Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
144.57 KB
2010-07-14 13:50:48
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
23
149
A közgyűlési jegyzőkönyvek és mellékleteik 1990 novemberétől kezdve papírformátumban elérhetőek a Halis István Városi Könyvtárban, a helyismereti részlegen.

JEGYZŐKÖNYV


Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2010. május 31-én (Hétfő) 11.00 órakor tartott soros nyílt üléséről.


Az ülés helye: Medgyaszay Ház
Nagykanizsa, Sugár u. 5.


Jelen vannak: Balogh László, Bárdosi Gábor Jenő, Bene Csaba, Bicsák Miklós, Bizzer András, Bogár Ferenc, Böröcz Zoltán, dr. Csákai Iván, Cseresnyés Péter, Cserti Tibor, Gyalókai Zoltán Bálint, Halász Gyula, Horváth István, Jerausek István, Karádi Ferenc Gyula, dr. Károlyi Attila József, dr. Kolonics Bálint, Marton István, Papp Ferenc, Papp Nándor, Polai József, Röst János, Szőlősi Márta Piroska, Tóth László, Tóth Nándor képviselők


Tanácskozási joggal megjelentek: dr. Tuboly Marianna jegyző, dr. Gyergyák Krisztina aljegyző, Rodekné Hederics Erika megbízott irodavezető, Maronicsné dr. Borka Beáta osztályvezető, Somogyi Ottó osztályvezető, Szmodics Józsefné osztályvezető, Tácsi Hajnalka osztályvezető, Tárnok Ferenc osztályvezető, Deák-Varga Dénes városi főépítész, dr. Farkas Roland irodavezető, Kámán László a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója, Gáspár András a VIA Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Stadler Petra pm. személyi titkár, Kercsmaricsné Kövendi Ibolya intézményvezető, Horváth István divízióvezető, Nagy Imre a Kanizsa TV ügyvezetője.





Marton István: Jó napot kívánok, tisztelettel köszöntöm a képviselőtestület tagjait, a hivatal jelenlévő munkatársait, sajtó képviselőit és számtalan meghívott vendégünket, akiknek ugyebár az intézményvezetői státuszát kell valamilyen formába rendezni. A munkát a ki nem hirdetett határozatokkal kezdjük, ezek az április 29-i közgyűlésről szólnak.


Forrás biztosítása a Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. mint ajánlatkérő által lefolytatott, „Nagykanizsa Megyei Jogú Város területén végzett közterület-fenntartási munkák” c. közbeszerzési eljárás során kötendő vállalkozási szerződésekhez


228/2010.(IV.29.) számú határozat

1. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt., mint ajánlatkérő által lefolytatott – Nagykanizsa Megyei Jogú Város közterületein végzendő fenntartási munkák – közbeszerzési eljárásának eredményét tudomásul veszi. Felhatalmazza a társaság vezérigazgatóját a nyertes ajánlattevőkkel a közbeszerzési eljárás tárgya szerinti szolgáltatási szerződések megkötésére az alábbiak szerint:

a) A Közgyűlés a 2010. évi önkormányzati költségvetésben a köztisztasági feladatok ellátásához 28.534,- eFt + ÁFA többletforrást biztosít a működési hitel egyidejű megnövelésével.

Határidő: 2010. június 30.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Gáspár András vezérigazgató)

b) A Közgyűlés a 2010. évi önkormányzati költségvetésben a zöldterület-fenntartási feladatok ellátásához 16.170,- eFt + ÁFA többletforrást biztosít a működési hitel egyidejű megnövelésével.

Határidő: 2010. június 30.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Gáspár András vezérigazgató)

c) A Közgyűlés a 2010. évi önkormányzati költségvetésben a hóeltakarítási és síkosságmentesítési feladatok ellátásához 5.626,- eFt + ÁFA többletforrást biztosít a működési hitel egyidejű megnövelésével.

Határidő: 2010. június 30.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Gáspár András vezérigazgató)

2. A Via Kanizsa Nonprofit Zrt. közbeszerzési eljárása ajánlati összegeinek megfelelően módosított 2010. évi üzleti tervét terjessze a közgyűlés elé.

Határidő: 2010. augusztus 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Gáspár András vezérigazgató)

3. A beérkezett ajánlatok alapján az önkormányzat költségvetésében 2011-2015 években - inflációs rátával növelve - a köztisztasági feladatok ellátására 110.916.000 Ft + ÁFA, hóeltakarításra és síkosság mentesítésre 47.542.725 Ft + ÁFA, zöldterület fenntartásra 83.442.201 Ft + ÁFA forrást biztosít évente.

Határidő: 2011.-2015. évi költségvetési koncepció készítés időszaka
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Gáspár András vezérigazgató)


Javaslat a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény rendelkezéseinek végrehajtására


229/2010.(IV.29.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem fogadja el Bene Csaba a „Javaslat a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény rendelkezéseinek végrehajtására” című előterjesztéshez kapcsolódó azon indítványát, hogy a Nagykanizsa Saubermacher-Pannónia Hulladéklerakót Üzemeltető Kft. felügyelő bizottságába a közgyűlés Kalmár István helyett Hermán Lászlót javasolja.





230/2010.(IV.29.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nem fogadja el a „Javaslat a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény rendelkezéseinek végrehajtására” című előterjesztés határozati javaslatát.


Javaslat a Nagykanizsa Teleki u. 4.6.8.10. szám alatti épületekben lakó bérlők elhelyezésére


231/2010.(IV.29.) számú határozat

1. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nagykanizsa, Teleki u. 4. fsz. 3. szám alatti önkormányzati bérlakás kiürítése miatt Nagy Ottót (Nagykanizsa, 1957. július 06. an.: Kovács Gizella) határozatlan időre bérlőnek kijelöli a Nagykanizsa, Magyar u. 50. fsz. 1. szám alatti jelenleg üresen álló önkormányzati bérlakásba.

Határidő: 2010. május 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Kámán László vezérigazgató)

2. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nagykanizsa, Teleki u. 4. fsz. 4. szám alatti önkormányzati bérlakás kiürítése miatt Kerkai Lillát (Budapest XIII. 1964. április 19. an.: Gerő Mária) határozatlan időre bérlőnek kijelöli a Nagykanizsa, Múzeum tér 1. 2. em. 7. szám alatti jelenleg üresen álló önkormányzati bérlakásba.

Határidő: 2010. május 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Kámán László vezérigazgató)

3. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nagykanizsa, Teleki u. 8. fsz. 6. szám alatti önkormányzati bérlakás kiürítése miatt Szigeti György Gáspárt (Tapolca, 1944. január 15. an.: Tóth Ilona) határozatlan időre bérlőnek kijelöli a Nagykanizsa, Rákóczi u. 5/C. fsz. 1. szám alatti jelenleg üresen álló önkormányzati bérlakásba.

Határidő: 2010. május 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Kámán László vezérigazgató)

4. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nagykanizsa, Teleki u. 8. fsz. 4. szám alatti önkormányzati bérlakás kiürítése miatt Bozsó Györgynét sz. Pintér Erzsébet (Nagykanizsa, 1945. március 29. an.: Tóth Ilona) határozatlan időre bérlőnek kijelöli a Nagykanizsa, Magyar u. 30. fsz. 9. szám alatti jelenleg üresen álló önkormányzati bérlakásba. A tartozás összege az új lakásra kerüljön átkönyvelésre. Amennyiben bérlő a tartozását a megadott határidőre nem fizeti meg, úgy annak behajtására a bérbeadó tegye meg a szükséges intézkedéseket.

Határidő: 2010. május 31.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Kámán László vezérigazgató)

Marton István: Ez, mint köztudott, a belső körgyűrű kialakítása miatti költöztetések, illetve az ott kialakítható jelentős önkormányzati telek érdekében történt.


Javaslat a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. 2009. évi beszámolójának elfogadására


232/2010.(IV.29.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2. sz. melléklet szerint elfogadja a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. 2009. évi tevékenységének beszámolóját.

Határidő: 2010. április 29.
Felelős : Marton István polgármester
(Operatív felelős: Tárnok Ferenc osztályvezető)


Tájékoztató 2009-ben lezárult és a folyamatban lévő perekről


233/2010.(IV.29.) számú határozat

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2009. évben lezárult valamint a folyamatban lévő peres ügyekről szóló tájékoztatót elfogadja.


