köztisztviselők érdekeltségéről.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)



35. Javaslat a 2010. évre tervezett hitelfelvétel előkészítési feladatainak végrehajtására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Marton István: Ehhez egy kiegészítő a közgyűlés előtt lett kiküldve. 11-es, a 8-ason most mentünk túl, frakcióvezető úr. Szakbizottsági elnökök. Pénzügyi Bizottságot nem látom. Hát vannak hozzászólók is, akkor sorba megadom szépen a szót.

Halász Gyula: Egyetlenegy kérdésem lenne, hogy a forint árfolyamváltozással kapcsolatban a hivatal végez-e valamilyen modellezést? Ugyanis elég nagymértékű lehet a veszteség. Éppen a forint, euro vagy a svájci frank esetében, és hát ezt valamilyen szinten minimalizálni kellene, ezeket a kockázatokat, illetve hát tudjuk jól, hogy elég sok uniós pályázat benn van, úgyhogy egyáltalán nem mindegy, hogy adott pillanatban mennyit kell fizetnünk.

Marton István: Rendszeresen, nagyon nagy gyakorisággal végzik ezt a számítást, ez teljesen természetes, ez évek óta így megy.

Cserti Tibor: Képviselőtársaim, (…….) rövidségű leszek. Azt tudom mondani szakmai szemmel áttekintve az anyagot, hogy igazán példaértékű, megadja azt a fajta likviditási biztonságot és reméljük, ez még végre is hajtható, mert ez csak egy tervezet erről az oldalról, kell egy fogadószint is a másik oldalról, a finanszírozó bankok részéről. Azokat a finanszírozási struktúrákat és rendszereket célozza meg, ami jelen pillanatban az önkormányzatok számára megnyílott, leghatékonyabb formának lehet nevezni. Abban meg igaza van egyébként Halász képviselőtársamnak, hogy az árfolyam kockázat, mint kockázat, az folyamatosan fönt áll, az önkormányzat az elmúlt időszakban elég nagyokat bukott is egyébként ezen rajta. De hát ilyen az élet, c’est la vie, ez adott esetben változhat is, és én azt tudom mondani, hogy most jelen pillanatban, mert ennél okosabb senki nem lesz, hiába vitatkozunk itt órák hosszat, én a magam részéről az előterjesztést megdicsérem, jó szívvel jóvá is hagyom.

Marton István: Ez az eset, amikor Önnek, mint bankárnak az egyik szeme sír, a másik meg nevet? Na csak azért, még mielőtt ugye itt valaki megretten a nagy számoktól, szóval nem óhajtom én ezt a hitelkeretet működési célra igénybe venni, de ahogy Te is mondtad, ez a biztonságnak az alapkritériuma, hogyha bármi történik, akkor nehogy érdemben megszoruljunk. Másrészt meg minden éves zárszámadásnál láthatta a testület a hiteltábláknál, hogy csökkentgetünk egy-két száz milliót, amit az átértékelés elvisz, és ezért van az, hogy a tőkeügyben körülbelül helyben járunk. Hol egy picit nyerünk, hiába törlesztünk 100-200 milliókat tőkébe.

Bogár Ferenc: Nekem kérdésem lenne. A CKÖ Közösségi Ház rekonstrukciójának a megvalósítása, az milyen stádiumba van? Tehát amire gondolok, ugye itt a cél összeg vagy célmeghatározás, ami egyrészt ugye egyetemi keretre tette azt az általunk megítélt összegnek a duplikáltját, az most gyakorlatilag lehívható-e? Tehát amire ki akarok lyukadni. Szükség van-e az általunk megítélt 68 millió forintnak a lehívására? Ugye mert, ahogy az anyagban is szerepel, a kedvezőtlen banki megítélés miatt ennek a költségvonzata, kamatvonzata eléggé magas lenne. És hogyha nem, akkor lehetőség van-e arra, hogy esetleg az a 228 millió forintos fejlesztési cél ezzel az összeggel csökkenjen?

Marton István: Hát, ahogy vesszük, hogy jó vagy rossz hír, amit most fogok mondani. A mai napon az Oktatási és Kulturális Minisztérium kiadta az összes szükséges papírt a mai napon. Tehát szükség van rá. Vitát lezárom. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igent.


A közgyűlés 17 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza.

134/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2010. évi költségvetésében szereplő 575.544 eFt tervezett működési hiány, valamint az év során várhatóan jelentkező működési többletkiadások finanszírozását 800.000 eFt értékű működési hitelkeret szükség szerinti igénybevételével biztosítja.
2. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2010. évi költségvetésében szereplő hosszú lejáratú hitelfelvétel előirányzat maximum 733.095 eFt-os összegének fedezetét az előző évekről áthúzódó CIB-III. hitelkeret, valamint az Unicredit – Önkormányzati Infrastruktúra Hitelprogram hitelkeretének igénybevételével biztosítja. Felhatalmazza a Polgármestert, hogy amennyiben a hitelkeret teljes felhasználásához szükséges, kezdeményezze a CIB-III. hitelkeret rendelkezésre tartási idejének meghosszabbítását.
3. Az előterjesztés 1/14. valamint 1/16. számú mellékletében szereplő fejlesztések finanszírozását az alábbiak szerinti új beruházási hitel igénybe vételével biztosítja:






Ssz. Fejlesztési cél Hiteligény (eFt)
1. Bolyai János Ált.Isk.rekonstrukciója
48.808.-
2. Kanizsai Dorottya Kórház TIOP 2.2.4 fejlesztése előkészítés, tervezés (köv.ütem)
96.000.-
3. Cigány Kisebbségi Közösségi Ház rekonstrukciója
68.000.-
4. Zöldfelületek rekonstrukciója, parkosítás 15.000.-
Összesen: 227.808.-

A fenti fejlesztések finanszírozásához lehetőség szerint a „Sikeres Magyarországért” Önkormányzati Infrastruktúrafejlesztési Hitelprogramban kínált hitelkonstrukciót kívánja igénybe venni. A 2. számú fejlesztési cél esetében a támogatói döntés ismeretében változhat a hiteligény.
4. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2010. évi költségvetésében szereplő hosszú lejáratú hitelfelvétel előirányzat fejlesztési hitellel nem fedezhető 383.987 eFt-os összegének, valamint az év során várhatóan jelentkező felhalmozási többletkiadások finanszírozását 600.000 eFt értékű egyéb általános hitelkeret szükség szerinti igénybevételével biztosítja.
5. a 3-4.) pontban rögzített, a „Sikeres Magyarországért” Önkormányzati Infrastruktúrafejlesztési Hitelprogram keretében nem finanszírozható hitelszükséglet devizanemét euróban határozza meg.
6. előírja, hogy az 1.), 3-5.) pontban meghatározott hitelfelvételekre vonatkozó közbeszerzési eljárásokban bírálati szempontként a pénzintézetek jelzálogjog bejegyzési igénye is jelenjen meg.
7. kötelezettséget vállal arra, hogy az 1-5.) pontokban meghatározott hitelek futamideje alatt a hitelt és járulékait a futamidő évében – a felhalmozási és tőke jellegű kiadásokat megelőzően – a költségvetésbe betervezi és jóváhagyja, illetve a költségvetési előirányzat módosításai során figyelembe veszi.
8. felhatalmazza a Polgármestert a fenti hitelek felvételéhez szükséges közbeszerzési eljárás lebonyolítására.

Határidő: folyamatos
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Tácsi Hajnalka osztályvezető Gazdálkodási Osztály)



36. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város víziközmű vagyonának 2010. évi tételes beruházási, felújítási tervére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Kassai Zoltán elnök-vezérigazgató, Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt.


Papp Nándor: A VKIB 6 igen egyhangú szavazattal támogatta a határozati javaslatokat.


Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság is 5 egyhangú igen szavazattal támogatta a javaslatot.

Polai József: Vezérigazgató úrtól szeretném megkérdezni, hogy mikor kerülhet sor a Kossuth Lajos utcai vezetékcserére? Tehát, mert hogy tudjuk már évek óta, szerepelt ez már korábbi években felújítás szándékával, de mindig kikerült valamiért, most pedig be sem került. Tehát fontos volna annak a cseréje.

Röst János: Segítek Polai képviselőtársamnak. Akkor kerül bele, amikor a közgyűlés megszavazza. Ha most megszavazza, akkor most is belekerülhet, én támogatom az előterjesztést, viszont lenne egy megjegyzésem. Ez pedig két részből áll, egyik a 45 milliós fejlesztés kivonás történik lényegében, ezt azt hiszem, minden képviselőtársam tudja. Ez önrész, lényegében a városrekonstrukció I. ütem forrás kiegészítésénél. Itt arról szól, hogy valójában megvalósulnak közmű kiváltások, illetve közműfejlesztések, de ha úgy nézem, ez része a projektnek, tehát gyakorlatilag ez egy másik utcáknak vagy területeknek a felújítása helyett kerül ide be, úgymond önrészként.

Marton István: Több hozzászólót nem látok…

Röst János: A másik, még lenne még egy mondatom, polgármester úr.

Marton István: Bocsánat, azt hittem végzett, képviselő úr.

Röst János: Nem, nem, csak levegőt vettem.

Marton István: Ennyi volt a bemelegítés? Vigyázzon, mert lejár az ideje.

Röst János: Az enyém nem, polgármester, az úgy van megszerkesztve. A másik, az a 18 milliós többlet előirányzat növekedést jelent, ami azt jelenti, hogy a költségvetést boldogítja ezzel a történettel.

Marton István: Akkor a vezérigazgató urat megkérem, hogy a képviselőtársunk föltett kérdésére válaszoljon és utána lezártam a vitát.

Kassai Zoltán: Köszöntök Mindenkit! Polai képviselő úr kérdése jogos. Valóban évek óta szerepel a Kossuth Lajos utcának a rendbehozatala, teljes vezetékcseréje, ez egy olyan 40-50 millió forintos tétel körülbelül, és hát valóban azt tudom mondani, ehhez az kell, hogy a közgyűlés megszavazza. Tettünk néhány előterjesztést, körülbelül 10-15 olyan téma van, aminek a megoldása azonnal szükséges lenne, úgy gondolom, a Vízmű vezetése megértette a városnak azt az elképzelését, hogy az Erzsébet tér rekonstrukcióra jelentős pénzt kell áldozni, és ez a vízmű fejlesztési keretéből menjen. Az egyik változatban ezt terjesztettük elő, a másik változatban azt terjesztettük elő, hogy ha ez mégse valósulna meg az idén valamilyen ok miatt, akkor ez helyett a 2. változatban ugye más dolgok is lehetségesek legyenek. Megpróbáljuk sorrendbe állítani ezeket a kérdéseket, hogy hol nagyobb a veszteség, ugye a Csengery utca van beletéve, ami köztudottan a legrégebbi vezeték és ez a szakasz kikerült a kohéziós programból, tehát ez ezért élvez elsőbbséget, mert ez a legnagyobb veszteséghelyünk a városban. Gyakorlatilag más, a havárián kívül nincs is benn ebben a programban, mert az Erzsébet tér rekonstrukció teljes egészében viszi az összes pénzt.

Marton István: Én természetesen megszavazom az előterjesztést és nemcsak azért, mert én írtam alá, de egy tétel azért zavar benne. Ami nem a cégnek a sara, mert ha megnézik a fejlesztési feladatokat, ott a miklósfai központi szennyvízátemelő kapacitásnövelő gépészeti felújítására be van téve 12 millió forint. Alig 10 éves beruházás. Hogy lett az annak idején megtervezve? Jó, hát ez nem tűri a nyomdafestéket, elnök úr, ezért nem ismétlem meg, de ez vérlázító az én szememben, hogy egy alig 10 éves beruházásnál, egy alig 2000 fős településnél már kapacitásnövelő gépészeti felújítást kell végrehajtani. Én a szót már nem adom meg másnak, elmondtam, hogy itt lezártam a vitát. Tárnok úr, van valami szakkérdés?



Tárnok Ferenc: Csak egy rövid választ szeretnék adni az Ön kérésére, mivel hogy az Iharosberény és Térsége Szennyvíztársulat ezen az átemelőn csatlakozott Nagykanizsához, ezért kellett a kapacitásbővítést végrehajtani.

Marton István: Hát ennyi tartalékkal akkor is kellett volna, hogy rendelkezzen. De most már spongyát rá, ez megtörtént. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot.


A közgyűlés 20 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza.


135/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. az önkormányzati tulajdonú víziközművek 2010. évi, a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. által megvalósítható beruházási, fejlesztési tervét az alábbiak szerint hagyja jóvá:

2010. évi felújítási előirányzatok:

Ssz. Fejlesztési feladat Fejlesztési költség, eFt
1. Havária 40.000
2. Tűzcsapok cseréje 6.000
3. Csengery u. (Vasút – Erdész u. közötti szakasz) vízvezeték rekonstrukció 28.400
Összesen 74.400

2010. évi beruházási előirányzatok:

Ssz. Fejlesztési feladat Fejlesztési költség, eFt
2. Miklósfai központi szennyvízátemelő kapacításnövelő gépészeti felújítása 12.000
3. Szabadhegy, Alsószabadhegyi u. ivóvízvezeték bővítés 2.600
Összesen 14.600

A fejlesztéseket, előzetes kötelezettségvállalást követően, csak a költségvetésben biztosított előirányzat mértékéig lehet végrehajtani.
A közgyűlés a teljesítésigazolás feltételeként kiköti, hogy a feladat-végrehajtás során a Városfejlesztési Osztály műszaki ellenőrzési feladatokat lásson el, illetve minden esetben a műszaki átadás-átvételi eljárásban működjön közre.
A Közgyűlés hozzájárul, hogy a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. vezérigazgatója az egyes tételek között – a keretösszeg túllépése nélkül – forrást átcsoportosítson, illetve, hogy kezdeményezze a keretösszeg év közbeni módosítását az év során a vállalkozásoktól ténylegesen beszedett közműfejlesztési hozzájárulás összegének megfelelően. A tervezett fejlesztési célok azonban csak a fedezet rendelkezésre állása esetén indíthatóak.
A közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a feladatok végrehajtásához szükséges intézkedések megtételére.

Határidő: 2010. december 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető, Városfejlesztési Osztály)

2. a „Nagykanizsa Megyei Jogú Város funkcióbővítő fejlesztése – Belvárosi akcióterületi terv” megnevezésű projekthez kapcsolódó önkormányzati tulajdonú víziközművek beruházására elkülönített 45.000 eFt előirányzatot, a korábbi közgyűlési döntéssel összhangban, mint forrás-kiegészítést biztosítja a Városfejlesztési Divízió által koordinált belvárosi rekonstrukcióhoz.

3. a város 2010. évi költségvetéséről szóló 10/2010. (III.08.) számú rendeletében az alábbi módosításokat hajtja végre:

Táblázat sorszáma Előirányzat megnevezése Eredeti előirányzat 10/2010. (III.08.) Módosított előirányzat
eFt Változás
+/-
1-7. Vállalkozások közműfejlesztési hozzájárulása 8.000 26.120 + 18.120
Bevételi előirányzat változása +18.120
1-13. Víziközmű felújítások a Vízmű Zrt-nél 0 74.400 + 74.780
1-14. Víziközmű beruházások a Vízmű Zrt-nél 0 14.600 + 14.600
1-14. Városközpont rekonstrukció I. ütem forrás-kiegészítés 0 45.000 + 45.000
1-16. Dél-Zalai Víz- és Csatornamű Zrt. használati díjból víziközmű felújítási keret 107.880 0 - 107.880
1-16. Vállalkozásoktól, lakosságtól közműfejlesztési hozzájárulás visszaforgatása 12.200 4.200 - 8.000
Kiadási előirányzat változása + 18.120

A közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a költségvetés fentieknek megfelelő módosításához szükséges intézkedések megtételére.

Határidő: 2010. március 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Tácsi Hajnalka osztályvezető, Gazdálkodási Osztály)







37. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2010. évi intézményi felújítási munkálataira (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Balogh László: Valójában csak azért, mert 4 igennel, 0 nemmel és 1 tartózkodással támogatta az oktatási bizottság. Fontos kérdés, sajnos csak 50 millió lett a 100 millióból, ezt fájlaltuk, de ez is jó helyre fog kerülni. Adjunk neki utat.

Marton István: Hát úgy látszik, hogy a többi szakbizottság akkor igenlést mondott. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot. Természetesen támogatom.


A közgyűlés 21 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza.


136/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése
 682/2009.(XII.22.) számú határozatát az alábbiak szerint módosítva egyetért az alábbi intézményekben, az „Élet-és Balesetveszély elhárítás" érdekében 2010. évben betervezett intézményi felújítási munkák végzésével, a táblázatban szereplő összegek és az 1.sz. mellékletben ismertetett részletezés szerint.

INTÉZMÉNYI FELÚJÍTÁSI IGÉNYEK
Előirányzat
az intézményi igények alapján ( e. Ft )
OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK
KÖZÉPISKOLÁK
1 4 Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola
Nk. Rozgonyi u. 23. 3.750
2 31 Cserháti Sándor Műszaki Szakképző Iskola
Nk. Ady E. u. 74/a 1.500
3 5 Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola
Nk. Platán sor 3. 2.500
5 39 Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola
Nk. Hunyadi u. 18.-Petőfi u. 5. 2.500
ÁLTALÁNOS ISKOLÁK
6 15 Általános Iskola és Óvoda
Nk. Miklósfa Iskola u. 10. 1.250
7 10 Általános Iskola és Óvoda
Nk. Palin Alkotmány u. 81. 750
9 9 Bolyai János Általános Iskola
Nk. Erzsébet tér 9. 1.750
10 13 Hevesi Sándor Általános Iskola
Nk. Hevesi u. 2. 1.750
11 6 Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola
Nk. Csokonai u. 1. 1.750
12 25 Péterfy Sándor Általános Iskola
Nk. Attila u. 2. 1.500
14 11 Zrínyi Miklós Általános Iskola
Nk. Zrínyi M. u. 38. 1.250
15 13 Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
Nk. Rózsa u. 9. 1.500
16 34 Térségi Egységes Pedagógiai Szakszolgálat
Nk. Rózsa u. 9. 1.000
17 7 Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola.
Nk. 1.500

ÓVODÁK
20 21 Nagykanizsa Központi Rózsa Óvoda - Rózsa Óvoda
Nk. Rózsa u. 7.
750
21 22 Nagykanizsa Központi Rózsa Óvoda - Attila Óvoda
Nk. Attila u. 7.
1.250
22 19 Nagykanizsa Központi Rózsa Óvoda - Hétszínvirág Óvoda
Nk. Corvin u. 2.
1.500
23 18 Nagykanizsa Központi Rózsa Óvoda - Hevesi Óvoda
Nk. Rózsa u. 17/b.
1.000
24 20 Nagykanizsa Központi Rózsa Óvoda - Kossuth Óvoda
Nk. Kossuth tér 6.
1.500
25 23 Nagykanizsa Központi Rózsa Óvoda - Micimackó Óvoda
Nk. Szent Imre u. 7.
1.500
27 17 Nagykanizsa Központi Rózsa Óvoda - Vackor Óvoda
Nk. Platáv sor 8/b.
1.250
29 40 Általános Iskola és Óvoda Kiskanizsa
Nk. Bajcsy Zs. u. 67.
1.500
30 15 Általános Iskola és Óvoda
Nk. - Miklósfa Gárdonyi u. 10.
1.000
31 15 Általános Iskola és Óvoda
Nk. - Csengery u. 117 1.000
32 10 Általános Iskola és Óvoda
Nk. - Palin Alkotmány u. 81. 1.000

BÖLCSŐDÉK

1 30 Egyesített Bölcsőde - Rózsa Bölcsőde - Nk. Rózsa u. 7.
Napraforgó Bölcsőde - Nk. Csokonai u. 5. 1.000
SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEK
5 12 Egyesített Szociális Intézmény – Idősek Klubja II.
Nk. Corvin u. 2.
500
6 12 Egyesített Szociális Intézmény – Idősek Gondozóháza
Nk. Teleki 19/B 500
7 12 Egyesített Szociális Intézmény – Idősek Otthona
Nk. Teleki 19/B 500

EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK
1 27 11.sz. Gyermek HO. Szolgálat
Védőnői Szolgálat
Nk. Csengery u. 35. 7.500

MŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK
5 26 Móricz Zsigmond Művelődési Ház
Nk. Hajgató Sándor u. 1. 2.500

MINDÖSSZESEN: 50.000


 2010. évi költségvetési rendeletében a felújításhoz szükséges 50 000 e. Ft-ot biztosítja.

Határidő: a felújítási munka elvégzésére: 2010. augusztus 25.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Tárnok Ferenc Városfejlesztési Osztályvezető
Tácsi Hajnalka Gazdálkodási Osztályvezető)



38. Javaslat a Nagykanizsa-Palin városrész, Forrás utca közvilágítás kiépítésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Gáspár András vezérigazgató


Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság, hát magával a 3 millió forinttal sem ért egyet, bizottságunkba van egy olyan szakember, aki az itteni adatok alapján a költséget, hát körülbelül a felére becsüli, a valóságos költséget, a másik pedig, nyilván ezt tervezni is kell és szeretném megkérdezni, hogy a tavalyi gyakorlatnak megfelelően törvényt sértünk-e, hogyha ezt külön terveztetjük vagy a tervezés össz. pályáztatásába ezt is be kell venni az idei tervezések közé?

Papp Nándor: Bizottságunk 7 igen, 1 tartózkodó szavazattal támogatta a határozati javaslatot.

Bicsák Miklós: Nagyon köszönöm és nagyon sajnálom, hogy 16 éve a Városüzemeltetési, Gazdasági Bizottságban dolgozok, mint képviselő azért kívánom elmondani, nem azért, mert a városrész, mint területi s egyénileg megválasztott képviselője kötelességem az ott élő emberek nemcsak a bizalmukkal, hogy megtiszteltek, hogy képviselő lehessek, hanem a gondjaikat, problémáikat felvállalni. Tisztelt Képviselőtársaim! Előttetek van ez az előterjesztés. Ez egy fiatal, a városrész fiatal részének egy olyan gyönyörű utcarésze, a legelső, ahogy befordulunk a Majorkert utcába, hogy valóban az ott járó emberek a Herkules utcai játszótérre kisétálva is azt mondják, hogy ez a dinamikusan fejlődő északi városrész Palinban csodás. De van ez a nagy hiba. Három éve beköltözött ez a 7 család ebbe a társasház formában kialakított lakórészre, utcába és nem sikerült kötelességeiknek eleget téve közműdíjak, egyebek befizetve, hogy a közvilágítás meglegyen. Szeretném kérdezni tisztelettel a képviselőtársaimtól, a mai XXI. században egy gyönyörű lakópark és sötét, téli estékben a kismamák, hála Isten 3-4 gyerekes családok laknak és büszke is vagyok rá, hogy Palin városrész így fejlődik, mert az iskolánk jövőbeli meghatározása is ez. Ehhez kérném azokat vagy azon képviselőtársaim támogatását, elolvasva a lakók kérését, és egyben kívánom felhívni a figyelmeteket az 1990. évi helyi önkormányzatról szóló törvény értelmében kötelezően ellátandó önkormányzati feladat, hogy nem a 3 millió, tisztelt Gyalókai képviselő és elnök úr társam, hogy szakértő van a Bizottságban. Sajnálom, hogy nem voltam ott a Gazdaságin, mert elfoglaltságom végett, saját vállalkozási elfoglaltság végett nem tudtam jelen lenni, de ez nem így van. Ha szükség van rá, én bármelyik városrésznek jogos a kérése, azonnal támogatom részemről. Én azt kérem most is, gondolja át a tisztelt közgyűlés, mert azok az emberek jogosan kérik és várják, hogy a közgyűlés támogassa a kérésüket, és ez oldódjon meg, ami közgyűlési vagy város feladat.

Marton István: Köszönöm képviselő úr, bizottsági elnökként kíván Gyalókai úr szólni?

Gyalókai Zoltán Bálint: Nem Polgármester úr, mint megszólított. Mi nem a beruházás ellen volt a bizottság, hanem a kételyeit az előterjesztéssel kapcsolatban megtette. Én nem ellene szavaztam, és ellene vagyok ennek, szeretném jogilag tisztázni, nem szeretném, hogyha a város érdekei, gazdasági érdekei sérüljenek. És nem a Bicsák képviselőtársam ellen vagyok, hanem egyszerűen szeretném az önkormányzati törvényességet betartani.

Bene Csaba: Én úgy gondolom, hogy ez egy olyan jogos kérés a lakók részéről, amit teljesíteni kell. Az egy másik kérdés, hogy mikor kell teljesíteni. Mert ez a probléma, ez hány éve áll fönt?

XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.)

Bene Csaba: Három éve fönt áll. Akkor nem értem, hogy miért nem került ez ide a költségvetés tervezésekor?

XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.)

Bene Csaba: Hát akkor pedig polgármester úr, akkor nagy tisztelettel kérem, hogy mondjuk, adjunk egy határidőt a közgyűlés minden tagjának, mondjuk április 30-at, hogy minden olyan kérdést újra behozzanak, amit meg kell oldani, és akkor utána majd lehet dönteni. Összeülhetünk, külön egyeztetésre és döntsük el, hogy melyek azok a fontos területek, amit fejleszteni kell vagy meg kell oldani a problémát. Azért nem tudom támogatni, mert így egyenként jönnek be olyan dolgok, amelyek, nem kétlem képviselőtársaim, meg kell oldani, de hát minden területen vannak ilyen problémák. Sőt még súlyosabbak. Akkor polgármester úr kérje meg vagy adjon egy időpontot, ameddig minden képviselő nyújtsa be az ilyen jellegű problémáját, mert esetleg Ön lát valamilyen keretet a költségvetésben, amivel ezt meg lehet oldani.

Marton István: Frakcióvezető úr, én az első költségvetési változatba mintegy 50 milliós rést biztosítottam volna az ilyen apró, csipp-csupp pár milliós beruházásokra, ez egyébként önkormányzati kötelem a törvények értelmében, hogy közvilágításnak lenni kell.

Marton István: Bicsák úr ügyrendit nyomott, de az ügyrendi legyen.

Bicsák Miklós (Ügyrendi): Én csak tisztelettel frakcióvezető úrnak, én vagyok az a képviselő, elő fogom szedni 1994-től megvan otthon, már a feleségem azt mondta, legjobb ha elköltözök, a garázs fél oldala közgyűlési anyagokkal van tele, mint egy könyvtár, most már a magánkönyvtáramat is a közgyűlési anyagok túlnövik. Én tisztelettel minden ilyen lakossági, ami úgy érzem jogos és itt meg önkormányzati évente többször is vagy önálló vagy interpelláltam. Nem tudom, hogy miért csúszott (…) én sem vádaskodni, de ebben kérem, hogy támogassatok.

Röst János: Én úgy gondolom, elviekben ezt mindenképpen kell támogatni, viszont gyakorlatban megkérdezném, hogy amikor a teleknyitás megtörtént, akkor az ott lévő tulajdonosok mit vállaltak kötelezettségként és közöttük szerepelt-e egyébként a közvilágításnak a kiépítése, mert hogyha ezt az önkormányzat magára vállalta, akkor nyilvánvaló, nekünk kell ezt megcsinálni. Ha viszont ez bármifajta megállapodásban vagy telekkialakításnál engedélyben esetleg tervmódosítást igénylő beavatkozásnál ez feltétel volt, akkor én az a kérésem, hogy erre adjon nekem a hivatal választ, hogy ez így rendben van-e, tehát nekünk kell megcsinálni vagy pedig a tulajdonosoknak volt ez kötelezettsége?

Marton István: Igen, Bicsák úrnak újból megadom a szót.

Bicsák Miklós: Tisztelt Röst képviselőtársam! Hát én úgy emlékszem alpolgármester úr is az elmúlt ciklusban együtt dolgoztunk, ez önkormányzati terület, meg lehet nézni, ez a városnak kötelessége lett volna és azért a fiatal házaspárok, családosok azért jöttek, hogy nem sötétségbe kívánnak élni a téli szürkülettől a tavaszi virradatig.