Marton István: Ezután a meghívóban nem szereplő alábbi előterjesztések napirendre vételét javaslom. Javaslat a Nagykanizsai Izzó Sport Egyesület támogatási kérelmére. Ez az előterjesztés 2010. május 21-én került kiküldésre. Javaslat a „Lehetőség kell a jelennek, hogy legyen esély a jövőnek” – Infrastruktúra és szolgáltatás fejlesztése a Bolyai János Általános Iskolában” című, NYDOP-5.3.1/2/2F-2f-2009-0006 azonosító számon regisztrált beruházás indítására. Ennek az előterjesztése május 28-án, tehát pénteken került kiküldésre. És végül Javaslat a 61-es főút elkerülő szakaszán épülő közvilágítási hálózat új elemeinek önkormányzati tulajdonba vételére. Ez is a közgyűlés előtt lett kiosztva. A meghívóban szereplő alábbi előterjesztésekhez van kiegészítés. Az 5-ös, Javaslat a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 30/2006.(VI.8.) sz. rendelettel módosított, a háziorvosi körzetek megállapításáról szóló 39/2002.(VII.3.) sz. rendelet módosítására. Egy szakmai vélemény a közgyűlés előtt került kiosztásra. 12-eshez, Beszámoló a VIA Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. 2009. évi tevékenységéről, a mérlegbeszámoló jóváhagyása, írásban. Mivel a felügyelő bizottság jegyzőkönyve május 21-én került kiküldésre, vagyis az anyag kiküldése után. A 20-ashoz, Javaslat a „választókerületi képviselői céltartalék” fejlesztési működési kiadásokra előirányzatának felhasználására. Ehhez a kiegészítés május 28-án került kiküldésre, ez egy kiegészítő táblázat. A 22-es, Javaslat a Bolyai János Általános Iskola magasabb vezetői kinevezésére. Ahova egy kiegészítés május 19-én került kiküldésre. Javaslat a Cserháti Sándor Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium magasabb vezetői kinevezésére, a 25-ös napirend az eredetibe. Így a pályázóknak a levele, melyben zárt ülés tartását kérik, a közgyűlés előtt került itt Önöknek kiosztásra. Javaslat a Kanizsa Újság Kft. és a Kanizsa TV Kft. „összeolvadására” és a Kanizsa Média Zrt. létrehozására, itt a TV-nek meg az Újságnak a felügyelő bizottsági véleményezése, mely TV-től május 21-én, az Újságtól pedig május 28-án, tehát pénteken került kiküldésre. 29-eshez, Javaslat önkormányzati intézmények alapító okiratainak módosítására. Egy kiegészítés pénteken került kiküldésre, ez a határozati javaslat a Bolyai János Általános Iskola alapító okirat melléklet szerinti módosítására. 32-eshez, Javaslat a külkapcsolati költségvetési előirányzat emelésére. Egy kiegészítés, javított 2. számú melléklet közgyűlés előtt került kiosztásra. 49-es, Javaslat társulási szintű közoktatási esélyegyenlőségi helyzetelemzés és intézkedési terv elfogadására. Mellékletként egy helyzetelemzési terv most a közgyűlés előtt lett kiosztva. Polgármesteri tájékoztatóhoz három kiegészítés, amely május 28-án, tehát pénteken lett kiküldve. A Sarlós Boldogasszony Plébánia részére nyújtott támogatási szerződésére vonatkozó határozati javaslat, alapítványok támogatására vonatkozó határozati javaslattal, a 231/3/2010.(IV.29.) számú határozat módosítása. És végül az eredetileg 64-es, Javaslat a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény rendelkezéseinek végrehajtására. Egy kiegészítés május 19-én került kiküldésre, ez nyilatkozatokat tartalmaz. Igen, igen, köszönöm, ez megvan. No, tehát itt tartunk. Bejelentem, mert múlt hét végén Bene frakcióvezető úrral egyeztettünk a napirendi pontok kapcsán. Ugye hát azt előírja nekünk az SZMSZ, hogy a rendeletek módosítását az elsők között kell, beterjesztés után jön az összes többi. Viszont azt nem írja elő, hogy a közgyűlés ezen nem változtathat és frakcióvezető úrnak az volt a kérése, hogy az 1. után 2-dikként a 2. oldalon 8-as eredeti pont legyen, és utána sorba jön 3-dikként a 9-es és így tovább. 10-dikként a 16-os, majd javasolta, hogy a 64-est tegyük a 17-es pontra, és azt kövesse a 22.-től a 26. napirendi pontok, tehát a személyi kérdések, de ez azóta már annyiban módosult, hogy ugye az egyik helyen, a 25-ösnél kérték, hogy zártra menjen át. Kifelejtettem valamit, Bene úr? Köszönöm. Akkor a táblára jelentkezőknek sorba megadom a szót. Bizottsági elnököknek szoktuk ugye először megadni, Csákai doktoré a szó, először.

Dr. Csákai Iván: A 37-es napirendi pont a költségvetést érinti, az Alapellátás gépműszer 2 millió forintos igénye, ezt kérném a módosítás előttre, hogy tárgyaljuk, tehát a …

Marton István: Hol tárgyaljuk, elnök úr?

Dr. Csákai Iván: A 3-as napirendi pont előtt, mert 2 millió forinttal szerepel az igény, hogy …

Marton István: Bocsánat, akkor a 2-es napirend előtt, ez lenne a 2.

Dr. Csákai Iván: Igen.

Marton István: Mert utána sorba jönnek a gazdasági társaság.

Dr. Csákai Iván: Igen. A másik pedig…

Marton István: Egy pillanat, elfogadom, de azért ezt be kell jeleznem. És akkor értelemszerűen, amit mondtam, az eggyel tolódik.

Dr. Csákai Iván: Igen, és egyetlenegy kérdésem van, hogy kaptunk az 57-es napirendi ponthoz, tehát a Polgármesteri tájékoztatóhoz egy határozati javaslatot, az Egyetem kampuszának a 7 millió forintja, azt is nem kellene itt tárgyalni, vagy pedig a Polgármesteri tájékoztatóban elégséges?

Marton István: Ez jó kérdés, bármelyik változat szerintem jó. Ahova akarják, tegyük oda. Tegyük a Polgármesteri tájékoztatóba?

XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mit mond.)

Marton István: Jó, elfogadom. Bizottsági elnökök, Balogh elnök úré a szó.

Balogh László: Az, ami elnöki felhatalmazásom által történt volna, azt már meghallgatta polgármester úr, tehát hogy a személyes meghallgatások megfelelő módon előre kerüljenek. Viszont akkor, hogy még egyszer ne jelentkezzek, jelzem, hogy három kérdésem lenne. Egy a Rozgonyi utca Sugár út feletti szakaszának forgalma, már a és magára a kereszteződésre vonatkozóan, mivel ez baleseti veszélyhelyzetet jelent, ezzel kapcsolatban hét intézményvezető aláírásával és képviselve sok ezer diákot van egy kérdés jellegű felszólalásom. Járdafelújításokat illetően lesz a második kérdésem, és a harmadik pedig az, hogy a város jelképesen lehetne-e tagja a Zöld Lomb Baráti Körnek?

Marton István: Milyen baráti körnek?

Balogh László: Zöld Lomb Baráti Kör. Ez majd ott és akkor megmagyarázom, hogy mit értünk rajta, tisztelettel. És napirend után, nem azért, hogy reklámot csináljak, hanem azért, mert 1948 óta sok Batthyánys, Landleros, Irányis öreg diák van a városban, tízezer körülbelül, hát a nekik szóló öregdiák találkozóra vonatkozóan lenne egy napirend utáni felszólalásom, rövid.

Marton István: Igazgató úr, akkor ilyen minőségben mondom most, most ezt nyugodtan elmondhatja, nem kell ezzel megvárni az éjfélt. Ez eléggé közérdekű.

Balogh László: 1948-tól ebben a városban körülbelül tízezer fiatalember van, aki a Batthyányihoz, vagy a Landlerhoz, vagy az Irányi Gimnáziumhoz kapcsolódik. Nekik szólóan elsősorban, de minden érdeklődőnek szólóan akár rendezzük azt az I. Öregdiák Találkozót június 5-én, jelképesen akár ugye június 4-e az összetartozás napja lesz, június 5-e akár lehet az öregdiák összetartozás napja, része ez mindenféle nagy összetartozásnak is és azt gondolom, hogy ez a fajta összetartozás az, amelyben pártatlanul és szívvel-lélekkel mindenki részt vehet. Én, mint az intézmény igazgatója hadd hívjak minden érdeklődőt tisztelettel és szeretettel. Az egyéb konkrétumok a sajtóban elhangzottak, valójában még itt is lesz egy emlékfalra való utalás majd a bizonyos megfelelő napirendnél, nem kívánom húzni ezzel az időt, köszönöm, hogy itt is elhangozhatott, mindenkinek szólóan, képviselőknek és néhány érdekeltnek szólóan programot már adtam.

Tóth Nándor: A kérdéseknél két kérdést kívánok föltenni. Az egyik az út- és járdaépítésekkel kapcsolatos, majd megvárom, hogy Balogh László képviselőtársam mennyire meríti ki ezt a kérdést, mert ő is utalt rá, hogy ezzel kapcsolatosan is kérdez. A másik pedig a Kistérségi programmal kapcsolatosan szeretnék kérdezni.

Marton István: Ez mit jelent? Ez az utóbbi?

Tóth Nándor: Ez konkrétan a kistérségi munkaprogram keretében foglalkoztatott embereknek a munkájáról szeretnék információt kérni. Tehát akik az útfő, illetve út, járda karbantartást végzik, árkok karbantartását, fűnyírást, ezekkel kapcsolatosan.

Marton István: A kistérségben?

Tóth Nándor: Igen, igen,

Marton István: Nem a városban?

Tóth Nándor: Nem, hát információim szerint őket a Kistérség foglalkoztatja.

Marton István: Jó, de melyik helyzetre kíváncsi? A városra vagy arra, hogy mi történik, mondjuk …

Tóth Nándor: Polgármester úr, majd a kérdésnél kibontom, hogy konkrétan mire.

Marton István: Jó, köszönöm.

Karádi Ferenc Gyula: Az elmúlt közgyűlésen én a 11. számú háziorvosi rendelő és gyermekorvosi rendelő állapotáról beszéltem és azt elmondtam Önöknek, hogy mit tapasztaltunk Papp Nándor képviselőtársammal, amikor ott a helyszínen megjelentünk. Ennek kapcsán polgármester úrtól kaptam egy levelet, amelyben köszönettel elfogadtam volna azt a választ, amit leírt, a leírtakban ugyanis az van, hogy ezen a közgyűlésen napirendként szerepelni fog ennek a háziorvosi rendelőnek a felújítására vonatkozó elképzelés. Polgármester úr, keresem a napirendet, nincs a felsoroltak között. Elsősorban a napirendek kapcsán ez az elsődleges kérdésem, de ha továbbra sem fogja megnyugtatóan ezt a helyzetet rendezni akként, hogy napirendre veszünk egy ilyen előterjesztést, akkor én minden olyan közgyűlésen, ahol lehetőségem van felszólalni, ugyanazt, ugyanúgy el fogom mondani, ahogy az elmúlt közgyűlésen. Ezért a napirendek után a felszólalások között erről szeretnék beszélni.

Marton István: Hát majd az illetékes nyilván megindokolja. Feltehetően nem húzódik ez olyan sokáig, hogy ilyen, már bocsánat, de fenyegetően kelljen fellépni.

Bárdosi Gábor Jenő: A napirendekkel kapcsolatos változtatást szeretnék kérni polgármester úrtól. A polgármester úr által elmondottakkal egyetértve a személyes, tehát az áttett 16-os napirendi pont után, ugye 64-est javasolta Polgármester úr, azonban nálam a 64-es zárt ülésen van, a gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló. Gondolom, hogy azokat zárt ülésen is tárgyalnánk valószínűleg, ennek a pontnak a végén. Egyúttal javasolnám Polgármester úrnak, hogy mielőtt a személyes kérdések nyílt ülése kezdődne, folytassuk az eredeti második zárt ülés előterjesztésé(…), a 65, a Thúry Kereskedelmi és a ma megkapott Cserháti módosított zárt ülésével és utána kezdjük meg a nyílt ülés(…) 22-essel fölfelé a személyes, egyéni és igazgatói kinevezéseknek a napirendjét. Így folytatódna, hogy közbe iktatott zárt ülés, mivel a 64-es, 65-ös, és ezáltal a Cserháti kerülne ebbe a zárt ülés részbe.

Marton István: De akkor most meg kell kérdeznem Bene urat, (…) amikor a 64-es, eredeti 64-est a 10. után javasolta, akkor nyíltra gondolt?

Bene Csaba: (Nem lehet érteni, hogy mit mond.)

Marton István: Én nem tudom, 64-es írtam, de nekem teljesen mindegy, tehát, de az nem jöhet elő, mert ugye megvan a beadvány.

Bene Csaba: (Nem lehet érteni, hogy mit mond.)

Marton István: Hát ne, hát itt a beadvány, Csaba.

XY: (Nem lehet érteni, hogy ki és mint mond.)

Marton István: Ja, a Thúry-nál, arról nincsen. De, az nem véletlenül van ott, ott valaki kérte a zártat.

Bárdosi Gábor Jenő: Polgármester úr, én csak azt kértem, hogy a két zártat, akkor azzal a…

Marton István: Jó, nincs vele gondom.

Bárdosi Gábor Jenő: Mire a gazdaságinál is van egy, amivel végeznénk, és utána folytatódna…

Marton István: Tehát akkor a 65-ösről van szó, nem a 64-esről.

Bárdosi Gábor Jenő: Az eredetileg volt itt a zárt ülésen, polgármester úr, nálunk.

Marton István: Tehát a 65-ös és a 25-ös zárton menjen. Ez a fő kérdés?

Bárdosi Gábor Jenő: Igen, a 22-es előtt. Mielőtt a 22…

Marton István: Hát a 65-össel a 25-ös és utána jön a 22-estől.

Bárdosi Gábor Jenő: Így van, így van, így van.

Marton István: Én nem tudom, hogy akkor nem kellene-e a zárt ülést, tehát ne kelljen kétszer zárt ülést tartani, hogy akkor az összeset oda kéne valószínűleg tenni akkor. A dolgok logikájából fakadóan, mert a zárt ülések, azok mindig elhúzzák, a rákészülés. Jó, ezen lehet meditálni, én nyitott vagyok rá.

Jerausek István: A kérdések napirendi pont tárgyalásakor szeretnék a Csónakázó-tónál kialakult szemétlerakattal kapcsolatban egy kérdést feltenni.

Marton István: Igen.

Bicsák Miklós: A kérdéseknél négy kérdést szeretnék feltenni. Úgy gondolom, hogy a kérdéseim tisztelt képviselőtársaimat is, akik a peremkerületben dolgoznak, nagyon is fontos számukra. A Via Kanizsának a lecsökkentett forrása nem ad lehetőséget arra. A kérdésem az, miért nem lehetséges, engem Palin a 74-es városrésznek az árokpart kaszálása? Száz éves ember, nyolcvan éves emberek, veszélyes, gondok vannak, ez egy nagyon-nagyon rossz döntés volt, és egyszerűen azt a választ kapjuk, nincs rá forrás. Ezt kérem a közgyűlést, oldjuk meg, mert nemcsak Palin városrész, hanem a többi városrésznek is vannak ilyen gondjai. A második kérdésem, itt már felmerült tisztelt képviselőtársaimtól az utak, járdákkal kapcsolatban, én úgy tenném a kérdésemet, hogy a képviselőkeret megjelölésével, én is járda megépítést jelöltem, vagy illetve hát csak burkolata, felújítása végig az úgynevezett páratlan Garay utcában. Hogy ez mikor kerül sor? A harmadik pedig, megint pénzkérdés, kapjuk a választ. Itt vannak a gyönyörű játszótereink, hála Isten, Palin városrészben is, és itt az Ifjúság utca-Űrhajósban is és nincsenek lefestve. Gondok vannak, mert nincs festékre pénz. Én most veszek egy pár kilót, ne vegyék nagyképűségnek, de azért a gyerekek nem csúszkálhatnak ott száz éves, lekopott, napsütötte játszó játékokon. A harmadik, ami nagy gond, nagy tisztelettel kérném, nem látom itt a hivatalból a Közterület Felügyeletet. Kérdésem, menjenek el a képviselőtársaim Cserfő felé, tragédia, micsoda ruhahalmaz a bejáratnál balra, lepakolva. Egyszer már ebben a tavaszban történt tisztítás, újra oda vannak kidobálva és nincs gazdája, nem veszi észre, nem figyeli senki, egy feljelentéssel, hogy kik ezek a rendetlen, közterületet piszkító meg szennyező emberek, akik ezt megengedik maguknak és a mellette a cserfői hegy bejáratáig nincs lekaszálva az árokszéle, közlekedésileg veszélyes. Erre a négy kérdésre tisztelettel kérek választ.