Tárnok Ferenc: Ezek az ingatlan tulajdonosok magánkézből vették ezt az ingatlant és nincs tudomásunk arról, hogy milyen szerződéses feltételek mellett vásárolták meg ezt az ingatlant az ingatlantulajdonostól. Gyalókai képviselő úrnak szeretnék választ adni a kérdésére a tervezési feladattal kapcsolatban, amit feltett. Ebben az esetben, a korábbi gyakorlatnak megfelelően célszerű egyben vállalkozásba adni a tervdokumentáció elkészítését, az engedélyeztetést, illetve a kivitelezést, ezért a közbeszerzési törvény nem vonatkozik ebben az esetben a tervezési feladat összeszámítására, s itt a kivitelezési értékhatár, mivelhogy további közvilágítás, építés Nagykanizsán az idei évbe valószínűleg ilyen egyedi projektben nem fog megtörténni, így nem hiszem, hogy össze kell számítani.

Marton István: Köszönöm osztályvezető úr, hú de megszaporodtak az érdeklődők. Röst úrnak ismét megadom a szót.

Röst János: Akkor tisztázhatjuk Bicsák úr, hogy nem az önkormányzatnak volt az az ingatlan, akkor ez az első pont. Azt követően viszont továbbra is megkérdezném, hogy rendezési tervmódosításnál és utcanyitásnál volt-e a tulajdonosoknak kötelezettségük? Ha erre az a válasz a hivatal részéről, hogy nem volt, hanem mi vállaltuk, akkor nyilván meg kell csinálni ezt a feladatot, ha viszont ők vállalták vagy a korábbi tulajdonos vállalta, akkor gondolom, azon kellene be(…..) ennek a költségét.

Marton István: Tárnok úrnak, főépítész úrnak kiadom a feladatot, és a következő közgyűlésre jöjjön vissza. Tóth Nándor úrnak még megadom a szót. Nem, szavazást nem rendelek el, mert ebben a pillanatban nincs értelme.

Tóth Nándor: Röviden szeretnék csak hozzászólni. Tulajdonképpen én elfogadom a Forrás utcában lakóknak a jogos igényét a közvilágítás kialakítására, csak szeretném a képviselőtársaimat arra figyelmeztetni, hogy ez tulajdonképpen ugyanaz a figura, mint Kiskanizsán a Gördövényi utca. Ott is ugye magánkézből vásárolták a lakók a telkeket, és akkor az ő részükről is ilyen alapon előbb-utóbb jogos igényként meg fog jelenni, hogy a világítást ki kell alakítani, és azt is támogatni kell akkor majd a közgyűlésnek.

Marton István: Akkor túllépünk, tehát következő közgyűlésre ez visszajön és átlépünk a 20. napirendi pontra a Körzeti Megbízotti Iroda kialakítása forrás kiegészítése témára.



39. Javaslat a „Kiskanizsa Városrész Szent Flórián téri 6050/2 hrsz. alatti Körzeti Megbízotti Iroda kialakítása” forrás kiegészítésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Gyalókai Zoltán Bálint: Itt igazából az a problémám, hogy 1 igen született erre az előerjesztésre, tehát a határozati javaslatra. És igazából 5 igen született arra a variációra, hogy az eredeti 3 mFt-tal támogassuk. És én mindjárt tennék egy javaslatot is. Bízzuk meg a Vagyongazdálkodási Zrt-t, hogy 3 mFt értékben készítse el ezt a felújítást. Hogyha az IKI-nek a csapata egy 80 m2-es lakást teljesen rendbe tud hozni 1,2 millió forintból, akkor feltételezhető, hogy teljes infrastruktúrával, feltételezhető, hogy ennek a duplájából egy rendőri irodát, körzeti megbízotti irodát – bocsánat – fel tud újítani, illetve rendbe tud tenni.

Papp Nándor: A VKIB 6 igennel támogatta a határozati javaslatot.

Polai József: Húzódik ez az ügy, nagyon nem örülök neki. Szeretném azt elmondani, hogy ez az épület, amiben az irodát ki szeretnénk alakítani ez ugye önkormányzati épület. Ennek az állapota jelen pillanatban, mondhatjuk, hogy annak ellenére, hogy van bent még iroda ugyebár a részünkről, amit hetente egyszer látogat az ott dolgozó kirendeltség-vezetőnk, illetve benne működik a hegyközségi iroda, illetve egy nagyobb termet, ami elég rossz állapotú, egy vállalkozó kért mostanság tőlünk bérbe, mert kondicionáló termet szeretne abban létrehozni. Hozzáteszem, hogy támogatta ezt a részönkormányzatunk. Én örülök ennek, hogy támogatta. És akkor még lenne ez a hely, ahova nem kis igénnyel a lakosság megfogalmazta számomra több mint egy évvel ezelőtt 1122 aláírással, hogy már pedig legyen rendőrség Kiskanizsán jelen egy megbízotti irodával. Ebben az épületben célszerű ennek a helyét megállapítani és kialakítani. Tehát szeretném mondani, azok tragikus állapotok, amik már évek óta, mondhatnám, hogy talán másfél évtizede vannak ebben az épületben jelen. Ezzel a felújítással egy kicsit javítana a helyzeten. Ami le van írva itt a kiegészítő, ma kiosztott anyagunkban, ugye pontról-pontra milyen munkákat kell megoldani, hát csak a vizes blokkot szeretném kiemelni, amely olyan tragikus, hogy ma már – és ugye ott irodák működnek – egyszerűen a mi szégyenünk, hogyha ez így marad netán, mert nem kapunk hozzá lehetőséget a felújításra. A rendőrségi iroda kialakítás nyilván funkcióbővítést jelent és a kettő együtt motiválja azt, hogy ezt a munkát ott végezzük el már végre, hiszen mondhatnám még egyszer, hogy részbeni felújítási munkák fognak így megtörténni. És ezzel a feladattal ennek az épületnek a legnagyobb hibái akkor megújulnának, megoldódnának. Tisztelettel kérem a közgyűlés minden tagját, hogy legyen szíves nemcsak a közbiztonságra gondolva, hanem az épületnek a megújítására gondolva is támogatni. Nekem mindegy, hogy Kámán úr fogja-e megoldani ezt a feladatot, vagy vállalkozónak fogjuk kiadni, de úgy tűnik, hogy a 3 millió nem elég, hozzá kell még tenni látható módon 1.223 eFt-ot. Erről szavaznánk most. Kérem szíves támogatását mindenki részéről.

Marton István: Hát én, amikor a bejáráson részt vettem és nagyon sajnálom, hogy kapitány úr napirendje már korábban lement és ezért nincs jelen, a rendőrség képviselői ezt olyan technikai minimumnak kezelték, mert egyébként egy komolyabb felújításról volt szó, ami ugye 10 milliós nagyságrend lenne. Hát azt nyilván le kellett, hogy fújjuk. De ez egy olyan minimum ahhoz, hogy oda be lehessen menni – már bocsánat, de hányinger nélkül –, hogy erről nem is érdemes szót ejteni szerintem. Úgy, ahogy Gyalókai úr mondta, ráolvasás jelleggel azért nem mennek a dolgok, de most újból megadom neki a szót.

Gyalókai Zoltán Bálint: Nyilván a bizottságunk nem foglalkozott azzal az anyaggal, amit most közgyűlés előtt kaptunk, de itt KMB iroda kialakításához szükséges költség – nem mondom a vállalkozót – bruttó értékben itt van 2.999.492 forinttal bent van. Tehát, hogyha vállalkozót keresünk a KMB iroda kialakításához, ami egyébként az eredeti előterjesztésnek a címe, ez gyakorlatilag megoldódott, a közgyűlés által meghatározott költségkereten belül megoldható.

Marton István: Az igaz, csak azon belül nem, amit én az előbb elmondtam. Károlyi doktoré a szó. Nem az egész, az egész épület tizen valahány millióba belekerülne. Még az előző ciklusban beázott a tető, szét van ázva az épület fele uraim. Ki kell menni a helyszínre, meg kell nézni.

Dr. Károlyi Attila: Miután befejeződött a kedélyes beszélgetés, akkor én is…..

Marton István: Nem volt kedélyes Károlyi úr.

Dr. Károlyi Attila: Akkor ingerült beszélgetés polgármester úr.

Marton István: Az sem volt.

Dr. Károlyi Attila: Akkor nem tudom mi volt, de nem tudtam megszólalni. Azért kértem szót, mert nem vagyok kőművesmester és építési vállalkozó sem, de figyelemmel kísértem a keleti városrész körzeti megbízotti iroda kialakítását és már, amikor először kértem a vezérigazgató urat, Kámán vezérigazgató urat és azt mondta, hogy 5-600 ezer forintból kijön, akkor már, ahogy közkeletű szóval illik mondani, dobtam egy hátast, mert nagyon soknak tartottam. Végül megállt valahol 1.000.080 forintnál. Teljes szívvel, lélekkel támogatom a kiskanizsaiaknak azt az igényét, hogy körzeti megbízotti irodájuk legyen, de mégis Gyalókai képviselő úrhoz csatlakoznék ebben a dologban. Én megmondom őszintén, én végignéztem ezt a felújítást és Polai tisztelt képviselőtársam által említett tragikus helyzetet nem nagyon fedezem fel. Hát, hogyha négy ülőkével, vagy vizeldével nyomógombos öblítőt kell felszerelni WC tartállyal és a vezetékeket ki kell cserélni, az még nem egy olyan tragikus dolog egy vizesblokkban. Én kérem, hogy ne nyomja a gombot, mert Ő helyette is mondom azt, hogy természetesen mindent támogatok, de amit a tisztelt Gyalókai elnök úr mondott az előbb, ennek 3 millióból ki kellene jönnie, ennek a felújításnak. Én nagyon szépen kérem a tisztelt Polai képviselőtársamat, hogy azért 4.500.000-hez, vagy nem tudom mihez, ne kérjen még 1,5 milliót, hanem maradjunk meg abban a 3 millióban. Hozzuk ki ebből a 2.999.492 forintból x Kft-nek az ajánlatából, én nagyon szépen kérem Önöket. Vagy az IKI, ez a másik.

Marton István: Az IKI is másokkal dolgoztat, úgyhogy nem erről szól a történet. Azt hiszem, hogy. Amit keveset igen. Hát azt a picit. Már bocsánat, nem akarom én azt minősíteni, hogy mekkora munka volt 1.000.000. 25 m2, szépen ki lett festve, arrébb lett helyezve egy ajtó. Én láttam azt korábban és lett egy kicsi fal is rakva. Így igaz. Én láttam eredeti állapotában is, meg a felavatásán is ott voltam. Úgyhogy ebben nekem olyan sok újat nem lehet nyújtani. Egyébként Polai úr nem jól mondta Károlyi úr, nem a 4,5 millióhoz kéri a 1,5 milliót, hanem a nem egész 3 millióhoz kéri. Elmondtam világosan, most sem tudok mást mondani. Undor nélkül, hogy oda be lehessen menni, és valamennyire tisztességesek legyenek a körülmények nemcsak abban a helyben, ez 4,5 millió forint. Hát 3 millióból, meg hát nem is akarom minősíteni, hogy mit lehet kihozni.

Tóth Nándor: A Kiskanizsai Településrészi Önkormányzat is megtárgyalta ezt a napirendi pontot és üdvözölte KMB-s iroda létrehozását és kéri, kérte a közgyűlést, hogy támogassa ennek a felújítását. Hát ilyen jelzőket nem használnék, de igazak egyébként ezek a jelzők. Gyakorlatilag Polai képviselő úr elmondta, hogy milyen rendezvények zajlanak ott le. Ezen kívül még a Településrészi Részönkormányzat is ott tartja az üléseit. Aztán kétévente, négyévente a választások ott zajlanak le. Az egy választókörzet is. Ez igaz, hogy a KMB-s irodán kívül még ugye a folyosónak, meg a két hivatali helyiségnek a felújítását, valamint az északi homlokzatnak, a bejáratnak a részleges felújítását is jelenti, de az a helyzet, hogy nemcsak esztétailag csúnya látvány, hanem balesetveszélyes is, mondjuk a bejárat is. Hát a szociális blokkról, arról én nem kívánok beszélni, aki kíváncsi rá, menjen ki és nézze meg. Magáról a KMB irodáról pedig annyit szeretnék elmondani, hogy ugye ez eredetileg kiskanizsai, Polai úrtól, meg az ott lakóktól származó kezdeményezés volt és tényleg örülök neki, hogy a keleti városrészben már működik a KMB iroda. Én azt gondoltam, hogy egy időben fog majd ez kiskanizsaival megnyílni, vagy működésbe állni, de remélem, hogy a jelenlévő közgyűlési tagok megszavazzák ezt az összeget, megtörténik a felújítás és akkor rövid időn belül Kiskanizsán is méltó körülmények között elkezdheti munkáját a két KMB-s rendőr.

Marton István: Köszönöm képviselő úr, amit elmondott, így legalább nekem ezt nem kellett elmondani. Mint említettem, ott voltam, látom milyenek a viszonyok. Arra a házra nekünk sok-sok milliót kellene még ezen kívül is rákölteni, mert hát az egyik legrozzantabb önkormányzati objektum egyébként. Polai Józsefnek adom meg a szót, ügyrendit nyomot, de legyen ügyrendi.

Polai József (Ügyrendi): Nem kívánok szólni, meggondoltam. Polgármester úr, Ön elmondta helyettem, Tóth úr úgyszintén elmondta, tehát ehhez én nem kívánok hozzátenni egyebet. Ha a közgyűlés ezt nem találná támogatni, akkor nem minősítem már tovább. Köszönöm.

Papp Nándor: Igen, hát a vitához annyit szólnék hozzá, hogy ez az épület szó szerint brutális állapotban van. És azt gondolom, hogy a közösségi tereknek a megújítása a KMB irodával nem lehet kettéválasztani, tehát a KMB irodával együtt a közlekedőtereket is véleményem szerint rendbe kell hozni. Tegnap még vacilláltam, hogy hátha nem kell ez a 4,5 millió forint rá. De itt ugye most kaptuk meg részletesen az anyagot, hogy mi lesz ebben elvégezve. Szerintem innentől korrekt a 4,5 milliós ajánlat. Úgyhogy javaslom, hogy meg kellene szavazni.
Marton István: Ahogy Papp úr, meg Tóth úr is elmondta, én nem szeretném, ha valaki rendőri intézkedésre sietve, mondjuk, eltörné a lábát, és akkor utána még az önkormányzat fizethetne is.

Bene Csaba: Én Károlyi Attila képviselőtársamhoz csatlakoznék és igazából talán az elmúlt közgyűlésen bosszankodtam azon, hogy már akkor tudtuk, hogy a KMB irodának a kialakításához nem lesz elég a 3 mFt és talán ilyen informális beszélgetésen mondtam, hogy nem kellene elárulni előre, hogy milyen összeget szánunk valamilyen épületnek a felújítására, és akkor esetleg beleférhetnének az ajánlatok. De aztán meglepve láttam a kiegészítő anyagon, hogy a körzeti megbízotti iroda kialakításához pontosan elég volt a 3 mFt. Tehát ahhoz, hogy ez működni tudjon, ehhez pontosan elég volt. Tehát a plusz költség, az a közben belevett plusz igényekre vonatkozik. És igazából azért tudom azt támogatni, amit Károlyi képviselőtársam képvisel, hogy azt a 3 mFt-ot biztosítsuk a KMB irodának a kialakításához.

Tóth László: Elnézést, hogy most kapcsolódok be a vitába, de én úgy gondolom, hogy nem akarom minősíteni ezt az előterjesztést sem, de úgy gondolom a 3 millióba vastagon befért volna. Tehát, hogy eredménytelen volt a közbeszerzési eljárás. Én azt javaslom és módosító indítvány, ezt a 3 millió forintot tegyük oda az IKI-nek a költségvetésébe, aztán csinálja meg az IKI.

Horváth István: Azt gondolom, hogy ebben az ügyben nekem is meg kell szólalni, bár, amit elmondott Tóth képviselőtársam, Tóth Nándor képviselőtársam azzal tökéletesen egyet tudok érteni. Itt nem pusztán a körzeti megbízotti irodáról van csak szó. Ez az épület több funkciót lát el és valóban balesetveszélyes. A szociális létesítmények a házon belül olyanok, amilyenek. Be kell oda menni. Én javasolnám egyébként frakcióvezető úr, meg Károlyi képviselőtársamnak is, hogy ki kell oda menni, és meg kell nézni, hogy hogyan néz ez ki. Lehet, hogy a 3 millióba maga az iroda beleférne, de nemcsak erről van szó. Hát akkor készítünk új előterjesztést, de nem is értem igazándiból, hogy miért nem elfogadható az, hogy erre befogadjunk esetleg 105 millió forintot, és úgy tegyük rendbe, ahogy egy önkormányzati helyiséget rendbe kellene tenni. De ha éppen ez a gond, akkor hozzuk vissza a következő közgyűlésre egy másik előterjesztéssel.

Marton István: Horváth úr, ezzel csak egy részét tudjuk rendbe tenni, mert ott még nagyon tisztázatlan dolgok is vannak ezen kívül is.

Cserti Tibor (Ügyrendi): Polgármester úr, zárjuk le ezt a vitát. Eleget hallottunk. Jó, fontos nagyon, mindenki meg van győzve, tudja, hogy fontos. Tele van a hócipőm, hogy ilyenkor 80 naprendi pont mellett arról vitatkozunk, hogy a budit hogy lehet megoldani, meg kifugázni, meg kicsempézni, vizesblokkal együtt, meg mire futja. Hát egy picit gondolkodjunk most már el. Ott van egy előirányzat. Ha nem elég, akkor majd mellé kell rakni. Punktum. Mindenki el tudja dönteni. Szavazzunk. Indítványozom, szavazzunk. El tudja mindenki dönteni.

Bicsák Miklós: Én nagyon rövidre kötöm itt a madzag végét. Nem értem meg a tisztelt képviselőtársaimat, akik nem akarják elfogadni. Mi városrész, területrész képviselői azért küzdünk, hogy olyan körülmények legyenek, mint itt a belvárosban. Türelmet kérek, én végighallgattalak Tibor én is téged, ha nem tisztelsz, abbahagyom. De úgy érzem, hogy amennyit magamnak, annyit másnak. Ezt tiszteletben. Így nevelkedtem. Azt szeretném elmondani tisztelettel és kérnélek benneteket, hogy amikor arról volt szó, hogy a 8 milliót a miklósfai közösségi háznak, vagy a kisfakosi orvosi, mi ezen az oldalon, úgy érzem, többségében tisztelettel, mert tudtuk, hogy szüksége van x városrész településnek azon szolgáltató, vagy egyéb helyiségekre, amit a lakosság igénybe kíván menni. Minden szó nélkül, kommentárt nem fűtünk hozzá. Nem tudom, hogy miért akadékoskodunk azon. Szükség van rá, magyarázkodunk. Előbb-utóbb meg kell csinálni, csak nem mindegy, hogy majd ősszel, vagy amikor most KMB hamarosan szolgálatban. Kérem, hogy gondoljátok át és támogassátok.

Marton István: Polai József ügyrendi és befejeztük a vitát.

Polai József (Ügyrendi): Úgy látom, hogy ennek a meddő vitának az eredménye azért ilyen, mert akik hozzászóltak, jórészt – kivétel egy-két képviselő – nem járt ebben az épületben még soha életében. Tehát meg kellene érteni, hogy az iroda kialakítása önmagában elégtelen feladatvégzés volna, mert itt ebben az épületben, ahogy Papp Nándor képviselőtársam mondotta a közlekedési részeken, például, ha felnézünk a mennyezetre, akkor nincs vakolat már, hólyag formájában befeketedve, lepotyogott a vakolat. Oldalról, másfél méter magasságban megint csak nincs vakolat, mert az olyan. Korábban évekig beázott és a tetőszigetelését már megoldották a múlt ciklusban. Abban szerencsére részt vehettem és kezdeményezhettem. Tehát ma már nem ázik be, ilyen veszély már nincsen. Tehát, ha nem tesszük meg azt, amit még mellé kell tenni az iroda mellé, akkor a kettő nem működhet együtt. Ez olyan, mint a labdarugó csapat, mondjuk focipálya nélkül. A kettő együtt van, együtt lehet csak használni, vagy működtetni, külön-külön nem. Értsük meg végre azt, hogy az ott dolgozó, irodákban helyet foglaló dolgozóknak nincs hova WC-re menniük. Ez nem egy budi Cserti úr, kérem szépen, hanem egy önkormányzati létesítmény, egy épület több irodával. Kérem, tessék oda bemenni és nézze meg, javaslom Önnek. Viszontlátásra.

Marton István: Elképesztően méltatlanok a körülmények és valóban sajnos közülünk sokan ezt nem látták.

Bene Csaba: Abban igaza van Polai képviselőtársamnak, hogy sokan nem láttuk azt az épületet, de akik meg látták, azoknak meg kutya kötelességük lett volna így behozni, hogy ezt kérjük. Nem az irodát kérjük, hanem mellette még ezt, meg ezt, meg ezt el kell végezni és ehhez meglátásom szerint körülbelül ilyen összegről lesz szó. Az előterjesztés, az a KMB iroda kialakításáról szólt, meg az ahhoz szükséges forrás biztosításáról. Ha többet kívánnak megtenni, azt be kellett volna hozni. Itt csak erről szól a vita, nem az, hogy nem akarja megszavazni a képviselőtestület. Hanem, hogy nem erről volt szó az elején. Erről szól a dolog.

Marton István: Frakcióvezető úr, akkor legközelebb olyan előterjesztéseket hozunk be térképpel a 3 m2-es helyiségekről, vagy éppen az 1 m2-es mellékhelyiségről, hogy mindeni tiszta legyen, kristálytiszta, lássa azt, amit egyébként sose látott és soha nem is akar látni.

Cserti Tibor (Ügyrendi): Ügyrendit nyomom, mert indítványoztam az előbb a vita lezárását. És még egyszer Jóska, nem a létesítmény ellen vagyok. Én magam 20 évig beruházó voltam, tudom körülbelül miről van szó. Jogos lakossági igény, elmondta Bicsák Miklós még inkább a másik oldalról. Most már annyi mindenki akarja ezt pártfogolni, és igaza van, akik felhívták a figyelmemet, hogy ez nem lett tökéletes módon szakmailag előkészítve. Ettől függetlenül mindenki kialakította a véleményét. Állítom egyébként, hogy ezt az összeget, ha Bene Csabának odaadnák, az intézményének, az intézmény tanulóival leszervezve nagyon frankón megcsinálnák. Ha odaadnák egy kiskanizsai…..vállalkozónak, nem lenne téma. Hát, ha egy lakást ki lehet szépen a mai világban. Nézzük meg mennyi a forgalmi értéke a lakásnak, durván 6 millió. Ahhoz képest egy ekkora előirányzatból uraim egy magánszemélynek odaadnák, ilyen frankó felújítása lenne a dolognak. Hát miről beszélünk? Meg lehet csinálni, meg kell kísérelni, ha nem megy, akkor meg mellé kell rendelni a dolgokat. Még mindig nincs rá késő.

Marton István: Cserti úr, az ötből kettő egyébként kiskanizsai vállalkozó és ez meglehetősen az én szememben, ami itt zajlik az, szégyenletes. Én az eredeti javaslatról szavaztatok először. Aki el tudja fogadni, hogy a 1,5 milliót mellérendeljük, az kérem, nyomja meg az igen gombot.


A közgyűlés 8 igen, 6 nem és 5 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el.


137/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem fogadja el a Javaslat a „Kiskanizsa Városrész Szent Flórián téri 6050/2 hrsz. alatti Körzeti Megbízotti Iroda kialakítása” forrás kiegészítésére vonatkozó eredeti határozati javaslatot.


Marton István: Itt van ez a kiegészítő anyag, lehet, hogy ezzel kellett volna kezdeni.

Tóth László: (Nem mikrofonba beszél.)

Marton István: Azt én nem óhajtom megszavaztatni, mert ebben is van olyan, amit ide sem kell akkor hozni, ha megnézzük az 1-es számú mellékletnek a középső, a Gejzír Kft-re vonatkozó ajánlatot, ami belefér az eredeti 3 millióba Tóth úr. Mi a baja Tóth úr? Attól félek, hogy túl sokat volt itt valamelyik szomszéd helyiségben.

Bene Csaba (Ügyrendi): Polgármester úr, az a kérésem, hogy Ön is őrizze meg a higgadtságát.

Marton István: Én higgadt vagyok.

Bene Csaba: Képviselőtársamtól is ezt kérem, és ne ragadtassa el magát olyan kijelentésekre, amelyek nem idevalók. Teljesen jogos igénye a frakcióvezető társamnak az, hogy volt egy módosító képviselői indítványt, azt meg kell szavaztatni. Bárki teszi ezt meg a közgyűlésben, meg kell szavaztatni.

Marton István: Uraim, elmondtam a napnál világosabban. Ha a legszűkebb változatot nézzük és a 3 millió meg van szavazva. Itt a 3 millió feletti összegről volt szó. A 3 millióról nem kell szavaztatnom, mert ez joghatályos. Nem lett visszavonva. Úgyhogy akkor nincs miről szavazni. Nem érti Tóth úr. Van egy hónapokkal ezelőtt elfogadott határozat és annak ismeretében, ha a 3 millión belül maradunk nem kell szavaztatni. Kész. Bocsánat! Ezt a napirendet kár volt ezek szerint idehozni, mert az eredeti 3 millió lefedezi képviselő úr. De teljesen lényegtelen. Az nem lett hatályon kívül helyezve és nem is szavaztatok róla. Köszönöm. Nincs miről szavazni akkor. Na. 21-es napirendi pont. Remélem, holnapra megértik az urak. De az így működik. Tett valaki javaslatot arra, hogy vonjuk vissza az eredeti a 3 milliót? Senki nem tett. És én azt mondom, hogy nem is kell. Tehát akkor nincs miről szavazni uraim! Jó. Nem szavaztatok róla. 21-es napirendi pont jön. Akkor uraim befejeztük. Holnap reggel 9.00-kor folytatjuk. Nagyon egyszerű. Úgy látom, nagyon sietnek a futballmeccsre az urak. Hát nem érted meg Csaba! Jó, hát semmi, akkor menjünk haza. Na mindegy, akkor én most elrendelem a szünetet, fél órán belül intézkednem kell, hogy határozatképes-e a testület vagy nem. Majd meglátjuk.


Szünet


Marton István: Akar dolgozni a testület, vagy nem? Ez a kérdésem. Ha akar dolgozni a testület, akkor üljön le mindenki a helyére. Bizzer úr ügyrendit nyomott, megadom a szót.

Bizzer András (Ügyrendi): Tisztelt Polgármester úr, én válaszolok a kérdésére. Szerintem a közgyűlés szeretne dolgozni, de én úgy gondolom, hogy Önnek is meg kell érteni egy fontos elvet. Ez az elv pedig az, hogy ha egy képviselő egy módosító indítványt tesz egy előterjesztéssel kapcsolatban, akkor azt mindenképpen fel kell tennie szavazásra. Még akkor is, ha Ön személy szerint azt gondolja, hogy ez butaság és felesleges. Akkor is az elv a fontos. Ön nem itt egy jogász, nem egy bíró szerepében van, Ön egy polgármester, aki vezeti az ülést. A döntéseket az önkormányzat hozza meg, a testület. És a képviselőnek pedig az önkormányzati törvény alapján joga van bármilyen előterjesztést, illetve javaslatot tennie ennek a döntéshozó szervnek. Tehát, hogy ha egy képviselő egy előterjesztést vagy javaslatot, vagy módosító indítványt terjeszt elő a közgyűlés elé, akkor arról Önnek szavaztatnia kell. Mindenképpen. Erről az elvről van szó.