Marton István: Én úgy gondolom, hogy a ki nem hirdetett határozatoknak a 228/1/b-jében már erre megkapta a választ Ön, hogy a zöldterület fenntartási feladatok ellátásához 16.170 eFt + ÁFA többletforrást biztosít a működési hitel egyidejű megnövelésével a közgyűlés. Tehát ebben meg, úgy gondolom, hogy bele kell, hogy férjen. De látom, hogy Balogh úr egyre inkább mérsékli magát a kérdésfeltevés mennyiségét illetően, Bicsák úr a helyre törekszik.

Bizzer András: Most meglepődve tapasztalom, hogy megkaptam a szót, ugyanis Szőlősi Márta képviselő asszony előttem jelentkezett be, és ugye úgy szokás, hogy aki előbb jelentkezik, az kapja meg előbb a szót. Én sejtem, hogy miért nem akarja megadni a szót Szőlősi Márta képviselő asszonynak, ezért most Ő helyette fogom kérni azt, hogy Szőlősi Márta képviselő asszony önálló képviselői indítványáról mindenképpen szavaztasson a tekintetben, hogy a közgyűlés felveszi-e napirendre vagy sem. Kérem Önt, hogy a már sajnos hagyománnyá váló, hagyománnyá váló, hagyománnyá váló ….

Marton István: Megakadt, képviselő úr?

Bizzer András: Igen, megakadtam. …. már hagyománnyá váló dolog az, hogy a polgármester, hogyha nem ért egyet egy előterjesztéssel, akkor nem szavaztat róla, és ez rendkívül antidemokratikus dolog. Kérem azt, hogy ebben az esetben ezt ne tegye meg, ugyanis itt arról van szó, hogy a közgyűlést meg akarja akadályozni abban, hogy döntést hozzon az Önnel kapcsolatos munkáltatói jogok gyakorlásáról. És ez szerintem egy nagyon súlyos cselekmény lenne, ezért kérem, hogy mindenképpen szavaztasson erről a kérdésről.

Marton István: Képviselő úr, én úgy gondolom, hogy Szőlősi Márta képviselő asszony majd el fogja mondani, úgyhogy ez az Ön részéről tökéletesen felesleges volt. Én nem emlékszem arra, hogy így a közgyűlés elején bejelentkező képviselő valaha ne kapta volna meg a szót, de ha Ön emlékszik, akkor mondja. Én nem hiszem, hogy a képviselő asszony az Ön támogatására szorul.

Papp Ferenc: Napirend utáni felszólalásoknál, az 59. napirendnél kérnék szépen 2x2 percet a következő témákban. Egy pozitív és egy negatív téma. Az első a Város Napi előtti virágosításról, ami a fő utcán, illetve a város központi részén történt, nagyon szép és nagy visszhangot kiváltó dologról szeretnék szólni. A második téma pedig szintén a fő utcával és a város központi részével van összefüggésben, de nem pozitív, hanem negatív. Rengeteg olyan bezárt üzlet ablakában vagy üzlethelyiség külső falán régi lejárt plakátokat lehet látni, aminek az eltávolításáról jó lenne gondoskodni. Például másfél évvel ezelőtti Kollonay újévi koncert, vagy például a Plakát Háznak két és fél évvel ezelőtti kiállításának a hatalmas nagy plakátja, de nem sorolom tovább.

Marton István: Önnek tökéletesen igaza van, remélem, az illetékesek hallották és mindenféle utasítás nélkül is már intézkedni fognak.


Szőlősi Márta Piroska: Csatlakoznék Bizzer képviselőtársamhoz, szeretném kérni, hogy a polgármester szabadságának kiadása nevet viselő, általam jegyzett, egyébként teljesen szabályosan előterjesztett előterjesztést a közgyűlés vegye napirendre, és kérek arról is szavazást, hogy ez a napirend kerüljön elsőként a közgyűlésen ma megtárgyalásra. Kérem polgármester urat, hogy jogszabálysértést ne kövessen el újfent, egy teljesen szabályosan előterjesztett anyagról van szó, ne sértse meg a demokráciát, kérem szépen a szavazást az első helyen történő tárgyalásra.

Marton István: No, hát akkor azért a jogszabályok ismeretében van némi hézag, de akkor meg kell Öntől kérdeznem, hogy Ön mit akar elérni a szabadságolásom napirendre vételével? Nem tárgyalás, ez kérdés most.

Szőlősi Márta Piroska: Polgármester úr, én úgy gondolom, hogy a napirendi pont tárgyalásánál lehet ilyen kérdéseket feltenni, és mint előterjesztő, természetesen válaszolni fogok. Jelen pillanatban ott tartunk, hogy melyek legyenek azok a napirendi pontok, amelyek ma tárgyalásra kerülnek. Persze abban az esetben, ha Ön úgy gondolja, hogy már most ott tartunk, akkor köszönöm szépen, de azért gyorsan szavazzunk róla, hogy nehogy visszavonásra …

Marton István: Nem szavazunk róla se gyorsan, se lassan ebben a pillanatban. Én feltettem Önnek egy kérdést, és várom a válaszát, ami bizonyos fokig jelentőséggel bír az ügy kapcsán. Mit akar Ön a szabadságolásom napirendre vételével? Milyen célt?

Szőlősi Márta Piroska: Azt, hogy megtárgyaljuk ezt a napirendi pontot, polgármester úr. ….

Marton István: Milyen célt akar elérni? Ez nem cél, hölgyem.

Szőlősi Márta Piroska: Nem tudom, hogy miről beszélünk. Egyelőre arról van szó, úgy tudom, hogy a napirendi pontoknak a felvételéről, illetve a sorrendjükről döntsünk, és úgy gondolom, hogy polgármester úr most teljesen másról beszél.

Marton István: No, akkor el kell, hogy mondjam Önnek, habár nem akarja felfedni, hogy látszólag, és hangsúlyozom, látszólag az Ön előterjesztésében az a szándék rajzolódott ki, miszerint el szeretné kerülni, hogy elődömhöz és Röst Jánoshoz hasonlóan pénzben váltsam meg a szabadságomat. Mint annak idején itt is elmondtam, kettőjük szabadságmegváltása közteherrel együtt 5.346 eFt fölötti összegbe került. Néhány ezer TV-néző előtt szeretném megnyugtatni a képviselő asszonyt és mindenki mást is, hogy nem kívánok ekképpen eljárni. Tudom, hogy egyesek számára nehéz elhinni, de van, akit nem a pénz, hanem a feladat és város szeretete motivál. Ennek tükrében megkérdezem, továbbra is fenntartja-e igényét az előterjesztés napirendre vételét illetően?

Szőlősi Márta Piroska: Ez nem kérdés polgármester úr. Természetesen fenntartom.

Marton István: Köszönöm. Akkor az a kérésem, hogy árulja el a kedves nézőknek, meg az itt lévő képviselőknek, hogy igazából mi a célja ezzel Önnek. Miután közöltem, amit közöltem.

Szőlősi Márta Piroska: Az, hogy tárgyaljunk erről a napirendről, polgármester úr.

Marton István: Miről akar Ön tárgyalni? Tehát megismétlem Önnek, nem kívánom igénybe venni a szabadság pénzbeni megváltását, és ha Ön ragaszkodik hozzá, akkor írásba is adom. De ezt én elmondtam már pár évvel ezelőtt is. Mint mondottam, a szabadságolásomra tett javaslata Önnek véletlenül sem erről szól. Pénzről szól ugyan, de néhány nagyságrenddel nagyobbról. A napirend célja az, hogy eltávolítsanak a hivatalomból, mert küszöbön áll a csatorna projekt és a 3 milliárd Ft-os kórházfejlesztés közbeszereztetése. Nem földtől elrugaszkodott az a feltételezés, hogy azok a politikai erők, akik most el akarnak távolítani, manipulálni akarják, és hiányomban manipulálhatnák is ezeket a közbeszerzéseket. Ez az önkormányzat számára bő 1 milliárd Ft veszteséget is jelenthetne. Szerencsére ebben segítségére vannak a jogszabályok, ugyanis Szőlősi Márta javaslata nem alkalmas a tárgyalásra, mégpedig több dolog miatt sem. Az egész ugyanis törvénytelen. Az SZMSZ ugyanis világosan kimondja, hogy a polgármester szabadságának időpontját önállóan határozza meg, helyettesítéséről gondoskodni köteles. Kérem a jegyzőt, hogy olvassa fel az idézett paragrafust. Én is megkeresem.

Dr. Tuboly Marianna: Polgármester úr, napirendi vita folyik, és nem érdemi vita. Másnak is, nekem is többek között lesz az ügyhöz hozzászólnivalóm, úgyhogy ennek a kérésnek az SZMSZ ellenére nem teszek eleget.

Marton István: Hát elég szomorú, hogy Ön az SZMSZ ellenére nem tesz eleget valaminek. Én ismét felszólítom Önt, hogy olvassa fel az SZMSZ 57. § (4) bekezdését. Ön a törvényesség őre, asszonyom?

Dr. Tuboly Marianna: Polgármester úr, érvényesen megfogalmaztam, jól érthetően, hogy napirendi vita van, és a napirendi vita közben én nem kívánom megsérteni az SZMSZ-t. Amennyiben ez a napirend tárgyalásra fog kerülni, akkor természetesen az SZMSZ-nek megfelelően ennek eleget teszek. De egyelőre én vagyok a város jegyzője, és nem kívánom az SZMSZ-t megsérteni.

Marton István: Igen, hát éppen most sértegeti. Tehát akkor felolvasom én, itt van a kezemben az SZMSZ, 57. § (4) bekezdése: a polgármester szabadságának időpontját önállóan határozza meg, helyettesítéséről gondoskodni köteles. Ez hatályos, kérem szépen, 2008. november 13. óta. Tehát szomorú vagyok, hogy a jegyző asszony megtagadta eme kötelezettségét. Természetesen ismét meg kell, hogy kérdezzem jegyző asszonyt, hogy ezzel az SZMSZ ponttal kapcsolatban vonatkozik-e valami, ami ezzel ellentétes lenne külön a választási évre tekintettel?

Dr. Tuboly Marianna: Igen, polgármester úr, természetesen. Az előbb jeleztem, hogy a napirendi pont érdemi vitája kapcsán ezt el kívánom mondani. Ebben az ügyben, mint ahogy a városlakók tudják, több Legfelsőbb Bírósági ítélet is született, úgyhogy a kérdés jóval árnyaltabb ettől, mint ahogy Ön itt egyoldalúan felolvasta. Nem kívánok belemenni érdemben. A napirendi pont vitájánál ezt meg fogom tenni.

Marton István: No, hát ilyen természetesen nincs. Akkor remélem, ezt tisztáztuk. Arról nem is beszélve, hogy a javaslatnak van egy másik problémája is, amiért szintén nem állja ki kedves hölgyem a törvényesség próbáját, nevezetesen interregnumot okozna a hivatalban, lévén, Cseresnyés Péter már holnaptól e héten szabadságát tölti, így ráadásul még a hivatal is irányítás nélkül maradna. És ez többször megismétlődne júliusban és augusztusban is. És még egy kérdésre akarok válaszolni, ami ebben az előterjesztésben szerepel, hogy miért nem a szabadságomról mondok le úgy, amennyi egyben van – azért, mert miután rendeződnek a problémás kérdések, egy részét igénybe kívánom venni természetesen, csak a többit nem.

Bene Csaba (Ügyrendi): Nagy tisztelettel kérem polgármester urat, hogy napirendi vitáról van szó, nem egy napirendnek a vitájáról, hanem, hogy mi kerül a mai közgyűlés napirendjére, nagy tisztelettel kérem, hogy ennek a szellemében végezze a munkát, és én nem csak egy ilyen napirendre hívom fel a figyelmet, hanem polgármester úr, ahogy szokta, valóban, szelektált az elénk kerülő anyagok között, és ami Önnek kedves volt, azt fölolvasta, amelyik nem, azt nem olvasta föl, mert ezen kívül még volt kettő olyan napirendi pont, vagy előterjesztés, amely szabályszerűen került elénk. Az SZMSZ szerint Önnek a szabályosan benyújtott akár képviselői indítványról, bármilyen előterjesztésről szavaztatni kell. Ezt kértük most, és nem azt, hogy folytassuk le a napirendi vitát.

Marton István: Bene úr! Ön megint előreszaladt, még ugye nem vagyunk semminek a végén, de hogy erről nem szavazunk, az teljesen tiszta. Ugyanis ez nem állja ki a törvényesség próbáját. Elmondtam Önöknek, akinek ez nem tetszik, lelke rajta, mehet a bíróságra.

Karádi Ferenc Gyula: Én is tisztelettel arra szeretném kérni, hogy ne sajtótájékoztatót tartson, hanem szavaztasson arról, hogy van egy képviselőnek egy javaslata, amit meg szeretne a közgyűléssel tárgyaltatni. Tudomásom szerint ez Önnek kötelessége. Az, hogy aztán Ön mit vizsgál az ügyben, hogy ez most törvényes vagy nem törvényes, mármint az előterjesztés, azt majd a közgyűlés felelősen meg fogja tárgyalni, és utána dönt róla. Arra kérem, legyen kedves szavaztatni arról, hogy napirendre vegyük vagy nem.
Marton István: Karádi úr! Én Önnek se tudok mást mondani, mint amit az Ön előtt szólóknak mondtam. Egyébként, hogy milyen felelősséggel döntött el ügyeket a közgyűlés, az az ellenem indított hajtóvadászat során eldőlt. Abból Önök sárosan én meg makulátlanul kerültem ki.

Bizzer András: Szeretném mindenki figyelmét felhívni, hogy itt nincs törvénysértés. Szeretnék idézni az önkormányzati törvényből. Itt az Interneten nézem, 33. §, olvasom: a polgármester tekintetében a képviselőtestület gyakorolja a munkáltatói jogokat. Munkabérét a jogszabály keretei között határozza meg. A polgármester az államigazgatási tevékenységéért a közszolgálati szabályok szerint felelős. Tehát a munkáltatói jogokat mi gyakoroljuk Ön felett, mint testület, polgármester úr. És egyébként ez egy nagyon súlyos körülmény, hogyha ezt a jogunkat Ön megakadályozza, mert saját magára vonatkozó döntéseket akar itt negligálni teljesen jogszabályellenesen. Ezt nem teheti meg szerintem polgármester úr, vagy ha megteszi, akkor annak súlyos következményeinek kell lennie véleményem szerint, és nem a bíróságon, nem hónapok múlva, hanem nagyon rövid határidőn belül.

Marton István: Hát Ön, úgy látszik, nem figyelt oda, amikor erről a kérdéskörről beszéltünk. Én csak az SZMSZ-t idézem, sok mindent idézhetnék még – a polgármester szabadásának időpontját önállóan határozza meg, helyettesítéséről gondoskodni köteles. Kimondja az 57. § (4) bekezdés. Olyan nincs, hogy a polgármester el lehet küldeni szabadságra. Ez a napnál világosabb. Aki ezt nem érti, most is azt tudom mondani, bizalommal forduljanak a bírósághoz. No. Hát Tuboly Mariannának ügyrendiben nem adom meg a szót, mert amikor fölszólítottam, nem volt hajlandó szólni. Ezt a kérdést lezártuk.

Röst János: Az első kérésem az lenne, hogy a 36. napirendi pont után tárgyalja az önkormányzat a sporttal kapcsolatos egyéb igényt, ami be lett terjesztve….

Marton István: Egy pillanat. 36.

Röst János: …. után, igen, ez az atlétikai klubnak a ….

Marton István: Melyiket?

Röst János: … a kézilabdaklubnak a kérését. .. a sport. Az most lett kiosztva a közgyűlés előtt.

Marton István: Ja, jó, semmi akadálya, elfogadom.