Marton István: Bizzer úr, én maximálisan nem értek egyet azzal, amit Ön mondott, mert összekeveri a szezont a fazonnal. Nagyon egyszerű az ábra. Önök nem vonták vissza a hónapokkal ezelőtti döntést, nagyon helyesen, szóba sem került, ez az egyik. A másik pedig, éppen az Önök jóvoltából már lassan képzett jogász is leszek, ha tetszik érteni, mire gondolok.

Dr. Károlyi Attila (Ügyrendi): Kérném azt, hogy Tárnok úr néhány mondatban foglalja össze ezt a dolgot.


Marton István: Kérem Tárnok, előbb Papp Nándornak megadom a szót, utána kérem Tárnok urat, hogy ismertesse a helyzetet.

Papp Nándor: Én azt mondom, hogy a módosító indítványról szavazni kéne, ezen nem érdemes összeveszni. Mindegy hogy, tehát önmagában, ha jól értem, arról van szó, hogy próbáljuk meg, hogy az IKI, illetve a Vagyongazdálkodási Zrt. emberei hátha meg tudják ezt a munkát csinálni 3 millió forintból. Próbáljuk meg, veszteni nem vesztünk vele semmit, a vállalkozóknak az ajánlata ott van, és akkor menjen tovább, ha 3 millióba belefér ez az egész. Egy kicsit kétlem a magam részéről, de hát ez legyen az én bajom, csináljuk meg és menjen a munka. Ne kelljen holnap, meg nem tudom mikor összeállni. Én ezt nagyon szépen kérem Polgármester urat, hogy az elvekből egy picit engedjünk, nem olyan sokat kell, és akkor már tudunk tovább dolgozni.

Marton István: Hát bizony, bizony sérülést okozunk ezzel, nagyon komoly sérülést okozunk lévén, hogy másodszor lett ez meghirdetve, és amikor Önök arról beszélnek, hogy támogassuk a helyi vállalkozásokat, akkor ugye a jogerős döntésünket, ami nem lett, nem lett annulálva, hangsúlyozom, azt akarják megváltoztatni. Egy teljesen lényegtelen dologban. Egyébként meggyőződésem, hogy Tárnok úr sem tud mást mondani, mint amit én mondtam Önöknek, de majd elmondja.

Tóth László: Amennyiben Tárnok osztályvezető úr által elmondottakkal nagyjából és egészében egyet tudnék vagy tudok érteni, abban az esetben gondolkodok a javaslatom esetleges visszavonásáról, de természetesen addig, amíg nem hallgatom meg a szakma képviselőjét, addig nem teszem meg.

Marton István: Tehát itt arról szól a történet, hogy igenis az eredeti 3 millióból némileg szűkített műszaki tartalommal, de befér a KMB-s iroda kialakítása. Tárnok úré a szó.

Tárnok Ferenc: Nagyon röviden ismertetném, hogy miről, jelenleg hol tartunk. Korábban a tisztelt testület hozott egy olyan határozatot, hogy a körzeti megbízotti irodára 3 millió forint előirányzatot biztosít, és mi kaptuk ezt feladatként, hogy hajtsuk végre. A helyszíni konzultáción az ajánlatkérés során meghatározásra került a műszaki tartalom, aminek eredményeképpen az akkor beérkezett ajánlatok körülbelül 4,5 millió forintos legkedvezőbb ajánlatot hoztak. Ezt az ajánlatkérést eredménytelennek hirdettük, mivelhogy nem fért bele az eredetileg meghatározott 3 millió forintos keretbe. Ekkor új ajánlatkérést hirdettünk, immáron kiegészítettük több ajánlattevővel és oly módon bontattuk meg az ajánlatot, hogy mi az, ami közvetlenül kapcsolódik a KMB iroda kialakításának munkálataihoz, illetve mi az, ami el, talán elválasztható ettől. Ez az 1. számú kiegészítés - tehát a kiegészítés 1. számú melléklete - tartalmazza, hogy ha ezt áttekintjük, akkor arra jutunk, hogy amennyiben a 3 millió forintot vesszük alapul - amit eredetileg a tisztelt testület jóváhagyott - akkor van olyan ajánlattevő, aminek az ajánlatából, hogyha közvetlenül a KMB iroda kialakítása, és illetve a vizes blokk felújítása, kiveszem az ajánlatát és eredményt hirdetek, akkor a 3 millió forintból ez a feladat megoldható.

Marton István: Tehát ezért mondtam azt, amit mondtam, hogy én azért hoztam ezt a napirendet ide, hogy ne csak az olyan szűken legyen megoldva, ami a minimum minimuma, hanem valamennyire tisztességesen ezt az önkormányzati épületet, legalábbis ezt az északi szárnyát tegyük rendbe, de sajnos ezzel rendkívül sok idő elment már.

Tóth László: Kristálytiszta és érthető volt Tárnok úrnak a hozzászólása, én ezt kérem szavazásra feltenni, ebben az esetben én visszavonom a módosító indítványomat, hogy, nem kívánom megnevezni azt a vállalkozást, aki 2 millió 990 egész akárhány tized millió forintért ezt el tudja végezni, tehát ennyi.

Marton István: Köszönöm Tóth úr, hogy visszavonta. Szavaztatni meg azért nem kell, mert az ebben a pillanatban hatáskör elvonás lenne tőlem, a 3 millióra nekem érvényes jogosítványom van, és ki is hirdetem az eredményt. Köszönöm. Ezt próbáltam én elmondani, de az indulatok 10 perccel, 15 perccel ezelőtt eléggé magasra hágtak. 21-es napirend, nemcsak az Ön részéről, más részéről is és spongyát rá.



39. Javaslat helyiség biztosítására a Nagykanizsai Muskátli Polgárőr Egyesület számára (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Kámán László vezérigazgató


Marton István: Itt arról szól a történet, hogy eddig kaptak egy helyiséget és a 318-asból a 309-esbe akarnak átköltözni. Értelemszerűen támogatható. Ugyanakkora egyébként a kettő, csak más az elrendezése. Hozzászólót nem látok, aki el tudja fogadni a határozati javaslatot, kérem, nyomjon igen gombot.


A közgyűlés 20 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza.


138/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért a nagykanizsai 2978 helyrajzi számon található természetben a Nagykanizsa Petőfi u. 5. sz. alatti (volt Fiúkollégium) III. emeleten levő 309. számú, 12,35 m2 alapterületű helyiség Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének az önkormányzati tulajdonú nem lakás célú helyiségbérletéről és használatáról szóló többször módosított 3/2003. (I. 29.) számú rendelet 20. § alapján történő térítésmentes használatba adásáról a Nagykanizsai Muskátli Polgárőr Egyesület részére az alábbi együttes feltételekkel:
- használati idő: 2010. április 1. – 2015. március 31-ig tartó határozott idő
- használati díj: térítésmentes azzal, hogy az Egyesület 1500 Ft/hó ÁFÁ-t köteles megfizetni,
- a felek a megkötött szerződést indoklás nélkül 30 napos felmondási idővel felmondhatják
- a használó a jogviszony teljes időtartama alatt köteles a polgárőri tevékenységet folytatni
- a bérbeadó a használó által a bérleményben eszközölt jelentős értéknövelő beruházásait a szerződés bármely okból történő megszűnésekor nem téríti meg.
- a használó az ingatlan üzemeltetésével kapcsolatos rezsi költségeket köteles megfizetni
- az Egyesület a helyiségbe más szervezetet nem fogadhat be, azt albérletbe nem adhatja.

A Közgyűlés felkéri a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatóját, hogy a Nagykanizsai Muskátli Polgárőr Egyesülettel a használati szerződést kösse meg.

Határidő: 2010. április 1.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Kámán László vezérigazgató)








40. Javaslat a Nagykanizsai Polgárőr Egyesület támogatására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Csonka Ferenc, a Nagykanizsai Polgárőr Egyesület elnöke


Marton István: Itt van egy kérelem nálam, 438.000.- Ft-ról, de miután lassan 10 éve, egészen pontosan 2002. óta támogatja a város a Polgárőr Egyesületeket és soha senki nem kapott többet és induló támogatást meg végképp nem kapott senki sem, úgy az én előterjesztésem…Hol az eredeti előterjesztésem? Jó igen, itt van. Az eredeti előterjesztésem itt van és ugyanúgy a megalakuló 8. egyesületnek javasoljuk a 300.000.- Ft-ot, mint ahogy a másik hétnek.

Tóth László: A Pénzügyi Bizottság 2 igen, 1 tartózkodás, 2 nem szavazattal nem támogatta az előterjesztést.

Marton István: Volt valami javaslata vagy…? Tehát nem támogatták, hogy egy fillért is adjunk? Ja felül, tehát az eredeti előterjesztést támogatta a pénzügy.

Tóth Nándor: Ezt a napirendi pontot a településrészi részönkormányzat megtárgyalta, hiszen nevében ugyan Nagykanizsai Polgárőr Egyesület, de valójában ez Kiskanizsán fog működni, kiskanizsai emberek a tagjai. A részönkormányzat üdvözölte a Polgárőr Egyesületnek a létrejöttét és igazából teljes lett volna, teljes lenne az örömünk, hogyha a KMB-s rendőr már funkcionálna, működne. Azt gondoltuk annak idején, hogy először az fog felállni, majd azt követi a Polgárőrség, hát most itt egy kicsit a sorrend, az fölcserélődött. A Polgárőrség megalakult, viszont van egy olyan probléma, hogy ennek a Polgárőr Egyesületnek nincs ruhája, nincs felszerelése. Amit polgármester úr bevezetőjében mondott, az részben igaz, én ugyan körbejártam kellőképpen a témát és elmondták itt szakavatott hozzáértő emberek, hogy valójában az önkormányzattól nem, de máshonnan, más forrásból, illetve közvetett úton akár az önkormányzattól is kaptak támogatást a Polgárőr Egyesületek, hiszen a Közbiztonságért Alapítvány, az támogatta a Polgárőr Egyesületeket is és úgy tudom, hogy tán még ebben az évben is vagy tavaly is támogatta őket, egyfelől. Másfelől pedig az előző napirendről, amiről beszéltünk, helyiség biztosítás, az is valamilyenfajta plusz támogatás a működési költségen kívül. Tehát én a javaslatomat részben az összegszerűségre tenném meg a kiskanizsai településrészi önkormányzat nevében is a következőképpen: Határozati javaslat: 700.000.- Ft támogatást biztosít a Nagykanizsai Polgárőr Egyesület részére a polgárőr tevékenység végzéséhez, illetve az induláshoz szükséges alapfelszerelések beszerzéséhez. A támogatás forrásául a 2010. évi költségvetés működési célú hitel előirányzatának összegét ugyanezen összeggel egyidejűleg megemeli. Felkéri a Polgármestert, hogy a költségvetés soron következő módosítása előterjesztésében a fenti kiadást, kiadási és bevételi előirányzatot szerepeltesse. Szeretném még ezt azzal kiegészíteni, hogy a Közterület Felügyelet vezetőjének, illetve a városi rendőrkapitány úrnak a véleményének a birtokában vagyok. A rendőrkapitány úrnak a véleményét, ez pár mondat, ezt felolvasnám. Hozzám intézte ezt a levelet, ezt majd egyébként a jövő héten akár át is adom polgármester úrnak. Tisztelt Képviselő Úr! Csonka Ferenc, Nagykanizsai Polgárőr Egyesület elnöke levélben fordult Önhöz, amelyben a támogatását kérte. A fenti egyesület megalakulásával egy jelentős űr kerül betöltésre a város testében, hiszen évek óta szorgalmaztuk, hogy a kiskanizsai városrészben is legyen polgárőr egyesület. Kérem tisztelt képviselő urat, és egyben kérem a tisztelt közgyűlést, hogy az újonnan megalakult egyesületet támogassa a város költségvetése terhére. Tisztelettel: Dr. Molnár József rendőr alezredes, kapitányságvezető. Ezenkívül a nevezett úr, valamint Bakonyi Tamás úr azt ígérték, hogy miután feláll Kiskanizsán a KMB-s rendőri szolgálat, koordinálják a Polgárőr Egyesületnek a tevékenységét is, tehát hogyha mondjuk lesz KMB-s rendőr, lesz a Polgárőrség, a rendőrség részéről is nagyobb odafigyelés lesz, meg a Közterület Felügyelet részéről is, akkor én azt gondolom, hogy a kiskanizsai lakosság zömének a régi vágya fog teljesülni, hogy jelentősen meg fog javulni a közbiztonság Kiskanizsán. Tisztelettel kérem én képviselőtársaimat, hogy ezt a 700.000.- Ft-ot szíveskedjenek megszavazni a Polgárőr Egyesület részére.

Marton István: Képviselő úr, most egészen döbbeneteset mondott számomra, hogy ez az egyesület fogja Kiskanizsáról koordinálni a másik hetet? Tehát maradjunk annyiban, hogy koordinálásból senki nem kér semmit. Ezt a másik hét egyesület nevében nyugodtan mondhatom, ezek önszerveződő egyesületek uraim, és koordinálják önmagukat. Erre gyönyörű példa a kisfakosi és a látóhegyi. Ugye egy hegy két oldaláról van szó, koordinálják. Egyik oldalon nem tud bemenni a csibész, de ha netán be tudna menni, nem tud kijönni a másik oldalon. Ez az önszerveződés lényege. Már bocsánat, szóval én az egészet nem is értem. Ez az egyik. A rendőrkapitány úr pedig kérni szokott és adni szokott neki a testület. Tehát ő, hogy kit milyen összeggel támogassunk, azt hiszem, hogy ebben nem egészen illetékes. Soha az esélyegyenlőséget ilyen durván nem sértenénk meg és a következő percben jön a másik hét egyesület, teljes joggal. Önök itt 1,2 millió forinton hatalmas, egyórás vitát tartottak ezelőtt 10-15 perce, most meg csak úgy odaszórnánk 738.000.- Ft-ot? A leghatározottabban ellenzem.

Tóth Nándor: Szeretnék szólni, ügyrend…

Marton István: Már bocsánat, nem kért Tóth úr szót…

Tóth Nándor: Most lehet, hogy kitöröltette, nekem égett a …

Marton István: Még mindig nem kért szót, előttem nincs. Károlyi doktornak megadtam a szót, majd Tóth úrnak is megadom.

Dr. Károlyi Attila: Azt nem tudom, hogy ők hogy kapták a nevüket, tehát itt a nyilvántartásba vételnél lehet, hogy a későbbiekben nekik lesznek gondjaik egy ügyészi felülvizsgálatnál, mert ez nem Nagykanizsai Polgárőr Egyesület, ez kiskanizsai. Ugye én, amit én jobban ismerek, az én csapatomat, ez a keleti városrész és a közelmúltban kiterjesztette a hatáskörét Szabadhegyre. Tehát Keleti Városrész és Szabadhegy Polgárőr Egyesület. Ez egy Kiskanizsai Polgárőr Egyesület, ez a Nagykanizsai név, ez szerintem gond. Mint ahogy a Muskátlit se nagyon értem, így egymás közt szólva, tehát a Muskátli Polgárőr Egyesületet se, hogy ők valamilyen dísznövény termesztésben dolgoznak vagy nem tudom, mi. Ezt nem nagyon értem. Ez az én magánproblémám. Amit szeretnék elmondani a tisztelt közgyűlésnek, az az, hogy mint a Közbiztonsági és Közlekedésbiztonsági Alapítvány kuratóriumának volt elnöke, bizonyítom Önöknek, hogy a pont a Keleti Városrész Polgárőr Egyesület kapott téli ruhát a működéséhez. Tehát télikabátokat, amit ünnepélyes körülmények között az Alapítvány finanszírozásából a nagykanizsai rendőrség épületében adtunk át anno, mit tudom én, két évvel ezelőtt. Tehát hogyha ők, azt hiszem, hogy a Tóth Nándor képviselőtársam tán egy módosító indítványt terjesztett elő, ha jól értettem 400.000.- Ft-ot …

Marton István: 738.000.- Ft-ot.

Dr. Károlyi Attila: Hetes…tehát a 3…a 300-hoz képest …700-at?

Marton István: A 300-hoz 438-at, Károlyi úr.

Dr. Károlyi Attila: Összesen kért 738-at, tehát 4-et, tehát ő, az ő módosító indítványa nem 738.000.- Ft kérelme, hanem 400.000.- Ft.

Marton István: 438.000 többletet kér.

Dr. Károlyi Attila: 438.000.- Ft több…kereken 400 többletet kér.

Marton István: Az előterjesztés uraim 738.000-ről szól.

Dr. Károlyi Attila: Igen, de a Tóth Nándor képviselőtársam módosító indítványa arra utalt, hogy 400.000.- Ft-ot kér az eredeti 300.000.- Ft-on felül. Én arra kérném a tisztelt közgyűlést, tudván azt, hogy milyen drága egy téli kabát egy polgárőrnek, hogy az indulásukhoz adjunk segítséget ezzel a 4, 400.000.- Ft-tal. Én arra kérném Önöket, Tóth Nándor képviselőtársam módosító indítványát szavazzák meg.

Tóth Nándor: Azt nem kívánom megismételni, amit nagyon helyesen Károlyi Attila képviselőtársam mondott, valójában tényleg erről van szó, viszont azt szeretném elmondani polgármester úr, a koordinációt nyilván úgy értettem, hogy a rendezvények biztosítása, rendőrséggel közös szolgálatellátás és nem a polgárőrök koordinálják a rendőrséget, hanem nyilván a rendőrök koordinálják, mondjuk a Polgárőrséget, meg a Közterület Felügyeletet adott esetben.

Marton István: Hát Tóth úr, én közös járőrszolgálat ellátására nem látok esélyt, mert mindenütt létszám gondokkal küzdenek. Kiskanizsán már hosszú-hosszú évek óta ugye nem jött össze annyi, hogy önállóak legyenek. Most örülök, ha ez ne adj Isten megváltozott. Nevük már van, valóban.

Jerausek István: Károlyi képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy miért Muskátli Polgárőr Egyesület. Azért, mert a Muskátli utcában lévő garázssor védelmére szövetkeztek, innen a Muskátli elnevezés.

Marton István: No, tehát nem virágtermesztőkről van szó, hanem az Ön házától nem olyan iszonyú távolságban működő Egyesületről.

Tóth László: Természetesen nem értek egyet az előterjesztéssel, már csak azért sem, mert …

Marton István: Már melyikkel Tóth úr, kettő van.

Tóth László: Hát ez a 400 vagy 438.000.- Ft-os plusz támogatás.

Marton István: Hát a bruttó 738.000-res.

Tóth László: Így van, pontosan. Annál is inkább, mert Röst képviselőtársam valószínűleg vissza tud emlékezni, valamikor az előző ciklusban, akkor még alpolgármesterként nem ért rá, és akkor én képviseltem az önkormányzatot Miklósfán, amikor a Polgárőr Egyesületek vezetői találkoztak. Abban az időben, ha jól emlékszem, akkor, ebben nem vagyok biztos, de valószínűleg 1.- Ft támogatást sem kaptak és akkor utána mondom, mondom, mondom és akkor utána jött az, hogy az önkormányzat támogatta a 150 vagy 200 vagy 250.000.- Ft-tal és teljesen mindegy, hogy megalakult, akkor alakult vagy már évek óta működött, tehát akkor mindenki a saját eszközeit vette igénybe és így teljesített szolgálatot. Remélem, János erre emlékszel, hogy az önkormányzatot én képviseltem ezen a megbeszélésen. Valószínűleg így van, igaz? Na mindegy, a lényeg az, hogy én úgy gondolom, hogy valószínűleg Tóth Nándor képviselőtársamnak egy Freudi elszólása vagy esetlegesen nem is az, amikor azt mondja, hogy koordinálni szeretné ez a Nagykanizsai Polgárőr Egyesület a dolgokat. Hát én úgy gondolom, hogy Nagykanizsán nincs szükség egy polgárőr ernyőszervezettel, aki Nagykanizsa közigazgatási területén korlátlanul rendezkedhetne, már csak a ma délutáni dolgokat is figyelembe véve, ugyanis a következő történet történt meg. Egy külső bizottsági tag be szeretett volna állni itt a környéken egy önkormányzati területre parkoló, ahol a jelenlevők közül valaki azt mondta, hogy ezt foglalják ezt a helyet, és amikor azt mondta a külső bizottsági tagtársam, hogy ezt csak a testén keresztül lehet ezt megközelíteni, na úgy gondolom, hogy akkor ezek után el kell gondolkodni, hogy milyen polgárőr egyesületet és milyen hatáskörrel szeretnénk működtetni, tehát én maximálisan csak a 300.000.- Ft-os támogatást tudom megszavazni.

Marton István: Akkor Tóth úr, én Ön után visszamegyek a kőbölcsőhöz. 2002-ben a Költségvetési Előkészítő Bizottság elnökeként az én személyes javaslatom volt, hogy az addig működő 6 Polgárőr Egyesület kapjon évenként 200.000.- Ft támogatást. Volt ezek között olyan, amelyik már 6-8 éve működött, volt, ami viszonylag frissen működött. 2002-ben 6 volt bejegyezve közülük és ez 1,2 milliót tett ki. Ez 8 év alatt fölment 300.000-re, ezért én nem is értem az ilyen és hasonló előterjesztéseket. Ezt kell megérteni, sérti az esélyegyenlőség elvét és teljesen jogosan 7 egyesület uszul ránk, ha ilyen dőreséget elfogadunk.

Bicsák Miklós: Én szeretném megkérdezni tisztelettel Csonka úrtól, az a kiskanizsai nép, aki a tradíciói, a múltját, ezt lehet látni a mostani összejövetelek, a Horváth, ha jól mondom tanárnő, Horváth Jánosné szervezi ott az összefogást, hogy Nagykanizsai Polgárőrség, mondom a lényeget, hogy miért nem akkor Sáska vagy Kiskanizsai, hogy nem ragaszkodtak? Hát azért meg kell különböztetni, ahogy itt a képviselőtársam mondta, Jerausek úr is, hogy Muskátli, Kisfakosi, Förhénci Polgárőrség, mindennek meg van a területnek a maga elnevezése. Nem is ez a gondom, az a gondom, tisztelt Tóth Nándor képviselő úr, hogy mint területvárosrész képviselője küzdünk itt pár forintért utakért, járdákért. Igenis a Förhénci Polgárőrség tud erről a beadványról és nagyon kértek, hogy tolmácsoljam, ők is megalakultak, tisztelettel és nagy köszönettel elfogadják a város költségvetéséből a 300.000-et, a ruhákat, egyéb, a gazdák, egyéb szponzorok igyekeznek önmaguk előteremteni. Én sem tudom támogatni, csak a 300.000.- Ft-ot, mert az a 400.000 bizony jó volna Palin városrész járdáira is. Ha én alakítok, vállalkozok, akkor át kell gondolni a lehetőségeket, a támogatókat, hát egy közgyűlés bocsánatot kérek, ahogy elmondta polgármester úr is, hol az esélyegyenlőség? Hogy egyik felé odaadunk 700.000-et, egyik szervezetnek, a másik meg csak a hármakat. Minket lelőnének az utcán, uraim. Háromszázat támogatom.

Polai József: Véleményem szerint a névhasználat nem jelenthet gondot, mert ha a kiskanizsai emberek nem Nagykanizsán élnek, akkor én a holnapi naptól arra fogom őket kérni, hogy ne fizessenek ide adót, hogy váljunk el, vagy bármi történjen. Tehát szerintem, ha valakik még utánunk megalakulnak majd, ők majd legfeljebb megkülönböztetik magukat, mert hogyha ez a név nyilván már foglalt, akkor ezt nem lehet használni. A Tóth képviselőtársamat, Nándi, megkérlek, légy olyan kedves, a Részönkormányzat döntését, mert hiszen hiányolom és megmondom őszintén, most ki is fejezem azt a féle gondolatomat, hogy most már rendszeresen nem kapjuk meg írásban a közgyűlésre, amit ott hozunk ugyebár döntéseket, részönkormányzatokban, vagyis hogy hát mit javasolnánk a közgyűlésnek elfogadni. A korábbi négy év alatt nem fordult elő egyszer sem, hogy nem volt ott előttem, amikor nekem ott arról kellett szólnom a közgyűlés megfelelő napirendi pontjainál. Légy olyan kedves, ami döntést hoztunk, azt szóban ismételd el, ott milyen döntés született részünkről, megkérlek, mondd el Nándi.

Tóth Nándor: Kedves képviselőtársam, Ön ott volt azon a részönkormányzati ülésen, ott konkrétan az hangzott el, hogy 300.000.- Ft., plusz a szükséges felszerelés biztosítása. Én ennek utánajártam, és azt mondták, hogy ez így megfoghatatlan, hogy a szükséges felszerelés, egy keretösszeget kell megjelölni. S miután szakemberekkel konzultáltam, így jött ki ez a 400.000.- Ft. Egyébként való igaz, amit polgármester úr emleget, volt egy eredeti 738.000.- Ft-ról szóló előterjesztés is.

Marton István: Polai József ügyrendit kért és utána lezárom a vitát.

Polai József (Ügyrendi): Persze én megszavaznék 5 milliót egyébként, tehát nem arról van szó, hogy nem akarom támogatni, de ugye azt tartom egy picit fura helyzetnek, és Nándi nem ellened akarok beszélni, de ott nem ez hangzott el. Az hangzott el, hogy támogatjuk a 300.000.- Ft-ot és rábízzuk az önkormányzatra, hogy a felszerelését vásárolja meg és adja át a szervezetnek, nem szabtunk meg összegszerűséget, nem szabtunk meg. Nyilván ez így nekem új, hogy 400-zal kell támogatni, még egyszer mondom, megszavazok 5 milliót, de szeretném, hogy ha úgy, ahogy döntöttünk, aszerint lenne ez elmondva itt.

Marton István: Röst János ügyrendi. Ez humor volt, uraim. Röst Jánosé a szó.

Röst János (Ügyrendi): Arra kérném Tóth Nándor képviselőtársamat, hogy úgy módosítsa az előterjesztését, hogy a 700.000-et bontsa meg ketté, tehát 300.000 a működési költség és a másik 400 pedig a keretösszeg és akkor így nincs vita. Ha ebből olcsóbban meg lehet oldani a beszerzéseket, akkor lehet ez 200.000.- Ft is és így gyakorlatilag mindenki ki van elégítve.

Marton István: Hát én úgy gondolom Röst úr, hogy nincs mindenki kielégítve, lehet, hogy a többség ki lesz, ha ezt megszavazzák, én biztos nem leszek. Idejön a nyakunkra hét Polgárőr Egyesület, teljes joggal. Az már újabb 3 milliócska lesz, uraim. Jó, én a Röst úr féle módosító indítványt teszem fel először szavazásra, 300 működés, 400 pedig a felszerelésre. Aki ezzel egyetért, az nyomjon igent, én nemet nyomok. Ezt nem lehet megszavazni.


A közgyűlés 15 igen, 4 nem és 2 tartózkodással a javaslatot elfogadja.


Marton István: 15 igen, 4 nem, 2 tartózkodással beletette a testület a hurokba a nyakát. Jó. Polgárőr Egyesületeket nem is kell összehívni, azok maguktól összejönnek, napokon belül, uraim. Teljes joggal, egyszerűen elképesztő, hogy erre kiszórunk ennyi pénzt, egy óráig meg vitatkozgattunk, hogy komolyabb legyen a felújítás a kiskanizsai önkormányzati ingatlanon, ahol a KMB-s irodát helyezzük el. Egyszerűen szánalmas ez a döntés. De hát, majd Önök vállalják érte a felelősséget. Ezt meg is vétózom, természetesen. Nem kellenek nekem ilyen ötletek, van már más is, Gyalókai úr. De van. 23-as napirendi pont jön. Igen?

Tóth László (Ügyrendi): Én úgy értelmeztem Röst János képviselőtársam módosító indítványát, hogy bontsuk ketté a 700.000.- Ft-ot 300.000 Ft-os működési és 400.000.- Ft dologi, ha jól értelmeztem, tehát hogy erről külön-külön szavazunk, nem az, hogy egyben szavaztuk meg ezt, hogy akkor megkapja a 700.000.- Ft-ot és akkor …

Marton István: Én egybe szavaztattam.