Röst János: Köszönöm. Csatlakoznék Bene képviselőtársamhoz abban, hogy a napirendi pontok meghatározásánál az Őáltala elmondottak érvényesüljenek, és ugyanúgy csatlakoznék Szőlősi Mártához, és arra kérném polgármester urat, hogy erről a pontról több ok miatt kell szavaztatnia. Az egyik az, helyesen érezte Bizzer András, hogy az önkormányzat munkáltatóként jár el Önnel szemben, tehát joga van egyébként ezt az intézkedést meghozni. Ha Ön ezt megakadályozza, akkor annak fegyelmi eljárás a következménye, amit én szeretnék egyébként elkerülni. Idéznék még egy pontot Önnek az SZMSZ-ből, és erre hivatkozott, ez pedig a 8. §-nak a (11) bekezdése, ami bizottsági elnökök soron kívüli közgyűlés összehívását taglalja. Abban az szerepel a végén, hogy nem kell soron kívüli ülést összehívni, ha az indítvány beérkezésétől számított 15 napon belül soros ülést tart a közgyűlés. Az elmúlt héten csütörtökre a bizottsági elnökök ezt összehívták, Ön jogosan nem hívta össze a közgyűlést, eddig a pontig rendben vagyunk. Viszont van még egy pont, amit nem tetszett elolvasni, az indítványt ez esetben a soros ülés napirendjére fel kell venni. Tehát polgármester úr, ez kötelező. Ha ezt Ön nem teszi meg, akkor mindenképpen törvénysértést követ el. És csatlakoznék a következő napirendi ponthoz, én pénteken benyújtottam egy sürgősséggel egy önálló képviselői indítványt, aminek a címe: Fegyelmi eljárás indítása a polgármesterrel szemben. Nem kívánom felolvasni, Ön több pontban sértett törvényt, ami a gazdálkodását illeti az önkormányzatnak, illetve a működését. Az utolsó részénél van viszont egy pont, amit elmondanék, az pedig arról szól, hogy amennyiben a törvényesség útjára visszatér, akkor én ezt a napirendi pont tárgyalásakor, ezt visszavonom. Tehát én nem kívánom ezt elindítani opcionálisan, mindenképpen erről szavaztasson. Érdekes módon egyébként erről se tett Ön említést, törvényesen benyújtott, hivatalosan benyújtott sürgősségi indítványról volt szó. Tehát nem értem Önt, hogyha egy képviselő szabályosan benyújt egy előterjesztést, mi jogon dönti Ön azt el, hogy az törvényes-e vagy nem. Ehhez Önnek nincsen joga. Ön nem ítélheti meg egy törvényességi szempontot egy előterjesztésnél. Kötelező megszavaztatni. És arra kérem, hogy ezt ne csinálja, és igaza van Bizzer Andrásnak, a következmények Önt fogják terhelni.

Marton István: Eddig is mindig engem terheltek, és eredmény az lett, ami. Egyébként nagyon örülök annak Röst képviselőtársam, hogy végre valamiben egyetértünk, mármint hogy teljesen indokolatlan volt az a közgyűlési összehívás. Na, amit Ön mond, azt kell, hogy mondjam, hogy az Ön által fogalmazott fegyelmi eljárás egyike az utóbbi idők legszórakoztatóbb dokumentumainak. Ugyanis vagy háromszor elejti benne, hogy tevékenységem nyomán érdeksérelem érte a várost, csak azt felejti el konkretizálni, hogy mégis mi ez az érdeksérelem. Ez ugye nem meglepő, mert hát ilyen nincs. De én azért kíváncsi lennék, hogy Röst úr mégis mivel indokolja a dolgot.

Röst János: Ha Ön azzal akarja szórakoztatni Nagykanizsa város lakosságát, hogy „kérdezz-felelek”-et csinál, mint egy osztályfőnöki órán, akkor ebben nem leszek partner. Ön elolvasta, a képviselők elolvasták, úgy gondolom, hogy egyértelmű, Ön jelenleg törvénysértő állapotban leledzik. A mai napig. Ha a mai nap Ön ezt folytatja, akkor úgy gondolom, az önkormányzat, annak azért van eszközrendszere, tehát Ön azt azért elfelejti. Mondok egy példát: Önt felfüggesztheti az önkormányzat fegyelmi eljárás keretén belül 30 napra. Ha gondolja, ez is egy járható út.

Marton István: Köszönöm Röst úr, hogy olyanokat hoz a tudomásomra, amivel én egyébként tisztában vagyok. Hogy miért nem – ugye ez az egyik sarkalatos pontja – 27-dikére hívtam össze a közgyűlést? És ez Önök szerint SZMSZ-ellenes. Nem így van, mert a munkaterv egyébként alapvetően csak irányfény, és ez korábban soha nem volt gond, ha valami eltolódás volt, de most itt szépen elmondom én Önnek az indoklást is. Az SZMSZ ugyebár úgy rendelkezik, hogy a meghívót és a tárgyalandó napirendi pontokat 8, azaz nyolc nappal az ülés előtt a képviselőknek kézhez kell kapniuk. Sajnos a túlterhelt hivatal, talán éppen a jegyző távolléte miatt a szokásosnál lassabban dolgozott, így az SZMSZ egyik rendelkezésének szükségszerűen sérülnie kellett. Azt nekem kellett eldönteni, hogy mi a problémásabb, ha két munkanappal elcsúsztatjuk az ülés tervezett időpontját, és erről jó előre tájékoztatva mindenkit, tudván, hogy ezzel semmilyen határidő nem sérül, vagy pedig a nélkül tárgyaljuk a napirendeket, hogy a képviselők alaposan fel tudnának készülni belőlük. Az utóbbi, megítélésem szerint jóval problémásabb lett volna. Arról nem is beszélve, hogy volt olyan napirendi pont, amit csak most pénteken sikerült aláírnom, és Önök csak itt kapták meg. És azért számoljuk ki, hogyha nekem 19-dikén, szerdán 4 óra után odahozzák az utolsó, mondjuk 6. számú közgyűlési meghívó-változatot, akkor, és én ezt alá is írtam, nem húztam vele az időt, holott azért mindenre nekem is kéne, hogy hagyjanak egy kis időt, valamire néhány órát, valamire meg több napot, akkor ugye mi jön ki? A kézbesítés napja szerda este későn, mert ugye akkor mentek ki az anyagok, nem számít. Csütörtök, péntek, szombat, vasárnap, hétfő, kedd, szerda, csütörtök – mi következik ebből? Legkorábban pénteken tarthattam volna meg, de pénteken senki nem óhajt közgyűlést tartani, amikor ugye a hivatalnak a munkaideje lejár 13,30-kor. És egyébként is Röst úr, el tudná magyarázni nekem, hogy a pénteken általam aláírt előterjesztéseket hogyan tárgyalhattuk volna egy nappal korábban? Itt lettek fölsorolva. Természetesen a hivatalt lehet okolni a lassúságáért, de úgy emlékszem, hogy pont az SZDSZ-FIDESZ koalíció volt az, aki már többször mentőövet dobott a hivatalt rosszul vezető jegyzőnek. Tehát, ha a kialakult helyzet felelőseit Önök keresik, akkor én egy tükröt tudok ajánlani. Röst úr fegyelmi javaslata egyébként egyetlen célt szolgál, a vizsgálat idejéig, ahogy Ön is mondta, 30 napig, pontosabban csak 3 napig, mert a bíróság ennyi idő alatt visszahelyezne, fel tudnának függeszteni, és ennyi idő alatt összehozhatnák azt a puccsot, amit Szőlősi képviselő asszony javaslata tartalmazott. Hogy ez újabb milliókba és mérhetetlen presztízsveszteségbe kerülne a kanizsai polgároknak, az Önöket, úgy tűnik, nem érdekli. Ha jól emlékszem, a legutóbbiakért sem kértek még elnézést sem. Ugyanakkor örömmel jelentem be, hogy ez sem fog összejönni. A jog ebben az esetben ismét az igazság szolgálatába szegődött, mivel Röst úr beadványa, melyet Ő sürgősségi beadványnak titulált, hibásnak bizonyult. Megkérem Röst urat, olvassa fel, mit jelölt meg a sürgősség indokaként.

Röst János: Tisztelt Polgármester Úr! Az Ön által gerjesztett cirkuszt én nem kívánom folytatni. Ön elolvasta, felolvasta, sajtótájékoztatót tarthat, idehívja az Rtl Klubot, Hír TV-t, elmehet Strasbourgba, bármit megtehet, de egyet nem, polgármester úr, azt nem, hogy Ön nem szavaztat. Ha nem szavaztat, akkor minden olyan fegyelmi vétséget elkövet, ami indokolja azt, amit én elmondtam, Marton úr. Ha Ön akadályozza a munkáltatót a döntés meghozatalában, ha Ön akadályozza a közgyűlés működését, ez a kettő épp elegendő indok ahhoz, hogy felfüggesszük.

Marton István: Megmosolyogtató. Én egy dolgot akadályozok, az eltávolíttatásomat, mert ugye már nem bírják ki Önök ezt a négy hónapot se, mert félnek. De egyébként okuk van rá. Tehát még egyszer megkérem Röst urat, olvassa fel, mit jelölt meg a sürgősség indokaként. Hát, hogyha ezt csinálják uraim, akkor ez fog történni. Tehát föl tudja olvasni, mi az indoka?