Tóth László: De hát …

Marton István: Tóth úr külön óhajtott szavaztatni róla és én elhamarkodottan egybe szavaztattam.

Tóth László: Így van.

Marton István: Ennyi a történet uraim, aki figyelt. Elszúrtam, elszúrtam. Jó, akkor újra szavazunk, először a 300.000-ről, ami az én eredeti javaslatom, úgy egyébként, a működési célú 300.000-ről, ezt természetesen támogatom. Mert ez az én eredeti javaslatom. Elnézést Tóth úr.


A közgyűlés 21 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza.


139/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 300.000.- Ft támogatást biztosít a Nagykanizsai Polgárőr Egyesület részére a polgárőr tevékenység végzéséhez. A támogatás forrásául a 2010. évi költségvetés működési célú hitel előirányzatának összegét ugyanezen összeggel egyidejűleg megemeli. Felkéri a Polgármestert, hogy a költségvetés soron következő módosítása előterjesztésében a fenti kiadási és bevételi előirányzatot szerepeltesse.

Határidő: 2010. március 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Bakonyi Tamás, a Közterület Felügyelet vezetője
Tácsi Hajnalka Gazdálkodási Osztály vezetője)



Marton István: Aki a 400.000 felhalmozási, tehát felruházkodás, eszközellátás, stb. meg óhajtja szavazni, az nyomjon igen gombot, én értelemszerűen nemet nyomok.


A közgyűlés 15 igen, 3 nem és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza.





140/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 400.000.- Ft támogatást biztosít a Nagykanizsai Polgárőr Egyesület részére az induláshoz szükséges alapfelszerelések beszerzéséhez. A támogatás forrásául a 2010. évi költségvetés működési célú hitel előirányzatának összegét ugyanezen összeggel egyidejűleg megemeli. Felkéri a Polgármestert, hogy a költségvetés soron következő módosítása előterjesztésében a fenti kiadási és bevételi előirányzatot szerepeltesse.

Határidő: 2010. március 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Bakonyi Tamás, a Közterület Felügyelet vezetője
Tácsi Hajnalka Gazdálkodási Osztály vezetője)


Marton István: Tehát külön is meg lett szavazva. Többiek is megoldották, 7 egyesület megoldotta, uraim, 7 egyesület.



41. Javaslat a „választókerületi képviselői céltartalék” fejlesztési működési kiadásokra előirányzatának felhasználására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Marton István: Szép, hosszú lista, nem óhajtok róla beszélni, ha a testület annak idején nem változtatja meg, akkor bőven elég lett volna, hogy beadja a képviselő, polgármester aláírja, s nincsen belőle közgyűlési téma. Röst Jánosé a szó, úgy látszik, hozzá akar szólni.

Röst János: Igen, egy módosító javaslattal szeretnék élni.

Marton István: Igen.

Röst János: Én egy hete beterjesztettem egy módosítást még a közgyűlési kiosztása anyag előtt. Ebben két témakör szerepelt, egyrészt a Fehér Kígyó Hagyományőrző Együttes rendezvény támogatása, ez egy jótékonysági est lett volna az elmúlt hétvégén a Kanizsai Dorottya Kórház javára, ami elmaradt. 30.000.- Ft összegben, ezt én visszavonnám, mert ez nem teljesült. Viszont a másik témát, azt szeretném megszavaztatni. Ez pedig a Kortárs Művészetpártoló Alapítvány Nagykanizsa, Felsőerdő u. 32. szám, a 18. Ludvig Nemzetközi Művésztelep megrendezésére, ez pedig 2010. május 30-június 13-ig tart. Ez 250.000.- Ft módosítást kérnék beemelni még.

Marton István: Módosítását tekintse úgy, hogy írásban van.

Tóth László: Szeretném kiegészíteni az én képviselői keretemet, képviselői keretem felosztása kapcsán ezt a módosított táblázatot. Egy kis figyelmet. Az 1 millió Ft-ot a következő területekre kérem felhasználni. 150.000.- Ft-ot gondolok az Egyesített Bölcsőde céljára, 100.000.- Ft-ot az Olajbányász Stadion hitelesítésére és az öltözők karbantartására, hogy az Olajbányász Stadionba minél előbb megkezdődhessenek az NB III-as vagy reményeim szerint az NB II-es küzdelmek. 100.000.- Ft-ot kérek biztosítani az NTE Judo Szakosztályának, 100.000.- Ft-ot kívánok biztosítani az NTE Labdarúgó csapatának, 200.000.- Ft-ot kívánok biztosítani az Extrém Bike SE Sportegyesület részére, ugyanis válogatott kerettag külföldi edzőtáborozása, ez nagyon megterhelő az egyesület részére és 350.000.- Ft-ot, de még 350.000.- Ft van a református templom ablakcseréjére.

Marton István: A jegyzőkönyvben ezt rögzítettük, így kell szavazni róla.

Bárdosi Gábor Jenő: A március 17-én nem tudtam különböző objektív okoknál fogva leadni a képviselői keretemet, de most részben a jegyzőkönyvnek, részben természetesen írásban polgármester úrnak bevive holnapi nap folyamán írásba is átadom. A képviselői keretet a következő célokra, ahogy már említettem a sportkoncepció tárgyalásánál, 100.000.- Ft-ot az Olajbányász pálya minősítésére, hogy mielőbb, ahogy Tóth Laci képviselőtársam is mondta, ott mérkőzést lehessen játszani az ősszel, ez ne legyen probléma, a minősítés megszerzése, valamint a maradék pénzből az öltözők felújítására lehet fordítani. 50.000.- Ft-ot a Honvéd Kaszinó Egyesület, Honvéd Kaszinóért Alapítvány működés célú támogatására és a maradék 850.000.- Ft-ot pedig a Napraforgó Bölcsőde felújítása kapcsán, nem szeretném, hogy az 1970-es évek bútoraival lenne berendezve a felújított bölcsőde helyiségek, ezért 850.000.- Ft-ot az Egyesített Bölcsőde Napraforgó Bölcsődében felújított pavilonjainak bebútorozására.

Cserti Tibor: Bejelentem, akadályoztatás miatt időbe nem tudtam leadni az igényeimet. Zárszámadás időszakáig, mármint a 2009. évi zárszámadás időpontjáig ezt pótolni fogom, és át lehet vezetni a költségvetés….

Polai József: Polgármester úr kérdezném, hogy egy hónap múlva lehet-e még fejlesztési célra felkínálni a keretet vagy késve vagyok.

Marton István: Nincs elkésés ebben a műfajban.

Polai József: Jó, köszönöm, akkor még most várok.

Marton István: Akkor az eredeti előterjesztésben rögzítettek, illetve a képviselő urak által leadott módosítások, konkrétan keretfelosztások figyelembevételével, aki ezt elfogadja, az kérem, nyomja meg a…Bicsák úr, akar valami fontosat mondani? Mert már lezártam a …

Bicsák Miklós: Igen, tisztelt Polgármester úr, közgyűlés. Miért ne bátorkodnák fel én is az 1 milliós keretemet, látom itt a soron szerepel a páratlan Garay utca, az a 100, most nem akarok pontosan 120 méter befejezése, 1 millió Ft, ez igen, jól meg van saccolva, és én ott meghatároztam, 40 éve el nem készült Hársfa-Ifjúság utca, hiszen dobálja itt a közgyűlés a 100 ezreket egy-egy indítványra. Miért nem kérhetem a forrását, kérem tisztelt képviselőtársaim? Egyik szervezetnek, másiknak. Ez mire megy a, mondhatom finoman? Kinek milyen az arca és szavazzuk és dobáljuk a 100 ezreket? A lakosság meg nem kapja meg a jogos 40 éve el nem készült járdát a Hársfa-Ifjúság utcában? Ez nem korrekt, uraim. Vagy vigyázunk a város vagyonára közösen, az eskünket, ahogy a költségvetés, vagy az egyéb kezelése, akkor valakinek milyen az arca és itt akkor szavazunk? Nagyon köszönöm, most már elegem van ebből az inkorrekt viselkedéséből, amit velem szemben a tisztelt közgyűlés Palin, Űrhajós utca-Hársfa utca-Garay lakosságával, Korpavárral minősít, köszönöm.

Marton István: No, hát akkor az elhangzott módosításokkal, aki egyetért vele, kérem, nyomja meg az igen gombot. Természetesen támogatom. Csak ennek is túl nagy feneket kell keríteni. Miért kell ez a közgyűlés elé, hogy jöjjön? Egy buta döntés eredményeként.


A közgyűlés 21 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


141/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. dönt arról, hogy a „Választókerületi képviselői keret” biztosított 25.000 eFt előirányzat fejlesztési- és működési kiadásokra egyaránt felhasználható legyen. A keretösszeg felhasználása a beadott fejlesztési és működési igények alapján jelen előterjesztés 1. melléklete – az elhangzott módosításokat is figyelembe véve - szerint történjen meg.

Határidő: 2010. március 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: a kérelem tárgya szerint érintett osztályvezetők)

2. Felkéri a polgármestert, hogy az 1. pontban foglaltakat a 2010. évi költségvetés módosítása előterjesztésében szerepeltesse.

Határidő: soron következő költségvetési rendelet módosításkor
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Tácsi Hajnalka osztályvezető, Gazdálkodási Osztály)

3. felkéri a fejlesztési/működési támogatási igényt 2010. március 19.-ig be nem adó, vagy keretüket csak részben felhasználó választókerületi képviselőket, hogy a „Választókerületi képviselői keret” fejlesztési/működési célú igényeket Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési osztálya részére juttassák el annak érdekében, hogy a polgármester a beérkezett képviselői igényeket végleges döntéshozatalra az áprilisi soros közgyűlés elé terjeszthesse.

Határidő: 2010. március 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető, Városfejlesztési Osztály)



43. „Nagykanizsa Megyei Jogú Város funkcióbővítő fejlesztése – Belvárosi akcióterületi terv II. ütem” megnevezésű projekt II. ütemére vonatkozó pályázat benyújtása (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Kovács Balázs, Nyugat-Pannon Zrt. (9700 Szombathely, Kőszegi u. 23.)


Marton István: Ezzel, azt hiszem, túl sok dolga ennek az önkormányzatnak már nem lesz, hála isten. Itt a határozati javaslat második francia bekezdésében nagyon kis összegmódosításokkal szerepel. Itt van nálam egy kiegészítés. Például 705.7 helyett 706 szerepel. 863,6 helyett 866 és így tovább. A támogatás intenzitás, az 60 % 2 század % híján. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomjon igen gombot, mert hozzászólót nem láttam.


A közgyűlés 19 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


142/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése
• Dönt arról, hogy a 685/2009. (XII.22.) számú határozatát az alábbiak szerint egészíti ki:
„Nagykanizsa Megyei Jogú Város funkcióbővítő fejlesztése - Belvárosi akcióterületi terv” megnevezésű projekt II. ütemében az alábbi projekt elemek kerüljenek megvalósításra (a felsorolás szerinti sorrendjében), a becsült költségek figyelembe vételével: Fő út (1. /Sugár u. – Zárda u./ + 2. szakasz /Rozgonyi u. – Sugár u./) rekonstrukciója, Eötvös tér rekonstrukciója, Deák tér rekonstrukciója.

• Dönt arról, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által a „Megyei Jogú Városok városrehabilitációs témájú kiemelt projektjavaslatai” címmel NYDOP-2009-3.1.1/B pályázati kóddal megjelent felhíváson „Nagykanizsa Megyei Jogú Város funkcióbővítő fejlesztése - Belvárosi akcióterületi terv II. ütem” megnevezésű pályázat 1.656.993.643,-Ft, összköltséggel, 59,98% támogatási intenzitással 1.177.072.710,-Ft elszámolható költséggel benyújtásra kerüljön.
A Pénzügyi forrást a 2011. évi költségvetésből a Városközpont rekonstrukció terhére biztosítja az alábbiak szerint:
- Igényelt támogatás: 706.004.329,-Ft
- Önkormányzat összes önerő: 866.029.315,-Ft
- Partner által biztosítandó önerő: 84.960.000,-Ft

Határidő: 2010. március 31.
a pályázat benyújtására, 2011. évi költségvetés elfogadása
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Városfejlesztési Divízió, Tácsi Hajnalka osztályvezető)

• Felhatalmazza a polgármestert a NYDOP-2009-3.1.1/B pályázati kóddal megjelent felhívásra elkészített „Nagykanizsa Megyei Jogú Város funkcióbővítő fejlesztése - Belvárosi akcióterületi terv II. ütem” megnevezésű pályázati dokumentáció aláírására.

Határidő: 2010. március 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Városfejlesztési Divízió)



44. Javaslat „Közösségi közlekedési infrastrukturális beruházások” pályázat benyújtására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Marton István: Bizottságok, azt hiszem, mindenütt támogatták, akkor az elnököket nem kérem.

Halász Gyula: Szeretném először is megkérdezni, hogy a pályázat figyelembe veszi-e a városrehabilitáció miatt bekövetkező forgalomváltozásokat, az autóbuszok új útvonalát és az ezekhez rendelt autóbuszvárókat? Mire gondolok? Például Zrínyi utcán új megálló, autóbusz megálló párt kellene csinálni, másrészt meg elég furcsának tartom, hogy a Volán kihátrál ebből a dologból, hiszen ha megnézzük a műszaki tartalmat, itt nagy részben a Volán érdekét szolgálja ez a dolog, és hát itt is fölhívnám a figyelmet, hogy amíg nincs ülőhely az autóbuszvárókban, addig ne legyenek ilyen, úgy mondom, hogy jogos elvárásnak megfelelő, de mégis luxus kategóriának minősülő fejlesztések. Tehát én azt gondolom, hogy át kellene dolgozni ezt a pályázatot, tudom, hogy rövid az idő, nem most kellett volna idehozni, de azt kérem, hogy vegyék figyelembe, hogy a városrehabilitációval kapcsolatban milyen módosításokra van szükség és ennek megfelelően dolgozzák át a pályázatnak a tartalmát, mert ez így nem lesz jó, és akkor majd újabb plusz igények fognak jelentkezni, holott ebbe a pályázatba vidáman be lehetne tenni ezeket.

Marton István: Képviselő úr, amit mondott a mondandója elején, az szerintem sérti az üggyel foglalkozó munkatársaimat. Természetesen, amennyire lehetett, figyelembe lett ez véve, erről tudni kell és ezt mondom Önöknek is és (…………) azoknak is, akik esetleg az idejüket velünk töltik és minket néznek. Ez 21 partner közös tevékenysége, a Kistérségi Társulási Tanácsülés, ahol a felére kellett redukálni az igényeket, a jó felére egy kicsit alá, ez megtörtént a tegnapi napon. A 19 település mellett 20.-ként van benn a Zala Volán ezzel a 130 millióval, és a többivel pedig mi vagyunk. Én úgy gondolom, ez a pályázat így nyerő, egyébként meg nincsen esélyünk se. Tárnok úrnak megadom a szót, én úgy gondolom, ennyi elég volt részemről.

Tárnok Ferenc: Egyrészt szeretnék Halász Gyula képviselő úrnak reflektálni, ez egy korábbi közgyűlési döntésnek a továbbgörgetése és továbbfejlesztése. Az akkori közgyűlési döntés határozza meg a jelenlegi műszaki tartalmat is, sajnos és a beruházási összköltséget tekintve sajnos csökkenteni fogja a műszaki tartalmat, mármint a megvalósítandó autóbuszvárókat és sajnos így kellett meghatároznunk a műszaki tartalmat, hogy beleférjünk ebbe a körülbelül 150 millió forintba, ami Nagykanizsára jut. Ez eredetileg úgy indult, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának az egyedi beruházása lesz, de a pályázat előkészítési időszakában derült rá fény, hogy túl sok esélye nincs az önkormányzatnak, hogyha egyedüli pályázóként indul, és példaként Zalaegerszeget tudnám hozni, aki egymaga adta be a pályázatát és eredménytelenül zárult. Ezért gondoltuk azt, amit a polgármester úr is elmondott, hogy több társult település önkormányzata szerződésével kívánjuk ezt megoldani, és ezért született ez a megoldás. És ezért is egy kicsit ez a sürgetettség. Most annyi kiegészítésem lenne még a mai előterjesztéshez, hogyha a tisztelt képviselők előveszik a kiegészítést, az első bekezdésben az eredeti kiegészítésben 6 millió forint szerepelt a menetrend összehangolásról szóló tanulmány elkészítéséről, ezt a Zala Volántól kaptuk annak idején ezt az információt és ezért került beépítésre. Mai információ alapján, amit már a Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar adott, ebben már 10 millió forint szerepel és kérem szépen, hogy ha amennyiben a tisztelt testület ezt támogatja, akkor én nem kívánom végigvezetni ezt a módosítást az előterjesztésen, de a módosított határozati javaslatba, 2. pontjában kérem akkor mó(……), hogy a kiadási oldalon 168.625.000 forint, a bevételi oldalon pedig 147.983.000 forint szerepeljen.

Marton István: Hogy egészen pontosan fogalmazzak, ha mi ezt egyedül adjuk be, akkor egy szikra esélyünk nincsen, én a döntéshozóknál már érdeklődtem. Halász Gyulának újból megadom a szót ügyrendiben, de a Halász úrnak, ha más a véleménye, ami a többségnek, meg a szakbizottságoknak, akkor majd a szavazással kifejezi, felénél se tartunk a napirendi pontoknál, úgyhogy kérem, mindenki tanúsítson önmérsékletet. Halász Gyula képviselőé a szó.

Halász Gyula (Ügyrendi): Tisztelt Polgármester úr, méltatlan az Ön megjegyzése, egyébként a napirendi pontok nagy részéhez nem szóltam hozzá, és azért is visszautasítom ezt a fajta megközelítést.

Marton István: Azt szabad.

Halász Gyula (Ügyrendi): Másrészt pedig, másrészt pedig nem kaptam választ arra, hogy a városrehabilitációval összefüggő útvonalváltozások mennyire lettek figyelembe véve? Ahogy én itt elnézem, egyáltalán nem lettek figyelembe véve és ezért kértem, hogy módosítsák a pályázati tartalmat, amennyiben lehetséges. Kérnék erre választ.

Marton István: Ön szerint nem lettek figyelembe véve, és nem tudunk módosítani, mert le kell adni villámgyorsan, ha pénzt akarunk. Több hozzászólót nem látok, szavaztatnom kell. Aki el tudja fogadni a 21 fős konzorciális partnerséget, az nyomjon igen gombot. Mi vagyunk benn a második legnagyobbak. Hát pontosabban a legnagyobbak, mert a 19 együtt nagyobb csak, mint mi.


A közgyűlés 15 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza.






143/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. dönt arról, hogy Nagykanizsa MJV Önkormányzata a Nyugat-Dunántúli Operatív Program keretében megjelent, „Közösségi közlekedési infrastrukturális beruházások” című, NYDOP-2009-3.2.1/B kódszámú kiírásra az előterjesztésben szereplő helyszínekkel és műszaki tartalommal a Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása azon településeivel, amelyek csatlakozni kívánnak a projekthez, és a Zala Volán Zrt-vel konzorciumban pályázatot nyújtson be. Felkéri a polgármestert, hogy a pályázati dokumentációt készíttesse el, a pályázathoz és a megvalósításhoz szükséges konzorciumi megállapodásokat, valamint a Magyar Közúttal kötendő együttműködési megállapodást írja alá, továbbá nyertes pályázat esetén a támogatási szerződést kösse meg.

Határidő: 2010. április 8. (pályázat benyújtása)
2010. augusztus 31. (támogatási szerződés aláírása)
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Rodekné Hederics Erika mb. irodavezető
Tárnok Ferenc osztályvezető – műszaki dokumentációk)

2. dönt arról, hogy a beruházás költségeit, a kiadási oldalon 168.625 eFt-ot, a bevételi oldalon 147.983 eFt-ot szerepeltessen a 2011. évi költségvetésben. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetés tervezése során az igényt vegye figyelembe és terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: 2011. februári soros ülés
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Tácsi Hajnalka osztályvezető
Tárnok Ferenc osztályvezető)

3. dönt arról, hogy a 2010. évi költségvetés 16. sz. mellékletében szereplő „Önkormányzat pályázati önrészek” előirányzatból 605.000 Ft összeget átcsoportosít a 14. sz. mellékletben szereplő „Közösségi közlekedés 2010 előkészítés” előirányzathoz. Felkéri a polgármestert, hogy az átvezetésről a költségvetési rendelet módosításával gondoskodjon.

Határidő: 2011. áprilisi soros ülés
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Tácsi Hajnalka osztályvezető
Tárnok Ferenc osztályvezető)



45. Javaslat a „NYDOP-2010-5.3.1/A, Kis- és mikrotérségi oktatási hálózatok és központjaik fejlesztése” keretén belül pályázat benyújtására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Marton István: Tehát a Tárnok úr féle 4 milliós eltérés kiegészítéssel együtt lett szavaztatva, azt hiszem, ezt mondanom se kell. Itt van egy kiegészítés is. Tehát a kis- és mikrotérségi oktatás hálózatok és központjaik fejlesztése keretén belül pályázat benyújtása.

Balogh László: Itt bővebb figyelmet kérek, mert olyan változást történt a bizottsági szakaszhoz képest, ami fontos és lehet, hogy most derül ki csak, ha az új anyagokat fellapozzuk. Azt azért hadd mondjam el, tehát ez egy NYDOP-s 5.3.1-es pályázat, intézmény felújításra szolgál, sok iskolánk sajnos szóba jöhet, elvileg általános iskolák és szakközépiskolák lehettek volna célzottak az előterjesztés szerint, és hadd hangozzék el, a Péterfy Általános Iskolát 5 igennel, egyhangúlag szerettük volna, hogy megújuljon az intézmény, műszaki állapota indokolja a fejlesztést, támogatható a pályázat benyújtása alapon. De azóta kiderült, hogy demográfiai mutatókat illetően sajnos a megfelelő korosztály szintjén a lakosság létszámának csökkenése meghaladja a 25%-ot. Nem pályázhatunk sem általános iskolával, sem szakközépiskolával. Egy lehetőség marad, butaság lenne nem kihasználni az intézmény felújítási pályázatot, az óvodák szintje marad. Elvileg szóba jöhet a miklósfai, a palini, a kiskanizsai óvoda. Kérem tisztelettel, hogy fogadjuk el a szakosztály előzetes felmérését, amely alapján azt javasolják, bizottsági szintéren hozzánk ez nem jutott már el, nem tudom, más bizottságokhoz igen, hogy a 3 óvoda közül a miklósfait újítsuk fel esetlegesen egy ilyen pályázati segítséggel, hadd hívjam fel erre a figyelmet.

Marton István: Igen, tehát gyakorlatilag úgy tudjuk csak az általános iskolát becsempészni, hogy az óvodás objektumainkon keresztül. Ez, kérdés sem fér hozzá, hogy az indokoltság, ahogy elnök úr is mondta, a miklósfaiaknál a legnagyobb. Karádi Ferenc, gondolom, mint a térség képviselője óhajt szót kérni.

Karádi Ferenc Gyula: Igen, így van, köszönöm. Polgármester úr, én kifejezetten örültem ennek a változtatásnak és szeretném megnyugtatni a képviselőtársaimat, hogy kifejezetten jó helyre megy ez a pénz, az az épület valóban régi, a nyílászárói olyan állapotban vannak, és ez az óvoda a felújítást mindenképpen megérdemli. A gyereklétszám 60 környékén van és az elmúlt évben az is előfordult, hogy nem tudtak gyereket fogadni, tehát ennek okán is úgy gondolom, hogy a miklósfai óvoda megérett arra, hogy felújítsuk.

Marton István: Karádi úr, a kialakult sorrend, az nem szerelmi kérdés alapján dőlt el, és ezért került simán az első helyre Miklósfa. Bicsák úr, csak most nem Palin mellett akar érvelni?

Bicsák Miklós: De igen, hát hogyne tisztelt polgármester úr, Palin városrész, ahol a gyerekek, hála Isten, mint a csillag az égen, úgy, és akkor az óvodánk, ahol egy kis helyiség, benn van a kérelem, hogy a bővítés meg egyéb, és akkor mindig a besorolások? Én nem irigylem Miklósfától, de Karádi úr most kapott 8 milliót, amit megszavaztam a miklósfai népnek, mert támogatom én, nem úgy, mint ő Palint, akkor Palin miért mostoha körülmények között van, polgármester úr? Az ilyen, ahol jogos a kérés, ősszel is, óvodás gyerekek lesznek, mert a lakók vagy szülők építkeznek és oda fognak költözni.

Marton István: Képviselő úr, Palinon kívül még a kiskanizsaiaknak is nagyon jogos igényük lenne rá, de a szakmai szempontok ezt diktálják, és eggyel pályázhatunk. Aki el tudja fogadni, uraim, ne viccelődjünk, mert rosszul állunk időben. Aki el tudja fogadni, egyben szavaztatok az egészről, úgyhogy Miklósfa és mind a két pont.


A közgyűlés 17 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza.


144/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. Előzetesen támogatja a „Kis- és mikrotérségi oktatási hálózatok és központjaik fejlesztése” című pályázati projekt előkészítését, benyújtását a NYDOP-2010-5.3.1/A pályázati kiírásra az Általános Iskola és Óvoda Miklósfa intézmény tekintetében. A fejlesztés 10% mértékű saját forrását a 2011. évi költségvetés rendeletében biztosítja.
Felkéri a polgármestert, a pályázat elkészíttetésére, és arra, hogy a részletes műszaki tartalom, és a költségkalkulációk kimunkálását követően a tényleges adatok birtokában ismételten terjessze az előterjesztést a Közgyűlés elé.

Határidő: 2010. áprilisi soros közgyűlés
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Domina Erzsébet, Pályázati Iroda vezetője
Tárnok Ferenc Városfejlesztési Osztály vezetője
Tácsi Hajnalka Gazdálkodási Osztály vezetője
Érintett intézményvezető)

2. Elkülönítetten biztosítja a 2010. évi költségvetésében a projekt előkészítéséhez, szükséges maximum 5 000 000 Ft forrást a pályázati önrész előirányzatból.

Határidő: 2010. március 30.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Domina Erzsébet, Pályázati Iroda vezetője
Tácsi Hajnalka Gazdálkodási Osztály vezetője)


46. Javaslat pályázat benyújtására tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységek támogatására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Czupi Gyula igazgató, Halis István Városi Könyvtár, Farkas Tibor igazgató, Kanizsai Kulturális Központ


Marton István: Akkor, aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot. Nem baj, attól nyomni talán még tud képviselő úr. Most fel kell, hogy gyorsuljon a megtalálásban.


A közgyűlés 18 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


145/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. támogatja a Halis István Városi Könyvtár, valamint a Kanizsai Kulturális Központ TÁMOP-3.2.11/10/1 kódszámú „Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatása” elnevezésű pályázaton való részvételét, valamint nyertes projekt esetén engedélyezi a kapcsolódó kifizetések előfinanszírozását az intézmények saját költségvetéséből.

Határidő: 2010. december 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Rodekné Hederics Erika
Tácsi Hajnalka osztályvezető)

2. felhatalmazza a polgármestert a pályázatokkal összefüggésben felmerülő dokumentumok aláírására.

Határidő: 2010. december 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Rodekné Hederics Erika
Tácsi Hajnalka osztályvezető)
47. Pályázat benyújtása az Ausztria-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében környezetvédelem és környezettudatosság céljából (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Kaán Károly Környezetvédelmi Egyesület, Benedek Miklós egyesületi elnök


Marton István: Igen, hát ez a 7 éves költségvetéshez igazodik.

Dr. Károlyi Attila: Én csak bejelöltem magamnak a Kaán Károly Környezetvédelmi Egyesületet, onnan következtettem, hogy kicsoda, hogy a Benedek úr, vagy kicsoda is? Benedek Miklós, de, na most, hogy ha egy ilyen kérdésben döntünk, és komolyan vesszük, akkor nem tudom, hogy nem kellene egy Egyesület alapszabályát, vagy valamit, vagy egyáltalán a tevékenységükről valamit, nem tudok semmit róla.

Marton István: Hát elég baj az, hogy Ön nem tudja, mert már vagy 20 éve tevékenykednek, talán a legrégebbi egyesület a városban, ebben a műfajban.

Dr. Károlyi Attila: Hát akkor rossz a reklámjuk, mert …

Marton István: Igen, ebben, azt hiszem, Önnek igaza van. 5% önerő gyakorlatilag, uraim, ingyen van, és ebből csak sokat nyerhetünk, hogy Cserti úr is megjegyezte. Aki egyetért vele, kérem, nyomjon igen gombot.


A közgyűlés 15 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza.


146/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. egyetért a Nagykanizsa lakosságának és politikai döntéshozóinak környezettudatos szemlélet formálása irányuló pályázat benyújtásával az Ausztria-Magyarország 2007–2013 közötti Határon Átnyúló Együttműködési Program pályázati kiírására, és biztosítja a pályázathoz szükséges önrészt az önkormányzat költségvetése „pályázati önrészek” előirányzata terhére, melyet 1.080.000,- Ft-ban maximalizál. Egyúttal felhatalmazza a polgármestert a pályázati dokumentáció aláírására.

Határidő: 2010. március 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Rodekné Hederics Erika a Pályázati Iroda helyettesítéssel megbízott vezetője.)

2. egyetért azzal, hogy a pályázat készítésére és lebonyolítására a Kaán Károly Környezetvédelmi Egyesületet bízza meg az Önkormányzat. Felhatalmazza a polgármestert az egyesülettel kötendő szerződés aláírására, melyben rögzítendő különösen:

- a feladatellátás és az adatszolgáltatás módja és rendje (különös tekintettel a kidolgozandó dokumentumok, tanulmányok körére, valamint az elkészítés határidejére, a feladatmegosztás tényére, illetve a részletes költségvetés elkészítésének kötelezettségére)
- a feladatellátás alapjául szolgáló hatályos jogszabályokra való utalás (hazai és európai uniós normák)
- a felelősség rendje
- a pályázat lebonyolításának módja
- a Közreműködő Szervezet és az Önkormányzat között létrejött szerződés rendelkezései figyelembevételének kötelezettsége
- a kapcsolattartás szabályai
- az információk átadásának tartalma, formája, módja és határideje
- a projekt kapcsán keletkezett dokumentumok Önkormányzat részére történő átadásának módja és határideje
- az ellenőrzés és a teljesítés igazolásának rendje
- a projekt fenntartási időszakára vonatkozó külön szerződés megkötésére való utalás

Határidő: 2010. március 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Rodekné Hederics Erika a Pályázati Iroda helyettesítéssel megbízott vezetője.)



Marton István: Hát eljutottunk, akkor most már a 31-esnél vagyunk, de közben van még néhány olyan napirend, amit ugye menetrenden kívül vettünk fel. Azok között is van még, ami hiányzik, az Erzsébet királyné szobor Erzsébet téren történő megjelenítése. Akkor vegyük előre, dehogynem, hát nem is látom a hölgyeket, mert az urak ott akkora takarásba ejtik őket. Vegyük a 34-est akkor.



48. Javaslat az Egyesített Szociális Intézmény alapító okiratának, valamint az intézmény fenntartására létrehozott intézményfenntartó társulás megállapodásának módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívottak: Kanász János Surd Község polgármestere, Varga Miklós Zalakomár Község polgármestere, Koller Jutka Egyesített Szociális Intézmény vezetője


Marton István: Vezető asszony óhajt valamit mondani vagy…?

Koller Jutka: Nem köszönöm, legyenek kedvesek szavazni.

Marton István: Akkor fölteszem szavazásra, aki egyetért, kérem, szavazzuk meg.


A közgyűlés 18 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza.


147/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. jóváhagyja az előterjesztés 1. számú mellékletében foglaltak szerint az Egyesített Szociális Intézmény Alapító Okiratának módosítását.

Határidő: 2010. április 01.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Maronicsné dr. Borka Beáta osztályvezető, Szociális Osztály)


2. jóváhagyja Nagykanizsa – Surd – Zalakomár Szociális Intézményfenntartó Társulása létrehozására 2007. március 30. napján kötött megállapodás 2. számú melléklet szerinti módosítását

Határidő: 2010. április 30.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Maronicsné dr. Borka Beáta osztályvezető, Szociális Osztály)



49. Javaslat a ZALAISPA Hulladékgazdálkodási Társulás Társulási Tanácsába és Társulási Operatív Tanácsába delegált képviselő személyére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Bene Csaba: Módosító javaslatom van, kérem, hogy a kiküldött előterjesztés határozati javaslata helyett az alábbi határozati javaslatot szíveskedjen a közgyűlés elfogadni. Ugyanis a Társulás Társulási Tanácsában delegált képviselő eseti jellegű helyettesítése indokolt. Határozati javaslat: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése Nyugat-Balaton és Zala folyó Medence Nagytérség Település és Szilárd Hulladékai kezelésének korszerű megoldására létrehozott Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsába az önkormányzat képviselőjeként a 468/2008.(XII.18.) számú határozattal delegált Szőlősi Márta eseti jellegű helyettesítésére Bogár Ferenc önkormányzati képviselőt meghatalmazza. Felkéri a Polgármestert, hogy a helyettes képviselő részére eseti jelleggel kiállított egy alkalomra szóló közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást aláírja. Határidő: a társulási tanácsba delegált képviselő helyettesítésének szükségessége szerint, Felelős: Marton István polgármester, Operatív felelős: Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző.

Szőlősi Márta Piroska: Csak a történeti hűség kedvéért. Ez az előterjesztés ugye nem szól másról, csak arról, hogy én egy társulási ülésen nem tudtam részt venni és polgármester úr úgy döntött, hogy akkor nekem ott már nincsen helyem. Röviden ennyi a történet, ennyi lenne a történet. Szeretném kiegészíteni. Ugyanis én arról, hogy nem tudok elmenni a Társulási Tanács ülésére, polgármester urat tájékoztattam és egyben kértem, hogy a helyettesítésemről gondoskodjon. Mégpedig azért kértem ezt, mert sajnos jogilag én nem tehetem meg, hogy magam helyett bárkit is oda delegáljak, még akkor sem, hogyha a polgármester úr itt a mellékelt levélre azt ráírta, hogy Szőlősi Márta intézkedjen a helyettesítéséről, bár mondjuk, erről is illett volna engem értesítenie, de ezt sem tette meg, biztos nem ért rá. Egyébként a helyettesítésnek két módja is lett volna. Az egyik az, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város delegáltja helyett valakit ő meghatalmazzon, a másik pedig az, hogy valamelyik másik település egyébként a társulási ülésen részt vevő képviselőjét meghatalmazza. Tette ezt a nem meghatalmazást egyébként annak ellenére, hogy a ZALAISPA Hulladékgazdálkodási Társulás vezetői közül is volt, aki fölhívta őt telefonon és kérte, hogy tegye lehetővé, hogy határozatképes legyen ez a társulási tanács ülés. Polgármester úr azonban úgy döntött, hogy nekem nem tesz szívességet azzal, hogy oda a város nevében valakit delegáljon. Én úgy gondolom, hogy ez polgármester urat minősíti és igazából én nem is vártam tőle egyébként mást, de úgy gondolom, hogy az, amit polgármester úr művel, az igazából, megpróbálok nagyon higgadtan fogalmazni, de tényleg most már minden határon túl megy. Ezzel együtt természetesen, ha a közgyűlés úgy dönt, hogy nekem ott nincs helyem azért, mert a polgármester úr az ő kötelességét nem teljesítette, akkor természetesen megteheti azt, hogy visszahívjon.

Marton István: Hát, amit én Öntől hallottam tisztelt Képviselő Asszony, az maga a hihetetlenség. Hányszor nem ment Ön el erre már? Többször, háromszor-négyszer. Hát, az több volt, mint kettő, de lényegtelen. A lényeg az, hogy unom, hogy valaki helyett és itt teljesen mindegy nekem, hogy Ön vagy ne adj Isten, ha ez a Cserti úr lenne, helyettesek után futkorásszak. Nekem se időm, se kedvem erre. És úgy gondolom, hogy mindenkinek maga helyett kell helyettest biztosítani. De megkérhet valakit, aki helyettesíti. Ugyanis ebben az ügyben, ebben az ügyben az Önök korábbi döntése értelmébe én tökéletesen senki vagyok. Ebben az ügyben, aki képvisel bennünket, annak kell dönteni. Na, mint említettem, nagyon unom azt, hogy Ön helyett rendszeresen mások után kell futkosni, aztán se X, se Y, se Z erre nem ér rá és azt is unni fogom, ha most a testület így dönt, hogy majd esetenként mondjuk Ön helyett, ha Bogár urat sikerül megfűznie, akkor Bogár úr beugrik, és mindig kap egy eseti megbízó levelet. Hála Isten ez a ciklus már olyan rövid, hogy Ön helyett nem sokáig kell mást küldözgetni.

Dr. Károlyi Attila: A Szőlősi Márta képviselő asszonynak felhívnám a figyelmét a Dékány Endre elnök úr levelének a végében írottakra, tehát van arra lehetőség, hogy a képviselő más település képviseletét ellátó kollégáját hatalmazza fel. Tehát azt mondja, ennek érdekében lehetőség van arra a társulási megállapodás alapján, hogy halaszthatatlan elfoglaltság esetén más települések képviseletét ellátó kollégáikat hatalmazzák fel képviseletre. Tehát erre azért lett volna lehetőség, és szerintem a Szőlősi Márta képviselő asszony megmaradhatna ebben a tisztségbe, szerintem még a Bogár képviselő urat se kell ide beemelni ebbe a dologba, hanem akkor megkéri, mit tudom én, kicsodát, meg valamelyik társát, hogy, hát az van a társulási megállapodásban, ez lehetőséget biztosít, azt írja a Dékány Endre társulási…, de nem, maga a képviselő, …

Marton István: A képviselő gondoskodik a helyettesítéséről.

Dr. Károlyi Attila: Hát nem láttuk a társulási megállapodást, Karádi úr, én ebből azt olvasom ki, képviselőtársam, hogy erre van lehetőség, hogy meghatalmazza a képviselőtársát, tehát a társulási megállapodás erre, szerintem ezt vissza kellene vonni, ezt az előterjesztést. És amikor Ön nem tud elmenni, akkor szól a, mit tudom én, melyik település képviselőjének, hogy…

Marton István: De ez az Ön dolga egyébként. Teljesen egyértelmű, hogy az Ön dolga, Bogár úr vállalt volna egy áldozatot, de hát, ha nem tartanak rá igényt.

Dr. Károlyi Attila: Vissza kell vonni.

Marton István: Én visszavonhatom az előterjesztést.

XY: Vonjuk vissza.

Dr. Károlyi Attila: Vonjuk vissza.

Marton István: Akkor visszavonom. Akkor Szőlősi Márta gondoskodik a helyettesítéséről, amit eddig nem tett meg, sajnos.

Dr. Károlyi Attila: Már meg is van oldva akkor.

Marton István: Meg van oldva. 33-as, Közoktatási feladat-ellátási, Intézmény…végeztünk vele, visszavontam, nincs miről beszélni.



50. Javaslat a Közoktatási Feladat-ellátási, Intézményhálózat Fejlesztési Terv és Önkormányzati Minőségirányítási Program felülvizsgálatához szakértő igénybevételére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Marton István: Közoktatási feladat-ellátási Intézményhálózat Fejlesztési Terv és Önkormányzati Minőségirányítási Program felülvizsgálatához szakértő igénybevételére, 33-as napirendnél tartunk.

XY: (Nem lehet érteni, hogy kik és mit mondanak.)

Marton István: A polgármester akkor kell hozzá, ha Ő a képviselő, uraim. Ezt a jogot Önök elvették tőlem, nem bánkódok érte különösebben. Azt hiszem, ezt észrevették. No, hát akkor ehhez kinek van hozzáfűzni valója? 33-as napirendi pont. Örömmel teszem fel szavazásra. Aki egyetért vele, nyomjon igent.

XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.)

Marton István: Én visszavontam a napirendet, arról nem beszélünk már, ezt azért, három és fél év alatt meg lehetett volna tanulni. Szőlősi Márta a 33-asnál…


A közgyűlés 17 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza.


148/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. javasolja hogy a Közoktatási Feladat-ellátási, Intézményhálózat Fejlesztési Terv és az Önkormányzati Közoktatási Minőségirányítási Program külön dokumentumként készüljön el.

Határidő: 2010. június 30.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető
Tácsi Hajnalka osztályvezető)

2. felkéri a polgármestert, hogy a szakértői munka elvégzésére kérjen árajánlatot és az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság véleményének kikérésével döntsön a pénzügyileg és szakmailag legmegfelelőbb szakértő kiválasztásáról. A szakértői munka előkészítéséhez 2.000 E Ft-ot biztosít Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2010. évi költségvetése 16.számú melléklet 8. sorában biztosított „intézményvezetői pályázatok szakértése” összegből.

Határidő: 2010. június 30.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető
Tácsi Hajnalka osztályvezető)



51. Erzsébet királyné szobor Nagykanizsa, Erzsébet téren történő megjelenítése (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Marton István: A 34-esen, azt hiszem túl vagyunk, ugye? Igen. Nem kap az se, ne aggódjon képviselő úr. No, itt van még 4 napirend a felvettek között, első az Erzsébet királyné szobor. Ez sehányadik, utólag lett kiküldve, abba a stócban van, képviselő úr. Sajnos eléggé be vagyunk szorítva uraim, mert teljesen udvariatlan, méltatlan az Iparművészetinek az ajánlata, most azt hiszik, hogy találtak egy fejőstehenet. Ez a realitás. Igen, itt szépen sokan vagyunk, akik szólni akarnak, hatan legalább.

Szőlősi Márta Piroska: Természetesen nem ehhez a napirendhez, s csak jegyzőkönyvbe szeretném mondani, hogy természetesen a polgármester úrra hárítok minden felelősséget, hogyha abban az esetben, ha nem tudok elmenni, az én aláírásommal teljesen szabálytalanul és természetesen polgármesteri pecsét nélkül fog valaki elmenni helyettem. Mert a helyettesről tudok gondoskodni, nem egyről, tizenegyről, csak nem írhatom alá azt, hogy Marton István és nem tehetem oda a polgármester pecsétjét. Köszönöm szépen, ennyi, egyelőre.

Marton István: Akkor talán nem kellett volna megvonni a polgármestertől ezt a hatalmas feladatot takaró jogot.
Halász Gyula: Tisztelt polgármester úr, Ön az előbb a realitásokról beszélt, én is a realitásokról szeretnék beszélni. Tehát egyrészt, több szobrászt megkerestem, elmondtam nekik, hogy mi a pályázat lényege, miről van szó. Azt mondták, hogy 10 millió forintból ki lehetne hozni. Esetleg, ha a polgármester úr önmagáról akarna egy lovas szobrot, az mondjuk, húszban megállna, de…

Marton István: Aktuális lenne, aktuális lenne.

Halász Gyula: …de 30 millió és 42 millió, az túlzás. Tehát én ragaszkodom hozzá, és egyben tiltakozom is az ilyen jellegű előterjesztéssel kapcsolatban, kérem visszavonni és hirdessünk meg pályázatot. Ha a közgyűlés Erzsébet királyné szobrot akar, legyen, én azt sem fogom megszavazni egyébként. Meg ma elhangzott, ugye több képviselő itt emlegette a szoborparkot, meg egyebet. Tisztelt képviselőtársaim, amikor arról volt szó, hogy én fölvetettem, egyedül maradtam a testületben.

Röst János: Nem, ketten voltunk.

Halász Gyula: Igen, de utána Te is megszavaztad. Tehát, a későbbiekben ezt több fordulóban tárgyalta a testület, egyszerűen méltánytalan, brutális, elfogadhatatlan. Ez az előterjesztés, ez meg egyszerűen katasztrófa, amikor a polgármester úr takarékosságról, önmérsékletről beszél, akkor egyáltalán hogy van mersze ilyet előterjeszteni.

Marton István: Úgy, hogy közgyűlési döntés volt rá. Főépítész úrnak megadom a szót a pályázat ügyében. Én nyitott vagyok rá minden további nélkül. Főépítész úr!

Deák-Varga Dénes: Pályázatot új szoborra természetesen lehet kiírni, csak akkor óriási időhátrányba kerülünk, ennyi vonzata van neki. Annak idején minden alkalommal a közgyűlési döntés az volt, hogy egyrészt ne mostani, modern szobrot állítsunk, hanem egy korabeli szobrot, ez volt az egyik kívánsága a közgyűlésnek, utána pedig, amikor találtunk egy erre alkalmas szobrot, akkor kategorikusan ez lett megjelölve, hogy ezt szerezzük meg. Igaz, az eredeti döntés az volt, hogy próbáljuk meg valami módon megszerezni magát, az eredeti márványszobrot, ezt viszont az egyetem 50 millió forintért adta volna, és akkor ahhoz még talapzat sincs. Ezért jött elő a másolat kérdése, másolatnak pedig ez a két alternatívája néz ki pillanatnyilag reális lehetőségként. Miután a tulajdonjoggal úgy tűnik, hogy az egyetem rendelkezik, tehát bármilyen kikötést támaszthat. Ez lehetséges, hogy, sőt nem lehetséges, hanem teljesen bizonyos, hogy olcsóbban is meg lehetne más személlyel csináltatni, ha az egyetem hozzájárul. Na most a 10 milliót talán nem tartom ebből a szempontból reális árnak, de a képzőművészeti lektorátus zsűrijének a jegyzőkönyvében szerepel egy 22-23 millió forintos bruttó ár, amiért szakember megbecsülte, hogy ennyiért elkészíthető egy ilyen másolat.

Marton István: No, hát akkor szépen végighallgatok 2-4-6-7 képviselőtársamat zsinórba, Papp Nándor bizottsági elnök úré a szó.

Papp Nándor: Én csak a bizottságnak az álláspontját szeretném mondani. A mészkövet 4 igennel, 2 tartózkodással elfogadtuk. A bronzot 2 igen, 4 tartózkodással nem, de való igaz, amit a polgármester úr mondott, hogy rendkívüli barátságtalannak gondolom az egyetemnek a hozzáállását az egész dologhoz, úgyhogy miután így is, úgy is szerintem van időnk, pályázatot kell kiírni, aztán hadd szóljon.

Marton István: Igen, és utána, ha a pályázatot mondjuk, eredménytelennek minősítjük, és szerencsénk van, akkor a professzor úrnak lejár a mandátuma és esetleg olcsóbban meg tudja szerezni a következő testület. Ez a legjobb változat. Meg is kérem főépítész urat, hogy tudakolja meg, hogy rektor úrnak meddig szól a mandátuma. Így lehet olcsítani, azt hiszem.

XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.)

Marton István: Hát könyörgöm, a munka folyamatos, ennek a testületnek fél évig szól a mandátuma, aztán majd meglátjuk, hogy a következő testület mire megy vele. Ráérünk mi, én is azt mondom, egy ilyen barátságtalan ajánlat okán, hogy pályáztassunk.

Balogh László: A kulturális bizottság ebben az ízlésbeli dologban azt próbálta útmutatásként adni a közgyűlésnek, hogy az 1. alternatívát, tehát az adriai mészkőből készült szobrot támogattuk 5 igennel, egyhangúlag. De egy-két mondat még hadd hangozzék el. Való igaz, a Képzőművészeti Egyetemet ezért a viszontválaszért hát nem szabad méltatnunk, sőt. Na most bennünk az dolgozott, hogy a pályázati sürgősség és az Erzsébet királynő szoborra való konkrét cél megjelölés nem változtathat már ezen a dolgon. Tehát előre kell menekülnünk. De ha azt mondják a szakemberek, bár bizottsági ülésen is még az hangzott el, hogy itt visszatáncolva kockáztatjuk egyáltalán a tényleges szobor megvalósulást, de ha lehet visszatáncolni, vagy egy újabb pályázatot kiírni, így van, igaz, hát hadd mondjak kanizsai olyan szobrászkapcsolatokat, ahol Kossuth díjas és Képzőművészeti Egyetem volt rektor is van, Schrammel Imre személyében például, hát akkor akár táncoljunk vissza. De én szeretném, ha lenne Erzsébet királynő szobor, azt is tudva, hogy a többséget keskenyen nyerte ez annak idején, de szerintem innéttől kezdve inkább előre meneküljünk, és ne kockáztassuk azt, hogy nem lesz Erzsébet királynő szobrunk.

Gyalókai Zoltán Bálint: Én kicsit rövidebb leszek, a Városüzemeltetési Bizottság egyértelműen a kőszobor felállítását támogatja.

Horváth István: Én azt gondolom, hogy egy új pályázati kiírást kellene készíteni, és nem kellene nekünk azon görcsölni, hogy megvásároljuk az Erzsébet szobrot vagy netán a másolatát készítsük el. Ugyanis az egyetem ebben teljesen rugalmatlan. Biztosan beszerezhető valami más anyag Erzsébet királynőről, ami után a szobor elkészíthető.

Dr. Károlyi Attila: A térre és az új funkció, idézőjelben, hogy „új”, a régi funkcióját visszanyerő térre mindenképpen én a magam részéről ragaszkodnék a Széchy Antal és a Mayer Ede szobrához. Hát az a helyzet, hogy én magam, ahogy kiderül az előterjesztésből, a főépítész úrral folytattunk egyeztetést a tisztelt rektor úrral és a kari tanács által, illetőleg a műegyetem tanácsa által kijelölt személyekkel. Valóban, ahogy tisztelt polgármester úr mondta, nemcsak fejőstehénnek néznek bennünket, hanem bolondnak is néznek bennünket. Ugye 50 milliós ajánlatot, mire én azt mondtam a tisztelt rektor úrnak, hogy jó, az 50, akkor én beajánlok a város nevében, arra nem vagyok ugyan felkenve, de 25-öt, 25 milliót. Hát ő azt mondta volna, hogy jó, akkor legyen, akkor most már régen túl lennénk mindenen, de ez az intézmény elszánt arra, hogy Nagykanizsa városát megpumpolja 50 millió forinttal. Barátságtalan dolog. Lehetne itt jogászkodni, amire szerintem a tisztelt közgyűlés egyáltalán nem kíváncsi, de azért hadd mondjam el a gondolataimat ezzel a bizonyos ideajándékozzuk, odaajándékozzuk című dologgal. Ugye a budapestiek a kanizsaiak kérésére, akik ugye beelőztek ebbe a dologba, és azt kérték, hogy mint a magyar állam tulajdonát kapjuk meg a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-t felkértük rá, akkor hát az az igazság, hogy két kis fecnit toltak az orrunk alá. Az egyik azt tartalmazza, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter 1900, emlékezetem szerint 1911-ben először is a Műegyetemnek adományozza a szobrot, majd a Műegyetem valamiféle határozatot hoz és akkor „kiadja” ugye idézőjelbe és hát tulajdonba adja a Képzőművészeti Egyetemnek. Na most, ami kardinális kérdés ebben az 1900, emlékezetem szerint 1949-es határozat, ami szerint ők valamiféle tulajdonjogot szereztek volna ezen a bizonyos szoborcsoporton, ami a kutyának nem kellett addig, amíg a kanizsaiak az igényüket be nem nyújtották. Jellemző ebbe a dologba az, hogy leválasztották Ferenc Józsefet a szoborcsoportról, Erzsébet királyné valamiféle, gondolom emocionális okokból nem lett szétverve, mert hiszen ők azért kapták meg ezt a szoborcsoportot, hogy a Képzőművészeti Egyetem hallgatói azokból, azon ugye anyagnak tekintve szobrászkodjanak. Egészen addig nem kellett senkinek ez a szobor, amíg mi be nem jelentettük rá az igényünket valamilyen formában, illetőleg hát alpolgármester úr is, főépítész úr is tett ebbe kezdeményező lépéseket. Én arra kérném a tisztelt közgyűlést, hogy magához a szoborhoz a térrekonstrukció után mindenképpen ragaszkodjunk, ez a két határozattal tartalmilag egyikkel sem tudok azonosulni, tehát az előterjesztéssel nem tudok azonosulni, de mivel szorít bennünket az idő, én arra kérem Önöket, hogy ne új pályázatot írjunk ki, és várjuk meg a König professzor úr megbízatásának lejártát, hanem ragaszkodjunk ehhez, de megmondom őszintén, határozatokkal sem tudok, tanácstalan vagyok, azonosulni.

Marton István: És hogyan, hogyan ragaszkodjunk hozzá, képviselő úr? Mit tudunk tenni ezek után, hogy ennyit tettünk és az eredmény nulla?

Dr. Károlyi Attila: Én amondó vagyok, hogy meg kellene vizsgálni azt a bizonyos határozatot, tehát amivel a Műegyetem tulajdonba adta volna a Képzőművészeti Egyetemnek ezt a szobrot, mert az én álláspontom szerint nem került ki a Magyar Állam tulajdonából. Tehát azzal akkor a Műegyetem nem is rendelkezett önálló költségvetéssel, nem volt universitas a szó klasszikus értelmében, kommunizmust írtunk, minden állami tulajdonba volt, tehát ők azt mondják, hogy egy 1949-es határozattal tulajdont szereztek rajta, akkor nagyon tévednek. A rendszerváltozással, tehát 1990-ben és a körül, abban az időszakban kapták meg az önállóságukat az egyetemek, akkor lett valóságos tulajdonuk. A kommunizmusban nem volt tulajdonuk. Tehát állami tulajdon volt.

Marton István: Az egyetem nem adhatta volna át a másik egyetemnek azt, ami nem az övé.

Dr. Károlyi Attila: Ez a lényeg.

Marton István: És akkor hol lehet ezt a szálat felfejteni?

Dr. Károlyi Attila: Ezt a Műegyetemnek a levéltárában, vélhetőleg levéltárában van ez a bizonyos határozat, azt kellene expressis verbis megszerezni, tehát, hogy ismerjük annak a tartalmát.

Marton István: Hát akkor fölkérem főépítész urat, hogy mozduljon be ebbe az irányba, próbálja ezt megszerezni, és akkor azt hiszem, hogy vissza is lehet vonni ezt a határozatot. Halász úr, Tóth úr, ezek után is óhajt még szólni? Mert visszavontam. Jó, mondja, Halász úr, mondja, időnk annyi van, mint a tenger. Visszavont határozatról kell beszélni.

Halász Gyula: Egy szobor soha nem univerzális helyre készül. Egy szobornak van mérete, egy szobrász egy adott térbe tervez, álmodik meg egy szobrot. Ez a szobor, amiről Károlyi képviselőtársam is beszélt, ez egy beltérre készült szobor, nem kültérre, egy belső épületbe tervezett, nem pedig az Erzsébet térre, ahol a szobornak egészen más arányainak kell lenni - egy. Kettő: több szobrásszal beszéltem, teljesen megalapozott és elfogadható a véleményük, Zalában több nagyméretű szobrot csináltak. Azt mondták, 10 millióból maximum egy ilyen jellegű szobor kihozható. Polgármesteri lovas szobor 20 millióból.

Marton István: Jó, akkor talán ott kéne kezdeni, de másodszorra elsütni valamit nem egy nagy érdem, Halász úr. De hát Öntől nem lep meg.

Tóth Nándor: Balogh László képviselő úr már majdnem elmondta a javaslatomat. Magam is arra gondoltam, hogy a tárgyaló delegációnak nem lett volna haszontalan Schrammel Imre Kossuth díjas nagykanizsai származású szobrászművészt megkeresni, aki a Képzőművészeti Egyetemnek a jelenlegi rektort megelőző időszakban volt a rektora. Egyfelől szerintem az ő kapcsolatait fel lehetett volna használni, másfelől pedig, ha új pályázatot írunk ki, mondjuk, új szobrot akarunk készíteni, szerintem ennyi pénzért vagy valószínű, hogy sokkal kevesebbért akár ő is elkészíthetné ezt a szobrot, és akkor még emelné a szobor értékét, hogy kanizsai kötődésű, kanizsai származású művésznek az alkotása. Javaslom megfontolásra az illetékeseknek. Köszönöm. Tudok segíteni egyébként a kapcsolatfelvételben a szobrászművésszel.