Röst János: Tisztelt Polgármester Úr! Volt itt egy olyan közmeghallgatás, ahol azt mondta az egyik kanizsai lakos, hogy Ön alkalmatlan egy mókusőrs vezetésére is. Akkor ezzel nem értettem egyet, most viszont igen.

Marton István: Jó, hát köszönöm, nyilván föl volt Ön által bíztatva. Akkor a sürgősségi indítványnak mik a formai követelményei? Lehet ezen nevetni Röst úr. Mit mond az SZMSZ 27. § (3) bekezdése, uraim? A sürgősségi indítvány előterjesztéssel vagy önálló indítvánnyal együtt írásban, a sürgősség tényének rövid indoklásával – ezen van a hangsúly – a közgyűlés ülését megelőző nap 12. órájáig nyújtható be a polgármesternél. Márpedig Röst úr, az úgynevezett indoklásnál csak a múltra mutogatott, és arra hivatkozott, hogy szerinte érdeksérelmet okoztam, nem pedig arra, hogy mi indokolja a sürgősséget. Erről Ön egy szót sem ejtett. Egyébként a fegyelmi előterjesztésnek ugye az Ön által, amit produkált, van egy olyan pontja, amelyben felszólít, hogy az SZMSZ-nek megfelelően járjak el a napirendek felvételénél. Jelentem, a kérésének mindig eleget tettem. Tehát, ami előterjesztés kiállta vagy kiállja a törvényesség próbáját, az mindig ide van téve. Ez nem olyan. Hát, itt úgy látom, hogy jó páran ügyrendit nyomtak. Bárdosi Gábornak adom meg a szót. Jegyzőnőnek nem adom, mert Ő megtagadta a választ. Ilyen egyszerű a történet. Hol van az leírva, hogy Neki meg kell, hogy adjam a szót? Uraim! Jó, olvassa föl majd Röst úr.

Bárdosi Gábor Jenő (Ügyrendi): Ügyrendit két okból nyomtam. Az egyik oka az, hogy még én is néha tévedek 63 napirendi pontnál. Amit polgármester úrtól kértem a napirendeknél, ott még vegye figyelembe polgármester úr azt is, hogy ki jött vidékről, melyik iskolánál van vidéki jelölt, aki nem nagykanizsai. Ne sértsük meg azzal, és itt térnék rá, amiért ügyrendit nyomtam, azzal a másik dologgal, hogy ma 11 órára azért jöttünk össze, hogy polgármester úr úgy gondolta, hogy 63 napirendi pont azért elég hosszú. Amikor azt mondta polgármester úr ezelőtt körülbelül 45 perccel, hogy nem akar éjfélkor itt még hosszan tárgyalni a testülettel, hát én aztán végképp nem akarok, én azt gondolom, hogy ezek a napirendek egyébként 8 órában megtárgyalhatók, ha kicsikét odafigyel a testület, de úgy nem tud odafigyelni polgármester úr, hogy 30 perce olyan dolgokról beszélünk, és most már nem először ebben a közgyűlésben az elmúlt négy év alatt, hogy ki-ki, és ki mit szeretne, meg ki mit nem. Én azt gondolom, egy alapvető helyzet van, vannak napirendek, vannak előterjesztések, később kiküldött, később megkapott anyagok. Én nem mondom azt, hogy 6,5 kilónyi anyagnál, amikor ezt végigolvasom, nekem gondom van, és problémám van, hogy hány éjszakát és mennyi órát töltök el ezzel, ez az én egyéni és szociális problémám, mert képviselő vagyok ebben a testületben, ahogy a többi 25 képviselőtársam is. Nekem nem problémám az, hogy ha kell, akkor éjszakákon át olvasgatom. Itt meg az a problémám, hogy egy órája ülök a semmiért. És polgármester úr, hogyha nem a napirendről fogunk szavazni, akkor nem egyedül fogok lenni – itt halkan mondták többen már, hogy akkor kimennek a teremből, nem, akkor azt gondolom, hogy sokan azt mondjuk, hogy akkor miért jöttünk el ma 11 órára. Akkor teljesen mindegy, hogy 27-dikén vagy 31-dikén vagyunk itt, a közgyűlésnek vannak rendjei, formái. Hát most már egy a ciklus vége felé tartsa be mindenki ezt a formát.

Marton István: Ezen fáradozok, hogy betartassam Önökkel a rendet. És hogy miért jöttünk ide, hát én megválaszolom Önnek – nagyon egyszerű oknál fogva, hogy az iskolaigazgatókat kinevezzük, hogy a gazdasági társaságoknak a mérlegbeszámolóját elfogadjuk, és nagyon fontos városérdekek ezen kívül ne sérüljenek.

Szőlősi Márta Piroska (Ügyrendi): Tisztelt Polgármester Úr! Arra szeretném kérni, hogy most már végezzük a munkánkat. Ha Ön szerepelni akar, akkor sajtótájékoztatót kell összehívni, nem a közgyűlést kell szórakoztatni, meg a TV-nézőket, legalábbis nem ebben a formában. Az, amit itt az elmúlt félórában Ön itt tett, az egyébként bennem csak tovább erősíti azt, hogy ideje lenne elmenni egy kicsikét pihennie, akkor talán utána lenne lehetőség arra, hogy normálisan vezesse a közgyűlést, mert most mindent tesz, csak azt nem, ami egyébként az Ön feladata. Úgy gondolom, hogy nem Ön a törvényesség őre, úgyhogy abban az esetben, hogyha jogszabályokkal kapcsolatban van némi problémája, akkor úgy gondolom, hogy mégiscsak meg kéne adnia a jegyző asszonynak a szót. Egyébként pedig nincs joga arra, hogy a napirendi pontokat önhatalmúlag eldöntse, hogy felvételre kerülnek, vagy nem. Azt szeretném kérdezni, hogy fogunk-e dolgozni, mert ebben az esetben szívesen szavaznék a napirendi pontokról. Ha meg nem, akkor pedig elmennék haza. Ennek a cirkusznak nem igazán szeretnék részese lenni.

Marton István: Ha Önök azzal a két előterjesztéssel nem hozakodnak elő, amiről az előbb bebizonyítottam, hogy mindegyik törvénytelen, régen dolgozhatnánk. Régen. Önöknek az én eltávolításom megéri azt, hogy az a néhány kár előkerüljön, amire az előbb céloztam? Hát én úgy gondolom, hogy normális képviselőnek ez nem érheti meg.

Bene Csaba: Tisztelt Polgármester Úr! Ön előszeretettel hivatkozik az SZMSZ-re, amikor az Önnek kedvez, és elfeledkezik arról, amikor alkalmazni kellene az SZMSZ-t abban az esetben is, hogyha éppen az Ön szándékával ellentétesen szabályoz. A 20. § (3) bekezdésére hadd hívjam fel a figyelmét – az ülésre írásban beterjesztett vagy előre bejelentett képviselői indítványt, kérdést, interpellációt a napirendre fel kell venni. Nem Önnek a tisztje eldönteni, hogy jogszabályszerű egy előterjesztés vagy mi foglaltatik abban, hanem a közgyűlés majd a tárgyalás során eldönti.

Marton István: Bene úr, Ön megint csak az Önnek tetsző olvassa a 20-dikból is, mert ugye ebben is ott van, hogy a napirenden nem szereplő, az ülésen kiosztott előterjesztés napirendre vételére csak halasztást nem tűrő esetben kerülhet sor. Itt még sürgősségi indítványt se hallottam, úgyhogy nem tudom, miről beszélünk, uraim. Önök fogadták el ezt a pontot, méghozzá 2008. november 13-tól van érvényben, amit az előbb fölolvastam. Én nem tehetek róla, hogy Önök nem alkalmazzák. A jegyzőnőt, meg amikor fölszólítottam kétszer is, nem volt hajlandó alkalmazni, ebből adódóan én ebben a vitában Neki nem tudom megadni a szót.

Cserti Tibor: Ügyrendit nyomtam, mert azt hiszem, vagyunk páran egyszerű képviselők, akik csendes szemlélői szoktunk lenni általában az ilyen vitáknak. Nem hiszem, hogy valaki pártokhoz kötődő elfogultsággal vádolná akár személyemet is. Én a magam részéről, többen képviselőtársaimmal reggel bementünk dolgozni, gyakorlatilag próbáltunk időben ….., látva a napirendi pontokat, és olyan vitának vagyunk megint szemtanúi, ami egy picit az óvodás korú gyerekek számára is már nevetséges lenne. Én nem akarok minősíteni, és tényleg óva intek mindenkit ettől a dologtól. Én magam is egyébként hű alkalmazója vagyok, és magamra nézve kötelezően tartom az SZMSZ-t, hisz a város érdekében fölesküdtünk. Én úgy gondolom, volt egy napirendi ponti előterjesztés, illik, és kötelessége a polgármester úrnak szavazni róla. Lehet azt minősíteni egyébként egyéni szempontból, nyilvánvalóan érinti az Ön pozícióját, a napirendi pont vitájában kifejtheti részletesen az álláspontját, képviselők meg szavaznak a legjobb tudásuknak és lelkiismeretüknek megfelelően. És végezzük a munkánkat, mert azért jöttünk. Indítványozom, zárjuk le ezt az előkészítési procedúrát, szíveskedjünk a napirendi pontról szavaztatni, és végezzük a munkánkat.

Marton István: Én úgy gondolom, hogy nem én akadályoztam a munkát, hanem akik műbalhét gerjesztenek.

Horváth István: Én nem kívánok különösebben sárdobálásba belemenni, de az mód felett zavar, hogy például Röst képviselőtársamnak a munkája négy év alatt abban merül ki, hogy hogyan lehetne fegyelmi ügyeket kreálni. Most ez éppen a közgyűlési anyagi kiküldésével kapcsolatos. Kiment az anyag 8 nappal korábban avagy sem. Károlyi képviselőtársam 2007. februárjában javaslatot tett arra, hogy szerezzünk be note book-okat, és elektronikus úton kapjuk meg a közgyűlési anyagokat. Januárban megkaptuk a note book-ot, és jelenleg is még papíron ide van küldve ez a 6 kilónyi anyag, ami a városnak körülbelül fél millió forintjába került most per pillanat. Nem is értem. Ez az egyik dolog. A másik dolog meg, hogyha folyamatosan készítenék a napirendeket, és elektronikus úton ezeket megkapnánk, akkor ez az anomália, mint olyan nem lenne probléma, nem lehetne probléma, mert az anyagok folyamatosan kikerülnének hozzánk, és nem lehetne arra hivatkozva, helyesebben megtehetnénk azt, hogy az SZMSZ-t úgy módosítjuk, hogy nincsen 8 nap, hiszen az anyagok folyamatosan érkeznek hozzánk. Én ezt a vitát így szeretném lezárni, mert ebben a dologban, azt gondolom, hogy polgármester úrnak igaza volt, az anyag nem jött ki, és ezt a 6 kiló anyagot, ha valaki tisztességgel át akarja olvasni, és hozzá akar szólni a napirendekhez, azt én megsüvegelem. És szeretném megkérdezni a jegyző asszonyt, hogy miért kapjuk még mindig papíron? Ennek a városnak ennyi pénze van?

Marton István: Hát bocsánat, aki nem kapja meg elektronikusan, annak kiküldhetik így, de duplán miért?

Karádi Ferenc Gyula: Polgármester úr, hogyha szavaztatni akar, akkor egy mondatom se lesz, de ha nem, akkor arra kérem Önt, hogy jelen vannak pedagógusok, intézményvezetők, hivatal dolgozói, és néznek is bennünket. A jó isten áldja meg, legyen kedves alkalmazkodni ahhoz, én már rendkívül kellemetlenül érzem magam ebben a légkörben. Egyszerűen nem lehet itt dolgozni. Polgármester úr, legyen kedves szavaztatni, és pont kerül mindennek a végére, higgye el nekem. Én nagyon szépen kérem, szavaztasson a napirendekről, és utána mehet a munka tovább.

Marton István: Természetesen arra készülök. Ha Ön nem szólt volna, már is szavaztatnék. Igen, hát a jegyzőnőnek akkor most megadom a szót ebben a témakörben, hogy szóljon.

Dr. Tuboly Marianna: Több témában szeretnék akkor szót kapni….

Marton István: Ebben a témakörben adtam szót, jegyzőnő.

Dr. Tuboly Marianna: Az önkormányzati törvény előírja, hogy kötelező szót adni a jegyző részére kérése esetén. Különösen kötelező akkor, ha törvényességi észrevételt kíván tenni. Szeretnék törvényességi észrevételt tenni azon három napirendi pont szavazásra bocsátás…., napirendre vételére vonatkozó szavazásra bocsátást megtagadó polgármesteri döntés ellen, mely három napirendi pont, ugye a polgármester szabadságának kiadása, …..

Marton István: Kérem, én egy témában adtam Önnek szót, térjen rá, vagy kikapcsoltatom a gépet.

Dr. Tuboly Marianna: Polgármester úr, én úgy gondolom, hogy nem lehet ultimátumokkal egy közgyűlést demokratikusan vezetni.

Marton István: Jegyzőnő, én Önt kétszer szólítottam fel, hogy válaszoljon. Egyszer sem válaszolt.

Dr. Tuboly Marianna: Kérem, fontolja meg, hogy …

Marton István: Megfontoltam, kapcsolják ki….

Dr. Tuboly Marianna: …. kívánja-e betartani a törvényt ezen a közgyűlésen….

Marton István: Mondom, megfontoltam, kapcsolják ki….

Dr. Tuboly Marianna: … vagy nem kívánja betartani, mert ezért nem Ön felel. Amiért én felelek, azt be kívánom tartani. Törvényességi észrevételt kívánok tenni, ….

Marton István: Jegyzőnő! Évek óta nem tartja be ….

Dr. Tuboly Marianna: …. azért én felelek …

Marton István: …. puccsközgyűlés kihirdetése, stb., nem sorolom.

Dr. Tuboly Marianna: …. Polgármester úr, szeretnék ….

Marton István: Kapcsolják ki a gépét!


(Marton István polgármester utasítására Dr. Tuboly Marianna jegyző mikrofonja kikapcsolásra került.)


Marton István: Köszönöm. No, hát akkor szavaztatunk. Én ismertettem Bene frakcióvezető úr mit kért, elfogadtam, 2-3 képviselőtársam szintén kért módosítást. Aki el tudja fogadni ezeket a napirendeket ebben a sorrendben, kérem, nyomjon igen gombot.


(A szavazás érvénytelen, mivel a szavazásban mindössze 7 képviselő vett részt.)


Marton István: 5 igen, 1 nem – ez meglehetősen furcsa. Jó, köszönöm. Amennyiben nem óhajtanak a napirendekről szavazni, úgy …. A napirendekről, a módosításokban megállapodtunk, befogadtam. Szőlősi Márta, Röst-féle nincs, ezt elmondtam Önöknek, figyeljenek oda képviselő urak. Mert jogszerűtlen az előterjesztés. Ezt értsék már meg. Jó, hát Önök szétverhetik a közgyűlési munkát, szétverhetik ezt a közel 70 napirendet, ez az Ön szívük, lelke joga. Majd a nép ítélkezni fog október elején. Tehát amennyiben az elfogadott módosításokkal Önök szavazni akarnak, még egyszer elrendelem a szavazást. Ha dolgozni akarnak. Ha nem, akkor sajnos véget ért a közgyűlés. Kérem a szavazást. Nincs meg … a szavaz…., akkor elrendelem a szünetet, 12.45 órakor megpróbálom helyreállítani a határozatképességet. Amennyiben nem megy, akkor hazamentünk.


Szünet


Marton István: …. helyreállítani a határozatképességet a teremben. Kérem, aki itt van, és dolgozni akar, az foglalja el a helyét. Szavazást rendelek el. Aki az eredeti napirend szerint …. egyelőre ez van. Tehát nekem a határozatképességet kell megkísérelni, ez most pillanatnyilag megvan, és újból szavaztatok arról, hogy elfogadják-e a kialkudott napirendet az Önök által preferált kettő nélkül. Aki ezt így akarja, az kérem, nyomjon igent. Jó, kérem szépen, már is nem vagyunk határozatképesek. Ebből adódóan soron kívüli közgyűlést hívok össze az eredeti napirend szerinti 1. napirendre, a gazdasági társaságok mérlegbeszámolójára, illetve a személyi kérdésekre.




Marton István polgármester az ülést, annak határozatképtelenné válása miatt 12.55 órakor bezárta. (Az ülésről készült hangfelvétel alapján ezen jegyzőkönyv a hozzászólásokat szó szerint tartalmazza.)







Marton István Dr. Tuboly Marianna
polgármester jegyző