Marton István: Azért ezzel kapcsolatban van gond, mert a szobrot lemásolni, tehát az eredetit, az csak az Egyetemmel együttműködve lehet. De ha azt mondom, hogy a karja háromszöggel másképp fog állni, akkor már az egy másik szobor, tehát tulajdonképpen nagyon kicsi változtatással is ki lehetne ezt az ügyet cselezni, én tudom ezt támogatni. Tehát akkor azt mondom, én visszavontam, Főépítész úrnak kiadom a megbízást, hogy a Schrammel korábbi rektor urat keressék meg és tárgyaljunk vele, Tóth Nándor úr majd a kapcsolat kialakításában közreműködik, ígéretének megfelelően.

Horváth István: Hát csak nagyon röviden. Hát van fellelhető anyag Erzsébet királynőről. Miért kell nekünk pontosan ezt lemásolni? Miért? És akkor van 10 vagy 12 millióból egy szobor? Én nem ragaszkodom ahhoz, hogy éppen az legyen.


Karádi Ferenc Gyula: Csak egy fél mondat. Én azt hiszem, hogy Erzsébet királyné szobra jelen pillanatban azért került szóba ez a szobor, mert ez egy szép alkotás. Most az, amit itt hallottunk ötletként, hogy egy másik alkotásról döntsünk, amit még nem is látunk, az alkotó stílusát nem ismerjük, ez egy nehéz ügy. Tehát vigyázni kell azzal a lépéssel, hogy egy új alkotásról egész más szemmel fogunk majd valószínűleg ítéletet mondani, és mindenki vigyázzon arra. Ezt ismerjük, tudjuk, hogy egy nagyon szép darabról van szó, ezt lemásolva járható az a megoldás, amit itt talán más is mondott, hogy másolják le, csináljanak vele valamit, de hogyha egy újról van szó, én magam sem tudom, hogy hogy fogom azt elbírálni, ha látom, akkor majd elmondom.

Marton István: Jó, egyébként visszavontam, tehát akkor jön a Csónakázó tó vízminőség-védelmi feladatai 2010. évi költségvetésben történő szerepeltetése.



53. Javaslat a Csónakázó tó vízminőség-védelmi feladatai 2010. évi költségvetésben történő szerepeltetésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Papp Nándor: Bizottságunk 2 igen, 4 tartózkodó szavazattal nem támogatta az előterjesztést.

Marton István: Más bizottság tárgyalta? Mert ki volt írva másnak is. Városüzemeltetés! Ja. Pénzügyi Bizottság! Nincs meg a bizottság ….. Jó, hát én módfelett sajnálom, mert ugye ahhoz képest, hogy ’88 óta ehhez a tóhoz nem nyúltak, és ma jönnek ki a kis dombocskák a befolyó öbölnél. Ráadásul ugye ez ahhoz is kellene, hogy tudjunk csinálni ingyen-strandot, ami a FIDESZ választási kampányában 2006-ban szerepelt. Ahhoz képest elég rosszul állunk.

xy: …… (mikrofon nélkül beszélnek, nem érteni)

Marton István: Nem, nem ilyen vicces kérdés ez, kérem szépen. Nagyon sok kanizsai család ennyit engedhetne meg magának, hogy oda kijárjon az ingyen-strandra. Akkor szavaztatnom kell, ha nincs érdeklődő hozzászóló. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomjon igen gombot.


A közgyűlés 5 igen és 12 tartózkodás szavazattal a javaslatot nem fogadja el.


149/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem fogadja el az a javaslatot, hogy a Csónakázó-tó vízminőség-védelmi munkáit – mely tartalmazza a szükséges tervezési, előkészítés és kivitelezési munkákat is – végeztesse el 2010. évben, illetve a fenti munkák elvégzéséhez 25 M Ft forrást biztosítson a 2010. évi költségvetési rendeletében a fejlesztési hitel ugyanezen összeggel történő egyidejű megemelésével.


Marton István: Ez is a következő közgyűlésre marad, úgy látszik.








53. Bicsák Miklós képviselő önálló indítványa buszmegálló létesítéséhez szükséges forrás biztosítása (írásban)


Bicsák Miklós: Máma úgy látszik, nem járok szerencsésen. A következőt kívánom elmondani és kérni. Ez a buszmegálló, amivel az önálló képviselői indítványomat megsürgettem és sürgetem Palin városrész legsürgősebb buszmegállója, ami azt jelenti, hogy tavaly indult ez az ügy, egy buszmegálló magánterületen lévő felszámolásával, és hát én nem gondoltam azt, hogy 2009-es év rámegy egy ideiglenes buszmegálló kihelyezésére olyan, hogy a förgeteg, a szél, ez a hideg téli időjárás megviselte az ott várakozó diákjainkat, felnőtteket, idős embereket, gyerekeket. Hála Isten ez már elmúlt, túl vagyunk rajt, a következő tiszteletteljes kéréssel fordulunk. Én, ott panaszkodtak az utasaink, a lakosság, és akkor egy merészet gondolva, a jelenlegi buszmegálló, ahol van, abba a nyugati oldalon lévő tulajdonos, Povics László és feleségéhez bekopogtattam és felajánlották és kértem a segítségüket, hogy a területükből egy buszmegálló nagyságnak megfelelő, most nem vagyok szakember, 30 vagy 50 négyzetméteres területet a város részére szíveskedjenek a megfelelő, piaci árnak megfelelően eladni. Ők ígéretet tettek, ez az ígérvény írásban is történt, megtörtént. Megerősítették, a Városfejlesztési Osztályhoz, Tárnok úrhoz került a dolog, a lényeg az, hogy most kérem tisztelettel képviselőtársaim, ami jelenleg ott van, hisz látjátok nap, mint nap, ha Zalaegerszegre. Se oldala, se teteje, nagyságra, mint egy kisebbfajta kutyaház, még az enyémnek is nagyobb van Palinba, el merem mondani, a másik meg az, amíg oda volt téve egy ülőke, balesetet, ez komolyan mondom, balesetet. A kerékpáros úttestre kihelyezni, tragédia. Én kérném annyit, hogy el tudjon indulni az ügy. Ne megint decemberre készüljön el a buszmegálló, az új testületnek kelljen a, mert tragédia lesz, a nép egyre nyugtalanabb, azért vannak tavaszi esőzések, (…..) különböző hidegebb időjárások. Milyen egy városrész, amikor megérjük azt, hogy a 74-es utat csak a busz, a helyi járatú busz fogja közlekedni, meg a személyautók és a város legszebb utcájában, az Alkotmány utca, a fő úttól egy ilyen csálé, hadd ezt a dzsesszes kifejezést használjam, ilyen csálé áll ott és kérem szépen ez a legcsúnyább. Hogy ennek az elind(…….) kérném a forrást, hogy az osztály felvegye a kapcsolatot a tulajdonossal, hogy a telek megvásárlása, s a többit már, gondolom, technikailag a szakosztály intézi a dolgokat. Ehhez kérném a szíves támogatását a közgyűlésnek, illetve hát a forrását. Összeget nem tudok, mert hát az a 40-50 négyzetméter nem tudom, nem tudom, csak hogy elindulhasson, ez a lényeg.

Gyalókai Zoltán Bálint: Én előre is mondom, hogy támogatom Bicsák Miklós úr kérését a biztonságos közlekedés érdekében és javaslom, hogy a következő közgyűlésre árral, négyzetméterrel, egy vázlattal, telekmegosztással kerüljön a közgyűlés elé, mert így biankóban szerintem ő se gondolta komolyan, hogy ez támogatható, tehát minden előterjesztések, mindenféle alapvető dolga legyen meg a következő előterjesztésbe. Igazából jelenleg nem tudjuk, hogy hány négyzetmétert veszünk, nem tudjuk, hogy hol vesszük, megosztható terület, nem osztható meg, illetve hány négyzetméter kell. Bizottsági szakasz egyértelmű, de nagyon kérem akkor az osztály, hogy egy jól előkészített anyag, ne adj Isten, tervvariációkkal rendelkezzen.

Papp Nándor: Nem, mint bizottsági elnök, hanem most, mint képviselő szólok …

Marton István: Akkor, mint képviselő.

Papp Nándor: Igen, mint lakos Palinban, hát igen, a futballnyelven szólva a 11-es taccsra lett rúgva ebben az esetben, sajnos, ezt el kell fogadni. És bármennyire fájdalmas lesz, bármennyire fájdalmas lesz és ez több millió forintba fog kerülni, ez a hiba, de meg kell oldani, hogy ennek a közgyűlésnek, a következőnek egész biztos vagyok benne, hogy meg kell oldani, mert az az állapot, az így nem maradhat.

Marton István: Röst Jánosnak is megadom a szót, mint ott lakó vagy?

Röst János: Köszönöm szépen, egy pár házzal odébb lakom, tehát nem előttünk lesz, és nem tőlem veszik meg a területet.

XY: De ő is fölajánlja.
Röst János: Nem ajánlom föl, mert odébb van, hát többe kerülne a költsége, buszöböl kialakítása. Viszont annyit elmondanék, hogyha a vásárlással probléma akad amiatt, hogy meg lehet-e osztani a területet, akkor szóba kéne jönni esetleg egy tartós bérletnek, ami ugyanazt a célt szolgálná, lehet, hogy ugyanakkora összeggel is, de műszakilag egyszerűbb megoldás.


Marton István: Hát ez bizottsági szakaszban majd kiderül vagy lehet, hogy alternatívaként kerül be a következő közgyűlés elé, mert ezt most kiosztjuk a bizottsági szakaszba.


Cseresnyés Péter: Csak azért kértem szót, mert egy szót szeretnék tisztázni. Semmiféle hiba nem történt, annyi történt, hogy az egyik telektulajdonos, akinek a telkén állt az előző buszmegálló, nem volt hajlandó eltűrni a telkén a város buszmegállóját és kellett, így van, kellett valamilyen megoldást találni. Mivel nem volt ott a városnak területe, jött ez a nem túl szerencsés megoldás. Most azzal, hogy Bicsák képviselőtársunk talált egy olyan telektulajdonost, aki hajlandó egy ilyen nagyságú területet, ami egy buszmegálló létesítésé(….) alkalmas eladni, ezzel egy méltóbb, egy jobb buszmegállót tudunk kialakítani. Nem hiba történt, hanem most vagyunk abban a helyzetben, hogy a problémát meg tudjuk oldani. Menjen bizottsági szakaszba és szavazzunk szerintem.

Marton István: No, hát akkor talán szerencsénk lesz ebben az ügyben, hogy akadt valaki. Akkor erről nem szavaztatok, ez automatizmus, megy bizottsági szakaszba.



54. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata mobil- és vezetékes telefonszolgáltatás vállalkozásba adására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester



Marton István: Ez is új volt. Jó vastag anyag. De akit nem érdekelnek a részletek, az elég, ha a határozati javaslatot nézi meg. Bizottságok? Aki el tudja fogadni, miután nem látok hozzászólót, az kérem, nyomja meg az igen gombot. Az 1. alternatívát természetesen. Igen, a Pannonos. Ez a költségkímélő uraim, elég, ha ennyit mondok, talán mindenki meg(…). Ez a legjobb.


A közgyűlés 18 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza.


150/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felmondja a Magyar Telekom Nyrt.-vel a továbbiakban: T- Systemmel, 2006.09.15-én kötött megállapodást, és csatlakozik a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (ezen belül az Információtechnológiai Beszerzési Főosztály) által lefolytatott eljárásához, és döntése alapján intézményeit is a csatlakozásra kéri fel. A KSZF- nél történő regisztráció után pedig szerződést köt a Pannon GSM Távközlési Zrt-vel.

Határidő: a szerződés felmondására 2010. április 30.
az új szerződés megkötésére: 2010. június 30.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző
Tárnok Ferenc Városfejlesztési osztályvezető)





Marton István: Pannon Puma, igen. Pannon Puma már kimerült, miután eltűnt az, aki népszerűsítette. Uraim, 35-ös napirend.



55. Javaslat önkormányzati intézmények alapító okiratainak módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívottak: Baráth Zoltán igazgató, Farkas Ferenc Zene és Aranymetszés Művészeti Iskola, Nagykanizsa, Sugár út 18., Bene Csaba igazgató, Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola, Nagykanizsa, Hunyadi u. 18., Farkas Tibor igazgató, Kanizsai Kulturális Központ, Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9.



Marton István: Egyhangú? Aki el tudja fogadni, nyomja meg az igent.



A közgyűlés 18 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza.



151/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola, a Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola, valamint a Kanizsai Kulturális Központ alapító okiratát a melléklet szerint módosítja.

Határidő: 2010. március 30.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető)



56. Javaslat intézményfenntartó társulási megállapodás módosítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Polgármesteri Hivatal Póczai Zoltán polgármester 8881 sormás, Fő u. 1.



Marton István: Szavazzunk. Aki el tudja fogadni, nyomja meg az igent.


A közgyűlés 18 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza.









152/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

 támogatja a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése, valamint Sormás és Surd Község Önkormányzat Képviselőtestülete között létrejött intézményfenntartó társulási megállapodás 8/c. pontjának módosítását az alábbiak szerint: Sormás és Surd Község Önkormányzata vállalja, hogy az a. és b. pontban meghatározott hozzájárulás összegét négy részletben minden negyedévet követő hó 20-ig a pénzeszköz átadási megállapodásban rögzítettek alapján átutalja Nagykanizsa Megyei Jogú Város 14100330-92660049-01000003 számú költségvetési elszámolási számlájára.
 felhatalmazza a Polgármestert a mellékelt szerződés aláírására.

Határidő: 2010. március 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető
Tácsi Hajnalka osztályvezető)



57. Javaslat a Bolyai János Általános Iskola tanulócsoportjainak a 2010/2011 tanévben történő elhelyezésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Bolyai János Általános Iskola Kalamár Márta igazgató Nagykanizsa, Erzsébet tér 9.


Marton István: Aki el tudja fogadni, nyomjon igent. Bocsánat, akkor megadom a szót.

Cseresnyés Péter: Az előterjesztés szerint az egyik osztály ide, vagy két osztály ide járna ebbe az épületbe az emeleti termek egyikébe vagy másikába vagy mindkettejébe. Olyan problémát okozunk mi azzal az étteremtulajdonosnak, hogy folyamatosan az étterem bejárata előtt fognak a gyerekek eljárni, valami megoldást erre kéne találni, polgármester úr. Én arra kérem, hogy valaki az önkormányzat részéről vegye föl a kapcsolatot az étterem tulajdonosával, és valamiféle egyezséget próbáljanak kötni, hogy ne keserű szájízzel kelljen azt az éttermet üzemeltetni, amelyet egyébként tőlünk bérel.

Marton István: Igen, tehát nem ronthatjuk a pozícióját. Én gondolom, hogy valahol még egy osztálytermet ki lehet sajtolni, akár másik iskolában is. A szakosztályt megbízzuk ezzel. Én gondolom, hogy nem ártana nem ide tenni a vendéglőhöz, amúgy sem. Tehát ide, ahogy Cseresnyés úr mondta, ez a változat jó, de csak akkor, ha egyáltalán nem találunk más megoldást. Időnk van rá, köszönöm. Ezzel a módosítással, igen.


A közgyűlés 18 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza.


153/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. engedélyezi, hogy a Bolyai János Általános Iskola a felújítás ideje alatt 2010. december 20-ig az alábbi helyszíneken végezze közoktatási feladatait azzal, hogy a Kanizsai Kulturális Központ-Medgyaszay Ház Nagykanizsa, Sugár u. 5. szám alatt működő étterem tulajdonosával az esetleges problémák megoldása érdekében egyeztetést kell folytatni.

Zrínyi Miklós Általános Iskola,
Nagykanizsa, Szent Imre utca 10.
Halis István Városi Könyvtár
Nagykanizsa, Kálvin tér 5.
Kanizsai Kulturális Központ- Medgyaszay Ház,
Nagykanizsa, Sugár u. 5.

Határidő: 2010. augusztus 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető
Kalamár Márta igazgató)

2. felkéri - Zrínyi Miklós Általános Iskola; Halis István Városi Könyvtár; Kanizsai Kulturális Központ - az érintett intézmények vezetőit, hogy biztosítsák a Bolyai János Általános Iskola részére 2010. augusztus 21-től az oktatás helyszíneit.

Határidő: 2010. szeptember 1.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető
érintett intézményvezetők)

3. felkéri a Bolyai János Általános Iskola igazgatóját, hogy az iskola kiköltöztetéséhez és az egyes helyszínek berendezéséhez kötődő szervezési feladatokat lássa el.

Határidő: 2010. június 15.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető
Kalamár Márta igazgató)

4. engedélyezi, hogy a Bolyai János Általános Iskola - a rekonstrukciós munkák megkezdése miatt - a tanév rendjében előírtaktól eltérően 2010. június 5-én zárja le a 2009/2010-es tanévet és a kötelező 183 tanítási nap biztosítására április 10, május 8, június 5 (szombati napokon) tanítást rendeljen el.

Határidő: 2010. június 15.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető
Kalamár Márta igazgató)



58. Tájékoztató a Cserháti Sándor Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium, valamint a Thúry György kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Iskolában végzett szakmai és tanügy igazgatási ellenőrzésről (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívottak: Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Iskola igazgatója, Cserháti Sándor Műszaki Szakképző Iskola igazgatója


Marton István: Szakbizottság?

XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.)
Marton István: Köszönöm, aki el tudja fogadni, nyomja meg az igent.


A közgyűlés 18 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza.


154/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. elfogadja a Cserháti Sándor Műszaki Szakképző Iskola és Kollégiumban végzett átfogó szakmai és tanügy igazgatási ellenőrzésről szóló szakértői véleményt, és egyben utasítja az intézmény vezetőjét az alábbi hiányosságok megszüntetésére:
• Intézményi Minőségirányítási Programról szóló éves beszámoló elkészítése
• Intézmény Minőségirányítási Program mérési-értékelési rendszerének felülvizsgálata, kiegészítése a teljesítmény-értékelési rendszerrel
• Készüljön az intézményben az ösztönzésnek és jutalmazásnak írásos, a gyakorlatban is működő a teljesítmény-értékelési rendszerhez és a kiemelt munkavégzésért járó kereset kiegészítéshez erőteljesebben kötődő rendszere
• A betanításra és az új munkatársak mentorálására készüljön írásos szabályozás
• Éves ellenőrzési terv készítése
• Szövegértés eredményeinek javítására feladatterv készítése
• Az intézményi munkaterv kerüljön átdolgozásra és benne a környezeti nevelés és az egészségnevelési program hangsúlyosabban jelenjen meg

Határidő: 2010. június 30.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető
Johanidesz István igazgató)

2. elfogadja a Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Iskolában végzett átfogó szakmai és tanügy igazgatási ellenőrzésről szóló szakértői véleményt, és egyben utasítja az intézmény vezetőjét az alábbi hiányosságok megszüntetésére:
• Tanügyi dokumentumok szabályos vezetésére belső szabályzat készítése és a jelenlegi hiányosságok azonnali javítása
• Intézmény Minőségirányítási Program mérési-értékelési rendszerének felülvizsgálata kiegészítése a teljesítmény-értékelési rendszerrel
• Intézményi Minőségirányítási Programról szóló éves beszámoló elkészítése
• Éves ellenőrzési terv készítése
• Készüljön az intézményben az ösztönzésnek és jutalmazásnak írásos, a gyakorlatban is működő a teljesítmény-értékelési rendszerhez és a kiemelt munkavégzésért járó kereset kiegészítéshez erőteljesebben kötődő rendszere
• A betanításra és az új munkatársak mentorálására készüljön írásos szabályozás
• Szövegértés, matematika eredményeinek javítása érdekében feladatterv készítése

Határidő: Tanügyi dokumentumok esetében 2010. április 15.
Minőség Irányítási Program, Ellenőrzési Terv, Mentorálási szabályzat 2010. június 30.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető
Göncz Ferenc igazgató)



59. Javaslat a Sík Sándor Római Katolikus Általános Iskola, a Suli Harmónia – 2007 Gyermekeket Segítő Alapítvány és a Térségi Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Tanulási Képességet vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság között feladat-ellátási megállapodás megkötésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívottak: Kósa Istvánné elnök Suli Harmónia – 2007 Gyermekeket Segítő Alapítvány 8354 Karmacs, Szent Anna tér 3., Molnár Sándor igazgató Sík Sándor Római Katolikus Általános Iskola 8743 Zalaszabar, Újtelep u. 1/A., Gellén Melinda a Térségi Egységes Pedagógiai szakszolgálat és Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság vezetője Nagykanizsa, Rózsa u. 9.


Marton István: Egyhangú, akkor, aki el tudja fogadni, szavazza meg. Hányas napirendet szorgalmaz, képviselő úr?

XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.)

Marton István: Egyben megszavaztuk, úgyhogy nem szavaztatunk kétszer.

XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.)

Marton István: Akkor terjessze be a vétóját.


A közgyűlés 18 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza.


155/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Térségi Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és a Suli Harmónia-2007 Gyermekeket Segítő Alapítvány, valamint a Térségi Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és a Sík Sándor Római Katolikus Általános Iskola között létrejövő, a szakszolgálati feladatok ellátására vonatkozó megállapodásokat az előterjesztés 1. és 2. számú melléklete szerint jóváhagyja.

Határidő: 2010. március 30.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető)







60. Javaslat beszédfogyatékos gyermekek ellátásának megszervezésére és városi iskolapszichológus munkakör létesítésére (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Gellén Melinda igazgató, Térségi Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői Rehabilitációs Bizottság Nagykanizsa, Rózsa u. 9.


Marton István: Szakosztály, bizottság? Köszönöm, aki el tudja fogadni, nyomjon igent.


A közgyűlés 18 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozat hozza.


156/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. a Térségi Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői Rehabilitációs Bizottság egy fő logopédus státusszal való létszámbővítését 2010. szeptember 1-től engedélyezi. A szükséges bért 420.000,- Ft és járulékot 113.400,- Ft, azaz 533.400,- Ft-ot az intézmény 2010. évi költségvetésében biztosítja. Ugyanezen összeggel egyidejűleg a működési hitel összegét megemeli.

Határidő: 2010. szeptember 1.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető
Tácsi Hajnalka osztályvezető)

2. a 2010/2011-es tanévtől 2 fő iskolapszichológus álláshelyet engedélyez a Térségi Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői Rehabilitációs Bizottság részére, mellyel az intézmény álláshely-számát 2010. szeptember 1-től megemeli. A szükséges bért és járulékot - 1.184.148,- Ft - az intézmény 2010. évi költségvetésében 2010. szeptember 1-től biztosítja. Ugyanezen összeggel egyidejűleg a működési hitel összegét megemeli.

Határidő: 2010. szeptember 1.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető
Tácsi Hajnalka osztályvezető)

3. A Térségi Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői Rehabilitációs Bizottság szakmai álláshely-számát 2010. szeptember 1-től az alábbiak szerint engedélyezi:

Engedélyezett álláshely-szám
2010. január 1. Engedélyezett álláshely-szám
2010. szeptember 1.
szakmai 21 szakmai 24
nem szakmai 4 nem szakmai 4
Összesen 25 Összesen 28

Határidő: 2010. szeptember 1.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető
Tácsi Hajnalka osztályvezető)
61. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata gyermekvédelmi szakellátási feladatainak ellátására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívottak: Nagy Kálmán a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke, dr. Halász Gabriella a Zala Megyei Közgyűlés Hivatala Egészségügyi és Szociális Osztály osztályvezetője


Marton István: Szakosztály, szakbizottság? Szociális Bizottság? Ha nincsen hozzászóló, akkor kérem, nyomjunk igent.


A közgyűlés 18 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza.


157/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. megtárgyalta a gyermekvédelmi szakellátási feladatok ellátásáról szóló előterjesztést és kinyilvánítja azon szándékát, hogy a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló többször módosított 1997. évi XXXI. törvény 95.§ (1) bekezdésében meghatározott, - az otthont nyújtó- és az utógondozói ellátás biztosítására vonatkozó - kötelező feladatának a Zala Megyei Önkormányzattal kötött megállapodás megkötésével kíván eleget tenni. Az előterjesztés 2. számú mellékleteként csatolt megállapodást az abban foglalt tartalommal jóváhagyja. Felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására és egyben felkéri, hogy amennyiben a Zala Megyei Közgyűlés a megállapodás tartalmával kapcsolatban módosító indítvánnyal él, azt terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: a megállapodás aláírására 2010. június 30.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Maronicsné dr. Borka Beáta osztályvezető)

2. A fenti feladatellátáshoz szükséges 32 410 eFt összeget a 2010. évi költségvetésében biztosítja, melynek forrásául a 2010. évi költségvetés működési célú hitel előirányzatának összegét ugyanezen összeggel egyidejűleg megemeli. Felkéri a Polgármestert, hogy a költségvetés soron következő módosítása előterjesztésében a fenti kiadási és bevételi előirányzatot szerepeltesse és gondoskodjon minden évben a feladatellátáshoz szükséges összeg tervezéséről.

Határidő: a költségvetési rendelet soron következő módosítása
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Tácsi Hajnalka osztályvezető)



62. Javaslat a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Napokra utazó küldöttség összeállítására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Marton István: Úgy hallom, hogy vannak visszalépők, ha jól hallom? Akkor valaki mondja meg, hogy milyen változások.

Balogh László: Azt gondolom, hogy a 20 éves testvérvárosi kapcsolat Kovásznával megérdemli azt a nagy szimbólumot, hogy egy nagyon bő delegáció megy Kovásznára. Örüljünk, hogy sokak örömére szolgálhat egy ilyen ünnep. Így a 46 fős delegáción a kulturális bizottság nem csodálkozott, hanem 5 igennel egyhangúlag javasolta azt, hogy ily módon a Városi Vegyeskarral és további kulturális szereplőkkel kiegészülve és képviselőkkel menjen a delegáció. De van két változás. Jómagam április 16-án az iskolámban leszek érintve egy nagyon fontos életmód változtató napon, így muszáj, hogy visszalépjek.

Marton István: Pedig magát várják Kovásznán, Balogh úr.

Balogh László: Tudom, sajnos, remélem lesz még mód. És Bene Csaba igazgató úr is az iskolájában muszáj, hogy ott legyen, mert megyei igazgatói értekezlet van. Tehát ketten visszalépünk.

Marton István: Javaslat?

Balogh László: Tisztelettel azt javaslom, hogy Höfle Béla legyen a beugró, aki energia szakértőként, megújuló energiaforrások ügyében már van kapcsolatban Kovásználval, és esetleg lehet továbblépni. Illetve a másik javaslat pedig Vukics József külsős bizottsági tag, és akkor ugyanolyan számmal menne a delegáció, mint eredetileg. 5 igen.

Marton István: Más javaslat nincs urak? Akkor szavaztatok a Balogh úr két javaslatával együtt. Ja, bocsánat, Röst János még szót kért.

Röst János: Én úgy gondolom ez olyan, mint egy iskolai kirándulás, annyi képviselő utazik. Én sokallom a 10 főt, egyrészt. Másrészt pedig arra kérném azokat a képviselőtársaimat, akik már voltak ilyen úton, azok maguktól lépjenek vissza. A polgármestert meg arra kérném, hogy próbáljon megjelölni olyan személyeket is, akik ebben a négy évben még egyetlenegy alkalommal nem voltak delegáció tagok. És ez alatt nyilván nem a polgármesteri frakciót értem.

Marton István: Uraim, ide jelentkezni lehetett. Azok vannak benn, akik jelentkeztek. Most ketten kiszálltak, javasoltak helyette másik kettőt. Egyébként Röst úrnak a szokásos torzításait hallottuk most is. Nincs polgármesteri frakció, hanem kanizsai közéleti frakció van. Nem, én úgy gondolom Bicsák úr, igenis nagy létszámú delegációval kell menni, mert ez nem akármilyen jubileum és kellő szinten támogatjuk is őket. De ebbe most mélyebben nem akarok belemenni.

Dr. Károlyi Attila: Röst képviselő úrnak mondanám, hogy azért ebben a delegációban olyan személy, az én személyemet, azt hagyjuk, de olyan személyek vannak, akik Kovászna városával ezzel a 20 éves kapcsolat kiépítésében, az ottani emberekkel történő kontaktteremtésben és egyáltalán a magyarságban, az ottani magyarságban történő - hogy is mondjam? - a lélektartásban keményen közreműködtek. Ez nem egy iskolai delegáció. Én erről bővebben nem kívánok szólni.

Marton István: Nem is kell.

Dr. Károlyi Attila: Meg nem is illik, ilyeneket nem illik mondani képviselőtársam. Én nem akarom Önt megbántani, nem is mondok semmit.

Bene Csaba: Én csak annyiban kapcsolódnék Röst képviselőtársamhoz, hogy én 5 képviselőt tudok mondani olyat, akik egyáltalán ebben a ciklusban semmilyen külföldi úton nem voltak. És én csak azt kérném, hogy mondjuk a következő időszakban esetleg, ha valamilyen delegáció utazik valahová, akkor szíveskedjen figyelembe venni ezeket a képviselőket. Mondom a neveket: Bizzer András, Böröcz Zoltán, Halász Gyula, Röst János és Tóth László képviselőtársaim.

Marton István: Urak, fel volt ajánlva mindenkinek. Hát, aki jelentkezett, az ennyi volt. Mindenkinek. Itt a közgyűlésben hirdettem ki, utána lehet nézni a jegyzőkönyvben. Jelentkezzenek azon képviselők, akik a 20. évforduló méltó megünneplésén részt akarnak venni. Különben nem lett volna itt 10 név körülbelül. Tóth Lászlóval én személyesen beszéltem egy hónapja, másfél hónapja, nemet mondott. Jó, mindegy. Uraim, mondom, bárki jelentkezhetett, nem jelentkezett.

Röst János: Polgármester úr, itt többen, én sem, itt szemben ülő kollégák, képviselőtársaim is ugyanezt gondolják és mondják, hogy erről sem írásos, sem szóbeli tájékoztatást nem kaptak. Én nem tudom, lehet, hogy a polgármester úr beszélgetés közben ezt elmondta, nem tudok róla. De én úgy gondolom, hogy az viszont méltatlan, hogy a testület 25, 26 fős tagjából a polgármester úr feketelistára rakott több képviselőt és ezt nem tehetné meg. Én erről beszéltem, és erről nem adott választ nekem, hogy miért van az, hogy egy képviselőt Ön majdnem minden útjára magával visz addig, míg a többi képviselőt egyetlenegy alkalommal sem javasolta. Én erre kértem választ.

Marton István: Röst úr, egyébként ebben a ciklusban nem voltam Kovásznán. Ez lehet, hogy furcsa, mert az előzőekben 16 éven át hát szinte kivétel nélkül mindig voltam. Ön egyébként, ha jönni akar, semmi akadálya ennek. Tehát nincs itt arról szó, hogy feketelista, meg ilyen csacskaságok.

Halász Gyula: Tisztelt polgármester úr, én ebben a ciklusban nem szeretnék menni sehova.

Marton István: Ezt Ön már egyszer elmondta.

Halász Gyula: Elmondtam. Azért mert itt felmerült képviselőtársaim részéről, hogy ki nem volt, meg feketelista, meg „B” lista, meg egyéb. Viszont egy személyt konkrétan szeretnék javasolni. Ő pedig Czupi Gyula, aki annak idején a testvérvárosi kapcsolat kialakításában tevékenyen részt vett, és egyszer sem volt Kovásznán. Tehát én szeretném Őt javasolni.

Marton István: Czupi úrral én magánúton is voltam már Kovásznán.

Halász Gyula: Az más dolog, de én úgy tudom, hogy hivatalos delegációban nem vett részt. És úgy tudom, hogy először, amikor a Kovásznával való testvérvárosi kapcsolatfelvétel lehetősége felmerült, akkor Őneki ebben nagy szerepe volt. Én Őt javasolnám.

Marton István: Czupi úrral beszélt erről?

Halász Gyula: Elvileg egy pár hete szóba került, hogy lesz egy ilyen delegáció. Meg kell kérdezni. Én nem mondtam, nem is mondhattam polgármester úr helyett, hogy én Őt bevenném, mert nem is tehetem. Polgármester úr dolga, én tettem egy javaslatot, meg kell kérdezni. Időben van még.

Marton István: Részemről semmi akadálya. Tehát hipotetikusan megszavazhatjuk, ha jön, jön, ha nem akar, akkor nem jön.

Bicsák Miklós: Én igaz, egyszer voltam ott hivatalosan, magánember, hála isten, már többször Körösi Csomán Balogh tanár úrral együtt koszorúztunk is abban az időben. Igen Csoma, bocsánatot kérek. Én a Röst János barátomnak valóban és ezt tisztelettel felajánlom, én itthon maradok, mert én szeretem a kanizsai levegőt is. Úgyhogy itthon maradok.

Marton István: Bicsák úr ne maradjon itthon, nem szeretném, ha ez személyes sértődések sorozata kezdődne. Ön jelentkezett. Azért mert itt valakinek, valami nem tetszik azért, nem kell visszalépni. Papp Nándor úré a szó, aztán szavaztatok, nincs több vita az ügyben.

Papp Nándor: Én ugyanezt ajánlom fel, mint a Bicsák úr.

Marton István: Köszönöm, azt sem vesszük igénybe. Aki el tudja fogadni szavazzuk meg. Senki nem marad a mindenségit! A végén nem megy delegáció, mert itt már mindenki érzékenykedik. A Czupi urat feltételesen, a másik két urat – Balogh úr, akit javasolt – azt pedig automatikusan. Nyomjuk meg már azt az igen gombot. Ilyen érzékenykedés uraim ez nem méltó. Álérzékenykedés nagyon jól mondja.



A közgyűlés 15 igen és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


158/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért azzal, hogy a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Egyesület meghívására Kovásznán a Kőrösi Csoma Sándor Napokon 2010. április 14. és 18. között legfeljebb 46 fő képviselje Nagykanizsát. A hivatalos küldöttség tagjai: Bicsák Miklós, Bogár Ferenc, dr. Csákai Iván, Horváth István, dr. Károlyi Attila, Papp Nándor, Polai József, Tóth Nándor képviselők, Halmos Csaba köztisztviselő, Kókainé Hámorszki Éva, a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola igazgatója. Höfle Béla mérnök, Vukics József külsős bizottsági tag, Czupi Gyula Halis István Városi Könyvtár vezetője. A küldöttség vezetője Marton István, vele utazik személygépkocsival Marton Istvánné és Németh Vince gépkocsivezető.
A rendezvényen részt vesz a Városi Vegyeskar és Csere Andrea versmondó. A kulturális csoport a küldöttséggel együtt a Polgármesteri Hivatal által bérelt autóbusszal utazik.
Az utazási költséget, a polgármester, 8 képviselő, Czupi Gyula intézményvezető, Höfle Béla mérnök, Vukics József külsős bizottsági tag, egy köztisztviselő és a munkavállaló gépkocsivezető napidíját, valamint valamennyi utazó számára a biztosítást az alábbi táblázat szerint az önkormányzat biztosítja a 2010. évi költségvetés működési céltartalékai között a „Külkapcsolatok” címen tervezett forrásból.

Megnevezés A számítás alapja Költség
Napidíj - 14 főre (polgármester, 8 képviselő, Czupi Gyula intézményvezető, Höfle Béla mérnök, Vukics József külsős bizottsági tag, egy köztisztviselő és egy munkavállaló gépkocsivezető)
- Az oda- és visszautazás napjára egész napidíj: 2 x 50 Euró x 14 fő = 1400 EUR
- Volksbankban 1 EUR eladási árfolyama 2010. 03 17-én 272,64 Ft 381 696 Ft
Biztosítás valamennyi utasnak 5 nap x 47 fő x 440Ft 103 400 Ft
Autóbusz bérlet Várhatóan 2100 teljesítendő km 250 Ft/km díjjal számolva
+ 10 000 Ft autópályadíj
+ 50 EUR román útadó 548 632 Ft
Összesen: 1 033 728 Ft

Határidő: 2010. április 18.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető
Tácsi Hajnalka osztályvezető)







63. Javaslat a köztisztviselői szakmai tanulmányút jóváhagyására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Marton István: Köszönöm, aki el tudja fogadni, nyomjon igent.


A közgyűlés 17 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza.

159/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. egyetért azzal, hogy Rezsőfi Tamás köztisztviselő 2010. május 16. és 24. között a Nyugat-Dunántúli Régió Brüsszeli Képviselete koordinálásában EU-témájú tapasztalatcserén vegyen részt Brüsszelben. A kiküldöttet megilleti az oda- és visszautazás költsége, körülbelül 80 EFt, valamint hét napra 50 euró/nap napidíj. A költségek forrása a 2010. évi költségvetés működési céltartalékai között a „Külkapcsolatok” soron került tervezésre.

Határidő: 2010. március 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető
Tácsi Hajnalka osztályvezető)

2. felkéri a polgármestert, hogy a kiküldetési idő leteltével a delegált személy beszámolóját terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: 2010. június 30.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető)



64. Javaslat a „Kanizsa Turizmusáért Egyesület” programjának támogatására (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Gelencsér Andrea 8800 Nagykanizsa, Magyar u. 19.


Balogh László: Három, akár nagyszabású rendezvényről van szó. Az OKISB az elsőt nem támogatta, ez a Kanizsai Autós Kalandtúra. Első alkalommal rendeznék meg, bizonyítson első alkalommal és jövőre akár, azt gondolom, hogy a város is melléállhat. A másodikat egyhangúlag támogattuk, 5 igennel, a Sárkányhajó Bajnokság megrendezését. Tavaly ez nagyszerű rendezvény volt, országos hírre is szert tett, tehát javasoljuk a támogatását az idén, városi hozzáállásban és a harmadik, az szintén tavaly már egy sikeres rendezvény volt, ez az Indián Nyár Fesztivál és Kajak-kenu Sprintverseny. Ennek is javasoljuk a támogatását, tisztelettel. Ez volt a szakbizottsági vélemény, reméljük, hogy megtaláljuk hozzá a forrást. A forrás, az lehetne akár az idegenforgalmi adóbevétel, hiszen rendelkezésre áll az idén is oly módon, hogy ennek forrása lehet.

Marton István: Azt a Turizmusért Egyesület szokta megkapni visszaosztás jelleggel, ez 1.422.000.- forint.

Papp Nándor: Bizottságunk az első pontra 3 igen, 3 nem szavazattal végül is nem támogatta, a kettes programra a 6 igennel igen és a hármas programot is 4 igen, 2 tartózkodással támogatta. Tehát nagyjából hasonló a vélemény, mint az OKISB-nek.
Marton István: Jó, aki el tudja fogadni a háromból az első kettőt, bocsánat második kettőt, az első nélkülit, az kérem, nyomjon igen gombot.


A közgyűlés 16 igen és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza.


160/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1775 E Ft támogatást biztosít a Kanizsa Turizmusáért Egyesület részére a II. Kanizsai Sárkányhajó Bajnokság és a II. Indián Nyár Fesztivál és Kajak-kenu Sprintverseny rendezvények lebonyolításához. A támogatás forrásául a 2010. évi költségvetés működési célú hitel előirányzatának összegét ugyanezen összeggel egyidejűleg megemeli. Felkéri a Polgármestert, hogy a költségvetés soron következő módosítása előterjesztésében a fenti kiadási és bevételi előirányzatot szerepeltesse.

Határidő: 2010. április 8.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné Művelődési és Sport Osztály vezetője
Tácsi Hajnalka Gazdálkodási Osztály vezetője)



65. Beszámoló a polgármester többcélú kistérségi társulás társulási tanácsában végzett 2009. évi tevékenységéről (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester
Meghívott: Polai György NKTT munkaszervezet vezető


Marton István: Egyhangú, aki el tudja fogadni, nyomjon igen gombot.


A közgyűlés 13 igen és 5 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza.


161/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a polgármester 2009. évi beszámolóját a 2004. évi CVII. tv. 6. § (3) bek. szerint a Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulásban végzett munkájáról és azt elfogadja.

Határidő: azonnal
Felelős : Marton István polgármester



Marton István: 13 igen, 5 tartózkodás. Ez mit jelent ebben a pillanatban? Egyszerű többség igen, hát örülök neki, hogy ennyire vannak megelégedve az urak. Kistérségi Társulás, az jobban meg van elégedve, de hát ez régóta így van. Nagyon erős, igen.



66. Beszámoló Nagykanizsa Megyei Jogú Város térinformatikai rendszerének kialakításáról (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Marton István: Városfejlesztési Bizottság?

XY: Mehet.

Marton István: Mehet? Akkor kérem, nyomjunk igent.


A közgyűlés 17 igen és 1 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza.


162/2010.(III.30.) számú határozat

1. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a térinformatikai rendszer kialakításáról szóló beszámolót.

2. A Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a polgármestert, hogy a térinformatikai rendszer tovább fejlesztéséhez – különös tekintettel a közműszolgáltatókkal való egyeztetésre, és az ehhez szükséges szerződések illetve egy helyi rendelet kidolgozásához – szükséges lépéseket tegye meg.

Határidő: 2011. március 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Deák-Varga Dénes városi főépítész
Gáspár András ViaKanizsa Városüzemeltető Zrt.)



67. Javaslat a belvárosban közterületi megállító-táblák elhelyezésének lehetővé tételére (írásban)
Előterjesztő: Bicsák Miklós önkormányzati képviselő


Gyalókai Zoltán Bálint: A Városüzemeltetési Bizottság kettő kiegészítés, apró kis kiegészítéssel támogatta egyhangúlag. A helyszín korrekten legyen kijelölve, tehát itt ez alatt azt értettük, hogy vagy festékkel, vagy valamilyen úton-módon legyen megjelölve a járdán, hogy hova teheti pontosan, a másik pedig, a gyalogos közlekedést nem akadályozhatja. Tehát az első hozzáfűznivalónk is gyakorlatilag ennek a következ…. Ezzel a két kis kiegészítéssel igazából a Városüzemeltetési Bizottság …

Marton István: Ez egyébként automatizmus kell, hogy legyen.

Gyalókai Zoltán Bálint: Igen, csak nincs leírva benn. 6 egyhangú igennel támogatta.

Marton István: Én is ezt el is fogadom, akceptáljuk.

Halász Gyula: Csak egy rövid kérdésem lenne első oldal 4. pont c) bekezdéssel kapcsolatban. Biztosítható-e ez a c) pontban foglalt kitételt, hiszen például az egyik oldalon a Fő utcán kerékpárút is megy, és ha még a megállító táblák ki lesznek rakva, akkor biztosítható-e ez a 2 méteres szabad járdaszélesség?

Marton István: Több is biztosítható, de ….
Halász Gyula: Illetve a d) pont is kérdéses számomra.

Marton István: Főépítész úrnak adom meg, a választ kérjük főépítész úrtól.

Deák-Varga Dénes: A 2 méter járdaszélesség a Fő utcán tulajdonképpen biztosítható, tehát nem ezzel van alapvetően a gond.

Bicsák Miklós: Nem húzom az időt, ígérem, dióhéjban, röviden. Engem nagyon sok vállalkozó megkeresett, üzletemberek, kereskedők, mindannyian tudjátok, nap mint nap találkozunk, főleg az udvarokon, belső lévő műhelyek, üzletek és stb., stb., és hát biztos, hogy jogos azok a problémák, amit főépítész úr elmondott, de nem volt rendezve ez, hanem az lepte meg a tisztelt kereskedőinket, és egy kicsit engedjétek meg, hogy elfogultan, mint adófizető polgárokat, velem együtt, hogy ilyen hirtelen a Közterület Felügyelet megjelent, és piff, puff, kommandós módszerekkel büntettünk. Kérem, ez nagyon érintette azokat a kiskereskedő kisboltosokat, a cipészt az udvarban, a gyógycipészt az Erzsébet tér 20. alatt, teljesen fel voltak háborodva. Ők kérik nagy tisztelettel a közgyűlést, ahogy Gyalókai elnök úr is elmondta, rendezni kell, engedélyezni. Én ezt magamról is tapasztaltalom, hogy kint van az a cégtábla, és megfelelően majd az út szél…, széles a gyalogjárdánk, maga az Erzsébet tér, a Fő úton hasonlóan, és plusz nem beszélve arról beszélünk, hogy bevétel is a városnak. Igaz, hogy nem nagy összeg, de minden összeg vagy minden pénzre a városnak szüksége van, mert van, hova el tudja költeni. Én kérem, hogy gondoljuk át, és ezt le kell minél hamarabb rendezni, és szavazza meg a közgyűlés, hogy a vállalkozók továbbra is kihelyezhetik, és fizetik utána a megfelelő, nem tudom, 2.000 Ft, 1 m2, azt hiszem, 2.000 Ft, ha jól emlékszem. Mindenki be fogja fizetni, és nem lesz ebből gond. Kérem, a szíves támogatást.

Marton István: Bicsák úr, ahogy nézem, Önre a 4-esnak az e) pontja vonatkozik, mármint az Ön megállapító táblájára. Ugye az van benne, hogy ne közvetlenül a fal mellett, hanem a járda berendezési sávjába legyen kihelyezve. Tehát az engedélyben ezt is meg lehet határozni. Én úgy gondolom, hogy mindenkivel meg lehet kötni a normális kompromisszumot.

Gyalókai Zoltán Bálint: Bocsánat polgármester úr, egy gondolatot elfelejtettem, és azt hiszem, nagyon lényeges dolog. Ez a szabályozás, ez a városközpont rehabilitációjának a végéig tartson. Tehát nem egy 100 évre szóló rendeletet szerettünk volna szabályozni. Tehát egy viszonylag belátható rövid időre szóljon ez a szabályozás.

Marton István: Magyarul utána újból áttekint…..

Gyalókai Zoltán Bálint: Természetesen utána.

Marton István: Akceptálom. Ez akkor automatizmus, így van.

Bene Csaba: Én úgy gondolom, hogy a mai helyzetben, amikor a belvárosban arról beszélünk, hogy milyen nehéz helyzetben vannak a vállalkozók, nem tudjuk kiadni az üzleteket, akkor nem tudom, hogy igazából ki indította ezt a folyamatot, hogy ott büntettek, meg nem tudom, mit csináltak ezek a táblák kapcsán. Hát, nagyon elhibázott lépés volt. Én úgy gondolom, hogy mindenképpen minden segítséget meg kell adnunk a vállalkozóknak azzal a kiegészítéssel, amit Gyalókai Zoltán képviselőtársam elmondott, hogy természetesen a városrehabilitáció elkészülte után, a belváros-rehabilitáció után rendezni kell, és valami egységes megjelenés….

Karádi Ferenc Gyula: Én durván azt tudom elmondani, amit a Bicsák képviselőtársam és Bene képviselőtársam is megerősített. Az egyik üzlettulajdonos körülbelül ezt fogalmazta meg, amit ők most előadtak. Szükségük van ezekre a táblákra, az egyik eszköze magának a marketingnek, de még arra is hajlandók, ahogy ő elmondta, ha valamilyen egységes szabályozás megszületik ezeknek a tábláknak a kinézetét, valaki azt mondja, hogy ilyen alakú legyen, olyan formájú legyen, erre is hajlandók, hogy ebbe beruházzanak, és úgy helyezik, de arra kérik, hogy járuljunk hozzá, mert az egyik eszköze annak, hogy akár az udvarban, akár az utcafronton lévő üzletek valami módon a napi termékeiket reklámozni tudják.

Marton István: No, hát nyitott kapukat dönget képviselő úr.

Deák-Varga Dénes: A bizottsági üléseken elmondtam ezzel kapcsolatban a véleményemet, és tudom, hogy nem a közgyűlés a szakmai viták helye, de én úgy érzem, hogy a most felszólalt képviselők nem a XXI. század nevében szólaltak fel. Tessék már megnézni a magyar városok közül azokat a városközpontokat, ahol a közelmúltban úgymond rendet tettek a városközpontban, és nézzék meg, hogy ott vannak-e megállító táblák. Ez egy teljes tévedés. Ezt nem megengedni, hanem megtiltani kellene. Arra a kérdésre, hogy ez hogy került egyáltalán szóba, el kell, hogy mondjam, hogy a Via Kanizsa a főépítésznek megküldte véleményezésre a közterületen elhelyezett összes reklámokat, köztük a megállító táblákat is, és én voltam az, aki nem javasoltam, tekintettel a történelmi hangulatú belvárosra, és a belváros nagy részének műemléki környezet voltára azt, hogy egy ilyen környezetben akár még rövid távon is ezek egyszerűen elcsúfítják és ellehetetlenítik a belváros. Sajnos a nagykanizsai kereskedők teljes tévedésben élnek a reklámok lényegét illetően.

Marton István: Aki el tudja fogadni az előterjesztést, kérem, nyomjon igen gombot.


A közgyűlés 14 igen és 3 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:


163/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 44/2006.(X.1.) rendelet 2. § (4) bekezdése b) pontjának törlésével. Felkéri a Polgármestert, hogy a HÉSZ rendelet ÉTV-ben előírt eljárás szerint történő módosítására vonatkozóan a szükséges intézkedést tegye meg és terjessze elő a rendeleti javaslatot.
Határidő: 2010. december 30.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Deák-Varga Dénes városi főépítész)



Marton István: A rendeleteket is akkor még – köszönöm, hogy figyelmeztetett – meg kell, hogy szavazzuk. Szerintem egyben értelmesek, úgyhogy nem kell két szavazás nekik. Aki el tudja fogadni, kérem, nyomja meg az igen gombot.


A közgyűlés 18 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő rendeleteket alkotja:


19/2010.(IV.19.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 19/2010.(IV.19.) számú rendelete „Az épített és természeti környezet értékeinek helyi védelméről” szóló 52/2003.(X.1.) kgy. rendelet módosításáról.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)







20/2010.(IV.19.) számú rendelet

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 20/2010.(IV.19.) számú rendelete „Nagykanizsa MJ Város területén történő reklámok és hirdető-berendezések elhelyezésének szabályairól” szóló 54/2007.(X.31.) kgy. rendelet módosításáról.

(A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)



68. Tájékoztató az önkormányzat 2009. évi ingatlanhasznosításairól (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Marton István: Tehát a tavalyi ingatlanhasznosításról itt van egy tájékoztató, ami nem túl vidám és akkor sikerült árnyaltan fogalmaznom. Hozzászóló nincs, aki el tudja fogadni, nyomjon igent.


A közgyűlés 16 igen és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza.


164/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja az Önkormányzat 2009. évi. havi ingatlan-hasznosításairól szóló tájékoztatót.



69. Polgármesteri tájékoztató (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Marton István: Mielőtt rátérnénk a Polgármesteri tájékoztatóra, van itt egy kellemes feladatom is, nevezetesen március 15. alkalmából kitüntetések átadására is sor került. Kling József tűzoltó őrnagy a Kárelhárítási Osztályunk szolgálatparancsnoka „Bátorságért” érdemjelet kapott, a parancsnok Egri Gyula úr „tűzoltósági főtanácsosi” címet kapott, Papp Ferenc képviselőtársunk és itt képviselő még egy is jön, a „Köz szolgálatáért” érdemjel ezüst fokozata kitüntetésben részesült, Halász Károly kisiparos a „Magyar Köztársasági” arany érdemkeresztet kapta és Bicsák Miklós képviselő társunk a „Magyar Köztársasági” arany érdemkereszt kitüntetésben részesült. Úgy gondolom, hogy a közgyűlés megörökítheti ezt majd írásban is, én erre teszek javaslatot és gratulálok az ünnep alkalmából kitüntetett városi polgárainknak. No és rátérhetünk a Polgármesteri tájékoztatóra.

Halász Gyula: Csak egy kérdésem lenne. Ugye rendszeresen megjelenik a Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltségének a táblázata, itt 2009. december 20-ai állapot van feltüntetve. Kérdezem, miért? Itt a relatív munkanélküliségi mutatók 9,67%. Szerintem ennél sokkal rosszabb a helyzet, és majd ezért is fogom polgármester urat megkérdezni, hogy milyen tervei vannak? Úgyhogy én kérném azt, hogy mindig az aktuális adatok legyenek, egyébként ez rendelkezésre áll, egy telefon kérdése.

Marton István: Megvannak az aktuális adatok, képviselő úr, negyedévenkéntit szoktunk mi közölni, egyébként havi adatok vannak. Kanizsa térségében az elmúlt fél évben 8,4, bocsánat, nem a térségben, Kanizsán 8,4 és 10% között mozgott ez a szám. A térségben 12,3 vagy 4 tized, ha jól emlékszem, tehát ilyen szempontból az országos átlag alatt vagyunk, hála Isten. De a szám nem annyira jó, hogy ezzel elégedettek lehetnénk.
Bene Csaba: Én csak kérdezni szeretnék, hogy itt az előterjesztés első oldalán látok egy észrevételt, ami a 18. ponthoz került leírásra, mégpedig úgy, hogy a ..

Marton István: Melyik, melyik ez?

Bene Csaba: 18. pont. A 18. pontban foglaltakhoz megjegyzem, hogy a köztisztviselői törvény 34. § (6) bekezdése alapján a polgármesternek a jegyző részére kötelezően kell megállapítani a tárgyévi egyéni teljesítménycélokat. Kérdezem, hogy ehhez képest kívánja-e módosítani ezt a …

Marton István: Nem, nem kívánom. Aki érintett és nem tetszik neki, az fordul bírósághoz. Itt van még egy kiegészítés a tájékoztatóhoz. Ez a gleisdorfi testvérvárosi művésztelepen részt vett kanizsai művészek költségtérítésére személyenként 100 euro, ezt külön kiegészítésként szavaztatom meg. Gleisdorf 100-100 euro. Ennyivel bővül az egész. Több hozzászólót nem látok, Bene Csaba ügyrendit nyomott.

Bene Csaba (Ügyrendi): Polgármester úr kérném, hogy a 18. pontról külön szavazzunk.

Marton István: Szavazzunk külön róla, nincs ellene kifogásom. Akkor szavaztatunk külön a 18. pontról, ami…hol van arról a szavazás? Hol van arról? Ki segít nekem? Hát ekkora bölcsességet Röst úr, én nem néztem ki Önből, de arról külön nem volt előterjesztett szavazás, de jó, hát semmi akadálya ennek, akkor arról külön szavaztatok, a többiről meg egyben. Mi a javaslata frakcióvezető úrnak?

Bene Csaba: (Nem mikrofonba beszélt, nem lehet hallani.)

Marton István: Jó, nem támogatom természetesen, természetesen nem támogatom.

Bene Csaba: Bocsánat, akkor a 18. pontban azt javaslom, hogy a jegyző részére a tárgyévi egyéni teljesítménycél kitűzésre kerüljön 2010. április 30. határidővel, felelős Marton István polgármester.

Marton István: Természetesen nem támogatom, egyébként Önök tűztek már ki teljesítménycélt mai napon. Nem, figyelmesen kell megnézni, frakcióvezető úr.


A közgyűlés 15 igen, 1 nem és 2 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.


Marton István: Az összes többiről egyben teszem fel szavazásra, aki el tudja fogadni, kérem, nyomjon igent. Örülök, örülök Röst úr, hogy bánatában állandóan kajánkodik, mert magának nem jutott frakció négy év alatt se.


A közgyűlés 14 igen és 4 tartózkodás szavazattal a javaslatot elfogadja.
A közgyűlés az előzőekben elfogadott szavazati aránnyal a következő határozatot hozza:


165/2010.(III.30.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

1. a 7/2009.(I.29.), a 236/1-9/2009.(V.15.), a 327/1/2009.(VI.25.), a 444/2009.(IX.03.), az 511/1-5/2009.(X.06.), az 520/2009.(X.06.), az 539/1-3/2009.(X.29.), az 554/2009.(X.29.), a 603/2009.(XI.26.), a 606/2009.(XI.26.), a 626/II/A.,2/a-c,3/2009.(XI.26.), a 639/2009.(XI.26.), a 646/2009.(XI.26.), a 651/2009.(XI.26.), a 683/1,2/2009.(XII.22.), a 688/1,2/2009.(XII.22.), a 691/2009.(XII.22.), a 720/2009.(XII.22.), a 722/8,10,12/a,b,c/2009.(XII.22.), a 730/2009.(XII.22.), a 739/2009.(XII.22.), a 12/2010.(II.02.), a 15/2010.(II.02.), a 16/1,2/2010.(II.02.), a 17/2010.(II.02.), a 19/2010.(II.02.), a 23/2010.(II.02.), a 25/2010.(II.02.), a 26/2010.(II.02.), a 27/2010.(II.02.), a 30/2010.(II.02.), a 32/1-4/2010.(II.02.), a 33/2010.(II.02.), a 38/2010.(II.02.), a 39/2010.(II.02.), a 41/1,2/2010.(II.02.), a 42/2010.(II.02.), a 45/2010.(II.02.), a 49/13,16,18,19/2010.(II.02.), az 52/2010.(II.02.), az 56/2010.(II.02.) és az 57/2010.(II.02.) számú határozatok végrehajtásáról szóló jelentést elfogadja.

2. a 393/12/2008.(X.30.) számú - Településrendezési terv módosítás költsége – határozat végrehajtásának határidejét 2010. április 30-ig meghosszabbítja.

3. a 327/2,3/2009.(VI.25.) számú - Helyi vállalkozások támogatása közbeszerzési eljárások során - határozat végrehajtásának határidejét 2010. április 29-ig meghosszabbítja.

4. a 617/19/2009.(XI.26.) számú – értékesíthető vagyon számbavétele – határozat végrehajtásának határidejét 2010. május 31-ig meghosszabbítja.

5. a 13/1/2010.(II.02.) számú - Termofor kémények felújításának pályázati felhívás közzétételére – határozat végrehajtásának határidejét 2010. március 31-ig meghosszabbítja.

6. a 49/15/a,b/2010.(II.02.) számú - M9” Térségi Fejlesztési Tanács működési költségeihez való hozzájárulás – határozat végrehajtásának határidejét 2010. április 30-ig meghosszabbítja.

7. az 51/1-7/2010.(II.02.) számú - Önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok üzleti terveivel összefüggő szerződések megkötése határozat végrehajtásának határidejét 2010. április 15-ig meghosszabbítja.

8. az 58/1/2010.(II.02.) számú - Kanizsa Kártya bevezetéséhez szükséges intézkedések - határozat végrehajtásának határidejét a kifizetésre, illetve a megállapodás aláírására 2010. május 31-ig meghosszabbítja.

9. 2010. évi munkatervben szereplő – Tájékoztató a folyamatban lévő, valamint a 2009. évben lezárult perekről – napirend beterjesztésének határidejét az áprilisi soros ülés időpontjáig meghosszabbítja.

10. a Nagykanizsa-Bagolai hulladéklerakóban keletkező gáz hasznosítása érdekében lefolytatandó koncessziós eljárás indításáról szóló 20/2010. (II.02.) számú határozatának határidejét a 2010. júniusi soros ülés munkaterv szerint tervezett időpontjára módosítja.

Határidő: 2010. júniusi soros ülés
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető, Városfejlesztési Osztály

11. utólagosan támogatja pályázat benyújtását a Nemzeti Kulturális Alap Műemléki és Régészeti Szakmai Kollégium pályázati felhívására.

Határidő: 2010. 03. 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Pályázati Iroda)

12. a 728/2009.(XII.22.) számú határozatával jóváhagyott, a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata gazdálkodási rendszerének Állami Számvevőszék által végzett 2009. évi átfogó ellenőrzése alapján készített intézkedési tervet az alábbiakkal egészíti ki:

1. A Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának 6. számú mellékletét képező Közbeszerzési Szabályzatát az alábbiak szerint módosítja:
• „A közbeszerzési eljárások előkészítése és nyilvánossága” című V. fejezet az alábbi új (31) bekezdéssel egészül ki:
(31) Amennyiben az ajánlatok bírálati szempontja az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása, úgy az annak megítélésére szolgáló részszempontokat a Kbt. 57.§(4)bek. a)-e) pontjaiban foglaltak szerint kell meghatározni.
• „A nyílt közbeszerzési eljárás lefolytatásának szabályai” című VI. fejezet „Az eredmény kihirdetése és a szerződés megkötése” cím az alábbi új (50) bekezdéssel egészül ki, egyidejűleg a jelenlegi (50)-(53) bekezdések (51)-(54) bekezdésekre változnak:
(50) Eredményes közbeszerzési eljárás alapján a szerződést a nyertes szervezettel (személlyel) kell írásban megkötni az ajánlati felhívás, a dokumentáció, a dokumentáció részeként kiadott szerződéstervezet, valamint az ajánlat tartalmának megfelelően. A szerződésnek tartalmaznia kell - az eljárás során alkalmazott bírálati szempontra tekintettel - a nyertes ajánlat azon elemeit, amelyek értékelésre kerültek, valamint a Kbt. 22. § (1) bekezdése szerinti ajánlatkérő esetében a Kbt. 305. § (4) bekezdése szerinti feltételek teljesülésének esetére az ajánlatkérő részéről a pénzforgalmi szolgáltatójának adott, a beszedési megbízás teljesítésére vonatkozó hozzájárulását, felhatalmazó nyilatkozatát.

Felkéri a Polgármestert, hogy az intézkedési terv kiegészítéséről szóló jelen határozatot, továbbá a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata és intézményei által kötött együttműködési megállapodások felülvizsgálatáról szóló 723/2009.(XII.22.) számú határozatot az Állami Számvevőszéknek küldje meg.

Határidő: 2010. március 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző)

13. egyetért azzal, hogy az Európai Középvárosok Együttműködési Hálózata 2010. május 11-12-én, az ausztriai Sankt Pöltenben megtartandó tavaszi ülésére Marton István polgármester vezetésével Maronicsné dr. Borka Beáta, a Szociális Osztály vezetője és Gerencsér Tibor társadalmi kapcsolatok ügyintézője vegyen részt.
A kiutazás várható költségét az alábbi kimutatás tartalmazza:

Megnevezés Költség
Napidíj 3x50 euró a Volksbank 2010.03.19-ei eladási árfolyamával számolva (150 x 269,87Ft) 40 480 Ft
Szállás 3 x 42 euró (3 x 42 x 269.87Ft) 34 005 Ft
Biztosítás 2 x 1500 Ft (Gerencsér Tibor saját költségére rendelkezik biztosítással) 3 000 Ft
Osztrák autópálya matrica 2 200 Ft
Összesen 79 685 Ft

A kiutazás forrása a 2010. évi költségvetés működési céltartalékai között a „Külkapcsolatok” címen áll rendelkezésre.

Határidő: 2010. május 12.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető
Tácsi Hajnalka osztályvezető)

14. a Polgármesteri tájékoztatóhoz kapcsolódó - kiegészítésként kiküldött - mellékletben foglaltak szerint Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala 2010. évi összesített Közbeszerzési Tervét elfogadja.

Határidő: 2010. április 15.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző)

15. elfogadja Bene Csaba képviselő azon javaslatát, hogy a polgármester Dr. Tuboly Marianna jegyző részére a tárgyévi egyéni teljesítménycélokat tűzze ki.

Határidő: 2010. április 30.
Felelős : Marton István polgármester

16. egyetért azzal, hogy a 2009. évi Gleisdorfi Testvérvárosi Művésztelep nagykanizsai résztvevői – Ludvig Zoltán és Stamler Lajos festőművészek – részvételi díját, személyenként 100, összesen 200 EUR-t – 54 510 Ft-ot – az önkormányzat fedezze.
A kifizetés forrása a 2010. évi költségvetés működési céltartalékai között a „Külkapcsolatok” címen áll rendelkezésre.

Határidő: 2010. április 30.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Szmodics Józsefné osztályvezető
Tácsi Hajnalka osztályvezető)

17. a fontosabb intézkedésekről, eseményekről szóló tájékoztatót tudomásul veszi.

Felelős : Marton István polgármester



Marton István: Pontosabban úgy vettem észre, hogy Ön bekebelezett egy nagyobbat. Ez az Ön dicsősége, egyébként.



70. Interpellációk, kérdések (írásban)
Előterjesztő: Marton István polgármester


Karádi Ferenc Gyula: Az elmúlt közgyűlésen a miklósfai temető bekötőútjával kapcsolatban szóltam annak érdekében, hogy az a sáros út legyen valami módon felújítva, mert várhatóan a csatornaépítés során nem kerül felbontásra. Én az osztálytól megkaptam a választ és köszönettel el is fogadom. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a következő évben szerepeltetni fogják a költségvetésben és akárki lesz a képviselő ugye a következő ciklusban, ez a tervezett és megvalósítandó formában rendelkezésére fog állni. A másik dolog, amiről most szeretnék szólni, az pedig a Ligetváros buszfordulóban lepusztult állapotban lévő régi, pléhkocsma, kocsma. Ez a kocsma olyan állapotba került mostanára, hogy teljesen elcsúfítja a bolt környékét, átépítésre került a buszforduló, megújult a járda, megújult a buszváró és mellette ott egy romhalmaz és ez már körülbelül így van egy éve. A kocsma bezárt, hatósági eljárás folyik valamilyen ügyből, tudomásom szerint, az üzemeltetőkkel szembe. Arra kérném a jegyző asszonyt, hogy legyen kedves utánajárni, hogy ez milyen stádiumban van, mily módon lehet annak érvényt szerezni, hogy az az állapot szűnjön meg, akármilyen módon. Én mindent el tudok fogadni, ha egy gyönyörű kastély épül helyette, azt is el tudom fogadni, de azt is, hogyha földig rombolják. Mindegy, csak tűnjön el onnan, mert tele van szeméttel, és a nyári időszakban nagy valószínűséggel odamennek bandázni azok, akik a szemetet is odahordják, és ez kifejezetten irritálja az ott lakókat.

Polai József: Kérdésföltevésem következhet ugyebár, remélem. Három kérdésben szeretnék fölvetést tenni. Első, kezdeményeztem már a tavalyi évben a Szepetneki utcában 4-5 darab fának a megnyírását, én ezt mind a VIA-nál, mind Főkertész úrnál jeleztem és az idei munkáknál, amit eddig elvégeztek, kimaradt. Rendkívül fontos volna, mert vastag ágai töredeznek le és veszélyes a gyalogjárdán közlekedők szempontjából, de még az út fölé is hajlik, tehát az autóközlekedést is zavarhatja. Kérdésem, hogy ezek a fák meg lesznek-e nyírva még ebben a tavaszban? Ezt kérném, legyen megnyírva. Második pont, a Rozmaring utca 1/A és a 26. számú házak előtti területen mintegy 30-30 méteres hosszban, ez az utca ugye adja a lehetőséget a 6-os autóbusz közlekedésének is egyébként, rendkívül rossz állapotú az aszfaltja ezen a két szakaszon. Én azt gondolom, most kijött a jobb idő a tél után, ha jobban fölmelegszik az aszfaltút, valószínűnek tartom, hogy a föltöredezett, mint egy térkő formátumot mutató aszfalt felületet nem fogja bírni a közlekedést, nem fogja bírni, tehát veszélyezteti a buszközlekedését, kérném a javítását, a felújítását ebben a két szakaszban. Tehát kérdésem, megtörténik-e a javítása ennek a két szakasznak ebben az utcában, a Rozmaring utcában? Harmadik pont, volt lőtér környezete. Tehát a volt lőtér környezete rendkívül szemetes, különösen a be(….) utak mentén, illetve a letenyei elkerülő út közvetlen túloldalán az erdei szakaszokban, ez nagyon közel van a Kiskanizsai városrészhez. Több éven keresztül minden évben jeleztem ennek a takarítás(….), még nem történt meg. Teherautó nélkül nem lehet elvégezni, nem lehet elvinni, annyit ott a szemét. Kérdésem, kitakarítjuk-e ezt a környezetet?

Marton István: Írásban megkapja a szokott határidőn belül a választ. Halász Gyulának adom meg a szót, ismét.

Halász Gyula: Akkor a kérdésekre adott válaszról szólnék pár gondolatot. A Határőrség átadásával kapcsolatos válaszát nem tudom elfogadni. Itt az ingyenes átadás lehetőségét is akár fel lehetne vetni. A másik, a munkanélküliség csökkentésére vonatkozó elképzeléseiről mit tudhat a város lakossága, illetve a képviselőtestület? Erről, ezt a magvas gondolatát szeretném röviden ismertetni, hadd tudja a város lakossága is, meg a képviselőtársaim: A várost és a képviselőtestületet is folyamatosan tájékoztatom a munkanélküliség csökkentésére vonatkozó elképzeléseimről, és nemcsak az elképzeléseimről, hanem az ezzel kapcsolatos intézkedéseimről. No comment. Mindenki ítélje meg a városba, Polgármester úr ígéreteit és a valóságot. Akkor most az aktuális kérdések. Négy, négy kérdés. Az első, mindenki hozzon magával egy széket? Huszonhárom autóbuszváró közel 85 millió forintért lett átadva, nulla ülőhellyel. Ez az Európai Uniós támogatással valósult meg, szerintem a XXI. századba példátlan. Példátlan, hogy egy ilyen apró, de fontos dologra nem terjedt ki senkinek a figyelme, Polgármester úr pedig nagy dirrel dúrral pont a kórháznál adta át ezt az autóbuszvárót, ami szerintem egy pazarló autóbuszváró. Egyrészt a belmagassága miatt, meg egyáltalán az, hogy így ki van alakítva, ez szerintem egy teljesen fölösleges. Eklektikusak a buszvárók és akkor jön a következő mindenféle elektronikával, meg egyébbel fölszerelve, de ülőhely az nincs, pont a kórháznál, ahol idősek, gyerekek várnak. Tehát erre kérnék választ, hogy hogy lehet ilyen? Hogy mehet ilyenbe bele Polgármester úr, illetve a következő buszvárókban lesznek-e ülőhelyek? Második kérdésem a forint árfolyam változásával kapcsolatos. Polgármester úr, mit kíván tenni arra, hogy a veszteségeket, a várható veszteségeket minimalizálja az önkormányzat? Hiszen itt óriási veszteségeket szenvedhetünk el. Éppen azért, mert az önrészt időben nem biztos, hogy akkor tudjuk biztosítani, amikor legjobb lesz a forint árfolyama. Harmadik, nagyszabású tervek vannak folyamatba a városba, városrehabilitácó, illetve a csatorna projekt. Én az előző önkormányzati ciklusban javasoltam a közmű és közszolgáltatási tanács fölállítását. Ezt a közgyűlés megszavazta, a jelenlegi közgyűlés nem vonta vissza és teljesen egyértelműen látszik most is a például a közösségi buszvárók kialakításával kapcsolatban, hogy nem történnek egyeztetések sem a közmű szolgáltató cégekkel, se a közszolgáltatókkal. Így pedig a költségek sokkal jobban megdrágulnak, a lakosság számára kellemetlenséget okozhatnak, hiszen egy adott útszakaszt vagy járdát többször túrhatnak fel, pazarló, pocsékló műveletekről van szó. Polgármester úr, működtetni kívánja-e a közmű és közszolgáltatási tanácsot? Írásban kérek erre is választ. Az utolsó kérdésem pedig az, hogy Polgármester úr megígérte a választási ciklus előtt, hogy sokkal jobban fogja csinálni, mint az előző polgármesterek. Ma Nagykanizsán a munkahelyteremtés, a munkanélküliség a legnagyobb probléma. 2008-ig két éve volt, amíg a gazdasági világválság nem robbant ki, nem érzékeli a város lakossága és én sem, mint választópolgár, hogy a Polgármester úr ebben a kérdésben valamit tett volna, hatékony lett volna. Ezek csak szépség tapaszok, amikre Ön hivatkozik folyamatosan. Érdekelne a zöld- és barnamezős beruházásokkal kapcsolatos tervei Polgármester úrnak. Köszönöm, írásban kérek választ.

Marton István: (az eleje nem hallatszik, nem mikrofonba beszélt)…követően egyedül van ebben a témakörben és ebben a testületben, mert amit Ön mondott a Határőrséggel kapcsolatban, minthogyha mi csak így pattintanánk egyet és mindjárt a miénk. Tegnap előtt is tárgyaltam a Kincstári Vagyonkezelővel, semmilyen döntés nincs, decemberig át kellett volna, hogy adja a Rendőrség. Lehet, hogy megkísérelte, ezt nem tudom, de hogy a Kincstári Vagyonkezelő nem vette át, ezt tudom és utána egy központi közigazgatási szervet akarnak belé elhelyezni. Ennyit lehet erről tudni, de a jószimatú újságírók is próbálkoztak már és azok se tudtak többet. Én csak az illetékes vezér helyettessel beszéltem, az se tudott többet, Ön ha többet akar tudni, hát én nem tudom, mit kell ezért tenni, én Önt ebbe nem tudom segíteni. A sok-sok konstruktív ötletét Halász úr, majd ha Polgármester lesz, úgy gondolom, meg tudja valósítani, mert amiket mond esetenként, az az én szemembe eléggé elvarázsoltnak tűnik. Mi az, hogy nincs itt egyeztetés ezekbe az ügyekbe? Számtalan ember egyeztetett, el bírja Ön képzelni, hogy ha 21 település, illetve cég konzorciumot alkot, akkor az megy egyeztetés nélkül? Rendkívül fáradságos, kimerítő munkával hoztuk létre ezt az Ön szemébe selejtes eredményt. És a közmű és szolgáltatási tanácsnak a működtetésével én nem óhajtok foglalkozni, akit ez érdekel, ez nem állt föl, ez a testület se állította föl, erre a fél évre meg ez a testület már ne is állítsa. De ha valakinek van egy ilyen javaslata érdemben és írásban, akkor tegyen javaslatot a tagokra, azoknak a díjazására és így tovább, és így tovább. Én biztos vagyok benne, ha ilyen-olyan tanácsokat, meg bizottságokat állítunk fel, az a munkának a temetése lesz. Halász úr ügyrendit nyomott, megadom a szót. Miért ne?

Halász Gyula (Ügyrendi): Polgármester úr, Ön nem tudja, miről beszél? Ismeri egyáltalán ezt a közgyűlési határozatot, a közmű és közszolgáltatási tanács működését? Itt nincs szó senkinek a díjazásáról. Ez arról szól ez a történet, hogy a hivatal munkatársai, az E-ON, a Távközlési Szolgáltató, a Vízmű, a Közútkezelő, stb., stb., ezek üljenek össze évente két alkalommal, és egyeztessék az éves beruházási tervüket azért, hogy egy adott területet, útszakaszt, járdát ne kelljen kétszer felbontani. A lakosságot és magukat is kíméljék meg a fölösleges költségektől. Polgármester úr, olvassa el, hogy miről van szó, ne beszéljen hülyeségeket.

Marton István: Halász úr, mérsékelje már önmagát. Nem véletlenül mondtam Önre, hogy egy elvarázsolt ember, hát ezek, ha évente kétszer ülnének össze, akkor mi lenne ebben a városban? Őskáosz. Ezek inkább hússzor ülnek össze uram, mint kétszer. Balogh Lászlóé a szó. Édes Istenem.

Balogh László: Ismét hét, lényegre törő, rövid, nekem és sokaknak fontos kérdésem van. Első: a parkolóhely megváltásokból befolyt összeg tavaly is több mint 20 millió forint volt, ehhez képest a 2010. évi költségvetésben egy fillért sem költünk parkolóhely bővítésre. Így maradt el az idén is a Berzsenyi és a Corvin lakótelepen a parkolóhely bővítés, bár minden szükséges terv és engedély rendelkezésre áll. Ez nincs rendjén. Ezért ismét kérdéssel fordulok a közgyűlés nyilvánosságához. A parkolóhely megváltásokból befolyt összeget miért nem parkolóhely bővítésre költjük? Második: tavasz elején sajnos nagyon szemetes az utak mente, lakossági nemtörődömségből is. A városnak kötelessége lenne, hogy tegyen ellene. Akciót kellene hirdetni, közfoglalkoztatásúakat erre a feladatra kellene csoportosítani, össze kellene fogni a Közútkezelővel. Miért nem lépünk ilyen irányba következetesebben? Harmadik: kezdő intézményvezetőként erősen tapasztalom, hogy milyen sokat lehetne takarékoskodni intézményeinkben az energiával. Különösen az energia liberalizáció kapcsán is felvetődik ez a téma. Persze lehet laur pour lar takarékoskodni, de mennyivel hatékonyabb lehetne ez, ha lenne városi főenergetikus. Negyedik: a 2010. évi költségvetésben nincs városmarketingre szánt alap. Közben a Nagykanizsát bemutató, „Ismerje meg Nagykanizsát” című különdíjas, jól sikerült, esztétikus kiadványunk elfogyott. A problémát nem a kulturális alapból lehet kezelni, nincs is rá elég pénz. Tisztelt polgármester úr, segítene-e, hogy a jövő és menő turistáknak, vendégeknek legyen mibe kapaszkodniuk? Ötödik: készül Nagykanizsa madártávlati képe Somogyi Győző a Halis Könyvtár és civil támogatók jóvoltából. Az 1 millió forintos költségből már 500 ezer forint összegyűlt. A Kulturális Alapból is tudunk jelképesen támogatni, de ez önmagában kevés. Polgármester úr, támogatná-e a város, személy szerint Ön, Nagykanizsa város madártávlati képének elkészültét? Hatodik: a volt Gábor Áron laktanya legénységi épületét, az úgynevezett sgrafittós épületet már 14 hónapja eladtuk, de azóta nem történt semmi az állagmegóvást illetően, pedig szerződéssel alátámasztva kötelessége lenne ez az új tulajdonosnak. Polgármester úr, felszólítaná-e az érdekelt felet az állagmegóvási munkálatok elkezdésére? Hetedik, utolsó: az innováció egyik legfőbb eszköze az EU-s, brüsszeli nagyprojektekben való részvétel. Tehát nem elég csak a hazai és EU-s finanszírozású pályázatokban részt venni. Ehhez viszont több nyelven beszélő, kreatív munkatársakra lenne szükség. Ezért a Pályázati Irodánkat nem leépíteni kellene, hanem felfejleszteni, akár 5-10 fős kreatív csapatra lenne szükség. Miért nem teszünk így?

Marton István: Hát Balogh úr, írásban megkapja a válaszokat a felvetett kérdésekre, de az utolsóra azért válaszolok. Szép dolog lenne felfejleszteni, csak ahhoz az kéne, hogy ne megszöktessék onnan az embereket. Na jó, igen.

Dr. Károlyi Attila: Polgármester úr, két választ kaptam a feltett kérdéseimre. Az egyiket a közgyűlési anyagok elektronikus küldésével kapcsolatban válaszolta Gáspár András vezérigazgató úr, hogy a képviselői portál feltöltéséhez a képviselők részére digitálisan biztosítandó közgyűlési és bizottsági anyagok képviselők részére történő eljuttatásához gyakorlatilag a levél szerint időre van szükség. Véleményünk szerint a II. félévben eljuthatunk oda, hogy a mostani kettősséget meg lehet szüntetni. Én ezt a választ nem tudom elfogadni, tisztelt közgyűlés. Tavaly szeptember óta már lehetett volna már kísérletezni ezt a tudományos csúcsteljesítményt, hogy végül is valamennyien kapjuk meg, illetőleg hát éljünk is ezzel a lehetőséggel. A helyzet, az az, hogy több kiló papírt most is megkapjuk, íme itt bemutatom, ugye itt van a 3 kiló papír, ott van még 3 kiló papír, plusz még itt van, ugye a, tudjuk nézni, amit akarunk, bizottsági anyagokat mégse tudunk nézni, tehát egy kicsit húzzanak bele a Gáspár Andrásék, nekem az a véleményem, tehát ezt nem tudom elfogadni. Ugyancsak nem tudom elfogadni a szolgálati lakásokra fennálló elidegenítési tilalom kapcsán feltett kérdésemre tisztelt polgármester úr válaszát, ezzel kapcsolatban elő fogok terjeszteni önálló képviselői indítványt a bérlőkijelölési joggal terhelt, valamint a szolgálati lakások önkormányzati tulajdonának elidegenítésével kapcsolatban.

Marton István: Képviselő úr, pedig a választ rendkívül korrekt és rendkívül hátrányos lenne, ha mást válaszoltunk volna Önnek, mint amit válaszoltunk, a város számára. Bene frakcióvezető úré a szó és utána befejeztem a napirendet.

Bene Csaba: A zöldhulladék szállítással kapcsolatosan szeretnék érdeklődni, illetve jelezni egy problémát. Jú(…)ius 01-jétől ugye kiterjesztésre kerül ennek a területe, és szerintem nemcsak az én választókörzetemet érinti, hanem egyéb képviselő körzetét is, hogy a társasházakra nem terjed ki a zöldkuka biztosítása. Én úgy gondoltam, hogy ez elsősorban a nagy társasházakra vonatkozik, amelyekhez nem kapcsolódnak kertek. Viszont tájékozódtam a kérdésben, és a 4-6 vagy 10 lakásos társasházakra is vonatkozik a rendeletünk, illetve vonatkoztatja a hulladékszállító ezt a szabályozást, amelyek kis kertekkel rendelkeznek. Jelen pillanatban érvényben lévő tűzgyújtási szabályzatunk szerint 20 méteres távolságot kell betartani a szomszéd épületétől, tehát sem égetni nem tudnak az ottani lakosok, sem a zöldhulladék elszállítására nem kerül sor. Én kérem, hogy intézkedjen a szállító cég felé, hogy ezt a szabályzatot változtassa meg és az olyan társasházak részére biztosítsák a zöld edényeket, amelyek kertekkel rendelkeznek.

Marton István: Kérdés, képviselő urak? Nincs tovább? Bicsák úr még egy, utolsó szó jogán.

Bicsák Miklós: Köszönöm, csak annyit, hogy délután még telefonáltak, a harmadik kérdésemet megismételve, a Korpavárnál komolyan nagy a baj, felhívtak, hogy fél 5 és fél 6 este 16 óra, illetve délután 16 óra 30 és 17 óra 30 között van ez a, nevét nem kívánom megmondani, 50-55 év körüli beteg ember, egy, elhagyatottan él, mint a remete és ő agyilag beteg, beteg agyilag és van kutyafalkája. Nagyon veszélyes, ma is hívtak, hogy végigvonul, mint a király a csordájával és kérem szépen, veszélyezteti az ott gyerekeket, idős embereket és volt már kint a közigazgatási hivatal, Pásztor úr vezérletével, a Közterület és nincs intézkedés. Én nagyon kérném, soron kívül, mert már Korpavár lakossága, idős nyugdíjasok türelmetlenek és ezt azonnal meg kellene szüntetni, hogy ebbe a tisztelt közgyűlés, polgármester úr segítségét köszönöm.

Marton István: Szakosztállyal megvizsgáltatjuk a kérdést, képviselő úr. Ha nincs több hozzászólás, akkor megköszönöm a mai ülésen való részvételt, háromnegyed 23-kor az ülést bezárjuk, mintegy 75 napirendi pontot letudva.


71. Napirend utáni felszólalások

(Napirend utáni hozzászólás nem volt.)





Marton István polgármester az ülést 23.45 órakor bezárta. (Az ülésről készült hangfelvétel alapján ezen jegyzőkönyv a hozzászólásokat szó szerint tartalmazza.)







Marton István Dr. Tuboly Marianna
polgármester jegyző